Yoko'Hana sok tekintetben a Nagai Császárság valódi szíveként létezett. Havonta hajók százait gyártották le a hatalmas űrdokkokban, civil és katonai célokra egyaránt, és számos fejlesztőüzem dolgozott itt új eszközök létrehozásán. Sok millió munkás, kiváló mérnökök és tervezők tekintették otthonuknak ezt a rendszert, amelynek minden apró rezdülése a Birodalom nagyszerűségét és hatalmát hirdette. Az itteni dokkokban készült el a Flotta büszkesége, a
Yamato és az összes testvérhajója, valamint a szuperhordozók is. És pontosan ezért is igyekeztek minél jobban biztosítani a rendszer védelmét. Siklójuk áthaladt a rendszert körülvevő gravitációs tiltóállomásokon - amelyeket Cioral példájából okulva húztak fel sietve -, majd számos védelmi platform és hadihajó következett. Úticéljuk nem valamelyik dokk volt, hanem a bolygó túloldalán található kutatóállomások egyike. Teiichi Kazua hűvös érdeklődéssel olvasta a kezében lévő adattáblát, és ügyet sem vetett a kinti csodálatos látványra, hiszen az ő figyelmét még csodálatosabb dolgok kötötték le. Soha nem tartotta sokra sem az Erőt, sem a primitív mágiájuk erejében magabiztos lényeket. Talán sok ezer évvel ezelőtt még volt jelentőségük, de mára kicsinyes bűbájuk nem volt több egyszerű bűvésztrükknél. A technológia túlszárnyalta őket, hatalmas vívmányai beárnyékolták mindazt, amit ők képviseltek. Mégis, a Puyí császár kardján elvégzett tesztek nem hagyták nyugodni, hiszen a fegyver - hiába csak egy egyszerű kard volt -, túltett mindazon, amit ők képesek lettek volna utánozni. A fegyvernek mintha lelke lett volna, bármennyire is bolond kijelentésnek hangzott el Kazua számára. Sőt, meg volt róla győződve, hogy a tanulmányozásra átadott apró szilánk mintha beszélne hozzá, ha kettesben volt vele a laborban. Halkan, az elméje hátuljából suttogna. Még most is végigfutott a hátán a hideg, ha erre gondolt, így hát biztonsági okokból ezentúl senki sem lehetett egyedül a penge darabjával. Azonban nem hagyta nyugodni, hogy ha rá ilyen hatással volt, vajon milyennel lehet magára a Császárra, aki mindig magánál hordta.
- Megérkeztünk, miniszter úr - lépett hozzá az egyik beosztottja. Kazua bólintott, és felállt a helyéről. Az állomás, ahová érkeztek, már egy éve dolgozott a
Guren no Yumiya projekten, amely talán a legtitkosabb volt a Császárságban. Egy olyan fegyver, ami megváltoztatja az átlagos csatatér képét. Tömegek pusztítására képes, de nem olyan brutális és barbár módon, mint egy hipertéri rakéta. A technológia talán fajok és nemzetek felett álló volt, de a felhasználása jó képet mutatott bárkiről - és a Galaxisban messze a nagaiok voltak a legkifinomultabbak.
Kazua némán figyelte az előtte magasodó fémmonstrumot, amely a 13 métert is meghaladta magasságban, és úgy nézett ki, mint egy túlméretezett droid. Talán néhányan továbbfejlesztett lépegető technológiának nézték volna, de ezek a lábak teljesen máshogy kapcsolódtak egymáshoz, jóval nagyobb manővezerési szabadságot adva a pilótáknak a harctéren - mind planetáris, mind űrharcban. A fegyvert úgy tervezték, hogy mindkettőben helyt tudjon állni, ami igen praktikus volt, és egyszerűen csak át kell cserélni a felszerelését egy erre képes hajón. A fejében lévő szenzoroknak köszönhetően a saját maga által beszerzett információkra támaszkodhatott, így egyedül is megállta a helyét, még a támogató csapatoktól is távol. Persze az elképzeléseknek a gyakorlati megoldhatóság gyakran gátat szabott, és Kazua is látta, hogy a modell több hibától szenved még.
- A generátor még mindig túl nagy, ez egyértelmű és könnyű célpont - mutatott rá az egyik komoly problémára, miközben a gép hátából kiálló nagy fekete dobozra nézett. - Ezt még egy félszemű öregember is eltalálná.
- Már dolgozunk a problémán - felelte zavartan a kutatás vezetője. - De még a szakuradit generátorok sem elég kicsik, egy ilyen behemót zabálja az energiát.
- Akkor kicsinyítsék le - mutatott rá az egyértelmű megoldásra, és a kutatásvezető köhintése jelezte, hogy erre ők is gondoltak már. - Oldja meg, vagy keresek maga helyett mást, aki megoldja.
- Minden tisztelettel, uram, ilyet aligha... - kezdett volna bele egy magyarázkodásba, amikor a tudós közül előlépett valaki, aki nem volt nagai. Kazua szívesen alkalmazott más fajú tudósokat is, de csak a legmegbízhatóbbak kerülhettek a fontos, titkos projektekhez. A kinevezést ő hagyta jóvá, de nem emlékezett már a fickó nevére. Alacsony és őszhajú ember volt, arcán furcsa színű foltok terpeszkedtek, talán az öregség miatt.
- Én tudok egy megoldást - jelentette ki halkan, de magabiztosan. A kutatásvezetőnek nem tetszett a dolog, de Kazua szerette meghallgatni az ilyen javaslatokat. Ha hülyeség is, legfeljebb csak perceket fecsérelt el az idejéből. Ha viszont nem az... - Képes lennék a mostani negyedére csökkenteni a generátor szükséges méretét egy újfajta megoldás segítségével, amihez egy természetben ritkán előforduló hélium részecskére van szükség, amely a generátorban deutériummal lép kapcsolatba. Az így létrejövő elem pedig pozitív töltésű lesz, és könnyen csapdába ejthetővé válik egy mágnenes erőtérrel. A szakuradit nukleáris fúzióját teljesen tisztává tudom tenni, vagyis a gépek követhetetlenek lesznek a neutronsugárzásuk alapján.
- Vannak kész számításai? - vonta fel a szemöldökét Kazua. A férfi előhúzott egy adattáblát a zsebéből, és átadta neki, ő pedig végigfuttatta a szemét rajta. - Érdekes ez az új elem. A gyakorlatban kipróbálták már?
- Még nem volt lehetőségem rá - felelte a férfi. Kazua hűvösen emelte fel a fejét.
- Most majd lesz. Mától maga az új kutatásvezetője a projektnek - mondta, mire a másik férfiben láthatóan meghűlt a vér. - Mi is a neve?
- Minovszkij. Tyerentyij Minovszkij - hajolt meg az öreg. Szóval egy vostroyai származású tudós lesz az, aki megoldja ezt a problémát. A világ mindig tele van meglepetésekkel.
- Egy hónap múlva egy működő generátort akarok látni. Jó munkát!