|
Post by Enz on Nov 2, 2013 14:33:49 GMT 1
A Hydian hiperûrútvonal mentén található ûrállomást a vong legyõzése után építették a frissen felszabadult területeken folyó rekonstrukció részeként. Az ellátóbázisnak készült aszteroidaépítményen utóbb kalózok vették át a hatalmat és több évig innen indulva fosztogatták a hiperûrvonalon haladó hajókat egy gravitációs kút segítségével, egészen addig, amíg egy cég magánhadserege pontot nem tett pályafutásuk végére és át nem vette az állomás irányítását.
|
|
|
Post by Enz on Nov 2, 2013 15:08:44 GMT 1
- Alarcon tengernagy nem kedvel túlságosan minket, nemde? - mosolygott halványan a zsoldoscsapat kapitányi egyenruháját viselõ férfi. A vele szemben álló férfi szintén hasonló egyenruhát viselt, de kezét zsebre dugta és unottan nézett rá. - Érdekel is engem - közölte vállát megvonva, majd látva, hogy a másik láthatóan elveszítette érdeklõdését vele kapcsolatban, az ûr felé fordult. Egy ugrásnyi távolságra voltak a Tasarnin állomástól, pontosan a szenzoraik effektív hatótávolságán kívül. Hozzá hasonlóan fiatal volt a fickó, és láthatóan neki is akadt némi sütnivalója. A háta mögött halk szisszenéssel nyílt ki az eligazítóterem ajtaja, és több láb dobogás hallatszott. Vajon most miféle inkompetenseket akarnak rásózni csapat címén? Neki végképp nem volt szüksége csapatra, õ maga volt a csapat. - Kapitän! - tisztelgett a csapat parancsnoka, ahogy a hangjából ki lehetett venni. Kezdte egyre jobban megszokni a cosraiak furcsa nyelvét, habár a zsoldoscsapat nevével mostanáig nem igazán tudott megbarátkozni, nemhogy kimondani. - Leutnant - nyugtázta a kabátot viselõ fiatal kapitány a tisztelgést, majd elhelyezkedett a taktikai kivetítõ elõtt, még õ maga továbbra sem méltatta figyelemre a teremben összegyûlteket, hanem az ûrt bámulta. - Mint maguk is tudják, feladatunk a Tasarin Állomás megszerzése Serenno számára Sandle Alarcon tengernagy parancsai alapján! - jelentette be a kapitány, de Ferner várakozásaival ellentétben nem váltott ki még csak pusmogást sem. Nem mintha különösebben érdekelte volna az ilyen értéktelen plebs véleménye. Õ maga mindig is jobb volt az ilyen zsoldosoknál, de még a hivatásosok nagy részénél is. - Marschall Haschwalth egy gyorscirkálót, a Wachau-t és két gyorsfregattot, a Sachsen-t és az Ostmark-ot biztosított számunkra a hadmûvelethez. A bázis védelmi adatai alapján egy nyílt ûrcsata esetén nagy hátrányban lennénk a nagy távolságú turbólézerek miatt, ezért el kell kerülnünk ezt, fõleg, mivel a tengernagy épségben akarja megszerezni a bázist. - Entschuldigung, Kapitän Reuenthal, aber ich denke... - használta ki a szünetet a hadnagy, és Ferner szerencséjére az ablakot bámulta, így nem látták arcát, ami nem éppen a legszimpatikusabb arckifejezéssel bírt éppen. A kapitány valószínûleg szót adhatott neki, mert folytatta. - úgy gondolom, fontos lenne tisztázni, mi a jelentõsége ennek az állomásnak? - Ellenõrzi a Toprawán túli kereskedelmi útvonalat, továbbá fontos védelmi pont a Serenno és a Kwymar közötti útvonalon, a zavartalan kapcsolat biztosítására. De se katonaként se zsoldosként nem illik megkérdõjelezni a parancsot - tette hozzá, hangjában némi éllel, amit a másik rögtön megérthetett. Szánalmas, ezek az idióták csak hátráltatni fogják. - Az állomásnak nagy hatótávolságú érzékelõi vannak telepítve a környezõ ûrben, így pár parszeken belül nem haladhat el semmi úgy, hogy ne tudjanak róla. A nagy távolságú turbólézer ütegek miatt pedig elég hamar tüzelni is tudnak ránk. Stratégiailag a leghelyesebb, ha egy kis csapatot küldünk a bázisra, õk pedig kiiktatják a védelmi rendszereket, ami után dokkolunk és minimális harc után átvesszük az állomás irányítását. Most jön az én részem, gondolta Ferner magában, és megfordult a saját tengelye körül, még mindig zsebre tett kézzel. - Hadd mutassam be maguknak az akció vezetõjét, Anton Ferner századost - konferálta fel Reuenthal kapitány, õ pedig csak enyhén biccentett üdvözlésképp, kezét a zsebében hagyva. - Örvendek - mondta flegmán a jelenlévõknek. - A terv a következõ: két csapat lesz: egy informatikus és én, valamint a többiek, akik ülnek a seggükön, amíg nem szólok. Kiiktatjuk az érzékelõket, a tûzvezérlõ számítógépeket és lezárjuk a dokkokat. Ki a legjobb informatikus maguk közül? - kérdezte, miközben végignézett rajtuk. No, biztosan nem annyira jó, mint én, tette hozzá magában, de a számítógépes rendszereket mindig túl nagy veszõdséggel járónak ítélte. Helyette jobban illett hozzá a terepmunka.
|
|
|
Post by Haruhi on Nov 2, 2013 16:30:51 GMT 1
Dönnyögött álmában valamit, átfordult a másik oldalára, majd néhány pillanat múlva feltápászkodott, s egy hosszú ásítást követően a szemeit kezdte dörgölni, lábaival pedig a lepedőt és takarót rugdosni afféle nyújtózkodás gyanánt. Az álom azonban valahogy nem akart teljesen kikotródni a szeméből, amit életében eddig - s most sem - igazán bánt igazán. Inkább hanyattdőlt még néhány percre, melyből végül valahogyan fél óra kerekedett, de miután erre az órára pillantva rájött, egy cseppet sem vette sietősebbre a dolgot. Inkább lehunyta még picit a szemeit, s egy újabb fél órácslát követően ült fel másodízben, csak ezúttal a lábai is lejutottak a háló padlójára. - Umm... - nyögdécselte kényelmesen, magához intézve halk szavait, de csak egy ráérős, hosszan elnyújtott ásítást követően - Mintha... valami eligazítás féleség... tsssz, később... á... inkább most...Ennyi szó bőven elég volt, hiszen egyébként is egy újabb ásítás kéredzkedett ki, amit már csak udvariasságból sem várakoztathatott meg. Aztán folytatta homályos szemei dörgölését, megvakargatta a nyakát és a csípőit, majd végre felállt a padlón pihenő talpaira. Némán konstatálta, hogy elméleti szinten már késésben van, de előbb inkább a tükör javaslatát fogadta meg és magára húzta alsóneműit, végül a művelet sikerét még egy - de közel sem az utolsó - ásítással koronázta meg. Most már megvolt a minimum az induláshoz, felkapta a székről ingjét és egy másik felső ruhadarabjét, hogy útközben magára gombolhassa. majd mivel sem nadrág sem pedig szoknya nem akadt az ágy is az ajtó között, azok nélkül totyogott ki a folyosóra, mezítelen talpakkal, sebaj. Mindössze a gyomrában markolászó ujjak okoztak némi problémát, emlékeztetve őt arra a koréliai párlatra, amit a szomszédos kabinban honoló bajtársától hozott ki, gyakorlatilag az engedélye nélkül. Odakint botlott meg valamiben, mikor - mint utóbb kiderült - nadrágja figyelmeztetés nélkül csavarodott a lábára, s eredményeképpen öt perces pihenőt tartott a padlón. Nem volt eztán hálátlan, komótosan belelépett és igazgatva egy huttot is megszégyenitő módon képletesen végigcsúszott néhány járaton. Végül egy ajtónál állapodott meg, mely hangtalanul félrecsusszant, ő pedig kényelmesen kitámasztotta magát, s onnan pislogott be a helyiségbe. Ott volt a parancsnok... meg a többiek... meg még akiket nem nézett meg jól, de hamar el is keveredett a szavak áradatában, így végül csak akkor rekesztette be szendergő szuszogását és kapta fel a fejét, mikor egyfajta legjobb informatikus után érdeklődtek. - Hé, az tegnap még én voltam - mondta, kicsit éberebbre pofozva magát - Pfff... de inkább csak robbantani szeretek, az mindig célravezetőbb... hát még ha más éppen nem jön be! Ehihi... főnök... íííí... uram!Beljebb lépett és nyomban felkapta a múltkor az ajtó melletti kisasztalon felejtett sapkáját, de az is lehet másé volt... sőt, jó eséllyel...? - Ííí jah... - vigyorodott el, ahogy a fejébe húzta, igyekezvén törni a fejét számára kevésbé fontos, de mások szerint lényeges dolgokon - Gefreiter Exen... vagy a múltkortól már Unteroffizier...? Böngésző, utász... meg gyakornok pilóta... vagy mi! Nem a név a fontos. Szóval... mit is kellene majd csinálni...? Mennyi a zsold...? Mmm... főnök... ííí... uram!
|
|
|
Post by Enz on Nov 3, 2013 13:44:38 GMT 1
Ferner rezzenéstelen arccal figyelte a fiatal lányt, és lassan realizálódott benne, hogy az félregombolta az ingét, de nem érezte úgy, hogy szólnia kéne. Sandán Reuenthal kapitányra sandított, aki szintén szabakkarcot vett fel, és láthatóan olyan jól csinálta, hogy az még Nar Shadaa kaszinóiban is keményen megizzasztott volna bárkit. Ezután a hadnagyra nézett, aki szintén nem úgy tûnt, hogy komolyabban vállalkozni kívánna arra, hogy feleljen a gyerekes felvetésekre. Hát, úgy látszik nem maradt más hátra, sóhajtott fel gondolatban. Még el sem kezdõdött a küldetés, máris az idegeire mentek ezek a zsoldosok. Persze érthetõek voltak Keller szempontjai is, amikor úgy döntött, hogy a hivatalos parancs Alarcontól származzon és ne serennóiak hajtsák végre, de nem érezte véletlennek, hogy õ kapta a feladatot. Mióta Writte visszatért az ellenállásból, azóta keresték a lehetõséget, hogy tõle, mint helyettesévé lefokozott katonától megszabaduljanak. A hõsi halál egy állomáson, ahol hivatalosan ott sem vagy, így inkább eltûntnek nyilvánítunk - hát ez nem olyan programnak hangzott, amit szívesen kipróbált volna. A képességeivel máshol már ezredes lenne, csak ezen a szánalmas Serennón tartják vissza a Writte-féle seggfejek az elõmeneteltõl. És minderre még jön ez az idegesítõ ripacs kölyök is a félregombolt ingjével. - Az elõbb közöltem mit kell csinálni - felelte a kérdésére, de igyekezett szokás szerint fesztelennek tûnni, kezét még mindig zsebre dugva tartotta, és törzsét enyhén hátradöntve állt. - A zsold pedig nem az én dolgom. De biztos vagyok benne a lajtnant úr szívesen felajánlj egy kis prémiumot - nézett a hadnagyra, aki feszengeni kezdett a helyén. - Szóval értesz a számítógépes rendszerekhez? Milyen szinten? Fel tudsz törni egy 7-es szintû szövetségi titkosítással ellátott központi számítógépet? - én persze fel tudnék, tette hozzá magában. De mégsem csinálhatok meg mindent egyedül. - Ja ja, persze! - dörgölte kezei, tovább vigyorogva - Ha odavisznek és megmondják mit csináljak, én megcsinálom, mint mindig! Ugye olvasta az utolsó jelentésemet...? Hihi... uram! - Hát persze, hogy nem - közölte vele a felettébb kegyetlen tényt, majd ismét a hadnagyra pillantott, akinek nem lett kényelmesebb a széke. - Akkor azt hiszem megvan az A csapat. A B csapat a hadnagy és négy választott embere lesz. Majd ismét a túlzottan lelkes lányra nézett. - Készülj fel, nem lesz egyszerû menet. Kódtörõ és adatszeletelõ felszerelést kérvényezz magadnak - elnézve a lányt, inkább azonnal meggondolta magát. - Vagy inkább jobb lesz, ha ezt én intézem. Fél óra múlva találkozunk a hangárban. Az eligazításnak vége! - Á, há há há... nein! Kérdés! - jelentkezett egy nagyobb ásítással kombinálva - Akkor mostantól elfelejthetem a jelentéseket? Ferner kezdte elveszíteni a türelmét, ahogy a lány egy újabb értelmetlen kérdést tett fel. Ezekrõl a cosraiakról az a hír járta, hogy precíz katonák, de õ láthatóan nem volt tisztában alapvetõ kérdésekkel sem és már altiszt volt. Ha valaki ilyen fogalmatlanul altiszt lehet... De végtére is, végképp nem az õ baja lesz, ha a jövõben nem ír jelentéseket. - Felõlem aztán - vonta meg a vállát közönyösen. - Engem aztán biztosan nem fog érinteni. - Áh, nem is azért kérdeztem! - vigyorgott még szélesebben, láthatóan örülve a válasznak, majd tisztelgett és elviharzott. még hallatszott a folyosóról ujjongása. - Ez még három óra szunyaidõ! - Ó, mit követtem el - suttogta halkan maga elé, majd Reuenthalra nézett, aki gúnyos mosollyal tette szét a kezeit. Ferner szó nélkül megfordult, és nyugodt léptekkel kisétált a terembõl. Végül mégiscsak mindent nekem kell majd csinálnom...
|
|
|
Post by Haruhi on Nov 3, 2013 18:41:38 GMT 1
- Mmm... hova is indultam? - állapodott meg néhány sarokkal odébb, szembesülvén mai első igazán nagyobb problémájával. Csípőre vágta kezeit, feljebb nyomta fején a sapkát, majd körbejáratta tekintetét azt megállapítandó, hogy végtére is hol volt akkor éppen. A részletek segítségével eztán már könnyen felvázolhatta a lehetséges célpontokat: edzőszoba, étkező, na meg persze a fürdő. Leginkább a második megoldás hangzott ígéretesebbnek, az első túl sok mozgásról szólt (bevetés előtt pedig mégis miért kellett volna?), az utolsó pedig az igazat megvallva bármikor ráért. Így hát vidám léptekkel a kimért reggeli fellegvára felé indult. Az út maga nem jelentett megpróbáltatásokat, mindössze néhány forduló a jellegtelen, de ugyanakkor jól ismert folyosókon, aztán már ott is volt. Elsőként az ajtóban maradván felmérte a terepet: bekukkantott, s már konstatálhatta is, hogy egyenlőre magányosnak bizonyul a reggeli elpusztítása. Így jöhetett második lépésként maga a már emlegetett reggeli, így a konyhafőnök pultjához ódalgott és felnézett a magas, marcona férfira, ki néha igazán elengedhetett volna magából. Elé vetett egy tálcát, aztán mindenféle színez izémizét, melynek nem volt különleges jelentősége az életében. - Ez... zöldség...? De hol marad a Hús...? - szembesítette a meistert az aktuális problémával, ki azonban szokás szerint nem reagált, így hát ő rosszallón megrázta az öklét - Majd meglátod, ha megkapom a zsoldom, két újabb hónapig biztos nem látsz, schweinehund!Talán néhány órával később már a hálóban pihent, pontosabban aludta az igazak és igazságtalanok álmát. A munkára kialudva kellett elvégre készenállni, ez még kifogásnak is jogos volt, már-már indoklásnak is lehetett venni. Azonban a dolgok sorsa a vég lett, mikor a félrecsusszanó ajtóban Ferner alakja bukkant fel. - Altiszt, mi a tökömet csinál? - kérdezte az jócskán emelkedett hangon, mielőtt egyáltalán körbenézett volna a szobában. - A fél óra az harminc sztenderd perc!- Mmm... - hallatszott a takaró és az elszórt ruhadarabok alól, majd megmozdult és előkecmergett, a szemeit dörgölve - Jaaaa... kééész vagyok... csak még fél óra...?Valahogy így kezdődött részéről, s némi noszogatásra feltápászkodott, aztán visszaöltözött hogy még egyet ásítson.
|
|
|
Post by Enz on Nov 4, 2013 0:31:39 GMT 1
Ferner a fejét fogta a szobába lépve, de hamarosan úgy gondolta, talán az orrát érdemesebb lenne. Némelyik férfilaktanya is megirigyelhette volna azt az esszenciát, ami itt terjengett. Vajon szokott valaha takarítani ez a lány? tette fel magának a kérdést, de a szoba maga volt a válasz rá: halmokban álló mosatlan ruhák, tányérokba száradt ételmaradékok, szétdobált alsónemûk. Nincs a közelben egy körletmester, hogy idõnként szétrúgja a seggét annak, aki ilyet csinál? Ennyit a legendás cosrai fegyelemrõl, gondolta. Exen lassan feltápászkodott furcsa alvó pozíciójából, és kutatni kezdett a ruhák között, hogy valamit magára vehessen. - Már így is húsz perces késésben vagyunk! - szidta Ferner, aki egy valamit nem tudott figyelmen kívül hagyni: ha valaki hátráltatta õt a munkájában. Dühösen odaugrott az egyik ruhakupachoz, és teljes harci felszerelésére ügyet sem vetve kutatni kezdett benne. Egy használt bugyi került elõ, és Ferner egy pillanatig bámulta, majd sandán hátrapillantott a lányra, aki még félig csukott szemmel próbált egy nadrágot magára erõltetni. - Azt mondják szerencsét hoz - mondta maga elé, és hanyagul begyûrte a zsebébe. Végre talált egy felsõt, amit a lányhoz hajított, majd hozzálátott, hogy elõkeresse a fegyverét. Gyerekvigyázónak küldtek vajon ide, morfondírozott, majd megtapogatta a zsebét, hogy biztos legyen benne, új szerencsehozó tárgya nem tûnt el a nagy keresgélésben. Végre elõkerítette a sugárvetõt, és azt is odadobta a lánynak, remélve, hogy legalább annyi sütnivalója volt, hogy a biztonsági zárat bekapcsolta, és szerencsére ezúttal igaza is lett. Elõkeresett még pár tartalék energiatárolót a fegyverbe, majd kinyitotta a szobában lévõ szekrényt, és elõvette belõle a biztonsági védõmellényt, ám azt már odavitte a lány mellé. Eddigre úgy ahogy készen állt, és most még az ingét sem gombolta félre. Órájára pillantott: hét perc húsz másodperc. Szó nélkül megindult kifelé, de látva, hogy a másik még álmatagon lépked, megragadta a kezét és úgy indult meg ismét. Elrángatta a turbóliftig, majd betolta maga elõtt, és õ maga is beszállt. Megnyomta a hangár gombját és várta, hogy odaérjenek. - Most várhatunk a következõ váltásig - közölte a lánnyal, de nem úgy tûnt, mintha haragudna rá, inkább csak zavarta a nemtörõdömsége. A bevetési hangárban végre már képes volt a saját lábán járni, így rövid séta után elérték a hajót, ami egy átalakított YT-2400-as teherhajó volt, az oldalán egy ismeretlen emblémával. Felszállt, és mikor Exen is követte, bezárult mögöttük a rámpa, a hajó pedig felemelkedett. Ferner a pilótafülke irányába sietett és láthatólag a lány is követte. - Hol voltatok eddig? - kiáltotta egy hang idegesen a pilótafülke felõl. Ahogy közelebb értek, észrevették az ideges katonát, egy elhízott tizedest, akinek furcsán állt még a fegyver is az oldalán, és láthatóan ideges volt. - Mi van, Joeder, félsz, hogy lekésel a vacsoráról? - szólt hátra a pilóta, mire az utastérbõl röhögés hallatszott, a tizedes pedig még kétségbeesettebb arcot vágott, láthatóan valamiféle frappáns visszaszóláson gondolkozva. - Meg ne erõltesse magát, tizedes - szólt rá Ferner féli szórakozva. - Egy agyhalált lepapírozni rettenetesen sok idõ. Hátulról újabb nevetéshullám hallatszott, az alacsony szõke katona pedig dühösen rázta arrafelé az öklét. - Ti... banthafil kurvapecérek! - kiáltotta dühösen, mire a nevetés folytatódott. Ferner ellépett mellette, a továbbiakban már nem szentelve figyelmet a katonának. Hát legalább a morál egyértelmûen jó volt a cosrai dezertõrök között. Egyenesen a pilótafülkébe sietett, ahol már várt rá a cosrai hadnagy és pilóta. A pilóta egy furcsa maszkot viselt, valószínûleg azért, hogy ne keltsen rögtön gyanút ha dokkolnak, ez ugyanis az elfogott hajó pilótaruházatához tartozott. Hangja furcsán torzított volt benne, de még pont érthetõ. - Százados! Exen... - köszöntötte õket, bár a másodiknál már korántsem olyan energikusan, valószínûleg, mert egyértelmû volt ki miatt késlekednek. A hajó elhagyta a Wachau jobb oldali hangárját, és egy forduló után a hajó felett haladt át, hogy meginduljon az állomás felé. A gyorscirkáló impozáns látványt nyújtott, ahogy harcra készen várakozott a szenzorok közelében. - Vegyük át még egyszer a tervet - fordult a hadnagy felé. Nem kívánta, hogy a csapat felkészületlensége miatt õ járjon rosszul és balul üssön ki az akció. - Dokkolunk az állomáson: maga és az emberei gondoskodnak a dokkok feltörésérõl és a menekülési út nyitva tartásáért. Hivatalosan most a Peremvidéki Interplanetáris Vállalatok Szövetsége Iparõrségének tagjai, viselkedjenek is úgy... és semmi cosrai beszéd! - hangsúlyozta ki, hogy ilyen egyértelmû dologgal ne árulják el magukat. - Jawohl! - felelte a hadnagy, majd rögtön a szájára csapott, Ferner pedig az arca elé emelte a kezét. - Csak azt mutattam be, mit kell kerülni. - Ez majd magyarázza el a több ezer fõs személyzetnek is alkalomadtán! - hárította a védekezést Ferner, önmaga szerint igencsak mesterien. Remélte a hadnagy jobban harcol, mint ahogy érvel, mert ha nem, akkor végük. - Közben én ezzel a felettébb fájdalmas tapasztalatokat nyújtó altiszttel a központi számítógéphez megyünk és kiiktatjuk a védelmi rendszereket. Ha ezután szükséges, akkor a kézi kiiktatást is végrehajtjuk. - Hívnak minket! - jelezte a pilóta. Messzebb látnak az érzékelõikkel, mint hittük, gondolta Ferner, de szerencsére Reuenthal elõvigyázatos parancsnoknak bizonyult, így véletlenül sem próbált meg túl közel menni az érzékelõk határához. - Akkor fogadja - utasította Ferner, és a lányt magával húzva félreálltak a fülkébõl. Õk nem viselték a helyiek ruháját, mivel az ellenõrzések csak lebuktatták és lassították volna õket. A kijelzõn két kék egyenruhás alak: egy humán férfi és nõ jelent meg, de egyikük egyenruhája jóval díszesebb volt, és a karján lévõ rangjelzések, valamint rendjelek alapján jóval magasabb rendfokozatú lehetett. - Itt Lidya Dominke hármas szintû Iparõrségi parancsnok. Azonosítsa magát! - Straz H'kan tizenegyes szintû szállítmányozó pilóta - közölte a teherhajó személyzetének tagjától kölcsönzött nevét. A parancsnok intett, hogy futtassanak el egy ellenõrzést, majd elcsodálkozva nézett rá. - Három napja kellett volna érkezniük, pilóta! - közölte felelõsségre vonóan. - Kalózok támadtak meg a BN-41 nebulánál, és az interferencia miatt nem tudtunk segélyhívást küldeni. A javítási munkálatok tartottak eddig. - Károk? Veszteségek? - A hajtómûvek 50%-on üzemelnek, ettõl eltekintve minimális, veszteségek nem voltak. Dokkolási engedélyt kérünk! - Kövessék az irányítás adatait! Üdvözöljük magukat a Tasarnin Állomáson, Gunka. - Köszönjük! - búcsúzott el a pilóta, majd bontotta a vonalat, és hátrafordult Ferner felé, aki az ajtóból hallgatta a jelentet. - Még másfél óra, amíg megérkezünk. Tényleg eltalálták a hajtómûvet a vadbarmok. - Nos, akkor legalább Exen altiszt be tud mutatni az osztag többi tagjának - sandított a lányra, zsebre dugva a kezét, és valami selymeset megérezve jobb zsebében. Ó, igen, a szerencsehozó tárgyam, gondolta kajánul.
|
|
|
Post by Haruhi on Nov 4, 2013 22:41:54 GMT 1
- Ájjáj, már megint túl keveset beszéltem? - kapta fel fejét, mint aki szendergett volna ezidáig, s hunyorogva körbenézett a társaságon, majd hirtelen szőrnyűlködni kezdett - Ajaj Joeder, hogy nézel ki? - aggodalmaskodott meglehetősen őszintén - Teljesen le vagy soványodva, még mindig nem adnak húst! Tessék!Kotorászni kezdett ruhájában, majd egy félig üres, összegyűlt rágcsászacskót húzott elő és felé hajította - Ezzel talán kihúzod az állomásig vagy összedobjunk még valamit neked? - hallatszott hátulról, az utastérből egy vidám hang, és a szokásos röhögés ismét követte, Joeder pedig dühösen szorította ökölbe a kezét, de ezúttal már nem is törte magát a dühös válasszal. - Csak azért mert szeretem enni Mutti finom főztjeit - sóhajtott fel maga elé, Ferner pedig igyekezett palástolni derültségét. - Köszönöm, Exi, te legalább megértesz engem. - Mindjárt elérzékenyülök - közölte némi szarkazmussal a százados, majd az altiszt felé fordult. - Nem beszéltél egyáltalán túl keveset vagy inkább nem tudsz túl keveset beszélni, szóval ha ezt a mostani szintet tudod tartani, talán nem hagylak a bázison. - Aaaaw... úgy érti, hogy ha kevesebbet beszéltem volna, most szunyókálhatnék? - motyogta a lány letörten - Uuuh...- Hagyjuk - zárta le Ferner az álmodozását rövid úton, majd az utastér felé intett. - Azt a három szerencsétlen nem ismerem még ott hátul - mondta, majd közben a zacskó tartalmát befaló Joederhez fordult, és szólásra nyitotta a száját, ám végül meggondolta magát és inkább nem tette meg. - Hát jó... - sóhajtotta Exen Altiszt, majd hirtelen megragadta a férfi kezét és közelebb igyekezett cibálni a trióhoz, nem sok sikerrel ugyan, de legalább megpróbálta. - Ő ott Zanpehler - mutatott rá az egyikre, ki zavarában kissé ferdén vigyorgott - a legjobb szerelőnk és swooposunk, ha fogadni akar akkor őrá érdemes!- Ő meg Cerzuk, tökjó tortákat csinál! - mutatta be a másodikat, aki pislogott a képességei rövid elemzésén - És végül Felgestein[/color] - került sor a harmadikra, egy flegma külsejű másik altisztre - ha hiányzik valami, ő tudja hol van! Meg ilyenekAzzal megfordult és ünnepélyesen Fernerre gesztikulált, felhívva valamennyiük figyelmét. - Hadd mutassam be az új főnököt - vigyorgott - a nevét nem tudom, de ő a második legjobb bugyitolvaj, akivel valaha találkoztam!- Mert ki az első? - súgta a háttérben valaki lopva - Ez kérdés volt, Krötschild? - vigyorodott, s meglobogtatott valamit a levegőben, Ferner zsebe pedig mintha most üresnek érződött volna - Tartsa meg! - vigyorgott tovább a századosra, s felé repítette a ruhadarabot - Talán szerecsét hoz!
|
|
|
Post by Enz on Nov 10, 2013 5:58:14 GMT 1
- Hm - csak ennyi mondott, miközben rezzenéstelen arccal elkapta az alsónemût, és visszatûrte a zsebébe. - Nem mondták, hogy illetlenség mások zsebében turkálni? - Ahogy a ruhái között is... íííí... fõnök - vágott vissza a lány vidáman, a cosraiak meg majd megpukkadtak a visszatartott nevetéstõl. Hogy egy fiatal lány hülyét csináljon belõle, az új rekord, és valószínûleg Writte parancsnoknak lenne valamilyen szarkasztikus megjegyzése ehhez. Még szerencse, hogy egy csapat zsoldos szavára nem szoktak adni. Nem is kívánt tovább foglalkozni velük, így hát sarkon fordult, és elhagyta az utasteret. Ismét találkozott a dagival, aki még mindig Exen altiszt édességét majszolta, és szó nélkül ellépdelt mellette, majd beérkezett a pilótafülkébe. A cosrai hadnagy éppen valamilyen holoképet nézegetett elmélyülten, és csak akkor vette észre, amikor a pilóta megköszörülte a torkát. Sietve el akarta rakni az apró eszközt, de Ferner megragadta a kezét. - Mi ez, hadnagy? - kérdezte tõle érdeklõdve. - Egy kép az otthonomról - közölte szûkszavúan, de mivel láthatóan nem elégítette ki ezzel a serennói kommandóst, így hozzátette. - Feiglstadt, egy kisváros a hegyekben. Apám volt a helyi magisztrátus, én pedig csatlakoztam a hadsereghez. Mióta elmentünk otthonról, nem tarthatom vele a kapcsolatot... Se Magdlannal... - sóhajtott szomorúan, Ferner pedig enyhén biccentett, és elengedte a kezét, még ha az együttérzés nehézkesen is ment volna a számára. - Folytassa, hadnagy. Apropó, mi is a neve? - Arnd Bauer. - Értem - bólintott ismét, és a pilóta felé fordult. - Értesítsenek, ha közel járunk az állomáshoz. Ellenõrzöm a felszerelésem. Vágyott már egy kis egyedüllétre, és így legalább felkészülhetett a rá váró feladatra. Egy több ezres helyõrséggel védett bázis elfoglalásánál nem lehetett elég elõvigyázatos az ember. Meg aztán neki nem voltak képei, amiket bevetés elõtt nézegethet - nem volt ugyanis mirõl legyen kép.
|
|
|
Post by Enz on May 13, 2014 16:36:58 GMT 1
// Zenei aláfestés // Az űrállomás mellett egy cirkáló és két fregatt lépett ki a hiperűrből. A hajók oldalán lévő hangárnyílásokat Walkür vadászgépek hagyták el, hogy készen álljanak a terv következő lépésére, az aszteroidába épített állomás körül körözve. Ahogy kecses testüket figyelte elsuhanni, mintha a fülében szólt volna egy régen élt nagy cosrai zeneszerző egyik híres dallama. A gépek hatalmas pördüléseket és csavarokat írtak le, újra és újra végigszáguldva a célpont mellett. A védelem nagy energiájú turbólézerei csendben maradtak, a hangárajtók pedig zárva. Reuenthal hátul összefogott kézzel állt a plexi előtt, csendben figyelve a műveletet. Ferner és a csapat láthatóan tartotta a menetrendet, az itteniek pedig csak a fejüket kapkodhatták a cosrai különítmény feltűnésére. Saját hajója, a Wachau a transzportok számára fenntartott dokkok elé kanyarodott, majd oldalasan rögzítőkábeleket lőtt ki. A kampófejek becsapódtak a kőzetbe, és amikor a műszerek a stabil kapaszkodást jelezték, a hajó oldalába épített motorok beindultak, fokozatosan közelítve az egy kilométeres cirkálót a teherdokkokhoz. A két kísérőfregatt, elnevezésének megfelelően fedezetet nyújtott a művelethez. - Vágókat előkészíteni! Kampfgruppe Eins ist fertig! Közelharcra felkészülni! - röpködtek a parancsok és jelentések a híd kommvonalain keresztül. - Entschuldigung, Herr Kaptiän! - szólította meg végül is őt is egy bizonytalan hangú fiatal tiszt, aki láthatóan nem tudta mit kezdjen a helyzettel. Reuenthal megfordult, szemeit pedig a fiatal tisztébe meresztette, aki sietve elkapta az övéit, inkább a dúracél padlót bámulva. Sosem értette, miért tartják olyan félelmetesnek a tekintetét; talán a heterokrómia tehetett róla: míg bal szeme kék, jobb fekete színű volt; vagy talán egészen más. Mindenesetre a tiszt folytatta a jelentését. - Beérkező hívás az állomásról! - Kapcsolják őket holovetítőre! - intett a hadnagynak, aki azonnal sarkon pördült, és a kommtiszthez sietett. Pillanatokon belül meg is jelent egy egyenruhás nő képe, nem épp a kölcsönös bizalom jeleit magán viselő arckifejezéssel. - Lidya Dominke hármas szintű Iparőrségi parancsnok - mutatkozott be szűkszavúan a nő, mindenféle katonai formalitást mellőzve. - Kik maguk, mit csináltak az állomással és mikor akarnak eltakarodni? - Oskar Reuenthal, a Schwarz Lanzenreiter szabadcsapat kapitánya - viszonozta a stílust. - Éppen elfoglaljuk magukat, megbénítottuk és nem a közeljövőben szeretnénk távozni. Maguk azonban szabad elvonulást kaphatnak. - Pff, mintha szükség lenne ilyenre! Mindjárt felülírjuk a parancsokat és akkor végük van! - mondta a nő, összefonva a kezét a mellkasa előtt, a kapitány pedig képtelen volt nem arra gondolni, mennyire is szerette az ilyen anyanexukat. - Hamarabb szállunk át az állomásra - felelte hűvösen. - Nem akarom úgy átvenni a helyet, hogy utána napokig csak takarítanunk kell. A nő egy pillanatra eltűnt, majd szentségelve állt vissza a vetítő elé. Közben egyre gyulladtak ki a fények, amik az átszállási akcióra való felkészülést jelezték. - Úgy egy fél perce van eldönteni - mondta hátul összefonva a kezét, miközben a nő arcát figyelte. Hosszú másodpercek teltek el szótlanul, és mikor már éppen a parancsot készült kiadni, a nő megtört. - Minden egységnek, harckészültség vége! - szólt hátra, majd összeszűkült szemmel a cosraira nézett, és fenyegetően folytatta. - De ha átver, akkor az önmegsemmisítő kódjait itt vannak nálam... - Ugyan, elintézhetjük ezt egy jó pohár bor mellett is - mondta a nőnek, mire az végigmérte őt. - A kabinomban. Úgy egy óra múlva. - Szemtelen férfi maga - mondta a nő, de a hangján már érezte, hogy nyert ügye van. - De meg kell beszélnünk a kiürítést. Ott leszek. - Várni fogom - eresztett meg egy mosolyt, majd bontotta a vonalat. Hátrapillantott a mögötte álló tisztre. - Látod, Bayerlein, így kell ezt csinálni - mondta elégedetten, miközben jelt adott az akció lefújására. A fiatal elsőtiszt idegesen fészkelődött a helyén. Hátrafordult felé, és megveregette a vállát. - Érje el a Hauptquartier-t, keresse meg Ferneréket és kezdje meg az átszállást! Én elfoglalt leszek az elkövetkező órákban. - Jawohl - vágta rá engedelmesen.
|
|
|
Post by Enz on Aug 28, 2014 21:21:51 GMT 1
Ahogy a szállítóhajó közeledni kezdett a hangárhoz, Reuenthal még egyszer végigpillantott a kifogástalan fekete ruhát viselő tiszteken és a mögöttük sorakozó katonákon, tengerészeken és tengerészgyalogosokon. Mind kivétel nélkül Cosra szülötte volt, dezertőrök saját hazájukban és nemsoká egy új haza alapítói. Bár a Marschall csak most készült hivatalosan bejelenteni, ő már tudta, hogy egyelőre megkapták az állomást örökbirtokul Keller elnöktől, aki a Hydian-menti kereskedelem felügyeletére és a sithek elleni határvédőként kívánta felhasználni őket. Hogy Haschwalthnak, választott vezetőjüknek volt-e valamilyen ettől eltérő terve, azt csak remélni tudta. Nem akart élete végéig határőrt játszani. Oldalra pillantott: ott állt mellette von Richthofen Flottillenadmiral, aki nem sokkal a marsall előtt érkezett vissza, győztesen a telosi ütközetből. Ők hárman hívták életre az új államot: Haschwalth karizmájával, Richthofen a taktikai képességeivel, ő maga pedig... nos, mindkettőből egy kicsivel. Volt még mit fejlődnie, de annyi ambícióval rendelkezett, ami két életre is túl sok lenne, így a motiváció hiányától nem igazán félt. Egyszer talán majd képes lesz összefogni mindenkit, aki elhagyta a Vaterlandot, aztán ki tudja... talán vissza is térhetnek. - Achtung! - hallatszott a vezénylő tisztek kiáltása, ahogy a hajó lassacskán dokkolni kezdett a központi hangárban. Bár hivatalosan csak egyszerű zsoldoscsapat voltak, a legnagyobb fegyelmet tartották fent, annak megfelelő külsőségeivel együtt, így például gondjuk volt saját katonazenekarra, még ha díszszázadot pazarlás is lett volna tartani. A páncélozott sikló leereszkedett, füstöt árasztva a leszállótalpainál. A rámpa halk szisszenéssel indult meg a dúracélpadló felé. - Salutieren! - kiáltották ismét, és a vigyázzban álló, kihúzott hátú katonák egyszerre tisztelegtek: a tisztek a kezükkel, míg a katonák fegyverükkel. Haschwalth a rámpa tetjén tűnt fel a füstben. - Marsch! A katonazenekar rákezdett Cosra hivatalos himnuszára: Cosra, Cosra, über alles! dúdolhatta magában sok katona, ahogy a jól ismert akkordok megszólaltak. Az induló azonban csak egy percig folytatódott, ezután a zenekar jelzés nélkül rákezdett a Schwarz Lanzenreiter hasonlóan emelkedett hangvételű indulójára, és az eddig a katonákat szemlélő marsall is megindult lefelé. Reuenthal konstatálta, hogy még mindig olyan arisztokratikus és megnyerő jelenség volt, mint előtte, és kétségkívül a legnagyobb kihívás, ami előtte állt, ha meg akarta szerezni a hatalmat. - Kissé kopár a berendezés - pillantott körbe üdvözlés helyett, ahogy odaért hozzájuk. - Sajnos szépészeti célokra nem volt kapacitásunk - felelte Reuenthal, aki a telosi erő érkezéséig alig három hajóval tartotta az állomást, aminek legénysége alig érte a minimális keretlegénység számát. - Otthonosabbá kell tennünk a helyet, ha már itt maradunk - jegyezte fel magának a dolgot a marsall, ám a kapitány már jobban ismerte, semmint magára vette volna ezt. Kezével intett, mire a zene abbamaradt. Megköszörülte a torkát, majd szokásos, fagyos stílusában beszélni kezdett. Beszédeit szándékosan rövidre fogta, és éppen ez adta hatalmas tekintélyét a katonák között: olyan vezető volt, aki nem feleslegesen beszélt, hanem cselekedett is. - Kameraden! Hosszú utat tettünk meg régi hazánkból, ám vándorlásunk úgy tűnik véget ért. Ez az állomás lesz új otthonunk, az új Cosránk. Vérrel szereztük meg, és a végsőkig tartani fogjuk. - Heil Neue Reich! - kiáltotta el magát Reuenthal, mivel pontosan tudta, hogy véget is ért a hatalmas bejelentés. Egy pillanattal később több száz torok zengte viszont a szavait, Haschwalth pedig megfordult, és folytatta útját az állomás belseje felé.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 21, 2014 22:17:00 GMT 1
- Álcázómező deaktiválásig három... kettő.. egy... A cosrai Ultra-osztályú lopakodó, rövidebb nevén U-hajó szűk legénységi terében Folett nem tudta rávenni magát arra, hogy ne bámulja megfeszülve az apró kamera közvetítette külvilági képet. Holott ő minden esetben ugyanazt látta volna.. a nagy sebességgel közeledő állomás képét, amely előtt hirtelen minden előjelzés nélkül materializálódni szándékozott a hajójuk, ez a leginkább hosszúkás, sötétszürke halálpálcára emlékeztető törzs, amelyet védőpajzsok, álcázógenerátorok, és nem utolsósorban hipertéri-rakétaindítók tömegével raktak tele belülről... A cosrai nyelven U-Boot néven ismert lopakodókat eredetileg azért tervezték, hogy a galaxis azon pontjait is elérhessék a Knot hipertéri rakétáival, amelyek felé a Mag alsó karéjától nem lehetett közvetlen megközelítési vektort kiszámítani. Az Ultra-osztály célja annyiban merült ki, hogy halálos rakományát tökéletes álca alatt az olyan utolsó mélyűri pozícióba juttassa, ahonnan már további korrekció nélkül is elvégezhető az indítás, és ahonnan rá lehetett bízni a navigációt a hipertéri rakéta automatikájára. Egy olyan feladat, amelyet nemhogy élesben, de még gyakorlat-szituációban sem teszteltek.
Ironikus, gondolta Folett, hogy ez a hadászati csúcstechnika első bevetésén végül rakéták helyett diplomatákat juttat célba. Remélhetőleg egy darabban lévő, élő diplomatákat, tette hozzá magában.
A legénységi körlet fémajtaja kinyílt, és a rövidre nyírt hajú, fegyelmezett megjelenésű adjutáns, Diestl Főmarsall jobb keze, Doenitz kapitány lépett be a helységbe. - Megközelítési vektoron vagyunk.. az állomás egyelőre nem nyitott tüzet ránk. Innentől öné a pálya, százados. Folett nyelt egy egészen aprót. - Hogyne. Van még valami javaslata? - Nichts besonderes. - vonta meg a vállát Doenitz. - Képzeljen el egy átlag birodalmi tisztet a Főmarsall stábjából, és szorozza fel hárommal. Ezek a cosrai lojalisták. - Ah so... - biccentett Folett, majd feltápászkodott és a komhoz sétált.
- Tasarnin Állomás, a nevem Folett százados, a Cosrauer Volksimperium parlamentere. Leszállási engedélyt kérünk. Látogatásunk célja bizalmas diplomáciai kapcsolatok létesítése. - Valami azt súgja, célravezetőbb lett volna két tucat csillagrombolóval érkezni. - jegyezte meg Doenitz. - Nem biztos, hogy Serenno örült volna neki. - jegyezte meg Folett, majd tekintetét ismét az állomásra és a komra függesztette. - Egyelőre lássuk, válaszolnak-e...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 11, 2015 23:27:10 GMT 1
- Nos, úgy tűnik, nincs válasz. - sóhajtott fel irritált arckifejezéssel Folett, Doenitzre pillanatva, miután az Ultra-osztályú lopakodó az előre megadott protokoll szerint a megadott időköz lejártával ismért deaktiválta az álcázómezőt, ismét leadta a megfelelő kódot az állomás felé... és ismét nem kapott választ. - Ha úgy nézzük, még örülhetünk is neki, hogy nem lőttek azóta darabokra, vagy nem talált ránk a sok jelküldözgetés közben valami serennoi járőrhajó. Vagy akár köztársasági, Gott im Himmel.. - tette hozzá Doenitz. - Nem tudom, nem lett volna-e kevésbé megalázóbb, mint ez a várakoztatás. Idioten. - Ilyenek ezek az arisztokraták, ne vegye a szívére, Mein Herr. - próbált békülékenyebb hangot megütni Doenitz. - Kidobunk egy jelzőbóját, a megfelelő kódokkal. Ha veszik a fáradtságot, hogy begyűjtsék és felnyissák, akkor megtalálják a memóriájában a megfelelő frekvenciát, amin elérnek minket. - Gut. - biccentett Folett. Már nagyon unta a várakozást. - Indulunk tovább a Harmadik Birodalomba, los los los!
A lopakodó kiengedte a jelzőbóját, majd vektorra állva hipertérbe lépett, hogy megkezdje útját a Corporate-szektor szívébe, ahol az EGB küldötteinek reményei szerint szívélyesebb fogadtatás várja majd őket...
|
|
|
Post by Enz on Feb 18, 2015 7:17:27 GMT 1
Haschwalth jelentőségteljesen megismételte kérdését. - Elmentek már? - a radarkezelő bőszen bújta az adatokat, miközben csend uralkodott az irányítóteremben. Amikor ideérkeztek Cosra még csak egy köztársasági tagbolygó volt, mára azonban igazi Reiché nőtte ki magát, míg Serennót körbevették a sithek és Junctiont le is rohanták. Kétségkívül sokakat idegessé tett ez a felállás, gondolta Reuenthal, de ez a dörzsölt arisztokrata mégis gond nélkül tartotta kezében a hatalmat és hűségüket. - Úgy tűnik el, Herr Marschall! - jelentette a fiatal tiszt. - Gut. Bürgerliche Schweinhunde - mondott sommás értékítéletet a Folett-félékről, majd az SZRSZ összekötőtisztje felé fordult. - Láthatja Oberst Zaine, nekem nincsenek érdekbeli konfliktusaim. - Ez igazán megnyugtató - felelte a dörzsölt kopasz tiszt, aki Grenhill bizalmi embereként sokáig az Ord Cestus-i Katonai Körzet parancsnokhelyettese volt. Az átszervezés részeként küldték ide, valószínűleg addig, amíg feltűnésmentesen be nem tolhatják egy még jelentősebb pozícióba. - Nem különösebben érdekel a lelkiállapota - közölte vele hűvösen. - Úgy tűnik kidobtak egy hiperűri jelzsőbóját, Herr Marschall! - jelentette az előbbi fiatal tiszt. Haschwalth gondolkodás nélkül Reuenthalra pillantott. - Semmisítsék meg! - rendelkezett, de a tekintetének alig észrevehető villanásából már tudta, hogy egyáltalán nem ez fog történni. Aki végigvezette őket a fél Galaxison át, egyáltalán nem volt hülye, hogy úgy táncoljon, ahogy néhány serennói ugráltatja. - Jawhol! - tisztelgett, majd elsietett a bázis irányítójából. Már odakint nyúlt a kommjához, ahol a felügyelő kutyák nem hallhatták. - Breslau, itt Flotillenadmiral Reuenthal. Gyűjtsék be a hiperűri jelzőbóját. Sértetlenül.
- Határozottan érdekesnek tartom - nézett a kódokra Haschwalth, már pedig amire ő ezt mondta, az biztosan az is volt. - Hogy ez az Auslander Cortez és a többiek csak bábok voltak... Ettől még hiba őket életben hagyni. - Bizonyosan nyugdíjazni fogják majd őket záros határidőn belül - próbált érvelni von Richthofen, akitől magától is távol állt az erőszak. Érdekes pályát választott mindenesetre, de talán csak a cosrai elit évezredes szokását követve öltött uniformist. - Mindenesetre megpattanhatnánk ebből a tűzfészekből. Semmi kedvem puhány serennóiak kedvéért meghalni, hát még a többiekért - szólalt meg Reuenthal is. Haschwalth csak egy pillanatig bámult rá, majd bólintott. - Nos, akkor ezt fogjuk tenni. Hívja a kódot - mondta. A holohívó életre kelt, de egy darabig csak a kékség látszódott, majd megjelent rajta egy cosrai tiszt szigorú arca. - Sieg Cosra! - köszönt Haschwalth arisztokratikus hanghordozásban. - Freiherr Haschwalth Marschall, a Neue Reich parancsnoka vagyok. Úgy tudom kerestek minket nem is olyan régen. - Így történt. Elég hosszan. Remélem azóta megjavultak a kommunikációs eszközeik - Folett hangjából messzire érezni lehetett a gúnyt, amit saját megaláztatása miatt szabadított most el. - Sikerült - zárta rövidre a témát a Marschall, akinek nem állt szokásában bocsánatot kérni vagy törődni azzal, egy közszármazású él vagy hal-e. - Mindenesetre kíváncsi vagyok, mivel szolgálhat a számunkra, Herr Folett.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 18, 2015 23:10:34 GMT 1
- Megbízómnak, Diestl Főmarsallnak, a Knot főparancsnokának és az EGB Vezérkar fejének szívügye, hogy minden cosrai visszatérjen az újonnan kibontott EGB zászló alá. - Folett hangja itt-ott megbicsaklott beszéd közben, miközben pillanatnyi interferenciák jelentkeztek a vonalban, jelezve, hogy az EGB parlamenterének épp otthont adó hajó minden valószínűség szerint a hipertérben halad. - Élve, vagy holtan, gondolom. - jegyezte meg Haschwalth. - Oder? - Elsősorban élve, és elsősorban amnesztiával. - folytatta rezzenéstelen arccal Folett. - Az új EGB-ben sokan megtalálhatják a számításaikat, akik hajlandóak a birodalmi jelvény alá besorolni. Arról nem is beszélve, hogy a sithek bármelyik pillanatban megindulhatnak, maguk meg véletlenül éppenséggel az útjukban helyezkednek el. A Knot viszont kész biztonságos otthonokat, megfelelő katonai karriert biztosítani önöknek és családjaiknak, Mein Herr. Nem utolsósorban jó messze innen. - Mindezt azért, hogy a sajátunk helyett az admirális urak háborúját vívjuk majd, akár egyetértünk vele, akár nem. - jegyezte meg az emigránsok vezetője. - Most is ezt teszik, Herr Marschall - mosolyodott el először Folett. - És bár megértem, hogy jó benyomást kell tenniük jelenlegi vendéglátóikra, nem lenne kényelmesebb ezt otthon tenni? Im Heimatland? - Ahol a szívünk van, ott van a hazánk is - Wo unser Herz ist, da ist das Vaterland. Feltételezem, ismeri a mondást - tette hozzá a Marschall, és majdnem kiszaladt a száján valami olyasmi a mondat végén, mint mondjuk "fiam", vagy "kölyök". - Nos, ha mindenáron hazafias húrokat kell pedzegetnünk egymást közt, Herr Marschall - vakarta meg az állát Folett a vonal másik végén -, akkor nyugodtan mondhatja a fiainak, hogy egy ősi ellenséggel szembeni harcba szólítja őket a Vaterland. Die kommunisten sind wieder da. Vostroya ist aufgestiegen. - Blödsinn.. - hőkölt hátra Haschwalt. - A vostroyaiak nem térhettek vissza... mind egy szálig eltűntek, kipusztultak, beolvadtak a letűnt galaxisszéli civilizációkba... - Birtokomban vannak olyan felvételek egy ismeretlen vidéki rendszerből, ahol egy flottánk jelenleg is harcban áll Vostroya hajóival. - folytatta Folett. - Szívesen eljuttatok önökhöz néhányat közülük. Sőt, a legjobb lesz, ha ezt a kísérőm, Doenitz kapitány személyesen teszi meg. Egy önök által választott helyen és időben, hogy ne érje önöket további kellemetlenség a vendéglátóikkal szemben. Ugyanígy megkapják tőle a koordinátákat is, amelyeket követniük kell, hogy eljussanak a Knotra. Most pedig bocsásson meg, Herr Marschall, de a következő tárgyalásomhoz szólít a kötelesség. Doenitz kapitányt elérik ugyanezen a vonalon. Vielen dank, und auf wiedersehen. Folett képe elhalványult, csak az EGB vörös-fekete jelvénye, a birodalmi jelvényen ülő cosrai sas képe lebegett a holovetítőn.
|
|
|
Post by Enz on Feb 19, 2015 8:00:09 GMT 1
- Es ist... unmöglich - mondta hitetlenkedve Haschwalth, aki kissé talán túl enyhe szót is használt az új helyzetre Reuenthal meglátása szerint. - Csak valamiféle csel lehet. - A dolgok jelen állása szerint nyugodtan meg is semmisíthetnének minket - jegyezte meg Reuenthal. - Nem látom, miért is lenne szükségük ehhez hasonló cselekhez. A Marschall hűvös tekintetével mérte végig a fiatal tisztet, aki könnyedén és bátran állta a szemei kereszttüzét, amire egyébként igen kevesen voltak képesek. Von Richthofen, a Vörös Báró egyelőre várakozóállásba helyezkedett, és nem akart közbelépni. Aztán alig észrevehetően bólintott a vezér. - Igaza lehet, Flotillenadmiral. Die kommunistische Gesindel ist zurück... De attól még bizonyítékokra van szükségünk! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Mind a két jelenlévő admirális bólintott. - Ha pedig igazak a hírek, a lojalisták, az igazi hazafiak nem nézhetik tétlenül a működésüket. - Genau, Herr Marschall - bólintott a Vörös Báró. Haschwalth ismét Reuenthalra bólintott, aki rögtön értette a célzást. - Herr Marschall, engedélyt kérek önként jelentkezni a találkozó lebonyolítására! - közölte hivatalos hangon. Ha ezt akarja a főnök, jobb elébe menni a dolgoknak. - Engedélyezve, Flotillenadmiral. Egy hajót vigyen magával. Freiherr, maga pedig készítse fel a bázist az azonnali evakuációra, ha a helyzet úgy alakul! - Jawohl - húzta ki magát Richthofen. Reuenthal őszintén hálás volt Folettnek az információkért, amik nélkül a Marschall talán hajthatatlan maradt volna. Tisztelgés után a két tiszt elhagyta a kis eligazítószobát, és Reuenthal érdeklődve figyelte szeme sarkából a vörös hajú tisztet. A mai napig nem tudta igazán eldönteni, mi is hajtja őt előre az életben: neki ott volt hatalmas ambíciója, Haschwalthnak saját arisztokratikus felsőbbrendűségébe vetett hite, de belőle mindkettő hiányzott. - Mit gondolsz, Oskar, a serennóiak hagyni fogják a szabad elvonulást? - kérdezte tőle hirtelen Richthofen. - Gyanítom nem, Siegfried - közölte vele őszinte véleményét. Míg Haschwalth kerülte az ilyen közvetlen kapcsolatok kialakítását, görcsösen ragaszkodva elitista protokolljához, Richthofen gond nélkül tegeződött a tiszttársaival. - Ráadásul a sitheken és a Köztársaságon is keresztül kell verekednünk magunk. - A Hydian egyáltalán nem biztonságos elvonulási útvonal - értett egyet vele. - Ugyanakkor ha a Daragon hiperűrutat használjuk, a baráti területek közvetlen szomszédságában bukkanunk fel. - Szerinted ez kivitelezhető? - vonta össze Reuenthal a szemöldökét. Alapvetően egy potens terv volt, ami gyorsan juttatta volna őket haza, de még ott volt továbbra is a sithek kérdése. - Reméltem, hogy vázolod ezt Doenitz kapitánynak. Talán ők meg tudnak egyezni a sithekkel a szabad elvonulásunkról. - Teszek vele egy próbát - bólintott, majd lefordult az egyik oldalfolyosóra. Sithekben bízni? Nevetséges. De talán az egyetlen reális esélyük lehet. KésőbbA Königsberg cirkáló hídján Reuenthal kevéssé türelmesen várakozott a megbeszélt találkozási ponton. Már kezdte úgy érezni, hogy rászedték a honiak, amikor végül megérkezett a hipertérből a cosrai felfestéseket magán viselő U-hajó. Ez egyértelműen egy új típusnak tűnt, nem olyasminek, amiket még odahaza használtak. Hogy honnan került elő egy egész vadonatúj flotta és ez a Diestl, az mindenképp érdekes kérdés volt, valami olyasmi, amire választ várt az elkövetkezőkben. - Chefingenieur, vontassák be a hangárba! - rendelkezett, mire egy energianyaláb máris körülölelte Doenitz hajóját. Ő maga pedig elindult, hogy vendégét illő körülmények között fogadhassa az erre berendezett tárgyalóban. Odabent egy hatalmas cosrai lobogó uralta a teret, valamint különféle műalkotások kaptak helyet. Reuenthal megbontotta az egyik alkoholos üveget a díszesen kimunkált vitrinből, és a két kikészített pohár egyikébe töltött. Nem sokat kellett várnia, hogy megérkezzen Doenitz, egy jellegtelen, szürke flottatiszt, pont, ahogy képzelte. - Sieg Cosra, Kapitän - üdvözölte hamiskás mosollyal, amitől a fickó őszintén meglepődött.- Entschuldigung, sind Sie der Kommandant? - kérdezte kissé feszengve a tiszt. - Natürlich. Ein bischen Schnaps oder Rotwein, Herr Doenitz? - emelte meg a poharát. - Maradnék a vörösbornál - mondta rezignáltan a kapitány, aki láthatóan nem ehhez a fogadtatáshoz szokott hozzá a karót nyelt tisztek között. Reuenthal készségesen töltött neki. - Foglaljon helyet, kapitány. Nincs is jobb, mint egy pohár jó bor mellett elbeszélgetni a világ dolgairól. - Való igaz.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 23, 2015 21:12:42 GMT 1
- Remélem, Herr Kapitän, nem neheztel ránk azért a kis incidensért, ami oly hosszúra nyújtotta a várakozásukat. - biccentett Reuenthal, miközben szájához emelte a poharat. - Ahogyan Folett ezredesnek is elmondtam, tekintettel kell lennünk a jelenlegi vendéglátóinkra. Túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hogyha a Sasfészkünkben fogadjuk Önöket. Olyannyira nyilvánvaló, hogy szinte nem is értem, mi vitte rá önöket a közvetlen megkeresésre. - Diestl Főmarsall a közvetlen megközelítés híve, Herr Kommandant. - bámult a semmibe Doenitz, miután belekortyolt a pohárba. - És Ön minek a híve, Herr Kapitän? - mosolyodott el Reuenthal. - Annak, Herr Admiral, hogy ami összetartozik, annak egységben kell lennie. - folytatta ugyanolyan tekintettel Doenitz. - Sokan az Önök nemesei közül ezt annak idején nem így gondolták. - lötyögtette meg a poharát Reuenthal. - Mi sem mindannyian jókedvünkben távoztunk, úgymond.
- Elmúltak már azok az idők, amikor a tapani cavallerok és a senexi Ranchmeisterek diktáltak a Cosrán, admirális. - vette fel a fonalat egy átlagos katonatiszthez képest meglepő tájékozottságról tanúbizonyságot téve Doenitz. - Szükség volt a befolyásukra és a pénzükre, hogy a Cosra azzá a gazdasági hatalommá válhasson, amire szükség volt, de amióta a Vezérkar dirigál, már más szelek fújnak, a nemesek pedig visszatértek a szektorukba és élvezik az EGB garantálta biztonságot és a vagyonuk kamatait. Az Önök kapcsolatai azonban nem voltak eléggé... wie sagt man das beágyazottak ahhoz, hogy felfedhessük maguk előtt a knoti rezsimet, mielőtt oly sietősen távoztak. - Úgy értik, egyszerű katonacsaládok sarjai voltunk, akiknek nem volt pénzük. - köhintett a neheztelés legcsekélyebb jele nélkül Reuenthal. - A klónoknak sincs pénzük. Sőt, fogadni mernék rá, hogy a Ssi-ruknak sem, talán nem is tudják, mi az a pénz, Herr Admiral. - kortyolt bele ismét a poharába Doenitz. - Amint mondtam, új idők járnak mifelénk. - Ó igen, a híres polneyeiak és egyéb szövetségeseik, az új cosrai föderalizmus élő megtestesítői. - biccentett sokat tudóan Reuenthal. - Wie interessant. De visszatérve a lényegre, két kérdés nyitva marad, akárhonnan is nézzük. Az első, hogy hogyan jutnánk el magukhoz adott esetben. Mostanság igen csak nehéz a Sithek területein keresztül közlekedni, tehát a Hydian nem jöhet szóba. A Perlemian, ami a határukon fut, még csak-csak, de ott is számos pontot elfoglaltak. Talán a Daragon-útvonal? Hmm... a második kérdés pedig, Mein Kapitän, hogy a hangzatos szavakon kívül pontosan mi is várna ránk... zu Hause?
- Az első kérdésre egyszerű, bár a maga nemében egyszerre körülményes a válasz. - biccentett Doenitz. - Nem a Mag felé kellene indulniuk. Ma már a sithek területén való áthaladásnál még problémásabb a Köztársaság magbeli térségein keresztüli közlekedés, legalábbis akkor mindenképp, ha az ember hajóin cosrai felségjelek virítanak. Gondolom megérti, mi miért használunk az enyémhez hasonló lopakodókat. Tehát, ha úgy döntenek, elfogadják az ajánlatunkat, akkor az ellenkező irányba kellene indulniuk, minél előbb elhagyva a serennoi területeket, és a Corporate-szektorban jelentkezniük a megadott koordinitákon. Már több missziónk is működik a Harmadik Birodalom területén a Vezér jóváhagyásával. Innen pedig a Peremvidék szélén haladva tovább a Kesselig, majd a független területeken keresztül egészen az Elrood-szektorig, ahonnan már szabad a bejárás a területeinkre.
- Kis kerülő, éppen csak egy fél galaxis... - morfondírozott Reuenthal. - De vitathatatlan, hogy biztonságosabb. És mi a helyzet a második kérdéssel?
Doenitz kezében életre kelt egy galaxistérkép holografikus másolata. A Magtól egészen a Középső Gyűrű alsó határáig, majdnem a Sullustig húzódó EGB-s félhold alkotta a térkép jobb szélét, a bal szélét pedig három apró szektor az Ismeretlen Vidék átellenes szélén. A köztük lévő hatalmas terület az egyik pillanatban üres volt, Doenitz egy gombnyomásra azonban ugyanolyan szürkésszöld színűre varázsolta, mint az EGB többi területét, megnégyszerezve annak területét.
- A jövő, Herr Admiral - folytatta némi izgalommal a hangjában, először árulva el bármiféle érzelmeket -, ott van kint, az Ismeretlen Vidéken, ahol megteremthetjük az új életteret telepeseink számára. - Tisztában vagyok a Lebensraum elmélettel - biccentett Reuenthal. - De azok a szektorok nagyon nehezen navigálhatóak. - Megvannak a módszereink arra, hogy könnyen átjárhatóvá tegyük az Ismeretlen Vidéket lezáró hipertéri gátat. - hajolt előre ültében a maradék italát is felhajtva Doenitz. - Gondoljon bele, Herr Admiral micsoda távolságok nyílhatnának meg Önök előtt. Ugyanis ez az, amit ajánlunk maguknak. Egy független mélyűri felderítő hadtestet, amelyet saját hatáskörben irányíthatnak. Nem lenne más dolguk, mint hogy minél több ismeretlen vidéki rendszerre kitűzzék az EGB lobogóját, és távol maradhatnak a politikától is, úgymond. Nos? Gute Idee?
|
|
|
Post by Enz on Feb 27, 2015 16:46:23 GMT 1
- Távol maradhatunk? - kérdezte Reuenthal kissé pimaszul, és kortyolt még egyet a poharából, Doenitzet figyelve, akinek lelkesedését ismét profizmusa váltotta fel. Ezeket a Haschwalthoz hasonló tiszteket annyira egy fából faragták, hogy néha azt hitte, ők az igazi klónok, nem a polneyeiak. - Legalábbis, amíg kellő pozíciókat és befolyást szereznek - mondta diplomatikusan Doenitz. Valóban, biztos akad jó pár olyan ellenfelük, akiknek kellemetlen lesz a visszatérésük, például a Cosra árulásban sáros, megalkuvó vezetői számára. A helyükre ugyanis túl nyilvánvaló alternatívát jelentenek egy hatalmi harcban. - Megvan a maga előnye, ha az ember távol van a darázsfészektől - intett körbe poharával a díszes társalgóban, és Doenitz kimért bólintással jelezte, hogy ő is valami hasonlóra célzott. - Nos Mein Kapitän, ha a bizonyítékok is magánál vannak, akkor azt hiszem gond nélkül meg tudom győzni a Herr Marschall-t a távozásról - tért át az utolsó pontra, hiszen előbb szerette volna tudni, miféle ajánlatról is van szó. Fordítva, ha előbb megtekinti a hiteles bizonyítékokat, majd kiderül, hogy egyszerű ágyútölteléknek szánják őket, már jóval nehezebb lett volna visszakoznia az adott szavától. Elvégre ez különböztette meg az echte cosrai-t a selejttől: az adott szó becsülete. - Igen, itt van - húzott elő egy adathengert a zsebéből, és Reuenthal kezébe nyomta. Ő szórakozottan pörgette meg ujjai között, majd saját zubbonya mellzsebébe csúsztatta, Doenitz újfent meglepett pillantásától kísérve. - Meg se nézi? - kérdezte, mivel nem tudta igazán hova tenni a jelentet, elvégre az egész találkozó ezen információk átadásáért zajlott. - A dolog jelen állása szerint - mosolygott sokatmondóan Reuenthal. - egy közepesen amatőr hamisítvány is elég lenne a meggyőzésünkre. - Ah, so - mondta, és úgy tűnt nagyjából megértette a célzást. - Nos akkor a mihamarabbi viszontlátásra! - emelte fel a poharát, majd kiürítette maradék tartalmát. Doenitz, aki eddig csak tessék-lássék módon kortyolgatott, most követe a példáját.
Zaine ezredes öblös léptekkel haladt végig a folyosón, miközben igyekezett kikerülni a fel-alá rohangáló cosraiakat, akik különösebben nem zavartatták magukat a jelenlétén. Pár órája úgy nézett ki az állomás, mintha ostrom alatt állna, mindenhová berendezéseket, fegyvereket és dobozokat cipelő katonák nyüzsögtek. Pedig riadónak vagy központi kiürítési parancsnak híre sem volt. Balgaság is lett volna egy ilyen fontos ponton ülő bázist feladni, ahol valószínűleg az ESB támadásának első hulláma fog megtörni a jól kiépített védelmen. Legalábbis a terv ez volt, de azért a biztonság kedvéért készenlétben tartott egy gyors siklót. - Zoldat! - lépett oda az egyik katona elé, tört cosrai nyelven szólítva meg. A katona egy pillanat töprengés után letette a kezében tartott dobozt, és szalutált. - Mi folyik itt? - Ezt csak a Herr Marschall tudja megmondani - mondta, és zavartan ismét a dobozra pillantott. Láthatólag feszélyezte a gondolat, hogy az ő faggatózása miatt tíz másodpercet késik. Zaine megkönyörült rajta, és félreállt az útjából, mire a fekete egyenruhás katona sietve ismét felkapta a dobozt és tovább sietett. Zaine ezért hát az irányítóközpont felé vette az útját, ahol ugyanannyi cosrai nyüzsgött, mint máshol, de itt mindenféle eszköz helyett leginkább díszeket cipeltek: a sok giccset, amivel telepakolták az állomást. Ezek most már biztosan véglegesen távozni akarnak, jutott a megfelelő következtetésre az ezredes, főleg, amikor látta, hogy két katona kicipeli az egyik kaiser-t ábrázoló hatalmas képet, egy testes Leutnant felügyelete mellett. - Óvatosabban, verdammten Idioten! - kiáltott rájuk, amikor az ajtó széléhez hozzáért a kép kerete. - Ez a kép többet ér, mint a szaros életetek! Zaine elszántan lépett be a terembe: ha rajta múlik, a Marschall vagy visszakozik vagy élve nem távozik erről a helyről. Haschwalth és törzstisztjei cosrai nyelven diskuráltak éppen egy Galaxistérkép felett, és odabent legalább akkora volt a felfordulás, mint kint. Ha most támadnák meg őket, egy fél óra alatt vége lenne az egésznek.
- Itt helyezzük el az utolsó bombát - mutatott az állomás térképén a fegyverraktárra Karl Erik Bayerlein, aki Reuenthal sokoldalú helyettese volt. - Egyik sem túl nyilvánvaló, de nem is túl nehéz megtalálni őket. - Miért nem robbantjuk fel ezt a kócerájt? - kérdezte Reuenthal, de a Marschall részéről csak lekicsinylő pillantást kapott. A magyarázattal végül von Richthofen állt elő. - Nem akarjuk magunkra vonni egykori alkalmazóink haragját. A nyílt űrben egy üldözőflotta csak felesleges komplikációkat jelentene - magyarázta a szokásos, konfliktusokat elsimító stílusában. - Ráadásul egyúttal a helyünkre küldött flottát is kikapcsolja az üldözésünkből, így a Mirial felé át tudunk kelni a Harmadik Birodalomba. Szemben Telosszal, ott nem állomásozik állandó helyőrség. - Érthető - bólintott egyetértően. Mindenkinek megvolt a szerepe a Schwarz Lanzenreiter-ben, és a Vörös Báró egyértelműen a legjobb volt tervezésben. - Ami a hadműveletet illeti... - A maga egysége vezeti majd a formációt, Flottillenadmiral - közölte vele Haschwalth. Reuenthal kötelességtudóan bólintott, ráadásul ez egy jó lehetőség is volt, ha esetleg harcra kerül sor. - Én személyesen felügyelem a középső formációt, az utóvédet Freiherr Richthofen vezeti. - Ah, Herr Oberst - pillantott fel Reuenthal a térképről az éppen belépő Zaine felé, aki nem túl vidáman nézett rájuk. Haschwalth is bevetette szokott, hűvös arisztokratikus tartását és nézését. - Uraim, Haschwalth marsall - tisztelgett. - Nem értesítettek erről a nagyszabású katonai akcióról. Magyarázatot követelek kormányom nevében! - Pusztán gyakorlatot tartunk - szólalt meg von Richthofen, de neki sosem volt erőssége a hazugság. - Mindent bepakolnak, ami mozdítható. Ez nem gyakorlat! - emelte fel a hangját az ezredes. - Nincs oda idegeskedni, Herr Oberst - szólalt meg ezúttal Haschwalth. - Ezennel tájékoztatom, hogy a Schwarz Lanzenreiter hazatér, maga mögött hagyva a Serennót. Hazánk hív és kötelességünk felelni neki. Amennyiben kormánya nem áll utunkba, a lehető leghamarabb elhagyjuk a területet. - Ezt nem gondolhatják komolyan! A Serenno befogadta magukat, amikor nem volt hazájuk, most pedig magára hagynák! - Mindig is volt hazánk, Herr Zaine. Hálásak vagyunk mindenért, ennek következtében tájékoztatom most - közölte Haschwalth kíméletlenül. - Tájékoztathatja kormányát a fejleményektől, mikor kiürítettük a bázist, hogy új egységet vezényeljenek ide. Addig viszont a foglyom marad. Intett, mire két markos cosrai legény ugrott előre, és két oldalról közrefogta a kopasz serennói tisztet, aki értelemszerűen nem állhatott ellen, és ezt ő is belátta. Reuenthalnak nem voltak ellenséges érzelmei, tekintve, hogy mindketten csak hazájukat szolgálták, így hát semmi személyes nem volt a jelenlegi helyzetben.
A Königsberg fedélzetén Reuenthal figyelte a bázist elhagyó utolsó teherhajókat, amik sietve indultak meg a cirkálók felé, hogy valamelyiken dokkoljanak. Impozáns látvány volt az egész flotta együtt, el kellett ismernie. Most persze még ideje volt a megfelelő bejelentésnek. A kommvonalon bejövő üzenetet a megbeszélteknek megfelelően az összes hajón hangosbemondóra kapcsolták. Haschwalth pattogós, kimért hangja pillanatokon belül megtöltötte a hajót. - Meine Brüder und Schwestern! Egy évvel ezelőtt együtt hagytuk magunk mögött hazánkat, az árulók kezébe került Cosrát. Akkor eltökéltük magunkat, hogy hazánktól távol is egységet és erőt mutatunk! Létrehoztuk a Neue Reich-et, új otthonunk. De igazi hazánk sosem feledtük, és az sem minket. Cosra visszavár minket, szüksége van ránk régi ellenségei, a kommunisten ellen! Es ist Zeit für Heimweg! Sieg Cosra! - Seig Cosra! Sieg Cosra! Sieg Cosra! - harsogta a legénység a hajón, és Reuenthal biztos volt benne, hogy mindegyik hajón ugyanez zajlott le. Haschwalth mindig értett a látványos fellépéshez, és ez olyan tulajdonsága volt, amit mihamarabb neki is meg kellett tanulnia. A karizma és a taktikai érzék önmagában sosem volt elég. - Steuermann! Hajót kilencven fokkal jobbra elforgatni. Parancs a különítménynek: hiperűrbe lépünk, amit a számítások készen állnak. Úti célunk a Mirial!
|
|