Saalia hamar visszaért a hangárba, ahol Usanagi türelmesen várta. Csendben felszálltak a hajóra, és elővették az ott tárolt űrruhákat, felkészülve az indulásra.
- Jó tervet eszeltek ki a barátaid? – kérdezte semleges, távolságtartó hangon a nagai nő.
- Elég merész tervet. Sok a lehetséges buktató. De annyira nem szörnyűek az esélyek. A mi szerepünk a fogolyszöktetés. Kihozzuk Mikasa hercegnőt, meg mindenkit akit még lehet. Van pár fontosabb politikai fogoly a fedélzeten.
- Tudom - biccentett kurtán, és Saaliának rá kellett jönnie, hogy valószínűleg legalább egy részüket ő juttatta oda. - Hogy jutunk be?
- A külső burkolaton keresztül.
- Ugye nem azt tervezed, hogy lyukat vágsz rajta a fénykardoddal?
- Nem... Bár nem rossz ötlet. Mondanom kellett volna - mondta nevetve. - De komolyra fordítva a szót, teszünk egy kis űrsétát, aztán egy karbantartózsilipen jutunk be.
- És kifelé?
- Mentőkabinnal távozunk, Kytra pedig felvesz a hajójával.
Usanagi csak bólintott, de a tervvel kapcsolatban nem volt semmiféle megjegyzése, így hát csendben öltöztek be az űrruháikba, és csak a sisakot nem tették magukra, hanem a műszerfalra téve leültek és figyelték, ahogy a Yamato alakja egyre nagyobb nő, egészen addig, míg teljesen el nem takarta a kilátást.
- Ezt nem akarták a többiek, hogy megtudjam, igaz? - kérdezte Usanagi csendesen, ahogy közeledtek a nagy hajók dokkolására használt oldalsó dokkolókampókhoz. Saaliának válaszolnia sem kellett, hogy a nagai nő tudja, hogy így van. - Miért mondtad el mégis?
- Tudnod kell, mire vállalkozol - felelte a twi'lek nő, tőle szokatlan komolysággal a hangjában. - A többiek bizalmatlanságát megértem, de én tudom, érzem, hogy a szándékaid komolyak. Hogy tényleg szakítottál Enzzel, és jóvá akarod tenni, amit a nevében elkövettél. Ha ezek után nem bíznák meg benned, ugyanúgy kihasználnálak, mint ő tette.
- Ez... nem is tudom, mit mondjak... - nézett most a másik szemébe Usanagi, és egészen úgy tűnt, mintha elérzékenyült volna. Aztán nehéz, szinte elcsukló hangon folytatta. - Még ha fel is rúg minden logikát, te bízol bennem...
- Láttad az ezüsthajú sephit a padawanom mellett, igaz? Korábban a sitheknek dolgozott, még Verstát is megpróbálta megölni, de én próbáltam rávezetni, hogy a megbocsátás és elfogadás az egyetlen helyes út. A sithek inkább megsemmisítenek mindenkit, minthogy változtassanak, és elfogadjanak. Én nem esek ebbe a hibába - mesélte, és ez azon ritka pillanatok egyike volt, mikor Saalia teljesen komolyan állt bármihez is hozzá. Bár az utóbbi időben ezen komoly időszakok száma drasztikusan növekedett.
Usanagi csak csendesen bólintott, és ebben a pillanatban a hajó enyhén megrázkódott, majd egy kattanó hang hallatszódott, jelezve, hogy rácsatlakoztak a dokkolókampókra.
- Nos, azt hiszem, ez a jel arra, hogy induljunk - kelt fel a helyéről Saalia. - A chissek már bizonyára várnak ránk kint.
Röviddel a dokkolás után csatlakoztak a chiss kommandósokhoz. A sisakok már felkerültek, így minden kész volt az induláshoz. Kinyílt a zsilip, majd egymás után kiugrottak rajta. Saalia egy kicsit körbe nézelődött. A Yamatotól ugyan nem lehetett látni semmit, de az ellenkező irányba ott volt a végtelen világűr. Persze, nagy dolog. Látta már eleget. Egy űrruhában odakint lenni mégis más volt. Nem sokat időzött ezzel, mert haladni kellett. Minden perc számított. Így Usanagi vezetésével közelítette meg a chiss kommandó a számukra megfelelő zsilipet. Közben elmondta, hogy merre jutnak el a céljukhoz. Miután ezzel megvoltak, Saaliával együtt tovább mentek egy távolabb lévő bejárathoz, ahonnan elmondása szerint nem volt messze a börtönszint. Amint elérték, be is hatoltak.
- Eddig jól megy.
- Ez volt a könnyű rész. Innen már nagyon óvatosnak kell lennünk, ha észrevétlenek akarunk maradni - mondta Usanagi. - Felteszem, nem akarsz mindenkit levágni út közben.
- Persze, hogy nem. Ne aggódj, az óvatos a középső nevem.
- Ezt valahogy nem tudom elhinni.
- Mert nem is igaz... Na jó, innen merre?
- Nézzük csak - pillantott ki a folyosóra a zsilipkamra belső ajtajából. - A 72. szinten vagyunk, a Föld szekció hátulsó traktusában.
- Hogy mi? - pislogott értetlenül Saalia, mire Usanagi hátrapillantott.
- A nagai hiedelmek szerint öt elem létezik: tűz, víz, föld, levegő és éter. A hajó szekcióit ez alapján nevezték el, hogy megzavarják az ellenséget. A Tűz a fegyverzetet, a Szél a generátorokat, a Víz a hajtóműveket, az Éter az irányítótermeket jelöli. A hajótörzs a Föld.
- Ühüm - bólogatott Saalia, mint aki érti, pedig igazából nem teljesen jött át neki a dolog. - Szóval akkor tudod, merre kell mennünk.
- Igen - felelte a nő, majd intett neki, hogy kövesse.
Kytra magára öltötte a mandalór páncélját, majd a sisakot is felvette. A helyzeten sokat segített, hogy a nagaiok még nem látták ezt viselni. Persze nem bízhatott abban, hogy hagyják sisakban megjelenni valami fontosabb tiszt vagy akár Enz előtt, így a haját út közben vörösre festette és némi harci díszt is az arcára pingált. Jobbak voltak az esélyek. A fekete szablyát direkt Feinnél hagyta. Elég feltűnő holmi. Mire levonultak a rámpán Saalia és testvére, valamint a kommandósok is már elhagyták a hajót. Ő ment elől, mögötte pedig a társai, ketten vezették a nekot bilincsbe verve. Egész szép, bizalmatlan kis fogadóbizottságot kaptak. Egy tiszt ált vele szemben és várt rá, így előtte állt meg végül, majd kérés nélkül levette a sisakját és a hóna alá csapta. Szabad kezét ökölbe szorítva kettőt ütött a mellkasára tisztelgésképp.
- Üdv. Szép hajó - köszönt laza stílusban - Kia Callird, fejvadász és a Viharhozók vezetője.
A velük szemben álló tiszt nem viszonozta a köszönést, csak fölényes megvetéssel pillantott Kytrára, amint az megállt és köszöntötte. A körülötte álló nehézpáncélos nagai katonák egyébként is elég alátámasztást biztosítottak dölyfös viselkedéséhez. Ahogy elé vezették a nő emberei a foglyot, érdeklődve vette szemügyre.
- Nocsak, az áruló herceg háziállata - mondta zsigeri rosszindulattal a hangjában. - Meglepően szép munka,
wako söpredék.
- Reméljük a pénz is jó lesz hozzá - tette a csípőre a kezét Kytra, mire újfent megvetően pillantott rá a tiszt, majd vissza Kyokora.
- Ezek az árulók élősködőkként szívják Birodalmunk vérét. De előbb-utóbb mindnyájukra lánc kerül - mondta, és megragadta Kyoko állát, hogy kiélvezhesse még kicsit a pillanatot, a neko azonban gyorsan reagált, és szájával elkapta a tiszt ujját, jó nagyot harapva bele, mire az feljajdult. Az egyik katona lépett előre, és még csak ütésre emelte a puskatust, mikor Kyoko gyorsan elengedte. A tiszt visszarántott a kezét, és a másikkal fogta meg, mindkét fehér kesztyűjét összevérezve.
- Civilizálatlan vadállat - szinte köpte a szavakat, néhány ízes nagai káromkodással vegyítve, de hamar türtőztetnie sikerült magát, Kytra nagy bánatára. - Kövessetek, más is látni kívánja a foglyot!
Kytra nem tudta hova tenni ezt a 'wako' kifejezést, de a hangsúly eléggé beszédes volt ahhoz, hogy megértse, valami lenéző megjegyzéssel tolta meg a söpredéket. Szinte kedve lett volna kacagni a közjátékon, de meg kellett őrizze a profizmus látszatát.
- Nya! Máris? Még csak most kezdtük... - felelte Kyoko, mire Kytra lekevert neki egyet.
- Fogd be cicuska, majd nyávoghatsz kedvedre, amikor kihallgatnak!
- Ezt még visszakapod...
- Aligha... Na, gyerünk! - intett, majd indult a többiekkel a tiszt után. A társaság nagy része ott maradt, míg Kytrát csak a két másik kísérte Kyokot közrefogva.
Ahogy tovább haladtak a Yamato folyosóin, mikor senki sem figyelt, Kytra közelebb hajolt Kyokohoz.
- Mi az a
wako? - kérdezte. Azzal nyugtatta magát, hogy nem csak a saját kíváncsiságát akarja kielégíteni, hanem a fedőtörténetéhez tartozik az is, hogy ő a nagaioknak dolgozik. Bármennyire is nem tett volna semmi ilyet, miután látta azt, ami a házuk táján folyik.
- Kalóz. De nem valami hízelgő stílusban - felelte a neko, majd egy pillanatra elgondolkodott. – Talán a „bandita söpredék” lenne pontos fordítás.
- Hát akkor szép harapás volt - mondta Kytra, enyhén megveregetve a neko vállát és visszaegyenesedett. Épp jókor, ugyanis a tiszt megfordult feléjük az egyik turbólift ajtajában, és csak azt követően szállt be kíséretévek, hogy a fogoly és Kytráék előre mentek. A liftes utazás rövid ideig tartott, és amikor kiszálltak, rossz érzés fogta el Kytrát Egy tágas, oszlopokkal és szőnyegekkel díszített terembe értek, ahonnan egy nagy ajtó nyílt, és a tiszt efelé indult meg. Az ajtó előtt díszes egyenruhás testőrök pózoltak, és az egészből valami elemi, zsigeri gonoszság érzete áradt felé. Kísérőjük intett, hogy álljanak meg, majd épphogy résnyire tárva az ajtót belépett. A mandalóriai most először érezte úgy, hogy idegtépő a várakozás, és mindeközben úgy kellett tennie, mint aki nem ideges. Bárki is várt rájuk a túloldalon, szembe kellett vele néznie. Az ajtó újra feltárult, és a tiszt intett nekik, hogy lépjenek be.
Egy sárkányos karfás, aranyozott trónus uralta a belső termet, ami egy emelvény tetején pihent, így a benne ülő mindig lefelé tekinthetett bárkire. A teremben különböző ősi szobrok, műtárgyak és képek sorakoztak: némelyik egyszerűbb, mások komplikált alkotások voltak, de legnagyobb részük a készítőjük sötét elméjéről árulkodott. Egyszerűen sugározták magukból az erőt és a félelmet, némelyiknél pedig olyan érzése volt a figyelőnek, mintha bármelyik pillanatban megmozdulhatna, és rájuk támadhatna.
- Elmehet, Chosokabe százados - intett a trónuson ülő férfi, mire kísérőjük szertartásosan meghajolt, majd távozott a teremből. Az alak ezúttal feléjük fordította a figyelmét. - És egyúttal üdvözlöm nagyszerű vendégeimet. Mindig hálás vagyok azoknak, akik ilyen remek ajándékkal szolgálnak nekem.
Ahogy Kytra körbepillantott, pillanatokon belül felmérte, hogy egyetlen őr sem tartózkodik a teremben, sőt rajtuk kívül senki más sem. De akivel szemben állnak...
- Puyí vagyok, minden nagai császára - mutatkozott be a fiatal férfi ceremoniálisan. - Amaterasu, a Napisten és az Ég fia, a világ négy sarkának uralkodója. Satöbbi.
- Megtisztel felséged - hajolt meg enyhén Kytra, de azért nem túl alázatosan, és valahol örült, hogy nem kezdett bele a címei alapos felsorolásába. Bár lett volna még egy két tippe, pl. „a latrinák felséges őrzője” vagy „kinek seggéből a szél fúj”. - Kia Callird, a Viharhozók vezére. A kis barátomat úgy látom nem szükséges bemutatni.
Ezzel a mellette lévő nekora célzott, amit egy apró fejmozdulattal is jelzett, ő azonban vagy nem volt ideges, vagy nagyon jól leplezte.
- Rég találkoztunk, felséges felség. Megváltoztál. Új frizura? Vagy csak az egód nőtt? Puccos a berendezés. Illik hozzád.
Kytra ezúttal nem ütötte meg a nekot. Túljátszaná, ha sokat pofozza. Plusz mégsem akarhatta, hogy a túlzott erőszakosság rossz színben tüntesse fel az uralkodó előtt. Még ha csak álca is volt az egész.
- Ejnye, cicus. Nem illik így beszélni abban a kellemetlen helyzetben, amiben éppen vagy.
- Te leszel kellemetlen helyzetben a barátaiddal együtt, ha Hiro megtudja kivel szűrted össze a levet... Akkor aztá...
- Persze, tudom. Nem kell folytatni - tette a szájára a kezét, majd a császárra nézett. - Szóval, felség, ha kívánja, rátérhetünk a díjazásra.
- Roppant szórakoztató, ahogy próbálsz úgy tenni, mint aki nincs kétségbeesve - mosolyodott el a császár a trónusán, majd a sárkányfejes karfákra könyökölve arca előtt épphogy összeérintette ujjait végét, mint gondolkodóba esett volna, vagy pedig egyszerűen csak a helyzetet élvezné ki. Kytra a leírások alapján nem egészen ilyennek képzelte el a nagai császárt, a sith nagyurat, aki válogatott gonosztetteivel máris felírta magát a történelem legnagyobb seggfejei közé.
- Igen, a díjazás - szólalt meg végül rövid hallgatás után. - Biztos vagyok benne, hogy az áruló herceg bizalmasaként sokat tudhat. Nagylelkűségem jeleként százezer jadét ajánlok érte.
Ezúttal Kytrán volt a sor, hogy gondolkodóba essen. Nem volt teljes mértékben tisztában a nagai dolgokkal, de azért út közben kicsit konzultált Kyokoval. Az elhangzottak alapján elég korrekt összeget ajánlott a császár. Persze nem nagyon hagyna időt a többi csapatnak a munkára, ha csak elfogadná és kisétálna.
- Valóban nagyvonalú... Lenne, ha egy egyszerű kis testőrt hoztam volna. Viszont ez a kis cicus több annál. Az áruló hercegnek kiemelten fontos, hisz még az ágyában is rendszeres látogató.
- Mi van? - képedt el Kyoko. - Ezt honnan vetted, te eszement? Én semmi ilyesmire nem vagyok...
- Mondhatsz, amit akarsz. De ez nyilvánvaló, amilyen érzelmesen emlegeted őt... Szóval, felség, úgy hiszem egy kicsit magasabb díjazás illet engem és a csapatomat.
A császárt láthatóan mulattatta a kialakult helyzet, és széles mosollyal az arcán figyelte Kyoko reakcióját az elhangzottakra, illetve a Kytra által kért magasabb összeg is remekül szórakoztatta. Egy komédiás majomnak néz, nem többnek, ismerte fel a nő a helyzetet.
- Ha bátyám minden cafkájáért vagyonokat fizetnék, csakhamar a koldusok császára lennék - jegyezte meg Enz. - De kevesen mernének alkudozni velem, és ez a fajta kiállás felettébb tetszik. Csak egy valamit árulj el, hogy sikerült elfogni? Elég izgága teremtmény.
- Azért gondolom nem minden cafkája egyben személyi testőr és ágyas, na meg úgy tudom még bérgyilkos is a kis cukorfalat. Nehéz lehet ilyeneket leakasztani - mondta, miközben megsimogatta Kyoko arcát, aztán elkapta a kezét, amikor az harapni próbált és a mutató ujjával mutatta, hogy nem kellene próbálkozni.
- Túl élénk a fantáziád. És ha azt hiszed, hogy ezt megúszod, nagyon tévedsz. Hiro megtalál és...
- Az alapján, ahogy nevezed és mentegeted magad, teljes mértékben igazak az elhangzottak - mondta el Kytra a logikus következtetést, majd ismét a császár felé fordult - Nem volt egyszerű. Kaptunk egy fülest arról, hol lesz és csapdát állítottunk neki, de még abból is majdnem sikerült megszöknie. Három emberemet sebesítette meg súlyosan. Az egyik talán túl sem. De ez egy ilyen szakma.
- Felettébb érdekes - jegyezte meg Enz igencsak visszafogottan, ahogy a történetet hallotta. - Nos, talán nem számított rá, hogy egy jól kitervelt csapdába csalják. Még egyet kérdeznék, ha nem bánod.
Kytra csak enyhén meghajolt a trónus irányába, és próbált olyan tisztelettel viselkedni, ahogy beszélték az ilyen kevéssé kívánatos helyzetekre nézve. Elvégre most Enz a saját idejét húzta, ő pedig örömmel asszisztált hozzá.
- Történt már olyan, hogy csapdát állítottál valakinek, de te magad estél áldozatául? - kérdezte. Kytra nem teljesen tudta hova tenni a dolgot, talán valamiféle fejtörő volt, amire létezett egy elsőre be nem ugró, jó válasz? Talán csak unatkozott a császár, elvégre akinek rengeteg hatalma és sok szolgája van, az hajlamos volt kevés dologban örömet lelni. Akárhogy is, valamit válaszolnia kellett.
- Nem, felség.
- Csakugyan? - kérdezte Enz, olyan hanghordozással, mintha rá készülne cáfolni. Nem, az nem lehet! - Ideje véget vetni ennek a kis színjátéknak, Hiro szolgái!
Ahogy ezt kimondta, az ajtó feltárult, és egy csapat fegyveres császári őr sietett be rajta, célra emelt sugárfegyverekkel a kezében.
Ahogy Enz kimondta, hogy Hiro szolgái és egy csapat fegyveres rontott be, nyilvánvalóvá vált, hogy bizony nem vette be a császár a kis történetet. Vagy pedig valaki bemártotta őket. De mit számít jelenleg? Lebuktak, ez pedig nem túl szerencsés helyzet. Mivel az ellenség jelentős túlerőben volt, lövésre készen, Kytrának meg sem fordult a fejében, hogy a fegyveréért nyúljon.
- Ó, hát ez nem túl szerencsés - sóhajtott fel, mivel elég egyértelmű volt, hogy ebből most nem tudja kilövöldözni magát. Főleg egy sith nagyúr jelenlétében.
- Nya... Valaki köpött...
Saalia Usanagit követve vágott át a Yamato folyosóin, és a nagai nő láthatóan jól ismerte a hajót, ugyanis szinte minden legénységi tagot és biztonsági őrjáratot sikerült elkerülniük. Meglepő volt ez ahhoz képest, hogy rá korábban az "ajtóstól a házba" mentalitás volt a jellemző. Persze Saaliának előtte nem is volt nagyon lehetősége bármilyen más oldalát megismernie mostohatestvérének. Az egyik folyosón befordulva Usanagi az Erőn keresztü jelzett, hogy álljanak meg, és valószínűleg megszokásból a kezét is felemelte.
- Szóval, itt vagyunk? - kérdezte az Erőn keresztül a twi'lek. - Vagy csak pisilned kell?
- Ez a börtönblokk bejárata - felelte Usanagi, aki ügyet sem vetett a másik humorára. - Ahogy látod, négyen őrzik ezt a bejáratot, és odabent az őrszobában még biztosan vannak.
- Ezek nem egyszerű fogdmegek - jegyezte meg Saalia.
- Igen, ezek a Császári Gárdába tartoznak, az elit.
- Ha nem egyszerű őrök vannak itt, akkor minden bizonnyal itt vannak a VIP vendégek fogva tartva. Köztük Mikasa.
- Minden bizonnyal.
- Be tudunk jutni észrevétlenül? Vagy csináljuk az én módszeremmel?
- Úgy érted be akarod verekedni magad, aztán pedig ki?
- Nem ragaszkodom hozzá, ha csendben is be tudunk menni. Belegondolni is rossz, mennyien vannak csak ezen az egy hajón. Annyira én sem vagyok jó, hogy minddel elbánjak.
- A szerénységed bámulatos, nővérem.
- Nővérem? Nahát, azt hiszem ez az első alkalom, hogy így hívsz - jegyezte meg Saalia az Erőn keresztül, és úgy tűnt Usanagi enyhén elvörösödik erre, bár nem látta jól az arcát. - Majd felírom. Ez lesz a mi Testvérnap-évfordulónk!
- Ha abbahagytad a hülyeséget, talán koncentrálhatnánk arra, hogyan jutunk be - felelte Usanagi, és az Erőn keresztül nem érződött a hangjában a fáradtság a sok hülyeség miatt.
- Nos, mit szólnál ahhoz, ha elterelnéd a figyelmüket? Te amolyan kitüntetett fogdmeg voltál, nem? - Saalia száján eredetileg a "főcsicskás" szó volt, de nem akarta megbántani mostohatestvérét azzal, hogy nem válogatja meg a szavait.
- És biztosan nem hozták nyilvánosságra az eltűnésem - értett egyet Usanagi. - Utána te bejutsz, lekapcsolod a maradék őrséget, és meglépünk a foglyokkal, mielőtt bárki ráeszmélne, mi is történt.
- Mennyien lehetnek őrök odabent? Csinálhatjuk azt is, hogy te be mész és elintézed a bentieket, én pedig lecsapok ezekre, amikor meghallják bentről, hogy bunyó van. De végső soron mindegy, melyik változatot csináljuk. Az a fontos, hogy minél gyorsabban ártalmatlanítsuk őket, mielőtt bárkinek eszébe jut riadót fújni...Mindegy, maradjunk az eredeti tervnél. Sietnünk kell.
- Végre valamiben elhatároztad magad.
- Meglepne, mennyi mindenben. Na menj.
Saalia keresett egy jó helyet, ahova elbújhatott, majd várt, hogy testvére intézkedjen. Az Erőn keresztül figyelte a környéket, nehogy váratlan vendégek érkezzenek.
Usanagi is elfoglalta a pozícióját, majd ahogy Saalia jelzett neki, hogy készen áll, kiegyenesedett és határozott léptekkel lépett ki a folyosóra. A gárdisták rögtön észrevették, és egy pillanatnyi tétovázás után vigyázzba vágták magukat. Usanagi odasietett, és nagai nyelven, pattogósan néhány utasítást adott nekik, majd az egyik irányba mutatott. Három őr sietve elindult abba az irányba, míg a negyedik átvette az őrséget, egészen addig, míg Usanagi hátulról tarkón nem verte, és ő ájultan terült el a földön. Usanagi intett Saaliának, aki az Erő segítségével a mellékfolyosó takarásába vitte az eszméletlen fickót, miközben Usanagi megkaparintotta a belépőkártyáját.
- Ha a sajátom használom, az gondot jelenthet - jegyezte meg, és hozzáérintette a nyitókonzolhoz. Odabent a kezelőpultoknál ketten ültek, míg egy fegyveres a terem hátrébb lévő részében, a cellák bejáratánál állt, az őrszoba parancsnoka pedig ekkor egyenesedett ki az egyik monitor meleltt.
-
Nani? - tört ki belőle. Usanagi ezúttal nem az Erő segítségével üzent.
- Azt hiszem, most jön a te módszered!
Saaliának nem kellett kétszer mondani, határozottan előrelépett és az Erővel fellökte a két vezérlőpultnál ülő tisztet, mielőtt bármelyiknek lehetősége lenne valami számukra kellemetlent tennie. Aztán szélsebesen megindult, majd átszökkent a vezérlőpult felett. Még a levegőben kirántotta a hátul álló őr kezéből a fegyvert az Erő segítségével, majd egy újabb lökéssel a falnak csapta. Ekkor pattant fel a két másik és rántottak azonnal fegyvert, de elsütni nem volt idejük, mivel egy kék fénykardpenge csapta le mindkét fegyver első felét, épp nem érintve a kezeiket.
- Megmondom, mit fogunk játszani. Szépen átadjátok a belépőkártyáitokat. Aztán összeszeditek a két pajtásotokat és bevonultok egy cellába. Ellenvetés?
- Ezt nem úszod meg te...
- Jaja. Hagyjuk a dumát. Dologra, mielőtt a kedves hölgy kicsit keményebben lép fel. Én még szépen kértem - mondta Saalia, miközben a parancsnok nyakához tartotta a penge végét.
- R-rendben - nyögte ki a tiszt, és óvatosan a kódhengeréhez nyúlt, majd átadta Saaliának, aki kikapta a kezéből. Usanagi az ajtó melletti leolvasóba helyezte, mire a cellablokk ajtaja feltárult. A legközelebbi cella üres volt, így oda terelték be őket, majd aktiválták az erőtérgenerátort, ezzel kékes színű csapdába ejtve őket. Saalia látványosan porolta le a kezét.
- Ezzel meg is volnánk. Akkor most kell lennie egy irányítókonzolnak, igaz? - kérdezte.
- A cellasor végén egy nagyobb, kör alakú folyosórész van, onnan irányítható az összes cella - mondta, majd sietős léptekkel megindult abba az irányba. A cellák némelyike üres volt, ugyanakkor nem egyben voltak foglyok is. Usanagi nem nézett rájuk, ahogy elhaladt mellettük, nem egynél bizonyosan szerepe is volt abban, hogy ide kerültek, főleg a nemzetgyűlési képviselők esetén. A cellasor végét elég gyorsan elérték, de legnagyobb meglepetésükre egy köpenyes alak állt a kezelőkonzol előtt, háttal nekik, és ahogy megtorpantak lassan, már-már hatásvadász módon fordult meg.
- Attól tartok eddig jutottatok csak el - jegyezte meg halkan. - Mindenkinek egyszerűbb lenne, ha feladnátok.
- Nem szokásom - vonta meg a vállát Saalia. - Szóval inkább csináld te.
- Sajnos erre aligha van módom - felelte a fiú melankolikus egykedvűséggel a hangjában, és Saalia érezte, hogy ismerős neki valahonnan. A következő pillanatban levetette az arcát eddig borító csuklyáját, és rögtön ráismert.
- Ó, Palpatineka, hát te vagy az! Épp ideje, hogy elseggeljelek a legutóbbiért!
- Kétlem - felelte a fiú, ahogy aktiválta vörös színű fénykardpengéjét. Ebben a pillanatban léptek zaja csapta meg a fülüket a távolból. Igencsak sok lépésé.
- Leverünk és kimegyünk a másik oldalon? - töprengett el hangosan Saalia, de Usanagi megrázta a fejét.
- Csak egy bejárat van - mondta, mire a twi'lek hangosan ciccegett.
- Van egy javaslatom - szólalt meg Carl hirtelen. - Tőlem csak egy foglyot vár a mesterem. A másik addig megléphet.
- És miért engednél el minket? - kérdezte Saalia, összefonva a kezét maga előtt. - Csak húzod az időt, mi?
- Nem. Akaratom ellenére képeznek ki sithnek! - tört ki a fiúból az eddig felhalmozódott méreg a saját tehetetlen helyzete miatt. - Elegem van Enzből, az apámból, a nővéremből! Mindenkiből!
- Hát ennyi közös úgy tűnik van bennünk.
A jedinek kezdett olyan érzése lenni, hogy túl könnyű volt ide bejutni. Az idő véges volt, így gyorsan kellett döntenie. Fogta a vadonatúj fénykardját és Usanagi kezébe nyomta.
- Mit akarsz ezzel?
- Vidd magaddal. Ha lehetőséged lesz kihozni, akkor jobb ha rögtön fegyvert is tudsz adni.
- De miért én meneküljek?
- Jobban ismered a hajót. Könnyebben eligazodsz. Most menj, amíg lehet!
- Gyorsan, be az egyik cellába, és tegyél úgy, mintha aludnál! - utasította Carl, és Usanagi még egyszer a twi'lekre nézett, majd rázárta az ujjait a fénykardra, bólintott, és az egyik üres cellába sietett, ahogy a priccsen magára húzta a lepedőt, miközben aktiválták az energiamezőt. Épphogy sikerült ezt megtenni, mikor az első gárdisták feltűntek az ajtóban, fegyvert fogva Saaliára, aki addigra azonban már magasba emelte kezét.
- Ó helló! Tegye fel a kezét, akinek hiányoztam - köszöntötte a fegyvereseket Saalia - Nem tudtam, hogy kellene találkát kérnem a nagyfőnöktől, szóval gondoltam...Csak úgy beugrok.
A gárdisták nem voltak sem beszédes, sem humoros kedvükben. Ketten közelebb léptek Saaliához, majd miután az egyik megbilincselte, ketten indultak mögötte, fegyvert fogva rá, míg előtte ment több másik. Mások pedig biztosították a terepet Carllal. Csak remélni tudta, hogy a fiú őszinte volt és nem árulja be Usanagit. Kicsit morgott magában, amiért így beleszaladtak ebbe a kelepcébe. De nem volt mit tenni.
Mivel elkapták, Saalia kénytelen volt szó nélkül együttműködni. Az egyik őr azonnal megbilincselte, majd a díszkísérettel együtt elindult, bizonyára Enzhez. Ha Carl itt várt rájuk, akkor a császár megneszelhetett valamit. Viszont nem tudta, ki mást kaptak még el. Az Erőn keresztül tudatta Verstával, hogy mi történt és kérte, hogy bújjon el valahova, nehogy őt is elfogják. Röviddel később megérkezett Enz színe elé, ahol Kytra és Kyoko várakoztak egy halom fegyveres társaságában.
- Úgy látom, a tárgyalások nem úgy mentek, ahogy reméltük.
- És ahogy látom, a fogolyszöktetés sem - felelte Kytra - Úgy tudom, mindjárt útra kelünk...
A mandalóriai ezzel utalt arra, hogy a Yamato hiperűr ugrásra készül.
- Ó, remélem szóltál a többieknek, hogy másik hajóval megyünk - mondta Saalia egy kacsintás kíséretében.
- Épp az imént - bólintott Kytra, majd alig észrevehetően, épphogy felfelé fordította a tenyerét, megmutatva a villogó lámpás jeladót.
Ebben a pillanatban Kytra hajója lezárta az átjárót, és felkészült arra, hogy a megfelelő pillanatban lecsatlakozzon a hajóról, pont az ugrás előtt. Kytra bízott a legénységében. Így legalább ők nem estek fogságba, gondolta Saalia. Persze ez az ő helyzetükön nemigen segít.
Miközben a kis közjáték végbement az újonnan találkozó csapattagok között, Enz még mindig trónusán ülve fogadta az ifjú Carlt, aki mélyen, szertartásosan meghajolt az irányába, de mozgása inkább csak gépies volt, és nélkülözte a tiszteletet.
- Szép munka volt, ifjú Carl - biccentett felé a császár, majd lassan, jelentőségteljesen felemelkedett a helyéről. - Áruló bátyám szánalmas terve kissé máshogy alakult, mint tervezte, és értékes foglyokat juttatott a számomra.
- Mesterien leplezte az összeesküvést, felség - hajolt meg még egyszer Carl. Ekkor szólalt meg Saalia, mire Enz lassan felé fordult, majd lenézően mérte végig.
- Helló újra. Hiányoztam? - kérdezte szélesen mosolyogva.
- Te kicsoda is vagy? - kérdezett vissza Enz gunyorosan.
Saalia értette a célzást Enz kérdésében. Egy senkinek tartja saját magához képest. Nyilván, ha valakinek az egekben az egója, csak mert császár és sith nagyúr is egyben, azt gondolja, megengedhet magának efféle viselkedést. Nos, Saalia nem így gondolta.
- A vicces jedi, nem rémlik? Meghitt hangulatban kínoztattál azzal a kölyökkel ott melletted.
- Szerintem csak sértegetni akar - jegyezte meg Kytra odasúgva.
- Nya, nyilvánvalóan - bólogatott a neko is.
- Én se vagyok hülye... Visszatérve a kérdésre, azért jöttem, hogy kiszabadítsam Mikasát, Azt, akinek a családodból helyén van a szíve és az esze is.
- Roppant szórakoztató - jegyezte meg Enz epésen, miután Saalia elmondta, amit akart, majd fölényesen szegte fel az állát, rá sem nézve, ahogy folytatta. - Mármint olyan értelemben, mint egy idomított cirkuszi állat, ami trükköket mutat be. De nem inzultusokat cserélni hoztam ide a csapatot.
- Hát akkor? Egy visszavágó kör? - kérdezte Saalia, majd amennyire a bilincs engedte, megmozgatta a vállait. - Ha nem vagy gyáva, ezúttal fegyvert is kapok.
- Mikasát szeretted volna látni - tárta szét a karjait Enz, majd a fejével intett, mire az egyik testőrtiszt kilépett az egyik ajtóhoz, felfedve, hogy Mikasa egy külön neki szánt cella vendégszeretetét élvezi. - Nyugodtan üdvözöld.
Saalia amint megpillantotta Mikasát, lassan közelebb sétált hozzá, hogy megnézhesse, nincs-e baja. Bár azt még Enzből sem nézte ki, hogy bántaná a lányt. A hercegnő a padlót bámulva búslakodott, majd felpillantott a jedire. Láthatóan örült, hogy barátságos arcot láthat. Még ha a körülmények változatlanok is. A rácshoz lépett, és megfogta mindkét kezével.
- Saalia? - kérdezte, kissé hitetlenkedve.
- Teljes valómban. Hogy érzed magad?
- A körülményekhez képest? Jól. De te mit keresel itt?
- Jöttem, hogy megmentselek.
Mikasa elnézett a twi'lek mellett, észrevette Kyokot és egy páncélt viselő nőt, akit nem ismert. De a helyzetet látva ők is fogságba estek.
- Ahogy látom, nem ment minden a tervek szerint - állapította meg a tényt, hogy a mentőakció bizony nem alakult túl jól.
- Ha ismernél, tudnád, hogy ez majdnem minden esetben igaz - felelte Saalia magabiztosan.
- Szóval ő lenne a sokat emlegetett Mikasa - állapította meg Kytra - Valóban kedvesnek tűnik.
- Igen, és bár innen nem látszik, szép kerek bájai vannak - tette hozzá Kyoko.
- Ennyi elég volt azt hiszem - jegyezte meg Enz, aki csendben figyelte a jelenetet, és erre, mintegy vezényszóra, a testőr rázárta az ajtót Mikasára. - Ti pedig hamarosan a többi áruló mellé kerültök, hasonlóan előkelő helyeken. De mielőtt ez megtörténne...
Ebben a pillanatban a Yamato enyhén megrázkódott, és a trónterem plasztacél ablakain túl a csillagok csíkokká válása jelezte, hogy hiperűrbe léptek. Enz pedig fölényes mosollyal nézett végig rajtuk.
- A barátaitok csapdába estek - jelentette ki. - Aki ellenáll, azt...
Ebben a pillanatban az egyik tiszt odalépett a császárhoz, és a fülébe súgott valamit, mire belefagyott a szó, és az arcáról rögtön lehervadt a mosoly.
- Persze, a jedi figyelmeztethette őket - sziszegte összepréselt ajkai között. - Ezért még számolunk majd! De nem számít, kis veszteség ez... Vigyétek őket!
Szeretett volna még lelket önteni Mikasába, de nem maradt rá idő. Csak az Erőn keresztül üzente neki, hogy tartson ki. Valamit majd kitalál. Valamikor. Ahogy Enz arcáról lehervadt a mosoly, az kimondottan üdítő látvány volt Saalia számára. Szépen visszament Kytra mellé.
- Máris? Pedig épp kezdett fokozódni a hangulat... Na mindegy. Ezúttal majd evőeszközt is kérnék az étel mellé. Az a két pálca nem tudom mire jó, még ásni sem lehet velük.
Kytra csak sóhajtott, Kyoko pedig kuncogott. Ő legalább tudta, mire valóak. Tény, egy kívülállónak valóban idegen lehet a dolog. Végül elvezették őket, miközben máris mind azon törték a fejüket, hogyan kellene kijutni ebből a helyzetből.