|
Post by Enz on May 4, 2013 23:31:58 GMT 1
Karafuto egy csendes, álmatag bolygó a Nagai Császárság határvidéke mentén. Gyéren lakott, fejletlen bolygó volt természeti adottságai ellenére, így miután a nagai haderõ megszabadult elõzõ lakóitól, nagyszámú nagai telepes érkezett ide a túlzsúfolt bolygókról. Lakossága már a százmillió fõt is meghaladja.
A bolygó egyúttal nagyon fontos szerepet is betölt: a nagai Expedíciós Flotta fõparancsnoksága és a nagai gyarmatvilágok központja mûködik itt. A flottát a negyven évvel ezelõtti polgárháború veszteseibõl hozták létre. Õket tozama-ként bélyegezték meg: örökre kitiltattak a császárság területérõl, annak minden hivatalos tisztségébõl és a peremvidékre számûzettek, örökletes katonai szolgálat terhe alatt. Hogy hûségüket biztosítsák, minden elsõszülött fiukat a császári palotába kellett elküldeniük túszként. Eddig egyetlen lázadás sem tört ki.
A flotta magját a következõ tozama családok adják: Wakasa, Takeda, Rokkaku, Matsumae, Date, Uesugi és Maeda. Vezetõjük mindig az egyik klán férfitagjai közül kerül ki, választással. A legsúlyosabb bûnöket elkövetõkön kívül mindenkinek felajánlják, hogy büntetése letöltése helyett csatlakozzon a flottához. Az itt megtalálhatóak harmadik körét a kalandorok és a rendszer kötöttségeitõl szabadulni akarók teszik ki. A flotta fõleg a fõ haderõ számára leselejtezésre ítélt felszerelést kapja meg, minimális önálló kapacitással rendelkezik, pénzügyeit és ellátmányügyeit a központból kinevezett tisztek intézik, megelõzve a tartalékképzés lehetõségét.
A Flottaparancsnokot gyakran nevezik (vagy gúnyolják) a Birodalmon Túli Császárnak, mivel mindig jelentõs számú kolónia és félgyarmat van rá bízva, ahol nagy önállóságot élvez. Folyamatos ellenõrzés alatt áll azonban a központból. Korábban gyakran változtatták a központját, folyamatosan kiterjesztve az államhatárokat és új bolygókat hivatalosan annektálva, hogy megakadályozzák a flotta hatalmának erõsödését, de lassan már egy évtizede Karafuto látja el a központ szerepét.
|
|
|
Post by Enz on May 5, 2013 18:37:31 GMT 1
A zord épületen, akárcsak a bolygó fõvárosa, Toyohara legtöbb építményén, nyoma sem volt a nagai belterületekre jellemzõ kecsességnek és kifinomultságnak. De a modern épületek eleganciájának sem. Korcs épületek voltak, ahogy a bolygón székelõ Expedíciós Flotta tagjai is korcsok voltak. Beleértve õ magát is természetesen. Életében elõször járt ezen a bolygón és a Császárságot sem ismerhette meg soha, csak képek és mesék alapján. Most pedig, hogy apja idõs volt, õ maga pedig ereje teljében, magára kellett öltenie az Expedíciós Flotta világosbarna egyenruháját és a pajzsos címert. Tozama családba született õ is, mint a flotta vezetõ személyeinek mindegyike, pár sikeres karriert befutó bûnözõn és kalandoron kívül. Ahogy a szállítóhajó landolt a Fekete Palota elõtt - ahogy egymás között nevezték a katonák ezt a környéket uraló éjfekete monstrumot -, igyekezett minél hamarabb leszállni. Tucatnyi leendõ bajtársával együtt érkezett meg, hogy részt vegyen a tisztképzés sajátos formájában, miután a tiszti akadémiák létesítésétõl szigorúan eltiltották õket. - Ichiwa-kun! - hallott egy ismerõs mély hangot, ahogy csomagjaival kitolakodott a rámpához. Zavartan nézett körbe, míg nem nem pillantotta a magas, kopasz férfi a távolban. - Ichiwa-kun! - Harumune nagybácsi! - kiáltott vissza lelkesen. Sosem gondolta volna, hogy pont õ fog elé kijönni. Ahogy közelebb értek egymáshoz, végre tisztán láthatta nagybátyja megváltozott vonásait. Fejét kopaszra borotválta, fekete körszakállat növesztett és napszemüveget viselt. Hosszú tiszti tunikát viselt, rajta családja, a Date klán címerével és az Expedíciós Flotta jelképével. - Hogy megnõttél - nevetett fel, majd megveregette a vállát, mire a fiú felszisszent. Date Harumune még mindig nem bírt a hatalmas testi erejével. Egyéves volt mindössze, amikor számûzték családjával együtt majdnem fél évszázaddal ezelõtt. - Azért nem kell a földbe döngölni - közölte a fiú, vállát fájlalva. - A végén megint várhatsz tíz évet. Harumune felröhögött, és most a másik vállára csapott rá. - Látom a humorérzéked is megvan még. - Kedves, hogy kijöttél elém - próbálta elterelni a szót Ichiwa. Nem szerette volna az elsõ napon a gyengélkedõben végezni. - Csak épp erre jártam - vonta meg a vállát. Persze mindig rossz volt a hazudozásban. Az istenek egyenes és közvetlen embernek teremtették. - Értem. Nem lenne kedved véletlenül nemes atyámhoz kísérned? - mosolygott rá. Harumune nem bírta ki, és ismét elnevette magát. Ichiwa önkéntelenül ugrott hátra. Erre az óriás még jobban nevetett. - Persze. Úgyis épp dolgom volt vele. És mivel útba esik, körbevezetlek kicsit, nehogy az elsõ napodon eltévedj nekem. - Igazán köszönöm.
A Fekete Palota, bár nem volt olyan impozáns külsejû, mint a Császári Palota Nagin, felszereltségben kétségkívül vetekedhetett vele. Az Expedíciós Flotta központjaként inkább hasonlított egy erõdre, mint egy tényleges palotára, a különféle udvarokon gyakorlatozó katonákkal, a "sétálva tanuló" tisztjelöltekkel, halmokban álló fegyverekkel és ellátmányt tartalmazó ládákkal. Méltó székhely volt ez egy olyan császárhoz, akinek nem volt saját birodalma. - Mint láthatod, kedves unkaöcsém, ez itt a mellékhelyiség - mutatott oda Harumune az egyik épületre. - Gondolom ott õrzitek a hadititkokat - vonta meg mosolyogva a vállát. Nagybátyja arca elkomorodott egy pillanatra. - Mondtam apádnak, hogy rögtön mindenki tudni fogja... - Mi? - kérdezte Ichiwa meglepõdve, de a következõ pillanatban a gyilkos tenyér a háta közepébe csapódott és harsány nevetés érkezett a nagybátyja részérõl. - Nem vagy már gyerek, hogy minden hülyeséget elhiggy, ugye? - kérdezte a nevetéstõl fulladozva. Ichiwa sajgó háta ellenére igyekezett mosolyt erõltetni az arcára. Apja mindig panaszkodott Harumunéra, és már kezdte érteni miért. - Az ott pedig a közelharci dojo - mondta ezúttal már komolyan. - Itt fogod eltanulni a régi közelharci fogásokat. - Egy tisztnek minek közelharcot tanulnia? - kérdezte Ichiwa, miközben a harcolókat nézte. Az egyik támadott, a másik hátralépett és hárított, majd cserélõdtek a szerepek. - Mert ha lándzsákkal felszerelt harcosok rohanják le az állását, nem fogja õket érdekelni ki a tiszt és ki nem - felelte a férfi komolyan, majd rá szegezte tekintetét. - Egy tiszt nem csak parancsol, de példát mutat az embereinek. Azzá válik, amit megkövetel. Ezt sose felejtsd el! - Igenis! - felelte sietve. - Na de haladjunk, nem azért vagyok itt, hogy leckéket adjak neked - tért vissza a mosoly a nagybátyja arcára. - Legalábbis egyelõre nem.
Apja, az Expedíciós Flotta egyik zászlósura - ahogy a tábornokokat itt nevezték, mivel régi szokás szerint mind saját zászlaja alatt vezette a rá bízott sereget - éppen a fõparancsnokot helyettesítette, és annak nagy, régies fatrónusában foglalt helyet. Akárcsak a többi szék, ez is kényelmetlennek és keménynek tûnt, hogy mindig emlékeztesse a benne ülõket arra, hogy a hatalommal együtt kötelesség jár. A mellette elhelyezett tanácsadói székek most üresek voltak. A földön egy megláncolt fogoly térdelt, egy olyan fajból, amit Ichiwa nem látott még. - Ne zavarjuk meg nemes atyádat - súgta oda halkan Harumune. Ichiwa sejtette, hogy inkább az állhat a dolog mögött, hogy szerette volna, ha végighallgatja, mit is mondd a másik. - Idegen fejedelem - szólalt meg az apja. Öreg volt már, de hangja még mindig tiszteletet és erõt sugárzott. - Katonáidat legyõztük, népedet szolgasorba döntöttük, bolygódat elfoglaltuk. Te mégis miért vagy elõttem? A lény valószínûleg nem értette a nagai nyelvet, de egy fordítóberendezést helyeztek fülébe, és a torkára, ahol hangképzõ szerve elhelyezkedett. Igaz elég gépies hangja lett tõle, de legalább értették egymást. - Nem akarok az életemért könyörögni. A népemért könyörgök - közölte, miközben felnézett a trónon ülõ apjára. - A népedet megvédhetted volna. Akkor már nem kéne könyörögnöd - közölte vele apja, és a hangjában nyoma sem volt haragnak vagy más érzelemnek. - Amelyik nép nem elég erõs, az szolgává válik. - Jól harcolt, uram - szólt közbe az egyik katona. - Ezért is bátorkodtunk színed elé hozni. - Mit ér a jó harc becsület nélkül? Aki felesküdött a népe védelmére, nem éli túl annak szabadságát - rázta meg a fejét. - A könyörgés nem segít, bukott fejedelem. Mi magunk is gyengék voltunk, ezért az erõsebbet kell szolgálnunk, gondolta keserûen Ichiwa. Ez lenne hát az élet rendje? Elsietve vont volna le azonban következtetéseket, ha nem hallgatja végig a mondandója végét. - Azonban a gyengébb erõsebbé válhat, és legyõzheti az erõset. A halál a gyávák az útja, ha valaki meg akar halni, bármikor megteheti. Csak az igazán erõsek képesek vesztesként tovább élni - magyarázta. - Mint a nagai faj felesküdött védõinek, nem szabad egy ilyen erõs akaratú embert megfosztanunk magunktól. Vegyétek be a flottába! Fia örökölje meg címét, és mostantól uralkodjék a mi nevünkben, a mi segítségünkkel! - mondta emelkedett hangon, ám mindenféle ünnepélyesség nélkül. - Téged pedig, bukott fejedelem, ezennel magunk közé fogadunk, ha felesküszöl arra, mint mi. Egy ételt fogsz enni azokkal, akik leigázták a néped, megölték katonáid. Egy asztalnál fogsz velünk ülni, és a leigázók birodalmát fogod védeni halálig. A bosszúvágy az egyetlen, amit megtarthatsz magadnak, korábbi életed megszûnik létezni. Elfogadod? Megesküszöl? - Esküszöm - nyögte ki a vérzõ fejû idegen. - Elvihetitek - intett a katonáknak, akik kivitték a terembõl. Az Expedíciós Flotta mindig több és több katonát igényelt, így elkezdték besorozni az arra érdemes értelmes lényeket is a hadseregbe. Õket külön flottába tették, szoros ellenõrzés alatt. Mivel a legtöbben legyõzöttek voltak, és tudták mi vár népükre egy lázadás esetén, így soha nem mertek szembefordulni nagai parancsnokaikkal. - Bejöhetsz, fiam - szólt az ajtó felé. Ichiwa meglepõdött azon, hogy apja látta, hiszen meglapult az ajtóban. Apja sejthette ezt, így hozzátette. - Öreg vagyok, nem vak. - Bocsánat apám. Engedély nélkül hallgatóztam - sütötte le a szemét. Apja megrázta a fejét. - Örülök, hogy hallottad, amit mondok. Fiatal vagy és belülrõl a bosszú éget. Valaha én is ilyen voltam... - érzõdött a lemondás a hangjában. - De az én életem nem fogjuk már viszontlátni az õsi családi szentélyt és õseink sírjait. Az Uesugi szentélyt... - Chichiue...! - akart ellenkezni, de az õszülõ hajú férfi felemelte a kezét. - Nem azért vagy most itt, hogy keseregjünk - erõltetett halvány mosolyt mindig komor arcára. - Legifjabb véremként azért jöttél, hogy megtanuld a vezetés fortélyait. Hogy aztán szolgáld a birodalmat és a császárt, mint idõsebb testvéreid. - A Bitorlót? - biggyesztette le szája szélét. Apja fáradtan nézett rá. - Régen ezért pofont kaptál volna! Meg ne halljam még egyszer a szádból ezt, fiam! Világos? - Igen, atyám - hajolt meg sietve tisztelettudóan. - Akár szeretjük a császárt, akár nem, nagyapjának köszönhetõ, hogy még élhetünk, és nem egy karón végeztük! Õ császárod, kire fel fogsz esküdni! - Bocsánat, atyám - még mindig a földet bámulta. Nem értette, apja miért ilyen hûséges. Õk voltak a vesztesek, miért kéne hûséggel szolgálniuk a legyõzõket? Apja mintha megérezte volna, min gondolkodik. - Azt hittem tanultál abból, amit az elõbb láttál - sóhajtott fel. - Menj a szobádba, és tanulmányozd a negyvenhét kardforgató történetét! - Igenis, atyám - hajolt meg még mélyebbre, majd felemelkedett és az ajtó felé indult. - Harumune, te maradj itt. Beszélnünk kell! - Remélem elboldogulsz egyedül, Ichiwa - csapott még búcsúzóul egy nagyot a fiú vállára.
- Mirõl lenne szó? - kérdezte Harumune, miután az ifjú Uesugi ichiwa elhagyta a mindig sötét termet. Egy csapásra komoly arcot vágott. Felesége bátyja nála is idõsebb volt, így tisztelettel kellett lennie iránta. - A 4. flotta elhagyta a birodalmat és megkezdte a mélyûri felderítést - közölte rekedtes hangon. - Igen, lassan ideje volt - bólintott Harumune. - Mi ebben a furcsa? - Nem kaptuk meg az elõzetes járõrtervet, sõt semmilyen értesítést. - Yokosuka - mondta megvetõen Harumune, és ha nem ilyen helyen vannak, talán még a földre is kiköp. - Többrõl lehet itt szó, mint az az arrogáns seggfej - mondta gyanakvó hangon a másik, aki szintén nem kedvelte a felfelé törõ admirálist. - Készülnek a birodalmon belüliek valamire, Kenjiro? - Valamire biztos - bólintott a másik. - De biztosan nem ellenünk. - Yokosuka akar egy kis dicsõségvadászatot tartani - vonta meg a vállát. - Talán ez lehet az alkalom a számunkra - halkította le a hangját. - Küldj valakit Odewarába. Ott van az ellátóközpontjuk. A legjobb embered, a legnagyobb titokban. Világos? - Mit fog szólni ehhez a fõparancsnok? - kérdezte Harumune aggodalmas képpel. - Nem sokat fog tudni, ha kész helyzet elé állítjuk. - Megteszek minden tõlem telhetõt.
|
|
|
Post by Enz on May 11, 2013 14:37:16 GMT 1
- Ellenség 12 óránál! - kiáltotta valaki. Mindenki a földre vetette magát, miközben vadul cikázó lézernyalábok süvítettek el a fejük felett. A bunker az õ kezükön volt, és hátulról is követte õket egy osztag. Szoros lesz. Elõhúzott egy villanógránátot. - A szavamra mindenki rohanni kezd elõre! - kiabálta túl a zajt, majd ráhelyezte az ujját a fegyver élesítõgombjára - egy...- megnyomta a gombot. - kettõ... - hajította el a gránátot. - Három! Elõre!!! A villanás a három után következett be, és a megzavarodott ellenség abbahagyta a tüzelést. Az osztag katonái egyszerre rugaszkodtak ki a fedezékükbõl, és megrohanták a bunkert. Mire az ellenség feleszmélt volna, már többen berontottak a betonépület bejáratán, és lézertüzük hatására az összes védõ a földre csuklott. - Nincs idõ henyélni! Mindenki a lõállásokhoz! - kiabálta túl a zajt. Közel járt a másik ellenség. - Ute! A fedezékkeresés nélkül rohanó ellenség azt hitte elég gyorsan beéri õket. Tévedtek. Ezért az egész osztag az életével fizetett. - Reika - fordult a fiatal nõ felé, aki a csapat rádiósa volt. - Üzenet a bázisnak: célpont elfoglalva, ellenség semlegesítve. A veszteségek: három halott, hat sebesült. Tizenhét ember teljesen harcképes. - Hai! - felelte a nõ, és elsietett az egyik üresen álló részébe a bunkernek, hogy továbbítsa az üzenetet. Õ addig a katonákhoz fordult. - Biztosítani a célpontot! Ren, te vezesd az egyik rajt felderítésre, Usue, te kutasd át a bázist! Takaji, a te rajod lesz õrségben! A maradék két rajnak pihenõ! - Hai - felelték egyszerre. Nem is olyan nehéz feladat ez. - Szimuláció vége - hallatszott egy külsõ hang. - Nagyon szép munka volt, kék csapat. És persze Ichiwa apród. - Köszönöm - fújta ki magát Ichiwa, miközben körülötte eltûnt a digitális világ. Csak a sötét termet látta maga elõtt, középen azzal a kockával, ami a bunker szerepét töltötte be. Testének fõbb pontjaira elektródokat helyeztek, amik szimulálták a harctéri sérülést. Rohadtul tudott fájni. A legyõzött vörös csapat tagjai lassan tápászkodtak fel a földrõl. Pedig most könyörületesebb is volt velük, mint a legutóbbi, csatahajóra szimulált összecsapásnál. A két csapat tagjai vonalban felsorakoztak egymás mellé, és szertartásosan meghajoltak, megköszönve a harcot egymásnak. Vele szembe a másik osztag vezetõje, Matsumae Iesada állt. Ahogy tekintetük egy pillanatra összetalálkozott, bizsergés futott végig a testén. Csinos fiú volt, meg kellett hagyni, jól esett volna Ichiwának, ha kicsit tovább nézheti. Persze. nem akarta, hogy rossz pletykák terjedjenek róla - még ha úgy is mondják, hogy a harcos azt viszi ágyba, akit csak akar, nemtõl, fajtól, származástól függetlenül - így igyekezett másfelé nézni. Akárcsak õ maga, Iesada is sokadik leszármazottja volt egy tozama nagyúrnak, annak reménye nélkül, hogy valaha is megörökli a családfõi címet. De éppen ezért nem kellett Nagin a Bitorló vendégszeretetét élveznie. - Szép volt, Ichiwa-san - lépett oda hozzá a meghajlás után Iesada. Mint mindig, most is hûvösnek tûnt. - Bármit találok is ki, mindig van ellene egy ötleted. - Köszönöm - jött egy kicsit zavarba Ichiwa. - De igazság szerint csak rögtönözök. Ami eszembe jut. - Nemes atyád harci képességeit örökölted - mondta, és hangjában mintha enyhe elismerés csendült volna fel. - Tudnánk valamikor egyeztetni taktikai kérdésekben? - P-persze, bármikor - mosolygott Ichiwa, próbálva elrejteni zavarát. Kettesben Iesadával? Persze, normális dolog, ha a tisztek egyeztetnek... - Mondjuk most, az átöltözés után? - Jól hangzik - bólintott Iesada ugyanolyan hûvösen, mint korábban, majd elsétált az öltözõ irányába.
- Kockázatos taktikák harca - jegyezte meg a nagy holo gyakorlóterem falába épített megfigyelõállásban üldögélõ egyik hang. - Csakugyan jól harcol a fiad, Kenjiro - értett egyet Harumune. - Szeretek jó alapanyaggal dolgozni. - Iesadát se becsüld alá - tette hozzá Uesugi Kenjiro. - Ha nem a fiam lenne az ellenfele, õ lenne a mostani évfolyam legjobbja. - Mindenki megtalálja a maga nemes riválisát, nemde? - nevetett fel Harumune. Uesugi biccentett, mivel jól tudta a másik mire céloz. Õk is sokáig rivalizáltak hasonló módon egymással. Végül Harumune az egyik húga kezét kapta meg. Remélte a fiatalokat is csak jóra fogja sarkallni ez a rivalizálás, és nem egymás gyûlöletére. - Igen. De eltûnõdöm rajta, a történelem megismételheti-e önmagát - jegyezte meg gondterhelten. Harumune tudta, hogy megint ott van, a csatában, mint tizenöt évesen, amikor a sorsuk eldõlt. Õ maga sajnos nem harcolhatott a polgárháborúban, hiszen alig egy éves volt akkor. - Mindenesetre lassan vége a felméréseknek - igyekezett elterelni a szót. - A szokásnak megfelelõen a két legjobbat én személyesen fogom felügyelni. - Tehát Ichiwa és Iesada - tûnõdött el megint. Vajon megint olyan ikercsillag van születõben, mint az övé és Harumunéé, vagy pedig máshogy alakulnak a dolgok? Ichiwa sokadik fia volt, mégis õt érezte a legjobban közelállónak magához. Magára emlékeztette, megannyi évvel ezelõtt. - Érdekesnek ígérkezik. - Határozottan. Most pedig ha megbocsátasz, jelenésem van szeretett húgod és egyben nemes feleségem ebédjén, ahonnan nem opció elkésni - nevetett, majd felállt, és szó nélkül távozott a szobából. Kenjiro szótlanul bámulta tovább a kihalt termet. Neki úgy látszik már csak a keserûség és a lemondás maradt ebédre.
- Úgy hallom, a többi zászlósúr mozgolódik - suttogta halkan gróf Nodachi, aki a Nagiról ideküldött fõfelügyelõ volt. Mindig suttogott, mintha attól félne, valaki meghallja, miféle titkokat tud. Persze az õ munkája a suttogás volt, és az információk gyûjtése. Mindenhol ott voltak az emberei... Velem az élen, tette hozzá magában gúnyosan. Takeda Kuniaki már a külsõ vidéken született, és nem fûtötte a bosszúvágy, mint a többi tozama zászlósurat, sõt inkább lehetõségként tekintett erre. Ennek megfelelõen együttmûködött az aktuális fõfelügyelõkkel, nehogy valaki elrontson mindent a gyerekes bosszú hajhászásával. - Ezek feszt mozgolódnak - vonta meg a vállát. - Ha Õfelsége csak fingik egyet, máris kapnak az elrejtett régi harci lobogók után. - Az meglehet - folytatta ugyanolyan halkan. - De éppen ezért kell nyitva tartanod a szemedet. - Ismerem már õket régóta, jó gróf uram. Ha valamelyik komolyan gondolja a lázadást, maga fél percen belül tudni fog róla - mosolyodott el kajánul. - Ez fél perccel több, mint amit ideálisnak tartanék - biggyesztette le a száját a Suttogó Gróf, ahogy a többiek gúnyolták. Takeda megvonta a vállát ismét. Van, akit sehogy sem lehet boldoggá tenni. - Mikor rehabilitálnak a Birodalomba? - tette fel ismét a visszatérõ kérdést. - Tettem már annyi szolgálatot Õfelségének, mint maga. - Türelem - intett a kezével. - Ezt nem olyan egyszerû elintézni. De nemsokára meglesz. - Grófi címmel és kapitányi rendfokozattal a császári haditengerészetben - tette hozzá, mint mindig, amikor elõjött ez a kérdés. Az enyhén elhízott Nodachi gróf bólogatott, és közben az egyenruha rázkódott rajta. - Így van. Pontosan így. - Ne várja meg gróf uram, amíg elfogy a türelmem - tette még hozzá fenyegetõen, majd felállt az asztaltól. Mielõtt kilépett volna a szobából, még a válla felett hátraszólt. - Nyitva tartom majd a szemem. Maga helyett is.
|
|
|
Post by Enz on Jul 2, 2013 11:48:05 GMT 1
Hárítás. Támadás. Újra hárítás. A fapengék koppanva csaptak össze újra és újra. Körülöttük már mindenki õket nézte, ezt érezte. Õ azonban csak az ellenségre koncentrált. Nem a pengére, mint régen tette, hanem az ellenségre. A kard csak eszköz - jártak a fejében Yamanaka mester szavai - Nem az eszköz számít, hanem, hogy ki forgatja. A legrosszabb kardforgatónál is lehet a legjobb kard! Ellenfele ismét támadásba lendült, és emiatt kénytelen volt egy lépést hátrálni, majd hárítani. Meglökte magát elõre, majd ahogy látta, hogy az ellenfele elvesztette egyensúlyát, támadott. A vágás tökéletesen vitte végig, de a másik az utolsó pillanatban egy gyors hárítással félreütötte, így csak a vállát érte a csapás. Fel sem szisszent, pedig bizonyára nagyot ütött még gyakorlópáncélon keresztül is. A kard vágása az Egy - emlékezett önkéntelenül is a szavakra. - Nem szétszakít, hanem egyesít és helyreállít kozmikus egyensúlyt. Nincs tökéletesebb megnyilatkozása az isteneknek, mint a kard vágása! Remélte az istenek nem lesznek finnyásak a fapengétõl. Újra elõrelépett, és támadott. Gyors ütésváltások követték egymást, de senki sem tudott bevenni a gyõzelemhez elég pontot érõ csapást. A laikus azt hihette volna, hogy mindketten a védelmet erõsítették, de valójában gyors támadások sorozatát zúdították egymásra rövid szünetekkel - az azonos erejû csapások azonban kioltották egymást. Két hasonló erejû sárkány, akik addig harcolnak, amíg mindketten holtan nem fekszenek a csatatéren. Az ütésváltástól kifáradva egy pillanatra farkasszemet néztek a védõmaszkok alól egymással, miközben mindketten zihálva vették a levegõt. Úgy érezte, lassan teljesen elönti a saját izzadtsága. Jó lesz ezt végre elintézni. Erõt vett magán, és teljesen kitisztította a fejét. Fogást váltott a kardján, és lelassította a légzését. Aztán támadásba lendült. Gyors csapások egymásutánja, majd egy puffanás a földön. Ellenfelét teljesen letarolta. A kopasz, öregedõ Yamanaka mester elõrelépett. - A gyõztes Uesugi kadét - jelentette be. Ichiwa szinte letépte magáról a maszkot, ami úgy érezte, már szinte megfojtja, aztán a földre dobta, és odalépett a földön fekvõ ellenfele mellé, majd a kezét nyújtotta neki. Õ pár pillanatig a kézre meredt, majd saját erejébõl tápászkodott fel. Levette õ is a sisakját, és igyekezett kifújni magát. Iesada mindig rendezett haja most teljesen összekócolva meredt szét minden irányba. Ichiwa kénytelen volt beismerni, hogy így még jobban tetszett neki a másik. Pár pillanatig csendben bámulták egymást, mikor a mester köhintett. - Köszönöm a küzdelmet! - mondták egyszerre, és rituálisan meghajoltak egymás felé. - Menjetek átöltözni! - utasította õket a mester. - A gyakorlás mára véget ért nektek! - Köszönjük a tanítást, sensei - hajoltak meg felé is. Bár általában kemény oktató volt, most némi elismerés csengett a hangjában. - A többiek pedig vissza gyakorolni! Ki mondta, hogy abbahagyhatjátok?!
Ichiwa és Iesada szótlanul sétáltak, csak az egyre lassuló légzésüket lehetett hallani. Uesugi feje még mindig túlságosan is tiszta volt a gondolatoktól, helyre kellett rázódnia. Mikor egyesült a saját pengéjével, tényleg mintha egy másik dimenzióba lépett volna át. Szinte kívülrõl szemlélte saját magát, egyszerûen megszûnt létezni. Yamanaka mesternek igaza volt, a kard az Egy és az Egy a kard. Tisztább elmeállapot, mint amit egy telepata évtizedes gyakorlással el tud élni. Sandán oldalra pillantott Iesadára, aki egyre nyugodtabban vette a lépéseket. Õt is láthatóan lekötötték a saját gondolatai. - Uesugi kadét! - hallott a háta mögül egy mély hangot, amit ezer közül is megismert volna. Megpördült, és közben szalutálásba vágta magát. A másik váratlanul felnevetett. - Csak ugratlak, Ichiwa! - Tudom, Harumune nagybácsi - jegyezte meg Ichiwa, aki maga is mosolygott. Szeme sarkából látta, hogy Iesada is megállt, de õ nem fordult hátra. - És Matsumae Iesada. Két drága tanítványom - mosolygott. - Jól harcoltatok. Talán egy szalmabábut is le tudnátok már gyõzni! Mindenesetre Ichiwa, most veled szeretnék csak beszélni. Iesada szó nélkül bólintott, és kicsit sietõsebben folytatta az útját, amíg el nem tûnt az egyik kanyarban a folyosón. - Nem kellett volna kezet nyújtanod neki - korholta szelíd hangon Harumune. Ichiwa döbbenten nézett rá. - Miért? Csak segíteni akartam! - szólalt meg indulatosan. Úgy beszél, mintha valami rosszat csináltam volna. - Éppen akkor gyõzték le - folytatta ugyanolyan módon, még hangját sem emelve fel. - Jól küzdött! Nem értem mi a baj azzal, hogy...! - Éppen azért vagy itt, hogy megtanuld - folytatta belé a szót. - Egy harcosnak néha el kell veszítenie valamit, hogy a legfontosabbat megõrizze: a becsületét. Harcos becsület nélkül, olyan haszontalan, mint egy markolat nélküli penge. - Értem - nyögte ki nagy nehezen. Bár valójában nem érette, és ezt a másik is sejtette. - Nem, még nem érted - rázta meg a fejét, majd békülékenyen hozzátette. - De egyszer érteni fogod. Atyád mondta neked, hogy frissítsd fel a 40 kardforgató történetét. - Megtettem - bólintott kötelességtudóan Ichiwa. - Ó, a szavak nincs kétségem, hogy elolvastad. De megéretted az értelmüket? - nyoma sem volt benne a szokásos harsányságnak. Szelíd tanítómesterré vedlett, ami meglepte Ichiwát. Ezt az oldalát még nem ismerte eddig. Lehet, hogy nagybátyja nem is olyan egyszerû ember, mint hitte? - Jól harcolsz, jól taktikázol. De mi kell még ahhoz, hogy valaki jó vezetõ legyen? - Becsület - vágta rá rögtön. - Becsület! Üres szó önmagában! - közölte. - Gondolkodj el rajta. Szeretném, hogy megkeress, ha rájöttél a válaszra. - Honnan fogom tudni mikor jöttem rá a válaszra? - kérdezte kicsit hitetlenkedve. Ezernyi szó lehet a válasz. - Érezni fogod - biztosította, majd megveregette a vállát, és visszatért a régi önmaga. - Mosakodj meg, mert úgy ragadsz, mint egy béka!
Mikor Harumune elvált Ichiwától, egy hívást kapott. Sürgõsnek tûnt, így hát kénytelen volt annak engedelmeskedni, korgó gyomra helyett, ami már az ebédlõ irányába hívta volna. Ehelyett a tanácsterembe kellett mennie, ahol a vezérkar ülésezni szokott. Mikor belépett, meglepve látta, hogy az összes bolygón lévõ zászlósúr jelen van, aki pedig máshol tartózkodott, holoképpel volt jelen. Az ülést Uesugi Kenjiro vezette, mivel a fõparancsnok, "császáruk" sem holoformában, sem élõben nem képviseltette magát. Ahogy látta utolsónak érkezett, így csendben az egyik üres faszéken foglalt helyet. - Úgy látom mindenki jelen van - nézett körbe. - Most már igen - hallott még egy hangot az ajtóból, és minden tekintet arrafelé fordult. Harumune némileg megnyugodott, hogy Takeda Kuniaki is késve érkezett. - Bocsánat a késésért. - Semmi gond, Takeda uram, foglalj helyet - felelte Uesugi. Fáradtnak tûnt, mint mindig. - Amiért összehívtuk vezérkarunkat, az igen komoly probléma. Úgy tûnik a tofok fellázadtak a Nagin. A hírek szerint... - Hol van a fõparancsnok? - súgta oda Harumune halkan a mellette ülõnek, Matsumae Hajimének, mivel nagyon izgatta a kérdés. - Azt mondják beteg - súgta vissza. Épp a legjobbkor, gondolta magában. - ...a Nagin történt események pedig felvetik, hogy az Expedíciós Flottának milyen teendõje van. - Védeni a Császárság határait - közölte egy hang a zászlósurak közül. - Engedély nélkül amúgy sem léphetünk a Császárság területére! - Nos, léphetni léphetünk - közölte Harumune vigyorogva. - A kérdés csak az, hogy mit kapunk utána. - És hogy a központi kormánynak van-e elég ereje bármit tenni - tette hozzá Takeda. - Amirõl most beszéltek, az nyílt árulás! - háborodott fel az elõzõ zászlósúr. Többen egyetértõen bólogattak vagy morogtak. - Négy évtizede vagyunk kirekesztve a saját birodalmunkból. Otthonainktól távol! Unokáink sosem látogathatják már meg õseik síremlékeit?! - felelte felháborodva egy másik, idõsebb parancsnok. "Így van!" - lehetett hallani több részrõl is. Fõleg az idõsebbektõl. A fiatalabb vezetõk sosem éltek a Császárságban. Nem tudhatták, mi az, amitõl megfosztották õket. - Egy elszigetelt lázadásról van szó - szólalt meg Uesugi is. - Erre nem alapozhatunk. - Kivéve, ha valaki külsõ hatalom szervezte meg a lázadást - tette hozzá Takeda, aki láthatóan az invázió gondolatával azonosult, annak ellenére, hogy még csak harmincas évei közepén járt. - Ha olyan külsõ hatalom, aki képes beavatkozni - pontosította tovább még valaki. - Feladnánk a saját hazánkat az érdekeinkért? - kérdezte valaki felindultan. - Ellenséggel szövetkeznénk össze a sajátjaink ellen? Hamarabb vágnám fel a saját hasamat! - többen egyetértésüket fejezték ki. - Lehet, hogy egy Sárkányt akarnak megint trónra ültetni - szólalt meg ismét Takeda. - Tudjuk, hogy kettõ még él a vérvonalukból. Egy ilyen ügyet csak tudnának támogatni. - Legfeljebb erkölcsileg - közölte valaki keserûen. Az Expedíciós Haderõ sosem kapta meg a legmodernebb eszközöket, mindig csak a fõerõktõl leselejtezésre ítélt darabokat. - Szavazzunk! - szólalt meg valaki, aki már unta a felesleges beszédet. Ebben végre egyetértés mutatkozott. Kézfeltartásos alapon egyeztek meg, becsléssel. Hiába többek gyújtogatása, a legtöbben veszélyesnek éreztek feltételezések alapján hadba vonulni egy nagyobb és erõsebb ellenfél ellen. - A javaslat elbukott - közölte színtelen hangon Uesugi Kenjiro. - Mindenesetre hallatni kell a hangunk! - mondta türelmetlenül Takeda. - Ha nem tesszük, sosem vesznek számításba minket! - Adjunk be egy kérvényt a központnak! - tette hozzá valaki és többen egyetértettek. Ha most üzennek a központnak, érteni fogják a hátsó utalásokat is. - Tegyük! - értettek egyet többen és többen. Kenjiro bólintott. Legalább ennyire rá tudták szánni magukat. Legalább ennyire...
|
|
|
Post by Enz on Jul 22, 2013 12:45:25 GMT 1
Uesugi Ichiwa unottan bámulta saját kadéti szobája plafonját. Aprócska szoba volt, egy ággyal, egy asztallal, egy személyi terminállal és néhány szekrénnyel, de legalább nem kellett rajta mással osztoznia. Mostanában egészen jól megjegyezte már magának az apró helyiséget, és vakon is képes lett volna felidézni minden apró vonását. Mivel a kiképzéseket felfüggesztették az otthoni krízishelyzet miatt, nem igen akadt munka a kadétok számára, és a bázison csak láb alatt lettek volna, ahogy egyre több és több flotta tért vissza a bázisra. Minden nap újabb lobogókat húztak fel az udvaron. Az Uesugik fekete alapon középen találkozó két kiterjesztett szárnyú fehér madara, a Takedák átlósan átvágott, élére állított piros négyzete és a Matsumaék ehhez hasonló narancssárga, körrel körülvett családi mon-ja mellé felhúzásra került a Wakasák két elõbbivel egyezõ jelképe (mint Ichiwa visszaemlékezett, egyetlen õstõl származott mindegyik klán), a Daték nehezen körülírható, búzakalászos jelvénye és a Hachisukák lyukas körének közepén található szvasztikája. Már csak Maeda karmazsin virágja hiányozott, hogy az összes jelentõsebb tozama nemes összegyûljön. Ezen kívül több kisebb jelentõségû klán és szabad flotta jelvényeit is látni lehetett. - Menjünk háborúba - suttogta szinte imádságként maga elé, ahogy fellelkesítette a számtalan õsi, dicsõséges lobogó látványa. - Istenek, ha kegyesek vagytok... Egy háború, ahol visszaállítják az elveszett dicsõséget, és megmutatják a Bitorlónak, hogy a Sárkány fiai még nem vesztették el minden fogukat. Egy utolsó, dicsõséges öngyilkos roham - többre nem telt volna tõlük, tudta ezt jól. Különben egymást taposták volna a hazafelé vezetõ úton. De nem ugyanezt tette a negyvenhét kardforgató is? Feláldozták az életüket, hogy uruk becsületét visszanyerjék. Ichiwa ülésbe tornázta magát, majd felkelt az ágyról, és az állószekrényéhez lépett, aminek tetején ott hevert az elektronikus marokolvasója. Felkapta, és az ágy melletti apró asztal felé indult. Lábával kihúzta a két szék egyikét, és leült. Fészkelõdött picit, amíg kényelembe helyezte magát, majd maga elé helyezte a készüléket.
Igazából hazudott nagybátyjának, amikor azt mondta, hogy apja utasítására elolvasta a történetet. Inkább választotta Tezuka Mester legújabb mangáját, a Metropolist. Népszerû volt a vele egykorúak körében, és õ sem maradhatott le az olvasásban. Most viszont volt ideje. Ahogy észrevette, legutóbb a Genpei háborúról olvasott, és gondosan elektronikus könyvjelzõvel megjelölte az oldalszámot is. Ekkor csapott össze elõször a Sárkány- és Krizantém-dinasztia, miután a legelsõ Tenshi császár harmadik fiának ága, a Fujiwarák kijelentették, hogy nem vesznek részt a hatalmi harcokban.
Ujját végighúzta a kijelzõn, és a felugró menüben kiválasztotta Chūshingura feliratú fájlt. A nagai népi öntudat egyik legfontosabb eseménye volt a Tof megszállás idején, ami azóta is népszerû téma volt. A külsõ, hadurak által uralt területek egyikérõl követet küldtek Nagira, egy rendszeres kihallgatásra. A követ, Asano Naganori nem ismerte az udvari szokásokat, így mielõtt a császár fogadta volna, egy Kira Yoshinaka nevû császári ceremóniamestert bíztak meg kioktatásával. Egy másik bolygóról érkezett Kamei nagyúrral együtt kezdtek neki az okításnak. Kira, míg jó szándékú volt Kamei-jel, Asanónak szándékosan rosszul tanította meg az etikettet, sértegette és megalázta. Igaz elõbbi kétszer akkora ajándékot ajánlott fel a tanításért cserébe, mint utóbbi, Kira valószínûleg ezt kevesellte. Egyszer elfogyott Asano türelme: kardot rántott, és az elfutó Kira után hajította, ám az egy oszlopba fúródott. Mivel tilos volt másra fegyvert emelni a császári udvarban, Asanót rituális öngyilkosságra ítélték, birtokát és vagyonát elkobozták. Negyvenhét saját kardforgatója uratlan fegyverré vált.
Megesküdtek, hogy bosszút állnak, ám Kira, elõre látva ezt, erõs õrséggel vette körbe magát. A negyvenhét tudta, hogy nem járnának sikerrel, ha azonnal rátörnek, így a birodalom különbözõ részeibe mentek szét, többen erkölcstelen életet folytatva, titokban tartva csak a kapcsolatot. Vezetõjük, Ōishi kocsmákat és bordélyokat látogatott, családját elhagyta, és gyakran mutatkozott részegen az utcákon. Mikor egy alkalommal részegséget színlelve feküdt a földön, sokan kinevették, egy arra járó kardforgató arcba rúgta, leköpte, és dühös szitkokkal illette, amiért ura megbosszulása helyett erkölcstelen életet él. Mikor Kira kémei jelentették ezt, megnyugodott, és egyre inkább lazított az õrségen.
Ekkor csapott le a negyvenhét. Mikor biztosak voltak, hogy már veszélytelennek tartják, és nem figyelik õket, a legnagyobb titokban Nagira mentek, és Kira saját házának közelében gyûltek össze. Télen, erõs hóesésben rontottak rá a gyanútlan nagyúrra, õreit levágták, õt magát pedig elfogták. Egy kardot ajánlottak neki, hogy úgy végezhesse, mint uruk, õ azonban rettegve könyörgött az életéért, pénzt és rangot ajánlva. Mikor a kardforgatók látták, hogy túl gyáva a becsületes halálhoz, úgy ölték meg, mint a bûnözõket szokás: fejét elválasztották a testétõl. Ezután a fejet magukkal vitték, és uruk sírjának bemutatták, mialatt az esetet jelentették a hatóságoknak. Az ítélet gyors volt: mindannyiuknak öngyilkosságot kellett elkövetnie. Ōishi többüknél segédkezett, majd utolsóként ment a halálba. A nagyszerû önfeláldozás híre bejárta a teljes birodalmat. A kardforgató, aki korábban Ōishit sértegette, ellátogatott a sírhoz, ahol bemutatták a fejet, bocsánatért esedezett, majd õ maga is öngyilkos lett.
- Date nagybácsi azt mondta, meg kell értenem a morális üzentet - morfondírozott Ichiwa. - És mi köze van ennek az egésznek az én harcommal Iesadával? Végképp nem értette. "A becsület önmagában üres szó" - visszhangoztak Data Masamune szavai a fejébe. Ōishi és 46 társa mindent feláldoztak a becsületért, volt, aki saját fiával együtt lett öngyilkos. Az önfeláldozás legszebb példája volt, méghozzá a becsületért. Hogy lehet olyat mondani, hogy önmagában üres szó? Egy harcosnak a becsülete a legfontosabb kincse. - Kadétok, sorakozó! - reccsent fel belsõ kommunikátora. Hát ennyit a gondolkozásról, mondta magában mérgelõdve Ichiwa. De talán kiképzés közben eszébe jut valami. Mégsem állhat úgy a nagybátyja elé, hogy tõle várja a választ.
|
|
|
Post by Enz on Aug 10, 2013 23:38:27 GMT 1
- Kadétok! Vigyázzállásba! - üvöltötte túl a Fekete Palota hangzavarát egy erõs torkú õrmester. A hadapródok egyszerre vágták magukat haptákba. Az erõd egyik belsõ udvarán voltak a reggeli és esti sorakozók, így a legtöbben már megtanulták a menetét, a helyüket, a nevük bemondását. Most azonban nem volt sem reggel, sem este, így ez azt jelentette, valamiféle feladatot kapnak. Talán meghallgatásra találtak az imái, és támadásra indulnak a császár ellen? Ichiwa semmit sem kívánt volna jobban. - Parancsnok úr - biccentett hátra a nagyhangú õrmester, majd hátrébb állt. Ichiwa meglepõdött a látványon: saját apja jött kiosztani a feladatot nekik. Most azonban nem szokásos ruháit, hanem egy harci páncélt viselt, rajta házuk címerével és a császárság jelképével. Ilyen ruhában valószínûleg nem hazafelé fognak menni, gondolta lemondóan, de persze közben azért reménykedett. - Kadétok - a hangja sokkal halkabb volt, mégis mindenki hallotta. Az égen egy Tengu vadászgép húzott el felettük. - Fontos feladat vár ma rátok. Lázadás tört ki a császárság egyik bolygóján. Szinte érezni lehetett a visszafojtott várakozást. Talán mégis? Ichiwa alig bírta elhinni. Uesugi Kenjiro, a család feje és az Expedíciós Haderõ zászlósura azonban hamar rácáfolt várakozásaikra. - Ez a bolygó pedig a Danderon. Igaz a Császárság még nem annektálta, kiemelkedõen fontos területnek lett nyilvánítva. A helyi hadúr csapatai váratlanul fellázadtak, és rajtaütöttek a helyi erõkön. Csak a Genbu légköri erõd és néhány erõd tartja magát. A Császárság tõlünk kért segítséget a konfliktus megoldásához. Ez az elsõ harctéri tapasztalatotok lesz, így nem az elsõ sorokban fogtok harcolni, de mindenkitõl a legjobbat várom, a tanultak szerint! Az akciót személyesen Hiro császári herceg vezeti, így elvárom mindenkitõl, hogy ne hozzon szégyent az Expedíciós Haderõ nevére! Részletesebb eligazítást útközben kaptok. Egy óra múlva indulás! A következõ kadétok velem jönnek... Neveket kezdett sorolni, összesen talán vagy másfél tucatot. Egy százötven fõs évfolyamán érthetõ ez. Tehát parancsnokolni fognak végre éles helyzetben? Bizonyára rájuk bízzák majd az alapkiképzésben részt vevõ önkéntesek irányítását. - ...Nakajima Hideie, Maeda Iesada és Uesugi Ichiwa - hallotta utolsóként a saját nevét. Azzal megfordult, és elhagyta a teret. Az õrmester lépett elõ és nagy hangon oszoljt vezényelt, a kiválasztott kadétok pedig futva siettek a zászlósúr után. Ichiwa kicsit csalódott volt, hogy nem Nagira indulnak, de a várható küzdelem lehetõsége örömmel töltötte el. Végre nem csak monitorokon meg gyakorlófegyverekkel próbálják ki magukat!
- Rendben kadétok, figyeljenek - lépett az irányítóterem egyik kivetítõjéhez apja, amikor a kadétok egy vonalban felsorakoztak elõtte. - Magukat azért választottuk ki, mert a legjobb tanulóink, így nem szeretnénk, ha bajuk esne, mielõtt ténylegesen a császár szolgálatába állnának. Ráadásul többre hivatottak képességeik alapján, mint hogy egyszerû szakaszokat vezessenek. Ezért maguk a vezérkari és hadvezéri feladatokat fogják megszemlélni, illetve tanulni. Maguk a fõhadiszállásra, az égi erõdre fognak átszállni, míg a társaikat és a friss kiképzetteket az ostrom alatt álló Iwojima bázison tesszük le. A harcedzettebb katonáink a következõ koordinátán érnek földet - mutatott az egyik nyílt területre apja a kezében lévõ fapálcával. - A herceg csapatai tõlünk délre és északra érnek majd földet, így miénk lesz a centrum szerepe a hadmûveletben. - Köszönöm, innen átveszem - lépett elõ mindannyiuk legnagyobb meglepetésére egy díszes öltözetû, harmincas éveiben járó férfi. Persze rögtön megismerte mindenki, hiszen sokáig gondolták úgy, hogy övé lesz a trón, és nem a viszonylag ismeretlen, sokadik fiúként született Puyíé. Már önmagában az is meglepõ volt, hogy itt volt közöttük, hát még, hogy segítséget kért tõlük és a Császárság területére hívta õket. Ahogy beszélt, élettel teli szeme végigfutott a jelenlévõkön, majd Ichiwán állt meg. - Kadétok, tudniuk kell, hogy nehéz feladat elõtt állnak. Ismerõseiket, barátaikat, rokonaikat fogják a csatába küldeni, néha olyan feladatokra, hogy tudni fogják, nem térnek vissza. De meg kell tenniük, hogy miénk lehessen a gyõzelem. Ehhez azonban erõs lélekjelenlét kell. Aki nem érzi magát hozzá elég elhivatottnak, az bátran visszaléphet most. Aki azonban jön, azoktól elvárom a legjobb tudásuk és képességeik szerinti együttmûködést! Aki jól teljesít a csatában, az a Nagi Császári Flottaakadémián folytathatja a tanulmányait, császári ösztöndíjból. Lelépni!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 10, 2020 23:33:12 GMT 1
A hajó nem ugyanaz volt, mint amellyel prominens utasa korábban landolt a Manchun. A Sárkány - dinasztia és Vostroya jelvényeit ha kicsiben, de büszkén viselő szkiff helyett ezúttal egy, a Poklonskaya által támogatott számos frontista helyi felszabadító mozgalom és kisebb sejt egyike által lopott, átépített büntetésvégrehajtási transzport - közismertebb nevén rabszállító - landolt a Fekete Palota mögött elhelyezkedő körletek és barakkok között, mintha csak az Expedíciós Flotta számára érkezett újabb adag környékbeli "önkéntest" hozná.
A rámpa leereszkedett, és vastag, szürke utazóköpenybe burkolózott, csuklyát viselő nagai férfi csak egy pillanatra állt meg, hogy beszívja az otthonira már-már haloványan emlékeztető, ha úgy tetszik, agglomerációs planéta levegőjét... ami azonban sárkánytűz és égett krizantémok szaga helyett csak fáradt gépolajtól is itt-ott előbukkanó, a sós levegő ette rozsdától bűzlött.
A Sárkány néhány halk szót váltott a leszállóplatform előtt várakozó egyetlen, idősebb, félszemű nagai tiszttel, az Expedíciós Flotta őrnagyi váll-lapjait viselte, idejében megragadva amazt a vállánál fogva, mielőtt ösztönösen nekiállhatott volna rendkívül feltűnő módon hajlongani és fennhangon tennoheikázni, majd intett a másik utasnak, hogy csatlakozzon hozzá.
A rámpán lesiető második alak nem nagai volt, hanem egy alig ismert, hüllőszerű faj képviselője. Talán tisztavérű Sith, akiknek csak hírmondói maradtak az ismert galaxisban, talán semmi köze nem volt a fajtájukhoz, csak azt híresztelte magáról... ennek mindenesetre két munkaadóval korábban még sokkal több hasznát vette, mint manapság, de ez semmit sem vont le önelégült, magabiztos mosolyából.
G'Kar nagykövet büszke volt rá, hogy mindig, minden helyzetben és minden kenyéradó gazda alatt feltalálja magát.
Vostroya Generisre delegált nagykövete és a frontizmus hüllőképű képviselője a galaxis ezen távoli szegletében persze nem a Vörös Sárkány általa táplált - amúgy sem létező - rendkívüli rokonszenv miatt nyert ingyenjegyet erre a rendkívül veszélyes és titkos utazásra a nagai határvidékre, hanem mert az Expedíciós Flotta parancsnokai, a Sárkány-dinasztia hajdani támogatása miatt tozamának bélyegzett és erre a peremterületi őrszolgálatnak helyet adó sárgolyóra és környékére száműzött nemesi családok főurai még ezen sanyarú állapotukban is jóval ravaszabbak és talpraesettebbek voltak, mint a Manchu-t uraló Ming-dinasztia bármely tagja. A Sárkány első, tapogatózó, többszörös közvetítéssel küldött üzeneteire alapvetően tettetett távolságtartásba rejtett minimális érdeklődéssel válaszoltak, de csak azzal a feltétellel voltak ideengedni a kémektől hemzsegő központi bázisra őkegyelmességét, hogy magával hozza azt is, aki nem az istenek és a Bitorlókat majdan elűző, uralkodásra jogosult egyetlen dinasztia, hanem a sokat emlegetett frontista flotta nevében beszél, akiknek áthaladást kérni méltóztatott a Sárkány.
- Hát nem nevezném túl nagy fogadóbizottságnak - nézett végig a poros udvaron és az egyetlen, öregecske nagai tiszten G'Kar, aki a biztonság kedvéért azért mégiscsak kissé meghajolt előttük, amikor a Sárkány nem figyelt oda. - A zászlósurak odabent fogadnak minket - biccentett a Fekete Palota hatalmas, nevéhez méltó módon sötétlő sziluettje helyett az egyik kisebb, határozottan jelentéktelenebb melléképületre a Sárkány. - Kerülnünk kell a feltűnést.
- Hát tény, hogy nem túl sok feltűnő dolog van errefelé - hunyorgott G'Kar. - Ne feledje, nagykövet, először én üdvözlöm a főurakat - hümmögött a Sárkány. - Pontosabban, ők üdvözölnek engem, azt hiszem. - Utána pedig remélhetőleg magunk mögött hagyjuk ezt a burzsoá protokollt... - fintorodott el G'Kar. - No nem mintha gondot okozna nekem, nem azért mondom. Csak ugyebár az ideológiai irányvonal jelenleg... - Már örülhetünk, ha egyáltalán szabad áthaladást kapunk tőlünk - vetette oda a melléképület felé indulva a nagai trónörökös. - A Frontizmus még... nem ágyazódott be túlságosan mélyen az elméjükbe, azt hiszem... - Ahogyan a tiedbe sem, Kés - sziszegte villás nyelvét kiöltve G'Kar, miután pár lépésre lemaradt a másiktól, de inkább megtartotta a véleményét magának, semmint, hogy konfrontálódjon a Sárkánnyal. Sőt, be kellett, hogy vallja, kissé még tiszteli is ezt a bárdolatlan alakot az elvtelen pragmatizmusért, amiért képes volt egyszer lelkes frontistát, másszor romantikus, vad szeretőt, harmadszor fennhéjázó arisztokratát, negyedszer faék egyszerűségű Erő-trükköket puffogtató botcsinálta sötét jedit játszani, olyan elánnal, hogy talán ő maga sem tudta már, melyik is valójában. - De ki vagyok én, hogy bíráljalak ezért, ugyebár.
A melléképület ajtaja melletti benyílókból két hasonlóan lerongyolt állapotőr lépett elő, végigmérték a vendégeket, majd az egyikük kinyitotta a páncélozott ajtót. - A zászlósurak várják Önt... heika - tette hozzá bizonytalanul a másik.
A Sárkány és G'Kar beléptek a terembe, körbetekintve, remélve, hogy végső soron nem a Bitorló és a Nagai Titkosszolgálat csapdájába sétálnak...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 19, 2020 11:55:27 GMT 1
A barakkszerű létesítmény odabentről nézve már sokkal inkább tűnt a valódi Fekete Palota egyik fogadótermét idéző helységnek, mint valamiféle rozsdás lakatokkal védett, ócska lerakatnak. A zászlósurak láthatóan nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy titkosabbnak szánt ügyeiket is meg tudják beszélni egymással... ezért kvázi létrehoztak egy második fogadótermet a Palotán kívül ebben a barakkban. A Sárkány és G’Kar körbenéztek, miután beléptek a terembe és szemük hozzászokott a félhomályhoz, amelyet természetes lángnyelvek világítottak meg, amelyek a terem sarkaiban elhelyezett hatalmas, sok ezer éves technológiai színvonalat idéző olajfáklyákból származtak.
Minden zászlósúr egy kényelmetlennek és hidegnek tűnő, fából faragott széken ült, fejük felett a fáklyák fényével megvilágítva klánjuk festett textilszövetre hímzett szimbóluma, minden egyes zászlósúr mögött két-két tradicionális lemezpáncélt és kardokat-dárdákat viselő őr állt, sisakjukon a házuk jelvényével - az egész egy évszázadokkal az űrutazás előtt álló nemesi konklávé látszatát keltette, és nem véletlenül... a Nagai Expedíciós Flotta tozama famíliái számára a múlt dicsőségéhez való ragaszkodás adta elegancia volt az egyetlen kapaszkodó dicsőségük és józan eszük, valamint nemesi méltóságuk utolsó szikrájának megőrzéséhez, egyszersmind elfogadható magyarázat a flottába sorolt “önkéntesek”, hadifoglyok, politikai elítéltek és nincstelenek számára a felszerelésük általános avittságával kapcsolatban... így mégis könnyebb volt fenntartani ezt a kvázi félfeudális rendet, mintha nyíltan kimondták volna, hogy az egész Expedíciós Flotta évtizedes selejtet és roncsokat használ.
A teremben tiszteletteljes csend honolt. A Sárkány gyors fejszámolással megállapította, hogy ha a fogadásának protokolláris része el is maradt attól, amit várt, a zászlósurak azért nagyon is komolyan vették a látogatását. Mind a nyolc legjelentősebb klán zászlósura ott ült lobogója alatt a félkörben, melynek jobb szélén - ezzel is jelezve, hogy nem első az egyenlők között, nem foglal el kiemelt központi pozíciót, hanem pusztán őt illeti az első felszólalás joga a tanácskozásokon - ott ült maga a Birodalmon Túli Császárnak is csúfolt főparancsnok, aki a pletykák szerint már évek óta nem tisztelte meg zászlósurak egyetlen tanácskozását sem személyes jelenlétével, mindig legszorosabb szövetségeseire és távoli kuzinjaira bízva az ügyek vitelét. Most azonban eljött.
A Sárkány már ránézésre is könnyen hitelt adott az öreg Főparancsnokkal kapcsolatos pletykáknak. Wakasa Aguri Főparancsnok ránézésre is legalább száz standard basic évet élt már. A mellette ülő házak zászlósurai mind lobogójuk, mind ruházatuk tekintetében megelőzték őt, hiszen egyszerű, nonfiguratív szimbólumokat tartalmazó zászlaja és díszítés nélküli szürkésfekete, gyűrött köntöse alapján akár a legutolsó, legkisebb tozama Ház ura is lehetett volna... nyakában azonban hatalmas, ezüstös díszítésű medál adta mindenki tudtára, hogy ő a Flotta vezetője. De ha akarta volna, sem irigykedhetett volna zászlósurai dekoratívabb külsejében - fáradt, ráncos szemeit szürkés hámréteg fedte jelezve, hogy valószínűleg már hosszú évek óta vakon tengeti napjait.
Mellette ült első és második vezére, a helyettes főparancsnok zászlósurak. Közvetlen szomszédja, Matsumae Hajime nagy darab, nagy hangú és valószínűleg nagy étkű úr volt, jelvénye nagyban hasonlított Wakasa Főparancsnokéhoz, jelezve, hogy minden bizonnyal rokonságban állnak famíliáik - ahogyan a tozamák közül még sokan. Egyik kezében hosszúkás marsallbotot tartott, jelezve, hogy az Expedíciós Flotta űrbeli erőinek vezetője, admirálisa...
A második, mellette ülő alak alacsonyabbnak, hajlott hátú, soványabb öregembernek tűnt, de egyszerű köntöse alatt még mindig szálkásan feszültek az izmok, tekintete pedig értelmet sugárzott. Useugi Kenjiro zászlaja volt az egyetlen, valamiféle szárnyaló madarat, s ezzel élőlényt ábrázoló lobogó a teremben, fekete - fehér köntöse felett mellvértet viselt és tradícionális hajlított nagai kard lógott az oldaláról, a kezében egy régi módi, már csak az Ismeretlen Vidék rendszereiben ismert pergamen alapú könyvet és valamiféle írószerszámot tartott, kifejezve, hogy ő a Flotta Intézője és Felügyelője, mindennemű igazgatási, személyzeti és ítélkezési ügy felelőse.
Mellette a nagydarab, de nemesi zsírpárnák helyett még mindig izmoktól dagadó Harumune Date ült egyszerű, fekete rohampáncélban. Lobogója valamiféle magvas gabonafélét ábrázolhatott, utalva családja mezőgazdasági múltjára, de a zászlósúr testalkata és zöld jelvénye arra utalt, hogy ő vezeti az Expedíciósok szárazföldi, kommandós és tengerészgyalogos erőit. Date széles mosollyal, de mégis kihívó és ugrásra kész tekintettel meredt a Sárkányra és hüllő kísérőjére.
Mellettük Maeda Kazuki foglalt helyet, egy alacsony, köpcös, félszemű nemes, akinek karmazsinszínű virágja meglepő hasonlóságot mutatott a Nagit uraló Krizantémok jelvényével. Azt pletykálták, hogy a Maedák egy árulás útján váltak tozamává. A férfi jelvény helyett egy nagyobb adatterminált tartott a kezében és még most is azt böngészte... a karbantartás, hajójavítások és logisztika felelőseként folyamatosan követnie kellett az Expedíciós Flotta amúgy sem túl fényes hadrafoghatósági jelentéseit és szükség esetén azonnal elrendelni a szükséges beavatkozásokat.
Az ötödik zászlósúr jóval fiatalabb volt bármelyik másik tozama családfőnél a teremben, nagyjából egyidős lehetett a Sárkánnyal. Takeda Shinji jelvénye hasonlított a Főparancsnokéra, csak más színekben játszott, a fiatal zászlósúr pedig karját mellkasa előtt körbefonva szemlélődött... egyszerű, inkább üzletemberekre jellemző kékesszürke öltönye és a karján lévő apró kommunikációs terminál is arra utalt, hogy kettős feladata van… az Expedíciósok pénzmestereként egyszerre felelt a Flotta működőképességének pénzügyi forrásaiért, és e minőségben a Nagival és a környező szektorokkal való kommunikációért is. A Sárkány csak olyan pletykákat hallott felőle, hogy a többi tozama családfővel egyidős édesapja egy rendkívül gyanús siklóbaleset áldozata lett, ezért ülhetett a székébe.
Mellette egy sebhelyes arcú, ravasz képű alak ült, akinek a lobogója inkább valamiféle cosrai fasiszti földalatti szekta jelvényére emlékeztette a Sárkányt, mint egy tisztességes nagai családéra, de emlékeztetnie kellett magát, hogy ez minden bizonnyal csak a hosszú frontista doktrináció eredménye. A vörös, a végein visszahajlított, horgot formázó kereszt ősi nagai jelvény volt, jóval a Császárság előttről, abból az időből, amikor még nem voltak sem Krizantémok, sem Sárkányok... Hachisuka Fuyimori fehér köpenye és saját farkába harapó hüllőszerű lényt ábrázoló nyaklánca alapján a tudományos és egészségügyi csapatok vezetője volt a flottában.
Az utolsó, legbalrább helyet foglaló, legkisebb lobogójú zászlósúr öltözéke és jelvénye volt mégis az, amelyik leginkább megdobogtatta a Sárkány szívét. A család általában nem is állandó jelleggel, hanem a Hachisukákkal váltásban töltötte be a tozama Flotta-tanács egyik posztját, most azonban külön is képviseltették magukat. Rokkaku Takuma nagyúr egyszerű, a vostroyaiakra emlékeztető zöldes overallt, felette pedig barna bőr pilótakabátot, a homlokán átkötve egy vörösben fürdő, a Nagin felkelő napot ábrázoló emblémát viselt, jelezve, hogy az Expedíciósok nemrég külön fegyvernemmé felemelt Mélyűri, Felderítő és Vadászerőinek főparancsnoka. De nem is elsősorban ez, hanem a férfi alázatos mosolya és lobogója keltette fel a Sárkány figyelmét - fekete alapon vörös lángnyelvek, melyek egy stilizálva sárkányfejet formáztak... a legtozamább, legmakacsabb família vezetője lehetett, akik már a családi embléma megválasztásával, vagyis annak megtartásával is a felségárulás újabb vádját kockáztatták.
- Légy üdvözölve, Száműzött Császár sarja - köszöntötte végül torkát megköszörülve Wakasa nagyúr a Sárkányt. - Bár nagy kockázatot vállalunk ezzel az audienciával, mégis az ősök becsületére és családjaink régi esküjének emlékére úgy döntöttünk, engedünk Rokkaku nagyúr kérésének, és fogadjuk a tiszteletre méltó Ryuuzaki család legidősebb férfitagját.
- Már nem használom ezt a nevet, tiszteletre méltó Főparancsnok - lépett előre enyhén meghajtva magát a Sárkány, alig leplezett irritációval az arcán, amit afelett érzett, hogy nem a nevének és rangjának kijáró tisztelettel, “tenno heika...” felkiáltással üdvözölték, hanem csak mintha éppen beugrott volna vacsorára. - Én már Vörös Sárkány vagyok, famíliám sarja, de egy új korszak és új rend, egy új forradalom hírnöke. Azért jöttem, hogy felhívjalak titeket, itt az ideje, hogy teljesítsétek elődeitek családomnak fogadott hűségét, zászlósurak, és a Frontizmus nevében nyújtsatok segítő kezet, hogy legyőzhessem a Bitorlót! - A Bitorló halott, Vörös Sárkány - szólalt meg most Uesugi Kenjiro halkan, miközben tekintetét a férfiéba fúrta. - A nővéred pedig Anyacsászárnő. Mi mást kívánhatnál még? Már nem szorulsz a családod a segítségünkre.
- Egy Bitorló talán halott, igen - biccentett a Sárkány. - De újabb lépett a helyére. Hiroyasu Régens a régi idők, a népnyúzó családok szövetségese és bábja, az olyanoké, mint a mindenkit eláruló, áskálódó Fujiwarák. Ő maga pedig ízig-vérig Krizantém. Egy olyan rendet épít, ami elnyomja, rabszolgasorba taszítja és kizsákmányolja a dolgozó nagai népet. Én, és útitársam, G'Kar nagykövet - biccentett most a nagai férfi a mellette álló G’Kar felé - a frontista mozgalom és az egyetemes felszabadító erők nevében szólunk hozzátok, zászlósurak. Arra kérjük, engedjétek át területeiteken a frontizmus lángját vivő flottát, hogy azok a közelben elültethessék a Forradalom parazsát. Amiből aztán új lángnyelvek sarjadnak és egészen idáig érnek, felégetve az összes Bitorlót és népnyúzót!
- Felégetve, talán igen... de mégis minek a nevében? - horkantott fel a nagydarab Matsumae Hajime nagyúr. - Hallottam már erről a Frontizmusról. Ezek egyszerű plebejus lázadók,terroristák, akik olyan, a peremen túli gyülevész bandákat és kalózokat támogatnak, mint a Karmazsin Nap, vagy a ToFF. Ezek a vibrokaszás banditák ha tehetnék, lemészárolnák az összes nemesi famíliát kicsinyes becsvágyukban, édesmindegy, hogy Sárkány, Krizantém, vagy a Fujiwarák jelvénye van a zászlajukon. Semmit sem nyerünk,ha támogatjuk őket. Kész öngyilkosság.
- Radikális változások, új kormányzat nélkül amúgy sem juthatunk vissza soha a hatalomba, sőt, még a Nagira sem, Matsumae nagyúr! - ellenkezett most a sorrendi protokollt megtörve Rokkaku nagyúr a másik oldal felől. - A trón jogos örökösét kell támogatnunk - intett fejével a Sárkány felé. - Ez a kötelességünk, vérünk, eskünk ezt követeli! A társadalmi berendezkedésről való döntés pedig az új heika feladata lesz majd! Mi pedig hűen követjük! - Igen ám, csakhogy a Krizantém Trón jogos örököse Fumiko gyermek-császárné - jegyezte meg most halkan, köhécselve Wakasa nagyúr.
- Ostobaság volna azt hinni, hogy a Bitorló Régens megengedné, hogy az a gyermek valaha is trónra lépjen - horkantott fel lekicsinylően a Sárkány. Wakasa üveges tekintettel bámult rá. - Csak a bolond öregemberek hihetnek ilyet! - tette hozzá még indulatosan amaz. - Ostobaság dolgában inkább az idősebbekkel szemben tiszteletlen fiatalembereknek lenne dolga tanulni… Felség - emelte fel a hangját dacosan Date Harumune, miközben öklével a széke karfájára csapott, hogy magára vonja a Sárkány figyelmét. - Ráadásul önnek, fiatalember, fogalma sincs, valójában mi folyik itt. Hiroyasu lényegében majdhogynem egy közülünk. Hozzánk hasonlóan száműzetésben élt, még távolabb a Nagitól, mint mi. Majdhogynem tozama. S mint ilyen, megérti a helyzetünket, sőt, szimpatizál vele. A legjobb mód arra, hogy valaha visszakerüljenek famíliáink a hatalom közelébe, ha engedelmesen szolgáljuk az új Régenst.
- Ezt csak azért mondod, a legnagyobb tisztelettel, Fekete Kés - jegyezte meg Harumune gúnynevét használva a ravasz képű Hachisuka nagyúr átellenből - mert az unokatestvéred a Régens kedvenc adjutánsa. - A családi kötelékek azok, amelyek naggyá tették és megőrizték ezt a Birodalmat - szólt közbe Matsumae nagyúr, akinek a leszármazottja szintén Hiroyasu Régens mellett szolgált. - A nemesi vér kötelez és felemel. A Régens lehetőséget ad arra, hogy tisztára mossunk nemesi nevünket. A vérünkön keresztül. A sajátunkén, tiszta nemesi vérrel, nem pedig holmi plebejus munkásokéval. Még belegondolni is megalázó.
- És mégis, Vörös Sárkány, visszatérve a kérésedre... pontosan milyen erőt támogatna ez a flotta, amelynek áthaladását kéred? Kit védene és kit támadna meg? - kérdezte most Maeda nagyúr. - Ki profitálna ebből közvetlenül? Gondolom nem a Nagi elleni ostromra készülnek...
A Sárkány biccentett. - Nem, ez csak az első lépése egy nagyobb tervnek. A flotta Vostroyából jön és Jagged Fel elvtárs erőinek megsegítésre készül a Birodalmi Maradvány területén, az EGB fasiszti helyi kormányával szemben. Ott lobban fel hamarosan a Forradalom lángja.
- Na ne nevettess minket, kölyök - tört ki lekicsinylően Uesugi nagyúrból a düh. - Az ifjú Ged’fel báró egy áruló, a chissek és a tofok szekértolója, ráadásul éppen róla pletykálják, hogy személyesen a Régensherceggel is jó viszonyban van. Egy báb. Ő lenne az utolsó, akinek a támogatásával méltóak lennénk a Házad felmenőinek tett eskünkhöz. Ez teljességgel értelmetlen. Mégis hogyan képzeled, hogy támogatnánk... őt? - Mert a egyetlen törvényes uralkodótok, én parancsolom! - toppantott dühösen a Sárkány. - Meg fogom ölni a Régensherceget, és elhozom a Forradalmat és a frontizmust Nagira! Hát nem értitek? Ez egy végtelen kerék... a nemesi családok hatalmi játszmái. Én mást hozom. Össze fogom törni ezt a kereket!
- Vagy sokkalta inkább te magad törsz össze majd a kerék alatt, Sárkány uram - jegyezte meg most az ifjú Takeda nagyúr, kezeit összefonva mellkasa előtt, mint egy nagai Thrawn-utánzat. - Lásd be, senki nem fog tudni támogatni a forradalmadban a nagaiok között, ha chiss és tof terroristák hátán akarsz bevonulni a Palotákba. Csak azt mondanák, a régensi címre ácsingózol, Hiroyasu helyére. Sosem foglalhatnád el igazán a trónt. Ahogy nagyúr-társaim is említették már, az nővéred gyermekét illeti amúgy is. Arról nem is beszélve, hogy hogyan gondoltad, hogy frontista rebellis társaid támogatnának egy ilyen... számukra értelmezhetetlen feudális restaurációban? Ki állna melletted így? A chissek, a tofok? A nagaiok közül szinte bizonyosan senki.
A Sárkány ökölbe szorította kézzel fortyogott, mormolt valamit magában és egy lépést tett előre a zászlósurak felé. A nagyurak mögötti testőrök fegyvereikhez kaptak. Egy pillanatig feszült csend uralkodott el a terembe, ugrásra kész kezek és tekintetek álltak egyetlen pillanatra attól, hogy mészárszékké fajuljon a látogatás.
Ebben a pillanatban értette meg a Sárkány kísérője, hogy be kell avatkoznia. G’Kar nagykövet előrelépett, finoman megfogta nagai elvtársa csuklóját, jelezve, hogy adja át a szót neki, megköszörülte a torkát, majd tiszteletteljes, halk hangon megszólalt.
- Valóban senki, tiszteletre méltó zászlósurak. Nem is számítunk rá. - A Sárkány értetlenkedve nézett a hüllőre, de a nagykövet kizökkenthetetlen mosollyal az arcán folytatta: - Mert valójában nem is ez a valódi tervünk, nagyságos urak. Ez csak egy… álca. Egy félrevezetés, amíg valódi szövetségeseink élén visszatérhetünk.
- Nahát, micsoda meglepő fordulat, és mégis miféle titkos szövetségesek lennének ezek, idegen? - nevetett fel őszintén Uesugi nagyúr. - És különben is, hogy merészeled közvetlenül megszólítani Karafuto Expedíciós Flottájának zászlósurait, te messzire szakadt, alacsonyabb rendű idegen? - mordult fel ökölbe szoruló kézzel, fegyvere markolatát megragadva Matsumae nagyúr is. - Hagyjuk beszélni ezt a hüllő pondrót, nagyurak - hajolt most előre különös mosollyal az arcán Takeda nagyúr. - Engem valahogy kíváncsivá tett.
- Két jogon is igényt formálhat a Trónra és Régens posztjára Sárkány bajtársam - folytatta mondanivalóját G’Kar. - Való igaz, hogy a Császár címet nem viselheti soha - itt a Sárkány arca ismét megrándult és közbe akart szólni, de a hüllő újra megszorította a csuklóját, hogy maradjon csendben, és folytatta -, de ez egy frontista berendezkedésű rendszerben sem lenne lehetséges. A két igénye a Régensségre viszont erősebb. Az első a vér joga, és az, hogy ő a testvére, Marisa Anyacsászárnő legközelebbi élő rokona. A másik joga viszont még ennél is erősebb, tiszteletreméltó zászlósurak. Erősebb, mint bármilyen jogalap, ami alapján Hiroyasu Régens uralkodik most. Ez ugyanis annak a hatalomnak a joga, amivel PuYi császári őfelsége is bírt. Az Erő Sötét Oldala adta földöntúli hatalom joga!
- Ezt nehéz elhinni, idegen - fintorodott el Maeda nagyúr. - És különben is, a pletyka, amiről beszél PuYi-val kapcsolatban... sokan el sem hiszik. - Dehogynem hiszik el, nagyuram - mosolyodott el G’Kar. - E téren megbízhat bennem, ez a pletyka igaz. Én jól ismerem a Sithek módszereit.
- Ha igaz, amit mondasz erről az egészről és magadról, Dzsikara nagykövet, akkor még nagyobb áruló vagy pusztán, mint eddig - jegyezte meg Date Harumune kárörvendő mosollyal. - Épp most beszéltél arról, hogy kész lennél akár elárulni és kiárusítani azt a flottát is, amelynek biztonságos áthaladásáért eleve esedezel nekünk. Miért is bíznánk a szavaidban, hogyha ily látható könnyedséggel vagy kész elárulni saját bajtársaidat is? Lényegében bárkit?
- Mert ez a Sithek útja - biccentett G’Kar. - És akik ezt az utat járják, azt a Sötét Oldal megsegíti előbb-utóbb. Minket is meg fog segíteni az ESB... a Sith-Hapan Monarchia, amint megtudják, hogy saját sötét oldali bajnokunk van. A frontisták csak arra kellenek, hogy elvonják a figyelmet az EGB fasiszti vezetőinek a figyelmét, de mivel Hiroyasu most rájuk figyel, így az ő figyelmét is. Látták, tiszteletre méltó zászlósurak, mit tett a chiss területeken a Régensherceg. Feladta őseik földjeit, vérrel és tűzzel megszerzett testvéri területeiket, csak azért, hogy kiegyezhessen a Cosrával és a Bastionnal. És akkor azokról a vadabb pletykákról még nem is beszéltünk, hogy férfiakkal és idegen fajok állati egyedeivel hál és éli ki perverz hajlamait...
- A Régensherceg ez irányú tevékenységéről szóló szóbeszédek valóban aggodalomra adnak okot - bólintott némi köhécselés után az üreg, vak Wakasa nagyúr. - De megvan a módja, hogy ezeket illő módon jelezzük az udvarnak a császári protokoll szerint... ehhez nem szükséges visszahívni a Si’ith megszállókat birodalmunkba.
- Már más idők és más szelek fújnak, hüllő nagykövet - tette hozzá Date. - Az általad Erőnek nevezett szellem Sötét Oldalát már nem fogadja jó szívvel népünk. Azt mesélik, amióta a Halott Császár húga, a Kardok örököse, Mikasa hercegnő legyőzte őt az Agni kai-ban, mert valójában ő tette... más hatalom segíti már a népünk boldogulását.
- Ez csak pletyka! - ellenkezett Hachisuka nagyúr a másik oldalról. - Krizantém mese! - Nem, nem, a Kardok tényleg léteztek - köhintett Wasaka nagyúr, mintha nem értette volna pontosan az új irányba forduló párbeszéd lényegét. - Én is emlékszem rájuk, amikor még fiatal kadét voltam...
- Akárhogy is van - próbálta visszaterelni a párbeszédet a témához Matsumae nagyúr, anélkül, hogy megszégyenítette volna Főparancsnokát -, már nagyobb a mi hatalmunk, tozama zászlósuraké, mint korábban, pontosan amiatt, hogy fiaink közvetlenül a Régensherceg adjutánsai, mellette állnak és a fülébe beszélnek. Jelezhetjük neki, ha aggodalmaskodunk valami miatt, és ő az első vezetője Birodalmunknak, aki meghallgatja a tozamák szavát. Az Anyacsászárnő és gyermeke, a trónörökös családja is meghallgat minket így. Nincs szükségünk rátok, idegen, és főképp nincs szükségünk a sötét urakra. Nincs szükségünk varázsló kultistákra, akik hónapokig fetrengenek a palotáinkban és a lányainkat hágják, azon kívül pedig nem csinálnak semmit.
- Hiroyasu Régens sosem fog nektek valódi hatalmat adni, tiszteletre méltó zászlósurak - ingatta a fejét G’Kar. - Ahogyan Fumiko gyermek-császárnénak sem. Higgyétek el nekem, sokszor láttam már ilyet korábban, sok uralkodói udvarban. - El kell bánnunk vele - lépett elő most a Sárkány, aki láthatóan megunta a szócséplést. - És el is fogunk! A Régensherceggel is és azokkal az árulókkal is, akik mellette állnak!
- Elég! Nem mocskolod tovább a családom nevét, Bukott Sárkány! - üvöltött fel Uesugi Kenjiro. A nagyúr felpattant székéből, izmos teste megfeszült, és kivonta tradicionális hajlított nagai szablyáját. - Becsületbeli küzdelemre hívlak ki családom megszégyenítéséért, és hogy felbontsam felmenőidnek tett eskünket! Itt és most, élet, vagy halál!
- Felség! Hadd harcoljak a nevedben! - a másik oldalon Rokkaku is felpattant, de Wakasa nagyúr felemelte a kezét. - Nincs képviseleti joga a kihívott félnek ebben a párbajban, Rokkaku nagyúr.
A Sárkány elmosolyodott és biccentett. G’Kar hátrébb lépett, Uesugi nagyúr pedig egy “banzai” csatakiáltással feje fölé emelte kardját és megindult a másik nagai felé.
A Vörös Sárkány szálegyenesen állt egészen az utolsó pillanatig. Csak akkor villant meg a tekintetében valami, amikor Kenjiro nagyúr lecsapni készült… aztán pedig a kezében villant meg egy ki tudja honnan előkerülő vörös pengéjű fénykard. Uesugi nagyúr döbbenten figyelte a saját pengéjét, ahogyan felső része a porba hullik, és ahogyan a vörös fénypászma átjárja a gyomrát. Térdre hullott. A Sárkány megragadta a torkát és szorítani kezdte. Még az Erővel is rásegített kissé.
- Így jár... minden... áruló! - sziszegte, ahogyan kiszorította a lelket az Uesugi ház döbbent fejéből, majd a többiekhez fordult és magasba emelte a vörös fénykardot. - Wenthar, a sötét nagyúr, aki elhozta először az Erő hatalmát Nagira, ENGEM választott eredetileg! Én voltam az első kiválasztottja, hogy a tanítványa legyek! Amikor PuYi megtudta ezt, lefogatott engem és a nővérem, és száműzött, hogy ő részesülhessen a Sith Császár hatalmából! De az a hatalom engem illet és már bírok is vele! Én vagyok Nagi új Sötét Lordja! ÉN vagyok PuYi örököse is!
- Banzaiiii!! - kiáltottak fel tehetetlen dühükben Useugi testőrei és dárdáikat előre szegezve lerohantak a szék mellől, hogy megbosszulják nagyuruk halálát. - Nem fogunk újra sötét varázslók rabszolgáivá aljasulni! - ordított fel Matsumae nagyúr is. - Őrök, öljétek meg a Sárkányt! - Heika! Védjétek meg Császárotok! - ordított saját őreinek a másik oldalon Rokkaku nagyúr és maga is felpattant.
A két Uesugi és két Matsumae testőr dárdáikat előre szegezve körözni kezdett a mérgezett tőrt rántó G’Kar, a fénykardjával hadonászó Vörös Sárkány és a melléjük csatlakozó két Rokkaku testőr körül. A nagyurak és a többi testőr a székeik mellől figyelték a kibontakozó harcot.
- Nos, tulajdonképpen... - szólt közbe ekkor az ifjú Takeda nagyúr és a köpenye alól előhúzott egy apró, fekete tárgyat. - Én máshogy gondolom... őrök! Ute ute ute!
Az idők kezdete óta, de legalábbis amióta az Expedíciós Flotta és tozama zászlósurai egyáltalán léteztek, tabunak számított szúró- és vágó kézifegyvereken, a nagai nemesi tradíciók és a becsületes közelharc jelképein kívül bármilyen tűzfegyvert bevinni a zászlósurak tanácskozására. Emiatt senki nem is készült rá.
Takeda Shinji és testőrei sugárvetői rendet vágtak a többi zászlósúr és testőreik között, mire a többiek is felüvöltöttek és egymásnak estek. A Sárkány fénykardjának vörös villogása, sugárvető lövedékek égett szaga és egymásnak feszülő, csengő fegyverek és vérző nagai testek ordítása töltötte be egy pillanatig a káoszba fulladó termet.
Matsumae nagyúr is felpattant és nemesi kardját előreszegezve Takeda felé indult, aki kivárt, és csak az utolsó pillanatban terítette le a nagydarab flottaparancsnokot egy pontos fejlövéssel, miközben saját testőrei a kettővel mellettük ülő, a sugárvetőlövéseket elkerülő Date testőrökkel keveredtek harcba. Hachisuka nagyúr elüvöltötte magát, hogy “Éljenek a Si’ithek”, és testőreivel együtt a Maedák széke felé rohant. Wakasa nagyúr ijedten tekintgetett körbe, ahogyan őrei elestek a sugárvető-lövésektől.
A küzdelem néhány pillanat múlva véget ért. A Rokkaku, Matsumae és Useugi őrök mind holtan hevertek a terem közepén, többükön a Sárkány vörös pengéjének égetett sebei éktelenkedtek. Hachisuka nagyúr és egyetlen életben maradt testőre a Maedák székénél állt, félretolva a két halott védelmezőt, fegyvereikkel a székbe, megadásra kényszerítve a vérző fejű, sérült Maeda nagyurat. Matsumae nagyúr a széke lábainál hevert holtan. A Date őrök szintén mozdulatlanok voltak. Takeda és egyetlen életben maradt testőre előre siettek a jobb oldali első székhez, ahol Wakasa nagyúr ült magára hagyatva, vak tekintetével eredménytelenül próbálva felfedezni, mi lett a küzdelem vége.
- Főparancsnokságod véget ér, öreg sensei nagybátyám - súgta a fülébe Takeda Shinji elégedett mosollyal és előhúzta családi tőrét. - Miért, fiam... - nyögte az idős Wakasa. - Mert hezitáltál, amikor PuYi császár harcba hívott az árulók ellen, amikor meg kellett védeni az új, sötét rendet, a Sithekkel kötött szövetségünket! - üvöltött fel Takeda és az öreg mellkasába nyomta tőrét. Aztán letörölte a vért, és körbenézett a teremben. Valaki hiányzott.
Az átellenes bal oldalon, a Fekete Palotába vezető kijárat mellett feküdt kicsavart karral, láthatóan nagy fájdalmakkal Rokkaku nagyúr. - Date Harumune megszökött - nyögte. - Nem tudtam megállítani.
Takeda a nyakába akasztotta a halott Wakasa nagyúr medalionját, és a Sárkányhoz fordult.
- Régens uram - mondta végül - A két uralkodóház egy, ez elvitathatatlan. És az uralja őket, aki az Erő Sötét Oldalát. Te megmutattad, hogy igazi Nagyúr vagy, mint a Sith Császár, aki elhozta nekünk a Sötét Hatalmat, és mint előző uralkodónk, PuYi, azaz Darth Enz Sith Nagyúr. Te vagy a Krizantémsárkány - Ház jogos Régense és a Nagai Expedíciós Flotta Erői melletted állnak. Ezt ígérem neked én, Takeda Shinji, az új Főparancsnok. Segíteni fogunk a Bitorló Régens, Hiroyasu elleni harcodban, ha eljön az ideje, hogy visszatérj, és sötét hatalmadnál fogva visszaszerezd Nagi palotáid és jog szerint képviseld és megtanítsd a Sötét Oldal tudományára Fumikot, a Gyermek-császárnét, hogy elfoglalhassa a trónját. Cserébe pedig kérlek, hogy támogasd házaink bűnbocsánatát és visszatérést az udvarba, mint admirálisaid!
- De... mi lesz a Frontizmussal, Felség? - nyögte az ajtóból Rokkaku értetlenkedve, mielőtt a Sárkány válaszolhatott volna. - Úgy teszünk, mint akik kooperálnak Vostroyával... amíg szükségünk van a segítségükre - adta meg a választ most a láthatóan megilletődött Sárkány helyett G’Kar. - Talán még egymás mellett is létezhetünk, ha nem kérdőjelezzük meg egymás rendszerét. A fasiszti birodalmiak és az velük egy ágyba bújó pederaszta Hiroyasu közös ellenségeink.
- Ami számít, az a Bosszú - húzta ki magát a Sárkány és Takeda felé fordult, aki letérdelt és fejet hajtott. - Elfogadom az esküd, és megerősítelek posztodban, Főparancsnok.
Aztán megfordult és Rokkakuhoz lépett, aki nagy nehezen térdelő helyzetbe tornázta magát. - Inkább a Frontistákat szolgálnád, mint engem, Rokkaku nagyúr? - Soha! Csak téged akarlak szolgálni, Sárkány-heika! - térdelt le nagy nehezen a pilóták vezetője is.
- Éljenek a Nagyurak! Éljen a Sötétség! - hajtott térdet Hachisuka nagyúr is látható lelkesedéssel.
A Sárkány most a megmaradt Hachsuka őr által lefogott Maeda nagyúrhoz lépett. - Maeda nagyuram. A Wakasák, Uesugik, Matsumaek és Daték családjait megfosztom a Zászlósurak Tanácsában betöltött posztjaitól, családtagjaik és házaik ellen elfogatási parancsot adok ki árulásért. Óhajtja, hogy a Maeda - ház is így végezze?
- Én... én térdet hajtok. Hűségesen szolgálom a Sárkányt - nyögte végül Maeda nagyúr és nagy nehezen térdre ereszkedett. - Helyes - mosolyodott el Takeda majd a megmaradt saját testőréhez fordult. - Kérj erősítést! Date Harumunét el kell fogni! Fogjátok le a többi áruló ház fiait és lányait!
- Új zászlósúr - házakra is szükség lesz - jegyezte meg most G’Kar körbenézve a teremben, ahol Hachisuka nagyúr elkezdte letépkedni az áruló házak lobogóit. - Gyakorlatilag csak az Expedíciós Flotta nagy házainak fele áll mellettünk. - Az alacsonyabb rangúak között többen lesznek - rázta meg a fejét Takeda nagyúr. - Mégis mit gondolt, nagykövet, nem készülök erre már jó ideje? Az altisztek, hadnagyok és közkatonák között sokan vannak, akik éppen PuYi császár és sötét erőinek támogatása miatt, büntetésből kerültek ide Karafutora. Hiroyasu a főtiszteknek megbocsátott, de sok alacsonyabb rendfokozatút száműzött. Könnyedén találok négy új házat, akik lojálisak a Krizantémsárkány Gyermek-császárnőjéhez és az igaz és egyetlen Sötét Régenshez. Összegyűjtöm őket, zászlót adok a házaiknak, és térdelni fognak előtted, Igaz Régens - biccentett a Sárkány felé.
- Még mindig szükség lesz a vostroyai flotta átengedésére is - jegyezte most meg csak úgy, mint egy mellékesen G’Kar. - Csak, hogy tökéletes legyen az elterelés, amíg felvesszük a kapcsolatot Sith szövetségeseinkkel... - Megkapják - biccentett Takeda. - Amíg rejtve haladnak át és nem hívják fel magukra a figyelmet. És nem hagyhatnak hátra helyőrséget.
- Ez magától értetődik, Főparancsnok - biccentett a Sárkány. - És köszönjük. - Éljen a Sárkány Régens! Éljen a Nagyúr! Banzai! - ünnepeltek az életben maradt nagyurak.
...
- Maga igazán érti a dolgát, nagykövet - jegyezte meg már odakint, a hajójukhoz tartva a Sárkány G’Karnak. - Már azt hittem az életünkért kell küzdenünk. - Magának pedig ideje alapos fejlesztésbe fogni az Erő-képességeit illetően - jegyezte meg G’Kar. - Láttam, hogy forgatta azt a fénykardot. Már az is meglepett, hogy egyáltalán van magánál.
- Még a vagaari csatlósaimmal elfogtunk egy hajót a chiss űrtől nem messze - magyarázta a Sárkány. - Hozzánk hasonló, lila bőrű humanoidok voltak. Azt mondták, Kesh menekültjei és Hilts nagyúr hívei. Nem tudom, kik voltak, de megöltük őket. Az egyiküknél volt ez a fénykard. - Nagyon régi, talán több száz, több ezer éves technológiát alkalmazó darab - vizsgálgatta egy pillanatig szakértő szemmel a markolatot G’Kar, miközben beléptek a hajójukba, majd visszaadta azt a Sárkánynak. - Jó, hogy nem robbant fel.
- Tényleg ismer valakit a Sitheknél? - kérdezte most a Sárkány a nagykövetet. - Dehogy is - kuncogott fel keserűen G’Kar. - A halálomat akarják. Köröznek. Szóba sem állnának velem, kivégeznének azonnal. Csak blöfföltem. Megpróbálhatjuk... de nem hiszem, hogy túléljük.
- Akkor mégis hogyan lesz mesterem? - pillantott rá félelemmel vegyes dühvel a Sárkány. - Hogyan tanulom meg használni a Sötét Oldalt? - Nem tudom... - bámult maga elé G’Kar, miközben aktiválta a felszálláshoz szükséges protokollokat a pilótafülkében helyet foglalva. - Csak van egy... megérzésem. Különös, de úgy érzem, lesz.
Már orbiton jártak és ugrásra készültek, amikor felcsipogott G’Kar egyik személyi komja, amit már szinte csak megszokásból hordott magánál. A commenori vonalakkal való kommunikációra alkalmas kom. - Itt G’Kar - szólt bele. - Itt Monroe tábornok. Régen nem beszéltünk. Fontos... üzleti ügyben keresem magát... G'Kar nagykövet.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 1, 2022 18:51:55 GMT 1
Karafuton, a tozama zászlósurak üléstermében ugyanolyan kihalt csend honolt, mint amilyen bolygó körül fogadta Takeda nagyúr zászlóshajóját és kíséretét. Díszes zászlókkal, holojelvényekkel díszített fogadóbizottság és díszelgő őrség helyett néma vonalak fogadták a legfőbb Expedíciós zászlósurat, a zászlós házak tanácsának elöljáróját. Takeda rossz érzése csak fokozódott, ahogyan testőreivel együtt belépett az ülésterembe. Sehol egy lélek, minden, csakúgy, mint az idevezető úton az orbitális platformtól a siklóleszállópályáig, teljesen néptelen és üres volt. Mintha valamiféle torz fegyver, vagy varázslat csapott volna le Karafutora, amely elszublimáltatott mindenféle szerves életet - Takeda nagyúr csak remélni tudta, hogy ez a gondolatbeli hasonlat nem állja meg a helyét, hogy nem ez történt ténylegesen.
Takeda bizalmatlanul pillantgatott körbe-körbe az üres, jelvények nélküli, sötét teremben, végül, miközben egyik keze oldalfegyverére csúszott, türelmetlenül köhintett kettőt, hátha végre előkerül valamiféle fogadóbizottság. Végül a harmadik köhintése után az egyik alkóvból előbukkant a remegő hangú és remegő térdű Maeda nagyúr, akire Takeda ő és leghűségesebb tozama zászlósurai távollétében a Fekete Palotát, valamint az egész Expedíciós komplexumot hagyta... láthatóan nem sáfárkodott velük jól, ebben Takeda bizonyos volt.
- Miféle ostoba játékot űzöl itt, Maeda nagyuram? - ripakodott rá Takeda, miközben a bukott zászlósúr kezét tördelve közeledett felé. - Hát így illik fogadni a Legfőbb Parancsnokot? - Saj... saj... nálom, Takeda nagyuram - nyögdécselt Maeda. - Nem... nem tehettem semmit. Előbb... előbb itt voltak, mint ti...
Takeda és testőrei rosszat sejtve körbepillantottak. Az Expedíciós zászlósurak vezetője tisztában volt vele, amikor Astoriasról idesietett, hogy várják, és hogy valószínűleg találkoznia kell valakivel, akinek köze van az astoriasi machinációkhoz, de arra nem számított, hogy tisztségének kijáró tisztelet nélkül fogadják, bejelentett vendégek helyett a nagy semmivel és a remegő Maeda nagyúrral szembesül... Csak amikor a tanácsterem egyetlen, eddig zárva tartott ajtaja feltárult, akkor értette meg, miért tartotta teljességgel szükségtelennek a protokolláris formaságok mindennemű mellőzését valódi látogatója… pontosabban valódi látogatói. És miért remegett annyira Maeda.
Az ajtóban ugyanis nem más állt, mint a szökevény zászlósúr az előző Tanács azon tagjai közül, akik szembeszegültek Takeda tervével, és akik nem fogadtak hűséget a Sárkánynak... mind közül az egyetlen túlélő, a nagy erejű szökevény, a Fekete Kés - Date Harumune. Mellette pedig a mindig gondosan és elegánsan öltözött, idős, nagy hatalmú nemes, a Nagi császári és régensi udvartartás legrégebbi és legbefolyásosabb tagja állt... személyesen Fujiwara Fumimaro herceg, az öreg és befolyásos főkancellár.
- Főkancellár - hebegte Takeda, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a herceg kíséretében lévő testőrök - akik a Nagi palotatestőrség, a régensi gárda aranyozott páncélját viselték, nem pedig az Expedíciósok feketéjét - nagy erejű rohampuskákat hordoznak a kezükben. - Emlékeztetnem kell, hogy a tűzfegyverek viselése és alkalmazása az Expedíciós Erők zászlósúri termében ellenkezik hagyományainkkal és a heika által számunkra biztosított jogosultságokkal... - Nem mintha ez magát bármikor is zavarta volna, Takeda nagyúr - kuncogott fel az öreg Fujiwara, majd megkeményítette a tekintetét és testőreihez fordult. - Őrség! Áruló van a teremben! Szolgáltassatok igazságot a Régens és a gyermek-császárnő nevében!
Takeda majdnem térdre esett, azon morfondírozott, hogy saját testőreivel együtt vajon milyen eséllyel vehetne fel a harcot a kancellár elit gárdistái ellen... meglepetésére azonban a rohampuskák nem rá irányultak. - Uuttte! - vezényelt pattogó hangon a testőrök parancsnoka, és a koncentrált sorozat feltépte a Takedával szemben habogó Maeda nagyúr mellkasát, aki ijedt, döbbent tekintettel, füstölögve dőlt el.
Takeda ámult-bámult, de velük szemben a Fujiwara mellett álló Date Harumune arcán legalább akkora meglepettség tükröződött. - Maeda nagyúr információim szerint már több alkalommal hiteltelen, gyenge jellemről tett tanúbizonyágot - pillantott végig a másik kettőn és Maeda füstölgő tetemén Fujiwara herceg. - Amikor megérkeztünk, rögvest információk tömkelegét ontotta rám a maguk... hűségével kapcsolatos részletekről, még azelőtt, hogy egyáltalán bemutattam volna neki Date nagyurat, aki volt oly kedves a szabadságáért és a családtagjai életéért cserébe ide kalauzolni engem... az ilyet pedig ki nem állhatom. A jellemgyengeség még a kitartó árulásnál is rosszabb, én mondom.
Takeda lapos pillantást vetett Fujiwarára, majd féltérdre ereszkedett előtte. A nagaiok átlagos méretéhez képest mindenképpen hatalmas óriás még térdepelve is majdnem a kancellár fejéig ért. - Tartozom Önnek, herceg-kancellár úr - mormogta. - Lám, idáig, terjed a híres, büszke Date Harumune tartása - köhintett megvetően Takeda. - No nem mintha Ön a hűség példaképe lenne, tozama uraság, nem igaz? - hunyorított Fujiwara.
Takeda nyelt egyet, végül elővette legdiplomatikusabb modorát. - Kancellár úr, bár nem állítom, hogy számítottam a... személyes látogatására, Ön mindig szívesen látott vendég az Expedíciós Erők palotáiban és tanácstermeiben… azonban érkezésemkor észrevettem, hogy az állományunk...
- Igen, feltételeztem magáról, Takeda Shinji zászlósúr, hogy képes megkülönböztetni egy üres bolygót egy árulókkal teli bolygótól, köszönöm - mosolygott gunyorosan Fujiwara, majd hozzátette. - De nem szükséges feleslegesen aggodalmaskodnia, alkalmasint legalábbis a hűtlensége okán szükségszerű mértéket túlmenően... az Expedíciós Erők teljes civil és katonai állományát Karafutorol kirendeltem a Hadügyminisztérium jóváhagyásával a szomszédos rendszerek egyikébe, mélyűri katasztrófavédelmi és civil támogató feladatok gyakorlására, Tadakuni ellentengernagy flottakötelékének felügyelete mellett. Egyelőre, néhány, ilyenkor szokásos, és sajnálatos mértékben teljességgel elkerülhetetlen szolgálati és üzemi balesettől, illetve azok áldozataitól eltekintve mindannyian többé-kevésbé épek és egészségesek. Ez persze nem jelenti azt, Takeda zászlósúr - mosolyodott el ismét, de ezúttal már gonoszul, a hangját fenyegető éllel lehalkítva a nagai kormányzat második legszeniorabb és befolyás tekintetében minden kétséget kizáróan első számú tagja - , hogy egyetlen csettintésemre ne irányulna az Önök összes Expedíciós katonájára és családtagjaik egy-egy, jelenleg még kísérleti stádiumban lévő energiasugár Kazua miniszter úr titkos laboratóriumainak egyikéből, amellyel egyetlen szemvillanást alatt meg tudjuk sütni a kompániája tagjainak agyát - a főkancellár jelentőségteljesen fel is emelte egyik kezét, mire egyik testőre egy komot emelt a szájához. - Látja, zászlósúr? Ilyen egyszerű...
- Ne büntesse az egész fegyvernemünket, miniszter, valamiért, amiről csak néhány zászlósúrnak van tudomása… - sziszegte megsemmisülten Takeda, mire Fujiwara elmosolyodott és leengedte a kezét. - Úgy, szóval nem tagadja, hogy összeesküvést szított? Hogy visszaélt a heika kegyelmével, a második adománnyal, az Expedíciós Erők tozamájaként való szolgálat, és becsülete utolsó porcikájának megőrézésére irányuló lehetőséggel? Nem tagadja, hogy lemészároltatta zászlósúr-társait, régi törvényeik megsértésével, és olyan erőt szolgál, melynek nyílt célja az árulás és pusztítás, és a gyermek-császárné hatalmának megdöntése? - Mindent elismerek, kivéve az utolsót - húzta ki magát Takeda. - A Ház, amelynek hűséget esküdtem, sosem kérdőjelezné meg a gyermek-császárné hatalmát, hiszen Fumiko mindkét ház vére. Ténykedésem pusztán... - húzta ki magát dacosan, büszkén Takeda, miközben elkezdte leoldani övéről rituális kardját. - A régensi poszt megőrzésére és megvédelmezésére irányult, kancellár, olymódon, hogy annak az arra érdemes személyhez kell kerülnie... - tette hozzá Takeda, és maga felé tartotta a katanát. - Most pedig, engedje meg...
- Ne siesse el az ilyesmit, zászlósúr, különösen könnyű elvéteni izgatott állapotban a döfést, és akkor itt fog nekem agonizálni felnyitott hassal, én pedig kénytelen leszek saját testőreim közül utasítani valakit, hogy fejezze be, önt pedig fejezze le - csóválta a fejét rosszallóan Fujiwara herceg, miközben végigsétált a termen és leült az eredetileg Takedát illető Fekete Trónra, az Expedíciósok vezetőjét illető zászlósúri székbe. - Előbb beszélgessünk. Date zászlósúr... - biccentett a roppant alak felé, akia trón mögött foglalt helyet. - Hasonlókat mondott Önről... ahogyan azt is elmondta, hogy ez az állítólagos Sárkányvérű senki, Marisa koronahercegnénk és császári anyahercegnénk állítólagos testvére... miféle varázslatokkal illusztrálta igényeit. Ezekről szeretnék előbb hallani, mielőtt... bárki elhamarkodott következtetéseket vonna le arról, hogy élve, vagy halva szolgáljuk legjobban a heikát és a Nagai Birodalmat - mosolyodott el gunyorosan Fujiwara.
- A Sárkány-heika, akarom mondani Sárkány-Régens -javította ki magát Takeda - tanúbizonyságát adta, hogy birtokában van annak az Erőnek, amely PuYi császárt is hatalmassá tette. Láttam. Date nagyúr is látta, a többi zászlósúr is látta. - Már akiket életben hagyott, Takeda Shinji - csóválta a fejét Fujiwara. - De tudja, hogy van ez. Érzékeny kérdés ez a Birodalom egyensúlya szempontjából. Olyan kérdés, amellyel kancellárként köteles vagyok foglalkozni...
- Minek ez a sok kérdezősködés, kancellár? - pillantott az idősebb férfira sötéten Takeda. - Miért nem hagyja, hogy rituálisan elvegyem magamtól az életet, és kudarcommal törvényes uramnak ajánljam a halálom? Miért nem engedi a Seppuku-t, kancellár? - Mert nem maga dönti el, miféle hamis úrnak szolgáltatja ki a vérét, zászlósúr, hanem én - Fujiwara hangja reszelős volt. - Én vagyok a Régens hangja, a Birodalom szeme és füle, és én még nem döntöttem arról, hogy Ön, és az állítólagos mestere... - dőlt hátra a székben a kancellár. - Valójában káros, vagy adott esetben hasznos is lehet a Birodalom számára...
Takeda megdöbbent, ahogyan Date is. - De miniszter úr... herceg úr... - hebegte Date Harumune. - Világosan elmondtam, amit láttam és átéltem! Ezek a Sárkány-dinasztia visszatérésére esküdtek össze! A Krizantém-Ház vesztét akarják!
Fujiwara megropogtatta az ujjait. - Ha pusztán erről lenne szó, már rég végeztünk volna, Date zászlósúr - pillantott fel végül a Fekete Késre a nagai kancellária vezetője. - Itt azonban többről van szó... a Birodalom kényes egyensúlyáról, és arról, hogy hogyan reagálna a nemesi és katonai elit jelentős része, ha szélesebb körben híre menne, hogy a tozamák egy olyan trónkövetelőt, pardon, pontosabban régensi címkövetelőt támogatnak Hiroyasu herceggel szemben, aki nem csak, hogy a Sárkány vére, de PuYi Manchu császár titkos hatalmának örököse is, amely lehetett olyan, amilyen, lehetett varázslat, lehetett valóság, de mégis egy szintre emelte népünket a galaxis nagyhatalmaival...
Takeda a fejét ingatta. Hirtelen feléledt benne a túlélő ösztön, a diplomata, és a konspiratőr. Talán még sincs minden veszve, gondolta. - Bizonyára vannak a kormányban olyan szereplők, herceg-főkancellár uram - pillantott fel végül alamuszin. - Akik nem teljesen elégedettek herceg Hiroyasu Régens politikájával - mondta végül óvatosan. - Bizonyára, de nem a maga dolga, hogy ezeket az illetőket megnevezze, fiacskám, hanem az enyém - ropogtatta tovább az ujjait Fujiwara, majd kioktató hangneméből újra egy fokkal tiszteletteljesebbre váltott: - Hiroyasu Régens a kompromisszumok Régense. Arra törekszik, hogy ő legyen az egyensúlyi pont a galaxis nagyhatalmai és a különböző nagai udvari körök és csoportok között - magyarázta Fujiwara legalább annyira az értetlenkedő arcot vágó Daténak, mint Takedának, aki láthatóan jóval könnyebben megértette, miről is van szó itt igazán. - A Régens úgy gondolja, a szívességek és személyes ismeretségek hálójával, a házasságokkal, amelyeket részben az én családom bevonásával köt és köttet, bebiztosíthatja a hatalmát. Legalább akkora barátja a Köztársaságnak és annak a Fel nevű fiatalembernek a frontista elhajló bandájával, mint a chisseknek és a Birodalmiaknak, vagy éppen a Sithek maradványának... ugyanezt teszi a belpolitikában is. Mosolyával és személyiségével lekenyerez, de közben nem tesz mást, mint kompromisszumokat köt... mint egy közepesen tehetséges vállalatvezető, esetleg peremvidéki monarcha egy magányos kis rendszerben. Olyan, mint egy nagyra nőtt Ming. Vezető, de nem mint uralkodó, ha értik. Nincs... víziója.
Takeda és Date kíváncsian figyelték, mire akar kilyukadni Fujiwara. - Közben viszont befolyásos katonai és gazdasági körök mit mondanak? - hunyorított a kancelláriaminiszter. - Azt mondják, gyenge állam lettünk, gyenge kezű és gyenge szívű. Azt mondják, feladtuk a gazdasági befolyásunkat a Birodalmi Maradványban, feladtuk a politikai és katonai befolyásunkat a chissek területén, lányainkat és fiainkat a béke reményében eladtuk Ramakazra, Bastionra, Csillára... ágyasnak, szeretőnek, vagy éppen ki tudja, minek. Azt mondják, nem Adumar vált hasonlatossá a Nagihoz, hanem a Nagi vált hasonlatossá a Manchuhoz és Adumarhoz, ahol pederaszták árulják a nemzet tudását és vagyonát az idegen ördögök nagyvállalatai számára, ahol gyermeinkből szexuális játékszerek lesznek más nemesi családok kastélyaiban, ahol szabadon járhatnak a deista hittérítők… miközben PuYi leszármazottai szerte a galaxisban ugyan még csecsemő korúak, de már most a nevüket suttogják egyes körök az udvarban, ha értik mire gondolok… - a miniszter megrázta a fejét. - Magam is meglepődöm, hány befolyásos katonai és vállalati vezetőnek hiányzik PuYi kemény keze, csak most, hogy felismerték, mennyire puha és simulékony Hiroyasué.
- És mindennek tetejébe - folytatta a kancellár. - Ott van annak a nőnek a ki nem mondott, mégis megkérdőjelezhetetlenül fenyegető jelenléte. Annak a nőnek, aki agni kai-ban legyőzte PuYit, mégsem foglalta el a trónját, sőt, lemondott róla Hiroyasu javára... lemondott róla, de miért? - húzta el a száját a miniszter félreérthetetlen rosszallással. - Hogy az idegen ördögök, a jedik és köztársaságiak elveit kövesse, és a Pengék Rendjének holoplakátjaival pakolja tele a városainkat, majd ezek után még csak arra se méltóztassék, hogy saját hazájában építse fel ezt a holt társaságot - csóválta a fejét a miniszter. - Igen, sokan attól félnek, hogy Hiroyasu csak egy báb. Hogy Mikasa hercegnő egyszer visszatér majd, egy halom jedivel, nordgardival és köztársaságival az élen, bevonul a Tiltott Városba a Nagin... és utána, uram bocsá, kikiált valami demokratikus, vagy frontista szemetet, esetleg az univerzális béke uralmát, ahol a szeretet erejével győzünk - sóhajtott fel Fujiwara. - Hiroyasu pedig átenged neki mindent, és visszaül a pederaszta sleppjéhez Adumarra, ahol nemrég azt az intergalaktikus kadétiskolát, vagy mit alapította, ezzel is megalázva a Nagi legrégebbi nemesi katonacsaládjait, akik innentől Adumarra kell, hogy járassák a gyermekeinket... - törölte meg a homlokát a főkancellár, a felháborodása legalábbis őszintének tűnt, úgy megizzadt.
- Ha viszont felbukkanna egy erős, kompetens vezető, aki rendelkezik PuYi hatalmával, ezek az elégedetlenkedő urak és hatalmasságok mind mögé állnának, ahogyan PuYi-t is szolgálták, erre gondol, herceg-kancellár? - kérdezte sokat tudóan Takeda. - Aki viszont nem lehet holmi tozama családok holmi megkérdőjelezhető, frontista hátterű szövetségesein keresztül csempészett senki, nevetségessé tennék magukat a Nagin bárkik, akik ilyen háttérrel az udvar szintjén kiállnának mellette - mosolyodott el ismét gunyorosan Fujiwara. - Igen, ésn em, ennél... erősebb garanciák kellenek.
- Milyen garanciák? - kérdezte Takeda. - Valami, ami arra utal, hogy a maga állítólagos hűbérura, ez a Sárkányfióka többre képes annál a nevetséges színjátéknál, amit maguk Manchun előadtak, és amelynek a második felvonására Astoriason készülnek épp - hajolt előre ültében Fujiwara. - Mert erről van szó, nem igaz? Tagomi kereskedelmi miniszter látogatása... - Ahogyan az ottani illetékesnek is elmondtam, kancellár uram - rázta meg a fejét Takeda. - Nem volt tudomásunk Tagomi miniszter korábbi… kezdeményezéseiről, amikor meghívtuk. Csak épp véletlenül ő volt az egyetlen kormánytag, aki jelezte, hogy ráér, és...
- És utána meghalt, és utána kiderült, hogy valami imposztor volt, vagy miféle - hümmögött Fujiwara. - Ne higgye, hogy nem kaptam erről jelentésekket, fiatalember, amíg maga óvatos, visszafogott sebességgel útban volt ide - ropogtatta meg újra az ujjait az öreg nagai. - Az igazság az, hogy a gyanúnk szerint Tagomit már a coruscanti útja során meggyilkolták és lecserélték... többek között éppen azután, hogy befolyásos alakokat hívogatott galaxisszerte, a Szindikátustól a Pengék Hercegnőjén át a yakuzáig... hagymázas álmokat dédelgetve valamiféle összeesküvésről, amihez hasonló sem jött létre... amíg nem jöttek maguk - szúrta oda tekintetét Takedáéba zárásképpen a kancellár.
- Főkancellár, való igaz, hogy az imposztor mondott olyasmit, mielőtt felrobbant volna... - próbálta megválogatni a szavait Takeda, hogy értelme is legyen, de hazudnia se kelljen - , hogy a mesteremnek akar segíteni, de úgy vélem, a mesterem szólt volna róla, ha ő küldte volna Tagomit. Őszintén nem tudom, a Fekete Palota zászlóira esküszöm, hogy kiféle, miféle volt az az valami, ami Tagominak adta ki magát. - Ez a szerencséje, hogy többé-kevésbé őszinte velem most, zászlósúr - hümmögött Fujiwara,majd hozzátette. - Hol van most a mestere? - Messze innen, nem tudom pontosan - rázta a fejét Takeda. - Nincs velem állandó kapcsolatban...
- Nos, ha legközelebb beszélnek... - folytatta a főkancellár. - Mondja meg neki a következőt. Bizonyítania kell, hogy a nagai népet akarja szolgálni... és akkor meggondolom, megfontolom, hogy elkezdjek-e neveket szállítani maguknak. Olyan kormánytagok és katonai vezetők neveit... akik szívesen megfontolnának egy ilyen alternatívát Hiroyasu herceggel, a fő-fő házasságkötővel szemben... de ennek feltételei vannak, szám szerint kettő - csillant meg ravaszul Fujiwara tekintete. - Mik azok? - kérdezte Takeda.
- Először is tudnunk kell, mennyire befolyásosak a barátai az Ön új urának - folytatta Fujiwara. - Amióta az a Lecersen nevű moff meghalt, a Régens urunk gyakorlatilag két fiatalember között lavírozik, az egyik ez a frontista szemét, Jagged Fel, akiről olybá tűnik, valami köze volt a chiss rendezéshez és a Régens jó véleménnyel van róla... a másik pedig ez a mutálódott szemű birodalmi pojáca, ez a Reuenthal, aki máris azt képzeli magáról, hogy ő az Új-Cosrai Birodalom császára odakint a Ramakazon, és az Ismeretlen Vidék Freiherr-jeként nem tartozik elszámolással sem a Vezérkarának, sem másnak - csóválta a fejét Fujiwara. - Ritka kellemetlen alak, én mondom, legalább annyira szereti a pompát és az esküvőket, mint a Régens, éppen csak a népe sorsa és a Birodalma nagysága nem érdekli. Eközben egyetlen államfő sem látogatott a Nagira hosszú, hosszú ideje. PuYi alatt ott voltunk mindenhol a galaxisban, a kezünk a coruscanti szenátustól Tatooine homokjáig terjedt... és most? A Birodalmi követ fogatversenyre megy Astoriasra, mert még azt is relevánsabbnak és szórakoztatóbbnak találja számára, mint a napfényes, szent császári udvart a Nagin - sóhajtott fel a kancellár. - Ha a maga mesterének vannak befolyásos birodalmi barátai, tudnunk kell, kik azok. Kik azok, akik ellensúlyozni tudják Mikasát, az Ollók és Pengék hercegnőjét, amikor barátnőivel megjelenik itt, hogy magának és fattyának követelje a trónt.
- Értem - biccentett Takeda. - És a második? - Bizonyítsa a galaxis nyilvánossága előtt a mestere, hogy nem csak egy frontista barátok között bújkáló rebellis vezérke, hanem tényleg bír PuYi sötét hatalmával, és azzal hajlandó a népét szolgálni - folytatta Fujiwara. - Ne csak néhány megkérdőjelezhető szavahihetőségű bukott tozama előtt, egy sötét tanácsteremben...
- Mégis mit vár, kancellár, kérjem meg a mesterem, hogy vonuljon be személyesen, villogó fénykarddal Nagira, és... - döbbent meg Takeda. - Semmi ilyesmit - mosolyodott el Fujiwara. - De számoljon le a Pengék Nagit megtagadó, Köztársaság- és Jedi-párti bandájával, és a barátaikkal. Számoljon le velük, miután Hiroyasu Régens egy hajszálat sem hajlandó arrébb söpörni, és engedi, hogy tovább folytatódhasson ez a népünk számára megalázó színjáték a galaxis túlvégén - villant meg az öreg miniszter tekintete. - Számoljon le velük úgy, hogy élő adásban közvetítsék galaxisszerte azt. Akkor tudni fogjuk, hogy ki a nagaiok igaz vezetője, és ki érdemes a régensi trónra.
- Átadom - hajtott fejet enyhén, megérkezése óta először Fujiwara előtt Takeda nagyúr. - Ettől eltekintve persze néhány változás elkerülhetetlen lesz errefelé is - pillantott körbe Fujiwara. - A frontizmussal való bármiféle összefonódás veszélyes játék a tűzzel, fiam, ezt meg kell érteniük, ha nem értették meg Manchu és Astorias után, őszintén nem tudom, mi kell hozzá, hogy megértsék. Az a hüllő, aki itt volt maguknál a Sárkányfiókával együtt... - Amennyire én tudom, már egyikük sem Vostroyát és a frontistákat szolgálja - hajtotta magát ezúttal mélyebbre Takeda. - Az csak megtévesztés...
- Aki egyszer a frontisták tüzével játszik, egy életre megégeti magát, én mondom - csóválta a fejét Fujiwara. - Éppen ezért nem tehetem ki további kockázatnak az Expedíciós Erőket sem azzal, hogy magukat felügyelet nélkül hagyom itt... konspirálni. - Kész vagyok újra elfoglalni a helyemet a Tanácsban, miniszter! - dörrent meg mögöttük Date Harumune. - Ez így is lesz, de nem lesz elég - csettintett egyet Fujiawara, mire az egyik, eddig a fal menti félhomályban álló arany páncélos nagai udvari testőrök közül egy előlépett és letérdelt előtte. - Jöjj színem elé, megszégyenült fiú! - Atyám - hajtott térdet amaz.
- Megáll az ész - döbbent meg Takeda. A kancellár előtt térdelő férfi nem volt más, mint Fujiwara Fumimaro fia és örököse, a bukott császári testőrkapitány, PuYi Manchu legfőbb bizalmasa és hovatovább barátja... Fujiwara Kintano. - A fiam elfoglalja az egyik üres helyet a tozamák tanácsában, mint penitenciája része - folytatta a kancellár. - Szégyene nem száll át egész családjára, de nevét tisztára moshatja azzal, hogy engem képvisel... és eközben maga pedig mindenben engedelmeskedik neki, Takeda zászlósúr - pillantott szúrósan a férfia Fujiwara.
- Én... nem tehetek új esküt, ha már felesküdtem a Sárkányra - hebegte Takeda. - Nem kell térdet hajtania előtte - mosolyodott el Fujiwara. - Alkalmazza a fiamat helyetteseként, tanácsadójaként... és vésse az eszébe... ha ő beszél, én beszélek. Ha ő kérdez, én kérdezek. Ha ő utasít... én utasítom. Világos? - Világos - jelezte egy lassú fejbiccentéssel Takeda.
Fujiwara felállt a székből és megropogtatta a tagjait. - Hogy bírják ezen a kőtömbön, isiászt kapok, ha még sokáig üldögélek itt - csóválta a fejét és kifelé indult, majd kiszólt az ajtóból. - El is felejtettem... tenno heika...? - Banzai!! - válaszolták a többiek kórusban. - Banzai, bizony - mormogta Fujiwara kifelé menet. - Már csak az a kérdés, kinek...
|
|