- Üdvözlök mindenkit az Iparõrségi Vezérkar ülésén! - állt fel az asztalra támaszkodva a többség kék egyenruháját viselõ negyvenes éveiben járó, szigorú arcú nõ az asztalfõnél. Az asztal melletti székeknek csupán a felén ültek hozzá hasonló tisztek, egytõl-egyig emberek. Kivételt csupán a vele szemben ülõ két hegyesfülû sephi delegátus jelentett, akik csendben figyelték a jelenlévõket.
- Ma én fogom az ülést vezetni, mivel a fõparancsnokot más teendõk kötik le - közölte szûkszavúan, és körbepillantott a jelenlévõkön. Egyikük arca sem árult el sok érzelmet, mindannyian komoly tekintettel néztek rá vagy meredtek maguk elé. Helyet foglalt, majd maga elé húzta az egyik adattáblát, amely az asztalon pihent.
- Az elmúlt hetekben több aggasztó esemény történt - kezdett bele a mondanivalójába. - Ezek közül a legfontosabb, amiért összeültünk, az Roche sith megtámadása. Komoly érdekeltségeink vannak az ottani gyárakban, a sithek pedig nem éppen a szabadpiaci hozzáállásukról ismertek.
- Vagyis államosítani fogják õket - pillantott rá szeme sarkából a négyszögletes szemüveget viselõ tisztek egyike komor képpel. - De nem igazán látom mit tehetnénk ez ügyben.
- Nos, vannak lehetõségek - felelte a nõ, majd miután összefonta karjait a mellkasa elõtt, folytatta. - Az 1. Flotta immár teljesen harcképes. Amennyiben bevetjük, komoly veszteségeket okozhatunk és fedezhetjük a kiürítést.
A szemüveges férfinak felemelkedett az egyik szemöldöke és ráncolni kezdte a homlokát, egyértelmû jelét adva annak, hogy enyhén szólva nem teljesen tartja jónak az ötletet. Farkasszemet néztek ketten, rezzenéstelen arccal, de végül a férfi adta meg magát elsõnek.
- Túl hamar elárulnánk a létezésünket a Galaxis számára - mondta ellenvetésként és egy helyrõl helyeslõ hümmögés hallatszott. - Amíg nincsenek kész a további flottáink...
- A Galaxis egy ilyen akció után sem tudna többet rólunk és céljainkról - mondta a nõ szigorú hangon, és kemény tekintettel végigpillantott a jelenlévõkön. - A létezésünk híre pedig inspirációt adhat másoknak. Ne feledjék, többek vagyunk egy vállalati hadseregnél.
- Nem feledjük, Jori - szólalt meg egy idõs, érdes hang hátulról. A nõ odakapta a tekintetét.
- Mondtam már, hogy szólítson Servilia fõtengernagynak - torkolta le, de hangjában meg érzõdött düh. A hátul ülõ fickó komoly arccal megvonta a vállát.
- Ha ezt kívánja, Jori - mondta, és bár arcizma sem rándult, egyetlen ép szeme gonoszan villant meg a teremben. Mellkasán egy széles sárga szalag futott keresztül, egyik szemét pedig sárgás szövetdarab fedte. Hófehér haja csak feje két oldalán és hátul maradt meg. - Egyet kell értenem Thornton tengernaggyal. Túl korai az idõpont arra, hogy megmutassuk magunkat. Ha a Galaxis hatalmai szagot fognak...
- Az egyetlen szag, amit érezni fognak, az a vér szaga lesz - felelte magabiztosan Jori Servilia. - Nem éppen gyûjtöttek sok barátot a közelmúltban. Ellenséget annál többet.
- Van, amikor nem érvényesül, hogy az ellenséged ellensége a barátom - rázta meg a fejét az õszhajú férfi. - És ehhez kelleni fog az Igazgatótanács engedélye is.
- Az Igazgatótanács engedélyét utólag is beszerezhetjük - hunyorított Servilia fõtengernagy a másikra. - Ilyen helyzetekben lehetõvé teszi az SZMSZ.
- SZMSZ - horkantott az öreg. - Nevetséges! Mivel fog legközelebb érvelni, a Galaktikus Szenátus ügyrendjével?
- Kérem, õrizzék meg a hidegvérüket - szólalt meg az eddig csendben lévõ, szokatlan egyenruhát viselõ sephi résztvevõ. Az ezüstös hajú férfi szintén a félszemûek táborát erõsítette, és Servilia elgondolkodott rajta, hogy mi van akkor, ha õk valójában vakok. - Servilia fõtengernagy és Shaternd tengernagy.
- És maga ki lenne? - kérdezte szúrósan az öreg. A sephi ráemelte hûvös tekintetét.
- Zara tábornok, legújabb tagunk - mutatta be Servilia, megtörve a rövid csendet. - Thustra képviseletében.
- Hát ha a számûzetést ennek nevezzük - jegyezte meg csendesen.
- Üdvözlöm - köszöntötte kevés átéléssel Thorton, megigazítva szemüvegét. - Nem emlékszem, hogy a Vezérkar felvett volna új tagot.
- A fõparancsnok maga rendelkezett távozása elõtt - közölte Servilia, elejét véve a további szurkálódásoknak. - Zara tábornok Sigeric király unokatestvére, a sephi felszabadítási háború hõse.
- Ó, azok az udvari intrikák - gúnyolódott ezúttal Shaternd.
- Igazán befejezhetnék ezt a rosszmájúságot! - szólt rájuk Servilia, ám Zara láthatólag ügyet sem vetett szurkálódásaikra, csendesen tûrve az inzultusokat. - Zara tábornok ugyanis az 1. Flotta új parancsnoka a fõparancsnok jóvoltából.
- Ó - mosolyodott el Thornton, bekapva a csalit. Mind féltették a maguk kis hatalmát és ez most jó lehetõségnek bizonyult, hogy megszabaduljanak egy potenciális riválistól. - Ez esetben mégis támogatom a flotta bevetését Rochénél. Elvégre Zara úr képességei kivételesek.
- Khm, igen - bólogatott Shaterand egyetértõen. - Vessük be azt az elsõ flottát! A kalózok elleni harc úgyis unalmas már.
- Akkor a jelenlévõk egyhangúlag egyetértenek - diktálta fel a jegyzõkönyvbe Servilia sietve. - Mozgósítási parancs az elsõ flottának.
- Nagyszerû - köhécselt Shaterand. - Akkor haladhatunk is tovább. Úgy hallottam, Ryloth nagy mennyiségû vadászgépet kapott ingyen, ezért késik az én flottám feltöltése.
- Ezt a döntést az Igazgatótanács hozta - közölte Servilia. - A Báró úr egyetértésével.
- Báró így, Báró úgy - vonta össze hófehér a szemöldökét az idõs tiszt. - Mikor fogjuk már látni ezt a fickót?
- Mikor jónak látja. Az Ezüst Báró maga dönti el, mikor akar látni valakit. És ez így is van jól, az õ vagyonának köszönheti, hogy még mindig katona lehet, miután leszerelték a Szövetségtõl.
- Fene gondolta, hogy Niathallal kéne tartani - köhögött halkan megint. Ettõl eltekintve jól tartotta magát. - De igaza van, a Báró itt a nagyfõnök.
- Mi a helyzet Desevroval? - kérdezte Thornton, aki az utánpótlásért és haditermelését felelõs tiszt volt a Vezérkarban. - Ha õk is kapnak segítséget, megint késni fog valamelyik flotta felfejlesztése.
- Errõl az Igazgatótanács idõben értesíteni fog minket - felelte Servilia, szebben megfogalmazva azt, hogy semmi közük egyelõre ehhez. - Azonban ne feledjék, hogy a saját haderõ mellett fontos új szövetségeket is keresni a Galaxisban.
- Hát hogyne - krákogott Shaterand kevéssé meggyõzve.
- Amit még fontos megbeszélnünk - váltott témát Servilia, befejezettnek tekintve ezt a kérdést. - Az a Tasarnin állomás. Lidya Dominke parancsnok újabban komoly forgalomról számolt be a környéken.
- Tasarnin az egyetlen jelentõs állomásunk a Hydiannak ezen a részén - bólogatott Thornton. - De egyúttal az 1. Flotta mozgósításával nem tudunk egységeket nélkülözni.
- De pár járõrhajót kiküldhetünk - mondta hûvösen Zara, aki most szólalt meg elõször pár perc óta.
- De a maga flottájából - kapott az alkalmon Shaterand, a másik pedig rezignáltan bólintott.
- Akkor azt hiszem nincs több kérdés, amit meg kell tárgyalnunk - bólintott Servilia. Felállt, és jobb öklét bal mellkasára helyezte. -
Oya!
- Tábornok! - lépett sephi sisakot viselõ nõi segédje Zara mellé a folyosón. - Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Akár jó, akár nem, újra csatába megyek. Felesküdtem Thustra védelmére, és jelenleg a sithek jelentik a legnagyobb veszélyt rá.
- Annyi minden után még mindig... - kezdett bele vékony hangon, de a másik ujjának jelzésével hallgatta el.
- Ami történt, megtörtént Lorula. Én tovább szolgálom a hazám a legjobb tudásommal.
- El akarnak pusztítani! - ellenkezett tovább, szinte már könyörögve a másiknak. - Add át a vezetést, valamelyik
guai-nak! Kapni fognak érte!
- Tudom mit akarnak - zárta le a beszélgetést, és szótlanul folytatta az útját.