|
Post by Grodin Tierce on Jun 12, 2013 12:55:47 GMT 1
Egy csillagködök és anomáliák közepére ékelődött néhány bolygós rendszer a hapan ködök mélyén, nem messze a peremvidéki határtól. A rendszer jól védett, űrhajóval nehezen megközelíthető mélyén található az az űrállomás, amely már számos alkalommal szolgált utolsó, biztonságos menedékként a jedik számára - és ami most a fiatal padawanok és gyermekek számára létesített iskolát rejti...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 12, 2013 13:10:31 GMT 1
- Megérkessztünk - Saba az Erőn keresztül küldött jelzést a ködök mentén lebegő, ősréginek tűnő, korong alakú állomás felé, és nem sokára kitárult az egyik hangárajtó.
A három StealthX leereszkedett a hangár padlójára, ahol néhány technikus, egy féltucat asztromech és egyéb droid, valamint a bázis tanítómestere, egy apró, zöldes bőrű idegen várta őket.
- Hogy jöttetek, jó. Titeket itt a Shedu Maad akadémiáján köszöntünk. - pislogott a hegyes fülű jedi. Yllch ugyan nem volt a tanács tagja, és csak nemrég, a Killik krízis után csatlakozott a rendhez. több évszázadosnak tűnő tapasztalata és Yoda mesterhez való hasonlatossága - bár pontos fajának neve mindenki számára ismeretlen volt - azonban hamar a fiatalok egyik legkedveltebb tanítómesterévé tette, és a lovagok egymás között szintén mesternek nevezték.
- Kösszönjük, Yllssz Messzer. - vicsorított Saba, miközben villás nyelvével "körbefürkészett" a hangárban. - Essz itt Ben Szzkywalker tanítvány éssz Sszuna jedi lovag. - mutatott életben maradt útitársaira. - Fel kell késszítenünk a bázisszt asz evakuálásszra minél előbb.. essz a Tanács utaszításza!
- Akkor cselekedni így mi fogunk! - bólintott az alacsony, zöld jedi.
- A Szötét oldal már egésszen.. köszel van... - villogot Saba sárgás, ragadozó tekintete, miközben ki-kipillantott a hangárajtón túlra. Alig néhány kilométerig lehetett csak ellátni, utána szabad szemmel kivehetetlen volt a fekete űr - minden elborítottak a csillagködök lilás-szürkés felhői.
- Segítek a csoportok összeállításában és a felszerelés begyűjtésében. - ajánlkozott Ben. - Naggyon tehetsszégessz vagy assz evakuássziók megsszerveszészébenm ifjú Sykwalker - dícsérte meg a fiút Saba Sebatyne. - Nagy kár, hogy ilyen gyakran van sszüksszég esszekre a képesszégekre..
|
|
|
Post by sithlord on Jun 29, 2013 13:56:14 GMT 1
A Shedu Maad közelében rejtőzködő Sith Flotta immár harcra készen állt. Céljuk csupán egyetlen dolog volt, megszerezni a Csillagköd feletti ellenőrzést és kiirtani a Jediket. Carl roppant feszült volt amikor arra gondolt hogy Callista a szomszédos rohamsiklón van, és hogy neki is veszélyben van az élete. Legszívesebben azon a hajón lett volna ahol a lány is tartózkodott, de nem lehetett ott. Carl sejtette, hogy ez Dorja utasítása volt és megértette az admirális szándékát ezzel. Így akarta megelőzni, hogy valami ostobaságot csináljon amely a küldetés kudarcával végződne. Az SiSD-k türelmesen várakoztak álcázásban amíg a két rohamsikló felszínt ér...
Carl siklója enyhén rázkódva földet ért majd sziszegve felnyílt a légzsilip, szabaddá téve a rohamsikló kijáratát. Carl aszasszin harcosok társaságában rohant arrafelé amerre a Jedik támaszpontja lehetett. Callista siklója alig félmérfölddel távolabb landolt egy tisztáson és valószínűleg ő is arra tartott amerre a fiú. Carl nagyon is tisztában volt vele hogy most rendkívül óvatosan kell eljárnia. Nem mindegy mit tesz és hogyan. Az aszasszin harcosok fekete köpönyege lobogott a szélben amely a bolygó felszínén meglepően viharos erejű volt, felkavarva a port és ezzel megnehezítve a tájékozódást. Carl sejtette, ez csakis a Jedik műve lehet akik így akarják meggátolni, hogy felfedezzék a bázisukat, ez azonban nem tarthatta vissza attól hogy teljesítse a küldetését. Efféle gyengécske trükkökkel nem állíthatják meg. Harcosai készen álltak és Carl északnyugati irányba indult el, míg a társai csendben követték a fiatal ám máris magabiztos harcost. Lassan lopakodtak előre, ügyelve arra hogy ne csapjanak zajt, majd Carl aktiválta a különleges, Odonitból készült álcázópajzsot, amely az övén lévő kis szerkezet volt. Máris lilás energiaháló burkolta be őket, láthatatlanná téve a harcosokat. Most már csak az Erő segítségével lehet őket felfedezni...
Eközben Dorja a vezérhajó hídján osztogatott izgatottan parancsokat. -A Sith Starfighterek álljanak készenlétben! -utasította az egyik technikus tisztet. -Várakozzanak a parancsomra majd miután jelet adok kezdjék meg a felszíni bombázást! -az egyik tizedes lépett a Főadmirálishoz, aki a légideszantosok vezetője volt. -Uram ha elkezdik bombázni a felszínt az embereink odavesznek! -a tizedes meglehetősen aggodalmas képet vágott, Dorja azonban igyekezett megnyugtatni. -Semmi ok az aggodalomra! Az embereink tudnak vigyázni magukra! -jelentette ki magabiztosan. -Nem is beszélve a legújabb álcázópajzsunkról amit az ifjú Carl azóta már biztosan aktivált, és ami megvédi őket a turbolézereinktől!-látva a tiszt hitetlenkedő arckifejezését Dorja ingerült lett. -Ne feledje, hogy a lányom is a harcosaink között van! Ha nem tudnám mit csinálok akkor veszélyeztetném vajon az életét? Leléphet! -utasította morcosan a tizedest. Amaz sietős léptekkel elrohant, magára hagyva Dorját az aggodalmaival...Nagyon remélte, hogy az álcázók működnek és a lánya, valamint az ifjú Carl sikerrel járnak...
Alig félórával a két rohamsikló landolása után, az SiSD-k elkezdték ontani magukból a halált, miután kiléptek az álcázásból. Tie vadászok és Sith Starfighterek kezdtek el zümmögni az űrben, miután az ellenséges erők Flottája megjelent a Sheedu Maad orbitján. Az ifjú Skywalker jó munkát végzett amikor értesítette a közelben tartózkodó, Jedikkel szövetséges kis Flottát, amely azonnal a helyszínre sietett. Hapan Csatasárkányok és Koréliai Fregattok álltak készen immár arra, hogy megvédjék a Jedi Akadémiát a támadóktól. Két SiSD máris megkezdte a felszín bombázását, miközben Koréliai cirkálók lendültek támadásba, hogy elpusztítsák azokat. A Sheedu Maadért vívott ütközet elkezdődött...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 1, 2013 13:30:05 GMT 1
A bázis megremegett, amint a közelgő ellenséges flotta első lövedékei célba találtak. A pajzsok egyelőre kitartottak, de az irányító központban Saba Sebatyne tudta, hogy nagy baj lesssz, hogy ha nem végeznek gyorsan az evakuációval. Már amikor a távérzékelőkön feltűntek az első torzulások a csillagköd plazmafelhőiben, amelyek álcázott hajók közeledésére utaltak, a jedik kiadták a parancsot a gyorsabb pakolásra, és segítséget hívtak a közeli rendszerből.
Az a néhány koréliai naszád, ami a Fény Hadseregének jelzéseit viselte, és az Ossus különítményének része volt, még a velük együtt érkező néhány csatasákánnyal és Hapan Nova zsebcirkálóval együtt sem vehette fel sokáig a versenyt a sith csillagrombolókkal szemben.. És amikor minden kommunikációs kapcsolat megszakadt a Hapes felé, Saba megérezte, hogy immár más segítségre sem számíthatnak. A jedik bázisát minél hamarabb ki kell üríteni, ahogyan a Mesterek előre megjósolták..
- Ifjú Szkywalker, folytasszátok a rakodászt! - szólt bele az egymásközti komba Saba, amikor hirtelen megérezte.. az Erőn át és érzékeny vadász érzékszervein keresztül egyszerre. A Gonosz már itt volt, egészen közel a bázison.. kettő.. nem is kettő, négy..
Az állomás megrázkódott, mintha belülről érte volna egy ütés. - Robbanás a 65-ös hangárban! - jelentette be ijedt hangon az egyik technikus. - A.. a biztonságiak szerint egy álcázott hajót láttak megjelenni egy pillanatra! - Behatolásszi riadó! - adta ki a parancsot Saba, miközben szemét lehunyva megpróbált az Erőn keresztül képet kapni a helyzetről.. igen, két hangárban, a 65-ösben, és a platform korong alakú fő szintjének átellenes oldalán lévő 79-esben volt két sötét, az Erő szempontjából vak folt... nem sokkal messze tőlük pedig megérezte a gonosz, eltökélt jelenléteket, amelyek a bázis központja és a többi hangár felé tartottak. A barabel felkapta a fénykardját. Most már világos volt a sithek stratégiája... a lassan közeledő flotta csak a figyelemelterelés miatt kellett, amíg egy álcázott, valószínűleg ysalamirikkel is felszerelt kommandó bejutott a bázis közelébe.. - Szuna, Yllcsssz Messzter, gondoszkodjatok, hogy minden hajó elinduljon! - azzal sziszegve elrohant.
- A vadászhangárba menned, neked kell.- fordult a twi'lek nőhöz, Saba különítményének Ben Skywalkert nem számítva egyetlen túlélő tagjához az apró, zöld Yllch. - Fedezni a felszálló transzportokat, neked kell!
- Igen, mester. - biccentett a twi'lek és elrohant az ellenkező irányba, mint azelőtt Saba.
Carl és különítménye egy kivilágítatlan mellékjáraton rohantak, elkerülve az áram alatt lévő szinteket. A személyi pajzs, amellyel felszerelték őt és kommandósait, nem csak védelmet nyújtott a robbanásoktól, hanem a levegő és energia nélküli szinteken is lehetővé tette számukra a mozgást - szinte mindenhol, ahol működött a mesterséges gravitáció. Carl hamar rájött, hogy a jedik a valójában elég hatalmas bázisnak csak töredékét használták. A legtöbb folyosó és szint le volt zárva, ami jelentősen megnövelte a mozgásterüket.
Végül egy zsilip előtt megállt, és felemelte a kezét. Próbálta elhessegetni a gondolatai közül Callistát, akinek a kommandója útban volt a parancsnoki központ felé, hogy megostromolja azt. Carlnak a jedik által használt főhangárt kellett elérnie, de nem tudhatták előre, melyiket védik majd jobban... bár most, hogy az ysalamiriket a rohamsiklók fedélzetén hagyták, az osztagok asszaszin tagjai végre képesek voltak az Erő révén tájékozódni.
A csapatot vezető, Carl mellett haladó asszaszin jelezte, hogy a zsilip másik oldalán már célpontok vannak. A harcosok arrébb léptek, hogy odaengedjék az egyik fekete páncélos elit kommandóst Dorja hajójáról, aki robbanótöltetet erősített az ajtóra. Hátrébb léptek, majd a katonai aktiválta a töltetet..
Ben már abban a pillanatban megérezte, hogy baj lesz, amikor az Erő sugallatára a hangár átellenes végébe pillantott, ahol egy zsilipajtó zárta el az üzemen kívüli szinteket a főcsarnoktól, ahol izzadt, fáradt katonák és technikusok igyekeztek minél több ládát bepakolni az indulásra kész Gallofree transzportokba, vagy épp egy csoportban tartani az alig pár éves, beszállásra váró jedi gyermekeket. Ben zsebre vágta a hajók indulási menetrendjét tartalmazó táblát, és a fénykardjáért nyúlt, amikor a zsilip berobbant... A nyíláson pedig fekete páncélos kommandósok tűntek elő egy tiszti egyenruhás, Ben korabeli fiú, és néhány fekete köpönyeges, fénykardos alak kíséretében, akikből Ben már jó néhányat látott, és le is terített a Nirauanon.
- Támadás!! - üvöltötte a fiú a kommandósok élén, miközben dereka körül lilásan felvillant valami. Ben úgy sejtette, hogy személyi pajzsa van. - Végezzettek a jedikkel! - Na, már csak ti hiányoztatok.. - motyogta Ben, és a teremben lévő a Fény Hadseregéhez tartozó biztonságiakkal futásnak eredt a támadók felé...
A bázis aljánál, közel a függőleges stabilizátorokhoz, ahol a létesítmény megerősített fény eresztékei szinte belelógtak a csillagködből elvándorolt porfelhők nyúlványába, alig észrevehető mozgás támadt. Két, a többinél ruganyosabbnak tűnő felszínű, sötét aszteroida kivált a mezőből, és hajókra emlékeztető manőverekkel kapcsolódott a bázis alján lévő szervíznyílásokhoz. Az aszteroidákból, melyek valójában Tahiri berzerkereinek korallvadászai voltak, rugalmas membrán vágódott ki, légmentesen csatlakozva a szervíznyílásokhoz.
A két Yuuzhan Vong harcos, Rue'tra, az Öldöklő, és Durran'shae-shi , a Végítélet Elhozója készen állt rá, hogy számos jeedai-t ejtsen foglyul, és szállítson megbénítva úrnőjüknek. Az Öldöklő a galaxis átellenes vége óta a jeedai hüllő és két társa nyomában járt, míg Végítélet Elhozója a ködöt kutatta az ifjú jeedai-ok után - és most a szerencse és Yun Yammka keze elvezette őket ide. Annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor számos siith-et is érzékeltek a hitetlenek űrben lebegő fémförmedvényén. Gyorsan üzentek még néhány harcostársuknak, hogy gazdag Prédára bukkantak, aztán sebes modulatokkal felfeszítették a hitetlen bázis nyílásait, és felderítő bogaraikat elüre küldve megindultak, hogy Prédákat ejtsenek Riina Kwaad Nagyúrnő és Yun-Yammka dicsőségére..
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 22, 2013 9:54:50 GMT 1
Suna sebesen haladt a rázkódó folyosókon. Az ifjú twi'lek, számos más erõérzékeny fajtársához hasonlóan sok mindent köszönhetett a Jedi Rendnek. Nem csak a karrier lehetõségét az Erõ szolgálatában, mint más fajok gyermekei, hanem egyáltalán a tényt, hogy kikerülhetett a minden valószínûség szerint rá váró rabszolga-kéjnõ sorsból, ami a fiatal twi'lek lányok sajátja volt még ebben a felvilágosult galaxisban is. Suna éppen ezért el volt szánva, hogy mindent megtesz a jedikért, akiknek annyival tartozott. Nem mondhatni, hogy eddig ne vette volna ki a részét a történésekbõl, hiszen Sebatyne Mester egyetlen életben maradt kísérõjeként küzdötte végig a Nirauan védelméért folytatott csatákat. Társai elpusztultak, vagy a felszínen, az asszaszinok és a birodalmiak biofegyvere által életre keltett holtak keze által, vagy fent a hajókon, amikor a harci meditáció céljából hátrahagyott jediket szállító nehézcirkáló találatot kapott és felrobbant. A twi'leknek fogalma sem volt, hogy miért pont õt spórolta meg az Erõ attól, hogy jedi-társai sorsában osztozzon. Talán különleges képességeim vannak, és ha egyszer nagy jedi mester lesz belõlem, mint a Régi Köztársaság Secura mestere? - gondolkozott a fiatal twi'lek, miközben egy árny suhant el nem messze tõle az egyik mellékfolyosón. Vagy talán a Sötét Oldal fog megmételyezni, mint a bukott Alema Rart? Különös, gondolta futás közben a lány, miközben újabb árny suhant el nem messze tõle. Máskor sosem gondoltam a Sötét oldalra, most meg mintha egészen itt lenne.. .. a közelben. Az ambícióival elfoglalt ifjú jedi csak akkor vette észre a lábai elé szó szerint kitekeredõ valamit, amikor már túl késõ volt. A Sötét Oldaltól hajtott kígyószerû dolog a bokájánál fogva elkapta, és a lábába mart. Suna éles fájdalmat érzett a tagjaiban, ahogyan a méreg, amit a dolog a lábába fecskendezett, hatni kezdett. Megpróbált a tréningje során tanultaknak megfelelõen az Erõbõl meríteni, hogy megtisztítsa testét, de a méreg erõsebb volt. Az utolsó dolog, amit még látott, mielõtt elveszítette volna az eszméletét, egy föléje hajoló, rettenetes, koponyaszerû arc.. - Vong.. - suttogta, majd elájult.
- Ta'e'u daa'r kw'aari! - simította végig az élettelen alak arcát az Öldöklõ. Különös öröm lesz az istenek dicsõségére megcsonkítani ezt a pofikát, amelyet a hitetlenek beteges ízlésünk szerint oly szépnek tartottak. A Berzerker felemelte az élettelen jedit, és futva visszaindult vele a hajójához, hogy elhelyezze a korallbilincsekkel felszerelt raktérben. Társa, a Végítélet Elhozója pedig fojtatta útját a bázis közepe felé, elégedetlenül hörögve magában. A jeedai-ok eddig könnyebb prédának bizonyultak, mint várta.
...
Callista és kommandósai az egyik elsötétített, valószínûleg használaton kívüli járatban haladtak. Az asszaszinok jelentései alapján a másik alakulat már harcban állt az ellenséggel, Callista pedig egyszerre volt elégedett és ideges. Egyfelõl idõt nyertek azzal, hogy Carl egysége már összecsapott a jedikkel és szövetségeseikkel, másfelõl aggódott a fiúért és szégyenletesnek tartotta, hogy amíg bajtársaik a vérüket ontják, addig õk itt lopakodnak.. - A következõ fordulónál balra, és utána fel a turboliften. - utasította az élen haladó asszaszint a bázis térképét olvasva holopadján, amellyel még indulás elõtt az ESB hírszerzõi látták el. Már nem jártak messze az irányítótól. A fekete páncélos rohamosztagosok parancsnoka bólintott, jelezve, hogy nyugtázta az utasítást, de az élen haladó asszaszin ennek ellenére hirtelen megállt, és felemelte a kezét. - A jedi közeleg. - suttogta vérszomjas, feszült hangon. - Akkor mire vártok, végezzetek vele! - próbált magabiztos hangot megütni a lány, de azért gyorsan a csapat végére sorolt be. A folyosó forduló utáni részét hirtelen arany színû fény világította meg. Az élen haladó asszaszinok is aktiválták vörös fénykardjaikat. - Hagyjanak utat nekünk elõször, hogy tüzelni tudjunk rá! - javasolta a rohamosztagosok parancsnoka, de az asszaszin leintette. - Ez a mi dolgunk.. - aztán egy pillanat múlva hátrahõkölt, ahogyan a forduló mögül elõrohant, sõt szinte elõrobbant az arany fénykardját lengetõ, ijesztõen vicsorgó, sziszegõ barabel. - Vigyázz! Ááááááá!
Sabát egy pillanatig nem zavarta a Sötét Oldal jelenléte. Már régen megtanulta, hogyan éljen együtt vele, és hogyan ne engedjen a kísértésnek. Minél erõsebb volt a Sötét Oldal jelenléte, az õ számára ez egyszerûen csak annál több prédát, annál több vadászatot jelentett a jó érdekében. Fénykardja és karmos végtagjai minden csapásnál találtak. Pillanatokon belül három asszaszin feje hullott a padlóra, miközben többen súlyos sebektõl fetrengtek a földön. A sötét oldali orgyilkosok parancsnoka hamar felismerte, hogy a számbeli fölény ellenére szemtõl-szemben nincs sok esélye... már az asszaszinok körében is félelmetes híre volt a jedi szörnyetegnek, aki a Nirauanon legyõzte Raistlin Nagyurat, a Fenevadat. - Szétszóródni, célpontra! - a megmaradt asszaszinok Sabát kikerülve rohanni kezdtek a keresztfolyosón minden irányba, feladva a meglepõ módon egyenlõtlennek bizonyuló küzdelmet. A rohamosztagosok hirtelen magukra maradtak az ijesztõ látványt nyújtó jedivel. - Tûz! Detonátorokat! - vezényelt kötelességtudóan a parancsnok, mire a katonái fegyverei felvillantak.
- Ksssszhh.. - öltötte ki rájuk villás nyelvét Saba, és ismét támadásba lendült.
Néhány másodpercnyi villanásszerû küzdelem után Callista arra eszmélt, hogy egy fejetlen rohamosztagos páncélos torzója alatt fekszik. Körülötte élettelen katonák hevertek, miközben a jedi fénykardja egyenesen a nyakának szegezõdött. A távolból még hallani lehetett a visszavonuló kommandósok lövéseit, ahogyan beleütköztek a jedik egyik erõsítésként érkezõ õrjáratába. A barabel hatalmas, sárgás szemeivel a lány arcát vizslatta. Callista érezte, hogy hatalmába keríti a rettegés. Mindjárt meg fog ölni, mindjárt meg fog ölni.. - Kissszlányokat nem bántok. - sziszegte válaszul a jedi, mintha csak megérezte volna, mi van a lány fejében. - Otthon lenne a helyed, nem itt a ... ksszzh.. öldökléssszben. - Azzal jedi továbbrohant.
...
- Induljatok! Indítsátok az összes transzportot! - Ben egyik kezében fénykarddal hárította a támadó sötét oldali orgyilkosok csapásait, miközben másik kézzel egy elesett jedi-gárdista oldalfegyverével tartotta tûz alatt a támadó rohamosztagosokat. Néhány idõsebb padawan csatlakozott hozzá, hogy megvédjék a fiatalabbakat, de már többen elestek közülük a sötét oldaliak fénykardcsapásai alatt. Igazán jól jönne egy szenior jedi, gondolta Ben, miközben az Erõ segítségével megpróbálta felfrissíteni tagjait és energiát irányítani megfáradt izmaiba. Körülötte egyre több és több teherhajó emelkedett fel a hangár padlójáról, hogy útnak induljanak a csata - és remélhetõleg azon túl a biztonságos mélyûr felé. Az asszaszinok egy csoportja megkerülte Bent és harcostársait, és egyenesen egy csoport öt éves tanítvány felé rohant, akiket egy protokolldroid és egy öreg medikus próbált egy helyben tartani, hogy felszállhassanak az elõttük lebegõ Supa-osztályú könnyû transzportra. - Kapjátok el õket! - üvöltötte oda a padawanoknak Ben, de ekkor nem várt helyrõl érkezett a segítség. A plafon irányából a fiú hirtelen megérkezett valami még sötétebbet és vadabbat, és hirtelen az egyik szellõzõcsõbõl kékes-ezüstös bogarak zúdultak az asszaszinokra, ledöntve õket a lábukról. Ben és a harcolók egy pillanatra megálltak, figyelmüket teljesen lekötötte a plafonon lévõ nyílásból a hangár közepére ugró halálfejes alak. A két és fél méter magas, organikus páncélt viselõ idegen körülnézett, és a kezében tartott kemény, villogó fejû botot belevágta az egyetlen eszméleténél maradt asszaszinba. A harcos fájdalmasan felkiáltott, majd elcsendesedett.
Ben és a támadókat vezetõ, tiszti egyenruhás fiú tekintete egy pillanatra találkozott. Mindkettõjük arcán ott volt az értetlenség, így hamar meggyõzõdtek róla; az újonnan érkezett támadó egyikükhöz sem tartozik. - Yuuzhan Vong! - kiáltott rémülten egy idõsebb katona, és ha eddig a hangárban mérsékelt káosz uralkodott, hát most kitört az igazi.
A katonák egymásra és a Yuuzhan Vongra kezdtek lövöldözni, aki felüvöltött artikulátlan, fülsértõ nyelvén, és Ben felé kezdett rohanni. Néhány egymással közelharcot vívó jedi-párti gárdista és rohamosztagos az útjába került... Hogy aztán az egész társaságot katonástól, vongostul elsöpörje és a hangár átellenes falába egy minden eddiginél nagyobb robbanás. Az állomás megdõlt, ahogyan a találat nyomán számos stabilizátor felmondta a szolgálatot. Konténerek és mozgásképtelen teherhajók zuhantak egymásra és a hangár falánál csoportosuló, még behajózásra váró menekülõkre. Bennek nem volt ideje szinte arra sem, hogy a halálsikolyokat kizárja elméjébõl, ahogyan õ is csúszni kezdett, és a sith egyenruhás fiúval együtt bezuhant abba a kivilágítatlan folyosóba, amelyen keresztül a katonák betörtek, nyomukban egy hatalmas konténerrel, ami elzárta a bejáratot.
Carl fájdalmas döccenéssel ért földet, pontosabban falat a folyosó végén, ahol az egyik mûködésképtelen kommunikációs terminál átmenetileg átváltozott padlóvá. Az akció nem egészen úgy alakult, ahogyan tervezte... katonái már az elsõ összecsapás során kemény ellenfélre akadtak a jedi kölyökben és társaiban, ráadásul fogalma sem volt arról, hogy merre jár Callista. Aztán a hatalmas páncélos idegen megjelenése, akirõl fogalma sem volt, hogy honnan került ide, végképp összezavarta. A küldetés, ami olyan jól indult, most veszni látszott..
Figyelmét azonban végül a jelenlegi helyzetre összpontosította. A bázis súlyos találatot kaphatott, úgy tûnt, a kíséretként érkezett sith flotta parancsnoka kissé túl komolyan vette a fedezõtüzet. Carl tudta, hogy ha a bázis megsemmisül, vagy belesodródik a csillagködbe és összeroppan, a legjobb személyi pajzs sem mentheti meg. Az övére pillantott: a lilán villogó dióda jelezte, hogy az odonit-generátor még mindig mûködõképes. Ezen felbátorodva feltápászkodott, és ellenfelét kezdte keresni. A jedi fiú ott állt tõle nem messze egy kiszögellésen, ami korábban talán droidtöltõ-telep lehetett, kezében fénykarddal.
- Ha nem is jutunk ki innen élve, legalább téged magammal viszlek, jedi! - emelte fel a pisztolyát Carl, és meghúzta a ravaszt..
...
- Folytassák a tüzelést! Adjanak a rohadék jediknek! - Kael dor Wendar admirálist teljesen elragadta a harci hév. A Sith Egyház megannyi arisztrokratájához hasonlóan neki is ez volt az elsõ éles ütközete mint flottaparancsnok, és el volt szánva rá, hogy a legnagyobb pusztítást végzi az ellenség soraiban. A bázist egymás után érték az SiSD-k nagy energiájú lövései, mígnem az egyik találat nyomán váratlan méretû lángnyelv csapódott ki az állomás egyik hangárjából, és az egész komplexum élesen megdõlve sodródni kezdett a legközelebbi plazma- és gázfelhõ felé. - Uram, a jedik bázisán megsemmisültek a stabilizátorok és a manõverezõ fúvókák, irányítatlanul zuhannak! - jelentette a radaros tiszt. Kael dor diadalittasan elvigyorodott.. aztán eszébe jutottak a kommandósok. Ha a bázis felrobban, vagy a csillagködökbe zuhan, nincs az a személyi pajzs, ami elég sokáig megvédené õket az ûr vákuumától. ÉS még ha meg is védi, ott fognak sodródni a semmiben, amíg meg nem találják õket a roncsokkal és anomáliákkal teli környezetben - már ha megtalálják egyáltalán. Az admirális hirtelen ráébredt, hogy talán most írta alá Dorja nagyúr lánya és az ifjú Carl halálos ítéletét. - Admirális, üzenetet kaptunk Õfelsége Wenthar Császártól. - lépett oda hozzá a kommunikációs tiszt. - Ide tart, és jelentést kér. - A... a Császár idejön? - hebegett Kael dor Wendar, miközben hol a taktikai térképre, hol a bázisra pillantott. - Én.. õõ.. jelentse neki, hogy minden rendben! Folytassák a tüzelést az ellenséges flottára! - És a bázis, uram! - Hagyják azt a bázist, ostobák! - csapott a levegõbe az admirális. Remélte, hogy a két fiatal tiszt és kommandóik megtalálják a kiutat.. a saját érdekében. - Koncentráljanak a menekülõ hajókra! - Értettem!
Kael dor Wendar beharapta az ajkát, és idegesen figyelte a csata további alakulását. Nagyon remélte, hogy nem kell személyesen beszámolnia Wenthar Császárnak az ifjú Carl és Callista Dorja haláláról.. az volt az érzése, hogy az lenne élete legrövidebb, és valószínûleg utolsó jelentéstétele.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 22, 2013 16:06:39 GMT 1
Miközben a távolban robbanások zaja hallatszott, Carl egyre csak támadta ellenfelét, aki játszi könnyedséggel védte ki a lézerpisztolyból leadott lövéseket. A fiún eluralkodott valami eszelős őrület amit Ben rögtön felismert. Egy jellegzetes Sith harci taktika volt az amit a fiú akinek a nevét sem tudta alkalmazott. Ben meglátta a fiú szemeinek sarkában megbúvó könnycseppeket és rájött, elsősorban nem rá a Jedire haragszik. Carl újra tüzelni kezdett, mire Ben megunta a játszadozást és egy Erő vezérelte ügyes trükkel kicsavarta ellenfele kezéből a fegyvert, majd egy Erőlökéssel eltaszította magától. Carl nyekkenve vágódott a tömör duracélfalnak, de nem veszítette el az eszméletét. -Szóval ennyi lenne Jedi! -törölgette meg vérző orrát Carl, miközben szemei különös őrült fénnyel lobogtak. Ben gondolkodott azon hogy hol látta már ezeket a szemeket de nem jutott eszébe. Aztán hirtelen rádöbbent. Wentharnak vannak ugyanilyen szemei, eleget nézhette a holohíradóban azokat a gyűlölettől izzó szemeket... -Figyelj, nem tudom miért vagy ennyire dühös de kijuthatnánk innen! -mondta Ben a lehető legmegnyugtatóbb hangján. -Együtt sikerülhet eljutnunk a mentőkabinokig, mielőtt ez az egész kóceráj a semmibe hullana! -Carlnak el kellett ismernie, hogy a Jedinek ezúttal igaza lehet. Mit érhet ő a Birodalomnak holtan, és Callistának... A lány emlékétől megsajdult a szíve. Vele vajon mi lehet? Valahogyan érezte, hogy a lánynak nem esett baja. -Ismered a kiutat Jedi? -kérdezte Carl most már jóval nyugodtabb hangon. -Igen, történetesen ismerem! -mondta Ben szolgálatkészen. -Együtt sikerülhet! -Carl bólintott.
Viszont a fiúknak hirtelen eszébe jutott a páncélos támadó. Egy Vong! Ami meglehetősen lecsökkentette a túlélési esélyeiket. Mert bár mindketten tapasztalt harcosoknak bizonyultak, azonban még mind a két fiú eléggé fiatal volt ahhoz, hogy egy Vong harcossal szálljanak szembe. -Rendben van Jedi, segítek neked! -mondta Carl, miközben lassan feltápászkodott.-Lenne azonban egy feltételem! -Ki vele! -mondta Ben. -Mi lenne az? -Megkeresünk valakit! -mondta Carl aggódó hangnemben.-És a nevem Carl! -nyújtott kezet a Jedi fiúnak aki viszonozta a gesztust. -Az enyém Ben! Nemsokkal később a két fiú keresgélni kezdett a folyosón, hogy hol tudnak továbbjutni. Egy szervízalagutat találtak, nem messze a bejárattól. Ben és Carl együttes erővel szerelték le a bejárati panelt, amely mögött feltárult a menekülésük útvonala. Hamarosan a két vékony fiúnak már nyoma sem volt a folyosón, mind a ketten a szervizalagútban szorongtak...
Callista rettegett. Annyira félt hogy a szíve szinte fájt ahogy hevesen ki akart szakadni a mellkasából. A robbanások zaja, valamint az hogy láthatóan megsemmisültek a stabilizáló berendezések, elkeserítették. Gondolataiban egyre inkább Carl bukkant fel. A fiú aki talán már halott volt...Miért? Miért pont nekik kellett idejönniük erre az Erőtöl vert bázisra? Lázadó gondolatait azonban hamar elhessegette. Carl nem így gondolná... Callista maga is meglepődött az érzelmein amit a fiú iránt táplált. Nem tudta miért, de beleszeretett azokba a mélybarna szemekbe. Persze hozzá kell tenni azt is hogy az apja, Dorja Főadmirális nem nagyon engedte számára a pasizást. Kötelesség és munka, ezek irányították életét az apja mellett. Carl azonban más volt. Őt maga a Főadmirális is nagyon szerette szinte fiaként. És meg kell hagyni, rendkívül jóképű gyerek volt, korban hozzáillő. Ráadásul már most igazi harcos, ezt bebizonyította a Nirauannál, amikor kimenekítette az apját. Egyre a fiúra gondolt és végre összeszedte magát. A fiú erőt adott neki. Callista elindult megkeresni azt, akibe most már tudta, fülig beleszeretett. Carlt...
Wenthar hajója a csata kellős közepén lépett ki a hipertérből és egyenesen Wendar admirális hajója felé tartott. A két hajó az összekötő zsilipcsöveknek hála hamarosan összekapcsolódott és egy meglehetősen dühös Sith Nagyurat szállított Wendar admirális hajójára. Wenthar egyenesen a hídra tartott hogy megállítsa ezt az esztelenséget. Megölt három rohamosztagost és öt aszasszint csak mert az útjába álltak, végül a rettegő Wendar társaságához csatlakozott a hídon. -Maga átkozott elmebeteg! -emelte fel az Erővel a nyakánál fogva Kal dor Wendart. -Mondtam hogy vigyázzanak a Bázisra! A fiam ott van! -émelyítő reccsenés és az admirális torka szegetten hullott a földre. Egy rémült ezredes felé intett a Nagyúr. -Vegye át a parancsnokságot de ne úgy ahogy az elődje! -utasította az immár admirálissá kinevezett, rémült ezredest a Nagyúr. -Óhajod szerint lesz Nagyuram! -mondta hajlongva az immár sietős léptekkel távozó Nagyúrnak, aki egyenesen a hajó hangárjaihoz sietett, hogy egy siklón a Bázisra menjen.
Wenthar siklója sikeresen landolt a Bázis egyik leszállóplatformján, majd a Nagyúr kipattant és aktiválta a fénykardját. Az Erő segítségével a fiát és Dorja lányát kereste. Egyiküket már meg is találta. A lány az egyik folyosón pontosan felé tartott. Remek, gondolta magában a Nagyúr! Sietős léptekkel abba az irányba indult ahol Callistát érezte.
Callista óvatosan lépkedett, nesztelenül akár egy macska. El akarta kerülni a jediket és főleg azt a rémisztő Szörnyet aki megkegyelmezett neki. Egyre instabilabb lett a talaj a lábai alatt ahogy előre tört. Hirtelen egy sötét árnyék, majd két méter magasságban kezdett el magasodni előtte. Két villogó szempár kíséretében. Callista majdnem felsikított. Az alak előrébb lépett és Callista meglátta ki az. Wenthar Császár személyesen! -Most már nem kell félned gyermekem! -mondta nyugtatgatva a lányt a Nagyúr, miközben végigmustrálta minden porcikáját. No lám nem is rossz a kicsike! Apja fia ez a Carl gyerek, mosolyodott el magában a Nagyúr. Mármint ami a nők iránti ízlését illeti mindenképp. A lány törékeny bája és tökéletes alakja, valamint a csodálatos szőke hajzuhatag amely a lány derekáig ért és most kontyba volt fonva, még a Nagyúr tetszését is elnyerte. Callista meghajolt Császára előtt. Wenthar azonban intett, hogy emelkedjen fel. -Ideje megkeresnünk a többieket! -mondta Wenthar. Callista azt hitte az asszaszinokra gondol a Nagyúr. -ÖÖ nem tudom az asszaszinok hol lehetnek! -mondta zavarodottan a lány. -Ők nem érdekelnek! -mondta Wenthar hidegen. -Egyedül Carl! Nem tudod merre lehet? Callista meg volt döbbenve a Nagyúr válaszától. Carlért jött ide? De minek? És ekkor leesett neki. Carl nemcsak egy egyszerű harcos és tehetséges ifjú hanem Wenthar fia! Az Isteni Szépségű Lady Charis öccse! Hogy honnan jött rá erre Callista, amely szigorúan őrzött titok volt nem lehet tudni. Talán az Erő súgta meg neki...talán...
Vagy maga Wenthar sugalmazta a gondolatot a lány elméjébe...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 29, 2013 13:04:36 GMT 1
- Nem tudok kapcsolatot teremteni senkivel.. - nyomogatta tehetetlenül összetört kommunikátora gombjait Carl, miközben Bennel lépésről lépésre küzdötték előre magukat a szervízjáratban. A robbanásojk kábelek és egyéb berendezések tömegeit tépték ki a falból, ami a sötétben igencsak megnehezítette a mozgást. - Ez a bázis lezárt része. - magyarázta Ben, akinek személy szerint nem okozott túl nagy szívfájdalmat, hogy a sith egyenruhás fiú nem tudja elérni asszaszin barátait. - Ha eljutunk egy viszonylag ép hangárba, talán ott találunk járművet, vagy legalább egy működőképes mentőkabint. Ez a bázis már nem marad egyben sokáig. - Ha az én embereim találnak meg minket, jedi, akkor az számodra jó eséllyel halált jelent.. - jegyezte meg Carl inkább elgondolkodva, mint fenyegetően. - Ahogyan gondolom a fordítottja rám is. Ben egy pillanatra megtorpant, és a másik fiú szemébe nézett. Egykorúak lehettek, Ben mégis idősebbnek érezte magát. Most, hogy a robbanás végérvényesen elszakította őket a többi menekülőtől és támadóiktól, Benben felébredt a Szövetségi Gárdában kapott kiképzés emléke.. ha megtettél mindent a többiekért, a végén még mindig megpróbálhatsz életben maradni, jelent meg gondolataiban bajtársa, Lon Shevu hangja. Bennek azonban mindezt ezzel a különös sráccal összezárva kellett megoldania, aki mégis csak az ellenséghez tartozott. Az ifjű jedi azonban nem érzékelt Carlban igazi, emésztő gyűlöletet azzal szemben, amita jedik és személyesen ő képviselt. Nem érezte benne azt a pusztítani vágyást, mint a különös, erőérzékenynek tűnő Yuuzhan Vongban, akivel kapcsolatban Bennek fogalma sem volt, hogy a sithek egy újabb szövetségeséről van szó, vagy véletlenül került ide a csata közepére. Ellenkezőleg, Ben újdonsült társában inkább elveszettséget, magányt és haragot érzett, mint gyűlöletet. Ezért is volt olyan könnyű némi nyitottsággal és őszinteséggel rábírnia, hogy parttalan küzdelem helyett inkább együttműködjenek. Bár az is lehet, gondolta Ben, hogy a másiknak egyszerűen csak megvan a magához való esze, és belátta, hogy Ben kiképzésével és fénykardjával szemben egyelőre nincs esélye..
Volt még valami azonban Carlban, ami felkeltette Ben érdeklődését, és a jedik altruizmusán túlmenően arra motiválta, hogy ne engedje el maga mellől a másik fiút. Az Erő átjárta a fiút, de ahogyan használta a sugárvetőt, ahogyan kizárólag katonaként vetette bele magát az ütközetbe a hangárban, és ahogyan Ben egy pillanatig sem látott nála fénykardot, az ifjú jedi azt sejtette, hogy Carl talán nincs is tudatában a képességeinek. Ami egy olyan államban, mint a Sith Birodalom, igencsak különös volt. Pláne úgy, hogy a fiú fiatal kora ellenére magasabb rendfokozattal rendelkezhetett az alapján, ahogyan a hangárbeli kommandót vezette, mint amit Ben valaha is elért a Gárda tagjaként évekkel ezelőtt. Mégsem használta az Erőt úgy, mint a társaságában támadó bérgyilkosok, mintha soha nem is részesült volna kiképzésben. Benben pedig ettől egy csapásra felébredt a nyomozó, az Erő pedig azt súgta neki, hogy a fiúnak valami köze van a Sith Császárhoz. És miután gyorsan végigfuttatott az elméjében vagy fél tucat magyarázatot erre, elhatározta, hogy végére jár ennek a rejtélynek. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy a másik fiú megbízzon benne.
- Az én bajtársaim nem gyilkolnak foglyokat. Sem a jedik, sem a szövetségeink.. - De fogoly lennék, nemde, jedi? - ingatta a fejét Carl. - Ezzel az erővel lehetnék halott is. A Birodalom katonái nem esnek fogságba.. élve semmiképpen.
Ben eltűnődött egy pillanatig, hogy vajon minden fiatalt ilyen fanatikusra kondicionálnak-e a sitheknél, de be kellett látnia, hogy Carlnak igaza van. Egy közeli robbanás szakította ki tűnődéséből, ahogyan a folyosón mögöttük vagy ötven méterre a fal egy darabja kiszakadt, és a mögötte lévő megsérült burkolat repedésein keresztül elkezdett kifelé áramlani a levegő. - Akkor úgy kell kijutnunk, hogy mindenki visszajuthasson a sajátjaihoz. De ehhez első lépésben életben kell maradni! Futás!
Carl nem vitatkozott, és mindketten megszaporázták a lépteiket. Végül kisvártatva feltűnt előttük egy nagyobb terem, az egyik oldalán azzal a szűk, alig másfél méter magas keresztfolyosóval, amit Ben az irányítóterem kijelzőivel kapcsolatos emlékei alapján keresett. - Arra! Ott vannak a mentőkabinok! - Reméljük, jedi, működnek. - jegyezte meg Carl, miközben sugárvetőjének reflektorát végigjáratta a sötét sarkokon, ellenséget keresve.
- Csak egy.. - jegyezte meg néhány pillanattal később az apró zsilipajtók előtt egy kibontott terminálfedél előtt guggolva Ben, miközben zsebkésével piszkálta a berendezést. - Így sincs áram alatt, de át tudom hidalni az áramkört, hogy egy kabint ki tudjunk lőni. - Akkor együtt kell mennünk, úgy tűnik. - húzta el a száját Carl, és tekintete ismét a sugárvetőjére tévedt. - Viszont neked is azt súgja valami, hogy ez a legjobb megoldás, különben már nem lennél itt. - kockáztatott meg egy cinkos vigyort Ben. Carl néhány pillanatig még a sugárvetőt vizsgálta, mintha a fegyvertől válna valamiféle választ, majd bólintott. - Igazad van, jedi. Menjünk.
A zsilip bezárult mögöttük, és helyet foglaltak a szűkös kabinban. Carlnak ismét eszébe jutott Callista. Aggódott miatta és összetört komlinkje miatt nem tudta elérni, mégis úgy érezte, hogy a lány jól van. Megkereslek, amint visszatértem a bajtársaimhoz, gondolta Carl. De valóban visszatérhet-e a bajtársaihoz? Hiszen végül is kudarcot vallott, csapatának nagy része elesett, ő maga pedig egy jedi kölyökkel üldögél egy mentőkabinban.. Carlnak kétsége sem volt afelől, hogy túléli a bevetést, de most először jutott eszébe, hogy ezek után esetleg árulónak tekinthetik az ESB-ben. Akármit is mond... hacsak nem viszi el nekik ezt a jedit. Akkor talán meg is jutalmazzák! Carl nem volt benne biztos, de sejtette, hogy kivel ül egy kabinban. Ben Skywalkerrel, a Sithek ősellenségének fiával. Méltó ajándék lenne a Császár számára ez a fiú. Már csak rá kell jönnie, hogyan játssza ki.. Ben a kabin vezérlőjével volt elfoglalva, de nem kerülte el a figyelmét az a vívódás-hullám, amit Carl felől érzékelt. Meg kellett találnia a módját, hogy elnyerje a fiú bizalmát, ehhez viszont időre volt szüksége. Hirtelen elhatározással, mintha csak az Erő, vagy inkább ösztönei súgták volna neki, a kelleténél egy kicsivel mélyebbre és néhány centivel arrébb mélyesztette vibrokésének lézervágóját az áramkörbe, amivel aktiválta a kabin indító-szekvenciáját - és egyúttal kiégette a kommunikációs relét és a vészjeladót. Veszélyes, szinte öngyilkos vállalkozás volt ez a csata közepén, úgy, hogy a támadók siklóiban ráadásul még mindig voltak az Erőt zavaró ysalamirik is, de Bennek nem volt más választása. Most már biztos volt benne, hogy csak az találhatja meg őket, aki tényleg akarja, és aki az Erőn át keres majd..
Így Ben az unokafivérétől, Jacentől tanult technikát alkalmazva elrejtette a jelenlétét az Erőben. Carl ugyan nem volt képes erre, de Ben remélte, hogy az ő kisugárzása nem olyan feltűnő, hacsak egy gyakorlott erőhasználó nem ér egészen a közelükbe. Aztán tettetett csalódottsággal a fiúhoz fordult, miközben a mentőkabin nagyot rándult, és távolodni kezdett a bázistól. - Megsült a komrelé.. nem tudunk vészjelet adni. Csak remélhetjük, hogy valaki előbb-utóbb ránk talál. - Nagyszerű. - fújta ki a levegőt elkeseredett arccal Carl. - Jobb már nem is lehetne..
Saba öles léptekkel haladt az egyik beomlani készülő folyosón, miközben érzékeit kiterjesztve próbálta felmérni, hogy hol a legnagyobb a veszély. A legtöbb életforma az állomáson már vagy kihunyt, miután nem tudták elkerülni a rájuk váró halált és pusztulást, vagy gyors ütemben távolodott a bázistól, jelezve, hogy az evakuáció legalább mérsékelten sikeres volt. Saba izmos, pikkelyes farkát használta, hogy kiegyensúlyozza magát futás közben, esetleg akrobatikus ugrásokkal kerülje el a felé zuhanó faldarabokat. Aztán hirtelen megtorpant. Ahogyan egyre közeledett a bázison még mindig folyó harcok epicentrumához, egyre inkább ki tudta venni a sötét, gonosz jelenlétek forrásait.. kettő volt előtte, furcsák, idegenek, mintha nem is egészen ennek a galaxisnak a születtei lennének... egy pedig mögötte, gyorsan közeledve. Egyáltalán nem volt idegenszerű, sokkal inkább nagyon is ismerős. Egy velejéig romlott és gonosz akarat, akit úgy járt át a Sötét oldal, mint amit Saba még soha életében nem tapasztalt. A barabel lehunyta a szemét, és megpróbált az Erőn keresztül gyors üzenetet váltani társaival, de csak Yllch mestertől kapott megerősítést, hogy az evakuálás befejeződött, és az apró zöld mester úton van abba a hangárba, ahol Ben Skywalker koordinálta a mentés utolsó lépéseit, és amellyel nemrég teljesen elveszítették a kapcsolatot. Saba tekintete sárgásan megvillant, ahogyan megfordult, és az eddigihez képest az ellenkező irányba kezdett rohanni, arrafelé, amerről a fiatal lány és immár halott kommandósai érkeztek. Most már tudta, hogy mi az újabb feladata. Szembe kell néznie a Sötétséggel..
A hangárban, ahol az összecsapás utolsó körei folytak a roncsok között, néhány, a Fény Hadseregének egyenruháját viselő katona támolygott csupán, leszámítva a sarkokba szorult fiatal jedi-tanoncokat, akiknek kijelölt siklóját magával ragadta a lökéshullám, ami az imént még egymással szemben álló katonákat, a jedik és a sithek harcosait egyaránt szanaszét repítette. A felfordulás közepén egyedül a hatalmas Yuuzhan Vong harcos állt talpon, akinek amphii-botja egyesével mért halálos mérgű csapásokat a túlságosan is lassan magukhoz térő katonákra. - Kegyelem! Hadd szolgáljalak! - remegett az egyik életben maradt asszaszin Carl kommandójából, és a földön csúszva próbálta megragadni az Öldöklő lábát. A kegyetlen Vong harcos azonban úgy találhatta, hogy a bérgyilkos nem elég hatalmas az Erőben ahhoz, hogy úrnőjének hasznára lehessen, mert felemelte vaskos lábát, és élvezettel halgatta, ahogyan talpa alatt szétreccsen a sith harcos koponyája. Nem sokára diadalittas üvöltés hangzott fel a hangár átellenes végéből, és megjelent a egy második Yuuzhan Vong. A Végítélet Elhozója, miután sikeresen korallvadászának rakterébe, az erre a célja kitenyésztett sztáziskamrák egyikébe zárta első jedi fogját, most visszatért, hogy segítsen társának. A második Yuuzhan Vong láttán a még életben lévő katonák nagy része eldobálta fegyvereit, és páni menekülésbe kezdett. A második Yuuzhan Vong elvigyorodott, majd döngő léptekkel megindult az egyik sarokban remegő jedi gyermekek felé. A kicsinyek igen ígéretes Prédának érkeztek, hiszen az Úrnő szabadon kísérlezhetett volna növésben lévő testükkel és elméjükkel, teljesen saját és az új, uralkodó Yuuzhan Vong kaszt képére formálva őket. A Vong az utolsó pillanatban ugrott félre, amikor erőérzéke figyelmeztette a veszélyre. A plafon felől felé zuhanó apró zöld lény fénykardjának csapását harci botjával hárította, majd megpördülve farkasszemet nézett új támadójával. Yllch a maga kevesebb, mint egy méteres valójában sok mindennek tűnt, csak nem fenyegetőnek, mégis szemkápráztató gyorsasággal érkezett a padlóra, és szembefordult a Yuuzhan Vonggal. - Kicsinyeket bántani, Vong, te nem fogod! - azzal bonyolult szaltóval felemelkedett, hogy újabb csapást mérjen ellenfelére. A Yuuzhan vong harcos dühödten lépett hátra, hogy elkerüljön az apró zöld lény útjából, de az túl gyorsan mozgott. Gyors egymás utánban három csapás is érkezett a strapabíró rákpáncélra, de az apró fénykard nem volt elég erős ahhoz, hogy áthatoljon a Yuuzhan Vong természetes védelmén. A Végítélet Elhozója az Erő segítségével megpróbálta távolabbra lökni magától ellenfelét, de amaz visszafordította a csapást, és apró méretét meghazudtolva a hangár átellenes végébe dobta a Yuuzhan Vongot. Ekkor a gyermekek felől kétségbeesett jajkiáltás hangzott fel. Yllch hátrafordult, és látta, hogy a másik, korábban érkezett Vong is feléjük tart, már csak alig néhány méterre állva csapásra emeli a kezében lévő kígyószerű botot. A zöld idegen újra mozgásba lendült, az Erővel kinyúlva megragadta és egy helyben tartotta a Vongot. Az Öldöklő meglepetten vergődött a láthatatlan marok szorításában és mozdulni sem bírt... ez azonban végleg elvonta Yllch figyelmét. - Gyerekek, szaladnotok nektek kell! - kiabálta az ifjak felé, és nem vette észre az első Yuuzhan Vong amphii-botját, amelyiket a harcos röptében még elejtett, és most a padlón tekergőzött a kis zöld lény felé. - Uh! - Yllch száját meglepett kiáltás hagyta el, ahogyan a bot-lény kitátotta hegyes fogú száját, és a sarkába mart. Majd még egyszer, és még egyszer. Az apró zöld idegen lecsuklott a földre, eleresztve a Yuuzhan Vong harcost, aki villámgyors csapással, megpördülés közben kettészelte a mögé lopakodó katonát, aki volt olyan bátor, hogy ráemelje a fegyverét.
A Végítélet Elhozója közben összeszedte magát, és visszasietett az eszméletlen zöld jedi mesterhez. Erősen bicegve hóna alá csapta az elkábított lényt, majd felkapott egyet a kétségbeesetten kiabáló gyerekek közül is. Társa is így tett, és gyors léptekkel visszaindultak a hajóik felé. Az Erő, Vongérzékük és a robbanások zaja is azt súgta nekik, hogy ezt a vadászatot ideje befejezni..
Wenthar sietősen haladt abba az irányba, amerre Carlt sejtette, miközben érezte, hogy az ideje egyre fog. A bázis immár helyrehozhatatlanul károsodott az ostoba Wendar admirális sortüzeinek következtében, és csak idő kérdése volt, hogy mikor hullik darabokra. Az asszaszinok és rohamosztagosok életben maradt csoportja kettős sorban haladt mögötte, közrefogva a még mindig szédelgő Callistát. Wenthar érezte, hogy már csak néhány jedi van a bázison, többségük elmenekült, és mostmár a flottájára volt bízva, hogy hányat tud megsemmisíteni a visszavonuló hajók és szállítók közül. Érzett azonban még valamit.. két különös, idegen létformát... és határozottan érzett még legalább egy jedit. A következő forduló után már szabad szemmel is ki tudta venni a vadul sziszegő barabelt, aki tradicionális jedi-köpönyegbe öltözve, lilásan villogó fénykarddal várta. A kíséret tagjai ösztönösen hátraléptek. Wenthar megvetően felnevetett, amint megérezte a katonáiból áradó félelmet annak a jedinek láttán, aki nem is olyan régen megtizedelte kommandójukat. Hátrafordult egy pillanatra, és lángoló tekintetét az asszaszinok rangidős parancsnokáéba fúrta. - Vigyétek vissza a lányt a zászlóshajóra, ostoba kutyák! Ezt a gyíkot pedig bízzátok rám! - Pa... parancsod szerint lesz, Császárom! - hebegte a fő asszaszin, és Callistát megragadva futásnak eredt a hangárok felé - E..erre kisasszony! Fedezzenek! Wenthar más esetben megjegyezte volna magának az alakot, hogy visszatérve gondoskodhasson arról, hogy fájdalmas halála legyen a gyávaságáért. Most azonban sokkal jobban lekötötte a figyelmét ellenfele. A barabel hosszan elnyújtott sziszegéssel közeledett, lassan, óvatosan. Wenthar látta a szemében a tüzet, azt, amit még egyik jediében sem. - Nagy hatalmú sith lehetne belőled. - aktiválta saját vörös pengéjét, és maga elé tartva közelíteni kezdett az ellenfélhez. A jedi kivételes erejűnek tűnt, Wentharnak a bastioni csata utolsó pillanatai jutottak eszébe, amikor a ribanc Jaina Solo ellen vívott. Az a lány azonban sokkal inkább olyan volt, mint egy csiszolatlan kristály, amelyik rossz kezekbe került.. fényes, visszafogott, és patetikusan szűzies. Ez a jedi más volt, olyan volt, mint egy tenger, amit hideg tűz éget belülről. Az idegen jediben fájdalom, elhagyottság és magány keveredett egymással, mégis olyan módon tudta becsatornázni ezeket az érzéseket az Erőbe, hogy közben nem került közelebb a sötétséghez. Lenyűgöző, gondolta Wenthar, talán háziállatnak még jó is lenne.. - Kssszh.. az önteltszéged lessz a vesszted, Ssszith - sziszegte Saba, és támadásba lendült. Wenthar felnevetett, és egyik kezéből villámok csaptak ki. A jedi azonban felemelte fénykardját, és a farkát cövekként használva megállt.. a kardba becsapódó energiáktól egészen picit tántorodott csak hátra, és Wenthar döbbenten figyelte a felé száguldó, visszafordított villámokat.
Azonban a Sith Birodalom császárát sem abból a fából faragták, hogy egy ilyen ósdi trükktől meghátráljon. Wenthar kinyújtotta a kezét, és begyűjtötte a villámokat. Az elektromos kísülések égették a húsát, mégis élvezettel tűrte a fájdalmat, és hagyta, hogy dühe még több hatalmat adjon neki.. háromszor akkora kisülést küldött vissza a barabel felé. A folyosó szerkezetéből itt-ott egész paneldarabok szakadtak le, ahogyan az energia végighaladt mellettük. Saba szeme összeszűkült ellenfel hatalma láttán, de amennyi gonosz energia áramlott felé, ő ellenpólusként annyival több fényt gyűjtött be. A lila és a vörös fénykard között immár szinte álllandó ívként pulzált az energia, miközben most már mindketten két kézzel fogták fegyverük markolatát, és lépésre közeledtek egymás felé. - Velem halsssz te issz, szötét messzter - sziszegte a barabel. - Éssz a galaxissz iszmét jobb hely lessssz.. - Ostoba - nevetett fel Wenthar, és felkészült, hogy újabb adag energiát zúdítson a jedire.
Ám ekkor a falak adták meg magukat elsőnek, ahogyan a sérült szint szerkezete nem bírta el az Erő ilyen mérvű koncentrációja nyomán támadó feszültséget. A két fénykard között húzódó ív mentén repedezni kezdett a mennyezet, és hirtelen hatalmas robajjal az egész köztes szekció leszakadt. A hirtelen támadt vákuum elkezdte kiszívni a levegőt. A lökéshullám mindkettejüket hátrarepítette. Amikor Saba feleszmélt, látta, hogy jó kétszáz méterre fekszik a földön, belegabalyodva egy halom vezetékbe, amelyek egyszersmind megakadályozták, hogy a vákuum kiszippantsa a világűrbe. Hátrébb húzódott, mígnem elérte a folyosón elhelyezett vészhelyzeti zsilipajtók közül a legközelebbit, ami alig néhány méterre volt. Előtte a középső folyosószekció egyszerűen eltűnt, a robbanás füstjén keresztül ki lehetett venni a csillagokat és a kinti csata lövéseinek és robbanásainak visszfényeit. A túlsó oldalon pedig, egy szintén csukódó vészzsilip mögött ott magasodott a Sith Császár alakja. - Találkossszunk még, Sszith Messzter! - sziszegte Saba, és ő is rácsapott a zsilip aktiválógombjára. Az ajtó megreccsent, de nagy nehezen a helyére csukódott. A barabel felpattant, és futni kezdett az ellenkező irányba, abba a hangárba, ahol saját vadászgépe várta..
Amikor alig fél perccel később a bázis felrobbant, az utolsó pillanatban négy hajó vált le a széthulló fémszerkezetről.. egy kecses jedi StealthX vadászgép, ami azonnal eltűnt a fekete háttér előtt, egy ESB parancsnoki sikló, fedélzetén Callistával és a tajtékzó Wentharral, valamint két aszteroida-szerű alakzat, amelyek azonnal be is vesztek a környező csillagködbe, hogy azon átvágva elvigyék értékes rakományukat egyenesen úrnőjükhöz..
Carl a bázistól nem messze, a csillagköd szélén lebegő mentőkabin ablakán át tisztán látta a sith siklót, amint a lökéshullámokkal küzdve eltávolodik a bázis romjaitól, és a távolban lebegő ESB-hadihajók felé veszi az irányt. - Callista.. - suttogta maga elé aggodalmasan, valahogy azonban mégsem fogta el a kétségbeesés. Bizonyos volt benne, bár fogalma sem volt, honnan tudja, hogy a lány biztonságban van. - Aggódsz valakiért. - jegyezte meg a vele szemben lévő ülés tökéletes csendben helyet foglaló jedi. - Ez nem a te dolgod. - vakkantotta oda Carl Bennek. - Ahogy gondolod. - ingatta vörös tincsekkel ékesített fejét Ben, miközben igyekezett megőrizni a nyugalmát. A nagy terve, hogy egy jó ideig egyedül marad Carllal ebben a mentőkabinban, és alaposan kikérdezi, nem számolt azzal, hogy egyre beljebb sodródnak a csillagködbe, ahol a nyomáskülönbség miatt az a veszély fenyegette őket, hogy összeroppannak kabinostul, mindenestül. És hála Ben gépészkedésének, most már nem csak a kommunikáció, hanem a hajtómű sem működött. Az ifjú jedi megnyitotta magát az Erőnek, de az összes jelenlét távoli és nehezen megfogható volt... kivéve egyet. - Valaki, vagy valami közeledik... - jegyezte meg. - Honnan? - kapta fel a fejét Carl a szűk kabinban. - Te látod, jedi? - Nem arról.. - rázta meg a fejét Ben, miután Carl kifelé, a csata irányába tekergette a nyakát, és a köd közepe felé biccentett. - Arról.
A hapan yacht kecsesen a mentőkabin fölé manőverezett, és egy mágneskarommal a rakterébe húzta azt, majd felgyorsulva ismét eltűnt a ködben, hogy távol maradjon a még mindig egymással harcoló flották érzékei elől. - Nem egészen így terveztem ezt a dolgot. - harapta be az ajkát Ben, Carlra pillantva. Most a másik fiún volt a vigyorgás sora. - Néhány kalózzal csak elbánunk, nemde, jedi? - Valami azt súgja, nem kalózok.. - suttogta Ben. Érzett valamit az Erőben. Valami... ismerőset. - Jaina? - motyogta maga elé egy pillanatra, amikor a kabin, immár a hajó rakterében állva, újra megrándult. - Beléptünk a hipertérbe. - jegyezte meg Carl. - És most mi a terved, jedi? - Hát.. - nyúlt a kabin zsilipkarja felé Ben. - Leginkább kiszállunk, és megkérdezzük, hogy hová megyünk..
|
|
|
Post by sithlord on Sept 16, 2013 14:01:32 GMT 1
Callista remegve vackolódott a parancsnoki sikló egyik székén, miközben a Sith Nagyúr pályára állitotta a hajót és megcélozta a vezérhajót. -Ne félj leányom! -mondta a Nagyúr megenyhülve. Tisztában volt azzal hogy a dühkitörése megrémisztette a lányt. Persze ezt egy cseppett sem bánta. A félelem jól irányíthatóvá teszi az embereket. -Kudarcot vallottam felség. -mondta Callista szomorúan és hatalmas fájdalommal a lelkében. Carl eltűnt és csak ürességet hagyott maga után. -A fia eltűnt, én pedig gyáva módon lapultam mint egy gyík... -kezdett bele az önmarcangolásba a lány. -Megérdemlem a halált Mylord! -Más terveim vannak veled gyermekem! -mondta a Sith gonosz mosolyt villantva a rémült lány felé. -Megbocsásson Nagyúr de nem leszek az ágyasa! -húzta ki magát Callista büszkén, és ekkor Wenthar megértette miért szeretett bele a fia, ebbe a kedvesen bájos de ugyanakkor büszke lányba. -Ó nem erre gondoltam csacsi gyermek! -mondta a Nagyúr. -Tudod e hova megyünk ezután? -kérdezte a lánytól. -Nem tudom. -szabadkozott Callista. -Megkeressük Carlt? -Nem gyermek! -válaszolt az Uralkodó. -A Hapesre megyünk a lányomhoz, aki éppolyan elragadó személyiség mint te! -bókolt a lánynak Wenthar. Callista egy kicsit elvörösödött. -És mit fogunk ott csinálni? -a kérdésben most enyhe bizonytalanság és félelem bújkált. -Charis Úrnő nem fog örülni, hogy elveszítettem az öccsét! -Wenthar igyekezett megnyugtatni a lányt. -Amit az Úrnő nem tud, az nem is fáj neki! -mondta a Nagyúr. -természetesen nem mondom el neki a Csillagködi Fiaskót! Nincs is értelme mert a fiam életben van! -jelentette ki Wenthar olyan meggyőződéssel, hogy a lány ismét reménykedni kezdett. Talán nem halt meg... -Akkor minek? -érdeklődött Callista, most már kíváncsi lett. -Mert kell egy összekötő, aki kapcsolatban tartja az ESB-t a Hapan Királysággal! -jelentette ki Wenthar könnyed természetességgel. -És ismerve a Hapan szokásokat ez nem lehet férfiember! És jelenleg téged látlak a legalkalmasabbnak hogy ezt a feladatot elvégezd! -Wenthar szavaitól Callista ledöbbent. Most kezdett tudatosulni benne hogy előléptették. Egy összekötő a két állam között majdhogynem Nagyköveti ranggal ért fel. -Köszönöm Mylord! -mondta Callista egy kicsit remegve. -Megtisztelő a feladat! -Wenthar bólintott. -Olyan emberre van szükségem aki ugyanúgy szereti a fiamat mint én vagy a lányom! Ez Lady Charis külön kérése volt! És te pontosan ez az ember vagy gyermek!
A parancsnoki sikló leadta a szükséges azonosító kódokat majd egy hangárban dokkolt. Wenthar a hídra igyekezett, Callista pedig a kabinjába hogy összepakolja azt a kevés holmit amire szüksége volt. Hiszen egy jó ideig most a Hapesen fog élni. Reménykedett benne hogy jól el fogja látni a feladatát...Mindenesetre Carl holoképét magával viszi, hogy a fiú szelleme vele legyen mindig...
-Irány a Hapes Parancsnok! -utasította Wenthar a hajó kapitányát, majd meditálni kezdetta híd kilátóernyőjén keresztül csodálva a világűr végtelen szimmetriáját. Öntudatlanul is az a Sith Szutra jutott eszébe, amely egy másik illetőnek is nem messze...
„Az üresség forma, a forma üresség...”
|
|