A méretes mélyűri aszteroidát olyan sűrűn átszőtték egy hajdani, ismeretlen idegen faj járatai, hogy az EGB ilyetén érdeklődésű parancsnokai valószínűleg már nekikezdtek volna az érckitermelési lehetőségek vizsgálatának és az omlások elkerülését célzó munkálatoknak, hogyha bőrcsizmáikkal a járatok felszínére léphettek volna. Helyettük és a barlangokba vájt bázist annak idején kiépítő,
mynockokhoz hasonló szárnyas idegenek, majd a később helyüket átvevő
Vectivus-kultisták, még később pedig a sötét úrnő, Lumiya és szövetségesei, valamint alkalmasint ellenségei helyett most ízelt lábak kopogtak sűrűn a járatokban, ahogyan az elpusztítottnak, de legalábbis eltűntnek vélt bázis új gazdája hívására válaszoló
Killik-fészek munkásai sürgölődtek mindenfelé, hogy újra lakhatóvá, használható tegyék az aszteroida belsejét.
Uljana Vrosilov persze mindebből csak annyit érzékelt, hogy ezek a ronda nagy sáskák és bogarak ott vannak mindenhol új – és reményei szerint csak átmeneti – otthonában, csáprágóikkal és fogókarmaikkal pedig agresszíven csattogtatnak felé, akárhányszor szembe jöttek a folyosókon. És, bár nem volt hivatalosan bezárva, szobafogságra ítélve, Uljana mégis – édesapjának szavait idézve,
saját hatáskörben és a dolgozó nép nevében – úgy döntött, hogy nem hagyja el a szobát, amelybe az a különös nőszemély vitte, akihez csatlakozott a titkos búvóhelyen, ahová előző barátnője sugallatára utazott... Uljana még most sem értette, pontosan mi és miért történt ott. Ott volt a magas, fehér arcú, alapvetően szimpatikus bácsi, aki végre egyszer talán hajlandó lett volna arra, hogy megerőszakolja... aztán megjelent ez a néni, levágta a bácsit egy olyan igazi fénykarddal, amit még a
jed’kák sem használnak, csak a jedik és a sithek... és elvitte magával.
Uljana alapvetően bízott benne, mert kedves néni volt, az anyjára emlékeztette, akiről csak egészen kicsi korából voltak emlékképei... de egyre inkább hiányzott az apukája, és egyre kevésbé értette, miért kell rostokolnia ebben az
uuuunalmas barlangszobában. A néni Jainának hívta magát, és azt mondta, egyelőre nem mehet haza, mert még tart a bújócska... a bújócska, amit a csápos barátnőjével játszottak.
A vostroyai kislány remélte, barátnője nem sértődött meg azon, hogy még odafent az űrhajóban, amelyben utaztak, elmesélte ennek a Jaina néninek, hogy mennyire
iiizgalmas játékot találtak ki a barátnőjével, és hogy a barátnőjének igazándiból mennyire izgalmasan vaskos csápjai és mennyire hatalmas csillagszemei vannak... azóta ugyanis a barátnője nem jelent meg, nem sugdosott neki, egyáltalán nem is akart már vele játszani talán... vagy talán csak Uljana volt a leginkább legszuperebb bújócska – győztes egy csapatban ezzel a Jaina nénivel?
Mindegy is, gondolta a kislány, miközben érdektelenül és durcásan piszkálgatta az elé helyezett ételt, amelyet valamelyik randa bogár csápolt be neki fél órája.
Uunalmas volt itt, és haza akart menni.
Amikor a néni ismét megjelent az ajtóban, Uljana végre összeszedte a bátorságát.
- Jaina néni, ez itt nagyon
uuunalmas... most már hazaviszel? Szerintem megnyertük a bújócskát.
Jaina odalépett a kislányhoz, letérdelt hozzá és elgondolkozva megsimította az arcát.
- Drágám, tudod jól, hogy veszélyben vagy. Még nem mehetsz haza. Emlékszel, mit mondtam arról, hogy a csápos barátnőd mennyire rossz és gonosz? Csak akkor mehetsz haza, ha megtanultad magad megvédeni tőle... és a többi más veszélytől is.
- Majd apukám megvéd! – dacoskodott Uljana, egyébként tökéletese
Basic kiejtéssel, egyetlen vostroyai keverékszót sem illesztve beszédébe. - Egy egész csillagflottája van, a
Vörös Flotta, az ám! Apukám csak csettint egyet és jönnek és megvédenek! Téged, is, Jaina néni, nem kell ám félned!
- Én nem félek – villant meg sötétlilán, szinte sértődötten Jaina tekintete. Érezte, ahogyan a kislány természetes módon, szinte ösztönszerűen kifejlesztett Erő-képességeivel az elméjét simogatja. Meg kell hagyni, ügyesen csinálja, gondolta a Jedik hajdani Kardja. Szinte észrevehetetlenül.
- Dehogynem, érzem – ingatta a fejét Uljana. – Jobb, ha hallgatsz rám, Jaina néni, én tudom ám az ilyesmiket! Megmondom én, mi kellene neked!
- Nocsak, milyen okos kislány lettél egyszerre, kis mindenttudó - simította végig Uljana vöröses hajfonatait az anyai szeretet sötét oldaliak számára még elérhető megfelelőjével Jaina Solo. – És mi lenne az?
- Hát hogy Téged is jól megerőszakoljon valaki, az ám! - kuncogott fel Uljana és kacsintott egyet Jainára. – Csak ne ilyen
undustalan bogarak, mint amit itt vannak...
- Ah értem, már megint ez a téma... - Jaina egy pillanatig maga elé meredt. Rá kellett döbbennie, hogy bármennyire is tehetséges ez a kislány, még rettenetesen messze van a sötét úrnővé, vagy akár tanítvánnyá válás nulladik mérföldkövétől is. Egyszerűen túlontúl elkényeztetett volt, aki soha nem ismerte a fájdalmat, a nélkülözést, a félelmet... egyáltalán semmit, ami megnyitotta volna az utat számára a sötét oldal és önnön képességeinek bárminemű tudatos kiterjesztése, fejlesztése felé.
Pedig Jainának szüksége volt a lányra és arra is szüksége volt, hogy elinduljon a Sötét Oldal felé vezető úton… nem üldögélhetett itt egyszerű túszként. Bár eredetileg csak valamiféle sugallat hatására mentette meg a Diznen, amikor lecsapott Zekkre és igazságot szolgáltatott neki az összes múltbeli szenvedésért, amit okozott neki a tökéletlenségével, vagy, ha úgy tetszik... férfi mivoltával és egyáltalán a létezésével, nem utolsósorban pedig azzal a ténnyel, hogy annak idején Jaina első számú, gyűlölt ellensége, a Renegát tanítványául szegődött, Jaina hamar lenyomozta Uljana múltját és rá kellett jönnie, hogy a gyermek vostroyai háttere – nem is akármilyen háttere – egyszerre értékes eszközzé és veszélyforrássá is teszi őt.
Mindenekelőtt a kislány háttere tette lehetetlenné, hogy Jaina a terve ezen fázisában felvegye a kapcsolatot Jaggeddel. Bár a fejét elcsavaró, mérgező férfiasságával a fontosabban dolgokról a Jedik Kardját elterelő régi szeretőként valahol Jagged Fel is megérdemelte volna azt a sorsot, mint Zekk, Jaina terve elsődlegesen az volt, hogy a férfi erőforrásaira hagyatkozik új, saját Ellenállásának, a Sordisra vadászó kommandónak a felállításában... szép szóval, kéréssel, vagy ha kell akkor fenyegetéssel, erőszakkal, zsarolással elérve, hogy a rejtőzködő volt birodalmi uralkodó és felfuvalkodott, az Uljanához hasonlóan felfokozott szexualitású vostroyai kislányokkal háló ászpilóta segítsen neki. Uljanával az oldalán azonban ezt nem tehette volna meg anélkül, hogy átadja a kislány Jag szövetségeseinek, Jaina pedig erre még messze nem állt készen.
Nem, Jaina pontosan tudta, hogy ily módon kihez vezeti legközelebb a Sötét Oldal, hogy kivel kell megállapodást, sőt, sötét szövetséget kötnie Sordis és a többi
Erő-istentelenség elpusztítására (Jaina különösen találónak vélte ezt az eredetileg Yuuzhan Vong kifejezést a Renegát-félék leírására). És ebből következett az is, hogyan érheti el Jaina második célkitűzését, önnön vére és a mocskos Renegát bűnének eredményeként egyetlen közvetett leszármazottja, Allana Solo figyelmét és odaadását.
Az ilyen kislányok mindig vágytak a hozzájuk hasonlók barátságra... egy kis barátnőre, igen. Allanát azonban oly mértékben megváltoztatta, átalakította, sőt, tulajdonképpen – és ezt most már Jaina is belátta – megerősítette a hapesi élet, hogy Uljana eredeti formájában... nos, rendkívüli mértékben
uuunalmas lett volna számára. Akit Tenel ka leánygyermeke, Leia Organa és Han Solo titokban nevelt leánya izgalmasnak talált volna, az Charis Palpatine neveltje, ágyasa, szeretője... játékszere számára nem lett volna több egy eldobható alvósbabánál, vagy kedvenc háziállata, az azóta bizonyára óriásira nőtt Anji nevű nexu potenciális vacsorájánál.
Nem. Ahogyan Jainának arra volt szüksége, hogy megváltozzon... átformálódjon, új csapatot szervezzen maga köré, úgy Uljanának is el kellett indulnia a változás útján, ami a sötét oldal gyermekévé, és Allana méltó játszótársává, alkalmasint és végül pedig az ideális csalétekké teszi őt... és ha kudarcot vallana ezen az úton, Jaina még mindig megfoghatja törékeny, összetört, az erőszak valódi, gyermeteg szexuális fantáziáit felülmúló természetét megismert testecskéjét, és kidobhatja a hajójából valahol Jagged Fel szállása felett a következő üzenettel:
„Küldd vissza a feladónak, vagy játssz vele kedved szerint, úgy, mint a másik kis kurváddal. Csók, Jaina”.
Ez azonban csak tartalékterv volt. A valódi terv első lépéseként Uljanának immár el kellett kezdenie a valódi tanulást.
- Nos rendben – tért vissza pillanatnyi, mégis napokig tartó hosszúságúnak ható elmélkedéséből az Uljanával folytatott beszélgetésbe Jaina. – Várj itt egy picit. Beküldök valakit. Meglátod, jó szórakozás lesz.
- Oké oké oké oké – lelkendezett Uljana és Jaina nyakába ugrott, aki elsötétült tekintettel fejtette le a kislány rövidke, mégis izmos, a folyamatos csintalankodásban és játékban megerősödött karjait a nyakáról. – De aztán helyes legyen ám!
- Az lesz, kicsim, az lesz... - hunyta le a szemét Jaina, majd kisétált, és deaktiválta maga mögött a szoba világítását, majd egy újabb csettintésre lezárta a hangszigetelt ajtót is.
...
Uljana izgatottan zihálva feküdt az ágyán, gondosan elrendezve magán a hosszú, vörös színű pólót, amelyen a
Vostroyai Vörös Flotta emblémája díszelgett... eredetileg apja pizsamája volt, de már réges-régen
elrekvirálta tőle a dolgozó nép és az álmos vostroyai kislányok kollektívája nevében. Magához ölelte kedvenc plüssállatát, egy ewok-szerű valamit, amit mindig magával hordott kis hátizsákjában, és a félhomályban kíváncsian belelapozott kedvenc olvasmányába... Jaina adta neki, amikor megérkeztek erre a bázisra, és egy nonhumán kislányról szólt,
Anef Rankról, aki a messzi Corporate-szektorban bújkált a Yuuzhan Vong, majd a birodalmiak elől... Uljana izgalmasnak találta, hiszen azelőtt sem Yuuzhan Vonggal, sem
fasiszti birodalmiakkal nem találkozott személyesen. A holokönyv közepe táján volt egy fejezet, amit éppen csak elkezdett, arról szólt, hogy Anefet átszállították a
fasisztik az Ammuud nevű bolygón lévő táborba... Uljana alig várta már, mikor szervez felkelést a főhős kislány, mikor szökik meg, ehelyett azonban...
Uljana szeme lecsukódott, miközben egyre növekvő izgalommal, kis kezével a lába között matatva próbálta kiolvasni a félhomályban a sorokat... és aztán csak arra emlékezett, hogy az ajtó feltárul, és egy
fasiszti egyenruhás, mégis elegáns, izgalmas kis igazított szakállt viselő férfi lép be a szobájába és leül az ágyra, majd Uljanára mosolyog, és félrehajtja a takaróját, kezével végigsimítva a kislány vékonyka combjait, leválasztva kezecskéjét arról a részről, ahol olyan nedves és meleg volt minden, és sajátját odatéve... méghozzá milyen nagy és meleg volt a keze.
- Te... te vagy... Camillo bácsi? – kérdezte izgatottan Uljana és megnyalta a szája szélét. Végre... gondolta.
Végre.
- Én - simított végig másik kezével arcocskáján a férfi.
- És... és azért jöttél, hogy megerőszakolj? – nyelt egy újabbat izgatottan Uljana.
- Igen – mosolyodott el a férfi.
-
Hu... húúú... - Uljana felizgult, érezte, ahogyan kincsecskéjét egyre gyorsabban masszírozza a bácsi.
Nagyon jó ez a megerőszakolás, gondolta, mindig is így képzelte el.
- Én... igen...
ááááá Áúúúúúúúúúú – az éles, hüvelyébe ható eddig ismeretlen fájdalom kibillentette Uljanát az eddigi kéjes vonaglásból, ahogyan a
fasiszti bácsi két ujját begörbítve, erőszakosan, keményen behatolt a hüvelyébe. A kislány szeméből könnyek kezdtek hullani, ahogyan a férfi kihúzta a kezét, és Uljana meglátta, hogy az ujjai véresek.
- Bántottál! – szipákolt. – Ez nem is igazi megerőszakolás!
- Kuss legyen, te kis vostroyai kurva! – a Camilloként bemutatkozó férfi pofonvágta Uljanát, véres ujjai vörös csíkokat húztak a kislány arcára, majd még egyszer, keményen, ezúttal még eggyel több ujjal belemarkolt a hüvelybe. Kéjesen megnedvesítette előtte szabadon maradt kisujját, és lejjebb kezdett el vele matatni.
- Na... ott nem lehet erőszakolni az nem arra való
ááááááááá - Uljana szemei kigúvadtak és a kislány rángatózni kezdett, de ezzel csak azt érte el, hogy a
fasiszti bácsi újabb pofont keverjen le neki, majd a nyakánál fogva felrántsa, kezét még mindig testnyílásaiban tartva. Aztán felállt, és letolta a nadrágját, ami mögül egy bunkós végű, koszos, hosszú valami tűnt elő. Uljana sosem gondolta volna, hogy a bácsiknak ilyen... szőrös és csúnya.
- Nyeljed!
- Fúj nem akarom nem
akarrrrr... ugggh... Uljana ösztönösen ráharapott a szájába került valamire, amitől újabb két pofont érdemelt ki, ezúttal akkorákat, hogy belereccsent az állkapcsa. Aztán kapott egyet alulra is.
- Ne fogazzá’, vörös kiskurva, mert eltöröm az arcod! – ordított vele a bácsi. Uljana érezte, hogy a valami egyre inkább a torkának nyomódik, nem tudott mozogni, nem tudott védekezni, nem tudott… semmit sem tudott, csak azt érezte, hogy hirtelen ellenállhatatlan hányási kényszer tör rá...
- Mocskos kis kölyök! – miközben Uljana öklendezett és vacsoráját az ágy mellé ürítette, a
fasiszti bácsi a hátára fordította és fölé mászott. Uljana felsikoltott, ahogyan a bunkós, nedves, koszos valami behatolt a lába közé, úgy érezte, mintha egy fénykardot forgatnának egészen a gyomrában. Égett és vérzett mindene.
- Ne ne ne ne ne tessék – sikoltozott, de ezzel csak azt érte el, hogy befogták a száját. Különös, villant át az agyán agónia közben, valahogy sosem így képzelte el a megerőszakolást, mindig ő volt... felül... és egyetlen bácsi sem volt ilyen nehéz és erőszakos... a fájdalom egyre elviselhetetlenebb volt, mire a kislány félelme átvette az irányítást, és érezte, hogy valami meleg folyik a bácsi bunkója mellett a combján...
- Lehugyoztál, te kis kurva! – újabb ütés, ezúttal ököllel, egyenesen Uljana szeme közé, amitől érezte, hogy elered az orra vére is, majd érezte, hogy a bácsi feljebb emeli a derekát, és kéjesen röhögve újabb behatolási helyet keres. Mivel még mindig be volt fogva a szája, már tiltakozni sem tudott azzal kapcsolatban, hogy az a lyuk ott már tényleg nem erre való.
-
AAAAAAAAAA – a bácsi behatolt Uljana végbelébe, ami szinte azonnal szétrepedt. A
fasiszti kéjesen mozgott felette, felfelé hajtva a kislány lábait, teljes testével ránehezedve, szabad kezével Uljana hátsóját markolászva, miközben keze folyton megcsúszott a kislányból távozó, vérrel és vizelettel kevert ürüléken is... aztán Uljana egy reccsenést érzett a dereka táján, ahogyan túlságosan is nagy erővel nehezedett rá a bácsi, és hirtelen minden zsibbadni kezdett.
-
Scheisse, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen eltörsz... - mászott le róla a bácsi. Uljana csak most kezdte el érezni, micsoda fájdalom feszíti szét mindenhonnan...
- Nem baj, majd a barátaim segítenek befejezni...
kommen Sie rein! – ordított ki a
fasiszti bácsi, mire egy gamorrai és egy vuki léptek be az ajtón. A gamorrai malacpofájából nyálat csorgatott a kislány csenevész melleire, majd rájuk harapott sárgás, ápolatlan fogaival, végül lapátkezével lefogta Uljana nyakát, aki egyre kevésbé kapott levegőt. A birodalmi bácsi ismét odatolta a pofonoktől véres és fogdarabkáktól eltorzított szájába nedves, mindenféle folyadéktól csöpögő hímtagját, és Uljana még így is, szeme sarkából látni vélte, ahogyan a vuki előhúz egy méternyi hosszú, eres, vaskos valamit a bundája alól és már így is teljesen összetört alteste felé közelít vele, elégedetten kaffogva.
-
NMMMPPFFH EEEEEEE AAAA – Uljana rángatózni kezdett, ahogyan egész teste égett és lángolt, mindenhol testnedvek folytak belőle... az élni akarás, a halálfélelem és az egész erőszakolás valósága felett érzett csalódottság, az állati ösztönök kitörése végül kékeslila villámok formájában távozott a kislányból, aki minden idők legerősebb jed’kája lehetett volna talán, ha idejében megkezdi kiképzését...
A
fasiszti bácsi és szörnyetegei abban a pillanatban eltűntek. Uljana zihálva, sírva ült fel az ágyán, gyorsan végigtapogatva magát, meggyőződve arról, hogy minden csontja ép, és hogy csak a bugyijából szivárgó némi vizelettel kevert véres folyadék utal arra, hogy nővé érése a sokk hatására megkezdődött, máskülönben nem volt semmi baja... a szobában csak a kisült világító testek és a felborogatott berendezési tárgyak árulkodtak arról, hogy az Erő-látomás egyetlen valódi eleme az Uljana által kibocsátott villámok voltak...
Jaina Solo ott állt felette, csípőre tette kézzel, kíváncsian figyelve a gyermek agóniáját.
- Most már tudod, milyen az erőszak – jelentette ki végül elégedetten. – Az Erő megmutatta neked.
- Én én én... nem... én soha... - Uljana vigasztalanul sírni kezdett, mire Jaina a vállacskáinál megfogta és megrázta.
- Szedd össze magad. És gondolkozz azon, mit csináltál ott... a legvégén. Hogy hogyan és miért csináltad azokat a villámokat. Tanuld meg használni őket, és akkor soha nem bánthat senki. Ez az igazi galaxis. Ilyen a valódi világ. Meg kell tanulnod megvédeni magad tőle.
Azzal Jaina sarkon fordult és magával hagyta a térdét átkulcsolva, magzatpózba gömbölyödve zokogó Uljanát a gondolataival, elégedetten mosolyogva magában. Az Erő-látomás, amit gerjesztett, láthatóan tökéletesen elérte a célját.
...
Az aszteroida-bázis hajdani fő kilátó és irányítótermében gyűltek össze Jaina újonnan verbuvált csapatának tagjai. Egyikük sem tudta, hogy a Jedik Kardja milyen közel került a Sötét oldalhoz, Jaina csak annyit kötött az orrukra, hogy hamisan megvádolták újszülött gyermeke, valamint Yang Wenli és Winter Celchu meggyilkolásával, amelynek valódi elkövetője az újjáéledt Sordis nagyúr, a Renegát volt... és emiatt kizárták az Ellenállásból és körözést adtak ki ellene Köztársaság-szerte... ezekkel kapcsolatban még csak túloznia sem kellett, mert Tycho Celchu és bajtársai a New Alderaanon felállított
Új Ellenállás bázisáról valóban ilyesmikkel kürtölték tele a holonetet, és a körözés is létezett a CSF és a Köztársasági Hírszerzés jelentései szerint, amiket a megjelenni nem tudó, de titokban egyelőre Jaina ügyét támogató Myri Antilles juttatott el neki holoneten keresztül.
Jaina Ellenállása ezért aztán a Jedi Kardja régi kapcsolataiból, rég elfelejtett ismerőseiből és bajtársaiból született újjá, akik közül jó párral évek, sőt, évtizedek óta nem beszélt, most mégis azonnal elhitték, készpénznek vették Jaina hívását és szavait, és csatlakoztak hozzá, sok esetben élő megbízásokat, szerződéseket felbontva, kisebb-nagyobb törvényszegéseket elkövetve, és természetesen minden esetben életüket kockáztatva.
Az egyik, már reaktivált irányítópult mellett foglaltak helyet a Fett-klán örökösei, akik a Fény Hadseregének várható kudarca és sikertelen hazatérési kísérleteik után a galaxis járták, kisebb-nagyobb munkákat elvállalva elsősorban az ESB széthullása utáni káoszban, mostanra viszont kiszorultak az újra stabilizálódó birodalom munkaterületéről, és figyelmük a nyughatatlan Hutt űr felé fordult magánzóként, amíg meg nem kapták Jaina hívását.
-
Oya, manda, koyajcii – jelentette ki felindultan Mirta Gev, Boba Fett egyetlen ismert és életben maradt unokája és e minőségében kizárólagos örököse, aki a feketepiaci egészségügyi berendezések és illegálisan vásárolt gyógyszerek segítségével immár a jedi gyógyítók korábbi prognózisait is meghazudtolva állni és járni is képes volt, maga mögött hagyva a mozgását megbénító repulzoros széket... még akkor is, ha ebben egy láthatóan lopott, katonai stílusú, elsősorban vostroyai
sztalkerek által használt
exoszkeleton volt a segítségére. Jaina alaposan átvizsgálta a testpáncélt, amikor annak gazdája megérkezett a bázisra, nehogy valami belé rejtett nyomkövető Uljana nyomában idevezesse a vostroyaiakat. A Jedik volt Kardja pontosan tudta, mire képesek a
sztalkerek.
- A bandita, akinek a kutyái elvették tőlünk
Manda’yaimot, tehát valóban él – fejezte be a Jaina által átadott, elsősorban Yang Wenli még le nem járt hírszerzési kódjainak használatával összegyűjtött, Sordisról anyag tanulmányozását Mirta.
- Ő az első célpontotok – biccentett Jaina. – Fizetni egyelőre nem tudok, de ez becsületbeli ügy.
-
A’ye, mando’karla – nyugtázta Mirta, testvérének nevezve a nőt, akivel együtt tanulták meg Fett klántársaitól a
mando harcmodor csínját-bínját még a Caedus elleni harc utolsó felvonásának előkészületeként. – Mások eleget fizetnek majd nekünk a Renegát fejéért.
- Ha tehetitek, ne keveredjetek vele harcba – figyelmeztette Mirtát Jaina. – Először térképezzétek fel a szervezetét, a búvóhelyeit, tudni akarom, hol rejtőzik, mit csinál, kik szolgálják most... a coruscanti holotévé elleni terrorakciója jó kiindulópont lehet, kigyűjtöttem mindent, amit a hírszerzés rögzített az esetről.
- Jók a forrásaid, Jedik Kardja – biccentett Mirta férje, a szikár, vörösesszőke arcszőrzetű Ghes Orade. – Csak ide ne vezessék Loran fogdmegjeit.
- Csak egyetlen
Lidérc tartózkodik a bázison, és ő is a tudtommal és az engedélyemmel – biccentett másik vendége, egy nemesi kinézetű, elegáns arcélű férfi felé Jaina. - Nem árul el minket.
- Nos, rendben – biccentett Orade. – Megyek, előkészítem a
Slave 1-et az útra. – Azzal a
mando páncéljával csörömpölve elindult az aszteroida hangárterében rejtőzködő, jellegzetes
Firespray őrhajó, egyetlen örökségük felé.
- Megyek utánad, amint átnéztem ezeket! – biccentett társa után Mirta.
Jaina hálát és barátságot, meg mindenféle hasznavehetetlen, ezeknek a szentimentális harcoskezdeményeknek emlékei szerint fontos egyéb érzelmet színlelve megszorította Mirta kezét, majd átsétált a már emlegetett köztársasági ügynökhöz, és kezeit a vállára helyezve mélyen a szemébe nézett. Itt más képességeit kellett bevetnie, hogy elérje a kívánt hatást, ez a férfi egyike volt azon sokaknak, akikkel harcostársakként a Yuuzhan Vong háborúban ismerkedtek meg egymással, és akik akkortájt beleszerettek. Jaina könnyen elérte, hogy a hajdani trónörökös, aki elveszítette népe bizalmát, miután önnön anyjáról kiderült, hogy
oglith-ba öltözött Yuuzhan Vong ügynök volt (még ha később a megszállók elleni peremvidéki ellenállási sejtek egyikét is vezette, saját faja ellen fordulva), lecsúszott köztársasági ügynökként és az Ellenállás egyik pilótájaként az ő szolgálatát válassza Tycho Celchu és bandája helyett.
- Még egyszer köszönöm, hogy elhoztad a Trickster-t, Finn. Remélem, nem kerülsz bajba miatta.
- Szóra sem érdemes, Jaina – Finn Galfidrian, a kiugrott ex-jedi lovag és Artorias trónfosztott uralkodói házának örököse hálásan és vággyal telített tekintettel pillantott vissza még ennyi év után is a nőre. A férfi, miközben bedolgozott az Ellenállásnak, abból próbált megélni, hogy Artorias helyett Astorias örököseként pózolt különböző olcsó holomédia-magazinokban, és különböző zárolt muun pénzalapokhoz próbált hozzájutni ezen keresztül, de ezzel nem sokra ment, így azonnal válaszolt Jaina hívására és még lopni is hajlandó volt a kedvéért. – Egy alacsony biztonsági fokozatú hírszerzési raktárban volt, helyettesítettem egy másik Yuuzhan Vong korallfregattal, amikor elhoztam a Borleaisról. Ma már senki sem dolgozik ott azok közül, akik meg tudnák mondani a különbséget a te régi Yuuzhan Vong hajód és bármelyik másik feketepiaci darab között... Arnjak halála után mind felmondtak, a legtöbbjük elutazott ki tudja, hová Zonama Sekottal, a többiek az Élő Erősök mozgalmában kántálnak és ételt osztanak az Alsóvárosban. Nem lesz gond.
- Köszönöm – biccentett Jaina. – Arra kérlek, hogy amíg erre az első misszióra elviszem a hajót, ti maradjatok itt Anjával és a Fészekkel, és vigyázzatok a kis vostroyai lányra. Valószínűleg lesz pár... álmatlan éjszakája. Még csak most kezdi felfedezni képességeit az Erőben.
- Tanítsam? – kérdezte felvillanyozódva Galfidrian, reménykedve, hogy újabb szívességet tehet Jainának.
- Egyelőre csak vigyázzatok rá Anjával, és figyeljétek – Jaina most a páros másik tagjához fordult. A nagydarab, szintén erőérzékeny nő az Erőben sokkal közelebb állt Jainához, mint a többiek, sokkal könnyebben fel tudta volna fedni a Jedik hajdani Kardjának valódi, jelenlegi, sötét oldali valóját... szerencsére azonban már évtizedek óta csak a fűszer és a pénz érdekelte a koréliai csempésznőt, aki erős csontozatú, határozott tinédzserből – amikor Jaina utoljára látta – nagydarab, drabális asszonnyá növekedett, de Jaina meg volt győződve róla, hogy egy vukival is elbánna.
- Itt a valuta, amit kértél, Jaina – nyomott a nő kezébe Anja Gallandro egy marék hapan kristályt és nagy értékű ESB-kreditchipeket . – Jól megleszünk itt a csávókával... - Galfidrian erre maradék nemesi intelligenciájáról tanúbizonyságot téve elrejtette fintorát -, még mindig jobb mint azok ott, akik most másztak ki a csatornából, heh...
A megszólított
Killik-bogárraj tagjai láthatóan nem zavartatták magukat a melegvérű sértésen, sztoikus nyugalommal folytatták a berendezések helyreállítását, amelyek Lumiya és tanítványa,valamint a Skywalkerek csapata évekkel korábbi, itteni összecsapásának eredményeként sérültek meg. Csak vezetőjük, a testét borító nyák és kitinpáncél-keverék ellenére is jól kivehetően humán eredetű alak zizzent fel, majd sértődötten bugyborékolni és ciripelni kezdett.
- Semmi baj – lépett hozzá Jaina, és összeérintette homlokukat. Ahogyan a pénz és Erő segítségével hatott Anja Gallandrora, utóbbival és a
Vongérzéke segítségével a hibrid Galfidrianra, a
mando nyelvtudásával és kulturális beágyazottságával a Gev-Orade házaspárra, úgy a rovaroknál töltött ismeretlen vidéki idején elsajátított
Killik-fészektudat segítette abban, hogy elérje és a galaxis túlfelén lévő rejtekhelyéről előhívja segítségére a hajdani alderaani nemesifjút és jed lovagot, Raynart, azaz a Fészekkel immár teljesen eggyé váló, múltját elfeledő
UnuThul-t és soklábú követőit. – Mi nagyra értékeljük a Fészek segítségét. Egyek vagyunk. A magányosok ezt nem értik, de ők is szövetségeseink ebben a harcban... úgy, mint régen.
- Folytatjuk a
Fészekvár helyreállítását – biccentett két ciripelés között Thul. – A
Magányosok fészkét pedig nem bántjuk, ha ők is megtisztelik a mienket.
- Szükségünk van rájuk, hogy védhető állapotba hozzuk ezt a bázist... - biccentett a Gallandro – Galfidrian páros felé Jaina. – Egy-egy kósza ügynöktől és önmagától megvédhetitek a kislányt, amíg itt hagyom... de ha nagyobb csapattal jönne ide bárki, szükség van a Fészek harcosaira és dolgozóira is.
-
Cülüc megvédi a Fészket! – ciripelt és biccentett egyszerre a bogár-társaság legnagyobb, potrohos, széles hátú tagjai felé Thul. – Ebben biztosak vagyunk!
- Helyes, köszönjük – Jaina ügyelt rá, hogy a rovarokkal való kommunikációjában ő is minél többet használja a számukra értelmezhető és szimpatikus többes számot. – Akkor indulhatunk.
Ez már nem csak a rovaroknak, hanem a kint várakozó hajónak is mondta, miközben a fejébe húzta a korall-alapú
irányítócsuklyát, hogy már a dokkolókarmokhoz felé vezető úton elkezdje felvenni, kialakítani, újraépíteni évtizedek óta jegelt kapcsolatát a hajóval, amelyben majdnem annyi ült a Yuuzhan Vong háború idején, mint saját jedi
StealthX-ében, és amelyet most Galfidrian elhozott neki a köztársasági lerakatból, ahol hibernálva tárolták.
A
Trickster, ez a Yuuzhan Vong terminológiával korallfregattnak, méretei alapján inkább ágyúnaszádnak, vagy vadászhajónak tűnő, egy személy által is irányítható jármű finom
dovin basal gravimozdulatokkal tartotta pozícióját az aszteroida mellett. Jaina elhelyezkedett a pilótafülkének megfelelő membrános héj közepén, miután átszállt, a fején lévő csuklyát és a karjához illeszkedő bioimplantokat kapcsolatba hozta az élő hajóval, kiterjesztette
Vongérzékét...
És a hajó néhányszor összerándult, ahogyan bár nem volt erőérzékeny, sőt, számára az Erő, mint energiamező nem létezett, a
Vongérzék telepatikus kapcsolatán keresztül is érzékelte Jaina színeváltozását, új lenyomatának kialakulását, világosból sötétté válását... gazdája ismerős volt, és mégis új. A hajó vulkánágyúi és korallrakétái azonnal duzzadni kezdtek az energiától, várva, hogy ismét eredeti tervezésének megfelelően, ősi, genetikai kódjába mélyen beépített, sejtszintű parancsnoknak megfelelően újból
Yun-Yammka, a halálhozó isten kiterjesztett karja és harci botja legyen, csak úgy, mint a gazdája.
- Türelem, ne feledd, mik vagyunk mi. Vagyunk, és maradunk – érintette meg kezeivel és idegcsápjaival a nyugtalan hajót Jaina. –
Yun-Harla gyermekei, és azok is maradunk. Megtévesztők.
A hajó ettől megnyugodott, a Jaina aurájában beállt változást eredeti lenyomata és missziója szerint újabb megtévesztésnek fogván fel. A megtévesztés megtévesztése egészen addig, amíg magam sem tudom már, kit tévesztek meg, és ki igaz – mosolyodott el magában Jaina, ugyanis pontosan erre a pontra akart eljutni... annyira megtévesztő megtévesztetté válni, hogy zavartságában már a Renegát se ismerje fel... még akkor sem, amikor pontosan ott áll mögötte, készen rá, hogy beteljesítse bosszúját eme förmedvény felett és bevigye az utolsó, halálos és immár végérvényes csapást, hogy a Renegát eggyé váljon a Káosszal és a többi Erőn túli sem nem sötét, sem nem világos, sem nem semmi förmedvénnyel, ahová mindig is tartozni kellett volna.
- Hamarosan – nyugtatta immár saját magát Jaina. Nem volt olyan bolond, hogy egyedül, vagy a magát szövetséges ellenállóknak nevező, ezen a bázison parkoló szerencsétlen pondrók kizárólagos támogatásával készüljön fel a mindent eldöntő küzdelemre Sordis ellen. Nem, sokkal hatalmasabb szövetségesre volt szüksége. Olyasvalakire, aki meg tudja őt tanítani a Sötét oldal valódi használatára... akivel vérük és nevük összekapcsolódik, akár tetszik neki, akár nem.
Olyasvalakire, aki ahhoz is elég erős volt, hogy akár szembeszálljanak másokkal is, akik belezavarhatnak a Sordis elleni bosszúhadjáratukba... akár Anakinnal szemben is.
Olyasvalakire, aki ezt a képességét már bizonyította is, és akinek az erejét Jaina először, még Jedik Kardjaként alábecsülte, ami majdnem az életébe került.
-
Jó gondolat, húgom - villant át elméjén ikertestvére, Jacen szellemhangja. –
Neked biztos jobban fog örülni, mintha én mentem volna el hozzá... ehehehe. Jaina elmosolyodott, és bólintott. Mit meg nem teszek a bosszúért, gondolta.
Megtévesztés. Mindenek felett. Jaina tökéletesen tisztában volt azzal is, hogy újonnan választott kísérői és bajtársai közül csak a rovarok és a mandalóriaiak megbízhatóak többé kevésbé. Előre látta, és terveibe beépítette, hogy amint távozik, Galfidrian és Gallandro vélhetően azonnal jelentenek majd valódi munkaadóiknak az itt összegyűltekről, Jaina terveiről... Galfidrian a köztársasági hírszerzésnek, Loran szokásos kettős játékai eredményeként, Gallandro pedig fűszerellátójának, a rettegett Szindikátust irányító, inkognitóban rejtőzködő vezetők egyikének, egy sötét entitásnak, akinek a lenyomata Jaina számára már messziről kiszagolható volt az Erőn keresztül, szinte beitta magát Anja Gallandro bőrébe... de arra volt szüksége, hogy ő jöjjön el hozzá. A Köztársaságnak pedig arra, hogy rajta keresztül is nyomon tudják követni a Renegát mozdulatait. Minden a terv szerint haladt.
- Úti cél a Hapan Csillagköd – adta ki a mentális parancsot ebben megnyugodva a
Trickster-nek, mire a korallhajó elvált az aszteroidától, és gyorsulni kezdett. Jaina biztos volt benne, hogy ha létezik még olyan technológia... pontosabban képződmény, amivel át tud hatolni a paranoid hapanok biztonsági zónáin és az Erőérzékeny ESB-figyelők rácsán, nos az egy Erő és érzékelők számára alapesetben láthatatlan Yuuzhan Vong lopakodó korallfregatt lehet. – Itt az idő, hogy újra meglátogassam Charis Királynőt.