|
Post by Grodin Tierce on Aug 15, 2014 12:32:47 GMT 1
Egy hideg, barátságtalan bolygó a Peremvidék alsó karéján, a Tungra szektortól nem messze, melyet sokan lakatlannak, jelentéktelennek hisznek. A valóság azonban az, hogy a felszínt folyamatosan árnyékoló viharfelhők és légköri zavarok alatt, melyek sokkal inkább mesterségesek, mint természetesek, egy évezredek óta szunnyadó birodalom nagyon is éber központja rejtőzik, mely csak a pillanatra vár, hogy újra kilépjen a galaxis színpadára... ... és megteremtse a munkások és dolgozók hatalmán alapú igazságos, egyenlő rendszert, és leszámoljon az elnyomó erőkkel.
|
|
|
Post by Enz on Sept 14, 2014 22:40:22 GMT 1
Putilov izgatott, ám mégis katonás léptekkel közeledett a főtitkári iroda felé, ahová nemrég rendelték be. Szokatlan volt ez egy hozzá hasonló őrnagy esetében, még akkor is, ha olyan neves családból származott valaki, mint az övé és az NKVD-ben (Nemzeti Karhatalmi Véderő Divízió) szolgált is. Mivel ahhoz nem volt elég politikai befolyása, hogy ilyen módon próbálják megdorgálni vagy esetleg eltüntetni, bizonyos volt benne, hogy csakis valami fontos feladat vagy előléptetés várhat rá, márpedig sok millió vostroyaihoz hasonlóan ő is készen állt, hogy megvédje a Forradalom eszméit és eredményeit. És persze az sem volt utolsó szempont, hogy családja hírnevét is tovább növelhette saját előmenetel által. Mikor az ajtó elé érkezett, megállt egy pillanatra: a magas és széles fém ajtókat ízléses külső fa borítással látták el, rajta vostroyai motívumokkal és jelképekkel, amelyek csodás összképet alkottak és egyúttal bizonyosan több pénzbe kerültek, mint az ő havi fizetése. Pontosan ez a monumentalitás volt az, ami mindig lenyűgözte az összes vostroyait még a mostani, Hosszú Alvásnak nevezett korszakban is. Kirov polgártárs sokszor utalt rá, hogy a stagnálás korának vége, Putilov pedig készséggel elhitte ezt neki, hiszen a főtitkár csakis népe javáért élt és létezett. Mély levegőt vett és bekopott, mire az ajtó egy szisszenéssel félrehúzódott, ő pedig belépett. Odabent két alakot vett észre: Kirov főtitkárt jól ismerte már a számos propagandaeseményről, és most ott állt tőle pár méterre egy holokivetítő asztal mellett. A másik alak már kevésbé ismert volt, ugyanakkor főnöke lévén természetesen tisztában volt a kilétével: Maxim Romanov volt az, az NKVD feje, igaz eddig legfeljebb aláírásról ismerte közelebbről. Arcán, szájától kiindulva egy hosszú sebhely futott végig, aminek eredetéről számos legenda terjedt különböző merényletkísérletektől egészen az öncsonkításig. - Putilov őrnagy szolgálatra jelentkezik! - vágta magát vigyázzba, tisztelegve. Kirov bólintott, míg Romanov mindössze hűvösen mérte végig.
- Pihenj, őrnagy - rendelkezett a főtitkár. - Van valami sejtelme miért hívattuk ide?
- Nincs, főtitkár polgártárs - intett határozottan nemet, mire a főtitkár Romanovra pillantott, aki azonnal beszélni kezdett, mintha egy betanult szöveg lett volna. - A híres Putilov mérnökcsalád leszármazottja, osztályelső a Nemzetközi Kapcsolatok Akadémiáján, tíz éve az NKVD tagja, lojalitása megkérdőjelezhetetlen. - Köszönöm, polgártárs - mondta, bár kissé feszültnek érezte magát. Egyáltalán nem volt biztos benne, mit is akarnak pontosan. - Amit megosztok magával, ebben a szobában kell maradjon! Aggasztó híreket kaptunk. Ősi ellenségünk, Cosra lecsapni készül a Galaxisra, és a mi nemzedékünk feladata, hogy megállítsa a barbár imperialista hordák prédálását egyszer s mindenkorra! Vostroya halálos veszélyben van, nekünk pedig cselekednünk kell! - Készen állok bármire, főtitkár polgártárs! - vágta ismét vigyázzba magát, fellelkesedve a szavakon. Romanov arcán azonban mintha méla undort talált volna felfedezni, amit nem igazán értett. Ismét ő vette át a vezetést a beszélgetésben. - Egy ügynökünk, akit évek alatt beépítettünk a cosrai fegyverlerakatba, a napokban visszatért. A cosraiak olyan szintű pusztítóerőt halmoztak fel, ami egész rendszerek megsemmisítésére elég. Putilov bólintott. Nem is várt volna kevesebbet azoktól, akik annak idején galádul lerohanták Vostroyát és annyi testvérbolygóját, milliók halálát okozva. A nagy honvédő hiperháború okozta sokk a mai napig éreztette a hatását, és bár a mai cosrai generáció talán tisztában sem volt azzal, hogy Vostroya még mindig hatalmas erővel bírt, már az ő felemelkedésük gondolta is elviselhetetlen volt. - Egységet kell mutatnunk, meg kell erősíteni kötelékeinket! - mondta Kirov főtitkár határozott hangján. - Őrnagy polgártárs, magáé a feladat, hogy a Konföderáció rendszereit a zászlónk alá vonja. - Asmeru kormánya kell legyen az első - mondta Romanov hűvös, számító hangon. - Bluecher marsall pragmatikus ember, nem lesz nehéz meggyőzni. Szerezze meg a Senex-Juvex szektort, Bespint és Eriadut is, valamint a Nothoiin-folyosót, és északi határunk stabil, gazdaságunk erős lesz. - Nem egyszerű feladat, polgártárs - lazította meg a gallérját. Tisztában volt vele, milyen következményei is vannak annak, ha kudarcot vall egy ilyen fontos feladatban. - Őrnagy polgártárs, nézzen a falra! - rendelkezett Kirov, az egyik képre mutatva. Putilov követte ujját a szemével, és rögtön meg is látta kire célzott a főtitkár. - Sankt Petrov cár, Vostroya atyja, aki vérrel és vassal vívta ki hazánkat. Volt benne valaha kétség vagy bizonytalanság? Gyötörte valaha a gyengeség érzése? Százezrek haltak meg keze nyomán, Vostroya mégis nagy és erős lett! Nem várok kevesebbet magától sem, Putilov őrnagy! Tegye meg, amit Vostroya anyácska megkövetel! - Igenis, főtitkár polgártárs! - tisztelgett azonnal. - Van kérdése, őrnagy polgártárs? - Nincs, főtitkár polgártárs! Kirov odalépett hozzá, és a vállára helyezte nagy, húsos kezét, majd másik kezével barátságosan megveregette az arcát. - Bízom magában, Alexei - mondta szokatlanul közvetlen hangon, miközben az asztalon lévő szivartartójából kivett egy szállal, és zubbonya zsebébe dugta. - Köszönöm, főtitkár polgártárs - hebegte Putilov kissé megilletődve, majd tisztelgés után távozott az irodából.
- Képes lesz végrehajtani ezt a feladatot? - pillantott Kirov Romanovra, akinek mintha felfelé görbült volna a szája arcának ép részén. - Sok tehetséges tiszt van még az NKVD-ben - felelte.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 21, 2014 21:00:10 GMT 1
- Tocska, na zdrasztvujem domoj! - hangzott fel a cosrai jelzésű sikló pilótafülkéjében az érces, határozott hang, melynek hallatán Poklonskaya őrnagy és pilótája végre fellélegezhettek. Végtére is amennyire egyszerűen kivitelezhető ötletnek tűnt kölcsönvenni egy knoti páncélozott rohamsiklót erre az útra, annyira nehéz volt a végén meggyőzni a Rogyina, azaz a Vostroya körül keringő planetáris védelmi rendszer parancsnokait arról, hogy valóban a titkosszolgálat visszatérő - nagyon hosszú idő után visszatérő - ügynökeivel, és nem valódi knoti beszivárgókkal van dolguk. Persze az ilyet sosem vehette biztosra senki, gondolta magában Atali, ahogyan pilótája, Jegorov, éles merülő fordulóba vitte a rohamcsónakot, elhaladva az avatatlan szemlélő számára összevissza keringő aszteroidáknak tűnő lövegplatformok nyújtózkodó csövei előtt. Poklonskaya még fiatal lány volt, amikor elhagyta az őshazát, hogy áldozatokkal teli szolgálatot vállaljon népe és a szabadság érdekében a zsarnoki Knot rendszerben. S bár emlékeiben néhány kép már el-elhalványult, mégis boldog, nosztalgikus érzés kerítette hatalmába, ahogyan a sűrű aszteroidaövvel és vaskos felhőréteggel körülvett bolygó felé közeledtek. - Po'igyom - mormogta maga elé a pilóta, ahogyan belemerültek a sűrű, vaskos felhőrétegbe. Atali önkéntelenül elmosolyodott a viszontlátásra gondolva. És arra, hogy ha a knotiak ügynökei a nyomukban is voltak, idáig biztosan nem tudják majd követni őket. A Vostroya védelmének legerősebb oszlopa ugyanis pont jelentéktelensége volt... legalábbis az avatatlan szemlélő számára. Az átlagos, errefelé néha elhaladó teherhajók érzékelőjén a bolygó nem tűnt többnek egy lakatlan, elhagyatott peremvidéki rendszer sokadik lakatlan, elhagyatott bolygójánál, amelyet olyan sűrűn vettek körül az aszteroidák, hogy még a legvakmerőbb csempésznek sem jutott volna eszébe arra pazarolni hajója hajtóműveit és saját életét, hogy itt keressen rejtekhelyet. Az érzékelőik ráadásul át sem hatoltak a vaskos felhőrétegen, így nem tudhatták, hogy odalent lakható felszín és belélegezhető légkör, vagy életveszélyes, kopár semmi húzódik. Azonban a kőtörmelék és a bolygót körülvevő légköri szféra csak álca volt.. részben a természet, részben az elkülönülést egyetlen lehetséges megoldásnak tartó vostroyaiak munkája. A természetesen sűrű légkör, amely alatt hideg viharok tomboltak, a bolygó köré vont aszteroidahálóval kiegészülve évszázadokon át távol tartotta a kíváncsiskodókat. ... miközben odalent csak zajlott és zajlott az élet. Ahogyan áthaladtak a felhőzet utolsó szakaszán, és megszűnt a hajó rázkódása, Poklonskaya előtt feltárult a bolygó központja, a Vostroyai Szocialista Köztársaság szíve, Csillagváros, a régi vostroyai építészetnek emléket állító robosztus kőtornyokkal, és a föléjük magasodó modern felhőkarcolókkal, a háttérben pedig azokkal a maximális kapacitáson dolgozó gyárnegyedekkel, amelyekhez hasonlót százával lehetett találni Coruscanton és más városbolygókon... csak éppen a tőkés galaxissal ellentétben itt nem a bűn és a romlás elhagyatott kerületei voltak, hanem a munkás kezek mai napig működő, csúcskapacitáson termelő fellegvárai. - Pont, mint kislánykoromban. - szorította ökleit a mellkasához meghatódottan Poklonskaya. - Csak szebb, nagyobb, és tisztább, gyevocska. - mosolyodott el a pilóta, ahogyan az egyik alacsonyabb, közeli torony leszállóplatformja felé fordította a siklót. A nővel ellentétben a többi knoti beépített ügynöknek, akik alacsonyabb posztokat foglaltak el a knoti hierarchiában, néha lehetőségük nyílt hazatérni, így Jegorov az elmúlt években nyomon követhette Vostroya fejlődését, amiről Atali lemaradt. - A marshall már vár minket. Készülj fel. - tette hozzá a pilóta, kizökkentve a lányt az elragadtatott állapotból. Poklonskaya összeszedte magát és a megszerzett kódhengereket, miközben gondja volt rá, hogy leporolja és magára öltse vaskos, mégis könnyűnek tűnő télikabátját. A Vostroya éghajlata kemény, embert próbáló volt, még a melegebb évszakban is. Nem az a fajta, mindent hóval borító, élettelen, semleges, a halált felidéző fehér hideg, mint amely a közeli Hoth-rendszer bolygóit, vagy egyes pletykák szerint a Chiss Unió központját, a Csillát uralta, s mely alól bármiféle életforma csak a föld alá húzódva tudott menekülni... inkább a folyamatosan üvöltő szél, a testet próbára tevő hózáporok, amelyek másnapra már el is tűntek, és amelyek újabb és újabb meglepetéseket tartogattak, folyamatos készenlétre kényszerítve az itt lakókat. A hajó leereszkedett a platformra, mire két tucat, vaskos, szürkés kabátba öltözött gárdista vágta magát vigyázzba a leereszkedő rámpa előtt. Néhányan merev tisztelgő állásukban is elismerő, vagy inkább érdeklődő pillantásokat vetettek a rámpán lesiető Poklonskaya őrnagyra. Nem úgy a sorfal végén álló magas, bajuszos férfi, aki régi vostroyai katonai divat szerint lapos tetejű, széles tiszti sapkát, és fém kitüntetésekkel telerakott zubbonyt viselt... nem azt a minimalista, szürke-fekete, szinte dísztelen zubbonyt, amit a párt prominens képviselői, hanem a Vostroyai Vörös Flotta hagyományos jelzéseit. Klimm Vrosilov Marsall, a Vostroyai Flotta tisztje és egyúttal a Biztonsági Szolgálat parancsnoka feszes tisztelgéssel viszonozta Poklonskaya üdvözlését, majd kitárta a karját, és atyai, meglepően kevéssé szexuális töltetű ölelésben részesítette a lányt, aki halkan felnyögött, ahogyan a férfi izmos karjai megropogtatták. - Asz'tya, sz'motri... Büszke lehet magára, őrnagy. - biccentett a lánynak, miután elengedte. - Ennyit kibírni a burzsoázia melegágyában, és ilyen gyönyörű arccal visszatérni, gratulálok. - Köszönöm, Marsall. - húzta ki magát a lány. - De erre nincs időnk. Fontos információim vannak, amelyek eldönthetik a közelgő háborút. - Háború csak akkor lesz, ha a Főtitkár elvtárs úgy dönt, drágám. - vette át a kódhengereket a főparancsnok. - Évtizedek óta figyeljük Cosra, a Knot, és a többi népellenes erő mozgolódását, és nagyon jó indokokra van szükség ahhoz, hogy most avatkozzunk be. Ezidáig nem volt rá szükség.. - Raketi. - suttogta Poklonskaya. - Bolsoje raketi.. mnogo. - Hmm.. - morzsolgatta a szavakat Vrosilov. - A burzsoá sith császárnak is számos szuperfegyvere volt, nemde? - De nem ennyi, és nem egy knoti népellenes diktátor kezében. - rázta meg a fejét Poklonskaya. - Eto drugoje gyelo. Marsall elvtárs, beszélnie kell a Főtitkár elvtárssal. Meg kell mutatnia neki a terveket, amiket visszahoztam. Eto... fasiszti.. A knotiakra az évezredekkel ezelőtti háborúban alkalmazott megnevezés megtette a hatását Vrosilovra. Még egyszer a kódhengerekre meredt, majd bólintott. - Pany'jatno. Átnézem a terveket, és beszélni fogok Kirov elvtárssal. Maga pedig őrnagy, engedélyezzen magának pár nap pihenőt. Pontosabban én engedélyezem magának. Látogassa meg a családját. Meg akit akar. Csak legyen.. elérhető. - Pony'ju, tavaris Gyeneral. - biccentett Poklonskaya, miközben Vrosilov sarkon fordult, és visszavonult a központi épületbe. - Remélem, eljutnak a tervek a megfelelő helyekre - suttogta maga elé a nő. - Máskülönben hiába jöttem vissza. - Ne aggódj, gyevocska. - Veregette hátba a lányt finoman Jegorov. - Gyere csak, megmutatom, hogy hol mérik a legjobb itókát a Csillagvárosban. Poklonskaya kérdő pillantást vetett a férfira. - Egy pillanatig se félj, kislány. - nevetett fel a nagydarab férfi. - Nem az kell nekem, amit az összes knoti rohadék megkapott... csak azt akarom, hogy otthon érezd magad. Megérdemled. Poklonskaya felsóhajtott, és halvány mosollyal az arcán követte a férfit. Jó volt újra otthon lenni. Már el is felejtette a vostroyaiak jelmondatát. "Nyolc óra munka, nyolc óra vod'ca"Épp itt volt az ideje, hogy újra megtanulja.
|
|
|
Post by Enz on Oct 21, 2014 9:53:36 GMT 1
Poklonskaya még sosem érezhette magán hazája egyenruháját. Fiatalkora óta egyetlen célja volt: beépülni a cosraiak soraiba, hogy legféltettebb titkaikra tegyen szert, és így óvja népét. Olyan munka volt ez, ami nem járt sok elismeréssel, de annál fontosabb volt. Ő pedig visszatérése után kezdett csak ráébredni, hogy pár kislánykori emléken kívül semmit sem tud arról a népről, amelynek védelmére felesküdött. Ismeretlen szokások, bevett szavak olyan eltérő jelentései, amit nem értett, furcsa tekintetek akármerre ment... Mégis, jobban esett neki viselnie ezt a zöld egyenruhát, mint a cosraiak ronda, mindenféle képzeletet nélkülöző kék és szürke uniformisait. És ahogy az ablakon keresztül figyelte a nyüzsgő fővárost, Petrovgradot, úgy érezte, minden áldozatot megért, hogy ezt a sok mindenkit megóvhassa a fasiszti újabb agressziójától. A nagy honvédő hiperűrháborúban kilencszáz napig ostromolták hadaik a fővárost, mire felmentették a távoli vidékekről visszahívott csapatok. Most talán elkerülhetnek egy hasonló szenvedést. Bár sokáig volt távol, a város régies stílusú épületeit, valamint a masszív siklókból álló katonai légzárat elnézve - bizonyosan gyakorlat vagy közelgő hóvihar volt az oka - mégis szép emlékeket idéztek vissza. - Rogyina - suttogta maga elé a szót halkan. Az ajtó szisszenéssel nyílt ki mögötte, ő azonban észre sem vette, mivel túlságosan elmerült a látképben. Kezét a díszszablyájára csúsztatta: kellemes biztonságot nyújtott a markolat érzése a tenyerében. Csak akkor eszmélt fel, amikor egy húsos kezet érzett vállára nehezedni. Sietve pillantott oldalra, és lelte meg a kéz tulajdonosát. - Tavaris generalnyij-szekretar! - lepődött meg. Elvégre tényleg rá várakozott, de meglepte, hogy a férfi csak így mellé sétált, és úgy fogja meg a vállát, mintha régóta ismerősök lennének. - Hagyjuk a formalitásokat, maja kraszivaja gyévocska - mosolygott rá úgy, ahogy egy apa szokott a saját lányára. Kirov elvtárs volt minden vostroyai édesapja, ezt tudta nagyon jól. - Tavaris - köszörülte meg a torkát a kissé meglepett Atali. - Nagyon fontos... - Ne aggódj, Atali drága - cirógatta meg az arcát húsos ujjaival, és a bürokratikus cosraiakhoz szokott nő számára szinte felfoghatatlan volt, hogy egy vezető egyszerű keresztnevén szólítja, mindenféle hivatalos szám, rendfokozat, akármi nélkül. Szokatlan volt, és... meglepően kellemes. Nem csak egy fogaskerék volt a gépben, hanem elsősorban egy ember. - a tavaris marsal már mindenről beszámolt nekem. A fasiszti fenyegetésről, félelmetes fegyvereikről. Számok, csupa számok! Engem nem az érdekel mennyit halmoztak fel azokból az átkozott gyilkológépekből. Arról beszélj inkább, mit tapasztaltál meg! - Elszántabbak, mint valaha, tavaris - mondta komoly, már-már aggódó arccal. - A régi idők sötét tüze fűti a szívüket, újra azokat a szörnyű időket akarják viszontlátni. Ha valahogy tudomást szereznek a létezésünkről... - Vostroya évezredek óta készül arra, hogy a következő fenyegetést visszaverhesse - mosolygott bátorítóan Kirov főtitkár, amitől Atali is valami megmagyarázhatatlan módon nyugodtabb lett. - Védelmi rendszerünkben minden fogaskerék csillog. Te pedig hozzásegítettél minket ahhoz, hogy leküzdjük az új fenyegetést. Ezt nem fogjuk elfelejteni soha. - Köszönöm, tavaris generalnyij-szekretar - húzta ki magát. Ha Kirov elvtárs valamit nyilatkozott, mindig egész Vostroya nevében tette. - Élvezd a pihenést, Atali. Minden költséget az állam áll - mosolygott a bajsza alatt Kirov, majd még egyszer megcirógatta az arcát. - Ha pedig ismét szükségünk lesz a szolgálataidra... - Készen állok az életemet adni Vostroyáért! - bólintott komoly arccal Pokolonskaya. Kirov védjegyévé vált apai mosolyával nézett vissza rá. - Nem is várok kevesebbet.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 22, 2015 23:56:12 GMT 1
A hatalmas lift páncélajtói félrehúzódtak, és Atali, nyomában néhány másik funkcionáriussal belépett a Vostroyai Frontista Flotta főparancsnokságaként szolgáló, még hatalmasabb, kivilágított helységbe, amelynek kivetítőin folyamatosan különböző grafikonok és képsorok adták az itt tartózkodók tudtára, hogyan növekszik, terjeszkedik, és általában véve mit csinál álmából felébredve Vostroya űrvédelmi ereje. (utóbbit a szó átvitt és valódi értelmében egyaránt). Két képernyő lógott ki a sorból. Az egyik - természetesen bal - szélső képernyőn a hivatalos állami propagandacsatorna műsora ment, hogy a szolgálatban lévők itt se maradjanak le a szükséges mennyiségű napi szellemi táplálékról, míg a jobb szélső képernyőn egy egészen aktuális felvétel futott, aminek láttán Atali hátán felállt volna a szőr, már ha szőrös lett volna a háta, de szerencsére tökéletes testű vostroyai nőként nem kellett ilyen esztétikai buktatók miatt aggódnia. A képernyő ettől még szörnyű látványt nyújtott. A távoli chiss szektorban zajló háború egyik felvétele volt, amely cosraiak között még mindig sikerrel működő a vostroyai ügynökök áldásos tevékenysége révén szinte gyorsabban került a parancsnokságra, mint a Holonet-csatornákra. A Cioral nevű bolygóról Atali nem tudott sok mindent, de ahogyan a planéta elemeire bomlott a becsapódó részecskeromboló rakéták találata nyomán, Atali szinte érezte az ártatlanul elpusztuló milliók jajkiáltását. A liftajtó ismét kinyílt, és Vrosilov marsall, valamint törzskara lépett be a terembe. Most már teljes volt a főtiszti kar, megkezdhették a tesztet. - Marsall! - tisztelgett Atali, miután Vrosilov egyenesen felé vette az irányt. - Gyévocska. - viszonozta mosolyogva a tiszt. - Örülök, hogy kipihente magát. - Túl sokat is pihentem, Marsall. - hajtotta le a fejét Atali, a jobb oldali képernyő felé biccentve. - Amíg itt pihenek, addig a fasisztik a galaxist irtják... eto nye v parjadke. - Daragaja maja - mosolyodott el atyaian Vrosilov. - Amíg magácska pihen, mások szolgálnak, holnap pedig talán épp az ellenkezője lesz. Bizonyára olvasta a jelentést a Rakata rendszerben zajló ütközetről. Büszke lehet az ügyosztályára, hogy ilyen tehetséges ügynököket nevelt ki, mint az a kislány. - A mi ügyosztályunk nem nevel jed'kákat - rázta meg a fejét büszkén Poklonszkaya. - Azok a III/2-esek. Ha engem kérdez, Marsall elvtárs, az olyan lányoknak, mint ők, jobb helyük lenne otthon anyaként, mint hogy ilyen varázslatokkal játszadozzanak. Veszélyes lehet. - Drága Atali, ne feledje, még ön sem örvendeztette meg utódokkal, jövendőbeli katonákkal és honleányokkal a Rogyinát. - mosolyodott el immár kevésbé atyaian Vrosilov, amitől Atalinak furcsa érzése támadt. A Marsall elvtárs mégis csak házas ember, nemde, gondolta magában. - Akárhogy is - folytatta a Marsall. - Mindenkire szükségünk van, még a jed'kákra is. A magam részéről nem izgat, hogy mivel foglakoznak a szabadidejükben, és mit csinálnak a természetben, amíg hasznos információkat szállítanak. És ne feledje, őrnagy drága, ők a legfontosabb kapocs a jövőbeli szövetségeseinkhez. - Igenis, ponyjal, Marsall elvtárs. - tisztelgett Atali, és megtartotta magának a véleménye maradékát. A vostroyai katonai elit mindig is megosztott volt ebben a kérdésben. Sokak a régi eszmékhez húzódtak, melyek szerint a természetfeletti képességekkel megáldott jed'kák hasznos tagjai voltak a társadalomnak, mások, különösen sokan a cosraiak közé beépültek közül inkább azzal a gondolattal azonosultak, hogy a dolgozó nép szolgálatába csak a technikai és a tudomány minden dolgozó által egyenlően megfogható javait lehet állítani, máskülönben kialakul az osztályosodás... még akkor is, ha ez a gondolat alapvetően nem állt messze a fasisztik egyes hasonló technokrata elméleteitől, sőt, nagyon is közel állt hozzá. Poklonskaya elmélkedését egy alacsony, kopasz tiszt szakította félbe, aki a Marsall és köre elé lépett. - Vszjo gatov, továris Marsall. Minden készen áll a tesztre. Vrosilov tekintete megkomolyodott, és biccentéssel nyugtázta a technikus jelentését, majd visszafordult Atalihoz. - Őrnagy, azért akartam, hogy itt legyen, hogy lássa, mit értek el nagyszerű tudósaink az Ön és hálózata által szállított információval. Ma még - mutatott a Cioralt ábrázoló képernyőre Vrosilov - a fasisztik olyan fegyverekkel rendelkeznek, amivel elpusztíthatják a galaxis bármelyik planétáját, anélkül, hogy megtorlástól kellene tartaniuk. Ez hatalmas veszélyt jelent nem csak ránk, de a civilizált, szabad galaxis többi részére is. Nagyszerű tudósaink azonban a megszerzett tervrajzok segítségével létrehozták azokat a fegyvereket, amelyekkel elrettenthetjük a cosraiak kedvét egyszer és mindenkorra az ilyen eszközök bevetésétől, és egyszersmind megalapozhatjuk, hogy Vostroya biztonságban a galaktikus politika és a népi felszabadítás színpadára léphessen! Felkészülni a tesztre! A bal oldali propagandaképernyőn felharsant az ilyenkor elmaradhatatlan induló, amely az ősi vostroyai-cosrai háború jelenetsoraival adta meg az aláfestést az új fegyvernem, a Vostroyai Frontista Stratégiai Rakétacsapatok megalakulásának, és első éles tesztjének. Az előbb megjelent technikus tiszt elfordított néhány kapcsolót a közösen énekelt induló utolsó hangjainak elhalása után, és most minden képernyőn ugyanaz a két kép jelent meg: egy aszteroidamező egyik hatalmas köve nem messze a Vostroyától, amelyen egy szürkés felépítmény magasodott, valamint az egyik szomszédos rendszer, a Sibir harmadik gázóriása. Egy hatalmas, kékes, lakatlan apró holdaktól körülvett gázóriás, hasonló ahhoz a milliárdhoz és milliárdhoz a galaxisban, amelyek mélyűri rendszerekben, vagy akár lakott rendszerek szélén helyezkedtek el, és semmi érdemlegeset nem tartogattak a fejlett civilizáció számára, hacsak nem a néhány százalékukban meglévő értékes gázokat, mint például a Bespinen a tibannát. A vostroyai tisztek kíváncsian nyújtogatták a nyakukat, hiszen csak a képernyőkre hagyatkozhattak. A legtöbb birodalommal és egyéb galaktikus állammal ellentétben, amelyik az efféle parancsnokságokat és az efféle bemutatók helyszíneit általában űrállomásokra helyezték, ahonnan a plexin át szabad szemmel is ki lehetett venni az események legalább egy részét, a Vostroyai Frontista Flotta parancsnoksága mélyen a bolygó felszíne, Csillagváros alatt több emelet mélyen volt - abból az egyszerű és praktikus megfontolásból, hogy sokkalta célszerűbb, ha a támadó ellenség utolsónak, és nem elsőnek semmisíti meg a védelmi erők szívét és agyát. A technikus elvtárs - talán Koroljovnak hívták, próbálta magában felidézni a nevét Atali - megvárta, amíg elcsendesedik a tisztek közti morgás, majd belekezdett mondandójába. - Amint látják, elvtársak, kissé más tervezési elveket követtünk a kutatásunk során, mint a cosrai fasisztik. A cosrai Galaxis ágyúk komplex mágneses gyorsító rendszerrel rendelkeznek, amelyek szinte közvetlenül a hipertérbe lövik a rakétákat, így a rakéta saját hipertéri meghajtása és normál téri manőverező képessége korlátozott, csak minimális korrekciókra terjed ki, miután elérte a célkoordinátákat. Ezzel a módszerrel a cosraiaik helyet spórolnak a rakétán, több kapacitás marad az energiapajzsok számára is, valamint kisebb méretű rakétákat tudnak gyártani. Ez tette lehetövé azt is, hogy ilyen nagy számban gyártsanak és állítsanak hadrendbe ilyen eszközöket, viszonylag alacsony nyersanyag-felhasználás mellett. A hátránya azonban a rakéták korlátozott irányíthatósága, és a tény, hogy a kilövőállások fix mélyűri pozíciókon helyezkednek el, és a flottájuk védelmére szorulnak. Ha egyszer bemérik a kilövőállásokat, nagyon nehéz őket áthelyezni, és ki lesznek téve az ellenséges támadásoknak. A technikus megvárta, amíg mindenki megemészti az információt, majd folytatta. - Ellenben a mi fejlesztésünk más logika alapján működik. A kilövőállást egy aszteroidamezőbe helyeztük, ami jelentősen növeli az álcázás lehetőségét. Az első rendszer fix telepítésű, de a következő fázisban mobil, hajtóművekkel felszerelt aszteroidákat és kilövőhajókat is rendszerbe tervezünk állítani. Maga a kilövőegység csak egy páncélozott, leárnyékolt siló, minden rendszer és berendezés a kilőtt egységben található, ami így olyan, mint egy robbanófejekkel felszerelt, legénység nélküli űrhajó. A későbbiekben megfontolhatjuk droid személyzet alkalmazását is a nagyobb rugalmasság végett. - Bár egyes pártplatformok szerint ez már etikai kérdéseket vet fel, de hát vigye el az ördög. Csjort znacsit. - kommentálta maga elé az orra alatt motyogva Vrosilov, úgy, hogy szinte csak Atali hallotta. - A robbanófej erősségét arányosan megnöveltük, azonban nem ez az egyetlen módosítás. - folytatta a technikus, és az egyik képernyőn egy új tervrajzot jelenített meg. A hosszúkás, állított, kerekded platformban és pilótafülkében végződő test láttán néhány vostroyai tiszt összenézett, csak Atali rezzent meg, amikor felismerte a tervrajzot. - A képen látható eszköz neve Napzúzó. - folytatta a technikus. - Nem szerepelt az eredeti tervek között, amelyek a látókörünkben voltak a Galaxis ágyúkkal kapcsolatban, de a hálózatunk azáltal, hogy Daala admirális megosztotta a Bendő nevű birodalmi kutatóközpont adatbázisait a cosraiakkal, hozzájuthatott ehhez a leíráshoz is. Maga a hajó egyébként vadászgép méretű, és egyedi páncélzattal rendelkezik, de ennek működését és összetételét egyelőre nem tudjuk reprodukálni. Sokkal érdekesebb azonban a fegyverzet. A cosraiak valamiért úgy döntöttek, nem használják fel ezt a technikát, mely a részecskeromboló robbanófejekhez képest jóval erősebb, részecske-rezonancia elven működik. - Talán ők sem merték felhasználni... - suttogta maga elél Atali. - Bár nem sikerült tökéletesen hasonló eszközt létrehoznunk, de a felhasznált robbanófejek logikáját fizikusaink továbbfejlesztették ebben az irányban, így létrehoztunk egy robbanófejet, amelyik az eredeti cosraihoz képest egy nagyságrenddel... hatékonyabb. - tartott némi hatásszünetet a technikus. Várakozásteljes remegés futott végig a vostroyai tisztikaron. - Lássuk! - jelentette ki Vrosilov. A technikus intésére az aszteroidán lévő szürke felépítmény tetejéből kiemelkedett a rakéta, egy primitív, történelem előtti űrhajóra hasonlító hosszúkás, hengeres eszköz. A vostroyai technikusok megkezdték a kilövés előtti visszaszámlást. - Gyész'ity... gyé'vity... vó'szem... szem'j... seszty... pjaty... csetir'e... tri... dba... agyin... sztart!!- Kíváncsi vagyok, melyik holdat vették célba... - morfondírozott a célpontként kijelölt rendszer képét elnézve Poklonskaya, miközben a rakéta hatalmas tűz- és füstfelhő kíséretében eltávolodott az aszteroidától, végigsuhant az aszteroidamezőn egy biztonságos, előre beprogramozott úton, és belépett a hipertérbe a cél felé. - Nem a holdakat vettük célba, daragoj.- rázta meg a fejét Vrosilov. Nem sokkal később az indító rendszer képe eltűnt a képernyőkről, és újra láthatóvá vált a célrendszerbe belépő fegyver. A fémszínű rakéta végigszáguldott a képernyőn, elhaladt a holdak mellett, és becsapódott a gázóriás kékes légkörébe. - A mélységi kutatóhajókhoz hasonló pajzzsal és burkolattal szereltük fel, hogy kibírja az extrém nyomást és esetleges hőmérséklet-különbséget, míg eléri a megfelelő mélységet. - szólt közbe a technikus. Néma csönd telepedett a teremre. Aztán a gázóriás minden előjel nélkül felrobbant. Vostroyai tisztek kapták a szemükhöz a kezüket, még így, képernyőn keresztül is szinte arra várva, hogy eléri őket a gigantikus lökéshullám, ami elemésztette a gázóriást, a holdakat, és minden követ a Sibir rendszer ezen pontján... néhány perccel később a lökéshullám elérte a kamerát hordozó szondát is, és az adás megszűnt. - Amit itt láttak, elvtársak, az a Tzar-bomba első sikeres tesztje volt. - nézett végig Vrosilov a technikusokon, elégedetten konstatálva, hogy a fehérköpenyesek megtették a dolgukat. Számos kérdőjel volt azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e a teszt, de nem okoztak csalódást. Nem lehetett tovább váratni az elvtársakat odafent. - Amint látják, a bomba megfelelő modifikációk után egész csillagrendszerek elpusztítására is képes lehet, ha sikerül a reakciót olyan szintre fejleszteni, hogy egy csillagot is célba vehessünk vele. Ugye, mérnök-ezredes elvtárs? - nézett az eddig beszélő fehérköpenyesre. - Így van, Marsall elvtárs. - bólintott amaz. - A rezonancia-technológia a planéták és csillagok magjában lévő elemeket alakítja át különösen reaktív, önmagát indukáló elemekké. Amíg a cosraiak fegyvere úgymond lokális szinten rombol, addig a Tzar-bomba olyan reakciót indít el, ami belülről emészti fel az egész bolygót, annak saját anyagát átalakítva. - Felesleges olyan fegyvereket tesztelnünk, amelyek drága pajzsokkal felszerelve átverekszik magukat egy ellenséges flotta védelmén, és elérik mondjuk a zászlóshajót - folytatta Vrosilov -, hogyha felrobbanthatjuk magát a csillagrendszert is, amelyben a flotta tartózkodik. - Ez egy rettenetes fegyver, Marsall elvtárs. - szólalt meg végül cérnavékony hangon Atali. Több vostroyai főtiszt is hasonló, szinte inkább ijedt, mint győzedelmes arccal szemlélte a felrobbant gázóriás nyomában megmaradt statikus zavart. - Nem is fogjuk bevetni, ha nem muszáj. - mosolygott ismét atyaian a lányra Vrosilov. - Ez egy figyelmeztetés lesz a fasisztik részére. Ezután kétszer is meggondolják majd, hogy bárhová is rakétákat lövöldözzenek. Különösen ránk. Némi hatásszünet után a Marsall felemelte a hangját. Elégedett volt, és bizonyosra vette, hogy Kirov elvtárs is elégedett lesz. Már pedig, ha Kirov elvtárs elégedett, akkor mindenki elégedett, ugyebár. - Ez a fegyver elhozza a békét! A békét a galaxisba, és a békét Vostroyának! Éljen a Forradalom! A tisztikar pedig egy emberként visszhangozta utána: - Éljen a Forradalom!!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 21, 2015 20:01:02 GMT 1
Ahogyan kilépett a leszállóplatformon landoló robosztus, páncélozott siklóból, Corran Horn szinte azonnal megremegett és mélyen a fejébe húzta jedi köpönyegének csuklyáját, remélve, hogy az Erőt nem kell segítségül hívnia annak érdekében, hogy eltávolítsa magáról az azonnal az arcába csapó, heves, jeges széltől kísért hópelyheket. Ha a Korriban sötét volt és halott, az Anzat lapuló, és zsákmányra éhes - mind a lakói, mind a bolygó -, akkor Vostroya leginkább a "kőkemény, de nagyon is élő" minősítést érdemelte ki Corran azon listáján, ahol az újonnan meglátogatott bolygókkal kapcsolatos első benyomásait tárolta. Jó pár volt már neki, nem ma kezdte a listát, de ahogyan körbepillantott a hóvihar függönyén át, rá kellett jönnie, hogy amennyire hideg és barátságtalan első látásra ez a bolygó, lakói olyan keményen dacolnak az elemekkel és haladják meg a barlangokba húzódó primitív civilizációk szintjét... méghozzá nem kevéssel. A jabiimiak keménységére emlékeztető arcok mellé ugyanis, amelyek a felsorakozott, vastag, prémes egyenruhát viselő őrök kucsmás sapkái alól néztek rá - Corran nem kevéssé irigyelte őket ezért, mármint a ruháért és a kucsmákért -, a távoli, hófödte épületekben legalább olyan változatos és magas szintű építészet köszönt vissza Corran többé-kevésbé tapasztalt tekintete előtt, mint Chandriláé, vagy a hajdan volt Alderaané. Tornyok, díszesen faragott, kupolás felhőkarcolók és hatalmas, szürke tömegnek tűnő, távolról nézve is a tornyok magasságával vetekedő üzemcsarnokok fényei világítottak mindenhol kusza összevisszaságban, közöttük suhanók, teherszállítók, régi, gőzhajtásúnak, vagy robbanómotorosnak tűnő légitaxik és katonai járművek kavarogtak a hóvihatr ellenéreviszonylag rendezetten. - Üdvözlöm Vostroyán, Jedi mester. - Corran hátrahőkölt, ahogyan a fogadóbizottság sorfalának végén várakozó szürke egyenruhás, vörös sújtásos váll-lapokkal díszített, tányérsapkát viselő tiszt tökéletes Basic nyelven köszöntötte, enyhe koréliai akcentussal. Igaz is, a nagy nézelődés közepette el is felejtette, hogy az Erővel kinyúlva megbizonyosodjon arról, hogy kifélék, mifélék fogadják itt... - Nem hiszem el... - ingatta a fejét, majd az őrök meglepetésére megölelte a vostroyai tisztet, aki az őrök még nagyobb meglepetésére nevetve viszonozta azt. - Jag Fel! - Személyesen, Corran. - mosolyodott el az alak, akinek sebhelyes képe így, közelről, már egészen ismerős volt Corran számára, még a különös sapka alól is. - Örülök, hogy jól vagy. - Hogy kerülsz ide? - Út közben mindent elmondok. - mutatott jelentőségteljesen Jagged a közelben várakozó hosszú, ívelt, fekete limuzin felé. Az út hosszabb volt, mint Corran gondolta. Órákig haladtak kifelé a városból, hatalmas hegyek, széles, hófödte mezők mellett, míg végül erdős területre értek, ahol az utat magas, tűleveles fák szegélyezték, olyan magsak, amelyeket Corran utoljára a Kashyyykon, vagy az Endoron látott. - Szóval Jaina nemet mondott. - sóhajtott fel Corran vállára téve a kezét. - Sajnálom. Mindig is úgy hitte, hogy küldetése van. Talán egyszer rádöbben, hogy ez nem zárja ki, hogy az embernek családja legyen... nekem is hiányoznak a kölykök. - Megértem. - biccentett Jagged. - Nem tölthettél sokkal több időt velük, mint én Jainával a Rakata Prime körül. De téged legalább visszavárnak. - Meglep, hogy ilyen könnyen... felvettek. - nézett végig az ászpilóta szerelésén Corran, miközben a repulzoros limuzin megállt egy pillanatra, amíg az előörsöt alkotó robogós őrök eltakarítanak az útból egy hatalmas, kidőlt fát, gyors, pattogó, sziszegő nyelvükön utasításokat vakkantva egymásnak. - Bár szégyellnék bevallani, de nekem az a benyomásom, hogy híján vannak megfelelő tapasztalattal bíró operatív tiszteknek a haderejükben. - bámult ki az ablakon Jagged. - Sokáig rejtőzködtek, még tovább, és még jobban, mint a cosraiak. - Az már igaz. - biccentett Corran. Be kellett ismernie magának, hogy a Jedi Tanács, meg sem várva a mesterek ülését, ezért küldte ide őt a bolygóra, hogy mérje fel a helyi erőérzékeny milíciák valós képességeit. No meg a potenciális szövetséges valódi erejét és szándékait, tette hozzá magában a volt CorSec tiszt, aki be kellett, hogy vallja magának, a Tanács keresve sem találhatott volna jobb mestert erre a feladatra. A jedik erénye a szerénység, emlékeztette magát szemét lehunyva egy pillanatra, miközben feljegyezte elméjében a "Vostroyáról fontos tudni" című listájára az első gondolatot: Csalódott hősszerelmeseknek mindig nyitva áll az ajtó. A limuzin végül lefékezett egy tó partján. Corran észrevette, hogy érdekes módon a tó, sőt a partja sincs fagy, vagy hó alatt, a hatalmas, kívülről faépületnek tűnő kastély, amely előtt megálltak - bár Corran már most biztos volt benne, hogy legalább annyi fémet, betont, durplasztot, védelmi berendezést és sorkatonát tartalmaz a falak mögött, sőt a föld alatt is, mint ahány vidám színűre festett ablakot kívül -, szintén a hótól érintetlenül csillogott a lemenő nap vörös fényében. Az égbolt a városhoz képest, ahol az űrkikötő volt, meglepően tiszta, felül, magasan mégis furcsán lila volt. - A légköri anomáliák itt jóval magsabban vannak, de jóval áthatolhatatlanabbak is, mint Csillagváros felett. - magyarázta Corran tekintetét követve Jagged. - Bár az is igaz, hogy a légi- és orbitális forgalom teljesen ki van tiltva a szektor fölül, amúgy is. - Miért nem vagyok meglepve. - tekergette a nyakát a limuzinból kilépve Corran. - Mi ez a hely? - A Vostroyai Biztonsági Szolgálat parancsnokának villája. - magyarázta Jag. - Vrosilov marsall már vár minket. Személyesen akart találkozni veled. - Manapság már mindenki marsall... - dünnyögte maga elé Corran, és Jagged, valamint az őrök nyomában belépett az előszobába. - Zdrasztvujtye. - tipegett elő egy legalább száz standard évesnek tűnő nő a homályból, fekete köpönyegben. Corran először azt hitte, hogy Yoda mestert látja női kiszerelésben és egy iszap fürdő után, de aztán rá kellett jönnie, hogy a nő nagyon is humán, csak nagyon apró. - Azt hiszem, a köpönyegét kéri. - adta át tányérsapkáját a néninek Jagged. - Hát, nem tudom... - húzta össze magán még jobban a jedi köpönyeget Corran, ám alig, hogy megfordult volna, valami nekiütközött a derekának. - Vigyjázz, h'ová mjész, dzs''edi bácsi! - kiabálta valaki derékmagasságból, viszonylag akcentusos, de érthető Basic nyelven. - Izé.. elnézést. - hőkölt hátra Corran. - Nem láttalak. - Nem baj. - mosolygott vissza a kislány olyan arckifejezéssel, hogy Corran hirtelen nagyon kényelmetlenül érezte magát. - M'jinden dzs'edi bjá'csi ilyen öreg és és... kje'dves? - Nem sokan tartanak kedvesnek, kislány. - Corran visszafogta a késztetést, hogy megsimogassa a kislány vörös haját, aki mellesleg még mindig körülbelül három centire állt a derekától. - Az'jért jöttél, hjogy megerőszakolj? - mosolygott tovább a kislány, és közelebb nyomakodott a férfihez. - Léégysziii! Mielőtt a jedi mester hátraugorhatott volna, és összeszedhette volna leesett állát, egy öblös kiáltás harsant fel a folyosó másik végéből. - Ulyana, babuska! Ot'pusztyi gosztye'j! Ne zaklassátok a vendégeimet! Davaj, usli, o'be, szi'csasz! Bi'sztro!- Ja prosz'to ig'rala, o'tyec! - szaladt neki az öregasszonynak a kislány nevetve, miközben Corranra kacsintott. - Csjak játszjottam a dzs'edi bjácsival, papa! - Azt mondják, az anyja jed'ka volt. - szólalt meg valaki Corran háta mögött. A jedi mester már hátra sem fordult teljesen, miután kezdett hozzászokni ahhoz, hogy a Vostroyaiak a földből ugranak elő, és szinte alig érzi őket előre az Erőben. Csak hátrapillantott, felmérve magának a két új jövevényt, akik a limuzin mögött lefékező katonai suhanóból kiszállva léptek be mögöttük az előszobába. A magasabbik nő objektív mércével is nagyon szemrevaló volt. Szépek a lányok. Mármint a legális életkorúak. - jegyezte fel magának a listájára Corran második pontként szinte azonnal. A magas, katonás tartású, szőke nő olyan egyenruhát viselt, mint Jag, de mégis, mintha a hideg ellenére csak egy nagyon vékony, testhez álló réteg lett volna rajta. Társa, egy tinédzserkorú lány, nagyjából annyi idős, mint Jysella, Corran saját lánya, rövid barna hajjal, és rengeteg szeplővel, rendületlenül magyarázott tovább. Corran felfedezte, hogy a jedikéhez hasonló, de az időjáráshoz képest jóval lengébb, a fekete és a lila színeiben játszó, egy részes ruhát hord, nyakában hatalmas, vörös csillagot ábrázoló amulettel. - A Marsall nem akarja, hogy tanítsuk. - folytatta a fiatalabbik lány az anyóka és ifjú, túlmozgásos védence felé biccentve, akit eredménytelenül igyekezett bezárni az egyik oldalós szobába. - Ha egy jed'ka nem kapja meg a megfelelő kiképzést és nem tanul meg uralkodni magán, akkor... az érzékei és az érzelmei foglyává válik, akár egészten fiatalon. Őrült dolgokra képesek. - Veszem észre. - ingatta a fejét Corran. - A hölgyek? - Zdrasztvujtye, Tavaris Fel, Zdrasztvujtye, Maszty'jer Horn - tisztelgett a magasabb. - Atali Poklonszkaya őrnagy vagyok, a kollégám pedig Varvara Zaharjeva a jed'kák különleges egységétől. - Részemről a szerencse. - üdvözölte a két nőt Corran, miközben az sem kerülte el a figyelmét, milyen pillantásokat vet a magas szőkére Jagged. Tessék, ennyit a hősszerelmesekről, egyesítette magában az első és a második pontot Corran a listáján szinte azonnal. A fiatalabbik lány azonban sokkal érdekesebb volt. Most, hogy szemtől szemben álltak, Corran már érezte a kisugárzását, egy rejtőzködő, finom, szinte a háttéráramlatokba beolvadó jelenlétet az Erőben, amely úgy méricskélte az elméjét, mintha csak egy lágy hajnali szellő lenne. - Örülök, hogy ilyen hamar találkozhatom a rendjük egy képviselőjével, kisasszony. - Daragie mo'ji, hát megjött mindenki! - ért közelebb hozzájuk az előbb hallott öblös hang tulajdonosa, egy nagy bajuszú, kitüntetésektől roskadozó, éles tekintetű vostroyai férfi, még nagyobb tányérsapkában, mint Jag. - Ne haragudjanak a kislányom és az anyám viselkedése miatt. Nem tévednek hozzánk gyakran... inosztrancik. - pillantott kérdőn Felre. - Külvilágiak, uram. - fordított készségesen Jagged. - Horn Mester, engedelmével, ez itt Klimm Vrosilov Marsall. - Nincsenek magának vostroyai felmenői, moj drug? - ropogtatta meg még Jagénál is erősebb öleléssel Corran csontjait a férfi barátságosan. - A krónikák énekelnek egy Hornról, még Sankt Petrov Cár idejéből, aki megalapította a Biztonsági Szolgálat elődszervezetét, a Pufaj'khas Csapatokat. - A Belügyi Erőket. - fordított ismét készségesen Fel. - Nem tudok róla.. ki tudja, talán dolga végeztével kivándorolt Koréliára? - erőltetett magára egy diplomatikus mosolyt Corran. Valahogy nem tudta elképzelni az ük-ükapját ebben a szerelésben, pedig elég sok mindent el tudott képzelni. - Szerencsés, hogy együtt lehet a családjával, marsall. - Számunkra a család szent. Szem'ja vszi'gda, ahogy mondjuk. - biccentett Vrosilov, majd a homlokára csapott. - Rossz vendéglátó vagyok, miért nem szólnak rám... erre, erre! - intett a marsall, mire az őrök finoman, de határozottan a fogadóterembe kísérték a társaságot. Amely, mint minden rendes belbiztonsági és hírszerzési parancsnok fogadóterme, mindenféle kijelzővel volt felszerelve. Az őrök tisztelegtek és kimentek, az anyóka pedig előkerült valahonnan, és egy bantha sebességét meghazudtoló - mármint negatív irányban - tempóban forró, méregerős teát szolgált fel mindenkinek. Corran körbepillantott a szobában, és tekintete megállapodott egy sötét sarkon. - Nagyon ízléses és egyedi a berendezésű háza van, marsall. - mondta végül a saroknak, amelyik nem mozdult. - Szpasziba. - biccentett Vrosilov, szintén arra pillantva, várakozó arckifejezéssel. - És a másik vendéglátónkban kit tisztelhetünk? - indult el Corran keze a fénykardja felé. - Szükségtelen. Barát vagyok. - lépett elő az árnyékból egy alak, aki megjelenésével rácáfolt minden eddigi vostroyaira, akit Corran látott. Barna, szürke és fekete bőrcuccok lógtak rajta, csuklyát viselt, kezében hatalmas, rövid csövű pulzuspuska, oldalán hatalmas vibrokés lógott, mellkasán valamiféle történelem előtti maszkot viselt, borostás arcán, tekintetében és elméjében Corran pedig világosan érezte a sötét oldalt. A háta mögött hatalmas, apokaliptikus, pusztuló várost ábrázoló holokép díszelgett, olyan hatást keltve, mintha egyenesen a felvételből lépett volna elő. - Sztrelok ezredes. - biccentett az alak felé Vrosilov. - És kérem, viselkedjen civilizáltan, Sztalkerhez méltó módon. - A Sztalkerek sosem viselkednek civilizáltan, Tavaris Marsall. - morogta az alak, miután leült a holokép előtt, Corrant méregetve. - Ez lesz az új trénerünk? - Ez, igen. - Corran hagyta, hogy a Korribanon elsajátított technikával némiképp áteressze és felerősítse magában a férfi felől áradó sötét energiákat, és visszasugározza őket, mint egy tükör. A férfi hátrahőkölt, és tekintetébe némi tisztelet költözött, Varvara pedig halkan felnevetett. - Azt hittem, a jed'kák kizárólag... öhm... - pillantott Varvarára végül Corran, a megfelelő szavakat keresve. - Két különleges egység, vagy ha úgy tetszik, rend szolgálja népünket. - magyarázta Varvara. - A jed'kák mind fiatal lányok, képességeink a kor előrehaladtával egyre gyengülnek, és később csak hagyományos módon, katonaként, vagy ápolóként szolgálhatunk. - biccentett Poklonszkaya felé. - A Sztalkerek pedig kizárólag középkorú férfiakból verbuválódnak. - folytatta Vrosilov Sztrelok felé biccentve. - A fogékony férfiak képessége a kor előrehaladtával nem csökken, hanem nő, ezért fiatalon sorszolgálatot teljesítenek, és később kerülnek át a speciális egységbe. - Egészen öreg Sztalkerek nincsenek? - kérdezte Jagged. - Az egészen öreg Sztalkerek meghalnak, kölyök. - köpött ki a padlóra Sztrelok. - Oh. - nyelt le egy fintort az ifjú vadászpilóta és a Birodalmi Maradvány volt államfője. - És amíg a jed'kák az Erő világos oldalához kötődnek, és a jedikhez hasonló módon érzékelik az Erőt, addig a Sztalkerek a sötét oldal szolgái. - fejezte be a gondolatot Corran. - Mi senkinek sem vagyunk a szolgái, jedi. - sziszegte Sztrelok. - Erről majd még beszélgetünk, ha elkezdődik a kiképzés. - Corran nem adta jelét annak, hogy megsértődött volna a kommandós kioktatónak szánt hangnemén. - Kérem. - köhintett Vrosilov, és intésére a központi képernyőn megjelent egy magas, szőke, szálegyenes tartású, arrogáns arckifejezésű tiszt. - Térjünk talán a tárgyra. - Fel tábornagy, Horn mester, felismerik ezt a férfit? Tábornagy, na szép, gondolta Corran. Harmadik pont a listán: Itt mindenki előre ugorhat egyet. De mi van azzal, aki kimarad a dobásból?- Tiebolt. - jelentette ki végül némi gondolkodás után Fel. - Ha a Fény Hadseregétől származó hírszerzési információk nem csalnak, akkor Daala hírszerzésének a vezetője, egészen pontosan a cosrai hírszerzésé. - Ha a hírszerzésünktől származó információk valóban nem csalnak, ahogyan tanult tábornagy kollégám mondja... - Corran nem tudta megállni, hogy ne szúrjon oda Jaggednek. A Tanács jelentései világosak voltak; és bár személyesen megértette Jagged indokait, és örült neki, hogy új helyen látta, ahol láthatóan jól érezte magát, ez nem változtatott a tényen, hogy olyan hirtelen hagyta ott hajóival együtt a Fény Hadseregét, ahogyan csatlakozott hozzájuk. És bár a Fény szigorúan önkéntes alapon működött, a ki-beugrálást azért ott sem tolerálták. - Akkor a mai napig fontos pozíciót tölt be az EGB-ben. - Elképzelhető... - pillantott fürkésző tekintettel Vrosilov a két nőre more. - Hogy ez a Tiebolt nevű fasiszti , hogy is mondjam.. nem egyedül van? - Több, mint elképzelhető. - biccentett válaszul Poklonskaya őrnagy. - A Cosrán folytatott bevetésem során több alkalommal kaptunk tőle jelentéseket egymástól nagyon távol eső bolygókról, rendszerekből. Én nem tudom, hogy mivel közlekedik, sőt tippelni sem merek... - On nye o'gyin. - szólt közbe Varvara. - Ugyan a Polneyeon nem láttam a klónozóüzemben hozzá hasonló példányokat, de az alapján, amit mond, Tavaris Marsall, szerintem ez a Tiebolt, illetve ezek a Tieboltok klónok. - Nem lehetetlen. - biccentett Corran, Fel pedig támogatólag intett a fejével. - Ezek a fasisztik minden mocsokban ott vannak. Különösen rátartni jaj-de-tökéletes-vagyok fajta tejfelképűek. Pfuj. Nem lenne meglepő, ha a legszebb példányukat ezresével másolgatnák, és mutogatnák mindenhol, mint a tökéletes titkosügynököt. Sz u'ma us'li... elment az eszük. Már régóta. - jegyezte meg az eddigiekhez képest meglepően bőbeszédűen Sztrelok ezredes. - Mozset bity. - egészítette ki Poklonskaya. - Lehet, hogy tényleg klónok. Sokmindent megmagyarázna. Ha átnézném részletesen mindazt, amit a Cosráról elhoztam, talán találnék erre vonatkozó utalást. De miért mutatta meg ezt nekünk, Marsall elvtárs? Ezt többé kevésbé bárki ki tudja következtetni, aki ismeri annyira az EGB belső ügyeit, mint mi együttesen. - Azért, kedvesem - mosolygott Atalira a Marsall - , mert meg akartam bizonyosodni, hogy a forrás, akiktől információkat kaptunk Tiebolt barátunnak kapcsolatban, mennyire megbízható. - És mennyire? - ingatta a fejét Corran. - Az alapján, legalábbis, amit mondanak, megérdemel egy piros, azaz vörös pontot. - vakarta meg az állát Vrosilov. - Ugyanis pontosan ezt állítja a Tieboltokkal kapcsolatban. Részletes információt adott át nekünk arra vonatkozóan, hogy hol és hogyan lehet felderíteni a Tiebolt-ügynököket, és hogyan lehet semlegesíteni őket. - Egy EGB-s besúgó, aki nem a maguk kiküldött ügynöke, mégis önöket kereste meg, és nem a Köztársaságot. Máskülönben nem kételkednének ennyire a szavahihetőségében. Mármint, ha a saját ügynökük lenne. Mégis, besúgóként magukhoz fordult, és nem hozzánk, vagy Kalenda és az Arc osztagaihoz. - foglalta össze Vrosilov kimondatlan dilemmáját Corran. - A híre és az észjárása megelőzi Önt, Corran Horn mester elvtárs. - mosolyodott el Vrosilov. - Vág, mint a jégcsákány. Valóban erről van szó. És tudják, ki az? - Amint megtudjuk, feltételezem, rögtön el is mondhatjuk, hogy megbízhat-e benne. - tette hozzá Fel. - Ezért hívott ide minket, igaz? - Tocsno. - Biccentett Vrosilov. - Maguk a saját és a szövetséges erőink ilyen szempontból legmegbízhatóbb szakértői ebben a témában. Vagy kiterjedt hírszerzési és jedi múlttal rendelkeznek, vagy kiemelt EGB-célpontokon teljesítettek küldetést. Ha maguk azt mondják, a forrásunk megbízható, elhiszem, és a Köztársaság elé tárhatjuk az ügyet. Kirov Pártfőtitkár úgy véli, hogy Coruscant pacifizmusa miatt a fegyvereink mellett más természetű előnyöket is fel kell kínálnunk a Köztársaság számára, hogy biztosak legyenek őszinte és békés szándékainkban. Ha eléjük tudunk tárni egy ilyen magas szintű EGB-s kontaktot a saját hírszerzésünkön keresztül, talán megleljük a fegyverbarátságunkhoz hiányzó láncszemet. - Értem. - bólintott Corran. - De ehhez biztosnak kell lenniük benne, hogy nem futnak vakvágányra. - Vagy a medve karjaiba, ahogyan nálunk mondják. - tette hozzá Poklonskaya. - Ne várakoztasson minket, Marsall elvtárs! Vroslilov válaszul váltott a holoképen. Az új alak legalább olyan magas volt, mint az előbb Tiebolt holoképe, de idősebb, éles, szögletes arcéllel és arisztokratikus, mégis fáradt tekintettel. - Azt a.... - szaladt ki Corran száján. - Turr Phennir. - Fel szája szélén apró mosoly játszott. - Nagy zsivány az öreg, mindig is tudtam. Egy időben együtt repült apámmal a 181-eseknél. Senki sem értette, hogyan került a Konföderáció élére. - Aztán még kevésbé értette senki, hogy onnan hogyan került a Knotra. - tette hozzá Poklonskaya. - Láttam, több alkalommal is. Azt hiszem, Diestl sakkban tartotta valamivel, zsarolta, és dróton rángatta, hogy bábként a Konföderáció élén fedezze a machinációit. - A polneyeiak sosem emlegették. - ingatta a fejét Varvara. - De ránézésre úgy tűnik... mint aki fél. - Az utolsó nyilvános fellépésén készült a Fondoron. - magyarázta Vrosilov. - Jelenleg a helyi EGB Planetáris Erők megbízott vezetője. - Az EGB strukturúját ismerve parkolópálya. - vonta össze a szemöldökét Poklonskaya. - Egy Valkűrök nevű szerveződés vezetőjének mondja magát, akik nem értenek egyet a jelenlegi fasiszti irányvonallal. - Magyarázta Vrosilov. - Tehát meg kell tudnunk, hogy ez valamiféle EGB-s csel, vagy pedig valódiak a szándékai. Akkor pedig segíthetünk felépíteni a szervezetét, és a végén az egészet a Köztársaságnak ajándékozhatjuk, ráadásként a fegyvereink mellé. - foglalta össze Poklonskaya. - Pontosan. - biccentett Vrosilov. - Fontos, hogy ez köztünk maradjon. Most már értik a feladat súlyát? Mindenki némán bólintott. - Prijatno. - mosolyodott el a Marsall. - Nagyszerű. Gondolkozzanak, pihenjenek. Holnap folytatjuk... addig is, kérnek még teát?
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 1, 2016 14:53:11 GMT 1
A VBSZ, azaz a vostroyai fegyveres erők Biztonsági Szolgálatának főparancsnoki bunkerében tányérsapkás katonatisztek, barna lebernyegbe öltözött, fiatal jed’kák, magas, rosszarcú, testpáncélt viselő stalkerek, és a szövetséges Fény Hadseregének tisztjei hajoltak a környező szektorokat ábrázoló holotérképet felé színes kavalkádban. Maguk a térképek is így festettek, hiszen a Bespintől a Juvexen át majdnem az Eriaduig a szektorokat át- meg átszőtték a jedik és vostroyaik fegyveres erőinek terjeszkedését jelző vörös és világoskék nyilak, az újonnan létrehozott bázisokat és „védelembe vont” bolygókat pedig ugyanilyen szinű pontok jelölték; utóbbiakból napról-napra egyre több volt.
Távolabb, az Endor környékén a Köztársaság hasonló feladatú, ezüst jelölésű flottamozdulatait mutatta a térkép, a képviselőik viszont nem tartózkodtak a teremben, sőt, valószínűleg arról sem tudtak, hogy jedi szövetségeseik itt vannak. A színes térképről pedig hiányzott még valami, egy aprócska részlet... az, ami az egész manőversorozatot indokolta; az EGB kivonuló hadiflottája, melynek nyomát sem lelték a szektorokban szétrajzó felderítők.
Vrosilov Marsall elmosolyodott magában, ahogyan a kavalkádot figyelte. Ami a térképen történt, valójában csak egy színjáték része volt, amelybe a Köztársaság semennyire, a jedik pedig mérsékelten voltak beavatva. Az EGB flottáját akármeddig kereshették volna ezekben a szektorokban, nem találták volna meg, ugyanis nem volt ott... Turr Phennir információi szerint már régen elhagyták a galaktikus síkot és valamivel a rajzó flottilák „feje felett” igyekeztek a Hutt űr közelében lévő visszalépési pontjuk felé.
Vostroya megtehette volna, hogy ezt az információt a Köztársaság tudomására hozza, és akkor valószínűleg a belépési ponton kellemetlen meglepetés várta volna az egyesével visszaugró birodalmi csillagrombolókat; bothan és mon cal csatacirkálók tucatjai, ha nem százai, pontot téve Diestl Főmarsall nagyszabású vállalkozása végére.
Vostroya azonban nem tette meg, ahogyan a Kenth Hamner tábornok vezette jedi Fény Hadserege sem. Nekik nem arra volt szükségük, hogy a Köztársaság zászlóhordozóiként jelenleg még apró, rendelkezésre álló erőiket felszámolják egy ilyen mindent eldöntő ütközetben... nem, területekre, lakosokra, infrastruktúrára, erőforrásokra volt szükségük, Vrosilov pedig maga is meglepődött azon, hogy Kenth Hamner mennyire nyitottnak mutatkozott ebbenaz irányban, miután Poklonskaya közvetítésével felvették egymással a kapcsolatot. Legalább annyira, mint a Vostroyára kirendelt másik jedi mester, a különleges műveletek felelőse, Corran Horn.
Amit azonban a jedik sem tudtak, gondolta magában Vrosilov, bizakodva abban, hogy ilyenkor Horn nem lát bele a fejébe, vagy ha mégis, akkor enged elvitathatatlan vostroyai gyökereinek és egyetért majd vele, az az egész együttműködés mögött álló magasabb terv volt. Egy terv, amelynek része volt a Vörös Űrflotta parancsnokságának azon része, amelyik két szinttel lejjebb helyezkedett el a bunkerrendszerben, és ahová egyetlen jedi, jed’ka, vagy stalker sem tehette be a lábát, és ugyanígy része volt az NKVD – vezette belügyi hírszerző szervezet, ahová, nos, még Vrosilov kollégái közül sem tehették be a lábukat sokan. Az egész galaxisra kiterjedő Forradalom terve, Kirov főtitkár elvtárs nagy álma...
A Marsall nem igazán hitt abban a tervben, ráadásul az sem volt ínyére, hogy a számára különösen szimpatikus, becsületes Erőhasználók, saját népe tagjai és szövetségesei előtt is titkolóznia kellett ezzel kapcsolatban – de jó vostroyai hazafiként megtette, amit követelt a rogyina.
- Marsall? – riasztotta fel töprengéséből a mellé lépő Corran Horn. – Megérkezett a legújabb helyszíni jelentés.
- Nu da... poszmotrim. M’i szlu’sa’yem. – biccentett Poklonskaya és Hamner holoképei felé. Atali felelt a vostroyai terjeszkedésért és bázisokért, míg ugyanezt Hamner a jedik oldaláról személyesen vezette, Vrosilov meggyőződése szerint azért, mert ilyen tekintetben nem bízott a hadszíntéri parancsnokában, abban a Farlanderben, aki kissé túlságosan is jóban volt a műveletben részt vevő köztársasági erők főtisztjeivel.
- Minden egységünk elérte a kijelölt pozíciókat, hamarosan küldjük az összefoglaló jelentéseket. – magyarázta Poklonskaya – A bázisok létesítése és a helyi lakossággal való kapcsolatfelvételek megtörténtek, fasiszti – tevékenységnek sehol semmi nyoma, a Senex-szektor felső karéja és a feléjük vezető csillagrendszerek biztosításától eltekintve.
- Megerősítem. – tette hozzá Kenth Hamner szigorú alakja. Amióta a Fény Hadserege műveletekbe fogott, jedi mesteri tunikáját fehér – ezüst mellvértre és köpenyre cserélte le, amiben eléggé archaikus látványt nyújtott. Vrosilov remélte, hogy egyetlen komisszár sem tesz fel majd kérdéseket a jedik klerikális voltával kapcsolatban, az ugyanis igen kellemetlen lett volna. – EGB-s tevékenységek nem észleltünk,a kijelölt pozíciókat elértük. Hamarosan magyarázatot kell adnunk a Köztársaságnak.
- A Tanácsnak nem? – jegyezte meg elgondolkozva Horn. – Mintha kaptam volna egy üzenetet Kamtól...
- A Tanács továbbra sem prioritás, Corran. – biccentett a koréliai ex-ügynök felé Hamner szigorúan. – Ezt már megbeszéltük.
- Meg... - sóhajtott fel Horn, majd megrázta magát. – Azért remélem, le tudunk tenni valamit a köztársasági barátaink asztalára, mert ez így vajmi kevés.
- Már kaptunk hivatalos megkeresést, hogy a Bendőben szerzett informácóink és a báziskomputerbven lévő koordináták alapján kezdjük meg a közös akció előkészítését a cosrai rakétaindítók ellen. – jegyezte meg Vrosilov, mire a legközelebb álló néhány tiszt és erőhasználó egy pillanatra felkapta a fejét, és elégedetten bólintott. Igen, gondolta a Marsall, ha ez sikerülne, akkor a Főtitkár elvtárs terve is egy lépéssel közelebb kerülne a megvalósíthatósághoz... az összes cosrai hipertéri rakéta kiiktatása egyetlen koordinált kommandós akcióval a megfelelő pillanatban... nagy lehetőség volt, olyasmi, amivel úgy tűnt, Turr Phennir bizonyította, érdemes rá odafigyelni.
- Van még egy jelentésünk a Roon környékén tevékenykedő ügynökeinktől. - jegyezte meg a stalkerek összekötője, egy kövérkés, alacsony férfi, aki Molotov külügyi népbiztos zömökebb kiadásának tűnt, és Vrosilov szentül (mármint munkásul) meg volt győződve róla, hogy az NKVD beépített embere. – A fasiszti információk alapján azonosították és követik az Ahnenerbe ügynökét és két olyan... gnómot. Nem emlékszem a nevükre, izvinyite.
- Ladno, semmi baj, köszönjük, Sidorovics elvtárs. – biccentett a Marsall. – Sto es’jo?
- Komplikációkat jelentettek a Tatooine-ról. – jegyezte meg Poklonskaya. – Sajnos elég messze vagyunk onnan, és Vla’sov az egyik legjobb ügynökünk, de úgy tűnik, problémába futott. Még várom a részletes jelentését.
A Marsall kérdőn tekintett a jedikre.
- Maguk tudnak erről valamit, jedi elvtársak?
- Utánajárunk. A peremvidéki ügynökeink néha eléggé... önjáróak. – krákogta Horn.
- Ki van kirendelve a Tatooinera? – kérdezett vissza Hamner.
- Izal Waz. - Corran láthatóan egy picivel összébb húzta magát.
- Ah. – biggyesztette le az ajkát Hamner. Az a hír járta, hogy az arcona jedi lovag Hamner utolsó előtti tanítványa volt, és rendszeresen bolondot csinált mesteréből. – Nézzetek utána, Corran.
- Jagged Fel csapata hamarosan összeáll és kész az indulásra. – fejezte be a jelentéstételt Poklonskaya. – Már csak azt a ... fiút várják, állítólag útitársa is van.
- Az a fiú jobb, ha igyekszik, útitársról pedig nem tudok. – vonta össze a szemöldökét kedvetlenül Kenth Hamner, mint mindig szinte, ha az ifjú Ben Skywalkerről volt szó. – Ha kiderül, hogy megint megengedett magának valamit, ezúttal nem védi meg a neve a felelősségre vonástól...
- Majd én gondoskodom róla, Kenth, ne aggódj. – jegyezte meg békítően Corran Horn.
Érdekes, futott át Vrosilov agyán – erőhasználó elvtársaink újabban egyre többen veszekednek.
A következő gondolat is futásba kezdett volna már a Vrosilov – exszpresszen, ha nem nyílik ki a páncélajtó, és nem rohan be egy fiatal zászlós a tisztjelöltek csíkos felsőjében, ijedten lefékezve a Marsall előtt.
- Tavaris Marsall, ja daklad...
- P’a Be’zik, pozsolujszta. – biccentett a jedi mester és a hologramok felé Vrosilov.
- Slava stalker megérkezett. – jelentette amaz izgatottan. A Marsall vidáman megpödörte a bajszát és Corranhoz fordult.
- Horn elvtárs, kérem, jöjjön velem, ezt érdemes megnéznie Önnek is. Hamner elvtárs, Poklonskaya elvtársnő, izvinyite m’nye, bocsássanak meg.
- Később jelentkezem, Corran. Még sok bolygó van hátra. – halványult el a mogorva Kenth Hamner képe, miközben Poklonskaya csak tisztelgett, és eltűnt.
Vrosilov és Corran három szintet mentek felfelé a turbolifttel, egy jól védett, három oldalról fallal körülvett leszállóplatformra, amelynek negyedik oldalát és tetejét holografikus megjelenítők tették hasonlatossá az épületrendszer tornyaihoz, megakadályozva, hogy a kíváncsi polgári, katonai és társszolgálati szemek bepillantsanak a Marsall kincseskamrájába. A leszállóplatformon akkor tolták félre a Lehonról hozott utolsó leleteket, épp egy vadászgépnyi helyet hagyva.
- Tam. – mutatott fel a naplementétől vörösödő égre Vrosilov, Corran pedig egy pillanatig nyújtogatta a nyakát, aztán észrevette a ritkás esti forgalmon át feléjük közeledő hosszúkás, tűszerű sziluettet, és eltátotta a száját.
- Ez... ez ugye nem az, aminek látszik, Marsall?
- De pontosan az, moj brat. - veregette meg a koréliai vállát Vrosilov. – A maguk nyelvén... a Napzúzó! A sztalkerünk a Bendőben talált rá, amikor Jaina Solo jedi lovaggal végeztek mélységi felderítést.
- Ez egy rettenetes fegyver, Marsall elvtárs. – rázta meg a fejét Corran. – Már ha valódi, ha valóban az, aminek látszik... nem tudom, hogy Jaina...
- Slava stalker a Rogyina érdekében cselekedett, barátom. – veregette meg a jedi mester vállát Vrosilov. – Ne aggódjon! Minden információt megosztunk magukkal! Ezzel teljessé válik elrettentő erőnk!
- Kaphatnék egy példányt majd a stalker jelentéséből? – bámulta elgondolkozva a leszállóplatformra ereszkedő hajót Corran, amelyet azonnal megrohantak a helyi műszakiak.
- Hát hogyne, barátom, hát hogyne! – nevetett fel a Marsall. – Davaj, jöjjön, nézzük meg belülről is!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 10, 2017 10:42:10 GMT 1
Csillagváros fő felvonulási területén, a kormányzati központi negyed mellett húzódó Vörös Sugárúton több emeletes emelvényeken szorongtak a pártfunkcionáriusok, munkások, a dolgozó nép, Vostroya és a környező szektorok küldöttei. A szomszédos és társult rendszerek idegen delegációi mesterségesen tervezett, vostroyai frontista elemeket tartalmazó egyedi rendszerjelvények alatt foglaltak helyet. Egyik - másik, évszázadokig félértelmesnek tartott faj képviselői, mint például a vostroyai ábrázolásokban látható fehér bundás, szőrös emlősökre hasonlító balinakák, akiket a frontista propaganda egyenrangú, értlemes dolgozó népnek minősített, láthatóan nem is értették pontosan, hogy mire ez a nagy felhajtás, és egyáltalán mit keresnek itt.
A Frontista Párt vezetősége a legfőbb, a kormányzati palotákat tömörítő Kremlin - negyed előtt felállított emelvényen foglalt helyet. Kirov főtitkár a legfelelső emelvényről integetett, alatta három különböző pódiumon foglaltak helyet a legfontosabb vostroyai funkcionáriusok, a három egymással is rivalizáló fegyveres szerv képviselői. A Flotta és a Katonai Hírszerzés számára fenntartott alsó emelvényen Vrosilov Marsall ült a főhelyen, mellett kislánya, a most is mozgékony Uljana Vrosilov, aki a felvonulás kezdetén még Szolovcev vezérőrnagy combját fogdosta és azt kérdezgette tőle, hogy nem akarja-e megerőszakolni esetleg, amíg a szomszédos széken ülő Atali Poklonskaya rá nem szólt, hogy ilyesmit csak azután illik kérdezni a férfiaktól, ha az ember lánya már elmúlt 18... na jó, de legalábbis 14. Szolovcev motyogott valamit, de nem kapott választ. Jag Fel helye üres volt a másik oldalon, ahogyan az alattuk lévő emelvényen Varvara Zaharjeva jed'káé is. Ők még bevetésen voltak, ahogyan a szomszédos, az NKVD számára fenntartott emelvényen az első számú bevetési ügynök, Alexei Putyilové is.
Poklonskaya csodálkozott rajta, hogy Putyilov nincs jelen. Általában nem hagyta ki azokat az alkalmakat, amikor parancsnoka, Alexei Romanov társaságában pózolhatott. Az NKVD teljhatalmú vezetője hatalmas sapkájába és szőrmekabátjába temetkezve igen fenyegető jelenség volt. Putyilovnak bizonyára jó oka volt, hogy kihagyja a FrontIntern katonai felvonulását, Poklonskaya pedig igazán kíváncsi volt rá, mi lehetett az. Helyette Olga Mensikova, a nagy darab, drabális NKVD üganök és férje, a belföldi propagandáért felelős Uljanov titkár foglaltak helyet Romanov mellett. Poklonskaya nem ismerte fel a sebhelyes arcú, nem vostroyai fizimiskájú fiatalabb férfit, aki Mensikova mögött állt, láthatóan valamiféle adjutánsként.
Corran Horn és Markre Medjev a szövetséges Fény Hadserege képviseletében a katonai hírszerzők egyik alacsonyabb, elülső emelvényén foglaltak helyet a jed'kák és stalkerek számára fenntartott helyeken... az Erőérzékeny vostroyai harcosokat, legyenek akár a sötét, akár a világos oldal használói, egyedül Vrosilov szervezete tűrte meg soraiban, a velük szomszédos emelvényen ülő NKVD sorállomány tagjai rosszalló pillantásokat vetettek feléjük, kivéve Andrei Vla'sovot és kísérőjét, egy kék bőrű twi'leket, a szövetséges Ryloth törzsi tanácsának (szovjetjének) vezetőjét, akiről az a pletyka járta, hogy kiugrott jedi padawan, Vla'sov mégis beültette Ryloth-i és asmerui vendégei közé.
Meg úgy általában az ágyába és az ölébe, tette hozzá magában Poklonskaya, de ezzel a volt asmerui vezető nem volt egyedül. Vostroyán bár a hivatalos állami propaganda nem támogatta, sokkal szabadabb volt a szerelem, mint a Birodalmakban. Mind a hadsereg, mind a belügyes erők fő funkcionáriusairól közismert volt, hogy házasságuk mellett, vagy helyett szeretőket tartanak. A jed'kák és stalkerek számítottak egyedül tabunak, ahogyan az ő egymás közti afférjaik is.
A harmadik vezetői emelvény általában sokkal kisebb volt és kevésbé telített, most viszont Poklonskaya számára is meglepően sokan foglaltak helyet rajta. Molotoff népbiztos és az általa vezetett Külügyi Szolgálat, valamint az alá tartozó civil hírszerzés, az AgitProp képviselői általában külföldi elfoglaltságaik miatt kihagyták az ilyen eseményeket, most azonban Molotoff mellett számos különböző fajú ügynök, elsősorban sullustiak és givinek ültek az emelvényen. Atali úgy sejtette, ez összefüggésben van a népbiztoshoz tartozó kör kitiltásával a Köztársaságból, amelynek oka a rossznyelvek szerint az az ismeretlen fajú, hüllőszerű lény volt, aki két givin operatív tiszt között foglalt helyet, és kíváncsian tekintgetett körbe - körbe. Úgy hírlett, egy magas rangú kiugrott sith funkcionárius, aki hozzásegítette információival Molotoff szervezetét ahhoz, hogy ügynökeiket bejuttassák a köztársasági kormányzatba... akár azon az áron is, hogy szervezetük egy részét fel kellett számolniuk ennek érdekében.
- Most mi jön, most mi jön? - ráncigálta meg Poklonskaya rövid tiszti szoknyáját Uljana. - Játszhatok a stalker bácsikkal? Ez olyan uncsiii... - Majd ha idősebb leszel. - mosolygott rá Atali. A kislánynak már régen a jed'kák között kellett volna ülnie és megfelelő kiképzésben kellett volna részesülnie, hogy féken tudja tartani a hormonjait, de a Marsall ragaszkodott hozzá és nem engedte el. Poklonskaya át tudta érezni... nem egy olyan iskolatársa volt még a leányiskolában, akiket erőszakkal vittek el a jed'kák toborzói, miután maguktól nem akarták vállalni, hogy az erdőkben élnek és varázsolni tanulnak ahelyett, hogy a frontizmust építsék egyenruhában, valamelyik gyárban, vagy a haderőben... nem minden ilyen képességekkel megáldott leány óhajtotta magától a jed'ka létet, ez közismert volt. - Most felvonulnak a különböző fegyverek és hadihajók. - magyarázta tovább inkább Poklonskaya a kislánynak, hogy elterelje a figyelmét. - Utána pedig mind átvonulunk a Kremlinbe, ahol Kirov főtitkár elvtárs fontos beszédet tart és megnyitja a FrontIntern ülését. - Uncsiiii - visította Uljana - Ülhetek legközelebb Szolovcev bácsi ölébe? - Nem hiszem, hogy örülne neki, Uljana. - csitította Atali, azt már csak magában tette hozzá, hogy valószínűleg azért, mert inkább őt magát szeretné az ölében tudni a flottatiszt. - Jaj már.. - vágott durcás pofát a kislány. - De Atali néni, a hajókat hogy nézzük meg? Hiszen azok az űrben vannak, messze - messze.. - Látod, milyen széles itt a felvonulási út, és látod azokat a magas oszlopokat? - kérdezte a kislánytól a nő. - Erőteret generálnak, ami megvédi a nézőket a repulzorok sugárzásától. Az űrhajók egészen alacsonyra fognak ereszkedni odafentről, és így megnézhetjük őket biztonságos távolságból. - Uncsiiii - replikázott Uljana. - Nem akarsz inkább bújócskázni? Mondjuk odamegyek Horn bácsihoz és bebújok a.. - Maradj a helyeden. - nyomta vissza az ülésre a kislányt Poklonskaya. Az ilyesmi általában egy kinevezett dada feladata volt, de a főtiszti emelvénye, bármennyire is egyenlő volt Vostroya társadalma, egy babuska nem jöhetett fel csak úgy, ennyire még a Marsall sem merte áthágni a szokásjogot. - Ne kelljen apádnak szólnom. Uljana durcás arcot vágott, de erre már nem szólt semmit. - Nézd, kezdődik. - mutatta a felvonulási tér végét Poklonskaya, ahol feltűnt egy parancsnoki jármű, mögötte az első menetelő alakzatok. A hangosbemondó a vostroyai himnuszt kezdte játszani, és a felvonulás kezdetét vette.
[folyt. köv.]
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 13, 2017 15:48:00 GMT 1
Először a díszegyenruhás zenészek érkeztek a felvezető mögött, a nézőtér felett pedig több is elhúzott a később bemutatásra kerülő fregattokból és cirkálókból, jelezve, hogy mekkora hangerőre és dübörgésre lehet majd számítani. A sugárvédelmet ellátó a felvonulótér mellett oszlopok közül néhány holografikus megjelenítőként is működött, így bizonyos felvonuló egységek köré bevetésük megszokott tkörnyezetét is kivetíthették afféle instant dekorációnak. A nézők lelkesen éljeneztek, a hazai vendégek nagy része a Nagy Háborúra emlékezve a Vostroyai Frontista lobogó mellett Vostroya saját, fehér - kék - piros nemzeti színeit ábrázoló lobogókat is lengetett. - Ott jönnek! - kiáltottak fel a nézők között helyet foglaló gyerekek és kevésbé jól nevelt idősebbek, miután a zenészek mögött feltűnt az első gyalogos alakzat. Vostroyai szokás szerint mindig a legkönnyebb felszíni egységek vonultak fel elsőnek, általában a gyalogosokkal kezdve, őket követték a felszíni harcjárművek és egyéb eszközök, végül pedig a levegőben folytatódott tovább a bemutató a vadászgépekkel, majd az egyre nagyobb hadihajókkal egészen a rombolókig, zászlóshajókig. Az első alakulatot Vostroya elmúlt néhány száz évében szinte egyedülálló módon nem az anyabolygó erői, hanem a társult, szövetséges Frontista államok válogatott gárdistái alkották. A menet élén a Vostroya szövetségesei között legkorábbi, első Frontista bajtárs-rendszerként számon tartott Asmeru gárdistái meneteltek. Az Asmerui Munkásőrség katonái a vostroyai Nagy Háború előtt tisztelgő felszerelésben és jelvényekkel vonultak fel. A felvonuló szövetséges csapatok között ott menetelek még Senex és Juvex újonnan létrehozott munkásőr gárdái, egy bespini ugnaught - ipartelepi gárda, Utapau apró termetű dolgozó őslakosainak egysége, de több szakasz ryloth-i twi'lek önkéntes is. Utánuk következett Vostroya saját gyalogsága. A Fegyveres Erők, az NKVD és a Belügyi csapatok, valamint a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának egységei mind - mind ugyanazt a barettből, nehézfegyverből és könnyű gyalogsági páncélból álló kombinációt viselték, rajta Vostroya vörös csillagával, fegyvernemenként eltérő színű barettel és századjelvénnyel. A mögöttük következő mechanikus páncélt viselő nehézgyalogosok között már csak a Fegyveres Erők és az NKVD alakulatai vonultak fel, a holografikus megjelenítők pedig havas - erdős, tipikus vostroyai tájat varázsoltak egy-egy szakaszon a csillagos - kucsmás katonákat rejtő csatapáncélok köré, autentikusabbá téve a képet. Egy szakaszon még egy miniatűr csatajelenet is kivetítésre került, lángoló házakkal, és itt - ott holtan heverő cosrai gyalogosokkal, valamint egy lángoló cosrai harckocsival. A gyalogosok után következtek a könnyű felszíni járművek. A Fegyveres Erők mellett itt is felvonultak az NKVD és a Belügy felszíni egységei, előbbiek matt fekete és ezüst, utóbbiak jellemzően terepzöld színben. Az élen érkező alakzat gömb alakú, előreugró lövegekkel ellátott gyorsasági felderítői, a Sarik-osztályú páncélozott gömbök is a belügyesekhez tartoztak. Néhány, különösképpen más rendszerekből érkezett vendég kíváncsian kérdezgette szomszédait, hogy automata droidegységekről van-e szó, de a végén az egyik gömbből kihajló, feszesen tisztelgő operátor láttatni engedte, hogy erről szó sincs.. Vostroyán többre értékelték a dolgozók munkáját annál, hogy holmi droidokéval helyettesítsék. A felvonulást néhány kuriózumnak számító jármű követte. Az ISU - 152-es rohamlövegek szakítottak azzal a vostroyai tradícióval, miszerint a lépegetők a birodalmiak és a fasisztik fegyverei... az NKVD egyes egységes bevállalták, hogy ilyen típusú egységeket üzemeltessenek, amelyek hegyi és erdős terepen olykor könnyebben mozgathatónak bizonyultak, mint a hagyományosnak számító lánctalpasok. Számos szövetséges rendszer pedig egyenesen előnyben részesítette őket, hiszen saját felszíni erőiknek már több tapasztalata volt a lépegetők, mint a tankok üzemeltetése terén, a birodalmi múltnak köszönhetően. Azért jelezte a lépegető rohamlövegek alacsonyabb presztízsét, hogy nem kaptak vetített díszletet, miközben elvonultak a zászlókat lobogtató nézők előtt. A következő járművek esetében ezt már pótolták. A felvonuló NKVD - páncélosok sorát a szövetséges államoknak is nagy mennyiségben juttatott, standardnak számító Maljutka - osztályú közepes harckocsik zárták, esetükben szintén havas, háborús vetített tájjal. Számos szövetséges állam képviselői elismerően, vagy kevésbé elismerően tapsoltak, attól függően, hogy mennyire tudtak bevásárolni a fogyóeszköznek számító tankokból. A páncélosok tornyában álló parancsnokok lelkesen integettek. Most már a Fegyveres Erők felszíni nehéz járművei következtek. A sort a Smuglyanka - osztályú lövészpáncélosok nyitották, ezúttal egy planetáris bombázástól sújtott, fekete pernyétől belengett, szennyezett harctér környezetét vetítették a holosugárzók a kétszer - két lánctalpas lövésszállítók és felderítők köré. Néhány nehézfegyverzetű gyalogos a páncélosok mellett vonult, imitálva, hogy valós harci helyzetben hogyan alkalmaznák ezeket a járműveket. A torony oldalán egy-egy lövegcsővel ellátott Matrojska - osztályú harckocsik, a Fegyveres Erők közepes tankjai nem kaptak vetített környezetet, ellenben több tucatnyi, sőt százas nagyságrendben gördültek el a pódiumok előtt, tornyaikon a különböző vostroyai harckocsiezredek holografikus jelvényeivel. - Mikor jönnek már az űrhajók? - kérdezte türelmetlenül Uljana Poklonskayától. - Mindjárt, mindjárt.. - csitítgatta a kislányt a nő. - Juj mekkora ágyúja van azoknak.. - mutatott Uljana a térre beforduló újabb tankok felé. - És milyen vastag... huh.. - Csend legyen. Tessék tapsolni inkább, Uljana. - suttogta Atali. A Granyit - osztályú önjáró lövegek valóban impozánsak voltak roppant törzsükkel és magasba emelhető, távolsági pulzuslövegként és orbitális elhárító - rendszerként egyaránt használható ágyúikkal. Kezelőik az oldalukon elhelyezett kapaszkodókon és kezelőállásokon félig állva - félig lógva tisztelegtek az egybegyűlteknek. Végezetül a Fegyveres Erők nehéz harckocsijai következnek, a Marlenka - osztályú behemótok, kettős lánctalp-elrendezéssel és dupla csövű nehéz lézerágyúkkal vaskos tornyaikban. Az összegyűltek, kiváltképp az ekkora méretű vostroyai fegyvereket először látó szövetséges államok képviselői egyre lelkesebben éljeneztek, a bemondó pedig, aki végigkonferálta az eddigi felvonulást is, büszke hangon nyugtatta meg a vostroyaiakat, hogy ezek a járművel akár egy AT-AT-val, vagy a Juggernaut - harckocsiosztály képviselőjével is felveszik a versenyt. - Űrhajók, űrhajók! - tapsikolt lelkesen Uljana. - Először a vadászgépek jönnek, csak utána jönnek a nagyobb hajók. - próbálta féken tartani a fékezhetetlen kislányt Poklonskaya, remélve, hogy egyszer befejezi a széken ugrálást. Bár ez Uljana esetében elég reménytelen várakozás volt. A holografikus sugárzók most magasabbra emelték a nézők és a felvonulási tér közti védőkerítést, enyhe vöröses, pulzáló fénybe vonva egyúttal a vadászok áthúzására szolgáló sávot, olyan hatást keltve, mintha egy hatalmas, Vostroyra körül is gyakran, sok helyütt előforduló vörös csillagködben húznának át a vadászgépek. A Mig V-ös vadászok jöttek először, Vostroya standard űrbeli elfogói és csapásmérői, amelyeket már jól ismertek szerte a szektorban szövetségesek és ellenfelek egyaránt. A gyors és fordulékony gépek eredetileg légköri vadászok tervein alapuló, űrhadviselésre és hipertérugrásra képessé tett variánsok voltak, így megőrizték sebességüket és manőverező képességüket a légkörben is. A Mig IX Tyumanszkij nagy sebességű, távolsági mélyűri felderítők mögé egy hatalmas, holografikus vostroyai jelvényt is kivetítettek a sugárzók, ahogyan a nagydarab, mégis elegáns gépek lassan áthúztak a tér felett, dobhártyaszaggató hajtóműhanggal. A katonai és pártelit körében az a hír járta, hogy ezeknek a felderítőknek az álcázóval is ellátott példányai már egészen a Sith Birodalom legtávolabbi vidékeiig is eljutottak, és még sehol senki sem fedezte fel őket. (egy elvhű vostroyai állampolgár ilyenkor nem tette fel a kérdést, hogy ugyanbizony azért nem-e, mert ott sem voltak) A vadászgépek sorát a SU -2000-esek, a két egymás melletti pilótaüléssel felszerelt, szintén légköri variánsból átalakított csapásmérők és bombázók zárták. Ezek a hatalmas, dübörgő csapásmérők már élvonalbeli eszköznek számítottak, peremvidéki erődemonstrációkon ritkán szálltak fel anyahajóik fedélzetéről. A FrontIntern felvonulás azonban természetesen kivételt jelentett. - Most már jönnek a nagyobb hajók? - kérdezte türelmetlenül Uljana és fel - alá toporgott a székre felállva. Egybeszabott ruhája felcsúszott és látni engedte, hogy mit visel, illetve nem visel alatta. - Most már elég legyen, ülj le, vagy megmondalak apukádnak. - nyomta vissza a székre a kislányt Poklonskaya. A Vatutyin - osztályú őrhajók húztak el először hármas alakzatban a nézők éljenző tömege felett. A bemondó kötelességtudóan tájékoztatta a népet arról, hogy az őrnaszádok immár szinte minden szövetséges állam haderejébe leszállításra kerültek, és mostantól minden csempész és munkakerülő találkozhat velük a Frontista rendszerek planetáris és külső pályáin egyaránt. A holovetítőkkel még néhány planéta távoli sziluettjét is az alig harminc méteres őrhajók mellé montírozták a szervezők. A következő, Csujkov - osztályú torpedónaszádok négyes csoportokban érkeztek, az előzőekhez képest kb. kétszer akkora, de még mindig korvett alatti sorozat tagjainak szárnytőiben jól ki lehetett venni a protontorpedók sorozatlövésére szolgáló berendezéseket. A bemondó biztosította a tömeget arról, hogy ezek a magas harcértékű egységek mind a legjobb kezekben vannak, a Vostroyai Vörös Flotta legjobb csapásmérő és portyázó egységeinél, illetve a legmagasabb minősítésű, Gárda - szintű szövetséges fegyveres erőknél. Néhány szövetséges vezető irigykedő pillantásokat vetett az asmeruiakra és twi'lekekre, akik nem kis büszkeséggel magyarázták székszomszédaiknak, hogy ők is kaptak ezekből az egységekből. Kis szünet következett, majd a hajtóművek hangja markánsabbá, erősebbé vált, ahogyan az új gyártású Konyev - osztályú vámkorvettekből húzott el V-alakban öt darab a tömeg felett, színes, vöröses füstpamacsokat és tűzijátékot eregetve magukból, természetesen biztonságos magasságban. Szolovcev is elismerően biccentett, ezek már olyan sorozatú hajók voltak, amelyek az élvonalbeli flottákban is szolgáltak, könnyű kísérő egységként. A következő hajókból már csak három érkezett, nagyobb méretű miatt ennél több nem fért volna el a sugárzóktól védett sávban... az első trió tagjai láttán a szövetséges államok képviselői elégedetten mosolyogtak és integettek, vostroyai vendéglátóik azonban csak jóindulatú biccentéssel nyugtázták, hogy a szövetségeseiknek kiosztott rombolók valójában a Vostroyai Vörös Flotta régebbi, kiszuperált egységei voltak, még a terjeszkedéssel egybekötött nagyszabású haderőreform előtti időkből; az Akula-osztályú határvédelmi fregattok legalábbis avitt megjelenését a szervezők egy újabb látványos csillagköd - fényjátékkal igyekeztek a tömegek számára élvezhetőbbé tenni. - Látod, kislányom, Szolovcev bácsi, apukád és a többiek most már inkább ilyeket használnak. - mondta Uljanának a következő hármasban érkező modern fregattokra mutatva Poklonskaya. - Az előző jobban tetszett. Ez olyan összevissza.. - vágott durcás arcot a kislány, Atali pedig megállapította, hogy a gyerekek és a vostroyai hajótervezők esztétikai érzéke olykor bizony nem fedi át egymást. A Szlavnij-osztály kísérőfregattjait mindenesetre megtapsolta a tömeg, az 500 métert is meghaladó törzsek és a rajtuk tornyosuló lövegplatformok láttán már több egyszeri gyári munkás és kevésbé jól tájékozott hivatalnok elismerősen nyújtogatta a nyakát - pedig a felvonulás még mindig csak az űrerők könnyebb, kompaktabb egységeinél járt. - Tavariscsi, rabocsnyiki, dorogi'je druzj'a i szput'nyiki! - a bemondó ünnepélyes hangja arra engedett következtetni, hogy valami nagyobb szabású következik, majd a jelen lévő nagy számú szövetséges kedvéért, akik a Forradalom keblébe történő belépésük óta eltelt csekély idő okán még nem ismerték anyanyelvi szinten a vosztroj'szkij-t, Basic-re váltott. - A következő fegyverek az elsők azok között, amelyeket Dolgozó Népünk Bölcs Titkárunk vezénylete alatt kifejezetten azzal a céllal és azzal az acéllal alkotott meg, hogy visszavágjunk esküdt ellenségünknek, a népnyúzó fasiszti-knek! Az ünneplő tömeg először a pódiumon felemelkedő, integető Kirov felé fordulva tapsolt és éljenzett, azonban a következő pillanatban egy emberként - és egy idegenként - hördültek fel, ahogyan a következő hajók nem beúsztak a tömeg fölé, hanem egyszer csak megjelentek ott. - Álcázott haditechnika, ocseny haraso.. - jegyezte meg inkább magának, mint Uljanának Poklonkaya - aki amúgy sem figyelt rá, hiszen végre először őszintén lelkesen tapsikolt a mutatvány láttán, és lelkesen kiabálta, hogy " korabliki, korabliki". Az Avrora - osztály rakétahordozó cirkálóit Vostroya a cosrai U-hajók ellenpontjának és egyúttal továbbfejlesztésének szánta. Amíg a Cosra számára az álcázott, lopakodó, hajók és bolygók elleni taktikai töltetek célba juttatására képes csodafegyvernek, afféle taktikai előnyt biztosító egységnek számítottak, addig Vostroya tervezői a tömeggyártást és a stratégiai jelentőséget helyezték előtérbe. Bár a tér felett csak kétszer három hordozócirkáló jelent meg, Poklonskaya tudtak, hogy százas nagyságrendben állnak gyártás alatt. Álcázóberendezéseiket indításkor deaktiválni kellett - az U-hajók sem mentek többre a folyamatos álcázással akkor, hogyha a vostroyai és jedi hajókon utazó erőérzékenyek megérezték az ellenséges legénység jelenlétét és szándékait... vagy éppen azok teljes, buborékszerű hiányát, hogyha ysalamirikkel próbálták volna magukat elfedni ez elől -, és a rakéták sem hordoztak saját árnyékolót, ellentétben a cosrai torpedókkal, viszont a nagy mennyiségben, számos cirkálóról egyszerre indított rakéta pusztító hatással bírt az ellenséges statikus célpontok, Golan - platformok és egyebek ellen, abba pedig még Poklonskaya számára is szörnyű volt belegondolni, hogy mit művelhet egy-egy ilyen bombázás egy felszíni településsel. Szolovcev néhány nappal korábban, amikor ismét bepróbálkozott nála - sikertelenül, persze - , akkor hosszan ecsetelte, hogyha a stalkerek által zsákmányolt Napzúzót végre sikerül darabokra szedni, és megoldják a méretproblémát, akkor ezek a hordozóhajók egyszerre taktikai hordozóeszközből a szó legtisztább értelmében vett, mobil, stratégiai tömegpusztító fegyverré, a Cár-bombák szállító- és indító eszközeivé válhatnak. Poklonskaya beleborzongott, miközben a hajók elhúztak a tömeg felett, a szervezők pedig egy vörös csillagköd illusztrációját, egy távoli csata fényeit, és a hatás kedvéért néhány éles rakétaindítás füstjét varázsolták hologramjaikkal köréjük. A következő, Saljut - osztályú kommunikációs és mélyűri felderítőt inkább csak afféle átvezetőnek szánták a szervezők, Poklonskaya azonban tudta, hogy ezek, az Ismeretlen Vidéken komláncot alkotó és új hipertéri útvonalakat feltérképező hajók legalább olyan fontosak az Unió létrehozása és a határvidék ellenőrzés alatt tartása szempontjából, mint bármelyik rakétás egység. Bár nem rendelkeztek olyan szofisztikált technológiával, mint a fasisztik kék egyenruhás klónjainak adóvevőkkel és antennákkal telezsúfolt speciális csillagrombolói, azért innentől a távoli Lehonig állandó, élő kapcsolatot tudtak létesíteni szükség esetén. A soron következő Gagarin - osztályú hordozócirkáló már majdnem ezer méter hosszú volt, a törzs felnyitott felső ajtóiból pedig vadászgépek, rohamcsónakok, deszantos nehézpáncélos egységek és háti rakétás kommandósok suhantak ki ívelt pályán, mindkét irányban, hogy aztán a felvonulási terület felszíni részén landolva illusztrálják egy légköri deszant bevetésének lehetőségeit. Uljana lelkesen tapsikolt, láthatóan szórakoztatta, hogy annyi repülő fémdoboz után újra láthat hús-vér embereket is (legalábbis részben). Szolovcev is elégedetten biccentett. A hajó-hajó elleni közelharcra is alkalmas rohamcirkálók célja nem csak a felszíni célpontok voltak az új katonai doktrínában, de képesnek kellett lenniük kommandósaikat a csata hevében ellenséges csillagrombolók hangárjai és zsilipei ellen is vezetni. A soron következő sorhajókat már sokan ismerték a híradásokból, Szolovcev pedig mintha elfelejtette volna, hogy az Uljanával való bármilyen kommunkáció előbb-utóbb instant szexuális ajánlatot eredményez felé a kislánytól, mert a füléhez hajolt és büszkén mutogatta neki az élen haladó hajót. - Látod, az a mostani zászlóshajóm. Azon szoktam dolgozni.. - Azt hittem, nagyobb.. - biggyesztette le az ajkát csalódott Uljana. - Hát, hamarosan előléptetnek és akkor nagyobb lesz... - Muzscsini.. - mormogta magában lefitymálló hangnemben Atali, miközben a bemondó vezénylésére a tömeg hangos ovációban üdvözölte a Lehoni Gárda három hadviselt egységét, az Udaloy - osztály tagjait, akik már éles helyzetben is összecsaptak az EGB erőivel - és tulajdonképpen győztesen kerültek ki. A csillagrombolóknál kisebb, 1-1200 méter méretű nehézcirkálókat az új Vörös Flotta gerincének szánták, a még nagyobb csatahajók kísérőiként és egyszerre önálló alegységekbe szervezve is. - Most pedig következzék szövetségeseink sorhajóinak felvonulása! - jelentette be a bemondó, az alacsonyabb rendű és rangú dolgozók tribünjein pedig élénk, kíváncsi tanakodás kezdődött. Ez példa nélküli volt Vostroya történetében; a hadiiparukra büszke Frontisták mindig a Rogyina saját gyártású és tervezésű eszközeivel vonultak fel a gyűléseken és az ellenséggel szemben egyaránt, szövetségeseik pedig a korábbi gyártású, de szintén saját egységeket kapták, ahogyan felváltották őket a modernebb harceszközök. Azonban Poklonskaya tudta, hogy amikor az egész Peremvidéket érintő terjeszkedésről van szó, új módszerekre is szükség van. A pontos részleteket nem ismerte, mivel Molotoff szervezetén keresztül, állítólag egy mindenre kapható, ideológiailag és üres zsebek szempontjából is nyitott köztársasági tervezőiroda licencei kerültek legyártásra Mustafar, Utapau, Ryloth és Asmeru új orbitális és felszíni dokkjaiban, majd szétosztásra a potensebb szövetségesek saját erői között. Az első csatacirkáló méretű hajó nagyjából az imént felvonuló vostroyai sorhajók méreteivel vetekedett, azonban Atalinak el kellett ismernie magában, hogy a honi hadiipar termékénél jóval elegánsabbra sikerült. Mintha egy csillagközi yacht-ot nagyítottak volna fel arányosan, és szereltek volna fel fegyverekkel, valamint ízléses vörös díszítéssel. A pontos tervezőt nem lehetett meghatározni, nubiai és mon cal stílusjegyek keveredtek egymással a bemondó és az előttük lévő adattáblák által szolgáltatott információk tanulsága szerint Idi Amyn osztály nevet viselő egységeken. - Biztos valami helyi hős volt.. - súgta oda Szolovcev a dizánjt bámulva Uljana válla felett Atalinak. A kislány gyanúsan csendes volt, Poklonskaya remélte, hogy nem valami újabb tilalmas dolgon jár az esze. Ha az előzőn nem is, a csathajók sorát megnyitó, szintén szövetséges gyártású egységen már minden kétséget kizáróan fel lehetett ismerni a mon calamarik jellegzetes stílusjegyeit. A Togli Atti - osztály néven bemutatott hajó egyértelműen egy régebbi, Home One - osztályú sorozat feljavított verziója volt; a tervezők láthatóan csak olyan dizájnokat mertek eladni Molotoff ügynökeinek, amelyek aktuálisan éppen nem álltak gyártás alatt a Köztársaság számára, de Poklonskaya így is elmosolyodott a gondolatra, ahogyan elképzelte valamelyik ellenzéki, tőkés frakció szenátorát, ahogyan habzó szájjal kéri számon a Szenátusban Dac szenátorától, attól a felfuvalkodott Gron Marrabbtól személyesen a vostroyai vörös csillagot viselő mon cal hadihajókat. Eközben a közönség döbbenten, tapsviharral jutalmazva figyelte az egészen alacsonyra ereszkedő óriást, ahogyan árnyékot vetett a térre és elhúzott felettük... még így is jóval magasabban, mint az eddigi cirkálók közül bármelyik. - Most pedig következzenek iparunk, dolgozó népünk és Titkárunk büszkeségei, a fasiszti-k rombolóinak rémei, Vostroya csatahajói! Nasi voje'v'üje kor'abl'i! - jelentette be a bemondó felemelve a hangját, hogy fokozza a hangulatot, és kisvártatva az első, roppant törzsű, egy csillagromboló hosszával vetekedő, de annál elegánsabb, karcsúbb, a törzs végén stabilizátorokkal felszerelt óriás beúszott a felvonulási terület felé. A tömeg éljenezni kezdett, a zenekar egymás után játszotta a vostroyai katonaindulókat, miközben a hangosbemondó ecsetelte a Krasnoi-osztály tulajdonságait. Kísérleti, hibrid, többfeladatú hajó volt, amelynek alapjain vadászgéphordozó anyahajókat és rakétaindításra alkalmas verziókat is ki akartak dolgozni a tervezők, végül azonban egy olyan verziót építettek, amelyik egyszerre volt képes mindkét feladatra a törzsbeli silók és hangárok révén, egyúttal a hátsó szekcióban komoly turbolézer-fegyverzettel is rendelkezett. Poklonskaya emlékezett, hogy Szolovcev asztalán több munkaanyagot is látott, amikben arról érkezett flottabeli kollégáival, hogy akkor most rakétás cirkálónak, csillaghordozónak, vagy minek is nevezzék ezt az osztályt. A következő hajó jóval robosztusabb, masszívabb, majdnem három kilométeres példány volt... már távolról látszott rajta, hogy ezt már kompromisszumok nélküli, közvetlen hajó - hajó elleni küzdelemre tervezték, olyan építési konstrukciókkal, amelyek a Köztársaság kisebb Nebula - osztályú rombolóin is megjelentek már korábban, de akkorára felnagyítva, hogy ne kelljen szégyenkeznie sem egy nehezebb EGB - csillagromboló, sem akár a sithek SiSD-i, azok előtt a lehetetlen méretű monstrumok előtt. Az Odjessa-osztály zászlóshajóján látszott még az avatatlan szem számára is, hogy csak egy nagyhatalmi ambíciókkal rendelkező állam hozhat létre ilyesmit.. hogy ez mennyire volt köszönhető a vostroyai mérnöki zsenialitásnak, és mennyiben a katonai és civil ügynökök által ellopott cosrai és köztársasági hajóterveknek, ezt még Poklonskaya szintjén is jótékony homály fedte. Az elől ülő Vrosilov marsall mindenesetre elismerő pillantásokat zsebelt be különböző, barátainak és legjobb esetben is csak elvtársainak számító kollégáitól a többi fegyveres erő pódiumáról, a saját katonai négyszögeiről nem is beszélve. Az Odjessa a Vörös Flotta új zászlóshajója volt, minden kötelékbe egyet-egyet kellett építeni először, hogy hirdesse Vostroya és a Frontizmus dicsőségét. Atali felállt volna, hogy tapsoljon, arra számítva, hogy ezzel - és persze a Vostroyai Himnusz ismételt eléneklésével - a felvonulás véget is ér, a bemondó azonban még egy egységet jelentett be. - Most pedig következzék a Pártunk és Titkárunk által jóváhagyott új politikai bázishajó - osztály, a Kreml-osztály első képviselője! Nézzetek az égre, elvtársak! - Politikai bázishajó? Sto eta? - hajolt Szolovcev felé Poklonskaya értetlenül, miközben az alattuk üldögélő Uljana hirtelen lelkes kiabálásba kezdett. - Látjátok?! Na, majd ha ekkora lesz Szolovcev bácsinak, akkor.. Atali a kislány szájára tapasztotta egyik kezét, miközben Szolovcevre figyelt. Az első sorban látni lehetett, ahogy Vrosilov idegesen felmordul, ahogyan a felvonulási sávból kitűnő csatahajójánál is jóval nagyobb árnyék vetült a tömegre.. ez vagy dupla akkora lehetett, ilyen 5-6 km hosszú csillagvédőket Atali is csak a Köztársaság flottájában látott eddig, még a jediknek sem volt ilyesmijük. - Romanov titkos projektje, én is csak ma reggel értesültem róla, amikor egy kapcsolatom az NKVD-ből átküldte a pontos forgatókönyvet. - suttogta Szolovcev. - A Marsall azt hiszem, ideges lesz.. És valóban, úgy tűnt, Vrosilov csak nehezen nyeli le, hogy ott helyben kiabálni és hadonászni kezdjen, miközben az NKVD-sek és a szövetséges államok képviselői állva tapsoltak a " Mos'kva" nevet viselő zászlóshajónak. Már nem is inkább zászlóshajó volt, hanem egy mobil űrállomás. Nem tudott olyan alacsonyra ereszkedni, hogy a vöröslő, esti napot is eltakaró alsó részénél többet ki lehessen venni, ezért holovetítőkön mutatták meg a nézőknek a többi dimenzióját, az oldalsó és felső részeket, a hatalmas hangárokat, parancsnoki és kommunikációs tornyokat, védelmi rendszereket. - Ez egy mobil szektorközpont... minden szektorba telepítenek majd egyet Romanovék. - magyarázta Szolovcev. - Tyi'ha. - intette le alárendeltjeit hátrafordulva Vrosilov, majd intett Uljanának, aki engedelmesen a karjaiba ugrott. - Maguk, elvtársak, este a beszéd után beszámolnak nekem arról, hogy miért nem tudtam róla, miket épít az a nyápic kulák Alexei.. miután lefektettem a kislányomat - villantotta meg legmorcosabb tekintetét Szolovcev és Atali felé a Marsall, majd, miközben valóban felhangzott a Vostroyai Himnusz, a fölöttük elhúzó szuper-csatahajó és az ünnepség vége tiszteletére, kivonult a tribünről. - Látod, Szolovcev bácsi, apa legalább hajlandó lefektetni... persze nem úgy.. - kacsintott a flottaparancsnoka távozóban Uljana a Marsall válla fölött, aki csak a szemét forgatta, majd Poklonskayához fordult. - De ugye nem hagyja ki a Marsall a Titkár elvtárs beszédét? - Nem, dehogyis. - pillantott fel a csatahajóra és az elégedetten pózoló NKVD-s tribünre a nő. Nem szerette az ilyesféle meglepetéseket. A nézők szedelődzködni kezdetek, az alacsonyabb rangúak elindultak vissza otthonaikba és a gyárakba - kinek milyen műszakja volt éppen -, a magasabb rangú katonai és politikai vezetők, valamint a szövetségesek képviselői pedig a másik helyszínre, Csillagváros belső, lezárt komplexumába, hogy meghallgassák Kirov főtitkár beszédét és bejelentenivalóit..
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 3, 2018 20:33:04 GMT 1
Miközben a FrontIntern különböző politikai rendezvényei, bizottsági ülései és spontán népgyűlései szinte végeláthatatlanul folytatódtak, a Vrosilov - rezidencia hatalmas, parkszerű, de valójában bunkereket és egyéb katonai létesítményeket rejtő kertjének egyik föld alatti szobájában Corran Horn aggodalmasan járt fel s alá, miközben beszélgetőtársa, a fejét a kezei közé temető stalker parancsnok indulatosan az asztalra csapott. - Ja nye ponyju bols'cse! Egyszerűen nem emlékszem többre, értse meg! Csak az a hang a fejemben.. hív..
Corran az asztalon szétdobált ősi vostroyai írásokra és a Jedi Archívumból származó adathengerekre pillantott. A FrontInterm szervezői valami oknál fogva ragaszkodtak hozzá, hogy a Vostroyai Szerződést megkötő, formálisan független, mégis egységes katonai-biztonsági-politikai szervezetbe tömörülő rendszerek először egyesével kikiáltsák a népköztársasági államformát, vagy bármely, az ő kultúrájuk és nyelvük sajátosságai szerint értelmezhető megfelelőjét, és csak ezután kerülhetett sor a Nagy Szovjetre, az összes társuló rendszer és párt összevont kongresszusára, amelyen véglegesítik magát a Szerződést.. ez pedig hosszú és bürokratikus folyamat volt, amelyet a nagyköveteknek és katonai vezetőknek ugyan végig kellett ülniük, de az olyasfajta operatív ügynökök, mint Strelok, vagy a sztalkerek és jed'kák képzését koordináló jedik delegáció vezetője, Corran, kihagyhattak számos kötelező ülést és kiegészítő felvonulást, vagy éppen gyárlátogatást.
Corran éppen ezért azzal töltötte az idejét, hogy megpróbált rájönni, miféle álmok és hangok gyötrik a sztalkerek főparancsnokát. De Strelok halovány emlékei semmire nem hasonlítottak a sztalkerek és jed'kák saját, több ezer éves feljegyzéseiből, ez nem valami helyi megbetegedés, az elmebaj első jele, vagy efféle, hanem új és külső eredetű volt. Corran talán nem is foglalkozott volna vele, ha az egyik első beszélgetésük közben Strelok nem esik össze a és nem kezd el összefüggéstelenül magyarázni felakadt szemekkel a Kőről.
- Id'tyi ko m'nye.. hív magához.. azt mondja, el kell mennem hozzá.. - ismételte meg Strelok, immár sokadszorra. Corran tulajdonképpen csodálta, hogy nem veszítette el a józan eszét teljesen. Bár a sztalkerek amúgy sem voltak teljesen normálisak.
- Se koordinátákra nem emlékszel, se semmire? - pillantott a férfire felsóhajtva Corran. A sztalker egyetlen túlélőként jött vissza abból a kommandóból, amely egy nagai származású EGB-ügynöknőt és columi társai követte nyomon a Roon-tól nem messze. Bár elveszítette bajtársait, egy ideig úgy tűnt, nem hagyott benne különösebben mély nyomokat a bevetés. De aztán jöttek az álmok és a transzszerű állapot. Corran pedig végre megszerezte az elmosódott, halvány felvételeket, amelyeket a sztalker testpáncélja rögzített a bolygón történekből, és innen vált érdekessé a történet.
- Nyet.-biccentett a sztalker.- Csak az maradt meg, amit a páncélom rögzített. A hajóm rendszerei kisültek, a pályát nem lehet visszakövetni. Már csak a fejemben hív a hang.. de azt sem tudom, ugyanarra a bolygóra hív-e egyáltalán...
Corran elgondolkozva az asztalra pillantott, ahol a szétszórt jedi ereklyékről készült felvételek hevertek hololemezeken. Amikor Corran a sztalker-páncél épen maradt videoképeinek elemzése után rádöbbent, hogy a sztalkerek egyik támadója azon a kihalt sziklás bolygón minden valószínűség szerint az azóta egy, a Jedi Tanácshoz eljuttatott jelentéstöredék szerint már halott Sordis volt, a Renegát, a koréliai mester és volt CorSec ügynök kikért egy csomó archív anyagot Medjevtől a Jedi Archívumból Exocronról, majd elintézte, hogy Sztrelokot levegyék a sotanaxi bevetésről, és megpróbált mélyebbre ásni a sztalker fejében. Valószínűsíthető volt, hogy a sztalker által látott másik humanoid alak ugyanaz a nagy erejű sötét entitás volt, mint akivel a jedik több csapata is találkozott Zonama Sekoton. Sajnos azonban a legtöbb sekoti beszámolóban benne volt Sordis, azaz Smordre mester keze is, így Corran nem igazán bízott a hitelességükben. Bármihez hozzápiszkálhattak.
Aztán ott volt a nagai nő, akiről Strelok beszámolt. Róla még annyi sem volt, szinte semmi. Állítólag egy vostroyai kém látta a Knoton, ahol a még cosrai mércével is szélsőségesen fasiszti félhivatalos szervezet, vagy inkább helyi szekta, az Ahnenerbe vezetőivel tárgyalt. Ez meg is magyarázta volna, hogy miért kereste a columi műkincsgyűjtők társaságát, azt viszont már nem magyarázta meg, hogy hogyan élt túl egy találkozást ezekkel a nagy hatalmú nagyurakkal, ami Strelok csapatából senkinek sem sikerült, és a vezetőjüknek is csak éppen hogy alig.
Végül pedig Strelok álmai.
Így aztán jobb híján Corran különböző ősi jedi ereklyéket mutogatott az idejük legnagyobb részében Streloknak, miközben igyekezett csillapítani a fejfájását. Bármit, amit a sztalker parancsnok felismerhetett. Azonban már napok, hetek óta nem járt sikerrel.
- Próbáljunk meg még egyet. - vett elő most kőszerű képződményről készült holografikát Corran. - Eta.. ja uznaju. - motyogta Strelok hirtelen. Corran döbbenten meredt a képre. - Ez inkább legenda, sőt, esti mese, mint sem megbízható forrás.. Mortis-jelentésnek hívják. Ősi legendákban szerepel illetve egy titkosított, csak töredékesen hozzáférhető fájlban a Klón Háborúk alatti Jedi Tanács - jegyzőkönyvekből. - A Monolith hív engem.. - Strelok szemei megint felakadtak. - Egy hatalmas képződmény az űrben.. egy tömör.. - Maradj velem, sztalker. - ragadta meg a férfit Corran. - Mit ismertél fel azon a képen? - Ezt.. a hármat.. - mutatott a sziklarajznak tűnő grafikáról készült felvételen lévő három humanoid alakra Strelok. - Volt egy ilyen... azon az oltáron amelyet az elátkozott bolygón láttam.. ott kényeztette egymást az a két szörnyeteg.. - A páncélodból visszamaradt felvételek töredékesek, ilyesmit nem láttam. - rázta meg a fejét Corran. - Különös.. egyes legendák szerint ezek itt az Egy, más néven az Építők humanoid alakjainak megtestesítői. Talán nem is léteztek.. biztos ezeket az alakokat láttad? - Nem teljesen.. - rázta meg a fejét Strelok, visszatérve a transzból. - Volt a képen egy negyedik.. még egy nő.. nem olyan fiatal, mint ez itt baloldalt, hanem idősebb.. másabb.. csápok.. karmok.. a szemei pedig..
Corran megragadta az ismét rángatózni kezdő Strelokot és finom lökéssel a jótékony álomba küldte. Amikor megérintette a férfi tarkóját, egy pillanatra úgy érezte mintha végigfutna a hátán hideg, mintha két végtelen mélységű csillagba bámulna, mintha két fekete lyuk akarná elnyelni.. halvány, alig hallható női nevetés halt el valahol a sarokban.
Corran megrázta magát, egy pillanatra úgy tűnt, elájul, de aztán kopogtak az ajtón.
- Horn bácsi, bejöhetek? - csilingelt egy vékonyka hang. - Uljana. - vonta össze a szemöldökét Corran, miközben igyekezett úgy csinálni, mint akinek semmi baja. - Mondtam már, hogy nem jöhetsz be ide, amikor Strelok bácsi alszik. - Akkor sem jöhetek be, amikor ébren van. - durcáskodott Vrosilov marsall kislánya. - Pedig úgy szeretek játszani vele. - Már megint elszöktél apád mellől a Nébziztosi Konferenciáról, igaz? - sóhajtott fel a jedi mester. Már jól ismerte Uljana definícióit a "játékra", és mi tagadás, azok eléggé felrúgták az összes írott és íratlan vostroyai és jedi konvenciót egyaránt. Különösen, ha idősebb férfiakról volt szó. - Uncsiii... - öltött nyelvet a kislány kacéran. - Horn bácsi, végül is tulajdonképpen te is.. - Elég! - emelte fel a mutatóujját Corran, majd megfordította a kislányt a főépület irányába. A távolban már hallani lehetett a dadája vostroyai ajvékolását. - Menj vissza szépen a babuskával a szobádba. És hívjátok fel édesapád, megint aggódni fog, és akkor megint éjszakáig tele lesz katonákkal az erdő, akik Téged keresnek. - Bár csak megtalálnának egyszer.. hihi. - táncolt el a kislány.
Corran megcsóválta a fejét, és visszatért az immár békésen alvó Strelokhoz. - Hív a Monolith, azt mondod.. - Corrannak eszébe ötlött egy jelentés, amelyet a Dathomiron történtekről olvasott. Aztán egy másik, ami a Hannal és Leiával a Serennon történtekről szólt. Ez volt az egyetlen aktuális eset, ami eszébe jutott, és legalább nyomokban hasonlóságot mutatott azzal, amiken Strelok átment. Persze az egész anyagon, ami ezekhez az eseményekhez kapcsolódott, nem a Fény Hadserege ült, hanem az Ellenállás nevű képződmény, Jaina, Wedge és Lando magánakciója. Az egész anyagon, amit lássuk csak, ki is szignózott.. Corran feltúrta a jegyzeteit. Á igen, megvan. Egy őrnagy a Serennorol, akit utána átminősítettek az Ellenállás szakértőjévé.
Corran Horn úgy döntött, itt az ideje segítséget kérni. És azt is tudta, hogyan. Végtére is nem egyedül a Soloknak és Antilleseknek voltak kiterjedt családi kapcsolatai Korélián és azon is túl, ugyebár.
Felhasználta a Vrosilov marsalltól kapott tokent, amellyel biztonságos, azonnali távolsági hívást indíthatott a katonai Holonet-csatornákon. Egy olyan privilégium volt ez, amely keveseknek adatott meg a biztonságra ügyelő Vostroyán.
Nem sokkal ezután Corran a szobájában ült, holoterminálján pedig a felesége jelent meg. - Szervusz, Mirax. - Nocsak, ki van itt. - mosolyodott el Mirax Horn. - Akartalak hívni, Corran, csak nekem is közbejött valami.. a gyerekekről tudsz valamit? - Az, hogy nem tudok róluk semmit, gondolom most is azt jelenti, hogy semmi bajuk. - mosolyodott el az ősz férfi. - Mirax, drágám, egy fontos misszió közepén vagyok. - Mint mindig. De most kivételesen én is, szóval fogd rövidre. - mosolyodott el a nő. - Beszélnem kellene tőletek valakivel. - folytatta Horn. - Egy .. várj csak, hogy is hívják.. megvan. Egy Yang Wenli nevű őrnaggyal. Veletek van? Az utolsó rekordom csak annyit mond róla, hogy benne volt ebben az endori projektben.. - Ó.. - nyelt egyet Mirax. - Corran, beszélt veled bárki is erről már? Hogy mi történt Endornál? És Tarison? - Velem senki. - rázta meg a fejét Corran. - Én csak ülök itt a hidegben és tanulom a vostroyait... csak annyit tudok, hogy a Renegáttal mi történt, azt is Hamner Tanácsától... miért? - Wenli nincs velünk. Coruscanton van. - halkította le a hangját Mirax. - Én pedig nem mondhatok el többet még ezen a vonalon sem. Hívd fel az Arcot. Ő segít, és összehoz Wenlivel is. Minél előbb hívd fel, Corran, jó?
Horn hirtelen úgy érezte, hogy valamiféle súlyos titok nyomja felesége vállát. - Rendben.. rossz előérzetem van.. minden rendben, Mirax? - Miattam ne aggódj. Apával vagyok, minden oké. Szeretlek. - küldött egy holonetes csókot férjének Mirax Terrik. - Csak hívd fel az Arcot, oké? Vagy Wedge-t, majd ő összeköt vele. - Oké. - biccentett Horn. Hivatalosan engedélyt kellett volna kérnie egy ilyen híváshoz Hamnertől, hiszen mégiscsak egy szövetséges, de mégis tőlük különálló állam hírszerzésének fejéről volt szó.. de egyúttal egy nem túl távoli bajtársról is, aki ugyanabból a Zsivány alomból nőtt ki végül is, még ha csak közvetett módon, mint ő maga.
...
Amikor Strelok felébredt, a nap állásából gyorsan rádöbbent, hogy már megint átaludt egy-két napot.
Corran Horn odakint álldogált a hóesésben.
- Na sto?- lépett mellé a sztalker. - Először Han.. aztán Leia.. most meg Kyle.. - mormogta maga elé Corran, majd megrázta magát, amikor megérezte a vállán a sztalker páncélkesztyűs kezét. - Vsz'jo v pany'jatke? Minden rendben? - kérdezte Strelok. - Kérdi az, aki megint negyvennyolc órát aludt, hm? - hunyorított rá Corran. - Mondd csak, sztalker, azt sosem mondják a hangok, hogy másvalaki vagy? Vagy hogy.. nem is .. hogy nem létezel? - Durak. Ostobaság. - nevetett fel a sztalker. - Ilyesmit nem... csak azt, hogy meg kell ölnöm Strelokot.. de ennek semmi értelme, nem? Legyek öngyilkos? Ezek csak álmok, maszty'or jedi. - Érdekes. - morfondírozott Corran, miközben végtelen szomorúság volt a szemében. - Szedd össze a cuccaid, sztalker. Itt hagyjuk a népbiztosi gyűléseket, és Coruscantra megyünk. Be foglak mutatni pár embernek. - A Marsall nem lesz boldog.. - jegyezte meg Strelok. - A Marsall meg fogja érteni, ha megkapja a jelentésünket. - rázta meg a fejét Corran. - Gyerünk, készülődj! Bisztra! - Meghalt valaki, igaz? - kérdezte a sztalker. - Többen is. - jegyezte meg Corran. - Sokan. Úközben elmondom.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 2, 2019 21:26:11 GMT 1
A Politbüro Végrehajtó Bizottsága, Vostroya bürokratikus, mégis valahogy kiegyensúlyozott, hatalmas államgépezetének legeslegfelső grémiuma ülésezett. Miközben odakint a régi, petrovi időkre emlékeztető palotafolyósokon, Csillagváros legrégebbi és leghatalmasabb erődjének díszes, hófehérre meszelt előszobáiban tányérsapkás, fiatal őrök álltak feszes vigyázzban és különböző bizottsági audienciákra váró sokadrangú funkcionáriusok reménykedtek abban, hogy a bebocsáttatás utáni pár perc életüket magasabb szintre, színvonalra, a Frontizmus dicsőségcsarnokába emeli, nem pedig véget vet annak... a Politbüro Első Titkárának irodájában egy jóval kisebb létszámú, és jóval megfontoltabb társaság hallgatta szivarfüstben a néhány, kivételesen biztonságos holocsatornán távolról bejelentkező audienciára idézett tiszt egyikeként Atali Poklonskaya vezérőrnagy beszámolóját.
- Szpasziba, tovariscsa Poklonskaya - köszönte meg a részletes, személyes, és minden tekintetben a korábbi, privát eligazításuknak megfelelően elhangzott beszámolót a pártgrémium felső vezetése előtt Vrosilov marsall, a Vörös Flotta és a katonai hírszerzés, valamint az Erőre érzékeny különleges egységek és kommandók legfelsőbb parancsnoka. E tekintetben - és nemcsak e tekintetben, hála dekoratív megjelenésének - Atali Poklonskaya mindig hálás résztvevője volt a Politbüro üléseinek; pontosan mondta fel a jelentéseit olyan módon, olyan szóhasználattal, ahogyan az Vrosilov és tanácsadói szerint a leginkább érthető és a fülnek leginkább kellemes volt a Főtitkár elvtárs szempontjából.
Persze nem lehetett minden mondanivalót teljes mértékben frontistára kozmetikázni. Bármennyi kötelező szófordulat is volt benne a dolgozó népek győzelméről és a többiről, Vrosilov most azért lélegzetvisszafojtva figyelte Kirov reakcióját. Mert a főtitkár elvtárs nem azért volt Vostroya Frontista Pártjának és e minőségében az egész Vostroyai Uniónak legfőbb vezetője, mert ostoba lett volna. Ő is pontosan, nagyon jól értette a javaslat lényegét... ami nem volt más, mint átmeneti együttműködés, sőt szinte szövetségi szintű koordináció Vostroya és a Frontizmus legfőbb, legerősebb, történelmi, sőt, ideológiai szempontból és aktuálisan is leginkább fenyegető ellenségével.
Kirov végül egy vörös hímzéses kendővel megtörölgette először a homlokát, majd az orrán lévő, idejétmúlt, Vostroya-szerte mégis népszerű optikai látássegítő eszközt - egyes pletykák szerint a fasisztik körében Lecersen nagymoff használt hasonlót, de természetesen az ehhez hasonló defetista álhírek terjesztőiről az NKVD gyorsan gondoskodott uniószerte -, végül a kendőt az asztalra helyezte maga mellé, okuláréját vissza az arcára, és felpillantott, majd kifújta a levegőt.
- Tehát a fasisztik biztosították arról, Poklonskaya elvtársnő, hogy megbízhatunk bennük? Hogy ennyire... felvilágosultak lennének egyszerre? Hogy ennyire képesek... felülemelkedni ordas ösztöneiken valamiféle mágikus fenyegetés miatt, ami az egész galaxist érinti? És minderről a leginkább technokrata, elvakultan csak a tudományban hívő fasiszti, az a birodalmi klón biztosította magát személyesen, akivel szoros kapcsolatba került előző... khm... hírszerző művelete közben?
Poklonskaya elvörösödött, az asztal átellenes oldalán ülő Maxim Romanov felkuncogott, Vrosilov marsall azonban közbe vágott, mielőtt ifjú elvtársnője hirtelen felindulásból tönkretette volna ezt a gondosan felépített helyzetet. Ennyi szurkálódás teljesen természetes, sőt szükséges volt ilyen esetekben Kirov elvtárs részéről.
- Engedelmével, főtitkár elvtárs, Poklonskaya vezérőrnagy elvtársnő javaslata alapján elemzőim részletesen kiértékelték a jelenlegi taktikai helyzetet a Fény Hadserege és a Pervij Orgyer közti összecsapásban, beleértve azokat az alternatív szcenáriókat is, amikor is a segítségnyújtás mindenféle... koordináció nélkül valósul meg. Ez utóbbi esetben igen magas a kockázata a rendszerpusztító fegyverek alkalomszerű használatának, beleértve az esetleges idegen entitás...
- Azt akarja mondani, marsall elvtárs, hogy a Cár-bombái nincsenek biztonságban holmi varázslények befolyásától? - szögezte neki a bajszos főtisztnek a kérdést Romanov, közbevágásával jó alaposan belegyalogolva a protokolláris szabályokba. Ilyen kérdésekben azonban Kirov hallgatólagos jóváhagyásával az NKVD vezetőjének azonban mindig is soron kívüli felszólalási joga volt.
- Teljes mértékben biztonságban vannak, igazgató elvtárs - villantott meg egy jól begyakorolt műmosolyt Vrosilov ellenlábasa és elvtársa felé. - Természetesen a fasisztik hasonló rendszereire gondoltam. Feltételezem egy ellencsapás részünkről akkor is indokolt lenne, hogyha nem tudjuk bizonyítani, szándékosság, vagy valamiféle káosz-beavatkozás áll a felénk repülő hipertéri rakétáik mögött. Míg azonban a fasisztik jelenlegi vezetői belátják ezt, a Káoszlények nem feltétlen. Ezért engedelmükkel már rendelkeztem is - pillantott ezúttal Vrosilov a másik holofigura felé - , hogy Szolovcev admirális elvtárs a Zhar-beli Kalinyin-posztot ideiglenesen elhagyva vigye át a zászlaját a főerőinkhez, és koordinálja a gárdahadseregünk felvonulást a Pervij Orgyer ellen, jedi elvtársaink megsegítésére... először... utána pedig a további szükséges lépések foganatosítására, ahogyan azt Poklonskaya elvtársnő előadta.
- Cseszlav elvtárs, te mit gondolsz erről? - fordult Kirov elgondolkozva a Romanov mellett ülő férfihoz, aki fiatalabb kora és jelentéktelen, afféle irodai titkárra emlékeztető fizimiskája ellenére egyedüliként engedhette meg magának, hogy Kirovhoz hasonló látásjavítót hordjon, ezzel is jelképezve, milyen közel áll a főtitkárhoz, még a köztársaságbeli akciók átmenetileg akadozó jellege ellenére is. - Elvtársak, szerintem ez veszélyes precedenst teremt - köszörülte meg a torkát végül Molotoff. - A Fény Hadseregének magterületein tulajdonképpen káros feudalizmus uralkodik, de valamilyen korlátozott mértékben mégis szabadság van, csak az osztályrendszert kell lebontani. Ráadásul amennyiben Poklonskaya elvtársnő és Vrosilov marsall elvtárs terveinek megfelelően járunk el, nem lesz lehetőségünk érdemben felszabadító tevékenységet végezni a Pervij Orgyer területein. Arról nem is beszélve, hogy eközben a Hutt űrben nagyon is aktív háború, anarchia, kizsákmányolás zajlik. Bűnözők és hadurak ölik egymást és rabszolgasorban tartják a népet, méghozzá szintén a Pervij Orgyer támogatásával. Miért nem avatkozunk bele a harcokba ott? Miért nem szabadítjuk fel végre a Hutt űrt?
Vrosilov elmosolyodott. A mindig kritikus, nagyszájú, Kirovhoz való bizalmi viszonyát kritikák megfogalmazására és is felhasználó Molotoff elvtárs megfogalmazta azokat az észrevételeket, amelyeket Szolovcev admirális is hangoztatott a megelőző eligazításon. A marsall aggódott miatta, hogy forrófejű flottaparancsnok alárendeltje esetleg nyíltan szót emel, hasonló stílusban a Hutt űr érdekében, amit szabad volt azonban Molotoffnak, azt nem volt szabad a Flotta alárendeltjeinek. Így azonban sikerült megelőzni a veszélyes precedenst.
Kirov a tollával játszott - régi módi, talán csak az Ismeretlen Vidéken ismert tradíciókat felelevenítve a főtitkár elvtárs mindig fizikai nyomot hagyó tintával írt egy vékony, fehér cellulóz alapra és ezeket a jegyzeteket gondosan fűzte, iktatta, az irodája mögötti raktárban pedig megőrizte -, majd megkocogtatta szemüvegét és visszapillantott Romanovra.
- És neked, Maxim elvtárs... kétségeid vannak, ugyebár?
- Engedelmeddel, Főtitkár elvtárs - magyarázta egy levegővel Romanov -, az ügynökeink beépülése és pozicionálása a Hutt űrben időbe telik. Ha most eltekintünk azoktól a korlátozó tényezőktől, amelyeket a Vörös Flottával való együttműködési kötelezettségünk okoz a térségben... - vetett az NKVD vezetője rosszalló pillantást Vrosilovra, de a főtitkár csak atyain mosolygott rájuk, és intett a fejével Romanovra, hogy folytassa eredeti mondandóját - ... még akkor is nagy munka vár ránk még. A jedik területein azonban a Tagköztársaságokhoz hasonló pártszerveink gyakorlatilag már felálltak. Rövid időn belül és viszonylag fájdalommentesen le tudunk bonyolítani demokratikus választásokat, garantált frontista győzelemmel, ez igaz... talán még a megmaradó jedik önkéntes gárdákba szervezéséről is gondoskodni tudunk, ha ez a Masz'tyer Horn végre méltó lesz ősei nevéhez, és teljes hűséget esküszik nekünk... mármint úgy értem természetesen, a Frontizmusnak és a Pártnak... egy szóval a javaslat pragmatikussága dícséretre méltó, nem is vártam volna egy olyan, a materializmusban kevésbé jártas elvtárstól, mint Poklonskaya elvtársnő... de ettől még igen, kétségeim vannak. A fasisztikben nem lehet megbízni. Ezek után, ha sikeresen végigmegyünk a felvázolt forgatókönyv szerint, képmutató módon azt fogják képzelni, hogy feloszthatják talán az egész galaxist köztünk, és őköztük... és... - pillantott itt szúrósan Vrosilovra és Atalira az NKVD-vezető - az összes hasonló javaslatukkal a Vörös Flotta parancsnok elvtársaihoz fognak majd menni... katonák egymás között, ugyebár? Nem gondolják, elvtársak, hogy ez veszélyes? Nem gondolják, elvtársak, hogy nem túl nagy kísértés-e ez katona elvtársaink számára? Kísértés arra, hogy a fasiszti útra lépve, velük karöltve a fehér, a petrovi régi útra lépjenek?
- A leghatározottabban... vissza...uta...sítom! - Poklonskaya most túl gyorsan tört ki ahhoz, hogy Vrosilov meg tudja előzni. - Minden egyes pillanatban a Frontizmus vörös győzelméért harcolunk mindannyian, Romanov elvtárs, más módszerekkel, igaz, de lojálisan és hűségesen! A fasiszti Főkormányzó azt hiszi, a tenyeréből eszem, de rá fog jönni, hogy téved, amikor a Birodalmi Maradványban kirobban a Forradalom Lángja! Amelynek kirobbanásához - fordult most a nő holoképe a fiatalabb szemüveges alakhoz - Molotoff elvtárs a megmondhatója, én segítettem hozzá a Pártot és az Uniót! Fel elvtárs hűséget esküdött a Frontizmusnak, az akció pedig...
- Az akcióval pedig, ha jól értem a tervet, elvtársnő, most várnunk kell majd, el kell halasztanunk, hogy a fasisztik ne fogjanak gyanút, amíg le nem zárjuk ezt a kényelmetlen ügyet a jedikkel és a Pervij Orgyerrel - szólt közbe halkan Kirov, mégis síri csend támadt az asztal körül. - Köszönöm, hogy mindenki elmondta a véleményét. Látják, így működik egy felvilágosult... khmm... frontokrácia. Semmi felesleges huzavona, veszekedés, mindenki aláveti magát a Frontista dolgozók népét együttesen legjobban szolgáló döntésnek, nem igaz?
Egyetértő hümmögés volt a válasz mindenhonnan. Ilyenkor nem volt jó egyet nem érteni Kirovval. A főtitkár ismét megtörölte a szemüvegét, és folytatta.
- Elvtársak és elvtársnő, maguk mindannyian jól szolgálják a Frontizmust, ezt nagyra értékeli a Párt és dolgozóink mindegyike. De szívleljék meg az egymás szavaiban rejlő jó tanácsokat. Poklonskaya elvtársnő, maga a megtévesztés, a fasisztik átverésének mestere, űzze ezt továbbra is olyan kiválóan, mint eddig, hogy újabb fasiszti titkokat hozhasson el a Pártnak... de ne feledje elvtársa aggodalmas szavait sem sem Ön, sem pedig Ön, Vrosilov elvtárs. A nagy katonai hatalommal nagy felelősség is jár, és nem tűrhetjük, hogy dolgozó népünk véréből és verejtékéből épített fegyvereinket holmi ismeretlen entitások akár csak fenyegessék is, vagy megpróbálják kivenni dolgozó népünk kezei közül... sem ők, sem mások, értve vagyok? - Teljes mértékben, tavaris glavnij szikre'tyar - biccentett Vrosilov.
- O'tlicsna. Kiváló - biccentett Kirov, majd az NKVD vezetőjéhez fordult. - Romanov elvtárs, maguk a Frontizmus, az Unió, az állam és a párt lelkiismerete, a vigyázó szem mindannyiunk felett. Bízz, de ellenőrizz, ahogyan a régi mondás tartja, nem igaz? Bízzon Ön is abban, hogy Poklonskaya elvtársnő kézben tartja az ügyet, de közben legyen lelkiismeretes és egyúttal könyörtelenül hatékony a jedi területeken, kony'jesna? Ezzel csak elodázzuk a nagy, mindent eldöntő háborút a fasisztik ellen, de nem kerüljük el, ehhez pedig minél több területre, erőforrásra van szükség. Vostroya még sosem volt ilyen hatalmas, a galaxisnak még sosem volt ekkora része frontista, mint ma. Ha ez a terv segít abban, hogy a Fény területének jelentékeny része, ha jól értettem a marsall elvtársat, elhanyagolható kivételekkel frontistává váljon, ám legyen, Ön pedig tegyen róla, hogy ez gyors és fájdalommentes legyen a dolgozók számára ott. Utána pedig további késlekedés nélkül kezdjen valamit a sahidokkal és a Hutt űrrel, mielőtt megtörik a dolgozó nép és a Párt bizalma Önben és az NKVD-ben, megértette? - Pony'ju, tavaris Kirov. Természetesen - biccentett Romanov.
- Molotoff elvtárs, Ön pedig gondoskodjon arról, hogy a tervünk második fázisa legalább annyira gördülékenyen menjen majd, mint az első - folytatta Kirov ezúttal a külügyekért és diplomáciért felelős főbiztosra pillantva. - És tegye mindezt úgy, hogy közben nem hanyagolja el ilyen látványosan a Köztársaság dolgozó népével kapcsolatos kötelezettségeit sem. Aggasztó statisztikákat olvastam a Dolgozók Intergalaktikus Uniójának szenátusi választási esélyeivel kapcsolatban. Nem nyerünk semmit, ha a Maradvány egy szelete frontista lesz, de közben kibukunk a galaxis mai napig leghatalmasabb erejének és természetes szövetségesünknek a szenátusából. Bármennyire is megcsúfolja a népi demokráciát ez az egész választási rendszer odaát, átmenetileg együtt kell élnünk vele, nem igaz? Megváltoztatni már pedig csak belülről fogjuk tudni, és ez ellenzékből is nehéz, de a Szenátuson kívül még nehezebb. Tehát a Párt eredményeket vár, Molotoff elvtárs, megértette? - Meg... - nyelt egyet amaz is. - Hogyne, Kirov elvtárs. Megkettőzzük az erőfeszítéseinket.
- Kitűnő - biccentett Kirov és a társaság második, eddig - Vrosilov meglátása szerint legalábbis szerencsére - szótlan, holografikusan jelen lévő tagjához fordult - Szolovcev admirális elvtárs, Önnek is van parancsunk. - Kakoj prikaz, tavaris glavnij szekre'tyar, mi a parancsa? - vágta magát még így holovonalon keresztül is jól láthatóan haptákba Szolovcev. Vrosilov bajsza idegesen megrándult. A főtitkár a legritkább esetekben nyúlt át katonai ügyekben a feje felett így.
- Azt akarom - folytatta szemüvegét törölgetve Kirov -, pontosabban a vostroyai dolgozó nép és a Frontizmus érdekét az szolgálná a legjobban, hogyha mind a fasisztik, akik azt hiszik, hogy átverhetnek minket, mind a feudális rendszerben népeket nyúzó jedi harcostársaink... de legfőképpen ez a szemtelen Pervij Orgyer nevű anarchofasiszti elhajló társaság, és még inkább legfőképpen bármiféle természetfeletti Káoszlény, amelytől annyira félnünk kell, kétséget kizáróan látná Vostroya és a Frontizmus eltökéltségét. Poklonskaya elvtársnő... - Kirov itt a jegyzeteiben lapozott egy pillanatig - Jól értettem, hogy a fasiszti Főkormányzóval folytatott... beszélgetése alapján az első csapás joga a mienk, az ő beavatkozásuk egy fázissal később várható?
Poklonskaya szótlanul bólintott, az arca még a holoképen is jól kivehető módon elfehéredett. - Tökéletes, vszjo bugyet v panyjadke, minden rendben lesz akkor - tette le elégedetten tollát és szemüvegét Kirov. - Azt várom el, Szolovcev elvtárs, sőt, nem is csak elvárom, hanem kifejezett utasításom, hogy a testvéri segítségnyújtásunk során egy ön által kiválasztott, lehetőleg katonailag igen jelentős Pervij Orgyer célpont ellen... alkalmazza a Cár - protokollt. - Én... tak tocsno! Parancsot vettem! - Szolovcev egy fél pillanat erejéig megpróbálta elkapni Vrosilov pillantását, de aztán a lelkesedés átvette a helyét. Végtére is az admirális meggyőződéses Frontista volt, aki mindennél jobban szeretett volna lövöldözni... bármekkora ágyúval. - Felkészítünk egy töltetet célba juttatásra!
- Szpasziba, agy'miral - biccentett Kirov. - Köszönöm admirális, köszönöm mindenki másnak is, elvtársnak. A Frontizmus eszméje vezesse fegyvereinket a győzelemre! - Za Vostroju! Za Frontizma! Za Kirova! - visszhangozták a többiek engedelmesen, csak Poklonskaya holoképe villogott hitetlenkedve az asztal szélén, miközben Szolovcev megszakította az adást, és nekilátott a protokoll előkészítésének.
Órákkal később pedig egy éles Cár-bombával felszerelt Avrora-osztályú, nehéz lopakodó indítóhajó hagyta el a Vostroya-rendszer legkülső szegélyét, hogy csatlakozzon a Vörös Flotta kivonuló egységeihez.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 3, 2019 15:33:52 GMT 1
Miközben Vostroya frontistáinak szemei a hamarosan várható felszabadító háború lángjainak kigyúlását figyelték a katonai taktikai kijelzőkön és a városok, falvak főterein és politikai előadtermeiben felállított, a munkásmozgalom és a frontizmus híveinek okulását és szórakoztatását szolgáló kivetítőkön, Uljana Vrosilov, a Flotta marsalljának egyetlen leánya a változatosság kedvéért megint elcsatangolt.
A kislány egy mezőgazdasági kolhoz, azaz élelmiszer-feldolgozó, -tároló és elosztó létesítmény egyik szolgálaton kívüli építményének padlásán játszadozott néhány anatómiailag formált végű sétapálcával, amelyeket apja díszegyenruha raktárából csent el, kíváncsian simogatva bunkós végüket (miközben aktuálisan kirendelt felvigyázója, Vrosilov egyik adjutánsa odalent kétségbeesve kiabálva kereste, és ígérgette neki, hogy most már tényleg megerőszakolja végre, ha egyszer befejezi a bújócskát... persze nem gondolta komolyan, de Uljana esetében ez az érvelés általában működött), és beszélgetett újabban állandó útitársává vált barátnőjével... egy szellem-szerűséggel, amit az avatatlanok egy tíz éves kislány képzeletbeli barátokról való képzelségének, élénk fantáziájának tudtak volna be... az avatottak pedig erőteljesen aggodalmaskodtak volna.
- Neeem érdekel - rázta meg a fejét durcásan Uljana. - Lehet az anyukám, vagy a nővérkém, akkor sem érdekel. Atali néni is mindig ezt mondta, pedig nem igaz. Csak át akart verni, hogy befejezzem a bújkálást.
A kislány kíváncsian a szoknyája alá illesztette az egyik nagyobb sétapálca végét és babrálni kezdett vele. Némi cuppogás után azonban elhajította. - Uuuuuncsi. És hideg is. Fémes. Fúúúúúj.
- Ha sokáig bújkálsz és rosszalkodsz, előbb-utóbb megint szobafogság lesz a vége - jegyezte meg a magas, vékony, szőke, igazi vostroyai női vonásokkal megáldott jelenés. - Azt úúútálom - ellenkezett Uljana. - Bár csak Szerjozsa megtalálna végre és akkor itt... - Tudod, hogy nem fogja. Félnek apádtól - ringatózott a jelenés. - De bennem megbízhatsz. - Úúúúúgyan már - replikázott Uljana és a keze ügyébe eső másik sétapálcát a szellemalak felé vágta, de csak annyit ért el vele, hogy a drága főtiszti kellé belefúrodott a padlás sarkában lévő szeméthalomba.
- Nyem bízom benned, hazudsz, és néni vagy. Nem érdekelnek a nénik és a kislányok sem. Különösen azok nem akik hazudnak. A bácsik érdekelnek - vágott durcás arcot Uljana. - Legyééél bááccsi! A jelenés felhorkant, vagy felnevetett, egy pillanatra a megnyerő nőalak helyén mintha végtelen, mindent elnyelő csillagok lebegtek volna egy sokfogas szájjal körülvéve.
Uljana abbahagyta a hisztizést és kíváncsian figyelte, mit csinál most újdonsült "barátja". - Olyat nem tudok - sziszegte végül a lény. - Inkább mutatok neked valami mást. Úgy tűnik, ezzel tényleg nem jutunk így előbbre...
A nőalak átalakult, Uljana pedig kíváncsian vizsgálta az amőbaszerű, csillagszemű, sokfogú lényt. - Húha - jelentette ki végül. - Hihi.. - és elpirult. - Egyáltalán nem találsz ijesztőnek? - csodálkozott el őszintén Abeloth. Ilyen kislánnyal még nem találkozott. Semmi félelem sem volt benne. De még undor és dac sem, mint a kis Arya Starkban. - Hi... hi... nem - vihorászott Uljana, miközben a haját csavargatta és keresztbe tette a lábait. - Csak... hihi... melegem lett egy kicsit. Olyan szép nagyok és ruganyosak a csápjaid...
- Hogyan? - a Káosz úrnője egyik vaskos fogócsápját kissé elgondolkozva maga elé emelte és csillagszemeivel vizsgálgatni kezdte. - Ja... mármint hogy... - Kááár, hogy szellem vagy - harapta be az ajkát Uljana. - Játszhatnánk... ha nem lennél... szellem.
Abeloth elvigyorodott. Végre megtalálta a kislányon... a fogást. A fogást, ami megnyitja előtte ennek az egyszerre paranoiásan materialista és nevetségesen avitt módon babonás népnek az erejét... és a sebezhető oldalát. A Káosz behatolási pontja egy tíz éves kislány lesz. Szó szerint, hihi, gondolta Abeloth. Ki tudja... talán ez a kis szexmániás, felvilágosítatlan vostroyai fruska lesz az ideális gazdatest, amire annyi ideje várt? Persze még eléggé fejletlen, az ő ízlésének túlontúl is...
- Úgysem mered. - suttogta végül elégedetten és kihívóan a Csillagok Királynője. - Mit nem? De de de de igen merem! - durcáskodott Uljana, miközben még mindig az asztrál-csápokat fixálta. - Akkor... akkor játszol velem, ha merem? Igazándiból? - Akkor meg kell szöknöd - suttogta Abeloth. - Nem mehetsz vissza sem Szerjozsához, sem apukádhoz. - Papocska... - cseppentett el egy könnyet Uljana. - Pápocskát szeretem. Kár, hogy az apukám. Ha nem lenne az apukám, már rég elvehetett volna felesééégüüül. ÉS akkor alhatnék vele meztelenül. Öt éves korom óta nem engediii.
- Máshogy nem megy - próbálta megküzdeni Uljana csatangoló figyelmével egyik vaskosabb csápját játékosan felvillantva és a kislány felé csavargatva Abeloth. Aztán a biztonság kedvéért hozzákanyarított még egy csápot, hátha úgy jobban szereti a kis perverz. - El kell szöknöd egy nagy... játszótérre. Messze innen, egy másik bolygón van. Ott... ott játszhatunk. De csak ha mered. - Már hogyne merném! Mindent tudok az űrhajókról, állandóan a kikötőt lesem! - nevetett fel csilingelően Uljana. - Tudom, melyikben hol kell elbújni, melyik hová indul és mikor... apu mindig elöl hagyja a jegyzeteit, amikor elalszik felettük esténként... onnan tudom! - Az jó - csapott le a lehetőségre Abeloth. - Mert ez is a feladat része ám, csak ha mered. Meg kell szerezned nekem apukád jegyzetei közül és elhoznod arra a játszótérre - Abeloth egy sematikus ábrát varázsolt Uljana arca elé, amely leginkább egy Cár-bomba primitív tervrajzára hasonlított. Persze Uljana csak egy nagy halom gömbölyded fémnek látta. - Ott majd találkozunk... odaadod... és akkor... játszhatunk. Igaziból. - Az egyik asztrál-csáp körbejárta Uljanát és végigsimított a belső combján. Persze nem igazi érintés volt, de az apró szőke szőrszálak így is felálltak a kislány lábán.
- Húú.... hihi - vörösödött el Uljana. - Én vagyok a legjobb, legsokszorosabban kitüntett pijonyírka! Merem, merem, apukám jegyzetét elcsenem, a játszótérre Aboljának, az új igaziból igazán barátnőmnek elviszem! De aztán legyenek csápjaid tényleg, mert ha nem, akkor uuuncsi lesz! - Lesznek, kicsim - suttogta elégedetten Abeloth. - Lesznek. Csak ügyesen, kis úttörőlány.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 5, 2019 20:59:21 GMT 1
- Van valami hír? - Izvinyite mnye, tavaris Marsall, nyet. Sajnos továbbra sincs, uram. Folytatjuk a keresést minden szabad erőnkkel. - Szpasziba.
Vrosilov marsall felsóhajtott és bontotta a titkos, személyes adjutánsához nyitott komvonalat, miközben végigsietett a Csillagváros pártközpontja felé vezető felvonulási sugárutak egyikén, nyomában a Vörös Flotta jócskán lemaradó, de éber és ugrásra kék matróz-kommandósaival, akik újabban a testőrségét alkották.
A Vostroyai Unió haderejének és katonai hírszerzésének a feje megállt egy pillanatra, egyik kezével benyúlt mellényzsebébe és előhúzott egy flaskát, majd jól meghúzta azt, mielőtt belépett volna az épületkomplexumba. Kirov főtitkár elvtárs ezúttal személyesen kért be mindenkit, aki Vostroyán tartózkodott, Vrosilov pedig nem tudta, hogy Romanov, Putyilov és a többi talpnyaló az NKVD-től megsejtettek-e valamit a leányával kapcsolatban. Uljana eltűnt, nyoma veszett, ráadásul lemásolt és magával vitt többet Vrosilov személyes, titkos, katonai minősítésű fájljai közül - amennyire a technikusok meg tudták állapítani ráadásul ez a fájlcsomag a Cár-bomba projektekhez, Vostroya legféltettebb katonai titkához kapcsolódott. A tény, hogy a kislány kiszökhetett Vostroyáról - ráadásul, a kikötői holokamera-felvételek visszanézése alapján valószínűleg éppen egy katonai transzporton elrejtőzve - éppen elég megalázó volt Vrosilov számára, fennállt a veszélye, hogy nevetségessé vált frontista elvtársai és politikai ellenlábásai, legfőképpen pedig a pártfőtitkár szemében... utóbbiért, a tervek eltűnéséért azonban egyenesen halál járt, vagy munkatábor.
A Flotta és a Katonai Hírszerzés végletekig lojális és hálás tisztjei, a szívességeket és a mellettük való kiállást nem feledő sztalkerek és jed'kák vezetőivel egyetemben azonban összezártak O'tyec Klimm előtt és eltüntették a bizonyítékokat. Uljana csatlakozott egy titkos, peremvidéki jed'ka kiképző csapathoz, így szólt a hivatalos fáma, titkos fájlokat pedig nem másolt le és nem vitt ki Vostroyáról egyáltalán senki, maximum egy kósza cosrai fasiszti kém, akinek hamarosan a nyomára akadnak. Addig pedig a katonai ügynökök, kósza sztalkerek és magányos kislánynak álcázott, teljesen képzett jed'kák tűvé tették a galaxist Uljana után. De hát a galaxis nagy volt, Uljana pedig meglehetősen kicsi.
Vrosilovnak így csak saját fájdalmával, apai kudarcával és egy üres gyerekszobával kellett megbirkóznia. Ebben pedig nem segíthetett neki egyetlen bajtársa sem. A felesége halála óta ez a kislány volt a mindene. Uljanka... bármennyire is fájt azonban, a Vörös Flotta marsallja nem fogja megadni azt a szívességet a karót nyelt civileknek, hogy sírni lássák, mint egy kisgyereket. Még egyet húzott a méregerős, ízetlen, erjesztett vostroyai tömény szintoholból, majd megacélozta tekintetét, megigazította egyenruháját, és bevonult Kirov főtitkár tárgyalójába, ahol az illetékesek már mind összegyűltek. A hadműveleti területről bejelentkező tiszteknek és persze a távoli Lehont védő Pokloskayának engedték meg egyedül a holografikus formában való bejelentkezést, katonai titkosítású vonalon.
- Köszönjük, hogy időben érkezett, tavaris marsall - kopogtatott szemüvegének szárával a hatalmas, ódon faasztalon Kirov, minden vostroyai és frontista főtitkára, majd letette másik kezében forgatott legalább olyannyira avitt, szénalapú ceruzáját, jelezve, hogy belekezdhetnek. - Hogy állunk a Pervij Orgyer elleni fronton, elvtársak?
- Végeztünk a Dosuun nevű fasiszti rendszer ostromával, elvtársak - jelentette a korábbinál kissé gyűröttebbnek tűnő Szolovcev némi statikus zavar közepette. - A fasisztik visszavonták a megmaradt csillagrombolóikat a szektoruk hátába, túl azon a ponton, ahol bevetettük a Cár-bombát. A felderítők jelentései szerint egy nagy kiterjedésű vörös csillagköd zárja el az utat a hátországuk felé, ahol még legalább egy adminisztratív és katonai központ található. Amíg addig nem jutunk el, nem szabadult fel a teljes szektor a fasisztik rémuralma alól, de egyre több aknamező, ellenséges lövegplatform és öngyilkos bombázó állja az utunkat. - Ellenünk egy vörös ködbe bújni, micsoda fasiszti szemtelenség, hogy robbanna rájuk... - jegyezte meg Maxim Romanov, majd saját ötletén felbuzdulva hozzátette - Főtitkár elvtárs, nem fontolná meg még egy Cár-bomba alkalmazását? Kirov koppantott a szemüvegével és Vrosilovra pillantott. - Marsall elvtárs? - A fasiszti EGB beavatkozása bármikor bekövetkezhet - rázta meg a fejét Vrosilov. - Ha újabb Cár-bombát vetünk be, a cosrai admirálisok feljogosítva érezhetik magukat, hogy a jedi területek ellen is hasonlót alkalmazzanak... akkor pedig gyengülni fog az elfogadottságunk. - Lusta, lassú népség ez a fasiszti - jegyezte meg Kirov. - Még azt sem képesek időben megcsinálni, amit megbeszéltünk velük... Atali, daragoj... a dolgozó Nép türelme sem végtelen. - Megsürgetem a... kapcsolattartókat, főtitkár elvtárs - biccentett Poklonskaya holoképe. - Horn mester már visszatért az Exocron térségébe, hogy segítse az.... elfogadottságunk növelését a hátramaradók között.
- Apropó, jedik... tele van az intergalaktikus holonet mindenféle utódlási üzenettel, újabban mindenki a jedik jogutódjának képzeli magát, elvtársak... - jegyezte meg kettőt köhintve, elégedetlen arckifejezéssel az arcán Romanov. - Az üzenetek egy része a körülzárt Zonju rendszerből jön. Úgy tudtam, kommunikációs zár alatt van. - Mi... meg... megkettőzzük a biztonsági intézkedéseket, elvtársak - vörösödött el sértődöttségében, vagy inkább félelmében a kövér, nagydarab Csuzsujkov, akinek a Zonjut kellett volna lezárnia.
Vrosilov megjegyezte magában, hogy beszélnie kell vele. Nem hagyhatta, hogy amíg ő otthon iszik, addig az alárendeltjei elbaltázzák ezt a bevetést. - Kérek engedélyt, főtitkár elvtárs, hogy személyesen vegyem át a műveleti terület feletti ellenőrzést - préselte ki végül magából nagy nehezen a szavakat. - Már azt hittem, sosem ajánlja fel, marsall elvtárs, hogy végre összepiszkolja a kezeit. Éppen ideje - biccentett elégedetten Kirov, majd Romanovra pillantott: - Maxim, maga meg ahelyett, hogy elégedetlenkedik, gondoskodjon arról, hogy a frontizmus számára kívánatos elemek az újonnan csatlakozó frontista területeken maradjanak, és azok távozzanak, akik nem kívánatokat. Éljünk a szeparatista jedi frakciók adta lehetőséggel, de a továbbiakban nem tehetjük nevetségessé magunkat. Demokratikus választásokat és frontista győzelmet, népi bizottságokat és bíróságokat akarok látni a burzsuj jedi területeken napokon belül, panyimaju? - Konyjesna, főtitkár elvtárs, természetesen - biccentett az NKVD vezetője.
- Molotoff elvtárs, Ön pedig két dolognak nézzen utána - fordult most a köztársasági ügyekkel is megbízott, önmaga fiatalabb kiadásának tűnő alak felé Kirov. - A Dolgozók Intergalaktikus Uniójának választási eredményei meggyőzőek voltak, elvtárs, de a hálózata nem ülhet a babérjain. Tudja meg nekem, azaz a dolgozó frontista népnek, hogy lehetséges-e igényt benyújtanunk a coruscanti Jedi Templom iránt, mint a jedi állam jogutódja, amint megtörténik a területen csatlakozása a Vostroyai Unióhoz. Nagyszerű nagykövetség lenne belőle, az ész, a ráció és a fejlődés temploma valamiféle szakrális, avitt emlékmű helyett. Valamint... - Kirov belelapozott a füzetébe - felkeltette a figyelmünket ennek az... anarhiszty huligánnak, ennek a rendbontó hogyishívjáknak a működése. Szorgyisz, azt hiszem. Az ilyenek rontják meg a tisztességes fiatalokat, szektákba szervezik a részeges utcai bandákat... - Kirov egy pillanatra jelentőségteljesen Vrosilovra nézett - elrabolják a gyerekeket, meg mindenféle. - Szörnyű, rettenetes - köhintett Romanov. - Valóban - biccentett Kirov. - Ezért amíg Molotoff elvtárs megtud mindent ennek a pernahajdernek a köztársasági tevékenységéről, és hogy ez hogyan érinti a különböző fasiszti birodalmakat, addig te, Maxim elvtárs, gondoskodsz arról, hogy egyetlen frontista, vostroyai ifjúnak, vagy ami azt illeti öregnek se jusson eszébe elhajlani ilyesféle kultuszok irányába. Ezzel a Szorgyisszal foglalkozó összes híradás és egyéb tartalom illegálisnak, és mindenekfelett kerülendőnek minősüljön.
- Értettem, főtitkár elvtárs - biccentett Romanov. - A Pervij Orgyer és a Sity'h állam háborújára és vonatkozik mindez? - Ordas fasiszti hatalmak egymás között - köhintett Kirov. - Ráadásul egy olyan területért ölik egymást, amit régen fel kellett volna szabadítanunk, nem igaz, Molotoff? Mégsem állhatunk ki nyilvánosan a Hapanok mellett, akármennyire is a Pervij Orgyer és a többi fasiszti ellenségei. Reakciós monyarhia. Akkor inkább be se kerüljön a hírekbe, csak összezavarja a tisztességes frontista dolgozók elméjét... igen, tavaris marsall?
Vrosilov, aki taktikusan elengedte a füle mellett a főtitkár elvtárs előbbi, nagyon is informatív megjegyzését, most végigpörgetett néhány gyorsjelentést, amelyet Poklonskaya küldött át neki. Hálás volt a gyevocskának, hogy még onnan a messzi Lehonról is rendszeresen átnézte és rendszerezte neki a legfontosabb jelentéseket, kiemelve a legérdekesebb híreket... így legalább a tájékozottság látszatát megőrizte két kétségbeesési roham és két üveg vod'ka között. - Főtitkár elvtárs, elvtársak, a határ menti katonai figyelőink élénkülő fasiszti titkos katonai forgalmat figyeltek meg a sahid területek felé. - A Pervij Orgyer újabb kétségbeesett akciója a túlélésre, vagy azé a pederaszta, neveletlen hapan nőszemélyé? - köhintett ismét Kirov elégedetlenül a többiekre pillantva, azonnal jelezve Romanov és Molotoff felé, hogy erősen bosszantja, amiért erről először nem a Ryloth térségéért és a Hutt űrért felelős funkcionáriusoktól kellett hallania, hanem a baljós nevű Zhar-rendszert őrző flottásoktól. - Nos, nem egészen, ezek szoegyinnije, EGB fasisztik, az eredetiek úgymond - rázta meg a fejét elégedettségét elrejtve Vrosilov. - A transzferek összetétele, útvonala és jellege nagyban hasonlít a mi előkészítő tevékenységünkhöz tavaris Fjel operatív területén. - Ha a fasiszti főadmirális elfoglalja a sahid területeket, vagy valami hasonló akciót tervez, miközben minket lekötnek a jedi területeket, akkor a saját taktikánkkal fog ismét megszégyeníteni minket, tavariscsi! - kopogott egyre növekvő idegességgel az asztalán Kirov. - Azt hittem, Aweris óta megtanultuk, hogyan ne kövessünk el ilyet hibákat, nemde? - Odaküldöm Putyilovot, Főtitkár elvtárs - nyelt egyet idegesen Romanov. Az NKVD szinte teljes bevethető ügynökállományát lekötötte a jedi területek stabilizálása. - És üzenetek a Ryloth Népbiztosságának. Nekik elég jó beépített twi'lekjeik vannak odaát a sahid oldalon. - Haraso, davaj - intett Kirov, majd még egy utolsót koppantott ezúttal a ceruzájával, jelezve, hogy a megbeszélésnek vége van.
- Is'jo minutocska, tavaris glavnij marsall - szólt az utolsóként kifelé induló Vrosilov után. - Főtitkár elvtárs? - rándult meg idegesen a marsall arca, amikor Kirov egy gombnyomására az iroda ajtaja visszazáródott a többiek után, csak kettőjüket hagyva odabent. - Igyon kevesebb, marsall elvtárs, különben meg fog ártani az egészségének... az elvtársi aggodalom beszél belőlem, persze - igazította meg a szemüvegét Kirov, majd felhelyezte és nekiállt valami fontosat keresgélni papíros jegyzetei között. - És rendezze a családi... problémáit. Több hibát... nem tolerál a dolgozó nép. Sem a Párt. - Értettem, Főtitkár elvtárs - tisztelgett Vrosilov. - Za frontizma! - Da, za frontizma, za meny'ja, i sto i'sjo. ÉS jó utat a műveleti területre, marsall elvtárs - hümmögött Kirov, majd nekiállt tanulmányozni az utolsó jelentéseket, miközben a marsall kihátrált az újra felnyíló ajtón át a szobából.
A Főtitkár pedig tovább tanulmányozta a papírokat, személyi aktákat. Úgy gondolta, ideje lesz szétválasztani a Vostroyai Flotta és Katonai Hírszerzés, valamint a jed'ka és sztalker ügyek parancsnokságát. Tehetséges és lojális utódokra volt szükség, abban az esetben, ha Vrosilov marsallnak váratlanul... nyugdíjba kellene vonulnia.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 25, 2020 14:28:24 GMT 1
A Politbüro főépületének főtitkári irodájának ablakán keresztül jól látható volt, ahogy az egyre vastagabb hótakaró belepi Csillagváros épületeit. Vostroya ezen felén tél volt és hideg, de odabent annál feszültebb, robbanásveszélyesebb hangulat uralkodott, ahogyan Putyilov ügynök holoképe valahonnan a Peremvidékről jelentkezve végre befejezte jelentéstételét egyenesen Kirov pártfőtitkár elvtárs asztalának apró holomegjelenítőjén. Kirov halkan, enyhén remegő kézzel levette ódivatú, fémkeretes látássegítőjét, majd az asztalán kezdett kopogtatni vele, végül felpillantott az előtte vigyázzban álló, szobormerev arckifejezésű egyenruhásokra - a vostroyai politikai és tisztikar tagjaira, valamint az előttük kékesvörösen villogó apró Putyilovra. - Ismételje meg, pazsalujszta, az utolsó mondatait a jelentésének, ügynök - fújta ki a levegőt Kirov. - A Cár-bomba feletti ellenőrzést elveszítettük, nem került átadásra a Jedi Partizánoktól az új-alderaaniak részére. A hajójára telepített nyomkövető és a helyi kémeink megerősített jelentése szerint a Partizánok vezetője Coruscantra vitte a fegyvert és átadta a Jedi Tanácsnak - közölte faarccal, tárgyilagosan Putyilov holoképe. - Szpasziba bolscsaja, tavaris Putyilov - biccentett a főtitkár. - Ennyi lenne. Amint Putyilov holoképe elhalványult, Kirov lassan felpillantott az előtte posztoló alakokra, végül fém és tinta alapú írószerszámát letette az asztalra a szemüvege mellé és apró galacsinba gyúrta a fecnit, amire eddig jegyzetelgetett, vagyis inkább firkálgatott Putyilov részletes és mindenre kiterjedő jelentését hallgatva. - Vrosilov, Romanov és Molotoff maradnak a teremben - mondta végül halkan, mire az érintett, elől álló trió tagjai egymásra, majd a padlóra pillantottak, és zavartan bámulták egymás csizmájának az orrát, amíg a többiek kisorjáztak. - Parancsot adtam, idióták! - csattant fel Kirov, amikor az ajtó bezárult, és majdnem felborította az asztalt, amikor felpattant. Az asztalon lévő tárgyai az egyik sarokba repültek. A másik három összehúzta magát - a pártfőtitkár dühkitörései amilyen ritkák, olyannyira elemi erejűek voltak néhanapján. - Így képtelenség elhinteni a frontizmus magjait a galaxisban, ha ilyen tehetségtelen, amatőr szerencsétlenekkel vagyok körülvéve! - fröcsögött tovább Kirov. - Maguk rendszeresen visszaélnek a vostroyai dolgozó nép és a munkásosztály önökbe vetette bizalmával! Már az egész galaxis frontista lenne, ha kompetens tisztekkel lennék körülvéve! Hogy voltak képesek nem egyszer, de kétszer elveszíteni egy csillagpusztító fegyvert, maguk szerencsétlenek?! - Főtitkár elvtárs, én... - kezdte volna Vrosilov, de Kirov leintette. - Maga kétszeresen is hallgasson, marsall elvtárs, és inkább örüljön neki, hogy nem kerül az Alzoc III valamelyik munkatáborába hazaárulásért! Hogy gondolta mégis? Ezek után pedig... hogy voltak képesek valami megbízhatatlan jedire bízni az akciót... Vrosilov csak motyogott maga elé valamit a család fontosságáról a bajsza alatt, de nem szólt. - Főtitkár elvtárs, Horn elvtárs inkompetenciája váratlan tényező volt... - szólt volna most közbe Romanov de Kirov ismét az asztalra csapott. - Magát azért fizeti a dolgozó nép és a munkásosztály, főigazgató elvtárs, hogy Vostroyán ne legyenek váratlan tényezők! - Horn elvtárs nem hibáztatható azért, amit a Partizán parancsnok tett, főtitkár elvtárs… - próbálkozott közben Molotoff is, de Kirov most az ő mellkasának szegezte mutatóujját. - Maga se tartson nekem előadást itt emberismeretből, népbiztos elvtárs, azok után, amit a maga drágalátos hüllő nagykövete művelt ebben az ügyben, az a commenori áruló Gyíkkar, vagy hogy is hívják! Egyikük sem szól egy szót sem! Kirov még fröcsögött pár percig, aztán kifújta a levegőt, az ablakhoz sétált, és néhány pillanatig a hóesést bámulta afféle terápiás céllal. Aztán visszafordult a trió felé. Mikor megszólalt, már újra a hideg, számító, mindig (valójában nem teljesen mindig) nyugodt és kegyetlenül udvarias vostroyai pártfőtitkár, a Politbüro összes mocskos és tiszta kis ügyét ismerő frontista pártvezér beszélt belőle. - Csak azért nem váltom le és záratom be magukat, elvtársak, mert hatalmas szerencséjükre a helyetteseik és a helyükre ácsingózó elvtársak még önöknél is alkalmatlanabbak ezeknek a felelősségteljes pozícióknak a betöltésére. Nem fogok olyan kisstílű alakokat kinevezni pártközponti pozícióba, mint az a hisztérika Poklonskaya - pillantott Vrosilovra -, ez a hátbaszúró paprikajancsi Putyilov - pillantott Romanovra -, vagy pedig valamelyik ostoba, szó szerint üresfejű givin, vagy sullustai a maga stábjából, esetleg egy áruló hajlamú cosrai Fjel elvtárs sleppjéből - pillantott zárásképpen Kirov pártfőtitkár Molotoff felé, majd néhány pillanatnyi jelentőségteljes hatásszünet közepette előkereste a sarokból a fecnit, amire korábban jegyzetelt, kihajtogatta, visszatette orrára a szemüvegét és tollát rágicsálva mormogott maga elé még egy pillanatig, mielőtt folytatta volna. - De személyi változások lesznek, ennyi bizonyos - ismét Molotoffra pillantott. - Népbiztos elvtárs, jobb alternatíva híján jóváhagyom a kérelmét, hogy Horn elvtárssal helyettesítse generisi nagykövetként frontista szövetségesünk, az NDK területén G’Kar elvtelentársat, de ez az ismeretlen vidéki feladatokat nem érinti, illetve Horn elvtársat felmentem a jed’kák, sztalkerek és egyéb erőhasználó csoportokat tömörítő szervezetek, valamint egyúttal az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsa éléről is. Utóbbi élére Farlander elvtársat fogjuk kinevezni Horn elvtárs stábjából... úgyis kompetensebbnek tűnik, aki képes világos parancsnok teljesítésére is. A feladatai ellátásához adjutánst kap maga mellé az NKVD-től... Romanov elvtárs? - Rurikovics elvtársat fogom jelölni széles körű... politikai tapasztalata és a peremvidéki szerveződésekkel való kiterjedt együttműködési tapasztalata miatt, főtitkár elvtárs - biccentett Romanov. - Haraso - biccentett Kirov, majd Vrosilovra nézett. - Az ismeretlen vidéki fedett bevetések, erőhasználó egységek és egyéb kommandók élére pedig olyasvalakit akarok, akinek a politikai hűsége megkérdőjelezhetetlen, megbízható hivatalnok, és ismeri az erőérzékenyekkel való együttműködés... frontista vonatkozásait. De nem jed’kát, nem sztalkert... és főképp nem valakit a Fjény korábbi állományából. - Engedelmével, főtitkár elvtárs, nincs ilyen kritériumoknak megfelelő elvtárs az állományban - tárta szét a karjait sértődötten Vrosilov. - Lehetetlen kritériumok ezek... - Romanov elvtárs - pillantott az NKVD vezetője cinkos mosollyal Kirov. - Ön is biztos ebben? - Visszahívom Vla'sov elvtársat a Rylothról, a feleségével együtt - jelentette ki Romanov. - Ő megfelelő lehet, ha Vrosilov elvtárs elfogadja. Hivatalosan a Fény Hadseregének menekültje volt, de mire állományba helyezték volna Exocronon, már győzött a forradalom. Így nincs... negatív politikai kitettsége. - Rendben - kocogtatta tolla végével az asztalt tovább Kirov. - Most kérdezhetnek, van még öt percük. - Főtitkár úr, engedelmével - szólt közbe ismét Vrosilov marsall, ezúttal elsőként. - Továbbra is a jóváhagyását várom a Vörös Flotta esetleges bevetéséhez a Manchu-rendszerben. Az utolsó jelentések alapján, amelyeket a kommunikációs zárlat életbe lépése előtt Poklonskaya vezérőnagy elvtársnő kapott Berzsenyev nagykövet elvtárstól, az elvtársnő biztos benne, hogy hamarosan frontista fordulatra kerül sor. Csuzsujkov ellentengernagy erői készen állnak, hogy... - Elég sok mindenben biztos az elvtársnő, csak abban nem, hogy mikor kivel ossza meg az ágyát adott este - horkant fel Kirov. - Rendben, jóváhagyom a Flotta kontingens bevetését, de két kiegészítéssel... - pillantott szemüvege mögül összehúzott, összeérő, bozontos szemöldökkel Vrosilovra. - Az egyik, hogy én jelölöm ki a bevetési parancsnokot. Küldjék Csuzsujkov helyett ty’otya Cecilova altengernagyot. Utána pedig, ha ott végzett, az altengernagy elvtársnő továbbviszi a kontingenst az NDK-bevetési zónába, és felváltja Szolovcevet és az erőit, akiket hazarendelünk... bizonyos akarok lenni benne, hogy ebben az egész gyermek- és bombarablási ügyben nem kompromittálódott egyikük sem... - Amit a hazarendelésüket illeti, főtitkár elvtárs - krákogott Vrosilov. - Esetleg a kislányom is... - Nyet - rázta meg a fejét Kirov. - Az ifjú Vrosilov kisasszony nagyon jó helyen van ott, marsall elvtárs... - szűkült résnyire a főtitkár szeme. - Biztonságban, konyjesna? Nem akarjuk újabb zsarolási esetnek kitenni magát. - Panyjatno - húzta ki magát száraz torokkal a marsall, lenyelve a többi tiltakozást, és a reményt, hogy egyhamar személyesen is viszontlássa Uljanát. - Viszont kezeskedem Szolovcev elvtársért és a tiszti karáért... - Ahogyan bizonyára ők is magáért, marsall elvtárs - vágott furcsa fintort a pártfőtitkár. - De a döntésem véglegesen. Ha a leszerelt és nyugdíjazott nagynéném ismételt szolgálatba állítása kell hozzá, hogy rend legyen arrafelé, láthatják, ettől sem riadok vissza. - És mi legyen a jedik kezébe került Cár-bombával, főtitkár elvtárs? - kérdezte Romanov. - És a Köztársaság erődjével - tette hozzá Molotoff is gyorsan, nehogy lemaradjon. - Pravda - sétált újra az ablakhoz egy pillanatnyi nézelődés és újabb hatásszünet erejéig Kirov. Végül visszafordult a többiek felé. - Tudják, ezek kellemetlen fejlemények. Csökken a befolyásunk az ilyen hibák miatt a Köztársaságban is, a Hutt-űrben is. És most az új-alderaaniakon keresztül sem tudunk majd befolyást gyakorolni. Eközben pedig a Köztársaság és a Jedi Rend egymástól függetlenül is megerősödött hatalmak szerepében tetszeleghetnek… és ez aláássa a frontizmusba és Vostroya anyácskába, mint a fasisztik féken tartásának egyetlen valódi katonai garanciájába vetett galaktikus közbizalmat, elvtársak... - Esetleg visszalophatnánk a bombát a jediktől - jegyezte meg Romanov. - Bizonyára titkolják, hogy náluk van, még a Köztársaság elől is. - Vagy akkor már nyilvánosan vissza is kérhetnénk tőlük - támadt hirtelen Molotoffnak is egy ötlete. - Igen... - mosolyodott el Kirov a gondolatra. - Ez jó ötlet, népbiztos elvtárs. Ez még nagyobb hullámokat kelt majd a Köztársaságban, mint valami alderaani szeparatista terrorakció... még akkor is, ha nyilvánosan bizonyára a jedik és a Szenátus is letagadja majd az egészet. Egymásnak ugraszthatjuk a vajákosokat és a kapitalistákat, akik így nem tudják majd kiaknázni az új erődjük jelentette politikai előnyüket. Da, tak bugyet haraso - hümmögött elégedetten a főtitkár. - Molotoff elvtárs, intézkedjen. - Van más parancsa, főtitkár elvtárs? - köszörülte meg a torkát Romanov, mint aki fél, hogy hátramarad. - Találják meg azt a G’Kart és a bűnöző kapcsolatát, akivel együtt dolgozott a fegyver átadásán. És a jedit is, aki felelős a Cár-bomba ismételt ellopásáért, partyizánostul - koppantott az eddigieknél is nagyobbat az asztalára Kirov. - Bármelyikükre... érvényes a kivégzési parancsom a frontizmus ellen elkövetett bűneik miatt. Még mielőtt betöltik az űrt az alvilágban, amit ez a Rinyegát hagyott maga után. És legyen gondjuk rá, hogy ez Horn és Fjel elvtársak is megértsék, és ne bújtassanak senkit, aki a frontizmus elleni összeesküvésben részt vállalt... konyjesna? - Megértettük, főtitkár elvtárs! - mindhárman tisztelegtek és kisorjáztak a teremből. Odakint Molotoff csak biccentett a másik kettőnek, és azzal a felsőbbrendű arckifejezéssel az arcán, amely szerint még így is ő jött ki a legjobban ebből a rapportból, azonnal el is sietett a lent várakozó személyi siklója irányába. Vrosilov és Romanov egy pillanatra együtt maradtak az épület előtt, saját személyszállítóikra várva, míg a külügyi népbiztos konvoja a repulzoros robogós titkosrendőri kísérlettel együtt kikanyarodott a toronyház elől, hó- és szögesdrót torlaszokat kerülgetve. - Szerencséje volt, marsall elvtárs - jegyezte meg végül Romanov kárörvendően. - Maga ne papoljon itt nekem, főigazgató elvtárs - húzta ki magát sértődötten Vrosilov. - Ha maga nem ássa bele magát az ügyeimbe, már együtt lehetnék a kislányommal. - A hazaárulás és a felelős családapaság vékony határán egyensúlyoz, marsall elvtárs - bámult bele a hóesésbe Romanov. - A Vörös Flotta hűséges hozzám - húzta ki magát dacosan Vrosilov. - Az alárendeltjeim tudják, hogy amit tenni akartam, helyes volt... - Ne becsülje túl a bajtársai bizalmát Ön iránt, marsall elvtárs - kuncogott fel Romanov. - Lám, ez a Horn is már Molotoff csapatában játszik. - De csak miután önnek is hűséget esküdött - pödörte meg a bajszát Vrosilov kedvetlenül. - Csalódtam Horn elvtársban. - Sokan csalódtunk - egy zöld NKVD-siklókból álló konvoj fékezett le az épület előtt, mögöttük már ott sorakoztak a flottások vörös-fekete, páncélozott járművei is. Romanov beszállt a saját szállítójárművébe és még intett a marsallnak. - Remélem, legközelebb a kihallgatószobában találkozunk, marsall elvtárs. - Da szvidanyie, főigazgató elvtárs - emelte tányérsapkáját a másik után Vrosilov lekicsinylő arccal. A konvoj áthaladt Csillagváros utcáin, majd a Politbüro komplexumát elhagyva befordult az NKVD-parancsnokság, a Szmugljanka felé vezető főútra. A hatalmas, négyszögletes komplexum főbejáratán behajtva Romanov parancsot adott saját siklója sofőrjének, hogy a jobboldalt ásítozó, lefelé vezető, óvóhelyszerű járaton haladjon tovább a központi irodaházak és kihallgató épületek felé vezető főút helyett. A sikló besuhant az éles szögben lefelé vezető járatba, majd besorolt egy hatalmas peron mellett álló föld alatti mágnesvasút, a vostroyai vezetők Csillagvárosból való biztonságos kimenekítését szolgáló MetroV mágnesvasút-hálózat szerelvénynek egyik nyitott oldalú vagonjának platformjára. A rögzítőkarmok a járműre fonódtak, és a szerelvény hamarosan az egyszerű repulzoros siklók sebességének sokszorosával megindult a számára kialakított speciális, sugárvédett alagútba, több száz méter mélyen Csillagváros felszíne alatt. Jó néhány állomás - katonai lerakatok, védőkörletek, külvárosi raktárak - kihagyása után végül egy hatalmas, fényes, fentről és lentről egyaránt megvilágított terembe futott be a szerelvény. A falakon nyoma sem volt frontista motívumoknak, vagy az NKVD zöld-vörös jelvényeinek, helyettük hatalmas, aranyozott szentképek holografikus megjelenítései fénylettek mindenhol, és óriási, cirkalmas ó-vostroyai feliratok hirdették az Atya hatalmát és felsőbbrendűségét, a hangszórókból pedig állandó jelleggel szólt egy férfikar meditatív kántálása. Romanov kilépett a siklójából, lesietett a mágnesvasút rámpáján, majd letérdelt a legközelebbi szentkép előtt és háromszor keresztet vetett a Popius Dea tiszteletére. Majd feltápászkodott, és fejét lehajtva, lassú léptekkel tette meg a hátralévő néhány métert a platform másik oldalán lévő, ikonokból épített falig. A falon kitárult egy ajtó, két popius-ifjú szentelt vízzel fröcskölte le az NKVD vezetőjét egy hatalmas aranyozott vödörből, és immár megtisztulva beléphetett Vostroya leghatalmasabb, földalatti, titkos Popius Dea katedrálisának legszentebb részébe. - Üdvözlégy, Maxim testvér a Szabadító Atya székesegyházában - hangzott fel előtte egy öblös hang, mire Romanov ismét letérdelt és megcsókolta először az elé tartott szentképet, majd a három férfi kezét, akik fogadták. - Légy üdvözölve, Maxim testvér, és az Atya áldása kísérjen szent utadon - köszöntötte a hármas legidősebb tagja, egy hatalmas, felpüffedt arcú, ősz szakállú pópa. - Oszvobogyite’lj vam nas o'tyec, pravoszlavnaja szpasznaja - tette két ujját az NKVD vezér homlokára az egyházi vezető. - Megáldalak téged az Atya, a Szabadító nevében... - Szpiridon metropolita - hajtotta meg magát újra a Popius Dea első számú vostroyai vezetője előtt Romanov, majd biccentett a másik kettőnek is. - Lev pátriárka - hajtott fejet az ülő, őszes alaknál is kövérebb vörös szakállú felé. - Hrisztofor autarkha - ismételte meg a gesztust a szikárabb, fiatalabb, barnás hajú szent férfi felé is Romanov. - A megváltás ideje közeleg - Szpiridon intett Romanovnak, hogy felállhat. Farlander testvérünk és a Fény Hadseregének pogány jedi-hitű tagjai közül sokan elfogadták már a Titkos Eukarisztiát, az Atya dicsőségét és Egyházunk, a Popius Dea egy és igaz hitét, ahogyan megjövendölted. Exocronon és a környező szektorokban megkezdődött új székesegyházaink és monostoraink építése a helyi politikai bizottságok hallgatólagos jóváhagyásával, és folyik új főszékesegyházunk szentelése Pergitoron is. Hamarosan a Popius Dea újra elfoglalja méltó helyét Vostroya társadalmában, oldalán a megtért eretnek Fény-jedikkel és szolgáikkal. Ezt nem tehettük volna meg a hivatalaid közreműködése nélkül, Maxim testvér. - Az NKVD Vostroyát szolgálja, és Vostroya győzelme a frontizmus felett maga a hit a győzelme, Szankt Petrov cár szent öröksége szerint - csókolta meg ismét a metropolita kezét Romanov. - A megfelelő időben, természetesen, atyuskák. - Természetesen - biccentett a Popius Dea vezetője. - De amíg Kirov pártfőtitkár nem tér meg a szent hitre és a frontista örökséghez ragaszkodik, nehéz dolgunk lesz. - Kirov elvtársat a félelem mozgatja, atyuskák - magyarázta Romanov. - Három dologtól fél... elsőként Vrosilov marsalltól és a Vörös Flottától. A fegyvereik, Cár-bombáik és az erőhasználó eretnekjeik miatt. Ezért nem váltotta le annak ellenére sem, hogy a marsall elárulta hazánkat és átjátszott egy Cár-bombát a bűnözők kezére, a lánya életéért cserébe. Kirov... retteg a Vörös Flotta lázadásától. - A frontizmussal megmételyezett vajákosok és romboló fegyvereik valóban aggasztóak - értett egyet Lev pátriárka is. Húsos tokája rángatózott, miközben beszélt. - Nem sokkal rosszabbak, mint a hitetlen fasisztik. Ahogyan az is aggasztó, hogy végül nem sikerült hitetlen bűnökbe csalni vezetőjüket, az eretnek, vajákosokat támogató frontista marsallt. - Megkettőzzük az erőfeszítéseinket, hogy saját, az Atyához hű flottaegységeket állítsunk fel, részben a Fény Hadseregének megtért alakulataiból, atyuskák - hajtotta meg magát ismét Romanov. - Ha cselvetéssel nem bánhatunk el a Vörös Flotta tisztjeivel, erőben kell föléjük kerekednünk, hogy a pártfőtitkár jóváhagyjon... - mosolyodott el gonoszul Romanov - egy politikai tisztogatást a vezérkarukban. Annak tudatában, hogy a leváltott flottaegységek helyén ott állnak majd az NKVD saját, fegyveres belügyi alakulatai. A pópák egyetértően bólogattak, Romanov pedig folytatta. - Kirov második félelme azzal kapcsolatos, hogy Vostroya értéktelenné válik a Köztársaság és a kisállamok szemében, mint szövetséges. Ez a félelme erősödik most, hogy immár a Köztársaságnak is van távolsági, stratégiai csapásmérő fegyvere galaktikus viszonylatban. Kirov attól retteg, hogy az NDK-hoz hasonló kishatalmak egy idő után Coruscanthoz fordulnak majd és nem Vostroyához, akkor pedig a frontizmus terjedése végveszélybe kerül. Vagy akár a fasisztik is támadásra szánhatják magukat ezek ellen a csatlósállamok ellen, akik a Köztársaság védelmében bíznak Vostroya helyett. - Népünk egyszerre küzd a frontizmus mételyével és a ténnyel, hogy pont ez alatt az istentelen, hitetlen doktrína alatt érte el Vostroya anyácska legnagyobb, ősi kiterjedését, akár évszázados távlatban - jegyezte meg Hrisztofor autarkha - Hitünk szövetségesei, a Pius Dea és a Teutonius Dea egyre erősödnek a Köztársaságban és a fasisztik Birodalmában is, de a belső átalakulás és konszolidáció mindig előfeltétele a hithű hatalmak szövetségének. - Egyetértek a nagytiszteletű autarkhával - biccentett Romanov. - Előbb meg kell erősödnie társegyházainknak, bármilyen váratlan, korai fordulat a Köztársaságban, a Birodalomban, vagy akár nálunk, akár kontraproduktív is lehet és a hitetlen erő pozícióban maradását szolgálja. Szerencsére anyácskánk területi expanziója a végéhez közeledik. - Hittestvéreink a Pius Deában jó kapcsolatokat ápolnak a köztársasági kormánnyal - tette hozzá Szpiridon. - Talán segíthetnek úgy befolyásolni őket, hogy ellenakcióink a frontizmust gyengítsék, de Vostroyát erősítsék.. közvetve pedig a Hitet. Romanov bólintott. Biztos volt benne, hogy a metropolita megteszi a szükséges lépéseket. - A főtitkár harmadik félelme pedig az első kettő kombinációja - tette hozzá zárásképpen, tisztelettudó hangnemben. - A félelem, hogy a Vörös Flotta és a fasisztik, azaz a népellenes és hitellenes eretnek erők egymásra találása kiteljesedik. Már látszanak ennek példái annak kapcsán, ahogyan Vrosilov vajákos sztalkerei együtt dolgoznak a fasisztikkel és a Köztársaság jedijeivel a Tython nevű rendszerben. Az NKVD által a Flottához rendelt, személyesen nekem jelentő szerint... igen kiterjedt együttműködésről van szó, ami a mostani árulásban is érintett Corran Hornig és a szabados életű ragadozó, Atali Poklonskaya vezérőrnagyig terjed... - A Teutonius Dea hatalma nagy a fasisztik ideje előtti cosrai, igazhitű nemesi famíliák körében - jegyezte meg Lev pátriárka -, de az eszközeink ott korlátozottabbak, mint Coruscanton. - Akkor talán meg kell előznünk a frontista flottásokat, atyuskák - vetette fel Romanov hirtelen. - Ha a fasisztik hithű tagjai bennünk jobb szövetségest látnának, mint Vrosilovékban... talán hátat fordítanának nekik... és saját, romboló hitű tisztjeiknek is. - Keress a soraikban valakit, gyermekem, akivel felvehetjük a kapcsolatot - értett egyet Szpiridon. - És a Hit vezeti majd a kezünket. Romanov újra bólintott és ismét megcsókolta a pópák szent ereklyéit. Ideje volt visszaindulnia, mielőtt távolléte feltűnik valakinek.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 28, 2021 15:43:56 GMT 1
Az újabb értekezlet végén - sőt, tulajdonképpen már az elején is - nem volt kérdés, hogy kik maradnak a teremben. A jellemzően hideg és barátságtalan éghajlatú, vad hóviharaival népe számára embert próbáló megpróbáltatások mellett rejteket és védelmet nyújtó planéta déli sarokpontja közelében fekvő, a bolygó ferde forgástengelyéből adódó klímának köszönhetően minden más vostroyai kontinensnél melegebb félszigeten fekvő főtitkári nyaralóban, a helyi nyelvben dácsaként ismert, Kirov által kedvelt távoli udvarházban eleve kizárólag a három legfontosabb frontista funkcionárius volt jelen. Így aztán mind a hárman bent is maradhattak. A változatosság kedvéért a pártfőtitkár elvtárs pedig ismét kedvenc, legmegbízhatóbb ügynöke, Putyilov jelentését olvasta. Ezúttal azonban elmaradt a kopogás, jegyzetelgetés és a szemüvegkeret piszkálása. Kirov végigsimított kopaszodó fejtetőjén, és végül lassú, türelmes mozdulattal lezárta a papírköteget és a terminált. A másik három egyelőre moccanni sem mert. - Konyjesna - mondta végül Kirov, majd remegő kézzel eltette a papír és elektronikus alapú jelentésmásolatokat, majd nehézkesen felállt a székéből és az üdülő ablakához sétált, a távolban a köves partot csapkodó hullámokat és a rajtuk ringatózó felszíni őrhajókat, meg a felettük cirkáló vadászjárőröket figyelte. Végül kortyolt egy aprót az ablak előtti párkányon álló tradicionális vostroyai teaforraló szamo’var tartalmából, majd visszafordult alárendeltjeihez. - Nos, tulajdonképpen hálát adhatunk a frontizmusnak és Vostroya Anyácskának, hogy legalább Putyilov elvtárs és egy maroknyi ügynökünk idejében kijutott - mondta végül lassan, tagoltan Kirov, majd felpillantott a másik háromra, mielőtt egy pillanatig az asztalára révedt. - Mert amúgy, tavarisi maji’h, ezek elég jelentős műveleti veszteségek... a semmiért, ráadásul. - Főtitkár elvtárs, én... - próbálkozott meg felvenni a beszélgetés fonalát Romanov, mielőtt üvöltözésbe torkollik az egész, de egy árnyalatnyit elkéshetett vele, mert Kirov az asztalára csapott ököllel és felkiáltott. - Tyiha! Csendet! Egy pillanatig sem kellett volna hallgatnom magára, igazgató elvtárs, az az igazság... végeznünk kellett volna a fasiszti főadmirálissal, amíg lehetőségünk volt rá, ahelyett, hogy butára itatjuk, mindenféle nyugtatóval! - Annyiban igazad van, főtitkár elvtárs, hogy az utóbbi láthatóan nálad sem vált be - futott át Romanov agyán a gondolat Kirov teafőzőjére pillantva, de aztán gondosan elrejtette az elméjében, és inkább megpróbálkozott a lehetetlennel, álláspontja logikus vitában történő megvédelmezésével. - A legnagyobb tisztelettel, főtitkár elvtárs, ez az akció, kiegészülve a másik két birodalmi főtiszt Tythonra csalását szolgáló, a sztalkerek által szivárogtatott információkkal... ezek nélkül nem lettünk volna képesek végrehajtani a Birodalmi Maradvány elleni akciót Fel elvtárs vezetésével - magyarázta Romanov. - Ha ezek közül bármelyik fasiszti vezérkari főtiszt jelen lett volna, vagy adott esetben meghalt volna idejekorán, ahelyett, hogy középtávon, ideiglenesen kivontuk őket a forgalomból, az EGB biztosan bosszút állt volna és Fel elvtárs állama összeomlik, akár idő előtti háborúhoz vezetve. Azt kell mondjam, főtitkár elvtárs, éppen ellenkezőleg, szerény véleményem szerint ez nem kudarc volt, hanem a három itt jelen lévő haderőnem és politikai szervezet, a flotta, a titkosszolgálatok és a külügy egyik legjobban koordinált akciója… és végeredményben, nem ezt kérte tőlünk mindig a főtitkár elvtárs is? Együttműködtünk, koordináltunk... - Hát persze, kooperacija - nevetett fel keserűen Kirov, inkább gunyorosan, mintsem felháborodva Romanov szavain. Az NKVD vezetője ma láthatóan képes volt a végsőkig elmenni, hogy meggyőzze pártelnökét, de ez ahelyett, hogy még jobban felháborította volna az ellentmondáshoz nem szokott Kirovot, inkább csak valamiféle csendes, cinikus gondolkodásra késztette, ami jóllehet még ijesztőbb volt mindenki számára a teremben… kivéve persze Romanovot, aki egyelőre nem tudta eldönteni, hogy ezúttal tényleg túl messzire ment, és kivégzőosztag várja majd odakint saját NKVD-testőrei helyett... vagy csak éppen a szükségesnél alig kevesebb nyugtatót adagoltak ügynökei a főtitkár teájába. - Eta nyicsevo, tavaris gyirektor - csóválta a fejét Kirov. - Ez semmi, ezek nem eredmények... tudják, mit látok ehelyett, elvtársak? Egy potenciálisan áruló, eltűntként körözött nagykövetet az NDK-ban, mindenhol életben lévő, nagyképően parádézó fasiszti parancsnokokat, azt azt egy moffot kivéve, akinek a halálát, bármennyire is próbálkoznak megtetetni velem, nem vagyok olyan durak, hogy egy percig is elhiggyem, hogy maguk okozták, vagy alkalmasint bármelyikük bármelyik ügynökének bármi köze lett volna hozzá - a főtitkár megigazította a szemüvegét és fel alá kezdett járkálni a három szótlan főtiszt sorfala előtt. - Nu, sto e’sjo. Mit látok még, elvtársak? Egy istenverte hiányzó Cár-bombát, ami azóta is az áruló, népfrontellenes kapityaliszti irányba elhajló coruscanti jediknél van, és amit azóta sem hoztak vissza! A Fény Hadseregének frontizmust maga mögött hagyó, bűnözésbe szakadó tagjait látom mindenhol elvtársak, és végezetül halott ügynök elvtársakat és totális káoszt és kudarcot látok Ershanon! - Kirov csak a végén emelte fel a hangját és ordított bele fröcsögve Romanov arcáva, akinek le kellett küzdeni a rátörő késztetést, hogy azonnal törölgetni kezdje magát. - Az egyetlen értelmes jelentés, amit az elmúlt hetekben olvastam, elvtársak - Kirov befejezte az asztala körbesétálását és újra felütötte a papírjait, néhány csendes pillanatig szöszmötölve közöttük, majd diadalittasan felemelt egyet és azt lobogtatta. - Nu, vot eta. Ez itt, ni. A Manchun zajló frontista forradalomról szóló jelentések. Tiszteletre méltó nagynéném flottája hamarosan befejezi a rendszer pacifikálását és a átadja a hatalmat ennek a… hogy is hívják... szon’ce karmazsinnaja képviselőinek. Romanov észrevette, hogy mindkét oldalán csuklottak egyet fegyvernemi főparancsnok elvtársai - ő maga leküzdötte a késztetést, önuralomra kényszerítve magát. Reakcióik alapján sem Vrosilovnak, sem Molotoffnak nem volt halovány fogalma sem arról - ahogyan neki magának sem -, hogy ki kozmetikázta ilyenre Cecilova jelentését, sőt, Romanov éppenséggel a legrosszabbra számított, nevezetesen arra, hogy senki, és az ősöreg tengernagy asszony saját, cenzúrázatlan, a valóság és a frontista képzelet okosan főtitkárszerűvé tett elegye helyett önálló verzióját küldte unokaöccse asztalára - amely azonban így is oly messze állt a valóságtól, mint Cosra Vostroyától. - És még ezzel sem tartanánk itt - tette vissza az asztalára a jelentést Kirov, majd Vrosilovhoz sétált, aki Romanovtól balra állt. - Eta nye pravda, tavaris glavnij marshall za floty’je? - Tak tocsna. De, természetesen, főtitkár elvtárs, az ön bölcs tanácsai nélkül ez az akció is kudarcot vallott volna - bámult üres tekintettel, mereven előre Vrosilov, miközben villámgyorsan tisztelgett kettőt-hármat. - Izvinyitye, tavaris glavnij szekretar - köszörülte meg a torkát végül néhány másodpercnyi bátorság összeszedését követően Molotoff. - Ha szabad... razresitye... engedje, meg kérem, hogy megjegyezzem... - Nicsevo nye razresana! Semmit sem engedtem meg, népbiztos elvtárs! - csattant fel Kirov és ott hadonászott a fél lépés hátrálásra kényszerülő Romanov előtt Molotoff felé, majdnem leverve amannak feletteséhez hasonlatos szemüvegét. - Ahelyett, hogy itt okoskodik nekem, külügyi népbiztos elvtárs, inkább azzal foglalkozzon, mi a helyzet a Köztársaságban! Renegátisták, árulók, mocskos csuhások klérusfajzatok mindenfelé! Zéró, semmiféle hatásunk nincs a köztársasági közbeszédre, még a jelentését is elfelejtették a frontizmusnak, a pártunk támogatottsága napról napra csökken a bolond, munkakerülő újhullámos ellenzékiek és az ügyünket meghamisító fasiszti és kapitalisztyi pártkezdemények miatt! Ez semmi, nem elég semmire! Fel kell izzítanunk a frontizmus lángját, elvtársak, győzelmekről kell beszámolnunk a belső és külső ellenséggel szemben egyaránt, felrobbantott bolygók, meggyilkolt ügynökök és rajtunk nevető fasisztik helyett! És így is fogunk tenni, úgy bizony, da! - Feltételezem, főtitkár elvtársnak már meg is van a legújabb bölcs terve - krákogott Romanov rosszat sejtve. - Elsőként azokra az ellenségeinkre kell lesújtanunk, akik ellen gyors sikereket érhetünk el - végre előkerült Kirov ceruzája és kopogni kezdett vele előbb Molotoff szemüvegén, aztán Romanov homlokán, és csak utána tért vissza az asztalhoz. - Sorban fogunk haladni... - visszafordult feléjük egy pillanatnyi szöszmötölés után és néhány kézzel rajzolt jegyzetet lobogtatott előttük. - Elvtársak, részletes katonai terveket akarok három napon belül a fasisztik elleni támadó hadjárat megindításához. Az első lépés az Ershan és környéke népeinek felszabadítása ezektől a klerikális bűnözőktől, akik karjaiba a fasisztik odataszíttották az Kelet-Perem dolgozó népeit. A második a Zona Nyeznamennaja, az Ismeretlen Vidék felszabadítása és a fasiszti és nagai térnyerés megszüntetése. Azt akarom, hogy betartsuk a galaxis rabszolgasorban sínylődő dolgozó népeinek adott szavunkat, és hozzuk létre a frontista korridort Vostroya és Fel elvtárs NDK-ja között! - És még valami... - használta ki fegyvernemi alárendeltjei pillanatnyi döbbent csendjét és leesett állainak kattogását a pártfőtitkár. - Börtönben és munkatáborban akarom látni a Popius dea népnyúzó csuhásait, az összeset! A határainkon belül és a felszabadított területeken egyaránt! Kulturális forradalomra van szükség, elvtársak, le kell számolnunk a deistákkal, prófétistákkal, mindenféle materializmusellenes, a dolgozó frontista nép fülébe hazugságokat csepegtető egyházzal! A klérus megtűrésének ideje véget ér! - emelte magasba frontista gesztussal az öklét Kirov. - Elnézést, főtitkár elvtárs, remélem, úgy értette, az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsát kivéve - szólt közbe alig hallhatóan, a padlót bámulva Vrosilov. - A katonai erejükre szükségük lehet egy ekkora… felszabadító hadművelethez. - Hogyne, persze, ladno - rázta meg magát Kirov. - De nehogy arra a perhahajder Hornra bízzanak bármit is, benne elveszítettem a bizalmam. Farlander elvtárs sokkal kompetensebb frontistának tűnik. Vrosilov egyetértően bólogatott, Molotoffképe kissé megnyúlt, de így is elég baja volt, hogy emiatt tiltakozzon, Romanovot pedig annyira magával ragadták gondolatban az előbb elhangzottak, hogy a legutolsó mondat kapcsán az elméje sarkában ébredő elégedett, alamuszi mosoly már egyáltalán ki sem kívánkozott az arcára. - Főtitkár elvtárs... - nyögte ki végül nagy nehezen Molotoff. - Kérem, legyen belátó, egy ekkora irányváltás a kül- és belpolitikában egyaránt időt igényel, a frontista narratíva és az agresszív, támadó katonai fellépés összeegyeztetése... - Arról nem is beszélve, főtitkár elvtárs, hogy a Popius dea beágyazottsága igen magas számos közeli körzetünk és távolabbi tagköztársaságunk rurális és agrárdolgozó populációjában. - Még egy szó bármelyikőtöktől... - lépett eléjük remegő kézzel Kirov. - És ti is mentek a büntetőtelepre a csuhásokkal együtt! Pony’jal? És az összes jogkörötöket erre a harmadik töketlenre bízom itt! - mutatott a még mindig bárgyún vigyorgó Vrosilovra, majd felé is fordult. - Marsall elvtárs, kérem, dolgozza ki a katonai műveletek terveit. Vonja be a tervezésbe a frontista jedi szövetségeseink és Fel elvtárs NDK-csapatait is. - Tak tocsna, tavaris glavnij szekretar! - vágta magát ismételten haptákba Vrosilov, mintha máris a frontra kivonuló erők díszszemléjén lenne. - Voproszi nyikak nyet, vipolnyity, ityi! Kérdés nincs, végrehajtani, lelépni! - pattogott Kirov és dühösen toporgott hozzá a bakancsával. Odakint Vrosilov azonnal bepattant a katonai csapatszállítójába, még csak arra sem vesztegette az idejét, hogy gunyoros mosollyal jutalmazza a két másikat. Romanov egy pillanatra intett Molotoffnak. Mindketten várakozásra utasították saját testőrségüket, és kisétáltak a partszakaszra, egészen a hullámokig, ahol a távolban már ott várakoztak a repulzoros csapatszállító hajóik, hogy visszavigyék őket a fő, jeges kontinensre. - Aggódom a főtitkár elvtárs egészsége miatt - jegyezte meg végül félhangosan Molotoff. - Az NKVD orvosai mindent elkövetnek, de csodát nem tehetnek - tárta szét a karjait Romanov. Azt már csak magában tette hozzá, hogy ennél drasztikusabb beavatkozása Kirov saját testőrsége és orvosi stábja miatt amúgy sem lenne egyelőre lehetősége. - A Főtitkár elvtárs számára előírt szanatóriumi kezelés ideje hamarosan lejár, és akkor vissza fog térni Csillagvárosba. - És számon fogja kérni rajtunk mindezt, bozse moj - sóhajtott fel tőle messzemenően szokatlan szófordulattal Molotoff, majd megigazította a szemüvegét. - Megbomlott az egyensúly, nem igaz, igazgató elvtárs? Vrosilov marsall mindenki számára váratlanul erőpozícióba került... - Tulajdonképpen szerintem nem - csóválta a fejét Romanov elgondolkozva. - Vrosilov egy megtört héj, egy báb. Valójában már Kirov beszél belőle személyesen. Csak szerencséje volt, hogy meghagyták a fejét, de valójában most már bármit megtenne, amit Kirov parancsol neki. Azok után, ami a lányával és a bombájával történt. Különösen, hogy lassan ismét elveszíti szem elől mindkettőt. Csak Kirov jóindulatától függ az életben maradása, a családját is beleértve. - Igen, hallottam pletykákat, hogy Fel elvtárs ismét... határon kívülre diszlokálja az ilyen típusú eszközeit, mármint túszait és vendégeit, úgy értem - köszörülte meg a torkát Molotoff, majd aggodalmasan a horizonton túlra bámult. Ez pedig aggasztó, növeli Vrosilov kitettségét. - Azt hittem, népbiztos elvtárs, hogy az ügynökei biztos kézzel fogják... Fel elvtárs kezét a frontista úton - hümmögött Romanov. - Néha igen... önjáró. Már-már zavarba ejtő mértékben - sóhajtott fel Molotoff. - De most legalább ennyire aggaszt a jedik szerepvállalása Kirov elvtárs terveiben, és az, hogy a Nagival, Ershannal és a fasisztikkel akár egyszerre is képes lenne konfliktust vállalni. - A Popius dea elleni fellépés pedig sok helyütt alááshatja a frontizmus támogatását a saját lakosságunk körében is - tette hozzá csendesen Romanov. - Akár itt, a Rogyina területén is. Még akkor is, hogyha Kirov indítékai gyakorlatiasak, és nem feltétlen ideológiai alapúak. Sikereket akar, és letartóztatásokat, hogy ezekkel legyenek tele az esti hírek és a Pravda. - Ebben igaza van, igazgató elvtárs - igazította meg a sapkáját Molotoff. - Ennek ideológiai, frontizmusalapú lépésnek kellene lennie, és már régen meg kellett volna, hogy történjen. Utóbbival kapcsolatban messzemenően egyetértek a főtitkár elvtárssal. A pópákat rég falhoz kellett volna állítani, az összes átkozott klerikálist. Épp ott követett el ideológiai kihágást a főtitkár elvtárs, hogy eddig hagyta szabadon prédikálni és harácsolni őket... - Hmmm - Romanov egy pillanatig csendben volt, mintha gondolkodott volna, azt folytatta. - Ez most tisztán stratégiai és külpolitikai kérdés, népbiztos elvtárs, ezt Önnek kellene tudnia a legjobban - mondta végül. - A deisták támogatottsága egyre nő a Köztársaság jelenlegi kormányában. Hogyha egyszerre lépünk fel hittestvéreik ellen a belpolitikában, és egyszerre jelenünk meg agresszor szerepben nem csak a fasisztik és Ershan, de a nagaiokkal szemben is, akik közismerten jó viszonyban vannak Fel elvtárssal és szövetségeseivel és a Köztársaság bizonyos frakcióival egyaránt, akkor nem kizárt, hogy egy ilyen helyzetben a jelenlegi köztársasági kormány nem honorálja a kölcsönös segítségnyújtási megállapodásunkat, hanem hátradőlnek és megvárják, amíg kivéreztetjük egymást. A frontista jedik támogatása önmagában nem elég, és nem döntené el a javunkra ezt a jelentős létszámhátrányban megvívni kényszerült háborút. A hadseregünk erős és lelkes, de ebben egyedül, szövetséges nélkül nem győzhetnek ennyi ellenséggel szemben... tehát, a kérdés végső soron Vostroya biztonságának, sőt, túlélésének a kérdése. - Ahogyan a frontizmusé is, Romanov elvtárs - pillantott az NKVD vezetőjére fürkésző tekintettel okuláréja mögül Molotoff. - Hogyne, természetesen - biccentett Romanov. - Már csak az a kérdés, mit tegyünk... - Nos, ez az Ön hatásköre, igazgató elvtárs, nemde? - bámult vissza mosolytalanul a tengerre a külügyi népbiztos. - Az állam, a nép, a párt és a frontizmus belső biztonsága mind az ön asztal... én csak annyit mondhatok - tette hozzá Molotoff egy pillanatnyi szünet után -, Hogy bármit is teszünk, nincs esélyünk a sikerre, ha nem nyerjük meg legalább a flotta egy részének támogatását. - Ezt bízza rám, népbiztos elvtárs - Romanov szokásától eltérően kezet rázott Molotoffal. - Hamarosan jelentkezem a részletekkel. Addig is... udacse vam. Sok sikert. - Udacse. Do szvidanyija, tavaris gyirektor. A hajójához menet Molotoff nekiállt sorra venni a kontaktjait, akikkel beszélnie kell, de mindenekelőtt egy gyors, titkosított, szöveges üzenetet küldött Corran Horn személyhívójára. - Maradjon, ahol van, Horn elvtárs. A dolgok hamarosan csúnyán alakulhatnak. Üdv, V. M.Romanov is nekilátott, hogy üzeneteket kezdjen el fogalmazni saját alárendeltjeinek. Szerencsére többen az Atyuska titokban betért hívei közül már pozícióban voltak, hála a Kirov által is jóváhagyott legutóbbi, Romanov által kérelmezett személyi változtatásoknak... Farlander tábornok, a jedik vezetője, Vla’sov tábornok elvtárs, a jedik barátja, Asmeru és Ryloth hőse... bár sem Kirov, sem Vrosilov nem sejtették, hiszen ők csak Corran Horn alkalmatlanságát látták maga előtt, de valójában a Régi-Új Hit és Rend követői legtöbben éppen a Fény Hadseregének leszerelt tagjai közül kerültek ki. Ez volt a dolog egyszerűbbik fele. Molotoff volt a bonyolultabb. A külügyi népbiztos és stábja értették és elismerték Romanov terveinek létjogosultságát, ezt a legutóbbi beszélgetés után az NKVD vezetője immár tisztán látta... hacsak ez nem újabb csel volt Molotoff részéről, hogy feljelentse, mert ugye ezt sosem lehetett kizárni. De akár kész volt bevonni a népbiztost és stábját ebbe a veszélyes játékba, akár nem, ahhoz kétség sem fért, hogy Romanov sajátjaival ellentétben Molotoffék meggyőződéses, talán még Kirovnál is radikálisabb frontisták, legalábbis ideológiai alapon mindenképp, és csak a pragmatizmusuk az egyetlen, ami alapján rá lehet őket venni bármire. Romanov rájött, hogy proaktívnak kell lennie. Ha ő maga tartja kézben a szálat, ami az új rendhez láncolja a Vörös Flotta erőit, akkor Molotoff hátrányban marad, és van annyi magához való esze, hogy kushadjon és együttműködjön, ha nem akarja ő is az ősi vostroyai szerszámok egyikével, egy jégcsákánnyal a fejében végezni, régi frontista népszokás szerint. Így aztán Romanov csak a hajóján, már a nyílt tengeren ütötte be az utolsó, kódolt személyhívó azonosítót, akivel ma beszélnie kellett... A Vörös Flotta jelvénye villant meg a képernyőn, majd kisvártatva egy beesett tekintetű nő nézett vele farkasszemet, aki még így, hullafáradtan is gyönyörű volt. - Poklonskaya elvtársnő... minden rendben? - Attól eltekintve, hogy felébresztett az éjszakám közepén, miután órákig amúgy sem tudtam elaludni, vszjo normalj’na, igazgató elvtárs - próbálta eltussolni ásítását Atali Poklonskaya. - Mit óhajt? Remélem, nem azért hívott fel, hogy megint üres fenyegetőzésekkel bombázzon... Romanov nyelt egyet. Sosem voltak kifejezetten jó viszonyban Atali Poklonskayával, aki Vrosilov egyik legközelebbi bizalmasának számított, s mint kiugrott jed’ka, az egyeruhájára és módszereire végletekig büszke, a Putyilovhoz hasonló fedett ügynökök módszereit lenéző katonai hírszerző és sikeres flottaparancsnok, közmondásosan utálta a belügyeseket, NKVD-seket és természetesen magát Romanovot is. Szinte hihetetlen volt az információ, amihez Romanov hozzájutott a nővel kapcsolatban... de ezúttal meg kellett bíznia az egyetlen hatalom szavában, amelyet elismert... és Szpiridon metropolita szavában, aki ezt a hatalmat képviselte - és aki a vostroyai vezérkar titokban betért tagjait gyóntatta. - Nem, ezúttal valami mást szerettem volna - fújta ki végül a levegőt Romanov és az asztalfiókjába nyúlva elővett egy apró, papírra nyomtatott könyvet, majd átküldésre aktivált egy fájlt. - Dekódolja a fájlt, vezérőrnagy elvtársnő, és mondja utánam a következő szavakat... Poklonskaya arcára döbbenet ült ki, arca elfehéredett, majd automatikusan keresztet vetett - Raduszja... nye nevesztnaja... o csisztaja...Amikor a Popius dea előre felvett, titokban terjesztett imádsága véget ért, a nő szemében könnyek csillogtak. - Romanov elvtárs... én... bozse moj, mamocska... én sosem mondtam el senkinek, miért hagytam el a jed’káka... nem azért, mert karriert akartam... hanem mert... megtértem... betértem. Kérem... prasu prasaj, porsztyitye Maxim, ha bármit elhisz ebből, kérem, csak addig hagyjon életben, amíg életet adok a gyermekemnek... Romanov elmosolyodott. - Félreértesz, gyermekem. Ez nem kihallgatás volt. Saját jogon őrzöm a terminálomban Szpiridon atyuska szent szavait. - De hát... - Poklonskaya ajkai értelmetlen szavakat mormoltak. - Sakrabela szkripalnojti, csoda történt. Atyácskák... - Az időnk véges, Atali nővérem - folytatta Romanov. - A főtitkár kicsúszik a kezünk közül... ahogyan a marsallod is. Nem várhatunk tovább. - Ez... ez óriási kockázat, Maxim bátyám - rezzent meg Poklonskaya miközben mindketten vadul zongoráztak termináljaikon, hogy tovább titkosítsák az adást. - Eljött volna a megváltás ideje? - Hamarosan eljön, nővérem - biccentett Romanov. - És akkor... az oldalunkon kell majd tudnunk a Vörös Flotta hűséges és hívő tisztjeit, különben polgárháború lesz. - Megteszem, amit tudok - biccentett Poklonskaya. - Szolovcev lesz a kulcs... nem tért meg még, de meggyőzhetem... megvannak a módszereim. - Az Atya bocsásson meg neked értük, bűnös nőszemély - szisszent fel Romanov. - Az Atya megbocsátó - simogatta meg gömbölyödő hasát Atali. - Az Atya életet ad. De szükségem lesz egy hívő kapcsolattartóra, nem beszélhetünk állandóan ezen a vonalon. - Már gondoskodtam róla, nővérem - mosolyodott el Romanov. - Az új törzstiszted, Andrei Vla’sov. - Szpasziba vam, brat’yec Maxim - biccentett átható tekintettel Poklonskaya. - Áldás lesz rajtunk. Az Atya áldása és a Szabadító Egyházé. - És népünk visszatér a petrovista útra, és felveszi a szentséget, igen - biccentett Romanov. - És megmentjük országunk a pusztító háborútól, amibe Kirov és Vrosilov készek minket belerángatni. - Ami’ny - vetett ismét keresztet Poklonskaya és bontotta a vonalat. Romanov kibámult a hajója ablakán. Kiadta a parancsot, hogy a szárazföldre érésük után mágnesvonata azonnal a Popius Dea titkos föld alatti székesegyházába vigye. Az évszázadok óta tartó sötétség és a pusztító vörös hajnal hamarosan felszáll és elmúlik, gondolta, és tisztító, hófehér napfényben fürdik majd a téli vostroyai vidék. Az Atya nevében. Közeledett a Fehér Vostroya ideje...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 2, 2022 11:57:16 GMT 1
Maxim Romanov gondterhelten járkált fel s alá az irodájában, miközben a legutóbbi, a Popius Dea képviselőivel folytatott beszélgetésén gondolkodott. Még élénken visszhangzottak a fülében legfőbb egyházi elöljárója, Szpiridon metropolita, a nevében, lelkiségében és testében egyaránt jelentős súllyal bíró kopsz, ősz egyházfő szavai: “Maxim testvér, meg kell akadályoznod a vérontást határaink túloldalán! A galaxis lelke feléled, a deizmus és a luminizmus lángja ugyanannak a hitnek két szent arca! A mor’mon hittestvérek és a deista hittestvérek közössége az eukarisztia jegyében erősödik, nem hagyhatjuk, hogy egy háború eltérítsen minket erről az útról! Meg kell állítanod a frontista hitetlen árulókat.”
Persze persze, gondolta Romanov, de mégis hogyan? Kirov elvtárs el volt szánva arra, hogy a frontizmus Ismeretlen VIdéken elszenvedett sorozatos kudarcait - melyek közül nem egy legfőbb katonai bizalmasa és nagynénje, Cecilova altengernagy nevéhez volt köthető, ami roppant kellemetlen helyzetbe hozta a pártfőtitkárt az utóbbi időben - feledtetendő, megtámadja a terjeszkedő Mor’mon Birodalom hátországát, amíg azok a Hutt űr és Nordgard felé figyelnek. A Popius Dea azonban nem akarta ezt a háborút, Romanov ugyanakkor nem tiltakozhatott ellene a kelleténél erélyesebben, mert azzal felhívta volna magára a figyelmet... amihez pedig túl korán volt. A helyzet érett, Fehér Vostroya ideje hamarosan eljön, ezt tudta a hívők és az NKVD vezetője, de az idő még túl korai és fiatal volt egy nyílt kiálláshoz.
Ekkor futott be hozzá Atali Poklonskaya hívása a Lehonról. A titkosszolgálat vezetője meglepetéssel vegyes döbbenettel hallgatta bizalmasa jelentését és az elfogott ellenálló pilótától származó információkat, végül megvakarta az állát. Lehetőségek, igen, gondolta, de egyben fenyegetés is... - És hitelesek az Antilles nevű pilótanő információi? - kérdezte végül. - Meg tudták erősíteni, amiket elmondott, a vadászgépe logjai alapján? Tényleg lehetséges, hogy a fasisztik új Halálcsillagot építenek?
- Annyi bizonyos, Maxim testvérem, hogy a birodalmiak Ssi-ru szektorában operáló ügynökeink egyikét sem tudjuk elérni, valami nagyszabású akció bizonyosan történt ott - magyarázta Atali Poklonskaya, idegességében gömbölyödő hasát simogatva. - Az Antilles nevű nő folyamatosan orvosi ellátás alatt áll, a mondandói zavarosak, a vadászgépe pedig súlyosan károsodott a megtett normáltéri út alatt. Csak annyit tudunk bizonyosan, hogy volt egy ütközet a vektorai és a kinyerhető információk alapján az Ausmann-rendszerben, amelyben részt vettek a mi operatív ügynökeink, az Új Ellenállás erői Új-Anderaanról és a fasisztik. Szintén megerősítést nyert, hogy van ott valami anomália és egy nagyon nagy méretű birodalmi fémkonstrukció, de a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudjuk pontosan, hogy Halálcsillag-e, vagy valami más, nagy méretű űrdokk. Próbálom lebeszélni a politikai tisztemet, hogy személyesen menjen oda... Szolovcev altengernagy egyetért vele...
- Nagyobb befolyást kellene gyakorolnia Szolovcev felett, Poklonskaya nővérem - rázta a fejét elégedetlenül Romanov. - Így nem tudunk haladni a terveinkkel. - Nehéz befolyást gyakorolni a férfiemberek felett, Maxim testvérem, ha az ember lánya úgy néz ki, mint egy vod’ka-s hordó - tárta szét a karjait hatalmasra nőtt hasa felett Atali. - Nem mindenkinek ez a fétise, úgy tűnik. A gyermeknek hamarosan életet adok, és akkor utána... csak némi pihenésre lesz szükségem... és folytatom hálátlan munkám a megváltásért - borult fáradt árnyék a nő arcára.
- Ne adja fel, és tartson ki, nővérem - szólt megnyugtató hangon Romanov. - Talán elintézhetem, hogy odaküldjön a Szent Szinódus egy pátriárkát. - Szpasziba, szlava deimza popia - hajtotta meg magát a nő, amennyire engedte jelenlegi állapota, majd aggodalmasan Romanovra pillantott. - Mi van akkor, Maxim testvér, ha az ellenálló nőszemélynek igaza van?
- Meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget, nővérem, hogy eltereljük Kirov figyelmét Ershan lerohanásától - morfondírozott Romanov. - De az eredeti jelentést ebben a formájában nem adhatom át neki. Ha azt mondom, Halálcsillag, és anyomalija... - ráncolta a homlokát Romanov. - Akkor esély van rá, hogy a pártfőtitkár elvtárs azonnal megküldi ezt a rendszert egy Cár-bombával. Azt pedig nem szeretném, előbb vizsgálódnunk, tanulmányoznunk kell, mire is készülnek ott valójában a fasisztik... Át kell írnom a jelentést valami olyasmire, hogy egy inváziós erő készülődik ott a Kathol-szektor felőli határvidékünk lerohanására. - Talán felvehetnénk a kapcsolatot az Új Ellenállással, visszaadhatnánk a pilótát - jegyezte meg Atali. - Erről a Köztársaságnak is tudnia kell...
- Nyet - rázta a fejét Romanov. - Idő előtt eszakálódna az ügy. Előbb iránymutatást kell kérnem az atyuskáktól. Tartsa ott azt a pilótanőt, és vegye rá Szolovcevet, hogy maradjon készültségben! Bármi történik ott, egyre nagyobb a veszélye egy közvetlen fasiszti támadásnak a maguk bázisa ellen... én elküldöm Putyilovot az Ausmann környékére... - Talán célszerűbb lenne a sztalkereket, vagy a jediket bevonni - jegyezte meg Poklonskaya. - Ezek az anyomaliák... az ő szakterületük.
- Nyet, nyet, nővérem... - rázta a fejét Romanov. - Ez nem ilyen egyszerű. Az alderaaniak el akarták lopni a bombánkat, a jedik utána ténylegesen ellopták... ugyanolyan szabadon futó eszementek, mint a pártfőtitkár elvtárs. Ha nem Kirov próbál ott meg felrobbantani mindent, akkor közülük valaki, ha szólunk nekik erről. A sztalkerek pedig úgy ugrálnak a maguk szentségtelen módján, ahogyan az az áruló Horn elvtárs és az a messzire szakadt Jagged Fel fütyül... aki most minden bizonnyal Cecilova szoknyáján ül, aki Kirov kezéből eszik. Nye hyaraso. Ki kell használnunk ezt a helyzetet először, mielőtt hanyatt-homlok nekiállunk híresztelni, miről szereztünk tudomást. - Engedelmével, Maxim testvér, ha lebeszéljük a pártfőtitkár elvtársat egy Ershan elleni háborúról, lesznek, akik gyengének gondolnak majd minket... - jegyezte meg Poklonskaya. - Vostroya büszkesége kerülhet veszélybe. A nép belénk, a hazájába vetett hite.
- Nem, ha arra használjuk az alkalmat, hogy diszkreditáljuk a főtitkárt és a frontistákat - rázta a fejét Romanov. - Tudnunk kell, hol áll az ügyünk a galaxisban, nővérem... - ismét elgondolkozott. - Azt hiszem, megtalálhatom a módját, hogy beszéljek valakivel Ershanon. Hallottam pletykákat... - hümmögött. - Persze, csak miután beszéltem a főtitkár elvtárssal a maga jelentése alapján, nővérem... önnek pedig... - ráncolta a homlokát Romanov. - Önnek pedig a gyermeke elveszett apjára kellene akadnia, nővérem. Hogy lássuk, kit támogat. - Kerestetem egy ideje - sütötte le a szemét Poklonskaya. - De nem felel. Atyátlan lesz a gyermek... különös pletykák jönnek a nagai űrből és környező rendszerekből. A frontista sejtek egy része átpártolt egy új összeesküvésbe. - Az atyácskák majd pártfogásukba veszik a gyermeket, leányom, az új összeesküvésről pedig tudj meg minél többet - csitította a nőt Romanov. - Most menj békével.
Ahogy Poklonskaya kikapcsolt, Romanov tovább gondolkozott. Az Ausmann kapcsán Putyilov volt az egyetlen lehetősége, bár a korábbi sztárügynök egyre furcsábban viselkedett néha. Láthatóan őt is megviselték a sorozatos kudarcok, a deizmus viszont továbbra sem vonzotta... igen, tájékozódniuk kellett. Romanov úgy határozott, először felhívja Farlander testvért, akinek részletes anyagai voltak arról a frontszakaszról a Constant és az azon túli birodalmi területek felé. Utána össze kellett raknia egy hihető anyagot Kirovnak, amivel meggyőzheti a pártfőtitkárt, hogy állítsa le, de legalább késleltesse az Ershan ellen támadást, mert különben fasiszti hátba támadást kockáztat a Constant-szektorból. De ehhez tudnia kellett, hogy egyrészt valós-e a kockázat, amiről Poklonskaya hírt adott, másrészt tudnia kellett, hogy valójában mire készül Ershan.
Nem várhatott a metropolitákra, bármennyire is tisztelte őket. Tudta, hogy a Popius Dea is ott lesz a köztársasági eukarisztikus konklávén, ahogyan Ershan Mor’mon papjai és luministái is, sőt, még a cosrai Teutonius Dea és a legfrissebb hírek szerint még a Hapan-Sith Monarchia követei is, de erre egyszerűen a hírszerzési szakmában nem volt idő. Más információforrásra volt szüksége. Beütött egy lejárt, árulónak minősített, érvénytelenített kódot, amelyiket természetesen az NKVD megőrzött saját archívumában.
Kisvártatva egy ravasz mosolyú, hüllőszerű lény jelent meg a kom másik oldalán. - Nahát, Romanov elvtárs, ez nem várt meglepetés - mosolyodott el G’Kar nagykövet. - Azért hívott, hogy háborúval fenyegetőzzön, nem igaz? Vagy talán a kivégzésemmel? Tán bizony már úton vannak az NKVD orgyilkosai? - Azért hívtam, G’Kar, hogy konstruktív beszélgetést folytassunk Ershan és Vostroya szándékairól - halkította le a hangját Romanov. - Látom ám én a maguk szándékait - hunyorított G’Kar vidáman. - De ne aggódjon, már mozgásba lendítettünk néhány eseményt, ami elveszi a maguk kedvért a hátba támadásunktól. - Az ilyesmi időbe telik - viszonozta a ragadozó mosolyt Romanov. - Ezt Ön is tudja. Azt hiszi, nem tudom, hogy a Birodalommal tárgyalnak valamiről? Azt hiszi, nincsenek még mindig kémeink Ershanon? Kirov pártfőtitkár akár holnap megindíthatja a támadást... elkészülnek a terveikkel addigra? - Mit akar... - sziszegte kissé sarokba szorítva G’Kar. - Információkat cserélni - kacsintott Romanov. - A maguk és a maguk nagyura szándékairól. Cserébe pedig elintézhetem, hogy a Vörös Flotta késleltesse a támadást... amíg a maguk ügye nem rendeződik a Birodalommal. - Nos... ez érdekes javaslat - mosolyodott el G’Kar. - Csupa fül vagyok... - Tehát, mire készülnek? - kérdezte Romanov. - Nos, a kérdés az, hogy Vostroyának mi az álláspontja - hunyorított cinkosan G'Kar. - Nordgarddal kacsolatban...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 14, 2022 20:00:44 GMT 1
A soron következő főtiszti - főtitkári eligazításra immáron nem a várostól távol lévő szanatóriumi dácsák egyikében, hanem Csillagváros pártpalotájának legnagyobbikában, egy széles tárgyalóteremben került sor. Ennek ellenére Kirov pártfőtitkár elvtárson nem lehetett látni, hogy a hosszabb pihenés bármiféle jótékony hatást gyakorolt volna felpüffedt, megtört, elhízott testére. A szemüveges alak haja kihullott, arca vöröses volt és felpuffadt, csak tekintete volt ugyanolyan gonosz és ébren, mint korábban, ahogyan remegő kézzel, a rynavírus miatti, kissé talán eltúlzott vostroyai félelmek miatt egy hatalmas, afféle méretéből adódó természetes izolációs kordont jelentő aranyozott, hófehér tárgyalóasztal mögül vizsgálgatta a Vrosilov marsall által prezentált terveket.
- Tehát, pártfőtitkár elvtárs - folytatta haditerve részleteinek bemutatását és összefoglalását a remegő hangú, beesett tekintetű marsall. - A három kijelölt flotta-hadtest támadási irányai a következők... - Marsall elvtárs, a politikailag helyes szakkifejezés immár űrgárda-hadsereg - köhintett finoman, kárörvendően Molotoff külügyi népbiztos a Vrosilovval szemben székből, az asztal Kirovval átellenes, messzebbik oldaláról. - A “Hadtest” immár fasiszti kifejezésnek minősül.
- Izvinyite - krákogott Vrosilov. - Szóval, a 39. űrgárda-hadsereg a Cadavine-szektorból, Zhar-rendszerbeli bázisáról tör előre Dragunov ellentengernagy vezetésével az Ecoban és a Dulfivian-szektor mor’mon területei felé, a 12. űrgárda-hadsereg a Ryloth-ról indul, a területvédelmi milíciákkal kiegészülve, Ozora gárda-tábornok vezetésével a Malachor - Rocken Prime - Hypori útvonalon átkaroló műveletet hajt végre, a központi erő, azaz a 21. űrgárda-hadsereg pedig Szolovcev és Cecilova altengernagyok távollétében - rándult meg idegesen Vrosilov bajsza, mint aki nem nagyon ért egyet az egész javaslattal, de már réges-rég túl volt azon, hogy vitatkozni próbáljon bárkivel is a teremben -, Csuzsujkov ellentengernagy vezetésével a Soccoro irányából a Lok-rendszerig és az Orvaxig tör előre és ott védvonalat képez az Arkanis-szektorral és a Tatooine-t blokád alatt tartó fasiszti erőkkel szemben...
- Ha Csuzsujkov megkerülné a Tatooine fasiszti blokádját, átvehetné az átkaroló szerepkört - szólt közbe most hatalmas, vörös irónjával babrálva ismét Molotoff. - És akkor a két űrgárda-hadsereg egyike egyenesen Ershanig törhetne... a jelentések szerint az ershani új vezetés klerikálisai a mozdítható haderejük háromnegyedét a Hutt-űrben sorakoztatják... - Nyet nyet, Molotoff elvtárs - horkant fel az eddig csendes Kirov, és koppantott az asztalon szemüvegének keretével, miközben a látássegítő eszközt babrálta. - Ershan majd kap tőlünk egy Cár-bombát, és ezzel el is van rendezve! A főerőknek a fasisztik féken tartása és a szomszédos területek forradalmi hevületének felélesztése a feladata! Amúgy is... - kopogott az asztalon remegő kézzel a pártfőtitkár. - Miért nem Cecilova és Szolovcev vezetik a felszabadító hadműveletet?
- Engedelmével, pártfőtitkár elvtárs, ezt már megbeszéltük - köhögött idegesen Vrosilov. - Más elfoglaltságaik miatt az Ismeretlen Vidéken tartózkodnak még a flottaparancsnok elvtársnak... - Mi az, hogy ismeretlen vidéken? - Kirov őszintén zavartnak tűnt. - Elhagyták a fővárost? Ők is pihennek valahol? Ilyenkor, amikor küszöbön áll a szomszédos térségben a frontizmus győzelme? És mi az, hogy ismeretlen... nem tudják, hol vannak? Egyáltalán... hol az NKVD parancsnoka...
- Főtitkár elvtárs - szólalt meg röviden, szűkszavúan a Romanovot átmenetileg a megbeszélésen helyettesítő Putyilov ügynök. - Cecilova asszony a jelentések szerint nemrég elérte az NDK-űrt, Szolovcev altengernagy pedig a Lehon megvédelmezésének szervezésében segít... - Ladno, majd megkapják a magukét, ha visszatérnek - zsörtölődött Kirov. - Tehát...
Mielőtt a főtitkár megszólalhatott volna, a hatalmas tárgyaló ébenfehér, aranyozott, a tárgyalóasztalhoz hasonlóan hatalmas méretű ajtaja kitárult, és sűrű elnézéskérések közepette besietett rajta Romanov. Az NKVD vezetője valamit súgott Putyilov fülébe, aki biccentett, majd visszasúgott néhány mondatot felettesének, átadott neki egy adatkártyát, majd tisztelgett a többiek felé és sietve kihátrált. - Hol késlekedett idáig, igazgató elvtárs? - dörrent rá Romanovra szinte azonnal a remegő kezű és szájú Kirov.
- Elnézését kérem, főtitkár elvtárs - szabadkozott hajlongva Romanov, majd letett egy-egy példányt a kezében tartott, holodossziés mappából Vrosilov és Molotoff elé, amelyek a Poklonskaya által küldött jelentés kozmetikázott, és szövetségesei közreműködésével átírt változatát tartalmazták. A harmadik, Kirov kedvéért nagy betűkkel írt, papíros alapú, cirkalmas, folyóírásos vostroyai karakterekkel teleírt verziót, amelyet egy vörös bőrkötésű könyvszerű dossziéban hozott magával az NKVD vezetője, átadta a Kirov megközelítésére jogosult, egészségügyi szűrőmaszkot és ABC-ruhát viselő asszisztensnek, aki átsétált vele a lehetetlenül hosszú tárgyalóasztal másik végére, lefújta valamiféle fertőtlenítővel az egész paksamétát, majd a pártfőtitkár orra elé tolta azt, aki elégedetlenül hümmögve próbálta kisilabizálni, mi is lehet benne. - Sto eta? - kérdezte végül reszelős hangon, orrának legvégére letolva szemüvegét, miközben Romanov felé fordult.
- Főtitkár elvtárs, a legfrissebb hírszerzési jelentéscsomag alapján szeretném javasolni a Mor’mon állam elleni hadművelet elhalasztását - köszörülte meg a torkát Romanov. - A jelentésanyag, amit magammal hoztam, bizonyítékokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a fasisztik flottákat vontak össze az Ismeretlen Vidék Ssi-ru szektorában, ahonnan az Ablajeck-szektorunk és a Lehon megtámadására készülnek - Romanov a terem holovetítőjén aktiválta az Ausmannról hozott felvételeket, amelyeket Syal Antilles gépéből nyertek ki Lehonon, és amelyeken az NKVD szorgos specialistáinak kezei - egyelőre és a főtitkárnak, illetve a többi frontista főtisztnek szóló jelenlegi verziókban legalábbis - eltüntették a harcbázis nyomait, úgy alakítva a hatalmas harci gömb állapotfényeit, hogy egymás mellett lebegő csillagrombolóflottáknak tűnjenek. A féregjáratnak pedig minden nyomát eltüntették.
- Ezek az erők abban a pillanatban megindulnak, ahogy a csapataink átlépik a Mor’mon határt - folytatta Romanov. - Ez nonszensz - képedt el Vrosilov, miközben Kirovnak egyelőre csak tovább vörösödött a feje. - A fasisztik tudják, hogy még egy ilyen korlátozott támadás is ellencsapást vált ki a részünkről és teljes háborúhoz vezet. - Abban reménykednek, hogy ameddig ők sem vetnek be hipertéri rakétákat, addig kierőszakolhatnak egy olyan helyzetet amelyben mi kényszerülünk először Cár-bombák bevetésére, és akkor a Köztársaság szemében agresszornak számítunk, nem lenne érvényes a kibontakozó háborúban a kölcsönös védelmi megállapodás - magyarázta Romanov.
Molotoff félszegen felhorkant. - Főigazgató elvtárs, az agresszió, az agresszió. Ráadásul az én hírszerzőim nem találtak semmiféle erre utaló nyomot, vagy jelet... - Külügy népbiztos elvtárs, az Ön hírszerzői arra sem találtak jeleket, hogy Manchun, Astoriason és Ryu’llián egyaránt megbuktak a frontista sejtek és mozgalmak, a Kések felszámolták őket - csapott le átvitt értelemben a népbiztosra Romanov azonnal. - Az NKVD hírszerzési információi megbízhatóak, csatoltam egy részletes elemzést a határ menti legutóbbi fasiszti mozgásokról Farlander tábornok elvtárs tollából - jelölt ki a holofájlok között egy anyagot Romanov, majd intett Kirov asszisztensének, hogy hanyadik oldalra lapozva hívja fel felettese figyelmét a megfelelő feljegyzésre. - Megerősítik a feltételezésünket.
- Az erőink képesek a magszektorok és a Népköztársaságok megvédelmezésére, igazgató elvtárs - tiltakozott tovább Vrosilov. - Nem, ha a Mor’mon erők lekötik a mobil csapataink felét az ershani fronton, a másik fele pedig már így is az Ismeretlen Vidéken van szétaprózva - vitatkozott tovább Romanov. - Nézze meg a számokat a jelentésben, marsall elvtárs - erősködött az NKVD vezetője. - Ez egy rendkívüli méretű fasiszti erőcsoportosítás. Várnunk kell az Ershan elleni invázióval, főtitkár elvtárs, vissza kell vonnunk legalább egy, ha nem két űrgárda-hadsereget - folytatta Romanov. - A Rogyina biztonsága forog kockán!
- Vereségek, megaláztatás, szégyen, visszavonulás - szitkozódott halkan, erőtlenül Kirov, miközben virsliujjaival, remegő, vöröses kezével a szemüvegét babrálta. - Hát senki sem csatlakozna ezek ellen a klerikális szennyek ellen a felszabadító hadműveletünkben? - mutatott végül a térkép felé. - Magunkra maradnánk? - A Köztársaságban sajnos egyre erősebb a deista klérus befolyása - jegyezte meg Molotoff. - Aktívan lobbiznak a Szenátusban Coruscant semlegessége miatt bármilyen, Ershant érintő hadjárat kérdésében... engedelmével, főtitkár elvtárs, két lehetőséget látok, az egyik az újraszerveződő ellenzék egyik pártjának titkos támogatása, miután a DIU befolyása nem nőtt az utóbbi időben… a másik pedig a kapcsolatfelvétel a Hapan-Sith Monarchiával egy esetleges, koordinált Ershan elleni háború kapcsán...
- Liberálisokkal, kapitalistákkal, anarchistákkal, és kulákokkal, nemesekkel szövetkezzek a klérussal szemben? - ordított fel Kirov. - Nyet, nyet, nyet! Minek néz maga engem, Molotoff elvtárs, minek nézi maga a frontizmust, maga, aki még csak arra sem volt képes, hogy akár egyetlen rendszerben is tartós forradalmat csináljon ezen az Ismeretlen Vidéken, ahová mindenki nyaralni jár, ahelyett, hogy a munkáját végezné a frontista dolgozó népért! Maga, aki azóta sem tudta visszaszerezni a jediknél lévő bombánkat, miután mamlasz Klimm elvtársunk - biccentett rosszallóan Vrosilov irányába a pártfőtitkár... - Elveszíteni méltóztatta!
Molotoff mormogott valamit arról, hogy az NDK hírszerzésének teljesítménye figyelemre méltó, és lassú, de biztos lépésekkel haladnak előre bizonyos, a térséget érintő kérdésekben, de Romanov közbevágott. - Engedelmével, pártfőtitkár elvtárs, a legfrissebb jelentések szerint... - a belügyi rendőrség és elhárítás vezetője gyorsan összeszedte fejében a gondolatokat és információkat, amelyeket a G’Kar nagykövettel folytatott titkos hívása nyomán megjegyzett - A Mor’mon erők nem tervezik széles körű műveletek indítását a Hapes által felügyelt űrszeletek ellen. A valódi, korlátozott céljuk Nordgard, a hapan-Sith érdekeltségű zóna megkerülésével.
- Nordgard a Köztársaság és a jedik védelme alatt áll - fehéredett el Vrosilov. Romanov elégedetten látta, hogy a marsall rádöbbent, micsoda veszély fenyegetheti eddig biztonságban tudott, de hazatérés szempontjából tilalom alá eső eltűnt, pontosabban kvázi száműzetésben lévő lányát, Uljanát, akiről korábban pont Romanov megbízásából csepegtettek esetleges odesseni tartózkodásáról kósza híreket a Vörös Flotta marsallja fülébe. - Ezt nem merik megtenni a klerikálisok... - A jelentések szerint a felvonultatott erőik nagy része valójában nem kerül átdobásra a határon, így bármikor elszakadhatnak és két front között találhatjuk magunkat - folytatta Romanov. - Főtitkár elvtárs, kérem, fontolja meg!
- Uzsasz, nevetséges, bárki fenyeget minket, bárki átlépi a határt akár hagyományos flottával, akár hipertéri rakétával, Cár-bombát kap a központi bolygójára! - ordította magából kikelve Kirov. - Tíz standard vostroyai napot adok maguknak szerencsétleneknek, nem többet - mutatott végig mindenkin. - Gyev’ity d’nyej, konyjesna? - Maga - a virsliujj Molotoffra vándorolt. - Felmutat nekem egy rendszert, amelyik önként és dalolva frontistává válik a Nagi térségében, mindegy, hol, mindegy, mekkora, de eredményeket akarok!
- Maga - biccentett Romanov felé. - Igazgató elvtárs, maga kitalálja, kideríti, kiokoskodja, hol van ez a fasiszti flottacsoportosítás, amitől annyira rettegünk! - Még nem lokalizáltuk a pontos rendszert, de Putyilov ügynök személyesen utazik a szektorba, hogy kiderítse - hajtott fejet enyhén Romanov.
- Maga pedig, tavaris glavnij marsall krasznovo zvjozdnovo flottu - vándorolt tovább Kirov ujja ezúttal Vrosilov irányába -, iziben átdolgozza a műveleti terveket, és készen áll rá, hogy ha kell, a fasisztiknek csapjunk oda, ha pedig kell, akkor a klerikális mocskoknak! - Igenis, főtitkár elvtárs, alkalmasint javasolnám a Nordgarddal történő diplomáciai kapcsolatfelvétel egy esetleg Mor’mon támadás esetére - mormota megsemmisülten Vrosilov, de Kirov jó szokásához híven azonnal leordította.
- Nyet, nyet, nem foglalkozunk azokkal a calamarizabáló varégokkal! Pfuj pfeh, gyer’mo! Maga inkább rázza gatyába Lehon védelmét és azt a kikapós Atalit, meg a sleppjét! - Tak tocsno, tavaris glavnij szekretar - tisztelgett Vrosilov továbbra is igen sötét tekintettel.
Az eligazítás véget ért, Vrosilov szokás szerint magában mormogva elsietett. Molotoff pedig szokás szerint odasomfordált Romanovhoz.
- Furcsának találom, igazgató elvtárs, hogy a főtitkár elvtárs nem hozta szóba az NKVD... deista letartóztatásokkal kapcsolatos elmaradását - jegyezte meg halkan a külügyi népbiztos. - A főtitkár elvtárs megfelelő jelentéseket kap az előrehaladásunkról ezen a téren, népbiztos elvtárs - vonta meg a vállát Romanov.
- Ebben biztos vagyok - villant meg Molotoff tekintete a szemüvege mögött. - Ugyancsak furcsának találom, igazgató elvtárs, hogy az NKVD hírszerzői ilyen... jól értesültek. Nekünk sajnos... - mormogta a külügyi népbiztos. - Igen jelentősek a veszteségeink azokban a szektorokban, egy sor ügynökkel elveszítettük a kapcsolatot, és úgy hallom, ez igaz a marsall elvtárs speciális erőire is... - Rendkívül sajnálatos, még szerencse, hogy az NKVD eredményeket szállít maguk helyett is - eresztett meg egy gunyoros vigyort Romanov és faképnél hagyta a szemüvegét törölgető, a háta közepét gyanúsan méregető Molotoffot.
Tíz nap, gondolta magában Romanov. Ennyinek elég kellett lennie, hogy a fasisztik és a mor’monok átcsoportosítsák az erőiket. Remélte, az atyuskák tudják, mit csinálnak... veszélyesen közel került ahhoz, hogy felfedje magát és forrásait, szövetségeseit a főtitkár előtt. De már nem volt sok hátra. Vostroya átmeneti megszégyenülése csekély ár volt a tényleges célért... a Petrovizmus és a Deizmus felemelkedéséért, a Fehér időkért.. a frontizmus bukásáért.
Romanov visszaindult az NKVD-központba, hogy összeállítsa a dossziék alternatív verzióját, amelyekre majd ki fogja cserélni a mai megbeszélésen átadott anyagokat, ügynökei segítségével. Senki sem mondhatja majd, hogy az NKVD nem szólt időben, a valós veszélyről - mosolygott magában a belügyi igazgató...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 27, 2022 9:10:34 GMT 1
Maxim Romanov magabiztosan, kipróbált NKVD-s legényeivel a nyomában masírozott felfelé a Kirov pártfőtitkár irodájába vezető fehér márványlépcsők hosszú során. A Lehonról szóló jelentések világossá tették számára, hogy itt az ideje lépni, hogy itt az ideje, hogy végre, annyi halogatás után válaszoljon Kirov türelmetlenkedő hívására, amelyek a Tatooine felrobbantása és az Integrációs IparTerületek birodalmi főszektor megalakulása óta folyamatosan érkeztek be az NKVD központjába, azonnali jelentéstételre rendelve a vezetőket a Politbüro főtitkárának színe elé.
Romanov a maga részéről nem gondolta volna, hogy Vla'sov ilyen tehetségesnek bizonyul majd, hiszen neki is voltak elítélhető frontista és jedi kapcsolatai, nem is akármilyenek. Eredetileg azért küldte a meglehetősen hisztérikus és ingatag Atali Poklonskaya mellé, hogy kölcsönösen szemmel tarthassák egymást, végül azonban úgy tűnt, az elszenvedett családi veszteség a helyes, sőt, a dícséretesen kreatív irányba terelte Andrei testvért. Az általa szállított bizonyítékok alapján most már nem csak Kirov, de Vrosilov ellen is megvoltak a gyors eljárásokhoz szükséges, megfelelően koholt bizonyítékok, így Romanov dossziéi végre teljesek lehettek. A szolgálatigazgató el is döntötte, hogy az újabb fedett misszióba menekülő, ingatag Putyilov helyett Vla'sovnak kínálja majd fel saját posztját.
Az atyuskák persze tiltakoztak, nem akarták elsietni a dolgokat, azzal érveltek, hogy a Coruscanti Konklávé még zajlik, és hogy nem érdemes elsietni az ilyesmit, de Romanov meggyőzte őket, hogy a Jedi Templom, Jedha és Nordgard körül zajló események miatt most a legjobbak a lehetőségeik a változások elindításához. A galaxis álmélkodni fog, de senki nem fog közbeavatkozni, ahhoz túl sok minden történik éppen egyszerre a galaxisban, magyarázta.
Aztán ott volt persze a Cár-indítók és a Vörös Flotta kérdése. A rakétasilók és bombahordozó naszádok legénységében már mindenhol elég NKVD-ügynök volt, akik Romanovnak jelentettek, de a sorhajókon még nem. Tehát bármi is történik, Romanov tudta, hogy véres polgárháborúra van kilátás. De az Atyuskák nevében hajlandó volt meghozni ezt az áldozatot Vostroya népei számára, pontosabban az ő vérükkel. És nem késlekedhetett tovább, mivel a hozzá beérkező jelentések alapján mind Molotoff, mind Cecilova útban volt haza, márpedig kettejükkel az oldalán a Vrosilov-Kirov már túl nagy, undorítóan vörös falatnak bizonyult volna Romanov és a hithűek számára.
Amikor belépett Kirov irodájába, Romanov titokban keresztet vetett, ó-deista szokás szerint, majd tisztelgés nélkül szembefordult a remegő kezű, szemüvegét az asztalra ejtő, dühében vörös fejű pártfőtitkárral. - Végre méltóztatik ideérkezni a hívásomra, igazgató elvtárs! - robbant ki az ordítás Kirovból. Romanov szinte már várta, hogy az öreg, puffadt arcú pártfőtitkár a cipőjével kezdje verni az asztalt, régi vostroyai szokás szerint. A Kirov mögötti holoképernyők még mindig a Tatooine pusztulását, az EGB Halálcsillagának lövését, és a szomszédban Ershan területeitől EGB-főszektorrá alakuló, korábban lerohanni tervezett térség térképét mutatták. Romanov elégedetten konstatálta, hogy a megemelt dózisú mérgek, amelyeket beosztott ügynökei minden nap Kirov elvtárs teájába csepegtettek, kezdték egyre inkább megtenni a hatásukat, a pártfőtitkár keze és hangja egyaránt egyre jobban remegett. De sajnos nem várhatták meg, amíg kórházba kerül.
- Ezért a kudarcért leváltatom magát! - folytatta az ordibálást Kirov. - A fasisztik elorozták előlünk az egész szektort, amelyet felszabadíthattunk volna! Mindezt azért, mert a maguk inkompetens kémei azt jelentették, hogy nem biztonságos a támadás, hogy fasiszti csapatok kerülhetnek a hátunkba, miközben ezek a kérdéses csapatok már rég megkerülték a Rogyinát, és ott csoportosultak, ahol támadni akartunk volna! Elpusztíthattuk volna a halálcsillagukat! Letolt gatyával kaphattuk volna elő őket, miközben a megszállásra készültek! Talán még azt a nagypofájú Folett fő-fasiszti admirálist is megölhettük volna! ÉS mi lett ebből? Semmi! Az egész galaxis rajtunk röhög, igazgató elvtárs!
- A galaxis jelen pillanatban nem foglalkozik velünk, főtitkár elvtárs - mosolyodott el Romanov, majd kivonta oldalfegyverét. - Önt pedig ezennel őrizetbe veszem, mivel késlekedésével és a hadművelet lefújásával elárulta a frontizmust és Vostroyát. A fent említett hadművelet elhalasztása ugyanis az Ön parancsára történt. Ön áruló, főtitkár elvtárs... - Hogyan... hogy... képzeli! - Kirov az íróasztalának lapja alatt lévő rejtett gombok felé nyúlt, de mivel előrehaladott állapotban lévő mérgezése miatt lassan mozgott, és remegett a keze, nem érte el őket, mielőtt Romanov NKVD legényei odarohantak és lefogták, megbilincselték. - A maga információi alapján döntöttünk a hadművelet lefújásáról!
- Biztosíthatom, az NKVD archívumban nem talál senki sem erre utaló bizonyítékot, pártfőtitkár elvtárs - mosolyodott el Romanov. - Ellenkezőleg, mi felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha nem lépünk, küszöbön áll a szektor átjátszása az EGB-nek, és elszalasztjuk a lehetőséget, hogy lecsapjunk egy Cár-bombával a fasiszti Szmer'ty'naja Zv'jezda tartózkodási rendszerére, akár a klerikális terrorista Tatooine-ra, mielőtt tüzet nyitnak rá a birodalmiak. Ön azonban nem volt hajlandó megindítani a hadműveletet, csapdától tartva... s ezzel a késlekedéssel elkövetve a legfőbb bűnt, a hazaárulást, pártfőtitkár elvtárs. - Hazugság! Uzsasz! Job tvaju maty! - ordította Kirov, ahogyan az NKVD-sek kirángatták. A távolból szórványos lövések hallatszottak, ahogyan Romanov NKDV-sei leküzdötték a Politbüro-palota Kirovhoz hű pártbiztonsági erőit.
Néhány pillanattal később belépett Romanov új adjutánsa, a palotát elfoglaló NKVD-kommandó vezetője, a nagydarab, drabális, erőszakos kinézetű Mensikova ezredes, aki arról volt híres, hogy az Anoat-szektor fogolytáboraiban ő felügyelte a Fény Hadseregéhez tartozó internált, rendszerellenes elemek vallatását és átadását az EGB szomszédos szektorban lévő táborai részére. A nőről nem lehetett elmondani, hogy meggyőződéses deista lett volna, de Putyilovval ellentétben karrierista, opportunista alak sem volt, hanem ízig-vérig NKVD-s, aki mindenhová követte előljáróját, ha parancsot kapott rá. - Elvtársnő, végeztek? - pillantott Mensikovára Romanov, miközben elfoglalta Kirov főtitkár asztalát és az előző tulajdonos jegyzeteit kezdte tanulmányozni. - Minden biztosítva, igazgató elvtárs - tisztelgett Mensikova. Közben két NKVD-legény egy hatalmas, Sankt Petrov cárt, illetve Popius Deista szenteket ábrázoló holoikont cipelt be az irodába és nekiálltak felrögzíteni Romanov mögött a falra. A nő lenyelte a szájára toluló tiltakozást.
- Helyes, kezdjék meg Kirov pártfőtitkár kihallgatását, erősítsük meg egy beismerő vallomással az államellenes, hazaáruló tevékenységére irányuló gyanúnkat - mosolyodott el Romanov. - Az ön felelőssége, ezredes elvtársnő. Ahogyan az is, hogy a pártfőtitkár elvtárs letartóztatásáról egyelőre ne kerüljön ki semmiféle hír, vagy kommüniké a Politbüro irodáin kívülre. nem szeretnénk... indokolatlan zavargásokat, és... idő előtti vérontást. - Kony'jesna, tavaris politgyirektor - tisztelgett a nő, újabb lapos pillantást vetve a petrovista, cárista holoképre Romanov feje felett a falon. - Megtisztítjuk a Rogyinát, Olga, legyen bizodalma abban, hogy jó úton járunk - mosolyodott el bátorítóan Romanov. - Most pedig legyen olyan jó, és mielőtt nekilát a Kirov elvtárssal való... elbeszélgetésnek, még kapcsolja nekem a kollégáját, Rurikovics elvtársat a Pergitoron. - Tak tocsno - tisztelgett újra a nagydarab némber, és nem sokára egy komot helyezett az asztalra, miután alárendeltjeivel konzultált. Aztán sarkon fordult és döngő léptekkel elmasírozott a pincék felé.
A vörös hajú, kölyökképű Rurikovics komisszár gyorsan beköszönt, majd átadta a vetítő holoképét két egyenes tartású, humán alaknak, egy idősebbnek és egy fiatalabbnak. Arcvonásaik alapján nem tűntek vostroyainak. - Farlander testvér - köszöntötte az idősebbet Romanov elvtárs, majd a fiatalabbra pillantott. - És... Arelis testvér, jól látom? - Igen, Romanov úr - köszöntötte amazt a fiatalabbik volt Fény-tábornok. - Örömmel látom, hogy Farlander testvér erői nyerték a hazaáruló Corran Horn pribékjei elleni versenyfutást Arelis testvér el- és megnyerésében - utalt a Kathol-Ködön túli semmiben bújkáló, magát utolsó Fény-tábornoknak nevező hamnerista jedi lovag megnyerésére irányuló párhuzamos erőfeszítésekre Romanov. - Nem vagyunk vakok, Romanov úr - magyarázta Arelis. - Keyan bá' - biccentett az öreg pilóta-jedi felé Arelis - meggyőzött arról, hogy ezzel az új... vallási kurzussal és a Coruscantról érkező új deista iránymutatásokkal megőrizhetjük az életünket, fegyvereinket, és együtt szolgálhatunk egy átalakuló Vostroyát, Hamner mester szellemiségének jegyében. A deista betérési szertartások folyamatosan zajlanak az állományomban.
- Haraso, szpasziba - mosolyodott el Romanov, aztán Farlanderhez fordult. - Farlander testvér, készen állnak a lovagjai és az erői? - Kijelöltük a regionális igazgatási központokat és jed'ka, valamint sztalker bázisokat, amelyeket új, engedélyezett és felszentelt deista lovagrendünk ellenőrzés alá von, amint megkapjuk a parancsot - biccentett Keyan Farlander. Az idős, volt Lázadó tábornok-jedi-pilóta szemében rég nem látott hataloméhség volt, mintha az évtizedek óta mindig mellőzött, örök második, még csak flottát sem kapó Farlander úgy érezte volna, végre eljött az ő ideje... mint ahogy minden bizonnyal pontosan így is volt. - Az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsa által irányított felszíni és űrbeli erők, illetve Arelis testvér flottája szintén rendelkezésre áll.
- Rendben, a területvédelmi flották esetében ötven százalékos átállásra számítunk, a nehézséget a Vörös Flotta elit szélsőségesen frontista űrerői jelentik - magyarázta Romanov. - Értesüléseim szerint Vrosilov marsall útban van ide, hogy személyesen találkozzon Kirov elvtárssal, akit már letartóztattunk. Amint őt is lefogtuk, kiadom a parancsot, még mielőtt Molotoff pribékjei és Cecilova sleppje összeszedi magát. Lehon a mi oldalunkon áll, ahogyan az Avignus Dea áldott tevékenységének köszönhetően immár a Ryloth jelentős része is. - Az Atyácskák mellénk állítják majd a helyi milíciákat - értett egyet magabiztosan Farlander, majd lapos tekintettel hozzátette. - Ami a megbeszélt kinevezéseket illeti...
- Da, da - biccentett Romanov. - Amint összehívjuk a bojárokat és az atyuskákat, az új Államtanács magát, Farlander testvér, kinevezi majd Vrosilov marsall helyére. Magát pedig, Arelis testvér, az új ó-deista lovagrend élére, melynek működési szabályzatát bölcs metropolitáink a Corucanti Konklávén, testvéregyházaikkal konzultálva megfogalmazták... milyen nevet is választottak? - Logos Dea - vetett keresztet ájtatosan Arelis. - Az Igaz Ó-Deista Hit Védelmezői az Erőben. - Az Atyácskának legyen hála - biccentett Romanov, majd az NKVD-s komjára pillantott. Mensikova jelentette, hogy látogatói vannak... bizonyára az Atyácskák személyesen. Vrosilov még túl korai lett volna. - Mennem kell - szabadkozott. - A Rogyina nem felejti el régi-új gyermekei szolgálatát, testvéreim. Fehér Vostroya ideje hamarosan újra eljön!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 28, 2023 7:16:05 GMT 1
Csillagvárostól és a többi településtől távol, ahol az NKVD-sek és a Popius Dea ügynökei felügyeltek és figyeltek mindent, a bolygó félig fagyott, félig enyhén merev állapotban hullámzó sarki óceánjának közepén, az orbiton elhelyezett érzékelőktől a folyamatos, sűrű hófelhőzet és az állandó viharok által takarva lebegett Vrosilov marsall Vörös Flottájának ideiglenes parancsoki… nos, flottája. A parancsnoki hajó egészen a hullámok fölé ereszkedett, csak azért nem ült le amúgy úszóképes testével a vízre, mert egy több kilométer hosszú egység esetében már a bolygó geometriai elhajlását is figyelembe kellett vinni, azaz az eleje, vagy a vége kilógott volna a hajónak a vízből, repulzorai és a tengerben masszívan álló, a kőtalapzatig rögzített fúrótornyok energiakötelei és kapcsai tartották a helyén, körülötte pedig a kisebb hajók kilométer alatti testükkel a viharos hullámoktól egyelőre nem zavartatva ringatóztak az őrjöngve hullámzó vizen, stabilizátoraiknak köszönhetően.
Vrosilov újult erővel, elszántan mérte végig a komszobában megjelenő, az ő újult energiáját láthatóan még nem teljesen magáévá tevő társaságot - persze mindenkinek megvolt erre a maga oka. A Vrosilovnál is kövérebb, vörösebb fejű, kopasz, zsíros arcú, nagydarab Csuzsujkov ellentengernagy láthatóan másnapos volt, esetleg éhes, vagy mindkettő. A beszédes, a bothan-EGB határon lévő Zhar-rendszer erőinek parancsnoka, akinek szektora és flottája ellenpontot képezett a határvidék átellenes, alsó végén lévő, a deisták és NKVD-s fehérek befolyása alá került Ryloth-al szemben, más tekintetben még Vrosilovot is túlszárnyaló mértékben gyűlölte a cáristákat és pópistákat és bármikor kapható lett volna akár korábban is egy jó kis polgárháborúra a frontizmusért, most azonban mintha kissé zavarta volna, hogy Szolovcev, és nem ő vált Jedhán a frontizmus első igazi nagyágyú mártírjává úgymond, s így inkább másik hobbija, az evés-ivás irányában keresett menedéket, amíg Vrosilov már-már váratlan hívása befutott a Zhan-rendszer távoli parancsnokságára.
A társaság két másik, egyúttal ellenkező nemű tagja közül az idősebb, Cecilova altengernagy asszony, akinek az Ismeretlen Vidéket és az NDK is megjárt, visszatérő erő a Mustafar környékén gyülekeztek, készenállva arra, hogy az Alsó - Peremvidék irányából alkalmasint megostromolják a Vostroyát is magában foglaló magterületeket, helyzeti előnye ellenére nem tűnt túl vidámnak… a marsall biztos volt benne, hogy mindez az öregasszony szeretett unokaöccse és a frontizmus bajnoka, mindannyiuk rettegett vezető elvtársa, Kirov elvtárs vélt, vagy valós, de legalábbis erősen valószínűsíthető balsorsának volt betudható… a reaktivált vénasszony Cecilova le volt sújtva, de egyúttal bosszúra is vágyott.
A társaság negyedik, egyúttal fiatalabb nőtagja által képviselt valós erő nagyságát Vrosilov még mindig nem tudta pontosan felbecsülni. Miután ugyanis védőőrizetbe helyeztette Atali Poklonskayát, a Lehon frontista bázisának parancsnoka, a jedigyilkos Andre’ii Vla’sov NKVD-tábornok, aki Romanov NKVD-s vezérkarának egyik legfontosabb tagjává avanzsált, otthagyta a volt rakata ősbolygón kialakított bázist, és az Ablajeck-szektor (vostroyiasan Ablazsenk) területeit biztosítva visszatért korábbi működési területei, az Anoat- és Juvex-szektorok környékére, a nő valódi hűségéről tanúbizonyságot téve, elsősorban volt szeretője, az azóta eltűnt Vörös Sárkány nem vostroyai származású, de meggyőződéses frontista milicistái, astoriasiak, chissek, nagaiok, gryskek, keshirik és manchuk segítségével kiszabadult és néhány hónapos kismamaként átvette az ellenőrzést a lehoni központi bázis felett, de hatalma ennél nem terjedt tovább, a rendszer szélén lévő NKVDseket megtámadni nem tudta, csak azzal a hazugsággal távoltartván őket a bázis visszavételétől, hogy ő és milicistái valójában mind meggyőződéses pópisták, megtértek és fehérek. Így azonban a további mozgástere is korlátozott volt.
Két komplatform pedig üresen maradt a hatból - az NDK vezetőivel Vrosilov korábban már beszélt, most egy belső vonalas konferenciahívásba a dolgok eszkalálódásáig még nem akarta őket behívni, bízva a Vörös Flotta saját, belvonalas titkosításának NKVD-mentességében - Molotoff külügyi népbiztos pedig nem válaszolt a vörös flottamarsall hívására, továbbra is rejtőzködött.
- Egyetértek Cecilova elvtársnővel abban, hogy a mihamarabbi megelőző, többfrontos támadás a Vörös Flotta rendelkezésünkre álló erőivel a legjobb megoldás, egyszerre két oldalról, két fronton, a határvidékek felől a központ NKVD-, jedi- és pópista-fertőzött területei felé - csatlakozott be rövid szünet után a már zajló haditanács beszélgetésébe Csuzsujkov ellentengernagy, miután valahonnan szerzett egy üveg vod’ca-t az iménti rövid szünet alatt. - Ha leszámítjuk a Szolovcev elvtárs flottájának elveszítéséből adódó, mindkét oldalt érintő veszteségeket, valamint a különböző kisebb bázisokon egymást is sakkban tartó, s emiatt nem mobilizálható egységeket, kétszeres túlerőben leszünk az NKVD által parancsnokolt központi flottával szemben.
- Ha viszont hozzászámoljuk az NKVD erőihez, ellentengernagy elvtárs, a Fény Hadseregéből kivált és a területvédelmi erőinkbe beolvasztott egységeket, akkor már egyenlők a viszonyok, ráadásul Farlander tábornok hajói a többi szektor és népbiztossági terület egyenlő megoszlásával ellentétben olyan térségeket tartanak ellenőrzés alatt, ahol a frontista jelenlét egészen minimális, így kockázat nélkül mozgathatják az erőiket, és hiába milicista besorolásúak, sok köztük a nagy harcértékű, a mi cirkálóinkkal is elbíró hadihajó a Fény Hadseregének eredeti flottájából. - Ha látják, hogy jövünk, Vostroya Anyácska védelmi erejének legénysége az NKVD-s tisztek és pópák ellen fordul majd, fellázad… - pillantott vörös képével magabiztosan Vrosilov felé Csuzsujkov. - Csak a marsall elvtársnak kell kiadnia a parancsot. Akkor pedig a jedi-fasisztik flottája az egyetlen, amelyik fenyegetést jelent. Ha én előbb indulok meg, ők pedig válaszul elhagyják bázisaikat a Kathol-szektortól az Elrood-szektorig, hogy felmentsék a központot és Csillagvárost, akkor Cecilova elvtársnő hátba támadhatja őket…
- Vla’sov juvexi és anoati erői is elég mobilak, hogy számottevő fenyegetést jelentsenek, akkor pedig a hátbatámadás minket is fenyeget, elvtársam, arról nem is beszélve, hogy a pópista twi’lekek is hátba támadhatják Csuzsujkov elvtárs flottáját - érvelt tovább Atali, de most már Cecilova is leintette. - Vezérőrnagy elvtársnő, a helyi frontista rendszerek védelmi erőinek megfelelő összevonásával képesnek kell lennünk ezeket a hadmozdulatokat lekötni - közölte az idősebb, pápaszemes nőszemély, ellentmondást nem tűrő, kioktató hangon. - Bizonyára anyai teendői mellett elfelejtette tanulmányozni az ilyenkor alkalmazandó… protokollokat. Elegendő, ha Vrosilov marsall elvtárs bejelenti Kirov elvtárs-öcsém átmeneti… - nyelt egyet az öreg nő satrafa, mint aki még mindig nem akarja elhinni, mi történt unokaöccsével -, akadályoztatását, és az ilyenkor érvényes eljárásrend szerint… számításaim szerint jó esélyeink vannak a vitatott rendszerek többsége feletti ellenőrzés megszerzésére, a megfelelő átcsoportosításokkal, szektorszinten kiszorítva az NKVD-t a területeink nagyjából kétharmadáról, és akkor domináns pozícióból követelhetjük a fegyverletételt a fehér pópistáktól…
- Igen ám, altengernagy elvtársnő - szólt most közbe a vitát eddig szótlanul figyelő Vrosilov, bajszát pödörgetve. - Csakhogy ha ez a polgárháború kitör, jó esély van rá, hogy frontisták és pópisták nem hagyományos űr- és felszíni fegyverekkel fogják azt megvívni, akármilyen okosan is sahmatiznak flottáikkal - utalt a régi vostroyai stratégiai holojátékra, a dejarik egy helyi verziójára a marsall -, a végső kataklizmát nem fogjuk tudni elkerülni… mert, ha ez a háború kitör, elvtársaim, ez a Cár-bombák háborúja lesz… és mindannyiunknak vége. Vostroyának vége.
Csuzsujkov felböffent. - Uzsasz, durak! - akarom mondani, már elnézést a tiszteletlenségért, marsall elvtárs, de ez lehetetlenség! - Egyetértek az ellentengernagy elvtárssal - csatlakozott hozzá Cecilova is. - A protokollok és a Cár-bombákat kezelő Stratégiai Erők tisztában vannak saját fegyvereik erejével és a felelősséggel, hogy még egy ilyen… turbulens helyzetben is elsődleges feladatuknak tekintsék külső fasiszti és kapityaliszti, no meg persze gyeiszti ellenségeink elrettentését, a külső beavatkozás megakadályozását… de hogy vostroyai vostroyaira lőjön ki Cár-bombákat, frontisták és pópisták egymás rendszereire, városaira… ilyesmit nem tudok elképzelni, eta proszto nyevazmozsna…
- Alapjában véve egyetértenék Önnel, altengernagy elvtársnő - biccentett szomorúan Vrosilov. - Nem véletlen, hogy eddig sem történt ilyesmi… de Jedha… - pillantott a marsal Atali Poklonskaya felé, a vezérőrnagy pedig remegő szájszéllel, egyetértően bólogatott, mint aki mindjárt elsírja magát a gondolatra. - Mindent megváltoztatott, nem igaz, elvtársnő? - Jedha szent hely volt a pópisták számára, elvtársak - magyarázta Poklonskaya is. - Akár igaz, akár politikai narratíva, hogy Vagyim… azaz Szolovcev elvtárs személyes, frontista döntése volt a Cár-bomba bevetése… a pópisták számára a frontizmus átment egy határon. Azon a határon, ahol ők feljogosítva érzik magukat bármiféle, bármilyen mértékű ellencsapásra… amennyiben a helyzet eszkalációja indokolja. Vannak olyan pópák, akik egyenesen azt hirdetik, hogy minél több kataklizma történik a galaxisban, annál több hívő menekül majd az atyuskák katedrálisaiba lelki támaszért, kvázi örülnének a lehetőségnek, hogy újabb bolygók, vagy csillagrendszerek sorvadjanak el a hit oltárán és bosszú gyanánt szent helyük megsemmisítéséért és a megtéretlen, hitetlen frontista tömegek elpusztításáért.
- Csakhogy ezek a pópák nem rendelkeznek stratégiai indítókulcsokkal, Poklonskaya elvtársnő - szólt közbe továbbra is kioktató hangon a protokollokban feltétlenül és minden körülmények között megbízó Cecilova asszony. - Amíg a főmarsall elvtárs velünk van, addig a fehérek sem tudnak elindítani egyetlen bombát sem… - Mer mé’? P'csemu? - böfögte Csuzsujkov, aki láthatóan valószínűleg épp reggelizett, amikor a stratégiai Cár-erőkkel kapcsolatos utolsó, vonatkozó napiparancsot felolvasták.
- Egészen pontosan addig nem tudnak, amíg nincs a kezükben Molotoff - magyarázta Vrosilov atyai türelemmel. - A Jedhán felrobbant bomba… eltűnését követően - a marsall itt nem sietett kiemelni, hogy az eltűnés annyiból állt, hogy leánya, immár megmenekült és biztonságban tudott egyetlen Uljanája érdekében tulajdonképpen ő maga játszotta át a kérdéses robbanófejet a Monroe-vezette terroristák számára, hogy aztán a fegyver megkezdje Jedháig tartó útját a galaxis mocska és söpredéke világában - Kirov elvtárs három faktoros hitelesítést vezetett be a Cár-bombák indítókódjai mellett. A Jedhán felrobbantott eszköz volt az utolsó, amelyik nem rendelkezett ilyesmivel. Azóta minden robbanófej élesítéséhez három kódkulcs kell, az egyik Kirovnál van, a másik nálam, továbbá Romanovnál és Molotoffnál is van egy-egy tartalék. Tehát az NKVD most legjobb esetben is két kulcs felett diszponál, ami még nem elég az indításhoz…
- De akkor így is eggyel több van a rohadékoknak, mint nekünk - adta ékes tanúbizonyságát matematikai képzettségének Csuzsujkov ellentengernagy. - Csjort, hogy rohadnának meg a pópisták. - Akkor ezért rejtőzködik Molotoff elvtárs? - kérdezte meg a nyilvánvalót Atali Poklonskaya. - Azért rejtőzködik, mert egy számító, gyáva féreg - horkant fel az üres platformok egyikére nézve Vrosilov. - Megtehette volna, hogy csatlakozik hozzánk, még mindig csak kettő kulcsa lenne mindkét oldalnak…
- De hiszen akkor, ha holnap támadnának a fasisztik… - ráncolta homlokát Cecilova asszony. - Akkor mivel tudnánk védekezni? Micsoda túlbiztosított protokoll el, marsall elvtárs… - Nyilván Molotoff elvtárs is tisztában van ezzel, és nem akarja magát a végletekig elkötelezni - mormogta Poklonskaya. - Amennyiben a Rogyina veszélyben lenne, külső fenyegetés által, feltételezem, Romanov is képes lenne félretenni az ellentéteinket… - mormogta Vrosilov, bár ebben talán maga sem hitt. - Akkor is előnyben vannak a mocskok - köpött ki Csuzsujkov. - Meg kő’ szereznünk Kirov elvtárs kódbőröndjét…
- Valójában mi vagyunk előnyben - pillantott a másik üres komplatformra Vrosilov. - És ezt ők is tudják, ezért nem erőltette ezt az NKVD eddig. Ugyanis az NDK és Fjel elvtárs saját diszponálású bombáira nem vonatkozik a mi hitelesítési kulcsunk, pontosabban szólva a Generis birtokában két további saját kulcs van, egy az államfőnél, egy másik pedig folyamatos rotáción van Zouo, Brody és Shaffer elvtársak között. Elegendő egyetlen vostroyai kulcs ahhoz, hogy az NDK saját bombái felhasználhatóak legyenek, tavaris Jagged pedig biztosított róla, hogy amennyiben arra kerül a sor, akkor engedélyezi a hozzáférést a készleteihez. De csak indokolt esetben. És ezzel nyilván Molotoff is tisztában van… tudja magáról, hogy tán még annyira sem kritikus, mint Romanovék számára.
- Mindez nem ér semmit, ha az NKVD ráteszi a kezét az egyik harmadik kulcsra - szónokolt tovább Cecilova. - Az ellentengernagy asszonynak igaza van - tette hozzá Poklonskaya. - Nem volna egyszerűbb elfoglalni azokat az indítóállásokat, amelyek jelenleg NKVD-hű kézben vannak? Ha nincs hozzáférésük bombákhoz, teljesen mindegy, hány kulcsuk van. - Ez igaz, azonban ezt ők is megpróbálhatják a mi indítóinkkal - rakta össze a kétszer kettőt Csuzsujkov.
- Már intézkedtem, hogy a még vezényletem alatt álló jed’kák és sztalkerek települjenek ki a megbízható stratégiai tisztek, meggyőződéses frontisták által kezelt indítóhajókra kiegészítő védelem gyanánt - magyarázta Vrosilov. - Sajnálatos módon jó okunk van feltételezni, hogy Farlander elvtárs ugyanezt tette, pópista - fényista jediket kiküldve az NKVD-s felügyelet alatt álló indítóhajókra. Mi is, és a belügyes-klerikálisok is mélyűri pontokra telepítettük szét a bombahordozókat, amelyeket így egyformán nehéz megtalálni… - Akkor viszont - mormogta Cecilova. - Ha ez ennyire… kiegyenlített, mégis miért nem követjük az eredeti tervjavaslatot? Miért nem megyünk fegyveresen a pópista tömbök ellen?
- Azért, altengernagy elvtársnő, mer minél közelebb áll valamelyik fél ahhoz, hogy egy-egy területet teljes mértékben domináljon, annál inkább motiválva érzi majd magát a másik fél arra nézve, hogy megtörje a fennálló patthelyzetet a bombák terén - magyarázta Vrosilov. - Akkor pedig egymást érik majd a kommandós támadást ellenünk, a kódkulcsaink és az indítóink ellen, mi pedig hasonló akciókkal kell, hogy válaszoljunk… rosszabb esetben elindítunk egy robbanófejet véletlen technikai meghibásodás, vagy a hordozót ért sérülés eredményeként, de még jobb esetben is olyan sok hordozóhajó semmisül meg a harcokban, hogy a végén Vostroya anyácska kifut a bombákból és nem tudjuk magunkat megvédeni. És akkor még nem is említettem, hogy milyen katasztrófák alakulhatnak ki, ha valaki a Cár-üzemeket egyikét próbálná megtámadni és elszabadulna az ott tárolt nyers hiperanyag… ezért nem elég biztonságban tudnunk ezeket a létesítményeket, ha el akarjuk kerülni hazánk teljes pusztulását, de olyan taktikai patthelyzetet kell előidéznünk, ahol egyik félnek sem éri meg bevetni a helyi Cár-bombákat jelentős saját veszteségek okozása nélkül… ki kell egyenlítenünk az erőviszonyokat helyi szinten, hogy minden lehetséges célpontban nagyjából fele-fele legyen az ott állomásozó és egymással szembenéző frontista és pópista erők száma, katonai téren és lehetőség szerint civil létszámban is…
- De marsall elvtárs, ez taktikai nonszensz - tiltakozott Cecilova. - Ha koncentráció helyett mindenhol elaprózzuk az erőinket, az NKVD pedig nem követi ezt a taktikát… - Megvannak a módszereim, hogy üzenjek Romanovnak - magyarázta Vrosilov. - De nekünk kell megtennünk az első lépést. Ők pedig meg fogják érteni, hogy ez az egyetlen megoldás. És akkor helyben, bolygónként, egymás között kell lerendezni a nézeteltéréseket a flottáknak, helyi milíciáknak… mint férfi a férfival. Legalábbis átmenetileg.
- Lövészárokharcra, vérfürdőre kéri az erőinket, marsall elvtárs - ellenkezett Csuzsujkov is. - A frontista hazafi megcselekszi, amit megkövetel a haza, ha ezzel megakadályozhatja a milliárdok halálát jelentő kataklizmákat - húzta ki magát büszkén Vrosilov. - És biztos vagyok benne, hogy azok az ájtatos idióták is valami ilyesmit vernek az áruló gárdistáik fejébe. Nekünk most ott kell megjelennünk, ahol helyi NKVD-fölény van. Gerilla taktikára, forradalmi ellenálló sejtekre van szükség, hogy lekössék az NKVD-helyőrségeket, ezeket pedig onnan kell átirányítani, ahol nem olyan erős a pópista ellen.
- De ha kivonjuk a csapatokat az erősségeinkből, ott is megerősödnek majd - vélte Poklonskaya. - A saját fegyverünket fordítják majd ellenünk… - És így jön létre a marsall elvtárs ekvilibriuma - sóhajtott fel letörten Cecilova. - A tökéletes patthelyzet, ahol senki sem ural egyetlen rendszert, egyetlen szektort, ahol nincsenek megosztó határvonalak Vostroyán belül… hanem minden bolygón, minden rendszerben alakul ki egy-egy demarkáció… - És így egyetlen rendszer elpusztítása sem lesz lehetséges anélkül, hogy valakinek ne kelljen feláldozni saját csapatait, saját komisszárjait, vagy atyuskáit, saját civiljeit - biccentett Vrosilov.
- De lesznek olyan pópák még így is, akik azt mondják majd, hogy ez sem túl magas ár… - nyelt egyet riadtan Poklonskaya. - Valószínűleg lesznek ilyenek a komisszárjaink között is - biccentett Vrosilov. - Ezért kellenek a megbízható, a helyzetet értő stratégiai tisztek a hordozók élén, és ezért kellenek mellettük jed’kák, sztalkerek, vagy épp Farlander áruló jedijei… akik legalább ezt megértik. És akkor bármi történik a kulcsokkal, legalábbis amíg nem szerezzük meg Kirov kulcsát, és Molotoff nem áll mellénk… addig nem fenyeget minket a katasztrófa. Ha pedig sikerült, akkor önmérsékletet gyakorolva, konvencionális fegyverekkel győzünk majd… és egyszerre elkerüljük addig a külső hatalmak beavatkozását is, hiszen egyetlen biztonságos hídfő sem lesz sem a Köztársaság, sem az EGB, sem bármely más állam számára ebben a felállásban…
- Sem az NDK és más elvtársaink számára - mormogta Csuzsujkov. - És mi lesz, ha a fasisztik, vagy az ershaniak ezt kihasználva egész pályás támadást indítanak? - Akkor a honvédelem ügye egyesíti majd újra a frontistákat és a pópistákat, legalábbis remélem - sóhajtott fel Vrosilov. - Ahogy azt is remélem, hogy ezt ők is tudják majd. Ha pedig más megoldás nincs… megyünk Fel elvtárshoz és az NDK bombái jelentik majd az utolsó vésztartalékot.
- Az Erő adja, hogy ne kelljen hozzányúlnunk - Poklonskaya majdnem keresztet vetett, csak úgy megszokásból, de aztán rájött, hogy ennek nincs itt a helye és ideje. - Felkészítem a csapataimat a szétszóratásra - mormogta Cecilova. - És javaslom, Csuzsujkov elvtárs is tegyen ugyanígy… és reméljük, hogy ezzel a lépéssel nem idézzük elő önnön vereségünket.
- A mi honi csapataink pedig lecsapnak a Téli Palotára - jegyezte meg Vrosilov. - Egy támadás erejéig. Vostroya lesz a városról városra, épületről épületre folyó harc iskolapéldája az NKVD és a pópisták ellen. Ha pedig Kirov elvtárs, vagy a kódkulcsai még ott vannak esetleg… kiszabadítjuk. Javaslom, Poklonskaya elvtársnő szabadcsapatai tegyenek hasonló kísérleteket a Lehon térségében. - Za Vostroya - kiáltotta a másik három, majd Vrosilov is csatlakozott hozzájuk, mielőtt mindenki kilépett volna a vonalból, hogy a dolgára menjen. - Za frontyizma!
|
|