A Spira hírhedt tengerpartjai és üdülőtelepei a galaktikus történelem során mindig a fénykorukat élték, háborúktól, válságoktól és hipertérben felrobbanó kalózhajók irányíthatatlanul repdeső, mindenütt kisebb kataklizmákat és természeti katasztrófákat okozó roncsdarabjaitól függetlenül. A rendszer csillaga erőteljes izzóként függött a mindig tiszta égen, a veszélyes ragadozóktól mentes tengervíz pedig kéjesen nyaldosta a homokos partot, illetve a turistákat, akik fajtól függően ezt vagy szexuális utalásnak találták, vagy nem. Az idilli környezetet rizikóparkok és a lehető legkülönlegesebb szórakoztatótelepek tették felejthetetenné. A levegőben repulzoros, nyitott kabinos óriáskerekek száguldoztak előre megírt pályán, egyszerre kerekezve előre és kilengve minden lehetséges irányba, hogy a vegyes fajú vendégsereg gyomrának vagy ételzacskójának a lehető legtöbb izgalmat okozzák. Meredek pályán zuhanó mágnesvasutak, űrcsata-szimulátorok, biztonságos körülmények között levezetett kényszerleszállás-mutatványosok adták e világ fűszerezését... és azok a sötét zubbonyokban járőröző hatósági egységek, akik a legújabb pletykák miatt hirtelen elszaporodtak és megsűrűsödtek a bolygón.
A kihallgatott turisták némelyike váltig állította, hogy a saját három vagy még több szemével látta a Renegátot, aki gyümölcskoktélt szopogatva járkál valamelyik vidámparkban a kíséretével, mit sem törődve az őt bámulókkal. A Borleiasi terrortámadás óta egyre gyakrabban ütötték fel a fejüket hasonló híresztelések szerte a galaxisban, és a hatóságoknak egyre nehezebb dolguk volt kiszűrni a légből kapott, tömeghisztéria által kitermelt maszlagot a valódi hírek közül. A fejesek tudták, hogy erre a nagy hírű anarcho-terrorvezér saját holocsatornái is nagyban rájátszanak, hogy híressé és misztikussá tegyék Sordist, és megnehezítsék az utána vadászó galaktikus erők dolgát. Ugyanakkor, szintén a Borleias miatt minden világ biztonsági szervei tudták, hogy még a legapróbb Renegát-észlelést sem hagyhatják figyelmen kívül, még akkor sem, ha a bejelentés egy szintoholtól bűzlő, kyber-elvonás jeleit mutató rodi tolvajtól érkezett.
Ebben az esetben a szemtanúknak azonban, sajnos vagy nem, de igazat kell adnunk, ugyanis kedvenc antihősünk a Borleiasi misszió fáradalmait valóban a Spira tengerpartjain, a hasát süttetve óhajtott kipihenni. Álcázta magát, természetesen, de azt már csak bónusznak tekintette, hogy egy-egy forgalmasabb világon megmutatja magát a mit sem sejtő közönségnek, ezzel is adózva a saját hírnevének és a félelemnek, amit ez a név futótűzként terjesztett főleg a műveletlenebb társadalmi rétegek körében. Sordis ugyan nem jelent meg személyesen a divatbemutatókon és a legújabb techcégek állófogadásain, de valóban szerette a hideg koktélokat, legyenek azok akár élettelen összetevőkből, akár értelmes teremtmények néha önként, máskor erőszakkal adományozott maradványaiból.
Ha pihentetőkúrán volt, nem fogyasztott narkotikumokat, engedte, hogy tisztuljon a szervezete. Szó szerint természetesen nem feküdt ki a tengerpartra, de szállodák egész emeleteit foglaltatta le, mint egy intergalaktikus holosztár, persze álnéven és álmegjelenéssel és közvetítők által. Mivel a Spira szállodái nem rendelkeztek a megfelelő paraméterekkel, ezúttal egy, a Sithek által közkedvelten misztikus gyárépületet szerzett meg magának valamelyik külsős cége által, amiben berendezte a saját maga által megálmodott üdülőt, csak a saját kompániája és saját maga számára. Végülis a börtönből kiszabadított régi-új híveire ráfért egy kis rég megérdemelt és nagyon régóta hiányolt kényelem. Ő pedig biztosította a számukra ezt a luxust, mielőtt bevetésekre vagy gyújtogatni küldené őket – végülis ő felelt értük, és bár demagóg, csak saját magával törődő, nárciszista gazember volt, az efféle stratégiai kedveskedések előbb utóbb meghálálták magukat.
Sordis tehát, ha a nyílt nap tüzében nem is, de önnön hírnevében és az alattvalói odaadásában sütkérezett, valahol ebben a külsőre jelentéktelen, de belül luxus féltoronyban Dannik Jerrikóval, az egykori legendás sorozatgyilkossal, akinek Sordis az első találkozásukkor kiszívta a begyűjtött leveit az anzati saját szívócsápjain keresztül. Ettől Jerriko annyira megrendült, hogy azonnal alárendelte magát a Sötét Nagyúrnak – egy nála erősebb teremtménynek, akinek a galaxis legérdekesebb, legízletesebb agyleve volt, de amit megtagadott az anzatitól. Jerriko hamar rájött, hogy a Renegát sokkal nagyobb kaliberű gyilkos, mint ő, és ez esetben az ő nedvei szolgálnak étekül Sordis számára, hacsak nem engedelmeskedik neki. Ráadásul Jerriko úgy vélte, hogy ezer éves ámokfutása alatt sem tanult annyit a táplálkozás örömeiről, mint most pár nap alatt új urától, így a szolgálat kétszeresen is megérte a számára. Sordis mellett igazán nem lesz hiánya ízletes áldozatokból.
Az évszázados, gyermekeket engedelmességre bíró, a szülők által közkedvelt mesék anzati főgonoszát a Renegátnak leszállító Darth Talon pedig hazatérhetett urához, hogy az újjáéledése okozta nehézségeket felülmúló akaraterővel folytathassa a felépülését. A hangárszerű térben birodalmi konfigurációjú, nagydarab harci droidok egy csoportja csak arra várt, hogy húscafatokra szaggassa őt, akárcsak a mandalóriaiak a Dathomiron, akiket végül maga mellé állított azzal, hogy „becsületes” küzdelemben meggyilkolta a vezérüket.
Talon lehunyt szemmel, hűvös hidegvérrel állt közöttük, kezeit a háta mögé kulcsolva, ujjaival szorítva új, a mando vezértől, Saxontól kapott mandalóriai szorítókesztyűben végződő csuklóját. Az egyik alkarja ugyanis egyszerű, fekete beskar-protézis volt – mint a Sötét nagyúr hívei közül a legfontosabbaknak, neki is meg kellett hoznia azt az áldozatot az uráért, hogy egyik végtagját Sordissal közösen elfogyasztva adózzon a Renegátnak, aki nem kamatlábakban és anyagi javakban számolta fel ezt az adót. Természetesen választhatott volna egy belső szervet, olyasmit, ami nem hagyott látható nyomokat. Darth Talon viszont odaadó szolga volt, akinek a feltétlen hűség volt az egyetlen esélye rá, hogy túlélje a helyzetét, így az alkarját választotta... ráadásul tudta, hogy a hiányzó testrészt a Renegát orvosai amúgy is pótolják. Ez, és a hangszálaiba épített modulátor, ami egyfajta halk, jelenidejű visszhangot adott a hangjának, voltak az egyetlen mesterséges kiegészítők a vörösbőrű twi’lek testében. A népszerű híresztelésekkel ellentétben minden más igazi volt rajta, hiszen a szépségét nem a mesterséges beavatkozásoknak, hanem a természetes, veleszületett adottságoknak köszönhette.
Bár időszakonként még mindig szüksége volt rá, hogy hosszú órákig baktában lebegjen, de a fizikai erőnléte lassanként visszatért arra a szintre, amire a Halállal való rövid találkozása előtt emlékezett. Sordis maga személyesen foglalkozott vele, hogy egy, még az eddiginél is brutálisabb végrehajtót faragjon ebből a félig csiszolt gyémántból, akit sokszor úgy viselt a karján, mint egy exkluzív, drága ékszert, amivel mintha csak a vagyonát akarta volna fitogtatni.
Erre a gondolatra Talon erein végigáramlott a régi, savas gyűlölet, és mint egy éltető, maró nedv, feltöltötte őt a Sötét Oldal forró, pulzáló erejével. A twi’lek megragadta és uralma alá hajtotta ezt a sötét erőt, megigézte és irányította a felszított haragot, hogy egyetlen pontba fókuszálhassa azt. Amikor az első droid vörös optikai szenzorai felizzottak, Talon szemei kipattantak, és mire a gépezet nekiugrott, hogy fémkarjaival összetrancsírozza a fejét, Talon tökéletes készültségben várta. Egyetlen fölösleges mozdulatot sem téve ellépett a droid útjából, aztán felrántotta beskarban végződő karját, és azzal védte ki egy másik fémlény ütését. A fémes csattanást követően lehajolt, és villámgyors, erőteljes, stratégiai pontokra mért ütésekkel nekiállt harcképtelenné tenni az ellenfeleit.
Puszta kezével csak oda üthetett, ahol kábelek és villogó állpotjelzők voltak, nem pedig a puszta fémre, természetesen. Ezt a kezét csak lökdösésre és ha kellett, Erő-lökésekre alkalmazhatta ilyen ellenféllel szemben. De a beskarral és szorítókesztyűvel ellátott másik karja úgy dolgozott a droidokon, mint a cséphadaró. Fémes manipulátorkarokat tépett ki, fotoreceptorokat szakított le, fémfejeket zúzott össze. Ép ujjai hirtelen előrelendültek, és villámok robbantak elő a végükből, kisütve a legközelebbi droid elektronikus rendszereit. A gépezet füstölögve dőlt oldalra. Talon megjegyezte magában, hogy személyesen kell majd motiválnia a szerelőket, ha azt akarja, hogy a tönkrement gépezet mihamarább újra használható állapotba kerüljön.
Protéziskezével félrecsapott egy droidfejet, ami szikrázva, félig leszakadva fityegett tovább a nyakon, míg a géplény továbbra is közeledett és támadott. Egyikük lehajolt, letépte egyik elhullt társa karját, és a keményfémet fegyverként használva támadott a Sith úrnőre. Talon kinyújtott tenyerébe hívta a Dathomiron is használt, kölcsönkapott fénykardot, aminek markolatából sűrű, vörös penge özönlött elő. A nő a levegőbe szökkent, és a droidoktól néhány méterre a padlóra csattant. Ezután szembeszökött velük, és módszeresen darabokra aprított néhányat.
Halkan felszisszent – egyik droid felsértette a vállát. Talon vicsorogva, izzadó homlokkal támadt neki. Korábban nem fordulhatott volna elő, hogy egy droid, egy sima gépezet sebet ejtsen rajta. Igaza volt Sordisnak – nem csak a felépülésén, de az önbizalmán is dolgoznia kellett még. Amit az ershaniak tettek vele arra késztette, hogy a háttérbe vonuljon, és ne lépjen ki maga a harctérre. De az elmúlt hónapok eseményei után Sordis kijelentette, hogy neki a harcosok között a helye, nem a háttérben, titkos Sith Nagyúrként.
Hiszen a szépséget mindig előtérbe kell tolni – persze egy kicsit el kell torzítani, mert a tökéletlenség az igazi szépség mondta neki, végignyalva a szája szélét, kezében a vibrofűrésszel.
Majd visszanyered az önbizalmadat, Darth Talon. Papa Sordis segít majd neked, bizony ám. A droid megbánta, hogy kárt okozott a bőrén – Talon miszlikbe aprította, és Sith-villámokkal még a központi modulját is elégette, hogy soha többé ne lehessen újraaktiválni. Ahogy újabb áldozata felé ugrott, a szeme sarkából, a periférián megpillantott valamit, és majdnem elvétette a csapást. De a több évtizedes rutinnak hála azonnal korrigált, és a felé sújtó droid kettéhasadt fejjel dőlt oldalra.
–
Felülíró kód: Cornucopia – monta a twi’lek, mire a még ép droidok egyszerre merevedtek meg társaik füstölgő-lángoló maradványai között.
Sordis az ajtóban állt, karjában egy fehérszőrű, apró teremtménnyel. A macskaszerű felinx rávillantotta élénk, szúrós szemeit Talonra, és rosszindulatúan megnyalta a szája szélét. A Sith úrnő tudta, hogy ez a Fehérliliom nevű háziállat volt az egyetlen teremtmény az univerzumban, aki iránt a Renegát valaha is érzett egy szikrányi tiszteletet. Talont kiverte a veríték – nem csak az edzés utóhatásaként, de mert tudta, hogy a macska nem a buja, vonzó húst kívánja rajta, mint mondjuk a mandalóriaiak, hanem a beleit. A felinx nem esett messze a gazdájától, úgymond.
– Megadtam Mominnak a Darth címet, csakhogy egyenrangú felek legyetek, és ne érezze magát fenyegetve tőled, Darth Talon – közölte Sordis, miközben ujjai a felinx füleit vakargatták. – Ti ketten vagytok a Renegát Keze. A legfőbb végrehajtóim, egyenrangúak a
Hit Lordokkal, legmagasabbrangú híveimmel... de velük ellentétben, ti nem önállóan, hanem az én közvetlen irányításom alatt végzitek a feladatokat. Elvárom, hogy súrlódás nélkül együttműködjetek.
– Úgy lesz, Sötét Nagyúr – hajtott fejet Talon.
– Meglepően szoros... kapcsolatokat építesz a mandalóriai seregeddel – hunyorított most Sordis, és Talon tudta, hogy átlátnak rajta. Egy pillanatra felöltött az elméjében az elmúlt éjszaka. A mando férfiak meztelen teste, ahogy körülveszik őt, deviáns jelenetek, izzadság, öröm. – Igen, hallottam, hogy Saxon és a haverjai mind végigmentek rajtad. Érdekes. Azt hittem, az ershani erőszak után félsz az efféle intim megnyilvánulásoktól.
– Talán nem helyesled, Nagyúr?
– Ó, ellenkezőleg – mosolyodott el Sordis. Fehérliliom leugrott a karjából, és Talon mellé szaladva szaglászni kezdte a twi’leket, mint valami egzotikus menü desszertfogását. – Nagyon is helyeslem. A szex a kommunikáció és a szenvedély legmagasabb formája. Számos Sith elhanyagolja ezt, pedig a hatalmuk javára válna. Wenthar öcsém például kiváló művelője volt ennek a tudománynak, művészeti magasságokba fejlesztette ezt a fajtáját a Sötét Oldal felszításának. Vele is volt az Erő, az biztos. Az utolsó pillanatig. – Sordis ép szeme egy pillanatra elfátyolosodott, mintha hályog nőtt volna rá. Aztán ismét tiszta tekintettel nézett Talonra. – Oh, nézzünk oda... milyen szentimentális lettem. Gyere a dolgozószobámba, beszédem van veled.
Talon követte Sordist egy félreeső helyiségbe. Sordis egyenesen az asztala felé indult, amin különféle nyitott szelencékből más-más színű csillámfűszer-hegyek kandikáltak elő. Az asztal mellett gáztartály állt, köréje tekert vezetékes légzőmaszkkal. Talon éles szeme azonnal felfedezte a tartály oldalán a
Zyklon feliratot. Egy pillanatra sem csodálkozott azon, hogy Sordis mérges gázokat használ rekreációs célokra. Ez a férfi, aki még a hajtőművek reaktorsavából is fűszeres italt főzetett, nem állt felette annak, hogy még a mon cal ikrákból is olyan illegális tudatmódosító szert állítson elő, amit az ellenségeinek szánt: az ikrák kicsíráztak az agyukban, mint egy rákos daganat, lassan leépítve a szervezetüket... és ebből a szervezetből, ezeknek a megbetegített lényeknek a testéből főzték ki a legkülönlegesebb, legfinomabb fűszereket, legalábbis a Renegát szerint.
Sordis azonban most nem nyúlt a narkotikumokhoz. Némi kutakodás után néhány fonnyadt, száraz növényt nyújtott át Talonnak. A twi’lek átvette és értetlenül tapogatta a nyirkos, csúf, világosbarna gyökereket. Volt bennük valami kísértetiesen ismerős, amitől ösztönösen összeszorult a gyomra.
– Öhm... valóban eltaláltad, Nagyúr... tényleg jobban szeretem a művirágot a valódinál – hunyorított végül zavarodottan.
– Ugyan már – kuncogott Sordis. – Úgy nézek én ki, mint az összes többi fajankó, aki a bájaidat keresi, Talon úrnő?
– Igen – vágta rá a nő gondolkodás nélkül, aztán észbe kapott. – Akarom mondani... náluk sokkal jobban nézel ki, Nagyúr, természetesen. – Újra megforgatta a furcsa érzetű növényeket. – Talán... valamiféle fűszer alapanyag.
– Nem. Nem-nem – rázta a fejét vehemensen a férfi. – Nézd csak meg jobban.
És Talon hirtelen rádöbbent. Az ujjai között verejtékező organikus gyökerek mocorogni kezdtek.
– Yorik korall. És azt akarod, hogy fénykardot készítsek belőle.
– Bingó.
– A múltam része – magyarázta tovább Talon saját magának. – Az Időrabló vong hibridlényeié...
– Nagyszerű – simogatta meg a gyökereket Sordis Talon kezében. – A gazdádé, aki elszakított a sorsodtól és átformált a maga képére. Akit hűen szolgáltál egész fiatalkorodban a Morabandon. Aki végre szabadon bocsátott első fontosabb küldetésedre, hogy aztán magadra hagyjon a bajban, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá. Egyedül maradtál, sebezhető... És utána céltalanul csavarogtál, kerested az utadat. Ami végül... hová is vezetett? Hát hozzám.
– Igen – felelte Talon remegő hangon.
– Hozzám, aki nem akart mássá formálni, mint ami vagy. Mint amivé te magad akarsz válni. Az én útmutatásom alatt az vagy, aki lenni szeretnél, leányom. Én csak a kalauzod lehetek. De... De a múltadat nem szabad szégyellned vagy megbánnod. A bűntudat legalább olyan veszélyes érzelem, mint Jedinek a harag vagy a félelem. A bánat és a bűntudat megbénít, gyengévé tesz, irányíthatóvá. Mindez – bökött a korallok felé – a múltad része. Szembe kell nézned vele, mielőtt továbbindulsz a jövőbe.
Hirtelen egy új, metsző hang hasított a levegőbe:
– Ha befejezted a kriptikus szócséplést, Sirryn, kérlek gyere át a fogadószalonba. Meg kell beszélnünk néhány dolgot az interjúddal kapcsolatban – azzal Rosenthal, kezében egy köteg flimzipapirossal már ott sem volt.
Sordis visszanézett Talonra, majd a lábuk körül sündörgő felinxet keresve lepillantott. A macskalény felsziszegett, majd eliramodott Rosenthal után – a tanácsadó, aki már a Renegát publicistájaként is működött, volt az egyetlen lény a Sordis-féle társaságban, akit Fehérliliom a gazdáján kívül megtűrt.
A felinx majd lenyugtatja az asszonyt, gondolta Sordis,
miközben én befejezem a dolgomat ezzel a vörösbőrű pornet-ribanccal. – Feladatom van a számodra – közölte a twi’lekkel. – Többlépcsős, komplex feladatom. A fegyvered ennek a lépcsőnek az első foka. Szükséged lesz rá.
– Amit csak kívánsz, Sötét Nagyúr – lebegtette a pilláit Talon.
Sordis azonban nem reagált erre. Elfordult, és a terem nyitott falához sétálva kipillantott a légiforgalom sokszínű járművektől vegyes kavalkádjára.
– Volt egy látomásom – kezdte. – Illetve, volt valahol egy valakinek szánt látomás az Erőben, én pedig kitéptem belőle a magam számára. Ez rendszerint előfordul, amikor be vagyok kyberezve. Meglepődnél, milyen jó holofilmek mennek az Erőben. De... ez az álom valódi vízió volt, Darth Talon. És a halálról szólt. Egyetlen specifikus halálról. Hamarosan... hamarosan legyőzöm az egyetlen teremtményt, aki még az utamba állhat. A gungan napjai meg vannak számlálva. De téged is láttalak ám.
– Engem?
– Téged – Sordis most visszafordult, és úgy mosolygott, mint egy kisgyermek az ajándékának. Vagy mint a mondabeli Télapó, aki egy különösen nagy meglepetést készül előhúzni a puttonyából. – A gungan halála nem kétséges. De ha ő el is tűnik... még mindig ott van az a bosszantó kölyök.
– Úgy érted, a birodalmi főinkvizítor? A legkisebb Solo-ivadék?
– Pontosan – Sordis mosolya még tovább szélesedett, amitől az arca eszelőssé torzult. – A feladatod pedig az... a feladatod... hehhehehe... El fogod csábítani Anakin Solot!
–
Mi van??– Nem olyan lehetetlen az... Hisz jól ismerem én is. Nagyon privát magánéletet folytat, de korántsem absztinens, már ami a kopulációt illeti. Ha az a vong ribanc megmurdel a Tythonon, ahogy a víziómban láttam, márpedig ezt láttam, akkor Anakin keresni fogja a pinát, amibe a bánatát belefojthatja. Volt már hasonló esetre példa, amikor még alattam... akarom mondani, tőlem tanult.
– Vong ribanc? Riina Kwaad? – Talon tekintetét elöntötte a vegytiszta gyűlölet. – Az Időrabló nagy dicsőségben részesítette... Mi, akik hűségesek voltunk, mit sem számítottunk... Kwaad úrnő lett a mindene, minket, hű apostolait pedig félredobott, mint a szemetet. Ha nem lenne halott, én magam belezném ki a vén banthaürüléket.
– Hát igen... a kis mosdatlan Tahirihihi.... – Sordis abbahagyta a féktelen kacarászást, és hirtelen kinyújtotta a nyelvét, amin apró bélyeg olvadozott. – Bocsánat. Irányítja a szájizmaimat... Szóval Tahiri. Ha nem hagyja ott a fogát Öreganyádnál, már pedig mellette harcol, tehát Anakin ellen, akkor nekünk kell meggyilkolnunk, mielőtt a drága Főinkvizítornagyúr még idegesítőbb kis kétlábon járó tumorokat lövell a büdös kurva hasába.
– Nem hiszem, hogy Riina Kwaad képes a terhességre – rázta a fejét határozottan Talon. – Az Időrabló átformálása után semmiképp.
– Ha terhes, kitépjük belőle, mint a szottyadt húst a fagyasztóból – vont vállat Sordis. Hirtelen elboruló tekintettel hozzátette: – Mondd csak, ettél már halott csecsemőt? Ilyen kis abortuszmaradékokat, tudod, amik még mozognak... Rodi szűzvérbe mártva isteni íze van...
– Sirryn... Meddig akarod még traumatizálni ezt a szegény lányt?! – jelent meg az ajtóban a lehető legjobb pillanatban a néha mindannyiuk háziasszonyaként fellépő Rosenthal. – Nem elég, hogy levágtad a karját a végtelen étvágyadhoz, merthogy állandóan csak a beledre tudsz gondolni!! Ahelyett építenéd a társadalmat, te semmirekellő, lusta disznó! Most pedig iparkodj a szalonba, ha kérhetlek, különben ma este nem lesz kikötözés!
Sordis kinyújtotta a kezét, és Rosenthal fulladozni kezdett. A nő azonban nem kapott a torkához, csupán az egész teste megmerevedett. Rosszalló pillantása továbbra is az arcán ült, ahogy igyekezett uralni a vonásait.
– Be... befejezted?! – nyögte vörösödő arccal. Sordis rászorított, mire Rosenthal teste kéjesen megremegett. – Akarom mondani... Erő...erősebben, te mihasz... mihaszna piperkőc!!
Sordis begörbítette az ujjait. Rosenthal a levegőbe emelkedett, és Talon hitetlenkedve bámulta. Ez nem lehet, gondolta undorodva. A Renegát publicistája továbbra sem kaparta a torkát, de a szoknyája alól vékony, fehéres kéjcsík folyt le a lábszárán. Az előváladék tovább folytatódott, és Talon tetetetlenül bámulta ezt a beteg előjátékot.
Amikor Sordis elengedte, Rosenthal pironkodva, de hetykén kiegyenesedett, és lesimította a ruháját, mintha mi sem történt volna. Most először nem tudott semmi csípős visszavágást kitalálni, amióta belépett.
– Ez vagyok én – mosolyodott el Sordis, és bocsánatkérőn fordult Talonhoz. – Élvezetet és örömet okozok mindenkinek, akivel találkozom, és mindenfele, ahol járok.
– Na, gyerünk, egy-kettő! – találta meg a hangját Rosenthal. – Nem érek rá az örökkévalóságig! Annyit nem fizetsz, hogy álló nap az ügyes-bajos dolgaidat intézzem, Sirryn!
– Adj egy órát, Rosenthal – forgatta a szemeit Sordis.
Rosenthal össecsücsörítette az ajkait, azzal lenézett a lábára... és indulatosan távozott, bizonyára megmosakodni.
Talonnak ideje sem volt megemészteni a közjátékot, amikor Sordis felé fordult, és nekiállt megmagyarázni a megbízatása részleteit.
– A mandalóriai katasztrófa miatt a mandók most szövetségeseket keresnek. Saxon és a társai hűségesek hozzád, Darth Talon. A te vezetéseddel átálltok az eszelős, borult elméjű Renegát seregéből az EGB-be. Anakinnak kelleni fognak a mandók... de ezeket a részleteket később is ráér feldolgozni. Kidolgozni – helyesbített. – Úgy tűnik, éhes vagyok. Addig azonban, amíg eljutnál ahhoz, hogy megkezd a feladatot, kevésbé tiszteletreméltó torkokon kell gyakorolnod. A személyes orgyilkosomként mindent kitanulsz majd, ami ehhez a szakmához, és a legfőbb feladatodhoz kell. A legfőbb feladatod az, hogy elhozod nekem Anakin Solo testét. Élettelenül. És akkor közösen lakmározhatunk belőle, áldozva a végső győzelemnek!
– De hogyan... fogadna el engem Solo? – ráncolta a homlokát Talon. – Ha nyíltan mutogatsz, mint a saját szolgálódat, a legkevesebb, amiben a fiú részesíteni fog, az a gyors kivégzés. Nem pedig az ágya.
– Volt, illetve még mindig van egy Blava nevű nő – magyarázta Sordis. – Egy Első Rendi tiszt, aki a sors iróniája folytán hozzám került. Te is találkoztál vele...
– Ő adott nekem életet – felelte csendesen Talon.
– Új életet – helyesbített Sordis. – De igazad van. Ez a... Blava egy edény volt, egy tárló, egy Erőenergia-inkubátor. Tárolta az Erő nyers energiáit, de használni már nem tudta őket. Én kiszipolyoztam belőle, és átvezettem beléd... Ő pedig eltűnt a Dathomiron.
– Eltűnt? Úgy érted, még él? – hüledezett Talon.
– Pontosan. És valószínű, hogy már a Fondoron van. Továbbra is hű Anakinhoz, a Legfőbb Vezéréhez, akihez a parancsa még mindig köti. Blava pedig betűhíven követ majdnem minden parancsot, ezt elhiheted nekem, hiszen megszálltam már a fejét egyszer... micsoda száraz, birodalmi elme.
– Akkor hát... el fogja mondani Solonak, hogy én... hogy én téged szolgállak, Sötét Nagyúr.
– Pontosan! – kiáltott fel Sordis. – Ezért, amikor megjelensz nála, Anakin pont ezért fog elfogadni téged! Hiszen természetes, hogy azért küldtelek, hogy megöld őt. És Anakin elfogad majd maga mellé, hogy ellenem használhasson fel téged.
– Ez egy kicsit komplikált – vakarta meg az egyik lekkuját Talon. – Egyáltalán nem fog elfogadni engem.
– Ne feledd, én tudom, hogy gondolkozik Anakin. Sosem tudnánk átverni, ezért nem is kell. Nyílt kártyákkal játszunk. Pontosan át fog látni a terven, és azt is tudni fogja, hogy ez is volt a célom. Ígyhát csak rajtad múlik... hogy valóban be tudod-e vinni a halálos csapást. Anakin nem fogja tudni a módszert... de mi kifejlesztettünk egy ryna ízű, újfajta vírust... kifejezetten az ő genetikai kódjára. Persze, egy vírus nem sok kárt tehet még így sem, de... lelassul majd. Az elméje. A gondolatai elhomályosodnak, elkábul, mert a vírus a Tarison feldolgozott kyber-kristályt nedves nyálkává dolgozta át, amit már nem fog tudni közömbösíteni a testében, annyira komplex és annyifelé osztódik, hogy ez lehetetlen... és kábultan, ha eléggé vonzó vagy már a számára, botor módon engedni fogja, hogy a közelében legyél, amikor gyengélkedik. Nem fog tisztán gondolkodni. És akkor...
– Megölöm. – Talonnak még mindig megvoltak a kételyei. – De ha ebben a... bekristályozott állapotában a közelébe enged... Én nem hiszem, hogy annyira vonzó lehetnék a számára, hogy ez működjön. Hogy felülírjam a racionalitását. Még benarkózva sem.
– Aha, hát itt van az a híres önbizalomhiányod... Kíváncsi voltam, mikor jön elő. Nézd. Anakin, mint oly sokan mások az ő szintjén, nagyhatalmú, befolyásos férfi. Mint olyan, ez egy létező típus, individualizmustól, egyéniségtől, erőtől függetlenül. Az effélét pedig mindig lehet kezelni valahogy. Én majd megtanítalak az igazi csábítás művészetére, Talon... Végülis, tudom, én is nagyhatalmú, befolyásos férfi vagyok. Ráadásul sikeres, jóképű és gazdag. Te pedig halott, ha nem értesz egyet ezzel – villant fel egy félmosoly árnyéka az arcán, az ujjai körüli kékes szikrákkal egyetemben. – Gyerünk, Talon. Csábítsd el a jó öreg Renegátot! Lássuk, mit tudsz!
A twi’lek végignézett az előtte álló férfin. Fekete, karomszerű körmei, sápadtsága és az arcfestése ellenére vonzó ember volt, amint Talon nem is csodálkozott – a Renegát repertoárjába beletartozott a szedukció művészete. Így hát azt tette, ami másoknál is mindig működött – megfordult, és rángó csípővel eltávolodott tőle. Aztán lassan, módszeresen vetkőzni kezdett.
Mivel nem volt túl sok minden levetnivalója, ezért előbb a fekete, fém és bőr ötvözetéből készült melltartóját oldotta le. A kétrészes anyag előbb az egyik, aztán a másik tökéletes formájú, szinte teljesen kör alakú keblet tette szabaddá, élén a feketére tetovált, hegyes bimbóval. Aztán a másikat. Miközben Sordis tekintete a testhajlatain át száguldozott, Talon behatolt a Renegát elméjébe, és előhúzott egy régi képet – sejtette, hogy semmi esélye sem lenne megszállni Sordist, de a Renegát kíváncsi volt a képességeire, ezért védtelenül hagyta magát neki – egy magas, szintén tetovált, de szürke bőrű nőről, aki bonyolult latex fejéket és recézett bőröltözéket viselt...
...és Talon sárgán izzó szemei elhalványodtak, majd szinte azonnal átalakultak Maliain, az egykori éjnővér-anya lilán kavargó, ködös szemeivé.
Ahogy Sordis szemeibe nézett velük, a férfi lélegzete bennszegett egy pillanatra. Talon macskaszerű mozgással odalépett hozzá, és végigsimított az arcán. Majd szinte felkenődve a Renegátra folytatta a vetkőzést – a hasa mentén lefutó vonalak a szeméremdombjának jól látható, tetovált csomópontjában végződtek, és ahogy lejjebb tolta a fémes nadrágot, nedvtől csillogó nemi szerve is láthatóvá vált. A vágás néhány apróbb különbséggel olyan lehetett, mint egy embernőé – az ajkak viszont dúsak, vörösek és nyitottak voltak, készen állva a befogadásra. A klitorisz diszkréten rejtőzött a redők között, és Talon lekalauzolta Sordis ujjait, hogy megtapinthassák.
Aztán elhátrált, és elkezdte leoldani a mandalóriai szorítókesztyűben végződő protéziskarját. Sords nyelve kéjesen végignyalt fekete ajkain, majd leszopogatta ujjairól Talon előváladékát. A twi’lek fejnyúlványai izgatottan tekeregtek, miközben a Sith nő lekapcsolta az utolsó rögzítőkapcsot, és félrehajította a protézist. Sordis úgy ugrott a felkar begyógyult, vörös bőrben és fekete, új tetoválásokban végződő csonkjához, mint valami kiéhezett vadállat. Nyelve előbuggyant a szájából, és mohón nyalogatni kezdte a csonka maradvány hajlatait. Talon egy asztalhoz hátrálva tűrte, majd érezte, hogy erőszakosan szájon csókolják.
Egy nyelv tolakodott a szájába, és birtokba vette minden zugát. Ujjak hatoltak a pinájába, és Talon önkéntelenül felnyögött – hamarosan egyre tágabb és tágabb lett odalent, ahogy Sordis egyre több és több ujját mártotta bele. A nő már az asztalon feküdt, a Renegát ruhái pedig már repültek is szanaszét. A twi’lek elsőízben figyelhette meg a Sötét Nagyúr tetoválásait testközelből. Leginkább a mellkasa fölött és a nyaka alatt levő, egymásra tett két basic S-betű vonta magára a tekintetet. A keresztbe állított S-ek jobbfelé, de ugyanakkor körbe forogtak mértani középpontjukon érintkezve, sajátos horogszimbólumot hozva létre.
Sordis lerántotta a maradék ruháját, és a farkát beleirányította a twi’lek vaginájába. A két nemi szerv cuppogó hangokat hallatva elkezdett járni egymásban, mint az illeszkedő kirakósdarabok. Sordis kézfejjel arcon ütötte Talont, aki homlokát ráncolva meredt vissza rá. Sordis gyorsan, mohón dolgozott rajta, mint egy Sith varrógép, miközben a száját és a mellbimbóit nyalogatta. Egyikre ráharapott – Talon elemi, ösztönszerű nyögést hallatott. Aztán Sordis újból megütötte, és a twi’lek feje oldalra csapódott.
– Mi... miért? – préselte ki végül két kéjes sziszegés között, amikor visszanézett a férfira.
– Váltsd vissza! – morogta hevesen Sordis.
A Renegát farka ki-be cuppogott benne, miközben Talon szűkre húzott szemekkel értetlenkedett. Amikor újabb erőteljes pofon csattant az arcán, a szájából vékony vércsík buggyant elő. Sordis azonnal lenyalta.
A nő lehunyta a szemét, és amikor a pupillái újból kipattantak, már ismét a régi, sárga íriszekkel bámult a világba. Sordis arca ettől láthatóan megkönnyebbült, és az ütések is abbamaradtak. Ahogy egyre közeledtek a klimax felé, a Renegát gyengédebbé és megengedőbbé vált. Talon eltolta magától, és hasra feküdt az asztalon, hogy a férfi hátulról erőszakolhassa meg kedve szerint... Sordis kapott az alkalmon, és hol az egyik, hol a másik lyukába tömte bele a szerszámát. Közben a lekkuinál fogva kapaszkodott Talonba, aki erre az asztal széleibe mélyesztette az ép kezét. Érezte, hogy a fejnyúlványait folyamatosan, durva mozdulatokkal húzzák hátra, és régi barátként üdvözölte a fájdalmat, ami még inkább felkorbácsolta a vágyát. Hamarosan mindketten üvöltöztek a gyönyörtől.
Ám mielőtt bármelyikük is eljuthatott volna a csúcsra, Sordis hirtelen kihúzta magát a nőből, hátratántorodott, és kezét a homlokára emelve dühösen felmordult. Talon hátrapillantott a válla fölött, és értetlenül meredt a mesterére.
– Sordis? – kockáztatta meg a kérdést.
A Renegát lehunyt szemmel dörzsölte a halántékait, és a merevedése is lohadni kezdett. Az előváladék vékony csíkban folyt a padlóra a farka végéről.
– A hangok... azt hittem, a drogok nélkül eltűnnek – dünnyögte, majd feleszmélt, és rájött, hogy nem bolondult meg, csupán az Erőn keresztül keresik. – Nohát... – Aztán fennhangon válaszolt a fejében materializálódó hangnak. – Bárki is az, remélem nagyon jó oka van, rá, hogy megzavart, különben apró darabokra szaggatom és felkínálom nassolnivalónak!!
Darth Vorennus vagyok, a Szindikátus vezetője. A kölcsönös profit és együttműködés reményében sűrgősen találkoznunk kell, tiszteletreméltó Renegát! Elvégre... kinek a játszótere is ez a galaxis, ha nem a mienk, nem igaz? Ehhehehehehehehehe!...
A kommunikációs teremben, ahová Sordis kérésére áttették a beszélgetést csupán két alak tartózkodott – egy hús-vér, és egy életnagyságú hologram. A fényből szőtt teremtmény bő köpenybe és az arca nagy részét elfedő csuklya alá rejtette a vénségét és a Sötét Oldal hatására elsápadt, hullaszerű ábrázatát. Sordis Nagyúr vele szemben, továbbra is anyaszült meztelenül álldogált, cseppet sem zavartatva magát – végülis a másik Sith nem volt jelen fizikai valójában.
Bárki is ez, gondolta kajánul Sordis,
elmondhatja magáról, hogy látott engem természetadta valómban, fedetlenül, és nagyjából tisztán. – Amint mondottam, a nevem Darth Vorennus – csikorogta a hologram-Nagyúr.
– Ki? – ráncolta a homlokát a Renegát. – És miért érdekeljen ez engem?
– A Szindikátus vezetője – villant fel a holoalak. – A galaxis legangyobb bűnszervezetéé... ami igen nagy szolgálatot tehet magának, Renegát. Ahogy ön is nekem.
– Tehát ön Monroe tábornok, aki titokban Sith Nagyúr? – vakarta meg az állát továbbra is értetlenül Sordis. – De akkor miért rejti el magát csuklya alá, mint az apám? Mindenki tudja, hogy néz ki Monroe.
– Monroe csak egy pondró, egy szolga, aki az én parancsaimat követi!! – sistergett fel Vorennus türelmetlen hangja. – Én a Bane-i Rend negyedik Sötét Nagyura vagyok, akit felébresztettek a sztázisból, s aki most uralma alá hajtotta a galaxis alvilágát! Az én parancsomra omlottak le a Coruscant épületei, én öltem meg az Első Rend vezetőit, amikor bemerészkedtek a Hutt űrbe, és én állok a Taris felforgatása mögött! Legalább olyan eredményes terrorakciók tapadnak a nevemhez, mint a tiédhez, Renegát. Ezért is gondolkodtam... az együttműködésben.
– Nem, köszönöm – azzal Sordis már nyúlt is az adást megszüntető gomb felé.
– Tudod, léteznek bizonyos fajok, amiknek az agyvelejéből még a kybernél is jobb anyagot lehet készíteni – mosolyodott el a csuklya alatt, tökéletes magabiztossággal Vorennus. Sordis ujja megállt a gomb fölött. – És profitálót. Ha találkozol velem személyesen, átadom neked a Szindikátus fűszer-érdekeltségeit... te lehetnél a galaxis drogbárója, Renegát.
– Te valóban igazán nagyon gonosz vagy, Darth Vorennus – mosolyodott el Sordis. – Így rájátszani a köztudott rajongásomra a hedonizmusról... Nos, nem látom akadályát, hogy segítsünk egymáson, ha arra kerül a sor, kolléga. Személyesen megyek bele a csapdába, ahogy kérted. Már amúgy is kezdtem unatkozni.
– Hozd a csillagrombolódat és a... fegyvert! – buggyant elő Vorennus mutatóujja a köpenyredők alól. Pont mint Talon klitorisza, gondolta szomorúan Sordis. Ez a vén segg még meg fogja keserülni, hogy félbeszakította. – Várlak az Exogolon, Renegát.
– Exo-micsoda?
– Elküldtem a koordinátákat – azzal Vorennus képe egy villanás kíséretében eltűnt.
– Előkészíttettem egy siklót az útra – lépett elő az árnyékból Rosenthal.
– A-a – rázta a fejét Sordis. – Az
Anakin Soloval megyek. Úgyhogy előbb visszatérünk Sith területre.
Rosenthal homloka rosszalló ráncokba szaladt.
– Biztos, hogy jó ötlet ez? Átadni ennek a... varánausznak egy szuperfegyvert?
– Miért ne? Ki okozhat nagyobb káoszt vele, mint a Szindikátus? – mosolygott Sordis. – Nekem amúgy sincs rá szükségem. A hír már telterjedt, hogy bolygópusztító eszköz van a birtokomban, és ez az, ami számít, mindig csak a hatalom látszata, nem a valódi hatalom... Különben lopunk majd egy újat, ha kell, nem igaz? Mit gondolsz, Rosenthal? Vajon milyen ajándékot szeret Darth Talon, hullákat, esetleg egy Halálcsillagot lopjak neki? Na és te, Rosenthal??
– Én azt szeretném, ha abbahagynád a süketelést – pirított rá pattogósan a nő. – Szólok Karbin parancsnoknak, hogy készítse elő a hajót.
– Miért, hol van Ranulph?
– Steffensen egyre rosszabb állapotban van. A tudatalattija tiltakozik az agymosásod ellen, és ez kezdi megtörni az elméjét. Nem sokáig marad használható állapotban. Kevés ideje van hátra. Javaslom, amíg még ép, dolgoztasd fel.
– Te is milyen gonosz lettél, Rosenthal – vakarta meg a tökeit Sordis, de az arca komor maradt. – Nem, őt szabadon engedjük. Kíváncsi vagyok, mit fog leművelni, ha megtébolyodik. A bázisom helyét amúgy sem tudja, mert már korábban úgy kondicionáltam, hogy senkit se tudjon odavezetni... És folyamatosan elfelejti, ha eszébe jut. Oltasd be a vírussal! És küldj utána egy szondadroidot, hogy megfigyelhessük!
– Te pedig öltözz fel – mosolyodott el a nő szarkasztikusan. – Elvégre nem mutatkozhatsz a drágalátos híveid előtt anyaszült meztelenül. Még mindannyian szívrohamot kapnának az örömteli megrázkódtatástól.