Post by Grodin Tierce on Sept 19, 2018 9:01:29 GMT 1
Hatodik Fejezet
Polneye
Tierce hadnagy az Emperor hangárjában fogadta a polneyei állomány lojális felét, legalábbis azokat, akik nem teljesítettek most is szolgálatot a csatahajó hídján, vagy valamelyik szekciójában, illetve akik nem feküdtek valamelyik gyengélkedőn a Sith Lord hajójának robbanása során elszenvedett sebeik miatt... a polneyei bázis hangárszintje eléggé megrongálódott, de a felszerelés és az új klónok nagy részét így is felhozták már az alacsony orbiton keringő szuper-csillagrombolóra. A polneyei klónok rendezetlen alakzatban, egy nagy körbe elhelyezkedve ültek a padlón Tierce körül.
A hadnagy végignézett rajtuk... valamennyien fiatalok, az új sorozatok tagjai... és nem kis meglepetésére azt is megállapította, hogy ő a rangidős. A hadnagynál magasabb rangú tiszti állomány, akik már évtizedek óta szolgáltak a bázison, mind elmentek az öreg Tierce-el és a Sith Nagyúrral… árulók, gondolta a hadnagy. Vagy talán csak ostobák, egy régi, életképtelen, begyöpösödött rendszer követői, akiknek elég volt, hogy a semmiből megjelenjen ez a Sith Lord, és rögtön futottak utána, mint a csahos vaagriai kutyák.
- Testvéreim... - nézett végig a kissé tanácstalan, de elszánt arcokon a hadnagy. - Magunkra maradtunk, de nem egyedül! Még mindig élvezzük cosrai szövetségeseink támogatását, mienk a bázis, és mienk ez a hajó! Talpra fogunk állni, és megvalósítjuk a tervünket!
- Vezetőre van szükségünk... - jegyezte meg az egyik klón. - Vezetőre, akinek követhetjük a parancsait...
- A hadnagy a megfelelő kóddal felülírta a protokollt... - jegyezte meg egy másik klón. - A hadnagy a rangidős, tehát ő a vezetőnk!
Tierce egyikről a másikra nézett.
- Bajtársak, ez nagy felelősség... most csak alig néhány százan vagyunk, de ha az üzemek megfelelő ütemben termelnek, hamarosan több ezren leszünk... én is csak egy vagyok közületek, és ha sokkal többen leszünk, akkor szükség van egy... adminisztratív szervre... döntéshozókra.
- Miért nem hagyjuk, hogy a cosraiak adják a parancsokat? - kérdezte egy fekete páncélos flottaőr klón. - Őnáluk sokkal több a magasabb rangú, admirálisaik is vannak!
- A cosraiak a szövetségeseink és a barátaink, de nem az uraink... - vetette ellen Tierce. - De abban igazatok van, hogy ha magunkhoz maradunk hűek, akkor nem csak össze kell tartanunk, de az is lehet, hogy nem leszünk elég erősek... azt javaslom, minden sorozat tagjai jelöljenek ki maguk közül egy főt, és ők alkossanak egy Tanácsot. Így minden testvérünk közül a leghozzáértőbb kerülne be közéjük...
A klónok bólintottak.
- De addig is... maga a vezetőnk, hadnagy! - tette hozzá egy klón. - És a Protokoll szerint ez annyit jelent, hogy viselheti elődje rangját is. Mostantól Ön a mi Őrnagyunk!
Tierce bólintott.
- Rendben... köszönöm... bajtársak. - A szeme sarkából észrevette, hogy egy cosrai kadét közeledik. A cosraiak nem hittek a klónozásban, ez viszont azzal járt, hogy a hajó tőlük érkezett legénységének nagy része tízen-huszonéves fiatal fiúkból és lányokból állt, akik eltörpültek a tartályokból frissen kikelt klónok robosztus testalkata mellett.
- Igen?
- Hadnagy úr, Hänsel kapitány a hídon várja!
...
Tierce belépett a hídra, és megpillantotta Hänselt, aki a kivetítőn egy markáns arcú, fürkésző tekintetű tiszttel beszélt éppen… az alak ismerős volt a hadnagynak, a tartályból való kikerülése után nem sokkal... amikor az egész zűr elkezdődött, amikor Daala meglátogatta a bázist… igen, akkor már látta ezt az embert.
- A kommodore ragaszkodott hozzá, hogy a maguk főnökével beszéljen... - Hänsel idegesen csapta fel a sapkáját, láthatóan nem volt ínyére, hogy bár ő a magasabb rangú, mégis mindenki a polneyeival akar tárgyalni. - Szóval gondoltam, jobb híján most maga az...
- Köszönöm, kapitány - Tierce szembe fordult a képernyőn lévő alakkal. - Tierce őrnagy a Polneyeról. És Önben kit tisztelhetek?
- Engedelmével, Alvar Kresh kommodore a Szövetségtől... - Kresh alaposan megnézte magának ezt a férfit, aki annak idején vendéglátójuk, az öreg Tierce őrnagy fiatalabb kiadásának tűnt. Érdekes. - Én váltom Snunb kapitány alakulatát a rendszerben, miután nekik vissza kell vonulniuk javításokra...
- Arra számítottunk, hogy most, hogy a Polneye rendelkezik önálló védelmi kapacitással, már nem lesz szükséges a segítségük... - vonta fel a szemöldökét Tierce.
- Nos, a közelmúltbeli események fényében ez elképzelhető, hogy változik - hunyorított Kresh. - Legyen olyan jó, őrnagy, és látogasson meg a zászlóshajómon, hogy beszélgethessünk kicsit...
- Javaslom, inkább válasszuk erre a célra reprezentatívabb helyszínt... - biccentett Tierce, aki nem hagyta magát ilyen gyorsan csőbe húzni. - Az Emperor fedélzetén is szívesen látjuk, Kresh kommodore.
- Nagyszerű, köszönöm - Kresh önmagában hálát adott beszélgetőpartnere óvatosságának... elkerülendő, hogy át kelljen mennie a szövetségi hajóra, Tierce pontosan azt ajánlotta Kreshnek, amit leginkább szeretett volna... hogy egy pillantást vethessen belülről a szuper-csillagrombolóra, és felmérhesse képességeit. - Hamarosan érkezem, készüljenek fel a fogadásomra, őrnagy!
Commenor
Lord Wenthar éppen meditált, amikor Doriana kopogtatott a lakosztálya ajtaján.
- Jöjjön be, Kinman! - a Lord komor hangja ellenére, Doriana lelkes izgalomtól fűtve lépett be.
- Sikerült, Mylord! Klauskin eltakarodott és a Commenor immár a mienk! - ennek Wenthar is módfelett örült.
- Nos, akkor kedves barátom, itt az ideje, hogy elindítsuk a második fázist! - a Lord felállt a hideg padlóról, ahol addig törökülésben meditált, és Dorianához lépve megragadta annak vállát. A meglehetősen baráti gesztustól meglepődött Doriana, hirtelen azt sem tudta mitévő legyen. A Lord sisakján keresztül nem lehetett látni a szemeit, de Kinman nagyon is jól tudta, hogy azok a szemek most ördögi örömtől izzanak. Doriana megkockáztatott egy kérdést.
- És mi lenne a következő fázis? - a Lord egyáltalán nem sértődött meg, sőt! Pontosan erre várt. Hogy Doriana feltegye neki a megfelelő kérdést.
- Nos, átvesszük az irányítást a Maradvány-szektor felett! - Doriana arca egy pillanatra elfehéredett.
- De mégis hogyan képzeli ezt... Jagged Fel úgysem engedné és...
- Elég legyen! - vágott közbe ingerülten a Sith Nagyúr. - Jagged Fel egy senki! És a Maradvány pontosan az a jelkép, amely kell nekünk! Nem félek holmi Jedi báboktól! - Doriana nagyon jól tudta, mire, illetve kire céloz a Lord. Jagged Felre, akit Luke Skywalker helyezett a Maradvány élére.
- És én miben segíthetek? - A Lord erre is megadta a feleletet.
- Ön sok moffot és befolyásos embert ismer! Lépjen kapcsolatba a megfelelő moffokkal és mondja el nekik a kívánságunkat! Most hogy a Commenor a Sitheké, bármennyi pénzt felajánlhat nekik a támogatásukért! - Doriana kezdte kapizsgálni a Lord terveit.
- Sokan vannak, akik nem lelkesednek az új rezsimért, viszont a fél karjukat odaadnák azért, hogy méltó Birodalmi vezetés alatt legyen a Maradvány! Azonnal intézkedem! - Doriana kilépett a Lord lakosztályából, magára hagyva a terveit szövögető Wenthart.
Kinman Doriana egyenesen a lakosztályába sietett, ahol már várta őt az öreg Grodin Tierce.
- Mit mondott? - kérdezte kissé unott hangon Grodin az izgatott Dorianát.
- Kapcsolatba kell lépnem pár emberrel! - azzal egy kódhengert vett elő az egyik rejtett fiókból, amely az íróasztalnak kinevezett kommunikációs panel oldalán volt, és azonnal beillesztette a megfelelő helyre. Grodin távozni készült.
- Maradjon csak itt barátom! Önre is szükségünk lesz a következő terveknél!
A kommunikációs panel kapcsológombjai villogni kezdtek, ahogy a kódhenger aktiválta a megfelelő helyre intézett hívásokat. Hamarosan kékesen vibráló holografikus alakok jelentek meg, Doriana konferencia hívásának következtében. A Maradvány moffjai!
...
Hét moff, köztük három nő villogó holoalakja vette körbe Dorianát és az öreg Tierce-t. A legöregebb, őszülő, kopaszodó Moff, aki az elhunyt Pellaeon admirálissal egyidősnek, vagy talán nála is öregebbnek tűnt, végigmérte a szenátori ruhába öltözött hívót és a mellette álló, régi szabású, birodalmi parancsnoki egyenruhás férfit.
- Igazán érdekelne azt hiszem mindannyiunkat, hogy maguknak honnan van hozzáférésük ehhez a kódhoz... negyven éve nem láttam ilyesmit használatban, sem Thrawn, sem Pellaeon, de még az áruló Daala alatt sem... kik maguk?
- Nem kell nyugtalankodnia, Niriz moff... - mérte végig a vén férfit Doriana magabiztos tekintettel. - A csatorna tökéletesen biztonságos, mi pedig örülünk neki, hogy ennyien maguknál hordják még ezt az azonosítót... ha jól tudom, annak idején az Isard parancsnok halálát követően felállított Nagymoffok Végrehajtó Bizottsága használta utoljára ezt a frekvenciát...
- Amihez, lévén politikai testület, az admiralitás tagjainak nem volt hozzáférése... tudom, az egyik nagymoff helyettes titkára voltam akkor - biccentett Niriz. - Most már csak arra lennénk kíváncsiak, uram, hogy miért tartotta szükségesnek a Birodalmi Flotta képviselőinek mellőzésével összehívni minket...
- A nevem Mankin Anariod, a Commenor jelenlegi tanácsadója... - folytatta Doriana, aki egyelőre úgy látta, nem volna helyes eredeti személyét felfednie a moffok előtt. - Azért hívtam önöket ezen a frekvencián, mert történt itt némi… politikai változás, ami érdekelheti a Moffok Tanácsát is... egy, hogy úgy mondjam, jóval... tradicionálisabb kurzus van kialakulóban.
- Az egész Konföderációban, vagy csak maguknál? - kérdezte egy fiatalabb moff.
- Egyelőre csak itt... - rázta a fejét Doriana. - De az Ön együttműködésükkel ez hamarosan megváltozhat...
- És pontosan miért is bíznánk meg Önben? - a Tanács legbefolyásosabb tagja, az elegáns, arisztokratikus arckifejezésű Drikl Lecersen előrehajolt ültében. - Eddig ténykedése, Anariod Szenátor, amivel a Polneye-on át eljutott Coruscantra, majd pedig a Commenorra, nem éppen azt bizonyítja, hogy hűséges típus...
Tierce őrnagy idegesen pillantott társára, de Doriana nem hagyta kizökkenteni magát. Nem lepte meg, hogy a moffoknak is mindenütt jelen vannak a kémeik.
- Hamarosan megmagyarázom, mi áll az utóbbi néhány hét hátterében... ezért hoztam magammal a Polneye volt katonai parancsnokát is... - intett fejével Tierce felé.
- Álljunk meg - emelte fel a kezét egy negyvenes éveiben járó, hosszú barna hajú nő, akit Doriana a nála lévő jegyzetek alapján Dorja moffként azonosított. Dorja azon paktum alapján került be a moffok közé - több női kollégájával egyetemben -, amelyet Daala fűzött a Maradványból való távozása után a Luke Skywalker, Jagged Fel és a moffok közti szóbeli megállapodáshoz... nevezetesen, hogy az új moffok kinevezésekor törekedni kell a nemek közti paritásra.
- Igen, Dorja moff? - pillantott a nő felé Doriana, elővéve egyik megnyerő mosolyát.
- Magát ismerem... - Dorja azonban nem a szenátorhoz, hanem Tierce-hez intézte a szavait. - Maga... maga volt ott apám hajóján, a Relentless-en több mint húsz évvel ezelőtt, a Caamas-i krízis idején... amikor Pellaeon elmozdította Disra Nagymoffot a jedik segítségével, mert azt állította, hogy Thrawn visszatért...
- Mondjuk úgy, nagyvonalakban értesültünk erről az incidensről... - Doriana átkozta magát, hogy nem számolt azzal; a moffok között lehetnek olyan birodalmi tisztek leszármazottai, akikben élénken élnek bizonyos emlékek... - De biztosíthatom Önöket, az a Tierce, nem ez a Tierce volt...
- Hallottuk, Daala asszony nagyon érdeklődik a maguk régi bázisa iránt... - folytatta ismét Lecersen. - Talán mi is kíváncsiak lennénk rá... viszont, ha jól sejtem, akkor már nem áll hatalmukban megmutatni nekünk a Polneyet, ezért kerültek a Commenorra... akkor már csak az a kérdés, Anariod szenátor, ami a legelején.. mégis mit tudnak ajánlani maguk nekünk?
- Egy megoldást a legnagyobb problémájukra... - mosolyodott el Doriana, akit örömmel töltött el, hogy végre visszatérnek az eredeti témához.
- És mi lenne az? - kérdezte Dorja moff női kíváncsisággal.
- Jagged Fel, természetesen... - biccentett Doriana. - Van egy javaslatunk, hogyan szabadulhatnak meg Jagged Feltől...
- És miből tudjuk, hogy nem pont Fel pénzeli magát éppen, hogy segítsen minket belerángatni valamibe, ami után eltehet minket láb alól? - szúrt vissza Lecersen, akit láthatóan nem lehetett egy pillanat alatt egy ilyen ajánlattal két vállra fektetni, annál dörzsöltebb volt.
- Én azt javaslom, azért hallgassuk meg a szenátort... - jegyezte meg Niriz moff, és két másik is egyetértően bólogatott.
Doriana kézjelekkel utasította Tierce őrnagyot, hogy menjen el Lord Wentharért, majd egy újabb kódhengert vett elő, és a holoterminálba illesztette. Egyike volt azoknak a kis felvételeknek, amelyeket Coruscanton gyűjtött be saját titkos számláinak felhasználásával különböző civil információvadászoktól és korrupt újságíróktól... Doriana ugyanis már a Régi Köztársaság idején megtanulta: a legegyszerűbb politikai fegyver a vetélytársad kompromittálása.
- Mindenekelőtt szükségünk, azaz szükségük van egy megfelelően eladható indokra... maguk is, én is jól tudják, hogy Jagged Fel a Jedik bábja, azonban nekem bizonyítékom is van. Ráadásul olyasmi, amiből egyértelműen kiderül, hogy nem az ő ügynöke vagyok.. ismerik Jagged Felt... bár a chisseknél nőtt fel, semmiért, semekkora csalárd játszmáért sem vállalná megtévesztésből azt, amit mutatok.
A holoképen jól kivehető volt, ahogyan Jagged Fel egy toronyház apartmanjában, némiképpen hiányos öltözetben kilép a fürdőszoba frissítő szonikus zuhanya alól, és az ágy felé tart. Az ágyon fekvő nőt - nem volt könnyű felismerni, hiszen a moffok közül egyikük sem látta még meztelenül - csak egy pillanatig tudta venni a valószínűleg droidra szerelt kamera, utána a nő felé fordult, kibámult az ablakon, és összeszorította a markát... a szonda képe itt egy pillanatra zuhanást mutatott, majd sistergő semmivé vált.
- Igen, az ott a Jedi Jaina Solo - biccentett Doriana elégedetten. - Azonnal megpróbálta megsemmisíteni az ügynök szondáját, ami ezt a képet felvette, de a forrásomnak volt tartalék lemeze… a felvétel legtöbb másolatát a Jedik és a maguk titkosszolgálata már összeszedte, én is csak pár órával azelőtt jutottam hozzá, hogy elhagytam Coruscantot. A felvétel ott készült, néhány hete.
- Igazán érdekes... már hallottam erről a pletykáról, de nem volt eddig bizonyítékunk - biccentett láthatóan elégedetten Lecersen. - De elfelejti, hogy Jagged Fel valóban a jedik pártfogoltja... még ha találunk is indokot arra, hogy eltávolítsuk, a Skywalker-banda hamarosan a nyakunkon lesz, Jaina Solo pedig a mandalóriai fejvadászokkal is kapcsolatban áll.. nem érünk sokat a hatalmunkkal, ha nem élünk sokáig…
Doriana ismét biccentett.
- Megértem az aggodalmukat, Moff urak... és asszonyok - tette hozzá gyorsan Dorjára pillantva. - Viszont biztosíthatom önöket, a Jedik miatt nem kell aggódniuk… új… kollégáim itt a Commenoron és szerte a galaxisban majd gondoskodnak róla, hogy a jediknek kisebb gondjuk is nagyobb legyen annál, minthogy a Bastionnal foglalkozzanak.
Ebben a pillanatban lépett be Tierce őrnagy Lord Wenthar mögött... a moffok megdöbbenve meredtek a Vader-szerű, fekete maszkos alakra.
- Micsoda változatosság... - természetesen Lecersen volt az egyetlen, aki megőrizte a hidegvérét. - Pár hónapja lepaktálunk egy Sith-el, végre megszabadulunk az öreg Pellaeontól, erre megkapjuk a végén a nyakunkra Jagged Felt és a szomszédba az áruló Daalát... most ahhoz, hogy elkezdjünk megszabadulni tőlük, újabb Sith-el kell lepaktálnunk?
- Sérti a fülemet ez a hitetlen beszéd... - sziszegte Wenthar, de Doriana gyorsan felemelte a kezét, hogy megelőzze a légszomj kialakulását néhány résztvevőnél.
- Lord Wenthar egy befolyásos és hatékony hálózatot képvisel... - folytatta a Szenátor. - Ezt bizonyítja, hogy a Commenor már a befolyásunk alatt áll. Le tudják kötni a jediket elég ideig, hogy maguk megvalósíthassák a terveiket...
A moffok zavartan összenéztek. Természetesen szimpatikus volt nekik az ötlet, hogy megszabaduljanak a Fel-klántól... de egy újabb Sith?
- Választaniuk kell, moff urak... - recsegte Wenthar hangja a maszk mögül. - Maguk rettegnek a jediktől, mert az Erő hatalmával meg tudják akadályozni, hogy uralják a Birodalmat úgy, ahogy maguknak tetszik... az Erő ellen pedig csak az Erővel léphetnek fel eredményesen. Vagy mi… vagy senki!
- Megfontoljuk az ajánlatát - biccentett végül Lecersen. - Hamarosan jelentkezünk... - azzal a moffok képei egymás után elhalványultak.
...
- Átkozott, ostoba fattyúk! Mit képzelnek ezek magukról? - Wenthar tajtékzott. Doriana már kezdte unni a Lord folyamatos dühkitöréseit. Lehet, hogy az agya is megsérült attól a harctól, ami miatt ilyen fémszörny lett belőle? Mindenesetre megtartotta magának a gondolatait. Igyekezett nyugtatólag hatni a felhevült Sith-re.
- Mylord, ez csupán afféle formális viselkedés! Nyugodjon meg, moffjaink hamarosan kedvező választ fognak adni! - Wenthar egyelőre kielégítőnek találta Doriana megnyugtató szavait.
- Igazán csinos kis ribanc volt az a Jedi ringyó! Ha nem lennék ebbe a fémkasztniba bezárva, eljátszadoznék vele! - Dorianát egy csöppet meghökkentette a Lord kijelentése. Nem gondolta, hogy a Lord is férfi, akinek vannak bizonyos vágyai...
- Nos, ha valaha elkapjuk, akkor eljátszadozhat vele másképpen is! - Doriana szemeiben mohó fény jelent meg, ahogy a kínzásokra gondolt, amit ezzel a Jaina nevű nővel tehetne.
- Nagy perverz maga Kinman! Nagy perverz! - Wenthar szavai cseppet sem bántották meg Dorianát. Végül is igaza volt. - Ha gondolja, Egyházunk tudná alkalmazni önt, mint Inkvizítort! Szükségünk lehet a maga, khmm, különleges képességeire! - A Lord szavai bűzhödt guanóval bevont gyémántokként hatottak. Igen, valóban! Dorianának volt egy sötét szenvedélye, és a Lord rögtön átlátott rajta. Mintha olvasna a gondolataiban.
- Undorítóak! Maguk undorító mocskos állatok! - Tierce haragja kicsit váratlanul érte a két, már-már baráti csevejjel foglalatoskodó férfit.
- Fékezd a nyelved szolga, vagy kitépem... azzal az átkozott sötét szíveddel együtt! - Wenthar kezdte unni ezt a szemtelen, pimasz, lekezelő hangnemet, amely a birodalmi tisztekre és a moffokra egyaránt jellemző volt. Doriana azonnal közbeavatkozott, igyekezett csillapítani a feszültséget.
- Uraim, uraim! Kérem! Nem egymással kellene marakodnunk! - Doriana szinte halott, jéghideg tekintettel pillantott Tierce-re, ettől a pillantástól megfagyott az öreg ereiben a vér.
- Ha még egyszer ilyeneket merészel mondani rólam vagy a Lordra, megkínzom, feldarabolom és meghágom a hulláját! Aztán a szívét főfogásként elfogyasztom! Vén szaros! - Doriana szinte suttogva köpködte Tierce felé ezeket a gyűlölettel fűszerezett szavakat. Persze Tierce se maradt adós.
- Ez a vén szaros még ki tudja tépni az éjfekete szívedet a seggeden keresztül! - sziszegte az öreg, most Wenthar elégelte meg az acsarkodást.
- Elég! Mindannyian idegesek vagyunk! Ne legyünk egymás ellenségei, főleg ne egy ostoba jedi kurva miatt! - Doriana és Tierce azonnal összeszedték magukat. Tényleg nem hasznos, ha most egymás ellen acsarkodnak.
Wenthar folytatta:
- Szedjék össze magukat, hamarosan kapcsolatba lépünk, a mesteremmel és elmondjuk neki a fejleményeket! Ő pedig nem tűri el a szemtelenségüket!
...
Az öreg Tierce és Doriana az egyik lakosztályba vonultak vissza, miközben Lord Wenthar a kommunikációs központba ment, hogy megpróbálja elérni mesterét. A két volt bajtárs ellenséges tekintettel méregette egymást a szoba két sarkából, végül Doriana megelégelte, és kitöltött két pohár kesselit Rodan elnök legdrágább italából, majd az egyiket az őrnagy felé nyújtotta.
- Ennek nincs értelme, őrnagy... akármi is történt az elmúlt...
- Negyven évben? Hatvanban? - vágott vissza Tierce még mindig frusztráltan és elkeseredetten.
- Mindegy, sokban - őrizte meg a diplomatikus ábrázatot Doriana, ami annak idején már annyiszor kihúzta a csávából. - Szóval akármi is történt, túl kell lépnünk rajta... még mindig megvan a lehetőségünk, hogy az Új Rend szolgálatára lehessünk... együtt kell működnünk, őrnagy!
- Talán önnek megvan, uram... - vette el a poharat lemondóan Tierce. - De én? Nézzen rám… már nem leszek fiatalabb... életem nagyobbik részét a föld mélyén töltöttem, miközben az én nevemet és arcomat viselő hasonmások szaladgáltak a galaxisban... és ráadásul még el is buktak...
- Ez csak azt mutatja, kedves őrnagyom, hogy senki sem tökéletes, de az alapjaira büszke lehet... - itta ki a poharat Doriana, és hagyta, hogy az erős nedű felfrissítse izmait és ellazítsa elméjét. - Talán ez a szuszogó Sith van hatással ránk... mindig... ingerlékenyebb vagyok a közelében.
- Meglehet uram, meglehet... - biccentett az őrnagy. - És most mit tegyünk a moffokkal? Nekem nem tűntek túl... lelkesnek.
- Nem, meg akarnak győződni róla, hogy érdemes velünk lepaktálni... hogy eléggé erősek vagyunk hozzá - biccentett Doriana. - A moffok alapvetően számító és gyáva népség, akik sosem lépnek addig, amíg nem biztosak egészen a sikerben... ahhoz túlságosan is féltik a kis szektoraikat. Meg kell őket győznünk...
- De hogyan?
- Felajánlhatnánk nekik... á igen... - mosolyodott el fölényesen Doriana.
- Mit?
- A Cosrát, őrnagy... felajánljuk nekik a Cosrát... végtére is az ottani tisztek jogilag a moffok alárendeltjei, akik ráadásul figyelmen kívül hagyták a hazahívó parancsot a Yuuzhan Vong háború kezdetén...
- Ahogyan Daala is és mi is... - jegyezte meg epésen Tierce. Amikor húsz éve a Yuuzhan Vong megtámadta a Birodalmi Maradványt, Pellaeon Főadmirális elrendelte a galaxisban még aktív összes birodalmi fedett ügynök és titkos bázis visszahívását, hogy segítsenek a Bastion védelmében. Nem kicsi volt a polneyeiak meglepetése, amikor az évtizedek során rádöbbentek, messze nem ők voltak az egyetlen támaszpont, akik valami oknál fogva elengedték a fülük mellett ezt a parancsot és inkább úgy vészelték át a Yuuzhan Vong inváziót, ahogyan tudták… legtöbbször csendben, erőiket tartalékolva.
- Nem számít... ezzel meggyőzhetjük őket - hárított Doriana.
- Viszont van ezzel egy probléma... - jegyezte meg az őrnagy. - A polneyeiak közül csak az áruló utódom ismeri a Cosra pontos koordinátáit.
- Ez igaz... - komorodott el Doriana. Cosrai szövetségeseik paranoiája, vagy éppen jól megfontolt számítása oda vezetett, hogy a titkos együttműködés évei alatt sem fedték fel Dorianáéknak a bolygójuk pontos helyét, így csak a végül személyesen követségbe küldött ifjú Tierce őrnagy számára derültek ki a pontos koordináták... - Viszont... talán van itt valaki, akiből kihúzhatjuk!
Azzal a szenátor a beltéri komhoz lépett, és kapcsolata Rodan elnök, pontosabban immár a Sith Egyház commenori helytartójának személyi biztonsági szolgálatát.
- Hozzák ide a fogdából azt a cosrait... azt az I'bam-ot, vagy kit!
- Ő majd elregéli nekünk, hol is van az a drágalátos bolygója... - vigyorgott Tierce-re Doriana. - Mi pedig...
Egy adjutáns belépése zavarta meg. A fiatal, vörös hajú férfi zavart arckifejezéssel pillantott egyik férfiről a másikra. Kisvártatva követte őket egy teljes, Sith Egyház-karszalagos biztonsági osztag.
- Ez gyors volt... várjanak csak... nem látom a foglyot... - Doriana rosszalló pillantást vetett a tisztiszolgára. - Mondja csak zászlós, nem volt egyértelmű a parancsom?
- Nos... az a helyzet... öhm... azt hittem, tájékoztatták, uram... - hebegte a zászlós. - Aaa... kérdéses foglyot egy olyan cellaszinten helyezték el, ahol az őrség... Klauskin embereiből állt...
- Nem akarja ezt mondani nekem, zászlós... nem akarja ezt mondani... - csapott az asztalra Doriana.
- Sajnos de, uram... a foglyot a Klauskin-pártiak elvitték magukkal... azt hittük, már tudnak róla... - tördelte a kezét a tiszt. Doriana intett Tiercenek, aki hanyag mozdulattal letette a poharát és a férfi elé lépett. Az őrség többi tagja, bár fel voltak fegyverezve, idegesen figyelte a fejleményeket.
- Ez nagy csalódás... Welkam zászlós... - olvasta le Doriana a férfi névtáblájáról, hogy kivel van dolga. - Mondjon egy okot, miért ne fegyelmezzem meg… csak utasítanom kell Tierce őrnagyot és...
- A tatát? - az eddig félénk fiatal férfi ezt viszont már határozottan viccesnek találta. - Ne haragudjon, Szenátor úr, de...
- Tatát? - Tierce keze előrelendült, és villámgyors mozdulattal felütötte a zászlós állát, úgy, hogy a közelben álló őrök jól hallották a porc reccsenését. Majd mire a férfi az oldalfegyveréhez nyúlhatott volna, az őrnagy második, tenyeres ütése a gégéjét érte, amitől összefüggéstelen hörgés tört elő a torkából és térdre rogyott.
- Jó látni, őrnagy, hogy még a régiek az idegei - mosolyodott el Doriana, majd az őrség többi tagjára nézett, akik továbbra is zavartan ácsorogtak ott. - Maguk meg vigyék ezt a szerencsétlent Lord Wenthar elé! Mondják meg neki, hogy csalódást okozott mindannyiunknak... nyomás!
Miután kiráncigálták az őrségparancsnokot, Doriana visszafordult Tierce-hez, aki elégedetten ropogtatta a csuklóját. Láthatóan jól esett neki ez a kis testmozgás.
- Viszont úgy tűnik, a remek kis tervünknek a Cosrával kapcsolatban búcsút mondhatunk… máshogy kell akcióra bírnunk a moffokat... hadd gondolkozzam.
Tierce őrnagy a legnagyobb nyugalommal az asztalhoz sétált, és töltött mindkettejüknek egy újabb pohár kesselit. Tudta, ez serkenti a Vezető gondolkodását.
Végül Doriana kibámult az ablakon, majd visszafordult Tierce felé.
- Nos, úgy tűnik, nincs más választásunk... forróvá kell tenni számukra a talajt. Ha például Jagged Fel értesülne arról, hogy a moffjai egy része valamit tervez ellene a Sithekkel közösen, akkor biztosan gyorsan hazasietne a Bastionra...
- És a moffok lépéskényszerbe kerülnének. El kell, hogy fogadják az ajánlatunkat, vagy elveszítik a hatalmukat, és talán a fejüket is... - helyeselt Tierce. - Igen... ez működhet, de miért hinne nekünk Jagged Fel?
- Nem is őt fogjuk megkeresni... - rázta a fejét Doriana. - Hanem valakit, akinek viszont hisz... - egy újabb adatkártyát húzott elő a zsebéből és a leolvasóba helyezte. Egy középkorú moff arca jelent meg a képen, akit Tierce nem ismert fel azok között, akikkel korábban beszéltek.
- Ez itt, őrnagy, Ephin Saretti moff, a lojalista szárny vezetője, a Braxant-szektor és Bastion moffja. Valaha Pellaeon legfőbb támogatója volt, egyes pletykák szerint családi kötelék is van közöttük... most pedig Jagged Fel leghűségesebb híve.
- Jedi bérenc... - köpött ki megvetően Tierce. - És Disra utódja... a klónom vére árán nyerte el ezt a pozíciót.
- Így van pontosan, én is így olvastam - értett egyet Doriana. - Ha valakinek állandóan nyitva van a füle arra, hogy mit terveznek a rivális mofftársai, akkor az ő. Már egy megfelelő személy kell, akivel hajlandó tárgyalni.
Tierce rosszat sejtve letette a poharát.
- Így van pontosan, őrnagy - biccentett Doriana. - Sarettinek megvannak Disra archív fájljai, tehát a maga klónjáról is tud... ha valaki, akkor az Ön megjelenése biztosan felkelti a figyelmét, és hamar eljut a füléhez...
- És ha nem bízik bennem? - Tierce, akárhogy is próbálta palástolni, azért valahol érdekesnek találta az ötletet... végül is annyi év szolgálat és kitaszítottság után tulajdonképpen visszatérhetne a Birodalomba…
- Nem fog bízni magában, ez tény, őrnagy - nyugtatta meg Doriana. - De amilyen híreket visz majd neki, nem kockáztathatja meg, hogy legalább az elvi lehetőségét ne ellenőriztesse...
- És amikor az egész balhé kitör, akkor én ott leszek a Bastionon, a közepén, maga meg itt, kényelmesen, biztonságban... eh, jellemző - fintorodott el Tierce.
- És épp ezért Ön a katona, őrnagy, és én a politikus - emelte a poharát Doriana. - Egészségére!
Corellia
Corellia nagytanácsa ülésezett... a Triád hagyományainak megfelelően ezúttal Teppler miniszterelnökön és Delpin admirális asszonyon kívül egy-egy további tanácstag volt jelen, akik a központi koréliai vezetőség mellett a rendszer további bolygói, a Drall, a Selonia és a Tralus-Talus ikerbolygók lakosait képviselték. Az öt tanácstaggal szemben pedig a menekült commenori flotta parancsnoka, Matric Klauskin admirális állt a félkör közepén. Mögötte két commenori kommandós fogta közre a megbilincselt, láthatóan erősen bedrogozott, tehát kellőképpen együttműködő cosrai intendánst, I'bamot.
- Nem tudjuk tehát, hogy a Rodan elnököt elmozdító puccs valójában a Cosra műve volt-e, vagy csak valaki igyekezett kihasználni a helyzetet, de egy biztos. A Konföderáció egész létét érintő fenyegetésről van szó, ami lépésről lépésre fogja leszalámizni a bolygóinkat, amíg nem marad semmi... a lakosság tájékoztatását is a kezükben tartják a puccsisták, így csak a hozzám hű katonákkal tudtunk elmenekülni, odahaza pedig mindenfélét összehazudoznak rólam... - Klauskin idegesen hadonászott. - Azt javaslom, barátaim, lépjünk minél hamarabb, és tegyünk pontot erre az ügyre!
- Mi pedig belátjuk, hogy erre a Corelli Véderő csatahajói nélkül nem lesz esélyed, ugyebár, Matric... - mosolyodott el Delpin admirális. - És igen, szívesen nyújtunk segítséget ebben, de megfontoltan kell eljárnunk... akár egy, akár több fenyegetés lóg államszövetségünk feje felett, sorba kell rendeznünk őket.
- Így van... - bólintott Denjax Teppler, a rendszer miniszterelnöke. - Nem tudjuk, hogy a Bothawui, a Fondor, vagy akár Phennir államfő elit gárdája hová állnak ebben a kérdésben... meg kell mutatnunk, hogy még mindig mi vagyunk a Konföderáció legszámottevőbb katonai ereje, és akkor a krayt patkányok sem fogják elhagyni a hajót, hiszen látják, hogy nem süllyed...
- Akkor számíthatok rátok, barátaim? Visszatérhetek a koréliai flottával együtt a hazámba? - Klauskin felvillanyozottnak tűnt, azonban Teppler leintette.
- Csak sorjában, admirális, csak sorjában... nem a Commenor lesz az első állomás, hanem az a rendszer, ami egészen idáig a bajaink okozója volt... méghozzá mielőtt Phennir visszatér Coruscantról!
- Nem mondod komolyan... - jegyezte meg Klauskin, de Delpin is egyetértően bólintott.
- De igen, Matric. Ez az egyetlen esélyünk. Csapást kell mérnünk a Cosrára!
- De hiszen nem tudjuk, hol van az a bolygó... ebből eredt az összes eddigi problémánk... - morogta idegesen a selonai küldött, vicsorgó fogait a tanács vezetői felé villantva. - Már rég megtehettük volna, ha ismerjük a koordinátákat...
- Igen... csakhogy... - biccentett Teppler a Klauskin mögött bamba képpel álló I'bam felé. - Most van velünk valaki, aki tudja... vallassák ki azt az alakot, szedjék ki belőle a Cosra koordinátáit, és azonnal indulhat a flotta... utána pedig együtt visszatérünk a Commenorra... - pillantott most Klauskinra a miniszterelnök - és rendbetesszük ezt az ügyet egyszer és mindenkorra!
Coruscant
A Sith Akadémia Nagymestere megnyugodva pihent a Régi Köztársaság idejéből fennmaradt műemlék, a Jedi Templom tanácstermének székében. Ez volt az a hely, ahol a régi korok nagy mesterei számtalanszor döntöttek a Galaxis soráról. Nem is volt az olyan rég.
Sordis emlékezett, amikor ő maga is a templom folyosóit róva igyekezett egy újabb edzésre, vagy éppen a könyvtárba, ahol gyarapíthatta szegényes tudását. Aztán ott volt a Tanács egykori ülésterme; a torony háborítatlanul magasodott az ég felé, mint valami megtörhetetlen alappillér. Részleteiben is olyannak maradt fenn, amire Sordis emlékezett. Micsoda idők voltak, és micsoda bölcsesség lakozott az akkori Mesterek tanaiban!
Ezek a termek azonban üresen kongtak.
Az Új Rend mesterei föl sem vehették a versenyt a régi nagyjaival. Csupa taktikai zseni, katona és harcos szervezete volt ez, amelyet a körülmények szültek. A szükség által létrehozott Rend azonban lassan elfeledte a bölcs Jedik tudását.
Az az egyetlen szál jedinek, aki leghamarább megszületett a templomi mészárlás után, Luke Skywalkernek sikerült találkoznia, s végül képzést nyernie a két legnépszerűbb szökött Jeditől. Yoda nagymester és Kenobi tábornok pedig mindent megtettek azért, hogy tudásuk egy részét átadják a fiúnak, aki a nagy nevű Skywalkerek közvetlen leszármazottja volt. Utóbbit személyes ügy vezérelte, hiszen valaha ő képezte ki Luke apját, Anakint, aki később Darth Sidious ármánykodásainak hatására Sith Nagyúrrá vált, következésképp felvette a Darth Vader nevet, s torkon ragadta a galaxist. Palpatine császárral karöltve aztán szépen, mind egy szálig kiirtották az összes Jedit, legyen az a Felucia színes erdeiben harcoló nagymester, vagy a Coruscanton lapuló növendékkezdemény.
Sordis a rég halott Windu mester székében terpeszkedett. Régebben, amíg a Templomban tanult, közvetlen szálak fűzték őt a Jedi mesterhez. A Sith elmondhatta magáról, hogy a legjobbaktól tanult, hiszen maga Yoda volt a kardforgató-mestere.
Lord Wenthar azonban... Nos, ő sosem lépett a Jedik útjára. Sidious személyesen képezte, hogy méltó örököse lehessen. Sordis pedig sok kis árulást követett el a Jedik ellen azzal, hogy információkat szolgáltatott ki a Sith Nagyúrnak a Rendről, amíg az el nem indította a klónháborút.
Sordisnak sikerült kierőszakolnia, hogy az Új Jedi Rend szenteljen figyelmet a régi Jedik bölcsességeire is, s ne csak saját, elvakult érdekeiket tartsák szem előtt.
Smordre mester tehát így kötött ki a városbolygó legfenségesebb múzeumában.
Vállalta, hogy a Könyvtárból megszerzett adatokat egy adattovábbító számítógép segítségével átutalja az ossusi Akadémia főkomputerére, ahonnan a felújított könyvtár majd rendszerezi azokat. Erre a hosszú és fáradalmas munkára magával cipelt féltucat padawant, akik most az adathalmazokkal foglalatoskodtak.
Smordre elérkezettnek látta az időt, hogy olyan módszereket tanítson nekik az információátvitelről, amelyeket a Jedik sosem ismerhettek.
Azután azonban elintézheti azt a mandalóriai baklövést, mihelyt Zekk megérkezik.
Nar Shaddaa
- Nem, nincs klánjelvényünk, és nem, nem tartozunk a Serra rohamcsapataihoz... főképp nem akarunk átcsusszanni a pajzson azért, hogy utána így támadjuk a létesítményeket... ismétlem, mágneses erősítőket szállítunk a Bonadanról a Kereskedelmi-szektorba!!
- Ne higgye, hogy ezzel megetetnek... az elmúlt órákban elég volt átengedni néhány hajót teljes körű ellenőrzés nélkül, és máris nyakunkon van ez a kalózflotta! - a Nar Shaddaa repülésirányítója most már határozottan nem volt jó kedvében. Így is lekötötte, hogy ellenőrizze a holdról sűrű hullámokban kiáramló forgalmat a planéta átellenes felén, miközben a planetáris védelmi erők - értsd, szedett-vedett zsoldosok és néhány kisebb hutt klán naszádjai - odaát megpróbálták feltartóztatni a Serra hajóit, erre itt van ez a teherhajó, amelyiknek pont most kell belépési engedélyt kérnie... gyanús, nagyon gyanús.
- Nézze, a megbízónk mindenképpen számít erre a szállítmányra... - Kyle Katarnt, a Jedi Rend mesterét már tizenöt perce az kötötte le, hogy meggyőzze az irányítót "békés" szándékairól, és közben elkerülje a támadók - és tegyük hozzá, védők - kósza vadászait, amelyek áttévedtek a bolygó másik oldalára, vagy azért, mert a hátsó bejáraton akartak becsusszanni, vagy azért, mert könnyű prédát láttak a menekülő hajókban... a dolog mindenesetre nem ment könnyen, és Kyle ilyen távolságból hiába is próbálkozott volna az Erővel, nem tudta elkülöníteni a lenti káoszban az irányító személyiségét... így aztán jobb híján a hajó hamis azonosítójára, és a Világok Szövetségéhez köthető aliasra kellett hagyatkoznia, amelyet társa szerzett meg neki a Szövetségi Titkosszolgálat közreműködésével..
- Nagyszerű időzítés volt, Katarn... - jegyezte társa, a szövetségi ügynök Jan Ors a belső csatornán. A nővel az elmúlt negyven évben újra és újra összehozta őket egymással a sors, gyakorlatilag az egymás mellett teljesített missziókban öregedtek meg, ha úgy tetszik, de a közvélekedéssel ellentétben soha semmi nem volt közöttük, mint szoros, bajtársias barátság. A Yuuzhan Vong háborúk idején igencsak megromlott a kapcsolatuk, amikor a nő részt vett a Vörös Alfa vírus kifejlesztésében, melynek bevetését a Jedi Rend egésze a legmélyebb mértékben ellenezte, ám miután ismét kihúzták egymást néhányszor a csávából, a nő készségesen jelentkezett, hogy elkíséri Katarnt a legújabb misszióra.
- Percek kérdése... figyelj a vadászokra! - mormolta a Jedi, majd visszatért az irányítóhoz. Be kellett ismernie magának, Jannak igaza volt; tényleg szerencsétlenül alakult, hogy a Serra támadásával nagyjából egy időben értek a holdhoz, hogy megkezdjék a Sithek jelenlétére utaló esetleges nyomok felderítését.
- A megbízójuk talán már nincs is a bolygón! - replikázott ismét az irányító.
- A megbízónk kedveli a diszkréciót, ezért nem fogok magának azonosítókat küldözgetni feleslegesen... - játszott rá a vagány csempész képére Katarn, miközben közelebb manőverezte hajóját egy hatalmas bárkához, amelyik kifelé igyekezett az alsó sztratoszférából. Jan biccentéssel jelezte, hogy érti, mire készül a Jedi, és átkalibrálta a manőverező fúvókákat.
- Bonadani szállító, nem ismétlem még egyszer... krzhz... - a tiltakozó irányító hangját elnyomta valami háttérzörej. Az álnéven a hold felé közeledő Moldy Crow, a jedi mester majdnem önmagával egyidős hajója hirtelen oldalra lendült, ahogyan a hold védőpajzsa kinyílt, hogy átengedje a lentről a biztonságot rejtő mélyűr felé igyekvő bárkát.. a két hajó szinte súrolta egymást, ahogyan a jedi átvezette a hajóját a bárka két kiugró szállítókonténere között, és átcsusszant a pajzson. Jan a biztonság kedvéért kikapcsolta a külső rádiót.
- Úgyis van elég dolguk, felesleges tovább terhelnünk őket... - mosolyodott el, miközben a feléjük rohanó tornyokat figyelte. - Szép manőver, Kyle... most már csak meg kell találnunk, amiért jöttünk...
Katarn lehunyta a szemét, és egy pillanatig az Erőt fürkészte.
- Sietnünk kell...
Azzal a Moldy Crow bedöntött, és néhány abszurd formájú tornyot kikerülve elmerült a csempészhold kanyonjaiban, a Kereskedelmi-szektor felé haladva, miközben odafent dúlt a csata...
...
A Fő-szektor kanyargó légirámpáin ideges létformák futkostak a vihar előtti csendben. Mindannyian érezték, hogy harc közeleg. Ha más nem, hát a hold fölött tornyosuló csatacirkáló ékesszóló bizonyítékként szolgált az elkövetkező csata felől.
A rémült szemekkel figyelő bevándorlók és menekültek fürkésző tekintettel kutattak búvóhely után. Ők emlékeztek még Nar Shaddaa legutóbbi ostromára, még a Birodalom idejében, amikor a huttok csupán szörnyű veszteségek árán tudták visszaverni a támadást. A büntetőhadjárat fehérpáncélos katonái felgyújtották a hold lakóinak otthonait, megkínozták családtagjaikat, vagy csúnyán elbántak velük. A császár tulajdonképpen elérte, amit akart: katonáinak mégiscsak sikerült megbüntetni a csempészholdat.
A sötétebb sikátorokban ólálkodó rosszfiúk most sietve kerülgették a fejvadászok és hutt bérencek áradatát. A páncélos alakok pedig ügyet sem vetettek a vérdíjakat magukon hordó potenciális célpontjaikra.
Kuordis Kwest türelmetlenül igyekezett a szemközti fegyverkereskedő felé. A komor twi’lek férfi az egyik épület alatt rendezte be kis boltját. Mindössze egyetlen asztal és egy tároló szekrényféleség szolgált az üzlet berendezéséül.
Kuordis Kwest azonban tudta, hogy a látszat hazudik. A twi’lek fegyvereinek nincsen párja a rendszerben.
’Orn Free valaha csinos arcnak örvendhetett: fajtársai közül messzemenően kiemelkedő szépségével kitűnt a Ryloth férfiai közül. Ezt az arcot azonban, a fegyverkereskedő arcát mély, ám alig látható forradás ékesítette, amely elég volt ahhoz, hogy a twi’lek jócskán veszítsen ifjúi bájából. Vastag, izmos lekkujait a nyaka köré tekerte. Mélyen kivágott inge alatt feszedeztek jól megtermett, vöröses izmai. Katonai, olívazöld nadrágot hordott, amelyet széles selyemöv tartott. A lény visszafogott ízlése mégis anyagi jóllétéről árulkodott.
A fejvadász elé lépett. Tartozott barátjának annyival, hogy figyelmeztesse az elkövetkező káoszra.
- Megtisztelsz - hajtott fejet a twi’lek, amikor Kwest odaért.
- Nem vásárolni jöttem - közölte a fejvadász.
- Akkor pedig mi szél fújt erre? Kreditjeid nélkül nem élhet meg egy magamfajta szerény...
- ...És álszent, finomkodó tuskó. Ezt tudom. De hamarosan nem lesz, kinek árulj, ha vasra verve egy ablaktalan szobában kell vegetálnod egész hátralevő életedben.
’Orn Free sandán a csillagokat takaró csatacirkálóra pillantott.
- Arra gondolsz?
- Igen, arra. Ugyanis én segítettem a Serrának létrehozni ezt az… üzletet. Tehát jobb, ha elkotródsz. Jövök neked eggyel, a hutt ügylet miatt... A hajóm, a Halálmadár a Kereskedelmi-szektorban van. Várj rám ott, amíg elintézem az itteni ügyeimet.
- Hálás vagyok. De ne hidd, hogy ezentúl a te csicskád leszek. Továbbra sem vagyok hajlandó, csak függetlenül kereskedni.
- Ezt is tudom. És tiszteletben is tartom, hiszen nélküled képtelen lennék fenntartani a felszereléseim.
- És még egy-két hasonló csirkefogó sem élhet meg nélkülem. Rendben van. Akkor jobban teszem, ha máris indulok.
- Tedd azt - mondta, majd sarkon fordult, és nekiindult Nar Shaddaa nyüzsgő tömegének.
Kwest hirtelen megtorpant. Ismerős alakot pillantott meg kilépni a szemközti sikátorból.
Lord Brodrig szétnézett a tömegben, majd a merő véletlen folytán egyenesen a fejvadászra pillantott. Meglepetésén hamar erőt vett, és a mögüle kilépő fiatal srác útbaigazításához egyenesen Kwestre mutatott.
A fekete köpenyes fiú felsőteste csupasz volt, így a fejvadász tökéletesen láthatta szálkás izmait. Azonnal az ellenkező irányba indult.
Nehéznek találta átfurakodni az egyre sűrűsödő tömegen. Annál is inkább, mivel az űrbéli csata egyetlen lövéssel kezdetét vette, aminek következtében a rémült lakosok és itt tartózkodó kétes alakok bőrüket mentve taposták az útjukba kerülőket.
Kwest most hasznát vette lézerálló páncélzatának. Kegyetlenül lökdöste az előtte levőket, nem kímélve a gyenge csontokat sem. Több, mint öt teljes percig tartott, amíg sikerült átfurakodnia a pánikba esett tömegen.
Váratlanul hatalmas ütést érzett a gerince tájékán. Kissé megtántorodott, és máris lábak erdejének erejét érezte az arca körül. Hála kemény páncélzatának, sikerült feltápászkodnia, de ezzel eltört egy-két rá taposó lábat.
Sebaj, gyerünk tovább. Hátrapillantott, de már nem látta üldözőjét. Bizonyára sikerült meglépnie előle, vagy csupán az őrjöngő tömeg taposta agyon.
Lassított tempóján. Minden előjel nélkül hirtelen egy fiatalember jelent meg előtte. Az üldözője.
- Mit akarsz? - förmedt rá a vészjósló alakra.
- Lord Brodrig a szövetségesem. Te elárultad őt, ezért a miniszter úr látni kíván.
- Én viszont nem óhajtom látni a miniszter úr pofáját. Akkor tehát, engedelmeddel – indult volna tovább… azonban egyenesen a másik karjába ütközött.
Amelyben egy inaktivált fénykard pihent. Kwest úgy döntött, nem játszadozik tovább.
Hirtelen megérintette a nyelvével a megfelelő kapcsolót maszkja alatt, és máris indulhatott. Egyenesen fölfelé.
- Elszállt a szerencséd, Sith - mondta, miközben az antigravitációs berendezését a megfelelő irányra állította.
Legnagyobb meglepetésére azonban a Sith is a levegőbe emelkedett: méghozzá mindenféle berendezés segítsége nélkül. Hát ez meg mi a franc?
A fejvadász maximum sebességre kapcsolt, de a fiú követte az eszeveszett iramot. Hosszú szálú fekete haja lobogott a sebesség generálta szélben. Kinyújtotta kezeit, és az Erőnek parancsolva lassítani kezdte a fejvadász iramát.
Kwest nem tudta mire vélni a dolgot, amikor minden erőfeszítése ellenére egyre lassabban mozgott. Már majdnem elérték a Kereskedelmi-szektorba vezető átjárót.
Darth Mordeis elégedetten mosolygott, amint a fejvadász heves szitkozódás közepette a földre ereszkedett.
...
- Mi a... - Kyle gyomorfelkavaró hirtelenséggel rántotta félre a Kereskedelmi-szektort szegélyező árkok és tornyok között manőverező Moldy Crow-ot, ahogyan a szórványos, leginkább a biztonságos magasságba - avagy mélységbe - igyekvő tehersikló forgalmat éppen az ő hajójuk orra előtt keresztezte egy háti rakétás fejvadász, és... nos, egy fénykarddal felfegyverkezett, láthatóan igen sötét alak.
Kyle hajója éles kört írta le néhány kivénhedt, rozsdás űrdokk körül, mintha csak igyekezne visszanyerni uralmát a jármű irányítása felett (ez részben igaz is volt), majd két konténer mögött a jedi lebegésbe állította a hajót.
Jan szeme a radart fürkészte, összehúzott tekintettel próbálta kiszűrni a bombázás, a helyi élő és élettelen világ, valamint az általános Nar Shaddaa-i közlekedési káosz okozta interferenciát, hogy az előbb befogott két életjelen maradjon.
- Azt hiszem, elég hamar megtaláltuk, amit keresünk, Katarn... - suttogta maga elé a nő.
- Ott vannak, két szinttel feljebb egy platón... - mutatott az egymásnak ugrani készülő párosra Katarn, ahogyan egy pillanatra kinyúlt az Erővel, de utána rögtön vissza is vonult saját magába, remélve, hogy nem vonja magára a fénykardos alak figyelmét.
- És most mit csinálunk? - tűnődött Jan. - Ha most rárontunk, tudni fognak rólunk...
- Nem... az valóban nem lenne jó... - küzdötte le a késztetést Katarn. Nagyon is jól kivehető volt az alakban a Sötét Oldal jelenléte, Kyle tudta, hogy megtalálta... ha nem is, amit keresett, de az első nyomot.
- Azt hiszem... - jelentette ki végül a jedi - meg kell ugrasztanunk... akkor elvezethet a társaihoz, ha vannak.
- Nem állhatsz oda a fejvadász mellé kivont fénykarddal, Kyle... túl átlátszó lenne… - rázta a fejét Jan. - Viszont... szállj ki.
- Nem hagyom, hogy veszélybe sodord... ááá... - Katarn érezte, ahogyan a pilótafülke katapultülése társa gombnyomására aktiválódik alatta, és ő messzire repül a hajótól.
- Nem haragudj, így gyorsabb... egy koszos vadászgép sokkal kevésbé lesz gyanús... - azzal Jan gázt adott, és kivágott a konténerek közül a fejvadász és a fénykardos alak felé...
- Itt a segítség, főnök! - kiabálta bele a nő a hajó hangszóróiba, majd a szárnyba helyezett gyorstüzelőkkel elkezdte sorozni a fénykardos alakot. Jan remélte, hogy a fejvadásznak lesz annyi esze, hogy ne tiltakozzon a nem várt segítség ellen, ahogyan azt is, hogy Jedi társának is ahhoz, hogy elegendő ideig rejtve maradjon...
...
A francba! Kyle szerencsétlenül érkezett, de korrigálta a hibát. Azonnal az orra előtt meredező konténer mögé lapult.
Kuordis Kwest nem adott hangot meglepetésének, amikor a hirtelen fölbukkanó hajó célba vette a Sithet. Azonnal rájött, hogy nem őt keresik, ezért hátrébb húzódott. A járda szélén levő konténer mögé hátrált.
Egyenesen egy ott fedezéket kereső férfinak. A fejvadász azonnal megpillantotta a másik övén himbálózó markolatot.
A fenébe! Hány Sith bérence van még Brodrignak? Kyle a szája elé emelte a kezét, csendre intve őt. Kwest úgy döntött, jobb, ha biztonságban marad, ezért nem mozdult.
Időközben megpillantották a Sith Nagyurat, aki ügyes szökellésekkel oldott kereket a gyilkos lézertűz elől. Természetfölötti sebességgel rohant lakóépületek felé. A kis hajó szakadatlanul sorozta a menekülő Sithet.
Mordeis sietős léptekkel kerülgette a lövedékeket, megérezvén előre, hogy melyik irányból fenyegeti veszély. Hosszú léptekkel azonnal a legközelebbi terasz alatt termett, majd egyetlen ugrással annak korlátján landolt. A hajó most egy szintre került vele. A Sith úgy döntött, nem ad a másiknak lehetőséget az újabb támadásra, és berontott az erkélyhez tartozó lakásba.
Kwest gondolatban meghálálta az ismeretlen pilótának, hogy megtámadta a Sithet.
- Mennem kell - közölte a mellette lapuló férfi. - Örültem a találkozásnak - tette hozzá, majd eliramodott a túlélő Sith menekülőútja felé.
A fejvadász megvárta, míg a gép tovaszáll, majd ő is kimászott a konténer mögül. Jobb, ha megkeresi a hajóját, és sürgősen kereket old, mielőtt Brodrig vérebei rátalálnak.
Megvizsgálta antigravitációs berendezését. A Sith nem tett kárt benne, hála az égnek.
Aktiválta a műszert, és egyenesen egy arra szálló légitaxi felé repült, amelyik a fenti csata lehulló törmelékeitől menekült.
A nyitott tetejű suhanó sofőrje kissé meglepődött, amikor Kwest leereszkedett a hátsó ülésre, majd kibiztosított sugárpisztolyt fogva rá így szólt.
- A 13-mas dokköbölhöz!
...
Mordeis különleges érkezése megdöbbentette a lakásban élő ősöreg twi'lek hölgyet. Hirtelen megszólalni sem tudott. A jövevény kirohant a lift felé, azonban egy másik is érkezett a nyomában. Na, ez azért már sok.
- Mit képzel? - rivallt rá az újabb betolakodóra. - Hogy teheti ezt? Idős asszonyok házába csak úgy...
- A Jedi Tanács nevében fogadja bocsánatkérésem - torpant meg a férfi.
A twi'lek nő megpillantotta az oldalára akasztott fénykardot, és elhallgatott.
Mordeis hallotta a nő szóváltását, és érezte, hogy a nyomában vannak. Úgy érezte, nincs most idő megvizsgálni a különös, ám mégis halvány érzést. Menekülni kell. Előre, le a lépcsőn, be a liftbe, fel a tetőre.
...
Kuordis Kwest nem tartozott azok közé, akik kegyetlenül kihasználnak másokat, ezért lelkiismeret-furdalás nélkül dobott egy ötkreditest a vezető markába, amikor az bejelentette, hogy elérték a céljukat.
A fejvadász belevetette magát a tömegbe. A dokk központjában volt, ahonnan könnyen eltalálhatott a Halálmadárhoz.
Nem telt bele tizenöt szabvány perc, és máris a hajója platformjához vezető légifolyosót taposta. Befordult az utolsó sarkon, és...
Egyenesen Brodrigba ütközött. Az első miniszter kábítópisztolya belenyomódott a hasába.
- Csak nem akar lyukat döfni a hasamba, Brodrig? - förmedt rá.
A politikus kissé hátrébb húzta a fegyvert.
- Innen nem menekül sehová - közölte, majd mintegy varázsszóra, a messze mögöttük pihenő Halálmadár egyetlen robajjal a levegőbe robbant. A detonáció legalább hét darabra tépte szét a kopott hajótestet, amivel együtt a platform egyik darabja is leszakadt.
Kwest gyilkos pillantással méregette a minisztert.
- Ezért meg fog halni, Brodrig.
- Nem egészen. - A szürke eminenciás szemében elégedettség villant, majd kifürkészhetetlen arckifejezéssel meghúzta az érintkezőt.
Commenor
Lord Wenthar magában jót szórakozott a két idióta birodalmin. Sikerrel járt tehát az új meditációs technikája. A jedik elmetrükkjének egy speciális változatát fejlesztette ki, amelyet most élesben tesztelhetett. Gyakorlatilag ennek segítségével, a Sith bárkit egymásnak tudott ugrasztani. Háborúkat lehet kirobbantani egy effajta tudással. Persze a kísérlethez pontosan a hidegvérű Doriana és a higgadt Tierce volt a legalkalmasabb. És sikerült! Ezzel a tudással ő és a testvére Sordis megváltoztatják a galaxis történelmét! Hiányzott neki a testvére. Együttes sötétségük, a lelkük mélyén rejtőző sötét űr, tökéletesen harmonizált egymással. Sok olyan küldetést átéltek, amikor egymás sötétségébe merülve, élvezték az Erő gonoszabbik oldalának hideg fényét. Ezt Sidious is észrevette bennük, és előszeretettel küldte el őket együtt. Mindig is mondta nekik azt, amit senki sem tudott a Birodalomban.
„Ti lesztek a Sith örökösei, ahogy a Skywalkerek a Jediké! Ha elbukom, ti a Sith örökösei, feltámasztjátok a Rendünket, és elpusztítjátok az átkozott Skywalkereket!”
A Byssen elhangzott szavak most is éppolyan élők voltak Wenthar számára, mint akkor. Sedriss Végrehajtó, Brakiss és Árnyakadémiája megannyi halovány árnyék hozzájuk képest. Az Uralkodó gyönyörködött sötét eltökéltségükben.
„Ti lesztek gyermekeim a Sithek igazi örökösei! Nem állíthat meg benneteket senki sem!"
A két ifjú titán pedig sóvárgott a hatalomra és imádta a sötétséget! Ez volt hát Wenthar és Sordis közös eltökéltségének titka. Ez a titok és egy másik, volt a forrása mindennek, még a Sith Egyháznak is.
Volt ugyanis még valami, amit Wenthar akkoriban még nem tudott kettejükről. Sordis a bajtársa volt és különös kötelék volt kettejük között. Akkor még nem értette ennek az okát, de hamarosan ezt is megtudta. A Byss-i ütközet után, amikor a félőrülten kóválygó Wenthar megvert kutyaként menedék után koslatott, valahogy elvetődött Sordis menedékhelyére. Tudta jól, hol tartózkodik öreg harcostársa. Sordis szívélyesen fogadta és ápolta Wenthart. Amikor a Végrehajtó felgyógyult, akkor mondott el neki egy döbbenetes titkot.
„Mindig is úgy éreztem, hogy különös kötelék van köztünk Wenthar! És most már azt is tudom, hogy miért! Te vagy az elvesztett testvérem! Te vagy apánk másik fia! Te vagy az, akit már régóta kerestelek! Milyen ironikus hogy végig a szemem előtt voltál!”
Sordis szavai akkor megdöbbentőek voltak, de igazságukhoz nem fért kétség. Sordis elmondta neki a titkot, amely összekötötte őket. Ők ketten ugyan két anyától, de ugyanattól az apától származnak.
Egy sötét zsenitől, aki elől mind a kettejüknek rejtőzködniük kellett igazi valójukban. Mert ez a sötét zseni megölette volna őket, ha kiderül az igazság. Palpatine az apjuk, talán végzett is volna velük, mint lehetséges riválisokkal! Wenthar köpni-nyelni nem tudott a felismeréstől, hogy kinek a fia. Sordis elmesélte hogyan rejtette el őt magát is az anyja, és hogyan rejtette el a sötét titkot. Csupán azt árulta el fiának, hogy van egy testvére, akit sohasem láthat. Sordis aztán azt is elmesélte, hogyan tudta meg a másik titkot, amit az anyja oly gondosan elrejtett előle. Egy küldetés során, amellyel a feltámadt Uralkodó bízta meg a Byssen, amelyet egy elveszett jedi könyvtár felkutatására és kirablására indítottak, talált egy szigorúan titkos kódolt adathengert. Ami érdekes volt, hogy a jedik titkosították az adatokat. Miért tettek volna ilyet? Ekkor Sordis feltörte ezt a kódhengert, amely két gyermek és két szenátornő kimentését írta le Coruscantról, még a Régi Köztársaság idejéből. Két név a jelentésben vörösen izzó tűzként égette bele magát Sordis agyába: Sordis és Wenthar volt a két gyermek neve, akit kimenekítettek. A két szenátornő pedig egy gazdag testvérpár volt... A jelentés persze leírta azt is, hogy ki volt az apa... Palpatine a Mesterük! A jedik gondosan elrejtették a két anyát és gyermekét, nehogy az akkor még Főkancellárként tevékenykedő Palpatine-re nézve terhelő legyenek. Az akkori zűrzavaros politikai helyzetben a Szeparatisták örültek volna egy ilyen információnak, ráadásul a két gyerek értékes túsz is lehetett volna. A jedik segíteni akartak a két szerencsétlen asszonyon, miközben nem is sejtették, hogy nem a Szeparatistáktól, hanem tulajdon apjuktól kell félteniük őket. Ki sejthette volna akkoriban, hogy a saját ádáz ellenségük, Darth Sidious gyermekeit rejtik el?
Miután Sordis megtudta ezt a döbbenetes igazságot, el akart menni a Byssre, hogy találkozzon az apjával, hogy megossza vele a tényt, miszerint ő Sordis és Wenthar a fiai, de erre már nem került sor. Palpatine meghalt, Wenthar is épphogy megúszta a dolgot, de nyoma veszett a menekülés során Sordis őrjöngött a tehetetlen dühtől, hogy újra szem elől téveszti régóta keresett testvérét. Mert akkor már tudta, hogy ki is valójában az az ember, Wenthar Végrehajtó, akivel együtt harcoltak vállvetve, Palpatine-ért, az apjukért... Ez volt hát Wenthar és Sordis másik közös titka, és az alapja az Új Sith Rendnek! Szerencsére, vagy az Erő akaratából, Wenthar pont Sordishoz menekült, a tulajdon testvéréhez...
Szerette Sordist, aki nagyon sok mindenben apjukra hasonlított. Kicsit még külsőre is. Szerette és védelmezte öccsét, ahogy tőle telt. Most pedig eljött az idő, hogy Palpatine fiai felfedjék magukat és nyílt kártyákkal játszanak. Előtte persze beszélnie kell a vén féreggel, Waranoussal. Mesternek hívta, de csak a tudására volt szüksége. Mert az igazi Mestere máig az apja volt, ahogy Sordisnak is. Palpatine. Mikor elérkezett a szobájába, aktiválta a kommunikációs panelt és beszélt a testvérével. Miután Sordis holoalakja eltűnt, egy másik frekvenciát hívott. Hamarosan egy kékesen derengő holoalak formájában, Waranous jelent meg.
- Sikerrel jártál Lord Wenthar? - Waranous arcát csuklya takarta el.
- Igen, Mesterem! A Commenor a mienk! - Waranous elégedettnek tűnt a válasz hallatán.
- Remek! Jó munkát végeztél Nagyúr! Kapcsolatba léptél Sordissal? - Wenthar bólintott.
- Igen Mesterem! Már mindent tud! - Waranous bólintott.
- Jó! Akkor most következhet a tervünk második fázisa! A Maradvány megszerzése!
- Óhajod szerint lesz Nagyúr!
- Valóban! Nos Wenthar Nagyúr, örömmel közölhetem veled, hogy sikerült szert tennem egy ősi és igen érdekes Sith ereklyére! Ha a Vjunra jössz, akkor láthatod is! Most azonban az a parancsom hogy maradj a Commenoron és intézd a Maradvány meghódítását! - a holoalak eltűnt. Beképzelt hólyag, gondolta magában Wenthar. Sebaj, amint megszerzem, amit akarok, eltűnsz! Lord Wenthar újra aktiválta a kommpanelt, ezúttal Grodint hívta.
- Kedves Grodinom! Kérem, jöjjön a lakosztályomba, megbeszélni a továbbiakat! Csak ön jöhet, Doriana nem! Fontos titkot akarok megosztani önnel! - jelen esetben azt, hogy ő és Sordis Palpatine fiai.
...
- Rendelkezzen velem, Mylord! - lépett be Wenthar szobájába az őrnagy. Csodálkozott, hogy a Lord még hívatta, hiszen már úton kellett volna lennie a Bastionra… remélte, fontos közlendője van a Nagyúrnak.
- Amiért idehívattam, egy lényeges dolog! - Grodin bólintott, és várta a Lord mondanivalóját, amaz folytatta. - Tudnia kell, hogy kik vagyunk Sordissal és mik a céljaink! Mi egy sötét zseni fiai vagyunk! Mi vagyunk az örökösei egy Uralkodónak, Darth Sidiousnak! Mi vagyunk Sordissal, Palpatine fiai! És most térdre szolga!
Grodin hirtelen köpni-nyelni sem tudott az információtól, amit kapott. Engedelmeskedett a Lordnak. Wenthar a fejére tette a kezét.
- Megáldalak téged, hű Testőr! A Sith új Birodalmának nevében! Szolgáld hűségesen az érdekeinket, ahogy eddig is! Most állj fel! - Grodin engedelmeskedett.
- Nagyúr, megtisztelő hogy újra egykori Mesterem fiait szolgálhatom! De... én már öreg vagyok és nem biztos, hogy helytállhatok! - a Lord intett Grodinnak hogy jöjjön közelebb, majd megragadta a kezét. Hirtelen energiavillámok kezdtek el cikázni az öreg körül, aki a fájdalomtól félőrülten üvöltött.
- A Sith nevében! Ezennel visszakapod annak egy részét, melyet az idő elvett tőled! Áldott legyen az Orii’jaah! - a villámok hirtelen abbamaradtak, és Grodin Tierce megdöbbenve vette tudomásul az átváltozását. Mert már nem egy reszketeg aggastyán volt, hanem egy életerős huszonéves fiatal férfi, mindazzal a tudással, amit az „öreg” megszerzett eddigi életében. Grodin Tierce, Palpatine egykori Testőre, ismét fiatal lett.
- Menj Grodin, és tedd, amit tenned kell! Ne tétovázz, és ne inogj meg és tiéd lesz a Sötét Oldal áldása! - Grodin meghajolt és elhagyta a Lord lakosztályát.
...
Az őrnagy ruganyos, fiatalos léptekkel, szinte ugrándozva szelte a lépcsőfokokat, amik a kint várakozó siklóhoz vezettek... annak idején, amikor fiatalon az Uralkodó udvarában szolgált, hallott ilyen pletykákat, és amikor a Byss-i rezidenciáról egyszer Polneyera látogatott a Mester, akkor is feltűnt neki, mennyire fiatal... de még sosem látta saját szemével, nemhogy saját magán tapasztalta volna. Az új Mester tényleg az Uralkodó leszármazottja volt!
Doriana a sikló előtt állt, a rámpa aljánál, valószínűleg arra várva, hogy még néhány instrukcióval lássa el őt... az őrnagy azonban nem vesztegette az idejét. Feszesen tisztelgett a szenátornak, akinek arcára kiült a döbbenet.
- Magával mi történt...
- Most már nem csak Ön az egyetlen, aki legyőzte az időt, Vezető! - biccentett az őrnagy, látható elégedettséggel. - Most pedig sietnem kell, ugyebár...
Doriana még egy ideig a platformon maradt, és figyelte a távolba tűnő siklót... érdekes, nagyon érdekes, gondolta. Talán mégiscsak érdemes lesz komolyan venni ezeket a Sitheket...
Nar Shaddaa
Mordeisnek nem tellett sok időbe, amíg elért a hutt klánok vezéréhez.
Rotta, a hutt megvetően pillantott le rá patyolattiszta trónusáról. Ő elődeitől eltérően a galaxis számtalan helyszínén járt már, és megtanulta, hogyan tartsa be a legalapvetőbb higiéniai szabályokat.
Rotta elődeitől szintén messze eltérően nem húzódozott használni a galaktikus köznyelvet, mivel nem bízott a tolmácsokban. A huttok, tudniillik képesek rá, hogy beszéljék a nyelvet, de azzal, hogy nem teszik, saját fensőbbségükről tettek tanúbizonyságot. A régmúlt időkben legalábbis.
- Mit tettél, te szerencsétlen? - ripakodott rá a Sith Nagyúrra. - A Serra megbízható partnernek számított, amíg meg nem adtad a lehetőséget, hogy nekünk ugorjon. Te és Arwen... lepaktáltatok - az utolsó szavat elnyújtva, gúnyos kiejtéssel mondta.
- Nagyúr - szólt Mordeis -, te mindenkiben a saját magad hóhérát látod. Hadd világosítsalak fel, hogy én csak egyetlen mestert szolgálok. Az ő utasítását hajtottam végre, a te fenséges beleegyezéseddel, amikor Arwent...
- A megállapodásban nem volt benne a háború. Hidegháború, talán. De most az egész hadseregemet be kell vetnem ez ellen a mocsok ellen. A környező államok kíváncsiskodni fognak. Ha győzünk, azt hiszik majd, hogy terjeszkedünk. Ha viszont veszítünk, akkor is elbukunk, mivel gyengeséget mutatunk, és a velünk szövetséges államok elveszítik a bizalmukat a huttokban. Hmm... - Rotta elgondolkodni látszott. Széles, fekete mandulaszemei dühösen csillogtak.
- Fenségednek tehát érdeke, hogy addig húzza ezt a csatát, amíg újabb lehetőség nem kínálkozik. Méghozzá anélkül, hogy a galaxis tudomást szerezne róla. Nem lesz egyszerű.
- Tehát... felajánlod a segítséged?
- Természetesen, nagyúr. De kérnék cserébe egy szívességet. Valaki üldöz.
- Halott lesz. Akkora vérdíjat tűzök ki a fejére, hogy megemlegeti. Ezek szerint a Mestered... hívd!
- Azonnal - Mordeis teljesítette a hutt kérését.
- Mivan? - reccsent Sordis mord hangja.
- Áh, Nagyúr - ragadta meg a szót Rotta, a hutt. - Szükségem van a Sith Egyház segítségére. Nem szabad kitudódnia, hogy itten csata folyik.
Sordis arasznyi alakja elmosolyodott.
- Rendben. Ez megfelelő próba lesz az ifjoncaink számára. A korribani fiatalok a rendelkezésedre állnak, hutt. Régi barátságunk emlékéül. Fogadd ezt ajándékként.
- Bizonyos vagy benne, hogy ezek a tanítványok elég képzettek ahhoz, hogy kisegíthessék a titkosszolgálatomat, és kiszűrjék az esetleges Serra kémeket? Vagy más államokéit? A híradások befolyásolására?
- Természetesen. Ez az egyetlen választásuk. Ez, vagy a halál.
- Ó... nos, köszönöm, nagyúr.
Sordis tétován Mordeis felé pillantott.
- Erre itt nem lesz szükséged. Juttasd ki élve a holdról. Mordeis Nagyúr! Majd értesíts, ha elhagytad a blokádot! Fontos feladatom van számodra!
- De Nagyúr... Mi lesz Brodriggal?
- Vele majd később foglalkozunk. Türelem. Az igazság pillanata még nem jött el.
Mordeis figyelte, amint a Nagymester holoalakja elenyészett.
Rotta elbocsátóan intett, és a Sith útnak indult a hutt hangárai felé.
...
Nagyúr... szóval így állunk... ráadásul több Nagyúr... - Kyle maga elé mormogott, miközben hálát adott az Erőnek, hogy legalább ennyi szellőzőrendszerrel rendelkezik a Hutt bűnvezér palotája - ez azért bármilyen hutt lakás esetében alapvető kényelmi berendezés volt, amennyiben más fajokból álló szolgákkal akarták körülvenni magukat. Bár a sűrű, díszes rácsot nem tudta anélkül elmozdítani, hogy ne vonta magára az őrök, vagy a sötét alak figyelmét, ebből a szögből pedig nem látta, hogy a hutt kivel beszél holovonalon, a szavakat Kyle pontosan ki tudta venni.
Amikor a hutt beszélgetőtársa, a férfi, akit a kikötő óta követett, végre megfordult és kimasírozott a teremből, Kyle amennyire a hely engedte, visszakúszott a szellőzőjáratban, gondosan mindenhol újra aktiválva maga után az érzékelőket, automata orgyilkos droidokat és egyéb meglepetéseket, amelyeket a közönségesebb behatolók üdvözlésére készített elő a palota tulajdonosa. Most sokat segített neki a hajdani kommandós kiképzés és a korábban a Nar Shaddán végrehajtott missziók, de néhányszor alig észrevehetően ugyan, de muszáj volt az Erőre hagyatkoznia, hogy minden biztonsági rendszer érintetlennek tűnjön - bár ezzel azt kockáztatta, hogy a kisebbik "Nagyúr", akit követett, ráeszmél a jelenlétére.
Halkan követte a sötét lordot a hajójáig, majd előhúzott a zsebéből egy apró, fémes, kúp alakú szerkezetet, aminek terveire a régi Jedi Archívum maradványainak átvizsgálásakor bukkantak, és sikerült belőle néhányat gyártani is. Kyle, miközben az Erő segítségével minél közömbösebbé, sőt láthatatlanná próbáltam magát tenni a kikötői droidok, orgyilkosok és egyéb alakok elől, elhelyezte a nyomkövetőt azon a hajón, amelybe pillanatokkal korábban a sötét alak beszállt, majd eltávolodott, és kapcsolatba lépett Jannal.
- Átküldök egy transzponder-kódot, tapadj rá, de ne észrevehetően, és semmiképp ne fedd fel magad… ha megvannak az úti céljának a koordinátái, továbbítsd az Ossusra és Coruscantra... majd a többiek kitalálják, hogy mit kezdjenek vele.
- Tudok vigyázni magamra, jedi - hangzott a nő válasza a komban. – Akkor, ha jól értem, te maradsz?
- Persze, tudod, hogy imádom az ostrom alatt álló bolygókat... - vont vállat Kyle, félig felpillantva az égre, ahol továbbra is robbanások és felvillanások jelezték, hogy nem mellékesen mindeközben csata folyik körülöttük és fölöttük. - Van még egy kis dolgom...
Nemsokára a sötét alak hajója felemelkedett, majd percekkel később, egy másik vektoron haladva, belemerülve a forgalomba Kyle megpillantotta Jan hajóját is. A férfi remélte, bajtársa tud vigyázni magára és nem vállal semmi veszélyesebbet annál, mint A-osztályú űrbeli lézerekkel nekiesni egy fénykardos alaknak...
Aztán visszaindult a hutt palotához vezető járatok és egyéb csövek felé, az alsó szintekre, gondosan kikerülve egy találatot kapott nagyobb épület permacrete falait, amelyek éppen körülötte hullottak alá. Vissza kellett jutnia a hutthoz, és meg kellett szereznie annak a kommunikátorát… az Erő azt súgta Kyle-nak, hogy a Mester, akivel holokomon beszéltek, sokkal érdekesebb célpont… rá kellett jönnie, ki az.
És, gondolta magában, az is biztos, hogy másodszorra nem lesz olyan könnyű bejutni.
...
Brodrig és Karellen úgy határoztak, hogy mielőbb elhagyják a holdat.
Az alélt fejvadász kómás állapotban feküdt a Black Sparrow egyik szűk zárkájában.
- Hogyan képzelted, főnök, hogy élve kijutunk innen? - bökött a fölöttük lövöldöző hadihajóra Karellen. - Az a bolond Sith valóban elszámította magát.
- Igen. Remélem, túléli a tévedését.
A hajó időközben megközelítette a csatacirkáló lézerütegekkel teleépített oldalát. A turbolézerágyúk lankadatlanul köpködték gyilkos lövedékeiket, egyenesen rájuk.
- Majd én - vette át a kormányzást egyetlen gombnyomással Brodrig. - Menj fel, és ülj a központi löveghez! Tarts távol tőlünk mindent!
A szürke eminenciás felmérte a lehetőségeket. Nyílt célpontot jelentettek. A Black Sparrow képtelen kikerülni a hatalmas hajót, ami szakadatlanul sorozta. Brodrig kénytelen volt az érzékeire hagyatkozni, hogy kikerülje a lézernyalábokat. Az Erő, mint mindig, segített valamelyest.
A veszély egyre növekedett, ezért a miniszter egyenesen a hadihajó hangárjának vette az irányt. Az onnan távozó vadászok miatt nem zárta el semmiféle energiapajzs, és Brodrig ismerte a régi Dreadnaught-osztály felépítését, tehát nyugodt lelkiismerettel hatolt be a hangárba.
Hajszálon múlt, hogy neki nem csattant egy zsákmányolt, birodalmi TIE-vadásznak, amely éppen startolni készült. Akadálymentesen kormányozta a hajót a szemközti nyílás felé.
- A generátort! - üvöltötte a mikrofonba, amikor konstatálta, hogy a védőpajzs halvány, vibráló és áthatolhatatlan hálót képez a menekülést jelentő kijáraton.
Karellennek két lövésből sikerült kiiktatnia a pajzsot. Az első miniszternek azonban így is alig sikerült kisuhannia a sebesen összezáródó hangárajtók között.
Hirtelen mozdulattal parancsot adott a navigációs számítógépnek, hogy határozzon meg egy biztonságos sávot a hiperűrben, amíg ő kivergődik a hutt és Serra vadászok gyűrűjéből.
Gyors pillantás a kijelzőkre. A pajzs 60 százalékon. Nem is rossz. Brodrig ügyesen manőverezte a hajót a biztonságot nyújtó, sima űr felé.
Lehet, hogy túl korán csapott a hiperűrbe való belépés indítójára?
Coruscant
A bolygóközi járat otromba alakú utasszállítója aláereszkedett Coruscant felső légkörébe. A behemót hajó hajtóművei rekedten zúgva mozgatták a nehézkes járművet. Hiába, még a tömegközlekedésben is észlelhető volt a gazdasági visszaesés, ami a legutóbbi háború öröksége volt. A Szövetség, csakúgy, mint a többi világ, a hadsereg finanszírozására költötte jövedelmének oroszlánrészét, és a katonák a háború után is élvezni akarták a magasabb életszínvonalat, ezért a galaxis kénytelen volt most is ráfordításokkal éltetni őket. Legfőképp azért, mert ingatag idők jártak, és a hadsereg nélkülözhetetlen lett. Ezért nem maradt miből karbantartani a legalapvetőbb felszereléseket sem. Ezért bányászták elő ezeket a régi Köztársaság idejéből fennmaradt, ősi monstrumokat, amelyeket utasszállítóknak neveztek.
Zekk nem először tette be a lábát Coruscant fenséges légkörébe, mégis mindig lenyűgözte a városbolygó fenomenális látványa. Igaz, jóval az égre törő felhőkarcolók fölött haladtak, de így is felejthetetlen látvány volt az épületerdő, és a fái között szlalomozó sűrű légi forgalma.
A középkorú jedi tudta, hogy valaha itt tanyázott a Rend. Itt, Coruscanton, a városbolygón nyugodott valaha a jedik szent ékköve és otthona, a Templom, amelyet a Sithek kifüstöltek. A Régi Köztársaság lovagjainak gondolatára hirtelen vágyódás fogta el, és szemével kutatni kezdte az épülettengertől távolabbi, kihaltabb fémfelszínt. Tudta, hogy hiábavaló vállalkozás, hiszen a városnak talán nem is abban a részében terült el a Templom. Azt sem tudta, áll-e még az épület, vagy annak rendje és módja szerint lerombolták. A mesterek sosem beszéltek neki erről, mintegy bölcs elméjük legfájóbb emlékéről.
Váratlanul durva ütést érzett, és kizökkent gondolataiból. A mellette ülő férfi sűrű bocsánatkérések közepette igyekezett megnyugtatni őt, hogy elszundikált, és véletlenül nekitámaszkodott Zekknek. A jedi barátságosan elmosolyodott, ezzel megnyugtatva ülőpartnerét. Legalább befogta végre a száját.
Zekk ismét a város felé fordult, hogy magába igya annak...
Fenébe! Szomszédja már megint elszenderedett?
Az idős férfi csakugyan szájtátva hortyogott, fejét a jedi vállára hajtva. Ezaz! Mihelyt becsukta a száját, elaludt. Micsoda érzéketlen fatuskó!
Nohát, nincs mit csodálkozni, hiszen a hajón csupa kezdetleges, minimálbérből tengődő lények, vagy a háború vesztes hőseinek elszegényedett leszármazottai utaztak. Mind elkeseredett emberek, akik a jobb megélhetés reményében érkeztek a fővárosba. Majd meglátják, mekkorát tévedtek. Coruscanton is ugyanaz a helyzet, mint másutt. A hajó megkezdte a landolási manővert, és a pilóta oktató hangon figyelmeztette az utasokat, hogy kössék be magukat - akárcsak a tanár a bunkó diákjait.
Nem telt bele fél szabvány óra, és Zekk máris a találka megbeszélt helyszínén volt. A volt jedi belépett az előkelő, a Régi Köztársaság arisztokratáinak lakásaira emlékeztető, fényűző lakosztályba. A légitaxi a nyitott előszobában hagyta. Felment a kevéske lépcsőn, és belépett egy hosszas, kényelmes kanapékkal körberakott nappali szobába. A hely a kék és a lila árnyalatait ötvözte. A terem két oldalán széles kitekintőablakok sorakoztak, jó kilátást nyújtva a városra.
Zekk már igazán azt remélte, hogy vendéglátója elébe siet, de csalódnia kellett. Tétován megindult hát az egyik belső ajtó felé. Hallgatván a megérzéseire, benyitott a baloldali ajtón.
Erre aztán tényleg nem számított.
Meglepetésére a Sith Nagyúr, Darth Sordis ült a kis szoba íróasztala mögött. Hát ezt meg mire vélje?
Zekket korábban is foglalkoztatta a gondolat, hogy a Nagymester azért bízta rá ezt a küldetést, hogy próbára tegye. Vagy ami még rosszabb, hogy megszabaduljon tőle, mert rájött, hogy a Jedi Tanács által felbérelt kém. Rettegve állt hát a Nagyúr színe előtt. Sordis türelmetlenül intett, hogy foglaljon helyet. Zekk letelepedett a másik székre.
- Üdvözöllek - szólt a Sith Nagyúr. - Bizonyára kétségek merültek fel benned szándékaimat illetően.
Zekk fejében korábban is megfordult a gondolat, miszerint Sordis előbb-utóbb próbára teszi. Csak reménykedni tudott, hogy a nagymester nem szerzett tudomást valódi kilétéről, vagyis arról, hogy ő nem a Sithet, hanem a Jedi Rendet szolgálja. Az sem hagyta nyugodni, hogy képtelen volt megfejteni a Nagyúr szándékait. Zekk nem tudhatta, hogy most próbára teszik, vagy csupán a Korribantól a lehető legtávolabb akartak elbánni vele. Valódi tevékenységét azonban mélységes titokban tartotta, így nem hitte, hogy a Sithek egyhamar rájönnek.
- Igen - szólt a Sith Nagyúr, majd, mintha csak a másik gondolataiban olvasna, somolyogva folytatta. - Tudom, hogy jedi vagy.
Zekk megszólalni sem mert a hirtelen rátörő rémülettől. Homlokán hideg veríték gyöngyözött. Minden bátorságát összeszedve ennyire futotta:
- Ez... hazugság! - sértett kifejezést öltött, de Sordis még jobban elmosolyodott.
- Inkább tény - A Sith Nagyúr különböző színű, feketére mázolt szemeivel elégedetten fürkészte Zekket. - De nincs miért aggódnod. Nem azért szerveztelek idáig, hogy megszabaduljak tőled, és példát statuáljak az egész Sith Rend számára. - Kissé kiegyenesedett ültében, majd várakozóan hallgatott.
- Dehát akkor... Miért?
- Először is: emlékezz!
Zekk nem tudta mire vélni a dolgot. Aztán beugrott. Nem hitt a szemének. Ez nem lehet! De hát hogyan?
- Zöldben jobban ismersz?
Zekk végre összeszedte magát.
- Smordre Mester! - a férfi még mindig képtelen volt hinni a szemének. Ha Sordis Nagyúr mindvégig a Tanács kéme volt, akkor hogyan... Nem. Zekk meglátta a másik lehetőséget is. Smordre Mester a Sith Rend kémje. De akkor a Mesterek hogyan nem leplezték le eddig? Mégiscsak az első variáció kell, hogy helyesnek bizonyuljon. No és... ő, Zekk, hogy-hogy nem látta meg a Sith Nagyúrban saját mesterét?
- Mester, árulj el nekem valamit. Hogyan lehetséges az...
- Megtéveszteni egy egész világot? Beférkőzni a Sith bizalmába? Rejtve maradni a Tanács előtt? És vajon te, a tehetséges Jedi lovag miért nem észlelt engem eddig? Nos, mert én úgy akartam. Most feloldottam az agyad rejtekében való gátlásokat, és megláttad az igazságot.
- De hogyan voltál képes manipulálni engem a saját tudtom nélkül?
- Úgy, ahogy a Templom és az Akadémia mestereit. Az Erő akaratát teljesítve. De most elég a bájcsevegésből! Fontos teendők akadtak, amiket végre kell hajtanunk. A Tanács feladatot bízott rám, és Mordeis Nagyúr kényes helyzetbe került a csempészek holdján, ezért neked kell teljesítened valamit. Ezt másra nem bízhatom. A mesterek úgy értesülnek majd tőlem, hogy a Sith küldetést bízott rád, amit feltétlenül el kell végezned. Méghozzá a közbeavatkozásuk nélkül. A korribani társaid sem fognak a segítségedre lelni.
- Mire fel ez a nagy titoktartás? És hogyan képzeled, hogy nem árullak el?
- Ez csak akkor következhet be, ha én úgy akarom. Majd gondoskodom az elmédről.
- Ki vagy te tulajdonképpen? Jedi, vagy Sith? És nem válaszoltál a kérdésemre. Hogyan vagy képes így manipulálni?
- Az igazság a szemed előtt lebeg, de képtelen vagy megragadni azt. Még nem jött el az idő. - Sordis időközben lemosta magáról a szemfestéket, és a haját igazgatva folytatta.
- Fontos feladatot bízok rád. Ismered a Skywalkerek történetét?
- Természetesen. Minden jedi ismeri.
- Ez a lakosztály a néhai Amidala szenátoré volt, Leia Organa Solo édesanyjáé.
- Valóban? - Zekk visszaidézte a fényűző berendezést, ami az előző szobában fogadta.
- Úgy van. Nagyon nehéz volt hozzájutnom, habár mint olyan, a Tanács tulajdonát képezi. Mint tudjuk, a galaxisban az információ a legbecsesebb kincs. Arra kérlek, eredj nyomába egy információforrásnak. A Skywalkerek droidjáról van szó. Az az ős R2-es egység egy élő galaktikus könyvtár. Nekem pedig szükségem van a tudására. Ha ezt megteszed, folytathatod a kis kalandodat a Korribanon, és talán még mesterré is válhatsz.
Zekk elgondolkodott. Mi lehet olyan fontos abban a droidban? Miféle információt rejthet, amire a Sith/Jedi Nagyúrnak szüksége lehet? Egy módja van, hogy megtudja.
- Rendben - mondta végül.
- Helyes. Ha ezzel végzel, és elhozod nekem a droidot, feltárom előtted az igazságot. Magamról és a galaxisról egyaránt.
A Nagyúr elfordította fejét, jelezvén, hogy részéről a beszélgetésnek vége. Zekk felemelkedett, és sarkon fordulva maga mögött hagyta a Nagymestert.
Úgy vélte, legfőképp Sordis szavai után, hogy neki kötelessége megszerezni azt a droidot, mielőtt még rossz kezekbe kerülne. Vagy talán a megbízói nem mások, mint a rossz kezek?
Nar Shaddaa
Kyle úgy döntött, sietnie kell. Miután sikeresen átverekedte magát a hutt palotájának alsó szintjeire, megtorpant a folyósón, ami egy nagyobb teremre nyílt, ajtó nélkül.
Tíz darab felfegyverzett fogdmeget számolt fedezékéből. A külön fajhoz tartozó lények szobormereven álltak a sötétsárga falak mellett. Kyle undorodott páncéljuk sötétsárga színétől. A reggelijét juttatta eszébe, ami - nyilvánvalóan felismerve, hogy hazajött - várakozás nélkül kezdett felfelé kúszni a torkán. A Jedi mester fogait összeszorítva nyelte vissza. Rosszullét kerülgette, amint megpróbált fénykardjához nyúlni. Bizonyára a szag miatt.
Lehunyta a szemét, és meditálni kezdett. Tudta, hogy sietnie kell, ezért lezárta belső és külső ingereit, így megszabadulva a hatásoktól, amik beteggé tették. Hamar lenyugodott, és elillant minden rosszkedve, és folytathatta útját.
Smordre mester tanítását követve, miszerint mihamarabb támadsz több ellenféllel szemben, annál több esélyed lesz a győzelemre, Kyle beszökkent a tágas csarnokba.
Rotta legényei azonnal reagáltak. A jedi mester meglepetésszerű támadása ellen azonban képtelenek voltak védekezni, így Kyle egyetlen suhintással szabadította meg az első hármat a hutt bolygó kínjaitól. Mihelyt a három fej egymás mellé sorakozott a padlón, a többi őr lőni kezdett.
A jedi elengedte magát, és hagyta, hogy az Erő vezérelje. Egyetlen lézernyaláb sem hatolhatott át kéken izzó pengéjének védelmén. Öt támadója a visszapattanó lövedékektől vesztette életét, míg egyikük egyenesen a fénykardnak rontott. Hirtelen halála nem zökkentette ki támadásából, amikor nekidőlt a jedi mesternek. Kyle-nak a még az életben maradt férfi tüzelésére is koncentrálnia kellett, így alig tudta félresöpörni a felé zuhanó hullát. Hirtelen ötlettől vezérelve kikapcsolta fegyverét, és egyetlen mozdulattal az életben maradt őrre hajította a tetemet.
A férfi egyből szörnyethalt, mihelyt kék agyleve elérte a mocskos padlót. Kyle kifújta magát. Nem így tervezte, de hát mindennél fontosabb a Sith Nagyúr fellelése.
Nem maradt ideje ismét fellélegezni. A terembe megszámolhatatlan fémtest rontott be, felső végtagjaikat fegyverek helyettesítették. Droidok.
Kyle látta maga előtt, hogyan próbálna Skywalker békés megoldást találni a problémára. A jedi szétnézett, de sehol sem látott menekülőutat. Az egyetlen folyosóból is harci gépek meredtek felé. Csodálkozott, hogy még nem lőnek.
Smordre mester minden bizonnyal az épülettel együtt tüntetné el a droidokat. A jedi mester híres volt ellenállhatatlan harci képességeiről, és kissé agresszív harcmodoráról. Ezeket a csatáit azonban mindig siker koronázta, és a mester mégsem esett a sötét oldal csábításába. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy hadjáratai végére senki sem sérült meg, még az ellenség közül sem. Ezt a trükkjét tanította meg nekik, azonban Kyle most nem látta értelmét. Hiszen kell neki az a komlink, vagy mi, és nem kockáztathat.
A Jedinek eszébe jutott a helyes megoldás.
- Rottát keresem. Ha megkérlek, elvisztek hozzá? Nincs kedvem végigmászni ezt a helyet.
- Le van tartóztatva - recsegte a hozzá legközelebb álló droid.
Micsoda gyors felfogás - gondolta Kyle. Fegyverét óvatosan a kövezetre tette, és közben érezte, amint a bilincs a karjára csukódik.
...
A Jedi mestert a hutt trónterembe terelték. Az emelvényen, a széles, hátrafelé meghosszabbodó ülőalkalmatosságon terült szét Rotta, a hutt. Fakó, sötétbarna színe tökéletes kontrasztot alkotott a trónusával.
Kyle észrevette, amint a hutt őt méregeti mandulaszerű széles szemeivel.
- Nocsak... - dörmögte Rotta érdes, öblös hangon, ami az egész termet betöltötte. - Kit hoztatok nekem?
A hozzá legközelebb álló droid odanyújtotta a Jedi fénykardját. A hutt szemei résnyire szűkültek, mialatt a fegyvert vizsgálgatta. Meglepett sóhaj hagyta el széles száját, majd mindenki fölé magasodó székének egyik karfájába rejtette a markolatot, és mielőtt Kyle rájött volna, mi csinál, Rotta egyetlen mozdulattal lezárta a nyílás fedelét.
- Kortózis - magyarázta a jedinek. - Ezt nem vágja át.
- Nem azért jöttem, hogy ártsak neked - ragadta meg a szót Kyle. - Tárgyalni szeretnék. A felada...
- A hutt klánok nem egyezkednek jedikkel - vágott közbe Rotta. - Ezt már megtettük párszor. Emlékszem még, amint Anakin Skywalker és tanítványa leleplezték Dooku gróf árulását, és megmentettek engem, szövetséget ajánlva apámnak...
- Akkor miért nem...
- De nem ugyanabból a megmentőből vált-e apám gyilkosa? - folytatta a hutt, eleresztve füle mellett a jedi szavait. - Dehogynem. Belőle lett Darth Vader. A sötét nagyúr pedig megteremtette azt a lázadást, ami elpusztította apámat! Sőt, ha nem tévedek, Luke Skywalker és Leia Organa Solo voltak Jabba gyilkosai! Az Új Köztársaság első jedijei! Azok, akik most a te Tanácsodban ülnek!
Kyle jobbnak látta, ha hallgat, amíg a hutt befejezi. Láthatóan heves érzelmeket váltott ki belőle a múlt felelevenítése. De hát úgy kellett neki. A jedi mester tökéletesen tisztában volt a Skywalkerek sztorijával. Rotta igazat beszélt. De hogyan tudná rávenni, hogy a Sithek rosszabbak?
Az Erőre hallgatott. Hirtelen ötlettől vezérelve így szólt:
- Ki az a Dooku gróf?
Rotta kíváncsian méregette őt, majd megszólalt:
- Ő irányította a Régi Köztársaság elleni hadjáratot a Clone-háborúk idején - felelte higgadtan. - Egy Sith Nagyúr, ha információim helyesek.
- De hát ő elárult téged! - kapott az alkalmon Kyle. - A Sith egyszer már elárult, és ha nem szövetkezel a jedikkel, akkor velük miért?
Rotta arcán egy árny suhant át, azonban rezzenéstelen arccal meredt a jedire. Képe tökéletes nyugalmat sugárzott.
- Szóval innen fúj a szél. Engem nem érdekelnek a ti háborúitok!
- Akkor mi érdekel? - Kyle hőn remélte, ha ezt még egy kicsit folytathatná, a hutt elszólja magát. - A saját területeid védelme?
- Mi ez, vallatás? - horkant fel Rotta haragosan. - Nem vagy abban a helyzetben, hogy követelőzz, Jedi. És a hutt klánok belügyei sem tartoznak rád. Még egyszer utoljára megkérdezem: mi a fészkes fenét keresel itt?
Kylenak az utolsó reménye is elszállt.
- Én...
- Remek - torkolta le Rotta, mielőtt a Jedi mester folytathatta volna. - Ha már ilyen szépen összetalálkoztunk, mester, azt hiszem, kérhetek tőled valamit.
Kyle szótlanul fülelt. Mi akar ez lenni?
- Az egyik Sith kormányzó bevethető erőket keres egy igen érdekes... kísérletbe - a hutt gonoszul elmosolyodott, miután jól elnyújtotta az utolsó szót. Förtelmes nyelvével végigszántott száraz ajakinak peremén, majd élvezettel figyelte a jedi arcára kiülő rosszallást.
- Miféle kísérlet? - kérdezte végül Kyle. Már korántsem volt biztos benne, hogy olyan jó ötlet volt elfogatnia magát. Mindent megtett, hogy szemével megtalálja a hiányzó komlinket a teremben, de nem járt sikerrel. Az Erő azt súgta neki, hagyja magát sodorni az árral.
- A Cato Neimoidia kormányzója összeméri bizonyos... létformák erejét. Ha viszek neki egy eleven jedit, nem kell a saját vagyonomat rá pazarolnom. Parancsnok! - kiáltotta, mire egy toronymagas, morcos rodiai termett mellette. - Készítse a hajómat! Vigyék fel ezt az embert, és különítsék el!
- Óhajod szerint lesz, hatalmasságos hutt klánok v...
- Továbbá vigye fel a személyi testőrségemet is! Műsorba megyünk!
- Igenis! - felelte a rodiai tömören, majd elsietett.
A jedi körül állingáló droidok már rég szétszéledtek, azonban Rotta egyenruhás fogdmegjeinek képzett harcosai szempillantás alatt körbevették Kyle-t. Érezte, hogy az Erő okkal viszi a neimoidik otthonába, és mégis, az a rossz érzés a bensőjében, amit a palotába érkeztekor vett észre, növekedni kezdett.
A harcosok megragadták, majd se szó, se beszéd beállították az egyik felfelé tartó turboliftbe. A csapat vezetője, egy morcos quarren egyenesen a Jedi mellé fészkelte be magát, míg társai körülvették őket.
- Hogyan akartok kijutni a holdról? - érdeklődött Kyle. Remélte, hogy beszédbe elegyedhet ezekkel a marcona fickókkal, különben elég lapos lesz ez az utazás. Nem mellesleg tényleg tudni akarta, hogyan szeretne Rotta meglépni az ellenségei orra előtt.
A quarren nem válaszolt.
- Ha Rotta meglép, és a Serra vezetői észreveszik - folytatta rendíthetetlenül -, akkor az ellenségei gyávának fogják tartani - körülhordozta tekintetét a testőrein, majd folytatta. - Ha jól sejtem, nem szabad megtudniuk, hogy ő maga is...
- Mi is tisztában vagyunk vele, mit kell tennünk, jedi - mordult rá egy aranyos kis sugárvető, egyenesen a halántéka mellől. - Nincs szükségünk a tanácsaidra.
- Az agyvelőmre remélem, igen - jegyezte meg Kyle. Hát, ez nem jött össze. Hátha a hutt bővebb lére ereszti a mondandóját a hajón. Akkor megtudhat valamit. Ah! Legalább ne érezné annak a weequaynek a szagát...
Commenor
- Waranous elárult bennünket! - Doriana elborzadva nézte végig, ahogy a felbőszült Lord Wenthar ízzé-porrá zúzza azt az igencsak értékes kristályvázát, ami az asztalán hevert.
- Már ne haragudjon Mylord, de ezt miből gondolja? - Wentharban még jobban fellobbant a harag.
- Miből? Azt kérdi miből?! - ordított a Lord magából kikelve. - Hát ebből! - egy adatdiszket dobott az asztalra hanyag mozdulattal. A diszken természetesen egy titkosan kódolt üzenet rejtezett és egy felvétel. A Vjuni Egyház egy megbízható ügynöke küldte el, személyesen az Egyház és a Sithek jelenlegi urának, Darth Wentharnak. Doriana hetykén odalépett az asztalhoz, mit sem törődve Wenthar tombolásával, majd laza eleganciával az egyik leolvasóba helyezte a kis adatlemezt. Hamarosan egy kékes színben vibráló holografikus kép jelent meg. Háttérben a Vjun helyezkedett el, ékszerként megvilágítva egy különös, technoorganikus hajót. Pár pillanatig semmi sem történt, majd hirtelen a hajó elindult, a Vjun körzetébe és kilépett a hiperűrbe. A felvétel véget ért.
- Nos, azt gondolom Mylord, ez nem bizonyít semmit! - Wenthar szinte sziszegve a dühtől folytatta.
- Akkor hallgassa meg ezt a kis hangfelvételt! Ugyanezen a diszken van! Wenthar a leolvasóhoz lépett és aktiválta az audio megjelenítése gombot. Hamarosan idegen kaffogás és különös mondatok hangzottak el.
- Ez... Yuuzhan Vong nyelven van! - Doriana mindent értett. Wenthar bólintott.
- Pontosan, galamblelkű barátom! Ez a mocsok oda ment, ahol a legádázabb ellenségeink tartózkodnak! A Vong űrbe! - Doriana ez ellen már nem tudott mit felhozni. Wenthar folytatta. - Ez árulás! Elárulása mindennek, amiben hiszünk! Waranous a Sith Rend ellenségévé vált! Ezekhez a rücskös bőrű idegen okádékokhoz ment! És ráadásul ellopta azt a hajót, ami Rendünk hasznos fegyvere lehetett volna! - Doriana hallgatott. Igen, valóban. Az a rafinált sithvong vagy mifene, ellopta azt az elrettentő fegyvert, amivel át akarták venni a hatalmat a Maradvány fölött, és el akarták rettenteni a galaxis államait. Sebaj, boldogulnak enélkül is.
- Nyugodjon meg Mylord! Ez nem olyan vészes, mint gondolja! Hiszen a Sitheknek Egyházuk van, pénzük, és most már az önöké a Commenor is! Ezek nem elhanyagolható dolgok! - Wenthar lenyugodott.
- Végül is igaza van! Waranousnak csak az a teknő van! És ha idetolja a képét, akkor... - Doriana közbevágott.
- Akkor szövetséget kötnek egymással Mylord! - Wenthar ismét dühbe gurult.
- Maga is megőrült Kinman?! Ezekkel a rücskös szutykokkal én csak egyet teszek! Darabokra lövetem őket! - Doriana ajkain kicsit leereszkedő mosoly jelent meg.
- Ugyan Mylord, ne legyen ennyire esztelen! Gondolja csak végig! Waranous lenne a kapocs, amely összeköti a leggonoszabb és legkifinomultabb Rendet... - Wenthar arca felderült, kezdte kapizsgálni mire gondol Doriana.
-A galaxis legvérengzőbb harcosaival! Igen, értem már mire gondol kedves barátom! - Doriana bólintott.
- Na látja! Nem eszik olyan forrón a banthát! Egy effajta szövetség, különösen előnyössé válhatna önöknek, Sitheknek! - Wenthar kezdte sejteni, hogy az apja miért kedvelte annyira ezt a sunyi, perverz alakot.
Polneye
- Kresh kommodore...
- Tierce őrnagy...
A két férfi az Emperor hangárjában állva végigmérte egymást, végül Kresh kezet nyújtott a fiatalabb klónnak. Amaz, akinek először tisztelgésre emelkedett a keze, végül meglepetten viszonozta. Kresh figyelmét nem kerülték el a férfi arcvonásainak apró, bizonytalan rezdülései, ahogyan az se, hogy mennyire elveszett az a pár száz kommandós és flottaőr a hatalmas hangárban, akik a díszkíséretet adták... hát egy már biztos, rendes felszíni dandárjuk, az nincs…
- Erre tessék, kommodore - Miközben végigvezette Kresht, Daala elnök bizalmasát a híd és a mellette lévő parancsnoki tárgyaló felé vezető turboliftek folyosóin, az ifjú klón végigmérte a másikat. Kresh tapasztaltnak tűnt, mi több dörzsöltnek... mégis, bár áradt belőle a bizalmatlanság, és az, hogy résen van, hogy bármelyik pillanatban képes lenne a veszélyre ugrani és megvédeni magát, mégis, valahogy más volt. Más, mint az az állandóan paranoid Doriana, a Vezető a Polneyeról, vagy az elődje, az öreg Tierce, akinek egész megjelenése tele volt keserűséggel és bosszúvággyal, amiatt, hogy miközben bajtársai odakint harcoltak és haltak meg, nem kevés dicsőség mellett, ő ezen a bázison, egy barlangban élte le az életét a Birodalom szolgájaként, pontosabban, ajtónállójaként, ha úgy tetszik.
Nem, Kresh más volt. Látszott rajta, hogy úgymond az élet edzette meg, hogy azóta, amióta magára vette ezt a szövetségi és birodalmi keverékének ható sötétszürke egyenruhát, minden egy pillanatot szolgálatban töltött... Tierce őrnagy, az új Tierce, aki még így is csak pár hónapos múltat tudhatott maga mögött, irigyelte ezt a férfit. Neki nem kell megjátszania a magabiztos fellépését, neki ez természetéből fakad... és egyúttal veszélyes is lehet.
Kreshnek természetesen azonnal feltűnt, hogy a fiatal, markáns arcvonású tiszt is méregeti őt. Így személyesen, közvetlen közelről nézve az őrnagy már nem tűnt olyan határozottnak... pontosabban a magabiztosság áradt belőle továbbra is, ugyanúgy, ahogy a holovonalon keresztül, de mintha erőltetettnek, mesterkéltnek tűnt volna… talán titkol valamit? Vagy talán.. talán annyira frissen szabadult ki először a földalatti bázis mélyéről, sőt talán éppenséggel egy klóntartályból, hogy a magabiztosság álarca alatt egy bizonytalan, a galaxis valóságára minduntalan rácsodálkozó friss személyiség rejlik? Vagy csak szimplán titkol valamit... Kresh halványan elmosolyodott. Mindkét eset ígéretesnek tűnt tulajdonképpen.
- Lenyűgöző a hajójuk, őrnagy... - tette hozzá, hogy valamivel gyorsan magyarázza a mosolyát. - De meg kell mondjam, meglepett, hogy ilyen gyorsan találtak hozzá kellő mennyiségű képzett legénységet...
- Mint bizonyára tökéletesen tisztában van vele, Kresh kommodore - az őrnagyot láthatóan nem lepte meg, hogy Kresh rögtön a tárgyra tért -, a Polneye bázisának fő erőssége a klónozásban rejlik. Ezer és ezer minta, köztük jó magam is évekig voltunk kifejlődésünk után sztázisban, várva ezt a pillanatot... igen, ahogyan bizonyára Ön is kikövetkeztette már, én is friss klón vagyok.
Kresh bólintott. Tetszett neki a fiatalabb férfi nyers őszintesége. Egy jó pont.
- Ezek szerint vártak a hajóra, de a hajó nem volt itt mindig... érdekes... tudja őrnagy, az admirális, akarom mondani az elnök asszony mindig is sejtette, hogy van valahol a galaxisban még egy, az övéhez hasonlóan birodalmi technológiát használó alvó sejt... a csillagrombolók speciális rendszereihez az elmúlt húsz évben egyre nehezebb volt cserealkatrészeket szerezni, és nem csak azért, mert sok helyütt már nem is gyártanak ilyen birodalmi standardeket, hanem azért is, mert számos szállítmányt elirányítottak az orrunk elől máshová... de meglepett minket, hogy egy szuper-osztályúról van szó... több, kisebb hajóra számítottunk, olyan konfigurációkra, mint a mi flottánk is…
- Mikor csatlakozott Daala flottájához, ha megkérdezhetem, kommodore? - az őrnagy ismét ügyesen elkerülte Kresh utalását, és nem adott át semmi információt arra vonatkozóan, hogy pontosan hány hajója van a Polneyenak és titokzatos hajógyárának... közben kiléptek a turboliftből, és áthaladtak a híd előterén a parancsnoki tárgyalóba. Kreshnek azonnal feltűntek a híd kiszolgáló altisztjei között a klónoknál jóval kisebb, kevésbé uniformizált testalkatú, szőkés hajú, egészen fiatal fiúk és lányok... ahá, tehát soroznak is, de vajon honnan...
- Évekkel, hosszú évekkel ezelőtt, őrnagy... tudja a Yuuzhan Vong invázió idején Daala admirális asszony is felismerte, hogy nem maradhat tétlen egy ilyen fenyegető helyzetben... de a Maradványba nem mehetett a moffok miatt, és mert Pellaeon külön nem hívta, a Köztársaságba meg értelemszerűen nem mehetett... aztán a jedik menedéket alakítottak ki a Bendő belsejében, és az admirális nem térhetett vissza oda sem. Így aztán a Hutt-űr alsó szegletében, egészen a Peremvidékig, a Rothana és Pzob környékéről kiindulva építette ki a flottáját... a legtöbben akkor csatlakoztunk hozzá, azelőtt nem voltunk birodalmiak se, többek között én sem...
- Ez érdekes... - morfondírozott az őrnagy. - Azt gondoltam volna, hogy Daala admirális fanatikusan csak a Birodalom híveiben bízik...
- Egyszerű korvettkapitány voltam Ukio védelmi erejénél... - rázta a fejét Kresh ismét elmosolyodva, ahogy eszébe jutottak a régi idők. - ahogyan a bajtársaim közül is nagyon sokan a Rishi-köd világairól csatlakoztak az admirálishoz... tudja őrnagy, a galaxis azon szegletében, miután a Rodiát és a Hutt-űrt elfoglalták a tetováltak, nem nagyon maradtak szövetségi erők... visszavonultak, vagy a Sluis-szektor, vagy a Mon Calamari felé... magunkra maradtunk, és csak azokra számíthattunk, akik helyi erőkből építettek nekünk segítő kezet... ekkor szerezte az admirális a Rothana környéki rendszerekben elfekvőben lévő, még a Clone-háborúk idején használt hajókat, Venatorokat és Acclamatorokat.
- Igen, hallottuk hírét, hogy az admirális magánflottája feljavított, de alapvetően ötven-hatvan éves hajókból áll... csodálatra méltó, mégis milyen hatékonyak voltak vele, kommodore - Kresh elégedetten hallotta Tierce hangjában az alig leplezett csodálatot. Beigazolta azt, amit sejtett... hiába rendelkezett minden genetikailag belé épített tudással, Tierce - és valószínűleg a többi klón is így volt ezzel - alapvetően nem rendelkezett éles tapasztalattal... és ha Kresh belegondolt, hogy a klónokon kívül csak fiatal suhancok szolgáltak ezen a hajón, akkor úgy sejtette, a hajó eredeti gazdái sem...
- Visszatérve az eredeti témára... az együttműködésünkre... - Kresh végül helyet foglalt a tárgyalóasztalnál, és felvette határozottabb tekintetét. Ennyit a bizalomépítésről, térjünk a tárgyra, kedves őrnagy úr...
Mielőtt azonban Tierce válaszolhatott volna, feltárult a tárgyaló ajtaja, és egy meglehetősen idegesnek tűnő, standard birodalmi kapitányi egyenruhás férfi sietett be rajta.
- Elnézést... - pillantott Kreshre, aki megerőltetett egy udvarias mosolyt. Ez volt az a tiszt, aki először bejelentkezett, amikor hívták a hajót, valami Hansel...
- Semmi gond, kapitány... Ön is csatlakozik mégis a tárgyalásunkhoz?
- Eszembe se jutott... - intett idegesen Hänsel, majd nagyot nyelt. - Azonnal indulnunk kell, őrnagy, javaslom, készítse fel az embereit.
Erre már mindketten felpattantak az asztaltól. Kresh elsősorban azért, mert felvillant benne... mi van, ha az őrnagy látszólagos határozatlansága csak arra szolgált, hogy elaltassa a veszélyérzetét, és most a csapda bezárul...
- Elnézést uraim, de ha még emlékeznek rá, vendégük van éppen...
- Felőlem... - legyintett még mindig sietősen Hänsel. - Jöjjön velünk maga is... mondok jobbat... hozza a hajóját is...
- De nem hagyhatjuk védelem nélkül a Polneyet! - tiltakozott Tierce. - Mégis mi történt?
- Egyszerű... - fordult az őrnagy felé Hänsel. - Bekövetkezett, amire egyikünk sem számított... megtámadták a Cosrát...
--- Vége a VI. Fejezetnek ---