|
Post by Lord Brodrig on May 29, 2013 13:55:09 GMT 1
A Crioptera valamikor hatalmas hírnévnek örvendett a régi Köztársaság idejében. A ruhaanyagairól is ismert világ felszínét azonban a Birodalom ismeretlen okokból elpusztította, így szinte lehetetlenné vált az élet a bolygón. A pusztítást követően csupán néhány nyakas telepes maradt a vidéken. A vong támadás során a bolygó felszínét ismét letarolták, s ezzel a Crioptera valóságos pokollá vált, ahol végeérhetetlen elektromos viharok és égi robbanások uralkodnak.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 29, 2013 13:57:00 GMT 1
A Sith hajó röpke két óra alatt megtette a Peremvidék és az Onderon közötti távolságot. A Jedik nem győzték csodálni az idegen technológia hatékonyságát. Igaz viszont, hogy az Erő hatalmához képest még ez a nem mindennapi teljesítmény is jócskán eltörpül.
A szemük elé táruló bolygót sűrű, sötét felhőtakaró borította. A szürke lepel felszínén megjelenő, egymást követő fényvillanások irtózatos erejű kisüléseket teremtettek, amibe beleremegett maga az Erő is. A Crioptera pusztaságát sújtó, végeérhetetlen vihar olyan visszhangokat keltett a hatalmas energiamezőben, hogy Sirryn én Luke kénytelen volt elzárkózni előle. Roppant kellemetlen volt a sötét oldal kisugárzása a bolygófelszínről.
- Nem tűnik túl barátságos helynek – jegyezte meg Luke, miközben a hajó egyre közelebb száguldott a veszélyes felhőszakadáshoz.
- Ez a Birodalom által végzett pusztítás, és az azt követő, még nagyobb vong rombolás eredménye – magyarázta Sirryn. – Ez a bolygó nem szerepel már semmiféle nyilvántartásban. A sötét oldal nagyon erős lehet odalent.
- De hogyan rekedhetett ide ekkora mennyiségű energia? – tűnődött Luke.
- Az olyan helyeken a galaxisban, ahol a pusztítás mértéke minden határt átlép, a sikolyokból és a halálból szövődő energiák egy olyan lyukat teremtenek az Erőben, ahol a visszhangok össze-vissza utaznak, de sosem érhetnek célt. Ha úgy tetszik, az Erő megsebesül. Nem igazán értem ezt a teóriát, de a hasonló háború sújtotta helyeken előfordul néha, hogy nem hallod meg az Erőt. Ezt tapasztaltam.
- Mint az ysalamiri hatása?
- Nem tudom. Szerintem ez abolygó lakatlan – fürkészte Sirryn a sötéten gomolygó felhőket, amelyek sűrűn körülvették őket. Az Erő sötét oldalából merítő hajó időben megérezte a vihar kisüléses gócpontjait, és sikeresen kimanőverezte azokat.
A Jedik életjel után kutatva méregették a nedves és sivár bolygófelszínt. Sirryn nem fedezett fel civilizált település jelenlétére utaló mesterséges fényeket. Talán a Criopera valóban egy lakatlan, éleveszélyes pusztaság lenne? De mit rejegethet?
- Én sem érzek semmit – állapította meg Luke.
Sirryn szemét meresztve próbálta felmérni szürke porból és sáros talajból álló felszínt. Az Erő koordinálása szinte lehetetlennek tűnt a vad vihar epicentrumában, ahol éppen ők repültek.
Ahogy közeleítettek a talajhoz, a Jedi egyre biztosabb lett benne, hogy a bolygón nem él egyetlen árva teremtett lélek sem.
- Azt sem tudjuk, mit keresünk még – morfondírozott.
- Ezt a helyet mélyen átitatja a sötét oldal – hunyta le a szemét Luke. – Talán követnünk kéne a központjáig.
- Igazad van. De nézd – mutatott Smordre egy sziklaszirt irányába. –Úgy látom, valamiféle település van ott – ugyan mesterséges fény nem pislákolt a helyszínen, viszont szimmetrikusan elrendezett lakóházfélék nyúltak ki a sziklából.
„Akkor nem megyünk arra?” – csendült a hajó kérdése a Jedik fejében.
- Kerüld ki – utasította Luke.
- Landoljunk a közelben – tette hozzá Sirryn.
„Értem, két világos és két sötét.”
A két Jedi kikászálódott a hajóból. Luke-ot valósággal fejbekólintotta a sötét oldal ereje, és érezte, hogy Sirryn védőpajzsot varázsol maga köré a gyilkos energiák védelmére. A levegőben szinte tapintható volt a sötét elektromosság.
Sordis észlelte, hogy talán képes lenne befolyásolni ezt a hatalmas energiamezőt. Bizonyára egyetlen csapással képes lenne elpusztítani minden ellenségét, ha megtanulná irányítani ezt a hatalmat. Feltárta a lelkét, és táplálkozott belőle. A védőpajzsa mindössze arra volt jó, hogy meggátolja Skywalkert a sötét művelet észlelésében.
Luke leporolta magáról a Sith sírbolt porát. - Lehet, hogy feltűnő lesz két idegen felbukkanása egy ilyen elszigetelt világon – firtatta, miközben elrejtette a fénykardját, de úgy, hogy szükség esetén kéznél legyen.
- Tegyünk egy próbát . vigyorgott Sirryn, és megindult a sáros földön.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 13, 2013 10:06:36 GMT 1
- Hát nem egy barátságos környék, az bizonyos... - nézett végig a viharverte pusztaságon Luke. - Nem egy halott bolygón jártam már, de egyik sem volt ennyire sértett, és dühös, úgymond.
Smordre bólintott, mint aki tökéletesen érti, mirõl beszél Luke. Pedig a Jedi valószínûleg csak egy részét fogta fel annak, amit látott. - Talán így nézne ki a Korriban, hogyha lebombázták volna annak idején, mint az Ossust..- morfondírozott hangosan.
- Igen, a teljes pusztítás nem a jedik útja. - nyugtázta Skywalker, miközben jelenléte egyre zsugorodott az Erõben. Smordre úgy sejtette, hogy Luke ezzel a technikával próbálja magát védeni a sötét oldal kisugárzásától. Behúzódott saját magába, ahelyett, hogy átadta volna magát neki. Arra viszont nem volt képes, hogy a világosság magabiztos fáklyája legyen egy ilyen környezetben. Nem véletlen, hogy a Skywalker-családfát is átjárja a sötétség, gondolkozott tovább Smordre.
- Valami olyasmit kellene keresnünk, mint az a kamra az Onderon holdján. - folytatta Luke. - Az a gyanúm, hogy a sötétség egyik forrása ott lesz. - Tehát követnünk kell a sötét energiákat.. - Smordre lopva Luke-ra pillantott. - Meg tudsz birkózni ezzel, Nagymester? - Meg. Csak.. nagyon sok emléket ébreszt fel benne ez a hely. - meredt maga elé Luke. - A saját emlékeimet és apám emlékeit.. menjünk.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jun 25, 2013 12:58:34 GMT 1
Darth Kallog képtelen volt bármilyen életjelet is észlelni a sűrű felhők takarásából. Mestere személyiségének jellegzetességei máskor csak úgy nyomultak a tudatába, most viszont képtelen volt belátni, hogy nem elég erős ahhoz, hogy megzabolázza az Erőt. A hajója szélsebesen ereszkedett az erős széllökések közepette. A Sith tanítvány ösztöneire támaszodva igyekezett ép bőrrel átrepülni a gyilkos fergetegen, ami annyira sűrű, annyira puszító és annyira természetellenes volt, hogy Kallog a sötét oldal forrását sejtette magában. A fekete felhők valójában nem természeti képződmények voltak, hanem a sötét oldal fizikai megnyilvánulásai.
A vadászgép minden előjel nélkül megremegett, majd megpördült a tengelye körül. Kallog előre látta ezt a fordulatot, azonban védekezni már képtelen volt ellene. Minden pilótatudását összpontosítva igyekezett egyenesbe hozni a hajót, azonban az egyszemélyes gép az előbbi, iszonyatos lökéstől elvesztette a stabilizátorait. Kallog leküzdötte feltörő hányingerét, majd bekapcsolta a landolási fúvókákat. A vadász fokozatosan visszanyerte az egyensúlyát, azonban a heves vihar hullámai egyre intenzívebben lökdösték a hajót. A Sith az Erő segítségével maradhatott csak életben.
Ekkor az érzékei felsikoltottak. Kallog nyomban erőpajzsot varázsolt maga köré, hogy csökkentse a kockázatokat. Még látta, amint a hajó kerepül a felhőből, aztán a katapultülés a levegőbe röpítette a nőt.
A Sith másodpercek alatt bőrig ázott. Csak így, a levegőben zuhanva érezte meg a bolygó felszínéből áramló mély, sötét energiákat. Feltárta sötét lelkét, és táplálkozott belőle. Irányítottan zuhant lefelé, a messzi pusztaságba. Számtalanszor látta már, ahogy mestere valamiféle fekete füst alakjában repül, mindenféle technikai segítség nélkül. Ő azonban nem ismerte olyan behatóan a sötét oldalt, mint a Sith-mágus Sordis.
Ennek ellenére eltanult néhány technikát a mesterétől. Ugyan nem volt képes olyan fesztelenül és irányítottan a levegőben közlekedni, mint a Sith Lord, megtanulta az életveszély fennállása nélkül kezelni a zuhanásos helyzeteket. Habár eddig még nem voltt hajó nélküli tapasztalata, viszont a bolygó energiáinak köszönhetően biztos volt benne, hogy simán túléli a földetérést.
A felszín közeledtével megpillantotta a nem messze leterülő falucskát. Nyomban abba az irányba kormányozta magát. Az Erő sötét oldala mélyebben átjárta most, mint bármikor. Amikor közvetlenül a lába alatt látta és érezte a települést, semlegesítette a gravitáció hatóerejét. Így uralva az Erőt, belemerült annak sötét hatalmába. Zuhanása lassulni kezdett, míg végül landolása sebességre csökkent. Kallog lehunyt szemmel és lassan ereszkedett alá a falu egyik utcájára.
Nem kellett felnyitania a szemét, hogy megtudja, minden lakó őt fürkészi. Érezte a félelmüket és a megrökönyödésüket. Tudatuk idegesen vibrált az Erőben. A Sith Úrnő azonban érezte, hogy kimerült a hatalmas energiák mozgósításában. Táplálkoznia kell. Ott voltak mind: a falu apraja-nagyja a térre sietett, hogy megbámulják a fenti pokolból aláereszkedett, bizonyosan szent nőt. Kallog úgy döntött, hogy véget vagy a reménységüknek, mielőtt isenként kezdenék tisztelni. Felpattintotta vörösen izzó fénykardját, és egyetlen mozdulattal kivégezte a hozzá közelebb merészkedő, három, fémkarddal felszerelkezett férfit.
A nép fejvesztve menekülni kezdett. Keservesen óbégattak Kallog számára ismeretlen nyelven. Bizonyára megérezték, hogy elérkezett a haláluk napja.
A Sith sötét oldali energiahullámot eresztett szélnek. Akik elég közel estek hozzá, nyomban szörnyűséges véget értek. Koponyájuk megrepedt, bőrük rászáradt vékonyodó csontjaikra, majd, mintha sosem léteztek volna, egyszerűen elporladtak. Kallog tisztában volt vele, hogy az Erőben jártas, vagy az erős akaratú egyének könnyűszerrel ellenállhattak a sötét oldal érintésének. Ahogyan azt néhány karddal felszerelkezett férfi és nő tette.
Kallog támadóállásba helyezkedett. Várta a támadóit. Két férfi rontott neki, élesre csiszolt fegyverükkel azonban képtelenek voltak kárt tenni a Sith Úrnőben. Mély döbbenet ült ki az ábrázatukra, amikor kardjaikat egyszerűen darabjaira hasította a vörös energiapenge. Újabb támadásra nem maradt lehetőségük. Társaik ugyan nekirontottak Kallognak, ő viszont könyörtelenül lemészárolta valamennyit.
A téren senki sem maradt. A lakók fejvesztve menekültek, amerre láttak. A Sith táplálkozott élesen sugárzó félelmükből és szenvedésükből. Hamarosan ismét ereje teljében találta magát. Most azonban nem hagyhatott szemtanúkat. A szálak elvarrásra vártak. Elhatározta, hogy felégeti ezt a helyet. Sivár pusztasággá teszi a települést, annak lakóival együtt. A legközelebbi utca felé vette az irányt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 30, 2013 19:38:11 GMT 1
Néhány kilométer gyaloglás után egyre sûrûsödni kezdtek Luke és Smordre körül az egészen a felszínig, szinte a fejükig leérõ viharfelhõk. A Sötét oldal járta át azokat a villámokat, amelyek le-lecsaptak a két vándor lába elõtt, és Luke-nak hamarosan az Erõ segítségével pajzsot kellett maga köré emelnie, hogy távol tartsa az elemeket - vagy talán magát a sötétséget. - Az az érzésem, rossz úton járunk.. - morfondírozott a Nagymester. - Az Erõ azt súgja, ez az ösvény sehová nem vezet. - Ez a Sötét oldal egyik legöregebb trükkje, Nagymester.. - jegyezte meg a máskülönben hallgatag Smordre. - Minél közelebb járunk a célunkhoz, annál inkább megpróbálja elültetni bennünk a kétséget és a gyanakvást.. a belsõ félelmeinkbõl táplálkozik. Bizonyára valami õsi Sith mágia is védi úticélunkat, nem csak néhány tonna kõ és homok. Luke mély lélegzetet vett, hogy megtisztítsa az elméjét, majd elmosolyodott. - Tehát minél inkább úgy érzem, nem erre kellene mennünk, annál közelebb járunk ahhoz, amit keresünk? - Hát vagy így van, ahogy mondod, Nagymester, vagy csak szimplán eltévedtünk. - horkantott fel Smordre, ami nevetésnek is beillett volna.
Ebben a pillanatban azonban újabb sötét hullám érte el õket, ezúttal az elõzõekhez képest nagyon is kézzelfogható, nagyon is.. élõ. Aztán pedig holt. - Halál.. fájdalom.. - torzult el Luke arca, ahogyan megérezte; a közelben értelmes élõlények tucatjai halnak éppen erõszakos, gyûlölettel átitatott halált. Smordre is megállt egy pillanatra, és lehunyta a szemét. Arcán furcsa árnyék suhant át, mintha valami meglepte volna. - Talán mások is vannak itt rajtunk kívül.. - jegyezte meg végül. - Talán a helynek, amit keresünk, vannak.. õrzõi. - Sötét oldali õrzõi. - tette hozzá Luke. - De nem vagyok biztos benne, hogy errõl van szó. Abban viszont biztos vagyok, hogy legalább... három rossz szándékú erõhasználó van arrafelé. - Három? - Smordre most határozottan meglepettnek tûnt. - Az egyikük.. - ismételte Luke, mintha félig transzban valaki súgná neki a szavakat, miközben kiterjesztette elméjét. - .. az egyikük gonosz és eltökélt. Ölni akar, és pusztítani.. a másik kettõ pedig furcsa és.. idegen.
Skywalker hirtelen befejezte a gondolatmenetet, és jobbra fordulva futni kezdett. A viharfelhõk megnyíltak elõtte, mintha a gondolat, hogy ismét ártatlanokat menthet a maga egyszerû valójában ahelyett, hogy a sötétség és a világosság közti szürke határvonalon egyensúlyozik, felvillanyozta volna, és megsokszorozta volna az erejét. - Akármi is ez, Jediként elõször ezzel kell foglalkoznunk! Gyere Sirryn!
...
A Sith hajó, amivel Skywalker és Smordre a bolygóra érkeztek, egyre nyugtalanabbul állt leszállókarmokhoz hasonló hártyáin azon a kiszögellésen, melyre pilótái letették. Két világos és két sötét, így szólt a prófécia és a parancs, melynek révén idehozta õket... most azonban már többen voltak. Két világos két sötét.. és még egy sötét. És az idegenek. A két eltorzult formájú, göcsörtös gubóra emlékeztetõ valami, amihez hasonló nem szerepelt a Hajó adatkristályaiban, szinte súrolta a jármûvet, ahogyan imbolyogva elhúztak felette, és belevesztek egy közeli felhõbe, melynek túloldalán füst szállt az égnek, amelyet még a rossz idõjárási viszonyok ellenére is ki lehetett venni - pláne egy õsi, érzékeny szenzorokkal ellátott Sith hajó számára. Túlélés! A parancs felülírta a hajó gondolataiban a korábbi utasítást, és mielõtt a veszedelmes idegen valamik esetleg visszafordulhattak volna, a sith hajó felemelkedett, hogy távol kerüljön ettõl a bolygótól...
...
A két korallvadász, fedélzetükön Tahiri, vagy saját nyelvükön Riina Kwaad Nagyúrnõ berserker-eivel feltérképezte a kietlen bolygó felszínét, miközben hajóik dovin basaljai szinte sikítoztak a megerõltetéstõl, hogy a levegõben tartsák a viharok által össze-vissza dobált korallvadászokat. A nyomkövetõk vongérzéküket és az Erõt felváltva használva kommunikáltak egymással, hogy minél kevésbé keltsék fel prédáik figyelmét. Egyikük, aki a She'rrh'adai, a Halálosztó nevet választotta a Nagyúrnõ elõtt, már több klekket óta követte a két jeedai-t, akik közül az egyik talán maga volt az eretnekek vezetõje, Skyy'wa'lkerr. Társa, aki a Nagyúrnõ elõtt a Huun'da'raa, az Észrevétlen nevet kapta, már szintén hosszú ideje volt az áldozat, egy siith nõstény nyomában, egészen a galaxis széle óta. Most a két vadászt itt, efölött a pusztulásra ítéltetett hitetlen planéta fölött hozta össze az istenek akarata, hogy együttesen csaphassanak le a hitetlenekre és foglyul ejtve Riina Kwaad színe elé vigyék õket..
Eredeti tervük azonban, bármily egyszerû is volt, kudarcba fulladni látszott. - "A jeedai legnagyobb ellensége a Yuuzhan Vong! A második legnagyobb ellensége a siith, a harmadik legnagyobb pedig saját maga, a gyengék és halálra ítélt pondrók miatt érzett szánalma miatt! Használjátok ki ezt, és akkor a jeedai préda saját magától fut a karjaitokba! Legyetek méltók Yun-Harla, a Megtévesztõ nevéhez, és állítsatok csapdát a prédáknak!" - Kwaad Nagyúrnõ szavai ott voltak mindkét berserker elméjében, így tervük egyszerû volt.. megkeresni a nyomorúságos hitetlen bolygón a legnagyobb, pondrók lakta települést, és elpusztítani azt.. aztán pedig megvárni, amíg a jeedai prédák a fájdalmat és halált érzékelve odasietnek.
Azonban úgy tûnt, a siith préda ugyanebbõl az okból, vagy valamiféle teljesen más, torz képzet által vezérelve ugyanezt a módszert választotta, és megelõzte a nyomkövetõket.
A két berserker korallhajóival az égõ település szélén, észrevétlenül szállt le. A korallok hamarosan gravitációs torzulást vontak maguk köré, hogy elrejtsék magukat a hitetlenek nem kívánatos tekintetei elõl, miközben a két harcos a fülkébõl kipattanva, tökéletes összhangban mozogva megindult az üres, itt-ott lángoló utcákon, vadászatra készen..
...
- Kérem, könyörgöm! - vagy valami ehhez hasonló lehetett az idegen nyelven karattyoló aggastyán utolsó néhány szava, mielõtt Kallog vörös pengéje elválasztotta a fejét a testétõl. A nõ körbenézett a fõtérnek tûnõ területen, melynek három oldalán már lángoltak az épületek, és éppen megindult volna a negyedik oldal felé, amelyet egy széles, valószínûleg piacolásra használt csarnokszerû építmény uralt, amikor megérezte a két új, különös, idegen tudatot.. És haragjukat az Erõn keresztül.
A csarnok tetején két robusztus, jó három méter magas alak állt. Furcsa, szövevényes, fekete páncélt viseltek, ami leginkább egy hatalmas bogár kitinjére emlékeztetett, amit összevissza dobáltak rá viselõjükre. Kezükben pedig hosszú, majd két méteres valami meredtek. Az egyik teljesen egyenes volt, a másik viszont ostorszerûen vonaglott, és Kallog még ebbõl a távolságból is szinte látni vélte a végükön himbálózó sárgás, hüllõszemû kígyófejeket, amelyek szájából mérgezõ lé szivárgott. Õt akarták, ezt tisztán érezte az Erõn át.
-Do-ro'ik vong pratte! - üvöltött fel egyszerre a két lény, és támadásba lendültek a nõ ellen..
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 1, 2013 14:07:15 GMT 1
Darth Kallog a levegőbe szökkent, mielőtt a két megtermett lény felülről érkező, hatalmas erejű csapása kettészelte volna, és egyszerre landolt velük. Kissé távolabb érkezett, vörösen izzó fénykardját aktiválva újabb hátraszaltót vetett. Az idegenek hosszú léptekkel követték, és a lány kénytelen volt minden hatalmát igénybe venni, hogy ne érjék be különös fegyvereikkel, ami ellen a Sith képtelen volt védekezni. Rádöbbent, hogy egyedül az Erő segítségével győzheti le a lényeket. Vongok... de mi a mankaürüléket kereshettek itt?!
A Sith megpördült, és természetfeleti sebességgel rohanva hanyatt vágódott, becsúszva az egyik harcos alá. Mielőtt azonban halálos sebet ejthetett volna a lényen, a harcos belevágta kemény csizmáját a lány oldalába, aki felhördült kínjában. Egy hajszálon múlt, hogy kitudott térni a mérges levet eresztő, félelmetes fegyverek elől.
Talpra szökkent, és a sötét oldal hatalmát segítségül hívva kitépte a fegyvereiket gazdájuk kezéből. Legnagyobb meglepetésére azonban ő tántorodott meg, amikor a fekete páncélos harcosok meg sem érezték a csapást, és továbbra is közeledtek kígyószerű eszközeikkel. Kallog újfent az Erőt hívta segítségül, és megidézte a Sith-villámokat. Az energiacsápok beleakaszkodtak a harcosok páncéljába, és körülfonták minden porcikájukat. Ők azonban rendíthetetlenül közeledtek a lány felé, mit sem törődve a fájdalommal. Kallog ekkor megérezte, hogy nincsenek egyedül.
A legközelebbi sikátorból két zöld fénykardot lóbáló férfi futott felé. A Sith nyomban felismerte őket. Kissé kellemesebb körülmények között tervezett összefutni velük... Az Erőre hagyatkozva sikerült hárítania fénykardjával ellenfelei csapásait, azonban vigyáznia kellett, hogy a végükből csepegő gyilkos anyag ne érjen a bőréhez.
Luke és Smordre iszonyú ugrásokkal ott termettek a küzdők mellett. Kétség sem férhetett hozzá, hogy tapasztalatuk és hatalmuk messzemenően nagyobb, mint Kallogé. Ahogy ahhoz sem, hogy a Sith oldalán kellett harcolniuk. Luke esetlenül védte az iszonyatos erejű csapásokat, Smordre viszont egy igen ravasz vívóstílus segítségével könnyedén elterelte a hatalmas lények fegyvereit maga elől. A két Jedi folyamatosan ugrált, és a harcosok nehézkesen fordultak utánuk. Luke azonban tudta, hogy csak így lelassítva őket képesek védekezni ellenük - láthatóan valami hatalmas energia dolgozott bennük.
Néhány pillanat múlva Smordre mester hirtelen eltette fénykardját, és széttárta karjait. Luke nem tudta, mire készül, azonban nem volt ideje töprengeni rajta. A Jedi megemelte a kezét, mire a két vong harcos homorítva a levegőbe emelkedett. A Sötét Nagyúr érezte bennük az Erőt, viszont nyers volt és zabolátlan. Kifeszítette a páncélosok testét úgy, hogy a fekete anyag belemélyedjen azok bőrébe, maradandó sebeket és kínokat okozva ezzel. Az éktelenül hosszú fegyverek kiestek az elernyedt kezekből.
Kallog nem tétovázott, s fénykardját a feje fölött húzva a magasba szökkent, hogy véget vessen a dolognak.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 9, 2013 8:29:12 GMT 1
- Ne! - kiáltott fel Luke, ahogyan a sith nő a levegőbe ugrott, egyenesen a két vergődő Yuuzhan Vong harcos felé. Luke már a harc elején érzékelte, hogy a Sötét Oldal és az Erő eddig ismeretlen, idegen, a vongérzékkel keverődő változata áll harcban egymással, mégis meglepte, amikor az üszkös, holttestekkel teli városba beérve ezt a három alakot találták itt.. a váratlan meglepetés, és a tudat, hogy immár egyetlen ártatlan sincs életben, akit meg lehetne menteni, visszalendítette Luke-ot abba az állapotba, amelyikben a bolygóra érkezésük óta leledzett.
A két Yuuzhan Vong üvöltött, de nem fájdalmában - bár valószínűleg szörnyű fájdalmaik voltak, ahogyan a vonduun rák héjából készült, testükre növesztett páncél egyre szűkebbnek bizonyult -, hanem dühében. A két jeedai közül az egyik úgy harcolt, mint a siith nőszemély. Agresszívan, félelmet nem ismerően, egyértelműen a halálukat akarva. A berzerker-ek ilyesmivel személyesen még nem találkoztak.
Végül az egyikük nagy nehezen elérte a karjába épített tokokat, és kiengedte a tokba rejtőzködő összes támadóbogarat. A bogarak nehéz lövedékekként süvítettek a széttárt karokkal álló jeedai felé, akinek falat kellett emelnie az Erő segítségével, hogy kivédje őket.. és ez épp elég volt a harcosnak, hogy kiszabaduljon a szorításból..
Ez már nem mentette meg társát, az Észrevétlent, akinek nyakára lecsapott a még mindig lendületben lévő siith nőstény fénykardja, elválasztva a harcos fejét a testétől.
A Halálosztó a földre huppant, majd kiegyenesedett, és az Erő segítségével a kezeibe hívta mindkét amphii-botot. Három az egy ellen; az esélyei jelentősen romlottak... de tudta, hogy társai már úton vannak.
- Élve kell elfognunk. - suttogta a másik kettőnek Luke. Fogalma sem volt arról, hogy ki ez a sith nő, és mit keres ezen a bolygón, de úgy érezte, az ő szerepe itt egyelőre csak másodlagos. Előbb ezzel a szörnyeteggel kellett foglalkozniuk. - Hogy megtudjuk, mi is ez..
- Te nem parancsolsz nekem, jedi! - kiáltott fel a nő, és újra támadásba lendült az idegen ellen. - Luke azonban kinyúlt az Erővel, mire az egyik közeli fáról vékony, vesszőszerű ágak tekeredtek le, és ráfonódtak a nő testére.
A Yuuzhan Vong harcos felnevetett. Torkából gurgulázó hangon tört elő a Basic, jelezve, hogy valamilféle modulátor lénnyel képes a kommunikációra. - Látom, jeedai, máris elragadott a gyengeséged! Forduljatok csak egymás ellen, és hamarosan Yun-Yammka szolgái lesztek! Talán még kegyes halálban is részesültök, bár hinném!
Luke azonban ügyet sem vetett rá, miközben azon koncentrált, hogy fogásban tartsa a dühödten sikítozó sith nőszemélyt, majd Smordréhez fordult, és fejével a Vong harcos felé biccentett. - Tedd harcképtelenné, Sirryn, de ne öld meg. Szükségünk van rá.. - fejével a nő felé intett. - Ahogyan rá is.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 9, 2013 9:43:57 GMT 1
Smordre mester biccentett, majd a támadásra lendülő vong felé iramodott. Mentében kezében termett fénykardja, és mialatt lesújtott vele, életre kelt a zölden izzó energiapenge. A Jedi irtózatos erejű csapása kissé megtántorította a lényt, azonban nem billentette ki egyensúlyából. Tekintve, hogy a páncélos legalább egy méterrel a lorrdi fölé magasodott, Smordre kénytelen volt a gyorsaságára és fürgeségére támaszkodni. A Jedi villámgyors fordulatokkal, csapásokkal és ellenhárításokkal teletűzdelt harcmodora hátrálásra kényszerítette a vong harcost, aki csak fegyverének hosszúságának és félelmetes testi erejének köszönhette, hogy ellenfele nem darabolta fel az első pillanatokban.
A Jedi egy gyors döféseket magába foglaló sorozat után átszökkent a lény másik oldalára, aki nehézkesen perdült utána. Sirrynnek ennyi elég is volt ahhoz, hogy hosszú sebet ejtsen a vong páncélján. Úgy tűnt, a harcos meg sem érezte a csapást, és megállíthatatlanul támadott tovább. A két penge összeütközött, s pillanatnyi patthelyzet idéződött elő a küzdelemben, amint minkét fél igyekezett lenyomni a másikat. Smordre kihasználta az alkalmat, és beférkőzött a vong tudatába. Erős ellenállásba ütközött, fe apró, folyamatos próbálkozásokkal sikerült elérnie, hogy a lény harci kedve kissé lelohadjon. A Jedi kihasználta pillanatnyi figyelmetlenségét, és pengéjével kifordította a vong kezéből annak, hosszú, idegen fegyverét.
Aztán az Erőt segítségül hívva egyszerűen meghajlította azt, és szélsebesen körülfonta a harcos testét vele, ezzel mozgásképtelenné téve a páncélost. A furcsa fegyver nem égette át annak estét, viszont olyan gúzsba kötötte őt, hogy képtelen volt kitörni a szorításból.
Darth Kallog időközben Skywalker erejével küzdött. Átkozta magát, amiért képtelen volt olyan anyagtalan testet felvenni, mint Sordis, hogy kiszabadulhasson a tehetetlenségből. Ekkor azonban elérte a nyugalomhullám, ami legnagyobb meglepetésére nem Luke, hanem Smordre felől érkezett. Abbahagyta hát az erőlködést, és figyelte, amint a Jedi mester harcképtelenné teszi a megtermett vadállatot.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 31, 2013 10:30:17 GMT 1
- Jól van.. - biccentett Luke, amikor megbizonyosodott arról, hogy mind a sötét oldali nő, mind a megmaradt Yuuzhan Vong harcos mozgásképtelen. A Jed Mester ismét nyugodtnak tűnt, mintha csak szokásos délutáni meditációját és gyakorlását fejezte volna be az ifjú tanítványokkal, nem pedig élet-halál harcot vívott volna az elmúlt percekben. - Cseréljünk, Sirryn. - lépett oda Luke a Yuuzhan Vonghoz, az Erővel nyomást gyakorolva az amphii-botra, miközben a sötétoldali nő őrizetét "átengedte" Smordénak.. és egyúttal meglepő felfedezést tett.
Akárki is hozta létre ezeket az Erőhasználó Vongokat, akárki is törte át végül sikeresen a gátat, ami a Yuuzhan Vong fajt a mindent átható életenergiától elválasztotta, egyszerre előnyökhöz és hátrányokhoz juttatta őket az erőérzékenyekkel szemben... nem gondolt ugyanis arra, hogy mi lesz a Vong biológiai alapú eszközeivel.
Luke legnagyobb meglepetésére az amphii-bot ugyanúgy érezhető volt az Erőben, mint maga a harcos. Akár ténylegesen ez volt létrehozója szándéka, akár nem várt mellékhatásként lépett fel, a primitív kígyószerű lény akaratát könnyen irányíthatta Smordre.. és immár Luke is. Így nem volt nehéz rávenni, hogy korábbi gazdáját ellenségként fogja fel, akit meg kell bénítania.
Luke számára azonban sokkal fontosabb volt, hogy többet megtudjon magáról a harcosról. Közelebb lépett az eszeveszettül vicsorgó fogolyhoz, és kezét csontos, tetovált homlokára tette. Gondolatok és érzések, vadság, szűnni nem akaró őrjöngés és bosszúvágy száguldott keresztül a Yuuzhan Vong harcosból Luke elméjén.. újabb lehetőség, amire Lukenak az Erő nélkül, kizárólg saját, igen korlátozott mértékben elsajátított "vongérzéke" birtokában nem lett volna módja.
A harcos arcvonásai tovább torzultak, ahogyan rádöbbent, a jedi a fejében vájkál. Összefüggéstelenül kiabálni kezdett, de Luke akarata és áruló fegyvere szorosan tartotta. - Sokan vannak.. bejárják a galaxist erőérzények után kutatva. Vadásznak.. jedikre és sithekre egyaránt - sorolta Luke a Yuuzhan Vong elméjéből kinyert gondolatokat. - Sekotról származnak ugyan, de a sötét oldal teremtményei. - Jó lenne tudni, ki a mesterük. - jegyezte meg Smordre. - Ha tényleg olyan sok van belőlük, mások is veszélyben lehetnek.
Luke bólintott, és megpróbált mélyebbre ásni a lény gondolataiban. Elhagyottságot és elkeseredettséget érzett.. bosszúvágyat mindazért a szenvedésért, amit okoztak.. egy elme lenyomatát, amelyet Luke jól ismert, és amelyik balszerencsés egybeesésként ugyanúgy érezte magát, mint számos, Sekotra kényszerített Yuuzhan Vong harcos, akiknek láthatóan nem sikerült megszokniuk új életmódjukat, új mesterük, aki elrabolta Sekotot, pedig visszaadta nekik a régit. - Tahiri.. - jelentette ki végül Luke, egy pillanatra lehunyva a szemét. - Á, az elveszett kislány, aki vonggá vált.. - biccentett sokat tudóan Smordre. - Milyen kár, hogy sohasem találkoztam vele. - Amikor utoljára hallottunk róla, a Birodalom fogságában volt Pellaeon admirális meggyilkolása miatt. - magyarázta Luke. - Eszerint sikerült megszöknie, és csatlakozott a Yuuzhan Vonghoz. Emlékszem, mintha Saba jelentésében szerepelt is volna, hogy találkoztak vele Sekoton.
- És láthatóan nem csak csatlakozott hozzájuk, de kísérletezget is velük. - morfondírozott Smordre. - Ő lenne a sötétség hírnöke, aki ellen a megoldást keressük? - Nem hiszem. - rázta a fejét Luke - Inkább csak egy újabb vadhajtása a sötét oldal egyre növekvő erejének. De érzem, van még benne jó.. - Skywalker, te egy darab mélyűrben lebegő aszteroidában is megérzed a jót. - mosolyodott el Smordre, majd a sötét oldali nőre pillantott, aki már jó ideje nem ficánkolt az ágak szorításában. - És vele mit csináljunk?
Luke a nőhöz akart lépni, amikor a Yuuzhan Vong harcos végre összeszedte magát annyira, hogy az Erő lévén ellensúlyozza kissé a jedi mester akaratát, és éppen csak egy keveset lazított saját fegyvere szorításán. - Vigyázz! - kiáltott fel Smordre, ahogyan a Vong keze előrelendült, és páncéljának csuklórészéből kivágódott egy hegyes tű.. de éppen csak annyira, hogy azt saját nyakába tudja döfni. - Méreg.. - szisszent fel idegesen Luke, de már nem tehetett semmit. A gyorsan ölő szer hatására a Vong bőre máris feketedni kezdett, és győzedelmes tekintettel pillantott a jedikre. - A Halálosztó nem lesz a foglyotok, jedaai.. - sziszegte tört, recsegő Basic nyelven, majd felüvöltött, és az oldalára dőlve néhány rángás után elcsendesedett.
- Nem könnyítik meg a dolgunkat. - sóhajtott fel Luke, majd belátván, hogy semmit nem tehet, visszafordult a nőhöz. - Remélem, ön nem szándékszik hasonlóan bevégezni, kisasszony. Elmondaná esetleg, hogy mi szél fújta ide a Peremvidékre?
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 30, 2013 21:02:18 GMT 1
A lány bensőjét szempillantás alatt elárasztotta a gyűlölet. Mit képzel magáról ez a hitvány Jedi? Lám, még hasonló szélsőséges helyzetben is megőrzi rettenthetetlen nyugalmát a fennhéjazó modorával együtt. A kegyeskedés a bolondok menedéke - futott át a Sith agyán.
- Én nem vagyok gyáva - jelentette ki hűvös nyugalommal. Mint mindig, most is tökéletesen uralta a dühét. Hagyta, hogy gyűlölete növekedjen, hogy kitörésre készen állva bármikor bevethesse a sötét oldal erejét.
Kissé meglepve pillantott a másik Jedi felé. Ha nem tudta volna, nem ismerte volna fel. Arcfestéssel és fekete köpenyében egész más képet festett, mint itt, ostobán egyszerű, zöldes köpenyében. A Jedi kíváncsi tekintettel méregette őt. Bizonyára próbára teszi őt. vagy talán itt az idő, hogy megkezdődjön a Jedi Tanács szisztematikus kiirtása? Kallog tekintete Skywalkerre tévedt.
- Meséld el nekünk - értette félre a pillantását Luke -, mit keres itt a Sith Birodalom szolgája? Egyáltalán mit keresel itt, ifjú?
A Sith nem felelt azonnal. Régen,a mikor még élt a Kettő Szabálya, a vörös fénykardról mindenkinek a hatalom birtokosai, a miszitkus Sith Nagyurak jutottak eszébe. Most viszont mindenki Wenthar szánalmas birodalmának szimbólumát látja benne, elvesztve ezáltal a Sith Rend régi dicsőségét.
- A céljaimhoz semmi közötök sincs, Jedik - szólt. - Ha egy ekkora legenda, mint te, Skywalker, képtelen kitalálni, hogy mi jár a fejemben, felmerül bennem a kérdés, vajon a képességeid a régiek-e még? És a barátodé? Smordre mester igen neves mentalistának bizonyul. Mi a helyzet, fiúk? - aztán, mint akinek valami eszébe jutott, felemelte a fejét. - Hát persze! Lám, a Jedik is öregednek! - suttogta, s gúnyos mosolyra villantotta az ajkait.
Sirryn kérdőn pillantott társa felé, s Luke testi jeleiből - jó lorrdihoz híven - tökéletesen megértette, hogy eljött az idő a folytatáshoz. Végül is épp kerestek valamit.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 10, 2013 23:14:03 GMT 1
- Egyelõre magunkkal visszük. - döntött Luke. - Valami azt súgja, hogy még szükségünk lehet rá. - Remélem, nem fordult meg a fejedben, hogy néhány perc veled töltött idõ után majd szépen áttérek a Világos Oldalra, vén jedi - nevetett fel a nõ. - Nem, fel sem merült. - Luke elnyomott egy fintort a "vén" hallatán, de nem engedte, hogy sértettsége befolyásolja. Az Erõ továbbra is olyan sötéten kavargott ezen a helyen, mint amikor ideértek... bár támadóik halottak voltak már. Luke kezdte úgy érezni, hogy van itt még valami más is.. valami, ami miatt eredetileg erre a bolygóra jöttek. - Van valami erõs sötét oldali energiaforrás ezen a bolygón. - fordult ismét a nõ felé. - Talán Te segíthetsz nekünk pontosan beazonosítani a helyét.
- És miért segítenek nektek, ugyan miért? - vágott vissza agresszíven a fogoly. - Mert lefogadom, hogy ugyanolyan kíváncsi vagy rá, mint mi magunk. - mosolyodott el Luke.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 10, 2013 23:38:48 GMT 1
Kallog vetett egy-egy éles pillantást mindkét Jedire, majd elengedte magát. Nem küzdött, és nem próbált menekülni. Valóban szörnyen kíváncsi volt rá, hogy hová vezet ez az egész út. És most ő is belenézhet a mester titkos küldetsésébe, anélkül, hogy Skywalker sejtené, hogy ő annak a bizonyos Darth Sordisnak a tanítványa, aki nem tartozik a Sith Birodalomhoz. Egyvalamit megtanult a mesterétől: tartsd közel az ismerőseidet, de még közelebb az ellenségeidet. És a Sithek közelebb voltak a Jedikhez, mint ahogyan azt ők sejtették.
- Rendben van - felelte végül. - Együtt fogjuk megkeresni ezt a bizonyos jelenséget - és ha a sötét oldal megerősít ott, akkor elpusztítjuk Skywalkert - tette hozzá gondolatban.
- Akkor hát induljunk - mondta Luke, és elengedték a lányt, aki a kezébe húzta, majd eltette fénykardját. - Te, mint a sötét oldal híve, jobban be tudod mérni ezt a bizonyos helyszínt.
- Én, vagyis az igazság tanainak képviselője - köpött felé a lány. Hirtelen Smordre mester markában találta magát, aki a torkának szegezte fénykardjának markolatát. A Jedi keze erősen markolta Kallog gallérját, s a férfi szinte a lány arcába hajolt. Agresszív megnyilvánulása ellenére tökéletes nyugalmat sugárzott.
- Segíteni fogsz, ellenvetés nélkül - szögezte le Sirryn, mintha csak egy tényt mondott volna ki. - Aztán rábízunk a Tanácsra, ha elhagytuk ezt a bolygót. Megértetted?
Kallog bólintott. Tökéletesen megértette. Túlságosan is. A Jedi elengedte őt, s a lány kiterjesztette érzékeit az Erőben. Látta maga előtt a sötét oldal energiáiból szőtt helyet. Formákat, alakzatokat is látott, ami valami építmény lehetett. Lényeg az, hogy tudta, merre kell indulniuk. Hamarosan irányba állt, s a két férfi követte őt.
Smordre hangtalanul kommunikált tovább Skywalkerrel. A Sith csakis akkor rendeli alá magát, ha biztos benne, hogy ellenfelének nagyobb a hatalma, mint az övé - magyarázta a nagymesternek. Nem fog elárulni minket, mert tart tőlünk. Nem fél, csak tart. És ez épp elég. Látod, ezért jó, hogy magammal hoztalak - felelte somolyogva Luke. - A Sithekkel való tapasztalataid rendkívül hasznosak.
Csak ezért kellek neked? - színlelt felháborodást Sirryn. Aztán mindketten elnevették magukat, ami az arcukon csupán egy mosoly formájában bontakozott ki. Kallog nem értette, mit mosolyognak ezek ketten. Gyűlölte, ha kétségek gyötrik, most azonban nem volt más választása, és befogta a száját.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 20, 2013 15:37:51 GMT 1
- Megállhatnánk pihenni.. - jegyezte meg a sith nő, miközben szorosabbra húzta magán az esőköpenyt, és igyekezett kimerült arcot vágni - bár Luke egy pillanat alatt megállapította, hogy ez csak játék. A nő olyan könnyedséggel hajlította meg maga körül a szélrohamokat és esőcseppeket, hogy minél kevesebb érje a testét, mintha csak fűszálakat söpörne el maga előn egy mezőn sétálva. (Hovatovább a fűszál volt az utolsó dolog, amivel szembetalálkoztak ezen a kietlen bolygón). De az, hogy ezek után a nő még rá is játszott a kimerültségre és látványosan késleltetni akarta a haladásukat, ez már tényleg a sith arrogancia csúcsa volt.
- Úgy hiszem, szükségtelen. - jegyezte meg végül Luke egy oldalpillantást vetve a nőre, majd a mögöttük haladó Smordréra. - Már így is kétszer pihentünk, és hamarosan oda is érünk, nemde? - Fel sem merült bennünk, hogy esetleg késleltetni akarnál minket, leányom.. - jegyezte meg Smordre, mire a nő gyilkos pillantással fordult felé. - Nem vagyok a leányod, tata.. ami pedig a késleltetést illeti.
Luke felemelte a kezét, az Erőben elegendő irritációt és határozottságot sugallva ahhoz, hogy a másik kettő átmenetileg elcsendesedjen. Úgy érezte, az idejük egyre fogy. Luke számára minden óra napoknak tűnt, mintha már hosszú-hosszú ideje vándoroltak volna ebben a pusztaságban abba az irányba, ahol a sötét oldal legerősebb gócpontját sejtették. Talán ezen a bolygón tényleg lassabban telik az idő, mint a galaxis más tájain, gondolta Luke, és most először gyanakodva pillantott fel a felhőkre, amelyek áthatolhatatlan szürkésfekete réteget képeztek...
Egészen még további egy pillanatig. Luke és két társa egyszerre tántorogtak meg, ahogyan szinte hullámként érte el őket az Erő Világos Oldalának pulzusa. Luke elmosolyodott, ahogyan megérezte - sok-sok fényévnyi távolságból - Ben jelenlétét.. és még valakiét, egy hasonló korú, fiatal fiúét, akiben a sötétség olyan gyorsan enyészett el és adta át helyét a Jónak, mint ahogyan a napfény átszűrődött a felhőrétegen.
Smordre és a sith nő egyaránt megtántorodtak, ki-ki külön a maga meglepetésétől legalábbis, gondolta Luke. Ő maga pedig beszívta és megízlelte a világosság életet és örömet adó energiáit, mintegy gócpontjává válva annak.
Körülöttük kivilágosodott az ég, és a földön immár tényleg láthatóvá vált néhány fűszál- és mohakezdemény, amelyek ki tudja, hol rejtőzködtek eddig. Luke körbejártatta a tekintetét a még mindig kopár, de már napfényben fürdő tájon.
- Valami jó történt a galaxisban. Valami, ami még ilyen távolságból is megtöri a sötétség uralmát - suttogta maga elé Luke, majd egy magányos szikla felé mutatott, ami néhány klikkre tőlük magasodott a puszta közepén. Eddig észre sem vették, most viszont egyértelműen ki lehetett venni, ahogyan még mindig fekete alakjával, a fölötte tornyosuló magányos felhőkkel és baljós kisugárzásával szinte kitűnt az élet apró magját hordozó környezetből.
- És ahogy elnézem, pontosan oda kell mennünk. - mutatott a Nagymester a szikla felé. - Milyen érdekes, hogy majdnem a hátunk mögött van... - villantott rosszaló pillantást Smordre a sith nő felé. - Megtaláltuk és kész, nem ez a lényeg? - a nő arcáról az undoron kívül semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. - Erre még visszatérünk. - jegyezte meg Smordre, és gyors léptekkel a szikla felé indult. Luke és a nő követték.
Ahogyan egyre közelebb értek, ismét növekedni kezdett a sötét oldal ereje, és egyre jobban ki lehetett venni a szikla aljában ásítozó barlangbejáratot. - Ez egy sötét oldali góc.. talán valamiféle ereklyét is találunk odabent. Kétség kívül innen származik a sötét energia, vagy legalábbis egy része. - Smordre a mondata végén nagy levegőt vett, majd a barlang bejáratának támaszkodott. - Jól vagy? - tette társa vállára a kezét Luke. - Hosszú volt a séta a jedi papáknak... én mondtam, hogy álljunk meg pihenni. - nevetett fel a sith társuk, de Smordre rámordult. - Hallgass!
- Menjünk be. - Luke meg tudta érteni Smordre idegességét. Őrá is hasonló hatással volt az, hogy a hosszú sötétség után megtapasztalt néhány percnyi világosságot követően ismét visszakerültek a Sötét Oldal befolyása alá.
Szótlan ereszkedés következett az erősen lefelé lejtő járatban, miközben az Erővel egyensúlyozták ki magukat a bizonytalan, állandóan leomlásra kész talajon. - Néha komolyan azt hiszem, hogy a galaxis össze nagy csatája az Erő két oldala között ilyen barlangokban, a föld alatt kezdődött, és ért véget. - jegyezte meg kesernyés humorral Luke. - Mintha nem is űrjáró civilizáció lennénk. - Ez tény. Egyszer igazán rendezhetnénk sith ereklyevadászatot mondjuk a Mon Calamari homokpartjain, vagy korallzátonyain. - tette hozzá Smordre. - De legalább nem esik az eső.
Mint egy rossz holoregény cselekményének közepén, ebben a pillanatban rázta meg a barlangot a járat alsó végéből érkező, visszhangzó üvöltés. - Nem vagyunk egyedül. - mosolyodott el mögöttünk a sith nő.
Luke és Smordre pengéi életre keltek. - Most jön az, hogy óvatosan lesétálunk a járat végébe, ahol lesz egy nagy terem egy sith szörnnyel, és te majd jól hátba támadsz minket? - tett egy félfordulatot Luke sith útitársuk felé. - Nem egészen. - jegyezte meg Smordre, és a járat alsó vége felé mutatott, ahol jól ki lehetett venni egy három méteres, szarvas-karmos szörnyeteg alakját. - Most jön, hogy a sith szörny nem várja meg, amíg leérünk, hanem feljön hozzánk.. - Egy terentatek. - helyezkedett védekező állásba Luke, miután kiterjesztette az érzékeit, és egyik kezének érintésével ismét bénító sztázisba kulcsolta az Erőn át sith foglyukat. - Most már legalább biztosak lehetünk benne, hogy van ott valami.. - fordult szintén az egyre közeledő szörnyeteg, a sith mágia talán sok ezer évvel ezelőtti teremtménye felé Smordre is. - Ezek rendszerint őriznek valamit. - Na igen. - harapta be a szája alsó szélét Luke. - Például még több terentateket?
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 5, 2014 13:10:26 GMT 1
A hapan yacht nagy sebességgel szelte át a légkört, pilótája pedig jól ki tudta venni a hirtelen felhõtlenné, szinte átlátszóan tisztává váló égbolton azt a sötét gócot ezen a rejtélyes bolygón, amelyhez a füle mögött suttogó hang vezette.
- Lukenak segítségre van szüksége. - suttogta a nõi hang Zekk tarkója környékén. - Siess!
Zekk, akit hajdan Kaard Nagyúrként, azelõtt pedig szintén Zekk-ként ismertek, magasabb teljesítményre tekerte a gázkarokat, hogy minél gyorsabban landolhasson a sziklaképzõdmény mellett. Tisztán érezte a sötét oldal, és legalább három, vagy talán négy erõhasználó jelenlétét.
- Ez egy nehéz próba lesz, öreg barátom. - suttogta a nõi hang. - De ha az Élõ Erõre bízod magad, akkor nem tévedhetsz el. Újra szembe kell nézned a sötétséggel.. magadban, és odakint. Csak így segíthetsz Luke-nak.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 6, 2014 10:25:40 GMT 1
Smordre vetett egy pillantást a feléjük közeledő agyaras rankorra, ami eredeti fajának mutációival olyan halálos ragadozóvá változott, ami az Erőérzékeny egyedek ellen is bevethető fegyvernek bizonyult. A Jedi feje fölé emelte fénykardját, aztán támadóállásba helyezkedett. Az ősi feljegyzésekből, ami a Sith Rend öröksége volt, Sordis hallott már ezekről a lényekről, s ezek a források arról is beszámolnak, hogy a terentateket maguk a régi Nagyurak tenyésztették ki, s elsődleges feladatuk a Jedik elpusztítása volt. Egy lény, ami Jedivel táplálkozik. A teremtmény felbukkanása csakis egyelen dolgot jelenthetett, méghozzá az, hogy jó helyen vannak. A bestia bizonyára valami sötét oldali dolgot őriz. Smordre úgy vélte, hogy a Skywalkerben bújkáló sötétség és az ő saját alteregójának a kisugárzása megzavarják a lényt, aki a világos oldal szolgáira vadászik. De itt most ez talán nem igaz.
A Jedik nem várták meg, hogy a hatalmas monstrum rájuk rontson. Egymással tökéletes egyensúlyban mozogva, az Erő vezetésével összehangolva mozdulataikat két különböző irányba szökkentek el, mialatt a terentatek hatalmas bömböléssel megérkezett arra a helyre, azhol az imént még a két Jedi állt. Bár a lény rendelkezett az Erő egy kis részével, tétováznia kellett, hogy melyik fele is forduljon. A Jediknek csupán ennyi kellett, s Luke felszökkent a lény fejére, aki riadtan és nehézkesen kapott utána. Ekkor Smordre bukkant fel előtte, s átfutott a bestia két lába között, aki utánabambult. Skywalker így nyert ideje azonban nem siettette az összecsapás végét, ugyanis a szörny egy villámgyors mozdulattal úgy ütötte le a Jedit a fejéről, mint egy legyet. Smordre még látta, amint Luke a barlang falának csapódik. A Jedi belehasított a lény torkába, aki erre dühös bömböléssel utánacsapott. Az ütés erejétől és a padló remegésétől Smordre hasravágódott, de máris talpra szökkent, hogy elmeneküljön a halálos karok elől. Alig tudott félreállni az egyik tüskés agyar irányából, s egy kissé távolabb megpillantotta Skywalker villogó tekintetét.
Smordre érezte a szörny szenvedését. Amíg Luke a terentatekkel viaskodott, Smordre lehunyta a szemét, eltette fénykardját, és azt csinálta, amiben a legjobb volt. Óvatosan, lassú manőverekkel, nehogy a bestia erős akaratú elméje érezze, a Jedi behatolt a tudatába. Nem befolyásolta azt, a legkisebb megmozdulást is észlelné, és kidobná őt a fejéből. Egyre csak suhant, mélyebbre és mélyebbre... amíg el nem érte azt az anatómiai pontot, amit keresett. Hirtelen megnyitotta a csatornát, s az állat újfent felüvöltött. Mire Smordre szemei felpattantak, már a földön ült, és egy hatalmas ököl zuhant feléje. Ekkor azonban valami elkapta, és elhúzta onnan, így a Jedi végül nem váltott halmazállapotot.
Luke volt az. - Nincs most idő pihenni - dorgálta Skywalker. - Majd alszol, ha kijutunk innen.
- Megnyitottam őt mindenféle fájdalomnak - magyarázta Smordre. - Annyi szenvedést kell okoznunk neki, amennyit csak lehet. Másképp sose jutunk el oda, hogy az agyába döfjünk. És hiába szurkáljuk mindenfelől. A kínba kell belehalnia.
Luke azon töprengett, hogy most azt kéne mondania, ez nem a Jedik módszere... Viszont tisztában volt vele, hogy a terentatek sem kímélné őket, és a nagyobb jó érdekében szükséges sajnálkozás nélkül elpusztítaniuk őt, hogy megvédjék a galaxist egy sokkalta nagyobb sötétségtől.
- Igen, de majd beszélgetünk máskor - fordult a támadni készűlő bestia felé. Még látta, amint Smordre fénykardja elrepül mellette, és beleáll a terentatek jobb szemébe, aztán elkezdte támadni az állat testének legérzékenyebb pontjait. Kisvártatva megszabadította őt nemi szerveitől, és felbontotta a hasfalát. Időközben látta, amint Smordre fegyvertelenül szökdécsel a lény orra előtt. A fénykardja darabokban hevert a padlón, de Luke érezte, hogy nyerésre állnak. Smordre elővette sétapálcáját, és lekapta annak művészien kifaragott végét. A szürke markolat beskhar vasból készült, s életre kelt a vöröses-narancssára penge. Luke nem tudta, használtak-e a régi Jedik vörös pengét, bár úgy tudta, hogy Windu mester, Yoda és Ben jó barátja ametiszt színű karddal vívott. Smordre fénykardja eléggé hosszú volt, a Jedi méreteihez pont találó. Luke biztosra vette, hogy azt a markolatot nem fogja széttaposni semmilyen vadállat.
Smordre a levegőbe szökkent, s homlokon döfte a terentateket, aki már elkezdett lassabban mozogni. A két Jedi gyors vágásokkal és szökkenésekkel végezte a dolgát, s a bestia egyre nagyobb kínok közepette, már-már vergődve próbálta elkergetni őket.
Darth Kallog magán érezte Skywalker béklyóját, de nem küzdött még ellene. Látta, amint a két Jedi távolabbra keveredik a terentatekkel, s azt is, amikor a lény kínjában üvöltve a padlóra tántorog. És még így is mozgott. Kallogot lenyűgözte a bestia keménysége, s a Jedikkel szembeni hatékony fellépése. Igaz, esélye sem volt Skywalkerrel és Sordissal szemben, a galaxis legjobbjaival. A Sith úgy döntött, itt az idő, hogy megmutassa, mire képes. Már nem volt szüksége Smordréra ahhoz, hogy növelje a saját hatalmát. Tökéletesen megértve a Sith törvényeket, s elsajátítva mestere minden hatalmát, úgy döntött, megkísérli elpusztítani őt. Tesztelni akarta magát, s már nem volt Jedi, aki felvehette volna vele a versenyt. Győzelem révén a láncaim lehullnak - ismételte magában, miközben koncentrált a műveletre. Az Erő felszabadít. Kisvártatva érezte, hogy megmozultak a végtagjai, s a láncaival együtt a sztázismező is darabjaira hullott. Amíg a Jedik a szörnnyel foglalatoskodtak, Kallog a baloldali járat felé suhant, s elnyelte őt a sötétség.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 26, 2014 23:40:22 GMT 1
Luke figyelme két csapás és hárítás között az egyre lassuló szörnyetegrõl harmadik társuk felé fordult - hirtelen ugyanis furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha a járatban a közvetlen közelében lévõ sötétség mértéke és mennyisége egyszerre nem nõtt, hanem csökkent volna..
És valóban, a Nagymester a szeme sarkából még látta, ahogyan a nõ eltûnik az egyik oldalsó járatban, amely túl szûknek tûnt ahhoz, hogy a terentatek elleni harcban hasznát vehessék, így eddig nem is foglalkoztak vele.
Visszafordulva Luke még látta, ahogyan Smordre egy újabb, teljes erejû csapást mér a lény fejére vöröses pengéjével, belemélyesztve azt a lény agyába. A terentatek egyre lassabban mozgott, Luke pedig a gyorsan távolodó nõ irányából új veszélyforrást érzékelt..
- A nõ megszökött, utána megyek! - kiáltotta oda Smordrénak az Erõn keresztül és a biztonság kedvéért azért hangosan is, bár utóbbit elnyomta a haldokló szörnyeteg üvöltése. - Talán szerencsésebb lenne, ha én mennék, nem gondolod? - érkezett a válasz azonnal a társától hasonlóan inkább gondolat, mint hang formájában, miközben még mindig a szörny tarkóján kapaszkodott.
Luke egy gyors pillantás vetett a járatra, ahol a nõ eltûnt, majd Smordréra, aki a szörnyeteg nyakán gyors mozdulatokkal ugrálva, szinte repülve kerülte ki az egyre kontrollálatlanabb csapásokat... sötétség mindenhol, sötétség elõtte, mögötte... Luke valahogy mégis tisztán látta, hogy az Erõ a nõ után vezeti õt. - Nem, azt hiszem, most rajtam a sor. De szabadítsd meg ezt a valamit.. a szenvedéseitõl. - azzal Luke az Erõ segítségével felgyorsította lépteit, és sith nõ után rohant.
Futás közben rá kellett döbbennie, hogy az oldalsó járat, amelyre eddig ügyet sem vetettek, annyira lekötötte õket a terentatek elleni küzdelem, nagyon is épített volt. A falakon õsi sith jelek nyomai voltak kivehetõek az õket borító por- és halott zúzmók rétegei alatt. Ahogyan futott, Luke egyre kevésbé érezte a sötét oldal nyomását... és egyre különösebbnek érezte, hogy eddig hogy nem vették észre ezt a folyosót.. próbált visszaemlékezni azokra a pillanatokra, amikor a fõ járatban haladtak, de annyira lekötötte õket a gondolat, hogy valami van annak a végén... mintha eszükbe sem jutott volna leágazásokat keresni. Egyedül a menekülõ nõnek, aki láthatóan másféle kiutat keresett...
A járat végül egy nagyobb teremben végzõdött, ami Luke meglepetésére inkább egy föld alatti csarnoknak tûnt, mint üregnek. Tisztán ki lehetett venni a kopott ábrákkal tarkított padlóból kiemelkedõ, egészen a mennyezetig nyúló oszlopokat. Luke arra gondolt, hogy az Erõn keresztül üzen Smordrénak az új felfedezésérõl, de ekkor észrevette a csarnok átellenes végén álló sith nõt. A nõ zavartnak tûnt, mintha saját maga sem lenne egészen biztos benne, hogy hogyan és miért került pont ide.
- Nem egészen úgy néz ki, mintha ördögi sötét oldali terved a mi elpusztításunkra épp itt teljesedett volna ki.. - kiáltott Luke a nõ felé, majd lassú léptekkel megindult a termen keresztül. A csarnok teljesen üres volt, és itt-ott Luke réseket vélt felfedezni a padlón. Próbaképpen megkopogtatta a kövezetet, ami meglepetésére üreges, kongó hangot adott ki magából.
- Nem vagyok kíváncsi a gúnyolódásodra, jedi! - sziszegte a nõ, miközben az mennyezet fel nyújtotta a karjait. - Elõször téged pusztítalak el, aztán a társadat!
- Ha csak azért szaladtál be ide, hogy elcsald egyikünket, akkor nem ez volt a legjobb terv a világon.. - mosolyodott el Luke, miközben érzékeivel továbbra is a várható lehetséges veszélyforrást kereste. - Utánad jöhettünk volna mind a ketten is. A terentatek nem fért volna be ebbe a járatba.. bár lehet, tõle jobban megijedtél?
- Ostoba! - szitkozódott a nõ. - Nem értesz te semmit!
- Szerintem pedig te nem értesz semmit. - rázta meg a fejét Luke, és körbepillantott. Hirtelen maga a terem sokkal jobban érdekelte, mint maga a nõ. - Ha tippelhetnék, azt mondanám, valójában fogalmad sem volt, hogy ez itt mi.. csak el akartál kerülni arról a helyrõl, ahol éppen tartózkodtunk.. és találomra ide jöttél, ahelyett, hogy a felszínre érkeztél volna...
- Elég volt! Nem vagyok kíváncsi rád, jedi! - a nõ az Erõ segítségével kinyúlt, és a mennyezetrõl méretes szikladarabok kezdtek záporozni Luke felé. A Nagymester pajzsot emelt maga köré, ám aggódva figyelte, ahogyan a lepattanó, majd a földre zuhanó kõdarabok nyomán egyre több repedés fut végig a padlón.
- Nézd, igazán nem akarom elrontani a mókád.. - kiáltott oda a nõnek. - De azt hiszem, ez a terem...
Ebben a pillanatban a sith nõ felsikoltott, ahogyan minden eddiginél több és nagyobb kõtömbök váltak le a mennyezetrõl.. Luke számára úgy tûnt, a sith kicsit elmérte magát, legalábbis ami a mennyezet stabilitását illeti... ami pedig a padlóét...
- Fuss!! - üvöltötte a nõ felé, de ekkor az újabb adag, olykor ember méretûeket is tartalmazó sziklaköteg néhány méterre az orra elõtt becsapódott a padlóba, amit átszakadt, láthatóvá engedve a nyílás szélén azokat a boltíveket, amelyek egy sötét üreg felett tartották a padló tömbjeit.... a nyílás nyomán pedig repedések támadtak mindenhol..
Luke és a nõ is megindultak, ki-ki a hozzá közelebb lévõ kijárat felé, de elkéstek. A nagymester csak annyit érzett, hogy a gravitáció hirtelen átveszi az irányítást a teste felett, miközben az Erõvel még mindig a fölötte, s most már mellette és alatta egyaránt zuhanó kõtömböket igyekezett lassítani, eltéríteni....
A fekete, nagyon is fizikai eredetû sötétség körbefonta õket, ahogyan nem messze egymástól zuhantak az üregben... Luke a falat sem látta, olyan sötét volt, arra pedig még õ sem lett volna képes, hogy az Erõ révén megfordítsa zuhanó testének irányát... az elsõ szembejövõ kõ összezúzta volna. Így aztán igyekezett lassítani saját, és a sith nõ zuhanását, az alatta erõsödõ puffanásokból ítélve még épp idõben. Néhány másodperccel késõbb pedig mindketten keményen, de nem csontrepesztõen landoltak a frissen keletkezett kõrakás tetején... - Gyere! - ragadta karon Luke a kába sithet, és elrántotta egy újabb kõtömb útjából. - Arra!
A túlélés ösztöne hajtotta õket, ahogyan végigszaladtak a törmelékhalmok között, és egy nyíláson keresztül átjutottak egy második helységbe. Mögöttük hatalmas robajlással megérkezett a fenti csarnok padlózatának utolsó adagja is, porfelhõvel beborítva õket.
A sith nõ kirántotta magát Luke kezébõl, és három lépést hátrálva felemelte a kezeit, ellenséges tekintettel az arcán. - Nem hiszem, hogy ott ki tudunk menni, ahol bejöttünk. - pillantott hátra a törmelékkel teljesen beborított bejáratra Luke. - A következõ pár percet esetleg tölthetnénk a küzdelem helyett azzal is, hogy kitaláljuk, hol vagyunk, és mi ez a hely. Ne feledd, ha le is gyõzöl engem, utána még ugyanúgy éhenhalhatsz itt befalazva.
A nõ úgy tûnt, felfogta az utolsó gondolatban rejlõ rációt, mert megrázta magát, leeresztette a kezeit, és körbe nézett. - Akár több száz métert is zuhanhattunk, jedi. - Így van. - bólintott Luke, miközben egyik zsebébõl egy nagy teljesítményû világító rudat húzott elõ, és annak fényét végigfuttatta a termen minden irányban. A helység kör alakú volt, a felsõ "szintekkel" ellentétben itt nyoma sem volt növényi életnek, rongálódásnak, vagy eróziónak a falakon. Luke felköhögött, és hirtelen úgy érezte, hogy levegõbõl sem sok van. Viszont ugyanúgy mesterséges képzõdményrõl volt szó, mint fent.. túlságosan szabályosan íveltek voltak a falak, a rajtuk lévõ, Luke számára ismeretlen nyelven íródott, nonfiguratív ábrákra emlékeztetõ feliratok pedig nem lehettek a természet alkotásai.
- Még nem láttam egyetlen sith templomot sem, ami így nézett volna ki. - rázta meg a fejét Luke, és hirtelen az az érzése támadt, hogy talán nem is a sith ereklyék, hanem emiatt a hely miatt szerepelt a bolygó az Onderon holdján lévõ õsi rakata bázis térképén. - Ez a terem roppant... öreg. Akárki is építette a sith járatokat ott fent, talán meg akarta védeni, vagy el akarta rejteni ezt a helyet...
- Ez mind nagyszerû, jedi, de nem segít rajtunk, ha nem találunk kijáratot.. - vonta meg a vállát a sith nõ. - Attól tartok, az volt a kijárat.. - biccentett a törmelékkel befalazott átjáró felé Luke. - Ez nem hangzik túl jól.. - méregette a köveket a sith nõ. - Itt nincs semmi... azokat pedig kettõnk erejével is órákig tartana eltávolítani. És nem biztos, hogy van itt levegõ annyi idõre... talán mégis megöllek. Akkor kevesebb oxigén fogy.
- Egy dologban tévedsz. - intett Luke a kezében lévõ rúddal a terem bejárattal átellenes vége felé, elengedve a füle mellett a nõ fenyegetését. - Egy valami van itt.
Kallog és Luke közelebb léptek, a halvány mesterséges fényben szemügyre véve a szerkezetet. Egy jó három méter magas, gyûrû alakú képzõdmény volt, amelynek a közepe üresen tátongott. A gyûrû oldalán különbözõ, szabálytalan alakú idomok fonódtak egymásba, amitõl az egésznek egy kissé szerves hatása volt, mintha nem is fémbõl készült volna, tapintásra azonban nagyon is keménynek tûnõ anyag volt... az oldalán pedig Luke felfedezett egy-egy olyan szimbólumot, amelyek az onderoni barlangban látott mélyedések révén már ismerõsek voltak.
- Csodálatos. Akármi is ez... - a sith nõ hangjában egyre több volt a kíváncsiság. Luke egy pillantást vetett a kapura, majd a nõre. Az Erõ néha furcsa játékokat játszik, gondolta. Ezt a helyet sokkal kevésbé járta át a Sötét oldal, mint a fenti barlangokat.... sõt, kissé olyan érzése volt Lukenak, mintha a terem az Erõn kívül létezett volna... nem úgy, mint egy Yuuzhan Vong képzõdmény, vagy egy ysalamirikkel borított terep.. inkább mintha olyan mértékben nem lett volna élet ebben a föld alatti helységben, hogy már az Erõnek sem maradt benne hely.. - Megkérnélek valamire. - fordult a nõ felé, és fejével a bal oldali szimbólum felé intett. - Érintsd meg azt. A sötét oldallal. - És ez nekem miért is jó? - vonta fel a szemöldökét a nõ. - Mert talán ez az egyetlen lehetõség, hogy kijussunk innen. - mosolyodott el Luke. - És mert, bár tagadod, de valójában ugyanolyan kíváncsi vagy erre, mint én.
A nõ keze némi tétovázás után elõrelendült, Luke pedig ugyanebben a pillanatban a világos oldallal nyomást gyakorolt a jobb oldali szimbólumra.
A gyûrû közepén hirtelen kékes-lilás energiahullámok kezdtek vibrálni, majd felvillant valamiféle áttetszõ, kissé felhõszerû membrán. Luke bólintott, miközben átvillant az agyán egy gondolat... és kíváncsian meredt a jelenésre.
- Nem tudom, jedi, te hogy vagy vele, de nekem ez nem feltétlen tûnik kijáratnak. - pillantott a valamire a sith nõ. - Szerintem márpedig ez egy kapu. - rázta meg a fejét Luke elszántan. - És én át fogok menni rajta. - Lehet, csak arra jó, hogy alaposan megsüsse az embert... ki tudja, éppúgy lehet kivégzõeszköz is, vagy... bármi. - ingatta a fejét a nõ.
Luke megérintette a membránt... bizsergõ érzés járta át, de össze sem volt hasonlítható azzal, mint amit akkor érzett, amikor - pályafutása során nem egyszer - sith erõvillámok járták át a testét.. - Nem hiszem, hogy pusztításra tervezték. - Luke mögött újra morajlani kezdett a terem, és újabb adag porfelhõ zúdult be a bejáraton. Úgy tûnt, az omlás még nem ért véget. - Én megyek. - fordult a nõ felé Luke. - Eldöntheted, hogy követsz, vagy sem.
Azzal a Nagymester nagy levegõt vett, majd belépett a gyûrû közepén örvénylõ membránszerû villódzásba.. és eltûnt. Kallog néhány pillanatig bizalmatlan tekintettel méregette a bejáraton bezúduló kõtömeget, majd gyors mozdulattal követte a jedit...
...
Zekk gyors léptekkel haladt a lefelé vezetõ járatban... a hang a fülében egyre halkabb volt, ahogyan a sötét oldal beborított mindent. Nem sokára a férfi megpillantotta egy vörös-narancs fényû penge halvány sziluettjét. Saját vörös pengéjét harcra készen tartva befordult az utolsó sarkon, készen állva, hogy felvegye a harcot bárkivel, aki Luke-ot fenyegetheti...
Legnagyobb megdöbbenésére azonban a járatban nyoma sem volt Luke Skywalkernek. Egyedül egy hatalmas, robosztus terentatek holtteste hevert a folyosó közepén, mellette pedig ott állt.. ...Sordis Nagyúr.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 27, 2014 0:07:44 GMT 1
Zekk túltette magát meglepetésén, miszerint váratlanul egy légkörbe került azzal a Sith Nagyúrral, aki leginkább felelős volt a galaxisbéli állapotokért, a káosz újfent való eluralkodásáért - nem beszélve a kettejük rövid románcáról, amikor Zekkből Darth Kaard lett, s elfogadta a Sithek tanait. Bár Sordis nem viselte a rá jellemző hajmeresztő sminket, felemás szemei ugyanúgy sütöttek, mint legutóbbi találkozásuk alkalmával. Vajon ha ott, a Korribanon másképp alakultak volna a dolgok, most a Sith mester oldalán járná a galaxist? Mi lett volna, ha Wenthar nem avatkozik közbe, és ő, a legsötétebb lovag kijutott volna a Sith Akadémia falai közül, méghozzá a saját akaratából?
Számtalan kétely gyötörte már élete során, ami rendszerint befolyásolta döntéseit, s ezek a döntések vezettek ahhoz, hogy elpazarolja minden hatalmát és tehetségét, és engedje, hogy a sors irányítsa őt. Engedte magát befolyásolni Brakiss, majd a barátja, Jaina - a lány gondolatára kétszeresen hasított belé a fájdalom - , aztán Sordis által, s végül ismét úgy tűnt, megint nem tartozik sehová. Az Erő átjárta őt mélyen, és sosem volt olyan biztos a dolgában, mint most. Már látta, mi a helyes út, már tudta, az egyetlen módja annak, hogy méltó Jedivé váljon, és megőrizze barátai és önmaga előtt eljátszott becsületét, az a Sith Nagyúr legyőzése.
Zekk felkattintotta fénykardját, s a jellegzetes, sistergő hang hatására a bestia állapotát vizsgáló Sordis mozdulatlanná dermedt. Zekk elmélyült az Erőben, s hagyta, hogy a végtelen energiamező átjárja őt. Érezte a világos oldal harmóniáját, s tetteinek tökéletes tudatában biztonságban érezte magát. Védekezőállásba szökkent, s semmi sem hatolt át a tudatán, csupán fénykardjának halk búgása.
- Most elszámolsz a vétkeiddel - mondta a Sordis Nagyúr hátának, aki továbbra is az előtte terpeszkedő tetemre fordította a figyelmét - de Zekk érezte, hogy már korántsem a vadállat jár a fejében. - Felszólítalak, add fel magad, s megkímélem az életed - bár maga sem hitte, hogy ez lehetséges, úgy gondolta, a Jedik valami ilyesmit mondanak, mielőtt erőszakhoz folyamodnának.
Sordis gúnyos kacaja lehervasztotta volna a mohát a falról, ha lett volna élőlény a barlangban. Zekk azonban tudatának teljes egyensúlyában nem rendült ki lelki nyugalmából. A Sith Nagyúr megfordult, s egyenesen a Jedi szemébe villantotta szikrázó, feddő tekintetét.
- A Jedi arrogancia - szólt megvető hangján. - Te még most is azon töröd a fejed, hogyan győzhetnél le engem, amikor egy nálam sokkalta veszélyesebb ellenség elpusztításához keressük a megoldást? Tudod, fiam, a tudatlanság minden háború okozója.
- Most megfizetsz a bűneidért, Sith - kiáltotta Zekk, s lecsapott Sordisra. Támadása azonban nem talált, amikor a Sith egyszerűen félrehajolt a penge útjából. Zekk villámgyors támadássorozatot indított a férfi ellen, és az apró döfésekből és rézsútos vágássorozatokból álló mozdulatsor minden suhintása csupán az izzó levegőt szelhette át. Sordis olyan emberfeletti ügyességgel hajlongott és ugrált a Jedi pengéjének útjából, mint a Kowak gyorsfutói. Zekk csak elmosódott sziluetteket látott maga előtt, s rájött, hogy a Sith Lord gyorsasága messze felülmúlja az övét. Legyőzésének egyetlen módja harcon keresztül volt kivitelezhető, s Zekknek bele kellett vonnia őt a csatába.
Célba vette a Sith testének mértani középpontját, ahonnan képtelen lett volna elhajolni, miközben a hátánál és oldalt csupán a barlang falai voltak. Egy gyors sorozat után villámgyorsan bevitte a csapást. Fénykardja azonban az üres, fekete semmit döfte át. Sordis szó szerint füstté vált, mialatt Zekk átszúrta őt, s fénykardja csupán a feketén szállingózó valamit érte, ami olyan sötét volt, hogy leoltotta annak fényét. Zekk ijedten kapcsolta be újra a fegyverét, ekkor azonban egy erős marok csattant a karjára, és elejtette a fegyverét. Sordis immár materializálódott teste komoly arccal állt előtte.
- Lámcsak - szólt a Nagyúr. - Szerepcsere, fiú? Nekem kell neked az összefogásról beszélnem, míg te dühödten csapkodsz itt össze-vissza? Nem tagadhatod igazi lényedet, Lord Kaard. A te valódi önmagadat.
- Jedi vagyok - felelte Zekk. - Sosem állok melléd.
- Szerencséd van, hogy nincs szükségem új szövetségesekre, Kaard - bólintott Sordis. - De nincs időnk, és ez nem egy teadélután. Majd megütközöm veled, ha mindenképp bizonyítani akarsz, de most mennünk kell.
Zekk érezte, hogy a Nagyúr igazat beszélt, ezért a nyomába szegődött, amint a férfi se szó se beszéd elindult az egyik járatba, ami történetesen felfelé vezetett. Sordis részletekbe menően elmagyarázta neki, hogy az Erő egyik igen sötét, de hasznos ágát kutatja éppen, ami segíthet a nemrégiben felemelkedő Krayt legyőzésében. A vongok a sithekkel keveredve jelentős veszélyt képviseltek, s Zekk tudta, hogy az Erő okkal vezette ide őt.
Egy standard óra múlva kiértek a felszínre, s bár Zekk továbbra is érezte a mögöttük háborgó sötét oldali gócpontot, valami egészen más kezdte vonzani a figyelmét. A nem túl messzi távolban ék alakú hegycsúcs emelkedett a dübörgő ég felé. A képződménynek nem volt alja, ahogy az a hegyeknél lenni szokott, csupán a szimpla, megviselt és kusza felszínű, szürke hegycsúcs. De nem ez volt az, ami felkeltette a figyelmét. Zekk elméjét hirtelen kényelmetlen érzések töltötték el, amint arrafelé pillantott. Mindenesetre úgy vélte, előbb a mögöttük levő járatokban kell befejezniük a feladatukat. Másrészt pedig a háta közepe se kívánta a hátborzongató helyet.
- Úgy tűnik, ez zsákutca - állapította meg, miközben visszafordult a barlang szájához. - Más útvonalat kell választanunk.
- Nem - jelentette ki Sordis, s Zekk hitetlenkedve fordult felé.
- Azt mondtad, meg kell találnunk azt a valamit.
- Arra is sor kerül - magyarázta Sordis, s nem fűzte hozzá, hogy Luke és Kallog is azzal foglalatoskodnak. - A hegynek vesszük az irányt. Tudsz futni?
Zekk ide nem illőnek érezte a kérdést, aztán hirtelen észbe kapott, hogy mit is kérdezett a Sith. Nem volt olyan lény a galaxisban, aki el tudott volna kerülni egy Jedit vagy Sithet gyorsaságban. Koncentrált, s összegyűjtötte energiáit, aztán természetfeletti sebességgel iramodott meg a a hátborzongató energiákat küldő, mégis sötéten csábító hegyoldal felé. Legnagyobb meglepetésére sehol sem látta Sordist, s már-már arra gyanakodott, hogy a Sith Lord elárulta őt, amikor az elmosódott látképben, messze maga előtt megpillantotta a sötét füstfelhőt, ami előtte suhant a szikla irányába. Sosem hallott még arról, hogy valaki alakot váltson az Erőben, bár tudott néhány mesét, miszerint a dathomiri éjnővérek képesek voltak hasonló csodatételekre. Úgy tűnik, nemcsak a boszorkák ismerték a módszert.
Kisvártatva lelassított, s Sordis várakozó alakja előtt megállapodva várta a Sith utasítását - mert kétségtelen volt, hogy kettejük közül ki a vezető. Sordis anélkül, hogy gúnyos mosollyal, vagy hatalmi fölényének biztos tudatában lenézte volna őt, egyszerűen belépett a hegy aljában levő barlangszerű járatok egyikébe.
Ahogy a két férfi egyre mélyebbre barangolt a járatok útvesztőjében, olybá tűnt, hogy a folyosók egyre szűkebbnek bizonyulnak. Sordis, aki valamivel magasabb volt Zekknél, kénytelen volt kissé görnyedt testtartásban haladni, nehogy beverje a fejét. Néha sötét, túlvilági hangok süvítettek végig a járatokon, s mint valami elhaló suttogás, fel-felszisszenve tova is tűntek e nyomasztó hely messzi mélységeibe. Zekk határozottan érezte, hogy valami elképesztően sötét fele közelednek. Sosem tapasztalt efféle mélységeket, amelyek behálózták az erő sötét oldalát, holott ő maga is befogadta azt nemegyszer. Sordisra pillantott, aki ráncolt homlokkal haladt mellette, s érzései kíváncsiságról árulkodtak.
- Valami sötét van készülőben - állapította meg Zekk. - Amit nem tudok meghatározni, sosem éreztem ezelőtt. Valami... ördögi.
Közben az Erő útmutatását követve jobbra fordultak, s a járat még szűkösebbé vált. Kénytelenek voltak egymás mögött haladni, mert a keskeny oldalfalak miatt igencsak nehezen fértek volna el egymás mellett. Zekket még inkább hatalmába kerítette a forróságérzet, ami a levegőben vibrált. Vajon a sötét oldal megfogalmazódása volt, vagy tényleg közelednek a bolygó földtani központjához? A bensőjét nem érezte forrónak, mindössze a szinte láthatóan megnyilvánuló rosszindulat és pusztítási ösztön rohamait észlelte, ahogy megpróbálták megszállni a gondolatait. Erőpajzsa és a Sordis által mutatott technika segítettek abban, hogy ellenálljon a sötét oldal csábításának. Gyanította, hogy léteznek olyan energiák, amelyek elpusztíthatják őt, mihelyt a hatáskörükbe kerül, és reménykedett, hogy most nem fognak ilyesmivel találkozni. Az Erőhöz fordult, s az Erő nyugalomra intette.
- Az a benyomásom támadt - torpant meg egy pillanatra Sordis, amíg kiválasztotta az újabb letérőt - , hogy ez a hatalom... ugyanúgy megveti a Sithet, mint a Jedit. Ez a sötét oldal, amit érzünk, de... valahogyan mégis felülmúlja azt.
- Talán ez a valódi sötét oldal - morfondírozott Zekk. - Talán amit eddig éreztünk, nem volt teljes. A megszokott, amit elképzelünk, nem mindig az igazság. - Sordis vetett rá egy kétkedő pillantást.
A Sith nem firtatta tovább a témát, ezért Zekk sem erőltette a csevegést. Egyre inkább lekötötte a figyelmét a sötét oldalnak való ellenállás, s noha úgy érezte, menten felrobban, tudta, hogy ez természetes reakció. Ismét egyensúlyba hozta magát, s észrevette, hogy társa arcán verejtékcseppek gyöngyöznek. Megtapogatta saját homlokát, s rájött, hogy ő maga is izzad. Valóban forróság volt, nem csak belül. A hő egyre csak emelkedett, amint mélyebbre és mélyebbre jutottak az útvesztő alagútban. Talán egy korlátoltabb képességű Jedit már a hatalmába kerítette volna a kétely, s ez meggyengítette volna őt, de Zekk tudta, hogyan kell védekeznie ellene.
A hirtelen lecsapódó kézifegyver meglepetésként érte őt, de a Jedinek sikerült lehajolnia előle, különben a feje két darabban esett volna ketté. Nyomban kezében termett fénykardja, s a következő csapást már azzal hárította. A hosszú, kétoldalú vibrolándzsa egy fekete maszkba és valamiféle lenge katonai öltözékbe bújt harcosé volt, aki igen járatosnak bizonyult a közelharci művészetekben. És bár a harcos nem tűnt különös ellenfélnek, valamiféle ómódi érzést sugárzott. A harc gyors iramban vette kezdetét. Zekk több éves tapasztalatára hagyatkozva arra jött rá, hogy ellenfele egyszerűen ősöreg. Nem a szó megszokott értelmében, hanem több évezrede volt itt lent, ezt Zekk határozottan érezte. A szeme sarkából megpillantotta a felvillanásokat, amint Sordis két másik harcossal küzd, és a sötét oldal villámait használta ellenük. A lények azonban rendkívüli állóképességgel rendelkeztek, s Zekk egy idő után nem kezdte érteni, honnan jön ez az energia, ez a végtelen kitartás.
Sordis ugyanolyan tanácstalan volt, mialatt porrá égetett három harcost. Ezek a fickók bizonyára őriztek valamit. A Sith Nagyúr egyből megállapította, hogy ősöreg lényekkel állnak szemben, s úgy tűnt, időtlen várakozásuk megnövelte küzdőszellemüket és állhatatosságukat. A másik meglepő dolog az volt, hogy nem érezték őket az Erőben, amíg le nem csaptak a semmiből. Sordis kisvártatva rájött, hogy a Kaarddal hadakozó két harcoson és az ő megmaradt ellenfelén kívül nem érkezik már több támadó, ezért megragadta a saját vetélytársa torkát, és belemélyedt annak tudatába.
Zekknek sikerült leszúrnia az egyik maszkost, míg a másik mintha előre érezte volna a Jedi minden mozdulatát. Úgy hárította a csapásait, mintha az Erő lenne vele, holott igen csekély mértékben rendelkezett a hatalommal. Zekk ellökte magától a férfit, de nem tudta bevinni a halálos csapást. Amaz agresszívan kezdett előre nyomulni, s a Jedi hátrálni kényszerült, ha nem akarta, hogy lekaszabolják. Ekkor egy vörös energiapenge szökött elő a maszkos gyomrából, s a harcos egy utolsó sóhajjal oldalra dőlt, majd a padlóra rogyott. A mögötte álló Sordis arcán a felismerés fénye égett.
- Ezek az Erőn keresztül vadásznak - magyarázta Zekknek. - Hallottam róluk. Még Revan idejében tenyésztették őket, és a prédájukat - akik Jedik voltak - , az Erővel érezték meg, s megtanultak táplálkozni belőle. Tehát minél erősebbek vagyunk, annál nehezebben győzhetjük le őket.
- Tehát el kell magunkat rejtenünk az Erőben - bólintott Zekk. Emlékezett, amint rövid szövetségük idején Sordis mesélt neki Revanról, így a történet nem volt teljesen ismeretlen a számára. Néha jó egy ismerős arcot látni, még ha az ellenséges oldalt képviseli is.
- Úgy van - Sordis jelenléte hirtelen elmosódott, majd megszűnt, s Zekk csupán a szemeire és a füleire támaszkodva érezhette őt. A Jedi ugyanígy tett, majd egymás mögött indultak tovább a járatokban.
Még két csapat őrön kellett átverekedniük magukat, amíg olyan folyosókra jutottak, amik fénylő, vörös kövekkel voltak díszítve. Mintha a rendkívüli energiákat hordozó kirstályok itt nőttek volna, ezen a helyen, előre kifaragott formában.
Zekket ekkor minden előjel nélkül rémület árasztotta el, amint egyszeriben elveszttette az érzékeit. A járatok, a társa életjelei, minden, amit az Erőben látott, a másodperc törtrésze alatt megszűntek létezni. Úgy érezte, megvakult, megsüketült, keze tapintása elenyészett. Az egyetlen dolog, amit észlelt, a vállába markoló kéz volt, ami visszarántotta néhány métert - s csodák csodája, ismét hallotta az Erőt. Ösztönösen visszavarázsolta mentális pajzsát, s csak utána kapott levegő után. Sordis gondterhelt arccal állt mögötte.
- Az Erő... - motyogta, az élménytől megrendülten.
- Vannak helyek a galaxisban, ahol az Erő halott - magyarázta Sordis. - A háború sújtotta helyek, ahol olyan szörnyű tragédia történt, hogy sebet hagyott az Erőben. Ahol a temérdek mennyiségű halál olyan sikolyokat hozott létre, amik visszhangként örökké utazni fognak, sosem érve célt. Ha koncentrálsz, megérzed, hogy ezen a bolygón szörnyű dolgok történtek, s nem elég rég ahhoz, hogy begyógyuljon a seb. Az Erő minden élő dolgok összeköt, s itt minden halott. Ez, fiam, elképzelhetetlen számunkra. Az ősi feljegyzések szerint csak kivételes képességű Nagyurak számolnak be arról, hogy lehetséges Erő-süket helyeket találni a galaxisban.
- Vagy nem lehetséges - helyesbített Zekk. - Tehát ilyen az élet az Erő nélkül.
- Igen. - talán mi, Jedik, akik nem ragaszkodhatunk semmihez, mindennél jobban függünk az Erőtől - gondolta Zekk.
- Javaslom, folytassuk utunkat közönséges halandóként - mutatott előre Sordis, s bátran megindult előre.
- Remélem, hogy valóban nincs messze - jegyezte meg Zekk. - Nem fogjuk sokáig bírni.
- Meg kell tennünk - határozott a Sith, s folytatta útját az ürességbe. Zekk követte őt, de már felkészülten érte a teljes elszigetelődés érzete. Így haladtak, s a Jedi érezte, hogy képtelen lenne megszokni ezt. Mintha nem is létezett volna ebben a világban, teljesen vakon, süketen, bénán... mint a legelmaradottabb hüllő. Nem kellett hozzá sok idő, hogy gyomra kavarogni kezdjen. A rosszullét kerülgette, s Sordis nem kevésbé alélt állapotban tántorgott előtte. Zekknek feltűnt, hogy a barlang falai kiegyenesedtek, így már társa is ki tudta húzni magát. Ha a fénykard energiája eloszlik, az valóban fénykard már? - suttogta váratlanul egy mély, érces sötét oldali hang, valahol a messzeségben. - S vajon Jedi-e az, ki megfosztatik az Erőtől? Zekk a fejét kapkodva kereste a hang forrását, de képtelen volt ráakadni. Hirtelen rájött, hogy megint fellobbant benne az a kényelmetlen érzés, amit akkor érzett, amikor a távolból látta ezt a helyet. Ezek szerint nem csupán az Erőérzékenyeket tölti el irtózással a barlang, hanem az egyszerű halandó is érzi a zsigereiben, hogy itt valami nincs rendben.
A susogó hangok egyre gyakoribbá váltak, szinte a falak egyenesedésével párhuzamosan. Hátborzongató szisszenések és mondatfoszlányok, félbeszakadt, vagy ordításba torkolló zajkavalkádok cikáztak végig körülöttük. A kegyelem és szánalom méltatlan használata szüli a legnagyobb kegyetlenséget. Zekk a hang tisztaságából úgy vette ki, hogy közelednek a céljukhoz. Egyre erősebben érezte azt a valamit, s nemsokára ugyanolyan buzgón haladtak előre, mint amikor beléptek a barlang száján. Ha adsz, ártasz, ha nem adsz, ártasz, ha nem törődsz, ártasz. Az Erő egy méreg, ami uralkodik fölöttünk...
- Ott - fordult be Smordre, s mutatott egy szemben levő, tágas térre, ahonnan egy ajtótlan nyílás vezetett tovább. A helyiség falai tiszta, fehér kövekből voltak kirakva, imitt-amott fénylő, vörös kristályokkal kiegészítve. A két férfi megszaporázta lépteit, s szinte fejbekólintotta őket a túlsó helyiségből áradó energiamennyiség. Még így, az Erő nélkül is érezhető volt a térségben lakozó hatalom. Zekk érezte, hogy képtelen védekezni ellene, de nem merte átengedni magán, ahogy Sordis tette. Lehetséges, hogy hatékonyabb lehetne a védelme, de úgy érezte, egyelőre képtelen rá.
Áthaladtak a tágas termen, s kiléptek a nyíláson. Egy függőjárdán álltak, ami a hatalmas, kör alakú csarnok közepén álló, a végtelen semmi fölött lebegő szigetre vezetett. A mennyezet a homályba veszett, s Zekk elképesztő hőt érzett a lábuk alól felszállni. Talán maga a bolygó magja volt alattuk pár száz kilométerre. A lenti üreg sárgásan világított, holott nem látták az alját. A központi, kör alakú szigetet több hasonló függőjárda rögzítette, amelyek különböző irányokból közelítették meg a szentélyt. Zekk és Sordis átszelték a hidat, és megállapodtak a sziget közepén levő, vörös kristályokból kirakott emelvény mellett. Ekkor sivítő hangorkán csapott elő a szerkezetből.
Mindig lennie kell, ó igen! Meg kell halnia... a visszhangok....a visszhangok... se nem Sith, se nem Jedi. Az ősi nagyurak hatalmához képest gyermekek vagyunk, s fénykardjaink mint valami játékbabák. A hang erőssége csökkent, ahogy megközelítették az emelvényt. Ne... ez valami, ami Sith, igen, de Jedi az étke. A két férfi már ki tudta venni a vöröses füst által körüllengett tárgyat. Gyere, gyere, végy magadhoz. A tanításoknak el kell kezdődniük, mielőtt véget érnének.
A szentély egyetlen berendezése, a derékig érő tartóoszlop lapos tetején az ökölnyi méretű, vörös gúla szinte bevilágította a helyiséget. Ez a tárgy volt a hangok forrása, s energiái jobban sütöttek, mint a lenti magma hője. Az éppen csak nem lélegző tárgy hangja érthetetlen suttogássá húzódott, amint Sordis megközelítette az emelvényt. A Sith Nagyúr egyetlen mozdulattal felvette, és a tenyerébe ejtette a titokzatos, forró és talán... - élő? - szerkezetet.
- Egy Sith holokron - állapította meg , miközben érdeklődve tanulmányozta a formát.
- Melyik Sith Nagyúr élt errefelé? - érdeklődött Zekk társa történelmi ismereteiben bízva.
- Ötletem sincs - felelte Sordis. - Szerintem nyissuk ki. Azt hiszem, csak koncentrálnunk kell - letette a gúlát a kövezetre, s mellé kuporodva meditálni kezdett. Zekk ugyanígy tett, s megegyeztek abban, hogy a körülöttük levő sötét energiák befolyásolásával próbálnak hozzáférfi a holokron tartalmához. Az Erő hiányában koncentráltak, s az eredmény nem maradt el. Kisvártatva a szerkezet oldalai megmozdultak, és tétova sebességgel megváltoztatták formai felállásukat. Bizonyára ősrégi konstrukció lehetett, mivel igen nehézkesen mozdult. Aztán a belsejéből egy vörösen vibráló, arasznyi méretű holoalak bújt elő. A szemmel láthatóan öreg nő szemei pupilla nélkül, fehéren és halottan izzottak, fehér haja két fonatban ereszkedett le az arca mellett. Egy pillanatig úgy tűnt, nem történik semmi, aztán a kép megvillant, s a hölgy beszélni kezdett.
- Egyszer volt egy Darth Traya - mondta ugyanazon az érces, mély hangon, ami a suttogó hangoké volt. - De mindig lennie kell egy Darth Trayának, aki megőrzi árulásának történetét, akit szívükben árultak el, s aki őket fogja elárulni.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 21, 2014 0:09:09 GMT 1
A csúcstechnológiával felvértezett, jelzés nélküli, de amúgy szövetségi sikló gyors ütemben közeledett a bolygóhoz. - Két életjelet észlelek a bolygón. - jegyezte meg Cybil a pilótafülke érzékelő terminálja mögött helyet foglalva. - Távolabb szálljunk le. - javasolta a parancsnokká előlépő Zavrik. - Nem akarunk szükségtelen incidenst. - Mi lesz a vendégünkkel, főnök? - jegyezte meg Nagan. - Vagy velünk jön, vagy itt marad... attól függ mennyire együttműködő. - vigyorodott el a klón. - Na nem mondod.. - bökte oldalba a hármas női tagja. - Kikérdeznéd, mi? - Sőt, meg is teszem. - pattant fel Zavrik. - Készítsétek elő a leszállást. Akárkik is vannak itt, gyanúsan kevesen vannak. És nem árt tudnunk, hogy miért mászkálnak errefelé úgy, mint mi..
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 3, 2014 21:09:38 GMT 1
Néhány percig mozdulatlanul álltak az emelvény közepén, aztán Zekk a Sith Nagyúr felcsillanó pillantását elkapva rájött, hogy valami értékesre bukkantak. Hallott már a régi Jedik holokronjairól, Brakiss Árnyakadémiáján azonban sosem találkozott ezek sötét oldali megfelelőjével. Közelebb hajolva ő maga is megérezte a tárgyból áradó hatalmas erőket, s ekkor rádöbbent, hogy valójában nem azért érez hőséget, mert a mélységben közel kerültek a bolygó magmacsatornáihoz, hanem az ősi szerkezet árasztja magából a rosszindulatú forróságot.
Sordis deaktiválta a holokront, s az őrző képe elenyészett. A Sith a köpenye belső zugaiba rejtette a kincset, majd elindult, hogy megvizsgálja a helyiség többi bejáratát. Zekk kissé türelmetlenül figyelte, amint a férfi bebarangolja a termet. Nem képzelte volna egy Sith Lordtól, hogy ennyire körültekintő, mi több, tudásvágyó legyen. Sordis rendkívüli hatalommal bíró egyén volt, s ő minden bizonnyal sosem fogja megérteni az indítékait.
- Az ereklyéd megszerzése után javasolnám, hogy mihamarább hagyjuk el ezt a helyet - mondta végül, mire Sordis megállapodott előtte. - Viszont nem szeretnék megint átmenni azon az Erő nélküli helyen. Találtál más kiutat?
- Számos út vezet a felszínre - felelte a Sith. - De mindegyik mögött ősi csapdákat észleltem. Szerintem a legjobb út az ismert.
- Nem rajongok a gondolattól, hogy vissza kell mennünk oda - bökött a háta mögé ez egykori legsötétebb lovag.
- Én pedig gyűlölöm a meglepetéseket - villant Sordis tekintete. - A gyávákat úgyszintén - azzal megindult arrafele, ahonnan néhány perce bejutottak a csarnokba. A sértődött Zekkre ügyet sem vetve öles léptekkel sietett a bonyolult barlanglabirintus irányába. Nem volt benne tökéletesen biztos, hogy emlékszik a visszaútra, azonban tudta, hogy az Erő hatalmának tökéletes birtokában nem állhat elébe akadály. Persze csak ha nem veszik el tőle ezt a legnagyobb fegyverét...
Hirtelen jeges borzongás futott végig a tarkóján, s egy szempillantás alatt megpördült a tengelye körül. Ugyanebben a tizedmásodpercben a hatalmas helyiség megremegett, s Sordisnak el kellett kapnia a társát, mielőtt az lelépett volna a függőhídról. A következő pillanatban a központi emelvény és a padló megrepedt, ugyanakkor hatalmas kődarabok zuhantak alá a semmiből. A rések kitágultak, s a stabilnak hitt talaj hirtelen ingataggá, majd hiányossá vált, ahogy elkezdett darabokra hullani. A Sith Nagyúr még elkapta a szeme sarkából, amint a híd egyik darabja a mélybe zuhan, azzal hatalmasat taszított Zekken. A fiú az előcsarnokba repült, s a szemközti falnak csapódva egyetlen nyekkenéssel ért földet. A hátára érkező Sordis súlyos nehezékként csattant a testén, s Zekk hirtelen úgy érezte, minden levegő kiszorult a tüdejéből. Ekkor megérezte a megkönnyebbülést, amint a Sith lekászálódott róla, s ő maga is talpra vergődött.
Úgy tűnt, már nincsenek veszélyben, s a holokronterembe vezető járatot kőtörmelékek zárták el előlük. Zekk leporolta magát, s az Erőt hívta segítségül, hogy enyhítse újdonsült zúzódásainak fájdalmait, amiket részben a fallal való közelebbi ismeretsége, részben a hátára esett Sith ütésének köszönhetett. Elkapta Sordis vizslató tekintetét, aki furcsán nézett rá, aztán gyorsan palástolta a gondolatait.
- Talán mégsem volt jó ötlet errefelé jönnünk.
- Már úgysincs egyéb választásunk - mutatott rá a Sith, azzal elindult a barlangjáratokban. Zekk a férfi koszos köpenyére függesztette a tekintetét, s megiramodott a magas lény nyomában.
- Óvatosnak kell lennünk - figyelmeztette Sordis. - Nem hinném, hogy ez volt az utolsó csapda.
Szavai azonban nem nyertek hitelt, ugyanis több, mint egy standard órányi haladás után még ugyanolyan egyhangú volt minden, mint útjukon befelé. A Sith tisztán érzékelte, merre kell menniük a felszínre, hiszen ha nem más, a Luke-ék irányából felé sugárzó sötétség vezette a lépteit. Teljes hatalmának birtokában képes volt különbséget tenni sötét és sötét között, így meg tudta állapítani, hogy merről érkeztek a Jedivel. A sötét oldal agresszív kisugárzása teljesen másként hatott, mint a Traya szentélyében érzett ördögi légkör.
- Hajóval jöttél ide? - érdeklődött végül. Zekk nem válaszolt, ezért folytatta. - Jól tudod, Kaard, hogy csak a sötét oldalnak köszönhetően élted túl a terem beomlását. Az én hatalmamnak köszönhetően. A Jedi képességeid semmit sem érnek.
- Ne próbálkozz a szavak erejével az oldaladra állítani - rázta a fejét Zekk. - Nem fog sikerülni.
- Á, félreértettél. Eszemben sincs - somolygott a Sith, miközben apró nyomást gyakorolt a Jedi elméjére. Zekk erős akarattal rendelkezett, erősebbel, mint a galaxis legtöbb Erőhasználója. Ennek ellenére képtelen volt a védekezésre a Sith Sötét Nagyurával szemben, s rövid, de durva küzdelem után szemei kifejezéstelenné, tekintete jámborrá változott. - Nincs most idő olyasmire - mondta Sordis az akarata bábjává tett fiúnak. - Mi a neved, Lord Kaard?
- Darth Kaard vagyok, mester - felelte félszegen Zekk.
- Milyen hajóval jöttél erre a bolygóra?
- A Hapesen bocsátottak rendelkezésemre egy...
- Hol van?
Zekk engedelmesen beszámolt róla, hogy pontosan hová landolt a hajójával, s Sordis nem faggatta többet. Még egy órán keresztül gyalogoltak szótlanul, amikor váratlan előérzet kerítette hatalmába. Nem tudta meghatározni, hogy mi lehetett az, és az Erő sem mutatott utat - ugyanis teljességgel érezhetetlenné vált. Sordis irigyelte magában Zekket, amiért a férfi öntudatán kívül kevésbé szenved a megvonás hatásaitól, mint ő maga. Ebben a néhány pillanatban életében először érezte úgy, hogy szivesebben lenne áldozat, mint vadász.
Az Erő által elhagyott folyosón jobbra készült befordulni, amikor éles fájdalom hasított a tarkójába. A következő percekben semmit sem látott a kíntól, aztán hirtelen minden kivilágosodott, és néhány alak körvonalai rajzolódtak ki a sötétben, éppen az orra előtt. Nem lepődött meg, hogy nem érezte meg őket, hiszen nem volt hatalmánál. A váratlanul megjelenő egyedeket nyomban felismerve rájött, hogy saját világának egyenruhás katonái állnak az útjában. Akik, mihelyt meglátták a Sithet, tüzelni kezdtek.
Sordis előrántotta fénykardját, s több évtizedes tapasztalatával sikerült kivédenie a lövések nagyrészét, azonban kisvártatva a katonák megunták a játszmát, és elszaladtak az ellenkező irányba. Sordis úgy döntött, nem követi őket, hiszen nem sokáig tartana ki ellenük. De mit keresnek errefelé lorrdi rendőrők?
A mögötte állingáló Zekkre pillantva intett, hogy folytathatják az útjukat. Remélte, hamarosan kikerülnek ebből az érzéketlen pokolból. Úgy emlékezett, a legutóbb rövidebb ideig tartott, de hát lehetséges, hogy elvétette az irányt. Viszont abban is biztos volt, hogy milhelyt újra meghallja az Erőt, képes lesz kijutni ebből az útvesztőből is.
A szemközti fal mellett egy nő lépett elő a semmiből. Normális esetben ez nem akadályozta volna meg Sordist, hogy továbbhaladjon, az asszony arca azonban ismerősnek hatott. Közelebb lépett, s fegyverével fénybe borította a környezetét. S ekkor elejtette a fénykardot, s döbbenten bámult ki a fejéből.
- Anya... - nyögte maga elé, s lábai megrogytak a teste alatt.
- Megmondtam, ilyet nem tehetsz az én házamban - zengte ridegen a szép arcvonásokkal is mogorvának ható nő. - Sosem hozhatod ide őt. Soha többé! Hogy merészelsz visszatérni közénk? Az apád kiutasított a háztól!
- De én...
- Csak a bajt hozod ránk! - folyatta rendíthetetlenül az asszony. - Amikor felrobbantottad a szomszéd házát puszta dühből, megbocsátottam. Amikor apád életerejét szívtad el öntudatlanul saját erőd növelésére, megbocsátottam. De azt, hogy egy másik idiótát hozol a házamba...
- Jobban szerettem őt az életemnél! - fakadt ki Sordis. - Most már tudom, hol játszódott le ez... Amikor már megjártam Coruscantot. Amikor ő már... halott volt. Amikor már tudtam, hogy...
- Az apád lássa csak meg...
- ..., hogy ki az igazi apám.
A nő meghökkenni látszott a kijelentés hallatán. Megigazította szigorú fonatokba rendezett, töredezett haját, aztán csípőre tett kézzel, vádlón nézett a fiára. Sordis életében először a világ legocsmányabb teremtményének érezte magát.
- Hogy mondhatsz ilyet, fiam?! Hogy merészeled?
De Sordis már emlékezett, mit kellett tennie. Ő a galaxis leghatalmasabb lényének volt a fia, testvérével együtt, aki kiképezte őket az Erő útjaira. Emlékezett, s csipetnyi sajnálatot sem érzett, amikor felkattintotta a fénykardját, és egyetlen suhintással lefejezte az anyját. Csupán gyűlöletet érzett iránta, s ott pislákolt még benne annak az érzésnek a keserűen halvány parazsa, amit hajdanán szerelemnek nevezett.
A nő elzuhant a padlóra, de Sordis elméjében egy emlék villant fel. Ott állt vele szemben Ő, szemében csillogás, s a mosolya úgy világított a meztelen, éjféli égbolt alatt, hogy az összes csillag kínhalált halt szégyenében. Megérintette őt, s egybefonódva érezték át egymást, ketten mint egy, mindenki más ellen. Ekkor azonban bevillant az anyja képe, aki tönkretett mindent, s az esemény végül mindkettejük halálával végződött... egyedül Sordis maradt életben.
A világot akarták együtt megváltani, uralni az életet, a halált. De ez nem történt meg. Soha.
Mindössze néhány percig tartott, és Sordis ismét a jelenben érezte magát. Az Erő úgy száguldott át testének elgémberedett tagjain, mint a hegyi medréből alázuhanó folyó. Most vette csak észre, hogy a padlón térdelt. Felállt, s Zekkre pillantott, aki közönyösen bámult vissza rá. Még szerencse, hogy nem látta őt ezen gyenge pillanatában. Sordis megtisztította az elméjét, s már nem kísértették a múlt hangjai és érzései. Már régen megtanult túllépni rajtuk, s megbékélt a történtekkel.
Gyanította, hogy valamiféle elmecsapda hatása alá került az elmúlt percekben, s mivel nem érezte az erőt, képtelen volt előre megérezni azt - hogy könnyűszerrel védekezhessen ellene. Darth Traya valóban egy fortélyos banya volt, de nem védhette meg a holokronját egy tökéletesen felkészült Sith Nagyúrral szemben, akit nem lehetett a személyes történeteivel felzaklatni. Vajon Zekk túlélte volna a múltjának vízióit? Vagy beleőrült volna a bánataiba?
Sordis nem sokat töprengett, máris megindult tovább. Készen várta a következő csapdát. Öt perc elteltével fény szűrődését vélte felfedezni az egyik járatból - ami történetesen emelkedős volt -, s arrafelé indult. Sejtése beigazolódott, s néhány kilométer gyaloglás után kijutottak a felszínre. Ekkor visszemlékezett a Zekktől kapott információkra, s a hapan hajó felé vette az irányt.
Kisvártatva megpillantotta az elegáns hajótestet. Első gondolata az volt, hogy meg kell szabadulnia tőle a feketepiacon, mielőtt beazonosíthatnák. Számos elintéznivalója akadt, s informálódnia kellett a galaxisban lezajlódó események felől.
Mindössze néhány méter választotta el a yachttól, amikor veszélyérzete hirtelen figyelmeztette őt. Megpördülve, bal fémkarjával védte a fejére érkező csapást, s azon nyomban ellentámadásba ugrott. Zekk valahogy kiszabadult a mentális póráza alól. A Jedi nyilvánvalóan már tudatánál volt egy ideje, és bízott a meglepetés erejében. Annyiban viszont tévedett, hogy Sordist még az sem lepte volna meg, ha hirtelen leválik a jobb füle, vagy mondjuk ha azt venné észre, hogy néhány másodperce elhalálozott - és ezt most nem feltétlenül a fűszerek mellékhatásaira kell érteni.
A sötét oldal akadálymentesen csordogált az ereiben, s bár Zekk méltó ellenfélnek bizonyult, Sordisnak még mindig nem jött meg a kedve a csatához. Karjával védve a Jedi támadásait, jobbját meglendítve lenyitotta a hapan yacht rámpáját, s mikörben ellentámadásba lendült - lesújtott Zekk fénykardot tartó kezére, aminek inai bizonyára elpattantak az erejétől -, s egy hátraszaltóval máris a hajótesben termett. Zekknek meglepődni sem maradt ideje, amikor a Nagyúr ép kezéből fekete villámok lövelltek felé. Felemelte fénykardját, hogy azzal oszlassa el a sötét energiákat, ám azok úgy hatoltak át az energiapengén, mint a kés a vajon. A sötét oldal energiái felemelték a Jedi testét, aki képtelen volt egyetlen hangot sem kiadni, s miközben átjárták minden porcikáját, a kétségbeesés és a bánat, továbbá a pánik természetellenesen erős érzései úgy járták át a lelkét, mintha az öröm és a vidámság végérvényesen kipuszult volna az univerzumból.
Néhány perc elteltével összeszedte magát, s felült a földről. Még látta, amint Sordis hajója belemerül a Crioptera halálos viharfelhőibe. A fejét még mindig elöntötte a szomorúság és a bú érzete. A remény szikráját sem találta meg magában, s azon kezdett morfondírozni, hogy az eddigi élete semmit sem ért. Minden gonosz már, s nincs kiút, nincs menekvés a fény felé. Nem egyszerűen meghalni akart, hanem csupán élni nem. Az előbbi legalább egy cél lett volna... ugyanakkor tudta, hogy bizonyára Sordis szívta el az életkedvét.
- Van ott valaki - hallatszott egy pattogós hang, s Zekk a háta mögött közelítő csoportra fordította a figyelmét. Felismerte a szövetségi jelzéseket, de ettől sem lett boldogabb. Nagy nehezen feltápászkodott, s a jövevények elé sétált.
- Cybil vagyok - mutatkozott be az egyik, de Zekk egyebet fogott fel: A megmentőd vagyok, Halálnak hívnak.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 17, 2014 0:23:02 GMT 1
Zekk a Sordissal átélt élmények hatására rogyadozó térdekkel, mégis kíváncsi tekintettel méregette a felé közeledő triót. A csapat élén haladó nő szövetségi rohampáncélt viselt, annak a fekete bevetési ruhának a sötétszürke verzióját, amelyet néhány évvel ezelőtt a Jacen alatt szolgáló Szövetségi Gárda elit bevetési egységei hordtak. Szőke hajfonatokkal díszített arca azonban így is kivehető volt a sisak plexijén keresztül. A mögötte, fedező pozícióban haladó alak mozgása és az Erőben hagyott lenyomata alapján férfi volt, mégis, talán egy lehelletnyivel szikárabb, alacsonyabb volt társánál. Inkább mérnök, vagy medikus, mint katona - döntötte el magában Zekk. Mindkét alakban érzékelt valami furcsát, gépieset, nem természeteset, egy árnyalatnyit az amúgy emberi aurájukban, ami a droidok gépiességére és semlegességre... szinte élettelenségére emlékeztette Zekket. Valószínűleg klónok, gondolta a férfi, akit a galaxis egyik része Kaard nagyúrként ismert. Ami azonban a harmadikat illette.... szintén nő volt, de ahogyan ruganyos léptekkel előugrott és félrelökte a magát Cybilnek nevezőt, egyik kezével sugárvetőt fogva Zekkre, ahogyan arca, ez az ismerős, geometriailag tökéletes alakzat eltorzult, és Zekkre szegeződött. - Te rohadék, te sith fattyú, mit keresel itt! - kiáltott Zekkre Trista Zel, akit megrohantak az elmúlt percek előtt átélt emlékek...
Zekk ugyanis, bár ezt szinte öntudatlanul igyekezett elméje egy olyan sarkába rejteni Sordis elől, amit talán ő maga sem ismert - máshol valószínűleg az öreg mester megtalálta volna -, ugyanúgy átélte saját emlékeit a holokron-hegy gyomrából kifelé menet, mint ahogy vélekedése szerint Sordis. S bár az öreg jedi-sith csak egy villanásnyi ideig mutatta jelt annak, hogy megroggyant a súlyuk alatt, mielőtt hárította volna Zekk utolsó támadását, a férfinak egy csepp kétsége sem volt afelől, hogy az emlékek olyan intenzívek voltak Sordis elméjében, mint az övében... melyeket eddig a pillanatig elnyomott, mintha az a néhány perc, amelyeknek éveknek tűntek, meg sem történt volna. Sem először, sem másodszor.
Most azonban, miközben egy lobogó vörös hajú, tajtékzó tekintetű nő állt vele szemben, Sordis emlékei egyszerre tökéletesen érdektelenek lettek Zekk számára a sajátjaihoz képest. Az emlékek Coruscant alsóvárosáról, az ifjú jedikről, akik megtalálták, és akikkel évekre szóló barátságot kötött később... az emlékek az Árnyakadémiáról, ahol először szembesült vele, hogy saját nyomorúsága és mellőzöttsége miatt érzett dühe milyen hatalmas, és egyúttal milyen értelmetlen fegyverré fordítható... a kitaszítottság, majd a jedik közé visszatérés évei, ahol mindig be kellett érnie Jaina Solo mellett a "legjobb barát" egyszerre megtisztelő és megalázó szerepével, melyből nem tudott kitörni. A sithek útjára lépésének második évei, melyből ugyanaz a Jaina segítsége emelte ki - és amelynek végén feloldozás helyett szembesült önnön határozatlanságának tragédiájával, ráeszmélve, hogy sem sithként, sem jediként nem válhat belőle akkora harcos, mint például Sordis. És nem is igazán ez volt a legkegyetlenebb az egészben - hanem az a tény, hogy Zekk minden egyes pálfordulásával, minden egyes kétségbeesett útkereső lépésével másoknak okozott szenvedést. Sőt, halált.
Akár éppen annak a nőnek, aki - Jainával ellentétben - önmagáért szerette.
- Állj le, hapan kislány! - villant meg Cybil saját fegyvere is, miközben a lángoló tekintetű Trista elé lépett. - Ez a szemét felelős az ikertestvérem haláláért. Ez as szemét sith lovag... - sziszegte a hapan nő. A két polneyei a sith kifejezést hallva valamivel hátrébb lépett, fegyvereiket nagyjából a kettő között tartva, hogy szükség esetén bármelyiket tűz alá vehessék. - Nincs mentségem. - rogyott térdre Zekk Trista előtt. - Kihasználtam a testvéred bizalmát, hogy a Hapesre juttassam azt a fúriát... akkor azt hittem, a helyes utat követem. De már látom, hogy csak halált és szenvedést hoztam a népetekre. És a testvéredre is. Nincs mentségem. Ha te vagy a Halál, akkor ne habozz. Húzd meg a ravaszt, és fejezzük be. - hajtotta le a fejét a férfi. - Azért ne szaladjunk előre. - jegyezte meg a klón duó férfi tagja, aki a hapan nőhöz fordult. - Zel kisasszony, ki ez a férfi? - A jedik úgy ismerik, Zekk. A sithek úgy ismerik, Darth Kaard. - sziszegte még mindig remegő kézzel és remegő fegyverrel Trista, ami Zavrik számára elég aggasztó látványt nyújtott. - Az volt a gyanúm, hogy ő beszélte tele a testvérem fejét, mielőtt Taryn eltűnt... és miután azzal a ribanccal tért vissza, aki most a trónon ül.. aki megölte az Anyakirálynőt.
- Úgy. Tehát az úr volt Folett százados társaságának negyedik tagja. - állapította meg Zavrik, megvakarva a fejét, ami sisakon keresztül némiképpen komikusnak és főképp teljesen értelmetlennek hatott. - Néha az az érzésem, hogy aggasztóan kicsi a galaxis. - Ha kicsodálkoztátok magatokat, klónok, lelőném. - szívta a fogain keresztül a levegőt a hapan ügynök. - Ez vérbosszú. Jogom van hozzá. Zekk értetlenül pillantott a klónokra. Úgy látszik, a kíváncsisága még mindig erősebb volt a halálvágyánál és az elkeseredettségénél. Viszont olyannyira fáradt volt, hogy valahogy eszébe sem jutott volna az Erőn keresztül kiforgatni, nem hogy befolyásolni a most érkezettek elméjét. - Akkor maguk is cosraiak ügynökei? - kérdezte végül. - Együtt vadásznak rám? - Azt sem tudtuk, jedi úr, hogy a bolygón van. - tárta szét a karját a klón férfi. - Nem kellene megbíznunk benne, Zav. - ingatta a fejét Cybil bizonytalanul. - Nekem nem úgy néz ki, mint egy fenyegető sith nagyúr. - pillantott körbe az esőáztatta sötét síkságon a férfi, akit Zavnak nevezett a társa, minden bizonnyal valamiféle titkos sötét oldali csapdát keresve a páncéljába épített érzékelőin keresztül. - És honnan tudjátok, hogy már nem vette át az uralmat a fejünkben? - pillantott hátra Trista a másik kettőre. - Tekintettel arra, aranyom, hogy még mindig nem lőtted le, kezdek én is erre a verzióra hajlani. - emelte a vállához a fegyverét Cybil. - De ez nem jelenti azt, hogy nem próbálhatjuk meg... azt mondják, az erős akaratúakra nem hat az ilyesmi.
- Hölgyeim, elég a heveskedésből. - emelte fel a kezét Zavrik. - Ne feledjük, ki a parancsnok.
Zekk néhány pillanat után meggyőződött arról, hogy még mindig életben van, majd amikor a klón férfi a két fúriát félretolva előrelépett, felemelkedett térdelő helyzetéből. Nem volt semmi oka rá, hogy még jobban megalázza saját magát. Zavrik némiképp elbizonytalanodva pillantott fel a nála páncél nélkül is másfél fejjel magasabb hosszú, lobogó fekete hajú alakra, akit így felegyenesedve már Cybil is elismerősen megnézett magának. Aztán összeszedte magát. - Egy nyomot követünk, bizonyos történelmi ereklyék nyomában. Van némi köze az Erőhöz. Az előző helyszínen, ahol jártunk, ezeket a koordinátákat szereztük meg. A kisasszony - biccentett a klón Trista felé - véletlenül csatlakozott hozzánk. Zekk a hegy felé pillantott, ahonnan az imént kijöttek Sordissal... majd a másik gócpont felé, ahová eredetileg elindult, és ahol találkozott az öreg mesterrel. - Ha sötét oldali ereklyéket keresnek... nos, nem járnak rossz helyen, de gondolom nem kell mondanom, hogy ez egy rossz ötlet. Fogalmuk sincs, mivel állnak szemben. - Önnek viszont van. Mégis segít nekünk. Miért? - vonta össze a szemöldökét Zavrik. - Gondolom nem félelemből. - Nem igazán tudom, hogy segítek-e maguknak, klón. - nyomta meg a szót Zekk, és elégedetten konstatálta, hogy a magabiztosságot sugározni próbáló alak szemöldöke felszalad a megnevezésre. - És nem is érdekel. Nincs magukkal dolgom. Csak vele van. - biccentett Trista felé.
- Esetleg ahelyett, hogy lelövi, megkérhetné, hogy legyen némiképp együttműködőbb. - fordult Zavrik a hapan ügynökhöz. - És azzal én mit nyerek? - tárta szét a karjait Trista, miközben a szeme sarkában könnyek csillogtak. - Nem hozza vissza a halott testvéremet.. az anyakirálynőt sem... - Viszont én úgy látom, felelősnek érzi magát, és kész jóvá tenni. Nem tipikusan sith vonás. És ebből még profitálhat a maga ügye is - vetette ellen Zavrik Zekkre pillantva. - Azért még messze állsz a gondolatolvasástól, klón. - jegyezte meg fanyarul Zekk. - Az lehet. - mosolyodott el Zavrik gunyorosan. - De okos, sokat villámtanított klónok vagyunk mi, jedi úr. Vagy sith úr, ahogy tetszik. Olyanok, akik olvasták a maga aktáját. - Ez már tényleg abszurd. - nevetett fel Zekk. - Egy sehonnai szövetségi kommandós kioktat saját magamról, és még csak a bűneimért sem fizethetek meg tisztességesen. A galaxis tényleg abszurdabb lesz nap, mint nap. - Gondold át, hapan kislány. - bökte oldalba Cybil Tristát. - Úgy tűnik, itt te mozgatod a szálakat. Ha akarod. - Nem bízom benne. Nem gondoljátok komolyan, hogy egy pillanatig is az igazat mondaná arról, hogy mit keres itt, vagy akárhol.. - rázta meg a fejét Trista. - Konkrétan kerestek valamit, klón? - sóhajtott fel Zekk, miközben visszafordult Zavrikhoz. - Amit tudok, elmondok. Ha ezzel meggyőzhetem. - Két erőhasználó nyomát követjük az Onderon óta. - bökte ki Zavrik. - Egy sötét és egy világos oldaliét. A nyomok ide vezetnek, de van egy olyan érzésem, hogy egyikőjük sem te vagy. Csak annyit tudunk, hogy lehet itt valami fontos, aki miatt erre a bolygóra jöttek. - Kettőét... - mormogta Zekk. Végtére is, gondolta, mind ő, mind Sordis elmehetett volna akár világosnak, akár sötétnek. Így ketten ki is tehették volna a megfelelő számot. Csak hogy Zekk emlékezett a szavakra, amelyek a fejében visszhangoztak, amikor elhagyta a Tarist. A szavakra, melyek szerint Lukenak segítségre van szüksége.. és ugyanilyen jól emlékezett arra, hogy eredetileg három erőhasználót érzékelt a bolygón. Amiből utána csak Sordissal találkozott. Hirtelen belé hasított a döbbenet - Sordis megölte volna Lukeot és a társát is? Vagy egyike volt az onderoni kettőnek? És ha igen, melyik szerepben volt épp... sötét, vagy világos? Zekk egyre inkább úgy érezte, hogy ez az állandó megkülönböztetés az Erő két oldala között egyetlen dologra jó - hogy tartós fejfájást okozzon bárkinek, aki ezen meditál. - Ott csak halált találtok. - mutatott Zekk a háta mögé, a hegyre, ahol Sordissal megtalálták a holokront. - De semmi érdemlegeset, nem hogy erőhasználókat. - Ott viszont... - mutatott az első barlang irányába, amelyben találkozott Sordissal - nos, ott talán megtaláljátok valamelyiket a kettő közül, amelyiket kerestek. Ki tudja, talán mindkettőt. Vagy talán csak a hulláikat... - Köszönjük. - biccentett Zavrik. - Most már hiszel nekem? - pillantott Tristára Zekk. - Nem tudok többet segíteni a klón barátaidnak. - Nem a barátaim. - vont vállat a hapan ügynök. - Zav, szerintem mi menjünk a dolgunkra, emezek meg eldöntik, hogy megölik egymást, vagy inkább a békítős szexet választják... - jegyezte meg Cybil, mire Trista és Zekk tekintete egyszerre villant a klón nőre haragosan. - Azt hiszem, tényleg az a jobb, hogyha megyünk. - kezdett félkörben a Zekk által másodikként mutatott járat felé oldalazni Zavrik, fegyverét végig azon a kettőn tartva. - Cybil, gyerünk. - Nem fogtok csak úgy elsétálni, klónok.. - sziszegte Trista.
- Először az volt a bajod, hogy bezártunk. Most az a bajod, hogy nem lóghatsz velünk éles fegyverrel. Nem vagy te egy kicsit válogatós? - fordult sarkon Cybil, a vörös hajú nőre emelve hosszú csövű karabélyát.
- Láthatóan mindenki békéje szempontjából jobb, ha ti lerendezitek egymás között a nézeteltéréseiteket, amíg mi lerendezzük azt, amiért idejöttünk. - zárta le a vitát Zavrik. - Akár vannak véletlenek, akár a misztikus Erő miatt alakult így, ne vesztegessük se az univerzum idejét, se a miénket. Azért legyetek olyan jók, és ne próbáljátok meg elkötni a hajónkat, amíg távol vagyunk. Nagan kedves fiú, de morcos lesz, ha hozzányúltok bármihez is a pilótafülkében. - Azzal a két páncélos klón lassú futólépésben megindult az első járat felé.
- Egy okot mondj, hogy ne öljelek meg most rögtön. - emelte vissza saját fegyverét Zekkre Trista Zel, ahogyan amazok eltávolodtak. - Belehalnál. - rázta meg a fejét szomorúan Zekk.- Ha úgy akarnám. De nem akarom. Ahogy mondtam, felőlem akár meg is húzhatod a ravaszt. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék azért, hogy jóvá tegyem amiket elkövettem...
Trista felsóhajtott. - Nem értelek titeket, erőhasználók. Egyszer villámokat eregettek és az emberek fejében turkáltok, másszor meg nyavalyogtok, mint egy csapat.. nos, mint egy csapat férfi. A népünk meg... pusztul. - És ebben nem kis felelősségem van. - húzta ki magát Zekk. - Végtére is nem csak a nővéred haláláért vagyok felelős, hanem azért is, hogy az új hapan császárnő elfoglalta a trónt és bábállamot csinált a Ködből. Ha nem is válthatom meg a galaxist a sötét és a világos közti harcokban, talán az utolsó hibámat jóvá tehetem. Ahogyan korábban egyet sem. És akkor remélem, Taryn lelke is nyugalmat lel majd az Erő honában. - Rendben, jedi-sith. Elképzelhető, hogy még nem öllek meg. - sóhajtott fel Trista. - De mielőtt nekiállunk tervezgetni, kereshetnénk egy hajót. És nem a karót nyelt szövetségi klónokét. Vagy legalább valami fedelet. Kezd kicsit sok lenni ebből az esőből. - Az én hajómat elvitte az a sith, akivel küzdöttem. - meredt a felhők fölé Zekk, a találkozás óta először kinyúlva az Erőben. - De kell, hogy legyen itt még egy. Erre. - Előttem mész. És bármivel próbálkozol... - suttogta fenyegetően Trista. - Tudom, tudom. Lelősz, ahogyan eddig nem. - kezdte számolni a lépéseket Zekk, miközben megindult a sáros talajon arrafelé, ahol az egyik gazdátlan hajót sejtette. Milyen furcsa bolygó ez, gondolta. Sorsok értelmetlen kombinációinak helye... Luke nyomában érkezett ide, de Sordisra talált rá, majd letargiájából volt hapan szerelmének az ikertestvére, és két, az Erő után nyomozó klón kommandós zökkentette ki, hogy a végén esküvel megfogadja magában, helyrehozza a hibáját, amelynek révén a Hapes a sötét oldal kezébe került... mindezt egy bolygón, amelyet, ha nem a sötét oldal legmélyebb bugyra, akkor az Erő teljes hiánya járt át.
Amikor aztán néhány kilométerrel később egy lerombolt település törmeléktől és halottaktól szegélyezett pusztaságán haladtak át éppen, és Zekk lába beleakadt valamibe, amiről rövid vizsgálat után kiderült, hogy egy Yuuzhan Vong harcos élettelen, összevissza-tört, rákpáncélos teste... nos, akkor már szinte meg sem lepődött. Ez valóban az abszurditások és abnormalitások bolygója volt.
- Arrafelé. - indult neki az utolsó emelkedőnek, amelynek végén feltűntek egy magányosan parkoló sith vadászgép körvonalai. Zekknek fogalma sem volt, hogy mikor került ide, és abban is biztos volt, hogy a tulajdonosa már nincs a bolygón. De jobb volt, mint a semmi. Trista a fejét csóválva, a területen végigsöpört pusztítás miértjén és mikéntjén tűnődve követte.
|
|