Jól emlékezett rá, ahogy egyre kisebb helyre szorulnak össze az Erővihar vadul dühöngő hullámai elől, és lassan már moccani sem tudtak a körülöttük kavargó nyers energiától, ami hirtelen felszabadult. Alia utolsó emléke az volt, hogy az istenkomplexusos lány, aki megmentette megelégeli a hátrálást, és kinyújtott kézzel előre lép. Megpróbált rákiáltani, hogy ne veszítse el a fejét, de már késő volt, és a lány megérintette az energianyalábot, mire az aranyszínű fény mindenkit teljesen elvakított. Nem igazán tudta volna megmondani mi történt, és mennyi idő múlva, de aztán úgy érezte, hogy a szeme hirtelen hozzászokik a fényhez. Már rég nem a pusztulásra ítélt sötét templomban voltak, hanem egy gyönyörűen megmunkált kristályokból álló épületben. Alia ösztönösen emelte maga elé a kezét, hiszen a fény még mindig vakította valamelyest, és meglepve tapasztalta, hgy végtagja nem hús-vér, hanem csupán kékes energia formájában létezik. Tekintete ösztönösen tévedt lejjebb, és egyre inkább nem tudta mi történhetett velük, hiszen egész teste kék színben létezett, mintha csak holoalakban lenne jelen a helyiségben.
- K'Kruhk mester! Légió! Valaki! - kiabált kétségbeesetten, és nagy siettséggel fordult körbe, de minden irányban csak a hatalmas kristálycsarnok folytatását látta. Elveszettnek érezve magát, Tüsi halála óta talán a legjobban. Nem igazán tudta mit tehetne, mikor ismerős érintést érzett magán, és ahogy hátrapillantott, észrevette az idős whipid mestert. Akárcsak ő, a mester is a jedik tradicionális köpenyét viselte - vagyis korántsem azt a ruhát, ami rajtuk volt korábban. Akárki rabolta el őket, vette a fáradtságot, hogy a ruháikat is lecserélje.
- Mester! - szólalt meg egészen vidáman. Sosem hitte volna, hogy valaha ennyire örülni fog neki. - Mi történt? Hol vagyunk?
- Elképzelésem sincs - felelte, és ekkor jött rá Alia, hogy fizikailag egyszer sem nyitották ki a szájukat. Mintha egy felsőbbrendű kommunikációt folytattak volna. - Ezek a hatalmas kristály csarnokok egyetlen feljegyzésben sem szerepelnek. Én sem láttam soha még csak hasonlót sem.
- Ezt sem a szemeitekkel látjátok - szólalt meg egy hang, és Alia úgy érezte egyszerre jön mindenhonnan. A következő pillanatban egy alak manifesztálódott előttük. Egy aprócska, már-már komikusan pöttöm alak, és mintha csak az ő gondolataira reflektált volna. - Az Erő jelen van mindenütt, igen.
- Yoda mester... - szólalt meg döbbenten K'Kruhk.
- Ifjú whipid barátom, én vagyok az, igen. A halál a hosszú úton, hmmmm, csak állomás csupán.
- Nincs halál, Erő van - idézte fel Alia a Jedi Kódex idevágó passzusát.
- Ifjú Alia, a te haladásod is érdeklődéssel követjük figyelemmel - szólalt meg egy másik hang, ezúttal mögülük. K'Kruhk hátrapillantott, és a hangjában valamelyest öröm csendült.
- Windu mester! Ez lenne hát az, ahol folytatódik minden a halál után.
- Igen, whipid barátom. De ez az állomás még korai lenne számotokra. A Galaxisban feladatotok van még, úgy van. Harcolnotok kell a sötétség ellen, ami beborítja az univerzumot - magyarázta Yoda a rá jellemező vontatott hangon, de így is minden szavából bölcsesség áradt.
- Mesterek, ha ezt a tudást tanulmányozni tudnám... - próbált érvelni K'Kruhk a maradás mellett.
- Ugyanolyan türelmetlen vagy még mindig, mint egykoron - szólalt meg Windu. - Elérkezik ez az idő is egyszer, K'Kruhk mester.
- Nem maradhattok - csatlakozott hozzájuk egy női hang, és a whipid most teljesen megdöbbent, mikor egykori mestere, a yinchorrik által meggyilkolt Lilit Twoseas lépett elő. - Az Erőnek még feladata van a számotokra. Vissza kell térnetek.
- Vissza kell térnetek - értett egyet Windu is.
- Igazatok van, mesterek - hajtott fejet a whipid.
- Térnetek vissza kell - bólintott kimérten Yoda. Alia másodszor élhette át, milyen érzés is egy végtelen, feneketlen lyukba esni.
***
A Nagai Expedíciós Haderő felségjelét oldalukon viselő transzport méltóságteljesen ereszkedett alá a völgyben, ahol már több, hasonló hajó állt, mellettük egy kisebb táborral és körben felállított őrszemekkel és rögtönzött erődítésekkel. A frissen érkező hajó egyik oldalsó ablakán keresztül Uesugi Ichiwa figyelte a romos épület körül sürgölődő katonákat. Az expedíciósok feladata volt, hogy a Császárság határain túl képviseljék a nagai érdekeket, így kevés feltűnést keltve tudtak bármely, a Galaxis ezen felén lévő bolygót meglátogatni. Éppen ezért logikus volt, hogy Hiroyasu herceg őt bízza meg az akcióval, hogy derítse fel a régi jedi támaszpontot, ahol talán kapcsolatba tudnak lépni a Rend egyes renegát elemeivel. Nem igazán értette miért szükséges ennyire, hogy egy jedit kerítsenek, de apja éppen ezért adta a herceg mellé, hogy tanulhasson tőle. Márpedig Hiroyasu a hadvezetés mellett a politikához is nagyon jól értett, így Ichiwa nem kívánta megkérdőjelezni a szavait.
- Leszállókarmok kiengedve - hallotta a pilóta hangját. Az ezüstös hajú Ichiwa szótlanul figyelte, ahogy társa, a sötét hajú, tőle egy kicsit magasabb Maeda Toushirou kilép a pilótafülkéből, arcán széles mosollyal.
- Sosem vadásztam még jedikre - jegyezte meg, odaállva mellé, és kipillantva az ablakon.
- Szerintem itt egyet sem fogunk találni - próbálta meg lehűteni Ichiwa, mire a másik beletúrt a hajába, és tekintetük pár pillanatra összekapcsolódott.
- Az a fránya szokásos komolyság - mondta neki, de mielőtt bárhogyan folytatódhatott volna a történet, hajójuk megrázkódott, ezzel jelezve azt, hogy földet értek. Toushirou visszahúzta a kezét, és fegyverére rakta pihenni. Ichiwa szó nélkül elfordult az ablaktól, és megindult a hajó olalán lévő leszállórámpa felé. Ahogy kilépett a hajóból, rögtön jó érzés fogta el. Sokan nem tudták volna elképzelni az életüket az űrön kívül, de ő mindig örült, ha egy bolygóra léphetett, pláne ha ilyen kellemes volt, mint ez. A szellő játékosan belekapott a hajába, és a Nap sugarai kellemesen cirógatták az arcát.
- Majdnem olyan szép, mint Nagi lehet - szólalt meg, egy pillanatra megállva a rámpa tetején.
- Majdnem - értett egyet ezúttal teljesen komolyan Toushirou. Egyikük sem járhatott soha a nagaiok anyabolygóján, hiszen családjaikat fél évszázada száműzték a császárság területéről, miután rossz oldalra álltak a trónért folyó polgárháborúban. Nagi számukra az elveszett éden volt.
- Uraim! - tisztelgett a misszió katonai vezetője, egy harmincas, szemüveges vézna férfi, aki úgy festett itt, mintha az íróasztal mellől rángatták volna el a küldetés kedvéért. A két fiatal viszonozta a tisztelgést. A velük egykorúak általában a legjobb esetben is csak tisztnövendékek lehettek a seregben, de két nemes zászlósúr gyerekeként, illetve az egyik császári herceg bizalmasaként de facto parancsnokként voltak jelen.
- Jelentést,
tai-i! - parancsolt rá Ichiwa.
-
Hai! - húzta ki magát. - Az épületet alaposan átkutattuk, régóta elhagyatott lehet. Az elektronikát valószínűleg a helyiek lopták el, a megtalált feljegyzések hiányosak és régiek. Semmiféle nyomot nem találtunk.
- Őfelsége ennek nem fog örülni - jegyezte meg, mire a százados nagyot nyelt. - Vigyen minket az épületbe, hátha találunk valamit!
***
Alia arra ébredt fel, hogy valaki egyre vadabbul piszkálja az arcát. Szemben a korábbi élményével, most igencsak érezte, hogy egy kemény és nyirkos padló nyomja a hátát. Egyre jobban zavarta a piszkálódás, így szemei szinte felpattantak, és eltökélte, hogy bárki is szórakozik, jól móresre tanítja. Például a karóba húzást majd nyárson megsütést találta ki így hirtelen. Tekintete végigkövette az ujjat, ami arcát nyomkodta, fel az elkövető kezén, egészen míg a fejéhez nem ért. Felmordult, mikor észrevette, hogy az istenkomplexusos lány térdel mellette.
- Te meg mi a fenét csinálsz? - förmedt rá, és nem igazán volt jó kedve.
-
Ellenőriztem, hogy meghaltál-e - jelentette ki a legnagyobb természetességgel.
- Meglep, hogy aggódsz értem.
-
Aggódni? Szó sincs róla! - tiltakozott a lány. -
Azon morfondíroztam, hogy miként veszem rá azt a nyúzott képűt, hogy elásson.- Nyúzott képű? - pislogott Alia.
- Több mint valószínű, hogy rám gondolt - szólalt meg a muun sith, és Alia végképp nem tudta hova tenni, hogy ő is itt van velük. Az előbb csak ketten álltak ott K'Kruhk mesterrel. - De ha egyszer ásni kezdek, a nagyszájú csitrik számára is lesz hely abban a sírban.
-
Úgy tűnik a fajtátoknak életcélja, hogy megöljön. Eddig nem sok sikerrel - vont vállat a lány, és felkelt, majd nyugodt léptekkel elindult a terem másik végébe. Alia követte a példáját, és talpra tornászta magát.
- Elég ha csak egyszer sikerül - jegyezte meg a távozó lánynak a muun.
- K'Kruhk mester? - pillantott körbe. Elég sötét volt odabent, csak a kövek közötti réseken beszűrődő napfény adott világosságot.
- A whipid? Ahogy felébredt, elrohant valamerre - vonta meg a vállát unottan a muun.
- Amúgy neked most nem meg kéne próbálnod megölnöd minket? - kérdezett rá Alia, miután pár másodpercig bámulta a férfit, akinek ruháján jól látszott az asszasszinok ESB címeres jelképe.
- Jobbak a túlélési esélyeim, ha nem egyedül próbálom kitalálni hol vagyunk - felelte a muun. Végülis nem lehetett mondani, hogy ne lenne logika abban, amit mond.
- Egyébként Alia. Alia Fen - mutatkozott be, ha már itt voltak.
- Ickyx - bólintott a muun kimérten. És még annyira barátságtalan sem volt, legalábbis nem jobban, mint Tüsi vagy Légió. Úgy tűnik a csapatukban egyszerre csak egy barátságtalan alak lehetett. Azért remélte, hogy Légió is túlélte vagy ha nem, legalább békét lelt.
Alia már egy jó ideje próbált meg előbányászni bármi használhatót a berendezésből, de úgy tűnt valakik eléggé lecsupaszították a helyet. Gyanús volt még az is, hogy alig találkoztak porral, mintha nemrég valaki más már járt volna itt. Az egyes vésetekben a régi Jedi Rend jelképét vélte felfedezni, ami szintén elgondolkodtatta a helyet illetően. Mielőtt azonban spekulálni kezdhetett volna, hirtelen feltárult egy eddig zárva lévő ajtó, ami miatt ebben a teremben voltak kénytelenek rostokolni. Alia örömmel pördült meg.
- Mester? - kérdezte, és már másodszor örült meglepően K'Kruhk jelenlétének. Ezúttal azért, mert ha ő kintről jött be, akkor az azt jelenti, hogy ők is ki tudnak menni. Az ajtóban azonban túl sokan álltak ahhoz, hogy a whipid mester legyen csak ott. Egyikük kinyúlt, és megnyomott egy kapcsolót a falon, mire tucatnyi égő kapcsolódott fel, megvilágítva a termet. Mindkét fél hasonlóan meglepődött a másik jelenlétén. Az ajtóban álló egyenruhások fegyvereikért kaptak, és ugyanígy tettek a bent lévők. Egy sárga és egy vörös fénykard aktiválódott, és az eddig gondtalanul szórakozó lány is kissé unottan előhúzta saját fémkardját.
-
Muszáj előkapnom a kardom sugárvetők ellen? - kérdezte félhangosan utóbbi a társaitól, de nem érkezett válasz.
- Állj, kik vagytok? - szólt rájuk kinézetéhez képest meglepő erélyességgel a csapatot vezető fiatal ezüsthajú fiú.
- Ezt éppenséggel én is kérdezhetném - jegyezte meg Alia szúrósan.
- Az a valami ott az ESB-hez tartozik! - szólalt meg a százados, sugárvetőjével Ickyxre mutatva. - Biztos kémek!
- Nagaiok - állapította meg a muun, aki most ismerte fel az egyenruhások faját, hangjába pedig némi lenézés is vegyült. - Újabban mindenhol ott vannak.
- Akárcsak a sith kémek - felelte hasonló stílusban Ichiwa. - Itt az ideje a megadásnak!
- Sajnos nem fogadhatjuk el a felajánlást - szólalt meg Alia egy gúnyos mosollyal az arcán. - Nem tudnánk mit kezdeni ennyi fogollyal.
- Ez jó volt - mosolyodott el Maeda, mire Ichiwa oldalba bökte.
- A mókamestert neked hagyom - jegyezte meg, és saját fegyverét a másik lányra irányozta.
-
Na, mire vársz még, legyél a vendégem! - szólt rá a lány kihívóan. Mielőtt azonban eldördült volna az első lövés, erélyes hang szakította őket félbe.
- Állj! - lépett elő az egyik rejtett nyílásból K'Kruhk fegyvertelenül. - Nagaiok, honnan tudtok a templomról?
- Azoktól, akik régen itt tanultak - felelte Ichiwa, bár először nem egészen ezt a választ fogalmazta meg, de nem volt sok kedve az emberei felét elveszíteni, hogy legyűrjék ezt a hármat.
- Akkor azt hiszem nincs értelme a harcnak. A Rejtett Templomot én vezettem, engem kerestek.