Post by Grodin Tierce on Jul 23, 2018 10:18:42 GMT 1
- Miközben az Egyesítő Konferencia delegáltjai a megnyitó ünnepségre és az első beszédekre készülődnek, a Polneyeon a Vezető aggodalmaskodni kezd, hogy Tierce hadnagy esetleg nem ér el időben szövetségeseikhez. Elhatározza, hogy életbe lépteti B tervét, és álnév alatt, a „Polneye szenátoraként” felfedi magát a hajó parancsnoka előtt, amelyet Daala a bolygó őrzésére hagyott ott, követelve, hogy szállítsa el a Konferenciára Coruscantra. Távozásuk után a polneyeiak parancsot küldenek alvó ügynökeinek a szektorban, hogy alapozzák meg a Vezető „szenátori kinevezését”.
- Miközben Coruscanton Daala megnyitja beszédével a konferenciát, a Polneyeról érkező új „Szenátort” Daala első tisztje, Kresh kommodore tartóztatja fel. Kresh az államfő első titkáránál, Wynn Dorvannál kér megerősítést az új szenátort kinevezéséről. A Polneye ügynökei elvégezték feladatukat, mert eddigre Dorvan megkapta a szektor, illetve a Polneye jelentkezési kérelmét, illetve „Anariod szenátor” kinevezési dokumentumát. Kresh annyit tud elérni, hogy a szövetségi tagoknak járó kollektív védelem alapján a helyzet kézben tartására újabb hadihajókat küld a Polneye fölé Daala személyes flottájából.
- Tierce hadnagy megérkezik a Cosrára, ahol Cortez parancsnok fogadja. Mind a hadnagyot, mind Cortezt meglepetésként éri a Vezető szenátori akciója, de Tierce megvédi a Vezető azon döntését, hogy a cosraiak nyomában járva egy új Birodalom megalapítása helyett egyelőre inkább az erősebb Szövetséghez csatlakozzanak. Cortez elfogadja az érvelést, és a Polneye önállóságának megőrzését garantálandó ideiglenesen a klónok rendelkezésre bocsátja a Cosra büszkeségét, az Emperor nevű szuper-csillagrombolót...
- Eközben Kresh a Prakithra is újabb hajót küld, hogy utána járjon az elveszett cirkálónak. A hajón utazik Kyp Durron jedi lovag, aki saját szakállára vállalta, hogy segít a Szövetségnek a prakithi rejtélyes Erővihar felderítésében.
- Még nem tudja, hogy a felszín alatti járatokban egy ősi sith szekta, Lord Andeddu követi vertek tanyát, vezetőjük Lord Waranous, Andeddu volt tanítványa...
- Coruscanton az egymás ballépésére váró jedik és mandalore testőrök feszültsége, a konferencián felszólaló államfők békepárti megnyilatkozásai és egy váratlan, Zonama Sekot-i Yuuzhan Vong delegáció megérkezése borzolja tovább a kedélyeket, Daala és Phennir pedig a régi birodalmi időkről nosztalgiáznak.
- Waranous a Prakith felszíne alatt magához rendeli tanítványát, Wenthar nagyurat, Palpatine utolsó Végrehajtóját, és együtt idézik fel a múltat, emlékeiket Palpatine-ról és a Birodalom valódi céljáról.
- Waranous és Kyp Durron végül megérzik egymás jelenlétét, és Kyp egy mandalore kommandós kíséretében elindul, hogy felkeresse a sötét urat.
- A polneyeon Tierce őrnagy mit sem tudva arról, hogy klónja mire jutott a Cosrán, vagy éppen hogy alakulnak a Vezető tárgyalásai Coruscanton, egyre inkább sarokba szorítva érzi magát a szövetségi hajók
jelenléte miatt. Így elhatározza, felveszi a kapcsolatot utolsó titkos kontaktjával, aki nem más, mint Wenthar Végrehajtó a Prakithról. A klón – Palpatine-tól öt évvel Endor után kapott eszközt használva
kapcsolatot létesít a Végrehajtóval és beszámol neki a Polneye titkairól, valamint a sztázisból kiszabadult Vezető üzelmeiről.
- Wenthar megígéri az öreg testőrnek, hogy a segítségére siet, és beszámol Waranousnak a Polneye nyújtotta lehetőségről. Ura és parancsolója azonban előbb Kyp Durron fogadására küldi.
- Coruscanton Jaina Solo és Jagged Fel megpróbálnak összehozni egy titkos randevút, de nem járnak sikerrel. Eközben a szenátori kinevezése jóváhagyása után a Konferenciára beengedett polneyei Vezető a folyosón beleszalad Folettbe, ami mindkettejüknek jókora meglepetést okoz.
- Wenthar és Kyp összecsapnak a Prakith felszínén, végül Kyp a kiegyenlített harc végén rábírja Wenthart, hogy vigye el őt a mesteréhez. Waranous azonban kegyetlenül végez Kyp Duronnal - a harc közben Wenthar súlyos sérüléseket szenved, így mestere utasítására a kultisták egy Vader-szerű páncélba zárják. Kyp mandalori kísérője a kultisták barlangján kívül tanúja az eseményeknek és elmenekül, hogy jelentést tegyen.
- Wenthart összefércelik sérülései után és elindul a Polneyera, hogy találkozzon Tierce őrnaggyal és a klónokkal.