|
Takodana
Feb 14, 2018 23:59:40 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Feb 14, 2018 23:59:40 GMT 1
A bolygó egyetlen fontosabb látnivalója a Kanata-kastély, a galaktikus alvilág egyik kedvenc bűnbarlangja.
|
|
|
Takodana
Feb 15, 2018 0:00:46 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Feb 15, 2018 0:00:46 GMT 1
A Corran Hord kiszökkent a hiperűrből, és egyből az alant elterülő, zöldellő bolygóra vette az irányt. A kis vadászgép olyan sebességgel száguldott a felszín felé, hogy ha a Takodana rendelkezett volna repülésirányítói hatósággal, kérdés nélkül tüzet nyitottak volna rá. A gép tovább haladt a planéta felé, amíg át nem suhant az orbitális pályán. Az atmoszférába érve lassított, és szinte függőlegesen repült lefelé, hogy minél alacsonyabbra merülhessen. Nemsokára sűrű lomberdők bontakoztak ki előtte, a távolban kisebb településeknek tűnő foltokkal.
Az X-szárnyú azonban nem a civilizációra utalóan világító területeket vette célba. Egy nagy, illetve nagynak tűnő tó felé száguldott, és olyan alacsonyan szállt, hogy mozgásával felverte a vizet, alacsony hullámokat gerjesztve.
A parton álló, pregalaktikus időkből származó kastély úgy nézett ki, mintha egy történelmi holoadásból vették volna elő. Egyszerű formájú, régi kőépítmény volt, tornyai büszkén meredtek a levegőbe. Falai néhol fekete égésfoltoktól sötétlettek, másutt tisztára suvickolták őket. Körülötte, a part különböző részein, valamint a kastély előtti bejárat közelében egymástól erősen eltérő kinézetű, öt-hat űhajó parkolt. A szedett-vedett járművek elsősorban nagyobb-kisebb teherhajótípusokból álltak. Az egyetlen közös vonásuk az volt, hogy kivétel nélkül mindegyik rendelkezett illegális fegyverrendszerekkel.
Sarasi fehér vadásza megközelítette a hajóparkot. Nem messze a kastélytól talált magának egy olyan helyet, ahol a kíváncsi szemektől távol landolhatott. Amikor letette a gépet az erdőszéli fák közé, leellenőrizte a rendszereket.. és rájött, hogy szivárog az üzemanyag. Sarasi elkáromkodta magát, majd kelletlenül felnyitotta a pilótafülke ablakát, és kimászott a hajóból. Mielőtt leereszkedett volna a létrán, magához vette a szerszámos ládáját.
Mivel nem volt asztromech droidja, kénytelen volt saját maga megtalálni a hibát. Bár éhes volt és fáradt, az Erő segítségével letompította testi vágyait. Szívesen bement volna Maz Kanata bűnbarlangjába, mielőtt nekilát a javításoknak, csakhogy a saját bőrén tanulta meg, hogy ebben a szakmában az első és legfontosabb dolog a menekülési útvonal biztosítása. A vadászgépe az életét jelenthette a számára, és sokkal fontosabb volt az éhségénél, de még annál a vérdíjnál is, ami még mindig ott lebegett a feje fölött.
Főleg egy ilyen helyen kellett óvatosnak lennie. Maz Kanata állítólag ezer éve vezette a kastélyban levő kantint, és úgy az egész helyet általában.. Elsősorban olyan alakok búvóhelye volt, akik valamilyen oknál fogva nem szerettek Mos Eisley tűző napjainak kereszttüzében izzadni, vagy egyszerűen csak nem voltak szívesen látott vendégek Chalmun régi kantinjában. Érthető volt, hogy inkább választották tivornyázásuk vagy munkájuk székhelyének a Takodanát, mint a Tatooine távoli, egészségtelen környezetét. Mások nem szerették a Nar Shaddaa állandó nyüzsgését, ezért erre a jóformán benépesületlen helyre jöttek.
Számtalan hasonló bűntanya volt még a Galaxisban, ahová mehettek.. csakhogy sehol másutt nem kínálkozott ekkora lehetőség az ismerkedésre és az üzletkötésre, főleg, hogy minden üzletet személyesen Maz felügyelt, aki abból élt, hogy fizettek neki azért, hogy fenntartsa a békét. Sarasi személyesen ismerte az idős asszonyságot, és tudta, hogy a mérete ellenére az öreg Mazzal nem érdemes kikezdeni.
Letette a szerszámos ládát az X-szárnyú üzemanyagcsatlakozója mellé. Először különféle elektronikus mérőeszközöket szedett elő, hogy megállapítsa a szivárgás hollétét és mértékét. Addig nem akarta újratölteni a gépet, amíg nem volt biztos benne, hogy minden hibát helyrehozott az üzemanyagrendszerben. Szerencsére senkit nem látott a kastélyon kívül téblábolni, csak a hajóik álltak a közelben.. Mivel vérdíj volt a fején, Sarasinak körültekintőnek kellett lennie, így miközben a műszereit babrálta, folyamatosan nézelődött.
Hamar megtalálta a hibát, és nekilátott leszerelni a burkolat egy részét. Az izzadság már gyöngyözött a homlokán, mire eltávolította a lemezt. Ha lett volna egy asztromech droidja, megkérhetné, hogy javítsa meg a gépet. Bár lehet, hogy akkor is maga csinálná, mert szerette tudni, mi van a hajóban, amin az élete múlik. Nem volt nagy szerelő, de efféle apróbb meghibásodásokat bármikor ki tudott küszöbölni.
Közben csipogott a kommunikátora, ami azt jelentette, hogy a kontaktja megérkezett. Megfordult a fejében a gondolat, hogy azonnal bemegy a Nar Kaagai küldetésért járó fizetésért, de nem tette.. A hajszálrepedés befoltozása után ismét leellenőrizte az értékeket, és miután mindent rendben talált, rácsatlakoztatta a töltőállomásra a hajót. Aztán rendbeszedte magát, eltette a szerszámokat, és elindult, hogy találkozzon a Tőzsde képviselőjével.
Ahogy elhaladt a kastély bejárata fölé felfüggesztett zászlórengeteg alatt, szemével megkereste azt a megtépázott, fehér szövetet, amit még ő tett ki oda. Akkoriban jó munkákat kapott, és mindenki szívesen vette igénybe a szolgálatait. De amióta belefutott egy EGB-s, ysalamirikkel felszerelt járőrhajóba azzal a bizonyos fűszerszállítmánnyal, ami majdnem a vesztét okozta.. Az embereit akkor sikerült megmentenie, de az árut nem, és Vacca ki is tűzte a vérdíjat a fejére. Vaccánál nem lehetett kétszer hibázni, bár meg kell hagyni, mindig busásan fizetett. Azóta Sarasit nem különösen kedvelték a megbízók, talán mert egyikük sem akart összeakaszkodni Vaccával. Elég okosak voltak hozzá, hogy ne dühítsenek fel egy vukit, gondolta.
Amikor belépett, egyből a kantinhelyiségben találta magát. Mint mindig, most is felfigyelt az idegen fajokra, akik többségben voltak itt az emberi lényeknél. Ráadásul többnyire mind olyan fajok, akiknek a megnevezése nem szerepelt a hivatalos nyilvántartásokban. Légyszerű teremtmények, polipkarú non-humánok, hatalmasra nőtt szörnyszülöttek és apró alakok, mint maga Maz Kanata. Azért volt néhány faj, amiket Sarasi felismert: látott twi'leket, gamorreait, anzatit, embert, mirialit, mandalorit, pantorait, h'nemthe-t, dugot, quarrent és persze droidokat is.
Ahogy elhaladt mellettük, néhányan biccentettek felé. Egy kusza szakállas, a fején valamiféle páncélt viselő alak rámosolygott, társai pedig szemérmetlen tekintettel mérték végig Sarasit. Egy droid majdnem nekiment, és a fegyveréhez kapott, hogy lelője őt, illetve hogy megfélemlítse, de Sarasi ügyet sem vetett rá. A játékasztaloknál non-humán teremtmények hangoskodtak, és valami iszonyúan idegesítő, magas hangon sipítoztak.
Sarasi felismerte Pru Sweevantot, egy apró, kék narquit, aki hatékony és veszélyes rablónak számított – előszeretettel bérelték fel a nagyobb kalózbandák is. Jashco Phurus, a kalóz olyan tekintettel meredt rá, mint aki egyből meg tudná ölni.. Sarasi ugyanis elhappolt előle egy olyan munkát, amiből Phurus nagyot profitálhatott volna. A fickó diszkréten a nyomába szegődött, bizonyára megvárja, míg elhagyja a környéket, hogy tanúk nélkül tudja elintézni.. Sarasit nem töltötte el örömmel a gondolat, hogy Phurus látni fogja a krediteket, amiket kapni fog..
Olyan arcokat is észrevett, akiket csak a holoadásokból ismert, de voltak, akikkel üzletet is kötött a múltban. Ezek egy része pozitívan, mások homlokráncolással – vagy a fajuknak megfelelő rosszalló mozdulattal – reagáltak, esetleg távolról figyelni kezdték őt.
Sarasi éppen elhaladt Bazine Netal mellett, aki a fal mellett állt, és a tenyerében tartott hologramalakhoz beszélt. A hologram egy fekete fémes sisakot viselő, sötét köpenyes alak volt, és ahogy Sarasi ránézett, baljós érzés kerítette a hatalmába. De mielőtt közelebb osonhatott volna Netalhoz, a nő sietve kikapcsolta az adást, és zsebre vágta a holovetítőt. Aztán a rá jellemző gúnyos arccal Sarasihoz lépett.
– Nem ismersz véletlenül egy Orri Tentro nevű kódtörőt az Adumaron, Suun? – kérdezte, és undok mosolyt villantott Sarasira. Mindig az volt az érzése, hogy Bazine Netal, aki veszélyes zsoldos hírében állt, tud az ő Jedi múltjáról, ahogy sok minden mást is tudott másokról.. Sarasi fejében megfordult a gondolat, hogy esetleg kém, akik persze nem voltak ritkák egy ilyen helyen. – Pantorai, elég fiatal.
– Nem – felelte közönyösen Sarasi. – Helyes! – vágta rá Netal egy gonosz félmosoly kíséretében. – Kibeleznélek, ha kutatnál utánam. – Miből gondolod, hogy érdekelsz, Bazine? – horkantott fel Sarasi őszinte meglepődéssel. – Tőlem annyi rohamosztagossal beszélsz, ahánnyal akarsz. Netal szeme felvillant. – Jó a megfigyelőképességed – mondta lefelé görbülő ajkakkal. – De nem elég jó.. Á, édesem!
A mellettük álló, szőrös hármasiker kalóztársaság úgy szakadt szét, mint az Alderaan, amikor a hatalmas termetű idegen szuperlézerként furakodott át közöttük. A hegyomlásnyi, barnássárga életforma kitátotta nagy, sárga fogakkal ellátott száját, és mély morgást adott ki, amikor Bazine Netal mellé döcögött. A nő mosolygott neki, és bár csak a bestia könyökéig ért, belekarolt, és intim módon hozzásimult.. a bestia pedig kéjesen felmorajlott.
A páros elindult a pult irányába. Netal vetett még egy önelégült búcsúpillantást Sarasi felé. Ő pedig továbbindult, a tekintetével és az Erővel egyaránt pásztázva a tömeget. Nem akart még több ilyen közjátékot, amíg meg nem kapta a pénzét. Mihamarább meg akarta oldani a vérdíj-ügyet, és azt csak úgy lehetett, ha kamatostul kifizeti a tartozását Vaccának. A sűrű tömegben azonban állandóan bele akarták rángatni valami beszélgetésbe.
Amikor meglátta Maz kicsi alakját valamelyik asztal közelében, gyorsan beállt egy széles hátú whipid mögé, hogy Maz ne vegye észre.. Sarasi sokszor elmélázott, hogy Maz vajon Erőérzékeny-e, vagy sem. Abban biztos volt, hogy ő nem érzi az Erőben az idős asszonyságot, de ez a tény ma már semmit se jelentett…
– Hát itt vagy, Suun! Na végre..
Sarasi megpördült. Az előtte álló magas, tetőtől talpig fekete páncélba öltözött alak türelmetlenül nézett le rá. A férfi ember volt, de valamiféle élőszövet-maszk takarta az arcát.. Sarasi ilyet a vongok kultúrájából sem ismert, de Kuordis Kwest mindig is így nézett ki.. talán még a vongok előtt is. Hátáról hosszú köpeny lógott, és az ex-Jedi tapasztalatból tudta, hogy a ruhadarab egy akkora nehézkarabélyt rejt a fejvadász hátán, mint a Halálcsillag.
– Brodrig vérebe.. – nézett fel a maszkra Sarasi. – Micsoda meglepetés. Azt hittem, valami amatőr kölyköt küldenek...
– Vagy csak azért vagyok itt személyesen, mert be akarom gyűjteni a vérdíjadat – sötétlettek fel Kwest szűk szemei. – Akkor nem beszélgetnénk.. – mutatott rá Sarasi, és elmosolyodott. – Talán nem – vont vállat a fejvadász. Előhúzott egy kisebb, négyszögletű dobozt, ami úgy festett, mint egy mini-aktatáska, fül nélkül. – Húszezret kértél, de mivel a hajókat és az emberállományt magad szerezted, és nyilván őket is ki kell fizeni, a Komisszió hajlanó harmincat adni – és felnyitotta a dobozt.
Az aranyszínben fénylő, jelöletlen kreditrudak csak épp egy pillanatra villantak ki a táskából, de máris árgus szemek figyelték a párost. Kwest gyorsan összezárta a dobozt, és intett Sarasinak, hogy kövesse. Nem mintha bárki is meg merte volna támadni a hírhedt alakot, de azért sosem ártott a biztonság.. Sarasi elgondolkozott, hogy Kwest vajon miért követett el ilyen amatőr hibát.. vagy talán tényleg be akarja hajtani az ő vérdíját?
A fejvadász lobogó köpenye után haladva megint észrevette a pult körül munkálkodó Mazt, de a kalózvezér épp egy vén devaronival társalgott, így nem vette észre őt. Sarasi és Kwest kiértek egy elhagyatottabb folyosóra, ahol nyugodtabban folytathatták a beszélgetést. – Megszámolhatod – nyújtotta oda a dobozt Kwest. Sarasi azonban meg se mozdult. Csípőre tette a kezeit – részben azért, hogy közelebb kerüljenek a ruhájába rejtett sugárvetőihez. Kwest meglepettnek látszott, és leeresztette a kredittartót, míg másik keze a köpenye alatt kezdett motoszkálni. – Komplikációk merültek fel – közölte Sarasi. – Az akciót végrehajtottam, de a zsoldosaim és a hajóim megsemmisültek. Kiszámoltam a kárt: összesen hetvenezret kell kapnom. – Mi van?? – recsegte Kwest, és szerves maszkja kissé furcsa, de hamisítatlan döbbenetet tükrözött. – Egy százas is jó lesz, de visszaadni nem tudok. – Minek kell neked annyi pénz, ha nem kell kifizetni az embereket és a hajókat? – Azokat az embereket én magam vettem meg erre az alkalomra, a hajókról ne is beszéljünk! – ráncolta a szemöldökét Sarasi. – Túl nagy erőkkel találtuk szembe magunkat, mert az információk, amit a Tőzsdétől kaptam, pontatlanok voltak! – A Tőzsde inkább kinyírna egy olyan piti alakot, mint te, Suun, minthogy ennyi kreditet kifizessen! – háborgott a fejvadász. – Meg vagy bolondulva??
– Nem ölnétek meg – rázta a fejét határozottan Sarasi, mintha tényt állapítana meg. – Nagyhatalmú barátaim vannak.. és ezt te is tudod. Nem beszélve a klientúrátok elégedetlenségéről, ha megtudnák, hogy így bántok el az embereitekkel.. Ne feledd, Kwest, a Tőzsde egy új, nagyon új szervezet.. ezek az alakok itt pedig – mutatott körbe – sokkal régebben itt vannak, mint te és a főnökeid.
Kwest elmosolyodott – illetve a szájnyílása szélesebbre húzódott. A fejvadász arckifejezését nem nagyon lehetett leolvasni, mert a maszkja nem tudta teljesen kifejezni az érzéseit, de azért megpróbálta.. és ettől olyan torz, az eredeti karikatúrájának tűnő kifejezések takarták az arcát, amiket nem lehetett értelmezni, legfeljebb csak kikövetkeztetni. – Te tényleg olyan pimasz vagy, mint mondják, Suun – mondta. – Ez tetszik nekem.. Negyvenezer. – Nyolcvan! – Negyvenöt.. Sarasi hitetlenkedve elhúzta a száját. – Negyvenöt? Bolondnak nézel? – kérdezte teátrálisan, miközben halványat intett a kezével. – Ötvenet kérek, és ez az utolsó! – Ötven, akkor – bólintott Kwest. – Hé, Binnistraat – kiáltott a közelben strázsáló, dülöngélő piásnak, mire az nyomban odalépett hozzájuk. Már teljesen józan volt, nyoma sem volt az előbbi felhős arckifejezésnek. – Igen? – Add csak ide – Kwest elvette a fickó kezében tartott erszényt, és belenézett. A maszkjának szemrészén, ahol a valódi szemei látszódtak, most vékony hártyaréteg jelent meg. A fejvadász helyett a maszkja számolta meg az összeget. – Ez csak tizenöt.. Csak ennyit kaptunk Gommarktól? – fordult az emberéhez. – Tízet tőle, ötöt pedig attól a koréliaitól.. – felelte Binnistraat. – És ebből tartozunk hattal Maznak.
Kwest Sarasi kezébe nyomta az erszényt, és körülnézett. Egy sietve igyekvő arcona éppen most haladt el mellettük, kezében egy kisebbfajta ládával. Kwest előhúzta hosszú, vékony csövű pisztolyát, és egyetlen pontos lövéssel leterítette az illetőt. Az arcona arccal előre csapódott a padlónak, a láda pedig alákerült. Az oldalán a Fekete Nap címere díszelgett, és egyszerű, álcázott fűszerláda volt.
A környéken bámészkodó alakok csak a lövésre figyeltek fel, de valójában oda se bagóztak az esetre. Tovább folytatták, amit éppen csináltak, mintha mi sem történt volna.
Kwest intett Binnistraatnak, hogy menjen és hozza el a ládát. A Tőzsde-tag odament a hullához, lábbal lefordította a ládáról, majd odavonszolta az értékes szállítmányt Sarasi elé. Kwest egy újabb lövéssel felnyitotta a ládát. Abban finom, aranysárga por fénylett. Mellette pedig, egy kisebb rekeszben, kreditrudak sorakoztak. Kwest kiszedegette őket, és amíg Sarasi tartotta az erszény száját, amiben a tizenötezer volt, a fejvadász pontosan annyi aranyrudat hajigált bele, hogy kijöjjön az ötvenezer.
– Na, ezzel meg is volnánk – mondta. – Binnistraat, te hozod a ládát.. A barátunknak úgy sincs rá szüksége. De Suun... - Igen? - Ha még egyszer megpróbálod az Erővel befolyásolni a gondolataimat, kinyírlak! – Öröm veletek üzletelni – emelte fel az erszényt Sarasi elégedetten, ügyet sem vetve az utolsó mondatra.. Eredetileg is ötvenezer kreditet akart, és az alkudozás meghozta a gyümölcsét. Bár az arcona szükségtelen halálának nem örült, de évekkel ezelőtt megtanulta, hogyha besétál a kígyók barlangjába, akkor ne csodálkozzon, ha megharapják.. vagy ha valaki mást megharapnak.
– Mi folyik itt! – csendült egy éles, jellegzetes, élemedett női hang.
Mindhárman az irányába fordultak, még azok is, akik eddig a folyosó fala mentén társalogtak, vagy üzleteltek, vagy egyéb sötét dolgokat műveltek. A folyosó kantin felőli részén alacsony, ráncos sárga bőrű teremtmény állt. A fejfedőjére csatlakoztatott, a szemébe lehúzott hatalmas szemlencséi aránytalanul naggyá tették a szemeit. Egyik karján karperec, a másikon irányítópanel futott végig. Kezei között veszélyesnek látszó sugárvetőt szorongatott, miközben dühösen közeledett.
– Maz – biccentett felé Sarasi. Észrevette, hogy rajta, Kwesten és Binnistraaton kívül mindenki úgy néz a kastély tulajdonosára, mint a tanítónénire, aki éppen megleckéztetni készült az osztályt.
– Már megyünk is, Maz – recsegte Kwest, és intett Binnistraatnak, hogy induljon el a ládával kifelé.
– Megszegtétek az egyetlen szabályomat – cövekelt le előttük Maz Kanata, fegyverét egyenesen Kwest arcába irányítva. Amikor Binnistraat előkapta a pisztolyát, a kicsiny asszonyság fegyvere azonnal elsült.. Maz kilőtte a Tőzsde-tag kezéből annak fegyverét. – Itt nincs háború, ide üzletelni jövünk és tárgyalni!
– Mintha érdekelnének a hülye szabályaid – morogta Binnistraat. A körülöttük állók elképedtek.
– Kifelé! Ki vagytok tiltva! – mondta élesen Maz Kwestnek és Binnistraatnak. – A fűszert pedig kárpótlásul itt hagyjátok.
Sarasi látta Kwest arcán, illetve inkább az Erővel érezte, hogy a fejvadász elgondolkodik rajta, érdemes-e Maz Kanatával összeakaszkodnia. Bizonyára úgy döntött, hogy nem, mert intett az emberének, hogy indulás. – Rendben van – mondta, azzal ő maga is megfordult és elcsörtetett. Binnistraat felemelte a ládát, és egyensúlyozva sietett a főnöke után. – Te! – kiáltotta Maz. – Ki.. – nézett hátra Sarasi, de éppen nem volt ott senki. – Én? Maz leeresztette a fegyverét. – Velem jösz! – parancsolta. – Mindig bújkálsz előlem, de most beszélni fogunk.
Sarasi normális körülmények között nem hagyta volna, hogy ugráltassák.. Ugyanakkor elég régóta ismerte Mazt ahhoz, hogy tisztelje őt. Mindketten kalózok voltak, bár Sarasi bármit elvállalt, hogy kifizethesse Vaccát. Maz, amióta Sarasi visszatért az ismert Galaxis forgatagába, folyamatosan azzal nyaggatta, hogy térjen vissza a Jedik közé.
Amikor a Vong-háborúk idején Sarasi otthagyta a Rendet, útja összehozta Mazzal egy távoli világon. Az öreg asszonyság megpróbált segíteni neki, de olyan bölcsességeket nem tudott mondani, amiket Sarasi ne hallott volna már.. És ő volt az első, aki munkát ajánlott neki. Sarasi viszont nem akart gengszter lenni, még éltek benne a Jedik morális korlátai.. Ezért elment a Galaxis szélére, ahol nem zavarta senki, próbálva megbékélni azzal, amit tett a háborúban.
De nem sokáig bírta az egyedüllétet, így visszajött, és Maz tárt karokkal várta. Megismertette a Takodana alvilági figuráival, és segített neki eligazodni a törvényen kívüli világban. De nem szívesen tette.
Sarasi pedig jó anyagi körülmények között élt addig, amíg el nem veszítette Vaccának azt a szállítmányt.
Maz leült egy szabad asztalhoz, és intett neki, hogy foglaljon helyet. Sarasi letelepedett a szabad székre. Maz az asztalra tette a sugárvetőjét, és intett a pincérdroidnak, hogy szolgálja ki őket. – Beszélnünk kell, szóval lássunk neki – mondta a házigazda. Sarasi hallgatott. – Tudod, mi történik most a Jedi Rendben? – kérdezte Maz. – Tudom, hogy volt valami szakadás – vont vállat közönyösen Sarasi. – Igen, a békeszerető Jedik, az önálló frakciók, a Fény Hadserege. Nem is tudom, melyik van a Coruscanton. A Jedik több kisebb rendre szakadtak. És a háború egyre.. brutálisabbá válik. – Miféle háború? – ráncolta a homlokát Sarasi. – Az egyetlen háború.. A harc, ami évezredek óta tart – magyarázta Maz, miközben állított valamit a szemüvege szélén, amitől a szemei még nagyobbak lettek. – A sötét oldal ellen. A hosszú életem alatt számtalan formáját láttam a gonosznak.. A Sithek, a Birodalom, az ESB.. Az árnyékuk terjeszkedik a Galaxisban. Szembe kell nézni velük.. mindannyiunknak! – Ha rá akarsz venni, hogy ismét felvegyem a fénykardot, hiába próbálkozol – jelentette ki türelmetlenül Sarasi. – Én kivettem a magam részét a harcból, de a Jedik útja nem a harc, Maz.. nem az a fajta harc, amit mi az utóbbi évtizedek alatt műveltünk.. A sötét, a világos.. Egyikből létrejön a másik, és fordítva. Nincs ebben semmi érdekes.. Minden kornak megvan a maga nagy háborúja, és ha legyőzzük a Sitheket, száz év múlva újabbak jönnek..
Maz közelebb hajolt az asztal fölött. – Igen! – mutatott előre sárga ujjával. – És minden kornak meg kell legyen a hőse is! A hősei. Mindenkinek tenni kell a kötelességét, abban a korban, amelyikben éppen él. Az Erő ármlatait és a történelem eseményeit nem irányíthatjuk, de részt kell vennünk bennük! – Részt vettem – állt fel Sarasi, és odasétált Maz mellé. – És majdnem olyanná váltam, mint ők. Azt szoktad mondani, látsz a szemekben.. Tényleg azt látod az enyémben, hogy érdekel, amit mondasz? Hogy nem gondoltam át ezt én is hosszú száműzetésem alatt? – felvette a kredites dobozt és megvizsgálta az övére akasztott erszényt. – Ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy remény, én kifutok a Galaxisból! És most ha megbocsátasz, ki kell fizetnem Vaccát, mielőtt meggyilkolnak – azzal fogta magát, és elindult kifelé. – Ithano kapitány is a Cantonicára tart – kiáltott utána kissé csalódottan Maz. Sarasi megfordult, és látta, hogy az egyik sarokban társalgó, valamiféle vörös sisakot viselő, köpenyes alakra mutat. Sarasi köszönésképp biccentett, és Sidon Ithano asztalához vette az irányt. A delphidiai kalóz nyilván épp legénységet toborzott.. A Vörös Rabló gúnynevű alak veszélyes volt, de pragmatikus, akivel lehetett beszélni..
Sarasinak két percébe se tellett, hogy felbérelje Ithanot és a legénységét kíséretnek. Szüksége volt rájuk, mert ha besétál Vaccához, azonnal meghalna. Meg kellett terveznie, hogyan fizeti ki a vukit úgy, hogy az ne ölje meg, mielőtt még elmondhatná, hogy nála van a pénz...
|
|
|
Takodana
Nov 17, 2018 11:51:26 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Nov 17, 2018 11:51:26 GMT 1
A légirobogók fülsiketítő hajtóműzúgással száguldottak a tiszta vizű tenger fölött. Nyergeikben páncélos harcosok ültek, akik sisakkal takarták el a fejüket, mit sem érezve az ellenszélből. Olyan alacsonyan szálltak, hogy alattuk a víz felhabosodott, és hosszú hullámsávokat hagyott mögöttük. A robogók tovább folytatták útjukat a zöldellő part felé, és kicsit sem vettek vissza a sebességből. Látszott rajtuk, hogy évezik a járműveik vezetését, az élen haladó társuk még le is hagyta a többieket.
A parthoz érve lassítottak, ellebegtek egy romos, térdig érő kőfalig, és ott leszálltak a légirobogókról. – Maradjatok itt – zengte a vezetőjük torzított, gépiesen karakán hangon. – Hamarosan visszajövök.
A sisakos alak hátrahagyva a martalócait egyenesen a közelben álló ősrégi kőkastély felé indult. Az épület legtetején zászlók lengtek, mindegyik más és más szabadúszó vállalkozó címerét mutatta. Amikor beért a bejárat előtti tágasabb udvarba, megpillantotta a sajátját, az Enfys Nest Felhőlovasai által kifüggesztett régi, lyukacsos kalózzászlót. Eredetileg így nevezte el őket, Felhőlovasoknak, de a Galaxisban egyszerű martalócokként híresültek el.
Ahogy belépett a kastélyba, a bejárat után egyből a kantinban találta magát. A túlzsúfolt helyiségben a legvegyesebb társaságot látta, ismeretlen fajoktól ismerősekig és ismertekig egyaránt. Amikor Sarasi Suunként járt itt, rengetegen felismerték és leszólították őt, de Enfys Nestet senki sem merte háborgatni – noha őt jóval többen beazonosították.
A pult másik oldalához igyekezett. A kalózok, tolvajok, de még néhány ismert gyilkos is jobbnak látta, ha eltakarodik az útjából. Félrelökött egy rodiai suhancot, aki nem vette észre időben, páncélkesztyűs kezével odébb rántott egy megtermett devaronit, és lecövekelt a fal mellett, hogy körülnézhessen.
Sehol sem látta azt az alacsony, ewok-méretű csempészt, akit keresett. Maz Kanatát nehéz volt megtalálni a vendégei között. A zenészek abbahagyták a nótát, amit játszodtak, és azon kezdtek tanakodni, vajon elmehetnek-e szünetre.. ami azt jelentette, hogy Maz, a hely tulajdonosa nem volt a helyiségben.
Enfys körbejárta néhányszor a helyet, nem kis felzúdulást okozva ezzel azoknak, akiknek már harmadszorra kellett eltakarodniuk az útjából, ha jót akartak maguknak.
Régi érzékeire hagyatkozva a bejárat melletti kőlépcsősor tetejére lépett. Odalent csak két ivócimbora ácsorgott, de Enfys felismerte bennük a kantin biztonsági embereit. Valószínűleg Mazra vártak, aki odalent tevékenykedhetett.
Enfys elsietett mellettük, és a kőfalak között előrevezető sötét folyosó elnyelte őt. Az őrök nem foglalkoztak vele. A távolban látta, hogy a falba épített ajtók egyike nyitva van, belülről pedig fénypászmák szűrődtek a folyosó kőpadlójára. Enfys megközelítette a helyiséget és benézett rajta – fémes villanást látott, majd egy faláda fedele csapódott le. Maz Enfysre meredt, aki azon töprengett, vajon miért csukta le olyan gyorsan a ládát a csempész, amikor meghallotta a lépteit. – Suun? – kérdezte Maz, és a látólencséihez kapott, erre a szemei kétszer akkorára nőttek. – Hogy ment a meló? – Mostmár Enfys Nest vagyok, Maz – felelte Enfys torzítva. – Sarasi Suun nem létezik.
Kanata kilépett a teremből, de az ajtót nyitva hagyta. – Suunnak legalább a szemeit láttam – zsörtölődött, és elindult a kantin felé. Enfys felzárkózott mellé. – Az üzemanyagot leszállítottuk, senki nem állt az utunkba – mondta. – Elfelejtem, hogy kalóz vagy, nem csempész – mondta Maz. – Ha az utadba állnak, megölöd őket. Mondjuk a Jedik is ölnek.. – Hagyjuk ezt – legyintett Enfys. – Hát persze – fordult felé Maz, és halványan elmosolyodott. - Türelmetlen vagy. Ne aggódj, mindjárt kifizetlek. És lenne még egy munka.
Felértek a kantinba. Maz rámosolygott néhány vendégre, aztán kinézett egy szabad asztalt, és odainvitálta Enfyst. Amikor leültek, intett, mire egy pincérdroid lépett oda. – Egy savareenit – mondta, mire a droid bólintott, és eltipegett. Nem beszélgettek, amíg a droid visszajött. De nem savareeni brandyt, hanem egy kreditchipekkel teli táblát hozott. Maz átvette tőle, leellenőrizte, aztán az asztalon Enfys felé lökte a fizetséget. – Köszönöm – biccentett ő, és fel akart emelkedni, hogy induljon. – Állj! – szólt rá Maz. Enfys ráemelte sisakos tekintetét.. aztán visszaült. – Lehet, hogy nem látom a szemed – kezdte a csempészvezér. – De látom rajtad, hogy türelmetlen vagy. Mi történt?
Enfys visszagondolt a savareenen átélt dologra, amikor a távoli tömeggyilkosságokat megérezte.. már nem először élete folyamán. Mindig is úgy tartotta, hogy a béke mellett a Jedik az életet is szolgálták, jobb esetben védelmezték.. De mit értek a Jedik, amikor az a sok millió teremtmény felsikoltott az Erőben?
Végül nem erről beszélt Maznak. – Zavar támadt az Erőben – suttogta. – Valami nincs rendjén. Amióta megérkeztünk a rendszerbe, érzem. – És.. – kezdte csevegő hangon Maz, miközben igazított egyet a lencséin, mire a szemei még nagyobbra nőttek. – El akarsz menekülni előle? Enfys megfontolta a választ. – Ez már nem az én harcom – mondta. – Jobb, ha nem vagyok itt, ha valami történik. – Nem futhatsz örökké, Su.. Enfys – Maz egyre közelebb és közelebb hajolt az asztal fölött.
Enfys bólintott. – De most még igen – mondta közönyösen. Maz még nézte egy darabig. Azután visszaült rendesen a székébe, és normális méretűre állította a szemeit. – A meló, amiről beszéltem, tibannacsempészet – mondta. – Nagy menniségű áru érkezik a Sleheyronról, és biztosítékokra van szükségem. Elég valószínű, hogy el akarják majd lopni az üzemanyagot, ahogy te szoktad.. de most meg kéne védeni. Húszezerért a csapatodnak.
Enfys összekulcsolta az ujjait, és töprengőn a pult felé nézett. Mielőtt visszafordult, hogy feleljen, még halványan látta, ahogy Bazine Netal, a bérgyilkos nő a szája elé emel egy kommunikátort, és belesuttog valamit. – Jól van – zengte Enfys végül. – De a járulékos kö..
Falatrengető durranás rázta meg a kastélyt, és az ütéstől Enfys a földön találta magát. Amíg feleszmélt, hallotta, ahogy a vendégsereg sikoltozni kezd, és pohártörés hangjai jutottak a fülébe. Maz a közelében feküdt, de hamar felállt, és gyorsan körülnézve a biztonsági csapatait kereste. A felborult asztalok között lábak dobogtak, mindenki a saját bőrét akarta menteni, miután felfogta, mi történik.
Újabb durranás, a falakról kőpor hullott a menekülők nyakába.
Enfys felállt, és maga elé kapta a karját. – Mi volt ez? – zengte. – Birodalmiak! – érkezett a válasz. – Azok az állatok itt vannak! – kiáltotta Maz, és eltűnt a tömegben.
Enfys sietve megindult a kijárat felé. A támadás váratlanul érte, és nem akart részt venni a fősodor eseményeiben, így mindél gyorsabban ki akart jutni a kastélyból. A falak most már állandóan remegtek, bizonyára a tornyokat vadászgépek támadták.
Mindenkit félrelökött az útjából. Durván falhoz csapott egy fiatal kislányt, aki nyekkent egyet, lábakat taposott szét, fejeknek csapott a képébe, hogy gyorsabban haladhasson. Bár senkinek sem okozott maradandó károkat, félelmetes látványt nyújtott, ahogy a menekülő banditák tömegén át utat tört magának.
Egy weequay ráemelte a sugárvetőjét, de Enfys kitépte a fickó kezéből a fegyvert, és visszakézből belekönyökölt a bandita arcába, aki elterült a padlón, a dobogó lábak alatt..
A levegőre érve megtorpant. Az égből vadászgépek tucatjai zuhantak alá, gyilkos össztüzet zúdítva a kastélyra. A tó irányában, ahonnan ő is érkezett, csapatszállítók szántották a vízfelszínt. Odafent pedig egy hatalmas, ék alakú test lebegett – olyasmi, amit egyetlen kalóz sem szívesen pillantott meg azon a világon, ahol épp tartózkodott: egy csillagromboló.
Enfys megugrott, és szaladni kezdett. Amikor elérte az embereit, azok már javában tüzeltek a csapatszállítókból kisereglő vörös páncélos rohamosztagosokra. Az elitkommandósok gyorsan leszedték a menekülő és ellenálló banditákat. Enfys és a martalócok beugrottak amögé a térdig érő romos fal mögé, aminek a másik végében a robógóikat hagyták. A fedezék mögül tüzeltek, de Enfys úgy látta, a vörös rohamosztagosok közül még egy se esett el, míg a kastély védői mynockokként hullottak körülöttük.
Mellettük valami hatalmasat reccsent – a kastély egyik tornya lerobbant, és porfelhőt okádva ráborult a régi kőépület tetejére, számos másik szintet lerombolva.. A vadászgépek tovább lőtték az épületet, ami egyre alacsonyabbá, egyre romosabbá és egyre múzeumszerűbbé vált..
A közelebb levő birodalmiak észrevették a martalócokat, és most már egyenesen rájuk tüzeltek. Enfys hirtelen felállt, átvetette magát a fedezéken, és gyorslövetűjével hajszálpontos sugárnyalábokat leadva szétlőtte a kommandósokat. Azok halotti pózba merevedve eldőltek.
Miközben Enfys visszasietett a robogók mögötti fedezékbe, látta, ahogy Bazine Netal a mellettük levő erdő egyik fájának támaszkodva áll, és karbatett kézzel, közönyösen figyeli az eseményeket.
Újabb egetrengető dörrenés rázta meg a környéket. A kastély utolsó épen maradt tornya felmorajlott, aztán nagy robaj kiséretében magába roskadt. Mögötte még látszott, ahogy újabb birodalmi egység érkezik, ezúttal egy fehér, vezérsíkjait madárként széttáró parancsnoki sikló. Enfys látta, ahogy az egyik kommandós lövedéke eltalálja az egyik martalócát, aki hátrarepült, és nem kelt fel többé.
Egyik társa odaugrott és megvizsgála, majd Enfys felé megrázta a fejét. Enfys kézjelekkel elmagyarázta, hogyan fognak eljárni. A martalócok a robogóikhoz siettek, és az erdő felé terelve a járműveket igyekeztek fedezni saját magukat.
A menekülő banditák közül már alig néhány volt csak talpon, a kastély védői maradtak az egyetlen ellenállók. Az erdőbe menekült többieket a birodalmiak még nem vették észre, vagy csak nem törődtek velük. Enfys martalócai olyan össztüzet zúdítottak a csatamezőre, hogy a kommandósok is elkezdtek fedezék után nézni. Enfys még látta Maz Kanatát, aki a kastély romjaiból bukkant elő, és mindenfelé tüzelve eltűnt egy másik mélyedésben, kezében egy kisebb faládával.
A csatazaj a kastélynál alábbhagyott, a vörös páncélos rohamosztagosok pedig az erdőt vették célba, hogy levadásszák a menekülőket. Enfys martalócai már beértek a fák közé, de a birodalmiak hamar utolérték őket. Enfys újabb kézjeleket produkált, mire a társai megálltak, hátrahagyták a robogóikat, és közelharci fegyvereikkel rárontottak az üldözőikre.
A rohamosztagosok azonnal megölték egyiküket, de a többi martalóc leverte az első hullámot. Enfys két páncélossal küzdött. Elektrokaszájával levágta az egyik fejét, a másik végét a másik ellenfele gyomrába csapta. Következő ütése hátbakapott egy kommandóst, aki az előtte levő fának csapódott, mire az egyik martalóc hátba is szúrta. Enfys a kaszájával a levegőbe ütött egy katonát, egy másik megpróbálta vörös színű közelharci fegyverével ledöfni, mire Enfys félreütötte a pengét, a következő pillanatban pedig akkorát csapott a kommandós koponyájára, hogy annak sisakja szilánkosra törött.
A martalócok elszántan küzdöttek némi lépéselőnyért, de nem volt esélyük a túlerővel szemben. Újabb és újabb rohamosztagosok bukkantak fel, és már csak ők voltak talpon azok közül a bűnözők közül, akik még harcoltak a megszállókkal. A Kanata-kastély elesett, védői vagy elmenekültek, vagy halottak volak. Egy fekete alak közeledett a küzdő martalócok felé.
Enfys újabb kommandósokkal végzett, és lassan egész kis hullahegy képződött mellettük. Az egyik martalócot leszúrta egy birodalmi, a következőt lefejezte, mire Enfys odaért hogy őt ölje meg, már három embere a földön feküdt. – Futás! – kiáltotta, és társaival egyetemben az erdő mélye felé iramodtak. Enfys még mindig látta a közeledő fekete alakot, aki egyenesen Bazine Netalhoz lépett, és társalgásba bonyolódott a bérgyilkossal.
A martalócok legalacsonyabb tagja széles csövű rakétavetőt vett a vállára, és kissé hátramaradt. Amikor a birodalmiak megközelítették és észrevették a fegyverét, vadul hátrálni kezdtek. De a kis méretű martalóc tüzelt, és lyukat robbantott a földbe. Birodalmiak repültek szanaszét, a fekete köpenyes pedig most a menekülők után fordította fémlemezes arcát. A martalócok időt nyertek, de hátra kellett hagyniuk a járműveiket.
...
Enfys Nest kiadta a parancsot mindenkinek, hogy szóródjanak szét. Ő maga és egyik legrégebbi harcosa, Tubes már percek óta haladtak előre az erdőben, de üldözőik ott loholtak a nyomukban. Maz Kanata nem volt hülye, amikor a sűrű erdő szélére telepítette a bázisát – a fák közé nem tudtak bejönni a vadászgépek, de még a légirobogókkal sem lehetett volna idebent közlekedni. A birodalmi kommandósoknak gyalogosan kellett követniük őket, és miután a csapat szétvált, nekik is szét kellett válni, ha be akarták fogni őket.
Enfys nem értette, miért vadásznak rájuk ennyire, hacsak nem specifikusan őket keresik. Nem tudta, mit tudott róla Bazine Netal, de a birodalmiakkal kokettáló bérgyilkos Sarasi Suunként nem igazán kedvelte őt. De még logikusabb volt a magyarázat, hogy a támadók valójában nem birodalmiak, hanem Dryden Vos és a Társaság emberei.. Drydennél jobban senki sem akarta elkapni Enfyst, és nem létezett olyan birodalmi elitosztag, ami ilyen jól harcolt, mint a vörös páncélos kommandósok.
Meg mert volna esküdni rá, hogy a harci stílusuk a mandaloriakra emlékeztette őt.
Tubes és ő befordultak egy sziklás oldalon, mire furcsa, ismerős hang süvített fel. Azután ismerős suhanás, és Tubes felnyögött a fájdalomtól.
Enfys megtorpant és hátranézett – bajtársa félbevágva terült el az aljnövényzeten. A fekete alak, akit eddig csak távolról láttak, diadalmasan állt fölötte. Vörös fénykardpengéjével előre mutatott, arcát csuklya és maszk takarta. Szürkés öltözéke fémesen csillogott, és Enfys érezte a belőle áradó sötét oldalt. Az Erő ott volt a férfinak tűnő alakban, aki az ősidők Sith viseletére hajazó öltözékben feszített.
A Sith előredöfte a karját, s vele az előre mutató pengét – a kesztyűs ujjakon energia áramlott végig, a fénykardpenge előrevezette a kisüléseket, és Enfys már ugrott is oldalra a lövés elől. A fénykard által kilőtt villámok oda csapódtak, ahol az imént ő maga állt.
Kezébe vette elektrokaszáját, és nekitámadt ellenfelének. Tudta, hogy az efféle alakokat hatékonyan, mindél gyorsabban kell elintézni. Ha teketóriázik vagy a gyengeség jelét mutatja, a sötét oldal ismerői mindig sikeresen kihasználják az alkalmat.
A fénykardpenge és a kasza egymásnak csapódtak. A Sith kissé előrehajolva tartotta a kardját, mert annak kivezető nyílásain egy-egy keresztpenge aktiválódott, bizonyára a kezét védte velük, ugyanakkor saját maga számára is megnehezítette a fegyver kezelését. Enfys előrevágott, de támadását ellenfele könnyedén hárította. A vörös penge villámgyorsan táncolt Enfys körül, akinek a harci tudás magasabb régióiba kellett emelkednie, ha folytatni akarta a küzdelmet.
Ösztönösen átengedte magát az Erőnek. Ismerős érzés fogta el, ami nem volt se keserű, se édes. Az élő energiamező körbeölelte őt, és hamarosan a világos oldal vezette a kezét a sötétséggel szemben. Előre érzékelte ellensége minden mozdulatát, minden váratlan szögből lecsapó szándékát, és mindig pontosan, időben reagált rájuk. Eljött az idő, hogy ő támadjon – úgy forgatta a kaszát, amilyet még a különös harci szerszám nem tapasztalhatott.
Most már megértette, miért akarták a birodalmiak olyannyira elkapni őt és a társait. A vezetőjük bizonyára megérezte, hogy egy Erőérzékeny is van a Takodana felszínén, ahogy azt is, hogy Jedi. Enfys hiába is magyarázta volna, hogy az már régen volt.
A Sith felvette vele a versenyt, de Enfys hirtelen megérezte, hogy a férfiban valami megváltozott. A düh, amiből az erejét merítette, fokozatosan eltűnt, és átadta a helyét egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotnak. Enfys nem tudta mire vélni a dolgot, és bár ismeretlen taktikával állt szemben, a mellettük fekvő Tubes hullája tanúskodott a fekete alak szándékairól. Harcolhatott akár a sötét oldallal, akár nem.
Küzdelmük folytatódott, de Enfys sosem harcolt még Jedivel, legfeljebb csak gyakorlásképpen. Ellenfele a saját oldalát igyekezett bevetni ellene, és mindkét oldalból merített. Ezt a fajta hibrid stílust Enfys még nem tapasztalta, de érezte, hogy nem reménykedhet abban, hogy a másik hibázni fog. A sötét oldal szolgái túlságosan átadták magukat a szenvedélyeiknek, és mindig vigyázniuk kellett, nehogy az edény kiboruljon. Egy jól felkészült Jedi kihasználhatta ezt, és rávehette ellenfelét, hogy hibázzon.. Na de hogy kell ugyanerre egy Jedit rávenni?
Enfys persze érezte, hogy ellenfele korántsem Jedi. Ő maga egyre jobban belejött a küzdelembe, az Erő egyre jobban, egyre lazábban tudta átjárni, ahogy átadta magát neki. Egy idő után megérezte, hogy a maszkos fáradni kezd, és eldöntötte, hogy itt az idő pontot tenni a harc végére.
Lehetett akármilyen újfajta fénykard, Enfys azonnal átlátta a gyengeségét. Úgy intézte a küzdelmet, hogy a pengék összeakaszkodjanak, szikrazáport zúdítva szerteszét. A férfi egyik keresztpengéje épp a torka felé mutatott, ahogy Enfys kaszáját próbálta lenyomni. Enfys nem engedte, hogy ellenfele elhátráljon és újból kezdhesse a harcot. Egyik kezével továbbra is a saját fegyverét markolta, miközben mentálisan csakis arra koncentrált, hogy lenyomja az ellenfelét.. de mindeközben jelentéktelen mellékgondolatként ott volt benne a fő terve.
Egyik kezével lassan elengedte a kasza markolatát, mire a szerszám elkezdett Enfys nyaka felé csúszni, ahogy a Sith pengéje elkezdte előrébb nyomni. De a következő pillanatban Enfys a szabad, páncélkesztyűs kezével belevágott a fénykard markolatába, mire az visszamozdult a Sith felé, a keresztpenge pedig egyenesen beleszúródott a sötét alak maszkjába.
Enfys egy következő mozdulattal felvágta a férfi veséjét, aki eldőlt, fénykardja kigurult a kezéből. A fegyver markolata felszikrázott – az ütés erejétől bizonyára tökrement. Enfys a földön fekvő férfi fölé állt, aki támadásra emelte a kezeit, de már későn. Az eletrokasza örökre a földhöz szegezte.
Enfys ott állt még egy darabig, érezve, ahogy az adrenalin lassan elhagyja a szervezetét. Az Erő immár tisztán kavargott körülötte.
Elpusztult ellenfele mellett felszikrázott a keresztpengés fénykardmarkolat. Enfys lehajolt, és kézbe vette az eszközt.
A következő pillanatban elhomályosult körülötte minden, és egyszeriben teljesen máshol találta magát. Lila hajú, estélyibe öltözött nőt látott, egy hajó fedélzetén lehettek. A nő magas pozíciót tölthetett be, mosolya hamisnak, megjátszodtnak tűnt. Apró pisztolyt vett elő és Enfysre szegezte. Tüzelt. Változott a helyszín. Egymás után gyors ütemben váltakozó jeleneteket látott. Egy fehér köpenyes, kifestett arcú alak röhögve vetítette villámait egy öreg, kalapos Jedire, aki elszántan védekezett. A Jedi Templom lángokban állt. A Galaxist csillagrombolók foglalták el. A hajókkal szemben egyetlen fregatt állt, parancsnoki hídján egy öregasszonnyal. A lövedékek letépték a hidat a hajó törzséről, az öregasszony meghalt, a hajó felrobbant… Egy város főterén állt, ahol rengetegen voltak, de senki nem élt. Mindannyian a kövezeten feküdtek, mozdulatlanul és hangtalanul, távoli világok emlékképeként. Aztán a jelenetek homoksivataggá változtak. Futóhomok lehetett, ugyanis egyre lejjebb és lejjebb süllyedt önmagába, mély aknát képezve a sivatag közepén. Ebből aztán magas, borzalmas lény emelkedett elő, homokfelhőt kavarva maga körül. Száját lehetetlen vigyorra nyitotta, szemeiben csillagképek fénylettek, és végtagjai polipszerű csápokként vetődtek Enfys felé, aki félreugrott az útjukból. A jelenség erre rámutatott, mire a távolból idegenszerű, csontvázfejű alakok bukkantak elő, hogy utána eredjenek és elfogják..
Enfys majdnem felkiáltott, ugyanis azt hitte, vongokat lát. De az idegen teremtmények különböztek a vongoktól, és láthatóan nem biofegyvereket szorongattak.
Ekkor vette csak észre, hogy már percek óta az aljnövényzetben térdelt. A látomások hatására kellett egy kis idő, amíg összeszedte a gondolatait. A fénykardmarkolatot még mindig a kezében szorongatta.
Amit látott, az sokkal szörnyűbb volt bárminél, amit eddig tapasztalt. A Galaxis egy olyan valóság felé rohant, ami a legborzalmasabb sorsot tartogatta az olyan egyszerű teremtményeknek, mint a fejlett világok civil lakói. Enfys kezdte megérteni, hogy valaki vagy valami, talán maga a sötét oldal egy olyan jövőbe rángatja az univerzumot, amiben a primitív, alulfejlett vadfajok uralkodnak majd az értelmes, civilizált teremtmények felett..
A sötét oldalt egyszerűen nem lehetett megszelidíteni. Bármit is próbált meg ez a keresztpengés alak, a két oldal összemosásával ugyanolyan esélytelen lesz majd egy olyan gonosszal szemben, mint aminek a peremét Enfys a látomásaiban érzékelte.
Most már biztos, hogy a birodalmiakat nem Dryden Vos küldte rá.
– Enfys! Enfys hallasz?! Enfys a szája elé emelte a karját. – Igen? Hol vagytok? – zengte. – Szereztünk egy hajót – jött a válasz. – Küldöm a koordinátákat. Enfys nyugtázta, és elindult a megadott irányba.
A martalócok egy, a birodalmi kommandósokat ideszállító csapatszállító mellett várták, időközben valahogy még Enfys robogóját is összeszedték. A Felhőlovasok beszálltak a siklóba, Enfys egyenesen a pilótaülésben foglalt helyet. – Most kell felszállnunk – mondta az egyik martalóc. – Ha blokád alá vonják a Takodanát, később nem fogunk kijutni. – Mindenki megvan? – kérdezte Enfys, és beizzította a hajtóműveket. – Hát.. aki elérhető – felelték a többiek. – Hol van Tubes? Enfys továbbra is az irányítópultot bámulta. – Meghalt – mondta csendesen. – Csak akkor szállunk fel, ha mindenkiről biztosan tudjuk, hogy odaveszett. Silvasu? – Én láttam, ahogy végeznek vele – felelte az alacsony, Weazel. – Gelan és a többieket mindannyian láttuk – tette hozzá Pruno. – Ennyien maradtunk. – Akkor hát.. – nyomta előre a tolóerő-szabályozót Enfys. – Indulás!
|
|
|
Takodana
Nov 19, 2018 19:51:33 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Nov 19, 2018 19:51:33 GMT 1
A fekete, tekintélyesen felfegyverzett parancsoki sikló átrepült a romos kastély fölött, és leszállt a másik, fehér, ugyanilyen típusú hajó mellé. Amikor a környéken sorakozó első rendi kommandósok konstatálták a landolás helyét, mindannyian a sikló köré gyűltek. A rámpa lenyílt, és egy sárgás-arany páncélzatot viselő rohamosztagos kíséretében Rin főparancsnok lépdelt le rajta. Fekete csizmája ropogott a felperzselt talajon. Körülnézett, majd köpenyét hátravetve a két kommandós felé fordította a sisakját, akik egy brutálisan elintézett testet hoztak elé.
A rendlovag maradványait letették egy repulzoros hordágyra, és Rin elé gördítették, hogy a főparancsnok alaposabban megvizsgálhassa a tetemet. A páncélozott alak sisakjának arclemezében égett szélű lyuk tátongott, mellkasán véres seb. – Tudjuk, hogy ki tette ezt? – kérdezte Rin, és fémes hangja fenyegetően megreccsent.
A kommandósok utat engedtek egy extravagáns öltözetű nőnek, aki fejet hajtott előtte, és rápillantott a hullára. – Enfys Nest és a martalócai voltak – jelentette Bazine Netal. – Titokzatos társaság.. Enfys épp akkor érkezett a kantinba, amikor jelentettem Sleen rendlovagnak, hogy indítsa hamarabb a támadást, mert Maz Kanata neszét vette a dolognak, és el akarja rejteni az ereklyét..
– Martalócok? – visszhangozta Rin, és a hangja torzításából érződött, hogy nem lett meggyőzve. – Sleen rendlovag a legképzettebb tanítványaim közé tartozott. Aki ezt tette, jól képzett Erőhasználó.
– A gyilkosok már elhagyták a rendszert, uram – jelentette a kommandósok egyik parancsnoka. – Egy lopott csapatszállítóval utaztak, de már lecserélték a hajót, így nem tudtuk követni őket. A rendlovag fénykardja is hiányzik.. Az invázió során nála volt, ugyanis többen látták, amikor bekapcsolta. De a tetem mellett már nem találtuk meg. – Mégiscsak Erőhasználó.. – töprengett Rin. – Érdekes.. Nem a Jedik szokása a trófeagyűjtés. – Ez az Enfys Nest.. – nézett a kezében tartott adattáblára az aranypáncélos rohamosztagos, Pyre. – Azt mondja, közvetlenül a támadás előtt érkezett? – Igen – felelte Bazine. – Kanata azért nem rejthette el az ereklyét időben, mert Enfys lement hozzá, és megzavarta. A pincéből már ketten jöttek fel, és beszélgetésbe elegyedtek.
– Lehetséges, hogy ez a martalóc Maz Kanata belső köréhez tartozik? – kérdezte Pyre. – Úgy értem, elég gyanús, hogy pont akkor érkezik, amikor a támadás kezdődik – amiről ráadásul a főnöke, Maz Kanata is előre értesült. A támadás alatt pedig megöli Sleen rendlovagot, így időt nyerve Kanatának, hogy elmenekülhessen az ereklyével. Talán – melegedett bele a fejtegetésbe –, segített is Maznak biztosítani a ládát.
– Maz Kanata mindig is nagyra tartotta a Jediket – bólintott Bazine. – Nem véletlenül szerezte meg ezt a bizonyos ereklyét sem..
– Nem – pillantott Sleen hullájára Rin. – A teóriájuk téves. Mindez az Erő műve.. Túl sok a véletlen egybeesés. Pyre parancsnok – fordult a mellette álló rohamosztagoshoz –, van bármi említés erről az Enfys Nestről az adatbázisunkban?
Pyre ujjai végigszántották az adattábla képernyőjét. – Ha a klón jó nyilvántartást küldött, akkor a Jediknél nincs ilyen nevű létforma – jelentette. – A Rin Lovagrend és a Sith frakcióknál sem említik a nevet.
– A klón teljesen megbízható – felelte Rin. – Előre kondicionáltuk… A martalócok kérdéséről pedig most, hogy a Hutt Űrre is kiterjesztettük az Első Rend fennhatóságát, tájékozódhat az új alvilági barátainknál, Pyre parancsnok! Ha egy kiugrott Erőhasználó csoporttal van dolgunk, hatványozottan oda kell figyelnünk rájuk. Nem akarok még egy Sordist! – Igenis, uram! – Ha pedig Erőhasználó csoport, arról is nekünk kell a legelőször tudomást szereznünk! – Intézkedem, uram! – Fizesse ki a gyilkost – biccentett Rin a Bazine mellett álló kommandósnak. Az intett, mire a bérgyilkosnő bólintott Rin felé, és mindketten eltávoztak. A kommandósok, akik Sleen rendlovag hordágyát tartották, szintén elindultak, és a másik sikló felé vitték a tetemet.
A következő pillanatban újabb kommandósok érkeztek, ezúttal egy nagyon is élő, erőszakosan tiltakozó testet vonszolva. Az apró termetű, sárga bőrű teremtmény nagyon öreg lehetett, szemei előtt hatalmas látólencsék húzódtak.
Kezében régimódi faládát szorongatott. A kommandósok Rin és Pyre elé vezették. A fogoly, Maz Kanata állított a szemüvegén, mire a szeme hatalmasra tágult, és így bámult fel a fémes sisakot viselő sötét alakra.
– Ah, Kanata kapitány – üdvözölte szárazon Pyre. – Még jó, hogy Bazine tájékoztatott minket a titkos menekülőútvonalairól. Most pedig kérem adja át azt a ládát! – A sötét oldal szolgái sosem fogják fel az efféle kincsek értékét – mondta Maz dacosan.
– Annak a fénykardnak ugyanannyi köze van a sötét oldalhoz, mint a világoshoz – közölte Rin. – Hónapokig kutattam a hollétét. Ami viszont érdekes: hogy került a fénykard egy olyan tolvajhoz, mint te? Bár azt hiszem, ezzel meg is válaszoltam a kérdést. – Te beszélsz tolvajlásról, aki mások szabadságát rabolja el – vágott vissza Maz. – Az a kard engem illet – recsegte Rin. – Az én jogom és tulajdonom. Kiváncsi vagy, mi vár arra, aki meglop engem? – Miről beszélsz? Sosem volt a tiéd. – Maz végignézett a körülöttük álló vörös kommandósokon, Pyre-on, majd visszafordult Rinhez. – Ez a fénykard egyszer majd megváltoztatja az egész Galaxis jövőjét. Ő egy remény. Felbecsülhetetlenül fontos érték. – Igazad van – felelte Rin. – Ezért is romboltattam le a kastélyodat. Úgyhogy elhiheted, söpredék, felfogtam a fontosságát. Most pedig add ide! – Sosem fog téged szolgálni – szorította magához a ládát Maz, de nem nagyon tiltakozott, hiszen tudta, semmi esélye.
Az egyik kommandós kitépte a kezéből a ládát, és átadta Pyre kezébe. A kommandósparancsnok felnyitotta, és Rin felé nyújtotta azt – aki kesztyűs kezével belenyúlt, és kivette a régi, klasszikus formájú fénykardmarkolatot.
A két kezébe fogva nézett végig rajta. Kopott, hajszálkarcokkal teli tárgy volt, évtizedeket megélt fegyver, történelmi tanú. Rin megforgatta az ujjai között. Anakin Skywalker fénykardja még mindig vibrált az Erőben, a néhai frusztrált Jedi lovag egész múltja érződött benne, és a fiatal Darth Vader kezdeti lépései a sötét oldalon. Rin felkattintotta a pengét, ami halványkékes derengéssel életre kelt. Az évek elvették a színmélységét, a benne levő kristály fáradtnak, elhasználódottnak tűnt, már amennyire egy kristálynál az ilyesmi lehetséges.
Ez a fegyver ölte meg a Régi Köztársaság Jedi lovagjait, a növendékeket és az idősebb Jediket egyaránt, mindörökre megszakítva a Rend évezredes, teljhatalmú egyeduralmát. Rin most még közelebb érezte magához a nagyapját, mint valaha.
Jól mondta Maz Kanata – ez a fénykard megváltoztathatja a jövő menetét.
– Vigyék a hajómra – parancsolta a csempészvezér felé mutatva. – Pyre parancsnok majd levezényli a kihallgatást a martalócok és az ereklye ügyében. Továbbá utasítsa Vale kapitányt, hogy amint megérkeztem, azonnal induljunk a Cantonicára! Ha a kitérőnk miatt lekésünk a találkozóról, az ő kudarca lesz.. – Értettem, főparancsnok! – tisztelgett Pyre.
Sarkon fordultak, és bemasíroztak a siklóba, a rámpa azon nyomban felcsukódott mögöttük. A következő pillanatban a fekete komp felemelkedett, megfordult és kilőtt az ég felé, hátrahagyva a romok között tevékenykedő kommandósokat.
|
|