|
Post by Lord Brodrig on Dec 15, 2013 15:16:35 GMT 1
A Tingel-kar egyik legkiesőbb szélén keringő Csillagvég a Harmadik Birodalom uralma alá tartozik, holott a hírhedt és félelmetes bolygó messze a határokon túli űrben kering. Ide telepítik a galaxis, de elsősorban a Corporate-szektor legveszélyesebb bűnözőit. A börtönbolygó az egyik legbiztonságosabb fegyházlétesítmény az ismert univerzumban. Soha senki nem szökött meg a Csillagvég bájos világáról, ami tárt karokkal vár mindenkit.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 17, 2013 23:02:09 GMT 1
Sötét felhők megszakítatlan takarója borította a bolygó felszínét, de az égnek ívelő tornyok és építmények korántsem érték el a homályos, részben a változatlan időjárás, részben a raboknak munkát adó gyárak füstjéből alkotott, mérgező leplet. Akkor se lehetett volna áttörni ezen az extra biztonsági rendszeren, ha történetesen egy csillaghajó belsejében tartózkodott az áldozat. Ezt a védelmet nem lehetett semmiféle csillaghajóval átszelni. Egyetlen módja volt a ki - és bejutásnak, mégpedig a tornyokból indított, speciális fém és szerves elemekkel bevont liftaknák belsejében, amelyek a felhőtakaró fölött várakozó űrállomásra vezettek. A biztonságot megszigorítandó a bolygó fölött dupla elhárítópajzs feszült, egy olyan kikapcsolhatatlan technika, aminek a leállítóparancsait egyszerűen törölték, megsemmisítve a program minden maradványát - így az egyetlen utat a gondosan karbantartott és szigorúan ellenőrzött felvonók jelentették.
Bár a kopár bolygófelszínen nem alkotott egybefüggő várost a börtön, ennek ellenére a telep rendkívül tágas helynek bizonyult. Bár elszórtan emelkedett a felszín fölé, a föld alá nyúló járatokkal kiegészülve a Csillagvég elnevezésű fegyházról sosem mondható az, hogy dugig van töltve. Az innen való feljutást pedig jócskán megnehezítette az a több száz szint, amit a felvonók alsó szintjéig kellett utazni. Odafent pedig csillagrombolók őrizték az állomást.
Alder Hobs kapitány gondosan követte a Repülésirányítás által megadott koordinátákat és utasításokat, mialatt négy TIE-vadász zárta közre a hajóját. Azon morondírozott, hogy akkor sem tudna letérni a pályáról, ha akarna, ugyanis kísérői olyan szorosan körbeállták, mint valami alagút oldalfalai. A csempész tudván tudta, hogy mocskos egy helyre jött, de mindent a profit érdekében. Látott már sokkal rosszabbat is az öreg Hobs - megjárta már a poklok poklát. Mégis mi lehet egy börtönbolygó a Pokolhoz képest? A Kessel fűszerbányáihoz hasonlóan csakis mesebeli táj.
A csempész az előírásoknak megfelelően landolt az űrállomás számára kijelölt dokkjában. Nem kerülte el a figyelmét az a két turbólézerüteg, ami egyenesen a hajója felé irányult, mihelyt letette az öreglányt. Ezek nem totojáznak, az biztos, gondolta, mialatt magára csatolta az övét. Fegyvereit maga mögött kellett hagynia, ez benne volt a szabályzatban, amit háromszor is el akartak olvastatni vele, mielőtt beengedték a rendszerbe. Egy fehér egyenruhás, állig felfegyverzett tiszt várt rá, két fekete páncélos kísérőjével.
- Kérem tartsa oldalra a kezét - mormogta a tiszt üdvözlésképpen, s Hobs úgy tett, ahogy utasították. Az egyik fekete egyenruhás őr végigfuttatta érzékelőit a csempész testének körvonalai mentén, s miután végzett, apró bólintással jelzett felettesének, aztán visszalépett a helyére. - Cet vagyok - folytatta a tiszt. - Ön Hobs kapitány?
- Alder Hobs, szolgálatodra - felelte a csempész, de a férfi tetszését nem nyerte el.
- Papirokat! - követelte.
Hobs odaadta neki az igazolványát - ezúttal a becses eredetit - , aztán követte az idősödő férfit. A két őr csatlakozott mellé, s a csempész úgy érezte magát, mintha ő maga is fogoly lenne. Most már emlékezett, miért gyűlölte ezeket a helyeket. Ült már pár évet, de akkora bűncselekményt nem követett el, hogy ide kerüljön. Kirázta a hideg a gondolatra, hogy esetleg le kell mennie a börtönszintre, ahol tudomása szerint - persze kizárólag a legendák alapján - úgy tudta, csupán a felvonókat őrzik az őrök, és a lenti felügyelők maguk a veterán rabok, akik a munkaszervezést és az élelemellátást is szervezik. Végül is az erősebb kutya baszik logika elképzelhetőnek tűnt egy efféle nyaralóban.
Az Éhezők Viadala nagy profittal kecsegtethetett Hobs számára. A bűnszervezete mindig előnyt kovácsolt az efféle felhívásokból. Tudta, hogy a Harmadik Birodalom hivatalosan nem vehet részt a megmérettetésen, tekintve a demokratikusságát és legfőképpen rabokkal nem mehet, hiszen törvényei tiltják a rabszolgatartást. De Hobs tudta, hogy neki jogában áll illegálisan benevezni néhány foglyot a Birodalom nevében. A sithek amúgy sem kérdezősködnek, s szervezetének kapcsolatait felhasználva sikerült megszereznie két rabot, akik a szabadságukért harcolhatnak majd az aránénában.
Amikor meglátta őket, pontosan úgy festettek, ahogy elképzelte. Igazi bűnözők és legyőzhetetlen harcosok benyomását keltették.
A Zandurian Hork mészárosa sebes testrészei kilátszódtak egyrészes rabruhájából. Mart'orr valaha a Scipio népének forradalmáraihoz tartozott. Azok között vált ismertté, akik elűzték a Konföderációt a bolygóról, s megszüntették Darth Caedus befolyását a hazájuk felett. De nem számítottak a Sith Lord bosszújára. Caedus értesült a történtekről, s ő maga érkezett a Scipióra, hogy megbüntesse azokat, akik dacolni mertek hatalmával. Kiderítette, kik voltak a forradalom vezetői, s egytől egyig lemészárolta őket. Mart'orr családját - két gyermekét és asszonyát saját kezűleg gyilkolta meg, s míg utolsó, életben maradt leánygyermekét magához szorítva szembenézett az apával, a nikto életében először meghátrált. Csak azért, hogy a lány életben maradjon. És ennek egy feltétele volt: neki kellett vezetnie a Zandurian Hork város elleni támadást. Mart'orrnak csak a lánya volt fontos, nem a népe. Ezért előkészítette a hadműveletet, összeszedett néhány havert, és kiirtották a város egy részét. Nőket, gyerekeket nem kímélve.
A Konföderáció bukása után halálraítélték, és amíg büntetésére várt az Agon kilencesen, történt egy s más a galaxisban. A hírekben látta, amint a saját lányának faluját porig rombolják valami újkeletű lázadók, s féktelen dühében széttépte cellatársait és az őreit. Ezután szállították a Csillagvégre. Kiváló pusztakezes harcos volt, és értett a kézifegyverekhez.
A páros másik tagja, a vékony, magas seloniai többrendbeli gyilkosságért kapott életfogytiglant, plusz ezer évet azelőtt elkövetett bűneiért. Vik Timus felívelő gengszterként előbb fegyvercsempészéssel, aztán fűszerárusítással foglalkozott. Nem érdekelte, hogy iskolákban, óvodákban (!), de eladta, amije volt. Kedvenc mondása volt akkoriban, hogy a sensostimet az embercsecsemők esetében a babák kutacsában lehet a legjobban elrejteni, és csak egy sapka kell a fejükre, a cuccot máris lehet észrevétlenül szállítani. Vik Timus vadállati hajlamairól is vált ismertté, és kedvtelésből politikusokat, egyszerű polgárokat, vezetőket és népeik tagjait gyilkolta. Káoszpárti volt, s vérengzése miatt sorozatgyilkossággal elítélték. Ügyesen bánik a sugárvetőkkel, és igen agyafúrt fickó hírében állt.
Alder Hobs a hajójára tereltette őket, és gondosan elzárta a két gazfickót egymástól - két külön bejáratú cellát adott nekik. Biztos volt benne, hogy mindennél jobban érzik magukat a hajón, még ha nem is sejtik, merre mennek. Hobs úgy hagyta maga mögött az űrállomást, hogy vissza se nézett. Megkönnyebbülve jött el onnan, s időközben csatlakozott hozzá rodiai másodpilótája, Rikk. A csempész meghúzta a kart, s a csillagok fényei összemosódtak. Irány a Sith Birodalom! - gondolta vidáman, s töltött magának egy pohár kesselit.
|
|
|
Post by Haruhi on Feb 2, 2014 0:20:56 GMT 1
Önmagával nézett farkasszemet és meg volt elégedve a látvánnyal. Az állótükör primitív találmány volt, s egyszerű homokból nyerték ki az alapanyagait, akárcsak az ablaküveget, melyen keresztül látni lehetett a kinti szürke, sivár világot. Az itteni gyárak - melyek közűl mára többet is sikerült megszereznie - nem voltak a galaxis-beli standard technológiai fejlettség szintjén, elvégre ez egy hatalmas börtön volt, pontosabban egy világméretű börtön. Idelent nem voltak őrök, a rabokat részben azért "dobták" le, hogy majd úgyis megölik egymást előbb és utóbb, s valóban, az esetek zömében így végezték a kevésbé szerencsés, vagyis kevésbé rátermett fegyencek. Ha valaki laikus ránézett, őt is nyomban közéjük sorolta volna. Azonban míg számukra egy nemi erőszakra vagy(/és) kegyetlen kínok közti halálra ítéltetett lány volt, kit annyira gyűlölhetett valaki, hogy korosztályából egyedüliként ide zárják... addig a már évek óta itt élők számára ő volt a Törpe, aki az egyik legerősebb fegyenc-família keresztanyja volt, számos családtaggal és szövetségessel. Mindezt nem csupán a szabad Galaxis egyik legkonfidentálisabb bankjánál pihenő számlájának köszönhette, bár egyértelműen az mindennek alapjául szolgált. Mikor ide érkezett, egy kisebb kontinens bányászjogainak árán egy vibropengével együtt vágott neki a kihaltnak tűnő tájnak, mely így a bolygófelszín egyetlen igazi fegyverét jelentette, egészen apró kora óta tanult harcművész rutinjával párosulva. Ugyan nem nehézségek híján, de az első magányos hónapok és dögevőkhöz hasonlítható életmódja egy maroknyi követő élére edzette, kikkel könnyedén, sorra átvette az uralmat egy-egy üzem és más fegyenc klikk felett, saját hadúri államocskát kaparva ki magának. Az ő személyes fellépése, döntései, ambiciói és sikerei etették a legényeit, kik cserébe hűségesnek bizonyultak. Nem volt híján a határozottságnak és megfelelő alkalmi gátlástalanságnak, mely végtére is ide juttatta ugyan, de aztán meg is óvta, s helyi hatalommá emelte. Nem született félelemmel és nem is cseperedett fel vele, sokkal inkább önprezervációval és önző, ugyanakkor kőkemény és eddig intelligensnek bizonyuló egóval. Több értelmes lény életét oltotta ki bármiféle megbánás nélkül, mint a legtöbb itt élő rabtársa, igaz, akkor még, kislányként nem egészen a saját keze által. Az Ädeln család a Phaedan tekintélyes vagyont birtokolt, s mint az egyetlen élő örököslány, bizony volt némi hatalma az ő szavának is, leginkább az őt szolgálók köreiben. Így történt meg a Csillagvég felé vezető sugárút megnyílása előtte. Egy nagyobb iparváros tőkéjét és létesítményeit kapta ajándékba mintegy korba érésének jeleként, habár úgy tizenegy éves lehetett akkor. A munkások természetesen nem éltek aranylétet a gyárakban addig sem, így nem sokkal azután döntöttek úgy, hogy ott hagyják a munkát és sztrájkba kezdenek, mely azátn végigsöpört a városon és afféle forradalomba torkollt. A dühödt vegyesfajú tömeg átvette ugyan az uralmat, ám az ő úgymond gyermeki egyszerűsége azt az ötletet adta, hogy felszámolni egyszer és mindenkorra hatásosabb és egyben megnyugtatóbb megoldás volt a tárgyalásoknál. Ezért is csempésztek és detonáltak egy tömegpusztító töltetet, mely hamuvá változtatta a tartomány nagy részét, s melyet a Harmadik Birodalom egy cseppet sem értékelt jogos és szentiensbarát lépésként. Elképzelhető, hogy csak a kora mentette meg életét, de az is lehet, hogy éppenséggel ezt a helyet tartották a rosszabb büntetésnek, akárhogy is, ide jutott. És egy csepp szánalmat sem ismert be a tettért, s azóta sem érzett, ő most is úgy tartotta, hogy egy erőszakos inszurgenciát perzselt fel erőszakkal, saját érdekeit védve.
Öltözködése végezte után néhány perccel már egy kezdetleges műalkotásként is felfogható karosszékben ült, két oldalán egy-egy primitív lándzsákkal felfegyverzett whipiddel, s vibropengéjével keze ügyében. Az előtte álló rodiai fegyvertelen volt, de tekintete kihívó és egy cseppet sem elragadtatott volt, s ez tetszett neki benne. Preemo egy birodalmi kézre került notórius fejvadász volt, legalább hetven meg és meg nem erősített gyilkossággal a számláján, olyan személy, aki hozzá hasonlóan nem esett hanyatt ismeretlen, vagy ismert figurák halálától. De nem az ő legénye volt, hanem egy kisebb, de stabil rossz hírű bandát vezetett és egyértelműen csakis azért nem adta még be a derekát neki, mert bolondnak nézte, részben jogosan. Huttul diskuráltak persze, mely mostanra nem csupán anyanyelvévé vált, de gondolatait is annak kódolásában szőtte, s így a basicet is alkalmasabb kifejezésekkel kiegészítve használta azon ritka alkalmakkor, mikor szükséges volt. Preemo most is ócsárolta, de a legtöbb itteni vezérrel ellentétben ő, mármint Siryn Ädeln kifejezetten le volt nyűgözve, ha akadtak olyanok, kiknek megvolt a "pofájuk" a szemei közé köpni. - Több lehetnél ostoba kislánynál, - csipkelődött most is, némi bosszúsággal elegyítve - ha okosan arra fordítanád a fölös energiád, hogy itt építs magadnak paradicsomot! De csak álmodozol, hülyítesz mindenkit a kis meséiddel! Csak olyannak fogok dolgozni, aki megadja nekem, amit akarok! Mosoly kúszott eddig komor arcára, mely aztán gunyoros vigyorrá vált, még jobban feldühítve a rodiait. Persze ő ilyen volt, spontán képes volt néhány perc alatt hangulatot váltani és teljesen más viselkedésben lelni kedvét, ráadásul ezzel még önmagát is elszórakoztatta. - Azt megint elfelejtetted, - rázta okítóan mutatóujját válasza mellé - hogy én egy napon kijutok innen és mindenki más is, akit magammal akarok vinni. A rodiai tökéletesen értette a dolgot, mi több, emiatt is volt annyira elborulva mindig, valahányszor veszekedtek, de számára ez amolyan szórakozás volt, hiszen... ő tényleg biztosra vette, hogy ki fog innen szabadulni előbb, vagy utóbb. Egyszerűen tudta, amióta itt volt. - Ostoba! - prüszkölt - Innen nincs kiút! Amíg planetáris pajzsok meg rohadt csillagrombolók keringenek odafent, nem megyünk innen sehova! Keményvágású kis kölyökribanc vagy és másznánk utánad többen, ha egyesíteni akarnád a családokat! De gyerek vagy, a céljaid infantilisek, életképtelenek, szarnak valók! És legközelebb inkább akkor próbálj tárgyalni velem, ha már észhez tértél! Preemo sarkon fordult és egyszerűen kisétált a helyiségből, ahogy már sokadszorra tette. Akárcsak ő, ahogy beletúrt hosszú, gonddal ápolt hajába és flegmán megjegyezte: - Márpedig én elmegyek ebből a füstgyárból... egy darabban.
|
|
|
Post by Enz on Feb 2, 2014 1:55:06 GMT 1
Lassan öt napja volt már ennek a koszfészeknek a lakója, és egyre jobban kezdte látni, hogyan működnek itt a dolgok. A Star's End a Galaxis egyik hírhedt börtöne volt, ahová a Birodalom szívesen küldte azokat a problémás foglyokat, akiket odahaza a támogatottságuk vagy ismertségük okán nem intézhetett el saját maga. A Corporate pedig szívesen fogadta őket, jó pénz ellenében. Újabban persze, hogy a Lázadók erősítették a szorításukat a Galaxis felett, egyre jobban tartani kellett attól, hogy megpróbálják kifüstölni ezt a helyet. Ahogy eddig látta, a Corporate fejesei a hiedelmekkel ellentétben nem elkurvázzák a foglyok őrzéséért kapott pénzt, hanem bölcsen a védelem erősítésére költik. Ami jelen esetben nem túl megnyugtató volt, tekintve, hogy most a Birodalom készül megtámadni ezt a kócerájt. Hogy miért, azt egyszerű ügynökként nem az ő dolga volt eldönteni. Az Ubiqtorate egyértelmű a korábban általa ismeretlen Rammstein admirális parancsnoksága alá rendelte, és mivel Isard aláírása egyértelműen eredeti volt, nem kérdőjelezte meg a döntés jogosságát. Persze az igazgatóasszony ritkán tett ilyet, de hát ő sem volt mindenható, függetlenül attól, hogy újabban a Birodalom egyértelmű vezetője lett.
Ahogy az étkező egyik, legalább ötven éve takarítatlan asztalánál ücsörgött, és valami szemetet evett, amit itt képesek voltak kajának hívni - a hús eredetét érthető okokból nem firtatta -, a kellemes koktélozásokra gondolt Coruscanton, amiket Isarddal ejtett meg egy-egy sikeres küldetés után. Az igazgatóasszony szerette jutalmazni a beosztottjait, és ugyebár nem mindenkit elégítettek ki a kreditek, plecsnik vagy előléptetések. Mindenesetre most ezt a szart kellett turkálnia, miközben a vörös sálas fickók érkezését figyelte. Három napja mindig ilyen időtájt érkeztek, hogy a nagy vesződséggel becsempészett fűszerüket árulják a helyi fizetőeszközért, az üdítőskupakért cserébe. Nagyobb volt iránta a bizalom, mint a börtönpénz iránt, amit egyesek egyenesen "szarpapír"-nak neveztek, tanúbizonyságot téve arról, hogy a diplomás értelmiségiek is kerülhetnek tévútra. Némi késéssel ugyan - írnék a panaszkönyvbe, ha lenne náluk -, de megérkeztek a rosszarcúak - nem mintha itt rajta kívül nem az lett volna bárki - hogy árulják a portékájukat. A feladat innen már nem volt nehéz: kiderítette, hogy a lány, aki fontos a Birodalomnak, ezeknek a vezetője, és hát valaki szívéhez az út a leggyorsabban a mellkasán keresztül vezet, de csak biztos pengével.
- Hé, te! - szólt jó hangosan az árusnak, így rögtön az egész étkezde rá figyelt. Remek, első lépés kipipálva. Az ideges képű rodiai, két nikto és egy houk verőlegénytől kísérve odasietett, főleg ismételt hangos szólásai után, holott először megkísérelték ignorálni. - Várd ki a sorod, de ütődött fűszerfüggő! - piszmogta idegesen, leülve vele szemben az asztalnál. Cross hátradőlt, és próbált ennek a sztereotípiának megfelelő fejet vágni. - Drágaszágom... A cuccból, most! - játszotta hűen a bedilizett fűszerfüggőt, a másik láthatóan kevés megelégedésére. - Tudod, mielőtt lekapcsoltak, fűszert csempésztem. A vám elől a seggembe dugtam egy keveset. Mikor legutóbb néztem, egészen hasonlított rád. - Mit mondtál? - szisszent fel idegesen a becsületes kiskereskedő, a houk pedig fenyegetően pillantott le rá. - Izé, összekevertelek azzal, ami onnan lentről jön. Az én hibám! - vonta meg a vállát vigyorogva, és a fenyegető reakciókból érezte, hogy a konfrontáció elkerülhetetlen. Persze meg kellett előznie, hogy ezután csendben próbálják elintézni, valami olyasmivel, ami túlságosan árt nekik ehhez. - Mit mondtál?! - pattant fel idegesen a rodiai, a kését keresve. - Azt, hogy hamisítványt akarsz rám sózni! - kiáltotta vissza jó hangosan, hogy az egész terem hallja, szemben az előző halk tárgyalással. - Velem pedig senki sem packázik! Bal kezére támaszkodva átvette magát az asztalon, bal lábát elcsúsztatva a lap felett, míg a jobbat kinyújtva előrelendítette, fellökve az asztalon lévő ételeket és italokat.
A rúgás váratlanul érte az előbb harcra készülő rodiait, aki megperdült a lendülettől, és elvágódott, mint egy darab fa. A legkönnyebb kipipálva, gondolta, ez már nem kel fel egy darabig. A haverjai azonban szinte azonnal körbeállták őt, ami klasszikus húzás volt túlerő esetén. És ha a puszta erejük némi tudással vagy ésszel párosult volna, talán nem végez olyan piszkosan gyorsan. A jobbról érkező nikto ütését elkerülte, ám a támadója lendülete olyan nagy volt, hogy előre esett, egyenesen bele a balról támadó fajtársa ütésébe, és jól összegabalyodtak a földön. Cross előre lendült a houk felé, ami ugyan testesebb és erősebb volt nála, de fürgébb semmiképp. Az ütése elől elhajolva a föld közelébe ereszkedett, és egy jól irányzott láblendítéssel ki is ütötte az egyensúlyából. A nagy test hatalmasat puffant - és nem, nem volt ezzel kapcsolatban hajlandó semmilyen közhelyet elsütni -, majd rögtön meg is pördült, két ellenfele felé, akik összeszedték magukat. Eddigre azonban az egész helyiségben kitört a verekedés, valami megmagyarázhatatlan okból, talán csak megjött a többiek kedve az egészhez. Mindenesetre amíg még álltak, nem állt szándékában abbahagyni, addig üsd a sebet, amíg friss és persze soha ne okozz kis sérülést egy ellenfélnek. Talán Crossenho néven írogathatnék idézetes könyveket, ha egyszer kiöregszem ebből, gondolta, de az ötlet annyira visszataszító volt, hogy gyorsan rácáfolt arra, hogy öreg lenne az ilyen munkához. Harmincöt évesen furán is nézne ki mondjuk. Az egyik nikto arccsontja nagyot reccsent, ahogy öklével jól odacsapott neki, fejét elkapva pedig kétszer még bele is verte az egyik asztalba. Fajtársa eközben a háta mögé lopózott, de Cross hátrafordulás nélkül felkapta, és megperdülve maga elé dobta, egyenesen a feltápászkodó houkra, aki vissza is került a földre. Felpattant az egyik asztalra, és rikoltozott még egy keveset, hogy jól lássák, majd eltűnt, mielőtt kapott volna egy kést az egyik bordájába. Alig egy óra kellett, hogy elkapják az egyik folyosón, ahol "gyanútlanul" sétálgatott. Na persze kilométerekről kiszúrta a csapdát, de mégsem kezdhetett kiáltozni. Viszont el kellett ismernie, hogy gyorsan dolgoznak, a Birodalomban eddig még egy jelentés sem futott volna be a támadásokról. Az elfogás gyors volt, néhányan ráugrottak "rejtekük"-ből, kiragadták a többi rab közül, majd a földön elhúzták az egyik oldalfolyosón és jól megkötözték, olyan gyatrán, hogy bármikor kiszabadult volna. Hiába, már a bűnözők sem a régiek. Az egyik houk - mindegyik olyan, mint a másik, így nem lehetett biztos benne, hogy nem ugyanaz a fickó-e - vállára vette, és így szállították. Mivel csak az illető hátsó, és valószínűleg így is szebbik fele és a környezet között választhatott, egyértelmű volt melyiket bámulja inkább. Ahogy haladtak, egyre szaporodtak a vörös sálas fickók, és lassan egy rögtönzött erődítésekkel védett részhez értek, ahol rögtönzött fegyverekkel felszerelt fickók álltak őrt, mindenféle eszközből rögtönzött, de mégis gondosan kivitelezett akadályok között. Ahogy beljebb értek, a berendezés lassan jobbnak tűnt, így már elérhette egy peremvidéki ingyenszálló színvonalát, rosszabb napokon. Végül aztán megérkeztek a központba, ahol a houk kevéssé baráti módon ledobta a földre. - Főnök - emelte a tisztelet jeléül a bal mellkasa elé az öklét a houk. - Fogtunk egy balhézó friss húst. Négy emberünket kapta szét jó alaposan nemrég. Elvigyük sétálni? - Te hülye, akkor nem ide hoztuk volna! - csapott a böszme lény tarkójára egy devaroni, valószínűleg valami középvezetőféleség. Odalépett Crosshoz, és felemelte a fejét, így egyenesen a látókörébe került a lány, akit Törpének hívtak az itteniek. Pedig az Elfuserált Játékkatona találóbb név lett volna. - Beszélj, te vornskrfattyú! - Látom szereted az egyenruhákat, Siryn. A régi képeken nem ilyen voltál - mondta, mire a devaroni gyorsan jól pofán is verte a tiszteletlensége miatt. Azt remélte, lesz ideje végigmondani legalább négy mondatot, mielőtt valamelyikük kapcsol. Talán nem véletlenül volt ez a fickó vezető: a vakok meg a félszemű esete. - Köszönöm az ingyenes fogászati kezelést, de én épp Ädeln kisasszonnyal... - újabb ütés érkezett, ezúttal a gyomorszájába, miközben a lány csak állt és nézte. - Na jól van! Cross könnyedén kiszabadította a kezét, majd felpattanva, egyetlen jól irányzott mozdulattal behúzott egyet a devaroninak. Persze tudta, hogy innentől a lány kegyeire van utalva, ha nem akar lassú és fájdalmas halált halni ebben a koszfészekben. - A kiszabadítására küldtek! - mondta gyorsan, mielőtt a houk maga alá gyűrte.
|
|
|
Post by Haruhi on Feb 2, 2014 9:18:48 GMT 1
Jó ötlet volt elfoglalni a legközelebbi víztisztító üzemet és bevezetni kis főhadiszállására, ugyanakkor épp ezért zavarónak is bizonyult, mikor a zuhany alól hívták el valamiért - rendszerint, mert nem tudtak maguk dönteni valamiről. De ez volt az ára annak, ha valaki túl sok tiszteletet vívott ki magának, ha fegyenctársakat irányított, s ha mindkettő, mint ahogy általában és most is. Néhány percet még ott maradt, de aztán elzárta az alkalmatosságot és kilépett a fülkéből, hogy megszárítkozzon. Ezúttal valami bajkeverő fikcót gyűjtöttek be, egy friss húst, aki történetesen szétverte őket a régi blokk egyik étkezdéjében. Nem éppen a veteránjai voltak, de ha nem is ügyes, azért erős legények és ezúttal egy ember törölte fel velük egy padlót, ami általában az ő és vibrofegyverének kereskedelmi védjegye volt idelent. Tehát érdekelte a dolog, mindenki más vezérhez hasonlóan igyekezett rátenni kezét a legjobb verekedőkre, hogy a "család" általános védelméért, reggeliért és miegymásért cserébe. Voltak persze gyengébb kötésű figurák is, akik azért másztak utána négykézláb, mert ő volt jelenleg az egyetlen, akinek volt némi egyirányú kereskedelmi útvonala a Másvilágokkal, ahogy itt a bolygó ionoszférája fölötti Galaxist hívták. Csak a PDA-ja kellett, s már utalta is pénzének megfelelő mennyiségét a megfelelő őröknek és persze a Külső Peremen, vagy a Harmadik Birodalomban működő valamelyik árú kereskedőnek. Fegyverhez ugyan így nem juthatott hozzá, de hasznos eszközökhöz (mint ruha alapanyag) és luxuscikkekhez igen, s mivel kedvezményesen adta tovább más nagy és öregebb fegyenc-frakcióknak, számops barátra és üzlettársra akadt, például egy bizonyos huttra, aki a legtöbb fémbányát tartotta kezében és kényelmesen közeli szomszédja és az egyik legöregebb, ha nem a legöregebb itteni fegyenc volt, ki hozzá hasonlóan gyakran elmélkedett a szökésen. Miután megtörülközött, magához ölelte ruháit és tett velük tengelye körül néhány fordulatot, majd kényelmesen magára öltötte őket egyenként, hogy gondosan felülvizsgálja megjelenését, lévén éppen sznob hangulatában volt. Talán nem éppen a cosrai szabómesterre kellett volna bíznia a legújabb dizájnt, egyrészt, mert unta a vartyogó nyelvét, másrészt mert egyik műve úgy viszonyult egymáshoz, mint két tojás messziről nézve. Nem véletlen a módosított hasonlat, kevés ember akadt az ő eredeti szociális köreiből, aki észrevette két rodiai vonásai között az ezernyi külömbséget. A zöld sapkáját a vörös sála követte utolsóként, mely egyedülálló jelképe volt népes családjának, de a tapasztalatlanabbakat néha akadályozta a verekedésekben, de így legalább megedződtek... már akik. Az volt a mostani hírek után is a véleménye, hogy megint a vibropengéjével kellene gyakorolnia némely legényével, megnevelni őket. Persze elég jó volt ahhoz, hogy ne nyomorítsa meg őket feleslegesen és inkább azon alkalmakkor használta komolyan, mikor le akart számolni valamely új és a területeikre pályázó bandával, akikből mindig volt elegendő utánpótlás. Az ilyesmiken gondolkodni persze megártott egy idő után, így hát ott hagyta tükrét és szállását, hogy fogadóterme dohos légkörében várja be legényeit és foglyukat.
Valami hasonló kaliberű fickóra számított, egy hústorony nem lett volna ennyire kitartó az "kölykökkel" szemben, s már első pillantásra is bűzlött neki, ahogy ide vezették. Szemei körbejártak egy pillanatig, azon tűnődve, hogy vajon nem e szándékosan fogták össze ilyen hanyag módon, de nem sok észre vallott volna bérgyilkosként használni ellene, hiszen a számlaszáma és jelszavai az ő fejében voltak, s a kínvallatás nem tartozott az őt beszédre bíró dolgok közé. Sose nem is értette az ilyesmit, miért árulkodott sok balek a gyorsabb halálért cserébe, ha végül úgyis meghaltak? De most nem ezen kellett törnie a fejét, legényei ugyanis semmi perc alatt verekedést kerekítettek a könnyed légkörű kihallgatásnak szánt találkozóból, néha nem lehetett bírni velük, de hagyta, hogy megpróbálják kiélni agresszív hajlamaikat és inkább visszaereszkedett székébe, lábait pedig feldobta az előtte álló alacsony kávézóasztalra. Végül Kortnak sikerült legyűrnie és a fickó valami érdekfeszítőt bökött ki összeszoruló tüdejéből, bár nem ő volt az első sem, aki ilyesmivel próbálta félrevezetni, a nevét viszont nem igazán ismerték itt. Vajon ki küldte? Kicsit áthelyezte testsúlyát és a bal karfára könyökölt, megbillentve fejét és tűnődő tekintetet varázsolva arcára. A várakozó szemű Horkra sandított, aki nyomban lekászálódott a "fogolyról", megértve a szándékát - bizonyos pillanatokban meglepően értelmes volt a legtöbb houkhoz képest, míg a devaroni legény már megint neki akart esni a kiszabadult embernek. - Hagyd abba Nicky Fiú, kevés vagy te hozzá. - állította meg kijelentő módban, huttul, s mikor az "bánatosan" engedelmeskedve visszavonult, rávillantott az újdonsült fegyencre egy groteszk-közeli módon széles mosolyt - Itt általában így mennek a dolgok, ha a srácok unják magukat, meg úgy, hogy nem szeretjük pocsékolni az időnket etikettre és mellébeszélésekre. De tetszik a szád és hogy van mögötte ököl is, több ilyen fickó kellene a legények közé, kicsit megnevelni őket... miről is beszéltünk? Egy kicsit elmosódott, talán jobban ki kellene fejteni? Szándékosan nem reagált érdemlegesen az elhangzottakra, egyrészt, mert "Nicky" jóvoltából csak részletekre futotta, másrészt pedig, mert nem ugrott elsőként valahányszor valaki szökést említett, akármilyen hírek is keringtek róla.
|
|
|
Post by Enz on Feb 2, 2014 10:22:38 GMT 1
Mikor a testes houk lekászálódott róla, Cross határozott megkönnyebbülést érzett a testében. A hústorony kitartó munkával képes lett volna összelapítani, és rövid úton véget vetni a küldetésnek. Persze már így is is indokolatlanul sok bevetést túlélt, és a szerencséje még mindig kitartott. Ezúttal úgy tűnik, sikerült meggyőznie Játékkatonát arról, hogy nem bérgyilkosként jött ide, amivel a második lépést is vidáman kipipálhatta. Feltápászkodott a földről, és leporolta a ruháját, majd megigazította a gallérját: elvégre a Birodalom ügynöke még egy ilyen lepratelepen is nézzen ki elegánsan. Megnyerő mosolyát inkább ezúttal mellőzte, tudván, hogy úgysem értékelnék. A disznóknak sem érdemes gyémántokat mutogatni. - Így van Nicky, hallgass a lányra - értett egyet, megigazítva ingujját is. - Ó, mondtam volna valamit? - kérdezte a Közös nyelven, és megvonta a vállát. - Biztos csak érzékcsalódás volt. Azt hallottam, nálad vannak a legjobb verőlegények, de amit eddig láttam, édeskevés volt. - Mert alattomosan támadtál! - szűrte a fogai között a szót a devaroni, állát simogatva. Cross elvigyorodott. - Legközelebb előzetesen bejelentem majd. Mondjuk: vigyázz, pofán váglak! - felelte, és tényleg így is történt, újra földre küldve az agancsos idegent. Visszafordult a Játékkatona felé. - Hol is jártunk? Ó igen, szóval szívesen lennék a banda tagja, ha már ajánlottad. Mondjuk átvenném a legjobb, vagyis eddig legjobb embered helyét. Tudta, hogy ha csak úgy előadja magát és amiért küldték, senki sem fog hinni neki. Az ilyen szervezetek elég kiszámíthatóan működtek: ha sikerül bizonyítanod, hogy alá tudod támasztani a szavaid, mindenben hinni fognak neked. Még jócskán volt ideje, hiszen a támadás csak akkor indult meg, ha ő aktiválta a titkos jeladót. Ha hosszabb ideig tart, hát ki fogja várni.
|
|
|
Post by Haruhi on Feb 2, 2014 12:53:29 GMT 1
Kényelmesen hallgatott és nézte a folytatást, avagy a fickó által produkált második, ezúttal rövidebb mini-verekedést. Elbűvölő volt a nagy szája, egy hutt elérzékenyülten sírva fakadt volna tőle, a megagyaló stílusa pedig illett az izmosan agilis alkatához és bizonyos értelemben véve prezerválóbb volt a saját, ölj a pengével, mielőtt puszta kézzel törik ki a nyakad megközelítéssel. De hát ez már csak így működött, mindenkinek meg volt a maga teste és így az előnyei, a friss hús tehát megengedhette magának, hogy szorult helyzetben is maradjon az ököl jogánál. Ha valóban sikerülne megvetnie a lábát a "családban", kevesebb végtaghiányos átálló-jelölt maradna az agresszívabb riválisok sorai között is. Gondolkodott kicsit az ajánlatán, de volt benne némileg több arcátlanság a kelleténél, ugyan nem annyi, hogy megsértődjön miatta. Nem volt érzékeny az ilyesmire, máskülönben csupán ellenségei lettek volna ezen a planétán. - A legjobb bunyósaim nálam nem a szárnysegédek, - mosolyodott el, továbbra is huttul szőve a szavakat - akik verekedni tudnak, azoknak meg van a maguk helye és dolga. Márpedig a legjobbakat még nem láttad, ők elfoglalt fajta, ha nem léteznének, aligha monopolizálhattunk volna bármit is. Ha hozzánk akarsz tartozni, le kell nyelned, hogy nem mehetsz egyből a csúcsra még akkor sem, ha történetesen meg akarsz verekedni érte. Körbepillantott és elengedett egy könnyed intést, mire Nicky és Kort szó nélkül elmentek, vissza az eredeti dolgukra. Így csupán a két whipid és ő maradtak az előttük ácsorgó ember társaságában, s miután ezúttal a jobb karfán kezdte fejét támasztani, újból megszólalt. - Ki akarna engem kint látni azok közűl, akik nem idelent vannak velem? - tette fel a kérdést, mintegy késleltetett reakció formájában - Nem mellesleg egy zsoldos hogyan is hajthatna végre egy ennyire ambiciózus tervet? Ettől függetlenül, eljön még az én napom, ebben biztos vagyok. Mindenesetre a lényeg most inkább az, hogy még mindig be akarsz-e állni a legények közé, vagy sem? A koszt jó a helyhez képest, egyre több a hasznos kütyü és ha minden jól megy, talán még jobb fegyvereink is lesznek, na nem az enyémnél. Nekünk érdekeink vannak itt, meg kell őket védeni a nyálukat csorgatóktól. Jól verekszel, Gyorskezű, mit tudsz még hozni nekünk? Nicky például nem egy izomközeg, ugyanakkor sok besúgót szerzett a riválisaink sorai között, hasznos besúgókat, nem kell ecsetelni. Kérdő, türelmes tekintetet szegezett a fickóra, egy főnöknek mindig kellett elég szabadidő, hogy a váratlan dolgokat el tudja intézni, vagy csak lustálkodni néha.
|
|
|
Post by Enz on Feb 2, 2014 21:09:18 GMT 1
Nos, úgy tűnt nem igazán van esélye arra, hogy egyhamar elnyerne azt a kegyet, hogy hallgassanak rá az itteni rosszarcúak, és főleg a Játékkatona, akit ki kellett volna szabadítania. Persze az idő pénz, és mivel ő is ennek megfelelően kapta a fizetési csekkeket, nem igazán aggódott a dolog miatt. Pár nap vagy hét ide vagy oda, Cross ügynöknek nem számít. - Ám legyen - vont vállat színpadiasan, mint akit nem is igazán érdekel a dolog. Majd a legnagyobb természetességgel hozzátette. - Akkor majd szétkapom az ellenfeleid legjobb bunyósait. Az ilyen agyalágyultak között az ember nem mutatkozott egy cseppet sem intellektuálisan, mert azon kapta volna magát, mint a lány, hogy vezeti őket, és rögtön hozzá rohannak, ha nem tudják lehúzni a WC-t vagy a villanyt. Nem, tökéletesen jó az neki, ha egy egyszerű, túlzottan agresszív állatnak hiszik, amilyenek ők maguk is. Értelmes dolgokról majd ráér Isarddal beszélgetni, főleg annak fényében, hogy Pestage nemrég kikerült a képből. Talán pont ezért volt szükségük erre a lányra. Tett egy lépést előre, kezét pedig összefonta a mellkasa előtt, mielőtt válaszolt volna a következő kérdésre. - Szép munka volt, Nicky - mondta a lassan feltápászkodó devaroninak, átugorva a kérdés első felét, mintha fogalma sem lenne az egészről. - De legközelebb keress egy embert, aki tud rendesen megkötözni másokat - adott tanácsot, majd a Játékkatona felé fordult, kezét még mindig mellkasa előtt összefonva. - Hogy én mit tudok hozni a konyhára? Csillagrombolókat - arcán leplezetlen mosoly ült ki, és nem igazán tudhatta laikus, hogy viccel vagy komolyan gondolja-e.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Mar 19, 2014 19:09:18 GMT 1
**
Figyelem, figyelem! - hallatszott a folyosókra felszerelt ősrégi rádiókból. - Figyelem! Mindenki fogja be a száját és figyeljen arra, amit mondok, mielőtt felrobbanttatom ezt a tetves kócerájt! Jó. Ha mind halljátok, amit mondok, utána visszatérhettek ahhoz, amit épp csináltatok. Valamelyik nap látogatótok lesz. Maga Volbot börtönigazgató. De a ti söpredék agyatok úgyse fogja fel a hasonló szavakat, elég, ha nagyfőnöknek mondjátok. Ellenőrző körutat fog tenni a létesítményben, s kiválaszt néhányat közületek, hogy magával vigye a Másvilágra, a bolygón túl. Szóval ajánlom, legyetek jók, ha tudtok, s akkor talán kiszabadulhattok ebből a szarból! Megvan-e értve? Elmondom mégegyszer, hogy a másik süket füleddel is meghallgasd. Holnap maga Volbot börtönigazgató...
Volbotról mindenki csupán annyit tudott, hogy nem tartozik se a Harmadik Birodalomhoz, se egyéb államhoz. Ahogyan Csillagvég sem, ugyanis a fegyház védelmi ereje nem csupán harmadik birodalmi, vagy szövetségi egységekből állt. Egy régi, titkos megállapodás alapján Volbot vette át a bolygó tulajdonjogait, s egyúttal vegyes flottáját, ami valójában csupán az ő fennhatósága alá tartozott - a galaxist feldúló konfliktusok ugyanis elhomályosították az államok tudatában a börtön létezését, ennek ellenére minden kormány igénybe vette a Csillagvéget.
**
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 9, 2014 13:56:41 GMT 1
A Csillagvég notórius bűnözői napok óta nem találkoztak egymással. Alighogy bejelentették a nagyfőnök érkezését, új fegyveresek jelentek meg szürke és fehér egyenruhákban és páncélban, majd mindenkit az elkülönítőbe kísértek, minden egyént külön cellába. Az ellenállást felszámolandó, minden magánzárkán kívüli területet elárasztottak mérgesgázzal, aztán vízzel, hogy senki se bújhasson meg valami elzárt helyiségben a társaságával. A börtön még sugárkezelést is kapott, amit csak a magánzárkákban levők nem éreztek. A bolygón raboskodók legidősebb generációja sem tapasztalt efféle intézkedéseket az itt töltött idő alatt. Amikor Volbot nagyfőnök rendszeres ellenőrzései zajlottak, sosem volt példa ilyen gaztettekre. A foglyok saját ellenőrzőtisztjeit szembeköpve pedig az igazi fegyveres erők megjelenése idelent mindennél szokatlanabb volt.
A rabok felszabadultan szippantottak a friss levegőből, amikor kiengedték őket egyszemélyes kamráikból, hogy összeterelődhessenek a legnagyobb teremben, történetesen az ebédlőben. A bandák és frakciók egymáshoz csapódtak, mihelyt beszabadultak a helyiségbe. Miután nem szolgálták ki őket étellel, mindannyian a parancsnoki teraszon megjelenő Volbot felé fordultak. Ezúttal a férfit azonban nem a saját emberei, hanem fehér páncélos rohamosztagosok vették körül. A börtönparancsnok amúgy perverz arca most alázatot tükrözött, és egy olyan illető tekintetével bámulta a padlót, mint akit megsértettek férfiúi önbecsülésében. A mellette magasodó, fehér egyenruhás főtiszt ügyet sem vetett Volbot megalázott kutya módon való viselkedésére.
Arca markáns, kemény vonásokat hordozott, szürke haja ellenére tekintetéből olyan hatalom sugárzott, ami csak a galaxis urainak képén honolhatott. Sötétbarna szeme szenvtelenül pásztázta a rabokat. Bal vállától vörös csík vezetett végig a zubbonyán, és rangjelzését rövid gallérján hordta. - Hölgyeim és uraim - szólalt meg, s hangja azonnal csendet teremtett a helyiségben. - A nevem Galak Fyyar. Haditudós vagyok, ugyanakkor ennek a komplexumnak a katonai parancsnoka. Személyesen kellett eljönnöm, hogy bejelentsem a változást, ami ma bekövetkezik. A Harmadik Birodalom államfőjének beleegyezésével a Csillagvég Intézetet mostantól az Egyesült Galaktikus Birodalom fennhatósága alá helyezem, és én vagyok a főadmirális, aki ezentúl vezeti a fegyházrendszert. Én vagyok az új főnök, uraim.
- Na és? - vakkantotta valaki. - Mi az az Egyesült Galaktikus Birodalom? Ki maga? - Csak azt ne mondja, hogy minden megváltozik, persze... az előző is ezt mondta, meg az azelőtti is.
Fyyar főadmirális enyhe biccentéssel vette tudomásul a közbeszólásokat. Ezt az enyhe biccentést pedig a rohamosztagosok is tudomásul vették, akik célzásra emelték a fegyvereiket, aztán tetszés szerint a tömegbe tüzeltek. A rabok észveszejtve csapódtak hasra, néhányan a lezárt ajtók felé menekültek, de lehetetlen volt kijutni a helyiségből. A nem célzott lövedékek néhányukat eltalálták és halálra sebezték, mások csak enyhén sérültek. Fyyar mosolyogva figyelte a félelem által barbár viselkedésre ösztönzött rabokat, amint kétségbeesetten igyekeztek menteni a saját életüket. Egy perc múlva a főadmirális felemelte a kezét, mire a sortűz elhallgatott, és a rohamosztagosok vigyázzba állva várták a további parancsokat.
Az étkezőben vér és ürülék szaga keringett, az asztalok füstölögtek, néhányan a földön feküdve nyögdécseltek, társaik által támogatva. A banda nagyrésze azonban talpon volt, és belátták, hogy nincs hova menekülniük. - Szólok az orvosnak! - suttogta zavarodottan Volbot. - Ittmarad - jelentette ki Fyyar, mire a börtönigazgató megtorpant.
- Ha azt gondolják, hogy a változás nem lesz hatással az önök sorsára - folytatta a főadmirális -, súlyos tévedésben élnek. A birodalmi törvények értelmében az elkövetkező héten a több, mint 70 letöltendőre ítélt foglyokat haladéktalanul kivégezzük. A közös edzéseket és étkezéseket, valamint mindenféle közös csoportgyűlést vagy terápiás órákat felfüggesztjük, mindenki magánzárkába kerül. A celláikat nem hagyhatják el a szabadulásuk napjáig, elvégre ez a Csillagvég, nem pedig valamiféle kulturális összejövetel. Ha szökni próbálnak, örökre bent maradnak, étel és víz nélkül, elzártan és lassan meghalva. Aki öngyilkosságot kísérel meg, soha nem halhat meg. - Volbot igazgató részletesen tájékoztatja önöket az új szabályokról, valamint az új biztonsági intézkedések bevezetéséről. A csillagok áldása legyen magukkal.
Fyyar visszament rögtönzött irodájába, és magához hívatta Cetet, az itteni mindenest és tényleges parancsnokot. - Működjön szorosan együtt a harmadik birodalmiakkal, parancsnok - utasította Fyyar. - Részletesen értesítsen mindenről. - Igen, uram. A biztonsági rendszer elég korszerű, nem sokat tudunk hozzátenni... - Tegye a dolgát, Cet. Én pedig jelentek a Vezérkarnak. Éljen a Birodalom!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 27, 2015 11:43:15 GMT 1
A cella feltárult, de még jó pár percnek kellett eltelnie, mire a két beküldött rohamosztagos képes volt kiráncigálni a hunyorgó, sápadt, rabruhát és számot viselő lányt a folyosóra. Csillagvég börtönében a korábbi állapotokhoz képest halotti csend honolt, egyetlen cella ajtaján sem doboltak renitens rabok - vagy, mert nem volt nekik mivel (ti. végtagok), vagy, mert le voltak szíjazva, vagy, mert tanultak az előző két kategóriába tartozók hibájából.
- Otthon is így bántok az asszonnyal? - pillantott fel inkább álmatagon, némi kihívó tekintettel fűszerezve, mint dühösen a két, tiszti egyenruhát viselő férfira, miközben a rohamosztagosok a karjára és lábára energiabilincset erősítettek.
Il-Raz végigmérte a kislányt, és meg kellett erőltetnie magát, hogy ne nevesse el magát. Lecersen örülni fog. Másodszorra azért kellett megerőltetnie magát, hogy ne fusson végig a hátán a hideg, amikor a fogoly elkapta a tekintetét, és rámosolygott.
- Biztosan ő az? - fordult a börtönigazgatóhoz. Fyyar "főadmirális" az EGB egyik első ügynöke volt a Corporate-szektorban, és a börtönben bevezetett drákói intézkedései, illetve a Cilghal nevű kalamári jedi mester megölésével és a Smordre nevű jedi mester elfogásával járó magánakciója afféle helyi celebritássá tette az SS szemében... az EGB így hozzájárult ahhoz, hogy a hatalomátvétel után is megérőzhesse fedőnevét és pozícióját a börtön élén... végül is ki tudja, kiket fognak még ide zárni egyszer?
- Igen - biccentett az igazgató. - A medikai adatai pontosan egyeznek a profillal, amit küldött nekünk. - Nagyszerű. - biccentett Il-Raz, még egyszer végigmérve a kislányt.
- Ne nézz így, perverz! - mosolyodott el újra, most már egyértelműen amaz.
- Nagy szája van, annyi bizonyos... - törölte meg a homlokát a kormányzó. Idefelé úton sokszor lejátszotta magában ezt a jelenetet, mindannyiszor elképzelve, milyen sikeresen türtőzteti magát majd, de egyikben sem szerepelt ez a levetkőztető tekintet - Nem szenvedett maradandó károsodást a sötétzárkában?
- Tudományos igényességgel dolgozunk, az adott fajra vonatkozó maximális határértékeket betartva. - húzta ki magát büszkén Fyyar. Láthatóan teljességgel beleélte magát szerepébe.
- Rendben. - Il-Raz biccentett a lánynak. - Csak a saját biztonsága miatt alkalmazzuk a bilincseket, kisasszony. Ne aggódjon, hamarosan kiszabadul innen.
- Később is rajtam hagyhatja. - vonta össze a szemöldökét a fogoly álmodozóan.
- Reméljük, erre nem lesz szükség... - igazította meg a gallérját idegesen Il-Raz. Nagyon remélte, hogy a hosszas nyomozás nem fog kútba esni azáltal, hogy a fiatal fogoly szökni próbál, vagy... izé. - Legyen kedves és türtőztesse magát legalább annyira, hölgyem, mint amennyire én fogom. Kísérjék a siklómhoz!
- Sok barátja volt azelőtt, hogy bevezettük a személyes izolációt. - jegyezte meg kifelé menet Fyyar. - Afféle kis gangfőnök volt.
- Ez a legkevesebb, amit elvárhatunk egy ilyen vérvonal örökösétől. - mosolyodott el Il-Raz. - Apropó, főadmirális...
- Igen?
- Ha esetleg a későbbiekben érdekelné egy áthelyezés, lehet, hogy tudnánk ajánlani valamit.
- Éspedig?
- Messze innen... az Ismeretlen Vidéken. Keresse a népegészségügyieket, azonban belül is Eichmann igazgatót, vagy Isen első titkárt.
...
- Hová megyünk? - nyújtogatta a nyakát a kislány a gazdagon berendezett sikló egyik kanapéján, egyik lábát átvetve a másikon, Il-Razt méregetve.
- Ammuudra. - kortyolt bele Camillo egy fűszeres teakeverékbe. Remélte, hogy ez segít visszatartani a késztetéseit... végtére is Lecersen épen, egészségesen, és semmiképpen sem terhesen akarta a lányt. - Ne aggódjon, kisasszony, hamarosan visszakerül az övéihez.
- És távol magától... - szinte szomorú volt a lány hangja.
Il-Raz elmosolyodott, miközben lelkiekben már a falat kaparta. Kezdte azt hinni, hogy Lecersen direkt szívatja ezzel.
- Dícséretesek az érzékei. És igen, fájdalom, de így lesz.
|
|
|
Post by Haruhi on Nov 15, 2015 11:05:30 GMT 1
Még kényelmesebben nyúlt el a kanapén, mint ahogy eddig. Látni ennek az Il-Raznak az apró, alig észrevehető reakcióit az ő olykor szintúgy majdhogynem szavak nélküli szuggeszcióira pihentetően hatottak rá. Először nem gondolta volna, hogy fogékonysága lenne a magafajtájára, de meglepően hamar sejthető lett az ellenkezője. Neki ez kevésbé volt kölcsönös a magafajtájával, de ez az egy valahogy olyan volt akit még el tudott képzelni, talán mert birtokolta eme érdekes, természetes fellépését? Ásított, de nem volt annyira kilátástalan és nyomorult helyzetben, hogy a mostani kényelmes környezetében kedve legyen tovább fűzni ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Az univerzumban mindent meg kellett válogatni, nem csak a megmaradás érdekében de tulajdonképpen a sikerek elérése érdekében is. Igaz, jelenleg nem volt teljes képe uticéljuk természetéről és az ő kijuttatása mögötti indítékokról, a bejuttatása mögöttiek tudatában... tehát céljai nem voltak még, ugyanakkor... mégis - Hmmm... - simított végig a kanapén pihenő hajfürtjein, mire a talán gondolatai közé épp el-elkalandozott férfi figyelme visszatért rá, mire ő mosolytalan, de ugyanakkor szuggesztív hunyorral válaszolt. Illetve gondolatával, melyből szót faragott - Egy rövid időre elfeledkeztem valamiről - mondta, de nem tért rá a lényegre Most nem tudta eldönteni, enyhe zavarnak vagy épp kíváncsiságnak tehette be a másik tekintetét, nem volt azért annyira könnyen olvasható figura ő sem. De a galaxisban a kihívások kecsegtettek a legtöbb életkedvvel, leszámítva persze néhány más dolgot is a listán. Apropó lista... - Megosztja velem, mi is lenne az? - kérdezett rá végre a férfi, ő pedig igazából csak erre várt, elvégre egy beszélgetésben melyet vezetni szándékozott - ha rövid is - át kellett engedni bizonyos kezdeményezéseket, épp az említett cél biztos elérése érdekében. Bár azt is tudta, az ilyesmi nem egészen egy beszélgetésen múlt - Már korábban is távozni szándékoztam előző lakhelyemről, csak ötleteim nem voltak - kezte el ráérősen, olyan arckifejezéssel mintha elmélkedne csupán - ez mindenesetre megoldódott remélhetően... csak hogy nem egyedül képzeltem el a költözésemet, hogy az igazat megvalljam Ásított, újfent átadva a szót utazása házigazdájának - Nos, sajnálatos módon csak az ön kihozatalát kérelmezték - kortyolt bele italába - Milyen kár lenne - mondta sokatmondón, a mennyezetet kezdve kémlelni - de lévén hagytam idekint egy banki számlát, talán még megoldható is lenne. Egy előrevetített jövedelmező üzletnek a rám tartozó fele... kucorognak érdekes személyek a zárkáikban, kiket rég elfelejtettek. Na és tehetséges figurák, kik hasznosabbak lennének szabadlábon sok mindenkinek. Talán épp önöknek is, bár én ezt nem tudom eldönteni... hmm, reméljük a vezetőségi változás nem érintette az általam számon tartottak listáját, nem szeretné senki ha az újdonsült parancsnok ott találná magát, ahonnan előbukkant. Biztosan nem lennék hálátlan, ha valaki utánajárna a listának, melyet nemsoká összeállítanék... Odalent sem minden alakot kedvelt, aki az útjába került és így megoldandó fejtörőket állított elé, viszont a két lábon járó hulla túlzottan is veszélyeztette korábbi terveinek megújítását. A tudomány gyönyörű dolog tudott lenni, a tudósok pedig érdekfeszítőek, ezért is mozgatta meg fantáziáját a parancsnok neve. Imposztor? Klón? Avagy elődje az utóbbi volt? Mindenesetre, nehezen képzelt el egy olyan emlékezetű figurát mint ő egy olyan helyen, ahol most volt. Zavaró figura, még mindig kellemetlen emlék volt amikor megpróbált egyenesen megállni a tömeg között, kik körülötte kavarogtak miután amaz közéjük lőtt, el sem tudta képzelni miért érdekelte őket annyira hogy találatot kapnak vagy sem, ostobák...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 23, 2015 16:28:56 GMT 1
Il-Raz elgondolkozva újratöltötte az italát, miközben a lány apró, finom kézmozdulattal, egyik hajtincse megcsavarásával és felvont szemöldökkel jelezte rosszallását, hogy bezzeg ő nem kap. - Elnézést. - vette el a lány poharát előrehajolva Il-Raz, finoman végighúzva kezét annak ujjain, majd töltött az erős illatú, zöld valamiből, és hasonló mozdulat keretében visszaadta a poharat. - Tehát, ami a listámat illeti... - csavart még egyet a hajón az utas. Il-Raz bólintott, de hagyta még néhány pillanatig ülepedni a témát. Bármennyire is lenyűgözőnek találta fiatal útitársa... nyitottságát, azt is észrevette, ha az ártatlanság maszkja mögött hideg számítás rejtőzik. A szóbeszédek, miszerint a kis hölgy tekintélyes kapcsolatrendszert épített ki a börtönben abban az időben, amikor még nem a Fyyar - féle szabályok érvényesültek, eszerint akár igazak is lehettek. - Ami a listáját illeti, nem vagyunk teljesen tehetetlenek... - mosolyodott el végül. - Már csak kérdés, milyen formában óhajtja kinyilvánítani a háláját... - Önnek személyesen? - mosolyodott el a lány is. - Nem.. részben... talán. - igazította meg izzadtan a gallérját Il-Raz. Korábbi "útitársaiból" ezen a ponton már rég csak egy "jaj ne" futotta, de úgy tűnt, van, akit még ebben az életkorban is igen nehéz zavarba hozni. - De úgy vélem, a nagymoffnak más jellegű kérése lesz. Javaslom, addig állítsa össze a listát. - Meddig? - hajolt közelebb a lány. - Amíg meg nem érkezünk Ammuudra. - töltött újra magának Il-Raz, miközben a suhanó beparkolt a felszállásra előkészített sikló elé a város egyik katonai létesítménye előtt. - Ott személyesen is beszélhet Lecersen nagymoffal.
|
|