|
Post by Grodin Tierce on Feb 18, 2019 10:29:40 GMT 1
Alderaan menekültjeinek új otthona messze a Peremvidék külső karéján, Mon Calamari szomszédságában. [T-6 rács]
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 19, 2019 13:09:10 GMT 1
Jaina egyre növekvő hasát simogatva bámult ki a végtelen füves pusztaságra, amely Új-Alderaan sziklás hegységei közé ékelődött, melyek tövében a legtöbb települést emelték a Túlélők.
A bolygón csak elszórt gamorrai és noghri telepes kolóniák éltek, amikor Alderaan menekültjei néhány évvel Endor után, az Új Köztársaság megerősödését, és a közeli, a katonai biztonság garanciáját jelentő Mon Calamarit fenyegető birodalmi erők távozását követően kiválasztották új hazájuknak. A gamorraiak nem örültek az új humán telepeseknek és évtizedekig súlyos atrocitások érték mindkét faj tagjait, a noghrik pedig csak később költöztek ide nagyobb számban a Köztársaság erőfeszítései ellenére még mindig mérgező Honoghr-ról, miután waylandi telepeik túl közel estek a Mandalore növekvő befolyásához, vagy éppen az aktuális ellenséges (Yuuzhan Vong, ESB, stb.) invázióhoz. Az alacsony népsűrűség előnyeit élvezve így az alderaaniak is megtarthatták természetközeli, farmszerű gazdaságaikat (saját nyelvükön “ki’butz”), mint alapvető településtípust, így a Jedik Kardjának jelenléte csak néhány száz helyi számára volt ismert.
Winter néhány újabb holokártyát tett le Jaina ágya mellé az asztalra, majd segített a nőnek visszafeküdni és az ablakhoz tolta az ágyat, hogy tovább élvezhesse a kilátást. - Jobban vagy ma? – kérdezte a fehér hajú nő, aki anyja bizalmasként és barátjaként már Jainát is dajkálta annak idején. - Igen – simogatta meg gyermekét rejtő hasát Jaina. – Ma nem olyan nyugtalan. - Ne felejtsd el, az orvos azt mondta, hogy csak egy órára kelhetsz fel – figyelmeztette a nő.
- Persze... - biccentett Jaina. – Üzenetek Yangtól? – pillantott a holokártyákra. - És Wedge-től és Tycho-tól – biccentett Winter. – Minden idejüket leköti az Ellenállás újraszervezése Coruscanton. Sajnos amíg nem zajlanak le a választások, senki sem akar a pártok és a fegyvernemek közül új kötelezettséget vállalni. Még az is felmerült, hogy saját szakállunkra önkénteseket kezdjünk toborozni a jedik akciójának támogatására az Első Rend ellen... de Wedge azt mondja, várjuk meg, amíg feláll az új kormány.
- Hamarabb kelek ki az ágyból, mint amire átfut mindez a bürokrácián... - sóhajtott fel Jaina. - Most ez a Te feladatod – simított végig a nő haján Winter, majd halkabban hozzátette. – Még mindig... semmi? - Semmi – rázta meg a fejét Jaina, de a tekintete Winter számára meglepő módon hálás volt, mintsem csalódott. – Érzem, hogy életben van, növekszik és fejlődik, de nem érzem az Erőben... mint egy jedit. - Ben is sokáig elzárta magát az Erőtől, amikor kicsi volt – jegyezte meg Winter. - Ez más – rázta meg a fejét Jaina. – Mara mesélt erről annak idején... Bent érezte a méhében, kapcsolatuk volt az Erőn keresztül, csak utána vonult vissza a fiú... ő viszont... ő más. Már... Adumar óta nem érzem úgy. Gyakorlatilag, amióta felébredtem. Azt hiszem, minden energiánkat lekötötte, hogy mindketten életben maradjunk.
- Sajnálom – bámult a padlóra Winter. – Biztosan szörnyű érzés, hogy nem lesz Erőérzékeny. - Ellenkezőleg... - bámult ki újra a szavannára Jaina. – Örülök neki. Így biztonságban lesz. Normális élete lehet... nem nyomja a vállát majd... túl nagy teher.
Winter együttérzően megszorította Jaina vállát. - Szólj, ha kell valami, kint leszek a kertben.
Jaina pedig már csak maga elé suttogva fejezte be a gondolatot, amikor a nő kiment. - ... És most már nem lesz miért elvenned Őt tőlem, Anakin...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 24, 2019 14:44:51 GMT 1
Az Új-Alderaan hegyei között megbúvó, a felszínen az elegáns, magas kultúrájának méltó képviseletére és hagyományaira oly büszke alderaani építészet ívelt, vékony tornyait magával hordozó villára, a felszín alatt pedig sokszoros biztonsági szintű, mélyen a hegy alá behatoló folyosókkal felvértezett bunkerre hasonlító komplexum orvosi szobájában szerves és szervetlen medikai egységek nyüzsögtek.
Winter aggódva sandított olykor befelé, a sztáziságyban fekvő, néhol eszméletlen, néhol eszméleténél lévő nőre pillantva, majd kifelé, a folyosóra. Végül lábak ütemes dobogása zavartak fel az egészségügyi berendezések pittyegését és Jaina erőtlen sóhajait. Yang Wenli megérkezett Coruscantról.
Az Ellenállás őrnagya és a Köztársaság elemzője, egyszersmind első számú stratégiai agytrösztje Nek Bwua’tu halála óta csak egy kósza pillantást vetett a komjára, amelyről a rádiócsendben, álca alatt, ESB-területeken keresztül megtett utazás során nem tudott kapcsolódni a komsávokra, ezek után nem volt túl meglepő, hogy számos nem fogadott hívása és üzenete volt, elsősorban Noel Naberrie-től, amennyire megértette a rövid, rejtjeles szövegből, Ben Skywalkerrel kapcsolatban. Yang azonban most nem akart ezzel foglalkozni, bár mindig kötelességtudóan utána járt az ilyesfajta ügyeknek. Noelnek és Bennek azonban most várnia kell, döntötte el magában a volt serennoi biztonsági tiszt. Az első a baba és Jaina egészsége volt.
- Mi történt? – kérdezte Wintertől fojtott hangon a férfi, amikor besandított a szobába. Jaina egy fehér lepelben feküdt, körülötte orvosdroidok és jedi medikusok sürgölődtek. Egy kalapácsfejű ithori gyógyító végül észrevette az újonnan érkezőt, és hozzájuk lépett a bejárathoz. - Még mi sem értjük teljesen, pedig mi közvetlenül Cilghal mestertől tanultuk az Erő és a modern orvostudomány minél hatásosabb kombinálását – magyarázta a jedi medikus. – Először úgy tűnt, minden rendben lesz, a Jedik Kardja sokat pihent, a baba életjelei normálisak voltak azon túl, hogy nem mutatott aktivitást az Erőben. Aztán néhány héttel ezelőtt természetellenes felgyorsult a növekedése.
- Tudom – biccentett Yang. – Még legalább két, vagy három standard hónap hátra van... - Továbbra sem éreztük az Erőben, sem mi, sem az anyja – biccentett Jaina felé az ithori. – De a növekedés felgyorsult, és olyan ütemben szívta el az energiákat Jaina Solotól, hogy először mesterségesen kellett táplálnunk, utána pedig vissza kellett vinnünk az orvosi kómába, amiben akkor volt, amikor ideérkezett. Csak most ébresztettük fel, most magánál kell lennie.
- Megindult a szülés? – kérdezte Yang Wenli aggodalmas arccal, miközben néhány gondolatfoszlány máris átrohant éles és villámgyors elméjén és újabb ráncokat festett a homlokára. – Aj aj aj... valami nem stimmel itt – önkéntelenül is lekapta sapkáját a fejéről és babrálni kezdett vele. – Ha nem Erőérzékeny a magzat, de mégis ilyen gyorsan... valami nem stimmel.
- Jaina Solo szervezete nem készült még fel a természetes szülésre – folytatta az ithori. – Metszenünk kell. - Aj-aj... persze, csinálják – biccentett Yang. – Mellette lehetek? - Természetesen – horkant fel az ithori. – Csak öltözzön be.
Yang ezután Winterhez fordult, miközben idegessége átvette az uralmat utóbbi időben sikeresen tartott nyelve, s egyúttal visszatérő dadogása felett is. - Kaptam egy sürgős hívást Naberrie szenátortól, amíg úton voltam... B..Ben Sky.. Skywalkkk..er miatt. U-utána tudnál járni kérlek, hogy mi a probléma? Én most... én... a-a-a-..zt hiszem... J... - Természetesen Jaina mellett a helyed, drágám – szorította meg Wenli csuklóját Winter Celchu. – Menj csak, én majd beszélek Naberrie-vel. – Azzal a hófehér hajú nő megfordult és felsietett a folyosón a komterem irányába.
Yang magára kapta a védőruhát és három perccel később már az az alig eszméleténél lévő Jaina Solo kezét szorongatta. - Itt vagyok... i-itt vagyok, Jaina.
A nő hálásan rámosolygott. - Minden rendben lesz... érzem. Különleges... gyermek lesz... kis... hercegnő... csak... olyan... fáradt vagyok. De minden rendben lesz. Hamarosan vége, és itt lesz velünk. - Adjanak még két egység serkentőt, nehogy ismét elveszítse az eszméletét! – utasította az ithori medikus jedi az orvosdroidokat, miközben két társa, egy idősebb togruta és egy chadra-fan kántáló meditációba kezdtek, hogy az Erőn keresztül is segítsék a Jedik Kardját.
Jaina koncentrált, miközben az elméjét borító egyszerre örömteli, várakozástól fűtött, egyszerre szinte lebegésre emlékeztető köd csak nem akart felszállni. Minden pillanatban hallotta a suttogást a fülében: „Te nem is létezel. Egy letűnt univerzum gyermeke vagy. Egy legenda, akit hamarosan elfelejtenek!”
A gonosz nevetést, ami egyre erősödött, és amellyel szemben egyedül a gyermekébe való kapaszkodásnak köszönhetően tudott még harcolni. Világra kellett hoznia. Új értelmet kellett adnia az életének.
Új generációt a jediknek... egy gyermeket, aki egyesíti magában a Jedik Kardja erejét és apja intelligenciáját. Valakit, aki immár sikerrel küzdhet a sötétség és a káosz erőivel szemben – akár az Erő nélkül is. Valaki, aki életben tarthatja a Skywalker-vérvonal újraírt legendáját és történetét még akkor is, ha Allana véglegesen a sötétség felé zuhan majd... még akkor is, ha Anakin sosem tér vissza abból a hagymázos örvényből, amelybe saját magát rántotta... még akkor is, ha a Jedik Kardja sosem tud visszalépni a Fénybe és ismét feje fölé emelni sugárpengéjét... még akkor is lesz valaki. Egy Wenli-Solo...
Ez tartotta ébren, ez tartotta életben, ez adott neki acélos erőt és akaratot, hogy végigmenjen ezen az úton. Érezte vérvonalának őseit, ahogy katatón módon beszélnek hozzá valahonnan távolról... kiáltásaikat hívó szónak fogta fel, amelyek visszarántották a suttogásból. - Jacen... - suttogta magának egészen halkan. – Hamarosan itt lesz velem. És akkor megértik... akkor Anakin is megérti, mennyire... egyszerű. Mennyire... csodálatos.
...
- Megvan! – orvosdroidok lézerszikéi és varrósugarai villantak, Jaina enyhe lökést érzett az Erőben és egy perc múlva a kezébe helyezték a fehérbe bugyolált csöppséget... a Jedik Kardja csak az alhasában érzett némi fájdalmat, valamiféle nyomó érzést, valamiféle utólagos tiltakozást, aztán kezdett ismét elfelhősödni a tudata, de ezúttal a boldogságtól.
- Ania... - suttogta végül és végigsimított a csöppség még enyhén véres, váladékkal fedett, de jól kivehetően ébenfekete fürtjein. – Az én kislányom... hát itt vagy. - Különös – jegyezte meg az egyik jedi meditáló. – Mintha nem is... közönséges lenne, hanem rejtőzködne az Erőben.
- Egyébként nem kislány, hanem kisfiú – vágott bele az orvosdroid szenvtelen hangja a hirtelen beállt csendbe. – Az újszülött humanoid gyermek hím. - De hát az előzetes szkennek... - villant meg Yang Wenli tekintete.
- Én is úgy éreztem... de már nem számít... talán csak tévedtünk – simogatta földöntúli elégedettséggel a csöppség fejét Jaina. – Gyere... kisfiam... anyu megetet... - Érzed már az... az Erőben? – kérdezte aggodalmasan Yang Wenli. Az érzés, hogy van valami, amire nem jött rá, amit nem látott előre, egyre erősebben dübörgött benne. – Minden... rendben van vele? - Hogyne... - Jaina megnyitotta magát az Erőnek, remélve, hogy immár így, hogy a gyermek kikerült a hasából, valamiféle kapcsolatra képes lehet. – Itt vagyunk neked, kicsim, érzed? Anyukád és apukád nagyon sze...
Nem fejezhette be a mondatot. A csecsemő, aki eddig nem érződött az Erőben, hirtelen megmozdult, körmei és természetellenes módon máris létező fogai belevájtak Jaina mellébe, véres csíkokat húzva a nő mellkasán, aztán hirtelen megjelent az Erőben. És csak úgy áradt belőle a sötét oldal.
Nem a Káoszlények által keltett színek és formák nélküli örvény, ami magával ránt, a mélybe csavar, és közben azt suttogja, hogy „Soha nem léteztél, soha nem léteztél, és nem is fogsz.” Nem is az egyszeri sith nagyurak pusztító, vörös vadsága, a szabadon engedett vadállat zsigeri, állatias, ösztönös gyűlölete. Nem is a Sötétség és a Fény határán járók komor, vagy éppen őrült, bizonytalan, mindig egyensúlyra törekvő és mindig elbukó, végtelen mennyiségű árnyalatból összeálló szürke kaleidoszkópja.
Ez a feketés – lila, kaján, megbúvó, kaján és ravasz sötét oldal, amelyik háziállatként beköltözött hozzád, etetted, itattad, elláttad, majd amikor egyik éjszaka felébredtél, sikoltva felmarta a mellkasodat és az arcodba nevetett, miután annyi időn keresztül nem vetted észre.
Jaina ismerte ezt. Ő maga is ilyen volt egy időben. A Megtévesztő istennő, Yun-Harla. A Jedik Kardja, aki egyszerre volt mandalóriai harcos. A jedi szerető, aki addig játszott Jagged Fellel és Zekkel, amíg a maguk módján mindkettejüket kiszipolyozta és üres héjként útjukra bocsátotta. Testvére... ikertestvére gyilkosa.
Jaina ismerte ezt. Már látta másban is. Szembenézett vele. Megküzdött vele. És nem veszített... de nem is nyert.
...
A nő sikolya láthatatlan és süket volt, talán soha nem is hagyta el a torkát. Az Erőn át egy szemvillanás alatt megértette, mi fog történni, és ki ez. Még a fülében suttogó hang is elhallgatott egy pillanatra, döbbent csendjében kaján vigyora is nevetése is elhalt a látvány miatt, még azt is elfelejtette hozzátenni, hogy „de hát... te aztán végképp nem létezel”.
Az ithorit és két másik jedi társát lilás energiagömb vette körül, amelyik a Jaina mellén fekvő gyermekből indult ki. A jedik felsikoltani sem tudtak, húsuk és izületeik leolvadtak a csontjaikról, életerejük semmivé lett. A gyermek lassan felemelkedett az energiáktól körülvéve, ahogyan a sötétség mágiái táplálni kezdték a testét. Már nem is csecsemő volt, hanem kisfiú.
Jaina megpróbált kinyúlni az Erővel felé, de valami láthatatlan erő, ami ott volt annak a tekintetében, visszatartotta. A fiú leereszkedett a földre. Teljesen meztelen volt, hosszúkás karjain fekete körmök villogtak, lehellete maga volt a lilás-feketés sötét köd.
- Hát nem gyönyörű, mami? – mosolyodott el Jaina felé pillantva. – Mindenki arról álmodik, hogy a szemei előtt nőjön fel a gyermeke, nem?
Yang Wenli előlépett és védekezőn, ösztönösen az oldalfegyveréért kapott. - Apuci – nevetett fel a fiú. – Tényleg, téged majdnem el is felejtettelek. Egyem azt az okos fejedet.
És pontosan ezt is tette. - Yang, menekülj! – sikoltott fel Jaina, de nem tehetett semmit.
A gyermek ujjaiból kicsapó Erő-villámok körbefonták a serennoi őrnagy fejét. Yang Wenli utolsó gondolata az volt, hogy talán kicsit túlságosan is közel került ezekhez a jedikhez... hogy talán olyasvalamivel kezdett játszadozni, amihez még az ő elméje sem elég szofisztikált. Hogy talán nem vett számításba minden... okkult változót.
Aztán az elméje, az azt tartalmazó aggyal és koponyával együtt felrobbant, és ragacsos masszaként szertefröccsent az orvosi szobában, miközben a gyermek szívta belőle a tudást, emlékeit, információit... életerejét. Yang Wenli élettelen, fejetlen teste pedig az ágy alá dőlt.
- Hát nem aranyosak a kisdedek, amikor szopnak? – lépett oda kajánul Jaina ágyához az immár fiatalemberré cseperedett alak, miközben megnyalta a szája szélét, letörölve róla az utolsó, Yang Wenliből származó életerő-cseppeket is. – Tudod, ez így sokkal érdekesebb volt, mintha szimplán megpróbáltalak volna magamévá tenni, Jedik Kardja. Mintha utódot nemzettem volna neked. Belülről... sokkal érdekesebb volt, hihi... igen. Az Endor óta vártam erre a pillanatra... - Nem... tehetted... hogy... tehetted... - nyögte Jaina. – Hogyan...
- Mondjuk úgy, hagyománya van a családomban az effélének, nem igaz? – az alak mosolya fekete volt és fényes. Mintha festette volna magának. – Csak én sikeresebb voltam benne, mint anno jó apám. Ha annak idején neki is sikerül, akkor most nem kellene az idegesítő öcséddel foglalkoznom... hihihi.
Jaina szemében az értetlenség lassan rémületté, halálfélelemmé változott, ahogyan a fiú kinyúlt és megérintette a karját. - Ne félj, anyu – nevetett fel a lény. – Sosem bántanám, aki életet adott nekem... újra! Most már nincs kétféle vérvonal... teremtő és teremtményeinek vére egyesült. Már tudom is, kinek fogom először elújságolni... ehehehe. Örülni fog a viszontlátásnak.
- Ki... ki... v... - nyögte Jaina. - Ki-Ki-Kiválasztott? – horkant fel amaz. – Végül is, valahol igen. Az újjászületés csodája. Az Erő ellentétes aspektusainak egyesülése... sejtszinten! Hát nem szórakoztató? Az Erő legyen veled, mami. Rengeteg dolgom van, ó igen, rengeteg. Nem érek rá itt... gyerekeskedni.
Jaina pedig lassan az eszméletlenség mélyébe zuhant, miközben a kifelé siető fiú az Erővel kinyúlt, és az egyik szétrobbantott orvosi berendezés csövét sétapálca alakúra hajlítva, azt elégedetten lóbálva kisétált a teremből, jókedvűen kocogtatva vele a falat. A nyomában lilás sistergő árkok és szikrák, halott nővérek, orvosdroidok és biztonságiak hullottak el, majd váltak útközben porrá.
Jaina pedig elméje sarkában most, hogy a bensőjében gyermek formájában idáig élősködő entitás okozta... füstköd felszállt az elméjéből, most, hogy a füle mögött halkan vihorászó, a nemlétéről mantrázó női hang elhallgatott meglepetésében, most végre tisztán hallotta azt, amit felmenői, vérei biztató suttogásának érzett eddig.
Nem biztatás volt. Kétségbeesett figyelemfelhívás. Vészjelzés. Csak ő nem értette. Eddig. - Jacen... - nyögte végül a nő, mielőtt visszazuhant a kómába. – Bátyus... segíts...
Még távolról érezte, ahogy lelkének épen maradt utolsó szilánkjait valamiféle jótékony, ismerős… közeli érzés magába zárja, védelmezően köré bújik, majd hosszan tartó, mély, transzhoz hasonló állapotba zuhant. Az ágyánál pedig materializálódott egy kékes jelenés, amely szinte lángolt a dühtől.
Jacen Solo szelleme leült az ágy mellé, és asztrál ujjaival végig simított testvére lét és nemlét között lebegő homlokán. - Ezért még szenvedni fogsz – suttogta maga elé a szellem. – Ezért még megfizetsz... Renegát...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 31, 2019 20:28:58 GMT 1
Winter a komteremben levő kommunikációs pult mellett állt, és várta, hogy létrejöjjön az adás. Percek óta rossz volt a közérzete. Úgy érezte, valami elkerülte a figyelmét – ez furcsán értintette, mert az elméje és emlékezete még a droidoknénál is pontosabb volt. Ez volt az ő különleges tehetsége, amivel oly sokáig szolgálhatta Leiát és később a gyermekeit.. Winter soha nem felejtett el semmit. Mégis, most mintha..
Előtte felvillantak a kékes jelek, és Noel Naberrie kicsinyített képmása jelent meg a pult fölött. A szenátor hologramja éppen csak kitisztult, amikor felharsantak a behatólásjelző szirénák. A következő pillanatban az egész komplexum vörös vészvilágításra kapcsolt.
Noel holoképe pedig megremegett, majd eltűnt. Winter azonban még éppencsak elkapta a férfi szemében tükröződő néma döbbenetet, amikor a szenátor meglátta, hogy a behatolók megérkeztek.
Winter megpördült, és a több évtizedes rutinnak köszönhetően azonnal harci pózba merevedett.
Az ajtó tárva nyitva állt. Egy fiatal férfi közeledett Winter felé. Anyaszült meztelen volt. A vörös vészfények elhalványodtak, amikor elhaladt mellettük. Különböző színű szemei éles kontrasztot alkottak, fekete ajkai örömteli mosolyra húzódtak. Lépteit éteri visszhangok festették alá.
Mögötte a levegőben értelmes teremtmények siklottak. Fejjel lefelé álló testük tehetetlenül kapálózott a láthatatlan erők fogságában. Winter azonnal felismerte bennük a kórház alkalmazottait, illetve azokat a kommandósokat, akiket ő maga vezényelt ide, hogy Jaina Solo vajúdásának idejére garantálják a legmagasabb fokú biztonságot. A szerencsétlen teremtmények elhaló hangon nyöszörögtek és sikoltoztak, és Winter borzadva hallgatta, ahogy hangjuk egyre halványabbá, egyre halottibbá válik.. Lefelé lógó fejükből lilásfekete energiafonal indult ki, ami eltéphetetlenül összekötötte őket az előttük haladó fiatalemberrel.
Aki most lassan, komótosan széttárta a karjait, lenézett saját meztelen, sápadtfehér testére, és fekete mosolya izgatott vigyorra húzódott.
…
- Coruscant -
Noel Naberrie hiába próbálta újraindítani az adást, minden kísérlete kudarccal végződött.
Bármi is történt a New Alderaanon, a kommunikációt teljesen elvágták. Noel tapasztalatból tudta, hogy ez csak egyvalamit jelenthet: inváziót. Winter Chelchu a Solok legbizalmasabb barátjának számított, és ha bajba került, akkor ahhoz a Soloknak is lehetett némi köze.. Noel visszaidézte, amit látott: a hirtelen elhomályosodó képet, Winter elborzadó tekintetét, és a szemközti bejáraton át érkező elmosódott, az adás megszűnésével egyidejűleg kivehetetlen formájúvá váló, remegő körvonalú támadókat.
…
A fiatalember, aki az imént még alig járt a húszas éveiben, most férfivá érett. A meztelen Renegát a kommunikációs pult mellett guggolt, és a bőrét, illetve a végtagjait vizsgálgatta. Örült ennek az új, a régi élete sebeitől mentesült eszköznek, amit a saját testének nevezhetett. Ez az anyag egyesítette magában a galaxis legerősebb, és a jövővel legnagyobb kapcsolatban álló Skywalker-Solo, illetve Palpatine vérvonalakat. Bevégeztetett.
A férfi tekintete a pultnak támaszkodó, az asztal oldalán lecsúszott ősz asszonyra vándorolt. Winter kitágult szemekkel, mozdulatlanul ült, szája némán tátogott.. vagy remegett, ezt nem lehetett megállapítani. Teste sokkot kapott a látottaktól, agya éberkómába esett.
Körülöttük testek hevertek szanaszét. A kórházi alkalmazottak, orvosok, biztonsági őrök, köztársasági kommandósok tetemei, ugyanazzal a terrorral az arcukon, mint a Winter nevű öregasszony. Ezek a teremtmények elsőkézből tapasztalhatták meg annak a dicsőségét, hogy Jaina Solo gyermeke általuk válhasson felnőtté.. ismét.
Hirtelen felszisszent a zárszerkezet, és a két ajtólemez visszacsúszott a falba. A következő pillanatban fegyveres katonák rontottak a helyiségbe. Nem a Köztársaság kommandósainak páncélzatát, vagy a helyi hatóságok uniformisát viselték. Mellkasukon stilizált nap emblémája állt, sisakjuk az ősi, az emberi faj elődeiként számon tartott Zhellek koponyaforma-jellegzetességeit ábrázolta.
A kommandósok élén egy filigrán nő állt, akiről azonnal lerítt, hogy elsősorban nem harcos, de még csak nem is tiszt. Uniformisának bizonyos darabjai szerint lehetett tudós, orvos, esetleg egyszerű adminisztrátor.. de a katonák neki engedelmeskedtek.
A nő közelebb lépett a meztelenül guggoló férfihoz, és elkerekedő szemekkel bámult rá. – Sordis.. – a nő hirtelen észbe kapott, és lenyelte az érzelmi reakcióit. – Arihnda Monay vagyok, a Lazarus Projekt operatív vezetője.
– Darth Sordis – állt fel a Renegát. – Talán nem vagyok Sith, de a címem nem változott. Továbbra is fölötte állok a nálam gyengébbeknek vagy erősebbeknek. Ez egy szimbólum, ha nem is nekem.. de mindenki másnak.
– Elnézést, Sordis Nagyúr.. – tisztelgett a nő.
– Ugyan semmiség.. barátok között, hehhehe.. – Sordis orrlyukai kitágultak, ahogy beleszívott a levegőbe. – És milyen jó, de milyen jó, hogy végre kijöhettem abból a.. nos, nem hinném, hogy ezután szívesen fogok nézni erre a bizonyos női szervre. Ráadásul ezek a Jedik egy morbidul absztinens társaság. Hat hónapig semmi nélkül.. a galaxis egy nehéz hely az életnek, valóban.
Arihnda magához vezényelte az egyik kommandóst. A harcos hátranyúlt a válla felett az otromba tartályhoz, amit hordozott. A légzőmaszk, amit előhúzott, vékony zsinórral csatlakozott a tartályhoz. Arihnda átvette a maszkot, és alázatosan Sordis Nagyúr felé nyújtotta.
A Renegát az orra és a szája elé emelte a szerkezetet, és mélyen beleszívott. A következő pillanatban a maszk kiesett a kezéből, és halkan koppant a paldón, miközben a legendás Sith-Jedi tekintete elsötétült, szemei villogni kezdtek, és elborult pillantása zavarodottan száguldott végig előbb a helyiségen, aztán a kommandósokon, majd Arihndán állapodott meg.
– Erős.. – közölte, s száját feketés füstpászmák hagyták el. Az Erővel magához rendelte a maszkot, és megint beleszívott – ezúttal hosszabb ideig. – Mi van.. – hörögte. – Tudom, miért vagytok itt.. Túl gyávák vagytok az öngyilkossághoz, ezért eljöttetek hozzám, hogy segítsek rajtatok. Pedig ez árulás. Azt akarjátok, hogy ne térjek vissza.. a vesztemet akarjátok! – és tett egy fenyegető lépést előre.
A kommandósok egyszerre léptek hátra, csak Arihnda maradt a helyén. – Csak az anyag hatása, Nagyuram – emelte fel a kezeit csitítólag. – Azért vagyunk itt, hogy segítsünk kijutni innen. Az Első Polgárnak dolgozunk.
– Ó.. – Sordis felemás szemeibe ismét értelem költözött, miután a szavak értelme eljutott a tudatáig. – Khm. Valóban. Tényleg erős a cucc.. és úgy tűnik, elszoktam az ilyesmitől. Pedig valaha olyan volt ez nekem, mint az anyatej.. de mondd csak, leányom, mi ez?
Senki sem furcsállta, hogy a Renegát leányomnak szólította a nála idősebbnek tűnő Arihndát.
– Gázpor, Nagyúr – sietett a válasszal Arihnda. – Mikroszkopikus méretű por, a légutakon keresztül kell bevinni. A koaxium nevű üzemanyagból nyerik ki, egy Dryden Vos nevű alak forgalmazza.
– Adjatok neki egy medált – javasolta Sordis. – Most pedig vigyetek az Első Polgárhoz. Ehehe.. nagyot fog nézni, amikor meglát. Ő sem hitte, hogy képes vagyok rá.
– Mi legyen a nővel? – mutatott a Renegát háta mögé Arihnda.
Sordis megfordult. – Á, a dadus. – sziszegte, és elmosolyodott. – Csak nem képzelitek, hogy engedem bántani a dajkát? Mindenkinek szüksége van dadusra, még nekem is, hiszen anyuci nincs olyan állapotban, hogy foglalkozzon velem. Magunkkal visszük.
A kommandósok azonnal cselekedtek. Ketten kiváltak a többiek közül, és felnyalábolták a félkómás Wintert. Sordis intett, mire Arihnda az élre állt, és nyomában a kommandósokkal, oldalán a Renegáttal eliramodott a kijárat felé.
Gyorsított ütemben haladtak végig a kiürült folyosókon. Sordis figyelmét nem kerülték el a szanaszét heverő hullák, akik nem az ő közbenjárásának köszönhetően vesztették el az életüket. Ezeknek a mellkasán fegyverütötte, égett szélű sebek tátongtak. Az Első Polgár kommandósai értették a dolgukat.
Mielőtt azonban elérhették volna a hangárt, a Köztársaság hadserege érte el őket.
Az egyik tágasabb helyiségbe jutva az Első Polgár zsoldosai és Arihnda, valamint a feltámadt Sordis megtorpanni kényszerültek, amikor a helyiséget elárasztották az átlátszó sisaklemezt viselő katonák. A kéttucatnyi egyenruhás fegyverek erdejét szegezte a behatolókra. A zsoldosok létszámhátrányba kerültek, de azért becsületesen előrelendítették a sugárvetőiket – készek voltak az életüket is odaadni a küldetésükért.
– Állj! – harsogta a köztársasági parancsnok. – Az épületet lezártuk! A zsoldosok elmehetnek, nem esik bántódásuk, ha leteszik a fegyvert.
A zsoldosok félrehúzódtak, és előreengedték a meztelen Renegátot. – Ugyan már.. kit fenyegethetnétek ti? – szólt, és a magasba lendítette a kezeit.
Erre az összes katona fegyvere előrerepült, ők pedig a levegőbe. Mialatt a sugárvetők csattantak a padlón, a katonák nyöszörögni, majd kapálózni kezdtek. Egyenruhájuk modern volt ugyan, de mégiscsak voltak illetsztései. A résekből vékony, vért fröcsögő szalagok bújtak elő. A cérnavékonyságú, máshol szívószál-vastagságú szalagok úgy tekergőztek elő, mint a legundorítóbb férgek, amiket Arihnda valaha látott.
Aztán leesett a szája döbbenettől.
A szalagok nem szalagok, hanem a katonák vérerei voltak. A vénák úgy fröcsögték mindenfelé a vért, hogy egy szempillantás alatt vörös lett az egész helyiség. Az erek kijjebb és kijjebb húzódtak, mígnem teljes több méteres hosszúságukban ki nem kerültek a fényre. Eddigre már mindent elborított a szakadó véreső: a padlót, a falakat, a mennyezetet.
A vérerek tekergőzni kezdtek a levegőben, miközben a gazdáik még mindig életben voltak. A keringésük természetesen leállt, ahogy a szívük is – egyikük felöklendezte a vérpumpáló szerv egyik darabját a sisakjába.. De Sordis életben tartotta őket, mert azt akarta, hogy az utolsó szem vér, az utolsó véna is a helyére kerüljön.
A vénák összebogozódtak, és lassan elkezdtek vastagabb erekké összeállni. Egyre bonyolultabb és erősebb kötél lett belőlük. Sordis ostorszerű mozdulatot tett a levegőben, mire a vérér-kötelek felemelkedtek és hurkokba tömörültek. Szabad végük rátekeredett a mennyezeten levő csövekre, a hurok pedig átfogta a néma terrorban senyvedő katonák nyakát. Aztán a kötelek megfeszültek, a katonák pedig elkezdtek fulladozni – most már szabad volt nekik meghalni.
Sordis mosolyogva nézte végig, ahogy megfulladnak a saját ereikből kötött hurkok fogságában. A vérbe borult helyiség mennyezetéről lógó véres kábelhuzalok, és a rajtuk himbálózó tetemek érdekes képet alkottak.
– Ez szimbolikus? – kérdezte Arihnda, amikor megtalálta a hangját.
– Ez egy autogram – helyesbített Sordis. – Legelőször Lord Geminis használt élő anyagot a kiállításaihoz, de később már jobban elterjedt ez a módszer. A modelleknek szenvedniük kell, mielőtt meghalnak, hogy a kínjuk aurája az Erőben is érződjön, ez is a mű része – Sordis beleszívott a fűszermaszkjába, majd elmélyült tekintettel folytatta: – Jön.. érkezik a halál. Meg kell gyilkolnunk és akkor átvesszük a szerepét, a feleségét pedig el... akarom mondani – tisztult ki a feje ismét –, menjünk!
Arihnda csak ekkor nézett saját magára. Ahogy minden a teremben, úgy ők maguk is vérben úsztak. Sordis meztelen teste teljesen vörös volt a csúszós, sós szagú anyagtól. Winter pedig továbbra is önkéntelenül tátogva pillogtatott – az események hatására már a szemgolyóit se tudta mozgatni.
– Mi legyen vele, ha hazavittük? – vetette fel Arihnda, miközben átvágtak a vérrel és salakanyagokkal telepiszkított szobán.
– Vele? – fordult vissza Sordis. – Á.. – hirtelen konstatálta, hogy az egész teste vérben áll, ahogy a többieké is. – Remélem egyiküknek sem volt STD-je.. – egyik ujjával lehúzta a vért a karjáról, és benyalta. – Beteg vérrel nem lehet festeni. A dadust hagyuk csak itt.
– De hiszen tanú.. – tiltakozott Arihnda.
– Meggondoltam magam – vont vállat Sordis. – Reménykedj, leányom, hogy nem gondolkozok tovább.
Azzal elindult.
A zsoldosok otthagyták Wintert és követték a Renegátot a horrortermen át a turboliftbe.
Hamarosan kisebb sikló hagyta el a komplexumot. A jármű a levegőbe emelkedett, és csatlakozott az orbiton várakozó egységhez, ami annak rendje és módja szerint már rendelkezett minden azonosítóval és engedéllyel, ami a rendszer elhagyásához szükséges volt.
Fedélzetén a feltámadt Sordis Nagyúr, minden eszme árulója, Wenthar Császár testvére, a Jedi Tanács néhai nagymestere, a Renegát.. felnevetett. A hajó, amin utazott, még a hipertérben is zengett a Sötét Nagyúr örömétől.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 3, 2019 16:48:00 GMT 1
- Nem megy... nem bírom... ez már túl sok... nem akarok visszamenni oda még nem... nem nem nem fogom bírni... - Nincs másik út... engedd el, Jaina... te még megtérhetsz az Erő honába. Ahová engem nem engednek be. Ahol csak alkalmi szellem lehetek... mint itt most, mint veled.
- Nem hagyom, hogy többé elszakítsanak tőled, Jace. Az egyetlentől, aki valaha is igazán a részem volt. - Nem lehet, Jaina, kérlek, engedd el, és válaszd a Fényt! Nincs... másik... út...
- De van. A tied. - Azt nem teheted! A Jedik Kardja vagy! - Már nem vagyok sem Kard, sem Jedi. És így együtt lehetünk. Együtt növekedtünk, együtt éltünk… nem hagyom, hogy külön pusztuljunk, öcsém. Nem hagylak egyedül a nemlétben sem, Jacen.
- De az Egyensúly. Jaina, nem tudod, mit beszélsz... - Egyensúly? Nem több, mint egy vicc. A Jedik megtalálják majd az új Kardot. Mindig lesz másik. És én úgy látom, amióta fogyatkoznak a hozzád és Wentharhoz hasonlók, a sötét oldal sem áll jobban. Elkél nektek az utánpótlás. - Jaina, nem akarsz ugyanazokon átmenni, amiken én...
- Nem is kell, bátyus. Majd te mutatod az utat. - Melyiket? Á már tudom, arra vagy kíváncsi, hogy miért ment át a rancor... - Te is hiányoztál, Jacen. - Hagyd, hogy befejezzem a viccet, hugi. Az áldozatért ment a rancor. Mindenkinek meg kell hoznia a maga áldozatát, ezt ne felejtsd. Ez az első lépés. Áldozat nélkül nincs győzelem, ez fokozottan igaz a Sötét Oldalra. Áldozz!
...
Jaina Solo szemei felpattantak. Fekete viharban, vörösben úsztak.
Teste megtört az állandó kínok, csalódások, az életerejét elszívó fájdalom, Sordis csalárdsága miatt. Lelke megtört a tudattól, hogy élt és meghalt, újra élt és tulajdonképpen újra meghalt, a tudattól, hogy kudarcot vallott, hogy nem tudott jó szerető lenni, jó anya, jó testvér... a Jedik Jó Kardja, a Fény Bajnoka.
Felelősségei és kudarcai összetörték a lelkét, összetörték a testét és üres, csalódott héjjá tették. Nem volt már olyan világos oldali praktika, ami visszahozta volna az életbe.
A Fény bajnokai, a hajdan volt jedi mesterek szellemei kékesfehér villódzással, valahol az ágy végén várták, hogy Jaina átadja magát az Erőn túli létnek, hogy odaátról segítse a jobb, arra érdemesebb, újabb bajnokot, hogy tanulhasson önnön és elődei hibáiból, és azzal győzhesse le az ellenséget, hogy megmenti szeretteit.
Jainának azonban nem maradtak szerettei. Nem maradtak utódai, tanítványai, akik továbbvihették volna a Jedik Kardja címet. Nem maradt senkije és semmije, csak a kiút, a kijárat, hogy csatlakozzon a hajdanvolt Jedi Mesterek fényes, bukásokkal teli dicsőségcsarnokához és békés lamentálásban várja szellemtársaival együtt, hogy egyszer végre elérkezzen az igazi, a valódi Kiválasztott.
És Jaina Solo felnyitotta lehunyt szemeit, és Jaina Solo nemet mondott minderre, és Jaina Solo az életet választotta. És ehhez az élethez már nem a nagy mesterek Fénylényein keresztül vezetett az út, hanem a mellette lebegő sötétkék-lilás-vörös jelenésen, ikertestvére, áldozata, másik fele... - valódi, egyetlen másik fele - egyetlen igazi és hű társa szellemén keresztül.
Jacen Solo örökségén és a Sötét Oldalon keresztül. És ahogyan annak idején nagyapja, nagybátyja, majd testvére, úgy most Jaina Solo is ellenállhatatlan, szomjas szivacsként szívta magába a vérvonalát mindig is meghatározó sötétséget.
Az Erő megdöbbent, kifacsarodott és félrenyelt, zöldes-vöröses hányingert érzett az abomináció új, eddig elképzelhetetlen szintjétől, amikor Darth Sordis újra e világ köveire lépett. Gyomorrontást okozott az Erőnek. Jaina Solo azonban fluxust, sötét örvényt okozott neki, afféle hullámzást, amire Enz és Wenthar távozása óta nem volt példa a sötét oldalon. Ami Caedus óta nem zökkent ekkorát. A galaxis Erőhasználóit szédülés fogta el Sordis újjászülető lenyomatától.
Jaina lenyomatának megváltozásától viszont félelem. Galaxisszerte alacsonyabb rangú jedik döfték magukba a rájuk törő félelemtől fénykardjukat, nem értve, mi szállta meg őket. Alacsonyabb rangú sötét oldali kultisták és sithek tekintgettek aggodalmasan az égre, észlelvén... új riválisuk született.
...
Winter, akinek a fejében az elmúlt pillanatok óráknak, vagy talán napoknak tűntek, saját izzadtságában és vizeletében dermedten térdelt a hangár padlóján, amelyre véres dekorációt húztak a rá támadó alak és társai. A Renegát neve ott csengett az agyában, összefolyt mindennel... minden összefolyt mindennel... minden... annyira... - Winter.
A nő felpillantott, és a látványtól egyik pillanatról a másikra a reménytelenség helyét átvette a remény a lelkében. Fotografikus memóriája működésbe lépett és elkezdte az értelmetlen, véres katyvaszból megfogható rendszerbe rendezni az elmúlt percek emlékeit. A távolban hallani vélte a közeledő erősítés szirénázását, a szeme sarkából talán már látta is az apró fekete pontokat, amelyek a biztonsági erők rohamsiklói voltak.
Előtte pedig ott állt Jaina. Egy megváltozott, talán nagyon is furcsa... de életben lévő Jaina. A kis Jaina, akit ikertestvérével együtt dajkált, akit látott felnőni, aki mellett mindig ott volt, amikor szülei távol voltak. Akit, mivel saját gyermeke nem lehetett, talán mindig is egy kicsit a saját lányának tekintett. Jaina, akinek a ruhája véres volt, tekintete pedig... lángolt.
- Hát élsz... - nyögte végül a nő, végigsimítva saját, hófehér haján. – Téged... nem ölt... meg... - De igen – Jaina letörölt egy véres könnycseppet a szeme sarkából. Jacennek igaza volt. Áldozatok nélkül nincs... nincs másik út. – Meghaltam, ahogyan Te is meg fogsz, Winter. Halott vagyok, ahogyan Te is. És az emlékeid is rólam.
Azzal ökölbe szorította a kezét.
Winter szemei kigúvadtak, ahogyan a torkához kapott, az eddigi értetlen, értelmetlen félelmet egyszerű, sötét kútként váltotta fel a tudat, hogy élete utolsó pillanatai peregnek előtte. Levegőért próbált kapkodni, de csupán némi hörgés tört elő a testéből. Aztán arccal előre a földre dőlt, mint egy zsák.
Különös érzés, gondolta Jaina. Ennyi, csak egy roppanás. Ennyi elvenni egy életet. Milyen egyszerű, milyen könnyű... milyen megnyugtató.
Kötöttségek nélkül.
Felelősség nélkül.
Elvárások és a miattuk való aggodalom nélkül.
Bűntudat nélkül.
Már elképzelni sem tudta, hogy nem jutott ez eszébe korábban.
- Jövök érted, Renegát – suttogta maga elé átszellemülten, miközben az egyik gyógyító mester számára fenntartott, nem messze parkoló StealthX felé sietett. – Jövök, és megöllek. Mindenféle körítés nélkül. Először téged, aztán az összes többi dögöt, aki valaha szórakozott velem. Ennyi.
...
Pillanatoknak tűnő percek múlva Jaina már a pilótafülkében ült, alatta imbolyogva próbálták tartani a vektort a biztonsági erők repulzoros rohamsiklói az Erőviharban, amelyet a puszta jelenléte gerjesztett, és amely elnyelte és jótékonyan elrejtette vadászgépét. - Vajon hová mehetett... - mormolta maga elé, de a válasz hamarabb érkezett, mint gondolta volna.
- Még nincs itt az ideje, Jai. Még tanulnod kell. Ez nem olyasmi, ami egyik pillanatról a másikra megtörténik. - Nincs időm. - Dehogy nincs. Most nyertél magadnak végtelen időt. Emlékezz, a bosszú akkor édes, ha alapos.
- Dühít, ha várnom kell. Nem akarok várni. - Helyes, ha dühít. Minél tovább vársz, annál több energiát nyerhetsz a dühödből. A sötét oldal nem csak mások fájdalmáról szól, Jaina, hanem a magadéról is. Akkor táplálkozhatsz belőle igazán, ha megismered... ha úszol benne.
- Én... nem tudok... rá gondolni. - De igen. Gondolj rá. Ismételd el magadban ezerszer, ha kell, milliószor. Ez a Fájdalom valódi Ölelése, nem az a Yuuzhan Vong játékszer. Gondolj a gyermekedre. A soha meg nem születettre.
Jaina arcán könnycseppek kezdtek végiggurulni, majd artikulátlan üvöltéssel addig verte a gép billentyűzetét, amíg körme és bőre leszakadtak ujjairól és véres cafatokban lógtak alá.
- Emlékezz, mondtam, hogy nem lesz könnyű – folytatta Jacen Solo szelleme. – Időre lesz szükséged, hogy felfedezd a magadban rejlő sötétséget.
Egy koordinátasor villant fel a véres húscafatoktól iszamós naviszámítógép képernyőjén. Egy peremvidéki koordináta az EGB és a Köztársaság határán túl, közel a Bimmielhez. Jaina felismerte. Lumiya, a sötét asszony hajdani aszteroidbázisának romjait rejtette a koordináta.
- Az időm végtelen, ahogyan a dühöm is, és ahogyan a bosszúm lesz – ismételte magában szája szélét véresre harapva Jaina, majd beállította a megfelelő vektorokat. – Készenállok. Már nincs bennem fájdalom. - Azt csak hiszed, nővérem – kuncogott fel Jacen szelleme. – De elindultál az úton. Csak arra vigyázz, hogy ne verd szét a létfontosságú kezelőszerveket, amíg oda nem érünk.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 27, 2019 13:16:00 GMT 1
Jó néhány farmnyi távolságra a Jaina Solo tragédiája, Winter és Yang Wenli halála és Sordis - sokak által még mindig ismeretlen - újjászületése helyszínéül szolgáló leégett romoktól egy másik, jóval nagyobb telep hatalmas, mezőgazdasági raktárnak álcázott hangárjába éppen akkor toltak be a vontatásért felelős R1-es asztrodroidok egy újabb égszínkék-hófehér X-szárnyút, amikor a Syal Antillest szállító suhanó leparkolt az épületek között. Syal a többi önkéntes pilótával együtt lekászálódott a járműről, és besétált a központi eligazítónak helyet adó épületbe, ami eredetileg a farmon lakó új-alderaani termelő közösség - helyi nevén ki'butz - ebédlőjéül szolgált, de most mindenhol az Új Ellenállás sárga, sokágú csillagot formáló szimbolikus háttérbe helyezett kék lázadó jelvénye, újonnan választott szimbólumuk villogott holografikusan, illetve sebtiben varrt szövetzászlókon.
Az érkezőket a rendszer politikai képviselője, szenátora, és egyben az Új Ellenállás titkos létrehozásáért a hátát tartó legfontosabb személyiség, a DK-s Zwi Penes szenátor fogadta. A jellegzetesen nagy orrú, szőke hajú először érdeklődő, majd a névtábláját leolvasva kissé gyanakvó pillantást vetette az idősebbik Antilles lányra, de a Syal azonosító kódja és szolgálati diszkjének bejegyzései, miszerint a Leia Organa és Yang Wenli nevéhez fűződő eredeti Ellenállás egyik legtapasztaltabb, Endort és számos más ütközetet is megjárt pilótája volt, meggyőzte arról, hogy átengedje.
A terem közepén ült egy botra támaszkodva, megtört, egyúttal bosszúszomjas arccal Tycho Celchu, a hajdani alderaani Zsivány-pilóta, aki felesége, Winter halála után repült ide, először a tettesek után nyomozva, majd arról meggyőződve, hogy az eltűnt, és a Sithek oldalán felbukkant Jaina Solot terheli a felelősség a nő halála miatt... végül pedig formálisan is lemondott a Köztársasági Vadászerők élén betöltött parancsnoki tisztjéről és elkezdte szervezni a régi Ellenállás életben maradt tagjai, valamint a helyi Új-Alderaani Önvédelmi Milícia tagjainak bevonásával az Új Ellenállást.
- Felvettük a kapcsolatot a Booster Terrik által is támogatott jedi gerilla mozgalommal a Hutt űrben - fejezte be jelentéstételét az összegyűlteknek a hírszerzési információk összegyűjtéséért felelős fiatal mon cal, aki éppen Celchu mellett foglalt helyet. - Egyelőre azonban nem tudják kiterjeszteni működésüket a Hutt űrön kívülre. De a későbbiekben nyitottak közös akciókra az Első Rend vezette EGB-erők és a Sithek ellen egyaránt... azonban jelezték, hogy még ők is tárgyalásban vannak az új coruscanti Jedi Tanáccsal azzal kapcsolatban, hogy rájuk is kiterjed-e majd a Köztársasággal kötendő új egyezmény.
- Kevés esélyt látok arra, tábornok urak, hogy erre sor kerül, vagy ha igen, akkor ez bármilyen mértékben kihatna ránk - tette hozzá az ajtóból savanyú arckifejezéssel Penes szenátor. - A G'Sil kormány még mindig azon az állásponton van, hogy a mi tevékenységünk nemhogy nem jelent jogutódlást az előző Ellenállás és az azzal megkötött Társulási Megállapodás szempontjából, de egyenesen illegitim. Ezt Dorvan és Casterfo szenátorok is több alkalommal egyértelművé tették. Ha felállnak az új bírósági, ügyészségi és nyomozati szervek, számíthatunk rá, hogy Marlon, Dre'llye és különösen az a talpnyaló Karand itt lesznek a sarkunkban... és amíg politikailag garantálni tudjuk az Új Ellenállás működését Új Alderaanon, addig a hírszerzési és gárdista különleges erőkkel szemben a milíciánk már nem léphet fel nyíltan, az háborúhoz vezetne.
- Folytatjuk a határokon kívüli bázisokra való áttelepülés vizsgálatát - tette hozzá a beállt csendben Celchu. - De a korábbi Ellenállás bázisok nem jöhetnek szóba... - tekintetével megkereste a frissen érkezett Syalt az ajtó körül csoportosulók körében. - Ugye, Antilles őrnagy? - Elhoztam magammal azokat a korábbi elemzéseket, amelyeket még az előző Ellenállás készített lehetséges bázisok után kutatva - húzott elő egy csomag adatdiszket Syal a táskájából. - Az Endor nem lenne racionális választás, de más lehetőségeket is megvizsgáltak annak idején a galaxis más pontjain. Például itt a közelben a Toolát, vagy a Jabiimot. - Köszönjük. Reméljük, nem okozott túl nagy konfliktust ez a kedves húgával és édesapjával, őrnagy - mosolyodott el kényszeredetten a Tycho balján ülő idősebb nő, aki Tycho-hoz hasonló A-szárnyú pilóta overallt és a Tanaab-i Arany Ászok azóta megszűnt osztagának jelvényét viselte. - Egyáltalán nem - mosolyodott el Syal, mire Tycho csak bólintott. Nyílt titok volt közte és az Új Ellenállás vezetője között, hogy Wedge Antilles pozíciójából adódóan ugyan nem állhatott ki nyilvánosan volt Zsivány-bajtársa osztaga mellett, de tudott a működésükről és a bázisaikról, és egyúttal segítette is őket. Syal egyszerre volt valódi önkéntes, Wedge szeme és füle a szervezetben... és egyszerre volt a lehető legnyilvánosabb támogató kiállás az Új Ellenállás mellette az Antillesek és Korélia részéről.
- Felvehetnénk a kapcsolatot a közelebbi jedi sejttel - jegyezte most meg egy nyúlánk togruta pilóta. - Néhány Yuuzhan Vongtól menekült családtól, akiket három farmmal arrébb befogadtak, mert alderaani gyökerekkel rendelkeztek, azt hallottam, hogy nemrég Vaynain egy csapat jedi megakadályozott egy Sith hatalomátvételi kísérletet, méghozzá nordgaardi segítséggel. Nem tűntek hutt-űrbeli gerilláknak, kell, hogy legyen a közelben még egy támaszpontjuk. - Érdekes gondolat - jegyezte meg Tycho összevont szemöldökkel. - De nem szeretném, ha túlságosan a jedikre alapoznánk a működésünket, úgy, mint korábban... szokásuk a... hirtelen oldalváltás. Ennél még Vostroya segítsége is elfogadhatóbb. Talán ha megpróbálnánk felvenni a kapcsolatot Corrannal is , közvetlenül... - Tisztelettel, Celchu tábornok, Vostroya sosem segít ingyen, csak ideológiai azonosságért cserébe - vetette ellen Penes szenátor. - Márpedig Új Alderaanon bőven átlag alatti a Frontizmus és a DIU támogatottsága még a köztársasági átlaghoz képest is. Ha ezt megtesszük, támogatókat veszítünk a helyiek körében.
- Vannak pletykák egy Jagged Fel által vezetett mozgalomról is, amelyet szintén a vostroyaiak támogatnak, de kívülről... - jegyezte meg most a mon cal elemző. - Hamarosan zászlót bontanak a Maradványban, azt mondják. Nagy csapás lehet majd az EGB-nek. - Messze vannak - vetette ellen Syal. - És nem tudnánk hatékonyan áttelepülni, minden oldalról vagy ellenséges terület, vagy maga a Köztársaság veszi körül őket. - Akkor is szükségünk van egy demonstratív akcióra - jegyezte meg most a nagydarab, kövérkés Wexley őrnagy, az X-szárnyú osztagok vezetője, akinek köszönhetően Syal az újabb gyártású gépeket tartalmazó, de létszámban jóval kisebb E-szárnyú osztag élére kellett, hogy átüljön. - Oda kell tosznunk a Birodalomnak! Valamelyiknek. Akkor megismerik az Új Ellenállás nevét, és több barátunk lesz a papírtologató bürokraták között is.
- Négy lehetséges rajtaütési célpontot elemeztünk ki - lépett a mon cal hírszerző helyére Celchu mellé a taktikai tervezésért felelős fiatal fél-alderaani nő, a fáradt tekintetű, leginkább Leia Organa fiatalkori, csempészektől és jediktől mentes bürokrata életet élő kiadását idéző Connix hadnagy. - Az első szcenárió az innen elérhető ESB-célpontok egyike elleni rajtaütés lett volna, de az Ossus és a Korriban elleni akciót elvetettük, mert a rajtaütés üzenete inkább spirituális, mintsem taktikai és propaganda jelentőségű lenne. A Roche báziskomplexuma pedig túl messze van. - Helyes, nem akarjuk a jedik munkáját végezni helyettük - biccentett Celchu. - Birodalmi célpont kell. - A második lehetőség az EGB Corporate - Főszektora elleni támadás, itt a legvalószínűbb, legnagyobb értékkel bíró célpontok az Almania és az újjáépülő szektorközpont, a Ziost - folytatta Connix. - De Almania még mindig romokban van, a Ziostra pedig nagyon jelentős erősítések érkezetek a helyi védelmi erő újjászervezése miatt. Ráadásul a kémeink jelentései szerint jelentős mértékben áramlanak tisztek a Ziost, a Hutt-űr és a Maradvány között. Még nem tudjuk, az új rezsim mennyire lesz... reprezentatív az EGB és az Első Rend fúziója szempontjából. - Bármennyire is szívesen seggbe rúgnám azt a pederaszta Il-Razt... - morfondírozott Celchu -, ez elsőre talán túl nagy falat lenne, igen.
- A harmadik opció a kollaboránsok elleni megtorlás jegyében egy Desevro elleni akció - folytatta Connix. - Desevro volt a helyszíne a hapan császárnő és a Corporate birodalmi kormányzója találkozójának, gyakorlatilag szolga módon beálltak az új ESB-EGB együttműködésbe, amivé átfordult a viszonyuk, miután az Első Rend befejezte a háborút a Sithekkel a Hutt űrben. Ráadásul a Tion Hegemónia tagjaként Desevro elhagyta a Köztársaságot, pontosabban akkor még Szövetséget, hogy kollaboránssá váljon. - Megfontolandó... - biccentett Celchu. - Az Új Ellenállás keményebb lesz az ellenségekkel és az árulókkal, mint az előző volt. "Soha többé!" Ezt mondja a mottónk, annak jegyében, hogy soha nem engedünk meg egy újabb, alderaaninak elleni genocídiumot. Márpedig az anti-alderaani népirtásoknak a legfontosabb közös elemei a történelem során nem az azt végrehajtó Birodalmak voltak, hanem a kollaboránsok a mi sorainkból, akik elősegítették ezt. A csendben maradók, félrenézők és árulók. Mint Desevro.
- Igaz, tábornok urak, de ne feledjék, Új Alderaan jelenleg is kiterjedt kapcsolatokat tart fent Desevroval, a Strunz konszern az egyik legjelentősebb külkereskedelmi partnerünk - jegyezte meg Penes szenátor savanyú képpel. - Annyi tőkebefektetésünk van desevroi valutában, mint mon calamari gömbökben. Ha megtámadjuk Desevrot, a nagy új alderaani konszernek, mint a Thul Konzorcium, garantáltan elpártolnak tőlünk. Akkor pedig az Új Ellenállás finanszírozása kerül veszélybe. - Eh - csapott botjával a földre Celchu. - Mindig az a fránya pénz. De persze megértem. Pénzre szükségünk van.
- A negyedik lehetőség - köhintett finoman Connix. - Hasonló paraméterekkel bír, mint Desevro, de kisebb, könnyebb célpont, és ugyanolyan erős üzenetet küldhetünk vele a kollaboránsokkal kapcsolatban. Ráadásul ugyanolyan közel van. - Érdekes, melyik rendszer? - pillantott fel Tycho. - A Lothal - hívott elő egy szektortérképet az előtte lévő miniatűr megjelenítőből Connix. - Jelenleg a Calim-Főszektor néven ismert apró EGB-terület központja, ezt a nevet is használják helyben, Calim-rendszer. - A saját múltjukat is letagadják, pfeh... - hördült fel Wexley. - A feljegyzések alapján a Lothal volt a Lázadás egyik szülőhelye, az egyik legpotensebb Lázadó sejt központja, az új kormányzó elitjük mégis eltitkolta ezt, nemrég pedig nyíltan az EGB mellett álltak ki, holott opció volt számukra a Köztársaság és Eriadu Konföderációja is - folytatta Connix. - Ráadásul a megszállási övezetükbe tartozó Draco-rendszerrel együtt állítólag itt kísérletezték ki azokat a biológiai sterilizálási módszereket és begyűjtési eljárásokat, amelyek aztán megágyaztak a Corporate-szektorban végrehajtott, Erőérzékenyek elleni népirtásnak. - A shoa az shoa - sóhajtott fel Penes szenátor felháborodottan. - Még ha nem is alderaaniak ellen hajtják végre... az összes népirtó EGB-st fel kellene lógatni, közvetlenül a pedofil Il-Raz és társai mellé. - Akkor szavazzunk - intett körbe botjával Tycho.
A jelen lévők nagy többsége, Syallal egyetemben kézfeltartással jelezte, hogy egyetértenek. - Helyes, akkor eldöntetett - biccentett Tycho. - Harcostársak! Az Új Ellenállás első nyilvános akciója a Lothal elleni megtorló támadás lesz! Mutassuk meg a galaxisnak, hogyan járnak azok, akik a Birodalom mellé pártolnak áruló módon! Melegítsétek a motorokat, töltsétek fel a lézereket! Új Ellenállás, gépre!
|
|