Kyoko igen kellemeset szunyókált, aztán amikor felébredt, megértette miért. Épp Inari bolyhos farkincáin pihent és rendes nekohoz illően igyekezett kihasználni a kényelmes fekhelyet. Aztán eszmélt rá, hogy valami gödörben van és eszébe jutott ittlétük oka is. Azonnal felült és körülnézett.
- Felébredtél végre. Már azt hittem túl nagyot ütöttek a fejedre - közölte nyugodt hangon Inari.
- Nya, ilyen egy tengu börtön?
- Nézz körül jobban, ez egy gödör, amit lefedtek egy ráccsal.
- A fogságba esés nem volt a tervben. Hol vannak a yakuzák? Nem mintha hiányoznának. Ugye nem ették meg őket?
- Nem hinném. Az összes közelünkben lévő élőlény tengu. A kíséretünk alighanem a faluban maradt.
- Nya, akkor csak minket esznek meg?
- Te sosem vagy komoly, kuzin?
- Időnként... De ez most nem olyan idő.
- Kíváncsi vagyok, minek kell ahhoz történnie, hogy olyan idő legyen - morfondírozott el Inari, majd visszatért annak a dalnak dúdolásához, amit nemrég elkezdett. Kyokonak láthatóan tetszett a dallam, mivel a fejét az ütemre mozgatta Inari puha bolyhos farkincái között.
- Nya, ütemes - adott hangot a tetszésének. - Miféle dal ez?
- Csak valami, amit édesanyám tanított nekem fiatalon - mosolyodott el nosztalgikusan Inari.
- Nem ismerem - felelte a neko, és látszott rajta, hogy igencsak kíváncsi természetű, persze ezt már megszokhatta.
- Nem mondták neked, hogy aki kíváncsi hamar megöregszik? - kérdezte tőle Inari, mire Kyoko szélesen elmosolyodott.
- Még szerencse, hogy kilenc életem van, nya!
Inari felsóhajtott, aligha szerelhette le a rámenős nekot ilyen könnyedén. Persze aki a herceg khm közeli bizalmasa, annak minden joga megvolt rá, hogy kíváncsiskodjon időről időre.
- Hát jó - adta meg magát. Úgyis el kellett ütni valamivel az időt, amíg itt raboskodnak. - Ez egy régi harci dal, amit a Penge Rend használt. Nagai Erőhasználók voltak, és az ehhez hasonló dalokkal segítettek a harcban társaiknak.
- Nya, mint Mikasa Hime! - vágta rá rögtön Kyoko, és felidézte maga előtt, ahogy a hercegnő a csata közben énekelni kezdett.
- Úgy van. Mikasa hercegnő sorsa, hogy ismét életre keltse a Penge Rendet - felelte Inari - Egy új korszakkal együtt a népe számára.
- Nya, hát a mostani rendszerbe nem tudom, hogyan férnének be ezek a pengék. Főleg Enz után.
- Sehogy. Ezt Mikasa is látta, miután megpróbálta meggyőzni Hirot és a többi vezetőt. Ezért is ment el. Hogy valahol máshol kezdje el felépíteni, amit akar.
- Nya álljunk csak meg, valami huncutságot gyanítok a szavaidban. Te beszéltél vele, mielőtt elment?
- Én segítettem hozzá a lehetőséghez - felelte Inari, majd Kyoko hallgatását észrevéve végül ő folytatta - Most csalódtál bennem, igaz?
- Megleptél. De nem csalódtam. Érthető, hogy Hime nem látta értelmét maradni, ő nem politikus. Őt a szíve vezeti.
- Szóval nem árulsz be?
- Innen aligha tehetném. De amúgy is, mire mennék vele azon kívül, hogy Hiro megbüntet téged miatta? Mikasa már bárhol lehet a galaxisban.
- Most te leptél meg - ismerte be Inari. - Elvégre a hűségem kéne bizonyítanom ezen a küldetésen, és most árultam el, hogy már elköteleződtem más felé.
- A hűséged a nagaiokhoz köt, még ha konkrét személyekben van is eltérés. Én nem látok problémát ezzel, nya - okoskodott kicsit a neko.
- Tessék, máris rácáfoltál a szavaimra a komolyságot illetően - közölte vele a kitsune, ahogy az arcát tanulmányozva rájött, hogy ezúttal teljesen komolyan beszél vele.
- Remélem rendeződnek a dolgok Hiro és Mikasa között. Talán nem látszik rajta, de sokat törődik a családjával. Enz hírnevét is ezért védte meg a halála után, nya - mondta, és eszébe jutott, ahogy a férfi törvénytelen fiával, Yasuhitoval találkozott. Rövid időre önfeledtnek tűnt.
- De Mikasa rosszul érezte magát az őáltala elképzelt rendszerben - jegyezte meg Inari.
- És szerinted Hiro nem szenved, nya? Ő úgy érzi, születése révén kötelessége áldozatokat vállalni és csendben tűrni mindent. Alig néhány havonta láthatja csak a saját gyerekét! - felelte.
Inari erre nem tudott mit felelni. Sajnálatos volt, amit hallott. De ugyanakkor ha Hiro kezében volt a hatalom, élhetett volna vele, hogy változtasson a dolgokon.
- Látod, ez itt a lényeg - szólt végül. - Ő most, aki irányít. Megtehetné, hogy változtat. Mikasa is azért ment el, mert akikkel egyezkedni próbált, nem láttak tovább a saját érdekeiknél. Ott voltam, álcázva. Hallottam, hogyan söpörték félre az érveit. Más nem érdekelte őket, csak a rendszer életben tartása.
- Sajna bonyolult nép a nagai. Hime pedig nem nagyon rendelkezik olyan barátokkal, akik magasabb pozícióban vannak és támogatnák az elképzeléseit. Legalábbis jelenleg nem úgy néz ki.
- Meg fogja lelni az útját, ebben biztos vagyok. Ha pedig látják, mit vitt véghez, biztos sokak szeme felnyílik.
- Nya, hát reméljük.
- Te örülnél ennek? Mi van, ha akkor ez ahhoz vezet, hogy Hiro át kell adja a hatalmat?
- Talán jobb lenne. Hiro túl sokat vállal magára és túl számító. Alig él magának, inkább a munkának.
- És ha harc lesz a vége? - vetette fel a lehetőséget Inari, mire Kyoko láthatóan elgondolkozott egy kicsit, mielőtt válaszolt volna.
- Akkor azt hiszem, mi ellenségek leszünk - felelte végül. - Persze nem szívesen, nya.
- Valahogy számítottam erre a válaszra - ismerte be. Elvégre Kyoko közel állt a herceghez, és az sem volt kérdés, hogy a régi rend támogatói mind felsorakoznának mögötte. Viszont ahogy itt is láthatták, sok ellensége is van a rendszernek, a lenézettek és kisemmizettek. De egy újabb testvéreháborúval megint az egész nagai nép veszítene, és sokáig tartana a sebeket begyógyítani, amik még Enz halála után sem gyógyultak be.
Mielőtt azonban folytathatták volna az eszmefuttatást, fentről közeledő léptek zaját hallották a fapadlón, majd egy alak körvonalai jelentek meg a farácsozaton, ami itt tartotta őket. A tengu vendéglátójuk felnyitotta a rácsozatot, és rögtön felismerték, mint a nő, aki a támadást vezette.
- Látom már jól vagytok - szólalt meg hibátlan nagaisággal.
- Nahát, a kedvenc madárkám, nya - felelte Kyoko.
- Humoros jószág. Meglátjuk, kitart-e a humorérzéked - közölte szárazon, majd intett, mire egy alak kötelet dobott le nekik.
- Nya, várjuk ki a végét - felelte Kyoko jókedvűen.
- Kivárjuk, ne félj - felelte a nő magabiztos mosollyal az arcán, majd odébb állt, hogy ki tudjanak majd mászni, amikor felérnek.
Mivel a másik opció a gödörben maradás volt, inkább elindultak felfelé a kötél segítségével. Kyokonak nem okozott gondot felmászni, de amikor lepillantott, látta, hogy Inarinak sem esik nehezére, bár neki azért nyilván nehezebb ennyi extrával ott hátul. Végül felért és meglepetésére a tengu nő nyújtotta neki a kezét a végén, majd odébb tessékelte és segített Inarinak is.
- Jó kis torna volt. Izzadtan finomabbak leszünk? - viccelődött Kyoko.
- Teljesen mindegy. Előbb úgyis szőrtelenítünk és utána jól átmosunk - felelte a férfi tengu, aki vette a lapot, de aztán csak nevetett az egészen.
Ahogy körbenéztek, egy szép völgy tárult eléjük. Érintetlen volt. A tenguk fa építményeit leszámítva. De látszott, hogy ők harmóniában éltek a természettel és csak annyit vettek el, amennyit szükséges. Talán ezért nem fedezték fel ezt a helyet mások. Hisz biztos próbáltak a tenguk rejtekére bukkanni.
- Szép helyen laktok - mondta Kyoko.
- Valóban csodálatos. Bár az egész bolygóról elmondható lenne - felelte a tengu nő. - Persze más népek jobb kedvelnek kényelmesebben berendezkedni. Ezt mi el is fogadjuk. De azt szomorú látni, amikor kiszipolyozzák a természetet és azokat is, akik mások betevőjéért dolgoznak a sajátjuk mellett.
- Érdekes azért a viszonyotok a helyiekkel is - jegyezte meg a kitsune, miközben újraköbepillantott. Jó pár tucat tengut látott, és valószínűleg nem ők voltak az egyedüliek. Menekülni nem sok értelme lett volna.
- Mi évezredek óta itt élünk, ez az otthonunk - mutatott rá a tengu nő. - Mi úgy hívjuk Tougenkyou.
- Tougenkyou, mint a híres költeményben? - kérdezett vissza a kitsune.
- Költemény? - pislogott a neko, aki láthatóan elvesztette a fonalat.
- A barackvirágzás földjén. Egy háború sújtotta vidék lakójáról szól, aki egy erdő közepén megtalál egy érintetlen, békés és virágzó falut. Miután visszatér a szülőföldjére, soha többé nem jut vissza - magyarázta a kitsune.
- Azt nem lehet rád mondani, hogy ne lennél művelt - közölte vele a nő, némi elismeréssel a hangjában, majd intett, hogy kövessék őket az egyik nagyobb épületbe, amely valószínűleg a faluháza volt. Odabent takaros berendezés várta őket, és úgy tűnt, mindent a helyiek gyártottak maguknak, a kosarakban pedig gyümölcsök pihentek. Kyoko máris odalépett az egyikhez, és a kezébe vett egy barackot. A férfi tengu rá akart csapni a kezére, de a nő intett neki, hogy hagyja.
- Nya, ez nyagyon édes! - villanyozódott fel Kyoko, aki teli szájjal beszélt.
- Javaslom, kezdjük a bemutatkozással - vetette fel a kitsune, majd enyhén meghajolt. - Inari vagyok. Ez a szeleburdi neko pedig Kyoko.
- Mi szükség erre? - méltatlankodott a férfi, de a nő szúrös tekintetére megadta magát. - Keru.
- Riah - tett eleget az udvariasságnak a nő is. - A falu vezetője.
- Tényleg hatalmad van egy kitsune felett, ha megtudod az igazi nevét? - morfondírozott el Keru hangosan.
- Nem kell mindent elhinni a gyermekmesékből - mosolyodott el haloványan Inari.
Kyoko nem bírt magával és vett még egy gyümölcsöt és kényelembe helyezte magát egy ülőalkalmatosságon. Keru ezt megint nem akarta szó nélkül hagyni, de társa jó vendéglátó kívánt lenni.
- Végül is igazad van. Ha felhízlaljuk, finomabb vacsora lesz belőle - viccelt a férfi, mire Kyoko félrenyelt és köhögni kezdett.
- Nya, nem vicces!
- Szóval, miért hoztatok ide? Elvégre meg is ölhettetek volna - tért a tárgyra Inari.
- Ahogy a természetet, úgy az élet más formáit is tiszteljük. Nem ölünk, csak ha muszáj. Eddig szerencsére nem volt rá szükség ebben a mostani dologban - felelte Riah.
- Még jó, hogy hagytuk magunkat, nya - vágott közbe Kyoko.
- Hát persze - mosolyodott el a tengu nő - Ügyesen harcoltatok. De nem a jó oldalon. Ezek az egyszerű népek termelik azt, amit az uraitok esznek. Mivel hálálják meg? Egyre többet és többet akarnak. Már oda jutottak szegények, hogy a betegeik gyógyszereire sem tudtak áldozni, annyit dolgoztak és olyan keveset kaptak érte. Már-már rabszolgaként hajszolták őket. Ezért hozzánk fordultak segítségért. Mi pedig segítettünk. Ők pedig hálásak.
- De így máshol éheznek. Az itt megtermelt élelem sok helyen nélkülözhetetlen - mondta Kyoko.
- Pontosan. De nem várhatod el valakitől, hogy odaadóan dolgozzon érted, ha te nem becsülöd meg - válaszolt ezúttal Keru.
- Nekünk nem egészen ezt mondták. Hanem hogy a helyi parasztok megtagadták az együttműködést és inkább a hegy szellemeivel barátkoznak - magyarázta Inari.
- Valahol sántít a történet, nya.
- Valószínűleg annál, akinek a kezében a hatalom van ezen a bolygón - értett egyet Riah.
- Ez önmagában nem szokatlan. Legyünk őszinték, nyílt titok, hogy a bolygókormányzók lopnak, és ha kell, nem áll tőlük messze a kegyetlenkedés - jegyezte meg Inari.
- És jó egy olyan rendszer, ami így működik? - tette fel a kérdést Riah.
- Nem ideális, de mindenki tudja, hogy ezek a dolgok megtörténnek. Ha valamit kezdeni akartok a helyzettel, akkor ettől többre van szükség - mutatott rá Inari. - Mert ha csak lázongtok, előbb-utóbb igazi katonákat küldenek ide, nem ilyen puhány tartalékosokat. És akkor sokan fognak meghalni.
- Ezt vegyük úgy, hogy segíteni szeretnél? - tette fel a kérdést nyíltan Riah.
- A feladatunk Kyokoval, hogy rendet tegyünk. Ha ez megoldható kevés vérontással, én szívesen preferálom ezt - felelte, mire Kyoko helyeslően bólogatott, miután végzett a mancsára tapadt barack lé lenyalogatásával.
- Hát tény, hogy nekünk csak régi kardjaink meg hasonlóink vannak - töprengett el az ajánlaton Riah.
- Ne hagyd, hogy félrevezessenek! - szólalt meg hevesen Keru. - Ahogy megbízunk bennük, rohannak elmondani a gazdáiknak, hol a falunk! Főleg egy yakonak ne higgy!
- Ez meglehetősen tiszteletlen volt, Keru - fonta össze a karjait a mellkasa előtt a tengu nő. - Régi sérelmeket nem kell idekeverni.
- Régi sérelmek? Ismeritek egymást, nya? - pislogott újra furán Kyoko. Ezúttal Inari válaszolt.
- Édesanyám mesélt róla, hogy régen, még a nagaiok előtt a kitsunék és tenguk hosszú háborút vívtak, esküdt ellenségek voltak. Ez a nagaiok megjelenésével megváltozott, akik a két viaskodó hatalmat elpusztították.
- Nagaiok előtt? Nya, az elég régen lehetett - hajtotta kicsit oldalra a fejét Kyoko.
- De a témánál maradva - kanyarodott vissza Inari, miközben úgy tűnt, a férfi is lenyugodott kicsit, amíg a nekonak magyarázott. - Nem vagyunk ellenségek, nem akarok ártani nektek. Sosem hittem volna, hogy még élnek tenguk.
- Sok hasonló falu van még az agrovilágokon - közölte Riah. - Nagyon ritkán találkozunk más bolygókon élőkkel, de az utazás nehéz a nagaiok miatt.
- Ez még egy ok, hogy ne akarjatok feltűnést - mutatott rá Inari. - Valami olyan bizonyítékot kell szolgáltatnunk, ami többet mutat annál, hogy a kormányzó korrupt és aljas. Olyasmi, ami felveti, hogy áruló vagy efféle.
- Ilyen dolgokra minden valószínűséggel a kormányzó irodájában tehetnénk szert. Oda pedig nem egyszerű bejutni. Nekünk legalábbis nem lenne az. Ha pedig a kormányzó rájön, hogy segíteni akartok nekünk, akkor titeket is ellenségként fognak kezelni. Főleg azok után, hogy elhoztunk onnan. Talán mostanra halottnak hisznek.
- Nya, én simán bejutok.
- Ezzel a feltűnő viselkedéssel? - mordult rá Keru hitetlenül.
- Ne tévesszen meg, Kyoko remek harcos és sok más dologban is jártas. Olyanokban, amik jelen helyzetben hasznosak lehetnek - védte meg őt Inari, mire a neko vidáman mosolygott.
- Szóval képes vagy bejutni és hozzáférni a rendszerekhez, amiket ki tudja, milyen védelemmel láttak el? - kérdezte Riah.
- Azért legyünk reálisak, ez nem katonai erőd, sem pedig egy infóbróker tanyája. Némi védelem nyilván van, de elég jól boldogulok az elektronikus dolgokkal - mondta Kyoko.
- Akkor egyetértesz? - kérdezte tőle Inari.
- Ahogy mondtad, az a dolgunk, hogy rendet tegyünk. Hirot elsősorban az eredmény érdekli, de nem hátrány az sem, ha komolyabb vérontás nélkül oldjuk meg. Hosszútávon egyébként is az a megoldás, ha azt távolítjuk el, aki előidézte a helyzetet.
- A kormányzót - mondta Keru összefont karral, mire a három nő bólintott.
Kyokot alkonyatkor kísérték ki a falu határába, és egyúttal utasításokkal is ellátták, hogy juthat el a kormányzói palotához. Inari hátramaradt, amolyan túszként, hogy elnyerjék a tenguk jóindulatát, a neko pedig megígérte, hogy hajnalra visszatér. Így aztán tempósan indult neki az alászálló sötétségnek, szerencsére a nekok ilyen körülmények között is jól tudtak tájékozódni, és hamarosan feltűntek a fallal körülvett erősség fényei. A falak körül pár őrjárat cirkált, ahogy őrszemek is voltak, de szerencsére nem vették túl komolyan a munkájukat, így könnyedén átsurrant, karmai segítségével kapaszkodva fel a falon. Míg a tenguknál lévő börtöngödörben ez nem sikerülhetett volna, most képes volt a falon lévő apró nyílásokba becsúsztatni karmait, és úgy megmászni az akadályt. A túloldalt, a félig megvilágított kis utcákon pedig gond nélkül jutott át, nem kis részben a hallására támaszkodva, ami mindig elárulta, merre haladnak őrjáratozó katonák.
- Remélem minél hamarabb vége ennek az egész szarnak - jegyezte meg az egyik katona, ahogy Kyoko ráébredt, hogy egy zsákutcába navigálta magát. Körmeit újra a falba vájta és felkapaszkodott rajta.
- Ne is mondd. Otthon akarok lenni aratásra - felelte a másik. - Van, akinek fontos a saját földje.
- A kisebb lányom is állandóan hiányol - sóhajtott fel az első, ahogy befordultak a kis utcába, majd az egyik ajtóhoz értek, és bementek. Kyoko még hallotta, ahogy a beszélgetés bent elhal, majd folytatta az útját.
Kyoko már-már túl könnyűnek érezte az egészet. Az őrök annyira nem figyeltek, hogy majdnem kedve támadt egy kis zajt csapni, hogy éberebbek legyenek. De erről szó sem lehetett, hisz sokak élete múlott a sikerén. Szerencsére az észrevétlen besurranás a specialitása volt, így igen rutinosan mozgott és használta ki az épp sötéten maradt zugokat. Végül elérte az épületet, amit keresett. Csak be kellett hatoljon, lehetőleg észrevétlenül. A karmait használva mászott a szellőzőhöz, amit könnyedén ki is nyitott. Ahogy várható volt, a szellőzőn át szabad volt az út, hisz ez nem katonai erőd volt, ahol még itt is számíthatott volna mozgásérzékelőkre. Ahogy haladt előre, kishíján elfogta a hányinger. Ahogy lenézett, látta, ahogy alatta egy zsoldos épp a dolgát végzi. Miután megállapította, hogy minden bizonnyal egész nap yotbabot evett az illető, tovább mászott nesztelenül.
- Te elhiszed, hogy tenguk vannak a hegyekben? - hallotta a kérdést, amikor a társalgó felett járt.
- Azt se tudom, az mi. Biztos csak kitalálták, hogy legyen mire fogni.
- Hát, látni még én se láttam. Azt mondják valami szárnyas humanoidok.
- Amúgy is, kit érdekel? A yakuzák elintézik a hülye parasztokat. Aztán biztos megdugják azt a két csitrit, akiket hoztak.
- Szemrevalóak, az tény! Az a kis neko virgonc lehet az ágyban, ha ilyesmire is elküldik. Biztos szeret verekedni.
'Ha tudnád, mennyire szívesen demonstrálnám neked, nya.' Gondolta magában Kyoko, majd tovább kúszott, hisz volt jobb dolga is, mint közönséges zsoldosok intim életét kifülelni. Szerencsére a bentiek csak annyira voltak éberek, mint akik kint voltak. Láthatóan nem vették komolyan a fenyegetést, de ez az ő bajuk. Végül meglelte a kormányzó irodáját. A gond csak az volt, hogy magát a kormányzót is. Szerencsére a kardját leszámítva minden kelléke nála volt, így miután csendben kinyitotta a szellőzőt, leejtett a kormányzó asztala elé egy altatógázos füstbombát. Bár a férfinak feltűnt a dolog, de a székből felállni sem maradt ideje, olyan gyorsan elkábult. Így a neko nyugodtan előbújhatott a rejtekéből, miután a gáz eloszlott. Az asztal mögé sétált és hátrahúzta az alvó férfit, majd beugrott az ölébe és nemes egyszerűséggel széknek használta, míg feltöri a gépet.
- Ó, látom a madárkák nem tévedtek. Nagyon-nagyon csúnya bácsi vagy. Ennek Hiro nem fog örülni, csak mondom - mondta viccelődve, miközben fél szemével a folyosó előtti kamera képére pillantott néha, nehogy egy váratlan látogató meglepje. Letöltött minden fontos adatot, majd úgy helyezte a kormányzót, mintha csak elaludt volna munka közben. Ez után távozott, ahogy jött. Elég gyorsan megjárta, mert még csak nem is világosodott odakint. Az őrök azóta is ugyanolyan éberek voltak. Könnyedén elhagyta a terepet és elindult vissza.
Mire a nap első sugarai felbukkantak a horizonton, ő már látta a falu épületeit gondosan eltakaró növényzetet, és a lehető legnyíltabban sétált feléjük, hogy az őrök is kiszúrják, majd a faluházához kísérték. Őszintén szólva, nem tudta mi fogja fogadni: számított arra is, hogy csakugyan megették Inarit, amíg távol volt, vagy esetleg mindenféle erkölcstelen dolgot műveltek vele, így amikor besietett a faluházára, legnagyobb meglepetésére alva találta a kitsune és tengu nőt. Fejük összeért, ahogy kellemesen hortyogtak, ő belőle meg majdnem kitört a nevetés.
- Nahát, cicus, tényleg megcsináltad - jegyezte meg Keru, aki összefont karral állt a szoba másik végében, ahol az ajtó miatt először nem láthatta. Kyoko elnyomott egy ásítást.
- Nya, ettől nekem is kedvem lenne aludni - jegyezte meg, de Keru mutatta neki, hogy adja át az adatokat, ő pedig így is tett. Az egyik szekrényből hirtelen egy számítógép tűnt elő, ahogy a férfi előhúzta, és Kyoko majdnem elnevette magát.
- Mi ilyen szórakoztató? - kérdezte Keru.
- Nya, ez szerintem idősebb nálam. Ohayou, senpai - köszöntötte a gépet, a férfi tengu arcrángása közepette.
- Te aztán vicces kis jószág vagy - jegyezte meg Keru végül engedékenyebben. - Na jó, lássuk, mit is hoztál. Remélem nem volt hiábavaló a kirándulásod.
- Amennyire láttam, nem. Viszont ha elboldogulsz vele egyedül is, én pihenek kicsit.
- Hogyne. Legalább csendben leszel egy kicsit - felelte morcosan a férfi.
- Nya, de undok vagy - felelte a neko viccesen.
A legjobbnak látta, ha csatlakozik a többiekhez. Persze nem akart közéjük feküdni, inkább a rendszeresített helyére feküdt, a bolyhos farkincák társaságába. Kényelmesen megágyazott magának, majd ledőlt kicsit pihenni.
Néhány órával később ébredt, teljesen egyedül elfoglalva a fekhelyet, ahol korábban a másik két nőhöz csatlakozott. Ők épp a számítógépen lévő adatokat vizsgálták.
- Nya, igazán felkelthettetek volna.
- Nem akartunk. Olyan édesen alukáltál és nem fecsegtél annyit - felelte Riah jókedvűen - De neked hála, sok fontos dologra derült fény. Már csak egy terv kell.
- Remek. Beszéljük meg reggeli közben.
- Úgy érted, ebéd - vágta rá Keru és egy barackot dobott a nekonak, aki jóízűen hozzá is látott az édes gyümölcshöz.
- Szóval - vette át a szót Inari, ezúttal egyértelműen a frissen csatlakozó Kyoko kedvéért, aki ugyan úgy tűnt, hogy minden idegszálával a barackra összepontosít, egyértelműen fülelt. - A kormányzónak van egy titkos élelmiszerraktára. Könnyedén beállíthatjuk úgy, hogy az volt a célja, hogy eladja a tartalmát, ha már felszöktek az élelmiszer árak. Vannak itt láthatóan üres szállítmányok beütemezve. Persze rendesen ezeken értékesebb dolgokat szállítanak, például rizsdohányt vagy bogártubákot, de jelen helyzetben könnyedén lehet arra következtetni, hogy az élelmiszer számára szánta.
- Nya, ez mind szép és jó, de a belügyminiszter a barátja, tudni fog a dologról, amint Hiro asztalára került a lemez - jegyezte meg Kyoko, és erre a pillanatra még a barack majszolásával is leállt.
- Ő pedig megsemmisíti a bizonyítékokat - bólintott Inari, mint aki számításba vette ezt. - Ezért aztán el kell érnünk, hogy ne tudjon erre sort keríteni.
Itt egy pillanatnyi hatás szünetet tartott, és eddigre a neko is végzett a gyümölccsel, az elfogyasztás sebességével lenyűgözött Keru pedig egy újabbat dobott, amire éhes akk kutyaként vetette rá magát a neko.
- Pontosan tudjuk hol van a titkos raktár. A falusiakkal kiegészülve elfoglaljuk, miközben a belügyminisztert odacsaljuk. Ha már a markunkban van, kénytelen lesz ő is szembefordulni a kormányzóval, vagy a saját karrierjét sodorja veszélybe.
Kyoko a gyümölcs majszolása közben közelebb ment a társasághoz, hogy ő is jobban megnézhesse az adatokat, amiket kinyertek a számítógépen. Még mindig mókásnak találta, milyen régi darab. Bár igazából egy félreeső világon ez annyira nem is meglepő.
- Nya, látom jól ismeritek a nagai bürokratákat. Ki hitte volna, hogy hasznos lehet egyszer, hogy mindegyiket jobban érdekli a karrierje, mint bármi más.
- Ez legyen az ő bajuk. Ha sikerül felszabadítani ezt a világot, akkor megéri kihasználni a gyengeségüket - felelte Riah.
- Én ki tudom csalni a belügyminisztert, ha álcázom magam. Ti pedig rajta üthettek a kíséretével együtt - mondta Inari.
- Jól sejtem, hogy a kíséretetekre nem számíthatunk? - kérdezte Keru.
- Nem, a yakuzák kőagyúak. Ők biztos nem segítenének ilyen módon - felelte a neko, befejezve a második gyümölcsöt is.
- Akkor a terv egyszerű. Egy kis csapat Inarival elmegy, hogy elfogja a belügyminisztert, a többiek pedig a raktárat veszik be, aztán szembesítjük a kormányzót a lehetőségeivel - foglalta össze Riah.
***
A kormányzati luxussikló és két kísérő páncélozott csapatszállító siklottak ki az adminisztrációs központ kapuján. Odakint sötétedett már, a siklóban ülő Mori belügyminiszter pedig kissé idegesen pillantgatott ki. Bizonyára nem sokat járhatott a falakon kívül ittléte alatt, de a kellő időben történő távolmaradásának köszönhette azt, hogy nem kellett se Puyí, se Hiroyasu mellett exponálnia magát, így aztán megtarthatta posztját.
- Mi ez az egész, Ishida? - fordult a kormányzó milíciáját vezető férfihez.
- Féltem, hogy a kormányzó úr lehallgattat - felelte a férfi, szokott szarkeverő arckifejezésével, és közelebb hajolt a miniszterhez. - Értesültem róla, hogy Muratának titkos raktárai vannak, ahová hónapok óta gyűjti az élelmiszert.
- És ezért rángatott el? - lőtt felé szúrós tekintetet a miniszter.
- De miniszter úr, ha ez kiderül, könnyen jöhet az a magyarázat, hogy a kormányzó tudatosan idézte elő a helyzetet - mondta Ishida, aki láthatóan jobb fogadtatásban reménykedett, és idegességében a tányérsapkája széleit tördelte.
- Igen, ez nem alaptalan - felelte Mori rövid gondolkodás után. - Gondoskodnunk kell róla, hogy a raktár titka ne derüljön ki. Oda tartunk, igaz?
- Igen, miniszter úr, igen - bólogatott hevesen a férfi, aki láthatóan máris a jutalmát tervezgette. De a konvoj hirtelen megtorpant. Ishida idegesen pillantott körbe, az erdőben voltak, egy rossz földúton, közel s távol sehol civilizáció. Lehúzta az ablakot, és kikiáltott. - Mi folyik ott elől!?
- Egy rohadt fa kidőlt, parancsnok! - érkezett a válasz. ishida elnyomott egy szentségelést, majd kiszállt a kocsiból, de mielőtt egy lépést is mehetett volna, valami mintha telibe kapta volna az árnyékban, a teste pedig szinte visszarepült a kocsiba, egyenesen a miniszter ölébe, ahol ájultan terült el. Mori a meglepődéstől sokkoltan bámulta a férfit, miközben kintről kiáltások és kézitusa zaja hallatszott, majd néha lövések világították meg az éjszakát. A sofőr azonban láthatóan jól felkészült volt, azonnal beindította a járművet, kikerülte a katonai csapatszállítót, és az útról letérve a fák között sietett el. A sűrű növényzet néha megdobta a járművet, de nemsokára egy kis völgybe érkeztek ki, ahol egy patak folyt végig.
- Fiam, megmentette az életem! - hálálkodott a miniszter, ahogy a jármű megállt.
- Ne hálálkodjon túl hamar - felelte egy női hang, és ahogy a sofőr hátrapillantott, egyértelművé vált, hogy nem az eredeti sofőrje, a kezében pedig egy fegyver villant.
- M-mi folyik itt?
- Egyet se féljen, a raktárhoz megyünk, ahogy az tervben volt - felelte Inari, felfedve saját alakját.
- Maga? Mit jelentsen ez? Hol a társa? - törtek elő a kérdések a miniszterből.
- Ha jól látom, odakint lassan végez ő is - felelte a nő, kipillantva az ablakon.
- Miért támadtak ránk? Válaszoljon!
- Az alapján, amit az imént beszélt a társával, nagyon is jól tudja, miről van szó. Mi csak azt tesszük, amit kell, hogy megoldjuk a problémát.
- Elárultak minket! - fakadt ki a férfi.
- Erről lehetne vitatkozni. De úgy látom, indulhatunk tovább - felelte Inari, amint Kyoko kintről jelzett, hogy tiszta a terep.
Miközben Inari a miniszter elrablásával foglalatoskodott, Kyoko és a tenguk a raktár ostromára készültek fel. A tenguk fegyverzete kizárólag közelharci volt, de nagy testi erejüknek hála ez korántsem volt probléma, csak arra kellett ügyelni, időben kézitusára tudják vinni a dolgot. Mivel a tenguk egy része a konvojt várta a rajtaütéssel, kiegészültek falusiakkal is, akik ósdi lézerpuskáikkal és rögtönzött fegyvereikkel meglehetősen furcsa képet festettek. A raktárkomplexum meglehetősen jól álcázott volt, de szerencsére a titkosság érdekében nem tűnt úgy, hogy túl sok őre lenne. Az épületet körbevevő földsáncféleségen azonban több őrtorony is volt, és nehézfegyverzetet is felvonultattak, így azért nem volt túl egyszerű dolguk. Riah végighaladt a csapatokon, és minddel ismertette a feladatait, majd visszatért a kezét épp egy pólyával bebugyoláló Keruhoz és Kyokohoz, aki a változatosság kedvéért egy barackot majszolt.
- Te minden helyzetben tudsz enni? - kérdezte tőle a tengu férfi kissé hitetlenkedve.
- Nya, ha meg kell halni, tegyük teli gyomorral - felelte a neko vidáman.
- Mindenki készen áll - közölte velük Riah. - Ahogy beszéltük, Kyoko megmássza a falat a gyengepontnál, és köteleket enged le. Hamis támadást indítunk a nyugati falnál, így minden szem oda fog fókuszálni, miközben Keru csapata bejut a keleti falnál. Aztán kiütjük a nehézfegyvereket és beengedjük a falusi szövetségeseinket.
- Nya, aztán barackevés egész nap! - közölte a neko, és látszott, hogy már előre a barackízű mennyországban érzi magát. Kyoko még befejezte a barackot, amit elkezdett, majd elindult, hogy végrehajtsa a terv ráeső részét. A növényzet nem volt túl sűrű a raktár körül, de elegendő a lopakodáshoz. Sokat segített persze az is, hogy este volt. Csak remélhette, hogy Inari sikerrel járt. Bár nem volt oka kételkedni. Elérte a falat és hozzálátott a megmászásához. Csak egyszer kellett megállnia, hogy egy őr elhaladjon felette a falon. Addig is harapott egyet egy újabb barackból.
- Ez a kotnyeles neko rendesen ráfüggött a barackra - mondta Keru, miközben távcsővel figyelte a falmászót.
- Nem hibáztatom érte. Az idei termés igazán remek - felelte Riah.
Eközben Kyoko felért végre a fal tetejére, ahol aztán rögzítette és leengedte a köteleket, amiket magával vitt. Az őrök itt még annyira sem vették komolyan a feladataikat, mint a kormányzói épületben. Titkos raktár révén nem nagyon számíthattak támadásra. Keru a társaival megközelítette a falat és elkezdtek felmászni a köteleken. Kyoko pedig egy Riahtól kapott tollat dobott a tengu nő lába elé, jelezve, hogy indíthatják az áltámadást.
Pillanatokon belül kiáltások hallatszottak a nyugati fal felől, az őrök pedig azonnal futni kezdtek oda, és amikor megpillantották a robogva közeledő támadókat, szinte pánik tört ki közöttük. Hangos nagai nyelvű vezényszavak és izgatott kiáltások harsantak, elűzve az addig csendes éjszakát, miközben többet a földhöz rögzített nehéz lövegekhez ültek. Újabb vezényszavak, és a nehéz ütegek tüzet nyitottak, vöröses fénycsóváik pedig fénnyel töltötték be a mezőt. ahogy a becsapódások nyomán robbanások rázták meg a földet, és a füvön lángcsóvák futottak végig. A tenguk igen szellősen nyomultak előre, és cikk-cakkozva haladtak, így a lövések sok kárt nem okoztak bennük.
- Nya, ez aztán a tűzijáték - jegyezte meg Kyoko, elfogyasztva a barack maradékát is, majd a magot félrepöckölte.
- Áucs! - tört ki Keruból, akinek pont a fejét kapta telibe, majd felkapaszkodott. A tenguk tovább kúsztak a fal mellett, szerencsére errefelé senki sem figyelt, miközben a másik oldalon már fényszórókat is üzembe helyeztek, amitől igazi fényárban úszott a mező. Ha a parasztok próbáltak volna ide bejutni, szörnyű vérfürdő lett volna az eredménye, a kevéske őrség ellenére is. A neko felegyenesedett, és Keura pillantott, majd meglódult előre. Pillanatokon belül az egyik üteg mellett termett, és jó nagy pofonban részesítette a tűzvezérlőt, majd a társa is kapott egyet, aki előre dőlt a kezelőpultra. Eközben a tenguk is támadásba lendültek, mindenhol kellemetlen meglepetésben részesítve a másik irányba figyelő katonákat. Miközben Kyoko az egyik löveg vezérlőit intézte el, addig Keru egy másikat vett célba. Alig egy percen belül hatástalanították az őrség falon lévő részét, valamint a lövegkezelőket. A neko a legközelebbi számítógépkonzolhoz ment és feltörte a rendszert, hogy nehogy belülről valaki ügyeskedni próbáljon. Például nem kellett volna a kelleténél nagyobb figyelem nekik, így kiiktatta a kommunikációt, hogy ne tudjanak a kormányzótól segítséget kérni. Keru az egyik nehézüteggel lyukat ütött a bejáraton, így Riah és a többi tengu is behatolt. Olyan gyorsan letarolták a felkészületlenül ért őrséget, hogy az egész ostrom csak néhány rövid percig tartott. Mire felbukkant a belügyminisztert szállító sikló, már az egész raktárat az ellenőrzésük alatt tartották.
- Úgy tűnik, már várnak minket - közölte Inari, látva az integető nekot.
- Ezt nem viszik el szárazon, maguk árulók! Követelem, hogy engedjenek el!
- Sajnálom, de jelen pillanatban nincs abban a helyzetben, hogy követelőzzön - felelte a kitsune higgadtan.
- Erről hallani fog a megbízójuk, erre mérget vehet.
- A helyiek érdekében remélem is, hogy hallani fog - válaszolt Riah, aki az éppen kinyíló ajtó előtt állt.
- Ez nem lehet! A-a tenguk nem léteznek!
- Nya, határozottan léteznek. És csirke ízük van. De ez a barack sokkal finomabb - mondta a felbukkanó Kyoko egy újabb gyümölcs társaságában.
- Jöjjön velünk, miniszter úr - közölte Inari, és fegyverével az ajtó felé intett, Mori pedig jobb híján engedelmeskedett, és kiszállt, majd minden megmaradt méltóságát magára öltve lépdelt el a tenguk és a földművesek előtt, akik meglehetősen durva tekintettel méregettek. Ugyan a haragjuk Murata ellen irányult, a miniszter tudta, hogy most se születése, se rangja vagy tisztsége nem védi meg a lincseléstől, ha egyszer kedvet kapnak hozzá. Inari a raktár bejáratához kísérte a férfit, majd megállt, ő pedig betekintett. Számolatlan ládában álltak ott a különböző élelmiszerek, készen arra, hogy bármikor elszállítsák őket. Riah odasétált az egyik ládához, belerúgott egyet, mire az oldala lerepült és barackok ömlöttek ki belőle. Kyoko azonnal odasietett, és az ölébe pakolt egy párat.
- Láthatja, amit Ishida mondott, igaz - mondta a kitsune.
- Egy követ fúj magukkal? - kérdezte, mire Inari halványan elmosolyodott.
- Ó, csak ott hagytam pár papírost, ahol tudtam, hogy megtalálja. Amekkora kis szarrágó, tudtam, hogy rögtön rohan majd bemószerolni a főnökét - közölte vele a nő. - Nekem pedig csak várni kellett.
- Nos, miniszter úr, láthatja, hogy a raktár itt van, az adatok meg nálunk - szólalt meg most Riah, miközben Keru fenyegetőn a férfi fölé magasodott.
- Mit akarnak? - kérdezte, kissé megrettenve az izmos tengutól.
- Murata a maga embere. Szépen engedje el a kezét, verje rá a balhét, és nevezzen ki egy rendes fickót a dolgok intézésre - adta elő "kéréseiket" Inari. - Ha vonakodna, nyugodtan adja elő az érveit a kinti földműveseknek. Egy ilyen ékesszóló férfira bizonyára hallgatni fognak.
Mori nyelt egyet, ahogy eszébe jutott az előbbi lehetőség. Nem akarta ilyen helyen és ilyen módon befejezni az életét, a herceg kis kedvenceinek a kezében pedig ott voltak a golyói.
- Mi a helyzet ezekkel - pillantott a szeme sarkából a tengukra.
- Ó, őket felejtse csak el nyugodtan - felelte Inari a legnagyobb természetességgel. - Az ügyüket egyenesen a herceg elé visszük, a maga feje nem kell fájjon miatta.
- Hát persze - bólogatott sűrűn, majd így is tett. - Úgyis csak a gond volt már Muratával. De ki legyen helyette?
- Azt hiszem a falusiak vezetője jó ötlet lenne - közölte a kitsune, a távolban ácsorgó férfira mutatva.
- Micsoda? Egy egyszerű parasztra bíznák a vezetést? - csattant fel a férfi.
- Talán gondja van a dolgos emberekkel? - kérdezte Keru, miközben kezeit ropogtatta fenyegetően a férfi felett.
- Nem, szó sincs ilyesmiről. De az ilyen emberek nem értenek a politikához.
- Nya, itt nem kell politizálni, csak vezetni a népeket. Segíteni őket a mindennapjaikban és hasonlók.
- Így van - felelte Riah, aki igyekezett kicsit barátságosabban folytatni - Az egyszerű emberek problémáit egy olyan jobban megérti, aki maga is ugyanonnan jött. Egy olyan, aki sosem végzett kétkezi munkát, sosem értheti meg, mennyire nehéz is az.
- Nos, végül is meg lehet próbálni. A régensherceg egyébként is lépni fog, ha nem mennek jól a dolgok. Ha viszont helyreállnak a dolgok. Akkor roppant elégedett lesz.
- Bizony. A kormányzót leszámítva mindenki elégedett lehet - mondta Keru, aki még mindig szigorúan nézett a miniszterre - Még maga is.
- Úgy látom értjük egymást - mondta a férfi, mivel más kiút nem volt, csak amit felvázoltak neki. Ő pedig nem kívánt Muratával együtt eltűnni a süllyesztőben. Ilyen ez a politika. Riah intett a faluvezetőnek, hogy csatlakozzon hozzájuk.
- Sikerült meggyőzni a miniszterurat? - kérdezte reménykedve.
- Igen. A miniszter úr úgy döntött, te leszel az új kormányzó, hogy olyan foglalkozzon a helyiekkel, akiben megbíznak és aki ismeri az életüket. Igaz? - pillantott a tengunő a férfira.
- Így van. Épp itt az ideje, hogy ismét rend és béke legyen itt - húzta ki magát végül, mivel úgy érezte, már nem kell tartania a lincseléstől.
Ahogy híre ment a megegyezésnek, a földművesek éljenzésben törtek ki, és az öröm rövidesen a tetőfokára hágott. A kiütött katonák kezét összekötözték, hogy reggelig ne okozzanak galibát, miközben többen tüzeket raktak, és főzni kezdtek a bent található alapanyagokból. Hamarosan a harcra érkezett parasztok jó vidékies mulatozásba kezdtek, a tenguk és vendégek pedig csatlakoztak hozzájuk. A miniszter és Ishikawa, az újdonsült kormányzó megitták közös szakéjukat, majd Mori kimentette magát, és inkább a kissé összezúzott oldalú limuzinba húzódott vissza, hogy ott várja ki a reggelt.
- Twi'lek barátunk is megirigyelné a vezetési stílusod, nya - kuncogott Kyoko a kocsit látva, Inari pedig nevetett a megjegyzésen. De ez Mikasát juttatta eszébe, aki velük ment Coruscantra. Az Erőn keresztül érezte, hogy jól van, de semmi többet. Ő volt a pengék reménysége, hogy nem maradnak örökre a feledés homályában. Kezében egy kevéske szakéval a tűz felett nézett át, a messzeségbe, és mintha édesanyja arcát látta volna néhány pillanatra. Inari elmosolyodott, és kortyolt egyet, miközben Kyoko mellett öt barckot dobált körbe, artista babérokra törve, majd ugyanez folytatta fél lábon ugrálva, sőt a farkával is bekapcsolódott a látványosságba, amit vidám taps fogadott. Inari a tengukra pillantott, és látta, hogy Riah közel bújik Keruhoz, aki gyengéden simogatja a nő fejét, miközben együtt nézik a csillagokat. Minden olyan idilli volt, talán túlságosan is. De rég volt már, hogy Inari ennyire élvezett valamit, így hagyta, hogy magával sodorja kicsit a hangulat. De még mindenképp beszélni akart Riahékkal, így bármennyire is zavarta elrontani ezt a szép képet, felkelt, és odament hozzájuk, majd letelepedett.
- Mit terveztek ezután? - tette fel nekik a kérdést.
- Nem tudom. Most, hogy lelepleződött a titkunk... - mondta Riah, és most a kitsunére pillantott. - Te biztosan tudsz valamit.
- Van egy hercegnő, messze innen, valaki, aki jobbá teheti a nagaiokat. Ő szívesen fogadná tőletek azokat, akik ismerik az Erőt - felelte a kitsune.
- Erő?
- Egy láthatatlan mező, egy hosszú fonál, ami összeköt mindent és mindenkit, és egyensúlyban tartja a Galaxist. Te magad is tudod használni, Riah. És talán mások is közületek.
- Nem sokat mond ez nekem, ha nem haragszol - felelte Riah, bár érezhetően sikerült felkelteni az érdeklődését.
- Amikor harcoltunk, akkor éreztem, hogy ösztönösen használod. Találkoztam már hasonlóval. A te szemszögedből úgy tűnhet sokszor, hogy nagyon szerencsés vagy. Esetleg nagyon jók a megérzéseid. Ez az Erő.
- És mit tud ez az Erő?
- Az Erő mindenható. Ha megtanulod használni, csak rajtad áll, hogyan teszed. Jóra, rosszra. Biztos hallottál már a jedikről és a sithekről.
- Dereng valami, de azok a jedik, vagy kik nem a Köztársaságban vannak? - csatlakozott Keru is a beszélgetéshez.
- Így van. A jedik használják jóra az Erőt. Segítenek másokon. Míg a sithek ezt a logikát követve a rosszra, hisz ők előszeretettel manipulálnak és alkalmaznak erőszakot.
- Elég megfoghatatlannak tűnik ez az egész - felelte Riah hitetlenkedve, mire Inari kinyúlt a már üldögélő Kyoko felé és elreptette tőle a barackot, amit épp megenni készült, így utánaeredt és végül Inari kezéből kapta vissza.
- Nya, nagyon vicces vagy, Bolyhoska! - mondta a neko és beleharapott a gyümölcsbe.
- Bolyhoska? - kérdezte a tengunő.
- Ezt a becenevet kaptam tőle korábban, meg egy twi'lek jeditől, aki mellesleg hasonló jellem.
- Na és ki ez a hercegnő, akit említettél?
- A régensherceg húga, aki nemrég segített megállítani a bátyját. Most azon munkálkodik, hogy életre keltse a Pengék Rendjét.
- Valahol? Szóval azt várod tőlünk, hogy kerekedjünk fel és vágjunk neki a galaxisnak úgy, hogy még te sem tudod, hol van éppen?
- Honnan tudod, hogy nem tudom? - kérdezte Inari.
- Megérzés - felelte egy apró mosollyal a nő.
- Az ajánlat a jövőre nézve szól - közölte végül diplomatikusan Inari, aki tudta, hogy némileg bizonytalanra ígérget. - De úgy hiszem, a térség minden lakójának együtt kell tennie, hogy a régi ellentéteket eltűnjenek. Legyen bár kitsune, tengu, neko, nagai vagy bármilyen más faj tagja. Ideje lenne elfelejteni a régi keserűséget és sérelmeket.
- Hát tény, hogy segítettél. Egész szép dolog volt... egy yakohoz képest - felelte a férfi, mire Riah a könyökével hasba ütötte.
- Keru! - szólt rá, de a férfin látszott, hogy csak ugratni akarta. - Nekem tetszik az ötlet. Talán mi is előbújhatnánk az évezredes bujkálásból. Az agrovilágok mindegyikén segíthetnénk másokon, megtaníthatnánk sokakat a természet szeretetére...
- Szép és nemes gondolat - bólintott Inari. - Egyelőre csak a herceg fog tudni rólatok. De ha a hercegnő készen áll a fogadásotokra, jelezni fogok.
A többiek bólintottak, majd újra a csillagokat kezdték nézni. Az este maradék része hamar elillant a mulatozás és hasonlók közben, és ahogy jött a reggel, a tenguk távoztak a helyről. Hamarosan katonák érkeztek helyettük, ezúttal nem helyiek, mind a Kempeitai, a katonai rendészet uniformisát és megkülönböztető karszalagját viselték, valószínűleg a belügyminiszter adta le nekik a drótot. Ishikawa máris kormányzóhoz mérten viselkedett, elrendelte az élelmiszer egy részének kiosztását a régóta nélkülözők számára, és megnyitotta a kormányzó saját készleteit, valamint előre ígéretet tett arra, hogy a betegek és munkaképtelenek számára ellátást biztosít majd a bolygó pénzéből. A helyi milícia jelen lévő tagjait lefegyverezték, helyettük a falusiak saját milíciája vált az új rendfenntartó erővé.
A Kempeitai egyik siklója a fővárosba vitte vissza őket, ahol a leszállóplatformnál a különítmény vezetője és kísérete várta őket. Ők nem viseltek egyenruhát, ehelyett a férfiakon öltöny, a nőkön csinos, de visszafogott kosztümök voltak. A csapatot vezető férfi egy szigorú kinézetű, szemüveges fickó volt, gondosan oldalra fésült hajjal, tartása és viselkedése pedig tekintélyt parancsolt neki.
- Kido főfelügyelő vagyok - mutatkozott be, majd egy aprócska füzetet húzott elő az öltönye belső zsebéből. - Pár dologról beszámolnának?
Inari eleget tett a kérésnek, miközben Kyoko az egyik megmaradt barackkal ügyeskedett. Ahogy felpillantott, találkozott a tekintete egy vörös kosztümöt viselő, fekete, vállig érő hajú nővel, aki szélesen mosolygott rá. Kido elégedettnek tűnt a válaszokkal, amiket Inaritól kapott, majd oldalra pillantott, és észrevette, hogy ketten egymást bámulják.
- Nakajima Ada felügyelő - mutatta be a férfi neki. - Egy időre ő veszi át a helyi brancs vezetését.
- Csak a legjobb sikereket kívánhatjuk - hajolt meg enyhén felé Inari, amit a nő udvariasan viszonzott. - A kormányzóval mi lesz?
- Holtan találtuk az irodájában - felelte Kido érzelemmentes hangon. - Amikor rájött, mik lesznek a vádak, mérget vett be.
- Igen sajnálatos, hogy ezt a gyáva utat választotta - felelte Inari. Egy becsületes ember vállalta volna a tetteiért a felelősséget.
- Nya, ennyi gazemberkedés után nem sok jóra számíthatott - felelte Kyoko, aki akart adni egy harapást a barackból az Ada nevű nőnek, ám az diplomatikusan feltartotta a kezét, hogy visszautasítsa.
- Nos, bizonyára a herceg is nagyon várja már a beszámolójukat. Nem tartom fel önöket tovább, hölgyeim. Kellemes utat - mondta a férfi udvariasan, majd biccentett és elindult a dolgára, nyomában a vörös ruhás nővel, aki csak szórakozásból végigsimította Kyoko farkincáját.
Nem volt más hátra, mint elindulni vissza, így nem is időztek itt tovább. A Nekopara hamar útra kész volt és fel is emelkedett. A yakuzák miatt nem aggódtak, őket, mint a korábbi milícia tagjait is jó kezekben hagyták.
- Jó kis kaland volt ez így együtt - mondta a neko, miközben elhagyták a légkört.
- Valóban. Remélhetőleg az eredmény tartós lesz.
- Nya, Ishikawa rendes fickó, ha megfelelő támogatást kap, akkor minden szép és jó lesz.
- Sajnos az élet nem mindig ilyen egyszerű - felelte Inari.