|
Post by Lord Brodrig on Jan 9, 2016 16:11:52 GMT 1
Koordináták: G-20 (titkos)
Nehezen megközelíthető, mert nagyon kiesik. A Yuuzhan Vong nem talált rá, vagy nem érdekelte őket, vagy valaki elintézte, hogy úgy gondolják, nem fontos. Stratégiailag jelentéktelen, sötétbe borult világ.
Osztály: eredetileg erdős, az újratelepítése után letarolt, nagyrészt lapos fémfelszín, egybefüggő harci létesítmény, lerakat és központ.
Éghajlat: száraz. Mivel az eredetileg Vuldaként elnevezett Constant a rendszer hetedik bolygója, és a rendszer csillaga a végső stádiumában van, a fénye már alig-alig éri el az égitestet. Ezért a Constanton állandó, hajnali sötétség uralkodik.
Vízrajz: egy nagy óceán, egyetlen kiterjedt kontinens közepén.
Őshonos fajok: sárgás bőrű humanoidok, akik nem ismerték a bolygójukon kívüli világot. Elsősorban mezőgazdasággal foglalkoztak, de amikor az első Sordis-féle kontingens megérkezett, a hóditók kitelepítették őket a Dosuunra (legalábbis a hivatalos álláspont szerint).
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 10, 2016 13:36:55 GMT 1
Az ovális alakú transzport megközelítette a Constant sötét gömbjét. A bolygót körbeölelő, sajátos formájú cirkálók az Első Rendet képviselték, akárcsak a jövevény. A rendszer forgalma elég sűrű volt ahhoz képest, hogy a Constant egy katonai komplexumként funkcionált. De fontos, jelentős központ, jelentős hadi lerakattal, valamint taktikai értékkel az Első Rend számára. Ezért a szektor legjobban elrejtett, ugyanakkor legjobban védett bolygója lett. A környező rendszerekben álcázott járőrhajók kószáltak, hogy biztosítsák a Constant védelmét.
Kerek, gyors mozgású vadászgépek szakadtak el az őrhelyükről, hogy fedezőkíséretet biztosítsanak a transzportnak. A védelmi állomások ágyúi tökéletes összhangban mozdultak a hajó közeledtére, és minden manőverét hajszálpontosan követték, amíg el nem érte az orbitot. A lövegek ezután visszaálltak eredeti állapotukba, a transzport pedig irányba vett egy, a fémmezőből kiemelkedő tornyot.
Aminek a légvédelmi ágyúi szintén automatikusan becélozták, amikor megközelítette az épületet. Alacsonyabbra szállva láthatóvá váltak a torony középső részéből kinyúló platformok. A transzport leszállt egy nagy kiterjedésű pályán, miközben a kísérővadászok elsuhantak, és halk süvítéssel megfordultak, hogy visszarepüljenek kijelölt helyükre.
A rámpával szemben néhány vörös osztagos sorakozott fel, és haptákba vágták magukat, amikor a transzport első utasai a Constant felszínére léptek.
Fekete páncélos katonák siettek elő, akik ritkán mutatkoztak nyilvánosan. A kommandósok megkötözött, sebes képű alakokat vonszoltak, egy nőt és egy férfit. Mindkét fogoly a Jedi Rend hagyományos, jellegtelen barna köpenyét viselte. Mögöttük egy kárhozó, vasra vert Sith Nagyúr érkezett, akit négyen tartottak sakkban elektrobotokkal, és a Constanton kifejlesztett különleges élőlények segítségével, amelyek elszívták az Erő használatának képességét.
Az apró fekete gyíkok az Erő energiáival táplálkoztak, de erre csak akkor voltak képesek, ha az alany bőrét érinthették. Nem egyszer fordult elő, hogy a távolabb levő Rin Katedrális ifjú növendékei kíváncsian a kezükbe vették a kis lényeket, hogy tanulmányozzák őket, és ijedten dobták el, amikor megérezték a hatásaikat. A Sith Lord és a két Jedi arca tele volt velük, és képtelenek voltak az Erő használata nélkül lekaparni őket.
A végtagjaik pedig bilincsben voltak.
- Parancsunk van a foglyok azonnali átszállítására a Kísérleti Irodába – jelentette be a kommandósok vezetője.
Az előtte álló parancsnoki egyenruhás vörös osztagos alaposan végigmérte a két Jedit és a Sith-et, majd biccentett.
- Egyenesen a Kísérleti Irodába – felelte, és előreengedte a csapatot, majd felsorakozott mögéjük a vörös osztagosaival.
A menetoszlop eltűnt az épület belsejében. Néhány perc elteltével a legfelső emelet legnagyobb komplexumában jártak. A fekete kommandósok elhagyták vörös osztagos kísérőiket, és áthaladtak egy különböző szkennerekkel felszerelt folyosón. Miután a rendszer felismerte a személyazonosságukat, és átvizsgálta őket fertőzések után kutatva, továbbmehettek az orvosi labornak is beillő helyiségbe.
A nagy méretű szoba tele volt zsúfolva mindenféle berendezéssel. Középtájt négy, egymástól távol eső munkaasztal állt, függőleges helyzetbe emelkedve. A kommandósok előre taszigálták a foglyokat, és mindhármukat odaszíjazták egy-egy asztalhoz. A nyakukra, mellkasukra, lábaikra vastag fémhuzalok kerültek, kezeiket vasbilincsek csípték az orvosi asztalhoz.
- Mehettek – intett a kommandósoknak az eddig az asztalok mögött tevékenykedő férfi. A fekete páncélos katonák elhagyták a helyiséget, miközben két 3-1B osztályú biomechanikus droid zárkózott fel a foglyok elé lépő alak mellé.
A két Jedi, egy fiatalabb nő, és egy idősebb férfi meglepetten néztek vissza rá, amikor meglátták az arcát. A Sith azonban érdektelenül pillantott végig rajta, és rángatózni kezdett dühében.
- Az efféle bánásmódért halállal lakolsz! – kiabált a Sith. – Ez volt az utolsó tévedésed, pondró! Várd csak ki, amíg a társaim megérkeznek! Porig romboljuk a büdös piperkőc társaságotokat.. Te pedig sokáig fogsz haldokolni..
- Ne akarja, hogy be kelljen fognunk a száját, Lord Yvnus – felelte a fekete ruhás férfi.
- A sötét oldalt nem lehet ennyivel elintézni, te féleszű bolond! – üvöltötte Yvnus Nagyúr. A kopasz, idős Sith fejét ESB-tetoválások tarkították. – Te.. te imposztor.. érzem, hogy veled van az Erő! De még hogy! Nagy a hatalmad, igaz-e? A Renegát.. hmm.. gyűjti az ilyen férgeket!
- Kérem, Nagyúr, hallgasson el – figyelmeztette a férfi megint, látszólag ugyanolyan türelmesen, mint az előbb. – Úgy sem tehet semmit.
- Ne mondd meg hogy mit csináljak, imposztor! Te nem vagy Sith. Mind annak hiszitek magatokat! A sötét oldal úgy burjánzik benned, mint egy gyom, nem pedig mint egy virág! Ez nem Sith.. ez nem sötét oldal! Mondd, mi a célod, kirakat-Sith? Meg akarsz ölni? Megkínozni, információt szerezni? Beszélj, Sith!
- Nem Sith. Hívj Rinnek. Parancsnok – fordult a jobb oldalán megjelenő fekete droid felé. – Tegye a dolgát!
A droid odaállt Yvnus Nagyúr elé, és beledöfte az egyik ujját a férfi mellkasába. Kábítószert fecskendezett a Sith testébe, akinek a hangja halványabbá vált. Egy idő után csak motyogni tudott, és alig tudta nyitva tartani a szemeit. Ezután megmerevedett, és mozdulatlanságba dermedt, ahogy leálltak a motorikus funkciói. Nem mozoghatott, még a szemeit sem tudta forgatni. Ettől eltekintve mindent hallott.
- Üdvözöllek a Kísérleti Iroda Első Operációs Kamrájában – mondta Rin a két Jedinek, akik csendben nézték végig az előbbi közjátékot. – Úgy hiszem, a tanaitoknak köszönhetően ti kellemesebben álltok hozzá a körülményekhez. Ezért mondom, nem fogtok sokat szenvedni. Készüljetek fel. Lefuttatunk néhány tesztet. Parancsnok!
- Te – hebegte a fiatal, sötét bőrű lány, miközben a droid és a segédje különböző érzékelőket és műszereket tapasztott a karjára. – Ismerősnek tűnsz.. tudom, hogy ki vagy! Ez.. hihetetlen! Te meghaltál! Meghaltál. A szüleid...
- Ne fáraszd magadat a beszéddel, Emeritae – intette le a férfi. – Sok mindenen keresztül fogtok menni, mielőtt halandóvá avanzsállak titeket. Pihenned kell.
- Mit érsz el a megölésünkkel? – kérdezte hirtelen az idősebb Jedi. – Nincs olyan információnk, aminek a birtokában fontosak lehetnénk a számodra. Bármivé is váltál.
- Legalább nem Sith – tette hozzá Emeritae. – Láttam már a sötét oldal megnyilvánulását, nem csak a Dathomiron, előtte, és utána is. Ez valami más.
- Mondtam már. Nem vagyok sem Sith sem Jedi. Rin vagyok. A Rin. Koor mester, nem figyel oda. Megölni, ugyan. Az imént említettem, hogy mik a terveim önökkel.
- A.. halálod.. után az édesanyád majdnem teljesen összetört, ezt mindenki tudta – mondta az idős Jedi. – Ha életben maradtál, miért nem tértél vissza hozzánk? Minden annyira más lehetett volna! A galaxis megmentői a családod, ők a mi korunk legendái, a mi Nomi Sundridereink, a mi Zayne Carrickjeink, a mi jelenbéli hőseink. Még a gyerekeik is.. főleg a gyerekeik. Miért? Válaszolj!
- Nekem egyetlen mentorom van. És eltaláltad. Ő a legnagyobb hős. A Legfőbb Vezér.
- Sosem hallottam róla.
- Mert ő régóta nincs jelen... Az Első Rendet azonban a távollétében is irányítja valaki, Sordis rendvezető.. róla már hallottak. Befejezted, Threebee?
- Igen, uram. Mindhárman makkegészségesek. A midi-chlorian szint nagyjából megegyező. A lányban van a legnagyobb potenciál.
- Csakugyan? – pillantott a kezében tartott kijelzőre Rin. – Érdekes.. Meg nem éreztem volna.
- Mert csak egy imposztor vagy, kutya! – suttogta az éledező Sith.
- Threebee, emeld a dózist! Parancsnok, vegye kezelésbe őket.
Yvnus megint éber kómába vándorolt. Rin kiértékelte a lefuttatott tesztek adatait, összevetette a saját érzékeivel, majd kialakította a végleges eredményt. Az adatokat újratáplálta a gépbe, majd átadta a droidoknak. Mind minden esetben, most is úgy jártak el, hogy előbb felmérték a terepet. Tudniuk kellett mindent az alanyok fizikai állapotáról, mielőtt bármihez is hozzányúlhattak volna. De leginkább az Erővel kapcsolatos adataikra voltak kíváncsiak.
A droidok parancsnoka egy új berendezést kötött hozzá a három áldozathoz. A közkeletű kifejezéssel csak elektro-szűznek nevezett kínzóeszköznek az volt a rendeltetése, hogy felmérje a páciens fájdalomtűrő küszöbét, az ellenállását, az állóképességét. Emellett pedig csökkentette is azokat, hogy könnyebb legyen dolgozni velük.
- Mit csináltok velünk? – kérdezte Koor mester, miközben kissé ijedten figyelte, ahogyan a droidok üzembe helyezik az otromba berendezést. – Melyik pregalaktikus történelmi múzeumból szereztétek ezt? Ez egy barbár készülék! Ez az, amit akarsz. Hogy szenvedni láss másokat! Most már értem, fiam. Nem tudom, mit tettek veled a.. a gyilkosaid, de az biztos, hogy lelki nyomorék lettél! Vissza akarod adni a szenvedést. Értelek. De van más mód...
- A szüleim hamarosan egészen elpusztulnak – mosolyodott el Rin. – Hibázol, ha azt hiszed, erodálhatod az akaratomat, vagy visszafoghatod a kezemet. Én nem az vagyok, akinek te hiszel. Ő meghalt. Én öltem meg. Egyébként a kísérletnek semmi köze az én személyes ambícióimhoz. Sordis Nagyúr akarja így. Parancsnok, készen áll?
- Igen, uram. Minden rendszer zöld.
- Ne tedd ezt, fiam! Könyörgök! – rimánkodott az öreg Jedi. – Légy tekintettel Emeritae-ra! Ő még fiatal!
- Tűz! – vezényelte Rin, mire a droid beindította a berendezést.
A Jedik és Yvnus valóban azt érezték, hogy tűzbe mártották őket. Rin rezzenéstelen tekintettel nézte a sikoltozó Jediket. Szemében, valahol mélyen ott csillogott valami, ahogy arcát megvilágították az elektro-szűz energiái. Az öreg Jedi beletörődve kiabált, ösztönösen próbálva kinyúlni az Erő felé, míg Emeritae össze-vissza visítozott. A lány szenvedése láttán Rin szemei kiszáradtak, ezért automatikusan benedvesedtek. Emeritae-t nem vezette a sokévnyi tapasztalat, az Erőre való állandó támaszkodás. Látszott rajta, hogy nem ösztönösen, inkább erőszakosan próbál kinyúlni, hogy enyhítse a fájdalmait.
De Rin rájött, hogy a lány nem a saját kínjait akarta csökkenteni. Azon fáradozott, hogy Koor mester fájdalmát manipulálja a lehető legkevesebbre. Rin meglepetten konstatálta, hogy Emeritae mekkora állóképességgel és akaraterővel rendelkezik. Talán.. tökéletes lesz majd a valódi világban, mint halandó. Talpraesetten fogja megállni a helyét. Akkor, amikor már nem lesz Erő, mindenkinek meg kell tanulnia élni. Szükség volt az Emeritae-hez hasonló lényekre ahhoz, hogy ez a jövőbeli társadalom fejlődhessen. Ő lehet az, aki leteszi az alapokat? Aki továbbadja a tudását a fiatal, tanuló gyerekeknek, aki felkészíti őket az életre.
Ezek Sordis elképzelései voltak, de Rin nem volt biztos benne, hogy tetszik neki ez a jövőkép.
Rin szemeiben visszatükröződött a Sith eltorzult, de mozdulatlanra kábított arca, Koor Jedi mester remegő teste, a fiatal lány, Emeritae padawan szépsége, ahogy az elektromos ütésektől összehúzódik a bőre, megrepedezik, örök kanyonokat vésve a fiatalságába.
Rin lehunyta a szemét, és hallgatta a sikolyokat. Orrát égő hús bűze csapta meg, füleiben csak úgy rengett az önkívületi üvöltések kavalkádja. Az Erőben pedig tisztán érezte mindegyik áldozatának a fájdalmát.
A gép leállt, és mialatt a droidok a foglyokat vizsgálgatták, Rin kinyújtotta a kezét a három teremtmény felé.
A felszíni gondolataikat teljesen a fájdalom utóhatása töltötte ki. Yvnis Nagyúr védőfalát Rin hamar lerombolta, és belemászott az elméjébe. Úgy látta maga előtt, mint egy szobát, különböző berendezésekkel, de őt most nem ez érdekelte. Lennebb ment, egészen atomi szintre, mint egy Erővel megáldott biológus. Érezte a midi-chlorianokat, ahogy nyüzsögtek.
Koor mester még hamarább megtört, mint a Sith. Rin olyan hamar jutott el az Erőt hordozó molekulákig, hogy az öreg Jedinek védekezni sem volt ideje. A lelkére hatalmas fáradság telepedett, és az optimista látásmód mögött ott volt a végső elkeseredés a galaxis sorsát illetően. Rin egyre erősebben koncentrált, és végrehajtotta ugyanazt, amit az imént Yvnisben csinált. Megragadta a midi-chlorianokat, és megölte őket.
A Jedi felnyögött, és elkerekedett szemmel kapott a mellkasához. A Sith-el ellentétben ő nem esett gyámoltalanságba mereven, hanem nagyon is átélte. Vér csordult le a szája szélén, de kínzója tudta, hogy nem fog meghalni. Rin évek óta kísérletezett Erőhasználókkal, de egyik-másik mindig elhalálozott a procedúra közben. Mindegyiknek lejegyezte az eredményeit, és már majdnem eljutott odáig, hogy minden egyes alany életben maradjon az Erő nélkül is.
Most a lányhoz fordult. Kinyújtott, kesztyűs tenyerével majdnem megérintette Emeritae arcát. A padawan akarata erős volt, a képességei meghaladták két társáét. Áthatolhatatlan falakat emelt az elméje köré, több rétegben, és Rinnek egyenként kellett volna áthaladnia mindegyiken. Ehelyett intett egyet, mire a Jedi bilincsei lehulltak, és a lány előredőlt a padlóra. Szinte azonnal felállt, és ellenállópózba merevedve várta Rin következő lépését.
- Mi a helyzet a testvéreddel? – szegezte neki a kérdést Emeritae. – Végezni fog veled, ugyanúgy, ahogy végzett...áá!
Rin gyors mozdulattal Erőlökést indított – legalábbis látszatra úgy tűnt. Azonban ahelyett, hogy Emeritae elrepült volna a helyiség másik végébe, megremegett, és előredőlve elesett.
Rin kíváncsian lépett fölé, és érzékeivel végigkutatta a lányt. Nem talált semmit.
- Kelj fel, halandó! Mostantól az Első Rend polgárának számítasz. Amíg elkészülnek az azonosító igazolványaid, ebben a komplexumban laksz majd a barátaiddal. Se Yvnis, se Koor nem fog tudni ártani neked. Ők megértenek téged. A mestered lehet, hogy le fog bénulni.. érintettem a gerincvelőjét.
Rin lehajolt a lány pánikban fürdő arca mellé. Emeritae ráemelte üres tekintetét, ami végtelenül zavarodottá változott.
- Látod, leányom – mondta neki Rin -, senki sem mentesül az egyenlőség esélyei alól.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 16, 2016 12:59:56 GMT 1
A műtőasztalon fekvő test ugyanolyan csendes volt, mint akkor, amikor Rin megpróbálta megölni a midi-chlorianjait. Négy fehér Sordibus biokutató droid dolgozott rajta, természetesen szigorúan gépi módszerekkel. Vékony ujjaikkal végigtapogatták a testet, majd megkeresték a megfelelő helyet, és lézerrel belevájtak a megfelelő helyre. Szubatomikus szintű számitógépes elemzéseket végeztek, hogy feltérképezzék a midi-chlorian állományt.
A droidok parancsnoka, AK-00, akit csak Zero-ként emlegettek, elmélyülten figyelte a procedúrát. Az áramkörei megbizseregtek, és vörösen izzó fotoreceptorai felizzottak, amikor látta, ahogy a droidjai sikeresen elvégzik a megfelelő vizsgálatokat. Az ő szeme valamivel fejlettebb volt, mint a sordibusoké, és már-már úgy vélte, hogy ha ránéz az alanyra, látja benne magát az Erőt. Ha ez nem is teljesen igy volt, de mindenesetre a sejtmozgásokat, atomi szintű mikro-elemeket látott, többek között az Erőt, vagyis a midi-chlorianokat.
AK-00 intelligens volt, és még azt is ki tudta következtetni, hogy bár az alany fizikailag nem szenvedett, de lelki kinok gyötörték. Nyilván hirből sem ismerte a félelmet, mint olyat, hiszen egészen kicsi kora óta a Jedik nevelték. De mégis, az orrcimpáinak rezgéseiből, a szeme különös fényéből, az ajkai szintelenségéből Zero megértette, hogy az alany tart valamitől. Könnyű volt rájönni, hogy nem magáért aggódik, inkább a társaiért, bizonyára tudta, hogy minden Jedi erre a sorsra fog jutni.
Zero azonban még sem volt teljesen kegyetlen. Mint droidot, a szerves lét tiszteletére tervezték, mint protokollsegédet, udvariasságra és nyelvi, valamint pszihológiai tudásra, mint orgyilkost, preciz harci cselekvésre. De ebben az esetben úgy érezte, hogy mindezek ellenére van személyisége is, amibe beleépitette a kedves tónust, meg azt, hogy ha nem ártott vele, akkor segitett, ha tudott.
Odament az alanyhoz, és puha tapintású kezével végigsimitotta a férfi haját.
- Ne félj attól, amit veled teszünk - mondta neki. - Csupán medikai kisérletek alanya vagy, ez mégsem jelenti azt, hogy meg akarunk kinozni. Viszont valamit elveszünk tőled, ez is a kutatásaink része.
- Miért nem öltök meg, miután.. miután kifacsartatok? - fordult felé a férfi szeme.
- Biztonságban vagy - nyugtatta meg Zero. - Nem fogunk bántani. Épen elmehetsz, viszont kisütjük az elmédet, hogy ne emlékezz ezekre az órákra. Néhány napig félkómában leszel, ezalatt leellenőrzünk, hogy minden rendben van-e, és mehetsz. Minden rendben lesz.
- Nem.. nem lesz rendben - tiltakozott az alany. - Láttam.. láttam.
- Mit láttál?
- A.. a bolygódat.. a birodalmadat.. nem tudom, mi a neve. Ez a hely.. csupa fém, acél, műanyag, fegyver, droid.. egy katonai létesitmény.
Zero bólintott.
- Ez egy hadi komplexum, valóban - mondta.
- Láttam.. egy birodalomé is.. De láttam mást is.. láttam, hogy mi ez a birodalom, ez az új rend.. - itt Zero homloka megizzadt volna, ha szerves teremtmény lett volna. Ezek az Erőhasználók néha még akkor is idegesitőek voltak, ha le voltak szedálva. Mindjárt az Első Rend nevét is kitalálja - gondolta megvetően a droid. - Láttam.. A Jediket, a Sitheket! A galaxis sorsa teljesen megáltozik! Minden más lesz, olyan amit eddig nem ismertünk..
- Ez igy van rendjén, nem gondolod? - törölte le a férfi izzadságát Zero. - Elég régóta stagnál a galaxis ugyanabban a fertőzött állapotában. Ugyanazok a háborúk, ugyanazok a hibák. Nyilván nem mindig azonos csatát vivtunk az előzővel. De az ellenség mindig ugyanaz volt. Mi magunk! A Jedik elbuktak a harmónia felállitásában. Ti elbuktatok.. ezért mi következünk!
- Hát nem látjátok mit műveltek.. Ártatlan.. ártatlanok fognak szenvedni, ugyanazokat a hibákat fogjátok elkövetni! Nincs olyan.. nemes cél, ami jogosulttá tenné, hogy értelmes teremtményeket irtsatok ki.
- Épp most hasonlitottál össze minket a cosraiakkal, Jedi - mélyült el Zero hangja. - A másik: mondtam már, hogy nem fogsz meghalni. Harmadszor: Nem. Te vagy az, aki nem látod át a nagyobb összefüggéseket. A galaxis meg fog változni, igen, s vele te is.
- Nem, droid, te nem érted.
- Meddig vitatkozunk azon, hogy ki nem érti? - vágott vissza Zero.
- Én.. volt egy látomásom.. amig rajtam dolgoznak ezek az.. izék.. az Erő mintha.. nem tudom, mit csinálnak, de erősebben kötődöm hozzá. Bár használni nem tudom.. ez igaz. De láttam! A sötét mester machinációi, aki titeket vezet, és az ő.. az ő.. szövetségese.. olyan sötétségeket ébresztenek fel, amik ellen nem fogtok győzni! Értem már! A tanitóim sokat meséltek.. Vitiate Császárról.. Darth Trayáról.. ők.. mindketten a halálát akarták okozni minden élő dolognak a galaxisban. De nyiltan tették.. nem titokban. Nem jártak sikerrel. De ti.. ti az árnyakban vártok.. nem vagytok a sötétség szolgái. Ezért fogtok sikerrel járni! Ezért félek! Ez.. már most elkezdődött..
- Ha ez megnyugtat, Jedi, nem célunk a galaxis kiirtása.
- Az egészben az a szörnyű, hogy nem látjátok... elég ebből.. mit akartok még..
Egy sordibus érkezett, aki a Jedi fejénél kezdett matatni. Zero félreállt, és újfent megnyugtatta az alanyt, hogy nem fogják bántani. A Jedi meglehetősen türelmesen tűrte a különböző teszteket és beavatkozásokat, bár a szervezete ellenállt az érzéstelenitőknek. Figyelemreméltó...
- Parancsnok! - hallatszott egy hűvös hang.
Zero egy gyilkos rutinjával fordult meg. A terembe lépő, vékony fekete palástot viselő alak intett egyet a levegőbe, mire a buzgón ténykedő sordibus-droidok megmerevedtek, és mintha megállt volna az idő, egy helyben maradva mozdulatlanná dermedtek. Zero az Első Rend hagyományaihoz méltón előrenyújtotta a jobb karját, behajlitotta a könyökét, és a tenyerét kifelé forditva, ujjal felfele rántotta mesterséges kézfejét. Gazdája ugyanilyen mozdulattal válaszolt.
- Talán valamit rosszul csináltunk, Lord Rin? - kérdezte Zero.
- Öljétek meg a Jedit! - parancsolta a férfi, miközben jégkék szemeivel végigvizslatta a pácienst.
- Az eredményeink már majdnem...
- Miután megöltétek, végezzetek szubmolekuláris analizist! - folytatta ellentmondást nem tűrve Rin, a Rin Lovagok mestere. - Mutassátok ki, hogy a midi-chlorianoknak átlagban mennyi idő kell a természetes pusztuláshoz, valamint, hogy mennyiben függ össze a pusztulás idejével az illető midi-chlorian-száma! Ezt ismételjétek meg az összes e héten érkezett fogollyal.
- Értettem, Lord Rin - felelte Zero, és bináris hangokkal továbbitotta az utasitást a személyzetének.
- A fegyverünkhöz minden szükséges tudás a markunkban van - folytatta a sötét lovag. - Ennek ellenére sok még a tennivaló. Arland vezetö fogja vezetni az utó-kutatásokat.
- De hát a tervek már készen állnak, mester. Az örsszerakáshoz nem szüksé...
- Lehet, hogy befejeztük a munkát, de aggasztanak a járulékos veszteségek. A vezetőnél megtalálod az utasitásaidat, Zero parancsnok. Keresd fel! - azzal a köpenyes férfi hátraarcot csinált, és kimasirozott a helyiségből.
Rin gyors iramban haladt a siklója felé. Mögéje sorakoztak vörös osztagos őrei. Ahol elhaladt, kitértek az útjából, és ha lehetett, elforditották a tekintetüket. Valóban nehéz volt szembenézni vele, mert szemei jégcsapként fagyasztották át bámulói lelkét, és valamiért félelemmel töltötték el őket. Mintha egészen a sejtjeikig beláthatott volna, rendkivül kényelmetlen érzéseket okozva.
Mielőtt azonban Rin elérte volna a hangárt, megérzett valamit, ami megállásra késztette. Ösztönösen a jelenség irányába forditotta a fejét, pedig csupán az Erőben láthatta volna meg, amit keresett.
- Van valami probléma, uram...? - kérdezte a vörös osztagos parancsnok.
- Én.. érzek valamit. Valamit, amit nem éreztem, mióta.. - elhallgatott, és amúgy érzelemmentes arcára hideg tekintet költözött. Mintha a szemei befonták volna az egész lényét. - Elmúlt. A jelenlét elmúlt - ismételte szárazon.
- Parancsok, uram...? - próbálkozott a parancsnok, de Rin csak állt ott, mint egy kőszobor, arcára még az eddigieknél is semlegesebb kifejezés költözött - teljességgel leplezve a gondolatait.
A kérdés ott függött a levegőben, de Rin még mindig szótlanul álldogált. Az emberei engedelmesen várakoztak, és nem zaklatták őt. Talán negyedóra is eltelt, mire a férfi megmozdult.
Amikor elindult, ismét a régi volt. Felsietett az Upsilon-osztályú siklóra, és letelepedett a parancsnoki székébe, miközben osztagosai is elfoglalták a helyüket a fülkében.
Kicsivel később már a zászlóshajóján volt.
A Resurgent-osztályú csillagromboló a Jaemus Fleet Systems gyáraiban látta meg a napvilágot. Kétszer akkora volt, mint egy régebbi ISD, és hatékonyabb fegyverzettel és védelemmel rendelkezett. Ez a példány azok közé az egységek közé tartozott, amelyekbe felszereltek kyber-kristályokat. Az energia sokkal hatékonyabban koncentrálódott, a reakcióidők kisebbek, a cselekvési idők nagyobbak voltak.
A parancsnoki hid nem nyújtott már annyira könnyű célpontot, mint az elődök esetében: a torony a lehető legalacsonyabbra volt megépitve. A hidnak saját elháritópajzsa volt, és volt egy másodlagos hid teljes legénységgel arra ez esetre, ha a főközpont valahogyan elpusztulna. A hajó a klasszikus turbólézerütegek mellett olyan lövegekkel is rendelkezett, amelyek feladata a felszint megközelitő kisebb vadászgépek elpusztitása volt. A rövidtávú ágyúk mellett a Resurgent rendelkezett intelligens követőrakétákkal, valamint minden általa hordozott repülő-egységbe nyomkövetőt épitettek.
Rin parancsnoki RSD-je, a Finalizer egymagában indult útnak. Mivel ő nem csak az Első Rend egyik legnagyobb köztiszteletben álló tagja volt, hanem a Rin Lovagrend mestere is, a Finalizer orra kereszt alakban volt átépitve, jelképezve a szimbokikus keresztes hadjáratot, amit Rin az ügyének érzett. A Finalizer elején ez volt az a saját pajzzsal védett hely, ahová később fel lehetett szerelni egy nagyobb kiterjedésű ágyú-szuperfegyvert - egyelőre azonban ez a rész üres maradt.
Ahogy Rin elhaladt néhány szembehaladó tiszt mellett, konstatálta, hogy bár rég nem hagyta el a Constantot, az emberei még mindig tisztelettel tekintenek rá. Persze tartottak is tőle, de nem úgy, ahogy Sordis Nagyúrtól, vagy ahogy a Legfőbb Vezértől. Rin annál is inkább széleskörű elismerésnek örvendett, mert ő maga, a lovagrendje ellenében nem egy egyszerű külsős parancsnok volt a flottában, hanem igazi harci hírnévvel is rendelkező, már bizonyított katonai főparancsnok.
Fekete palástja alatt ugyanolyan egyenruhát hordott, mint a tiszjei, viszont az övé fekete volt és jelöletlen. Hivatalos rangja alapján Lord Rin főparancsnok volt, vagyis egyike a legfelsőbb tagoknak az Első Rend katonai vezetésében. Bár ő maga egyáltalán nem volt militáris, nem véletlenül érdemelte ki ezt a poziciót. Sordis kedvenc tanoncaként ugyan amúgy is egyenrangúnak számitott a koordinátorokkal és admirálisaikkal, de a Rin Lovagrend alapitójaként jóval túlhaladta ezt a rendfokozatot. A katonáknak valamiért számitott az, hogy ő maga hivatalosan is hozzájuk tartozik, igy érezhetően jobban elfogadták, mint a többi Rint, vagy Sordis egyéb Erőhasználó szövetségeseit.
Végigtekintett a Finalizer előrekúszó tatján, és elgondolta, hogy más flottaparancsnokokkal ellentétben neki sosem kell egynél több hajót mozgósitania. Ha minden főtiszt zászlóshajóját felszerelik a jelenleg még csak tervekben létező fegyverrel, akkor kevésbé költséges áron akár az egész galaxis is behódolhat az Első Rendnek.
- Uram - üdvözölte őt a Finalizer parancsnoka.
- A megbizásom befejeződött, Séduc kapitány - mondta hidegen Rin. - Sordis rendvezető projektje nem igényel további felügyeletet. Visszatérünk a csillagok közé!
- A Finalizer kész az indulásra, uram - felelte Séduc.
- Helyes. A jelentés a Mandalore kérdésről...
- Kryptolos Non és a flottája csapdába esett a Hapan Ködben. Képtelenek kitörni - jelentette a kapitány.
- Értesiteni kell Hask tábornokot, hogy küldjön oda néhány csillagrombolót.
- Nem tudom, mennyire lesz nehéz megmenteni őt, de ha ezt szeretné, Lord Rin...
- Körbezárás és megsemmisités, kapitány, nem mentés. Sordis rendvezető fontosnak tartja, hogy megszabaduljunk minden régi követőjétől. A hapanok már elvégezték a munka nagy részét.. biztosra kell mennünk, hogy Kryptolos Non halott is marad.
- Hadnagy! - biccentett Séduc a mellette várakozó tisztnek, aki gyorsan bólintott, aztán elsietett.
- Egy valaki van még - folytatta Rin. - Darth Trayus. Megvan a jelentése a Tythoni missziójáról, kapitány?
- Trayussal megszakadt a kapcsolat.. - felelte Séduc, miután felpillantott az adattárolójáról. - A legutolsó jelzése alapján a Taanabon kötött ki. De van itt valami...
- Valami, kapitány?
- E-elnézést, uram. A bejött adatok alapján újra felbukkant... a Kulavisnál.
- Kulavis? - visszhangozta Rin. - Nincs semmi ott. Az egyetlen magyarázat, hogy átutazott.. de akkor az élő bolygóra ment. Mondja, kapitány, mit keres Trayus a Zonama Sekoton??
Séduc nyelt egy nagyot, amikor Rin tekintete jégvillámként lövellt rá. Az egyenruhás lovag állhatatosan meredt a tisztre, aki csak nem tudott megszólalni a torkán felkúszó remegéstől. Tisztára, mint egy újonc a magas rangú tiszt előtt - futott át az agyán, és megemberelte magát. Akármennyire is levetette a Lord hatására minden tekintélyét, mégsem gyengülhet el ennyire!
- Nem.. nem tudom, uram - felelte. - Az utasitásai alapján egyértelműen a Tythonra kellett volna mennie.
- Miért nem nyomoztatta ki, amikor kiderült, hogy nem jelentkezett be? - kérdezte Rin. - Miért hagyta elszökni a távolmaradásom alatt?
- Én.. én nem hagytam.. Nem tudtam.. ááá!
Rin kinyújtotta a kezét, és a kapitány teste kifeszült. Séduc elejtette az adattárolót, és lassan a levegőbe emelkedett. Szobormereven, nagyra nyitott szemekkel próbált valamiféle hangot kiadni. A fogai összeszorultak az erőlködéstől, de képtelen volt egyetlen sejtjét is mozgásra késztetni. Egyre természetellenesebb pózba csavarodott, és érezte, hogy a csontjai menten széttörnek.
Rin még tovább feszitette, és miután eltörött a gerince és az összes csontja, hagyta a padlóra omlani.
- Ha van még valaki inkompetens, most szóljon! - rendelkezett, és siri csend fogadta. - Takaritsák el! - két őr felnyalábolta a hullát, és elsiettek vele a krematóriumba.
Rin a szeme sarkából elkapott valakit, és intett, mire a tiszt, mintha láthatatlan falnak ütközött volna, megtorpant.
- Hadnagy! Illetve kapitány.. Hogy is hivják?
- Vale, uram! Köszönöm..
- Vale kapitány, mostantól ön a Finalizer parancsnoka. Navigáció, álljunk pályára a Zonama Sekot irányába! Vale, mire odaérünk, szedjen össze mindent, amit Trayus útvonaláról tudni lehet! Várni fogunk rá.
- Értettem, uram. Hozzá is látok.
- Lelépni.
Vale elcsoszogott, és kezdeti riadalma hamar alábbhagyott. Nem is gondolta volna, hogy az Első Rend ilyen lehetőségeket tartogat a számára. Csak úgy az ölébe hullott egy lehetőség, és még csak tennie sem kellett érte. Bizott benne, hogy Lord Rin nem fogja őt bántani, amennyiben teljes mellbedobással végzi a feladatát. Kicsit sajnálta Séduc sorsát - az öreg főtiszt hosszú pályát járt be -, de megszokta a körülményeket.
Ha teljesitesz, jó sorsod lesz - ennyit már rég tudott.
Séduc nem teljesitett. Vale viszont fiatal volt és ambiciózus. Miután intézkedik, feltétlenül fel kell hivnia a családját, és be kell számolnia a fejleményekről. Egy csillagromboló parancsnoka lett!
Rin pedig megfordult, és a kabinja felé vette az irányt. Ott lent, a Constanton érzett valamit, ami felkavarta a lelki világát. Mélyen valahol tudta, hogy ennek előbb utóbb meg kellett történnie, és mégis, néhány könnycseppet préselt ki a szeméből.
Még a hősöknek is meg kell halniuk.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 15, 2016 17:48:34 GMT 1
A klasszikus formájú hajó messzemenően eltért a jól ismert, ugyanezen a néven futó vadászgépsorozattól. Annak ellenére, hogy ugyanaz a márka volt, más volt a gyártó, de még a tervezője is. A Phantasm valójában nem egyszemélyes harci gép, hanem speciális méretű utazóhajó, külseje alapján családi jármű volt. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy a nála sokkal kisebb hajókat is maga mögött hagyta úgy manőverezhetőségben, mint gyorsaságban és a fegyverrendszerek területén. Volt benne pilótafülke, cellasor, tárgyalószoba, több legénységi kabin, kommunikációs terem, gépterem, raktér, nappali helyiség – ennyire utaztak kényelmesen a kémek.
A parancsnoki fülkében egyetlen alak ült, ő kormányozta a hajót. Megkapta a belépési engedélyt, és most úgy szállt a Constant örökké sötét égboltján, mint valami árnyékhéja. A helyi repülésirányítás, miután megkapta a többszörösen rejtjelezett kódsorokat, nem foglalkozott tovább az azonosítással vagy a pályaadatok megadásával. Helyette átirányította a hajó kezelését egy szinte nem is létező, másik repülésirányító hivatalnak.
- Menace, itt a felügyelőtiszt – szólt egy női hang ettől a bizonyos másik szervtől. – Kérem a személyi kódokat!
A pilóta késlekedés nélkül megadta őket. Beletelt néhány másodpercbe, mire a titkosított adatok átjutottak a fedett és kódokkal zárolt csatornán.
- Beléphet Kontrollváros légterébe – hangzott az utasítás. – Ötös vektor.
A Phantasm elfordult eddigi pályájától, és a Constant adminisztratív központjába vette az irányt.
A bolygó egyetlen városméretű települése szétszórt, sötét épülettömbökből állt, hogy még véletlenül se lehessen egyetlen pusztító csapással egyszerre megsemmisíteni. Az épületek alacsonyak, alig két-három emeletesek voltak, és javarészt a föld alatt húzódtak. Egyébként is ki akart volna magas, panorámaablakokkal felszerelt tornyokat építeni, ahol a kilátás nem jelentett mást, mint néhány mesterséges fényt a mindig sötét égbolton?
Ettől függetlenül Kontrollváros a távolból is látszott. Többnyire vörös és fehér fényekkel volt kivilágítva. A járókelők között egyenruhások, rohamosztagosok, rendvédők nyüzsögtek. A legtöbben zárt járművekkel közlekedtek, amúgy sem volt látványos az infrastruktúra. Turisták nem jártak errefelé. Lényegében nem volt itt más, mint az Első Rendet kiszolgálók hivatalnokai és katonái, és az ők családjaik és rokonaik.
A Phantasm pilótája további adatokat kapott, miután Kontrollváros toronymagas, vékony oszlopokba épített érzékelői letapogatták a hajót. Egyenesen a város közepén elterülő, helyi mértékkel is nagy épülethez repült. A fémkupola-szerű, szigorúan egyszerű alakú komplexumot fekete lyukak vették körül. A mélyre nyúló aknák között elterülő kupola csak a teteje volt annak, amiből odalent az Első Rend kialakult. A Phantasm célba vette az egyik lyukat, és bekapcsolta a lebegtetőhajtóműveit.
Több szintet ereszkedett lefelé az aknában. A pilótafülkéből jól látszottak a különböző emeletek hangárbenyílói és az imitt amott kidudorodó ellenőrzőpáholyok és fegyvercsövek – és a gravitációs mezőt generáló domborulatok, amik befogták azokat a hajókat, amelyek nem rendelkeztek lebegtető-rendszerrel.
A pilóta letette a gépet a számára kivilágított benyílóban. A hangárgondnokok azonnal körbesürögték a hajót, miután az kikapcsolta a hajtóműveit.
A rámpa aljában két bokáig érő, kigombolt köntöst viselő alak állta el az útját. A felöltő karjain egyforma szimbólumok jelezték a hovatartozásukat. Ingjük, csizmájuk és nadrágjuk arról tanúskodott, hogy tetőtől talpig előkelő úriembereknek akartak látszani, elvegyülvén a többi között. Az elegáns, bő kabát nem csak drága volt, hanem hasznos is: jól elrejtette a hatalmas karabélyokat, amiket az ilyen fickók rendszerint magukkal cipeltek.
- Ön Roll Karvai ügynök? – kérdezte a jobboldali az előttük megállapodó pilótától.
Karvai fehér overallt és nadrágot viselt, és úgy nézett ki, mint valami főtiszt. Az is volt, ha az ügynökségnél betöltött rangját nézzük. Ez volt a hivatalos egyenruhája. A szemeit két beépített, fekete körlap takarta el. A kibernetikus implantátumokkal számos olyan dologra volt képes, amit az emberi szemei nem adhattak meg neki. Az Első Rend ügynökei gyakran vállaltak be ilyen visszafordíthatatlan operációkat, hogy jobban szolgálhassák a feletteseiket. Karvai haja rövid és éjfekete volt, szigorúan hátrafésülve.
- Én vagyok – biccentett.
- A Kezelőhöz kísérjük önt – mondta ugyanaz a fickó. – Kérem, ne tanúsítson ellenállást.
- Tán élfogották? – kérdezte Karvai, aki azonnal rá is döbbent, hogy még mindig nem sikerült levedlenie a magára erőltetett peremvidéki akcentust. De hát ez volt a hosszabb bevetések mellékhatásainak a legkellemesebbike. Megköszörülte a torkát, és megismételte. – Talán fogoly vagyok?
- Ön nem fogoly. Csak meg kell tartani az ilyenkor szokásos óvintézkedéseket.
Persze Karvai is logikusnak tartotta, hogy ennyi év külszolgálati távollét után nem engedik neki, hogy csak úgy besétáljon a központba. Ki tudhatta, mi történhet egy kémmel ilyen hosszú idő leforgása alatt? Még akkor is, ha rendszeresen elküldte a jelentéseit, és az őt figyelők is elküldték a saját jelentéseiket.
Karvai mindig is fantasztikusnak találta, hogy a titkosszolgálatnak, amiből később az Első Rend kialakult, nem volt neve. Palpatine császár annyira mélyen elrejtette a saját személyes kis kémhálózatát, hogy arról nem csak a Birodalmi Biztonsági Hivatal, de még Darth Vader sem tudott. Nem volt neve, tehát nem is létezhetett. A saját bizalmasát ültette a szervezet élére, egy Sith Nagyurat, Darth Sordist, aki, miután a Birodalom eltűnt, megörökölte hálózatot.
Igazából Sordis Nagyúr még Palpatine idejében elkezdte a folyamatot, ami abban csúcsosodott ki, hogy ellopta a szervezetet a birodalmi illetékesektől, amikor a káosz beköszöntött.
Az ügynök ilyeneken gondolkodott, és rájött, milyen jól érzi magát Kontrollvárosban. Itt nevelkedett, itt képezték ki, és itt szentelte az életét egy nálánál nagyobb entitásnak, az Első Rendnek.
Amikor megérkeztek a Kezelő irodájába, szótlan őrzői magára hagyták őt. Egyedül állt a minimálisan berendezett, kis irodában, szemben a fémasztal mögött ülő felettesével. A Kezelő, aki egyszerűen csak így nevezte magát, őszülő hajú, nyugalmazott terepügynök volt, akinek már lejárt az élete nagyrésze. Ettől függetlenül tökéletes irányító volt, aki átfogóan ismerte a szervezet rá eső részének működését.
- Üdvözlöm itthon, ügynök – üdvözölte Karvait, és az italos szekrény felé intett. – Parancsol?
- Nem kérek, uram – biccentett Karvai.
- Micsoda kitartás! Ezt szeretjük! – lelkendezett Kezelő, aztán hirtelen elkomolyodott. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik az igazi arca. – Jól tettem, hogy a legjobb ügynökünket küldtem el a Corporate-szektorba. A jelentései hibátlanok, barátom! Kár, hogy meg kellett szakítanunk az akciót.
- Felsőbb parancsot kaptam – vont vállat Karvai.
- Tudom, tudom, engem is tájékoztattak. Brodrig megfigyelése az egyik legfontosabb feladatunk volt, bár Sordis Nagyúr szerint semmi szükség nem volt rá. Éppen ezért szóltam magának, hogy amit legutoljára megtudott, arról személyesen tájékoztasson, hogy ne haragítsuk magunkra Sordist. Készen áll erre?
- Igen, uram. A történet addig tiszta, amíg Brodrig megtette a feladatát, vagyis átadta a Corporate-szektort az EGB-nek. A rendvezető támogatni akarta a cosraiak megerősödését, és ez a folyamat jó úton halad. Brodrig azonban nem jött vissza a Constantra.
- Eddig én is tisztában vagyok az eseményekkel, ügynök – szakította félbe Kezelő. – Térjen a lényegre, ha lehet!
- Azonnal, uram. Nos, nem tudjuk, hogy Brodrig hová ment, és hogy mik a további tervei. Amikor eltűnt, nem eredhettem a nyomába, mert még mindig a Corporate átadását felügyeltem. De végül felvettem a kapcsolatot egy csempészhálózattal, akik maguk is nyomoztak Brodrig után.
- Nocsak... mit érdekli őket Brodrig? – vonta fel a szemöldökét Kezelő.
- Talon Karrde szervezetét minden információ érdekli, ami értékes – magyarázta Karvai. – Brodrig jelenleg a hutt űrben van, és ismeretlen okokból konfliktusokat gyárt.
Kezelő nem válaszolt, csak halkan lejegyzett valamit. Karvai engedelmesen várt, amíg befejezi.
- Mivel a tiltóparancs odafentről érkezett – mondta végül Kezelő bosszúsan -, biztos vagyok benne, hogy Sordis nem akarja, hogy Brodrig után kutakodjunk. Az ügy részleteit továbbítom a főigazgatónak, és lezártnak tekintem. Maga elvégezte a feladatát, még akkor is, ha Sordis beleszólt. A Nagyúr mindent megtehet, és sosem szól előre. Annyi konfliktust hoz létre, hogy alig bírunk vele... jobb lenne, ha nem lenne, akkor legalább nem nehezítené a munkánkat!
Nyílt az ajtó, és egy újabb egyenruhás lépett a terembe.
- Sordis Nagyúr azt csinál, amit akar – jelentette ki szigorúan, és egy fejbólintással üdvözölte Karvai ügynököt. – Kérem, Kezelő, menjen ki. Négyszemközt akarok beszélni az ügynökével.
Kezelő engedelmesen felállt, és kiviharzott az irodából.
Karvai pedig szembefordult a magas rangú jövevénnyel. Az egész szervezetet ez az ember tartotta a markában. Ő volt a rendvezető képviselője az Első Rendben. Egyedül Sordis Nagyúr állt fölötte, holott ő maga nem csak Sordisnak jelentett, hanem a távol levő Legfőbb Vezérnek is. A nevét csak a kiválasztottak ismerték, mindenki más csak Koordinátornak szólította. Az is lehet, nem volt igazi neve.
A szolgálat főbb vezetői mind fehér, vagy vörös egyenruhát viseltek, jelképezvén az Első Rend tisztaságát, és ez alól a Koordinátor sem volt kivétel. Vörös tiszti köpenyének hátulján az Első Rend szimbóluma díszelgett.
- A pihenését el kell halasztania, Karvai ügynök – mondta ki végül a rossz hírt. – Feladatot bízok magára.
- Állok rendelkezésére, Koordinátor! – felelte Karvai szolgálatkészen.
- Maga nem a legjobb ügynökünk – jelentette ki a Koordinátor. – De még csak nem is a legsikeresebb. Viszont megvan magában valami, amire jelen körülmények között szükségem van. Maga kegyetlen, gyors, és minden helyzetben feltalálja magát.
Karvainak eszébe jutott Distint igazgató, aki az Operatív Csoportot vezette. Az ügynökök csak fehérköpenyeseknek hívták ezeket a magas rangú kémeket. Ha fehérköpenyessel találkoztak, az komoly problémát, veszélyes ügyet jelentett. Azt rremélte, egyszer ő maga is viselhet hasonló egyenruhát
- Bizonyos protokoll szerint eljárva elindítottunk egy folyamatot, ami káros hatással lehet a Köztársaságra nézve, de legalábbis előnyös lehet a mi számunkra. Szeretném, ha megértené, hogy ezt a feladatot nem Sordis Nagyúrtól kaptuk, hanem a Legfőbb Vezértől.
- Világos, uram.
- A Legfőbb Vezér hamarosan visszatér, és akkor véget vetünk Sordis Nagyúr rejtőzködő politikájának.
- Terjeszkedni fogunk?
- Úgy is mondhatjuk. Jelen esetben megszerezzük a Chommel szektort. Hamarosan népszavazás lesz arról, hogy a Naboo kiváljon-e a Köztársaságból. Oda kell utaznia, és végigvinni ezt a szavazást a kívánt eredményre. Jöjjön! – intett, és Kezelő asztalához lépett.
Beütötte a számokat, többszörösen leellenőriztette a sávot, és létrehozta az adást. A képen egy ismert nabooi politikus jelent meg.
- Naberrie tanácsos – szólt a főigazgató.
- Szíves üdvözletem, Informátor – biccentett a ravasz politikus. – Kérem, közölje, amit akart!
- Elküldöm önökhöz a személyes képviselőmet – húzta be a képbe a Koordinátor Karvai ügynököt. – Igazítsa el, és készüljön fel a fogadására.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 23, 2016 18:52:55 GMT 1
A Constant örökké sötét égboltján a gyér csillagmezőt robosztus, többnyire ék alakú testek takarták el a felszíni tekintetek elől. Hatalmas tömegükkel körbefonták a légteret. Mindezt a repülésirányítás tornyaiból szabad szemmel is lehetett látni. Az egyik csatahajó nagyobb volt, mint a másik. Ez a beérkezett, hatalmas flotta első rendi, de mégis régebbi konfigurációjú hajókból állt. A constanti repülésirányítás parancsnoki helyiségben dolgozó négy kezelőtiszt mögött egy nem szokványos figura magasodott. A felettes tisztjüket oly rendhagyó módon helyettesítő sötét alak semmiféle utasítást nem adott azon kívül, hogy az érkező korvettet minden fenntartás nélkül át kellett engedni. A Nagyúr fenyegető jelenlétét mindkét kezelő a hátában érezte, és lázas buzgalommal szorgoskodtak azon, hogy a különleges elbánásban – és többszörösen titkosnak minősített – részesítendő bejövő egységeket a lehető legmegfelelőbben irányíthassák. Más körülmények között Darth Sordis hagyta volna, hogy a négy jelentéktelen illető megfürödhessen az iránta érzett rettegésükben. Most azonban megnyugtató hullámot sugárzott az elméjükbe – azt akarta, hogy kiegyensúlyozottan, képességeik legjavát felhasználva lássák el a feladataikat. - Elküldték a dokkolási adatokat? – kérdezte Sordis, kipillantva az ablakon. Csupán egyetlen egység közeledett a torony leszállóplatformja felé. - Igen, Nagyúr – felelte a jobb oldalon ülő férfi. – A pályaadatokat megkapták. Ahogy közeledett, a széles vezérsíkokkal ellátott, madárra hasonlító korvett fényei narancsvörösbe váltottak, ahogy a nagyméretű gép a platform fölé lebegve megkezdte a dokkolási procedúrát. A négy kezelőtiszt alig hallotta, amint Sordis kiviharzott a teremből. A köpeny suhogására felfigyelve az egyik férfi hátrafordult, és megkönnyebbülten törölte meg a homlokát. Aztán a társára pillantott, aki elmélyülten ráncolta a szemöldökét. Az éppen landoló korvettet figyelte, és láthatóan valami zavarta abban, amit látott. - Tényleg jobb lett volna elvégezni a jogot – mondta derűsnek szánt éllel egyikük. A többiek értékelték a feszültség feloldására becélzott mondatot, de a rangidős tiszt nem volt jó kedvében. - Te is érezted? – kérdezte elcsukló hangon a harmadik. - Mire gondolsz, haver? – pillantott rá a társa. - A félelmet – felelte, és ránézett a többiekre. – Darth Sordis félt. Sosem láttam őt félni. - Nem baj – mondta a rangidős némi hallgatás után. – Vannak olyan ügyek, amik nem tartoznak ránk. Nem a mi dolgunk. De a nyugtalanság, ami feltört benne, továbbra is ott motoszkált a gondolatai között. Odalent a platformon Darth Sordis egymagában fogadta az érkezőket. A korvett aljából négyszögletű, nyitott lift indult alá. Amennyire Sordis meg tudta állapítani a sötétben, egy filigrán és egy nagydarab alak álltak a szűk lemezen. Amikor a lift földet ért, a két utas egyszerre indult meg Sordis irányába. A nagydarab illető még nála is magasabb volt. Tetőtől talpig sötét sisakot és kezeslábast viselt, afféle túlméretezett űrruha-szerűséget. Ahogy közeledett, megnyomott valamit a sisaklemeze alatt, mire a szerkezet visszahúzódott a gallérba, láthatóvá téve a teremtmény fejét. Komikus látványt nyújtott – előrelendítette hosszú, széles füleit, majd a hátára csapta őket. A vékony nyakú, dülledt szemű alak úgy festett, mint valami abszurd karikatúra a testméreteihez túlságosan nagy öltözékben. Sordis azonban továbbra is halálkomoly ábrázattal bámulta a különös idegent. Félelme felerősödött, de sikerült elnyomnia azt – egyetlen tanúja a szélcsendben fodrozódó köpenye volt. Sordis biccentett a teremtmény kísérőjének, belenézve a férfi éles világú szemeibe. - Sordis Nagyúr – hajtott fejet az egyenruhás alak, de a rangját jelző karszalagot nem viselő kísérőtiszt. - Gable Kyron - biccentett Sordis. A másikhoz fordult, aki időközben egy gombnyomással teljesen levetette űrruháját, így már majdnem átlagos méretű humanoidnak tűnt. Sötétkék, feketébe áthajló kezeslábasa a galaktikus történelem ősi nagai harcosviseletéhez hasonlított. Sordis meghajolt. - Üdvözöllek az Első Rend központjában, mester! Az Első Rend Legfőbb Vezére valamivel magasabbról bámult vissza rá. Sárga, gonosz szemei végigpásztázták a Sith-Jedit. Ez a vizsgálat inkább metafizikai, mintsem testi szemrevétel volt. A szürke bőr ráfonnyadt az arccsontjaira, orrlyukaiból fenyegető susogással távozott a Constant hideg levegője. A már ismeretlenre torzult lény valaha talán a gungan fajhoz tartozhatott, de a mostani megjelenése alapján lehetett akár ember is – ma már inkább volt korcs, mint bármi egyéb. - Oly sok idő telt el – mondta végül elrévedve. Hangja mélyen, erősen zengett. – Végre megmutatkozhatok – felemelte egyik hosszú kezét, és intett, mire mindhárman elindultak a platformon. Kyron előttük haladva mutatta az utat. - Az Első Rend elérte azt a pontot, ahonnan új szintre léphet, Legfőbb Vezér – mondta Sordis, és sandán a nála alig valamivel magasabb gunganre pillantott. - Jól érzem, hogy a fiú is elérte ezt a bizonyos pontot, Darth Sordis? - Így van, mester. Kiképeztem őt, ahogy kérted. A tanítása évekkel ezelőtt bevégeztetett. Minden képzeletemet felülmúlta, és saját lovagrendet alapított. - Logikus lépés – biccentett a Legfőbb Vezér, aki menet közben ütemesen mozgatta a fejét. – Egy mesternek mindig szüksége van követőkre és szolgákra, különben kinek adhatná tovább a tudását, ki fölött uralkodhatna? - Eljön az a perc, amikor erősebb lesz mindannyiunknál – jelentette ki Sordis. - Amikor megérkezik, a színem elé hozod őt, Darth Sordis. Akkor majd meglátom, mire jutottál vele. - Óhajod szerint lesz, mester. - Addig is mozgásba lendítünk egy-két dolgot. Rám ugyan senki se számított... ehhehe.. ehehehehehe! – A Legfőbb Vezér hahotája betöltötte az egész térséget. Az RSD Capital legfényesebb nagyhangárjában tömegek gyűltek össze a fehér Upsilon-sikló előtt. Rohamosztagosok tucatjai álltak szálegyenes sorokban, fedélzetmesterek, főtisztek, még a karbantartó legénység parancsnokai is jelen voltak a fogadáson. A rámpa előtt vörös páncélos elitkatonák álltak, és a csillagromboló parancsnoka, Villard kapitány. Az illető, akit vártak, a flotta egyik főparancsnoka volt - ugyanakkor azon kevés főtisztek egyike, aki a rohamkommanó páncél nélküli tiszti részlegéhez tartozott. Az efféle belbiztonsági tisztek nem gyakran mutatkoztak nyilvánosan, de a mostani jövevény kivételnek minősült. A hivatalosan főkoordinátori rangot viselő főtiszt afféle főadmirálisnak felelt meg. Arca olyan sima volt, mint jellegzetes, vörös egyenruhája, amit vörös körgallér, fekete csizma és kesztyűk szegélyeztek. Katonásan lesietett a siklóból, és megállt Villard előtt. Felemelte a kezét, hogy elhallgattassa a megszólalni készülő kapitányt. Mielőtt bármibe is belekezdett volna, tisztelgett az őt fogadó első rendi tömeg előtt. Csak ezután biccentett Villardnak, és célegyenesen a turboliftek felé indultak. - Öröm a jelenléte, főkoordinátor – mondta az öregedő, de még mindig fiatalosan mozgó kapitány. – A Capital a rendelkezésére áll. - Nagyszerű hajó – felelte Dryfe, holott szempillantásra se méltatta a csillagrombolót. Rajta egyáltalán nem látszott, hogy mennyi idős lehetett. – Mondja, kapitány, miből gondolta, hogy férfi vagyok? Villard nyelt egyet, de megadta a választ. - Nem tudom – vallotta be. – A flottánál töltött több évnyi tapasztalatból meg kell hogy mondjam, az első rendi tisztek javarészt férfiak. - Húsz évvel ezelőtt, talán – vetette oda a nő, de nem tűnt haragosnak. Ahogy elhaladtak a csillagromboló főfolyosóján, rohamosztagosokkal a nyomukban, mindenki tisztelgett a főkoordinátor előtt. – Most, hogy a Legfőbb Vezér visszatért, az Első Rend legjobb parancsnokai összegyűlnek. Találkozni fog velük, kapitány, mert maga lesz az én szárnysegédem. - Értettem, ur... Főkoordinátor – biccentett Villard. Az Első Renden belül nem volt szokás, hogy megköszönjék a kinevezéseket. A ranglétrán való feljebbjutás nem erénynek, hanem nagyobb felelősséggel járó feladatnak számított. - Még egy napot a Constant fölött várakozunk – folytatta Dryfe. – Addig készítse fel a hajót az indulásra. Rendeljen mellénk egy szabad ISD-t, és töltsék fel a lehető legtöbb TIE Stealth egységgel. - Érzékeltetni akarja, hogy mekkora a hajója? – szaladt ki Villard száján a kérdés, mielőtt még észbe kaphatott volna. Az RSD Capital hatalmasnak fog tűnni a nála valamivel kisebb ISD mellett. Dryfe még csak egy éles pillantással sem jutalmazta a beszólást. - Háborúba indulunk, kapitány – mondta büntetés helyett. – Finom taktikákhoz kell folyamodnunk. Készítse elő a konferenciatermet és ellenőriztesse a holoadásokat – rendelkezett Dryfe. – Készüljenek fel a találkozóra. Amíg tart, azt akarom, hogy ne lehessen kilátni az ablakon a cirkálóktól. - Azonnal intézkedem, koordinátor. - Menjen csak – biccentett Dryfe, mire Villard elsietett. Dryfe egyedül tette meg a maradék utat a hídig. A legénység még nem ismerte őt, és tudta, hogy hamarosan meg kell szereznie a feltétlen odaadásukat. Arra is számított, hogy rengeteg lehetősége lesz a bizonyításra. Nemsokára úgy fogják tisztelni, mint a Legfőbb Vezér végrehajtóját, személyes flottájának parancsnokát, aki visszahozta őt az ismeretlen vidékekről. Dryfe végighordozta a tekintetét a híd legénységén. Nem kellett megszólalnia. A vörös egyenruha karszalagjai alapján mindenki tudta, hogy ezentúl ő az Első Rend flottájának egyik legfőbb parancsnoka. Fekete kesztyűs kezével maga felé perdítette a parancsnoki széket, és beleült. Az orr felé fordulva felemelte a kezét – a magas támlájú szék mögül csak a felnyújtott karja látszott ki – és egyetlen mozdulattal átvette a parancsnokságot.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 28, 2016 23:29:40 GMT 1
Rin belépett a fekete falú folyosó végében nyíló, hatalmas terembe. A helyiség inkább volt csarnok, mintsem tárgyalószoba. Körös-körül előre néző, üléssorok sötétlettek elrendezve, előttük asztalokkal. A Constant legnagyobb eligazítóterme, az Obszervatórium mélyen a föld alatt húzódott, és szándékosan szegényesen lett megvilágítva. A félhomály azt a célt szolgálta, hogy a kör alakú helyiség közepén felállított, több méteres magas emelvény, rajta a Legfőbb Vezér trónusával, belevesszen a sötétségbe. Ren Vezér előszeretettel vette igénybe a hasonló kisugárzású helyeket, mert általuk félelmet és bizonytalanságot tudott ülteti az alattvalói szívébe. A másik ok az volt, hogy a sötétség, és legfőképpen az éj rendelkezett egy olyan tulajdonsággal, hogy megengedte az értelmes teremtményeknek, hogy kreatívan gondolkozzanak. A sötétben, amikor a realitás elveszti a tartását, amikor a misztikum és a rejtély uralkodik, az intelligens fajok egyedei hajlamosabbak a fantáziájukat használni ahelyett, hogy arra hagyatkoznának, amit a szemük előtt láttak. Ren Vezér nagyon jól tudta, hogy a megoldást sosem a szem találja meg.
Most csak Rin volt a teremben, és a középen levő járdán előrement egyenesen a vezéri emelvény elé. Inkább érezte, mint látta a trónon ülő alakot – biztosan tudta, hogy ott van, és őt fürkészi. Rin hagyta, hogy a Legfőbb Vezér hatalma átjárja a porcikáit.
- Hívattál, Ren Vezér! – mondta hangosan, hogy a mester biztosan meghallja a hangját. A hatalmas csarnok akusztikája visszhangot teremtett, és ettől még kriptaszerűbb lett a hangulata.
- Igen, hívattalak – jött a Legfőbb Vezér válasza a magasból, jellemével betöltve a tágas termet. – Sokat tanultál, amióta legelőször találkoztunk. A képességeid lenyűgözők. Nem sokáig kell kordában tartanod őket.
- Hogy érted ezt, mester? – pillantott fel a trón irányába Rin. – Ha elérkezett az idő, hogy felfedjük magunkat, biztosíthatlak, hogy készen állok. Mindannyian készen állunk.
- Türelem, türelem – mondta hűvösen Ren Vezér. – Néhány órával ezelőttig úgy gondoltam, megtehetjük a megfelelő lépéseket. Az Első Rend több mint készen áll arra, hogy bevonuljon a galaktikus színre. Csakhogy rá kellett jönnöm, hogy mielőtt elkezdenénk a munkát, van valami, aminek a végére kell járni.
- Fogadd szolgálataimat, Legfőbb Vezér!
- Nem – csattant élesen Ren hangja. – Ez olyasvalami, amit magamnak kell elintéznem. Távol leszek egy ideig, Lord Rin! Darth Sordist bízom meg az Első Rend parancsnokságával, amíg vissza nem térek. Azt akarom, hogy mindenben engedelmeskedj neki!
- Sordis rendvezető jellegzetes, de ravasz alak – jegyezte meg Rin. – Rávetted, hogy alakítsa ki az Első Rendet a Birodalom maradványaiból, de talán nem tetszik neki, hogy nem ő élvezi a korlátlan hatalmat.
- Tökéletesen megfelelő a poszt ellátására – közölte Ren tűnődve. – Vagy talán azt mondod, Rin Nagyúr, hogy te magad nem vagy elégedett a döntésemmel? Alighanem szeretnéd, ha téged helyeznélek ilyen fontos pozícióba.
- Engem nem érdekel a hatalom, mester – vágta rá Rin. – A legfőbb hatalom a tiéd, és csakis a tiéd. De ha nem leszel itt, akkor is gondoskodni kell a Rend mindennapi dolgairól.
- Erre megvannak a megfelelő személyek – szögezte le Ren. – A te feladatod az lesz, hogy engedelmeskedj Sordisnak, amíg vissza nem térek. Megértetted?
- Igen, Legfőbb Vezér – hajtotta meg a fejét engedelmesen Rin.
Ren egy darabig hallgatott, aztán folytatta:
- Meg kell tanulnod a mesteri fegyelmet. Utasítom Sordist, hogy tanítson téged. A visszatérésemre eléred majd azt a szintet, hogy kiteljesedjenek a képességeid. Tudod, hová megyek, Lord Rin?
- Nem, Vezér.
- Amikor megnyitottam a Galaxis kapuját az idegen hódítóknak, az eredmények a legtitkosabb elképzeléseimet is felülmúlták. A Yuuzhan Vong betódult a nyíláson, én pedig végignéztem, ahogy elpusztítják az infrastruktúrát, láttam, ahogy végigporzanak az ártatlanokon.
- Helyesen cselekedtél – bólintott Rin. – A Galaxisnak meg kellett mozdulnia. Túlságosan szétdarabolódott, túl messzire vándoroltak egymástól az érdekek.
- És a halál végigvisszhangzott téren és időn – nézett maga elé Ren, és nosztalgikus merengésbe vonult. – A halál nem csak arra jó, hogy táplálja az Erőt. A halál engem is táplál. Örömmel tölt el. Felengesztel! Amikor milliók pusztulnak el egyetlen csapásra, a szenvedésük jelenti a végső szabadságot!
- A rend helyreállt a Galaxisban, a Vongok félrevonultak a színről – folytatta a Legfőbb Vezér. – Viszont egészen mostanáig nem tudtam, hogy az átjáró, ahol érkeztek, még mindig potenciális veszélyforrás. Most viszont nincs szükségünk erre a veszélyre. Minden féregjáratot, hipervonalat le kell zárnom, ahol bármilyen fajta teremtmény is átjöhet. Be kell zárnom a Galaxist, hogy ne legyen menekvés egyik irányba se. Megfigyelők lesznek mindenütt, ameddig csak elér a spirál... Mire visszajövök, minden készen fog állni...
Rin a Finalizer hídján állva figyelte, ahogy a csillagromboló kilép a hiperűrből, és előtte megjelenik a Constant sötét felszíne. A bolygót több száz nagyméretű hajó fogta közre, nagyrészük a Finalizerhez hasonló RSD.
- Készen áll a siklóm? – kérdezte a mellé lépő Vale kapitányt.
- Igen, uram.
- Töltsék fel a hajót, amíg távol leszek, és várakozzanak a parancsomra!
Rin megfordult, és néhány rohamosztagossal a nyomában levonult a hangárba. A siklóját már felkészítették a felszínre való leutazásra. A magas rangú vezetőknek sosem kellett órákig várakozniuk, amíg egyáltalán megközelíthették Kontrollvárost. Rin hamar megtette a távot.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 26, 2016 0:28:44 GMT 1
A két férfi méltóságteljes léptekkel haladt el a falak mentén felsorakozott őrök mellett. A létesítmény messze esett a Constant központjaként funkcionáló Kontrollvárostól, mégis fontos szerepet töltött be az Első Rend közigazgatási rendszerében. A jóformán dísztelen folyosók inkább illettek egy raktárépülethez, mint a kormányzati szárny irodáihoz.
Az egyik kereszteződésnél rohamosztagosok bukkantak fel. Azonnal vigyázzba vágták magukat, és sietve félrekotródtak a két férfi útjából. Az Első Rend legfőbb vezetői nem lassítottak a tempójukon. Főtiszti köpenyük uszályként kúszott utánuk.
A páros fehér bőrű tagja a titkosszolgálatok főigazgatója volt, és a Vezérkoordinátor kódnevet használta. A magas, szikár férfi ábrázata a rangjához képest lazának tűnt. Vörös zubbonyt és köpenyt, valamint fekete nadrágot és csizmát viselt. Egyik fülét kibernetikus implant helyettesítette - ez egy nanoszámítógép volt, és külsőleg semmiben sem különbözött egy emberi szemtől.
Lilás bőrű társa, Moddard Veeto űrmarsall a flotta vezetője volt. Olyan hivatalok tartoztak alá, mint a háborús, a védelmi, a paranormális és haditudománnyal foglalkozó divíziók, a hadi fejlesztések, és az ezekhez tartozó szervezetek. Az idegenszerű alak a flotta fekete egyenruháját viselte egy, a rangját megkülönböztető fekete köpennyel. Veeto arcát – és testének különböző részeit – harci sérülésekre utaló hegek és protézisek torzították.
A két főtiszt belépett a kisebb méretű eligazítóba. A helyiség közepén vetítőasztal állt, előtte pedig a propagandafelelős, Pirennes igazgató, oldalán egy fekete alakkal.
Pirennes igazgató körülbelül ugyanolyan magas volt, mint a mellette levő Lord Rin. Intelligens, kissé gőgösnek ható arcberendezése ravasz ember benyomását keltette. Az általa irányított szervek az Első Rend média és propaganda szektorát jelképezték. Pirennes ugyanolyan vörös köpenyt és egyenruhát viselt, mint a Koordinátor, csak neki a nadrágja is piros volt.
Taval Versio adminiszter (politikai vezető) a terem másik végéből figyelte a társaságot.
- Most meg mit óhajt a Legfőbb Vezér? – kérdezte nyersen a Vezérkoordinátor.
- Ó, elnézését kérem – zengett Lord Rin gúnyos, torzított hangja. – Nem tudtam, hogy ilyen elfoglalt, bár valós a tény, hogy annak a Jedinek a bejutása az ön felelőssége. Esetleg megmagyarázná, mi történt, ha már ilyen szépen összegyűltünk.
Pirennes szúrós szemeket meresztett a Vezérkoordinátorra, aki azonban nem törődött se vele, se Rin szavaival.
- Egy Rin lovag parancsai miatt nem avatkoztam közbe – mondta, mint aki biztos a saját igazában. – Azt hittem, ő is felsőbb parancs alapján cselekedett.
- A Rinek miatt nem kell aggódni többet – szólt közbe Pirennes. – A Legfőbb Vezér feloszlatja a szervezet egy részét, a többit pedig kiebrudaljuk. Nincsenek többé kiszámíthatatlan Erőhasználóink, akik miatt aggódnunk kellene.
- A Renegát még mindig rengeteg anarchista hívővel rendelkezik a szervezeteimen belül – emelte fel a hangját a Vezérkoordinátor. – Ren Vezér mit akar tenni ez ügyben? – pillantott Rinre. – Én azt javaslom, mindenki maradjon a saját háza táján, mielőtt vádaskodni kezd.
- Gyanúsítja valamivel a Legfőbb Vezért, Vezérkoordinátor? – kérdezte Veeto űrmarsall.
- Nem azért vannak itt, hogy áskálódjanak – hasított bele a levegőbe Rin hangja, mielőtt a koordinátor válaszolhatott volna. – Ren Vezér nem örülne, ha látná, hogy a legjobb emberei egymáson köszörülik a nyelvüket, ahelyett, hogy végrehajtanák a parancsait.
- Az Anarchista, vagy Renegát valós problémát jelent, Lord Rin – emlékeztette szelíden Veeto.
- Az ő problémáját hamarosan véglegesen megoldjuk, efelől biztosíthatom – felelte Rin. – Itt most sokkal halaszthatatlanabb ügyekre fogunk összpontosítani. Ren Vezér visszatérte megreformálja az egész peremvidéket. Pirennes igazgató és én, magukkal együtt véghezvisszük azt, amit az őseink nem tudtak befejezni. Ez a nap fogja meghatározni a Galaxis további sorsát.
- A Jedi ügyével kapcsolatban – biccentett Pirennes -, a helyzetet a visszájára fordítjuk. A mai naptól kezdve az Első Rend egy direktorális, de mégis népforradalmi rendszer. Akár lehetnénk demokrácia is, de a Külső Gyűrű kemény körülményei ezt egyelőre nem engedik.
- Ez az új műve? – kérdezte Veeto. – Remélem, szétkürtölte már az új szlogenjeivel az első rendi űrt...
- Ellenkezőleg – mondta Pirennes. – A Koordinátor ügynökei fogják terjeszteni az igét.
- Ó, valóban? – kérdezte szinte érdektelenül az említett.
- Hadd folytassam, mielőtt elolvassák az erről készült jelentéseket – szólt Pirennes sietve. – Tehát az új propagandánkat úgy kell berendezni, hogy a külső világok felé szimpatikus erőként tűnhessünk fel. A rejtőzködés ideje lejárt, és ezért nincs szükségünk a Rinekre sem. Nem mintha nem lennének hasznosak, de már nagyobb a tét, semmint engedjük, hogy holmi varázslók kiszolgáltassanak minket a saját önző szeszélyeiknek.
Rin némán Pirennes felé fordult. Az igazgató észrevette a különös pillantást, de próbált nem törődni vele.
- Ren Vezér végső tervei természetesen ugyanazok maradnak – folytatta Pirennes. - Az Első Rend hivatalos álláspontja szerint a galaxisban azért állandósult az anarchia és a különböző szélsőséges ideák térnyerése, mert ez az évezredes társadalmi szervezeti struktúra, amit soha senki meg nem reformált, nem képes tovább fenntartani az egyensúlyhoz szükséges állapotokat. Amíg a gazdag és magaskultúrával rendelkező magvilágok túlhabzsolták a jólétet, a Peremvidék kemény viszonyai ugyanazok maradtak, mint a kezdetek kezdetén. Jelenleg a kisebbség és az elit uralma érvényesül, és így volt ez mindig. A Legfőbb Vezér felismerte ezt, mivel ő maga is a külső világok egyikéről származik. Az Első Rend csak egy lépcső – mi azt szeretnénk, ha a Középső Gyűrűt Második Rendnek, a Magvilágokat pedig Harmadik Rendnek neveznénk. A Külső Gyűrű népsűrűsége engedélyezi a számunkra, hogy új rendbe helyezzük a galaktikus társadalmat. A többség akaratának kell érvényesülnie, hogy meg tudjuk teremteni a galaktikus nirvánát. A végső béke állapota csakis úgy indulhat el, ha az Első Rend magába olvasztja a teljes Külső Gyűrűt, és az új galaktikus szervezet vezető világait nem a Magba, hanem a Peremvidékre helyezzük. A Peremvidék az Első Rend, a Mag csak a Harmadik. Regionális coruscantok, és egy mindenek felett álló központosított, de többkulcsos rendszer.
- Maga igazán jelesen szerepelne történelemből, ha kérdeznék, igazgató – szakította félbe Rin. – Mi lenne, ha olyasmit is mondana, amiért fizetik?
- Khm... az új harci állományunk – folytatta Pirennes. Az arca kissé megnyúlt, amiért kizökkentették. Intett, mire a terem másik végén feltárult egy ajtó, és szürke, csillogó páncélt, valamint sisakot viselő katonák trappoltak a helyiségbe. – Ren Vezér felismerte, hogy a katonáink megjelenésén változtatnunk kell, ha azt akarjuk, hogy az Első Rendet ne keverjék össze azzal a rengeteg birodalommal, ami odakint ólálkodik. A rohamosztagosaink felszereléseit lecseréljük, ez nagyrészt már meg is történt az elmúlt hetekben. Némely esetben személyi változtatást is eszközöltünk – biccentett Rin felé. – A rohamosztagokat felváltják az árvákból nevelt krómosztagok. Ezután ők fognak ügyelni a világainkra, és őket fogjuk csatába vezényelni.
- Mi történik a speciális védőosztaggal? – érdeklődött Veeto, a vörös páncélos elitharcosokra utalva.
- Az ő feladatuk nem változik. Katonai kontingensek felügyelete, különleges akciók védelme, az ellenzék és az árulók felkutatása, stb. A krómosztagokat pedig az Első Rend hagyományos értékeihez igazítottuk.
- Tovább – rendelkezett Rin.
- Mindannyian tudjuk, mennyire fontos, hogy hogyan ítélnek meg minket. Önöknek mind nagy hatalom csoportosul a kezében. Ren Vezér azt akarja, hogy mielőtt szabadon cselekednének akár egyéb, akár nyílt háborús ügyben, gondoljanak az Első Rend propagandaszférájának utasításaira. Az első, amit figyelembe vesznek, parancs szerint mindig a megítélés legyen. Ez alapján döntsenek inváziókról, védelemről, mindenről. Erről minden emberüknek tudnia kell. Az arculatváltás az Anarchistával szembeni fellépés kulcsa is egyben. Nem beszélve azokról a rohamosztagosokról, akik nyíltan mutatkoztak néhány világ felszínén. Őket újból felismernék azok, akik mellett, vagy akik ellen harcoltak. Ezért kell eltűnniük – az Első Rend nem járt még az Első Rend határain kívül. Gondolom, megértették a Legfőbb Vezér gondolkodásmódját.
- Mindez több szinten összekapcsolódik – bólintott egyetértően Veeto. – A Főrendek összehangolt munkája néhány nap alatt elintézheti ezeket a változtatásokat.
- Hogy állunk a Nabooval? – vetette fel Rin.
- A Naboo és a többi általunk generált szakadár mozgalom a tervek szerint működik – felelte a Vezérkoordinátor. – A Chommel szektor tökéletes kiindulópont lesz. A Nexit után Naberrie megtarthatja a kis birodalmát, legalábbis egy darabig.
- Amíg a népe meg nem elégeli, és követelni nem fogja, hogy az Első Rend része legyen – mosolyodott el Pirennes. – Látják, máris milyen jól forog a csillagunk.
- Csak ne bízzanak a józan előrelátásukban – torkolta le Rin. – Az Erő sokkal bonyolultabb hatalom annál, minthogy előre megjósolhassuk az akcióink váratlan következményeit.
- Az Erő jobban teszi, ha kimarad ebből – morogta a koordinátor. – Még mielőtt elbánunk vele is...
- Ez olyasmi, mint amit az Anarchista mondana – húzta össze a szemöldökét Veeto.
- Az Erő mindenütt ott van – mondta Rin, és hirtelen megindult előre, egy gyors félmozdulattal kikerülve a három főtisztet. – A feladataikat megkapták, lássanak neki!
Gyors léptekkel iramodott a kijárat felé.
- Megszervezzem a Rin Lovagrend feloszlatását? – kérdezte még a Vezérkoordinátor.
Rin villámgyorsan torpant meg. A háta mögött senki sem szólt többet. Enyhén felemelte a kezét – és a Koordinátor felnyögött.
A főtiszt bizonytalanul állt a lábán, a szemei elkerekedtek a csodálkozástól és a fájdalomtól. Hirtelen meggörnyedt, és egész testében megfeszült. A Rin felől áramló telekinetikus energiák satuba fogták az ízületeit és a létfontosságú szerveit. A tüdejéből kiszorult a levegő, a szíve szúrni kezdett. Hamarosan négykézlábra esett, és vér buggyant elő a szája sarkából.
Ekkor Rin elengedte. A főtiszt lihegve forgatta a tekintetét, homlokán izzadság gyöngyözött. Miközben a szervezete lassan visszaállt az eredeti állapotába, nagyokat nyelve, és a megrázkódtatás általi sokk miatt remegve ismét megkapaszkodott a padlóban.
- Vigyázzon, nehogy túlfeszüljön az ambíciótól, kém – fordult vissza félig Lord Rin, hogy a Vezérkoordinátor belenézhessen az arcába.
Aztán hirtelen mozdulattal megfordult, és távozott.
A Vezérkoordinátor a kezein támaszkodva pillantott a lobogó fekete köpeny után. Két társa nem látta, hogy a megkínzott férfi egy pillanat erejéig elégedett mosolyra húzza az ajkait.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 8, 2017 22:45:30 GMT 1
A durva anyagból készült fekete öltözék egyszerű szabása tökéletesen megfelelt Rinnek. Az eddig viselt tiszti egyenruháját felváltó ruha felidézte benne azokat az időket, amikor nagybátyja Jedi Akadémiáján az ősi Sithek történetét tanulták. Az ősidők nagyurai gyarkan viseltek ilyesféle egyszerű kialakítású, mégis jellegzetes darabokat. A legutolsó Sith, aki még használta, Darth Revan volt, habár nála már megtalálhatóak voltak a halandó világ anyagias kiegészítői. A régi háborúk idején pedig az egyszerűségre építő divat átadta a helyét a vastag páncéloknak és felszereléseknek. Lord Rin fekete palástot terített a széles övvel átfogott tunika fölé. A köpeny féloldalasan vágott át a mellkasán, szabadon hagyva a bal kezét, hogy könnyebben elérhesse a fénykardját. A jégkék szemű férfi belenézett a holografikus tükörbe. Már egészen fiatal korában álmodott arról a lényről, akit követnie kellett. Követte őt, és tudta, hogy képes rá, hogy nagyobbá váljon, mint amilyen ő volt. Azzal a különbséggel is számolt, hogy nem fog engedni a kísértésnek. A nagyapja hagyatéka nem volt mindennapi felelősség, és mindig ébernek kellett lennie, ha azt akarta, hogy elérje a céljait. Most pedig úgy tűnt, eljött az a perc, hogy végképp elszakítsa a szálakat, amik a múltjához fűzték. Végre eltépheti a láncait, hogy megmutathassa magát! Sordis mentális üzenete olyan részleteket tartalmazott, hogy Rinnek fontolóra kellett vennie a fontosságukat. Nem tudta, hogy a Sith-Jedi hogyan jutott ezeknek az információknak a birtokába. Épp, hogy megérkezett a Legfőbb Vezér által tartott konferenciáról, és belépett a Finalizer hídjára, azzal kellett szembesülnie, hogy meg kell hoznia élete egyik legnagyobb döntését. Jaina Solo az Endoron tartózkodott, az Ellenállás bázisán. Neki pedig oda kellett csalnia az anyját, hogy egy helyen tudja fogadni őket. Ugyanakkor biztos volt benne, hogy nem csak ő fog utánuk menni. Sordis említette, hogy szüksége van a Skywalkerekre ahhoz, hogy eljusson a Tythonra, ahol végre összegyűjtheti őket. Rin elmosolyodott. Eljött az idő, hogy Darth Sordis, az utolsó valódi Sith Nagyúr megkapja, ami járt neki. A Jedik és a Sithek kora egyszer s mindenkorra lezárulni látszott. Megfogta az újonnan tervezett sisakját. Ahogy kesztyűs kezei közé vette a súlyos, háborús időkre emlékeztető fejvértet, úgy érezte, az egész helyiség beleremeg ebbe az egyetlen pillanatba. Belenézett a maszkvizorokba, aztán a fejébe húzta a sisakot. Vale kapitány a híd kellős közepén ácsorogva bámulta a semmit. Annak idején azért kérte magát erre a hajóra, mert tudta, hogy az Erőérzékeny népség mindig az események közepében tevékenykedik. Ő részt akart venni a történelem folyamában, nem pedig a Galaxis szélén várakozni arra, hogy a nagyfiúk megtegyék a lépéseiket. Ez az álma megvalósult, ugyanakkor hosszú napok óta tétlenségre volt ítélve. Ez a szolgálat kimerítette őt. Látta maga körül a fiatal tiszteket és katonákat, és irigy volt rájuk. Az energia, ami régebben hajtotta, a kalandvágy és a kockázatok mára semmit sem jelentettek a számára. Lord Rin előtt nem is remélte, hogy titokban maradtak az érzései. Mégis, a különös első rendi főparancsnok nagyságrendekkel jobban bánt vele, mint az elődeivel, az ő előző feletteseivel. Vale tudta, hogy amióta kinevezték a Finalizer parancsnokának, csak azután érett meg igazán, hogy első rendi tisztté váljon. Mostmár ízig-vérig a Legfőbb Vezér és Lord Rin hűséges alattvalójának számított. De attól még nem szerette, ha egy helyben kellett rostokolnia. A híd ajtaja felszisszent, és a csattogó léptekkel bevonuló alak felé fordulva Vale torkán megakadt a levegő. Loik hadnagy, ifjú szárnysegédje és állandó kritikusa ugyanolyan kerek szemmel bámulták a jövevényt, mintha sosem látták volna ezelőtt. Rin háborús sisakja és fekete köpenye túlságosan emlékeztette őket egy legendás hősre. De ennek a nagyúrnak nem feketén, inkább fémesen csillogott a sisakja, és bár ugyanaz a vér járta át az ereit, egész lényében veszélyesebbnek tűnt nála. A hídon mindenki automatikusan vigyázz-állásba vágta magát. - Kapitány! – szólt Rin. A hangja torzan és fémesen csengett. - Uram! - Rendeljen mellénk egy csapásmérő flottát – parancsolta Rin. – Vegyük az irányt az Endorra, és figyelmeztesse az embereit, hogy ellenállásra kell számítani. - Ahogy óhajtja, uram – biccentett Vale a hadnagy felé, aki lejegyzett mindent, és elindult, hogy teljesítse a kiadott utasítást. - Itt a lehetőség, hogy leszámoljunk Sordissal – tette hozzá Rin, immár csak Vale-nek intézve a szavait. – Gondolom nem kell emlékeztetnem rá, hogy mennyire fontos ennek a teremtménynek a likvidálása a Legfőbb Vezér terveiben. - Sikerrel járunk, uram! – tisztelgett Vale. Úgy érezte, Rin sokkal veszélyesebb lett valamitől, mint azelőtt. Azt viszont nem tudta volna megállapítani, hogy mi okozta benne ezt, és a kényelmetlen feszengést sem, ami akkor kerítette a hatalmába, amikor Rin belépett a hídra. - A hajóknak ön parancsol, főkapitány – léptette elő egyetlen kijelentéssel Rin. – Ha felér a rangjához, továbbra is együtt fogunk dolgozni – azzal sarkon fordult, és kirobogott a helyiségből. Vale izzadva bámult Lord Rin után, miközben ösztönösen megsimogatta a nyakát.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 25, 2017 2:34:57 GMT 1
Crypton Six kisimította a szeméből a haját, megnézte, hogy elég feszes-e az egyenruhája, majd intett az őröknek, hogy be szeretne lépni. A kétszárnyú, jellegtelen ajtó félrehúzódott előtte, ő pedig belépett az előhelyiségbe. Miután az ajtó becsukódott a hátánál, tovább lépkedett az egyik oldalsó, nyitott terem felé.
Mielőtt bemehetett volna, egy csoport fehér ruhás technikus jött szembe vele. Egyikük mentében intett neki, hogy bemehet.
A kisebb terem falait mindenütt számítógépekkel építették be. Középen magas, vörös egyenruhát viselő férfi állt. Őszülő haja és téglalap alakú bajusza megjegyezhetővé tették a megjelenését.
- Kezelő – hajtott fejet Crypton Six.
- Crypton ügynök – fogadta a Kezelő (mindegyiket így nevezték, megkülönböztető szám nélkül. Csak a feletteseik tudták megkülönböztetni a Kezelőket). – Az információit megkapta?
- Sordis Nagyúr/A Renegát/Az Anarchista ügyet átnéztem, uram!
- Az Anarchistát megfigyelő kultusztagunk, bizonyos Sinisto jelenleg a Tarison teljesít szolgálatot Cal Omek néven. Ő vezeti a hírhedt Szindikátust, egy rejtett bűnbandát, amit félnek a rendszerben. Rendkívül befolyásos hálózat. Az ő feladata az volt, hogy felkészítse a Tarist a Köztársaságból való kiválásra.
- Értem, uram.
- Crypton One/Sinisto egy ideje abbahagyta a rendszeres jelentést – folytatta Kezelő. – A Sordis Kultuszról megint nem tudunk sokat, de a Tarisról sem. A Szindikátus pozíciója erősödik, és nem sokkal ezelőttig gyanítottuk, hogy vezetőváltás történt. Csakhogy ma reggel megkaptuk a jelzést, hogy Crypton One/Sinisto meg lett gyilkolva.
- Tudunk részleteket?
- Semmit. Vele együtt az összes emberét elhallgattatták. Mivel az ügy veszélyt jelenthet nem csak a céljainkkal kapcsolatban, de az Első Rend biztonsága szempontjából is, a csapatával kivizsgálja, mi történt a Tarison.
- Arra gondol, Kezelő, hogy Crypton One nélkül, és a nyomok visszakövetésével fényt deríthetnek az Első Rend létezésére?
- Akárkik is azok, nem hagyhatjuk, hogy tudjanak rólunk. Csak akkor mutatkozunk be valakinek, ha mi akarjuk. A feladata feltárás és megsemmisítés, Crypton Six.
- Értettem, Kezelő. Azonnal indulunk.
- Legyen óvatos, fiam. Sok függ magától.
Crypton Six meghajolt, majd távozott.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Mar 9, 2017 16:30:20 GMT 1
Kontrollváros központjában az örök sötétség mintha sűrűbbé lett volna, mint általában. A sötét épületek még egymásra is árnyékot vetettek. A különféle beépített vörös és fehér fénypászmák csak arra voltak jók, hogy az állandó fénytelenségre felhívják a figyelmet, és hogy az orbiton keringő elemződroidok megfelelő képet alkothassanak a városról, hogy megadhassák a leszállni vágyó pilótáknak a megfelelő koordinátákat. Az automata lövegeket viszont semmi sem világította meg.
Ennek a városnak a központi épülete alatt, a legjobban védett komplexum kör alakúra kialakított vezérlőtermében hasonló állapotok uralkodtak. A falak mentén piros páncélos űrkommandósok őrködtek. A középen magasba emelkedő, lépcsőkkel körbevett emelvényen magányos, alig látható alak ült.
Ren Vezér lehunyt szemmel várta, hogy a középen végigvonuló járdán lépkedő alakok elérjenek az emelvényhez. A Koordinátor, Veeto űrmarsall és Pirennes igazgató.
- Ironikus, hogy Sordis hivatalosan még mindig a rendvezetőnk – mondta a Legfőbb Vezér, és ezzel egyidőben kinyitotta a szemeit, végignézve birodalma három igazgatóján. – Eljött az idő a leváltására.
Az főtisztek hallgattak. A rendvezető rangban nem számított fölöttük állónak, sem alábbvalónak, mégis ő számított a Legfőbb Vezér hivatalos megtestesülésének. Ez a cím olyasvalaki birtokába került, aki de facto vezette az Első Rendet, mint egy összetett birodalmi organizmust. Sordis Nagyúr idejében a Sith Jedi ugyanebben a rangban helyettesítette a Legfőbb Vezért, és a száműzetése után nem neveztek ki senkit utána. Ahhoz, hogy új rendvezető kerüljön hatalomra, az Első Rend legfőbb tisztjeinek javasolniuk kellett valakit.
- Meghallgatom a kiválasztottjaitokat – intett Ren Vezér.
- Morrigan Corde rendbíró, néhai Crypton ügynök, régi vetélytársam a vezérkoordinátori posztért – mondta a Vezérkoordinátor, a titkosszolgálatokat irányító alak.
- Vilmel Holdin Kezelő, Operatív Csoport – javasolta Veeto űrmarsall, a flotta és a hadsereg vezetője.
- Kramath rend-összminiszter – ajánlotta Pirennes igazgató, a propagandista és nép-, valamint katonanevelésügyi felelős.
- Egy nevet vártam – csendült Ren Vezér hangja. – Érdekes.
Ren kiterjesztette az Erőérzékeit, felfogta, hogy mivel nem tudtak dűlőre jutni, és nem akartak elkövetni még egy olyan hibát, mint Sordis, ezért mindannyian kiválasztották a jelöltjüket, és abban a reményben, hogy a nagyobb választék csökkeni majd a jövőbeni kockázatot és megerősíti a biztonságos választás lehetőségét, mindhárman azt javasolták, akit gondoltak, és nem egyeztek meg egymással.
Ren, még abban az időben, amikor Darth Tenebrous uralkodott a Sithek fölött, még nem értette az emberi lények gondolkodásmódját. Mára azonban az Erőre sem volt szüksége, hogy átlásson rajtuk.
Mindhárom jelöltről tudta, hogy kicsoda. Azt választotta, aki nem csak a legravaszabb és a legveszélyesebb volt, hanem aki elviselte volna még az ő saját hatalmának állandó közelségét is.
- Az Első Rend új vezetője Morrigan Corde rendvezető – mondta, és intett, mire a bejárat kinyílt, és néhány ellenkommandós kíséretében belépett a megnevezett személy. A kint várakozó másik két jelölt megfordult, és visszavonult.
Az idősödő, de fiatalos mozgású, sötétszürke egyenruhás asszony szigorú csavarban hordta a haját. Előrement az emelvényhez, mögötte pedig bejöttek az Első Rend legmagasabb rangú hivatalnokai és katonái. Corde rendvezető, ahogy a fekete páncélos katonái között álldogált, nem mosolyodott el. Komolysága arról árulkodott, hogy tökéletesen tisztában van a rá hárult felelősséggel.
A segédtisztek egyike előrelépett, és feltette az új rendvezető egyenruhájára a rangjelzését.
- Hagyjatok magunkra – parancsolta Ren, mire a főtisztek kivonultak a helyiségből. – Ti is – intett a legfőbb tiszteknek.
Miután kettesben maradt a nővel, felállt a trónjáról, és lesiklott a térdelő szolgája elé. Hosszú ujjakban végződő, csontos, aszott kezét a új rendvezető fejére tette – úgy tűnt, mintha egy új papot szentelt volna fel.
- Tudod, mit várok el tőled – mondta élesen Ren. – Nem lehetnek titkaid előttem, gyarló ember, mert látom minden titkodat. Ugyanúgy... nekem is van egy titkom.
Corde továbbra is lehajtott fejjel térdelt.
- Amikor még fiatal voltam, majdnem gyermek – folytatta az Első Rend uralkodója -, az Erő egy látomással ajándékozott meg. Láttam, mi fog történni, ha a Sithek vagy a Jedik megerősödnek. A múltban számos példa létezik rá, hogy a mérleg elbillent, s vele borult az Erő is. Láttam, mi lesz a vége mindennek, ha nem lépünk közbe... most egy olyan vezetőre van szükség, aki képes felébreszteni egyfajta felelősséget a világaink polgáraiban az iránt, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat. Ahogy én tettem.
- Mindannyian hálásak vagyunk a tetteidért, Legfőbb Vezér – pillantott fel rá Corde. – Olyan ajándékot adtál az idekint élő népeknek, hogy azt csak sírig tartó szolgálattal tudjuk visszafizetni neked.
- Én már felülemelkedtem az efféle kicsinyes hízelgéseken – keményedett meg Ren hangja. – Látom a hűségedet, és hogy nem félsz a nevemben cselekedni. Egy birodalmat bízok rád, Morrigan Corde. De te nem az ember alkotta gépeket, a katonákat, a polgárainkat szolgálod... Amit szolgálsz, egy idea, nem pedig e birodalmunk.
- Te vagy ez az elv, Legfőbb Vezér.
- Igen – felelte Ren. – Te pedig ennek az elvnek a megtestesült összképe vagy, az én személyes képviselőm határon innen és túl. Amit tanácsolok... megfontoltság. A felelősséged nagy, valóban.
- Jól foglak szolgálni.
- Hát persze – nézett le rá Ren. – Különben elpusztulsz. Az első feladatodat személyesen fogod megkapni tőlem.
- Ez nagyon megtisztelő, Legfőbb Vezér!
- Ejnye... hiszen majdnem barátok vagyunk. A nevemmel is kimutathatod, hogy mennyire tisztelsz...
- Értem, Ren Vezér – felelte Corde, aki meg mert volna esküdni rá, hogy az imént gúnyolódtak vele.
- Tisztában vagy az Első Rend alapjaival, igen? A Birodalom idején Palpatine császár létrehozott egy saját kémszervezetet, nem olyat, mint a katonai hírszerzés, vagy a Birodalmi Hírszerzés, vagy akármelyik másik szerv. A császár hálózata csakis neki dolgozott, és megfigyelte még ezeket a megfigyelőszerveket is. A hálózatot Palpatine egyik rejtélyes szövetségese vezette, akit csak Direktorként emlegettek. Ez az illető még ma is él...
- Sordis Nagyúr – felelte Corde. Ő maga is tisztában volt az Első Rend eredetével, ami ebből a titokzatos szervezetből alakult ki a császár halála után. Sordis már Palpatine ideje alatt elkezdte átszervezni az egészet a maga képére.
- Valóban Sordis felügyelte őket, de nem ő volt a Direktor – mosolyodott el a Legfőbb Vezér. – A császárnak nem csak ez az egy magánszerve volt. Ugyanilyen létezett az Ismeretlen Régiókban, Darth Vader flottáján belül, hogy a Nagyurat is megfigyeljék, bizonyos források szerint a Galaxis határain túl is... Sordis csak azt a szervezetet irányította, ami a Birodalmon belül működött, és a Birodalom működését felügyelte. A Direktor viszont...
-...mindegyikről tudott – fejezte be a mondatot Corde. Közben felállt, de a Legfőbb Vezér jó két fejjel így is magasabb volt nála. – Létezett egy másik Birodalom a Birodalomban! És azon kívül is...
- Ez egy Sith hálózat volt – bólintott Ren Vezér. – Nem az a nyers hadi szerveződés, mint a Galaktikus Birodalom. A Direktor szervezete Sidious Nagyúr személyes játékszere volt, főadmirálisok és bürokraták nélkül. Talán az volt a terve, hogy ilyenné formálja a Birodalmat...
- Te voltál a Direktor, Legfőbb Vezér! – kerekedtek el Corde szemei.
- Úgy gondolod? – nézett le rá Ren. – Érdekes játéka a gondolatoknak. Mindenesetre ott áll ez a tény: én nem vagyok Sith... Azért beszéltünk erről, mert neked is létre kell hoznod egy direktort... egy megfigyelőt, ami megfigyeli a megfigyelők megfigyelőit, és ami odafigyel Rin Nagyúrra, az igazgatókra... A vezetőjüknek pedig olyasvalakit tegyél meg, aki nem először irányít ilyen árnyékszervezetet. Most... menj! Engedelmeskedj a hivatásodnak, amíg nem szólítalak – azzal nesztelenül megfordult, és mire Corde visszapillantott rá, már a trónusába süppedve pihent.
- Azt akarod mondani, Legfőbb Vezér, hogy a Direktor nem egy személy volt? – kérdezte. – Hogy több személyből állt?
Ren csak mosolygott, de nem válaszolt.
- Mi történt vele? Velük?
Ren elkomolyodott, vállat vont, aztán kékesen felvillant, majd a trónnal együtt a semmibe veszett.
Corde még hosszú percekig bámulta a hologram helyét, mielőtt összeszedte magát, és elindult a tanácsterembe, hogy felkészülhessen a feladatára. Amikor a Legfőbb Vezér a fejére tette a kezét, azt hitte, valóban jelen van. Érezte, hogy ott volt. Bizonyára bevetette a hatalmát, és téren-időn át úgy éreztette vele, mintha valóban egy helyiségben tartózkodnának.
Corde megborzongott, majd kizárta az előléptetése felett érzett örömére vetülő nyugtalanságot. Felöltötte szobormerev, szigorú ábrázatát – és visszaváltozott első rendi főtisztté.
A Legfőbb Vezér azért választotta őt, mert megértette a szavai mögött lapuló utasításokat, és tudta, hogyan kell eljárnia.
Morrigan Corde máris tudta, hol kell kezdenie.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Mar 11, 2017 23:31:20 GMT 1
Morrigan Corde, az Első Rend újdonsült rendvezetője intett a szabódroidnak, hogy emelje feljebb a tükröt. Sötétszürke, testhezálló egyenruhát viselt és fekete csizmát. A hajtókái és a kesztyűi fehérek voltak, a szemei szürkék és élesek, az ajkai sötétvörösek és vastagok, arca szigorú, és annak ellenére, hogy nem volt már fiatal, még mindig jobban nézett ki, mint az a pacifista-szimpatizáns, vén exbirodalmi admirális, Natasi Daala.
Persze Daala már visszatért a birodalmi holdudvarba, és most is ott ült valahol az EGB egyik főszektorának parancsnoki székében. Corde arra gondolt, hogy az idős katona és politikus mára a Galaxis egyik leghíresebb vezetőjének számított, és biztos volt benne, hogy nemsokára ő maga is utoléri őt. Nem tekintette példaképnek, inkább afféle inspiráló jelenségnek, aminek mintájára ő maga is betör a legnagyobbak közé.
Tett néhány mozdulatot az egyenruhájában, és tökéletesen kényelmesnek érezte. Biccentett a droidnak, aki eltette a tükröt, majd fecsegett valamit, mire Corde nyomatékosan kitessékelte a helyiségből.
Az ablakhoz sétált, és kipillantott a Constant végtelen éjszakájába. Kontrollváros egyáltalán nem volt elhagyatott, mégis, a konstans sötétség bizarrá és bizonytalanná tette. A Legfőbb Vezér nem véletlenül választotta központnak ezt a világot, bár Corde nem volt biztos benne, hogy Sordis, vagy Ren Vezér alakította ki az Első Rend központját egy ennyire eldugott és misztikus helyen.
A csillagokra nézve eszébe jutott, hogy amikor legelőször megérkezett a bolygóra, azt hitte, folyamatosan napvége van, neki pedig aludnia kell. Néhány hét elteltével már azon gondolkozott, hogy képtelen tovább elviselni a Constant nyomasztó légkörét. Jelen pillanatban pedig úgy volt vele, hogy nem is tudott volna más helyet az otthonaként elképzelni.
Mielőtt túlságosan elkalandozhattak volna a gondolatai, a szürke iroda ajtaja a falba húzódott, és belépett rajta valaki. Corde megfordult, és felismerte a segédtisztjét.
- Igen?
- A kéretett személy megérkezett – jelentette a tiszt.
- Engedje be – utasította Corde, és a terem közepére lépett.
A segédtiszt kiment, és a bemasírozó alak után becsukta az ajtót. A fehér zubbonyt, nadrágot és bő szabású fehér köpenyt viselő férfi egyenruhája patyolattiszta volt, ősz körszakálla vékony. Az arca megviseltnek tűnt, ennek ellenére látszott rajta, hogy tetőtől talpig katona.
- Karo Distint – üdvözölte Corde mosolytalanul.
- Nos, igen – felelte Distint, és körülhordozta a tekintetét a helyiségen. Aztán megvizsgálta a vele szemben álló nő egyenruháját. – Önben kit tisztelhetek? Sajnálom, de nem ismerem a rangjelzését.
- Morrigan Corde rendvezető vagyok – felelte ő. – Üdvözlöm a központban, Distint.
- Rendvezető... Örvendek! – biccentett a férfi. – Egyébként mindek köszönhetem ezt a fényes, új egyenruhát? Ha a kivégzésemre lesz, igazán köszönöm. Bizonyára emlékezetes esemény lesz.
Corde száraz mosolyra húzta az ajkait, majd sétálni kezdett a férfi előtt. Alaposan megnézte magának az idős alak arcát, és még mindig élesen villogó, ravasz szemeit.
- Hamarosan rangjelzést is akasztunk magára, és a hivatalos címe ügyvezető lesz – magyarázta a rendvezető. – Tehát inkább azt mondanám, előléptették.
- Hmm – vakarta meg a szakállát Distint. – Igazán.. hálás vagyok, de miért?
- Attól tartok, a visszavonulásig még várnia kell, ügyvezető, ugyanis magától a Legfőbb Vezértől származik a kinevezése – állapodott meg előtte Corde. – Amíg Calixte doktor dolgozott magán, felfedeztük a kardassiak által beépített parancsokat és megfigyelőrendszereket az idegpályáin.
- Miféle parancsok? – kérdezte döbbenten Distint. – Ó, hát persze! Bizonyára nem emlékszem rájuk, de ez akkor is...
- Ezeket a részeket véglegesen eltávolították az elméjéből, az idegeit pedig újjáépítették – folytatta Corde. – A személyiségtorzulást sikerült megakadályozni, és úgy tűnik, nincs maradandó károsodása.
Amikor Distint nem válaszolt, folytatta:
- Ez azt jelenti, hogy ön továbbra is képes betölteni a pozícióját.
- Legutóbb az Operatív Csoport igazgatója voltam – húzta ki magát a férfi. – Az ügyvezető rang ugyan ismerősnek tűnik, de fogalmam sincs, mit várnak el tőlem. Felvilágosítana?
- Tudja, honnan származik az Első Rend?
- Hogyne tudnám – vágta rá Distint. Egy kissé elbizonytalanodott, amikor eszébe jutott Sordis Nagyúr. Ők ketten indították el azt, ami jelenleg az Első Rend volt.
- Akkor bizonyosan emlékszik Sordisra, és a Direktorra, aki még őt is megtévesztette, holott úgymond barátok voltak – Corde szavai ostorként hasították a levegőt, és Distint látta a szemében a keménységet.
Tudja!
- Mit ért ez alatt? – kérdezte a nőtől, és sikerült megőriznie kifejezéstelen álarcát.
- A Direktor nem csak a Birodalmon belül felügyelte a különböző állami és katonai szerveket – folytatta keményen Corde. – Sordis csak egy töredékéről tudott annak, amit Palpatine császár magánhálózatának nevezett. De ami a Birodalmon kívül volt, azt a Direktor vezette, és bizonyos mértékben Sordist is, merthogy.. ott volt mellette. Önnek bizonyára nem esett nehezére más irányba terelni bizonyos ügyeket Sordis szolgálata alatt, mert még az övénél is befolyásosabb hatalommal rendelkezett.
- Miről beszél?
- Kár tiltakozni – legyintett a rendvezető. – Ezért van még életben, mert tudjuk, hogy ön volt a Direktor.
Karo Distint szkeptikus álarca egy pillanatig még jelen volt, aztán a vonásai ellágyultak. Az idős főtiszt a lába elé pillantott, majd hátratette a kezeit, és komótosan az ablakhoz ballagott. Kinézett Kontrollváros sötét utcáira, a levegőben nyüzsgő hajókra, a bolygó fölött jól látható, gyér csillagmezőre...
- Igen – mondta. – Egykor, réges-régen a császár megbízott egy feladattal. Mondja, rendvezető, mit tud erről a Legfőbb Vezér?
- Ő maga vezetett rá – felelte Corde.
Distint megfordult, és szembenézett a nővel.
- Én voltam a Direktor, aki a császár teljes párhuzamos titkosszolgálatát irányította – mondta, és most ő volt az idősebb, bölcsebb, tapasztaltabb katona a teremben. – A Birodalom hosszú életűre készült, az uralkodó pedig sosem akart meghalni. De nem volt bolond. Ha ismerte volna, megértené... Mindig voltak tartaléktervei. Ő volt a Galaxis valaha élt legnagyobb mestermanipulátora. Egyes egyedül Palpatine császárnak köszönhetjük, hogy átalakította a Köztársaságot, és rendet hozott a Galaxisba!
Visszafordult, és fél szemmel ismét a csillagokra tekintett.
- Még a belső körei sem nagyon tudták, de a császár szeretett utazgatni a lakott világok között – folytatta. – Néha még olyan helyekre is ellátogatott, amik teljesen kívül estek az ismert civilizációs normákon. Állandóan keresett és kutatott valamit. Ezeken a helyeken viszont szövetségeseket is talált. Emlékszem, amikor felfedezett, itt, a Külső Gyűrűben... Alig tíz éves lehettem, amikor fellopóztam a hajójára.
- Nem én voltam az egyetlen ilyen gyermek, akiben a császár potenciált fedezett fel – tette hozzá.
- Erőérzékenyek? – kérdezte Corde.
- Nem – mosolyodott el Distint. – Egyikünk sem érezte az Erőt, az az olyanok feladata volt, mint Vader. A császárnak volt egy terve, hogy megakadályozza Vadert és a tanítványait, Sordist és Wenthart, hogy átvegyék tőle a hatalmát. Mindannyian megfigyelés alatt álltak – az én megfigyelésem alatt. De ez már mind a múlté. A császár nem élte meg, hogy beavasson a terve utolsó részleteibe, és a klóntestét is megsemmisítették, nem tudott a kialakuló Első Rend élére állni... így hát Sordis mellett maradtam, és őt támogattam, hogy létrehozza az új Birodalmat. De Sordis már nem így gondolkodik... Ezt akarta tudni, rendvezető? Vannak egyéb kérdései?
- Igazán érdekes, amit mond – felelte Corde. – De azt hiszem, a többi részletet magam is össze tudom rakni. Ön azért van itt, ügyvezető, hogy megint létrehozza ezt a szervezetet!
- Micsoda?
- Önt hivatalosan tegnap nevezték ki – közölte Corde. – Mától egy új titkos szerv főkoordinátora, teljhatalmú irányítója. Hivatalosan ügyvezetőnek nevezzük, ami a külső hírszerzés, a kémelharítás hivatalos vezetői címe. De ez csak az álrangja. Ren Vezérnek szüksége van rá, hogy elsőkézből kapjon információkat Lord Rinről, az igazgatókról, az Első Rend titkosszolgálatairól. A megfigyelők megfigyelője, ha leegyszerűsítjük. A választás azért esett önre, mert ebben senki más sem olyan tapasztalt, mint ön.
- És személyesen kell konzultálnom Ren Vezérrel?
Corde bólintott.
- A Naboora kell mennie, a lehető legnagyobb titokban. Hamis kódokkal bejuthat a rendszerbe, erről maga a Legfőbb Vezér gondoskodik. Mától, mivel ön az Első Rend egyik legprominensebb tagja, állandó ellenkommandós kísérete lesz. Ezek a katonák megfelelőek arra, hogy tökéletesen ellássák a védelmét.
- De hát a Naboo még Köztársasági világ! – ráncolta a homlokát Distint. – Nem festene valami jól a sírkövemen, hogy azért öltek meg, mert egy rakat elitkommandóssal véletlenül az ellenség egyik világára tévedtem.
- Úgy oldja meg, ahogy akarja – felelte Corde. – Ha életben marad, megkapja mindazt, amít az előbb ígértem.
- Ó, szóval ez egy teszt – emelte fel a fejét Distint. – Maga számítóbb, mint gondoltam, rendvezető.
Distint a kijárat felé sétált, majd megállt a nőtől egy lépésre.
- Nem fogunk Első Rendi egyenruhákban parádézni a Naboon – mondta, majd elmosolyodott. – Mondja, rendvezető, ezek az ellenkommandósok a páncéljuk nélkül is tudnak valamit, vagy csak teljes harci díszben nagy a tudásuk?
- Tudja, ügyvezető, miért fog fennmaradni a birodalmi struktúra sokkal inkább a polgárság emlékezetében, mint a demokratikus rendszereké? – válaszolt egy másik kérdéssel Corde.
- Mert rendet, rendszert és biztonságot teremtünk az életükben.
- Talán.. De nem ez a helyes értelmezése a kérdésnek. Azért, mert a birodalmaknak van stílusa. Ebben a korban a külső jellegzetességek sokkal fontosabbak bármelyik belső értéknél. Arra csapunk le, amit látunk, és nem a tartalmat figyeljük meg elsőként. A körítés, az egyenruhák, a propaganda, és ahogy ezeket viseljük, tesz minket annyira ikonikussá, hogy évszázadok múlva is lesznek olyanok, akik minket akarnak majd uralkodójuknak.
- Stílusba tartoznak a csillagrombolók, a népirtás, a rabszolgatartás is? – vetette fel Distint.
- Igen – felelte Corde. – A nagy diktátorok híre nem azért maradt fenn, mert új szörnyűségeket találtak ki, hanem mert ezeket teljesen új módon és rendszerben intézték.
- Arra utal ezzel, rendvezető, hogy ne vegyem le az egyenruhát?
- Nem – felelte Corde. – Arra, hogy egyenruha nélkül is árassza ugyanazt az első rendi mentalitást, mint egyébként.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 13, 2017 16:11:46 GMT 1
Az ajtó félrehúzódott előle, Rin pedig belépett a távolba nyúló, szűk folyosóra. A szegényes világítás hatására a helyiség szűknek és végtelennek hatott - a terem megintcsak egy olyan épület jellegzetességeit hordozta, aminek az a funkciója, hogy megfélemlítse azokat, akik az Első Rend főparancsnoka elé járulnak. Mindez Sordis munkája volt, és Rin fintorogva haladt tovább a félhomályban. Ő maga jobban szerette a praktikus megközelítést, mint a fölösleges misztikumot.
A folyosó kisebb, kör alakú parancsnoki központban végződött. A Rinnek háttal álló szék előtt több tucatnyi apró képernyő foglalta el a teljes falat. Mindegyik kockában más képek váltakoztak - mintha a magas támlájú irányítószékben ülő alak az egész univerzumot figyelte volna meg, minden eseményt ugyanabban az időben, felülmúlhatatlan felfogóképességének adva tanúbizonyságot.
Aztán a képernyők, mintha összeolvadtak volna, egyetlen nagy, egybefüggő képre váltottak. A vörös alapon fekvő fekete címer az Első Rend jelképe volt, a rend és a biztonság szimbóluma. A parancsnoki szék megfordult, és Rin azon kapta magát, hogy egyenesen a Legfőbb Vezér átható szemeibe bámul.
- Megkaptam a jelentésedet az endori eseményekről, Rin mester - szólalt meg a morbidul megöregedett teremtmény - Jó munkát végeztél.
- Sordis és az Időrabló eliminálásával nem szűnt meg a probléma - jelentette ki Rin. - Miközben a galaxis a feje tetejére áll, Abeloth szabadon kószál, és elveti a káosz magjait. Ő az igazi főellenségünk.
- Igazat beszélsz - vakarta meg a fülét Ren Vezér. - De van másvalaki, akit ki kell iktatni. Nem kerülte el a figyelmemet a testvérhúgoddal folytatott küzdelmed, Lord Rin... Vajon milyen most az elkötelezettséged, hogy találkoztál a régi életed példaképeivel?
- Nem fognak elcsábítani, Legfőbb Vezér! - jelentette ki dacosabban a kelleténél Rin. - Régen túlléptem már az efféle kötődéseken. De.. A fény elleni küzdelem egy állandó harc. Megtanultam, hogyan győzzek ebben a harcban minden egyes alkalommal és minden pillanatban.
- A családod rendkívül veszélyes teremtményekből áll - mondta erre élesen Ren Vezér. - Soha nem szabad kételkedned, mert elég egy pillanatnyi elgyengülés, hogy összeomoljon mindaz, amit felépítettünk! Ezt te magad is túlságosan jól érted.. Csak az ostobák és a tájékozatlanok híresztelik azt, hogy a Birodalom bukását az arrogancia és a hozzá nem értés, vagy netán a Lázadók felsőbbrendű harci és szellemi tudása okozta.. mintha ezek a dolgok számítanának az Erőben.. De te is jól tudod, Rin Nagyúr, hogy mi volt a bukás oka.
- A szentimentalizmus - bólintott Rin.
- Igen! Milyen egyszerű dolog, de micsoda erővel bír! Képes egyetlen hangtalan csapással romba dönteni évezredek gondosan felépített munkáját, tönkretenni decens, nemes egyének életét! Ha annak idején Vader nem enged az érzelmeinek abban a kritikus pillanatban, ha megőrzi józan ítélőképességét, a Birodalom még ma is áll, és nem fenyegetné a galaxist a káosz, a végső pusztulás!
- Engem nem fognak megrontani az ilyen aljas téveszmék! A szeretet és a gyűlölet elvonja a figyelmet a fontos eseményekről, és elhomályosítja a tisztánlátást.. Ez okozta a Sithek és a Jedik bukását egyaránt.
- Olyannak kell lenned, mint a mandalori páncél, Lord Rin - Ren Vezér felállt a székéből, visszasétált a falat elfoglaló, több kijelző képéből álló zászlóhoz, és összekulcsolta a kezeit a köpenye alatt. - Ahogy mondtad, a sötét és a világos mindig is együtt alkották az Erőt. Irányítanunk kell őket, nehogy bűnbe hajszoljanak, mint Vadert. Neked kell kijavítanod a nagyapád hibáit, Rin. Te vagy az egyetlen reményünk.. Meg kell acéloznod a gyengeségeidet és szembe kell nézned a múlttal és a jövővel.. Jaina Solo és az Ellenállás a legfontosabb és leghamarabb megoldható problémánk. Elküldelek, hogy elpusztítsd ezeket az árulókat, Rin főparancsnok! Még sosem álltál efféle próbatétel előtt... Az Ellenállás lapuló, ravasz mozgalom, ezért neked is azzá kell válnod. Ezt a csatát nem nyílt háborúval fogjuk megnyerni, hanem sokkal finomabb, titkos háborúkkal.. Meg kell tenned ezt, Rin Nagyúr, és akkor befejeződik a képzésed.
- Elpusztítom az Ellenállást, Legfőbb Vezér! - fogadkozott Rin. - Jaina Solo nem fog az utamba állni. Én nem fogok a saját utamba állni.
- Meglátjuk.. - suttogta a Legfőbb Vezér. - Meglátjuk...
Rin megérezte, hogy ezek a szavak elbocsátó szándékkal születtek, ezért térdet hajtott a Legfőbb Vezér előtt, majd sarkon fordult, és kisietett a helyiségből.
Ren Vezér pedig lehunyt szemmel gondolkodott. Az Erő nem egyszerűen feketén kavargott a galaxisban - a fehér és fekete árnyalatok közé sötétvörös halmok vegyültek. Jó! Sordis és Waranous halála máris megmutatkozott a végtelen energiamezőben.. de csakugyan végtelen volt?
Egy cseppet sem aggódott attól a fenyegetéstől, amit Sordis utolsó szavaival leleplezett Rin előtt. A galaxis szélein várakozó teremtmény egyáltalán nem jelentett fenyegetést.. éppen ellenkezőleg.
Ren lehunyt szemmel koncentrált, és érzékelte, hogy a rejtélyes entitás, akit egyre többen éreztek meg a galaxisban, figyeli őt. Megfigyelt mindent, ami a felfedezett területeken történik és azokon túl. Ren elégedetten mosolygott, amikor arra gondolt, hogy az Első Rend machinációinak hála olyan hatalmak jutottak felszínre, legyen az az Egyesült Galaktikus Birodalom, a Sithek vagy a Jedik darabjaira szakadt új rendjei... amik tökéletesen megfeleltek a tervnek.
Miután Rin végez a nővérével és a Skywalkerek szinte teljesen halottak lesznek, így Abeloth pedig eltűnik, a galaxis túlságosan el lesz foglalva az EGB szörnyű tetteivel, a Köztársaság széthullásával vagy épp megerősödésével, a változó rendszerek és hatalmak kicsinyes, szánalmas harcaival, a nagy háborúkkal.. hogy nem fognak felfigyelni arra, amikor felfedi magát, és befejezi a terveit.
Az elterelés tökéletesen működött, és tökéletesen működni fog hosszú éveken keresztül. Sordis majdnem átlátta a nagy képet, ezért kellett idő előtt meghalnia. Az a szenteskedő bolond...
Miután Rin végzett a családjával, a Skywalkerekkel és a Solókkal, Rinnek szintén meg kell halnia, mert ő maga is abomináció, és amíg létezik, Abeloth is létezni fog... és most, hogy Ren Vezér elindította a Ben nevű fiút a megfelelő úton, talán az is eldöntetett, kinek a sorsa lesz az, hogy az egész univerzum gazdáját szolgálja.
Ren Vezér szemei felpattantak - az egész szeme vörösben úszott, és ahogy megfeszítette a karjait, kéjesen felnevetett. A bőre még jobban megrepedezett, és a szemei már úgy égtek, mintha menten fel akartak volna robbanni. A mögötte levő szék elrepedt, majd darabjaira hullott szét, a képernyők elaludtak. Amikor visszatért beléjük a fény, Ren Vezér újult erővel rakta össze a székét, hogy beleülhessen, és folytathassa a terve menedzselését.
|
|
|
Constant
Jan 30, 2018 13:14:48 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Jan 30, 2018 13:14:48 GMT 1
Lendon Hask, az Első Rend tábornoka a constanti rezidenciájának ablakából figyelte a kinti sötétséget. Egy üzenetre várt, egy olyan jelentésre, ami megváltoztathatta az egész életét. Amikor fiatalon még a Birodalomért és Palpatine császárért harcolt, nem gondolt arra, hogy egy szép napon az Első Rend egyik katonai vezetője lesz. Arra se gondolt, hogy ő lesz majd az, aki felnevelteti és létrehozza azt az ütőképes hadsereget, ami a Legfőbb Vezér krómkesztyűs ökle lesz a galaxisban. Hask nem csak ötletgazda volt, hanem a projekt végrehajtója is. A krómosztagosok a legjobb hadsereg voltak, akiket valaha látott. Mégsem részesült dicséretben. A legutóbbi akciója, amikor elkapta a Renegát-féle kultusz egyik legprominensebb vezetőjét, ha nem a legfontosabbat, bizonyította a katonái rátermettségét.. ami pedig még fontosabb, az ő saját képességeit. Mégsem részesült elismerésben.
Még azt sem engedték meg neki, hogy a fontos foglyot személyesen vihesse a Legfőbb Vezér elé. Legalább megnyugtatta a tudat, hogy a zabrak nőt senki sem vitte sehová, mert előbb Distint és a Koordinátor gondjaira bízták. Hask persze előre tudta, hogy a titkosszolgálatok nem érnek el semmit. A parancs, amire várt, ott függött a levegőben, neki pedig szándékában állt elkapni, és élni vele. Mégpedig úgy, hogy abból előnye származzon. Ha nem ismerik el az eredményeit, akkor majd kikényszeríti, hogy elismerjék..
– Tábornok! – hallatszott egy ismerős hang a háta mögül.
Hask megfordult – az íróasztala előtt életnagyságú hologramként Distint ügyvezető állt. Distint a Legfőbb Vezér belső köreihez tartozott, vezetvén a kémelhárítói szárnyat, és a pletykák szerint az egyik legrégebbi szolgája volt. Hask sejtette, hogy Distintnek a keze is benne volt az Első Rend létrehozásában. A rossz nyelvek szerint azonban Distint túlságosan közel került Sordishoz, amikor az még rendvezetőként uralkodott az Első Rend felett, a Legfőbb Vezér távollétében.. Hask a legszebb egyenruháját vette fel a prominens főtiszttel való találkozóra, még akkor is, ha az ügyvezető csak hologram formájában tette tiszteletét.
– Distint ügyvezető! – tisztelgett.
– Az anarchista foglyot nem sikerült együttműködésre bírni.. – dünnyögte Distint ingerülten. – Csodálatos fájdalomtűrő képességgel rendelkezik, és hiába vetünk be akár ysalamiriket, akár egyéb Erőblokkolókat, tökéletesen tisztában van a pontos idővel, a kinti időjárással.. mintha az ysalamiriknek nem is lenne hatása.
– A Renegát bizonyára felkészítette egy efféle vallatásra, uram – vont vállat Hask. – Én megmondtam, hogy először a Legfőbb Vezér elé kellett volna vinnünk…
– A Legfőbb Vezér túl elfoglalt, hogy ilyen piti ügyekkel foglalkozzon – emelte fel a hangját fenyegetően Distint. – Amikor megpróbáltuk tovább erőltetni a dolgot, észrevettük, hogy a fogoly elkezd haldokolni.. Ha tovább intézkedünk, bele fog halni. Sordis valamiféle gátat épített belé, hogy inkább meghaljon, semmint az ellenségnek segítsen.
– Gondolom, a műszereik nem találtak semmit.
– Valóban nem.. Az Erő elmebefolyásolási módszereiről keveset tudunk… láttam, mire volt képes Sordis a nála csekélyebb képességűekkel. Calixte doktornő különleges módszereivel ráakadtunk egy különös rezgésmintára az Erőben, ami jelen van a fogoly idegpályáin. De nincs meg hozzá a tudásunk, hogy ezt kivegyük, vagy bármilyen módon semlegesítsük.
– Talán a kardassi kollégáinak megvannak rá a módszerei. Vagy az EGB-s szövetségeseinknek. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian kíváncsiak lennének erre a fogolyra, lévén ő a Renegát egyetlen életben maradt követője..
– Csak nem képzeli, hogy megosztok egy ilyen értékes információforrást? – förmedt rá Distint. – Azt már nem!
– Akkor mit javasol, uram?
– Rin főparancsok hamarosan visszatér a Constant körüli űrbe – Distint elmosolyodott. – Biztos vagyok benne, hogy az Erőbeli képességei messze meghaladják ennek a Lumennek a képességeit. Amint a rendszerbe ér, megkérjük a főparancsnokot, hogy személyesen hallgassa ki a foglyot.
– Lord Rin túl későn fog ideérni – rázta meg a fejét magabiztosan Hask. – Gyorsabban kell cselekednünk.. nem kockáztathatunk.
– Értem, amit mond. De sajnos nem tudjuk felgyorsítani az ügymenetet, akkor sem, ha Sordis fenyegető árnyéka terül fölénk.. De nincs más választásunk.
– Már hogyne lenne – emelte fel a fejét határozottan Hask. – Egyenesen a Legfőbb Vezérhez kell vinnünk. Ő már órák óta megérkezett a Constantra.
– Először is, honnan tudja maga ezt.. – emelte fel a mutatóujját Distint. – Másodszor van abban valami, amit mond. A Legfőbb Vezér képességei még a Lord Rinét is meghaladják, és ellene a fogolynak esélye sincs a védekezésre.
– A Legfőbb Vezér nem nézné el, ha kudarcot vallanánk – tette hozzá egyetértőn Hask.
– De a Legfőbb Vezér maga adta parancsba, hogy én intézzem el az ügyet – folytatta Distint. – Őneki sokkal fontosabb feladatai vannak egy kultista kihallgatásánál.
– A Vezér nem számított arra, hogy a foglyot az Erővel kondicionálták – mutatott rá Hask.
Distint oldalra pillantott, mintha igazolást várt volna a holoképen kívül álló segédtisztjeitől. Aztán visszafordult Haskhoz, mint aki megpróbál átláni rajta. Hask tűrte a mustrálást, mert tudta, hogy bár Distint megfigyelheti őt, de öreg volt és fáradt, bármekkora hatalommal rendelkezett. Az Első Rendnek a hozzá hasonló, relatíve fiatal tisztekre volt most szüksége, nem az olyan őskövületekre, mint Distint. És ezt az ügyvezető is nagyon jól tudta.
– Rendben van – bólintott Distint. – Értesítem Veeto űrmarsallt, hogy vigye a foglyot a Legfőbb Vezér színe elé.
Haskot úgy érték a szavak, mintha egyszerű kadéttá fokozták volna le. Türtőztette magát, de meg kellett erőszakolnia minden idegszálát, hogy ne üljön ki az arcára a hirtelen feltámadt dühe. Ezek direkt nem akarják, hogy ő találkozzon a Legfőbb Vezérrel! Minden alkalom, amit megragadott, hogy találkozhasson Rennel, kudarccal végződött. Előbb a saját felettesei, most pedig Distint, azelőtt pedig ki tudja, még kik.. Kezdte átlátni, hogy mindennek van egy sémája. Nem akarják, hogy Ren Vezér színe elé járulhasson, mert féltek attól, esetleg előléptetik. Féltek, hogy Hask a fejükre nő. Féltek a képességeitől, és irigységükben ott szabotálták, ahol tudták!
De Hask elhessegtette ezeket a gondolatokat. Bizonyára volt igazság a gyanújában, de az is lehet, hogy Distint csupán a szabályokhoz igazodik, és be akarja tartani a hierarchikus rendszert azzal, hogy nem őt, hanem az űrmarsallt bízza meg a feladattal. Hask azonban át akart ugrani néhány lépcsőfokot.
– Ez lesz a legjobb megoldás – mondta végül, szinte sziszegve a méregtől.
Distint bólintott, majd elenyészett, Hask tábornok pedig elkezdett dühösen fel-alá járkálni a teremben. Mégis ki volt ez a Veeto űrmarsall, hogy olyan kegyben részesül, amiben az Első Rend legjobb, legkompetensebb tisztjei nem fognak?? Ki ez az idegen lény, akinek még csak ismert faja sincs.. Akiről csak annyit lehetett tudni, hogy azért csatlakozott az Első Rendhez, mert meg akarta védeni a népét a peremvidék mostoha körülményeitől. Veeto rendelkezett harci tapasztalattal, és bizonyára volt egy reputációja, amikor a még kezdetleges Első Rend tisztjei bevették maguk közé.. De azóta évtizedek teltek el.
Hask nem emlékezett, hogy Veeto valaha is elért volna nagy tetteket. Talán az Első Rend kezdeti időszakában szükség volt rá. Ismerte a helyi körülményeket, a fenyegetéseket, amik a Külső Gyűrűben ólálkodtak, így nagy hasznára vált Distintnek és a Legfőbb Vezérnek, és bizonyára annak a pojáca Renegátnak is.. De az még az elején volt, azóta pedig Veeto nem csinált egyebet, csak ült a vezérkari társai mellett, és belebeszélt a vitáikba.
No meg, jutott eszébe, precízen és profin megszervezte a flottát.. De Veeto, Distinthez hasonlatosan már öreg volt. Megtette a maga részét és ideje volt, hogy félreálljon. Hask majd belevési a nevét valami történelmi diszk aljába..
A tábornok, amikor eszébe jutott, mit kell tennie, azonnal megnyugodott. Eljött a lépcsőugrás ideje.
Kiment az irodájából, és egyenesen a börtönszintre vitette magát a turbolifttel. Amikor négy krómosztagosával, akik állandó kíséretét alkották, megérkezett, senki se merte számon kérni. A cellablokkok folyosóin végigmasírozva hamar elérte a különleges foglyok számára fenntartott vallatótermeket. Ezek a helyiségek nem a megszokott formájúak voltak, hogy a foglyok ezáltal még jobban elveszítsék a hely és a térérzéküket.
A legjobban őrzött rombusz alakú szobát két vörös páncélos elitkatona őrizte. Ezek a vörösosztagok afféle elithadsereg voltak, akik a krómosztagosokkal egyetemben Hasknak és Cardinal századosnak köszönhették a létezésüket. Amikor meglátták Haskot, nem tettek fel kérdéseket, nem gyanakodtak, és ezt Hask ki is használta.
A fogoly magánál volt, a vallatószékbe szíjazva. Arcán vérfoltok éktelenkedtek, a feje körül levő műszerek, az előtte lebegő vallatódroid, és a belépő Haskra ijedten tekintő, Calixte-féle pszitudós arról tanúskodtak, hogy Distint emberei még mindig nem adták fel a próbálkozást. Még akkor sem, ha visszafogták magukat. Hask egyetlen intésére a vallatóorvos azonnal elhagyta a cellát. A tábornok kikapcsoltatta a droidot az embereivel, és úgy állíttatta be a szék fejrészénél levő műszereket, hogy valamennyire helyretegyék a foglyot.
A zabrak nő hamarosan magához tért, de eléggé le volt szedálva ahhoz, hogy ne jelentsen fenyegetést.
Hask a krómosztagosokra bízta, akik maguk között támogatva és lökdösve hozták a foglyot, míg a tábornok az élen vezényelte a menetet. Odabiccentett a vörösosztagosoknak, akik az előírásokhoz híven tisztelegtek neki. Senki sem állította meg őket, még akkor sem, amikor a Kontrollváros alatt futó katakombák azon részébe igyekeztek, ami egyenesen a Legfőbb Vezér trónterméhez vezetett. Ahogy közelebb értek Ren rezidenciájához, annál kevesebb őrrel találkoztak.
Itt nem voltak krómosztagosok, vörösosztagosok vagy fekete páncélos űrkommandók. Egy darabig néptelen folyosókon és termeken haladtak keresztül, ahol nem volt senki néhány monitorkezelőn vagy hasonló rabszolgaminősítésű munkáson kívül.
A trónterem, ahol Ren Vezér a legtöbbet tartózkodott, az Obszervatórium nevet kapta. Innen Ren megfigyelte az egész galaxist, innen tudott meg mindent, és itt ült össze a vezérkar, ha a tárgyalásukat a Constanton tartották meg… És a bejárat előtt két rendlovag fogadta Haskot és a kíséretét.
A fémes öltözetű, köpenyes alakok sisakkal takarták el az arcukat, oldalaikon különböző formájú fénykardmarkolatok, vagy annak kinéző hengerek lógtak. Hask tudta, hogy Rin főparancsnok a saját tanítványaiból, a Rinek maradékából képezte ki őket.. Hask elgondolkodott, hogy a Rin Lovagrend, mármint azok, akik nem minősültek árulónak, hol fogják berendezni az új főhadiszállásukat, miután az Első Rend már nem tartott igényt rájuk.. A Rinek függetlenek lettek, a Legfőbb Vezér parancsára.
Csak néhány rendlovag maradt itthon belőlük.
– Elhoztam a Renegát szervezetének vezetőjét – mondta Hask, miközben bemutatta az igazolványát.
A rendlovagok ügyet sem vetettek rájuk, de az Obszervatórium ajtaja kinyílt.. Hask fejében megfordult a gondolat, hogy bizonyára nem az ellenőrzés volt a feladatuk, hanem csak annyi, hogy harc esetén védjék Ren Vezért, vagy Rin főparancsokot. Nem kellett megszűrniük a látogatókat, és csak akkor vonulhattak harcba, ha parancsot kaptak rá. Egyszerű Erőhasználó testőrségnek tűntek, de Hask tudta, hogy a Rinek sajátos módszerei mennyire hatásosak voltak, ha bevetik őket. Ez nem lehetett másképp a Rinekből átalakult rendlovagok esetében sem.
Az Obszervatórium hatalmas tárgyalónak tűnt. A kör alakú csarnok bejárat felé első részén hosszú, félköríves asztalok és székek álltak, mint az iskolában. Ide jártak a főtisztek a nagyobb eligazításokkor, azokkor az alkalmakkor, amikor maga Ren Vezér tájékoztatta őket. A helyiség közepén egy magasított emelvényen parancsnoki szék állt, benne a Legfőbb Vezér alakja.. a mögötte levő rész, a mennyezethez hasonlóan, teljesen a félhomályba veszett.
A krómosztagosok kint maradtak. Hask karon fogta az egyre éberebbnek tűnő foglyot, és az asztalok közötti járdán végigvonszolta maga mellett. A Legfőbb Vezér emelvénye előtt nem hajtott térdet, ez nem volt követelmény.
– Elhoztam a foglyot, Legfőbb Vezér! – mondta Hask, előrelendítve a zabrak nőt. – A Renegát kultuszának vezetőjét.. Distint ügyvezető embereinek nem sikerült megtörni, mert a Renegát módosította az elméjét. Ha belenyúlunk, meghal.
Ren nem válaszolt, és Hask nem volt biztos benne, hogy hallotta, amit mondott. A Vezér ott volt a trónban, ezt jól látta, de olyan árnyék vetült rá, hogy nem láthatta a tekintetét. Aztán Ren előrehajolt, felfedve ősöreg, nonhumán koponyájához tapadt arcát.
– Miért hozta elém, Hask tábornok? – kérdezte kíváncsian. Mély hangja betöltötte az egész csarnokot.
– Úgy gondoltam, bölcs lenne, ha személyesen önhöz hozom a foglyot. Biztos vagyok benne, hogy az ön hatalmával, Legfőbb Vezér, meg lehet törni ezt az árulót.
– A hatalmamat akarja? – dőlt még előbbre a székében Ren. – Az eképzelése nem nélkülöz logikát. Bátor, de botor lépés megtagadni a parancsot.
– Biztosíthatom, Legfőbb Vezér, hogy én csakis az Első Rend érdekeit tartom szem előtt – hajtott fejet Hask. – Amikor kitaláltam, hogy árvákból neveljünk rohamosztagosokat, ahogy a Jedik tették a saját fajtájukkal, amikor gyerekeket raboltak el az ügyüknek.. nem neveztek ki űrmarsallá, de nem is akarok űrmarsall lenni. Úgy éreztem, újfent bizonyítanom kell a hűségemet.
– Előléptetést akar? – dőlt hátra derűsen Ren. – Ó, hát igen! Máskülönben jelentéktelen marad. Senki. Egy szolga sosem szabad akar lenni, hanem király.. úgy tűnik, van igazság ebben a mondásban…. Vajon tudja is, mit vállalt?
Ren felemelte a kezét, amiből szemmel követhetetlen gyorsasággal lilás villám csapott a padlóba, Hask előtt. Onnan pedig egyenesen a tábornokra pattant vissza, aki a lökéshullámtól métereket repült a levegőbe, majd visszazuhant a padlóra. Mindez egy tizedmásodpercig tartott, de a kín, amit Hask megtapasztalt, beléfojtott minden gondolatot. Nem is sejtette, hogy a Legfőbb Vezér a kezéből is tud lőni, ráadásul ilyen fájdalmasat…
A földön feküdve várta a további hullámokat, de nem volt második hullám, második lövés. Hask négykézlába tornázta magát. Aztán összeszedte a gondolatait és a méltóságát, és két lábra állt. Egy kicsit ingadozott, de leporolta az egyenruháját.
– Érdekes látni, mennyi mindent akar, és ezért bármire hajlandó, még ha saját maga ellen cselekszik is – mondta Ren. – Talán szükségünk van egy magához hasonlóra…
– Hask! – hallatszott egy új, nőies, gépi hang. – Hask! Tábornok, mit művel??
A bejárat felől Hask irányába masírozó alak fekete köpenye légörvényként lobogott utána. Az űrmarsall idegenszerű, kiborg arca felháborodást tükrözött. Veeto sietős léptekkel haladt a járdán, és amikor megérkezett az emelvény elé, fejet hajtott a Legfőbb Vezér előtt.
– Legfőbb Vezér, bocsánatot kérek.. kérem engedje meg, hogy őrizetbe vegyem a tábornokot – mondta. – Azonnal eltávolítom innen. Hask!
– ŰRMARSALL! – ordította Ren Vezér, mire síri csend lett a helyiségben. Ren immár a széke előtt állt, dühödt szemei, egyelőre csak képletesen villámokat szórtak. – A hierarchiánknak meg kell változnia. Hask tábornok ezúttal a közvetlen mellérendeltje lesz, mint a Hadsereg főparancsnoka!
Veeto értetlenül és megrettenve állt, miközben Hask mellé lépett. A tábornok nem ingadozott, teljesen stabilan állt a két lábán. A mellette álló űrmarsallra pillantott, és bár a Legfőbb Vezér fenyegető jelenléte mindkettejükbe beléfojtotta a szót, Hask majdnem elmosolyodott.
– De hát Armond hadvezető vezeti… – kezdett bele Veeto.
– Armond hadvezetőre új feladatot bízok – közölte Ren Vezér, majd Haskra pillantott, mintha ellenőrizte volna a döntése helyességét. Aztán visszaült a székébe. Végignézett mindkét főtiszten, és hátradőlt, visszaereszkedett az árnyak közé. – Mostantól Armond vezeti a katonai hírszerzést. Hask tábornok pedig azt a Hadsereget, amit ő teremtett meg.. Tábornok, ezentúl közvetlenül nekem tartozik jelentéssel.
– Köszönöm, Legfőbb Vezér!
– Most menjenek. A tanítványom itt van.
Hask és Veeto egymásra pillantottak, azzal a még mindig bizonytalanul dülöngélő foglyot és Ren Vezért maguk mögött hagyva kisétáltak a helyiségből. Lumen bizonyára megrettent a Legfőbb Vezér jelenlététől – némán, vereségének teljes tudatában állt a helyén. Hask arra gondolt, hogy a zabrak bizonyára rájött, mi következik, és hogy nem rejtheti el a titkait. Ezúttal nem. A Renegát követőinek végleg befellegzett.
Miközben a tábornok és Veeto űrmarsall a kijárat felé sétáltak, Hask meglepetten látta a befelé jövő Rin főparancsnokot.
A Rin lovagok mestere, az Első Rend fekete lovagja, a Legfőbb Vezér bizalmasa… Hask most már legalább akkora hatalommal rendelkezett, tekintve, hogy övé volt a Hadsereg... Eleinte nem tudta, hogyan viszonyuljon Lord Rinhez. Néha szolgáltak együtt, időnként közös akciókban segítették egymást, mint legutóbb a Craiton is. Rin néha a személyes hadseregének használta Haskot, de ennek ma vége szakad. Már mindketten a bizalom legbelsőbb körébe tartoztak, Haskot ettől a perctől kezdve nem lehetett csak úgy ugráltatni.
Miközben elhaladt Rin mellett, gúnyos mosolyt villantott rá. A sisakos alakról nem lehetett leolvasni semmit, de egy pillanatra lelassított, mintha zavarta volna az az önelégült félmosoly.
Rin előresietett, elhaladva a fogoly mellett, majd a Legfőbb Vezér emelvényéhez lépett. Vetett egy oldalpillantást a mögötte álló, félig leszedált kultistára. A zabrak nő szürkés, hiányos páncélzatot viselt, ami láttatni engedte a hátán levő Sordis-féle tetoválást. A kultista nagy hatalommal rendelkezett az Erőben, ezt Rin hamar megállapította. De nem elég naggyal.
– Miért vagyok itt, mester? – kérdezte Ren Vezértől.
– Együtt dolgoztál Hask tábornokkal, hogy elfogjátok a kultuszvezért – mutatott Ren a fogolyra.
– Igen.
– A tábornokot megtettem a Hadsereg parancsnokának.
– Végülis ő hozta létre a katonáinkat.
– Talán még többet kéne együtt dolgoznotok – tette hozzá Ren.
– Kompetens tiszt – felelte Rin, de hangjából érezhető volt, hogy nem sokra tartja a főtisztet.
– Bizonyára nem érted, miért tolerálok egy ilyen öntelt alakot, mint Hask – folytatta Ren Vezér, akit nem lehetett megtéveszteni. – Én pedig azt nem tudom, hogy.. vajon miért tolerállak téged?
Rin felnézett a Legfőbb Vezér arcára. Megvetést, gúnyt és haragot látott, és meglepődve tapasztalta, hogy ezek az érzelmek felé irányulnak.
– Az anyád meggyilkolása tönkretett – mondta Ren. – Jól rejtegeted, de nem vagy elég erős, hogy elviseld, amit tettél! Gyenge vagy, Rin mester! – az utolsó szót olyan maró gúnnyal ejtette ki, hogy teljesen megváltozott a jelentése.
Rin nem válaszolt, de talán nem is vártak választ. Ezekszerint a Legfőbb Vezér megérezte a tombolását, amikor az érzelmei a felszínre törtek a Supremacyn. Vagy az is lehet, hogy az a tiszt árulta el, amit látott, aki tanúja volt Rin kitörésének. De ez nem számított most. Rennek igaza volt, nem volt elég erős. De meg kellett tennie, mindezt meg kellett tennie. És mint oly sokszor, most is eszébe jutott, hogy vajon ha neki kellett volna megölni Han Solot, képes lett volna rá? Talán nem. Most még nem. Rengeteget kellett még tanulnia.
– És Jaina Solo – folytatta Ren. – A találkozásotok, amikor rájött, hogy te ölted meg az anyátokat… Amikor lehetőséged volt megölni a testvérhúgod, megint nem voltál erős! Kezdek kételkedni abban, hogy az endori akció a te ötleted volt, vagy hogy egyáltalán te ölted meg Sordist!
– Túljártam az eszén, odacsalogattam! – kiáltotta Rin. – Jaina és én legyőztük Waranoust, és rávettem Sordist, hogy áldozza fel magát a sötét oldalnak! Én csináltam mindezt!
– Egy szánalmas senki vagy, Lord Rin! – hajolt előre Ren. – Vedd már le azt a nevetséges dolgot! – kiáltotta, miközben Rin érezte, hogy mindkettejük dühe a tetőfokára hág.
Megfogta és levette a sisakját, és indulatosan a padlóra hajította. A fémes tárgy nagyot koppant a fekete járdán. Rin fagyos kék szemei egyenesen Ren Vezér romlott, sárga szemébe szúrták a pillantásukat. A középkorú férfi közel került hozzá, hogy levesse az álcáját, a valódi álcáját, hogy nekitámadjon Rennek. Közel járt, hogy semmibe vegye mindazt, amit eddig elért, és hagyja, hogy a vén Ren Vezér megölje őt, amint megpróbálja leszúrni a fénykardjával…
De az elméjében felrémlett Jacen, illetve Caedus szellemének képe. És Rin azonnal tudta, hogy Ren Vezér nem fog átlátni rajta. Néha az az érzése volt, hogy Jacen, vagyis Caedus szelleme védelmezi az elméjét, afféle pajzsként Ren kutató tapogatózása ellen. Vajon Jaina is ezt érezte? Ő is érezte Caedust a fejében? Vagy az ő elméjét túlságosan is eluralta Abeloth hangja? Vajon Caedus képes lehetett megvédeni Jainát Abeloth trükkjeivel szemben?
Nem volt biztos benne, hogy szerette, ha rég halott bátyja belemászik a fejébe.
– Jól gondoltam – állapította meg Ren, amikor Rin fedetlen arcára nézett. – Nem vagy más, csak egy gyermek – ingerülten lehunyta a szemeit. Aztán a kultistára tévedt a tekintete. – A nagyapád, Vader is gyermek volt, tudatlan ifjú… De lássuk, mennyire volt felnőtt Sordis Nagyúr.
Ren kinyúlt az Erővel Lumen elméjébe.
Rin látta a zabrak nőn, hogy küzd a behatolással szemben. De Ren Vezér ellen nem volt esélye. A nagy hatalmú alak pásztázó sugarai letapogatták Lumen minden rezdülését, minden volt, jelenlegi és születőfélben levő gondolatát. A Sordis által elhelyezett gátak mit sem értek az ő hatalmával szemben. A fogoly megtántorodott, de talpon maradt. Az arcát izzadság verte ki, miközben az elméjében háború dúlt.
– Igen – mondta Ren a zabrak helyett. – Látom, mit csináltál Sordisnak, és mit akartatok.. Ugyanezt akartam én is, csak mások voltak az elképzeléseink.. Á, valóban egy akart lenni az Erővel, hát persze.. Ijesztő, hogy milyen közel járt, mégis el kellett buknia, ezek az univerzum törvényszerűségei… A társaid, igen.. A barataitok, a szövetségeseitek.. látom a rejtekhelyeiket, micsoda meglepetés, hát még ott is voltatok… A Sithektől is, a Jediktől, a Rinektől… mindenhonnan vannak tagjaitok, igazán népes társaság.. De vajon ti vagytok-e az egyetlenek… A vezetőitek, á, Deadlife? Ő már nem számít.. és te magad, Lumen.. És még valaki.. Valaki nagyobb hatalmú.. akit magadban Operátornak nevezel.. milyen kényelmes álca.
– Operátor? – kérdezte Rin.
– Ó igen. Nem a mi foglyunk Sordis egyetlen utódja – Ren egyre dühösebbnek tűnt. – Van még valaki.. Milyen érdekes. Sosem találkoztak, sosem látta, sosem tudta, mi az álcája. Az Erő vele van, az biztos, nahát, lássuk.. Ki is vagy.. – Ren kinyitotta a szemét, és egymás után, megvetően hangsúlyozta a szavakat. – Sordis-egyetlen-élő-örököse!
– Meg kell találnunk! – szorította ökölbe a kezeit Rin. – Az Operátor fedőnév isme...
– TE OSTOBA BOLOND! – emelkedett fel a székéből Ren, és Rin rájött, hogy még sose látta ennyire dühösnek a mesterét. Rendszerint ha egy sötét oldali Erőhasználó dühöngött, megrepedt a padló, vagy a mennyezetről kövek potyogtak az áldozatra. Ez esetben azonban nem volt szükség ilyesmire, hogy a Legfőbb Vezér haragja érződjön. – Sordis akarta, hogy odacsald! – ordította. – Ő manipulált téged! Minden meg volt tervezve, mindent előre eltervezett, hogy megölhessétek Waranoust, és felhívja a Jedik figyelmét Abelothra!
– De arra nem számított, hogy mindeközben ő maga is meghal – felelte Rin határozottan.
Ren Vezér, aki már elindult az emelvényről lefelé, hogy halállal büntesse gyenge tanítványát, megtorpant. Rin arcába nézett, mint aki megpróbálja kifürkészni a szándékait. Aztán úgy tűnt, megfontolja a szavakat.
– Nem – ismerte el. – Arra te vetted rá, hogy megölje magát. De az Ellenállás még mindig létezik.
Ren tovább folytatta útját lefelé az emelvényről. Rin hátrébb lépett, de a mester nem hozzá, hanem a fogolyhoz siklott fekete köpenyében. Nem kellett semmiféle trükk, hogy hatalmasabbnak tűnjék mindenkinél a helyiségben. Rin már attól kényelmetlenül érezte magát, hogy a mester ilyen közel áll hozzá – hatalmának mértéke hatással volt a környezetére. Ren Vezér megállt Lumen előtt, és hosszú ujjaival végigsimított a zabrak nő arcán.
Aztán a két kezébe fogta a fejét.
– Jó szolgálatot teszel majd nekem – mondta Ren, és belekezdett a rituáléba.
Lumen rettegve nézte, hogy mi történik vele. A teste megremegett, és nemsokára a szemei üvegesekké váltak. Rin érezte, hogy még él, sőt, ugyanakkor mintha… Nem lenne a testében. Aztán azt is érezni vélte, hogy a zabrak már nem saját maga, nem a saját személyisége, mintha az egész lénye átfordult volna egy másik realitásba – egy valóságba, ami ott állt előtte. Ren Vezér elégedetten állt a helyén, miközben Lumen teste lassan halványodni kezdett.
Aztán a zabrak nő, mintha eggyé vált volna az Erővel, legalábbis valaki erejével, eltűnt. Csak a ruhái maradtak utána, üresen, a padlóra omlolva, mint az őszi falevelek.
– Menj – mondta Ren Vezér. – Mielőtt téged is elemésztelek…
Rin azonnal megfordult, és szinte futva iramodott meg a kijárat irányába. A rendlovagok, akiket azért képezett át a Rinekből, hogy általuk szemmel tarthassa Ren Vezért, már korábban beszámoltak neki róla, hogy a mester képes hasonló trükkökre. Undorodott attól, amit látott. Képes volt megölni a saját anyját, de az teljesen más volt. Ez a fajta gyilkosság olyannyira személytelen és természetellenesnek tűnt a számára, hogy elképzelni se tudta, hogyan lehetséges.
Talán Ren rá akart ijeszteni, talán nem, de mindenesetre megmutatta a hatalmát. Rin kezdte szerencsésnek érezni magát, hogy élve távozhatott az Obszervatóriumból. Organa Solo a halála előtt valami olyasmire gondolt, hogy Ren fel akarja használni a fiát, és ha megkapja, amit akart, eldobja, mint egy rongyot. Ennek igazsága felől Rinnek nem voltak kétségei, csakhogy erre a sorsra egyáltalán nem számított. Tudta, hogy Ren egyelőre nem fog végezni vele, mert szüksége volt rá a tervei megvalósításához. De már bizonyosságot nyert a számára, hogy a végzete elkerülhetetlen. Mélységesen mélyen taszította a gondolat, hogy a lényét magába szívja egy Renhez hasonló entitás…
Miközben a siklója felé lépkedett, eszébe jutott, hogy talán Ren Vezér megtalálta a halhatatlanság kulcsát. Ha az Erőhasználók életének elszívása meghosszabította az életét, akkor ez máris magyarázatot adott a korára és arra a nyugodt viselkedésre, ahogy Ren a legveszélyesebb helyzetekben is reagált… A Legfőbb Vezér biztos volt a saját sebezhetetlenségében, ugyanakkor nem volt olyan arrogáns, mint Darth Sidious.
Rin tudta, hogy normális küzdelemben sose lenne esélye ellene, a hiúságára pedig szintén nem tud rájátszani. De Ren elpusztításának még nem jött el az ideje. Egyelőre Abeloth jelentette a legnagyobb fenyegetést a galaxis számára.
Neki pedig sokkal keményebbé kell válnia, mint Darth Vader, ha meg akarta szabadítani ezektől az alakoktól a galaxist.
|
|
|
Constant
Jan 31, 2018 16:50:44 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Jan 31, 2018 16:50:44 GMT 1
A Finalizer hangárjába besikló, fekete színével jellegzetesen megkülönböztetett Upsilon-siklót csakis két teremtmény vehette igénybe. Eleinte azért nem fehér, hanem fekete siklót használtak Ren Vezér szállítására, hogy nehogy összetévesszék őt Sordissal. De mivel Ren jobban szerette a saját korvettjét használni, ezért a fekete Upsilon-siklót ma már Lord Rinnel azonosították. A hajó leereszkedett a csillagromboló főhangárjának padlójára. Amikor a rámpa leereszkedett az elé sorakozott krómosztagosok és magasabb rangú flottatisztek közé, a siklóból két újabb krómkatonával Rin főparancsnok érkezett. A három alak lesietett a rámpán, Rin pedig ügyet sem vetve a fogadóbizottságra, súlyos léptekkel trappolt a felvonókabinok felé.
Azonban mielőtt reagálhatott volna, a fogadósorban álló egyik tiszt kilépett elé. Rin eleinte ugyanolyan ütemben haladt tovább, mintha mi sem történt volna. Aztán, amikor rájött, hogy a fickó nem fog elmozdulni előle, lassított, majd megállt.
– Mit akar, Loik hadnagy? – förmedt rá. – Hol van Vale kapitány?
– Uram – tisztelgett a főhadnagy. – A kapitány éppen öltözködik.
– Öltözködik? – visszhangozta vészjóslóan Rin.
– A bocsánatát küldi, hogy nem fogadja személyesen önt, ahogy szokta – nyelt egyet Loik. – De hamarosan elkészül.
Rin közelebb lépett a hadnagyhoz, aki hátrálni kezdett.. volna, ha engedelmeskedtek volna a végtagjai. Rémülten nézett az előtte tornyosuló sisakos alakra, próbálva megkeresni a maszk azon részeit, ahol a nagyúr szemeit sejtette. Loik tehetetlenül végigszenvedte az érzést, ahogy a jellegzetes sisak belenyomakodik az intim szférájába. A maszk már-már érintette az arcát.
– Remélem, a kapitány elkészítette a jelentéseket, amiket kértem – Rin torzított hangja ilyen közelről másmilyenebbnek tűnt.
– A.. a kapitánynak.. – hebegte Loik. – A kapitánynak nem volt ideje…
– Ideje.. – visszhangozta Rin.
– Nem számított az ön érkezésére – magyarázta sietve Loik. – Uram, kérem.. Vale a kantinban töltötte az utóbbi óráit, és nem akar a protokoll előírásaival ellentétben szétszórtan mutatkozni ön előtt… ezért most.. készülődik.
Rin hátrébb lépett.
– Uram.. én nem tehetek erről.. Ugye nem haragszik rám is? – kérdezte Loik, aki továbbra se tudta mozgatni a végtagjait.
Lord Rin fénykardja egy szempillantás alatt életre kelt. Az ismerős búgás azonban már nem jutott el Loik hadnagy tudatáig. A vörös energiapenge a levegőbe emelkedett, és lesújtott a mozdulatlanná merevedett férfira. Rin egyetlen villámgyors mozdulattal vágta ketté a tisztet, akin rézsútos heg keletkezett. Aztán a testének felső része lecsúszott az alsóról, Loik maradványai pedig a padlóra omlottak. Rin eltette a fénykardját.
– Nem – felelte, és intett a közelben strázsálóknak, hogy takarítsák el a maradványokat.
Aztán folytatta az útját a turboliftek felé. Amikor felért a parancsnoki szintre, alig tett meg néhány lépést, Vale kapitánnyal találta szembe magát. A főtiszt egyenruhája makulátlannak tűnt, de nem tudta elrejteni az arcára kiült fáradtságot, amit most ráadásul beletörődő rémület is díszített. Rin tudta, hogy mostanra jelentették Vale-nek a hangárban történteket. A kapitány bizonyára arra számított, hogy ő a soron következő halálos áldozat. Csakhogy Rin nem volt esztelen gyilkos, akármit is képzeljenek róla.
– Uram, én… – kezdte Vale, de Rin felemelte a kezét, mire a kapitány elhallgatott.
– Megtanulta a kudarc árát, kapitány – mondta. – Ne hibázzon – mutatott a férfira – megint.
– Igenis, Lord Rin! – tisztelgett buzgón Vale.
Elnézte, ahogy a sötét alak belép a parancsnoki hídra. Vale még egy jó darabig nem tudott mozdulni. Loik hadnagy a legjobb embere volt, talán még nála is jobb képességű tiszt.. Vale kezdte átérezni az előde, Séduc kapitány sorsát. Ő halállal lakolt.. Rin valamiért megkegyelmezett Vale-nek, és nem őt, hanem a jobbkezét büntette.. épp elég büntetés volt ez így is, gondolta Vale. Biztos volt benne, hogy a következő áldozat ő maga lesz, ha nem szedi össze magát. Amikor meg tudott mozdulni, eszébe jutott, hogy talán nem kéne egy helyben ácsorognia, miközben a hídon várakozó főparancsnok éppen az ő elmaradt jelentésein mereng...
Vale megfordult, és belépett a hídra, miközben intett az egyik alhadnagynak. A fiatal nőre bízta a kért jelentések összeállítását, miközben ő maga előrement, hogy a szolgálatára lehessen Lord Rinnek.
|
|
|
Constant
Feb 11, 2018 22:37:54 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Feb 11, 2018 22:37:54 GMT 1
Az Első Rend atyaúristene, pontosabban istennője, Morrigan Corde a fejébe tette régimódi, fémes berakásokkal ellátott tányérsapkáját. A rendvezető legalább olyan tiszteletet parancsolónak nézett ki, mint Lord Rin, még ha nem is rendelkezett az Erő ajándékával. Magas pozíciójának köszönhetően olyan egyenruhát csináltatott magának, amilyet csak akart. Elődje a rendvezetői székben maga Sordis Nagyúr volt, aminek nem feltétlenül örült.. de meg kellett felelnie, mint a Renegát utódja. Sötétszürke egyenruhája elütött a Rend főtisztjeinek jóváhagyott viseletétől. Jellegzetes tányérsapkája mellett egy súlyosnak tűnő vállpáncél nehezedett a vállaira, aminek a mellkasi részén díszelgett Corde rangjelzése. Külseje ugyanolyan jellegzetessé tette, mint Rin főparancsnokot.
Rátermettségét mi sem bizonyította jobban, mint ahogy újjászervezte az Első Rendet, mint államszervezetet. Elődje, az áruló Sordis semmit nem tett azon kívül, hogy ráparancsolt az embereire a titkosszolgálatok létrehozására. Szerencsére Distint értette a dolgát, és Sordis helyett, aki bizonyára szándékosan gyengítette az Első Rendet, megszervezett mindent a megfelelő módon. Corde viszont olyan mértékű újításokat vezetett be a kinevezése óta, hogy félelmetesebbé vált, mint a Renegát.
Corde volt az Első Rend legfőbb biztonsági tisztje, és Ren Vezér ökle.. az ő kezében futott össze minden egyes szál, és ezalól egyedül Rin főparancsnok képezett kivételt, akinek a rangja nem volt hivatalos.
Amikor Distintet a külső hírszerzés ügyvezetői székébe ültette, adott neki egy másik, titkos feladatot is. Az ügyvezető hivatalos rangját csak Corde és a Legfőbb Vezér tudták. A külső hírszerzés, amit csak ügynökségként emlegettek, régebben nem Distint vezetése alatt állt, de Corde biztos volt benne, hogy az idős főtiszt megbírkózik a két feladattal egyszerre. Ahogy a szolgálatot, vagyis a belbiztonsági szervet vezető főigazgató, vagy a többi titkosszolgálatot kezelő főigazgató, úgy a külső hírszerzés sem tudott Distint ügyvezető valódi feladatáról. A titkosszolgálatokat átfogó szervet egy Vezérkoordinátor nevű alak vezette, Distint hivatalosan az ő alattvalójának, jobbkezének számított. Valójában azonban Distint a Vezérkoordinátor fölött állt, csak ezt a főnöke nem tudhatta.
Corde az öreg főtiszt kezébe adta a még a Koordinátort is ellenőrző, szupertitkos szerv elnöki székét. Distint valódi pozíciójának, ahogy ennek a bizonyos szervezetnek, titokban kellett maradnia. Csak Corde és a Legfőbb Vezér tudott róluk, Lord Rinnek fogalma se lehetett, hiszen őt is ez a szervezet figyelte..
Az Első Rend Civil Szféráját vezető Taval Versio adminiszter szintén Corde emberének számított, bár csak a Legfőbb Vezérnek tartozott jelentéssel. A fiatalos, birodalmi családfával rendelkező politikai vezető Corde-val is megosztotta az értesüléseit. Ahogy Pirennes igazgató, a médiáért és a propagandáért felelős igazgató is. Ezek a fővezérek szorosan együttműködtek, de a munkájukat Corde rendvezető egyeztette össze. Az űrmarsall és a többi katonai vezető sem volt ez alól kivétel.
Lord Rin rendlovagjai szintén engedelmeskedtek Cordénak, hiszen rendkívüli hatalom összpontosult a kezében. A nő sötéten elmosolyodott a gondolatra, hogy olyan szálakat mozgathat, amik együttes kezelése már-már akkora hatalmat adott neki, mintha ő maga is Erőérzékeny lenne.. Rin egyáltalán nem kezdhetett ki vele, hiszen Corde még nála is fontosabb bábunak számított a Legfőbb Vezér szemében.
Amikor a Vezérkoordinátor engedélyt kért tőle egy speciális rohamosztag megszervezésére a belbiztonságiak részére, Corde beleegyezett, és ő maga is ezeket a harcosokat használta testőrségnek. A hivatalosan ellenkommandósoknak, köznyelven űrkommandósoknak nevezett fekete páncélos elitkatonák olyan krómosztagosok közül kerültek ki, akik már bizonyították az Első Rend iránti hűségüket. Az arctalan elitharcosok a titkosszolgálati főigazgatók és Corde számára voltak csupán elérhetőek, néha viszont Rin főparancsnok is igénybe vette őket.
A többi főtiszt a vörös páncélos védőosztagokkal kísértette magát. Őket a Koordinátor az ügynökség részére kérte, még évekkel korábban. A védőosztagokat diplomáciai küldetések során is hsználni lehetett előnyös megjelenésük miatt, valamint bevetették őket különleges akciókban is. A nevük ellenére legalább olyan harcosnak bizonyultak, mint az űrkommandósok.
Corde rendvezető, mint az Első Rend biztonsági vezetője Versio amdiniszternél és a flotta parancsonkánál, Veeto űrmarsallnál is nagyobb halnak számított ebben a játszmában. Így hát őrá hárult a feladat, hogy folytassa Sordis ténykedését.. és mivel Sordis kikerült a képből, neki kellett tovább ápolnia, esetleg megszüntetnie az általa érvénybe léptetett tervezeteket. Megkérte Versio adminisztert, hogy szerkesszen egy üzenetet az EGB vezetősége részére.. Ő volt a legmegfelelőbb személy a feladatra, politikusként, mint diplomata..
Corde a kezébe vette a kész üzenetet, átjavított benne néhány szót, majd odafirkantotta az azonosítóját.
|
|
|
Constant
Apr 18, 2018 23:02:48 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Apr 18, 2018 23:02:48 GMT 1
Az Exterminusszal ellentétben a Constant épületei szögletesek és feketék voltak, akárcsak az állandóan sötét égbolt. A bolygó olyan messzire esett a rendszer napjától, hogy nem sok fény jutott el ide, csak egy afféle állandó hajnali derengés. A klíma pedig, ahogy azt Jadennel az utasszállító kalauzdroidja közölte, teljesen mesterséges. A Constanton számos, az Első Rend hadigépezetét kiszolgáló bázis és település állt. Jaden hamar megállapította, hogy amit a helyiek városoknak hívnak, azok valójában hadi komplexumok, a birodalmi állam idegrendszerét alkotó lerakatok, kísérleti fejlesztőkomplexumok és gyárak.
A klasszikus birodalmi hivalkodásnak azonban nyoma sem volt. Kontrollváros, az Első Rend központja szürke adminisztratív központnak tűnt, a fennhéjazó és militarista birodalmi építészeti stílusnak pedig nyomát se mutatta.
Az utcák fényeit fehér és vörös reflektorok adták. Krómpáncélos rohamosztagosok, flottagyalogosok, tisztek és a Jaden saját öltözetéhez hasonlatos hivatalnokok árasztották el az utcának alig nevezhető szűk sikátorokat. Jaden egyetlen civil ruhás járőkelőt se látott, az idegen fajokról nem is beszélve. Amióta az Első Rend területén tartózkodott, egyszer sem akadt a nyomára a Constant, vagy akár Kontrollváros történelmének. Az állampolgárok csak annyit tudtak, hogy a Constant a központ, és a magukfajtának nincs ott semmi keresnivalója.
Idefelé jövet Jaden látta a leszállóegység ablakából a lapos, alacsony épületekkel telezsúfolt Kontrollváros körüli dzsungelt. Az erdő rendezettnek és precízen faragottnak látszott, mintha nem is vadon, hanem vadaspark lenne. Állatokat viszont nem látott az utcákon, ugyanakkor őslakosoknak csak lenniük kellett… Vagy a Constant, bármi is lehetett az eredeti neve, olyan élővilággal rendelkezett, ami nem jutott el az evolúciónak arra a fokára, hogy értelmes életformák fejlődjenek ki rajta? Elképzelhető, ugyanakkor Jaden érezte, hogy léteztek őslakosok. A legrosszabbra azonban nem akart gondolni.
A Jedi biztos volt benne, hogy nem követi senki. Az egyetlen alak, aki feltűnt neki, egy vörös hajú, hosszú kabátos fiatalember volt, aki a sápastságával és a hajszínével majdnem olyan kívülállónak tűnt, mint ő maga, és ugyanúgy gyalogosan közlekedett.
A hivatalnokok és családjaik rangjuktól függően repulzoros siklókkal jártak, Jaden azonban nem rendelkezett olyan besorolással, hogy efféle járművet kölcsönözhessen magának. A krómosztagosok zárt alakzatokban meneteltek, az első rendi tisztek pedig peckesen, de a birodalmiakra olyannyira jellemző arroganciát mellőzve siettek a dolgukra. A sötét oldal pedig…
Jaden elrejtőzött az Erőben, és nem terjesztette ki az érzékeit, hogy ne akadhassanak a nyomára.. mégis, ha csak tompán is, de érzékelte a sötét oldali energiák felerősödését. A Constant fémesen lélegzett a lábai alatt, mint valami alvó, mesterséges bestia.
Már majdnem elért a megbeszélt találkozási pontra. A Hadrassiantól kapott koordináták helyesnek bizonyultak, és még így utólag sem érzett semmiféle megtévesztést a csempésznő részéről. Persze sejtette, hogy ez az egész színjáték egy csapda, hiszen elég átlátszóan akarták ide elvezetni. Előbb megtiltották neki, hogy felkeresse a központot, remélve, hogy ettől automatikusan a központot tekinti majd a legnagyobb veszélyforrásnak, és felkeresi a Constantot.. de mivel engedelmeskedett a kérésnek, ezért most közvetlen úton juttatták el őt ide.
Ő pedig nagyon jól tudta, hogy a csapdáknak van egy olyan természetük, hogy ha belesétál az ember, olyan információk birtokába juthat, amikre másképp nem is számíthatna. Jadennek pedig az volt a feladata, hogy minél többet megtudjon a helyi Erőhasználók kasztjáról, ha már Sordis meghalt, megszakítva eredeti küldetését…
Jaden egyre közelebb ért Kontrollváros mértani központjához. Itt már csak vörös fények világították meg a fősikátort, mint valami állandó vészjelzés, figyelmeztetés az alacsonyabb rangúak számára, hogyha ennél beljebb merészkednek, csak magukra számíthatnak. Jaden ugyan nem futott bele egyetlen kötekedő tisztbe vagy krómosztagosba sem, de azért megszaporázta a lépteit. Érezte, ahogy közeledik a sötét oldali kisugárzás.
Előtte kiszélesedett a sikátor. A tér közepén turboliftek sorakoztak, hogy a mélyebb szintek felé repíthessék utasaikat. Jaden már korábban sejtette, hogy az első rendiek fő komplexumai a föld alatt folytatódnak.
Hadrassian kódhengere itt is működött, amikor Jaden egy üres felvonó leolvasójába helyezte azt. A fülkében apróbb torlasz alakult ki, ahogyan a beszállni vágyók egyenként odaérintették kódhengereiket és belépőkártyáikat a megfelelő helyre. Miután az utolsó utas is azonosította magát és az úticélját, a fülke ajtaja bezárult, a lift pedig zuhanni kezdett velük a bolygó mélye felé. Jaden kifejezéstelen arccal, hithű első rendi hivatalnokként állt a számára ismeretlen birodalmi egyenruhákat viselő alakok, és a négy krómosztagos között.
– Nocsak… – hallotta az egyik sisakos szűrt hangján.
Jaden nem reagált. A krómosztagos azonban közelebb hajolt hozzá, oldalról vizsgálgatva az álcázott Jedi arcát. Jaden továbbra is mereven bámult előre, tudomást sem véve a rohamosztagosról. Igazából fogalma sem volt, melyikük rangja a magasabb, de gyanította, hogy a sajátja.
– Csak nem… – mormolta a krómosztagos. – Ennis Kettő! Tényleg te vagy az!
Jaden vetett egy oldalpillantást a krómsisakra. – Elnézést, mit mondott? – kérdezte monoton, amolyan birodalmias hangon. – NS-2565, a hetvenkettesektől! Tyű! – a krómosztagos megveregette Jaden hátát, majd úgy furakodott odébb, hogy jobban szemügyre vehesse őt. – Nézzenek oda, hogy megváltoztál! Ezer éve, ember, ezer éve! – És önben kit tisztelhetek? – kérdezte Jaden, és gyors oldalpillantást vetett az emeleteket mutató kijelzőre. – Hát én vagyok az, NS-4371.. nem emlékszel? Ej no, hisz együtt nevelkedtünk. – Á, igen – Jaden megpróbált elmosolyodni. – Jó újra látni… – Nem hiszem el, nem én! – a krómosztagos egész hitetlennek tűnt. – Sose hittem volna, hogy ilyen messzire viszed.. altiszt, az igen! – Hát igen. Nem volt könnyű.. – felelte Jaden. – De ha most megbocsátasz, fontos elintéznivalóim vannak. Mi lenne, ha összeülnénk, miután lejárt a műszakod… – Ráadásul adminisztratív szárnysegéd.. Tyű! – Hagyd már – szólt egy másik krómosztagos. – Nem látod, hogy untatod? A protokoll értelmében csak akkor beszélhetsz más besorolásúakkal, ha engedélyed van rá! – Jól van na, jól – lépett vissza az alakzatba NS-4371. – Azért ezt nem kell említeni a századosnak.. csak meglepődtem, na. – Mindenkivel előfordul – fordult hátra a válla fölött Jaden, és nagyvonalúan legyintett. – De ezt máskor beszéljük meg! – Hogyne! – tisztelgett a krómosztagos. A felvonó közben megállt, és újabb utasok léptek be a fülkébe. A következő már Jaden emelete volt, és megkönnyebbülten hagyta maga mögött az utastársait.
A világos folyosóról gyorsvivő mozgórámpák indultak tovább, olyanok, amiket a csillagrombolókon belüli közlekedésre használtak. Jaden rálépett az egyikre, és a kódhengere segítségével betáplálta az útvonalát.
A tehetetlenségi kiegyenlítőknek hála még kapaszkodnia sem kellett, miközben a szélnél gyorsabban haladó rámpa kilométerekkel előrébb repítette őt, az alatta elhelyezett repulzormező fölött haladva. Ahogy elérte az úticélját, lelépett a járdára, ahol egy fekete egyenruhás biztonsági tiszt leellenőrizte az engedélykódjait. A férfi nem akadékoskodott, szinte azonnal továbbengedte Jadent a belső helyiségbe.
Innen újabb felvonóval feljebb ment egy szintet. Feltűnt neki, hogy már teljesen egyedül van. Senki nem tartott abba az irányba, ahová neki kellett mennie. A csapda szájánál járhatott, így óvatosan kiterjesztette az érzékeit.
A felső helyiség tágas csarnok volt, mennyezete a homályba veszett, olyan messze volt.. Jaden csak egyetlen emelvényt látott a terem közepén. Ahogy jobban szemügyre vette, rájött, hogy valamiféle baktatartályt lát. Az Erő sötét oldala már leplezetlenül áramlott körülötte, de a tartályban lebegő alakból meglepő módon a világos oldalt sugárzott.
Jaden közelebb merészkedett, és már az üvegnél járt, amikor megtorpant. Közelebb hajolt, hogy kivehesse a lebegő alak arcvonásait.. és ijedten hátrahőkölt.
A saját ordítása csak azután jutott el a tudatáig, miután a kezében termett a fénykardja, és védőpajzsot emelt maga köré az Erőből.. A helyiség bejárataiból sötét alakok közeledtek feléje. Csuklyát, alatta pedig maszkot viseltek, kezükben háromágú, vörösen izzó fénykardok búgtak.. Jaden a féltucatnyi, őt körbevevő ellenfél számbavételével foglalkozott. Érezte bennük az Erő sötét oldalát, de karöltve a világossal.. A legfényesebb pedig a tartályban lebegő alak volt.. ő maga, a saját tökéletes képmása.
Jaden előtt önmaga lebegett, egy hozzá hajszálpontosan hasonlító Jaden Korr.
Jaden nem nézett a klónjára. Ehelyett a lassan közeledő ellenfeleire koncentrált. – Mi ez.. – motyogta. Nem sokkal mellette felvillant valami. Jaden automatikusan arra fordult, de csak egy hologramot látott. A palástos alak sisak mögé rejtőzött, és felbukkanásakor a Jadent bekerítő fénykardosok megálltak. – Üdvözöllek, Jaden Korr, Jedi lovag, az igazi – recsegte a hologram torzított hangon. – Rin főparancsnok vagyok.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 11, 2018 19:24:31 GMT 1
Jaden elhátrált a klónjától, és a Rin nevű alak hologramjához fordult. A mozgó, fényből szőtt képmást láthatóan nem korlátozták a holotechnológia megszokott szabályai. Ugyanolyan szabadon járt-kelt, mint a teremben hús-vér valójukban jelenlevők. Valószínűleg fejlettebb adást használt – tökéletesen színesnek és élethűnek tűnt, de néha remegő vonalak futottak végig rajta, így egyértelművé téve, hogy csak egy kivetített másolat. – Na végre – mondta Jaden, miután a férfi bemutatkozott. – Régóta szerettem volna már megismerni, főparancsnok. A Rin lovagjai lenyűgöző népszerűségnek örvendenek bizonyos világokon...
– Legalább annyira Sordis, mint az én befolyásom alatt álltak – mondta Rin. – De Sordis meghalt, a küldetésed, Jedi lovag, véget ért. Mégis itt vagy.
– Ahogy említettem, szerettem volna találkozni. Úgy tudom, Sordis halála is a maga kezén száradt, főparancsnok úr.
– Szó szerint.. És ezért lettél rám kíváncsi, Jaden Korr – Rin közelebb lépett a Jedihez. – Annyira kíváncsi, hogy végül szinte önszántadból jöttél el. Hogy tetszik a tükörképed?
A fekete kesztyűs kéz a tartályban lebegő klón felé lendült. Jaden vetett egy pillantást saját másolatára, de valami elkezdett felfelé kúszni a torkán, és gyorsan lekapta a tekintetét a klónról. A kellemetlen tudat, hogy akarata ellenére újjászületett, enyhe undorral töltötte el. Nem minden nap szembesül az ember ilyesmivel, és Jadent semmilyen Jedi képzés nem készítette fel az efféle zavarba ejtően tolakodó és intim tapasztalatra. – Kitűnő munka.. – dünnyögte. – Jóképű fickó. De valamit nem értek. A Jediket alapvetően lehetetlen klónozni. Hogy csinálták? – Az Erőérzékenyeken és a midi-chlorianjaikon folytatott kísérleteink meghozták az eredményt – mosolyodott el Rin. – Ezeket a molekulákat nem lehet klónozni, de másokét átalakítani és beültetni a klóntestbe igen. Főleg, ha ezek a sajátjaid. – A sajátjaim? – Emlékszel a Dosuunra? – Mesebeli hely – vágta rá rutinosan Jaden. – Amikor először ott jártál, elkapott egy birodalmi renegát. Egy alacsonyrangú, ostoba tiszt, aki felhasznált a kis játékához.. És mintát vett úgy a klónozáshoz szükséges szöveteidből, mint a midi-chloriánjaidból.. – Ha jól emlékszem, egyetlen pillanatig sem voltam eszméletlen.. mikor lett volna ideje efféle műveletre? – Az Első Rend legjobb tudósainak alkalmazásában állt – recsegte Rin, de úgy tűnt, nem tartja fontosnak a további magyarázatot. – Most pedig másodszorra is visszacsalogattunk ide, hogy szembesülj az eredménnyel! – Hadd találjam ki – emelte maga elé a fénykardját Jaden. – Meg kell küzdenem a klónnal, és ha megölt engem, őt küldik vissza a Jedikhez helyettem, hamis információkkal. Szép terv. De van egy bökkenő. – Nincs bökkenő – felelte Rin. – Ha arra célzol, hogy erősebb lennél saját magadnál, tévedsz. Csak bizonyos keveseknek sikerült legyőzniük és túllépniük önmagukat.. Nem vele fogsz megküzdeni, még kárt tennél benne.. Ehelyett a rendlovagjaim egyszerűen meggyilkolnak. – Hát így hívják őket – sandított az újból elinduló keresztpengés fénykardot lóbáló alakokra Jaden. – Érzem az erejüket. De van egy rossz hírem.. sokkal fiatalabbak, tapasztalatlanabbak és becsvágyóbbak nálam. – És ez lenne a gyengeségük? – emelkedett feljebb a maszkos fej. – Túlságosan Jedi vagy, ha ezt gondolod. – Mielőtt elkezdjük a partit, hadd kérdezzem meg, miért tartott ilyen sokáig, hogy idecsalogassanak? – Jaden óvatosan végigmérte egyre közeledő ellenfeleit. – A hónapok, amiket más világokon töltöttem, nem puhítottak el, ha ez volt a cél. – A hatalmad semmi – felelte Rin. – Te is semmi vagy. Öljétek meg!
Villanások, csattogás, sötét alakok a látómezejében.. Jaden olyan óramű pontossággal mozgatta a fénykardját, mint a legnagyobb mesterek. Nem volt más választása, ugyanis a rendlovagok keresztpengéi olyan vadul vetették rá magukat, hogy a Jedinek azonnal be kellett vetnie minden tudását.
A kámzsás alakok behajolva, önmagukra is potenciális veszélyt jelentő fénykardjukat maguk előtt biztonságos távolságban pergetve küzdöttek. Ennek megvolt az az előnye, hogy amíg ők számbeli fölényüket kihasználva Jaden fölé kerekedtek, a Jedi képtelen volt elérni őket a saját pengéjével. A rendlovagok módosított fegyvereikkel ugyan képtelenek voltak túl gyors csapásokat bevinni, ezért cserébe lendületből zúdították csapásaikat Jadenre. Jaden pedig fizikai erejét is bevetve hárította ezeket.
A hat ellenfele alapos kiképzésben részesült, és tökéletesen uralták régimódi fegyverüket. Jaden belátta a saját hátrányát: mivel nem tudta, efféle pengék ellen hogyan kell védekezni, ezért csakis az Erőben bízhatott. Rin főparancsnok ravasz mesteri döntést hozott, amikor ezeket a fénykardokat adta a tanítványai kezébe. Jaden ugyanazt érezte belőlük, mint az Első Rend egyéb világain: az összezavarásra, káoszra irányuló szándékot, amit céltudatosan az ellenséggel szemben vetettek be.
Jaden fáradni kezdett. Hosszú évek tapasztalata állt mögötte, Sötét Jediket és egész kultuszokat győzött le fiatalabb korában, és később is.. De új ellenfelei olyan módszerekkel merítettek az Erőből, amit Jaden nem ismert.
A halálos táncukat járó pengék tovább folytatták végzetes kimenetelű küzdelmüket. Jaden Erőpajzsot vetített maga köré, hogy tovább lassítsa a rendlovagokat. Azután előrelendítette az egyik kezét, ujjait pedig kék villámok hagyták el.
A rendlovag, akit az energiakisülés eltalált, métereket repült hátra. Jaden egy másikra irányította a villámokat, de az illető még idejében maga elé kapta a fénykardját, ami felfogta a sugarakat. Jaden legnagyobb megdöbbenésére aztán a rendlovag előremutatott a pengével, a körülötte cikázó villámok pedig kilőttek a fénykardból, egyenesen Jaden irányába.. és ártalmatlanul lepattantak a pajzsáról.
Jaden éles fájdalmat érzett a bal vállán, és felordított, de folytatta a küzdelmet. Az egyik rendlovag megkarcolta a bőrét, amin most mély seb éktelenkedett. Egy másik ellenfél olyan közel suhintotta el Jaden mellett a pengéjét, hogy lehasította a Jedi tunikájának az alját.
Aztán éles villanás, a Jedi penge felvillant, majd kialudt, és Jaden érezte, ahogy a markolat szétvágott darabjai kihullanak a markából… Megtántorodott, és durva, éles ütést érzett a mellkasán. Aztán forróság öntötte el a belsőjét.
Tekintete lesiklott a mellkasába fúródott vörös fénykardpengére. Azon végignézve felemelte a fejét, és szembenézett a maszkos-kámzsás rendlovaggal. Hirtelen felordított, ahogy öt másik penge merült a húsába, minden lehetséges irányból.
Azután holtan roskadt össze a fémpadlón.
A hologram, ami mindeddig a küzdelmet figyelte, most közelebb kúszott a halott Jedi teteméhez, és a körülötte álló győzedelmesen szuszogó rendlovagokhoz. Rin vetett egy gyors pillantást Jaden Korr holttestére, de nem időzött sokat rajta. – Jó munkát végeztetek – recsegte, mire a rendlovagok fejet hajtottak. – Aktiváljátok a klónt! Azzal a hologram elenyészett.
|
|
|
Constant
Nov 15, 2018 10:46:28 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Nov 15, 2018 10:46:28 GMT 1
A két férfi, miután megvívták lepedőharcukat, fáradtan dőltek ki egymás mellé az ágyon. A kis lakórészben csak ez az egy helyiség volt, az ajtó egyenesen a laktanya folyosójára vezetett. Az egyik sarokban az interkomm csipogott, már hosszú percek óta, de a páros ügyet sem vetett rá. Szolgálaton kívül viselt ruházatuk a padlón hevert, páncélzatuk a szekrényben, alattuk a lepedő összevissza gyűrődve mutatta az éjszaka eseményeinek nyomát. – Nem vagy semmi, Ensin – fordult a fiatalabb férfi a másikhoz, annak mellkasára téve a fejét. – Hat menet egymás után, csak így reggeli előtt.. – Én sem hittem volna, hogy kibírod – vigyorodott el tőle szokatlan huncutsággal Pyre. – Bár nem olyan meglepő. Egy rohamosztagos laktanyán élsz, gondolom ez mindennapos. – Az a flottatiszteknél van, nem itt, te bolond – felelte Jovo. – A katonáknak feleségeik, gyerekeik vannak, hogy szaporítsák a Legfőbb Vezér népé-- nem tudta befejezni, ugyanis Pyre megragadta őt, és verekedést mímelve játékosan felemelte, majd maga alá gyűrte. – A Legfőbb Vezér népe magától is szaporodik - fejtette ki Pyre. – Különben is – folytatta Jovo vigyorogva –, te vagy a rohamosztagos divíziók főparancsnoka, én a titkosszolgálatok hatásköre vagyok. Ott meg ugye mindenki tud mindenkiről mindent. – Rólunk is? – emelkedett fel Pyre. – Mérget vehetsz rá – felelte Jovo, és egy gyors mozdulattal felülkrekedett, ezúttal Pyre került alul. – Ahogy mondtad, én vagyok a rohamosztagosok főparancsnoka – mondta Pyre, hagyván, hogy a másik férfi lenyomja az ágyra. – Tehát tudnom kellene mindenről, ami a laktanyákban történik. Azt is, ha te végigaszalod a katonáimat. – Csak nem féltékeny vagy, parancsnok úr? – kacérkodott Jovo, és Pyre fölé hajolt. – Csak szeretnéd – felelte ő, és megcsókolta a férfit.
Az interkomm már olyan élesen bömbölt, hogy Jovo megelégelte, és leszállt a partneréről. A falba épített apró képernyőn megjelenő arc láttán elvigyorodott, és megkönnyebbülve hagyta abba a nemi szerve takargatását. – Jovo Versio hadnagy! – mondta a képernyőn vibráló arc. – Várj egy kicsit, Tav – szólt rá bátyjára Jovo. – Még van itt némi befejezetlen ügyem. – Azt látom – pillantott Jovo háta mögé Taval Versio képe. – Pyre parancsnok? – Versio adminiszter – igyekezett maga elé húzni a paplant Pyre. – Rin főparancsnoknak új szárnysegédre van szüksége – közölte Versio. – Ma délutánig jelöljön ki neki egy megfelelő adjutánst! – Értettem, adminiszter! - tisztelgett Pyre feje a lepedő felett. – Te pedig jelentkezel az RSD Complicated hídján harminc perc múlva – fordult Jovo felé Versio. – Utazni fogunk. – Ahogy akarod – mondta Jovo. – További jó.. szórakozást – pillantott még egyszer Pyre felé Versio, azzal eltűnt a képernyőről.
Jovo magára öltötte fekete-vörös, a Különleges Erők kommandósának páncélzatát, miközben Pyre szintén felöltözött. A vezérparancsnoki rangot viselő férfi felöltötte aranyszínű páncélzatát, majd mielőtt feltették volna sisakjaikat, búcsúcsókot váltottak.
– Ezentúl személyesen fogok gondoskodni a DOD-egységei parancsnokáról, főparancsnok – jelentette az előtte álló fémes páncélzatot viselő fekete alaknak néhány órával később Pyre. – Cardinal segített kiképezni őket, ezért úgy véltem, megfelelő vezetőjük lesz. – Az is volt – jött Rin torz hangja a sisakja alól. – De néha előfordulnak efféle szükséges veszteségek. – Vagy úgy, értem – felelte némi töprengés után az aranypáncélos rohamosztagos. – Ez esetben volna is egy jelöltem. – Ki? – Én. Rin felemelte sisakos fejét, és tett néhány lépést Pyre felé. – Talán így akarja megakadályozni, hogy értékes katonáit a vágóhídra küldjem, Pyre parancsnok? Milyen nemes.. Pyre kiérezte az éles gúnyt az utolsó két szóból. – Korántsem, Rin főparancsnok – felelte. – Saját magam vagyok a legértékesebb harcosom. Ez az okom.
Rin némán figyelte a csillogó páncélt, a rohamosztagos tisztek legfőbb parancsnokát. Pyre olyan stabilnak tűnt, mint bármikor máskor. Rin nem érzett benne félelmet vagy megtévesztő szándékot. A férfi el akart szabadulni a Constantról. – Jó – mondta. – Jelenkezzen a Finalizer fedélzetén Vale kapitánynál. – Ahogy óhajtja, főparancsnok.
– Elment az eszed? – kérdezte elképedve Jovo arasznyi hologramja Pyre tenyeréből. – Hogy fogunk így találkozni? Az is lehet, hónapokig nem látlak. Vagy soha… Jovo már a Complicated fedélzetén volt, míg Pyre épp a Finalizer felé repülő siklón utazott. – Ne aggódj – mosolyodott el Pyre. – Minden rendben lesz. Különben is, ott van neked egy egész kaszárnya.. – Ez nem vicc – szólt komolyan Jovo. – Tudod, hogy azért alszom ott, hogy a közeledben lehessek. De a főparancsnokkal nem garantált, hogy visszatérsz. – A főparancsnok nem Sith, Jovo, ezt ne felejtsd el. Sokkal racionálisabb, mint hinnéd. – Ezt mondd Cardinalnak, vagy a Finalizer előző kapitányának! – Cardinal megtette a kötelességét – vont vállat Pyre. – Ahogy én is meg fogom, ha kell. Ahogy te is ugyanezt tennéd. Jovo felnézett Pyre sisakjára. – Mondd meg Rinnek, hogy megölöm, ha bajod esik! – Az előbb még féltettél, most meg azt akarod, kínok közt vesszek oda? – vigyorodott el Pyre. – Komolyan mondtam – makacskodott Jovo. Pyre hallgatott. Jovo Versio holoképe elenyészett, a sikló pilótája pedig közölte az utasokkal, hogy készüljenek fel a landolásra. – Legalább.. legalább lesz amiért hazajönnöm – mondta csendesen Pyre a tenyerében levő holotálcának, majd felemelkedett, és a lenyílni készülő rámpa fölé állt.
|
|
|
Constant
Dec 17, 2018 21:01:33 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on Dec 17, 2018 21:01:33 GMT 1
A sötét kámzsába burkolózó alak a gigantikus csarnok közepén ült az Erőhasználók szokásos meditatív pózában. Csuklyája alatt maszkot is viselt, így nem lehetett látni az arcát. A helyiség a sötétség vörös színeiben pompázott, a Katedrális legnagyobb, legfontosabb központjaként szolgáló csarnokba még a Legfőbb Vezér is ellátogatott, ha mélyebben óhajtott az Erő áramlataira fókuszálni. A sötét teremtmény mély transzba merülve pihent, takarékolva az energiáit.
Érezte a társait, ahogy az épületben keringtek. Egyikük messze távol járt, valahol a Constant adminisztratív központjában, Kontrollvárosban. A Legfőbb Vezér távoztával nem volt kit őrizniük, így a szabadidejüket mindannyian, az ilyenkor szokásos protokollok szerint, önfejlesztéssel töltötték.
Egyszercsak a kámzsa megmozdult – a maszkos alak feje megemelkedett, szemei felfénylettek a kivágások mögött. A való világ áramlatai szélviharként rohanták meg őt, és el kellett telnie egy kis időnek, mire befogadta magába a realitást. Muszáj volt felébrednie, hogy figyelmeztesse a többieket: a jel megszűnt.
A rendlovag talpra szökkent. A transzállapot utóhatásaként még érezte, hogy társai is megérezték, amit ő. Maga elé emelte a karját. – Itt Snood. A klón elbukott. A Jedik tudják.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 8, 2019 19:11:08 GMT 1
- Ankunft im vier, drei... - Hogyan? - Érkezés... kettő... egy... másodperc... kilépés!
Ahogyan az eredetileg Reuenthal admirális zászlóshajójaként szolgáló, de az Első Rend felmentésére irányuló hadművelet idejére a MÁK Hadtest beavatkozó egységének rendelkezésére bocsátott Sovereign–osztályú zászlóshajó, az SvSD Mittermeyer és kísérete kilépett a Constant közelében, Rammstein admirális és a Reuenthal önkénteseiből, valamint hajdani Corporate SS-ekből álló legénység továbbra is igyekezett úrrá lenni az egymással szembeni kommunikációs nehézségeken. Ahogyan azonban a taktikai megjelenítőn felvillantak a saját, baráti és ellenséges hajók helyzetét ábrázoló fények, már mindannyian közös nyelvet beszéltek... a harc nyelvét. Rammstein harccsoportja némi késéssel jutott el a Constanthoz, mert a bolygó annyira kiesett a szokásos hipertéri útvonalak vektoraiból, hogy manuálisan, korrekciós ugrásokkal kellett leküzdeniük a Ssi-ru űrtől a közeli Red Nova csillagködig, az utolsó, még álló első rendi erősségig a mélyűri anomáliákat és feltérképezetlen csillagokat, hogy aztán innen már központilag megadott irányvektorok alapján haladjanak tovább.
A rendszer külső karéján, a fémes csillogású gömbtől messze gyülekező vostroyai főflotta hasonlóan óvatosan járhatott el, mert előörsei még mindig csak a bolygót védő aknamező szélén jártak… a kettő között pedig ott voltak az Első Rend utolsó védelmi vonalát jelentő éjfekete csillagrombolók... - Kerüljük meg a bolygót és sorakozzunk fel az Első Rend csapatai mellett – adta ki a parancsot Rammstein, mire a MÁK Hadtest sebtiben összerántott hadigépezetének kétszázötven hajója mozgásba lendült. A jelentések szerint a felvonuló vostroyai főflotta nagyjából kétszer akkora lehetett, Rammstein ezért erősen számított rá, hogy az Első Rend saját planetáris védelmi erői és hátramaradt csillagrombolói segítik majd őket az esetleges harc esetén.
Szerencséjükre azonban a vostroyai flott ahogy megpillantotta őket, hátrálni kezdett. A hajók frontista indulókat és üres fenyegetéseket sugároztak az éterbe, majd megfordultak és tízesével hipertérbe léptek... Rammstein a szektor taktikai térképére pillantott. Amikor elkezdett terjedni a Zonjut ért EGB rakétacsapás híre, a térségben csatangoló kisebb vostroyai és jedi erők mind menekülőre fogták, egyedül ez a támadóék tartott ki ilyen sokáig, áttörve az Első Rend hátországán, és majdnem eljutva a terület legvégéig... ideje volt már, hogy visszaforduljanak.
- Admirális, a vostroyai kötelék nevében egy bizonyos Szolovcev tengernagy nyilvános csatornán üzeni, hogy alig várja a találkozást a következő háborúban – jelentette a Mittermeyer komtisztje. - Köszönjük meg nekik udvariasan, és a mi részünkről is hasonlóképp… - vonta meg a vállát Rammstein. Személy szerint nem vágyott egy újabb háborúra. Az Ismeretlen Vidék megannyi rejtélyt és leginkább számos, az EGB által betelepíteni szándékozott rendszer, kiépítendő hipertéri útvonalak egyelőre feltérképezetlen helyét rejtette, és még ki tudja, mit… az öreg admirális pedig amilyen rosszul haladt a cosrai nyelv arisztokrata nyelvjárásának elsajátításával, annyival kellemesebbnek találta az efféle… logisztikai jellegű feladatokat, mint a vérfürdőt. – Utána pedig hívják az Első Rend planetáris védelmi központját.
Kisvártatva némi statikus zörej keretében az EGB-s kötelék hívására válaszolva végül egy hatalmas, szürkésfekete hátterű irányítóközpont hátteréből egy ébenfekete, fényes protokolldroid jelentkezett be. - Üdvözlöm az EGB képviselőit, K3-PX vagyok, a Harci Koordinátor ember-kiborg kapcsolatokért felelős kiegészítője. Üdvözöljük Önöket Constanton. - Hol van a bázis parancsnoka, droid? – mordult fel Rammstein ekkora udvariatlanság láttán. – Hol van az ügyeletes tiszt?
- A komplexum és a védelmi vonal feletti ellenőrzés a Harci Koordinátor OMIX-HA-SEC-87-es protokolljának a feladata – sorolta tovább a droid. – Mivel Önök előzetese megküldték a megfelelő azonosítókódokat, most átengedjük a rendszerek feletti vezérlést. Kérjük, gondoskodjanak a kitelepítési eljárás alól kimaradt további civil lakosság ellátásáról. Várjuk Önöket a központban. K3-PX kilép. Konfigurációs átállás indítása... Éljen a Legfőbb Vezér... Vezér... Éljen a Legfőbb Vezérkar... Éljen a Vezérkar! Éljen a Birodalom!
A Mittermeyer taktikai konzuljánál ülők Rammsteinnel egyetemben döbbenten figyelték, ahogyan az Első Rend baráti sötétzöldjével jelölt egységek szinte mindegyike abban a pillanatban átvált az EGB saját erőket jelölő kékeszöldjére az összes taktikai térképen és a háttér-adatbázisokban is. Csak a legmagasabb szintű vezérkari kódot, vagy pedig nagyon alapos hírszerzési információk birtokában lehetett képes bárki ilyen gyorsan és kvázi önerőből „EGB-síteni” az erőit.
- Szkenneljék még egyszer a védelmi hálót, pontos adatokat akarok a rendelkezésükre bocsátott állományról! – rázta meg a fejét hitetlenkedve Rammstein, majd kezeit csípőre téve előresétált a szuper-csillagromboló hídjának külső kitekintőjéhez... a bolygó ezüst-sötét sziluettjének íves horizontja mögött lassan megjelentek a védelmi rendszer gyanúsan mozdulatlan, csak vörös státusz-jelzőfényeket eregető elemei, amelyek immár szabad szemmel is kivehetőek voltak... - Mi a... - mormogta Rammstein. Az összes Első rendi hajó töksötét volt. Néhány villódzani kezdett, majd eltűnt, nyomukban csak apró, fekete konténerek maradtak.
- Szkennelés folyamatban... - jelentette a radaros tiszt. – A felszínen négyszázhatvanmillió-kilencszáztízezer hatszáztizenhárom civil életjel... katonai életjel és fegyveres létesítmény nincs, az orbitális lövegeket lekapcsolták. Az orbitális védelmi pályákon tizenkétezer-háromszázhatvankettő mélyűri akna és hétszáztizenhét kikapcsolt állapotú automata lövegplatform... hetvenkettő különböző Golan-platform... életjelek nem érzékelhetőek, csak platformonként háromszáz kibernetikus életjel, asztromech és humanoid droidok... a védelmi flotta... a védelmi flottában száztizenhat egység Astorias Mk III. sorozatú holografikus kivetítésű drón, javarészt csillagromboló konfigurációban... most deaktiválódnak... tizenöt Lancer fregatt, droid keretlegénységgel, hajtóművek nélkül... harminchárom VSD, droid keretlegénységgel, hajtóművek nélkül... huszonnyolc Dreadnought...
- Tudom, droid keretlegénységgel, hajtóművek nélkül... nem kell tovább sorolnia, köszönöm - sóhajtott fel Rammstein, majd visszabámult az Első Rend gazdasági - politikai központjának védelmére... bár most már abban sem volt biztos, hogy tényleg ez a központ. Inkább úgy nézett ki a felszín szkennjei alapján, mint egy hatalmas menekülttábor. - Egyetlen aktív hajójuk sem maradt... - suttogta maga elé végül döbbenten Rammstein, rádöbbenve. – Az összeset a Hutt űrbe és a Zonjuhoz küldték, vagy elpusztultak a Concrete-nál... itt már csak menekültek maradtak az egész szektorból... ha nem érünk ide időben... átgázolt volna rajtuk a vostroyai flotta, és ők lettek volna a legjobban meglepődve ezen.
- Úgy tűnik, uraim, a MÁK-Főszektor közössége újabb peremvidéki rendszerekkel bővül – kapcsolt át végül Rammstein az EGB flotta egymásközti csatornájára. – A visszavonuló vostroyai erőket ne üldözzék, a Vezérkar tájékoztatása alapján azok el fogják hagyni a számunkra kijelölt műveleti területeket. Készüljenek fel segélycsapatok, élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok indítására a felszínre, illetve átszálló egységek kiküldésére a védelmi rendszer csomópontjaira, platformjaira és hajóira. Vegyenek át minden parancskódot és minden egység feletti irányítást az Első Rend droid keretlegénységétől. A Harci Koordinátor MI-egység teljes adatbankját és parancssorát kérem átmásolni és kiértékelni... ez egy átadás-átvételi és humanitárius misszió, Meine Herren... csak akkor tüzelhetnek, ha az egységeiket fenyegetés, támadás éri. Most pedig mutassuk meg ezeknek a… menekülteknek, hogyan nyújt baráti segítséget az EGB. Munkára!
Rammstein elégedetten figyelte, ahogyan flottája hajóiról transzportok, rohamsiklók és egyéb egységek rajzanak szerte szét a rendszerben. Mégis csak logisztikai feladat lett ebből, nyugtázta elégedetten. Hát még mekkora.
|
|