|
Post by Grodin Tierce on Dec 20, 2019 12:13:34 GMT 1
Constant lassan újjáéledt abból a kiürített, szinte hibernált állapotból, amelybe a vostroyai invázió alatt került, sőt, sűrűbbé, forgalmasabbá vált, hiszen saját lakosságán kívül a vostroyaiak és jedik által felprédált és megszállt területek lakosainak nagy része is ide menekült - kivéve persze Zonju és Concrete civil populációját, akik a történelem részeivé és egyúttal galaktikus salakká váltak a területeikért harcoló első rendi, vostroyai és jedi erőkkel együtt. Veeto űrmarsall érdeklődő arckifejezését némiképp eltakarta hatalmas, szörcsögő respirátora, ahogyan a kevesek számára ismert fajhoz tartozó, Zonjunál a zombivírus legújabb fajtájának elterjesztőjeként elhíresült volt Első Rend - főtiszt végigsietett a Legfőbb Vezér hajdani parancsnoki központjának folyosóján.
Az irányító központban várakozó tiszt a Maradvány admirálisainak egyszerű, régi birodalmi szabású, olajzöld egyenruháját viselte, de mellkasán és vállán már az újonnan létrehozott MÁK - Főszektor jelvénye virított - egy, a hagyományos cosrai sas régebbi, cirkalmasabb vállfajának tűnő kétfejű madárszerű lény szimbóluma, amely karmai között nem az aktuális vörös színű, hanem a hagyományos kékesszürke birodalmi jelvényt tartotta, mögötte pedig a háttérben a MÁK - Főszektort alkotó három szektorcsoport stilizált képe villogott, úgy, mint a Chiss Unió jelvényén saját magvilágaik… a madár feje felett a Ramakaz Tau-szektorának otthont adó halmaz, jobb oldalán a polneyei klón telepesekkel újranépesített Ssi-ru űr, végül bal oldalán új elemként a Constant térsége.
- Üdvözlöm, űrmarsall... - tisztelgett vendéglátója. - Rammstein admirális vagyok, a területet biztosító erők vezetője. - Mondanám, hogy köszönjük a segítségnyújtást, admirális, de elég sajátos módját választották - szörcsögte elégedetlen felhangon Veeto. - A csapataink elég jelentős veszteségeket szenvedtek Zonjunál, úgy értem, a saját erők. Érdemes lett volna hamarabb figyelmeztetni bennünket, mielőtt kilőtték azt a rakétát.
- Az Doenitz admirális és a knotiak döntése volt, én azért nem felelek, uram - tárta szét a karjait a függelmi rendi iránt tanúsított meglepően kevés tisztelettel Rammstein. - Nálunk odahaza a Maradványban eleve nem engedélyeztek volna ilyen eljárást. Az Ön megoldása sokak számára sokkal... szimpatikusabb elbírálás alá esett volna. - Érdekes, azt hittem, a következő, amiért megkapom a magamét, a zombik bevetése lesz - bámult körbe a teremben Veeto. Rá kellett jönnie, hogy ez az alak nevével ellentétben nem olyan karót nyelt cosrai, mint a többi. - Tulajdonképpen miért hívott ide? Én leszolgáltam a magam idejét. Mostantól maguk a gazdák itt... no nem mintha sok gazdálkodnivaló maradt volna. Meghoztuk az áldozatot a Birodalomért, admirális... a maguk Birodalmáért.
- Most már a maguk Birodalma is, azt hiszem - ingatta a fejét Rammstein. - Ön kvázi a legmagasabb rangú életben maradt katonai vezető azok közül, akik a szektort védték. Mégsem csatlakozott az Első Rendhez. - Bizonyára a funkcionáriusok úgy vélték a megfelelő helyeken, hogy egy magamfajta nem mutatna jól a fondori felvételeken... - Rammstein nem tudta megállapítani, hogy Veeto szörcsögő hangjába valódi csalódottság és cinizmus vegyült, vagy egyszerűen csak racionálisan erre jutott. - Talán kényelmesebb nekik, ha mindenkit halottnak hisznek, aki benne volt Concrete és Zonju védelmében... - lilás tekintetét most Rammsteinre függesztette. - Talán maguknak is az lenne, nemde?
- Talán a Cosrán, vagy a Knoton ilyen választ kapna, igen - biccentett Rammstein. - De Reuenthal admirális úrnak itt a MÁK-ban más tervei vannak e tekintetben... csak akkor tudjuk megszilárdítani a hatalmunkat a galaxisnak ezen vad vidékein, ha minden helyi ismeretet értékelünk... az Önét is, űrmarsall. - Pontosan mire kellek maguknak... élve? - szörcsögte Veeto szinte sértődötten, hogy nem halhat hősi halált a Legfőbb Vezérért valamiféle látványos, politikailag megrendezett kivégzés, vagy baleset keretein belül.
- Nézzen körbe - intett az utcán hömpölygő tanácstalan tömegek felé Rammstein. - A civilek, menekültek visszajöttek… még többen is, mint az eredeti lakosság. De a katonai-igazgatási szervek állománya vagy elesett, vagy nagyrészt csatlakozott az Első Rendhez Fondoron. Nem adhatom vissza magának a flottáját, űrmarsall, de a szektorát igen. Kinevezett Planetáris kormányzóként ön felelne a szektor újjáépítéséért, a gazdaság, a termelés újraindításáért. Ha a kapacitások lehetővé teszik, még saját Milíciát is szervezhet az életben maradt stábjával és a megmaradt hajók felújításával.
- És maguk? - villantott most kíváncsi, idegen tekintetet Veeto az Ex-maradványos tiszt felé. - A MÁK - Hadtest kirendelt egységei a vezetésemmel egyelőre a szektorban maradnak - felelte Rammstein. - Reuenthal admirális célja mindhárom kormányzósága vonatkozásában egy-egy Hadtest és Milícia felállítása. Akkor 3.000 EGB - hajó lenne az Ismeretlen Vidéken. Persze a hozzá hű tisztek vezetése mellett, értem… - vette a lapot Veeto meglepően gyorsan. - És mindez, gondolom... nincs ingyen. Mit akarnak cserébe?
Rammstein biccentett és az irányító központ termináljára mutatott. - Rendkívül szofisztikált volt az önök itteni MI-je, űrmarsall, egy egész bolygó teljes védettségét szimulálta gyakorlatilag nulla humán erőforrás mellett. - Magyarázta az admirális. - Megkaptuk a legtöbb parancskódot maguktól, de bizonyos állományokhoz nem férünk hozzá. - Nyilván, mert azokhoz nem adtunk meg parancskódokat - horkant fel Veeto, ami a repirátor mögött akár nevetés is lehetett eredetileg. - Mit akarnak még?
- Az Erő-kísérleteik anyagát, és a Legfőbb Vezérek rendelkezésére álló személyes fájlokat - hajolt közelebb Rammstein. - Nem hiszem, hogy a Főinkvizítor jó néven venné, ha belepiszkálnának a saját anyagaiba - jegyezte meg Veeto.
- Ez igaz... - Rammstein egy pillanatra konzultált az adattáblájával a Reuenthaltól kapott részletes instrukciók kapcsámn. Nem volt túl jó a névmemóriája, inkább a jegyzeteire hagyatkozott. - És az előző Legfőbb Vezér... hogy is hívták... Ren Vezér anyagai?
Veeto hátralépett. Szokatlanul ijedtnek tűnt. - Az... nem egyszerű - szörcsögte végül halkan. - Ez az ajánlatunk, űrmarsall - húzta ki magát Rammstein. - Pontosabban, Reuenthal admirális uram ajánlata. A szektor és a vele járó gazdasági és védelmi erőforrások, az Erő-kísérletek és Ren Legfőbb Vezér anyagaiért cserébe. Mit szól hozzá?
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 8, 2020 12:14:18 GMT 1
A Rin Katedrális derengő sziluettje elhagyatottan állt a Constant állandóan sötét égboltja alatt. A lapos tetejű, masszív piramis árnyékos oldalait semmilyen fény nem érte, ahogy ott magasodott távol a bolygó katonai létesítményeitől, a helyi lakosok farmjaitól vagy Kontrollvárostól, ahol egykor az Első Rendet uraló Legfőbb Vezér trónolt. A tisztás végeérhetetlen füves pusztaságnak tűnt, növénytelen, sík területnek, hiszen az élőlények kialakulásához napfény kellett volna. Csakhogy a Constant olyan távol esett a rendszer napjától, hogy kisebb csodának számított már az is, hogy egyáltalán voltak őslakosai.
Az állandóan dermesztő hideg levegőn három sötét sziluett tört keresztül, tovaszáguldva a Katedrális irányába. Orrukon pásztázó, fehér fény világított előre, belsejükben a fegyverüket ellenőrző, fekete páncélos EGB-rohamosztagosok némelyike kíváncsian hajolt ki a rideg éjszakába, hogy legalább halvány fogalma legyen róla, merre mennek. A löveghajók hangos süvítéssel megközelítették a tömör épületet, majd egymástól néhány méternyi távolságra leszálltak abba az irányba, ahol a pilóták a leírás szerint a bejáratot sejtették.
A rohamosztagos szakaszok szakszerűen előugráltak, és alakzatba rendeződve elindultak a főbejáratként tátongó, sötét barlangnyílás felé. Amikor megközelítették a járatot, a fegyvereikre szerelt lámpák fényénél már látták, hogy az ajtó keretén ősi rúnákkal kódolt feliratok futnak végig. A csapatok lecövekeltek a bejárat előtt, mire a legutolsó löveghajóból egy tiszti egyenruhás alak lépett elő, nyomában egy lilás bőrű, arca helyén hatalmas lélegeztetőgépet viselő idegennel. Rammstein, az EGB admirálisa és a helyi származású Veeto, az Első Rend-Fény Hadserege csatájában elhíresült űrmarsall a csapatok mögé lépve körülhordozták tekintetüket a föléjük magasodó, fenyegető falakon.
– Biztos, hogy szükséges ez? – fordult a mellette álló idegenhez Rammstein. – A szenzorok szerint egy árva lélek sincs az épületben – legalábbis semmi, ami élne.
– Az Erő fölötte áll bármilyen szenzornak – emelte fel a kezét Veeto, és arca egy átszellemült kultistáéhoz vált hasonlatossá, ahogy beszélt. Aztán kitisztult a tekintete, és ismét azzá a tartózkodó, kiolvashatatlan masszává vált, amit a kódok átadása után vett fel. – A szenzorokat be lehet csapni. Én megadtam önnek a Legfőbb Vezér kódjait, de nem vállalom a felelősséget a következményekért.
Rammstein már sokadszorra tűnődött el magában, hogy Veeto többet tud, mint amit elmond neki. Végülis egy pillanatra sem felejtette el, hogy ez a lilaképű, szörcsögő idegen volt az, aki hezitálás nélkül rábocsátotta a zombivírust nem csak az ellenségre, de a saját egységeire is, amikor az érdekei ezt megkövetelték… Rammstein keze folyamatosan az oldalfegyverénél motoszkált, hogy az első gyanús megmozdulásnál lepuffanthassa a házigazdáját – persze azért remélte, hogy erre nem kerül majd sor, hiszen eddig olyan simán ment minden.
– Hát rendben van – mondta, majd odakurjantott a csapatainak: – Voraus! Indítsanak befelé, vörös készültség!
A rohamosztagosok a vállukhoz emelték a sugárvetőiket, és párosával bevonultak a Rin Katedrális ajtótlan bejáratán. A fekete páncélos alakok alaktalan szellemlényeknek tűntek a sűrű, fénytelen éjszakában. Amikor az épület oldalán ásító száj az utolsó katonát is elnyelte, Rammstein és Veeto kivont oldalfegyvereikkel követték őket. Óvatos mozdulatokkal átugrottak a magas küszöbön, és a vastag falak közötti kurta járaton át beléptek az épületbe.
A rohamosztagosok helyiségről helyiségre átvizsgálták a Katedrálist. A belső térben még a lámpák fényénél se láttak túl jól. Rammstein fejében megfordult a gondolat, hogy erre a helyre még akkor is egy rohamosztagos hadosztállyal jönne, ha nem kéne félnie az ismeretlentől, és ha a saját háza lenne, akkor se tenné be a lábát egyedül. A kőfalakon a lámpák ugyanazokat a rúnákat világították meg, amiket odakint is láttak – valószínűleg az egész épület tele volt faragva velük, mindezt egy normálisan megvilágított bolygón alapból észrevették volna.
Az épületben nem volt nyoma semmilyen modern technológiának – az előcsarnok egy hatalmas, kör alakú, oszlopokkal keretezett átrium volt, amiből több kisebb helyiség nyílt a falak mentén. A rohamosztagosok mindegyiket átvizsgálták, aztán visszatértek a központi csarnokba. Mire Rammstein és Veeto a helyiség közepére értek, a csapatok már átfésülték az egész épületet. – Életnek semmi nyoma, uram! – jelentette a rohamosztagosok parancsnoka. – Berendezések sincsenek. Ugyanígy nem találtuk semmi jelét annak, hogy valaha civilizált lények laktak itt. – Elektromosság? Világítórudak? Fáklyák? – kérdezte Rammstein. – Negatív, uram. – Hogyan láttak ebben a sötétben? – fordult Veetohoz az admirális. – Hogyan éltek? Azt mondta, a Rinek itt éltek. – A Rinek az Erőt használták – szörcsögte csendesen Veeto. Rammstein a lámpák halvány fényénél látta, hogy az idegen arca – már amennyire ezt a színkomplexusa engedte – sápadtabb most, mint amikor beléptek a helyiségbe.
Ahogy lenézett, feltűnt neki, hogy a padlót több rétegnyi por borítja. A felszíne azonban nem sima volt, hanem mintha felkavarták volna – nem lábnyomokkal, ahogy a rohamosztagosok és az ő nyomai mutatták, hanem alaktalan csomókban, mintha az idebent közlekedők siklottak, nem pedig lépkedtek volna. Rammstein legutóbbi információi szerint a Rinek nem viseltek hosszú, földet söprő köpenyeket, amivel ilyen nyomokat hagyhattak volna hátra. Ami azt jelentette, hogy volt itt valaki, valami más is.
Rammsteinban egyre inkább erősödött az a sehonnan jött baljós előérzet, hogy egy konspiráció kellős közepén vezetik át, miközben fogalma sincs, mi folyik körülötte. Körülnézve azonban látta, hogy még mindig van elég katonája bármilyen azonnali fenyegetés elsöpréséhez – és Veetonak, mint Solo Főinkvizítor egykori tábornokának nincs valódi oka rá, hogy csapdába csalja őt.
– A Katedrális több emelet magas – mondta, és a rohamosztagosok felé fordult. – Nem találtuk nyomát sem felvonónak, sem lépcsőnek, sem semmilyen feljárónak, uram – jelentette a parancsnok. – Valahogy csak fel kellett jutniuk – pillantott a mennyezet felé Rammstein. – Talán repültek? Verdammte schweine varázslók… – Azt hiszem, erre valók a kódok – szörcsögte közvetlenül a füle mellett Veeto, mire Rammstein önkéntelenül megrezzent. Riadalma azonban hamar elmúlt, amikor meglátta a hanghoz tartozó lila képű idegent. – Ezt ne csinálja – morogta neki, majd intett. – Mutassa, hogyan jutunk tovább. Veeto nem mozdult, hallgatagon bámult vissza rá. Respirátorának szörcsögése egyre hevesebbé vált, mintha kapkodva szedné a levegőt. – Elnézést – sziszegte, majd elindult a falak mentén, hogy kitapogassa az átjárót.
Rammsteinnek az volt az érzése, hogy Veeto nem a sötétben való megijesztése miatt kért elnézést, hanem valami más miatt… valamiért, ami azzal volt összefüggésben, hogy megmutatja neki a továbbvezető utat. Mintha bocsánatot kért volna azért, ami következik. Bár az is lehet, futott át a cosrai admirális agyán, hogy csupán az idegen régi gazdájától való félelme munkálkodik benne, ami elég valószínű volt – most már több méteres távolságból is hallotta Veeto szörcsögését, az olyan hangosan szívta-reszelte a levegőt.
– Meg van! – kiáltotta Veeto, mire Rammstein és a rohamosztagosok köré sereglettek.
A fal egyik kő lapján nem voltak rúnák – a simára csiszolt anyag pedig enyhén, alig láthatóan világított. Veeto idegen szemei valószínűleg könnyebben észrevették az anomáliát, mint Rammstein emberszeme és a rohamosztagosok vizorjai. Az admirális egy pillanatra túlságosan kézenfekvőnek érezte, hogy pont egy idegent, ráadásul pont a régi Legfőbb Vezér szolgálóját küldték el neki, aki az egyetlen tábornok volt, aki túlélte a háborút… és aki az egyetlen, legmagasabb rangú első rendi vezető volt, aki ismerte a megfelelő kódokat és a megfelelő bejáratokat.
Veeto intett az egyik rohamosztagosnak. Az odalépett, és szerszámövéből feszítőnek is használható szerszámokat vett elő. Ezekkel megbillentette a kőlapot – az meglepően vékonynak bizonyult, mintha egy panel lapja lenne. Aztán megfogta, és egyszerűen kivette a falból – mögötte pedig apró, réginek tűnő terminál villant fel. Veeto ránézett Rammsteinra, aki bátorítóan bólintott neki. A néhai űrmarsall beütötte Ren Vezér személyi kódját, aztán hátralépett, és várt.
Az előttük levő kőfal megmozdult – por és kőtörmelék hullott a padlóra. Rammstein, a rohamosztagosok és Veeto önkéntelenül hátrálni kezdtek, amikor a fal egy része kifordult magából, majd a modern ajtókhoz mérten behúzódott oldalra, láthatóvá téve a mögötte levő, sötét nyílást. Rammstein bólintására a rohamosztagosok behatoltak az újonnan elérhetővé vált helyiségbe – az felfelé vezetett, és kőlépcsős folyosóban folytatódott.
Néhány lépcsőforduló után pedig egy, még a lentinél is tágasabb helyiségbe vezetett – és itt már nem voltak egyedül.
A falakon nem álltak ablakok, csupán ősréginek tűnő, zöldes és vöröses energiaörvényektől cikázó számítógépek. A paneleik és a terminálok nem villogtak, helyettük kézzel lenyomható kapcsolók, karok és gombok álltak rajtuk. A rohamosztagosok nyomában Rammstein és Veeto áthaladtak a helyiségen egy másik, még ennél is tágasabb terembe – ez lefelé vezetett, a mélybe. A lejtő tetejéről azonban nem látszott, mi van odalent.
Néhány percnyi ereszkedés után a falakon bemélyedések nyíltak, amikben valamiféle folyadékkal teli, de amúgy üres tartályok álltak. Ahogy elhaladtak mellettük, Rammstein orrát megcsapta a mindent átitató, régiességet és veszélyt hirdető halálbűz… A tartályok körül hosszú, lila csuklyás köpenyt viselő teremtmények járkáltak, akik szemük helyén egy folyton villogó, fényes szerkezetet viseltek. Ügyet sem vetettek a betolakodókra, mintha azok nem is léteznének. Rammstein intett a rohamosztagosoknak, hogy ne foglalkozzanak velük – ez az egész hely ősinek, mi több, idegennek tűnt, mintha ennek a galaxisnak a felfogása itt nem lett volna, nem lehetett volna érvényes… Mintha egy új világba csöppentek volna. Rammstein szinte a fülével hallotta Veeto félelmét, ahogy haladtak lefelé az aknában – az már-már fülsértően hangosan szörcsögött a respirátorával.
Amikor elhaladtak egy boltíves, kapuszerű képződmény előtt, az egyik rohamosztagos be akart menni rajta, de Rammstein még idejében észrevette és rászólt, hogy takarodjon el onnan. A kőboltív kerete között szürke, anyagtalan energiafátyol lengedezett. Úgy festett, mint egy ősrégi féregjárat bejárata, vagy valami hasonló, téren és időn áthatoló járat kapuja, amit a régi mesékben és mítoszokban említettek. Rammstein ráncolt homlokkal szidta magát, hogy jobban oda kellett volna figyelnie az iskolában. De különben is, az efféle misztikum a klón spechtechek és Tierce Főkormányzó feladatkörébe tartozott, nem az övébe…
– Ez itt mind.. extragalaktikus technológiának tűnik. Vagy legalábbis nagyon réginek – jegyezte meg, miközben tovább indultak. – Ahogy ők is – mutatott az egyik lila köpenyes alakra.
– Ezek attendánsok – magyarázta Veeto. – Extragalaktikus navigátorok. A Legfőbb Vezér az ő segítségükkel jutott át más.. galaxisokba.
– A Legfőbb Vezér nagy utazó lehetett – mondta Rammstein. – Ezeknek a klónok nagy hasznát veszik majd, ha csapatokat akarnak átküldeni más galaxisokba. Remélem, én nem leszek köztük.
Veeto vállat vont, és hangosan szörcsögött tovább.
Hamarosan elérték a lejtő alját, ahol egy nagyobb, az eddigieknél komplexebb tartály várta őket. Oldalából vastag csövek és drótok álltak ki minden lehetséges irányba, és kisebb, ismeretlen rendeltetésű szerkezetekhez csatlakoztak. Itt tevékenykedett a legtöbb attendáns – a tartály körül villogó, már modernebb terminálok körül járkáltak, és féltő szeretettel gondozták a berendezéseket, és a tartalmát, ami…
Rammstein a folyadékban külön lebegő fej és test ellenére azonnal felismerte, amit látott. – Az ott egy Yuuzhan Vong! – kiáltotta. Közelebb lépett, hogy alaposabban megnézze magának a tartálylakót. Az attendánsok nem tiltakoztak, úgy tértek ki az útjából, mintha nem is lettek volna ott. Talán hozzászoktak, hogy láthatatlanoknak kell lenniük.
Rammstein alaposan megnézte magának a lebegő teremtményt. A torz, halálfejszerű csontozatot, a vonduun-rákpáncél öltözetet és az arc formáját. A Yuuzhan Vong harcos – nem, nem harcos, állapította meg az admirális, hanem Kitaszított, ugyanis nem rendelkezett annyi statusszimbólum-sérüléssel, mint a Harcos kaszt tagjai. Az arc maga ismerős volt a számára, talán látta már valahol.
– Az ott nem akármelyik Yuuzhan Vong, hanem a Legfőbb Fővezér – szörcsögte Veeto, aki időközben Rammstein mellé lépett.
– Shimmra – suttogta Rammstein.
Veeto ránézett, majd megrázta a fejét. – Nem – mondta. – A közhidelemmel ellentétben nem Shimmra volt a Legfőbb Fővezér, hanem az erőhasználó Kitaszított, Onimi, aki Shimmra szolgájaként pózolt. Onimi a társadalmi státusza és erőérzékenysége révén kénytelen volt egy bábot a trónra állítani maga helyett, különben nem fogadták volna el uralkodónak. Onimi azonban nem csupán Kitaszított, de Formáló is volt. Ő formálta Shimmrát.
– Igen, ha jól emlékszem, Shimmrát megölték a Jedik, Onimivel pedig Jacen Solo végzett – bólintott Rammstein. – És azt mondja, ezek itt Onimi maradványai. Mit keres a Legfőbb Vezér katedrálisában?
– Mert Onimi sosem létezett – magyarázta Veeto.
– Hogyhogy nem létezett? – pillantott a tartályban lebegő, megőrzött testre Rammstein.
– Admirális – zendült fel egy mély, az egész helyiséget betöltő hang. – Én voltam minden hang – amit Onimi valaha kiadott – ebben a valóságban.
Veeto megmerevedett a hang hallatán, és hangosan, egyre hangosabban szörcsögve ledermedt, Rammstein azonban megpördült, és célra emelte a sugárvetőjét. A rohamosztagosok ugyanígy tettek – mindannyian egy új alakra célozták a fegyvereiket. Az attendánsokhoz hasonló alak csupán egy vörös köpenyből és csuklyából állt. Az utóbbi eleje egyfajta zavaros képernyő volt, amin most kiviláglott egy barázdált, csontszerű arc.
Veeto még mindig nem mert megfordulni, megkövülten állt a tartály felé fordulva. Rammstein azonban közelebb lépett a láb nélkül sikló teremtményhez. Rádöbbent, hogy az nem hús-vér életforma, hanem egy, eddig még nem látott MI, egy hírvivő droid, ami úgy vetítette ki a gazdája kétdimenziós arcát, mintha az a sajátja lett volna.
– Ren Legfőbb Vezér – szűkültek össze Rammstein szemei.
A hírvivő droid közelebb siklott, mire az attendánsok – és Veeto – távolabb somfordáltak. A gungan-szemek Rammstein arcába bámultak, a hústalan arc pedig elégedetten elmosolyodott. – Mérhetetlen örömmel tölt el, hogy az EGB és az Első Rend fúziója ilyen természetes módon alakult. Gratulálok.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 10, 2020 22:34:57 GMT 1
Rammstein motyogott valami olyasmit, hogy "Igazán rendkívül nagy örömömre szolgál, hogy szolgálatára lehetek az egész EGB nevében, Nagyúr, nem fog bennem csalódni, Nagyúr, igazán... engedelmével, Nagyúr, most sürgős dolgom van a... a Nagyúr... szolgálatában", azzal halálra vált arccal inkább kimasírozott, mintsem kisétált az egész épületből, gondosan meghagyva a rohamosztagosoknak, hogy őrködjenek minden sarkon, ne nyúljanak semmihez, és feltétlenül ne értesítsék őt semmiféle egyéb szokatlan jelenség kapcsán, inkább várják meg, amíg riasztja a még illetékesebb illetékeseket.
Veeto enyhe elégedettséggel vegyített szörcsögéssel a hangjában követte az admirálist.
- Tessék, a galaxis szó szerint átellenes oldaláig jövök azért, hogy ne kelljen istenverte Sithekkel szórakoznom, akik amúgy is a frászt hozzák rám, erre tessék, megint egy ilyen... egy ilyen... - végre Rammstein annyira összeszedte magát, hogy csizmája sarkait keményen a földhöz csapva megforduljon és szembenézzen Veetoval. - Még mi a fene volt ez? - Miért, mit gondolt, admirális, Ren Vezér a kedvessége és a cosrai katonai protokollban való jártassága okán lett talán annak idején az Első Rend mindenható nagyura és vezetője? - Veeto szörcsögése akár kuncogásnak is beillett volna. - Azt hittem, maguk cosraiak bátrabbak ennél. És ne mondja, hogy nem figyelmeztettem. - Még csak nem is vagyok cosrai... - sóhajtott fel Rammstein. - A Maradvány... - egy rohamosztagos lépett elő és megállt előtte.
- Most meg mi van? - Admirális úr, egy humanoid droid jön kifelé az épületből. Önt keresi. - Én... - fehéredett el Rammstein. - Én... nem érek rá! Azonnal fel kell mennem a hajómra és jelentenem kell a Vezérkarnak! Majd... majd Veeto űrmarsall eligazítja! - azzal az idegenre pillantott. - Maga maradjon itt, amíg megírom a jelentést a Cosrára... Ershanra... Polneyera... Bastionra... mindenhová! Igen... dokumentálni kell mindent... mindent... szabályszerűen tettem... parancsra... - Azt hittem, csak Reuenthal admirális úr főszektor-kormányzó úrnak jelentünk erről a Ramakazra... - ingatta szürkéslila fejét Veeto, akiről minden, a faját ismerő beavatott meg tudta volna mondani, hogy remekül szórakozik. Persze a Constanton már egyetlen efféle beavatott sem volt, életben legalábbis semmiképp sem.
- Változott a terv - vetette oda a siklója felé kocogva Rammstein. - Erről az egész Vezérkarnak tudnia kell. Maga maradjon itt... és tartsa a frontot! - Abban jó vagyok... - szörcsögte vidáman Veeto és visszasétált a Katedrálisba.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 6, 2020 23:50:11 GMT 1
A második, immár kék zubbonyos polneyei specialisták, fekete bőr védőruhás kardassi technikusok és az Ahnenerbe fehér köpenyes tudósai, valamint az elmaradhatatlan flottakommandós biztonsági őrség alkotta EGB-felderítőcsapat tagjai jóval nagyobb számban, jóval nagyobb berendezésekkel és jóval nagyobb lelkesedéssel vették birtokba a Rin Katedrális, mint korábban Rammstein és rohamosztagosai. Az ismert és ismeretlen rendeltetésű tartályok, berendezések, szerves szövetek különböző életképességei fokban leledző maradékát tartalmazó mintatárolók, és természetesen a hiper-, vagy dimenziókapunak tűnő berendezéseket mind technikusok szállták meg a Bellicose állandó, valamint ideiglenesen fedélzetre vett személyzetéből.
Rammstein admirális orbiton keringő zászlóshajójáról küldte át első látogatásának részletes jelentését a Főkormányzónak, egyúttal elnézését kérte, hogy nem fogadja személyesen elöljáróját, de jelenleg gyengélkedik rynavírus könnyebb lefolyású változatának gyanújával, továbbá megtiltott bármiféle droid fedélzetre lépését a teljes flottája számára.
A főkormányzó néhány, saját stábjához tartozó klón specialistával és a kardassi technikuscsapat tagjaival beszélgetett egy különösen bizarr, mindenféle félkész torzót rejtő klóntartály mellett a Katedrális föld alatti folyosóinak mélyén, miközben arcát társaihoz hasonlóan az esetlegesen veszélyes biológiai és kémiai reagensek elleni védőmaszk fedte. A csoporttól kissé távolabb, a felszerelés vaskosabb, cosrai megfelelőjében, amely leginkább Skorzeny ezredes lángszórós rohamkommandósainak bőr védőruházatára hasonlított, Hänsel admirális vizsgált érdeklődve egy lezárt dimenziókaput.
- Donnerwetter. Fel nem foghatom, hogyan visz ez közelebb minket az emberiség bölcsőjének, Thulénak a megtalálásához - rázta meg végül a fejét tehetetlen dühében. Meg volt győződve róla, és a fejében lévő hang is ezt suttogta neki folyamatosan, amelyet parancsnoka, példaképe, Vezére, Diestl hangjával azonosított, hogy a Tythonra kellett volna mennie. A Főkormányzó mégis valamiért iderángatta... ebbe a... kísértetkastélyba. Hänsel a maga részéről úgy gondolta, hogy az itteni berendezések legnagyobb része nem több, mint működésképtelen játékszer... valami kisstílű nagyúr sikertelen próbálkozásainak eredményei arra, hogy naggyá legyen.
- Pedig biztosan van, amelyik működik - szólalt meg egy hanga háta mögött. Hänsel ijedten megpördült. A Főkormányzó legújabb tanácsadója, egy szarvas idegen állt előtte. Az admirális megdöbbenéssel konstatálta, hogy a humanoid nem viselt olyasféle, teljes testet védő egyenruhát, vagy szkafandert, mint a többiek, csak egy egyszerű, az orra és a szája elé illesztett légszűrő berendezést. - Maga a... Főkormányzó új tanácsadója, igaz? - kérdezte végül. - Így van - nyújtott kezet amaz. - A nevem S'hanar.
Hänsel ijedtséggel vegyes idegenkedéssel pillantott a szikár, kesztyű nélküli, láthatóan öt ujjú mellső végtagra, majd félszeg tisztelgésre emelte saját kezét, elkerülve a fizikai kontaktust az idegennel. Egy efféle helyen sosem lehetett elég óvatos az ember. - Guten... Tag. Hänsel admirális vagyok, Knot Hadtestparancsnoka és az Ahnenerbe vezetője. Nagy érdeklődéssel... követtem az itteni eseményeket, de megmondom őszintén, nem igazán értem, miért gondolta a Főkormányzó, hogy ez a hely releváns lehet a kutatásunk szempontjából. - Nem feltétlen az - villant meg S'hanar tekintete. - Én kértem rá a Főkormányzót, hogy hozzuk magunkkal Önt is, amikor idejövünk, admirális úr. Gondoltam... beszélgethetünk.
- És ugyan miről? - villant meg a teljes arcát védő maszk alatt Hänsel tekintete kritikusan. - A Főkormányzó említette, hogyan csatlakoztam... a stábjához? - ingatta a fejét az idegen, miközben odasétált a hiperkapu-szerű alkalmatossághoz, amelynek gyűrűjében most nem vibrált semmi, át lehetett nyúlni rajta, majd a cosrai, polneyei mirshaf, valamint kardassi és basic nyelven íródott óvatosságra felhívó feliratokkal nem törődve letört egy alkatrészt a gyűrűről és félig-meddig érdeklődve vizsgálgatni kezdte. - Valami olyasmit hallottam, hogy maga afféle... dimenzió-utazó - vont vállat szkeptikusan Hänsel. - Egy olyan... alternatív valóságból. De nehezemre esik elhinni. - Pedig így van... - S'hanar szórakozottan félredobta az alkatrészt és szembenézett Hänsellel. - Egy másik EGB valóságából. De ne mondja el senkinek, admirális, a Főkormányzó nem szeretné, ha nagyom híre menne ennek. Mindenesetre azért jó látni, hogy Ön... ép és egészséges. És még önmaga. - Mire gondol? - rázta meg a fejét gyanakodva Hänsel és gyorsan körbepillantott.
A szarvas idegen körbejárta az inaktív, nagyjából egy személy áteresztésére alkalmas kaput, vizsgálgatta, piszkálta, majd a gyűrű átellenes oldaláról szembefordult a knoti admirálissal. - A Hänsel, akit én ismerek odaát, Mein Herr csak önmaga árnyéka... egy idegen hatalom szolgája, aki elárulta és otthagyta a valódi bajtársait... sok mással egyetemben. Egy halott, beteg, életképtelen rendszert szolgál... önmaga szürke árnyéka, szikrája sem maradt benne a tartásnak és becsületnek, amiért oly nagyra tartottam az én világomban Cosra népét... - Mi... miféle hatalomé? - lépett közelebb Hänsel gyanakodva S'hanarhoz, és egyik keze a védőruha derékszíján lévő sugárvetőtok felé mozdult. - Jagged Fel, a bitorló császár szolgája természetesen... miért, mit gondolt? - tárta szét a karjait S'hanar, és széles mosolya még a légzőkészülék mögött is jól kivehető volt.
Most Hänselen volt a megilletődés sora. - Jagged... Fel szolgája, én? No ne nevettesen... - Az egész Cosrával egyetemben, úgy bizony - biccentett S'hanar. - Folett főadmirálissal egyetemben. - És... és Diestl főmarsall? - nyelt egyet izgatottan Hänsel. - Vele... vele mi történt maguknál? - Diestl... igen, emlékszem rá - vakarta meg az állát elgondolkozva az idegen. - Folett Főadmirális főtiszti karának tagja volt, úgy, mint ön. Idősebb volt, de tehetséges, tiszteletet parancsoló. Egy időben, amíg a Főadmirális távol volt, ő vette át a cosrai erők vezetését. De aztán... aztán azt hiszem, meghalt. - Hát igen... - sóhajtott fel Hänsel. - Itt is. - Aztán megrázkódott, mintha eszébe jutott volna valami. - De várjon csak... azt mondta, Folett... alárendeltje volt Diestl? - Méghozzá hűséges - biccentett S'hanar. - Mindig lojálisan szolgálta... Folett Főadmirális azt hiszem... a kezdetekben ugyanolyan nagy vizionárius volt nálunk is, mint itt Önöknél. - Akkor mégis mi történt? - lépett át a gyűrűn Hänsel, titkon félve attól, hogy eltűnik, és máshol materializálódik. Persze semmi ilyesmi nem történt.
- Széthúzás - sóhajtott fel S'hanar teátrálisan. - Cosraiak egymás ellen, Folett és Grodin egymás ellen... az Ismeretlen Vidék, a Maradvány, az Expanziós Régió és Commenor urai mind-mind létrehozták saját kis Birodalmaikat... vélt, vagy valós sérelmek, holtak szellemei, egyszerű büszkeség által vezérelve, miközben már az övék volt a galaxis. És aztán az egész összeomlott, és a Jagged Fel-félék hatalomra jutottak. És egy erőérzékenyeket pártoló, csak nevében birodalmi Fel-dinasztia irányít mindent. - És a Köztársaság? - képedt el Hänsel. - Megsemmisültek, még azelőtt, hogy az EGB erői egymás ellen fordultak volna... - magyarázta S'hanar. - De ugye, mondanom sem kell, hogy mindaz, amit elmondok, bizalmas... a Főkormányzó nem szeretné... - Bizalmas, natürlich - biccentett Hänsel felvillanyozva. - Azt mondja... győztünk? Maguknál? - A Köztársaság... a Hapes... a Sithek... és megannyi jelentéktelen kis állam a győzedelmes Egyesült Galaktikus Birodalom lábainál hevert - biccentett S'hanar. - Amíg a széthúzás nem ütötte fel a fejét újra. Tudja, admirális... ezért jöttem ide. Hogy ez ne ismétlődhessen meg újra.
- Hmm... értem... - Hänsel egy pillanatig maga elé bámult. - Mondja, tanácsadó, maga hisz a szellemekben? - Ez a hely tele van velük - pillantott körbe S'hanar, majd Hänselre szegezte a tekintetét. - De nem az számít, admirális, hogy mi van a fejünkben, hanem hogy mit szolgálunk... szívből.
A knoti váratlanul kinyúlt és megragadta az idegen kezét. Határozottan megrázta, korábbi ellenérzésit felülírva. - Ich danke Ihnen, Mein Freund. Köszönöm magának, barátom. Bár világaink nem ugyanazok teljesen... de azt hiszem, ma megtanultam magától valamit. Most mennem kell. - Hát... én... én köszönöm, hogy beszélgettünk, admirális úr - ingatta a fejét S'hanar, mint aki nem érti, mire fel változott meg ennyire Hänsel hangulata.
- Leutnant! Hadnagy! - integetett az egyik közeli terminálnál posztoló klón spectech tisztnek Hänsel, miután védőruhájában hangos csizmacsattogás kíséretében végigsétált a központi szekcióba vezető függőfolyosón. - Kérem, hívjanak egy siklót! És közöljék a Főkormányzóval, hogy visszatérek a Knotra! Az Ahnenerbe illetékes elöljárója vegye át itt és Byssen a kutatási műveletek koordinálását! És kérek egy biztonságos csatornát Folett Főadmirális úrhoz Ershanra, amint lehetséges! Egyeztetni akarok az új flottaegységek hadrendbe állításának üteméről! Lenne néhány ötletem...
Miközben Hänsel szavai távolba vesztek, S'hanar visszafordult a kapuhoz. Egyik kezével leemelte az arcáról az amúgy is teljesen felesleges és csak úgymond díszlet-célokat szolgáló légszűrőt, és félredobta. Aztán köpönyege redőiből elővett egy vaskos, kardassi jelekkel díszített holokártya-köteget, mely ennek a helynek az anyagait, illetve a kardassiak eddigi kutatási és nyomozási tevékenységének eredményeit tartalmazta három, az Első Rend szempontjából kulcsfontosságú Erőhasználó tevékenységével kapcsolatban. Másik kezével pedig az imént letört alkatrész helyére egy kisebb, jelentéktelennek tűnő hengert illesztett a kapuba, miután megbizonyosodott róla körülnézve, hogy senki sem figyeli.
A kapu horizontja apró cuppanással életre kelt, mintha egy esőcsepp, vagy buborék tört volna ki vízszintes irányban a gyűrűben formálódó membrán felületéről. S'hanar hátralépett, nehogy az ártalmatlannak látszó, de a valóságban molekuláris szinten romboló sugárkitörés levigye a fejét.
Néhány pillanattal később egy fiatalos, mégis őszülő halántékú férfi lépett át a kapun. Babérokkal körbevett kékesszürke birodalmi jelvény villogott fekete egyenruháján, rangjelzése ezüst és arany, gyémánt alakú szimbólumokból állt, oldalán pedig ébenfekete, ívelt markolatú fénykard lógott. - Kormányzóm - térdelt le S'hanar. - Állj fel, barátom - ragadta meg az idegen alkarját, szorosan, bajtársiasan megszorítva azt a férfi. - Sikerrel jártál? - Beszéltem a knotival - biccentett S'hanar. - Azt hiszem, most már ellen tud állni majd a Káosz szorításának és delejezésének. - Igen... - a férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, ahogyan finoman megérintette elméjével az Erő áramlatait. - Én is érzem. Egyre gyengül. Szép munka. És a fájlok? - Itt vannak - adta át feljebbvalójának és mesterének a kardassi kódkártyákat S'hanar. - Gul Dukat üdvözli Önt. - Azt mindjárt gondoltam - mosolyodott el gonosz magabiztossággal a férfi és belepillantott az adatokba. - No lássuk, a három grácia, akik az én világomban nem léteznek... Á igen, erről a kettőről már hallottam. Ez az Anakin Solo... még fiatal, de ígéretes. Talán egyszer eljut oda, ahová én, de nem él addig majd... ez a Sordis... inkább... idegesítő. És a harmadik? - A harmadiké volt ez a katedrális eredetileg, itt kísérletezgetett. - mutatott körbe S'hanar. - Milyen... primitív - pillantott körbe a férfi, majd előhívta a harmadik alak holoképét az egyik adatkártyáról. - Nohát... egy... gungan? Nevetséges. - Mégis úgy tűnik, a legerősebb hármuk közül, Kormányzóm - hajtotta meg a fejét enyhén S'hanar. - Hát jó - biccentett amaz és keze a fénykardja markolatára simult. - A másik kettő ráér. Ezzel a Rennel... személyesen és soron kívül fogok foglalkozni. A másik... fájlcsomagot is elhoztad?
- Persze - nyúlt ismét a köpenyébe S'hanar, és két, a Tiebolt-féle Flotta Hírszerzés fekete jelvényével ellátott, vékonyabb plaszt-adatlapot adott át a másiknak. - A hírszerzési jelentések az alanyról, akiről kérte az adatokat, és a... tanítványáról, úgymond. Az ő profilja felelt meg leginkább a kritériumoknak, amiket adott, uram. - Lássuk... - a férfi életre hívta az első holokártyában tárolt képet, és egy pillanatra szinte gyermeki szeretet ült ki az arcára, ahogyan meglátta a férfit. - Noel - suttogta halvány mosollyal az ajkain. - Érdekes útra terelt téged itt a sors, tanítóm... ha tudnád, miket vittél végbe, otthon... ha elmondhatnám...
Aztán a férfi megrázta magát, és a másik kártyáért nyúlt. - De ez sokkal érdekesebb, nemde? S'hanar bólintott. - Ben Skywalker... - hívta elő a fájlt a férfi. - Egy kölyök, akiről ez a Ren azt híresztelte, hogy... hogy nem is Skywalker, hanem... hehe, hanem Solo, mint a többiek? Szapora népek ezek errefelé... - Ez nem szerepelt az eredeti, Tiebolt-féle jelentésben, a Ren anyagában lévő feljegyzésekből másoltam át, mivel keresztreferenciát találtam közöttük - magyarázta S'hanar. - Oké, mi van még itt... szexuális deviancia, nagy ügy - mormolta a Kormányzó. - Szinte minden sarkon van belőle ebben az univerzumban - vonta meg a vállát S'hanar. - Csodálom, hogy egyáltalán szaporodnak még természetes úton. - Egyik sem tűnik kifejezetten jelentős anomáliának... - vonta össze a szemöldökét a férfi. - Miért fontos ez, S'hanar?
- Nézze meg a szüleit, uram. A fejlécben - magyarázta a szarvas idegen. - Igen, a Han-Luke dilemmát értem, de... ó. Oh - rázta meg a fejét a férfi, amikor újra leolvasta az adatokat. Aztán a homlokára csapott. - Hát persze, nyilvánvalónak kellett volna lennie... elfelejtettem anya első házasságát... itt tovább tartott, úgy tűnik. S'hanar szótlanul bólintott.
- Ben Skywalker... - simított végig a fiatal, vöröses hajú holoképen kíváncsian a férfi. - Különös humora van az univerzumnak, nemde, S'hanar? Vele is személyesen foglalkozom majd. Tartsd magad az eredeti tervhez. - Ahogy parancsolod, Kormányzóm - hajtotta meg magát az idegen. - Van még másvalaki az itteni... Vezérkarban, akire figyelnünk kell? - kérdezte most a férfi, miután elrakta a kártyákat. - Van, mesterem - biccentett S'hanar. - Drikl Lecersen nagymoff. Zavaróan... éles elméjű. Ha akarná, egy húzással elmozdíthatná a Főkormányzót és a Főadmirálist is. Öregebb, rutinosabb... és azt kell mondjam, azonnal átlátna rajtunk.
- Hmm... - biccentett a Kormányzó néven illetett alak. - Hát jó. Akkor kezelnünk kell a kockázatot, amit ez a Lecersen jelent. - Felfednénk magunkat egy idő előtti... agresszív beavatkozással, uram - suttogta S'hanar. - Nem kell nekünk - mosolyodott el a férfi. - Majd Gul barátunk megoldja. S'hanar tekintete egyetértően villant.
- Tájékoztatni fogom, mesterem. - Nagyszerű - rázott még egyszer kezet a humanoiddal a férfi, majd biccentett, és visszalépett a kapu horizontjába. - A következő viszontlátásunkig sok sikert, S'hanar. És ne feledd... legközelebb már nem egyedül jövök. - Készen fogok állni - biccentett S'hanar. - Készen fogok állni a fogadásukra, mesterem.
A kapu egyet villant, és újra üresbe kapcsolt. S'hanar gyorsan kivette az aktivátor hengert az aljazatból, amit előtte beletett, és visszasüllyesztette zsebébe.
Tíz perccel később érkeztek az első spectech klónok. - A Főkormányzó kéreti, tanácsadó - szólalt meg az elől haladó specialista. - Máris megyek - biccentett S'hanar, majd a kapu felé intett a válla felett. - Ezzel itt felesleges próbálkozni, meg vannak sülve az áramkörei... azt hiszem. Már persze, én nem értek hozzá...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 18, 2020 17:05:33 GMT 1
A Főkormányzó és egy csapat polneyei specialista éppen az egyik működésképtelen dimenziókaput vizsgálta, amikor S'hanar megjelent. A klónok parancsnoka intett alárendeltjeinek, hogy folytassák a vizsgálatokat, majd maga után intette szarvas tanácsadóját.
- Nos, sikerült... beszélnie Hänsellel? - Ahogyan megbeszéltük, Főkormányzó - biccentett S'hanar. - Nagyon meggyőző hatást tett rá, amit mondtam neki Diestllel és Folettel, illetve az ő szövetségükkel kapcsolatban. - Nos, ha ez kell hozzá, hogy elkerüljük, hogy az Első Rend nekiessen az Ahnenerbének, az ifjú Solo Főinkvizítor pedig közvetlenül a cosraiak és a knotiak lábára lépjen, akkor ám legyen - biccentett fáradtan a klón. - Persze a legjobb az lenne, ha okuk sem lenne rá, és Hänsel barátunk végleg felhagyna a szellemek üldözésével, és hadihajókat gyártana helyette. - Hamarosan kiderül - mosolygott diplomatikusan S'hanar. - Egy dolog azért nem hagy nyugodni... - ráncolta most a homlokát Grodin. - Ha visszaemlékszem arra, amit a Lothalon láttam a lehetséges alternatívákkal kapcsolatban... abban a dimenzióban... nem emlékszem ilyen esetre... úgy emlékszem abból, amit láttam, hogy éppen Diestl árulta el Folettet, amikor a cosraiak hátat fordítottak a Polneyenak és Soontir Fel mellé álltak. - Jól emlékszik, így is volt - pislogott szarvas fejét ingatva S'hanar. - De ha ezt mondom Hänsel admirálisnak, az igen csak kontraproduktív lett volna az ügyünk szempontjából, nemde? Csak megerősítette volna a tévképzeteit. És nem mintha bármi módja lenne arra, hogy ellenőrizze a szavaim hitelességét... - Ha így hazudik, S'hanar, még a végén én is gyanakodni fogok magával kapcsolatban - nevetett fel Grodin.
S'hanar csak diplomatikusan mosolygott és nem szólt semmit. - A technikusok folytatják az itteni feltárást - pillantott körbe a klón. - Most, hogy Hänsel elment, már rájuk bízhatjuk az itteni munkát. Mindenesetre sokkal... kézművesebb megoldásnak tűnik az itteni rendszer, mint amit J't'p'tanon építettünk... de érdekes. - Még az én korábbi tapasztalataimhoz képest is sajátos, ennyi bizonyos - hümmögött S'hanar. - Visszatérek a Bellicose fedélzetére - folytatta a Főkormányzó. - Indulásra készen akarok állni, ha bármilyen jelzés érkezne Tythonról Aranjitól. - Megengedi, hogy itt maradjak, Főkormányzó? - kérdezte S'hanar. - Alaposabban szeretném tanulmányozni ezt a különös... technológiát. - Persze - veregette meg újdonsült bizalmasa vállát Grodin. - De maradjunk kapcsolatban.
A Főkormányzó sarkon fordult, S'hanar pedig visszaindult az alacsonyabb szintek felé. Még meg kellett találnia valamit... vagy valakit.
...
Az egyik legmélyebb, annyira elzárt szinten, hogy a főbejárattól meg sem lehetett közelíteni, hanem a Rin Katedrális egy hátsó részén közvetlenül egy félig beomlott csigalépcső vezetett le idáig, a korábban kétes hírnevet kivívó protokolldroid, melynek holografikus megjelenítővé alakított fejrészének képernyőjén még mindig ott villogott Ren nagyúr aszott gungan feje, most egyenesebb terepre, simább folyosókra tervezett végtagjait ügyetlenül, afféle gépgungan módjára próbált lecsámpázni a raktárhelyiségig, ahonnan hívást kapott.
- Elnézést kérek - kiabált bele a sötétbe, miközben Ren holografikus képét egy pillanatra egy semleges, afféle saját egyéniséget szimbolizáló gépfejre cserélte le képernyőjén. - A 473-82-34-es csatornán azt a bizalmas jelzést kaptam, hogy itt találom Rammstein admirálist. A programom alapján Rammstein admirális a Kompetens Személy. Sürgősen beszélnem kell... KompetensSzemélyRammsteinAdmirálissal... - Itt vagyok bent - jött a válasz. - Hangazonosítás... várjon... valami torzítás... vizuális azonosítás... - csámpázott be a droid a helységbe.
Egy pillanatig sötét volt, fotoreceptorai azonban gyorsan infrára váltottak és lokalizálták a rá meredő három bőrpáncélos kardassit, a Második Rend deltoid alakú jelvényével a mellkasukon. - Maguk nem Kompetens Személyek... maguk nem Ramms.... - Majom droid - jegyezte meg a csapat vezetője, és tüzelt.
A ionizáló kristállyal feltöltött kardassi fézerek kéken villantak a szokásos, odonit-alapú aranybarna színű sugarukhoz képest, és a droid eldőlt. - Gotromba kanálosfejesek - villant meg a holoképen még egyszer Ren arca, majd a holoernyő elsötétült.
Az egyik kardassi letérdelt és megfordította a droidot, majd néhány pillanatig turkált a protokolldroid tarkójában lévő kábelek között. - Kisütöttük a fő áramkört, a másodlagos áramkörről leválasztottam az önmegsemmisítőt és lokalizáltam a jelet, amit a droid közvetlenül kapott a rendszeren kívülről, uram - fordult az árnyékban várakozó negyedik alak felé. - Megvan a jel forrása? - kérdezte az árnyékból előlépő S'hanar. - Egy rendszer a Külső Gyűrű és az Ismeretlen Vidék határán - válaszolt a kardassi. - A Lehon és a Manchu között félúton. - Adja át a koordinátákat - biccentett S'hanar. - Továbbítom a Kormányzó úrnak... - azzal a szarvas idegen a csapat vezetőjéhez fordult. - Köszönöm a segítséget, Damar. - Nem volt nagy kihívás - vont vállat a kardassi parancsnok. - Buta protokolldroidokra lövöldözni a pincében... - A következő... célpontjuk jóval izgalmasabb - nyújtott át egy adatkártyát S'hanar a kardassinak. - Ezt személyesen Gul Dukat kezébe kézbesítse, ő majd közli az akció részleteit. - Értettem, indulunk - biccentett Damar és társaival együtt kislisszolt a helységből.
S'hanar néhány pillanatig forgatta az apró adatkártyát, amit a kardassiaktól kapott, majd felsétált a kapuhoz, amin korábban vendéget fogadott. Becsúsztatta a kapu megfelelő aljzatába a kódkártyát és a hengert, amit korábban használt. A kapu csak egy másodpercre villant fel... egy újabb másodperc múlva pedig S'hanar karján saját interdim terminálja jelezte, hogy a Kormányzó megkapta az adatcsomagot...
... Ren nagyúr vélelmezett szent elbújhelyének koordinátáit.
S'hanar kíváncsiságból visszasétált az első, az EGB-sek hálózatára már rákötött terminálhoz. A Főkormányzótól kapott, fedett hozzáférési azonosítót használva belépett és beírta ugyanazokat a koordinátákat.
A térkép egy elfeledett rendszerre mutatott az Ismeretlen Vidék határán. A rendszerről kapcsolatos információk olyasfajta zöld - vörös kategóriába eső hitelességi címkét kaptak, amilyet S'hanar eddig csak akkor látott, amikor Grodin idefelé vezető útjukon a Bellicose parancsnoki irodájában megmutatta neki a Lothalról készített feljegyzéseit. Azokat jelölték így az EGB adatbázisában, ahol a megbízhatónak minősített régi birodalmi archívumok (ideértve Palpatine és Thrawn visszafejtett személyes fájljait) és a Káosznak tulajdonított, részben a Dizni Channel-en, részben a Renegát komcsatornáin terjesztett álhírek, pletykák és mendemondák tartalma olyan mértékben összekeveredett, hogy nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani, hogy az adott rendszerről tárolt adatok vonatkozásában mi az, ami biztos, és mi az, ami merő kitaláció. - Jedha... - mormolta S'hanar. - Érdekes.
|
|