Intro
Vergere felborzolta színesen pompázó tollazatát, és sárga szemével kíváncsian fürkészte az előtte heverő halott testet. Az idős, madárszerű lényt mélyen áthatotta az Erő. Jobban, mint az átlag teremtményt. Mégsem állott a rendelkezésére.
Több mint két évtizede élt már az extragalaktikus idegenek között, elnyomva a veleszületett képességeit. Több mint két évtizede, hogy a nagyobb cél és a kíváncsiság érdekében megtagadta eredeti mivoltát, hogy csak a száraz logikára, a borotvaéles eszére támaszkodhatott. És több mint húsz éve adta át magát a tanulásnak és a gyarapodásnak, a tudata kibővítésének. A Yuuzhan Vong kötelékében eltöltött évei alatt az új mestere, a valódi Legfőbb Nagyúr, a Shimmrrát szolgáló Kitaszított lett ura és parancsolója.
Ő pedig olyan tudást adott Vergere birtokába, amiről korábban egyetlen Jedi
- vagy Sith - sem álmodhatott. Ahogy éles pillantása a csőre mentén lesiklott a lábai előtt heverő kamasz emberfiú tetemére, rádöbbent, hogy nem sokáig kell már magányosan dolgoznia. Végre lesznek olyanok, akikkel együtt munkálkodhat a galaxis valaha látott legnagyobb fenyegetése ellenében.
Az élettelen, meztelenre vetkőztetett torzó csupán egy darab hús volt, semmi más. Az egyetlen maradványa annak a fiúnak, aki feláldozta a saját életét a testvérei és barátai megmentéséért, aki odahalt a világhajó Vong kommandósai és
voxyn Jedi-vadász bestiái közé. És mégis, amikor Vergere rég elfeledett rutinnal kiterjesztette magát, mint az Erő mindent tudó, fehér gőzfelhőjét, tökéletesen érezte az ép, eleven Anakin Solo vörösen burjánzó foltját az energiamezőben. A pulzáló, intenzív életenergia, ami az Erőben Anakin Solo volt, nem volt tudatánál, és nem a Vergere lába előtt heverő hullából áradt. De a tetem ugyanolyan Anakin Solo volt, mint Anakin Solo maga… Tökéletes másolat.
Mindez dizájn szerint történt így.
Vergere intett a két Vong harcosnak, akik felnyalábolták a műtetemet, hogy elvigyék a hitetlenek rituális áldozatát bemutató szertartás helyiségébe – abba a helyiségbe, ahol sok száz evilági rabszolgát preparáltak a halálra, feláldozni Yun Yammka, a háború istenének dicsőségére. Abba a helyiségbe, ahová a Jedik tartottak, hogy naiv, szentimentális okokból felkutassák Anakin Solo hulláját, hogy ne hagyják a fiút a gyilkosainak, hogy ne hagyják megrontani a maradványait.
Hogy megtalálják, mint végső bizonyítékát Anakin Solo halálának.
Az igazi Anakin már a Myrkr felszínén járt, a bolygó sűrű fém- és ysalamiri-tartalmú erdőiben, hogy a világhajóról menekülő Jedi-kommandó megmaradt tagjai ne érezhessék meg őt. Jacen Solot pedig, Anakin Solo fogjul ejtett bátyját éppen átszállították arra a hajóra, amin Vergere Vong gazdája szolgált. A lány most kicsúszott a markából, de Vergerét így is kielégítette az eredmény. A
voxyn királynő ötlete az ő műve volt – maga is Jedi volt valamikor a múltban, egy múltban, amire alig emlékezett. Így hát Vergere ismerte a Jedik gondolkodásmódját. Pontosabban, ismerte
ezeknek a Jediknek a gondolkodásmódját. Biztosra vette, hogy megszervezik a missziót, és a csapda tökéletesen sikerült. A Vong és a
voxyn egységeknek szigorú, a legfelsőbb helyről jövő parancsuk volt rá, hogy ne öljék meg Jacent és Anakint. Az ifjabbik Solot a bőr alá juttatott nano-organizmusok segítségével tetszhalottá tették, és Vergere tudta, hogy a trükk az Erőben is működött – egy kis ráhatással. A fals hullát pedig az
ooglith-maszkhoz hasonló organizmusokkal alakították az eredeti DNS-ével tökéletesen megegyező hamisítvánnyá.
Bárcsak a másik Solo-fiút is előre preparálták volna, gondolta Vergere. De Jacen Solo esetében nem rendelkeztek organikusan klónozott másolat-hullával, nem volt elég idő az átalakításra. De nem számított, Jacen Solo, akárcsak Anakin Solo mától Vergere mesterének a szolgálójának számítottak, akár elfogadták ezt, akár nem… Soha többé nem térhettek vissza a családjukhoz, a barátaikhoz – a visszatérő Anakin és a visszatérő Jacen már sokkal több és sokkal kevesebb lesz az eredetijüknél.
Amint a Jedik megszöknek, a Solo-testvérek visszakerülnek az űrbe – és kezdetét veheti a kiképzésük. Vergere nem fogadott – nem szívlelte a szerencsejátékokat, mert az Erőben nem létezett a szerencse és az esélyek fogalma. De azért érdeklődve töprengett el azon, hogy vajon melyik fiatalember lesz az a lovag, aki véghezviszi a feladatot, amire szánják.
A Jedik számára a Myrkr-misszió a legrosszabb veszteség lett, a legtragikusabb esemény ebben a borzalmas, brutális háborúban.
Egyedül Vergere és a mestere tudták, hogy a küldetés valójában sikerrel járt.
…
Sötét. Veszteség. Halál.
Egyetlen hang sem süvített, egyetlen nesz sem létezett. Az alélt test, a fiatal fiú teste élettelenül feküdt a csatatéren. A hullák közül azért tűnt ki, mert ő volt a legfiatalabb és a legtragikusabb áldozat.
Az Erő foltokban áramlott körülötte. A Myrkr őshonos lényei buborékokat hoztak létre az energiamezőben. Olyan térségeket, ahol az Erő teljesen semmivé vált. Létrehozták a halált. Vajon hogyan lehetséges, hogy ilyen jelentéktelen kis hüllők képesek útját állni a legnagyobb hatalomnak, ami az Univerzumban létezett? Vajon rejlik e mögött az észrevétel mögött mélyebb igazság? A Lázadók Szövetsége, bár porszem volt a kősziklához képest, legyőzte a szinte végtelen Galaktikus Birodalmat. A Sithek legnagyobbjait jelentéktelen alakok semmisítették meg.
Hirtelen a fiú is megérezte, hogy az Erő megfoltosodott. Az elmúlt percekben – években? – nem volt a tudatánál. Most sem volt teljesen éber. Nem úgy. Nem úgy, ahogy eddig ismerte a valóságot. Talán átjutott a kapun abba a bizonyos másik dimenzióba. Rádöbbent, hogy az Erő itt is ugyanolyan ízű. Aztán, miközben szokta a fekete semmit, észrevette, hogy az Erőmentes buborékok egyszeriben megszűntek. Ahol az imént még egy Jedi is alig tudott volna koncentrálni, most zavaróan erős energiaörvény terpeszkedett. Aztán ez is megszűnt.
–
Aanakin!
De az Erő ott volt, ezt a halott fiú tisztán érzékelte.
–
Aanakin! Kelélj fel, bingyárt visszajaönnek!
A hang! Ahogy kitisztult a tudata, és az Erőbeli képességei is simábban szivárogtak vissza, Anakin felismerte a saját nevét. Legelőször nem értette meg a szavak tartalmát. A magas hangú idegen még mindig döfködte és szólongatta őt. Talán mégsem halt meg?
Megpróbált hangokat kiadni, beszélni, de csak valami nagyon mélyről jövő sóhajra futotta. Ezzel egy időben érezte, hogy elfúlik a lélegzete, és valami friss és hűvös áramlik át a légútjain.
Levegő! Életben volt! Hirtelen a szavak értelmét is felfogta. Az idegen furcsa dialektusban beszélt.
– Gyere már, sürge! – hallotta a vékony hangot megint. – Maxinagy veszélybe vagyunk! Reádfekkent az a maxi vong, hogyvegyemle??
Anakin kinyitotta a szemét. Nem látott egyebet maga előtt, illetve alatt, mint a Myrkr magas fémtartalmú aljnövényzetét. Meg némi vért és maradványokat. A fény zavarta a szemét, de alig néhány másodperc alatt megszokta.
Aztán erős kezek ragadták meg, és már bele is bámulhatott egy nagyfülű, hosszú fejű teremtmény halarcába. Érezte, hogy felnyalábolják, és a fiú látképe megváltozott, ahogy elindultak. Az idegen futásnak eredt Anakinnal az ölében, miközben evező méretű fülei idétlenül hánykolódtak a hátán. Sárga szemeivel a fiúra nézett, de nem volt sok ideje bámészkodni. Rövidesen az előtte levő útra fókuszálta minden figyelmét.
Anakin, amennyire tudta, megmozgatta a végtagjait, és nézelődni próbált. Ennek köszönhetően az idegen majdnem elejtette őt. A fiú úgy döntött, jobb, ha mozdulatlan marad. A tagjai amúgy is sajogtak, mintha minden energia véglegesen elhagyta volna a testét. Végülis, gondolta, örülhet, hogy egyáltalán életben van.
Jelen pillanatban tökéletesen emlékezett rá, hogy feláldozta magát a barátaiért.
Ahonnan most távolodtak, nem ugyanaz a csatamező volt – és ahogy Anakin körbepillantott, önkéntelenül felnyögött a látványtól. Körös-körül a Vongok által hitetlennek bélyegzett, élettelen testek feküdtek. A preparált hullák egy mély verem fenekén, egymás hegyén-hátán feküdtek, miközben Jar Jar Anakinnal az ölében a verem oldalán kaptatott felfelé. A hitetlenek között idegennek és oda nem illőnek tűntek a Yuuzhan Vong harcosok tetemei. Itt-ott füstpászmák szállingóztak az égbe. Ezt azt jelentette, hogy az áldozati gödörbe hajigált hullákat a vongok nemrégiben végezhették ki rituálisan, az isteneiknek áldozva… de valami velük is végzett. A Vongok össze-vissza szabdalva és füstölögve feküdtek egymáson, az áldozataik között. A nagydarab testek lehetetlen, természetellenes pózokba csavarodtak.
Ilyen mértékű pusztításra csak egy Jedi lehetett képes. Anakin azonban senkit sem érzékelt közel s távol, aki Erőérzékeny lett volna. Megmentője talán nem is rendelkezett
midi-chlorianokkal, annyira kismértékben koncentrálódott benne az Erő.
Apropó, vajon ki lehet? Anakin alaposan megnézte magának az emlős-szerű alakot.
– Nevezel Jar Jar Binks – sipította hirtelen a teremtmény, rátapintva a fiú gondolataira. – Éna mentlek meg téged,
Aanakin! Leszünk barátok! Éna Jar Jar, nem nehéz megjegyezgetni, éna úgy hívlak hogy Ani!
Vajon honnan ismerheti őt ez az alak?
Több szó nem esett kettejük között. Anakin elcsodálkozott, hogy a másik aránytalan, vékony karjai hogyan képesek megtartani az ő súlyát. Ráadásul Jar Jar olyan gyorsan szaladt, mintha meg sem kottyant volna neki a többletsúly. Végül is tartozhatott olyan fajhoz, melynek tagjai kifejezetten edzett fizikummal rendelkeztek. Anakin tapasztalatból tudta, hogy a kétéltű teremtmények a vízi életforma miatt fitt izomzattal rendelkeztek.
Anakin most vette csak észre, hogy Jar Jar arcán az élénk színű bőrszövetek repedezettek és ráncosak. Akárki is ez a figura, nem lehetett fiatal.
Anakin szentül meg volt győződve, hogy a különös idegen eltévedt. Annyira összevissza és ügyetlenül haladtak, hogy már harmadikszor számolta össze ugyanannak a facsoportnak a részeit. De Jar Jar nagyon is jól tudta, merre van az arra.
Egy apró, fehér kalyibához érkeztek. A házikó úgy festett, mint egy bejárattal ellátott félgömb vagy iglu. Közelebb érve Anakin látta, hogy egy kupola alakú sátorról van szó. A tetejéről műanyagból öntött kémény vezetett ki. A környéken pedig eldobált szemét és különböző használati tárgyak voltak szétszórva. Azt Anakin nem tudta eldönteni, hogy Jar Jar miért éppen az erdő mélyén, a fák között húzta fel a szállását.
– Üdvönéked otthon, Ani! Juhúú! – kurjantotta a teremtmény, és bevitte a fiút a sátorba. – Itt bizontagságba vagyunk! Legalább is azta hiszem el... – tette hozzá bizonytalanul.
Anakin érezte, hogy kényelmes helyre fektetik. A sebei sajogtak és iszonyúan égtek, de Jar Jar bekente őket valamivel, és a fájdalom alábbhagyott. Anakin tudta, hogy napokig nem lesz képes felkelni. De mélyen belül örvendezett. Újra láthatja a barátait, a családját! Ahogy felsejlett előtte Tahiri arca, Anakin lelkét melegség árasztotta el. A következő pillanatban ránehezedett a fáradság, és tudatát elnyelte a kimerültek jótékony, békés álombirodalma. Másodpercek alatt elaludt.
...
A vaskos erdőben száz és száz rovar próbálta magára vonni a betolakodók figyelmét. Többek között ez volt a Vongok előnye a bolygón – még a legtehetségesebb Erőhasználók sem voltak képesek annyira álcázni magukat, hogy a helyi állatvilág valamilyen úton-módon ki ne szagolta volna, meg nem érezte volna, fel nem fedezte volna őket. Éppen ezért senki sem próbált meg lopakodni, az efféle álcázás itt hatástalannak bizonyult. Most viszont nem betolakodókról, hanem itt rekedt – és halottnak hitt – alakokról volt szó, akik nagyon is igyekeztek, hogy észrevétlenek maradjanak.
Már amennyire sikerült nekik.
Anakin Solo tapasztalt Jediként vágott át a sűrű bokrokon. A mögötte loholó gungannak is voltak tapasztalatai az erdei élet rejtelmeiről, de ez korántsem jelentette azt, hogy tudott alkalmazkodni. Anakinnak számtalanszor rá kellett szólnia, hogy figyeljen oda, hová lép. Jar Jar azonban nem koncentrált eléggé, és akarva-akaratlanul is olyan jellegzetes zajokat csapott, amik bármikor elárulhatták volna őket egy arra járó őrjáratnak. Anakinnak be kellett látnia, hogy igazodnia kell az útitársához.
– Szándékosan szabotálsz?! – kérdezte később ingerülten, amikor Jar Jar majdnem leverte a lábáról.
–
Oj muj.. Ki, é? – sipította a gungan, és értetlenül nézett a fiúra. – Éna hogyanna állnák szabot, amikora éna mentlek meg! Ezek az ágak, sok gyökér, eza sok fák minda visszatartogatnak minket, Ani, nem pediga én! Béghogy é,
muj muj!
A fiú lemondóan megrázta a fejét, és tovább csörtettek, immár valamivel hangosabban. Természetesen nem felejtette el, hogy Jar Jar megmentette őt, ápolta a sebeit, és segített neki azóta, hogy kivitte őt az áldozati veremből, vagy hogy később megóvta őt a közelben járőröző Vong harcosoktól. De rá kellett jönnie, hogy a gungan korántsem olyan élvezetes társaság, főleg, ha nyolc napot tölt el vele az ember. Anakinnak egy pillanatra eszébe jutott, hogy talán azért vált ingerültebbé a környezetében, mert magányos volt, és hiányoztak neki a barátai. De hamarosan találkozni fog velük.
– Ani, Ani, várj, állunka meg! – sivította Jar Jar hirtelen, mire a fiú megtorpant.
– Nem szabad pihennünk – magyarázta. – Majd pihensz a hajón. Hyllyard Cityben egyedül kell továbbmennem, és megvársz amíg szerzek egy hajót. De a városig van még néhány kilométer.
– Nézda, sürge! – mutatott egy bizonyos pontra a gungan. – Odább. Majnemjól nézel. Ottana füstölget a valami!
– Ez egy háborús zóna, Jar Jar – tette csípőre a kezét Anakin. – Mindenhol füstöl.
– Nema! – jelentette ki határozottan a gungan. – Odasüss! Mozogás!
Anakin látott valamit a teremtmény tekintetében, ami arra ösztökélte, hogy jobban megnézze azt a helyet. Kiterjesztette az érzékeit az Erőben, és óvatosan körültapogatott abban az irányban. Életjeleket észlelt. Ráadásul… Ezek az alakok nem Vongok, hanem emberi lények voltak! Talán azok, akik megtisztították a csatamezőt, amikor ő majdnem meghalt? Nem lehettek helyiek, ahhoz túlságosan jól kellett harcolniuk, hogy legyőzzenek egy seregnyi Vongot. Háborús veteránok talán? Anakin nem tudott róla, hogy a Myrkr Jedi missziójának lettek volna efféle tagjai, ami azt jelentette, hogy helyi harcosok voltak. A Myrkr múltját ismerve pedig nem éppen kedves, jóravaló emberek, hanem csempészek és kalózok, vagy más, kérdéses felfogású alakok lehettek.
– Jó a szemed, Jar Jar! – paskolta karon a fiú a gyermekien vigyorgó kétéltű társát. – Menjünk közelebb.
– Közelébb? – kerekedett el a gungan szeme. – Aszmondi közelébb?!
Oj muj...
– Muszáj megnéznünk őket, Jar Jar! Talán ők is menekültek, helyi ellenállók… Talán van hajójuk, és akkor nem kell napokat gyalogolnunk Hyllyard Citybe.
– Ojaja.. ijáj... Az istenektenek segítsenek...
– Ne aggódj. Minden rendben lesz – biztatta Anakin. – Ha pedig mégsem, használjuk ezt – mutatott az övén lógó fénykardra.
Sikerült nesztelenül közelebb osonniuk néhány bokorhoz, ami jótékonyan elrejtette őket a halkan társalgó emberek elől. Úgy tűnt, a félelem rávette Jar Jar-t, hogy ne szúrja el a műveletet – a gungan sokkal körültekintőbben járt el most, mint az elmúlt órák során bármikor.
A fák között, egy sűrű növényzettel benőtt tisztás szélén hat-hét emberi alak mozgott. Tábortüzet raktak, és különféle ládák hevertek körülöttük. Egy távolabbi, szélesebb mezőn pedig jól felfegyverzett, csúf űrhajó állt. Anakin a hajó felé bökött a fejével, és Jar Jar is észrevette, hogy mit találtak. A fiú megpróbálta felmérni a köztük és az emberek, az emberek és a hajó, végül pedig a köztük és a hajó közötti távolságot. Ha el tudnának lopakodni a járműig...
Nem. Jar Jarral az oldalán semmiképpen sem sikerülne. És a hajó fegyverzetéből ítélve az automata rendszerek fel vannak készülve a betolakodókra, ahogy talán a táborozó legénység is. Ráadásul egy Jedinek minden aspektusából meg kellett vizsgálnia a helyzetet. Az is lehet, hogy a hajó nem működött. Az is lehet, hogy a legénység nem kéjutazásra jött, és az is lehet, hogy nem épp ártatlan menekültekről van szó.
– Oda kell mennünk – jelentette ki végül.
– Éna harcos, nagyvitéz tábornok – jelentette ki Jar Jar, maga felé intve a kezével. – Éna mentettelek téged, Ani, éna meg is tudok vigyázani rád.
– Hová tűnt az iménti tartózkodásod, Jar Jar? – kérdezte Anakin. – Azt mondod, van harci tapasztalatod? Akkor nem baj, ha fegyvereik vannak. Meg kell próbálnunk.
– Éna voltam nagyvité... várj... aszmondi fegyever? Miféle fegyever?! – Jar Jar elbizonytalanodva hátrálni kezdett. – Ójaj nekünknek!
– Maradj itt! – intett lemondóan Anakin, és elővette a fénykardmarkolatát. Ezt is egyedül kell intéznie. – Hamarosan visszajövök!
– Az istenektenek vigygáznak rád, Ani! – felelte erre Jar Jar, és lopva a hajó felé pillantott.
– Itt maradj! – emelte fel az ujját Anakin, elkapva a gungan pillantását. – Ne menj a hajóhoz! Lehet, hogy ott is őrök vannak.
Átvágott néhány kisebb bokron és a földig lenövekedett fán. Szinte alig csapott valami zajt. Ennek ellenére hallotta, hogy a tábortűz ropogása felerősödött. Ez azt jelentette, hogy az emberi beszéd elhalkult. Tudták, hogy jön. Talán megérezték őt az Erőben? Ha így volt, akkor talán ők voltak azok a rejtélyes Jedik, akik elintézték a Vongokat, de otthagyták őt, mert azt hitték, hogy halott?
Ahogy letapogatta őket az Erővel, rájött, hogy tévedett. Ezek az emberek nem érezték az Erőt. A szándékaikat jól leplezték, ami arról tanúskodott, hogy képzett akaratú harcosok lehettek. Talán fejvadászok, vagy egyszerű zsoldosok. A kérdés már csak az volt, hogy kinek a szolgálatában álltak, illetve mennyire hajlandóak az együttműködésre, főleg egy Jedivel? Amennyire ő tudta, a Békebrigád tagjai is lehettek, akik épp az ő és a társai levadászását tervezték. De Anakinnak nem volt más választása – ha rátámadnak, el tudja intézni őket. Az elmúlt napok során Jar Jar levelekből és gyógynövényekből főzött leveseinek köszönhetően megerősödött, és biztos volt benne, hogy a világhajón átélt borzalmakhoz képest ez a kis összejövetel korántsem lesz nagy kihívás a Jedi-érzékei számára.
Anakin félrehajtotta az utolsó ágakat is, amelyek elválasztották őt a zsoldosoktól, és egyenesen becsörtetett a társaság területére.
A nehézpáncélt viselő férfiak és a nő, aki könnyedebb ruházatot viselt, ellenségesen és meglehetősen mordan méregették őt. Anakin a felemelt és neki célzott sugárvetőkből azonnal rájött, hogy jól érezte – az alakok felkészülten vártak rá. Egyikük sem állt fel, továbbra is a tűz mellett ültek, csupán a szemük és a fegyvereik szegeződtek Anakinra.
– Szép jó napot, uraim – kezdte kedélyesen a legifjabbik Solo. – És hölgyem – biccentett a nő felé. Mivel a szavai semmiféle hatást nem értek el – legfeljebb annyit, hogy a zsoldosok halk kattanásokkal kibiztosították a sugárvetőiket, sietve folytatta. – Van egy jó hírem. Éppen fuvart keresek a társammal, aki nem messze innen lapul, és fegyverrel biztosít engem. Ha valamelyikük meghúzza az elsütőbillentyűt, maguk is megkapják a magukét. Higgyék el, érti a dolgát.
– Mit akarsz, kölyök? – förmedt rá az egyik szakállas alak.
– Az ott a maguk hajója, nem igaz? – mutatott a távolban csillogó fémtömegre.
– Ja, és mi közöd hozzá? – szólalt meg a másik úriember.
A nő, aki középen ült, a többiekhez képest higgadt arccal tanulmányozta Anakint, aki nyomban megérezte, hogy ő a banda főnöke, ezért a következő szavait közvetlenül hozzá intézte.
– Ki akarok jutni innen – közölte. – Ezért pedig hajlandó vagyok fizetni. Szabják meg az árat, és megkötjük az üzletet.
– Ennyire sürgős elmenned innen, kis drágám? – szólalt meg a nő. A hangja kulturáltan csengett, de Anakin érezte az Erőben a vadságát, hogy nem különb a társainál. A civilizáltsága miatt arra következtetett, hogy ő a banda legveszélyesebb tagja.
– Inkább azt mondanám, hogy szeretnék diszkréten utazni – felelte, és megengedett magának egy halvány mosolyt.
– Nekünk dolgunk van itt – jegyezte meg a szakállas.
– Akármennyit kérhetnek – biccentett Anakin. – Biztosíthatom, hogy jobban kijönnek így, mint a saját küldetésükkel. Miért dekkoljanak itt, amikor sokkal izgalmasabb az én ajánlatom?
– Legyen vége már a játéknak, Elynn – mondta egy másik fickó. Kopasz fejét mesterséges fémbeültetések tarkították. Anakin azt olvasta ki az arckifejezéséből, hogy fájdalmak gyötrik. Nem esett nehezére megfejteni, hogy mitől kínlódik. A Myrkr magas fémtartalmú növényzete összezavarta a férfi elektronikus implantátumainak jeleit, és a mágneses tér erőssége valószínűleg folyamatosan cibálta a férfi mesterséges idegeit.
– Hát jó – felelte a nő. – Tudod, kis drágám, mi már megkötöttük a magunk üzletét. Látod azt a dobozt, amit Ralvo olyan szeretetteljesen szorongat? Tudod, mi van benne?
– Nem – felelte Anakin, és a kockára nézett. Nem volt fém, különleges anyagból készülhetett. Úgy érezte, készül valami, és szorosabban megmarkolta a fénykardját.
– Ralvo, kérlek – intett a férfinak a nő, mire az megnyomott egy gombot a dobozon, és a kocka oldalai kinyíltak.
Anakin felhördült – szinte azon nyomban elvesztette a kapcsolatát az Erővel. A fénykardja életre kelt, és a fiú harci pózba merevedett. A ketrecben, amit a doboz rejtegetett, apró, zöld levelet rágcsáló ysalamiri hevert.
Anakin már sejtette, milyen anyagból készült az állat hatását közömbösítő kockafal, bár ilyesmiről eddig csak történelemkönyvekben olvasott. A Myrkr-en őshonos ysalamirikkel ellentétben a szintén Erőérzékeny vornskr ebek szállításához a helyi csempészek efféle ysalamiri-bőr dobozokat használtak, amelyek az ysalamirik és a vornskr-ok hatását egyaránt közömbösítették addig, amíg a doboz egyik oldalát ki nem nyitották.
– Mi lenne, ha azt ideadnád? – mutatott a fénykardra a nő. – Mindannyian jobban járunk.
– Honnan tudjátok, hogy Jedi vagyok? – kérdezte Anakin, és meglóbálta a fegyverét. – Ki küldött rám? Békebrigád?
– Hamarosan megtudod, kis drágám – mosolygott Elynn. – Egyenesen hozzá megyünk. Hadd ajánljak én egy üzletet neked. Ingyen elviszünk erről a golyóról oda, ahová vinni fogunk. Ez hogy hangzik?
– Nem vagyok elégedett a részletekkel – vágott vissza Anakin. – Hol van az az ott? Gondolom, egy Yuuzhan Vong hullaveremre gondolsz, csak egy a bökkenő. Nem áll szándékomban a Vongokhoz menni, így is túl sokáig élveztem a vendégszeretetüket!
– Nem unod már, hogy ennyit pofázik? – szólt közbe a szakállas.
– Hallgass, Gorro! Szóval velünk jössz erőszak nélkül, vagy sem, Jedi? Úgy intézzük, ahogy csak szeretnéd!
– A társam is jön?
– A társad itt marad. Nem vagyunk bébicsőszök. Legalábbis nem ingyen.
Anakin tudta, hogy Jar Jarnak jobb lesz így. Bár amíg egymás mellett tevékenykedtek, sokszor találta idegesítőnek a gungant, most mégis arra gondolt, hogy a jólelkű teremtmény az erdőben fog várakozni az ő visszatérésére, mindhiába. De legalább tovább élheti a jellegtelen, nyugalmas életét. Talán majd egyszer visszajön érte.
De most el kellett döntenie, hogy hagyja magát csapdába esni, vagy inkább megpróbál helyt állni hét képzett, jól felfegyverzett zsoldossal, az Erő segítsége nélkül. Biztos volt benne, hogy el tudná intézni őket.
– Több is van belőlük – mutatott Ralvo az ysalamirire, elkapva Anakin pillantását.
A fiú kikapcsolta a fénykardját. Tudta, hogy talán az Erő nélkül is képes lenne ártalmatlanítani a harcosokat, ha pedig nem, könnyedén elmenekülhetne előlük. Anakin képzett közelharcos volt, fiatal kora ellenére háborús hős. De Jar Jar ott rejtőzött a vadonban, nem messze innen, és ha elkapják… Ráadásul nem szerezhetett hajót, élelem és készletek nélkül sosem jutott volna el Hyllyard Citybe, és Jar Jar levelei és gyökerei ellenére a gyomra folyamatosan korgott, sokkal táplálóbb élelemre volt szüksége. Az egyetlen esélye az volt, hogy hagyja magát elkapni – és az első adandó alkalommal megszökik.
– Rendben van – mondta, és a nő kinyújtott kezébe nyomta a fegyvert.
– Akkor ezt megbeszéltük – mondta Elynn, és maró fájdalom csapódott bele Anakin hátába.
A fiú felordított – az Erő nélkül nem látta előre az alattomos támadást -, és érezte, ahogy a lábai megrogynak alatta. Hátrakapott és érezte, hogy a lapockáiból drótszerű kábelek állnak ki, belevájódva a bőrébe, elektromos energiát áramoltatva belé, ami keresztülfonta az egész testét.
Talán mégsem volt olyan jó ötlet belemenni a dologba, gondolta, ahogy eldőlt. Érezte, ahogy az ereje folyamatosan és meglepően gyorsan elhagyja őt. Úgy érezte, mintha kiszipolyoznák, és hamarosan a földre borult. Megpróbálta megmozdítani a végtagjait, de nem sikerült. Aztán lassan a szemei is lecsukódtak, és magatehetetlenné vált. Elvesztette az eszméletét.
...
– Ez az egész színjáték csak arra kellett, hogy a végén megöljük a fiút? – szólt egy reszelős hang, miközben csizmás lábak dobogása kavarta fel a csendet. – Ezt megtehettük volna a Myrkr-en is. Fölöslegesen fogyasztottunk el hat napnyi tibannagázt! A hiperüzemanyag drága, nem pazarolhatunk csak így!!
– Megkapjátok a pénzeteket, efelől ne aggódjatok – mondta egy másik, mélyebb hang. Anakin kinyitotta a szemét, de csak lábakat látott maga körül. Felismerte bennük azokat a zsoldosokat, akik elkapták.
– Bár nem vagyok híve az efféle kétes üzleteknek, és tényleg sokba került az út... – Anakin felismerte Elynn hangját. – De ha ez az óhaja, elfogadjuk. Viszont többet kell fizetnie!
– A fiúnak meg kell halnia, itt és most – mondta a mélyebb tónus, és Anakin kihallotta belőle a parancsoláshoz szokott élt. Ezen kívül mást is észrevett – a hang tulajdonosának a lénye betöltötte az egész térséget. Anakin még mindig nem érezte az Erőt, és meglepődött, hogy ilyen hatással van rá ez az ismeretlen figura.
További kontrázás hangzott el Elynn szájából. Anakin lassan felült, és a zsoldosok hagyták, hogy talpra álljon. Elynn és a csapata, valamint Anakin egy sötét, kőből épült teremben voltak. A hőmérséklet zavaróan alacsony volt. A zsoldosok nem igazán törődtek a fiúval, csupán a félhomályban megbúvó megbízójuk felé tekintgettek. A fiú nem látta, hogy Elynn kivel beszélt, mert az illető valahol a két régi oszlop közötti árnyékban tartózkodott.
– Jól van – mondta a rejtőző alak. – Megkapjátok az emelést. De előbb látnom kell, ahogy meghal a fiú!
– Csak ennyit akartam hallani – szólt közbe Ralvo. – Essünk túl rajta, aztán keressünk valami melegebb helyet.
– Hé, várjatok... – emelte fel a hangját Anakin. A fénykardjához kapott, de eszébe jutott, hogy önként átadta a fogvatartóinak. – Ki van ott? Miért akar megölni engem?
A hang nem válaszolt.
– Ne beszélj, fiú, hamar lezavarjuk – jelentette be Elynn, és társaival egyetemben előkapta a fegyverét. Anakin meglátta a nő övén a fénykardját, és mielőtt a zsoldosok tüzelhettek volna, előreszökkent, és a saját testével ledöntötte Elynnt a lábáról. A kezébe kapta a hengert, és aktiválta azt, mire Elynn egy apró pisztollyal megpróbálta szemen lőni őt. Anakin eltérítette a lövedéket, és messzire hajította a fegyvert. A következő suhintásával belevágott a nő mellkasába, mire Elynn azonnal meghalt.
Anakinnak éppen idejében sikerült félreugrania a rá záporozó sugárnyalábok elől. Némelyiket az Erő nélkül is sikerült visszatérítenie, így két zsoldos, Ralvo és Gorro kaptak egy-egy nyalábot a hasukba, és holtan terültek el a kövezeten. A többiek valamivel visszafogottabban kezdtek tüzelni rá, de ahogy Anakin megindult feléjük, mindent beleadtak, hogy megöljék őt.
A Jedi lázasan vagdalkozott, precíz mozdulatokkal hárította el a lövéseket, és vágta le az ellenfelek fegyvereinek a csöveit. Csakhogy amikor egy csövet levágott, a fegyver meglepetésszerűen felrobbant, ledöntve a gazdáját. Az egyikük keze a fegyverével együtt lerobbant, a másik felordított kínjában, amikor a sugárvető felforrósodott a kezében. A fegyver belevágódott a zsoldos képébe, mire az összeégett ábrázattal hullt el. Anakin akaratlanul is megnyomorította őket, és pillanatok múlva mindannyian a földön hevertek.
– Miért akar megölni? – ismételte meg a kérdést az árnyalak felé.
A zsoldosok életben maradt tagjai hirtelen felemelték a páncélozott karjaikat, és onnan zúdítottak gyilkos össztüzet a célpontjukra. Anakin levágta a tüzelő végtagokat, aminek hatására – legnagyobb megdöbbenésére – az egész test is elpusztult. A zsoldosok egyike felordított meglepetésében, amikor a sebéből elektromos kisülések rázták meg az egész testét. Végül ő is megfeketedett, és meghalt.
– Mi volt ez? – kiabálta Anakin. Aztán nyugalmat erőltetett magára.
Az ysalamirik, akik ott feküdtek a földön, maguktól a levegőbe emelkedtek. Aztán összepréselődtek, és a beleik szétfröcskölődtek a levegőbe. Anakin maga elé kapta a kezét és a fénykardját. Egy nyúlós darabka belerepült a pengébe, és megsülve esett le a kövezetre.
– Gyere közelebb, fiam. Jól harcoltál – hallatszott a rejtőző idegen hangja. – Itt az ideje, hogy bemutatkozzunk egymásnak.
Anakin nem mozdult.
– Ki maga? – kiáltotta.
A két árnyékot vető oszlop közül előlépett a teremtmény, és hamarosan láthatóvá vált az alakja, ahogy ráesett a mennyezet résein átszűrődő fény. Anakin abban a minutumban visszakapta az Erőt, és érezte, ahogy az energiamező átáramlik a tagjain, biztonságot és oltalmat fecskendezve kimerült testébe. Sötét, mélysötét hullám csapta meg szinte azonnal – az Erő Sötét Oldala, illetve annak egyfajta torz, természetellenes, undorító aspektusa.. Az esszencia ugyanúgy átitatta az elé lépő alakot, mint a körülöttük tobzódó, romos kőfalakat.
A fekete ruhát viselő idegen megállt a Jeditől néhány méterre, és pont úgy festett, mint egy nagyfülű, széles szájú...
– Jar Jar? – kérdezte Anakin értetlenül. – Jar Jar... mi folyik itt? Hogy kerülsz te ide?!
– Hívjál Rennek – felelte a teremtmény. Anakin látta, hogy a bőre nem olyan, mint a Jar Jar-é – a világosbarna, ráncos gunganbőr most sápadt és halott volt, papírként préselődött rá a halszerű koponyájára. Az egész lény olyan vékony volt, mint egy rég eltemetett, exhumált csontváz. De Anakin tudta és érezte, hogy Jar Jarral áll szemben, az egyezés azonnal mellbevágta, miután visszakapta a kapcsolatát az Erővel. – Végre így is találkoztunk, Anakin Solo.
– Bűzlesz a sötét oldaltól – mutatott előre a pengéjével Anakin.
– Én vagyok a sötét oldal – mondta teremtmény. – Különben ártatlan embereket gyilkoltál meg. Elynn valóban harcos volt, de a többieket én irányítottam. Árvákká tetted a gyermekeiket.
– Nem fogsz befolyásolni – mondta a Jedi, elejét véve a szentimentalizmusnak. Jól tudta, hogy az efféle helyzetekben az érzelmek okozzák a legnagyobb disztrakciót, a legnagyobb veszélyt, és a sötét oldalra vezetnek. Anakin nem óhajtott ezen az úton járni.
– Egy Galaxist befolyásoltam, és te ilyesmiket mersz kijelenteni? – mosolygott elnézően Ren. –
Gotromba fiú.
– Te vagy a felelős az állandó háborúkért? A Yuuzhan Vongért? – szegezte neki Anakin, akinek jégkék szemében távoli felismerés csillant.
A Jedi Rend évek óta sejtette, bár csak a legbelsőbb kör beszélt róla, hogy a háború hátterében valami más, valami nem evilági lapult. Anakin számtalanszor hallotta Luke bácsi tűnődéseit, amikor a legendás Jedi nagymester azt hitte, senki sem hallja a szavait. Luke gyakran beszélt magában, hangosan gondolkodott, amikor egyedül volt. Valószínűleg a társainak sem számolt be a gyanújáról. Anakin akkor értette meg, hogy Luke nem azért viszonyul ennyire határozatlanul a háborúhoz – kivéve persze az utóbbi hónapokat –, mert a harc nem a Jedik útja.. hanem azért, mert ki akarta deríteni, mi áll annak a hátterében, hogy a Yuuzhan Vongok pont ezt a galaxist választották a hadjáratuk célpontjának.
Talán Jacen is ezért hezitált, amikor harcról volt szó. Anakin bátyja mindig is a mélyebb okokat és összefüggéseket kereste, sosem elégedett meg azzal, amit ott volt előtte. Mindig többre vágyott, és Anakin most érezte meg, hogy talán Jacennek van igaza.
– Félelmetesek az intuíciós képességeid, ifjú Solo. Ne aggódj… hamarosan mindent megértesz. Nem lesznek titkok előtted, a tudásod túlszárnyalja majd mindazt, ami most benned van. De előbb meg kell tudnod, hogy miért választottalak éppen téged.
– Választottál? Mire? Érzem, hogy a sötét oldal mestere vagy… A háttérben bujkálsz, mint a titkos Sith Nagyurak általában, irányítva a Vong Hadmestereket, talán a
Legfőbb Fővezért is. Nem számítottál arra, hogy leleplezlek…
– Tévedsz, Solo – mosolyodott el Ren. Kinyújtotta a kezét, mire Anakin fénykardja kirepült a kezéből. Hiába próbálta az Erővel megakadályozni, nem járt sikerrel. A markolat a gungan hosszú, fehér csontujjai közé ékelődött. Ren megforgatta a fegyvert a kezében. – Látom, sokat kell még tanulnod – állapította meg, és visszahajította a markolatot a fiúnak.
– Meg kell állítani téged – mondta Anakin, és megint bekapcsolta a fénykardját, noha tudta, hogy semmit sem ér el vele. – Ha nem én, akkor mások fognak.
– Ez már rég nem a Sithek és a Jedik kis játszmáiról szól – legyintett Ren megvetően. A szemei, Jar Jar tekintetével ellentétben, most izzottak az értelemtől. – Te leszel az én szövetségesem a sötétségben, ifjú Solo. Ezt a szerepet szánja neked a sorsod!
– Én sosem leszek a sötét oldal bábja – rázta a fejét Anakin.
– Majd megtanulod a fájdalmat – ígérte Ren. – Tudod, én alkottam meg a nagyapádat. Én segítettem hatalomra a Sitheket, hogy a prófécia beteljesülhessen. A Jedik valóban tévesen értelmezték a jóslatot. Mivel a Sithek belekontárkodtak az Erő szövetébe, a prófécia is módosult. A Kiválasztott nem Anakin Skywalker volt. A Kiválasztott Anakin Skywalker harmadízigleni leszármazottja. Te vagy a kiválasztott, ifjú Solo!
– Mit hordasz itt össze? – értetlenkedett Anakin.
– Álmodtál a nagyapádról, Darth Vaderről. Egészen fiatal voltál, amikor legelőször láttad őt az elmédben. Vagy talán azt hiszed, hogy az álmok kitalált jelenetek? Nem, fiam. Ha magadba nézel, tudod, hogy ez a sorsod. A szíved mélyén erre vágysz, amióta megszülettél. Mégpedig azért, mert mindez így rendeltetett!
– Hiába próbálsz manipulálni – jelentette ki Anakin. – Lépjünk túl ezen. Nem állok melléd. Meg is ölhetsz akár most azonnal.
– A neved nem véletlenül Anakin – szögezte le Ren.
– Éppen ezért nem fogok a nagyapám nyomdokaiba lépni. Tisztára mosom ezt a nevet.
– Meglátjuk – mondta Ren türelmesen. – Meglátjuk.
Anakin maga elé kapta a fénypengét, amikor az árnyakból újabb alakok léptek elő. Ren lassan hátrahúzódott, hátrálni kezdett a két oszlop nyújtotta sötét derengésbe. Az új jövevények pedig a fényre léptek, meglódították
amphii-botjaikat, és harci kiáltással rárontottak Anakinra. A Vongok sokan voltak, túlságosan sokan – és Anakin máris ugrott, hogy védje magát.