|
Post by Grodin Tierce on Sept 3, 2021 16:31:24 GMT 1
A hűvös, a közeledő éjszakát jelző hegyi szellő a hóval fedett magashegység felől, ahol a hajdani Reich legrégebbi, azóta is üzemelő sóbányái üzemeltek, végigsimogatta a hegyormon lévő villa erkélyszerű platóján ülő férfi arcát. Az idős humán összébb húzta magán a takarót, majd finoman megérintette a mellette sertepertélő, vörös-fehér egyenkosztümos szolgálólány csuklóját. - Hozna még nekem egy kis pohár alderaani bort, kedvesem?
A lány üres tekintettel nézett rá fehér fityulája alól, végül elmosolyodott és megrázta a fejét. - Entschuldigung, ich verstehe Sie nicht. Darf ich den... - Izé... - krákogott a férfi, idegesen nagyot szippantva a széke melletti oxigénpalackra kötött maszkon keresztül az életadó gázból.
- Gas geben, Herr Moff? - próbálkozott ismét mellé térdelve a lány. - Nein, Fräulein... - próbálta összeszedni továbbra is meglehetősen hiányos cosrai nyelvtudását a megszólított. - Alt... Altwein bitte... - Drikli! - az erkélyen túli kétszárnyú ajtó felől érkező sipítás hallatán a szolgálólány összerezzent, majd sűrű hajlongás és entschuldigálás közepette elpucolt, miközben a hang tulajdonosa már kiért az erkélyre és indulatosan kapcsolgatni kezdte a férfi repulzorszékének karfáján lévő repulzorvezérlőket, visszafordítva az alkalmatosságot a szoba melege felé.
Drikl Lecersen, a Birodalmi Maradvány nagymoffja és a Vezérkar hajdan három leghatalmasabb vezetőjének egyike morogva összehúzta magát. Margarethe an der Engbaek von Stülpnagel von Diestl grófnő, a cosrai nőegyletek és vöröskeresztes egyesületek vezetője megigazította gondosan beállított, puritán hajtűit, majd rosszalló pillantások közepette nyakig betakarta második férjét, akinek a helyi szokásokkal ellentétben egy hegyi teutonista kápolnában esküdött örök hűséget, mindenféle vendégség és a család gazdagságát reprezentáló soknapos ceremónia mellőzésével.
- Megfázol itt nekem, Mein Schatz. Megmondtam, hogy szürkület után semmi keresnivalód odakint - morgolódott a grófnő, miközben a repulzorszék megindult a hegyek között bújkáló, halottnak hitt nagymoffal a nagyterem felé. A Stülpnagelek Fellegvárának számos terme közül csak néhány volt felfűtve és leárnyékolva, itt a régi Cosrai Birodalom őrvidékén, ahová a nemesek csak akkor rándultak ki újabban, ha tényleg el akartak vonulni mindenféle nem kívánt figyelem elől - vagy éppen, ha kényszermunkára ítélték őket valamelyik ősrégi, kézi erővel kitermelt sóbányában. - Amúgy is - halkította le a hangját a nő. - Vendéged van... - suttogta idegesen. - Oh... danke... - krákogta Lecersen. - Erre nem számítottam. Csak nem...
- Nem, ne aggódj, nem engedek ide egyetlen tejfelesszájú, művérű, életellenes klónt, mint azokat a gottverdammte Tieboltokat - Margarethe asszony erőteljesen a saját szájára csapott, már amennyire ez egy úrinőtől elvárt volt. - Gott im Himmel, elnézést. Ez egy olyan csont- és bőrkollekció, mint amelyik elkísért eredetileg, az a szabóféleség... mit adnak ezeknek enni ott a Kardasson, én mondom... - Kérlek, Mein Schatz, hagyj minket magunkra - pillantott a teremben várakozó kardassira Lecersen. A Stülpnagel-család testőrei, akik bekísérték az alakot, már visszahúzódtak az előszobába. - Halbe Stunde, Drikli, nicht mehr! - intette szigorúan férjecskéjét a grófnő. - Nem akarom, hogy úgy végezd, mint Dolfi! Ő sem ette meg a levesét, meg is ölték azok a féktelen művérű klónok!
Dolph Diestl, avagy azon információk egyike, amit valójában sosem akartam tudni. Micsoda idióta név - villant át a gondolat Lecersen elméje sarkában, igyekezvén elhessegetve a megboldogult Főmarsall családi életének rejtelmeivel kapcsolatos további szörnyű feltevéseit, majd joviálisan kézcsókot lehet a vén grófnő aszott kezére. - Menj békével, drágám. Jelzek, amint végeztünk a vendégemmel. - Jól van, Áldassék, férjuram.
Margarethe asszony még mogorva pillantást vetett a fekete, bőrpáncélos kardassira, majd kisétált és behúzta maga mögött a nehéz faajtót. - Damar úr, ugyebár - szippantott újra nagyot az oxigénjéből Lecersen, miközben köhögési roham jött rá. - Már azt hittem, sosem találkozunk ismét. - Ön ugyebár Drikl Lecersen nagymoff - lépett elő a furcsa tekintetű kardassi. - Tudja, ki vagyok - villant meg a gyanakvás a moff tekintetében. Valami nem stimmelt itt. - Garak küldte, nem igaz?
- Nos... nem teljesen - Damar arca folyadékszerűvé változott, miközben a moff keze lassan a repulzorszék egyik gombja felé mozdult. - Kérem... nem jelentek veszélyt magára... - Mondja az alakváltó orgyilkos - kuncogott fel Lecersen a sima arcú humanoidra pillantva, akivé Damar alakult. - Mi maga? Nem ismerem a fajtáját. Nem defel, nem shi’do és nem is clawdita, ahogy elnézem. Megöl a kíváncsiság, ha megengedi a szóviccet...
- Nem vagyok orgyilkos - lépett hátrébb a sima arcú humanoid alak. - Kérem, hallgasson meg, mielőtt őröket hív. Elnézését kérem, amiért... ilyen formában zavartam meg. - Hát, kétlem, hogy Folettnek öltözve beengedték volna - újabb köhögési roham jött rá Lecersenre. - Az asszonyság ki nem állhatja, pedig másodíziglen unokatestvérek. Mondjuk itt ez körülbelül az utolsó szolgálóra is igaz szektorszerte...
- Jól van? - kérdezte az alak aggodalmasan. - Őszintén szólva, nem tudom, mikor lennék jobban, ha maga tényleg Damar lett volna, és lehordhatnám az alkalmatlanságáért... vagy ha tényleg megölne... - Lecersen még néhány percig köhécselt, mielőtt folytatni tudta volna, nagyokat szippantva respirációs berendezéséből. - A lövés, amelyik nem ölt meg, majdnem tényleg megölt. Az az idióta kanálfejű túl erősen hagyta a kinetikus beállításokat, eltörtek a bordáim, átlyukasztották a tüdőmet, mindkettőt... tudja, milyen sokáig tart katonai medikai és klónozó források nélkül új tüdőt szerezni? Ez a boszorkány... - intett az ajtón túlra Lecersen - fanatikusan gyűlöl mindent, ami klónozott. Valami teológiai alapon, vagy mi. Transzplantációs donorra várok illegális csatornákon, mint egy utolsó nar shaddai csöves... tulajdonképp lehet, egy utolsó nar shaddai csöves tüdejét fogom megkapni, ha szerencsém van, és nem kényszerülök permanensen bactatartályba...
- Ön sem gondolhatja komolyan, hogy orgyilkos volnék, ha ilyen sok mesélnivalója van nekem - mosolyodott el az alakváltó. - Elnézést, igaza van. Mostanában… kevés szociális inger ér - heherészett egy újabb köhögési roham beálltáig keserűen Lecersen. - Mit akar? - tette hozzá végül, mint aki hirtelen visszazökkent előző életének szerepébe. - A Birodalom vezetésének utolsó észérvekre hallgató tagját keresem - biccentett az alakváltó. - Reméltem, itt találom. - Ki maga? - ingatta a fejét Lecersen.
- Nincs nevem olyan formában, ahogyan Önök, szilárdak használják ezeket - hajtotta meg magát szinte már-már protokollárisan az alakváltó, majd felpillantott. - A Dominium Alapítóinak egyike vagyok. Az egyszerűség kedvéért hívjon csak... Dominak. - Domi Alapító - krákogott Lecersen. - Nahát, sosem gondoltam volna, hogy a cosrai és klón fogdmegek helyett elsőnek a Káosz, vagy a Sith-Hapanok kémje talál meg. Maga valami hapan kém?
- Közkeletű, láthatóan e galaxisban azonban igen népszerű félreértés, hogy az Alapítóknak, vagy a Domíniumnak bármi köze lenne ezekhez az említett állami és nem állami konstrukciókhoz - rázta meg a fejét az Alapító. - Mindez azonban hazugság, a cardassiaiak által terjesztett hazugság, az ő áruló összeesküvésük terméke. - Kardassiak, azt mondja? - Lecersennek láthatóan nem tűnt fel a megnevezésbeli eltérés, vagy nem akart foglalkozni vele. - Részemről az életemmel tartozom néhányuknak, köszönöm kérdését... hol van Garak? Mi történt Damarral? Mit művelt vele?
- Damar legátus a vendégszeretetemet élvezi, ahogyan éppenséggel Dukat legátus is, bár előbbi bűnei bőven felülmúlják az utóbbiét - mosolyodott el az Alapító. - Fájdalom, a harmadik úriemberről, akit említett, csak közvetlen ismereteim vannak, ezen univerzumban szinte semmi... az első kettőt át fogom adni a maga Birodalma biztonsági erőinek, amint alkalmam lesz... mint például az Első Rendnek - az Alapító fürkésző tekintettel figyelte Lecersen grimaszait, ahogyan a nagymoff ezeket hallgatta, de egyelőre nem szólt közbe. - Sajnálatos módon a Garak nevű itteni személy hollétéről nincs információim. De vélelmezem, ő is Damarral volt, amikor elfogtuk.
- Maga sokat tud, bár azt sem tudom, kit szolgál - csóválta a fejét Lecersen. - Feltételezem, akkor erről az egész extragalaktikus förmedvénységről is tud, ami miatt most itt ülök... - pillantott körbe. - Mi több - mosolyodott el az ALapító. - Magam is extragalaktikusnak kell, hogy valljam magam, azt hiszem, legalábbis az Ön szemszögéből nézve mindenképp.
Lecersen automatikusan hátrébb manőverezett a székkel. - Ezzel nem fog meggyőzni arról, hogy ne kiáltsak, vagy jelezzek a testőreimnek, alakváltó... - Ha mindenáron nevekkel akar illetni, hívjon inkább elcseréltnek, kérem - pislogott az Alapító. - De rendben... mit szólna, ha azt mondanám, hogy nem csak én vagyok extragalaktikus, hanem a Birodalmának Vezérkarából is bizonyos tagok? Legalább egy bizonyosan, méghozzá Grodin Tierce Főkormányzó. Így már meghallgat?
- És miből gondolja, hogy elhiszem? - replikázott egy újabb köhögési roham közepette Lecersen. - Ezzel az Erővel Tiebolték is küldhették magát, hogy megzsaroljanak mindenfélével. - Úgy vélem, ők beérnék egy egyszerű gyilkossággal is ehelyett - ingatta a fejét az Alapító. - Mely esetben Ön már nem élne. - Ki tudja, talán ez az állítólagos új Tiere Főkormányzó meggondolta magát - bámult az egyik üres, poros sarokba rezignáltan Lecersen. - Értékelem a szarkazmusát, nagymoff, de egyáltalán nem kizárt, amit mond - mosolyodott el az Alapító. - Ezért kellett eljönnöm magához nekem először. Mielőtt a Főkormányzó rájön, hogy maga életben van, és ő jön ide.
- Másfelől akár maga is lehet ez az egész extragalaktikus fenyegetés, ami miatt el akartak tenni láb alól - vetette ellen Lecersen. - Mely esetben ön már ismételten halott lenne percek óta - ellenkezett az Alapító. - Nem igaz? Akkor meg minek beszélgetnénk itt? - Gondolom, bizonyos természetfeletti entitások is értékelik az intellektuális kihívás jelentette pár percnyi örömöt - köhögött Lecersen. - Vagy csak szeretne tőlem kideríteni valamit a titkos szövetségeseimről, bűntársaimról, mielőtt megöl. - Ez akkor is jogos igény lehet a részemről, ha valóban segíteni akarnék magának, maguknak - mosolyodott el ismét az elcserélt.
- Valóban - biccentett Lecersen és egyik remegő kezét kidugta a takaró alól. - De csalódást kell okoznom magának, ez esetben, elcserélt Főkormányzókról dajkamesélő elcserélt úr. Nem igazán tudok ilyesmivel szolgálni. Egyáltalán, miért nem Foletthez ment? Vagy a Főinkvizítorhoz ezzel a mesével? Miért egy megtört, sérült öregemberhez, mint én? - Folett, igen - ráncolta szemöldök nélküli homloklebenyeit az Alapító. - Nos, szinte bizonyos, hogy ő már Tierce, mármint a maga szempontjából új Tierce befolyása alatt van. Tudja... ismertem korábbról, az ő megfelelőjét az én világomban, bár tulajdonképpen az semmivel sem jobban az én világom, mint emez itt... - révedt a távolba egy pillanatig a folyadéklény, mintha honvágya lenne, majd folytatta - Folett... egyik verziója sem reagálna jól rám, azt hiszem, ez a vérükben van.
- Hát, ezt legalább elhiszem - köhécselt Lecersen. - Anakin Solo főinkvizítort éppenséggel fel akartam keresni - folytatta az Alapító. - De ez még azelőtt volt, hogy értesültem volna róla, hogy Ön életben van. Önhöz jöttem először. - Tudja egyáltalán, hol van most a Főinkvizítor? - krákogott Lecersen. - Fondoron, gondolom - remegtek meg az elcserélt arcvonásai. - Tévedés, a Cosrán - vakarta meg az állát ravasz tekintettel Lecersen. - Öreg vagyok, megtört vagyok, be vagyok ide zárva, de megvannak a magam forrásai. Éppenséggel azért repültünk át ide az asszonysággal, hogy ne legyünk a szemük előtt, amíg a Cosrán gyűlésezik a Vezérkar. - Nem volt könnyű megtalálnom magát - biccentett az Alapító. - Nem követtem a tágabb galaxis eseményeit, amióta átléptem a birodalmi határt.
- De most, hogy itt van, alakváltókám, nyugodtan megölhet, és átveheti a helyemet, ha Damar gúnyája már nem tetszik - köhécselt ismét Lecersen és apró vércseppeket törölt le a kezében lévő kendővel a szája széléről. - Ha már nem is orgyilkos, erről szól ez az egész, nem?
- Látja, nagymoff, immár a harmadik okot sorolja fel, miért öljem meg magát, mégsem teszem, szóval remélem, ezzel már meggyőztem - csóválta a fejét az Alapító. - Bár meg kell jegyeznem - tette hozzá elrévedve -, hogy az elmúlással kapcsolatos folyamatos aggályai, hogy másról sem tud beszélni, mint hogy mikor veszem már az életét, figyelemre méltóan... tipikusak. A szilárdak sosem tudják elengedni, hogy előbb-utóbb elmúlnak, állandóan ezen rettegnek. Érdekes. - Szegény mi - vonta meg a vállát Lecersen, majd visszasandított az Alapítóra. - Szóval azért jött, hogy tanulmányozzon? Kísérleti alany vagyok? - Nem kizárólag, de nem tagadhatom le, ez a hobbim - mosolyodott el az Alapító.
- Mióta? - kérdezte Lecersen. - Valahogy az az érzésem, nem öt perccel ezelőtt sétált be ide először Damarként. - Helyes a megérzése, nagymoff - biccentett az elcserélt, majd a szoba másik végében lévő hatalmas dolgozóasztal felé pillantott, amely mögött tágas hely volt kihagyva Lecersen repulzorszékének és oxigéntartályainak. - Már néhány hete itt vagyok. Mondja csak, nem hiányzik a banthabőr kötésű deista szent könyve?
- Ah - krákogott Lecersen. - Hát persze. Ne is mondja, szörnyű olvasmány volt. - Nem az én hibám, élethűen adtam vissza az eredetit - jelent meg halvány, szabadkozó mosoly az Alapító szája sarkában. - Akárhogy is, nem sokat figyelhetett meg azon kívül, hogy ténylegesen egy megtört öregember vagyok, erőforrások és szövetségesek nélkül, egy hárpia kegyelmére utalva az életben maradásért - sóhajtott fel Lecersen.
- Érdekes volt... visszaadni magát a könyvet is - kalandozott el ismét az Alapító tekintete, egy pillanatra figyelmen kívül hagyva Lecersen utolsó szavait, miközben körbesétált a szobában, végigsimítva ujjait az ősrégi, fizikai nyomtatással készült könyveket tartalmazó polcokon. - Ez az egész Teutonius Dea, Pius Dea mozgalom, ami oly népszerű itt, nem volt jellemző abban a világban, ahonnét jöttem. Sőt, ilyen mértékben a saját otthonomban sem. Nagyon furcsa lehet, hogy ennyi szilárd imád egy olyan istent, akit nem látnak, nem tudnak megérinteni, nem hallják a hangját... fel nem fogom, hogyan működhetne így a Domínium. Ennyi hit még a vortákban és a jem’hadarban sincs. Pedig őket erre terveztük.
- Nem mondja - krákogott Lecersen. - Mondja csak, nagymoff... - fordult vissza a szék felé az Alapító. - Maga hisz ebben az egész deista katyvaszban? Őszintén. - Dehogy is, itt csak bujkálok. Én abban hiszek, hogy mindenki a saját sorsának a kovácsa, elcserélt úr - csóválta a fejét lemondóan Lecersen, majd halkan hozzátette. - És persze a Birodalomban. A mindenféle istenek és természetfelettiek nélküli Birodalomban - ismét krákogott egyet. - Nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok a legmegfelelőbb személy arra, hogy teológiai vitát folytasson valakivel, extradimenzionális folyadéklény úr.
- Elnézést, félreértett - mosolyodott el az Alapító. - Nem terveztem meggyőzni arról, hogy fogadjon el bármiféle entitást, vagy akár a személyemet istennek. Tisztában vagyunk vele, hogy maguknál, szilárdaknál ez nem olyan egyszerű, ha nincsenek genetikailag kondicionálva rá. Vannak, akik idővel saját meggyőződésből elismerik a Domínium igazságát és istenként tisztelik a népem, de elfogadjuk, ha ez időbe telik. De ha többet tudna, ha megértené a Domínium, a valódi Domínium működését, amelyet e galaxisban megkockáztatom, senki sem ért igazán, belátná Ön is, nagymoff úr, hogy mindez legalább annyira a kölcsönösen előnyös társadalmi konstrukciók létrehozásán, mint a vakhiten alapul. Az Igazságon, tudja. És bizony, legalább annyira a saját fajtám túlélésének fenntartásán, végső soron - mosolyodott el az elcserélt. - Ezekkel csak tud azonosulni, nem, nagymoff úr? Az önfenntartás, és az igazság? Önt, amíg figyeltem, ilyen szilárdnak ismertem meg. Elnézést, ilyen embernek.
- Egy megtört öregnek ismert meg, Alapító - vonta meg a vállát Lecersen. - Ebben semmi szórakoztató, vagy tanulságos nincs - megvillant a tekintete. - Nem ismerem, mit és kit, valójában mekkora erőt képvisel maga. Ami pedig az önfenntartást, a túlélést illeti... tudja, én évtizedekig, hosszú, hosszú ideig szolgáltam a Birodalmat. Az önfenntartásra, túlélésre való törekvésem legalább annyira a Birodalom megőrzésére irányul, mint amennyire önmagam életben tartására. A Birodalom megőrzésére - pillantott az elcseréltre Lecersen. - Mindenféle önjelölt varázsló, kuruzsló, természetfeletti szörnyeteg és világokon túli, ide nem való entitással szemben is. - Mint én - biccentett az Alapító. - Értem, de Ön is értse meg, nagymoff, hogy nem jelentek veszélyt magára és a Birodalomra. Különben el sem jöttem volna Önhöz. Mivel tudnám meggyőzni erről?
- Kezdésnek letehet arról, hogy Anakin Solo Főinkvizítornak bemutasson egy ehhez hasonló belépőt - hunyorított Lecersen az elcseréltre. - És hogy engem is feldobjon neki ezzel együtt. - Érdekes felvetés - hümmögött az Alapító. - Nem találkoztam még a Főinkvizítorral személyesen, de azt hittem, ő lojális szolgája a maguk Birodalmának az alapján, amit olvastam róla. Tudja, maguk ketten, Ön és Solo úr... nem igazán voltak releváns személyiségek a világban, ahonnan én jöttem... ezzel az erővel mehettem volna Jagged Felhez is...
Lecersen keze ökölbe szorult és ismét köhögési roham jött rá. Nagy nehezen elérte és az arcára csatlakoztatta az oxigénmaszkot. - Hogy... mi... - De miután tanulmányoztam a fiatalember e világban betöltött szerepét és cselekedeteit, inkább egyelőre letettem róla - fejezte meg a mondatot az Alapító. - De azt megmagyarázná nekem, Nagymoff, hogy mi ez az általános ellenszenv a maguk Birodalmának Solo Főinkvizítorral szemben? Az a benyomásom, senki sem kedveli igazán. Mégis, neki van az egyik legnagyobb hatalma. Ráadásul maguk adták a kezébe.
- Azt hiszi, volt választásunk? - krákogott Lecersen. - Anakin Solo ugyanolyan természetfeletti entitás, mint akik állítólag összeesküvést szőnek és akik állítólag nem ugyanolyanok, mint maga, elcserélt úr. Hiába e világ szülötte, ugyanolyan torz, mint a családtagjai, vagy mint az a gungan förmedvény... számomra nem különbözik tőlük. Eltörte volna a nyakunkat egy csettintéssel, ha nem az ő kottájából fütyülünk.
- Érdekes... különösen, hogy nem tudom, miféle gunganról beszél - rángatózott néhány pillanatig az Alapító arca, mintha erősen gondolkozott volna. - Mindenesetre a maguk Birodalmának régi történetét, megalakítását olvasva énnekem az volt a benyomásom, hogy pont az efféle természetfeletti képességekkel bíró vezetők hozták létre. Mint a maguk Uralkodója, az eredeti. Vagy Solo úr nagyapja. - Igen, a Birodalom első húsz éve, amikor még én is fiatal voltam - krákogott Lecersen. - Az egy álom volt, amelyet fiatalos hévvel, ambíciókkal akartunk létrehozni, néhány év alatt kiforgatva a sarkából a galaxist. De a valóság az, hogy azóta már kétszer annyi ideje fejlődött és érett a Birodalom az olyanok... nélkül, mint Palpatine és Vader. Olyan vezetők alatt, akik alatt én szolgáltam. Mint Thrawn. Mint Pellaeon.
- Utóbbit ismertem és nagyon nagyra tartottam az én univerzumomban is - biccentett az Alapító. - Akkor érti, miről beszélek - magyarázta tovább Lecersen. - Ezzé váltunk, az érett, kiforrott Birodalommá, még ha csak a galaxis egy sarkát uraltuk is, a Maradványt. Az a valódi Birodalom, amiből mostanra alig maradt valami, azóta, hogy az a Sith erőcsapása szétverte az egészet, amit nem csak e világon túlról, de e világtól is veszélyeztetnek, sőt, már tönkre is tettek a kuruzslók, Erőhasználók és mindenféle egyéb átkok.
- Talán tévedek, de nem ugyanez Jagged Fel álláspontja is, nagymoff? - mosolyodott el ismét az Alapító. - Csak kényszerhelyzetben van... máshogy, mint Ön, mégis hasonlóképp. - Ugyan már - nevetett fel egy újabb köhögési rohamig Lecersen. - Én sosem akartam elvenni feleségül egy jedi ribancot Skywalker véréből, bár nem tudom, melyikkel jártam rosszabbul - pillantott laposan az előszoba zárt ajtaja felé. - És sosem kiáltottam ki magam önnön hatáskörben, a moffok megerősítése nélkül császárrá. A saját bukását okozta az a kölyök. A frontizmusa csak hab a tortán, ezt elismerem. - Oh, értem - vakarta meg az állát a szilárdak gesztusát utánozva az Alapító. - Nos, való igaz, a Jagged Fel,akit én ismertem, sosem tett ilyet. Legalábbis nem azonnal és nem önszántából - mosolyodott el. - Még ha a végeredmény nem is különbözött szignifikánsan attól, amit Ön mond, nagymoff.
- Mindig a maga világáról beszél... - morfondírozott Lecersen. - Mondja csak, elcserélt úr... maguknál, ahonnan Ön jött, nem léteznek Sithek, jedik, efféle Erőhasználók? - Nem igazán - rázta meg a fejét az Alapító. - Akik maradtak belőlük, nem többek különleges képességű harcosoknál. De nem politizáltak, nem alakították a világuk eseményeit oly módon, mint itt. Irrelevánsak voltak. - De akkor érti, az itteniek miben különböznek tőlük, ugye? - tudakolta tovább Lecersen. - Nehéz... megérteni az efféle természetfeletti képességeket még a szilárdak körében is, tudja - magyarázta az Alapító. - Teremtményeink istenekként tisztelik a fajtám a Domíniumban, tudja, de nekünk valójában nincsenek ilyen képességeink. Az itteni különleges képességű szilárdak közelébe… nagyon… nehéz odaférkőzni. Többször próbáltam, de mindig olyan érzésem volt, észrevettek. Nem sikerült. Zavarba ejtő...
- Akkor gondoljon bele, milyen zavarbaejtő nekünk, akiknek még alakváltó képességünk sincs, nem tudjuk magunkat könyvnek álcázni a jelenlétükben - krákogott Lecersen. - Az Erő, amiben hisznek, szinte sérthetetlenné teszik őket. A kuruzslásuk. És ennek az Erőnek a birtokában mit tesznek? Egymás ellen harcolnak, szórakoznak, mindent és mindenkit tönkretesznek és megsemmisítenek maguk körül. Mindegyikük. A Birodalom Maradványa, az a Birodalom, amit én szolgálok és képviselek, arra épült, hogy az ilyenek soha többé ne irányíthassák a galaxist. Hogy mindenki a társadalmi rendben betöltött munkájának megfelelő érdemeket és elismerést kapjon, különleges képességek nélkül, varázslás nélkül. Ez az az örökség, amit a jedik és az Anakin Solo félék egyszerre és egyaránt rombolnak le, attól függetlenül, hogy ők maguk melyik oldalon állnak névleg - ingatta a fejét dühösen a nagymoff.
- A berendezkedés, amiről Ön beszél, igazságosnak tűnik, Nagymoff - biccentett az Alapító. - Tudja, mi a humoros? Ismertem egy klónt, egy Grodin Tierce nevűt, aki annak idején, amikor először megismerkedtem vele, úgy gondolkodott, mint Ön. De aztán megváltozott, és mindent vérfürdővé változtatott maga körül. - Miután összeszűrte a levet a kuruzslókkal? - kérdezte most a felismerés fényével a tekintetében Lecersen. - Máskülönben nehezen hiszem, hogy át tudta volna venni a mi Főkormányzónk helyét.
Az Alapító bólintott. - Tudja, Tierce mindent és mindenkit meg akar semmisíteni maga körül, aki nem olyan pontosan, mint ő és a saját fajtája. Igen, talán ebbe a kategóriába már beleesnek a kuruzslók is. Ez nem a Domínium útja. Ez nem az igazság útja. Nem az együttműködés, a rendben és békében egymás mellett élés útja. De amint ön mond, az sem teljesen, nagymoff... - az elcserélt felsóhajtott. - Ugyanazokat hallom az Ön szájából, csak a másik tábort, a különleges képességűeket és más dimenziók szülötteit semmisítené meg mind egy szálig, ha tehetné, ha hatalmában állna. Mi a különbség? Azt hittem, ön más... hogy ön nem jelent ugyanolyan fenyegetést, mint Tierce.
- Amit én akarok, az a dolgozó többség, a rendezett állampolgárok védelme ezekkel a varázslókkal szemben - csattant fel egy újabb véres köhögési roham közepette Lecersen. - A félelem uralma helyett a rend uralmát. Az együttműködést, az egyéni akarat uralma helyett... - Ebben viszont igaza van - ingatta a fejét az elcserélt. - Ez az egész... Erő... olyasmi lehet, mint a Nagy Lánc. De ott egy cél van, egy közösség, felelősen használjuk a ránk szabott többletképességeket, a Domínium javára. Ha jól értem magát, ezek a jedik, Sithek és mindenfélék nem ezt teszik. Ami felelőtlen. Visszaélnek a természet adta többlethatalmukkal.
- Tudja, Alapító, az az érdekes, hogy az a Grodin Tierce is, akit én megismertem megismertem, szintén hasonló dolgokat mondott - heherészett Lecersen. - Mégis szövetséget kötött ezzel az Anakin Soloval, ha jól értem - tette hozzá az Alapító hamiskás mosollyal. - Úgy tűnik, ez a Grodinok keresztje, úgymond.
- Igaza van, átfogalmazom - biccentett Lecersen. - Talán Daalát még jobban kedvelte volna, ha ismerte volna. Nagy kár, hogy már nincs köztünk, kezdem hiányolni. Tudja... - krákogott a nagymoff. - Az én bűnöm is. Azt hittem, ezek a fiatal ezredesek, mint Tierce és Folett, alkalmasabbak lesznek, mint mi, öregek, hogy átvegyék a stafétabotot... de talán tévedtem. Most már kezdem megérteni Pellaeont, hogy még kilencven éves kora után is szolgálatban maradt... - Nem ismertem a Daala nevű szilárdat, az én világomban meghallhatott a Yuuzhan Vong elleni háború elején - rázta a fejét az Alapító. - Különös nőszemély volt, sajátos véleménye volt... a nemi szerepekről - köhögött Lecersen.
- Tipikus, mégis zavarba ejtő szilárd prekoncepció, hogy amikor nem a halandóságukon lamentálnak, akkor a kétnemű beállítottságuk szociális aspektusain - villant meg egy pillanatra folyadékszerűvé válva az elcserélt arca. Tudja, mi a Nagy Láncban nem helyezünk erre olyan nagy hangsúlyt... - az elcserélt elmosolyodott a saját viccén. - Azt hiszem, a genderfluid a legjobb kifejezés.
Lecersenre minden eddiginél erősebb köhögési roham jött rá. - Ezt nem nagyon híresztelném a maga helyében mostanában, ha nem akarja egy ershani piramis tetején végezni, elcserélt úr. - Eddig még csak az fordult meg a fejemben, hogy én magam legyek a piramis, vagy a teteje - kuncogott az Alapító. - Hol van ez az Ershan? - Az egyik afféle kultista, varázsló, kuruzsló szentély mostanában, olyasféle szeglete a galaxisnak, mint Jedha, vagy Tython - vont vállat Lecersen.
- Ó értem. Tythonhoz... volt szerencsém - vonaglott meg egy pillanatra zavartan az Alapító. - Érdekes mindenesetre, hogy mennyire fontosak a maguk univerzumában ezek a szentélyek, kultuszok és a követőik... ahonnan én jövök, ezek nagyrészt felrobbantak, megsemmisültek. - Kezd tetszeni nekem a maguk világa - mosolyodott el Lecersen. - Mit is mondott... ott is van egy Drikl Lecersen, még ha nem is olyan fontos személyiség? - Attól tartok, a Daala nevű szilárdhoz hasonlóan Lecersen úr is eleshetett a Vong elleni hadjáratban, nem volt szerencsém hozzá - rázta a fejét szomorúan az Alapító. - Ha jól értem, ez csak jó hír nekem, így könnyebben tudná megmutatni? - játszadozott az oxigénpalackja szelepével Lecersen elgondolkodva.
- Bár tudnám - sóhajtott fel Domi Alapító. - De valójában egyelőre nem rendelkezem féregjárat-technológiával ezen univerzumban. Véletlen kerültem ide a csapataimmal, nem kizárt, hogy pont a maga által emlegetett dimenzióközi összeesküvés folyományaként, mellékhatásaként. Ha létezik e világban az utazást lehetővé tevő technológia, attól tartok, az most minden bizonnyal a Tierce-félék, vagy az Anakin Solo-félék kezében van. Vagy mindkettőében. - Érdekes... - hümmögött Lecersen két köhögés között. - Azt mondja, mindketten segíthetünk egymásnak?
- Azt hiszem, ezért jöttem el Önhöz - mosolyodott el az Alapító kesernyésen. - Csak kérem, ne támadjon hátba, amikor már nyerésre állunk. - Miért tennék ilyet? - Lecersen egy pillanat alatt felöltötte joviális, diplomatikus arckifejezését. - Birodalmi szokás. - Nem lenne rá okom, és egyelőre eszközeim sincsenek hozzá, amint látja - tárta szét a karjait nem kis nehézségek árán Lecersen. - Még innen is alig tudok felkelni, ha magának akarnék esni. És amúgy is… ha jól értem, magának már van két galaxisa, a maga Domíniumának. Nem lenne túl sok egy harmadik?
- Nem azért jöttem ide, hogy elfoglaljam ezt az univerzumot a Domínium nevében - rázta a fejét az elcserélt. - Segíteni jöttem, és hogy igazságot szolgáltassak azoknak, akik megszöktek előle. - És ezt meg is teheti majd - biccentett Lecersen. - Utána pedig gondoskodunk arról, hogy hazatérhessen, megszerezzük a dimenzió- és birodalomárulók technológiáját. Utána pedig megsemmisítjük, ha maga hazatért... a mi Birodalmunk sem akar más galaxisokba terjeszkedni, tudja. Elég nekünk ez az egy, az otthonunk - mosolyodott el a nagymoff.
- Bizonyos benne, hogy érdemes lenne elvágni azt az utat, ha egyszer létrehozzuk, nagymoff? - villant meg cinkosan az Alapító tekintete. - Felgyorsíthatnánk ezt-azt. Jem’hadar flották ezreit tudnám bevetni a maga oldalán. Ki tudja, tán még a másik univerzum Birodalma is segítene. Ha megtudják, hogy Tierce itt van... elég jó hívószó nekik, nekem elhiheti. Segíthetnénk... segíthetnének. - Azt meghiszem, ahogyan azt is, hogy nem ingyen - viszonozta a kétértelmű mosolyt Lecersen. - Az ilyesmi sosincs ingyen, ezt mindketten tudjuk, Alapító úr. Nem, nem lesz szükségünk új csapatokra - krákogott ismét, vért köhögve fel. - Ez a galaxis... az itteni csapatokkal, itteni erőforrásokkal, Ön és én, amink itt van. A Yuuzhan Vong óta gyűlölök mindent, ami a galaxis határain túlról jön, térben, időben, akárhol.
- Ebben igaza van - hunyorított az Alapító. - Örüljön, hogy még nem találkozott a Borggal... - Kikkel? - Elnézést, elkalandoztam - kacsintott az elcserélt. - Maga egy okos szilárd, Lecersen nagymoff. - Egy öreg, beteg szilárd - köhögött Lecersen.
- Szerezhetek magának megfelelő egészségügyi ellátást. A Domínium egészségügyi technológiájának nincs párja. Ha a kedves felesége nem engedi a klónozott tüdőt… hát majd replikálunk magának egyet - tette a nagymoff vállára a kezét az Alapító. - Attól... vortává változnék? - köhögött újra Lecersen egy gúnyos mosoly kíséretében. - Azzal az idióta, bárgyú vigyorukkal?
- Látom, a humorérzéke nem szorul pótlásra, nagymoff - nevetett fel az Alapító. - Ne féljen, nem. Én már csak annyit kérek, hogy együttműködésünk során alkalomadtán… segítsen nekem ilyen... Erőhasználók megfigyelésében. - Annyit kap belőlük, amennyit csak akar, magával is viheti őket, ha akarja, mindenkinek jobb lenne - biccentett Lecersen gunyoros mosollyal. - Mivel kezdjük? - kérdezte bátorítóan az Alapító.
- Drikli! - Szövetségesek kellenek - suttogta Lecersen, intve az elcseréltnek, aki gyorsan visszaalakult Damarrá. - Összeírok róluk egy listát... maga pedig elmegy, és találkozik velük. Rendben? - Rendben - hunyorított az Alapító. - Mondja csak... maradjak vacsorára? Lehetnék én is a vacsora. Mi a kedvence?
- Azt hiszem, megfeküdné a gyomromat, ha kesselivé változna, és én meg meginnám - krákogott Lecersen. - Nos, erről majd mesélek legközelebb - nevetett fel az Alapító. - Vigyázzon magára, nagymoff, amíg visszatérek. - Maga is, folyadékember, maga is - krákogta Lecersen, majd az étkezőbe vezető ajtóhoz navigálta a repulzorszékét, hogy megvívja ma esti legnehezebb csatáját a vacsoraasztalnál.
|
|