Post by Lord Brodrig on Aug 19, 2017 22:32:25 GMT 1
A Malachor III különbözött a Morabandtól abban, hogy sötét homokmezők helyett ezúttal végtelen üvegfelszín fogadta Talont, amikor belépett a bolygó atmoszférájába - ha volt egyáltalán atmoszférája. És ha egyáltalán üveg volt az a valami, ami afféle védőpajzsként szolgált az alatta elterülő világ fénytelen, a sötét oldallal átitatott valódi felszíne számára. Megmentő és pusztító egyszerre - a végeérhetetlen, tükörsimán csillogó réteg ugyan megvédte a felszínt a külső csapásoktól, de teljes sötétségbe is borította azt.
Darth Talon érezte, hogy az egész helyet az Erő sötét oldala tartotta össze. A távolban napféleség sütött, de a csillogása tompa volt és élettelen. Ősi csaták elhalt sikolyai futkosták a bolygót, mint valami rég halott, láthatatlan Sith szelleme, aki még halálában is elszívja és pusztítja a világot, ahol meghalt.
Az Incom könnyűszerrel áthatolt a tükörsima fedőrétegen, mintha az csak hologram lett volna. Talon tudta, hogy az efféle Sith bolygók szívesen látják a Sitheket, régi gazdáikat. A templomok, sírboltok és régi szentélyek viszont még a jogos örököseik számára is végzetesnek bizonyulhattak, ha az illető nem járt el körültekintően, amikor felkutatta őket.
Ahogy letette a gépet, egyből megcsapta a mellette levő, piramis alakú Sith Templomból sugárzó pusztító rosszindulat. Talon kiterjesztette az érzékeit, hogy letapogassa a környéket - ezt nem bízta volna holmi tökéletlen mesterséges szerkezetekre -, és rádöbbent valamire. A Malachor vérszomja más volt, mint a Korribané, vagy amit eddig a Morabandon érzékelt.
A Malachor lelkét jelentő vörös köd inkább olyasféle volt, mint Waranous Nagyúr - egy ősi, poshadt, mégis izzó tűzviharként tomboló, halálos jelenlét.
Talon felállt a pilótaszékből, és mielőtt elhagyta volna a hajót, magára terítette fekete köpenyét, és feltette a fejére a csuklyáját. Egy ilyen korban, amikor ennyi Sith-utánzat rohan keresztül-kasul a galaxison, nagyon is lehetséges volt, hogy ha Sith világokon jár, találkozik velük. Bármennyire is viszolygott azoktól az ostoba teremtményektől, mégis örült volna, ha összefut néhányukkal, hogy megmutathassa nekik a valódi sötét oldalt.
Kilépett a bokáig érő, szürke porral fedett talajra. Ahogy lepillantott, azonnal tudta, mi az - hamu, méghozzá valaha létezett értelmes teremtmények hamvai. A halál olyan szagot árasztott itt, hogy Talonnak eszébe jutott a korribani Sötét Nagyurak Völgye - csakhogy a Korribanon a Nagyurak voltak halottak, a Malachoron viszont mindenki más.
A Sith Templom ott magasodott előtte. Lentről egészen hatalmasnak látszott, talán még a korribani akadémiánál is nagyobbnak. Azonban Talon tudta, hogy az ősidőkben a Sith Templomok ugyanazon tervek alapján készültek és ugyanakkorák voltak. A többi csak illúzió - lehetett a faluk a Korriban narancssárga homokköveiből, vagy a Moraband sápadtsárga anyagából, a Dromund Kaas csiszolt fémtégláiból, esetleg a Malachor fekete felszínéből, mégis ugyanazok voltak, és egy célt szolgáltak.
Az ő célját.
A bejutásnak nem kellett volna gondot okoznia, hiszen Talon számtalan hasonló helyen járt egyéb Sith világokon. Mégis, nem látott semmiféle utat, ami a piramis belsejébe vezetett volna. Nem volt ajtó, se harsány, rég lekopott felirat, ami az itt eltemetett halottak vagy a Templom alapítójának nevét hirdette volna. Talonnak tetszett ez az alázatosság, holott tudta, hogy az alázat csakis a gyengéknek szimpatikus tulajdonság.
Közelebb lépett a fekete falhoz, és lehúzta a kesztyűjét, hogy ép kezének csupasz tenyerével érinthesse meg az épületet. Ahogy hozzátapadt a mesterségesnek tűnő kőhöz, éles forróságot érzett. Tudta, hogy a sötét oldalt érzi - bizonyára az épület is ugyanilyen forrónak érezte az ő tenyerét, már ha abból következtetne, amit az energiatudományhoz konyított.
Talon tisztázta a sötét oldalban, hogy ő maga is Sith Nagyúr. A lelke felkavarodott, mint egy rég lappangó hurrikán. A haragja eltorzította a twi'lek nő szép arcát, ahogy iszonyú energiákat idézett meg a bensőjében, és kibocsátotta magából azokat. Mindez még csak meg sem remegtette az épület falait - mégis, amikor Talon kinyitotta a szemét, ott állt előtte a sötét bejárat.
A sötét oldal vegytiszta érintése megtette hát a hatását - egy Sötét Jedi vagy Wenthar-féle Sith meg sem kísérelhette volna a belépést. Talon gyanította, hogy amint a Templom megérzi az Erő sötét oldalának torz, hamis változatát, azonnal megöli a betolakodót, rendelkezzen az illető akármekkora túlélőképességgel.
De nem így egy valódi Sith - és Talon belépett a fekete járatba.
A forróság csak még nagyobb lett, ahogy megérezte maga körül a falakat. Talon nem fizikai hőséget érzett, hanem az Erőt magát, ami átjárta a teljes piramist - mint ahogy a sötét oldal átjárta az arra méltókat. Egy Jedi, ha a sötét oldalt érezte, hideget érzett - a hideg pedig a gyávaságukból táplálkozott. De Talon felszította a félelmét, és ezzel csak még erősebb lett. A forróság az otthon melegét jelentette a számára.
A sötét oldal mámorában azt se bánta volna, ha a tetoválásai leolvadnak róla, romba döntve eddigi életének eredményeit, illetve azoknak az emlékeit. Tudta, minél többet tanul, annál többször kell belemarnia a saját bőrébe.
A sötét alagútban szemernyi fény nem volt, és úgy érezte, kilométereket haladt már a semmiben. De már hozzászokott az efféle megtévesztésekhez. A Templom illúzióteremtő ereje semmit sem nyújthatott a számára.
A szobák, amik mellett elhaladt, zárva voltak. Talonnak ugyan nem lett volna szüksége holokronokra, hogy kulcsként használva őket kinyissa a helyiségeket, hiszen rendelkezett azzal a tudással, hogy elméletben átírja ezeket a szabályokat, és mindenféle eszköz nélkül bejusson az Erő által lezárt helyiségekbe. Nem azért jött, hogy felfedezze a Templomot.
A helyet bizonyára régen kifosztották, mégis elevennek és titokzatosabbnak tűnt, mint a korribani sírboltok. Talon nem remélte, hogy bármi értékesre bukkan, legalábbis nem a szó megszokott értelmében. Érezte, hogy a piramis egyik kincse, ami valaha a Templom alapítójának tulajdona lehetett, vonzza őt magához. Már az űrből érezte, hogy merre kell elindulnia, és ez a megérzése most bizonyosságot nyert.
Annál inkább meglepődött, amikor a tárgy, amit keresett, nem egy hatalmas állványon, egy gigantikus teremben vagy egy díszes ládában lapult. Mindössze egy kis kamrányi hely volt, ahová Talon éppencsak be tudta préselni magát. A falban levő mélyedésbe tökéletesen illeszkedő, a Sith Templom kicsinyített, pontos másának tűnő fekete piramis nem fénylett, amikor Talon megérintette.
A holokron csak akkor forrósodott fel, amikor kikerült a tárolójából.
Darth Talon a sötét oldalhoz folyamodott, és kinyitotta a piramist. A tenyere felett megjelenő hullasápadt, gondozatlannak tűnő teremtmény valaha ember lehetett, sötét tekintete értelmesen világított, amikor megszólalt.
- XoXaan vagyok. Egyike voltam azoknak a Sith Nagyuraknak, akik otthagyták a Jedi Rendet, hogy az igazság sötétebb oldalát megismerjék. A társaim és én találtuk fel, mit jelent Sithnek lenni.
Darth Talon sárga szemei kitágultak - a vörös bőrű twi'lek úgy markolta a holokront, mintha a tulajdon életét tartotta volna a kezében. Az ajkai egyre szélesebb mosolyra húzódtak, majd egész ábrázata torz vigyorra görbült.
- A Káosz túl van becsülve - jelentette ki Talon, és elégedetten felnevetett.
Darth Talon érezte, hogy az egész helyet az Erő sötét oldala tartotta össze. A távolban napféleség sütött, de a csillogása tompa volt és élettelen. Ősi csaták elhalt sikolyai futkosták a bolygót, mint valami rég halott, láthatatlan Sith szelleme, aki még halálában is elszívja és pusztítja a világot, ahol meghalt.
Az Incom könnyűszerrel áthatolt a tükörsima fedőrétegen, mintha az csak hologram lett volna. Talon tudta, hogy az efféle Sith bolygók szívesen látják a Sitheket, régi gazdáikat. A templomok, sírboltok és régi szentélyek viszont még a jogos örököseik számára is végzetesnek bizonyulhattak, ha az illető nem járt el körültekintően, amikor felkutatta őket.
Ahogy letette a gépet, egyből megcsapta a mellette levő, piramis alakú Sith Templomból sugárzó pusztító rosszindulat. Talon kiterjesztette az érzékeit, hogy letapogassa a környéket - ezt nem bízta volna holmi tökéletlen mesterséges szerkezetekre -, és rádöbbent valamire. A Malachor vérszomja más volt, mint a Korribané, vagy amit eddig a Morabandon érzékelt.
A Malachor lelkét jelentő vörös köd inkább olyasféle volt, mint Waranous Nagyúr - egy ősi, poshadt, mégis izzó tűzviharként tomboló, halálos jelenlét.
Talon felállt a pilótaszékből, és mielőtt elhagyta volna a hajót, magára terítette fekete köpenyét, és feltette a fejére a csuklyáját. Egy ilyen korban, amikor ennyi Sith-utánzat rohan keresztül-kasul a galaxison, nagyon is lehetséges volt, hogy ha Sith világokon jár, találkozik velük. Bármennyire is viszolygott azoktól az ostoba teremtményektől, mégis örült volna, ha összefut néhányukkal, hogy megmutathassa nekik a valódi sötét oldalt.
Kilépett a bokáig érő, szürke porral fedett talajra. Ahogy lepillantott, azonnal tudta, mi az - hamu, méghozzá valaha létezett értelmes teremtmények hamvai. A halál olyan szagot árasztott itt, hogy Talonnak eszébe jutott a korribani Sötét Nagyurak Völgye - csakhogy a Korribanon a Nagyurak voltak halottak, a Malachoron viszont mindenki más.
A Sith Templom ott magasodott előtte. Lentről egészen hatalmasnak látszott, talán még a korribani akadémiánál is nagyobbnak. Azonban Talon tudta, hogy az ősidőkben a Sith Templomok ugyanazon tervek alapján készültek és ugyanakkorák voltak. A többi csak illúzió - lehetett a faluk a Korriban narancssárga homokköveiből, vagy a Moraband sápadtsárga anyagából, a Dromund Kaas csiszolt fémtégláiból, esetleg a Malachor fekete felszínéből, mégis ugyanazok voltak, és egy célt szolgáltak.
Az ő célját.
A bejutásnak nem kellett volna gondot okoznia, hiszen Talon számtalan hasonló helyen járt egyéb Sith világokon. Mégis, nem látott semmiféle utat, ami a piramis belsejébe vezetett volna. Nem volt ajtó, se harsány, rég lekopott felirat, ami az itt eltemetett halottak vagy a Templom alapítójának nevét hirdette volna. Talonnak tetszett ez az alázatosság, holott tudta, hogy az alázat csakis a gyengéknek szimpatikus tulajdonság.
Közelebb lépett a fekete falhoz, és lehúzta a kesztyűjét, hogy ép kezének csupasz tenyerével érinthesse meg az épületet. Ahogy hozzátapadt a mesterségesnek tűnő kőhöz, éles forróságot érzett. Tudta, hogy a sötét oldalt érzi - bizonyára az épület is ugyanilyen forrónak érezte az ő tenyerét, már ha abból következtetne, amit az energiatudományhoz konyított.
Talon tisztázta a sötét oldalban, hogy ő maga is Sith Nagyúr. A lelke felkavarodott, mint egy rég lappangó hurrikán. A haragja eltorzította a twi'lek nő szép arcát, ahogy iszonyú energiákat idézett meg a bensőjében, és kibocsátotta magából azokat. Mindez még csak meg sem remegtette az épület falait - mégis, amikor Talon kinyitotta a szemét, ott állt előtte a sötét bejárat.
A sötét oldal vegytiszta érintése megtette hát a hatását - egy Sötét Jedi vagy Wenthar-féle Sith meg sem kísérelhette volna a belépést. Talon gyanította, hogy amint a Templom megérzi az Erő sötét oldalának torz, hamis változatát, azonnal megöli a betolakodót, rendelkezzen az illető akármekkora túlélőképességgel.
De nem így egy valódi Sith - és Talon belépett a fekete járatba.
A forróság csak még nagyobb lett, ahogy megérezte maga körül a falakat. Talon nem fizikai hőséget érzett, hanem az Erőt magát, ami átjárta a teljes piramist - mint ahogy a sötét oldal átjárta az arra méltókat. Egy Jedi, ha a sötét oldalt érezte, hideget érzett - a hideg pedig a gyávaságukból táplálkozott. De Talon felszította a félelmét, és ezzel csak még erősebb lett. A forróság az otthon melegét jelentette a számára.
A sötét oldal mámorában azt se bánta volna, ha a tetoválásai leolvadnak róla, romba döntve eddigi életének eredményeit, illetve azoknak az emlékeit. Tudta, minél többet tanul, annál többször kell belemarnia a saját bőrébe.
A sötét alagútban szemernyi fény nem volt, és úgy érezte, kilométereket haladt már a semmiben. De már hozzászokott az efféle megtévesztésekhez. A Templom illúzióteremtő ereje semmit sem nyújthatott a számára.
A szobák, amik mellett elhaladt, zárva voltak. Talonnak ugyan nem lett volna szüksége holokronokra, hogy kulcsként használva őket kinyissa a helyiségeket, hiszen rendelkezett azzal a tudással, hogy elméletben átírja ezeket a szabályokat, és mindenféle eszköz nélkül bejusson az Erő által lezárt helyiségekbe. Nem azért jött, hogy felfedezze a Templomot.
A helyet bizonyára régen kifosztották, mégis elevennek és titokzatosabbnak tűnt, mint a korribani sírboltok. Talon nem remélte, hogy bármi értékesre bukkan, legalábbis nem a szó megszokott értelmében. Érezte, hogy a piramis egyik kincse, ami valaha a Templom alapítójának tulajdona lehetett, vonzza őt magához. Már az űrből érezte, hogy merre kell elindulnia, és ez a megérzése most bizonyosságot nyert.
Annál inkább meglepődött, amikor a tárgy, amit keresett, nem egy hatalmas állványon, egy gigantikus teremben vagy egy díszes ládában lapult. Mindössze egy kis kamrányi hely volt, ahová Talon éppencsak be tudta préselni magát. A falban levő mélyedésbe tökéletesen illeszkedő, a Sith Templom kicsinyített, pontos másának tűnő fekete piramis nem fénylett, amikor Talon megérintette.
A holokron csak akkor forrósodott fel, amikor kikerült a tárolójából.
Darth Talon a sötét oldalhoz folyamodott, és kinyitotta a piramist. A tenyere felett megjelenő hullasápadt, gondozatlannak tűnő teremtmény valaha ember lehetett, sötét tekintete értelmesen világított, amikor megszólalt.
- XoXaan vagyok. Egyike voltam azoknak a Sith Nagyuraknak, akik otthagyták a Jedi Rendet, hogy az igazság sötétebb oldalát megismerjék. A társaim és én találtuk fel, mit jelent Sithnek lenni.
Darth Talon sárga szemei kitágultak - a vörös bőrű twi'lek úgy markolta a holokront, mintha a tulajdon életét tartotta volna a kezében. Az ajkai egyre szélesebb mosolyra húzódtak, majd egész ábrázata torz vigyorra görbült.
- A Káosz túl van becsülve - jelentette ki Talon, és elégedetten felnevetett.