Post by sithlord on Nov 8, 2013 13:47:51 GMT 1
Bestine...
Csuur'Kahh aki a Sithek egyik hírhedt szónoka volt, bár ezt nem tudta róla szinte senki a galaxisban, aszasszinok társaságában és pár fegyveres kíséretében érkezett Pártja legújabb ülésére. Azóta készült átvenni a hatalmat, amióta látta, hogy ezek a fékegyelmű liberálisok szinte semmire nem jutnak. Az ESB-től rengeteg pénzt, sőt embereket is kapott, hogy ezt a jobb jövővel és képességekkel rendelkező pártot az uralma alá hajtsa.
Csuur'Kahh valójában egy joviális öregapónak nézett ki, őszes hajával és békés arcával. Bensejében azonban egy harcos rejtőzött. A Sith Egyház pontosan tudta, hogy ő lesz az az ember akire szükségük lesz a jövőben. Szinte bagóért vették meg a Párt hivatalos újságját a Galaktikus Fórumot, ahogy a Párt egyébb ingóságait is. Csuur'Kahh pedig élt a lehetőséggel amit kapott. Megírt egy kis politikai összegzést amelynek a hangzatosnak tűnő, Néhány Gondolat címet adta. Ezt akarta most bemutatni párt társainak, különösen Aanthalnak, aki most a Pért vezetője volt. Neve ellenére, Csuur'Kahh ember volt, aki legszívesebben visszahozta volna azokat a törvényeket amiket még az Uralkodó vezetett be az idegen fajok térnyerése ellen. Az idős ember belépett a Bestinen található Pártház központi üléstermébe, nyomában az asszaszinokkal. Senki nem tudott erről a különleges csapatról, hiszen Szövetségi területen voltak. Még azt kellene, hogy ezek a Szövetségi majmok megsejtsék, hogy ki pénzeli őt és az immár az ő tulajdonába került újságot a Galaktikus Fórumot!
Aanthal meglepődve pillantott a kis csapatra amely berontott az ülésterembe, mialatt ők a választási propagandát készültek megszövegezni. Csuur'Kahh nem sokat teketóriázott, hanem egyenesen a tárgyra tért.
-A Pártot ezennel én veszem át! -mondta a meglepődött elnöknek. Az asszaszinok máris ugrásra készen álltak, hogy végezzenek az ellenkezőkkel.
-A Pártot nem adom, és téged úgy tudom kizártunk! -mondta gúnyosan az elnök. Az egyik asszasszin elővett egy kis méretű lézerpisztolyt és pár lövéssel végzett az elnökkel. Amaz csak megdöbbenten pislogott, először azon lepődött meg hogy lelőtték, aztán az tudatosult benne hogy meghalt. Holtan borult az asztalra. A többiek rémülten pislogtak körbe, mint az az ominózus Jaak hal a szatyorban.
-Ellenvetés? -kérdezte Csuur'Kahh, aki immár hivatalosan is a Párt elnöke lett, a rémült tagoktól.
-Nincs elnök úr! -mondta az egyik vezetőségi tag, aki gyorsan reagált a többiek nevében is, mielőtt ez az őrült valamennyiüket lemészároltatja.
-Nagyon jó! -mondta az öreg. -Ideje munkához látnunk! -az asszaszinok máris eltakarították a volt elnök hulláját, mialatt az új elnök kényelmesen helyet foglalt az egyik széken.
Először a Párt nevét fogják megváltoztatni, méghozzá Galaktikus Igazság és Élet Pártjára! Ezzel egy jobb jövő és egy új korszak jön el a párt életében...