|
Post by Lord Brodrig on May 12, 2014 12:33:37 GMT 1
A rakata faj eredeti otthona. Ezeknek az intelligens népeknek az egyedei birtokolták az Erő hatalmát, s még a hiperhajtómű felfedezése előtt vonták uralmuk alá az ismert galaxis egy bizonyos részét, jóval a Régi Köztársaságot megelőző időkben. Darth Revan korában egy hatalmas hajógyár, a Csillagkohó állt a bolygó fölött, ahonnan a Sithek végeérhetetlen utánpótlással indultak meg a Köztársaság elleni hadjáratukra. Az állomás pusztulása után nem sokkal a rakaták megmaradt törzsei szépen, lassan kihaltak, s a bolygón nem maradt más figyelemreméltó, mint a dzsungel vérszomjas ragadozóinak élővilága, és az Építők Temploma. Egészen mostanáig...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 13, 2014 14:41:28 GMT 1
A bolygó környezetében keringő ősi csata maradványaiból nem maradt más, csupán orbitális pályán keringő, veszélytelen űrszemét. A hajdan eleven csatahajódarabkák korhadtan, megrozsdásodva, és igen szétszórtan keringtek a Rakata Prime felett. Rajtuk kívül semmi sem lebegett a bolygó közelében. Ekkor azonban hangtalanul megnyílt az űr, s éles fényvillanás kíséretében egy robosztus méretű csatahajó kúszott elő a ki tudja milyen messzi távolból. A több kilométeres hosszúságú csillagromboló gyomrából egy tucatnyi vadászgép özönlött kifelé, hogy leszáguldjanak a felszínre, s felkavarják e világ békés életvitelét. A felderítőegység után egy fekete színnel bevont sikló indult útnak, s legalább nyolc vadász zárkózott mögé. A komp egyenesen az atmoszférába száguldott, s miután a pilóták megtalálták a keresett helyszínt, lassulni kezdett, majd szinte teljesen megállt a zöldellő, buja tisztás fölött. Az Építők Templomának ősöreg kövei beleremegtek, amint a leszállóegység landolt a hosszúra nőtt füvezeten. A siklóból előbb egy sötétszürke egyenruhát viselő, tiszti rangjelzéssel ellátott férfi lépett ki, aztán az ő nyomában vörös páncélos katonák biztosították a környéket. A sisakjukon mindössze egy kilátónyílás ékeskedett. Őket egy még vészjóslóbb alak követte. Az ösztövér, szinte láthatóan törékeny, magas férfi megállapodott a tiszti uniformist viselő társa mellett, aztán karba tett kézzel tanulmányozta a Templomot. Halottsápadt, szürke bőre természetellenesen aszott, feje teljességgel kopasz volt. Két halványkék vonal húzódott végig a koponyáján, valamiféle tetoválás lehetett. A nagy orr és a tágas, vörösen izzó szemek korlátlan hatalmat sugároztak. A férfi csillogó szürke páncélzatban pompázott, s öltözetét csuklyás köpeny keretezte, továbbá két rövid fénykardmarkolat lógott övének két oldalán. Az egyik vörös páncélos harcos hozzá lépett, s valamit motyogott. A félelmetes illető bólintott, aztán az egyenruhás, fekete hajú férfihoz fordult. - Mit gondolsz, Haggart? - kérdezte átlagosnak nevezhető, ám hűvös hangon. - Megfelelő lesz egy határmenti bástyának? - Hogyne, Nagyúr - felelte alaposan kidolgozott hanghordozással és akcentussal a férfi. A galaxis szélén élő egyénhez képest igen választékosan, már-már úriasan beszélt. - Ez egy elhagyatott világ, bár bizonyosan szerepel a galaxis államainak nyilvántartásában. Mindazonáltal nem kutatják, s nem is jönnek a közelébe. A Lehon és a rakaták régen a feledés homályába merültek, elvesztek a történelem kusza szálai között. - Nem lesznek váratlan látogatóink - biztosította a Nagyúr. - A galaxis el van foglalva a saját belső problémáival. Éppen ezért van ebben a pillanatban szükségünk erre a világra. Szállják meg az épületet, parancsnok, s kerítsék el a területet a vadállatok elől. Mihamarább működni akarom látni a támaszpontot. Különösen figyeljenek a rejtett, ősi csapdákra. Ha valami gondjuk akad, azonnal szólnak nekem. Világos? - Igen, Lord Galaxar. - Mehet - intett, mire a tiszt katonáival a nyomában megiramodott a bejárat felé. A Nagyúr pedig ökölbe szorította a kezét, s az épületre függesztette lángoló tekintetét. Néhány percig elmélkedett, aztán úgy döntött, hogy a csapatai után indul. A várakozásnak néhány év múlva végeszakad, s akkor majd kiderül, mivé lett a galaxis népeinek harci morálja. A végső csata elkezdődött.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 25, 2014 11:06:33 GMT 1
Az út a rakaták birodalmának ősi központjába végül rövidebb ideig tartott, mint Luke gondolta volna. Ami nem is volt gond abból a szempontból, hogy a hajó, amelyet Parkak'k biztosított Lukenak és sith útitársának, ugyancsak jóval szűkebbnek bizonyult, mint várták. Luke és Kallog így az intimitás határát súruló mértékben egymás mellé zsúfolódva ültek, vagy inkább feszengtek a csápos Gree-k számára tervezett öblös, egy személyes (egy gree-s) ülésben, miközben az apró, korong alakú hajó egy előre programozott útvonalon a Gree Enklávé határához repítette őket... egy akkora, a mélyűrben lebegő hiperkapuhoz, amelyet Luke még sohasem látott, és amin simán átfért a hajójuk, hogy aztán a hagyományos hipertéri sebességgel becsült idő töredéke alatt kibukkanjon az Ismeretlen Vidék alsó karéján, egy hasonló kapuból, nem messze a Lehont rejtő rendszertől. No nem mintha Luke rövid idővel ezelőttig bármiféle más hiperkaput látott volna, így tulajdonképpen nem lepődött meg semmin. Nem úgy a sith nő, aki elképedve meredt ki a csillagokra, próbálva valami hibát találni a gree navikomputer bonyolult adattangerében, ami megcáfolhatta volna, hogy valóban a galaxis másik végén vannak. - Nem értem, hogyhogy nem uralnak egész szektorokat ezek a csáposok, ha ilyen technológiájuk van... - morfondírozott Kallog. - Ez lenyűgöző. - Talán már nem vonzza őket a csillagközi utazás. Vagy talán csak néhány ilyen hajójuk maradt, amivel használni tudják ezeket a kapukat. - gondolkozott Luke. - Végül is csak akkor aktiválódtak, amikor egészen közel értünk. Ez megmagyarázhatja azt is, hogy miért nem talált rájuk eddig senki... energiakisugárzás nélküli üres fémgyűrűk a mélyűrben... ha egy csempészhajó beléjük is futna véletlenül, űrszemétnek néznék.
- Közeledünk egy erős sötét oldali gócponthoz, vén jedi. - mosolyodott el Kallog, ahogyan egyre közelebb értek a rakaták hajdani központjához. - Ki tudja, talán ez lesz az a hely, ahol megöllek. - Talán. - biccentett Luke. - De amíg nem származik előnyöd belőle, addig úgysem teszed meg. Annál gyakorlatiasabb vagy. Nem élvezed a sötét oldalt olyan önpusztító módon, mint a korribani sithek. Eszközként használod, mert úgy gondolod, nagyobb hatalmad lehet általa, mintha a jedik útját követnéd. De nem pusztítasz kedvtelésből és nem leled örömöd mások szenvedésében. Számodra a hozzám hasonlók legyőzése is csak eszköz és út a hatalomhoz... ha van funkciója. Kallog néhány pillanatig némá meredt maga elé. A hosszú út kezdete óta ez volt az első eset, hogy Luke meditáció helyett beszélgetést próbált kezdeményezni. - Semmit nem tudsz rólam, tata. - bökte ki végül.
Luke vállat vont, majd a hajó radarernyőjére pillantott. - Érdekes.. egy azonosítatlan hajó kering a bolygó körül. És élőlényeket is érzek. Csak úgy árad belőlük a sötét energia. - Még a végén lehet, nem is én foglak megölni, hanem valamelyik harcostársam? - mosolyodott el kajánul Kallog. - Nem hiszem, hogy a harcostársaid. - vont vállat ismét Luke. - Ha azok lennének, már nekem támadtál volna, máskülönben elég nehezen fogod tudni megmagyarázni nekik, hogy miért utazgatsz ilyen.. szorosan összezárva egy jedi mesterrel. Kallog felhúzta az orrát. - Talán csak a megfelelő pillanatra várok. - Megtisztelő, hogy ennyire értékeled a képességeimet, és ennek köszönöhetően kihagyjuk a test-test elleni közelharcot. - nevetett fel Luke, és némi bűntudattal fűszerezve átfutott az agyán, hogy ha ezt Mara látná, akkor valószínűleg kitekerné a nyakát. Nem, először a nő nyakát tekerné ki, és csak aztán az övét.
- Nem kell ilyen csalódottnak lenni, tata. - értette félre Luke érzelmi változását az Erőben Kallog. (vagy talán nagyon isjól értette). - Akárhogy is, javaslom, rejtőzzünk el az Erőben. - váltott témát Luke. - Ugye, képes vagy rá? - Persze. - színlelt érdektelenséget a nő. - És leszállás után kiderítjük, hogy kik előztek meg minket. - folytatta a jedi mester, miközben a hajó ereszkedni kezdett, széles ívben a bolygó takarásába fordulva, mielőtt az alacsony orbiton keringő fekete csatahajó érzékelői befoghatták volna őket. - Ennek a helynek tökéletesen elhagytatotnak kéne lennie. Nem szeretem, ha megelőznek.
Kallog legalább ebben az utolsó dologban egyet tudott érteni az öreg jedivel.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 25, 2014 12:43:09 GMT 1
Ophidiani parancsnok éppen a Templom felszínén, a napsütötte, alig pár négyzetméteres leszállópályán sütkérezett. Azazhogy az ott található ősi rakata számítógép fölé görnyedve igyekezett áthatolni annak biztonsági rendszerén. Lévén tudós, tökéletesen megértette a betűkombinációkat, a belső számítógép pedig rengeteg információval ellátta őt. Ennélfogva tudta, hogy az itteni a néhai Csillagkohó pajzsának lekapcsolására volt használatos. Ophidiani azon igyekezett, hogy visszaállítsa az elhárító védőmezőt, méghozzá úgy, hogy az ne egy, immár nem létező objektumot, hanem magát a bolygót fonja körül. Erre pedig nagyon nehezen sikerül majd rávennie a csökönyös számítógépet - talán még a Nagyúr erejére is szükség lesz, hiszen a rakaták tudása az Erővel volt kapcsolatos.
Mintha a gondolataiban olvastak volna, alighogy elindult a belső termek felé, egy vörös páncélos őrszem sietett eléje. Enyhén meghajolt, s Ophidiani egyetlen biccentéssel engedélyezte számára a megszólalást. - Uram, idegen hajó lépett be a légkörbe - recsegte az őrmesteri rangjelzést viselő tiszt, vörös maszkján megcsillantak a magasra hágó nap sugarai. - Túl korai - morfondírozott rövid hallgatás után Ophidiani. - Túl korai. Eltüntettek minden nyomot, ami a beavatkozásunkra utalna? - Igen, uram, azonban az elektromos kerítés, amit a nagyobb vadak megfékezésére állítottunk fel, felkeltheti a figyelmet. Most kaptam a jelentést, miszerint a Valice vonónyalábba fogta a fura formájú hajót. - Engedjék el! - kiáltotta Ophidiani. - Hagyják leszállni. Minden bizonnyal elég óvatosak lesznek ahhoz, hogy ne a Templom udvarán landoljanak... - Parancsol, uram? - Csupán hangosan gondolkoztam, őrmester. Tegyen, ahogy mondtam, én pedig jelentek Galaxar Nagyúrnak.
Tekintve, hogy az említett Nagyúr az egyik alsóbb helyiségben tevékenykedett, Ophidiani parancsnoknak beletelt némi időbe, amíg lelépcsőzött hozzá. (Micsoda ómódi, primitív megoldás - tűnődött kelletlentül -, se mozgórámpa, se működő lift.) A terem előtt strázsáló őrök a levegőbe irányozták karabélyaikat, ő pedig kivárt, amíg a régi ajtómechanizmus működésbe lép. Hosszú szisszenés, majd némi fémes kattogás után a vastag ajtópanelek a falba húzódtak, Ophidiani belépett.
A nála alacsonyabb Sith Lord háttal állt neki, és valamiféle hatalmas, tetraéder alakú kőtestet tanulmányozott. A tárgy csúcsa és Galaxar feje egy szinten volt, s Ophidiani egy pillanatig azon tűnődött, vajon nem veszi-e a Sith puszta tiszteletlenségnek, hogy alacsony termete miatt ő, Haggart Ophidiani parancsnok fölébe tornyosul. Aztán gyorsan elhessegtette a gondolatot, és várta, hogy megszólítsák.
Galaxar egy apró kütyüt tartott a kezében, amit egy miniterminál segítségével a kőhegyhez kapcsolt. Beletelt néhány percbe, mire a panel vörösen felvillant, s ekkor a Sith megszakította a kapcsolatot. - Micsoda technika! - lelkendezett. - Tudod mi ez, Haggart? - kérdezte, még mindig háttal állva a férfinak.
- Nem, Nagyúr.
- Egy ősi holokron. Magam sem értem a működését, ráadásul a mérete is idegen a számomra. Hisz akkora, mint én. Nem mintha ez valami nagyot jelentene, de ezt már te is megállapítottad magadban az imént - Ophidianinak gombóc lett a torkában. - De nem ezért jöttél. Valami baj van?
- Idegen hajó ereszkedik a felszín felé, nagyúr. Kértem, hogy ne tartóztassák fel. Hamarosan sikerül aktiválnom a pajzsot, és akkor nem menekülhetnek el innen. Nem hagyhatunk szemtanúkat, túl korai.
- Haggart, jól cselekdtél. A Zonju V és a másik bolygó nagyurai már megtelepítették a megfigyelőállomásaikat, és elhagyták a helyszínt, mi pedig még mindig itt vacakolunk, egy egész nappal többet töltöttünk ezen a bolygón, mint kellett volna. S lám, itt is van a felfedezés kockázata.
- Uram, a rakata gépek nehezen...
- De van még valami, Haggart, még valami - fejtegette Galaxar. - Én jóval előbb tudomást szereztem a betolakodókról, mint az embereink. És tudod miért, Haggart? Mert az Erő nem hazudik, soha. Jedik látogatnak meg minket, barátom. Méghozzá elég nagy hatalmú Jedik.
- Akkor mit teszünk, Nagyúr? - Ophidiani leplezni sem tudta megrökönyödését. - Hogy lehet, hogy tudomást szereztek rólunk?
- Nem hinném, hogy tudják, mi van itt - nyugtatta meg a Sith Lord. - A sötét oldal energiáit úgy kell koncentrálnunk, hogy az a rakaták lenyomatának tűnjön. Utasítsd az embereidet, hogy engedjenek szabad utat a Jediknek! Rejtőzzenek el a Templom jótékony árnyékaiba, és ne állják az útjukat, ha erre tévednek. Te pedig velem jösz a tetőre, és befejezed a pajzsot, én pedig az Erő koncentrálását. Hagynunk kell, hogy elvégezzék, amit akarnak, aztán távozzanak el, anélkül, hogy észrevennének minket. Indulj, meg kell még néznem a vizsgálataim eredményét. Ha ötvenöt plusz két hullámú sugárzást mértem itt, akkor a másik felében is ugyanennyinek kéne lennie...
Ophidiani rájött, hogy a Sith már nem hozzá beszél, ezért fejet hajtott, és kilépett a helyiségből. Remélte, hogy a Jedik nem fedezik fel őket.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 13, 2014 13:52:47 GMT 1
Luke és Kallog hajója némi rázkódás után áthatolt a bolygó villámokkal és viharokkal telített légkörén, majd széles ívben megkerülte azt a romos, egymásra dobált kőhalomnak tűnő roppant tömeget, ami valaha a Rakaták központja és legfontosabb temploma lehetett. - Itt még erősebb a sötét oldal jelenléte. - jegyezte meg átszellemült mosollyal az arcán Kallog. A nőn látszott, hogy csakúgy fürdik a sötét energiák kisugárzásában. - Nem érzékelek senkit a felszínen... - pillantott ki a membránon keresztül Luke a romokra. - Ez persze nem jelenti azt, hogy nem rejtőzködhetnek az Erőben, úgy, ahogyan mi is tesszük. - Talán félsz szebeszállni velük, öreg? - vigyorgott kárörvendően Kallog, mire Luke megvont a vállát. - Már ha tényleg odalent vannak. De nem is lényeges, mi nem oda megyünk, ahová az egyszeri műkincsvadászok és sírrablók mennének itt jártukban.
A templomot maguk mögött hagyva Luke szemével az eplusztított, szabdalt tájat kezdte fürkészni. A sith nő értetlenül meredt rá. - Egy olyan ábrát, vagy ahhoz hasonlót keresünk, mint amilyet Parkak'k mutatott. - magyarázta Luke. - Ez meg majd megmutatja a bejáratot. - Bejáratot. - vonta fel a szemöldökét a nő. - Egy rakata papi szekta menedékhelyére. - magyarázta Luke. - Amikor a birodalmuk és a fajuk hanyatlani kezdett, a rakaták különböző csoportjai a föld alá vonultak. Úgy tűnik, voltak köztük olyanok is, akik a múltbeli emlékek és a technológiájuk megőrzésére törekedtek. - Nem tudtam, hogy az öreg jedik szeretik a történelmet is - bámult vissza a templom felé Kallog. - Lehet, unalmamban öllek meg? - Azt hittem, ezt már lejátszottuk. - mosolyodott el Luke. - Nem fogsz megölni, pontosabban nem fogsz megpróbálkozni vele, amíg nem bizonyosodsz meg arról, hogy amit keresünk, nem jelent nagyobb lehetőséget a számodra, mint egy olyan vén jedi eltétele láb alól, mint én. - Először is, nem keressük együtt. Csak épp nincs jobb dolgom. - vonta meg a vállát most a nő. - Másodszor, szerintem fogalmad sincs, öreg, hogy mit keresel. Csak mész bolygóról bolygóra, pont, mint azok a sírrablók és kincsvadászok. - Ezzel az erővel régen rám támadhattál volna. - Luke egy hegylánc megkerülése után, jó pár ezer clickre a templomtól megpillantott egy kövekből álló képződményt odalent, amelyben négy háromszög alakú szikla fogott közre egy spirálisan csavarodó, gúlaszerű épületet, pontosabban ami az épületből megmaradt. Lukeot távolról a killik kolóniák toronyszerű fészkeire emlékeztette, amelyeket a bogárszerű nép meglátogatásakor látott az Ismeretlen Vidék aszteroidának járataiban jó egy évtizede. - De manapság annyi sötét erőhasználó van a galaxisban, hogy csak valami igazán különlegessel lehet kitűnni közülük, nemde? Kicsit túl nagy lett a ... verseny. És ha minimális esély is van rá, hogy találunk valami érdekeset, vállalod a kockázatot, nem igaz? És titkon reménykedsz, hogy legalább olyan különleges lesz, mint az a hiperkapu?
- Ki tudja, talán ugyanezért csinálod te is, öreg. - Kallog láthatóan arra jutott, hogy a félvállról odavetett "fogalmad sincs"- jellegű kijelentések még nem elegendőek arra, hogy elvegyék a jedi kedvét a kérdezősködéstől. - Talán ősi rakata kincs nélkül be sem engednek az öreg jedik otthonába. Bár lehet, elég lenne néhány anekdotát elmesélned nekik, úgy is annyit tudsz. - Sokat segít, ha az ember olvasta Palpatine coruscanti archívumait. Luke alapjában maga sem tudta, miért oszt meg ennyi mindent ezzel a nővel. Talán még értékelte is, hogy a lekezelő stílus ellenére a nő egészen tűrhető úti társ volt, és - néhány sithhel ellentétben - nem akart azonnal a nyakának ugrani.
Kiléptek a hajóból, és megálltak a torony romjai előtt. Luke immár rutinosan az apró jeleket kereste a felületen, amelyekkel an Onderon holdján és a Criopterán is találkozott. Végül egyik kezét a felületre jelezte, és intett Kallognak, hogy tegyen ugyanígy. - Ha csak egy pillanatig fókuszáljuk az Erőt, remélhetőleg nem vesznek észre. - tette hozzá, aztán az Erő világos oldalát megidézve magában apró lökést küldött a felületnek. Miközben Kallog ugyanezt tette a sötét oldalon keresztül, és a fal előttük egy pillanatra áttetszővé vált, Luke agyán átvillant egy gondolat. A gree-nél töltött idő alatt volt ideje meditálni és immár teljesen biztos volt benne, hogy egy szemernyi sötét oldali kisugárzás sem maradt benne. A nő pedig egyértelműen sötét oldali erőhasználó volt. Ami egyszersmind azt is jelentette, hogy vagy Luke változott meg rövid idő alatt, vagy Smordre mesterben sokkal erősebb volt a sötét oldal, mint azt Luke gondolta.
De elnapolta magában a gondolatot... az eléjük táruló folyosóra fókuszált, és arra, amit rejtett. És remélte, hogy ezúttal már nem egy újabb köztes állomás várja őket.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 1, 2014 0:29:14 GMT 1
A bolygó körül magányosan keringő fekete csillagcirkáló hídján az érzékelők hirtelen minden előjel nélkül minden irányban ugrálni és villogni kezdtek, ahogyan jóval több hajó jelent a radarokon annál, mint amit egyetlen csatahajó lőelemképzői pár másodperc alatt fel tudtak volna dolgozni. Pillanatokkal később egy bejövő üzenet villogása jelezte, hogy az újonnan érkezőknek sürgős mondandójuk van...
...
- Egy idegen csillagrombolót érzékelünk a rendszerben, bolygó körüli pályán, kapitány. - jelentette a Bellicose radaros tisztje a legénységi árokból, amint az EGB hadműveleti egysége kilépett a hipertérből. A polneyei csillagromboló egyik oldalán a ssi-ruk és polneyeiak vegyes alakulata zárkózott fel, néhány, a Bendő-flottából származó átfegyverzett Venator- és Victory-osztályú hajóval megerősítve, a szárny másik oldalát pedig a Knot hatalmas, elegáns csillagrombolóinak egyik csoportja alkotta, a szárny végén a flotta legnagyobb egységével, a nehéz csillagromboló kategóriába tartozó Scheer-el.
- Szkenneljék. - vonta össze a szemöldökét Aban. Nem zárkózott el attól, hogy élete és hajója első bevetésén rögtön méltó ellenféllel mérje össze magát, de egyetlen hajó... különösnek tűnt. - Első látásra akár sith is lehetne. - jegyezte meg a mellette álló Zavrik parancsnok, aki nagyságrendekkel jobban érezte magát ezen a hídon, mint a Ssi-ruk hajóján. - Nem tudom megerősíteni, parancsnok. - vetette közbe a radaros tiszt. - Az azonosító jelei nem felelnek meg egyetlen államénak sem. - Nos, akkor ne hagyjuk, hogy holmi kalózok és kincsvadászok megelőzzenek. - húzta ki magát Aban. - Csatornát az azonosítatlan romboló felé! - Csatorna él!
- Azonosítatlan csillagromboló, itt Aban kapitány az Egyesült Galaktikus Birodalom Bellicose csillagrombolójáról! A rendszert a Birodalmi Vezérkar utasítása alapján az EGB felségterületének nyilvánítjuk! Azonosítsák magukat, és készüljenek fel a rendszer kíséret mellett történő elhagyására az általunk megadott vektoron!
...
Az apró felderítőhajó, hasonlóan a flottában vele együtt a hipertérben haladó több tucat társához, megrázkódott, majd a hipertér kékjét felváltotta az űr fekete, csillagokkal pettyezett képe, a látótér közepén egy lepusztult felszínű, halottnak tűnő bolygóval. Ben és Varvara éppen akkor léptek az apró korvett hídjára, amíkor elérték a normálteret. Az ügyeletes első tiszt, egy hozzájuk hasonló korú, fiatal cosrai százados csak biccentett Varvarának, egy pillanatig tekintetét a lány csípőjén hagyva, majd egy további pillanatig némi értetlenséggel Benen elidőzve, és már vissza is fordult a navigációs terminálhoz, ahol helyettese, egy szögeletes arcélű polneyei klón próbálta kikalkulálni a kijelölt pályát, ami a felszín meghatározott pozíciójára vezetett. - Parancsnok, a zászlóshajó utasítása szerint várnunk kell. Egy idegen hajó tartózkodik a megközelítési vektoron. - közölte végül szárazon a klón. - Vettem. Várunk. - a fiatal cosrai idegességét Ben szinte a bőrén érezte, annyira átlátszó volt az Erőn keresztül... azonban nem csak ezt érezte. Most, hogy finoman megnyitotta magát az Erő előtt, felkészülve az elkerülhetetlennek tánő harcra, érzékelni kezdte, hogy micsoda energiák áradnak a bolygó felől...
A híd egy másik termináljánál dolgozó kék egyenruhás, Varvaráéhoz hasonló rangjelzést és váll-lapot viselő őrmester is hasonló megállapításra juthatott az előtte táncoló színes értékek kavalkádját elnézve, mert némi értetlen fejrázás után a parancsnokhoz fordult. - Parancsnok, a kisugárzás túllép minden határértéket az Erő-mérők szerint. Nem tudom kiértékelni a forrását, az egész rendszer és maga a bolygó is tele van anomáliákkal. - Kapcsolja ki. - sóhajtott fel a cosrai tiszt, mire Ben önkéntelenül elmosolyodott. Bár ő is érezte a sötét energiákat, egyben biztos volt; ezek elég erősek voltak ahhoz, hogy bármilyen érzékelőik is voltak a polneyeiaknak, azokat garantáltan megkergítse. Akkor pedig a felfedezés veszélye nélkül üzenhetett a többi jedinek az Erőn át...
Oldalra sandított Varvarára, aki elérthette a szándékát, mert elvette a kezét a pisztolytáskájáról és a cosrai parancsnok elé lépett, arcán kötelességtudattal kombinált hamiskás mosollyal. - Raabe százados, jelentkezem. A kutatócsoport indulásra kész, amint leszálltunk a... hogy is hívják? - Lehon. - fordult a lány felé a cosrai tiszt leplezetlen kedvességgel. - De én sem tudok többet róla... legyenek óvatosak, meg kell várnunk, amíg a flotta szabaddá teszi az utat, és akkor azonnal leszállunk. A... társa?
Varvara bólintott, majd Ben felé fordult félig, és szabadkozó mosolyt eresztett meg először felé, majd a századosnak. - Utolsó pillanatban jelentették be, egy áthelyezés a Gépészeti részelgről, Skaben kadét. Ne haragudjon, százados, hogy nem szóltam előbb... - Semmi gond. - biccentett amaz. - Folytassák.
Ben egy pillanatig magában forgatta lelki szemeit, ahogyan a lány látványára teljesen tartását vesztő ifjú tisztet elnézte, majd - immár a kockázatok miatt nem aggódva - megnyitotta magát az Erőben, és megpróbált egy nagyon egyszerű üzenetet küldeni a hozzá legközelebb álló jedi mestereknek, akikkel kapcsolatban tudott lépni ilyen módon... beleértve az apját is. Mert bár úgy tűnt, hogy a cosraiaknak fogalmunk sincs róla - legalábbis ezen az alsó szinten -, hogy hová érkeztek, Ben az olvasmányai alapján nagyon is tisztában volt vele, hogy milyen bolygóról volt szó. A Lehon, más néven Rakata Prime, az évezredekkel ezelőtti Rakata Birodalom központja, a Csillagkohónak nevezett szörnyű szerkezet és sok más, a múlt ködébe veszett berendezés születési helye... ami valóban az Ismeretlen Vidék egy sokak számára ismeretlen koordinátáján helyezkedett el, melyről, úgy tűnik, az EGB-sek mégis tudomást szereztek. Ben pedig teljesen egyetértett azzal, hogy akármi is maradt odalent a romokon kívül, az nem kerülhetett, nem kerülhet a kezükbe...
Hamarosan egy rövid, megnyugtató, tömör gondolatot kapott az Erőn keresztül a Tanács egy tagjától, talán Sebatyne mestertől, jelezve, hogy nyugtázták az üzenetét, és az erősítés úton van. Amikor azonban lezárta volna magát ismét az Erő előtt, egy pillanatig megérzett még valamit. Nem igazi választ, inkább egy visszhangot, egy lenyomatot, mintha az üzenete visszapattant volna valami ismerősről, nagyon-nagyon ismerősről...
- Apa? - meredt maga elé, majd a bolygóra hirtelen izgatottan és tanácstalanul Ben.
...
Luke és Kallog a változatosság kedvéért ismét egy rakata feliratoktól hemzsegő kriptaszerű folyosón haladtak lefelé. Luke általánosságban igyekezett rejtve maradni az Erőben, elkerülendő, hogy a közelben esetlegesen ólálkodó sötét oldali erőhasználók észrevegyék, néha mégis egy pillanatra megnyitotta magát az Erőnek, hogy felmérje környezetét. És az egyik ilyen alkalommal valami nagyon ismerős érintette meg. A jedi mester megtorpant, mire a mögötte haladó sith nő majdnem beleütközött. - Ügyes próbálkozás, papa. - horkantott fel Kallog. - De ennél többre van szükséged ahhoz, hogy rád essek. Luke szótlanul felemelte a kezét, és lehunyta a szemét. Majd kinyitotta, és újult erővel megindult előre. - Sietnünk kell. Odakint baj készül. - Már megmondtam, hogy semmi közöm azokhoz a kinti sithekhez... - tárta szét a karjait kirritált arckifejezéssel Kallog. - Nem is miattuk. - hangzott Luke hangja távolabbról. - Gyere, sietnünk kell...
- Miért is? Hogy egy újabb sírt, ősrégi berendezést, rakata emlékhelyet és efféle hasznavehetetlen dolgokat találjunk? - sietett utána Kallog, aki kezdte elveszíteni a türelmét.
- Nem. - hangzott Luke hangja még távolabbról. - Ez az utolsó állomás, érzem. Siess.
...
A rendszer szélén, távol a frissen érkezett EGB-s flottától három bes'uliik vadászgép lépett ki a hipertérből. A vezérgépben Rev Sanagar módosította az érzékelőket és gyorsan szkennelte a rendszert. Személy szerint teljesen mindegy volt neki, hogy az Ismeretlen Vidék melyik távoli pontjára kellett követniük a polneyeiak flottáját. Számára ez személyes volt. A jedi, aki valahogy mégis bejutott az ő orra előtt (vagy alatt, felett) a polneyei bázisra, és a biztonsági felvételek nagy nehezen összerakott mozaikjai szerint valakitől segítséget is kapott az állományból, az itteni hajók egyikén kellett legyen. Már pedig Rev Sanagar elől egyetlen jedi sem menekül meg, döntötte el magában a kommandós. - Szkenneljétek a hajókat, keressétek azt az azonosítót amelyiket a polneyeiak hangárnyilvántartásából kaptunk! - utasította kísérőit Sanagar. - És teremtsetek kapcsolatot a zászlóshajóval!
Kisvártatva egy ismerős női arc jelent meg Sanagar miniatűr holoképernyőjén. - Minek köszönhetjük a hirtelen látogatást, Sanagar parancsnok? - vizslatta fürkésző tekintettel a páncélos alakot a Bellicose fedélzetéről bejelentkező Cybil. - A kapitány most igen elfoglalt, de én mindig szívesen fecsegek a... hasonszőrűekkel, ha úgy tetszik. - Nagyon megható, hölgyem. - recsegte kifejezéstelenül Sanagar. - De nem udvariaskodni jöttünk. A Polneye óta követünk egy jedi kémet, aki minden valószínűség szerint a maguk egyik hajóján van. Itt ebben a flottában. - Az nem... - Cybil félrefordult, és néhány gyors szót váltott valakivel a vonal túlsó végén. - Az roppant kellemetlen lenne. Számíthatunk a segítségükre? - Persze. - mosolyodott el a T-alakú sisakrostély mögött Sanagar. - Ezért jöttünk.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 1, 2014 13:22:51 GMT 1
A találóan elnevezett Vomit lebegtetőrendszere egy pillanatra kikapcsolt, ennek következtében a böhöm teherhajó kilométereket ereszkedett lefelé a levegőben. Mire a pilótának sikerült működésre birnia a rendszert, és leküzdenie hányingerét, csupán ötszáz méter választotta el a felszintől. Napok óta pásztázta már a környéket, és várakozott. Az Erő nemrégiben látomást bocsátott rá, s Darth Trayus érezte, hogy kissé szélsőséges tervei igenis megvalósithatók. Érzéseire hagyatkozva végül eljutott erre a bolygóra, most pedig várakoznia kellett, hogy megmutassa a galaxisnak annak valódi természetét.
Ugyanis ő, Trayus rájött, hogy rendet kell teremteni a káoszban. A Sithek legfontosabb célja a galaxis fölötti totális uralom, és Trayus sem gondolkodott másképp. Ő azonban nem óhajtotta elkövetni sem a régi Sith Nagyurak, sem Palpatine, vagy Darth Sidious hibáit. Hiszen ha belegondol valaki, egy kisebb csoportnak, legyen az akármennyire hatalmas és felsőbbrendű, lehetetlen átvennie a hatalmat egy mégoly gyenge, de miriárdnyi lélekszámú értelmes lény felett. Több gyenge, ahogyan azt Darth Bane is tanitja, együttesen legyőzheti az erőset, ezáltal megbontva a természet rendjét. Ebben hibáztak elődei, és Trayus tudta, hogy ki kell irtania mindenkit, aki nem rendelkezik az Erő hatalmával. Valójában szivességet tesz nekik, hisz megmenti őket az örök szolgasorból. Felszabaditja őket, s haláluk fájdalommentes lesz. Ezzel nyugtatgatta magát, amikor a temérdek szörnyűségre gondolt, amit ő maga fog okozni a galaxisnak. Cselekednie kell a nagyobb jó érdekében, hogy minden a helyére kerüljön.
Tervei útjában egyedül Sordis, régi mestere, és a Jedik álltak. Utóbbiak arról a lenyomatról jutottak eszébe, ami néhány napja villant fel az Erőben. Ha Trayus érzékei nem lettek volna ennyire kifinomultak, meg sem érezte volna a parányi felvillanást. Egy csekélyebb képességű illető nem fedezhette volna fel a nyomot. Az érzetnek viszont nyoma sem volt, ami bizonyitotta, hogy valaki, vagy valakik nem szerették volna, ha felfedezik őket, és rejtőzködnek az Erőben. Trayus viszont nem rejtette el a hatalmát. Ha pedig a bolygón - aminek a koordinátáit a coruscanti Galaktográfiai Toronyban levő kapcsolatával kerestette elő - egy Jedi portyázott, akkor felkeresi őt.
Már csak azért is, hogy megmutassa, még mindig életben van. A Jedi Tanács tagjai biztosan felismernék, ha összefutnának vele, annak ellenére, hogy elködösitette az emlékeiket. Pusztán azért vágták ki a Rendből, mert Jacen Solo néha felkereste őt. Egyesek szerint Trayusnak lehetett némi köze Darth Caedus megszületéséhez. Évekkel később, amikor találkozott Sordissal, a Sith mester elmagyarázta neki, hogy a tanitásai valóban hibásak voltak.
Úgy döntött, hogy a rakata szentélytől valamivel arrébb teszi le a hajóját. Egy órájába telt, mire ráakadt egy kisebb épitményre, ami alig nőtt ki a felszinből. A Vomit bizonytalanul landolt a kisebb hajó mellett, amiről Trayus megállapitotta, hogy a Gleeről érkezett. Lévén tudós, könyveiben feldolgozta már a titokzatos faj történetét. Amikor a Coruscant Szektor főtanfelügyelője lett afféle ex-Jediként, az Erő különböző értelmezéseit kutatva arra is rájött, hogy a Glee fajnak köze lehet a dathomiri éjnővérek Erőtechnikáinak kialakulásához - Sordis a Dathomiron tanulta meg a sötét oldal különös mágiáit, de az ő mágikus kisugárzása fekete volt, nem zöld, mint az éjnővéreké. Trayus ezért akarta majd a halála után tüzetesebb vizsgálatoknak alávetni volt mesterének komplex agyát.
A Sith Lord hamar ráakadt a bejáratra. Lehunyta a szemét, és érzékelte, hogy számos különböző kisugárzású hajó jelent meg orbiton, különböző célokkal. A fekete csillagromboló idegen érzete is ott volt még, ugyanúgy, ahogy a rakata templomból áradó vészjósló energiák - amelyek élő szervezetekből származtak. Trayus tudta, hogy eddig kellett várnia. A Jedi csakis errefelé mehetett, és lelki szemei előtt látta az érkezők, a korábbi betolakodók, valamint a Jedi történetének összekapcsolódását a sajátjáéval. A képzeletbeli vonalak addig fordultak, mignem Trayus arra jutott, hogy neki a Jedi mellé kell állnia - legalábbis egy darabig. Remélte, hogy az illető egy Skywalkerhez hasonlatos valaki, és nem fog azonnal a nyakának ugrani, ha meglát egy Sith Nagyurat.
Úgy ismerte a rakata faj történelmét és hatalmuknak elméleti matematikáját, akár a twi'lek faj rituális szokásait. Ennek ellenére nem tudta hatástalanitani a bejárat védekező mechanizmusait, amiből arra következtetett, hogy a rakatáktól idegen módszerrel épitett helyre készül belépni. Egyetlen megoldás maradt csupán. Összeszedte hatalmas energiáit, és megragadta vele a kőfalat. Addig feszitette az alkotóelemeit, amig engedtek a szoritásának, aztán egy határozott, és az Erő által irányitott rúgással betörte az ajtót. Kissé alpári eljárás volt egy új, eddig ismeretlen kultúrával szemben, habár néha a legegyszerűbb dolog a megoldás.
Darth Trayus megigazitotta féloldalas, szürke köpenyét, és belépett a helyiségbe.
A fekete csillagromboló hidján Haggart Ophidiani mindenki fölé magasodva tornyosult. Milyen érdekes, hogy a Rakata Prime hirtelen mekkora népszerűséget szerzett. Ennél keresettebb sosem volt. Felettébb, furcsán, csodálatraméltóan érdekes. Az Erő és az Ő különössége... Ophidiani mindig mosolygó arcán a szenvtelen kedvesség haláltusája még ridegebbé változott. A cosraiak nem tudják, mibe csöppentek bele. A bolygóra telepitett láthatatlan megfigyelőberendezés az Erő hatalmát használta, egyfajta Erőmechanika volt, és a halandó lények számára érzékelhetetlen. Ha a cosraiak veszik birtokukba a rendszert, akkor ők kerülnek megfigyelés alá a galaxis ezen elhagyott kulső sarokpontján.
- Exellenciás uram! - lépett mögé a fehér köpenyes kapitány. Ophidiani már azelőtt tudott az érkezéséről, hogy a tiszt elindult volna felé. Tudott mindent és látott mindent. Nem, nem az Erő segitségével. - A flotta távozásra szólit fel minket!
- Álljunk bele a megadott vektorokba, és hagyuk magukra őket - rendelkezett Ophidiani. - Szabad a gazda. Garázdálkodj okosan.
- Igenis, uram.
- Ó, és szólj Galaxar Nagyúrnak, hogy fogadjon a lakosztályában. A Sápadt Császár új feladatot adott nekünk.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 12, 2014 11:42:37 GMT 1
Luke és Kallog néhány pillanatig döbbent csendben álltak a hatalmas, falain feliratokkal és bonyolult képekkel díszített teremben, amelybe egy ahhoz hasonló kapun keresztül léptek be, mint a Gree-dimenziókapuk. Nem lehetett megmondani, hogy még mindig a Lehonon vannak, vagy a galaxis másik végén, bár az Erő kisugárzása továbbra is nagyon intenzív volt, és Luke érzékelni vélte a kinti sötétséget, mintha egy fátylon keresztül nézné. Az eddig meglátogatott termekkel ellentétben itt nem csak a falak, de a terem közepén lévő berendezések is tökéletes állapotban voltak - bár felépítésük és koruk miatt inkább emlékeztettek valamiféle ősi szentélyre, mint a modern technológia előfutáraira. A terem közepén egy földbe vésett, valószínűleg felülről nézve egy komplex ábrát formáló körkörös mélyedés húzódott, két csúcspontjában egy-egy derékmagasságú oszloppal, az egyiken egy sötétvörös, a másikon egy sötétkék kristállyal. A minta közepén a levegőben pedig ott lebegett egy minden eddiginél nagyobb és részletesebb rakata csillagtérkép, a korábban meglátogatott helyek és a vörösen villogó Lehon mellett további, zölden villódzó pontokat mutatva az Ismeretlen Vidék külső határán, melyek közül komplex, háromdimenziós feliratok futottak, mint egy holoreklám. - Úgy tűnik, nem hagytuk el a bolygót, tata. - mutatott Kallog a legnagyobb, vörösen villogó pontra a térképen. - Feltételezem ez az "ön itt áll" rakata megfelelője. - Olyasmi. - járta körbe elgondolkozva a berendezést Luke, miközben folyamatosan úgy érezte, mintha egy ismerős szellő simogatná a tarkóját. Tekintetét a feliratokra és a falon lévő ábrákra vetette, majd az Erőn keresztül olyan érzése támadt, mintha egy történet elevenedne meg az elméjében... egy történet, amelyet mindig is ismert, és mégsem ismert, egy történet, amely immár valószerűtlenül valóságosnak tűnt a számára. - Ezt a helyet akkor hozták létre, amikor a Rakata Birodalom már leszállóágban volt. - jelentette ki végül Luke, hangot adva a fejében tömörülő információnak. - Egy rakata szekta, az Őrzők közössége építette, amelyik arra kereste a választ, miért veszítette el népük a kapcsolatát az Erővel. A feltételezésük az volt, hogy a rakata technológia, amelyik más élőlények életenergiájából táplálkozott, apró mértékben a sajátjukat is elszívta, hosszú időn keresztül, kimutathatatlanul kis mennyiségekben. - Mintegy mellékhatás. - vonogatta a vállát Kallog, a vörös kristályos pilont vizsgálva. - És ez miért jó nekünk? - Úgy tűnik, az Őrzők, mielőtt az Ismeretlen Vidék távoli bolygóira távoztak volna - mutatott a zölden villogó szektorra Luke -, megpróbáltak létrehozni valamit, ami az ellenkezőjét teszi annak, mint a standard rakata technológia. - Az Erő révén teremti újra a testet? Életet teremt? - simított végig becsvágyó arccal a berendezésen Kallog. - Igen. - biccentett Luke, és szórakozottan a kék pilonhoz sétált. - Valamiért azonban, csak úgy, mint az eddigi berendezéseknél, úgy döntöttek, csak egy jedi és egy sith együtt aktiválhatja az eszközt. - El kell vinnünk innen. - lángoltak fel Kallog szemei. - El tudod képzelni tata, hogy ez micsoda hatalmat jelent? A választ arra, amit a nagy sith mesterek sem találtak meg évezredeken át... az örök életre... - Nem biztos. - folytatta a feliratok tanulmányozását Luke, félretéve magában a kérdést, hogy miért érti ilyen hibátlanul az ősi rakata piktogram-nyelvet. - Itt az áll, hogy a berendezés sosem működött. Ezért lezárták egy, a Gree-térkapun alapuló gáttal, amin átjöttünk, és itthagyták. - Nekem igen csak úgy tűnik, hogy működik. - ingatta a fejét Kallog, ahogyan a középen lebegő csillagtérkép bonyolult, egymásba fonódó ábrák szövedékévé alakult, amint mindketten elfoglalták helyüket a berendezés két oszlopánál, mintha egy láthatatlan kéz vezetné őket. Az egész ábra leginkább azokra az örökítőanyag-holoképekre emlékeztetett, amelyeket a galaxis orvostudományi egyetemein vetítettek a frissen bekerült tanulóknak. - Ha már idáig eljöttünk.. ki is próbálhatjuk. - tette a kezeit a kék kristályra Luke, miközben igyekezett elfolytani magában a hirtelen rátörő vágyat. Világos kép élt az elméjében arról, hogy ha valóban használhatná a berendezést, ha valóban visszahozhatna valakit az Erő fókuszának segítségével az életbe, akkor ki lenne az... és bár abban is biztos volt, hogy Kallog csak saját maga, esetleg jól fizető kuncsaftok érdekében használná a berendezést, titkon talán remélte is, hogy az akaratuk csatájában valami olyasmi emelkedik ki a szimbólum közepéből, ami... - De ha valami szörnyet hozunk létre, tata, akkor te takarítasz fel utána... - Kallogon is világosan érezhető volt az izgatottság, ahogyan ő is ráhelyezte kezeit a saját kristályára. Az egész szinte egy pillanat alatt játszódott le. Luke érezte, ahogyan a kettejükből kiáramló világos és sötét oldali energia valamiféle folyam formájában elindul a pilonoktól, és végigfut a mélyedésekben, hogy aztán középen színt váltva egymásba rohanjon, energiaívet képezve a padló és a fent lebegő komplex ábra között, majd egy pillanat múlva Luke ismét érezte a szellőt a tarkóján, és hatalmas fényesség töltötte be a termet... - Mara! - szaladt ki önkéntelenül a száján, de amikor megpillantotta a terem közepén guggoló, meztelen, barna hajú nőt, az ismerős arcvonásokból azonnal rá kellett jönnie, hogy nem elveszett felesége az, akinek teste materializálódott a berendezés közepén. Hanem egy másik, elveszettnek hitt jedié a családjából. Kallog torkából artikulátlan hörgés szaladt elő, ahogyan az Erőn keresztül érzékelni kezdte, milyen kisugárzása van az újonnan megjelent alaknak. - Erről szólt az egész, tata? Ezért vonszoltál végig a galaxison, hogy segítsek neked életre hívni egy ribanc ... jedit? Azzal, mielőtt Luke bármit léphetett volna, Kallogg fénykardja életre kelt, és a sith támadásba lendült,.. majd hangos reccsenéssel landolt a falon, ahogyan a célpontjául választott nő egy intenzív Erő-lökéssel átrepítette a termen. Luke a jedi nőhöz sétált, és ráterítette saját köpenyét. - Nem is gondoltam, hogy te vagy az. - suttogta némi csalódottsággal és egyszerre örömmel a hangjában. - De örülök, hogy látlak. Most azonban sietnünk kell. Úgy érzem, egy második sith is közeledik. - Én is örülök, hogy látlak, Luke bácsi. És ne aggódj, elmondok mindet. Hogy miért kellett... visszajönnöm. - mosolygott nagybátyjára Jaina Solo. ... A Bent és Varvarát szállító polneyei korvett hirtelen minden előjel nélkül megrázkódott, miközben elérték a Lehon felső légkörét, miután az útban álló fekete csillagromboló az EGB-flotta felszólításának engedelmeskedve elhagyta a rendszert, szabaddá téve az utat a bolygó felé. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire rázós lesz, parancsnok. - szólt oda a hirtelenszőke cosrai vezénylő tisztnek Varvara némiképp incselkedő hangon. - Nem is... - rázta a fejét a cosrai, ijedt pillantásokat váltva legénység többi tagjával a hídon, miközben felhangzottak a riadószirénák. - Három mandaloriai bes'uulik tüzel ránk a hátsó szegmensben! - Bejövő üzenet a mandaloriai vadászoktól, uram! - olvasta fel a terminálján megjelenő szöveget az elülső pultnál ülő polneyei klón. Ben és Varvara egyszerre mozdultak. Ben intésére az Erőben a hídon lévők fele hirtelen mély álomdba merült - Bennek elképzelése sem volt, hogyan sikerült ezt a műveletet egyszerre ennyi emberen véghez vinnie, talán a bolygó és a lány együttes, különös kisugárzása katalizálta a képességeit -, miközben Varvara oldafegyverét a döbbenten bámuló, ám még mindig eszméleténél lévő cosrai parancsnok halántékához tartotta, és mielőtt Ben tiltakozhatott volna, meghúzta a ravaszt. Aztán villámgyorsan még egyszer, és még egyszer. A legénység előbb még ébren lévő tagjai összecsuklottak, ahogyan a kábítólövedékek kék energiája átjárta testüket. Varvara megragadta az élettelen cosrait, és a padlóra lódította, majd elfoglalta a helyét a parancsnoki székben, majd gyorsan beütött néhány parancsot a terminálon, és fejével a kormányos ülése felé biccentett, aki szintén eszméletlenül hevert a földön. - Felülírtam a biztonsági protokollt, lezártam a hidat és deaktiváltam az önmegsemmisítő alprogramokat. Ugye el tudod ezt vezetni? - Hát... gondolom... - vakarta meg a fejét Ben, majd mikor a hajó újra megrázkódott egy találattól, gyorsan elfoglalta a helyét és tanulmányozni kezdte a kezelőszerveket. - Le kell ráznunk őket. - pillantott a mögöttük villogó vörös jelekre a taktikai képernyőn Varvara. - Még hozzá azelőtt, hogy a többi hajó rájön, nem ők a rossz fiúk és lányok, hanem mi... - Akkor csak figyelj. - Ben ugyan nem rajongott kifejezetten az űr- és légköri repülésért, de az affinitás ott volt a vérében, csakúgy, mint családja idősebb két generációjában. Megragadta a kormányszerveket, és ráadta a tartalék energiát a hajtóművekre, az Erőre hagyatkozva, hogy kikerülje az egyre közelebb robbanó lövedékeket. A korvett kivágódott a formációból, elhúzott a felszín felé igyekvő többi EGB-s leszállóegység előtt, majd meredeken leborított a felszín felé, áttörve a felhőket, miközben elülső pajzsai sisteregtek a légköri nyomástól. A mandaloriai vadászok azonban nem tágítottak, és követték. - Rázós landolás lesz. - jegyezte meg Ben, miközben ösztöneinek engedelmeskedve a hajóval megkerült egy nagyobb templomromot, és egy, a távolban magasodó kisebb, gúlaszerű, kövekkel körülfogott képződmény felé kormányozta a még mindig tűz alatt lévő hajót. Varvara maga elé mormolt valami, a megjelenéséhez valószínűleg abszolút nem illő káromkodást anyanyelvén, miközben a pajzsok állapotát figyelte. - Talán vissza kéne lőnünk... - Várj, három új jel jelent meg a radaron, velünk szemben... gyorsan közelednek. - Sto? - a lány is a kijelzőre nézett, és amikor leolvasta a közeledő gépek jellemzőit, szája széles mosolyra húzódott. - Most figyelj, daragoj - fordult Benhez. - Megérkezett a felmentő sereg... ... Az üldöző mandaloriai vezérgépben Rev Sanagar szitkozódva igyekezett célkeresztben tartani a folyamatosan kitérő manővereket végző őrhajót. Hiába jelentett szép nagy célpontot a polneyei naszád, pilótája így is megtalálta a módját, hogy elkerülje a bessie-k lövéseinek nagyját, mintha csak vadászgépet vezetne. Sanagar most már biztos volt benne, hogy a gépet immár tényleg a szökésben lévő jedi, vagy jedik egyike vezeti. A manőverek minden, a polneyei flottától érkező megerősítésnél hatásosabb konfirmációt jelentettek. - Shav, előzd meg a célt, hogy több irányból vehessük tűz alá a rohadékot. - utasította jobb kísérőjét Sanagar, miközben újabb viharfelhőkön vágtak át célpontjuk nyomában. Amikor azonban Sanagar módosítani akart az irányzékon, hogy újabb sorozattal ajándékozza meg a rohadék jedit és hajóját, hirtelen minden előjel nélkül felharsant a közelségi érzékelő riadója. - Bejövő vadászok szemből, rakétákat indítanak! - kiáltott fel a bal oldali kísérő, Sanagar pedig kitérő manőver közben látta, ahogyan három fényes, sárgás nyíl csapódik bele a mellette haladó bes'uulik-ba, még a kemény beshkar borításon át is súlyos károkat okozva a kísérőben. A gép kivált az alakzatból és zuhanni kezdett a felszín felé, miközben Sanagar egy pillanatra megpillantotta a közöttük elhűzó ellenséges gépek széles vezérsíkú, áramvonalas törzsét, szárnyaikon hatalmas, vörös színű, csillag alakú emblémákkal... ... Odafent a Bellicose fedélzetén Zavrik éppen elégedetten konstatálta, hogy a rejtélyes fekete csillagromboló elhagyja a rendszert, és a felszín megközelítésre küldött egységek elérték célpontjaikat. Egyetlen biztonsági probléma merült fel, egy őrnaszád, amelyet a Sanagar-kommandó állítása szerint ellenséges ügynökök kerítettek hatalmukba, de Zavrik biztos volt benne, hogy a mandaloriaiak megbirkóznak a fenyegetéssel. Ennyi balszerencsével szinte kötelezően számolni kellett egy ilyen mérvű műveletnél. - Kapitány, hajók közelednek a bolygó átellenes oldala felől. - jelentette Abannak az első tiszt az érzékelők kezeléséért felelős legénységi árokból. - Már megint mi, újabb azonosítatlan hajók? - mordult fel Aban. - Nincs szükségünk több komplikációra. - Luetjens kapitány hív minket a Scheer fedélzetéről. - jelentette a kommunikációs tiszt. - Luetjens, a maga hajóján több érzékelőrelé van, és közelebb is van az új célokhoz. - fordult a knoti tiszthez Aban. - Segítene az azonosításukban? - Épp ezen vagyunk, kapitány. - nyugtázta amaz. - Ein moment... A knoti tiszt arckifejezése hivatalosból hirtelen falfehérré változott. - Das ist... unmöglich. Ez lehetetlen... nem lehetséges... - Mi történt, megvan az azonosítás?? - markolta meg a híd korlátját Aban feszülten. - Pajzsokat, fegyverrendszereket harckészültségbe! - Azonosítás pozitív... - suttogta Lütjens. - De ez nem lehet igaz. Aban szinte érzékelni tudta, ahogyan a meglepetés és a félelem végigfut a vonal másik végén lévő hajó hídján. - Mondja már!! - Die sind... - hebegte Lütjens. - Die sind die Kommunisten!!!Aban döbbenten figyelte, ahogyan az idegen cirkálók lövegei tüzet nyitnak az EGB flottájára, miközben az egymásközti csatornán minden hangsávon felhangzott valami idegen nyelvű, öblös üvöltés. "Urra!... Urra!!!"
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 14, 2014 17:05:33 GMT 1
Luke épp szólni akart, amikor mindketten megpillantották a helyiség bejáratában álló sötét alakot. Jaina Solo kissé túlvilági kisugárzásának köszönhetően a Luke elméjét összezavaró köd elenyészett, és azonnal felismerte a minden kétséget kizáróan Sith illetőt. Valahol mindig tudta, hogy egyszer még találkozni fog vele, ugyanis sosem hitte el a híreket.
Kallog eszméletlenül feküdt a sarokban.
- Skywalker mester - biccentett Trayus, miközben közelebb lépdelt a pároshoz. - Solo kisasszony - fordult ezúttal Jaina felé, és elismerő fejbólintással köszöntötte a lányt. - Micsoda meglepetés talpon látni! Ha Jaina Solo feltámadt a halottaiból, azt kell hogy mondjam, kezdem félteni az életemet. - Clio mester - szólt Luke meglepetten. - Látod, Jaina, egy tapodtat sem kell elmozdulnunk innen. A Sithek megtaláltak minket. - Az útjaink egybeesése a puszta véletlen műve, Luke - helyesbített Trayus. - De úgy érzem, már nem az a lényeg, hogy miért jöttünk ide. - Azt hittem, meghaltál a polgárháborúban - mondta Luke, kezét fénykardjának markolatán nyugtatva. - Így történt - felelte a Sith Nagyúr. - Clio mester meghalt a Corellián. Az én nevem Darth Trayus. Akit a barátai elárultak és kitaszítottak, és aki cserébe megmenti őket... az élet fájdalmaitól. - Veszélyes alak, Luke bácsi - figyelmeztette Jaina, de nem vette elő a fegyverét. - Óvatosnak kell lennünk. - Engem talán elpusztíthatsz, Clio - Luke védekezőn unokahúga elé lépett. - De Jaina mindannyiunknál erősebb...
Luke nagyon is tudta, milyen veszélyes az előtte álló férfi. Régi barátja sokak haláláért volt felelős, és Luke némi személyes keserűséget is érzett a másikkal szemben. Az idős Jedi és az öreg Sith mindketten tudták, hogy egyszer meg kell mérkőzniük. - Nem harcolni jöttem - mondta végül Trayus. - Amint már említettem, a céljaink most irrelevánsak. A fő probléma az, hogy hogyan jussunk ki a rendszerből. Ugyanis a galaxis leg Erőgyűlölőbb frakciója vár ránk odafent. Ha az Egyesült Galaktikus Birodalmon múlik, sem Jedi, sem pedig Sith nem fogja elhagyni ezt a helyet... élve.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 14, 2015 12:00:37 GMT 1
- Nas Szovjetszkij Szojuz pokara'et... Vag'yim Szolovcev vezérőrnagy megvárta, amíg a hídon elcsendesedik az ének. A vostroyai legénység számára szinte létfontosságú volt, hogy bevetés előtt, sőt akár bevetés közben is hazafias dalaik egyikét tudják énekelni. Nem csak bátorságot és elhivatottságot öntött a katonákba, de a randomizált, nyitva hagyott kommunikációs csatornáknak köszönhetően jó esélye volt annak is, hogy az ellenség célba vett hajóin is legalább olyan jól lehet hallani az öblös férfihangok által zengett indulót. És ellentétben a felszíni harcokkal, egy csatacirkáló hídján még csak attól sem kellett tartani, hogy a robbanások zaja elnyomja a hangokat - legalábbis addig, amíg a híd nem kapott találatot. Szolovcev pedig el volt szánva rá, hogy ez minél később, vagy egyáltalán ne következzen be. Hadd hallgassák csak a fasisztik a vostroyai haditengerészet énekét, gondolta finom mosollyal az arcán. Úgysem volt rá lehetőségük évezredekig, épp itt volt az ideje, hogy ismét kapjanak belőle egy kis ízelítőt. - Parancsnok elvtárs, a légkörbe küldött vadászaink kapcsolatot teremtettek az ügynökünk hajójával, de sérüléseket szenvedett, és kényszerleszállást hajtott végre! - lépett Szolovcevhez egy fiatal, szőke hadnagynő, a kommunikációs osztály kék parolijával a vállán. - Indítsák a kommandós alakulatokat a Vorobjev és a Grisko fedélzetéről. - adta ki a parancsot Szolovcev. - Az ügynököt és kísérőjét biztonságba kell juttatnunk bármi áron! - Parancsnok elvtárs, ellenséges flotta lőtávolságban! - hangzott fel egy érdes hang a tüzérségi osztály állásából. - Cél a legközelebbi zászlóshajó méretű fasiszti egység. - intett Szolovcev elégedetten. Tudta, hogy bár közepes cirkálói a vostroyai flotta leggyorsabb, legmozgékonyabb többfeladatú hajóinak csoportját képviselik, amelyeket a parancsnokság ilyen gyorsan ebbe a rendszerbe tudott küldeni, hosszú távon nem csak tűzerőben, de létszámban is hátrányban voltak az ősi ellenséggel szemben. A vostroyai katonák bátorsága és hazaszeretet, no meg a meglepetés ereje azonban az oldalukon állt. Ki kellett használniuk az ijedtséget, ami innen is érzékelhető volt az ellenség részéről. A legnagyobb hajójuk elpusztítása megfelelő kezdő lépésnek tűnt. - Történelmi pillanat ez, elvtársak. - jelentette ki Szolovcev a flotta belső csatornájára állítva a komot, hiszen minden tisztességes vostroyai parancsnoktól elvárás volt, hogy biztató szavakat intézzen alárendeltjeihez az ütközet kezdetén. - Vpirjod.. i.. ogony! A vostroyai cirkálók, miután mindannyian kiértek a bolygó takarásából, felgyorsultak, és össztüzüket az ellenséges szárny szélén álló, hatalmas csillagrombolóra koncentrálták, miközben vadászaik és csapásmérőik is kirajzottak hangárjaikból, hogy rakétaterhükkel csatlakozzanak a célpont fontosabb rendszereinek sebészi pontosságú pusztításához. ... A riadójelzések mintha sosem akartak volna megszűnni a Bellicose hídján, bár Zavriknak egyre inkább az volt az érzése, hogy a knoti hajók a védőpajzsok helyett a kommunikációs berendezésekbe irányították tartalék energiáikat, hogy minél szélesebb sávban közvetíthessék a közelebbi szektorok számára, mennyire meglepte őket néhány tucat cirkáló megjelenése. Zavrik persze el kellett, hogy ismerje magában, az idegen támadók alakzata fegyelmezett volt, és nagyon is pontosan koncentrálták tüzüket a flotta knoti szárnyára, kihasználva azok meglepettségét. De ekkora jajveszékelésre azért nem lett volna szükség. Bár nagyon úgy tűnt, hogy a Scheer már a harc elején nagyon súlyos közvetlen találatokat kapott, a hatalmas csillagromboló méretéből adódóan természetes pajzsként is szolgált a flotta többi része számára. A knoti rombolók annak ellenére bontották fel al alakzatot, és kezdtek összefüggéstelen manőverezésbe, hogy alig kaptak többet néhány találatnál. - Ez történik, hogyha juniorokra bízzák a csillogó rombolóikat tisztességes, képzett klónok helyett. - figyelte Zavrik mellől Aban kapitány a knotiak reakcióját. - Ha jól vettem ki Luetjens szavaiból, egy évezredekkel ezelőtt kihaltnak hitt ősellenségbe futottunk bele. - mustrálta a taktikai térképet Zavrik. - Ez még nem indok arra, hogy lábon lőjük magunkat. - rándult meg Aban szája széle. - Egyetértek. Javaslom, vegye át a művelet koordinációját, kapitány. Az az érzésem, hogy Luetjens finoman szólva nem áll a helyzet magaslatán. - biccentett Zavrik. Aban tisztelgéssel nyugtázta, majd a holokom terminálhoz lépve csatornát nyitott a teljes EGB-s flotta felé. - Itt Aban kapitány a parancsnoki hajóról! A balszárny Bendő-egységei kezdjenek keresztező manőverbe! Használják a fázisváltó ágyúkat az ellenséggel szemben! A jobbszárny rombolói vonuljanak vissza, ismétlem, vonuljanak vissza és rendeződjenek alakzatba a bal oldalon! A Scheer maradjon a helyén, ismétlem, maradjon a helyén! - Támadás alatt vagyunk, kapitány! Azonnali segítséget kérünk! - rikácsolt bele a vonalba Luetjens. - És milyen jogon utasítgatja az én hajóimat! Alle Knoter Schiffen, sofort zurück zur Position! - Negativ. - jelentette ki erős akcentussal Aban. - Kövessék az utasítást. Luetjens, a maga hajója már így is félig harcképtelen. Szedje össze magát, és tartóztassa fel az ellenséget addig, amíg a Bendő-flotta hajói formációba állnak maga mellett. - Azzal a sorhajókapitány tiltakozásával mit sem törődve Aban deaktiválta a vonalat. - Uram, befejeztük az Erő-érzékelők ismételt kalibrációját. - lépett oda a pároshoz egy kék egyenruhás fiatal spec-technikus. - Kiszűrtük a zavaró háttérsugárzást és bemértünk egy erős fókuszpontot nem messze egy lerombolt építménytől a felszínen. Az érzékelők szerint élőlények is tartózkodnak odalent. - Ez nem ugyanaz a koordináta, amerre Sanagar és a jedi ügynök hajói menekültek? - fordult Zavrik a bolygófelszínen vöröslő területre pillantva Cybilhez. - De.- jelentette ki a nő. - Készítsem a behatoló csapatot? - Készítsd, kérlek. - biccentett Zavrik. - De legyetek óvatosak. Ha odalent jedik vannak, és az új barátaiktól is kapnak segítséget, akkor kemény ellenállással kell számolni. - Javaslom, vigyen magával Ssi-ru kommandósokat is. - jegyezte meg Aban. - Egy rajhajójuk elkísért minket. Cybil egy pillanatra fájdalmas arckifejezést vágott, de be kellett látnia, hogy a karmos-pikkelyes lények ilyen helyzetben mindenképpen jól jönnek. - Rendben. Indulunk. Készítsék fel a leszállóegységeket és szóljanak hüllő barátainknak is. ... A polneyei korvett nagy döccenéssel ért földet és még jó ideig csúszott, alaposan feltúrva maga előtt a port. Varvara és Ben kikászálódtak egy felső búvónyíláson, majd az ifjú jedi a távolban magasodó szikla-alakzatra mutatott. - Arra. Gyere. - De hiszen bármikor segítséget kaphatunk a mieinktől.. - hunyorgott a sűrű porviharban Varvara. - Nem lenne jobb a hajó mellett maradni, daragoj? - Nem. Érzek ott... valamit. - jelentette ki Ben, majd futni kezdett. - Sztoj, osztavaj - rohant utána a lány, majd lefékezett, ahogyan a sziklatömeg aljában lévő járatban négy alakot vélt felfedezni. Egy viszonylag lengén öltözött idősebb férfit és egy fiatalabb nőt, akiket kisugárzásuk alapján jediként azonosított, valamint egy másik férfit, aki egy eszméletlen nőt cipelt a hátán... ők viszont sötét oldali energiákat árasztottak. - Uzsasz.. - kapte szája elé a kezét meglepetten a lány, amint látta, hogy Ben az idősebb jedi férfi, majd a lány nyakába ugrik, szinte egyszerre. - Apa.. Jaina, hát te élsz? - Ben! - mosolyodott el Luke. - Tudtam, hogy valaki ismerős közeleg. És a barátnőd? - Csak együtt dolgozunk.. - krákogott zavartan Ben. - De ahogy elnézem, nem csak nekem vannak szokatlan útitársaim. - Nagyon megható ez a kis családi találkozó, ha nem tévedek. - jegyezte meg Trayus az égre mutatva. - De amit odalent találtunk, az nem kerülhet... azok kezébe. Felpillantottak, ahol a felhőkön át szögletes, idegenszerű, valamint nagyon is ismerős, birodalmi típusú leszállóegységek közeledtek feléjük, hasukon a vörös cosrai sassal kombinált birodalmi jelvénnyel, az EGB szimbólumával...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 22, 2015 20:47:17 GMT 1
A csapatszállítókból kiugráló alakok egy részében nem volt semmi különös. Fekete páncélos rohamosztagosoknak tűntek, vállukon kis méretben ugyanazzal a vörös jelvénnyel, mint a rohamnaszádjaikon díszelgett. Luke némi fintorral az arcán konstatálta, hogy a kommandósok közül jó néhánynak, elsősorban a hátvédet alkotóknak a vállán fémketrecekben szürkés-sárgás, hüllőszerű lények tekeregnek, és már meg is érezte a közeledő sötét buborékot az Erőben, ahogyan az ysalamirik mezeje egyre közelebb ért hozzájuk. Tudta, hogy nem kell sokat várni, és az Erő szempontjából vakon kell harcolnia, legalábbis, amíg nem iktatják ki az ysalamiris harcosokat. Ben elvigyorodott, és megveregette mind apja, mind Jaina vállát. - Ezek a rágcsálók ma már szinte alapfelszereltségnek számítanak mindenhol. Lassan kezdem elfelejteni, hogyan kell harc közben az Erőre hagyatkozni. - Ne feledd, Ben, az Erő attól még téged átjár, és meríthetsz is belőle. - váltott Ben nem kis elégedetlenségére szinte azonnal, reflex-szerűen "mester-módba" Luke. - Csak a külvilágot és a többi lényt nem érzékelheted úgy, mint általában, amikor ysalamirik hatása alá kerülsz. - Köszönöm, apa, eleget voltam a hatásuk alatt az utóbbi időben, hogy megszokjam. Amikor meg nem, általában akkor is bújkálni kellett az Erőben, ahogyan te is szoktad általában - vigyorgott vissza tinédzseresen Ben. - Oké, ysalamirik, rendben... de azok ott?? - mutatott a távolabbi leszállóegységből előözönlő fegyveresekre Jaina döbbenten. Ez a leszállóegység a klasszikus birodalmi siklóktól eltérő külsejű volt, leginkább egy hatalmas, páncélozott tojásra hasonlított, a bendőjéből kiugráló alakok pedig hatalmas, színes pikkelyes, karmos-fogas hüllők voltak, akik furcsa, füttyögő-sípoló hangokat kiadva kommunikáltak egymással, a jedik és sötét oldali útitársaik felé mutogatva, majd feléjük indulva. - A mindenit, Ssi-ruuk. - ingatta a fejét döbbenten Luke. - A Bakura óta nem láttam egyet sem. - Nagy barátságban vannak a polneyeiakkal. - jegyezte meg halkan Ben. - Láttam Ramis mestert egy olyan... elszívó berendezésben, amilyet ők használnak, a Polneyeon. Nem hiszem, hogy túlélte... - Mit kerestél te a Polneyeon... - Luke először mérte végig fia szürkéskék, cosrai mintázatú egyenruháját, ami nagyon hasonlított ahhoz, mint amit a vele érkezett fiatal lány is viselt. Utóbbi nem igazán foglalkozott a támadókkal, vélhetően feltételezte, hogy a jedik azért hordanak fénykardot, hogy foglalkozzanak velük - ehelyett gyorsan, pörögve beszélt saját nyelvén egy méretes rádió-adóvevőbe. - Szjuda, opjaty! Kiemelésre van szükségünk! - Mindegy is. - sóhajtott fel Luke, nem erőltetve a kérdést. - Sajnálom Octát... és igen, sokáig távol voltam én is. A Ssi-ruknál pedig jobb kebelbarátokat keresve sem találhattak volna ezek a birodalmiak... nos? Jaina választ sem várva előrelendült és megvillantotta saját pengéjét, félreütve a közeledő rohamosztagosok első lövéseit. - Tiétek a kommandósok. - biccentett Luke Bennek és Jainának, bár utóbbi már a hátát mutatta nekik. - Mi pedig foglalkozzunk a hüllőkkel. - fordult most Trayushoz, aki épp ekkor hajította le a földre az eszméletlen Kallogot, akit eddig a vállán cipelt. - Pontosabban te tulajdonképpen figyelhetnél rá is. Trayus közönyös pillantást vetett először Kallogra, majd vissza Luke-ra, és megvonta a vállát. - Hogyne. Csak essünk nekik. - azzal ő is Jaina nyomába szegődött, vörös pengéjét pedig az első kommandósok felé hajította, még az ysalamirik hatókörén kívül. Luke elmormolt magában valamit arról, hogy mennyire szeret sithekkel együtt dolgozni, majd utánuk rohant. ... Rev Sanagarnak nem volt jó napja. Az ismeretlen, vörös csillagos felségjelű vadászok támadása teljesen váratlanul érte. Fogalma sem volt arról, hogy a jediknek légi fedezetük is van, bár a gépekhez foghatóról még sosem hallott, pláne a Fény Hadseregéről szóló jelentésekben nem találkozott velük. Ami azonban sokkal inkább számított, hogy két kísérőjéből egyiket el is veszítette. Mereth nem tudott kiszállni a zuhanó bes'uliik-ból, és egy olyan sebességű becsapódást még a legalaposabban megmunkált bes'kar páncélzat sem háríthatott el. Így Sanagarnak egyetlen társa maradt, aki most mellette repült háti rakétája segítségével, miután hátrahagyták kényszerleszállt vadászaikat. Sanagarnak eszébe jutott, hogy talán tanácsos lett volna felrobbantani a bessie-ket, nehogy a jedik kezére kerüljenek, de nem volt benne biztos, hogy bármelyik polneyei cirkáló kapitánya hajlandó lett volna-e két szabad ülést biztosítani a visszaúton. Ezek a klónok ismerték a bajtársiasság fogalmát, de csak a saját soraikon belül. S ezt bár Sanagar meg tudta érteni teljes mértékben, elégedettebbé nem tette. Az utolsó kaptató felett elsuhanva a két páncélos mandaloriai sisak-érzékelőin már jól láthatóvá vált a csatatér, és a csatatér közepén az ellenség. Nagyjából fél tucat jedi - pontosabban az egyikük eszméletlen, egy másik pedig a fénykardjának színe alapján sith, milyen mókás, gondolta Sanagar - csapott össze a polneyei kommandósokkal és ssi-ru erősítésükkel, miközben egy hetedik humán a jedik háta mögött maradva babrált valami berendezéssel. - Jedi skalpot viszünk ma haza, ner'vod - kiáltotta oda belső rádióján a bajtársának Sanagar, és a két mandaloriai száguldani kezdett a harcolók felé.. ... Aban elégedetten figyelte, ahogyan a Bendő flotta kisebb csatahajói átvágnak a visszavonulásukban lassan rendezetté váló knoti csillagrombolók során, ás fázisváltó ágyúikkal hatásos, részecskeromboló erejű meglepetésben részesítik a rájuk támadó vostroyai cirkálókat. Az ellenség a meglepetés erejéből táplálkozhatott, de az előétel ideje úgymond lejárt, és most az következett, hogy ők legyenek a főfogás a technikai és létszámbeli fölényben lévő Bendő-flotta csatacirkálóinak asztalán. Micsoda hasonlat, gondolta magában Aban, eddig nem tudatosítva magában azt rövid klónozott élete során, hogy költői képességekkel is rendelkezik. Biztosan valami hiba csúszott a villámtanításba, mosolyodott el magában. Zavrik folyamatos rádiókapcsolatban volt a régi rakata templom, valamint a jedik pozíciója felé hatoló kommandós egységekkel, így az űrharc irányítását Abanra bízta. - Gyűjtsenek sösze mindent, amit találnak! - ismételgette újra és újra a komba. - És nem, nem érdekel, ha egyáltalán nem találtak még semmit! Folytassák a kutatást, szkenneljenek mindent különböző hullámtartományokban! A jedikkel pedig legyenek óvatosak! Igen, a légkörben lévő vadászok... - Zavrik itt kérdőn pillantott a kapitányra. - Egy szakasz rakétás naszád és két szakasz ssi-ru droidvadász úton van, hogy fedezzék a kommandósokat. Hamarosan eltakarítják a vostroyai vadászokat a légkörből. - vetette oda Aban a klón parancsnoknak teljes magabiztossággal, majd visszafordult a taktikai megjelenítő felé. A Scheer-t úgy tűnt, nem lehet már megmenteni, a hatalmas dreadnought irányíthatatlanul sodródott a formáció szélén, Luetjens pedig már régóta nem jelentkezett azért, hogy titalkozzon a knoti hajóknak adott parancsnok miatt. Aban remélte, hogy a mentéssel van szimplán elfoglalva, és nem esett el ő maga is. Rossz ómen lett volna mindjárt egy zászlóshajó után egy főtisztet is elveszíteni az első ütközetben, bár Aban nem volt benne biztos, hogy Luetjens mikor jár jobban. Ha itt életét áldozza a Főmarsallért, vagy ha személyesen tér vissza jelenteni neki az egyik legértékesebb knoti hajó elveszítését. De ne szaladjunk előre, gondolta tovább Aban. Először feltakarítjuk a vostroyaiakat, aztán befejezzük a begyűjtést a felszínen, végül pedig... Gondolataiba belevágott a távérzékelőkért felelős tiszt üvöltése. - Újabb egységek jelentek meg a másik szárnyon! - Hogyan? - Aban jókedve egy pillanat alatt elpárolgott. - Csak nem erősítésük van ezeknek a nyomorult vörösöknek.. miféle egységek, hadnagy? - Szkennelés folyamatban... - azonban a Bellicose hídja durván megrázkódott, Aban szinte érezni vélte a testében, ahogyan néhány szinttel lejjebb szintek és válaszfalak szakadnak be, a híd előtt pedig elhúzott egy fekete, keresztszárnyú árny... még így is alig lehetett kivenni a sziluettet, csak épp annyira, ahogyan törzsével kitakarta a csillagokat. Abannak pedig nem volt többet szüksége elemzésre ahhoz, hogy tudja, mivel állnak szemben. - Átkozott StealthX-ek! - kiáltott fel. - Kapcsolják vissza a gravitikus és az Erő-érzékelőket! Az összes protontorpedóról tudni akarok, amit ránk dobálnak ezek a rohadékok! - Mi történt? - pillantott fel Zavrik a rádiójából. - Itt vannak a jedik, azt történt, itt a Fény Hadserege! - szorult ökölbe Aban keze. - Minden knoti hajó, rendeződjenek alakzatba az új szárnyon, és vegyék fel a harcot a jedikkel! - Befejeztük a jedi flotta hajóinak azonosítását, uram. - jelentette be a távérzékelős hadnagy. - Lepjen meg, mon calok és mindenféle harminc éves roncs az Új Köztársaság második vonalából? - kérdezte Aban szarkasztikusan. A StealthX-ek jelen pillanatban jobban izgatták a hordozóiknál... még egészen egy fél pillanatig, amíg meg nem pillantotta a képernyőre kitett ellenséges hajókat; elegáns, a szövetségi Nebula-osztályra emlékeztető, fekete zsebcsillagrombolók. - Na ne már - sziszegte Aban. Ez már túlontúl idegesítő volt. - Parancs a knoti hajóknak, szedjék össze magukat! Azok ott a Maradvány Turbulent-sorozatának egységei! - Nem tűnnek sitheknek... - rázta meg a fejét értetlenül Zavrik. - Vagy a jedik lepaktáltak volna az ESB-vel csak azért, hogy kiebrudaljanak minket innen? - Nem sithek ezek. - Aban, ha egy kikötői kocsmában lett volna, talán ki is köp oldalra, de az EGB flottaparancsnokaként egy zászlóshajó hídján azért mégsem tehetett ilyesmit. - Mocskos árulók ezek, parancsnok, nem mások! ... Szolovcevnek erősen kellett markolnia a parancsnoki szék karfáját, ahogyan a vostroyai romboló egyre csak rázkódott a szárnyat cserélő EGB-flotta tüze alatt. Úgy tűnt, hogy jelentős veszteségeket okoztak a cosrai szárnynak; zászlóshajójuk, ez a nagydarab, ronda fasiszti csillagromboló, ami vagy hatszor akkora volt Szolovcev csatacirkálói közül bármelyiknél, irányíthatatlanul sodródott, a többi lomha cosrai csillagromboló pedig a hátát mutatta a vostroyai flottának, úgy igyekezett kitérni a tüzük elől. A cosrai flottaparancsnokot és a másik szárnyat azonban úgy tűnt, más fából faragták. Az eredeti rombolók helyére kisebb, mozgékonyabb hajók léptek az átellenes szárnyról, amelyek méretben jobban hasonlítottak a vostroyai hajókra, a tüzük azonban meglepően pusztító volt. Itt is, ott is kékes, pulzáló lövedékek csapódtak az Udaloy-okba, amelyek szinte azonnal szerkezeti sérüléseket jelentettek. Néhány hajó páncélzata egyszerűen lebomlott egy-egy találat után, a dehermetizálódó fedélzetekről pedig vostroyai flottatisztek és katonák repültek kapálózva a hideg halálba. - Bozse moj, mi az istennel lőnek ezek minket... - szitkozódott Szolovcev. - Vezérőrnagy elvtárs, a felszíni ügynökünk kommandósokat és fedezetet kér! - jelentette a kommunikációs tiszt. - Vezérőrnagy elvtárs, Szabenko ezredes cirkálóraja teljesen megsemmisült, az elővédünk szétforgácsolódik! - jelentette egy másik kommunikációs tiszt. - Mondja meg az ügynöknek, hogy nem tudunk erősítést küldeni, amíg nem végeztünk itt fent... - szitkozódott Szolovcev. Tudta jól, hogy a vereség nem opció egyetlen vostroyai flottaparancsnok számára sem, különösen ilyen történelmi jelentőségű pillanatban nem. - Kormány, megvannak az ellenséges zászlóshajó koordinátái? - fordult végül az előtte ülő fiatal nőhöz. - Da, tovaris komangyir. - biccentett a nő hátrafordulva. - A fasiszti flotta közepén. Azonosítottuk. - Akkor vpirjod! - adta ki az utasítást Szolovcev, miközben intésére a tisztiszolgája körbejárt a hídon, és kiosztott egy-egy pohárkával a vostroyaiak hagyományos, méregerős égetett italából, a vod'ka-ból. A tisztek kérdés nélkül felhajtották a poharak tartalmát, majd termináljaikra csapták őket. Mindenki számára világos volt, hogy milyen parancs előtt jár az itóka. - Célozza meg az ellenséges zászlóshajót, és előre! - vezényelt Szolovcev. - Teljes energiát az elülső pajzsokba és a hajtóművekbe, fegyverzet nem kell! Üzenet Kolcsak ezredesnek, hogy amint szükséges, vegye át a flotta parancsnokságát! Za rogyinu!! Mielőtt azonban a vostroyai vezérhajó meglódulhatott volna, az érzékelőkért felelős zászlós felkiáltott. - Vezérőrnagy elvtárs, újabb hajók jelentek meg a fasiszti flotta mögött! Őket támadják! Szolovcev döbbenten figyelte a távérzékelőkön megjelenő fekete, a cosraiakéhoz nagyon hasonlító hajókat, amelyet zöld turbolézer- és kék ionsugarak tucatját köpködték a visszavonult cosrai hajókra, akik némi nyugalom helyett így újra ellenségges tűzzel találkoztak. Az újonnan érkezettek határozottan csillagrombolóknak tűntek, azonban a festésük más volt. A fasisztik vörös-szürke birodalmi jelvényei és undorító cosrai sasai helyett ezeken a hajókon egy ökölbe szorított, kékes árnyalatú kéz díszelgett, amely egy fénykardot markolt, mintha csak utólag festették volna a kezébe, más színnel, más technikával. - Az újonnan érkezett flotta hív minket! - Nu sto.. képernyőre! - vezényelt Szolovcev, megigazította a zubbonyát, és eltüntette az üres poharat a széke karfájáról. - Nem tudom, kicsodák maguk, barátom - jelent meg egy fiatal, sebhelyes arcú flottatiszt a képernyőn, aki pilótasisakot viselt, sőt, a háttérből elnézve nagyon úgy tűnt, hogy nem is valamelyik romboló hídjáról, hanem egyenesen egy vadászgépből jelentkezik. -, de úgy tűnik, ugyanazok szúrják a mi szemünket is, mint a magukét. Megengedik, hogy a Fény Keze szabadcsapat segítséget nyújtson a cosraiak ellen? - Szolovcev vezérőrnagy vagyok, a Vostroyai Frontista Flotta tisztje - tisztelgett Szolovcev. - Bolsoje szpaszibo, köszönjük szépen a segítséget. Önben kit tisztelhetünk? - Csak egy egyszerű pilótát, vezérőrnagy, aki mostanság jóban van a jedi lovagokkal. - mosolyodott el a gépe pilótafülkéjében Jagged Fel. - Úgy tudom, vannak odalent a bolygón néhányan a mieink és a magukéi közül, akik segítségre szorulnak. Lekötelezne, ha támogatna egy mentőakciót. - Persze, természetesen. - biccentett Szolovcev, majd mind akinek eszébe jutott, mire készült az előbb, a kormányoshoz fordult. - Előző parancs törölve, tartsák a pozíciót, cél a legközelebbi ellenséges hajó! És indítsák a Szpecnaz egységeket lefelé! ... Ben egy elegáns piruettel kitért a polneyei kommandós lövéseinek útjából, majd fénykardjának csapásával levágta a rohamosztagos vállán sivalkodó ysalamiri fejét, amelyik így nem sivalkodott tovább. A rohamosztagos, felismerve a helyzet előnytelenné válását, hátrébb lépett, és újra lövésre emelte a fegyverét, amikor egy repülő vörös fénykard leszelte a fejét a testéről. Ben oldalra pillantott, ahol a legutóbb hozzájuk csatlakozott sith nagyúr bonyolult mozdulatokkal ugrált és táncolt az ellenséges lövések között. Láthatóan annak ellenére dobálta a fénykardját, hogy az ysalamirik továbbra is sűrű zavaró-buborékokat alkottak pontszerűen az Erőben, ám a sith valahogy mégis mindig visszajutott a fegyveréhez. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy van neki egy tucat, gondolta Ben, nem viszonozva a sith fölényes vigyorát, inkább visszafordult Varvara felé, aki anyanyelvén szitkozódva püfölte tovább a rádiót. A legkülönösebb az volt, hogy egyetlen rohamosztagos, vagy ssi-ru sem közelítette meg a lányt. Mintha ott sem lett volna. Valószínűleg erről is van szó, gondolta tovább magában Ben, megfigyelve a Varvara körül halványan pulzáló aurát. Olyan volt, mintha a lány eggyé vált volna a levegővel, és Ben is csak azért látta világosan a körvonalait, mert tudatosan őt kereste. Ettől persze még egy eltévedt lövedék átmehet rajta, tette hozzá magában, és úgy helyezkedett, hogy továbbra is Varvara és a támadók között legyen. Akik csak nem akartak elfogyni... Luke zihált, miközben folyamatosan dolgoznia kellett pengéjével, hogy blokkolja a Ssi-ruk lövéseit, akik már szinte teljesen gyűrűbe fogták őt. De nem is baj, gondolta, így legalább az összes pikkelyes velem foglakozik, és nem a többiekkel. Nem volt ugyan olyan kemény a támadás, mint amit a Yuuzhan Vong háború egyes ütközeteiben át kellett élnie, de azért érezte az éveket. Aztán amikor az egyik hüllő előhúzott egy hosszúkás rudat, amiből valamiféle zöldes sugarat lövellt a jedi mester felé, ami a lábaira ragadva azonnal megszilárdult, Lukenak eszébe jutott egy évtizedekkel ezelőtti találkozás talán a Bpfhasson, ahol Thrawn noghri bérgyilkosai használhattak ilyesmit. - Vicces fiúk vagytok ti - nézett a hüllők szeme közé a jedi mester, és egy Erő-lökéssel egymásnak repített néhány pikkelyest. Nem lesz ez így jó, gondolta, miközben folyamatosan tekergetnie kellett a törzsét, keresve a pillanatot, amikor kardja felszabadul annyi időre, hogy el tudja vágni a lábát gúzsba kötő ragacsot. Jaina érzékelte a körülötte lévők idegességét, mind saját társaiét, mind az ellenségét. Legalábbis azokban a rövid pillanatokban, amikor éppen két ysalamiri-buborék között tartózkodott. Szerencséjére a buborékok egyre nagyobbá váltak, ahogyan egyre több ysalamirit találtak el a fénykardjáról visszapattanó ellenséges lövések. Ostoba birodalmiak, gondolta magában Jaina. A mandaloriakéval vetekedő páncélba bújnak, aztán kint hagyják a vállukon védelem nélkül ezeket a dögöket, amiktől az egyetlen taktikai előnyt remélik velünk szemben. Még szerencse, hogy egyik lángésznek sem jutott eszébe a rohamosztagos ysalamiri, nevetett fel magában. Szinte élvezte, hogy újra harcban lehet, egyáltalán, azt a tényt élvezte, hogy újra uralhatja saját testét, érezheti a mellette elhúzó lövések melegét, a bolygó klímájának hideg levegőjét, a bőrén végigfolyó izzadtságot... nem, erősítette meg magát újra és újra, amióta ismét öntudatra ébredt abban a barlangban, nem voltam halott. Akkor nem hiányzott volna így a fizikai lét. Ez valami más volt... és hogy pontosan mi, azon ráérek meditálni azután, hogy végeztünk itt. Megint csak ostoba birodalmiak, gondolta, ahogyan öklével visszaütött egy feléje repülő gránátot, ami lerobbantotta egy ysalamiri fejét. A katona, amelyiken kapaszkodott az Erő-taszító lény, megtántorodott, de aztán páncélos kezével hátranyúlt, és lehajította a torzót magáról, majd Jaina felé kezdett rohanni, és kezében megvillant egy félhosszú, hajlított vibropenge. - Ez érdekes lesz. - mosolyodott el Jaina, és csapásra emelte a fénykardját. Meglepetésére azonban támadója csak felemelte a szabad alkarját, blokkolva csapást, Jaina pedig érezte, hogy a lendülettől előre bukik, ahogyan a fénykard pengéje kialudt, ő pedig előrebucskázott, alig néhány milliméternyire elkerülve a megvillanó vibropengét, ahogyan még esés közben oldalra perdült, és villámgyorsan felpattant. - Cortosis karvért - sziszegte magában, hátralépve kettőt, és felemelve az egyik elesett kommandós pengéjét. - Na gyere csak... A polneyei kommandós ugyanolyan könnyed, ruganyos mozgással lendült támadásba, ahogyan Jaina az imént elkerülte a csapást. Néhány villámgyors, szabad szemmel nehezen követhető mozdulat után Jaina szabad tenyerével felütött, miközben pengéjével blokkolta az ellenfeléét. A számítása azonban nem vált be, ugyanis ellenfele nem állt bele az ütésbe, hanem enyhén hátradöntötte a fejét, így a tenyeres csak a fekete sisakot verte le a fejéről, kárt nem tette benne. Jaina egy pillanatra meglepetten bámult a szőke, fiatal női arcra, aztán hátraperdült és egy dupla rúgással megpróbálta mellkason találni ellenfelét, azonban az hasonlóan cselekedett, és így csak egymás bokáját tudták lilára rúgni, majd mindketten a földre kerültek. - Jó vagy, kislány. - sziszegte Jaina. - Te meg egy jedi ribanc vagy. - pattant fel a fekete páncélos nő, és újra támadásba lendült volna, azonban hirtelen, mintha megérzett volna valamit, hasra vetette magát. Jaina veszélyérzete legalább ilyen gyorsan reagált. Tessék, lassan úgy kell harcolnom, mint egy mandaloriai, gondolta, ahogyan oldalra gördült, és érezte, ahogyan az előbbi helyén felrobbanó mini rakéta hőhulláma végigperzseli a testét. Az Erőre hagyatkozott, hogy azon keresztül csillapítsa apró égéseit, majd felkapta a fénykardját, amely felé az előbb vetette magát, újra aktiválta, és szembe nézett újabb támadóival. - Emlegetett rankor. - sziszegte - Hát még ti is? A két mandalori kommandós azonban nem állt meg cseverészni, hanem rövid sorozatokkal, két oldalról kerülve a jedit folyamatosan távolságot tartva megpróbálták bekeríteni. Jaina még a szeme sarkából látta, ahogyan előző ellenfelét egy másik fekete páncélos kommandós felsegíti, aztán valahonnan a semmiből megérkezett Ben, egy öt méteres ugrással a kommandósok között teremve, és így Jaina már kizárólag az előző támadóira tudott koncentrálni. - Vadászok! - üvöltötte Trayus, vörös pengéjével az ég felé mutatva ugyanebben a pillanatban. Apró, gúla alakú járművek ereszkedtek feléjük, nyomukban néhány jóval nagyobb, robosztus birodalmi ágyúnaszáddal, amelyek törzsének felső részén méretes rakétavetők sorakoztak. - Ez már tényleg sok a jóból... - Luke a ssi-ruk gyűrűjében lehunyta a szemét, készen arra, hogy minden eddiginél hatalmasabb Erő-lökést idézzen meg, akkorát, ami talán a saját testét is felemészti... a túlerő ellen, és annak érdekében, hogy megmentse bajtársait, úgy tűnt, nincs más választása, mint hogy feláldozza magát... Aztán egy pillanattal később a közeledő ssi-ru droidvadászokba kék lövedékek csapódtak. A tűzgömbökön keresztül pedig, kikerülve a kitérő manővereket végző birodalmi ágyúshajókat, átüvített néhány éjfekete StealthX és pár régen látott, mégis ismerős sziluett; a TIE-okra emlékeztető kerek pilótafülke, oldalain négy csapott, elől hegyes, a tövénél kerekded vezérsíkkal, oldalán a fénykardot markoló kéz századjelvényével. Mögöttük pedig furcsa, kissé rovarszerű csapatszállítók ereszkedtek alá, amelyek fedélzeti ágyúi folyamatosan sorozták a polneyeiak és ssi-ruk földön parkoló egységeit. - Nasi z'gyesz! - kiáltott fel Varvara. - Davaj rib'jatki! - Itt vannak a mieink! Előre fiúk! A leszálló egységekből könnyű páncélos, fehér-szürke-fekete terepszínű ruhát viselő kommandósok ugráltak elő, akik a lányéhoz hasonló nyelven parancsokat vakkantva egymásnak elkezdték bekeríteni a polneyeiakat. Jaina felpillantott a felettük elhúzó vadászokra egy pillanatig, tekintete pedig odaragadt az élen haladó chiss csuklyásvadászra, amelyik hosszú kört írt le a harctér felett, jellegzetesen, barátian billegtetve vezérsíkjait, hogy aztán felvágjon és üldözőbe vegyen egy birodalmi naszádot. - Már csak ez hiányzott. - sziszegte maga elé Jaina, majd figyelmét visszafordította a mandalori párosra. A gyakorlatlanabbnak tűnő most néhány lépést előre jött, hogy több szögből is tüzelni tudjon Jainára, aki azonban szándékosan továbbra is esetlenül védekezett, holott már rég kiértek az ysalamirik hatóköréből, és Jaina tökéletesen ura volt az Erőnek. Ennek ellenére továbbra is úgy kaszabolta a levegőt, mint egy első éves padawan, éppen csak hárítva a két kommandós lövéseit, mindenféle tudatosság és célzatosság nélkül. Aztán, amikor az általa csak "újoncnak" elnevezett második mandaloriai magabiztosan még egy lépést tett előre, Jaina felé lépett, és felgyorsultak a mozdulatai. - Vigyázz! - kiáltotta az első mandaloriai, és pontosan azt tette, amit Jaina várt tőle. Megpróbálta kihasználni társa szorult helyzetét, és elindított egy újabb minirakétát Jaina felé, hogy profitáljon a másik hibájából, és abból, hogy Jaina ezt ki akarván használni, feléje indult. Jaina azonban kinyúlt az Erővel, majd egy szaltóval a meglepett második mandaloriai mögé ugrott, és a páncélos alakot egyenesen társa rakétája elé rántotta. A robbanás nagy részét felfogta a harcos kemény bes'kar páncélja, de az ütközés ereje így is elég nagy volt ahhoz, hogy hátrahőköljön, egyenesen bele Jaina megvillanó fénykardjának pengéjébe. A penge két páncéllap találkozásánál hatolt be a harcos testébe, égett hús szaga keveredett a rakéta robbanóanyagának füstjével, és az "újonc" mandaloriai eldőlt. Jaina azonban ahelyett, hogy félredobta volna az élettelen testet, a páncélos alakot az Erő és egyik keze segítségével előrerántotta, és "élő" pajzsként használva megindult az első mandaloriai felé, felemelve a halott jobb kezét és aktiválva a megfelelő gombokat és kapcsolókat ott, ahol ismeretei szerint ezeknek a legtöbb mandaloriai pácélon lennie kellett. Az első mandaloriai döbbenten konstatálta, hogy saját bajtársának fegyveriből zúdul rá tűz, és rakétájával a levegőbe emelkedett, hogy elkerülje a lövéseket, és pozíciót váltson, Jaina azonban aktiválta a kezei között lévő halott harcos rakétáját is, majd hátrébb ugrott, és kinyúlt az Erővel, hogy "lövedékét" megfelelő irányba küldje. A két mandalori teste összecsattant a levegőben, és a földre zuhantak. A még élő első harcos oldalra gurult, és kézifegyvereivel újra és újra tüzelni kezdett Jainára, aki azonban most már elszántan közeledett felé, az Erő teljes birtokában pontosan hárítva minden egyes lövést a férfi gyenge pontjaira, majd széles ívben meglendítette a fénykardot, és egy pillanattal később egy mandalori páncélos fej csattant a földön, és egy élettelen test dőlt el a másik irányba - és ezzel véget is ért a harc. ... - Sanagar elesett. - konstatálta röviden Cybil a polneyei rohamcsónakok egyikének dobóajtajánál állva, miközben a többi hajó védőkört alkotva igyekezett emelkedni és kikerülni hátrányos helyzetükből, amibe kerültek. Odalent a megmaradt kommandósok társaikat támogatva vonultak vissza a váratlan erősítés elől, miközben a megmaradt birodalmi rakétás naszádok hosszú sorozatokat lőttek a rájuk támadó StealthX-ek és jedi jelvényes chiss vadászok felé, hogy távol tartsák őket. - A Ssi-ru egységek is visszavonulnak, parancsnok. - jelentette a pilóta, miközben bedöntötte a csapatszállítot, elkerülve egy StealthX torpedóját. - Látom.. a fene egye meg. Rohadékok. - szitkozódott Cybil. Pedig kifejetten élvezte az összecsapást azzal a jedi nővel, amelyik végzett Sanagarral. Úgy harcolt, mint egy Mester, de olyan mozgása volt, mint egy kommandósnak. Mindez azonban nem változtatott a helyzetet, hogy itt bizony felsültek. - Foglyok? - fordult a másodtisztje felé, aki most is az adóvevőn lógott. - A Ssi-ruk elhoztak egyet. - válaszolta a klón. - Több, mint a semmi. - Sóhajtott fel Cybil. Számos bajtársa halt meg ma. Eldöntötte, hogy lesz egy-két szava a fiúkhoz odafent, akik csak úgy a nyakukra engedték ezt a jedi erősítést. Meg azokat a... valamiket. ... Luke végigpillantott a harcmezőn. Az EGB-s kommandósok nagyrészt összeszedték sebesültjeiket és halottjaikat, mielőtt visszamenekültek a csapatszállítóikba, a Ssi-rukat ez láthatóan kevésbé izgatta, mivel számos élettelen, vagy nyögdécselő hüllő hevert itt-ott. Saját veszteséget nem látott, Ben nem messze figyelte leplezetlen féltékenységgel az arcán, ahogyan útitársa a felmentésükre érkezett kommandósokkal ölelkezik csapatszállítójuk mellett, Jaina kicsivel arrébb állt két halott mandaloriai teste mellett - ezek meg hogy kerültek ide, gondolta Luke -, a Trayus nevű sith pedig egy halom halott Ssi-ru darabjai között törölgette a vért a kezéről. Mindenki megvolt, kivéve... Luke indulatosan felhorkant, és az Erőn kinyúlva megkísérelte megérinteni Kallogot. A nő még mindig eszméletlen volt, és egyre távolodott tőlük... számos Ssi-ru tudattal körülvéve. Kíváncsi, éhes Ssi-ru tudattal. Luke felpillantott a levegőbe, ahol az EGB-s transzportok és üldözőik már csak apró pontok voltak, majd a dühösen a semmibe csapott. Bár egyértelmű volt, hogy nem gondolkodtak hasonlóan a sith nővel, mégis hosszú ideig az útitársa volt, és Luke - szégyen vagy sem, be kellett vallania magának - kezdte úgy érezni, hogy kialakulhat köztük... valami. Erre elviszik a Ssi-ruk. Luke Trayushoz sietett, és váratlan indulattal megráncigálta a sithet. - Nem megmondtam, hogy vigyázz a társadra? Tudod egyáltalán, mit csinálnak a Ssi-ruk a hadifoglyokkal? Különösen, ha Erő-érzékenyek? - Nem volt a társam, és nem érdekel különösebben, jedi, hogy mit csinálnak vele a Ssi-ruk. - vonta meg a vállát Trayus. - Nem vagyok óvó bácsija senkinek sem. Azt mondtad, hogy bármi áron meg kell védenünk ezt a valamit itt - intett fejével a barlang felé. - Hát megvédtük, tessék. Mit akarsz még? Vagy még mindig azt hiszed, mindenkit meg lehet menteni ebben a galaxisban? Luke tehetetlenül széttárta a kezét. Erre nem tudott mit mondani. - Csinálj, amit akarsz. - azzal visszasétált Benhez, és Jainához, akik immár egymás mellett állva figyelték az egymást lapogató vostroyaiakat. - Hát fiam, én szeretem a meglepetéseket, de ma tényleg jó néhányban volt részünk. - tette végül Ben vállára a kezét Luke. - Nem számítottam arra, hogy tőlünk is jön erősítés... de azt kell mondjam, nem is jöhettek volna jobb időben. - Még idefelé úton üzentem nekik. - biccentett Ben, fél szemmel még mindig a vostroyai lányt és a kommandósokat figyelte, akik intenzív beszélgetésbe mélyedtek... valamiről. Aztán, mint akinek eszébe jutott valami, a fiú Jainára pillantott, majd felmutatott a levegőbe, ahol egy négygépes chiss vadászkötelék még mindig ott fordulózott, légi fedezetet repülve a felszínieknek. - Az ott, azt hiszem, Jag lesz. Nem rég csatlakoztak hozzánk, miután kikeveredtek az Ismeretlen Vidékről. Azt mondják, a chisseknél sem volt maradásuk, és a flottája nagy részét elveszítette. Így aztán beálltak hozzánk... - Most mit vártok tőlem? - pillantott néhány pillanatnyi feszült csend után Jaina a két Skywalkerre. - Csak most jöttem vissza... nem tudom honnan... - Jaina, én és édesanyád éreztük az Erőben, hogy nem haltál meg, hogy nem távoztál úgy, mint mások... - pillantott a távolba Luke. - De nem mindenkinek adatik meg ez a képesség. Vannak, akik halottnak hittek, akik azt hitték, elveszítettek mindent, köztük téged is. Az önzés nem biztos, hogy a legjobb út... - Nem vagyok önző. - sóhajtott fel Jaina. - A Jedik Kardja vagyok, te magad mondtad nekem Luke bácsi. És most még inkább szüksége van rám a rendnek. Annyi sötétség van a galaxisban... most nem hagyhatom, hogy bármi eltérítsen ettől. Akkor inkább vissza se jöttem volna... - Nem hibáztatlak. - szorította meg unkahúgát Luke. - Én magam is húsz évet töltöttem azzal a galaxisban, hogy háborúról háborúra rohangáltam, és mindenkit meg akartam menteni, mielőtt megtaláltam Marát. És igen, utána is rohangáltunk. Együtt. Ahogyan a szüleid is teszik immár több, mint negyven éve. Nem kell mindenkinek erőérzékenynek lenni ahhoz, Jaina, hogy értékes és jó ember legyen. És hasznos. És a Jedik Kardja sem lesz már fiatalabb, nemdebár? - Ez más. - rázta meg a fejét Jaina. - Ahogyan eltűntem... Varvara közeledett feléjük, elvágva a beszélgetést. - Daragije druzja - ölelte meg Bent, Luke-ot és Jainát, majd némi hezitálás után inkább nem ölelte meg a sötét tekintetet eregető Trayust. - Felviszünk titeket szívesen valamelyik hajótokra. Vagy itt is maradhattok, és megvárhatjátok a tieiteket. - Köszönettel tartozunk nektek. - ragadta meg Varvara kezét Ben. - Mi is. - kacsintott a lány. - De ne aggódj, daragoj. Nem fogunk eltűnni. Azzal a lány visszafordult Luke-hoz. - Ugye ön a jedik vezetője, Gyjagyja Skywalker? - Hát formailag éppen nem... - ingatta a fejét Luke. - De igen, lehet, hamarosan visszatérek közéjük, és akkor én leszek a legszeniorabb, ha úgy tetszik. Miért kérded? - A feletteseim szeretnék, ha találkozna velük. - magyarázta Varvara. - Létezett egy ősi szövetség valaha a Köztársaság, a Jedik és Vostroya között. Itt az ideje, hogy újra így legyen. - Amikor csak alkalmas... - biccentett őszinte meglepetéssel az arcán Luke, aki még életében nem hallott erről a szövetségről. Úgy látszik, sok mindent rejtettek a jedi archívumok és holokronok, ami elkerülte a figyelmemet, gondolta önkritikusan. - Hamarosan. - biccentett Varvara, majd ismét Benre kacsintott. - P'aka, daragoj! Do vsztrecse!- Úgy látom, nem csak nekem fog fájni a fejem rövidesen. - bökte oldalba Bent félig viccesen, félig szomorú hangon Jaina, miközben a távolban feltűnt egy, a Fény Hadseregének jelvényeit viselő transzport. - Nem tudom, mi a szándékod most. - fordult hirtelen Luke Trayushoz, mint aki elfelejtett valamit. - De itt hamarosan hemzsegni fognak a... magunkfajták. Ha úgy döntesz, távozol, én nem tartóztatlak. És köszönjük a segítséged.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 24, 2015 11:33:43 GMT 1
- Viszlát, Luke - tisztelgett a fénykardjával Trayus. - Ha legközelebb szükséged lenne rám, füttyents - tette hozzá kedélyesen, aztán sietős léptekkel eltávolodott a csoporttól. Átlépett néhány tetemen, miközben az oldalára akasztotta hosszú fénykardmarkolatát. A harc közben felgyülelmlett gyűlölete még mindig agresszivitásra ösztönözte őt, de dühe lassan lecsillapodott.
Lehunyta a szemét, és az Erő segítségével felkutatta a hajóját. Kinyúlt a jobb kezével, miközben a másikkal köpenyét tartotta szokásos mozdulatával. A sötét oldal ereje felkavarodott a bensőjében, és halványan, de már érezte is az érkező Jedik megtorpanását, érzelmeiknek hirtelen harmonizációját, ahogy felkészültek a veszélyre, óvatosságuk megsokszorozódását, néma gondolatváltásaikat, veszélyérzetük felkorbácsolódását...
A rozoga hajó, amivel érkezett, hamarosan felbukkant a láthatáron. Darth Trayus, egy sokat tudó félmosollyal az arcán, maga felé húzta kinyújtott kezét, s a teherhajó repülési sebességgel száguldott a színe elé. Miután letette a hajót, intett, és a teherrámpa hangos csikordulással leereszkedett.
A jóformán fegyvertelen hajó fedélzetén, már az atmoszférában repülve, Trayus újfent elmosolyodott, és elővette a köpenye takarásába rejtett, kocka-szerű tárgyat. A kéken vibráló ereklye, amit a Sith Jaina Solo megjelenése közben talált, élesen felizzott a kezében. Trayusnak meggyőződése volt, hogy a Jedi holokron szó szerint beleborzongott a sötét oldal érintésébe. Emiatt pedig hatszorosára nőttek a védelmi mechanizmusai.
Trayus némán figyelte a tárgyat, végül eltette, hogy beprogramozza a navigációs számítógépet.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 24, 2015 12:09:21 GMT 1
Jaina a fény Hadseregének egyik rombolóján foglalt magának körletet, és meditációval igyekezett megtalálni a válaszokat arra, hogyan és miért került vissza abból a furcsa, nem is igazán halott, nem is igazán élő állapotból a fizikai valóságba. Válaszok helyett azonban újabb gondolatok jöttek, egymással versengő benyomások, érzések... Jainának hamar rá kellett jönnie, hogy megőrizte a kapcsot a két világ között. Világosan érzékelte a körülötte lévő más élőlények, erőhasználók jelenlétét az Erő által behálózott fizikai valóságon át, de ugyanúgy érzékelte azokat a leginkább hangoknak nevezhető benyomásokat is, amelyek a túlsó oldalról szóltak hozzá.
Vagy csak simán megőrültem, futott át az agyán néhányszor, de aztán eszébe jutottak azok a történetek, amelyeket Luke és más, régen meghalt jedi mesterek holokronjai meséltek Erő-szellemekről, testetlen energialényekről, haláluk pillanatában eltűnő jedi lovagokról. A különbség csak annyi volt, hogy amíg ezek a beszámolók mindig pillanatszerűen, egy-egy látomás erejéig megjelenő szellemekről szóltak, addig Jaina hangjai folyamatosan ott duruzsoltak a fülében, valahogy ugyanúgy, ahogyan ő is kinyúlt odaátról az itteni világ hozzá közel álló lényei felé, olyanok felé, mint az édesanyja, vagy Zekk, vagy Ben.. legalábbis voltak erről halvány, sejtésszerű emlékei.
Jaina megpróbált egy fogódzót találni a kavargásban, amelyet az Erőn át érzékelt. Ezer és ezer életforma serénykedett a rendszerben, jedi, köztársasági és vostroyai egyaránt, akik odafent és idelent az EGB-sek visszavonulása után a sérültek és elesettek összegyűjtésével foglalatoskodtak, vagy éppen valamelyik rakata emlékhely és berendezés működését próbálták kitalálni... legfőképpen azét, amelyet Luke és kísérője arra használt, hogy Jainát visszahozzák, még ha akaratlanul is.
Jaina persze el tudta volna mondani nekik, hogyan működik. Vagy mégsem? Rá kellett jönnie, hogy bizonyos érzésekre, benyomásokra, amelyeket átélt odaát, és amelyeken keresztül végül vissza tudott térni, egyszerűen nincs megfelelő kifejezés sem Basic, sem más, Jaina által ismert nyelven. Talán egy olyan csoport, mint az Aing-Tiik, vagy a Killik közös tudat rendelkezik megfelelő kifejezésekkel erre, gondolta, de a jelenlegi helyzeten nem segített sokat.
Jaina tudta, hogy előbb-utóbb fel kell vetnie ezt a Tanácsnak, legalábbis amint a Tanács összeül, hogy megvitassák a visszatérését. Luke bácsi már el is hagyta a rendszert egy vostroyai hajón, hogy Coruscantra siessen, sokak azonban - így Jaina és Ben is - hátramaradtak.
Apropó, Ben... Jaina kinyúlt, és finoman megérintette a néhány kabinnal arrébb szintén meditáló Ben elméjét, nyugalmat és biztonságot sugározva, a fiú gondolatai azonban zavarodottak és szétszórtak voltak, láthatóan még nem érte el a nyugalmat, amit a jedik meditációjának biztosítania kellett volna. Újra és újra felvillant elméjében a lány képe, akivel együtt megérkezett a rendszerbe. Végül, felismerve Jaina tapogatózását, szinte zavartan kizárta önmagából unokanővérét, és elzárta szellemét az Erőtől.. láthatóan inkább magányra vágyott, mint valódi jedi meditációra.
Jaina felsóhajtott. Elolvasta Ben a Tanácsnak küldött jelentését, így el tudta képzelni, mit élhet át a fiú. így belegondolva Jainának el kellett ismernie magában, mennyivel másabb, mennyivel nehezebb Ben helyzete akár az övénél. Bennek, vele ellentétben nem voltak testvérei, barátai, akik a jedivé válás útján kísérték volna, akikkel együtt tanulta volna saját bőrén, vagy éppen az ő bőrükön a legfontosabbakat. Ben egyke volt, apja és anyja pedig a generáció legerősebb jedi párosának számított, sőt Luke talán még ma is az, egyedül. Ben gyermekkorát először az Erőtől elzárva töltötte, a Yuuzhan Vong invázió miatt rejtőzködve, később pedig Jaina ikertestvérén keresztül megérintette a sötét oldal, ugyanúgy, ahogy annak idején Luke-ot is, és úgy, ahogyan valójában Jainát sosem. Bennek így egyedül kellett megtapasztalnia olyan dolgokat is, amelyek nemhogy egy átlag tinédzser életében teljesen normálisak voltak, de még Jaináéban is. Társak, barátok, szerelem, és így tovább.
- Ne féltsd őt, megtalálja a helyét. - súgta ekkor az első hang. - Mindannyiunknak sikerült. Ha nem is azonnal, de sikerült. A második hang ezúttal nem szólt semmit, csak finoman, az Erőn keresztül meglebbentette Jaina haját, mintha azt akarná üzenni, hogy bízzon Benben és a képességeiben. A harmadik hang azonban sokkal feszültebbnek tűnt. - Ha a vágyakozás útjára lép, ugyanazt fogja átélni, mint elődei. Sötétség, harag, veszteség. Ne engedd! Ne engedd! A negyedik hang pedig, ahogyan mindig, csak felnevetett. Jaina önkéntelenül elmosolyodott. - Mindig csak a másik, nem igaz? Ahelyett, hogy a saját ügyeiddel foglalkoznál először, nemde? Mindig is szeretted a kerülőutakat.. - Ni csak, ki beszél.. - súgta maga elé Jaina, azonban ebben a pillanatban megérezte az újabb közelgő személy jelenlétét, és fanyar mosollyal konstatálta, hogy a negyedik hang továbbra is tartotta magát jó szokásához, finom utalásokat téve az egy pillanattal később bekövetkezőkre.
A kabin ajtaja feltárult, Jaina pedig vegyes érzésektől megrohanva konstatálta, hogy Jag semmit nem változott. A pilóta ugyanazzal a feszes, katonás tartással, merev arckifejezéssel lépett be a szobába, mintha most is felvonuláson lenne, és mint amit mindig is viselt. És ugyanolyan gyorsan jelent meg a fájdalom és az öröm a tekintetében, amikor meglátta a lányt, anélkül, hogy katonás fegyelme révén ezt akár egy pillanatra is palástolni tudta volna, mint mindig is. - Azt hittem, elveszítettelek. - suttogta Jagged Fel. Jaina felsóhajtott, és felállt. Megtörölte a szemét, hunyorogva igyekezett hozzászokni a szobában lévő félhomályhoz. - Gondoltam, hogy eljössz. - nyögte ki végül esetlenül.
Jag azonban már ott is volt előtte, és magához ölelte. Jainát elkapták az érzelmek, és érezte, ahogyan könnyek gördülnek végig az arcán. Nem a viszontlátás öröme miatt, pontosabban elsősorban nem amiatt, hanem azért, amit mondani készült. - Tudod, milyen üres volt minden nélküled? - suttogta végül Jagged, és a nő nyakába csókolt. Jaina azonban szelíden eltolta magától, és ismét megtörölte a szemét. - Jag... nem lehet.
Hosszú pillanatokig tűnő csend ereszkedett rájuk. - Ne kezdd megint ezt. - rázta meg a Jagged fájdalmas arccal. - Ne játsszuk most is ugyanazt, mint évekkel ezelőtt már annyiszor. Tudom, mivel fogsz előjönni, látom a szemedben. Hogy a Jedik Kardjára új feladatok várnak, hogy ebbe most nem fér bele egy kapcsolat, hogy majd talán egyszer, ha legyőzted az összes sith Nagyurat, majd akkor... hány éve hallgatom már ezt, Jaina, tudod jól, te is, hány éve... és nem, nem fogom ennyiben hagyni, azok után, ami történt. Azok után, hogy azt hittem, örökre elveszítettelek...
- Nem erről van szó, Jag... - remegett meg Jaina. Nagyon jól tudta, hogy valóban ezerszer és ezerszer eljátszották ezt, mire kimondta az igent Jagnek. Hogy aztán az történjen, ami történt... - Dehogynem erről van szó.. mindig erről van szó. Nem változtál semmit. - keményedett meg Jag tekintete, és ismét magához ölelte a lányt, szinte erőszakosan. - Mondhat akármelyik jedi mester akármit arról, hogy hol jártál és mit éltél át, nem változtál semmit. Ugyanaz a makacs, küldetéstudatos nőszemély vagy, mint mindig is. De ezért szeretlek.
- Nem erről van szó, Jagged. - fúrta bele egy pillanatra a férfi vállába az arcát Jaina, majd ránézett. - És ezúttal tényleg nem erről van szó. - Akkor? - Látomásom volt, Jag... - nyelt egyet végül Jaina, miután elhatározta, hogy az igazság még mindig jobb bármiféle mesénél. - Odaát máshogy működik az idő. Egyszerre jelen van és nincs... én pedig láttam a lehetséges jövőket, érted? Jag mélyen Jaina szemébe nézett. - Nem, fogalmam sincs, miről beszélsz. De már megszoktam. Mondd tovább.
Jaina felsóhajtott, és folytatta. - Láttam, hogyan özönlik el a galaxist a sithek három generációval később, Jag. Hogyan vezeti őket egy nagy hatalmú sith nagyúr, hogyan hoznak halált és pusztulást egész fajokra, hogyan kerül a kihalás szélére a Jedi rend, hogyan kerül a Birodalom, az a Birodalom, amelyet létre akartál hozni, a sithek befolyása alá, és hogyan szenved és szenved a galaxis tovább. - De ez nem a jövő, Jaina. - rázta meg a fejét Jag. - Ez a jelen. Ebben a pillanatban is ez történik. Itt, körülöttünk. Olvastad az összefoglalókat. Wenthar Császár uralja a Bastiont, és lassan egyedül a Köztársaság és a jedik állnak a sötétség erőivel szemben. Pont úgy, mint a látomásodban. Ez a jelen, Jaina. - Nem, Jag... - rázta meg a fejét Jaina. - Teljesen más volt... a nagyságrendje az egésznek. Ami ma történik, az semmi ahhoz képest, ami abban a jövőben történik. Valami tragédia éri a Jedi Lovagrendet, a Skywalkereket... nem láttam jedi mestereket, úgy, mint ma, Jag. Kiugrott csempészeket, renegátokat láttam, semmit sem láttam abból, ami ma a Rend. Vagy csak nagyon keveset. - Még mindig nem értem, miben érint ez.. minket. - rázta meg a fejét Jagged. - Láttam a... az utódainkat, Jag. - folytatta Jaina. - Láttam egy birodalmi császári dinasztiát, erőhasználókat, akik a Fel nevet viselik, akik a sötétség és a világosság között a szürke zónában járnak. - És ez olyan rossz lenne, Jaina? - nézett rá egy pillanatnyira elhidegülő tekintettel Jag. - Olyan rossz lenne, olyan rossz lett volna egy Birodalom, amelyet igazságos és tisztességes módon irányít egy erőhasználó dinasztia?
- Mert erről van szó, nem? - lépett hátra Jaina a férfitól. - Mert erről szólt az egész, nem igaz? Erőérzékeny leszármazottakról, Jagged? Egy sem nem jedi, sem nem sith dinasztiáról fénykardokkal a birodalom trónján, ami az egész galaxist uralja, nem? - Tudod jól, hogy nem. - hajtotta le a fejét ökölbe szorult kezekkel Jagged. - Hogy nem csak... - Tudom. - biccentett Jaina. - Tudom, hogy nem csak, de azt is tudom, hogy benne van. Hogy egyszerre vagy belém szerelmes és egyszerre látod, láttad bennem egy új császári dinasztia alapját. A te szád íze szerinti császári dinasztiáét.
Jagged szótlanul kibámult a kabin ablakán. - Még egyszer kérdezem, Jaina... - szólalt meg végül. - Ez olyan rossz lenne? - Akármilyen is lenne, nem fog megtörténni, Jag. - bújt hozzá egy pillanatra Jaina, majd elengedte. - Meg kell értened. Ez a jövő nem jöhet létre. Már akkor, azután letértem erről az útról, amikor összecsaptam a Sith Császárral a Bastionon. Nem térhetek vissza rá. És ezért nem mehetek hozzád, és ezért nem lehetünk együtt.. a jövő más útra terelődött, és azon kell végigjárnunk. Mindkettőnknek. - Akkor öld meg a Sith Császárt, és legyen vége. - nyögte ki tehetetlenül Jagged. - Végezz Wentharral, és nem lesz sötétség. Nem lesz semmi, ami megakadályozza, hogy új jövőnk legyen. Együtt. - Nem Wenthar az... - rázta meg a fejét Jaina. - Nem ő szerepelt a látomásomban, ebben biztos vagyok. Van egy másik... sith nagyúr.
- És látod, Jaina, erről szól ez az egész, nem? Nem ezzel kezdtem? - rántotta le magáról indulatosan Jaina kezét Jagged, és a kijárat felé indult. - Nem ezt mondtam a legelején? Beszélhetsz nekem mindenféle látomásról, de ugyanaz, mint a régi nóta. Mindig van egy másik sith nagyúr... közöttünk. Mindig van egy másik ellenség, akivel meg kell küzdened, mielőtt ráérnél... mielőtt ránk érnél. Minden más csak jedi szövegelés. Nem is értem, miért dőlök be neki újra és újra... szerinted nekem öröm néhány hajóval egy szedett-vedett jedi bandával lógni? Másodhegedűst, segédcsapatot játszani újra és újra, nem kis részben miattad? Ezért, ennyiért? - Senki nem kényszerít, Jag, hogy itt legyél, ezt te is tudod. - fordította el a fejét Jaina, hogy ne lássa a könnyeit a férfi. - Ha nem érted meg, amit mondok, akkor... akkor nem kényszerít senki. - Kész szerencse. - lépett ki a folyosóra Jagged, majd ököllel a szemközti falba csapott..
Gyűlölte a Fény Hadseregét, gyűlölte, hogy ismét a jedik játékszereként rohangál. Ezért, ennyiért. Véget akart vetni ennek. Egyszer és mindenkorra.
Tekintete a folyosó plexijén keresztül a mélyűrre tévedt, a rendszerre, amiben a jedik hajói és saját rombolói mellett ott lebegtek az ismeretlen segítség, Vostroya hadihajói, és támadt egy ötlete. - Jagged Fel a Braveheartnak. - aktiválta személyi komját Jag, saját zászlóshajóját hívva, amelyik ott lebegett nem messze. - Jelentkezem, Uram. - érkezett azonnal Wilkins kapitány válasza, azé a tiszté, aki a ramakazi csata végén hajórajával egyetlenként kitartott a Kéz Birodalmának, és személyesen Jagged Felnek tett esküje mellett, és nem állt vissza a chissek oldalára, hajóival pedig a Fény Hadseregének soraiba is követte parancsnokát. - Kapitány, keresse meg nekem a vostroyai flotta parancsnokát, kérem. - folytatta Jagged. - Személyesen szeretnék vele találkozni, ha lehet.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 22, 2019 20:17:56 GMT 1
- Sokan eljöttek, vezérőrnagy elvtársnő - a kövérkés, elvékonyodó szemnyílású, lapos arcú vostroyai ügynök, aki leginkább egy humán és egy givin lehetetlen módon létrejött, és még ráadásul el is hízott hibridjének tűnt, végigpillantott a Nyugati Szektor Frontparancsnoksága néven ismert, valójában páncélozott barakkokból és egymáshoz kapcsolt űrvédelmi ütegekből álló komplexum fő, a legalsó, föld alatti páncélozott szinten berendezett tárgyalótermének vendégein.
A Vörös Flotta különleges szolgálatának ügynöke mellett Szolovcev és néhány fehér-kék csíkos egyenruhát viselő VDV-kommandós járt körbe a vendégek - az Ismeretlen Vidék minden sarkából összegyűjtött törvényen kívüli, vándorló, vagy szimplán csak számkivetett társaságok, népek és bandák képiselői, akik a Jagged Feltől származó információk, vagy Vostroya saját adatai alapján a Frontizmussal potenciálisan egy platformon állhattak - között, hogy ellenőrizzék, egyikük sem hozott be fegyvert, lehallgató eszközt, bombát, vagy egyéb fenyegetésre alkalmas célszerszámot a bunkerbe. Eközben a terem sötétebb, illetve világosabb sarkaiban (illusztratív módon) jed'kák és sztalkerek hatos csoportjai álltak, és az Erőn keresztül "monitorozták" a vendégeket, hasonló biztonsági megfontolásokból.
- Látom - biccentett elégedetten Atali Poklonskaya. Ügynökei hívására valóban a vártnál több sejt, szabadcsapat és lázadó csoportosulás sereglett ide az Ismeretlen Vidék minden szegletéből, hogy megismerkedjenek a Frontizmussal, és azzal, hogy Vostroya milyen segítséget tud nyújtani aktuális elnyomóik elleni felszabadító harcukban. Természetesen az ültetésre erősen ügyelni kellett, hiszen egyik-másik csoport nem ritkán a teremben lévők némelyikével is halálosan ellenséges viszonyt ápolt... Poklonskaya viszont tudta, hogy a Frontizmus egyik fő vonzereje és erőssége éppen ebben rejlik... a benne egyesülő, az elnyomottak, dolgozók, munkások, a népeik egyszerű gyermekeinek szabadságáért küzdő Frontisták képesek voltak félretenni évszázados, ha nem évezredes fajközi ellentéteiket... vagy saját maguktól, vagy, ha máshogy nem ment, a vostroyai titkosszolgálatok, titkosrendőrök, különleges erők és egyéb elvhű szervezetek hathatós közreműködésével.
A még mindig gyönyörű, szőke vezérőrnagy most visszafordult a fülébe súgdosó ügynök felé. - Tavaris Ely, kérem, mutassa be a vendégeket nekem.
Az Ismeretlen Vidéken végzett operatív különleges ügynöki munka új felelőse, Sam'u Ely, aki alderaani felmenőkkel és Vostroya felemelkedőben lévő genetikai iparának hála a givin komisszárok aritmetikai képességeivel egyaránt rendelkezett - apró, kövérkés testalkata afféle kedvezőtlen, lángvörös haja pedig kedvező véletlen mellékhatás volt -, parancsnoka füle mellé hajolt és magyarázni kezdett:
- Balról az első csapat a vagaariké. Vagaari Néphadseregnek hívják magukat most. Egy nomád, elsősorban űrbeli gyűjtögetésből élő faj, akik elsősorban a chissekkel állnak területi vitában, de a nagaiok is üldözték őket. - Ehhez képest érdekes, hogy egy nagai a vezetőjük - pillantott az alacsony, agresszív tekintetű társaságra Poklonskaya, akik gyűrűjében egy magas, büszke, majdhogynem irritálóan nemesi tekintetű, mégis vonzó, hatalmat sugárzó nagai férfi ült. Poklonskaya önkéntelenül megnyalta a szája szélét. - Vörös Sárkánynak nevezi magát - magyarázta Ely. - Sokkal többet nem tudok róla. - Iny'tyereszno - csücsörített a férfi felé önkéntelenül Poklonskaya, majd átváltott jégkék hideg tekintetű arcára, amikor a nagai visszapillantott rá, és állta a tekintetét. - Na majd meglátjuk, vasból faragták-e, vagy valami másból. Mellette?
- A kevés erőérzékeny vendégünk egyike - pillantott a hatalmas, csattogó csáprágójú rovarszerű lények közepén ülő alakra Ely, aki távolról úgy nézett ki, mintha egy ember humanoidot valamiféle nedves, bábszerű anyaggal vontak volna be. Mintha megpróbált volna átalakulni rovarrá, de nem sikerült neki, a báb kötőanyaga pedig a félúton elakadt morfológiai átváltozás sikertelensége okán rajta ragadt... Atali még azt is el tudta képzelni, hogy ez így is van. A mellette álló két jed'ka egyszerre bizalmatlan, mégis tisztelettudó tekintettel beszélgetett a rovarok vezetőjével. - A Killik Fészkek Felszabadult Frontista Uniójának választott vezetője... a forrásaim alapján eredetileg jedi volt, ráadásul nem is akármilyen jedi, a köztársasági nagykapitalista Thul család gyermeke... most UnuThul-nak hívja magát. Az első Killik Krízis idején már vezette ezt a fajt, de utána a jedik elfogták és visszavitték az akadémiájukra, ha minden igaz... amikor a Killikek ellen újabb irtóhadjáratot indítottak a chissek, ismét az élükre állt, és a maradékukat vezeti. - Emlékszem ezekre a jelentésekre, akkor történt, amikor a fasisztik rátették a kezüket a Ramakaz-rendszerre. Még mielőtt a Frontizmus elérte a galaxis ezen felét - biccentett Poklonskaya, mélységesen sajnálva, hogy nem kezdtek jóval korábban terjeszkedésbe errefelé... akkor most Ramakaz bázisa lenne a Frontizmus és Vostroya helyi fellegvára, nem ez a rakata romhalmaz. - És a lila bőrű humanoidok? Ők nem chissek, vagy nagaiok?
- Nem, de a rokonaik - magyarázta Ely. - Keshiri Forradalmi Szabadcsapatoknak hívják magukat. - A bolygójuk állítólag a Káoszlények és az ESB egyik távoli összecsapásának helyszíne volt, de nem sokat tudunk erről. Valahogy belekeveredhetett Zonama Sekot és a Yuuzhan Vong is, legalább is még mindig nagyon bizalmatlanok az átellenben ülő korall-elvtársakkal szemben... még nem tudtam sokat kihúzni belőlük, annyit tudunk, hogy vannak köztük erőérzékenyek, ráadásul sötét oldali Erőhasználók. A sztalkereink szerint jó nyomkövetők lennének belőlük. Előző uruk állítólag szétküldte őket az Ismeretlen Vidék minden szegletébe, hogy hajókat szerezzenek egy flotta felépítéséhez, de mire visszatértek, a rendszerük elpusztult. Azóta lakatlan bolygók között vándorolnak.
- Á igen, amazokkal ott nem állnak túl jól... - hümmögött Poklonskaya a másik sarokban ülő, vörös tetoválásokkal borított, eltorzult testű Yuuzhan Vongok, alacsony termetű czazrach-ok és ferroraiak csoportja felé pillantva. - A Megszégyenítettek Vörös Korallgárdája - magyarázta Ely. - A Zonama Sekot olyan menekültjei, akik sem a Káoszlény és az ősi Yuuzhan Vong hadistenek kurzusával, sem az azt követő pacifista, jedibarát rezsimmel nem tudtak azonosulni. Szabadon akartak élni, vallás nélkül, ezért Zonama Sekot kivetette őket magából, mielőtt eltűnt az Ismeretlen Vidékről. - Átkozott klerikálisok, majdnem olyan rosszak, mint a fasisztik... - mormolta Poklonskaya. - De látom, sokan nem bíznak még bennük. És az a szedett vedett társaság mellettük? Úgy látom, van köztük Yuuzhan Vong, humán, és mindenféle faj.
- Gryskeknek nevezik magukat - magyarázta a társaságra pillantva Ely. - Nagyon érdekes. Inkább kultúra, mint homogén faj, a többi társadalom által kivetetteket foglalja magában, ők az egyetlenek, akik szóba állnak a Korallgárdával. A vezetőjük még nem ismeri a Frontizmust részletesen, de bátorkodtam meghívni őket... a szállásterületük közel van ahhoz is, amit a Keshiri Szabadcsapatok vezetője elpusztult hazájuk, Kesh eredeti koordinátáiként azonosított. - És ők kik ellen is... forradalmárkodnak pontosan? - ráncolta a homlokát Poklonskaya. Kezdett olyan érzése lenni, hogy az Ismeretlen Vidéken mindekelőtt az anarchiát kell kezelni, a Frontizmus és a Felszabadítás pedig csak utána jöhet, annyi különféle menekült szabadcsapat élt egymás szájában... másfelől, emlékeztette saját magát, az Ismeretlen Vidék hatalmas, tényleg minden képzeletet felülmúlóan hatalmas. - Ezért hívtam meg őket - biccentett Ely. - A vezetőjük azt mondja, egy Dominium nevű birodalom foglalta el Kesh rendszerét és a környéket, kivetve őket szállásterületükről. - Ja nye znaju eta - rázta meg a fejét Poklonskaya. - Még sosem hallottam ilyen államról. Talán egy fasiszti szatellit? Mint a Pervij Orgyer? Hogy is mondják... az... Első Rend? - Nem valószínű, vezérőrnagy elvtársnő - rázta meg a fejét Sam'u Ely. - A Dominium katonáinak általuk adott leírása majdnem tökéletesen egybevág az ESB jem'hadar nevű harcos fajával. Róluk pedig úgy hírlik, kollektíve fellázadtak, és eltűntek a Vjun mellől. - Na csjort - káromkodott Poklonskaya. - Már csak ez kellett, ennek utána kell járnunk, gondolom, ők nem túlságosan fogékonyak a Frontizmusra. - Egyelőre nem sikerült beférkőznünk a Dominiumba - erősítette meg a vezető ügynök. - Még a Gryskek által elmondott információk hitelességét sem tudtuk minden kétséget kizáróan ellenőrizni. De dolgozunk rajta, elvtársnő.
- Rendben, menjünk tovább... - nézett végig a többieken Poklonskaya. - Azok ott mellettük Ssi-ruk, igaz? - Nagyrészt a Ssi-ruk rabszolga népét alkotó P'w'eck-ek, de néhány Ssi-ru is van köztük, igen... - pillantott a vörös és barna pikkelyes hüllők felé Ely, akik idegesen sziszegtek gyakorlatilag az összes delegáció felé. - Nagyon nehéz... ideológiailag megfelelő irányba terelni őket, de a fasisztik ellenyi bosszúvágyuk még erősebb. Nekiálltak mesterségesen módosítani a pikkelyeik színét, hogy a megmaradt egyedek minél.. vörösebbek legyenek. - Ha másra nem, propagandacélokra jók lesznek... - biccentett Atali. - És azok ott? Úgy látom, chissek.
- Néhány kisebb, bukott Ház képviselői, leginkább az elbukott Nuruodo-klán túlélő tagjai, illetve Bintrano menekültek, akiket az EGB üldöz - nyugtázta Sam'u Ely. - Együtt jöttek azokkal amott, akik a Mao Ming forradalmi szervezetének nevezik magukat. Ez egy nagai befolyás alatt álló rendszer valahol félúton a Csilla és a Nagi között. - És a muunok is hozzájuk tartoznak? - Csak technikailag - adta meg a választ a vezérőrnagy kérdésére Ely. - Ők Astorias Felszabadítási Frontja. Külön-külön túlságosan kicsik, néhány hajó felett rendelkeznek egyenként, ezért előremutató módon már azelőtt összeálltak valamiféle népi demokratikus frontba, hogy eljöttek volna hozzánk. Gyűlölik a nagaiokat és az EGB-t is. Van velük egy negyedik csoport is, de ők csak egy képviselőt küldtek, látja ott azt a sötét bőrű, bajuszos alakot? Ő Nas'ser elvtárs Ryu'llia Baathista Néppártjától. A Frontizmus helyi megfelelőjének képviselője, úgymond.
- Szép kis felhozatal... - morfondírozott Poklonskaya, majd a két megmaradt legnagyobb delegációra pillantott, akik szintén bizalmatlanul méregették egymást. Néhány matrózegyenruhás VDV katona állt sorfalat köztük, nehogy összekapjanak. - És a maradék két társaság? Bozse moj, mekkorák azok a zöld alakok. És milyen hangosak. - Nos igen... - biccentett Ely. - A TofF, azaz a Tof Felszabadítási Front. Talán ők a legnagyobb harcértékűek azok közül, akiket Fel elvtárs ajánlott a figyelmünkbe, még úgy is, hogy a nagaiok kiűzték őket a határaikon túlra és gyakorlatilag lemészárolták, rabszolgasorba taszították a népüket. A tofok és a nagaiok ősi ellenségek. Fel elvtárs és a Kéz Birodalma őket használta a nagaiok elleni, sajnos sikertelen diverzáns műveletekhez, amikor megpróbálták meggyilkolni a Nagaiok és az ESB népnyúzó császárait. - Gyájjj de sukár kislány vágy gyere ide áz ölembe gyájjjj ákármennyi frontout megnyitouk veled dikk! - integetett a TofF nagyszakállú, kövér, zöld bőrű vezetője, aki elkapta a felé pillantó Poklonskaya tekintetét. - Fúj - fordult el tőle a nő. - Csak barátságos akart lenni, ez a tof elvtársaknál a... a tisztelet jele, azt hiszem - vakarta meg az állát Ely, bár látszott rajta, hogy azért még ő is küszködik a tof kultúra pontos megértésével. - Mindenesetre figyelemre méltó harcosok, bár az kétségtelen, hogy az ideológiai nevelés terén még van mit... fejlődni náluk... - hümmögte végül.
- És a nagaiok? - pillantott a melletük lévő utolsó társaságra Poklonskaya. A vezetőjük bizalmatlanul méregette azt a nagait, aki a vagaarik körében pöffeszkedett. - Karmazsin Napnak nevezik magukat, az ő flottájuk a legerősebb mind közül - magyarázta Ely. - Dezertált katonák és a hatalomból kiszorult családok elegye, a számuk állítólag folyamatosan bővül a nagaioknál végbemenő változások miatt. De még tisztázni kell, hogy pontosan milyen a viszonyuk a Frontizmussal. És említésre méltó, hogy nem mi kerestük őket, hanem egyedüliként ők minket, közvetlenül a tárgyalások kezdete előtt. - Opaszno - hunyorított feléjük Poklonskaya. - Csak óvatosan velük akkor.
Szolovcev és a kommandósok eközben visszatértek és jelezték, hogy a delegációk biztonsági átvilágítása befejeződött.
- Szpasziba, tavaris Ely - Poklonskaya intett az ügynöknek, hogy visszaállhat a háta mögé, majd szólásra emelkedett, hogy üdvözölje az egybegyűlteket.
- Za zdrasztvujet Vostroyu u tavaris'csu glavnoj szekre'tar Kirov'u! Sokáig éljen Vostroya és Kirov Pártfőtitkár elvtárs! Ezennel megnyitom az Ismeretlen Vidéki Népfront első, alakuló ülését! Legyenek üdvözölve nálunk, elvtársak!
Felcsendült a vostroyai himnusz, a delegációk pedig az előzetes instrukcióknak megfelelően felálltak és tisztelegtek a Frontizmusnak. Poklonskaya alig várta, hogy rátérhessenek a lényegre, és megalakíthassák az Ismeretlen Vidék felszabadítására egyesülő forradalmi csapatok új szövetségét...
... és őszintén remélte, hogy ez nem fog olyan sokáig tartani, mint az eredeti FrontIntern.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 20, 2019 17:49:59 GMT 1
Atali Poklonskaya a másik oldalára fordult, majd amikor a komján szóló vostroyai vöröskatona-induló csak nem akart alábbhagyni, jelezve, hogy valamiféle magas prioritású dolog történt, kedvetlenül magára kapta olajzöld zubbonyát, és aktiválta.
- Sto sz'lucs'ilosz? Mi történt, Paganov? - Elnézést a zavarásért, vezérőrnagy elvtársnő - hangzott a kom másik végén adjutánsának némiképp bizonytalan hangja. - Vendégei vannak. - Már van egy vendégem, Paganov - ült vissza Poklonskaya az ágy mellé, irritált arckifejezéssel végigsimítva egyik kezét a takaró alatt heverő nagai férfi izmain. - Csak ha maga Kirov elvtárs vagy a marsall elvtárs... - Izvinyite, tavariscsa glavnaja ginyeral - szabadkozott Paganov hadnagy. - Ginyeral gy'edi masz'tyor Horn i pervi'j sztalker Sztrelok...
Atali megrázta magát. Ez fölöttébb különös volt. A sztalkerek vezetője és a Vostroya legbefolyásosabb jedi barátja, ilyen messze a Fény Hadserege jelenlegi területeitől, ráadásul az ő műveleti szektorában, személyesen? Mit akarhatnak? Rossz érzés kerítette hatalmába. - Sze'csasz pa'jedu, lity'enant. Máris jövök, pár perc.
A nagai férfi felébredt. - Valami gond van? - átható tekintetével vágyakozva pillantott Atali formás idomaira, és a nőnek nem kellett hozzá Erőérzékenynek lennie, hogy megállapítsa, kívánja őt... ahhoz viszont már nagyon is annak kellett lennie (még ha képességeit kiugrott jed'ka-ként sosem tanulta meg kiteljesíteni, kamatoztatni), hogy érezze a másik felől áradó Erőt... aggodalmat, cselekvési szándékot, sőt, dühöt, féltést... bosszúvágyat.
A Vörös Sárkány bírt az Erő ajándékával, ezt Poklonskaya már a második találkozásukkor megállapította, sőt, vonzónak találta, már azelőtt, hogy a férfi a szeretője lett. Sötétsége valamiképp vonzotta Poklonskayát, férfiasnak, izgalmasnak találta, néha mégis riasztónak.
A Frontizmus ismeretlen vidéki mozgalmának aprólékos, alulról felfelé történő megszervezésében mindenesetre nem segített. A vagaarik választott vezetője és első frontistája túlságosan türelmetlen volt és minduntalan összerúgta a port a Karmazsin Nap küldötteivel, akik nem voltak hajlandóak közös platformra helyezkedni vele, amennyire Poklonskaya megértette, valami ősrégi, csak a nagaiok számára fontos családi viszály miatt. A férfi nem tagadta, hogy felmenői burzsoák voltak, de Pokloskayát ez nem zavarta, ő nem hitt abban, hogy mindenkit fel kell kötni vérségi alapon. Csak azokat, akik nem térnek meg őszintén a Frontizmus útjára... már csak arról nem volt meggyőződve Atali, hogy a férfi mindezt valódi hitből, a dolgozó népek felemelése iránti töretlen vágyból tette... vagy a bosszú vezérelte.
- Semnmi probléma, daragoj - csókolta homlokon. - Pihenj még, Sárkány elvtársam. Találkoznom kell néhány... funkcionáriussal. Amolyan belügy, nem tudom, mit keresnek itt. - Nagyszerű - pattant fel a férfi. - Akkor én meg előkészítem a mentőakciót. - Nincs még itt az ideje, daragoj... - simított végig a nagai arcán Poklonskaya. - Még nem állt az összes frontista szervezet a küldetés mellé. - Mindig ezt mondogatod, az idő meg csak múlik! - a Vörös Sárkányból áradó dühöt Poklonskaya szinte meg tudta volna ragadni. - Náluk van a húgom, hát nem érted? Az új Régens biztosan valami szörnyű zárdába, vagy még rosszabb helyre zárt mindenkit, akit a Trónbitorló megrontott! Ki kell szabadítanunk! Mármint... fel kell szabadítanunk!
- Ahogyan az Ismeretlen Vidék száz és ezer millió másik rabszolgasorban senyvedő dolgozóját is, Sárkányom - simított végig a férfi haján Atali. - Légy még egy kicsit türelmes, és te vezetheted a Nagit felszabadító forradalmi erőket, megígérem. Még néhány előkészületre szükség van. - Mindig ezt mondod... - pillantott maga elé lemondóan a férfi. - Mindig mindenki csak hiteget... az a sith is... nem engem választott. - És jól tette - Poklonskaya őszintén remélte, hogy az igazságot mondja most, és nem azt, amit nőként belelát a férfiba. - A vagaarik vezére lettél, szabadon választott, elfogadott forradalmi vezető. Sithként csak rettegnének... de így... valami nagy része vagy. Szükség lesz olyan tábornokokra az Ismeretlen Vidék felszabadításában, mint a Vörös Sárkány, daragoj.
Miután némiképp lehiggasztotta szeretőjét, Poklonskaya rendbe szedte magát, és a parancsnoki központ fogadótermébe lépve végigmérte hívatlan vendégeit.
- Vrosilov marsall tudja, hogy itt vannak, jedi mester? - pillantott Hornra, gondosan kerülve a mellette álló sztalker pillantását. Amíg a Sárkány sötét, impulzív énét egyenesen erotikusnak találta, az ilyen kósza sötét oldali kommandósok kiélt, megfáradt, borostás aurájától kirázta a hideg. Nem szerette a sztalkereket, az ilyenek miatt hagyta ott anno a jed'kák rendjét, arra emlékeztette. Így aztán hiába tisztelte Corran Hornt, őt sem tisztelte meg azzal, hogy vostroyai nyelven üdvözölte volna. - Még nem - rázta meg a fejét Horn, majd leroskadt a székbe. - Megsebesült, mester? - lépett közelebb aggódva Poklonskaya. - Honnét jöttek? - ... az... az Első Rend központjából - bökte ki végül Corran. - On... pan'jatno - biccentett a mester felé aggodalmas arccal Strelok. - A' mnogo... pa'gib.
- Ne beszéljenek velem rébuszokban - fonta össze a karjait maga előtt Poklonskaya. - Az a művelet nem az én katonai körzetembe tartozik. Ha túl nagy falat a Fény Hadseregének a Pervij Orgyer, kérjen segítséget Hamner mester közvetlen Vrosilov marsalltól, vagy tudom is én... a mi csapataink le vannak kötve. - Hamner mester... meghalt - fújta ki a levegőt Horn. - És számos másik mester is. Éreztem idefele jövet az Erőben... útközben. - Bozse moj... sajnálom, tényleg - Poklonskaya némiképp nem értette a helyzetet, de nem lehetett róla elmondani, hogy ne lett volna együttérző, ha elvbarátok, elvtársak szenvedéséről volt szó. - De tényleg nem értem, mit segíthetnék én. Nagyon messzire eljöttek, jedi mester. Miért nem mentek vissza Exocronra, vagy egyenesen Vostroráya? Parszekekkel közelebb lett volna a frontvonalukhoz, akárhol is ütköztek meg azokkal a fasiszti-utánzatokkal.
- Kontr'olljor - magyarázta Strelok. - Nye panyimaju... - rázta a fejét a vezérőrnagy. - Nem értem. Miféle irányító? - Egy... Káosz-entitás - próbálta magyarázni a vostroyait a vostroyainak Corran. - Az Erőn túli, de spirituális lény. Befészkelte magát a Fény Hadseregének vezetői közé, és talán az Első Rendbe is. Arra akarja használni a konfliktust, hogy olyan háborút eszkaláljon, amelybe előbb-utóbb mindenki belevonódik. A Fény Hadseregének vége... segítenie kell, Poklonskaya vezérőrnagy. - De mégis mit tehetnék én? - rázta meg a fejét a nő. - Igen, a marsall elvtárs felkért, hogy foglalkozzam ezekkel az okkult dolgokkal is, de...
- Ha nem vesszük ki az irányítást a Káosz-entitás kezéből, akkor mind mi, mind a fasisztik be fognak keveredni ebbe... és bolygórendszerek százai fognak elpusztulni - magyarázta Corran. - Láttam. Irányítottá kell tenni a konfliktust... tudom, hogy amit teszek, árulás valahol, de a Jedi Lovagrend nem létezhet többé önálló entitásként. És hosszú távon az Első Rend sem. Nem tudnának kibújni a Káoszlény befolyása alól.
- Sto eta... uzsasz... - ingatta a fejét Poklonskaya. - Ez őrültség... - Nye uzsasz - rázta meg a fejét Strelok. - Ja vi'gyel tozse. Kontroljor... zsivjot. - Még ha el is fogadom, hogy bármiről is beszélnek maguk, létezik és veszélyt jelent... - fújta ki a levegőt Poklonskaya - Akkor sem válasz az eredeti kérdésemre. Miért ide jöttek? Miért hozzám?
- Fasiszti - mormogta Sztrelok. - Sztaraja jed'ka zna'jet fasiszti. - Ismerem, persze hogy ismerem a cosraiakat, közöttük éltem évekig... - Poklonskaya rosszat sejtett. - No nem. Ugye nem akarják, hogy... - Pontosan ezt akarjuk, elvtársnő - előzte meg Corran Horn. - Gondolkoztam rajta, de nincs más megoldás. Csak akkor tudjuk ezt a konfliktust kirántani a Káoszlény befolyási köréből, ha a Vostroya és az EGB összedolgozik ezen. Nem mehettünk ezzel a javaslattal Vostroyára. Reméltük, talán maga meghallgat... minket. Fel kell hívnia valakit a Cosrán. Bárkit, akiben legalább minimális mértékben megbízik.
- Ajj, mamocska - sóhajtott fel Poklonskaya. Remélte, nem ez lesz a kérésük. - Nos... haraso. Megpróbálhatjuk, de előtte mondjanak el mindent erről a Káoszlényről, és hogy miért félünk tőle ennyire. - Prijom vodku - jegyezte meg Sztrelok, és elment a vostroyaik tradicionális erjesztett szintohol förmedvényéből néhány üvegért. - Po'tom gavarim. - Beszélgetünk... - igazgatta meg a tincseit Atali és felsóhajtott. Úgy tűnt, ezúttal sem ússza meg a másnapot.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 26, 2019 9:14:30 GMT 1
Mialatt Poklonskaya újra mozgásba hozta a vostroyai hadigépezetet és a különböző központi bizottságok férfitagjainak fantáziáját, a hajdani rakata főváros és Erőközpont romjain létesített komplexum egyik komtermében Corran végre foglalkozhatott a számára még a jedi jövőjének elárulásuk árán történő megmentésénél is fontosabb dologgal; a családjával.
Miután röviden beszélt a Coruscanton tartózkodó feleségével, Miraxxal, és értesült arról, hogy valami történt New Alderaanon, aminek áldozatául esett az Ellenállás a Köztársasági Hírszerzés ifjú zsenije, Yang Wenli, valamint az immár hajdani Jedi Nagytanács közeli barátja és bizalmasa, Winter Celchu, Corran értetlenkedve megrázta a fejét, és megpróbált magyarázatot találni az egészre, beleértve a Jaina Solo eltűnéséről szóló híreket.
Pontosabban mindezt csak azután tette, hogy megpróbálta elérni Tycho-t. Biztos volt benne, hogy hajdani Zsivány-társa teljesen maga alatt van. Az alderaani, a Köztársaság Vadászerőinek főparancsnoka azonban nem reagált hívására sem a hivatalos, sem pedig a régi, nem hivatalos csatornákon. Corran csak Wedge-el tudott röviden beszélni, aki annyit mondott el, hogy Tycho azonnal a New Alderaan-ra sietett egy vadászosztaggal, és azóta ők sem tudják elérni. Állítólag felmondólevelet hagyott a Fegyveres Erők Főparancsnokságán található irodájának asztalán, Niathal pedig őrjöng.
Horn sehogy sem értette ezt az újabb eseménysort, pontosabban az egyetlen kézenfekvő magyarázat már-már túlzottan is kézenfekvő lett volna. A Káoszlény támadása Jaina és a többiek ellen már-már olyan egyszerű megoldás lett volna, hogy Corran nem is értette, hogy-hogy nem készült fel rá Jaina, vagy az egyébként rendkívül intelligens Wenli. A támadás teljes titokban tartása márpedig kizárta azt, hogy valamelyik rivális állam követte volna el – a Sithek, az EGB vagy az Első Rend már telekürtölték volna a galaxist egy ilyesféle akció sikerével, vagy a foglyul esett Jainát mutogatták volna.
Volt persze egy másik magyarázat is, és ez sötét gondolatokkal töltötte el Hornt. Talán a hangok, amelyek az ő fejében, Strelok fejében, sőt még Wedge fejében is ott voltak, újabb győzelmet arattak volna? Talán a Jedik Kardja elhitte, hogy sem ő, sem párja, sem hajdani nevelője, sem születendő gyermeke nem létezik? Vagy ami még rosszabb, egyenesen a Káosz szolgálatába állt volna? Végtére is voltak pletykák és az Ellenállás, különösképpen Wenli által felderített információk arról, hogy milyen szerepe lehetett a káoszlénynek Han Solo, vagy éppen Leia Organa halálában és Luke eltűnésében. Jaina esetleges pálfordulása legalább annyira szolgálta a Káosz érdekét, mint Wenli halála. De hogy-hogy nem tudta megvédeni magát Jaina?
Corran megpróbált tudást és magyarázatot meríteni az Erőből, de nem járt sikerrel. Jaina helye üres volt az Erőben, de inkább rejtőzködő módon üres, mint holtan üres. Corran jól ismerte ezt az érzést, ő maga tanította meg gyermekeinek, hogyan alkalmazzák, ő pedig Luke-tól tanulta... Apropó, gyermekek...
Mint mindig, a CorSec ügynök kérlelhetetlen nyomozó énje, gondolkodásmódja átvette az uralmat Corran sokszorosan összetett, jedi-Zsivány-vostroyai tudatai által határolt elméje felett. Talán azért nem tudott soha behatolni a fejembe a Káoszlény, mert magam sem tudom, ki vagyok... vigyorodott el a gondolatra az ősz hajú férfi, majd újra aktívra állította a holovevőt és végre a gyermekeire koncentrált. Valin és Jysella úgy néztek ki, mint két peremvidéki bandita… és figyelembe véve, hogy kivel voltak, talán ez volt a legjobb álca és megoldás egyaránt. Sarasi Suun, másik nevén Enfys Nest rongyaiban és fémsisakjával ott feszített mögöttük.
- Horn mester – szólalt meg először ő. – Sajnálattal hallottuk és éreztük az Erőben Hamner mester és a többiek tragédiáját. Az Első Rend valóban nehezebb ellenfél, mint amire számítottunk. Még nem tudtunk elég momentumot szerezni itt a Hutt űrben sem, hogy támadhassunk. Az események túlságosan felgyorsultak a bűnszervezetek lefejezése és a Sith-hapan invázió miatt. - Ez a Káosz munkája – magyarázta Corran. – Már nem vagyok biztos benne, hogy az Első Rend a legfontosabb ellenfél és abban sem, hogy valóban a Káoszt segítik. Ők pusztították el a Kiimi Anaro testét birtokló Káoszlényt, Hamner és a többiek csak... úgymond járulékos veszteségek voltak. Lehetséges, hogy a hapanok hasonló befolyás alatt állnak, de az is lehet, hogy csak régi sötét oldali ösztöneiknek engedelmeskednek.
- Most mi lesz a Renddel? A Fény Hadseregével? – kérdezte Sarasi. - Annak vége – sóhajtott fel lemondóan Corran. – Már megtettem a megfelelő lépéseket, hogy megmentsem az örökségüket, de a Fényt annyira áthatotta a Káosz lelkülete, hogy sokat nem tehetünk értük. Sokan árulónak fognak majd tartani a jedik között ezért. - Mi bízunk benned, apa – jelentette ki Valin.
Corran elmosolyodott. - De ez még nem ok arra, hogy visszatérjetek. Maradjatok ott, ahol vagytok Suun lovaggal. Élesszétek újra a jedik lángját a mi önhittségünk és feudalizmusunk nélkül. - Úgy beszélsz, mint egy igazi vostroyai – kuncogott fel Jysella. – Feudalizmus... forradalom is lesz? Vörös holografikus lobogók meg minden?
- Ha lesz is, a Hutt űr és a Peremvidék azon része kimarad belőle, legalábbis azt hiszem - vakarta meg a fejét Corran elgondolkozva. – Lesznek majd olyanok a Fényből, akik talán oda menekülnek. Legyetek nyitottak feléjük, de elővigyázatosak. A Káosz nem nyerhet ott is újabb teret. - Feltéve, hogy lesz még hová menekülniük itt, Horn mester – rázta meg páncélsisakos fejét Sarasi. – Úgy hírlik, egy nyúlánk, vörös fénykardos alak vezeti az Első Rend itteni erőit, valamiféle Rin. Volt a holohírekben. Az ESB maradványát és a sith császárnőjüket pedig nem kell bemutatni.
Corrannak szöget ütött a fejébe egy rövid jelentés, amit Wenli általa is hozzáférhető fájljai között olvasott, és amit Mirax is megerősített neki később. (Sok ilyen volt, az Arc és a többiek azt hitték, hogy egy volt CorSec ügynököt és információbróker feleségét csak úgy kizárhatják a kis adatbázisukból.. rosszul hitték. Bár azt még Corran sem ismerte be szívesen magának, hogy ezek az apró kiskapuk, amelyeken keresztül beleolvashatott az Ellenállás és a Hírszerzés anyagaiba, legalább annyira voltak az Antilles-lányok és anyjuk, régi koréliai ügynökpárja, Iella érdemei, mint a sajátjai). Jaina, az eltűnt Jaina utolsó misszióján, amikor megpróbálta kiszabadítani Allanát a hapan császárnő fogságából, és ami után olyan súlyosan megsérült, állítólag egy Első Rend – kommandóval működött együtt. A vezetőjükre pedig illett a Sarasi által megadott személyleírás. És a hapan császárnő sem volt messze az egésztől. Mintha egymáshoz húzta volna őket a sorsuk. Különös.
- Próbáljatok meg minél többet kideríteni erről a Rinről – kérte őket Horn. – És amennyire lehetséges, maradjatok a radarernyőn kívül. Nézzük meg, mivé fajul ez a konfliktus. Nem minden háború feltétlenül a Káosz eszköze, néha irányított módon kivehetjük a kontrollt a kezéből. Hamarosan látni fogjátok. Csak annyit kérek, bízzatok bennem… ami történik, valójában a jedik megmentése érdekében történik. Még ha nehéz is lesz megérteni. Amazok bólintottak, majd bontották a kapcsolatot.
Corran még egy pillanatig őrizgette magában gyermeki képét, aztán gondolatai és nyomozó elméje ismét átvették az irányítást... gyerekek... nyomozók... Hát persze.
Egy valaki volt, akivel még nem beszélt a Solo-Skywalker „klán” maradékából. Tulajdonképpen az egyetlen megmaradt tagjuk, nem számítva Allanát, akinek a sorsáról nem sokat lehetett tudni azon kívül, hogy még mindig Charis foglya. Az egyetlen megmaradt kapocs Jaina, Wenli és az eltűntek, halottak között. Ben Skywalker. Mit is olvasott valahol, kinek a védelmében állt most? Már éppen nekiállt volna beütni Noel Naberrie hívókódját, amikor sztalker bajtársa lépett a helységbe.
Strelok arca gyűrött és ráncos volt, úgy tűnik, megint nem aludt, újra látomások és rémálmok gyötörték. A sztalkerek vezére a Káosz egyik legjobb ismerős és éppen ezért legveszélyesebb ellensége volt. Látta, ismerte a Káoszlényt, saját keveréknyelvén csak „kantrolljor”-nak hívta. A Káosz pedig ezért igyekezett minél jobban tönkretenni elméjén, minél jobban beágyazni a fejébe, hogy nincs helye ebben az univerzumban, hogy halottnak kellene lennie, hogy soha nem is létezett. Strelok azonban ellenállt... küzdött... de fáradt.
- Na’do ityi – jelentette ki a sztalker fáradtan. - Menni kell... de hová? – pillantott rá Horn.
- K monolitu – folytatta a sztalker. – Monolit... v planty’e. Monolit... gavarit. Ja... szlusaju. Szkazset „Ityi k m’nye.” - Monolit az Erőműben... - Horn megpróbálta összeszedni a sztalker folklorról összegyűjtött információit. Az Erőmű a vostroyai legendák szerint egy fúziós energiatermelő bázis volt valahol Vostroya szélsőséges időjárásáról híres halott kontinenseinek egyikén, amelyben évezredekkel ezelőtt, ha nem évtízezredekkel ezelőtt valami baleset történt. A sztalker folklór szerint a baleset nyomán megnyílt az Erő kapuja, és így váltak tömegesen Erőérzékennyé a sztalkerek és jed’kák.
- Haza kell menned Vostroyára? – kérdezte végül Horn. Meglepetésére Strelok azonban megrázta a fejét. - Da'moj... da. Vostroya... nyet. Tolj’ko szkazka. Frontiszticseszkaja pr'jopaganda. Plant... elektrosztanci’ja... nye’ tam.
- Hogy nem is Vostroyán van az Erőmű? – Corrant felvonta a szemöldökét, de be kellett látnia az érvelés logikus voltát. A frontista kormánynak létfontosságú volt a sztalkerek és jed’kák szolgálata... nyilvánvalóan úgy kellett alakítani a kapcsolódó propagandát, hogy az erőérzékeny harcosok és papnők Vostroya Anyácskához kötődjenek, ne valami Erő háta mögött peremvidéki akármihez... akárhol is volt. - Zona – magyarázta tovább Sztrelok, majd remegő kézzel előhívott egy galaxistérképet és egy pontra bökött. – Monolit v centr’re plan’tye. Plant... plant jesz’ty v zonu. Mi’nya nuzsna opjaty vernuty’szja v zonu. Monolit zva’nyit. Sztalker nado da’moj.
Corran Horn újra elismételte magában, hogy sosem szabad alábecsülni a vostroyaiak kulturális gazdagságát és természetes kapcsolódását az Erőhöz. A megérzéseiket. A rendszer, amire Strelok bökött, a legtöbb térképen nem is létezett. Annyira nem létezett, mintha maga a Káosz súgta volna neki. Vagy mintha pont a Káosz elől tűnt volna el. Végtére is, amiről nem tudsz, annak nem is sugdoshatod, hogy nem létezik, nemde? Hát persze. Ismét csak.
A Jedi Tanács mesterei számára elérhető térképeken ugyanis nagyon is létezett a rendszer. A Tanács utolsó ülésein még az is elhangzott, hogy olyanok, mint Kyle Katarn és Luke Skywalker a felkutatására indultak, mielőtt eltűntek, vagy meghaltak. A rendszer, amire Strelok bökött, a Tython volt.
- Nem biztos, hogy be tudlak juttatni oda, barátom – rázta meg a fejét Horn. – De van néhány ötletem. Először vissza kell mennem Coruscantra. Beszélnem kell Ben Skywalkerrel. Bár a jelen helyzetben nem biztos, hogy a Köztársaság hajlandó lesz segíteni. - Tam drugoj pu’tyi na zonu. Ot'tuda szvabod'na. Frakcija pamagit. Ja vigy’el – bökött egy másik pontra a térképen Strelok.
- Oh... nos, sosem kételkedtem a látomásaidban – olvasta le némi hitetlenkedéssel a Byss nevét a térképről Horn. Az már EGB-s terület volt. – Tehát onnan akarsz bejutni. Az ő segítségükkel. Akkor szét kell válnunk. Én oda nem követhetlek. - Fasiszti... v parjadke. Szi’csasz – biccentett a sztalker. – Mnogo frakcja'nyi v zonu... vszigda ba'jutszja, i odn'azsgyi nyet. Eta... normalj’na. - Normális, normális... ez sosem volt és sosem lesz normális – sóhajtott fel Horn, majd gyorsan bekódolt és elküldött három titkosított üzenetet.
Egyet apósának, a Talon Karrde halála óta a galaxis legöregebb és legrafináltabb csempészének, Booster Terriknek. Már ha élt még az öreg. Enfysnek és az unokáinak segítségre volt szüksége a Hutt űrben, és mi lehet ezekben az időkben jobb segítség, mint egy vostroyai vörösben pompázó csillagromboló? Egy másik üzenetet Noel Naberrie szenátornak Coruscantra, melyben tájékoztatta, hogy odarepül, és sürgősen beszélnie kell Ben Skywalkerrel.
Egy harmadikat pedig a Poklonskayától kapott EGB-s frekvencián, Grodin Tierce Főkormányzónak. - Fasisztiket megkérni arra, hogy juttassanak be egy vostroyai kommandóst köztársasági területre. Teljesen megőrültem – rázta meg a fejét Corran.
Mégis, a harmadik, legabszurdabb üzenetre kapott azonnal választ. A biztonságos, Poklonskaya féle EGB-Vostroya holovonalon nem Tierce arca jelent meg, hanem egy fiatalabb, kék egyenruhás klón. - Horn mester, a nevem Aranji parancsnok. Tierce főkormányzó hozzám továbbította az üzenetét. Már vártam a jelentkezésükre. - Ilyen jó lenne a hírszerzésük? – képedt el őszintén Corran. - Kivételesen nem. Az Erő súgta, jedi mester – mosolyodott el Aranji. Hornnak ez eszébe sem jutott. Kíváncsian kinyúlt az Erővel és szinte majdnem visszaütközött. Egy jedi világos oldali tisztasága, egy nyugodt, mégis koncentrált és életerős elme sugárzott vissza neki határozott aktivitással a specialista, kék egyenruhás parancsnok ezer rendszernyi távolságban lévő énje felől. Egy erőérzékeny klón, mi több, egy jedi–klón, EGB egyenruhában. Mi jöhet még ma??
Strelok ebben a pillanatban tért vissza. Eddigi fáradt arcára furcsa mosoly ült ki, amikor meglátta Aranji holoképét. - Gid – jelentette ki végül. – Gid k zonu. Davaj vme'sztye pik’nyik, rib’jata? - Na jó, azt hiszem, hagyom magukat kettőjüket ismerkedni – tárta szét a karjait Corran és a kantin felé indult. – Bár az az érzésem, hogy már ismerik egymást. Mik nem vannak...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 27, 2019 8:34:42 GMT 1
Poklonskaya a vostroyai katonai protokoll számos másik elemét megszegve fel s alá járkált a parancsnoki teremben, hosszú szőke haját igazgatva, és azzal nyugtatva magát, hogy a vonal másik végén lévő Vrosilov marsall kinézete legalább ennyire szabályellenes... bár a Vörös Flotta főparancsnoka átvette a Fény Hadseregének volt területei feletti konszolidáció katonai feladatait, folyamatosan dolgozva azon, hogy az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsa alá tartozó Fény-maradványok frontista milíciaként sikeresen tagozódjanak be a vostroyai hadrendbe, zilált, tányérsapkája alól kilógó haja és a szemei alatti karikák azt jelezték, hogy mindig gyötri a leánya, Uljana eltűnése miatt érzett reménytelenség és kilátástalanság. Poklonskaya szerencsésebb helyzetben talán még azon is nekiállt volna spekulálni, hogy meddig marad még a posztján az öreg Klimm, de jelenleg neki is megvolt a maga baja és a saját posztjával kapcsolatos, nagyon hasonló személyes aggályai.
- A Főtitkár elvtársnak meg kell értenie, hogy az Ismeretlen Vidék hatalmas, és nagyon eltérő szociokulturális hátterű népek lakják! – magyarázta Atali. – Nem lehet a szükségesnél gyorsabban elhinteni a Frontizmus magját a körükben, mert akkor elidegenülnek a modern eszméktől! Már szinte minden jelentősebb faj és birodalom köreiben megtaláltuk azokat a fegyveres ellenzéki csoportokat, amelyek jó táptalajt biztosíthatnak a Frontizmusnak, de időbe telik, hogy egyéni ideológiákat a központihoz illesszük, nem is beszélve meglehetősen változatos felszereltségükről és katonai képzettségükről... még egyikük sem alkalmas arra, hogy nyílt felszabadító harcot indítson a megszálló, uzsorás elnyomók ellen, akik kormányon vannak az adott államban.
- Eta ocseny haraso, daragoj – próbált mosolyt erőltetni szálkás, szétálló bajusza alá valahogy Vrosilov a vonal másik végén, ahogyan a kipirult szőkeséget hallgatta. Atali amennyire lehet, még ezekben a szomorú napokban is fel tudta villanyozni némiképp. – Ez mind szép és jó, de nem elegendő, sajnos. Míg Kirov elvtárs elégedett a Fény jedi kulákjai alá eső területek felszabadításával és frontistává formálásával, a Köztársaság kormányának határozatlansága a Jedi Templomra benyújtott igényünk elbírálásában, valamint a fasisztik sikeres puccsa a sahidok birodalmában lényegében zéró összegű, ha nem vereséghez közeli szituációt eredményezett a Frontizmus és az Unió számára. Az NKVD ügynökei Geonosisra utaztak, hogy megpróbáljanak megszervezni egy sahid ellenállást a fasiszti bábokkal szemben, de a főtitkár elvtárs attól fél, hogy a nyílt beavatkozás lehetősége elveszett nem csak a sahid területek, de így az egész hutt űr vonatkozásában. Ezért a főtitkár elvtárs biztosra akar menni tavaris Fjel új frontista államának megalakítása során, több hibát nem tűr el a Politbüro.
- Izvinyite mnye, tavaris marsall... - köszörülte meg a torkát Poklonskaya. – Bocsásson meg, de nem látom be, hogyan segíthetnék... a feladatkörömben egyértelműen lefektetésre került, hogy a birodalmi-frontista állam megalakítása Fel elvtárs részvételével már ne ismeretlen vidéki, hanem NKVD és külügyi népbiztosi hatáskör. - Valóban, de segíthet abban, hogy a frontista erőforrások a megfelelő időben a megfelelő helyen legyenek – biccentett a vonal túlsó végén Vrosilov. – Kirov főtitkár elvtárs és a Politbüro úgy döntött, hogy a Pervij Orgyer fasiszti területein végzett műveletek befejeztével Szolovcev admirális elvtárs flottkülönítményét nem hívja vissza, csak Csuzsujkov tábornokét. Szolovcev hajói már útban vannak magához, gyevocska.
- Nu bljat – morzsolt el hófehér, ápolt fogai között egy káromkodást Poklonskaya. A vörös arcú, vod’ka-tól és olcsó vostroyai ta’bak dohánytól bűzlő Vagyim Szolovcev nagyszerű katona lehetett, de személyes találkozásaik alkalmával folyamatosan félreérthetetlen megjegyzéseket tett neki... - Neki kijáró elvtársi fogadtatásban fogom részesíteni, tavaris marsall, ezt megígérhetem. - Ennél többet kér a főtitkár elvtárs, leányom – hunyorított Vrosilov. – Át kell juttatniuk Szolovcev admirális flottáján az Ismeretlen Vidéken, egészen Fjel elvtárs bázisáig, a Generisig. A Köztársaságon keresztül a jelenlegi érzékeny politikai helyzetben nyilván nem mehetnének. A Politbüro világossá tette, hogy a frontizmus sikeréhez nem elegendő a csempészett fegyverek, alkatrészek és tanácsadók biztosítása... egy, a helyszínre rendelt vostroyai flottára is szükség van, arra az esetre, ha a fasisztik idő előtt eszkalálnák a helyzetet.
Poklonskaya elgondolkozott. Ez nem tűnt könnyűnek. - Megteszek minden tőlem telhetőt, marsall elvtárs. - A dolgozó nép nem is vár kevesebbet, gyevocska... ahogyan a Főtitkár elvtárs sem... Vrosilov kilép.
Ahogyan a megfáradt flotta-főparancsnok képe eltűnt, Poklonskaya szinte azonnal megérezte egy hideg, szürke, mégis ismerős kéz érintését a vállán. - Piszkálnak otthonról? – kérdezte enyhén tört Basic akcentussal a Vörös Sárkány. A nagai milicista vezető az utóbbi időben vagaari forradalmárait hátrahagyva egyre többet tartózkodott Poklonskaya parancsnoki központjában... és az ágyában is. Atali azonban mindeddig nem tudta eldönteni, hogy a férfi tettvágya mögött csak a családját ért sérelmek miatti sértettség, valódi frontista nekibuzdulás és az Ismeretlen Vidék összes, rabszolgasorban senyvedő népének felszabadítási vágya, vagy egyszerű, alaptalan és cselekedetek nélküli nagyotmondás áll... és már eszébe is jutott , hogyan fogja ezt tesztelni.
- Tulajdonképpen igen, és tulajdonképpen segíthetnél – fonta karjait a nagai férfi nyaka köré Poklonskaya. A vostroyaiak mindig is lazábban álltak az efféle kapcsolatokhoz, mint a fasisztik, az ilyen látvány még szolgálatban lévő katonák és kísérőik között is megszokottnak számított, persze a harci helyzeteket kivéve. – Végre itt volna a lehetőség, hogy mozgósítsd azokat a bizonyos régi kapcsolataidat...
- Miről lenne szó? – villant meg a Sárkány tekintete. – Végre itt az idő, hogy lecsapjunk? Végre kiszabadíthatjuk a húgomat a Bitorló Régens és klánja markából? - Előbb meg kell erősíteni a hátországunkat... - rázta meg szőke fürtjeit a nő. – Emlékszel tavaris Jagged Felre?
- A családja generációk óta a chissek elnyomó arisztokratáit szolgálta – fintorodott el a Sárkány. - Ő azonban megismerte a Frontizmust, és immár a mi bajtársunk – emlékeztette szeretőjét előző szeretője jelenlegi státuszára Atali. – Segítenünk kell neki egy frontista állam létrehozásában a fasisztik Bjirodalmi Mjaradvány nevű szektorában. - Hogy aztán újra császárrá koronáztassa magát, a csihes főúr – adta tanúbizonyságát kissé avitt, Poklonskaya számára rejtélyt jelentő Basic szókincsének a Sárkány.
Atali elmosolyodott. - Állítólag szépen megígérte a Politbüronak, hogy jó frontista lesz, és nem csinál ilyet, nem megy további a helyi első titkári széknél... akárhogy is, át kell juttatnunk egy saját flottánkat innen a Generis környékére.
- Az... jó messze van – ráncolta vékonyra vágott szemöldökét a nagai, miközben gondolkozni kezdett. – A Manchu területekig el lehet menni. Ming császár népnyúzó bürokratái a velejéig korruptak, ott még találhatunk olyan hivatalnokot, aki némi pénzért és frontista meggyőzésért segít nekünk egy vektorral, amit nem ellenőriznek nagai, vagy chiss őrjáratok. A fasiszti hajóforgalom arrafelé már elhanyagolható. De utána nehéz lesz, mert Astorias térségét a Bitorlóhoz fanatikusan hű elit nagai egységek őrzik. Ott nem juthat át észrevétlenül egy flotta.
- És Adumar felé? – pillantott a fejük felett lévő kupolás csillagtérképre Poklonskaya a nyakát nyújtogatva. – Astoriast elkerülve? - Az volt régen a Bitorló Régens hátországa – rázta meg a fejét a Sárkány. – Gyakorlatilag több hozzá hű kém van az Adumari Konföderáció bármelyik bolygóján, mint magán a Nagin. Azok a koszfészkek valódi lekötelezettjei a Bitorló Régensnek, ő emelte fel őket. - Nem lenne szerencsés, ha erővel kellene átvágnia magát a flottának - sóhajtott fel Poklonskaya. – A fasisztik értesülhetnek az érkezésükről, akár idő előtt.
- Én inkább a másik oldalról kerülném meg Astoriast – mutatott a katonai erősség és a nagai törzsterület között futó csillagívre a Sárkány. – Ilum, majd pedig Danderon és Karafuto felé. - Olyan közel a nagai határhoz? – álmélkodott Poklonskaya. - Azt a térséget a száműzött családok házai és klánjai lakják – magyarázta a Sárkány. – Akik régen az én dinasztiámhoz voltak hűségesek. Könnyebb meggyőzni őket, hogy szemet hunyjanak egy flottánk áthaladása felett, ha én kérem...
- Családok és klánok, dinyasztyija... - biggyesztette le az ajkát Poklonskaya. – Ez nem hangzik túlságosan… frontpolitikailag korrektnek, Sárkányom. - Nem – biccentett a nagai. – Még nem frontisták. De majd azok lesznek, ha első lépésben megértik, hogy a bosszújuk kulcsa egy új, szövetséges hatalom megszületésének támogatása a Bitorló Régens és a fasisztik hátországai közé ékelődve.
- Hát jó – csókolta meg a férfit Poklonskaya. – Akkor... máris indulsz, ugye? - Öh... persze – a nagai arcán látszott, hogy nem egészen ezt várta és inkább a hálókörletbe szeretett volna indulni a nővel, de úgy tűnt, ennél tovább már semmiképp sem tudja kivonni magát a frontizmus aktív, helyszíni építéséből, ha úgy tetszik. – Előkészítettem a hajóm.
- Szerencsés utat, Sárkány – hunyorított Poklonskaya, majd visszafordult a terminálja felé. Hírszerzési jelentések özöne várt rá. - Pervij Orgyer infjormacii... raportka iz Fondor'u... nu kto eta Anyakin Szjolo... - vonta fel ívelt szemöldökét és nekilátott az első, magas prioritású anyag olvasásának.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 27, 2022 8:30:10 GMT 1
Az X-szárnyú három kiégett és egy alig pislákoló hajtóművel, sérült pilótafülkével, amelyet csak az Erő, a jóakarat és a teljesen lemerült és kiégett R7-es asztromech által utolsó energiabitjeinek erejével táplált ideiglenes pajzs tartott össze és mentette meg a pilótát a fulladástól és a fagyhaláltól, és üresre merült generátorokkal nem is landolt, inkább kíméletesen lezuhant a lehoni vostroyai bázisplatform hangárjában.
A vostroyai tengerészgyalogosok és medikusok azonnal odarohantak és kiráncigálták az alig eszméleténél lévő, remegő, láthatóan heteket, ha nem hónapokat a pilótafülkében töltő, teljesen elhalt lábú humán nőt a pilótafülkéből. A sisak szinte teljesen rászorult a lány fejére, a nő bőre fehér és hólyagos volt, a hosszú idő miatt, amelyet légzőmaszkban töltött. Emberi roncs volt a javából, de lélegzett és villogott a tekintete.
A bázisparancsnok asszony hatalmas, végső stádiumban lévő terhességét több-kevésbé titkoló kék köpenyben figyelte, ahogyan a politikai tisztje felráncigálja a remegő lábú nőt és vallatni kezdi. - Davaj, gyevocska, hogy hívnak, hogy kerültél ide? - ráncigálta a szerencsétlen pilótát Andrei Vla'sov tábornok. - Syal... Antilles - nyögte a nő - Köztársasági Kilencvenhatos Vadászrepülő ezred, kirendelve az új-alderaani új-ellenállás... - Kapityaliszti, evrejszkaja... - köpött ki Vla'sov. - Mit keresel itt, kémkedni jöttél?
- Segítségért... - nyögte Syal. - Az Új Ellenállás... a Razor-rendszer... az Ausmann... apám... fogoly... a Birodalom... a... a maguk ügynökei... a maguk... aszteroidahajója... a... az a twi'lek... jedi... - Sto? - remegett a dühtől Vla'sov. Így is elég feszült volt hónapok óta, mióta egyetlen szerelme és felesége, az ifjú és csodálatos Villya Secura, a frontista twi'lek jedik vezető ügynöke eltűnt valami titkos bevetésen. - Te tudod hol van a feleségem? Beszélj, ribanc! - Én... én azt hiszem... - nyögte Syal. - Én azt hiszem, talán... meghalt... sajnálom... - Uzsasz! - ordította Vla'sov és magából kikelve a vostroyai politikai tisztek alapfelszereltségébe tartozó, az övén függő idegkorbács felé nyúlt. - Nem mondhatsz ilyet, hogy, hol???
- Halál... - nyögte Syal. - Halál... csillag. Halál... csillag... féreg... járat...
Vla'sov kezében megállt az idegkorbács, ahogyan egy finom női kéz ereszkedett a vállára. - Eta lad'no, Andrjoska. Elég lesz. Kérem, keresse meg Szolovcev elvtársat a flottatörzs irodájában, aztán szedjék darabokra azt az X-szárnyút, és nyerjenek ki belőle minden lehetséges információt az útvonaláról. Honnan jött, hol járt, mi történt a géppel. A pilótát bízza rám - halkította le hangját enyhén remegve Atali Poklonskaya. - Én... igenis, tak tocsno, vezérőrnagy asszony - mormogta remegő térdekkel Vla'sov. - Azt... azt mondta... Villyácska... meg... - Kérjen útmutatást imáiban az atyuskától, és az majd enyhíti a fájdalmát, Andrei - veregette meg a férfi vállát fájdalmas arckifejezéssel Poklonskaya, ahogyan születendő gyermeke türelmetlen rúgdosással adta tudtára, hogy ideje lenne leülnie. - És sajnálom. Annyira sajnálom. Majd... kiderítjük, igaz-e, igérem. Pras'u prasa'ju vam.
Syal Antilles remegve felpillantott Atalira. - Maga... - Ne aggódj, drágám - simított végig a nő hólyagos, kifehéredett arcán Atali. - Most már barátok között vagy. - azzal intett a szanitéceknek. - Vigyék el, és tegyék zárt bacta-tankba. Figyeljék folyamatosan. - Ponyju, tavariscsa glavnij ginyeral! - tisztelgett a medikusok vezetője.
Atali rátámaszkodott míves sétabotjára, amelyet manchu motívumok díszítettek és lassan a komterem felé indult, miközben fülében ott visszhangzottak a szerencsétlen pilóta szavai. Egyelőre fogalma sem volt, miket élhetett át szegény, de láthatóan hetekig navigált idefelé normáltérben, sérült hiperhajtóművel. Egy pilórafülkébe szorulva. Rettenetes lehetett.
A nő összerezzent. Ennél csak az volt a rettenetesebb, amint mondott. Halálcsillag. M'jortvaja Z'vjezda. A fasisztik újabb harcbázist építettek.
Poklonskaya leült a távkomhoz. Sürgősen beszélnie kellett Romanovval.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 15, 2022 22:15:09 GMT 1
A bolygó ősi civilizációk nyomán kiszipolyozott, immár csak régészeti értelemben felbecsülhetetlen értékű romokat rejtő, amúgy lepusztult, poros felszínén, és a bolygó körüli, évezredekkel ezelőtt a roppant és rettegett Csillagkohónak otthont adó orbiton egyaránt terpeszkedő vostroyai katonai komplexum egyik hangárjában Andrei Vla’sov tábornok gondolataiba mélyülve figyelte a lassan közelítő StealthX-et, amely leszálláshoz készülődött néhány kísérőgépével egyetemben, és gondolkozott.
Gondolkozott, miközben felidézte magában az elmúlt órák eseményeit és egyúttal megpróbálta valami értelmes keretbe szedni gondolatait, érzéseit, és motivációit, ami alapján erre a visszafordíthatatlan lépésre szánta el magát. Andrei Vla’sov nem volt frontista, és valójában tulajdonképpen deista hívő sem volt. Andrei Vla’sov lényét és egészét két alapvető érzés határozta meg egészen a közelmúltig.
Az egyik, amelyik mindig is vele volt, amelyikbe beleszületett és amelyik a mai napig nem tört meg elméjében és lelkében, a Vostroya Anyácska, az Ős-Rogyina iránti olthatatlan hűség és odaadás volt. Vla’sov büszke volt arra, hogy vostroyai származású, és minél nagyobbnak, minél győzedelmesebbnek akarta látni szűkebb és tágabb hazáját, Vostroya szektorait, népeit, azok szerint az ősi tanok szerint, amelyekben a jedik és egyéb szekták és elvek idegen szemetétől meg nem rontott jed’kák is hittek. Észak- Dél-vostroyaiak, a főbolygó és a környező holdak lakói, a hegyek,a tagja és a sztyeppék népei egyek, Vla’sov pedig velük harcolt, értük harcolt. A frontizmus és a deizmus pedig nem volt más ebben a kontextusban, mint szükséges ruhadarabok, és eszközök.
Andrei Vla’sovot ugyanis, bár elég magas rangot ért el a vostroyai hierarchiában,azon belül is szűkebb értelemben az NKVD politikai biztonsági és hírszerzési szolgálatánál, alapjában véve nem kérdezte meg soha semmiről senki. Végrehajtó volt csupán, egy tehetséges szervező, az egyszeri tömegek stratégiai és operatív megmozgatásához jól értő, a modernebb coruscanti terminológiában talán “HumInt” - specialistának nevezett komisszár-szakértő, aki betéve tudta a frontizmus és a Popius Dea összes szent könyvének és politikai röpiratának tartalmát… de döntésekben nem vehetett részt. Ment, ahová küldték, de közben nyitva tartotta a szemét.
Nyitva tartotta a szemét, és dühítette, hogy hazácskája egyre-másra szenved megszégyenítő vereségeket az Ismeretlen Vidéken. Ahogyan a Molotoff-félék elvakult frontista ideológiáját követve bebeszélték maguknak, hogy az eszmeiség és ideológia bármiféle sehonnai, saját hatalmi struktúrájából kiszorult bűnbanda és száműzött társaság számára reális alternatíva lehet, ahogyan figyelmen kívül hagyták azokat a hosszú távú, alapos, az ideológia helyi népességhez és annak kultúrájához való igazítását igénylő előkészítő folyamatokat, amelyeknek az NKVD és Vla’sov is személyesen egyaránt a mestere volt, és amely sikerre vezette őket Asmeru és a Ryloth között mindenhol az Alsó-Peremvidéken.... ahogyan belekapaszkodtak mindenféle alkalmi lehetőségbe, hogy bukásra ítélt, támogatás nélküli forradalmacskákat csináljanak itt-ott, lényegében terrorista szervezeteket legalizálva és frontista vörösbe öltöztetve, mert elhitték, hogy ami egyszer véletlen megtörtént Generis környékén, az bárhol a galaxisban megtörténhet hasonlóan spontán módon… és ahogy akkor sem vették észre magukat és elképzelésük tévességét, amikor egyre-másra jöttek a kudarcok, és Vla’sov számára hazája történelmét ismerőként nagyon is és fájdalmasan ismerős módon végül egymás ellen kezdtek szervezkedni, a kudarcot keresve…
Mert Vla’sov tökéletesen tisztában volt vele, hogy jelenléte a Lehonon miért volt fontos. Tökéletesen tisztában volt vele, milyen magasra ér az NKVD-n belül a deista összeesküvés, milyen sokan vannak azok, akik az egyre növekvő és gazdagodó frontista politikai elitben rádöbbentek arra, hogy a rájuk szakadt hatalmat és gazdaságot egy sokkal feudálisabb, Vostroya történelmétől sem idegen, egy szóval, sokkal Popius deistább rendszerben paradox módon sokkal szabadabban gyakorolhatják. Vla’sov azt is tudta, hogy mit és hogyan, és legfőképpen kinek kell megfogalmaznia, nyíltan, vagy titkosan, hogy ennek a körnek a tagjának higgyék... és azt is, hogy mennyire értelmetlen lenne most felborítania az egészet, egyenesen Kirov főtitkár asztaláig elmenve.
Vla’sov tudta, hogy a szálak Romanov elvtársig érnek az NKVD központjában. Tudta azt is, hogy ha ellene beszélne, az egyre inkább alkalmatlan, beteges pártfőtitkár és a családi tragédiáiban megcsömörlött Vrosilov admirális talán el sem hinnék neki, vagy talán képtelenek lennének kezelni az egész helyzetet... s ahogyan az lenni szokott, a hatalom a helyzetet kihasználó egyetlen és egyúttal a legvéreskezűbbnek számító igazi frontistára szállna az NKVD szétverődése nyomán támadt vákuumban... Cseszlav Molotoffra és a külügyi népbiztos külszolgálati specialistáira, a Köztársaságtól az NDK-ig áskálódó emigráns cosraiaikra, givinekre, sullustiakra, chevekre, egyszóval olyanokra, akiknek semmi közük nem volt Vostroya Anyácskához, és szentül hittek abban, hogy a frontizmus valóban univerzális és intergalaktikus, és voltaképp egyáltalán nincs is rá szükség, hogy Vostroya felelős szülőként terelgesse az eszme alá tartozó államokat.
Ezt pedig Andrei nem akarta, nem akarhatta, így figyelt, és kivárt, és hamarosan rájött, hogy hiába ő a harmadik a sorban rendfokozati értelemben a Lehonon, rangidős feletteseinek valójában fogalma sincs arról, mit kellene tenni. Vla’sov pontosan tisztában volt vele, hogy Atali Poklonskaya nem olyasfajta hívő, mint a titkon elvakult petrovista Maxim Romanov. A nőt nem a mély és elkötelezett, nem csak a deizmusra, hanem az egész petrovista társadalmi rendre kivetülő elhivatottság mozgatta, mint Romanovot és azokat a volt, Fény Hadseregéhez tartozó jediket, Keyan Farlanderrel az élen, akik felismerték, hogy a frontizmus kemény antifeudális csapásai és fogolytáborai elől a Popius Dea pópáinak köntöse alá menekülve gyakorlatilag megőrizhetik saját avitt rendszerük szinte összes sajátosságát, jedi hitük megtagadásáért cserébe (mert máskülönben az eredetileg jediellenes érzelmek alapján létrejött deisták ugyanúgy üldözték volna őket, és tették is a Fény Hadseregének területeit érintő vostroyai bevonulás korai szakaszában), sőt, újjá is teremthetik, erősebbé tehetik azt. Nem, velük ellentétben Atali Poklonskaya egyszerűen egyedül volt és félt. Egy a mai napig a férfiak erejében hívő társadalomba születve nem lehetett erős női vezető, csak ezer és ezer politikai és katonai elvtárs és vezető szexuális vágyainak céltáblája, a vakító mosolyú kiugrott kis jed’ka, ha nem merített volna energiát és hitet egy nála fensőbbségesebb hatalomból, a Popius dea tanaiból. Ezzel azonban Vla’sov szemében a leggyengébbnek számított mind közül Poklonskaya, hiszen saját magában nem hitt elsősorban, saját magát árulta el mindezzel, ami a legrosszabb volt, amit Vostroya Anyácska bármely gyermeke tehetett...
Szolovcev pedig, nos, őrá Vla’sov még sokszor gondolatokat sem akart volna vesztegetni. A Vörös Flotta itteni kontingensének vezetője, a máskülönben rátermett és tapasztalt űrbeli frontparancsnok, Vrosilov marsall bizalmasa és katonai értelemben vett jobb keze valójában a szakmáján kívül csak két dolgot szeretett igazán... a nőket és a vod’ca-t. Neki aztán mindegy lett volna, hogy fehér, vagy vörös vostroyai rendszert szolgál, a tehetsége odáig tartott, hogy annak idején felismerte, a frontista kurzus támogatása emelheti magasabbra, de odáig már nem, hogy felismerje a felszín alatt fodrozódó és egyre erősödő deista irányú folyamatokat. Szolovcev nem volt meggyőződéses frontista, úgy, mint a nála is nagyobb szintoholfüggő disznó, Csuzsujkov, vagy a szikár és kegyetlen Cecilova, Kirov múzeumba, vagy lassan inkább kriptába való nagynénje. Vla’sov pontosan tudta, hogy Poklonskayának már réges-régen el kellett volna csábítania és az ujja köré csavarnia a frontparancsnokot, pechére azonban Szolovcev azon vostroyai férfiak amúgy igen sűrű táborát gyarapította, akik szerint a nő tizennégy évnél kezdődik és ötven kilónál ér véget, így terhessége alatt esélye sem volt, hogy felkeltse a férfi érdeklődését, aki máskülönben azelőtt, hogy összeszűrte volna a levet azzal az önjelölt nagai kalózvezérrel - Vla’sov egyszerűen nem tudta rászánni magát, hogy “forradalmárnak” nevezze magában -, elég sokszor sürgölődött a nő körül.
Akárhogy is, saját kicsinyességük valójában lehetetlenné tette mindkettejük, Szolovcev és Poklonskaya számára egyaránt, hogy átérezzék a folyamatosan eszkalálódó helyzet súlyát, Andrei Vla’sov pedig elhatározta, hogy nem lesz többé jó csapatjátékos, hátsó védő, pályatakarító. Nem fogja hagyni, hogy megint a Politbüro kedvence, a nagyképű és máskülönben ugyanúgy kudarcot kudarcra halmozó, frontizmus és deizmus tekintetében gyanúsan csendes, semleges állásponton lévő Putyilov arassa le ismét a semmiért járó babérokat, Andrei Vla’sov pedig a jól végzett munkáért meg kell elégedjen egy értéktelen, teljesen mindegy, milyen színű plecsnivel. Nem, itt volt az ideje, hogy úgy szolgálja hőn szeretett hazáját, hogy előre lép, előre tör, és végre azt teszi, ami szerinte a jelen helyzet, és Vostroya szempontjából messzemenően a legjobb.
A másik érzés pedig, ami meghatározta Andrei Vla’sovot manapság, a feltétlen szeretetből fájdalomba és keserűségbe fordult irigység és düh volt. Andrei összeomlott és gyászolt, belül teljesen meg volt semmisülve, meghalt benne minden, ami pozitív érzelmekre képes volt, de reális énje nem engedte, hogy ez látszódjon, magában kellett tartania a fájdalmat és előre menni. Mert immár újra egyedül volt, hogyan Ryloth előtt mindig is, a megszokott üres, hideg érzések keveréke, és annak a csodálatosnak a helyén támadt halálos csend, amelyben része volt mindaddig, amíg Villya Secura férje lehetett.
Mert elment az ő kis Villyácskája, ebben biztos volt. A csodálatos, fiatal, okos, intelligens kis twi’lek, aki praktikusan tekintett az Erőre, és nem kötötték a jedi dogmák a kötődések tilalmáról, aki ugyanúgy szerette saját hazáját, a Rylothot, és népét, a twi’lekeket, ahogyan Vla’sov Vostroyát, és aki mellett a tábornok megtanulta tisztelni a twi’lek kultúrát és elhivatottságot, bár nem született bele. Hiába volt évtizedes korkülönbség köztük, Villya bölcs volt és megfontolt, elszánt és odaadó, elsőrangú szerető és rettenthetetlen harcos, aki elfogadta Andrei-t olyannak, amilyen.
Sosem beszélgettek a frontizmusról, vagy a deizmusról, saját hitviláguk volt, az ó-vostroyai és az ó-rylothi keveréke, amely a természet erőit, a kis közösségeket és a mindent összetartó fensőbbséget ölelte a keblére. Olyasmi volt ez, mint amit Ershan bukott erői a Próféta néven neveztek, de Andrei jól tudta, hogy sem a deisták, sem a frontisták előtt nem használhatja még csak a példa kedvéért sem ezt a kifejezést, hiszen azonnal lecsukták, vagy kivégezték volna.
De mindez már a múlt volt. Bár hivatalos megerősítést nem nyert, az elfogott pontosabban megmentett Syal Antilles beszámolójából, a gépből kinyert adatokból és saját, kiüresedő álmaiból és érzése alapján, valamint az ügynökök Ssi-ru szektorból egy ideig érkező, aztán teljesen elvágott jelentései, illetve azok hiánya alapján Andrei Vla’sov teljesen bizonyos volt abban, hogy Villya halott. Bármi is történt, bármi is kapta el végül, a bajtársaiért, mások szabadságáért, a fasisztik elleni harcban halt meg, amelyet Vla’sov vostroyaiként világlátástól függetlenül fontosnak tartott. De ez nem vigasztalta egy cseppet sem.
Nem vigasztalta, mert pontosan tudta, hogy mi vezetett idáig. Pontosan tudta Vla’sov, hogy milyen megkötések mellett nem kerülhettek első vonalbeli sztalker és jed’ka csapatok a misszióra, amelyre Villya ment. Pontosan tudta, hogyan tett lehetetlenné az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsa - amelynek kényszerből és a biztonságuk érdekében Villya is a tagja, sőt, elöljárója volt -, mindenféle koordinációt a magukat a Fény örököseinek nevező, nagyképű coruscanti jedikkel. Pontosan tudta, hogyan maradtak ki az egészből a Jedi Partizánok, akik Corran Horn áskálódása, a politikai játszmákba való bevonódása során hozzá nem értése miatt vallott kudarca, majd az NDK-ba való menekülése és Molotoff fogdmegjévé való aljasodása miatt szintén nem vehettek részt semmiben... hogyan vált potenciális szövetségesből sértődött ellenséggé Új-Alderaan Új-Ellenállása, miután valami jedi ribanc ellopta a Cár-bombát, amelyet a vostroyai titkosszolgálatok a kezükbe akartak juttatni, s melynek eredményeként az Új Ellenállás Lehon bevonása és tájékoztatása nélkül indult bevetésre a szektorban a fasisztik ellen... és egyáltalán, hogyan vezetett a különböző frakciókhoz kötődő jedik árulása és inkompetenciája oda, hogy Villyácska volt az egyetlen erőhasználó az egész odaküldött, Vostroyán csak “öngyilkos osztagnak” nevezett, egy diszkreditálódott molotoffista givin által vezetett kontingensben, amelynek a Flotta speciális erőivel együtt nyoma veszett… bukott egy egész operáció, vakfolttá vált egy egész szektor, miközben Vla’sov pontosan tudta, hogy valahol ott mélyen tényleg rejtőzik egy rettenetes fasiszti Halálcsillag... amelyik közvetve, vagy közvetlenül Villyácska halálát okozta.
A fájdalom nem múlt, a düh nem enyhült... Vla’sov bosszút akart, megtorlást akart… bárkin, aki ezért közvetve, vagy közvetlenül felelős lehet. És amikor néhány órával ezelőtt Lehon távkom-érzékelői újabb idegen bejövő adást fogtak, miközben egy egészségügyi csapat azonnal a medikai részlegbe tolta a szülését megkezdő, hirtelen rosszul levő Atali Poklonskaya vezérőrnagyot... akkor Andrei Vla’sov tudta, hogy eljött az ő ideje,
...
“ - Vostroyai harcálláspont, itt Partizán-2, Jysella Horn jedi lovag a Jedi Tanács képviseletében! Azonnali segítséget kérünk! Lokalizáltuk a Szent Jedha rendszert egy szektornyi távolságon belül, a hipertéri gát túlsó oldalán! Az oda küldött felderítő egységünk vezérhajójával elveszítettük a kapcsolatot! A felmentő alakulatunk vezérhajóját pedig megtorpedózta egy cosrai U-hajó! Birodalmi hajók lehetnek a térségben! Békés zarándokok, köztársasági tudósok és felbecsülhetetlen értékű, intergalaktikus jelentőségű régészeti leletek lehetnek veszélyben! A korábban Önöktől hozzánk került csillagpusztító fegyver is a rendszerben lehet, ellenőrizetlen körülmények között! A galaxis és minden, ami bárki számára szent és értékes, és az univerzális élet védelme érdekében kérem, tegyük félre korábbi ellentéteinket, és kérem, segítsenek! Nem biztos, hogy tudunk üzenni a Köztársaságnak és a Jedi Tanácsnak! A maguké az egyetlen szövetséges érzületű bevethető flotta a térségben! Vostroyai harcálláspont, kérem, segítsenek, kérem, segítsenek! “
Amikor az adás megszűnt, Vla’sov a mellette tébláboló Szolovcevhez fordult, akinek zavart arcáról könnyen le lehetett olvasni, hogy teljesen mással van elfoglalva, ennek ellenére a hallottak őszintén zavarba hozták. - És csak úgy beengedte őket, altengernagy? Nem gondolt rá, hogy ez valamiféle csapda? - A transzpondereik jelei egyértelműen jedikre utalnak, köztársasági holozászló alatt - nyugtázta a hirtelen őszülő főtiszt, aki frontparancsnokból vált a Vörös Flotta egyik legjelentősebb tisztjévé. - Maga is hallotta, tábornok, nem? Ha igaz, amit ez a jedi lány mond, azonnal mozgósítanunk kell...
- Azzal is tisztában van, altengernagy, hogy a bejelentkező Jysella Horn, már ha tényleg ő az, az államellenes cselekményekért és dezertálásért körözött Jedi Partizánok tagja, akik korábban megtagadták az Erő forradalmi Megmentő Tanácsával való együttműködést, és akiknek köze van az elveszett Cár-bombánk ügyéhez is? - kérdezte összehúzott szemöldökkel Vla’sov, miközben fénysebességgel száguldoztak a gondolatai. - És aki történetesen Corran Horn elvtárs, az említett Tanács elnökének a lánya - makacsolta meg magát Szolovcev. - Megadtam nekik a megközelítési vektort a bázis felé - folytatta a fejét csóválva. - Ne legyen kishitű, NKVD-tábornok elvtárs, ez fontos lehet. Biztos vagyok benne, hogy Poklonskaya elvtársnő is ezt akarná - hunyorított aggodalmasan a flotta altengernagya az irányító kijárata felé, amerre a holorepulzor-ágyas medikai csapat nem sokkal korábban kitolta a vajúdó Atalit.
Meghiszem azt, gondolta Andrei. Az NKVD főtisztje bizonyos volt afelől, hogy a jed’ka múltú Atali, és a frontista Szolovcev egyaránt közel álltak az Erőhasználókkal és sztalkerekkel is rokonszenvező Vrosilovhoz, aki bizonyosan nagy erőket mozgósított volna egy ilyen segélykérés hallatán. Ráadásul, még ha Szolovcev a deistákkal is rokonszenvezett volna, akkor is megállt volna az ügy, hiszen a Jedha a popiusista iratokban is szereplő, elismert szent helynek számított. A tény pedig, hogy fasisztik fenyegették, bármely tábor részére megfelelő indokot szolgáltatott volna e beavatkozásra.
Azonban ha pusztán érzelmektől vezérelve jártak volna el, gondolta Vla’sov, akkor ugyanúgy nem jutottak volna semmire, mint eddig az Ismeretlen Vidéken bármelyik másik vállalkozásukkal. Arról nem is beszélve, tette hozzá magában a keserű férfi, hogy akkor elmaradna... a bosszú.
Így aztán Szolovcevre is hasonló módon kellett hatnia. Közelebb lépett a férfihez és a vállára tette a kezét. - Vagyim, moj brat - veregette meg végül a vállát. - Teljesen igazad van, elvtársam, testvérem. Segíteni fogunk ezeknek a jediknek. De... rám bízhatod ám ezt. Az NKVD szívesen átveszi az ügyet... neked Atali mellett a helyed. Igazán, most... most leginkább. - Biztosan így gondolod, Andrei? - villant meg gyanakodva Szolovcev bozontos szemöldöke alatt barnás tekintete.
Vla’sov tudta, hogy formailag és rendfokozatilag hiába ő a bázis politikai tisztje, rangban a Flotta helyi parancsnoka felette áll. Amíg Poklonskaya a szülőszobán volt, alapvetően Szolovcev volt a rangidős, és erről csak önként mondhatott le, politikai-állambiztonsági utasításra kockázatos lett volna eltávolítani az irányítóból - az alárendeltjei egy percig sem működtek volna együtt Vla’sovval, kiváltképp annak fényében, amit tervezett.
- Atalinak szüksége van rád - sugallta Andrei azon a bizalmat és magabiztosságot sugárzó hangon, amelyet akkor használt, amikor egy-egy új bolygó népét akarta meggyőzni a frontista fordulat és a forradalom előnyeiről. - Most éreztetheted vele igazán, hogy mennyire… fontos neked. Amikor ilyen gyenge, amikor egyedül küzd, és amikor egy olyan erős férfire van szüksége maga mellett, mint te, Vagyim… én már nem tehetem meg ezt azzal, aki fontos volt nekem... - tette hozzá Vla’sov, és még csak meg sem kellett játszania, hogy elcsuklik ettől a hangja. - De hát nem is enyém a gyerek - makacskodott Szolovcev, aki természetesen látta a Syal Antillestől rögzített hírszerzési beszámolókat és tisztában volt a Vla’sovot ért veszteséggel. - Éppen azért - kacsintott Andrei. - Azt a Kést most fogja véglegesen elengedni. A gyermekről pedig majd gondoskodnak.. a jószolgálati szervek. Egy nagai kis félvér nyilván nem maradhat itt... Atalinak nehéz lesz, és arra fog támaszkodni, aki a nagy bajban mellette volt.
Szolovcev megvakarta a fejét.
- Haraso, szpasziba, brat’ca - mondta végül és sarkon fordult, de azért visszafordult még egy pillanatra az NKVD-tábornok felé. - Tényleg nem gond? - Nyicse’vo - rázta a fejét alamuszin Vla’sov. - Majd én elintézem a kapcsolódó papírmunkát, és gondoskodunk róla, hogy ezek a jedik... - elmosolyodott. - Megkapják, amire szükségük van. - Ladno - lélegzett fel Szolovcev. - Szükséged van valamire? - A parancskódjaidra a flottaegységekhez, a tengerészgyalogsághoz, és a sztalker-csoporthoz - biccentett Vla’sov. - Csak formai apróság, nem szeretném őket NKVD-sként dirigálni, tudod, az nem veszi ki jól magát, Ha bármire szüksége lesz ezeknek a jediknek, ha az embereid tudják, hogy a te elvtársi jóváhagyásoddal utasítom őket, ők is nyugodtabbak lesznek... és én sem kell, hogy zaklassalak, amíg bent vagy Atalinál - mosolyodott el ismét bátorítóan.
- Ezer köszönet még egyszer, elvtársam - Szolovcev visszarohat és egy pillanatra megrázta Vla’sov kezét, aztán kirohant. Az NKVD - tiszt elégedetten mosolygott utána, majd ellenőrizte, hogy az altengernagy átadta-e az adatpadjára a parancskódokat. Amikor bátorító vörösen villant még egyszer minden, kiadta a megfelelő parancsokat az NKVD, a tengerészgyalogság és a Vörös Flotta odafent lévő egységeinek, majd rendelkezett, hogy minden bejövő jedi egységet a megfelelő hangárba irányítsanak.
...
Most pedig türelmetlenül várta, hogy a jedi kontingens erői landoljanak. A vezér Stealth-X rikító vörös-narancs festése kissé értelmetlenül hatott egy ilyesfajta mélyűri lopakodónál, de Vla’sov taktikai tekintetben sosem tartotta túlságosan intelligensnek a Horn-család tagjait.
Jysella Horn egy húszas évei végén járó, kölyökképű nő volt, aki simán elmehetett volna bakfis tinilánynak is a Hapes királyi udvarába. Energikusan pattant le a lopakodó X-szárnyú létráján, odabiccentve a gép hátsó részében ülő asztromechnek, majd odaszaladt Vla’sovhoz. - Hála az Erőnek - Vla’sovnak hátra kellett lépnie, nehogy a jedi lány a nyakába ugorjon az örömtől. Hirtelen, egy pillanatig Jysella teljesen olyan kisugárzású volt, mint Villya, csak humán bőrrel és lekkuk nélkül. Vla’sov ellenállt a rátörő fájdalomnak és arra emlékeztette magát, hogy a hasonlóság megtévesztő, ellenkezőleg, közvetve az ilyenek minden szenvedése okozói. - A nevem Jysella Horn.
- Üdvözlöm, Andrei Vla’sov NKVD-tábornok - biccentett amaz. - A feleségem… már sokat mesélt magukról. Korábban magukkal szolgált. Villya Secura. - Ó, tényleg, nahát, ez milyen kedves - mosolyodott el Jysella. - Együtt voltunk padawanok, bár ő jó pár évvel alattam kezdett... hallottam pletykákat, de nem gondoltam volna, hogy maga, és Villya... - A korkülönbség megtévesztő - mosolyodott el félszegen Andrei - Nagyon... szerettük... akarom mondani, szeretjük egymást. - Villya is itt van? - kérdezte Jysella.
- Nem, sajnos messze van... tudja, a háború, meg a titkos bevetések... elszakadtunk egymástól - Vla’sov biztos volt benne, hogy a kis jedi ribanc mindenfélét érzékel róla az Erőn át, de a fájdalma valós volt, az NKVD tisztjeit pedig kiképezték az efféle jedi elmetrükkök ellen. - Sajnálom, tudom, én is régen nem láttam apámat... - biccentett Jysella, majd hirtelen felélénkült a tekintete. - Maga itt a rangidős? Azt hittem, valami nő...
- Poklonskaya asszony... éppen... egészségügyi okokból eltávon van, én helyettesítem - húzta ki magát Vla’sov. - Megkaptuk az üzenetüket, jöjjenek. Készültünk egy kis... frissítővel és élelemmel önnek és a bajtársainak, lovag asszony. Kapnak felszerelést, ellátmányt, feltöltjük a fegyverrendszereiket. Csak az engedélyére van szükségünk, hogy a műszakijaink a hajóik fedélzetére léphessenek odafent. Utána pedig azonnal indulunk Jedha felé. - Nem számítottam ilyen... segítőkészségre... tudja, a régi ellentétek a Fény Hadserege és az NKVD között, a Partizánok idejéből - mosolyodott el Jysella. - De ha Villya magát választotta, tábornok úr, akkor ön nem lehet rossz ember.
- Ne aggódjon - Vla’sov alkalmasint tényleg nem tartotta magát annak. - Mindenre gondunk lesz. Nyugodtan hívja le minél több bajtársát, az egyik közeli barakkot kiürítettük, felszolgáljuk a vacsorát. - Köszönöm... hosszú és nehéz utunk volt idáig - biccentett a jedi lovag. - Útközben elmondhatja nekem, hogy pontosan milyen szektorok jöhetnek szóba... - veregette meg Andrei a nő vállát bátorítóan és finoman, mintha csak Villyát érintené. Elégedetten látta, hogy Jysella összerezzen, érezte a zavarát az Erő nélkül is. - Mármint a Jedha koordinátái kapcsán. Illetve, amit az üzenetében mondott... arról a Cár-bombáról.
- Az Erőre, igen - Jysella hagyta, hogy Vla’sov átkarolja a vállát és a barakkban kialakított étkező felé kísérje. - Tudja... emlékszik a volt vezetőnkre? Sarasi Suun lovag. Enfys Nest néven is ismerik... - Valami rémlik... - ráncolta a homlokát Vla’sov. - Nos, úgy tűnik, minket is átvert... - magyarázta Jysella naivan. - Az egész azzal kezdődött, hogy Tano mestert megtaláltuk Coruscant felett egy mentőkabinban...
...
A közeli barakkban hosszú asztalsorok voltak felállítva, mindenféle, az Ismeretlen Vidék kulináris nagyszerűségét és a vostroyai konyha hideg eredetiségét hirdető harapnivalókkal. A jedik odalent étkeztek, a vostroyaiak a felső karzaton. Jysella kérésére számos lovag és legénységi tag lejött a felszínre a flottából kinyújtóztatni a tagjait a hosszú utazás után, odafent pedig vostroyai műszakiak nyüzsögtek a Jedi Tanács Lehonra érkezett kontingensfelén.
- Egyszóval, a bátyám, Valin, egyenesen Jedha keresésére indult, hogy visszakövesse az első csoport korvettjének és annaka cosrai U-hajónak az ionnyomát, amelyik elénk jött - magyarázta Jysella a fő asztalnál ülve Andreinek. Az NKVD tábornok alaposan töltögetett a vod’ca-ból az ifjú jedi lánynak, aki fiatalos vihogással élvezte a neki járó kitüntetett figyelmet. Hirtelen felélénkült. - Nem kéne már indulnunk, tábornok úr? Mármint az étel és az ital... mind nagyon finom... de az idő sürget. - Haraso, persze, azonnal - állt fel Vla’sov. - Csak még egy tósztot hadd mondjak az új... vendégeinkre.
Az NKVD tábornoka felállt, és felemelte szintoholos poharát. - A frontizmusra, barátaim! Vostroyára, és arra, hogy ellenségeink és az árulók, legyenek bárhol is, elnyerjék méltó büntetésüket! És arra, hogy egy halál se maradjon megtorlatlanul! Szme’rty vragam!
Azzal a karzaton megjelent egy vostroyai zenekar, a Vörös Flotta tányérsapkás tisztjei, különféle hangszerekkel. - Az InterGalacticale-t, vagy a vostroyai frontizmus himnuszát, esetleg az NDK-indulót parancsolja meghallgatni, tábornok úr? - kérdezte fentről a karvezető. - Most valami mást a vendégek tiszteletére - mosolyodott el Andrei, Jysellának pedig feltűnt, hogy a férfi egyenruhája alatt mellvértet visel. A lány zavartan pislogott. - Valami hazait játsszon, Alexandrov őrnagy, a saját honi holdamról, a Cossack-II-ről. - Vla’sov a vostroyai főbolygó mezőgazdasági holdjáról származott.
- Rendben, tábornok elvtárs - vágott értetlen arcot a zenekar őrnagya. - Legyen mondjuk az... Anarkhija mama, szino’h szvajih ljubit - mosolyodott el az abszolút nem frontista-konform dal címét felidézve Vla’sov. A zenekar rázendített, Vla’sov pedig a karján lévő panelen kiadta a parancsokat.
A zenekarvezető nem akart egy NKVD-tábornokkal vitatkozni, és rázendítettek.
Jysellában már elég sok vod’ca volt, és az NKVD-sek már a vacsora közben körbepakolták ysalamirikkel a karzat hátsó, a jedi vendégek számára nem látható részét. De még így is volt benne annyi Horn, hogy felpattanjon és a fénykardjáért nyúljon. Andrei kezében viszont megvillant egy cortosis berakású vadász-vibrotőr, kiverte az éppen aktiválódó pengét Jysella kezéből és hátracsavarta a lány karját.
A zenerkar még mindig játszott, de hátralépett, és nehéz-energiapáncélos sztalkerek, flottás tengerészgyalogosok és NKVD-ügynökök jelentek meg a karzaton. - Ogony, umiraj jed’ami! - Ogony, ogony!
A jedi vendégeket elborította a sortűz. Lovagok és nem lovagok, érzékeny és nem érzékeny harcosok estek össze az asztaloknál a koncentrált lézerlövedékek és szilárdgolyós sorozatlövők találataitól. Négy páncélos sztalker a főasztal mögötti elfüggönyzött részről előlépett és lefogta Jysellát. - Miért... - könnyek áztatták a lány arcát.
- Így járnak az állam ellenségei, dezertőr jedi ribanc, és midenki, akinek köze van Villya Secura mártíhalálához! - vágta pofon a csinos kis pofit Vla’sov, majd intett a sztalkereknek. - Vigyék a Syal Antilles parancsnokkal szomszédos cellába. Mindkét fogoly vallatását... mostantól átveszi az NKVD. Szolovcev altengernagy parancskódjaival... megerősítve. - Tak tocsno, tavaris politgenyeral - visszhangozták a sztalkerek.
Vla’sov pedig, miután megbizonyosodott róla, hogy az orbiton lévő jedi kontingens hajóinak elfoglalását is megkezdték a fedélzetre küldött, műszakiaknak álcázott tengerészgyalogosok, elégedetten átsétált a komszobába és felhívta Romanovot. Az NKVD feje kisvártatva jelentkezett. - Vla’sov tábornok, mi történt? - kérdezte végül gyanakodva. - Minden rendben Lehonon? Hol van Poklonskaya vezérőrnagy és Szolovcev altengernagy?
- Együtt szülnek éppen valami... torzszülöttet - mosolyodott el Vla’sov. - De nem ezért hívtam, igazgató elvtárs. Újabb... hívatlan látogatóink voltak. Bátorkodtam... rögtönözni. A részletes jelentésemet most küldöm át - ütött le egy billentyűt a tábornok. - Mégis, mit csinált, Andrei? - rázta a fejét értetlenkedve Romanov. - Igazgató elvtárs... a kezünkben van... Corran Horn lánya - mosolyodott el Vla’sov. - És vallani fog... mindenféléről. Én garantálom.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 26, 2022 17:50:13 GMT 1
Atali Poklonskaya szipogva, karján újszülött csecsemőjével sétált a hatalmas hangárban pedáns sorokba állított, véres, égett szélű köpenyekkel letakart jedi holttestek között. A borús tekintetű, fejét csóváló Szolovcev altengernagy - aki végigkísérte a vezérőrnagy asszony roppant fájdalmas szülését, melynek végén a nő valamiféle torz gyermeket hozott a világra, egy életképes, de pikkelyes bőrű humán-nagai hibridet, aki valamiféle genetikai rendellenesség következtében úgy nézett ki, mint egy hüllőfajzat barabel, bár Poklonskaya még vajúdás közben is sikoltva bizonygatta, hogy sosem volt mással a Sárkányon kívül - mögöttük sétált, kezében az elmaradhatatlan vod’ca-s üvegével, melyekből nagyokat kortyolt. - Oj, oj - tette hozzá Szolovcev a lemészárolt jedik százait végignézve. - Ajajaj…
Poklonskaya a kíséretét alkotó csíkos felsős tengerészgyalogosok kettős oszlopától és Szolovcecvtől követve végre elért a terem végébe, ahol néhány vallatózárka előtt kezében ostorral, arcán elégedett vigyorral magasodott Vla’sov NKVD-tábornok és zöld rohamzubbonyos belügyi gárdája. - Ez szükségtelen túlkapás volt, tábornok elvtárs - nézett végig a holttesteken Poklonskaya. - Az államellenes elemek likvidálása sosem szükségtelen, és főképp nem az Ön tisztje megítélni, hogy túlkapás-e, vagy sem - vonta meg a vállát kihívó tekintettel Vla’sov.
- Ezek az emberek és nonhumánok segítségért jöttek ide, Andrei - szipogta Poklonskaya, miközben a kompetens, és egyszersmind határozottan mérges harctéri parancsnok arckifejezését próbálta magára ölteni, de ebben a posztnatális hormonkataklizma minduntalan megakadályozta, és dühkitörése hisztis tirádába látszott fordulni. - Erre csapdába csalta, lelövette, lemészárolta őket! - Ráadásul azokkal a parancskódokkal, amelyeket tőlem csalt ki, maga utolsó durak - mormogta Szolovcev. - Nem tartozom maguknak elszámolással az állambiztonság engedélyezett akcióiról - rázta a fejét tovább makacsul Vla’sov. - Romanov elvtárs személyesen hagyta jóvá az akciót… - Nyilván utólag - böfögte ellenségesen a szintoholosüvege biztonságos takarásából Szolovcev.
- Romanov ügyvezető főigazgató elvtárs is nyilván tisztában van a Jedha… szakrális jelentőségével - próbált tovább érvelni két könny- és remegésorkán között Poklonskaya, miközben torzszülöttje sivalkodni kezdett a kezében. - Ahogyan itt mi mindannyian… - sziszegte Vla’sovra pillantva. - Vagy azt akarja, hogy személyesen tájékoztassam őt és az Atyaszentegyház pópáit arról, hogy az NKVD nem lép közbe, miközben a fasisztik erőszak tárgyává teszik azt a szent helyet? - Ahol a coruscanti kémeink és az egyéb híresztelések szerint ráadásul az elveszett Cár-bombánkat rejtegetik a renegát jedik! - tette hozzá harsányan Szolovcev. - Pontosan - pillantott Vla’sov az élettelen testekre. - A Renegát jedik, akiknek a második hulláma itt fekszik maguk előtt.
- Segíteni akartak, és segítségért jöttek, ezt maga is tudja, hogy nem igaz! - sivalkodott Poklonskaya, majd fél kezét csípőjére tette, mivel a másikkal pikkelyes, szörnyszülött bőgőmasináját kellett még mindig fognia. - Utoljára szólítom fel, hogy adja át nekem Syal Antilles és Jysella Horn őrizeteseket! - Sajnálom, nem tehetem, NKVD parancs, a vallatásuk… folyamatosan zajlik - tárta szét a karjait kajánul Vla’sov. - Ami pedig a beavatkozást illeti… mégis, miért mennénk oda? Irtsák csak ki egymást a jedik és a fasisztik…
- Maga… maga egy gonosz ember, plohoj’ scselav’ek - átkozódott Poklonskaya. - Egy hitetlen ember, akit csak a bosszú vezérel… hogy számol ez ezzel és az állítólagos hitével a pópájának… vendéggyilkos… - Maga aztán ne dirigáljon nekem az erkölcsről, vezérőrnagy elvtársnő! - csattant fel ekkor már dühösen Vla’sov, bőrkesztyűs jobb kezének egyik ujjával Poklonskaya gyermekére mutatva. - Miután ideszülte ezt a frontizmus és pópizmus szégyenét, miután céda módon, házasságon kívül összeszűrte a levet azzal a nagai - Sith banditával, mint egy pubertáskori szexuális tűlfűtöttségben szenvedő ribanc kis jed’ka! Csak nem gondolja, hogy ezek után az állomás pópái szóba állnak magával? Én vagyok itt a frontizmus, és én vagyok ezen a bázison a deizmus! Fejezze be a követelőzést, mert megjárja!
Szolovcev egy pillanatig tanácstalanul az öve felé mozdult, de végül az NKVD-sek felemelkedő fegyvereit látva a Vörös Flotta altengernagya - bár a mögötte álló flottás tengerészgyalogosok túlerőben voltak - végül bátortalan és bárdolatlan böfögés mellett a pisztolytáskája helyett az övén függő másik tartó szíját oldotta ki, újabb üveg szintoholt vételezve saját privát készletéből, és finoman vállánál megfogva próbálta megnyugtatni Poklonskayát.
- Atali, drága, még felidegesíti magát és a gyermeket… jöjjön, kérem, visszamegyünk a parancsnoki központba. - Do’sz’vidanyia! - integetett vidáman Vla’sov, majd a sajátjaihoz fordult, akik a szópárbaj idejére szünetet tartottak a lemészárolt jedik repulzoros számokra való pakolásában. - Gyerünk, folytassák, estére azt akarom, hogy teljes kapacitáson üzemeljenek a mobil krematóriumok, tüntessük el ezt a burzsoá szemetet... - intett a holttestek felé - egyszer és mindenkorra! Davaj, bi’szt’ra!
...
Szolovcev visszatámogatta Atalit a flottások által ellenőrzött parancsnoki toronyba. A vezérőrnagy asszony szipogva ült le parancsnoki fotelébe, és nekiállt kioldani a zubbonyát, hogy megszoptassa torz gyermekét. Szolovcev egy pillanatig bárgyú vörös fejjel nézte, ahogyan a méretes keblek előbukkannak a zubbony alól, majd Atali értetlenkedő pillantásától zavarba esve elfordult. A nő közben felszisszent, ahogyan a torzszülött hegyes fogai véres csíkokat vájtak a mellébe.
- Én… nem értem ezt az egészet - szipogta a nő. - Én hitet… tettem a deizmus mellett. Erre ezt a kis…. ördögszerű lényt adta nekem az Atyácska - pillantott tehetetlenül mutáns gyermekére, könnyben ázó szemmel. - Az NKVD-sek pedig a Popius Dea nevében jediket gyilkolnak! Ez… ez nem helyes… - Én maga mellett vagyok, daragojocska - hebegte zavarba esve Szolovcev. - De amit láttam, amikor világra hozta a gyermeket… biztosan jó... istenre tettünk?
- Nem látok kiutat - szipogta tovább Poklonskaya. - Ha most Vla’sov ellen fordulok, az NKVD biztos vagyok benne, hogy letartóztat, és kivégeztet… Horn elvtárs nem lehet államellenes, hogy tehették ezt az NKVD-sek a lányával… és az Antillesekről is mindig jókat hallottam…ezek az emberek a fasisztik, a Birodalom legrégebbi ellenségei… ilyet tenni a leányaikkal… azt sem tudom, élnek-e még… - A forrásaim szerint igen - húzta meg immáron harmadik üvegét Szolovcev. - De nincsenek jó állapotban. A testüket és az elméjüket egyszerre roncsolják az NKVD-sek. Pedig már minden képtelenséget bevallottak Vla’sovnak…
- Mit tegyünk? - nyelte vissza a nyálát és könnyeit Poklonskaya, miközben egyik véres melléről áthelyezte szörnyecskéjét a másikra. - Vla’sovnak igaza van abban, hogy ezek után az itteni pópák biztosan nem hallgatnak rám… - Sajnálom, hogy ezt mondom, vezérőrnagy elvtársnő, de véget kell vetnünk ennek az egész deista katyvasznak… - rázta a fejét szomorúan Szolovcev. - Bozse moj, sajnálom, hogy ezt kell mondanom…
- A pártfőtitkár elvtárs biztosan nem hinne nekünk, ha most elkezdenénk neki bemószerolni Romanovot, Vla’sovot, az összes pópát és úgy általában az egész NKVD-t - sóhajtozott továbbra is a tehetetlenség ránőtt tekintetével az arcán Atali Poklonskaya. - Eközben ezen a Jedha nevű helyen ártatlanok ezrei halnak meg, mi meg egy ugrásra vagyunk… és tétlenül nézzük… - Kirov elvtárs talán nekünk valóban nem hinne - pillantott fel hirtelen felindulással Szolovcev. - De Vrosilov marshall igen. Őt kell felhívnunk.
...
Pár órával később egy flottás kódokkal titkosított, a Vörös Flotta vezetői számára fenntartott vonalon át személyesen Klimm Vrosilov marsallal voltak kapcsolatban a vostroyai főparancsnokságról, aki méretes bajszát pödörgetve, elgondolkozva hallgatta Poklonskaya vallomását, amelyet Szolovcev csak néha szakított félbe egy-egy böfögéssel, vagy segítő szándékú, de alapjában véve hasznavehetetlen közbevetett megjegyzéssel.
- Haraso - mondta végül haragos tekintettel. - Az NKVD kutyái és a csuhások ezúttal túl messzire mentek. Cseszlavnak volt igaza, hallgatnom kellett volna rá… - mormogta a Vörös Marsall. - Megmondom, mit teszünk. Vagy’im… - pillantott először az altengernagyára. - Ide figyelj… - Szlusaju, tavaris glavnij mars’allj - tisztelgett Szolovcev.
- Felülbírálom az NKVD rendelkezését, és engedélyezem a jedhai bevetést - biccentett Vrosilov. - Csak megbízható egységeket vigyél. Ha a hírszerzési jelentések helytállóak, akkor valóban ott van a Cár-bomba a Jedhán. Szerezzétek vissza, és ha kell, adjatok a fasisztiknek, Yuuzhan Vongnak, mit bánom én kinek, legfőképp a csuhásoknak, de jedikre ne lőjetek. Értve vagyok? - Da, tavaris mar’sallj!
- A rendszer szélén találkoztok Cecilova altengernagy elvtársnő flottájával. Ha nincs elég megbízható hajód a bázison, vételezz az ő egységeiből. Eredetileg a Lehonra tart, de most azonnal hazarendelem a Rogyinába - folytatta Vrosilov. - Először vele fogok beszélni erről. Őrá hallgat Kirov is. Véget vetünk a csuhások összeesküvésének! - És én mit csináljak, marsall elvtárs? - kérdezte Atali.
- Vigyázz a gyermekedre - pillantott atyai tekintettel a fiatal nőre és szörnyszülött porontyára Vrosilov. - Vla’sov és az NKVD-sek ellen ne lépj fel addig, amíg nem beszéltünk itthon Kirov elvtárssal. Rövidre zárjuk ezt az ügyet, én mondom… - És a Horn- és Antilles-lányok? - kérdezte Poklonskaya aggódva.
- Csak az Erő és az Atyácska segíthet rajtuk, hogy életben maradjanak addig, amíg megérkezik a főtitkári engedély, hogy lefogathatjuk az NKVD-seket - sóhajtott fel Vrosilov. - Vékony jégen táncolunk, elvtársnő. Győzödj meg róla, hogy megfelelő számú jed’ka és sztalker van-e az állományodban, és mind hallgatnak-e rád… arra az esetre, ha összetűzésre kerülne sor az NKVD-sekkel. - Tak tocs’na, gya’gy’ja Klimm - szipogta Poklonskaya.
A vonalat bontották... ... és néhány szinttel lejjebb, az NKVD lehallgató központjában a beszélgetést végigkövető Andrei Vla’sov elégedetten mosolygott maga elé.
- Üzenet Romanov elvtársnak - fordult a komtisztjéhez. - A Horn- és Antilles-vallomásokkal együtt ez a beszélgetés immár kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a Vörös Flotta katonai állampuccsra készül a frontista kormányunk ellen… - Letartóztassuk Poklonskayát és Szolovcevet, politikai tábornok elvtárs? - kérdezte az adjutánsa. - Még ne - rázta a fejét Vla’sov. - Majd ha Romanov elvtárs utasítást ad rá… egyelőre minden az elvtárs tervei szerint alakul… hadd higgyék azt, hogy nincsenek szem előtt…
...
Szolovcev már végzett a kontingensek átszervezésével és a találkozóval Cecilova altengernagy hajóival, és épp az utolsó ugrási vektor kiszámítását akarta parancsba adni navigátorainak Jedha felé, amikor zászlóshajója parancsnoki székének komja bejelzett. Meglepetésére azonban nem Poklonskaya vezérőrnagy, vagy Vrosilov marsall, hanem Vla’sov tábornok kereste.
- Mit akarsz, te söpredék? - kérdezte tőle megvetően. - Csak sok sikert akartam kívánni a misszióhoz, amelyet mégis sikerült kierőszakolniuk, amint látom - mosolyodott el az NKVD-tábornok. - Nu, haraso, udacse… - mordult fel Szolovcev, és bontani akarta a vonalat, de Vla’sov félbeszakította.
- És csak emlékeztetni akartam, altengernagy elvtárs, ha esetleg frontista hazafitól nem elvárható viselkedést mutatna a bevetés során… akkor kénytelenek lennénk a Politbüro elé terjeszteni azokat a bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy Ön és Poklonskaya vezérőrnagy vérfertőző, függelemsértő viszonyt folytattak… - De hát mi nem is, az a kis korcs nem az én… - hebegte Szolovcev.
- Továbbá, hogy a Horn-lány vallomása alapján Ön közreműködött a Vrosilov marsall, a Jedi Partizánok nevű terrorszervezet és bizonyos alvilági szereplők közti tárgyalásokban, az eltűnt Cár-bomba és a marsall elvtárs leánya ügyében… - folytatta mosolyogva Vla’sov. - Szemenszedett hazugság, én nem is! - tiltakozott Szolovcev, aki ugyan tényleg nyakig benne volt ezekben az ügyekben, de biztos volt benne, hogy ezeket az elfogott Jysella Horn nevű jediből nem szedhette ki az NKVD. - Koholt vádak!
- Minden bizonnyal olyasfajta államellenes alakokra is utal majd az altengernagy elvtárshoz kötődő jelentésünk, mint a szökevény áruló G’Kar nagykövet és illegális információi, ugyebár… - mosolyodott el Vla’sov. - Akivel bizonyítékaink szerint Ön szintén kapcsolatban állt, már a dezertálását követően… - Ez is... izé... aljas rágalom - megszokott bőrszínével ellentétben Szolovcev ezúttal elfehérdett, nem elvörösödött.
Vla’sov elmosolyodott a vonal másik végén, igazolva látván a Romanov elvtárstól származó információk helyességét, amelyeket felettese minden bizonnyal közvetlenül G’Kartól kapott, de ez már nem az ő asztala volt. - Roppant meggyőző bizonyítékok lesznek - mondta végül Vla’sov. - Ugyan, kukába való szemét lesz! - ágált ellene magából kikelve Szolovcev. - Különösen, miután a maguk drágalátos kis NKVD-je… - beharapta az ajkát, úgy érezte, túl messzire vitte a gondolatot.
- Megbukik, hála a maga marsallja ténykedésének és a Kirov főtitkár elvtárs körüli sertepertélésnek? - mosolyodott el Vla’sov a vonal túlsó végén. - Ezt akarta mondani? Vagy visszajátsszam önnek a többit is, a pontosság kedvéért? - Én… - hebegte Szolovcev, rádöbbenve, hogy talán lehallgathatták őket.
- Persze még elkerülheti a kivégzést, altengernagy elvtárs, ha bizonyítja, hogy a Rogyina hű szolgája… - folytatta szuggesztíven Vla’sov. - Keresse meg a hajóján az NKVD-parancsnokot és a pópát. Az is lehet, egy és ugyanaz a két személy - kuncogott fel az NKVD-tábornok. - Tőle majd megkapja a további instrukciókat… - Rohadjon meg - sziszegte Szolovcev. - Ön pedig spóroljon meg magának egy tarkólövést, altengernagy elvtárs. - biccentett Vla’sov. - És a családtagjainak. És ne feledje! Keresse a pópát a fedélzeten!.
Szolovcev ezután már csak sziszegett valamit, és bontotta a vonalat. Indulnia kellett a Jedhára. De miközben hajói felkészültek a hipertérugrásra, nyugtalanul tekintgetett körbe-körbe a hídon. - Csjort - mormogta dühödten, és nekilátott a legénységi állománytábla tanulmányozásának, míg megtalálta, amit keresett, és az adjutánsához fordult. - Leonyid, pazsalujszta… Popov fedélzeti arkhónpópát kérem a parancsnoki kabinomba, amint hipertérbe ugrottunk.
|
|