|
Ambria
Aug 8, 2013 21:16:33 GMT 1
Post by Enz on Aug 8, 2013 21:16:33 GMT 1
A Belsõ Gyûrûben található, 10 millió fõs lakosságú forró levegõjû, sivatagok és kõföldek által szabdalt bolygó a sithek menedéke volt évezredekkel ezelõtt, a nagy hiperûrháborúban elszenvedett vereség után. Egy sith varázsló elpusztította a bolygó élõvilágát évekkel késõbb. Itt tartózkodott egy ideig Darth Bane is. Ezek után nem meglepõ, hogy az egész planétán nagyon erõs a Sötét Oldal jelenléte.
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 21:30:23 GMT 1
Post by Enz on Aug 8, 2013 21:30:23 GMT 1
Alia Fenn az arca elé emelte ismét makrotávcsövét. Egy hete hagyta el Serennót, hogy ide jöhessen. Persze mivel a Rendtõl nos, véglegesen kölcsönvett Stealth X igencsak feltûnõ lett volna, így inkább egy egyszerû utazó hajót választott, a Strunz Heavy Industry Dieter HT-1-esét. Mivel a polgárháború véget ért, és az ideiglenes kormány mûködése alatt Kellernek ügyelnie kellett viselkedésére, ezért közölte vele, hogy szabadságra mehet. Pedig igazán szeretett volna mellette maradni, és segíteni neki, hiszen egyértelmûen különleges ember volt, olyan, aki érdemes mások hûségére. És akár más érzéseire is... Még maga sem volt biztos benne mit érez a nála kétszer idõsebb férfi iránt, aki véget vetett a nemesség önkényes uralmának a bolygón. Eltökélt, erõs, jó modorú férfi volt, akin egyszerûen remekül állt az egyenruha, és... Megrázta a fejét, hogy visszarángassa magát Ambriára. Küldetése volt, és nem szabadott hagynia, hogy az érzelmei eltérítsék ettõl. Sosem találja meg az igazi, dogmamentes Erõt, amirõl Dooku gróf vagy inkább Darth Tyrannus holokronjának kapuõrzõje - vagyis maga a készítõje - annyit beszélt. - Végül is jót tesz nekem egy kis távollét - mondta halkan, leginkább csak magának. Annyit volt egyedül mostanában, hogy már kezdett neki hiányozni az emberi beszéd. Mivel a helyi hatóságokat ki akarta hagyni az egészbõl, inkább egy lakatlan helyen szállt le, a tó közelében, egy tágas földalatti barlangban. Igazán remélte, hogy nem valami óriás lény gyomra, mondjuk mint a blenjeeli homokásóké. Bár épségben kijutott, azért a bolygót is el kellett valahogyan hagynia. - Szóval ide kell jönnöm, mi? - pásztázta még egyszer végig a tavat, ami a Natth-tó néven szerepelt a galaktikus adatbázisokban. Megtapogatta a holokront az oldalán. Egyelõre nem akarta használni addig, amíg oda nem jut a tóhoz. Elrakta a makrotávcsövét, majd óvatos léptekkel megindult a tó felé, ami elég barátságtalannak tûnt. Pár száz méter már csak.
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 22:03:54 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 8, 2013 22:03:54 GMT 1
A Natth tó vidéke különösen csendes volt akkor, semmi jele az itt élő veszedelmes lényeknek, vagy mendemondák rémeinek. Ami nyilvánvaló volt, hogy a Sötét Oldal jelenléte itt öszpontosult leginkább, mióta Thon Jedi Mester évezredekkel ezelőtt ide szorította vissza. Valami más is volt azonban a levegőben, az Erő különösen áramlott, néha mintha lüktetett volna: a sötétség visszaszorult és aztán ismét kiterjedt, ez ismétlődve lassan, mintha gyászos sóhajok lettek volna. S talán mégis? A szürkületből este vált, ahogy a fény visszahúzódott a világból, valahonnan pedig, mintha elméje mélyéről érkezett volna de nem is, halk suttogást vélt hallani, s aztán visszatért a csend. Talán csupán néhány perc telt el, talán egy egész óra, egy örökkévalóság, míg egy nem evilági hang szólalt meg. - Érzed... az Erőt... - hallatszott háta mögűl, akármerre is fordult aztán - itt jársz... Senki nem volt közelben, csupán az Erő ominózus kavargását észlelte, majd hosszú ideig semmi. Mikor azonban már úgy tűnt, a hely zavarta össze, a hang ismét megtörte a síri csendet. - Nincs tudás... mit érzel? Kötelesség... dogma... mind csupán álom? Majd megint a csend, aztán a hang ismét hallatszott, ezúttal csupán mormolva, pusmogva, szinte táncolva a nő körül, mindig mögötte maradva. Honnan jöhetett? Volt itt valaki más is?
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 22:28:52 GMT 1
Post by Enz on Aug 8, 2013 22:28:52 GMT 1
Aliát a hideg kirázta ettõl a helytõl, és a fura sugdolózás csak még félelmetesebbé tette az egészet. Persze nem félt, a félelem a sithek útja volt, és nem tervezte, hogy a közeljövõben eszelõs megalomán diktátornak áll, bár biztos talált volna pár ilyen álláshirdetést a sithek államában. Megállt, és a hangot figyelte, összpontosítva a halk suttogásra. Mintha értelmes mondatok lettek volna, a sötétség kommunikálni akart vele, pontosan, mint Dooku serennói palotájában. De ez itt másmilyen volt, mint ott, sokkalta vadabb. - Ne bújócskázzunk! - kiáltotta el magát, miközben az Erõn keresztül a hely kellemetlen kisugárzását vizsgálta. Élõlényeket egyelõre nem érzett itt, így hát nem sok értelme volt, de valahogy megnyugtatta. A szél halk fújdogálásán kívül mást nem hallott, csak a kellemetlen, már-már feszélyezõ érzés növekedett benne. Ha volt is itt valami, egyelõre úgy tûnik nem akart megmutatkozni. Jobb híján elõbányászta a sith holokronját, és aktiválta. Dooku gróf kékes miniatûrje jelent meg a piramis csúcsánál. - Ambria - pillantott körbe. - Utazásaim során én magam is jártam itt. Miután elhagytam a korrupt és álszent Rendet. Mielõtt megtanultam volna az Erõ Sötét Oldalát magam is használni. - Fura helyekre utaztál, gróf - érezte, hogy a háta bizsereg. Nem szerette ezt a helyet, nagyon nem. - És mire ébresztett rá? - Elfelejted, érdeklõdõ? - kérdezte ugyanolyan nyugodtan, mint az elõbb. - Én döntöm el, mit osztok meg a tudásomból. Ha mindent a szádba rágnék, nem lenne olyan hatásos a saját relevációd. - Pff - Alia néha olyan szívesen földhöz vágta volna az önelégült nemest. A sith holokronok szemtelenebbek voltak, mint a Rend jedijeinek hasonló tárgyai, amikkel néha konzultálhattak tanulásuk során. És jóval veszélyesebbek is. Egyetlen jedi kapuõr sem küldte volna ilyen veszélyes helyre, mint ez. - Hát jól van. Visszatette az apró szerkezetet a magával hozott kis tasakba, majd leült a tó mellé, meditálópózba, és elzárta a külvilágot az elméje elõl. Ha jobban odakoncentrál, csak talál valami mást is összefüggéstelen suttogáson kívül.
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 22:50:48 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 8, 2013 22:50:48 GMT 1
Ahogy elméje a meditáció útjára lépett, úgy halványodott el a Sötét Oldal lüktetése is, mégis, mintha nem lett volna egyedül, mintha egy másik akarat is lebegett volna valahol. Hangot azonban nem hallott, csend vette körül, megtörhetetlen várakozás, mintha csak kísérlete váltott volna ki ellenkező hatást az elvárthoz képest. Az idő eközben telt, továbbra sem érezhette magát egyedül, valami volt itt ezen a kopár tájon, mely talán csak saját elméje szüleménye lett volna? A türelem nem hozott eredményt, csupán akkor történt ismét valami különös, mikor kinyitotta szemeit. Valami mintha megmozdult volna szeme sarkában, ám sem lépteket nem hallott, sem pedig kövek ropogását alattuk. Semmit, a hangot leszámítva. - Más tudása... miért kutatod... a másét...? - suttogott a fülébe a jeges hang - Ez az út... ez vezet a dogmákhoz... kifarag... mielőtt te faraghatnád ki... önmagad... Kényelmetlen lehetett, egy hang beszélő nélkül ami minduntalan mögűle hallatszott, s a holokron egy cseppet sem tűnt olyasminek, ami most meg fog magyarázni dolgokat. - Alapíts hagyatékot... csalódni fogsz... - szólalt meg ismét - az utókor... megcsonkítja az emléket... ami talán maga is csonka volt. Ki vagy mégis... kicsoda ki... csukott szemmel nem látsz... semmit...
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 23:00:13 GMT 1
Post by Enz on Aug 8, 2013 23:00:13 GMT 1
A meditáció nem hozott eredményt, és a rendszer napja is egyre perzselõbben sütött rá a kopár pusztaságra, így Alia végül felnyitotta a szemét. Meglepetésére ekkor végre üzenetet kapott attól a... valakitõl vagy valamitõl, ami itt ólálkodott. Nyugalmat erõltetett magára, miközben a másik szavain morfondírozott, hogy megfelelhessen rájuk. Talán ez valami tesztféle lesz, amit a... tó szelleme állít elé? Vagy csak egyszerû kíváncsiság? Mindenesetre bizonyos volt, hogy ez a valami tisztában van azzal, miért is van itt. - Egy tudás kevés az Erõ igazi természetének a felismerésére - mivel nem volt biztos a dolgában, hangosan is kimondta a szavakat, de közben az Erõvel is kommunikációt keresett. - Ezért van szükségem mások tudására. Az Erõ jellegét évezredek óta elferdítik a különbözõ dogmák. Sithek, jedik, szekták és kultuszok. Pedig az Erõ egy és oszthatatlan, mindent és mindenkit ugyanúgy körbevesz, de ez a sok értelmezés, ez a sok sallang megakadályozza, hogy az igazságot megkereshessük. - kimondta hát, amit gondolt. Régóta morfondírozott ezeken, de ilyen szépen, ilyen tökéletesen összefoglalva még sohasem hagyták el a száját. - Ezért vagyok itt, bárki is légy Te, sötétség szolgája! Nyisd fel a szemem, töltsd el az elmém sötét gondolataiddal! A Te saját igazságod is a globális igazság egy szelete! - szónokolta fennhangon. Ha valami régi sith nagyúr lelke van itt, a sötétség közepén, ennél az Erõverte tónál, bizonyára hízelgõnek fogja érezni az ajánlatot.
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 23:14:52 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 8, 2013 23:14:52 GMT 1
Hümmögés hallatszott, tán egyfajta folytott nevetés, mely nem illett annak szájára, akitől érkezett. Néha visszatért, hosszú szüneteket tartva, mintha csak a nő türelmét próbálta volna szondázni. A nap már magasan járt, mikor ismét érthető szó hagyta az éteri ajkakat, változatlanul Alia háta mögűl. - Sötétség szolgája... sötét gondolatok... sötét oldal! Miért szól valaki olyat... melyhez nem fűlik... a foga? Melyben maga sem... hisz... ki túlemelkedett mindezen... miért olyanoktól keres válaszokat... kik hamis eszméket keregettek... életükben? Ismét csend lett, leszámítva a szél fütyülését a kopár földön. Ha Alia nem szólt többet, a hang mindössze hümmögött időnként, s akármi is volt tulajdonosa, továbbra is figyelte őt.
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 23:29:36 GMT 1
Post by Enz on Aug 8, 2013 23:29:36 GMT 1
A körülötte settenkedõ valami nem bizonyult túl beszédesnek, és jó pár óra eltelt, mire ismét megszólalt. Lassan már egy napja ücsörgött is, és amikor nem meditált, vízkészletét pusztította megdöbbentõ gyorsasággal. Szomjan akar halasztani? Mivel egy sith holokronja alapján került ide, bele kellett kalkulálnia, hogy a kapuõrnek az elpusztítása az igazi célja, és ez a valami ezt érezve vígan részt vesz a játékban. Épp a kulacsa alján lévõ vizet lötykölte, mikor végre újra felsejlett az a suttogás, és ismét elgondolkodott. Valóban, miért is vagyok kíváncsi arra, amit ez az elfeledett... akárki mondhat? Miért érdekelnek hamis dogmák, ha felismertem, hogy már értelmetlenek? Magának is meg kellett emésztenie a dolgot, és jó egy órába telt, mire épkézláb módon össze tudta szedni a gondolatait. Mesterei mindig dicsérték nagyszerû gondolataiért, és életkorát jócskán meghaladó bölcsességéért, és ezek most nagy segítségére voltak a válasz megformálásában. Nagy levegõt vett és mind az Erõn, mind fizikai úton közölte a gondolatát. - Az igazságot túl sok hamisság fedi el, évezredek óta. Vajon miért is akarok újabb hamisságokat megtudni? Mert mindben ott van az igazság egy-egy apró szikrája, piciny morzsája, amit kinyerhetek. Az igazság önmagában sehol sem áll rendelkezésre, hanem részletekben szedhetõ össze. Minél több hamisságot tudok meg sötét ismereteidrõl, a jedik álszent pacifizmusáról, marginális szekták tanairól, annál inkább megkereshetem az igazságot. Annál közelebb jutok az Igazi Erõhöz! Sokan elbuktak hamis tanokat kergetve, de az õ bukásukból tanulni lehet.
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 23:48:18 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 8, 2013 23:48:18 GMT 1
Most sem érkezett válasz hosszú ideig, talán a másvilági hang gazdája is gondolkodóba esett, talán tényleg csak halálát akarta kivárni. A délután lassan a második alkonyba fordult át, a sötét oldal még mindig meghúzódott, csupán a hang kezdett suttogni ismét valami érthetetlent. Így telt az idő, s bukott le a nap, meghagyva Aliat és az őt körülvevő világot az éjszakának. Az Erő folyama ismét lüktetni kezdett, tompa szívdobbanásokként, vagy talán lélegzetvételekként, amelyik kifejezést közelebbinek vélte az érzéshez. Az idő lassan telt, még mindig nem történt változás, az este pedig éjszakává változott. Aztán mégis, ezúttal is látásának perifériáján meglátott valamit, mikor azonban abba az irányba fordult, a mögötte levő enyhe emelkedő tetején egy derengő emberi alakot látott, bár nem volt elég közel ahhoz hogy jobban is kivehessen részleteket. Ha elindult felfelé, közelebb érve hozzá az belépett, vagy talán belibbent egy mellette álló sziklaalakzat mögé, a jelenlétét azonban érezhette az erőn keresztül, tompán, szavakba öntve mintha egy élőlény tudatának halovány árnyéka lett volna.
|
|
|
Ambria
Aug 8, 2013 23:58:00 GMT 1
Post by Enz on Aug 8, 2013 23:58:00 GMT 1
Eljött az éjszaka, és Alia észrevette a távolban álldogáló alakot. Halucinálok? - futott át az elsõ gondolat az agyán. Tisztán emlékezett rá, hogy az utolsó korty vizét délután itta meg. Ennyi szomjazás még egy ilyen kopár helyen sem kellett volna, hogy ilyen hatással bírjon. Néha gondolt ugyan rá, hogy megízleli a közeli tó vizét, de a vízfelszín olyan visszataszító és megmagyarázhatatlanul furcsa volt, hogy inkább nem akart ezzel kísérletezni. Megdörzsölte a szemét, majd, mikor megbizonyosodott, hogy jól lát, megmozgatta elgémberedett tagjait. Már a második estéje volt itt ezen a helyen, és még egy napot biztosan nem bírt volna itt ki, hiszen nem volt egy korty vize sem, a meditáció pedig nem pótolhatta az alvást. Egyszerûen szólva: elérte a saját korlátait, és ha nem tesz hamarosan valamit, akkor a legvégsõkig feszíti azokat, elgyötörve testét és lelkét. Nem akart erre gondolni, így inkább feltápászkodott, és megindult az alak felé. Érezte saját járásán, hogy nem olyan életerõs és fiatalos, mint ideérkezésekor. Igyekezett ezt betudni a két napos elmélkedésnek. Egyik kezét a fénykardjára rakta, úgy settenkedett hangtalanul közelebb a furcsa alakhoz. Vajon szándékosan mutatta meg magát neki? Vagy éjszaka mások itt a körülmények? Ahogy közeledett, egyre jobban érezte a sötétség szorítását, és mintha az éjszaka gyér fényén keresztül egy szempár szegezõdött volna rá. Nincs értelme bujkálni, tudja, hogy ki vagyok, mit gondolok, hol vagyok... Megszaporázta a lépteit, és pár pillanat múlva az emelkedõ tetejére lépett, hogy szembenézzen a tónál lakozó sötétség manifesztációjával.
|
|
|
Ambria
Aug 9, 2013 0:35:44 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 9, 2013 0:35:44 GMT 1
Csend volt, síri csend ahogy megtette az utat felfelé a lejtőn, majd erejét összeszedve gyorsabbra fogta lépteit, s belépett a szikla mögé. Elsőre meglephette, amit ott talált, azaz hogy ott nem talált semmit és senkit, egy pillanattal később azonban ismét megszólalt a hang a háta mögűl, oly sok óra után. - Hol van a Káosz... hol van a halál...? Az Erő ösvényeit mi találtuk fel... önmagunk céljaira... pedig az Erőt nem mi... formáljuk. Az Erő formál minket... ahogyan és amennyire... mi engedjük, abból... ami bennünk van.Bárki is volt az imént előtte, most mögötte volt, egészen biztosan. S ahogy ezúttal megfordult, a túlvilágian derengő emberalak nem szökött el szemei elől, ott maradt, tekintete viszont nem rá meredt, az zord volt és a távolt fürkészte. Át lehett rajta látni, nem volt eleven lény, mindössze az aminek érezte: egy árny, a létezés és a nem létezés határán. Hangja most tisztább volt, ám nem veszített különös tónusából. - Miért keres valaki válaszokat, egy árnyék árnyától... egy elszállt tudat visszamaradt csonkjától? Fény és sötétség... jó és gonosz... élet és halál... Ashla és Bogan... Hinni, hogy alakítjuk az erő áramait és valóban úgy tenni, két külön dolog. Mi csak önmagunkat formáljuk és másokat... mi adtunk nevet a fénynek és sötétségnek, mi írtuk körbe a jót és a rosszat. Az Erő átjárja az élőt, de az ösvényei nem belőle származnak... hanem az élő lényekből, akik gondolatai nem tiszták... nem szabadok. Csak alkotjuk az igaznak vélt tudást, tovább adjuk... de az elkopik, kifacsarják... végső soron, csak az derül ki hogy bármit is tettünk, amivel nyomást gyakoroltunk a történelemre, nevetségesként végződik. S amit mi alkottunk egykor, terveink, munkánk, hagyatékaink... ugyan olyan nevetségesek voltak. Az elkötelezettség jó vagy rossz mellett, mind csupán tévedés, megismételt, örökkévaló tévedés. A Sith, a Jedi... csak szavak... küzdelmünk értelmetlen... létezésünk illúzió... lényegünk átlátszó... mindenünk üres... Nem maradunk olyan igazak, mint amilyennek megszülettünk, visszaút pedig nincs.
|
|
|
Ambria
Aug 9, 2013 0:58:34 GMT 1
Post by Enz on Aug 9, 2013 0:58:34 GMT 1
A sötét alaknak, aki végre láthatóvá vált elõtte, úgy tûnik nem voltak támadó szándékai. És mit is érhetne õ, Alia Fenn egy ilyen lét és nemlét határán lebegõ entitás ellen egy egyszerû fénykarddal? Így hát inkább elengedte az oldalán lógó hengert, még ha annak hideg, fémes érintése nyugalommal is töltötte el. Ahogy a kisgyerek is elõbb-utóbb el kell engedje szülei kezét, õ is eldobta magától a kapaszkodókat. Az igazságért jöttem ide, bármi is legyen az. A szavai alapján egy megkeseredett sith lehetett a másik, aki mindent elveszített a legvégén, még a hataloméhségét is. De addigra belülrõl már felfalta magát. Ez volt a sithek legnagyobb problémája is gyengéje: felemésztették magukat az évek során, és amikor azt hitték, hogy erejük teljében vannak, valójában csak egy üres porhüvelybõl álltak. Ez az önpusztítás az oka, hogy gyõzelmük sosem lehet teljes vagy végleges. - Tehát a halandók beavatkozása csak illúzió? - szegezte neki a kérdést a sötét jelenésnek. Az arca ismerõsnek hatott, de valahogy nem tudta felidézni. - Végsõ soron saját akaratukból nem érhetnek el semmit? Az élõk szabadsága csak illúzió lenne és minden az Erõ akarata? Hangos gondolkodás volt inkább, mint kérdések, és a sötét jelenés nem is akarta rögtön tálcán elé helyezni a megoldást. - Nem - rázta meg a fejét. - Az Univerzum nem egy önmagába visszatérõ rendszer, nem egy saját farkába harapó kígyó. Ha az Erõ akarata lenne minden, akkor mi szükség lenne minderre? Az ûr, a bolygók, az élõlények, minden létezõ csak haszontalan sallang lenne! Az Erõ áthat mindent, de nem irányít mindent. Az élõlények szabad akarata, szabad gondolata az, ami a döntéseket hozza. Nem vagyok üres porhüvelyek, gondolatok, érzések járnak át minket - szinte érezte, ahogy magával ragadja a szenvedély. - Ha nem így lenne, mi alapján gondolnánk azt, hogy magunk hatunk az Erõre és nem fordítva? Az Erõ meghatározza a létezésünket, de ezt mi magunk töltjük ki tartalommal, mi adunk neki értelmet. Az Erõ csak az útmutatónk, nem az irányítónk!
|
|
|
Ambria
Aug 9, 2013 1:16:41 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 9, 2013 1:16:41 GMT 1
- Ó nem... - hangzott elutasító válasza, de inkább korrigált ismétlés lett belőle - Az akarat szabad, az Erő csak akkora befolyással bír felettünk, amennyire azt mi engedjük. De éppen ez tesz minden élőlényt szolgájává ambícióknak, meggyőződéseknek, érzéseknek... és leginkább, más lényekének. Ha valaki elhatároz valamit, ám valaki más meggyilkolja, az áldozat szabad akarata vele pusztul. Szabad így végső soron? De az újszülött... gyilkol talán... életet ad vajon... szeret... vagy gűlöl? Csak az szabad, kit nem ragadt el a fény és a sötétség csapdája. Nem teljesedhet kis senki és semmi, mert önmaguk és mások taszítják. A sors mindig más kezében van. Egyszer azt hittem, céljaimat elértem, az elvetett magból növény vált olyan módon, ahogy annak lennie kellett. De amikor sokadik magból sudár fa vált, értettem meg, hogy amin munkálkodtam egykor, nem ért semmit.
|
|
|
Ambria
Aug 9, 2013 21:47:32 GMT 1
Post by Enz on Aug 9, 2013 21:47:32 GMT 1
Igazán újszerû élmény volt egy régen halott sith-tel filozófiai vitákat folytatni, és a kihívás adrenalinnal töltötte el Alia tizennyolc éves testét. Bár a feje enyhén lüktetett a kialvatlanságtól és a szomjúság is nehezítette a gondolkodást. Az Erõt hívta segítségül, hogy úrrá legyen fiatal, gyenge testén, miközben gondolatait a kérdésre fókuszálta, keresve a választ. Körültekintõnek kellett lennie, mert ezt a sötét jelenést csak a szavak, nem az Erõ vagy a fénykard erejével tudta legyõzni. - Egy lénynek addig van szabad akarata, amíg mások engedik, erre mutattál rá. Sok döntést egyáltalán nem mi hozunk meg, néhol egyáltalán nincs döntés vagy teljesen elveszítjük ezt a jogunkat a halálban. A szabad akaratot az Erõtõl kapjuk, de olyan képesség, mint mondjuk az Erõ lökés, nem használhatjuk mindig. A halálunk pillanatában pedig visszatérünk a minket körülvevõ láthatatlan szövetbe, onnan valóban nincs megint választásunk - fejtegette lassan a saját gondolatait, miközben erõnek erejével fogta vissza magát, hogy körültekintõ legyen. - Mások elvehetik ezen jogunkat erõvel, megtévesztéssel, börtönnel, sok minden mással. Köztük dogmákkal is. Téves képzetünk lesz a sötétségrõl és fényrõl, és az Erõ helyett azokat kutatjuk, sõt szolgaként követjük, pedig saját eszméink kivetülései, az igazi Erõ délibábjai csupán. Felül kell emelkednünk az évezredes önáltatáson.
|
|
|
Ambria
Aug 11, 2013 9:48:42 GMT 1
Post by sithlord on Aug 11, 2013 9:48:42 GMT 1
A három hatalmas SiSD kilépett a hiperűrből és álcázó módba kapcsolt. Az Ambria egyelőre még nem volt Sith felségterület, de a kis Flotta célja mégis ez a parányi bolygó volt.
Weyn Torek admirális, akit maga az Obszidián Rend bízott meg azzal hogy a galaxisban fellelhető összes Sith ereklyét kutassa fel és szerezze meg, módfelett elégedetten ácsorgott az SiSD Exokron hídján. A kilátóernyőn az Ambria világa látszott, amely már szinte várta az idegen behatolókat.
Wenthar Nagyúr parancsa egyszerű volt és világos. Felkutatni az Ambrián rejtőző Sith ereklyét, jelen esetben egy holokront és meggyőzni a tulajdonosát, hogy adja oda önként. Ha nem megy akkor pedig végezni kell vele. Ez az eset azonban most más volt. Wenthar Császár ugyanis külön utasította az embereit, hogy ezúttal a birtokost ne bántsák.
A SiSD Exokron hangárjában már elő volt készítve egy átalakított, a régi Sith Vadászokat megformázó sikló. Fedélzetén két Sith harcos az asszaszinok rendjéből a felszállási kódra várt. Amikor megkapták, a kis hajó elhagyta az Exokront és belépett az Ambria légkörébe. A két harcosnak nem volt nevük csupán küldetésük. Mindkettő gyilkos és eszement volt ahogy az asszaszinok általában. A halál ígéretét hordozták az Ereklye hordozója számára. Egyikük beütötte a leszállási vektorokat és köpönyegét összébb húzta magán. Remélte sikerül elégedettséget okozniuk uruknak a Császárnak...
A kis hajó sikeresen landolt, a két zabrak fajú asszaszin, testükön tetoválásokkal amit köpenyük jótékonyan eltakart, pedig máris az Ambria felszínét tapodták csizmás lábukkal. Két gömb alakú és antennákkal ellátott kutaszdroid máris elindult, hogy megkeresse az Ereklye hordozóját. A két testvér pedig nem is sejtette, hogy ez a küldetés számukra sorsdöntő lesz. Nevük nem volt, emlékeik sem, csak voltak.
Az egykori Sith Nagyúr, Darth Maul megérkezett az Ambriára a testvérével. Mert bár nem emlékeztek semmire de az Erő ismerte őket, különösen a Maul nevűt...
|
|
|
Ambria
Aug 11, 2013 13:01:09 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 11, 2013 13:01:09 GMT 1
- Higyj, amit jónak látsz. - mondta az árnyalak, s mintha rátekintett volna - Nem az én dolgom eldönteni, hogy mit kell és kinek hinnie. Nem kell legyőznöd engem, még csak harcolnod sem, az egyetlen ellenséged a saját kétségeid magva, azzal kell megbírkóznod. Én mindössze tanácsokat adhatok, foggadd meg valamennyit a saját belátásod szerint, de ne téveszdd meg közben önmagad. A Sith ösvénye a kezdetektől fogva követői bukását festette eléjük, s mind voltunk olyan ostobák, hogy nem vettük időben észre. A Jedi ösvény hasonló, ők mégis átadják magukat az erő akaratának olyan pillanatokban, melyekben érzik, ők nem tehetnek már eleget. Ám a dogmáik újból és újból a kipusztulás szélére űzték őket, a két ösvény közelebb halad egymáshoz, mint amit el mernek ismerni. Te azonban ott hagytad a Jedi ösvényt, ám nem a Sith ösvényért tetted, vagy más ösvényekért, melyek e kettőhöz közel haladnak. Nem, neked még nem késő, Alia Fenn, te megtetted a lépést, nem letérni róla azonban rögösebb út bármi másnál. De mit fogsz ezután tenni, miként küzdöd le az akadályokat? Hiszen már most közeleg egy próbatétel, itt vannak e kopár földön, téged kutatnak és leginkább valamit, ami most nálad van.
|
|
|
Ambria
Aug 11, 2013 13:18:29 GMT 1
Post by Enz on Aug 11, 2013 13:18:29 GMT 1
- Nem akartalak legyõzni - sóhajtott fel Alia. Hát a halott sithek szellemeinek meggyõzését még gyakorolnia kell, gondolta lemondóan. - És köszönöm a tanácsokat. Élni fogok velük, és megteszem, amit meg kell tennem. Az utolsó mondata viszont nem ígért túl jót, és hamarosan az Erõ rezdüléseiben is megérezte a közelgõ ellenséget. Túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy bármiféle komolyabb harcba bocsátkozzon. Azt is ki tudta venni, hogy ketten jönnek, és mindketten a sithek tanait követik. Az Erõben lévõ lenyomatuk furcsa volt, de a szándékaik egyértelmûek voltak. Alig hagyta el Serennót, a drága jó öreg gróf úr miatt rögtön nyakig került a szarba. Csodás. Egyetlen esélye az volt, ha valahogy rajtuk tud ütni. Az egyik nagyobb szikla mögé sietett, ami jó rejtekhelynek tûnt. Ennek a tetejére helyezte el a holokront. - Maradj szépen ott, Dooku - suttogta a kis játékszernek. A homokot igyekezett úgy elrendezni, hogy úgy tûnjön, mintha a kõ mögött húzódna meg valaki. Amint végzett, a saját nyomait eltüntetve sietett egy másik, jóval rosszabb tulajdonságú szikla mögé, és összehúzta magát. Most jött a legnehezebb része: igyekezett elzárni a jelenlétét az Erõben. Ha kicsire összehúzza magát, akkor a nagy sötét energia miatt talán majd nem veszik észre az üldözõi. Viszont eddig fáradtságát és szomját az Erõ segítségével csökkentette, és tudta, hogy ez a manõver azzal jár, hogy a rajtütés pillanatáig úgy fog kinézni, mint egy másnapos csitri. Éppen idõben bújt el az Erõben, ugyanis nem sokkal késõbb megérkezett a két váratlan vendége, akiket nem látott a sötét éjszakában, csak körvonalakban.
|
|
|
Ambria
Aug 11, 2013 14:25:27 GMT 1
Post by sithlord on Aug 11, 2013 14:25:27 GMT 1
A két Sith harcos céltudatosan haladt előre a cél felé. A „Maul” nevű hirtelen szimatolni kezdett a levegőbe mint egy vadászkutya. Köpönyegét lobogtatta a sivatagi szél. Intett a testvérének mire az is megállt. A magas Sith egyetlen pontra koncentrált. Bár az egész bolygót körül vette a Sötét Oldal energiája, azért ezt a másfajta lenyomatot megérezte. Maga sem tudta, hogy hogyan sikerült neki.
Talán úgy hogy valaha, amíg meg nem halt az egyik leghatalmasabb Sith Nagyúrnak, Sidiousnak volt a tanítványa. Hirtelen megdermedt, egy emlék villant be az elméjében. Egy emlék a korábbi életéből....
Wenthar személyesen vett részt abban a kísérletben ami egyfajta teszt volt. Egy rég halott Nagyúr életre keltése, méghozzá úgy hogy emlékezzen minden tudására. Bár az eredmények biztatóak voltak azonban a kísérlet csúfos kudarcot vallott. Ami meghalt már nem lehet visszahozni, ez egy régi de nagy igazság volt. Wenthar maga sem értette miért pont Darth Maulra esett a választása amikor a visszahozandó Nagyurak közül kellett választania. Talán azért mert amíg élt Maul egy állat volt. Se több se kevesebb. Mikor a „Maul” életre kelt semmire sem emlékezett. Megölte azt a négy tudóst akik kinyitották a klóntartályt és alig tudták lefogni. Személyesen Wenthar állította meg az Erő segítségével és ez az állat máris behódolt neki. Ahogy a testvére a másik zabrak akit szintén életre keltettek. Talán Wenthar hatalmát érezte meg. Talán... A csúfos kudarc után Wenthar kezdte elvetni a lehetőségét annak hogy új életre tudja kelteni Andeddut a Prakithon. Ezt azonban a következő évek megcáfolták. Andeddut sikerült életre kelteni igaz más módon és az a féreg most Kraytként tesz keresztbe Wentharnak ott ahol csak tud...
Maul azonban életben maradt és Wenthar a lehető legjobb helyet találta meg neki. Az Obszidián Rendet. Itt kamatoztathatta ösztönös képességeit amik csodával határos módon megvoltak. A harckészségét és tudását, valamint az Erővel való bánást. Wenthart azonnal mesterének ismerte el az Állat ahogy a Renden belül nevezték...
És most ott volt, hogy Mestere akaratát kövesse. Ösztönösen megérezte annak a Valakinek a jelenlétét akit keresett. Arcán állatias mosoly jelent meg, miközben vöröses fekete tetoválásai eltorzultak, démonikus vonást rajzolva az arcára. -Gyere elő! -kiáltotta a valaki irányába. -Felesleges bújkálnod!
|
|
|
Ambria
Aug 11, 2013 16:08:24 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 11, 2013 16:08:24 GMT 1
A Jelenés szótlanul figyelte, ahogy a nő a maga eszközeivel felkészült a közelgő sötétség fogadására, majd alakja lassan elhalványodott és végül eltűnt. Nem sokkal később két alak vált ki az éjszakából, s a lejtő alatt álltak meg majdhogynem ugyanott, ahol nemrégiben Alia is. A nő nem válaszolt nekik, elvégre terveire alapozva a rajtaütést szánta volna fegyverének, azonban helyette valaki más lépett elő a szikla mögűl, ahol a holokron is volt, alakja halványan derengett az éjszakában. Az Apparíció volt az, lassú túlvilági lépteivel közelítve meg a két Sithet. Mindössze egy árnyék volt, fizikai való nélkül, egy hátramaradt darab az erő folyamában. - Keresni valamit és aztán másokat találni? - visszhangzott halk suttogása mindhárom eleven lény elméjében - És van a célokban bármi érdemre méltó... vagy csupán érzelmek és indulatok hajtják egy ketrecből, melybe valaki más zárt. Követői egy elborult eszmének, még a magatok módján is, ha félelem nélkül is, a bukás valahol ott lebeg a jövőben... Kutya lehet valaki, vagy Gazda? Jobb egyik a másiknál?
|
|
|
Ambria
Aug 11, 2013 16:21:28 GMT 1
Post by Enz on Aug 11, 2013 16:21:28 GMT 1
Alia minden testi erejével küzdött az álmosság ellen, és a szétáradó adrenalin ellenére is úgy érezte, hogy mindjárt a sziklára dõl és elalszik. Óvatosan a kezébe csípett, hogy nehogy még egyszer eszébe jusson ilyen hülyeség. A sithek mindenesetre jobban járnának, mintha harcolna, bármilyen elnehezült is volt a teste. Enyhén összerezzent, amikor az egyik érkezõ sith felszólította, hogy lépjen elõ és ne bujkáljon. Valamiért úgy gondolta, hogy a "bocsánat, nem látta a WC-t?" trükk nem mûködne, így hát felkészült, hogy ilyen körülmények között vegye fel a harcot a két támadójával. Épp a fénykardjáért nyúlt, és nagy levegõt vett az ugrás elõtt, de legnagyobb meglepetésére egy másik alak tûnt elõ a sötétségbõl: a tó körüli sötétség szelleme, a rég halott sith nagyúr. Azt tudta, hogy a sithek életükben sem egymás puszipajtásai, de hogy halálukban se kedveljék egymást, azért az mégiscsak érdekes volt. Persze, jobban belegondolva, amennyi gyûlöletet felhalmoztak magukban életük során, haláluk után nem válhatnak csak úgy kedves arcú köpenyes idõs bácsikká erõszellemekként. Hát, legalább annyi elõnye volt a dolognak, hogy nem rögtön kellett harcolnia, és ki tudja, a régi sith hátha akkora lyukat beszél a két újabb hasába, hogy már neki nem is lesz semmi dolga. Mindenesetre egyelõre a sziklához lapult és várta a folytatást, fénykardjával a kezében.
|
|