Xengk hátratett kézzel bámult ki a tágas lakosztály üvegfalán keresztül a kinti fényekre. Nar Kanji legnagyobb és legnépesebb települése, Houng'xe Megaváros felséges látványt nyújtott éjszaka. Eszébe jutottak azok az idők, amikor ő is csak egy egyszerű utcai verőlegény volt a Kanjiklubban, és a város utcáit járta. Legtöbbször elszemtelenedett kereskedőkre kellett lecsapniuk, de az sem volt ritka, hogy rivális bandák túlbuzgó embereit kellett helybenhagyniuk. Akkoriban a huttok még névlegesen uralták a bolygót, és egy alkalommal belefutottak az egyik hájas csiga niktóiba, akiknek más elképzelésük volt a jövőt illetően. Tzeennek nagy szerencséje volt, hogy élve került ki az összecsapásból, és még nagyobb, hogy pontosan akkor lépett elő középvezetővé, amikor a huttokat kiebrudalták. A Kanjiklub végre kilépett a galaktikus színtérre, és nem néhány tucat lélekvesztővel támogatta azon huttokat, akik fizettek érte. A nagy növekedés korszaka volt ez, és a kanjiak megmutathatták, hogy a tioni vér kalózkodásra termett.
Ritkán érdekelték az olyan dolgok, amiket nem lehetett valami módon idővel pénzzé tenni, de őseik történetét mégis behatóan ismerte. A huttok terve az volt, hogy lassan kivéreztetik őket ezen a bolygón, ám nem jártak sikerrel. Sokan haltak meg, de a legerősebbek életben maradtak, és az elkövetkező tucatnyi generáció a legrátermettebbektől származott. Életet teremtettek ezen a bolygón, és halált a huttok zsoldosaiként máshol. Xengk úgy gondolta, egyedül ők méltó leszármazottai a tioniaknak, akik évezredek alatt sem feledték őseik halált megvető bátorságát és elszántságát. Alig pár hónappal ezelőtt érkezett követség a mostani Tionból: finom egyenruhás tisztek és sima modorú diplomaták, akik a legundorítóbb ideológiával kereskedtek. Tionizmusnak nevezték a mételyt, és elveszett testvérnek szólították őket. Egyenlőség, jogok a munkásoknak és a tőkések uralma, mindaz a puhányság, ami gyengévé tette a Galaxist. Nar Kanji utcái erőssé tették, aki rászolgált és elpuszították, aki nem. Vajon milyen haszna van a közösség számára, ha ezek életben maradnak? Hány felesleges szájat kéne etetniük, olyanokat, akikből sosem lesz igazi kalóz?
A puhány honiak még missziónyitásra is engedélyt kértek, és segélyeket ajánlottak, meg a szegények etetését, de a nagy triádok egyike sem kért abból, hogy mások kegyelemkenyerén éljen. A missziót ugyan engedélyezték, de a kényelmesen szerzett pénzükből nem kértek. Elvégre ha kemény módon, rablással szerezték volna, biztosan nem osztogatják bárkinek.
Ezúttal is egy követség tartott hozzájuk, de ezt még meglepőbbnek tartotta, mint a huszonötezer éve elveszett kuzinok hirtelen felbukkanását. A Kanjiklub évek óta küzdött új területekért más bűnszervezetek ellen, ám nem igazán értettek a finom műveletekhez, amik planetáris kormányzatok és pénzemberek behálózásához kellettek. Többször előfordult már, hogy az utcai harcokon edződött verőlegényeik átvették a hatalmat az utcákon, de a felsőbb szinteken más irányított. A Fekete Nap egyike volt ezen ellenfeleknek, és az elmúlt időszakban jelentős befolyási övezetet tudtak elhódítani a belső hatalmi harcoktól tépázott szervezettől. Mégis most az együttműködés ígéretével keresték fel őket. Az ajtó halk szisszenéssel nyílt fel mögötte, Xengk keze pedig ösztönösen a fegyverére csúszott. Túlságosan jól emlékezett rá, hogyan fejezte be pályafutását a Kanjiklub korábbi vezetősége.
- Triádvezér! - szólalt meg hangosan egy női hang mögötte, mintegy jelezve, hogy esze ágában sincs végeznie vele. Tzeen nyugodtan fordult meg, és egyik hűséges hadnagyával találkozott össze a tekintete. - A Fekete Nap vigoja megérkezett.
- Köszönöm, Zelinda - biccentett felé a bűnvezér kimérten. A nő fekete hajába itt-ott rózsaszín tincsek vegyültek, és szokott vörös-fekete testhez álló öltözékét viselte. A szokatlan kinézet nem volt ritka a kanji bűnszervezeteknél, ahol az extravagancia a mindennapok része volt. - Kísérjétek ide!
A hadnagya bólintott, majd távozott a tágas helyiségből, miközben Xengk megindult az egyik kényelmes karosszék felé, és letelepedett benne. A közeli üveg dohányzóasztalon lévő pohár bort elgánsan felrúgta, majd egyik lábát a másik combjára rakva helyezkedett el. Az első benyomás mindig fontos volt egy tárgyaláson. Nem kellett sokat várnia, és az ajtó ismételten kinyílt. Zelinda lépett ismételten be, majd őt követte egy jól öltözött devaroni, aki kinézete alapján középkorú lehetett. Őket követte két bőrruhás embere, akiknél a helyiek jellegzetes sugárfegyvere, a Huttszaggató volt. Ezekből az olcsón gyártott fegyverekből ritkán lehetett két ugyanolyat találni. A devaroni pár méterre megállt tőle, és csendben várt arra, hogy megszólítsák. Ez tetszett Tzeennek.
- Elmehettek! - rendelkezett, mire két harcosa megfordult, és az ajtó felé indultak, de Zelinda mozdulatlanul állt tovább a devaroni mögött. Xengk a nyomaték kedvéért hozzátette. - Mindenki.
A hadnagya meglepve pillantott rá, mintha tiltakozni akarna, és pár pillanatig szótlanul nézte őt, majd bólintott, és követte a két emberét. Jobban ismerte Tzeent annál, semmint megpróbáljon egy ellenség előtt ellentmondani neki. Amelyik embere legutóbb megpróbálta, abból csak egy füstölgő húskupac maradt. Mikor csak ketten maradtak a teremben, Xengk benyúlt a mellénye alá, majd nyugodt mozdulattal előhúzta a sugárvetőjét.
- Nos vigo, egyetlen jó okot mondj, hogy ne használjam ezt itt most azonnal - jelentette ki, de a devaroni arca rezzenéstelen maradt. Bátor fickó volt, még egy nonhumánhoz képest is.
- A huttok - jelentette ki a devaroni szűkszavúan.
- Folytasd - bólintott Xengk, akinek felkeltette a figyelmét a dolog. Logikusnak tűnt, hogy a Fekete Nap egy közös ellenség ellen akar együttműködést kínálni.
- A hutt klánok jelentősen meggyengültek az elmúlt hónapokban. Egy új erő feltűnése a Hutt Űrben, a belharcaik, a mi támadásaink. Zegba, az áruló vigo halott - magyarázta, és Xengk bólintott. Halott róla, hogyan is végeztek a hájas huttal, és rögtön megkedvelte Korvikot. Persze az üzletben ritkán volt helye személyes érzelmeknek.
- És mi lenne Korvik célja? A huttok erősen védeni fogják a területüket - mutatott rá a nyilvánvalóra, mire a devaroni bólintott.
- Éppen ezért a magterületeken kívüli érdekeltségeikre csapunk le először. Lassan körbezárjuk Nal és Bootana Huttát. Nektek félelmetes kalózaitok és harcosaitok vannak, nekünk pedig sok tapasztalatunk és még mindig elég jelentős befolyásunk.
- Érdekes lehetőség - vakarta meg sugárvetőjének csövéve az állát, amiben nem különösebben zavarta az, hogy a fegyver ki van biztosítva, majd felpillantott és a devaroni tekintetébe mélyesztette a sajátját. - Hatvan-negyen.
- Igazi testvéries osztozkodás - vigyorodott el a devaroni egy pillanatra. - Legyen.
- A látatlanban történő hosszas elköteleződés nem a Kanjiklub műfaja - emelte fel az egyik ujját, mintegy figyelmeztetésképp. - Jelöljétek ki az első célpontot, és meglátjuk hogyan működik a dolog. De figyelmeztetlek, ha elárultok, megismeritek a Kanjiklub dühét!
- Nem vagyunk bolondok - biccentett a devaroni.
- Örülök, hogy értjük egymást - felelte Xengk, és a helyére csúsztatta vissza a fegyverét, majd megnyomott egy rejtett gombot, mire az ajtó feltárult, és három embere máris ott állt. - Kísérjék ki a vigot.
A devaroni még enyhe biccentéssel jelzett felé, majd csatlakozott a kis társasághoz, akik kiléptek a folyosóra. Xengk megköszörülte a torkát.
- Zelinda, te maradsz - jelentette ki, de egyáltalán nem parancsoló hangon, inkább tényközlésként. A lány hátralépett, és megfordult, majd megállt az ajtónál. - Egy csapat harcosra lesz szükségem. A szokásos helyekről gyűjtsd össze őket. Aki túléli a következő akciót, azt felvettük a triádba.