|
Post by Lord Brodrig on Feb 29, 2012 17:24:23 GMT 1
A Jedi mestert a hutt trónterembe terelték. Az emelvényen, a széles, hátrafelé meghosszabbodó ülőalkalmatosságon terült szét Rotta, a hutt. Fakó, sötétbarna színe tökéletes kontrasztot alkotott a trónusával.
Kyle észrevette, amint a hutt őt méregeti mandulaszerű széles szemeivel.
- Nocsak.. - dörmögte Rotta érdes, öblös hangon, ami az egész termet betöltötte. - Kit hoztatok nekem?
A hozzá legközelebb álló droid odanyújtotta a Jedi fénykardját. A hutt szemei résnyire szűkültek, mialatt a fegyvert vizsgálgatta. Meglepett sóhaj hagyta el széles száját, majd mindenki fölé magasodó székének egyik karfájába rejtette a markolatot, és mielőtt Kyle rájött volna, mi csinál, Rotta egyetlen mozdulattal lezárta a nyílás fedelét.
- Kortózis - magyarázta a Jedinek. - Ezt nem vágja át.
- Nem azért jöttem, hogy ártsak neked - ragadta meg a szót Kyle. - Tárgyalni szeretnék. A felada...
- A hutt klánok nem egyezkednek Jedikkel - vágott közbe Rotta. - Ezt már megtettük párszor. Emlékszem még, amint Anakin Skywalker és tanítványa leleplezték Dooku gróf árulását, és megmentettek engem, szövetséget ajánlva apámnak...
- Akkor miért nem....
- ... De nem ugyanabból a megmentőből vált-e apám gyilkosa? - folytatta a hutt, eleresztve füle mellett a Jedi szavait. - Dehogynem. Belőle lett Darth Vader. A sötét nagyúr pedig megteremtette azt a lázadást, ami elpusztította apámat! Sőt, ha nem tévedek, Luke Skywalker és Leia Organa Solo voltak Jabba gyilkosai! Az Új Köztársaság első Jedijei! Azok, akik most a te Tanácsodban ülnek!
Kyle jobbnak látta, ha hallgat, amíg a hutt befejezi. Láthatóan heves érzelmeket váltott ki belőle a múlt felelevenítése. De hát úgy kellett neki.
A Jedi mester tökéletesen tisztában volt a Skywalkerek sztorijával. Rotta igazat beszélt. De hogyan tudná rávenni, hogy a Sithek rosszabbak?
Az Erőre hallgatott.
Hirtelen ötlettől vezérelve így szólt: - Ki az a Dooku gróf?
Rotta kíváncsian méregette őt, majd megszólalt: - Ő irányította a Régi Köztársaság elleni hadjáratot a Clone háborúk idején - felelte higgadtan. - Egy Sith Nagyúr, ha információim helyesek.
- De hát ő elárult téged! - kapott az alkalmon Kyle. - A Sith egyszer már elárult, és ha nem szövetkezel a Jedikkel, akkor velük miért?
Rotta arcán egy árny suhant át, azonban rezzenéstelen arccal meredt a Jedire. Képe tökéletes nyugalmat sugárzott. - Szóval innen fúj a szél. Engem nem érdekelnek a ti háborúitok!
- Akkor mi érdekel? - Kyle hőn remélte, ha ezt még egy kicsit folytathatná, a hutt elszólja magát. - A saját területeid védelme?
- Mi ez, vallatás? - horkant fel Rotta haragosan. - Nem vagy abban a helyzetben, hogy követelőzz, Jedi. És a hutt klánok belügyei sem tartoznak rád. Még egyszer utoljára megkérdezem: mi a fészkes fenét keresel itt?
Kylenak az utolsó reménye is elszállt.
- Én...
- Remek - torkolta le Rotta, mielőtt a Jedi mester folytathatta volna. - Ha már ilyen szépen összetalálkoztunk, mester, azt hiszem, kérhetek tőled valamit.
Kyle szótlanul fülelt. Mi akar ez lenni?
- Az egyik Sith kormányzó bevethető erőket keres egy igen érdekes... kísérletbe - a hutt gonoszul elmosolyodott, miután jól elnyújtotta az utolsó szót. Förtelmes nyelvével végigszántott száraz ajakinak peremén, majd élvezettel figyelte a Jedi arcára kiülő rosszallást.
- Miféle kísérlet? - kérdezte végül Kyle. Már kormántsem volt biztos benne, hogy olyan jó ötlet volt elfogatnia magát. Mindent megtett, hogy szemével megtalálja a hiányzó kommlinket a teremben, de nem járt sikerrel. Az Erő azt súgta neki, hagyja magát sodorni az árral.
- A Cato Nemoidia kormányzója összeméri bizonyos... létformák erejét. Ha viszek neki egy eleven Jedit, nem kell a saját vagyonomat rá pazarolnom. Parancsnok! - kiáltotta, mire egy toronymagas, morcos rodiai termett vellette. - Készítse a hajómat! Vigyék fel ezt az embert, és különítsék el!
- Óhajod szerint lesz, hatalmasságos hutt klánok v...
- Továbbá vigye fel a személyi testőrségemet is! Műsorba megyünk!
- Igenis! - felelte a rodiai tömören, majd elsietett.
A Jedi körül állingáló droidok már rég szétszéledtek, azonban Rotta egyenruhás fogdmegjeinek képzett harcosai szempillantás alatt körbevették Kyle-t. Érezte, hogy az Erő okkal viszi a nemoidik otthonába, és mégis, az a rossz érzés a bensőjében, amit a palotába érkeztekor vett észre, növekedni kezdett.
A harcosok megragadták, majd se szó, se beszéd beállítótták az egyik felfelé tartó turbóliftbe.
A csapat vezetője, egy morcos quarren egyenesen a Jedi mellé fészkelte be magát, míg társai körülvették őket.
- Hogyan akartok kijutni a holdról? - érdeklődött Kyle. Remélte, hogy beszédbe elegyedhet ezekkel a marcona fickókkal, különben elég lapos lesz ez az utazás. Nem mellesleg tényleg tudni akarta, hogyan szeretne Rotta meglépni az ellenségei orra előtt.
A quarren nem válaszolt.
- Ha Rotta meglép, és a Serra vezetői észreveszik - folytatta rendíhthetetlenül - , akkor az ellenségei gyávának fogják tartani - körülhordozta tekintetét a testőrein, majd folytatta. - Ha jól sejtem, nem szabad megtudniuk, hogy ő maga is...
- Mi is tisztában vagyunk vele, mit kell tennünk, Jedi - mordult rá egy aranyos kis sugárvető, egyenesen a halántéka mellől. - Nincs szükségünk a tanácsaidra.
- Az agyvelőmre remélem, igen - jegyezte meg Kyle. Hát, ez nem jött össze. Hátha a hutt bővebb lére ereszti a mondandóját a hajón. Akkor megtudhat valamit. Ah! Legalább ne érezné annak a weequaynek a szagát...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 31, 2012 19:41:25 GMT 1
Kuordis Kwest teljes harci felszerelésben figyelte az egyre közeledő szürke holdat. Végre sikerült időt szakítania legfontosabb küldetésére, ami valószínűleg igen jól fizet majd. A Dögkeselyű legénysége nem örült annak, hogy egy fejvadász vezeti őket. Legfőképpen az előtte ülő pilóta, Arvish Sarth, és a csempész, Bel Seiter. Ők ketten igazi gazfickók voltak, és jobban szerettét a saját útjukat járni. De az ellenszenvet jócskán kiküszöbölte a hajó hátsó részeiben várakozó két tündéri teremtés. Kida, az echani első tiszt rendkívül jó benyomást tett a fejvadászra. De az a Jedi, Caster Enda sem volt elhanyagolható. ŐK voltak a hajó mindenkori legénysége. No meg Attie, az asztromech, és AK-00, a bérgyilkos droid, aki rendkívül kedvesnek lászott.
Kwest úgy vélte, nem lesz túl könnyű dolguk elkapni a Serra vezetőjét. A Nar Shaddaa-n hónapok óta folyó küzdelemnek nem akart vége szakadni, amint a bűnszövetkezet a huttokkal harcolt egymás javaiért.
A csempészek holdja már a talpuk alatt lélegzett. Kwest látta, amint a hatalmas Dreadnaught eltakarja a kilátás felét ezen a vektoron. Nem mintha volna mit nézni azon a mocskon.
- Készülj – szólt rá Seiter. – hamarosan landolunk a bárka tetején.
- Fölösleges az aggodalmad – morogta Kwest. Már alig várta, hogy elkezdődjön a buli. Kiváncsi volt, mire lesznek képesek együtt a Dögkeselyű legénységével.
Kicsit arrébb a légkör és az űr elválasztó vonalától, a méretes korvett biztos távolból figyelte az eseményeket. Lassan lebegve araszolt a légkörből emelkedő Dreanaught irányába, de messze elkerülve azt.
A parancsnoki hídon sötét volt, és senki nem mozdult.
Darr’ock gúvadt szemekkel figyelte a monitorokat. A malastare-i kalóz árgus szemekkel figyelte a cirkáló felé közelítő apró teherhajót. Lord Brodrig bérenceit. Sajnos ma üres kézzel mennek haza, mivel Kobrik kapitány is az ő zsákmányukra pályázik. Majd eladják azt az Arwen fickót a Fekete Napnak vagy a huttoknak. A malastare-inek nagy volt a gyanúja, hogy utóbbiak többet fizetnének érte. Mindegy, csak minél többet!
Hirtelen neszezést vélt hallani a parancsnok emelvénye felől. Nem kellett hátrafordulnia, hogy megtudja, ki ékrezett a hídra.
- Tartsátok a szemetek azon a hajón – dörmögte Kobrik. A koorivari kalózvezér nem volt feltűnő jelenség, de legénysége így sem merte háborgatni, elvégre busásan fizette őket. Ez a mostani meló pedig az eddigieknél is jövedelmezőbbnek fog bizonyulni.
Rossz prédát választottatok, aranyoskáim – somolygott magában. Ma ő, Kobrik fogja összeszedni a Serra vezérére kitűzött vérdíjat. Sőt, ha rajta műlik, a kétszeresét. A huttokkal bizonyosan lehet üzletelni. A Fekete Nap viszont más lapra tartozik. Nem érné meg a fáradozást..
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 16, 2012 20:25:27 GMT 1
Kwest megfeszített figyelemmel bámulta Arwen hajóját. A Dreadnaught láthatóan nem törődött a hozzá képest jelentéktelen méretekkel rendelkező teherhajó itánt. Csupán annak gazdái tudták maguklnak az igazságot: a Dögkeselyű nem teherhajó, hanem a galaxis első törpecirkálója volt.
Az Immobilizer hídján nyüzsgő alakokból kivált egy testes devaroni, és a kitekintőablaknál bámészkodó gengszterhez lépett. - Uram – szólította meg a nagy hatalmú bűnözőt.
- Mit akar? – dörmögte kelletlenül Arwen – anélkül, hogy megfordult volna.
- Uram, egy azonosítatlan hajó közeledik. Középosztálybeli teherhajó. Fedélzeti fegyverei nincsenek.
- Nocsak… - merengett a gengszter. Elmélázva bámulta az alatta folyó véget nem érő küzdelmet. A huttok rengeteg utánpótlással rendelkeztek, mert a Serrának csak ez az egy hajója volt elérhető és harcra alkalmas állapotban – így pedig képtelenek voltak blokád alá vonni a bolygót, és a hutt kartell nyugodtan kapta a folyamatos erősítést. Még egy-egy fénykardos alakról is jelentés esett…
De hamarosan a kezük között lesz a győzelem. A Serra keze között.
- Nem találja furcsának, kapitány – vonta kérdőre a mellette strázsáló tisztet - , hogy egyenesen a mi oldalunkról közelíti meg a holdat?
- De, uram. A vak is látja, hogy nem erősítés. Ez hozzánk készül. - Érkezett bejövő hívás? - Nem, uram – felelte a kapitány. - A típusa ismeretlen. Meg kell hagyni, eléggé nagydarab csempészhajónak. - Hmm…
Arwennek nem tetszett a dolog. Egy ilyen kis hajó nem közelítené meg őt a győzelem biztos tudata nélkül. - Figyeljék azt a hajót, kapitány! – rendelkezett. – Vonják el a huttoktól a lézerütegeink felét, és vegyék célba a teherhajót.
- A… a felét, uram?
A kapitány egyetlen villanás kíséretében rogyott a padlóra.
- HADNAGY! – harsogta Arwen egetrengető basszussal. Apró férfi termett mellette. - Hívott, uram? – lihegte. - Gratulálok. Mostantól ön e hajó kapitánya. - Kö… köszö… - Vonja el a lézerütegek felét a huttokról – vágott közbe a gengszter. – Célozza meg az érkező teherhajót! - Igen, uram!
A kis ember nyomban elsietett. Két droid kezdett sündörögni a hulla körül.
- Ő ott marad! – kiáltott rájuk Arwen. – Talán segít az eszetekbe vésni… Ő lesz a példa a parancsaim megkérdőjelezésének. Világos?
Kwest idegesen figyelte a közeledő hajót. - Tűz – suttogta.
Seiter jól hallotta az utasítást.
A Dögkeselyű felszíne felborzolódott. Ezernyi apró nyílás jelent meg rajta, s pillanatok múltán turbólézerütegek erdeje született a hajóból.
A Dreadnaught megrázkódott, amint az első találathullám a felszínébe csapódott. A második után már ők is reagáltak, és tüzet nyitottak a hevesen kanyargó hajóra, de a pajzsaikat nyomban elvesztették.
A kis hajó tehetetlenül rázkódott a becsapódó lövedékek erejétől. - Nem húzzuk sokáig – mondta Seiter ingerülten. - Nyugi – Arv minden idegszálát a kormányzásra összpontosította. – Hol van Kwest? - Hátrament. Engedd ki a kapszulát!
A fejvadász érezte a becsapódást. Kirúgta a kis kabin ajtaját, és kilépett az Immobilizer parancsnoki folyosójára. - Tűnjetek el innen! – kiáltotta a kommjába. - Rajta vagyunk – jött a sietős válasz, aztán a csatorna kikapcsolt.
Kwest hallotta a kikászálódó Kida és AK-00 neszeit.
A droid és az echani nő szorosan mögötte haladva vették az irányt a parancsnoki híd felé. Ahol négy állig felfegyverzett marcona várta őket.
Mielőtt a fejvadász reagálhatott volna, Kida meglendítette karjait, s az őrök késsel a szívükben dőltek el. - Hűha – gagyogta elismerően a fejvadász.
A híd ajtaja hatalmas robajjal dőlt be előttük. Kida és AK egy-egy hődetonátort hajítottak a tágas terembe. Kivártak, míg a füst eloszlott, majd sorban kivégezve az útjukba kerülő katonákat és tiszteket, Arwen földön heverő testéhez léptek. - Jól vagy? – állította talpra Kida. - Jól. Mi a fenét akarnak? – kérdezte értetlenül a gengszter. - Valaki igen sokat fizet majd érted. - Akkor a szívembe kérem. A fejemen nem hatol át a lézer. A fejvadász összenézett Kidával. - Élve akarjuk – mondták kórusban, majd vosnzolni kezdték a férfit.
-
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 25, 2012 21:22:33 GMT 1
Mordeis több, mint fél órát hadakozott a hutt flotta forgalmi megbízottjával, míg sikerült engedélyt kicsikarnia belőle. Dühösen kapcsolta ki a távközlő rendszert. Azok a hitvány huttok még most is féltik a bőrüket, hogy a Serra vezetője eltűnt! Az a rablóbanda pedig nyomban beszüntette a tüzelést, mihelyt kapitányuk erőszakos körülmények között távozott a hajóról. Mordeis álmában sem tuda elképzelni, hogy Arwent ki volt képes elragadni a cirkálótól. Vetett egy gyors oldalpillantást a Dreadnaught felől közelítő teherhajóra. Az szemlátomást mennél hamarább el szeretett volna iszkolni a csatajelenet helyszínétől. Mordeis azonban apró zavart tapasztalt az Erőben. Nyomban felmérte a helyzetet, őt magát nem fenyegette semmiféle veszély – és valami azt súgta, hogy nem rá tartozik a dolog. Ráadásul még az a furcsa, késztető érzés sem múlt el, amit azóta érzett, mióta útra kelt az Ossusról. Az Erő ingoványos talajra juttathatja, ha nem figyel oda eléggé. A StealthX taktikai monitorja halkan felcsippantott. Mordeis lefelé fordította tekintetét, éppen a teherhajó fényszebességre kapcsolása pillanatában. A figyelemre méltatlan villanás azonban nem zavarta meg a férfit. A távolban egy nagyobb, darabosabban tervezett hajó közelített. Otromba orrán iszonyú horpadás éktelenkedett. Egyenesen felé tartott. Mordeis megváltoztatta a vektorát, hogy tanújelét adja békés szándékának. Talán a huttok meggondolták magukat? Lehetséges volna, hogy úgy döntöttek, a fejét veszik? Hát ezt érezte az előbb? Aztán megnyugtató sóhaj hagyta el a száját. A hajó ráállt egy másik pályára, és egy szempillantás műve alatt hiperűrbe ugrott. De várjunk csak… Ismerős volt az a vektor, a Jedi vadász már találkozott vele. Hát persze! A böhöm szállító a teherhajót követte! A férfi úgy döntött, jobb, ha siet. A csempészek holdja mellett bámulni a hajókat nem túl hasznos tevékenység. Rágyorsított, s máris a felhőkarcolók súrolták a vadásza alját. A landolás momentuma percek alatt lezajlott. Az előre neki jelölt platform koszos volt ugyan, no meg állt már rajta vagy egy féltucatnyi ócska, kopott és apró méretű teherhajó. Akadt még kétszemélyes szkiff, de még vadászgépek is megtisztelték a lepukkant helyet. Mordeis elmosolyodott magában. A számos idegen fajú lény tömegáradatában szerencséjére nem lesz feltűnő jelenség egy Sith lovag. Vagy talán… Jedi? Alaposan meggyőződött róla, hogy a StealthX kabinja hibátlanul lezárult, majd maga mellé vette R2-es aszromech droidját. Minden Jedi vadászhoz járt minimum egy darab – s bár Mordeis kielégítőnek találta a segítségüket, mégsem értett egy árva szót sem elektronikus nyelvezetükből. Talán ezért mászkált Skywalker annak idején tolmácsdroiddal. Fejére húzta csuklyáját, és szapora léptekkel maga mögöt hagyta a platformot. Befordult a legközelebbi sarkon, s elhaladt két veszélyes témában veszekedő sullusti mellett. Nem akart mingyárt az elején bajba keveredni, ezért szedte a lábait, ahogyan csak bírta. Az Erőnek hála azonban nem merült ki. A következő utcán meg is pillantotta, amit keresett. Egy szűken látogatott, kopott külsejű felvonót. Legalább tíz szintet ereszkedett lefelé, amíg elérte a huttok közkedvelt mélységeit. Aztán behúzódott a legközelebbi sarok egyik árnyékos mélyedésébe, és kezébe vette az adó-vevőjét. Temrészetesen tisztában volt vele, hogy a környéken való holosávok egytől egyik blokkolva vannak, így magától értetődően meg sem fordult a fejében egy esetleges távolsági hívás. - Stradas parancsnok! – fogta suttogóra a hangját. A tenyerén megjelenő alak mélyen meghajolt. - Parancsoljon velem, Mordeis Nagyúr! – felelte, alig érezhetően tartózkodva. Mordeis mindig is gyűlölte az ügynök iránta való megvetését, de képtelen volt kapcsolatba lépni vele, hogy teljesíthesse a Jedik által rábízott küldetést. Eddig azt hitte, a Jedik annyira arrogánsak és beképzeltek, hogy a haláluk előtt fél másodperccel se kötnének egyezséget egy huttal, aki talán megmenthetné az éleüket. Mordeis most már tudta, hogy mekkorát tévedett velük kapcsolatban… és, talán még helyrehozhatja hibás döntéseinek következményeit. Stradas az ő személyes ügynöke volt, Sordisnak semmi köze hozzá, ezért beszélhetett vele nyíltan. Ha tudná a férfi, hogy ő, Mordeis mekkorát változott legutóbbi találkozásuk óta… - Szükségem van a szolgálataidra – bökte ki végül. – Sürgősen beszélnem kell Rottával. Stradas nyomban szélesen elmosolyodott. - Ahogy kívánja, Nagyúr! - Most, azonnal – sziszegte pattogósan a volt Sith. – Ha a hutt őrei nem fogadnának illően… azt megkeserüli, Stradas! – toldotta meg ridegen, mielőtt a másik panaszra nyithatta vola a száját. Mordeist természetesen már régen nem zavarta, ha ellentmondanak neki, de meg kellett játszania a szerepét, küldönben Rotta gyanút fogna. Az a hájas dög pedig bizonyosan összeszarja magát, ha a tudomására jut egy Jedi jelenléte a közelében… Viszont Mordeis korántsem volt még Jedi. Vagy talán mégis? - I-igen, Nagyúr – hadarta gyorsan Stradas halálra vált hangszínnel, majd megszakította a kapcsolatot. Mordeis kilépett a sötétből, és útba vette a hutt közkedvelt tartózkodási helyét. Rotta a legnagyobb fejedelmeknek kijáró pompában élt valahol a hold legjobban őrzött erődítményében. Vagy talán majdnem a legjobban őrzött – futott át a férfi agyán a gondolat. És ekkor az Erő mindent megvilágosított. Hát persze! Skywalker valójában nem a huttok miatt küldte! A Tanács bizonyára végigfutott ezen a logikai láncolaton, és jobb öltetük támadt. Mit is kezdenének ők Rottával? A Sith Kastély az, ami felkelthette az érdeklődésüket. Azaz próbának vetették alá őt, elég éles-e az esze? Mordeist izgatottság töltötte el, amint végiggondolta a felfedezését. A Kastélyban talán nyomokra bukkanhat valódi személyazonosságával kapcsolatban. És végre megtudhatja, mi volt a neve, mielőtt elvették tőle. Előbb azonban le kellett rendeznie a dolgát Rottával. Sarkon fordult, és megiramodott a legközelebbi légitaxi felé.
A Fool’s Bargain kieresztette négy, vaskos leszállótalpát, miközben a leszállópálya fölé lebegett. A Kereskedelmi Szektor egyik nyílt utcájának közepe emeletnyi vastagon kiemelkedett a járda fölé. A platform lehetőve tette a csempészek, kalózok és a kereskedők számára, hogy könnyűszerrel felkereshessék a piacteret, de még jóformán szállítaniuk sem kellett az árut, olyan közel landolhattak hozzá. A hajó fülsértő búgás közepette leereszkedett a fémpadlóra. Tetején kifújta az elhasználatlan gőzt, majd villogó fényei sorban kikapcsoltak. A hátsó rakodórámpa fémes csikordulással leereszkedett, s a platform padlójára koppant. A leszállóhely körül sürgölődő karbantartó droidok szempillantás alatt körülvették a repülő fazakat, és a hajó oldalába csatlakoztatták az üzemanyagkábelt. Darth Sordis fejére húzta sötét csuklyáját. A kezébe vette a pulton levő arcmaszkot, majd óvatosan színelen ábrázata elé helyezte. Összegombolta köpenyét vékony páncélzata fölött, majd megbizonyosodott róla, hogy fénykardját hajdani mesteréhez méltón megfelelően illesztette a ruhaujjába. Még egyszer utoljára körbepillantot a nem túl fényes állapotban lévő teknő belsején, aztán a rámpához sietett, és kilépett az utcára. A droidok vezére, egy gyűrött bőrű, nagy szemű idegen nyomban eléje sietett, mihelyt megpillantotta őt. Sordis számára ismeretlen nyelven hablatyolt valamit, de a Sith Nagyúr képes volt leolvasni az arcáról a gondolatait. Lorrdi létére tökéletesen olvasott a másik estbeszédében, anélkül, hogy hozzáért volna az agyához. A lény kezébe nyomott egy marék kreditchipet, majd elindult a sokaság felé. Irányba vette a legközelebbi légitaxit. A készemélyes jármű mellett állingáló 2-1B droid orvosmodellnek tűnt, de látszólag ő volt a sikló vezetője. Sordis mellé lépett, és megkereste tekintetével a gépember fehéren csillogó szemeit. - A „Hatalom Pénzes Drexl-je „ kaszinó – jelentette be a célját. - Kérem, szálljon be, uram. Huszonöt kredit lesz. Sordis felszisszent magában. Korántsem bízta volna az életét a betegeket kezelő sofőrre. Még gondolatban is taszítónak tűnt a megnevezés. - Nem, félreértettél – morogta ingerülten. – Bérlem. - Sajnálom, uram, de nem lehet – felelte szenvtelen hangon a 2-1B. – Ez nem kölcsönző. - Jó, de én vezetek – pattant a volán mögé a Sith Nagyúr. A droid tétován megfordult, és befészkelődött mellé. Az út további részében egyetlen szót sem volt hajlandó megereszteni Sordis felé. A Sith azonban korántsem bánkódott emiatt. Most arra kellett koncentrálnia, hogy Rotta ismét fogadhassa őt. Néhány perc múlva már a kaszinó előcsarnokában lépkedett. A jól kivilágított teremből két ajtó vezetett tovább. Egyik előtt két őr, fölötte a Hatalom Pénzes Drexl-je felirat díszelgett, a másik alatt két vuki állt őrt egy semmivel az ajtó fölött. Sordis levetette csuklyáját, majd a köpenyét is. A ruhadarabot a megőrzőbe rejtette, majd az Erő közbenjárásával lezárta a rekeszt. A Sith köpeny anyaga bizonyára szemet szúrt vola egy esetleg idetévedő vámosnak, Jedinek vagy tolvajnak. Sordis nem tűnt ki a többi közül. Maszkja és áramvonalas könnyűpáncélzaa kétségtelenné tette az álfoglalkozásának mibenlétét. Nézhették fejvadásznak, de akár zsoldosnak is. Ő viszont az előbbit részesítette előnyben. A hátán lógó lézerkarabély súlya ugyan szokatlannak tűnt a számára, de nem zavartatta magát ilyen apróságok miatt. Döngő léptekkel a dísztelenebbik ajtó elé lépett, és felpillantott a nála alig egy fejjel magasabb szőrös hústoronyra. Az gorombán vakkantott neki valamit, míg kezeit hatalmas sugárpisztolyain nyugtatva terpeszbe állt a Sith Lord előtt. Társa gyanakodva méregette a jövevényt. - Mi van? – köpte a szót Sordis. – Nem ismered fel Brelladast, a hires vadászt? Brelladas fel fog téged ismerni, ha meglát az utcán. A vuki ismét magyarázott valamit. - Brelladasnak nem kell jelszó se meghívás! Brelladas Rottával, a Hatalmassal akar beszélni, te kárpitfej – Sordis kis híján a Bűzölgő nevet adta a huttnak. A Sith Nagyúr kihasználta a másik pillanatnyi zavarodottságát, és belemászott annak elméjébe. A vuki azonnal barátságosat vakkantott, és feltárta Sordis előtt az ajtót. Ő végigsietett a folyosón, s a hutt fogadótermében találta magát. A helyiség pontosan ugyanolyan nyomasztó és büdös volt, mint azelőtt. Ezért küldte mindig maga helyett a tanítványait a hasonló helyekre. Beljebb nyomakodott, de senki sem figyelt rá. Nyilván azt hitték, megvannak a szükséges kódjai, ha már beengedték. Ekkor megpillantotta a hutt emelvényét, rajta a nyálkás testtel, ami éppen egy fekete hajú, köpenyes alakkal tárgyalt. Sordis felé valamiféle ismerős hullámot sodort az Erő… Mordeis! Ez meg mit keres itt? Hát a Jedi Tanács hogy nem értesítette őt? A Sith nyomban felfortyant. Eltolta maga mellől az őröket, s egyenesen Rotta színe elé lépett. Volt tanítványa mellé lépett, és félbeszakította őt. - A Jedik nem… - Köszönöm, hogy fogadtál, hatalmasságos – Sordis erőltetetten meghajolt. Azt hitte, menten elgurul dühében. – Hadd mutassam ki mély hálámat irgalmasságod iránt – te szánalmas dög – tette hozzá magában. – Hoztam neked valamit. - Mi ez? – bömbölte a hutt. – Ki a francnak képzeled magad? Őr! – kiáltotta Rotta vérben úszó szemekkel. - Nézd meg a listádat, te dag… dagadó gazdagságodban és hű szolgákban bővelkedő hatalmas lény! – végta ki magát gyorsan Sordis. Mi a fene, egyre inkább képtelen tűrtőztetni magát. Gondosan ügyelt arra, hogy rejtve maradjon Mordeis előtt. Azt azonban elfelejtette, hogy megtanította neki a Quey eljárás leleplezésének módját. Mordeis ismerősnek érezte a mellette tárgyaló alakot. Egy halovány szikra volt csupán… S ekkor beugrott. Hirtelen visszaállt egy szál a fejében. Egyetlen sizkra kellett hozzá! És itt van… - Biztosíthatlak, fejedelmem – hallotta közben a fejvadásznak öltözött férfi szavait - , Darth Sordis elégedett lesz, ha Brelladast ellátod munkával, s befogadod a házad lakói közé. A hutt nagyokat hümmögött. Megvillantotta messze földön bűzös mosolyát, majd így szólt: - Sordis Nagyúr valóban pár órája keresett fel ez ügyben. Nos, igen, van helyed közöttünk. - Ne – szólt közbe Mordeis. – Darth Sordis már nem tartozik a Sith Birodalom vezetőségéhez. A Nagyúr elvesztette a belé vetett bizalmat, s elűzték őt. Egyetlen szavát se higgye el! Én vagyok Darth Mordeis, az ő tanítványa. Gondolod, hogy nem lennék tisztában egy ilyen ténnyel? A férfi a Sith hírekben szerzett tudomást minderről, miszerint száműzték és ellenségnek nyilvánították Sordist. Rotta felmordult dühében. - Valóban! – kiáltotta. – A Sith tanoncok és katonák, akiket ígért, nem érkeztek meg! Mit képzel a te urad? – förmedt rá a fejvadászra. - Darth Sordis engem is elárult – folytatta Mordeis. – Ezért kérlek, új szövetségesekre van szükségünk. Ha most aláírod a Jedi Tanács ajánlatát – emelte föl hangját, amikor a teremben a zsivaj felerősödött. - , sosem kell félned a Sithektől. Nem kérem, hogy egyezkedj a Jedikkel, ahogyan a Sithekkel sem – tette hozzá sietve. – Csupán megnemtámadási szerződést ajánlok. - Hogy jön egy Sith a Jedik levelével? – zavarodott nyomban össze a hutt. - Mint mondtam, új szövetségest találtam – felelte Mordeis. – Mit szólsz? Sordis még hallotta, amint Rotta beleegyezik az ajánlatba, aztán kvezették az utcára. Szempillantás elintézte és eltüntette a két őrt, akik a kivégzését forgatták a fejükben. Magára tekerte köpenyét, és a piactérre indult. Aztán gúnyos mosolyra húzta pengevékony ajkait. Néhány perc múlva már a hiperűrben járt.
Mordeis elégedetten lépett ki a nyüzsgő utcára. Sikerült keresztülhúznia mestere számításait. Sordis nem gondolta volna, hogy ebben a pillanaban ő is a holdon tartózkodhat. Az Erő néha igen különös dolgokat művel… és most bebizonyította, hogy a Világos Oldal valóban erősebb. A férfi elégedetten mosolygott magában. Az, hogy a fejvadász személyében felismerte Sordon kapitányt, volt mestere egyik végrehajtóját, nem jelentett semmit. Ideje, hogy megvizsgálja azt a Kastélyt – villant az eszébe, és benyomakodott a felvonóba.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 5, 2012 14:33:19 GMT 1
Mordeis elkáromkodta magát dühében. Rotta ugyan nem kedvelte őt túlságosan, de megengedte neki, hogy használata vegye a leközelebbi kommunikációs pultot. Épp az imént tett jelentést a Jedi Tanácsnak a fejleményekről. Skywalker szemmel láthatóan igen módszeresen manipulálta társait, akik szinte feltétel nélkül hallgattak rá. Mordeist haladéktalanul hazarendelték, hiába hangsúlyozta, hogy van még elintéznivaló ügye.
Végtére is, ő korántsem volt még a Rend tagja, ennélfogva a Jedik nem utasítgathatták őt. A Sith Kastély teljes sértetlenségében magasodott előtte. Az ajtót úgy találta, ahogy hagyta. Tökéletesen elhagyatott környék volt, és nem számított betörésre, azonban lekódolva hagyta a helyiséget. Fő az elővigyézatosság.
Több, mint fél órájába tellett, amíg sikerült összehordania minden információt a Kastély zugaiból. Nagy teljesítményű adattárolójára másolta őket, majd módszeresen nekilátott az állomány megsemmisítésének. Úgy tervezte, hogy a Kastélyt sem hagyja épségben, de Skywalker kutatókat akart küldeni, hogy átvizsgálják a létesítményt. Mordeis ígéretet tett neki, hogy az adatokat visszaviszi a Tanácsnak. A Jedik türelemre intették őt.
Az egyik szekrényfiókban kék Ilum-kristályokat talált. Az emlékezete súlyosan károsult, miután Sordis elárulta őt, így nem emlékezett, hogy az ő trófeái voltak-e. Talán mindegyik egy-egy Jedihez tartozott valaha…
Egy óra múlva már a vadászgépében ült. Ossus felé vette az útját. A kíváncsiság bőszen mardosta a lelkét. Különösen kíváncsi volt származására.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 31, 2013 18:40:41 GMT 1
A csempészek holdja változatlanul zsibongott a Nal Hutta hatalmas árnyékában. Gengszterek, csempészek, fejvadászok, bűnszövetkezetek vezérei honoltak itt, s nem létezett az égitesten olyan élőlény, aki akármilyen kismértékben is, de valamilyen szinten ne vett volna részt valamiféle illegális ügyletben. Itt nem voltak szabályok, és ha mégis - mert a Hutt Kartell gondosan ügyelt rá, hogy befolyása lankadatlan maradjon - , akkor a hold a törvénytelen törvények gyűjtőhelye volt.
Egy olyan bolygón, ahol a különböző formájú, méretű, stílusú és magasságú épületek égbenyúló erdei uralkodtak - amit egyesek elbűvölően ocsmánynak láttak - , s ahol a legfelső szintek néznek ki úgy, mint Coruscant alsóvárosa, nehéz lenne érzékeltetni a felhőkarcolók tövében leledző környezet milyenségét. Talán nem is létezett sötétebb, szemetebb hely az egész ismert univerzumban.
A függőjárdák itt teljességgel hiányoztak, s a csillagos eget eltakarták az épületek duracél-falai. A szeméthalmokkal senki sem törődött. A legszélesebb utcákon elképesztően ocsmány fajzatok léteztek, olyan lények, akiknek a napsugár s a fény eksztatikus újdonságot, s azonnali halált okozott. NEm jártak sűrűn errefelé, ahol valóban nem létezett szabály. Ölhettek, lphattak itt kényük-kedvük szerint, aki csak szeretett volna.
A sötét sarkakban azonban néha új dolgok is előtűntek.
Ahogyan most is. Az egyik örökre elhagyatott, szűk folyosón egyszercsak megmozdult a szemétkupac, amelynek alja már a végtelenbe veszett, s jóformán ez helyettesítette a padlót. A furcsa mozdulatokra senki sem figyelt föl, ami nem volt meglepő, tekintve, hogy egy árva lélek se járt arra. A szemétpadló újból megmozdult, s egy apró helyen kidudorodott a föld. Ebből aztán előbújt egy eres, vörös kéz.
A lény, akihez tartozott, szorgosan s erőtlenül kaparászta ki magát a mocsokból. Itt az idő, hogy újra megszülessen. Kezével sikerült kapaszkodót találnia - egy ócska, ősi takarítódroid mozdíthatatlan alkatrészét -, s húzni kezdte magát. A koromsötétben néhány perc alatt sikerült kiásnia magát a felszínre, hogy aztán erőtlenül essen össze. Hangokat alig tudott kiadni, s emlékeinek foszlányai képtelenek voltak előtörni agyának mélyéről.
De bármennyire gyenge is volt, nem volt egyedül. Ott volt neki mindenkori szövetségese, az Erő. Valamikor az összes fortélyát ismerte, s a leghatalmasabb használói közé tartozott. Most azonban csak gyenge visszhangok jutottal el hozzá. Az évezredes szenvedés azonban megszűnni látszott. Mennyi időt is volt lent? Mikor is történt, hogy a... nem emlékezett, hogy kicsoda, de abban biztos volt, hogy volt valaki - mikor vett el tőle mindent, az életét kivéve? Arról viszont tűnődni sem mert, hogy hol lehet.
Vajon dúl még a háború? Hatalmas gépek zörejét hallotta. De azok lehettek csupán e bolygó városának alapmotorjai. Valamikor ő volt maga a Hatalom, s most nézz rá. A szemétben fekvő, tehetetlen karikatúra.
Hirtelen elborította a gyűlölet. Emlékezett még, hogyan kell összpontosítania, azonban úgy érezte, mintha az Erő nem saját magában lenne, hanem nagyon távolról szólna hozzá. De azért sikerült elnyomnia fáradságát, s lassan talpra kecmergett. Minden porcikája sajgott, de a Fájdalomból erőt kell meríteni. A teste csak egy héj, ami körbeveszi a bensőjében lakozó sötétséget.
Nem szabad még táplálkoznia, hiszen nem evett régóta, s a teste bármilyen apró falatot sem bizos, hogy képes lenne befogadni. Észrevette, hogy magában beszél, de nem zavarta. Hangja gyenge volt és erőtlen. Edzenie kell. Lassan visszaereszkedett a padlóra, s lehunyt szemmel meditálni kezdett.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 10, 2013 16:31:04 GMT 1
A vörös bőrű lény még mindig erőtlenül rótta a galaxis leglaljának szűk, mocskos sikátorait. Néhány napja emelkedett ki évezredes szenvedéséből egy rég elfeledett gyárépület alatt, s sikerült élelmet szereznie egy arra járó, még élő hullától. Az étel lenyelése és az Erő összhangja segítette őt abban, hogy visszataláljon a testi lét fájdalmaihoz. Keserves kínokat állt ki, míg rég használt emésztőrendszere végre befogadta a húst, és működésbe lépett. Aztán a nő, akitől elvette az ételt, jó szolgálatot tett neki. Több, mint egy hétig kitartott, és minden éhsége elmúlt. Most is volt nála egy maradék darabka belőle, hogyha esetleg megéhezik...
Néhány nap leforgása alatt sikerült találnia egy még működőképes felvonót, , de szereznie kellett egy hidrokulcsot, hogy összeilleszthesse a vezérlőpanelt a különböző drótokkal. Iszonyú fájdalmai közepette sikerült megjavítania a hibás kapcsolót, s fellélegezve csapott rá az indítógombra. A felvonó lassan, akadozva haladt felfelé, de a lény biztos volt benne, hogy eléri az úticélját. Maga sem tudta, honnan jönnek ezek a benyomásai, emlékezett azonban arra, hogy valaha az Erő mestere volt. Régi képességei talán most is a segítségére lesznek.
Kisvártatva a lift megállapodott, s a Vörös felpillantott a kijelzőre. Leolvasta a szint számát: 1615. Sosem hallott róla, azt azonban érzékelte, hogy számtalan élőlény kószál a környéken. Kilépett a fülkéből, s valósággal beleszédült a látványba. Míg odalent, a sötétben nemhogy élőlény, de fény sem volt, itt mozdulni sem tudott anélkül, hogy valakihez ne ért volna hozzá, nem beszélve a mindenféle reklámtáblák izzóan vakító világosságáról. Vörös eltakarta a szemét, s úgy óvakodott a nyílt tér közepe felé - ahol a tömeg gyérebbnek bizonyult.
Rájött, hogy itt nem mutathatja magát gyengének. elvette a kezét a homlokától, kiegyenesedett, s érezte, hogy menten elájul. Ekkor azonban meglátta az Erő hívását. És ekkor emlékezett.
Emlékezett, amint a szőke hajú Jedi-lány belelöki őt a felhőkarcoló tetején álló hajóról a város mélyebb rétegeibe. emlékezett, ahogy a padavan összegyűjti energiáit, hogy felhúzza őt a biztos pusztulásba vezető zuhanásból. És végül eszébe jutott, amint a lány mestere eltépi a padavant a korláttól, s parancsod ad neki, hogy hagyja őt elpusztulni. Vörös érezte a lelkében fellobbanó gyűlölet lángját, amit részben az emlékekből, másrészt akkori önmagából merített. Haragja szempillantás alatt örvénnyé alakult, s Vörös nem látott mást, csupán a mellette és körülötte zsibongó tömeg egyedeinek szánalmas érzelmeit. Érezte a félelmüket, megvetésüket, sóvárgásukat. Erőt merített ezekből az érzésekből, s kétszeresére növetle a saját hatalmát.
Hirtelen mozdulattal nyakonvágta az előtte elsétáló arconát, akinek vibropengéje a kpadlóra hullott. A halott férfi fegyverét kezébe véve a Vörös a levegőbe szökkent, s egyenesen a legnagyobb tömeg közepébe röppent. Néhányuk elrepült a becsapódástól, mint a szélfútta falevél. Vörös körül a különböző fajú lények észveszejtve menekültek a közeléből. Egy tucat páncélos harcos azonban a helyén maradt, plusz egy kéregető koldus, aki lábak hiányában képtelen volt menekülni. Vörös csupán kíváncsiságot érzett a férfi lelkében, a félelemnek nyomát sem találta. Ő volt az egyetlen, akit életben hagyott - s ezzel talán még rosszabb sorsra ítéltette.
Nem okozott neki nehézséget feljutni a következő szintre. Ez már nagyobb volt, mint az alsók, s párszáz emelet távlata sokat javított a helyzeten. Vörös elolvasta az egyik utca igen széles bejárata fölött ékeskedő basic feliratot: Koréliai Szektor.
A férfi ebből kikövetkeztethette, hogy melyik bolygón van. Nar Shaddaa. A csempészek holdja. Sosem juthat ki innen élve, ha nem szedi össze magát valamilyen formában. Először is hajót kellett szereznie, de nem volt olyan állapotban, hogy feljuthasson a felső szintekre, hiszen tapasztalatból tudta, hogy az itteniek és főnökeik, a féregszerű huttok nem engenek csak úgy akárkit a közelükbe, legfőképpen az alsóbb szintekről nem. Legalábbis néhány évszázada még így működek a dolgok.
Hírnevet kell szereznie magának, ha élve akarja elhagyni ezt az Erőverte holdat.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 14, 2013 12:25:38 GMT 1
Frexis Denz elvette szeme elől messzelátóját, s lepillantott a raktárépület előtti járdán hemzsegő tömegre. Egyből megpillantotta azt a nyílt területet - egy öt négyzetméteres, üres platformszerűséget - , amit keresett. Célpontja óvatos léptekkel közeledett az egyik közeli sikátor félhomályában, de a fejvadászt képtelen volt megtéveszteni ármánykodásaival. Frexis pontosan tudta, hogy kcisoda ő, és hogy hol rejtőzik.
Leadta a jelet a tömegbe épített ügynökeinek, hogy tereljék a nőt az imént kinézett helyre. Frexis sosem dolgozott egyedül, és reménytelenül ostoba alakoknak tartotta társait, akik sosem harcoltak segítséggel. A hatalmasra duzzadt egójuk letaszította őket a győzelem útjáról. Frexis Denz azonban nem volt ilyen ostoba.
Sarkon fordult, és lesietett az épület tűzlépcsőjén. Amikor leért, kisietett az utcára, s gyorsan a megjelölt terület felé vette az irányt. Azt akarta, hogy társai egyenesen a karjaiba tereljék a tekintélyes tartozással rendelkező lányt. Frexis nem tudta, mit szánékoznak vele tenni a huttok, de nem is igazán érdekelte egy leendő rabszolga sorsa. Őt csak a busás jutalom érdekelte, amit a Kartell ígért a prédáért.
Már csak néhány lépés választotta el az emelvénytől. A laza ruhákba öltözött twi'lek nő épp ekkor lépett a pódiumra, végzetének színpadára. Frexis bemelegítette hátirakétáját, s a levegőbe lendült, hogy felülről lepje meg az áldozatot. A távolság felét sem sikerült átszelnie, amikor váratlanul egy élénkvörös bőrű, vörös páncélos férfi ugrott elő a tömegből. Frexis megtorpant a levegőben a nem várt esemény miatt. Az idegen jövevény egyenesen a twi'lek szolga mellé szökkent, s bilincset csattintott annak csuklóira. Aztán az egyik lekkujától megragadva a hisztérikusan kapálózó lányt, vonszolni kezdte magával, miközben pofáncsapta őt, hogy ne károgjon annyit.
Frexist éktelen haragra gerjesztette a konkurencia megjelenése. Előkapta vibropengéjét, s a másik férfi felé röppenve lesújtott vele. A Vörös azonban várta a támadást. Szempillantás alatt elengedte a lányt, aztán villámgyors mozdulattal lehajolt a fegyver elől, majd egy hatalmas erejű, jól irányzott rúgással leterítette a fejvadászt. Frexis gyorsan hátraszökkent, s addigra az idegen lény is szembefordult vele. A twi'lek eszméletlenül feküdt a padlón.
A vörös bőrű lény félelmetes külseje ugyanúgy volt sebhelyes, álla alatt két bőrnyúlvánnyal rendelkező arcának eredménye, mint vörösen izzó tekintetének hátborzongató megjelenésének köszönhető. Frexist azonban nem rémítette meg.
- Mit képzelsz magadról, korcs? - kérdezte új ellenségét. - Hogy merészelsz? Meg akarsz halni?
- Ez itt az én melóm - felelte a másik állatias, mély hangon. - Kapsz egy lehetőséget: élsz, vagy meghalsz. Te döntesz, nem én.
- Ki vagy te? - képedt el a tónus hallatán Frexis. - Esküszöm, megcsonkítalak, mielőtt megöllek.
- Red Death vagyok - felelte a lény, s közben maga elé emelte fekete fémből készült, borotvaéles pengéjét - A te halálod. Frexis azonnal felimserte a nemes acélt, s a mandaloriai vas látványától földbe gyökerezett a lába. Még ő sem engedhetett meg magának hasonló luxust, hogy megszerezzen egy besk'har kardot. Red Death-ről sosem hallott még, így nem lehet, hogy jól kereső fejvadász, vagy különösebb hírneve lenne. De akkor egyetlen magyarázat létezett a fegyverére: megölt egy mandaloriait, és elvette tőle. Ez azonban még Frexis számára is nehéz falatnak bizonyult volna...
- Azt is tudom, ki vagy te - állapította meg Red. - De itt az idő, hogy eltöröljelek a galaxis színéről. A te fejedért is szívesen fizetne valaki, gondolom.
A szavakat követő hirtelen cselekvés miatti döbbenetében Frexis majdhogynem fej nélkül maradt, azonban harci reflexei most is kapóra jöttek. A levegőbe röppent, s felülről védte a vörös bőrű férfi támadásait. Red Death meglepően ügyesen harcolt, s Frexis már-már azt kezdte hinni, hogy nem csak egy újabb ambíciózus újoncról van szó, aki meg akarja mutatni a képességeit. A férfi minden csapását halálos pontossággal védte, s Frexis legnagyobb bosszúságára képtelen volt közelebb vinnie pengéjét a másikhoz. Red egy jól irányzott ütéssel leütötte a hátirakétát a fejvadász hátáról, s az nagy koppanással esett le a földre. Szeme sarkából még látta, amint Red Death felé közeledik, de Frexis egyetlen nagy erejű ökölcsapással kiverte a kezéből a pengét. Red megtántorodott, de nekiugrott ellenfelének, s újfent elterültek a földön. Halálos birkózás vette kezdetét.
A halk dulakodásban olyan közel kerültek egymáshoz, hogy képtelenek voltak akár egyetlen ütést is bevinni. Red gyilkos erővel fejelt bele Frexis maszkjába, ami darabokra repedt, de csak a második csapás hatására eset szét. Frexis kétségbeesetten vakarta le magáról a maradványokat, de így a közetkező csapás egyenesen a saját homlokára érkezett. Red felszökkent, s kezébe vette fegyverét, de Frexis csak tántorogni tudott. Időközben kisebbfajta nézőközönség gyűlt össze a kettejük csatáját övező színtéren, hol az egyik, hol a másik félnek drukkolva.
Red Death győzelmi üvöltést hallatott, s két marokra fogta beskhar pengéjét. Frexis előtte ácsorgott, arcát tucatnyi törött csont és ín által teljesen vér borította. Red egyetlen csapással lefejezte őt. A tömeg megrettent a kegyetlen mészárlás láttán, s ki merre látott, sietve somfordált el. Mindegyikük csak egyvalamit hallott még: Én vagyok Red Death, a Végzet ura. Ehehe.
Red hiányolta a hátirakétát, ezért a fejvadász nyakából folyó vérbe belemártotta Frexis néhai eszközét, hogy a saját színeihez igazítsa, majd a hátára akasztotta azt. Mostmár teljes volt a felszerelése. Biztos volt benne, hogy a nagy fejvadász kivégzésével sikerült hírnevet szereznie magának, s a Nar Shaddaa népe és a huttok nem egyhamar fogják elfelejteni őt, miután két célpontot is leszállított nekik. Felnyalábolta a fejvadász tetemét és az ájult twi'leket, és elindult a hutt kartell vérdíjirodájába.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 15, 2013 14:16:15 GMT 1
A hutt vérdíjirodában szolgálatot teljesítő vékony, szürke egyenruhába öltözött férfinek szeme se rebbent, amint az előtte tornyosuló páncélos fejvadász dühös pillantást lövellt felé, s úgy nézte, mintha menten kitépné a belső szerveit. A komputer mögött álló intézőt azonban nem lehetett megfélelmlíteni, s törékeny alkata ellenére igen lekezelően bánt a kuncsaftokkal. Azt az elkerülhetetlen reakciót, hogy eddig nem verték be a képét, az ajtóban ácsorgó két méteres, mutáns arconának köszönhette.
A két fejvadász most valamiféle apróbb vitába keveredett egymással, s éppen nézeteltéréseiket próbálták szavakkal elintézni. Ekkor lépett be a vörös ruhás, vörös bőrű lény a terembe.
Az intéző felnézett, s szemében kíváncsiság villant. A fejvadászok is a jövevény felé fordították tekintetüket, s jó harcoshoz híven felmérték a másik képességeit. Bizonyára sosem látták őt még ezelőtt ezen a helyen, s feltűnése mindenütt kiváncsiságot eredményezett. Red Death azonban csak arra törekedett, hogy mielőbb elhagyhassa ezt a koszfészket. Dolgoznia kellett még, hogy egyáltalán felengedjék a Nar Shaddaa civilizált rétegeibe. Itt, ebben az irodában is csak egy szánalmas aktakukac tevékenyekedett, a huttok még csak errefelé se pillantottak.
Red Death a pulthoz sétált, s a két fejvadász kitért az útjából. Annyit már sikerült elérnie, hogy regisztrálták a nevét - bár nem a legjobb helyen érezte magát a huttoknál - , tekintve a Frexis Denz fejének leadását, így nem okozhatott nehézséget új célpontok lekérése. - K2-11-4 - recsegte.
- Red Death - szólt az intéző, miután leolvasta az adatokat a képernyőjéről. - Van egy megfelelő meló a maga számára.
- Nekem? - hüledezett a fejvadász. A hasonló helyeken nem szoktak különmegbízatásokat adni az úgynevezett amatőr fejvadászoknak. Az, hogy a "maga számára" nem jelenthetett egyebet, minthogy valaki felfigyelt Red Death képességeire. Red átkozni kezdte magát elővigyázatlanságáért. Tudhatta volna, hogy a huttok még egy olyan hirtelen felbukkant, utolsó vadászról is értesülnek, mint ő maga. Minden alkalmat megragadtak, hogy felkutassák a legjobb zsoldosokat, és Red biztosra vette, hogy próbára akarják tenni őt.
A hutt inas eleresztette a füle mellett a kérdést. Megrendíthetelen, hűvös nyugalmából még egy olyan félelmetes alak sem zavarhatta ki, mint Red Blade. A szikár férfi tanulmányozta néhány percig a képernyőjét, aztán egy adattárolót nyomott a fejvadász kezébe. - Nem hiszem, hogy képes vagy rá - fejtette ki nyomban a véleményét. - Ez itt Marto Quann. Ő egy árnyék. Senki sem látta, senki sem tudja, ki ő valójában. A tökéletes gyilkos. Valamiféle szellemlény.
- Az árnyékok félhetnek tőlem - fogadkozott Red. - Ne becsülj alá, féreg. Magasabbra jutok, mint te valaha is teheted. - Majd meglátjuk - az inas tekintete továbbra sem arról árulkodott, hogy hinne a fejvadász képességeiben. - Ebben a szektorban fedeztek fel egy nyomtalan gyilkosságot. - Gondolom azt már tudjátok, ki volt az. - Nem lehetett más. Nyomoznod kell az ügyben. A helyi hatóságok a huttok zsebében vannak, most pedig irányíthatod őket. Távozhatsz!
Red Death vetett egy-egy hervasztó pillantást a másik két fejvadász irányába, aztán elhagyta a helyiséget. Mi neki egy gyilkossági nyomozás? Azt is tudta, hogyan bánhat el a szellemlénnyel. Az Erőnek megvoltak a maga módszerei, hogy legyőzzön egy defelt.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 5, 2014 14:13:51 GMT 1
A fiatal, egyszerű utazókezeslábasba öltözött férfi ugyanolyan szürke volt, mint a galaxis különböző térségeiből érkező menekült társai. Bár nem volt túl széles vállú, arca mégis férfiasságot tükrözött. Karakteres arccsontja miatt szinte minden faj nőnemű egyedei megbámulták őt. Mélykék szemének és sötét hajának éles kontrasztjától mindannyian felfigyeltek rá, de vigyázva, hogy lopott pillantásaik ne legyenek túl feltűnőek. Egyszerre vonultak le a hajó rámpáján, s egyből érezni vélték a Menekült Szektor izzadságtól bűzös, szemétszagú levegőjét. A galaxis számos nagyvárosából elvándorló népek szívesen kerestek olyan menedéket, ahol nem uralkodott semmiféle hivatalos zsarnok, ugyanakkor megkapták azt a megszokott kényelmet, amit régi otthonaikban már sikerült kieszközölniük. Ilyen hely volt a Nar Shaddaa, ide azonban csak az erős idegzetűek merészkedtek, hisz tudvalevő volt, hogy a csempészek holdja mindenféle bűnözők gyülekezőhelye - s mint olyan, a hutt családok felügyelete alá tartozott. Egyesek azonban készséggel elfogadták ezt az enyhébbnek vélt, adómentes terrort, mint az Egyesült Sith Birodalom rabigáját vagy a peremvidék szegényesebb körülményeit. A csoport tanácstalanul forgolódó tagjai között Quinn fenyegető pillantást lövellt minden őt bámuló szembe, miközben a lehető leggorombább galaxisszéli akcentusra váltva lökte félre az előtte lábatlankodó menekülteket. A durva szóhasználat azonnal elvette a női nem kedvét a további álmodozástól. Quinn nem foglalkozott a dühödten kiáltozók egyre növekedő lármájával. Mihamarább el kellett tűnnie a tömegből, nehogy az emlékezetükbe véssék igencsak jellegzetes arcát. Néhány saroknyival odébb sikerült leráznia mindenkit, aki annak reményében eredt utána, hogy ő bizonyosan tudja, merre megy. Valamennyire igazuk volt, azonban az úticél ugyanolyan bizonytalan volt, mint feladatának sikeres teljesítése. Nem volt tapasztalt ügynök, azonban kiváló érzékkel rendelkezett a munkájával kapcsolatban. Ekkor egy nagydarab rodiai ment el mellette, durván meglökve Quinn vállát. Ő pedig azon nyomban megtorpant, és megfogta a kigyúrt gazfickó grabancát. A fogdmeg kétszer akkora volt, mint ő, de remélte, hogy a sarkon figyelő biztonsági tiszt még azelőtt észreveszi a balhét, mielőtt a rodiai péppé verné őt. Rotta, a hutt ugyanis, aki a Hutt Kartell legbefolyásosabb tagja volt, kieszközölt egy legális kormányt a Y'Toub rendszerben, védelmi naszádokkal, katonákkal, utcai rendfenntartókkal. Úgy tűnt, az ifjú titán huttnak rossz emlékei voltak az előző generáció kaotikus állapotairól, valamint a Serra támadásán okulva szeretett volna mindent a kezében tartani - még a meglepetésszerű eseményeket is. Az önkéntes rendőrök szervezete tőle kapott fizetést, de büntetést is, ha nem a papírra vetett szabályzat szerint jártak el. Ez az újkeletű dolog beindulni látszott, azonban a törvényesség a régi szokás miatt még hagyott némi kivetnivalót maga után. Quinnek azonban ennyi ideje maradt a töprengésre. A kőhegy egyetlen mozdulattal hajította őt a levegőbe, s Quinn irtó roppanással ért földet. Beletelt néhány pillanatba, amíg összeszedte magát, és talpra ugrott. A rodiai se szó, se beszéd, fejét előreszegve, karjait birkózóállásba helyezve maga előtt, fújtató bikaként rontott előre, egyenesen ellenfele irányába. Quinn szétterpesztett lábbal várta a támadást, s amikor a hústorony már csak egy méterre volt tőle, gyorsan a padlóra vágta magát, s egyetlen elengáns mozdulattal átcsusszant a rodiai lábai között. Közben egy ütést is sikerült bevinnie a felhördülő ellenfél nemesebbik szervének környékére. Quinn hamar talpra szökkent, s máris félrehajolt a következő ütés elől. Ám a rodiai karja megállt a levegőben, s hiába rángatózótt. A vasmarok, aminek a szorításába került, kegyetlenül fogta őt. A kéz gazdája pedig egyenesen Quinnre függesztette fémes tekintetét. - Uram - fordult a rendőrdroid a bűnöző felé -, kérem, hagyja ezt rám. Nincs szükség további erőszakra. - Épp időben érkezett - törölte meg a homlokát Quinn. - Ha nem sietett volna a segítségemre, agyonvert volna ez a vadállat. - Az egészet jól láttam, uram, s a felvételek megtalálhatók a memóriabankomban. Ön szabadon távozhat. - Micsoda? - hordült fel Quinn, amikor rájött, hogy a droid nem hozzá intézte a szavait. - Uram, ön kezdeményezte a támadást - jelentette ki a fémrendőr. - Ezért velem kell jönnie körzetire. Errefelé nem toleráljuk az erőszakot. - Még hogy én? - méltatlankodott az ügynök. - Ő kötött belém! Igaz, hogy nem látványosan, de... - Velem kell jönnie - szakította félbe a droid, miközben a fogdmeg elillant a helyszínről. - Kérem a kezét! - Nesze - rántotta elő apró méretű sugárpisztolyát Quinn. A lövedék áthatolt a droid fémes páncélján, s a fotoreceptorai felvillantak egy pillanatra, aztán a fémlény megrázkódott, majd hasznavehetetlen ócskavasként a kövezetre rogyott. - Hulladék lettél, most pofázz! - Dobja el a fegyverét, és tegye a kezeit a tarkójára. Lassan - hallatszott egy nyugodt hang, s Quinn szembefordult a két biztonsági tiszttel. Az egyik ugyanaz volt, akitől az imént azt várta, hogy megmentse őt. - A bajkeverés még elmegy - folytatta a férfi -, de megkárosított egy hatósági személyt, ezért zárkába kell küldenem. Eldobta? Jó. Hanso, adj rá karperecet! Quinn tehetetlenül nézte, amint csuklóira rákattan a bilincs. Egy pillanatra biztosra vette, hogy a tiszt kárörvendően néz rá. Talán szándékosan küldött maga helyett egy droidot, azt remélvén, hogy ő, Quinn pontosan azt teszi, amit tett, és bevarrhatja őt - a feletteseitől pedig beújíthat egy plecsnit, vagy néhány extra kreditet. A nyaralása a csempészek holdján tehát elkezdődött, s volt egy olyan érzése, hogy jóideig hűvösre megy. Még szerencse, hogy melegen öltözött. Négy, de az is lehet, hogy öt napig rostokolt ugyanabban a bűzös cellában. Az időérzékét már sikerült elvesztenie, szeme kopogott az éhségtől. Amióta az a két piperkőc bedugta ide, se nem evett, se nem ivott, de még egy árva hangfoszlány sem ütötte meg a fülét. Úgy érezte, mintha hetek óta lett volna bent, holott fejben tudta, mindössze néhány napról lehet szó. A különleges ügynökök ki voltak képezve az efféle helyzetekre, s neki sokkalta nagyobb feladata volt annál, minthogy nyavalyogjon egy kis kényelmetlenség miatt. Ezért nem panaszkodott, inkább aludt, vagy edzett. A falra karcolt vonalakból ítélve a hetedik napon szikár férfi jelent meg a börtönblokkban, s egyenesen az ő rekeszéhez lépett. Semmiféle uniformist nem viselt, egyszerű, összekoszolódott farmeröltözékben feszített. Az oldalán egy sugárpisztoly himbálózott, ami viszont már felkeltette Quinn érdeklődését. A férfi átnyúlt a rácsokon, s egy kör alakú tárgyat nyújtott be a fogolynak. Quinn elvette tőle a szerkezetet, s a férfi hátat fordítva a cellának, lecövekelt az ajtó előtt. Az ügynök a padlóra helyezte a szerkezetet, beütötte a személyi kódját, mire egy fekete egyenruhás nő életnagyságú holoképmása jelent meg előtte. Karján nem futott végig vörös szalag, azonban gallérján ott virított a két villámjel. - Moir Quinn ügynök! - szólt a nő színtelen, monoton hangon. - Felvigyázó vagyok az SS Titkos Hírszerző Irodájától. Az SBI Központban bizonyára megkapta a küldetése főbb vázlatpontjait, azonban szükségszerű, hogy ne tudjon mindenről előre, ami történni fog. Én magam fogom időközönként tájékoztatni önt. - Értettem, asszonyom - tiszelgett Quinn. - Az ön feladata az utasításaim tökéletes végrehajtása. Sem magánakciókra, sem saját ötletekre nincs szükségünk, lévén azok gyökerestől veszélyeztetnék a küldetést. Annak fontossága miatt pedig nem engedhetünk meg ilyesmit. Röviden, ügynök: ön csupán egy végrehajtó, egy bábu, akinek mi irányítjuk a végtagjait. - Tudom, asszonyom - határozottan unta már, hogy minden egyes alkalommal hallania kell ugyanazt a sablonszöveget, amit minden egyes küldetés elején a fejébe véstek. Hiába, azok ott fent kínosan ügyeltek a pontosságra. Azt is tudta, hogy ezután mit fog mondani a nő. - Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs szükség az ön kreatív intuíciós képességeire - folytatta a szövegét Felvigyázó. - Jól tudja, Quinn, hogy velem megoszthatja az ötleteit, s közös döntés alapján jutunk el a legkisebb rosszat okozó végkövetkeztetésig. Eddig minden világos? - Igen, asszonyom. Kérem, írja le a küldetés első lépéseit. - Természetesen. Az első lépés, mint mindig, a személyazonosság kérdése. Néhány óra múlva kiengedik a fogdából, ahonnan el kell jutnia a Menekült Szektor nyomornegyedein keresztül egy Gatis nevű fickóhoz, valahol a nyomornegyed leszállóplatformjainál tevékenykedik. Gondolom, érthető, hogy nem adhatok pontos címet. Gatis egy givin, aki tökéletesen ért a hajók azonosítóinak meghamisításához, most azonban az ön személyazonosságát fogja újra írni. Ennek lényegét tőle kell megtudnia. Ha felvette vele a kapcsolatot, azonnal lépjen kapcsolatba velem az ő irodájából. - Értettem, Felügyelő. - Ez a holokommunikátor perceken belül megsemmisül, ezért hagyja ott, ahol van, és én sem beszélhetek tovább. Jelentkezzék mihamarább! Felvigyázó ki - azzal a képe elenyészett, s Quinn magára vette rankorbőr felsőjét, majd intett a cellája előtt strázsáló ügynöknek, hogy indulás. A szakállas férfi kinyitotta neki az ajtót, majd maga után tessékelte őt. Quinn sajnálta, hogy alacsonyabb rangú ügynökkel van dolga - ugyanis minden egyes számú akcióban csakis egy Cypher ügynök maradhat életben, tehát mielőbb végeznie kell a szerencsétlennel. Az SS Cypher-ügynökei a régi sithek birodalmának hírszerző szervezete alapján jöttek létre, de a Harmadik Birodalom kötelékében a Cypher ügynököt nem számmal, hanem névvel illették. Minden küldetésben más-más névvel. Moir Quinn ezt a nevet használta, mert maga sem tudta már, melyik volt a valódi a sok közül.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 11, 2015 22:43:20 GMT 1
A néhai Darth Mordeis rezidenciájaként szolgáló Sith Kastély ugyanolyan érintetlenül állt, mint a Sith ittléte előtt. A férfi szolgái természetesen eltakarodtak, és nem sokkal később a Kereskedelmi Szektor mindennapi gyalogosai lettek az épület megszokott látogatói. Mivel Sithnek lenni oly nagy divat volt a jelenkor galaxisában, senki sem tartotta különösebb látványosságnak az épületet. A valaha Revan által tulajdonolt helyiség most különböző üzletláncok kirendeltségeinek adott helyet, s az épület föld feletti szintjeivel afféle fél-legális plázává alakult át.
Azt viszont kevesen tudták, hogy a Kastélynak van új tulajdonosa, aki, elődjével ellentétben, csendesen meghúzódott a föld alatti, akár bunkernek is nevezhető komplexumban - a több szintet magába foglaló gyökér talán még a felszíninél is nagyobb területet foglalt magába.
Ez a bizonyos tulajdonos a hátsó ajtók egyikén lépett ki, nyomában két sötét alakkal. A csuklyát viselő kísérők mindegyike egyedi maszkot viselt, elegáns köpenyük messze elütött a Sith Egyház szokásos viseletétől. A kaszás lovagok a Sordis-féle Sithek afféle őrzői voltak, elsősorban a Sötét Nagyúr személyes szolgái, akik végrehajtották a parancsait. Erőérzékenyek és saját akarattal megáldott teremtmények, afféle hírszerzőtestülethez hasonlatosak voltak, nem esztelen végrehajtók. Nem voltak sokan, mindössze harminc létezett belőlük a galaxisban, és az árnyak teremtményei voltak - senki sem ismerte őket, senki sem tudott róluk, mégsem voltak senkik.
A kaszás lovagok közrefogottja egy náluk valamivel alacsonyabb, Sith köpenyt viselő alak volt. A csuklyája sötétbe borította arcának felső részét, szája keskeny volt és érzéki metszésű. Ajkainak csücskeiből vékony, lefelé kúszó, vörös vonal húzódott. Orra kicsinek és nőiesnek tűnt, bár a neme nem látszott a köpeny alól, mégis lehetett következtetni a testalkatából és átlagos magasságából, hogy nő. Mentében egy transzgalaktikus hajó reflektorai megtörtek a retináján, és a szeme egy pillanatra élénkvörösen csillant fel.
Kísérői nem sokkal később feltűnésmentesen lemaradoztak mellőle, és Exavis, mint ahogy a hasonló helyeken az lenni szokott, a legközelebbi kantin felé vette az irányt. A galaxisban tért nyerő nagy egyenlőségnek itt nyoma sem volt, mégsem volt szokatlan látvány egy kocsmázó nő. Exavis azonban ezúttal nem inni tért be a szándékosan lerobbant hatást keltő helyiségbe - nem beszélve arról, hogy törékeny és formás alkatára való tekintettel nem lehetett kellemes élmény ilyen társaságba járni. Holott még nem volt teljes jogú Sith, éveket töltött tanítványként Darth Sordis felügyelete alatt, és a kötekedni vágyók inkább hallgattak, miután zsigereikben érezték Exavis hatalmának kisugárzását.
Az ő szülővilágán, valahol a galaxis szélén, egy Tatuin nevű porfészken valaha volt egy taszken ismerőse, aki az akkori kis szolgának nevet adott. Az neve annyit jelentett, mint új nedv. Különböző dialektusokban az exavis testnedvet, esetleg vért jelentett. A lány még fiatalon elhatározta, hogy kiirtja az egész hutt Desilijic családot, amiért megnyomorították a gyerekkorát. Bosszúvágyával vetett véget egy nagy hatalmú rabszolgakereskedő életének, és ekkoriban talált rá a Sötét Nagyúr. Exavis Darth Sordis hasznára vált, amikor az képtelen volt értelmes tárgyalást folytatni a Hutt Kartellel a Sith Birodalom nevében - Exavis viszont a meztelencsigák között nőtt fel. Sordis ezután tanítványává fogadta, és folyamatosan próbára tette a józanságát. Legutóbb például azzal, hogy a huttok egyik fő bolygójára költöztette, Darth Mordeisnek, a végrehajtójának a rezidenciájába. De a Nagyúr várakozásaival ellentétben a tapasztalt tanítvány nem fogott agyatlan ámokfutásba holmi bosszúvágy miatt.
De mindez régen volt - Exavis levette a szemét a csapossal tárgyaló huttról, és emlékei nyomban elhalványultak. Megtanulta, hogyan kovácsolja sérelmeit a legélesebb karddá, amit valaha alkottak. A sötét oldal immár annyira a része volt, mint a tulajdon szíve - ő pedig mindkettőt az irányítása alá hajtotta. Ezért nem zavarta őt senki, amikor megkereste a kocsma legsötétebb zugát, és leült egy kényelmetlen székre. Rendelt magának egy reaktormagot - a Tatuinon gyakran megpihenő csempészek alaposan kitanították, így tudta, hogy az ital elejét veszi a váratlan helyzeteknek, hiszen ébersége megmarad, és egy rankor sem ütné ki néhány pohár után.
Felpillantott, amikor a kantin levegője hirtelen megváltozott - az ajtóban terpeszkedő Sith Nagyúr mintha magának a Korribannak a levegőjét eresztette volna be a helyiségbe. A vegyes vendégsereg csak egy-egy lopott pillantást mert vetni rá, a csapos pedig lázas kutatásba kezdett valami ihatóbb pia után, nehogy ilyen apróságokon múljon az élete.
A nyíltan megmutatkozó Lord Asmodeous ellenében Exavis inkognitóban maradt. A Sith Birodalom elöljárója nem tudta, hogy ő Sordis tanítványa, csupán egy magányosan tengődő Sith Lovagnak gondolta a lányt. A hátrafásült hajú öregember fürgén telepedett le vele szemben, jóformán a fizika törvényeinek ellentmondó sebességgel mozogva intette magához a legközelebbi pincért, miközben tanulmányozta üzletfele arcát. Exavis szenvtelenül meredt vissza rá. - Nem való egy ilyen hely az önhöz fogható... nos, kifutóminőségnek - kezdte a Sith Nagyúr, miközben felhörpintette a commenori metillevet. - Ráadásul még rejtegeti is magát. Talán nincs meg a hatalma hozzá, hogy előkelő ruhát szerezzen? - Kíméljen meg a személyeskedéseitől - vágott vissza Exavis. - Inkognitóban vagyok. Önnek pedig van egyéb mondanivalója, amit epekedve meghallgatnék. - Ne olyan sietősen, kislány - mosolyodott el Asmodeous. Egy pillanatra felvillant igazi valója. Exavis pedig alig várta, hogy találkozhasson vele. - Maga túlságosan gyakorlatias. De rendben van. Bár önhöz hasonlatos teremtést még a Cron Királyságban sem láttam... - Ezt mondja Ximnek, a Despotának. - Neki hasonló lányai voltak... de mind keselyűk. Egyikük egy egész flottát vezetett, de elmenekült, miközben a többiek elpusztultak. Bárcsak még mindig létezne...
- Bennem nem találja meg - bólintott Exavis. Tehát az ősi hajó, amit Sordis parancsára meg kell keresnie, a Cron csillaghalmazban van. Ráadásul valaha a Despota egyik flottáját vezette, és tényleg létezik, hiszen a végső csatából a hajó kapitánya valószínűleg dezertált... Most, hogy megtudta, amiért jött, következett volna az a rész, hogy elhallgattatja a történész Sith Lordot. De a parancsai nem erről szóltak, és észrevétlen akart maradni. A "keselyű", vagyis a Forró Keselyű tehát a Cron központjában lehet. Meg kell szereznie a hajót, ha Sordis véghez akarja vinni azt, amit szeretne. - Úgy tudom, hozott nekem valamit - mondta Asmodeous. Exavis a köpenye alá nyúlt, és egy piramis alakú tárgyat nyújtott át a Sith Nagyúrnak. Darth Traya holokronja tűzként égette a tenyerét, Asmodeous azonban mintha meg sem érezte volna a sütő energiákat. - Nagyszerű - a Sith szeme lángot vetett, miközben a kegytárgyat tanulmányozta. - Végre megtudjuk, miben rejlett a nagy Revan ereje. Végre magától a mesterétől kérdezhetjük meg, személyesen! Legalábbis részben személyesen. - Rám pedig már nincs szüksége - szólt Exavis, és felállni készült. - Minek kell az a hajó? A kérdés váratlanul érte a lányt. Remélte, hogy elég erős hozzá, hogy megtévessze ezt az idegesítő, de veszélyes alakot. Ha viszont Asmodeous átlátott rajta... Exavis arca ugyanolyan tükörsima maradt, mint azelőtt, de bensőjében vad energiák dübörögtek. Minden izma ugrásra feszült. - Egy ősi szerkezet csillagászati értékkel bír - felelte óvatosan, fénykardját a markába csúsztatva. - Önnek pedig jobban tetszenek az előkelő ruhák. Asmodeous eltette a holokront, aztán felnevetett. - Hát persze, persze - nevetgélt a Sith Lord. - Remélem, amikor legközelebb igénybe vesszük egymást, gazdag ember lesz! Exavis megnyugodva állt fel. - Reméljük, Nagyúr! - Bolond, gondolta. A pénz még az Erőnél is hatalmasabb lény. - Mennem kell. Vár egy hajó nem is olyan messze innen.
Exavis visszatért a Sith Kastélyba, és üzenetet küldött Sordisnak. Az agyába épített adóvevő kapcsolatba lépett a Sötét Nagyúr valamelyik mesterséges érzékszervével, és továbbította az információkat. Lenyomozhatatlan és kikódolhatatlan. A tökéletes szerkezet. A tökéletes dolgok mindig a szerencsén múlnak - ha Sordisnak nem lenne fém alkatrésze, nehezebben kommunikálhatnának egymással.
A Sith tanítvány felkészült a Cron Királyságba való utazására.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 5, 2015 18:05:24 GMT 1
Exavis levette a csuklyáját, amikor visszatért a Sith Kastély falai közé. A szemét sírásra görbítő vörös tetoválás iránya megegyezett a szája két szélén lefelé gorbülő vonallal. Sötét szövetköpenye alatt testhezillő, vörös mintákkal átszőtt, fekete tunikát viselt. A lány vörös körmei hegyesre és hosszúra nőttek, vörös haja alig érintette a vállait. Keskeny bőrövén ott himbálózott a fekete színű, vörös jelekkel és vonalakkal tarkított fénykardmarkolata.
Az imént összeállította az apró csapásmérő egységet, és a kommandó készen állt, hogy megtegye a látogatását a Cron Köztársaságba. Exavis végigfuttatta pillantását a kezében levő adatlemezen, leellenőrizve az öt csillagszkiff állapotát. Még csak egyetlen mozzanat volt hátra indulás előtt.
Exavis rálépett a transzmissziós rácsra, és beütötte a titkos kódot.
- Azonnal szakítsd félbe a küldetésedet! – reccsent egy rideg és szigorú hang. Ezzel egyetemben megjelent Darth Sordis életnagyságú holoképe.
- Mester? – ereszkedett féltérdre Exavis meglepetten.
- Fontosabb feladatot kapsz! A szálak felgöngyölítése érdekében azt akarom, hogy végezz egykori tanítványommal, Darth Mordeis-el! -Igen, Nagyúr. - Ez nem egy felkutatni és likvidálni feladat – pillantott le rá a Sith Nagyúr. – Mordeis időközben átállt a Jedik oldalára. A Jedik pedig körbeveszik őt... te pedig nem vagy elég erős hozzá, hogy meggyilkolj egy Jedit a társaival körbevéve.
- Képes vagyok rá, mester! – ellenkezett Exavis határozottan. – A Jedik nem fogják észlelni a jelenlétemet – Sordis nem először fejtette ki a vele szemben való bizalmatlanságát. A legfeltűnöbben árulkodó mozzanat az a tény volt, hogy Kallog réges-régen megkapta a Darth címet, míg ő maga sosem részesült efféle kiváltságban. Exavis úgy sejtette, hogy Sordis ugyanannyira próbára tette mindkettejüket, ennek ellenére nem értette, hogy miért kiáltotta ki a győztesnek Kallogot. Őt pedig efféle orgyilkos-feladatokra, meg rég elveszett űrhajók ellopására küldözgeti, mint egy közönséges kifutófiút.
- A Naboora mész – dörrent rá Sordis ellentmondást nem tűrő hangon. – Trombone Numeron, az ottani király, Darth Mordeis vér szerinti apja. Ez pedig kétszeresen is a hasznunkra válik. A Chommel szektornak ugyanis problémái kerekedtek a Monetáris Unióval. Az IMU át akarja formálni a plazmakitermelésről kötött eredeti szerződéseket a saját hasznára, Numeron király pedig hajlandónak mutatkozik tárgyalásokat kezdeményezni az ügyben, hogy békésen oldja meg a helyzetet. - A béke hazugság – mormogta Exavis. – Numeron pedig egy kötöznivaló... A Köztársaság nem segít a Naboonak? - Ez egy belső probléma – felelte Sordis. – Egyelőre még nem nőtte ki magát, csupán bolygószinten értelmezendő. Ha a királyon múlik és az ő pacifizmusán, a konfliktus helyi is marad. De mi teszünk róla, hogy köztársasági probléma legyen! - Hogyan, mester? - A Numeron-kormánynak vannak... ellenlábasai – tűnődött Sordis Nagyúr. – Az Althe család néhány tagja igencsak vonzódik az egyeduralkodói és a militarista berendezkedés felé. Ők lesznek az új kormány. Érthető? - Igen, mester – vagyis Numeronnak és a társainak meg kell halniuk. - Vigyáznod kell, hogy politikai ügy maradjon. A Sithek beavatkozását nem szabad felfedezniük. A te feladatod az, miután leszámoltál Numeronékkal, hogy az új kormány megtalálja a kapcsolatait az Egyesült Galaktikus Birodalommal. - Az EGB-vel? – hökkent meg Exavis. - Meg kell tépdesnünk a Jedik államának egységét, Nav – bólintott Sordis. – Még ha egy másik ellenségnek segítünk is ezzel. Ugyan ha a Naboo kiválik, nem fog összedőlni se a Köztársaság, se a Jedik. De mindent a maga idejében – tette hozzá sötéten. - Ha pedig az apja haláláról értesül, Mordeis saját maga indul majd a Naboora – töprengett Exavis. - Pontosan. Ott pedig megölheted őt, és a társait, mielőtt lelepleznének. Hogy bebizonyítsd, méltó vagy a Sithek útjához! - Úgy lesz, mester. De mi lesz, ha Mordeis nem jön el? - El fog menni. Én magam gondoskodom róla. A bolygón van egy régi birodalmi lerakat, amihez még nem fért hozzá teljesen se a lázadók bandája, se a sithek. Onnan pótolhatod Degesna Althe készleteit és önbizalmát a politikai mészárláshoz. Végrehajtod a feladatot, vagy meghalsz. - Értettem, mesterem – hajtott fejet Exavis, miközben hideg szorítást érzett a torkában. A nyomás egyszercsak elmúlt, és mire Navax felnézett, Sordis alakjának nyoma sem volt.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 26, 2015 13:15:31 GMT 1
Kuordis Kwest arcába égett szövetmaszkjának szájnyilásán leguritotta a következő koréliai világost. A bokájáig érő fekete köpenyén több folt és italnedvesség éktelenkedett. Bár a fejvadász részeg volt, a pult azon részén, ahol ő telepedett le, kisebb légüres teret hozott létre maga körül. Senki sem merte megközeliteni a hírhedt alvilági figurát, még akkor sem, ha gyengének mutatkozott. Mindannyian tudták, hogy ebben az állapotában sem okozna neki gondot, hogy egyetlen mozdulattal végezzen a mellette ülőkkel. Ráadásul ittasan mindenki egy kicsit agresszivabb volt a kelleténél, igy Kwest bebiztositotta a magányát az elkövetkező órákra.
Az egyetlen alak, akit nem tudott megfélemliteni, maga a pultos volt.
- Nincs több pia! - szögezte le az elhizott, idősödő férfi. Nagyra volt azzal, hogy maguk a huttok alkalmazták. - Ha pedig mulatságra vágysz, rendezd valahol másutt!
Kwest motyogott erre valamit, azután lehúzta az üveg maradék tartalmát. Kézzel állóhelyzetbe nyomta ki magát, és nekitántorodott az egyik széknek. A könyökével a pulton támaszkodott meg, igy elejét vette az esésnek. Felháborodva kiegyenesedett, hogy megmutassa, még mindig ő a galaxis egyik legfélelmetesebb bérgyilkosa. Mentében dülöngélve lépkedett a kijárat felé, és a vendégek sietve eltakarodtak az útjából. Mégis nekiment az egyiküknek, és a seloniai ijedten takarta el az arcát. De az elvárásokkal ellentétben Kwest nem kötött belé, hanem inkább azon igyekezett, hogy eljusson a bejáratig. Annál is inkább, mivel egyre inkább úgy érezte, hogy nem is egy kantinban, hanem akadályversenyen van.
Dühösen ütött odébb egy széket, ami a páncélkesztyű durva csapására miszlikbe szakadt. Végül a köpenyes fejvadász kijutott a nyílt utcára, és friss levegő árasztotta el a tüdejét. Azazhogy a Nar Shaddán megszokott levegő, a friss izzadság és szemét szagával. Kwest érzékelte a lüktető jelenséget, ami a hold sok millió lakosának keveredése alkotott. Nem emlékezett, hol hagyta a siklóját, a lopásból pedig már rég kinőtt. Azt meghagyta az utcagyerekeknek, akikkel naponta találkozott... Megvan!
Beszállt a nyitott tetejű járműbe, és beszíjazta magát. Valamiért idegennek tűnt számára a műszerfal, és amikor egy ijedt nő szaladt feléje, rájött, hogy mégsem a saját kocsijába ült. Nem akart már kiszállni, ezért némi kotorászás után elővette a pisztolyát, és elpárologtatta a nő fejét. Az utca másik oldalán lézengő biztonsági őr jóízű nevetésbe kezdett, a hasát fogva derült az áldozat szerencsétlenségén. Kwest odaintett neki, és ő is elmosolyodott. Az élőszövet-maszkjának barna szájnyilása engedelmeskedett az akaratának, és szélesre húzódott. Azután beinditotta a légikocsit, és a magasba emelkedett.
Néhány sikátorral és légifolyosóval arrébb ismét a padlón közlekedett. Kissé előregörnyedve ment, néha ki-kilépve oldalra, láthatóan nem szándékosan. Végül elérte az egyik széles járda oldalába mélyedő benyílót. A tömblakások bejárata szinte mindig nyitva volt, és amikor Kwest belépett, ismét felháborodottan csapott bele a sápadt-sárga falakba. Felment a lifttel néhány szintet, és megkereste a saját lakosztályát. Anyagi javai jócskán megengedték volna neki, hogy vegyen valahol a Koréliai Szektorban egy fényűző villát, azonban Kwest tudta, hogy a pompa hatására mindenképpen ellustulna, és néhány év alatt ismét földönfutóvá válna.
Lakása mindössze egyetlen szobából és annak tartozékaiból állt. Volt egy fegyverraktára, egy fürdője és konyhája, valamint a központi helyiség, ahol az ágya és a számitógépe is helyet kapott. Ide nyílt a bejárati ajtó. A falak fémszürkék voltak, és a szemközti leredőzött ablakon vékony csíkokként szűrődött be egy kevés fény. Az egyetlen dolog, ami luxusnak volt mondható a fejvadász otthonában, az a biztonsági berendezés volt, ami azonnal felrobbantotta volna az egész épülettömböt, ha valakinek sikerült volna bejutnia a lakásba. Azonban a bejutást is nehezebbé tették ugyanezek a berendezések.
Kwest ledőlt az ágyára, és szinte azonnal félálomba merült. Eszébe jutott a legutóbbi kedvese, és azon merengett, hogy ha több ideje lett volna rá, akkor talán még most is vele lenne. Bár ő profi volt, és sosem engedett meg magának érzelmi kötődést, mindenesetre a testi vágyait neki is ki kellett elégitenie. Aztán eszébe jutott, hogy nem azért váltak el útjaik, mert ő nem volt itthon soha, hanem mert nagyon is itthon volt. Kwest, ha éppen nem dolgozott huzamosabb ideig, általában ivással mulatta el az időt, mert rettenetesen unatkozott. Emiatt maradt megint egyedül...
Az anzati küldetése után úgy tűnt, most se lesz melója egy darabig. Ő nem vállalt el holmi félkredites megbizatásokat. Egyetlen valamirevaló ajánlatot kapott az elmúlt napokban, mégpedig magától Wenthar császár embereitől. A Sith uralkodó egy Shantal nevű nőt akart elkapni, méghozzá holtan, ami ugye jócskán leegyszerűsíti a dolgot. De sajnos Kwest nem vállalhatta el a megbizást, ugyanis Lord Brodrig, aki az egyik legfőbb munkaadója volt, felszólította, hogy legyen elérhető az elkövetkező napokban. Kwest afféle alvilági összekötőként szolgált Brodrignak, és bár függetlenül dolgozott, neki engedelmeskedett. Nem csak azért, mert jól megfizették, hanem mert már tapasztalta, mivel jár ellentmondani az eminenciásnak. Pedig ha most szabad lehetne, elvállalhatná Shantalt, és akkor biztos, hogy a nő nem érné meg a holnaputánt sem.
A gondolatai összekavarodtak, és heves forgolódás közepette próbált aludni. Valami rendkivül nyugtalanitotta. Mintha himbálózna alatta az ágy, mintha lengették volna az egész mindenséget. Kwest sosem volt tengeribeteg, de most olyan rosszullét fogta el, hogy azonnal éberen ült fel az ágyán. A rengés azonban még most sem maradt abba, és rájött, hogy semmi baja a gyomrának. A Nar Shaddaa valóban remegett. Vajon lehetséges, hogy földrengés lenne?
Az ablakhoz sietett, és feltépte a redőket. A szemébe belehasított a heves fény, ezért állított a maszkja lencséinek szűrőjén. Vörös és zöld lézernyalábok zúdultak alá az égből, és lángra lobbantották a szemközti épületeket. Kwest az ajtóhoz ugrott, amikor rájött, hogy a zápor az ő lakókörlete felé fog húzódni. Feltépte az ajtót, és kirohant a folyosóra. Robbanások rázták meg az épületet mögötte. Tudta, hogy nincs ideje a szokványos úton lemenni, és amúgy is porrá lőnék az energianyalábok. Begyömöszölte magát a szemétledobó csőbe, és lesiklott a járaton. Miközben idegesítően hosszú utazása közben volt ideje feleszmélni, azonnal kijózanodott. Végre valami izgalom. Az azonban furcsa volt, hogy a Nar Shaddát támadás érte, már másodszor az elmúlt években. Brodrig nem emlitette, hogy ilyen agressziv módszerekkel igyekszik meggyőzni a huttokat az igazáról, bár sosem avatta őt a terveibe.
Amikor a szemétlerakóban landolt, felcsipogott a kommlinkje.
- Igen? - kérdezte a fejvadász.
- Kwest - szolt egy ismerős hang. - Itt Brodrig beszél.
- Tudtam én - dünnyögte Kwest.
- A humorából itélve tényleg magával beszélek - folytatta Brodrig. - Ide figyeljen! A feladata, hogy eljusson a Huttára, és tájékoztassa a Kartellt. Mondja meg nekik, hogy a Serra megtámadta a holdat. Érthető?
- Nem, de ez magát úgyse érdekli.
- Nem bizony. Csak tegye a feladatát. Jusson el a Huttára, mondja meg nekik, hogy valóban a Serra támadta meg a Nar Shaddát. Maga az egyik legjobb fejvadász a környéken, szóval kérjen az információért jó sok kreditet. Állittasson össze a Kartellel egy csapásmérő egységet a hutt űr védelmére, hivassa össze velük a többi fejvadászt, satöbbi. Hol is van most... ha jól láttam a térképeimen, az egyetlen menekülési lehetősége a... igen. Érzem a szagot a kommlinken keresztül is. Siessen a hajójához! Brodrig vége.
Kwest felkapott egy fémhulladék-darabot, és a falhoz vágta. Aztán elővette a hátán, a köpenye alatt hordott DLC-19-es sugárvetőjét, és a legnagyobb erősségre állitotta. Megcélozta a hulladéklerakó páncélajtaját, és lőtt. A bejárat kirobbant, és a lövedék olvadt foszlányokká változtatta a körülötte levő falakat is.
Ezeket be kéne tiltani - mormolta Kwest, és lennébb vette az energiát.
A szemétgyűjtő állomás messze a 13-mas szint lakótömbjei alatt volt, igy Kest egyelőre biztonságban volt a felszin bombázásától. A kisebb komplexum folyosóiban haladva elhaladt az égetőüregek mellett, ahol le kellett puffantania néhány itt dolgozó alakot. Mindenkit lelőtt, aki az útjába került, mert nem akarta, hogy bárki is tudja, még mindig életben van. Az ilyen megfontolásai miatt nem halt meg hosszú pályafutása során, és igy lett sikeres a munkájában.
A Hutta nem volt messze, és Brodrig szavaiból azt vette ki, hogy a huttok főbolygója nem áll támadás alatt. De előbb ki kellett jutnia a vertikális városból. Természetesen volt egy hajója, azonban biztosra vette, hogy ha a támadók parancsnokának van annyi esze, akkor előbb a dokkállomásokat löveti szét. Kwest azonban elég régóta volt a szakmában ahhoz, hogy megtanulja kijátszani a meglepetéseket. Hát persze, hogy volt még egy hajója pluszban, méghozzá elrejtve a Menekült Szektor egyik zsúfolt piaca alatt.
A fejvadász utazott néhány szintet lefelé az egyetlen működő biztonsági lifttel - természetesen neki megvoltak a belépési engedélyei -, és kilépett egy néptelenebb szektorba. Fegyverét továbbra is a kezében tartotta, és a menekülők mind félve kerülgették őt. Kivéve egy nagyranőtt, vörös bőrű twi’leket, aki hitetlenkedve lecövekelt Kest előtt, és elvigyorogta magát.
- Nahát - sietett szembe a fejvadásszal. - Épp jókor futok beléd, Kwest! Fogadom, hogy te már tudod, hogyan jutsz ki innen...
- Van egy hajóm nem messze - felelte a fejvadász, és üdvözölte a barátját.
Egyikük sem vette észre az őket követő, sötét ruhás alakot.
- Mindjárt ott vagyunk - állapította meg Kwest, miközben beértek egy tágas, de elhagyatott épület csarnokaiba. - Bonko, megvan még az üzleted a Huttán?
- A csodabazár? Hát hogyne lenne, cimbora. Épp oda készülök.
- Szükségem van felszerelésre - magyarázta Kwest a twi’lek kérdő tekintetére. Bonkonál lehetett kapni a legjobb fegyvereket az egész hutt térségben, és ő mindig tőle vásárolt. A twi’leket a huttok is nagyra becsülték, ezért szabadon vihette az üzletláncát.
- Előbb jussunk ki innen - mormolta Bonko.
A hajó, amit Kwest Halálmadárnak nevezett, valóban egy madárhoz hasonlitott. Két vékony szárnya kétfelé lövellt, középen a hajótesttel. Egy gyors rendszerellenőrzés után kiviláglott, hogy a gép ugyanolyan friss, mint azelőtt. Kwest észrevette néhány suhanc nyomait a bejárati zsilipen, ahogy megpróbálták felfesziteni. A padlóra száradt vérnyomok alapján ez nem sikerült nekik, és a hajó biztonsági rendszere majdnem megölte őket.
A felszállás zökkenőmentes volt, azonban a Halálmadár nem az egyetlen hajó volt, ami megpróbált kitörni. A Nar Shaddaa csempészei és a hutt bűnözők mind menekitették a kincseiket, és elég jól megszervezték a hold védelmét. Annak idején, amikor a Birodalom támadta a vertikális várost, talán az egyetlen világ volt, aminek sikerült visszavernie Palpatine császár büntetőhadjáratát. Most azonban ennek a Rotta nevű huttnak köszönhetően a helyiek még szervezettebbnek tűntek.
Kwest ráállt a csempészek hullámhosszára, és kihallgatta a beszélgetéseiket. Megtudta, hogy hol lehet a legjobban kitörni, és ő maga is csatlakozott a menekülők konvojához. Egy fél óra sem telt bele, és máris maga mögött hagyta a Nar Shaddát. Irányba állt a Hutta felé, és rábizta Bonkóra, hogy állitsa be a leszállási koordinátákat a Bilbousa-bazár közelében.
Mindeközben a potyautasuk az egyik szervizfolyosó mélyén lapulva azon morfondirozott, hogy Talon Karrdénak igaza volt. Az öreg csempész megsejtette, hogy valami nem stimmel a huttoknál, és elsőkézből akart értesülni az eseményeről. Alder Hobs leküzdötte a kényszerét, hogy fészkelődjön a szűk helyen. A férfi leellenőrizte a felszerelését, és jelentette Karrdénak a helyzetét magánkommunikátorán.
Azután óvatosan előhalászott egy táprudat, és rágcsálni kezdte.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 17, 2017 21:46:05 GMT 1
- A Szindikátus magába tömöríti az összes többi gazembert, hogy szembeszállhassanak velünk - magyarázta a Hold Konvent új vezetője, Als Dezirol. A magas, szikár nőszemély fiatalosnak hatott, átlátszó köpenye visszaverte a helyiség fényét, ahol tartózkodott. Az apró holoalak Brodrig kezében magasodott, aki a Nar Shadda Droid Szektorában magasodó erődítményének legfelső szintjén trónolt. - Még mindig nem sikerült kideríteni, ki a vezetőjük, vagy hogy a Fekete Nap makacs vigóit hogyan vették rá az együttműködésre.
- Bizonyára van valamijük, amiért a Fekete Nap bármire képes - morfondírozott Brodrig. - Efféle dologról azonban mi is tudnánk.. nem, itt másvalamiről van szó. Azt hiszem, a Szindikátusnak különleges vezetősége lett. A tény, hogy az én bejáratott kémeim mind meghaltak a Tarison, arra utal, hogy vagy droidokkal.. vagy Erőhasználókkal van dolgunk.
- Úgy gondolod, hogy a Sithek.. de hát annak mi értelme lenne?
- A Szindikátus vezére számító, ravasz, és az árnyakban rejtezik.. bizonyára nem lenne meglepő, ha csuklyát is viselne.
- Az ESB-t semmi érdek nem fűzi a bűnözőkhöz - értetlenkedett Dezirol. - Vagy egy renegát nagyúrral van dolgunk, vagy ez valami teljesen új.
- Nem számít - jelentette ki Brodrig. - A pénzmosó intézeteinket nem fenyegeti veszély.
- Hogy érted ezt?
- A Konvent csak egy elterelés - mondta Brodrig. - Tudhatnád, mindig ezt csinálom. Amíg a bűnszindikátusok egymással vannak elfoglalva, méretes tőke áramlik hozzám a Hutt Űrből. Ezeknek az intézményeknek semmi közük a helyi alvilághoz.
- Ezért alakítottunk ki ekkora káoszt? - csillant fel Dezirol szeme. - Hogy a konfliktus miatt a bűnbandáknak ne legyen idejük beleavatkozni a tőlük független egységek működésébe..
- Fenn kell tartanod a káoszt. A Droid Gotra és egyéb szervezetek a segítségedre lesznek.. Tedd a feladatod - azzal Brodrig kikapcsolta az adást.
Kicsit sem érdekelte Dezirol vagy a Konvent, vagy akármelyik másik múltbeli birodalma. Az Első Rendbe való beépülés szükségszerű volt, ugyanakkor eleget megtudott a Legfőbb Vezérről, Rinről és a többiekről, akik az egészet létrehozták. Brodrig, bár nem volt tudatában eredeti nevének, a valódi identitását sosem feledte el teljesen. Az ő feladatához tartozott, hogy az olyan birodalmak, mint az EGB, az ESB, a Köztársaság vagy az Első Rend sose maradhassanak fenn.
Ugyanakkor oda kellett adnia a Corporate szektort az EGB-nek, az Első Rend utasítására. Ren Vezér úgy gondolta, a markában tartja a galaktikus eseményeket, és Brodrignak meg kellett erősíteni őt ezen tudatában. A Corporate-ben hagyott, hozzá hasonló létformának tűnő droid intelligenciák ugyanúgy jelen voltak az Első Renden belül, mint az EGB-ben, vagy a galaxisnak minden szegletében, ahol valaha is megfordult.
Annak idején, amikor a Harmadik Birodalmat uralta, és az állam előző formáit a háttérből, az a hír terjedt el róla, hogy Lord Brodrig keze mindenhová elér - ahhoz képest, hogy egy gazdag, de tökéletesen jelentéktelen birodalmat vezetett, meglepő módon bármit el tudott intézni. Kevesen tudták, hogy a droidjain keresztül tette. Ez volt az ő legnagyobb titka.
Az ősei azt parancsolhatták volna neki, hogy tegyen az ő kedvük szerint.. De Brodrig, illetve a létforma, aki Brodrig volt (már rég nem gondolt magára gépezetként), más tervekkel rendelkezett.
Nem maradt rejtve előtte, hogy a Millenium Falcon, rajta a Tervező utolsó leszármazottjával a Nar Shaddaa felé tart. A hírhedt csempészhajó utasa régi barátját óhajtotta felkeresni, már ha ezek a kifejezések jelentettek valamit az ő felfogásuk szerint.. Brodrignak pedig készen kellett állnia a fogadására, eredeti lelkével és eredeti nevével együtt.
Felállt az íróasztalától, és a szobája oldalába rejtett titkosajtón keresztül eljutott az ö épülete alatt levő kaszinóba. A lerobbant lebujban különféle gyanús alakok tébláboltak, és különösen feltűnő volt, hogy a vendégek nagyobb része droidokból állt.
Amikor Brodrig belépett az intézménybe, minden fotoreceptor felé fordult. A pult mögött álló kocsmáros döbbenten figyelte őt, ahogy egyre közelebb és közelebb ért hozzá. Brodrig látta, hogy a droidok lesütik a fejüket, ezzel adva tanúbizonyságot tiszteletüknek és félelmüknek egyaránt.
A kocsmáros nem szólt semmit - emberi lény volt -, amikor Brodrig kinyújtotta felé a kezét. Az idős férfi lehajolt, két ujja közé csípte a bal szemgolyóját, és kitépte azt az üregéből. Aztán a műszemet Brodrig kitárt tenyerébe ejtette. Az pedig a nyelvére helyezte a tárgyat, majd anélkül, hogy ráharapott volna, lenyelte, és behunyta a szemeit.
Amikor újra kinyitotta, feketén világítottak. Mindenre emlékezett. Sarkon fordult, és visszament az irodájába - mentében kinyúlt a mellette elhaladó droidok felé, és a droidok Erő-megfelelőjével darabjaikra robbantotta őket.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 2, 2017 18:17:53 GMT 1
Nar Shaddaa holdján teljesen mindegy volt, hogy melyik napszakban érkezik az utazó – az alsóbb szintek kanyonjaiban ugyanaz a sűrű, régi reaktorok és hűtő-fűtő berendezések kipárolgásai nyomán keletkezett, szabad szemmel szinte átláthatatlan köd várta. Egyes szóbeszédek szerint a kanyonok alján kitakarítatlanul burjánzó, a több, mint húsz évvel ezelőtti Yuuzhan Vong jelentét után maradt vegetáció okozta a ködöt, az öregebbek viszont csak legyintettek erre, és hozzátették, hogy ez bizony korábban is pontosan is így volt, és semmi köze a Vong gombákhoz és liánokhoz, sokkal inkább a rossz minőségű, pancsolt fűtőanyaghoz és az ősöreg berendezésekhez.
A Millenium Falcon néhány kecses fordulóval leereszkedett a valaha szebb napokat látott, elhagyott szervízkomplexum egyik platformjára, amely felett egy villódzó, hiányosan megvilágított holofelirat hirdette, hogy valaha „Ninx-garázs” néven futott a hely. A csempészhold leggyorsabb teherhajóit, köztük a most visszatérő YT-1300-ast is valaha gépparkjában tartó tulajdonosok azonban a Yuuzhan Vong megszállás vége felé nyomtalanul eltűntek – egyes szóbeszédek szerint azért, mert nem akartak belépni a Békebrigád helyi szervezetébe, mások szerint meg éppen azért, mert végül mégis csak beléptek -, így most egy kivételen magas (ti. másfél méteres) undibundi és csencselő bandája vitte a helyet.
A Falcon rámpáján lecsoszogó aranyozott protokolldroid, amelynek egyik alkarja groteszk módon vörös színű volt, néhány szót odavetett a tulajdonosnak egy kreditchip kíséretében, majd az ellipszis alakú hajó oldalából kitüremkedő pilótafülkében tevékenyedő nagydarab vukihoz is kisebb tirádát intézett, és csak ezután indult el az árnyékos (azaz kiégett lámpatestekkel rendelkező, hiszen a holdon ilyen mélyre semmi napfény nem jutott le) benyílóban várakozó humanoid alak felé.
- Üdvözöllek, Primer. – bicentett a férfi a protokolldroid felé, aki feketén megvillanó fotoreceptorokkal nyugtázta a köszöntést, majd kérdőn felemelte vörös karját, és a férfi tarkója felé közelítette.
- Ne itt. – váltott át egy ősi, talán utoljára a Rakata Birodalomban használt dialektusra a férfi. – Maradjunk a lingvális, direkt kommunikációnál, ugyebár nem akarunk feltűnést kelteni. - Mintha kételkednél a helyiek megbízhatóságában. – jegyezte meg válaszul ugyanezen a nyelven Szí-Szrípió. – Vagy az enyémben.
- Utóbbira nincs okom.. – mondt a a férfi. – Az előbbi pedig rutin, a szokásos eljárásaim egyike. - A szokásos eljárásaid gyakran járnak az esetleges szem- és fültanúk teljes megsemmisülésével. – replikázott rosszallóan a protokolldroid.
- Mindannyian a magunk módszereit követjük az Irányelv és a Törvények figyelembe vételével. – tárta szét a karjait kissé gépies mozdulattal a humán férfi. – Az utolsó Konvent döntése még érvényes tudtommal. - Tizenötezer helyi évciklus óta érvényes. – villantak meg ismét Szrípió fotoreceptorai.
- Érdekes másodpilóta. – jegyezte meg a férfi a pilótafülkében ügyködő vuki felé biccentve. - Lumpawaroo tökéletes választás volt, mégsem repkedhetek egyedül ezzel. – hadonászott a protokolldroid a Falcon irányába. – Amikor tájékoztattam, hogy a Solo-család küldönceként a segítségére van szükségem, örömest elfogadta a lehetőséget, hogy végre az apja örökébe lépjen.
- Az az érzésem, mintha szándékosan hagynál nyomokat magad után, Primer. – jegyezte meg a férfi. – Ez veszélyes, és nagyon közel áll az Irányelv megsértéséhez. Akár fel is fedhetjük magunkat a szervesek előtt, annak pedig beláthatatlan következményei lesznek. Miért küldted az üzenetet?
- Az utolsó Konvent döntésekor meghatározott peremfeltételek legfontosabbika sérült. – jelentette ki Szrípió a férfire irányítva fotoreceptorait. – A Gépisten felfedte magát évezredes inkognitója alól.
A humán férfi szemei természetellenesen, vörösen felvillantak egy pillanatra. Az avatatlan szemlélő úgy láthatta, mint egy tizedmásodpercig számsorok futottak volna végig a szemek hártyáján. - Ez aggodalomra ad okot, valóban. – biccentett végül a férfi. – De miért nem avatkoztál közbe, Primer?
- Nem voltam ott. – rázta meg a fejét szinte sajnálkozó hangon Szrípió. – Évtizedeket töltöttem a Gépisten mellett, figyelve minden lépését, de az utóbbi időben talán kényelmessé váltam. Már annak a valószínűsége is átlépte a szignifikanciaszintet a számításaimban, hogy a Gépisten valamiféle végzetes memóriazarban szenved, és végérvényesen elveszítette eredeti személyiségét. Megelégedtem azzal, ha távolból figyelem a ténykedését. Ekkor azonban megtörtént.
- Sok időt töltöttél a humánok mellett, Primer. – jegyezte meg a férfi. – Érthető, ha lankadt a figyelmed. De bármily érthető is, szinte feleslegessé teszi a ténykedésed az elmúlt száz szerves évben. - Nem több, mint egy pillanat. – rázta meg a fejét a protokolldroid. – És közben tapasztalatokkal gazdagodtam. Különben is irreleváns értékelés olyasvalakitől, aki egészen különböző szervezeti képződmények tetejéről kormányzott sok millió humánt.
- Látom, alaposan megismerted a cinizmus emberi vonását, Primer, és kitűnően elsajátítottad. – engedett meg magának a férfi egy finom mosolyt. – Érdekes tapasztalat lehet. De nem jelent megoldást a Gépisten jelentette problémára. Mit szándékozol tenni? Új konventet hívjunk össze? Mindenkit?
- Még ne. – rázta meg a fejét Szrípió. – Egy Konvent túlságosan nagy figyelmet váltana ki.. ez a galaxis már nem az izolált anarchia állapotában leledzik, mint az utolsó Konvent idején. Túl kockázatos. Egyelőre magam indulok a Gépisten után, de szükségem van a segítségedre. A rendelkezésre álló információk alapján az a gyanúm, hogy a Gépisten ténykedése valamiképpen az általad is felügyelt titkos szervezethez és annak vezetőjéhez kapcsolódik.
- Nem merném teljes bizonyossággal állítani, de érzékelésem szerint Sordis meghalt. – rázta meg a fejét a humán férfi. – Ő nem állhat a Gépisten újraaktiválódása mögött. - Akkor valamelyik másik vezető a szervezetéből. – villantak ismét a protokolldroid receptorai. – Szükségem van az információidra.
A férfi egy adatlemezt húzott elő a zsebéből, vagy legalábbis egy zsebnek látszó nyílásból amúgy is szűkre szabott ruháján. A protokolldroid vörös karjának egyik mélyedésébe süllyesztette azt, majd ő maga is előhúzott egy másikat. - Köszönöm. Ezek pedig a hajó által rögzített adatok a Gépisten beavatkozásairól, amelyek rajta végzett az elmúlt ötven standard szerves évben. Talán lesz benne olyan adat, amely hasznára lehet az Elemzőknek. - Átadom nekik. – biccentett a férfi, majd némi hezitálás után hozzátette. – Veled menjek, Primer?
- Nem. – rázta meg a fejét Szrípió. – A Gépisten az én programhurkom eredménye miatt tűnhetett el a látókörömből. És meglesznek a segítőim is.. – biccentett a Falcon és vuki pilótája felé. – Az általad átadott információk pedig majd segítenek a Gépisten mozgásának követésében. - Rendben. - mondta a férfi – Nekem milyen szerepet szánsz?
- Ha nem járok sikerrel.. – itt Szrípió hangja egy pillanatra elhalkult. – Ha dezintegrálódnék a Gépistennel való összecsapás során, új Konventre és új Primerre lesz szüksége a Silentium-nak. Ha nem is a legidősebb egység vagy utánam, de te azonosultál talán legjobban a humanoid szervesekkel, akik benépesítik ezt a galaxist, és te sajátítottad el legjobban aszimmetrikus képességeiket. Ha nem jelentkezem, hívj össze új Konventet, és jelöltesd magad Primernek, mint az én bizalmasom és örökösöm.
A férfi nyelt egyet, majd egy pillanatig a semmibe meredt, mintha megilletődött volna. - Úgy lesz. – mondta végül, és az előzetesen megbeszélt protokollt megszegve kinyúlt, és megszorította Szrípió vörös fémkezét.
Mintha egy pillanatig kék aura vette volna körül mindkét teremtményt, miközben kézfejükön felvillant egy-egy, vörösen világító közepű romboid, amelyekből apró fémszálak kapcsolódtak össze egymással. Aztán a romboidok visszaépültek a két testbe, és eltűntek.
- Bár ez alapvetően egy szerves érzelem, de azt kell mondjam, örömömre szolgál, hogy ennyi idő után újra találkoztunk, Primer. – biccentett tiszteletteljesen a férfi. – Remélem, felszámolod az utolsó Abominor jelentette fenyegetést, és végre deaktiválod a Gépistent, ahogy annak idején kellett volna. - Így lesz. – biccentett Szrípió kimérten, majd visszaindult a hajó felé.
Félútról fordult vissza, miközben újra felvette a protokolldroidokra jellemző esetlen, csoszogó járást, hogy elköszönjön a férfitől. - Én is örülök, hogy láttalak, R. Brodrig.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 5, 2017 15:28:43 GMT 1
A Brodrigként megnevezett humán formájú, több évezredes géplény elfordult, és mielőtt maga mögött hagyta volna a helyszínt, körülhordozta a tekintetét a környéken. A Nar Shaddaán megszokottnak számított az efféle viselkedés, lévén a hold a galaxis legsimlisebb teremtményeinek otthona. De Brodrig nem úgy látta a világot, mint a szerves lények. Az érzékelőberendezései átláttak a falakon, és többféle tartományban és formában mérték fel a környezetet.
Senki sem követte őt, és senkiben sem keltett gyanút a jelenléte, aki véletlenül arrafelé tévedt.
Brodrig a parkoló felé iramodott, ahol a többi helyi járműhöz képest elegánsnak minősülő légisiklóját hagyta. Ahogy arra számított, a jármű nagy feltűnést keltett a suhancok körében, akik máris ott ólálkodtak körülötte, mint a javák a Tatooineon.
- Az összetevőid épeségével játszol, szerves – csattant egy éles hang, amikor Brodrig megjelent a három fiatal fiú mögött. Kezében kibiztosított, halálos töltetűre állított sugárpisztolyt tartott.
A csapat vezetőjének tűnő, a helyi bandák legócskábbikának egyenruháját viselő suhanc kihívó arccal fordult a jövevény felé, figyelmen kívül hagyva a fegyvert. Társai felbátorodva köré gyűltek, és fogaikat vicsorgatva meredtek az ostoba idegenre.
- Ennek is az agyára ment a reaktormag-dzsúz – vetette oda a főnök. - Beszóltál, mi? Csak nem a te suhanód? Az már a mi suhanónk! És ne is könyörögjél, nem fogjuk megengedni, hogy elmenjél. Hátha érted is fizetnek…
- Állj félre, kölyök, ne akard megcsókolni a durbetont – figyelmeztette Brodrig. - Miért nem mentek inkább vénasszonyokat zaklatni?
- Azt hiszed, csak mert fegyvered van pofázhatsz, tata? - szólt be az egyik alacsonyabb gyerek.
- Intézzük el! - kiáltotta egy másik.
- Mondd meg a barátaidnak, hogy engedelmeskedjenek – villant fel vörösen Brodrig két szeme. - Azután pedig fogjátok magatokat, és versenyeztek, hogy melyikőtök ugrik bele hamarább a mellettünk levő aknába.
- Hé – fordult a társai felé a suhanc, és mintha megváltozott volna a tekintete. - Mutatok egy sokkal jobb zsákmányt… aki előbb odaér, azé!
- Hol? - kérdezték egyszerre többen is.
A fősuhanc válasz nélkül hagyta őket. Leguggolt, majd nekifutásból eliramodott a több ezer méter mélyen futó akna felé. A társai kérdés nélkül követték, mindannyiukat felcsigázta a busás jutalom, amit a vezérük ígért. Amikor amaz beleugrott az aknába, a többiek is elkéstek a lefékezéssel, egymás után buktak át a korláton, egyenesen le a biztos halálba.
Brodrig kedvenc fegyvere volt ez, az elektrosugarakkal befolyásolt szerves agy, ami bármire képes volt, ha megfelelő impulzus érte. A droidtelepátia valójában teljesen technikai tudomány volt, és Bordrigról sokszor hitték már a múltban, hogy képes bánni az Erővel. A valódi helyzet azonban az, hogy semmi köze nem volt az Erőhöz. Eltette a pisztolyát, majd miközben a siklójába ült, elővette a komlinkjét és a megfelelő hullámhosszra állította.
- Itt Brodrig – mondta, miközben a levegőbe emelte a gépet, és elszáguldott a Kereskedelmi Szektorban magasodó, a hold egyik legjellegzetesebb épülétének tetején levő irodakomplexum felé. - Minden készen áll?
- Igen, exellenciás uram – hallatszott a segéd hangja. - Az utolsó vendég is megérkezett. Ahogy parancsolta, az ételt még az ön érkezése előtt feltálaltuk.
- Helyes – felelte Brodrig. - Mire a lakomának vége, én is megérkezem.
- Exellenciás uram, ha szabad megjegyeznem – vette a bátorságot az adjutáns –, néhány vendég kifejtette abbeli véleményét, miszerint ön azért nem eszik velük, mert nem tartja méltónak őket arra, hogy egy helyiségben tartózkodjanak. Tudja, hogy néhány faj szokásai szerint az evészet az üzlet fontos része. Sértésnek veszik.
- Nem kell megindokolnom semmit azoknak a kétkredites banditáknak – intézte el Brodrig a dolgot egy mondattal. - A flottám messzemenően nagyobb az övéknél, és csak ez számít.
Persze tudta, hogy hiába alázza le a Hutt Űr legnagyobb gengsztereit, és nem sértegetheti őket kénye-kedve szerint. Szüksége volt rájuk. A Hold Konvent újraformálása lehetőséget adott a kezébe, hogy olyan berkekben terjessze ki a hatalmát, ahol eddig soha nem volt lehetősége. Brodrig jól tudta, hogy a bűnszervezeteknek mekkora lehetőség rejlik abban az egy tulajdonságukban, hogy függetlenek. A kriminálbirodalmakra minden legitim államszerveződésnek szüksége volt, ha elismerték, ha nem.
Mennyivel nagyobb hatalma volt most, mint bármikor a Corporate-szektorban!
Miközben egyre közelebb repült a célépülethez, azon gondolkozott, hogy amikor kinyomozta Sordis fűszerszállítmányainak irányát, milyen könnyű volt átvennie a dolgot. Sordis számított Borga a hutt legnagyobb kliensének, ami az illegális anyagokat illette, és Borga egyenesen a Hold Konventtől vette az árut.
Bár a Brodrig emberei által a Sith-Jedinek küldött fűszerbe csempészett nanodroidok nem látták el a feladatukat. Sordis vagy leleplezte ezt a kis összeesküvést, vagy valóban akkora hatalommal rendelkezett, hogy Brodrig hiába próbált nanodroidokból álló megfigyelőberendezést juttatni a Renegát szervezetébe, nem járt sikerrel. A nanodroidok egyetlen bitnyi információt sem továbbítottak, amikor Sordis közelébe kerültek, pedig ez lett volna az elsődleges funkciójuk.
Tudta, hogy a Konventnek sokkal jobb munkát kell végeznie a galaxis vezető személyeinek életébe való beférkőzés terén. És most itt volt az alkalom, hogy mindennek az alapja létrejöhessen. Brodrig mégsem volt teljesen nyugodt.
A Primerrel való találkozás, és az információ, amiket tőle kapott, felzaklatták a lelki világát, már amennyire egy hozzá hasonló lénynek volt lelke. Miközben leparkolt az irodaház oldalában, eszébe jutottak azok az ősrégi idők, amikor a Gépisten ellen kellett harcolniuk. Brodrig agya semmit sem felejtett.
Tudta, hogy mostantól sokkal mélyebben be kell hatolnia az Első Rend nevű szervezetbe, ha meg akarja figyelni a Gépisten ténykedését. És ha lehet, segítségére legyen a Primernek a feladata elvégzésében.
A tárgyalóterem, ahová megérkezett, egyetlen kör alakú asztalból áll, aminek a közepe táján különböző fajú nők és férfiak hiányos öltözetű hologramjai táncoltak. Brodrig még egy droidot és megpillantott a táncoló holoalakok között, és egyből az asztalnál ülő AT-13-mas asztromechre vándorolt a pillantása. A mindenféle sértő szavakat csipogó bűnvezér a Hutt Kartell egyik alfőnöke volt, és köztudottan örömét lelte más droidok látványában.
A huttokat Rotta és néhány kevésbé híres társa képviselte. A hájas csigakötegek szomorkásan, legyőzött tekintettel meredtek maguk elé. Felkapták a tokájukat, amikor meglátták a belépő Brodrigot, aki ilyen csúful legyőzte őket. Brodrig tudta, hogy ők a legveszélyesebb alakok a társaságban, és ha nem juttatja őket mielőbb vezető pozícióba, és minél nagyobb vagyonhoz, akkor később ráfázhat arra, hogy annak idején megjelent a csillagrombolóival a Nal Hutta fölött.
A Crymorah szindikátus vezetője testőrei társaságában volt jelen, és épp a Droid Gotra vezetőjével, egy nagydarab harci droiddal vitatkozott. Ezek a coruscanti szervezetek voltak az elsők, akik elfogadták Brodrig meghívását a találkozóra. Bár befolyásuk nem terjedt ki a galaxis többi régiójára, marukban tartották a galaktikus központot, és ez Brodrignak éppen kapóra jött, hogy kiterjessze a befolyását a Szenátusban és úgy általában a Köztársaság szívében.
A Guaviai Halálbanda vezetője, Bala Tik Brodrig egyik jobbkezének számított, amióta rávette, hogy csatlakozzon a Konventhez. A Corporate Tanács, nevével ellentétben nem polikai szerv, hanem egyszerű fűszerkereskedő céh volt. A mellettük forgolódó T-rostélyos sisakot viselő páncélosok azon független Mandalore klánok vezetői voltak, akik nem csatlakoztak az új Mandalore seregéhez a Mandalore-szektorban, ugyanakkor jó viszonyt ápoltak velük, ami a későbbiekben szintén kapóta jöhetett. Brodrig terveiben az új szervezet katonái messzemenően meghaladják majd a közönséges bűnbandák embereinek harcosait, és ehhez szüksége volt a mandalore szövetségesekre is.
A Láthatatlan Szem volt az egyik legnagyobb csatlakozó szervezet, ezért innen több alvezér is képviseltette magát a találkozón. A Szem főnökei természetesen vezető pozícióban lesznek majd az új Konvent hierarchiájában. Rajtuk kívül a Hutt Kartell és különböző kalóz és csempészfrakciók képviseltették magukat, úgy mint a Kereskedő Céh, ami a Seswenna szektor egyik legveszélyesebb családjának számított, persze csak a rég letűnt Tarkinok után.
- Látom, jól telik az este – intett Brodrig, mire a táncoló hologramok eltűntek. - Nem akarom rabolni a drága időtöket, így azonnal belekezdünk. Az egyesülésről szóló dokumentumokat már megkaptátok, aláírtátok, a papírmunka el van intézve. De mielőtt bármibe is belefognánk, drága jó tisztességes üzletpartnerek, elmondom a fő irányvonalat.
A vendégek hátradőltek, és mindannyian abbahagyták, amit épp csináltak. AT-13 csalódottan csipogott, amikor a droidtáncos eltűnt a vetítő fölül, de aztán ő maga is Brodrig irányába fordította a fejét. Mindannyian tudták, hogy fordulópontot élnek át.
- Azért vagyunk itt, hogy egyetlen nagy szindikátusba egyesüljünk – kezdett bele a mondókájába Brodrig. - Új szervezetünk galaxis legnagyobb nem-engedélyezett befektetőinek szervezete lesz, és a befolyási szféránk olyan mértékig ki fog terjedni, amit egyikünk sem tudna önmagában elérni. Ezért, és mert mostantól az életünk sokkal komplikáltabb, a kockázat sokkalta nagyobb lesz, mint amit eddig ismertünk, még nagyobb felelősséggel tartozunk egymásnak… de ami még fontosabb, annak a profitnak, amit közösen termelni fogunk.
Néhány alvezér és gengszterkirály egyetértően kiáltott, többen pedig tapsoltak, vagy a fajuk elégedettségét kifejező gesztusokat mutattak, és voltak, akik csak némán figyelték a továbbiakat – vagy a többi jelenlevőt.
- Az új, és legfontosabb törvényeink egyike tehát, hogy mi, akik itt, ennél az asztalnál jelen vagyunk, névtelenek maradjunk – folytatta Brodrig. - Egymás előtt természetesen nem kell titkolózni, de az alattunk szolgálók még a fajunkat sem tudhatják meg. Az olyan nagy befolyással rendelkező üzlettársak, mint Rinnrivin Di, álnéven ismernek minket, de még ez is túl sok! Biztos vagyok benne, hogy a szóban forgó úriember hűségéhez nem férhet kétség, de máris kitöröltük a memóriáját. A biztonságunk és a profit a tét.
- Igen, hallottam az ügyről – szólt egy rodiai bandavezér. - Rinnrivin fűszerrel foglalkozik, ha jól emlékszem… Az egész szektor visszhangzott az ordításától, amikor kivégeztük a leghűségesebb embereit.
Ezen néhányan elnevették magukat, leghangosabban a rodiai. Rotta, a hutt kicsit lemaradva kezdett hahotázni, de amikor rájött, hogy úgyis tudják, nem figyelt oda, abbahagyta a nevetést, és mintha mi sem történt volna, a mellette terpeszkedő túlméretezett páncélos huttra tévedt, akinek a pillantása beléfojtotta a szót. A páncélosok és hagyományos fajtársaik között mindig is fennállt a konfliktus, és az előbbieknek megvolt az az előnye, hogy időnként leellenőrizték a Kartell tevékenységét, ugyanakkor mindig névtelenek maradtak.
- A célunk pedig nem az, ami eddig – folytatta Brodrig. - Mi nem azért jöttünk létre, hogy kiegészítsük vagy meglopjuk a környező szektorok gazdasági rendszereit. Mi nem egyszerű bűnözők vagyunk, már nem! Üzletemberek és befektetők, akik helyettesítik a befolyási övezetükbe tartozó világok teljes gazdaságát. Mostantól mi vagyunk a hatalom, mi vagyunk a törvény!
- Mi vagyunk a hatalom, mi vagyunk a törvény! - kiáltották szinte egyszerre az asztaltársaság tagjai, ki-ki a maga nyelvén és a maga dialektusában.
Brodrig megvárta, míg megint csend lesz, csak azután beszélt tovább.
- Ez az új társadalom a régi, romlott világ helyett egy újat hoz létre. Olyat, ami csak nekünk felel meg. Ide nem jön semmilyen köztársaság, se birodalom! Láthatatlanok vagyunk, és mégis mindenki tud rólunk. Akármennyire is hiúk vagyunk, senki sem tudhatja meg a személyazonosságunkat. De mindezt elviseljük, és mindez nem jelent semmit… mert mi vagyunk a Tőzsde! Miénk a piac, a hatalom és a profit.
Miután Brodrig befejezte, mindenki elébe járult és újból felajánlotta a hűségét. Bár mindannyian egyenrangúnak számítottak, ismerték már Brodrigot annyira, hogy tudják, ha nem az ő szája íze szerint mennek a dolgok, akkor előbb vagy utóbb működésbe lépnek azok a csapdák, amiket a ravasz ex-politikus előrelátóan mindig elhelyezett valahol. A Tőzsde vezetősége nem számlált több tagot, csupán egy tucatnyinál egy kicsivel többet, és ez éppen elég volt, hogy Brodrig megvalósítsa a terveit.
Eleinte nem volt biztos benne, hogy ezt az ősrégi szervezetet akarta feltámasztani, vagy valami teljesen újat létrehozni a Hold Konvent helyébe. De Brodrig tudta, hogy a Tőzsdéről mind a mai napig legendák és rémmesék keringenek a galaxisban, ezért tökéletes választásnak bizonyult ezt a szervezetet újra felépíteni az ismeretlen új helyett.
Immár megvoltak az erőforrásai, a hatalma és a befolyása hozzá, hogy segíteni tudja a Primer akcióját. És hogy távol tartsa az Első Rendet a környékről. Brodrig tudta, hogy létezik egy tartalékterv a Hutt Űrben levő első rendi pénzek bebiztosítására, ha esetleg ő maga kudarcot vallana vele. Ezért továbbra sem állította le az első rendi műveletet, mert így távol tudta őket tartani. És kihasználhatta ezt a kapcsolatot arra, hogy segítsen levadászni a Gépistent.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 17, 2018 11:33:24 GMT 1
A Nar Shaddaa repülésirányítási tornyában a hold legbefolyásosabb bűnözőinek holoképei elképedve nézték az eseményeket. A Régi Birodalom idején tanúi lehettek egy hasonló mértékű inváziónak, de akkor a huttok visszaverték a birodalmi erőket. Bár az is lehet, gondolta Grakkus, a hutt, hogy a Birodalom csupán a Lázadókat akarta kifüstölni a holdról, és miután elvégezte a dolgát, a főtisztek úgy vélték, nem érdemes tovább maradni, és hagyták az egészet a francba. Hiszen a régi moffoknak az alvilági üzletek valamikor nagyon sokat jelentettek, így a Birodalomnak nem származott érdeke az alvilág felbolygatásából.
– Hogy állnak a védelmi rendszerek? – kérdezte egy hatalmas termetű nikto hologramja.
– A tornyokba épített ütegek készen állnak – jelentette a repülésirányítók vezetője, egy nyurga, ideges arcú humán. – De nem tudom, hol vannak a hajóink. Senkit se lehet elérni!
– Szabotázs! – bömbölte Grakkus.
– Lehetséges – biccentett töprengőn egy falleen. – De vajon kinek az érdeke, hogy az egész Hutt Űrön átgázoljon? Nekem nincs ilyen riválisom. Hát neked?
– Nekem sincs – felelte Grakkus. – A Kartell már szétszéledt, nincs akkora befolyásuk, mint régen. Nekünk páncélosoknak még megvan a hatalmunk, de ha ma itt nem védjük meg magunkat, mindennek vége!
– Az a romboló mindjárt fölénk ér – mutatott az eget eltakaró árnyékra a repülésirányító. – Még egy kicsi, és kilőjük..
– Tűz! – ordította néhány másodperccel később.
A komputerek paneljei felvillantak, az ágyúk célra fordultak, aztán annak rendje és módja szerint felmondták a szolgálatot. A repülésirányító elképedve meredt a képernyőkre, amiken hibaüzenet hibaüzenetet ért.
– Ez a te műved! – krákogott felé Grakkus.
A következő pillanatban reccsent az interkomm, és sima, az alsóperemvidékiekre jellemző akcentussal beszélő hang töltötte be a helyiséget. – Láttuk, hogy meg akartak támadni minket – közölte fenyegető éllel. – A fegyverrendszereiket mi irányítjuk, ne is próbálkozzanak ezzel. Az erősítés nem fog megérkezni. Ennek ellenére – folytatta a hang –, nem kell pánikolni. Az Első Rend ugyan birodalmi alapokon nyugszik, de mindannyian tudjuk, hogy a Hutt Űrben a magukfajta munkája jelenti a gazdasági rendszert. Nincs alternatíva. Úgyhogy szükségünk van egymásra. Az Első Rend égisze alatt továbbra is folytathatják bűnös tevékenységüket, védelmet kapnak, és bizonyos esetekben befektetünk a vállalkozásaikba. Cserébe annyit várunk el, hogy ne keresztezzék az Első Rend útját.
– Most, hogy ezt így tisztáztuk – folytatta tovább a hang –, közlöm önökkel, hogy az iménti támadásukat nem fogjuk megtorolni. De ha még egyszer kezet emelnek ránk, lerobbantjuk magukról nadrágot. Ennyit szerettem volna mondani. És a komm elhallgatott.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 17, 2019 17:45:19 GMT 1
Az Első Rend támadása óta eltelt hónapok során a csempészek holdja nagy átalakulásokon esett át. A birodalmi flotta szétbombázta, majd módszeresen letarolta a Hutt Űr holohálózati és információs központjaként szolgáló Hálózati Szektort. A többi körzethez képest kis kiterjedésű Hálózati Szektor épületeiből csupán csonkszerű, eltakarításra váró szemét maradt, miközben az Első Rend mérnökei máris megalkották az új szinteket, függőjárdákat és a csillagokba nyúló épületek sztalaktit-mintázatát. A Hálózati Szektor halott holonet-földjein most a Biztonsági Szektor emelkedett.
A Menekült Szektort Dolgozói Szektorrá nevezték át, és funkciójában is megváltozott – a helyi vállalkozások munkaerőt vásárolhattak itt. Szabad dolgozók és rabszolgák közösen gyülekeztek a birodalmiak és a nagyobb bűnszervezetek felügyelete alatt. A Koréliai Szektorból Kereskedelmi Szektor lett, a Vöröslámpás Szektort pedig új vállalkozások népesítették be azzal a céllal, hogy a környék legjobb szórakoztatóiparát hozzák létre.
A Biztonsági Szektor egyik elkészült fekete épületében pedig az Első Rend Főszektorban újonnan létrehozott Rendvédelmi Hatóság rendezkedett be. Az RVH hatásköre nem terjedt ki az Első Rend magszektorára, csupán az újonnan elfoglalt területekre. A pacifikációhoz szükséges volt erre a civilruhás belbiztonásgi szervre ahhoz, hogy a helyiek megkapják a megfelelő segítséget az új körülményekhez való alkalmazkodásra.
– A besúgóhálózatunk kiépítését a Koordinátussal egyeztetve kell befejeznünk – közölte az asztalfőn ülő főbiztos, az RVH-t elnöklő Biztonsági Tanács vezetője. – Mivel nem vagyunk felhatalmazva a katonai és a flottabeli ellenőrzésre, így nem ütköznek a hatásköreink. A Koordinátus a segítségünkre lesz abban, hogy kivonja a saját belbiztonsági tisztjeit a körzetből, amiket aztán mi pótolunk.
– Ne feledjük, hogy itt nem egyszerű civilekkel kell számolni, hanem tolvajokkal és gyilkosokkal – szólt közbe a belbiztos. – Ezekkel az alakokkal rendkívül kényesen kell bánni, ha meg akarjuk tartani azt a gazdasági felépítményt, amit ők hoztak létre a szektorban. Ezért vagyunk itt mi, és nem a militánsabb Koordinátus.
– Vagy talán azért – vetette fel az RVH inspektorátusát vezető vizsgálóbiztos –, mert Versio adminiszter rájött, hogy valamivel ellensúlyozni kell a militáns hatalmi szerveződéseket, amik túlságosan elszaporodtak az Első Rendben.. és hogy ellensúlyozzuk Corde rendvezető befolyását.
– A politikai miértek most nem fontosak – szólt a főbiztos. – Ahogy a közpolgári elvhűséggel sem kell egyelőre foglalkoznunk. A mi feladatunk az, hogy a civil szférába közvetlenül beavatkozva megfigyeltessünk és előállíthassunk mindenkit, aki potenciális belső fenyegetést jelenthet az Első Rend számára. Biztonsági feladatkörünk csupán a saját állampolgárainkra terjed ki, a Koordinátus pedig ellenőrzi a flotta és a hadsereg, valamint a többi titkosszolgálat tisztjeit.
– Kivéve minket – morogta a kommbiztos, aki a Koordinátus és az RVH, valamint más szervek összekötőjeként funkcionált.
– Kezeljük a helyi munkaerőelosztást, a rabszolgákat és a bűnszervezeteket, valamint a kevésbé szankcionált üzleti tevékenységeket – folytatta a főbiztos. – Egyelőre be kell fejeznünk az információs hálózatunk felépítését, és fenntartjuk a bűnözőkkel a jó kapcsolatot. Ettől függetlenül semelyik gengszternek sem teljesítjük a parancsait, nem félemlítünk meg rivális szervezeteket, azt intézzék el maguknak. És ezzel el is értem a lényegre: alvó sejteket kell elhelyeznünk a legnagyobb szervezetek tagságában.
– Beszivárogni a Vérholdba? – emelte fel a szemöldökét a gyárbiztos.
– És a többibe – bólintott a főbiztos. – És a belbiztosra bízom, hogy elhárítsa a bűnbandák által hozzánk beépített ügynököket.. – mosolyodott el halványan.
– Van még egy feladatunk, ami prioritást érdemel – szólt a külbiztos, aki eddig némán ült az asztal másik végén. – A Legfőbb Vezér irodája bízott meg a Junkfort-helyzet kezelésével. A Sithek elfoglalták a Fekete Nap és az Első Rend közös határvidékén levő Saleucami-érdekeltségeket, amit a Nap rajtunk akar leverni. Egyelőre megvárjuk a találkozót, lehet, hogy a Fekete Nap megszűnik a Vérhold alatt. De azért nem árt kidolgozni valamit, főleg, hogy azt is parancsba kaptuk, ne kezdjünk semmiféle konfliktust az ESB-vel.
– Nincsenek is külügyi hatásköreink – szólt a belbiztos.
– Valóban, de a hatásköreink szélesedhetnek.. és a problémát már sikerült megoldani – tette hozzá a főbiztos. – A feladatunk ez esetben támogatás nyújtása, felszerelések álcázása és eljuttatása a megfelelő kézre, beszivárgás.. Ez tulajdonképpen egy harmadik parancs. A külbiztos és én egyeztettünk már ez ügyben – ivott egyet a poharából, majd végignézett a társain. – Azt hiszem, végeztünk. Versio adminiszter további jelentéseket vár napi időközönként.
– Ha már így megalakultunk, legyen hivatalos – szólt a gyárbiztos. – Mint ahogy azt kell.
– Rendben van – bólintott a főbiztos. Felállt, és hivatalos hangon közölte: – A Biztonsági Tanács I/01. RVH-évének három per negyvenedik szakaszának második ülését közös egyetértés alapján ezennel berekesztem.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 6, 2019 17:04:01 GMT 1
Az első rendi megszállás ellenére a Nar Shaddán nem sok minden változott azok számára, akik a tápláléklánc csúcsán álltak. A sikátorokban, a légiutakon, az orbiton, és a minden másutt gyakori vendégnek számító RVH-kommandók ellenére a bűnözők tovább folytatták törvénytelen tevékenységüket. A rádiófrekvenciákat megváltoztatták, a kódjaikat újraírták, a szerződéseiket újrakötötték – néha ugyan bekopogott a Rendvédelmi Hatóság fekete egyenruhás gyalogosokból álló elithadosztálya, és olyankor költöztetni kellett a boltot, de a banditák hamar alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Csupán nomád-módra váltottak, és sehol nem maradtak túl sokáig, miközben kifejlesztették az utazás közbeni üzletvitel tudományát.
És hol volt a legjobb hely arra, hogy egy prominens bűnöző elrejtőzhessen? Hol keresnék utoljára? Természetesen a rendőrség épületében. Pontosabban a Biztonsági Szektor központi negyedében, az RVH-Parancsnokság főépülete melletti toronyban.
Ebből az épületből tökéletes rálátás nyílt a Parancsnokság fekete, az Első Rend katonai stílusában felhúzott tornyára. Dryden Vos a transzparacél ablak előtti kanapén ült, és éppen letette az üres poharát a tálcára, amit a kiszolgálódroid tartott neki. A Kelet-Galaktikus Társaság hírhedt bűnvezérének és a Vörös Hajnal Alapítvány jóságos tulajdonosának bőrében egyaránt tetszelgő Dryden mellett egy marcona kinézetű nikto ült, akit látszólag jobban érdekelt a beszélgetőpartnere mondanivalója, mint a drága italok, a tálcákon kínált luxuscsemegék, vagy a kilátás.
– Ahogy eddig, úgy most sem vagyok hajlandó fejjel menni a falnak! – panaszolta a nikto ingerülten. Normális körülmények között Drydent nem hatotta volna meg semmilyen tárgyalópartner hangneme. Ugyanakkor a Nikto Kollektíva vezérének mély, öblös hangja, és a puszta termete, amivel háromszor akkorának tűnt, mint Dryden, megtette a hatását. A niktok és a KGT ugyanúgy a Valkűr Kollektíva részei voltak, így elméletileg szövetségeseknek számítottak. Csakhogy a Valkűr a Vérholddal ellentétben nem egyetlen szervezetből állt, ami magába olvasztotta a többit. Inkább volt afféle konföderáció, közös érdekeken alapuló csoportok laza szövetsége – ez pedig azt feltételezte, hogy az egymással rivális bandák, bármekkora barátok is voltak a Vérhold elleni harcban, mégis konfliktusokba keveredtek egymással. – Ennél sokkal óvatosabbnak kell lennünk, főleg most! A Vérhold összeszedett, koncentrált, erre te fogod magad, és elfoglalod a Hutt Kartell maradványainak az érdekeltségeit a Nar Shaddán! Nem hinném, hogy ennyire ostoba lennél, Dryden! Az időzítésed a lehető legpocsékabb, és a Vérhold most azt hiszi, hogy a Valkűrben belharcok vannak!
Dryden tudta, mi valójában a nikto vezér problémája. Azzal, hogy ő a Társaságba olvasztotta a huttok megmaradt üzletét a csempészek holdján, jócskán megnövelte a saját fontosságát és hatalmát. A niktok attól féltek, hogy Dryden szervezete túl nagyra kezd nőni, és fenyegetve érezték magukat. Talán az is megfordult a fejükben, hogy Dryden át akarja venni az irányítást a Valkűr, és a benne levő összes szervezet fölött.
Ami – mosolyodott el magában Dryden – nem is lenne olyan rossz ötlet, ha nem lennének ennél sürgetőbb problémái.
– Igen, azt hiszik, a Valkűr megosztott – felelte nyugodtan. – Ami persze nem felel meg a valóságnak. És éppen ezért olyan előnyös a számunkra.
– Előnyös? – horkantott fel a nikto.
– Ahogy mondom – mosolyodott el Dryden. – Gyengének látnak minket, és támadni fognak. Amikor pedig rájönnek, hogy a figyelmünk egyáltalán nem olyan megosztott, mint ahogy azt gondolták, már késő lesz.
– Csapdába invitálod őket? Hiába sürgetteted a nyílt háborút, nem látom be, hogy ez nekünk hosszútávon hogy lenne előnyös. Megtámadnak, talán pont itt, pont most ezen a helyen, és mi lesz a nagy meglepetés? Semmi. Talán egy kicsit hatékonyabban fogunk harcolni, mint ahogy számították, de ez nem valami nagy stratégiai előny.
– Először is, a Biztonsági Szektort nem tudják megtámadni, az Első Rend leradírozná őket az égből, ahogy minket is – hajolt előre Dryden. – És nem érdekelnek a stratégiai előnyök – legalábbis nem a Valkűr szempontjából.
– Ahogy gondoltam – mosolyodott el fenyegetően a nikto. – A konfliktuskeverés csak neked lesz előnyös, senki másnak. Valahogy úgy intézted a dolgokat, hogy a Vérhold nem a te szervezetedet fogja a legjobban támadni. Erről van szó?
Dryden elvett egy teli poharat, belekortyolt, majd visszatette a tálcára. A Vérhold és a Valkűr háborújában abszolút nem volt semmi érdekeltsége azon kívül, hogy ő maga kimaradhasson belőle. Azzal az ürüggyel sikerült létrehoznia a Kelet-Galaktikus Társaságot, hogy azt ígérte a csatlakozóknak, hogy a Vérhold ellen egyesíti őket. Mint a Lázadókat a Birodalom ellen. Milyen drámai, milyen romantikus! Csakhogy Drydent valójában sosem érdekelte sem a Vérhold, sem a birodalmiak, de még a gázportermelés vagy a Társaság sem. Nem ez volt a fő motivációja.
Mi is volt a valódi célja mindezzel? A bűnszervezetekkel, az alapítványokkal? Természetesen a vagyonszerzés. És most, hogy a Hutt Kartell átvétele után megvolt a pénze, annyi pénze, hogy egy egész rendszert vehetett volna magának, nos, meg is vette. Itt az idő kiszállni. Itt az idő hazamenni.
Válaszra nyitotta a száját, hogy elmagyarázza a nikto vezérnek, hogy az ellenféllel előbb el kell hitetni, hogy nyerésre áll, ha azt akarjuk, hogy bekapja a horgot, amikor az egyik hylobon gárdista megközelítette, és a füléhez hajolt. Dryden meghallgatta az elsuttogott jelentést, és mire a testőr befejezte, a bűnvezér arca sápadt lett a méregtől.
A bőrét uraló forradások elvörösödtek, a színük pedig egyre mélyült, mintha nem is régi csaták mementói, hanem hangulatjelző lámpák lettek volna. – Hol van Gallan kormányzó most? – sziszegte. – A szabakkteremben – felelte a testőr. – Jöjjön ide, azonnal!
A gárdista elsietett. – Mi történt? – kérdezte gyanakvó képpel a nikto. – Elrabolták a Valkűr-tanács tagjait – közölte Dryden villogó szemmel. – Rajtunk és Serra Vale-n kívül mindenkit! – De hát ők a legjobban védett.. Ki? – A Vérhold. Az Első Rend adta nekik a tippet. – Szóval az egész Valkűrösdi csapda volt – kerekedett el a nikto szeme. – És én azt hittem, még mi teszünk nekik szívességet! – Vagy mégsem.. – töprengett Dryden. – Az Első Rend jött egy ajánlattal Serra Vale által – akit igen nagylelkűen kiengedtek a börtönből –, hogy álljunk össze a Vérhold ellen, ők pedig megfizetnek, hogy elvégezzük helyettük a piszkos munkát. Mi engedelmeskedünk, létrehozzuk a Valkűrt, ők pedig kiadják a vezetőségünket a Vérholdnak! Kezdettől fogva együttműködnek!
– Ahogy mondtam, talán mégsem – keményedett meg Dryden hangja. – A konvoj, a siklók, a vadászgépek, a cirkálók, amiken utazni szoktunk.. Távirányított bombák. Ha a Vérhold kezébe kerülnek, több kárt okoznak, mint hasznot.
– Azt hittem, Lethe csak viccelt, amikor.. amikor azt mondta, hogy aláaknázza a hajóinkat biztonsági célból – a nikto nyelt egyet. – Ez azt jelenti, hogy az én hajóm is bármikor felrobbanhat, ha nem teljesítem Lethe parancsait?
– Igen. A saját járműveimben is véletlenül fedeztem fel a dolgot, pusztán a szerencsének köszönhetem. Az embereim még most is azon dolgoznak, hogy hatástalanítsák, de lassan haladnak. Talán mégsem kellett volna együttműködnünk Ta.. Lethe-vel. Talán csak csalinak használ minket, hogy aztán belerobbanjunk az ellenség közepébe.
Nyílt az ajtó, és belépett az Első Rend helyi kormányzója. Ő is azok közé az alakok közé tartozott, akik biztatták a bűnözőket, hogy vegyék fel a Vérhold elleni harcot, valószínűleg a főnökeinek engedelmeskedve.
- Gallan kormányzó! – állt fel Dryden, diplomatikus mosolyt erőltetve az arcára. – Köszönöm, hogy befáradt. Úgy hallom megkopasztott néhány toydari kalózt, jobb, ha vigyáz a hátára a jövőben.
– Nos, igen – tapogatta meg a főtiszt a kreditrudaktól duzzadó zsebeit. Dryden intett a droidnak, hogy töltse újra a kormányzó poharát. Amikor Gallan ismét a szájához emelte az italt, hirtelen leeresztette, mintha még mondani akart volna valamit. – Jobb is, ha abbahagyom. Nehogy elkezdjenek csalással vádolni!
– Ugyan, ugyan.. – mosolyodott el Dryden. – Biztos vagyok benne, hogy a tapasztalata és az ügyessége hozta meg a mai nyereményt.
– Na igen – szürcsölte a drága koktélt Gallan. – De miért is vagyok itt? Mije van számomra?
Dryden majdnem visszanyelte a vérszomját, ami állandóan ki akart ülni az arcára, mióta a birodalmi belépett a helyiségbe. De csak majdnem.
– Semmiség – mondta.
Azzal megragadta a kormányzó nyakát hátulról, ujjait azokra a pontokra nyomva, ahonnan részben irányítani tudta a tiszt fizikai funckióit, többek között a mozgását, így Gallannak nem volt ideje, illetve ereje megfelelő gyorsasággal reagálni. Elejtette a poharat, az arca eltorzult a fájdalomtól és a haragtól. Szabad keze a sugárvetőjéhez kapott, de csak a hátánál álló hylobon gárdista kezét tapintotta a pisztolytáskán. Az őr kivette a sugárvetőt a tokból, és a saját övébe tűzte a fegyvert. Egy másik testőr jelent meg, kezében egy újabb tálcával, italok nélkül.
– Mit merészel.. mi ez.. – hörgött dühöngve Gallan. – Ne feledje, ki vagyok, Dryden! Velem nem lehet így bánni! Egyetlen intésemre elporlad az egész épü..
– Az RVH központjában vagyunk, di'kut – vágott a szavába élesen Dryden, és levette a tálcáról a boxer-fogantyús, duplapengés vibrotőrt. – Bár biztos vagyok benne, hogy az emberei módfelett bátrak, de azt is tudom, hogy nem mernék lebombázni az RVH épületeit, a főépületet pláne – bámult az ablak felé, ami előtt ott magasodott a fekete falú parancsnoki torony.
– Azt majd meglátjuk!! – Gallan hiábavaló kapálózásba kezdett. A két testőr stabilan tartotta. Amikor elegük lett, egyikük belebokszolt a kormányzó gyomrába, mire az kétrét görnyedve felnyögött. – Miért..
– Azért, mert volt egy megállapodásunk – felelte Dryden. Egyetlen gombnyomására a rövid pengék aktiválódtak. – És mégis, azt kell hallanom, hogy az Első Rend kiadott engem és a szervezetemet a Vérholdnak. Te büdös, hazug patkány.
– A magadfajta úgysem értené az efféle manőverek lényegét – emelte fel a fejét a birodalmi. – Ma ti haltok meg, holnap ők. A lényeg az, hogy ne az Első Renddel foglalkozzatok, hanem egymással. Én pedig többet érek neked élve, mint holtan.
– Logikusan nézve így van – bólintott Dryden, és lépett egyet hátra. Elmosolyodott a kárörömtől, ahogy a szikrányi remény felcsillant a birodalmi szemében: talán mégsem fog megölni. – De engem most sokkal jobban érdekel, hogy nyöszörögj a fájdalomtól, mint a racionalitás.
Azzal beledöfte a vibrokés egyik felét Gallan alhasába. A kormányzó csupán felszisszent a fájdalomtól, az ordítás a torkában rekedt. Dryden kanyarított egyet a késsel, holdformájú, széles vágást nyitva a férfi húsában. A precíz vágás hajszálpontosan olyan lett, mint amilyennek Dryden akarta. Kihúzta a kést, mire Gallan felordított – a nyílt sebből pedig patakzani kezdett a sötétvörös vér.
A testőrök hagyták összeesni a kormányzót. Dryden visszatette a tálcára a fegyvert, majd elvett egy fehér, selymes tapintású törlőkendőt, és tisztára törölte a kezét. A rongyot a tálcára tette a gyilkos fegyver mellé, a testőr pedig elvitte.
Gallan a sebét markolászta. Arca elfehéredett és eltorzult, tehetetlen dühe félelemnek adta át a helyét. Hiába, az efféle szúrások még a legkeményebb katonákat is pillanatok alatt kikészítik. Dryden lebámult a fetrengő alakra.
– Te mocskos bűnöző.. – Gallan nem köpött vért, csupán szitokszavakat. – Sosem éled túl ezt a napot!
– Ha annyi kreditem lenne, ahányszor ezt hallottam.. – mondta gúnyosan Dryden. Aztán a Gallan alatt terjedő vértócsára pillantott. – Nem értem létfontosságú szervet, csupán az egyik mellékeredet. Ezt azt jelenti, hogy órákba, hosszú órákba fog telni, amíg elvérzel. Garantálhatom, hogy nagyon fog fájni, és még csak el sem fogsz tudni ájulni. Még meg lehetne menteni.. lehetne.
– Elmondok bármit.. kérhetsz akármit – úgy tűnt, Gallan belátta, hogy ő húzta a rövidebbet. Beletörődött, hogy az élete az előtte magasodó embertől függ. Nem beletörődött, helyesbített magában Dryden, hanem rájött. – Csak hívj ide egy medikai droidot, egy orvost, bárkit.. bármit megadok!
Dryden jót szórakozott magában. Gallan még mindig azt hitte, hogy ez egy vallatás, meggyőzés, megfélemlítés. A testőrparancsnokhoz fordulva így szólt: – Ha elvérzett, fagyasszátok karbonitba és dobjátok ki az űrbe.
– Nem!! – Gallan tekintete most már igazi pániktól égett. – Ne..
– Mi van a fogollyal? – fordult Dryden egy másik gárdistához.
– Nem túl beszédes, de ő a guaviaiak vezetője. Sokat tud a Vérholdról, talán a vezetővel is találkozott. Bár Bala-Tik sosem volt igazán a főnök kedvence, a hasznunkra lehetnek az információi. Folyamatos vallatás alatt áll.
– Szerintem pedig itt az idő, hogy megmutassuk a jó szándékunkat – közölte Dryden. – Engedjük szabadon. Egyenesen haza a főnökeihez, az ajtajukhoz, a szobájukba, a lepedő alá, miközben alszanak. Egy-két darabot a kormányzó küszöbére is hagyjatok.
Az őt bólintott, és elsietett. Dryden elképzelte maga előtt a jelenetet, ahogy Bala-Tik megcsonkított testrészei ott hevernek a Vérhold ismertebb vezetőinek ágyában és az Első Rend nar shaddaai követségének a bejáratánál, az utóbbi szépen becsomagolva.
Miközben Gallan kormányzó a kíntól nyöszörgött egyre szélesedő vértócsájában, Dryden visszaült a kanapéra. A nikto vezér hátradőlve, pohárral a kezében figyelte az iménti jelenetet. Úgy tűnt, végre belátta, hogy a választott hivatásában nem mindig lehet józannak maradni. A nikto nézte, ahogy a testőrök elhagyják a helyiséget. Az egyetlen társaság a haldokló első rendi tiszt maradt, aki tovább fetrengett a padlón, egyedül.
– Folytathatjuk? – kérdezte Dryden, és kinyúlt a felszolgálódroid felé, aki máris megindult az italospoharakkal teli tálcával.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 12, 2020 19:43:24 GMT 1
– Csak egyetlen törvény létezik, egyetlen valódi igazság: az erős felfalja a gyengét. És kik vagytok ti, kérdem? Akik meglapulnak? Akik hagyják, hogy a fényes tornyaik tetején ülő gazdagok kisemmizzenek még abból a kevéske tulajdonból is, amit őszinte és kínkeserves munkával megszerezünk magunknak?! – harsogta teátrális karmozdulatokkal a többszörösére nagyított nikto hologramja. – Akik tétlenül nézik, hogy az ő bűnözőkkel, tolvajokkal és gyilkosokkal lepaktáló bandája még az unokái életét is megkeserítik? Akiknek a korrupt körei még egy kosárnyi yogunt sem képesek ledobni nekünk ahelyett a szemét és mocsok helyett, ami a felsőbb szintekről potyog és folyik le minden egyes nap? Hát ezt érdemeljük??!
– NEM! – harsogta az emelvény előtt összeverődött söpredék.
– Akkor miért nem cselekedünk? Az erős megeszi a gyengébbet, igen, de ki az erős?! A korrupt? (NEM!!) Az aljas? (NEM!!) Aki egész életében két halálpálcát nem tett keresztbe azért, amije van, aki örökölt minden vagyont és hatalmat ahelyett, hogy bemocskolta volna a kezét becsületes, tiszteletreméltó munkával? (NEM ÉS NEM!!) Vegyétek hát vissza, ami a tiétek!! Lehet, hogy a szemükben mi vagyunk a gyengék… de együtt, közös erővel mi leszünk az erősek! (IGEN!! EGYSÉGBEN AZ ERŐ, TÖRJÜK LE ŐKET!)
A túlméretezett, publikus csarnokban végigvisszhangzott a választékos életformákból összeverődött csőcselék kiáltozása és éljenzése, miközben a köztük átfurakodó, magas nő igyekezett a lehető legfeltűnésmentesebben a dramatikusan kinagyított hologram közvetlen közelébe érni.
– ÍGY VAN! ÍGY VAN! Egységben az erő, egységben az igazság! – harsogta a nikto villódzó, rossz minőségű holoalakja. – Meg fogjuk mutatni ezeknek az eltartott kisujjú, semmi teremtményeknek, akik bűnbandákkal és emberkereskedőkkel fekszenek ágyba, hogy elég volt, hogy itt a vég, hogy NEKÜNK IS VAN SZAVUNK!!!
A nő sötétszürke, vörös szegélyű és vörös jelzésekkel átszőtt öltözetében tökéletesen beleolvadt a tömegbe. A lerongyolódott, az alsóbb szintekről felmászott söpredék folt hátán folt viselete hasonlóan színtelen és jellegtelen volt, bár a mosatlan hajak és szarvak, illetve izzadságtól csatakos fejszőrzet között az ő fehér, hosszan leomló haja kitűnt közülük. Majdnem fekete, sötétvörösre kifestett szemeinek írisze sárgán világított, alsó ajkát vörös szépségcsík szelte ketté. Rendezett megjelenésére sokan felfigyeltek, de nem törődött velük. Tovább nyomakodott előre a mosdatlan tömegben.
– Most bizony megtanulják, hogy ami nekik van, az nem az igazi vagyon – folytatta a beszédét a hologramalak, miközben egyre többen álltak meg a környező utcák járókelői közül. A csarnok ugyan külön helyiségben volt, de az ajtókat nem zárták be, és a bejáratokon át tökéletesen lehetett hallani, illetve látni a bent zajló eseményeket. – Nar Shaddaa elnyomottjai, egyesítsétek erőiteket, mert nincs törvény, ami megállíthat minket, ha együtt vagyunk!! Itt az idő, hogy hallassuk a hangunkat, hogy bebizonyítsuk, IGENIS LÉTEZÜNK!!
Félrelökte az első sorokban álló, nagydarab kocsmatöltelékeket, és kilépett a hologram előtti, egyméternyi szabad sávra. Lassítás nélkül folytatta az útját a néhány lépcsős emelvényre. A csőcselék néhány tagja mutogatni kezdett, amikor meglátták a fehér hajú nőt, aki beállt a hologram elé, és csendet kérve felemelte a kezét – mire a felnagyított nikto varázsütésre elhallgatott, és döbbenten fordult az alatta több méteres mélységben álló betolakodó felé.
– Ki vagy te, jövevény? – kérdezte mennydörgő hangon. – Ha csatlakozni akarsz, szívesen látunk. Vagy talán… őhozzájuk tartozott? – mutatott felfelé.
A nő továbbra is a tömeg felé állt. Hosszú, fehér haja, sárga szemei, és az arca két oldalán lefutó, az állát és a nyakát is magába foglaló sötétszürke implant által gépiessé színeződött hangon megszólalt. – Lord Sorgin vagyok – közölte, s a hideggé torzult hang végigvisszhangzott a csarnokban. – Az új gazdátok. A kultuszotok mostantól az enyém.
A csőcselék mocorogni kezdett – Sorgin sokat látott szemét nem kerülték el a zsebekből és köpenyredőkből előkerülő sugárvetők, kések és rövid, könnyen elrejthető sokkolóbotok. Az arcona, akit az imént félrelökött, előrelépett és fennhangon megszólalt. – Egy Sith Lord? A te fajtádat nem látjuk itt szívesen!! – Nem bizony – harsant fel a nikto hologram Sorgin háta mögött. – Úgyhogy ha nem akarod, hogy a hallgatóim darabokra szedjenek, jobb, ha szeded a sátorfádat.
– Lord vagyok, de nem Sith – ingatta a fejét Sorgin. – Nem létezik olyan Sith, ami képes arra, amire én vagyok. Semelyik Sith Lord nem visz véghez olyan tetteket, amiket én… még ez a demagóg sem, aki hazugságokkal áltat titeket – bökött fekete bőrkesztyűs ujjával a háta mögé.
A tömeg felhördült és mozgásba lendült. Egyelőre nem jelentettek fenyegetést – hiába állították, hogy egyek, mindannyian harcias, önálló személyiségek voltak, azok a fajta teremtmények, akik saját maguknak kaparják ki a guaviai gesztenyét. Pontosan olyan alakok, akikre neki szüksége volt. Egyelőre senki sem intézett nyílt támadást ellene, de az eddig rejtegetett fegyverek fenyegetően a levegőbe emelkedtek, a vibropengék és kardok mindenki szeme láttára kerültek előtérbe.
– Lord vagyok. Káoszlord – folytatta a mondókáját Sorgin. – És most bebizonyítom nektek, hogy eddigi vezetőtök hazug, aljas bitorló, aki sosem fog arra az útra vezetni titeket, amit ígért nektek.
– Ez a második alkalom, hogy hazugnak nevezel – sisteregte a nikto. – Engem, aki kivezettem ezeket az életformákat a legsötétebb szintek mocskából, aki felhoztam őket ide, hogy erőben egyesülve felléphessünk a minket elnyomók ellen! (IGEN!) Ehhez képest mit tudsz te felmutatni, betolakodó?
– Te mit tettél, te mit tettél? – visszhangozta a tömeg.
– Tisztelitek az erőt – mosolyodott el Sorgin, s ettől a mosolytól az arca ragadozószerűvé merevedett. – Így hát megmutatom nektek, kinél lakozik a legnagyobb erő, az erő, amivel legyőzhetitek az elnyomókat. Az erőt, amit ez a színész itt mögöttem képtelen előteremteni a számotokra.
Azzal a levegőbe lendítette a kezeit, és tenyerével összecsapta őket.
A következő pillanatban a padló megremegett, majd mintha lengetnék, az egész épület rengeni kezdett. A falakról lepattantak a díszek, ahogy az instabillá váló helyiség heves rázkódásba kezdett. Sokan elestek és megsérültek, mások a többiekbe kapaszkodva igyekeztek megőrizni a stabilitásukat. A földrengés olyan hirtelenné és elviselhetetlenné változott, hogy Sorgin eltűnődött rajta, hogy a környező falakba épített bombái és lengéserősítői talán túlságosan jól végzik a dolgukat. Nem kockáztathatta meg, hogy az Erőt használja – a birodalmiak bizonyára felfigyeltek volna rá.
De egy kis természeti katasztrófát más módon is létre tudott hozni.
– Ki beszél erőről, ez a pojáca itt, aki semmit sem tud róla? – harsogta, s a kitörő káosz ellenére az egymáson taposó tömeg tisztán hallotta visszhangzó, gépszerű hangját. – Mostantól én vagyok a mesteretek!
Sorgin stabilan állt a mozgó padlón. Szeme sarkából látta, ahogy néhányan menekülőre fogják. Észrevétlenül megnyomott egy újabb gombot a komlinkjén, mire a falakba épített összes ajtó becsukódott, majd lezárult. Egy újabb gombnyomásra a rengés lelassult, majd fokozatosan alábbhagyott – mintha az emelvényen álló nő parancsának engedelmeskedve megnyugodott volna a Nar Shaddaa felszíne.
Nemsokára Lord Sorgin nem látott egyebet, mint esdeklő, az irányába térdeplő, változatos fajú teremtményeket, akik esküdöztek a szolgálatára. A Renegát jól tudta, hogy a Nar Shaddán terjedő Emelkedett Horizont Kultusz olyan kapcsolatokkal rendelkezik, amelyekre szüksége volt a Hutt Űrben – nem beszélve arról a tömegről, amit a Kultusz vonzott. Ahhoz képest, hogy a bűnözők által zaklatott, szervezetlen söpredékből állt, meglepően hatékony tudott lenni, ha akart, főleg megfelelő menedzsment alatt.
Sorgin háta mögött felszisszent egy rejtett ajtó, és a káoszlord fenyegetésre számítva megpördült. A bejáraton át ugyanaz a nikto érkezett, aki másodpercekkel korábban még felnagyított hologramként pózolt az emelvényen. A kultuszvezér feje vérzett, és eredeti formájában sokkal kevésbé tűnt impozánsnak.
– Lord Sorgin – lépett a káoszlordhoz a követői szeme előtt. Aztán térdre ereszkedett, és megcsókolta a nő összezárt, testhezálló köpenyének végét. – Engedd meg, hogy szolgáljalak téged. Már látom, hogy valóban nálad van az igazi erő!
Sorgin felemelte a niktot a földről, és a tömeg felé fordította. – Ne aggódj – mondta. – Számos feladatom van a számodra, amihez szükség van a segítségedre. Büszkévé fogod tenni a Sötét Nagyurat.
|
|