|
Cantonica
May 27, 2018 10:52:21 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on May 27, 2018 10:52:21 GMT 1
A szerencsejáték-kedvelők és a gazdag elit turistaparadicsoma.
|
|
|
Cantonica
May 27, 2018 10:53:39 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on May 27, 2018 10:53:39 GMT 1
Canto Bight ósdi épületei néhol olyan közel álltak egymáshoz, hogy a szűk sikátorokban nem lehetett siklóval közlekedni. Így volt ez a legendás Zord gyógyfürdője felé vezető átjáró esetében is. A négy, egyértelműen nem a helyi elit kasztjába tartozó alak árnyként lopózott egyik faltól a másikig, elkerülendő a helyi hatóságok figyelő tekintetét. Hosszú, bokáig érő kabátjaik elrejtették ugyan a fegyvereiket és a páncéllemezekkel kiegészített öltözéküket, de egyikük, a gabdorin sziklaméretű teste miatt nem tudta elrejteni ezeket az errefelé illegálisnak, vagy legalábbis bejegyzetlenül illegálisnak számító felszereléseket.
Zord gyógyfürdőjéhez érve megkeresték az oldalsó bejáratot, és úgy osontak be a személyzet háta mögött, kivárva a megfelelő pillanatot. A személyzeti lépcsőn felsietve kijutottak az ősrégi kőépület egyik körteraszára, ahonnan az oszlopok mögül jól beláthatták a fürdőház minden szegletét. Odalent éppen egy nemesi ruházatú uraság vetkőzött, hogy megkaphassa a legendás nulla gravitációs masszázst, amiről Zord sztármasszőrei híresek voltak.
Mielőtt még bárkinek feltűnt volna odalent a teraszról nézelődő hatalmas gabdorin, a csoport női vezetője intett a fogdmegjeinek, és mindannyian besurrantak a falból nyíló, belépni tilos felirattal ellátott ajtón. Ő, a vörös bőrű twi’lek pilótalány, Reveth és a weeqay könnyedén elfértek a nyílásban, de Quiggoldnak szó szerint be kellett préselnie magát a helyiségbe. Odabent pedig egy tetőtől talpig páncélba öltözött, T-rostélyos sisak mögé rejtőző alak állt. A mandalori vállain és sisakjának maszkrészén, valamint a mellkasán sötétzöld festés mállott. Sugárvetőit egyenesen a jövevényekre szegezte, Sarasi fogdmegjei azonban a megbeszéltekhez hűen meg se moccantak.
– És most, Suun, szépen elmondod nekem, hogy miért ne gyűjtsem be érted a vérdíjat.. – recsegte a mandalori. – És hogy hol éri meg nekem ez a barátságos kitérő..
Sarasi egyetlen szó nélkül bólintott. Aztán az övéhez nyúlt és felmutatott egy apró adóvevőt. Beütötte a személyi kódját, mire a karja fölött félarasznyi hologram jelent meg. Sötétzöld páncélos zsoldosok képe, ahogy elkeseredett harcukat vívják a Nar Kaaga felszínén. Sarasi továbbvitte a felvételt, most az űrbeli csata képei bontakoztak ki. Azután a kaagai alvilág infonetes csatornájának hírblokkjai, ahol beszámolnak a renegát zsoldosbanda végső pusztulásáról.
– Sejtettem, hogy van valami közöd Haaven bukásához, shabuir – eresztette le a fegyvereit a mandalori. – Rád vallanak az efféle ócska trükkök.. Nem volt nehéz összerakni, miután annyira találkozni akartál velem.
Sarasi kikapcsolta a felvételt, a hologram elenyészett. – A szerződésbeli kötelességemet teljesítve elpusztítottam az ellenségeidet, akikre kitűzted a vérdíjat – mondta. – Jösz nekem eggyel. – Ez igazán tiszteletreméltó.. de ha azt hiszed, ezzel megúszod azt a szerződést, amiben a te neved szerepel.. tévedsz. – Haaven és a zsoldosai a te színeidet viselték – folytatta Sarasi. – Te hoztad létre őket, ugye? Haaven elmondta.. Mandalore ellen akartad bevetni a zsoldosokat, de nem jártak sikerrel, és elárulták Mandalore-nak, hogy te bérelted fel őket. Ezért akartad őket holtan.. Ha máskor puccsot tervezel, javaslom bérelj fel kvalifikáltabb erőket.. ajánlom magamat. – Ó, akartam én Mandalore lenni – felelte a mandalori. – És leszek is, kalóz. Ami pedig a fizetségedet illeti… – Sarasi megfeszítette a tagjait, és felkészült a védekezésre. De a mandalori nem rántott fegyvert. – Elég kredited lesz, hogy kifizesd Vaccának a tartozásod. – Nem pénzt kérek – rázta a fejét Sarasi. – Hát akkor mit, világbékét? – A pénzem már megvan.. és te fogsz bejuttatni Vaccához, hogy megadjam neki. A mandalori félrefordította a fejét, mintha bolondot látna. – A képzelőerő fontos erény, cyar’ika – mondta. – De a hülyeség egyszer a vesztedet fogja okozni.. – Ha egyedül mennék, már a kapuban szitává lőnek, Reneg – magyarázta Sarasi. – Esélyem se lenne Vacca elé járulni a kreditekkel. Úgyhogy olyasvalakivel kell mennem, akiben megbízik. Bejuttatsz és kvittek vagyunk. – Hiába játszol rá a becsületemre – felelte a mandalori. – Valahogy még mindig jobban izgatnak a fejedért járó kreditek, mint a nyugodt lelkiismeretem.. Talán mégis inkább a krediteket választom.. és magam viszlek el hozzá. – Azt fogod tenni – bólintott Sarasi. – A foglyodként viszel Vacca elé, onnan már tárgyalópozícióban leszek. – Vagy halott, ha közben meggondolom magam – emelkedtek meg a mandalori sugárvetői.
...
De Reneg Dume nem gondolta meg magát, és ezt Sarasi előre tudta. A mandaloriak még mindig az ősi becsületkódexük szerint éltek, és elég egyszerű képlet szerint mozogtak, könnyű volt előre kiszámítani a tetteiket. Reveth, a twi’lek lány úgy tűnt el a befelé tartó csapatból, hogy se a mandalori, se Sarasi nem vette volna észre, ha utóbbi nem tudta volna a terv részleteit. Reveth egyenesen a generátorterem felé iszkolt.
Vacca palotája nem volt túl nagy, se olyan fényűző, mint a hutt rezidenciák. Talán a vuki a fajára jellemző puritánságot tartotta előbbre, és nem úgy értelmezte a luxus fogalmát, ahogy azt más fajok egyedei tették. A falakról első látásra feltűnt Sarasinak, hogy wroshyrból vannak, de mintázatuk nem tükrözte a Kashyyyk gigantikus fáiba épített városokban fellelhető faragványokat és szánt szándékkal tökéletlenre csiszolt felületeket.
Vacca, a vuki bandavezér épp egy fából készült székben üldögélt, és falatozott, amikor megzavarták. Ideges mordulással kivette az ételmaradékot a szájából, kipiszkálta a fogai közül a lepedéket, és kiköpött a padlóra.
Hangos üvöltéssel üdvözölte Reneget és a foglyait. – Hatalmas Vacca – köszörülte meg a torkát esetlenül a mandalori. Sarasi jót derült magában a harcos diplomáciai érzéketlenségén. Bár az igaz, hogy Vacca valóban nagydarab teremtmény volt. – Ez itt Sarasi Suun. Ahogy kérted, élve szállítottam le.
A vuki kíváncsian pislogott, aztán nyugodtabb hangon vakkantott valamit. – Én – felelte Reneg. – A társaival hamar elbántam, de Suun igen sikamlós gazember hírében áll.. Vacca ismét morgott. – Azt mondja – fordította a mandalori –, hogy nem ölhetlek meg, Suun. Személyesen fog végezni veled. – Megvan a pénzed, kamatostul – jelentette be Sarasi, miközben a mandalori elengedte, hogy szabadabban mozoghasson. – Nincs több határidő, nincs több halasztás, mind megvan. A vuki érdeklődve bömbölt valamit. – Igen. És van még valami.. – Sarasi közelebb lépett. Úgy gondolta, még mindig érdemes próbálkozni az eredeti tervvel, és mindent békésen megoldani. – Elintéztem Vype Haaven bandáját, de a vérdíjat felajánlom neked, afféle fájdalomdíjként az elvesztett szállítmányért cserébe..
Vacca közelebb trappolt, és egyenesen Sarasi előtt állapodott meg, vagy egy méterrel a nő fölé tornyosulva. A kalóz úgy érezte, egy hegyoldalra kell felnéznie.. egy szőrös, csimbókos hegyoldalra, aminek az oldalán barna és fonnyadt a növényzet.
A vuki mondott valamit. – Hogy érted ezt? – kérdezte Sarasi. – Úgy érti – vette át a szót Reneg –, hogy nem a szállítmány miatt dühös rád, azt rég pótolta. Azt mondta, azért nem fogadja el az ajánlatodat, mert a becsületének és a reputációjának ártottál. Nem létezik bocsánatkérés vagy fizetség arra, amit tettél.
Vacca a mandalori felé vakkantott. – Tehát inkább a hulládról veszi el a pénzt, amit hoztál neki. Tetszenek a módszereid, főnök!
– B-terv! – kiáltotta Sarasi, és ekkor tucatnyi harci droid lépett a helyiségbe.
Alig tudta kimondani az utolsó szót, Vacca felhördült és rátámadt. Csak annyit érzett, hogy a talpa elhagyja a padlót, és szőrös mancsok ragadják meg a testét. A következő pillanatban némi ellenszél kíséretében átrepült a termen, és a falra csattanva roppant egyet, miközben érezte, hogy elindul az orra vére. Ahogy annak rendje és módja szerint lecsúszott a falról, hallotta, ahogy a kommból Reveth aggódó hangja hallatszik. – Mi volt ez? Minden rendben? Sarasi talpraszökkent, és sietve letörölte a vért az arcáról. – Hát persze – kézbe vette a hátára akasztott hosszú harci botot. – Csak kesselizgetünk, nagy a hangulat.
Vacca épp ekkor tépte szét Sarasi weeqay kísérőjét – a ráncos teremtmény deréktájt kettészakadt, belsőségei kiszotyogtak a padlóra. Quiggold, a nagydarab gabdorin szétlapított néhány droidot, majd rávetette magát az őrjöngő vukira. A páros a földre zuhant, nyomukban a mandalorival, aki vívódva figyelte, kinek segítsen.. Miközben az összes megmaradt harci droid reagált, Sarasi felé fordítva a fegyvereiket. – Most lenne jó leállítani őket! – kiáltotta a komlinkjébe Sarasi, miközben az első lövések megindultak felé. – Mindjárt.. – sziszegte a generátorteremben tevékenykedő Reveth, akinek előzőleg Reneg megadta a droid testőröket ellátó energiaközpont leírását.
Sarasi az Erő segítségével tért ki a lövedékek elől, amíg olyan közelségbe került a droidokhoz, hogy azoknak távolharci fegyverzete elvesztette az előnyét. A kalóz közöttük járatta harci botját, harcképtelenné téve a hozzá legközelebb eső egységeket.
Ekkor újabb droidsereg lépett a helyiségbe – de azon nyomban le is álltak. Ugyanebben a pillanatban lövés hallatszott, és Quiggold holtan fordult le a vuki gengszterről, miközben Reneg leeresztette füstölgő végű sugárvetőjét. Vacca feltápászkodott, és egy pillanatig értetlenül meredt a leállt droidokra. Aztán a parancsnoki székéhez kapott, és egyetlen mozdulattal aktiválta a tartalék-generátorokat.. a droidok pedig ismét életre keltek.
A gabdorin talpra szökkent, és füstölgő sebét tapogatva rárontott ismét Vaccára. Mindenki felszisszent a halottnak hitt teremtmény ilyetén regenerálódásától. A mandalori és a droidok Sarasi felé iramodtak, miközben kinyílt az ajtó, és Reveth lépett a helyiségbe. – Most mi van? – C-terv! – kiáltotta Sarasi. Hosszú, fémes hengert húzott elő a kabátja alól. A hengerből kékeszöldes energiapenge tört elő, és a kalóz szinte ugyanabban a pillanatban meglendítette maga előtt az elegáns fegyvert.. .. és visszavert minden egyes felé irányuló lövedéket. – Jedi.. – sziszegte a mandalori, miközben kitért a visszafelé repülő sugárnyalábok útjából. Reveth apró sugárvetőivel megritkította a droidokat, miközben Reneg egyre közelebb araszolt Sarasihoz. A mellettük birkózó páros nem is foglalkozott velük.. de aztán Quiggold felhördült, roppanás hallatszott, és a gabdorin törött nyakkal fordult le a vukiról.
Mielőtt azonban Vacca feltápászkodott volna, Sarasi eléje szökkent, majd átugrott a vuki fölött, a fénykardját a vadállat nyaka elé téve túszul ejtette a szőrös bestiát. Az így sakkban tartott bandavezér nem mert megmozdulni. Vacca azonnal leállította a droidok maradékát. – Le a fegyvert, Suun – hallatszott a mandalori hangja. Reneg Sarasi és Vacca előtt állt, előtte a satuba fogott Reveth, akinek nyaka előtt a mandalori kézelőjébe rejtett kések villogtak. Sarasi nem mozdult. – Na mi lesz, Jedi? – folytatta a mandalori. – Kettőnk közül te vagy az, akit morális korlátok kötnek.. szóval engedd le azt a fénykardot, hogy éjjel nyugodtan aludhass.. Nem mintha élve hazamennél innen. – Egyvalamit elfelejtettél – mondta Sarasi. – Én nem vagyok Jedi. – Hát akkor mi vagy? – Magánvállalkozó – vágta rá Sarasi. – Különben biztos vagyok benne, hogy Vacca szívesen hallaná, ki segített nekem bejutni ide.. A vuki még mindig nem mert mozdulni a nyaka előtt táncoló fénykardpengétől, de haragosan ordított egyet. – Vedd le a vérdíjat a fejemről, és szabad leszel, Vacca! – sziszegte Sarasi. A vuki hörgő-nevető hangokat hallatott. – Mit mondott? – Azt mondta, hogy bár a vérdíjat ő tűzte ki, de a felettesei nevében – fordította Reneg. – Csak felhatalmazással tudná megszüntetni. – Nagyszerű – morogta Sarasi. – Sose lesz ennek vége.. Ki ez a felettes? Adj egy nevet, vuki.. Vacca halkan mormogott egyet, de mielőtt a mandalori fordíthatott volna, egyenruhás fegyveresek rontottak be a helyiségbe. Palástjuk lobogott utánuk, sisakjukat maszk nélkül viselték. Fegyvereiket rászegezték az összes jelenlevő banditára. Ennyit a hatóságokról.. gondolta Sarasi. – A Canto Bight Rendőrsége nevében.. – recsegte az egyik rendfenntartó – letartóztatom mindannyiukat.
...
A cella sötétebb volt, mint egy tatooinei kantin. A berendezést két oldalt falba süllyesztett priccsek alkották. A falak, akárcsak Canto Bight városának utcái, kőből épültek. A kijáratot régimódi rácsozat zárta el, duracél erősítéssel és elektromos zárral ellátva.
Sarasi és Reneg a számukra kijelölt priccsen ültek, némán figyelve a velük szemben hortyogó alakot. A mocskos, ápolatlan bandita hanyagul szétterpeszkedve aludt, fejét az árnyékba hajtva, ügyet se vetve új lakótársaira. Reveth-t nem ugyanabba a cellába tették, mint őket. Valószínű, hogy mivel Ithano kapitány legénységéhez tartozott, a Vörös Rablónak volt elég befolyása vagy pénze, hogy kijuttassa a lányt. – Nem egészen ilyen szállodaszobára számítottam – mondta Sarasi, miközben a mandalori felállt, a rácsokhoz sétált, és megpróbálta puszta kézzel szétfeszíteni őket. – Hiába próbálkozol, Ren.. akármekkora hős harcos is vagy, azok a rácsok erősebbek. A mandalori megpördült, és páncélkesztyűs ujjait a kalóznőre szegezte. – Ha még egyszer becézni kezdesz, chakaaryc, a fénykardod nem fogja megvédeni a fogaidat.. Különben te könnyedén kijuttathatnál minket. – Ki, én? – Sarasi hátrapillantott, mintha a mandalori nem neki szólt volna. – Használd a Jedi erődet, hogy kinyisd ezt a rácsot! – Vagy úgy – biccentett a kalóz, de nem mozdult. – Azt akarod, hogy használjam az Erőt. – Ha nem esik nehezedre.. – hajolt meg gúnyosan a mandalori. – Kifogytál a szerencséből – vont vállat Sarasi. – Nem fogom kinyitni neked azt az ajtót. Reneg közelebb lépdelt a nőhöz, és teljes páncélos valójában fölébe tornyosult. – Ha befejezted a szivatást és kijutunk innen, én esküszöm megöllek, shabuir Suun. – Előbb elmondod nekem, mit mondott Vacca, mielőtt a rendőrök elkaptak minket. – Egy nevet mondott. – Halljuk! – Dryden Vos. – Az ki? Reneg arrébb lépett, miközben Sarasi felállt, és szembefordult vele. – Olyasvalaki, akivel nem kéne összeakaszkodnod, bármekkora svindler is vagy – magyarázta a mandalori. – Megkaptad, amit akartál. Nyisd ki azt az ajtót! – Miért nem kéne összeakaszkodnom vele? – Sarasi még csak az ajtó felé se pillantott. – Dryden igazi fehérgalléros gengszter – csóválta a fejét Reneg. – Valamikor Brodrig sleppjéhez tartozott a hutt űrben, de azóta önállósodott. Veszélyes alak, nem az a torokvagdosós fajta, de még egy ex-Jedinek sem kéne hívatlanul beállítania hozzá… kivéve persze, ha direkt így akarsz meghalni. És ha most se vagy hajlandó kinyitni az ajtót, akkor jobb, ha máris kinyírlak, hogy ne idegesíts tovább! – és már emelte is az ökleit. – Arra semmi szükség. Az új hang a hátuk mögül érkezett. A koldus kinézetű, csapzott férfi, aki eddig a másik priccsen aludt, most felült az ágyán, és a párost bámulta. Lábbelije a fűzőjénél fogva a nyakába volt akasztva, szakadt zoknijából kilógott a mocskos lába. Lustán kisúrolta a csipát a szeméből, majd leakasztotta a cipőit a nyakából, és felhúzta őket. Azután komótosan feltápászkodott, és széttárta a karjait. – Hívjatok De’Jay-nek – mondta, majd lazán zsebre dugta a kezeit. – Ha bárkinek kódtörőre lenne szüksége, hát az én volnék. – Törődj a magad dolgával, sleemo – fordult el Sarasi, hogy újabb információkat szedjen ki a mandaloriból. De’Jay megvonta a vállát, majd „nekem mindegy, ti bánjátok” arckifejezéssel a képén elsétált a rácsok felé. Matatott valamit a záron, mire az elektronika felszisszent, a kijárat pedig kinyílt előtte. Kihajolt a cellából, hogy felmérje a terepet, majd lustán búcsút intett Sarasinak és Renegnek, mielőtt kisétált a folyosóra. A mandalori és a kalóz egymásra néztek, majd szinte egyszerre iramodtak a kódtörő nyomába. De’Jay már eltűnt valamelyik oldaljáratban, ezért találomra választottak egy folyosót. Szapora lábdobogás verte fel a nyomasztó csendet. A következő sarkon majdnem belefutottak egy járőröző rendőrpárosba, de Sarasi még idejében visszahúzta a mandalorit a sarok mögé. – Mindenhol ott vannak – sziszegte Reneg. – Hátulról is hallok egy őrjáratot. Sarasi megfordult, és rájött, hogy a kényszerpartnerének igaza van. Élőlényeket érzékelt minden irányból – bizonyára a cella ajtajának kinyitása beindította a csendes riasztót, és az őrség értesült a szökésükről. Azért ennyire hamar.. ezek a fickók értették a dolguk. – Oda! - kiáltotta Sarasi, és egy kerek csatornafedélre mutatott. A mandalori odaszökkent, lekapta a fedelet, és beleugrott a járatba. Sarasi követte, majd gondosan visszahelyezte a fedelet a helyére. A következő pillanatban hallották, ahogy a rendőrök végigtrappolnak felettük. – És most? – Végiglátogatjuk Canto Bight tiszteletreméltó vendégeinek a végtermékeit – pillantott a kalóznő az alant folydogáló ürüléktócsára. – Ugyanúgy néz ki, mint bárki másé.. – Menjünk! – sürgette Reneg. Végigszaladtak a járaton, de mindahányszor megérkeztek egy csatornafedél alá, hallották a felettük járkálók zaját. Sarasi az Erő segítségével navigált, mígnem eljutottak egy távolabbi, a parthoz közelebbi régió alá, ahonnan nagyobb biztonságban szerezhettek járművet, mert kevesebb volt a kockázata, hogy részeg járókelőkbe, vagy ami még rosszabb, rendőrökbe futnak. Hacsak nem riasztották eddig az egész nyamvadt bolygót.. Felmásztak egyik kijárati létrán, és egy poros istállóban találták magukat. A mandalori hangtalanul leütötte a neki háttal álló rendőrt, és elvette a fegyvereit. Sarasi nem hiányolta a fénykardját, de azért egy-két sugárvető neki is jól jött volna. – Mik ezek? – kérdezte Reneg, amikor megpillantotta az istálló elkerített karámjait, és a zárt helyiségek bejárata fölött kikandikáló hatalmas teremtményeket. – Fogalmam sincs – nézett körbe Sarasi. – De elég rondák.. Az egyik négylábú erre bosszúsan felhördült. – Jól van na – emelte maga elé a kezeit Sarasi. – Nem kell úgy mellre szívni.. Mindenesetre értelmes teremtmények. – Támadt egy ötletem – lépett közelebb a mandalori az egyik karámhoz. Kesztyűs kezét rátette az állat felsebzett ábrázatára, és megpaskolta azt. – Ugye nem arra gondolsz.. amire gondolsz – próbálta utánozni az ilyenkor szokásos, holoregényekben olvasott mondást Sarasi. – Nem tudhatjuk, hogy mennyire gyorsak, ezekkel nem hagyjuk le a légisiklóikat! – Elég gyorsak – mutatott Reneg a távolba.
Sarasi arrafelé pillantott, és egy másodpercre elállt a lélegzete. A versenypályaszerű mezőn ugyanilyen teremtmények szaladtak, hátukon elektromos ostorokkal felszerelt hajcsárjaikkal. A gyorsulási verseny valószínűleg ugyanúgy a főkaszinó szolgáltatásaihoz tartozott, mint a huttok híres fogadásai. A Cantonica fathier-versenyei pedig a Galaxis legismertebb ilyen eseményének számítottak.. na meg a legbundásabbnak. – Hát akkor.. elviszünk egyet a partig, ott pedig talál… – Megállj! Kezeket a levegőbe! A két gazfickó, illetve fickó és gaznő megperdültek, és egy seregnyirevaló canto bighti rendőrrel találták szembe magukat. A palástos alakok rájuk szegezték az összes fegyverarzenáljukat, amijük volt. Sarasi még egy E-Web-szerű ágyút is felismert. Ő és Reneg egyszerre tették fel a kezüket. – És most? – érdeklődött a mandalori, csak úgy kíváncsiságból. – D-terv – felelte Sarasi magától értedődően. Közben elig észrevehetően összeérintette a kezeit, és megnyomott egy sárga kört a kézelőjén. – Hány ilyen terved van?? – Az összes – Sarasi intett a kezével a levegőben, a falon egy kapcsoló mozdult, mire a fathierek karámjai kinyíltak.
A négylábú bestiáknak mi sem kellett több. Felfújták magukat, és a patáikat a homokba döngölve eliramodtak a szabadságot jelentő kijárat felé, egyenesen a rendőrök irányába. Azok lövöldözni kezdtek rájuk, de mielőtt kárt okozhattak volna az állatokban, azok átvágtáztak rajtuk. A rendőrök össze-vissza repkedtek a levegőben, más társaikat halálra taposták a fathierek. A sorfal hamar feloszlott és még hamarább káoszba torkolt az egész helyzet. – Hé, ott mennek a járműveink! – kiáltotta dühösen Reneg. – Kövess, di’kut – szólt vissza Sarasi, aki már el is iramodott az állatok után. A lehető legyorsabban szaladtak, lehagyva a lassan magukhoz térő és erősítést kérő rendőröket. A hosszú kabátos kalóznő és a páncélos mandalori végigszaladtak a füves területeken, ügyet sem vetve a kijelölt ösvényekre és utakra. Előttük habzott a föld a fathierek vad patái nyomán. A rabszolgateremtmények hamar lehagyták őket.. a rendőrök légisiklói pedig hamar a nyomukba eredtek. Hirtelen éles fény érkezett felülről. Sarasi védekező mozdulattal a szeme elé kapta a karját, míg Reneg sietve átállította a sisakvizorját. Három sikló lebegett felettük. – Utolsó felszólítás: adják meg magukat, különben kénytelenek leszünk a törvény legszigorúbb büntetésével lecsapni – a hangosbemondó végigvisszhangzott az egész környéken. – Ha meg akarják őrizni az életüket, azonnal adják meg magukat! – E-terv? – fordította a fejét Sarasi felé a mandalori. – Nincs E-terv – zihálta a nő. – Azt reméltem, már ideértek.. – Kik? – kapta fel a fejét Reneg. Nem látott semmit. – Remélem, nem a fejedben élő láthatatlan teremtményekre gondolsz. – Utolsó felszólítás: térdeljenek le, és megadásnak vesszük. Ha megmozdulnak, végzünk magukkal! Sarasi és Reneg térdre ereszkedtek, a kezeiket – ismét – jó magasan a levegőbe emelték. A következő pillanatban felrobbant a levegő. A rendőrsiklók egyike füstölögve odébb pörgött. Aztán darabjaira hullott. Két újabb vörös energianyaláb csapódott előbb az egyik, aztán a másik siklóba, mire a két rendőrjármű atomjaira szakadt. A robbanás arrább repítette Reneget, Sarasi pedig a fűbe hasalva vészelte át a lökéshullámot. Mire mindketten feltápászkodtak, egy teherhajó méretű bárka lebegett előttük. – Ez nem a.. Mason Martinet? – fókuszálta a látását részletesebbre a mandalori. – A Vörös Rabló hajója? Az a deplhidiai kalózvezér? – Dehogynem – felelte széles mosollyal Sarasi. A föléjük lebegő hajó alsó rámpája lenyílt. Vörös sisakot viselő alak állt rajta, vörös palástja vadul lobogott mögötte. – Ithano kapitány! Majdnem elkéstél! – kiáltotta Sarasi. A kalóz nem válaszolt, csupán kinyújtotta a kezét. Felsegítette a kalóznőt és a mandalorit a rámpára. A feljáró becsukódott mögöttük, a Martinet pedig kilőtt a levegőbe. A hírhedt kalózhajó maga mögé utasított minden üldözőt.
Odabent Reveth támaszkodott a falnak, arcán ravasz félmosollyal. – Előbb engem kellett kimentenie – mondta. – Érted öltek meg majdnem minket? – hüledezett Reneg. – Sajnálom, de a saját legénységem élete fontosabb – biccentett Ithano a twi’lek lánynak. – Így is megöletted Quiggoldot. – Ismerte a kockázatot – vont vállat Sarasi. – És gondoltam is rá, hogy itthagylak titeket a fenébe.. – folytatta a kalózvezér. – De akkor nem kaptam volna meg a pénzem második felét. – Tudtam, hogy számíthatok a kapzsiságodra! – bólintott Sarasi, mintha a delphidiai erényes tulajdonságait dicsérte volna meg. – Mihamarább intézzük a tranzakciót, annál jobb. – Ez igazán szívet melengető, de én kihagyom – recsegte Reneg. – Hol van a mosdó? Reveth megmutatta. Még mindig gyanakodva méregette a mandalorit annak ellenére, hogy annak már nem volt érdeke bántania őt.
Reneg becsukta maga mögött az ajtót. Azután a combjához nyúlt, és leválasztotta a beskar egyik páncéllemezét. Mögüle lapos, kerek tárgyat vett elő, és letette a padlóra. A transzmissziós dekóder halkan felbúgott. A mandalori elővett egy csatlakoztatót, amiben a személyi kódjait tárolta.. azokat a kódokat, amik biztosították számára a legnagyobb diszkréciót. A csatlakozót bedugta a dekóder oldalán villogó nyílásba, azután felállt, és várta az adás létrejöttét. Hamarosan egy elmosódott, de Reneg számára jól kivehető alak életnagyságnál nagyobb alakja jelent meg. A karfás székben ülő, vörös bőrű twi’lek nő félig színes, félig színtelen valós idejű mása fenyegetően magasodott a mandalori fölé. Fekete tetoválásai és sötét ruházata vonzották a szemet, de annál inkább a nő sárgás, villámló tekintete. – Igen? – kérdezte a hologram mély hangon, amit halk gépi tónus festett alá. – Sajnálattal informállak, hogy Vacca, a Canto Bight-i vuki hadnagyod halott. Egyik régi ellensége felbukkant.. és a hatóságok elkapták őket. Vacca bűnlajstroma végtelen, ki fogják végezni. – Valóban? – a twi’lek vontatott hangja ostorcsapásnak hatott. – És mi hírt hoztál a közös megegyezésünkről? – Haaven és a bandája el lett intézve – felelte Reneg. – Többé nem jelentenek veszélyt ránk. – Igen, elég kellemetlen lett volna, ha elárulják a törekvéseidet a nyilvánosságnak, amiről egyelőre csak a Mandalore belső köre tud. És ez maradjon is így. – Mostmár nincs akadály az utamban – bóintott Reneg. – Ha megint elbuksz, mandalori, akkor új szövetségest kell keresnem.. belőled pedig sosem lesz Mandalore. – Én leszek Mandalore! – Hát persze, Dume.. A jövőben szorosabban működünk együtt, közvetlenül velem fogsz dolgozni, és a pórázod rövidebb lesz... A hologram hirtelen megszűnt. A mandalori ökölbe szorította a kezét. Aztán szétszedte a szerkezetet, és visszament a többiekhez.
|
|
|
Cantonica
Jun 5, 2018 6:10:27 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Jun 5, 2018 6:10:27 GMT 1
Sarasi elfogadta a Martinet házidroidjától a kék tejet, amit a gépezet végigkínált a társaságnak. Ithano kapitány mellette ült, de nem ivott. Reveth a vörös bőrén keletkezett karcolásokat ápolgatta. A hajó még mindig a Cantonica rendszerében járt, biztonságos távolságban az üldözőiktől. Nem mehettek el, mert egyelőre nem volt úticéljuk, és meg kellett beszélni, ki merre akar menni, és Ithano melyik legközelebbi kikötőbe rakja ki a vendégeit.
A társalgó ajtaja felszisszent, és belépett a mandalori. Reneg Dume most sem vált meg a sisakjától, mintha a páncéldarab a nyakához nőtt volna. Sarasi az általa munkanélkülivé tett harcosra pillantott, és elé lökött egy teli poharat. – Hogy hántott volna meg az a vuki, Suun – morogta a mandalori, de elfogadta a tejet. – Mindig is legendás voltál arról, hogy másokat bajba keversz.. Pont, mint egy Jedi. – Akkor tisztázzuk – hajolt előre Suun, egyenesen a T-rostélyos sisak szemrészébe bámulva. – A fénykardom és a Jediktől örökölt felszerelésem utolsó darabjának is annyi, szóval nem értem, mitől lennék továbbra is Jedi. – No és a hókuszpókuszaid? – Ellened vetem be őket , ha nem hallgatsz – emelte fel a mutatóujját Sarasi. – És különben is, ennél sokkal fontosabb dolgokat kell tisztáznunk – szólt közbe Ithano kapitány. – Történetesen, hogy hol doblak ki titeket. Nem babusgatlak míg a világ.. – Hát persze, beszéljünk erről – vágta rá Sarasi. – De előbb mondjátok el, mit tudtok erről a Dryden Vos nevű illetőről. – Nagysütetű gengszter, veszélyes alak – felelte Reveth. – Igen, ezt már tudom. Egyéb info? – Egy kiugrott Tőzsde-alvezér – magyarázta Ithano. – Úgy hírlik, Brodrig egyik legfelsőbb vezetője volt, vele intéztette a legkényesebb, legpiszkosabb ügyeit.. – De Dryden megelégelte a Tőzsdét, és eltűnt a fenébe – egészítette ki Reneg. – Hova tűnt? – Nem csatlakozott se a Szindikátushoz, se a Fekete Naphoz, egyszerűen felszívódott – felelte Reveth. – Mostanában bukkant fel ismét a neve – Ithano nem ivott tejet, mert ahhoz le kellett volna vennie a sisakját. Úgy tűnt, ő sem szívesen mutogatja az arcát, akárcsak Reneg. – Híveket toboroz. Azokat gyűjti, akik a Tőzsde monopolhelyzetéből kifolyólag nem profitálnak, de nem elég nagyok ahhoz, hogy a Szindikátus vagy a Fekete Nap befogadja őket. – Vannak más szindikátusok is – vetette fel Sarasi. – És mi lett azzal, hogy szabadság meg egyéniség? Mi, kalózok jól értjük ezt, és profitálunk is belőle. Nem kell feltétlenül oldalt választani. – Jedi hablaty – mormogta Reneg. – Hová jutottál a nagy függetlenségeddel, di’kut? Akkora vérdíj van a fejeden, hogy másodpercenként a sugárvetőmhöz kapok. – Pont egy kiugrott mandalori beszél nekem – vont vállat Suun. – Akit a társai első látásra sugárnyalábokkal üdvözölnek, ha összefut velük, annyira független.. – Épp erről van szó – csitította a társaságot Reveth, mielőtt Reneg a fegyverarzenáljáért kapott volna. – A magunkfajta jól ismert, megbízható, de független alakok elvesztették a kenyerüket a Tőzsde térnyerése óta.. A nagy bűnszervezetek fojtogatnak minket, és állandóan soroznak az egymás ellen való háborújukhoz.. Megszabják az árakat, felügyelnek minden piti üzletet és ezért még részesedést is kérnek.. Állammá váltak, aminek adózni kell.. Függetlennek lenni már nem jelent megélhetést. – Igen, még a huttok is visszavonulásra kényszerültek – csóválta a fejét Ithano. – Ki tudja, mire készülnek, talán ők is visszavágnak. – Ez megmagyarázza az elmúlt hónapok eseményeit – mondta Sarasi. – A vérdíjamat, amit nem tudom, miért akasztottak a nyakamba, az egyre kevesebb, a függetlenek egyre fogyó és előnytelenebb munkaajánlatait... – Dryden Vos és a hozzá hasonlók viszont, ha elég csavaros eszűek, kihasználhatják a helyzetet – mondta Ithano. – Dryden ezért toboroz, hogy összeszedje az olyan veszett ügyeket maga mellé, mint amilyenek mi vagyunk.. – Úgy tudom, Enfys Nest is a pártját fogja – tette közbe Reveth. – A martalócvezér? – kérdezte Sarasi. – Mint egy páncélos mynock – horkantott Reneg. – Rátapad a zsákmányodra, azután, miután életedet kockáztatva megszerezted. Ráduszítja a haverjait, és meglép az áruddal.. Már régóta ki akarom csinálni. Úgy tudom, rajta is szép summa van. – Egyszer én is összefutottam vele – bólintott Sarasi. – Éppen egy Kafrene-i szállítmánnyal lopóztam a rendszer széle felé, amikor segélykérő hívást kaptam. – És bedőltél neki? – hüledezett Reneg, aztán nevetni kezdett. – Jedi.. – Nos, még kezdő voltam a szakmában, és túlságosan bennem élt a múltam – folytatta Sarasi. – Egyszerűen körbevettek és megkopasztottak. De életben hagytak, ami érdekes. – Biztos féltek, hogy nem tudnának elbánni egy Jedivel. – Nem minden Jedi rendelkezik szuperképességekkel, ahogy a mandaloriak sem, Reneg – pillantott rá Sarasi. – Enfys Nest elég jó harcos, szerintem téged is alaposan elagyabugyálna. – Még egy ilyen sértés.. – sziszegte a mandalori –, és esküszöm, leszállítalak Drydennek, shabuir.. de a kétszeresét kérem a nagy pofád miatt. – Drydenre visszatérve – szólt közbe most Ithano –, én is kaptam tőle személyes meghívót. Találkozót szervez azoknak, akiket be akar gyűjteni magának. Bizonyára te is kaptál, Suun.. – Hát persze! – vágta rá a kalóz. – Hogyne kaptam volna, hisz legalább olyan ismert vagyok, mint te. Csak.. elhagytam valahol! – Ithano kapitány egész legénysége kapott – vetette közbe Reveth. – Én nem fogok elmenni, úgyhogy odaadhatom az enyémet.. – Ácsi, ácsi – emelte fel a kezeit Ithano. – A vendégeink kezdik igencsak otthon érezni magukat nálunk, nem gondolod, Reveth? Kalózok vagyunk, nem a Jedi Rend. Szóval ez is kreditekbe fog kerülni neked, Suun. – Egy pillanat, valami rémlik – hárította el az ajánlatot Sarasi. – Engem is megkörnyékeztek, de nemet mondtam. – Igen, én voltam az – bökött a nő felé Reneg. – Rajtam keresztül üzentek.. akkoriban elég nagy halnak számítottam, a mostani Mandalore potenciális riválisának, aki átvehetné majd a helyét.. Szóval emlékszem, amikor átadtam neked az ajánlatot, Suun. – Most hogy mondod, már én is emlékszem. –...És nem egyszerűen elutasítottad, hanem elküldtél az anyámba – fejezte be a mandalori. – Már akkor nagy cimborák voltunk – vágta rá Sarasi. – Ha csak sejtenéd, milyen kevés választott el attól, hogy akkor végezzek veled.. – Tényleg, miért nem végeztél vele? – szólt közbe Reveth. – Mindig csak emlegeted, hogyan bánsz el mindenkivel, de sosem intézted el Suunt. – Ez azért van, mert szereti a szivatást – toldotta meg Ithano kapitány. Ezen mindenki meglepődött, ugyanis a delphidiai kalózlegenda nem szokott viccelődni. – Kinyírlak majd mindannyiótokat, és észre se fogjátok venni – vont vállat Reneg. – Egyébként csak pénzért ölök, Suun pedig nem kerüli el a sorsát.. csak előtte egy kicsit még fennebb akarom emelni a vérdíját. – Drydenhez visszatérve.. – unta el a fölösleges beszédet Sarasi. – Talán azért tűzette ki rám a vérdíjat, mert visszamondtad neki, ahogy veled beszéltem? – Nem, nem vagyok én ilyen okos, hogy így felemeljem a vérdíjadat.. bár most hogy mondod, kiváló ötlet. – Egyszer én is alkalmaztam ilyesmit – vont vállat Sarasi. – Bár az csak emberrablás volt, hisz nem fejvadász, kalóz vagyok.. szóval melyikőtök juttat be erre a Dryden-féle találkozóra, és mikor indulunk? – Már ideadtad az összes pénzed az előző melóra – tiltakozott Ithano. – Ha azt képzeled, ingyen segítek.. hát, gratulálok a képzelőerődhöz. – Miért nem gyűjtjük be együtt a Suunért járó krediteket, öregfiú? – veregette meg a delphidiai vállát Reneg. – Lecsapjuk, elvisszük Drydennek, és kész van. – Én nem sokat tudnék kezdeni egy vérdíjjal – rázta le magáról a mandalori kezét Ithano. – Az én.. üzleteim sokkal nagyobb profitot termelnek, mint az efféle piti bűnözők.. – Szóval pitinek tartasz.. – mordult fel a mandalori. – Bűnözőt is mondott – emlékeztette Sarasi. – Az is vagy – vont vállat Ithano, akit nem ijesztett meg a fenyegető hangsúly. Egyedül nagyobb kaliberű bűnözőnek számított, mint az asztalnál ülő három másik együttvéve. – De van egy ajánlatom.. – No igen – dünnyögte Sarasi. – És mi lenne az? – Ha bejuttatlak a találkozóra, akkor neked is meg kell tenned valamit. – Igen, ott vakarom ahol viszket. Tovább. – Mielőtt még leszámolnál Drydennel, ami természetesen nem fog sikerülni, hiszen nem egy ligából valók vagytok.. szóval mielőtt kinyíratod magad, el kell fognod nekem valakit. – Kit? – Enfyst. – Hát persze, és még hozzácsapom Brodrigot is, puszta jóindulatból! – Nem kell ez a hangsúly, Suun.. – Nem hallottad, amikor elmeséltem, hogy Enfys egyszer már összeakadt velem és nyert? Nem akarok személyeskedő üzleti balfogásokat csinálni, és ez pedig azzá fog válni közte és köztem. – Te vagy az egyik legkiszámíthatatlanabb svindler, akiről tudok – hajolt előre Ithano. – Azon kevesek egyike, aki képes csapdába csalni egy ilyen utolsó martalócot is. Ez az utolsó és az egyetlen ajánlatom a számodra.
Sarasi felállt, a pulthoz sétált, és megvárta, amíg a droid tölt neki még egy pohár kék tejet. Valóban fogytán állt kreditekből, és ha a vérdíjas esetet megússza, új megbízatásokat kell keresnie. Enfys Nest veszélyes ellenfél volt, és Sarasi azért nem szívesen akaszkodott volna össze vele, mert az Erő azt súgta neki, az az alak nem az, aminek mutatja magát, nem annyira.. elvetemült és kártékony, hanem épp az ellenkezője. Ha elhozza őt Ithanonak, a kalóz egyszerűen megöli őt és a bandáját.
De Sarasi tudta, hogy útközben jönnek a legnagyobb tervek. Majd akkor találja ki a megoldást, ha a helyzet abba a fázisába kerül, ahol már élet-halál kérdése.
– Rendben van – mondta végül, és megitta a tejet. – Reneg viszont velem jön, hogy megmutassam neki, Enfys erőfeszítés nélkül a földbe döngöli.. – Azt csak álmodod, Suun.. – szorultak ökölbe a mandalori kezei. – Itt helyben kitaláljak valamit, amivel megzsarolhatlak, vagy leverjem azt a sisakot a fejedről? – lépett közelebb az asztalhoz Sarasi. A mandalori lassan felemelkedett. Ithano odébb húzódott, hogy kiengedje – és közben apró sugárvetőt húzott elő vörös köpönyege alól.
Reneg megállt Sarasi előtt. A kalóznő és a páncélos harcos összecsapásra készen állt egymással szemben. Mögöttük megjelent a Vörös Rabló sziluettje, és vörös bőrű segédjéé, Reveth-é. Ebben a pillanatban ugyanis fordult a helyzet: a mandalori megérezte, hogy két sugárvető csöve szegeződik a hátának azon pontjára, ahol a páncéllemezei illeszkedtek.. – Szükségem van Enfys Nestre – magyarázta Ithano. – És Suun az egyetlen jelölt, aki most megszerezheti nekem. És a legkényelmesebb is. – Ezért széttéplek, delphidi.. – sziszegte Reneg. – Tényleg azt hiszed, nem tudlak ebből a helyzetből hatféleképpen megölni? – Ez igaz – emelte magasabbra a saját fegyverét Reveth. – De ebből a hajóból nélkülünk sosem jutnál ki. Ha kinyírsz minket, a pilótadroid aktiválja az önmegsemmisítőt.. – Legalább magunkkal visszük Suunt is a tulvilágba.. – törődött bele a sorsába a mandalori azonnal. – Hé, engem hagyjál békén! – mordult rá Sarasi. – El kell menned Suunnal, mandalori – mondta Ithano nyomatékosan. – Te krediteket kapsz a melóért. – Hányat? – Tízezer. A mandalori maga elé emelte páncélkesztíűs kezeit, és az ujjain számolni kezdett, mintha nem tudná, az mennyi. – Ha jól számolom – recsegte –, az nem elég! – Tizenöt. – Húsz! – Tizennyolc. Reneg megfordult. – Mondom húsz.. Ithano elgondolkodott. Bizonyára azon, hogyan fogja majd átverni a mandalorit a pénzzel, és hogyan kerüli el majd őt mindig, ahányszor egy bolygóra kerülnek.. – Rendben van – Ithano leeresztette a fegyverét, Reveth ugyanígy tett. Reneg pedig szintén elvette a kezeit a saját fegyvereiről. – Tudtam én, hogy megint az elképzeléseim szerint viselkedsz, Ithano – dörzsölte össze a tenyerét Sarasi, miközben arcán elégedett kifejezés jelent meg. – Jó cimborám vagy. – Ugyanakkor – folytatta élesen Ithano –, Reneg.. Azt a plusz kétezret arra szánom, hogy ha Suun át akar verni engem, intézd el. A vérdíja a tiéd lehet! Ha már vele leszel, ennyit megtehetsz.. és talán még emelünk is a díjadon utólag. – És te, Suunnal ellentétben biztos visszajösz a kreditekért – tette hozzá Reveth. – És őt is hozni fogom – bólintott a mandalori. – Üzlet. – Most, hogy így körbe lettünk biztosítva – szólt Sarasi –, jobb, ha indulunk. Hol van Dryden sasfészke? – A hajóján van, nem tudjuk – felelte Reveth. – De néha ki szokott kötni itt-ott. A találkozó helyszínét néhány óra múlva tudjuk meg. – Addig is szerintem pihenjünk le – ajánlotta Ithano. – Nagy munka áll előttetek és előttem is.
Ahogy a társaság szétoszlott, Sarasi a számára kijelölt kabin paldóján meditatív pózba merevedett. Ráhangolódott az Erőre, de nem olyan görcsösen, mint a Jedik, és nem is olyan intenzíven, mint a Sithek. Inkább amolyan magánemberként..
Tudta, érezte, hogy ha Renegnek sikerül őt visszacsalogatnia erre a hajóra Ithano kapitánynak, a kalóz fordít egyet a megbeszélteken, és a mandalorival közösen elfogják őt, begyűjtendő Enfys Nest mellé az ő vérdíját is. Tehát ha elintézte a félreértését Dryden Vos-szal, nem szabad visszajönnie Ithano elé, és ezt a kalózlegenda is előre kiszámította, ezért adta olyan készséggel mellé a mandalorit.. Ha pedig Sarasi átveri Ithanot és a mandalorit és nem jön vissza, az nem kapja meg a fizetését, és Sarasinak még kettővel több ellensége lesz..
Mindezeken ráért később töprengenie. Ahogy beállította magában a vészhelyzeti ébresztőit, hogy a legkisebb neszre is felkeljen, elengedte magát a pihentető transzba. Hamarosan elnyomta a kimerültek mély, más világokba menekülő álma.
|
|
|
Cantonica
Nov 21, 2018 11:25:18 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Nov 21, 2018 11:25:18 GMT 1
Canto Bight egyik legelőkelőbb épületének főhangárjában a helyi milíciát alkotó egységek felsorakoztak, és igyekeztek úgy helyezkedni, hogy a fekete parancsnoki sikló közelébe, de ne túl közel álljanak. Amikor a hajó leszállt a hangárpadlóra, fehér szén-dioxidot lőve a padlóra, mint egy fújtató, megfáradt madár.. A rendvédők kettős sorba rendeződtek ott, ahol a hasonló típusú járművek kijáratát sejtették.
A rámpa lenyílt, és a milicisták között egy estélyi ruhát viselő, korosodó, de nem túl idős férfi sétált előre. Amikor odaért a rámpa aljához, attól még diplomatikusnak számító távolságra megállt, és hátratett kézzel várakozni kezdett.
A komp utasa egy fekete köpenyes, fémes ruházatot és a teljes arcát eltakaró sisakot viselő alak volt. A fenyegető teremtmény, Rin főparancsnok, az Első Rend képviselője lecsattogott a hangárpadlóra, és a nyomában érkező aranypáncélos rohamosztagossal együtt megtorpantak a vendéglátójuk előtt.
Jard Canto gróf udvarias fél-meghajlást produkált. – Üdvözlöm Canto Bight luxusparadicsomában, Rin főparancsnok – mondta. – A szektor legelőkelőbb, legpompásabb városában. Itt megtalál bármit, amit csak kíván, a lehetőségek tárháza korlátlan. Titkos vágyait büntetlenül, diszkréten is kiélheti, ha nem publikus elfoglaltságról van szó…
– Nem üdülni jöttem, gróf! – recsegte a sisakos, mire Canto gróf ösztönösen hátralépett egyet. – Bizonyos egyének nem regulázták meg saját magukat, és én úgy vélem, nekem sokkal jobb ötleteim vannak a fegyelmezésükre!
– Természetesen a híre megelőzte önt, Lord Rin – hajtott fejet Canto. – A Társualt legfontosabb vezetői.. öhm, epekedve várják az ön érkezését!
– Vezessen eléjük – parancsolta Rin.
Canto megfordult, és elindult a megfelelő irányba. Rin főparancsnok és adjutánsa, Pyre parancsnok követték a férfit, a milicisták felzárkóztak mögéjük, és diszkíséretet biztosítottak a számukra.
A folyosókon néhol elhaladó teremtmények a szemüket meresztették a furcsa menetre. A rendvédők között masírozó Canto gróf, Canto Bight vezetője és alapítója nem volt mindennapos látvány, ahogy a mögötte masírozó, lobogó köpenyes alak sem. Az arany rohamosztagos, aki a felvonulás legutolsó tagjaként hétvédként menetelt, feszélyezve figyelte az előtte türelmetlenül örvénylő éjsötét köpönyeget.
Mivel a Canto Bight egy régi város romjaira – és romjaiból – épült, a lehető legprimitívebb technológiák ötvöződtek a modernitással minden épületben. Felvonók hiányában az illusztris társaság a magasba ívelő kőrámpára lépett, ami megindult vendégeivel a megfelelő irányba. Amikor megérkezett a kívánt szintre, Canto gróf a fő tárgyalóterem felé vette az irányt, a többiek követték őt. A hatalmas kétszárnyú ajtó a falba húzódott előttük, ők pedig berobogtak a tágas, csarnokszerű helyiségbe.
A rendvédő milicisták szétfolytak a falak mentén, és elfoglalták őrposztjaikat. Canto gróf beljebb vezette az Első Rend delegációját a tárgyalóasztalhoz, ami mögött kifinomult öltözködésű, ártalmatlannak tűnő úriemberek és asszonyok ültek. A Galaxis vezető fegyver- és hadiiparában működő teremtmények ugyan nem alkottak hivatalos szövetséget, de érdekeiket egyeztetendő egyetlen csoportosulásba tömörültek, ami néha összeült, hogy megbeszéljék elsimítandó ügyeiket. A Hutt Űrt uraló alvilági elemek ugyanúgy részt vettek az Intergalaktikus Fegyvertársulat gyűlésein, mint a legtörvénytisztelőbb, legtisztább könyveléssel rendelkező coruscanti üzletemberek.
Ezúttal azonban foghíjasan ültek, és néhányan csak hologram formájában mertek mutatkozni. Az IF azon tagjai jelentek csak meg, akiknek közvetlen érdekeltségük és befolyásuk volt a Hutt Űrre. A Canto Bight-i hadiipari találkozókat és egyéb szolgáltatásokat egybefogó képviseletet Canto gróf adta, rajta kívül jelen volt az IF vezetője.. akiben Pyre azonnal felismerte a legendás holofilmsztárt. Az idős férfi még mindig vonzónak tűnt, szemében a fegyverek iránti megszállottság pedig nem csak rutinból csillogott.. Pyre emlékezett még a filmjeire – Harl Heston mindig peremvidéki holoakciókban szerepelt.
– Mellőzzük a fölösleges köröket – szólt rögtön az öregúr mogorván. Canto gróf előre figyelmeztette, hogy a birodalmiakkal nem érdemes kedveskedni, az ugyanis még inkább felhergelte őket. – Kérem, mondja el a követeléseit, főparancsnok.
Rin közelebb lépett az asztalhoz, és intett egyet a jobbjával – a padlóba szerelt bútordarab elszakadt a talpától és a levegőbe emelkedett. Az IF-tagok ijedten felpattantak, és hátráltak néhány lépést. Az asztal Rin egyetlen intésére oldalra lebegett, italospoharak és egyéb eszközök potyogtak róla a padlóra. Az asztal a terem szélébe került, megszüntetve a tárgyalópartnerek közötti határt, és azt a felsőbbrendűséget, ahogy az imént azok előtte ültek – ezúttal Rin magasodott fölébük, végtére is ő hallgatta ki őket, nem fordítva.
– Az Első Rend garanciát követel arra vonatkozólag, hogy önök minden, a Hutt Űrben létesített hadi érdekeltségüket átadják a számunkra – dörögte Rin könyörtelenül. – Továbbá helyet fognak biztosítani az Első Rend egyik képviselőjének a Társaság soraiban. A Canto Bighton kötendő szerződések ezután mindig a Barab I-en található Jaemus Fleet Systems javára jönnek létre, legyen az bármelyik politikai csoportosulással kötött megállapodás.
– De hát ez nem fair! – lépett előre egy idősebb rodiai nő. – Államoknak nincs helye az IF tagjai között! Mi független szervezet vagyunk, ami azzal a céllal jött létre, hogy elsimítsa az esetleges nézeteltéréseket. Beszédeket tartunk, felvonulásokat szervezünk, de annál tovább nincs különösebb befolyásunk a galaktikus politikára vagy hadiiparra.
– De ülnek között olyanok, akiknek van – szólt Pyre. – A Canto Bight-on történő ténykedésük pedig nem csak az Első Rendet, de más szervezeteket is kiszolgál. Mostantól viszont minden helyi tevékenység az Első Rendet gyarapítja, illetve ha más államokkal üzletelnek, az illető államnak bizonyos összeget kell fizetnie az Első Rend számára.
– Ahhoz, hogy lemondjunk a többi szerződésünkről – szólt most Canto gróf, a helyi ügyek képviselője –, az Első Rendnek kedvezményes feltételeket kell nyújtania, továbbá meg kell növelnie a rendelései számát.. Főleg a helyi befektetőknek kell alacsonyabb kamatokat szabniuk, ha azt akarják, hogy csak magukkal kössenek üzletet.
– Jobb ajánlatom van – zengte Rin. – A puszta létezésükért cserébe megengedjük, hogy kiszolgálják az Első Rend hadiiparát. Ahhoz azonban, hogy működési engedélyüket meghosszabbítsuk, vállalniuk kell bizonyos költségek előre meghatározott hányadát. – intett, mire Pyre adattáblát varázsolt elő, és a helyiek számára minden bizonnyal vérlázító százalékokat az IF tagjai elé vetítette.
A képhologramon futó számsorok láttán a fegyvermániás alakok hüledezve tátogtak, néhányan még fel is nyögtek. – Mindezért cserébe az Első Rend védelmet és megmaradást biztosít – tette hozzá Pyre.
– De hát ez felháborító! – kiáltotta Heston. – Én magam ugyan nem vagyok itt érdekelt, de az IF nem fog ebbe belemenni! A vagyonunktól fosztanak meg!!
– Ugyan már.. – szólt Pyre. – Ez a magafajtának aprópénz. Legfeljebb kettővel kevesebb üdülőháza lesz idén. A hadiiparunk felfuttatását akár akarják, akár nem, ki fogják szolgálni.
– Hmpf – horkantott fel gúnyosan az egyik hologram formájában megjelent férfi. – Most azt hiszem, főparancsnok, nekünk van egy jobb ajánlatunk. Vagy kedvezményes feltételeket biztosít, vagy az Első Rend még annyi támogatást sem kap tőlünk, mint eleddig.
A körülötte ülő, fizikai valójukban is jelenlevő társai feszülten pillantottak rá. Könnyű volt hologramként, az otthon biztonságából ilyeneket mondani, de a jelenlevőknek jobban meg kellett fontolniuk, hogyan beszélnek. Néhányan mérgesen méregették az iménti megszólalót, aki vásárra vitte a bőrüket. A síri csendben, a fenyegető, köpenyes főparancsnok reakcióját várva halk sugdolózás indult meg, de amikor Rin még közelebb lépett, mindenki végleg elhallgatott.
– Vigyázzon – figyelmeztette a hologramot. – Nehogy a hozzáállása megártson a szívének..
A következő pillanatban kinyúlt, és kesztyűs ujjait behajlította, mintha láthatatlan tárgyat tartana a levegőben. A hologramalak felhördült, és mindkét kezével a szívéhez kapott. Hiába kapargatta a mellkasát. Még a ruháját is letépte magáról, úgy igyekezett elérni a belsőjében összeszorított láthatatlan kezet, ami körbekulcsolta legfontosabb szervét.. Szája sarkából vér buggyant elő, ahogy a keringési rendszere felbolydult..
Rin elengedte, a férfi lerogyott, továbbra is a mellkasán tartva a kezeit. Akadozva kapkodott levegő után, és intett valamit, mire a hologramja elhalványodott, majd megszűnt.
– Bárkinek további ellenvetése? – mennydörögte Rin.
A félelem besűrűsödött a terembe. Rin számított rá, hogy mivel nem kivégzőosztaggal érkezik, nyíltabban fognak beszélni vele. De nem tudhatták, hogy neki semmiféle kivégzőosztagra nincs szüksége ugyanannak a feladatnak az ellátására.
– Jó – recsegte. – Elvárom, hogy a lehető leghamarább elkezdjék a munkát. Nem nehéz feladat – tette hozzá. – Ha jól művelik, nem fognak belehalni.
Azzal megfordult, és lobogó köpennyel kisietett a helyiségből. Pyre biccentett Canto gróf felé, és követte a parancsnokát.
Canto gróf kifejezéstelen arccal bámult utánuk egy darabig. Azután halovány, alig látható mosoly jelent meg a szája sarkában.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 23, 2018 22:46:08 GMT 1
- Hány dokumentációt kell még ma aláírnom? – méltatlankodott a Finalizer fedélzetén a néhai Anakin Solo, Rin főparancsnok.
– Úgy tűnik.. – Vale kapitány nyelt egyet, miközben Rin átvette tőle az átnyújtott adattáblát. – Úgy tűnik, uram, egyet sem..
A főparancsnok arca nem látszott, de Vale-nek nem kellett a maszk mögötti kifejezést látnia, hogy átérezze Rin haragját. A levegő mintegy felforrósodott közöttük, Vale ösztönösen hátralépett – nagyon remélte, hogy a sötét teremtmény nem fogja elveszíteni az eszét, és nem aprítja fel őt is, mint Loik hadnagyot.
Vale szinte egész testében remegni kezdett, de kontrollálta magát. Lord Rin visszaadta neki az adattáblát.
– Charis végképp személyessé tette nekem a dolgot – zengte torz hangján. Vale nem érzett belőle haragot, csupán szimpla, tényszerű fenyegetést. – Ez azt jelenti, személyesen kell végeznem vele.
– Azt nem javasolnám – szólt közbe a mellettük ácsorgó Taval Versio hologramja. – Főparancsnok, mi itt jószomszédi viszonyt akarunk kialakítani a környező térségekkel. Az előző üzenetének hála, most jóval kevesebb az esélyünk az ESB-vel tárgyalni.
Rin lassan a hologram felé fordult. Vale ijedten konstatálta, hogy Versio egyáltalán nem retten meg a fenyegető pillantás láttán. Legalább vágna megszeppent arcot, az mindig segít, gondolta Vale. Az is igaz, hogy az adminiszter nem volt személyesen jelen, és a Legfőbb Vezér közvetlen bizalmát élvezte, így valószínűleg nem kellett tartania Rin haragjától. Vale ettől függetlenül még hátrébb araszolt, hogy mentse magát egy esetleges dühkitöréstől.
– Amit maguk akarnak.. – visszhangozta Rin. – Én sosem akartam a Sithekkel tárgyalni. És most, úgy tűnik, nem is fogunk.
– Vigyázzon, Rin – emelte fel a mutatóujját Versio. – Nehogy a személyes ambíciói ütközzenek Ren Vezér akaratával..
– Ez fenyegetés volt? – emelte fel a sisakját Rin. – Ezt nem képzeltem volna magáról, adminiszter. Ön ennél sokkal.. okosabb.
– Ahogy ön is, főparancsnok – replikázott azonnal Versio. – Szükségünk van a Sithekre, legalább egy megnemtámadási szerződés erejéig. Át kell adnunk önt nekik.
– Akkor – kezdte lassan Rin –, vagy egy imposztort kapnak.. vagy én magam megyek el hozzájuk, és személyesen végzek azzal a Sith-tel.
– Természetesen az imposztor megoldást választjuk – szögezte le Versio.
– Nem! – recsegte Rin. Vale még hátrébb somfordált. – Ha imposztort küldünk, azonnal leleplezik a cselt. Allana Solo ismeri az elmémet. Charis bizonyára megkéri majd agymosott kis szolgáját, hogy azonosítson be engem. Az imposztor sosem lenne képes rá, hogy megtévesszen egy Solo-t.
– Saját maga nem mehet, főparancsnok – rázta a fejét Versio. – Nem tudhatjuk, Charis milyen erők birtokában van.
– Nem olyan erős – legyintett Rin. – Palpatine, de inkább stratéga, mint harcos. Különbözik a nagyapjától és az apjától annyiban, hogy burokban, gyengének nevelték. Legyőztem Sordist. Charisnak nincs esélye..
– A mestere szerint az elbizakodottság a halál kapuja – jegyezte meg Versio.
Rin felé fordult. – Igen, a Legfőbb Vezér ismeri a Sithek gyengéjét – mondta. – És az enyémeket.. – Visszafordult a transzparacél felé, és kibámult az űrbe. – De igaza van, adminiszter.. A mesterem engedélye nélkül nem mehetek önjelölt Sith császárnőket ölni. Ez az ügy több időt igényel. Charis ma még.. élhet.
– Mit javasol, hogyan járjunk el? – kérdezte Versio.
– Hagyjanak magamra! – parancsolta Rin válasz nélkül.
Versio Vale-re nézett, aki tisztelgett. Az adminiszter holoképe néhány másodperces késéssel eltűnt. Vale intett a szárnysegédjeinek, és mindannyian a híd hátsó traktusába vonultak, magára hagyva az űrt pásztázó fekete köpenyes alakot.
Rin lehunyta a szemét a sisakja alatt. Az Erő összeköttetéseit fürkészte, elmerült a túlvilági tudatállapotban. Az űr mindig is az Erő sötét oldalára emlékeztette.. és a Charis -féle alakokra gondolt, akik csak a feketeséget látták a sötétségben. De az űr fénnyel égő csillagoktól parázslott. A sötét lepedőn világító pontok ültek, úgyanúgy, ahogy az Erő sötét oldalán a világos oldal pöttyei. Ez volt a természet valódi törvénye, nem a Sithek egysíkú, eltorzított változata.
Mélyre csúszott transzállapotában érezte a távoli kurrenseket, ahogy az elmúlt napok eseményei behálózták a Galaxist. Az Első Rend akciójának hála új érzelmek ébredtek a hatalmas mezőben: ingerültség, piti düh, irigység.. De ott volt a döbbenet, a meglepettség, még a tisztelet is, és ami a legfontosabb – a félelem.
Ez a keserédes érzelem úgy virágzott szét az Erőben, mint egy nyíló növény.. a gyom, amit Ren nagyúr hosszú-hosszú évtizedekig terjesztett, öntözött. Rin tudta, hogy mestere ismer olyan módszereket az Erőben, amivel az energiamező metafizikai síkját lehetett manipulálni.. de az efféle belekontárkodásoknak megvolt az ára. Ren, akárcsak az elődei, megteremtette azt, amitől félt, létrehívta a félelmét.. és ez okozta, illetve okozza majd a vesztét, egyelőre csak részlegesen..
Vajon mitől fél Abeloth? Érzett egyáltalán ilyesmit? Lehet ezt az érzést ellne fordítani? És ami még fontosabb, még közelebbi: mitől fél az a megátalkodott Charis?
Rin tovább evezett az Erőben, mindaddig, amíg el nem ért egy ismerős tudatot. Ez az elme ködös volt, zavarodott, mégis határozott. Az Erőben létrejövő kapcsolatrendszereken át Rin kinyúlt, megragadta a szálat, amit keresett, és átkúszott rajta a másik értelmes teremtmény fejébe.
Allana..
|
|
|
Cantonica
Dec 4, 2018 19:52:27 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Dec 4, 2018 19:52:27 GMT 1
Az Első Rend és a bűnszervezetek között szervezett találkozó hatására Canto Bight városa még a szokásosnál is forgalmasabbá vált. Az utcákon hemzsegő előkelő életformák közé egyre több alvilági figura keveredett. A nagy szindikátusok kémei ellepték a várost, a helyi rendvédelmi hatóságok emberei folyamatosan járőröztek az utcákon. A megszállás óta birodalmi egyenruhás biztonsági tisztek figyeltek mindent és mindenkit, miközben úgy tettek, mintha sürgős dolgukra sietnének.
Persze minden valamirevaló bandita tudta, hogy nem az egyenruhásak az igazi hírszerző tisztek, hanem azok, akik a bűnbandák kémeihez hasonló öltözékben, láthatatlanul elvegyülnek a tömegben.
A pantorai bűnöző, Dvorad elhaladt a találkozó színhelyésül szolgáló réteges épület előtt. A gigantikus kaszinó számos külső udvargyűrűből állt, egészen hosszú utat kellett megtennie annak, aki el akart jutni a közepébe. A nagy bandavezérek persze siklóval közelítik majd meg a komplexumot, a belső épületek főhangárjait már előkészítették a számukra. A kijáratok előtt természetellenes fegyelemmel strázsáló krómosztagosok álltak.
Dvorad elgondolta, hogy a csillogó páncélzatú birodalmiak tökéletesen beleillettek a város környezetébe.
Elhaladt a két krómosztagos előtt, és belépett egy szűk, két kőépületet összekötő alagútba. Feje fölött méregdrága lampionok világítottak, de a pantorai mégis talált magának egy sötét zugot, ahol elrejtőzhetett. Mivel az egész bolygó kommunikációs blokk alatt volt, kénytelen volt a központi részekhez jönni, ahol még nem kapcsolták le a rádióforgalmat.
– Hát itt vagy! – jelent meg a tenyerén egy sisakos-páncélos alak arasznyi holomása.
– Enfys? – sziszegte, amikor felismerte a martalócot. – De hát ez.. Ez Vacca frekvenciája!
– Vacca halott, és most velem beszélsz – szögezte le torzított hangján a martalócvezér. – Szükségem van a szolgálataidra.. de ne aggódj. Busásan megfizetlek!
Dvorad elhúzta a száját. – A város tele van biztonságiakkal – közölte. – Bármit is terveznél a találkozón, abban én nem segítek. Esetleg ha a birodalmiak nem lennének itt...
– Nem tervezek semmit – jelentette ki Enfys Nest.
– Hogyan? – hökkent meg Dvorad. Biztos volt benne, hogy a könyörtelen martalócvezér nem fog kihagyni egy efféle alkalmat. Az összes bűnvezér egy helyen.. és Enfys Nest azt mondja, nem kér a tortából. – Meséld ezt be másnak.
– Úgy tudom, te a Kathol-szektorból érkeztél a Hutt Űrbe – mondta Enfys.
– Te se maradtál volna ott, ha két állig felfegyverzett Jedi ront rád egy sensostimmel teli raktárban.
– Hol vannak a Jedik?
– Hogyhogy hol vannak? – ráncolta a homlokát a pantorai.
– A Fény Hadserege.. – magyarázta türelmetlenül Enfys. – Mindjárt a Kathol-szektorban vagyok, és tudnom kell, merre induljak tovább. Hol a Jedik főhadiszállása?
– Honnan tudjam én azt – vont vállat Dvorad. – A Jedikkel nem vagyunk épp puszipajtások.
– A Jedik valószínűleg kitakarítják a központjukat az olyan alakoktól, mint te – magyarázta Enfys. – Melyik bolygón veszett el minden alvilági kapcsolat? Úgy tudom, rengetegen menekültek el a Sub-Paar Pride tagjai közül, mert a Jedik eltakarították őket.
Dvorad tovább ráncolta halványkék homlokát. – Lássuk csak.. Van egy kapcsolatom az Exocronon, a néhai Rei’kas-féle fiúk kantinjában. Nem tudom, létezik-e még a hely. – Az a bolygó, ahol az a híres csempész.. Zsor… Jurij.. nem: Jorj Car’das letelepedett? – Bizony. Úgy tudom, ott is halt meg. – Ott vannak a Jedik! – zengte Enfys határozottan. – Nem hiszem, túlságosan kiesik. – Biztos vagyok benne – recsegte Enfys. – Ha ott vannak is, minek akarod megkeresni őke.. – Dvorad nem folytathatta, ugyanis egy kesztyűs kéz kapott a kommunikátora után, kivette a kezéből az eszközt, mire Enfys azonnal megszüntette az adást.
– Utálom ezt az alakot – mondta a hosszú kabátot viselő férfi.
Dvorad fegyvert akart rántani, de máris egy sugárpisztollyal kellett farkasszemet néznie. – Ne olyan hevesen – figyelmeztette Tobias Beckett. – Még bajod esik..
– Beckett! – krákogta ingerülten a pantorai. – Mit keresel te itt??
– A Kelet-Galaktikus Társaságot képviselem a találkozón – felelte a kalóz. – Kérlek tedd hozzá a nevemhez, hogy úr.
– Mit keresel.. itt – ismételte Dvorad a sikátorra mutatva.
– Gondoltam megnézem, kik ólálkodnak idekint, míg a többi delegáció megérkezik – felelte egyszerűen Beckett. – És nem tévedtem, amikor ilyen előrelátóan gondolkoztam. Enfys Nest tervez valamit, igaz-e? Nem hagyom, hogy az a fickó még egyszer az utamba álljon, az hétszentség. Most pedig elcsicserged nekem, mit sutyorogtatok az imént.
– Nem tervez semmit – vont vállat Dvorad.
Beckett a pantorai mellkasának nyomta a fegyvere csövét.
– Komolyan mondom! – sziszegte ingerülten a bűnöző. – A Kathol-szektorban van. A Jediket keresi.
– És te vagy olyan amatőr, hogy bedőlj Enfys szövegének – mondta tárgyilagosan Beckett. – És még azt is elhiszed, engem is átverhetsz. Hát persze hogy máshol van, amikor mindenki tudja, hogy itt tervez valamit. Beszélj, kölyök, különben kénytelen leszek bántani téged.
– Azt kérdezte, hol van a Jedik főhadiszállása – felelte Dvorad.
– Miért menne vissza a Jedikhez? – szegezte neki a kérdést Beckett. - Csak nem akar a segítségükkel rajtunk ütni?
– Hogyhogy vissza? – értetlenkedett Dvorad. Tudomása szerint Enfys Nest soha nem akadt össze Jedikkel.
– Idefigyelj – szólt Beckett, amikor rájött, hogy a pantorai nem válik a hasznára. A szabad kezével megszorította az adóvevőt, ami fölött az imént Enfys Nest holoképe állt. – Elmondom neked az egyik legfontosabb dolgot.. – Beckett Dvorad mellkasába nyomta a sugárvetőt, és tüzelt. A levegőt hirtelen égett hús szaga töltötte be. A pantorai szemei kidülledtek, szája megremegett, arca döbbenetbe torzult. Halálos sebe szétterjedt a ruházatán. –…, amit mindenkinek meg kell jegyeznie: sose bízz senkiben, kölyök.
Azzal elhátrált a hullától, ami elterült a kövezeten.
Beckett eltette a fegyverét, és riasztotta a testőreit. Még volt néhány órája megjelenni a találkozón, hiszen hivatalosan még senki sem futott be. Remélte, Dryden Vos maga is eljön majd – Beckettnek fogalma sem volt, hogyan kell viselkedni egy efféle megbeszélésen.
Megtapogatta háromnapos borostáját, amikor ránézett az előtte tornyosuló előkelő épületre. Aztán lemondóan legyintett, és a Társaság testőrségének egyenruháját viselő cimborái kíséretében elindult a főbejárat felé.
|
|
|
Cantonica
Jan 15, 2019 17:20:46 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Jan 15, 2019 17:20:46 GMT 1
Canto Bight még a szokásosnál is jobban felbolydult, amióta az Első Rend krómpáncélos rohamosztagosai elárasztották a kaszinóbolygót. A galaxis mindenféle söpredékéből és felsőosztálybeli tagjából álló külföldi látogatók, akik a hatalmas csarnokokban kószálva keresték a szerencséjüket, kifejezetten nem örültek a kényelmük csorbulásának, amikor a páncélos erők befurakodtak a szállodáikba, a kaszinóikba, fürdőikbe.. A privát szférát legfőképpen annak az épületnek a közelében sértették meg, ahová a bűnszervezetek vezetőit várták a titkos megbeszélésükre, amiről hivatalosan senki sem tudhatott..
Az életüket féltő teremtmények hallották a pletykákat, miszerint minden idők legaljasabb bűnvezérei hamarosan az ő városukban fognak teadélutánt tartani a birodalmi csapatokkal, de persze mélyen hallgattak a dologról.. Az Első Rend biztonsági tisztjei mindenütt ott voltak, és mindenkit elvittek, aki csak egy apró szóval is jelezni merte, hogy tud az ügyről.
A hatalmas csarnokokból, széles folyosókból és a luxus netovábbjából álló épületben, ahol a találkozót megszervezték, már csak az Első Rend és a bűnszervezetek által előreküldött biztonsági csapatok voltak. A környező épületeket és luxusszállodákat kiürítették, szobáikat krómosztagos egységekkel töltötték fel, az utcákon pedig álcázott biztonsági tisztek járkáltak, hogy elejét vegyék mindenféle bajnak.
Tobias Beckett tiszteletteljesen meghajolt, amikor a hylobon gárdistái kíséretében érkező Dryden Vos belépett a tárgyalóterembe. A Kelet-Galaktikus Társaságot képviselő bűnvezér azonban nem az első vendég volt – számos kisebb bűnszervezet vezetője ült már a hatalmas, kör alakú asztal szélén. A falak mentén vörös páncélos rohamosztagosok őrködtek, és amikor Dryden intett, a saját emberei is beálltak közéjük.
Minden bűnvezér mögött ott strázsáltak a tanácsadói/testőrei/alvezérei, ezért a székeiket egymástól távol helyezték el.
Vos után a Pyke Szindikátus képviselője érkezett. A csillogó maszkot és lélegeztetőt viselő pyke hanyagul levetette drága köpenyét, miközben a szája előtti fémcsőből sárgás, a Kessel-bányáiban elszíneződött gőzsugarat eregetett. A közelében elhaladó fiatal twi_lek pincérlány diszkréten öklendezni kezdett, amikor meglátta, hogy a pyke nem csak gőzt, de valamiféle folyékony váladékot is ereget az arca előtti berendezésekből.
A legnagyobb szervezetek, úgymint a Fekete Nap vagy a Vérhold Szövetség küldöttei még várattak magukra. A legbefolyásosabb vezetők ugyanis érzékeltetni akarták a hatalmukat azáltal, hogy késnek – nem ők igazdotak az időhöz, hanem az idő őhozzájuk.
Bármit is szajkóztak, ők is ugyanolyan politikusok voltak, mint a coruscanton élő szenátorok – gondolta Taval Versio, az Első Rend adminisztere. Még neki, aki ennek a militarista juntának a diplomáciai megbízottjaként működött, sem volt annyi köze a politikához és az ármánykodáshoz, mint ezeknek a gengsztereknek. Az, hogy a hatalom legitim vagy illegitim, nem számított – csakis az, kinek a kezében összpontosult. A hatalom pedig – politika.
– Biztos benne, adminiszter, hogy elegendő egyetlen csillagromboló a találkozó biztosítására? – kérdezte pattogósan a Versio mögött álló fehér egyenruhás alak.
– Azon a hajón maga Rin főparancsnok ül – mutatott rá Versio. – Ráadásul amint megérkezik a Triád, a Nap vagy a Vérhold, az űr hemzsegni fog a cirkálóktól. Nem tehetjük meg, hogy a flottát idecsődítve elijesszük innen ezeket a jómadarakat..
– Mégis erősebb biztonsági intézkedéseket kellett volna foganatosítanunk – zsortölődött a másik.
– Ne aggódjon – intette le Versio, és ismét a tárgyalóban felszerelt biztonsági kamerák képernyőjére függesztette a tekintetét. – A szomszédban ott vannak Rin főparancsnok további egységei, ha szükség támadna rájuk, azonnal itt teremnek. Különben mit gondol, ügyvezető, ha a flottánk figyelemreméltó mennyiségben csoportosulna a Cantonica felett, nem lenne egy kicsit feltűnő? Úgy tudtam, ezt a találkozót maga is a lehető legnagyobb titokban akarja tudni.
– Az érveivel egyetértek, csak az előérzetemmel nem – mondta a fehér egyenruhás.
– Különben ha a Jedik itt támadnának – ami alapból lehetetlen, hiszen nem tudnak a találkozóról, és a Cantonicánál vannak stratégiailag sokkal jelentősebb célpontok –, akkor legalább máris meglátjuk, mit ér a mi nagy összefogásunk – és a bűnözőkkel teli terem képe felé bökött a fejével. – Együtt vonulunk harcba a helyiekkel, ami még jobban megerősíti az együttműködést.
– Pont, mint egy politikus.. – szólt a másik gúnyosan, és végigsimított fehér körszakállán. – A Sithek ügyével pedig mit óhajt kezdeni, adminiszter? – tette hozzá hirtelen. – A kapcsolatfelvételünk nem sikerült valami fényesre.
Versio elszakította a tekintetét a képernyőkről, és szembefordult a másik férfival. Az idős, tapasztalt öregember régivágású birodalmi volt, ugyanakkor mégis eretnek.. Fehér palástszerű köpenye a földet súrolta. Versio egyszerű sötétvörös zubbonya és nadrágja nem volt ilyen impozáns, inkább praktikus.
– A Legfőbb Vezér hamarosan hazaérkezik – közölte. – Személyesen veszi kezelésbe az ügyet, ha a teendői engedik. Addigis jobb, ha én is bemegyek a mon cal-fészekbe – intett a tárgyaló felé. – Mielőtt a nagyobb halak megérkeznek...
|
|
|
Post by sithlord on Feb 10, 2019 10:26:01 GMT 1
Lord Vorennus a hajója vezérlőtermében, amely inkább egy trónterem kicsinyített másához hasonlított. Elmélkedett az elkövetkező találkozó lehetséges hatásain. Az bizonyos hogy a Cantonicán talán még sosem volt ennyire élénk a nyüzsgés, hiszen a legnagyobb bűnszövetkezetek találkozója kétségkívül történelmi esemény volt a bolygónak.
Vorennust azonban aggasztotta valami baljós, meg nem magyarázható előérzet. Mintha a sírjára lépett volna valaki, olyan volt. Mintha a saját végzetét és halálát érezte volna meg. És még valami aggasztotta, miközben kényelmesen elhelyezkedve a magas, faragott sith rúnákkal díszített trónszéken…
Valami nagyon sötét dolgot érzékelt az Erőben...valami olyasmit, amit már nem érzékelt egy ideje. A meghatározhatatlan sötét jelenség, valahonnan egy sivatagos bolygóról eredt, legalábbis ahogy fókuszálta a gondolatait, egy halott kősivatag képe jelent meg. Meg egy kislány? Képe. Nagyon fiatal és mégis ősöreg volt...Mintha több ezer év tudását hordozta volna magában. Aztán a jelenés eltűnt s bár Vorennus nem tudott rájönni mi is az a sötét valami amit érzékelt, túlságosan nem aggasztotta magát emiatt… Jobban lekötötte most az, hogy nyélbe üssék az Egyezményt. A hajó nagyon gyengéden megrázkódott ahogy kilépett a hipertérből. Megérkeztek hát a találka helyszínére, állapította meg Vorennus izgatottan…
A hatalmas, tekintélyt parancsoló hajó, a Vérhold Szövetség központjául is szolgáló Fekete Hold, méretéhez képest kecsesen landolt a Cantonicán, pontosabban a találkozó helyszínétől pár száz méternyire. Ahogy feltárult a hatalmas űrhajó bejárati panelje, katonák rajzottak elő, fegyvereiket kibiztosítva, majd alakzatot felvéve fegyelmezetten vigyázzba vágták magukat, várták urukat és parancsolójukat…
Vorennus felöltötte magára az illúzióval megtámogatott álcáját, s a törékeny aszott öregember helyett immár Papa Legba a Fekete Mágia ura jelent meg a katonái sorfala között lépkedve. Botjára támaszkodva, méltóságteljesen lépkedett miközben többféle Sith mágiát is aktivált a védelmét elősegítendő. Botja amelynek tetejét egy fekete koponya díszítette, ritmikusan koppant a kövezeten ahogy gazdája haladt a célja felé…
Vorennus immár megérkezett a Cantonicára s mögötte vagy ezer katona menetelt ütemesen, ahogy a gazdájuk haladt kitűzött úti célja irányában...Hogy miért gyalogosan s nem egy terepsiklóval vagy akár egy Lambdával ment a találkozó helyszínére annak egyszerű ámde annál prózaibb oka volt. A méltóság hatalom, a hatalom pedig tisztelet s a tisztelet az uralom. Ezt a célt szolgálta az egész cécó...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 15, 2019 14:52:10 GMT 1
Az Első Rend titkosrendőrsége, a Rendvédelmi Hatóság magába olvasztotta a Canto Bight klasszikus rendvédelmi szerveit, amikor elfoglalta a rendszert. Canto gróf készségesen elfogadta az Első Rend fennhatóságát a világon, aminek örököse volt. Így hát most az űrkikötő felé menetelő RVH-s tiszt mögött a sisakos-köpenyes rendőrök meneteltek rohamosztagosok helyett. Nemsokára megpillantották a célpontjukat – a díszes utcán haladó társaság kisebb felfordulást okozott. Az RVH tisztje magában átkozódott, mégis mit képzelnek ezek a banditák, hogy a Nar Shaddán járnak? Canto Bightban nem volt szokványos látvány a fegyverek jelenléte, annak ellenére, hogy a vendégek nagy része a fegyverbizniszben utazott. Rajtuk kívül azonban számos más üzletben érdekelt teremtmények is a bolygó vendégei voltak, és bár mindannyian kezdték megszokni a rohamosztagok látványát, mégis tülekedve, egymást taposva igyekeztek kikerülni a vérgárdisták útjából. A Vérhold Szövetség a szektor legnagyobb bűnszövetkezeteként az egyik legelrettentőbb paramilitáris csapatokkal rendelkezett. A régi Szindikátus-féle kiborg harcosoknak most nyoma sem volt. A vérgárdisták arclemezes sisakot viseltek, vörös páncélzatuk annak a vérnek a színét öltötte fel, amit bármikor kiontottak volna az urukért. Papa Legba a vérgárdistái között haladt, sétapálcájával ütemesen kopogtatva a kövezeten. Talán valamiféle ütem-protokollt követett, ugyanis a vérgárdisták a bot koppanásainak megfelelően trappoltak mellette. A tekintélyes Papa elegánsabbnak hatott a helyi fegyvermágnás kaszinótöltelékeknél, de még a Magvilágokról idelátogatott törvényes üzletembereknél is. Az impozáns csoport lassított, amikor a rendőrök a közelükbe értek – bűnözők a hatóságokkal szemben, mint a régi szép időkben, gondolta az RVH tiszt. Intett, mire a rendőrök felzárkóztak a vérgárdisták mellé, persze tisztes távolságban a Vérhold embereitől. Tovább folytatták útjukat előre, a Vérhold vezetőjének óhaja szerint gyalog, ami afféle erődemonstrációnak tűnt az RVH-s tiszt számára. Ő maga beállt Papa Legba mellé, miközben megszólította a prominens alakot. – Üdvözlöm a Cantonicán, Papa Legba – köszöntötte a vendéget. Úgy tájékoztatták, hogy a Papa egyfajta megszólítás vagy cím a rejtélyes alak számára, afféle spirituális dolog. Ezért úgy döntött, továbbra is ezen a néven fogja hívni. – Hyd Algo biztos, Rendvédelmi Hatóság, Első Rend. Remélem, jól utazott, uram. A bolygó fölött lebegő csillagromboló hídján az arcát sisakkal elfedő, sötét köpenyes alak továbbra is mozdulatlanul állt, mint egy kőszobor. A fizikai megjelenéséhez nem férhetett kétség, ott állt a helyiség közepén.. de a lénye kilépett a testéből, és távol járt – a tudata messze az Erő metafizikai síkjában kóborolt. – Anakin – érkezett az elhaló válasz. Rin hirtelen úgy érezte, mintha egyszerre két hang szólt volna hozzá. Egy pillanatra átfutott a gondolatai között, hogy Charis felfedezte őt Allana Solo elméjében, ahogy megpróbált kinyúlni unokahúga felé az Erőben. De amikor Rin jobban kiterjesztette az érzékeit, nem érezte Charist. Csupán Allana meglepően halvány jelenlétét.. és egy másik, koncentráltabb tudatot, ami agresszíven próbált áttörni az előbbin. A művelete sikerült, a Rin által nyitott kapcsolaton át Allana fejéből nem Allana, hanem egy másik entitás lenyomata áramlott vissza Rin elméjébe. – Jacen! – sziszegte hangtalanul Rin. – Caedus – helyesbített a jelenés. Rin lelki szemei előtt materializálódott rég elhunyt bátyja képmása. – Akarsz hallani egy viccet? A kérdés hallatán ködös, távoli emlékek sejlettek fel Rinben. Csakhogy az Erőszellem szavaiban korántsem volt meg az a régi érzet, nem követte sem frusztráció, se megnyugvás.. csupán egy torz altónus kísérete. Rinben felötlött, hogy maga Tenel Ka sem mosolyodott volna el az ismerős kérdés hallatán – inkább végigfutott volna a hátán a hideg. – Mit akarsz? – kérdezte ridegen. – Hogy hívják az özvegyen maradt államfőt? – folytatta könyörtelenül Caedus szelleme. Miután Rin nem méltatta válaszra, elmondta a lezárást. – Solo. Leia.. Organa.. SOLO! Érted, nem? – Megéreztelek, ott, az Adumarnál – Rin visszafogta a türelmetlenségét. – Allanában. Mit akarsz? – szegezte neki ismét. Caedus arcán a néhai Sith Nagyúr mosolya játszadozott. Aztán elkomorult, de Rin érezte, hogy korántsem fejezte be a szórakozást. – A lányod védelemre szorul, Jacen – tette hozzá. – Erős szövetséges lehet a jövőben. Meg kell érnie a jövőt, hogy hasznát lehessen venni. – És mit gondolsz, miért vagyok itt, Rin? – emelte fel a szemöldökét Caedus. – Látod, én a művészneveden szólítalak, úgyhogy jó lenne, ha te is a választott nevemet használnád, öcsikém. – Nem hinném, hogy csak nevekről akarsz velem vitatkozni, Caedus – felete Rin. – Te csak ne aggódj Allana miatt – folytatta Caedus. – Azért vagyok itt, hogy vigyázzak rá. Az a Sith némber megölte Tenel Kát, de sosem sikerülhet neki Allana korrumpálása. Legfeljebb csak részlegesen. Mert mindig lesz a lány tudatában egy kis rész, ahol én vagyok.. ahol mi vagyunk. És te, kedves öcsém, aki mindig is tehetséges állattelepata voltál, ezt a kis részt elő tudod rángatni. A kellő időben. Rin nem válaszolt. Érzékelte a halott bátyja szavainak igazságtartalmát. – De egyelőre Allana nagyobb biztonságban van a Sith uralkodó védelme alatt, mint a te birodalmi barátaidnál – folytatta Caedus. – Vagy akár a Köztársaság káoszában, ahol könnyedén teret nyerhet a káosz. Vagy a mestered. – A mesterem? – kapta fel a fejét Rin. – Mi van vele? Azonban Caedus felvillantotta féloldalas Solo-mosolyát, majd halványodni kezdett. Mielőtt Rin felerősíthette volna az Erőbeli kapcsolatot, a bátyja képmása teljesen elenyészett. Már csak Allana tudatát érzékelte. A képlékeny elme éppen pihent, valószínűleg aludt. Rin sejtette, hogy a lánynak rémálmai lesznek a fejében történt beszélgetés utóhatásaként.. De mire utalt Jacen az utolsó mondatával? Mit tudott Renről, amit ő, Rin még nem? Rin eldöntötte, hogy amint ideje lesz, meditálni fog a dolgon. Az, hogy Allana a Hapes anyakirálynőjével, Charis császárnő és az ESB védelmében maradjon, a legjobb megoldásnak ígérkezett. Amikor Jainával Charis hajóján jártak, Rin megérezte unokahúga tudatában Jacent, és azt, hogy Jacen megvédelmezi őt a Sith úrnővel szemben.. ahogy a Sith úrnő is megvédelmezi Allanát. Rin ezért hagyta ott a lányt a hajón.. az Erőben már akkor érzékelte, hogy Allanát a sorsa egyelőre az anyakirálynő mellé köti. Mindez persze homlokegyenest szembenállt Ren Vezér terveivel. Az Első Rend és az ESB konfliktusa ettől csak még bonyolultabbá vált. Rin biztos volt benne, hogy a mestere máris elővette az ügyet, és a lehető leggyorsabban el akarja intézni a veszélyforrást. Talán egy háború a hasznára válik majd a lánynak.. Az éles harcban való kiképzés szülte a legnagyobb harcosokat. A lány teljesen képzett Sith-tanítvány lesz, mire Rin megkaparintja magának. Egy, az ellenség által jól felkészített fegyvert pedig mindig meg lehetett fordítani. Rin páncélkesztyűs keze az oldalán lógó régi fénykardmarkolatra csúszott.
|
|
|
Cantonica
Mar 17, 2019 10:48:02 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Mar 17, 2019 10:48:02 GMT 1
Az RSD Finalizer parancsnoki tornya alatt, közvetlenül a másodlagos híd mellett, a romboló legjobban védhető részén elhelyezkedő lakosztályban félhomályos sötétség honolt. A dísztelen fekete falakon halvány fényű lámpák pislogtak, középen kerek taktikai asztal állt. A központi helyiségből több ajtó vezetett tovább. Egyik ilyen mögött, egy kisebb, hatszögletű helyiségben, fekete székében ott ült a hajó főparancsnoka.
Körülötte, a falba mélyesztett tartókban különféle tárgyak lapultak. Holokronok – Jedi holokockák és Sith piramisok, és egy a Rin Lovagrend eszméit képviselő, a két oldal egyesítéséből született első datacron. A fal mentén körben sorakozó tárgyak között, a szögekben álló talapzatokon ott állt Lord Darth Vader összeroncsolódott sisakja, a Renegát művészien megalkotott fénykardmarkolata, valamint egy kisebb, erőtérrel védett holodiszk. Ez utóbbi értékes ereklyék hamuágyban feküdtek – olyan teremtmények hamvaiban, akiket a tárgyak tulajdonosa intézett el.
Rin deaktiválta az erőteret, és a kezébe vette a korrodált holodiszket. A csúcsfontosságú információkat tároló lemez ősöregnek tűnt, és szemmel látszott rajta, ahogy folyamatosan degradálódik. A rajta levő felvétel minősége máris nagy mértékben romlott, amióta Rin legelőször látta.
Az Erő átfutott az ujjai között, ahogy mentálisan megérintette a diszket. Belehelyezte a saját maga által összerakott speciális lejátszóba, ami képes volt a régi tárgyat úgy kezelni, hogy kierőszakolja belőle a felvételeket. Mindazok, akik látták ezt a felvételt, illetve más, ugyanilyen holodiszkek tartalmát, mindent megtettek, hogy bebizonyítsák: a tartalom hamis. Csakhogy az erőfeszítések ellenére mindig bebizonyosodott, hogy a felvételek eredetiségéhez nem férhet kétség, és semmilyen holohamisító szerkezet nem képes arra a pontosságra, amit ezek a holovideók mutattak.
Rin elindította a felvételt, és levette a sisakját, hogy a szabad szemével láthasson. Előtte halovány, füstszerű holofény jelent meg, ami egyre darabosabbá és színtelenebbé vált, minél inkább összerakta a képet. Nem a megszokott, a jelenkor technológiájához mérhető felvételt hozott létre, hanem hatalmas kockákból álló háromdimenziós képsorokat. A kifinomultsága mégis meglepőnek bizonyult – Rin úgy érezte, magát a valóságot látja.
Az Erőben érzékelte, hogy ez így is van.
A felvétel az endori csata után kezdődött. A hologram hatalmas orbitális platformokat mutatott, amik a galaxis különböző ismert világai fölött helyezkedtek el, és tűzvörös poklot zúdítottak a legnépesebb lakossággal rendelkező településekre. Lázadó és birodalomhű világok egyaránt égtek, miközben a csapást megparancsoló birodalmi admirálisok hátratett kézzel, rezzenéstelen arccal figyelték az esztelen tömegmészárlást. Egyetlen óra leforgása alatt milliók pusztultak el – Rin egy pillanatra úgy érezte, mindez a valóságban, most történik.
A kép ezután egy sivatagbolygóra váltott, ahol az eddig látott legnagyobb és legvéresebb csata bontakozott ki – a Galaktikus Birodalom és az Új Köztársaság erői végső harcukat vívták a galaxis uralmáért. A lázadók egyértelmű túlereje arra engedett következtetni, hogy a birodalmiak valamit elszámoltak. Egyik esemény követte a másikat, és a Birodalom hatalmas csillagrombolói, élükön egy hatalmas szupercsillagrombolóval zuhanni kezdtek a bolygófelszín felé. Tüzes háromszög-nyílvesszőként fúródtak a homokba, örök sírjukba halva, történelemnek feledve.
A holodiszk képe elsötétült – Rin még sosem látta a felvételnek ezt a korrodált részét, ugyanis az már azelőtt megsérült, mielőtt az ő markába került volna. Az Erővel kellett úgy manipulálnia a felvételt, hogy az egyetlen még ép részlet előtörhessen a vetítőből.
A színtelen felvételen is jól látszott, hogy a megjelenő alak fekete tunikát és szaggatott köpenyt visel. Csuklyáját sisakos fejére húzta, dermesztő hangján rászólt az előtte reszkető öregemberre. Az öreg dacosan mondott valamit, mire a maszkos bólintott – hirtelen mozdulattal előrántott egy markolatot, amiből háromágú fénypenge szökkent elő. A másodperc törtrésze alatt lesújtott az öregre, aki holtan rogyott a homokba, mint egy kitömött zsák.
Rin érzékelte az Erőn keresztül, hogy az öregember ismerős. De a keresztpengés, sisakos alak még inkább az volt.
A felvétel itt véget ért. Rin óvatosan kivette a holodiszket, és visszahelyezte az erőtér jótékony védelmébe.
A törékeny tárgyat évezredekkel ezelőtt Revan, a Sithek és a Jedik által egyaránt elismert történelmi személyiség szerezte meg. Ennek a holodiszknek a hatására Revan magára hagyta a Jedi Polgárháborúból éppen csak kilábaló Köztársaságot, és elment az Ismeretlen Régiókba, hogy saját maga küzdjön meg azzal a külső fenyegetéssel, aminek a létét a felvétel bizonyította. Darth Traya, aki még Arren Kae-ként Revan eredeti mestere volt, nem tudta, hová kövesse egykori tanítványát, ezért befejezte a munkáját – kiirtotta a Jediket, majd a Száműzöttet felhasználva a Sitheket is, elvéve a táptalajt az odakint ólálkodó ellenségtől. Hiszen tudta, hogy minél kevesebb Erőérzékeny él a galaxisban, annál kevesebb potenciális célpontja – és ügynöke – lesz a Káosznak.
Mert Darth Traya megtudta, hogy az Igazi Sith Birodalom nem fizikai képződmény, nem a Régi Köztársaság vagy a régi Sith Birodalom korrupt maradványait jelentette. Ami odakint ólálkodik, az rosszabb bármilyen birodalomnál, és több köze van a hithez, mint a fénykarddal hadonászó bolondokhoz. Az Igazi Veszély ugyan a Sith arcát ölti magára, mert ez a legkényelmesebb – de nem igazi, hanem metafizikai birodalom.
A Káosz birodalma – és a Káoszt képviselő lényeké.
Traya eredetileg magát az Erőt is el akarta pusztítani, amíg rá nem jött, hogy az ellenség, a valódi ellenség az Erőn kívül is létezik. Így, még mielőtt őrült terve megvalósulhatott volna, a Száműzöttel saját magát is megölette, mielőtt elküldte a renegát Jedit Revan után, tudván, hogy Revannak minden segítségre szüksége lesz.
A száműzött különlegességét az adta, hogy ő maga egy tátongó üresség volt az Erőben – egy olyan lény, aki nem volt része az energiamezőnek, mert olyan egyedülállóan vágta el magát tőle a háborúban, hogy az Erő számára megszűnt létezni. Csupán a másokkal való kapcsolatából érzékelte újra azt, így mégis az Erő része volt – akárcsak az ellenségei, a Káosz teremtményei. Traya az egyetlen ideális jelöltnek tekintette őt a harchoz, és elküldte, hogy Revan legjobb eszköze lehessen.
Ezután nem tudni, mi történt. Revannak és a Száműzöttnek valószínűleg sikerült késleltetniük a káoszlények támadását, hiszen csak most, évezredekkel később mutatkoztak meg. Sordis és Rin sokat kutattak Traya, Revan, illetve a Száműzött Jedi által hátrahagyott esetleges figyelmeztetések, vagy egyéb információk után, amíg összerakták a valódi történéseknek eme kirakósát.
Rin újra rápillantott a holodiszkre. Amikor Revan látta ezt, vagy egy ehhez hasonló filmet, átállt a sötét oldalra, hogy Sithként megerősítse a Köztársaságot a gonosz ellen – akkor még nem tudhatta, hogy a Káosznak teljesen mindegy, hogy a Köztársaságot Jedik vagy Sithek irányítják. Darth Sordis, a hithű Sith Lord, amikor Ren Vezér megmutatta neki a felvétel egy másik részét, megszűnt egyszerű Sith Nagyúrnak lenni. Jacen Solot is nagyban segítette az átálláshoz egy másik holodiszk, Rin pedig a látottak hatására önként állt Ren mester és az Első Rend szolgálatába.
Most pedig eljött az idő az EGB-hez való csatlakozásra. A többi filmet is meg kellett találni – efféle bizonyítékok nem csak a Káosszal szembeni felkészüléshez voltak elengedhetetlenek, nem csak a többi valóság meglétének és veszélyének bizonyítására. És ahhoz, hogy megtalálják őket, nagyobb terület kellett, így az Első Rend már nem elég a feladat teljesítéséhez.
Apró csipogás jelezte, hogy keresik az interkomon. – Igen? – kérdezte Rin. – Uram, a tolvaj nem hajlandó beszélni – jött Pyre parancsnok hangja. – Ellenáll a szondadroidoknak, egyelőre nem kezdtük el a fizikai megtörését. – Valószínű, hogy valamennyire Erőérzékeny – töprengett Rin, ahogy felötlött benne Maz Kanata, ahogy a Takodanán harcol a rohamkommandósokkal. – Nekem van egy másik módszerem. Lássák el a foglyot, amíg odaérek! – Igenis!
...
A vallatószoba direkt úgy volt felépítve, hogy a fogoly úgy érezze, a falak menten összezúzzák. Bármilyen szögben is nézelődött, az a benyomása támadt, hogy a ferde mennyezet, a hátrafelé összeérő falak, valamint a lekerekített sarkak az előző percben sokkal távolabb voltak, mint a nézelődés pillanatában. Ezt a hatást fényekkel is segítették, arról az állandó, éles fehérségről nem is beszélve, ami az áldozat szemét gyötörte.
A kamra fala félrehúzódott, és Rin főparancsnok lépett be. A férfi most nem viselt sisakot – Maz meglepődött, mennyire fiatalos, illetve mennyire jóképű. Ha nem vágna olyan búskomor képet, talán még némi csibészség is lehetne a tekintetében. De úgy tűnt, a vonásai nem ehhez voltak szokva.
– Jól ellátták? – kérdezte a férfi merev, de kellemes hangon.
– A bajom? Mondhatjuk – közölte Maz. Megpróbált mozogni, de a csuklóit, a törzsét, a nyakát és a lábait szalagok szorították a kínpadra. – Ki maga?
– A vendéglátód vagyok, tolvaj – lépett közelebb a férfi. – De ha együttműködsz, már nem sokáig. Csupán Enfys Nestről kell elbeszélgetnünk.
A páncélos harcos megölte az egyik rendlovagot, akit Rin főparancsnok személyesen képzett ki. Maz sejtette, hogy a birodalmi bosszút akar állni a bajtársa elvesztéséért, vagy a szokásos torz birodalmi büntetőhadjáratot folytatja azok ellen, akik ellent mertek mondani neki.
– Már elmondtam, amit tudok – mondta Maz, és nyelt egyet. – Enfys Nest a Felhőlovasok vezetője, ami egy kalózbanda.
– Ennél azért többet tudsz – mosolyodott el a férfi, és még közelebb lépett. – A kémeink információi szerint sokkal közelebb álltok egymáshoz, mint ahogy azt el akarod hitetni. Te.. – Rin egy pillanatra lehunyta a szemét. – Tiszteled őt.
– Mit csinálsz?! – próbált mozogni Maz.
Rin lenézett a töpörödött, sárgabőrű öregasszonyra. Most nem volt rajta a szemüvege – szemei olyan aprók voltak, mint a mazsola.
– Némileg fogékony vagy az Erőre – mondta a főparancsnok, és a kezét a csempészvezér homloka elé tette. – Erős az akaratod. Biztos, hogy nem hatnak rád az elmetrükkök.
– Arra mérget vehetsz – hunyta le a szemét dacosan Maz.
– Csakhogy ez most nem trükk lesz – folytatta hűvös nyugalommal Rin.
Ő is lehunyta a szemét. Az Erő olyan hatalom birtokába juttatta, ahová közönséges Erőhasználók nem érhettek el. Látta a kis teremtmény komplex érzelmi változásait, érezte az ellenállását, hogy nem egyszer hiúsított meg hasonló behatolásokat az elméje ellen.
– Öregebb vagy, mint hittem – mondta félhangosan Rin. – Ilyen életkorral nem csoda, hogy ilyen messzire terjed a kapcsolati hálód. Ez már csak a száraz logikát nézve is azt jelenti, hogy többet tudsz, mint amit elmondasz.
– Szállj ki a fejemből, te állat!!
– Ne félj – nyugtatta Rin. – Fáj, igaz? Én is érzem. Ebben a pillanatban ugyanazon megyünk keresztül. Igen, itt van. A páncélos kalóz.. Á, igen, látom a sivatagvilágot, a finomítóállomásokkal. És van egy név is, ami más, ami már ismerős.. és.. Jedi!
Rin szemei felpattantak. Maz felnézett, és a férfi elégedett arcát látta maga fölött.
– Nem.. – nyöszörögte, amikor rádöbbent, hogy besúgott valakit, akivel évekig dolgozott együtt. Akarata ellenére is a birodalmiak kezére játszott.
Vallatója azonban már nem volt ott, amikor újból körülnézett.
…
– Sarasi Suun tábornok, Jedi lovag. Harcolt a hindari ütközetben, számos egyéb csatában, fiatal kora ellenére kitüntetett veterán.. – sorolta Pyre.
A sárga páncélos rohamosztagos parancsnok Rin mellett állt a Finalizer hídján. Az előttük sorakozó holografikus adatok Pyre kezének mozgására váltakoztak, egyelőre csak a felszínes információkat olvasta fel.
– Taktikus, ravasz észjárású. Viszonylag átlagos Erőképességekkel rendelkezik, de számító alak. A vong háború után otthagyta a Rendet, bár hivatalosan sosem lépett ki. Kalózként szerzett hírnevet magának a hutt szektorok területén.
Rin megnyitott néhány részletesebb fájlt – a Jedi adatbank meglepően részletesnek bizonyult. A másik forrás az Első Rend által az új területekről beszerzett, a bűnöző szövetségesek által továbbított infonetes és egyéb hozzáférésű adatokból eredt.
– Hogy volt képes ez a lecsúszott rablójedi megölni egy rendlovagot? – töprengett hangosan Rin. – Érzem, hogy több van emögött.. illetve előtte. A jövő valahogy kapcsolódik ehhez a személyhez. Állítson rá néhány ügynököt erre a Suunra, parancsnok – utasította az adjutánst.
– Ahogy óhajtja, uram – tisztelgett Pyre. – Mi legyen a fogollyal?
Rin újból az adatokra meredt.
– A bűnözőkkel való újdonsült barátságunk jeléül.. engedje szabadon. Talán nem is Suunt kéne megfigyelnünk – az efféle sikamlós gazemberek mindig kicsúsznak a merev birodalmi eljárásmód alól. Maz Kanata majd elvezet minket hozzá.
– Máris intézkedem, uram.
– Főparancsnok! – hallatszott Vale kapitány hangja valahonnan a háttérből.
A vetítő fölötti információk elhalványodtak, majd eltűntek, mire Rin megfordult, hogy szembenézzen a tiszttel. – Mit akar, kapitány? – A Legfőbb Vezér kapcsolatba akar lépni önnel, uram! – Kapcsolja be! – parancsolta Rin.
A híd átjárója közepén Ren Vezér természetellenesen felnagyított feje jelent meg. A hologram megremegett, de a technikusok gyorsan stabilizálták az adást. A sárga szemek megkeresték Rint, és rátapadtak. – Mit óhajtasz, mester? – kérdezte a főparancsnok, és lehajtotta a fejét. – Beszédem van veled, Rin nagyúr – szólt mélyről előtörő hangján a Legfőbb Vezér. – Gyere a Ton Muundra! – Azonnal indulok, mesterem. – Ne várakoztass meg! – reccsent a hologram, azzal eltűnt.
Egy pillanatig néma csend volt a hídon. Aztán Vale kapitány közelebb lépett. – Intézkedtem, főparancsnok – közölte készségesen. – Néhány másodperc múlva indulunk. – A lehető leggyorsabban kell megtennünk az utat! – parancsolta Rin. – A legnagyobb teljesítményre kapcsolunk, uram! – Akkor se térjen le a pályánkról, kapitány, ha maga Sordis toppan be a hídra! Mielőbb oda kell érnünk. Ne késsen el – emelte fel fekete kesztyűs mutatóujját a kapitány felé.
Vale szeme elkerekedett, majd nyelt egyet. Aztán sietősen bólintott. – Igenis, nagyúr!
Rin visszafordult a transzparacélablak felé. A látkép megváltozott, ahogy a csillagromboló az úticélnak megfelelő pálya felé fordult. A következő pillanatban a tér megremegett, és a csillagok rövid késleltetéssel belemosódtak a hiperűr alagútfalába.
|
|
|
Post by Enz on Mar 18, 2019 7:04:04 GMT 1
Az utolsók között futottak be a Fekete Nap és a Triád képviselői, és minden szempontból érezni lehetett, hogy nem hazai terepen mozognak. Fő bázisaik a Hutt Űr nyugati és déli részén voltak, Nar Kanjin, Nar Kreetán és Nar Kaagán, utóbbiakat még Zegbától foglaltak el a vigok. Persze igyekeztek a megfelelő fényűzéssel megjelenni a bűnözőtársaik előtt, de korántsem vitték túlzásba a dolgokat, főleg, mert Korvik vigo nem volt túl nagy bizalommal a Hutt Űr új urai iránt. Egykori katonaként túlságosan is bizalmatlan volt, meg nem is különösebben érdekes figura, sokan túlságosan is szürkének és fáradtnak találták, miután a halál közeli állapotból visszahozta a Fekete Napot. Most is egyszerű ruhákat viselt, talán az egyszerű szemlélődő meg sem tudta volna mondani, hogy ő a legfontosabb vigo a bűnszervezetben. Mellette lépdelt hűséges mon cal helyettese, Loki vigo, akivel együtt győzték le a hatalmat magának követelő huttot. Alaposan megváltozott azóta a világ, és ami a legnagyobb kihívásnak tűnt, az már csak egy emlékké fakult emlékezetében. Flottáik parancsnokát, Lacroze-t nem hozták magukkal, készen arra, ha a mostani megbeszélés nem alakul a tervek szerint. Helyette itt volt Fess vigo, aki magabiztosan lépdelt mellette. Ord Mantell régi urát a nagaiok kergették ki bázisáról, és Korvik meglehetősen elégedetlen volt a teljesítményével, így hosszú időn keresztül kellett dolgoznia ahhoz, hogy a zabrak vezető újra megbízzon benne. De azóta meglehetősen jó tárgyalóvá vált, így bizalommal támaszkodhatott rá.
Mögöttük érkezett a Kanjiklub és a Triád többi szervezetének képviselője. Az egykori tioni hadifoglyokból lett bűnözők a huttok fontos harci rabszolgáivá váltak, majd saját függetlenségüket is sikerrel szerezték meg. A küldöttek mind igen extravagáns módon festettek, ez náluk az önkifejezés egyik igen sajátos formája volt. Élükön Tzeen Xengk haladt, a bolygó és a Triád megkérdőjelezhetetlen ura, aki személy szerint nem volt túl jó viszonyban a guviaiakkal, és a két oldal fegyveresei most is bizalmatlanul méregették egymást. Szorosan mögötte lépdelt bizalmasa és testőre, a festett rózsaszín tincsekkel teli hajú Zelinda követte. Annak ellenére, hogy Xengk nagy nőcsábász hírében állt, nyilvánosan mindig vele együtt mutatkozott, ahogy a nő egyszerre volt amolyan végrehajtója is. Korviknak saját szeretője, Lyna jutott eszébe, aki Anzaton vesztette életét. Velük volt még meglehetősen véres kezű és könyörtelen helyettese Volzah Xhong is, aki számos esetben bizonyította rátermettségét. Xhong ugyanakkor sokak szerint elég befolyásossá kezdett válni ahhoz, hogy idővel átvegye a Triádvezér pozícióját mentorától, Xengktől, és ezzel láthatóan az említett főnök is tisztában volt. Számos kanji férfi és nő érkezett a követségükkel, így a kíséretük legalább annyira színes és sajátos volt, mint a legtöbb küldöttségé. Korviknak be kellett látnia, hogy közeli szövetségeseiknek jobban megy a klasszikus bűnözői erőfitogtatás, mint neki.
A küldöttségek befordultak az egyik utca irányába, miközben Korvik még mindig a gondolataiba merülve lépdelt emberei gyűrűjében. Saját öröklése jutott eszébe, ami korántsem volt tisztázva a szervezeten belül, ezért tartott tőle, hogy halála esetén újra belharcok robbannak ki. Azt azonban nem lehetett mondani, hogy ne lennének jó jelöltek a pozícióra. Például Feinn, a coruscanti vigo, aki nagyon ügyesen tartotta a kezébe a dolgokat a Köztársaságban, sőt bizonyos információk szerint meglehetősen befolyásos barátokat is szerzett magának, így nem különösebben zaklatták a hatóságok. Azonban ez meglehetősen távoli veszélynek érződött a mostani helyzethez képest. Nemcsak a Vérhold vagy az Első Rend, de a sithek miatt is. Alysse vigo révén el tudták érni, hogy a Sith Egyház védelmébe vegye őket, amikor a Vérhold támadást intézett ellenük, de aztán a sith főerők gyors és kegyetlen támadást intéztek fő bázisterületük, Saleucami és a környező rendszerek ellen. Egyedül az kímélte meg őket a súlyos veszteségektől, hogy Alysse révén időben előzetes figyelmeztetést kaptak. Saját igazgatású területeik így azonban már csak a Hutt Űr területén maradtak, de a Fekete Nap akkor volt a legerősebb Xizor herceg vezetése alatt, amikor nem is voltak ehhez hasonló saját területei. Talán a jövőbeli túléléshez vezető út is valami hasonló. De az akkor sem hagyta nyugodni, vajon miféle kettős játékot játszanak velük a sithek. Most azonban a tárgyalásokra kellett elsősorban koncentrálnia, és ezek fényében eldönteni, mi legyen a Nap következő lépése. Több ezer év alatt a Nap ugyan többször volt leszállóágban, mégsem akarta, hogy az ő nevéhez kötődjön annak szégyene, hogy az elbukik. Akármivel is kellett szembenézniük, a Nap mindig utat talált, hogy újra emelkedőágba kerüljön. Most sem lesz ez másként.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 8, 2019 16:39:19 GMT 1
Miután a nagy hatalmú teremtmények, akiket az Első Rend meghívott a Canto Bighti találkozóra, mindannyian elhelyezkedtek a hatalmas, kör alakú asztalnál, és testőreik elvegyültek a falak mentén strázsáló rohamosztagosokkal, elkezdődhetett az alvilág és a birodalmiak közötti rendhagyó találkozó. A testőrök közül néhányan beálltak a gazdáik mögé – a székek olyan távolságban voltak elhelyezve, hogy mindenki kommunikálhasson a szárnysegédeivel és a tanácsadóival.
Az asztal ablak felőli, legelőkelőbb részén ült Papa Legba, a Vérhold Szövetség vezetője. A sötét bőrű, tradicionális, sötét színű öltözéket és arcfestést viselő alak uralta a Hutt Űr alvilágának nagy részét, amióta a Szindikátus összeállt a Brodrig-féle Tőzsdével, és bekebelezte a kisebb szervezeteket. A bűnvezér a legtekintélyesebb volt a társaságból, a puszta jelenléte hatalmat árasztott.
Mögötte nem messze, vérgárdisták kíséretében ott állt Kuordis Kwest, a galaxis leghírhedtebb fejvadásza. Kwest valamikor Lord Brodrig fizetési listáján szerepelt, így ette be magát a Tőzsdén keresztül a Vérhold hold-, illetve vérholdudvarába is. Mindenki tudta, hogy annak dolgozik, aki a legtöbbet fizet, így nem volt meglepő, hogy most még csak nem is az Első Rend vagy a többi szervezet, hanem Papa Legba mögött strázsált.
A Vérhold Szövetség vezetőjétől jobbra ott ültek a nagy múltú, az egész galaxisban ismert Fekete Nap vezetői. Korvik vigo egészen jellegtelen figurának tűnt ahhoz képest, hogy ő irányította az egyik legbefolyásosabb bűnszervezetet. Korvik mellett mon cal helyettese, Loki vigo nézelődött, aki azt próbálta eldönteni, hogy az asztalon tálalt húsok közül vajon van-e olyasmi, amit a saját fajából készítettek a házigazdák.
Aguro Fess vigo, Ord Mantell régi ura, most pedig Korvik vigo egyik legfontosabb szövetségese kifejezéstelen arccal bámulta a társaság többi tagját.
Papa Legba másik oldalán a Nar Kanji legújabb, az utóbbi időben nagy befolyásra szert tett Triád vezetősége ült. Tzeen Xengk, a Triád főnöke a bizalmasa és testőre, Zelinda mellett helyezkedett el, a főnök másik oldalán pedig Xengk véreskezű jobbkeze, Volzah Xhong ült. A kanji társaság állandóan hunyorogni látszott, mert fajuk sajátossága volt, hogy a szemeik szűkebbek voltak a velük rokon emberi faj ugyanezen szervénél.
A Hutt Kartell a Vérholdhoz még nem csatlakozott maradványait képviselő Gwarra'gwarra, a hutt páncélos hutt volt, az eredeti kartelltagok távoli rokona, teljes páncélzatban és öltözékben, ami a fajánál egészen rendhagyónak számított. Trandoshan testőrei viszkető ujjal nézelődtek, miközben az ajkaikat nyalogatták a sok ínyencség láttán, amit a vendégsereg jelenthetett a számukra, amennyiben harcra kerül a sor.
Gwarra'gwarra mellett a Pyke Szindikátus pyke képviselője, Quay Tolsite, és a Corporate Hatóság Hutt Űrbe menekült hányadának képviselője, Dorothek prex, valamint Dryden Vos ültek. A Kelet-Galaktikus Társaság, a Pyke Szindikátus és a CSA egy érdekszövetséget alkottak, hivatalos képviselőjük Dryden volt.
A gengszterről sokan tudták, hogy a Vörös Hajnal Alapítványon keresztül mosta az illegális gázporfűszerből és rabszolgakereskedelemből, valamint peremvidéki világok kizsákmányolásából szerzett pénzét. Azért támogatott kieső, szegény bolygókat, mert az ottani fiatalság úgy fizette vissza a nagylelkűségét, hogy örök életükre hűséget esküdtek neki. A Társaság és Dryden Vos bérgyilkoshadserege olyan szervezett és félelmetes lett, hogy csupán a nagy bűnszervezetek vehették fel velük a versenyt.
Dryden mögött fekete páncélos hylobon-gárdistái strázsáltak, összekeveredve a CSA orgyilkosdroidjaival és a pykeok saját védelmi erőinek tagjaival.
Közvetlenül Papa Legbával szemben az Első Rend tárgyalói ültek: Taval Versio adminiszter, aki bordó overalljában ugyanúgy lehetett volna katona, mint politikus, Lysij tábornok, aki a flottát képviselte, valamint az Rendvédelmi Hatóság által küldött, rideg képű Rane Lasal, aki a semmitmondó népbiztos címet viselte.
A házigazda, Jard Canto gróf nem volt jelen a tárgyaláson – az Első Rend vezetői úgy vélték, nincs szükség moderátorra, ha ott vannak a krómosztagosok és a speciális egységek.
Taval Versio szólásra emelkedett – a gengsztervezérek leplezetlen gyanakvással bámulták meg.
– Barátaim! – szólt az adminiszter, és üdvözlő mozdulatot tett. – Ne vesztegessük az időnket, biztos vagyok benne, hogy mindenki nagyon elfoglalt személyiség. Rá is térnék az első megbeszélnivaló pontra: az Első Rend már korábban is kijelentette, de megismétlem.. A vállalkozásaik működésébe nem fogunk sem hatóságilag, sem politikailag beleszólni. Szükségünk van egymásra – nekünk az önök jól kiépített gazdasági árnyékállamára, önöknek a védelmünkre és a garanciáinkra..
|
|
|
Post by sithlord on May 14, 2019 17:03:44 GMT 1
-Nos nyilván nem lesz zökkenőmentes az együttműködésünk! -emelkedett szólásra Vorennus, Papa Legba álcájában. -Mi nem tűrjük a maguk fajták uralmát, különösen az üzleti életünkben! Legba szavait egyetértő morajlás támasztotta alá, amit amaz hamar le is intett. -Szeretnénk tudni mi az amit ténylegesen akarnak és mi mit kapunk netán veszítünk?
Vorennus komédiának tartotta az egész bohóckodást, de pontosan tudta hogy itt most nem lehet mellébeszélni sem pedig hibázni. Egyetlen apró hiba is háborút robbanthat ki, erre pedig a szervezet a Vérhold még nem állt készen. Elméjében átfutottak a lehetséges taktikai pontok. Vagy az Első Renddel köt szövetséget és a Fekete Napot iktatja ki, átvéve a Nap területei felett az irányítást, vagy éppen ellenkezőleg: az Első Rendet söprik ki innen a Fekete Nappal szövetkezve...
Ezen a meetingen jelen volt még valaki, akire senki sem gondolt volna. Monroe Tábornok hosszú utat tett meg azóta, hogy Lábatlan Shantalt foglyul ejtette és napi rendszerességgel kínozta. Sikerrel épült be a Vérholdba mint kínzómester, rövid idő alatt nagy rangot szerezve magának. A fedősztoriját is készségesen elhitték neki, miszerint Luu'thor átpártolása és a többi és a többi, megfeküdte a gyomrát ezért otthagyta régi főnökét. A magával hozott emberekből azóta megalapította a Vérgárdát, amely a Vérhold Szövetség leggyilkosabb osztaga lett.
Valódi feladata azonban az volt hogy jelentsen, egyenesen Luu'thornak az itt folyó machinációkról...A feladat untatta, de az vigasztalta hogy Santhal a szállásán várta, nem sok kedvvel persze, hogy Monroe megdugja, megerőszakolja az összes elérhető és nem elérhető nyílásán keresztül, a férfinak ez pedig már afféle drog volt. Ez volt számára a kikapcsolódás... Senki, legfőképpen ez a pojáca, nem sejtette Monroe valódi terveit...Ez pedig egyelőre a homályban is marad...egyelőre!
Vorennus kivárt, majd feltette a kérdést, amire mindenki kíváncsi volt. -Mi hát az Első Rend ajánlata számunkra és miért hívtak ilyen nagy elánnal ide minket?
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 17, 2019 17:01:36 GMT 1
Az egyik oldalajtón tiszti ruhát viselő, meghatározhatatlan rangú alak lépett be, és egyenesen Versio mellé sietett. Az adminiszter időt kérve feltette a kezét, majd átböngészte az orra elé dugott adattábla adatait. – Erről tudok – közölte. Ren Vezér már korábban beszámolt neki az Első Rendben történő változásokról. – Értesítsék a Vezért, hogy minden rendben van.
Ez alatt természetesen azt értette, hogy támogatja Rin Legfőbb Vezért, a banditák előtt azonban nem akart világosabban fogalmazni. Most nem azért volt itt, hogy ilyen ügyekkel foglalkozzon. Egyébként meg hogyan is ne támogatta volna Rint, aki mellett Pyre parancsnok is szolgált? Versio adminiszter fivére, Jovo, aki a Speciális Erők kötelékében szolgált, igen szoros kapcsolatot ápolt a rohamosztagosok aranypáncélzatú vezetőjével, pontosabban a lehető legbensőségesebb kapcsolatot. Ha Versio azt akarta, hogy Jovonak ne essen bántódása, támogatnia kellett Rin Vezért, és remélte, hogy Pyre is ezt teszi.
Elküldte maga mellől a hírhozót, majd ismét az asztaltársasághoz fordult.
– Ó, sajnálom, hogy nem tolerálják a megszállásunkat – felelte kissé gúnyosan, reagálva Papa Legba iménti kifakadására. – De mit lehet tenni, mit lehet tenni.. A helyzet így marad, és önöknek nincs más választásuk. Tehát – folytatta Versio –, ahelyett, hogy fellázadnának ellenünk, vagy szabotálnák a gazdasági érdekeinket, úgy döntöttünk, hogy összehívjuk ezt a találkozót a konfliktus elsimítására. Ahelyett, hogy elsöpörnénk az önök.. hogy is nevezik, szervezeteit.. inkább együttműködést javaslunk. Pontosabban – tette hozzá – van egy üzleti ajánlatom az önök számára.
– Miféle ajánlat? – morogta Volzah Xhong.
– Önök garantálják az Első Rend számára, hogy nem kezdenek háborús, illetve szabotáló megmozdulásokat a Hutt szektorok területén – hajolt előre Versio. – Sem hadi, sem gazdasági értelemben, sem az Első Rend, sem egymás ellen. Mi pedig cserébe hadi védelmet, az árnyékgazdaság legalizálását és a gazdasági érdekek közös megtárgyalását, valamint gyors és hatékony megoldást javaslunk a főbb problémáikra.
– Hogy érti azt, hogy legalizálni? – emelkedett szólásra Gwarragwarra, a hutt. – Itt eddig az volt a törvény, amit mi mondtunk! Ennél legálisabb nem is lehetne! Erre maguk bepofátlankodnak ide, átveszik a politikai vezetést, és a gazdaságra is rá akarják tenni a kezüket? Vagy elment az esze, vagy tud valamit, amit én nem.. Úgy gondolom, az üzleteink átjátszása még maguknak is túl sokba kerülne.. ehehe.
– Egyvalamit hadd bocsássak előre – szólt Versio, kissé ingerültebben. – Maguk csak ne követelőzzenek. Itt nálunk van az erő, és hogy ezt világosabbá tegyem: egy szavamba kerül, hogy ránk robbantsák ezt az egész épületet! Úgyhogy kérem, ha lehet, civilizáltan társalogjunk.
– Nem is tudtam, hogy az Első Rend tisztjeinek ilyen keveset jelent a saját életük.. – mosolyodott el gunyorosan Dryden Vos.
– Mi egy ideának élünk – közölte komoly arccal Versio. – Az életünk fikarcnyit sem jelent a rend és biztonság elvének fenntartásához képest! Ne gondolja, hogy nem áldoznám fel a saját embereimet és saját magamat is azért, hogy az ellenségeimet eltöröljem a létezésből..
– De ha meghal, mielőtt kidaná a parancsot.. – emelte fel hosszú csövű fegyverét az egyik bandita.
– Elég! – emelte fel a kezét Versio. – Ha megölnek minket, akkor is ugyanaz fog történni. Amint mondtam, ennek a tárgyalásnak a lényege egy közös érdekszövetség létrehozása, nem pedig a gyermeki sértődöttség levezetése!
– És hogyan akarja egész pontosan elérni mindazt, amit kér – szólt Papa Legba. Hangjának tekintélye betöltötte a teret, és kiérződött belőle a maró megvetés. – Azt, hogy mi itt ne essünk egymásnak. Azt, hogy törvényesítsék a helyi gazdaságot.
– Az Első Rend hamarosan szerződéseket köt galaktikus méretű cégekkel – biccentett Versio. – Önöknek engedniük kell, hogy ezek a cégek felvásárolják az önök.. legalizálhatóbb érdekeltségeit és vállalatait. Az Első Rend törvényesíti azokat a területeket, amiket lehetséges, cserébe gazdaggá tesszük önöket.. És szemet hunyunk bizonyos.. kérdésesebb tevékenységeket illetően, amit önök oly nagy szakértelemmel folytatnak. Az önök erőforrásaival és kapcsolataival gyárakat, műhelyeket és gépeket telepítünk bizonyos bolygókra, például a Sleheyroni gázlelőhelyekre.. A cégeink pedig felvásárolják az önök üzemeit, így mentesülnek az adó alól és milliárdokat keresnek órák leforgása alatt.. Mi legalizálunk és átveszünk, önök gazdagodnak.
– Szóval önök ott vakarják, ahol nekem viszket, én pedig ott, ahol maguknak.. – szólt közbe most először Korvik vigo, a Fekete Nap vezére. – Íme az első dolog, amit a békességért és az együttműködésért cserébe kérünk..
|
|
|
Post by Enz on May 20, 2019 14:07:54 GMT 1
Versio intett neki, hogy folytassa csak. Korvik azonban kivárt még egy kicsit, és szemével az asztal körül ülőket pásztázta. Minden egyes pillanattal egyre kevésbé tetszett neki a helyzet, és ez az egész tárgyalásnak nevezett komédia. Az adminiszter birodalmiakra jellemző arroganciával azt hitte, kizárólag a nyers erőre támaszkodva mindenkit behódoltathatnak. De mire ment a Birodalom a sok ezer csillagrombolójával a korabeli Nap ellen? Xizor herceg még magából Vader nagyúrból is bolondot csinált hosszú időn keresztül. - Érdekes, mennyire megkérik az árát a "védelmüknek", még ha leginkább csak maguktól védenek is meg minket - tört ki Aguro Fess vigoból, aki láthatóan már legurított pár pohár kesselit a tárgyalás előtt. Korvik alapvetően nem szerette a vigo szabadszájúságát, de jelen esetben amit kimondott az igaz volt. - Ez a Galaxis rendje, a hierarchia. Maguk kereskedőket meg hasonlókat "védenek meg" hasonló módon, a Galaxis irányítására rendeltetett Első Rend részéről természetes, hogy megkéri az árát a maguk békén hagyásának - felelte Versio, nem is kertelve a nyilvánvalót illetően. - Ugyanakkor ne feledje, adminiszter, akadnak itt mások, több hajóval, mint maguk - replikázott Fess vigo. - Nem tetszik a hangneme - felelte látszólag hűvösen az adminiszter, és Korvik úgy látta, kellőképpen elő volt készítve a terep rá, hogy becsatlakozzon, főleg mielőtt esetleg elszabadulnak az indulatok itt a teremben. Senki se örülne annyira pár tonna törmeléknek a nyakában. Jól hallhatóan megköszörülte a torkát, így Fess vehette a lapot, és Versio se túl sokáig lövellte felé a megvető tekintetét, mielőtt felé fordult volna. - Amit Fess vigo mond, abban van igazság. Védelmet ajánlanak, nekünk pedig szükségünk van rá. Pár hete a sithek és a hapanok egyesült flottája elfoglalta a teljes bázisterületünket Saleucami környékén. Ez nemcsak nekünk veszteség, de maguknak is, hiszen számos legális tevékenységünk is volt ott, ami már sith kezekbe került - mutatott rá a helyzet fontosságára Korvik. - És úgy hírlik, a császárnő nem kíván megállni a Hutt Űr határainál, hanem tovább gyűjti az erőit, hogy benyomuljon. - Márpedig, ha lepaktálunk magukkal, akkor aligha lesz elnéző - szólt közbe a Triád és a Kanjiklub vezetője, Xengk. - Azt hiszem értem a problémájukat - bólintott kimérten Versio. - Először is biztosíthatom magukat, hogy az Első Rend ereje hatalmas és megroppanthatatlan, és ha ellenünk támadnak, gond nélkül legyőzzük őket. Azonban egyelőre a területek visszaszerzése nem járható út. - Vagyis magunkra vagyunk utalva? - kérdezte csendesen Korvik. A szavainak azonban nagy súlya volt, elvégre ha az Első Rend teljesen visszautasítja a segítséget, az nem szül túl sok bizalmat az ígéreteik iránt. Ebbe láthatóan Versio is belegondolt. - Az Első Rend segíthet megszervezni egy akciót, ahol a sith-hapan vonalak mögött okoznak problémákat, illetve új piacokat is szereznek ezáltal - mondta végül. - Kijelöljük, hol tudják a legjobban megakasztani az ellátási vonalaikat és lekötni az erőiket, hogy az erőinknek még könnyebb legyen legyőzni őket. Maguk pedig megtarthatják ezeket az új piacok a győzelmünk után. - Határozottan kölcsönösen előnyös megoldásnak tűnik - jegyezte meg elgondolkodva Korvik. - De ki garantálja ezeket a feltételeket? Épp most volt vezetőváltás! - tört ki újból Aguroból a mondandója. - Mi lesz ha megint más kerül az élre? Sőt, mi garantálja, hogy ez a Rin betart bármilyen egyezséget, amit most megkötünk? - Micsoda? - súgtak össze a vezetők, akik nem is értesültek arról, miféle folyamatok zajlottak éppen az Első Renden belül. Ezen felül az is érdekes volt, miért olyan jól tájékozott Aguro. A tömeg moraja fokozódni látszott. - Ez átverés! Sosem akartak igazán megegyezni! - Nyugodjanak meg! - emelte fel a hangját az adminiszter, hiába. A kalózok között mozgás támadt, és most már Korvik is feszülten figyelte a jelenetet. Csak nehogy valami visszavonhatatlanra ragadtassa magát valamelyik. Fessre nézett, és azon morfondírozott, problémás vigoja miért is tett ilyen lépést?
|
|
|
Post by sithlord on May 20, 2019 14:12:57 GMT 1
Mialatt ezek a leendő üzleten vetekedtek, illetve próbáltak minél előnyösebben megállapodni az Első Renddel, azalatt Monroe észrevétlenül kihátrált a teremből. Senki nem törődött vele igazán, hiszen csak egy szürke eminenciás volt a Vérhold gépezetében, éppen ezért nem is tartóztatták fel, amikor kiment a teremből és maga után behajtva az ajtót a meglepetést kezdte el készíteni. A bejárati ajtótol nem messze, egy láda, amolyan koporsószerű faalkotmány hevert. Monroe odalépett és megkocogtatta, őrök sehol amit furcsállt is, válaszul pedig hörgés és morgó hangok jöttek. -Nyugodj meg édesem, hamarosan kedvedre zabálhatsz! -csitítgatta a láda tartalmát a férfi. Egy kis tégelyt vett elő a zsebéből, majd óvatosan felemelve a láda tetejét, a ládába dobta. A tégely fedelét egy mikroidőzítő fogja majd kinyitni, apró pukkanás hallatszik és a tégely tartalma mint valami Pandora szelencéje, kiárasztja magából az igazi veszedelmet…
A nő aki egykor Darth Shantalként élet és halál ura volt, most undorító, foszló bőrű, rothadó zombiként hörgött a láda mélyén, hogy végre ehessen. Monroe hipergyors mozdulattal dobta a tégelyt a ládába, Lábatlannak esélye sem volt kiszabadulni vagy harapni… Most már csak a főnöke jelzésére várt, hogy az akciót beindítsa. Egy távirányítót vett elő, és a faláda alig észlelhetően a levegőbe emelkedett. A gravolebegtetőkkel pontosan a bejárati ajtóhoz irányította a ládát, aztán várt.
Vorennus nem volt elégedett a tárgyalással, abszolúte nem. Így hát átgondolva a lehetséges variációkat, amellett döntött amire eleve készült. Ő ugyanis nem lesz az Első Rend bábja, akit ugráltathatnak akárkik! Sith volt, méghozzá annak az eredeti ortodox Rendnek a követője, amely évezredekkel ezelőtt már uralta a galaxist, aztán ugyan pártokra szakadva egymás ellen háborúzva kiirtották egymást, de újjászületett a hamvakból. Darth Bane öröksége és az IGAZ Sith szellemiség nem veszhetett el és nem is szolgált soha senkit sem. Vorennus pedig nem az a fajta Nagyúr volt aki elfogadta volna ezeket a feltételeket…
-Nos urak élmény volt önökkel együtt lenni, de attól tartok ez nem fog menni! -szólalt meg váratlanul, s ezzel megtörve a tárgyalás addigi menetét Vorennus. Közben a Sith érzékelte, hogy Volzah és Fess kényelmetlenül feszengenek. Azonnal küldött feléjük egy gondolathullámot, maga sem értette, hogy miért. Bár végül is volt értelme, hiszen mostantól, független bűnszövetkezetként, kellenek az erős szövetségesek. Mert Vorennus tervei most más irányt vettek. Egy önálló bűnbirodalom élén vele, hogy a háttérbe húzódva szövögesse tovább a terveit, akár Darth Bane… Legba Papa persze hivatalosan meghal, de Vorennus élni fog! És remélhetőleg ez az incidens, egyszer s mindenkorra eltereli róla a Köztársaság figyelmét. Így hát gondolati úton sarkallta menekülésre leendő szövetségeseit.
„Menjenek innen azonnal! És emlékezzenek mit tettem önökért!”
Volzah pupillái tágra nyíltak, amikor rájött, hogy csapdába estek. De még megmenekülhetnek! Intett Fessnnek majd elindultak a bejárati ajtó felé. -Hova mennek? -érdeklődött szinte már közönyösen Versio. -A tárgyalásnak még nincs vége! -Az lehet de mi itt végeztünk! -vetette oda hetykén Fess, majd Volzaahhal együtt távoztak. A Fekete Nap vezetője Korvik Vigo ezen alaposan meglepődött, de hát a Nap vezetői között sose volt igazán összhang, Volzahhal pedig már amúgy is le akart számolni, ez a viselkedés pedig erre pontosan megfelelő ürügy volt. – Hagyják csak ezeket a faszfejeket! -mondta dühösen a Vigo. -Legba Nagyúr önnek mi a problémája pontosan? -fordult Vorennus felé a Vigo és Versio is. -Az uraim, hogy ezt a tárgyalást nem élik túl!
Monroe megkapta a kért jelet. Miközben Fess Vigo és Volzah távoztak az ajtón keresztül, nem is tűnt fel nekik Monroe és a csomag, sietősen távoztak. Aztán röviddel később egy gondolat jelent meg az elméjében. „Kezdheted!”
Monroe kinyitotta a bejárati ajtót és a gravolebegtetőkkel szinte behajította a csomagot, majd sietősen bezárta az ajtót és alaposan elreteszelte, sőt még egy biztonsági mágneszárat is aktivált ami lehetetlenné tette azt hogy bárki is kijöjjön onnan élve… Bent előbb hatalmas robaj, csattanás, üvegcsörömpölés, majd hamarosan rémült ordítozás kezdődött el…
Versio csak annyit látott hogy az ajtó feltárul, röviddel Volzahék távozása után, majd egy láda lebeg be amely hangos csattanással törik szét darabokra. Az ajtó közben újra bezárul. Aztán meglátja amint egy rothadó húsú és egykor sokkal szebb nő lassan kúszni kezd a bűnözők felé, az egyiknek máris elkapja a lábát és megharapja. Az dühödten rúgná le magáról de hirtelen átváltozik! Hörgő morgó hústoronnyá, amelynek elborul az agya és csak ölni akar...Látja amint Legba arcán széles vigyor jelenik meg amint egy kicsiny tégelyszerű valami is darabokra törik. Ezután pedig immár rémülettel a szívében, látja, hogy egyre többen változnak át, sárga szemű, vicsorgó, vért köpő rémmé. Ezek a lények pedig akit érnek azt harapják meg, átváltoztatva még több embert. Kitör a káosz, üvöltés, jajveszékelés, kiabálás, mindez egyszerre áll össze egy kakofóniás jajveszékeléssé. Aztán Versio szinte megdöbbenve azon hogy meghal, utolsó még épp elméjű pillanataiban látja a rárontó, vérben forgó szemű gyilkosát, aki máris a torkát célozza meg, átharapja majd jóízűen issza kiömlő vérét, aztán otthagyja. Aztán Versio is hamar átváltozik, eggyé válik a vért szomjazó, húsevő holtakkal…
Vorennus először is aktivált egy védelmező kört maga körül, ezen nem tudtak áthatolni sem az élők sem a holtak, aztán elindult az egyetlen kijárat irányába. Kissé nehéz dolga volt átvágni a tébolyodott zombikon, de erőlökéssel sikeresen utat vágott magának. Az ajtóhoz érve, eltakarította a kellemetlenkedő holtakat, majd kinyitva egy kis mágiát használva, sietősen távozott. És persze bezárta illedelmesen maga után az ajtót…
Az egykor jobb időket látott tárgyalóban vér, emberi testrészek őrjöngő hörgő üvöltő hullák illusztrálták Vorennus Nagyúr újabb művét. A még élőknek esélye sem volt, egy térben a zombikkal. Lassan pedig nem maradt élő… A bejárati ajtón, amit persze Vorennus is lezárt mikor távozott, ütemes dörömbölések, hörgő hangok jelezték, hogy aki ide belép, hagyjon fel minden reménnyel. Egyfajta időzített bomba volt ez még a Canto Bright számára is, hiszen ha egy óvatlan valaki benyit, az eleven poklot szabadítja rá a gyanútlan városra aztán bolygóra….A teremben mindenki, bűnvezérek, Első Rendiek, mindenki halott volt…
Fél órával később, egy kissé elhagyatott helyen, két alak találkozott egy kis átalakított űrsikló előtt. Vorennus immár eredeti külsejével fogadta a másik férfit -Mennünk kell Nagyuram! -hajtotta meg a fejét Monroe, Vorennus pedig elégedetten biccentett. -Remek munka volt! Hogy sikerült kiürítened az egész környéket? Egyetlen Első Rendi katonát sem láttam! -Kérdezte Vorennus, miközben elfoglalták a helyüket, a kis űrsiklón. A Vérhold központi hajója már elhagyta a légkört és orbiton állva várta őket. Gyorsnak kellett lenniük. -Egyszerű! Az Első Rendiek kódjai kb olyanok mint a gravotaxi URH adói a számomra! -válaszolt Monroe elégedetten. -Feltörtem a kódokat és parancsba adtam, hogy a területet műveleti karantén zónává minősítették! Minden katonai személyzet azonnal hagyja el fertőzés veszély miatt! Még annak a kretén Versiónak is odahamisítottam a digitális kódjait meg az aláírását!
Vorennus elégedett volt. -Jó munkát végeztél Monroe úr! -Köszönöm nagyúr!
Monroenak mindenre volt gondja. Adat hamisítások, kódok amik ki tudja honnan kerültek a birtokába, lefizetett Első Rendi tisztviselők segítségével elérte, hogy akadálytalanul elhagyhassák a bolygót és eltűnjenek. Sőt volt még gondja másra is…
Papa Legbához hasonlóan ő is halott volt immár hivatalosan, így önmagukat kereskedelmi ügynökökként határozta meg, amikor bemutatták az azonosító adataikat az űrkikötőben. Két kereskedő, apa és fia, akik az Első Renddel akartak üzletet kötni. Ezt a hazugságot, megerősítette Vorennus joviális, idős úriember kinézete is. Szabadon távozhattak sőt az Első Rendi tisztviselő még jó utat is kívánt nekik. Ez a szívélyesség talán a magas szintű, Első Rendi kódoknak volt köszönhető, amit Monroe ki tudja honnan az Erő szerelméből szerzett meg…
Luu”thorhoz soha többé nem mehet vissza, amit kicsit sajnált is. Ahogyan azt is hogy elárulta őt, de soha sem tudta igazán megemészteni, hogy a Köztársaság híve legyen… Lex elérte amit akart, Monroe pedig titkon remélte, hogy egykori barátja és üzlettársa elfogadja a csúfos, zombi általi halálát, elfelejti őt és folytatja üzleti machinációit, ezúttal azonban már nélküle.
Mert Monroe gyilkos volt, mészáros, szadista, aki nem illett bele a Commenor új, fényesen kivilágított imidzsébe. Vorennus szolgálójaként viszont megtalálta önmagát… Vorennus pedig Monroeban megtalálta azt akit keresett, s aki Rodan sose lehetett...
A kis sikló hamarosan odaért a Vérhold központi vezérhajójához, landolt az egyik leszállóplatformon. -Azonnal hipertérbe ugrunk! -utasította Monroe, mint Vorennus immár hivatalos jobb keze, a segédtisztet aki az üdvözlésükre jött. -Sietnünk kell! -Értettem! Máris intézkedem! -hajolt meg a két vezér előtt a tiszt majd sietősen elsietett hogy teljesítse a parancsokat.
Aztán a hajó úgy tűnt el és ugrott a hipertérbe, mintha sose járt volna ott...
|
|
|
Cantonica
May 23, 2019 11:56:53 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on May 23, 2019 11:56:53 GMT 1
A Cantonica fölött lebegő flotta nem tartóztatta fel a menekülő bűnvezérek luxusfregattjait. Ugyancsak nem nyitott tüzet az alant elterülő Canto Bight városra, és nem indított precíziós tűzcsapást az épület ellen, ahol a mészárlásba torkolló találkozót tartották. Az Első Rend hadserege nem tett erőfeszítéseket a lezárt teremben tobzódó fertőzés izolálására, és nem vette üldözőbe a mészárlást elindító vérgárdistákat és a többi bűnözőt sem. A flotta ugyanúgy állt a helyén, ahogy eddig, a rohamosztagosok pedig biztonságos távolságba rendelve várakoztak. Minden úgy alakult, ahogy az Első Rend új Legfőbb Vezére megkomponálta.
Lynell kapitány az RSD Wilhuff Tarkin fedélzetéről figyelte az előttük zajló eseményeket. A vörös hajú tiszt nem értette, miért kellett ezt megengedni. Fél szemmel a mellette ülő hűségtábornokra sandított – az ősz főtiszt Rin Legfőbb Vezér személyes embere volt, aki feltétel nélkül szolgálta a mesterét. Lynell elfordult, mielőtt a tábornok észrevette volna a pillantását. Mint mindig, most is elkésett: a főtiszt ránézett, szigorú arcán a vonások kisimultak.
– Kétségei vannak a taktikámat illetően, kapitány? – kérdezte a vörös hajú, fiatalabb tisztet.
– Csak nem értem, miért nem csapunk le rájuk, uram – felelte alázatosan Lynell.
– Hm.. – fordult ismét előre a hűségtábornok. – Hát jó, elmagyarázom. Amint tudja, azért vontuk vissza a rohamosztagosokat, mert Rin Vezér parancsa szerint rá akartuk robbantani a termet úgy a bűnvezérekre, mint Versio adminiszterre.
– Még mindig nem értem, mivel vádoljuk az adminisztert, hogy nem érdemel normális tárgyalást vagy kivégzést – bukott ki Lynellből a visszafojtott frusztráció.
A hűségtábornok nem pillantott rá. Szemeiben hideg magabiztosság ült. – Csak nem képzeli, hogy az új Vezér megbízik bárkiben, aki az előző rezsimet szolgálta? – fejét Lynell felé fordította, ajkain halvány mosoly játszadozott. – Ezek a dolgok így mennek, kapitány. Sokat kell még tanulnia.
– Azt akarja mondani – töprengett el Lynell –, hogy a bűnözők elvégezték helyettünk a piszkos munkát.
– Nem helyettünk, hanem a szándékaink szerint – helyesbített a tábornok. – Elég furcsa alak ez a Monroe.. mindenkit megfigyeltettem, aki a rendszerbe érkezett. Az első rendi egységek nem váltottak frekvenciát és nyílt adásban folytattak mindennemű kommunikációt, hogy a Vérhold emberei vagy a többi bandita kihallgathasson minket. Én adtam utasítást Cronos parancsnoknak, hogy hagyja magát és az altisztjeit lefizettetni. A bűnözők el akarták végezni a munkát, és én nem álltam az útjukba.
– Értem, uram. A bűnvezérek elpusztultak Versioval együtt. De én még mindig azt mondom, hogy az Első Rend gyengének tűnik, ha másra bízza ezeket a műveleteket.
– Nem az erő latszata, hanem a demonstrációja számít – felelte a tábornok. – Ráadásul így Versio halálát senki sem moshatja össze a Vezér nevével. Ez már majdnem politika, kapitány. De csak majdnem.
– Az adminiszter meggyilkolása pedig elegendő casus belli egy háborúhoz – látta át rögtön a stratégiát Lynell.
– Megint téved – mosolyodott el a tábornok. – A Legfőbb Vezér nem süllyeszti le az Első Rendet odáig, hogy ilyen triviális ügyekkel személyesen foglalkozzunk. Egyelőre éppen elég, ami most történt. A bűnözők meg fognak fizetni, ez kétségtelen, de az ügyet nem nyílt beavatkozással fogjuk megoldani. Engem inkább az a felvétel aggaszt, ami a mészárlás pillanataiban készült.
– Mire gondol, uram?
A hűségtábornok állított a kezében levő távirányítón, mire a legnagyobb képernyőn kirajzolódott az említett felvétel. Jól kivehető volt, ahogy a hangulat felforrósodik a tárgyalóteremben, aztán ahogy Papa Legba szólásra emelkedik, majd ezt követően a bűnözők elsápadó arca, az ajtó nyílása, Monroe és a nyitott koporsó megjelenése. Aztán a menekülés: a káosz, ahogy az átalakuló élőhalottak minél több banditát próbáltak megfertőzni, és ezzel egy időben lemészárolni..
A tábornok állított valamit, mire a kép Papa Legbára fordult. Aztán a felvétel lejárt, és elölről kezdődött.
– Nem értem, uram – fordult a tábornok felé Lynell.
A tábornok újra lejátszotta a felvételt, majd egy bizonyos ponton megállította. Aztán egy rövid szekvencia ismétlésére állította. A képernyőn a mészárlás-menekülés egyik mozzanata folyamatosan lejátszódott, majd a szekvencia elejétől újrakezdődött, afféle rövidített mozgóképet hozva létre.
– Látja? Nulla egész hatvanhatnál – mutatott a tábornok a kép sarkába.
– Legba.. – Lynell szeme elkerekedett. – Az Erőt használja!
– Méghozzá nagy tehetséggel – bólintott a tábornok. – Ez megmagyarázza, hogyan jutott hatalomra a Vérhold ilyen gyorsan. Papa Legba minden erőforrást olyan tökéletesen, olyan ügyesen, mégis olyan rejtetten szedett össze és csoportosított egyetlen zászló alá, hogy a felvétel nélkül is nyilvánvaló lenne, hogy Erőhasználó. Ha korábban tanulmányoztuk volna a Vérhold történetét, akkor is erre a következtetésre jutnánk.
– Ezek a Jedi állatok nem ismernek határt – szorultak ökölbe Lynell kezei. – Még ide is beszivárognak, belülről teszik tönkre a törekvéseinket!
– Igen, jó propagandaanyag lesz – bólintott a tábornok. – Csakhogy Papa Legba minden, csak nem Jedi. Ami pedig arra utal, hogy Legba egyáltalán nem halott. Ugyanakkor az efféle ügyek a Tisztogató Hatóság hatáskörébe tartoznak, tehát kérem, kapitány, tegye meg a jelentését a megfelelő csatornákon keresztül.
– De miért nem intézzük el mi magunk? – vetette fel Lynell.
– Egy ilyen képességű teremtményt nem lehet csak úgy lebombázni – legyintett a tábornok. – A megfelelő szervek kézbe veszik az ügyet, ahogy a bűnvezérek megbüntetésének dolgát is. Utasítsa Cronos parancsnokot, hogy maradjanak odalent. Vizsgáltassa át az egységeit, a fertőzötteket likvidálják. Senkit se engedjenek felszállni, rendeljék karantén alá az egész bolygót. A bűnözők elég időt kaptak a távozásra.
– Értettem, uram. Hogyan tálaljuk a híreket a lakosságnak?
– A találkozó biztonsági intézkedéseinek részeként. Leléphet, kapitány!
Lynell tisztelgett, majd elsietett. A hűségtábornok kinézett a flottájára, majd nekilátott, hogy megírja a jelentését a Legfőbb Vezérnek.
|
|