|
Exogol
Dec 28, 2019 14:21:14 GMT 1
Post by sithlord on Dec 28, 2019 14:21:14 GMT 1
Egy hihetetlenül régi, ősi bolygó, a Moraband testvérbolygójaként is emlegetik az ősi Sith Krónikák...A kietlen felsznen állandó viharok dúlják az éjfekete obszidián sziklákat. A Sithek Elveszett Világa ez, amely teljesen rejtve van a galaxis többi részétől, létezéséről nagyon kevesen tudnak csak. A térképen valahol az észak-keleti rácson helyezkedik el.
|
|
|
Exogol
Dec 28, 2019 14:50:26 GMT 1
Post by sithlord on Dec 28, 2019 14:50:26 GMT 1
A hatalmas viharoktól tépázott felszín alatt, egy mélységben elhelyezkedő Templomban, amely ősibb volt talán még a galaxis legősibb népeitől is, egy fiatal lány lebegett meditálva a sziklapadló fölött. Egy hatalmas, Sith karmokkal és rúnákkal díszitett trónuson foglalt helyett az egykor Asharad Hettként ismert alak, aki most már csupán egy báb volt. Egy avatar, aki befogadta azt az Ősi mindennél gonoszabb Istenséget, akit sokan csak a Pusztítás uraként ismertek. Az ősi gonosz energiák, körülvibrálták a trónust, ahogy az Időrabló elmélyedt a Sötét Oldal energiáiban, amelyek ezen a bolygón vadak és zabolázatlanok voltak.
Arya Stark, hosszú utat tett meg azóta, hogy elmenekült ellenségei elől. Maga sem tudta mit akarhat tőle ez az ősi Isten, de tény hogy amikor a Tatooineon ráakadt, nem ölte meg a lányt hanem befogadta és tanítani kezdte. Aztán az ősi Istenség úgy határozott hogy elmennek és elrejtőznek ellenségeik elől...A Próféta hívei ugyanis nem csak a lányt, de Asharadot is keresték. Talán tudták hogy Hett már nem önmaga, hanem valami ősi és idegen gonosz...Asharad egy szertartást hajtott végre és megnyitotta a Zordon Kútjának is nevezett térkaput, amelyen keresztül egyenesen ide jutottak...az Exogolra...Az első napokban a lány szinte belebetegedett, annyira sötét és visszataszitóan hideg és gonosz hely volt, de napok elteltével már megszokta...Az Időrabló pedig megkezdte a kiképzését, hiszen a lányban nagyon sok lehetőség volt...Képes volt kapcsolatba lépni vagy megjeleníteni az Ősi Sith Lordokat, ő maga volt MINDEN Sith!
Arya azonban valami nagyon rosszat sejtett. Valahogy azt érezte, hogy az élete már nem sokáig fog tartani, ahogy a Hangok is suttogták az elméjében...És a Hangok eddig sose tévedtek, megmondták neki azt is, hogy Asharad is meghal és ő maga is...
Unalmas óráit, amikor nem tanult vagy képezte magát, a még most is fiatalos jóképű testtel, Asharad testével történő szeretkezéssel töltötte...Arya sikoltozott a kéjtől, ahogy az Időrabló újra és újra magáévá tette, s ezáltal még több Sötét energiát szabadítottak fel...A szexuális és a vérmágia a legerősebbekhez tartozott ugyanis...
Hihetetlen módon, ezen a Káosz erői általl eltorzított világon is voltak értelmes élőlények...akolitikusok szolgálták ki és működtették az ősi Templomot, és az azt uraló Nagyurat...A galaxis mélyéből idezarándokolt, gonoszabbnál gonoszabb lényekről ne is beszéljünk...Ők mindannyian a Templom szolgái voltak. etették itatták ellátták a Nagyurat és tanítványát, jelen esetben Aryát... -Elég volt mára a tanulásból gyermekem! -vetett véget egyetlen intéssel Arya meditációjának az Időrabló, aki szinte csattanva ért földet, majd sajgó testrészeit tapogatva állt fel és igazította meg magán öltözetét. -Mi a baj Mester? -kérdezte Arya, amikor meglátta az Időrabló elsötétedő tekintetét. -Idetart valaki, aki el akar bennünket pusztítani! Egy ősi elenségem, akiről azt hittem már rég halott! -Ki az Mester? Sordis talán...? -érdeklődött Arya. -Ehehehehehehe dehogyis! -röhögött fel az Időrabló. -Sordis sose bántana hiszen egy oldalon állunk, na meg nem is tudna hehe! Nem gyernekem...ez a valaki egy olyan illető, aki egész életét arra tette fel hogy végezzen velem...Az Elveszett Nagyúr! -Arya pupillái kitágultak a meglepetéstől, amikor rájött kiről van szó. -A Banei Rend negyedik Nagyura, aki elveszett és sose tudtak rájönni hogy hová tűnt...A Nagyúr, aki majdnem véget vetett a Sith Rendnek, amikor megölte saját tanítványát aztán egyszerűen eltűnt, megszakítva az Egy Sith körforgását, a Nagyúr, akinek soha nem hallom a hangját... -Pontosan gyermekem! A tanítványa azonban nem halt meg ehehehe -az Időrabló hangja gúnyosan vidámmá vált. -Mondjuk úgy, tettem róla hogy ne haljon meg és ne vesszen el az ősi tudás! -Te...te alkottad újra a Sithek Rendjét...te vagy az aki miatt létezhettek ezredéveken át... -Arya előtt világossá vált minden. -Pontosan gyernekem! És itt az ideje hogy végre bevégezze az én ősi ellenségem és barátom, és a Sithek Rendje végre az legyen ami! A Káosz Szolgája! Ehehehehehehehe... -az ősi Gonosz nevetése még sokáig visszhangzott a sötét kőtömbök között, miközben Vorennusra várt, hogy végre végezzen vele, egyszer s mindenkorra!
|
|
|
Exogol
Dec 29, 2019 11:53:36 GMT 1
Post by sithlord on Dec 29, 2019 11:53:36 GMT 1
A hatalmas űrhajó, úgy robbant ki a hiperűrből mint egy Krayt sárkány, amely éhesen támad áldozatára. Alighogy Vorennus Hajója megérkezett az Exogolra, máris egy kis Sith Fighter, fedélzetén a Nagyúrral, hagyta el a hajó egyik hangárát. A kis vadászgép, hamarosan eltűnt az Exogol háborgó légtömegei alatt...
Vorennus érezte, hogy hamarosan terve első fázisa befejezéséhez érkezik. Hiszen minden apró lépés, minden amit eddig tett, ide vezette el...A Tarisi merényletek, a Coruscanti robbantások, a Vérhold átvétele, egyszóval minden ide vezetett és minden összefüggött. A merényleteket nem csak úgy random követte el ugyanis, hanem nyomokat tüntetett el...A Tarison és a Coruscanton ugyanis volt két ereklye, amelyeket ha csak úgy ellop, könnyen rájönnének hogy miért és ki lopta el. De a merényletsorozatok közben, senki nem nézi a múzeumok leltárjegyzékét nemdebár, főleg ha maguk a múzeumok is porrá válnak. Maga is meglepődött hogy valami hatalmas gonosz káröröm önti el egész bensőjét, ahogy ezekre gondolt. Az a sok ember, aki párává vált a Tarison és a Coruscanton eheheh, mindenzt ősi Sith ereklyék miatt...
És ami még jobb, még az ősi Időrablót is sikerült átvernie. Túl öreg már és túl beképzelt ahhoz hogy figyeljen az apró részletekre ez az ördögi förmedvény... A Zordon Tőreként is ismert ereklye, Vorennus tulajdonában volt, míg a Tőr majdnem tökéletes másolata, megspékelve némi Sith mágiával, nos az volt valójában az Időrablónál...És még csak fel se tűnt neki, hogy az a Tőr amivel idejött az a bolond az Exegolra, az bizony közönséges hamisítvány...De ezt majd időben észreveszi amikor Vorennus átvágja vele a hitvány torkát...
Az Időrabló is megérezte a vendég jelenlétét...Az a bolond hát eljött! Bár az Időrabló meglehetősen korlátozott erőkkel bírt, mivel Asharad testében meglehetősen lenyengült, azért így is félelmetes ellenség volt. Ha az a féreg idejön, nos a halálba jön! -Végezzek vele Mester? -kérdezte Arya lelkesen, hiszen az igazi próba ideje jött el most a számára. Egy valódi Nagyurat ölhet meg a Mestere dicsőségére. -Nem gyermek! -válaszolta a Káosz Istensége hidegen. -Ő az enyém! Én fogok végezni vele személyesen!
Vorennus vadásza hamar landolt az egyik kijelölt leszállóplatformon, majd megkereste azt a kör alakú, Sith rúnákkal diszített kőlapot, amelyre ráállva hamar az ősi Templom mélyébe juthatott. A Tőr zöldes lilás fénnyel izzott fel, ahogy Vorennus elővette, de inkább elrakta. Korai még hogy azonnal kijátsza az aduit. A kör alakú kőlap megremegett a talpai alatt, majd mint egy ősi kezdetleges lift, lefelé haladt. Vorennus megérkezett a számára mindent eldöntő küzdelem helyszínére...
Hamar megtalálta a Templom központját, amely akár egy ősi aréna úgy nézett ki. Középen egy hatalmas trónszéken foglalt helyet az Időrabló. a trónszék jobbján pedig Arya Stark várakozott a további utasításokra. A háttérben ezernyi akolitus vagy azoknál gonoszabb lények zöngték kántálásukat, miközben a levegő szinte remegett a sötét energiáktól. -Hát eljöttél Lord Varánusz! -mondta gúnyosan az Időrabló, miközben Arya készenlétben állt, hogyha kell akkor személyesen ölje meg ezt a hitvány bolondot. -Légy üdvözölve Káosz Istensége! Eléggé legyengültél mióta utoljára láttalak! -válaszolta hasonló gúnnyal Vorennus. Az Időrabló arcán megremegett egy ideg, amikor meghallotta Vorennus gúnyos, egy csöppet sem tisztelettel teli hangját. -Ostoba vagy, ha azt hiszed végezhetsz velem halandó! -Vorennus ajkain csúfos vigyor jelent meg. -Nohát te nem is tudod igaz? -Mit kéne tudnom féreg? -recsegte az Időrabló. -Mit gondolsz ki üldözött titeket a Tatooineon? Ki akart annyira végezni veletek? Ki mészároltatta le a taszken falut? Kinek az embere Al Gázi és Tobruk Hadzsi, de talán még maga ez a kislány is?
Ezekre a szavakra az Időrabló elsápadt, hirtelen rájött hogy csúfosan átverték...tehát nem a Próféta emberei üldözték őket és keresték a Tőrt hanem.. Vorennus mintha csak olvasott volna a gondolataiban. -Pontosan ősi Istenség! ÉN voltam az, az ÉN tervem volt az egész és pontosan azért hogy idegyere! Erre a bolygóra amit a másik bolond épített egykoron...kinek neve Abeloth!
Az Időrabló felorditott ezekre a szavakra és már rontott is volna rá Vorennusra de a trónusból csápok vágódtak ki és körbefonták a karjait lábait megbénítva ezzel. A hatalma mit sem ért, sőt nem is volt hatalma immár...A hatalmas csápok erősen fogva tartották, mozdulni sem tudott, Arya pedig csak állt ott közönyösen, és...mosolygott! -Beleestél a saját csapdádba Rabló! -mondta Vorennus gúnyosan, miközben közelebb lépdelt a trónushoz. Az akolitikusok elhallgattak, várták hogy vajjon ki lesz a győztes. -Nem győzhetsz le halandó...Én vagyok a... -Vorennus azonban közbevágott. -Igen tudom, te vagy a káosz blablabla ésatöbbi! Te inkább egy ostoba vagy, aki beleesett a saját csapdájába! Elfelejtetted miért építette Abeloth ezt a bolygót és ezt a helyet! Emlékezz csak vissza!
Az Időrabló tehetetlenül vergődött, mozdulni sem tudott a csápoktól...És akkor rájött hogy hol hibázott...Hát persze, ez Abeloth egyik csapdája volt, amelyett neki a Káosz Istenének szánt egykor...amikor még ellenségek voltak...Annyi ezredév eltelt hogy elfelejtette hogy az Exegol valójában mi célt is szolgált! Mérhetetlenül dühös volt de nem tehetett immár semmit, mert ez a féreg pontosan tudta, hogy MIT kell tennie hogy aktiválja a csapdát! Milyen blőd mennyire ostoba vég lesz ez! Igazán kaotikus... -Jól gondolod TUDOM hogyan kell aktiválni a Templom csapdáit, hiszen van egy remek tanitványom, aki ezeket elmondta nekem ehehe, igaz Arya kedvesem? -Vorennus jelentőségteljes pillantást vetett a lány irányába, aki máris letérdelt az IGAZI mestere előtt. -Öröm téged szolgálni Nagyúr! -AAAARRRRGHHAAAAAAAAAAAAAAAAAAA! -üvöltötte az Időrabló, színtiszta gyűlölettel. -Üvöltözz csak ahogy akarsz barátom! -mondta szinte suttogva Vorennus.-Nem hallja immár senki sem! Vessünk enek véget! -azzal előhúzta a Tőrt, amely felizzott, majd Vorennus odalépett a trónhoz és egyetlen mozdulattal átvágta vele az Időrabló, jelen esetben Asharad Hett torkát, ezután pedig tövig mélyesztve a mellkasába, átszúrta vele a szívét is...
Az Időrabló úgy üvöltött hogy hangja az egész Templomot megrepeszthette volna...Aztán lassan a test fonnyadni kezdett, majd porrá omlott, s a részecskék fekete felhőként omlottak szét...Asharad Hett teste eltűnt, a Tőr pedig, amely Vorennus kezében volt, hatalmas pukkanás kííséretében vált semmivé...Az Időrabló immár visszatért oda..ahonnan jött. Vorennus kényelmes mozdulatokkal leporolta a trónust, majd elfoglalta azt...a csápok ahogy az Időrabló eltűnt, ugyanúgy semmivé váltak...Abeloth egykori csapdája, bevégezte a feladatát...
Szerte a galaxisban végigment egy sötét Erőhullám...Bolygókon holtan rogytak össze a Káosz legerősebb szolgái, ahogy Mesterük eltűnt örökre. A galaxis burka is megrepedt, s valahol egy Sötét Királynő is érzékelte fivére halálát...Más bolygókon megőrültek az emberek és egymást ölték le...Valahol pedig a Próféta szolgái örömmel érzékelték a Káosz egyik hatalmasságának pusztulását...
Az Időrabló, Waranous, a Káosz Istene megszűnt létezni ezen a létsíkon, a Káosz Erői pedig hatalmas ütést kapva gyengültek ettől le...
|
|
|
Post by sithlord on Jan 18, 2020 14:28:11 GMT 1
Vorennus Nagyúr, miután sikeresen átvette az Exogolt, már csak egy problémát kellett megoldania. És most ennek jött el az ideje. A kis Stark kurva remek szolgálatokat tett neki, a szexet kivéve mert attól a Nagyúr undorodott, de Vorennus nagyon jól tudta, hogy van egy adóssága amit törlesztenie kellett... Mert akármi is volt, akárkivé is lett, azért ő egy Lannister maradt, akinek kötelességei vannak a családjával szemben. Drydent, másnéven Brandon Starkot, visszaküldte a vezérhajóra, ami aztán hamarosan visszatért a Hutt űrbe, hogy a Vérhold jogosultságait Monroe érvényesíteni tudja. Dryden Stark persze örömmel engedelmeskedett, mert ez előléptetést is jelentett a számára...
Vorennus elégedetten hallgatta meg Monroe holojelentését, miszerint az üzlet, amiért egyáltalán elrabolták a lányt, létrejött. A kislány papuskája módfelett együttműködő volt, ami nem is csoda, hiszen ezt a bájos kis kurvát egy darabban akarta visszakapni...Vorennus az ő helyében már rég kihajította volna az első zsilipen ha lenne egy ilyesmi korú lánya...Mondjuk volt...Ree'Becka Lannister elkövette azt a hibát, hogy beleszeretett egy Starkba, aki aztán megerőszakolta és meggyilkolta...Vorennus akkor már fiatal Sithként a galaxist járta, de a lánya megbecsteleníítését azóta se feledte...Talán még a hosszú, sztázis koporsóban töltött évszázadok alatt is eszébe jutott, vagy legalábbis álmodott róla. Monroe mindenesetre módfelett ügyesnek bizonyult, s hamarosan a kezében lesz az az eszköz, amely véglegesen elrettenti a kedves Birodalmakat és egyéb hatalmaskodó szervezetecskéket, hogy a Vérhold ellen tevékenykedjenek... Igazándiból elrettentésül és védelmül is akarta használni az Eszközt, amely természetesen az Exogolt fogja védeni az illetéktelen kívülállóktol. Most azonban más dolgai is vannak, amelyeket el kell intéznie, de előtte még felhívta Monroet, hűséges vérebét. Monroe holoképe kékesen vibrálva jelent meg a Nagyúr trónszéke előtt, s ki lehetett venni a képből hogy a Mészáros térdelve várja a Nagyúr újabb parancsait. - Commander Monroe!Hajtsa végre a 67-es parancsot! -Vorennus ennyit mondott hűséges emberének, se többet se kevesebbet, majd bontotta a vonalat...
Arya Stark elemében érezte magát amióta a Nagyúr szolgája lett, bár a szex nagyon hiányzott neki. Most azonban beavatást kap majd a legsötétebb Sith titkokba és tanításokba, amelyekre annyira vágyott, s amely még a szx iránti vágyánál is erősebbnek bizonyult. Határozott léptekkel lépett be a Nagyúr tróntermébe, a háttérben kultisták imádkozták az Ősi Sötét Istenek felé imáikat...Cthullhu, aki a legősibbek egyike volt s talán még a galaxisnál is ősibb lények üvöltötték a sötétségbe a nevét, minden bizonnyal meg fogja hallgatni őket...vagy nem. Arya közelebb lépett a trónushoz, majd féltérdre ereszkedett le. -Itt vagyok Nagyuram! -kezdte alázatosan. - Rendelkezz velem! Vorennus érdeklődve vizslatta a lányt, majd megszólalt, ünnepélyes hangon. -Régóta várom ezt a percet gyermekem! A percet amikor beavathatlak...hogy ki is vagyok én valójában! -Arya erre a percre várt, végre megtudja ki is az Elveszett Nagyúr, végre megtudhatja a titkait, végre elnyerheti a hatalmát, végre...Eddig jutott gondolataiban, amikor tetőtöl talpig vibráló kékes villámok burkolták be a testét, iszonyatos kíínokat és fájdalmat okozva neki...Háttérben egy ősi dal hangzott fel, amit a kultisták énekeltek fennhangon, zsolozsmázva...Rain of Castarmere...Arya még a kínok között is felismerte a jellegzetes passzusokat. -Oly régóta várok erre, s most ez a perc is eljött végre, kedves kis...Stark barátom! Ehehehehe! -Vorennus eszelősen nevetett, s ujjaiból megállás nélkül cikáztak a villámok, a lány még védekezni se tudott, izmai görcsösen fájtak s húzódtak, majd olvadtak szét az iszonyú energiáktól. Aztán Arya homályosuló tudatában összeállt a kép...Egy Lannister...Vorennus az Elveszett Sith Nagyúr egy kibaszott Lannister! Fejében hangok szólaltak meg. MI vagyunk a Sith! Le tudod győzni, harcolj...ne légy gyenge! A hangok kakofóniás zűrzavará álltak össze, aztán...elhalgattak...Utoljára talán még mintha azt mondták volna...Nem méltó...gyenge... Arya szemeiből könnyek keztek el szivárogni, majd vér...Hát ez lenne a vége? Meghal egy öregember, egy Lannister kezeitől? Gyenge elhaló hangon próbált irgalomért esedezni, a tébolyult tekintetű Nagyúrhoz. -I..hh..gh..rhgalo..hm! Gh...ke...ke...gye...! -Nincs kegyelem a magad fajtának...Stark! Végre...megfizethetek a családomért és a lányomért! Hiszen tudod jól, egy Lannister mindig megfizeti az adósságait ehehehehe!
A Nagyúr megnövelte a villámok intenzitását, Arya pedig szánalmasan vergődött majd lassan koponyájáról aztán teste többi részéről kezdett leválni a hús, végül a lányból csak egy kupac hamu maradt immár, se több se kevesebb...Vorennus pedig valami nagyon furcsa dolgot tapasztalt, méghozzá azt hogy szellemek százai ha nem ezrei költöztek hirtelen a tudatába, mind-mind bátorítva és bíztatva őt hogy immár Ő az... -Én vagyok MINDEN Sith! -mondta ki végül Vorennus diadalittasan! -Minden Sith Nagyúr, aki valaha élt és minden tudásuk immár az enyém! -Vorennus a SITH helyet foglalt a most már minden tekintetben őt illető Trónuson, mialatt a kultisták ezuttal ősi Sith harci indulókat kántáltak. A Nagyúr belemerült az Erő folyamaiba és látta érzékelte és tudta az ezernyi élet minden tudását, harcát és küzdelmét! Elméjében ezredévnyi emlék és tudás halmozódott fel hirtelen s a Banei Rend Sötét Nagyura, az IGAZI Sith Lord immár ő lett végérvényesen...
A vezérhajón eközben Dryden a kilátóernyőn szemlélte az Exogol vöröses fényekbe burkolt gömbjét. Orbiton voltak és a látvány fenségesnek bizonyult. Hirtelen lépteket hallott maga mögött, megfordult hogy megnézze ki az, amikor Monroeval találta magát szembe. Az kedélyesen közelített felé majd megölelte barátian. -Az Erő hozott és légy üdvözölve a csapatunkban! -mondta Monroe bíztatóan, Dryden már éppen kibontakozott volna az ölelésből amikor valami éleset valami nagyon fájdalmasat érzett vesetájékon. -Mi a... -hörögte Dryden majd érezni kezdte ahogy a pontos döféstől megindul vére a seben keresztül amit Monroe kése okozott neki. A kés pontosan a vese artériát szelte ketté, halálosan pontos döfés volt... -Lannister Nagyúr üdvözöl téged Stark! -mondta gúnyosan Monroe majd kihúzva tőrét Dryden oldalából, undorodva lökte el magától. -Soha nem léphetsz a helyemre féreg! -köpött megvetően a haldokló Dryden felé, majd elhagyta a hidat és a kilátóernyőt. Fontos dolgai voltak. Dryden Vos, másnéven Brandon Stark, immár haldokolva szemlélte az Exogol gömbjét, s miközben lassan szivárgott el az élet belőle, hihetetlen békesség árasztotta el, miközben a rideg duracél padlón haldokolt. A családjára és Aryára gondolt...a kishugára...Aztán még egy-két szívdobbanás és meghalt. A Starkok családja ezennel végleg kihalt, a Lannisterek bosszúja beteljesedett...
Szerte a galaxisban, a Vérhold hű emberei és gyilkosai, végeztek Dryden valamennyi emberével. Még az egyszerű, csupán adminisztrátorokkal is, mindenkivel! Az utolsó Stark összes embere követte a halálba urukat...Dryden vagyona pedig Monroeé lett természetesen s immár mindaz a sok kapcsolat is amivel Dryden valaha rendelkezett...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 18, 2020 17:32:11 GMT 1
Monroe elégedetten hátradőlt a lassan gyorsuló hajón és megropogtatta tagjait, miután elintézte nagyura parancsára ezt a Dryden - ügyet. Sajnálta, hogy az Uljana által nyújtott hamvas, mindenfajta korhatárt sértő testi örömökben hamarosan nem részesülhet, de a gyermek nyújtotta stratégiai előnyök felülírtak mindenfajta szórakozást. Egy működőképes Cár-bomba felbecsülhetetlen értékű biztonsági garanciákat nyújthatott volna a Szindikátus és a Nagyúr új titkos bázisa számára.
Monroe először is üzent a hutt űrbe, hogy Uljanát egy különítményre való fogdmeg azonnal hozza el a jelenlegi helyéről és vigyék egy másik planétára, ahol a parancsnoki hajó felszedi majd. A jelenlegi búvóhely koordinátáit pedig szivárogtassák ki. Monroe utasítást adott arra is, hogy a gyermeken és a bolygón őrzött másik fogoly lányon hajtsanak végre egy különleges, csak Sith alkimisták által ismert kezelést. A Nagyúr ugyanis azt is gyanította, hogy a vostroyaiakon kívül még valaki más is a nyomában van a lánynak... még hozzá a hapan ribanc zsoldjába szegődött Jaina Solo, aki eredetileg elrabolhatta Uljanát. Monroe tudta, hogy a találkozás egyszer elkerülhetetlen lesz, de egyelőre nem szerepelt sem az ő, sem Nagyura és parancsolója terveiben, hogy a Jedik megtört Kardjával szembe kerüljenek.
Ezután átgondolta, hogyan fogja továbbküldeni Uljanát a Vrosilov által megadott szektorba. Monroenak persze esze ágában sem lett volna személyes, vagy akár a Dryden halálával immár egy vezető kezében egyesülő Vérhold-Szindikátus zászlóshajóján utaztatni a kislányt... amíg ugyanis egy, a galaxis másik végén ülő kétségbeesett vostroyai apa könnyen befolyásolhatónak tűnt, egy teljes hajórajt irányító vostroyai parancsnokkal már nem óhajtott Monroe kellemetlen, közvetlen közelségbe kerülni. Szükség lesz valakire, gondolta, aki jó kapcsolatokkal bír a frontistákhoz, de egyúttal elég gátlástalan is ahhoz, hogy alvilági szemszögből megbízhatónak minősüljön...
Monroe néhány perc gondolkozás után előhívta elődje, a commenori volt miniszterelnök és ismert manipulátor, Fyor Rodan fájljait. Olyasvalakit keresett a kapcsolatként megjelöltek között, aki rendelkezettel némi kitettséggel Vostroya felé de egyúttal a Sithekhez is kötődött valamilyen módon... és persze az alvilághoz.
A tábornok maga is meglepődött, hogy milyen könnyen és gyorsan talált egy ilyen profilú alakot. Még emlékezett is rá személyesen, bár sosem voltak szoros beszélőviszonyban az ESB-időkben, amikor még Lu'uthort szolgálta a Korriban II-re átnevezett Commenoron. - Itt az ideje, hogy elbeszélgessünk egymással, nagykövet - bámult a hüllőszerű humanoid holoképére a fájlok között Monroe és nekilátott visszafejteni az elérhetőségeket.
Amint ezzel megvolt, elküldte a korábban ígért adatokat és koordinátákat Vrosilovnak, utána pedig beütötte a személyhívó elérhetőségét jelző kódolt számsort.
- Itt Monroe tábornok. Régen nem beszéltünk - szólt bele a komba, amire egyelőre nem érkezett válasz. A tulajdonosa minden bizonnyal elfoglalt lehetett valamivel. - Fontos... üzleti ügyben keresem magát... G'Kar nagykövet.
|
|
|
Exogol
Apr 19, 2020 9:59:56 GMT 1
Post by Haruhi von Zweikat on Apr 19, 2020 9:59:56 GMT 1
Az Erő folyama. Végeláthatatlan élő mindenség az árnyakon túl, melyet oly sokan fürkésztek és oly kevesen értettek meg. Körülvett, s átjárt majdhogynem mindent az univerzumban, szeszélyei az értelmes lények szeszélyei is voltak, s próbára tette őket mindahányszor túl mélyre tapogatóztak benne. Az Egy most is elmerült benne mint oly sokszor máskor, önön indulataival és jellegével vetve hullámokat benne, keresvén a teljesség érzetét melyet meditációnak hívtak. Egy jedi sodródott volna az Erő fodraival, ő azonban formálta: ostorozta, taszította, gyötörte... parancsolni akart neki, nem meglovagolni, ó dehogy! A fortyogó zűrzavar megrebbent, egy lüktetés, majd szelíd hullám kúszott keresztül az Egy jelenlétén, megérintette elméjét majd kúszott tova a semmibe. Idegen érzet volt, áthaladt rajta ugyan de nem elegyedett lényével, mint valami üresség, ami mégis volt. Súrolta az Erő folyamát de nem fonódott össze vele, meglökte és az odébb mozdult, hasonlatosan ahhoz ahogy az Egy is rátelepedett tudatával a folyam, ám mégsem volt ugyanaz, hisz míg ő részese volt annak, ez a más valami... nos, más volt. Mintha egy tudat lett volna, de oly érthetetlen és távoli, hogy mindössze ez volt az egyetlen tényszerűség, melyet képes volt megállapítani. Ismét fodrot vetett a folyamban, az Egy utána nyúlt, de nem tudta megragadni, túl volt a határokon melyeket meglegyintett. Ismét elhaladt, az Egy megragadta az Erő hullámait és rászabadította, először megtörtek a semmin, aztán elsuhantak mellette. Végül megremegett a folyam, az Egy maga kavarta fel olyannyira hogy végül saját magát taszította ki meditációjából a bosszús ébredésbe
Ha nem hátrált volna meg alázatosan a köpönyegekbe burkolózott akolita, Vorennus bizonyosan lesújtott volna rá. Amaz rögvest térdre rogyott, nem kezdett mentegetőzésbe, a földet bámulta és kerülte a tekintetét. De nem maradt szótlan, izgatott hangon, mégis alázattal szólott hozzá - Egyetlen! Éreztük mi is akárcsak te, sosem gondoltam hogy valaha is magam tapasztalhatom meg! Az ami a határokon túl jár és nem is, a Féllényegű! Most is érzem, amit nem tudok érezni, a leírhatatlan dolgot... itt van, de nincs... Kevés tudást kereső szentelt figyelmet egy régmúlt idők óta terjengő tapasztalatról, melyet az Erőt ismerő mesterek némelyike tapasztalt meg a történelem során. Mikor olyan érzésük támadt, hogy egy öntudathoz hasonló valami meeglökte az Erő áramlatait, szinte árnyat vetett rá, mégsem volt része vagy vette irányítása alá. Egy paradox amit kevesen kutattak, s még kevesebben tapasztaltak meg egy alkalomnál többször is, s még utóbbiak is ritkán akartak hosszabb figyelmet szentelni megértésére. Ő azonban még kétszer érezte most az első alkalmat követően, mi több úgy tűnt bármi is volt az, most itt ólálkodott valahol, szinte a közelükben. Egy lábjegyzet mely egyszersmind talán igaznak bizonyult, lappangott, nem lehetett megragadni és mégis mintha figyelt volna... valahonnan
|
|
|
Exogol
Apr 19, 2020 10:09:53 GMT 1
Post by sithlord on Apr 19, 2020 10:09:53 GMT 1
Vorennus Nagyúr majdnem elokádta magát, annyira kimeritette ez a különös jelenlét, ez a valami, ami tulajdonképpen élt is meg nem is...
Exogol amit átjárt valami különleges esszencia, mindig is tartogatott neki meglepetést, de nem gondolta volna hogy ekkorát. Az akolitus rettegve pillantott fel a Nagyúrra, de amaz nem sújtott le rá...egyelőre! Vorennus úgy érezte magát mintha záz évet öregedett volna és ezt nagyon furcsának találta. Komótosan felállt a trónszékről, aztán különös rúnákat rajzolt a levegőbe, ősibbnél ősibb Sith rúnákat, majd kántálni kezdett:
-Múlt és Jövő Ura, aki élő de egyben halott, jöjj hát és szólj hozzám! -kezdte. -Hallak érzékellek és látlak, közöld velem útmutatásodat!
Az akolitikusok megdöübbenésére, Vorennus térdre esett majd lehajtva fejét várakozott. Tudta jól hogy az efféle jelenségeknek entitásoknak meg kell adni a tiszteletet, főleg hogy olyan ereje volt, amit később a saját hasznára is fordithat majd...Igy hát várakozott a Félig Létezőre...
|
|
|
Exogol
Apr 19, 2020 11:37:13 GMT 1
Post by Haruhi von Zweikat on Apr 19, 2020 11:37:13 GMT 1
Az akolitust sokkolta a nagyúr mozdulata, megingott és néhány pillanatig maga elé bámult, míg vissza nem tért lélekjelenléte és lassan elhátrált onnan hogy visszatérjen társaihoz, jobban félte őt mint az ismeretlenséget. Amaz pedig hallgatagon meg-megrebbentette a mindent átjáró Erő határait, bizonyságát adva arról hogy nem távozott ki tudja hová. De nem tűnt úgy, mintha az Egy szavaira reagált volna, a jelenéstelen jelenés egyszerűen ott volt, túl az értelmen, valahogy mégis súrolva azt Nem, nem figyelt eddig, most azonban úgy tűnt, megváltozott valami a levegőben, mintha szellő suhant volna el mellette és érintette volna tagjait. Az Erő határán valami több történt mint ahogy eddig, a valami ugyan nem vált eggyé vele, ám közelebb került ahhoz mint az elmúlt percekben vagy talán órákban valaha is. S így, szinte közelebbről a valóságban, még így is ugyanolyan idegennek tűnt mint eddig, a különös közelség semmi válasszal nem kecsegtetett, semmi többel rejtélyes létezésén túl. Mert volt, ez most már szinte tagadhatatlannak tűnt, igen, inkább volt mint hogy nem - Te vagy az, Atya? - lebbentek végig a szavak az erőben, akár a visszhang, nem onnan származva A kérdés nem ismétlődött, de akár nyugtalanító is lehetett hogy volt benne valami elevenség, mely túlmutatott a Erő hullámainak verésén, anyagibb volt mint bármilyen jelenlét mint amit a valami eddig tudatott magáról. A föld pora zizzent valami mozdulatra, s egy közeli, málladozó falnál megmozdultak az árnyak. Csápokhoz hasonlatosan kúsztak elő, azonban máris inkább hajszálak tömkelegéhez voltak hasonlatosak, igen. A régi kövek alatt egy meglepően emberi, szinte jelentéktelennek látszó alak gubbasztott, mi több, ruházatot viselt. Ha nem lett volna a tudathoz hasonlatos érzet, ami hozzá kellett hogy tartozzon és nem nyújtózkodott volna alatta zöldszín hajzuhatagja csápok módjára, akkor azért nem illett volna erre a világra mert nem tűnt volna különbnek egy szorongó gyermeknél. Kezei térdein pihentek, szemei elvesztek az árnyak és hajfürtjei takarója mögött. Hátát egy pillanatra a falnak vetette, egy kődarab aláhullott, ám az egyszerűen átesett alakján és néhány métert gurulva a nagyúr felé, végül megállapodott - Nem Atya vagy - szólott újra, s a hang már inkább a valóságban szólt mintsem az erőben vetett visszhangot, néhány másodpercig hallgatott mielőtt ismét megrebbentek ajkai - ő nincs többé, de járt itt valaki, aki egykor hozzá tartozott. Ti mások vagytokA test nem mozdult, mindössze meredt maga elé még azt sem indikálva, számított-e egyáltalán válaszra
|
|
|
Exogol
Apr 19, 2020 12:08:57 GMT 1
Post by sithlord on Apr 19, 2020 12:08:57 GMT 1
Egy ártatlan kislány...ennyit látott csupán a Lényből, aki elveszve apukáját várva ücsörgött, talán még sirdogált is. Vorennus ajkai hideg mosolyra húzódtak. Még egy kislány akinek hasznát vehetem? Talán! Ahogyan az sem tartotta a véletlen művének, hogy pont most jelnt meg ez a Lény vagy Lány, amikor egy hasonló kislányka erre tart. Érdekes lesz összeereszteni a kis jeedkaaval, vagyis Uljanaval! A nagyúr hirtelen atyai ábrázatot erőltetett magára, s maga is meglepődött azon hogy rég nem tapasztalt dolgot észlelt magán: merevedése lett. ezen úgy elcsodálkozott, hogy hirtelen kizökkent az egész dologból. Régóta nem izgatta fel már semmi és senki szexuálisan és erre most...
Az is igaz hogy a Lény egyfajta perverz szexuális kisugárzást hordozott, a hatalom é a kéj misztikus keveredéséből, gyilkos elegyet képezett a Vorennushoz hasonló lények számára. A pillanat azonban elmúlt és a Nagyúr pillanatnyi vágya is. Mert Vorennust egyedül a hatalom és a minnél több hatalom érdekelte csak, nem holmi undoritó testi kielégülés! Óvatosan közelebb lépett a "kislányhoz" majd megszólalt, olyan gyengéden ahogyan csak tudott.
-Kit keresel gyermekem? És hogy kerültél ide? -kiváncsian várta a választ, s közben azon morfondirozott, hogy vajon mit is kezdhet vele egyáltalán?
|
|
|
Exogol
Apr 19, 2020 16:47:16 GMT 1
Post by Haruhi von Zweikat on Apr 19, 2020 16:47:16 GMT 1
- Nem vagyok gyermeke senkinek, akár Atyának vagy teneked - válaszolta, kétsíkú hangjába komor elutasítás költözött, ámbár él nélkül - értelmem formája, ahogy hívjátok az ő munkája és ő alakított általad is látott hasonlóságára, saját kívánságai és szükségletei tükrében. De léteztem őelőtte isHosszú válasz volt egy egészen fel nem is tett kérdésre, talán valami különös jelentőséget tulajdonított annak hogy közölje, vagy mindössze nem értette az Egy kérdését. Ámbár ez utóbbi nem feltétlenül lehetett igaz, már csupán azért sem mert rövid hallgatás után ismét szólott. Hajfürtjei között haloványan derengő szempár verte vissza e világ gyér fényeit, de azon túl csupán üresség volt bennük, olyasfajta megfejthetetlenség mely jelenlétéhez volt hasonlatos - Senkit nem keresek, most hogy ide találtam már tudom érkezésem miértjét és hogyanját - ahogy beszélt, tekintete enyhén ráemelkedett, - egyazon létezés rendjeiből való, mint ahova te magad és itt minden társad tartozik. Úgy hívják Abeloth, érzem művét mely most körbevesz, mert az őrajta keresztül Atya keze munkáját hirdeti
|
|
|
Exogol
Apr 20, 2020 7:48:32 GMT 1
Post by sithlord on Apr 20, 2020 7:48:32 GMT 1
-Semmi közöm ahhoz a csápos féreghez! -gurult méregbe Vorennus, amikor meghallotta Abeloth nevét. -Éppen ellenkezőleg, el akarom törölni a perverz förmedvényeit, amiket erre a világra hozott be!
A Lány nem szólt erre semmit, Vorennus pedig nem fejtette ki neki, hogy mire is gondol pontosan, amikor Abeloth förmedvényeit emlegette. A Nagyúr érzékelte hogy a Sötét Oldal rettenetesen bemocskolódott, a tiszta hatalomnak nyoma sem volt...csak valami kaotikus elmebeteg kavalkádnak, amely megőrjitette az egyszerű halandókat, ugyanakkor viszont vízben feloldott cukorhoz hasonlóan nem volt igazán tömény. A hatalom, a sötétség igazi hatalma, darabokra törve és felszabdalva hatotta át ezt az Univerzumot...
Ezért volt lehetséges a Renegát féle pondrók hatalomra jutása, vagy a Wenthar féle állatias ösztönlények tündöklésének. Abeloth pontosan azt zúzta szét, ami neki is ereje lehetett volna: A Sötétséget magát! Vorennus gyűlölte a Káoszt, gyűlölte a teremtményeit. Ő maga a Sötét Rend és nem a Káosz híve volt. A Jedik antitézise, ha lehet azt mondani... Így aztán Vorennus célja sem lehetett más, mint az Abelothoz és Renegáthoz hasonló degenerált förmedvények elpusztítása és a Sötét Oldal igazi hatalmának a helyreállítása... -Most...elégedetlen vagy? -kérdezte a Lány. -Nem...csak egy picit! -mondta atyaian a Nagyúr
|
|
|
Exogol
Apr 20, 2020 17:41:41 GMT 1
Post by Haruhi von Zweikat on Apr 20, 2020 17:41:41 GMT 1
A valami, vagyis a lány egy ideig maga elé meredt, nem lehetett megállapítani hogy tűnődött vagy egyszerűen kifogyott a szavakból. Mozdulatlanságát mindössze szőnyegként a földre boruló haja fodrozódása törte meg újra és újra. Éteri látványt nyújtott - Még számomra is érthető, hogy kudarcként könyveled el ha terveiddel nem egyeznek azok az események, melyek körülötted történnek - mondta nagy sokára, egy olyan ember hanghordozásához hasonlatosan, aki csupán egy szusszanásnyi szünetet tartott - Talán lelsz benne vigaszt hogy nem előzhetted meg a problémákat, melyeket megfigyelésem szerint neked okozott
Ha valóban volt vigasz a szavaiban, közönyös nyugalmában mely a hangjára kezdetektől jellemző volt, biztosan nem. Úgy szólt, mint aki folyton folyvást tényeket közöl és nem bújik meg semmiféle empátia szavai mögött, ezt az hatást tovább fokozta az is, hogy véghetetlenül idegen elméjének jelenlétéből szintúgy nem szivárogtak érzelmekhez hasonló foszlányok. Vagy nem rendelkezett ilyesmivel, vagy kiválóan rejtette el azokat, de lehetett másmilyen magyarázat is - Ugyan nem céljaim a járulékos károk - folytatta, mielőtt a nagyúr maga bármit is hozzátett volna - de figyelembe véve rendeltetését, ez mind Abeloth létének velejárója. Semmi hasznom nem származott volna abból, ha egy nagy hatalommal bíró ámbár békés entitássá vált volna a lényből, ami azelőtt volt. A dolgok céllal történnek, kinek előnyére, kinek kárára. Rendeltetését elvégezte, más nem bír fontossággal
|
|
|
Exogol
Apr 24, 2020 17:34:13 GMT 1
Post by sithlord on Apr 24, 2020 17:34:13 GMT 1
Vorennus Nagyúr nem igazán értette, mit akar a Lány mondani neki. Azt azonban érezte hogy ez a valami egyenesen a szivébe lát. Furcsa érzés fogta el, kiváncsisággal vegyes bosszúság. Valamilyen szinten irritálta ez a lény vagy Lány. És Abeloth...
Gyűlölte Abelothot és azt amit behozott a galaxisba. Gyűlölte a Renegátot is mint Abeloth természetes velejáróját is, bár a szive mélyén csodálta is ezt a kaotikus, de hatalmas lényt. Leginkább azt gyűlölte hogy ő egy porszem, egy senki volt ezekhez a lényekhez képest...
A Banei Rend eltűnt és ötödik Nagyura, most már Egy Sith, még így sem bizonyult annyira erősnek, hogy egy Abeloth hatalmával rendelkező entitással leszámoljon. A Renegáttal még csak-csak elbírna, ahogyan Bane is legyőzte az őrült Sitheket, de Abeloth más tészta volt. És ekkor rájött, mi is az ami irritálja ebben a Lányban: valahogy hasonlónak érzékelte az Üresség Királynőjéhez, de mégse olyan volt.
Ekkor olyan fejgörcs és remegés fogta el hirtelen, amit meg se tudott igazán magyarázni. Réges régi, ősi jelenléteket érzékelt, akik egyenesen Exogolra tartanak...hozzá! És megérzett egy a Renegáténál jóval hatalmasabb és erősebb jelenlétet is...Ez a valaki ide tart, elméjében pedig egy fura név jelent meg...
HADRA
Ő tartott ide...Vorennus pedig érezte hogy a sorsa most fordulóponthoz érkezett. Kizárta a tudatából a fájdalmat, majd helyet foglalt az ősi trónuson...méltóképpen akarta fogadni a vendéget.
|
|
|
Exogol
Apr 25, 2020 16:14:02 GMT 1
Post by Enz on Apr 25, 2020 16:14:02 GMT 1
A Kárhozott Légió óriási fekete piramisa a bolygó mellett jelent meg, alig pár órával a nordgardiak faképnél hagyása után. A hajó parancsnoki pozíciójában Hadra mély meditációba merülve latolgatta esélyeit. Az, hogy Nagash újra testet ölthessen, nem volt egyszerű. A férfi minden testi vonatkozását feláldozta, amikor létrehozta a fekete piramist és évezredekre hibernálta hűséges harcosaikat. A sikerhez a bolygó többségét is fel kellett emészteni, és most Nagash valahol ott volt ebben a monstrumban, amely legalább annyira volt eszköz, mint élőlény. A Galaxisban számos erőt érzett mozgásban, de persze ezeket jól ismerte már, elvégre az elmúlt évezredben csak várt és figyelt. Most azonban minden a kezére játszott, sosem volt még eddig ilyen jó esélye a sikerre, mint most. A jedik erőtlenek és gyengék voltak, de ha még erősek is lettek volna és egységesek, akkor is hol volt a múlt nagy dicsősége? Hol volt egy Revan vagy egy Tython Hőse, aki életet lehelt volna szánalmas Rendjük omladozó maradványaiba? A magukat sithnek nevezők is csököttek voltak, felemésztette őket az állandó harc és széthúzás. Különösen Valkorion mocskos leszármazottait, a Palpatine-okat vette meg igazán: egy beképzelt intrikus, egy bomlott elméjű kábszerfüggő és egy, aki folyton a Fénnyel kacérkodott. Ha végez, írmagjuk sem marad majd ebben a Galaxisban. A Káosz erői jelentősen meggyengültek az elmúlt időben, és azt érezte, hogy a Csillagok Királynője a végjátékára készül, egy mindent vagy semmit dobásra. Amibe bele fog bukni. Ha nem így lenne, Tython felé vezette volna a hajóját és szövetséget ajánlott volna neki. Ellenben a Próféta is szokatlanul visszahúzódó volt. Sosem vallott rá a nyílt intervenció, de ez a mostani mozdulatlanság tőle is szokatlan volt. Aztán ott voltak azok, akik nem tudták mit kezdjenek az Erővel vagy egyenesen gyűlölték az Erőhasználókat. Hadra csak nevetett ezeken az elveszetteken, akik azt hitték, legyőzhetik azt az energiamezőt, amely mindenhol ott van és mindent áthat. Csak a technológiában és azokban az idegesítő kis szőrös lényeikben bíztak, de mindez semmi volt az Erő végtelen hatalmához képes. Meg fognak fizetni nevetséges tévedésükért, mégpedig keményen. Jól szemléltette a Galaxis jelenlegi helyzetét az, hogy a legnagyobb gondot neki eddig csak egy sokak által elfeledett nép, a nordgardiak okoztak. Ezer évvel ezelőtt jedik százai, ötven évvel ezelőtt a birodalmi flotta és az inkvizítorok hada indult volna a felkeresésére és elpusztítására. Most? Senki. A Galaxis megérett az igazi sithek visszatérésére. Ám ehhez önmagában a Kárhozott Légió is kevés lett volna. Szövetségesekre és bábokra, eszközökre volt szüksége ehhez. Márpedig utóbbiból nem volt hiány a régi, elfeledett sith világokon. Most pedig valami azt súgta neki, hogy Exogolon nemcsak eszközöket találhat, de az első kategóriát is gyarapíthatja. - Úrnőm, megérkeztünk - hallotta Arkhan, hűséges első helyettese hangját. Hadra gazdatestének torz, koponyaszerű arca elmosolyodott a hír hallatára. Most, hogy itt voltak, már érezte is a jelenlétét annak a bizonyos személynek a felszínen. Tudta, akárcsak ő, a másik sem ebből a korból való. A céljai ismeretlenek voltak a számára, de kíváncsivá tette. Talán felhasználhatja a céljaira, sőt, szövetségre is léphet vele. Érzett persze más jelenléteket is itt a bolygón, köztük az Időrabló lenyomatát, és régóta halotta sith nagyurakét. Mindez pedig kíváncsivá tette. - Készüljetek a landolásra - adott parancsot a navigátoroknak az Erőn keresztül, mire a fekete piramis süllyedni kezdett a légkörben, és a körülötte lévő Erőpajzs gond nélkül hárította el magától a villámokat. Amikor a fekete piramis landolt, Hadra hűséges harcosai gyűrűjében lépett elő a járműből. A helyi kultisták és mindenféle alantas életű lények elkotródtak a csapat útjából. Már-már unalmas volt a fogadtatás, de legalább azt megmutatta, hogy tartanak tőle. Remek, gondolta magában, ahogy arrafelé indult, amerre ezt a bizonyos ősi sithet sejtette. Hamarosan elválik, hogy szövetségese lesz-e vagy pedig egy újabb áldozat, akit összezúz. Hadra és sith harcosia döngő léptekkel masíroztak be a kívülről láthatatlan épületbe. - Borulj le a hatalmas Hadra előtt, pondró! - jelentette ki Arkhan, amikor meglátta a sith nagyurat.
|
|
|
Exogol
Apr 25, 2020 16:46:09 GMT 1
Enz likes this
Post by sithlord on Apr 25, 2020 16:46:09 GMT 1
-Micsoda udvariatlan fráter! -mondta válaszul Vorennus, gonoszul elmosolyodva, majd ujjaiból villámok cikáztak és vágódtak egyenesen az arkhan nevű illető mellkasába. ezek azonban nem közönséges villámok voltak, hanem gyakorlatilag leszívták az illető áldozat életenergiáit. Arkhan görcsösen vonaglott a fájdalomtól, fél szemmel még látta hogy valami különös lény áll Vorennus trónszékénél...ezután viszont csak a mindent elborító fájdalom maradt neki...ami egyszercsak abbamaradt. Arkhan lerogyott a földre, Vorennus hívei pedig már indultak volna hogy legyilkolják, azonban Vorennus megálljt intett. -Nem gyilkolászhatjuk le a vendégeinket, úgyhogy nyugalom! -tette hozzá derűsen. -Egyébként pedig nem szokásom leborulni senki előtt, inkább a halál minthogy pondróként csússzak másszak valaki előtt!
A Nagyúr csodálattal nézte újdonsült vendégét, meglepte a Hadrából áradó ódon régies energiák hatalmas mennyisége. Ilyet utoljára régi mestere jelenlétében érzett, egy letűnt és sokkal hatalmasabb korszakot juttatott eszébe. Vorennus feltápászkodott a trónusról, hogy illendően fogadja a másik Nagyurat, lassan lépdelt a közelébe, vigyázva nehogy valami helyrehozhatatlan hibát kövessen el. -Nos mijáratban szerény otthonomban Úrnő? Mivel tud neked szolgálni egy magamfajta vénember? -Vorennus élénken érdeklődve és türelmetlen kiváncsisággal várta a másik reakcióját és válaszát. Félelemnek nyoma sem volt benne, nem félt a haláltól, nem félt ő senkitől.
|
|
|
Exogol
Apr 25, 2020 23:34:20 GMT 1
Post by Haruhi von Zweikat on Apr 25, 2020 23:34:20 GMT 1
A különös figura hallgatag maradt, nem adván jelét annak hogy az Egyetlen gondolatai eljutottak volna hozzá, se nem fodrozódott elvont és távoli érintésétől az Erő folyama. Alakja mindössze ott ült ugyanazon fal tövében, nem reagált arra mikor fájdalmak törtek a nagyúrra sem arra hogy visszament trónjához, még akkor sem derengtek fel újra éteri szemei, mikor a másvilági jármű megérkezett a bolygóra. Tűnődött e vajon, érthetetlen gondolatait szőve tovább vele vagy más dolgokkal kapcsolatban?
Körvonalai akkor rebbentek meg végre, mikor az újonnan érkezett lények megközelítették a trónust, s a rajta ülő nagyúr megtámadta egyiküket. Feje megemelkedett, túlvilági tekintetét pedig az előtte kibontakozó jelenetre szegezte. Ahogy szavaikat szőtték egymáshoz, lassan felemelkedett helyéről és anyagtalan lépteivel kis csoportjuk felé vette az irányt. Elképesztő hajtömege követte őt, fodrozódott, nyújtózkodott és mintha hosszabbá is nőtt volna mint azelőtt, úgy kavargott a levegőben mintha éhes csápok hada lett volna, végignyalt egy termetes sziklát, míg egy másikon káprázat módjára surrant keresztül, mintha ott sem lett volna Közvetlenül mellettük állt meg, üres tekintetével végigmérte az újonnan érkezőket mintha csupán szemlélő lett volna, nem törődve azzal hogy viszont látta őt mindenki. Meg sem rezzent fortyogó erejüktől, érintéseik átjártak alakján, feltételezhető elméje pedig sikamlós hal módjára csusszant ki tudatuk szondái közül. Csak nézte őket, hol egyiket, nem úgy tűnt hogy érdekelte amennyiben megzavarta a hármast, mint aki teljes tudatában volt annak hogy nem állt módjukban megszabadulniuk jelenlététől, akármennyire is fölé látszódtak tornyosulni. Érinthetetlen, megfoghatatlan, egy enigma, visszhang az Erőben
|
|
|
Exogol
Apr 28, 2020 7:21:07 GMT 1
Post by Enz on Apr 28, 2020 7:21:07 GMT 1
Hadra mozdulatlanul figyelte, ahogy vendéglátója megtámadja első parancsnokát, és ereje a földhöz szegezi őt. Bárki is volt a másik ezen a bolygón, bizonyosan nem volt erőtlen, sőt, sok mostani sötét oldali erőhasználó megirigyelhette volna a képességeit és tudását. Mikor a tisztavérű sith parancsnok a földhöz szegeződött, az itteniek máris fegyvereikért nyúltak, míg Hadra csak gonoszul mosolygott. Ha használni akarták volna a fegyvereiket, nem lett volna rá idejük. De szerencsére a másik sith sokkalta értelmesebbnek bizonyult annál, hogy így eldobja az életüket, és még időben rájuk parancsolt. Aztán a férfi úrnőnek szólította, ami legalábbis meglepő volt a számára. Elvégre az évezredek során annyiféle testet váltott már, olyanok voltak neki, mint másnak a ruha, és most is egy szerencsétlen cosrai férfi porhüvelyét viselte magán. Ez csakis azt jelenthette, hogy a másik átlát az álcáján, és nemcsak a fizikai külsőségekre figyel. Felüdítő változatosság volt ez. - Vénember? - kérdezte, és láthatóan mulattatta a kijelentés. - Azt hiszem pár évezreddel idősebb vagyok nálad, nagyúr. Még ha érzem, hogy te sem ebből a korból származol. - Valóban - bólintott Vorennus egyetértően. - Én a Darth Bane-i Rend 5. nagyura vagyok, Darth Vorennus. - Bane-nek volt víziója - jelentette ki Hadra. - De a gyakorlatba ültetve ez elbukott. Azóta pedig... nézz csak rá a mai sithekre. A kijelentése telve volt megvetéssel és gyűlölettel. Az olyan korcsok, mint a Palpatine-vérvonal tagjai vagy jött-ment senkik vindikálták maguknak a sith titulusokat. Az egész olyan volt, mint amikor a rabszolgák elkergetik uraikat, majd a ruháikba öltöznek és mímelik azt, ahogy viselkednek. Alig volt nyoma a valódi sith tradícióknak és értékeknek. Ezeket pedig Bane áldozta fel a hatalomért, amit aztán az ő sithjei sosem szereztek meg igazán. Bane elképzelése egy kudarc volt. - Egyetértek, úrnő. Én se követem már ezt az utat. Mi már az Egy Sith vagyunk - jelentette ki a férfi. Hadra elégedetten bólintott. - Én pedig a Kárhozottak Légióját vezetem - pillantott vörös sith harcosaira. Arkhan mostanra tápászkodott fel a földről. - Elértem azt, amiről a legtöbb Sötét Oldal tanait követő álmodni sem tud. Hatalmam van élet és halál fölött. Vorennus bólintott. Ő is pontosan érezte, hogy a vele érkező sithek sem élők, sem holtak nem voltak. A testük régi volt, amelyet megannyi millenián át őriztek meg gondos sith varázsigék, de a bennük létező energia nagyon is friss volt. Nemrég támadhattak fel tetszhalál létükből. Hadra most megérintette Arkhant, mire energia járta át a testét és pár pillanat múlva ugyanolyan erősnek tűnt, mielőtt Vorennus elszívta volt az életenergiáját. Hadra aztán kinyújtotta az egyik ujját, és rámutatott egy rosszarcúra, mire azt élettelenül esett össze, és zsákként puffant a teste a földön. - Ez az én hatalmam - jelentette ki elégedetten, saját hatalma tudatában. - A célom pedig egyszerű. Elpusztítani a Galaxis mostani korcs rendjét, és az igazi sithek örök és dicsőséges uralmát visszahozni. És persze bosszút állni mindazokon, akik ezt megérdemlik. Haragja jól érezhető volt az egész teremben, és több rosszarcú egyszerűen remegni kezdett a nyers erejétől, amit egy pillanat erejéig megmutatott minden jelenlévőnek. Arkhan, aki visszatért a harcosai élére, reménykedve várt az utasítását arra, hogy eltöröljék őket a Galaxisból. De Hadra nem látott rá okot, hogy így tegyen. - Te, Vorennus nagyúr, a segítségemre lehetsz ebben - jelentette ki. - Együtt elpusztíthatjuk mindazokat, akik bitorolják a sith nevet, és korcs viselkedésükkel nevetségessé teszik azt. Aztán az igazi sithektől félelem költözik majd minden szívbe!
|
|
|
Exogol
Apr 28, 2020 8:07:42 GMT 1
Post by sithlord on Apr 28, 2020 8:07:42 GMT 1
-Valóban igazad van...-válaszolt Vorennus, Hadra mondandójára.-Az igazi Sithek eltűntek, talán csak én meg te vagyunk ketten, az utolsó hírmondóik! Éppen ezért nem kerestem még tanitványt magamnak, hiszen megannyi ostoba féreg hiszi magát méltónak erre a posztra! -Térj a lényegre Vénember! -sürgette Hadra türelmetlenül Vorennust. -Természetesen segítek neked kedves barátom! -mondta nyájasan végül a Nagyúr. -Mint bizonyára tudod, az enyém a galaxis legnagyobb bűnszervezete, akár egyesíthetnénk meglévő erőforrásainkat, a cél érdekében! Bár nem tudom neked milyen háttered van!
Vorennus jól sejtette: eljött a méltó szövetséges, aki segítségére lehet abban, hogy kitakaritsa a galaxist az elfajzott Renegátoktól kezdve, a megannyi álsithtel bezárólag. Érzékelte az Arkhan nevű növekvő dühét, amelyet Vorennus felé irányitott, de nem nagyon érdekelte a dolog. Eközben a Lány közelebb óvakodott, kiváncsian várta a dolgok kimenetelét. -Egyetlen célom van Hadra Nagyúr! -fejezte be végül Vorennus a választ, amit újdonsült vendége várt. -Kitakaritani a galaxist a sitheknek nevezett bitorlóktol és helyreállítani a Sötét Oldal hatalmát a galaxisban! Mondcsak? Hallottál már a gondolatbombának nevezett Sith mágiáról?
Vorennus türelmesen várta Hadra reakcióját, főleg a gondolatbombára célzó utalásaira a választ.
|
|
|
Exogol
May 7, 2020 9:19:56 GMT 1
Post by Enz on May 7, 2020 9:19:56 GMT 1
Hadra halványan elmosolyodott a férfi válaszára. Bűnözőkkel és hasonló alantas férgekkel vette körül magát. Ő maga is kénytelen volt mindenféle hasonló népséget felhasználni céljai elérése érdekében, hiszen őket viszonylag könnyű volt befolyásolni. A pénz iránti imádatuk vette át a mindenható Erő szerepét az életükben, és általában ez is lett a vesztük. Gazdagság és mesés vagyon helyett csak szenvedés és pusztulás jutott osztályrészükül. - Én az ősi Sith Birodalom főalkimistájának, Nagashnak, a hatalmasnak a tanítványa vagyok - jelentette ki büszkén. Azt az apróságot, hogy ő Nagash szeretője is volt mellette, nem kívánta az orrára kötni. - Hadra, a pusztító. Nagash nagyúr helyett, visszatértéig a Kárhozottak Légiójának parancsnoka. - Impozáns - bólintott az öreg sith. A Bane-i rend a sötétben bujkált, meglapulva várva a megfelelő alkalmat, így aztán tagjai sosem viseltek ilyen impozáns címeket. Ők az árnyékban lapultak meg. Ahogy egyelőre tette az Egy Sith is. - Semmit se láttál még - nevetett fel a sith, majd kinyújtotta egyetlen ujját. - Jöjj, és láss. Vorenus közelebb lépett hozzá, és elfogadta a kinyújtott ujjat. Hirtelen megszűnt körülötte a valóság, és a ronda, összeaszott, égett húsú arcú test helyett egy tisztavérű sith úrnő állt előtte. Tekintete tiszteletet parancsolt, ruhája rálátást engedett testének finom hajlataira. Egyszerre volt csábító és gyilkos. Még a B'Omarr szerzetesek által M'gtau névre keresztelt testi önmegtartóztatás híve, Vorennus is egészen kívánatosnak tartotta a sith úrnőt. Aztán feltűnt a háta mögött egy másik tudat, a már emlegetett Nagashé, akinek keze a másik derekán pihent. - Nagash és én együtt fejlesztettünk ki megannyi sith technikát - közölte vele a nő. - Köztük a gondolatbombát is. Vitiate, Hadra és Nagash látszódott most előtte, ahogy egy csapat sithet egy helyre csalnak, majd a gondolatbombával kivégeznek, életesszenciájukat pedig összegyűjtik. - Naga Sadow kudarca és csúfos halála után együtt öltük meg a túlélő nagyurakat. Vitiate ekkor lett a halhatatlan sith császár, aki a túlélőket az ismert Galaxison túlra vezette - narrálta a látottakat Hadra. Hangja egyszerre volt kellemes, mégis mély és erőteljes. - Nekünk azonban árulás jutott osztályrészünkül. Vorennus pillanatok alatt látta lejátszódni mindazt, ami történt. Sith harcosok egy csapatát hátrahagyták, és közöttük felismerhette Arkhant is, egy olyan épphogy lakható bolygón, ahol ellenséges élővilággal és helyiekkel kellett szembenézniük. Nélkülözés, éhínség és harc árán azonban túléltek, leigázták a helyieket és birtokba vették a bolygót. Nagash a bosszújuk érdekében felépíttette a fekete piramist, amelyben aztán az örök élőhalál állapotában konzerválták a sith harcosokat. Ám ezen rituálé közben mind Hadra, mind Nagash teste elpusztult, minden helyi élővilággal és a bolygó nagy részével együtt. A látomás, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan meg is szűnt és újra ott álltak a trónteremben. - Bölcsességed nagyobb, mint hittem volna - hajtott enyhén fejet a groteszk test előtt, ami vele szemben állt. - A későbbi sithek csak élősködtek azon, amit mi megteremtettünk - közölte Hadra. - Ki tudja hány évszázad óta nem idéztek meg sithspawnokat sem. De épp ezért is kell újraindítanunk a Galaxis óráját. Kiküszöbölni az elvesztett időt. - Én is erre gondoltam - bólintott Vorennus. - Magam is tanulmányoztam a gondolatbombát, és ezek alapján úgy hiszem egy minden eddiginél nagyobb rituálé hozható létre, ami fizikai jelenléttől függetlenül képes elpusztítani sokakat. - Nagyszerű - húzódott mosoly az arcára, ám most hirtelen megérezte azt a furcsa jelenlétet, amely előtte is figyelte őt. Eddig nem törődött vele igazán, talán némileg ignorálta is, hiszen ezzel a másik sith-tel kellett rendeznie dolgait. Most azonban belehasított a felismerés, hogy ez a testet viselő, belül mégis alaktalan valami talán még nála is időtlenebb lehet. Felé fordult, és kíváncsian mérte végig. - Te ki vagy, Erő szülötte? - szegezte neki a kérdést. - És mi dolgod itt, ezen az átkozott helyen?
|
|
|
Exogol
May 8, 2020 10:46:52 GMT 1
Post by Haruhi von Zweikat on May 8, 2020 10:46:52 GMT 1
- Masina vagyok, az Építész - mutatkozott be, igaz inkább lehetett az előbbi is egy titulus, mintsem becsületes név - Az Abeloth nevezetű vezetett vissza erre a síkra. Amit időnek neveztek számomra nehezen felfogható fogalom, hisz ő már nincsen itt, mégis ebbe a helybe fogódzkodtam bele. Azért akartam visszatérni, mert odaát Csend van, melytől Atya megfosztott hogy többé ne legyen kedvemre való, csak hogy aztán vissza akarjon űzni belé miután már nem érezte társaságom fontosnak munkáihoz. Számotokra nem lehet idegen érzés hogy szükséges a titeket körülölelő változatosság, a semmi hiánya. Így azt is érthetitek miért volt a szándékom itt lenni és hogy ezért minden lehetőséget felhasználtam, hisz amit Erőnek hívtok, benne léteztek és Atyához hasonlóan használjátok, számomra nem jelent akkora változatosságot mint tinektek, mivel nem tartozok köreihez. Egy Abelothoz hasonló jelenlét azonban áttöri a síkokat és világítótorony a Csendben: kontrollálatlan, zűrzavaros és számomra ezért rendkívül hasznosnak bizonyult, bár kétlem hogy tinektek kedvetekre való. Talán vigasztalhat hogy tévesnek tartom Atya azon mondását, hogy minél nagyobb a hatalom, annál nagyobb a hozzá párosuló felelősség is, elvégre ő maga ezt újra és újra megcáfolta. Tehát végül ezért is vagyok itt, nem különösebben én választottam meg a helyet, nevezhetitek találkozásunkat előre megalapozott véletlennek Tekintete félresiklott róluk, s immár inkább a környezetet látszott vizslatni mintsem őket
|
|