|
Bendő
Aug 18, 2014 12:08:10 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 18, 2014 12:08:10 GMT 1
Egy fekete lyukaktól és egyéb anomáliáktól hemzsegő, egyes pletykák szerint nem természetes úton létrejött csillagközi képződmény a Kessel szomszédságában, mely halálos veszélyt jelent a bemerészkedő tapasztaltatlan hajókra - sőt, tulajdonképpen a tapasztaltakra is. Az anomáliák közti biztonságos űrszeletek egyikében rejtőzik a Bendő Bázis, ami Tarkin nagykoff titkos projektjeitől kezdve a jedik Yuuzhan Vong előli menekülő gyermekeiig sokaknak szolgált már búvóhelyül. Ma azonban ismét annak a kezében van a Bendő Bázis, aki korábban évtizedekig használta - ez Daala admirális irreguláris flottájának titkos központja.
|
|
|
Bendő
Oct 7, 2014 22:08:52 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Oct 7, 2014 22:08:52 GMT 1
A Tierce őrnagyot szállító, álcázóberendezéssel, pajzsokkal és egyéb nyalánkságokkal bőven ellátott polneyei vadászhajó a lehetségesnél azért valamivel lassabban tette meg a Bendő központjába, pontosabban a Daala volt (és vélhetően jelenlegi) bázisának utat adó koordinátára vezető utat. Tierce őrnagy maximálisan megbízott bajtársában, az admirális asszony mellett szolgáló Aiax parancsnokban... ez azonban már nem volt elmondható Daala minden egyes katonájáról, a szövetségi és egyéb hírszerzési szervekről pedig még kevésbé sem. Így aztán azután, hogy maga mögött hagyta a Kessel körül nyüzsgő utolsó konvojokat, Tierce és hajója gyakrabban állt meg amiatt, hogy hátranézzen, mint előre. Vajon mi minden lehet még ezek között a fekete lyukak között, amiről nem is tudunk, morfondírozott magában a klón, miközben előkészítette az egy személyes hajót az utolsó ugráshoz, finoman kompenzálva a fekete lyukak folyamatosan változó torzító hatását. Szerencsére az Aiaxtól kapott koordináták és a hajó fejlett automatikája a segítségére voltak, ezek nélkül pilótája, Nagan segítségére lett volna utalva, aki azonban az utolsó jelentések szerint visszatért a Polneyera, roppant érdekes hírekkel... így nem tudott időben csatlakozni az újabb küldetéshez. Ki tudja, gondolta a klón. Talán, ha valóban ugyanazok építették a Criopterán talált hiperkaput, mint akiknek a mendemondák szerint volt némi közük a Bendő kialakításához, akkor nem lehetséges-e, hogy itt is van egy efféle kapu? És ha igen, hová vezet? Egy fel nem térképezett rendszerbe, ahol talán a Bendő bázishoz hasonló váratlan meglepetések rejtőznek? Vagy valamelyik fekete lyuk közepébe, gondolta magában a klón, és lezárta a fonalat, miközben a csillagok, fekete lyukak és áramló gázfelhők egynéhány pillanatra kékeslila kavargássá alakultak, és már vissza is nyerték eredeti formájukat, láthatóvá engedve végső úticélját, a hengerekből és gömbökből összeállított állomást, amely csak az avatatlan szemlélőt emlékeztethette valamiféle egymásra dobált konténerek halmazára... valójában minden egyes modul nagyon fontos, és nagyon modern berendezéseket rejtett; generátorokat, reaktorokat, gravitációs torzítókat, amelyek megvédték az állomást és környékét a torzulásoktól, kísérleti laborokat, amelyeket egy nem várt baleset esetén le lehetett választani a központi törzsről, hangárokat... és klónozó modulokat, állapította meg néhány jellegzetes, szinte áttetsző, hengerszerű képződményre pillantva Tierce. Érdekes.
Aiax az egyik oldalág hangárjában várta felettesét és bajtársát. A két klón formális tisztelgéssel üdvözölte egymást, majd Tierce közelebb lépett, és szorosan kézfogással és vállveregetéssel fejezte be az üdvözlést. - Látom, elfoglaltak voltatok, parancsnok. - pillantott körbe Tierce a hangárban, ahol technikusok és droidok siettek mindenfelé felszereléseket cipelve. - Ugyanezt hallottam rólad, őrnagy. - biccentett Aiax, körbepillantva. - Ráfért némi generál az állomásra, de az admirális szerint hamarosan újra teljesen bevethető lesz minden. - Bevethető. - morzsolgatta a kifejezést az újonnan érkezett. - Kérdés, mire. - Gyere, őrnagy. Az admirális már vár. - intett Aiax.
Daala a bázis fölé magasodó parancsnoki torony kilátójában figyelte, ahogyan a közeli dokkok egyikéből méltóságteljesen elősiklik egy klasszikus Imperial II-es csillagromboló megtisztított, fénylő törzse, amelynek deltoid alakú, sima ékjének felületét itt-ott apró domború, kinövésekre emlékeztető platformok tarkították. - A Chimera.- állapította meg Tierce, miután tisztelgett, és megállt a plexin kibámuló egyenruhás nő és adjutánsa mögött. - Meg kell mondjam, mintha új lenne. - Gyakorlatilag így is van. - fordult meg Daala, tekintetében fáradtsággal vegyes büszkeséggel. - A Kéz szolgálatában súlyos sérüléseket szenvedett, jó néhányat a mi ágyúink tüzétől. Nem kevés munkánk volt vele. Üdvözlöm a Bendő Bázison, őrnagy. - Néha azt kívánom, bárcsak pontatlanabbul lőttek volna a tüzéreink. - csatlakozott a beszélgetéshez Daala első tisztje, a Bendő flottát vezénylő Alvar Kresh kommodore, fürkésző tekintetét a klónra ragasztva. - Régen láttuk magát, őrnagy. - Gondolom nem mondok újat azzal, hogy ez kölcsönös. Admirális asszony, kommodore... - biccentett még egyszer a duó felé Tierce. - Azt kell mondjam, aggódtunk önökért. - Pontosan ki is az a mi? - mosolyodott el Daala. - Nem akarok bizalmatlan lenni magával, őrnagy. Tudjuk jól, hogy maguk ketten Aiax parancsnokkal feltétel nélkül megbíznak egymásban. Mi pedig feltétel nélkül megbízunk Aiax parancsnokban, hiszen a szövetségi erőből a mi flottánkon kívül természetesen az ő alakulata volt az egyetlen, amelyik úgy érezte, hogy hűsége nem Coruscanthoz és nem a Cosrához köti, hanem hozzánk. De meg kell kérdeznem, hogy Ön merre járt. - Az Awerisig tartó nyomozásom jelentését időben elküldtem, admirális, így olvashatta - sétált a plexihez Tierce. - Ahogyan én is olvastam a Coruscanton történtekről. Sajnálatos események, nem kis részben néhány túlbuzgó, máskülönben tehetséges harcostársunk akcióinak eredményeként... - Én inkább dilettánsoknak nevezném őket. - vont vállat Daala. - Ez nem változtat azon a helyzeten, hogy az a szövetség, ami a rend utolsó szikráját jelentette ebben a galaxisban, asszonyom - fordult vissza Daala felé hirtelen határozottsággal Tierce -, most szétforgácsolódott. Engedelmével, azért jöttem, hogy, ha lehetséges, ezt megakadályozzam. Kérem, vizsgálja felül a döntését. - Pontosan melyiket is? - villant meg Daala ép szeme, egyszerre barátságosan és fenyegetően. - Én nem árultam el senkit, és nem hagytam magára senkit, őrnagy. Nem én borítottam fel a kampányt, nem én küldtem sith bérgyilkosokat a vitára, és nem nekem veszett nyomom rögtön ezután... - Vannak néhányan, akik az utolsó ponttal vitatkoznának, asszonyom - mosolyodott el finoman Tierce, miközben a szeme sarkából Kresht és Aiaxot figyelte, akik finoman az ajtó felé húzódtak a várható vihar elől. Lehet, hogy ideje lenne mély levegőt vennem, gondolta a klón fanyarul. - De nem erre gondolok. Arra gondolok, hogy most mihez kezd itt a Bendő bázison? Bár becsülöm Aiax parancsnok döntését, hogy kitart az esküje és ön mellett, a szövetségünknek anno három pólusa volt... a Bendő Flotta, a Polneye, és a Cosra.
- Ezt ha akarnám, függelemsértésnek is vehetném, őrnagy. - szisszent fel Daala. - Rendelkeztem a megfelelő kódokkal, és én vagyok a Polneye megbízott és jogos parancsnoka. Akik ezzel nem értettek egyet maguknál, már vagy a sitheknél vannak, vagy halottak. Ezt ne felejtse el. - Tegyük fel, hogy igaza van, asszonyom. - hajtotta meg a fejét enyhén a klón őrnagy. - És mihez kezd vele? Ha számolhat is a hűségünkkel, egy helyett két félreeső rendszere lesz? Talán fel tudunk szerelni a klónjainkkal legalább annyi hajót, hogy a Ramakaznál szenvedett veszteségeket pótoljuk.. - Ezt speciel már el is kezdtük. - köhintett Kresh, de Daala leintette.
- De mit ér el ezzel, admirális? - nézett a nő ép szemébe Tierce, magában hálát adva Kreshnek. Most már legalább tudta, mire kellenek a klóntartályok. - A Bendő Flotta és a polneyei klón kommandósok önmagukban talán a galaxis egyik legjobb elit alakulata, de egyedül nem győzhetik le sem a Yuuzhan Vongot, sem a sitheket, sem a Lázadókat. - Mindig lehet olyan szituáció, ahol a mi megjelenésünk döntheti el a csatát. - fordult vissza az ablakhoz Daala. - Csak várnunk kell.
- Ezzel nem értek egyet, asszonyom. - húzta ki magát a klón. - Igen, eljöhet ez az idő, igen, megteheti azt a Bendő Flotta, mint az elmúlt több, mint ötven évben... de ne haragudjon, admirális, ön sem lesz már fiatalabb. És lehet, ez a lehetőség nem jön el holnap, és holnapután sem. Csak amikor már késő lesz. A galaxisnak is, és önnek és jó néhány katonájának is. Daala, Kresh nem kis megrökönyödésére felnevetett. - Tényleg leáldozhatott a csillagom, őrnagy, ha már maga is öregnek merészel nevezni. Ez aztán nem semmi. Majd némi csönd után hozzátette: - De mi mást tehetnénk?
- Például nyitva hagyhatjuk az ajtót korábbi szövetségeseink előtt. - jegyezte meg Tierce. Daala felhorkantott. - A cosraiak pojácák. És nincs semmijük a pénzükön meg a baromi nagy hajójukon kívül, ami addig fog ingázni a Polneye és a Cosra között, amíg Bwua'tu meg nem unja, és ki nem robbantja onnan. Akkor pedig tényleg nem marad semmijük sem. Nincs értelme együttműködnünk. - Engedje meg, hogy erre megpróbáljak rácáfolni, asszonyom. - mosolyodott el érkezése óta először a klón őrnagy. - Van valaki, egy vezetőjük, akivel egyenlőként tárgyalhatna. Rangban, tapasztalatban. - Azt hittem, már ismeri Cortezt. - fintorodott el Daala. - Messze van ő ettől, már ne haragudjon, őrnagy. - Nem is rá gondoltam. Engedelmével. - aktivált az őrnagy egy apró holovetítőt. A képen egy nagyjából Daalával egyidős, szürkés hajú, arisztokratikus arcvonású férfi jelent meg, hófehér, a Birodalom Főadmirálisainak zubbonyára emlékeztető, mégis kissé eltérő szabású öltözékben. A kép Daala felé fordult, mintha csak nem is felvétel, hanem élő közvetítés lett volna (ami persze a Bendő zavarása miatt nem volt lehetséges), és finoman biccentett.
- Üdvözlöm, Daala admirális asszony. - kezdett bele az alak. - A nevem Diestl, a Cosra és a Knot Főmarsallja. Tartozom Önnek némi magyarázattal néhány részlettel kapcsolatban.. tulajdonképpen jó néhány részlettel kapcsolatban.
Azzal Diestl mellett megjelent a felvételen még négy alak. Balról Cortez és Tiebolt. Jobbról pedig Turr Phennir... és Drikl Lecersen.
|
|
|
Bendő
Oct 16, 2014 16:04:55 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Oct 16, 2014 16:04:55 GMT 1
Daala elgondolkozva rótta a Bendőz bázis folyosóit. A Tierce őrnagy által hozott felvételből egyértelműen kitűnt számára, hogy többen is magyarázattal tartoznak neki azok közül, akikről úgy gondolta, a politikai szokványos határain belül egyenesen beszélhet velük, de legalábbis minimálisan megbízott bennünk. Lecersen ugyanúgy, mint Il-Raz, bár őt mondjuk valóban a cosraiaik juttatták pozícióba - de legfőképpen Phennir. És ilyen szempontból az sem számított, hogy csak a coruscanti választások kimenetele után sodródtak egy olyan, eddig rejtőzködő birodalmi hadúr mellé, mint ez a Diestl, vagy pedig eleve ott álltak mellette mindig is. Mert akármennyire is bizonyította volna Diestl szervezőkészségét az utóbbi verzió, Daala számára a fehér egyenruhás alak akkor sem volt több egy hadúrnál. Egy, az átlagosnál türelmesebb, rejtőzködő, talán megfelelő kapcsolatokkal rendelkező hadúrnál, aki azonban az egész szövetségi időszakot, amelyet Daala kormányban töltött, végigvárta rejtőzködve, csak úgy, mint az előtte való ki tudja, hány évtizedet. Ennek pedig két lehetséges magyarázata volt. Vagy rendelkezik valami olyasmivel ez a Diestl, gondolta át a dolgokat Daala, ami elég nagy szabású ahhoz, hogy a kiépítése ilyen sok időbe telljen, vagy éppen ellenkezőleg, nem rendelkezik semmivel, és a lehető legtovább meg akart lapulni. Egészen mostanáig, amikor is valami ok arra kényszerítette, és vele együtt az összes többi ex-birodalmit Daala arzenáljából, hogy felfedjék magukat. Ez az ok lehetett az Organa-kormány hatalomra kerülése, de lehetett akár az is, hogy elfogyott Diestl fővezér úr bázisán az import kesseli, és új beszállítóra van szüksége.
Daala, bár be kellett ismernie magának, hogy sokszor hajlamos volt indulatból cselekedni, alapvetően reálpolitikusnak tartotta magát. Tudta jól, hogy akármilyen valós erő is van Diestl mögött (alkalmasint jelentős, vagy éppenséggel semmi), ha csatlakozik hozzá, akkor nem töltheti be ugyanazt a pozíciót, mint a Szövetségben. A Bendőben való üldögélésnél pedig Daala csak egy valamit utált volna jobban, azt, hogy egy saját magától elszállt, beképzelt egyenruhás férfi parancsolgat neki. Ráadásul a dilemma nem merült ki ennyiben. Bár kifelé rendkívül gondosan egy szemernyi jelét sem mutatták, Daala azért meg volt győződve róla, hogy a polneyeiakat is alaposan megosztja ez a fejlemény. Egy olyan szituációban, ahol tulajdonképpen mindkét félnek valamilyen formában esküt fogadtak, a kötelességtudatuk és makacsságuk inkább akadály volt, mint haszon. Kiderült ez már akkor is, amikor Doriana és testőre, az eredeti Grodin Tierce a sithek oldalára álltak, és csak az Emperor megjelenése akadályozta meg a birodalmi frakciók polgárháborúját a Polneye felett, némi konföderációs beütéssel egybevetve.
Igen, a Konföderáció jelentette a harmadik komplikációt. Daala futólag hallott arról, és ő maga is valószínűnek tartotta, hogy a corellik, bothanok és peremvidéki szeparatisták szövetsége nagyon is mesterséges képződmény, de az, hogy a cosraiak mellett legyen egy másik hadúri csoport is, amelyik ki tudja, milyen szoros kapcsolatot árul Phennirrel, számára is meglepő volt.
Az egyik klónozóterembe érve lepillantott a tartályokra, amelyek körül saját technikusai mellett két nagydarab, pikkelyes hüllő tüsténkedett, és hirtelen belehasított a felismerés. Az egyetlen módszer, amivel elérheti, hogy Diestl homogén rendszerében önálló, akár a pojáca főmarsallal egyező hatalomhoz juthasson, és ezzel megtarthassa azt a szabadságot, hogy bármikor kiszálljon az egészből, de legkésőbb akkor, hogyha felmérte Diestl és az úgy nevezett Knot valódi erejét. Szövetségesek. Szövetségeseket kellett magával vinnie, nem csak a Bendő flottát és néhány lojális polneyei klónt, hanem ennél többet.
Az új ramakazi ismerősök érdekes kiindulópontnak tűntek ebből a szempontból, de önmagukban nem képviseltek elég erőt. Ki jöhet még szóba? - gondolkozott az admirális, amikor megszólalt a komja. - Főnök. - hangzott fel a komban Kresh hangja. - Egy álcázott hajó lépett ki a plazmaködből és dokkolási engedélyt kér a bázison. A konfigurációja... roppant szokatlan. - Legyen kicsivel konkrétabb, kommodore. - nyomta le a válaszadáshoz szükséges gombot Daala. - Chiss, asszonyom. - Érdekes. - pillantott ki a plexin túlra az admirális, a hajót keresve tekintetével. - Megüzenték, kicsodák, és mit akarnak? - A pilóta régi barátunkra, Thsen admirálisra hivatkozik. - magyarázta Kresh. - Azt mondta, személyesen önnel akar beszélni, és azt is, hogy sürgős segítségre van szükségük. - Humoros. - mosolyodott el valóban a nő. - A chissek? Segítséget? Tőlünk? Rendben. Engedjék leszállni, a hangárban várom. - Igen, Főnök. - Magával és a polneyeiakkal együtt, kommodore. - Igenis.
Daala deaktiválta a komot, és elindult a fogadóhangár felé. Valami azt súgta neki, hogy éppen most kapta meg a választ a fejében motoszkáló kérdésre. Már csak azt kellett kiderítenie, hogy a válasz igen, vagy nem...
|
|
|
Bendő
Sept 13, 2015 18:57:59 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Sept 13, 2015 18:57:59 GMT 1
A Sithek, miután a Sötét Nagyúr, vagyis Darth Sordistól kapott kódokkal bejutottak a Bendő bázisra, várakozni kezdtek. Mindössze egyetlen Dreadnaught-tal érkeztek, és felsorakoztak a Bendőben maradt hajók mögé, egy aszteroida takarásában.
A Sötét Nagyúr tanítványai szinte mind jelen voltak. Egyedül Darth Trayus és Kryptolos Non hiányzott.
Exavis fiatal volt és bosszús. Fekete öltözetén vörös rúnák cikáztak keresztül-kasul, két fénykardja az oldalán lógott. Még most is azért bosszankodott a leginkább, mert nem kapta meg a Darth címet. Tény, hogy a társaságban nála sokkal tapasztaltabb, sokkal idősebb alakok is voltak, de tudta, hogy a saját képességei majdnem felérnek már a mesterekéivel.
Darth Plea körülbelül Exavissal volt egykorú lány, ámbár jóval korábban felkenték Sith Nagyúrrá. Mindezidáig nem kapott még semmilyen kiemelkedő feladatot, egyelőre Sordis Nagyúr alatt tanult. A Darth címet azzal érdemelte ki, hogy minden riválisát fortéllyal és cselszövéssel, valamint meg nem alkuvó kegyetlenséggel ölte meg, legtöbb tanítványtársával egyetemben. Világosbarna, szűk köntöst viselt, fénykardját a keblei között tartotta.
Lord Kozina a fent említettekkel ellentétben tökéletesen tisztában volt Sordis kettős életével, és a Sötét Nagyúr kettős elveivel is. A férfi teljesen egyhangú feketébe öltözött, és lila pengét viselt. Az ESB-ben képezték ki és a mai napig ott teljesített szolgálatot. Sordis egyik ügynöke volt Wenthar császár birodalmában.
Darth Superiora togruta nő volt, vöröses-barnás öltözéke nem sejtette volna, hogy nagy hatalmú Sith Lord. Sordis mindig a legtávolabbi helyekre küldte, nemrégiben például a legfőbb feladatai közé tartozott, hogy megfigyelje a Dromund Kaason küldetést teljesítő gyermeket, Carl Grimes-t. Soha nem kérdőjelezte meg a mester parancsait, és nem is óhajtotta érteni őket. Tudta, hogy tudása még mindig felületes, és még tanulnia kell ahhoz, hogy igazi Sith Nagyúrrá váljon.
Végezetül pedig egy mindenkinél idősebb, magas gallért viselő öregasszony zárta a sort. Ő maga ugyan sosem volt ennek a Sordis nevű illetőnek a tanítványa, hiszen nagyjából egykorú lehetett a Nagyúrral. Teljes jogú Sith Nagyúr volt a háttérben, nyilvánosan azonban nagyon is ismerték az arcát. Legutóbb élete legnagyobb kudarca árán került bele a holonet legtöbb adásába a képmása. És bár Snarla Shan csődbe ment, Darth Ignomison nem esett semmiféle sérülés. Ő maga a saját kémei által hallott Sordis jelenlegi akciójáról, és úgy döntött, csatlakozik. Végtelen dühét már nem tudta kordában tartani és ki akarta magát tombolni, akár Jedigyilkosságokkal, akár saját szövetségesei lemészárlásával!
Az öt Sith kísérete néhány Sötét Jediből, és Erőmentes katonából állt, plusz a Dreadnaught legénysége. Mindegyikük tudta, hogy az igazi harc nem az űrben, hanem a felszínen és a Jedi hajókban zajlik majd.
Hatalmuk megtöltötte a cirkáló hídjának levegőjét, és az irányító személyzet remegve fázott a másképp tökéletesen fűtött parancsnoki hídon.
|
|
|
Bendő
Sept 30, 2015 11:59:19 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 30, 2015 11:59:19 GMT 1
A Bendő Bázis, a fekete lyukak közti apró üres, bolygók, holnap nélküli biztonságos űrszelet közepén lebegő roppant fémkomplexum irányítótermének kameráin keresztül most is, mint az utóbbi napokban mindig, meglehetősen feszült hangulatban figyelte a bázisparancsnokság az egyik főhangárban gyakorlatozó sitheket a biztonsági kamerákon át.
- Én mondom, nem kellenek ezek ide. – köpött ki Walar hadnagy, a Bázison maradt Clone Kommandó elöljárója. Aiax parancsnok és a kommandó nagy része, hű maradva Daalának még a Szövetség idején tette esküjéhez (is), követte az admirális asszonyt a chiss szektorba, de egy kisebb kontingens itt maradt, hogy segítsen a Bendő Flotta javarészt tartalékosokból, nyugdíjasokból, leszerelt veteránokból álló legénységének az esetlegesen ide tévedő csempészek elfogásában. Nem mintha túlságosan sok védenivaló akadt volna magán a bázison. Teherhajónál nagyobb méretű egységek csak Daala kódjainak birtokában juthattak volna át a fekete lyukakon, és akkor sem találtak volna túlságosan sok értékes célpontot; a Bendő Flotta Ramakazról szerzett hajóinak átfegyverzése és felújítása szinte teljesen befejeződött, csak néhány, az átlagosnál is rosszabb állapotú Venator- és Acclamator-osztályú egység árválkodott a dokkokban, amelyekről a kis létszámú keretlegénység nem tudta eldönteni, hogy érdemes-e egyáltalán hozzákezdeni a javításhoz.
- Az engedélykódjuk egészen magas szintű volt, és a maga Tierce ezredese is aláírta. Nincs okunk kételkedni abban, hogy legálisan vannak itt. Ráadásul, ha le akartak volna vagdosni bennünket, már régen megtehették volna. – rázta meg tömzsi fejét a Bendő Flotta ügyeletes helyi elöljárója, a testes Grieg parancsnok.
A mellettük álló Ssi-ru tudósok és harcosok első képviselője, egy aranysárga pikkelyes egyed irritált füttyögéssel adta tudtukra, hogy ezúttal a klónnal ért egyet.
- Én is szívesebben dugnám be ezeket valami tartályba, Sh’piffh doktor. – biccentett Walar, aki egészen jól megtanulta a Ssi-ruuvit itt tartózkodásuk alatt.
- Mondjuk meg kell hagyni, legalább szemrevaló nőszemélyeket küldtek zömében, nem valami erőszakos zabrakot. – próbálta a dolog jobbik oldalát nézni Grieg, majd felvonta a szemöldökét, ahogyan az egyik mérőműszer kilengett – folyamatosan szondák ezrei pásztázták a Bendő anomáliáit, figyelve a legapróbb eltérési jeleket is.
- Azért a szemükbe ne mondd,ki tudja hová dugják a fénykardjukat. – humorizált Walar.
- Csak kérdés, neked, vagy nekem, klón. – szorult a fanyar irónia ellenére aggodalmas ráncokba Grieg arca, ahogyan az ősz hajú technikus a képernyőre pillantott még egyszer. – Úgy tűnik, társaságot kapunk. Kileng néhány műszer az Omega-Négy-Kettes lyuknál... sőt a Négy-Hatosnál is.
- Egy, vagy két csempészhajó megint, akik eltévedtek a Kessel – Futamon, vagy efféle. – vont vállat a klón. – Riadóztatom az elfogókat, aztán pedig teszek száz kreditet és két csomag energiacellát arra, hogy a togruta nő marad állva utoljára.
A Ssi-ru válasz helyett azonban füttyögni és hadonászni kezdett, ahogyan a mérőműszerek narancsból mindenhol vörösbe váltottak, a Bázis plexije előtt pedig megjelent egy óriási tömeg...
- Ez... nem lehet... ezt... nem hozhatták át. – meredt tátott szájjal az óriási, vaskos Mon Cal csatacirkálóra Grieg, amelynek méretei egy szuper-csillagrombolóval vetekedtek, és egyenesen feléjük tartott. Hangárjaiból korvettek, vadászrajok és rohamcsónakok indultak a bázis felé, miközben lövegei tűz alá vették a dokkokban álló hajókat.
- Legmagasabb szintű riasztás! – tenyerelt a riadógombra Walar. – Köztársasági Viscount-osztályú csatahajó beérkező vektoron!!! Valaki szóljon azoknak a sitheknek, hogy vége a gyakorlásnak!!
A Bendő Bázis felbolydult, miközben a Köztársaság csapásmérő egysége Niathal admirális parancsnoksága alatt, fedélzetén a Lidércekkel, jedikkel és vostroyai kommandósokkal egyenesen felé tartott...
...
Néhány fekete lyuknyi űrszelettel arrébb Kiimi Anaro úgy érezte, mintha végigálmodta volna az utat a Bendő anomáliáin keresztül. Olykor azt érezte, egyenesen belerepül egy fekete lyukba, de aztán egy másik gravitációs torzítása mégis új, biztonságos pályára repítette. Egy idő után rájött, hogy elegendő követnie a tudata mélyén hívogató hang irányát, és akkor nem tévedhet... sosem volt rövidebb, vagy hosszabb út, csak a hang.
Pilótatársa, a másik hibrid gépben ülő Yuuzhan Vong harcos, akivel együtt elszakadtak a Formula Nova utolsó versenyétől és a Bendőbe indultak, nem volt ilyen óvatos. Egyenesen a hang irányába indult maximális sebességgel, nem követve a hang apró tónusváltozásait, és bele is szállt egy fekete lyukba. Kiimi látta a villanást, és bizonyos volt benne, hogy azóta is zuhan...
A fekete lyukak szövedéke egyszer csak szaggatottá vált, és Kiimi érezte, hogy a félig gépi, félig Yuuzhan Vong Hydrájára nehezedő nyomás gyengül... előtte pedig feltűnt egy bolygó.
- Különös. – mormogta elé Kiimi Anaro. Sosem hallott arról, hogy a Bendőben bolygók is vannak.
- „Meglátod, biztonságos hely” – suttogta a fülében a hang ellenállhatatlanul. – „Gyere csak... gyere!”
|
|
|
Bendő
Oct 27, 2015 13:19:37 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Oct 27, 2015 13:19:37 GMT 1
- Fekete-század, indulhatnak! - hallatszott a belső interkommból valamelyik admirális hangja. Exavis beizzitotta TIE hajtóműveit, és kisiklott az állomás hangárjából. Nyomában két, az övéhez hasonló ébenfeketére festett gép közeledett, Darth Plea és Lord Kozina vadásza. Mögöttük többfajta TIE formálódott zárt alakzatba. A nagyobb légyrajnak tűnő vadászegység rárontott az ellenség gépeire.
- Ne törődjenek a vadászokkal, a nagyobb hajók ellen megyünk - rendelkezett Exavis, miközben átszáguldott a köztársaságiak védelmi vonalán.
A Fekete-század beékelődött a hatalmas nehézcirkálók közé, és rátapadtak az egyik nagyobb rombolóra. Exavis megsorozta a hajót, kitért az ellenséges gépek elől. Egyenesen egy robbanásba fordult bele, és meglepődött, amikor megérezte, hogy egyik társa, a Kozina nevezetű sith-jedi életjelei megszűntek az Erőben. Navax azonban régóta számitott rá, hogy a férfi gyenge. Mindig kedves volt és becsületes, Sordis szervezetében pedig mindkét tulajdonság ostobaságnak számitott.
Amikor Exavis egyre jobban belemerült a csatába, valami megmagyarázhatatlan, kellemetlen érzés keritette a hatalmába. Az ellenség hajói túl nagyok voltak, a védelem pedig eléggé fel volt fegyverkezve ahhoz, hogy visszatartsák a támadókat. Sordis azt mondta, hogy Tierce ezredes közvetlen kérése volt, hogy a Sitheket is bevonják. De Exavis nem látta előnyét ennek, hiszen nélkülük is boldogultak volna a Bendő katonai vezetői.
Ha pedig hazudtak nekik, akkor ki hazudott, Sordis, vagy Tierce? Bármelyikük is akarta őket idecsalni, vajon mi céllal? Csak nem azért, hogy csapdába sétáljanak? Exavis egyre inkább feszengeni kezdett a székében. Miközben áthaladt a cirkáló parancsnoki tornyán, és felrobbantotta azt, az Erő minden eddiginél felkavarodottabb volt. Hallotta egyszer, attól a Deadlife nevű, halottképű illetőtől, hogy egy Rin nevezetű Sordis-követő Sith-tel beszélgetett. Eddig nem tulajdonitott nagy figyelmet az esetnek, de eszébe jutott, hogy ő maga is találkozott egy szintén Rin nevű férfival, aki nem volt azonos az előző, ugyanilyen megszólitásban részesülő alakkal. Tehát több Rin van. És Erőérzékenyek. Mi szüksége lenne Sordisnak a régi Sithjeire, amikor teljesen új szektát alapitott?
A felismerés hidegzuhanyként érte. Megforditotta a vadászát, és bekapcsolta a kommunikátort, hogy figyelmeztesse a társait. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, forróság árasztotta el az agyát, és felorditott. Egy ideig visongott, aztán eljutott arra a pontra, hogy már nem tudott hangokat kiadni. Az agya egyszerűen felrobbant, és a vadászgépe belesodródott a legközelebbi cirkáló tatjába, lánggömbé fúvódva fel, és elpárologva a hatalmas hajó felszinén.
Snarla Shan kivonta az elméjét a halott nő fejéből, és konstatálta, hogy Darth Plea ugyanúgy meghalt, mint Kozina és Exavis. Grieg parancsnok és Walar hadnagy, valamint Ssi-ru doktor-kollégájuk az öregasszony hátánál álltak, és bizonyára a fenekét nézték. Idős kora ellenére az arca mintha még ráncosan is csinos lett volna, az alakjáról nem is beszélve. Viszont ami a fő részeit illeti, azért egyikük sem merte volna megnézni, mivé váltak a vélhetően hosszas használatbavételi folyamatok után.
A Sith Lord türelmesen állt a parancsnoki teremben, és ügyet sem vetett rájuk. Lehunyt szemmel meditált, félelmet és elkeseredettséget táplálva az ellenséges hajók pilótáinak elméjébe, mig a szövetséges harcosokat felvillanyozta, és reményt, határozottságot sugárzott beléjük. Emellett pedig elpusztitott néhány gyengébb láncszemet a szövetséges erők közül, hogy ne akadályozzák a munkáját. Beleértve a három társát is, akik kezdettől fogva idegesitették őt.
- Az egyik Sith volt az - mutatott a kinti csatát kivetitő képernyőre Walar.
- A másik is felrobbant - lépett mellé Grieg, megvakarva a tokáját. - Meg a harmadik - döbbent meg, amikor újabb robbanást vélt felfedezni.
- Hát, nem úgy tűnik, hogy ezek a Sithek értik a dolgukat.
- De a togruta még életben van - mutatott rá Grieg. - Őnagysága úgyszintén - bökött az idős nő felé sokatmondó mosollyal.
- Én öltem meg őket - szólt hátra Snarla Shan, mire a két tiszt megmerevedett. A nő többet nem mondott, és továbbra is lehunyt szemmel álldogállt az egyik pult előtt.
Na tessék, már el is kezdtek egymásnak esni - gondolta magában Walar, és elégedetten elmosolyodott.
- Ne higyjék, hogy engem is megtéveszthetnek - folytatta a Sith nő. - Tudom, hogy mi a nagy terv, parancsnok, hadnagy, hadd világositsam fel önöket. Sh’piffh doktor, kérem, ne próbálja blokkolni a hatalmamat. Az Erő nélkül is rendelkezem annyi harci képzéssel, hogy szempillantás alatt megfosztom önöket az életüktől.
A Ssi-ru hátrébb lépett, de nem hagyta abba azt, amit csinált. Snarla Shan azonban különös védőburokban volt, egyfajta heves koncentrálású Erő-térben, ahová besűrűsitette magát és ahonnan ellophatatlanná tette az Erőt. A két Bendő-tiszt ebből semmit sem érzékelt, de úgy gondolták, nem kell megmagyarázniuk a társuk feszült arckifejezését. Amúgy sem értették ezeknek a lényeknek a kifejezésmódját. Grieg halványan intett a társának, mire Walar hadnagy alig észrevehetően megnyomott valamit a karperecén. Az erősités másodperceken belül itt lesz, és akkor eltávolithatják ezt a nőszemélyt. Mocskos Sith.
- Nem fogjuk bántani egymást - jelentette ki az öregasszony. - Szövetségesek vagyunk, nem pedig vetélytársak, bármit is egyeztek maguk ezzel a bizonyos Sordis Nagyúrral. Ő valójában nem Sith, én viszont az vagyok. Én független vagyok. Hadd fogalmazzam újra a megállapodásunkat. Maguk hagyják, hogy levezessem ezt a csatát önöknek, cserébe hagynak elmenni élve...
Darth Superiora fel volt készülve rá, hogy még egy rohamcsónakkal is nehezen fogja megközeliteni azt a hatalmas, szuper-csillagromboló méretű Viscount cirkálót. A Bendő-bázis parancsnokai egy kisebb flottát bocsátottak a rendelkezésére. A hajócsoport kisebb egységekből állt, és mindegyiknek az volt a feladata, hogy beuttassa őt a Mon Cal monstrum belsejébe.
Amikor a rohamcsónakja landolt, a togruta Sith Nagyúr vörös fénykardját lóbálva az emberei élére állt, és elindult megküzdeni az ellenséggel.
Valamivel még odébb egy álcázott Sienar-lopakodó repült a csatamező szélén. Venedict fejébe húzta újrafestett, rozsdaszinű sisakját, megigazitotta ugyanigy kinéző páncélzatát és a válla köré tekert fekete, rövid köpenyt, majd visszatért a pilótaszékbe. Óvatosan közelitette meg a Bendő-állomás központi épületkomplexumát.
Ahogy közelebb ért, még határozottabban érezte azt a bizonyos kisugárzást, ami azóta kisértette, mióta felszállt a Kesselről a köztársasági flotta nyomában. Egy kicsit olyan volt, mintha Kyp Durron lenne valahol az állomáson. Ez természetesen lehetetlen volt, hiszen ő ott volt, ahol éppen most van. De az a lenyomat... Mégpedig egy sötét lenyomat, ami nem önmagában volt sötét, hanem olyan volt, mintha a sötét oldal csupán eltakarná a világos oldalt. Pont úgy, mint amikor Exar Kun megszállta őt...
Venedict ki akarta deriteni, valóban jól érezte, amit érzett, és valóban jó volt-e a következtetés, amit ebből levont.
A Sienar-lopakodó észrevétlenül rátapadt a bázis központi komplexumának egyik oldalára. Venedict a zsiliphez ment, és elővette új fénykardját. A vörösen izzó, egykezes pengéhez tartozó markolat több önmagába visszakapcsolódó kört alkotott, amit középen válaszott el az a rész, amit Venedict fogott. Igy a fegyver megvédte a kezét, hiszen a markolat eléréséhez csak alulról lehetett benyúlni az egyszerűen megalkotott rácsozat miatt - akárcsak a régi holofilmek vivókardjainál.
Vágott egy, a változatosság kedvéért kocka alakú nyilást a falba, és beszökkent a folyosóra. Kiterjesztette az érzékeit, és arra indult, amerre az Erő szerint mennie kellett. Venedict bejutott a Bendőbe.
|
|
|
Bendő
Nov 6, 2015 12:57:08 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 6, 2015 12:57:08 GMT 1
A Bendő-bázis, háttérben a fekete lyukak keltette, folyamatosan kavargó anomáliákkal és plazmaködökkel, amelyek a Bendő sajátjai voltak, igazán impozáns látványt nyújtott - bár ahogy egyre közelebb értek hozzá, úgy vált láthatóvá immár szabad szemmel is Niathal számára, hogy elegáns vonalvezetés helyett sokkal inkább egymásba kapcsolódó hengerek, járatok és hangárok kusza szövedéke, amelyeket egy alig felismerhető alap-platform köré építettek, és amelyeket legalább annyira a vak szerencse és a fekete lyukak kölcsönös vonzó-taszító hatása tartott össze, mint a pontos illesztések.
Az érzékelők adatai pedig igazolták Niathal saját vizuális megfigyelését... a bázist kevesebb mozgósítható hadihajó védte, mint elsőnek gondolta volna. A dokkokban álló, a Klón-háborúkig visszavezethető életkorú birodalmi hadihajók nagy része nem mozdult a Viscount érkezésére, a szondák és távérzékelők jelentései alapján pedig úgy tűnt, nem is fognak – hiányzó reaktorokkal, kiszerelt létfontosságú rendszerekkel álltak ott. Egyedül egy három hajós különítmény tűnt aktívnak a dokkok szövedékének közepén; két Victory-osztályú romboló rakétákkal felszerelve, és egy tiltógenerátoros INT-418. A Bendő-bázis persze tekintélyes számú saját üteggel és lövegplatformmal rendelkezett, de nem képzelhették, hogy ha a masszív Mon Cal csatahajó közelebb ér, bármi esélyük van.
Niathal saját kísérete miatt már jobban aggódott. A Yuuzhan Vong parancsnok világossá tette, hogy csak egyetlen egy hajót tud átvinni a fekete lyukak között, ugyanakkor a méret nem számít... egy több millió kilométer hatókörű fekete lyuk szempontjából nézve – már amennyiben a fekete lyukaknak voltak szempontjaik – egy alig pár tonnás vadászgép, és egy városnyi méretű szuper-csillagvédő végleges beszívása között csak néhány apró vonás volt a különbség a navigációs vektoron. Tua Huzul azt mondta, hogy akár egy Világhajót is be tud vinni a Bendőbe, mindaddig, amíg egyetlen, összefüggő tömegről, és nem kötelékekről van szó. Niathal utasítására így a műszakiak kiszerelték a Viscount néhány külső, csapaszállításra és raktározásra használt, a héj közelében lévő öblének berendezését és mágneses kapcsolók, valamint kiterjesztett védőpajzsok révén dokkolóöblöket hoztak létre a mon cal óriásba süllyesztve, amelyben rögzíthették a flottakötelék kísérő egységeit: négy Nebula-osztályú rombolót, három Corona-osztályú kísérőfregattot, és hat fürge, Nargi-osztályú korvettet, amelyeknek a bázisról menekülő siklók és transzportok elfogása lett volna a feladata, valamint a bázis mögötti űr lefedése, hiszen a Viscount csak egy irányból tudott támadni...
Mindez azonban úgy tűnt, nem sikerül tökéletesen, amikor a Bendő-bázisról kiözönlő védővadászok elszáguldottak az első hullám köztársasági vadászosztagai között, és egyenesen a Viscount dokkolóöbleit elhagyó kísérőhajókat vették célba. Két korvett, egy fregatt és két Nebula odaveszett, mielőtt még teljesen elhagyhatták volna a Viscount pajzsainak hatáskörét. Az egyik Nebula parancsnoki hídján szabályosan átrepült egy EGB-vadász, amelyik nem sokkal később maga is tűzgolyóvá vált. A megmaradt kísérőhajók kétségbeesetten próbálták saját rendszereiket aktiválni, és alakzatba állni a Viscount körül.
- A második hullámot tartsa a hajók körül. – rendelkezett Niathal. A vadászirányításért felelős tiszt, egy alacsony sullustai saját nyelvén mormogva nyugtázta a parancsot, majd továbbította terminálján át az osztagoknak.
- Úgy ljáttam, áz összes vjezérgép elpjusztult... - jegyezte meg Vasiliev őrnagy, aki Niathal fehér, a mon calok ergonómiájához illeszkedő, bárszékre emlékeztető mozgó egysége mögött állt hátrakulcsolt kezekkel, bizalmatlan pillantásokat vetve az admirális másik „kísérőjére”.
- A hitetlen birodalmiak bátran és agresszívan fogadtak minket. Túl lassan indítottuk a kísérőket. – jegyezte meg Tua Huzul parancsnok. Az öreg Yuuzhan Vong, miután végzett a navigációs terminálnál, engedélyt kért, hogy a hídon maradhasson, Niathal pedig pedagógiai okokból, és némi kíváncsiságtól fűtve megadta. Személy szerint nem viseltetett olyan vak gyűlölettel ezek iránt az extragalaktikus idegenek iránt, mint mondjuk a bothanok, katonaként pedig kifejezetten kíváncsi volt, hogy egy, hozzá hasonló, vagy még több tapasztalattal Yuuzhan Vong hogyan látja a csatát. Arról nem is beszélve, emlékeztette magát sokadszorra - bár ezt a gondolatot még némiképp szoknia kellett -, hogy egyszer talán a Yuuzhan Vongokból is szavazati joggal bíró köztársasági állampolgárok lesznek...
- Ön másként csinálta volna? – pillantott féloldalasan, csak egyik szemével Niathal a Yuuzhan Vongra, miközben a másikkal még mindig a taktikai megjelenítőt figyelte. Tudta, hogy a kettős látótér egyike a mon calok azon képességeinek, amivel őrületbe lehet kergetni a „hagyományos” arcberendezkedésű fajok képviselőit, bármely galaxisból is származzanak.
- Ezzel a fémhajóval nem... - biccentett Tua Huzul, bár tekintetében nem volt nyoma kifejezett rosszallásnak. A mon cal hajók építészete végül is talán az összes űrjáró faj közül a legközelebb állt a Yuuzhan Vongéhoz, legalábbis formavilágban, futott át a gondolat Niathal agyán. – A Kor Chokkjaink dokkolócsápjai megtartanak akár egy Matalokot is, és azonnal harcba tudják engedni, amikor kilépünk a fekete űrből. A maguk hajóinak ehhez idő kell. Az ellenség dicső halált halt, de most már Chania’thal admirális fémvadászai vannak többségben.
- A jedik rohamcsónakjai elindultak, admirális. – szólt közbe Niathal adjutánsa, egy fiatal duro, akit Duro Konföderációs Flottájából vett át Niathal. A durosiak sokszor nehezményezték, hogy a szomszédos Korélia kiszorítja őket a flottából, akár a Konföderáció, akár immár a Köztársaság jelvényét viselték, Niathal pedig rövid úton felismerte, hogy hasznos potenciális szövetségesek lehetnek a későbbiekben, ezért gondoskodott róla, hogy a fiatal, tehetséges, jó családi kapcsolatokkal rendelkező Duro zászlós közvetlenül mellé kerüljön, azonnali előléptetés mellett.
- Köszönöm, Stazi hadnagy, kapcsolja őket. – biccentett Niathal.
A megjelenítőn két vörös pont jelent meg. Az első rohamcsónakot Jaina Solo és Shalla Nelprin vezette a Lidércektől, a másodikat Tyria Sarkin és a vostroyai sztalker.
- Látjuk a Bendő-bázis kijelölt hangárját. – hallatszott a komban Jaina Solo hangja. – Megközelítés.
- A Szürke- és Arany-osztagok fedezik magukat, jedi mester. – nyugtázta Stazi hadnagy, majd gondterhelten átváltott egy másik csatornára. – Admirális, behatolási riadó a négy-hét-kettes hangárban! Egy EGB-rohamcsónak landolt!
- Kérek engedélyt visszafordulni. – hangzott fel most Tyria Sarkin a komban. – Egy sötét oldali erőhasználót érzékeltem, amikor elmentek melletünk. Fekete birodalmi rohamcsónak, most szállnak le a hangárban...
Niathal kérdőn a kísérőire pillantott. A Viscount saját tengerészgyalogos-dandárral rendelkezett, a jedik azonban mind átszálltak a rohamcsónakokba. Ráadásul különösnek tűnt, hogy az EGB közismerten Erő-ellenes katonái sötét oldaliakkal állnának össze.
- Biztos benne, Sarkin parancsnok, hogy sötét oldali erőhasználó volt? – kérdezte Niathal. – Nem csak...
- Nem az útitársamat éreztem. – Sarkin hangja határozott volt. – A birodalmi csónakon van egy sith.
- Öten voltak eredetileg. – szólt közbe most Jaina Solo a vonalban. – De hárman meghaltak a vadászgépekben... egyet érzek a Viscounton, és még egy ötödiket a Bázison. Ő a legerősebb. Mi elbánunk a Bázison lévővel, egyetértek, hogy Tyria visszaforduljon. Ha végeztek, utánunk jönnek.
Örvendetes, hogy erről méltóztat tájékoztatni, jedi mester, szívta a fogát gondolatban Niathal. Sithekről nem volt szó sem az eligazításon, sem a bevetés előtti utolsó jelentésekben. Talán elfoglalták a Bendő-bázist, és most már nem is klónok ellen kell harcolniuk?
- Ha lehet, próbálják meg élve elfogni az egyiket. – köhintett végül. – Engedélyezem Sarkin parancsnok hajójának visszatérését. A birodalmi kíséret ellen irányítsák át a Zöld és Bíbor-századokat. Solo mester, küldünk erősítést az átellenes hangárból, maguk folytassák a megközelítést.
- Szívesen csatlakozom a jeedaiokhoz. – jegyezte meg Tua Huzul.
- Megtisztelő az ajánlat, parancsnok, de Önnek itt a helye mellettem. – hárította el Niathal, bár megnézte volna, ahogyan az öreg Yuuzhan Vong összecsap az ellenséggel.
- Nyugtázzuk. – hangzott fel egyszerre a két jedi nő hangja, Solo csónakja kilőtt a bázis felé, nyomában egy század E-szárnyúval és Aleph-bombázóval, Sarkin parancsnoké pedig visszafordult, miközben Vigilance-elfogók támadtak a birodalmi csónakot fedező TIE-okra és rakétás naszádokra.
...
A Viscount négy-hét kettes hangárjában lángokban álltak az indulásra felkészített B-szárnyúak, ahogyan a hangár pajzsgenerátorát kilövő rohamcsónak beröppent és tüzelni kezdett a fel-alá rohangáló műszakiak között. Az automata tűzoltórendszer működésbe lépett, és nem sokára szürkés füst és fehér hab borította a padlót. A liftből kilépő tengerészgyalogosok egyenesen belerohantak egy vörös fénykardos togrutába és két sornyi, a rohamcsónak körül védőkört alkotó rohamosztagosba.
A kibontakozó tűzharcban sugárvető-lövedékek és hődetonátorok repkedtek a két fél között ide-oda, mígnem a togruta megindult, az Erő segítségével visszaküldve szinte egyszerre az összes lövedéket. A tengerészgyalogosok szétrebbentek.
- Gyerünk már! – kiabált türelmetlenül a behatolók parancsnoka rohamosztgosaira. – Így sosem érünk fel a hídra!
Hátrafordulva még éppen látta, hogy a hangár sistergő pajzsán át – működésbe léptek a tartalék generátorok, a primitív páncélajtók alkalmazása már régen a múlté volt – egy köztársasági rohamcsónak siklik be a leszállóhelységbe, és tűz alá veszi saját siklója hajtóműveit. A birodalmi csapatszállító rendszerei megadták magukat, és a hátsó szekció a levegőbe repült. A füstön át leereszkedő köztársasági hajóból egy kék fénykardos, középkorú jedi nő, két fiatalabb, padawankorú lovag, egy tucat további tengerészgyalogos, és végül egy fémes, ősréginek tűnő rohampáncélt viselő alak ugrott ki, aki érkezése után finom bemélyedéseket hagyott a plasztacél padlón.
Tyria Sarkin, a Lidérc-osztag volt specialistája, jedi lovag, aktivált fegyverével rögtön lesújtott a togrutára, azonban az felnevetett, és egy szaltóval az ellenfél egységének közepén termett. Körkörös mozdulata nyomán három tengerészgyalogos és az egyik fiatalabb lovag elesett. A sith aztán az Erővel megragadta egy másik katona fegyverét, és meglendítve azt, az ujjakat az elsütőbillentyűre szegezve hátbalövette a másik fiatal jedit, egy szörcsögő rodiait.
- Neee! - kiáltott a Lidérc-parancsnok, és újra támadásba lendült. Az utolsóként érkezett páncélos alak igyekezett távol maradni a sith-jedi párbajtól, inkább azzal volt elfoglalva, hogy egyesével, pontos fejlövésekkel leszedje a rohamosztagosokat, a hátukba kerülve.
Darth Superiora felnevetett, amikor a két jedi után a harmadik is úgy döntött, hogy meghal. A nő úgy mozgott, és úgy harcolt, mint egy kommandós, darabosan kezelte a fénykardot, és ütésekkel, rúgásokkal, ökölcsapásokkal próbált színt vinni a harcba, Superiora viszont úgy mozgott el előle, mint egy táncos, miközben folyamatosan a hangár padlójáról felemelt darabokkal és testrészekkel dobálta a jedit és társait, aki minden második lépése után arra kényszerült, hogy egy-egy, valamelyik kommandósa felé repülő tárgyat eltérítsen az Erővel.
- Nem is vagy igazi jedi... - suttogta végül, halálos mosollyal Superiora, miközben egy gyors mozdulattal végigcsúsztatta kardját a nő pengéjén, egészen a markolatig, majd egy felfelé irányuló csavaró mozdulattal levágta kardot tartott kezét. Megragadta a jedit másik, ép csuklójánál fogva, és azt is levágta. Aztán a lábait, és mosolyogva nézte, ahogyan a nő a padlóra omlik.
- Csak az Erő van... nincs halál... - nyögött fel Tyria Sarkin. – Bajtársak, Lidércek...
- Majd őket is megölöm, és újra együtt lehettek. – közölte vele Superiora, és lesújtott pengéjével. Szórakoztatta az összecsapás, de tudta, hogy csak az idejét vesztegeti. Ideje volt elindulni a hídra.
- Őrmester! – fordult vissza a sikló roncsai felé, hogy végre mozgásra bírja védőkört alkotó rohamosztagosait, azonban egyetlen egyet sem látott a roncsok és ládák között. Kisvártatva egy páncélos, vércsíkot húzó rohamosztagos sisak pattogott ki a ládák közül, az őrmester rendfokozati csíkjaival és egy hatalmas, fekete lyukkal az oldalán, a nyomában pedig megjelent a nehézpáncélos alak, aki utolsóként hagyta el a siklót.
Superiora felvont a szemöldökét. Eddig annyira lefoglalta a harc, hogy észre sem vette, a páncélos alakból ugyanúgy sugárzik a sötét oldal.
- Bszjo na’zad – emelte fel egyik páncélos karját a férfi, a togruta sith számára ismeretlen nyelven megszólalva. – A’na mo’ja.
- Hátra, mindenki! – vezényelt néhány pillanatnyi csend után a megmaradt köztársasági tengerészgyalogosok rangidős parancsnoka.
Superiora hosszú csíkot húzott fénykardjával a fémpadlón, miközben megindult az alak felé. Az arcát nem látta, de férfihangon beszélt, a kisugárzása alapján pedig akár humán is lehetett, bár ez a páncél alatt nem látszott. A sötét oldal körbelengte, de valahogy... furcsán.
- Eltévesztetted a házszámot, öreg... - jegyezte meg végül gúnyosan – A cuccod elnézve az ilyeneknek, mint te, egy korribani múzeumban lenne a helye. Talán elintézhetem, ha megadod magad, és segítesz feljutni a hídra. Megöljük a tintahalakat odafent, és eljöhetsz velem a Mesteremhez.
Az idegen csak megrázta a fejét.
- Nye ponyju, ved’ma… umir’ay! – azzal rövid sorozatokat kezdett eregetni a nő felé.
Superiora tekintete összeszűkült. Az apró, szilárd lövedékek mindegyikét, amelyiket az alak fegyvere kilőtt, a sötét oldal vezérelte, ráadásul tökéletesen random irányokba, és a fegyvernek köszönhetően hatalmas sebességgel. Az egyik fémgolyó átszáguldott a fénykardja pengéjének szélén, és a vállába fúródott, miközben a többit az Erő apró lökéseivel térítette el.
- Ne csalj, ez nem becsületes harc! – kiáltott fel, és rohanni kezdett a férfi felé, hogy kettévágja.
Amaz azonban nem lépett hátra, és az utolsó pillanatig folytatta a tüzelést, majd amikor a togruta közel ért, és diadalmas sivítás mellett lecsapott a fénykardjával, a férfi felemelte egyik páncélozott alkarját, és a páncélba épített drótok sisteregni kezdtek.
Superiora őrült nevetést hallatott, és már látta maga előtt az ellenfél végtagját a földön... a fénykard azonban vörös szikrákat szórva lepattant a páncélról, mintha egy másik kardnak ütközött volna. Az ellenfél vaspáncélos lába pedig ugyanebben a pillanatban a togruta nő lába közé rúgott, Superiora pedig érezte, hogy nemesebb részei véres csomóvá amortizálódnak, hála a páncélozott csizma elejében lévő pengének.
Felkiáltott, a rettenetes fájdalomból nyert mindent dühöt arra használta, hogy lábon tudjon maradni, hátraugrott, majd féltérdre ereszkedve megállt – és újra fel kellett emelnie a fénykardját, mert az ellenfele ismét tüzelni kezdett, mintha mi sem történt volna. Az apró fémgolyók össze-vissza pattogtak a hangárban, a tengerészgyalogosok pedig kiáltozva húzták le a fejüket. Néhány, eddig a konténerek mögött lapuló műszakit is találat élt a gellert kapott golyókból, és fájdamasan felkiáltottak.
- Nu, umir’ay uzs’e, csu’zsojka – közölte fémes, mégis meglepően nyugodt hangon az alak, és ismét közelíteni kezdett.
Superiora felüvöltött, és szabad kezéből villámok lövelltek a férfi felé.
- Kak raz vo’vremja... - mormogta amaz, és Superiora döbbenten figyelte, ahogyan sith villámai nem follyák körbe fájdalmasan ellenfelét, hanem az övén lévő apró táskába áramlanak, majd a páncél külsején futó drótokon át ökölbe szorított kezébe futnak. A togruta rájött, immár túl későn, hogy az alak páncélja pontosan úgy működik, úgy viselkedik, mint egy fénykard... nem csak védőfelszerelés volt, hanem a harcos meghosszabbított karja, melle, teste, lába... mindet átjárta a sötét oldal. – Konyec tyi’be...
A villámok kékes gömbbe alakultak a páncélos férfi két kezén, és az eredetihez képest erősebben, egyetlen löketként vágódtak Superiora felé.
A togrutának még sikítani sem volt ideje, ahogyan a gömbvillám beburkolta a fejét, és szilánkokra robbantotta azt.
A tengerészgyalogosok előmásztak a dobozok közül.
- Azt a... - jegyezte meg az egyik, ahogyan a sztalker odasétált a fejetlen sith holttestéhez. Felpattintotta az exoskeleton sisakjának fedlapját, és a holttestre köpött, majd nekiállt szétszerelni Superiora fénykardját. Kivette belőle a kristályt, és az övén függő tasakba helyezte, amelyikben már négy másik sorakozott.
- Harosij ar’tyi’fakt – biccentett saját nyelvén a katonáknak, majd erős akcentussal, a köztársasági csónak felé biccentve Basic nyelven hozzátette. – Mje’gyünk még vja’dászni?
...
A Bendő-bázis irányítójában harapni lehetett a levegőben az idegességet. A Ssi-ru most már azzal volt elfoglalva, hogy zavarás helyett inkább megpróbálja feltérképezni a Shan által generált védőburkot, Walar és Grieg pedig néhány kellemetlen pillantás és az erőviszonyok ismételt felmérése után úgy döntöttek, nem vitatkoznak a sithhel.
- Túl nagyok a veszteségeink. – jegyezte meg Grieg a kijelzőket figyelve. – Ha van olyan trükkje, asszonyom, amivel ki tud minket rángatni ebből, akkor én állok elébe.
- Még mindig használhatjuk a vésztervet. – jegyezte meg Walar. A kövér technikus Daala flottájából láthatóan jóval inkább preferálta a sithhel való együttműködést, mint a polneyei klón.
- A vészterv mindannyiunk halálával jár, klón. – rázta meg a fejét Grieg. – Kész vagyok rá, de csak ha tényleg nincs más megoldás. Asszonyom?
Shan azonban válasz helyett egy pillanatra összeráncolta a homlokát...
- Superiora is elesett... de aki megölte... furcsa... és... még egy?
- Szomorú. – Walar hangjából nem igazán lehetett érezni, hogy a klón sajnálná. – Én mondtam, hogy rossz ötlet megosztani az erőinket... ó, apropó – pillantott az egyik belső biztonsági kamerára -, megérkezett az első ellenséges rohamcsónak. Van egy másik behatolási riasztás is a bázis átellenes oldalán, de ott nem látok semmit, meghibásodás lehet.
- Közelíts rá az elsőre.. – fordult Grieg a biztonsági kamerák felé, megjelölve egy hosszú, barna hajú, fiatalos középkorú jedi-köpenyes nőt, aki a rohamcsónak rámpáján lerohanva összecsapott a hangárt őrző három Ssi-ruval. – Azt ott az, akire gondolok?
- Aham. – nyelt egyet Walar. – Az ott Jaina Solo. Az utolsó jelentésekben azt írták, hogy nem halt meg a Bastionon, hanem részt vett a mieink elpáholásában a Lehon rendszerben.
A klón visszafordult Shanhoz.
- Asszonyom, bármennyire is utálom ezt mondani, de maga a legjobb esélyünk. De végeznie kell azzal a jedi ribanccal ott a hangárban. Ellenkező esetben örömmel aktiválom a vésztervet, akár tetszik Grieg parancsnoknak, akár nem... és magammal viszem magát is, a Jedik Kardját is, és ezt az egész átkozott kócerájt a Bendő legújabb fekete lyukába...
Grieg ideges pillantást vetett előszőr Walarra, majd Shanra, majd a bejáratra... ahol immár saját őrei helyett szürke, flottakommandós egyenruhát viselő polneyei klónok álltak.
...
A bolygó léténél csak a bolygó flórája és faunája volt furcsább. Kiimi Anaro távolról érzékelte, hogy szinte ugrás nélkül elérhető távolságban valahol a fekete lyukak között csata zajlik, halálok sokasága, jedi és sith tudatok egymásnak feszülése... a bolygó azonban minden figyelmét lekötötte. Sok furcsa dzsungelt látott már, a Nagai Birodalom félreeső bolygójának őserdejét, amelynek a nevére sem emlékezett, vagy az Ord Mantell vongfertőzött, mutáns erdőségeit, sőt, Zonama Sekot eredeti, átakalult Vong élővilágát, amikor úrnőjénél járt... ez azonban még annál is furcsább volt. A színek összevissza, néhol logikátlan kavalkádja valamiféle durva keveréke volt Saleucami halálpálca-túladagolást idéző színes dzsungeleinek és az eddig látott Yuuzhan Vong vegetációknak. A sötét jedi pedig már órák óta követte leszállóhelyétől a hívó hangot, halálosnak tűnő növények indáit és mérgeit kikerülve, egészen addig, amíg egy áttetsző vizű tó partján lévő barlanghoz nem jutott.
A barlang falait – ezt már alig néhány méter után meg tudta állapítani, miután fénykardját világítótestként használva belépett – valamiféle lilás, kristályos anyag borította, amelyik felvillant, ahogyan elhaladt mellette, alatta, utána pedig besötétedett, egyfajta természetes világításként szolgálva. A járat egy idő után kiszélesedett, Kiimi pedig megpillantotta a kinti tó föld alatti mását... a tó partján pedig...
- Gyere... gyere... hát végre megérkeztél. – mondta a fiatal nő mosolyogva.
- Úrnőm... - rogyott térdre Kiimi Riina Kwaad előtt, akit jedi korában Tahiri Veilaként ismertek. – Mit keresel itt?
- Mesterem, a Káosz ura rájött, milyen kísérleteket folytattam a gyermekeimmel... - Tahiri hagyta, hogy Kiimi fénykardjával elvágja a kezét rögzítő indákat. A szék, amiben ült, a Yuuzhan Vong Fájdalom Ölelésének egyszerűbb verziójára emlékeztetett. – Ide küldött, hogy ebben az Erő-varázslattal védett barlangban raboskodjak... csak olyasvalaki jöhetett el értem, aki át tud navigálni a Bendőn... Te megtetted, büszke vagyok Rád, Tanítványom!
- Úrnőmet szolgálom! – hajtotta meg magát Kiimi, összerezzenve, ahogyan a nő hegyes körme és formáló keze finom, véres barázdákat vájtak az arcába. Ismerte már ezt a fajta fájdalmat. Ismerte, és vágyott rá. – Hová menjünk, úrnőm?
- Bosszút kell állnunk mesteremen. – mosolygott Riina Kwaad, Kiimi pedig úgy találta, a szemei megváltoztak. Olyanok voltak, mint két, végtelenbe mutató, egyszerre fényes és sötét csillag. – Elpusztítjuk, és akkor mi uralkodhatunk a Yuuzhan Vongon és Zonama Sekoton! Ők is... ők is elfordultak a mesteremtől, de mi újra uralmunk alá hajthatjuk őket! De előbb el kell mennünk valahová a közelbe... találkoznunk kell még valakivel. Itt a hajód?
- Kint vár. – biccentett Kiimi.
- Nagyszerű. – fogta meg a sötét jedi kezét a nő. – Vezess, tanítványom, vezess szabadítóm...
|
|
|
Bendő
Nov 6, 2015 21:49:54 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 6, 2015 21:49:54 GMT 1
Snarla Shan kihúzta magát, és megfordult. Megvető pillantást lövellt mind Walar, mind Grieg felé, azután egy Erő-lökéssel a legtávolabbi sarokba repitette Ssi-ru barátjukat. Elrejtette magát az Erőben, hogy ne jelezze a helyzetváltozását, és ezzel egy időben a saját kisugárzását manipulálta a parancsnoki hidra, hogy Jaina Solo még mindig úgy érezze, a Sith ott van, ahol eddig volt.
A Snarla Shanban lakozó Darth Ignomis izgatott lett a ténytől, hogy a galaxis egyik legnagyobb harcosa ellen próbálhatja ki magát.
Az idős nő felmérte a hid előtt sorakozó polneyei kommandósokat.
- Szükségem van magukra. Csapdába fogjuk csalni a Jedit! Indulás.
Venedict elérte a Bendő-bázis főkomplexumát, és módszeresen kirúgta az átjárófolyosó ajtaját. Az Erő, no meg a fémcsizmája által megtámogatott lökés hatására a vékony lap kiszakadt a helyéből, és félig bedőlt. A rozsdavörös páncélt és sisakot viselő Venedict felkattintotta vörös fénykardját, és berontott a helyiségbe. Négy rohamosztagosba botlott, akik nagyon hamar elszaporodtak, kényszerű osztódással több felé, amikor az energiapenge jótékonyan átjárta a testüket. Venedict észlelte az egyik rejtett megfigyelőkamerát, és eléje állt, hogy bemutatkozzon. Sejtette, hogy a képét közvetitik a bázisparancsnokságra, ahol zavarodottan találgatják majd, hogy ki ez az újabb Sith.
Ugyanis Venedict nem egy Erőhasználót érzékelt a Bázison. Jedik, Sithek, mindenféle, még valami furcsa keverékszerűséget is felfedezett. De egyikük kisugárzása sem nyomta el azt a különös érzést, ami azóta keritette hatalmába a Prakithról szabadult Nagyurat, mióta felszállt a Kesselről, és követte a köztársasági flottát a Bendőbe. Valami volt itt, amit meg kellett találnia. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi az, de még mindig nem volt biztos benne, hogy itt rejtőzik. Szüksége volt a róla szóló dokumentációkra, mielőtt elindul felkutatni. Nem épithettek mégegyet belőle. Legalábbis nem az EGB, sem a Köztársaság.
Átvágta magát a fémajtón, és fél kézzel a vele szembetóduló rohamosztagosokat kaszabolta, másik kezében apró bombát tartott. Ezt is a Kuatról zsákmányolta, de vigyáznia kellett rá, amig el nem éri az itteni célját.
Tovább haladt, és hirtelen megérzett valamit, ami meglepte, pedig számithatott volna rá. Néhány fémfallal arrébb Jaina Solot érezte, és azonnal tudta, hogy a lány is megérezte őt. De Venedict nem akart találkozni vele, még nem. Új útvonalat keresett, és hamarosan el is érte a tervrajzokkal és a szuperfegyverekről szóló jelentésekkel telezsúfolt termet. A központi számitógépbe lépve felvidult, ugyanis a jelentések alapján a Napzúzó itt volt valahol, a Bendőben.. Ő pedig el fogja pusztitani vele a Kesselt, és az itt harcoló feleket is.
De vajon mi az a tudat, ami kinyúlt felé a Kesselről? Kissé felbőszült, amiért megzavarták a koncentrációban. Az idegen elme tudatosan kereste őt, ha nem is az ő személyét, de valakit, aki ugyanazt kutatja.. Venedict, miután elvégezte a dolgát, visszafordult, és percekkel később ismét a hajójában volt.
Venedict begyújtotta a hajtóműveket, és elindult a veszélyes útvonalon visszafelé, a Kessel irányába.
Jaina Solo akrobatikus mozdulatokkal vonaglott a lövedékek záporában, a csata epicentrumában. Villámgyorsan hajolt el azok elől az energianyalábok elől, amiket nem tudott kivédeni a fénykardjával. A magával hozott egységének tagjai hősiesen harcoltak a Bázist védő rohamosztagosokkal. Alighogy landoltak a hangárban, és megtettek némi utat a lélekvesztő labirintusnak tűnő komplexumban, egyedül a sötét Erőhasználó kisugárzása által kormányozva Jaina megérzései révén, szembetalálták magukat ezzel szakasszal. Daala régi emberei értettek a harchoz, és könnyedén feltalálták magukat a váratlan helyzetekkel kapcsolatban.
Ettől függetlenül egy Jainához hasonló kaliberű Jedi ellen nem tarthattak ki sokáig. A fekete páncélosok túl gyorsan hullottak a fénykard nyomában. Jaina és a kisérői hamar végeztek velük. Jaina leellenőrizte a helyzetet, és még az övéi voltak létszámfölényben. Folytatták az utat a sötét kisugárzás felé, egyre mélyebbre hatolva a bázison. Elhaladtak az orvosi létesitmény mellett, majd a kisérleti laborokhoz értek. Jaina eljátszott a gondolattal, hogy miután konfrontálódott a Sith-el, lenéz ide, hogy mielőtt még Niathal emberei szétszednék az állomást, ő is vethessen egy pillantást a Bendő titkaira. És persze jelenthesse a Tanácsnak..
A felvonókerülethez vezető széles járatban masiroztak, amikor az egyik oldalajtó felpattant, és kommandósok hatoltak a helyiségbe. A reguláris rohamosztagosoktól eltérő páncélt és fegyvereket viseltek. Már az első sortüzük leteritette Jaina kiséretének a negyedét, ezért a Jedi ismét aktiválta a fénykardját, és oda szökkent, ahol a legtöbb kommandós csoportosult.
Jaina lecsapott, mire az egyik polneyei közelharci fegyverére váltott, és háritotta a támadást. A lány úgy vette észre, hogy ezek a katonák hasonlitanak azokhoz, amiket a Rakata világon látott. Valószinűleg az EGB elitegységei lehettek. Ellenfele gyorsan mozgott, de nem eléggé. Jaina lecsúsztatta a pengéjét a férfi kardjának markolatára, kettészelve azt, mire a kommandós előkapott egy apró pisztolyt, és lőni akart, ám a Jedi fénykardja áthatolt a testén.
Felszisszent egy újabb oldalajtó, és újabb kommandósok rontottak a helyiségbe. Jaina eddigre már majdnem végzett az első adaggal, az emberei pedig az új fenyegetés felé fordultak. Hamarosan mindkét csapat eléggé megfogyatkozott.
Jaina megsuhintotta a fénykardját, hogy kivédjen egy, a mellkasának irányzott támadást, amikor vörös energianyaláb csapódott a fegyverének markolatára, és ujjaiban égő fájdalmat érzett. A hasznavehetetlenné vált fénykard kiesett a kezéből. Jaina konstatálta, hogy a kezének nem esett baja, és egy Erő-lökéssel meghiusitotta ellenfelének a támadását. Aztán megpördült, és...
Egy idős nőt látott, aki egyik kezében fényostorral, a másikban vörös fénykarddal kaszabolta le az embereit. Merev vonalú, a coruscanti divathoz hasonlatos, drága öltözéket viselt, és áradt belőle a sötét oldal. Jaina rájött, hogy megtévesztették őt, a Sith valójában nincs a parancsnoki központban. Mielőtt azonban felvehette volna egy elesett harcos fémkardját, a nő tenyérrel kiforditva előrelökte a kezeit, mire az összes rohamosztagos, polneyei és köztársasági katona a falaknak csapódott. Jaina kinyújtott kézzel védte a támadást, de ő volt az egyedüli, aki talpon maradt.
Snarla Shan pedig elpusztitotta a saját fegyvereit, és ajkának egyik sarkát gúnyos mosolyra biggyesztve elhajitotta a használhatatlanná vált energiapengék markolatait.
- Mostmár csak mi vagyunk, angyalom - mondta szárazon. - Az Erő fogja eldönteni, melyikünk a hatalmasabb, nem a fegyvereink. Védd magad, Jedik Kardja! - kiáltotta, és kék villámokat repitett Jaina felé...
|
|
|
Bendő
Nov 18, 2015 13:18:37 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 18, 2015 13:18:37 GMT 1
A túlerő, mint mindig, most is meggyőzőbbnek bizonyult a védők elvitathatatlan lelkesedésénél. Niathal elégedetten figyelte, ahogyan a Viscount tüzérei újabb és újabb ütegállásokat semmisítenek meg a Bendő-bázis zegzugos felszínén, gondosan ügyelve arra, hogy a modulokat összekapcsoló vázrendszerben ne tegyenek számottevő károkat. Egyben volt szükségük a bázisra, minden információval, amit rejthetett. A hatalmas mon cal cirkáló ionütegei vitték így a prímet, egyre több részrendszert megbénítva az állomáson, a turbolézerütegeket pedig csak az igazán makacs védelmi lövegek, és a lokális pajzsgenerátorok- és átjátszók, valamint a kommunikációs- és radartányérok ellen vetették be.
Az EGB megmaradt vadászai visszavonultak a bázis szerteágazó belső váza mellé, és onnan próbálták zavarni az újabb és újabb rohamcsónakokat. Amióta a meglepetésre sithek által vezetett ellentámadást megállították, és néhány jedi elvesztése mellett végeztek a fedélzetre szállt sötét oldalival, az EGB lelkesedése érezhetően csökkent. Niathal azonban tudta, hogy a passzivitás bármikor átfordulhat önpusztításba... bizonyára ki van adva a bázisparancsnoknak valamiféle utasítás, hogy semmiképp ne hagyja ellenséges kézre jutni Daala féltve őrzött kincseit.
- Minden behatoló egység keressen a saját műveleti szektorában elrejtett pokolgépeket, reaktorok túltöltésére utaló jeleket, vagy bármit, ami arra utal, hogy meg akarják semmisíteni a bázist. – adta ki a legújabb utasítást Niathal, miközben az ülése elé épített apró képernyőn egyik szemével a hangárban lezajlott közelharc felvételeit pörgette át, majd a vostroyai összekötőhöz fordult.
- Figyelemre méltó csatapáncél.
- Csjak sztálkerek hjasználják. – biccentett a vostroyai tiszt. – Tjalán egy jedinek is sjikerülne, dje egyjszjerű élőljények számára nem...
- Érdekes... - fintorodott el Niathal, és magában lenullázta a vostroyaiaknak adott jó pontot azok után, amit a behatoló sithhel művelt a kommandósuk. Ahogyan nem kedvelte a jediket, úgy nem kedvelt egyetlen más szektát sem, akik az Erőt, vagy bármiféle más hókuszpókuszt használtak használatai tárgyaik működtetésére. No nem mintha saját magát szívesen látta volna egy ilyen páncélban, de már a gondolat is zavarta, hogy kényszerű szövetségesei olyan eszközöket használnak, amit saját katonáinak nem osztogathat csakúgy.
- Mit gondol, van valamiféle önmegsemmisítési tervük? – fordult most Niathal másik tanácsadójához, a Yuuzhan Vong Tua Huzul parancsnokhoz.
- Ha van is, akkor az a három hitetlen... mármint ellenséges fémhajó az. – bökött a bázis rejtekében lebegő INT-re és két VSD-kísérőjére a taktikai képernyőn a Yuuzhan Vong. – Az a kisebb hajó fém dovin – basalokat hordoz. Bármiféle mezőmódosítás, amit itt bekapcsolnak, megbonthatja a sötét űr és a fizikai tér egyensúlyát, és sokkal nagyobb katasztrófát idézhet elő, mint „Yogand magja”, vagy akár Rau’Parang parancsnok terve a Telosért vívott csatánkban, amelyet maga hiúsított meg, Chania’thal admirális.
Niathal elgondolkozva megnedvesítette száját uszonyával, miközben egy pillanatra felmerült benne, hogy felvilágosítja a Yuuzhan Vong parancsnokot, mennyire nem volt szerepe a Telosnál generált óráis dovin basal elpusztításában, de ezzel csak feleslegesen csökkentette volna a renoméját. Huzul észrevétele amúgy is fontosabb volt, gondolhatott volna rá. Ha a védők nagy kataklizmát akartak előidézni és magukkal rántani a köztársasági flottát, akkor logikus választásnak tűnt egy rakás fekete lyuk közepén túltölteni egy Interdictor tiltóhajó mezőgenerátorait.
- Stazi hadnagy, a rohamcsónakok következő hullámát, a kísérővadászokat és a megmaradt rombolókat vezényelje a Kappa-Hét-hármas szektorban lévő hajócsoport ellen! Vegyék át az irányítást a tiltóhajó felett, a kísérőit semmisítsék meg!
- Vettem, továbbítom. – biccentett a duro, és a képernyőn a két megmaradt Nebula-osztályú romboló háromszög alakú sziluettje felgyorsult, ahogyan zászlóshajójuktól elszakadva a Bendő-bázis külső dokkjai mögött rejtőző birodalmi hajók felé indultak, nyomukban a Viscount harmadik vadászhullámát alkotó XJ-vadászokkal és K-szárnyú nehézbombázókkal.
- Tüzet koncentrálni a csillagrombolók pozícióját védő ütegekre! – vezényelt tovább Niathal. – Menjünk még közelebb!
...
A Bendő-bázis hangárjában küzdő polneyei kommandósok, az utolsó erősítési hullámmal érkezett Ssi-ru harcosok és köztársasági tengerészgyalogosok tanulva a sith legutolsó mozdulatából, hátrébb húzódtak és a két fal mentén kialakított, összedobált konténerekből és roncsokból felállított fedezékek mögül lövöldöztek egymásra, miközben a hangár közepén egy villámgyorsan mozgó fekete, és egy még gyorsanbban mozgó barna köpenyes alak elmosódott kar- és lábmozdulatai jelezték, hogy tulajdonosaik nem csak halálos közelharcba bonyolódtak, de alapvetően talán még jól is érzik magukat közben.
Jaina hamar ellenfele tudomására hozta, hogy erővillámokkal nem sok mindenre megy. Tenyerébe gyűjtötte a sötét energiát, majd visszaküldte az idősebb nőt biztosító kommandósok irányába, akik gyors reakciókészségről tanúbizonyságot téve szétfutottak, és így csak néhánya pörkölődtek meg közülük. A sith nő ezután taktikát váltott, és közelebb lépve különböző közelharc-művészetek fogásait alkalmazva próbálta eltörni Jaina csontjait – ő azonban a Mandalore-on töltött idő alatt legalább ilyen alaposan megismerkedett ezekkel a praktikákkal.
Ahányszor valamelyikük a közelben lévő, szétszóródott fegyverek egyikéért nyúlt volna, a másik egy Erő-lökéssel, vagy éppen egy kicsavart kézmozdulattal eltérítette szándékától.
- Öröm veled küzdeni, Jedik Kardja... - mosolygott vérszomjasan a nő, tette ezt annak ellenére, hogy sok sithtől eltérően nem hegyesre köszörült, ápolatlan, hanem szenátorokhoz illően finom, egyenes fogsora volt. – Milyen kár, hogy mindjárt vége...
- Nem az örömért csinálom, szipirtyó. – mosolygott vissza Jaina. – Ez is csak egy munka...
- Ha végeztem veled, utána következnek a katonáid, aztán a barátaid, és így tovább... - lihegte az idősebb nő, miközben továbbra is folyamatosan váltották a csapásokat... kéz-láb, kéz-kéz, láb-kéz, láb-láb...
- Mindegyikőtök ezt mondja. – vonta meg a vállát mozgás közben Jaina. – Már csak azt nem értem, ki küldött ide titeket. Nem illetek bele a képbe... és kötve hiszem, hogy a birodalmiak hívtak volna...
- Ehhez semmi közöd, oda megyünk, ahová jónak látjuk... - sziszegte a sith, de Jaina észrevette, ahogyan bizonytalan fény gyúlt a szemében. Ez lesz az, gondolta Jaina.
- Mit szólnál, ha azt mondanám, elmehetsz? – szabadította ki magát az egymásba fonódó végtagok öleléséből, és két lépést hátrált, még mindig egy ősi mandalore közelharc-pozícióba görbítve végtagjait, miközben kinyúlt az Erővel... – Ez valójában nem a te harcod, és ezt te is tudod. Megérintetted a többi sith elméjét, mielőtt meghaltak, ne hidd, hogy nem éreztem... megszabadultál tőlük. Most már nincsenek riválisaid, de a klónkatonák sem bíznak benned, nem igaz? Nekünk nem te kellesz, hanem a Bázis, és annak titkai.
A sith nő bizonytalanul méregette Jainát.
- Olyanokat ölsz, mint én, Jedik Kardja, de nem érzek benned hazugságot. Miért bízzak benned?
- Ne bízz bennem. – mosolyodott el Jaina. – Bízz abban, hogy a bevetésünk szempontjából teljesen érdektelen, hogy élsz-e, vagy halsz-e. De ha elengedlek, akkor eggyel kevesebb akadály áll az utamban, hogy elérjem az irányítót, mielőtt a klón barátaid... pardon, nem a barátaid... szóval mielőtt levegőbe röpítenek mindent. Logikus döntés lenne részemről, nem?
Shan bizonytalanul az egyik épen álló vadászgép felé nézett a hangárban, amelyet eddig elkerültek az egymással sorozatokat váltó tengerészgyalogosok és klónok lövései.
- Senki sem akadályoz meg benne, hogy elindulj felé. – biccentett könnyedén Jaina.
- Egyszer még újra találkozunk, Jedik Kardja, és akkor egyenlőbb harcunk lesz! – kiáltott fel a nő, és rohanni kezdett a vadászgép felé... már csak néhány lépés...
Jaina Solo úgy emelkedett ki előtte a földből, mintha az előző pillanatban nem is mögötte állt volna, Shan el sem tudta dönteni, hogy csak az ő számára is lehetetlenl gyorsnak tűnő Erő-futás, Erő-ugrás, vagy valami teljesen más tanúja éppen... aztán rájött. Akivel eddig beszélt, az nem Jaina Solo volt.
- Nem csak Te ismered az illúzió erejét, sith... - dünnyögte Jaina, miközben Shan gyomrába döfte a polneyei kézifegyvert, amit ütközben valahol megszerzett, majd gondosan, alaposan megforgatta ide-oda, hogy az Erővel sem gyógyítható, súlyos belső sérüléseket okozzon vele.
- Átvertél... - meredt rá inkább döbbenten, mint ijedten a sith nő. – A megtévesztés... a sithek fegyvere...
- Ha ezzel szeretnéd tölteni az életed utolsó néhány pillanatát, meditálhatsz rajta, sith... - csavart még egyet a kézifegyveren Jaina - és rájöhetsz, hogy nem hazudtam neked egyszer sem. Ez tényleg nem a te harcod, tényleg nem kellesz nekünk, és tényleg teljesen lényegtelen a bevetésünk szempontjából, hogy élsz-e, vagy halsz-e. És ha elengedtelek volna, akkor tényleg eggyel kevesebb akadály lett volna az utamban... ahogy így is.
- Azt mondtad, elmehetek, hogy, nem akadályozol meg... - nyögte Shan térdre esve.
- Megkérdeztem, mit szólnál, ha elmehetnél. És nem akadályoztalak meg abban, hogy elindulj. – biccentett Jaina halálos komolysággal. – Elindultál, nem?
- Akkor miért... - buggyant elő jelentős mennyiségű vér a sith nő száján keresztül.
- Te magad adtad meg a választ. – döfte még mélyebbre a fegyvert Jaina, úgy, hogy már a keze is véres volt. – A Jedik Kardja vagyok. Olyanokat ölök, mint Te, függetlenül attól, hol kerülnek elém és mikor. Ez is csak egy munka.
Jaina hagyta, hogy az élettelen sötét oldali nő a padlóra essen, és felkapott egy sugárvetőt, egyik kezét kinyújtva pedig ráomlasztotta a hangár fala mentén futó közlekedőfolyosót az egyik barikád mögött gyülekező, füttyögő Ssi-rukra. Bizonyos volt benne, hogy hamarosan előkerülnek az ysalamirik, és egyszerű katonaként kell tovább harcolnia.
- Tovább az irányítóba! – kiáltott a konténerek mögül előbukkanó, életben maradt tengerészgyalogosainak. – Támadás!!!
...
Walar a belső kamerákon keresztül figyelte, ahogyan a magát utolsó reményükként aposztrofáló nő először hátat fordít a Jedik Kardjának, majd pár pillanattal később belegyalogol a jedi kinyújtott pengéjébe. Megrázta a fejét. Utálta az efféle egyik-pillanatban-itt-vagyok-másik-pillanatban-ott jedi praktikákat.
Ahogyan tulajdonképpen minden más jedi praktikát is. Meg a sith praktikákat is, egyre megy.
Felvillant egy vörös jelzőfény az egyik, eddig csendes terminálon, ettől már elkáromkodta magát.
- Letöltik az adatainkat! A bázis másik oldalán! Mondtam, hogy vannak még behatolók! – sivalkodott a kövér Grieg.
Walart különös nyugalom szállta meg.
- A sith nőszemély kudarcot vallott. Mondtam én, hogy csak a szája nagy... itt az ideje a vésztervnek.
- No nem nem nem, klón barátom. – rázta meg figyelmeztetőleg kövér ujját a technikus és a fegyveréért nyúlt. – Ez itt a Bendő-flotta bázisa, nem fogod csak úgy...
Mondatának végét elnyelte a sugárvető sistergése, ahogyan Walar mellkason lőtte.
- Csatornát kérek az Eginmához – biccentett az egyik, ajtónál posztoló kommandósnak, aki eddig Sh’piffh doktort igyekezett kiráncigálni egy törmelékhalom alól, ami akkor borult rá, amikor búcsúzóul sith látogatójuk össze-vissza lökdöste az őröket az irányítóban. A klón parancsnok egykedvűen beütött egy számsort a komputeren, saját ujjlenyomatával engedélyezte azt, majd Grieg élettelen hüvelykujját is odaérintette. A központi számítógép elkezdte kitörölni saját magát, felülírva üres szakaszait egy rendkívül agresszív vírussal... a polneyeiak utolsó ajándékával arra az esetre, ha valami baj történne a vészterv végrehajtása során...
- Parancsnok, az Interdictor nem válaszol! – a klón kommandós zavartan rázta a fejét. Walar egy pillantást vetett a taktikai kivetítőre, amelyen köztársasági rohamcsónakok rajzottak az Interdictor körül. Az egyik kísérő VSD kettészakadva sodródott a semmiben, a másik – amelyiket kristály-fázisváltókkal szereltek fel – vérre menő közelharcot vívott a Köztársaság egyik Nebula-osztályú rombolójával, melyből úgy tűnt, egyik sem kerül ki egy darabban.
- Valahol nem lep meg. – vont vállat szinte egykedvűen a klón parancsnok. – Zárjátok le az irányítót. Lássuk, milyen gyorsan jut be a jedi ribanc.
- Tizenkettő-egész-hét-három a teljes rendszertörlésig. – jelezte a kommandós.
- Mókás negyed óra lesz. – eresztette le sisakja elé az átlátszó védő-plexit Walar, és ellenőrizte a fegyvereit. – Éljen a Birodalom, igaz?
- Éljen. – sorakoztak fel az ajtó két oldalára a klónok.
A Bendő-bázis klón legénysége felkészült a csata utolsó fázisára.
|
|
|
Bendő
Nov 23, 2015 17:28:46 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 23, 2015 17:28:46 GMT 1
Nem volt senki más a galaxisban, aki ennyire könnyen kijutott volna a Bendő-halmazból. Kyp Durron már-már standard kirándulásnak élte volna meg a jelenlegi utazását, ha képes lett volna azonosulni régi önmagával. Venedict az Erőre hagyatkozva kanyargott és manőverezett a fekete lyukak között - pont mint egy fiatalabb férfi egy coruscanti bordélyházban. A Sienar-lopakodó kijelzőképernyőinek fénye megvilágitotta a lehunyt szemét - azazhogy megvilágitotta volna, ha a Sith rozsdaszinű sisakja átlátszó lett volna.
A Kessel felé vezető úton egyre intenzivebben érezte azt a kisugárzást, ami még a Bendőben keritette hatalmába a figyelmét. Tudta, hogyha elő akarja bányászni az elpusztithatatlan Napzúzót, akkor szövetségesekre lesz szüksége. Csakhogy a bent csatározó köztársaságiak és birodalmiak annyira el voltak foglalva egymással, hogy Venedict nem is álmodott a velük való párbeszédről.
Mióta újjáéledt a Prakithon, és rájött, hogy a lelke végérvényesen a sötétségé lett, ez a megállpitása nem tartalmazott még nyomokban sem megbánást vagy keserűséget. Valamiért a sötét oldal a vérévé vált, talán mert az tartotta életben, amikor minden elpusztult volna Kyp Durronból. Utána napokig próbálta felidézni az Exar Kun befolyása alatti időket. A Carida elpusztitása, Zeth, a bátyja megölése.. mindezek már nem kavarták fel a lelkivilágát. Akármennyire is kutatott magában, az efféle érzések végleg kiürültek belőle. Egyvalami maradt: a jogos, számitó fekete gyűlölet.
A szögletes alakú Sienar lopakodó kibukkant a feketelyuk-erdő szélén, és a Kessel űrben lebegő krumplira emlékeztető alakja felé vette az irányt. A meghámozott karalábé formájú égitest közelében állomásozott néhány köztársasági hajó, de Venedictnek nem azok keltették fel a figyelmét.
Egy kisebb Vong hibrid fordult el a bolygónak csúfolt aszteroidától, és Venedict figyelmét nem kerülte el, ahogy a hajó egy pillanatra megremegett. Az Erő volt azzal a valakivel, aki vezette, de valahogy furcsán koncentrálódott.
Venedict szivesen felvette volna a kapcsolatot vele, de ő Sith Nagyúr volt. Nem könyöröghetett senkinek, de nem is kérhetett. Célba vette a hajót, utána repült, és leadott néhány figyelmeztető lövést, mit sem törődve a Kessel közelében keringő járőrhajókkal. Ezzel egyidőben a saját lopakodója láthatóvá vált.
Megnyitott egy vonalat:
- A feltételeim a következők...
|
|
|
Bendő
Dec 15, 2015 14:58:26 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 15, 2015 14:58:26 GMT 1
A Yuuzhan Vong hajó megrázkódott, majd megállt, miközben az álcából kilépő egység egészen közel repült hozzá, nagyobb, súlyosabb tömegével fenyegető módon fölé magasodva. A Kiimi Anaro testét birtokló lény felpillantott, majd aktiválta a komot.
- Már vártam az érkezésed, Mesterem.
- Miféle pondró vagy, hogy Mesternek merészelsz nevezni? - vegyült némi csodálkozás a másik pilóta hangjába.
- Már messziről megéreztem a hatalmadat az Erőben. - válaszolni Kiimi. - Én csak a sötét oldal egyszerű szolgája vagyok...
- Akkor el is tiporhatlak a ronda hajóddal együtt... - válaszolta amaz, és a lopakodó fegyverei felizzottak.
- Megteheted, Mester, de akkor nem jutsz nyomára a titoknak. - jegyezte meg sokat mondóan Kiimi.
- Miféle titoknak?
- A fegyver, amit keresel, nem pusztult el. - Suttogta Kiimi. - Itt van, a Bendőben, elrejtve a fekete lyukak között, ember nem érintheti... de én elvezethetlek hozzá. Csak követned kell!
|
|
|
Bendő
Dec 18, 2015 14:32:26 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 18, 2015 14:32:26 GMT 1
Niathal némileg fintorogva félretolta a klón megperzselt holttestét, miközben belépett a Bendő - bázis irányító termébe, nyomában adjutánsával, Stazi hadnaggyal, és a vostroyai összekötő tiszttel, Vasiliev őrnaggyal. A vostroyaiak kommandós parancsnoka, aki a Viscount védelmét, majd az Interdictor elleni rohamot vezette korábban, valamint Jaina Solo, aki a bázist megtisztító egységeket irányította, már ott várták. Niathal és adjutánsai csak azután indultak el saját siklójukon a bázis felé, hogy a behatoló csapatok mindenhonnan az ellenállás megtörését és az önmegsemmisítő berendezések kikapcsolását jelentették, hátrahagyva a Yuuzhan Vong navigátort, Tua Huzul parancsnokot. Azért annyira nem bízott benne az admirális, hogy beengedje egy szigorúan titkos EGB-s létesítmény vezérlőjébe.
- Reméltem, hogy kicsivel kisebb lesz a felfordulás. - jegyezte meg a mon calamari admirális.
- A parancsnokuk hődetonátort rántott, amikor felszólítottam a megadásra. - tárta szét a karjait Jaina. - Muszáj volt cselekednem.
- Priyatno, gyevocska - jegyezte meg a páncélos stalker, aki az egyik komputer fölé hajolva tanulmányozta az üres képernyőt. - Tut nyi'csevo.
- Hadd nézzem. - lépett közelebb a mon cal admirális jóváhagyó biccentését elértve Stazi. A duro leült az egyik fekete képernyő elé, és beütött néhány meta-parancssorozatot, de mindegyikre csak statikus sistergés és néhány, a képernyőn felvillanó, majd eltűnő, zöld vízszintes vonal volt a válasz, mintha a bázis központi számítógépének lapos EKG-ját mutatná.
- Szárazra törölték a központi rendszert, úgy tűnik. - hunyorgott nagy, vörös szemeivel a hadnagy. - Egy specialista csapatnak talán sikerülne néhány morzsát kiszedni belőle hetek alatt...
- Razrasitye m'nye, tavaris lajt'nant - lépett közelebb a tányérsapkás vostroyai őrnagy. - Engjed'je meg, kj'érem.
Vasiliev előhúzott egy ránézésre nagyon is standard birodalmi kódhengernek tűnő eszközt a zubbonya zsebéből, és behelyezte az aljzatba. Néhány pillanatnyi csend után a monitorok életre keltek, és az aurebesh birodalmi változatával megegyező kódolású karakter- és számsorok kezdtek el végigfutni rajtuk.
- Egy újraindító alj'goritmjus, amihez titkosszolgálati módszerekkel jutottunk hozzá. - Vasiliev minél többet beszélt Basic nyelven, annál kevesebb ejtésbeli hibát vétett. - Talán njem állítjhat vi'ssza mjindent, de elég jelentős részét.
- A mindenit... - Stasi szája tátva maradt, ahogyan egy sor, hosszúkás, rúdszerű tárgy képe rajzolódott ki a monitoron, majd rávetült egy csillagtérképre. - De hiszen ebből... ebből le tudjuk olvasni az összes indítósilójuk helyét! Tudjuk, hol tartják a rakétáikat!
- Titkosszolgálati forrásból, hmm... - pislogott Vasilievre nagy szemeivel Niathal. Egyszerre szerette, és nem szerette az efféle meglepetéseket. - Tudja, őrnagy, az az érzésem néha, hogy maguk többet tudnak, mint amennyit elárulnak. A közös ellenségeinkről is.
- Mozset bity.. - biccentett Vasiliev. - Meglehet. Vannak bizonyos... általunk mjegbjízhatónak ítélt forrásaink a fasisztik Birodalmában. Talán itt az ideje, hogy'j mjegosszuk ezeket magukkal, adj'mirális asszony.
- Egyetértek. - biccentett Niathal. - Tájékoztatni fogom Loran parancsnokot. Addig is lássuk, mit találunk még...
|
|
|
Bendő
Dec 31, 2015 17:11:45 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 31, 2015 17:11:45 GMT 1
Komplex, rövid hipertéri ugrások tucatjait hajtotta végre a két hajó, a gépi alapú sith lopakodó és a Yuuzhan Vong hibrid, Hydra a fekete lyukak sűrű szövedékében, egyre messzebb és messzebb kerülve a Kesseltől és attól a mélyűri, anomáliák által szegélyezett ponttól, ahol a Bendő Bázis összeeszkábált tömege adott helyet jelenleg a Köztársaság, Vostroya és a Jedik közös tisztogató műveletének.
A "messze" persze relatív volt a Bendőben, hiszen a távolságokat a végtelen űrön keresztül navigációs komputerrel húzott egyenesek helyett csak bonyolult, sokdimenziós görbékkel lehetett leírni, amelyek térben és időben még a givinek számára is túlságosan bonyolultnak tűnő változókat tartalmaztak.
Talán ez volt a végső oka annak, hogy Venedict megengedte, hogy a Kiimi Anaro nevű, Kessel mellett szó szerint az útjába eső volt jedi tanonc saját hajójában maradjon, és onnan navigálja őket.
A Hydra és a sith lopakodó mesterséges és szerves fogókarok, illetőleg csápok segítségével egyetlen egészet alkotva tette meg mikrougrásait... Kiimi navigált, Venedict pedig az Erőre hagyatkozva itt-ott apróbb-nagyobb módosításokat végzett saját megérzései alapján a pályagörbéken... egészen addig, amíg rá nem döbbent, hogy ezek vagy teljesen feleslegesek voltak, és csak megnyújtották az utazási időt, vagy annyira nyilvánvalóak, hogy elképzelni sem tudta, a másik humán ex-jedi (vagy a hajója, éppenséggel) hogyan véthetett kiszámításuk során ilyen alapvető szarvashibákat, miközben máskor a legkomplexebb pályagörbéket is játszi könnyedséggel adta meg, már órákkal azelőtt, hogy Venedict saját hajójának navikomputere egyáltalán felfogta volna, hogy most éppen hol tartózkodnak a Bendőben.
Venedictben felmerült, hogy a másik csak csapdába akarja csalni, de hamar be kellett ismernie magának, hogy ha így is van, rendkívül körülményes és bonyolult módját választotta ennek. Simán bevezethette volna az első útba eső fekete lyukba, ezekből márpedig akadt bőven a környéken.
Aztán egyszer csak, egy, az előzeknél hosszabb - bár Venedict inkább úgy érezte, lassabb ugrás után, amelynek során átfűzték magukat két, egymáshoz igen közel lévő fekete lyuk kölcsönös vonzása alkotta holttéren, a Bendő kellős közepén (amennyire ez értelmezhető volt Venedict számára egyáltalán), ott ragyogott előttük az óriási, majd harminc kilométer hosszú henger, a jellegzetes, vastagabb, a henger örül forgó gyűrűvel a középső tájékán. Venedict elámult, mintha csak a Második Galaktikus Polgárháború során elpusztított Centerpoint-állomás kicsinyített mását látta volna maga előtt.
- Nem ezt keresem, ostoba. - sziszegte végül halkan a komba, mintegy félve attól, hogy meghallják. Tompa, szinte légnemű, mégis, odafigyeléssel az Erőn keresztül is jól kivehető, passzív tudatok ezreit érzékelte az állomásot, valamiféle furcsa transzban.
- Tudom. De az állomás energiája segítségével hozzájuthatsz. - hangzott azonnal a válasz a Yuuzhan Vong gyorshajóról.
Venedict bólintott. Még mindig furcsának találta ezt az alakot. A sötét oldal lenyomata érzékelhető volt rajta, és előző életéből Venedict emlékezett egy fiatal, Anaro nevű jedire, Kenth Hamner mester egyik tanítványára, aki már annak idején is a világosság és a sötétség határán egyensúlyozott állandóan - pontosan úgy, mint Venedict előző életében saját maga is. Mégis, a kölyök rejtélyesen sokat tudott a Bendőről, és még mindig nem volt világos Venedict számára, hogy miért is éri meg neki, hogy a segítségére legyen... az pedig különösen nem volt világos számára, és talán ez zavarta a legjobban, hogy nem értette, hogyan láthat egy a látszólag tapasztalatlan pondró a fejébe.
- Mi ez a hely? - kérdezte végül.
- Régen úgy hívták, Határpont. - magyarázta Kiimi a másik gépből, miközben az egyik óriási, kihalt hangár felé sodródtak. - A mostani lakosai néha úgy nevezik, a Kút, vagy a profánabbak szerint szimplán csak Lefolyó.
- Gusztusos. - fintorodott el Venedict. - Jelenthetnek fenyegetést ezek a ... lakosok?
- Nem. - rázta a fejét a másik pilótafülkében Kiimi, miközben megszüntette a két hajó közti kapcsolatot, hogy párhuzamosan, egymás mellett landolhassanak a hangárban. - Transzban vannak. Sokan már évtizedek, évszázadok óta.
- Szektások... - mormogta maga elé Venedict, bár be kellett vallania magának, hogy ez a minősítés saját magára is legalább annyira igaz, bizonyos szempontból.
- Így van. - biccentett Kiimi, miközben ruganyos mozdulattal kiugrott a Hydra pilótafülkéjéből, némi port vert fel landolás közben a rozsdás plasztacélból, vagy ahhoz hasonlító, ősi anyagból készült padlón, és letérdelt Venedict vadászgépe előtt. Amaz lassan, méltóságteljesen szállt ki, és kardjának fényes pengéjét aktiválva a fiatalabb férfi nyakához szegezte.
- Megölhetlek most is, vagy megölhetlek akkor, amikor kiderítettem, hogyan és mivel vertél át, pondró.
- Ez a Te döntésed, mesterem. - motyogta Kiimi. - Ha nem találsz méltónak arra, hogy követhesselek, és a tanítványos lehessek, tedd meg most. De akkor nem éred el, amit keresel.
- Talán igen, talán nem... - szűkültek össze Venedict szemei. Akármilyen mélyre próbált furakodni a fiatalabb férfi agyában, nem talált csalfa gondolatot azzal kapcsolatban, amit keresett, és aminek a terveit már megszerezte. Tényleg azt akarta, hogy hozzá jusson... minden más azonban... minden más mintha egy felhőbe lett volna burkolva Anaro elméjében. Végül is akkor is darabokra szedhetem az agyát, ha már megszereztem, amit akarok, gondolta Venedict.
Amaz térden állva várta a másik nagyúr döntését.
- Vezess! - jelentette ki végül Venedict.
Kiimi felállt, és egy turbolift-aknáknak tűnő függőleges járathoz lépett.
- Másznunk kell. - jelentette ki tárgyilagosan.
És másztak. Órákon át, aknáról aknára, néhány szervízúton keresztül érintve azokat a járatokat is, amelyek a vaskosabb középső henger-rész belsejében lévő nyitott dóm felé néztek. Venedictet itt újabb meglepetés érte. Előző életének olvasmányaiból tudta, hogy Centerpoint belső része lakott volt, a henger legközepén egy mesterséges, bár nem egészen ismert eredetű pulzáló energiaforrás, afféle mesterséges nap látta el fényével a héj belső falán, összeeszkábált kajibákban lakókat. Ennek a bázisnak a központi része ugyan jóval kisebb volt, a legnagyobb eltérés mégis a központi, pulzáló energiaforrás hiánya volt, és az ebből következő, mély, szinte tapintható sötétség. Venedict érzékelte, hogy a tudatok, amelyeket korábban érzett, valahol ott vannak... Kiimi azonban keresztülvezette őt, tovább a járatokon át, a henger másik végébe, mígnem egy irányító központ-szerű terembe érkeztek.
Venedict gyanakvó pillantást vetett az ismeretlen kezelőszervekre, amelyeket jól láthatóan nem humán kezeknek alkottak.
- Elmagyarázom, hogyan kell működésbe hozni a rendszert, és hogyan tudod letapogatni a gravitációs torzulásokat. - biccentett Kiimi, miközben elfordított néhány kapcsolót.
- Felmerül a kérdés, hogy miért is nem Te csinálod ezt az egészet, Pondró. - jegyezte meg Venedict.
- A berendezések csak az Erőn keresztül működtethetőek, nagyuram. - hajtotta meg magát már-már rutinos sietséggel Kiimi. - Az én Erőm... nem elegendő ehhez. - Egy diódákkal kirakott sisakot adott Venedict kezébe. - Ezen keresztül csatlakozhatsz a vezérlőrendszerhez.
- Több száz, talán több ezer éves, ósdi darab. - vizsgálgatta a sisakot Venedict. Apró toldások-foldások, itt-ott beillesztett fémlapok révén tették alkalmassá arra, hogy egy ember is felvehessé, bár eredetileg úgy tűnt, valamilyen eltérő fejformájú humanoid számára készült.
- Már itt találtam. - biccentett Kimii. - Engem majdnem megölt, amikor kipróbáltam...
Venedict keze előrelendült, hogy megragadja a kölyök torkát, de megdöbbenve tapasztalta, hogy az Erő tanulsága szerint amaz ezúttal sem hazudott.
- Lássuk. - mondta végül, a fejére illesztette a berendezést, és koncentrált...
Egy pillanatra hátratántorodott, ahogyan körülötte életre keltek a kijelzők, furcsa, kiolvashatatlan, háromszögekből, apró ívekből és körökből álló szimbólumokkal kitöltve a terem közepén lévő teret. Feketéslila gömbök és kúpok nyúltak egymásba, itt-ott vörösen villogott valami.
Venedict megrázkódott, és mélyebbre merült a sötét oldalban, hogy energiát nyerjen. A kölyöknek igaza volt, valóban az Erő nagy fokú koncentrációja kellett ahhoz, hogy működésben tartsa a berendezést. Elképzelhető, hogy a kriksz-krakszok takarta szöveg tudatában másképpen is lehetett volna kezelni, de Venedictnek fogalma sem volt arról, hogy mit jelentenek... ellenben az Erőn át világosan érezte az eszközt korábban használók tudatát, ősi lenyomatukat...
Felhorkant, és félresöpörte az egészet, mire a fejét sanyargató fájdalom is enyhült. Ez volt a titka a dolognak, mosolyodott el, amire Pondró - ahogyan elnevezte magában a jedi tanítványt, és be kellett vallania magának, egyre jobban tetszett neki ez az elnevezés - nem jött rá... ki kellett zárni az irreleváns maszlagot, és csak egy konkrét célra használni az eszközt.
Márpedig neki nagyon is konkrét célja volt.
A térképről eltűntek a korábbi, villogó vörös pontok, ahogyan Venedict a Bendőt alkotó fekete lyukak sűrűjére fókuszált (legalábbis az volt a megérzése, hogy a feketéslila gömbök és kúpok szövedéke ezt szimbolizálja, mást nem is szimbolizálhatott), és az egész tömeg forogni kezdett... aztán felvillant egyetlen szürkés pont, egy apró anomália a semmi közepén, négy fekete lyuk egymást kioltó mezeje közé szorulva, olyan mélyen, hogy hagyományos érzékelőkkel sosem lehetett volna befogni...
- Megvan! - kiáltott fel diadalittasan Venedict, és kinyúlt az innen nézve mikroszkopikus nagyságúnak tűnő tárgy felé...
És az egyik konzol a terem másik végében szikrát vetett, és felrobbant.
Venedict káromkodva lekapta a fejéről a sistergő sisakot. Ujjai végén hasonló villámok táncoltak, ahogyan Kiimi felé fordult.
- Nem működik ez a nyomorult, Pondró!
- Csak.. csak meghibásodott egy inverter. Aktiválni kell a pulzármezőt a központi dómban, és újracsatornázni az energiát... azt.. azt hiszem. - hebegte a konzolokra kötött, apró terminálon babrálva Kiimi, amelyet Venedict csak most vett észre. Legalább olyan réginek tűnt, mint a sisak, de mások számára is értelmezhető Basic- és bináris nyelvkódok útján ábrázolta a bázis belső rendszereit, kiemelve a meghibásodás helyeit.
- Akkor ne csak ülj itt, rajta, eridj és szereld meg, vagy meghalsz! - sziszegte Venedict.
- Máris, nagyuram... - hajtotta meg magát Kiimi, és elrohant.
Venedict kifújta a levegőt, és hagyta, hogy az ujjai végén sistergő szikrák lassan elüljenek. Nyugalmat erőltetett magára... mégsem állhatott neki itt az első kudarc után üvöltve törni-zúzni, mint valami személyiségzavaros kezdő sötét jedi. Világos volt számára, hogy egy dolog megtalálni valamit a Bázis gravitikus képességeivel a végtelen térben, amelyek működését valójában ő sem értette pontosan, bár az igazat megvallva nem is akarta - és egy másik dolog megragadni azt, és kihúzni onnan. Sokkal precízebb fókuszt, apró mozdulatokat igényel majd.
Venedict visszaillesztette a fejére a sisakot, áthidalta a hibás részeket, és addig is, gyakorlásképpen nekiállt bejárni elméjében a Bendő minden zegét-zugát. A sötét oldal végül is nem ítéli el sem a türelmet, sem a gyakorlást, mondta magának.
...
Kiimi Anaro gyors, egy humán számára talán valószerűtlenül is ruganyos mozdulatokkal, négykézláb haladt egy korábban elkerült, járhatatlannak minősített járatban, úgy haladva át a kerek folyosón átívelő energiakisüléseken, mintha csak finom nyári szellő simogatná a testét. Néhány kanyar után visszaért a központi dómba, elengedte a folyosó zsilipjének fogókarjait, és kilebegett a középen uralkodó súlytalan sötétségbe.
Tüdeje - bár tulajdonképpen nem is volt rá különösebben szüksége, de a hatás kedvéért úgy döntött, fenttartja ennek a szánalmas testnek az eredeti fiziológiai funkcióit - áporodott, magas szén-dioxid tartalmú, de az emberek számára még nem halálos levegőt szívott be. A tejszerű, fátyolos sötétségtől egy pillanatra sem zavartatva magát, addig lebegett célirányosan előrefelé, amíg bele nem ütközött az első testbe.
Egy áporodott, alig tapinthatú pulzusú duro volt, évszázadokkal ezelőtt használt, barometrikus, fémgalléros űrruhában, rajta a Régi Köztársaság valamelyik űrbéli térképező szervének (jó pár volt belőlük az elmúlt húszezer évben) jelvényével. A lény, bár a biológiai alapvető szabályai alapján réges-régen halott kellet volna, hogy legyen, még lélegzett... alig érzékelhetően, de lélegzett.
Mély transzban volt, ahogyan a dóm semmijében lebegő többi űrutas is, akiket a különös állomás idevonzott, és akik tudata mély meditációba merülve az Erő Honának árnyékában formált transztérben, az Árnyékvilágban járt, miközben testük itt vegetált a semmiben.
Az Árnyékvilágban, gondolta magában mosolyogva a lény, aki Kiimi Anaro testét birtokolta, ahol semmi sem az, aminek látszik.
Kiimi Anaro egyik ujja helyén megjelent egy hosszúkás csáp, és egyenesen a duro homlokának vágódott. A lény fájdalmasan összerándult, ahogyan a csáp tulajdonosa elkezdte kiszívni belőle a maradék életerőt is, a szellemét pedig csapdába ejtette a csillogó szemű tudat... a tudat, amelynek karanténba szorítására évezredekkel ezelőtt az Építők egyáltalán létrehozták az űrállomást, amelyre most végre betehette a lábát.
- Nem lehetsz itt... - nyögte valamiféle földöntúli hangon a duro, mire Kiimi Anaro mélyebbre döfte a homlokába a csápot, és tudata átlépett az övén, megnyitva a kaput az Árnyékvilág felé.
- Ó igen... - mosolyodott el Kiimi Anaro teste. - Most már értem, hogyan csináljátok... egyszerűbb, mint gondoltam. Hát ez igazán... szórakoztató lesz... hehehe.... hihihi....
A csilingelő, női nevetés betöltötte a dómot, miközben Kiimi Anaro kezeiből újabb csápok kígyóztak elő, megragadva a sötét alaktalanságban lebegő többi testet is, elszívva energiájukat, bejárva, majd elpusztítva azt az utat, amelyet időtlen meditációjuk során bejártak.
Végül a testek egyszer csak megrázkódtak, majd elporladtak.... Kiimi Anaro szemeiből pedig fényes energiasugár csapott ki, életre keltve a bázis dómjának közepén pulzáló energiagömböt.
Amikor Kiimi újra kinyitotta szemeit, a csápok eltűntek, csakúgy, mint a sztázisban lévő űrjárók testmaradványai... az ifjú sötét jedi megrázkódott, és a súlytalanságban az Erő lévén aprókat lökve magán visszanavigált a szervízjárathoz, amely ezúttal már fényesen világított.
...
- Működik, Pondró. - jegyezte meg a sisakot immár le sem véve a fejéről Venedict, amikor Kiimi belépett az irányítóterembe. - De még időre van szükségem, hogy végrehajtsam a műveletet. Nem húzhatom a szükségesnél közelebb a Bázishoz. Ki kell menned, és be kell gyűjtened nekem.
- Parancsod szerint lesz, Nagyuram. - hajtotta meg magát Kiimi.
- Figyelmeztetlek, ne szállj át a fegyverre! - emelte fel a hangját Venedict. - Olyan zárral láttam el, ami csak az én akaratomnak engedelmeskedik. Vonósugárral hozd be, a hajódhoz rögzítve. Ha bármivel próbálkozol, csak csettintek egyet itt, és egy miniatűr fekete lyuk nyílik egyenesen a fejed helyén, megértetted?
- Megértettem, Nagyuram. - biccentett Kiimi. - Parancsod szerint lesz. Dicsőség Téged szolgálni.
- Azt majd meglátjuk, szolgálhatsz-e, Pondró. - nevetett fel kesernyésen Venedict. - Most menj!
Kiimi visszatért a hangárba, és felkészítette felszálláshoz a Hydrát. Elhelyezkedett a pilótaülésben, és hozzálátott, hogy indulás előtt végrehajtsa tervének második szakaszát...
Lehunyta a szemét, és amíg Venedict a fekete lyukak közti keresgéléssel volt elfoglalva, kinyúlt, messzire repítve tudatát az Erőben...
- Öreg Isten, mutasd meg nekem az új Árnyékvilág első látogatóit! - suttogta maga elé, hamarosan pedig választ kapott rá, egy hozzá hasonlóan öreg és gonosz tudattól, aki éppen a hipertér hullámait szelte egy ismeretlen... vagyis valójában nagyon is ismerős cél felé.
- Ó igen... - mosolyodott el a lény, aki Kiimi Anaro testét uralta. - Ők hárman? És melyikük legyen az első? Hát persze... a leggyengébb, a Corelli, igen, igen... ehehehehehe
Waranous és Kiimi testének tulajdonosa egy pillanatig összefonódott tudatukban, parszekekkel arrébb pedig egy öreg koréliai fejében elpattant valami.
- Árnyék! Árnyék vagy! Egy másik univerzum árnyéka! Térj vissza, térj vissza oda, ahová valóban tartozol! - suttogta a férfi fejében a Kiimi testét elfoglaló lény, majd, miután bevégezte munkáját, megszüntette a kapcsolatot.
A második üzenetet már csak "közönségesen" az Erőn át közvetítette, egy sokkal közelebbi cél felé.
- Jaina Solo... - suttogta maga elé az Erőn át a Bendő-bázis felé nyúlva Kiimi Anaro. - Jöjj! Vár a Bendő leghatalmasabb rejtélye, alig karnyújtásnyira attól, ahol most vagy! Jöjj, és találd meg a választ életed legnagyobb kérdésére! Találd meg a választ arra, miért is nem létezel valójában... ehehehehe... hihihi... ehehehe...
Venedict tudata olyan gyorsan jelent meg Kiimi elméjében, hogy alig volt ideje elvágni a Jedik Kardja felé nyújtott mentális csatornát.
- Ne meditálj annyit, Pondró! - üzente a megterheléstől reszelős hangon Venedict az irányítóból. - Mindjárt... mindjárt meglesz.... indulj!
- Parancsodra, nagyuram. - gúnyos mosoly jelent meg Kiimi Anaro ajkán, ahogyan aktiválta a Hydra repulzorait. A Káoszod, Venedict, semmi ahhoz képest, amit én teremtek majd, és akkor majd kiderül, hogy melyikünk a Pondró valójában... gondolta magában, és szemei fényesen villogtak.
|
|
|
Bendő
Jan 18, 2016 17:14:07 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 18, 2016 17:14:07 GMT 1
A fekete lyukak ölelésében lebegő állomás remegett és rázkódott, ahogyan Venedict egyre apróbb, egyre finomabb mozdulatokkal gravitációs húzást – nyomást generált arra az apró pontra az anomáliák szövedékében... tulajdonképpen nem is magukra a pontokra gyakorolt nyomást, hanem az egyedi anomáliák gravitációs torzító mezejére, amelyek aztán elvégezték a többi munkát, de ilyen mértékben nem tudott, és nem is akart elmélyülni annak az ősi technológiának a miértjeiben, ami ezt az egészet – sőt, talán bizonyos szempontból nézve magát a Bendőt is – működtette.
Csak az eredmény számított, hogy a fegyver, ami hajdan a galaxis egyik leghatalmasabb teremtményévé tette azt, aki valaha volt, ismét a kezei között legyen.
- Megvan! – hangzott fel Kiimi Anaro hibrid gépének hangszórójában Venedict koncentrációtól feszült, szinte földöntúli hangja, és hamarosan Kiimi érzékelőin is láthatóvá vált az apró, függőlegesen hegyére állított dárdára emlékeztető, alig egy személyes hajó, ami hagyományos hajtóművekkel elérhetetlen, a normál térben elérhető talán legmagasabb sebességgel száguldott a bázis felé.
- Elfogópályára állok! – közölte a lény, aki Kiimi Anaro testét birtokolta, miközben elméjének elzárt zugaiban újfent elégedettséget érzett. Tervének az a része, amelyik sok száz és ezer fényévvel innen került megvalósításra, jobban haladt, mint várta... a corelli halála afféle tovagyűrűző hatást indított el a másik kettő elméjében, így képes volt megragadni és átformálni a nő gondolatait, és a testvéréé sem tud már sokáig ellenállni a szorításának, ebben biztos volt. A Bendő fekete lyukai által generált torzító mező, ami lényét és szellemét a galaxis ezen undorító csapdájához kötötte, Venedict minden egyes apró, gravitikus mozdulatával, amelyeket az állomás vezérlő rendszerére gyakorolt, tovább gyengült… hamarosan teljesen fellazul a háló, ami annyi időn át ide szegezte, és végre nem csak szellemében, de aktuális fizikai valójában is elhagyhatja ezt a börtönt... újra szabad lehet. szabad, és hatalmas.
És akkor először a galaxis hősei, utána az egyszeri lakói is szépen lassan, először egyesével, aztán tömegével megismerik majd az Új Univerzumot, amiben a Csillagok Királynője az úr...
A Hydra új tulajdonosa valódi szándékaiból mit sem érezve, engedelmes hibrid vadászgépként száguldott eközben célpontja, a Birodalom egyik legrettenetesebb fegyvere, az elveszettnek hitt Napzúzó felé...
...
Néhány fekete lyukkal arrébb, a Köztársaság és szövetségesei kezei közé került Bendő-bázison Jaina Solo mély meditációba merülve próbált válaszokat találni a kérdéseire.
Az egész azzal kezdődött, hogy végigfutott a hátán valami furcsa bizsergés, amit utoljára fiatalabb korában érzett... még ifjú pilótaként, amikor meglátogatta a jedi padawanok kolóniáját pontosan ugyanitt, a Bendő – bázison, amelyet akkor éppen nem használtak Daala pribékjei, és a jedik itt, a biztonságos közegben rendezték be Akadémiájuk Yuuzhan Vong számára elérhetetlen, titkos óvóhelyét. Emlékezett rá, hogy folyamatosan olyan érzése volt, mintha valaki figyelné… ami aztán azonnal meg is szűnt, amint elhagyta a Bendőt.
Most pedig újrakezdődött.
A hang azután erősödött fel a fejében, hogy kimentette magát az irányító romjain tartott haditanácsból, és a főhangárba ment, amelynek óriási, egy cirkáló számára is átjárható hangárnyílásán át jó rálátása nyílt a Bendő egyszerre színesen kavargó és ijesztően színtelen kavalkádjára.
„Nem létezel... Jaina Solo... találd meg a választ, miért nem létezel... jöjj... jöjj... ehehehehe...”
Jaina furcsán ismerősnek és egyszerre ismeretlennek találta a hangot – meg mert volna esküdni rá, hogy innen, a Bendőből, szinte karnyújtásnyi távolságról hallja...
- Nem létezem... - ismételgette maga elé, mintegy kipróbálva a gondolatot – De hát... dehogynem. De... nem?
Jedik Kardjaként nem voltak ilyen dilemmái. Harc közben, amikor az Erő Világos Oldalának ellenségeit aprította, amikor a Fény Bajnokának érezte magát, ahogyan odaát mondták neki...
De amikor két harc közti szünetben csak Jaina Solo volt... csak ő lett volna?
Aztán megérkezett a második gondolathullám. Jaina megrázkódott, ahogyan a szíve és lelke egy apró csücskében, amit a családjának tartott fent, valami jéghideggé vált, megfeketedett, majd eltűnt...
- Anya... apa... - suttogta, miközben kezei ökölbe szorultak, majd a hajába markolt, és igyekezett vissznyelni a könnyeit.
A Bendő, mint sok minden mást, így a szeretteivel az Erőn át ápolt laza, távoli emléknek tűnő kapcsolatát is torzította, így nem tudta, nem érzékelhette pontosan, mi történt a szüleivel.
De valami történt, ebben biztos volt.
„Találd meg a választ...” – suttogta ismét a hang... nem is egy hang, két hang. Egy kárörvendő, női hang, szinte sipító, irritáló magasságban, és egy... és egy másik, amelyik nagyon távolról emlékeztette Jainát valamire. Valamire, egy állandóan ott lévő kötésre, egy végtelenül jól eső bizonyosságra, ami annyi évig természetesnek tűnt számára, és ami nélkül rendkívül fájdamas volt élnie... mégis meg kellett tanulnia, hiszen ő vetett véget neki.
Még hozzá szó szerint, fénykardja pengéjével.
Jaina nagyot nyelt, és megtörölte az arcát, majd felállt. A Jedi Lovagrend felesküdött lovagjaként, aki de facto a Tanács tagjának számított, és csak formaságok választották el a Mester – címtől, Jaina szabadon mozoghatott a bázison. Akkor és oda ment, amerre csak akart...
De a hangár pont megfelelt. Gyorsan bepötyögött egy adattáblára egy rövid üzenetet Niathalnak, átadta a hangárban landolt köztársasági rohamegységek parancsnokának, egy őrmester rendfozokatú fedélzeti tisztnek, majd a közelben várakozó néhány, indulásra felkészített StealthX egyike felé indult.
- Zsdaj, tavaris’csa jed’ka – Jaina a konténerek felé pördült, ahol megjelent egy eddig nem érzékelt, sötét góc – Jainának fogalma sem volt, hogy ezek ilyet is tudnak, az Erőben való rejtőzködés képességét eddig azt hitte, csak a jedik sajátították el... -, és a vostroyai stalker sebhelyes arca nézett farkasszemet vele. – Vjeled mjegyek. – ejtette ki még mindig erősen törve a Basic szavakat a férfi.
- Szükségtelen, köszönöm. – vonta meg a vállát Jaina. Nem akart belerángatni senkit ebbe, nem hogy jedit nem, de ezt a fura alakot végképp nem, bár el kellett ismernie magában, miután megnézte a Viscount biztonsági kameráinak felvételeit, hogy a férfi bátran és hatékonyan küzdve bánt el a zászlóshajóra lépő sith harcossal.
- T’i nye pony’jes. – rázta meg a fejét az alak. – Ja to’zse... csuvsz'tvuju. Kakoj-to... kontrolljor, mozset bity. – intett fejével a stalker a fekete lyukak felé, pontosan abba az irányba, ahonnan az előbb Jaina úgymond hallani vélte a hangot.
- Szóval te is érzed. – Jaina nem beszélte a vostroyaiak nyelvét, csak gesztusok, és az alak Erő-beli lenyomata alapján tudta többé-kevésbé megállapítani, hogy mit mond. – Hát rendben, gyere... tudsz repülni ezzel? – intett fejével a StealthX-ek felé.
- Nye haraso. – rázta meg a fejét amaz. – Mno’go anomal’ii. M’i nuzsen tyi’zsoleje masinu.
- Nehezebb gép? – vonta fel a szemöldökét Jaina, ahogyan a férfi páncélkesztyűs kézzel megragadta őt, és vonszolni kezdte az arrébb álló vostroyai rohamcsónakok felé, amelyekből a vostroyai delegáció hozott magával egy párat a Viscount fedélzetére. Milyen erős szorítása van... - futott át a nő agyán egy pillanatra, amitől szinte elszégyellte magát.
Hamar megállapította, hogy a rohamcsónak jó választásnak tűnik. A régi köztársasági klón csapatszállítókra emlékeztető felépítés robosztus, erős páncélzattal és érzékeny szenzorokkal ellátott tehertörzset takart, amiben egy tucat kommandósnak volt hely, miközben a pilóta és a fegyveroperátor elől, páncélozott fülkékben ült. Jaina már látott ilyeneket a Lehonon, nem sokkal... nem sokkal a visszatérése után – kellemetlen remegés fogta el egy pillanatra a gondolattól -, de ez a példány hiperhajtóművekkel is fel volt szerelve. Bár nélkülözte a StealthX álcázó képességét, a fekete lyukak húzóereje közepette való manőverezéshez valóban jobb választásnak tűnt, mint az egy személyes lopakodó vadász.
A vostroyai feliratok először némiképp szokatlannak tűntek, hiszen a Basic Aurebeshtől, vagy a birodalmi fonetikus standardtől eltérő, a nyelvükhöz igazított egyedi karakterkészletet használtak, azonban Jaina hamar ráérzett arra, hogy mi mire való. A stalker az operátori, elülső ülésben foglalt helyet, átengedve a kezelőszerveket, majd gyors bejelentkezés után a rohamcsónak elhagyta a hangárt.
- Ko’orgyinátii? – kérdezte keveréknyelven a stalker, előhívva a navigációs panel képernyőjét.
- Manuálisan fogom beütni. – hunyta le a szemét néhány pillanatra Jaina, ujjai pedig végigfutottak a navikomputer billentyűin, sok-sok tizedesre pontosan rögzítve a koordinátákat. Mintha könnyebb lenne, mint korábban, futott át az agyán – Nem megyünk messze, csak két-három mikrougrás.
- Davaj. – biccentett a másodpilóta.
- Amúgy mi a neved? – simított végig elgondolkozva a haján Jaina, elrendezve azt, mielőtt fejébe húzta volna a meglepően könnyű sisakot.
- Imenyi? – kérdezte néhány pillanatnyi szünet a férfi, miközben megpróbált az Erőn át értelmezni, hogy mire is kíváncsi a jedi nő. – Slava.
- Slava. – biccentett Jaina. – Rendben. Menjünk.
A rohamcsónak megrázkódott, ahogyan Jaina koordinátái alapján szó szerint beerőszakolta magát két fekete lyuk torziós mezejének határán a hipertér apró szeletébe.
...
A Hydra fogókarma, vagy inkább fogócsápja lágyan letette a Napzúzót a sötét, szótlan hangár padlójára. Az állomás még mindig rázkódott, bár Venedict már abbahagyta a gravitációs mező manipulálását.
- Rendben, Pondró – hallotta a komjában Kiimi Venedict következő utasítását –, most gyere ide vissza, és... Egy közelségi érzékelő riasztása szakította félbe az önjelölt sith szavait. Kiimi gépének radarernyőjén, pontosabban radarmembránján szinte azonnal megjelent egy kis méretű hajó, ami nem messze vágódott ki a hipertérből, és egyenesen a bázis felé tartott.
- Behatolót észlelek, Mesterem. – közölte a lény, aki Kiimi Anaro testét birtokba vette. – Egyenesen felénk tart.
- Átokfajzat köztársaságiak... - morogta Venedict. – Ó nem... várj... ez különös...
- Elfogom és megsemmisítem parancsodra, mesterem! – mosolyodott el magában Kiimi, és megpördítette a hajóját.
- Ne, ostoba, hiszen nincs is fegyvered! – dörrent rá a komban Venedict, Kiimi azonban kikapcsolta a komot és az ellenséges hajó felé száguldott. Tudatát olyanra formálta az Erőben, mint a gazdateste... sötétségtől, gyűlölettől vezérelt egyszerű elmévé… szinte látni vélte a báziso irányító központjában tartózkodó Venedictet, aki tajtékzik a dühtől, de mivel az előző performansza jóvátehetetlenül tönkrevágta a bázis gravitációs rendszereit – még akkor is, ha ő erre még nem jött rá -, már nem tehetett semmit.
Kiimi Anaro küldetése itt véget ért, ideje volt továbbállni.
A Hydra egyre gyorsulva közeledett a rohamcsónak felé, Kiimi pedig az ellenséges pajzs elszívására állította be a Vong hibridhajón lévő dovin basalt, miközben hagyományos hajtóműveire hagyatkozott... ennél agresszívabb lépésre fegyverzet híján nem volt lehetősége, hiszen a Hydra eredetileg a Formula Nova sorozatra tervezett versenyhajó volt, nem pedig katonai gép, de Kiimi bízott a szemben lévő pilóta ösztöneiben, hogy már a dovin basal bevetését is kellő veszélynek értékeli...
Nem kellett csalódnia, a rohamcsónak rakétákat lőtt ki a Hydra felé.
- Jól van... még egy kicsit közelebb... ez az...
A Hydra rendszerei sivítottak a megterheléstől, ahogyan Kiimi Anaro testének új ura hajszálpontosan egy századmásodperccel azelőtt vitte hipertérbe a járművet, mielőtt a rakéták detonáltak volna...
A robbanás nyomában nem maradt semmi.
...
- Umiral! – csapott a levegőbe páncélkesztyűs kezével Slava stalker, miközben a rájuk támadó, Yuuzhan Vongnak tűnő hajó eltűnt a robbanásban.
- Nem.. nem tudom. – ingatta a fejét Jaina. – Nem vagyok benne biztos, hogy eltaláltuk. Nem éreztem kihunyni az életét... valamiféle sötét jedi volt, de... nincs egyedül. A másik.. a másik ott van a bázison. – meredt a jedi nő furcsán hunyorogva a szimmetrikus, kúp alakú, óriási képződményre.
- Po’szmotrim. – értett egyett a stalker. – Bolsoj, bolsoj ar’tyifakt.
- Igen, az lesz a legjobb, ha leszállunk. – rázta meg a fejét Jaina. A hangok egyike, amelyik kísértette, eltűnt a fejéből... mégis az volt az érzése, hogy a bázison nem is egy, hanem két régi ismerős várja. Megközelítési vektorra állt egy kisebb zsilip irányába. – Hamarosan megtudjuk, mi van itt.
[FOLYT. KÖV.]
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 27, 2016 18:10:23 GMT 1
A vostroyai rohamcsónak egy, a hatalmas bázis központi, legvastagabb részén lévő henger tetején lévő zsilipnél csatlakozott az állomáshoz – Jaina nem akarta kockáztatni, hogy valamelyik főbb hangáron keresztül közelítsen, remélve, hogy így legalább kis mértékben rejtve maradhat a bázis jelenlegi „gazdája” elől. Bár kétsége sem volt afelől, hogy a jelenlét ismerős mivolta miatt érzékelte az ő érkezését is, úgy tűnt, az állomáson tartózkodó egyetlen élő egyén még nem tulajdonít különösebb jelentőséget a vostroyai hajónak és utasainak.
Jaina sosem járt a koréliai Centerpoint állomás fedélzetén, de háborús ütközetei alatt jó párszor megfordult a közelében, és látta az azóta elpusztult, kolosszális méretű, ősi fémhengert, így azonnal felismerte a hasonlóságokat közte és eközött az állomás között.
- Ez egy nagyon öreg építmény. – jegyezte meg végül, miközben a leszállókarmok megragadtál a zsilip rögzítőit, és a dokkolócső két oldal összeért egymással, atmoszférával töltve fel az átjárót.
- Po’igyom v’mésztye? – kérdezte Slava a másik ülésből.
Jaina néhány pillanatig morzsolgatta az Erőt segítségével a stalker szavait, mígnem rájött, mire gondol.
- Nem. – rázta meg a fejét. – Váljunk szét, tudunk vigyázni magunkra. Egy élőlényt érzékelek, ha bármelyikünk... találkozna vele, szóljon a másiknak.
A stalker biccentett.
- Haraso. Davaj.
Jaina a jobb oldalra vezető folyosót választotta, amelyik egy idő után kacskaringósan tekeregni kezdett, spirális vonalban ívelve a henger központi dómja felé, míg Slava a bal oldalin indult el, nem sokára pedig Jaina csak apró komjelekből vette annak egyetlen jelét, hogy szokatlan útitársa még a bázison tartózkodik.
Érzékelte, hogy egyre távolodik attól a ponttól, ahol minden valószínűség szerint a bázis központi irányító terme lehet, egyre távolabb attól az egyetlen, a fedélzeten lévő élőlénytől, amelynek gondolatait, ha csak néhány pillanatra is, de érzékelte.
Ez azonban nem állt szemben a döntésével... nem az életjelhez tartozó gondolatot kereste...
Hanem a hangot, a különös, hívogató, ismerős érzést, amelyik egyre erősödött a fülében annak ellenére, hogy életnek szinte nyomát sem lelte az Erőben, ha ráfókuszált.
Felpattintotta a folyosó végén lévő zsilip fedelét, és megdöbbenésére egy pillanatig azt hitte, menten kizuhan az űrbe.
Megtámasztotta magát az Erő segítségével, és hamar rádöbbent, hogy a sűrű feketeség, amelynek a mélyén egy narancssárga gömb pulzált, nem a bázison kívül található, hanem maga a hatalmas, központi dóm... elemésztő sötétséggel, amelyet csak ennek a furcsa fényforássnak az energiája tört meg, de nagyon is belélegezhető levegővel.
Jaina határozott mozdulattal ellökte magát az antigravitációba, ami a dómban uralkodott.
Amikor percekkel később nekicsapódott az első élettelen testnek, jeges borzongás futott végig rajta.
Egy ősrégi űrruhát viselő duro holtteste volt... Jaina nem tudta kivenni a vonásait a sötétben, de kezének tapintásával hamar meggyőzödött róla, hogy láthatóan sok száz éves, mumifikálódott testről van szó... mégis volt benne valamiféle gyanús kisugárzás, olyan élőlény lenyomatát viselte az Erőben, mint akiből nemrég távozott az élet.
Jaina megrázta a fejét, és tovább úszott. A sötét semmit alulról megvilágító, mesterséges napra emlékeztető fényforrás narancssárga fénye... kik ezek, és miért kerültek ide, futott át az agyán a megválaszolatlan kérdés, valami láthatlatlan kéz mégis egyre közelebb és közelebb húzta a fényforráshoz közelebb keringő testekhez...
Végül megtalálta, amit kimondatlanul is keresett.
Jó néhány sodródó holttesttel odébb egy ithori űrjáró alig észrevehetően, szörcsögve lélegzett T alakú feje oldalán lévő szájain keresztül... egészen lassan. Akárki, vagy akármi végezte be a többieket, itt úgy tűnik, az Erő furcsa fintorának hála nem végzett teljes munkát. Jaina közelebb úszott a zéró gravitációban, és segítő szándékkal a lány halántékára tette a kezeit, hogy az Erő segítségével tompítsa fájdalmát...
...és abban a pillanatban magával ragadta a látomás.
A sűrű, feketén gomolygó köd, és az alatta ragyogó halovány fény miatt pár pillanatig azt hitte, még mindig a bázis dómjában, fizikai testében van, de aztán, amint rájött, hogy nem látja a holttesteket, sőt, saját kezei is valamiféle valószerűtlen fényben ragyognak... a ködön keresztül felé igyekvő alakot pedig akárhol, akármikor felismerte volna.
Egy pillanatig arra gondolt, hogy a fénykardja után nyúl, de hamar rádöbbent, hogy asztráltestként, egy látomásban ez teljesen felesleges, már-már megmosolyogtató lépés lenne.
- Jacen. – nyelt egyet végül Jaina, így testetlenül is megérezve a gombócot a torkában.
- Rég láttalak, hugi. – Jacen Solo, alias Darth Caedus szellemlényének ajkán ugyanaz a csibészes, ártatlan, egyszerre kissé fölényes mosoly játszadozott, mint amellyel annak idején számtalan alkalommal vágta ki magát ártatlan fiatal fiúként a bajból, amelybe előzőleg nagyon jó érzékkel belekeveredett. A fehéres bőr, a szeme alatti karikák, amelyek utolsó találkozásukkor a Sötét oldal behatása miatt elcsúfították a külsejét, eltűntek..
Utolsó találkozás, futott át Jaina agyán. Micsoda eufemizmus. Úgy értem, amikor megöltelek...
- Ne emészd magad, Jaina. – suttogta a szellem. – Jobb dolgunk is van, mint hogy a megtörténteken rágódjunk, sokkal jobb dolgunk.
- Nem... nem láttalak... korábban. – préselte ki a szavakat magából nagy nehezen Jaina. – Odaát, úgy értem.
- Ó igen. – mosolyodott el őjra huncutul az ikertestvére. – A Fény Urai számára legalább akkora renegát vagyok, mint Nagyapa. Fekete bárány, aki még csak azt a szívességet sem tette meg nekik, hogy újra hűséget esküdjön a halála pillanatában, nemde? Ott... nem állt hatalmamban, hogy megkeresselek.
- De ez más. – próbált körbepillantani Jaina, de mindenhol csak a testetlen ködöt látta.
- Igen. – biccentett a férfi. – Ez más. Ez nem az Erő Hona, hanem az Árnyékvilág... egyike azoknak a, hogy is mondjam, hogy megértsd... szinteknek, amelyek az Erő Honán túl, alatta és felette húzódnak... talán így tudnám legjobban leírni. Gondolj valami olyasmire, mint egy semleges ivó a rivális swoopbandák területeinek metszéspontjában... itt senkinek nincs hatalma, de mindenkinek lehet bejárása. Csak kesseli sör nincs, sajnos.
- Te hívtál ide? – hunyorgott Jaina.
- Igen is és nem is. – vigyorodott el megint régóta halott fivére. – Mondjuk úgy, csak meglovagoltam egy hullámot, így ingyen van a hívás.
- A holttestek...
- Nem én voltam. – hunyorított Jacen. – Bár szórakoztató lett volna, de nem töltöm olyasmivel mostanában a végtelen időmet, húgocskám, hogy a fizikai világ élőlényeinek életerejét szipkázzam el. Ezek a szerencsétlenek évszázadok óta sodródnak azon a bázison, szinte drogos függőként léteztek vegetatív állapotban, miközben elméjük itt, az Árnyékvilágban kereste a válaszokat a nem létező kérdéseikre. Aki megölte őket, csak egyike azoknak a lényeknek, amik miatt rendkívül... sürgősen beszélnem kell veled, legalábbis a te időfogalmaid szerint.
Jaina megrázta asztrális fejét. Nem értette, miről beszél a testvére, és tulajdonképpen annyire letaglózta a viszontlátás ereje, hogy egyelőre nem is akarta.
- Jacen... - lehelte végül. – Annyira hiányzol... én... annyira sajnálom, hogy úgy történt mindent. Ha kicsit... több időnk lett volna, ha nem lettél volna olyan makacs...
- Már mondtam, hogy ne emészd magad, Jaina. – mosolyodott el ezúttal őszintén, gúny nélkül Jacen. – Azt tetted, amit ott és akkor a tudásod birtokában leghelyesebbnek gondoltál, és levágtál engem. Nem tudhattad, én pedig nem mondhattam el neked... egészen idáig.
- Mit, Jacen? – Jaina meg mert volna esküdni rá, hogy testetlen testében is sír. – Mindig mindent megosztottunk egymással, amíg el nem távolodtál tőlem...
- Nem volt más megoldás, hugi. – pillantott maga elé Jacen Solo szelleme. – Azok, akiket kerestem, nem fogadtak volna el... veled együtt. Túlságosan erősek lettünk volna ketten együtt. Veszélyesek... rájuk.
- Kikről beszélsz? – kérdezte Jaina.
- Ezer és ezer, millió és millió emberi év óta az Erő Világos és Sötét oldalának egyensúlya tartotta meg abban a körforgásban a galaxist, amelyben mindannyiótok létezik, ott a fizikai világban. – magyarázta Jacen asztrálteste. – A jedik és a sithek, és még sok más szekta ennek letéteményesei, az ő folyamatos küzdelmük tartotta fent az egyensúlyt és a körforgást... egészen a mi időnkig.
Jaina kérdőn pillantott Jacenre.
- A jedik pusztulása, a Birodalom felemelkedése majd az azt követő események olyan mértékben kibillentették az univerzumunkat az Erő természetes egyensúlyából, hogy... kapuk nyíltak az Erő szövetén. – magyarázta Jacen. – Voltak olyan pletykák, hogy Nagyapa tette, amikor hozzájárult két nagy hatalmú Erő-lény halálához nem messze attól a kaputól, amin keresztül most beszélünk, Jaina. Voltak más magyarázatok is, a lényeg, hogy a megdöntött egyensúly révén felszínre emelkedtek a Káosz és más szintek teremtményei... olyan lények, akik kívül állnak az Erő hagyományos, sötét-világos kettősségén, sőt, néha magán az Erőn kívül is. Olyanok, akik az Erő egészét megkérdőjelezik, egy Erő, élet nélküli, steril univerzumot akarnak létrehozni. Sokan vannak, és számos nevük van... és követőik, Jaina. Nem kevesen. Rájuk vadásztam, rájuk akartam találni, pontosabban azt akartam, hogy ők találjanak rám.
- Miért nem mondtad el? Én meghallgattalak volna... - sütötte le a szemeit Jaina szomorúan. – Mindig meghallgattalak...
- Hamarosan megérted... - mosolyodott el Jacen. – Egyedül kellett megtennem, meg kellett próbálnom. Vergere, az idegen, aki a Yuuzhan Vong között élt és fogva tartott engem, emlékszel rá? Majdnem biztos vagyok benne, hogy ő valójában közéjük tartozott. De azt is tudtam, hogy van valahol egy mestere... őt akartam megtalálni. Úgy gondoltam, ha eléggé elmerülök a Sötét oldalban és egyszerre megpróbálom felkutatni az Erő nem ismert oldalait, a sötétség – világosság kettősségét megkérdőjelező szektákat, akkor felhívom magamra a figyelmét, és előbb-utóbb megkeres.
- De nem tette. – biccentett Jaina, még így, fizikai valóság nélkül is olyan érzéssel, ami leginkább száraz torokra emlékeztette. – Mert megöltelek.
- Most már sosem tudhatjuk meg. – intett a fejével szomorúan Jacen. – Túl messzire kerültem a sötétségben, Jaina. Már rájöttem, kit keresek, de mire elindult hozzám, már minden véget ért... neked kell befejezni. Neked kell megtalálnod őket, és neked kell megakadályoznod, hogy véglegesen felborítsák az egyensúlyt.
- De kik ők? A Birodalom? – hunyorgott tovább Jaina.
- Ugyan, ne légy nevetséges, nem tudnak ők semmit... - nevetett fel majdnem Jacen Solo szelleme. – Sokan vannak... legalább kettő nagy hatalmú van, de az is lehet, hogy három, akiknek nem mondhatom ki nevét, mert felfigyelnek rám, rád... az egyik nemrég járt itt... és ott van a szekta is, akik Rineknek hívják magukat...
- Még nem hallottam róluk. – rázta meg a fejét Jaina.
- Hamarosan fogsz, hugi... - susogott Jacen. – El ne felejtsd... a Prófécia még nem teljesedett be... a Jedik Kardja megküzd fivérével, és visszaállítja az egyensúlyt...
- Jacen, ez már... - nyelt egyet Jaina értetlenkedve. – Ez már... megtörtént, nem?
- Nem... - mosolyodott el szomorúan amaz. – Én is azt hittem, látod.. de nem. Ez volt a legnagyobb tévedésem. Hamarosan megérted.
Az asztráltest megremegett, és Jaina úgy érezte, Jacen szellemét egyre súlyosabban fonja körbe a tejszerű köd.
- Mennem kell. – hunyorgott szomorúan amaz. – Menj te is, Jaina... még van egy feladatod. Egy barát. Át kell segítened... eltévedt... vigyázz magadra... és ne feledd...
- Jacen... Jacen... - sikoltott fel Jaina, de a köd egyre sűrűbben kavargott, és ő egyszercsak újra ott találta magát a dómban, keze között az immár halott ithori élettelen, vastag bőrű testével.
A hívogató hang teljesen eltűnt a fejéből... csak a jelenlétet érezte, itt a bázison... jóval közelebb, mint a látomása előtt.
Jaina felsóhajtott, és az ellenkező irányba fordulva a zsilip felé kezdett úszni az antigravitációban.
Végzetesen egyedül érezte magát.
[FOLYT.KÖV.]
|
|
|
Bendő
Feb 6, 2016 19:51:46 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 6, 2016 19:51:46 GMT 1
Jaina ezúttal minden óvatosságot mellőzve, sokkal gyorsabban haladt az egyre szélesebbé és tágasabbá váló járatokban, ahogyan az Erő hívó szava és a bázison lévő két másik jelenlét lenyomata egyre közelebb vonzotta őket magához. Megpróbált a jelenre, az Élő Erőre koncentrálni és kizárni az agyából az ikertestvére szelleme által a fejébe ültetett gondolatokat, gyorsabb haladásra ösztökélni így is fáradt testét az Erővel, de legalább is menekülni a furcsa, elszívott életenergiájú holttestekkel teli óriási, üres dómtól.
Aztán amikor megérezte, hogy a két, a bázison rajta kívül életben lévő, egyaránt sötét elme egymásnak feszül, az adrenalin átvette az uralmat a teste felett, és immár fénykardjának pengéjét aktiválva száguldott a folyósokon keresztül egy nagyobb terem felé, ami minden bizonnyal a főhangár volt.
Odabent azonnal felismerte útitársát, a fémes sisakját ismét a fejét viselő Slava stalker-t, aki ruganyos mozdulatokkal igyekezett elhajolni a feléje zuhanó ósdi alkatrészek útjából, amelyeket ellenfele küldött felé...
Jaina néhány pillanatig figyelte a küzdelmet, mielőtt közbeavatkozott volna. A fehéres, ráncos bőrű, kámzsát viselő alak külsőre nagyon is egy afféle átlagos sithre hasonlított a kisugárzásában mégis volt valami... ijesztően ismerős.
Jó néhány, fekete égésekkel borított apróbb-nagyobb seb éktelenkedett a testét, ami arra utalt, hogy a stalker ezúttal is sikeresen alkalmazta páncélruhája speciális képességét, a sötét oldali támadó által rá irányított energiát visszacsatornázva ellenfelére... a sith azonban úgy tűnt, ezután a taktikaváltás mellett döntött, és az Erő segítségével a hangárban lévő ócskavasokkal kezdte dobálni ellenfelét. A stalker sorozatai elől pedig ruganyos mozdultokkal kitért, láthatóan tanulva első sérüléseiből, meg sem kísérte fénykardjával visszaverni a rá kilőtt apró, szilárd lövedékeket.
- Slava, vigyázz! - kiáltott Jaina, amikor a páncélos stalker saját nyelvén káromkodva, egyik páncélkesztyűs karjának felkarvédőjébál vibropengét kiengedve rohamra indult ellenfele irányába... az újabb Erő-villámot a páncélját kívülről behálózó, a becsapódott különböző tárgyak miatt elgörbült drótrendszer már nem tudta elvezetni, és sötét oldali harcos ujjaiból kicsapó energialöket a hangár másik végébe röpítette, nem sokkal távolabb attól a furcsa alakú, hosszúkás törzsű, leginkább egy élére állított szegre emlékeztető hajótól, amely a hangárban parkolt.
A sith megindult, hogy megadja a vostroyainak a kegyelemdöfést, Jaina azonban egy elnyújtott szaltóval elé érkezett.
A tekintetük találkozott, Jaina pedig egy pillanatra megtántorodott a felismeréstől... szerencséjére a másikkal is ez történt. A villogó szemű, ősöregnek tűnő alak leengedte vörös pengéjű fegyverét, és kíváncsian méregette a nőt, mielőtt krákogó, hamis nevetésben tört volna ki.
- Gondolhattam volna, hogy Te vagy az, Jedik Kardja.
- Kyp... - találta meg végül a megfelelő nevet Jaina. Nem akarta elhinni valahol, de már annyi furcsasággal találkozott ezen a különös bázison, hogy be kellett ismernie magának; valójában szinte meg sem lepődött. - Kyp Durron.
- Ez a név már nem jelent nekem semmit, Jaina! - kiáltott fel dühösen amaz. - Venedict nagyúr vagyok, a Sötét Oldal mestere, a galaxis ostora!
Jaina mélyet szívott az Erőből... különös, gondolta, mintha most, hogy ilyen közel állok ehhez a sötét góchoz, aki valaha a mesterem, a barátom volt, sőt, kis híja volt, hogy nem még több annál, mennyivel nyugodtabb vagyok... ó igen, tört rá a felismerés. Ez már megint a "Jedik kardja - üzemmód" lesz...
- Sajnálom, hogy nem menthettünk meg, Kyp. - mondta végül egyszerre megnyugodva. - Sajnálom, hogy egyedül kellett szembenézned azzal a sötétséggel ott a Prakithon. Én is éreztem, amikor a sötét nagyúr szolgája lesújtott rám a Bastionon.. és odaátról is éreztem.
- Nem tudsz te semmit, jedi ribanc! - Venedict kezéből villámok törtek elő, Jaina azonban kardjával felfogta és szétszórta őket. - Semmi nincs abból, amiről beszélsz... csak halál és pusztulás van, és én leszek az elhozója!
- Kyp, nem tudod, mit beszélsz... - csóválta a fejét Jaina. - Elvakított a sötétség... elvakított a... - a lány szemei a ráncos bőrű alak tekintetébe mélyedtek, ahogyan megpróbálta feltérképezni a másik gondolatait, érzéseit. - Mi vakított el valójában, Kyp? Mi hozott ide... mitől rettegsz?
- Senkitől és semmitől nem rettegek, te nyomorult! - lendült előre Kyp, és lesújtott a kardjával, Jaina azonban még számára is meglepően könnyedén hárította a csapást.
Csapást-csapásra váltva köröztek a hangárban, miközben Jaina nem hagyta abba ellenfele szuggerálását.
- Mit akarsz valójában, Kyp.. érzem rajtad a halál lenyomatát... a távollétét... amivel magam is küzdök. De érzem a sötétséget is... miért jöttél vissza?
- Nem.. jöttem... vissza... - zihált Venedict minden egyes csapás után, ahogyan új erőre próbált szert tenni a sötét oldalból, hogy legyőzze ellenfelét. - Soha... nem is... mentem... el!!
Jaina hátrébb lépett, és megcsóválta a fejét.
- Érzem benned, ahogyan a félelmedre támaszkodsz, Kyp... érzem, és rendkívüli módon sajnállak érte. Hát nem érted? Odaát minden... minden olyan nyugodt és fényes....
- Nem.. nem.... NEEEEEEEM!! - üvöltötte artikulátlanul Venedict, és újabb villámokat indított útjára. A nem várt erejű támadás jó pár méterrel hátrébb lökte Jainát, érezte, ahogyan az apró kisülések fájdalmas, égő sebeket marnak a bőrébe. Újra az Erőbe merítkezett, és kitért az újabb hullám elől. Most már érezte, miből táplálkozik a sötét oldal a férfiban... a héjban, aki valaha a barátja volt.
- A haláltól félsz, Kyp, nem igaz? - nyomult közelebb elegáns mozdulatokkal Jaina. - Attól félsz, amit odaát láttál.. sötétség, semmi....
- NEEEM!!! - üvöltötte megint Venedict, és közelebb nyomulva bonyolult csomóba fűzte fénykardot tartó karjaikat, majd szabad kezét Jaina mellkasára helyezte, készen állva, hogy kiszívja belőle az életerőt.
Jaina elmosolyodott.
- Az, amitől félsz, nem az elmúlás, Kyp... csak egy tévút, amibe a saját félelmeid és a rettegésed miatt zártad magad... amiből a sötétség nem enged továbblépni... engedd el, engedd el a rettegésed, és meglátod, nem tévedek...
- Nem!! Én leszek a valaha élt leghatalmasabb nagyúr! Elpuszítok mindent és mindenkit, aki az utamba áll, ahogyan a Caridával tettem! Elveszem az életerejüket, ahogyan a Tiédet is, ribanc! - üvöltötte vérben forgó szemekkel Venedict, és mélyen belemart Jaina mellkasába.
Jaina ellazult. Az éltető Erő átjárta és felerősítette a testét, a mellkasában lévő fájdalom megszűnt, és kékes, pulzáló fény vonta be Venedictet, aki erre vergődni és üvölteni kezdett.
- Mi... mi ez... mi...
- Megtisztítalak a Sötét Oldaltól, Kyp Durron, ami elhatalmasodott rajtad... megtisztítalak, hogy meglelhesd az utat, barátom... - dünnyögte Jaina átszellemült hangon, olyasfélén, mintha nem is a sajátja lenne. Az volt az érzése egy pillanatra, hogy kivülről, felülről nézi magát, és ezernyi csilingelő férfi és női hang zsongja körbe.
A pulzáló energia egyetlen hatalmas fénygömbbé állt össze, és szétdurrant.
Venedict nagyúr helyén pedig egy rettenetesen összeégett arcú alak hevert, ismerős sebhelyei, ismerős tekintete alig volt kivehető, miközben bőre hosszú csíkokban hámlott le róla. Szemében fájdalom, és egyszerre megkönnyebbültség tükröződött.
- Jai... Jaina... - nyögte Kyp Durron.
Jaina megrázta magát, és hirtelen egyszerre minden újra a helyére került... ő is a saját testében. A hangok elhaltak, ő pedig odarohant a padlóra roskadó jedihez, és gyengéden az ölébe vette összeégett fejét.
- Elengedett a sötétség... - simogatta meg óvatosan a férfi fejét, amitől annak megpörkölődött haja csomókban hullott a padlóra. - Most már csak neked kell elengedni...
- Én.. annyira féltem. - hörögte Kyp. - Ott a Prakithon... de aztán a Sötét úr azt mondta, ha átadom magamat a hatalmának, akkor nem pusztulok el... én... én annyira féltem.
- A saját félelmeidet használta fel ellened. - bólintott Jaina. - De ez csak megtévesztés volt, semmi több.. engedd be a Fényt, Kyp, engedd be, és egyesülj vele.
- Már... már látom. - mosolyodott el halvány, élettelen szemekkel Kyp Durron, majd tekintetébe egy pillanatra élet költözött, és Jainára szegeződött. - De egyben tévedsz, Jaina... már nem vagyok, ugyanolyan, mint voltam... te sem vagy... aki egyszer megjárja a másik oldalt, és visszatér, az soha... többé... nem... lesz... ugyan...
Jaina szemébe könnyek szoktak, ahogy régi barátja és bajtársa teste halványodni kezdett, és végül csak néhány kósza ruhafoszlány hullott nyomában a bázis padlójára... a padlóra, ami egyre inkább remegett.
Jaina megrázta a fejét, és körbenézett a bázison. Kyp Durron, remélte, most már megleli a békét a Fényben, miután leszolgálta penitenciáját, és velejéig megismerte és megszenvedte a Sötétséget... de miért jött ide? Mit akart ezen az ősi állomáson? Mi vonzotta ide korábbi életéből?
A jedi nő tekintete a furcsa alakú hajóra tévedt.
"Elpusztítok mindenkit, ahogyan a Caridával tettem" - idézte fel Kyp szavait magában, és megborzongott, ahogyan rárohant a felismerés.
Teljesen kiment a fejéből, hiszen tíz éves sem volt még, amikor apjuk először rátalált Kypre Kessel fűszerbányáinak mélyén, és kiszabadította onnan... események egész láncolatát elindítva ezzel, amelyekről csak ifjú jediként, tanulmányai alatt hallott Luke bácsitól és a többi jeditől.. arról, hogyan vált a Birodalom ellen bosszúra áhítozó ifjú Kyp a hatalmas sith szellem, Exan Kun játékszerévé, és hogyan használta fel a Bendő Bázison tárolt titkos szuperfegyvert arra, hogy elpusztítsa a Carida rendszert, majd hogyan tért vissza a fénybe, és vált a Jedi Rend egyetlen Mesterévé, akinek a kezéhez planetáris méretű genocídium tapadt...
- Ez az. - nyögte végül, és rohanni kezdett a vadászgép méretű, csúcsos jármű felé.
... ami legnagyobb meglepetésére abban a pillanatban felemelkedett, és szembefordult vele.
A Napzúzó pilótafülkéjét borító edzett, elsötétített plexi egy pillanatra megvilágosodott, láttatni engedve az ülésben Slava stalker alakját. A vostroyai nem viselt sisakot, sebhelyes homlokához érintette kezét tisztelgésszerűen Jaina felé, majd elvigyorodott, és éles fordulóval kivitte a hajót a hangárból, néhány pillanat múlva pedig elnyelte a hipertér azon a vektoron, amelyen behatoltak ide.
Jaina a padlóra roskadt, és a kezeibe temette az arcát.
Eljött a galaxis talán legősibb, és legfurcsább építményébe, valami láthatatlan kéz vonzásának engedelmeskedve. Beszélt halott ikertestvére szellemével, akitől megtudta, hogy feladatai még nem értek véget Jedik Kardjaként, és még vár rá egy próbatétel, amit nem is értett meg igazán. Visszahozta a fénybe barátját és harcostársát, Kyp Durront, anélkül, hogy megtudta volna, őt mi vonzotta ide.
És mindeközben, mialatt Jedik Kardjaként szinte tökéletesen tette a dolgát, vagy amit annak vélt, volt olyan vak, hogy engedje útitársát, hogy ellopja a Birodalom valaha létezett legrettenetesebb fegyverét, a Napzúzót.
Jaina úgy érezte, újra a fülében csilingel az a kárörvendő női nevetés, ami idefelé jövet is hallott, miközben nagy nehezen feltápászkodott, és futni kezdett az egyre inkább magába roskadni tűnő bázis padlóján a zsilip felé, ahol a vostroyai rohamcsónakot hagyta...
Alig néhány lépés után a hangár egy sötétebb sarkában felfedezte a yachtot. A többi ronccsal ellentétben szinte újnak tűnt, és bár sütött róla a sötét oldal kisugárzása, Jaina érezte, hogy ezt kell választania. Ez lehetett Kyp hajója.
...
Amikor elhagyta a bázist, és felkészült a hipertérugrásra, a hátsó kamerákon keresztül látta, ahogyan a dóm kettéhasad, és egy miniatűr fekete lyuk elkezdi magába szippantani a bázist. A yacht remegett és rázkódott, ahogyan Jaina maximális teljesítményre kapcsolt, és bemanőverezett abba a szűk hipertéri folyosóba, amelyen keresztül érkezett.
Nem lepődött meg, amikor a harmadik ugrás után visszatért a Bendő-bázishoz, de a Napzúzót nem látta sehol. Leadta az azonosító kódját a Viscount felé, kisvártatva pedig Niathal szárnysegédje, egy fiatal duro tiszt jelentkezett be nála.
- Érdekes az új hajója, Solo lovag. Megtudhatnám, merre járt, és mi lett az útitársával?
- Erről lehetőleg az admirálisnak szeretnék beszámolni személyesen, Stazi hadnagy. - jelentette ki Jaina tompa hangon.
- Természetesen... - biccentett a duro, fájdalmas arcot vágva. - Javaslom, minél gyorsabban tegye meg, jedi lovag. Érkezett közben egy üzenet az ön számára...
- Kitől és micsoda? - vonta fel a szemöldökét Jaina.
- Átjátszom, pillanat. - halványodott el a duro képe, Jaina előtt pedig megjelent Lando Calrissian arca.
- "Jaina" - szólalt meg a hologram. - "Remélem, ezt minél hamarabb megkapod. Serennora kell jönnöd minél előbb... valami történt a szüleiddel."
Jaina deaktiválta az üzenetet és beharapta az ajkát.
- Készüljenek a fogadásomra. - közölte végül szenvtelen hangon Stazival, majd bontotta a vonalat is.
Rá kellett jönnie, hogy amikor azt gondolta, ennél rosszabb napja már nem lehet, közelében sem járt az igazságnak.
|
|
|
Bendő
Aug 2, 2021 7:47:03 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 2, 2021 7:47:03 GMT 1
Az apró, éjfekete keresztszárnyú vadász tétován keringett a Bendő legkülső határát jelentő anomáliacsoport körül... újra és újra nekirugaszkodott, elment nagyjából addig a határpontig, amíg a Kessel-futamon résztvevő csempészek meg merték közelíteni a veszedelmes gravitációs anomáliák peremét - vagy kissé azon is túl -, aztán mindenféle bonyolult hurokkal, láthatóan különösebb cél nélkül visszapattant, mielőtt a gravitációs kutak magukba húzhatták, összeroppanthatták, egyetlen zéró kiterjedésű és végtelen tömegű pontocskává redukálhatták volna.
Jainát nem érdekelte különösebben, hogy lett volna-e jogalapja elkötni a hapan császári-királyi palota alsó, privát hangárjainak egyikéből a StealthX-et. Azt sem tudta, hogy Moskau főkormányzó korai felemelkedését elősegítő trófeája van-e a kezében, amelyet aztán a fejlesztők a SithX-ek kifejlesztéséhez használtak fel, vagy éppenséggel egy másik, afféle kiállítási darabnak számító egység, ajándék Charis számára egy ismeretlen jedigyilkos inkvizítortól, vagy asszaszintól - a lényeg az volt, hogy működött, és miután egyetlen technikus sem ugrándozott körülötte afféle feltett szándékkal, hogy darabjaira szedje, Jaina úgy volt vele, hogy ennyi végkielégítést megengedhet magának. Könnyebb lett volna felébreszteni a Trickstert, azt a személyes szolgálatába állított Yuuzhan Vong távolfelderítő korallnaszádot, amelyikkel eredetileg a Hapesra jött és az óceán mélyén rejtette el landolásakor, de Jaina sosem lehetett biztos benne, hogy Charis mennyire gondolja komolyan elválásuk békés jellegét, és mikor küld utána orgyilkosokat - erre az esetre pedig eredetileg úgy vélte, hasznos lehet egy titkos adut a Hapesen hagyni... meg aztán nem is volt különösebb kedve lecaplatni a tengerpartig és utána még végeláthatatlan távolságokat úszkálni a sztázisszerű állapotban lévő korallhajóig. A privát hangárok közelebb voltak, és egy efféle muzeális értékű gép kapcsán Jaina legalább remélhette, hogy saját, végrehajtói yachtjával ellentétben nincs telepakolva poloskákkal és távolról időzíthető bombákkal. És amúgy is, most már nem is számított. Semmi sem számított. Elment… a bosszú utolsó lehetősége is. Sordis maga mögött hagyta e világot, ezt Jaina tisztán érezte az Erőben... idegesen felmordult, újra a biztos halált jelentő fekete lyukak és örvények felé fordította a StealthX-et, és ezúttal még egy kicsit tovább ment. És a láthatatlan erő, ahogyan eddig minden alkalommal, úgy ezúttal is inkább finoman, alattomosan, mint tevékeny erőszakkal megpöccintette a nő kezét a botkormányon, és elkormányozta a lopakodó jedi vadászgépet az ásítozó anomáliáktól. Ikertestvére szellemének mentális hangja ezúttal már irritáltan, türelmetlenül csengett az elméjében.
Fejezd be ezt a szórakozást, Jai, csak a türelmemet teszteled. Ne hisztizz.
Legalább újra együtt leszünk, nem ezt akarod?
A Bendő nem ereszt. Aki ott pusztul, örökké haldoklik, de sohasem hal meg. Börtönbe zárod magad, a keserűség és önmarcangolás végtelen börtönébe, nem egyesülsz az Erővel. Tényleg ezt akarod?
Már mindegy. Már minden mindegy. Anakin megelőzött. Éreztem. Ő vett elégtételt Sordison.
Semmiféle elégtételt nem vett, és így semmiféle hamis kielégülésben sem részesült. Nem érted a lényeget, Jaina. Pont azért kellett távol maradnod, mert ő csak végrehajtott egy feladatot. Nem befolyásolták az érzelmei.
Ezt akarod? Ezért vertél át ismét? Hogy én is lélektelen gép legyek, mint az öcsém?
Tudod jól, Jai, hogy nem. Bármily hihetetlen számodra, még mindig a másik felem vagy, mindig is az voltál. A halálon túlról is.
Átvertél. Meg kellett volna mondanod, hogy Anakin Sordishoz tart. Ott kellett volna lennem.
Semmi ilyesmit nem tettem. Saját magadat verted át. Olyan jó a kapcsolatod azzal a Yuuzhan Vong hazudozó istennel, hogy most már magadnak is hazudsz.
Bosszú ígértél. Most már sosem lehet az enyém, Jace.
Jai... hányszor mondjam el neked, hogy szakadj el ettől a lineáris, szó szerint egydimenziós gondolkodástól. Nem mondtam, mikor jön el a bosszúd, és melyik világban.
Rébuszokban beszélsz. És még engem vádolsz hazudozással.
Valahogy muszáj fenntartanom az érdeklődésed, mielőtt belerongyolsz egy fekete lyukba. Meséljek inkább vicceket?
Attól mentsen meg az Erő.
Ha nem fejezed be ezt az ostoba, félkész öngyilkos játékot, márpedig ezt fogom tenni. Egy örökkévalóságon át suttogom a füledbe a legrosszabb vicceimet, miközben végtelen időkig zuhansz a lyuk tömegközéppontja felé.
Akkor téged is magával rántana, nemde? Még szellem formában is. Azt hittem, ennél jobban ragaszkodsz az asztráltestedhez. De tudod mit? Igazad van. Inkább belerepülök egy napba. Kypnek is azt kellett volna tennie, csak ezúttal másik hajóval... ahelyett, hogy odabent...
Vonz magához a tudat, igaz? Vágysz a végtelen semmire.
Már semmi sem maradt nekem, Jace. A bosszú sem. Szó szerint én vagyok maga a végtelen semmi.
Akkor tanuld meg irányítani. Építs saját Bendőt, aztán üldögélj a közepén. Ne válaszd a könnyebb utat. A semmihez vezető utak közül is vannak... göröngyösebbek. Érdekesebbek. Nagyobb kihívást jelentők.
Miért hiszed, hogy érdekel engem a tér és idő rejtélye?
Akárhányszor tied lehet a bosszú, gondolj csak bele. Végtelen világban, végtelenszer megölheted Sordist.
Csak ezt az egyet nem. Olyan lenne, mintha klónokon élném ki magam. Primitív. Csalás.
Manapság olyan furcsa irányt vett a galaxis, Jai, ahol mindenki érdemel második esélyt. Sőt, harmadikat. Ne dobd el magadtól. Folytasd az utad Ershanra!
Akkor befejezed az idegesítő szövegelést?
Be. Becsszó.
Jaina felsóhajtott, betépte a pedálokat, és elkormányozta a StealthX-et a Bendőből. Visszaállította az eredeti vektorát, és folytatta az útját Ershan felé.
Ügyes lány.
Azt mondtad, befejezed. Nem tudom, akkor voltál-e idegesítőbb, amikor nem szóltál hozzám, Jace, vagy amióta be nem áll a szád.
Jól van, te akartad. Miért ment át a vuki az úton?
Jaceeen...
|
|