|
Post by nightmares on Nov 23, 2018 16:44:14 GMT 1
Sans elment megkeresni Carlt, és közben azon gondolkodott, hogy hogyan takarítja el azt az ötven házat a bánya helyéről, anélkül, hogy a helyiek száműznék őt a rendszerből. Közben megtalálta Carlt, aki azonnal odasietett a parancsnokhoz.
-Sans, parancsnok, egy régi, bezárt bányát vizsgáltam, miközben ezt találtam a "Zárva" táblák mögött! -Carl miután, körülnézett, előhúzott a sisakja mögül egy vörösen világító, piramis alakú tárgyat.
Sans meglepődött, fogalma sem volt, hogy mi lehet az. -Érdekes... Szólj Strommnak, hogy valami indokkal zárja le azt a régi bányát, mert... megvizsgáljuk, hogy mennyi érc van ott. -mondta Sans. -Ezt a valamit pedig szállíttassa el Tieboltnak, kíváncsi leszek, hogy ő mit mond. -Értettem, Uram -felelte Carl, majd elindult feladni a tárgyat.
Sans a kommunikátorához nyúlt, és szólt Strommnak. -Ezredes, érdekes dolog történt. Carl majd beavatja, miután feladott egy "csomagot". Találkozzunk a vacsoránál.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 23, 2018 19:01:04 GMT 1
Stromm, Sans és Carl a rendszer szélén lévő állomás EGB-sek számára fenntartott komtermében gyűltek össze, miután mindenki visszatért onnan, ahol éppen dolga akadt.
- Elküldte? - pillantott Carlra, a Halálosztagosok parancsnokára Sans, miután amaz is belépett. Azonban a kezében még mindig ott volt a tárgy. - Megpróbáltam elérni Tieboltot, hogy megadja a címet, ahová küldenem kell - magyarázkodott Carl - de azt mondta, úton van már érte egy csapat, hogy felvegye. Szóval itt kell bevárnunk őket és vigyázni rá. - Micsoda fejetlenség - jegyezte meg Sans. - Én meg mintha elfelejtettem volna valamit. - A francba is, a vacsora! - kiáltott fel a homlokára csapva ekkor Stromm. - Már úton kellene lennünk a bolygóra. Tagge asszony így egyedül fog vacsorázni Giel császárral... nehogy telebeszélje valamivel a fejét... - Én sosem bíztam a nőkben... - jegyezte meg Carl. - Nem is tudom, miért. Valahogy mindig is így éreztem helyénvalónak. - Talán addig megvizsgálhatnánk ezt az... izét. - vette most kezébe a berendezést Sans, amit Carl szerzett. - Furcsán... nem is tudom... hidegnek tűnik. - Ha egy bányában találta, nem lehet túl meleg, a bányákban általában hideg van... - vetette most közbe Stromm. - Látja, barátom, ezért vagyok én a geológus szakember és maga a mélyűri pilóta - hümmögött Sans. - A bányák hőmérséklete nagyon sok mindentől függ.. bizonyos mélység és kőzetfajta esetén például csak hőálló...
Az eszmefuttatást egy bejövő komhívás zavarta meg az EGB komterminálon. - Azt hiszem, Tiebolt ezredes hív minket, parancsnok... - hajolt közelebb a komhoz Carl. - Avagy... hmm... uram, ez egy nagyon magas engedélykód. - Kapcsolja - intett Sans, majd döbbent arcot vágott, ugyanis a holokomon lilás villódzás közepette nem a szőke hajú, fekete egyenruhás Tiebolt, hanem maga Grodin Tierce, a Vezérkar második embere jelent meg. Tiebolt ott posztolt mögötte a holoképen, de nem szólt semmit. - Parancs, Főkormányzó! - vágta magát mögöttük haptákba azonnal Stromm.
- Új információk merültek fel a Calim - rendszerrel kapcsolatban, uraim - közölte a Főkormányzó. - Úton vagyok a bolygóra egy elit klóngárdistákból álló csapattal személyesen. Hol vannak maguk, illetve hol van Giel császár? - Nos... mi itt vagyunk a rendszer szélén lévő bázison - szedte össze magát az első meglepetésből Sans. - Giel császár visszament a bolygóra vacsorázni, azt hiszem Tagge asszony és a többi delegált elkísérte... mi hátramaradtunk egy... egy fontos ügyben. - Találtak valami értékelhetőt? - kérdezte a Főkormányzó a tárgyra térve. - Nos, azonosítottunk egy egészen érdekesnek tűnő bányát a déli kontinensen... - kkezdte volna Sans, de Tierce közbevágott. - Úgy értem, anomáliákat. A rendszer titkait és múltját feltáró dokumentumokat.
- Nos... Carl, mutassa meg. - a Halálosztagos a holovevő felé tartotta a háromszög alakú tárgyat. - Ezt találtuk a bányában. És itt a bázison van valamiféle könyvtár, amiben a rendszer múltjával kapcsolatos feljegyzéseket tárolják. - Ez egy holokron - azonosította a Főkormányzó a tárgyat. - Az Erőhasználók titkos feljegyzéseit tartalmazza. Hogy a Sitheké, vagy a Jediké-e, azt még nem tudom, de hamarosan kiderül. Három lopakodó U-hajón érkezünk, az egyiket Tiebolt vezetésével a bázishoz küldöm, foglalják el azt a könyvtárat és zárják le a többi hatalom által használt szekciókat! Ha kell, erővel! - De uram.. a semlegesség.. - próbált tiltakozni Sans, de Tierce leintette. - Mint mondtam, új helyzet állt elő. Biztosítsa a bázist az EGB számára, parancsnok! Stromm, maga menjen egyenesen a Calim Egy-re, és várjon be engem és a csapataimat a bolygón!
- Giel császár nem fog engedni az erőszaknak, tisztelettel, uram... - próbált ellenkezni Stromm is. - Ezért megadom neki a lehetőséget, hogy először szép szóval megbeszéljük - biccentett Tierce. - Én egyenesen a császárhoz megyek, maga is legyen ott. Küldjék el a bánya koordinátáit, ahol azt a tárgyat találták, a csapataim másik fele oda megy. Sans, ha végzett a bázison, maga is menjen le. Hallották, mozgás!
- Parancs! - tisztelgett gépiesen Stromm, mielőtt bármelyik másik megszólalhatott volna. Tierce holoképe eltűnt. - Várom a parancsait, uram - jegyezte meg Carl, miközben rohampáncélja egyik zsebébe rejtette a holokront.
Stromm tisztelgett, kezet rázott Sanssal és elrohant, hogy visszamenjen a bolygóra, Sans pedig összeszedte a gondolatait. - Hány katonánk van nekünk az űrállomáson, és hány calimi? - kérdezte végül Carlt. - És kinek vannak még fegyveres erői? - Nekünk két osztag Halálosztagos és három osztag sima rohamosztagos, illetve egy tucat klón specialista - magyarázta Carl, miközben a rajparancsnokokkal konzultált a sisakmikrofonján keresztül. - Vagy ötven ember, ehhez még hozzá jön vagy húsz kommandós, akiket Tiebolt hoz magával. A calimiak viszont túlerőben vannak, legalább száz őr. A rendszeren belüli közlekedésre használt űrsiklók hangárjait, illetve a könyvtárat védik. Az Első Rendnek láttuk még vagy két tucat rohamosztagosát, illetve a Köztársaságnak van vagy harminc mon calamari gárdistája, de ők nem jönnek ki a nekik fenntartott szárnyból, diplomáciai védettséget élvezek. És persze az Eriadui Konföderációnak van vagy tizenöt zsoldosa. Meg persze egy csomó fejvadász, bandita, illetve a bűnszervezetekhez kötődő fogdmeg.
- Hmm, előnytelen... - gondolkozott Sans - Egyedül még csak elbírunk a calimiakkal, de ha bárki segít nekik, már túlerőben lesznek. - Így van - biccentett Carl. - Mit javasol, uram?
|
|
|
Post by nightmares on Dec 24, 2018 9:00:23 GMT 1
-Ez nehéz lesz. -mondta Sans. -Amíg Stromm beszél a császárral, addig mi az embereinkkel lefoglaljuk a könyvtárat. Utána a bányához megyek. A többit megmondja Tiebolt, én nem értek a nagyobb harcokhoz. -Értettem, Uram! -felelte Carl. -Akkor azonnal induljunk a könyvtárhoz! -Carl! -szólította meg a Halálosztagost Sans. -Üzenjen bárkinek, aki ért hozzá, hogy szüntesse meg a rendszer TELJES kommunikációját. Semmit nem tudhatnak meg. -Igenis, Uram!
Egy standard órával később összegyűltek a Halálosztagosok és néhány rohamosztagos a könyvtár előtt Sans parancsnokkal, és Carllal. Sans először diplomatikusan próbálkozott. Odament a könyvtár előtt álló két calimi őrhöz. -Üdvözletem! -mondta, de az őrök nem nagyon foglalkoztak vele, inkább a hátánál levő katonákat figyelték, úgy mint a környéken levő többi őr. -A könyvtárat szeretnénk lefoglalni a Birodalom nevében. -Ha nincs engedélye, nem léphet be a könyvtárba!-mondta az őr. Carl is odament, a halálosztagosok pedig készenlétben álltak. -Reméljük Stromm jól halad. Kommunikáció elvágva? -kérdezte Sans. -Nem teljesen, de innen nem tudnak üzenni. -mondta Carl. -Értem -Sans elmosolyodott.-Kábító lövést nekik!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 25, 2018 12:57:05 GMT 1
A calimi katonák ellenállása gyorsan megtört a Halálosztagosok precíz kábítólövedékeivel szemben, néhány percen belül Carl pedig már a könyvtár zárberendezésével babrált, majd beléphettek a terembe. Sans elámulva nézett körbe - nem csak holodiszkek, de régi módi, pergamenszerű hártyára írott szövegek is sorakoztak feltekercselve a polcokon. Ilyeneket utoljára az Ismeretlen Vidéken, ramakazi tartózkodása során látott a chissek könyvtáraiban. Calim történelme valóban sokkal régebbre kellett, hogy visszanyúljon, mielőtt az EGB újra rájuk talált.
- Hogy áll a zavarás? - kérdezte Carlt a parancsnok. - Tudtak segítséget kérni a calimiak? - A bázison kívüli kommunikációt teljesen blokkoltuk a szekciónkban lévő zavaróberendezéssel, uram - adta meg a választ a Halálosztagos parancsnok helyett a csapat néhány kék egyenruhás klón specialistájának egyike. - A bázison belül azonban rövid hullámon segítséget tudtak kérni egymástól. A legtöbb calimi azonban a dokkokat védi, elsősorban a saját siklóikat és a TaggeCo-ét. - Egyszerre mekkora barátok lettek velük... - sóhajtott fel Sans. - Valaki kezdje el itt ezeket átnézni és katalogizálni! Carl, jelölj ki két embert. - Nem csinálhatnák inkább a klónok, uram? - Carl és társai zavarodottan bámultak fekete rohampáncélos sisakjaikkal a hatalmas, információt rejtő polcok felé. Látszott rajtuk, hogy ez bizony nem az ő asztaluk.
Sans már éppen válaszolni akart volna, amikor odakintről újabb szórványos lövések, kiáltások hangzottak fel, aztán befordult a sarkon néhány ismerős arc, végül lecövekeltek a könyvtár előterében. Ketten a cosraiak fekete kommandós egyenruháját hordták a sasos jelvény birodalmi szimbólum nélküli, régi cosrai változatával, a harmadik a polneyei klón specialisták kék egyenruháját. Katonáik, akik most a Halálosztagosok mellett újabb védvonalat képezve biztosították a bejáratot, szintén nem hasonlítottak sem a rohamosztagosokra, sem bármelyik páncélos alfegyvernemre, de a polneyeiak könnyű felszerelésű, mozgékony flottakommandósaira sem. Ezek fekete sisakos, szemüvegszerű maszkkal rendelkező, bőr-egyenruhás, karszalagos rohamcsapatok voltak, Cosra saját elitegysége. - Húha, kezdünk annyian lenni, mint a Sotanaxon... - mormolta magának Sans. - Hogy én mindig belefutok ebbe...
Három alak vált ki a csapatból, Sans pedig azonnal felismerte a hirtelenszőke Tieboltot és az alacsonyabb, kutató arckifejezésű Aranjit, akivel már találkozott itt a bázison is. - Hamar visszatértek, látom - fordult feléjük Sans tisztelegve. - Ki a harmadik úr? - Skorzeny ezredes, Cosra saját rohamcsapatainak parancsnoka - mutatta be a középkorú, tagbaszakadt, nagy darab, sebhelyes arcú alakot Tiebolt, akinek a vállán egy E-Web lógott átvetve. Összességében olyasféle látványt nyújtott, mint Zsasz ezredes embereinek egyike a Sotanaxról. Sans ösztönösen is összerezzent, sosem kedvelte az ilyen drabális alakokat. - Lerohantunk és semlegesítettünk egy osztag calimit a dokknál, ahol csatlakozott a hajónk - magyarázta Skorzeny. - De még mindig van vagy félszáz szanaszét a bázison. Összevissza rohangálnak, a Phantomjaink alig győzik mozgásképtelenné a hajóikat, amikkel megpróbálják elhagyni az állomást Calim felé. - Remélem, csak kábítófegyvereket használtak.. és remélem, Stromm már odaért Gielhez... - jegyezte meg kritikusan Sans.
- Semmi probléma, parancsnok, ne aggódjon - veregette meg Sans vállát barátságosabban Tiebolt. - A Főkormányzó és csapatai a bolygó elliptikus pályájának Calimhoz közelebbi pontján léptek ki a hipertérből, egyszerre fognak odaérkezni Strommal a császárhoz. Talán már ott is vannak. Aranji parancsnok? - Ezek a feljegyzések alátámasztják a korábbi hipotézüsinket - magyarázta elégedetten bólogatva a klón specialista az egyik holodiszk-halom mellől, amelybe már bele is ásta magát. - A hivatkozási név a negyven - ötven standard évvel régebbi feljegyzéseken megegyezik a Thrawn Főadmirális személyes feljegyzéseiben találttal. - Ez mit jelent? - kérdezte Sans érdeklődve. - Azt jelenti, parancsnok, hogy a rendszer neve valójában nem Calim, hanem Lothal - magyarázta Tiebolt. - Csak megváltoztatták, hogy rejtve maradjanak a Birodalom elől. Eddig sikerült is nekik. Innentől átvesszük Skorzeny ezredessel a bázis felügyeletét és gondunk lesz a megmaradt calimiakra is. Maga menjen le Aranjival és a Halálosztagosokkal ahhoz a bányához, amit odalent a bolygón találtak. - Értettem! - tisztelgett Sans. - Mennyi információ... - Uraim, a köztársasági és eriadui katonákkal mi legyen? - kérdezte Carl. - Együttvéve többen vannak, mint a calimiak... és mint mi is. A csőcselékkel együtt pláne. - A köztársaságiak nagyon mozgolódnak a szekciójukban, Eriadu osztaga pedig akkor kapott erősítést egy Dizn-i felségjelű fregattról, amikor mi is dokkoltunk. Szoros lesz. Berendezkedünk a könyvtár és a dokkok védelmére - húzta ki magát harciasan Skorzeny. - A dokkunk még védett, lemehetnek az U-hajónkkal. Csak majd küldjék vissza az egyiket Calimról, nem akarunk itt ragadni. Még nem dőlt el, kié lesz az állomás... - Hallották! - vezényelt Sans - Carl, mozgás, fedezze Aranjit, Halálosztag, irány a dokk!
...
Néhány szekcióval arrébb, a gyűrű alakú bázison végigfutó promenád átellenes pontján, a Köztársaság részére fenntartott szekció kijárata előtt teljes felszerelésben, menetkészen állt ötven mon calamari és quarren kommandós. A Köztársasági Tengerészgyalogság elit csapatait parancsnokló százados a második, bázison belüli calimi segélyhívás után úgy döntött, nem hagyja, hogy az EGB megszállja ezt az űrállomást. Felsorakoztatta katonáit, éles fegyvereket vételezett a raktárból, extra hődetonátorokat utaltatott ki mindenkinek, és felkészült, hogy lerohanja az EGB által elfoglalt szekciókat. A kisorjázó katonáival szemben azonban a Promenád folyosóját mindkét oldalról elállták... nagyrészt zsoldosok és csőcselék, agresszív tekintetű, a Hutt-űr populációját képviselő alakok, de mindkét alakzat élén tíz - tíz vörös rohampáncélos, az EGB-ben sosem látott rohamosztagosféleség állt, mögöttük még néhány ugyanilyen kidolgozású fehér egyenruhás alak. A vezetőjük egy magas, krómszínű, villogó páncélba öltözött nő volt. - Engedjenek át, vagy tüzet nyitunk! - a mon cal tengerészgyalogosok térdelőállásba álltak a százados parancsára. - Ne kísértsék a Köztársaságot! Egyetlen EGB-snek sem fogunk kegyelmezni, ha nem állnak arrébb! - Tévedésben van, uram - lépett elő a krómpáncélos. - Itt egyetlen EGB-s sem tartózkodik. Phasma kapitány vagyok az Első Rend legionáriusainak parancsnoka. Kérem, térjenek vissza a körletükbe, és ne avatkozzanak be a bázison zajló eseményekbe. - Ez nem változtat semmin - tiltakozott a falleen tiszt. - Álljanak arrébb! - Felhívom a figyelmét, hogy jelenleg a Köztársaság és az Első Rend nem áll hadban egymással - rázta meg sisakos fejét Phasma. - Még - eregetett agresszív, negatív töltetű feromonokat sziszegve a falleen. - És szeretne Ön lenni a hadiállapotot kirobbantó felelős? A felettesei bizonyára értékelnék - gúnyolódott Phasma a századoson. - Ne feledje, csak az Első Rend jóindulatán múlik jelenleg, hogy hányat adunk át maguknak a Szindikátus nevű bűnszervezet Hutt-űrben bújkáló terroristái közül, akik a coruscanti merényletekért felelősek. Gondolom, van annyira tájékozott, hogy tudja, miről beszélek.
A falleen itt zavart pislogásba kezdett, majd aktiválta a komját és gyors, suttogó hangon konzultálni kezdett valakivel. - Mi nem mozdulunk - ismételte eltökélten Phasma. - Egyelőre mi sem - húzta ki magát maradék büszkesége és tekintélye megmentése céljából a falleen százados. - Legalábbis amíg nem konzultáltam a feletteseimmel, Első rendi. - Kitűnő, nem is vártam mást. - Cybil elégedetten bólintott. A Phasma név és a páncél, amit viselt, amióta az Első Rend soraiba lépett, ezúttal lehetővé tette, hogy segítsen polneyei bajtársainak a bázis többi részén. Remélte, sem a Köztársaság, sem saját felettesei nem ítélik úgy, hogy túllépte a hatáskörét... akkor ugyanis könnyen elveszítheti a fejét, az Első Rend pedig a még mindig fennálló, ideiglenes és ingatag semlegességét ebben a konfliktusban...
...
Calimon, a Császári Palotában mértékletes, mégis díszes lakoma folyt, amikor egyszer csak odakint szórványos lövések hangzottak fel, egy landoló hajó hajtóműveinek csikorgása töltötte be a palota előtti teret, majd az ajtószárnyak, amelyek a díszterembe nyíltak, feltárultak, és három tucat szürke egyenruhás EGB-s Flottakommandós masírozott be rajta. Néhány calimi őr megpróbálta az útjukat állni, de a klón kommandósok gyors mozdulatokkal és kábítólövésekkel harcképtelenné tették őket.
- Mit jelentsen ez! - pattant fel a császári asztal mellől Giel, ahol éppen kedélyesen beszélgetett Amina Tagge asszonnyal és egy kopasz, díszes ruhás, foltos fejű, öreg félhumanoid alakkal. A császár második pillantásra felismerte, ki vezeti a behatoló EGB-seket. Meglepett arckifejezés tükröződött az arcán. - Tierce ezredes, mégis, miféle vendég belépő ez? Hiszen tudja, hogy magát mindig szívesen látom! - Most már nem ezredes, hanem Főkormányzó - biccentett Tierce, majd intett a kíséretében lévő kommandósok parancsnokának - Aiax, biztosítsd a területet, kérlek, és kérek egy élő kapcsolatot Zavrik felé ahhoz a bányához. Igazolja vissza, hogy ők is rendben leszálltak, illetve tudni akarom, amint Sans parancsnok és Aranji átértek hozzájuk az űrállomásról. És az űrállomás megszállásáról is kérek majd jelentést. - Micsoda, megszállták az űrállomást? - Giel felháborodása fokozódott. - Tierce ezredes, vagy főkormányzó, vagy bánom is én, mi most a címe, ez tűrhetetlen! Maga ígért nekem semlegességet, maga vitte el és tüntette el nyomtalanul a legtehetségesebb tábornokom, Frant, maga ígérte meg, hogy nem lesznek EGB-s megszállók! Most akkor mégis mi ez?
Stromm ebben a pillanatban ért a terembe. Zihálva megállt a Főkormányzó és Giel között. - Sajnálom, hogy késtem - mondta. - Felség, megmagyarázom... Főkormányzó, kérem... - A kedélyeskedés ideje elmúlt, ezredes - intette le Strommot Tierce, majd a császárhoz fordult. - Azért jöttem, Felség, hogy újratárgyaljuk a Calim csatlakozását az EGB-hez. - Erőszak terhe mellett? - húzta ki magát tiltakozóan Giel. - Ne legyen olyan, mint Il-Raz volt, Tierce úr! És különben is... - itt Giel a mellette álló nőre és az idősebb férfira pillantott. - Már csatlakozási tárgyalásokat kezdtem az Eriadui Konföderációval Lady Tagge szíves közreműködésre mellett.
Az öreg, májfoltos, kopasz alak felállt és megigazította díszes, lilás ruháját, amelyen a Senex-Juvex szektorok régi nemesi házainak címerei díszelegtek. Több is egyszerre. - Engedelmével, Főkormányzó, a neven Londo Mollari, Eriadu Konföderációjának Calimra delegált nagykövete. Lady Tagge volt olyan kedves közbenjárni Őfelségénél ezügyben... minket illet az elsőbbség a diplomáciai tárgyalások vonatkozásában. - Maga nem is eriadui állampolgár, hanem köztársasági... - villantott dühödt tekintetet Grodin nem a pojáca Mollarira, hanem Amina Taggéra. - Ráadásul a mi üzleti partnerünk is... ha ezt Ivor igazgató megtudja, a Cosrai Iparvállalat befagyaszt mindenféle együttműködést a TaggeCo nem EGB-s vállalatcsoport-tagjaival. - Sajnálom, Főkormányzó, tekintettel kell lennem az üzleti érdekeinkre - tárta szét a karjait teátrálisan mosolyogva Amina Tagge, miközben szemiben feketén csillogó érdeklődés villant. - Miért is lett olyan fontos ez önöknek amúgy is?
- Magukkal pedig megegyeztünk, hogy az ilyen jellegű... terjeszkedések előtt egyeztetünk - intézte most a szavait Tagge asszonyt egy pillanatra figyelmen kívül hagyva Mollari nagykövethez a Főkormányzó. - Nos, Főkormányzó, ha az EGB értelmezheti ennyire rugalmasan... a korábbi megállapodásunkat, akkor mi is - mosolyodott el diplomatikusan Mollari. - Ha jól emlékszem, Önök sem kerestek minket ez irányú terveikkel... - Elég legyen! - tiltakozott Giel. - Rendezzék a diplomáciai nézeteltéréseiket máshol, ne az én tróntermemben, legfőképpen nem úgy, hogy fegyveres kommandókkal masíroznak be ide! Ez a calimi függetlenség megsértése!
- Lothali. - jegyezte meg halkan a Főkormányzó, mire dermedt csend ereszkedett a teremre. A calimi őrök és vendégek, akiket még nem kábítottak el a klónok, most egy emberként emelkedtek fel és nyúltak a fegyvereikhez. - Hékás, nyugalom! Klónok, célra tarts! - Aiax intésére a polneyeiak felemelték a fegyvereiket. Amina Tagge mosolya egy pillanatra mintha természetellenesen szélesre torzult volna. - Mit... mit mondott? - Giel keze saját, díszes nemesi kardja, egy acélból kovácsolt, idejétmúlt penge markolatára tévedt, másik keze pedig ökölbe szorult, ahogyan a Főkormányzó felé fordult.
Grodin elégedetten elmosolyodott, mielőtt a látszat kedvéért köhintett egyet-kettőt. - Sajnos ez nem fog menni, Felség. - tette hozzá. Két megtermett flottakommandós polneyei őr lépett elő a háta mögül, a nyakukba akasztott hátizsákszerű tartóketrecekben jó egy méteres, tekergőző, hangosan sipítozó, gyíkszerű lényeket tartottak. - Ezek itt ysalamirik, bizonyára hallott már róluk. Természetes úton blokkolják az Erő - képességeket... a magáét is, Giel, és a többi lothaliét is. Igen, megállapodtunk, de maga hazudott nekünk. Sőt, maguk mind. Kollektíve.
- Igazán érdekes fejlemény... - pillantott körbe értetlen tekintettel Amina Tagge. - Mollari nagykövet, maga tudta ezt? - Én? Dehogy - tiltakozott a kopasz. - Ami még érdekesebb, én sem... - pillantott neheztelő arckifejezéssel az eddig szótlan Stromm Gielre. - Miféle történet ez, Giel? Én megbíztam magában... - Egy hétpecsétes titok... - ült le magába roskadva a császár.
- A rendszer neve nem Calim - lépett előre egyet a Főkormányzó. Tierce felemelte a hangját, és körbepillantott a teremben. - Hanem Lothal. Maguk mindannyian ez majdnem fél évszázada tartó összeesküvés részesei, melynek keretében el akarták rejteni a bolygót a Birodalom elől. Ezért, amikor sikeresen fellázadtak a Birodalom ellen, és legyőzték a megszállásukra ideküldött Főadmirálist, megváltoztatták a bolygó nevét, történelmét, a koordinátákat a galaktikus holotérképeken, amelyekhez hozzáfértek az ügynökeik, elvágták magukat a Holonettől és zavaróbójákat telepítettek, hogy ne lehessen hagyományos hiperhajókkal elérni a rendszert. Izolációba vonultak, hogy elkerüljék a Birodalom bosszúját, és fent is tartották ezt sikeresen ennyi ideig. Nem tudjuk, ki és mi segített maguknak ebben, de rá fogunk jönni. - És.. bosszút állnak? - kérdezte letörten Giel. - Legyőztük a Birodalmat, de nem tehettünk mást... tudtuk, hogy az Uralkodó megbosszulta volna előbb-utóbb... ez volt a megállapodásunk a Lázadókkal... csak néhány hónapig használták a bázisainkat, utána ők is elmentek... csak az a két.. nő maradt... a mandalóriai és a togruta... - Róluk majd még beszélünk - vonta össze a szemöldökét Grodin. - És nem, nem bosszút akarunk állni. De lecsökkent a mozgásterük azok után, hogy megtévesztettek minket. Ez gondolom ferr. - Honnan.. honnan jöttek rá? - kérdezte végül maradék méltóságát összeszedve Giel.
Tierce felemelt egy holokártya - csomagot. - Ezek itt Thrawn Főadmirális feljegyzései. - De hát uram, Thrawn sohasem járt itt.. - jegyezte meg most Stromm.
Elhaló kuncogás hallatszott Amina Tagge irányából. A nő összefonta karjait mellkasa előtt, de olyan természetellenes módon, mintha csak többszörösen körbetekerte volna saját magát. - De igen, pontosabban nem, de mégis - folytatta a Főkormányzó. - Maradjunk annyiban, hogy a feljegyzések hitelesek. A bázison talált adatok alapján az is kiderül, hogy maga, Giel, egy bizonyos Pryce kormányzó leszármazottja, de egyúttal Erőérzékeny is. - A nagyanyám volt - ismerte el Giel. - De nem felelek a tetteiért. Igazi lothali vagyok, ahogyan a családom is. Aki maguk Pryce kormányzóként ismernek, áruló volt, aki a Birodalom szolgálatában állt, és megbűnhődött a tetteiért. A mi nemesi házunk évszázadokra vezeti vissza a családfáját Lothal történetében. De ez nem érdekes. Mit akarnak, Főkormányzó?
- Két lehetőséget látok... - magyarázta elgondolkozva Tierce. - Az egyik lehetőség, hogy teljes jogú tagként belépnek az EGB-be. Giel, maga bizonyította, hogy bármire kész a népe védelmében, most is, és régebben is. Még azt is vállalta, hogy hazudik nekem. Ezért, ha csatlakoznak, megteszem magát Lothal és a szomszédos Draco-szektor moffjának. - Tiltakozom! Az Eriadui Konföderáció... - hepciáskodott Mollari nagykövet, de a császár leintette. - Hogy olyanná váljak, mint a nagyanyám? - Gielnek láthatóan annyira nem tetszett ez az opció. - Egy újabb elnyomóvá? És mi a másik lehetőség? - Eriaduhoz csatlakoznak, mi pedig eltekintünk ettől a kis félreértéstől köztünk és a Konföderáció között... - pillantott szigorú tekintettel Mollarira a Főkormányzó. - Miután megtárgyaltam ezt személyesen Elegin államelnökkel, természetesen... és miután a TaggeCo anyagilag kárpótolt minket... de ez nem minden.
- Milyen követelőző hangulatban van ma, kedves Főkormányzó - búgta most Amina Tagge, a klón azonban szenvtelenül folytatta. - Bármelyik lehetőséget is választja, kedves Giel császár, az EGB igényt tart arra a bányára, amelyet Sans parancsnok csapatai derítettek fel legutóbb itt a bolygó felszínén. - A kitermelési jogokat külön egyezmény szabályozza! - ellenkezett Giel. - Eriadu és Tagge asszony is aláírták, a maguk beleegyezésével! - Csakhogy mi nem... bányászni akarunk... - a Főkormányzó fürkésző tekintettel figyelte a teremben egybegyűlteket, mintha valamit, vagy valakit keresne. Úgy dönthetett, kiteríti a lapjait, mert folytatta. - Találtunk egy holokront a bánya előterében. A Thrawn - feljegyzésekkel összevetve ez elegendő bizonyíték arra, hogy abban a bányában valami sokkal fontosabb rejlik. Az Erő titkának megértése, úgymond. Márpedig az EGB ezt meg fogja szerezni, Felség, mindenáron. Ezért aztán szabad bejárást kérünk a bányába és bármely további, a Lothalon lévő szakrális Erő-szentélybe, amelyet azonosítunk. És betekintést a könyvtáruk összes anyagába, hogy azonosíthassuk ezen helyszíneket. - Ez Lothal legféltettebb titka... - sziszegte összetörten Giel. - Mi van, ha nemet mondok? Mi van, ha egyik opció sem tetszik?
- Akkor csak egyet intek, és a Corporate Hadtest több száz csillagrombolója özönli el a rendszert - mosolyodott el határozottan a Főkormányzó. - A területük megszállás alá kerül, úgy mint, a régi időkben... az EGB tagjai lesznek, de nem, mint önálló Főszektor, hanem mint gyarmat, megszállt terület. És biztosíthatom, Felség, abban a Hadtestben számos, Il-Razhoz hasonló tiszt van, akik alig várják, hogy közelebbről megismerjék Lothal... gyermekeit.
- Felség, mi megvédjük a bolygót! - vetette közbe replikázva Mollari. - Csatlakozzon hozzánk! Fogadja el Eriadu ajánlatát! - Nincsenek is hajóik - vetette ellen Stromm, aki őszintén aggódott Giel döntése miatt. - Eriadu messze van. - A nevünk elég! - húzta ki magát nagyképűen Mollari - Eriadu és szövetségesei semlegességét az EGB és a Köztársaság is tiszteli! - Meglehet, de mire lepapírozzák és bejelentik, addigra a flottám így is, úgy is szárazra törli a bánya környékét, és elviszünk mindent, amire szükségünk van - vetette ellen a Főkormányzó. - Ebben az esetben viszont a Köztársaság beavatkozását kockáztatja, kedves Főkormányzóm - jegyezte meg most hirtelen hideg hangon Amina Tagge. - Akármit is választ Giel és Lothal, akármi is van a bányában, a kitermelés jogosultja a TaggeCo részvételével alakított konzorcium. Nem mondok le arról a bányáról, birodalmi... és higgye el, Dac sokkalta közelebb van, mint Eriadu. Magának csak egy hívás iderendelni a Corporate-szektor csillagrombolóit, de nekem is csak egy hívásba kerül, hogy mon calamari csillagcirkálók lepjenek el itt mindent... akkor pedig Lothal felszabadul. És a totális háború a Köztársasággal, amit annyira el akarnak odázni, hamarabb elkezdődik... - Amina Tagge szeme ismét feketén megvillant.
Grodin beharapta az ajkát, és néhány percig meredten nézte a nőt. Aiax, a flottakommandósok parancsnoka odalépett mellé egy kommal a kezében, és a fülébe súgott néhány dolgot. Tierce bólintott, végül megigazított néhány mérőeszközre emlékeztető berendezést az övén, majd közelebb lépett a nőhöz. - Maga... egy nagyon... érdekes nőszemély - bámult bele a Főkormányzó Amina Tagge szemeibe, majd megborzongott, és hátralépett. - Örülök, hogy tetszem magának - mosolyodott el a nő. - Legyen - mondta végül Grodin. - A bánya felderítését a saját specialistáim, Sans parancsnok rövidesen odaérkező csapata és a TaggeCo együtt végzi. - Akkor megyek én is - jelentette ki Giel. - Ez mégis csak az én bolygón, az én népem, az én örökségem.
- Való igaz - nyugtázta Grodin. - De mielőtt indulunk, tudnom kell, Felség, hogy döntésre jutott-e az államiság kérdésében... az EGB - tagságát választja, Eriadu Konföderációját és a semlegességet... vagy a fegyveres megszállást?
|
|
|
Post by nightmares on Dec 25, 2018 18:20:32 GMT 1
Giel elgondolkodott. Nem akarta feladni a függetlenséget, de ugyanakkor nagyobb hatalma lett volna, ha csatlakozik az EGB-hez. A teremben egy darabig néma csend volt. Mindenki a császár döntésére várt. -Az EGB-s tagságot választom. -mondta. -Most pedig engedélyével, megyek a bányához.
Sans, Aranji és Carl néhány halálosztagossal a bányához menekült. A hajót azonnal visszaküldték Tieboltnak. Carl elvezette őket a bányához. -Elméletileg a bánya néhány éve zárva van, mert kitermeltek már innen mindent.-világosította fel a többieket Carl. -Viszont, amikor találtam a holokront, körülnéztem a bányában, és találtam néhány apró cortosis ércet. Valószínűleg más okból zárták le a bányát. Körül akartam nézni, de elég régi technológiájú liftek voltak nagyon rossz állapotban, illetve néhány járat be volt omolva. -Szóval csak a szokásos. -mosolyodott el Sans.
Amikor odaértek a bányához, megérkezett Giel is. A parancsnok és Aranji meglepődtek, ugyanúgy ahogyan Carl, de rajta a maszk miatt nem látszódott. -Uram...-Sans próbált valami uralkodóhoz illő köszönést megfogalmazni, de nem volt jó benne.
Giel nem tűnt túl boldognak. -Itt a bánya. -mutatott a járat irányába. -Vigyék, amit akarnak. -Félek, hogy ez nem lesz egyszerű. -felelte Sans. -Valószínűleg egy darabig itt leszünk. Értékes dolgokat rejthet a bolygó.
Carl beküldött néhány embert, hogy térképezzék fel a járatokat, és parancsba adta, hogy mindenképpen szóljanak, ha találnak valamit. -És én még reméltem, hogy itt nem lesznek omlások. -mondta Sans.
Bementek a bányába, majd úgy 30 méter után megálltak, és csak a specialisták meg rengeteg karbantartó, építész és mérnök ment ment tovább. Sans lehajolt, és elkezdte tanulmányozni a bányát. -Véleményem szerint, miután már itt nem lesz semmi különleges dolog, fel kellene újítani a bányát. Látszólag rengeteg cortosis van még itt. -Fenség! -szólította meg a császárt Carl. -Egyébként miért tárolnak egy ilyen rendkívül ritka tárgyat, mint az a holokron... egy bánya szélén?
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 26, 2018 22:40:09 GMT 1
- Nem tudom... rázta meg a fejét tanácstalanul Giel. - A bánya beomlott, amikor legutóbb a Lázadók egyik csapata behatolt ide, még akkor, amikor a történet szerint Thrawn Főadmirális is hasonló kutatásokat végzett itt a bolygón, amit most önök akarnak. Akkor keveredhettek a jedi ereklyéket tartalmazó leletek, mint ez a holokron, a sima érckitermelésért felelős járatok környékére. - Beomlott, na ugye, én megmondtam, lesz itt munka bőven... - bólogatott sokat mondóan Sans, majd kíváncsian odafordult Gielhez. - Hallottam, Felség, hogy az EGB-t választotta... megtudhatom, miért? - Magam is ezt kérdezem saját magamtól, amióta ez az egész elkezdődött... - hümmögött a császár. - Maguk egy fokkal normálisabbnak tűnnek a régi idők birodalmi tisztjeinél, akikről a történeteink szólnak... az olyanok, mint Stromm.
A nevén szólított pilóta éppen ekkor bukkant fel a barlang bejáratánál, amelyben felderítést végeztek. - Jöjjenek, uraim, megjöttek a többiek.
Sans, Carl, a Halálosztagosok, valamint Aranji specialistái és a császár kísérete felsorakoztak a másodikként érkező, immár még nagyobb, vegyesen EGB és TaggeCo jelzésű konvoj előtt. A repulzoros suhanók mindenféle mérőberendezést és bányaeszközöket is hoztak. A konvoj élén haladó EGB-s repulzortankból a Főkormányzó és társai szálltak ki. Az Aranjihoz hasonlóan kék, specialista egyenruhát viselő férfi a trióból közelebb lépett hozzájuk, és udvariasan megemelte a tiszti sapkáját. - Uraim, ez itt Zavrik parancsnok, a Klón Spectechnikus fegyvernem vezetője, az én elöljáróm is - mutatta be büszkén a férfit Aranji a többieknek. - Felség - biccentett Giel felé udvariasan Zavrik, majd intett a többieknek is. - Sans parancsnok, üdvözlöm, sok jót hallottam magáról Sotanaxon. Nagyon érdekesek az ottani vizsgálati eredményeink azzal a piramishajóval kapcsolatban. - Az jó hír, talán végre kiderül, hol van Fran - jegyezte meg Sans.
- Maga ismerte Frant, parancsnok? A trandosham tábornokot? - fordult most érdeklődve Sans felé Giel. - Hogyne, együtt szolgáltunk a Sotanaxon - biccentett Sans. - Nagyon tehetséges katona, bizonyította a hűségét. Csak sajnos eltűnt a jedik és a köztársasági szabotőrök elleni harc végén. - Remélem, előkerül. Előtte velem szolgált, én is hasonló véleménnyel vagyok róla - értett egyet Giel. - Maga egyre szimpatikusabb nekem, Sans.
- Hogyan akarják lokalizálni az Erő - anomáliákat és a többi holokront? - kérdezte most Carl Zavriktól és Aranjitól. - A magas cortosis - tartalom miatt a széles sávú pásztázás értelmetlen - értett egyet Zavrik. - De az Aranji parancsnok által gyűjtött feljegyzések szerint ahhoz, hogy az Erő által rejtett járatok megnyíljanak, a sziklafal mentén szabad szemmel nehezen észrevehető, de az Erőben érzékelhető szimbólumok helyén kell nyomást gyakorolni az Erő segítségével, méghozzá szinkronban a sötét oldal és a világos oldal használatával. Ez egy extra, amolyan beépített biztonsági mechanizmus, ami számos, több ezer éves, hasonló módon védett Erő-szentély esetén hasonló biztonsági kulcsként működik, mivel a sithek és a jedik általában nem dolgoznak együtt. Nekünk viszont vannak érzékelőink, amelyekkel be tudjuk mérni ezeket a pontokat, és olyan besugárzó berendezéseink, amikkel egyszerre tudjuk imitálni a sötét oldalt és a világosat... éppen csak annyira, amennyi a bejutáshoz kell... hé, maguk ne babráljanak azzal, az EGB tulajdon!
Zavrik megfordult és visszapillantott a repulzoros szánok felé, amelyek körül a Tagge-vállalatcsoport pribékjei éppen a klónok által üzemebe helyezett berendezések körül tolongtak. - Hamarosan megkezdjük a pásztázást a barlangokban - szabadkozott Zavrik és elsietett.
- Remélem, ezekkel az izékkel cortosis - lelőhelyeket is lehet találni - jegyezte meg Sans. - Csak át kellene állítani a polaritást, nem azt keresni, hogy hol a legerősebb az Erő - kisugárzás, hanem, hogy hol a leggyengébb. - Ez egy jó ötlet, parancsnok, jöjjön velem, elmondjuk a többieknek! - vonszolta magával Sansot Aranji a technikusok egy másik csapatához, miközben a Főkormányzót korábban elkísérő klón kommandósparancsnok, akit Grodin Aiaxnak hívott, most Carlnak intett. - Jöjjön velem, szükségem van a Halálosztagra! Védőkört vonunk a bázis köré, a helyi állatvilág a korábbi feljegyzések szerint igen agresszívan reagált, ha valakik elkezdték bolygatni ezeket a bányákat!
Giel egy pillanatig egyedül maradt, csak Stromm maradt ott mellette. - Ne aggódjon Felség, minden rendben lesz - jegyezte meg barátságosan a pilóta. - Nehéz döntés volt, nem lehetünk gyengék ezekben az időkben - morfondírozott a császár. - Jó döntést hozott, Felség - Tierce Főkormányzó, aki eddig a Tagge-konvoj élén haladó járműnél állva Amina Tagge asszonnyal és az ő műszakijaival beszélgetett, most odalépett hozzájuk. - Amint végeztünk itt a bányánál, megbeszélhetjük a jövendőbeli Lothal - Főszektor működésének részleteit. Bár arra gondoltam, az új nevüket tiszteletben tartva lehetne mindjárt Calim - Főszektor... nem csak szektorkormányzóra lesz szükség, azaz önre... - Azt hittem, moff leszek - vonta össze a szemöldökét Giel. - Úgy nevezi magát, ahogyan jól esik, a hivatalos EGB-megnevezés a szektorkormányzó - magyarázta láthatóan izgatottan Grodin. - Szükség lesz egy Milíciára, amely az EGB Flotta szervezetében az Önök önvédelmét biztosítja majd. Egy Hadtest méretű egység még túl nagy elvárás lenne önöktől, nem kérjük, hogy azonnal állítsanak ki több száz hadihajót. És persze rengeteg gazdátlan bolygó van innentől a Dracoon - rendszerig, amelyekre ki kell majd terjeszteni az új Főszektor befolyását. Egy új korszak jön el a Calim történetében, elhiheti. - És ha mások is szemet vetnek ezekre a rendszerekre? - kérdezte óvatosan Giel. - Akkor segítséget nyújtunk. Katonait, vagy diplomáciait, attól függ, kivel szemben kell fellépni - nyugtatta meg az uralkodót a Főkormányzó. - Ez az EGB működésének lényege. Többé nem lesznek egyedül a galaxisban.
A mérőberendezések felől kiáltások hangzottak fel. - Azt hiszem, találtak valamit. Jöjjenek velem! - invitálta egy közeli, leomlott sziklafal felé a többieket Grodin.
|
|
|
Post by nightmares on Dec 27, 2018 9:42:35 GMT 1
Amíg Carl az embereivel a járatot védte, a többiek bementek a bányába. Sans az egyik beomlott járatot vizsgálta. -Ezt nehéz lesz eltakarítani innen. -mondta.
-Kíváncsi vagyok, hogy mit találtak. -mondta Sans parancsnoknak Giel. -Én csak azt remélem, hogy megint nem tűnnek el az embereink. -felelte Sans. -Tényleg, mi történt Frannal? -mondta Giel, miközben azonnal odafordult a parancsnokhoz. -Hosszú történet. Először elszökött a forradalmár haverjaival, majd elárulta őket, utána elmentünk Ramakazra, ott minden unalmas volt. Amikor visszajöttünk, akkor eltűnt valami nagy...valamiben. -magyarázta Sans. -És már dolgoznak azon, hogy megtalálják? -érdeklődött Giel. -Nem tudom, erről kérdezze Aranjit, a munkatársai biztosan tudják.
Eközben megérkeztek a helyre, ahol az érzékelők találtak valamit.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 28, 2018 15:02:52 GMT 1
- Itt, ez a falfelület jelez be a legerősebben - egy viszonylag sima kőfal előtt álltak meg a barlang mélyén, amely körül nagy halomban mindenféle törmelék hevert. Néhány klón beletúrt a törmelékbe, érdeklődő tekintettel vizsgálva az elsőre nagy halom kőnek tűnő kupacokat, amelyek azonban némi alaposabb vizsgálat után régi birodalmi felszerelések maradványait, rohamosztagos sisakokat, összetört sugárvetőket, energiakonvertereket, régi birodalmi szabvány szerinti konténerek összetört falait rejtették.
Sans volt az egyetlen kivétel, ő ugyanis tényleg a köveket vizsgálta érdeklődő, szakértő szemmel az előző, sok évtizeddel ezelőtti birodalmi expedíció szemete helyett. - A kőrétegek összetétele és struktúrája alapján ez a rész néhány évtizeddel ezelőtt még a szabad ég alatt volt, később süllyedhetett le ide - emelt fel néhány kődarabot Sans. - Látják? Itt, itt és itt, ezek itt megtelepedett moha nyomai, ezek pedig kifejezetten a felszíni szelek hatásából adódó eróziós vonalak, ilyen a felszín alatti barlangok kőmintáiban nincs... nézzék csak, hasonlítsák össze azokkal ott a szélén.
Aranji közelebb lépett egy kézi szkennerrel. - Valóban - erősítette meg. - A spektrométeres analízis szerint is így van. - Maga aztán érti a munkáját... - dícsérte meg Sansot Giel elismerően. - Kérdezzen bármit az omlásokról, Felség - hunyorított Sans.
- Tisztítsák le azt a falfelületet... Felség, tudja honnan származnak ezek a felszerelések? - próbálta visszaterelni a beszélgetést a megfelelő irányba Grodin. - Ezt a területet régen úgy ismerték, mint a Lothali Jedi Templom, legalábbis, ha jól emlékszem a régi térképekre - erősítette meg Giel. - Ne affélét képzeljenek el, mint Coruscanton, inkább egy természetes, kövekből kialakult struktúrát. Amikor Thrawn Főadmirális vezetésével a birodalmiak itt kutattak, ez volt az utolsó kutatási helyszín. Egy hatalmas omlásban elpusztult az egész tábor egy Lázadó rajtaütés után. Ezt követően találtuk meg a cortosis lelőhelyeket és kezdtünk itt bányászati kitermelést. De ez csak rövid ideig tartott, amíg el nem indult az elzárkózási politikánk. - Hát valóban nehéz lett volna rejtve maradni, ha úton - útfélen cortosist próbáltak volna meg eladni galaxisszerte - hümmögött egyetértően a klónok főparancsnoka. - Valamiféle halvány körvonalakat látok itt... - jegyezte meg a falnál ügyködő klón specialisták felől Zavrik. - Fényt, világítsák meg!
A sziklafalon, amelyről eltávolították az elmúlt, felszín alatt töltött évtizedek porát, cseppköveit és egyéb rétegeket, most haloványan három humanoid alak körvonalai kezdtek kibontakozni. - Ez a Portál. Az Erő segítségével nyitható ki... - jegyezte meg most átszellemülten minden előjel nélkül Amina Tagge, aki eddig csendben figyelte a fejleményeket. - Honnan tud ennyit az Erőről? - fordult felé gyanakvó arccal a Főkormányzó. - Ne nézzen rám így, klón, mintha máris valami fő-fő gyanúsított varázsló volnék a maguk halállistáján - biggyesztette le az ajkát a nő válaszul. - Nem az EGB az egyetlen, aki az Erő - múltját kutatja. A Taggék magánarchívuma galaxisszerte híres, ott olvastam ezekről a dolgokról. - Ha maga mondja.. - vonta meg a vállát Grodin, majd visszafordult a specialistáihoz. - Akkor adjunk neki stimulálást! Nagy dózis, sötét és világos egyszerre!
A klónok egy repulzoros szánt toltak előre, amelyen egy bacta-tartály szerű valami volt összekötve mindenféle tekerccsel és relével. - Ezzel... csinálnak Erőt? - méregette gyanakodva a berendezést Giel. - Élő, erőérzékeny szövet és fejlett relétechnológia keveréke - biccentett büszkén Zavrik. - Vannak kézi eszközeink is, de ezzel jóval nagyobb dózist lehet leadni egyszerre. - Ysalamiris csapatok, hátra! Mindenki más... szintén hátra! - vezényelt a Főkormányzó, majd hátrébb vonultak, míg a klón specialisták az ábrára állították a berendezést és bekapcsolták. A levegő megremegett, Giel pedig egyszerre furcsa borzongást érzékelt az Erőben, most, hogy a képességeit blokkoló ysalamiriket hátrébb vitték. A gépezet valóban sötét és világos oldali Erő-hullámokkal bombázta a Portálnak nevezett falrészletet. A humanoidok alakja felizzott, és most már jól ki lehetett venni, hogy nem is hárman vannak, hanem négyen. A középen álló öreg férfi és az őt két oldalról körülvevő férfi és nő, valamint mindenféle, a helyi fauna képviselőjére emlékeztető, primitíven ábrázolt állat mellett a lábuknál álló farkasszerű lények között volt egy fiatal fiú is, akit mintha utólag mázoltak volna oda, kevésbé szögletes ábrázolásmóddal. - Te kis korcs... - sziszegte Amina Tagge mintegy csak magának, amikor odapillantott. - Mit mondott? - fordult felé a Főkormányzó. - Én csak... gondolom Ön is felismerte a három alakot - mosolygott vissza ártatlan arckifejezéssel Amina Grodinra. - A jedi archívumokból kinyert adatok alapján Mortis Isteneinek hívják őket, de néha azonosítják őket az Elsőkkel, avagy az Alkotókkal is, bár sosem nyert bizonyítást, hogy valóban léteztek-e, esetleg különösen erős jedi nagymesterekről van-e szó esetükben, vagy valóban egy történelem előtti Ősfaj képviselői. Vagy csak... - Legendák... - mosolyodott el Amina - Akik soha nem is léteztek... ezt gondolta, igaz? - Az ott... az Apa, ott középen - vett most elő egy adattáblát Grodin, hogy összevesse saját feljegyzéseit a képen látható alakokkal.- Aztán ott van két oldalt a Nővér és a Fivér, akiket néha az Erő sötét és világos oldalával azonosítanak... a kölyköt nem ismerem fel, olyan, mintha utólag rajzolta volna oda egy vicces kedvű grafittis... - Mert valószínűleg így is van... - biccentett Amina. - A kép amúgy is hiányos... - Miért? - pillantott most a nőre Grodin. Úgy tűnt neki, mintha Tagge szemei hirtelen mély, fekete kutakká változtak volna. - Az Anya... hiányzik... - mosolygott rá a nő. - Hát... ez valóban jogos felvetés... - szólt közbe most a mellettük álló Giel. - Bár ki tudja, lehet, ők is klónok voltak, vagy valami...
Nem folytathatták a beszélgetést, mert ahogyan Zavrik és Aranji csavargatták az Erő-stimuláló berendezés pontos erősségét, keresve a megfelelő egyensúlyt a világos és a sötét oldali impulzusok között, életre kelt a külső kom, még hozzá Sans és Grodin komja egyszerre. - Támadás alatt állunk, uram! - jelentette idegesen Sansnak odakintről Carl hangja a Halálosztagosok vonalán. - Mindenféle élőlény, leginkább madárfélék és farkasszerűek! - Aiax, jelentést! - szólt most bele saját komjába a Főkormányzó is. - Percekkel ezelőtt jelentek meg, a farkasok nagyobbak, mint egy-egy katonám! - Aiax hangja egyelőre nem sugárzott idegességet. - Vegyes csapatokat állítottunk fel Halálosztagosokból és flottakommandósokból, az E-web-ek állnak és tüzelnek, most telepítjük a mobil pajzsgenerátort, bár nem hiszem, hogy ezek ellen sokat ér majd. A Tagge-zsoldosok védik a konvojt egyelőre. - Lothfarkasok - biccentett sokat tudóan Giel. - Valószínűleg nem tetszik nekik, amit itt csinálunk. - Az ysalamiri-s osztagok felét visszaküldjük hozzátok - Grodin kézjelekkel instruálta a ketreceket cipelő katonáit, hogy egy szakasz induljon vissza a barlang szájához. - Ezek a szörnyetegek erőérzékenyek lehetnek, blokkoljuk a képességeiket, amennyire lehet. A konvoj járműveiből vonjatok fizikai védelmet a barlang szája köré! - Máris intézkedem. Aiax vége - a kom kettőt kattant. - Carl, segíts mindenben a klónoknak! - tette hozzá a saját csatornáján a biztonság kedvéért Sans is. Remélte, hogy a Halálosztag segítségével kezelhető marad a helyzet odakint.
- Megvan az optimális kombináció! - hasított bele ekkor Zavrik hangja a barlang alapzajába, a felület pedig, amelyre a sugarakat irányították, remegni kezdett. - Igeeeen! - sikított fel izgatottan Amina Tagge. - Hé várjon, előbb méréseket kell végeznünk! - Grodin utána nyúlt volna, de a nő természetellenes sebességgel kilőtt, és máris eltűnt az ábra helyén formálódó fekete membránban. - Mi ez, Zav, egy újabb hiperkapu? - fordult most a specialisták főnökéhez Grodin. - Bizonyos paraméterek megegyeznek azzal, amiket az általunk is használt Gree hiperkapuk esetében mértünk... bizonyosak meg... teljesen abnormális tartományban vannak - rázta meg a fejét Zavrik, miközben egy kézi szkennerrel vizsgálta a portált. - Vannak feljegyzések másfajta kapukról elsősorban a Rakaták kapcsán, de ezt csak akkor tudnám megmondani, ha Lehon nem lenne tele vostroyaiakkal és meg tudtam volna vizsgálni az ottani berendezést... nem tudom biztosan, hogy biztonságos-e ez az izé, őrnagy.
- Miért hívta őrnagynak a Főkormányzót? - súgta oda most értetlenkedve Sansnak és Strommnak Giel. - Biztos valami régi polneyei szokás, klónok egymás közt, nem tudom, Felség... - bámult az új kapura a homlokát törölgetve Sans. - Ha ezt az öreg Erktag parancsnok megérhette volna, tátva lenne a szája, az biztos...
- Nem hagyom, hogy holmi nőszemély megelőzzön - húzta ki magát Grodin. - Aranji, gyere velem! Zav, ti fejezzétek be a méréseket és küldjetek be egy második csapatot, amint mindent rögzítettetek! - Én is megyek - lépett most előre Giel. - Rendben, Stromm, Sans, maguk kísérik Őfelségét - intett a klónok parancsnoka, majd Aranjival együtt belépett a portálba. - Nagyszerű, Felség, biztosan nem akar inkább megvizsgálni néhány cortosis érctelért? - próbálta számára kellemesebb irányba terelni a dolgok folyását Sans. - Nem akarok úgy járni, mint Fran, eltűnni valami Erő-kitudjamicsodában, aztán kereshetnek napestig... - Én viszont nem maradok ki ebből - húzta ki magát Giel. - Utánam! Vegye őőőő mit is mondott a Főkormányzó... szektormoffi parancsnak, vagy mi! - Milyen gyorsan belejött, Felséged... - bökte oldalba barátságosan Stromm Gielt, majd mindketten eltűntek a portálban. Sans még mormogott arról valamit, hogy inkább ezer bányaomlás, mint egy újabb Erő-valami, majd követte őket. - Gyerünk, telepítsék a mérőberendezéseket, nyitva kell tartanunk ezt a kaput és minél több adatot kell rögzítenünk! - vezényelt Zavrik. Remélte, hogy a Főkormányzónak és a többieknek nem esik bajuk odabent...
...
Odakint a lothfarkasok és mindenféle egyéb lothállatok támadása fokozódott. Most már nem csak emberméretű farkasok, hanem mindenféle négy- és hatlábú nagydarab, szarvas lény, illetve ragadozó testű madarak ostromolták a bejáratot. - Micsoda élénk élővilág - jegyezte meg Carl, miközben lelőtt egy, a klónokra rátámadó emberméretű ragadozómadarat. - Azt hinné az ember, ez valami kihalt pusztaság, erre tessék, minden lyukból emberevő állatok rajzanak elő. - Amióta felállítottuk az ysalamiri - ketreceket, tényleg lassabbnak tűnnek, nem tudják használni ellenünk az Erő-képességeiket - jegyezte meg Aiax. A klón parancsnok megállás nélkül hődetonátorokat hajigált az újabb közeledő hullámok irányába. - Ez már rajtuk nem segít... - pillantott Carl a Tagge-konvoj őrei felé, akik nem csatlakoztak a barlang bejáratánál kialakított EGB-s védőkörhöz, ennek köszönhetően pedig már lothfarkasok lakmároztak a belsőségeikből saját transzportjaik mellett. - Nem tudunk segítséget kérni a Calimiaktól? Vagy lothaliaktól. Mégiscsak veszélyben van a császáruk, vagy mi. - Nem elég gyorsak a siklóik, nem érnének ide időben... - rázta meg a fejét Aiax. - Különben is, nehézfegyverzet kellene, ráadásul nem is biztos, hogy szívesen lőnének a saját állatvilágukra. - Akkor gyanítom ezek nem ők lesznek - pillantott fel az égre Carl egy gyorsan közeledő, fekete sziluettű rohamsikló felé.
A sikló egyenesen a kordon körül rohangászó, kaffogó farkasok között landolt és fedélzeti fegyvereivel nekiállt módszeres takarítást végezni közöttük. Vörös és fehér páncélos, az EGB katonáitól eltérő felszerelésű rohamosztagosok ereszkedtek le deszantköteleken a siklóból, illetve rohantak le a lebegő jármű félig leeresztett rámpáján, folyamatosan tüzelve. Vezetőjük, egy magas, krómpáncélos katona vibrodárdával vágott utat a kordon felé igyekvő farkasok között. - Nem semmi.. - füttyentett Carl a sisak alatt. - A Halálosztagnak is becsületére válna.
A krómpáncélos átlépett a kordonon, és előttük landolt. Leemelte a sisakját, ami alól rövid, szőke fürtök és egy markáns, mégis dekoratív női arc villant elő. - Lehet, átgondolom a korábbi véleményemet a nőkről - mormogta Carl maga elé. - Cybil, végre! - Aiax alaposan megropogtatta a krómosztagos csontjait. - Némi erősítés az Első Rendtől - mosolyodott el a nő. - Odafent a Köztársaságiak elkezdték a bázis kiürítését, miután híre ment, hogy a császár az EGB mellé állt, így aztán Tiebolt és Skorzeny cosrai csapatai elegendőnek tűntek a rend fenntartására az űrállomáson. Mivel az elöljáróim nem adtak ezzel ellentétes parancsot, úgy döntöttem, megnézzük, mit tudunk segíteni itt... - Na várjon, akkor maga most az Első Rend tisztje, vagy az EGB-é? - lépett oda értetlenkedve Carl a pároshoz. - Üdv, Halálosztagos - biccentett Cybil. - Jelenleg az Első Rendé, de a vérem és a szívem a Polneyehoz és az EGB-hez köt. Mondjuk úgy, kölcsönzött munkaerő vagyok egy ideje. - Phasma kapitány, végeztünk a terület biztosításával! - lépett oda egy vörösosztagos. - Köszönöm, őrmester, vegyes csapatokat kérek a Halálosztaggal és a Klón Kommandóval. Lehet, hogy ismét próbálkoznak a farkasok. A sikló álljon készen légi támogatásra - intett Cybil a katonának.
Miközben az EGB és az Első Rend osztagosai megerősítették a védelmi vonalat, a barlang bejárata felett furcsa köd gomolygott, amelyik az Első Rend siklójának egyik alsó, takarásban lévő zsilipjéből szállt ki. Mintha egy pillanatra egy árnyékot is ki lehetett volna venni, aki csuklyáját mélyen a fejébe húzta, és a gravitációt meghazudtoló mozdulatokkal eltűnt a barlangban. Ha bármelyik klón, vagy katona abba az irányba figyelt volna, talán még a különös teremtmény fején a menetszéltől lebegő hosszú füleket is ki tudta volna venni... Ren nagyúr útban volt a Portál felé.
... Grodin és Aranji majdnem beleütköztek Amina Taggéba, amikor átléptek a Portálon. Mindketten azonnal kézi szkennereket vettek elő és elemezni kezdték a helységet, amibe jutottak. Nehéz volt megállapítani a pontos kiterjedését és méreteit, mivel minden fekete volt benne, csak egymást át-meg-átszövő fényes, fehér vonalak szaladtak benne mindenféle kusza összevisszaságban, egyenesek és görbék összekavarodva, amelyek mintha a gravitáció minden elemét meghazudtoló folyosókat alkottak volna, amelyek összevissza csavarodtak. A vonal-alakzatok végén pedig feketén - lilán sistergő gyűrűszerű portálok voltak, olyasmik, amilyen ők is átléptek... de láthatóan működésképtelen.
- Minden rendben van, Tagge asszony? - kérdezte most Grodin, miközben megérintette a földön térdelő nő vállát. A látvány láttán, ami fogadta, hátrahőkölt és a fegyveréért nyúlt. - NEM... ILYEN... NEM ILYENNEK KELLENE LEENNIE! - ordította Amina Tagge, miközben karjai helyén csápok nőttek ki, szemei pedig feketén ragyogtak. - AZ A BÜDÖS KÖLYÖK ELRONTOTT MINDENT! ELPUSZTÍTOTTA A HIDAMAT A MÁSIK VILÁGBA! - Maga a Káoszlény... vagy pedig az, akitől értesültünk a létezéséről - emelte fel ormótlan sugárvetőjét a nőre Grodin, miközben gyors egymás utánban lenyomott három gombot az övén.
A nő egyik csápszerű karja kilőtt a klónok felé... és ártalmatlanul lepattant az őket körülvevő Erőtérről. - Ysalamiri - szövettel megerősített odonit személyi pajzs, kardassi barátaink ajándéka az ESB technológiai csodáinak tárából - magyarázta Grodin. - Már jó ideje készülünk arra, hogy ne csak jedikkel és sithekkel, hanem a magához hasonló lényekkel is felvehessük a harcot. A sugárvetőm is tartogat meglepetéseket, mert nem hagyományos plazmafegyver, hanem két, egymástól elválasztott anyag-antianyag töltet van benne, amelyeket egyszerre lő ki, és találat esetén indul el a láncreakció, ami atomi összetevőkre bontja le magácskát, ha tovább csápol itt nekünk.
Amina Tagge megrázta magát, és visszatért természetes, humán női formájába. - Maguk igazán érdekes pondrók, annyi szent... - sziszegte végül. - Szóval élhetnek még pár pillanatig. MI A FENE TÖRTÉNT ITT? - pillantott most körbe dühödten. - Tényleg nem így kellene kinéznie... - a Főkormányzó nem vette le egyik szemét és a fegyverét a nőről, de ő is érdeklődve pillantott körbe. - Van egy feljegyzésem a saját archívumomban, a Világok közti Világról szól. Egy olyan helyről, ahol téren és időn keresztül lehet látni és közlekedni ezeknek a portáloknak a segítségével... de ez itt... nem stimmel. Mindennek egyenesnek kellene lennie és szimmetrikusnak. - Erről én nem olvastam, uram - szólt közbe most Aranji. - Nem volt benne a Thrawn-dossziéban. És a droid anyagai között sem, amelyet az űrállomáson kaptam... ez az izé... - intett bizalmatlanul Amina Tagge felé. - Ez benne volt. De ez a hely nem. - Mert ez nem a Thrawn - dossziéból származik, hanem az Uralkodó személyes feljegyzéseiből - rázta meg a fejét Grodin. - Sajnálom, mindent még nektek sem mutattam meg, Aranji. A Káoszlénynek igaza van, tényleg nem ilyennek kellene lennie. Talán a legutóbbi robbanás tette... - AZ A KÖLYÖK ELBASZOTT MINDENT... - sziszegte Amina Tagge. - Éppenséggel mi is tehettük - jegyezte meg Aranji. - Önmagában a tény, hogy mesterségesen stimuláltuk a bejáratot... ráadásul elsőnek egy Káoszlény ment át rajta, nem pedig egy "sima" erőérzékeny, vagy egy magunkfajta. Sőt, ez utóbbi is lehetett az oka. A mi jelenlétünk, Főnök... - MOCSKOS KLÓNOK... - sziszegte ismét a nő, mire Grodin élesítette az antianyag-kézifegyvert. - Csak nyugalom, Káoszlény. Így is az az érzésem, hogy maga is elég sokat tud erről a helyről. Végtére is ezért kereste, nem?
- Apropó, hol van Giel, Sans és Stromm? Azt hittem mögöttem jöttek? - pillantott a háta mögé Aranji. Valóban, a másik háromnak nyoma sem volt. - Próbáljuk meg megérteni ennek a helynek a mibenlétét, mielőtt egymásnak esünk... - Grodin rájött, hogy magukra vannak utalva, és erre a Káoszlényre itt előttük. Nem volt túlságosan szívderítő perspektíva, de a kíváncsisága, hogy megismerje és megértse ezt a helyet és ezt a lényt, mindent legyőzött. Hogy is mondta Lecersen? Fenntartások nélkül, eltökélten, bármire képesen a Birodalom győzelméért... bármilyen áldozatra, semmitől sem riadva vissza... - Maga tetszik nekem. Maga a Káosz Ősanyjával is hajlandó lenne lepaktálni, hogy győzedelmes legyen a kis pondró Birodalma... - pillantott most elgondolkozva Amina Tagge Grodinra. - Ezt még nem döntöttem el - vonta össze a szemöldökét a Főkormányzó. - Aranji, mit tudunk? Miért más ez a hely, mint amilyennek vártuk?
- Nos.. - a specialista őrült iramban tekergette kézi szkennerén a beállítást szabályozó gombokat. - Ez a cucc alig tud valamivel többet, mint egy standard ZsebVader. Ha itt lennének Zav nagygépei, könnyebben tudnék nyilatkozni, bár kezd olyan érzésem lenne, hogy ha ők is átjönnének a Portálon, teljesen máshol landolnának, mint mi. Egyelőre úgy tűnik nekem, ez nem egy hagyományos tér-idő csomópont, hanem... interdimenzionális. Ezek a kapuk... - mutatott körbe - már amelyik még működik közülük... más valóságokat mutatnak.
Amina Tagge szélesen elvigyorodott. Olyan szélesen, hogy emberi szája egy pillanatra sokfogú valamivé, lehetetlenül szélesre nyílt. - AZ MÁR MÁS.... MÉGISCSAK JÓ HELYEN VAGYUNK. GYERTEK VELEM, KLÓN PONDRÓK, MUTATOK VALAMIT. MÉGSEM VÉLETLEN, HOGY ÍGY ÖSSZEKERÜLTÜNK. GYERE CSAK VELEM, KIS FŐKORMÁNYZÓ, GYERE CSAK, GYERE..
Azzal lépkedni, nem is, inkább, lebegni kezdett a természetellenesen csavarodó, fehér fénycsíkok által szegélyezett "járdák" egyikén egy közeli, működő kapu felé. - Lelőjem? - kérdezte most Aranji, egy Grodinéhoz hasonló fegyvert előhúzva a hátizsákjából. - Ez az izé rosszabb, mint bármelyik Sith nagyúr, vagy jedi mester, akivel eddig találkoztunk. Még annál a Sordisnál is förtelmesebb. És feltételezem, eredeti formájában rondább is. - Még ne. Majd szólok, ha igen - intette le Tierce. - Egyelőre kövessük és nézzük meg, mit akar mutatni. Nem akarok üres kézzel hazamenni innen.
...
- Úgy tűnik, nincsenek itt - pillantott körbe a szabályos, fényes, fehér alakzatokkal szabdalt óriási teremben Sans. Olyan érzése volt ettől a helytől, ahová a Portálon át kerültek, mintha kint lenne az űr mélységében. Kissé megszédült, nem véletlen szerette jobban a kellemes szűk, biztonságos bányajáratokat, mint ezt a végtelen nyílt... valamit. - Pedig előttünk mentek be, az a Tagge nőszemély, meg Aranji, meg a Főkormányzó. De nyomuk sincs itt. Reméljük, nem esett bajuk, vagy nem jártak úgy, mint Fran. - Egyáltalán mi ez a hely? - kérdezte most a nyakát tekergetve Stromm. - És hogyan kerültünk ide? És miért nincsenek itt a többiek? - Van egy lothali legenda... azt hittük, csak dajkamese - magyarázta Giel, aki ámulva nézegetett körbe-körbe. - A Világok közti Világról szól. A történet szerint eddig egyetlen fiú, Ezra Bridger jutott el ide, aki megmentette Lothalt a Főadmirálistól és a Birodalomtól. De azt hittük, ez csak afféle mese, amivel a mandalori meg a togruta, a két utolsóként Lothalon maradt Lázadó erősíteni akarta a személyi kultuszt és elijeszteni minket, helyieket ettől a templomromtól. Sosem gondoltam volna, hogy tényleg igazi, hogy létezik... és hogy itt állhatok. Lenyűgöző. Ezek a kapuk más időket, más helyeket mutatnak meg nekünk... - Na végre valami hasznát is vesszük ennek az egész az Erő-kuruzslásnak - biccentett Sans. - Talán így végre kiderül, hol van Fran. Csak végig kell járnunk az összes kaput, nem igaz? Nem lehet olyan sok.
Azzal céltudatosan nekiindult az első kapu felé vezető fekete-fehér folyosónak. Stromm idegesen tekergette a nyakát. Amerre nézett, minden irányban kapuk és a közöttük vezető függőfolyosók voltak. - Rengeteg kapu van, tényleg rengeteg. Azt se fogjuk tudni, melyiket néztük már meg. - Tévedés, ez egy teljesen világos mintázat - rázta meg a fejét Sans. - A régi, geotermikus fúzión alapuló bolygómagig nyúló generátortermek pontosan ilyen beosztásúak, mint ez a csarnok, csak kicsit kisebbek. De amúgy ez egy világos rendszer, ilyen generátorterem van például a Naboon is. - Ezt meg honnan tudja maga? - ráncolta a szemöldökét Giel. - A bányászat nem csak ásásból és omlások elhárításából áll, Felség - magyarázta Sans. - Energiát is biztosítani kell a gépekhez. A legtöbb bolygófelszín alatti mélyfúrású bánya kiépítése, ahol az aszteroidákkal ellentétben a bolygómag hőjéből és nyerhetünk energiát, ilyen reaktortermek üzembe helyezésével kezdődik, és csak utána jön a kitermelés. Na, jöjjenek utánam, ne késlekedjünk.
Számos kaput végigjártak, mígnem az egyiknél megálltak. A kapun túli világ lángokban állt, mintha orbitális bombázás érte volna, a kapun át látható terem közepén pedig egy őrült tekintetű sith nagyúr kínzott egy díszes ruhájú muunt. - Szegény flótás.. - mormolta Giel. - Többek között ezért sem szívlelem a sitheket. - Kik ezek, és miért látjuk ezt? - kérdezte most Stromm. - Furcsa... - mondta Sans. - Olvastam erről Tiebolt jelentéseiben. Az ott Sordis nagyúr, amaz pedig Nightmares Castro, Astorias miniszterelnöke. De Astorias pusztulása évekkel ezelőtt volt, és nem ismertem onnan senkit. - Az Erő mindig okkal mutat nekünk dolgokat - jegyezte meg Giel. - Azt mondják, legalábbis. - Ide, jöjjenek ide! - kiabált át a szomszédos portál felől Stromm. - Őt keressük?
A portál másik oldalán egy ősi, ismeretlen jelzésű rúnákkal díszített hajóbelső látszott, mint valamiféle terem, vagy utastér. A terem tele volt eszméletlen, de legalábbis alvó alakokkal... mindenfélével. EGB-egyenruhás kommandósok, rohamosztagosok, vostroyai és köztársasági kommandósok, néhány jedi köpönyeges alak, és két másik... akiket Sans azonnal felismert. Egy sullustai és egy trandoshai. - Az ott Fran - mutatott a szemét lehunyva alvó, vagy elalélt hüllőre a portálon keresztül Sans. - Amaz pedig a köztársasági kém, Juun. A többiek a Sotanaxnál bevetett egységek tagjai. Ez a kapu annak a hajónak a belsejébe vezet, amelyik elragadta őket az aszteroidamezőből. - Akkor most mit csináljunk? - kérdezősködött Stromm. - Csak úgy sétáljunk át rajta, és ragadjuk meg Frant, és hozzuk át ide? - Beavatkoznánk az Erő szövetébe és az idő múlásába... - morfondírozott Giel. - Másrészt mégiscsak Franról van szó.
- Én ellenzem, túl veszélyes, lehet vissza sem tudunk térni ide, és ott ragadunk velük együtt - ellenkezett némi gondolkozás után Stromm. - De döntsék el Önök, önök a magasabb rangúak.
Giel és Sans egymásra pillantottak. Nagy döntés előtt álltak. Megmenthetik Frant itt és most, vagy hagyhatják, hogy tovább utazzon a többiekkel együtt ismeretlen úti célja felé...
|
|
|
Post by nightmares on Dec 28, 2018 20:00:09 GMT 1
-Nem értek nagyon az Erdő-dolgokhoz. -törte meg Sans a csendet. -Lehet, hogy a portál be fog záródni, ahogyan átlépünk rajta. Jól valami mondjuk egy lapát, talán azzal át tudnánk hozni ide, anélkül, hogy átmennénk a kapun. -Talán. -helyeselt Giel kicsit kételkedve. -Ha kicsit többen lennénk, mondanám, hogy váljunk szét.
Ismét hosszú csend lett, amíg Sans újra meg nem szólalt. -Talán az egyikünk bemehetne a kapun, szerintem tudnánk kommunikálni egymással, látnánk egymást. -De ha a portált nem lehet látni a másik oldalról, akkor nem tudunk kommunikálni. -válaszolta Stromm.
-Akkor majd valamelyikünk átnyúl a portálon, miután a másik átment, és így valószínűleg nyitva marad a portál. -mondta Giel.
További 5 perc gondolkodás után sorsot húztak 3 darab cortosis tartalmú kődarabbal, hogy melyikük menjen át. Giel húzta a rövidebbet, így hamar át is ment a kapun, hogy essen túl rajta. Stromm a biztonság kedvéért inkább egy másik kődarab végét nyújtotta át a portálon, hogy nyitva maradjon.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 29, 2018 18:40:16 GMT 1
- Megvan? - Megvan! - Akkor húúúúzd! - Giel egyik kezével megragadta Frant, a másik kezével a Stromm által átnyújtott szikladarabot, Sans és Stromm pedig nagyot rántottak a pároson, és egy pillanattal később Stromm és a vele tartó, még mindig félig eszméletlen transdosham visszabucskáztak a portálon a hajó belsejéből a világok közti térbe. Fran szinte azonnal magához tért.
- Kössszönöm... paranssznok... Sanssz paransznok... Felsszég... hol vagyok? - pillantott körbe sárgás hüllőszemeivel, gyanakvó arckifejezéssel Fran. - Egy afféle Erő.. valamiben. A Calimon. Vagy most már egyre gyakrabban Lothalnak hívják - magyarázta Sans. - Kimentettünk a sotanaxi hajóból. Már jó ideje úton lehettetek, hónapok óta keresünk. - Hónapok? Lothal? - Fran zavarodottan megrázta a fejét, először Gielre pillantott, majd Sansra - Tehát kitudódott a titok, Felsszég... ami pedig Sszotanaxot illeti, alig néhány órája hagytuk el.. - Tér, és idő, már értem - biccentett Giel. - A portál a hajó belsejét nem a mostani jelenben, hanem a múltban mutatta, alig néhány órával azután, hogy elhagyták Sotanaxot. Kár, pedig érdekes lett volna tudni, hová tart az a hajó. - Mielőtt elájultam odabent, egy hang asszt mondta a fejemben... Tython - próbált visszaemlékezni Fran. - Nem ismerek ilyen nevű rendszert - rázta a fejét Sans. - Talán majd Tiebolt, vagy Aranji megmondja, hol van. Csak kerüljenek elő. - Apropó... Juunt nem tudjuk áthozni ugyanígy? - fordult vissza a portál felé Fran. - Kihallgathatnánk. - Sajnos időközben bezáródott a portál a hajó felé - jegyezte meg Stromm. Körülnézett, mindenhol villogtak és sisteregtek a még nyitva levő kapuk. - Amúgy is jobb lenne menni, valamennyi zavart biztosan okoztunk ezzel... - Irány vissza ahhoz a kapuhoz, amelyiken bejöttünk! - vezényelt Giel, és a többiek megindultak a nyomában.
Amikor néhány perccel később átléptek a portáljukon, ott találták magukat Zavrik és a többiek előtt. A gép azonban füstöt okádott, a barlangban pedig sötét volt. - Legalább maguk megvannak - nyugtázta a homlokát törölgetve Zavrik. - Amikor jelzett a berendezés, hogy maguk jönnek, egy ellenirányú... valami... nem tudom megfogalmazni micsoda áthaladt köztünk, lerohasztotta az összes gépünket, és bement a Portálba. - Mi nem találkoztunk senkivel, úgymond... mármint Frant kivéve. - emelte fel büszkén a trandosham hüllőkarmos mancsát Sans. Fran elégedetten sziszegett hozzá. - Ez nagyszerű, már csak azt nem tudom, hogyan mentsük meg a Főkormányzót és Aranjit - rázta a fejét Zavrik. - Nem is voltak velünk... máshová kerültünk, mint ők - magyarázta Giel. - Ettől féltem... - biccentett Zavrik. - Gyerünk emberek, tartalék energiát minden berendezésnek, indítsuk újra a besugárzást, újra kell nyitnunk a Portált, mielőtt az őrnagy és Aranji az idők végezetéig bent ragadnak! ...
Aranji, Grodin és Amina Tagge némi gyaloglás után - már amennyiben gyaloglásnak lehet nevezni azt, hogy folyamatosan változott körülöttük a felfelé, a lefelé, a balra és a jobbra, miközben a girbegurba fényhídon kapaszkodtak tetszőleges irányba, attól függ, honnan nézték volna a többiek, már amennyiben lett volna bárki az interdimenzionális világban rajtuk kívül - elértek egy még működő Portálhoz. - Van még egy feljegyzésem, az Árnyékokon Túli Világról, amelyben a nem Erőérzékeny holtak lelke lakozik.. legalábbis bizonyos, nagyon nehezen értelmezhető, elsősorban Aiing-ti és fallanassi feljegyzések alapján. - Hidd el nekem, főkormányzó-pondró, semmi érdekes nincs ott... azok a szektás pondrók nem tudják, miről beszélnek - nevetett fel előttük Amina Tagge, aki azóta összeszedhette magát, mert ismét normális alakban mozgott, csápok és mindenféle egyéb természetellenes kiegészítő nélkül, és az eredeti hanghordozása is visszatért. - Ez itt sokkal érdekesebb lesz. Nézzétek! Nézz bele, Főkormányzó - pondró, és lásd, mivé lettél te és a Birodalmad egy másik világban! Lásd, hol van szükség rád! - Tartsd nyitva a szemed - biccentett hátrafelé Grodin Aranjinak, aki antianyag-vetőjét a nőre emelte, másik kezével pedig továbbra is fáradhatatlanul pásztázta szkennerével a környezetet, próbált minél több használható adatot gyűjteni.
A Főkormányzó elővette saját szkennerét is, a portált körülvevő gyűrűszerűség egy pontjához illesztette, majd, miután ettől nem történt még semmi, kíváncsian közelebb lépett... megérintette a portált övező membránt... ... és hirtelen látta a másik valóságot. Felgyorsulva, mint egy holofilm összefoglalóját, de mégis elég részletesen, hogy ki tudja venni az eseményeket, helyszíneket, személyeket...
Az Amina Tagge testét elfoglaló Abeloth a klón mögött állt, elméjét kiterjesztette a másik valóság felé, felgyorsítva a klón felé áramló információkat... ezek a klón pondrók tanulékonyak voltak és gépeikkel még neki is képesek voltak meglepetést okozni... a Csillagok Királynője ezért úgy döntött, olyan tudást ad a vezetőjüknek, amit ez a pondró egy életre megemleget. Igen, egyszerűbb lett volna a fejükbe súgnia, hogy nem léteznek... de korábbi próbálkozásai kudarcot vallottak. Ezek a klónfajzatok vagy tényleg nem léteztek a Káosz multidimenzionális fogalmai szerint, vagy a tudat egyszerűen hidegen hagyta őket... számukra csak a pondró Birodalmacskájuk eszméje létezett, Abelothnak így más módszert kellett találnia. Egy valóságot, amely remélhetőleg magába szippantja őket...
Grodin szemei előtt a Portálon keresztül felgyorsultak az események.
Látta a Yuuzhan Vong inváziót, ami hideg káosz-pókként telepszik a galaxisra, saját szemeivel látta a korallpáncélos gyilkosokat, akiknek támadásakor ő és társai még bőven klóntartályban lebegtek, így csak archív felvételeken találkozhatott a szörnyetegekkel eddig... és látta, mennyire másként történt mindez odaát, abban a valóságban.
Látta, hogy a Polneyet ért korai Yuuzhan Vong támadás elpusztítja az öreg Tierce-t, eredetijét és Dorianát, a klónok pedig tudatukra ébrednek, kilépnek a tartályaikból és felveszik a küzdelmet. Látta, ahogyan Cosrán és a Knoton hasonló események zajlanak le, és idő előtt, a Yuuzhan Vong elleni háború közepén megszületik az Egyesült Galaktikus Birodalom.
Látta saját magát és Folettet, a még ifjabb Folettet, amint egymásra találnak és megerősítik szövetségüket. Látta, ahogyan Soontir Fel és fia, Jagged, valamint a még életben lévő Gilad Pellaeon is csatlakoznak az EGB-hez.
Látta, hogyan nyit járatokat az EGB egy másik univerzumba, talán egy ehhez hasonló Portál használatával, és látta, hogyan csatlakozik hozzájuk a Yuuzhan Vong elleni harcban számos, onnan érkezett idegen faj, hasonlóak az ESB jem'hadar katonáihoz, vagy a hozzájuk pártolt kardassiakhoz.
Látta, hogyan lép koalícióra az EGB, idegen szövetségeseik, az Új Köztársaság és a jedik a Yuuzhan Vong ellen, hogyan irtják ki együtt a Vongot.
Látott nagyurakat, olyanokat, mint Darth Wenthar volt, akiknek hűséget esküszik, és akik valahogy mégis a háttérben maradnak.
Látta, hogyan omlik össze a Yuuzhan Vong elleni háborúban meggyengült Köztársaság az EGB és extragalaktikus szövetségeseik támadása alatt... döbbenten látta, ahogyan a Birodalom, élén saját magával és Folettel, bevonul Coruscantra. Látta az Új Köztársaság és a jedik bukását akkor, amikor a leggyengébbek voltak. Látta, hogy a Galaktikus Szövetség egy álom marad, nem létezik...
Látott olyan tiszteket EGB-egyenruhában, akikről el sem tudta volna képzelni, hogy valaha a Birodalmat szolgálnák. Néhány arcot fel is ismert. A Köztársaság felszíni erőinek tábornokát, Ken'o Kouteit, a nabooi politikust, Noel Naberrie-t, a Commenor milíciájának vezetőjét, a véreskezűként ehíresült Monroe tábornokot, és másokat.
Látta saját magát, ahogyan egyik nő követi a másikat az ágyában. Látta magát, legnagyobb döbbenetére, hogyan hagyja ott a még életben lévő Mara Jade Skywalker inkompetens és letargiába süllyedő férjét, a hajdani hős Luke Skywalkert, és áll vissza átmenetileg a Birodalom oldalára... látta magát és Jadét... és látta a közös gyermeküket.
A gondolat annyira furcsa és idegen volt a klón számára, hogy majdnem elhúzta a kezét, várva, hogy legyen már vége ennek az egésznek... de folytatta.
Sokmindent nem látott, ami ismerős volt számára. Nem látta a jedik és a sithek új generációját, nem látott nagaiokat... látta viszont, hogyan győzedelmeskedik a megerősödött EGB extragalaktikus szövetségeseik felett, hogyan válik a Birodalom ismét a galaxis domináns államává, élén Folett Főadmirálissal és saját magával... és látta, hogyan mételyezi meg szinte azonnal a hatalomra került Vezérkart a széthúzás, a belső ellentétek...
Látta, hogyan szakad ketté a Birodalom, és látta Awerist, a valaha volt legnagyobb ütközetet... a két Birodalom azonban itt nem egymás ellen, hanem egy hadicsel következtében egymással vállvetve harcolt a közös ellenséggel szemben, ami nem a Köztársaság volt, hanem annak valamiféle furcsa utódállama, egy Hapes körül szerveződött, a Birodalmat méreteivel vetekedő katonai erejű Királyság, amely csúfos, véres vereséget szenvedett Awerisnél a Főkormányzó hadicsele következtében... és látta magát, ahogyan elesik az ütközetben.
Látta, hogyan folytatódik a Birodalom széthúzása és széttagolódása a Főkormányzó és a Vezérkar tagjainak egyetértése nélkül... és akkor a ködszerű, filmszerűen pergő események sodrából kivált egy fiatal fiú arca, aki közeledni kezdett felé...
- Neo... a fiad. Neo Tierce - suttogta a Főkormányzó fülébe átszellemülten Amina Tagge. - Szüksége van rád. Szüksége van rád annak a Birodalomnak. Egy galaxisnyi Birodalomnak.
A klón nyelt egyet. Értette, érezte, látta... az álom, amit csak magában dédelgetett, odaát megvalósulni látszott. Csak át kellene lépnie... - Apám... - suttogta a Portál másik oldalán a Neonak nevezett fiú. - Jöjj! Térj vissza! Az EGB-nek szüksége van Rád! - Csak egy lépés... csak át kell menned ott... - suttogta átszellemülten Grodin fülébe Amina Tagge, és szemei ismét fekete csillagokká fordultak.
- Nem. Még tudnom kell valamit - rázta meg a fejét a klón, és a berendezésen, ami a kapu széléhez tartott, állított valamit. - NNEEEEM! - hörögte Amina Tagge. - Temporális hullám - értett egyet felettesével Aranji, majd ráordított a nőre. - Ne mozdulj, mert kilyuggatlak, szörnyeteg!
A Főkormányzó kezében lévő berendezés egy impulzust küldött a kapuba, Neo Tierce kimerevített képe pedig továbblebbent...
És Grodin látott egy új Főkormányzót, halovány, szürke, élettelen másolatot, aki Neo, a fiú helyébe lépve valami másik létsíkból mégis csak visszatért. Látta, hogyan fordulnak el tőle megmaradt hűséges tisztjei egyesével... És látta az EGB végleges széthullását és átalakulását valami másba.
Látta a lángokban álló Polneyet, haldokló bajtársai ezreit, millióit, látta, hogyan menekülnek a galaxison túlra a megmaradt harcosok, a reménytelenség, a kitaszítottság felé. Látta Cosrát, Bastiont, Coruscantot behódolni a Birodalom új Uralkodójának... az áruló Jagged Felnek. Látta, hogyan nő csepűrágói és talpnyalói nyomán hatalmasra a Fel-Birodalom, miközben a galaxis szélén megjelent az ESB jelentette sötétség, egy folyamatosan növekvő sith árny, készen arra, hogy káoszként elhatalmasodva lerombolja, tanácstalanságba és halálba, letargiába, semmibe taszítsa azt a galaxist és azt a valóságot.
És látta, hogy sem jedik, sem hithű birodalmiak, sem senki más nincs, aki ezt megakadályozná.
És látta eltűnni azt az univerzumot, hogy tejszerű, a nem létezés ködébe szakadva átadja a helyét valami másnak... egy leromlott, beteges, alternatív valóságnak, ahol a Köztársaság és a Birodalom hajdani nagyságát meg sem közelítő kis szekták harca kötötte le látványosságként a galaxis élettelen, ostoba lakóit, ahol érdektelen és hazug eszmeiségek idegenítették el egymástól a fajokat, nőket, férfiakat, miközben mindenhol ott volt, mindenhol ott nevetett mindenki feje felett, tarkója mögött a lény, aki Amina Tagge valódi valója volt.
A Káosz maga.
- Nem - állt fel a Portáltól Grodin Tierce, és fegyverét a lényre emelte. - Ez nem az én valóságom. Az egy bukott univerzum, a te játéktered. Nem fogok együtt bukni vele. - Láttad a bukást, ami nem a tiéd... - heherészett a szörnyeteg. - Láttad a halált, amellyel nem mertél szembeszállni. Ez a büntetésed, pondró kis Főkormányzó, amiért nem fogadtad el az ajándékomat! Kísértsen örökre a tudat, hogy nem mentheted meg azt a másik valóságot... ebben pedig sosem juttok el oda sem ti, sem a követőitek, mert mind pondrók vagytok! MERT NEM IS LÉTEZTEK! - Azt majd meglátjuk... - Grodin intett Aranjinaj, mire mindkettejük keze az antianyag-fegyver ravaszára feszült...
Abeloth pedig megunta a színjátékot. - NEVETSÉGES KIS JÁTÉKPUSKÁK... EZEK SEM LÉTEZNEK! TOXIKUS MÉRGEK VAGYTOK AZ ÚJ VILÁGOM SZÖVETÉBEN! - üvöltötte, miközben teste amőbaszerű, csápos valamivé alakult, és két csápját összecsettintette. Az antianyag - fegyverek pedig eltűntek Grodin és Aranji kezéből, mintha ott sem lettek volna.
A Főkormányzó azt érezte, hogy menten szétrobban a feje. A szörnyűséges valami egyre közeledett hozzá, csillagszemei pedig el akarták nyelni. - Aranji, kapcsolj be minden zavarót, személyi pajzsot és erőteret, amit csak tudsz! - üvöltötte társának Grodin, majd előhúzta övéből a vibrotőrét. - Gyere, te káoszlény, lássuk, elég ügyes vagy-e ahhoz, hogy megölj... - Minek ölnélek meg, Pondró... - nevetett fel Abeloth. - Csak egy újabb idegesítő másolat készülne rólad, akivel elölről kellene kezdenem mindent! Nem, te sokkal hasznosabb leszel a számomra... csak még egy kicsit átrendezem az elméd...
A csápok kilőttek, Grodin pedig hátrahőkölt, vágott, szúrt, megpróbált kinyúlni az erőpajzsán keresztül, ami azonban kritikus töltöttséget jelzett, a feje pedig megtelt halálfélelemmel és lehetetlen gondolatokkal.. egyedül vagy, sosem léteztél, senki sem... sehol sem... senki... neeee
- Neeee! - ez már Aranji hangja volt, aki előrelendült, és fegyver híján jobbára a kezében tartott impulzusszkennert vágta bele túltöltött állapotban Abeloth amőbaszerű hátába, ahonnan a csápok kiindultak. - PONDRÓ! FÉREG! - a szörnyeteg megrázkódott, ahogyan egy fényes gömb, mint egy afféle Erő-fluxus támadt a seb helyén, ahol az energia kiszabadult, a Káoszlény és az Erő mindkét oldala egyszerre, és zöldes ragyogás vette körbe Aranjit egy pillanatra. A specialista eszméletét vesztve hanyatlott a világok közti létsík padlónak megfelelő részére. - HOL IS TARTOTTAM... - fordult vissza a térdelő Grodin felé Abeloth, és csápjait kinyújtva megpróbálta megragadni a férfi tarkóját...
Aztán felkiáltott, ahogyan egy fekete-lila energiagömb vágódott bele a hátába. A gömb emészteni kezdte a jelenést, ami felvisított, aztán saját magának töredéknyi részére zsugorodott, mintha saját maga vált volna önmaga miniatűr fekete lyukává... végül egy pukkanás keretében eltűnt.
Grodin felpillantott, és értetlenül megrázta a fejét, ami egyszerre ismét kitisztult. A kezében lévő szenzor értékei lehetetlen Erő-tartományokban mozogtak.
Egy köpönyeges, kámzsás humanoid alak állt előtte. Az egyik kezében még mindig egy, az előzőhöz hasonló energiagömb sistergett, majd egy szemvillanás alatt kihunyt.
- Maga... megsemmisítette... - pillantott rá értetlenkedve a Főkormányzó. - Csak kiírtam a történetből ezt az álruhát, ezt az avatart, amit éppen viselt. A valódi Csillagok Királynőjével nem ilyen könnyű elbánni. Csodálkozom, hogy maguk mégis megpróbálták. - recsegte ősöreg hangon az idegen. - Ki... ki maga? - kérdezte még mindig akadozó hangon Tierce.
A lény hátravetette kámzsáját, láttatni engedve egy ősöreg gungan sárga, véreres szemeit. - A létező legnagyobb abnormalitás, amit egy, a Káosz Királynőjéhez hasonló vén boszorkány el tud képzelni. Egy mutáció, aki annak ellenére létezik, hogy egyetlen létsíkon sem kellene. - Lenyűgöző... - tápászkodott fel Grodin, és a gunganre bámult. - Maga küldte nekünk a droidot. A Káoszlényről szóló adatokkal. - Meglehet - jelentette ki Ren. - A kérdés nem ez, EGB Főkormányzója. A kérdés az, hogy most, hogy így belekontárkodtak az idő és a tér szövetébe, és nagyobb felfordulást csináltak itt, mint a Káosz Anyja maga, miért hagyjam magát életben...
[folyt. köv.]
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 1, 2019 11:26:17 GMT 1
- Talán ugyanazon okokból, mint amiért a Káoszlény sem akart azonnal megölni... - állt egyik lábáról a másikra pár pillanatnyi gondolkozás után a Főkormányzó, miközben fájós csuklóit és nyakát masszírozgatta azokon a helyeken, ahol Abeloth avatarjának érintése után vöröses, égett hegek keletkeztek a bőrén. - Ha jön utánam egy újabb Grodin, előlről kell kezdenie vele mindent. Most viszont már tudom, kiféle - miféle maga. - Nem tudsz te semmit... - rázta meg a fejét Ren, de ettől függetlenül láthatóan elgondolkozott a klón érvelésén. - Egy csettintésbe kerülne, hogy végezzek veled, ne becsüld felül saját nyomorult életed értékét, klón. - Nincs kétségem afelől, hogy a maga... piszchotikus, Erő-alapú és ki tudja még milyen képességei messze felülmúlják azt, amit mi jelenleg a gépeinkkel egyáltalán mérni tudunk... - Grodin a próba kedvéért a gungan felé irányította Erőmérő berendezését, mire az irritált arckifejezéssel csettintett egyet, a polneyei szkennere pedig szikrákat hányt, elfeketedett, majd mielőtt végleges sötétségbe borult volna, még kiírt valami olyasmit, hogy "gotromba kütyü".
A klón felsóhajtott és eltette az eszközt, miközben magában titkon remélte, hogy a továbbra is eszméletlenül heverő Aranjié még azért működik, és kinyerhetik belőle a káoszlénnyel kapcsolatban rögzített adatokat. - Engedje meg, hogy befejezzem a gondolatot, nagyúr - kereste a megfelelő kifejezést némi tiszteletteljes főhajtás mellett Grodin. - Ön bizonyára már régóta aktív alakítója a galaxis történetének. Ha nem csal a feltételezésem, a képességei alapján Ön tanította Sordis nagyurat, a Renegátot. - A tanítás talán nem a legjobb kifejezés... - rezegtek meg Ren szemkocsányai. - Mentoráltam. - Akár hogy is, hatalma ellenére sosem... - kereste tovább a megfelelő szavakat a klón - ...sosem jött ki úgy a nyilvánosság elé, mint akár Őfelsége, Palpatine Császár tette egy ponton. Azóta sem, hogy az Uralkodó meghalt. Maga a háttérből irányít, sokkalta inkább, mint azt Palpatine és a követői valaha tették... végrehajtókra van szüksége.
A klón homloka ráncba futott, ahogyan felidézte magában Thrawn és Palpatine beszélgetését azon a nirauani felvételen. - Folytassa csak a gondolatot, fiam - biccentett szinte atyáskodóan Ren. - Maga túl büszke, makacs és túl könnyen elpusztítható ahhoz, hogy megfélemlítés alapján engem szolgáljon. De ha tovább gondolkodik ezen, talán maga is belátja majd... - Maga nem jöhet ki a Birodalom élére... nyilvánvaló okokból... - Grodin az állát vakargatva körbejárta Rent. - Csak igazán fanatikus hívek előtt mutathatja meg saját magát és a hatalmát. Ezért nem keresett meg még minket az EGB-ben. - Oj muj - a gungan szinte nevető, gurgulázó hangot hallatott. - Ki fogadna el egy magamfajtát császárának, nem igaz? Arról nem is beszélve, hogy nincsenek ilyen ambícióim... de folytassa csak, klón. Tovább. Gondolkozzon.
- Mert az alapján, aki és ami... mindig megmaradhat a háttérben, ha megfelelő végrehajtói vannak... - folytatta a gondolatot Grodin. - Csak minimális nyomást kell gyakorolnia az Erő és a galaxis hatalmainak alakulására, hogy elérje végcélját... már csak az a kérdés, mi az. - Megtisztítani a galaxist az olyan mutációktól, amiket részben én teremtettem - bámult az összevissza kavargó portálok sokaságára Ren. - Megőrizni legalább egy valóságot egy... kényelmesebb helynek. - Maga... magát nevezte Palpatine az egyik felvételen öreg nagyfülűnek... - villant meg a felismerés a klón szemében. - Azért ne szokjon hozzá ehhez a megnevezéshez... - horkantott fel Ren. - Elnézést... nagyúr... - biccentett a klón. - Ami azt jelenti, hogy maga már... évtizedek, ha nem még hosszabb ideje...
Ren bólintott és sárgán megvillant a tekintete. Grodin erőltette az agytekervényeit, megpróbálván megoldani a feladványt. Palpatine és közvetlen támogatói köre, a Klón Háborúk kirobbanása előtt.. - Oh... - szakadt ki a klónból a felismerés. - Ó. Ren biccentett.
- Maga Jar Jar Binks - a klón nyelt egyet. - Maga fektette le a Birodalom alapjait. Az Uralkodó... csak Végrehajtó volt. - Bizonyos értelemben igen. Bizonyos értelemben pedig hagytam, hogy kiteljesítse az ambícióit, amíg én... fontosabb dolgokkal foglalkoztam - biccentett Ren. - És maga az Első Rend vezetője - tette hozzá a klón. - Spirituális értelemben, mondjuk úgy - horkantott fel Ren, mintha megint viccesnek találta volna, amit a klón mondott. - Rendelkezzen velem, nagyuram - térdelt le most már őszinte tisztelettel a hangjában a Főkormányzó.
- Mesa, rendelkezőzgetni? - nevetett fel abszurd hangon Ren. - Nincs parancsom neked, Testőr-klón. Amint mondtam, maguk anélkül is az eszközeim, hogy nyilvánosan befolyásolnom kellene magukat, vagy pojácaként a Vezérkaruk fejére ülnöm. Bár a Főadmirálisa arcát határozottan megnézném egy ilyen fordulat után. Grodin önkéntelenül elvigyorodott.
- Maguk ambíciózusak, fiatalok, szemtelenek és túlontúl kíváncsiak az Erő természetére, a valóságok közti átjárásra... - folytatta Ren. - Olyan erőket akarnak befolyásolni és mérni, amilyenekhez én csak azáltal fértem hozzá, hogy mutációk egész sorát szabadítottam erre a valóságra... - itt körbeintett göcsörtös, nyálkás ujjaival - hogy elkerüljem azokat az alternatívákat ott... és a legmeglepőbb, hogy egészen jól haladnak vele, maguk klónok. Megtehettem volna, hogy hátradőlök és figyelem, mivé lesznek. - De közbeavatkozott... - biccentett Grodin - a Káoszlény miatt. - Az olyanok, mint a Csillagok Királynője, megtalálják az utat a magukhoz hasonlók fejéhez - biccentett Ren. - És mivel egyre veszélyesebb játékszereik vannak és lesznek, ez a veszély egyre nagyobb. Távol kell tartania a Királynőt a maguk és szövetségeseik technológiai förmedvényeitől. Palpatine-t hagytam, hadd játszadozzon velük... mert hallgatott a szavamra. Ez az egyetlen parancsom és feltételem magának, klón. Tartsa távol a Káoszt a kísérleteiktől és a fegyvereiktől... és akkor az én céljaim szolgálja a maguk EGB-je, öntudatlanul is.
Grodin biccentett, Ren pedig haloványan összeszorította az egyik kezét. A Főkormányzó érezte, hogy kiszalad belőle minden levegő. - És Engem eszükbe ne jusson még egyszer méricskélni - tette hozzá Ren. - Sem keresni. Úgyis megtalálom majd magát, ha szükségem lesz valamire. A klón bólintott. - Ez ferr, nagyúr - nyugtázta. - Mi a parancsa az Első Rend kapcsán? - Miért mondanám meg egy rajnyi díszhalnak, melyik közülük a legnagyobb? Úgysem értenék magát a koncepciót sem a csökevényes agyukkal - ingatta szemkocsányait Ren lekezelően. - Ne legyen ostoba báb, klón, van belőle nekem elég így is. Azért a magukfajták a Végrehajtók, hogy ezt rendezzék egymást között. - Értettem - biccentett Grodin, majd hátrapillantott Aranji felé. - A társam... - Élni fog... - nyugtázta Ren. - Ha maguk életben hagyják azok után, ami történt vele. Erre mondjuk kíváncsi leszek... oj muj - megint felvihogott.
- Gondolom, felesleges megígérnem, hogy szabad hozzáférést engedünk Önnek ehhez a... helyhez - pillantott körbe Grodin. - Úgyis akkor és úgy jár majd itt ki meg be, amikor csak tetszik. - Inkább azt ígérje meg, hogy az inkompetens barátait távol tartja ettől itt... - pillantott körbe Ren. - Ez egy veszélyes hely. Olyasmivel játszanak, amihez még nem nőttek fel. - Csak akkor válunk többé, ha folyamatosan tanulunk - húzta ki magát Grodin. - Ostoba klón kölyök - nevetett fel Ren. - Majd ha ezer év múlva átörökítette harminc generációnyi Főkormányzó tudását a sokadik klóntestébe, akkor mondjon ilyeneket.
Grodin szája egy pillanatra tátva maradt. Erre a lehetőségre még soha nem is gondolt. - Ne hagyja, hogy eleméssze magát a tudás utáni vágy, klón - villant meg most Ren tekintete, mint aki felismerni vélt valamit a Főkormányzó szemében. - Egy egész galaxisnyi valóság vár arra odakint, hogy a magához hasonlóan Végrehajtók rendet tegyenek benne, és kisöpörjék a Káosz magvait. Sordis beleőrült az igazság végtelen keresésébe, és nem ő az egyetlen. Eljön majd a pillanat, amikor szükség lehet a magafajtákra... a tanítványom oldalán. Vagy éppen... ellene... oj muj - tette hozzá elgondolkozva.
A "tanítvány" kifejezés beégette magát Grodin agyába. Van még egy, gondolta. Van még egy... ilyen. - Ha eljön az ideje, találkozni fognak - tette hozzá sárgás hüllőszemeit villogtatva Ren. - Most pedig... ideje itt hagynunk ezt az átkozott semmit.
Grodin a vállára vette Aranji eszméletlen testét és megindult a Portál felé, amelyen bejöttek. Mire hátrafordult volna, a gungan nagyúrnak nyoma sem volt, csak valami lilás-fehéres füst szálldogált a helyén.
- Döbbenet - mormogta maga elé a klón, azzal óvatos lépésekkel megindult a kapuja felé...
...
- Itt jön! - Zavrik intésére a klónok félrehúzódtak, amikor a Főkormányzó megjelent a Portál átellenes oldalán, a vállán Aranjival. - Egészségügyi ellátásra van szüksége... - néhány klón kommandós felnyalábolta a spectecheket. - Nekem pedig egy üveg kesselire... - tette hozzá a Főkormányzó. - Hol van Tagge asszony, uram? - lépett most oda Sans. - Á, maguk is megvannak... - Grodin elgondolkozó pillantást vetett a parancsnok mögött álló trandoshamra. - És úgy látom, végeztek is valamit. - Fran azt mondja, egy Tyhton nevű helyre tartott, mielőtt áthoztuk magunkkal az egyik portálon át - vetette most közbe Giel. - Maguk hol voltak egyáltalán? - Máshol... - a Főkormányzó nagyot húzott az üvegből, amit egy katonája nyújtott át neki, majd megrázta magát.
- A TaggeCo életben maradt képviselőit fogassák le. Csak azt engedhetik el, akiért Mollari nagykövet Eriadu nevében felelősséget vállal és tízezer kredites fejpénzt fizet - adta ki az utasítást. - Amina Tagge áruló volt, a Köztársaság különleges ügynöke. Meghalt odabent. Fran tábornok, maga személyesen nekem fog beszámolni arról, hogy mit látott és kik voltak magával, amikor elragadták Sotanaxon. És arról is, hogy utána pontosan hogyan került ide. Zavrik, zárd le ezt a részét a területnek, csak az EGB Különleges Műveleti Erői és a Specialisták férhetnek hozzá. A többi részen megindulhat a cortosis kitermelés, Sans parancsnok, dolgozzanak együtt Giel szektorkormányzóval a részleteken. Működő bányát akarok látni itt egy hónapon belül. - Igenis, uram - tisztelgett Sans. Eközben a bejárat felől megérkeztek az Első Rend, a Halálosztag és a klón kommandósok életben maradt tagjai. - Az állatok támadása megszűnt - jelentette Aiax, majd hátrébb lépett, hogy elálljon a feléjük csörtető krómpáncélos nő útjából. - Zav, őrnagy, fiúk! - Cybil! - baráti ölelések követték egymást.
Carl odalépett Sanshoz. - Mit végeztek odabent, uram? - Megmentettük Frant - mutatott a Giellel beszélgető trandoshamra Sans - egy.. erő-valami segítségével, azt hiszem, egy másik erő-valamiből.
- Maguk hárman! Azaz négyen! - intette most a társaságnak Grodin, miután befejezte a hátbaveregetést a krómpáncélos nővel. Láthatóan régi bajtársak voltak.
Giel, Sans, Fran és Stromm odasiettek a Főkormányzóhoz. - Giel kormányzó - Tierce megigazította az egyenruháját, ha már egyszer ismét főkormányoznia kellett dimenziókapuzgatás helyett - Önnek három nagyon tehetséges tisztje van. Valamelyiküknek itt kell maradnia, hogy átvegye az új Calim Főszektor Milícia parancsnokságát, és gondoskodjon a szektor katonai biztonságáról. Eredetileg nem számoltam Frannal, de így akár kettőt is megtarthat közülük. Legalább egyre viszont szükségem van ahhoz, hogy megnyissuk az utat a Tython nevű helyre. Ez lesz a Különleges Erők és a Specialisták új feladata, itt végeztünk egyelőre. Maga dönti el, kit ad. - Elnézést, uram - próbált tiltakozni Sans - A Halálosztag műszaki és bányatechnikai csapatai független fegyvernem, bármennyire is tisztelem Giel császárt... - Giel a kinevezett szektorkormányzó, így ő dönt személyi kérdésekben, parancsnok - rázta meg a fejét a Főkormányzó. - Várom a döntését, Giel. Szükségem van legalább egyvalakire a Sans - Fran - Stromm hármasból. A többiek maga alatt szolgálnak itt tovább az új Főszektorban. Nos, tehát?
|
|
|
Post by nightmares on Jan 2, 2019 8:30:33 GMT 1
Giel viszonylag hamar válaszolt. -Sans parancsnokra szükségem van a bányáknál, Franra meg a seregnél. -jelentette ki, amire Sans elmosolyodott, hogy nem kell több Erő dologra vadásznia. -Stromm fog magával menni.
Stromm nem örült ennek túlságosan, de ennek nem adta jelét. Stromm, Grodin és Giel még beszélgettek, de Sans elment Carllal arra a helyre, ahol a megérkezésükkor a legtöbb cortosis-t észlelték.
-Szóval itt lesz a bánya? -kérdezte Carl. -Nagy eséllyel igen, de ebben a kis faluban rengetegen laknak, meg pár épületet le is kellene bontani a bányához. -mutatott nagyjából 30 házra Sans. -Azt hiszem ehhez kérnünk kell egy engedélyt a szektorkormányzótól.
-Vagy kereshetünk egy másik bányát. -javasolta Carl. Sans előhúzta a Sotanaxon is használt adattábláját. -A jelentések szerint itt a legtöbb a cortosis. -Carl a sisakon keresztül nehezen látta, hogy mit ír a jelentéseknél, de azt látta, hogy tényleg ott van a legtöbb cortosis. -Még végezhetünk egy-két vizsgálatot a bolygón, de nem hinném, hogy találhatunk még egy ilyen helyet. -Értem. Most mit fogunk tenni? -Visszamegyünk Gielhez. -adta ki a parancsot Sans, majd pár percen belül már el is indultak.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 2, 2019 12:45:25 GMT 1
A klónok induláshoz szedelődzködtek. Grodin még elrendezte Giellel, Sanssal és Frannal az adminisztratív teendőket és megígérte, hogy hamarosan intézkedik a szükséges bejelentések és közlemények ügyében. A cortosis bányát és a lothali Jedi Templom alatti járatokat biztonsági zónának nyilvánították, ahová csak az EGB Giel, Sans és Fran, valami a polneyei specialisták által megnevezettek léphettek be.
Stromm eltűnt egy időre, majd összeszedte a dolgait, elköszönt Gieltől és sietett, hogy még elérje az utolsó, az űrállomás melletti transzportot.
Grodin még felvette Fran jelentését a sotanaxi eseményekről, utána pedig tájékozódott a Vezérkarnál, hogy hogyan haladnak a többi diplomáciai tárgyalással kapcsolatos előkészületek. Elbúcsúzott Cybiltől akit az Első Rend máshová vezényelt, végül az egyik, az űrállomás egyik dokkja mellett pihenő EGB-csillagromboló medikai részlegén meglátogatta Aranjit.
- Egyelőre megfigyelés alatt tartjuk, uram - magyarázta a klónok vizsgálataiért felelős tudós, egy Umak Leth-klón. A mérőműszereink szerint Erőérzékennyé vált, bármi is történt vele odabent, ahol maguk jártak. Egyszerre mérünk nála magas sötét és világos oldali kapacitás és telepatikus pszchi-energiákat. - Sajnálom, Főnök, én csak segíteni akartam - pillantott bocsánatkérően Grodinra Aranji. - Már elkezdtük a kezelését a szérummal, amit a lothali lakosság nagy részén is használtunk, beleértve az uralkodójukat, hogy tompítsuk az Erőérzékenységüket - magyarázta Leth. - De egyelőre úgy tűnik, rezisztens rá. - Meg fogsz gyógyulni, Aranji - veregette meg spectech társa vállát Grodin, de annak szemében furcsa fény villant. - Nem is tudom, Főnök... ez nagyszerű lehetőség... első kézből tanulmányozhatom az Erő természetét... rengeteg ötletem van kísérletekre. Mondjuk, nem mindegyik végződik az életben maradásommal.. - A következő Aranji - klón nem lenne erőérzékeny, így nem nyernénk túl sokat vele, ezt gondolom belátod... - morfondírozott a Főkormányzó. - Egyelőre intézkedem, hogy Zavrik visszavigyen Polneyera. A Klón Tanács majd dönt a sorsodról. Ilyen még egyetlen polneyei klónnal sem történt... - Szerintem egyszerű halandóval sem sokszor... - ingatta a fejét Aranji - a leginkább hasonló, amit láttam, az volt, amikor az eredetid megfiatalította Wenthar császár. De én egyrészt nem érzem magam fiatalabbnak, másrészt ő meg nem vált Erőérzékennyé... - Különös dolog - biccentett Grodin. - Meglátjuk.
A csillagrombolója hídjára lépő Főkormányzó azonnal jelentést kért. - Folett Főadmirális megérkezett az Ershanra, a Hapes ügyében még várunk Il-Raz kormányzó visszajelzésére a tárgyalások előrehaladásáról, és a nagai küldöttségre is várunk még Bastionon - foglalta össze a helyzetet Aban kapitány. - Rendben... készüljenek fel az indulásra! Cél a... - adta volna ki a parancsot a Főkormányzó, amikor egy tiszthelyettes lépett elé. - Uram, jelentések érkeztek az Első Rend határvidékéről! Sürgős!
A Főkormányzó egy pillantást vetett a jelentésre. - Ez gyorsabban eszkalálódni fog, mint gondoltam... - mormogta végül. - Nos, rendben. Irány vissza a Cosrára!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 26, 2020 22:02:32 GMT 1
Giel császár, pontosabban új címének megfelelően Giel szektorkormányzó a trónján üldögélt, és egykedvűen forgatta birodalma, pontosabban egy nagyobb méretű birodalom, az Egyesült Galaktikus Birodalom főszektora fejlődéséről szóló jelentéseket. Már hosszú idő eltelt azóta, hogy Lothal - avagy jelenlegi nevén Calim - és környéke az EGB részévé vált, és bár Giel és stábja éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy a számukra megnyíló új lehetőségekből minél többet kiaknázzanak, a szektor nem igazán tartott lépést az EGB többi részével.
Giel megcsóválta a fejét, amikor a trónterem - vagyis inkább szektorkormányzói fogadóiroda - ajtaja feltárult, és Sans parancsnok - vagyis immár a főszektor Planetáris erőinek parancsnoka tábornoki rangban - lépett be. Fekete egyenruháján még jól kivehetően voltak a por- és koszfoltok, amik arról árulkodtak, hogy nemrég ismét kedvenc elfoglaltsága, a beomlott bányajáratok statikai ellenőrzése és kijavítása kötötte le idejét.
- Á, jöjjön csak, barátom - intett az EGB veterán tisztjének Giel. - Hogy állnak a dolgok a külső aszteroidaövben és a felszíni bányákban? - Új teléreket tártunk fel, de megfelelő szilárdságú tartóelemek és duraplaszt oszlopok nélkül állandóan beomlanak a járatok itt a felszínen is, és a külső öv aszteroidáin is - tárta szét a karjait Sans. - Már többször megsürgettem a Corporate-szektor vállalatait, hogy szállítsák le, amit rendeltünk - vágott elégedetlen arcot Giel. - Sajnos úgy tűnik, az az undorító Il-Raz kormányzó ott tesz keresztbe nekünk, ahol csak akar. A Corporate minden vállalata felárral és lehetetlen szállítási időkkel biztosít nekünk gépeket és alapanyagokat. Már többször jeleztem a Főkormányzó és a Planetáris Főparancsnokság felé, de egész egyszerűen egyelőre nem tudunk máshonnan rendelni, mint a Corporate-főszektorból. Cosra azt mondja, túl drága lenne átszállítani mindent a galaktikus síkon kívül, a köztársasági területek megkerülésével. A Hutt-űrben települő új vállalatok pedig ugyanúgy áraznak, mint a Corporate... a zsebükben vannak.
- Ha nem tudjuk beindítani a cortosis kitermelő üzemeket, akkor nem lesz bevételünk... viszont ha nincs bevételünk, nem tudunk fizetni az alapanyagokért, amik ahhoz kellenek, hogy végre beindítsuk a cortosis üzemeket... - foglalta össze a nyilvánvaló gazdasági dilemmát Sans tábornok. - Talán vissza kellene hívnunk valami külső befektetőt, vagy másik céget... - A Vezérkar egyelőre nem engedi - rázta a fejét Giel. - Katonai szállítmányokat ígértek, de meg kell indokolnunk, mire kell. Az új bázisok nélkül nem érkezik annyi plusz anyag, amivel felépíthetjük a bányákat is.
- Akkor felveszem a kapcsolatot Strommal - biccentett Sans. - Már egészen a felderítési zóna legvégén jár, egy Kaiyou nevű rendszerben. Az utolsó jelentése szerint különös, nagai feliratú romokat és egy nem sokkal ezelőtti nagai expedíció táborának maradványait találták. Megkezdték a feltárást. - Jobban örültem volna még néhány benépesíthető bolygónak - sóhajtott fel Giel. Hiányzott neki a mélyűri felderítő tiszt, akivel elsőként barátkozott össze az EGB-sek közül, még császárként. Remélte, Stromm hamarosan hazatér. - És mi hír a Draco-rendszerből? Ott nem lehet új telepeket kiépíteni? Új gyárakat?
- Nem igazán, sajnos - rázta a fejét Sans sajnálkozva. - Carl parancsnok és a Halálosztagosok még mindig nem fejezték be a főbolygó föld alatti járatainak és barlangjainak átkutatását, valamint a légköri viharok miatt még mindig nem sikerült eljutniuk a bolygó holdjára sem. Carl parancsnok nagyon aggasztónak találja, hogy az eredeti, dragan populációnak nyoma veszett. Holttesteket, tetemeket sem találtak. Viszont már megérkeztek az első menekülteket szállító transzportok, akik a Corporate-szektor és a Vaynai-térségét érintő Yuuzhan Vong támadás miatt váltak hontalanná, és nem akarnak a Köztársaságban, vagy a Corporate alatt élni. De egyelőre táborokban vannak elhelyezve.
- És mi a helyzet a flottával? - kérdezte most Giel a homlokát ráncolva. - Hiába építünk új kolóniákat és mélyűri bázisokat, ha nem tudjuk megvédeni őket a kalózoktól, űrvikingektől, és így tovább... - Fran jelenleg is a Mélyűr Kilencen van - utalt a rendszer szélén lévő hatalmas, eredetileg kereskedelmi célú űrállomásból hajófelújító dokkolóplatformmá alakított bázisra Sans, miközben saját adattáblájával konzultált a részletek miatt. - A legutolsó... jelentése szerint... á igen, meg is van... a hajók fele még mindig dokkokban áll. Működőképesek, de nincs elég önkéntes és sorozott a legénységhez. A Polneye pedig nem tud elegendő klónt küldeni... a saját klónüzemünk végleges üzembe helyezéséhez pedig... - Igen, tudom, ahhoz is alkatrészek és alapanyagok kellene - sóhajtott fel Giel. - Kár, pedig jó lenne egy saját flotta végre. Il-Razt múltkor ledorongolta a Főkormányzó, ő nem fog próbálkozni semmivel, de aggódom emiatt az Első Rend miatt. Ha az új Főinkvizítor úgy dönt, számára is... kulturális értékkel bír Lothal, és megjelenik itt pár tucat csillagrombolóval, mivel fogom megkérni arra, hogy viselkedjen tisztességes vendég módjára, és ne csináljon saját minibirodalmat az otthonunkból, ha üresen állnak a hajóink? Ráadásul a flotta felét elvitte Stromm és Carl... egyáltalán hány hajója maradt Frannak a rendszerben, Sans?
- Úgy ötven... - húzta el a száját amaz. - A Victory-kat és a cirkálókat is beleszámítva. De a védelmi platformok és az új orbitális lövegek szerencsére működnek. - Hát az nem sok - hümmögött Giel. - Már csak az kéne, hogy...
Nem fejezhette be mondanivalóját, mert felvijjogott valahol egy riadójelzés. - Remélem, nem egy újabb bányajárat... - mormogta Sans és a komjáért nyúlt volna, de ekkor már felvillant Giel asztalának beépített komján is a bejövő hívás.
- Itt Giel kormányzó, tessék. - Felség... őőő... mármint uram. Kormányzó úr. Sürgős bejövő hívása van Fran flottatábornoktól a Mélyűr Kilenc állomásról! - No, emlegetett... - pillantott Giel Sansra. - Kíváncsi vagyok, mi történik odakint... kapcsolja csak, fiam, a tábornokot!
A trandoshai zöldes arca azonnal megjelent a Giel asztalába épített komon. A kormányzó intett Sansnak, hogy jöjjön át az íróasztal másik oldalára, hogy ő is jól lássa. Fran mögött robbanások és rázkódás jelezte, hogy valami nincs rendben. - Megtámadtak minket, Felsszég! - öltötte ki villás nyelvét a trandoshai. - Legalább háromssszássz vadászgép! Kék-fehér fessztészűek! korvettjeik isssz vannak, meg ágyúnasszádok! - Nocsak... miféle kalózok ezek... - értetlenkedett Giel, mire odakint is megrázkódott, majd felrobbant valami, Sans és Giel pedig a kormányzói épület ablakán kinézve jól látták a fehér alapon kék csíkos, valamiféle hatágú, csillagra emlékeztető sziluettet viselő X- és E-szárnyúakat, amint lecsaptak a fővárosra. - Mi a... - motyogta Sans.
A komból Fran eltűnt, majd némi statikus zörej és zavarásra utaló sercegés után egy humanoid, idősebb férfi arca jelent meg a képernyőn. - Üdv, Lothal áruló birodalmi pribékjei - jelentette be. - Ez itt az Új Ellenállás, én pedig Tycho Celchu tábornok vagyok. Eljöttünk értetek, hogy megbosszuljuk árulásotokat! - Ez nem EGB-s, és nem köztársasági frekvencia... és nem is Sith - próbálta leolvasni a jel jellemzőit Sans, miközben Giel Celchuval nézett farkasszemet. - Mit akarnak tőlünk? - kérdezte végül. - Mit vétettünk maguk ellen? - Tömeggyilkosok vagytok és árulók! - sziszegte Celchu. - Ti lesztek az első birodalmi erősség, amit felperzsel az Új Ellenállás... hava nagila! Éljenek Alderaan Fényei! A kép megszűnt, a robbanások pedig folytatódtak. - Na jó - emelkedett fel a trónszerű székről Giel - Elég a bohóckodásból. Minden egységet riadóztatni! Próbáljanak üzenni a Főkormányzónak! Jelezzék a Vezérkarnak, hogy támadás alatt állunk! - Átmegyek a planetáris védelmi központba - biccentett Sans eltökélten. - Kiderítjük, hogyan jutottak át ezek a külső védelmi gyűrűn. Aztán elsöpörjük ezeket a Lázadókat. - Remélem is, tábornok - nyugtázta komoran Giel. - Remélem is, vagy pedig ez lesz a karrierünk legrövidebb ütközete...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 16, 2020 15:25:08 GMT 1
A Calim fölött elvaduló űrcsatában az Ellenállás fürge és tapasztalt vadászgépei órák alatt rendet vágtak a helyi védők szedett-vedett, és kevésbé edzett pilótái által vezetett gépei között. Fran és Sans tábornokok minden lehetőt megtettek, és a lehető legoptimálisabb módon használták ki a rendelkezésükre álló erők kapacitását, de ez kevés volt a gerillataktikákhoz szokott, jól adaptálódó ellenálló ászpilótákkal szemben. Temmin „Snap” Wexley bedöntötte az X-szárnyúját, és elsuhant két régimódi TIE hasa alatt. A hátánál közeledő Alde Négyes pedig vörös lézersugaraival leborotválta a birodalmiak vezérsíkjait, mire a TIE-ok központi modulja irányíthatatlanul pörögve elsodródott valahová a csatamezőn kívülre. Testméreteiben a legendás Lázadó hős, Porkinsra emlékeztető Wexley dugóhúzóba vitte a gépét, miközben széles ábrázatán diadalittas vigyor jelent meg. – Szép volt, Snap! – hallotta az egymásköztiben az E-szárnyúakat vezető Syal Antilles hangját. – Vigyázzatok, újabb denevérek! A denevér a TIE-szériában, sőt, a ma létező összes vadászgépszéria közül a leghatékonyabbnak számító Defendereket jelentette. A három vezérsíkkal rendelkező, megduplázott tűzerejű, megduplázott gyorsaságú és védőpajzzsal, illetve első osztályú hiperhajtóművel rendelkező denevérek minden létező harcmezőn halálos ellenségnek számítottak. A calimiak változatai azonban úgy tűnt, nem nőttek fel a hírnevükhöz – nem elég, hogy a pilótáik úgy kormányoztak, mintha soha nem ültek volna pilótafülkében, de a gépeik is úgy festettek, mintha a Második Halálcsillag romjaiból hegesztették volna újra az alkatrészeiket. A birodalmiaknak bizonyára megvolt a technikájuk hozzá, hogy új Defendereket gyártsanak, és a tervrajzok most ott ültek Giel kormányzó helyi védelmi egységeket okádó, gyorsgyártó üzemeiben. Wex olvasott néhány jelentést az astoriasi hajógyárról, ahol hasonló gyorsasággal állították össze a védelmi erőket, amikről persze később kiderült, hogy képtelenek kiállni a hivatásos gyártók által összerakott, kompetens szakértelemmel megépített ellenséges gépekkel szemben. Hogy egyáltalán megpróbálkoztak az elfuserált módszerrel, az a helyiek elkeseredettségét bizonyította. Celchu tábornoknak igaza volt – a rajtaütés gyorsan és hatékonyan zajlott. Mielőtt a birodalmi erősítés megérkezik, a Calim szabaddá válik, és az Ellenállást támogató szövetséges erők pedig segítenek majd fenntartani a bolygó függetlenségét. A birodalmiak úgy tűnik, nem igazán, törődtek ezzel a névtelen, kis rendszerrel, különben eddig már régen csillagrombolók lepték volna el a csatamezőt. Wex mellett zöld lézernyaláb süvített el, mire azonnal oldalra húzott az X-szárnyúval. Szűk fordulót leírva szembefordult a felé közeledő denevérrel, és néhány jól irányzott lövéssel felszaggatta a központi modulját. A pilóta ordibálva, sisakját leverve szívódott ki az űr halálos vákuumába, miközben Wex gépe elsuhant hangtalanul kapálózó torzója fölött. – Alde Vezér, itt Celchu tábornok! – reccsent meg az interkom. – Azonnal térjenek vissza a cirkálókhoz, védekező pozíciót felvenni! – De hát nyerésre állunk, uram! – kiáltott vissza a csata mámorától felvillanyozott Wexley, miközben két újabb áldozatát tette harcképtelenné. – A birodalmiak erősítése megérkezett! – Wexnek feltűnt, hogy Celchu hangja kifejezetten gondterhelt. Megfordította a gépét, és már ő is látta a hajókat – és a jókedve azonnal elpárolgott. … Az Első Rend fekete, áramvonalas csillagrombolói sorban egymás után szakadtak ki a hiperűrből, mint parancsoló megjelenésű ragadozók, akik megelégelték a piti játszadozást. A rombolók csak érkeztek és érkeztek, pillanatok alatt ellepve a csatamezőt. Az Ellenállók vadászai és kisebb cirkálói a szétvert helyi védelmi erők között igyekeztek valamiféle összeszedett alakzatba rendeződni, hogy egy pillanatra kikerüljenek az azonnal életre kelő turbólézer-ütegek zöld halálnyalábjainak a hatósugarából. Az RSD Darkhawk fedélzetén álló stilizált sisakot viselő mandalóriai karba tett kézzel figyelte a plexin túl dúló ütközetet. Ötven frissen felszerelt, és a Hutt Űrben lezajlott csatákat már réges régen kipihent egység állt a rendelkezésére, hogy egyszer s mindenkorra elpusztítsa ezt a mindenhonnan újra felbukkanó, sokfejű hidraellenállást. Bár beletelt némi időbe, mire a hajóegységek parancsnokai összehívták a Hutt Űrben szétszóródott hajókat, illetve amíg Din Djarin eljutott a parancsnoki romboló fedélzetére, de itt voltak, és velük együtt itt volt az Ellenállás halálhörgése is. – Parancsok… uram? – pillantott rosszallón a híd közepén, barna köpenyében és impozáns sisakjában királyként pózoló fejvadászra a flotta megbízott parancsnoka, Zak Leritor. – Ezek az ellenálló-fajták mindig is nagy hangsúlyt fektettek az ártatlanok megmentésének hősies feladatára – recsegte a mandalóriai. – Az együttérzésük lesz a vesztük. Parancsolja meg Nebwua egységeinek, hogy bombázzák rommá a Calim fővárosához legközelebb eső falvakat! Leritor ezután már egy fokkal megbocsátóbban nézett rá. – Igen, uram. A Lázadók azonnal a segítségükre fognak sietni, akkor pedig egyenként leszedjük őket. Értesísük Giel szektorkormányzót? – Semmiképp! Így ő is elgondolkodik rajta, hogy milyen ára van a kudarcnak. – Érdekes, az EGB eddig nem folytatott ilyesféle megtorló akciót a szövetségesei ellen – dünnyögte Leritor. – De az Első Rend igen – érzékeltette a különbséget Djarin. – Erről jut eszembe, különutasítást is kaptam. Készítse fel a speciális alakulatokat a landolásra! Úgy tűnik, nagyobb hatósági felügyeletre van szükség a szektorban. … – Mégis mit jelentsen ez?! – háborgott Giel szektorkormányzó az irodájában, miközben odakint újra és újra felvillantak a fatörzs-vastagságú turbólézer-nyalábok, amelyek a környező falvakat és kisebb munkástelepüléseket szaggatták darabokra éppen. – Még jó, hogy nem a fővárost lövetik! – A pajzsokat már rég felkapcsoltuk – figyelmeztette Sans tábornok holoképe. – Elejét kell vennünk, hogy az ellenállók szimpátiát kelthessenek a helyi lakosság körében az ügyük iránt – magyarázta a mandalóriai parancsnok holoképe. – A lázadásnak még az írmagját is el kell tiporni. – De hát így az irántam való szimpátia tűnik el! – csapott az asztalra Giel. – Elvesztem a munkásaimat, beomlanak a bányák! – A bányák így is úgyis… beomlanak – sistergett fel egy pillanatra a mandalóriai holoképe. – Az Első Rend majd kárpótolja az anyagi veszteségeit, Giel kormányzó. A harcot pedig bízza ránk. – azzal a kép elenyészett. – Hiba volt szólni – csóválta a fejét az egykori császár. – Az biztos, hogy ezután nem közösködöm az Első Renddel! Mi ez? – Egy adás, uram – jelentette a Giel-féle halálosztagosok egyike. – Mindjárt… sikerült, uram. Az Első Rend gravitációs tértorzítói és az állandó zavarás miatt azonban még így is zavaros… – Halljuk! A halálosztagos beütött valamit az asztal oldalán levő panelbe. Hamarosan egy magas nő hosszú, övvel átfogott kabátot viselő, nyilván korábban felvetetett holoalakja jelent meg. – Figyeljetek nagyon szorosan, mert csak egyszer fogom elmondani! – recsegte kezében apró sugárpisztolyt szorongatva. – A nevem Syal Antilles az Ellenállástól! Nem a Vörös Ellenállás, őket is ki kell irtani mert erőszakos, terrorista banda, hanem az igazi! Amit mi képviselünk, az a szabad akarat és a totális szabadság! Mondj nemet a terrorra! Éljenek Alderaan Fényei!!– Remélem, elfogták az adást! – Igen, uram. Az ellenállók ennek ellenére tovább sugározzák. – Figyeljenek nagyon szorosan, mert csak egyszer fogom elmondani… Syal Antilles az Ellenállástól…– Helyes - állt fel a székéből Giel. - Nyomoztassa le a forrást, és értesítse a bombázó flotta parancsnokát... akkor legalább nem a civilek lemészárlásával foglalkoznak majd.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 18, 2020 13:45:06 GMT 1
Sans tábornok éppen a kormányzói palota egyik, biztonsági okokból lezárt, az Első Rend minden folyosón és sarkon ott posztoló különleges osztagosai által védett szárnyának apró szolgálati helységében készülődött az indulásra, amikor jelezték neki, hogy vendége van. A hajdanvolt bányaállomás parancsnok még egykedvűen behajított néhány, a járatok megerősítését és az omlásveszély elhárítását tárgyaló holo-szakkönyvet a hátizsákjába, majd odalépett az ajtóhoz és aktiválta a fali panelen a nyitó algoritmust. - Carl! - Sans éppen hogy csak nem ölelte meg a belépő Halálosztagos parancsnokot. - Már azt hittem, megint valamelyik karót nyelt cosrai adjutáns lesz az, hogy megsürgessen. - Hmpfhh skrzrrr hmfpr grtzrr - válaszolta Carl, majd Sans értetlenkedő fejrázását látva bocsánatkérő biccentéssel a sisakjához nyúlt, és átállította belső, kódolt csatornáját normál, külső kommunikációra. - Elnézést, uram - szabadkozott. - Csak jelenteni akartam, hogy visszatértünk a Draco-rendszerből, és a Halálosztag készen áll a következő bevetésre. - Erre azt hiszem, már akkor rájöttem, amikor belépett az ajtón, Carl - csóválta meg a fejét Sans. - Más valami? - Igen... skzht - recsegett egy pillanatra Carl hangja, mintha a bajtársaival konzultált volna. - Instrukciókat akartam kérni, uram. Az Első Rend erői felváltottak minket Dracon, de nem tájékoztattak a következő missziónkról. És ráadásul a Mélyűr Kilencen sem tudtunk segíteni... - Velem jönnek az Ismeretlen Vidékre, Carl - magyarázta Sans. - Átvezényeltek a Vezérkar utasítására, hogy egy új konstrukciós nagyprojektben vegyünk részt. Hatalmas a nyersanyagigénye... állítólag - Sans tekintete egy pillanatra a távolba révedt, majd megrázta a fejét. - Egyszóval, sokat kell majd bányászni. Csak azt sajnálom, hogy ez a küldetés balul sült el. Rengeteg gond és teendő van még a cortosis-bányákkal, ráadásul az Első Rend most bevonult a Lázadók támadásai miatt, és elkezdték átvenni a hatalmat... saját helyőrségeket építenek, pontosan, ahogyan szegény Giel előre megjósolta. - Sajnálom, uram - ingatta fekete páncélsisakos fejét a Halálosztag parancsnoka. - Már csak... tudja, Fran tábornok miatt is. Talán, ha hamarabb visszatérünk Dracoról, akkor segíthettünk volna az űrállomás védelmében. - Ne hibáztassa magát, katona - veregette meg Carl vállát baráti gesztussal Sans. - Úgy hallottam, Fran akár még fel is épülhet. Igen csúnya sérüléseket szerzett, amikor a Mélyűr Kilencről való evakuálás során a Lázadó vadászok csapdába csalták a siklóját, de még néhány hét bacta kezelés, és újra lábra állhat. Addigra ugyanis visszanőnek a lábai. No meg a karjai is. - Ilyenkor irigylem a trandoshamokat és a többi hüllőnépséget - jelentette ki némi gondolkozás után Carl. - Nincs szükségük prosztetikumokra, kibernetikus toldásokra... ami pedig a küldetést illeti, uram... - Carl vizorja egy pillanatra ezüstösen megvillant. - Megtiszteltetés, hogy Önnel tarthatunk. A Halálosztag büszke rá, hogy alakulatunk majdnem ötven éves történelme alatt többször is részt vehettünk... hasonló konstrukciós projektek és a rajtuk dolgozó VIP személyek... biztosításában. Ha szabad ilyet mondanom. - Akkor jó - biccentett Sans és visszafordult a bőröndjéhez, hogy folytassa a pakolást. - Azért indulás előtt még megpróbálok bejutni Giel császárhoz... mármint szektorkormányzóhoz, és beszélni vele. Szegény ki sem mozdul a hajdani trónterméből, amióta a Lázadók lecsaptak és az Első Rend megérkezett. Csak azt ismételgeti, hogy “a Főkormányzó nem ezt ígérte”. - Nem szerencsés dolog meghazudtolni egy olyan főtisztet, mint a Főkormányzó, uram - vetette ellen Carl. - Bizonyára ők tudják, mi a jó a Birodalomnak. - Tudom - sóhajtott fel Sans. - De akkor is sajnálom Gielt. Ráadásul állítólag hamarosan még rosszabb lesz… az Első Rend már azután nyomoz, hogy kapcsolatban állhatott-e a Lázadókkal, hogy ő állhat-e a meglepetésszerű támadás, vagy amögött, hogy tömegek dezertáltak innen a Mélyűr Kilencesre, miután a Lázadók kommandósai elfoglalták azt. Akár még be is börtönözhetik. Persze az Első Rend is tudja, hogy akkor nyílt felkelés törne ki itt... - Bizonyára kezelni tudják, uram - reccsent meg újra Carl egymásköztije. - Engedelmével, felkészítjük a hajóját. - Köszönöm - biccentett Sans, és visszatért a holokönyvekhez. - Lássuk csak... igen, ez az, ezt mindenképp elviszem... azt mondja, “Aszteroidamezők nyersanyagának tömeges kinyerése és nehézipari hasznosítása, különös tekintettel felrobbant bolygók maradványaira”... Eközben a sokat emlegetett rendszerszéli űrállomás, a korábban Lothal-Calim EGBs csatlakozásához vezető események nyitó helyszínének számító Mélyűr Kilenc központi irányítójában gyülekeztek az Új Ellenállás katonai vezetői, akik még az Első Rend beérkezése előtt nem sokkal, meglepetésszerű akcióval foglalták el az állomást a helyi, Fran tábornok vezette calimi védelmi milíciától. Odakint a széles kitekintőablakokon túl még láthatóak voltak néhány pillanatig az utolsó birodalmi támadógép-hullám nyomán kialakult közelharc robbanásai és roncsai, valamint a néhány távozófélben lévő birodalmi bombázógép halványuló hajtóműlángjai, és a bázisra visszatérő kék-fehér festésű Új-alderaani vadászok sziluettjei a hangárok irányában. Tycho Celchu tábornok, az Új Ellenállás vezetője éppen visszafordult volna az irányítót uraló központi, emelvényszerű terminálon villogó, a rendszer folyamatosan változó taktikai helyzetét mutató holotérképhez és a fölé hajoló Connix hadnagyhoz, amikor a terembe vezető nyitott turbolift megállt mögöttük, és a védelmi harcból visszatérő vadászosztagok parancsnokai, a vékony, hirtelenszőke ifjabb Syal Antilles és a nagydarab, bozontos Snap Wexley bevonultak a helységbe és megálltak a térkép másik oldalán, hogy végre kifújhassák magukat. Tycho végigmérte a párost. Syal máskülönben ívelt, holomanökenekével vetekedő szépségű homlokán véres, nyílt seb éktelenkedett, Wexley ruházata pedig több helyen is átszakadt és átizzadt. A mindig kifogástalan pilótaegyenruhát hordó Celchu elfintorodott a szagra, majd bajtársias arckifejezést erőltetett magára, és üdvözölte helyetteseit. - Kissé viseltesnek tűntök. Minden rendben ment odakint? - Ez már nem olyan támadóhullám volt, mint az első kettő, főnök - zihálta Snap. - Nem azok az ötven éves, helyi gyártású TIE- Defender relikviák és első szériás TIE bombázók, amiket valami Yavin előtti lerakatból ásott elő és reaktivált a helyi EGB-milícia... ezek már Első Rend felségjeles TIE -brutálok voltak, vagy mik, képzett pilótákkal. Legalább tizenöt gépet veszítettünk ellenük, mielőtt visszavonultak volna. Csak akkor tudtunk föléjük kerekedni, amikor rájuk fordítottuk a bázis gyorstüzelő, vadászelhárító plazmaütegeit is. - Vettük észre - törölte meg a homlokát Tycho. - Jó nagy tűzijáték volt innen is. - De komolyan, uram, ez most kemény volt - tette hozzá komoly arckifejezéssel Syal is. - És szerintünk legközelebb már csillagrombolókkal jönnek. - Akkor pedig bajban leszünk - tette hozzá Snap. - Nem kell aggódnia, parancsnok - biccentett a körszakállas, kövér férfi felé Celchu. - Épp a lehetőségeinket tekintettük át Connix hadnaggyal, amikor visszaérkeztek. Ott tartottunk, hogy készen állnak-e az indulásra azok a birodalmi hadihajók, amelyeket a rajtaütés eredményeképpen a bázis javítódokkjaiban zsákmányoltunk. - Na igen, a rajtaütés - horkant fel megvidámodó arckifejezéssel Wexley. - Látnotok kellett volna a bircsik arcát, amikor a rajtaütő rohamegységekkel egyszer csak megjelentünk itt, közvetlenül a zsilipjeiknél, amíg ők azzal voltak elfoglalva, hogy a többi rohamcsapatunk ellen küldözgessék az erősítéseiket és tartalékaikat a főbolygóra, vagy az aszteroidaövbe. Sosem felejtem el annak a trandonak a felháborodott gülüszemeit, meg ahogyan iszkolt innen, hehe… - Snap ezután Syal felé vigyorgott. - Azok után a kis toborzó beszéded csak hab volt a tortán, szépségem. És minden bizonnyal sikeresebb is, mintha az én szőrös ábrázatommal próbáltuk volna lázadásra bírni a helyieket, hehe... - Az igazat megvallva, az itt jelentkező önkéntesek számottevő része már az Első Rend bevonulása után elindult ide, még Antilles parancsnok felhívását megelőzően - szólt közbe okoskodó hangszínben Connix hadnagy, ujjaival tradicionális alderaani módon csigába csavart hajtincseit csavargatva, miközben Tychora sandított. - Mostanra a Bridger Lothali Önkéntes Zászlóalj elegendő létszámot állított ki ahhoz a lothaliakból, hogy szükség esetén akár az állomás teljes körű védelmét és üzemeltetését is át tudják venni. Ráadásul a velük érkezett technikusok segítségével fel tudtuk gyorsítani a dokkokban lefoglalt birodalmi hajók mozgásképessé tételét. Már vagy negyven hajó indítható azonnal a fregattok, cirkálók és Victory-k közül, a többi gyakorlatilag eleve űrrozsda-kollekció és nem éri meg hozzákezdeni sem a javításához. Az első beindításnál szétesnének, vagy leolvadna a reaktoruk - próbálta visszaterelni a beszélgetést eredeti, a két parancsnokhelyettes megjelenése előtti medrébe a tudálékos fiatal nő. - Na, hát ha van negyven hajónk és a maradék korvettek, akkor miért nem támadunk? - csapott a holotérkép színes fényein keresztül a terminálra Wexley. - Csináljuk azt, amiben a legjobbak vagyunk, és pörköljünk oda támadásban a bircsiknek! Szedjük össze az egész flottát és menjünk neki a Lothalnak, vagy az Első Rend valamelyik bázisának a hátuk mögött, amíg azok itt gyülekeznek a bázistól nem messze! Üssünk és ne fussunk, tudjátok - vigyorodott el a szakállas alak. - Ki tudja, talán ez lesz az utolsó szikra, ami ahhoz kell, hogy végre kirobbanjon az a nyílt felkelés odaát Lothalon... és akkor végre behívhatjuk a Köztársaságot és elmondhatjuk, hogy győztünk, ennyi. - Értékelem a lelkesedését, parancsnok - biccentett visszafogottan Tycho. - De nem ezt fogjuk tenni. Ehelyett evakuáljuk az összes mozgásképes, zsákmányolt hajót még azelőtt, hogy az Első Rend csillagrombolói szorosra zárnák a blokádot az űrállomás körül. Meg kell őriznünk ezt a hadizsákmányt, parancsnok... - Celchu összevonta a szemöldökét. - Egy meglepetésszerű mikrougrás Lothal felé a megmaradt csapásmérő erőinkkel éppenséggel jó ötlet is lehet... de szigorúan csak vadászokkal és elterelő műveletként. Ha az Első Rend azt hiszi, ismét fenyegetjük a főbolygót, talán visszafordítja arrafelé a rombolói többségét, és akkor mi itt könnyebben egérutat nyerhetünk a nagyobb hajókkal. - És képes lenne magára hagyni a Mélyűr Kilencet és az itt lévő lothali önkénteseket? - meresztett nagy szemeket szakálla mögül Snap a tábornokra, mint aki csak most értette meg teljes egészében elöljárója tervét. - És mi lesz velük? Mi lesz a harccal az Első Rend ellen? Mi lesz a helyiek megmentésével... és mi lesz, ha azok a csillagrombolók meggondolják magukat, és inkább az üldözésünkre indulnak? - Hadd szóljak közbe, Snap - érintette meg a férfi vállát barátságosan Syal, amitől a bozontos alak összerezzent. - Már eleget tudunk az Első Rend alkalmazott taktikáról az eddigi összecsapások alapján, amióta megjelentek itt a rendszerben. Folyamatosan küldjük a taktikai adatokat Új-Alderaanra is. - És ezek az adatok azt mutatják, Wexley parancsnok - tette hozzá Connix -, hogy erősen valószínűtlen az, hogy üldöznének. Az elemzésünk és a menekült önkéntesek jelentései is azt támasztják alá, hogy az Első Rend már most is csak sporadikus erőket koncentrál a blokádunkra. Inkább Lothal megszállásával és a telepek, bányák ellenőrzésével vannak elfoglalva szerte a rendszerben, hogy megakadályozzák a további dezertálásokat ide az űrállomásra. Jó eséllyel futni hagynak minket. - Arról nem is beszélve, hogy nagy szükségünk van azokra a hajókra - jegyezte meg Tycho is. - Némi átépítés után ez a flotta lesz az Új Ellenállás saját űrhaderejének magja, az Új-Alderaani Önvédelmi Erőktől függetlenül. És akkor legközelebb már bármilyen célpontot támadhatunk velük, nem leszünk lekorlátozva a hazai gazdasági elitünk üzleti érdekei miatt. - Ja, hogy erről van szó - horkant fel Wexley, egy pillanatig sem rejtve véka alá felháborodását az elhangzottak miatt. - Stratégia, lopott hajók, kémkedés, adatgyűjtés, gazdasági érdekek, mi? Tulajdonképpen nem is érdekel itt senkit a lothaliak sorsa, nemdebár? Csak egyszerű bircsik ők nektek, a civilek is, az önkéntesek is, akik idejöttek, hogy velünk együtt harcoljanak elveszített függetlenségükért, ahogyan a nagyszüleik tették több, mint ötven éve! Feláldoznátok őket... mind egy szálig! - Ne ragadtassa el magát, Wexley parancsnok - keményedett meg Tycho Celchu hangja, és megtámaszkodott a holoasztalon. - És ne is haragudjon, de alapvetően igen, pontosan ez a tervünk. Ezek itt - mutatott körbe - valóban mindannyian áruló, népirtó birodalombérencek. Összeálltak korábban mindenkivel, akikkel nem szégyelltek... jedikkel, meg a hozzájuk hasonlókkal. Most éppen a Birodalommal… hiszen éppen ezért választottuk ezt a célpontot az elején, nem emlékszik? Most pedig megtapasztalják az áruló lothaliak, hogy milyen az, amikor a Birodalom beáldozza és összezúzza saját, tétlenkedő szövetségeseit. Ezt akartuk demonstrálni ezzel a bevetéssel mindvégig. - Akár fogalmazhatnánk úgy is, hogy végig ez volt a terv - mosolyodott el alamuszin Connix hadnagy. - Egy átverés volt az egész? - markolt a hajába lemondóan Wexley és pilótatársára nézett. - Még a te felhívásod is, Syal? Nem volt más, csak egy csapda? - Sajnálom, Snap - igazította meg a haját a nő, miközben letörölt némi vért a homlokáról. - Fel kellett mernünk a helyi civil lakosság... agitációs potenciálját és az Első Rend megjelenésére adott válaszreakciójukat. Ezek értékes információk a Köztársasági Hírszerzés számára is, nem csak nekünk. Most már tudjuk, hogy bár az Első Rend az EGB új elitegysége, egyben talán a legkevésbé elfogadottak is a saját lakosságuk körében. Ezelőtt, beleértve a generisi eseményeket is, elképzelni sem tudtuk, lehetséges lehet-e egy masszív, önszerveződő, alulról jövő felkelés az EGB által megszállt területeken, amennyiben háború törne ki a Köztársasággal. De most már egyre inkább számolunk vele, ironikus módon pont az Első Rend túlzott válaszreakcióinak köszönhetően, pedig éppen az ő feladatuk lenne megakadályozni ezt. Mégis, bárhová bevonulnak, ott úgy tűnik, elidegenítik maguktól a lakosságot. - És azt se felejtsük el - jegyezte még meg Celchu neheztelő hangon -, hogy ezek a helyiek... nos, mégsem alderaaniak. Nem olyanok, mint mi... nem Kiválasztottak. Nem mentek át azon, amin a mi népünk. Talán ez majd most... megtisztítja őket és évtizedek múlva hasonlatossá válnak hozzánk és követik majd a mi igazságunkat. - Nagy ügy... - gesztikulált indulatosan Wexley. - Én sem vagyok alderaani. Syal sem az. Mégis itt vagyunk. - Az más, parancsnok - erőltetett lekezelő mosolyt az arcára Connix. - Maguk... nagyrabecsült szövetségesei az ügyünknek. - Hát jelenleg inkább érzem magamat vásári mutatványos gungannek, mint értékes szövetségesnek - fordított hátat a társaságnak Wexley. - Inkább megyek és előkészítem az öngyilkos elterelő műveletemet Lothal ellen, amíg ti mind elhordjátok a drágalátos, kiválasztott alderaani irhátokat a hadizsákmánnyal együtt. - Nézzétek el neki - pillantott sóhajtva a kicsörtető férfi után Syal Antilles, majd kicsit megtántorodott és elnézést kérően, elfehéredve rájuk pillantott. - Nem véletlenül Snap a beceneve. - Viszont ha megbocsátotok, jelentést kell írnom. - És nézesd meg a fejed, Syal - tette hozzá aggodalmas arccal Tycho. - Apád megöl, ha bármi bajod lesz. Connix hosszan, fintorogva nézett a távozók után, majd csak akkor fordult vissza Celchu felé, amikor az irányító liftje már messze járt. - Goyim - jegyezte meg végül lekicsinylően a fiatal nő. - Remélem, tényleg hősként hal meg az a kövér pacák. Az ilyeneket lövik ki elsőként a TIE-ok, nem? Celchu elhúzta a száját. - Ne légy rosszindulatú. A pilóták már csak ilyenek, kedvesem. Nagy test, nagy hang. - Tudod, tábornok, hosszú távon akkor sem harcolhatnak mellettünk - folytatta Connix. - Ők sem a kiválasztott nép tagjai. Nem olyanok, mint mi. Tisztátalanok. Nem az Égiek gyermekei, mint mi. Jobban tennénk, ha az új flottát már önállóan töltenénk fel... a mi népünk, a mi ügyünk, a mi hadseregünk. - Ez a Thul-társaság agendája, hadnagy, és jól ismerem - rázta meg a fejét Tycho. - Crevasse Kanyonjainak Bölcsei és a többi maszlag. A Hazatérésről, Alderaan rekonstrukciójáról, a Szent Rendszerről, a függetlenségről, a saját önvédelmi erőről... és a saját bolygópusztító fegyverről. - Soha shoa, saját rakéta - mantrázta egyetértően Connix, de Tycho megrázta fejét. - Sajnálom, hadnagy, de amíg a hazánkat olyanok irányítják, mint az Organa-, Omas és Penes-családok, ennek nincs jövője. A Bölcsek Tanácsa világosan elvetette a thulisták javaslatát. Új-Alderaan az otthonunk, az Új Ígéret Világa, de csak a Köztársaságban betöltött aktív tagság és politikai szerep tudja szavatolni a biztonságunkat, ehhez pedig szét is kell szóródnunk a Köztársaságban, nem élhetünk egyetlen helyen. Az Új Ellenállás pedig népünk kiterjesztett karja és ökle, de a határokon kívül. - Elohim almonim - mormolta ó-alderaani nyelven Connix, majd szomorú arccal pillantott Celchura. - És ez Önt kicsit sem zavarja, tábornok? Nem vágyik rá, hogy a népünk... újra hazatérjen és szabad legyen? - Én már csak bosszút akarok - bámult maga elé sötéten Tycho. Sithek, jedik, birodalmiak... bárki, aki kicsit is felelős azért, ami szegény, drága Winteremmel történt... szenvedjenek, pusztuljanak... és minél több hajót szerzünk meg, annál több szenvedést tudunk majd velük okozni... mit is mondott, hadnagy, mi a neve annak a bolygónak, amit a bázis komputerében találtunk? Ahonnan nem tértek vissza a lothaliak mélyűri felderítői? - Öhm... máris - Connix úgy nézett Tychora, mint aki legszívesebben valami teljesen mást mondana, de aztán győzött a függelem. - Kaiyou. Jó messze van. A hutt űr magasságában. - Az nem baj, annál jobb - biccentett Celchu tábornok. - Ott majd fel tudjuk készíteni a hajókat a következő akcióra. Kik a kijelölt keretlegénység parancsnokai? - Lihnn és Gather őrnagyok, uram - biccentett a nő. - Kiváló - nyugtázta Tycho. - Ők jól kiismerik magukat a huttok területein is. Készüljenek fel az indulásra. Addig én jelentek a szenátor asszonynak a helyzetről és ellenőrzőm, hogy Antilles parancsnok üzenete is rendben kiment-e Wedge-éknek. - Értettem, uram - tisztelgett Connix, és megvárta, amíg Tycho is elhagyja az irányítót. Csak azután állt neki megfogalmazni saját, titkos jelentését feljebbvalóinak, a Thul-társaság bölcseinek. Végül is, gondolta, ha már mindenki mindenfelé jelentget, ő miért ne tehetné.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 30, 2020 14:26:53 GMT 1
Giel fel alá járkált az apró egészségügyi helyiségben, amit a Kormányzói Palota pinceszintjén alakítottak ki. Vele szemben egy kifejezetten hüllőknek kialakított, tágas bactatartályban ott lebegett bajtársa, Fran tábornok, a rendszer védőinek trandosham parancsnoka már az EGB előtti idők óta. A súlyosan sérült idegen végtagjai természetellenesen vékonyak és csökevényesek voltak, de napról-napra nagyobbak, ahogyan menthetetlen, a siklója kilövésekor leszakadt végtagjait, vagy azok csonkjait a calimi orvosok inkább eltávolították, hagyva hogy a hüllőszerű fiziológia megtegye a magáét, és azok lassan, de biztosan elkezdjenek visszanőni. Még hosszú idő volt hátra ahhoz, hogy Fran önerőből ki tudjon mászni a tartályból, de már eszméleténél volt alkalmanként, a fejére erősített légzőcsuklyába épített kommunikációs modulátornak köszönhetően pedig immár kommunikálni is tudott a látogatókkal.
- Te megmondtad... - sóhajtott fel Giel, miközben egyik kezével tradicionális, régi királyi kardját markolta olyan erővel, hogy elfehéredtek az ujjai. - Te már az elején megmondtad, Fran, hogy ne bízzak a Birodalmiakban... - Te vagy asssz uralkodó, Giel... én csak.. tanásszot adtam - sziszegte sárgás hüllőszemeit kinyitva Fran. - De mosszt már késsző, asszt hiszem... - Nevekre van szükségem, Fran - állt szembe most a tartállyal Giel. - A testőrségemből, a régiek közül, megbízható nevekre. Akik egy utolsó akcióra eljönnek velem. Bármi is a feladat. Talán jóvá tehetem még mindezt, hogyha még egyszer beszélek a Főkormányzóval... ő értelmes, tisztességes embernek, azaz klónnak tűnt. Talán csak egyszerűen nem tudja, mi folyik itt, hogy mit csinál az Első Rend.
- Túl ssszokszor... árultuk el őket... - sziszegte lemondóan a trandosham. - A Lásszadók nem fognak sszegíteni... elárultam őket Sszotanaxnál issz... mosszt bűnhödök. A bászisszt issz... át akartam játsszani nekik, de nem hallgattak assz adászomra, kilőttek... pedig elrendeltem a védelem nagy résszét... ki hinne nekünk esszek után... a Birodalmiak szem... a Lázadók szem... - Ezt bízd rám, bajtárs - kocogtatta meg a tartály üvegfalát Giel bátorítóan. - Most, hogy Sans, Carl, és mindenki más elmentek, nekem kell kézbe vennem az ügyet. Ezek az Első Rendiek semmivel sem jobbak, mint az az Il-Raz lett volna... meg kell mentenem Lothalt valahogy. - Megmondom, kikben bíssszhatsz a Tesztőrszéged tagjai közül - sziszegte halkan Fran, miközben küzdött, hogy ne veszítse el újra az eszméletét. Bactatartályban sokáig tudatnál lenni nagyon kimerítő és klausztrofób élmény volt, az automatika ennek megfelelően elkezdte a trandoshamnak lassan adagolni a következő adag szedatívot, de a hüllő egyelőre ellenállt neki. - De hogyan... fogssz... átjutni asssz őrökön?
- Ne aggódj, barátom - kacsintott Giel, majd kivonta fémkardját, másik kezével pedig ruhájának redőiből egy fénykardot húzott elő. - Csaltam egy kicsit. Már egy ideje nem szedem az Erő-szupresszánsokat. Az utóbbi időben alig vannak ysalamirik az őrposztokon. Úgy látszik, nagyon hozzászoktak a megszállók, hogy elnyomták a képességeinket... - Megsszállók - sziszegte Fran. - Sszok szikert, Felsszég.
...
Még aznap éjjel fekete overallos, a volt Calimi Királyi Testőrséghez tartozó férfiak és nők csoportja gyülekezett egy kisebb ház előtt, ahová titkos alagút vezetett a Palotából. Kisvártatva megjelent az ajtóban a tradícionális lothali csuklyás felöltőt viselő Giel egy fény- és egy fémkarddal. - Felség - térdelt le a testőrök vezetője. - Szolgálatodra állunk. Üzentünk a Lázadó sejteknek is, de nem állnak készen a támogatásodra, amíg nem nyilvánítasz egyértelműen hitet amellett, hogy Lothal a Köztársasághoz csatlakozzon. - Calim vagyunk, független rendszer, és az is maradunk... hogy az EGB tagjaként, vagy sem, az elválik, barátaim - hunyorgott a sötétben Giel. - Gyertek velem. Üzenjétek meg a Lázadóknak, hogy legyenek türelmesek, amíg visszatérek. Egy nyílt felkeléssel csak rosszabbra fordulna a nép sora... - Hová megyünk, Felség? - kérdezte a testőrök vezetője. - Ide - emelt fel egy apró holotérkép-megjelenítőt Giel, amely egy hegylánc középső részét mutatta jó néhány órányi siklóútra Calimvárostól. - A régi, felhagyott cortosis-bányába. - De hát ott nincs semmi - álmélkodott a tiszt. - Csak gyertek, és meglátjátok. Rajtaütésre készüljetek... - kacsintott Giel.
...
Már megjelentek a hajnali nap első sugarai, amikor a magányos, calimi jelzésekkel ellátott sikló megállt a cortosis-bánya, és a mögötte lévő titkos dimenziókapuk hálózatát őrző polneyei helyőrség barakkjai és kordonja előtt. Egy álmos spectech és két szürke zubbonyos flottakommandós posztolt a kapunál. - Giel kormányzó, nem értesítettek minket az érkezéséről - dörzsölte meg a szemét az ügyeletes tiszt. - Szeretném megtekinteni a feltárást - biccentett joviálisan Giel. - A belépéshez a Különleges Műveleti Erők főtisztje, vagy pedig a Főkormányzó személyes engedélye kell, uram - rázta meg a fejét a polneyei hadnagy. - Sajnálom, még az Első Rend egységeit sem engedhetjük ide engedély nélkül, ahogyan Önt sem.
Giel elmosolyodott és elhúzta a kezét a klón előtt. - Rendelkezem a megfelelő engedélyekkel. - Rendelkezik a... megfelelő engedélyekkel... - rázta meg a fejét a hadnagy zavarodottan. - Zendell, minden rendben? - lépett elő a kapu melletti apró őrposztból a flottaőrök egyike. - Persze, csak a kormányzó az, van engedélye... - hunyorgott még mindig a spectech klón. - Na, hát ha van, akkor engedjük be... - vont vállat a flottakommandós, és elindult a kapu erőterét deaktiváló terminál felé...
És csak úgy megszokásból, futtában vetett egy pillantást a mellette lévő konzolon elhelyezett Erő-szenzorra. ... ami vörösen, vészhelyzeti tartományban világított. - Mi a... - káromkodta el magát a Flottakommandós, és a sugárvetőjéért kapott. - Te mocskos jedi, szállsz ki a fejünkből rögtön!!
- Bassza meg - harapta be az ajkát Giel és elhajította a fénykardját. A penge repülés közben csapódott be a döbbent Flottaőrbe, miközben Giel előrelendült, és fémkardját a spectech gyomrába mélyesztette. A Zendell nevű specialista felnyögött és eldőlt, a hasából kiomló beleit markolva. - Támadás! - szólt bele a komba Giel és csettintett egyet, mire a terminál megfelelő gombjai tíz méter távolságból aktiválódtak, a kaput védő erőtér pedig megszűnt.
- Riadó! Ysalamiriket mindenhova! Erőhasználók támadnak! - hangzott fel az őrposztból, ahogyan a második Flottakommandós felismerte, mi történik. Néhány kósza sugárlövedék vágódott ki Giel és a sikló felé, de addigra a calimi uralkodó visszahívta a kezébe a fénykardot és blokkolta a sugarakat. A mellette parkoló sikló hátsó részéről pedig lekerült a ponyva, és felugatott egy nagy teljesítményű lézerágyú, cafatokra robbantva az őrposztot és a benne rejtőző polneyeit.
A tábort és a bánya bejáratát körülvevő félkör alakú kanyon tetején pedig mindenhol calimi testőrök és lothfarkasok jelentek meg.
Ysalamiri - ketreceket viselő Flottakommandósok rohantak elő mindenhonnan, illetve kézifegyverekkel felfegyverzett spectechek, a lothafarkasok azonban levetették magukat a peremről, egyenesen a ketrecekre, és elkezdték elharapni az Erő-taszító lények nyakát. A klónok és a köteleken leereszkedő lothali testőrök hamarosan ádáz kézitusába keveredtek... a klónok oldalán állt a kiképzés, a lothaliakén pedig a tény, hogy az ysalamirik pusztulásával egyre inkább tudták használni velük született Erő-képességeiket. Klónkommandósok repültek káromkodva a levegőben, vagy markolászták a torkukat, ahogyan láthatatlan markok szorították össze a légcsövüket, miközben kézifegyverekkel, gránátokkal és vibrotőrökkel terítették le a rájuk rohanó testőröket.
Giel nyelt egyet és felpattant a siklóra. Tudta, hogy bár testőrei képzettek, számbeli hátrányban vannak. A klónok még ysalamirik nélkül is túlerőben voltak. - Gyorsan, a bejárathoz, a bányához! - csapott a pilóta vállára, miközben a lövészük folyamatosan sorozta a barakkokat, fegyverraktárakat, és a belőlük előugró, félig-meddig még álmos spectecheket.
A terepsikló átvágott a táboron és majdnem elérte a bánya bejáratát, amikor egy Flottakommandós fedezékből alávágott egy füzérbe összecsomózott hődetonátor - köteget. Giel nagy levegőt vett, megszívta magát az Erőből és ugrott. A sikló felrobbant, de ő elérte a barlang bejáratát, fémkardját az elé lévő klón mellkasába mélyesztette, fénykardjának világító pengéjét pedig a bejáratot védő plasztacél ajtó konzoljába. Aztán meg sem várva, hogy életben maradt - e esetleg valaki a csapatából, az Erő segítségével aktiválta a vészhelyzeti lezárást biztosító második ajtót, és gondosan körbepakolta öt percre időzített töltetekkel, amelyeket az övén hozott magával idáig... majd rohanvást megindult a kapukat rejtő üreg felé vezető folyosón.
Percekkel később ott állt az egyik sejtelmesen villódzó, hártyaszerű membránt képező kapu előtt. Gondosan lekötött róla mindent, amit a spectechek rádugtak, megérintette a kapu keretét, és fókuszált az Erővel, egész énjét, Lothal, Calim, hazája egész szenvedését és kétségbeesését bele adva... - A Főkormányzóhoz... - suttogta. - Tierce-hez...
Azzal Giel belépett a kapuba, és eltűnt.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 13, 2020 17:06:15 GMT 1
A Bridger Önkéntes Zászlóalj hátrahagyott, helyi farmerekből, bányászokból és gyári munkásokból álló csapatok parancsnoka végighordozta tekintetét a Mélyűr Kilenc irányítóközpontjában szétszóródott bajtársain. A könnyű mozgást biztosító overallok, amiket viseltek úgy rajzolták körbe őket, mintha egyszerű piaci kofák lennének. Most mindannyian a főképernyő körül gyülekeztek, és ujjongva figyelték az állomás külső kamerái által közvetített képet: az Új Ellenállás Mélyűr Kilencről elkötött és beüzemelt fregattjai, korvettjei és ágyúnaszádjai hol lángolva, hol teljesen épen egymás után tűntek el a hiperűrben, még mielőtt az Első Rend fenyegető fekete csillagrombolói befejezhették volna az állomás átkarolását, miközben a bázis minimális lothali keretlegénysége a Mélyűr Kilenc védelmi rendszereivel fedezte a menekülésüket. A hatalmas, a Lothal-rendszer külső szektorában lebegő bázisplatform lövegei sorozatosan köpték a tölteteiket a legközelebb merészkedő első rendi fregattokra és csillagrombolókra, miközben az utolsó új-alderaani zsákmányhajó is eltűnt a hipertérben. A birodalmi vadászgépek hullámokban próbálták ellepni az állomást, de az arra épített közelségi vadászelhárító ütegeknek hála folyamatos visszavonulásra kényszerültek, hogy aztán újabb és újabb hullámokkal próbálkozzanak. A csillagrombolók távolsági lövegei pedig folyamatosan szórták a villogó elhárítópajzzsal remegő bázist, és ez a reménytelennek tűnő ütközet még akkor is folyt, amikor már egyetlen Új Ellenállás egység sem tartózkodott a környéken. A harc az Első Rend és a helyi zendülő lakosok csatájává alacsonyodott. Egyelőre nem kellett tartani birodalmi áttöréstől, bár igen közel jártak hozzá. Sanju Wylet, a Bridger Zászlóalj fiatal őrnagya a bajtársainál hamarább jött rá, hogy hamarosan itt a vég. Kipillantott az egyik csillagrombolóra, aminek tatjából hirtelen lángok törtek fel, s a hajó orral lefelé fordulva, megbénulva ereszkedni kezdett a semmibe. Nemsokára egy másik romboló úszott be elé, hogy a puszta testével védelmezhesse az állomás lövegei ellen. – Mennyi időnk van még? – kiáltott hátra a válla fölött Sanju. – Pajzs öt százalékon! Alig néhány szalvónk maradt, mielőtt kicsinálnak minket! – Azt kérdeztem, mennyi időnk van – emelte meg a hangját Sanju, és igyekezett türelmet erőltetni magára. Társai egyszerű földművesek voltak, és közülük csak neki volt némi katonai tapasztalata. Nem tehettek róla, hogy nem természetes számukra a szolgálat, emlékeztette magát, miközben letörölte az izzadságot a homlokáról. – Három perc, Sanju… – hirtelen hangos robbanás rázta meg az állomást, és az egyik képernyőre ugró képen a külső burkolat egyik leváló darabja jelent meg. Sanju önkéntelenül belekapaszkodott a parancsnoki állást határoló korlátba. Mire felegyenesedett, az imént beszélő társa a vészjelzők kaotikus hangzavara mellett hozzátette: – Most már csak egy percünk van! Sanju összeszorította a fogait. Hát ennyi volt. Végleg ennyi volt. Celchu és a felszabadító ellenállók hátrahagyták őket banthaeledelnek, csalinak, hogy fedezzék az ő kitörésüket. Az Új Ellenállás hajókat, értékes zsákmányt szerzett, elültette a lázadás szikráját a helyi lakosságban, csakhogy aztán magukra hagyja őket. Pusztán annyi lothalit vittek magukkal, ahányan az új hajók üzemeltetéséhez kellettek. A többieknek, főleg azoknak, akik hátramaradtak az állomáson, a sorsa megpecsételődött. Sanju fejében megfordult a keserű gondolat, hogy az új alderaani banda több kárt okozott, mint hasznot – hiszen Giel kormányzó ideje alatt a Lothalon nem sok változott, a bányászok és farmerek békében élhettek. Most azonban az utcákat megtöltötték a rohamosztagosok, a zendülőket kereső Első Rend-kommandósok és az egyre gyarapodó helyi besúgók, akik némi készpénz reményében bárkit kitálaltak a megtorló mentalitással érkező hatóságoknak. Sanju most először úgy találta, hogy a rákos fene essen belé Celchuba és a meggondolatlan, szedtevette bandájába. Az ellenálló tábornok nem ért el mást, minthogy rabszolgasorba taszította a Lothal népét. Neki pedig, mint az Önkéntesek vezetőjének nem maradt más feladata, minthogy a lehető legtöbbet megtegye a felelősségére bízott szabadságharcosok védelméért, és ha lehet, a fennmaradásukért. Megköszörülte a torkát, majd nehézkesen körbepillantott a félelemtől tág szemeken – teljes tekintélyében kihúzta magát, és egyenesen hozzájuk intézte a szavait: – Barátaim, falubelijeim, szakszervezeti társaim. Megtiszteltetés volt veletek együtt harcolni a szabadságért. Biztos vagyok benne, hogy az utókor méltán fog emlékezni a nevünkre. Én, személy szerint remélem, hogy szobrot állítanak nekünk a Főtéren, amikor kitakarították a birodalmi szennyet. – Az imperialisták jelenléte csak nőni fog – hunyorított a sarokból az egyik lövegterminálnál ülő felesége. – Nem sokat értünk el a hősködésünkkel. Én azt mondom, hogy még az emlékünket is le fogják köpni, a közeljövőben legalábbis mindenképp. – Te meg kinek az oldalán állsz? – vágott vissza Sanju, de mosolygott. – Mindig az optimista – mormolta a pajzstechnikus. – Én úgy emlékszem, nem oltottam el a termitkályhát otthon. Ha leég a házam, én foglak leköpködni benneteket. – Ennyit a motivációról – törölte le a homlokát Sanju. Közben feltűnt neki, hogy az állomás folyamatos remegése enyhült, és mintha a kinti lövegek sem robajlanának olyan hangosan, mint eddig. Mire a szenzortiszthez fordult, a vén gotal gyümölcsárus már jelentette is: – A bircsik beszüntették a tüzelést! Sanju a taktikai kijelzőkre pillantott. A csillagrombolók valóban leállították a támadást, de továbbra is közeledtek, a Mélyűr Kilenc pedig tovább lőtte őket. Most, hogy a cirkálók a pajzsaikba irányították az összes energiatartalékukat, az állomás lézernyalábjai képtelenek voltak áttörni a védelmükön. Ahogy Sanju az adatokat tanulmányozta és elvégzett néhány számítást fejben, rádöbbent, hogy a birodalmiaknak egyetlen lövésükbe kerülne, és a Mélyűr Kilenc bázis a legénységével együtt űrporrá robban. A birodalmiak tehát adnak nekik egy lehetőséget a megadásra… Sanju őszintén nem tudta, melyik a rosszabb. A rabszolgai körülmények között végzendő kényszermunka, vagy a halál. – Hívnak minket! – Tüzet szüntess! – parancsolta Sanju hadonászva. – Úgy sincs értelme. – Micsoda?! – háborgott egy ithori bárpultos a dupla szájával, mire a mellette levő rodiai kénytelen volt cuppanóvégű ujjaival befogni a füleit. – Hogyhogy tüzet szüntess? – A tárgyalás az egyetlen esélyünk! – kiáltott rá Sanju türelmét vesztve. – Hát nem érted?! Nem fogom hagyni, hogy mind megdögöljetek! Most pedig fogadd azt a nyavalyás hívást, Yarnak! Az állomás remegése szinte teljesen stabilizálódott, ahogy az ütegei abbahagyták a dörgő sorozattüzet. Az állapotjelzőkre és a külső kamerák képeire pillantva Sanju lángoló burkolatot, felszakadt páncéllemezeket és füstgomolyagokat látott, de a Mélyűr Kilenc a felszíni sérülésektől eltekintve teljes masszív valójában épnek látszott. A főképernyő felvillant, és egy sisakos fej jelent meg a közepén. T alakú sisakvizor kopottkék keretfestéssel, barnás szövetköpeny a nyaknál becsíptetve… az illető úgy festett, mintha valamelyik vidéki bűnbarlang törzsvendége lenne, nem pedig olyasvalaki, aki egy birodalmi csillagromboló hídjára tartozik. – Igazán nemes az elkötelezettségük – recsegte fémes hangon a mandalóriai. – De teljesen evidens, hogy maguk, kérem, nem harcosok. A feladatukat elvégezték, az ellenállók elmenekültek, így hát nem látom értelmét a további csatározásoknak. Ha feltétel nélkül megadják magukat, nem esik további bántódásuk. – Feltétel nélkül, mi? – mordult fel Sanju. – És miféle garanciákat kapunk arra, hogy tartja a szavát, maga… maga bűnöző! Mert egyvalamit már most tisztán megmondhatok: nem leszünk a Birodalom rabszolgái! A mandalóriai türelmetlenül ingatta a fejét, miközben válaszolt: – Hát nem értik, parasztok, hogy én vagyok az egyetlen ütőkártyájuk a túléléshez? – sziszegte. – Ha a birodalmi parancsnok rendelkezne a flotta felett, már rég űrszemét lennének. Én viszont Mandalore fia vagyok, más kódex irányelveit követem. A fegyvertelen harcost nem ölhetem meg, és ez a maguk szerencséje. Az egyetlen esélyük!! Sanju nem sietett megemlíteni, hogy korántsem fegyvertelenek, amíg a Mélyűr Kilenc teljes védelmi rendszere az irányításuk alatt áll. Nem mintha pajzs nélkül bármit is ért volna ez a kifulladt arzenál. Egy bűnöző szavára azonban nem sokat adhatott – egy mandalóriai viszont… ők arról híresültek el, hogy betartják az ígéreteiket, mert hagyományőrző morális kódjuk kötötte őket. Az most a legkevésbé sem érdekelte, hogy mit keres egy alvilági fejvadász a birodalmi erők élén – az meg sem fordult a fejében, hogy a flotta valamelyik bűnszervezeté lenne, ahhoz túl grandiózus számban jöttek. A választ nem latolgatta sokáig. Kezdtek kifutni az időből – nem volt biztos benne, hogy a mando fiú képes lesz visszafogni a birodalmi parancsnokok viszkető ujjú kezét az elsütőbillentyűn, ha sokáig várakoztatja őket. Valójában egyáltalán nem volt választása, azt kellett tennie, ami hosszú távon minimális védelmet nyújt a társainak. – Rendben van. Fogadjuk a maguk egységeit – közölte. – De kijelentem, hogy minket fals indokokkal belekényszerítettek ebbe a csatába! Nem hibáztathatják az embereimet, akik csak parancsot teljesítettek. – Hát persze – zengte szenvtelenül a fejvadász. – Hiszen, őrnagy uram, minden háború vesztese csupán parancsot teljesített. Ahogy mi mindannyian. … Snap Wexley átkozta a napot, amikor megszületett. A pilótafülkébe szorulva, feje fölött az X-szárnyúja füstölgő maradványaival, valahol Lothal fővárosának egyik utcájában hangosan felordított a méregtől. A frusztrációja csak növekedett, ahogy eszébe jutott egykori barátnője intelme a fogyásról és a diétáról, de a pilóta akkoriban hallani sem akart róla. Szőrös szakállába vér vegyült, és bár a fülke plexijét sikerült kirúgnia, a lábát még mindig nem tudta kivenni a rázuhant műszerpult alól. Legszívesebben levágta volna, ahogy levágta volna azt a féreg, agyament Celchut és a mocskos bandáját, a rohadékok, hogy itt hagyták őt meghalni! Tehetetlenségében belebokszolt a taktikai képernyőbe, mire az megrepedt, Snap pedig eltorzult képpel verni kezdte a berendezést. Ami hősi felszabadítóakciónak indult, kiderült, hogy valójában a Celchu-féle politikusok hatalmi játszmája volt. Új Alderaant egyáltalán nem érdekelték a szabadságharcok és a Birodalom-ellenes fellépés. Csak a saját hatalmi bázisukat akarták kiépíteni. Wexley elhatározta magában, hogy mindezt személyesen fogja kifejteni nem csak a régi köztársasági feletteseinek, de a holomédiának is. Ki fog tálalni arról, hogy az Új Ellenállás hogyan zúdította rá a Birodalom öklét a Lothal ártatlan polgáraira, egy olyan világra, ahol azelőtt relatív béke és jólét uralkodott. Bizonyára a birodalmi propagandisták is ezt fogják szajkózni a saját propagandacsatornáikon át. A reccsenésre felkapta a fejét, és ösztönösen előrántotta a sugárpisztolyát. Valaki fellépett a vadászgép roncsaira odakint, és most közeledik… Snap megfeszítette az izmait és minden idegszálával felkészült, hogy ő lőjön először, amikor megpillantja a rohamosztagosokat. Amikor a fej kibukkant a mocskos, kitört ablaktól takart látómezejébe, csak a több éves rutinnak köszönhette, hogy nem lőtte szét a fejét. Az ősz hajú öregember felkapaszkodott a gép forrón füstölgő tetejére, és lenyújtotta a kezét a pilótának. Snap eltette a pisztolyt, és engedte, hogy az öreg minden erejét beleadva megpróbálja kihúzni az ő többmázsás testét. De a lábai túlságosan beszorultak a műszerpult alá, egy centit se mozdulhatott felfelé. Átkozott X-szárnyú… idióta hajómérnökök, prüszkölt magában a kövér pilóta. Az öreg még csak-csak megbirkózott volna a súlyával, ha ő is segíteni tudná magát. – Innen átvesszük, a fáradozásait köszönjük – reccsent egy sisakmodulátoros hang odakintről. Az öreg szemében félelem csillant. Snap egy célzott biccentéssel intette, hogy odalent van a sugárpisztolya, és lassan, szinte hangtalanul elő is húzta azt. Az öreg értőn, alig észrevehetően bólintott. Aztán felegyenesedett, és mosolyt erőltetett az arcára, miközben szembenézett a birodalmiakkal. Aztán a vér kifutott az arcából, és idegesen pillantott vissza Snapre, aki ebből megértette, hogy a rohamosztagosok túlerőben vannak. Egyetlen pisztoly fabatkát sem ér ellenük. – Köszönjük, ez az úr itt beszorult – mutatott az öreg Snap felé. – Segítenének kihúzni, kérem, mielőtt ez a rakat szemét felrobban? – Nem látod, hogy ellenséges pilóta, idióta paraszt! – reccsent rá a rohamosztagosok vezetője. – Állj el onnan, míg szépen mondom! Na nyomás, lefelé! – Én csak segíteni akartam, őrmester – vont vállat az öreg, de nem mozdult. Lövés harsant, az öregen vörös lézernyaláb futott át, és mellkasában fekete, olvadt szélű lyukkal tehetetlenül lefordult a roncsokról, mint egy élettelen bábu. – Nem! Vadállatok!! – kiáltozta Snap, miközben a fehér páncélos rohamosztagosok megjelentek a látómezejében, és rászegezték a sugárvetőiket. A pisztolyát kitépték a kezéből, és többen húzni kezdték felfelé, nem törődve azzal, hogy fájdalmat okoznak neki. A lába mintha le akart volna szakadni… valószínűleg így is volt. – Álljatok meg, idióták, a lábam, a lábam!!! – Pofa be, szőrös majom! – reccsent rá az egyik katona, és puskatussal fejbe vágta a pilótát. Snap félájultan küzdött ellenük, homlokán felhasadt a bőr, és a véres sebből vörös cseppek folytak körbe húsos ábrázatán. A rohamosztagosoknak mégiscsak sikerült kimanőverezniük a nehézkes testet a vadászgép roncsai közül. Snap Wexley hamarosan a fal mellett feküdt, összebilincselt végtagokkal, néhány bámészkodó helyi paraszt tekintetének kereszttüzében. Nem messze tőle a fehér páncélos őrmester a sisakrádióján tárgyalt valakivel. Ha jól értette, ezek még nem az Első Rend egységei voltak, hanem a Lothal standard helyőrségeinek katonái. Talán ha a lakosság fellázadna, még lenne esélye megszökni… megkeresni a többi lezuhant pilótát, és együtt kitörni, visszamenni a Köztársaságba, kitálalni az Új Ellenállás atrocitásairól… A sarkon egy zúgó repulzortank fordult be, felső zsilipjéből egy fekete mellvértet viselő tiszt állt ki. A rohamosztagosok félreálltak, igyekezve feloszlatni a nézelődő polgári tömeget, a tank pedig lefékezett Wexleytől nem messze. Oldalajtaja félrecsúszott, és csillogó fekete páncélos, sisakjukon a halál ábrázatát viselő kommandósok ugráltak elő belőle. Néhányuk értelmetlen, sistergő halandzsába kezdett. Snap értetlenül ráncolta a homlokát, amikor az egyik kommandós mellé lépett és talpra ráncigálta, majd elkezdte vonszolni a tank belseje felé. Még látta, hogy az egyik halálosztagos megállapodik a rohamosztagos őrmester előtt, a sisakja oldalán állít valamit, majd teljesen érthető hangon közli: – Folytassák a keresést! A szimpatizánsokat pedig kezeljék belátásuk szerint! Igen, ezek már az Első Rend csapatai, gondola Snap, miközben beráncigálták a tank belsejébe, és lerántották az egyik fal mentén sorakozó székek egyikére. A fekete páncélos harcos felerősítette a testére a hevedereket, hogy ne tudjon megmozdulni. A halálosztagosok visszaszálltak a járműbe, és a motor hamarosan felbúgott. A tank enyhe lendülettel megindult, és Snap a szemközti plexin át nézhette a fehér-szürke épületek rendkívül izgalmas látványát. Unalma azonban nem tartott sokáig. Amikor kiértek egy szélesebb térre, elhaladtak néhány lámpaoszlop mellett, amelyekről zsákszerű, a szélben lassan forgó testek lógtak. Mindegyiküket a nyakuknál lógatták fel, és táblákat akasztottak rájuk, amelyek a Kollaboráns, Áruló és Dezertőr feliratokat hirdették. Snapnek hirtelen hányingere támadt és öklendezni kezdett. A körülötte álló halálosztagosok recsegő, a felismerhetetlenségig eltorzítottá modulált beszélgetésük közepette egyáltalán nem törődtek vele, vagy a reakcióival. Még csak rá sem sóztak egyet, amikor elkezdte szidni őket. – Barbár gyilkos banda!! – kiabálta köpködve. – A galaxis mocska!! Úgy pózoltok a fényes páncélotokban, mintha az Erő valagából másztatok volna elő, pedig maximum egy hutt ürülékes tartályába valók vagytok! Aljanép! Szadista férgek!! Amikor abbahagyta a szóáradatot, tekintetét ismét elvonta egy külső látvány. A tank valamiért lelassított, így jól ki tudta venni a két alacsonyabb épület közé összeverődött tömeget – helyiek és halálosztagosok. Ez utóbbiak táblákat akasztottak néhány rongyos ruhájú, véres arcú rab nyakába, majd kötéllel elkezdték felhúzni őket a legközelebbi lámpaoszlopokra. A tömeg pedig visszafojtott lélegzettel bámulta, mintha képtelenek lettek volna elszakadni a látványtól… vagy csupán fegyverrel fenyegették őket, kényszerítették, hogy végignézzék. Az egyik halálosztagos a tank felé fordult és katonásan tisztelgett. Bizonyára a jármű tetejéből kilógó tisztnek, aki elektrotávcsővel figyelte a messzeséget, miközben a tank továbbgördült a központi dómépület felé. Snap lehunyta a szemét, és visszanyelte a gyomortartalmat, ami azzal fenyegetett, hogy mindenestől kirobban belőle a száján át. Homlokán vér és izzadságcseppek gyöngyöztek, és reménykedett, hogy a halálosztagosok sisakszűrője nem olyan fejlett, hogy kiszűrje az izzadsága szagát. Élvezzék csak a munkájuk termését! A pilóta, Snap Wexley, egykori ellenálló most azzal töltötte az idejét, hogy válogatott szidalmakat gyártott huttul, és igyekezett a lehető legkreatívabb módszereket kieszmélni a birodalmiak kínhaláláról, amit ő maga fog eszközölni, ha egyszer kijut innen. Mert egyszer kiszabadul, és akkor nekik befellegzett. … Néhány nappal később a kinevezett ideiglenes kormányzó, Muakh Cleering miniszter a Központi Dóm egyik külső irodájában jóváhagyta az RSD Cinder csillagromboló atmoszferikus landolását. Egy ekkora hajót rendszerint nem parancsoltak le orbitról, és az egyedülálló manőver alapos precizitást és tervezést igényelt, főleg egy sűrűn lakott település fölött. Cleering az iroda plexijén át figyelte, ahogy a hatalmas, de valahol rendkívül szép test bekúszik a dóm előtti tó fölé, árnyékot vetve nem csak a kormányzati negyedre, de a főváros kétharmadára is. Biztos volt benne, hogy a romboló leszállítása és fenyegető bepozicionálása a város fölé csak egyetlen célt szolgált: a megfélemlítést. Ezt a szándékot az előző kormányzó árulása után nem is vitathatta el az Első Rendtől. A terrortámadás lezártával, miután a birodalmi egységek elkergették a lázadókat, őt nevezték ki a kormányzói székbe – talán azért, mert a kérdéses időpontban nem tartózkodott a rendszerben, emiatt pedig nem tartottak tőle, hogy része annak az állítólagos összeesküvésnek, amelynek tagjai a calimi felső vezetés voltak. Az Első Rend propagandistái akkorára duzzasztották ezt a fals konspirációs elméletet, hogy önálló életre kelt. A Lothal Hírcsárda ma reggeli tudósításában már azt hangoztatták, hogy Giel császár egyenesen behívta az Új Ellenállás terroristáit a rendszerbe, hogy átjátszhassa neki a bolygó erőforrásait. Mégis, Cleering nem haragudott rájuk. Kinevezése óta sikerült elérnie, hogy a folyamatos megtorló pogromok és az utcai tisztogatások a minimálisra csökkenjenek. Ettől függetlenül a halálosztagok és speciális kommandók már annyi árulásgyanús rabot gyűjtöttek össze, hogy a főváros börtönei túltelítettekké váltak, és az új őrizetesek kétharmadát kénytelenek voltak a Mélyűr Kilencre vitetni, az állomást pedig multifunkciós fegyházzá alakítani, legalábbis ideiglenes jelleggel. Az Első Rend főtisztjei nem okoztak problémákat a Cleering stábjának, sőt, kifejezetten bátorították őket a transzportok összeállítására, amelyeket aztán az űrállomásra irányíthattak. Tisztára mintha kvótát kellett volna teljesíteniük foglyokból, gondolta a miniszter-kormányzó. Mintha túl sok börtönük lett volna, amit meg kell tölteni foglyokkal csak azért, hogy jól fessen a holofelvételeken. Amikor jelentették neki, hogy a Cinder fedélzetéről egy sikló indult útnak a dómba, megigazította az egyenruháját. Amikor jelentették, hogy a sikló landolt, és utasa a magas rangú funkcionárius, sőt, végrehajtó, elővett egy üveg kesselit, és minden cseppet élvezve kitöltötte magának. Amikor az asztalán levő panel felvillant, látogatókat jelezve, belekortyolt a poharába, kiélvezve élete talán utolsó gyümölcsöző pillanatának minden ízvariánsát. Aztán felállt, és egy gombnyomással feltárta a bejáratot – amin két halálosztagos kíséretében egy fiatal nő lépett be. Tiszti egyenruha helyett összkomfortos, fekete bőr és fém grafitszínbe elegyedő, jelöletlen öltözetet viselt. Fakófehér arcát szalmaszőke haj keretezte, szemei pedig természetellenes tűzerővel sárgán izzottak. Taktikai övéről egy, vagy esetleg két kézbe fogható, hengerforma fegyverszerűség lógott, egyedileg megmunkált darab, egyik végén nyílással. Nonkonformista megjelenése ellenére a nőből szinte kézzel foghatóan áradt a tekintély és a hatalom, az autoritás. Cleering asztala elé lépve megállapodott, kezeit hátrafűzte szürke köpenye alá, és terpeszbe állva kipillantott a kormányzó mögötti plexin – odakint még mindig füstölögtek az orbitális bombázás során letarolt falvak és a lezuhant vadászgépek helye. – Beniko hírszerzési miniszter vagyok, Kyron admirális taktikai tanácsadója – jelentette be a nő, és szemei végre Cleeringre fókuszáltak. A kormányzónak vissza kellett fojtania a reakcióját. A pillantás olyan intenzív volt, hogy a bőrén érezte a forróságát. – Az én embereim koordinálták a terroristák elleni harci manővereket. Sajnálom, hogy csak ilyen későn jöhettem… nekem is megvolt a magam küldetése. Úgy hallottam, fogolyproblémáik vannak. – Nos, igen – felelte Cleering. Mivel Beniko is állva maradt, így ő sem mert leülni. – Az elmúlt napok… eseményeinek köszönhetően több zendülőgyanús felkelőnk van őrizetben, mint amennyit a büntetés-végrehajtási kapacitásunk képes kezelni. Ezért alakítottuk át a Mélyűr Kilencet ideiglenes fogházzá, amíg nem találunk permanens megoldást a problémára. – A probléma megoldása valóban permanens lesz – rándult meg egy izom Beniko arcán. – Helyesen cselekedett. A Mélyűr Kilenc ezentúl tranzitállomás lesz, legalábbis amíg minden rabot el nem szállítottunk a végleges állomáshelyére. – Végleges állomáshely…? – szaladtak föl Cleering szemöldökei a hajvonalához. – Azt jelenti, leveszik a kezemről a terhet. – Levesszük, kormányzó úr – a nő elkezdett fel-le járkálni az irodában, de égető tekintetét nem vette le Cleeringről. – Végülis mégsem lőhetjük gödörbe őket a lothali pusztákon, nemde? Az barbárság lenne. A civil lakosságnak azonban nem szabad tudnia, hová kerülnek a rokonaik, a barátaik. Az ismeretlentől való félelem sokkal hatékonyabb fegyver, mint amit az embereim az elmúlt napokban tettek, vagyis a nyílt megtorló akciók, amelyekkel tulajdonképpen még nagyobb lázadást szítottak. Ezeknek a módszereknek megvolt a maguk célja. Legalább tudjuk, kik azok, akik hajlamosak a lázadásra, és idő előtt kiszűrtük őket. De a lothaliak mindennapi élete vissza fog kerülni a normális kerékvágásba, persze némi változtatással. – És ha szabad megtudnom, milyen változtatások ezek? – ült le végül Cleering, aki rájött, hogy a nőt korántsem érdekli az ő viselkedése. Mindvégig, amíg beszélt, csak a saját szavaira koncentrált, illetve arra, hogy megértesse őket. – Azt is tudnom kéne, hogy jómagam meddig tölthetem be ezt a posztot. – A posztján marad – vont vállat Beniko. – A változtatások alatt pedig azt értem, hogy az Első Rend a kisebb bányákat is rekvirálta, és néhány farmert át kell költöztetni a városokba, ugyanis szükség van a földre gyárak és feldolgozóüzemek létesítésére. Azokat a munkásokat, akik eddig a szakszervezetek felügyelete mellett szabadon dolgoztak, mostantól az Első Rend alkalmazza a bányákban és az új gyárakban. Én azt szeretném látni – torpant meg hirtelen, izzó szemeivel a kormányzó arcát egy szempillantás alatt megizzasztva –, hogy a termelés felfusson. Heteken belül el akarjuk vinni az első kortózis szállítmányokat. Ezenfelül irodákat nyitunk a Munkaerőforrás-felügyelet számára, mivel ez a fajta elosztás és ellenőrzőmunka már az ő hatáskörük. Maga most csak azzal törődjön, hogy a Lázadókat a Mélyűr Kilencesre szállítja, és gondoskodjon a relokációs transzportok biztonságából, amelyek hamarosan megérkeznek a rendszerbe. – Értem – mondta Cleering, és újabb pohár kesselit töltött magának. A nőt nem kínálta, lerítt róla, hogy nem épp az ilyen egyszerű földi örömök híve. A rabok kérdésköre legalább lekerül a válláról – bár úgy tűnt, az Első Rend még az eddiginél is nagyobb léptékű iparosítást tervez a bolygón. Az ő szemszögükből érthető volt – a Calim egy jelentéktelen bányavilág, ahová bármikor kitelepíthetik a cégeiket, vagy azokat a gyárakat, amelyekben katonailag érzékeny termelést akarnak folytatni. Egy Erő háta mögötti világ volt ez, egy semmirekellő sárgolyó, amit úgy lehetett kiszipolyozni, ahogy tetszik. Cleering hazafias feladata az lesz majd, hogy ezt az áttűnést a lehető legsimábban, a lehető legkevesebb áldozat árán, a szenvedés minimálisra csökkentésével vitesse végbe. – Emellett pedig telepítünk egy kényszermunkatábort a Draco-rendszerbe – folytatta Beniko. – Elsődleges prioritás, hogy engedjék áthaladni az oda tartó transzportokat, amikor a komplexum felépült, valamint meg kell akadályozni nem csak az ellenség, de a civil lakosság és a rohamosztag szaglászását is. Ha valaki bejut oda, én személyesen fogom a maga fejét venni. – Világos – bólintott Cleering. – Akkor hát, a részletes dokumentációt gondolom továbbítani fogja, miniszter asszony. A szektorba kinevezett első rendi funkcionáriusokról és tisztekről szóló listát már megkaptam, csakúgy, mint a hadseregcsoport felosztási jegyzékét. Igyekszem összhangban működni a… a követeléseikkel. – Természetesen… egy kicsit izolálva lesznek – tette karba a kezét most először Beniko, és arcán töprengő kifejezés jelent meg. – A Corporate Főszektor ugyan itt van a nyakukon, de a Főinkvizítor és Lecersen Nagymoff maximum kényszerből fognak együttműködni. Az Első Rendet egyik szomszéd sem szívleli, és mivel mi jöttünk hamarabb… Azt hiszem, hiába vár majd segítséget Il-Raz kormányzó stábjától. Itt magának és az én embereimnek közösen kell kiépíteniük a hatalmi bázisukat, méghozzá úgy, hogy függetlenül is megállják a helyüket. – És ezt ön fogja ellenőrizni, Beniko miniszter? – pillantott fel Cleering. – Úgy értem, csak nem bízza rám. – Maga a kormányzó – vont vállat ismét a nő. – Én csak támpontokat adok. No meg néhanapján parancsokat. Természetesen az SD, mint hírszerzési helyőrség is telepített egy irodát a fővárosban, akárcsak a Rendvédelmi Hatóság. Az ellenőrzés már az ő feladatuk. Most pedig, ha megbocsát, elszólítanak innen. Cleering felállt és tisztelettudóan fejet hajtott. Beniko viszonozta az udvariasságot, majd sarkon fordult, és kisétált az irodából. A kormányzó – most már lehetőleg örökös – visszasüppedt a székébe. Elvette a kesselis üveget, és a pohárral, illetve az orra vörösségével mit sem törődve közvetlenül abból kezdte az ivászatot. … A lothali űrkikötő egyik ócska lyukában Din Djarin éppen a Razor Crest stabilizátorát hegesztette, amikor sisakfrekvenciájára hangolt behatolásjelző felcsipogott. A borostás férfi megtörölte izzadó homlokát egy ronggyal. Már napok óta lejárt nagystílű megbízatása, mégis itt várakoztatták ezen a Kesselnél valamivel jobban fésült, de mégis hasonlóan lepukkant, falusi kőrakáson. Ledobta a rongyot, majd felvette a sisakját és a mellvértgallérjához illesztve óvatosan rácsatlakoztatta a páncélzatához. Magához vett egy sugárpisztolyt, és lesietett a rámpán. Az a Beniko nevű nő állt előtte, az a csupaszürke rongyokba öltözött szőkeség, akivel megkötötte az üzletet. Lesétált a birodalmi mellé, mire az felemelt kézzel jelezte, hogy elég közel lesz ez így is. – Hol vannak a kreditjeim? – tért a lényegre a mandalóriai. Beniko az övéhez nyúlt, és csilingelő erszényt nyújtott át. Djarin örömmel konstatálta a feszélyezettségét. A legtöbb felőosztálybeli kliens képtelen volt megérteni, hogy miért nem fizethetik ki bankon keresztül, és mindig kényelmetlenséget okozott nekik a személyes találkozó. De a fejvadász csak akkor kötötte meg a boltot, ha személyesen adták át neki az infókártyákat és a meló végeztével a pénzt. És szigorúan csak kápét fogadott el. Néha elszórakozott azzal, hogy a szerződésnek ezt a részletét csak a vérdíj begyűjtése után közölte – és jót szórakozott a megbízó sápadt képén, amikor rájött, hogy hiába állt készen az elutalásra váró krédó, mert saját magának kell elvinnie azt a fejvadásznak. – Remélem, elgondolkodott az ajánlatomon – tette csípőre a kezét Beniko. – Mandalore pusztulása után nem sok választásuk maradt. Ha független akar maradni, hát maradjon, de át kell adnia nekem a mandalóriai kormányzat életben maradt tagjainak az elérhetőségét, még mielőtt a Köztársaság, vagy ami még rosszabb, a Renegát bukkanna rájuk. Tudom, hogy rendelkezik ezekkel az adatokkal, hiába lelenc. - Maga túl sokat tud. Mégis életben van. Furcsa - mormolta Djarin és az övére akasztotta az erszényt, majd a mozdulat folytatásaként apró adatkártyát húzott elő az egyik rekeszből. Sokat tépelődött rajta, de tudta, hogy a nőnek igaza van. A birodalmiak mindig tiszta üzletet kötöttek és sosem akadékoskodtak. Ha a jó oldalukon állsz, ők a legkezesebb kliensek a szakmában. És, ami ennél is fontosabb, Djarin valahol tudta, hogy ők lesznek a jövő. Nincs olyan demokraták által széthúzott, fajok milliárdjainak különböző érdekeire épülő köztársaság, ami sokáig bírná egy EGB-felépítésű impériummal szemben. Úgy vélte, hogy a népe közvetlen túlélését kénytelen a Birodalom kezére adni, ha erősnek akarja látni őket. És tudja, hogy Beniko és a felettesei pragmatikus népség, akik betartják, amit ígértek. A nő kissé meglepett képpel vette át a kártyát. – Nem fogja megbánni, mandalóriai – ígérte. – Remélem, ott lesz a találkozón. Szívesen vettük a képességeit és a segítségét. – Azzal megfordult és távozott. Din Djarin szintet lépett reputációval a tarsolyában visszafordult a hajója felé, hogy végleg maga mögött hagyhassa ezt a szemétdombot.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 5, 2020 19:45:40 GMT 1
Olson Gallan Fern végigvonult a széksorok között, fellépett a rögtönzött emelvényre, és bár tekintete egy pillanatra elidőzött az Első Rend szimbólumát vörös alapon hirdető transzparenseken, azonnal visszafordult a pulpitus és a katonái felé. Hajadonfőtt, arcukon csak a vasfegyelmet viselő halálosztagosok és parancsnokaik néztek vissza rá, s szemükben megcsillant a visszafojtott várakozás fénye. Mindannyian a Fondorról átcsoportosított, friss csapatok, akiket a klasszikus rohamosztagosok leváltására vezényeltek át. És most mindannyian hangtalanul csüngtek elöljárójuk még ki nem ejtett szavain. Hiszen Fern őrnagy nagy népszerűségnek örvendett nem csak a tiszti állományban, de a gyalogosok között is. A fiatal, jóképű férfi lazán rátámaszkodott az arcát megvilágító képernyőpultra, majd szándékolt lassúsággal végigpásztázott a zsúfolt helyiségen.
– Barátaim, bajtársak, harcostársaim – kezdett bele a mondókájába. Egy pisszenést se lehetett hallani. – Arra kérlek titeket, hogy járjatok nyitott szemmel... senkit ne tévesszen meg a béke, a nyugalom. Ugyanis háborúban állunk! Olyan háború ez, amelyet régóta vívunk, de amit hamarosan meg is nyerhetünk: az erőhasználók womp-bandája elleni háborút! – itt tartott némi hatásszünetet, lepillantott a képernyőre, majd folytatta: - A ti feladatotok, magasztos hazafi-kötelességetek véghezvinni a nagy tervet... Ez a feladat, amit végre kell hajtanotok, talán a legnehezebb feladat, amit katona valaha végrehajtott. Beszélnünk kell róla itt, egymás között, de nem említhetjük máskor, a publikumnak, soha.
– Ugyanúgy, ahogy nem hezitáltunk, amikor a falhoz kellett állítani a lothali árulókat, lelőttük őket, és erről sosem beszélgettünk és sosem fogunk beszélgetni. És megtesszük megint, ha megparancsolják nekünk, ha szükséges... – Súlyos tekintettel végignézett a figyelő arcokon. – Az erőhasználók evakuációjáról beszélek. Az erőhasználó populáció totális megsemmisítéséről. Ezt a témát a vezetőink könnyedén emlegetik fényűző irodáik falai mögött: „kiirtjuk a Jediket, kiirtjuk a Sitheket”. Ők lazán említve, mit sem sejtve mondják, hogy „persze, tiszta dolog, ez a programunk, elimináljuk őket, ez csak természetes, nem nagy dolog”. És akkor jönnek a tisztességes polgártársak, mondván „igen, az erőhasználóktól meg kell szabadulni, de az én szomszédom rendes, elsőosztályú erőhasználó. Ki kell irtani őket, disznók mind, kivéve ezt az egyet”.
Halk nevetgélés támadt. Ezek a katonák mindannyian nagyon jól értették, hogy miről beszélt. – De ők nincsenek jelen, nem tudják, milyen, amikor... egyikük sem látta, nem kellett elviselnie, amikor száz test fekszik együtt, ezer, húszezer halott... És ezt mind végrehajtva, elvégezve – az emberi gyengeség eseteit leszámítva – decensnek, becsületesnek megmaradni... Mindez keménnyé, szilárddá tett minket, még akkor is, ha ezt a dicsőséget soha nem tárgyalhatjuk, és egyáltalán sem szabad beszélni róla soha. Mert mi tudjuk, milyen nehéz lenne ma... A Jediknek, Sitheknek köszönhető állandó háborúk, éhínség és szenvedés végeérhetetlen ciklusa, ahogy a történelem bizonyítja, és a történelmi erő parazita bajnokai mindig megismétlik... de mi vagyunk azok akik szenvednek miattuk. Szabotőreik és agitátoraik ma is ott vannak közöttünk. Még most is a Százéves Sötétség korszakát élnénk, ha az erőhasználók továbbra is a Birodalom testében élősködhetnének!
Megvárta, míg elül a fiúk éljenzése. De nem folytatta azonnal. Akinek csak tehette, nyomatékosan a szemébe nézett előbb. Aztán lepillantott a képernyőre, és kihúzta magát, amikor visszanézett rájuk. – A Jedi- és Sith-rendek évezredek alatt hatalmasra duzzasztott vagyonát elvettük, a természetfeletti energiájukat felhasználtuk a Birodalmi Hadiflotta részére, a pénzt pedig az EGB államapparátusának adtuk. Mert ezt a vagyont tőlünk, mindannyiunktól rabolták el! Semmit sem magunknak veszünk el, csupán visszavesszük az államnak, ahogy az életük árán visszaköveteljük a szabadságot és a szabad akaratot!! NINCS KEGYELEM! Morális kötelezettségünk, kutyakötelességünk, hogy megtegyük, hogy megöljük azokat, akik minket ölnek meg!!! A bajtársainkért tesszük, akiket szeretünk, akiknek megvédelmezése szent ügyünk! És megtesszük ezt a rendkívül nehéz dolgot, ami ugyanakkor nem alacsonyít le minket, nem tesz minket lelkünkben defektessé, nem töri meg a karakterünket, mert az Új Rendért... a birodalmiakért... és a Lázadás végső totális megsemmisítéséért tesszük!!! Rend és biztonság!!
Az utolsó mondatok emelkedett, magával ragadó hangvételére mindenki üvölteni kezdte a teremben a Rend és biztonság! jelszót, miközben öklüket a hagyományos első rendi köszöntéshez híven a levegőbe tartották. Olson Fern a pulpitusra támaszkodott, a képernyő kissé zöldes színt adott fiatalos arcának, de hamarosan vigyázzba vágta magát, és ő maga is tisztelgett a halálosztagos bajtársainak. Tudta, hogy irdatlan szörnyeteget bíz reájuk. Ezeket a fiúkat máris a legdicsőségesebb katonáknak tartotta a szívében... Eltökélte, hogy ha egy mód van rá, a Feladat bevégzésével mindent megtesz majd azért, hogy ne kelljen az áldozataik sorsára jutniuk, amikor a tisztogató üdvözlőrakéták megérkeznek majd a Vezérkartól.
A szakaszparancsnokok kiosztották a menetrendet és az előre megírt beosztást, aztán mindenki Olsonnal együtt sietett a lothali városutcákon felsorakozott csapatszállítókhoz. Minthogy pályáját psziterapeutaként kezdte, ezúttal Olson Fern őrnagynak jutott a feladat, hogy a reformált táborrendszerbe átcsoportosított katonák lelkéből kiirtsa a bizonytalanságot és a lelkiismeretet, hogy hatékony gyilkológépek maradjanak. Miközben a feladatán merengett, a halálosztagosok löveghajói egymás után emelkedtek a magasba, hogy mihamarább az új táborokba vihessék a katonákat. Olson beült a tisztek számára rendszeresített Strunz légikocsi hátsó ülésére, és a jármű hamarosan elindult a sugárúton - akadt még néhány eligazítás, amit meg kellett tartania Lothalvárosban.. Előrenyúlt, hogy a vezetőt megkínálja vegai dohányszármazékából.
[folyt.köv.]
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 13, 2020 17:58:36 GMT 1
Az újra kivilágított és üzembe helyezett Mélyűr Kilenc állomást egyszerre használták a bejövő fogolytranszportok tranzitzónájaként, illetve a Lothal felszínén szolgálatot teljesítő csapatok szabadidős, illetve szabadságos központjaként. A planetárisok katonazöld páncélzatában és sisakjában járkáló helyi egységekkel szemben az Első Rend különleges halálosztagainak a küldetésük embert próbáló keménysége miatt szinte hetente adtak pihenőidőt vagy felmentést, hogy lélektanilag képesek maradhassanak a feladat ellátására. A Halálosztagosokat a reguláris csapatok kerülték – itt mindenki tudta, de legalábbis sejtette, hogy mi folyik odalent a bolygón re-edukáció és büntetés-végrehajtás címszó alatt. A tiszti étkezdében most csak két férfi tartózkodott. Egyikük, a jóképű, népszerű összekötő, Olson Fern őrnagy belekortyolt fehéren fluoreszkáló szintoholos italába, majd így szólt szikár, rosszul illeszkedő uniformist viselő társának: – Szép munkát végeztetek a teleppel. A ’Monad Korrekciós Intézet’ név is jó, egyszerre szellemes és felületes. Nem lehet kikövetkeztetni a valódi rendeltetését, maximum csak azok számára, akik alapból tudják. Ráadásul a Monad-hegycsoport még a füstöt is eltakarja Lothalváros irányában. – Na igen – felelte erre Valin Hess, a Monad-térség teljhatalmú lágerparancsnoka. – A helyiek nem tudják, mit végzünk ott. A füst ellen nem tehetünk semmit. Sajnos az egész atmoszféra szürke felhőkbe sűrűsödik a telep fölött. De, legalább odafent szabadok lesznek. – Úgy hallottam, a titkos projektek összeszerelő gyárait is ide akarják telepíteni – jegyezte meg Olson egy nerf-kocka befalása közben. – Gondolom, mert itt bővelkedtek a munkaerőben. – Kényszermunkaerő, de valóban – helyesbített Hess. – Még a Burnin Konn munkatáboraiban kísérleteztük ki a mértékeket. Minimális élelmezéssel, persze fajarányosan legalább három hónapig él egy rab, és három hónapig lehet dolgoztatni. Ezután megszabadulunk tőlük. – Különben mi is volt a Burnin Konnal? Nem ott gyűjtöttétek eredetileg az erőhasználókat? Hess körbepillantott, majd amikor meggyőződött róla, hogy továbbra is egyedül vannak, konspiratív tekintettel közelebb hajolt Olson arcához. – Oda halmoztuk őket egy ideig – mondta. – Csakhogy az Anoat-rendszer inkább a munkatáboroknak való, de nem a... tudod te – mondta ki a kimondhatatlant fojtott hangon. – Túl nagy a forgalom a szomszédban. A frontisták táborai is ott vannak a határon túl, egyszóval sűrű a járás arrafelé. Így hát a Burnin Konnról elszállítottuk őket, a bizonyítékot pedig lebombáztattam. Sajnos a kavarodásban nem volt elég idő... kimenteni a sajátjainkat. Olson mellkasában nagyot dobbant erre a szíve. Hitetlenkedve meredt Hessre. – A saját embereidet? – hüledezett. – Nem volt más választásom – rázta a fejét a táborparancsnok. – És nem az én embereim voltak. A planetárisok gyalogezrede. Egyszerű bakák, túl nagy kockázatot jelentettek. – Kortyolt az italából, majd hozzátette: – A Birodalom hősei lettek. Erre Olson is ivott. Bajtársával ellentétben ő az egyszerű kesseli híve volt. Az olcsó, de viszonylag vállalható minőségű ital lenyugtatta a katonaidegeket. – A Calim-rendszer és a Lothal viszont az Uralkodó háta mögött van – folytatta végül Hess. – Így hát itt a legideálisabbak a körülmények. Végre ez a probléma is eldőlt, kezdődhet az igazi munka. Olson a magasba emelte a poharát: – Hát akkor igyunk őfelsége fekete csontjainak emlékére! – azzal lehúzta a maradék kesselit. Hess nézte egy ideig, majd viszonozta a tisztelgést a poharával, mielőtt belekortyolt volna. – Mit szólsz a blokádunkhoz? – kérdezte néhány percnyi csend után. – A Vezérkar eredetileg azt akarta, hogy a szektor csatalkozzon a Corporate Főszektorhoz, de a Főinkvizítori Hivatal megvétózta a kérést. Különben nem lenne sem ideális, sem véghezvihető a csatlakozás, amíg a táborrendszer nem alakult ki végső formájában. – Úgy hallom, már a propagandaadásainkban is csak Vasblokádként emlegetik – felelte Olson. – Különben úgy hallom, hatékony. De legalábbis kifejezetten jól működik. – Na igen. Az új szektorkormányzó egyenesen a Fondorról jött. Nem olyasféle fickó, akivel érdemes szembeszállni. Az ő esetében nincs kecmec. Senki se be, se ki. Kivéve azok, akiknek megvannak a megfelelő engedélykódok, de a kormányzó még azt sem tűri el, ha engedéllyel mászkálunk. Nem lehet csak úgy összevissza ugrálni. – Egy lezárt szektornak azért megvan a maga propagandaértéke – tette hozzá Olson. – Hiszen ha elterjed a vaszár híre, az emberek azon fognak tűnődni, hogy vajon mit rejtegetünk előlük. És persze arra fognak asszociálni, hogy a teljes kommunikációs zárlat csak valami nagyon nagy szörnyűséget takarhat. Ez a gondolat pedig inspirálja a fegyelmet, főleg ha elhíreszteljük, hogy aki ide bekerül, azt sose látják többé. Ugyanakkor pont az elvágás miatt feltűnhet, hogy valami folyik a körzetben, és célponttá válunk a külső hatalmak szemében. – A külső hatalmak az Anoat-szektorral vannak elfoglalva – mondta halálos nyugalommal és elégedettséggel Hess. – A Köztársaság titkosszcolgálatai például úgy tudják, hogy innen hordjuk a népet a Hothra és a Hoth-rendszer világaira. De ez csak elterelő hadművelet. A konténerhajók üresek. – Én ezt elhiszem. De előbb vagy utóbb ide is el fognak jutni. Az üres transzportokkal csak ideig óráig tudjátok elterelni a szaglászókat. Nem szabad megengedni még egy Rank-naplót. Ha bárki bejut... Hess derűsen hátradőlt, majd téglafogú vigyor kíséretében széttárta a karjait, mondván: – Jöjjenek csak! Mi bárkit szívesen látunk a Calimon, hiszen ezért vagyunk itt, nem? ... A Lothal gömbjének közelében megjelenő cirkáló hegyes orrát a bolygóra fordította, ahogy fenyegető, élet és halál felett uralkodó despotaként ráborult a környező űrre. A bársony-feketeség csillagokkal volt kipöttyözve, de errefelé nem pislákoltak olyan sűrűn, mint a Maghoz közelebbi rendszerekben. A parancsnoki hídon nézelődő férfi egy félmosoly árnyékával az arcán figyelte nem csak a látványt, de a képernyőket is. Minden ott állt színesben – a blokád stratégiai pontokon elszórt hajóhada, a mobil űrállomások fedélzetükön bevetésre váró, gyorsreagálású egységekkel, vadászgépekkel, rövid távú rakétákhoz való robbanófej-töltetekkel, miegymás. A Calim teljes vesztegzár alá került, kiszakadt a galaxis térképéről, mint egy kiégetett, fénytelen fekete folt a csillagmező közepén. A híd ajtaja kinyílott, s egy kapitányi rangjelzést viselő, rövid hajú nő sietett előre a parancsnoki álláshoz. A Calim-rendszer katonai kormányzója elszakította a tekintetét a plexiüvegtől és a képernyőkön sorjázó adatokról, aztán félrevont köpennyel megfordult, hogy szembenézhessen az adjutánsával. Kérdő tekintetére a nő azonnal belefogott: – Hess különleges műveleti főparancsnok jelenti, hogy a Monad-telep teljes gőzerővel működik. Illetve gázerővel – tette hozzá fanyar mosollyal. – További utasítások... Gideon kormányzó? A fekete pigmentbeültetésekkel rendelkező férfi sötét szemeiben szigorú keménység csillant. Halálosztagos mellvértje olyan makulátlan volt, hogy szinte vakítóan tükröződött rajta a híd fehér világítása. – Mi a helyzet a meditudósokkal? – A telepre költözött az egykori Concrete bázis teljes megmaradt állománya. Az M-kísérletek akadálymentesen folytatódnak. Jelentik, hogy a rendelkezésükre bocsátott alanyok kielégítőek. Gideon elbocsátotta a tisztet, majd suhogó köpennyel visszasietett a kilátóhoz. Ezekszerint mindent sikerült a szűkös határidőn belül teljesíteni. – Nagyon jó – mormolta. Diadalmas tekintetében a Calim szomorú tükörképe örvénylett. – Nagyon jó.
|
|