Post by Enz on Feb 22, 2012 0:26:45 GMT 1
Alig lépett ki a téli terepszínû ruhát viselõ férfi a fedezék mögül, máris elkaszálta a szemközti tömbház ablakaiból érkezõ össztûz, és kilyuggatott teste élettelenül a földre hanyatlott. Meg sem próbálták behúzni a fedezék mögé, egyértelmû volt, hogy meghalt. Az egyes csapásmérõ szakasz vezetõje, Autumn hadnagy egy káromkodást szûrt el a fogai között. A kerületben már három napja folytak a harcok, és ez az egy épület makacsul tartotta magát. Õ megfogadta, hogy ebbõl a fagyos pokolból élve viszi haza az alá beosztottakat, és ugyanígy tett Chase tábornok is a hadjárat megindítása elõtt. Ehhez képest az azóta eltelt három és fél hónapban egysége fele odaveszett, az 1. hadsereg pedig emberei ötödét vesztette el.
A lázadók itt nem szervezetlen banditák voltak, ahogy serrenói társaik, és ahogy a propagandaadásokban rendszeresen hívták õket, hanem egy teljes, elit kiképzésû helyõrség, amely remekül megszervezte a félkatonai kisegítését, vezetõjük pedig egy igazi stratéga, Maatha ezredes volt, aki az egész helyõrséget egyszerre lázította fel. Novac külsõ kolóniája egy félreesõ, gyéren bolygóként valószínûleg nem sok vizet zavart volna, de számos fegyvergyártáshoz elengedhetetlen ércet bányásztak és finomítottak a bolygón, így visszaszerzése alapvetõ fontosságú volt Serenno fegyvergyártása számára. Keller marsall azonnal megbízta Chase tábornokot, hogy két hét alatt tegyen rendet. Már a sokadik kéthétnél tartottak, és alig araszoltak elõre. A lázadók bevették magukat a fõvárost környezõ hegyekbe, olyan állásokat alakítva ki, amelyek áttörhetetlennek bizonyultak. Így hát mindkét fél a kevés völgyre, fennsíkra és Anchorage településére koncentrált. Az elsõ kettõn lövészárkok szövevénye húzódott, és az idõnkénti elõretörésektõl eltekintve majdnem olyan állóháború volt, mint a hegyek. Anchorage városa maradt tehát az egyetlen, ahol elõretörést lehetett kierõszakolni. A várost deszantosok vették be elõször, ám mire a támogató egységek áttörtek az ellenségen, és megérkeztek ide, annak felét a lázadók visszafoglalták, és ezután gondoskodtak területeiken a légvédelem erõsítésérõl. Azóta itt némely épület gyakrabban cserélt gazdát, mint valaki alsógatyát, köztük ez az elõttük álló lakótömb is.
Autumn nyelt egyet, majd a fedezék sarkához állt, és apró kézitükröt nyújtott ki onnan. A lakótömb ablakai be voltak törve, és a foghíjat homokzsákokkal pótolták. Az egyik ablakban egy háromlábú állványon álló nehéz lézervetõ félreismerhetetlen alakja tornyosult, és legalább egy századnyi tartotta az épületet. Lebombázni egyszerûbb lett volna, de az eltorlaszolja a felvonulási útvonalat, és egy fontos stratégiai ponttól fosztja meg õket. Ráadásul biztos volt benne, hogy ezúttal nem foglalják vissza az épületet, hiszen ezúttal gondosan bekerítették az épületet, és az ellenséges vonalak legalább háromszáz méterre húzódtak tõle.
- Füstöt! – szólt oda embereinek, mire az egyikük elõkapta füstgránátját, majd kidobta az utca közepére. Félt attól, hogy a két oldalt lévõ kertes házakban is húzódnak meg katonák, így sietõsen, kézjelekkel kiosztotta embereinek, hogy oldalt haladjanak, és fésüljék át a házakat is. A füst végre beterítette az utcát, így elsõként kiugrott a fedezékbõl, és futva elindult elõre. Az utcán lévõ hó minden lépésnél ropogott a lába alatt, majd a többi katona hangja is becsatlakozott. Halotta, ahogy mögötte berúgják az elsõ két ajtót, majd egyik oldalról rövid lézersorozatok hallatszanak, és újabb két ajtó… Õ maga a félúton lévõ kilõtt egykori anti gravitációs tankhoz sietett, amely már legalább egy hete kiégett és most vékony hóréteg borította elfeketedett páncélzatát, majd a földre vetette magát. Két embere is követte, akik Gauss puskáikat cipelték magukkal. A fegyver a legújabb serennói fejlesztés volt, amely ferromágneses töltényeket lõtt ki – a lövedéket 11 darab elektromágneses tekercs gyorsította fel a megfelelõ sebességre. Becsapódáskor egy kis, kékes mágneses robbanás következett be, amely szörnyû pusztítást vitt végbe az ellenségben. A fegyvereket alig pár napja kapták meg és most készültek elõször tesztelni harcban.
Autumn elõkapta távcsövét, megnézte az elõttük húzódó területet, amely szeméttel és kisebb barikádokat képezõ törmelékkel volt tele, amelyek viszonylag jó fedezéket jelentettek. Végre szemügyre tudta venni az épület köré húzott sietõs barikád õreit is – droidok és automata tornyok jelentették az igazi nehézséget itt. Valóban igazi kis erõdöt csináltak ebbõl az épületbõl, és a végsõkig szándékoztak kitartani. A füst oszlani kezdett, ám szerencsére mostanra a többiek is megérkeztek. Már csak ötven métert kellett megtenniük, hogy a barikádot elérjék. Autumn felállt, majd futva elindult elõre, és az elsõ törmelék halomnál földre vette magát, és tüzelni kezdett R91-es lézerkarabélyával. Mikor a Gauss puskák furcsa, kattogó hangja is megszólalt, az ellenséges tûz hirtelen intenzitását vesztette és egysége katonái is futni kezdtek elõre, a legközelebbi fedezékhez. Autumn is felpattant, majd a következõ fedezék fel futott, miközben lézerlövedékek cikáztak el mellette, a hóba csapódva adva ki sercegõ hangot. Az R91-es újra okádni kezdte a gyilkos lövedékeket, majd a következõ pillanatban az Gauss lövedék telibe kapta a gyalogsági nehézlézer energiatárolóját és az hatalmas robbanás keretében robbantott lyukat az ablak helyére. Az ellenséges tûz viszont egyre erõsödött, és a mesterlövészeik is visszakényszerültek a tank mögé. Az egyik katona felemelte fejét a fedezék mögül, mire azonnal átszáguldott egy energianyaláb a homlokán.
- Fejeket lent tartani! – kiáltott hátra a hadnagy dühösen. Sajnos az elvesztett emberei helyére olyanokat kapott, akiknek a hátsójukon még ott volt a tojáshéj. – Ez nem egy kibaszott mozi!
Persze e nélkül sem támadt kedve senkinek meghalni és inkább törmelékbõl álló fedezékeik mögött gubbasztottak, a támadás folytatására készen. Az új löketet az adta meg, hogy megérkezett a második szakasz a hátuk mögül, nehéz sugárvetõkkel és rakétavetõkkel felszerelve, és azonnal tüzet nyitottak az épületre, ismét visszaszorítva a védõk tüzét.
- Elõre! – ordította Autumn, majd R91-esét maga elé tartva megindult elõre, a kisebb halmokat egyszerûen átugorva. A barikádon fõleg csak kiterített testek feküdtek, így ellenállás nélkül felmászott rá, majd leugrott a másik oldalt, puhára érkezve – egy szerencsétlenül járt katona volt az. Alig kezdett el feltápászkodni, máris egy bambán bámuló tekintettel akadt össze a szeme, aki pontosan szemben állt vele, alig három méterre. Õ reagált gyorsabban és lézerkarabélya tusával csípõbõl kapta el a szerencsétlen halántékát, aki azonnal a földre esett. Több túlélõ is várt a közelben a közelharc kialakulására, ami pillanatokon belül megkezdõdött, mikor emberei is elkezdtek beugrálni a barikád mögé. Autumn harci vibrokését elõkapva rontott rá két ellenséges katonára – egy határozott mozdulattal átszúrta az egyik mellkasát, majd a másik kezében tartott karabéllyal gyomron lõtte a mellette állót. Ekkor egy egyenesen felé rohanó katonára lett figyelmes, aki sebesültnek tûnt, és fegyver helyett csak egy gránátot szorongatott a kezében. Gyorsan cselekedett, és R91-esét egyszerûen teljes erõbõl nekivágta lábainak, mire egyensúlyát veszítve elõre esett, és a bekövetkezõ robbanás cafatokra szaggatta a testét. A földrõl kapta fel az egyik elhullott katona sugárvetõjét, majd azzal folytatta útját elõre. Az ellenséges ellenállás hamar megtört itt lent, és az épületet szintrõl szintre megtisztítani már jóval könnyebb feladatnak bizonyult, alig egy óra alatt minden ellenállás megszûnt.
Autumn katonáival együtt a lakótömb tetején pihent, ahol immáron Serenno zászlója lobogott a szeparatista lázadók jelképe helyett. A hadnagy egy fadobozon ült, és véres arcát tisztogatta, miközben emberei cigarettát és kemény szesz adtak kézrõl kézre, nem zavartatva magukat a körben fekvõ holtestekkel. A csata utáni békés pihenés ideje volt ez, és az apró örömöké, ami hónapok óta tartotta az erõt ezekben a szerencsétlen katonákban. Az idillt a komm zavarta meg.
- Autumn hadnagy, itt Mont õrnagy – jelentkezett be felettese, mire õ azonnal válaszolt. – Hamarosan egy légiszállító érkezik Önért és az egységéért. Egyelõre kivonjuk magukat a harci zónából.
- Uram, értem, uram – felelte megkönnyebbülve, és emberei is láthatóan felélénkültek a hír hallatán. A szállítósikló valóban nemsokára a háztetõ mellett állt meg, és a szakasz túlélõi egymás után másztak be az utastérre, majd utolsóként a hadnagy is felkapaszkodott. Odabent mindenki fáradtan, ám megkönnyebbülve foglalt helyet.
- Hova megyünk? Golf bázis? – kérdezte a hadnagy. Eddig mindig ezen a bázison szállásolták el õket ha nem voltak a fronton. A pilóta intett a fejével.
- Adami bázis – felelte kurtán. Ez a fõhadiszállás volt, ami igencsak meglepte Autumn hadnagyot, de nem kívánt tovább kérdezõsködni – úgyis hamarosan kiderül.
A lázadók itt nem szervezetlen banditák voltak, ahogy serrenói társaik, és ahogy a propagandaadásokban rendszeresen hívták õket, hanem egy teljes, elit kiképzésû helyõrség, amely remekül megszervezte a félkatonai kisegítését, vezetõjük pedig egy igazi stratéga, Maatha ezredes volt, aki az egész helyõrséget egyszerre lázította fel. Novac külsõ kolóniája egy félreesõ, gyéren bolygóként valószínûleg nem sok vizet zavart volna, de számos fegyvergyártáshoz elengedhetetlen ércet bányásztak és finomítottak a bolygón, így visszaszerzése alapvetõ fontosságú volt Serenno fegyvergyártása számára. Keller marsall azonnal megbízta Chase tábornokot, hogy két hét alatt tegyen rendet. Már a sokadik kéthétnél tartottak, és alig araszoltak elõre. A lázadók bevették magukat a fõvárost környezõ hegyekbe, olyan állásokat alakítva ki, amelyek áttörhetetlennek bizonyultak. Így hát mindkét fél a kevés völgyre, fennsíkra és Anchorage településére koncentrált. Az elsõ kettõn lövészárkok szövevénye húzódott, és az idõnkénti elõretörésektõl eltekintve majdnem olyan állóháború volt, mint a hegyek. Anchorage városa maradt tehát az egyetlen, ahol elõretörést lehetett kierõszakolni. A várost deszantosok vették be elõször, ám mire a támogató egységek áttörtek az ellenségen, és megérkeztek ide, annak felét a lázadók visszafoglalták, és ezután gondoskodtak területeiken a légvédelem erõsítésérõl. Azóta itt némely épület gyakrabban cserélt gazdát, mint valaki alsógatyát, köztük ez az elõttük álló lakótömb is.
Autumn nyelt egyet, majd a fedezék sarkához állt, és apró kézitükröt nyújtott ki onnan. A lakótömb ablakai be voltak törve, és a foghíjat homokzsákokkal pótolták. Az egyik ablakban egy háromlábú állványon álló nehéz lézervetõ félreismerhetetlen alakja tornyosult, és legalább egy századnyi tartotta az épületet. Lebombázni egyszerûbb lett volna, de az eltorlaszolja a felvonulási útvonalat, és egy fontos stratégiai ponttól fosztja meg õket. Ráadásul biztos volt benne, hogy ezúttal nem foglalják vissza az épületet, hiszen ezúttal gondosan bekerítették az épületet, és az ellenséges vonalak legalább háromszáz méterre húzódtak tõle.
- Füstöt! – szólt oda embereinek, mire az egyikük elõkapta füstgránátját, majd kidobta az utca közepére. Félt attól, hogy a két oldalt lévõ kertes házakban is húzódnak meg katonák, így sietõsen, kézjelekkel kiosztotta embereinek, hogy oldalt haladjanak, és fésüljék át a házakat is. A füst végre beterítette az utcát, így elsõként kiugrott a fedezékbõl, és futva elindult elõre. Az utcán lévõ hó minden lépésnél ropogott a lába alatt, majd a többi katona hangja is becsatlakozott. Halotta, ahogy mögötte berúgják az elsõ két ajtót, majd egyik oldalról rövid lézersorozatok hallatszanak, és újabb két ajtó… Õ maga a félúton lévõ kilõtt egykori anti gravitációs tankhoz sietett, amely már legalább egy hete kiégett és most vékony hóréteg borította elfeketedett páncélzatát, majd a földre vetette magát. Két embere is követte, akik Gauss puskáikat cipelték magukkal. A fegyver a legújabb serennói fejlesztés volt, amely ferromágneses töltényeket lõtt ki – a lövedéket 11 darab elektromágneses tekercs gyorsította fel a megfelelõ sebességre. Becsapódáskor egy kis, kékes mágneses robbanás következett be, amely szörnyû pusztítást vitt végbe az ellenségben. A fegyvereket alig pár napja kapták meg és most készültek elõször tesztelni harcban.
Autumn elõkapta távcsövét, megnézte az elõttük húzódó területet, amely szeméttel és kisebb barikádokat képezõ törmelékkel volt tele, amelyek viszonylag jó fedezéket jelentettek. Végre szemügyre tudta venni az épület köré húzott sietõs barikád õreit is – droidok és automata tornyok jelentették az igazi nehézséget itt. Valóban igazi kis erõdöt csináltak ebbõl az épületbõl, és a végsõkig szándékoztak kitartani. A füst oszlani kezdett, ám szerencsére mostanra a többiek is megérkeztek. Már csak ötven métert kellett megtenniük, hogy a barikádot elérjék. Autumn felállt, majd futva elindult elõre, és az elsõ törmelék halomnál földre vette magát, és tüzelni kezdett R91-es lézerkarabélyával. Mikor a Gauss puskák furcsa, kattogó hangja is megszólalt, az ellenséges tûz hirtelen intenzitását vesztette és egysége katonái is futni kezdtek elõre, a legközelebbi fedezékhez. Autumn is felpattant, majd a következõ fedezék fel futott, miközben lézerlövedékek cikáztak el mellette, a hóba csapódva adva ki sercegõ hangot. Az R91-es újra okádni kezdte a gyilkos lövedékeket, majd a következõ pillanatban az Gauss lövedék telibe kapta a gyalogsági nehézlézer energiatárolóját és az hatalmas robbanás keretében robbantott lyukat az ablak helyére. Az ellenséges tûz viszont egyre erõsödött, és a mesterlövészeik is visszakényszerültek a tank mögé. Az egyik katona felemelte fejét a fedezék mögül, mire azonnal átszáguldott egy energianyaláb a homlokán.
- Fejeket lent tartani! – kiáltott hátra a hadnagy dühösen. Sajnos az elvesztett emberei helyére olyanokat kapott, akiknek a hátsójukon még ott volt a tojáshéj. – Ez nem egy kibaszott mozi!
Persze e nélkül sem támadt kedve senkinek meghalni és inkább törmelékbõl álló fedezékeik mögött gubbasztottak, a támadás folytatására készen. Az új löketet az adta meg, hogy megérkezett a második szakasz a hátuk mögül, nehéz sugárvetõkkel és rakétavetõkkel felszerelve, és azonnal tüzet nyitottak az épületre, ismét visszaszorítva a védõk tüzét.
- Elõre! – ordította Autumn, majd R91-esét maga elé tartva megindult elõre, a kisebb halmokat egyszerûen átugorva. A barikádon fõleg csak kiterített testek feküdtek, így ellenállás nélkül felmászott rá, majd leugrott a másik oldalt, puhára érkezve – egy szerencsétlenül járt katona volt az. Alig kezdett el feltápászkodni, máris egy bambán bámuló tekintettel akadt össze a szeme, aki pontosan szemben állt vele, alig három méterre. Õ reagált gyorsabban és lézerkarabélya tusával csípõbõl kapta el a szerencsétlen halántékát, aki azonnal a földre esett. Több túlélõ is várt a közelben a közelharc kialakulására, ami pillanatokon belül megkezdõdött, mikor emberei is elkezdtek beugrálni a barikád mögé. Autumn harci vibrokését elõkapva rontott rá két ellenséges katonára – egy határozott mozdulattal átszúrta az egyik mellkasát, majd a másik kezében tartott karabéllyal gyomron lõtte a mellette állót. Ekkor egy egyenesen felé rohanó katonára lett figyelmes, aki sebesültnek tûnt, és fegyver helyett csak egy gránátot szorongatott a kezében. Gyorsan cselekedett, és R91-esét egyszerûen teljes erõbõl nekivágta lábainak, mire egyensúlyát veszítve elõre esett, és a bekövetkezõ robbanás cafatokra szaggatta a testét. A földrõl kapta fel az egyik elhullott katona sugárvetõjét, majd azzal folytatta útját elõre. Az ellenséges ellenállás hamar megtört itt lent, és az épületet szintrõl szintre megtisztítani már jóval könnyebb feladatnak bizonyult, alig egy óra alatt minden ellenállás megszûnt.
Autumn katonáival együtt a lakótömb tetején pihent, ahol immáron Serenno zászlója lobogott a szeparatista lázadók jelképe helyett. A hadnagy egy fadobozon ült, és véres arcát tisztogatta, miközben emberei cigarettát és kemény szesz adtak kézrõl kézre, nem zavartatva magukat a körben fekvõ holtestekkel. A csata utáni békés pihenés ideje volt ez, és az apró örömöké, ami hónapok óta tartotta az erõt ezekben a szerencsétlen katonákban. Az idillt a komm zavarta meg.
- Autumn hadnagy, itt Mont õrnagy – jelentkezett be felettese, mire õ azonnal válaszolt. – Hamarosan egy légiszállító érkezik Önért és az egységéért. Egyelõre kivonjuk magukat a harci zónából.
- Uram, értem, uram – felelte megkönnyebbülve, és emberei is láthatóan felélénkültek a hír hallatán. A szállítósikló valóban nemsokára a háztetõ mellett állt meg, és a szakasz túlélõi egymás után másztak be az utastérre, majd utolsóként a hadnagy is felkapaszkodott. Odabent mindenki fáradtan, ám megkönnyebbülve foglalt helyet.
- Hova megyünk? Golf bázis? – kérdezte a hadnagy. Eddig mindig ezen a bázison szállásolták el õket ha nem voltak a fronton. A pilóta intett a fejével.
- Adami bázis – felelte kurtán. Ez a fõhadiszállás volt, ami igencsak meglepte Autumn hadnagyot, de nem kívánt tovább kérdezõsködni – úgyis hamarosan kiderül.