|
Crait
Jan 14, 2018 16:18:53 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Jan 14, 2018 16:18:53 GMT 1
A Crait bolygó ugyanaz a tipikus galaxisszéli planéta volt, ahol a helyi lakosság kevés és szegény, az infrastruktúra elmaradott, a gengszerek pedig kövérek és gazdagok voltak. Legalábbis annak tűnhetett, csakhogy a Crait a Külső Gyűrű egyik legnagyobb, ugyanakkor kevéssé ismert sólelőhelye volt. A bolygó sziklás, vörös felszínét hóként, vagy homokként borító ásványi anyag szürkévé, hamuszerűvé varázsolta a felszínt.
A független bolygón néhány kitermelőállomáson és falun kívül nem sok minden akadt. Az egyik legfelszereltebb település egy barlang volt, ahová a Renegátot követő kultisták vonultak vissza, miután a mesterük és a szervezetük nagy része odaveszett. A sziklás barlang előtti védelmi zónában álló zabrak nő egészen beleolvadt a Crait felszínébe.
Szürke, hiányos ruházatot viselt, láttatni engedve a hátán levő hatalmas kultusztetoválást. Éles szarvai között, a feje tetején rövid haj futott végig. A Lumen névre hallgató zabrak vezette a Sordis-kultusz maradványait, emberei, különböző ruhákba öltözött társai testőrként állták kőrbe őt. A kezében holotárcát tartott, ami fölött torzított hangú és megjelenésű, fehér csuklyás köpenyt viselő alak állt.
– A mandaloriak igen hatékonynak bizonyultak – mondta éppen a torzított hologram. – Még néhány hasonló kaliberű támadás, és a megfelelő hatalmak felfigyelnek ránk. Akkor pedig nyomra vezetjük őket.
– Miért? – kérdezte Lumen. – Miért akarta ennyire, hogy megtudják, miért tette azt, amit tett?
– Az egymester meg akarja mutatni, hogy mi volt. Azt kérdezed, miért? Azt hiszed, nem tudta, hogy mikor és hol fog meghalni? Sordis Nagyúr sokkal okosabb volt, mint mi mindannyian. Volt egy cél abban, ahogy intézte az eseményeket. Mi pedig lassan, de biztosan közeledünk ehhez a célhoz.
– Igazak a pletykák? Igaz, hogy Sordis a végén.. megbolondult? Hogy azt mondta, mielőtt elment.. hogy valójában ő maga akart lenni az Erő? Egyáltalán hogyan lehetséges ez?
– Az egyetlen dolog, amit el kell hinned, az az, amit én mondok – förmedt rá a fehér öltözetű hologram. – Már az én terve.. követjük. Neked az a fel...tod, ho.. a ..ké….got… Mega… zott..hál---
Lumen ösztönösen megrázta a komlinket, hátha attól jobban megy. Az adás egy pillanatra kitisztult, de aztán véglegesen megszakadt. A kultvezér eltette a szerkezetet, és a társaihoz fordult. A szárnysegédje, egy szikkadt, magas, élénk ruhás férfi odalépett hozzá, és átnyújtott neki egy távcsövet.
– Az Első Rend! Ott! – mutatott a távolba a fickó.
Lumen a szeméhez emelte a távcsövet, és a megadott irányba fordította. Összesen négy csapatszállítót számolt össze, szigorúan szabályos alakzatban közeledve a kultista bázis felé. A négy jármű előtt gyorsan repülő, apró manővereket tevő TIE-vadászok száguldoztak. Lumen felfelé fordította a távcsövet, de nem látott csillagrombolót. Nem volt biztos benne, hogy látható lenne ebből a távolságból, de azért mégis megpróbálta.
– A szenzoraink éreztek csillagrombolót? – kérdezte türelmetlenül.
– Mit számít..
– Nagyon sokat – hajította el a távcsövet Lumen. – Nem mindegy, hogy végtelen utánpótlásuk van, vagy csak amit szabad szemmel látunk! Kezdjétek meg az evakuációt!
– Azt hiszem, már késő! – lépett oda egy másik magas rangú kultista, Therexin. A fényrudakkal felszerelt arcú fiú ott volt, amikor Sordis Nagyúr elpusztult, ott volt vele a hajón.. és nem tehetett a mesterért semmit. – Lebombáznak minket!
– Vissza a barlangba! – kiáltotta Lumen.
– Ha lezárjuk az ajtót nem tudnak betörni – mondta egy alacsony nő.
– Nem érünk oda! – állapította meg Therexin. – Védőállásokat elfoglalni!
A kultisták szinte egyszerre ugrottak bele a bázis előtt nem nagy távolságra levő lövészárokba. Innen járatok vezettek egészen a barlangokig, de Lumen kiadta a parancsot, hogy először vegyék fel a harcot az Első Renddel.
– De hát minek?? – hüledezett egy nem Erőérzékeny fickó.
– Amíg velünk vannak elfoglalva, a többiek evakuálnak – magyarázta Lumen.
– De mégis hogy, egy bejárat van!!
- Nem az én dolgom, nem vagyok az anyjuk! – kiáltott vissza Lumen, majd elkapta egyik katonája kezéből a rakétavetőjét, és becélozta vele a közeledő TIE-vadászok egyikét. – Legalább a transzportokat fel tudják tölteni!
Azzal tüzelt. A nyomkövető rakéta, amit útjára indított, megtalálta az utat az áldozatához, és letépte a TIE jobboldali vezérsíkját. A gép megpördült a tengelye körül, majd a sós felszínbe csapódva darabokra robbant, vérszínű nyomokat hagyva maga után.
A kultisták, akik rendelkeztek hasonló fegyverzettel, bevetették azt, és még vagy tucatnyi vadászgép robbant bele a felszínbe, mire a vadászosztag további tagjai odaértek. A maradék gépek ledobták a bombáikat, a lövészárok pedig egyszeriben megtelt lángokkal és halott kultistákkal. Akik nem voltak elég gyorsak, hogy idejében kimásszanak, hamuvá vagy darabokra osztódtak szét. Lumen és a társai immár a nyílt terepen voltak, a TIE-vadászok pedig a távolban fordulóztak, hogy újból lecsaphassanak a célpontjaikra.
Ekkor érkeztek meg a csapatszállítók – a rámpáik alig csapódtak a földnek, máris első rendi krómosztagosok özönlöttek elő belőlük. A krómpáncélos katonák úgy csillogtak, mint egy újfajta coruscanti limuzin. Célra tartottak, és azonnal lőni kezdték a védelem nélkül maradt kultista csapatot.
Lumen aktiválta narancssára, duplapengés fénykardját, és szemmel követhetetlen pontossággal hárította a lövedékeket. Más narancspengék is életre keltek, és szempillantás alatt egybefüggő védőernyőt alkottak a kultisták előtt.
A krómosztagosok egyre csak nyomultak előre, zárt, szoros alakzatban, mintha nagy csatába indulnának. A kéttucatnyi kultistánál többen voltak, és ez a szám így is maradt – ugyanis a páncélzatukról lepattantak a visszavert sugárnyalábok. Néhány krómpáncélos eldőlt, amikor a lövedék a páncélzata illesztései között találta el, vagy amikor egy nagyobb erejű Erőlökés elbotlasztotta őket.
Az egyik kultista rakétát lőtt közéjük, amitől több krómosztagos felrobbant. A többiek azonban pótolták a védelmükön esett lyukat, és az első rendi gyalogság megállíthatatlanul tört továbbra is előre. A kultisták hátrálásba kezdtek, és hamarosan elérték a barlang száját.
– Óvatosan, befelé! – parancsolta Lumen. – Amint bent vagyunk, távolodjatok el a bejárattól, és azonnal zárjátok be a kaput!
A kultisták már biztonságban voltak a visszatérő TIE-vadászoktól, megtizedelődve, de beértek a biztonságot nyújtó barlangba. A krómosztagosok egy pillanatra szem elől tévesztették őket, és ez elég volt nekik arra, hogy lezárják a bejáratot.
Az odabent várakozó társaikkal összegyűlve sem maradtak túl sokan, alig tizenvalahányan. – Ez az ajtó áttörhetetlen – kapcsolta ki a fegyverét Therexin. – Nem vagyunk biztonságban – rázta a fejét Lumen. – Az is lehet, hogy hetekre itt rekedtünk. – Nem hiszem, hogy az Első Rendnek akkora türelme lenne – szólt Gwikk, egy rodiai ex-Jedi. – Találnak másik bejáratot. – Egyébként nem volt okos stratégia a részükről, hogy bekényszerítettek minket – töprengett Therexin. – Odakint könnyedén végezhettek volna velünk. – Csakhogy idebent sokkal könnyebb biztosítani, hogy életben maradjunk – mondta Lumen. – Szóval élve akarnak – ámult el az adjutánsa. – Hát.. akkor fel kell áldoznunk magunkat...inkább mi csináljuk, mint ők. – Szükség van még ránk – rázta a fejét tagadólag Lumen. – Szedjetek össze minden fegyvert.. ha valahol betörnének, egyenként végzünk velük. Dolgozzatok ki védelmi pozíciókat. Mivel zavarják az adásainkat, nem tudunk segítséget kérni… Most nagyobb szükségünk van az Erőre, mint eddig bármikor! Egyesített meditáció, gyorsan!! Üzenetet kell küldenünk..
Mindeközben odakint a krómosztagosok félrehúzódtak, és újabb első rendi transzportok érkeztek. A transzportok hatalmas, négylábú monstrumokat tettek le a felszínre. Olyan gépszörnyeket, amik a birodalmi AT-AT modell továbbfejesztett változatainak tűntek. Az AT-M6 elnevezésű lépegetők felsorakoztak a barlang előtt, miközben a közéjük ékelődő fehér, ragadozómadárhoz hasonlító Upsilon-osztályú parancsnoki sikló lebegve várta, hogy biztosítsák számára a leszállózónát.
Az AT-M6-ok célba vették a vastag bázisbejáratot, amit nem törhetett át közönséges fegyver. Ekkora energiájú össztűz ellen azonban még egy ilyen kemény biztonsági páncélnak sem volt semmi esélye. Amikor a vörös lövedékek megindultak, felrobbant a levegő. A parancsnoki sikló megremegett, a pilótának korrigálnia kellett, miközben a lépegetők folyamatosan tüzeltek az ajtóra. Néhány másodperc elteltével a tüzelés leállt, az ajtón pedig jól látható lett egy szűk, de éppen megfelelő nyílás.
A lépegetők megint tüzelni kezdtek, és addig lőtték az ajtót, amíg a nyílás elég szélesre nem sikerült. Aztán egyenesen a barlangba tüzeltek, tűz- és pokolvészt zúdítottak a belső, az ajtóhoz legközelebb eső térségre.
Amikor a sortűz abbamaradt, a krómosztagosok felfejlődtek, és behatoltak a létesítménybe.
A fehér Upsilon-sikló pedig megközelítette a kultistabázist, és nem messze a bejárattól leereszkedett a szürke sóval fedett felszínre. A rámpa szinte azonnal leereszkedett, és két krómosztagos kíséretében egy fekete tiszti egyenruhát viselő alak, mögötte pedig egy vörös páncélos harcos lépkedett. A vörösosztagos vállairól fekete köpeny lógott, ami a magasabb rangú katonák státusszimbolumának számított.
A tiszt és a magas rangú rohamosztagos kiléptek a sófödte sziklákra. – Mit gondol, Cardinal rohamvezető? – kérdezte Lendon Hask, az Első Rend tábornoka. – Hogy vizsgáznak az embereim? – Kétségtelen, hogy kisebb célpontot nyújtanak, mintha vörös páncélban lennének – mondta a vörös páncélos rohamosztagos. – Ne féljen, itt vagyok – nyugtatta meg kissé gúnyosan Hask. – Senki se meri kilőni mellőlem. – Az biztos – horkantott Cardinal. – Milyen jó, hogy hallgattam magára, és felneveltük ezeket az árvákat – bökött a mellettük strázsáló krómosztagosok egyikére. – Még Sordis is besegített, amikor elrabolta nekünk azokat a mandalori kiképzőtiszteket. – Épp ez aggaszt egyeseket – ingatta a fejét Hask ingerülten. – Sordis talán valami egyebet is nevelt a katonáinkba, amiről nem tudunk, de ami később kellemetlenül érinthet minket. – Nos, mindegyikük átesett a megfelelő vizsgálatokon, és átesik naponta – zárta le a témát Cardinal. – Rin főparancsnok még mindig inkább a klónozást támogatja. – Be kell érnünk a galaxis legképzettebb rohamosztagosaival – mosolyodott el Hask. – Azt hiszem, már bemehetünk. Nehogy elfelejtkezzenek rólunk.
Lumen, Therexin és a maradék öt kultista eszeveszett iramban rohantak a barlangjáratokban, mögöttük egy hadseregnyire való krómpáncélos rohamosztagossal. A hátvédnek maradt ex-Jedi a fénykardjával hárította azokat a csapásokat, amikkel a hozzá legközelebb eső krómosztagos püfölte. A katona összecsukható, most nyitott állapotban levő króm pálcával küzdött, nem egy alkalommal szinte kiverve a fénykardot a kultista kezéből.
A többi első rendi katona hol sugárnyalábokkal, hol a krómlándzsáikkal próbálták lassítani a kultistákat. Lumennek támadt egy ötlete. Beizzította mindkét pengéjét, és kézjelekkel tudatta a társaival, hogy mire készül. A megadott jelre, ami egy egészen férfias ordítás volt, félreálltak, egészen a fal mellé. Lumen pedig elhajította a fegyverét.
Arra számított, hogy megtizedeli az üldözőit. Azonban csak az első négy krómosztagos esett el, az utánuk haladó harcos egyszerűen megfogta a fénykard markolatát, és megkereste a kapcsolóját és inaktiválta azt, majd mint egy értéktelen tárgyat maga mögé hajította.
Lumen meglepődött ugyan, de az előnyére fordította a helyzetet. Akármennyire is felkészültek voltak az ellenfeleik, egy Erőhasználó ellen sosem lehet felkészülni igazán. Főleg ha egy olyan hibát követsz el, mint az imént a krómosztagos.
Lumen kinyúlt az Erővel, és a fénykard újból ativálódott. Egyből levágta két katona lábait, akik gyanútlanul belesétáltak, de a többiek páncélzatát a penge ismét csak megkarcolni tudta. Lumen magához rántotta a fegyvert, mert ekkor látta meg, hogy zsákutca felé közelednek.
– Therexin! – kiáltotta, hogy felhívja a társai figyelmét a veszélyre.
Újabb kézjeleket váltottak, és miközben a leghátul haladó ex-Jedi elesett, Therexin, Lumen, és a három Erő nélküli kultista egyetlen pontra céloztak a fegyvereikkel. A mennyezetbe csapódó lövedékek és fénykardok átrendezték a kőrendszer struktúráját, és a barlang tetejének egy része ráomlott a krómosztagosokra. A csillogó katonák egy része agyonnyomódott, a többi elvágódott a kultistáktól, kettő pedig az ő oldalukon ragadt.
Lumen és Therexin elvesztették a fénykardjaikat, és három közönséges katonájukkal két jól feflegyverzett, képzett harcossal találták szembe magukat. A két krómkatona fenyegetően meglóbálta a lándzsáit.
– Hiába menekültök – közölte az egyikük. – Jól látjátok, hogy erőfölényben vagyunk. Ha megadjátok magatokat, tisztességes elbánásban részesültök.
– Elbánásban, mi? Hogyan tovább? – kérdezte Therexin.
Lumen felemelte a kezeit, és Sith-villámokkal árasztotta el a krómosztagosokat. A két harcos azonban éppencsak megrezzent, a páncélzatuk levezette az energiákat. De le is lassította a következő mozdulataikat.
Ezt kihasználva a kultisták közelharcba bonyolódtak velük. Lumennek sikerült megszereznie az egyik lándzsát, de a fegyver hirtelen összecsukódott, körülbelül akkorára, mint egy fénykardmarkolat. Nem volt rajta gomb, amivel aktiválni lehetett volna. Bizonyára a krómosztagos kesztyűjének érintésére reagált, az ő páncéljának a frekvenciájára vagy annak megfelelőjére volt beállítva. Ahogy idegen kezek érintették a markolatrészt, kikapcsolt.
Lumen úgy intézte a küzdelmet, hogy a katona kezéhez érinthesse a markolatot. Ahogy a színtiszta króm lándzsa életre kelt, Lumen rögtön a másik krómosztagosba döfte azt, az illesztései közé. A katonát gyorsan leterítették a többiek, a maradékkal szinte szempillatás alatt elbántak, és a kultisták ismét egyedül maradtak a barlangban.
– Na ezt nevezem én tisztességes elbánásnak! – kurjantotta az egyik kultista fickó.
Kifújták magukat, aztán megvizsgálták a lehetséges kijáratokat. Néhány vornskr-szerű állat szaladt el mellettük – a bundájuk helyén azonban fagyott kristályok voltak. A kisebb testű teremtmények könnyedén megtalálták az útjukat a fal repedésein keresztül, de ez a zsákutcába került kultistáknak mit sem segített.
– Mi a terv? – kérdezte az egyik sötét ruhákba öltözött katona.
– Innen ki nem jutunk – állapította meg egy másik.
Therexin felemelte a kezét. Aztán az arcán levő világítótestekhez nyúlt, és lefejtette őket a bőréről. Az apró szerkezetek fénye kihunyt, és láthatóvá vált, hogy olyan anyagból vannak, amiket hasznosítani lehet.
– Megpróbálok adóvevőt készíteni – mondta a fiú.
– De zavarnak minden adást – mordult rá Lumen. A zabrak nő egyre ingerültebbnek tűnt. – Máshogy kell üzennünk. Az Erőn keresztül.
– Amikor bejutottunk a barlangba, megpróbáltuk – rázta a fejét Therexin. – És olyan védtelenek lettünk, hogy észre se vettük, amikor a fél társaságot kibombázták alólunk.
– Ezen nem jutnak át olyan hamar – bökött a törmelékhalom felé Lumen. – Ide nem férnek be a lépegetőik. Az Erő az egyetlen esélyünk.
Therexin habozni látszott, de végül bólintott. Valóban nem volt más választásuk, és maga Sordis Nagyúr képezte ki őket. A Nagyúr nem foglalkozott volna velük, ha nem tartotta volna őket elég erősnek.
Therexin leült, és lehunyta a szemeit. Lumen megparancsolta a többieknek, hogy azonnal ébresszék fel őket, ha történik valami. Aztán ő is Therexin mellé kuporodott. A biztonság kedvéért maguk mellé fektette az elesett krómosztagosok újból inaktiválódott lándzsáit. Aztán behunyta a szemét, és ráhangolódott az Erőre.
…
Odakint a nagycsarnokban, ami inkább tűnt szétrobbantott kráternek, mint barlangnak, Hask tábornok és Cardinal az előkészített transzmissziós rács mellett álltak. A krómosztagosok egyik parancsnoka a kezében tartott adattáblán létrehozta az adást, Hask pedig fellépett a rácsra. Előtte egy életnagyságú hologram jelent meg, vele egy magasságú – sisakot viselő, ruháját széles övvel átfogó alak. Köpenye eltakarta a vállait és a karjait.
Mivel a fekete alak nem szólalt meg, Hask tisztelgett. – Rin főparancsnok! – Tábornok – biccentett a sötét ruházatú férfi. A körülöttük csoportosuló krómkommandósok félrehúzódtak, amikor társaik civil ruhákba öltözött férfiakat, nőket és gyerekeket tereltek be a helyiségbe. A foglyok megtörtnek és ijedtnek látszódtak, pedig akadtak közöttük banditának kinéző arcok is. Rin hologramja megfordult, hogy jobban szemügyre vehesse őket. Aztán ismét Haskhoz intézte a szavait. – Hol vannak a lázadók? – Négyen vagy öten maradtak – jelentette Hask. – Bezárultak egy járatba, nem tudnak kitörni. – Helyes! – emelte fel a fejét elégedetten Rin. – Akkor még könnyebben elkaphatja őket élve. Ezek mik? – mutatott a felsorakoztatott civilekre. – Annak a falunak a lakói, ahonnan kinyomoztuk ennek a bázisnak a koordinátáit – magyarázta Hask. – A nagyrészük odaveszett, amikor ostromoltuk a településüket, ez a néhány túlélő azonban szerencsésnek bizonyult… és egészen idáig vezettek minket. Mi legyen velük? – Öljék meg őket – vágta rá gondolkodás nélkül Rin. – Célra tarts! – kiáltotta Cardinal, mire a krómosztagosok alakzatba rendeződtek, és felemelték a fegyvereiket. – Tűz! – kiáltotta Cardinal, mire egyazon pillanatban kirobbant a sortűz. A civilek egytől egyik a padlóra rogytak, kiáltani vagy felsikoltani sem maradt idejük. A nők és a gyerekek úgyanúgy, mint a férfiak. Mindannyian meghaltak.
Kivéve egyet.
Efölött az ember fölött ott lebegett a célt tévesztett lézernyaláb, megfagyva a térben, mint a jégcsap. Hask a hologramra nézett, és azt látta, hogy Rin főparancsnok kinyújtott kézzel áll, miközben arra a krómkatonára bámul, aki leadta a hibás lövést. – FN-2187! – mondta Rin főparancsnok, a krómosztagos pedig leeresztette a fegyverét, és tisztelgett. – Uram! – Szándékosan vétette el a célt, vagy hibázott? – kérdezte a fekete köpenyes holoalak. FN-2187 habozni látszott. Mindkét válasz esetén súlyos büntetésben lesz része, ha Hask tábornok vagy a főparancsnok úgy dönt, mulasztást követett el. Az Első Rend vezetősége szemében nem sok választotta el a hibát az árulástól. Úgy tűnt, túl későn akart válaszolni. A fegyvere kirepült a kezéből, egyenesen a holoalak felé. Az végignézett rajta, majd megállapította: – Tökéletesen működik. Síri csend következett. FN-2187 tudta, hogy most fog eldőlni, kivégzik-e mulasztás vádjával, vagy inkább itt helyben megölik, hogy ne jelentsen papírmunkát. Az Első Rend ugyan nem tartotta ágyútölteléknek a katonáit, mint annak idején a Birodalom, de FN-2187 esetében most más volt a helyzet. Az árulás vádja nehezedett rá, akkor is, ha csak közvetetten. A legfőbb bűn, amit katona elkövethetett. De a krómosztagosok bár tapasztaltak, még fiatalok voltak, és többnyire elnézték nekik azokat a helyzeteket, amikor első bevetésükön hibát követtek el, vagy nem voltak elég bátrak. A fegyver visszarepült FN-2187 kezébe. – Ezúttal ne hibázzon! – parancsolta Rin. FN-2187 szó nélkül célzott és tüzelt. A falubéli férfi a mellkasába kapta a lövedéket. A szemei elkerekedtek, aztán holtan zuhant a társai mellé. A következő pillanatban a mindeddig a levegőbe fagyott, első, célt tévesztett sugárnyaláb is elindult, egyenesen vissza oda, ahol kilövésekor FN-2187 állt. A krómosztagos azóta elmozdult a helyéről, így a lövedék hajszál híján elvétette őt, és a padlóba csapódott. A katona azonban későn akarta elrejteni a rövid, de ijedt ordítást, ami kiszaladt a száján, és ettől csak még kényelmetlenebbnek érezte a helyzetét. – A következőben vigyázzon… – figyelmeztette Rin főparancsnok. – Nehogy véletlenül saját magát lője le. Tábornok! – Igen, uram? – kérdezte azonnal Hask. – Ha ilyesféle esetet tapasztal, szedje ki őket és küldje őket újrakondicionálásra! FN-2187 és a hozzá hasonlók további nevelést igényelnek. – Igen, uram. – Nem hagyhatjuk, hogy a gyengeség beférkőzzön ezek közé a magas rendű katonák közé – folytatta Rin. – Ha a tétovázás, a félelem felüti a fejét, azonnal ki kell gyomlálni! – Igenis, uram! – Most pedig térjenek vissza a küldetésükhöz! – Értettem, uram. A kristályrókák útvonala alapján feltérképeztük a lehető legjobb betörési pontokat, és lesújtunk rájuk. Azt hiszem, már csak egy-két Erőhasználójuk maradt. – Hát épp ez az – mutatott rá Rin. – Meg kell tanítania a katonáinak, hogy ne becsüljék alá őket. Remélem, a jelentése jó hírekből fog állni – az ultimátum hatására Hask összehúzta a szemeit. Miközben a hologram eltűnt, a tábornok magához intette a krómosztagos parancsnokot, és maguk elé varázsolta a holotérképet. – A kristályrókák itt és itt jöttek elő – magyarázta a katonának. – A lázadók pedig itt vannak. Egész közel.. Egyetlen vadász elég, hogy berobbantsa a járatot, de maguknak készen kell állniuk. Ha a bejárat szabad, azonnal, késlekedés nélkül nyomuljanak be rajta! – De uram, az első másodpercekben vakon fogunk haladni! – A péncélzatuk elég erős, hogy visszaverje a lövedékeket, és ha a megfelelő alakzatban vonulnak, a fénykardok sem tehetnek kárt magukban. Rövid küzdelem lesz, de halálos.. A legmagasabb éberséget és koncentrációt kérem. – Értettem, uram! – Miután az első alakzat bevonult, a többi szakasz, Cardinal rohamvezető és én is követni fogom őket – folytatta Hask. – Az a feladatuk, hogy lekössék a kultistákat, amíg Cardinal és én elkábítjuk őket. Csak közelharci fegyvert használjanak! – Ha ön meg Cardinal rohamvezető megjelennek, azonnal maguk lesznek a fő célpont! – Nem fognak látni minket maguktól – mosolyodott el biztatólag Hask. – És mit teszünk velük, ha elfogtuk őket, uram? Hask felnézett a krómosztagos csillogó sisakjára. – Megmutatjuk a galaxisnak, hogy ki a valódi ellenségük.
…
Lumen és Therexin arra ébredtek, hogy a társaik költögetik őket. A meditáció során sikerült kinyúlniuk az Erőben, de nem találták meg a kultista klikkekben levő magasabb rangú Erőhasználókat, még egyesített hatalmukkal sem. Ahhoz több időre lett volna szükségük. Vagy ami még rosszabb.. valóban ők voltak a Sordisita mozgalom legutolsó túlélői.
– Mi történt? – kérdezte Therexin.
Odakintről nagy erejű robbanás hallatszott. A barlang megremegett, a mennyezetről pordarabkák szóródtak le. – Bombázók! – állapította meg Lumen. – Mit csináljunk? – Therexin, csináld meg azt az adóvevőt! – parancsolta Lumen. – Ti pedig őrizzétek a másik oldalt! Azonnal!!
A kultista katonák elindultak a helyiség másik végébe. Threxin értetlenül nézett, de Lumen gyilkos pillantást vetett rá, amitől a fiúnak inába szállt a bátorsága. Elővette hát a ketyeréit, és megpróbálta kitalálni, hogyan illeszthetné össze őket úgy, hogy abból kommunikációs eszköz, vagy estleg jeladó legyen.
Közben még egy nagy robaj, remegés, még több por szóródott az arcukba.
Lumen Therexin fölé hajolt – a fiú elmerült a feladatában. Mindig is szeretett barkácsolni. Skywalker szokás, undorodott meg hirtelen Lumen. A kezébe vette a krómosztagos-lándzsát, és úgy tett, mintha azt figyelné, amit Therexin csinál.
Aztán átdöfte a fiú szívén a fegyvert. A krómosztagos kesztyűje, amit magára húzott, amíg Therexinnel meditáltak, sikeresen elhitette a fegyverrel, hogy a gazdája akarja aktiválni.
Therexin kiáltani akart, de Lumen befogta a száját, miközben az Erő segítségével lekorlátozta Therexin erőképességeit. A zabrak nő maga felé fordította a fiút, és egyenesen az arcába fejelt, tövig mélyesztve belé a szarvait. Therexin szemei még mindig csillogtak, de lassan kihunyt a fényük. Lumen elengedte a hullát és óvatosan a földre fektette. Majd felvette a másik lándzsát, és a helyiség másik végét tanulmányozó kultistákhoz lopakodott.
Mielőtt odaért volna, beledobta a lándzsát az egyikük hátába. Aztán Erővillámokat idézett meg, és mindkét kezének ujjaiból energiát lövellt a két maradék fickóba. Azok felsikoltottak, és Lumen még meg is lepődött, hogy milyen hamar elhagyta őket az élet.
Aztán hatalmas dörej hallatszott, és a légörvény elkapta a zabrakot. Előre repült, egyenesen neki a járatot betemető törmeléknek. A fejét beleverte a padlóba, és az egyik szarva ki is tört a helyéből. Lumen négykézlábra állt, hogy feltápászkodjon, de ekkor kékes lövés érte hátulról, és minden elsötétült előtte.
A mögötte álló Hask tábornok visszaadta Cardinalnak a kábítópisztolyt. – Nem hittem volna, hogy ez ilyen könnyű lesz – mondta, és intett a krómosztagosoknak, hogy vigyék ki a kultuszvezért. – Elvégezte a dolgunkat – mutatott a hullákra Cardinal. – Ezek már nem fognak beszélni. – Vagy azt tervezte, hogy magával is végez – tűnődött Hask –, vagy arra számít, hogy az ő elméje erősebb, mint a többieké, és nem tudjuk megtörni. – Már nem számít – veregette meg a tábornok vállát Cardinal. – Megvan, amiért jöttünk. A többi nem a mi dolgunk. Na és mit szól, tábornok, beválnak a katonái? – Ó, kétségtelenül – biccentett Hask, majd megfordult, és kiment a friss levegőre. – Rendelje ide a siklót és a csapatszállítókat – parancsolta az egyik krómosztagosnak. – Takarítsanak össze mindent, ami esetleg nyom lehet. Mi pedig – fordult Cardinal felé – felkészülünk arra, hogy személyesen a Legfőbb Vezérnek jelentsünk!
|
|