|
Post by Haruhi on Dec 25, 2017 22:05:26 GMT 1
A Hutt Űr határán található rendszer mára egyetlen lakható bolygója, bár nincs állandó települése mióta őslakosait, a gargantellákat kiirtották a huttok Nastuonodon Szultán 'elektromos kalifa' droidjai segítségével. A Klónháborúk idején Szeparatista, majd a Birodalom éveiben Lázadó támaszpontok működtek a bolygón, míg előbbi romhalom, az utóbbiból még állnak a barakkok melyek eltakarítására még az átvonuló Yuuzhan Vong sem szakított időt mielőtt a Szövetség elűzte őket. Utóbb a Fekete Nap renegátjainak egy része innen indult a Zegba hutt elleni támadásra, azóta a Kanji Klub látogatja alkalmanként, s egy napon talán állandó telepet is létesítenek - már amennyiben találnak lehetőséget a bolygó fekvésében vagy kérgében. Említésre méltó felszíni képződményei maguk a gargantellák gigantikus síremlékei, melyek évezredek után is tornyokként emelkednek a magasba.
|
|
|
Post by Revan on Dec 25, 2017 22:57:06 GMT 1
A kis hajó, amit menekülés közben ellopott, nem volt épp a legjobb állapotban. A szó szoros értelmében egy ócskavas volt, ami alig ment. De sajnos ez volt az egyetlen, amihez sikerült hozzáférjen menekülés közben, így még ez is jobb volt, mint ott meghalni. Ennek már több mint egy hete. Azóta űrkikötőből űrkikötőbe ment. Ugyan nem üldözte senki, mégis jobbnak látta, ha nem marad sokáig egy helyben. Össze volt zavarodva és félt, mindeközben teljesen váratlanul dühös lett. Néha a legkisebb apróságoktól, néha csak úgy. Most sem volt éppen jó kedvében, ugyanis a hiperhajtómű úgy döntött, hogy nem kíván tovább működni. Csak egy kitérő ugrást végzett Boz Pity mellé. Alig érkezett meg és a rendszer jelzett, hogy bizony nincs több szufla abban a szerencsétlen hajtóműben. Így vad káromkodás és némi rugdosódás után kénytelen volt leszállni a hajóval. Mire leszállt, a kórság a fény alatti hajtóművet is megfertőzte és szikrázni, majd égni kezdett. Épp letette a hajót, máris rohanhatott, hogy eloltsa a tüzet, mielőtt kirobbanó sikerrel zárul a landolás. Amint végzett, nyitotta a rámpát és lerohant rajta, majd térdre is rogyott. - Hogy az...rohadt büdös...kurva...- nyögte, miközben a letüdőzött füsttől úgy köhögött, mint aki tüdőbajos. Mivel nemigen vágyott vissza a hajóra, míg ki nem szellőzik, inkább a friss levegőt választotta. Nem messze volt pár réginek tűnő építmény. Úgy döntött, megnézi közelebbről, hátha talál valami települést a közelben. Jó eséllyel ki tudja pofozni a hajtóművet, hogy újra működjön, de nem tudhatja előre, hogy ez mennyi idő. Lehet, hogy a készletei nem elegendőek. Így lehet, hogy szüksége lesz élelemre.
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 25, 2017 23:21:42 GMT 1
A reggeli égbolt alatt hűs szellő fújt, megnyugvást hozva a folytogató füst után. A füves pusztát róva hamar rájött hogy az épületek melyeket a hajójától látott valójában csontok voltak melyeket még az idő sem volt képes porrá őrölni. Némely koponyák akkorák voltak mint egy fa, tulajdonosaik egykor tekintélyt parancsolón tornyosulhattak volna fölébe, akárcsak a felfelé törő faragott kövek melyekre rávetült a hegyek mögűl előkúszó nap fénye. Megtorpant, ha a látványtól nem akkor a fürkésző tekintettől mely az arcára telepedett: egy pillanattal később már egy jókora koponya tetejéről letekintő, tekintélyt egy cseppet sem parancsoló lényre nézett vissza. Talán épp nem uralkodott el felette az utóbbi napokban gyakori vendégként látogató félelem vagy őrület, vagy talán az csillapította le indulatait hogy nem érzett fenyegetést az idegen felől, akármilyen bizalmatlan is volt külleme: i.imgur.com/vJWe1Ee.jpg . Vénnek látszott, nagyon vénnek, s az első pillanat múltával reszelős hangon szólította meg - Sötétség bújkál elmédben ifjú, ki a Temetőbolygó füvét taposod - mondta, rőtnek látszó szemeivel pedig hajója irányába sandított, majd megrázta fejét - meg sem kérdezem mi hozott ezekre a tájakra, hiszen egyértelmű, nemde? Elveszettnek látszól, ühm... valóban elveszettnek, de elég nagy e világ mindannyiunknak, hm, hmmBólogatott, félig magának címezve szavait mintha méregetett volna rajta valamit
|
|
|
Post by Revan on Dec 25, 2017 23:51:59 GMT 1
Nem volt túl bizalomgerjesztő a hely. Kimondottan nyomasztó volt a légkör. Hideg volt, de nem az idő miatt. Egyszerűen természetellenesen hideg volt. Valahogy az volt az érzése, hogy nincs egyedül ezen az elátkozottnak tűnő helyen. Aztán ösztönösen felpillantott és egy zord kis alakot pillantott meg az egyik magasodó koponyán. Aki meg is szólította, bár elég furcsa módon beszélt. Valami sötétségről hadovált, meg hogy vajon mi hozta őt ide. - Hogy mi hozott ide? Elromlott az a szar hiperhajtómű! Nem kell gépésznek lenni, hogy a füstből kiderüljön! Túl sok kedve nem volt ezzel az idegen lénnyel csevegni. Inkább keresett volna valami ennivalót. Na meg inni is kell. Jó hasznát venné egy pataknak vagy folyónak. De ha itt beszélget, nem fog találni semmit. Bár végül úgy döntött, megkérdezheti. - De ha így ráérsz csevegni, esetleg áruld el, hol találok itt ivóvizet.
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 0:13:45 GMT 1
- Áááááh... - sóhajtott, ismét bólogatva, szemhélyai összeszűkültek - az éhség és a szomj nagy úr bizony... sokak halálát okozta és hajszolt még nagyobb tömeget a halálba, óhohó a Galaxis bizony kegyetlen hely Nehéz volt megállapítani hogy a válasz halogatásával gúnyolódott vagy mindössze saját szavait szerette ízlelgetni, vagy mindkettő? Ahogy folytatta, a második lehetőség mindenképpen biztosnak tűnt - Hmmm... miért is ne? Talán a Sötétség hajtott téged ide... az indulatait fortyognak ifjú, jó... kiváló, erények melyek felemelnek a gyengék közűl és utat mutatnak egy nagyszerűbb jövő felé. Nem álmodozni kell, hmm... nem kergetni őket, valósággá kell váltani, hehehehe... hmm, valósággá, valóssággá! Megfordult és a koponya széle felé botorkált, majd megtorpant mint aki megfeledkezett valamiről visszafordult felé és intett, majd meglepő ügyességgel leszökkent és ismét gesztikulált, hogy kövesse - Mit árthat egy kis víz, van bőven... kevesebbet is tagadott már meg egyik lény a másiktól, ááááh, nem is kell mindenért mindennap megküzdeni... néha lehet adni valamit ingyen hátha... hmmm, hmmmmm... ne maradj le, a hajóm nincsen messze! A lény kifejezetten fürgén lépkedett a közeli hegyoldal irányába ahol egy jókora teherhajó burkolatán csillant meg a napfény. A figura ruházatából nem jött volna bizony le elsőre, hogy megengedhet magának egy ilyen járművet
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 0:25:44 GMT 1
A fiatal lány mérgesen fújtatott, ahogy hallgatta a kis öreget. Túl sokat beszélt. Ő pedig ki nem állhatta, ha valaki sokat járatta a száját. Ráadásul ez még filozofált is közben, ami megint elég zavaró volt. De végül csak beleegyezett, hogy segít. Amilyen vénnek és törékenynek tűnt, annyira hazudtolta meg a küllemét azzal a könnyed szökkenéssel, amivel a földre érkezett végül. - Ó! Szép ugrás, csak sérvet ne kapj... Valahogy nem volt bizalomgerjesztőbb így közelebbről sem az apró termetű lény. Elmerengett azon, mennyi idős lehetett. Ilyen fajjal még nem is találkozott soha. Szóval megbecsülni sem tudta. Kezét a sugárvetőjére tette, arra az esetre, ha meg kell védenie magát. Más nem nagyon volt nála, ami alkalmas az önvédelemre. - A hajód nem érdekel. Van elég bajom tartozások nélkül is. Azt mutasd meg, hol van itt ivóvíz, a többit megoldom valahogy - mondta neki, de közben követte, aztán amikor megpillantotta a hajót, akkor még inkább furcsa volt az egész - Elég szakadt vagy ahhoz képest, hogy ilyen hajód van...
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 0:44:19 GMT 1
- Van, aki pénzét szép... drága... jó ételekre... zenére költi mialatt a világ körülötte csupa munka, meg szenvedés - válaszolta ismét nem túlzottan egyenesen - de jaj, az utóbbiak nélkül hol lenne az előbbi, mit gondolsz? Vértől és verjtéktől vagyunk erősek, aki nem ismeri őket vagy nem vesz róluk tudományt, az gyenge és puhány marad mindörökké. A fájdalom... a kudarcok... megaláztatás... szívd be mint a friss levegőt és messzebbre visz a lábad mint valaha hitted, mert a düh, a bosszúság, a sóvárgás mind belőlük származik... s ezek táplálják a benned rejlő Erőt. Amit viselsz ugyan mit sem számít, van ki fitogtatja nemlétező erejét míg van ki nem törli mások orra alá, de ott vannak kik úgy néznek ki mint amilyenek... döntsd el magad hogy ki melyik kategóriába tartozik. De lehetsz bármilyen erős, ha hiányzik belőled az összetartás azokkal, kikkel egy csillaghajón utazol... könnyebben elveszel, mint hinnéd... Hogy mi céljai voltak szavainak az kétséges volt, hamarosan mindenesetre a hajó rakterének rámpája tövében állt meg, majd egy pillanatnyi nézelődés után elindult felfelé - Hogy merre lelsz e földeken vizet, nem tudom - állt meg odafent és nézett le rá, s egyhangú mosoly húzódott szája szélére - de a hajómmal nem szálltam volna fel nélküle
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 1:04:22 GMT 1
A lány a fejét fogta. Csak tovább fecseg ez a fura öreg fickó. A legkevésbé sem bizalomgerjesztő, ahogy kinéz, mégis úgy magyaráz neki, mintha csak valami tanár lenne. Márpedig neki nem kell tanár. Víz kell és ennivaló, aztán nekilát megjavítani a hajóját, hogy legalább a következő civilizált rendszerig eldöcögjön vele. Talán megpróbál szerezni egy másikat. - Mondták már, hogy túl sokat beszélsz? - tört ki belőle végül. Alkalmi beszélgetőtársa nem csak megmutatta a hajóját, de úgy tűnt, hogy fel akarja őt invitálni rá. A lánynak ez nem tetszett. Nagyon nem. Megállt, aztán hátrált néhány lépést, mikor az öreg elmosolyodott. Nem volt egy barátságos látvány, ha annak szánta sem. - Jól van...Akkor hozz belőle. Én itt megvárlak. Épp elégszer próbáltak már mindenféle ürügyekkel becsalogatni mindenféle helyekre. Ez persze inkább sűrűbben lakott területen volt, meg kikötőkben. Itt a semmi közepén nem lehet nem rosszra gondolni. Az önzetlenség nem jellemző a galaxis népeire. Legalábbis nem a galaxis ezen részén.
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 1:19:49 GMT 1
- Áh, ebben az esetben attól tartok jobb lesz ha vársz egy ideig - közölte a válla felett, ahogy besétált a raktérbe - a munka ugyanis... bizony szólít engem... én ezer esztendőt vártam, utána egykét évtized ugyan mit számít... egy fél óra ugyan nem fog megkottyanni neked sem. Bár el is mehetsz, ha tudsz repülni... óóóh, de hiszen nem tudsz, ahogy a hajód sem pótalkatrészek nélkül Kuncogása ezúttal gunyorosan visszhangzott a raktérből, léptei kocogtak a duracél padlón ahogy fel és le járt, s mintha műszerekkel dolgozott volna. Ám volt valami a hajóban ami nem csupán taszította, de vonzotta is. A Sötét Oldal átjárta ugyan a bolygó szegleteit, a hajóból ugyanakkor szinte lüktetett, már amennyire értette az ilyesmit... valószínűleg máshogy írta volna le saját szavaival az ismeretlent
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 1:39:51 GMT 1
Az öreg kigúnyolta őt. Máskor is megesett már, de most ez feldühítette. Ölni lett volna kedve. Az öreget. Igen. Hogy élt ezer évet? Annál jobb. Élt eleget ahhoz, hogy elfogadja a sorsát. Csak egy lövés a fejébe és vége. Aztán a gúnyos képébe is beleköp. A fejéhez kapott, ahogy ráeszmélt, miféle dolgokon jár az esze. Megint ölni akar. De miért? Valami erősítette benne ezeket az érzéseket. A sötét gondolatokat. - Hogy merészelsz kinevetni, aggastyán? Te vén szar... Lassan elindult fel a rámpán és elővette a sugárvetőt, amit szintén a menekülése során zsákmányolt. Az egyetlen holmi, ami nem akart darabokra esni. - Úgy döntöttem, mégis megnézem a hajódat. Sőt. El is viszem. Te pedig itt maradsz, ahogy mondtad, pár évtizedre. Ha szerencséd van, talán erre téved valaki, aki megszán egy ilyen vén csontot. Szóval ide az indítókódokat. Nem kérem többször! Hangján érezhető volt, hogy elöntötte a gyűlölet és legszívesebben minden ok nélkül meghúzná a ravaszt. De kellettek a hajó indításához szükséges dolgok. Azok nélkül mindegy, hogy van-e hajó vagy nincs.
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 1:53:11 GMT 1
- Hm hm hm, ühhühühüm - kuncogott egy ajtóval szemben állva, a raktér szemmel láthatólag át volt alakítva és konténerek vagy üres tér helyett egy duracélfal választotta el tőlük a tér nagy részét. Az itteni helyiségben konzolok voltak, de sokkal inkább réginek tűnű relikviák és különös eszköznek látszó tárgyak töltötték meg, sokba kristályok voltak ágyazva. Akinek volt hozzá szeme az könnyen megállapíthatta hogy ez bizony nem egy hétköznapi gyűjtemény volt, s nem kis időbe kerülhetett összegyűjteni. Persze, akinek volt szeme hozzá, ugyebár... - Ó, ez már sokkal jobban hangzik! - fordult meg, tekintetéből zord, kihívó érdeklődés áradt - Visszaélni vendégszeretetemmel és elvenni tőlem, ami hozzám tartozik? Tartoznak tettek is a szavaidhoz, vagy csupán szavak, nem többek? Volt valami a lényben, ugyan a lüktetésnek nem ő volt a forrása - amaz mintha részben a helyiségből részben a falon túlról áradt volna, ott volt valami a kis figurában ami hasonlatos volt, s az érzés egyre erősödni tűnt, akár az ébredés
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 8:51:00 GMT 1
A togruta körülnézett a helyiségben, de még most sem tudott rájönni, mi késztette arra, hogy miért is jött fel végül a rámpán. Ki lehet ez az öreg? Valami régiségkereskedő? Vagy régész? Minek hord a hajóján ennyi régi kacatot. Mindenesetre nem érdekelték. Neki most már a hajó kellett. - Nem érdekelnek a csecsebecséid. A hajó kell és semmi más - mondta, miközben kinyújtotta a karját és felkészült a lövésre. Nem volt gyilkos. Mégis valami azt sugallta neki, hogy tegye meg. Aztán vigye a hajót és a relikviákat. Ki tudja, lehet nem csak régi, de értékes is a gyűjtemény. Mégis az egész érzés nem a koros lényből áradt, hanem valahonnan máshonnan. De nem látta. Talán volt ott még valaki? Az öreg nem említett senkit. De oka sem volt rá. - Elég furcsa ez a hely. Biztos ezek miatt a régi bigyók miatt. Olyan...kísértetiesek...Olyan...sötétek...Szinte sugallják, hogy tegyem meg. Valami...valami a fal mögött...
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 9:38:14 GMT 1
- Eh he he he he... valami a fal mögött, így gondolod? Nem lehet hogy inkább... odabent? - fordult meg és mutatott rá karmos ujjaival - Oly könnyű másokat okolni mint elfogadni azt, hogy ami hajt minket valójában ott van legbelül, mibennünk! Sóvárgásunk, ambícióink a sötétségből merítenek, s a legnagyobbaké munkáikban él tovább, hatalom mely évezredek múltán sem enyészett el. Akárcsak e világ sírhalmai... Körbeintett az ősi tárgyakra és eszközökre, rá sem hederítve arra hogy fegyvert szegeztek rá - Egykor, tízezer évekkel ezelőtt hatalmas Sith Nagyurak alkották valamennyit... általában annyi céllal ahányan voltak, ám sok közülük mégis egy közös végzet után szomjazott: legyőzni a halált és uralkodni felette! Kevésnek sikerült, s a tökéletes eredmény elkerülte valamennyit: meggyötrődtek, megőrültek mert élettelen tárgyakba vagy már foglalt testekbe kívánkoztak. Ebbe pusztultak, s velük eszméik melyek egykor a Sithek ösvényére vezette őket. Ostobaság... árulás... néha azonban a sikerek a legváratlanabb balsikerekből születnek, s teljesen más célokból. Hallottad valaha a mondást: az győzi le a halált, ki nem is keresi rá a megoldást? Itt ez a hajó, sóvárogsz utána puszta túlélési szándékból, de aztán mi lesz? De sóvárgásod ide vezetett, s mi lenne ha talán itt... célokat is találnál? Útmutatást? Erősebb szándékokat?
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 9:58:25 GMT 1
Tovább hallgatta az öreget, bár nem tudta, miért, valahogy úgy tűnt, van abban valami, amit mond neki. Ismét körbetekintett a tárgyakra, amikor arról beszélt, hogy ezt itt mind ősi sith nagyurak alkották. Nem sokat tudott róluk, sem a másik oldalról. Számára mindkettő megfoghatatlan dolog volt és nem is érdekelte. Csak azt nem tudta, ha ilyen dühös és elszánt, miért nem képes elsütni a fegyvert. Pedig nem nehéz. Csak a ravaszt kell meghúzni és jó helyen eltalálni ezt a törékeny öreget. - Mit számít? Csak el akarok menni erről a bolygóról. Nincs itt semmi számomra. A fegyvert továbbra is ráfogta az ismeretlen alakra, de már nem tartotta olyan határozottan. Valami megtántorította. Nem ő akart ölni, hanem ami benne volt, az próbálta rávenni. Időnként felerősödik és akkor vagy elszabadulnak az indulatok, vagy nem. - Útmutatást? Mihez? Milyen szándékot kellene találnom? Én csak élni akarok.
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 10:30:52 GMT 1
- Óh, milyen élet az a csak élni? - fordult el és egyetlen kézrebbenésre megnyílt előtte az ajtó, majd belépett Odaát a raktér széles folyosóvá alakított részén lépkedett tovább, két oldalt oszlopokként meredő, átláthatatlan folyadékkal töltött vagy éppen üres tartályok sora húzódott, melyek gépekhez és további furcsa objektumokhoz voltak csatlakoztatva, s ez utóbbiakból tisztán érezte azt a valamit, mely mintha hadban állt volna a valósággal és meg akart volna kérdőjelezni mindent, ami... normális volt? Nehéz volt hova tenni - Olykor nem könnyű visszafogni a kezet - állt meg a folyosó végi ajtónál és sandított vissza rá - amennyiben harcra vágysz, tessék, én azonban nem fogok a két szép szemedért meghalni a sikernek kapujában, amit ezer esztendeig kutattam. Mh hü hü hü hü, próbálj megölni és akkor megtalálod a halált, vagy kövess és lásd a csodát mely vérből és verejtékből született meg! Azzal véget vetve a szópazarlásnak és átlépett az újabb ajtón, fel a lépcsőkön végleg maga mögött hagyva az átalakított rakteret és a különös lüktetést. Rövid séta után egy elsősorban legénységi hálóbarakknak nevezhető nagyobb helyiségbe jutottak, s a hajó tulajdonosa érdeklődve nézett körül, majd szemhéjai kitágultak. Az egyik fekvőhelyet elhagyta valaki, lesöpörve a takarót a földre, különféle vezetékekkel és csövekkel egyetemben melyek valakihez csatlakoztatva lehettek előtte. Egy másik ágy takarója mocorogni látszott, magára vonva a lény figyelmét aki már most nem fért a bőrébe - Igen... igeeeen... éééél! ÉÉÉÉÉÉÉÉL! EHAHAHAHAHAHA!!! - zord hahotáját hasonlítani se lehetett eddigi kuncogásaihoz
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 11:04:31 GMT 1
Mivel nem igazán tudott az egész helyzettel mit kezdeni, követte az öreget. A fegyvert leengedte, de nem rakta el. Még mindig elég bizalmatlan volt. Amire persze minden oka megvolt. Itt volt egy Erő háta mögötti bolygón és nem tudta, mihez kezdjen. Csak a zavarodottsága és a dühe volt, amit változóan tudott csak kordában tartani. - Miféle gépek ezek? Ki a fene vagy te? Újabb ajtón át követte az öreg jelenséget, majd fel egy lépcsőn. Miért követi egyáltalán? Mi az, ami erre készteti? A fegyver ott van a kezében. Nem is kell szemtől szemben használnia. Elég csak hátba lője. Azt biztos nem éli túl. Ahogy a fekhelyekhez értek, nem látott túl nagy életet. Ami azt illeti a kinti temetőben is hasonlóan sok életet vélt felfedezi. Csendben figyelte, mi zajlott, de nem igazán értette meg, hiába látta. - Minek örülsz ennyire? Az egyik embered túlélt valamit?
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 11:47:21 GMT 1
- Hm hehehehehe - higgadt vissza kuncogásba még mindig diadaltól ittasan, igaz inkább tűnt színpadiasnak az iménti kitörése - korántsem az a helyzet, mint aminek azt te gondolod... nekem nincsenek beosztottjaim, hacsak a gépeket és droidokat nem tekinted annak. Nehéz túlélésről beszélni ha munkád a halálnál veszi kezdetét, ehehehe... és ha már itt tartunk!A lányra sandított, majd a mozgolódó ágyra ahol egy fiatal fiú ült fel, ösztönösen rángatva ki magából a létfenntartó eszközöket és a szemeit kezdve törölgetni akár egy kiadós alvás után. A lény szemeiben büszkeség és ugyanakkor kíváncsiság csillogott, s megilletődve figyelte ahogy a fiú ébredezett - Eüm... üm... mm... urg... - motyogta még mindig a félálom küszöbén - Háromból kettő, nem is ro... - mondta magának, de most a harmadik ágy takarója rebbent meg, rácáfolva megállapítására - hmm... HMMMMMMMM...!
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 15:25:47 GMT 1
A lány csak döbbenten pislogott, amikor ráébredt, miféle hely ez. Valami laboratórium lenne? Akik pedig itt fekszenek, halottak? Elég bizarr dolog. Nem tudta hova tenni az egészet. Azt sem értette, miért van még mindig itt. Jobb volna eltűnni innen, mielőtt még ő is valamelyik gépen végzi. Valamiért mégsem szánta el magát a távozásra. Talán mégis volt valami abban, amit az öreg magyarázott, ki tudja. Mindenesetre a fegyver még mindig a kezében volt, szükség esetére. - Mi tettél velük? Miért vannak a gépekre kötve? A válasz egyértelműnek tűnt, mégsem akarta elhinni, hogy jól értelmezi, amit itt lát. A hallottak alapján itt most valamiféle kísérlet folyik arra, hogy életre keltsen elhalálozott egyéneket. Vagy valamiféle alvó állapotban voltak tartva? A harmadik ágyhoz lépett, de a távolságot megtartotta. Látni akarta, ki fekszik rajta.
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 26, 2017 21:51:41 GMT 1
- Hmm, hmmmm... velük ugyan semmit nem tettem - mondta közömbösen a lény - hús és csontkötegek voltak mindössze... életképtelenek, nem volt öntudatuk, hmm... esszenciájuk, ha úgy tetszik... lelkük, ha éppen úgy fogalmaznád... nem voltak semmik, most azonban már valakik!Büszke tekintettel méregette a továbbra is félálommal küszködő fiút, miközben a togruta odalépett a harmadik ágyhoz, hogy közelebbről vegye szemügyre - Réges-régen, egy duracélba fulladt birodalom megtalálta módját, hogy hús-vér lényeket alkosson anélkül hogy tudattal rendelkezzenek - magyarázta tovább iménti kijelentését - ugyan tudásuk csupán töredékére bukkantam rá, elegendő volt ahhoz hogy régi Sith Nagyurak kutatásait megismerve kiegészítsem a hiányosságokat és kombináljam őket... a rendelkezésemre álló eszközökből persze...Ezalatt a takaróból egy különös lény kecmergett elő, s a fiúval ellentétben rá sem hederítve a belé tűzdelt létfenntartó eszközökre, egyenesen őrá nézett olyasféle tekintettel, melyet őszintén szólva nehéz lett volna megfejteni. Mintha nem lett volna tisztában azzal, amit látott, csak bámult és bámult rá - .........................................?!//ez gyatra lett az eredetihez képest, sajnos ujra kellett inrom mert egy képlinkelés kitörölt mindent és a visszavonás se működött//
|
|
|
Post by Revan on Dec 26, 2017 22:29:52 GMT 1
Az egész dolog, amiről az idős lény beszélt, olyan természetellenesen hangzott, mint amilyennek látszott. Tehát gyakorlatilag teremtette ezeket a lényeket? Miért? Hogy saját magának készítsen új testet? Ez nem kicsit bizarr. Legalábbis ő így gondolta. A teremtmények, amelyik épp előbújt, egyenesen őt nézte. Csak remélni tudta, hogy nem a 'Mama' lesz az első szava. Jobb híján inkább elhátrált, mielőtt bármi történik. - De mire jó ez az egész? Azt ne mondd, hogy így termesztesz ennivalót... Nyilvánvaló volt, hogy nem erről volt szó, de valamiért ez jutott eszébe. Nem tartotta helyesnek, hogy valaki istent akar játszani és életet teremteni. Épp elég természetellenes dolog a klónozás is. Nem hogy mesterséges testeket létrehozni és tudatot adni nekik. Hogy fognak az ilyenek élni? Ismét elkezdett benne fortyogni a düh, ahogy végignézett a frissen 'kikelt' alanyokon. Egy tartály mellette be is horpadt, ahogy az indulataival küzdött. - Ne...Ne megint baszki! Nem akarom! A legszörnyűbb mégis az volt, hogy nem emlékezett, csak homályosan arra, ami vele történt. A legfrissebb tiszta emléke egy tucat cafatokban lévő hulla volt. Utána elmenekült.
|
|