|
Post by sithlord on Nov 11, 2014 9:33:43 GMT 1
Az öreg magányos Jedi mester, lassan elkészült a gőzölgő levessel ami a kis kunyhó tűzhelyén melegedett. Az ősz szakállú, magas és jó kiállású Jedi, önként vállalta száműzetését a Vong háborúk után, itt a Dagobahn. Mindaz az eszme amit képviselt megsemmisült és porrá omlott a háború során...Egész életében a Köztársaság eszméjét és az ősi Jedi Rend világát képviselte, ezért harcolt és küzdött. De ez immár semmivé foszlott...semmivé vált...Barátai már rég halottak voltak, ahogy az a világ is amelyben felnőtt. Milyen egyszerű dolga is volt anno. Csak harcolni kellett a Birodalommal és ellopni pár dobozt aztán elspurizni...De mindez már nincs többé!
A galaxis félelmetes hellyé változott, hatalmas szörnyflották, őrült Sith Hadurak játékszerévé. Ha valaki azt mondta volna neki tinikorában hogy létezik veszélyesebb dolog az Uralkodónál és Vadernél, kinevette volna...De az Uralkodó szinte semmi nem volt a Vong hordákhoz képest! A háború alatt mindent elveszített, feleségét gyerekeit mindent...Még az otthonát is. Egyetlen dolgot azonban nem tudtak elvenni tőle a barbár hordák, mégpedig a tudását! Az ősi Jedi rend titkainak egy része a fejében lapult, várva hogy valakinek átadja őket. Holokronok, amelyek gyűjteményét alkották, képviselték az Erő tanításait. A legnagyobb mesterek holokronjai voltak birtokában, amelyeket először az Uralkodó majd később a Vongok elől rejtegetett. Öreg volt de erős, a kor eljárt felette de megtörni nem tudta...Magányos életében, akár legendás elődje a bolygón, az Erőben való elmerülés és a meditáció volt a fénypont. Valahol a kunyhótol alig pár kilométerre, el volt rejtve az az űrhajó, amit társaival használt régen és amelyhez annyi emlék kötötte. Annak idején tudatosan rejtette el a mocsárbolygó északi részén, mert azt hitte majd meggondolja magát és elhagyja ezt a sivár bolygót. Azonban nem így történt...Már évek óta e bolygó lakója volt és nem találta értelmét annak hogy ezen változtasson is….Most azonban amikor napokkal ezelőtt az Erőbe merült, valami történt. Hatalmas erőhullámok áradtak szét az Erő szövetén és akkor megérezte...Őt! A Kiválasztottat, aki majd elhozza az Igazi egyensúlyt az Erőben! Csupán tanítani kell a megfelelő módon a megfelelő módszerekkel!
Az idős Jedi ugyanis nem nagyon tudta elfogadni a Skywalker -féle Jedi Akadémiát, amelynek sikertelenségét a Vong Háború és a felfordulás is tanúsította a galaxisban! Nem, itt a régi módszerekre, a bevált tanításokra van szükség! Mert ahogy a Sithek is szét fognak forgácsolódni az új móditól amelyett bevezetnek, a Jedikre is ez a sors vár, hacsak vissza nem térnek az ősi tanokhoz!
Bár azt hitte itt fogja leélni az életét, Ezra mesternek új célja lett immár! Méghozzá megtalálni és tanítani a Kiválasztottat! Érezte a jelenlétét az Erőben, így körülbelül meg tudta állapítani hogy hol lehet...Valahol a Tarisnál talán...Mindegy, az Erő majd elvezeti leendő tanítványához, akinek átadhatja tudását és aztán végre meghalhat és megpihenhet...És találkozhat szeretett Sabinejával…
Az ütöt kopott de még működőképes, még a régi Köztársaságból származó űrhajó, lassan felemelkedett a mocsárból, majd az égre törve belépett a hiperűrbe. Ezra mester elhagyta a Dagobaht hogy egy új reményt vigyen a haldokló galaxisnak...Az ősi Jedi Rend visszaállításának, a békének és igazságnak reményét...Az űrhajó fedélzeti komputere engedelmeskedett a Jedi utasításának és elindult a Taris felé...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Apr 3, 2016 15:11:05 GMT 1
A Kazellis-osztályú teherhajó mozdulatlanul lebegett a lakatlan rendszerben. Nem túl messze a találkozási ponttól zöldes-szürkés bolygó világított. A parancsnoki hídon szolgálatot teljesítő legénység tagjai szürke, személytelen maszkokat viseltek. A két pilóta, a navigátor, valamint a fegyverkezelő nem voltak egyebek, mint egy nagyobb szervezet szolgái. Velük ellentétben a Death Parade kapitánya és az adjutánsa a saját öltözeteiket viselhették.
Increez Mather, a Szindikátus megbízottja villámgyorsan sétáltatta a tekintetét a műszereken. Órák óta vesztegeltek egy helyben ezen az istentelen helyen, és a jó szenátor még az orrát se dugta be a szektorba. Increez, mint az üzlet lebonyolításáért felelős intéző meglehetősen ingerült férfi volt. Egyszer kellett hibáznia, és a Szindikátus nem csak őt intézi el, hanem az egész családját, a barátait, a szülőbolygóját. De Increez régóta dolgozott Cal Omeknek, így nem félt a kudarctól. Mégis, a felelősség idegbeteg vadállattá változtatta a szolgálattal eltöltött hosszú évek alatt.
Még szerencse, hogy a szárnysegédje egy agyatlan, csak neki engedelmeskedő kiborg volt. Máskülönben nagy lett volna az embereinél a halálozási ráta.
- Egy hajó lépett be a rendszerbe, uram – jelentette a szenzorkezelő. - Típusa? - Coronet-gyártmány. Az ügyfél elküldte az azonosítóját. Rendben van. - Hajtóműveket bekapcsolni, pajzsokat fel! – rendelkezett Increez. – Utálom az ilyen melókat. Sosem lehet tudni, hogy mit hazudnak ezek a rohadék politikusok. Rendszerint azért jönnek, hogy lekapcsoljanak. - De mivel nem tudjuk egymás nevét, ez lehetetlen – jelentette ki Akerda, Increez kiborg adjutánsa.
Increez fejbeverte a kiborgot, aki nem szólalt meg többet.
A szenátor hajója úgy fénylett, mint a Magvilágok. Increez meglehetősen ingerülten vette tudomásul, hogy a Death Parade milyen kopott és horpadt hozzá képest. De mit lehet tenni, a legszigorúbban titkosított üzleteket nem lehetett a Szindikátus előkelőbb hajóival lebonyolítani. Ezt a szenátorral is közölték, de ezek szerint a fickó úgy gondolta, hogy az ő csillogó hajója nem kelt feltűnést a galaxis legszélén.
- Úgy látom nem értette a feltételeket – morogta. – Izzasszuk meg egy kicsit! Lövegeket készenlétbe! - Uram, hívnak minket! - Kapcsolja.
A híd képernyőjén egy divatos öltözetet viselő nő képe jelent meg. - A szenátor úr hamarosan átszáll önökhöz. Készüljenek fel. - Hé, ez úgy hangzik, mintha nem egyedül jönne – tette csípőre a kezét Increez. – Legalábbis az ilyen úri szavak, mint átszállni, ezt jelentik. - A szenátor úr természetesen viszi magával a testőreit... - Hozza csak – hagyta rá az intéző. – De én se leszek egyedül. Viszont volna itt még egy bökkenő, madám. - Miféle bökkenő? – hökkent meg a nő. - Az üzlet feltétele az volt, hogy titokban marad. Mégis mi ez a fényes repülő szálloda? Ha követték magukat, mindannyiunkat halálra ítéltek. - Ez a szenátor úr legjobban felszerelt hajója – mondta kissé elbizonytalanodva a nő. - És ha én most kilövöm alóla? – kérdezett vissza Increez nyersen. - Höm... m... miért tenne ilyet.. - Csak hogy emlékeztessem, és hogy a következőkben jobban meggondolja! Magának csak a karrierje, de nekem az életem a tét. Ha pedig én meghalok, gondoskodom róla, hogy a maga kedves szenátora se menjen el innen élve. - Semmi szükség erőszakra – nyelt egyet a halottá sápadt nő. – Csak bonyolítsuk le az üzletet, és kész. Mindenki a maga útján. - Mindenki a maga útján – biccentett Increez. – Hah... ezért van az, hogy rendszerint ilyen üzletelések alatt lövöldözés tör ki... Engedjék ki a ponyvát! Mondja meg a szenátornak, hogy jöjjön át!
Azzal lekapcsolta az adást. Intett Akerdának, aki hűségesen a nyomába szegődött. A kiborg volt az egyetlen testőrsége, de ez elég is volt a számára. Végtére is, ha eladja a rakományt a szenátornak, ha nem, úgyis elég félig ember félig gép tartaléka marad.
Increez Mather híres volt alvilági körökben, de jelen esetben ez nem számított.
A raktérbe érve megálltak a zsilip előtt, és várták a szenátort. Nemsokára nyílt a retesz, és egy bíborvörös palástot maga után lengető alak érkezett, nyomában magántestőreivel. A szenátor és Increez megegyeztek, hogy nem ismertetik egymás nevét, hogy még véletlenül se találhassanak egymásra, hacsak nem „hivatalos” forrásokon keresztül egyeztetnek.
- Á, ön bizonyára a kapitány – mosolyodott el joviálisan a szenátor.
Increez biccentett. Ő természetesen azonnal felismerte a fickót, hiszen közszereplő volt, de nem adta tanújelét. Többnyire a magas rangú politikusok közvetítőkkel intézték az ügyeiket, de valamiért ez a bizonyos szenátor saját maga jött intézkedni. Az ő baja lesz, ha lebukik.
Felelőtlen egy alak! De minél butább volt, annál több pénzt lehetett az ilyenekből kicsikarni.
- Nos, ez itt a portéka, kedves barátom? – kérdezte a szenátor, a raktérben sorakozó kiborgok között járkálva. – Lenyűgöző. A példány, amit próbaként küldtek, minden elvárásomat felülmúlta. Húszat viszek el.
Increeznek igaza lett. A szenátor valóban ostoba alak volt. Az ár kétszeresével verte át őt. A Szindikátus boldog lesz.
Amikor a szenátor hajója eltűnt a láthatárról, a Death Parade is elindult. Nem ugyanott szoktak visszafelé utazni, ahol jöttek, pusztán biztonsági megfontolásból. Több kisebb utat hajtottak végre, amíg elértek a Tarishoz. Most a közelben levő bolygó másik oldalán kellett eltűnniük. - Uram! A bolygó szokatlan jeleket bocsát ki! – szólt a szenzorkezelő. - Milyen jeleket? – kérdezte Increez, és közelebb lépett a maszkos illetőhöz. - Erős viharok dúlnak a légtérben – jelentette a szenzoros. – Javasolt lenne elkerülni. - Mennyi lenne az időkiesés? - Húsz perc... - Nem engedhetjük meg – húzta ki magát Increez. – Így is egy napot késtünk. - De a dupla ár kárpótolja majd a főnököt – mondta Akerda. Increez pofánverte, ettől elhallgatott. - A rendes vektoron megyünk, eltérés nélkül – határozta el, és senki nem mert ellent mondani neki.
A Death Parade meglódult, és elindult az ismeretlen bolygó felé. A szenzorok véleménye ellenére Increez semmiféle vihart nem látott, csak nagy, kavargó szürkeséget. A teherhajó közelebb ért az orbitális pályához, de valamivel lennebb volt az áthaladási irány. Increez türelmetlenül intett a pilótáknak, hogy kapcsoljanak nagyobb sebességre. Ha el akarták kerülni a vihar kisebb-nagyobb kicsapongásait, úgy gondolta, jobb, ha minél gyorsabban haladnak.
Nem is tévedhetett volna nagyobbat. Egy perc múlva teljesen belevesztek a fehér homályba. - Uram... minden érzékelő leállt! Nem működnek a rendszereink. - Hajtóművet bekapcsolni, tűnjünk el innen! – rendelkezett Increez. - A hajtóművek sem működnek, uram. - Mindjárt te nem fogsz működni, ha nem jutunk ki innen azon...áá
A hajót nagy erejű ütés érte, és egyszeriben zuhanni kezdtek lefelé. Mindenki növekvő rémülettel és szótlanul nézte, ahogy a Death Parade nyílegyenesen tart a felszín felé, miközben a ködtől egy centit se lehetett látni. Néhány ág tűnt fel, egyre vastagabbak, míg végül néhol beleütköztek egy-egy fába. Increez furcsállva vette tudomásul, hogy a hajó egyre lassul, ahogy a sűrű növényzet elkezdte kifogni...
Bumm!
Hirtelen minden fény kialudt, és az ütéstől mindenki elterült a padlón. Aztán feleszméltek: sikerült épségben földet érniük. - Kárjelentést! - Minden működik, uram! Ez.. furcsa. - Tűnjünk el innen azonnal! – parancsolta Increez. - Uram, valaki van idelent... – jelentette tétován a szenzorkezelő. - Micsoda... Nem gondoltam volna, hogy így elszaródik ez a nap!! Tehát maradunk. Nem engedhetjük, hogy bárki tudjon rólunk. De honnan veszed, hogy értelmes lény? - Onnan, hogy a kunyhójának füstöl a kéménye ott a távolban – tekintett ki az ablakon a szenzoros. - A fene esne belé... Fiúk, készüljetek! Kimegyünk. Végzünk ezzel az izével, aztán megyünk tovább. Indulás! Gyorsan! Öt percünk van.
Azzal előkapta az oldalfegyverét, miközben Akerda aktiválta a kiborg barátait. Lenyílt a rámpa, és Increez hatodmagával lemasírozott a lápos talajra. Elkáromkodta magát, amikor majdnem elsüllyedt, aztán megindultak arra, amerre a kunyhót sejtették. Még csak az kéne, hogy eltévedjenek...
|
|
|
Dagobah
Apr 11, 2016 16:12:14 GMT 1
Post by sithlord on Apr 11, 2016 16:12:14 GMT 1
Ezra Bridger csendesen meditált törökülésben, azon a sárgolyón, amit otthonának nevezett és rendezett be. Előtte csendesen lobogott a megrakott tábortűz, amely megvilágította szegényes kunyhóját is. Volt min elgondolkodnia, mióta száműzetésbe vonult ide erre a fertelmes dögletes szagoktól bűzlő, mocsaras bolygóra, a Dagobahra. Bár pár hónappal ezelőtt elhatározta, hogy elmegy innen és egyenesen a Taris felé veszi az irányt, ezt a tervét végül feladta. Az a Sötét Entitás aki abban az ereklyében lakott, amit állandóan magánál hordott, megakadályozta ebben. Így végül feladta amit akart és visszafordulva az űrhajójával landolt újra száműzetésének helyén… Most pedig itt meditál és elmélkedik önmagán és elrontott életén...
Sok minden történt vele az évek alatt, mióta először csatlakozott ahhoz a csapathoz, akik később a családja lettek. Az évek azonban nem voltak kegyesek hozzá, mert mindent elvettek tőle ami fontos volt a számára...Először a szüleit, aztán a csapatát. Kanan a mestere, Sabine a szerelme még Chopper is...mennyire hiányoztak neki. Sokat gondolt rájuk, a Lázadásra, majd az azt követő újabb és újabb háborúkra, a Vong invázióra, a Birodalom újabb felemelkedésére…
Be kellett vallania magának sokszor hogy az a cél, amit Kanannal kitűztek maguk elé, kudarcot vallott. A Birodalom soha nem szűnt meg, legfeljebb átalakult valami mássá. A Régi Köztársaság, a Jedik, mind mind elpusztultak eltűntek a galaktikus forgatagban. Igaz egy Luke Skywalker nevű ifjú próbálta feléleszteni a Régi Jedi Rendet de nem sok sikerrel… A Galaxis többé már soha nem lesz ugyanaz ami volt. Számára pedig különösen nem lesz, hiszen elveszítette azt a két embert aki valamit is jelentett a számára...Sabine és a kislányuk. A háború zivatarában, akkor veszítette el a szerelmét, aki a Vongok elleni ütközetben lelte halálát, mandalore leányához méltóan. Az akkor még csecsemő kislányuk Rey pedig nyomtalanul eltűnt...azóta se akadt a nyomára pedig mindenütt kereste. De a Birodalom soha nem tűnt el. Az a hatalom, amely elvette a szüleit, reményeit, egész fiatalságát, élt és virult. Mindegy hogy Sith vagy EGB Birodalom volt a neve:nem szűnt meg. Ezra szívében hatalmas gyűlölethullám áradt szét. Gyűlölte a Birodalmat és annak bármelyik formáját. Egyet akart:megsemmisíteni és elpusztítani mindent ami a Birodalom eszméjét fent tarthatta. Ehhez azonban egyedül édes kevés volt...
Ezek miatt, és még sok más apróság miatt nem tudott már hinni az Erő jóságában. Igaza volt Maulnak, amikor abban a régi időszakban, amikor még ő is gyerek volt szinte, abban amit az egykori Sith mondott neki: ha sokat hezitál és nem tud dönteni, a szerettei fizetnek meg érte...És így is lett! Sabine az ő tétovázása miatt halt meg abban az ütközetben, ezt pedig soha nem fogja megbocsátani magának! Soha! Ezra Mester előtt egy fényes, vörösesen világító háromszög alakú valami lebegett, ez volt már hosszú idők óta egyetlen barátja és Mestere...A gonosz női hang mindig szólt hozzá, tanította vezette és segítette amikor elbizonytalanodott. Ezra pedig bár félig Jedi volt, szíve egy részével a Sötét oldalé is volt. Mégcsak nem is sejtette, hogy ideális Rin volt, aki méltán csatlakozhatna akár az Első Rendhez is, ha akarná… A férfi egyetlen intésére a holokron visszanyerte eredeti állapotát és megpihent a férfi kezében. A félig Jedi félig Sith Mester azonban hirtelen felfigyelt valamire. Robbanások becsapódás hangjaira...és még valamire, amely azonban egy más irányból jött, mint a becsapódás zaja… A Lény is itt volt, érezte minden tagjában. Valamiért előtte soha nem fedte fel magát, azonban Ezra, másnéven Darth Samhain felismerte és érzékelte. Magában csak Vadásznak hívta a teremtményt, amely mindig ott lopakodott és óvakodott körülötte, ám soha sem mutatkozott. A Rin azonban most nem törődött vele, inkább feltápászkodott a meditatív pózbol és elindult arra, amerről a robbanások zaját hallotta…
|
|
|
Dagobah
Apr 12, 2016 21:58:16 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Apr 12, 2016 21:58:16 GMT 1
Increez Mather és alvilági verőemberekből, valamint gyilkos kiborgokból álló kompániája egyre nehezebben haladt előre a mocsaras területen. A Szindikátus intézője egyre inkább felmérgelődött, amikor új csizmája már sokadjára merült bele a talajba. A füst, amit a hajóból láttak, nem is volt olyan közel, mint ahogy elsőre látszott. A csapat tagjai egyre csípősebbeket káromkodtak.
- Szerintem hagyjuk a bús micsodába, intéző! – javasolta az egyik hóhértársa. – Nem látott az semmit. - Te bús paraszt – kezdte Increez, és meglóbálta a pisztolyát. – Ha nem tudnád, mi a Szindikátus vagyunk. Senki nem tartózkodhat egy üzlet közelében. Föleg egy ilyen diszkrét ügynél nem. - Igaza van, te barom – mondta egy másik. – A tény, hogy a hajónk néhány száz méterre van tőle, elég ürügy a lepuffantására ennek a remetének. - Javasolnám, hogy szóródjunk szét, aztán vegyük körbe – mondta a vezető kiborg, Akerda. – Feltéve, ha többen vannak, így célravezetőbb a rajtaütés.
Increez rajta ütött a kiborg fején, mire az elhallgatott. - Van egy ötletem – mondta. – Mi lenne, ha szétszóródnánk, és úgy vennénk körbe? Indulás!
A különböző mocsári bokrok elég fedezéket nyújtottak nekik, hogy megbújjanak a tábortűz mellett szendergő helyi paraszt közelében. A viszkető ujjú alakok körülvették a kis tisztást, ahol az idős férfi üldögélt. Lehunyt szemmel, mit sem sejthetett a közelgő veszélyről. Egy pillanat műve lesz az egész. Bizonyára elaludt, de most örökre el fog aludni – vigyorgott magában Increez. Szeretett ölni, de ilyesmire rég nem volt lehetősége. A mai üzletek vérontás nélkül, csendesen zajlottak le, nem volt bennük semmi izgalom. Bezzeg a régi időkben, amikor a Szindikátus még csak mezei kalózbanda volt...
Egyikük sem sejtette, hogy az Ezra Bridgerként született férfi mindegyikükről tudta, hol helyezkednek el, és hogy mit akarnak. A támadói azt sem sejtették, hogy Ezra nem ült ott, ahol ők látták – már korábban mögéjük lopózott.
- Tűz! – kiáltotta Increez, mire lézerlövedékek árasztották el a környéket.
|
|