Post by Grodin Tierce on Apr 17, 2018 17:14:11 GMT 1
A Megador hídján gyakorlatilag még nagyobb volt a sürgés-forgás, mint az ütközet alatt, amióta a harcok lecsillapodásával Niathal bevonult a főparancsnoki eligazítóba, és lebonyolított néhány hívást prominens coruscanti politikusokkal. A komlog tanulsága szerint ráadásul nem feltétlen, illetve nem csak a kormányzat részéről jelentkeztek be a mon cal főtiszthez, de hát néhány jól értesült, Lorannak jelentő hírszerzőn kívül senki sem ismerte az admirálisi komlogok pontos tartalmát, különösen azóta nem, hogy Niathal elkezdte Bwua’tu főparancsnoki kódjait használni – ezek a hírszerzők pedig semmi kivetnivalót nem találtak a kommunikációs forgalom és a titkos csatornák használatának ilyetén alakulásában.
Amikor pedig Niathal visszatért a hídra, már nem – csak – Cha Niathal admirális volt, hanem Cha Niathal főparancsnok és megkerülhetetlen politikai szereplő, Aweris kvázi győztese.
Davip tábornok fel s alá rohangált a szuper-csillagromboló hídján, hogy priorizálja az admirálishoz bejövő hívásokat, és megpróbáljon értelmes instrukciókat és pályagörbéket adni a rendszerbe érkező hajóknak. A forgalom szinte nagyobb lett, mint amikor a két Birodalom harcképes egysége még a helyszínen voltak. Nem csak a bothan és erősítésként érkezett mon cal hajók számára kellett műveleti körzeteket kijelölni, de gondoskodni kellett a számolatlanul érkező mentőhajókról és egészségügyi egységekről, valamint a Birodalmat hátrahagyott roncsait felmérő kommandós és műszaki csapatokról is. Az ESB és az EGB foglyait egyelőre külön gyűjtötték be, Niathal utasításai alapján a cosrai foglyok sem számíthattak különbb elbánásra, mint a korribaniak. Az admirális egy percig sem csinált kérdést abból, hogy Coruscant egyes vezetőivel ellentétben minek tekinti az EGB hajóit – ellenségnek.
Ezen felül felderítők rajzottak ki a környező szektorokba, hogy meggyőződjenek arról, minden birodalmi hadihajó elhagyta-e a Köztársaság területét. Nem volt kizárható, hogy bizonyos sérült egységek hiperhajtóműve ugrás közben felmondhatta a szolgálatot, most pedig a köztársasági határ innenső oldalán lebegnek valahol.. segítségre szorulva, de egyszersmind természetesen potenciális ellenségként.. és információforrásként.
Néha egy-egy robbanás jelezte a csillagrombolókkal tarkított roncsmezőben, hogy a versenyfutás még korántsem ért véget. Sith és cosrai kommandósok járták a viszonylag épen maradt roncsokat, igyekezvén megsemmisíteni azokat, vagy legalább a fedélzeten lévő információhordozókat és értékes, titkos katonai berendezéseket a mögöttük érkező köztársasági behatoló alakulatok előtt, míg az utóbbiak minél több tudás és értékes fogoly megszerzésére törekedtek, amelyek segítségével a Köztáraság többet megtudhatott a Birodalmak alkalmazott harceljárásairól és bevetett fegyvereiről.
A veterán Kre’fey és Makin admirálisok koordinálták a műveletet, újonnan érkezett flottáik élén, amelyek nem szenvedtek veszteségeket. Niathal sokáig beszélt eligazítójában az őszülő bundás bothannal, mielőtt felvette volna a kapcsolatot Coruscanttal, és engedélyezte volna a mentőegységek és a média képviselőinek belépését a rendszerbe. Traest Kre’fey, a Yuuzhan Vong háború veteránja és immár a legmagasabb rangú bothan a Flottában gondolataiba merülve, sötét ábrázattal hagyta el a helységet, mancsában Niathal parancskódjaival, amelyek őt tették meg a „takarítási” művelet vezetőjévé Makin helyett. A bothan admirális nehéz dilemma előtt állt.. megragadja a lehetőséget, hogy a Köztársaság két ellenségéről is megtudjon minél többet a roncsok átkutatásával és a túlélők begyűjtésével – beleértve az első kihallgatásokat is, mielőtt átadná őket Loran embereinek - , de egyúttal lemond a kuzinja és főparancsoka, Bwua’tu halála körüli vizsgálódásról... vagy, az ellenkezőjét teszi. A szolgálat pedig ebben az esetben még a családnál is fontosabbnak bizonyult az öreg bothan számára, ahogyan azt Niathal is előzetesen remélte.
Niathal hatáskörében így szigorúan véve az ütközet kezdete óta érkezett köztársasági flották maradtak, ahol szintén bőven volt teendő. A mon cal admirális uszonyos kezével előhívott néhány előzetes statisztikát a szuper-csillagrombolón dolgozó taktikai elemzők gyorsjelentéséből, mielőtt meghallgatta volna a flottaparancsnokok veszteségjelentését. Nyolc Flottát, négyezer hadihajót vetettek be az ESB ellen, ebből nagyságrendileg ezerötszáz semmisült meg, vagy vált véglegesen harcképtelenné és mentésre szorulóvá – ez majdnem negyven százalékos veszteséget és számtalan életet jelentett. Niathalt csak az vigasztalta, hogy az ESB majdnem ugyanennyi, és végső soron az EGB is majd kétharmad-annyi hajót hagyott hátra törmelékként vagy roncsként – ráadásul a Birodalmak visszavonulásra kényszerültek, így a csatatér minden maradéka, annak hasznával és felelősségével egyetemben a Köztársaságra maradt.
- Kapcsolják a flottaparancsnokokat! – intett végül Niathal a kommunikációs tisztnek, és a félkör alakú holoíven, amelyet eredetileg birodalmi egyenruhás kapitányok és admirálisok felsorakoztatására terveztek, felvillantak a köztársasági flotta életben maradt előljárói.
A mon cal végignézett a társaságon és kissé lebiggyesztette a szája körüli tapogatócsápokat. Nem követte pontosan a többi flotta részletes státuszjelentéseit, de ennek ellenére sem számított rá, hogy több főtisztje helyett is mások jelentkeznek be. Úgy tűnt, a veszteségek a flottaparancsnoki kart is elérték.
...
A sithek balszárnyával, a modern gyártású, mozgékony, klónozott idegen harcosokkal telerakott jem’hadar hadihajókkal szemben álló két köztársasági flotta járt a legrosszabbul. A kuati Második Flotta bith parancsnoka helyett egy hírszerzési egyenruhát viselő aqualish jelentkezett be, akinek láttán Niathal szemkocsányai idegesen megremegtek, viszont megnyugodva konstatálta, hogy korábbi bizalmasa, a Bwua’tuval is jó viszont ápoló Sallinor Parova épségben átvészelte átszállását a Tizenegyedik – duro – Flotta vezérhajójára, ahol felváltotta a bothan főparancsnok mellé átrendelt duro tisztet. Stazi őrnagy is ott volt, a Welmo Darb fedélzetéről jelentkezett be, Coruscant Első Flottáját képviselendő. Emellett a volt konföderációs parancsnok, Yemanna Delpin admirális is épnek és egészségesnek tűnt a Tizedik, Koréliai Flotta képviseletében. A saját flottája, a Borleias-i Ötödik veszteségjelentéséért korábbi segédje és a Democracy harccsoportjának parancsnoka, Koopar ellentengernagy felelt, és ott volt a köztársasági balszárny legerősebb formációjának parancsnoka és fajtársa, Tell Osiron is a Taanab-i Hetedik Flottától. Ugyanakkor meglepetése az ifjabb A’baht helyett Kashyyyk Negyedik Flottájától egy ritkaságnak számító, tiszti övet viselő vuki Orawakk flotta-ezredes jelentkezett. Végezetül a szárny szélét alkotó, commenori önkénteseket és besorozott volt sith hadihajókat is magában foglaló Gyndine Védelmi Flotta parancsnoka, Matric Klauskin sem mutatott túl jól, de ő legalább láthatóan egyben volt.
- Parancsnokok, maguk és a legénységük bátran harcolt ma. – pillantott körbe Niathal. – Méltó módon küzdöttünk a szabadságért és a Köztársaság elveiért. Tájékoztatnom kell Önöket, hogy sajnos a sithek alattomos támadási mellett az ellenség belső merényletekkel is célba vett minket. Én is csak épphogy kerültem el az életemre törő öngyilkos támadást. – azt már nem tette hozzá Niathal, hogy ez nagyrészt egy önjelölt öngyilkos SiSD-nek és saját, túlzásba vitt sikerhajhászásának volt betudható, végtére is így jobban hangzott.
A tisztek holoképe néha megvillant, de nem szóltak egyelőre semmit. Niathal mély levegőt vett. Amúgy is gyakorolnia kellett ezt a beszédet még néhányszor, mire a szélesebb nyilvánosság elé is kiáll vele.
- Bajtársam és főparancsnokunk, Nek Bwua’tu sajnos nem volt ilyen szerencsés. – folytatta. – A Főadmirális a sorainkon belüli merénylet áldozata lett a zászlóshajóján. Még folyik a nyomozás a Hírszerzés bevonásával, hogy ki tehető ezért felelőssé.
Néhány tiszt meglepett pillantásokkal válaszolt, vagy hitetlenkedve még egyszer végignéztek a holoalakokon, keresve a további hiányzó bajtársakat.
- Emellett rendelkezésre állnak megbízható adatok, amelyek szerint az EGB erői ugyan valóban összedolgoztak a flottánkkal a sithek megsemmisítése céljából, de valójában egyáltalán nem áll szándékukban békét kötni velünk. Az erősítésünk közeledétre megfutamodtak. – folytatta Niathal a magyarázatot. – Amint többet tudunk, megosztjuk Önökkel is.. most a veszteségek felmérése és a roncsok átkutatása, a mentés a legfontosabb feladatunk. Az ESB és EGB hajóroncsokkal teli szektorokért Kre’fey admirális irányításával a Mon Calamari Harmadik és a Bothawui Tizenkettedik Flotta felel. Az Önök feladata a túlélők mentése és a javítható hajók kiszelektálása a végleges roncsok közül a saját szektorukban. Most pedig kérem a flottánkénti veszteségjelentést. Klauskin admirális?
- Az ESB erősítés pontosan a commenori önkéntesekből álló flottánk hátába érkezett, uram. – törölte meg izzadó, enyhén véres homlokát Matric Klauskin a holoképen. – Egészen addig sikeres volt a támadásunk a Maradvány és az Obszidián Rend flottái ellen, majdnem összeroppantottuk az oldalsó védelmüket, hogy teljes legyen a bekerítés. De utána az erősítésük és a kitörő hajóik kereszttüzébe kerültünk. Gyndine és Commenor egyesített milíciái majdnem kétszáz hajót veszítettek, illetve az elhúzódó tűzpárbajban a hozzánk csatlakozott környéki területvédelmi flotta is veszített vagy ötven hajót. Összességében a fél flottánk megsemmisült, vagy menthetetlen, de a rombolók és nagyobb csatacirkálók terén ez eléri a hatvan százalékot is. Sajnálom, admirális asszony, váratlanul ért minket a támadás a hátunkban és a kitörésük is.
- A maguk katonái megtették, amit lehetett, Klauskin admirális. – biccentett Niathal. – Commenor önkéntesei ma a szabadságukért harcoltak a sith megszállók ellen, méltányolandó tehát a lelkesedésük. De a jövőben nagyobb fegyelmet várunk el maguktóül. Létfontosságú, hogy a megmaradt SiSD-ket ne érje semmi baj, az összegyűjtésre váró ESB – roncsnok mellett a maguk hajói a legjobb lehetőség számunkra, hogy megértsük az odonit technológia működését.
- Értettem, vigyázunk rájuk, asszonyom. – tisztelgett Klauskin. Niathal cimpái válaszul ismét megremegtek. Sokkal jobban is leszidhatta volna a milicistákat, akik már eleve kvázi saját hatáskörben döntöttek úgy, hogy egyáltalán csatlakozzanak a csatához. Az SiSD-kkel felszerelt önkéntesek pedig pontosan ugyanúgy harcoltak, mint sith ellenfeleik.. csúcstechnológiájuk birtokában elvakult, fanatista, és legfőképpen elővigyázatlan módon, ami a vesztüket okozta. Nem volt értelme összemosni ebben a teljesítményben a ténylegesen az ESB-ből érkezett átfestett, és a Köztársaság jelvényeit viselő hajókat és legénységeket. Gyndine és térsége gyakorlatilag az emigráns Commenor volt, a Klauskinhoz hasonló jóvoltából az ESB renegát szektorából érkezett, valamint eredetileg is emigráns, köztársasági commenoriak által kezelt hajók legénysége már a csata előtt valószínűleg teljesen összekeveredett.
- Orawakk ezredes? Mi történt A’baht tábornokkal? – fordult most a fekete sörényű vukihoz Niathal.
- Egy bastioni Dreadnought becsapódott a zászlóshajójába. – A vuki tiszt gurgulázó morgását a válla felett lebegő tolmácsdroid helyett a Megador központi computere fordította valós időben Basicre a többi résztvevő számára. – Számos öngyilkos hajót küldtek ellenünk automatizáltan, vagy droidlegénységgel, de a legtöbbjüknek már nem működött a pajzsa. Azonban volt egy, amelyik a zászlóshajónkat vette célba. Annak működött. A’baht tábornok túl későn adott kitérési parancsot. Ezt követően már elővigyázatosabbak voltunk. – kaffogta a vuki, illetve fordította a computer.
- Azt meghiszem. – sötétedett el Niathal nyálkás bőre egy pillanatra, hogy kifejezésre juttassa, mennyire irritálja ez a helyzet. Uller A’baht afféle örökös volt, apja, a Yevetha Krízis és a Yuuzhan Vong háború dormeai hőse, a nemrég elhunyt Etahn A’baht helyére nevezték ki, miután a Peremvidék arrafelé eső részén a dormeaiak legalább akkora katonai tradíciókkal bírtak és hírnévnek is örvendtek, mint a calamarik. Az ifjabbik A’baht azonban nem volt különösebben tehetséges és gyakran összekülönbözött vuki legénységvel. Az Orawakkhoz hasonló tisztek az űrjáró vukik új generációját képviselték, akik a Jacen Solo által elrendelt planetáris bombázásból okulva többé nem szándékoztak Kashyyyk űrvédelmét kiengedni saját szőrös mancsaik közül, és a teherhajók és vadászgépek pilótafülkéiből kilépve immár csatahajók hídján is megjelentek nem csak szerelőként és navigátorként, de vezénylő tisztekként is. Niathal, aki igyekezett minden veszteségben megtalálni a pozitívumot – Bwua’tu kapcsán ez ugye már sikerült is neki -, remélte, hogy ez végső soron minőségi cserét eredményez a Negyedik Flotta élén – hiszen a vukik szektora továbbra is az ESB és a Hapanok közé ékelődött egyik legfontosabb köztársaasági nyúlvány volt a Peremvidéken.
- Bizonyos vagyok benne, hogy megfelelően gondoskodik a Flottáról, ezredes. – biccentett uszonyaival az admirális, majd hozzátette:
- Veszteségek?
- Nagyjából a flotta egyharmada, harminc százalék. – jelentette Orawakk. – Elsősorban a régebbi típusok közül, amelyeket célba vettek a Maradvány öngyilkos cirkáló és a Tector-aik. A hordozóink és csillagvédőink nagy része sértetlen, mivel hátrébb álltak, ugyanígy a kisebb fregattok és korvettek, amelyek időben ki tudtak térni. A vadászaink eredményesen támadták a Maradvány csatahajóit, számos kilövést értünk el.
- Köszönöm. – hümmögött Niathal. Ez elfogadható volt, figyelembe véve, hogy a Negyedik Flottában még számos régebbi, Yuuzhan Vong háborút túlélt konstrukció volt, azaz nagyjából egyenlő ellenfelek voltak az ESB bastioni, régi birodalmi technológiát képviselő hajói ellen. Az Owool-csatagépektől pedig nem is várt kevesebbet, mint az űrfölény kivívását. – Osiron?
Tell Osiron ellentengernagy, Niathal fajtársa és bajtársa olyan irányba fordította mon cal ergonómia szerinti parancsnoki székét, hogy feletteséhez képest oldalirányban üljön. Egy mon calnál ez nem volt sértés, sőt, a figyelem jele, hiszen az egymástól távol szemkocsányos tengeri lények jobban láttak a két oldalsó sávban a fejük mellett, mint szemtől szembem.
- A Taanab-i Hetedik veszteségei nagyjából húsz százalékosak, admirálisom. Közel száz hadihajót veszítettünk, nagyobb részt akkor, amikor a központi sith erők áttörtek és az arcvonalunk felbomlott. Több SiSD-egység és a jem’hadar hátvéd is meglepetést okozott. A bastioni hajók ellen eredményesen tevékenykedtünk. A Mon Cala cirkálóink veszteségei minimálisak. Sajnos az SiSD-kkel szemben az előzetesen megállapított harceljárás nem volt mindig eredményes.
- Erről majd beszélünk még, Tell. – ingatta a fejét Niathal. Osiron még calamari mércével is óvatosnak és szabálykövetőnek számított, és Niathal gyorselemzése alapján ez okozta a veszteségeit is. Amíg a Maradvány csillagrombolóival kellett harcolnia, tűpontosan betartotta a Bwua’tu által előzetesen meghatározott stratégiát, pontosan rotálva meggyengült pajzsú hadihajóit. Azonban amikor a flottája másik szárnyán és a hardrend végső felbomlásakor a sithek központi erőivel és az SiSD-k odonit fézereivel került szembe, nem módosította a hajórajainak korábban kiadott parancsokat. A nem Mon Cal gyártású hajók gyengébb pajzsai mellett pedig ugyan elegendő lehetett visszakozni egy csillagrombolóval szemben, amikor a pajzsok töltöttsége 40% alá csökkent, egy hatalmas SiSD arzenálja ellen azonban ez túl késő volt. Ráadáasul Osiron flottájából tönn sérült hajó parancsnoka is pánikba esett, amikor a biztonságosabb lassú hátrálás helyett fordulóval akart kikerüni az SiSD-k tüzéből, ezzel pedig a lehető legrosszabbat tették; felkínálták védtelen hajtóműszekciójukat, miután pajzsaik megszűntek. A Hetedik veszteségei nem voltak magasak, de Niathal biztos volt benne, hogy kicsit több kreativitással még ezt is csökkenteni lehetett volna.
Összességében azonban elfogadható volt a helyzet. Niathal úgy becsülte, hogy a három köztársasági flotta a Maradvány és Kardass erők vonalán legalább annyi ESB-egységet semmisített meg, vagy rongált meg véglegesen, mint amekkorák a saját veszteségek voltak.
- Koopar? – fordult most saját eredeti flottája, a Borleasi-i Ötödik ideiglenes parancsnokához Niathal, bár saját flottája állapotával többé-kevésbé amúgy is tisztában volt.
- Nagyjából húsz százalék, azaz száz hajó a mi oldalunkon is, assszonyom. – intett a szürkés bőrű mon cal a Democracy fedélzetéről. – Mindkét Viscount-unk súlyosan megrongálódtak, de javíthatóak, ugyanez igaz a legbött Mon Cala cirkálóra is, a legtöbbjük javítható. A többi veszteségünk vegyes, nagyrészt a sithek egyedi öngyilkos akciói, illetve a tiltóhajóinkat ért orvtámadás kapcsán merült fel. A létszámveszteségünk várhatóan arányosan alacsonyabb lesz, a mentés folyamatban van, bár számos épen maradt hajónkon is vannak áldozatokat.
- Az az orvtámadás úgy tűnik, az EGB műve volt. – jegyezte meg Niathal. – A felderítőink cosrai részecskeromboló torpedótöltetek nyomait találták a tiltóhajók roncsai között. – Az admirális remélte, ezzel kellőképpen el is terelte a figyelmet a Viscount-ok sérüléseiről. El kellett ismernie ugyanakkor, hogy Koopar és az Ötödik legénysége kiválóan teljesítettek. Büszkén gondolt arra, hogy az Ötödik az elmúlt húsz évhez hasonlóan továbbra is a Köztársaság és jogelődjei egyik leghatékonyabb harcoló egysége volt.
- Stazi őrnagy? – fordult most Niathal a korábbi zászlóshajóról, a Welmo Darb-ról bejelentkező durohoz. A flottaparancsnokok ugyan értesültek már az öreg bothan haláláról, de a vostroyai rendszerpusztító bombával kapcsolatos anomáliát egyelőre Niathal nem kötötte az orrukra, nem akart pánikot kelteni feleslegesen. Remélte, Stazi megértette korábbi utasítását arra vonatkozóan, hogy tartsa a száját.
- Az Első Flotta veszteségei kétszázötven hajóra, ötven százalékra rúgnak, asszonyom. – jelentette semleges hangon a duro adjutáns. – Ez részben annak tudható be, hogy az ütközet kezdete óta harcban álltak a coruscanti hajók a sithekkel, illetve annak, hogy az Kuati Flotta megsegítésére küldött erőink súlyos veszteségeket szenvedtek a jem’hadarral szemben. A veszteségek a régebbi gyártású birodalmi és köztársasági osztályú csillagrombolók soraiban a legjelentősebbek, ott meghaladják az állomány felét, a csillagvédők és modern hordozók jobban bírták a párharcokat. A Majestic- és Nebula-osztályú elővédet alkotó nehézcirkáóink között is jelentősek voltak a veszteségek, és a tiltóhajók között is. Segítségre van szükségünk a mentéshez és a sebesültek ellátásához is.
- Koopar, intézkedjen, hogy az Ötödik mentőkapacitásai segítsék ki az Elsőt. – intett Niathal. Stazi egy pillanatig még maga elé bámult, mintha mondani akarna valamit, majd hirtelen oldalra fordult, és minden szín kiszaladt zöldes arcából. – Egy pillanat, admirális, van egy bejövő jelentésünk.. ha megbocsát..
- Persze, intézze csak. Majd jelentkezzen vissza, ha végzett. – legyintett Niathal. A duros állandó aggodalmaskodása kezdte zavarni. Ráadáasul a jelentéstétel hosszúra nyúlt, neki pedig hamarosan találkozója volt az újságírókkal. Ki kellett mazsoláznia a legfontosabb mondandókat az egész jelentéscsomagból, hogy hitelesen beszámolhasson a Köztársaság újabb hőseiről és mártírjairól, akikről majd új sorozatú csatahajókat nevezhetnek el.
- Delpin admirális asszony? – fordult most a soron következő humán nőhöz Niathal. Jemanna Delpin kissé emlékeztette Daalára, akire tulajdonképpen valamilyen szinten mindig is felnézett és a barátjának tartott. A koréliai nő Phennir másodparancsnoka volt a Konföderációban, az a hír járta róla, a Nagin tett látogatás során egy merényletben saját testi épségével nem törődve mentette meg az áruló vált, és azóta minden bizonnyal halott államfő életét. Amikor pedig Phennirt elnyelte a Cosra és az EGB konspirációs katyvasza, Delpin volt az, aki Kre’feyyel együtt gondoskodott róla, hogy a Bothawui és Korélia flottái közül szinte senki se dezertáljon a volt birodalmi ászpilótával együtt. Delpin legalább annyira meggyőző személyiség volt, mint a zászlóshajója, a Köztársaság flottájának másik jelenlévő szuper-csillagrombolója, a Yuuzhan Vong háborús veterán, nemrég felújításon átesett Guardian - talán az egyetlen SSD a galaxisban, amely már Palpatine zászlaja alatt is szolgált.
- Harminc százalékos veszteséget szenvedtünk, nagyjából százötven hadihajó, nagyrészt a központi sith főerő elleni harcban. – jelentette a nő. Delpin flottája volt talán a legközelebb az Erőviharhoz, ami megtépázta az ESB flottáját az ütközet végén, így néhány saját hajója is áldozatául esett az anomáliának. – Elsősorban a régebbi osztályokból veszítettünk, csillagrombolókból, dreadnoughtokból. Segíteni tudjuk a mentésben a jobbszárnyunkon lévő Duro és Kuati flottát.
- Azt hiszem, az rájuk is fér. – mormolta inkább maga elé, mint mindenkinek Niathal. – Köszönöm, admirális asszony, bátran harcoltak, elismerésem. Segítsék a többi flottánkat amennyire tudják. Fogadja részvétem Phennir tábornok vélelmezett halála miatt. Csak remélhetjük, hogy olyan tiszták voltak a szándékai, mint amilyennek cosrai társai beállították, és hogy nem egy hatalmas átverés volt.
- Meg vagyok győződve róla asszonyom, hogy Turr Phennir jó szándékú ember volt, de befolyásolható ember volt, aki rossz társaságba keveredett. – húzta ki magát Delpin.
- Ezt majd bizonyára alaposabban kideríti a Hírszerzésünk. – biccentett Niathal, majd Parovához fordult.
- Parova ellentengernagy, mi a helyzet a Duro Flottával?
- Harminc százalékos veszteségünk van, százötvenes nagyságrendben. – jelentette a fekete bőrű nő, akit még az ütközet kezdetén vezényelt át maga mellől Bwua’tu, lecserélve Stazira, adjutánsból flottaparancsnokká felminősítve, miután a Duro Tizenegyedik eredeti parancsnoka, egy vén duros még ótközben rosszul lett és elhunyt. Niathal eljátszott a gondolattal, hogy mi történt volna, ha Parova van a Welmo-n a Bwua’tu elleni merénylet pillanatában, és ha ő koordinálja a vostroyai bomba elhárítására irányuló hírszerzési műveleteket. Valami azt súgta neki, hogy sokkal több tüzelés és sokkal kevesebb kódtörő machináció zajlott volna le, ennek ellenére sajnálta. Parova mokány volt és kemény, az egyik kedvence a feltörekvő köztársasági női tisztek közül. Ambíciózus és egyúttal intelligens is, aki Bwua’tuval is megtalálta a közös hangot. – A veszteségek kétharmadát a sithek jem’hadar hajóinak öngyilkos támadásai okozták, sajnos néhány csillagvédőnk is áldozatul esett. A többi veszteséget az első fázisban szenvedtük el,amikor közelharcba keveredtünk a Második soraiba behatoló ellenséges cirkálókkal és vadászhajókkal. Több hajónk intakt, a legénység viszont súlyos vérveszteséget szenvedett a fedélzetre behatoló sith kommandósok miatt.
- Rendben, köszönöm ellentengernagy, segítsenek Önök is Delpin admirális flottájával koordinálva azoknak, akik még jobban rászárulnak. – pillantott a vértől mocskos aqualish hírszerzési tisztre Niathal, aki a Második Kuatit képviselte. – Mi történt Asokaji admirrálissal, őrnagy?
- Százados, asszonyom. – szörcsögte erősen tört Basic-el az aqualish tiszt. – Deba százados, a Belbiztonsági Alakulat tagja vagyok az admirális zászlóshajóján. Asokaji admirálissal volt némi.. nézeteltérés a flottában kialakult szituáció kapcsán. Több hajó a Másodikból ellenállt, amikor a Stazi őrnagy által jelzett koordinátát meg akartuk közelíteni.
- Köszönöm, ennyi elég erről. – emelte fel uszonyát Niathal. Sejtette, hogy a vostroyai robbanófejet indító hajót akár fedezhették is páran Asokaji flottájából, de hogy egész hadihajók tagadták meg az utasítást, az még őt is meglepte. – Őrizetbe vették az admirálist?
- Asokaji admirális bezárkózott a híd melletti kabinjába, amit aztán közvetlen találat ért, amikor egy öngyilkos jem’hadar vadászhajó a hídba csapódott. – jelentette Deba. – Nem voltak túlélők a hídon, asszonyom, az én feletteseim is akkor haltak meg. A veszteségeink hetven százalékot is meghaladhatnak, még mindig kárfelmérési és életmentési fázisban vagyunk..
- Az háromszázötven hajó. – nyelt egyet Niathal. A központi flották veszteségei összességében szintén ötszáz hajóra rúgtak, ha a saját, Delpin és Bwua’tu eredeti erőit is beleszámolta, de ők az óriási SiSD-kkel álltak szemben… a Második és a Tizenegyedik veszteségjelentése viszont azt jelentette, hogy a jem’hadar mészárlást rendezett támadásával és öngyilkos akcióival a Köztársaság soraiban, az ott álló hajók fele megsemmisült. Niathal eddig nem is döbbent rá, mennyire közel állt a Köztársaság jobbszárnya a teljes összeomláshoz.
- Igen, asszonyom. – értett egyet Deba. – Elpusztult a csillagrombolóink négyötöde, a csillagvédőink és anyahajóink majdnem kétharmada, az összes Majestic és a kísérőcirkálók zöme. A megmaradt hajók jelentékeny része korvett és könnyűfregatt, amelyek nem váltak öngyilkos becsapódás áldozatává. Sürgős segítségre van szükségünk.
- Úton van, ne aggódjon. Köszönöm mindenkinek. – intett Niathal, majd deaktiválta a holorácsot.
Három üzenet villogott a személiy komján, amelyeket az eligazítás alatt kapott sürgős prioritással. Az egyik a Viscount-ról jött, jelezték, hogy megtalálták azt a mentőkabint, amelynek azonosítóját Folett ezredestől kapta. A bevontatása folyamatban van, de még nem tudtak kapcsolatot létesíteni vele. Niathal remélte, hogy nem valamiféle újabb pofátlan meglepetés az EGB-sektől. Bomba, vírus, vagy efféle. Mindenesetre fokozott óvatosságra intette legénységét.
A második üzenet a sajtósától jött, jelezte, hogy az újságírók megérkeztek és elfoglalták helyüket a kijelölt eligazítóban. Niathal emlékeztette magát, hogy a megjelenés előtt még vissza kell vonulnia a saját körletébe kissé kifényesíteni fejbőrét – a mon cal smink megfelelője -, még akkor is, ha ez további negyed óra késéssel jár. Az ünnepi felvonulást végtére is sosem kell pontosan kezdenie, gondolta.
A harmadik üzenet Stazitól jött nem sokkal azután, hogy a duros tiszt kijelentkezett a holografikus körhívásból. Niathal értetlenkedve meredt a hosszú szövegre, majd némi küszködés után beütötte a kényelmetlen, emberekre tervezett SSD-parancsnoki szék privát komtermináljába a duros őrnagy hívójelét a Darb-ról.
- Mondja el nekem két mondatban ezt a litániát, őrnagy. – emelte fel a komját Niathal. – Mit csinált a maguk vostroyai bombája, miféle felülíró mechanizmus?
- Elnézést, admirális asszony, nem a mi bombánk.. – szabadkozott Stazi – Úgy tűnik, a bevatkozásunk után valamiféle automatikus korrekció történt a magasabbrendű felülíró protokollok..
- Mit csinált.. az a .. bomba.. – sziszegte türelmetlenül a Mon Cal admirális.
- Keresett magának egy új célpontot a vektora mentén, asszonyom. – jelentette Stazi még mindig fehéren. – Egy rendszert, amelynek az asztrometriai paraméterei a leginkább hasonlítottak ehhez, amelyet elhagyott. Egy lakott rendszert.
- Hol.. – esett le Niathalnak hogy mi történt. – Tudtak evakuálni? Remélem a határainkon..
- Sajnos innen, asszonyom. – rázta a fejét a duros. – Megkaptam az első jelentést. Nem volt idő evakuációra, túl gyorsan jelent meg a robbanófej, a naphoz túl közel. Percek alatt szupernovává változtatta a rendszert.
- Melyiket.. – halkította le a hangját Niathal.
- Az Onderont, asszonyom. – nyelt egyet Stazi. – Nagyon sajnálom, asszonyom. Vállalom a felelősséget a sikertelen eltérítési kísérletért..
- Ezért magát teszem felelőssé, őrnagy,. – húzódott össze Niathal mindkét hatalmas szeme, miközben agya villámgyorsan járt. Ez új helyzet volt. – Magát teszem felelőssé azért, hogy megmentette a flottát, és magát teszem felelőssé azért, hogy kézzel fogható bizonyítékot szerezzen nekem arra tizenöt perceken belül, hogy ez a vostroyaiak műve volt. Olyat, amit bemutathatok egy csapat szenzációra éhes újságíró előtt. És ha megkapom, akkor a civilek haláláért nem teszem felelőssé magát, és nem megy élete végéig börtönbe, csak a karrierje törik derékbe. Egyhamar biztosan nem lesz admirális, efelől biztosíthatom. Talán száz év múlva, úgy nagyjából.
- Ez számomra nem karrierkérdés, asszonyom. – Stazi majdnem annyira sértődött volt, amennyire tele volt bűntudattal. – De ahogy parancsolja. Öt percen belül küldöm, amit eddig összeállítottunk.
- Niathal kilép. – bontotta a vonalat a Mon Cal, majd maga elé bámult.
Rá kellett jönnie, hogy hirtelenjében azt sem tudja, kifélék – mifélék laknak az Onderonon.
- Végül is, lehetett volna sokkal rosszabb is. Becsapódhatott volna a Kashyyyk-ba, vagy akár odaát a Csillagködön túl a Tarisba is. Dorwan nem fog örülni.. vagy mégis? – meredt maga elé elgondolkozva az admirális, majd elindult a körlete felé.
Úgy határozott, ideje visszahívni Wynn Dorwant, miközben felkészül a sajtótájékoztatóra. Talán ezzel sikerül beverni az utolsó szöget is Ponc Gavrisom koporsójába. Sőt, a Vostroyával való együttműködést megszavazó összes szenátoréba is, talán.
Akkor pedig senki sem fog az ellen szavazni, hogy Cha Niathal legyen a Köztársasági Fegyveres Erők főparancsnoka.