|
Savareen
Aug 20, 2018 16:50:29 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Aug 20, 2018 16:50:29 GMT 1
A Savareen hatalmas óceánokkal megszakított sivatagbolygó, ahol primitív, régi történelmükbe kapaszkodó, de értelmes őslakosok élnek. A törzsi kultúrába tömörülő teremtmények és világuk ma már nem szerepel a galaktikus köztudatban, de ez nem mindig volt így.
Valaha dústermő erdők és civilizált városok pettyezték a hatalmas, tiszta vizű óceánokkal takart bolygófelszínt. Exo City, a főváros turistalátványosságnak számított a különleges zöldövezeteivel, és az egész bolygót körülvevő, a városok utcái felett futó, vagy akár a tengerszint alá emelkedő csőrendszerek miatt. Ezek az átlátszó, mágnesvasutakkal ellátott üreges hengerek alkották a helyi gyorsközlekedést, és ezek voltak a turisták kedvenc célpontjai. Néhány kreditből be lehetett járni az egész bolygót, akár a csövekbe telepített gyalogjárdákon is, vagy a mágnesvasúton, végigcsodálva az odalent levő környezetet, vagy a csövek vízszint alatti részein a tengerekben élő teremtményeket.
A csövek alá néhol mesterséges szigeteket telepítettek, ahová a Galaxis minden pontjáról a lehető legegzotikusabb állatokat és egyéb életformákat hoztak. A látványosságok a vizeket is megtöltötték, a nagyvárosok pedig szétszórtak voltak és nem olyan zsúfoltak, mint más bolygókon, tele zöldövezetekkel és csavart formájú, a magasban levő csövekig érő fákkal. Ez volt valamikor a Savareen: egy igazi paradicsom.
Aztán jött egy idegen invázió, és a Savareen sem maradt ki belőle. Az idegen hódítók elfoglalták a rendszert. De a helyiek, akik mindeddig jómódban éltek, fellázadtak ellenük, és pusztító háború sepert végig a bolygón. Ennek az elhúzódó konfliktusnak köszönhetően milliók haltak meg, a bolygó pedig összefüggő, üveghomokkal teli sivatagi pusztasággá változott, mindössze néhány év leforgása alatt. Az óceánok egy része azonban megmaradt, de éjjel jéggé fagytak... az újraszerveződő őslakosságnak új módszereket kellett találnia a túlélésre.
A csövek elpusztultak, de az emlékük megmaradt. A régi Savareenen tiszteletreméltó foglalkozásnak számított a pilótáskodás, és ez a katasztrófa után is így maradt. A sivatagbolygón az új státusszimbólum a repulzoros kamion lett, az új társadalmi elit pedig a kamionlovasok, azazhogy ezeket a járműveket vezető pilóták lettek.
Ezeket a járműveket újrahasznosított fémekből és egyéb építőelemekből rakták össze. Formájuk azt a szükséget tükrözte, ami a hatékonyságra, nem pedig a díszítésekre fektette a hangsúlyt. Míg a nép visszasüllyedt régi törzsi alapszervezeteibe, a pilóták és a kamionjaik szállították nekik az üzemanyagot és az élelmet, nem egyszer egymás törzseitől ellopva. A híres kamion-versenyek és kamion-háborúk a túlélésért folytak, és bár látványosak voltak, nem vonzottak turistákat.. A törzseket néha hadurak fogták össze, akik akár húsz kamionból álló flottát is irányítottak – ők parancsoltak a víznek, ők osztották be az élelemadagokat, és miközben egyéb törzseket zaklattak, személyi kultuszt építettek maguk köré. A kamionlovasok szupersztárokká és felbecsülhetetlen értékűvé váltak, ráadásul a bolygó legképzettebb harcosainak számítottak.
Ez a fajta poszt-apokaliptikus életforma brutális volt és rengeteg áldozatot követelt. A Savareen lakossága tovább csökkent.
Aztán megérkeztek a külvilágiak. Kalózok, akik az űrből szálltak alá – a savareeniek eddigre már elfelejtették az űrutazás tudományát –, és szétverték a hadurakat, a törzseket, a kamionokat elpusztították, az ellátmányokat ellopták, és milliókat hurcoltak el rabszolgának. A savareeniek immár nem egymással, hanem újból egy idegen megszállóval találták szembe magukat. Kamionlovasaik nem sokáig tartottak ki, és bár kiváló harcosok voltak, a külvilági kalózok fejlettebb technikával rendelkeztek, és elsöpörték őket.
Minden fiatalt, erőset és gyermeket elvittek. Vagy kiképezték őket a saját soraikba, vagy eladták őket rabszolgának. A szörnyűségek ellenére senki sem segített az őslakosoknak – a Galaxis ugyanis ekkortájt a Lázadó-Birodalom konfliktussal volt elfoglalva.
A kalózok ellen csak néhány idősebb őslakos emelte fel a hangját, akik már a régi idegenek ellen is harcoltak. A kalózok kivágták a nyelvüket és hátrahagyták őket, hogy csendben elpusztuljanak… Azóta is itt élnek, szétszórtan, primitív épületszerűségeikben és egymással nem érintkezve..
|
|
|
Savareen
Aug 20, 2018 18:06:20 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Aug 20, 2018 18:06:20 GMT 1
A forró levegő elől rejőzködve mindannyian odabent tartózkodtak. A fabútorok fölé terülő, és a helyiség köré falként tekergő leplek jótékonyan kívédték a napsugarakat, árnyékot és némi hűvösséget bocsátva a kis kantinra.
A helyi, kivágott nyelvű lakosság, és a már beszélni tudó utódjaik egy hagyományos jellegzetességekkel kiegészített nehézpáncélzatba öltözött társaság köré gyűltek. A Galaxisban csak Enfys Nest martalócaiként elhíresült harcosok ezúttal sisakjuk nélkül álltak, figyelve az előttük gondolkozó, még mindig fiatal nőt. Enfys Nest már magára öltötte régi páncélzatát, sisakja ott feküdt előtte az asztallapon.
Lényegében ő volt ennek az egész társaságnak, illetve az egész bolygónak a nép által kijelölt vezetője.. Nem mintha létezett volna errefelé legitim kormány. De a Savareenen nem a politikai érzék számított, hanem az, kinek volt a nagyobb fegyvere.
Enfys Nest egy tisztelt kamionlovas leszármazottja volt.. az édesanyja ennek a törzsnek a legnagyobb harcosa volt. Enfys ennek köszönhette, hogy kvázi a törzs tiszteletbeli vezetőjévé avanzsálták, holott ő maga sosem szólt bele a helyiek belső ügyeibe.. Édesanyját a kalózháborúk idején meghurcolták és kivégezték, az akkor még gyermek Enfys pedig az addig tanult harci tudásával és az édesanyja által átadott képzésével maradt..
Ez a fajta harcművészet nem ismert könyörületet, talán nem is volt művészetnek nevezhető. A kamionlovasok brutális, precíz, gyors és pragmatikus módszerrel küzdöttek, stílusuk olyan volt, mint az élet a Savareenen.. Rövid és brutálisan hatékony.
Enfys Nest, miután felnőtt, rájött arra, hogy hiába marad a bolygón. A népe haldoklott, és bár ez a fajta lassú halál nem olyan könyörtelen, mégiscsak végpusztulást jelentett. Enfys, mint a nép legképzettebb egyede, kénytelen volt elhagyni a Savareent, hogy külső segítséget hozzon be. A hagyományok értelmében azonban el kellett hagynia anyjától kapott nevét.. A helyiek nem díjazták a külvilágot, hiszen onnan mindeddig csak katasztrófa és gonosz teremtmények jöttek.. Úgy vélték, a bolygón kívüli lét a gonosz, a sötétség léte.
Enfys felvette a Sarasi Suun nevet, és elment, hogy felfedezze a tágabb Galaxist. Népének finómítóberendezéseket hozott, ahol a peremvidéki gengszterek üzemanyagaikat és robbanószerkezeteiket finomíthatták, cserébe nem bántották a hozzáértő helyieket.. Idővel néha még a közeli rendszerekkel is kereskedtek, és a savareeniek brandygyártásba fogtak. Az italuk elég híres lett ahhoz, hogy el tudják adni, és élelmezhessék magukat belőle. Enfys, vagyis Sarasi maga indította be az alkoholbizniszt a bolygón.. recepteket hozott, hozzávalókat, és a savareeni brandy híressé vált.
Aztán összefutott néhány Jedivel, akik besorozták a rendjükbe. Kiképzése alatt rengeteg konfliktussal kellett leszámolnia, míg végül eljött a Vong invázió ideje. Sarasi Suun ekkor már elismert Jedi lovagnak számított, harci tapasztalatáért tisztelték a mesterek, a háborúban pedig valamicske hírnevet is sikerült szereznie magának, bár nem öltött katonai egyenruhát, és nem parádézott nyilvános eseményeken, mint Hamner mester.
A Jedi Rend és a vongok annyira lekötötték a figyelmét, hogy már nem jutott ideje a Savareennel foglalkozni. Népe önellátó lett, ő pedig a háború végére tömeggyilkos.. Ártatlanok mészárosa, amikor egy olyan ismeretlen szuperfegyvert aktiváltatott, ami nem csak a vongokat, de az alattuk lélegző bolygó lakóit is elpárologtatta, nem beszélve Suun saját egységeiről..
A háború és ez utóbbi tette akkora nyomokat hagyott benne, hogy szakított a Jedi Renddel. Akkor jött rá végleg, hogy már nem tartozik oda, amikor a Jedik még csak meg sem büntették a tettéért, meg sem próbálták az ügy Suun lelkére gyakorolt hatását vizsgálni.. A Jedik, minden prédikációik ellenére, nem törődtek vele, és a benne potenciálisan kialakuló éhséggel, amit a háború okozott, és ami akár a sötét oldalra is vezethette volna.. Suun később biztosra vette, hogy ha a Jediknél maradt volna, bizonyosan átáll a sötét oldalra.
Próbálva megbékélni önmagával és a rémtetteivel, a Peremvidéket járta, fegyveres munkákat vállalt, még biztonsági őrnek is elszegődtették egy nagyvállalathoz. Végül Maz Kanata, akivel alvilági bolyongásai alatt találkozott, beajánlotta őt kalóznak, megismertette a szakmával, tanítványául fogadta őt.. Sarasi Suun Jedi múltja miatt hamar felkapaszkodott, hiszen ki ne bízott volna rá illegális fűszerszállítmányt olyan őrre, aki bizonyosan képes megvédeni azt. Ekkoriban a Savareenre is elvetődött, és népe, szakítva a hagyományokkal, beleegyezett, hogy visszavehesse eredeti nevét. Ekkoriban kezdett rájönni, hogy mi a valódi szerepe.
Más törzsekből harcostársakat szerzett, akik Enfys Nest martalócaiként híresültek el. Nappal Sarasi Suunként, kalózként szervezte a jobbnál jobb üzleti tevékenységeket, éjjel Enfys Nestként ellopta a profitot, a szállítmányt, vagy a rabszolgákat. Az így szerzett jövedelmet a népe javára fordította, és a környező, még szomorúbb sorsú világokon is segített.. Rájött, hogy ez is a Jedik feladata lenne, de azok inkább ültek kényelmes székeiken filozofálgatva, minthogy felálljanak, és szétnézzenek a világban.. Meglepődtek volna, hogy a Jedi észjárás milyen hamar kudarcot vallana a való élet körülményei között.
Csakhogy a Jediknek semmi köze nem volt a való élethez.. Ezért álltak át a tanítványaik a sötét oldalra, és ezért fordították fel a világot újra és újra és újra. Ahelyett, hogy megtanulták volna kezelni az érzéseiket, elnyomták őket. Később pedig ők nyomták el a Galaxist.
Enfys belátta, hogy mindenki a sorsára született.. a szülőnevén kellett szolgálnia azt a népet, ami felnevelte. Az ő sorsa nem a Galaxis, hanem a Savareen megmentése volt. Egyáltalán nem bánta, mert tudta, hogy vannak sokkal fontosabb végtelenek más végteleneknél.
Amikor Sarasi Suunra vérdíjat tűztek ki, muszáj volt utánajárnia a dolognak.. Hiszen ha kinyírják, vele együtt az általa kiszolgált törzsek is eltűnhettek volna. Nem kockáztathatott – és bár emlékezett a Jedik tanítására: ne tulajdonítson fontosságot önmagának.. De ő tudta, hogy ez egy faszság. Enfys Nest tudta, hogy a saját fontosságára is figyelnie kell, ha azt akarja, hogy az általa megsegítettek fontosságára is odafigyelhessen.
Most, hogy mindennek vége, hogy Dryden Vos, de talán még a Vérhold Szövetség, a Fekete Nap, és Sidon Ithano is a haragosai lettek, Sarasi Suunnak végleg el kell tűnnie. Enfys Nest egyelőre csak egy csípés volt a nagy banditák valagán.. ismerték a nevét, de egyelőre nem volt fontos. Suun pedig, mivel nem létezik, könnyedén eltűnhet. Enfys Nest tiszta lappal kezdhet.
És most, hogy elidíthatta volna újabb akcióját, az Erő kiáltott hozzá.. Az Erő, amit sosem tanult meg igazán kizárni.
Egyetlen tizedmásodperc alatt történt: mintha túl sok brandyt ivott volna, megfordult a világ, az Erőben. Terrort, kétségbeesést, szenvedést érzett, a Galaxis egyik átellenes pontjáról áradt felé.. Milliók sikolya nyúlt az éterbe, és utána csak egy üresség maradt, a pusztítás jellegzetes lenyomata.. Ugyanaz az érzés, ugyanaz az esemény, ami akkor régen a vong háborúban szabdalta szét Sarasi Suun, a Jedi lovag tudatát.
Az Erő azon a helyen megszakadt, és megszakadt az Onderonon, és most is.. Iszonyú tömeggyilkosság történt, valahol a távolban, elrejtve..
Az Onderon pusztulásáról természetesen mindenki tudott.. Az esemény minden Erőérzékenyt megviselt, de Enfys azt valahogy mégis kizárta. A mostani azonban valahogy még nagyobb mértékűnek tűnt.. mintha nem egyszerű civilek lelkei kiáltottak volna fel, hanem olyan áldozatoké, akik tudták, hogyan kell kinyúlni.. de valami mégsem engedte őket.
Mint a megsüketített bith, aki a hangszerén játszik, de nem érzékeli a megfelelő akkordokat..
– Jól vagy? – lépett mellé az egyik martalóc. Enfys felnézett, üveges szemekkel bámulta a harcostársát. – Azt hiszem, még egy üveg brandy jólesne.. – mondta száraz torokkal, és folytatta sisakjának tisztogatását.
|
|
|
Savareen
Nov 24, 2018 0:41:14 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Nov 24, 2018 0:41:14 GMT 1
Enfys Nest és a felhőlovasok maradéka a Takodana egyik megboldogult csempészétől lopott teherhajón a medikus droid segítségét igénybe véve ápolgatták sérüléseiket. Zsákmányolt járművük olyannyira át volt alakítva, hogy besorolásának és márkájának megállapítása lehetetlen feladatnak bizonyult. Belső válaszfalai sárgásak voltak az évek során rárakódott mocsoktól, a pilótafülkében pedig semmi sem azt kapcsolta be, amit eredetileg kellett volna.
Beletelt némi időbe, mire Enfys és pilótatársa, az ewok-méretű Weazel megtalálták a kormánymű minden funkcióját és kapcsolóját. Miután beléptek a hipertérbe, a hajó gyanúsan zörgött, és a zörgés mértéke exponenciálisan növekedett a Takodana és a Savareen közötti távolság csökkenésével. Remélték, hogy a bárka kitart addig, amíg biztonságosan landolnak Enfys törzsének a leszálló platformján. Majd hozatnak másik járművet valamelyik távolabbi településről.
Vagy megvárják, amíg a Vérhold vagy valamelyik másik bűnbanda megérkezik néhány ládányi tibannával a finomítóhoz.
Enfys örült, hogy végre hazatérhet. Régóta nem vett részt a galaktikus események fősodrában, és tudta, hogy neki nem a Galaxis megmentése, hanem saját népének ellátása és biztonságban tartása a funkciója. Hamma-Bel, a híres filozófus mondta egyszer, hogy mindenki oda tartozik, ahová született.. és mindenki annak a földnek a megművelője kell maradjon, amit a szülei ráhagytak. Enfys esetében ez arra vonatkozott, hogy népének legtapasztaltabb és legtehetségesebb harcosaként az ő feladata a savareeniek életszínvonalának.. és életének fenntartása.
Ezért amikor a nehezen irányítható, de értő kezekben minden bizonnyal igen kifinomult teherhajó kilépett a hiperűrből a Savareen felett, és ronda, a Vérhold Szövetség emblémáját viselő hajókkal találta szembe magát, Enfys önkéntelenül felkiáltott a borzalomtól.
– Kitérő manőver!! – kiáltotta Weazel, és miközben a teherhajó megnyikordult a hirtelen közelségű idegen hajók gravitációjától, elkanyarodott az előttük magasodó tömegtől.
A hajó észveszejtő sipítozással reagált a nyakatekert manőverre. A vezérpulton szinte az összes jelző vörösbe váltott, és mindegyikhez társult egy-egy idegropogtató, dobhártyaszaggató hangjelzés. Enfys újabb manőverekbe vitte a hajót, átvéve az irányítást másodpilótájától.
A Vérhold legközelebbi cirkálója, egy feketés-barnás, csúf naszád majdnem súrolta őket, olyan közel léptek ki hozzá a hiperűrből. Weazelnek és Enfysnek néhány röpke másodperc alatt sikerült korrigálniuk a problémát, és nem kenődtek fel a másik hajó falára. A híd ajtaja felnyílt, és a martalócok betódultak rajta.
– Mi tör.. – kezdte egyikük, de az űrbe pislantva elállt a szava.
– Ne aggódjatok – szólt Weazel, miközben Enfysnek segített pilótáskodni. – Nem tudják, hogy mi vagyunk azok.
A következő pillanatban úgy sikerült fordulniuk, hogy a közeli cirkáló egyik transzparacél fala egyenesen a martalócok teherhajójának pilótafülkéje elé került.. Az abból nézelődő vérholdas testőr pedig egyenesen belebámulhatott Enfys Nest sisaklemezébe.
A martalócvezér azonnal elfordította a hajót, de elkésett. Még a szeme sarkából látta, ahogy a Vérhold őre a szája elé emeli a kommunikátorát. Néhány másodperc múlva már jelezte is a komm a bejövő hívást. Weazel Enfysre sandított, a mögöttük álló társaik pedig hitetlenkedve bámulták az eseményeket.
Weazelnek elege lett a konstans jelzőhangból, és aktiválta a kommot. – Enfys Nest – hallatszott egy száraz, diadalmas hang. – A neved a Vérhold Szövetség feketelistáján előkelő helyen szerepel, úgyhogy jó kis summát kapunk érted. Egy lehetőséged van, hogy megadd magad, és a cimboráidat életben hagyjuk!
– Mindig belefutunk a régi ismerőseidbe! – korholta Enfyst az egyik martalóc.
– Népszerű személyiség vagyok – vont vállat a kalóz-martalóc, és rákapcsolt a tolóerő-szabályozóra.
A teherhajó meglendült, és az iménti sebességénél jóval gyorsabban lövellt előre. Weazel meglepetten konstatálta ezt az új turbo-funkciót, és ő is silabizálni kezdte, hogy a saját térfelén melyik kapcsoló vajon mit csinál. – Hé, hagyd abba! – kiáltotta Enfys, miután a hajó minden átmenet nélkül száznyolcvan fokban oldalra dőlt, ő pedig majdnem kipotyogott a székéből.
Weazel valamiféle alsó fúvókát aktiválhatott, vagy jobban mondva, gondolta Enfys, rakétát. A fúvóka ugyanis, ami az imént megdöntötte őket, hosszú, hegyes orrú töltetet lőtt egyenesen a Vérhold cirkálójába. A pajzsokon áthatoló rakéta belefúródott a cirkáló oldalába, és belerobbant a hajóba, és az eltalált rész darabokban szakadt ki a felépítményből. – Hagyd a hülyeséget – szólt Gelan. – Ha az önmegsemmisítőt nyomod meg, én esküszöm, kiraklak a légzsilipen! – Ezt nemnek vették – állapította meg Moda, miután az összes cirkáló fordulózni kezdett, hogy célba vegye őket. – Csak nyugalom – szólt Weazel. – Enfys feje kell nekik, bizonyítani kell a vadászatot a főnöküknek. Épen fognak hagyni, miután kinyírtak minket. – Már meg is nyugodtam – szólt Enfys, aztán beléfagyott a szó.
A cirkálók hangáraiból apróbb gépek özönlöttek elő, és célra fordultak - vagyis rájuk. – Vadászok! – kiáltott fel Gelan. – Meg kell adnunk magunkat! – javasolta Moda. – Vaaagy.. – kezdte vontatottan Weazel, miközben Enfyssel kitértek a velük szembeözönlő vadászgépáradat elől. – Felvesszük a harcot, és a saját feltételeink szerint halunk meg. – Mit szólsz, Jedi?? – bökte meg Enfys hátát Tayshin. Az idősebb nő még ismerte Enfys édesanyját, a kamionlovas, híres asszonyt.. – Nem harcolhatunk – szólt a martalócvezér. – Esélytelen. Az egyetlen lehetőségünk a Savareen. – Várni fognak – mondta Weazel. – Igaza van Enfysnek – recsegte Tayshin. – Le a bolygóra!
Enfys magában hálával adózott a nőnek, hogy ilyen vehemensen támogatta a döntését. Hasonló élet-halál szituációkban néha felborult a csapat viszonyhelyzete, és mindig jól jött egy-egy hívő, aki feltétel nélkül támogatta a vezetőt.
Ráadott a plusz-sebességből a tolóerő-szabályozóra, és előrenyomta azt. A hajó a Savareen felszíne felé lendült. Enfys remélte, hogy az apró vadászok nem képesek hosszú távú működésre, csakis anyahajóik közelében manőverezhetnek korlátlanul. Tudta, hogy az újabb modelleknél létezik egy hívójel, aminek elvesztésekor a vadászgépek manuális rendszerei kikapcsolnak, a robotpilóta pedig egyenesen visszakormányozza őket a kiindulási pontra. Ezt a fajta lopásgátlót egyre gyakrabban vetették be a banditák által uralt térségekben, bár azt senki nem értette, minek.
Ahogy a Savareen felszíne felé közeledtek, Enfys gyanúja egyre csak erősödött. Amikor elindult a Takodanáról, még inkább azt érezte, hogy valami megváltozott.. aztán a Savareen felől erős hullámok törtek rá. Az Erőben érzett kiáltások ugyan eltörpültek ahhoz a sokszorozott szenvedéshez képest, amit néhány hete ugyanitt érzett a Galaxis átellenes végéből.. De már megtudta, mi az érzékelt veszély forrása: a népe bajban van, a Vérhold pedig eljött, hogy végleg elvegye tőlük mindazt, amit fáradságos munka árán összeszedtek maguknak.
A Savareen nem élt volna túl egy újabb kiszipolyozó támadást.. A savareeniek, ha néhányuk életben marad, fel fogja adni. Végleg.
És ezt Enfys sokkal szörnyűbbnek érezte, mint a puszta halált.
Áttörték a légkört, a teherhajó rázkódni kezdett, a vadászgépek tüzeltek rá, de elvétették.. aztán mind egy szálig megfordultak, és visszarepültek a cirkálókra. Enfys a társaival együtt sóhajtott fel, de a megkönnyebbülés nem tartott sokáig.
Amikor megpillantotta a Savareen felszínét, elakadt a lélegzete. A primitív anyagokból épített településeknek nyomát sem látta, a homokvédő leplekkel beborított falak és tetők eltűntek. Helyettük mindenütt mobil-lakókonténerek álltak, körülöttük nem savareeniek, hanem a Vérhold Szövetség emberei nyüzsögtek.
Duracél-rakások hevertek mindenütt, és építődroidok dolgoztak azon, hogy a finomítóberendezésekből nagyobb, modernebb kivitelezésű átalakítógépeket készítsenek. A gáz-, illetve plazma alapú üzemanyagoknak külön tartályokat állítottak fel, csöveket csatlakoztattak, hatalmas méretű energia-generátorokat állítottak fel.. A Savareen végleg és visszafordíthatatlanul elő lett készítve a nagybani iparosodásra.
– Mi a.. – nyögött fel Weazel.
Enfys felkapta a hajó orrát, nehogy a nagy bámészkodásban belefúródjanak az új településbe, vagy valamelyik finomítógyár tetejébe. Ahogy elhagyták a megdöbbentő helyszínt, némán meredtek maguk elé, illetve az ég felé, amin nem viharfelhők, hanem toxikus gázok által elindított folyamatként lebegő füstpamacsok ültek.
Enfys torka összeszorult a látványtól.. és biztos volt benne, hogy a társai ugyanígy éreznek. Az egyetlen hely, az egyetlen biztonság, az egyetlen menekülőútvonaluknak vége volt. Az otthonuk nem volt többé – idegen hódítók szállták meg, és már nem maradt semmi, senki, aki szembeszállhatna velük. Nem voltak már kamionlovasok, savareeni harcosok, akik a kalózok ellen küzdöttek, nem volt senki.. Csak Enfys Nest és a felhőlovasok maradtak.
– Hol van.. hol vannak az emberek? – kérdezte Tayshin, akinek a hangja Enfyst még jobban megrémisztette, mint bármi más. Sosem hallotta a harcos nőt rettegni.
Tayshin a népükre utalt, a savareeniekre. Függetlenül fajtól vagy bármitől, ők nem voltak mások, csupán savareeniek. A régi háborúk a külső megszállók ellen összekovácsolták őket. Sokkal hamarabb megoldották az egymás közötti ellentéteket, gyorsan fel kellett nőniük, mert a kívülről jövő támadók nagyobb veszélyt jelentettek a belső viszályaiknál. Ezért féltek a külvilágtól, és ezért kellett Enfysnek elhagynia a saját nevét, amikor legelőször elindult, hogy megnézze, mi van a bolygón kívül.
És most nem voltak többé. Mindannyian odavesztek. – Meghaltak – szólt Enfys gépiesen. – Mindannyian. – Hogy.. hogy érted ezt? – pillantott rá Weazel. – Nincs.. jelenlétük az Erőben – magyarázta az ex-Jedi. – Az egyedüli, amit érzek, az az elmúlás…
Csend telepedett rájuk. A teherhajó fáradhatatlanul repült tovább a felszín felett, elhaladva néhány ugyanilyen, a Vérhold által telepített munkaállomás fölött. A hatalmas bűnkonglomerátum néhány hét alatt felhúzta ezeket a monstrumokat – hatalmas építődroidjaikkal gyorsan ment a munka, és nem volt helyi kormány, hogy tiltakozzon. A Savareennek még hírközlőrendszere sem volt, hogy segítséget kérjenek, hiszen az egyetlen modern technológia, amit megengedhettek maguknak, az a finomítóberendezések és Enfys Nest felhőlovasainak felszerelése volt.
A savareeni brandy, illetve az egyéb bejövő összegek, amivel Enfys segítette őket, csak arra volt elég, hogy ne haljanak éhen, és hogy meglegyen az alapvető orvosi ellátásuk. Még iskolázni sem tudta őket. Nem volt elég hozzá – nem voltak elegen egy egész bolygónyi törzs-társadalomnak.
És most, gondolta, végleg kudarcot vallott.
Azt hitte, a vong invázió alatt, a háborúban tette meg élete legrosszabb lépését. A felelőtlensége életek ezreit követelte, de a csatát megnyerte, bármekkora is lett az ára a győzelemnek. De valahol sosem érezte azt, hogy mindennek vége szakad.. kivéve ezt a mostani pillanatot.
Nincs több Savareen. A népe halott, vagy a Vérhold rabszolgája. Nem tehettek semmit. – Odanézz! – kiáltotta Moda, és felfelé mutatott.
A szürke égből újabb vadászgépek ereszkedtek alá, de ezúttal nagyobb, régimódi darabok. Az újabb változatokkal ellentétben ezeknek már megvolt a szabadsága és a tűzereje ahhoz, hogy leradírozza a martalócok hajóját a levegőből.
– Mennünk kell – szólt sürgetően Gelan. A sabat Enfys vállára tette a kezét. – Itt nem tehetünk semmit.
Weazel is Enfysre pillantott, miközben felkészült rá, hogy átveszi az irányítást, ha kell – vagy a menekülésre, vagy a maradásra.
Enfys előrenyomta a tolóerő-szabályozót, és a hajó kilőtt előre. A kalózvezér felfelé kanyarodott, az ég felé – még vetett egy utolsó pillantást a Savareen megtépázott felszínére.
Úgy irányították a szeszélyes járművet, hogy a Vérhold cirkálóival ellentétes oldalon hagyják el a bolygót. Most senki sem szólalt meg, nem úgy, mint amikor kiléptek a hiperűrből.. Mindannyian belemerültek a gyászba, ugyanakkor eltették későbbre a kesergést. Rutinosan arra koncentráltak, hogy élve kijussanak a kutyaszorítóból.
Enfysnek eszébe jutott, hogy minek fáradozni.. Az életük értelme a szemük előtt veszett el.
Aztán eszébe jutott, hogy mostantól az ő felelőssége, hogy új célt adjon a harcosai számára.
A teherhajó kitört a légkörből, és a turbo-funkciót aktiválva előrelendült a sötét űr felé. Egy külső rendszerben majd újabb navigációs számításokat végeznek, de Enfys nem tudta, hová mehetnének. Talán kinézhetne egy eldugott helyet a külső űrben, és ha megérkeznek a Kessel fölé, onnan egyenesen új rejtekhelyükre utazhatnak.
De tudta, hogy értelmet kell adnia a martalócai életének. A savareenieknek, akiknek nem maradt semmije. A népe utolsó képviselőinek. Ez volt az új cél, és ezért harcolt mindig is: hogy a Savareennek és a hozzá hasonló bolygóknak legyen egy utolsó esélyük. A Savareen elvesztett, de az ő feladata mégis sikerült – a népe életben van, és az ő emberei az utolsó képviselői. Ha a Savareenen maradtak volna ahelyett, hogy Enfyst követték volna a Takodanára, ma már mindannyian halottak lennének.
Végülis megmentette népét, egy bizonyos szempontból nézve..
És vannak más népek, más törzsek, akik segítségre szorultak. Enfys érezte a felelősségét, az Erő megnyugtatólag örvénylett körülötte. Ez az értelem, ez az új cél nem volt új, ugyanaz volt, mint eddig, csupán a játékszabályok változtak meg.
És a mérték.
Amikor a hajó megfelelő távolságra jutott a Savareentől, vadászgépekkel a nyomában, Enfys beütötte az új koordinátákat. Az űr megremegett, majd a csillagok egybefüggő kékségbe olvadtak.
|
|