Streethyn báró kényelmesen elhelyezkedett az egyik finom kialakítású, valószínűleg kézzel készített bőrkanapén, és végigpillantott Elegin ezredes igencsak puccosan berendezett irodáján. Hiába, a vér kötelez, gondolta magában, elvégre a vendéglátója származása révén rendelkezhetett csak ilyen jó stílusérzékkel. A báró maga ízig-vérig katona volt, ám mégsem vetette meg a fényűzést, amíg az nem ment az effektivitás rovására, és ebben a szobában minden a helyén volt. Az asztalon pihenő egyik frissítős poharat magához vette, és kortyolt belőle. Szigorúan alkoholmentes ital volt, és jóváírt Raynarnak egy pontot a figyelmességéért. Sokszor nyilvánvalóvá tette ugyanis, hogy mi a véleménye az alkohol és a munka keveréséről, de Senex-Juvexben csak kevesen voltak erre tekintettel. Meg is lett az eredménye, tette hozzá magában. Most azonban próbált minél kevesebbet törődni saját kósza gondolataival, és inkább diszkréten fülelni a beszélgetésre, amit Raynar folytatott a család másik ágának fejével. A báró sejtette, hogy nem véletlenül alakította így vendéglátója az eseményeket, hanem kifejezett üzenete volt az egésznek, méghozzá neki és a vele tartóknak címezett.
- Raynar, ezt nem hagyhatjuk megtorlatlanul! - folytatta a percek óta folyó könyörgést Vydar Elegin.
- Nos, ha így gondoljátok, én nem állok az utatokba - jegyezte meg komoly arccal az ezredes.
- Ne térj ki a válasz elől, kuzinom! Támogatnod kell minket, különben vagy a vörösök vagy a birodalmiak tipornak el minket!
- Szép dolog is egymás támogatása, kuzinom - hangsúlyozta ki az utolsó szót. - Mondd csak, hol volt a családi összetartás, mikor elüldöztek minket Asmeruról? Nagyanyám napokig rimánkodott, mindhiába, nem fogadtátok be. Még a temetésére sem adtatok később pénzt, mikor belehalt a nélkülözésekbe és a szégyenbe. Ha anyám nem lesz az egyik Tarkin szeretője, talán még most is az egyik iparnegyed proliszállóján lévő szobakonyhás lyukban nyomorognánk.
A báró tisztában volt azzal, hogy Elegin helyi karrierjében jelentős szerepet játszott a származása. Bár külvilági volt, mégis az egyik Tarkin törvényen kívüli leszármazottja, és a család egyetlen utódot sem hagyott magára. Raynarra a kormányoktól függetlenül nyugodt élet várt egy kényelmes pozícióban, de ő maga többet akart ennél.
- Az... hiba volt, hatalmas és sajnálatos hiba - nyelt egy nagyot Vydar, akinek most tűrnie kellett az arculcsapást, sőt mi több jó képet kellett vágnia hozzá. - De talán ideje jóvátennünk a múlt tévedéseit.
- Természetesen - bólintott Raynar, majd egy apró mosoly ült ki az arcára. - Ha valaha menekülnötök kell, szívesen látlak titeket. Most pedig megbocsáss kuzinom, de tengernyi dolgom van.
- Raynar, elárulod a saját fajtádat! Ez van a véretekben, mocskos asmer... - ebben a pillanatban a holokép megszűnt, ahogy Elegein leállította a holobeszélgetést, és felkelt a dolgozóasztalától. Streethyn tökéletesen megértette az üzenetet: Eriadu független marad a konfliktusban, és őszintén szólva ez nem volt ellenére. Nem különösebben vágyott arra, hogy a füstölgő romokká rombolt bolygóit újra birtokba vegye - hadd szenvedjenek ezzel a vörösök. De az EGB egyenruhájához sem fűlött a foga, akik bizonyosan hamarabb értesültek a támadásról, mint ahogy közbeléptek. Amennyire ők gyűlölték a vostroyaiakat, valami indoka kellett, hogy legyen, amiért csak most cselekdtek. Például, hogy így minden túlélő ház kérdés nélkül a karjaikba ugrott. Streethyn viszont mindig is okosabbnak tartotta magát a többi nemesi ház vezetőjénél.
- Arelham, bocsánat ezért a kis közjátékért - foglalt helyet a vele szemben lévő kanapén Raynar, majd ő is töltött egy kevéske frissítőt magának, arcán pedig ismét diplomatikus mosoly ült. - Újabban elég gyakran kapok váratlan hívásokat.
- Elég közel vagy a gócponthoz - bólintott a báró, és Elegin taktikusan kortyolt egyet a poharába, kivárva, hogy hova is akar kilyukadni. Ügyes húzás, ismerte el. - Nem félsz attól, hogy ez az egész előbb-utóbb titeket is elér?
- Ugyan bácsikám, csak a sithek félnek állandóan - bölcselkedett a másik kedélyesen. - A frontvonalat egyik fél sem akarja szélesíteni. Gazdaságilag sem éri meg senkinek, ha Eriadu gyártókapacitása elpusztul. De gond nélkül szavtoltatni tudom mindegyik kormánnyal a semlegességünk.
- Raynar, mindketten tudjuk, hogy az nem ér többet, mint a papír, amire írták - jelentette ki Streethyn, és Elegin érdeklődve nézett rá. - Végső soron csak egy valami tartja vissza az inváziót: ha elég katonai erőt mutatsz fel, hogy senki se akarja megpróbálni.
- És itt jönnétek képbe te és a többi menekült, gondolom - jegyezte meg Elegin, és kortyolt egy újabbat a frissítőjéből, újból időt adva a bárónak, hogy átvegye a szót.
- Elég sokat veszített el a háborúval mindegyikünk. Se Cosra, se Vostroya ügye nem a miénk, a Köztársaságot a hátunk közepére kívánjuk. De valahova tartoznunk kell, Raynar. Ha valaki, akkor ezt te biztosan megérted - magyarázta, és a végén Raynar elgondolkozott, és kissé merengve szólalt meg pár pillanattal később.
- Mi valóban nincstelenként érkeztünk ide, annak reménye nélkül, hogy valaha visszajutunk a jogos földjeinkre. Nektek még van rá esélyetek - arca és hangja most hirtelen megváltozott, látszott, hogy teljesen koncentrál. - Annak, aki maradni akar, örökre le kell mondania arról, hogy visszatérjen. A Konföderáció nem átjáróház és szabadcsapatok gyülekezőhelye. Ha így lenne, az a függetlenségünket veszélyeztetné!
- Teljesen megértem. Ezt fogom kommunikálni a családok felé - bólintott kimérten. - Én a magam részéről kész vagyok ezt a döntést meghozni, és az embereim követni fognak.
- Köszönöm, bácsikám. A továbbiakkal kapcsolatosan majd megkereslek, ha tudjuk kik állnak mellettünk az érkezők közül - zárta le a beszélgetést Elegin, és a báró felállt. Búcsú nélkül hagyta el az irodát.
***
Putilov türelmetlenül toporgott az ajtó elő, ahol megvárakoztatták. Az elmúlt hónapokban hatalmas feladatot hajtott végre, és tucatnyi szektor lojalitását szerezte meg a lehető legnagyobb titokban. Ahogy persze az lenni szokott, az NKVD finom módszereit nehezen megértő dicsőségvadászok forrófejű katonai akcióba kezdtek a Senex-Juvex szektorban, ezzel kiváltva az EGB reakcióját és ezen kívül a Tatooine-ról is aggasztó hírek érkeztek egy másik ősi ellenség ismételt feltűnéséről. Az ősei harcoltak az af'ghabi hadjáratban, és azóta is szörnyű történetek keringtek az ottani összecsapásokról: a sivatagban örökre eltűnő egész egységek; nők és gyerekek, akikre bombákat erősítettek; a táborba lopózók, akik éjszaka elvágják mindenki torkát. Az őrnagy tudta, hogy fel kell gyorsítania az eseményeket, ha nem akarja, hogy a szervezete miatta lejáratódjon a Politbüro előtt, és ők inkább a Vrosilov-féle hírszerzést kezdjék pártolni. Főleg, hogy ez az életébe került volna. De tudta magáról, hogy képes arra az erőfeszítésre, amit a Népi Karhatalmi Véderő Divízió megkíván. Már persze, ha nem várakoztatják itt napestig. Kezét hátrarakva idegesen kezdett fel-alá sétálni, ám a szerencsre rámosolygott és pár pillanat múlva az ajtó kinyílt, túloldalt egy egyenruhás nő várakozott, fején sildes keménykalappal, amit a Konföderáció Fegyveres Erőinek jelvénye díszített.
- Elegin ezredes fogadja önt, Ambor úr - biccentett, és Putilov egy pillanatra még a saját álnevét is elfelejtette az előbbi idegességben, így kettő nagyot kellett pislognia, mire végre észbe kapott, hogy róla van szó.
- Köszönöm - felelte, és beviharzott a szobába. Odabent legnagyobb meglepetésre azonban egy vacsoráját épp befejező ezredest talált.
- Á, Ambor úr - engedte le a textil szalvétát a szájától. - Micsoda öröm, hogy újra látom. Csak nem hiányolta bolygónk csodálatos klímáját?
- Csak az orvosom írta fel - válaszolt kissé fanyalgó és kevéssé átélt humorral, mivel nem igazán érezte most magát elemében.
- Nos, épp jókor érkezett - kedélyeskedett tovább Raynar. - Hamarosan láthatja a Konföderáció újjászületését.
- Miről beszél? - kérdezte meglepődve és dühösen. Újabban egyre szaporodtak a gondok és komplikációk alaposan felépített tervei körül. - Nem ez volt az egyezségünkben!
- Valóban. Az egyezségünkben az szerepelt, hogy Senex és Juvex nem kerül megszállás alá, a családunkat pedig megfelelően kártalanítják - emlékeztette Elegin hűvös nyugalommal. - Őszintén remélem ezen nem a lemészárlásunkat értette.
- Az félreértés volt. Senex-Juvex egy katonai akció volt, ahhoz az NKVD-nek semmi köze - védekezett Putilov. Keményfejű idióták gyülekezete, a hadsereg sosem állt másból.
- Milyen hasznos kis félreértés. Remélem megérti, hogy ebből nem kérek se én, se Eriadu - felelte Elegin, és az őrnagy érezte, hogy ez az eddigi legkomolyabb komplikáció, amibe futott.
- Legyen reális, ezredes! Ha senki mellé nem áll, könnyedén megismétlődhet a senexi incidens. Sok-sok ezer halottal. Ezt nem akarhatja! - nyomatékosította fenyegetését.
- Ambor úr, bizonyára nem gondolhatta komolyan, hogy a saját lakosztályomban fenyeget - mosolygott rá Elegin, és az őrnagy érezte, hogy arca meg-meg rándul. - De megnyugodhat, nem veszem figyelembe az előbbi megnyilatkozását. Néha elragadják az embert az érzelmei.
- Nos, megmondhatja a vostroyai kormánynak is ezt! - jelentette ki Putilov, és fejben már fel is írta a rendszert azok közé, amiket fegyveres erővel kell bekényszeríteni a vostroyai szövetségbe.
- Örömmel teszem meg - bólintott Elegin, és ebben a pillatban visszatért az előbbi női tiszt.
- Ezredes úr, Molotff népbiztos van a vonalban. Megvárakoztassam? - kérdezte, és az őrnagy úgy érezte, ismételten arcon csapták, nemcsak őt, de a szervezetét is. Ennek Romanov elvtárs nagyon nem fog örülni.
- Felesleges. Ambor úr épp távozni készült - küldött neki még egy mosolyt búcsúzóul.
***
A Katonai Tanács tagjai szokott, üres közepű kör alakú asztaluknál foglaltak helyet, aminek kialakítása pontosan Seswenna Nemei Házainak zölden világító címere körül futott körbe. A testület tagjai mind másodvonalbeli tisztek voltak - egyikük sem volt tábornoki rendfokozatú - és bár elvileg csak a helyi hadsereget és védelmet parancsnokolták, valójában akkora befolyásra tettek szert, hogy ténylegesen ők irányították a teljes Seswenna-szektort, és a miniszterelnök is mindenben kikérte a tanácsukat. Sokan nevezték ezt a rendszert az "ezredesek diktatúrájának" és Elegin a maga részéről titokban kedvelte ezt az egyébként pejoratívnak szánt nevet. Tudta, az anyja micsoda áldozatot vállalt annak idején, mikor egy olyan férfinak adta magát, akit nem szeretett - az apjának, akit soha nem érdekelt a fia. Az eriaduiak a Tarkint látták benne, pedig ő valójában mindig is Elegin volt.
- Nos, kedves barátaim, mint tudjátok, Eriadu jövője miatt hívtalak ma össze titeket - állt fel a helyéről Elegin, hogy köszöntse az asztal körül helyet foglaló kilenc társát. - Körülöttünk a Galaxis lángba borult, és lépnünk kell.
- Tapossuk el a vörösöket! - érkezett máris az első javaslat.
- Persze, és aztán élvezzük a cosraiak csizmájának a nyalogatását? Ideje felébredned, Motti! - vette ellen máris tanácsbeli ellenlábasa, Drexel.
- Miért kéne az agymosó kényuralmak mellé állnunk? A Köztársaság megvéd minket mindkét fenyegetéstől! - érkezett be máris a harmadik javaslat Tharandon kapitánytól. Gyakorlatilag logikusan végiggondolva csak ez a három lehetőség állt előttük. Elegin azonban azon kevesek közé tartozott, aki előre látta a negyedik lehetőséget, és az elmúlt napokat ennek megvalósításával töltötte.
- Barátaim, ne ilyen nehéz időnkben essünk egymás torkának - lépett közbe Elegin mosolyogva. - Ha mi nem tudunk megegyezni egymás között, képzelhetjük, a lakosság hogyan fogadná ezen döntések bármelyikét.
- Mi hát a javaslatod, Raynar? - tette fel a kérdést Motti keresztbe font kézzel.
- Köszönöm, hogy kérded - bólintott felé. - De én nem javaslatnak nevezném, sokkal inkább egy víziónak. Egy olyan döntésnek, amely mellé minden polgárunk teljes hazafias hévülettel állhat be: egy független és erős Konföderáció! Egy olyan állam, amely hűen az alapításához, tárt karokkal fogad mindenkit, és nem keresi a konfliktust másokkal. Van még újrakezdés Phennir, Antilles és Vaiken árulása után is. Ahogy a Galaxis lassan erőszakba és vérbe fullad, a Konföderáció a béke és jólét szigete lesz! Hamarosan özönleni fognak hozzánk a független befektetők, és az export sosem látott méreteket ölt. Erősebbek leszünk, mint valaha, barátaim!
A Katonai Tanács tagjait láthatóan magával ragadta lelkesedése, ez remekül visszatükröződött az arcokon. Persze látszott, hogy sokaknak vannak még kételyeik, de Elegin nem várta el, hogy mindenki feltétel nélkül osztozzon elképzelésein. Az pontosan elegendő volt, ha hajlandóak voltak követni.
- És mi a pontos elképzelésed? - tette fel a kérdést Tharandon.
- A Katonai Tanács átveszi a maradék Konföderációs haderő felett a közvetlen irányítást, és főparancsnokot választ a saját tagjai közül, összhangban a Konföderáció Alapszerződésével. Ezután a főparancsnok összefogja a maradék lojalista rendszereket, és az új csatlakozókat - magyarázta, és láthatóan elnyerte válasza a flotta fiatal kapitányának a tetszését, aki kissé mindig is idealista volt a hadsereg szerepét illetően. Persze a válaszába a keményvonalasok is beleérthették azt, amit szerettek volna.
- És a haderőnk? Nem elég bármilyen irányú agresszió egyedüli leküzdésére - élt közbevetéssel Drexel és többen bólogatásukkal jelezték egyetértésüket.
- Mindegyik nagyhatalom tudja, hogy a támadás esetén a másik be fog avatkozni, akárcsak Senex-Juvexben - magyarázta, ám látta, hogy többen nem tartják kielégítőnek ezt a választ. - Ám, ami még fontosabb... hamarosan jelentős új egységekkel egészül ki a flottánk.
A tanácsterem ajtaja erre feltárult, és egy korosabb, ámde mégis remek kondícióban lévő vendég sétált be rajta. Maga után karmazsinvörös köpenyt húzott, és hófehér ruháját látványos bronz-arany páncéllapok egészítették ki. Csizmája ütemesen dobogott a padlón.
- Barátaim, ismerjétek meg Arelham Streethyn bárót avagy újkeletű becenevén a senexi mészárost.
- Enyém az öröm - hajtotta meg a fejét enyhén Streethyn, látva, hogy mindenki lélegzete elakadt a látványától.
- Remek választás, ha azt akarjuk, hogy romok alatt lelje mindannyiunk a halálát - találta meg a szavakat Tharandon.
- Valóban. Ha én itt vagyok, mindenki tudni fogja, hogy egy csata végén csak hamut és csontokat szerez meg magának - jelentette ki magabiztosan.
- Ez őrültség!
- Barátom, ez mindaddig csupán fenyegetés marad, amíg valaki nem olyan bolond, hogy megtámadjon minket - nyugtatta meg Elegin, aki konstatálta, hogy Arelham jól játssza a neki szánt szerepet. Tharandon bólintott, azonban tekintetével még megüzente a bárónak, hogy figyelni fogja a jövőben. - Ezután már csak egy kérdés maradt hátra. Támogatjátok-e a tervet.
- Igen! Igen! Igen! - mondták a tisztek egymás után sorba, mintha csak formális szavazásra bocsátott volna egy kérdést. Az utolsó Motti volt, akit láthatóan lenyűgözött a báró jelenléte, és csillogó szemekkel mondott igent, majd körbepillantott, és felállt a helyéről.
- Társaim! Javaslom, hogy főparancsnoknak válasszuk meg Elegint! - mondta fennhangon, és bár alapvetően csak a keményvonalas birodalmi irányultságúak értettek egyet vele, most mindegyik tiszt egyszerre értett egyet. Kész szerencse, hogy erre rátromfolni már nem tudtak, jegyezte meg magában. - Elfogadod?
- Ha ragaszkodtok hozzá barátaim, magamra veszem ezt a nehéz terhet.