|
Post by Enz on Nov 22, 2013 12:52:28 GMT 1
Pergitor egy 2 milliárdos lakosságú bányászbolygó a Kathol melletti Minos halmazban. A túlbányászat miatt felborult a bolygó egyensúlya és a vulkanikus kitörések tönkretették az ökoszisztémát, azóta csak légzõmaszkban lehet a kopár felszínen tartózkodni. A bolygót évtizedeken át egy despota uralta, akinek halála után liberális fiatalok hajtottak végre államcsínyt, decentralizált demokráciát létrehozva Y. E. 37-ben. A Végtelen Érzékelés Egyháza 22-ben ellenpuccsot vitt végbe és teokráciát alakított ki a bolygón, mely betiltotta a "liberális dekadenciát". Azóta a bolygó a Galaxis többi részétõl elszigetelt volt, csupán a kereskedelmet engedélyezték.
|
|
|
Post by Enz on Nov 22, 2013 13:27:54 GMT 1
- Fõatyám, elküldtük az üzenetet! - lépett be egy széles bíborövvel körbetekert, fehér egybe ruhát viselõ egyházfi a terembe, ahol különbözõ szertartási növények szaga terjengett. A diszkréten elrejtett világítótestek olyan félhomályos hatást keltettek, mintha gyertyával világították volna a hatalmas teret. A terem végén hatalmas aranyozott bronzium szoborcsoport kapott helyet: egy hatalmas napkorongot tartott egy férfi és egy nõi szobor, közöttük pedig egy gyerek kapott helyet. Mindegyik alak a Hatalmasságot ábrázolta, más-más megjelenési aspektusában, mely az egyház hite szerint minden élõ dologban ott van. A szobrok elõtt egy óriási trónus állt, melyre rengeteg lépcsõ vezetett fel, tetején pedig egy nagy darab, kopasz alak ült. Trónja elõtt szûk tanácsadói köre várakozott vörös-bíbor ruhákban, valamint két idegen egyenruhás katona is, fegyvertelenül. A terem oszlopai mentén vibrolándzsás õrök álltak strázsát, oldalukon azonban tüzelésre kész sugárvetõk lógtak. - Remek, Fiam - válaszolta mély hangján a trónon ülõ egyházfi. - Most menj a dolgodra! - Igenis, fõatyám! - hajolt meg még egyszer, majd sietõsen kihátrált a terembõl. A fõpap a trónus elõtt várakozó katonák felé fordította a fejét. - Ha a jedik bekapják a horgot... - Be fogják, Õfényessége - vágta rá a katona. - A nyakamat teszem rá. - Nos, ezt a felajánlást nem én fogom behajtani sikertelenség esetén - felelte, és hangjában kaján gonoszságot lehetett érezni. A katonatiszt azonban nem törõdött vele különösebben. - A maga dolga nem is ez - zárta le ennyivel a tiszt. - Mi megtartjuk az egyezség ránk esõ részét - közölte az egyházfõ. - És magukkal mi a helyzet? - Máris elszabadítottunk egy vírust, ami az istenük ellenségeit öli az eretnekek településein. Ha a jedikkel leszámoltunk, megkapják a gazdasági támogatást is. A trónon ülõ alak elégedetten felkacagott, és teste megremegett a nevetéstõl. A trónus elõtt álló katona nem érezte úgy, hogy csatlakoznia kell. Mikor abbahagyta a nevetést, felállt, és látni engedte arcát. - Hatalmunk erõsebb lesz, mint valaha! A szentséges Hatalmasság minden bizonnyal elégedett lesz - közölte gonosz elégedettséggel. A katona hûvösen pillantott rá. - Engedelmével, távozom felkészíteni a katonáimat - tisztelgett adjutánsával együtt, majd lassú léptekkel elhagyta a termet. - Ugye velük is leszámolunk, Õfényessége? - kérdezte az egyik tanácsadója. - Mindent a maga idejében, Quinxux, mindent a maga idejében.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 10, 2014 16:24:53 GMT 1
A bolygóhoz közeledő fregatt hangárjában Lowbacca és D'ukal kapitány fogadták az apró, régi típusú koréliai siklót, amellyel a jedi küldöttség második tagja érkezett.
- Roawr! - üdvözölte a hajóból kilépő chadra-fant Lowbacca. D'ukal kapitány egy pillanatig elmerengett a két és fél méteres vuki, valamint a térdéig érő apró, szinte háziállatnak tűnő idegen láttán (persze ugyanez akár fordítva is megállta volna a helyét), majd gyorsan tisztelgett és befejezte a fantáziálást. Jedik jelenlétében nem volt tanácsos sztereotípiákban gondolkodni.
- Tekli mester, üdvözöljük az Antares Kilenc fedélzetén. Készen állunk a bolygó megközelítésére. - Üdvözlöm.. és csak egyszerűen Tekli, kapitány. Üdv, Lowie, örülök, hogy jó egészségben látlak. - biccentett a Jedi Lovagrend Cilghal után második legjobb gyógyítójaként ismertté vált chadra-fan és megszorította régi barátja, a vuki egyik ujját kézfogás gyanánt.
- Már felvettük a kapcsolatot a helyi irányítással. - folytatta a kapitány. - Hamarosan megkapjuk az instrukciókat az első találkozóhoz a helyiekkel.
- Remélem, a segítségükre lehetünk az ittenieknek, bármi is történik.. - szimatolt bele a levegőbe Tekli - A járványok szörnyű veszteségeket tudnak okozni egy elszigetelt bolygó esetén.
- Nos, hamarosan megtudjuk. Erre. - intett D'ukal, és a jedikkel együtt visszatértek a hídra, várva a helyiek ismételt jelentkezését..
|
|
|
Post by Enz on Jan 18, 2014 10:48:33 GMT 1
Quinxux praepros türelmetlenül ácsorgott a fõváros, Antichina egyik hangárjában, a jedi követséget várva. Nem igazán volt ínyére a feladat, de II. Piuxx fõperegrin õt bízta meg, ezért nem volt apelláta a döntés ellen. A hangárt a magas rangú külföldi vezetõk és egyháztagok fogadására tervezték, tele a Hatalmasság szimbólumaival, a Hit jelképeivel, zászlóival, díszes faragványokkal. Nem túl meglepõ módon ritkán került sor arra, hogy bárkit is fogadjanak itt. A Végtelen Érzékelés Egyháza el volt vágva a külföldtõl, és néhány hozzájuk hasonló Pius Deára visszavezethetõ szektán kívül kevesen vágytak arra, hogy ide látogassanak. Legfeljebb a különbözõ kereskedelmi küldöttségek jártak erre idõrõl-idõre, de õk alantas foglalkozást ûztek, és nem léphettek be olyan szent helyekre, mint ez, amit személyesen az alapító, Petr fõperegrin szentelt meg. Mögötte kettõs sorban az peregrini õrség díszített páncélt viselõ katonái álltak, kezükben súlyos lándzsákkal, amikrõl egy-egy zászló lógott alá. Vezetõjük, a harminc körüli Fredrenick brigadéros jóval egyszerûbb, modern katonai egyenruhára hajazó uniformist választott, vörös színû berettel a fején, aminek közepén aranyozott foglalatban Pergitor süveges és arany napos címere volt. Mély levegõt vett, tudva, hogy ez akkor se lesz egyszerû menet, ha mindenki tartja magát a menetrendhez. A jedik siklója ekkor érkezett be a hangárba, oldalán a Fény Hadseregének jelképe díszelgett, és egy feketére festett X-szárnyú vadászgép is kísérte, amelyek két oldalt mellette szálltak le. Quinxux még egyszer rápillantott a brigadérosra, aki halovány bólintással jelezte számára, hogy minden készen áll a terveknek megfelelõen. Némi önbizalmat nyerve visszafordította a fejét a jedi gépek felé. - Díszszázad, vigyázz! - parancsolt a brigadéros, a páncélos-lándzsás katonák pedig összecsapták bokáikat. A siklóból furcsa szõrös lények lépdeltek elõ, és a praeprost elfogta az émelygés. Tisztátalan népeket küldenek ide, micsoda mocskos eretnekek a jedik, ha ezeket megtûrik maguk között! Pergitor büszke volt tisztaságára, és érezte, hogy ezek a lények már csak a jelenlétükkel is beszennyezik ezt a szent bolygót, amely a Pius Dea üdvözítõ elveinek biztosított túlélést. - Üdvözlöm Önöket Pergitoron! Quinxux praepos vagyok, az Egyház fõvárosi képviselõje. - próbált mosolyt erõltetni az arcára. - Vártuk már az érkezésüket. A járvány egyre súlyosodott az elmúlt hetekben, és már tízezrek estek áldozatul Antichina szegényebb negyedeiben. Szerencsére az átterjedést más részekre szerény hadseregünkkel is meg tudtuk eddig akadályozni. Remélem, hogy tudnak segíteni szegény nyájunknak.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 3, 2014 15:45:46 GMT 1
Lowbacca kikászálódott a vadászgépéből, és végigmérte a díszes ruhákba öltözött fogadóbizottságot. Gyorsan megállapította, hogy járvány sújtotta bolygóhoz képest a vezetők láthatóan elég jó állapotban vannak, és még díszkíséretre is futja nekik.. megpillantotta a siklóból kilépő Teklit és medikusokból álló kíséretét, akik már el is indultak a köpenyes-egyenruhás fogadóbizottság felé. A vuki jedi lovag az Erőben elmélyedve gyorsan kinyúlt, megkísérelve feltérképezni a hangárban lévők érzéseit... szőrös pofája meglepett fintorba torzult, ahogyan kétféle dolgot érzékelt: vagy áthatolhatatlan falat, amelyre csak az igen erős elmével rendelkező élőlények voltak képesek, és ők is csak akkor, ha ismerték a módját, hogyan rejtsék el gondolataikat... vagy pedig ugrásra kész, várakozó izgalmat. Tanácstalanságnak, kétségbeesésnek, egy katasztrófa sújtotta bolygó betegeiért aggódó tehetetlenségnek nyoma sem volt.. inkább valamiféle feszültség lógott a levegőben - és az Erőben egyaránt.
Lowbacca felmordult, majd öles léptekkel csatlakozott a Tekli vezette csapathoz, az Erőn keresztül figyelmeztetve társát, a másik oldalon leparkolt vadászgépből kiszálló ithoriai Te'en Sul-t, hogy maradjon a gépe mellett. Az ithori jedi lovag megbillentette kalapács alakú fejét, és összefont karokkal megállt a vadászép rámpája mellett.
- Üdvözöljük önöket a Jedi Lovagrend nevében. Én Tekli vagyok, ez itt a társam, Lowbacca - hajtotta meg magát eközben a vendéglátók vezetője elé érkező Tekli, fogadva a köszöntést. - Reméljük, időben érkeztünk. Hadsereget ugyan nem hoztunk, de gyógyszereket és szakértőket annál inkább. - pillantott a háta mögé az apró chadra-fan. - Akár azonnal el is kezdhetjük a segítségnyújtást... amennyiben elvezetnek a legközelebbi kórházukig.
|
|
|
Post by Enz on Feb 6, 2014 18:22:15 GMT 1
- Ő itt Fredrenick brigadéros, aki a védőkíséretünket fogja biztosítani - mutatta be a nem anakronisztikus egyenruhát viselő tisztet, aki enyhe fejhajtással üdvözölte őket. Egyértelműen nem volt helybéli, inkább afféle zsoldosnak tűnt, akit a helyi kormány felfogadott azokra a munkákra, amik már túl piszkosak voltak az ő kezüknek. És hát, valóban az is volt. - Védőkíséret? - kérdezte a chadra-fan gyanakodva. Quinxux készségesen megmagyarázta neki a dolgot. - Csak nem gondolták, hogy ennyi beteget kórházba szállítunk, hogy terjesszük a kórt? Helyben különítettük el őket! - mondta, és több helyen döbbent arcot látva még kiegészítette. - Legjobb orvosaink dolgoznak az ügyön. - És kitől kell megvédeni minket? - tért át másik kérdésre a chadra-fan, láthatóan nem a legjobb hangulatban attól, hogy itt így kezelik a válsághelyzeteket. - Természetesen a sithektől. Egész negyedekben burjánzott hamis vallásuk, mint a pestis - felelte Quinxux, gyűlölettel teli hangon. - Ezért is hívtuk magukat. - Akkor menjünk - határozott Tekli, talán abban a reményben, hogy hamar elkerülhetnek erről a helyről. A praepos intett Fredrenicknek, aki egy tucatnyi, a semmiből előkerülő modern felszerelésű kommandóssal védőkört vont köréjük. Hamarosan kiértek a díszes hangárokból, és az űrkikötőből kijutva a főváros, Antichina utcáira jutottak, ahol már egy siklókonvoj várt rájuk. Lowbaccát és Teklit abba a siklóba szállították be, mint Quinxux, Sullal és néhány szakértővel Fredrenick osztozott, míg az utolsó járműben a többiek kaptak helyet.
Ahogy elindultak, mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy a bolygó legnagyobb lakosú települése volt ez: hárommilliónál is többen éltek itt, és az egyetlen olyan volt, ami a felszín felett volt található. Egy különleges pajzs, a helyi mérnökök büszkesége védte a mostoha környezet behatásaitól. A belső negyedek gazdagok és rendezettek voltak, tele az egyház jelképeivel (az Anyával, a Fiúval és a Nappal) és díszes villákkal, valamint épületekkel. Az első sugárút által körkörösen határolt Belváros közepén a hatalmas Hit Gyülekezőháza, egy gigantikus katedrális állt. - Onnan uralkodik a főperegrin - mutatott rá a nyilvánvalóra Quinxux, aki nem bizonyult túl bőbeszédű idegenvezetőnek. Ahogy kijjebb értek, a második körben, a polgáriasabb negyedekben egészen hasonlított egy egyszerű bolygó fővárosára, a villogó neonfényekkel, a dolgukra siető kereskedőkkel, a sétálgató családanyákkal és csak a néha-néha elhaladó őrjáratok emlékeztettek arra, merre is vannak. Aztán megcsapta az orrukat az erős füstszag, még a siklón keresztül is, és Quinxux köpenye ujját az orra elé szorítva kérdés nélkül magyarázni kezdte: - Elégetjük a halottakat, annak van ilyen szaga. - Remélem csak a halottakat - morogta Lowbacca vuki nyelvén, és Quinxux bizalmatlanul pillantott a vukira, akinek nyelvét nem értette. Csak remélni tudta, ez nem arra jelzés, hogy megéhezett. A második sugárutat végig fal vette körbe, a kijáratoknál pedig igen nagyszámú fegyveres pózolt, és érezni lehetett, hogy ugrásra készen állnak. Ahogy megközelítették az ellenőrzőpontot, tucatnyi sugárvető irányult az autókra. Quinxux leengedte az ablakot, mire a katonák rögtön vigyázzba vágták magukat. Ők is Fredrenickhez hasonló ruházatú zsoldosok voltak, és meglepően hamar átengedték őket. A hirtelen leromló környezet és a távolból felszálló sűrű füstfelhő jelezte, hogy megérkeztek. Rövid út után jelezte a tábla úti céljukat: Humbar-Aakville.
- Itt vagyunk - jelentette be a nyilvánvalót Quinxux, amikor siklójuk megállt. Először az ajtóknál ülő fegyveresek pattantak ki, védekező félkört vonva a sikló köré, ami persze egyelőre felesleges lépésnek tűnt, tekintve, hogy jó pár katona és két, egészen újnak tűnő harci sikló is vigyázott rájuk. Utolsónak a brigadéros pattant ki, napszemüveget illesztve fel magára, majd odasétált a legelső siklóhoz, és kisegítette az őszhajú praepost. A távolban furcsa páncélt viselő férfiak járták a házakat, lándzsában végződő lángszórókkal, amikkel több házra is lángcsóvát vetettek.
- Azt mondta a halottakat égeti el - tiltakozott a chadra-fan a pusztítást látva. Quinxux cinikusan pillantott rá. - Hiszen ők vannak odabent - vetette oda, és elindult az épületbe, ami az Egyház templomának tűnt, de szent jelképei összetörve feküdtek a földön, helyette sebtében eszkábált sith szobrokkal. A jedik és néhány őr követte őket. Odabent is egy kisebb hadsereg várakozott, ahhoz képest, hogy Quinxux szerény katonai jelenlétről panaszkodott. Csak egy részük volt páncélos lovag, a többiek mint humanoid zsoldosok voltak, mint Fredrenick. A templom hajójában néhány fogoly is volt, többnyire összekötözve, míg egyikük részegen fetrengett a földön. Quinxux egyenesen hozzá sétált. - Ez itt Tee-Bor atya, a helyi paxex - mutatta be a jediknek. - Pontosabban, amíg a Sith Egyházhoz nem szegődött pénzért cserébe. - Hö - böfögött egy kellemeset a részeg, megkötözött kezű pap. - Bocsánat, de betegségnek nyoma sincs eddig - vetette ellen a chadra-fan, akit egyre jobban feszélyezett a helyzet. Quinxux a megkötözöttekre mutatott. - Ők mind betegek... az eretnekség betegségével! - köpött feléjük megvetően, de a jedik tiltakozását megelőzve, a pincehelyiség felé mutatott. - Ott ápoljuk azokat, akik még menthetőnek tűnnek. Engedelmükkel, én kint maradok. - Odabent még a vallás sem véd - vigyorgott Fredrenick szélesen. A jedik összenéztek, és jelezték, hogy az ithori odafent marad, hogy kifaggassa a papot. A pince előtt még két lángszórós fickó állt, lefelé pedig hosszú lépcső vezetett. Tényleg nem kockáztattak azzal, hogy bárki kihozza onnan a fertőzést. Odalent hosszú, csőrös maszkot viselő orvosok - vagy inkább kuruzslók - ügyeltek a betegekre, akiknek nagy, fekete duzzanatok nőttek a testén, és erősen gennyedzettek. Lassú és fájdalmas halál várt rájuk, ha nem segítenek rajtuk. A nyirkos pince, a zsúfoltság és az ellátás teljes hiánya nem igen javított az esélyeiken. - Akkor lássanak munkához - intett a kísérőjük, aki a biztonság kedvéért jól szigetelt védőruhába bújt. Odafent az atya közelebb intette magához a jedit, és elég hamar kiderült hogy csak színleli a részegséget. - Ők hozták ránk ezt a kórt - súgta halkan. - A mi és a maguk pusztulását akarják. Most az egyszer együtt kell dolgoznunk, jedi. Kapd el a praepost, és követeld az igazi magyarázatot! - Elég a sugdolózásból! - lépett közelebb a nevezett személy dühösen. - Jedi úr, mi is tudni akarjuk mit mondott.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 20, 2014 10:36:35 GMT 1
- Nincs magánál, össze-vissza beszél. - csicseregte az Erőn keresztül némi meggyőzést és jóindulatot sugározva Tekli, hogy minél hamarabb feloldja a konfliktust. Eközben Lowbacca egyik karját a megkötözött előljáró vállára tette, mintha csak vissza akarná fogni, de mintegy mellékesen így akadályt képzett Tee-Bor és a Fredrenickhez-hez hasonló fogdmegek között.
- De talán.. megmenthetjük. - tette hozzá Tekli társára pillantva. - Ha megengedik, levinnénk a többiekkel együtt oda. - Hát nem tudom... - vonogatta a vállát Quinxux. - Ahogyan ön is mondta, preapros, a sith mágiák leghatásosabb ellenszere a jedik ereje. - mosolyodott el Tekli, aminek láttán néhány közelebb álló őrben feltámadt a késztetés, hogy odahajítsanak a chadra-fannak egy kis finom sajtot, vagy effélét. - Engedje, hogy kifejezzük jóindulatunkat, és segítsünk a kollégáján. - Ám legyen. - biccentett kelletlenül amaz. - De aztán vigyázzanak rá! - Mindent megteszünk. - azzal Tekli intett, és Lowbacca szelíden maguk előtt taszigálva levezette Tee-Bort a pincehelységbe, ahol a jedik orvosi egységének védőruhát húzott tagjai már nekiláttak a betegek ellátásának.
Tekli intett, hogy adjanak egy maszkot a fogolyra is, majd az Erő révén védő aurát vont maga köré, és Lowbaccával együtt a terem vége felé indultak, ahol a legsúlyosabb betegek feküdtek egy összedobált rongyhalom tetején. Innen már a kuruzslók is távol tartották magukat, Tekli pedig egynéhány mozdulatlanul fekvő testben nem érezte már az élet legcsekélyebb szikráját sem.
- Rengeteg szenvedés van itt... - jegyezte meg végül Tekli Lowbaccának, miközben leültették Tee-Bort egy priccsre, és a vuki nekilátott eloldozni az alakot. - De nem érzem a Sötét oldal jelenlétét... halál, félelem.. igen. De erőhasználónak rajtunk kívül nem érzem nyomát.
- Mintákat veszünk a betegektől.. biztosan nem akarnak beöltözni? - lépett Teklihez közben az orvoscsoport vezetője. - Köszönjük doktor, nem szükséges. - biccentett Tekli, miközben kezét az egyik sebhelyes haldokló homlokára helyezte, és az Erőn keresztül csillapítani igyekezett a fájdalmát. - Roppant alattomos vírusnak tűnik, érzem, ahogyan belülről eszi szerencsétlen szöveteit.. de az Erő megvéd minket. Átmenetileg legalábbis bizonyosan.
- Mielőtt újra beszélnénk a vendéglátónkkal.. - fordult vissza a chadra-fan a priccs szélén egykedvűen üldögélő Tee-Borhoz, miközben Lowbacca hanyag tartásban megállt előttük, mintha csak a többi beteget vizsgálná, kitakarva őket az ajtónál posztoló fegyveresek látőköréből - Előbb magától szeretném hallani, mi is történik itt.
|
|
|
Post by Enz on Feb 21, 2014 16:43:44 GMT 1
Tee-Bor végre ki tudta nyújtóztatni régóta összekötözött tagjait, és élt is ezzel a lehetőséggel, rövid ideig semmit sem szólva. Végül aztán végigpillantott a pincén, majd fájdalmasan a jedikre nézett. - Teljesen romlásba visznek minket - mondta a vendégeknek, még ha irántuk sem érzett sokkal nagyobb szimpátiát, mint a fent lévők iránt. - Ez a pince tele volt jóféle borral, ők pedig az egészet lenyúlták! Több tucat hordóra való! Tudják maguk mennyit ér itt a bor? Arany áron mérik, helyben meg csak a szintetikust lehet kapni! - A haldoklókról beszéljen inkább - terelte Tekli a megfelelő irányba a papot. - A gyengék meghalnak, ez a sithek törvénye - mondta kemény hangon a pap, felismerve azonban, hogy a jedik az egyetlen reménye, kénytelen volt alkalmazkodni. - A hamis istenek helyett a Sith Egyház tanításait kezdtük követni jó pár egyházmegyében. A csuhás álpróféták persze ezt nem tolerálták és kisebb polgárháború tört ki. A Hatalmasság Lovagjait könnyen elkergettük, de helyettük hamarosan zsoldosok érkeztek, mi pedig visszavonultunk megerősített településeinkre. Ekkor vetették be a vírust ellenünk, hogy végleg megszabaduljanak tőlünk. - A Sith Egyház... - morfondírozott Tekli, belekalkulálva azt is, hogy ez valahogy a sithek terveit szolgálja vagy egyenesen az ő csapdájuk. - (A sitheknek nem hiszek) - vakkantotta Lowbacca saját nyelvén, de a chadra-fan türelemre intette. - Pergitornak soha nem lenne pénze ilyen zsoldosokra és fegyverekre, valaki más keze kell legyen a dologban - fejtette ki a véleményét, amit Tee-Bor kissé unottan hallgatott, valószínűleg még mindig bora elvesztése felett keseregve. - Én se tudok sokkal többet - vonta meg a vállát a bukott atya. - Ezért mondtam, hogy szorongassák meg Qunixux golyóit. - Ez nem a jedik módszere - vetett ellen Tekli, mire a pap felhorkant. - Ezért fognak a jedik újra elbukni! Nincs meg bennetek az, ami az ilyen helyzetekre kell! Igaz bennem se, mióta ellopták a boromat - tért vissza korábbi sérelmére igen gyorsan, és a jedik érezték, hogy belőle nem fognak tudni többet kihúzni, így a betegekre koncentráltak.
Odafent Quinxux idegesen igazítgatta fekete reverendáját, miközben Fredrenick az öngyújtóját kattintgatta unaloműzésképpen. A praepos egy rövid ideig bírta a dolgot, majd hirtelen mozdulattal rátette kezét a zsoldos öngyújtójára. Az lassan elfordította fejét, szemét azonban a napszemüveg miatt nem lehetett látni. - Ideges, praepos? - kérdezte lenéző mosoly kíséretében, miközben Qunixux halántékánál kidagadt egy ér. - Agyon kellett volna már lőjék őket! - mondta dühösen, de igyekezett elfojtani a hangját, nehogy lent meghallják. - Azt én döntöm el. A megbízónk utasításai világosak. - Megbízó... mi vagyunk a megbízók! Most azonnal öljék meg őket! - követelőzött a praepos, ám a zsoldos egyetlen mozdulattal lesöpörte a kezét ezüst öngyújtójáról. - Ne feledje, csuhás bolond, a terepen én vagyok a főnök! Azt hiszi, szórakozásból fektettünk be ennyi pénzt az akcióba? A maga szerepe annyi, hogy vigyorogjon... nem ajánlom, hogy megpróbálja ezt túllépni - fejezte be fenyegetően a mondandóját, miközben a zsoldosok és lovagok gyanakodva néztek egymásra. Quinxux gyilkos tekintettel ugyan, de egyelőre visszavonulót fújt. A főperegrin megmondta neki, hogy csak idő kérdése, amíg végeznek ezekkel is.
Nem sokkal később egy zsoldos rádiós lépett Fredrenickhez. - Uram, úgy tűnik Cassianónál tőrbe csalták az egyik csapatunkat! - jelentett, mire a zsoldosvezér zsebre vágta az öngyújtóját. - Szóljanak a jediknek, az egyiket magunkkal visszük. Éppen ideje, hogy kifüstöljük az utolsó sith helyőrséget! Készítsék fel a rohamcsapatainkat, ma estére égni fog az a koszfészek!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 22, 2014 19:26:11 GMT 1
- Már találkoztunk olyannal, hogy a sithek vetettek be biológiai fegyvert. De hogy ellenük vessék be? Ez merőben új dolog.. persze nem mintha bánnám.. - vakkantotta Lowbacca, miközben átemelte az egyik magatehetetlen, sebhelyes beteget a hátrébb fekvő ágyakból oda, ahol az orvosok jobban hozzáférhettek. - Igen, ez valóban meglepő.. - biccentett Tekil, miközben folyamatosan járt mindkét keze. Gyógyszeres fiolákat szortírozott: fájdalomcsillapított a menthetetleneknek, és erős antivirális gyógyszereket azoknak, akikben még megvolt a túlélés reménye.- Csakhogy ezek nem sithek, hanem szerencsétlen ártatlanok, akiket megtévesztettek. - Valóban. Választhatnak aközött, hogy felégetik otthonaikat.. - suttogta Lowbacca, akit vukiként érthetően különösen érzékenyen érintett a lángszórók látványa. Még élénken élt benne az a kép, amikor volt jó barátja, a Darth Caedussá vált Jacen Solo parancsára a szövetségi flotta megbombázta és felgyújtotta a Kashyyyk büszke erdőit, súlyos károkat okozva a bolygóban, amely a Yuuzhan Vong inváziót is viszonylag sértetlenül vészelte át, hogy aztán egy ilyen szerencsétlen belháború áldozatává váljon. - Vagy ez. Vagy a sithek sötét mágiái. - fejezte be a mondatot Tekli.- Aggasztónak találom, hogy két ilyen sötét erő feszül egymásnak ezen a bolygón, ennyi szenvedést okozva. Ráadásul ilyen közel a... Ködhöz. A sithek gyakorlatilag itt vannak a szomszédban. - Többet kellene megtudnunk róluk. A sithekről és az itteni kormányról is. - folytatta sűrű vakkantások közepette Lowbacca. - És értesítenünk kell a többieket.
- Azt hiszem, üzennem kellene D'ukal kapitánynak. - pislogott Tekli. - Itt is jön a barátunk.. - Mélyen tisztelt lovagok, khm.. - állt meg Quinxux a pince bejáratában testőreivel körülvéve. Láthatóan nem akaródzott neki beljebb jönni.- A csapataink azonosítottak egy ellenséges erősséget. Úgy gondoltuk, egyiküket érdekelné.. a hadművelet. Lowbacca és Tekli egymásra néztek. "Ez csapda"-üzente ezúttal vakkantások nélkül Lowbacca az erőn keresztül. "Lehet. Viszont kiváló lehetőség arra, hogy többet tudjunk meg ezekről a sithekről. Menj." - üzente válaszképpen a chadra-fan, mire a vuki felhördült és megindult az egyháziak felé. - Lowbacca lovag csatlakozik Önökhöz. - intett a chadra-fan. - Nekem pedig beszélnem kell a társaimmal a hajónkon.. az orvoscsoportunk itt marad. - Lowbacca mestert szívesen látjuk. - fintorodott el Quinxux ismét, bár lehet csak azért, mert hátrébb az egyik beteg néhány agonizáló hörgés közepette kiszenvedett. - Ön viszont talán jobban tenné, ha itt maradna, Tekli mester... nem biztonságos éppen odafent. - Csak nem kigyulladt valami. - vakkantotta anyanyelvén Lowbacca, de Tekli leintette. - Lowbacca lovag mihamarabb indulni akar. - jegyezte meg a chadra-fan, nem kis részben örülve annak, hogy a helyiek láthatóan nem használnak tolmácsdroidokat. - Akkor egyelőre itt maradok. Quinxux láthatóan megkönnyebbülve bólintott, majd az őrökkel és Lowbaccával együtt elhagyták a pincét. Tekli az Erőn keresztül figyelte, hogy mikor érnek elég távol, majd magához intette az orvoscsoport vezetőjét.
- Maradjanak a betegekkel, és ha egy mód van rá, tartsák az épületen kívül a katonákat. Nekem ki kell mennem. - Tudjuk a dolgunkat, parancsnok. - tisztelgett az orvos tiszt. - Menjen nyugodtan. Mi tartjuk itt a frontot.
- Köszönöm - szorította meg a férfi vállát, pontosabban magasságából adódóan a csípőjét Tekli, majd visszament a pince egyik fala mellett egy zsákszerű valamin üldögélő Tee-Borhoz. A praepros viselkedéséből, és abból, hogy őt úgymond nem akarta kiengedni, csak megerősödött a gyanúja, hogy a helyi vezetés a sitheken kívül valami mást is rejteget. - Megtaláltad a boromat? - érdeklődött némiképp felhős tekintettel Tee-Bor. - Meg. - hunyorgotta chadra-fan. - Viszont van egy kis probléma. Kint van, és a praepros katonái elállják a kijáratot. - Tudtam én, hogy a boromra fájt a foguk mindig is.. a rohadékok. - motyogta az atya. - Ha lenne egy hátsó kijárat, vagy efféle. - vinnyogta Tekli, az Erő helyett ezúttal a nagy, csillogó szemmel néző cuki szőrös kis izé taktikát alkalmazva - Akkor ott kiszökhetnénk, és megkereshetnénk. Mit szól hozzá, atyám?
|
|
|
Post by Enz on Apr 13, 2014 0:03:45 GMT 1
Fredrenick bólintott, majd zsoldosaitól követve megindult kifelé. Lowbacca is csatlakozott a csoporthoz, és amint kiértek az épületből, már egy páncélozott siklókból álló konvoj várt rájuk. A zsoldosok felugráltak a siklókra, míg Fredrenick a sor közepén álló kisebb jármű felé indult. Már az elrendezésből is látszott, hogy harcedzett zsoldosok voltak: egy rajtaütés során mindig a sor elejét és végét támadták, de sosem a közepét. Lowbacca már csak remélni tudta, hogy a helyi felkelők is annyira jártasak az ilyen taktikákban, mint a kísérői. A zsoldosvezér előzékenyen a jármű anyósülésére engedte, amit azt jelentette, hogy semmit sem tehetett anélkül, hogy látnák közben. El kellett ismernie, hogy ez jó stratégia, még ha nála ott is volt az Erő. Bár lenézte a zsoldosok és a vendéglátóik módszereit, különösképpen a fájdalmas emlékeket idéző gyújtogatást, egyelőre nem adtak okot rá, hogy használnia is kelljen képességeit. Így aztán az út nagyrészt eseménytelenül telt el, habár útközben valamelyik zsoldosra rájött az énekelhetnék, és rázendített egy énekre, amit a többiek hamarosan átvettek, egyszerre énekelve a helyi papok szenténekeire nem igazán hasonlító dallamú és szövegű indulót, ami leginkább arról szólt, hogy megölnek minden férfit, majd megerőszakolják az összes nőt és kifosztják az összes házat. Némelyik részt kifejezetten részletesen és érzékletesen tartalmazta a szöveg, Lowbacca pedig egyre kényelmetlenebbül fészkelődött a helyén. Egyedül a zsoldosvezér nem énekelt, aki napszemüvege mögül figyelt, rezzenéstelen arccal. - Nem növeli ez meg a rajtaütés kockázatát? -kérdezte a vuki végül, remélve, hogy ezzel legalább a folytatást elvághatja. A zsoldosvezérnél lévő egyszerű fordítókészülék nagyjából visszaadta mondanivalója lényegét. - Korántsem olyan kockázat, mint amennyire fontos a morál szempontjából - felelte Fredrenick. - Nézze el nekik, lovag úr, egyszerű népek, akik állandóan a halál árnyékában élnek. - Az egyszerűség nem egyenlő a vulgaritással - mondta inkább csak magának Lowbacca, bár a következő nóta már jóval inkább a katonai erényeket domborította ki a pusztítás helyett. Jó pár nóta és induló után Fredrenick egyszer csak felemelte a kezét, mire a konvoj megállt. Késő délutánra járt már az idő, előttük pedig felsejlett egy település képe, amit egy emelkedőn húztak fel. Egyenes dúracél fal húzódott a szabályos alapot bezáró alapterületű falu körül, amin jól kivehetően őrök pózoltak, egyéb erődítések mögött, a fal előtt pedig mély árkot ástak, amikből most kihegyezett vasdárdák meredtek előre. A zsoldosvezér levette napszemüvegét, ismét láthatóvá téve az arcát, és hideg tekintettel végigmérte a védelmet. A fal előtt halottak feküdtek két kiégett sikló körül: ott támadtak rájuk. - Gunsen, vigyél tíz embert és fuss a túloldra! Jenssen, középre tizenöt emberrel! Kapitányai gondolkodás nélkül engedelmeskedtek és nekiiramodtak. A védők ugyan megeresztettek egy-két sorozatot feléjük, nem kerültek különösebb veszélybe, amíg egyikük hirtelen el nem vágódott, miután koponyája fele eltűnt egy lézerlövedék hatására. - Mesterlövész! - kiáltotta el magát valaki, mire a siklónál maradottak lehúzódtak, Fredrenick kivételével, aki szeme elé emelte a makrotávcsövét. Újabb lövés érkezett és újabb katona esett hasra. Még mindig a mesterlövészt kereste, amikor harmadik embere is meghalt. Lowbaccát megdöbbentette, hogy a saját embereit ekként használja: ez még a sithek taktikájánál is rosszabb volt, hiszen azok legalább gyűlöletből öltek, míg náluk... puszta számítás volt az egész, vagyis az élet megcsúfolása. A zsoldos vörös kesztyűjével végre megkocogtatta a jármű oldalát, mire a lövegtoronyban feltűnt egy fej. - Ágyú balra. Templomtorony 1200 méterre - mondta, mire a kezelő belepillantott a távcsövébe, majd visszahúzódott. Éppen időben, mivel a következő lövés a pillanatokkal előbb behúzott fémkupolát érte. Az ágyútorony lassan elfordult, célra tartott, majd lőtt. A vörös sugár telibe kapta a jól látható torony sziluettjét, mire az nagy port csapva magába roskadt. - Minden osztagnak! Frontális rohamra felkészülni: harminc ember erősítse meg a két másik támadóéket, a többiek innen támadnak! - parancsolt, majd Lowbacca felé fordult. - Vagy jól sejtem, hogy inkább tárgyalni szeretne, lovag? Egy felderítő is mindig jól jön. Ezek a szenilis papok csak annyira ismerik a saját birodalmukat, hogy hol szedik az adót. *** Tee-Bor először gyanakodva méregette a chadra-fant, mivel alapvetően nem bízott senkiben magán kívül, de lassan rá kellett ébrednie, hogy talán igazat mondhat. A legfinomabb párlatokat őrizte meg a pincéjében, az a rablónépség pedig bizonyos, hogy hamarosan hozzálát az elpusztításához, és ami a legfájóbb: nélküle. - Titkos kijárat mi... - motyogta magában, idegesen dőlve előre-hátra. Mindig is úgy szerette az alkoholt, mint a fiatal fiúkat: 12 évesen, és a boron kívül remek alkoholos italai voltak előtte, amit a hívek pénzét nem kímélve vásárolt meg magának. Ha már a hívek kihaltak, legalább ennyi maradjon meg az eklézsia becsületéből. - Rendben. De a bor csak az enyém! - Egy ujjal sem nyúlok hozzá - biztosította sietve Tekli, mire az atya bólintott, és megindult előre biztos léptekkel. A pince végében, ahol régi dohos bútorok álltak, kipiszkált egy téglát, majd benyúlva elhúzott valamit, mire egy rövid részen megmozdult a fal, résnyi helyet nyitva a számukra. Az atya előre lépett, majd magabiztosan megindult előre. - Hova vezet ez? - érdeklődött a chadra-fan. Mivel huzatot érzett, sejtette, hogy a közelben lehet a kijárat. - Az egyházi árvaházba - vetette oda az atya. A szűkös járatban természetes fényt jelentettek aprócska kivájások, jóval az ő feje felett. Alig két percbe telt, hogy az árvaházban lyukadtak ki. Alig botorkált azonban elő az atya, máris két sugárvetővel nézett szembe. Két páncélba öltözött lovag állt ott, mögöttük pedig néhány jóval lengébb ruházatú lovag is állt, akik éppen bort vedeltek. - Mondtam én, hogy vezet valahova ez az út - röhögött valaki részegen a háttérben. Legalább húszan voltak, szemben kettejükkel, még ha ezek legalább fele részegre is itta magát az úgy tűnik ideiglenes szállásukon. - Ez az én borom? - sötétült el Tee-Bor szeme. - És már ennyit megittatok? - Itt egyelőre mi kérdezünk, eretnek! - mondta magabiztosan a fegyvert tartó katona, de az atya meg sem hallotta. - A borom... a drága borom... A BOROM! - kapta fel a fejét, két kezét pedig maga elé emelte. Ujjaiból hirtelen villámok csaptak elő beterítve nemcsak a két katonát, de a mögöttük állók közül is többet, Tekli pedig megérezhette az elszabadult gyűlöletet. A mulatozók arcára hirtelen fagyott rá a mosoly, miközben egyre hangosabb sikolyok töltötték meg a helyet. Már nehéz volt eldönteni, hogy a két fél közül ki is az áldozat és ki a hatalmát fitogtató...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 22, 2014 15:59:48 GMT 1
- Ez a bolygó tele van meglepetésekkel.. - mormolta maga elé Lowbacca, miközben az Erőben kiterjesztve érzékeit megpróbált rájönni, hogy hány, és pntosan milyen jellegű ellenféllel áll szemben a falakon túl a zsoldoscsapat, amelynek kíséretébe szegődött. Egyetlen egy sötét oldali erőhasználót sem érzékelt a falon túl. Ez persze nem jelentett semmit, hiszen ettől még lehettek odabent az Erőben e pillanatban elrejtőző sithek, feltéve, hogy ismerték ezt, a jedik körében is újabban sokszor alkalmazott technikát. Ami viszont a sima, harcoló felektől megszokott feszültséget, erőltetett figyelmet és mi tagadás, könyörtelenséget illette.. nos, ez bőven ott volt mindkét oldalon. Lowbacca pedig itt állt az egyik társaság közepén, amelyik éppen most robbantotta darabokra a telep tornyát. Ezek után nem lesz olyan könnyű a semleges közvetítő szerepét játszani, gondolta a vuki, amikor egy pillanatra szokatlan hullámot érzékelt az Erőn keresztül és megmerevedett. Meglepetés, gyanú.. és szánalom.. sajnálat. A hullám Tekli felől érkezett, és a vuki egy pillanatig nem tudta, hogy most azonnal apró termetű barátja segítségére kell-e siessen, vagy sem. Végül azonban, miután nem kapott a chadra-fantól kifejeztten erre felszólító "üzenetet", úgy döntött, inkább végére jár az itteni szituációnak. Méghozzá minél gyorsabban. - Szívesen megyek. - fordult végül Fredrenickhez. - De ahhoz, hogy bizonyítsuk békés, tárgyalási szándékunkat, nem gondolja, hogy hitelesebb lenne, ha Ön is elkísérne, parancsnok? - A biztonság kedvéért hatalmas szőrös mancsával előbb magára, majd a zsoldosvezérre, végül a még mindig füstölgő telepre mutatott, hátha a fordítógép nem végezne tökéletes munkát.
[...]
Tekli első reakciója a döbbenet volt, amikor a z eddig ártalmatlannak tűnő pap ujjaiból sith villámok lövelltek ki, és ropogósra sütötték az épületben tartózkodó őrjárat összes tagját - legalábbis azokat, akik nem szaladtak el. Olyan gyorsan történt az egész, hogy a chadra-fannak még csak lehetősége volt felhasználni az Erőt, hogy beavatkozzon. A második reakció az értetlenség volt. Tekli ugyan sohasem foglalkozott azzal, hogy az alkohol milyen hatással van az Erőhasználókra, de eddig egy szemernyi magját sem észlelte Tee-Bor atyában a sötét oldalnak... vagy csak nem tudta megkülönböztetni a kisugárzást a bolygón elég sok mindent átölelő "háttérzajtól", a sötét oldal hálószerű jelenlététől.
Akárhogy is, Tekli azzal, hogy rávette a papot, hogy hagyják el az ispotályt, szinte cinkossá vált ezeknek a katonáknak a halálában.. és ez nem csak jediként okozott szomorúságot és lelkiismeret-furdalást neki, de roppant különös is volt. Hiszen, ha a pap mégis csak a sötét oldal kegyeltje volt, ahogyan eredetileg a praepos mondta, akkor miért nem támadt előbb a jedikre, miért a katonákkal kezdte? És egyáltalán, miért nem tette meg ezt korábban? Tekli kezdte gyanítani, hogy nem kifejezetten egy sithhel, hanem valamiféle ösztönös erőhasználóval van dolga, aki nem is tudja, mit miért tesz, és honnan van az az Erő, amit használ. Ha pedig így van, akkor még nagyobb felelőssége volt abban, hogy megakadályozza a megismétlődését annak, ami egy pillanattal ezelőtt történt.
Tee-Bor elégedetten nézett végig az elszenesedett holttesteken, miközben odasétált a legközelebbi hordóhoz, és nagyot kortyolt a tetején lévő fakupából, amelyet rejtélyes módon még csak fel sem borítottak az Erővillámok. - Na látod, mifelénk így jár, aki hozzányúl a másik borához. - közölte elégedett, kipirosodott arckifejezéssel a döbbenettől csak makogásra képes Teklivel, miközben a sötét oldal utolsó szikrája is eltűnt belőle olyan gyorsan, ahogyan az előbb megjelent. - Talán tanácsos lenne tovább mennünk, mielőtt visszajönnek a katonák - jegyezte meg Tekli. - Minek menjünk bárhová is, ha itt van a borom? - értetlenkedett Tee-Bor. - Hát.. nem akarod biztonságba helyezni a maradékot? Láthatóan itt megtalálhatják.. - vetette fel a jogosnak hangzó érvet a chadra-fan.
|
|
|
Post by sithlord on Dec 6, 2014 21:43:56 GMT 1
-Mégis mi a flancot képzel maga latol? -lépett oda az Atyához egy különös ámde meglehetősen idióta alak. Ponciusz Pilates a Pergitor egyik szektor kormányzója volt, és meglehetősen furán beszélt. -Nyugi Ponci inkább igyál meg valamit és dicsértessék! -mondta vidáman az atya. -De ezek a Sith Latolok...meg fogják bosszulni ezt szelintem! _az atya azonban egyáltalán nem félt. -Nyugi punci vagy inkább Ponci, minden hogy is mondanád, lendben lesz!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 16, 2016 11:22:32 GMT 1
Jagged Fel megcsóválta a fejét, miközben a vostroyai rohamcsónak átszáguldott Pergitor üszkös városai felett. Ilyen közel a Kathol-szektorhoz, és ilyen csúnyán szétszedték egymást, gyakorlatilag a jedik szomszédságában... - villant át az agyán a nem túl vidám gondolat. Fel nem tudta fogni, hogy a Fény Hadseregének legfontosabb bázisaitól szinte egyetlen ugrásra hogyan válhatott polgárháborús pusztasággá ez a hajdan gazdag planéta.
A vostroyai jelentéseket persze áttanulmányozta, de már megtanulta, hogy kritikusan viszonyuljon hozzájuk. A hivatalos vostroyai álláspont szerint a felek egyike sem kérte a jedik közvetítését, még annak ellenére sem, hogy egyes pletykák szerint a helyi, furcsa vallási szektának tűnő rezsim fegyveres ellenzéke mögött a sithek álltak. A jedik jelentései ehhez képest mást mondtak – Jagnek megvoltak a maga forrásai a Fényben is -, azokban világosan szerepelt, hogy a kormányzat részéről igenis érkezett segítségkérés, a kiküldött jedi parlamanterek azonban eltűntek, amikor bolygószerte eszkalálódtak a fegyveres harcok a két oldal között.
Innentől kezdve a jedik és vostroyaiak jelentései több-kevésbé összhangban voltak. A Fény egyetlen békefenntart bázist létesített az egyik kontinensen, miután sikerült kvázi kierőszakolniuk az beleegyezést egy helyi vezetőből, de mindkét frakció tagjai elkerülték őket, néhány kósza, eltévedt menekülttől eltekintve senki sem sétált be a tábor kapuján. A vostroyaiak később, nem sokkal a juvexi hadjárat után érkeztek csak meg, azonban látványosan más eredménnyel.
A két, egymással harcoló kultusz erőszakszervezeteitől megcsömörlött lakosság a jelentések szerint tömegével ömlött a vostroyai menekülttáborokba, a sátrak között pedig kinőttek az első őrtornyok és vostroyai vezetéssel megalakultak az első milíciák, amelyek aztán vostroyai színek alatt, vostroyai fegyverekkel kiözönlöttek a táborokból, és több ponton koordinált műveletekkel, légi és planetáris támogatással gyakorlatilag lesöpörték a színről az Végtelen Érzékelés és a Sith Egyházak szembenálló csapatait.
Jagged persze már jól ismerte a „Forradalom” forgatókönyvét. Meg volt győződve róla, hogy a vostroyai hírszerzők, kémek és felbújtók már jó ideje beszivárogtak mindkét oldalon a munkások és szegények rétegeibe, és elhintették a vallási alapú szembenállás mindkét oldalával szembehelyezkedő elégedetlenség magvait. Csak azt furcsállta, hogy a jedik ennyire tétlenül nézték az egészet... végtére is, akármilyen színezete volt is a polgárháborúnak, és akármennyire is ellenséges volt a lakosság egy meglepően jelentős része az Erőhasználókkal szemben, a harcok során civilek, ártatlanok haltak meg ezerszámra. A Fény Hadseregét azonban mindez láthatóan nem zavarta.
Jagged ismerősei a fegyveres erők soraiban nem adtak egyértelmű választ ezirányú tudakozására, szűkszavúan rövidre zárták a beszélgetést azzal, hogy Hamner mester, vagy ahogyan ők nevezték, a Jedi Tábornok parancsai szerint járnak el.
Jagged még egy ideig morzsolgatta a nyelve alatt ezt a megnevezést. Jedi Tábornok, Jedi Tanács, Jedik Kardja... ehh, gondolta, már megint merre járnak a gondolataim.
- Pa’jehali. – jelentette be finoman megbökve a könyökét új kísérője, a szemrevaló, és sajnálatos módon legalább ennyire elvhű – vagy, ha úgy tetszik, elvakult – Poklonskaya őrnagynál jóval fiatalabb, Jagged szempontjából túlságosan is fiatal vostroyai ügynök. A lányt Varvarának hívták, és lazán álló, zöld egyenruhája alatt mintha valamiféle jedikre emlékeztető lebernyeget viselt volna. A szeme csillogásában is volt valami, ami távolról Tahiri Veilára, vagy... vagy Jaina jóval fiatalabb kiadására emlékeztette Jaget. Az erőhasználó nők rejtélyessége, mondjuk úgy.
A vostroyai transzport leereszkedett a katonai tábor platformjára, Varvara pedig előrement, és saját nyelvén néhány szót váltott a táborparancsnokkal.
- Azt mondja – fordult vissza Jaggedhez némiképp aggodalmas arccal -, hogy két gyanús foglyot szeretne átadni. Nem akarja közvetlenül a Fény bázisára vinni őket, mert félreértés lenne...
Jagged egy pillanatig megvizsgálta Varvara arckifejezését. A lányra szinte rá volt írva, hogy pontosan tudja, milyen típusú foglyokról van szó, de valamiért nem akarta jelét adni.
Fel visszagondolt arra, amit a Vrosilov marsallnál töltött idő alatt megtanult a jed’kákról és a stalkerekről. Lehet, hogy Vostroyán sem kedveli őket mindenki?
- Menjünk. – biccentett a lánynak.
A táborban egyre szaporodtak a tömött barakkok, ahogyan messzebb kerültek a leszállóhelytől. Néhány barakk mellett a világítótestek keresztvasain holttestek himbálództak. Jag egy pillanatra elfintorodott, de nem lepte meg a látvány... a Senex – szektorban látott már ilyet eleget.
Az egyik barakkból, félretolva két, alacsonyan lógó holttest lábait, egy pirospozsgás, hófehér hajú alak került elő, aki némi dülöngélés után egyenesbe vágta magát, és akadozva tisztelgett. Varvara elfintorodott a férfi láttán, és kérdő pillantást vetett a táborparancsnokra.
- B’i znajetye, sto on? – kérdezte.
- On komis'szar lucs’sih v’szeh. – biccentett merev arckifejezéssel amaz.
- Azt mondja, az egyik legjobb politikai tisztjük. – fordította a vostroyai ezen dialektusával még mindig küszködő Jag számára Varvara. – Helyi önkéntes.
- A nevem Tee-Bor... Borovics. – tette hozzá az alak, Jagged pedig továbbra is rosszallóan szemlélte a férfit. – Borovicska.. hehe. Borovics elvtárs. No, gyüjjön csak velem, tábornok elvtárs, megmutatom a vendégeket.
- Mi a probléma vele? – kérdezte halkan Jagged az előtte halad Varvarától, ahogyan befordultak két barakk között egy újabb, akasztófákkal ékesített térre. – És egyáltalán, ki itt a főnök? Nem ismertem fel az egyenruhát.
- NKVD. – súgta vissza Varvara. – Belügyesek, nem a Hírszerzésünkhöz tartoznak. Mások a munkamódszereik...
- Azt látom. – morfondírozott Jagged, miközben vezetőjük megállt két, az átlagosnál nagyobb darab, rongyokba öltöztetett akasztott hulla előtt, játékosan megcibálva az egyik lábujját, majd, amikor az a kezében maradt, torokhangú horkantás kíséretében eldobta, és nagyot húzott a zubbonyából elővett üvegből.
- Őfényessége a Főatya és Quinxux praepost, úgy ám. – heherészett – Én magam adtam fel őket az elvtársaknak, úgy ám! Azt hitték, a jó öreg Tee-Bornál biztonságban lesznek, amikor a protel... porlepte... na, hogy mondják...
- Proletari – javította ki szolgálatkészen az őrparancsnok.
- Igen, szóval amikor a proletárok megrohanták a palotájukat. – biccentett Tee-Bor. – Szpasziba. Az testőrparancsnokuk meglógott, az a Fredrenick. De elkapjuk, és ide akasztjuk melléjük, hogy itt himbálódzzon... jó lesz, nemde?
- Maga egy táborban volt velük? – kérdezte Varvara.
- Én... én a proletárok táborában voltam mindig is, gyévocska! – húzta ki magát szinte sértődötten amaz.
- A vendégek, komisszár elvtárs. – biccentett a következő barakk felé Jag, ahonnan ismerős üvöltést vélt kihallani.
- Ó igen, máris. – biccentett amaz. – Erre.
A barakkban hevenyészett, ketrecszerű cellák sorakoztak, amelyekben különböző fajú és nemű foglyok ültek lehajtott fejjel, köztük sok sérült. Jagged az üvöltést követve a barakk végébe sietett, ahol a megpörkölődött bundájuk ellenére is felismerte a párost.
- Lowie, Tekli! – ragadta meg a rácsot. – Azonnal engedjék el őket, ők jedi lovagok!
- A klerikális táborokból szedték össze őket. – fordította Varvara az őrparancsnok felháborodott tiltakozását. – Azt mondja, nincs bizonyíték arra, hogy jedik.
- Én úgy gondolom, van. – hunyorított a lány felé Jagged.
Varvara felsóhajtott, és megigazította a zubbonyát, láthatóvá engedve egy vörös, virág alakú jelvényt a gallérján.
- O’nyi v parjad’ke. – közölte az őrparancsnokkal, akiből a jelvény láttán a maradék jóindulat is elpárolgott. Az egyik keze a pisztolytáskája felé indult, de Jag gyorsabban regált, saját oldalfegyvere az alak hátának nyomódott, takarásban.
- Kak vam zavut? – szedte össze vostroyai tudását Jagged, hogy megérdeklődje az őrparancsnok nevét.
- Anton. Ignasev... polkonv’nyik. – sziszegte amaz.
- Varvara, kérem, magyarázza el Ignasev ezredesnek, hogy miért nem szeretne félreértésbe keveredni a feletteseivel ezügyben. – mosolygott Jagged. – Megértem, ha ellenérzései vannak a jed’kákkal és a jedikkel, vagy akár velem kapcsolatban, de jelen pillanatban még mindig Vrosilov Marsall személyes megbízásából járok el, Corran Horn, a Jedi Tanács Vostroyára delegált tagja jóváhagyásával.
Ez ugyan nem volt teljesen igaz, Jagged erősen gyanította, hogyha az ezredes felhívná Poklonskayát, akkor az őrnagy nem erősítené meg mindezt, de a vostroyaiakkal szemben néha a határozott blöff jobb megoldásnak tűnt, különösen, ha szerepelt benne a „marsall” kifejezés.
Ignasev ellenségesen méregette Varvarát, amíg tolmácsolt, majd intett Tee-Borovicsnak, aki elégdetlenül morgolódva kinyitotta a jedik cellájának ajtaját.
- Ez az alak csalt csapdába. – jegyezte meg Tekli, amikor eltávolodtak a barakktól, két markos vostroyai őr kíséretében, a hátramaradt Tee-Bor felé biccentve. – Először azt hittem, a Sith Egyház ügynöke, olyan intenzíven használta a sötét oldalt, de aztán rájöttem, hogy kétkulacsos, sőt, háromkulacsos. De akkor már késő volt. Lowie-t nem sokkal azután hozták ide, hogy felállították ezt a fogolytábort. Már hónapok óta itt ültünk, Tee-Bor pedig blokkolta a képességeinket, és gondoskodott róla, hogy befolyásolható őrök ne kerüljenek szolgálatra hozzánk. Nem mozdulhattunk...
- Sajnálom, barátaim. – biccentett Jagged, bár némiképp furcsállta, hogy két jedi lovag hogyan hagyhatta magát ennyire lesajnáló módon elfogni. – Most rögtön a Fény bázisára megyünk a másik kontinensen, és tisztázzuk ezt a félreértést.
- Lehet, valóban biztonságosabb ott. – jegyezte meg Varvara. – Az NKVD biztosan jelenteni fogja ezt, tábornok elvtárs. Akár hogy is nézzük, még ha sokáig tart is, de bepanaszolhatják hatáskörtúllépésért. Akkor pedig a legmagasabb szintű kapcsolatai sem mentik meg. Az NKVD feje személyesen Kirov pártfőtitkárnak jelent.
- Emiatt nem kell aggódnunk. – biccentett Jagged. – Csak átmenetileg tartózkodom a bolygón, részben pont amiatt, hogy felvegyelek titeket. Hamarosan mindannyian új misszióra indulunk.
Varvara kérdő pillantást vetett Jagre.
- Erről nem tájékoztattak.
- Nevezzük magánakciónak. – hunyorított Jagged, miközben beszálltak a rohamcsónakba. – Sikerült meggyőznöm Horn mestert és a Marsallt, hogy a Jedik és Vostroya közös, vegyes felderítőalakulatot állítsanak fel az Endortól és Bakurától kifelé eső peremvidéki és ismeretlen vidéki szektorok feltérképezésére... azt kell mondjam, meglepően könnyen ment, csak alá kellett húznom a Marsallnak, hogy lehetnek még arrafelé a Lehonhoz hasonló leletek és titkos birodalmi bázisok, amelyek iránt az EGB is érdeklődik.
- A Marsallt nem túl nehéz meggyőzni ezekről, különösen ha a leletek szóba kerülnek.. – mosolyodott el fanyarul Varvara. – Mikor indulunk?
- Hamarosan. – biccentett Jagged. – Csak be kell várnunk még egy jedit...
Varvara kérdő pillantását fölényes, már-már atyai mosollyal jutalmazta Jag, miközben egy pillanatra meglehetősen öregnek érezte magát.
- Mint már bizonyára feltűnt, ifjú jed’ka, szeretek jelentéseket olvasni.
- Konyes’na.. – rázta meg magát a lány furcsa arckifejezéssel. – Feltűnt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 17, 2016 18:26:50 GMT 1
Jagged és Varvara az egyre kisebb és kisebb Fény - erőd leszállóplatformján várták az érkező siklót. Nap mint nap újabb kontingensek távoztak, hogy átadják helyüket a beérkező vostroyai egységeknek.
- Sajnálom, hogy a barátaid nem maradhattak. - jegyezte meg félig álmodozó hangon Varvara, miközben az érkező hajót bámulta. - Olyan... barátságosnak tűntek először.
- Egészen addig, amíg nem érkezett meg hozzájuk valami úton-módon Solusar mester kiáltványa. - biccentett Jagged, felidézve a pillanatot. Tekli és Lowbacca végzetesen összevesztek azon, hogy a pacifista Élő Erő Egyházát támogassák inkább, vagy a katonai fellépést is támogató Fény Hadseregét, és végül egyetlen egy dologban tudtak megállapodni, hogy útjaik elválnak, egyikük Coruscantra indult, hogy csalakozzon az Egyházhoz, másikuk egy Fény - flottacsoporttal a Dathomir felé. Utóbbiról Jagged az utolsó jelentésben azt olvasta, hogy átirányították őket az Astoriasra, bár korábban nem hallott erről a rendszerről.
- Nem gondoltam volna, hogy a jedik között is létezik megosztottság... - Varvara tekintete szomorú volt, de Jagged észrevette, hogy fel-felsandít a siklóra.
- Bizonyára mindenhol létezik. - hümmögött a férfi, mert ennél jobb jelen pillanatban neki sem jutott eszébe. Látta, hogyan néztek az itteni belügyes Vostroyaiak Varvarára és a többi jed'kára, akik már mind elhagyták a jedik bázisát, ahol röviden vendégeskedtek tapasztalatcsere céjából. Államfőként, és a chisseknél korábban pedig ezer és ezer ilyen helyzettel találkozott. Mindig mindenhol voltak frakciók... de az, hogy két jedit így veszekedni lásson, ráadásul közülük az egyik Jaina gyermekkori barátja volt, a mindig barátságos Lowie, aki elválásuk előtt úgy huhogott és ordibált Teklivel, hogy Jagged egy pillanatig komolyan aggódott a chadra-fan testi épsége miatt.. nos, ez neki is sok volt.
- Mindjárt itt vannak... - mosolyodott el Varvara, miközben a sikló rámpája lenyílt. Jagged felkuncogott. - Szerintem négyen is jól megleszünk. - Csetirmja? - kérdezte most értetlenül Varvara. - Nem csak Ben jön? - Azt írták, összeszedett valakit útközben... egy afféle tanítványt. - morfondírozott Jag. - Össze... szedett? - pislogott Varvara. - Ez mit jelent? - Mármint, találkoztak. - vigyorodott el Jagged ismét. - Ne aggódj, gyevocska.
- Haraso. - mosolyodott el Varvara. - A mai napig nem értek mindent helyesen Basic nyelven.. a cosrai könnyebb volt. - Szerintem te vagy az első élőlény a galaxisban, aki ezt így gondolja. - hümmögött Jagged, majd a sikló felé mutatott. - Már jönnek is.
Varvara néhány tétova lépést tett előre, majd az előttük lecövekelő Benre mosolygott. - Priv'jet, Ben. Daragoj, rég találkoztunk. - Azzal még egy lépést tett előre, hogy megölelje, de beleütközött Ben kinyújtott kezébe. Tétován elfogadta a kézszorítást.
- Ezek kicsodák? - lépett elő Ben háta mögül a negyedik útitárs, egy halk szavú, lányos arcú, nyúlánk fiatalember. - Ugye, nem bántanak?
- Nem. - tette a fiú vállára a kezét bátorítóan Ben, mire Varvara arca elfelhősödött. - Kelan, ismerkedj meg két barátommal. Jagged Fel és.. és Varvara a Vostroyáról. - Ah.. ha. - biccentett Kelan. - Hello. Mindketten jedik vagytok? - összehúzta a szemöldökét - Nem, várjatok. Csak a csaj, igaz?
- Csaj? - meredt a fiúra Varvara. - T'i golubka, t'i gy'ermo.. - Nyugalom, biztosan megtanulunk majd kommunikálni egymással. - lépett előre aggodalmas arccal Jagged. Ugyan nem volt szakértője az efféle dolgoknak, de úgy találta, hogy a pergitori levegő valahogy teljesen váratlanul kihozza egyeskből az agressziót... és más dolgoknak sem volt szakértője, de az, ahogyan Ben és ez a srác még mindig összekapaszkodva álltak, egy kissé... kissé többnek tűnt számára mester-tanítvány viszonynál.
Vagy éppen baráti viszonynál.
Jag kezdte sajnálni, hogy nem próbálta meg feltartóztatni Teklit és Lowiet. Egyszerre úgy érezte magát, mint egy kísérő tanár az osztálykiránduláson a Tatooinei- cserkésztáborba, amelyről nem lehetett tudni, hogy szexparti, verekedés, vagy unalmas homokdűne - számlálás formájában ér véget.
- Kelan erőérzékeny. - magyarázta Ben. - A Mesterek egyetértettek abban, hogy maradjon mellettem, és kísérjen el erre a küldetésre. Sokat tanulhat tőlem. Kelan, ez itt Varvara a Vostroyáról, ő jed'ka, máshogy használja az Erőt, mint mi, de egy oldalon állunk, ne vesszetek össze.
- Jól van na. - vigyorodott el a fiú. - Jó leszek, megígérem. És az öreg?
- Jagged... az unokanővérem barátja. - magyarázta Ben, a férfire sandítva. - A...azt hiszem.
- Mikor hogy. - vont vállat Jagged. - Most én vagyok a összekötőtök és nem mellékesen a misszió rangidőse, és így parancsnoka. - Azt hittem, az mindig a legidősebb jedi lovag. - tette a kezét csípőre Ben.
- Én egy lovagot sem látok. - vigyorodott el Jagged. - Lowbacca lett volna az, de meggondolta magát, a parancsnokságnak pedig nincs ideje újat kijelölni, szóval ez van.
- Mivel megyünk, és hová? - kérdezte Ben. - Mindkettő érdekes kérdés. - vigyorodott el Jagged, majd a fiatalokra kacsintott. - Az elsőre válaszolva.. mikor utaztatok utoljára csillagrombolón?
- Évekkel ezelőtt, és nem volt túl nagy élmény. - jegyezte meg Ben. - Tudod, még Jacennel... - Ah, jogos. - vakarta meg a fejét Fel. - Elnézést, kiment a fejemből. A Fény egyik speciális alakulatának zászlóshajójával megyünk. Egy olyan hajóval, amelynek legénysége Bastion óta hű hozzám. Ezzel könnyebb lesz behatolni a célterületre. Elláttuk a megfelelő azonosítókkal, amelyeket Varvara segítségével kaptunk a Vostroyai Hírszerzéstől.
- A mindenit, neked vannak hajóid? - tátotta el a száját Kelan, majd oldalba bökte Bent. - Ezt miért nem mondtad? - Nem szeretek felvágni a barátaimmal. - söprögette a port vigyorogva Ben. - Hová megyünk, Jag bácsi, mi a célpont?
- Ne bácsizz, kölyök. - rándult meg Jagged arcéle, majd lehalkította a hangját. - Az EGB. A Ssi-ru szektor. A hírszerzőink szerint valami történik arrafelé. A Ssi-ruk összeálltak az EGB-vel, ezt a polneyei missziótok óta tudjuk, de mostanában egyre különösebb kísérletekről érkeznek pletykák. Mi fogunk utána járni, hogy mi igaz ebből, és mi nem.
Ben biccentett, majd Kelanhoz fordult. - Ez egy veszélyes misszió. Nem kényszeríthetlek, hogy velem gyere. Innen könnyen eljutsz az Exocronra, ott pedig vannak megfelelő iskolák, ahol megtanulhatod az Erő használatát. Tudom, hogy nem olyan jó, mint Coruscant és a Templom, de talán mégis.. biztonságosabb, mint ez a küldetés. - Ahová te mész, oda megyek én is, mester. - kacsintott Kelan. - Nem hagylak csak úgy faképnél.
- U'zsasz... sto ja du'mala ran'se...- mormogta az orra alatt Varvara, és megindult a sikló felé, majd néhány méter után hátrakiabált. - Akkor indulunk, vagy sem? Davaj davaj!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 5, 2020 10:53:16 GMT 1
Corran Horn elgondolkodva szemlélte a hajdan díszes palotákat és árkádokat, amelyeket vostroyai lobogókkal és holojelvényekel fedtek le, élénkvörös fénnyel hirdetve a frontizmus győzelmét a burzsoá néposztályok és a klérus felett, amely a deisták egyik gazdag, a Minos-szektor fényűző viszonyai közepette is díszesnek számító vallási központjában még inkább furcsának és újszerűnek hatott. Azt meg kell hagyni, gondolta Corran, hogy a belbiztonságért és politikai rendért felelős NKVD keresve sem választhatott volna ennél jobb helyet az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsa által uralt tagköztársasági szektorok helyi központjai közül ahhoz, hogy kellőképpen kontrasztos helyszínre telepítse regionális parancsnokságát, jelképezve, hogyan adja át a régi rend a helyét az újnak. Másrészt viszont, gondolta tovább a coruscanti Jedi Templomból és a Rendből kiűzetett, a Fény Hadseregének sok lovagjával és egyszerű katonájával egyetemben a helyben maradást és a frontistákkal való kooperációt választó jedi mester, talán éppen nem változott semmi... ahogyan a Főperegrin és a Végtelen Érzékelés Egyháza szektorszerte felügyelte a gazdag, extravagáns, mégis babonás minosiak lelki üdvét Antichina városából, a Praeprosok Palotájából, majd ahogyan a Fény Hadseregének helyi jedi helytartója tette ugyanezt az Erő nevében, úgy őrködött most a vostroyai titkos- és politikai rendőrség, az NKVD körzeti felügyelője az immár Kirovgradnak nevezett főváros pártközpontjából, amelyet a régi főhatalmassági palotából alakítottak ki... e tekintetben, futott át Corran elméjén, végül is semmit sem változott a hely funkciója.
Vagy talán ennél sokkal prózaibb oka van a helyszínválasztásnak, gondolta Horn, és ez elsősorban a rendszer helyi legendájaként ismert szintoholista pap, Tee-bor atya állítólagos, legendásan nagy kesseliből és alderaani óborból álló italkészlete az, amelynek nap mint nap újabb és újabb, hordókkal tele pincéjét tárták fel a rekvirálásra készülő NKVD-s karhatalmisták.
Mindenesetre Horn mestert, mint az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsának elnökét időpontra várták az NKVD-központba, ahogyan az eddig minden egyes, korábban a Fény által igazgatott szektorban történt... néhány hétnyi körbejárás és prominens, volt funkcionáriusokkal való beszélgetés után Corran rendszerint kész névlistát tudott vinni a helyi frontista kádereknek arról, hogy kik vonultak vissza a fegyveres szolgálatból, kik tűntek el, vagy épp esküdtek hűséget a coruscanti Jedi Tanácsnak, és kikre számíthat a Párt és Vostroya a frontizmus építésében, az újonnan alakuló, politikailag megbízhatónak minősített volt jediket és Fény-katonákat tömörítő Forradalmi Erőgárda tagjaiként.
Aprólékos munka volt, és sokszor csapták rá az ajtót, válogatott szitkokat kiabálva rá, de Corran még a CorSec-es évek alatt bőven megszokta azt, hogy a közfeladat, amit ellát, sokszor egyáltalán nem népszerű, ezzel szemben a társadalmi stabilitás, béke és igazságosság szempontjából elengedhetetlenül szükséges. Ráadásul a Minos-halmaz különösen nehéz terepnek számított e tekintetben - Corran a szektorjáró körutazása végére is hagyta -, mert a térség eredeti, a Fény Hadseregéhez tartozó védelmi flottája, az Avionam Arelis mester-tábornok alá tartozó, a minosi nemes ifjak és önkéntesek, a signorik alkotta Minos Légió volt az az alakulat, amelyik leginkább intakt módon, egyben maradva vészelte át a Fény számára katasztrófába torkolló hadjáratot az Első Rend ellen, nagyrészt kimaradva a Zonju és a Concrete körül zajló vérontásból. Ezután azonban nem álltak át sem a coruscanti pacifista Jedi Rend, sem a frontistákkal kiegyező Horn és társai oldalára, hanem a régi peremterületeik határain bőven túl, az Első Rend által korábban üldözött és irtott renegátisták Craithez hasonló bázisai környékén ütötték fel független tanyájukat, azt hirdetve, hogy valójában ők a Fény utolsó és legitim képviselői, de nem erőltetve azt sem, hogy ennek az igénynek fegyverrel is érvényt szerezzenek. Arelis koréliai volt, mint Corran, aki meg tudta érteni az olthatatlan szabadság iránti vágyat, a késztetést, hogy senkitől és semmitől sem függjön... de az ifjú Avionammal és hasonló korú bajtársaival ellentétben ő már az idősebbek, családos vezetők közé tartozott,a galaxis más fertájain előszeretettel boomerként emlegetettek csoportjába, akik még látták Alderaan pusztulását... a fiatalokra, idősekre, betegekre, hátrahagyottakra is gondolnia kellett, akik a vostroyaiak által biztosított frontista szociális hálótól függtek a galaxis ezen kies és kegyetlen peremvidéki szegletében, ahol lényegében vagy ez az egy épeszű választás maradt... vagy a birodalmi megszállás.
Corran elkomorodott a gondolatra. Bár a Minos-halmaz volt az utolsó, és egyben talán a legproblémásabb szektor, ami bejárt a Forradalmi Megmentő Tanács alá tartozó frontista felségterületek közül, egy térségbe sehogyan sem sikerült beutazási engedélyt szereznie a szektor- és tagköztársaság-közi vízumokat kiosztó föderális belügyi szervtől; az Anoat és a Nagy-Javin térsége, a bothan Fényhozó mesterek által igazgatott légió korábbi felségterülete közvetlenül az NKVD irányítása alá került, bár formailag ott is létezett egy szektorszintű Tagköztársaság, de mindenki tudta, hogy annak vezetői közvetlenül az NKVD-nek és a Politbüronak jelentenek. A térségből menekülők révén azonban aggasztó hírek jutottak Corranhoz... internáló táborok a határ mindkét, vostroyai és EGB-s oldalán, élénk lakosság és fogolycsere, nyomtalanul eltűnő volt jedik és Fény-tisztek... Corran sokszor ébredt arra, hogy az Erőn keresztül megkínzottak és meggyilkoltak jajkiáltásai lebegnek, mit lebegnek, rohannak felé vádlón: “Te tehetsz róla, te tehetsz rólunk, kollaboráns vagy, hagysz minket ott pusztulni” - susogták, Corran pedig izzadt és némán ismételgette maga elé, hogy ő csak a legjobbat próbálja tenni mindazoknak, akik túlélték a Fény Hadseregének összeomlását, és akiknek még lehet jövőjük itt a Peremvidéken.
Mindenesetre az öreg koréliai mester elszánta magát arra, hogyha ezt az ügyet lezárja itt a Minos-halmazban, és talán az Erő akarata révén kapcsolatba tud lépni Arelissel is, és sikerül valamiféle döntésre bírnia, utána kihallgatást kér a Politbüro vezetőitől Vostroyán... akár magától Kirov pártfőtitkár elvtárstól, és megpróbált bebocsáttatást nyerni az Anoat-szektorba.
Ezzel az elhatározással lépett be az NKVD - palotába, amely anno a helyi deista egyház rettegett és tisztelt, aranyozott köpönyeges klerikálisainak bázisa volt, és ezzel vértezte fel magát az Erőben, hogy öt perc alatt lyukat beszéljen a helyi NKVD-fejes hasába a Minos-halmazbeliek frontista elvhűségéről és arról, hogy mennyire nem kell aggódnia az Arelis - féle signorik miatt, hiszen a minosiak sajátja, hogy mindenféle rendszer és uralom ellen tiltakoznak, de valójában eszükbe nem jutna ezt a tiltakozás aktív fegyveres ellenállássá, sőt általában bármivé konvertálni, ami megzavarná őket napi öt étkezésükben és családjukkal való, hangos, de ártalmatlan perlekedésükben... egyszóval, egyfajta szociológiai kiselőadásra készült némi barátságos, finom, alig észrevehető, Erő-vezette mentális meggyőzéssel...
És éppen ezért ő lepődött meg a legjobban, amikor valami sokadrangú NKVD-káder (mint például az a fafejű Rerrick nevű alak volt, akivel a ritkán lakott Rseik-szektorban találkozott, bár neki legalább érdekes sztorijai voltak néhány régebbi jedi bajtársáról) helyett nem más, mint maga Maxim Romanov, a Nemzeti Karhatalmi Véderő Divízió és a Belügyi és Politikai Szolgálatok mindenható ura várta odabent, egy hosszú, legalább huszonnégy jól megtermett egyházi személyre méretezett, edzett faasztal legvégén ülve.
- Ha most Szverdlov politikai őrnagy elvtárs még itt lenne, valószínűleg a kezét tördelve álldogálna az ajtóban, Horn elvtárs-mester - mosolyodott el Romanov. - És minden bizonnyal valami olyasmit rebegne, hogy “Sajnálom, előbb voltak itt, mint Önök”. Fájdalom, hogy kötelességei, pontosabban szólva kötelességszegései, legalábbis ami az itteni eredményét illeti, idő előtt elszólították új szolgálati helyére, a Vergesso - aszteroidaöv bányáiba. Így aztán be kell érnie velem. - Annál, főigazgató elvtárs, hogy most meglepetésemben elkezdjek lődözni önre, csak az a valószínűtlenebb, hogy Ön az Erő segítségével visszaverje ezt - mosolyodott el Corran. - Bár őszintén szólva, ez utóbbi nekem sem megy túl jól.
- És mint tudjuk, az egész azon bukik el, hogy a kedves felesége nem lehet itt - viszonozta a gesztust Romanov is. - Vagy talán egy jól megtermett vuki hiányzik a családi egyesüléshez és a pillanat tökéletességéhez? Esetleg a kedves gyerekei jelenléte? - Hogy végignézzék, amint karbonitba fagyaszt, és kiállít valahol? - ingatta a fejét Corran, majd közelebb lépve leült az asztal másik végére. - Esetleg átad egy huttnak, aki hajlandó eleget fizetni? Vagy egy mandalóriai fejvadásznak?
- Be kell látnom, hogy jelenleg sem a mandalóriaik, sem a huttok nem tűnnek a frontizmus számára... kellőképpen érdekes, vagy fizetőképes partnernek - nevetett fel Romanov. - Szóval a végén mégis csak megfogott, Horn mester. Legyen üdvözölve szerény... nyári hajlékomban, ha fogalmazhatok így. - Különös ízlésre vall, hogy az új társadalmi rendszerünk egyik legádázább korábbi ellenségeként számon tartott... szektájának a központját választotta… rekreációs tevékenységei céljául, főigazgató elvtárs - pillantott körbe Horn.
- Ha a titkos lejáratot keresne a pincébe, ami mögött az őrosztagosaim rejtőznek lehallgató készülékekkel és sorozatlövőkkel, biztosíthatom, ma már ennél jóval szofisztikáltabb módszerek is léteznek erre - biccentett mosolyogva Romanov. - Ha pedig a pincében kínzott politikai foglyok segélykiáltásait keresi az Erőn át, biztosíthatom, nem fog találni semmit... - Már csak az a kérdés, hogy azért, mert nincsenek, vagy azért, mert leárnyékolták őket ysalamirikkel a kedvünkért - bámult ki az ablakon a vörös-zöld politikai szlogenekkel fedett templomtornyokra Corran.
- Látja, ezért szeretek magával beszélgetni, Horn mester - biccentett Romanov, felállt, és közelebb sétált. - Ezt a fajta humort kevesen értékelik manapság az Unióban... talán több közös vonásunk van, mint gondolja. - Sajnos az én ismereteim korlátozottabbak az Ön családjával kapcsolatban, mint fordítva - simított végig a szakállán Horn. - Így nem tudok őszintén nevetni minden viccén. - Pedig néha az egyszerű igazság humorosabb bármilyen jó elhelyezett poénnál - kuncogott fel Romanov. - Éppenséggel nincs családom, mondhatjuk így is...
- Akkor csak egyikünk fog továbbra is őszintén nevetni, ha elkezdek beszámolni a Minos-beli nemesi családok elkötelezettségének mértékéről a frontizmus iránt - sóhajtott fel Corran és még egyszer körbepillantott. - Amúgy tényleg nem a kötözködés-végett mondom, de elfelejtett megteríteni. - A vacsoráját elköltheti akkor, amikor Szverdlov őrnagy elvtárs utódjának beszámol ezekről a máskülönben amúgy tényleg rendkívüli érdekfeszítő szociológiai részletekről - vakarta meg az állát Romanov, majd elővett egy apró, holografikus jegyzettáblát. - Én másvalamiről szeretnék most beszélgetni Önnel... jedi mester.
Corran is feltápászkodott és egy pillanatig némán maga elé meredt. Az Erőn keresztül csapdát, vagy bármiféle meglepetést próbált lokalizálni, de Romanov vagy nagyon ügyes volt valódi érzései elrejtésében, vagy tényleg telepakolta ysalamirikkel új rezidenciáját… mindenesetre a kisugárzása meglepően… őszintén hidegnek és tárgyilagosnak tűnt, a megtévesztés - legalábbis a Corranra irányuló megtévesztés - érzékelhető szándéka nélkül. És ez elgondolkoztatta a jedit, mivel egy Romanovhoz hasonló titkosszolgálati alak nagyon ritkán volt őszinte.
- Hallgatom - biccentett végül. - A hatalmi erőegyensúly drasztikus változás előtt áll az Unióban és a Politbüróban egyaránt - kopogott apró digitális irónjával az adattábláján Romanov, mintha azon gondolkozna, hogy valóban megossza-e ezeket az információkat Corrannal. - Vrosilov főmarsall és támogatóinak ideje hamarosan lejár. - A főmarsall mindig is aktív támogatója volt a frontizmus és a jedik, sőt, tágabb értelemben erőérzékenyek együttműködésének - komorodott el Horn. - Ezt akár fenyegetésnek is vehetném.
- Nos, hogy ez fenyegetés-e, vagy sem, nagyban múlik az Ön együttműködési készségén is - biccentett sokat tudóan Romanov. - Például annak érdekében, hogy Vrosilovot hadbíróság elé állíthasssuk hazaárulás vádjával. - Egy dolog volt Fény-tiszteket és alacsony rangú jedik családjait végigjárni, és arról győzködni őket, hogy maguk... mi... nem vagyunk olyan rosszak - csóválta a fejét hitetlenkedve Horn. - És egy másik dolog fals bizonyítékok kreálásában részt venni, hogy támogassam az Ön hatalmi ambícióit, főigazgató. Meglepőnek találom, hogy egyáltalán megpróbálkozik ezzel nálam. A jedik és személyesen én is rengeteget köszönhetünk Vrosilov elvtársnak.
- Félreért, jedi mester - mosolyodott el diplomatikusan az NKVD vezetője. - Nem is kérném ilyesmire, hiszen a magafajták közismerten az igazság bajnokai. Ami azt illeti... Vrosilov főmarsall tényleg belekeveredett valami igen csúnya ügybe... nekünk pusztán kellőképpen súlyos bizonyítékokra van szükségünk, és Ön, illetve Önök segíthetnek ezek megszerzésében. Nem véletlenül mondtam hadbíróságot. A politikai koncepciós per bármiféle látszatát szeretnénk elkerülni... kivételesen - jelent meg finom mosoly a férfi szája szélén, miközben töltött magának egy forró teát az asztal közepén lévő hatalmas, történelem előtt forraló szerkezetből és belekortyolt.
- El nem tudom képzelni, hogy mit tehetett az öreg marsall, amivel kiérdemelte ezt…...- ingatta tovább a fejét Horn. - Mit szólna, ha azt mondanám, hogy tömegpusztító fegyvereket, konkrétan egy Cár-bombát készül átjátszani mindenféle sehonnai galaktikus bűnszervezetnek? - pillantott fel gőzölgő pohara mögül Romanov.
Corran elképedt. - Mégis, miért tenne ilyet? - Bizonyára nem kell Önnek különösképpen magyaráznom, hogy milyen pletykák keltek szárnyra az utóbbi időben Uljana Vrosilov, a főmarsall egy szem lánya hollétével kapcsolatban - sétált az ablakhoz az NKVD vezetője.
- A gyermek jed’ka kiképzésen vesz részt - bökte ki az automatikus választ Corran. - Ezt Ön sem hiszi el valójában - mosolyodott el Romanov. - Nem kell hozzá jedinek, vagy sztalkernek lennem, hogy megmondjam. A teljes Vörös Flotta falaz Vrosilovnak, ami a lánya szökését illeti, és ez még önmagában nem is lenne feltétlen probléma, mégis csak nagyra értékeljük mifelénk a bajtársiasságot, és ugyebár Önön sem kéri számon senki a családja hollétét... - Magát kivéve - fintorodott el Horn.
- Ugyan, ezt már megbeszéltük - legyintett amaz. - Mint mondtam, nagyra értékelem, hogy Ön legalább érti a humoromat, jedi mester, ne okozzon most csalódást azzal, hogy ennyire nyilvánvalóan rácáfol erre. A lényeg az, hogy Uljana Vrosilov eltűnése szoros összefüggésben áll azzal, hogy a főmarsall az utóbbi hetekben előkészítette egy működőképes Cár-bomba bűnszervezeti kezekbe juttatását. - Már ez önmagában elegendő kellene legyen arra, hogy letartóztassák - ellenkezett Corran. - Nem értem, miért kell az én segítségem.
- Mint mondtam, perdöntő, objektív bizonyítékokra van szükségünk ahhoz, hogy a Flotta prominensei előtti is meggyőző jogi és büntetőeljárást tudjunk felmutatni - magyarázta Romanov. - Ellenkező esetben akár fegyveres lázadást is kockáztatunk a fegyveres erőkön belül. Ráadásul jó okunk van feltételezni, hogy Vrosilov nem közvetlenül áll kapcsolatban a bűnözőkkel, hanem vannak... kompromittált közvetítői a rendszerünkön belül, egészen pontosan az újonnan alakult Népi Demokratikus Kongresszus és az Ismeretlen Vidéken működő erőink soraiban. - Kitűnő, szóval most már Poklonskaya vezérőrnagy és Jagged Fel is árulók - forgatta a szemeit Corran. - Alapos takarításra készülnek maguk.
- Nos, tagadhatatlan, hogy Kirov főtitkár elvtárs elégedetlen Poklonskaya elvtársnő erőfeszítéseivel az Ismeretlen Vidék frontistává formálásában, mivel nagyon sok... kétes alakkal vette körbe magát a hírek szerint - biccentett Romanov. - Ami pedig Fel elvtárs akcióját illeti, sokak szerint túlzott kockázatot vállalt a fasisztikkel szemben, aminek könnyen tragédia lehetett volna a vége. De egyikük személyes érintettségére sem rendelkezünk gyanúsításra okot adó bizonyítékokkal. Valószínűbb, hogy valaki a köreikből támogatja Vrosilov üzletét és egyfajta cserét akarnak összehozni a kislányért. A leginkább célravezető az lenne, ha közvetlenül az átadást megelőzően tudnánk elfogni a szállítmányt, már az érdekeltségi zónánkon kívül. Ellenkező esetben Vrosilov azt állíthatja, hogy csak két bázisa között mozgatta a robbanófejet.
- Még mindig nem látom be, miért kell ehhez a mi segítségünk. Küldjenek egy osztag tengerészgyalogost, vagy olyan sztalkereket, akikben megbíznak, már ha vannak ilyenek - tárta szét a karjait Corran. - Visszaszerzik a robbanófejet, és kész. - Nos, innentől lesz érdekes - vált ragadozóvá Romanov mosolya. - Mi ugyanis... nem akarjuk visszaszerezni a robbanófejet. Csak másnak akarjuk eljuttatni, mint Vrosilov. - Akkor miben is különböznek Vrosilovtól? - vonta fel a szemöldökét a jedi mester.
- Természetesen a szándékban és a célban - magyarázta Romanov. - Gondoljon bele, jedi mester-elvtárs... ha egy Cár-bomba a Szindikátushoz hasonló kezekbe kerülne, beláthatatlan következményei lehetnek. Bizonyára, legalábbis a korábbi coruscanti és nabooi terrorakcióik alapján ez ésszerű feltételezés, hamar felhasználnák azt. És egyáltalán nem biztos, hogy a Köztársaság helyett nem választanak valami vostroyai ,vagy frontista célpontot, hogy eltüntessék az üzlet nyomait és egyúttal üzenetet küldjenek. Vagy, ami még rosszabb, esetleg a fasisztik ellen vetik be. És mondanom sem kell, hogy akkor kire irányulnának válaszképpen a cosrai hipertéri rakéták. Elkerülhetetlen lenne a háború.
- Érdekes módon ez nem zavarta Önöket, amikor Awerist akarták kilőni - tromfolt vissza Horn. - Az más helyzet volt - kuncogott fel Romanov. - Ott a várható előnyök felülmúlták a várható költségeket. Lefejezhettük volna a fasiszti Vezérkart. Ami utána Onderonnal történt... sajnálatos baleset. - Ahogyan sajnálatos baleset lett volna a Köztársaság katonai erejének pusztulása is, saját szövetségeseiké - csóválta a fejét rosszallóan Corran. - De rendben, most nem a múlt ügyeit hánytorgatjuk fel. Elfogadom, hogy ez nem egy túlságosan kedvező szcenárió. De mégis... akkor kinek adnák át a bűnözők helyett?
- Az Új-Alderaani szeparatistáknak - mosolyodott el Romanov. - Az ő erősödésünk gyengíti a Köztársaságot és a Birodalmat is. Egy független alderaani állam, amelynek a biztonságát a Cár-bomba garantálná, amelyet megszereznek ezáltal, ugyan nem lenne frontista, de erősítené a pozícióinkat. - Akkor miért nem Tychot kérik meg, hogy csapjon le a szállítmányra? - ingatta a fejét Corran, aztán rájött. - Nem áll szóba magukkal, nem igaz? Fájdalom, velem sem. Nem tudom, hogyan segíthetnék.
- Más frakciók is vannak Új-Alderaanon, akiknek az éleslátását és a realizmusát nem fedi el fékezhetetlen, keserű bosszúvágy minden erőérzékennyel szemben - biccentett az NKVD vezetője. - A thulisták örömmel fogadnának egy ilyen... ajándékot... amennyiben egy hozzájuk hasonló független szervezettől kapják, és az sem baj, ha vannak köztük erőérzékenyek. És, Horn mester, itt jön képbe a maga már sokat emlegetett családja. - Hát persze - csapott a homlokára Corran. - A Jedi Partizánokon keresztül akarja bonyolítani az akciót. A srácok, Booster papa, Enfys Nest...
- Látja, nem csak a humorát, de az éleslátását is nagyra értékelem, Horn mester - hunyorított Romanov. - Pontosan így van. Önnek az NDK-ba kellene mennie, hogy segítsen felderíteni a belső ellenségeket, és azt, hogy hogyan kapcsolódnak az ismeretlen vidéki, megbízhatatlan félfrontista ügyekhez. És persze az sem lenne hátrány, ha lokalizálni tudná a kis Uljanát. Valami azt súgja, ott bújtatják a flottások, amíg le nem zárul ez az ügy. A kedves családja pedig addig megtervezi és végrehajtja az információink alapján a rajtaütést, ellopják a bombát a bűnözők orra elől, és átadják az alderaaniaknak... a fizetséget meg mondjuk megfelezzük. Ezek már csak afféle... burzsoá kapitalista részletek, nem is szeretek vele foglalkozni, majd a Titkárom...
- Ezzel csak egy baj van - vakarta meg hosszú, fehér szakállát Corran, amivel kissé úgy nézett ki, mint a Palota előző tulajdonos egyházfiainak egyike. - A Hutt űr jelenleg teljes káoszban leledzik. A Sith és Galaktikus birodalmi és ershani kiskirályok csak egy-egy rendszert tartanak uralmuk alatt, a többiben az általuk pénzelt kisebb bűnbandák vívják helyettük a magánháborúikat, keresve, hogy ki tud a huttok helyébe lépni. A srácaim csapata viszonylag gyenge, de jelentősen hozzájárulnak ahhoz,hogy legyenek a szektorban a civilek és menekültek számára elérhető biztonságos menedékhelyek. Ezeket meg kell védeniük. Ráadásul a csapatuk valódi vezetője, Enfys Nest, azaz Sarasi Suun független jedi lovag jelenleg valamelyik bűnszervezet foglya. A coruscanti jedi kapcsolataimtól tudom, hogy keresést indítottak a megmentésére, de amíg nem szabadítják ki, a Partizánok nem fognak kimozdulni a bázisaikról. Pláne, ha egy ekkora mérvű akcióról van szó, ilyen messze a Hutt-űrtől.
- Világos, meg kell előznünk a Jedi Tanácsot - biccentett Romanov. - Ha ők szabadítják ki, nem kérhetünk tőlük semmit... sztalkereket nem biztos, hogy tudok adni, Horn mester, de belügyi kommandósokat igen. Gondolom, emlékszik Putyilov ügynökre. Jelenleg is a térségben dolgozik... az ershani frontista ellenállás megszervezésén. Talán együtt ki tudják szabadítani azt a jedi lányt, és onnantól elhárul minden akadály a bevetés elől.
- Rendben - nyújtott kezet Corran a vostroyainak, ellenérzéseivel küszködve, aztán egy pillanat múlva visszahúzta, és fürkésző tekintettel Romanov szemeibe nézett. - Mondja meg nekem őszintén, Romanov elvtárs... miről van itt még szó? Valamit még nem mondott el.
- Különös érzés, amikor az én elmém nyitott mások előtt, és nem fordítva - mosolyodott el félszegen Maxim Romanov, és visszasétált az ablakhoz, hogy kibámuljon rajta a templomtornyokra. - És igen, Horn mester, igaza van. Ez csak egy teszt... annak a tesztje, hogy meg tudunk-e alapozni egymás között egy mélyebb együttműködést. Olyasmit, ami erősebb, mint a pillanatnyi érdekek összessége. Erősebb, mint a frontizmus vörös téglái, amelyek összetartják ezt a rendkívül ingatag Uniót, amit létrehoztunk. Mert hiszen, ne feledjük... ahogyan Vrosilov elvtárs sem ülhet a végtelenségig a posztján, úgy bölcs vezérünk, Kirov főtitkár elvtárs sem lehet tévedhetetlen. És egy nagyobb átrendeződésben, ha megbízunk egymásban... nos, ki tudja, mennyi jogot nyerhetnek még az Önhöz hasonlók? Igazi vostroyai hazafiak lehetnek... - Azt hittem, a frontizmusra nem jellemző ez a fajta intrika, Romanov elvtárs - képedt el Corran. - Ez már-már hazaárulásnak hangzik.
- Haza? - villant meg a másik férfi tekintete. - Az én hazám Vostroya, ahogyan több generációra visszavezetve az öné is, mester uram, még ha... össze is keveredett némi friss koréliai vérrel, amivel momentán semmi baj nincs. Én nem a frontizmusról beszélek itt, hanem tradícióról, hitről... olyan értékekről, amiket a jedik is magukénak vallottak, nemde? Olyan rendszerről, ahol... - mosolyodott el megint az NKVD vezetője - nem kényszerülünk arra, hogy politikai foglyokat adjunk át a fasisztiknek ideológiai kényszerből, a biztos halálba küldve őket. Ha érti, mire gondolok.
Hirtelen átfutott valami Corranon. Mintha az Erő súgta volna neki, hogy ez az alak igazat beszél. - Veszélyes dolgokról beszél, főigazgató elvtárs - mondta végül óvatosan. - Abszolút, még szerencse, hogy tőlem hallja, nem pedig valami megbízhatatlan, megkérdőjelezhető szavahihetőségű alacsony rangú alaktól - mosolyodott el Romanov. - Persze így annál hihetetlenebbül hangzik, nemde? - Olyannyira, hogy eszembe sem jutna feljelenteni magát emiatt, ha erre kíváncsi - mormogta Horn. - Amúgy is csak magához tudnék menni vele, nemde?
- Ahelyett, hogy tovább dícsérném az éleslátását, Horn mester, adok magának egy ajándékot - húzott elő az asztal egyik fiókjából egy vastag, bőrkötésű, a holonet és digitális adattárolás idejét évszázadokkal, ha nem évezredekkel megelőző fizikai nyomtatott technológiával készült könyvet Romanov és átnyújtotta Hornnak. Utóbbi, ha lehet, még jobban elképedt - ilyesmit csak az Ossusról kimenekített régi Jedi Archívum anyagai között látott Exocronon és Coruscanton, amikor Strelokkal a Káosz őstörténetét próbálták megérteni és visszafejteni... és hallott pletykákat arról, hogy az Ismeretlen Vidéken, különösen a nagaioknál, manchuknál és a chisseknél még mindig dívik az írott adatrögzítés eme avitt formája.
- A Popius Dea története és Vostroya aranykora Sankt Petrov idejéig - olvasta fel a címet némi silabizálás után Corran, de azért alaposan megküzdött az ó-vostroyai cirkalmas kézírásra hasonlító, összefolyó karaktereivel. - Hát, érdekes olvasmány lesz, a nyelvkészségemet biztosan fejleszteni fogja. - Forgassa bátran, amíg Szverdlov őrnagy utódja megérkezik, és végre megvacsorázhatnak vele, és megbeszélhetik a Minos ügyes-bajos dolgait - tessékelte ki a jedi mester szívélyesen Romanov. - És mondanom sem kell, ugye... - Minden, ami elhangzott, szigorúan titkos és bizalmas - bólogatott Corran.
- Az Erő legyen önnel, jedi mester elvtárs! - intett még utána az NKVD vezetője, majd a terembe visszatérve aktiválta kommunikátorát. Pár pillanat múlva Putyilov ravasz képe villant fel, tartózkodási helyére való egyértelmű utalásként pedig egy ershani burnuszt tekert a feje köré.
- Putyilov ügynök szolgálatra jelentkezik, főigazgató elvtárs. - Ügynök, át kell helyeznie a bázisát Mustafarról a Hutt-űrbe - rendelkezett Romanov. - Lesz egy közös akciója a Horn-famíliával. És kérem, hívja fel a barátját, Rak Osi elvtársat az Új-Alderaanon. Ajándékunk van a mozgalma számára...
|
|