|
Post by Lord Brodrig on Oct 15, 2019 16:04:52 GMT 1
Mon Mothma szülőhelye. Termékeny, idilli időjárásban és hősi emlékhelyekben bővelkedő világ. Két kontinensét az Ezüst Tenger partján elterülő Hannaváros uralja.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 15, 2019 16:08:30 GMT 1
Chandrila lakossága nagyrészt emberekből állt, de az Ezüst Tenger mentén elterülő Hannaváros ugyanúgy vonzotta a turistákat, mint a Christophsis kristályvárosai. A mindig népszerű Senate Plaza a galaxis főbb kereskedelmi útvonalai mentén mindenütt képviseltette magát, ez alól Hannaváros sem volt kivétel. A külvilági életformák elárasztották a Régi Piac és a Régi Gyűlésház környékét, vagy a Lázadás legendás hősének szobrával tisztelgő Mon Mothma emlékmű előtti teret. Mások az Égiparadicsom nevű, a város fölötti pályán keringő botanikus kertet látogatták meg, egy részük pedig jegyet váltott a Hannaváros Operába.
Annak ellenére, hogy a lakossági felmérések szerint az emberi lények voltak többségben, a turizmus kitermelte a maga idegen életformáit. Twi'lekek, mon calok és egyéb halfélék, mirilaiak, rodiaiak, bothanok, a Köztársaság uralkodó fajai töltötték meg az utcákat. A Polis Negyedben levő utcában számos teremtmény megfordult – innen kiváló kilátás nyílt a város lábánál elterülő tengeri kikötőkre, és az ezüstösen csillogó, békésen hullámzó víztükörre. Az idilli klímát megörökítő, holofelvevőkkel felszerelt látogatók és más, kevésbé kedvesnek tűnő karakterek közül előbukkant egy jellegzetes, T-rostélyú sisakot viselő alak. Teljes testpáncélzatának mivoltát a járókelők azonnal felismerték, és gyorsan kitértek a megtermett harcos útjából. Némelyikük a rosszabb arcúak közül sóvár pillantást vetett a hátán lógó sugárkarabélyra – persze csak tisztes távolságból.
Senki sem akart összeakaszkodni egy mandalorival. Főleg egy olyannal nem, mint Hondo Karr.
A fejvadász, aki arról híresült el, hogy gyufásskatulyában viszi vissza az áldozatait a megbízóihoz, átfurakodott-lökdösődött a tömegen, majd amikor megtisztult körülötte az utca, megállt, és körülnézett. A marcona alak közeléből, diszkrét sebességgel ugyan, de mindenki azonmód távolodott. Karr végül elindult abba az irányba, ahová a megbízója által adott adatkártya szerint mennie kellett. Az űrkikötőben végeznie kellett egy kis nyomozást, hogy fellelje áldozatát, de a használatára bocsátott köztársasági engedélykódokkal hamar hozzájutott az információkhoz, amelyek alapján be tudta mérni, hol találja a nőt.
Ahogy megindult a megfelelő kapualjzat felé, félrepillantott az odalent bolyongó tengervízre. Más fejvadászok, például Maryc Dar, droidokat használtak az információszerzésre. Maryc hatékonyságát az adta, hogy csak akkor mutatta meg magát az áldozatnak, amikor be kellett vinni a végső csapást. De addigra már mindent tudott az illetőről – a lábméretét és a közösülési szokásait egyaránt. A másik hírhedt alak, Kuordis Kwest pedig lealacsonyította magát azzal, hogy ultramodern felszereléseivel még a grófi, örökölt vagyonánál is többet kereshetne – már ha igazak a pletykák, hogy Kwest nem más, mint az évtizedekkel korábban eltűntnek nyilvánított serennoi Jord Cwestor gróf –, de ehelyett eladta magát kisstílű banditáknak és diktátoroknak, vagy birodalmi parancsnokoknak. Mindig valakinek a végrehajtójaként működött, sosem önállóan. Egy mandalori viszont…
Hondo Karrnak nem volt szüksége a legújabb technikai csodákra, droidszondákra, pénzre vagy véreskezű politikusok védelmére ahhoz, hogy elvégezze a melót. Egy mandalorinak a fegyverein kívül ott volt a nyers ereje, a resol'nare és a becsületkódexe, a puszta beskar páncélkesztyűs ökle… Egy igazi vadász tudta, hogy ennél többre nincs is szükség a munkához. Egy mandalori fejvadász egyszerűen felkutatta az áldozatát, elvágta a menekülési útvonalaitól, és puszta kézzel vetett véget a szerencsétlen nyomorult létezésének. És Hondo Karr köztudottan soha nem fogadott el olyan szerződést, ahol az áldozatot élve kellett leszállítani. Karr tisztelte a vadászatot, a vadászat törvényszerűségei pedig nem szóltak könyörületről, vagy arról a maceráról, amit egy élő delikvens szállítása jelentett.
Őt akkor hívták, ha a vérdíj alanyának meg kellett halnia.
A fejvadász befordult egy kapualjba, majd beütötte a szenátusi kód egyik régebbi, de érvényes változatát. Az ajtó félresiklott előle, ő pedig belépett a lakóépületekkel körbevont udvarra. Felsietett az oldalsó kőlépcsőkön, ahonnan tökéletes rálátása nyílt a szomszédos, a célpont rejtekhelyének otthont adó házra.
…
Belindi Kalenda, nyugalmazott hírszerzési igazgató, az utóbbi történések óta pedig a Köztársaság árulója felemelkedett az íróasztalától, és intett a szoba közepén lábatlankodó droidnak, hogy hozzon némi frissítőt. Az idősödő, sötét bőrű nő elsétált a könyvespolcai mellett – egész életében hírszerző tiszt volt, még most, ennyi év után is gyűjtötte az információkat, a szokás hatalma, ugye –, és az ablakhoz sétált. Tökéletes rálátása nyílt az Ezüst Tengerre.
A szolgálati ideje hosszúra, túl hosszúra nyúlt. Annak idején, Thrackan Sal-Solo ámokfutásakor ő volt az a zöldfülű tiszt, aki megmentette Han Solo életét. Aki hetekig, étlen-szomjan dolgozott azon, hogy felettesei parancsára utánajárjon a koréliai eseményeknek, és hogy a távolból védelmet nyújthasson a nem túl elővigyázatos Solo házaspár és gyerekeik számára. Ott volt, amikor Jacen Solo átvette a Galaktikus Szövetség irányítását, és a feje tetejére állította a galaxist. És ott volt akkor is, amikor Daala Elnökasszony maga mellé rendelte a legmegbízhatóbb tiszteket, és Kalenda a Hírszerzés vezetője lett.
És most, legutóbbi felszólalásai során megtette a Köztársaságnak azt az utolsó, de nemes szolgálatot, amivel tartozott neki… Vajon valóban ezt tette? A felső vezetés, legfőképpen az új kormány, az összeesküvők, akik kihagyták a terveikből, akik kihagyták őt, Belindi Kalendát, aki egy életen át a Köztársaság eszméjét és az ő sleppjüket szolgálta, aki mindent alávetett a szolgálatnak, a nem létező gyerekeit is beleértve… Aki még a szüleik generációjával érkezett a Coruscantra, aki nélkül, bizonyos értelemben, nem lenne ma Köztársaság. És Kalenda becsapottnak érezte magát miattuk. Talán bosszúból cselekedett, amikor kiszivárogtatta a választások kapcsán szövődő összeesküvést? Nem, gondolta. Helyesen cselekedett. Nem kicsinyes bosszúból, hanem a köztársasági és a Lázadó eszme szolgálatából cselekedett úgy, ahogy kellett. A Köztársaság nem engedhette meg, hogy olyan módszerekkel adják-vegyék a szenátorok a hatalmat, mint a Birodalomba forduló Régi Köztársaság idején. Ezt Kalenda egyszerűen nem volt hajlandó megengedni, ahogy Leia Organa Solo sem engedné, ha élne.
És mindezt Kalenda ki fogja tálalni a nyilvánosságnak. Elmondja majd, miért tette, amit tett, miért állt be a DK holdudvarába, miért van szükség arra, hogy az ellenzék legyőzze ezeket a pojácákat… akiket talán még választási csaláson is érhet, ha jól forgatja a lapjait. Az információ volt az, ami Kalendát meghatározta, és biztos volt benne, hogy egy életnyi tapasztalatot tud adni Holdonak és a társainak az információszerzés machinációit illetően… És olyasmit tud nyújtani nekik, amivel végérvényesen megbonthatják az új, keményvonalas kormányzatot.
Elvette a droid tálcájáról az italt, és belekortyolt. És ekkor berobbant a szemközti fal, Kalenda pedig azon kapta magát, hogy portörmelék és felkavart porfelhő közepette hátrafelé repül. Háta valami keménynek csapódott, és Kalenda megnyekkent. A reflexei nem voltak olyan gyorsak, mint régen, de még mindig volt benne spiritusz – a következő pillanatban már a saját, az egyik oldalsó asztal lapja alá ragasztott sugárvetőjét tolta szembe a támadóval.
Egy hátirakétás, fekete péncélos mandalori állt a robbantott lyukban, vele szemben. Kalenda tüzet nyitott. A mandalori gyors oldallépésekkel kitért a célzott lövések irányából, miközben alkarjából vékony zsinór csapódott ki, ami rátekeredett Kalenda fegyverére. Kirántotta a sugárvetőt a nő kezéből, aki erre talpra szökkent, és megpördülve a tengelye körül fejberúgta a fejvadászt. Amíg az megtántorodott, Kalenda sietve a legközelebbi szekrényhez ugrott, elmozdította a bútort a faltól, és két apró, de halálos Merr-Sonn sugárpisztolyt húzott elő a rejtekhelyükről. A halálos lövéssorozat, amit indított, a mandalori által felborított duracél asztalba csapódott.
Karr újra aktiválta a hátirakétáját és a levegőbe emelkedett. Ezzel egy időben felemelte a karjába épített rakétavetőket, és minirakéták sorozatával látta el azt a sarkat, ahová az áldozata behúzódott. Néhány Merr-Sonn lövedék elkapta a mandalori páncélzatát, de nem tudtak áthatolni az újfajta beskar lemezeken. Ettől függetlenül persze érezte őket, de nem hagyta, hogy az apró kényelmetlenség elterelje a figyelmét. Kalenda sarka felrobbant, a lövések abbamaradtak, Hondo Karr pedig visszaereszkedett a padlóra.
Miután a por leülepedett, elővette az oldalfegyverét, és óvatosan lépkedve megközelítette a robbanássorozat helyszínét. Vascsizmás talpával félrerúgta egy asztal maradványait, és átlépett a törmelékeken. Belindi Kalenda ott feküdt a romok között, teste félig lelógott a falban tátongó lyukon a kinti lépcsőházba. A nő szeme üveges volt, arcát széles vágások szabdalták szét, ruházata egy merő vérseb volt.
Karr eltette a fegyverét és elővett egy apró készüléket. Aztán lehajolt, rányomta a hulla még meleg ujját a szerkezetre. Miután az ujjlenyomatot visszaigazolták és a testrész változásaiból megállapították, hogy valóban halott, a készülék képernyőjén megjelenő rövid üzenet szerint Hondo Karr számlájára már utalták is a vérdíjat.
– Hajó, azonosító 5-327 – emelte maga elé a karján levő komot Karr. – Célkoordináták: zéró-zéró-öt-kilenc.
Amíg a távirányított hajó megérkezett, Karr leellenőrizte a fegyverzetét és a páncélzatában keletkezett károkat, majd megfogta az italosüveget, amit az egyik oldalsó asztalon talált, és ami átvészelte a csetepatét. Megnézte a címkét, majd az övére kötötte a palackot. Aztán kilépett az egyik robbantott lyukon, le a belső udvar mentén körbefutó lépcsőteraszra. Mivel a gyilkosság túl gyorsan történt, a hatóságok, mint mindig, most is túl későn reagálnak majd – már ha egyáltalán reagálnak, amikor megtudják, hogy ki volt az elkövető.
Amikor megérkezett a löveghajó, átugrott a rámpára. Az ajtó légmentesen lezárult mögötte. Karr a pilótafülkébe sietett, beleült a székébe, és elkormányozta a hajót a tett színhelyétől. A régies tervezésű naszád hajtóművei hangosan burrogtak, miközben a hajó elhagyta az orbitot, és belépett a hiperűrbe.
|
|