Valin Hess főtáborvezető, a Kyron-adminisztráció által a táborrendszer felügyeletével megbízott főtiszt felvillantotta romlott, szuvas fogsorát, és a hasát markolászva röhögött. A hosszú asztal körül ülők engedelmesen hahotáztak vele, a mellette ülő Ilsa, a
Stalag V, eme különleges célú tábor vezetője csupán halványan mosolygott. Nem így az asztalon álló, a tábor egyik barakkjából találomra kiválasztott, tetőtől talpig meztelen rab, aki kínkeserves arccal, egész testében remegve igyekezett nem lecsúszni a talpa alá állított, egyre olvadó jégdarabról... ami ugye, nem lett volna ildomos, különben a mennyezeti gerendához és a saját nyaka köré kötött zongorahúr még jobban rászorított volna a torkára... és már így is alig kapott levegőt.
Mindössze percei lehettek hátra.
Miközben a díszes tiszti társaság vígan evett és ivott, az embernő a haláltusáját vívta, mégpedig a lába körül ebédlő alakok szórakoztatására.
– Hogy micsoda ördög maga,
Frau Ilsa!! – hahotázott a mellette levő nőnek Hess, akinek szikár alaján az egyenruha alig látszott az étel- és izzadságfoltoktól. – Előbb a kis nyomástartályban széttrancsírozott jedi ribanca, aki minden férfinál jobban bírja a fájdalmat... most meg a legfontosabb kísérletünk, a
rynavírus férgek! Nagy ravaszdi maga, cosrai némber! Ahahahahahahaha!!
Ilsa elhúzta a száját. A férgeket a kiválasztott rabok nyílt sebeire tették, azok pedig megfertőzték őket, és a vírus hordozóivá váltak. A kísérlet sikere nem csupán egyszerű, a főtáborvezető szórakoztatására kieszelt műsor volt, hanem komoly háborús direktíva! Amennyiben egy Köztársaság-EGB háború esetén nem sikerülne elfoglalni néhány magbeli bolygót, a lakosság közé vegyített vírushordozók, a kiszabadított, vagy a Köztársaság számára valamilyen csereüzlet keretében átadott rabokba rejtett élősködők majd gondoskodnak róla, hogy megtizedeljék a populációt. Ráadásul az ellenség katonai állományában elterjesztett betegségek különösen hasznosak lehettek a jövőben. Ilsa nem szerette, ha bárki félvállról veszi a tudományosan alátámasztott eredményeit.
– Na és ez a hús! – emelte fel a villájára szúrt gungandarabot Hess. – Micsoda ízek! Biztos vagyok benne, hogy ha elég sokáig lövöldöznek rá, még a legbátrabb erőhasználó féreg is szaftos lesz a félelemtől! Ahahahaha! – azzal jóízűen bekapta a falatot.
– A szokásos ellátás része – magyarázta Ilsa. – Mi itt nem... fogyasztjuk el az internáltakat.
– Pedig legalább lenne valami hasznuk – horkantott fel Hess. – Mondjuk lehet, hogy nem enném meg őket. Olyanok, mint egy givin csontváz – pillantott fel az asztalon szenvedő nőre, akinek a lába alatt levő jégkocka már majdnem elolvadt, és a nyakába ékelődött zongorahúr mentén vércseppek buggyantak elő a bőréből. – A Fondor direktívája szerint csak éppen annyi ételt kell adagolni nekik, hogy kibírjanak három hónapnyi megfeszített munkát a haláluk előtt. Mármint azok, akiket nem viszünk azonnal feldolgozásra, ahahahahahahahaha!
– Úgy tudom, a táborok nagy részében ez a bejövők kilencven százalékát jelenti – pillantott felé érdeklődést tettetve Ilsa.
– Jól hallotta,
Fraulein. De a maga tábora természetesen más. Itt mindenki dolgozik, bár nem a két kezével... mégis életben marad addig, amíg az Új Rend javára válik. Különben a Fajelméleti és Antropológiai Intézet köszöni a felküldött egyedek konzervált maradványait. Valóban érdekes, hogy mennyi mutációt fedezünk fel a galaxisban élő különböző fajok testében, ha elég specimen áll a rendelkezésünkre, végülis bővelkedünk bennük, nem igaz?
Ilsa csak mosolygott.
– Nos... – Hess felpillantott a fogolyra, aki nyöszörögve guvasztotta ki a szemeit. Hamarosan elkékült, és egész testében elernyedt. A záróizmai kiengedtek, és meleg húgy csurgott le a belső combján, hogy távozhasson az alatta levő rácsozaton keresztül. – Nos – folytatta a főtáborvezető szenvtelenül – azt hiszem, itt végeztem. Holnap reggel indulok vissza a Calimra. Eleinte azt hittem, hogy nem érdemes ebbe a falusi szektorba eljönnöm, de micsoda szórakozás! Igazán kitett magáért,
Fraulein Doktor!– Csak a munkámat végzem – lazította meg Ilsa a zubbonya gombjait, mire láthatóvá vált a dekoltázsa. – Esetleg van még valami, amivel a főtáborvezető úr szolgálatára lehetek...?
– Khm... akarom mondani... kifelé! Na gyerünk, mindenki mehet a dolgára! Van egy kis... megbeszélnivalóm a doktornővel!
Az adjutánsok felálltak, és egymás után távoztak. Hess talpra szökkent, és bezárta mögöttük az ajtót. Ilsára pillantva elvigyorodott – sárgásfekete fogai megcsillantak a mocsoktól. A vékony férfi levette a tiszti sapkáját, majd elkomolyuló arccal pillantott a felé sétáló nő felé.
– Vetkőzzön le! – parancsolta.
Ilsa kigombolta a maradék gombokat is, de Hess elkapta a kezét.
– Ne! A felső marad... csak a nadrágot.
Ilsa engedelmeskedett. Lehámozta magáról az alsóruházatát, és félrehajította.
– Húzza vissza a csizmát! – csattant a következő parancs.
Ilsa ezt már ráncolt homlokkal teljesítette. Hess erre térdre hullott előtte, és halkan nyöszörögve könyörögni kezdett, de Ilsa nem tudta kivenni a szavait. A főtáborvezető remegve nyalta meg az ajkait, az arcára egy kisfiú arckifejezése költözött. Hirtelen a hátára vetette magát, és teljesen felöltözve lefeküdt a padlóra.
– Kérem, Ilsa... tudja, mit kérek... ugye tudja?
A nő tátott szájjal meredt rá.
– Édes Ilsa... maga a legszebb... a maga pinája, a női idomok legbujábbika! Kérem... tudja, mit kérek... álljon fölém...
Ilsa a csizmás lábai közé fogta a könyörgő férfit. Az arca mérhetetlen undort tükrözött, de meg kellett tennie, amit a felettese kért, ha a kegyeiben akart maradni. Fogalma sem volt, hogy Kyron miért pont ezt az alakot ültette mindannyiuk nyakára.
– Most pedig csurgasson, Ilsa! Tudja, mit kérek! – könyörgött Hess.
Ilsa egy kicsit lehajolt, és pisilni kezdett. Ahogy a savas lé csurgott a lábai közül, és benedvesítette Hess amúgy is foltos egyenruháját, a nőnek nagy nehézségébe telt visszatartani az öklendezését. A húgyszag egyre prominensebbé vált, miközben Hess lehunyt szemmel nyögdécselt. Ilsa felfedezte, hogy a férfi egyenruháján terjedő nedvességgel egyetemben az ágyéka is átnedvesedett.
– Én csak így tudok, Ilsa... – pillantott fel rá Hess.
A nő befejezte a dolgát, és máris indult, hogy a nadrágja után nyúljon. Amint felráncigálta magára, már Hess is talpon volt. A szag még mindig nem ment ki a teremből, de a férfi hatalmasra nyitott orrlyukakkal falta a csípős illatot.
– Ki... kitisztíttassam? – mutatott Ilsa az egyenruhájára.
– Nem, szeretem megtartani őket – mosolyodott el a férfi, megint megmutatva elhanyagolt fogsorát. – Az emlékeket... őrizni kell. Ezért hozok mindig pótuniformist. Alászolgája, Ilsa, igazán figyelemfelkeltő látogatás volt. Talán a következő alkalommal több alkalmunk is lesz a... beszélgetésre. - Azzal a férfi távozott.
Ilsa csak ekkor engedte meg magának, hogy rohamos öklendezésbe kezdjen.
...
A kísérleti alanyokként számon tartott rabok barakkjában Cal Kestis férfitársaival egyetemben álmatlanul forgolódott. Rajta kívül egyiknek sem volt már meg a nemi szerve. Ő volt az egyedüli, aki ki tudta elégíteni azt a szadista némbert. Magában hálát adott az Erőnek a tapasztalatáért, és a képességéért – még ifjú jedi korában rájött, hogy bármeddig vissza tudja tartani az ejakulációt. Hogy pont ő került pont ebbe a táborba... És bár az Erő érezhetetlen volt itt a számára, mégis tudta, hogy ezt a véletlen egybeesést az Erőnek köszönhette. Mert az érzékenységét elnyomhatták, de az Erő akarata túl meta, túlságosan elérhetetlen volt a birodalmi technológia számára, hiába tudták bemérni és korlátozni, az Erő szándékát nem tudták megmásítani.
Vagy az az Ilsa nő valahogy tudott a képességeiről – Cal legelőször a Hothra, majd a Burnin Konnra került, ahol szintén tartott néhány szeretőt az alatt a néhány nap alatt, amit ott töltött tranzitfogolyként. Az állóképességéről szóló hírek eljuthattak Ilsa fülébe...
Mihelyt otthagyta a Templomban Draay Rozesst, azonnal továbbindult a Tanács által rábízott küldetésére. Egy első rendi transzportba nem volt nehéz bekerülnie. Az utazás szörnyű volt és hosszú, de Cal hónapokig készült a feladatra. A testét és az elméjét egyaránt kiképezték az Erő nélküli harcra... és a rendszer szélén ott várakozott a flotta, a StealthX-ek bennük több tucatnyi jedi lovaggal, akik majd kijuttatják őt ebből a pokolból, ha megszerezte a kívánt információkat.
Egyelőre azonban még egy felvevőkészüléket sem tudott összeállítani. Olyan elektronikus eszközről, mint amire Anef Rank a naplóját írta, szó sem lehetett – a birodalmi őrök szinte óránként vizsgálták át a barakkokat rejtett tárgyak után kutakodva. Néha még olyan helyekre is felnyúltak a szerkezeteikkel, amit egy Draay Rozess– féle alak valószínűleg sokkal jobban élvezett volna Calnál.
Hirtelen nagy robajjal bevágódott az ajtó.
–
Aufstehen! Schnell, schnell!! – csattant a barakkőrök hangja.
Cal a már jól begyakorolt egymozdulatos sorozattal – ágyból ki, talpra, vállszélességű terpesz – ugrott fel. Fiatalságának és edzettségének köszönhetően egy árnyalatnyival gyorsabb volt a társainál, mégis rettegést fedezett fel magában. Az éjszakai apellek nem voltak túl gyakoriak, de még soha nem jelentettek semmi jót. Annak az elvetemült nőnek bizonyára újabb kísérleti alanyok kellettek, mert nem tudott aludni, vagy szórakoztatni akart valami nagyágyút.
Az őrök nyomában azonban nem Ilsa, hanem egy tucatnyi makulátlanul tiszta páncélzatú halálosztagos lépett be. Helyi társai azonnal felismerhetőek voltak a rájuk ragadt sártól, de ezek friss csapatoknak tűntek. Egyikük előrelépett, és így szólt:
– A
Stalag V kísérleti központ bevégezte a célját – sisteregte a sisakmikrofonján keresztül. – Ezért a parancsnokság úgy döntött, hogy a telepet felszámoljuk. Az ellenséges kémek jelentette veszélyre reagálva tehát ez a tábor ettől a pillanattól kezdve nem létezik.
A rabok rettegő sikolyaira és sustorgására a barakkőrök felvillantották a fényostoraikat, mire némi félelemtől remegő nyöszörgéstől eltekintve síri csend lett.
– Nem kell félni – folytatta a katona higgadtan. – A tábor felszámolása nem azt jelenti, hogy likvidáljuk magukat. Hiszen mind kiváló egészségnek örvendenek – Cal ennek a kijelentésnek az arroganciájától majdnem felhorkantott –, tehát kár lenne elpazarolni a munkaerejüket. Kérem, csendben sorakozzanak fel. A transzportok már készen állnak, áthelyezésre kerülnek, munkára mennek, nem vetjük alá további kísérleteknek egyiküket sem. – Azzal biccentett, mire az emberei elkezdték kiterelni a lesoványodott, de még mindig munkára fogható rabokat.
A barakkon kívül persze már más kép fogadta őket – a munkaképtelenek külön sorokban álltak, távol a transzportokról. Cal belépett a többiek után a siklóba, és amikor a rámpa visszacsúszott a helyére, már nem láthatta, de még csak nem is érezhette, hogy mi történik velük.
...
Ilsa arra riadt fel, hogy hajtóművek zúgását hallja. Azonnal kiugrott az ágyból, kezében a sugárvetőjével, és kinézett az ablakon. Odakint éppen most szállt fel az utolsó transzport, a közeli barakkok ajtajai pedig nyitva álltak. A saját őrei tanácstalanul álldogáltak a hátrahagyott, a többinél betegebbnek és gyengébbnek tűnő rabok között.
– Mi folyik itt... – Ilsa eltátotta a száját. Az a rohadék, perverz
schweinhund! Mintha csak szólították volna, a főtáborvezető hologramja jelent meg Ilsa asztalán. A nő odarontott a férfi arasznyi képéhez, és követelőzve felemelte az öklét.
– Hess! Mi folyik itt?! Engem miért nem értesítenek, ha változásokat eszközölnek?!
– Ilsa, Ilsa – ingatta a fejét a téglafogú, csontvázszerű férfi. – Csak nem gondolta komolyan, hogy a Fondor teret enged a szadizmusnak egy ilyen érzékeny ügyben, mint az erőhasználó populáció kiirtása? Ugyan már. Maga túl messzire ment, hölgyem.
– Na és maga? – csapott az asztalra a fegyverével Ilsa. – Maga mégis mit csinált, amikor végignézte annak a szerencsétlennek a haláltusáját?! Akkor bezzeg örült neki!
– Amiről Kyron nem tud, az nem fáj neki – ingatta a fejét Hess vigyorogva. – A bizonyítékok pedig meg lesznek semmisítve. Magával, az embereivel és a szörnyűséges kísérleteivel egyetemben, amiből természetesen a
rynavírus terjesztéséről szóló kutatási eredményeit természetesen magamhoz vettem, mielőtt felszálltam a bolygóról.
– Maga... maga...
– Ne pazarolja a szavait számomra ismeretlen cosrai sértésekre, édesem – emelte fel a kezét Hess. – Tűzvezérlés... kezdhetik.
Az orbiton állomásozó csillagromboló ütegei a
Stalag V felé irányultak, majd gyors egymásutánban halálos energianyalábokat lövelltek a tábor épületeibe. A hídon álló Hess mosolyogva figyelte, ahogy
Frau Ilsa riadt képpel elugrik, majd a holoképe elenyészik... A bombázás széles lángtengerré változtatta a kísérleti állomás teljes területét, felemésztve mindent, ami élt és mozgott benne... illetve minden mást is, ami már nem élt, de valaha mozgott Ilsa kezei között. A környező táborok és felépítmények azonban nem sérültek, azok klasszikus munkatáborok voltak, bár Kyron legújabb direktívája szerint némelyiküket hamarosan speciális táborokká alakítják.
Hess az adjutánsához fordult.
– Folytassák, amíg moszttá nem ég az egész bázis – parancsolta. – Azt akarom, hogy a némber intézményéből még az alagútrendszer se maradjon meg. Ha kell, küljön le védcsapatokat ellenőrzésre a biztonság végett. Semmi sem kerülhet ki onnan.
– Néhány emberünk is odaveszett – húzta el az orrát a tiszt.
– Azok a cosrai ribanc emberei voltak.
– Uram... – lépett közelebb a férfi. – Valami... szag terjeng. Az uniformisa...
– Semmi baj vele – förmedt rá Hess. – Megértette...?
– Öh... igen, uram.
Hess elhessegtette maga mellől a férfit. Aztán beleszagolt a levegőbe, és elmosolyodott. Minden fontos áldozatából megőrzött egy kis emléket. Hamarosan kiadta a parancsot, és a felvett rab-rakománnyal együtt a romboló a hiperűrbe lépett.
Csak ezután cserélte le az uniformist.