|
Post by Lord Brodrig on Jan 15, 2015 18:54:51 GMT 1
A Sötét Temlom kívülről talán nem festett valami félelmetes látványt, és közel sem volt olyan méltóságteljes, mint a korribani Sith Nagyurak sírboltjai. A romos, kétszintes háznak tűnő, lapos tetejű piramis falai évezredek óta álltak, s viselték is az idő pusztító nyomait. Ennek ellenére a romhalmaz sziluettje még most is eredeti állapotában állt, az ősi kőfalak ugyanabban a pozícióban meredeztek, mint a múltban. Ez pedig természetellenes volt, csakúgy, mint a belső csarnokok tágas helyiségei. A Sötét Templomban azonban sokkal szörnyűbb és ridegebb levegő poshadt, mint a Korribanon.
Lord Kallig magányosan rótta a rég kiürült folyosókat. Hű szolgájának segítségével sikerült testet öltenie – az ősidőkben pontosan ezért nem egyesült az Erővel, gondolva arra, hogy majd eljön a pillanat, amikor vérbosszút állhat ellenségének legnemesebbikén, a gyilkosán, Tulak Hord Nagyúron. A Sith Lord leszármazottai azonban már rég kihaltak, és mégis, Kallignak célja volt megújult életével.
Kissé megtántorodott, amikor elhaladt saját sírkamrája mellett. Az Erő magához szólította őt, s szüntelenül gyötörte immár húsába zárt lelkét. Lord Kallig sejtette, hogy nem élhet már évszázadokig, hiszen bizonyos volt benne, hogy a harcot végül a halál fogja nyerni. Mindeddig ellenállt a gondolataiba betolakodó, szornyű szellemalakoknak, de érezte, hogy dolga végeztével vissza kell jönnie ide, a Dromund Kaasra, a Sith faj ősi szülővilágába, és el kell foglalnia a helyét sóvárgó koporsójában. Addig viszont még munkája akadt.
A Sötét Templomot mélyen átjárta a sötét oldal, Lord Kalligot nemkülönben, így képes volt néhány hónapos meditációval felzárkózni a jelenkori galaxis eseményeihez. Az Erő által tökéletesen tisztában volt vele, hogy mi történik nem csak a szomszédos, hanem a magvilágok rendszereiben is. Szolgája magára hagyta őt, miután személyesen megmutatkozott a Sitheknek, de ő egyedül is visszanyerte régi hatalmát – annak ellenére, hogy a hírnév már mit sem számított neki.
Megigazította jellegzetes maszkját, amit még a Kaas Cityben levő maradványokból szerzett vissza a leszármazottja porhüvelyétől, aki annak idején visszaállította a Kallig név dicsőségét. A szörnyű hatalmától folyamatosan remegett és fodrozódott körülötte a levegő, s a padló köveinek nyílásain át utat találó növények mind kínhangokat hallattak és elszáradtak, összeaszott maradványaik pedig elporladtak, amikor Kallig két méternél közelebb került hozzájuk. Ugyanígy járt minden vadállat, aki a felszínen megközelítette. Lám, a halál máris bennem él – morfondírozott a Sith Nagyúr.
Álldogált néhány pillanatig a Templom legsötétebb, titkos kamrája előtt. Leszármazottja, a Kalligvérű Darth Nox idejében szintén egyik vetélytársa uralkodott az igazi Sith Birodalom felett. A halhatatlan Sith Császárt számtalanszor elpusztították, de lényének kikezdhetetlenségét bizonyította, hogy még most is életben volt. Visszatért arra a helyre, ahol oly sokáig követte el szörnyűbbnél szörnyűbb tetteit, bár nem volt olyan szerencsés állapotban, mint Kallig.
A Nagyúr összehúzta magán szakadt köpenyének maradványait, és végül belépett a kis, kriptaszerű terembe. A levegő itt elérte a minusz száz fokot is, de Kallignak nem okozott különösebb fájdalmat. Érezte, hogy a Császár itt van. Holott a helyiség teljességgel üres volt és fénytelen, a Sith Nagyúr érezte maga körül a rosszindulatú sóvárgást, az éhséget, azt a félelemből és mérhetetlen hatalomból összeverődött jelenséget, ami valaha Vitiate Nagyúr volt. - Aloysius Kallig – süvítette valami a hallóküszöbén innen, s Kallig elmosolyodott a maszkja alatt. – Hát eljöttél. Végre volt annyi merszed, hogy betedd a lábad a szentélyembe? - Azért el ne felejtsd, Lord Vitiate, hogy te tehetetlen vagy, én pedig egyáltalán nem.
- Tehetetlen? – visszhangozták a falak egyszerre, mintha több millió entitás beszélt volna. Kallig feje hirtelen megtelt hangokkal, és úgy érezte, menten szétrobban. Egyetlen gondolati parancsától azonban helyrehozta magát. – Á, igen. Te pedig... tehetetlen? – Kallig hirtelen úgy érezte, a belseje egy merő jégcsap. Mintha hihetetlenül éles tüskékbe mártották volna. Meggörnyedten kapaszkodott meg az ajtófélfában.
- Mi ez? – hörögte haragosan.
- Jól tetted, hogy nem látogattál meg – suttogta Vitiate több ezer lelke. – Valahol mindig tudtad, hogy a vesztedbe rohansz, hiszen nagy a hatalmad, Lord Kallig. De még te sem, nem, még te sem tudtál ellenállni a kísértésnek... Hát még mindig nem érted? Én, aki ezer évig uralkodtam, sosem kételkedtem benne, hogy egyszer majd... visszatérek. Vissza kell térnem, hogy újraalkossam a galaxist.
- Te egy halott galaxist akarsz! – nyögte Kallig.
- Halottat? Nem, barátom. Éppen ellenkezőleg. Élőt! Ahol minden lény, minden értelmes és állati teremtés békésen élhet. Ahol mindenki megtapasztalhatja az egyenlőséget... egyetlen entitásba gyűjtődve. Bennem.
- Ne... – Kallig felállt, de hirtelen a fejét ezer és ezer perszóna árasztotta el. Tudta, hogy a lélekátvitel szertartása az akarerőn múlik, de még ő sem vehette volna fel a versenyt a Vitiate-ben lakozó sokezer teremtéssel. A Császár valaha egy egész bolygót kiszívott, még az Erőt is eltépte onnan, a végtelenségig növelve a saját hatalmát. Kallig nem próbálkozhatot, és ez volt a legutolsó gondolata.
Lord Kallig imbolyogva felállt. Levette a maszkját, földre dobta, és darabokra taposta. Földöntúli nevetés hagyta el a száját, amibe beleremegett a bolygó, és amit minden teremtés megtapasztalt a galaxisban. A Dromund Kaas viharai sötétebbek lettek, miközben a bolygón szunnyadó vadállatok megvadultak, és elindultak, hogy minden élőt szétmarcangoljanak.
A földrengés bolygóméretűvé duzzadt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 31, 2015 23:02:06 GMT 1
A szürkés, hajtóműveik mentén lilás ioncsíkot húzó vadászhajók úgy ereszkedtek alá a földrengésektől folyamatosan rázkódó bolygófelszín felé vezető felhőrétegen át, mintha megannyi hatalmas, ősi sith bogár, az orbaliszkok nemzetségébe tartozó páncélos lény tért volna vissza a bolygóra, hogy ismét elfoglalják helyüket évezredes birodalmukban.
És, bár valóban a Sith Birodalom szolgálatában álltak, a vadászhajók legénysége csak nagyon távoli, nagyon minimális rokonságot mutatott az orbaliszkokkal - azon kívül, hogy a sötét oldal lovagjait tekintették mesterüknek, szinte semmit.
A jem'hadar vadászhajók a légkör alsó szintjére érve négyes csoportokba álltak. A vezérhajóként funkcionáló cirkáló fedélzetén a hadosztály megbízott vortája, Keevan a felszín taktikai jellemzőit figyelte.
- A kardassi összekötők által kijelölt pozíciókon mindenhol találnak majd különböző romokat. Ellenállásra ne számítsanak, csak primitív helyi törzsekkel és rendkívül korlátozott természetes élővilággal kell számolniuk. A templomok és szentélyek közelébe csak előzetes utasítás alapján merészkedjenek!
A jem'hadar vadászhajók egyre lejjebb ereszkedtek, mígnem felszínt érve tüskés bőrű harcosok ugráltak ki belőlük, és nekiálltak biztosítani a majdani lerakatok és barakkok helyszínéül szolgáló terepszakaszokat. A Sith Birodalomnak ugródeszkára és előretolt állásokra volt szüksége az EGB Corporate Főszektora ellen vívott háborúhoz, és a Dromund Kaas, amely korábban az ESB és a Harmadik Birodalom közti senki földjének számított, ahová maximum csempészek és a Ziost felé tartó zarándokok merészkedtek el, és azok is csak átmenetileg, most ideális választásnak tűnt.
- Vorta! - jelentkezett be az első nyugtázó visszajelzések után az egyik, viszonylag távolra küldött jem'hadar osztag Másodikja.
- Hallgatom. - fordult a komképernyőn megjelenő arc felé Keevan.
- A távérzékelők szerint egy kisebb csapat halad a táborhelyünkkel párhuzamos vektoron, érzékelőtávolságban! - jelentette a jem'hadar. - A kutaszaink szerint felfegyverzett csoportról van szó!
Keevan elgondolkozva meredt a drón által közvetített apró képre.
- Nagyítást. - a kép, bár szemcséssé vált, közelebbre hozta az alakokat, kiemelve néhány apró, szinte gyermeknek tűnő humanoidot, körükben pedig egy jóval méretesebb, bozontos lényt, akinek alakját és faját alig lehetett kivenni a fejét eltakaró hatalmas, széles karimájú kalaptól.
Keevan gondolatban gyorsan összevetette a képet az ESB körözési listáin szereplő legfontosabb célpontokkal - ez az információ minden vortának genetikailag rendelkezésére állt -, és gonoszul elmosolyodott.
- A Nagyurak dicsőséges küldetést bíznak a harcosaidra, Második. - fordult vissza a jem'hadarhoz. - Azonnal állíts össze egy csapatot az elfogásukra! Elővigyázatosan, mert elképzelhető, hogy jedikről van szó, köztük egy nagy hatalmú mesterről! Intézkedj!
- Engedelmeskedem! - biccentett a jem'hadar, Keevan pedig várakozásteljes tekintettel meredt az elfeketedő képernyőre.
Keringtek pletykák arról, hogy a sith zarándokok mellett jedik önálló csoportjai is járják a Dromuund Kaashoz hasonló sith zarándokhelyeket. Keevannak még olyan jelentések is rendelkezésére álltak a kardassiaktól, amelyek szerint egyszer maga Luke Skywalker is ellátogatott egy sith bolygóra, nem messze a Maradvány-szektortól.
De hogy itt fussanak bele egy csapat jedibe, mindjárt az első bevetésükön, ráadásul a Tanács egyik tagjába, ez már-már túl szép volt. Keevan már látta magát, ahogyan személyesen viszi el a whipid kalapos fejét a Nagyurakhoz, hogy elnyerje hűsége méltó jutalmát.
|
|
|
Post by Enz on Jul 31, 2015 18:26:25 GMT 1
- A Sötét Oldal mindent átható jelenléte az, ami... - kezdett volna magyarázatba K'Kruhk, amikor hirtelen az egész bolygó megrázkódott alattuk, és jól érezte az Erőn keresztül újabb, még hatalmasabb sötét energiák megjelenését. Olyanokét, amelyek eddig csendben pihentek a mélyben, de most hirtelen a felszínre törtek valamilyen rejtélyes erőnek köszönhetően, hogy az ő kezében fegyverré válhassanak. Ennyi elfojtott sötét erő elég lenne ahhoz, hogy az egész bolygót megsemmisítse, sőt talán még arra is, hogy megsebezze a valóság szövedékét, lüktető sebet hagyva a helyén. A mellettük tornyosuló magányos rom egészében megremegett, és az egykor a Sith Birodalom dicsőségét hirdető épület csonkja nagy robajjal összeroskadt. K'Kruhk érezte a közelebbi és fenyegetőbb veszélyt az Erőben, és Carlt megragadva kezdett el futni abba az irányba, amerről jöttek. Vaalo'n lovag pedig hátraugrott egy nagyot, de egy pillanatig így sem volt biztos benne, hogy túlélte, mikor a törmelék nagy port felverve terült végig azon a ponton, ahol az előbb álltak. - Mester, a sith vadászgép! - mutatott az égre Carl, ahogy az idős whipid mester épp leporolta köpenyét. - Tehát a lovag túlélte - mondta elégedetten, mivel a harcstílusa emlékeztette valakire... valakire, aki a karjai között halt meg hasonlóan kegyetlen időkben. Az Erő segítéségével üzentet küldött neki, hogy ne kövesse őket, hanem nyugodtan távozzon, ő pedig kezeli itt a helyzetet. Mert hogy közbelépésre volt szükség, az egyértelműnek tűnt, de nem akarta ezért veszélybe sodorni a lovagot. - Térjünk vissza a többiekhez! - szólt Carlnak, és együtt megindultak a hajó felé, átvágva az egyre kegyetlenebb viharokon, és a rázkódó bolygón. A hajó rámpájánál már várta őket Alia, aki fénykardját aktiválásra készen maga előtt tartva nézett farkasszemet a bolygó egyik csúcsragadozójával, egy gundarkkal. A fenevad letört agyarai mögül vicsorgott a lányra, hatalmas ökleit maga előtt tartva, csapásra készen. - Mester, meg kell mentenünk! - lépett előre egyet Carl, aki nem tudta volna elviselni a gondolatát annak, hogy a lánnyal történjen valami. A whipid azonban csak elé rakta a kezét, ezzel parancsolva megálljt neki. A fiú meg akart küzdeni a szörnnyel, de nem mondhatott ellen mesterének, főleg ha arra gondolt, hogy legutóbb a nekghoulok ellen ez milyen következményekkel járt. - Távozz innen, bestia, és vissza se térj! - kiáltott rá Alia, és hangjában acélos elszántság csendült. A gundark még egyszer végigmérte, mintha csak az esélyeit latolgatná, majd ökleit felemelte, de támadás helyett megfordult és megindult az erdő felé. - Hogy csináltad? - hüledezett Carl, ahogy a lányhoz értek. Alia lekicsinylően nézett végig rajta. - Az Erő hatalma sok mindenkit képes befolyásolni. Minél egyszerűbb egy lény, annál könnyebben - közölte a lány, és közben érződött rajta, hogy Carlt pontosan mennyire könnyű kategóriába tartozónak véli. - Most mint szándékozunk tenni? - kérdezte Alia, aki tanácstalannak tűnt, de nem akarta feladni függetlensége látszatát, hogy nyíltan tanácsot kérjen egy rendbéli mestertől. - Le kell ereszkednünk a Sötétségbe, hogy megtudjuk a történések okát - felelte K'Kruhk mester komoly arccal. Alia sem tudta mi okozhatja ezt a mostani esetet, de látszott rajta, hogy nem szeretne ott lenni, amikor kiderül. - Azt hiszem addig én vigyázok a hajóra... - szabadkozott, de a whipid a kezét a vállára téve nyomatékosította a szándékát. - Mindannyiunknak. Csak mindnégyünk közös ereje képes ellenállni ilyen Sötétségnek. - Négy? Légió is...? - kérdezte Alia hihetetlenkedve, de aztán bólintott. - A helyismerete még jól jöhet. Hajójukat sietősen rejtették el a vadállatok elől, gondolva a lányra, aki még nem tért magához, és mindannyian megindultak a leghatalmasabb, még mindig álló épület, az egyik ősi sötét templom felé. A whipid mester úgy gondolta, azért nem pusztult el az épület a rengések ellenére sem, mivel az erőkitörés epicentrumában volt. - Légió emlékszik - szólalt meg nekghoul útitársuk, akitől meglepő módon nem rázta ki a hideg Carlt, talán az Erőben lévő semleges kisugárzása miatt. - Egyszer végigment ezen az úton a templom felé. Revanista, áruló sithek tábora, a Birodalom mételye... Egy pillanatra megállt, és úgy tekintett körbe, mintha csak régi emlékeket látna. Pedig Carl meg mert volna esküdni, hogy a hely nem is hasonlíthat évezredekkel ezelőtti önmagára, hiszen a dzsungel láthatóan már emlékezet óta visszakövetelt magának mindent, amit egykoron Dromund Kaas lakosai kihasítottak maguknak belőle. - Elveszejtettem őket - közölte semleges hanghordozásban, mintha csak visszaemlékezne valamire. Ebben a pillanatban hajtóművek zajára lettek figyelmesek, amit a nagy vihar miatt eddig nem hallhattak, és egy felfegyverzett hajó húzott el felettük, a repulzora által okozott gravitációs torzulás pedig az esővizet fodrozta körülötte. - Ez csak elterelés! - kiáltotta K'Kruhk, és fénykardját aktiválva visszavert egy lövedéket, ami egyenesen a szíve felé tartott. Alia előkapta a maga aranyszínű pengéjét, míg Carl a Tüsitől örökölt kétpengéjű fegyvert, és egyszerre aktiválták azt. Légió egy méretes szablyát húzott elő, ami ugyan öreg és rozsdás volt, de az ifjú jedi már megbizonyosodhatott róla, hogyan is képesek használni ezt a nekghoulok. Fegyverét idegesen fogta maga előtt, hiszen ez volt az első éles küzdelem, amiben maga is fénykardot használt. Az egyik irányból erősödő lézertűz fogadta őket, amiket a whipid mester egymaga ügyesen hárított, igyekezve visszairányozni a lövedékeket a tüzelőkre, míg a másik oldalról hasonló alakok rontottak rájuk. - Végezzetek minddel! - harsogta az alabárdokkal támadók között álló, hasonló fegyvert a kezében forgató Második. - A győzelem az élet! Carl, Alia és Légió fordultak szembe az új fenyegetéssel, tucatnyi támadójukkal. Az első alabárdos fejmagasságban suhintott egyet fegyverével, ami elől Carl könnyedén elhajolt, és fegyverével előre szúrt. A lény hasán vöröslő lyuk keletkezett a fénykard hatására és egyszerűen összeesett, fegyverét azonban továbbra is görcsösen markolva. A következő azonban máris átvette a helyét, és teste felett átlépve, pengéje hosszú élével akart támadni. Carl fegyvere egyik végét haszálva csak előre suhintott, és az ellenséges fegyver kettétört, a lény pedig nyakánál szerzett súlyos sebeket. Ám a visszavonulás helyett fegyvere csonkjával akart benne kárt tenni, így Carl, bár nehezére esett, végzett a lénnyel, mellkasán egy vágást ejtve. A Második ezt látva megindult felé, félresöpörve saját embereit az útból. A fiatal jedi farkasszemet nézett támadójával, és tudta, hogy ezúttal nem lesz ilyen könnyű dolga, mint az előzőekkel. Fegyverét megpörgette maga előtt, és várakozóállásba helyezkedett. A Második fegyverét mellmagasságban tartva meglódult előre, és Carl ismételten lesújtott, de a lény az utolsó pillanatban kitért támadása elől, és fegyverével a nyakára célzott. A fiú épphogy hátra tudott lépni egyet, és egyensúlyát egy pillanatra elveszítve imbolygott. A Második ezt kihasználva öklével egy súlyosat az arcába sújtott, mire Carl a földre, egyenesen egy sártócsába esett. Feje zúgott az erőteljes ütéstől, és innen a földről láthatta, ahogy Alia és Légió elkeseredetten próbálják visszatartani a támadókat, körülöttük tucatnyi holttesttel, ám lassan a túlerő legyűri állásaikat. Érezte, hogy ennek a harcnak csakis egy kimenetele lehetne... Elméje lassan elhomályosult, ahogy a Második felé lépett, és csapásra emelte alabárdját. Carl minden erejét összeszedve kinyúlt az Erő szövedékén keresztül, és mint egy hatalmas kar, megragadta a felettük várakozó vadászhajót, majd mint egy gyerek a megunt játékát, egyszerűen a földre dobta. A hajó a fizikát meghazudtolva csapódott a földbe, egyenesen a támadók jem'hadarok közé, de biztonságos távolságra tőlük, a robbanás pedig a támadók nagyobb részének azonnal kioltotta az életét. Carl érezte, ahogy a robbanás keltette nyomás belekap testébe, de míg őt csak a földhöz nyomta, a Másodikat felkapta, és méterekkel repítette arrébb. Egy pillanatra minden megszűnt körülötte, ahogy a nagy erőfeszítés teljesen kimerítette. - Carl! Carl! Kelj már fel, a fenébe is! - rántotta fel a valóságba Alia hangja, ahogy lassan felnyitotta szemeit. A lány erőteljesen rázta a testét, miközben felé görnyedt, és könnyedén belátást engedett számára nőiesebb részeihez... - Jól vagyok, köszönöm - felelte a fiú, akinek zavarát szerencsére be lehetett tudni az előbbi sokknak is. A lány talpra segítette, majd az Erőt segítségül hívva egyet lökött rajta. Mivel tartotta a fiút, csak a ruhájára tapadó sár egy része loccsant a pocsolyában. A többit majd leviszi az eső, tette hozzá. - El kell ismernem, ez jó húzás volt. Hozzád képest, persze - tette hozzá a lány, akinek láthatóan nehezére esett dicsérni őt. Carl egy aprócska mosollyal nyugtázta a dolgot. A vállán érezte K'Kruhk mester kezét. - Induljunk tovább. A Sötét Oldal erejét érzem ezeken a lényeken. Ahol egy ilyen csapat van, ott több is akad. A templomban egyelőre biztonságban leszünk legalább az egyik fenyegetéstől - mondta, és Carl nyugtázó bólintás után követte a közeli templom irányába. A Második csak azután tápászkodott fel a gödörből, hogy a csapat már percek óta odébb állt. Megmarkolta alabárdját, és gyilkos tekintettel meredt utánuk. - A Győzelem az élet - ismételte, és megindult a nyomukban, fittyet hányva a vorta utasításaira. Kudarcot vallott, és csak úgy nyerhette vissza életét, ha győzelmet arat. Bármi áron. *** Usanagi a hajó hídján állva szemlélte az előttük elterülő űrt. Az egykori Sith Birodalom központjába tartottak, ám őt nehezen érintette meg ez a historizáló szentimentum. Az igazi lehetőség a jövőben, és nem a múltban volt, márpedig készen kellett arra állnia, hogy bizonyítsa hűségét és rátermettségét mesterének, Enz nagyúrnak. Kétszer már kudarcot vallott Saalia kézre kerítésében, és nem állt szándékában még egyszer hibát véteni. Legyőzi a Császár ellenségeit, jöjjön szembe akár a Fény Hadserege vagy egy regimentnyi sith nagyúr. A Jingu és kísérőhajói hirtelen léptek ki a hiperűrből, a bolygó közvetlen közelségében. Érezte a bolygón kavargó sötét energiákat, és ez jól eső érzéssel töltötte el lelkét. Nem érezte még ilyen kellemesen magát, mióta kiderült, hogy nővére életben van. - Kapitány, csak a mi hajónk ereszkedjen a légkörbe! - rendelkezett. És mivel most nem csak a császár pecsétjét hordozta magával, de személyesen tőle kapott utasításokat, az a szemtelen Kodai nem mondhatott ellen neki. Végre övé volt a megkérdőjelezhetetlen hatalom a flottában. Ahogy lassan a légkörbe léptek, és aktiválták légköri meghajtásukat, hirtelen vadászhajók tűntek fel körülöttük. Idegen konstrukciónak tűntek, de oldalukon az ESB jelképét viselték magukon. - Hívnak minket! - jelentette a kommunikációs tiszt. Usanagi csak intette, hogy kapcsolják képernyőre, mire az eddig a tájat realisztikusan mutató kijelzőn megjelent egy számára ismeretlen lény képe. - Itt Keevan vorta, a Dromund Kaas-i különítmény parancsnoka. Wenthar császár nevében azonnal azonosítsa magát, és jelölje meg ittléte célját! - szólította fel az afféle bürokrata kinézetű férfi, ám hangneme igencsak irritálta Usanagit. Hallott kósza híreket arról, hogy szövetségesük, az ESB lombikban született harcosok hadával vívott hódító háborúkat a Peremvidéken, de csak most először találkozott ezekkel a genetikailag létrehozott fegyverekkel. - Mai Usanagi, a Nagai Hírszerzés Különleges Alakulatának parancsnoka. Darth Enz nevében tartózkodom itt, oylan céllal, amivel ő szeretné - közölte, és a vorta láthatóan felismerte a nevet, de kételyei nem oszlottak el. - Mit keresnek itt? - kérdezte ismételten nem túl barátságos hangon. Usanagi előhúzott egy aprócska adatlemezt köpenye ujjából, és a parancsnoki szék leolvasójába tette, majd felállt, és csípőre tette a kezét. - Egy Aurek-vörös fontosságú küldetésen vagyok, hozzáférési kód Odonit 9218-Fekete. A küldetés részletei nem tartoznak magukra. Szóval ha nincsenek hasznomra, el is kotródhatnak az utamból! - dobott félre minden finomkodást, miközben a vezérhajó hídján hozzáláttak a kód azonosításához. - Úgy tűnik rendben vannak az azonosítókódjaik - olvasta le az azonosítás eredményét a feje felett lévő, közeli kijelzőről a vorta. Mivel feladataik ellátásához amúgy sem volt szükségük jó látásra, szemük teljes kifejlődésének idejével nem hátráltatták lombikban történő születésüket. Míg Thrawn a spaarti klónok korlátozott elmebeli képességeivel spórolt, addig az ESB genetikusai a szükségtelen testi funkciókkal jártak el így, elvégre önállóan gondolkodó, saját személyiséggel rendelkező egyedekre volt szükségük. Olyanokra, akik képesek végrehajtani komplex feladatokat, és jól kitervelt hadmozdulatokat. - Üdvözlöm Önöket a Dromund Kaason. Miben lehetek a segítségükre? - Nocsak, milyen drasztikusan megváltozott a viselkedése, Keevan - jegyezte meg Usanagi, akinek láthatóan megelégedésére szolgált a vorta meghunyászkodása. Persze megjegyzésére nem várt választ, így a győzelem pillanatnyi kiélvezése után folytatta mondandóját. - Ami azt illeti, tudomásomra jutott, hogy birodalmaink ellenségei tartózkodnak ezen a bolygón. Tud valamit ezzel kapcsolatban mondani nekem, Keevan?- Egy csapat jedit azonosítottunk a felszínen - felelte készségesen a vorta. - Utasítottam jem'hadarjaim egy csapatát, hogy fogják el őket. De... - De nem jártak sikerrel - húzódott újabb gonosz mosoly Usanagi arcára. - Kész szerencse, hogy erre jártunk. Azonnal bekapcsolódunk az elfogásukba. Állítsanak össze egy újabb elfogócsapatot, és addig is osszon meg minden információt velem! Mostantól összehangoljuk minden lépésünket, oukanoarima!A nagai kifejezés nagyjából azt jelentette, hogy anyátlan, és jól ismert gúnynév volt a nagai nyelvben, amivel kifejezetten a klónokat illették, tekintve, hogy azokat nem anya szülte a világra. Bár Usanagi egyedül a Sötét Oldalban hitt, a nagai államvallás szerint ez azt eredményezte, hogy az így születettek nem kapják meg az istenek áldását, amit a nagaiok egy nőtől való születéssel nyerhetnek csak el. - Ahogy kívánja - bólintott Keevan, bár nem jó szájízzel, de egyelőre nem tehetett sem. A kód személyesen Wenthar császártól származott, az ő által felhatalmazott parancsait pedig nem tagadhatta meg, legalábbis amíg el nem árulják a császárt.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 4, 2015 21:00:14 GMT 1
- Azt várod el, hogy megöljek egy Jedit, aztán itt maradjak ezen a kihalt világon? – gurult dühbe Rastari. Aztán lenyugodott, amikor a csillagok ismét visszaalakultak eredeti formájukba. – Ha így tanítványoddá fogadsz, hát rendben.
- Te irányítsd a hajót, és kutass életjelek után – utasította Sordis lehunyt szemmel. – Itt nagyon nehéz lesz megérezni őket az Erőn keresztül.
Az Erő sötét oldala úgy örvénylett a bolygón, akárcsak az élővilágában. Sordis kiterjesztette az érzékeit, és addig kutakodott, amíg meg nem találta, amit keresett. Rastari is megérezte, és Khrukh mester felé vette az irányt. Sordis pedig megzabolázta a környező vadak elméjét, és egyenesen a kis csapat ellen hangolta őket. Érezte a bestiák gyűlöletét és az éhségét, és a sokszorosára erősítette ezeket, valamint eltüntette a félelmeiket.
- Te kiszabadulsz a fogságomból – a Jedik még mindig nem ölik meg a foglyaikat -, és megölöd azt a Jedit, én pedig megmentem a többieket – Sordis felállt, és magára terítette tejfehér Jedi köpönyegét. Elővette a sétapálcáját, és a rámpához sétált.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 16, 2015 19:09:10 GMT 1
Sordis természetesen tudta, hogy ez a Rastari fiú nem fogja tudni legyőzni a Jedi mestert, de már nem volt szüksége a szolgálataira. A Sith tanítvány kissé meglepően pillantott a Sötét Nagyúrra, amikor a kisugárzása hirtelen a semmibe foszlott. Azazhogy nem is, csupán valami másnak adta át a helyét. Valami émelyítőnek, valami nyugodalmasnak... Sordis úgy öltötte magára a világos oldal auráját, ahogy egy öltözőmester ölti fel a legújabb ruhadarabot. A sith-jedi ekkor intett egyet, mire Rastari emlékei elfoltosodtak. Immár nem emlékezhetett a tényre, miszerint a Renegát nem csupán Sith Nagyúr...
A kis hajó földet ért, és Sordis megbilincselte Rastari kezeit, aki alig várta már, hogy megküzdhessen egy igazi Jedi mesterrel. Engedte, hogy Sordis magával vonszolja egy darabon, amíg meg nem pillantották a társaság hajóját a közelben.
Sordis lehunyta a szemét, és megállt, amikor valami beledöfött az érzékeibe. Halvány visszhangként ugyan, valahogyan tompán, de felismerte a lenyomatot. Csak egyvalaki hagyott efféle jelet az Erőben. Ő pedig nem lehetett más, mint...
Maliain! Bajban van!
Sordis úgy döntött, itt az ideje, hogy siettesse egy kicsit a dolgokat, ha idejében el akart jutni a Dathomirra. Még mindig lehunyt szemmel, kiterjesztve az érzékeit pásztázta a környéket. Próbált mentális kapcsolatot teremteni Kr’ukh mesterrel, de valami nagyobb, sötét energia takarta el a gondolatait. Sordis érezte, hogy történt valami a bolygón, nem is olyan rég... és érzett másvalamit is.
Fiam! – suttogta mentálisan, és azonnal tudta, hogy üzenete célba ért. – Hozd ide a mesteredet, fiam! Gyere felém, hozd a társaidat, veszélyben vannak! Azért jöttem, hogy megmentselek, Wenthar fia. Gyere...
Közben láthatatlan energiák indultak el Sordis bensőjéből az Erőben, és a láthatatlan hurok az általa érzett célpont köré feszült, aki akaratlan kényszert érzett, hogy egy bizonyos irányba induljon, amint csak tehette – vagy esetleg megmutassa ennek a másik Jedinek, hogy merre kell mennie.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 13, 2015 19:39:19 GMT 1
Miután Sordis eltette a komlinkjét, csatlakozott K’Krukh mester csapatához. Kölcsönösen körülrajongták egymást, de valamivel később Smordre kissé távolabb somfordált a társaságtól. A whipid Jedi, K’Krukh rövid beszélgetést folytatott az összekötött kezű Sith tanítvánnyal, Sordis saját „foglyával”, Rastari Vossal. Rastari érzelmeiről Sordis úgy vélte, hogy a fiú épp gúnyolódik termetes ellenfelével.
- Zabolátlan az erőd – magyarázta neki K’Krukh elszánt nyugalommal. Sordist azonban nem tévesztette meg a Jedi mester szavainak hangsúlya. Ő érezte a whipid mélyen eltemetett dühét. Ismét elgondolta magában, hogy milyen kár, hogy éppenséggel nincs szüksége új tanítványra vagy szövetségesekre, ezért mindkettőnek meg kell halnia, előbb vagy utóbb. Ráadásul nem fedheti fel a valódi mivoltát előttük.
Nem hallotta Rastari válaszát, mert a barátaival beszélgető Carl Grimes felé figyelt. Hallótávolságra állt meg a kis csoporttól. Az imént, rögtön az egyesülésük után beszélte meg a Jedivel és a társaival, hogy mielőtt megmentené őket, teljesíteniük kell a küldetésüket, és Jedi kötelezettségeiket. Smordre mester beleegyezett, hogy segít megtalálni és semlegesíteni a távolban levő sötét, nem olyan rég életre kelt erőket.
Sem K’Krukh, sem Rastari, sem Carl vagy a társaik, de még a hatalmas nekhgoul sem vette észre, hogy Sordis visszatért, miután könnyített magán – no meg ugye átadta a fölöslegessé vált tanítványainak a Bendő bázis belépőkódjait, amit ő maga az EGB-s Grodin Tierce-től kapott meg. Mivel valamivel odébb álldogált, hamarább megérezte az ő irányában közelítő veszélyt.
Vadállatokat, és a helyi lakosság megrontott egyedeit érezte közeledni. Vérszomjuk esztelen volt és mesterséges, mintha idegen befolyás mozgatta volna őket. Mostmár maga Sordis is egyre kíváncsibbá vált, hogy miféle teremtés lakozhat ott Lord Pharsol temploma mélyén. Elhatározta, hogy segít a társaságnak felkutatni a Sötét Templom titkát...
Az agresszív támadók meg sem közelíthették a szűk kis tisztást, ahol a Jedik társasága táborozott. Sordis láthatatlan energiái messze visszatartották őket, amikor védőkört vont az egész környék köré. Megindult, hogy közelebb sétáljon újdonsült barátaihoz....
És azonnal megtorpant, amikor valami elszakadt a fejében, és amikor megérezte a szörnyűséges elmúlás ízét.
Maliain!
Maliain, a legszebbik éjnővér halála úgy hasított át Sordis tudatán, mintha fénykarddal szúrták volna át a koponyáját. Hirtelen nem bírt megszólalni, és csak állt ott, zavarodottságában nem tudta, hogy álmodik-e, vagy valóban megtörtént. Bénultságán erőt vett, és lehunyta a szemét, hogy kiterjessze az érzékeit Maliain felé. Amikor az Erő csápjai az éjnővér után tapogatóztak, Sordis rájött, hogy Maliain már valóban nem él. Valaki meggyilkolta!
Sordis térdre esett döbbenetében! Hatalmas csalódás, düh, fájdalom és szomorúság vett erőt rajta. Hát idáig vezetett mindaz, amit eddig tett? Amit ő és Wenthar elért? Az ígéret, amit Maliainnak tettek mindketten, hogy viszontlátják őt... Wenthar árulása után Sordis tudta, hogy az éjnővérnek döntenie kell kettejük közül! Mert már nem voltak testvérek! Ellenségekké váltak... és Maliain őt, Sordist kereste fel, holott valaha majdnem Wenthar felesége lett! Sordis pedig megbízta a Dathomiri Jedik kiirtásával. Még azon is elgondolkodott közben, hogy Maliaint, miután a Jedi mesterek elpusztultak, Wentharhoz küldi, hogy örvendeztesse meg őt a hírrel. Hogy elmesélje neki a Jedik bukását, és elvakítsa őt, hogy aztán Sordis később vele és az összes Sith-el is könnyebben tudjon elbánni...
Maliain halott. És ezen nem változ...
Hirtelen éktelen haragra gerjedt! Az ereit úgy öntötte el a töménytelen mennyiségű gyűlölet, mint még soha az utóbbi években. Ugyanis megérzett valamit Maliain körül, méghozzá a halála körül! Wenthart érezte! Fivére lenyomatát!
Egyetlen hatalmas energiahullámmal kiüvöltötte a fájdalmát, és öles léptekkel indult meg K’Krukh mester és társasága felé. Alia vette őt észre a leghamarább, és miközben Sordis közeledett, dühében lepattintotta Rastari kezéről a bilincset, aki azonnal nekiugrott a Jedi mesternek. Alia és Légió elsiettek a segítségére, akárcsak Carl...
De Carl képtelen volt megmozdulni.
Ráadásul Sordis védőmezeje is eltűnt, és a közeli bokrok és fák mögött vérszomjas lények és a sötét oldal által megrontott alakok özönlöttek elő, rávetve magukat a társaságra.
Carl még látta, amint társai harcba keverednek a Sith lovaggal, aztán ahogy különböző lények ugranak elő az erdőből. Azután pedig csak azt érezte, hogy egy vasmarok ragadja meg, és vonszolni kezdi visszafelé, távolabb a csatától.
- Smordre mester! Segítenünk kell! – visította tehetetlenül, de a Jedi könyörtelenül vonszolta a hajója felé.
Sordis az Erővel gúzsba kötötte a fiatal gyermeket, és a pilótafülke hátsó felébe kötözte őt. Ezután elindította a hajót, maga mögött hagyva K’Krukh mestert és szánalmas, pipogya társaságát...
- Sordis Nagyúr, beszélnünk kell! Smordre mester, be kell jutnom a Korribanra! Hallasz engem? Ismétlem, fontos fel...
-Igen, Kaard? – a válasz meglepően hamar érkezett. Ezzel egyetemben Zekk úgy érezte, hogy Sordis lénye kitölti a fejét, legalábbis egy része.
- Először is, mássz ki a fejemből – felelte. – Azután pedig adhatnál egy-két ötletet a Korribanra való észrevétlen bejutáshoz.
- A Korribanra? – Zekk hirtelen felnyögött, ahogy megérezte, hogy Sordis a fejében turkál. Rájött, hogy még most is hiába küzd ellene. – Á, már látom. Allana Solo hapan hercegnő kis barátjáért mentek. Szóval ott van a kis David. A Jedik boldogok lesznek!
- Csak kérdezned kellett volna!! – kiáltott fel Zekk, és a belsőjében kezdett gyűlni a harag.
- Nem vesztegethetjük az időt holmi kérdésekre... – Zekk kiérezte a hangjából a maró gúnyt, ami talán az ő gyengeségének is szólhatott volna, ám ő jobban ismerte Sordist ennél. A férfi megvetése inkább a türelmetlenségének szólt, semmint Zekknek. Mégis valahogy... az öreg jedi-sith mester céltudatosabbnak tűnt, mint máskor. – A Dromund Kaas felől érkezem, egyenesen a Hapesre megyünk! Amennyiben a segítségemet akarod a Korribanon, úgy a Hapesen fogunk előbb találkozni.
- Nekünk is új hajóra van szükségünk – bólintott Zekk.
- Akárcsak nekem – pillantott hátra Carl irányába Sordis. – A társaság nem fog megártani...
Nem! Wenthar orra előtt fogja megölni a fiút! Azt akarta, hogy ugyanúgy szenvedjen ő is! Mindkettő! Az egész család...
Az unokaöccse pedig kényszerű némaságban és rémülten figyelte a tevékenységét. Sordis lenyugtatta a fiút, aki erre álomba szenderült.
Milyen békés és ártatlan ez a Carl...
Kár, hogy halál fia.
A sith-jedi az Erő segítségével húzta meg a kart, mire a csillagok egybeolvadtak, ők pedig útban voltak a Hapes, Darth Wenthar, és a leszámolás felé...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 26, 2015 18:02:09 GMT 1
A hiperűr kékes-érthetetlen halmaza káprázatosan kavargott, amikor Telva Rin belépett a parancsnoki hídra. A szürke színben pompázó Victory-osztályú csillagromboló orrára pillantva azon gondolkozott, hogy vajon ha elsütné a turbolézereket, beállna-e valamiféle változás a hiperűr anyagában. Nem volt nagy fizikus, de nem is erre képezték ki, és nem is ez volt a feladata. Az Erő azt mutatta neki, hogy a flottái hamarosan kiléphetnek a normál térbe.
Az ironikusan elkeresztelt, társai mellett eltörpülő cirkálója, a Goliath teljes mértékben gép volt, Telva mégis úgy érezte, hogy érzi a hajóját. Amikor lehunyta a szemét, látta saját magát a testén kívül – szürke csuklyája, ami összekapcsolódott a kebeltartójával, aminek a vége több lelógó darabra volt hasítva, és mindegyik vonal a combja aljáig ért, fekete nadrágja és csizmája, meztelen hátán a Rin Lovagrend tetoválása... körülötte pedig a szürke egyenruhás tisztek.. akárcsak a Régi Birodalom idejében.
Telvát maga Lord Rin tanította meg erre a megfigyelési módszerre. A Rin Lovagrend az Első Renden belüli szervezet volt, Telva mégsem érezte elkötelezettnek magát a militarista vezetőség mellett. Ő inkább az Erő mélységeibe vonult vissza, számos Rintársával egyetemben. Ettől függetlenül tudta, hogy az Első Rend vezetőit maga Sordis utasítja, ezért is tudta, hogy kötelessége engedelmeskedni és szolgálni őket is.
- Hamarosan kilépés – jelentette a navigációs tiszt.
Telva Rin felvette hát a Lovagrend tradicionális nevét, ezzel is megjelölve hűségét, és a saját neve után biggyesztette. Ez inkább volt cím, mint megszólítás.. hasonlóan a Darth-hoz. Rinnek lenni azonban teljesen mást jelentett, és bizonyos értelemben jóval többet. Egy Rin túllépett a sötét oldalon és a világos oldalon egyaránt. Ők az Erőt egésznek tekintették.
- Tíz másodperc...
Telva kinyitotta a szemét és abbahagyta a merengést.
- Észlelnek ellenséges jeleket? – kérdezte.
- Nem, Úrnő – felelte a szenzortiszt. – A bolygó körül nincs nyoma ellenállásnak. Bizonyára teljesen elhagyatott.
- Ha pedig mégis vannak – pillantott Telva az irányítása alá vont első rendi flottákat mutató képernyőre -, itt vagyunk mi is.
Ami ugye nem lett volna elég még a mandaloriai űr elfoglalására sem, vagy éppen csak arra lett volna elég. De egyetlen bolygó megtartására sok volt. Túl sok. De nemsokára nem csak egy bolygót fognak elfoglalni...
-...három...kettő...egy...kilépés!
Apró pontok szóródtak szét a fekete háttérre, és a csillagok elfoglalták a megszokott helyüket. Alant pedig a Dromund Kaas felszíne fénylett.
A hatalmas, több flottából álló hajóhad ISD II-es és III-mas egységei szúnyograjként leptek el minden betölthető teret a bolygó körüli űrben. Kisebb kísérőik még azokat a réseket is betöltötték, ahol legalább lélegzetet lehetett volna venni, egyebet nem. Telva saját flottájához képest ez a rajzás gigantikus volt. Biztosra vette, hogy a lentiek közül, ha éltek valaha a bolygón, soha senki nem látott még ekkora haderőt egyszerre felvonulni... de még egy birodalmi főadmirális sem élt meg hasonlót. Persze tudván, hogy ez az összes, amivel a Sordis-féle ESB-kontingens rendelkezik, azonnal elmúlt volna a félelmük... de mivel minden egyszerre volt itt, lenyűgöző volt a kép. Már akinek – gondolta Telva. Ha lennének védők, önszántukból repülnének bele az élvonal csillagrombolóiba...
A saját flottája azonban kisebb, klónháborúkat idéző egységekből állt. Nem csak idéző, hanem azok is voltak, méghozzá a hajdani Sirryn Smordre Jedi Lovag saját régi köztársasági klónegysége... természetesen már klónok nélkül.
- Helyzetjelentést! – követelte Telva.
- Minden egység bejelentkezett, Úrnő – felelte a kommunikációs tiszt. – Készen állnak.
- Helyes. Kezdjék meg a csapatok és felszerelések lejuttatását a felszínre. Térképezzék fel a terepet, és építsenek ki több ellátópontot. Válasszanak ki néhány koordinátát, telepítsenek álcázott bázisokat. Kaas Cityben pedig fogjanak hozzá az épületek átalakításához az Első Rend részére!
- Úrnő, a Lord Sordis által hátrahagyott álcázott felderítők hívnak minket!
- Kapcsolja – intett Telva, mire a vetítőn egy mandaloriai páncélos alak jelent meg. – Jelentést!
- Parancsnok – recsegte a T-rostélyos sisak mélyéről -, a bolygó enyhén benépesített. Kaas City az egyetlen csomópont, ahol a helyiek élnek. Felszakították a város fémjárdáit és falait, és a fémkereskedelemből meg egzotikus állatok eladásából élnek. Jelentőségük elhanyagolható.
- Küldjenek ki felderítőket a Dromund Fels és a rendszer többi bolygójára! A feladatuk végeztével jelentést kérek.
Telva utasította a kormányt, hogy vezessék le a Goliathot egészen a felszín felhőrétegei alá, valamint, hogy a kisebb egységeket is indítsák útnak a geoid különböző pontjaira. Csapatszállítók, fregattok és kisebb cirkálók ereszkedtek a felszínre, a szállítóegységek pedig lehordták a mobilbázisokat. Rohamosztagok és földelemzők, meteorológusok, ökológusok, xenobiológusok értek földet a Dromund Kaason, hogy kiépítsék az Első Rend titkos megfigyelőbázisát..
Telva Rin maga után intette a rohamcsapatok elitegységeit, a vörös osztagosokat, és maga is lesietett a Victory szélesre tárt rámpáján Kaas City néhai központjába... ahol mellbe vágta a sötét oldal érintése.
Az egész bolygót áthatotta, ez azonban nem zavarhatta meg az Első Rend Erőérzékeny vezetőit, hiszen maguk is mindkét oldalt megjárták már, nem beszélve egy igazi Rin hatalmáról. Ennek ellenére Telva elgondolkodott, hogy vajon jó választás volt-e a Dromund Kaas...
|
|
|
Post by Enz on Nov 21, 2015 17:09:58 GMT 1
K'Krukh mester és a kis csapat maradéka a vérszomjas állatok támadásait visszaverve húzódott hátra, miközben a Rastari nevű sith is újra és újra támadást intézett ellenük. A belőle fakadó Sötét Oldal miatt az itteni ragadozók egyelőre nem foglalkoztak vele, és a fiú volt olyan bolond, hogy azt higgye ez a védettség örökké tart majd. Ha az állatok nem találnak majd új, gyengébbnek vélt prédát, Rastari is megtapasztalhatja majd a falankságot és önzést, ami a Sötét Oldalt jellemezte. - Carl, Carl! - kiabálta utána Alia, de hasztalan. A whipid látta, hogy a lány majdnem eszét vesztve rohan a távozó Smordre után, ezért útját állta kezével. Alia hisztérikusan próbált áttörni, hogy utolelérje Carlt, még ha az életébe is kerül a próbálkozás. Akármennyire fájlalta a veszteséget maga a mester is, nem engedhette. - Túl sok... - méltatlankodott a Légió nevű nekghoul, miközben egy újabb bestia gerincét törte el a térdéhez csapva vaskos kezeivel. A whipid mester már rég rájött, hogy ha idefent maradnak, azzal a saját halálos ítéletüket írják alá. - Mindenki lefelé! - kiáltotta el magát, ahogy lassan a templom kapujáig szorultak vissza. Dromund Kaas sötét templomai legendásak voltak arról a sötétségről, ami bennük lakozott. Mivel Alia most inkább kifulladtnak és céltalannak tűnt, így nem igen akadt a tervnek ellenzője. A mester előre terelte Aliát, majd Légiót, ő pedig még pár állatot fegyverével visszatartva végül utolsóként lépett be a kriptába. Az őket eddig vadul támadó állatok most nyüszítve hőköltek hátra, de K'Krukh tudta, hogy nem bízhatja mindezt a véletlenre. Kezét felemelte, és arcán az erőlködés jelei látszódtak, ahogy szétszakította egymástól a Sötét Oldal által áthatott köveket, melyek Kaasváros felhőkarcolóival ellentétben igencsak megőrizték formájukat. Aztán a törmelék óriás hangzavarral megindult, és a tágas bejárat egyszer csak megszűnt létezni. Csapdába estek a legrosszabb helyek egyikén, és mindannyian érezték, ahogy a sötét energiák kavarognak a levegőben. - Csapdába estünk - szólalt meg Alia, de olyan hangon, mint aki lélekben nem igazán van köztük. - Vagy ők rekedtek kívül. Nézőpont kérdése - közölte a mester. Egyre jobban kezdek hasonlítani Yoda mesterre, futott át az agyán. - És most? Leülünk és szabakkal múlatjuk az időt? - kérdezte Alia, de még a gúnyolódása sem volt az igazi, erőtlen volt és hiányzott belőle az igazi él. - Tartok tőle, hogy nem lenne túl bölcs. Valami sötét lappang idelent - közölte baljóslatú hangon. - És jobban járunk, ha mi találjuk meg hamarabb. - Légió - fogta meg a kövek egyikét a méretes nekghoul. - Légió járt már itt. Azzal szó nélkül megindult előre, a csapat maradéka pedig becsatlakozott hozzá. Ahogy eltávolodtak, a sötétben az egyik árnyék hirtelen megmozdult, és a személyi álcázó rejteke alól a Második gyilkos tekintettel nézett rájuk. Teljesítenie kellett a feladatát, hiszen csak a győzelem adott értelmet az életének. Lassú léptekkel megindult a csapat után. Jó ideje gyalogolhattak már, mikor végül kiértek a folyosókazamatákból, egy hatalmas oszlopokkal tarkított csarnokba, ahonnan oldalfolyosók nyíltak a Dromund Kaasra érkezett sithek számára. Mégis mindegyik sírbolton úgy érződött, mintha valami magába szívta volna a Sötét Oldal erejét belőlük. - Ürességet érzek - pillantott körbe idegesen Alia. A whipid bólintott, és intett, hogy óvatosabban folytassák az utat. Az épület idebent is legalább olyan jó állapotban fennmaradt, mint odakint, és ez a természetellenes, évezredes konzerválódás csakis az Erő itteni jelenléte miatt történhetett. - Légió állt már itt - állt meg a félköríves alakú, a földszint felé benyúló padlórészen, ahonnan két irányba is lépcsők vezettek le, egyik kezét a kőkorlátra téve. K'Kurkh mellett megállva pár pillanatig figyelte az üres csarnokot, amely a korribani mészárlást túlélő sithek egyik fontos temetkezési helye volt, és amely ugyanúgy elfeledetté vált, mint az összes többi sith állam öröksége. A levegőben hirtelen mintha megmozdult volna valami, és az eddig lappangó sötét energiák mozgásba lendültek, majd fizikailag is láthatóvá váltak. A sötétség egyre jobban összesűrűsödött, és olyan érzése volt az azt nézőknek, mintha minden fényt magába akarna szippantani a teremben. Végül egy fekete alak öltött testet, és érezni lehetett az óriási mennyiségű energiát, ami belőle áradt. A transzformáció végén egy emberi kinézetű alak lépett elő a furcsa jelenségből, és tekintetét lassan, de célirányosan rájuk emelte. Szemgolyói helyén csupán sűrű, félelmetes feketeség volt. - Rég volt szerencsém ilyen látogatókhoz - köszöntötte őket a maga módján, hangja pedig olyan volt, mintha egy életlen késsel próbálna valaki reszelni. - Már el is felejtettem a jedik kisugárzását. - Ki vagy te, Sötétség rút teremtménye, hogy száműztek a föld alá, itt tölteni maradék léted? - szegezte neki a kérdést K'Krukh, de hangja egyáltalán nem megvetésről, inkább szánalomról tanúskodott. - Én magam választottam ezt a létet - felelte a lény, és szája groteszk mosolyra húzódott. - Ezer és ezer év óta élek, a múlt és a jövő nem létezik a számomra. Egyesek, mint az a szánalmas Palpatine utánozni próbáltak... én pedig csak figyeltem a háttérből és nevettem rajtuk. A jedik egykor félték a nevem, és a Galaxis is. Most, hogy újra testet ölthettem, minden meg fog változni. - Vitiate, a Sithek Császára - mondta ki végül a whipid a következtetését, az alak pedig lassan tapsolni kezdett. K'Krukh nem tudta eldönteni, hogy gúnyolódva teszi-e ezt vagy csupán teste felett nem bír igazi uralommal. - A ti nevetek nem lényeges. Van még pár hely idebent, ahol az idők végéig gyötörhetlek titeket - emelte fel a fénykardját. - Tython Hősének sem a neve volt fontos, mégis száműzött az árnyékok közé! - felelte K'Krukh, kivillantva agyarait, és maga is aktiválta saját fegyverét. A sith korábbi teszetosza mozgását meghazudtoló, több méteres ugrással emelkedett a whipid felé, és így próbált egy szúrást bevinni. A jedi mester hátrébb lépett egyet, majd fegyverével maga elé suhintott, az utolsó pillanatban kitérésre kényszerítve Vitiatét. - Pár olcsó trükk nem fogja megmenteni az életed - egyenesedett ki a sith fenyegetően, és a sötét aura erősödni kezdett körülötte. A bolygót uraló viharok még zavarosabbakká váltak. K'Krukh mester jól tudta, hogy ezzel élete egyik legnehezebb harca megkezdődött. *** - Eltűntek az érzékelőinkről - jelentette Keevan az új információkat Usanaginak a hajtóvadászatról, akinek erre ökölbe szorult a keze. Előbb nővérét szalasztotta el kétszer is, most pedig ezt a célpontot, aminek a megsemmisítésével személyesen Darth Enz bízta meg. Ha újra kudarcot vall, könnyen meglehet, hogy az életével kell fizetnie érte, vagyis mások inkompetenciájáért. - Hogy a francba tűnik el nyomtalanul egy egész csoport? - fortyogott, ujját a kommvonalt biztosító gombon tartva, hogy a vorta is hallhassa a véleményét. - A felszíni erők szokatlan vadállati aktivitást észlelnek - folytatta a rossz hírek sorát Keevan, ügyet sem vetve dühöngésére, aztán egy pillanatra mégis elhallgatott, és meglepetten folytatta. - Valami... Valami furcsát érzékelünk. - Ne kíméljen, Keevan - gúnyolódott vele Usanagi. A vorták unalmasak voltak, az engedelmességen kívül semmi más érzelmet nem tápláltak beléjük. Pipogyák, a régi oukanoarimák legalább harcolni jól tudtak, ezek az ESB-s idióták pedig egy csapat töketlen, szerencsétlen bürokratát klónoztak. - Úgy tűnik, ismeretlen erők léptek be a légkörbe és felszíni csapatokat indítanak - közölte a vorta. - Nagyszámú erővel indultak meg a felszín felé. - Okozzunk egy kis meglepetést nekik - derült fel kicsit a sötét oldali erőhasználó nő hangja. Előre örömmel töltötte el a várható mészárlás ígérete. - Keevan, a vadászhajói csapjanak le a transzportokra!Az Usanagi parancsnoki hajóját körbevevő alkzatból hirtelen kiváltak a jem'hadar hajók, és elindultak a vadul kavargó viharon keresztül a távolban közeledő célpontok felé. - Itt Usanagi - küldött üzenetet a bolygó másik oldalán várakozó nagai-jem'hadar flottának. - Ellenséges flotta a bolygó ezen oldalán. Végezzenek velük!Mikor végzett, intett, hogy saját hajóik is kövessék a jem'hadarok példáját, és a kutatócsapat maradéka is szétoszlott. Saját Sakura nehézgépeik ugyan méretben elmaradtak szövetségeseik vadászhajóitól, tűzerejük így is elég pusztító volt. Usanagi érezte, ahogy az első halálsikolyok elérik az Erőben, és még a viharon keresztül is jól ki lehetett venni egy-egy robbanást a távolban. - Ellenséges fregatt három óránál, két kilométerre! - jelentette az egyik kezelő. Az őrnagy arcán mosoly terült el. Hajójuk kilőtt torpedóként száguldott előre, és néhány pillanatig úgy tűnt, össze fognak ütközni a másik hajóval, ám az utolsó pillanatban kitértek felfelé, a hajó lövegeinek elhárítótüze pedig olyan nagy ívben kerülte el őket, hogy Usanagi azon morfondírozott, vajon ugyanabban a szektorban érnek-e célt, mint ahol kilőtték őket. Hajójuk egy éles fordulót vett, és visszafordulva alig pár tucat méterről lőtte ki tízrobbanófejes rombolórakétáit a hajóra, amik becsapódva óriási robbanásokkal szó szerint kettészakították a százötven méteres hajót, saját hajójuk pedig gond nélkül repült keresztül a törmeléken. A fregatt két része közül az egyik őrült sebességgel kezdett zuhanni, míg a másikon részben még funkcionáltak a repulzorok, így az méltóságteljes lassúsággal ereszkedett a mélybe, miközben kisebb robbanások sorozata rázta meg. - Itt Keevan - szólalt meg a kommban a vorta hangja. - Csapataink a felszínen is lerohanták a támadókat. Észrevettünk egy csapat cirkálót. A kommunikáció alapján ott van velük a vezérhajó is. - Bárkik is ezek, ideje rövidre zárni az ismerkedést. Minden egységnek, támadás! - adta ki kéjes elégedettséggel a parancsot. A nagai haditechnika élvonalát képviselő Chiyome-osztályú Jingu fedélzetén Kodai Mamoru sorhajókapitány hátratett kézzel figyelte az előttük felsorakozott flotta számos ISD-jét. Nagy hajók tekintetében egyértelmű létszámhátrányban voltak a támadókkal szemben, de számos előnyük volt, például az az álcázómező, amiben épp tartózkodtak, és bár ez a melléjük kijelölt hatamoto őrnagy asztala volt, valami olyasmire is gyanakodott, hogy a bolygón zajló események miatt az Erőhasználók mágiája sem képes őket érzékelni. Mellette állt szokásos maszkját viselve Kitsune is, aki most szótlanul bámulta a csatát, ami rájuk vár. - Uram, a szövetséges erők türelmetlenek - jelentette a kommunikációért felelős tiszt. A hajók lézeralapú közvetlen kommunikációt alkalmaztak a mezőn belül, így kerülve el a kellemetlen lebukást. - Töltsenek nanobotos rakétákat az elülső indítóákványokba és Tate rakétákat az oldalsókba! - Hai - felelte a tiszt, és sietve továbbította az üzenetet a saját hajóknak. Kodai tovább latolgatta esélyeiket a csatát illetően, és korántsem volt biztos benne, hogy egy ilyen összecsapást ki is nyerne meg. Igaz, annak idején egy vong óriásfeketelyukat is képes volt megállaítani, így néhány csillagromboló már igazán semmiség lehet. - Uram, minden hajó nyugtázta a parancs végrehajtását! - Álcázómezőt fel! Elülső vetőcsövekből tűz! Kogeki kaishi! - adta ki a parancsot a támadásra. Az őket körbevevő álcázóburok hirtelen megszűnt, a hajók pedig egyszerre nyitottak tüzet, rakétáik elhagyták az indítóállványokat, egyenesen az ellenséges ISD-ket véve célba. - Teljes sebességgel előre! Energiát az elülső pajzsokba! Kodai előérzetét remekül igazolták a történtek, hiszen a legtöbb rakéta még becsapódás előtt letért a pályájáról, és örült, hogy ez az átkozott bolygó valóban elrejtette őket a másik flottában lévő Erőhasználóktól, mivel így övék lehetett a kritikus első lépés. Azt azonban már nem tudhatták az ISD-ken utazók, hogy a lövedékeknek nem is kellett érintkezniük a hajókkal, hogy kárt okozzanak. Az eltévedt lövedékek egyszercsak darabjaikra estek szét, és a bennük utazó nanobotok azonnal célba vették a legközelebbi hajót, amiknek a teste mentén végigutazva keresték a bejutási, illetve érzékeny pontokat. Az aprócska méretű droidok képesek voltak a hajók elektronikai rendszereit összezavarni, sőt akár rövidre is zárni bizonyos rendszereket. Kodai Teloson tesztelte őket először, és az a képességük, hogy az energiaáramlást képesek befolyásolni, igencsak jól jött a katonai fejlesztésekkel foglalkozó hírszerzési részlegnek. - Az ISD-k felénk fordulnak! - jelentette az elsőtisztje. - Tüzet nyitottak. Közvetlen találatok várhatók! - Becsapódásra felkészülni! - parancsolta Kodai, és örömmel látta, hogy a hajón mindenki megőrizte a hidegvérét. Elég csatában vettek részt ahhoz, hogy ez már ne igazán ijessze meg őket. A hajójuk csakugyan rázkódni kezdett, ahogy az első sorozat lövedékei elnyelődtek a pajzsukon. Saját lövegeik viszonozták a tüzet, míg Kodai kissé idegesen kapaszkodott meg az előtte lévő korlátban. Fogait összeszorította, és a parancsnoki taktikai kijelzőt figyelte. - Pajzsok 60%-on! - jelentette a pajzsokért felelős tiszt. Kodai most igazán érezhette a két flotta eltérő tűzerejét. Tudta, hogy közelebb kell kerülnie, hogy az ellenséges erő egy része közéjük és a többi ellenség közé kerüljön, így hozva egyenlő szintre az erejüket. - Ellenség 20 kilométerre! - érkezett a következő jelentés, és már szabad szemmel is egyre jobban kivehetővé váltak a velük szembenálló ISD-k. Újabb és újabb lövedékek csapódtak be az elülső pajzsokba, a hajó pedig egyre jobban rázkódott. Itt-ott szikráztak a vezetékek a falban, és Kodai érezte, hogy a szerencséjét kísérti, de a nagai és jem'hadar hajók példás rendben száguldottak tovább előre. - Pajzsok 45%-on! - érkezett a következő baljósló jelentés, de mostanra már elérték a szükséges pozíciót. - Erőteljes bal forduló, most! Energia a jobb oldali pajzsokba! - parancsolta, mire pár pillanat múlva hajójuk enyhén megdőlt, hogy végrehajtsa a manővert. - Tate rakéták, tűz! A lövedékek kiszáguldottak a hajók oldalán lévő indítóállványokból, és alig pár száz méterrel arrébb társaikhoz hasonlóan szétestek. Az ebben utazó nanorobotok azonban szabályos hatszög alakú pajzsokba rendeződtek, amelyek cirkálónyi méretű, szívós pajzsfallá álltak össze másodpercek alatt. Az ISD-k következő sorozata ezeken akadtak fel. - Bombázáshoz pozícióba! - rendelkezett Kodai, mire a pajzsok mögé felsorakoztak saját hajóik. - Ute! A pajzsok egy-egy ponton hirtelen elmozdultak a helyükről, így adva tüzelési lehetőséget a mögöttük lévő hajóknak. A továbbfejlesztett Tate II-es rendszerek már képesek voltak bizonyos fokú mobilitásra, főleg az MX-8756-nál lezajlott csata tanulságai alapján. Az ISD-k azonnal megindultak, hogy az újdonsült akadályokat két oldalról kikerülve vessenek véget ideiglenes előnyüknek. - Uram, új hajók jelentek meg az érzékelőinkön az ellenséges flotta átellenes oldalán! Folyik az azonosítás! - jelentette a radarkezelő tiszt, és Kodai egyik keze idegesen összeszorult, akárcsak a gyomrában lévő érzés. Ha újabb erősítés érkezett az ellenségnek, kénytelenek lesznek visszavonulni. - Az azonosítók alapján a hajók az ESB-hez tartoznak! - jelentette, és az ő hangjában is némi megkönnyebbülés érződött. - Uram, hívnak minket! - Itt Ovat prefektus, Obszidián Rend - biccentett felé a holoképen megjelenő kardassi tiszt, aki mellett egy lefitymáló kifejezésű muun erőhasználó állt. - A Renegátot üldözzük. - Kodai sorhajóparancsnok - tisztelgett a nagai parancsnok előírásszerűen. - Usanagi hatamoto és Keevan vorta a felszínen vannak. Bizonyára ők fel tudják világosítani a Renegáttal kapcsolatosan. - Úgy látom mindenestre, hogy egyelőre égetőbb problémába ütköztünk, és valakinek rendet kell raknia - jegyezte meg Ovat, és intett, mire az ujonnan érkező hajók azonnal elindultak, hogy támadóalakzatba álljanak. A hangárjaikból sith vadászgépek rajzottak elő, a SiSD-ek és a kísérőcirkálók pedig össztüzet zúdítottak a nekik háttal lévő flottára. Kodai hálás volt a váratlan segítségért, de egyúttal zavarta is a kardassi fölényeskedő viselkedése. - Folytassuk a bombázást! - adta ki a parancsot. Fel kell készülnie arra az eshetőségre, hogy az ellenséges flotta megpróbál rajtuk keresztülgázolni, ami logikus lépés lett volna részükről. Az egyik ISD hídját szó szerint kettészelte a Jingu hullámenergiaágyúja, a hajó felépítményéből pedig egy pillanatra lángok csaptak ki, majd a hajó pályáról letérve, az egyik kísérőhajót letartolva ért dicstelen véget. - A jem'hadar hajók teremtsenek kapcsolatot Ovat erőivel! - rendelkezett. Így három oldalról lesznek képesek körbevenni a flottát, míg a negyedik oldalon a bolygó légköre jelent majd akadályt. Persze nem állt szándékában élet-halál harcra kényszeríteni őket, de remélte, hogy az ellenség a jem'hadar erőket fogja a legjobb kitörési pontnak tartani az ő flottája helyett. *** K'Krukh egy kőszikla magabiztosságával és egy tó nyugalmával szállt szemben az egykori Sith Császárral, akinek bábként használt teste miatt a küzdelem igen egyenlőnek bizonyult. Vitiate képességei romlottak az elmúlt pár évszázadban vagy talán csak nem tudott megfelelő kapcsolatot biztosítani új testével, mindenesetre igen darabosan és lomhán mozgott, néhány szokatlanul fürge mozdulattól eltekintve. Talán még a test előző lakója sem adta fel a küzdelmét a megszálló ellen. - Csak nem fáradsz, jedi? - kérdezte kihívóan a sith. - Az edzéseim keményebbek szoktak lenni - felelte a whipid nagy komolysággal. - De talán csak bemelegítünk. - Talán. Eddig még semmi érdemlegeset nem mutattál - gúnyolódott vele a sith. Forrófejű fiatal korában, mikor hajtotta a vadászösztön, talán bevált volna ez a taktika arra, hogy elveszítse a fejét. De most szinte meg sem érezte a dolgot. Tényleg olyan lomha leszek a végén, mint Yoda, gondolta ismét. - Akkor figyelj - villantott ki ismét agyarait, és hirtelen mozgolódni kezdett körülötte minden. Az Erő segítségével apró kavicsokat szakított ki a padlóból, falakból és a plafonból is. A törmelékfelhő egyre sűrűbbé vált az agg whipid mester körül. - Kavicsok? - kérdezte gonoszan a sith. - Tudhatnád... - kezdett bele K'Krukh, majd üres kezét meglendítette, mire a kövek százai apró lövedékekként indultak meg a sith felé, aki az utolsó pillanatban kapta védekezésül arca elé a kezét. - ... hogy az Erőben nem a nagyság számít. A sith alkarjába tucatnyi kő fúródott bele, és ruházatát is jócskán megtépázta a kavicszápor, amit a whipid zúdított rá. Tudta, hogy jó eséllyel ez nem halálos csapás, de valahol el kellett kezdeni. A kisebb törmelékviharban álló sith teste azonban megremegett, és pár pillanatba beletelt, míg K'Krukh rájön: a másik épp nevet. - Hahahahaha - harsogta túl a zajt Vitiate, hangja kísértetiesen visszhangzott a folyosókon. A kavicsok hirtelen megálltak, majd a földre hullottak. Keze mögül lassan előtűnt éjfekete szemgolyója. - Szép trükk, jedi. De sajnos a trükkök nem állítanak meg. Vitiate egyetlen intésére a kavicsok, amik elsőre úgy tűnt, a testébe fúródtak, szintén ártalmatlanul hullottak alá. A sith a teste köré vont egy védőburkot az Erővel. K'Krukh azonban nem állt meg morfondírozni, hanem fénykardját újra maga elé szegezve megindult a sötét alak felé, aki hárította csapását. Kardjaik szikrákat csapva álltak ellen egymásnak, és mindketten beleadták minden erejüket, hogy a másik felé kerekedjenek. Vitiate eltorzult arccal nézett vissza rá. A whipid a szeme sarkából pillantott rá Aliára, aki az egyik bemélyedéshez lapulva figyelte a harcot. A lány tudta, hogy nem érhet fel az erejével a sith nagyúréhoz, és hogy csak akadályozná a mestert a harcban, ami szokatlan higgadtságot igényelt tőle. - Sokat számítanak neked - vette át egy gonosz mosoly a korábbi kifejezést helyét a sith arcán, aki kinyúlt az Erővel, és megragadta a plafont felettük. - Ez a gyengétek. - Alia! - figyelmeztette az Erőn keresztül, de ez az egyetlen pillanatnyi koncentrációkiesés elég volt a Sith Császárnak, hogy az Erő segítségével elrepítse magától, a whipid pedig a kőkorláton átrepülve egy emeltnyi mélységet zuhant. Csak arra volt elég ideje, hogy az Erő segítségével mérsékelje az érkezés erejét, mielőtt még földet ért volna. A következő pillanatban azt hallotta, hogy a plafon egy része is nagy robajjal indul meg, és aztán emberi testhez tartozó lábak földetérést hallotta. A homlokánál egy kéz ragadta meg, és jéghidegnek érezte. - Lássuk csak a legújabb áldozatom - hallotta a sith örömittas hangját, és úgy érezte, menten szétrobban a feje a sith próbálkozásától, hogy behatoljon. Tudta, hogy minden erejével ellent kell álljon a kísérletnek. - Ehehehe, ez az! Szeretem ha ellenállnak. Alia lassan magához tért a zuhanás után, és pár pillanatba beletelt, mire ráébredt, hogy valahogy ő is egy emelettel lejjebb van. Ahogy lassan négykézlábra emelkedett, meglátta a mellette fekvő Légiót, aki igen rossz állapotban lévőnek tűnt és nehezen lélegzett. Pillanatokon belül összerakta a történteket: a nekghoul mentette meg az életét, és súlyosan megsebesült közben. - Légió! - hajolt mellé, az Erővel próbálva megnyugtatni a tudatát, mire a szörnyszerű kinézetű lény légzése lassan nyugodtabbá és egyenletesebbé vált. Alia ezután fordult ellenfelük felé, aki tőle nem messze éppen az agg whipid mestert próbálta kínozna a tudatán keresztül. Fegyverét próbálta keresni, de sehol sem lelte nyomát, ellenben a mester fénykardjának valahol itt kellett lennie, és még közelebb feküdt Légió régi kardja... A következő pillanatban úgy érezte, valaki áll a háta mögött, és támadni készül. Egy elegáns, Erővel rásegített hátrarúgást rögtönzött, mire szabad szemmel láthatatlan ellenfele métereket repült, háttal nekicsapódva az egyik oszlopnak. Az álcázókészüléke azonnal felmondta a szolgálatot, és láthatóvá vált támadója, egyike a korábbi klónoknak. A Második lassan felemelte a fejét, láthatóan az ütés nem tette harcképtelenné. - Akár fel is adhatod - jegyezte meg Alia, aki közben magához vette a nekghoul kissé lomha fegyverét, és a jem'hadarnak szegezte. - Már halott vagyok... csak a győzelem jelenti az életet! - ütötte félre fegyverét a klón saját alabárdjával, és Alia alig bírt félreugrani a csapás elől. A másik őrülten rontott rá, és pár mozdulattal kiverte a fegyvert a kezéből, majd egy csapással a fiatal jedi lány is a földre került. A Második fenyegetően állt meg felette, csapásra emelve az alabárdját.
|
|
|
Post by Haruhi on Nov 21, 2015 21:35:29 GMT 1
Két tudat feszült egymásnak, a levegőben energiák kavarogtak és a falak mintha ismét omladozni kezdet volna, s K'krukh úgy érezte teljes erővel a földhöz vágódik. Sötét volt, de fülét csatazaj ütötte meg, talpra szökkent és felnézett. A levegőt por és vér szaga töltötte meg, egy ismeretlen helyen találta magát s képtelen volt felidézni hogy került oda és mit csinált az imént. S mégis, ahogy elméje kitisztult úgy ébredt rá mennyire ismerős is volt minden, mennyire valós. Egy hosszú pillanat volt ahogy önön tudata küzdött dacoló testével, mely képtelen volt tartani vele a lépést, most pedig már túl késő volt... ...úgy érezte előre látta mindezt, vagy inkább már átéltve volna egyszer, s a tudat hogy elmulasztotta meg nem történtté tenni azt ami megtörtént... ...haraggal töltötte el azok iránt kik mindezt előidézték, vesztesége pedig haragját gyűlöletté szította, mely előrobbant elméje legsötétebb bugyraiból... ...hogy átvegye az uralmat tudata és tagjai felett, áttörve sorain azoknak kik oly fontos dolgot vettek el tőle... ...s nem állt meg előtte ezer sem százezer yinchorri, míg meg nem tisztította tőlük bolygójukat hogy aztán levágja társait kik képtelenek voltak megakadályozni az eseményeket melyek fájdalmát okozták, majd a jedik következtek, míg végül utolsó lény maradt a Galaxisban, egyedüli társa pedig a magány... a magány... Egy örökkévalóság átellenes oldalán, a sötét császár immáron két kézzel ragadta meg a whipid mester fejét, s zord, tompa hahota kezdett bugyogni ajkaiból, ahogy újból lesúlytott elméjére *** Nem messze onnan valahogy mégis távol, Alia félkábán feküdt a kőpadlón, fölébe magasodó támadójának alakja betöltötte látóterét. Képek villantak fel előtte, elmúlt idők képei: arcok kikben egykor megbízott ám végül csalódnia kellett, társak kik mellette álltak aztán elhagyták őt, fontos személyek kik mellette hullottak porba bármennyire is próbálta megakadályozni. A pillanat csupán gondolataira volt elegendő, az Erő cserben hagyta, nem mutatott előtte kiutat Valami ezüstös csillant, egy semmiből előtűnő lk termett ott, hogy megragdja és méterekre hajítsa a meglepetten felkiáltó jem'hadar harcost, majd utána szökkenjen. Csont roppant, húsba vájó fém szisszent fel újra meg újra, mígnem mindössze a lény halk mormolása tartotta vissza a csendet, melyhez aztán egy másik, megvető hang csatlakozott - Ne nevettess, halandó... - csengett ismerősen - neked fogalmad sincs, mit jelent a halálIsmét szisszenő fém, melyet folytott gurgulázás követett miközben valami a földre pottyant. Taposás, nyöszörgés, végül síri csend - Kár, pedig már majdnem kezdted érteni...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 23, 2015 17:35:42 GMT 1
A kardassiak három cirkálója elegáns fordulókkal kerülte ki a mögöttük tornyosuló fekete csillagromboló turbolózer-sorozatát, majd aranysárga plazmasugaraikkal a tornyot vették célba. A régi típusú ISD parancsnoki szekcióját és irányíthatóságát veszítve letért a pályájáról, és sodródni kezdett a bolygó felé, miközben a háttérben egy Aurora és egy nagai cirkáló lőtte az immáron hasznavehetetlen torzót. Ovat parancsnok elgondolkozva figyelte az előtte kibontakozó ütközetet - a Renegát nyomát követték idáig, titkos bázis, menekülő árulók helyett azonban egy kiterjedt űrcsata közepébe csöppentek, ahol ráadásul már megelőzte őket egy, a felszínről korábban jedi tevékenységet jelentő jem'hadar egység, majd egy nagai rohamhajó-raj, amelynek szektorbeli jelenlétéről Ovat korábban nem is tudott (ez pedig az Obszidián Rend köreiben nem ért jó pontot), valamint egy ismeretlen, régi birodalmi gyártmányúnak tűnő hajókból álló agresszor-flotta, amellyel igencsak meggyűlt volna a bajuk, hogyha nem futnak bele a helyi szektorflotta által ugyanide küldött erősítésbe. - Az ellenséges hajók azonosítói nem egyeznek a Corporate-szektor által használt korábbi kódokkal. - erősítette meg Ovat feltételezését a szenzoros tiszt. - Attól még lehet másik EGB-s szektorhoz tartozó egység is... - simította végig csontos állát a kardassi. Mégis, valahogy nem állt össze a dolog. Az EGB-hez csatlakozott Corporate erői vesztésre álltak a határmenti csatározások során, nem sokkal ezelőtt ürítették ki Almaniát, és a hírszerzési jelentések szerint korábbi fővárosuk, Ziost is hamarosan erre a sorsra jut... nem tűnt logikusnak, hogy korlátos erőiket ne területeik védelmében, de még csak nem is valamelyik fontosabb sith rendszer elleni ellentámadásban, hanem egy ilyen gazdátlan, érdektelen kőgolyónál vessék be... akkor viszont kik ezek? Ovat ösztönei azt súgták, hogy még nem veszítette el a nyomot, és a Renegátnak, vagy követőinek valahol, valami módon köze van ehhez az egészhez. - Érzem a sötét oldal jelenlétét a bolygón. - szólalt meg Ovat mögött a mellé rendelt asszaszin parancsnok, a hórihorgas, magas Ickyx nagyúr, olyan közel, hogy a kardassi parancsnok nyakán érezte a lehelletét. Ovat megborzongott, a sith újabban állandóan ezt csinálta. - De jediket is érzek. Csak a Renegátot nem... - Többet kell megtudunk erről az egészről, nagyúr. - erőltetett magára nyugalmat Ovat. - Javaslom, menjen le a felszínre... folytassa a nyomozást ott, ahol a legközelebb juthat a Renegát nyomaihoz. - Magam is így gondoltam. - biccentett a muun, és kivonult a hídról. - Készítsenek fel rohamcsapatokat. - utasította másodtisztjét Ovat. - Próbáljunk meg betörni az egyik ellenséges rombolóra és foglyul ejteni néhány tisztet... utána pedig kapcsolja nekem Keevant, és szerezze meg a korábbi jelentésében szereplő jedik koordinátáit! Ha megvan, továbbítsák Ickyx nagyúr személyes vadászgépe felé!
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 23, 2015 22:19:31 GMT 1
Az egyik élen haladó első rendi ISD II fedélzetén Morrigan Corde kommodore végignézte, ahogy a második sorozat is belecsapódik az első sor rombolóiba. A nanodroidok kiütötték a cirkálók elektronikus rendszereit, és az ék alakú, fenséges hajók testén elektronikus energiák cikáztak végig, mialatt az egész felépitmény sötétbe borult. Corde azonnal kiadta a parancsot, hogy minden nagyobb cirkáló aktiválja a vonósugarait, és célozza be az apró droidokat, hogy azok ne közelithessék meg a hajók felszinét, hanem stabilan megmaradjanak a levegőben.
A fekete haját tiszti sapkája alá szoritó nő ezután előre vezényelte a második flotta hajóit, köztük a sajátját. A nagai flotta részéről érkező második, különös pajzsdroidok mögül kilőhető sorozata egyelőre váratott magára. Corde idegesen pillantott az előtte levő konzolok előtt mozdulatlanul tébláboló alakra. Legszivesebben ráordibált volna, hogy siessen, mielőtt az Első Rend itteni egységeinek parancsnoki lánca ropogósra sül. De csendben maradt, bár nem az életét féltette.
A csillagrombolók lankadatlanul lőtték a nagai hajókat, igyekezve megkerülni a pajzsszerű felépitményeket. Az egyik Tate rakéta, mielőtt még széteshetett volna, hogy újra összeállhasson, az összesitett turbólézertűz áldozata lett, és a pajzs kicsit hiányosra sikeredett. Néhány energianyaláb áthatolhatott rajta.
- Újabb ellenséges flotta tört ki a hiperűrből! ESB! - jelentették a munkaállomásból.
- Kommodore, mik a további parancsai? - kérdezte a régebbi hajókból álló formáció kapitánya a kommból.
- Teljes visszavonulás! - harsogta végül a nő. - A Rin lovagoknak: szüntessék be a feladataikat, és azonnal térjenek vissza a hajóikra! A hátsó szektornak: manőverezzenek előre, és a harcképtelenné tett ISD-k köré formáljanak védőburkot! Az életképtelen hajók legénységét mentsék ki, a főkomputereket töröljék, aki nem fér át, kivégezni! Ugyanezt ismételjék meg az elkövetkező találatok esetén is! Nem adunk foglyokat az ellenség kezébe.
Nagyobb dörej rázta meg a zászlóshajót, mire Corde az árok felé fordult.
- Kárjelentést!
- Pajzsok ötven százalékon! Egy ESB jelzésű SiSD-csoport vett célba...
- Nem tudunk kitörni - állapitotta meg az első tiszt. - De talán mégis.. ott, a nagai védelmi vonal közelében - mutatott a taktikai képernyő egyik pontjára.
- Küldjön előre néhány hajót, hadnagy, hajtsák végre a kitörést! A többiek, nyilhegy alakzatba felfejlődni!
A zászlósflotta csillagrombolói és kisebb kisérőik elkezdték átalakitani eddigi formációikat, hogy zártabb alakzatba állva kisebb felületen érje őket a támadás. Corde hajója elé két másik ISD fordult be, hogy eltakarják a parancsnoki rombolót az ismét megnyiló nagai droidpajzsok elől. De hirtelen irányt változtattak, továbbra is védelem nélkül hagyva a zászlóshajót.
- Nem értik ezek, hogy mit mondtam?! - kiáltotta a nő ökölbe szoritott kézzel.
- Pajzsokat kikapcsolni, kommodore! - pillantott hátra a válla fölött az eddig békésen szemlélődő, néha szunnyadozónak tűnő alak. Arctalan jelenlétéhez tökéletesen illett géptorzitott tenorhangja.
- Parancsol, Nagyúr? - ment pár lépést előre Corde, hátha ezúttal teljesen mást fog hallani.
- Kommodore, amig nincs olyan magas pozicióban, hogy szélesebb körben átlássa az eseményeket, addig jobb, ha hallgat! Teljesitse a parancsot!
Corde nagyot nyelt, és tétován bólintott:
- Pajzsokat kikapcsolni!
Az elsődleges védelem kihunytával egyszerre, szinte óramű pontossággal indult meg a következő Tate-sortűz. A rakétaszerű lövedékek a legközelebbi csillagrombolók felé száguldva szétrobbantak, és apró darabkáik szétszóródva közelitették meg az ék alakú cirkálókat, akárcsak az előző három alkalommal. És néhány száz méterrel becsapódás előtt egyszerüen szétfoszlottak, ezzel párhuzamosan halvány, sárgás fény villant a megcélzott egységek előtt.
Corde nagyot nézett, és egy pillanatra az ellenség lövedékei is megritkultak, ahogy a nagai flottatisztek is meglepődtek. Mindenféle-fajta lövedék, ami eddig az Első Rend hajóit sújtotta, eltérült vagy megsemmisült a láthatatlan pajzsnak ütközve.
Az ESB flotta azonban kezdte eltakarni a nagai hajókat.
- Ez egy ősi rituálé - biccentett a kommodore felé Darth Anubis, most is arctalanul. - Az ESB egyik régészeti vezetőjeként ne csodálkozzanak, hogy ilyen trükköket ismerek. Egy ilyen védelmi energiahálót nem nehéz létrehozni, ha ismerjük a hozzávalókat, és az Erő irányitásának módját, hogy hová koncentráljuk, és mikor. Ez a védelem azonban nem lesz hosszú életű. Ahogy az ellenség sem, ha a parancsom ellenére sem állnak le.
A kommodore ebből megértette, hogy nyitnia kellett egy vonalat a Sith és a nagai különitmények felé.
Corde nem szivlelte az Anubishoz hasonló kultistákat. Az ESB Sith volt a legmagasabb rangú Wenthar-féle Nagyúr, aki a Sordis-féle Kultusz haderejét erősitette. Mint archeológus, bizonyára érdekelték a hasonló titokzatos mozgalmak. Azt azonban még a kommodore sem sejtette, hogy Darth Anubis valójában nem a Kultusz, vagy az Első Rend érdekeivel foglalkozik, hanem a sajátjaival. El akarta kapni a Renegátot, de még ebből a bizalmi pozicióból is rendkivül nehéz volt eljutni hozzá.
Darth Anubis évek óta konspirált, hogy elkapja az áruló Sithet, és bevágódhasson Wenthar császárnál. Biztos volt benne, hogy amennyiben elviszi neki Sordist, nagyon magas rangot kap az ESB-ben, és nagyobb hatalma lesz, mint azt valaha is elképzelte. Az ősi misztikumok kutatójaként megszállottan kereste a sötét oldal titkait, ezért is keltette fel az érdeklődését ez a Deadlife nevű illető, aki a Kultuszt irányitotta, és akinél számos ESB Nagyúr megfordult. Anubis mindegyik árulóról tudott. A Kultusz, ami az Első Rend egyik szatellit szervezete volt, közelebb juttathatta őt a Renegáthoz.
Most azonban, ahhoz, hogy még tovább jusson a szervezeten belül, az ők malmára kellett hajtania a vizet.
- Itt Darth Anubis - mondta fennhangon a kommunikátorba, amikor megnyitották neki a vonalakat. - Az Egyesült Sith Birodalom Sötét Nagyura vagyok, és Darth - bemondta az azonositóját, amivel igazolta a szavait. - Mivel nem szóltak, hogy jelenleg is állomásoznak itt ESB hajók, magammal hoztam a saját flottámat, hogy a csoportommal ne védtelenül induljunk neki ennek az expediciónak! Adják át a terület felügyeleti jogát, hogy folytathassam az ősi tudás kutatását! A másik lehetőség, hogy személyesen kell tőlem bocsánatot kérniük... szóval.. vegyenek.. nagy.. levegőt!
Közben elkezdte sugároztatni az ESB egyik még érvényben levő flotta-azonositóját. A rituálé hatása elmúlt, mindössze ennyi ideig tudta fenntartani az energiáit. A régi mesterek tudása nem huzamosabb időre adott védelmet, igy a hajók mostmár védtelenül álltak az ellenséggel szemben. Ráadásul szó sem volt rituáléról. Anubis csupán felhasznált egy szupervédelmi prototipust, ami felfogta és magába zárta az ellenséges lövedékeket, de ezzel egyidejűleg meg is szűnt. Annyira volt köze az Erőhöz, hogy gondolati úton mozditotta el a kapcsolókat.
Arra támaszkodhatott, hogy a Rogerius atyáéhoz hasonlóan ismert neve hallatán honfitársai eltakarodnak előle. Emellett jellegzetes hangja alapján biztosra vette, hogy nem kérdőjelezik meg a személyét.
Darth Anubis hátratette a kezét, kiegyengetve csuklyás, vékony köpenyét. A földig érő ruhadarabon szürke szegély futott végig, és a mellkasán vörös fények világitottak - egy középen levő, nagyobb piramis alakú, és az azt körülvevő apró körök. Anubis rendkivül vékony volt, és nem volt túl magas sem. Csuklyája árnyékot vetett fekete, kifejezéstelen maszkjára, ami érzelemmentes emberi arcot formázott, viszont nem volt rajta se szemlemez, se szájnak való alakzat.
Most a saját honfitársaival állt szemben. Igy kellett lennie. Nem akarta az ESB vezetőségének az orrára kötni, hogy mi után kutat. Saját maga akarta leleplezni a Kultuszba átjárogató nagyurakat és civileket. Emellett rengeteg érdekes információt gyűjtött, és ha minden jól megy, ez után a csata után még a Renegáttal is találkozhat. Akkor pedig ki kell találnia, hogyan lehetne őt fogságba ejteni.
Ezért is jött el erre a bevetésre. A Dromund Kaason számos titok nyugodott, és Anubis remélte, hogy talál olyan rituálét vagy Sith varázslatot, amit sikerrel vethetne be a Renegát ellen.
Telva Rin kommandósaival épp Kaas City felé tartott, amikor idegen, jól felfegyverzett lények támadták meg őket. A jem’hadar harcosok percek leforgása alatt megritkitották a Rin lovagot kisérő testőrséget, de ők sem maradtak meg teljes létszámban.
- Mindenki vissza!! Fel a hajókra!!! - kiáltotta valaki a kommunikátorból, miközben Telva szabad kezével vörös fénykardját lóbálta.
- Mi történt? - kérdezett vissza két csapás között, és a levegőbe szökkenve a jem’hadar harcos másik oldalán kötött ki. Hárommal küzdött, és mindhárom támadó sokkal több, mint három felé osztódva omlott a padlóra.
- Ne öntudatoskodjon, sith jedi! - a hang nyersesége hallatán Telva meglepődött. Ki mer igy beszélni vele? - Forduljon vissza a városból, de azonnal!!
- Meg akarsz halni, vagy mi?? - orditotta Telva vérszomjas hangon, miközben lecsapott egy jem’hadarra, akit sikeresen kettébe vágott. - Hahaha! - nevette el magát a csata örömében. Ez a küldetés izgalmasabbnak igérkezett, mint ahogy eddig gondolta.
A neki önkényesen parancsokat osztogató tiszt nem válaszolt. Telva elégedetten vette tudomásul, hogy az illető megijedt, és nem mer tovább pofázni vele. A Rin sejtette, hogy miért volt mersze az alaknak erre a sértésre. Ő is megérezte a fenti hajókat, nem volt sem vak, sem hülye. De ennek az akciónak ő, Telva Rin volt a parancsoka, és ő döntötte el, mikor kell megfutamodni. Egyelőre még nem tudta, mivel áll szemben.
Hirtelen felugrott, és távolabb szökkent az összecsapásból. Épp időben, ugyanis nagy durranás keretében lövedék csapódott a harcoló felek közé. A jem’hadarok és vörös osztagosok több irányba repültek szét, legtöbbjük megcsonkitott maradványként. Telva hálát adott az Erőnek, hogy időben megérezte a veszélyt.
Felpillantott, és rádöbbent, hogy egy Első Rend emblémát lát a leereszkedő légitank oldalán. A repülő harckocsi leszállt a kopár fűre, és a rámpáján fekete-szürke páncélos, nagydarab alakok jöttek le, szigorú, összehangolt léptekkel.
Telva megmerevedett. A Krath katonák a Kultusz saját, ősi hagyományokon alapuló harci egységei voltak. Vibrokardokkal, fénykardnak is ellenálló kardokkal felszerelve, egyenesen Deadlife keze alól kikerüllve - aki a jelenleg élő egyetlen Krath Nagyúr volt a galaxisban.
A Krath Kultusz a régi Sithek egyik mellékszervezete volt. Telva emlékezett, hogy talán Ulic Qel-Droma volt a vezetőjük, Exar Kun legnagyszerűbb tanitványa, még a mandalóriai konfliktus előtt. Vagy talán Ulic Qel-Droma a mandalóriaiak vezetője volt akkoriban? Telva már nem tudta, melyik a helyes megoldás. De ez nem is számitott. Az, hogy a Krathok jelen voltak a flottájában, csak egyvalamit jelenthetett.
Nem ő az akció kijelölt parancsnoka.
Legalábbis már nem. A Kultusz és a Rin Lovagrend a Flotta fölött állt. Ő pedig nem volt elég magas rangú Rin, hogy egyenrangú lehessen egy Krath parancsnokkal.
- Mi történik? - kérdezte feldúltan. - Miért öltétek meg az embereimet?
- Az Első Rendnek nem lelepleződni - felelte a hat Krath harcos vezetője erős onderoni akcentussal. - Az ESB és a nagai figyeltek minket. Látnak.
- Ha ettől azt vártad, hogy mindent megértek, csalódnod kell. De azt értem, hogy azt akarjátok, engedelmeskedjek a parancsnak. Szóval mehetünk vissza a hajóra.
Elindult a tank felé, de páncélos kézbe ütközött.
- Nem. Te meghalni - tájékoztatta a parancsnok, és azonnal fegyvert rántott.
Bár a sima Krath harcosok nem voltak Erőérzékenyek, de Deadlife olyannyira felkészitette őket, hogy a Kultusz tagjainak bármelyikének is volt rájuk szüksége, ne valljanak csalódást. Egy Sith vagy egy Jedi pedig nem átlagos feladatokra bérelt efféle gyilkológépeket.
Telva előre látta a mozdulatot, de meglepte a hat harcos nyers ereje. Ráadásul olyan kifinomultan mozgatták halványan vibráló energiamezővel bevont kardjaikat, hogy a lány egyelőre nem tudta felmérni az erőviszonyokat. Amikor sokadszorra képedt el saját ügyetlenségén ezek ellen a kivégzőgépek ellen, a levegőbe ugrott, hogy elmeneküljön előlük. Kezek ragadták meg a lábát, és azonnal a földre zuhant.
Mielőtt azonban bevihették volna ellene a halálos csapást, talpra szökkent, és egy Erő-lökéssel távolabb taszitotta a támadóit. Azt remélte, hogy ezzel nyer egy kis időt, de tévednie kellett.
A hat Krath összehangolt mozdulatokkal szinte azonnal körbevette őt, és Telvának elfogyott a leleményessége. Hiába érzékelt minden csapást előre, képtelen volt egyszerre kivédeni mindet. Vörös pengéje villámgyorsan szántotta a levegőt, egyetlen esőcsepp sem közelithette meg a harcoló feleket. Egy Krath felnyögött, és eltűnt társai közül, amikor a lány végighasitotta a mellkasát.
Ezután csak egy pillanat kellett, hogy lelassuljon. Egyetlen másodpercig tétovázott, és egy vastag fémpenge hatolt át a bordái között. A következő pillanatban a harcosok szabályszerűen, szinte hihetetlen sebességgel azonnal feladarabolták őt, nehogy valami Sith praktikának köszönhetően feléledjen a halálból.
- Mostantól nem elárulni minket!
A Krath karcosok, miután bevégezték a dolgukat, visszaballagtak a tankba, és elindultak a felszállóegységük felé. Telva Rin fénykardját felakasztották a különböző fegyverekkel teletűzdelt szuvenirfalra.
|
|
|
Post by Enz on Dec 15, 2015 11:59:45 GMT 1
Alia csukott szemmel várta, hogy eljöjjön érte a vég. Nem jediként, de mégis méltósággal akarta befejezni az életét, úgy ahogy Tüsinek nem adatott meg. Azonban a hangokból bizonyossá vált, hogy az ő ideje még nem érkezett el arra, hogy újraegyesüljön az Erővel. Mikor szemeit kinyitotta, és fejét a harc felé emelte, már csak azzal szembesülhetett, hogy támadója vérbefagyva fekszik az oszlop előtt, aminek pár pillanattal ezelőtt neki hajította, előtte pedig egy vékony, már-már törékenynek tűnő alak áll, fölényesen szemlélve a pusztítást, amit okozott. Ahogy megmentője megfordult, Aliába nyilalt a felismerés, hogy kivel is áll szemben: az istenkomplexusos volt az, akit pár órával ezelőtt Carllal felnyaláboltak és akin meglepően nem fogott a fénykard. - Miért mentettél meg? - szegezte neki a kérdést, amikor a lány megállt felette. - Te magad akarod befejezni? - Mert úgy tartotta kedvem. Egy isten nem magyarázkodik - felelte a másik, kitérve a válaszadás elől. Egészen úgy tűnt Alia számára, mintha zavarban lenne, ha meg kéne magyaráznia a döntését. - Én nem látok isteneket a teremben - jegyezte meg Alia epésen. - Makacs egy halandó vagy - jelentette ki a vékony lány, de hangja alaján nem úgy tűnt, mintha különösebben haragudna. Megfordult, pár lépést tett, és a földre hajolva kezébe vett valamit, és Alia kihasználta ezeket a pillanatokat, hogy felkeljen a földről. Még mindig nem teljesen bízott a másik szándékaiban, de a kétségeit megtartotta magának. Megmenőtje visszafordult felé, majd egy hengerszerű tárgyat nyújtott át neki. - Ezt elhagytad.- Ez... - A fegyvered - közölte a lány a nyilvánvalót vele, majd tétovázását látva türelmetlenül megsürgette. - Gyerünk vedd el, nem érünk rá egész nap!Alia kezébe vette a fegyverét, majd megpörgette. Nem tudta mit mondhatna a másiknak, elvégre az "úgy érzem most már nem verném be a képed fél perc után" eléggé prózai köszönetnyilvánítás lett volna. És most valóban nem sok idejük lett volna ezekre a formalitásokra, elnézve azt, ahogy a sith császár K'Kruhk mestert kínozta. Mielőtt azonban bármit tehettek volna az ügyben, Aliába hirtelen belenyilalt a rossz előérzet. - Bocsánat hölgyeim a zavarásért - hallotta az őket üldöző sith hangját, és fentről egy vörös pengés alak esett feléjük. - De ideje meghalnotok. Alia a pillanat törtrésze alatt kapcsolt, és a vele szemben álló "istent" megragadta a vállánál fogva, aki értetlen arccal pillantott rá, majd az utolsó pillanatban megpördítette, egyenesen Rastari kardjának az útjába. A sith tanonc kacagva ért földet, ám öröme alig pár pillanatig tartott, ugyanis a fénykardja egyszerűen megtört a lány bőrén, semmi látható sebet nem ejtve. - Reméltem, hogy széttéptek a vadállatok - jegyezte meg Alia. - A gonosz megérzi a másik gonoszt és fél tőle, ha erősebb nála - felelte Rastari, majd az eddig számára ismeretlen lány felé fordult. Te meg mi a fene vagy? - tört ki belőle a kérdés. - Egy isten. Megkérdezném te ki vagy, de úgyis hamarosan meghalsz - közölte vele fölényesen, és kardját maga elé emelte. Rastari szintén védekezőállásba helyezkedett, majd a lány első támadására egy hátraszaltót mutatott be, és újra támadásba lendült. Pengéje ügyesen találta meg a gyengepontot az ellenfele védelmén, de a fénysugár ismét ártalmatlanul szakadt meg a bőrével érintkezve. Alia elérkezettnek látta az időt, hogy kettejüket magára hagyja, és futva megindult arra, amerről K'Kruhk mester gurgulázását hallotta. - Megállj! - dobta utána fegyverét Rastari, de aktuális ellenfele azonnal támadásba lendült, megzavarva a tanoncot az összpontosításban, aki alig tudta visszarántani a pengét a kezébe. - Ne akarj túl sokat markolni - közölte vele fölényesen, és újabb és újabb csapásokat zúdított rá. Alia futva folytatta az útját a mester felé. *** K'Kruhk mester hatalmas fájdalmat érzett legbelül, és azt, hogy az érzés majdnem szétszakítja a szívét. Hiába pusztította el a teljes mindenséget, nem sikerült felszabadulnia az érzés alól, és tétován az egyik sziklára telepedett. Jól látta maga előtt mindazt, ami megtörtént, a sok szenvedést, ami végigkísérte életén. A hosszú élet legnagyobb átka az, hogy sokakat látsz elmúlni, jutott eszébe. - Lilit... Jesiel... - suttogta maga elé a neveket. Mindketten azért adták az életüket, hogy megmentsék őt. Mindketten azok fegyverének estek áldozatul, akiktől nem számítottak támadásra. A yinchorrik, Palpatine 66-os parancsa... Ki tudja lehetett-e még bárkiben bízni ebben az egész Galaxisban. - Ez az K'Kruhk, engedd, hogy a vadászösztönöd felébredjen - hallotta a sith császár kárörvendő hangját egész lényében, és az mint egy sötét rezdülés, végigfutott minden porcikáján. - Veled is bármikor megtörténhet ugyanez, és azokkal, akiket féltesz. Smordre mester is elragadta tőled Carlt, a következő Kiválasztottat. - Félelem... - szólalt meg hirtelen K'Kruhk, és a rossz emlékek kavargása megállt a levegőben. Tudta jól, hogy a félelem hová is vezet, és hogy mennyire könnyen engedte magát befolyásolni az előbb. Minden erejével koncentrálnia kellett, hogy gondolataiba idézze mindazon pozitív gondolatokat, amiket a sith császár tudatosan elnyomott elméjében. A fiatalok, akiket Jesiel áldozata megmentett, és akiket ő képzett ki. A büszkeség, amit akkor érzett, mikor megtelepedtek a Rejtett Templomban. Mindazok, akik belső konfliktusaik ellenére segítették őket. Teron parancsnok, aki birodalmi tisztként életét adta azért, hogy jobb körülményeket termethessenek a számukra. - Őket is elárulták! - Ezért is váltak erősekké - felelte K'Kruhk, és összeszedve magát hozzálátott, hogy kiszorítsa az elméjéből a sithet. Vitiate felkiáltott, ahogy a kapcsolata a whipid mester elméjével hirtelen megszakadt, kezei pedig felpattantak a fejéről. Két tenyeréből hirtelen lángok csaptak fel, amik azonban nem okoztak fizikai sérüléseket, és pár pillanat múlva el is aludtak. - Átkozott jedi - sziszegte a sith császár dühösen, és kardja a kezébe röppent. - Ha nem állsz át, hát meghalsz! Pengéje a még védtelen K'Kruhk felé sújtott, ám mielőtt a vörös penge elérhette volna a testét, egy másik fénykard csúszott kettejük közé, és fegyverét megállásra kényszerítette. A jedi lány volt az, aki eddig nem ártotta bele magát a harcba. Vörös és sárga pengéik szikrákat szórtak, ahogy Vitiate kénytelen volt meghátrálni, hogy a harchoz szükséges térhez jusson. - Nem akartam egyelőre foglalkozni veled. De ha ennyire szeretnél meghalni - húzódott gonosz, és a test rossz reakciója miatt igencsak groteszk mosoly a sith császár arcára. Pengéik elváltak egymástól, majd a következő pillanatban újra összecsaptak. Alia, akárcsak a whipid mester korábban, pontosan érezte milyen nehéz harcra is vállalkozott. De nem állt szándékában feladni a küzdelmet. *** Ovat prefektus összeszűkült szemmel hallgatta az ellenséges vezérhajóról bejelentkező sith mondandóját. Talán egy vorta vagy a nagaiok parancsnoka pánikolni kezdett volna, hogy az egyik nagyúrral húzott ujjat, de a kardassit nem volt ilyen könnyű átejteni. Fajtája teljes társadalma a bizalmatlanságra épült, és a prefektus maga is korán megtanulta, hogy az a leggyanúsabb, ami nem gyanús. Ez a történet pedig igen nagy kétségeket ébresztett benne. - Az azonosítót ellenőriztük - pillantott fel az egyik konzolnál álló fajtársa. - Valódi és él. - A flotta azonosítója szerepel bármely nyilvántartásban? - folytatta, miközben tudta, hogy lövegkezelőik ujja nagyon viszket az elsütőgombokon, pláne most, hogy a megmaradt hajók deaktiválták pajzsaikat. Egy sorozattal az egész flottát lángoló roncsokká változtathatná. - Nem, prefektus. A nagyúrról sincs semmilyen erre utaló feljegyzésünk - közölte adjutánsa, aki előrelátóan a személyi fájlokat is megnézte. Ovat csak a legjobb professzionálisokat tartotta maga mellett, és most sem kellett csalatkoznia. - Darth Anubis, itt Ovat prefektus beszél - nyomott rá a parancsnoki komm kapcsológombjára egyet, így a másik is hallhatta, amit mond. - Azonosítóm Obszidián-1488-Szürke, Obszidián Rend. - Egy ilyen magas rangú kardassit küldenek ide kivizsgálni? Igazán legyezi a hiúságomat - felelte, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A fickó legalább elég tökös volt, hogy megpróbálja végigvinni a kis játékát. - Magával ellentétben világos parancsnokkal vagyunk itt - közölte szárazon Ovat, akiben egyre erősebben élt a gyanú valamivel kapcsolatban. - A Renegátot kell felkutatnunk. - Itt én várok épp magyarázatra, nem pedig te, kardassi! - lépett fel erélyesen a sith nagyúr, de Ovat korántsem volt az az ijedős típus. - Ne feszítsd túl a húrt, mert csak egy szempillantásba kerül eltaposnom téged! - Értem - biccentett kimérten a prefektus, mintha a másik láthatná ezt a gesztust tőle a kommon keresztül. - Időre van szükségünk, hogy a központtól megérkezzen a visszaigazolás. - Nekem pedig, hogy feltárjam a romokat. Siessen - bontotta irritáltan a másik a vonalat. Bár ez nem volt túl erős bizonyíték, Ovatnak minden oka meg volt rá, hogy feltételezze, ez a flotta és a Renegát egy oldalon állnak, elvégre Sordis szökését is egy akadémiai növendék segítette. A nap végére azonban újabb árulók fognak elveszni, erről kezeskedni fog. - Hívják a nagai és jem'hadar kötelékeket. Célzott kommunikációval, nem akarom, hogy elfogják az üzenetet - fordult a kommtiszt felé. Jobb volt még azelőtt tisztáznia a helyzetet, hogy a szövetségesei oldalba támadják egy félreértés miatt. *** Rastarit egyre jobban kifárasztotta a harc egy olyan ellenfél ellen, akit nem tudott sem fénykardjával, sem az Erő segítségével megsebezni. A lány teste hasonló módon reagált utóbbira, mint a vongoké, de azokt az alantas lényeket legalább fénykarddal fel lehetett aprítani. Fogalma sem volt róla, hogyan is képes ellenfele bármilyen energianyalábot hatástalanítani, mint ahogy faját sem tudta volna megmondani. Bizonyos külső jegyei - például testalkata és hegyes füle - leginkább a sephikre emlékeztették, de ilyen képességeik nekik sem voltak. Vizsgálódása egyébként sem volt tudományos jellegű, de nehéz volt olyasvalami ellen harcolnia, amit nem értett meg. - Ez lenne minden? Untatsz, halandó - vágta hozzá ellenfele, amitől Rastari csikorgatni kezdte fogait tehetetlen dühében. - Úgy látszik az Erővel sem tudlak megsebezni - engedte le kezét, amivel hiába próbálta fojtogatni ellenfelét. - De vajon mi történik ha ezt csinálom? Hirtelen minden erejével összpontosítani kezdett, és bár az épületet átjáró Erő tartotta magát pár pillanatig, a lány felett a plafon darabjai töredezni kezdtek, és apró kődarabok hullottak alá. Ellenfele is figyelmes lett a lehulló törmelék kopogására, és tekintetét előbb Rastarira emelte, majd lassan fel a feje felé, ahol eddigre már egy szobányi területet szaggatott körbe a sith tanonc. Ahogy a lány tekintete elérte ezt a hatalmas kődarabot, abban a pillanatban végzett a munkával, és elengedte munkája gyümölcsét, hagyva, hogy a gravitáció végezze a dolgát. - Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? - tette fel a kérdést gonoszan. A lány tudhatta, hogy nincs ideje kitérni, így csak egy számára ismeretlen nyelven fűzött hozzá valamit a jelenlegi helyzetéhez, ami feltételezése szerint káromkodás volt. Azonban ma már másodszor húzták keresztül számításait, ugyanis a plafonból leszakított rész nem zúzta szét célpontját, ehelyett felette fél méterrel megállt. Rastari idegesen pillantott körbe, és pár pillanat múlva fel is fedezte azt, aki beleavatkozott terveibe. Egy vörös fénykardot használó muun állt vele szemben, kinyújtott kézzel állva útját a támadásának. A kő feljebb repült, majd egy lökéssel elszállt a termen keresztül, több tartóoszlopot és szobrot összezúzva, végül az egyik sith nagyúr kőmásának lábánál állt meg. - Ickyx nagyúr az Asszaszinoktól - mutatkozott be. - És a Renegát egyik segítője. Szépen fogsz nekem dalolni a kezeim között. - Köpök Sordisra, akárcsak rátok! - felelte önérzetesen Rastari. - Nem érdekel ki oldalán állok, amíg erősebbé válhatok! Ez a sötét oldalt szolgálók igazi célja, nem? A hatalom! - Nem a világnézeted érdekel, hanem, hogy mit tudsz a Renegátról - felelte a muun, miközben támadópozícióba emelte a fegyverét. - És az utolsó szóig mindent kibányászok az elmédből. - Baszódj meg! - zárta rövidre a beszélgetést Rastari, és minden koncentrációját összeszedve elméjét egy célra összpontosította. A padlóból hirtelen törmelékdarabok váltak ki, és az egész rész, ahol álltak süllyedni és emelkedni kezdett. Mind a lány, mind Ickyx egyensúlyát veszítette, Rastari pedig ezt a pillantott használta ki, hogy a másik harcoló csapat felé szökkenjen. Alia egyre nehezebben bírta állni a csapásokat, és ahogy hátrapillantott, látta, hogy K'Kruhk mester még mindig nem teljesen tért magához. Vitiate látta ezt, és támadásait úgy pozícionálta, hogy a lány ne térhessen ki előlük, ugyanis ha megteszi, akkor a whipid sérül meg miattuk. Milyen vicces, futott át az agyán, hogy otthagytam a Rendet és most mégis azért kockáztatom a életem, hogy egy mestert megmentsek. - Van benned kurázsi - szólalt meg a sith császár két támadás között. - És rengeteg keserűség és düh. Sok veszteség ért. Érzem, hogy elfojtod magadban, de vajon meddig tudod? - Befognád? - felelte a lány, kihasználva ezt a rövid szünetet, hogy valamelyest kifújja magát. Ha K'Kruhk alig bírt el az erejével, sejtette neki mennyi esélye lehet tartósan ellenállni. Szíve a torkában dobogott, és egyre lassabbnak érezte saját reakcióját a támadásokra. - Tudod mi nektek, sitheknek a legnagyobb gyengétek? A túlzott magabiztosság. - Eltaposlak, amikor kedvem tartja - vicsorgott gorteszkül Vitiate, és újra támadott. Alia lehunyta a szemét, és kiürítette az elméjét. Hagyta, hogy az Erő átjárja minden végtagját, és sorsát teljes egészében annak kezébe helyezte. Úgy érezte, mintha csak kívülről szemlélné saját magát, ahogy teste szinte elsiklott a sith császár csapása mellett, saját fegyvere pedig egy alsó vágást vitt véghez, súlyos sebet ejtve a sith testén, aki egy üvöltéssel ugrott hátra. - Te jedi ribanc! Amíg Vitiate sebét fogta, észre sem vette a háta mögül közeledő Rastarit, aki csapásra emelt pengével ért földet mögötte, és lesújtott. Vitiate testének feje végigrepült Alia felett, majd jóval mögött ért földet, az egykor Kalloghoz tartozó testből pedig lassan tömény sötétség szivárgott elő. - Erő, hatalom... Most mind az enyém! - kiáltott fel Rastari, és az Erővel a saját testébe vonta ezt a förmedvényt, ami előbb vékony csíkban tört elő, majd lassan egyre nagyobb méreteket öltött, míg végül teljesen be nem borította a növendék testét. Érezni lehetett a terem minden pontján a gonosz energia kavargását, és a sötét jelenés lassan végleg elhagyta Kallog testét, ami ezután egyszerűen hamuvá vált. Az energia kavargása lassan hagyott arrébb, és hogy a sötétség leülepedett, Rastari előlépett, jócskán megerősödve. Testét aranyszínű aura vette körbe, és szinte tapintani lehetett azt az óriási erőt, amit magába szívott. - Mindannyiótoknál hatalmasabbá váltam! A Galaxis a lábam előtt fog heverni! - jelentette ki Rastari diadalmasan. - De előbb eltaposlak titeket! - Ironikus, hogy így végezze Vitiate - jegyezte meg Alia. K'Kruhk mellé lépett, és egyik mancsát a vállára helyezte. - Ez mindkettejük számára a vég - mondta meglepően nyugodtan. - Nem tudja sokáig irányítani ezt a hatalmas erőt. Vitiatének évezredei voltak eltanulni a mikéntjét. - Én is évezredekig fogok uralkodni! - vágott vissza Rastari, és megindult feléjük. Fegyverét egyszerűen eldobta, mintha csak puszta kézzel akarna megmérkőzni velük. A sötét aura nyomasztóan vette körbe célpontjait, és Alia úgy érezte, az árnyékok megelevenedtek körülöttük. Fegyverével lesújtott egyikre-másikra, de az árnyak elhúzódtak fegyvere elől. Nagyon remélte, hogy a mesternek igaza van, különben tényleg elérkezett számukra a vég. Mikor a sith már alig pár lépésre volt tőle, megpróbált rárontani, és levágni, de az aurája felfogta a támadást, és fegyvere ártalmatlanul csapódott vissza róla. A sötétség hirtelen felkapta a testét, és Alia mozdulni sem tudott. - Vitiate már egy gyenge bolond volt - mondta a hang a fejében és fizikailag egyszerre. - De most megérzed az igazi fájdalmat! A sötét árnyak hirtelen milliónyi apró tüskévé váltak, és egyszerre csapódtak be a testébe. Alia felsikított. Mielőtt azonban folytatódhatott volna a kínzása, Rastari teste hirtelen ledermedt, a körülötte lévő sötétség pedig megszűnt, így a lány teste koppanással ért földet. - Mi történik... az Erőm! - kiáltotta kétségbeesetten a tanonc. Teste a következő pillanatban elemelkedett a földről, és ahogy Alia felpillantott, Légiót látta meg a tanonc mögött magasodni, aki két kezénél fogva emelte fel. - Mocskos szörnyeteg, pusztulj! - üvöltötte Rastari, és a sötét aura maradéka valóban fegyverré állt össze, egy nagy lyukat ütve a nekghoul mellkasában. - Légiónak ez fáj - közölte egykedvűen a lény. - De Légió bartait nem bánthatod. - Dögölj már meg! - vált hisztérikussá Rastari hangja, és a sötét energia újra meg újra ki-be járt a lény testében. Légió láthatóan megelégelte a dolgot, és utolsó erejével két különöböző irányba kezdte húzni a tanonc kezeit, akiből vérfagyasztó sikoly tört ki, ahogy mindkét végtagját tövestől tépték ki a helyéről. Torzója a földre esett, és Légió a két kezét is utána ejtette, miközben Rastari fájdalmasan üvöltött. - Hogy is mondta? Az igazi fájdalmat? - tápászkodott fel lassan Alia az istenkomplexusos lány és K'Kruhk segítségével. - Jó lett volna kihallgatni - mondta szokásos irritált arcával Ickyx, és eddig szinte senki sem vette észre, hogy a muun sith is csatlakozott hozzájuk. - Mind meghaltok... hatalmasabb vagyok nálatok! - Rastari láthatóan egyre inkább összevissza beszélt, és teste lassan remegni kezdett. Minden erejét összpontosítva tápászkodott fel, és a fekete energiából lassacskán új végtagok bújtak elő. - Ha megtanulom irányítani, végetek! Ígéretét azonban nem fogja beváltani, ezt K'Kruhk pontosan tudta. Elvégre már semmiféle kontrollal nem bírt az erő felett, amit elnyelt. Az előbb pár pillanatra sikerült elzárnia magától ezt a félelmetes fegyvert, de az, hogy ismét hozzányúlt, a végét jelentette. A fekete végtagok hirtelen újra növekedésnek indultak, és kezek helyett indák szövevényévé váltak. Rastari ismét felordított, de ez már nem emberi hang volt. Szája és szemei aranyszínűen világítottak, teste pedig erőteljesen megrázkódott, aztán egy pillanat alatt beborította az energia és elemésztette, helyén csak aranyszínű fény maradt, ami egyre apróbb helyre koncentrálódott össze. K'Kruhk már előre sejtette, ez mit is jelenthet. Az Erőből nyert energia sűrűsége hirtelen elérte azt a bizonyos pontot, amikortól nem lehetett kontrollálni, és mintha egy óriási kürtöt fújtak volna meg, olyan hangot adott ki magából. Az aranyszínű energia kavarogni kezdett a teremben, egyre több és több törmeléket szakítva ki, oszlopokat, falakat, szobrokat szippantva be. A hatalmas kőtömbök, amiket az évezredek változatlanul őriztek meg, most egy szempillantás alatt váltak semmivé, ahogy érintkeztek az energianyalábbal. - Erővihar - nyögte ki Alia, de hangját túlüvöltötte az a fajta hang, amelyet sehogy sem tudott volna meghatározni. Mintha egy reaktorban ült volna, de egyetlen ismert eszköz sem tudott volna ekkora energiát felszabadítani magából. Tehetetlenül figyelte, ahogy körülöttük lassan megszűnik létezni a sötét templom, és ahogy a vihar lassan az égbe nyúlik. - Az epicentrumban vagyunk - hallotta a mester nyugodt hangját a fejében. - Amíg itt maradunk, nem érhet baj minket. Persze Alia nem tudhatta, hogy a mester mennyire biztos ebben. Eddig még senki sem beszélt az Erőviharral kapcsolatos élményeiről, bárhol is tartózkodott éppen, amikor kitört. Ahogy az energia egyre sűrűbbé vált körülöttük, a kis csapat túlélői úgy préselődtek össze egyre kisebb helyen. Alia látását, akárcsak a többiekét, lassan teljesen betöltötte az aranyszínű fényesség. *** Usanagi személyi hajója egy újabb menekülő transzportot küldött lángolva a mély felé. A túlélőkről a lenti vadállatok és a jem'hadarok valamelyike biztosan gondoskodni fog, gondolta vérszomjasan, és hajójuk máris egy újabb célpont felé állt be, az ellenséges zászlóshajót célozva. Az oldalán a Conqueror nevet viselő hajó már súlyos sérüléseket szenvedett, de még mindig lebegett az égen. Most ezt kívánta orvosolni. Mielőtt azonban tűzparancsot adhatott volna, hirtelen rossz előérzete támadt az Erőn keresztül. - Azonnal térjünk ki! Kitérő manőver minden hajónak! - kiáltotta szinte önkívületi állapotban, legénysége pedig egy pillanatnyi tétovázás nélkül végrehajtotta a parancsot. Hajójuk és más, gyorsan reagáló nagai hajók azonnal elszáguldottak a templom felől, ami alattuk foglalt helyet, és épp időben, ugyanis a következő pillanatban egy arany és hófehér színekben pompázó Erőörvény tört fel alulról, tucatnyi hajót magába szippantva és örökre eltüntetve. - Itt Keevan, meg tudja mondani mi folyik... - a vorta mögötti teret hirtelen éles fehér fény töltötte be, és az adás megszakadt. Usanagi nem különösebben zavartatta volna magát egy ilyen klón halála miatt, de a veszély még mindig fenyegette őket. A vihar folyamatosan szélesedett, és az apró hajók csak mozgékonyságuknak köszönhették, hogy elmenekülhettek előle. Most már igazán nem sajnálta, hogy saját vasai apróbbak voltak a jem'hadar vadászhajóknál, utóbbiakat ugyanis egymás után nyelte el a zabolátlan energianyaláb. - Térjünk vissza azonnal a flottához! - parancsolta, amikor már úgy tűnt, hogy megmenekültek a pusztulástól. Nem volt már értelme folytatni a felszíni csatát. Odafent Kodai sorhajókapitány éppen Ovat prefektus legújabb, célzott kommunikációját fogadta a hídon. Az utóbbi pár perc kínos csendben telt el, és a nagai tiszt most először örült annak, hogy az akció vezetője Usanagi hatamoto, és ő csak a tőle kapott parancsot hajtotta végre. Ha ez tényleg egy ESB-hez tartozó kötelék volt, nem akarta, hogy rajta csattanjon az ostor a tévedés miatt, márpedig erre igencsak megvolt az esély. - Mire jutottak, prefektus? - érdeklődött. - Anubis története... szkkkrggsshh - állt be hirtelen valami zavar a vonalban, és a kardassi kékes teste is hirtelen megremegett. - Szabad... kkrrggsshh... Átengedni! - Megismételné? Rossz a vétel! - mondta Kodai, miközben a kommunikációs tisztre pillantott, de ő is tanácstalanul tárta szét a kezét. - Anub krrgggggg sith ssshhhhrrrr kkkgzzzs - Ovat alakja hirtelen eltűnt a holovetítőről, és a bolygó felszínéről hirtelen egy olyan energianyaláb tört fel, amit előtte még sosem látott Kodai. A zabolátlan erő olyan méretű volt, hogy könnyedén nyelhetett el egész űrhajókat is, ahogy azt pár pillanaton belül a hídon állók mind megtapasztalhatták. A nyaláb ugyanis keresztül vágott a várakozó ISD-kből álló flottán, és annak Ovat felé eső része hirtelen eltűnt a radarról. Lángoló hajók és törmelékfelhők tűntek el benne, és úgy tűnt, soha többé nem fognak előkerülni. Kodai szája tátva maradt a látványtól, és egy pillanatra mozdulni sem bírt. A túlélő hajók hirtelen, egyszerre indultak meg a vonalaik felé. - Uram, a flotta... - Engedjék át őket! - vágta rá hirtelen. Pont elég volt egyszer kockáztatnia a fejét azzal, hogy tüzet nyitott egy ismeretlen flottára, amiről kiderült, hogy egy ESB-hez tartozó sith nagyúr vezeti. Kétszer nem akarta ugyanazt a hibát elkövetni.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 15, 2015 14:26:58 GMT 1
Ovat döbbenten figyelte a bolygóról kiinduló óriási anomáliát, ami elnyelte az imposztor flottájának jelentős részét, de a saját jem'hadar köteléket sem kímélte. Saját cirkálói némiképp távolabb voltak az epicentrumtól, így viszonylag megúszták, a kommunikációs összeköttetés így is megszakadt. A kardassi tiszt abban is biztos volt, hogy a felszínen alig maradt életben lévő jem'hadar... sőt, egy ekkora kitörést valószínűleg Ickyx és a jedik sem élhettek túl... Döbbenete tovább fokozódott, amikor látta, hogy a nagaiok átengedik az imposztor flottáját... imposztor, igen, ez volt a helyes kifejezés. Az Obszidián Rend központi adattárával teremtett kapcsolat - már ameddig fennált - megerősítette az Anubis nevű Nagyúr létezését, arra vonatkozóan azonban semmiféle utalást nem tartalmazott, hogy ennek a Nagyúrnak magánflottával is rendelkeznie kellene... Ovat így maradt annál a következtetésnél, hogy ez az alak áruló, ráadásul flottástul, de mielőtt világos parancsnot adhatott volna a nagaioknak, megszakadt az összeköttetés. A nagai parancsnok pedig, úgy látszik, a "Senkit nem szabad átengedni" mondatnak, nos... csak a második felét hallgatta.
- Próbáljanak fényjelekkel üzenni a nagaioknak! - szívta a fogát Ovat. Úgy tűnt, a Renegát flottája megragadja a lehetőséget és áthalad a megnyíló nagai gyűrűn, de nem hagyhatta ki a számításból azt a lehetőséget sem, hogy a menekülés helyett a harcot választják.
Valakinek azonban takarítania is kellett, Ovat pedig ezt a szerepet sokkal szívesebben vállalta, mint hogy egyedül, Aurorákkal és kardassi cirkálókkal nekirontson a menekülő csillagrombolóknak.
- Tartsák a távolságot a rombolóktól, és csak akkor tüzeljenek, ha támadást tapasztalnak. - utasította végül első tisztjét. - Maradunk orbiton.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 17, 2015 15:58:07 GMT 1
Az Első Rend parancsnoki rombolóján Corde kommodore kiadta a parancsot a kilépési pontok felé való átvonulásra. A csillagrombolóerdő átlebegett a nagai vonalon, néhány perc volt csak hátra, hogy szabad utat nyerjen. - Kárjelentést! - követelte Corde, és megigazitotta sapkája alá gyömöszölt haját. - A flotta egynegyede elveszett - érkezett a válasz. - Néhány hajó épen maradt, de működésképtelen. Corde nyelt egyet, mert számitott a mögötte álló Sith Nagyúr szigorára. Anubis azonban nem hallatta a hangját. - A működésképtelen egységeknek - mondta végül a kommodore: - Önmegsemmisitőt aktiválni.. nem adunk foglyokat az elleség kezébe.
A távolban hamarosan lángcsóvák lobbantak fel. A sötétbe borult ISD-k mind kigyulladtak, majd egy hatalmas explózió keretében megsemmisültek. Corde szomorúan nézte a sok feleslegesen kiontott élet maradványait. De egy Sith-el az oldalán nem cselekedhetett másképp, ráadásul logikusan járt el.
Egy fiatalabb hadnagy lépett mellé. - A kilépési ponton vagyunk, kommodore! Corde még egyszer végignézett a távolban lebegő roncsmaradványokon. - Minden felszini egység bevonásra került? - kérdezte. - Igen, kommodore. Készen állunk az indulásra. - Akkor indulás, hadnagy! Hazamegyünk.
A kinti látkép elmosódott, és a csillagrombolóflotta eltűnt a láthatárról. A hiperűrben haladva Corde megvárta, amig az összes épen maradt egysége bejelentkezik. Tizenöt perc múlva elléphetett a központi számitógép elől.
Megfordult, hogy a kabinjába menjen.
És valami szöget ütött a fejébe. Darth Anubis nem volt sehol. Az utóbbi hosszú percek során nem hallotta a Sithet, azt hitte, hogy meditál, vagy visszavonult a kabinjába. De visszaemlékezve egyáltalán nem hallott távolodó lépteket, és Anubis fémcsizmája kopogni szokott. A saját hajóján nem kellett lopakodnia. - Anubis Nagyúr visszavonult? - kérdezte a hadnagytól. A fiatal férfi értetlenül pillantott a nőre. - Anubis Nagyúr elment.. - Hová? - Az övéi közé.. Azt mondta, innentől mi is be tudjuk fejezni a küldetést. - Azonnal tisztisták meg a kommunikációs terem környékét! Egyedül kell jelentenem.. Darth Sordisnak.
...
Ovat idegesen nézte, ahogy a Renegát flottája eltűnik a hipertérben. Az a néhány hátrahagyott roncs, amit a bolygóról érkező anomália működésképtelenné tett, maguktól robbantak darabokra. Ez az egész küldetés kezdett egyre érdekesebbé válni. - Hogy áll a kommunikáció? - fordult a szárnysegédjéhez. - Még mindig instabil, uram. Se a nagai flottát, sem Icyx Nagyurat nem tudjuk elérni. - Küldjenek le egy szakaszt a felszinre, keressék meg a Nagyurat - rendelkezett Ovat. - Ha életben van, mentsék ki. Szükségünk lesz még a szakértelmére.
- Én pedig még ki is akarom vallatni - hűlt le a levegő az új hang megszólalásával egyetemben.
Ovat megpördült, és azt látta, hogy saját katonái fegyveres kiséretében Darth Anubis lép a helyiségbe. A Sith hátrabilincselt kézzel lépkedett, és láthatóan zavarta az ysalamiri jelenlét. Ezúttal nem volt rajta fekete maszkja, a csuklyája alatt pedig jól látszott csontos koponyája, amire vékony rétegben tapadt némi hús.
- Nagyszerű! - kiáltotta Ovat. - A Renegát egyik csatlósa. Miért fogatta el magát?
- Tévedsz, kardassi - felelte elmosolyodva Anubis, felvillantva rothadt fogsorát. - Nem vagyok a csatlósa. Inkább úgy mondanám, hogy a végzete!
- Nocsak..
- Évek óta kutatok utána - folytatta Anubis. - Korábban tudtam az Első Rendről, mint ti. De még mindig nagyon nehéz a közelébe férkőzni - pillantott révetegen oldalra. Ovat azonnal látta, hogy a Sith megszállottja az ügynek. - A flotta az övé volt, amit hagytál elmenekülni.. Mi volt az az Erő-kitörés?
- Ezt te jobban kell tudd, áruló. Nem a te műved?
- Ilyen energia ekkora mértékben.. nem. Csak annyit érzékeltem, hogy a sötétség, ami odalent volt, kirepült az űrbe. Megsemmisült.
- Ezekszerint biztos, hogy a lent mindenki elpusztult?
- Azért kaptam meg a Darth cimet, mert kiválóan értek a sötét oldal ősi titkaihoz - felelte felpillantva Anubis. - Ha azt mondom, akik a kitörés epicentrumában álltak, nincsenek veszélyben, akkor az úgy is van. Éreztem, hogy leküldtél egy Sithet, kardassi. Ki kell vallatni, hogy mi történt odalent. A Dromund Kaas régi Sith világ, számos titka van eltemetve. Némelyik hasznos lehet az ESB számára.
- Még mindig nem tudom, miért fogattad el magad, Sith.
- Hogy beszéljünk, kardassi. Én beépültem az Első Rend kötelékébe, de ezt csak úgy tudtam megtenni, hogy nem értesitettem a feletteseimet. Nem tudhatjuk, kik állnak a Renegát oldalán! Sok honfitársunk, még Sith mesterek is vannak a Renegát seregében. Ti, kardassiak, túl egyszerűek vagytok ahhoz, hogy más lehetőség is eszetekbe jusson a már ismert helyett. Nincs meg bennetek a fantázia, a kellő intelligencia az áruláshoz. Ezért te vagy az egyetlen, akiben bizhatok, kardassi. Azt akarom, hogy a flottád a rendelkezésemre álljon, ha szükségem lesz rá. Ha a Renegát közelébe kerülök, együtt kell lecsapnunk, mindenünkkel amink van.
...
- Próblémába futott - állapitotta meg Darth Sordis felvillanó holoképe. - Igen, mester - felelte Corde kommodore. - A nagai flotta váratlan megjelenése az én hibám - folytatta a sith jedi. - Akárcsak az ESB felbukkanása. Előbbit nem vettem észre, utóbbi követett. De nem ezért keresett fel, kommodore. - Anubis Nagyúr.. elhagyott minket. Úgy hisszük, hogy az ESB flottához távozott. - Anubis egy bolond - vetette oda megvetően Sordis. - Ugyanakkor egy Darth. Hasznos szövetséges. - Hogyan járjunk el ez ügyben, mester? - kérdezte Corde. - Nem lenne előnyös a számunkra, ha most árulna el. - Hagyja békén, kommodore. Szövögessék csak a terveiket. Az ESB jövője ugyanolyan bizonytalan, mint a nagaioké. Hadd gyűljenek egy helyre az ellenségeink! - azzal a holokép eltűnt.
Morrigan Corde egyedül maradt a gondolataival.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 21, 2015 15:38:03 GMT 1
Ovat néhány pillanatig az Anubis nevű áruló-gyanús Nagyurat méregette, és elgondolkozott az opcióin. Ilyenkor hiányolta, hogy nem áll rendelkezésére olyan, viszonylag megbízhatónak számító Nagyúr, mint a hideg Ickyx, akkor a segítségét kérhette volna abban, hogy kiolvastassa az elmondottak hazugság- és igazságtartalmát ennek az alaknak a fejéből... így azonban saját logikájára kellett hagyatkoznia.
Végül Anubishoz fordult.
- Megtehetném, hogy elhiszem a meséjét, és segítek Önnek, nagyúr. Ahogyan azt is megtehetem, hogy nem hiszem el, és intézkedem arról, hogy kivégezzék.
Anubis szemében leplezetlen düh villant.
- Tudja, hol a helye, ugye, kardassi?
- Tudom, hogy azok a kis állatkák mire képesek. Vannak olyan szektorai a galaxisnak, ahol sűrűbben használják őket, és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy jó döntés. - biccentett Ovat csontos fejével a hídon lévő néhány ysalamiri felé. Ickyx távozása után hozatta fel őket a raktérből, minden eshetőségre felkészülve. - De hagyjuk a fenyegetőzést, Nagyúr. Inkább üzletet ajánlok; ha olyan sikeresen beépült ehhez a bizonyos az Első Rendhez, akkor biztosan ismeri a titkaikat. Adja meg nekem a legközelebbi bázisuk helyét, ahol lecsaphatunk rájuk, és én elintézem, hogy személyesen Hilts Nagyúrnak számolhasson be az eredményeiről a Korribanon, vagy Tain nagyúrnak, az én Rendem vezetőjének, amelyik tetszik. Bármelyikük jogosult dönteni az Ön sorsáról, és nagyobb flottákkal is rendelkeznek, mint én... nos, mit szól? Nincs többre szükségem, mint néhány koordinátára.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 19, 2016 13:24:02 GMT 1
- Ha most megtámadod az Első Rendet, idióta, én is lelepleződöm, és a Renegát is kicsúszik a markunkból! - háborodott fel Anubis. Hirtelen megindult, és elkezdett fel-alá járkálni Ovat előtt. A kardassi nézte egy darabig, majd biccentett.
- Nem bizom magában, Nagyúr - mondta. - Ha be akarja bizonyitani, hogy melyik oldalon áll, itt az idő!
Darth Anubis, a Sith mágiák szakértője és a sötét oldal egyik legnagyobb ismerője a galaxisban, megállt, és a kardassira tekintett. Feltette a maszkját, elrejtve az egész fejét, odacsatolva fekete öltözékéhez. Arca kifejezéstelenné, embertelenné, természetellenessé vált, ami nélkülözött minden reményt a szerves lét számára. A hangja viszont fulladásig telt kitörni készülő, őrült haraggal.
- Nem érted, bolond! - mondta szinte orditva. A visszafojtott düh közérthető kifejezése annyira jól sikerült neki, hogy még Ovat is kelletlenül pillantott az ysalamiri-ketrecekre. - A Renegát rendkivül agyafúrt figura. Ha megsemmisited az Első Rendet, megszökik, és soha többet nem találod meg!! Akkor pedig, barátocskám, Wenthar Császár mindkettőnket szépen elintéz! Utálnék ugyanabban a szobában meghalni, mint te, kardassi...
- Akkor mit javasol? - kérdezte Ovat. - Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy nem egy oldalon állunk.
- Tee... te mocskos állat! - sziszegte durván Anubis. - Azt hiszed, hogy az ysalamirik megállithatnak engem? Vagy akár Wenthar Nagyurat? Kérvényezni fogom, hogy rendeleti parancs alapján vonják vissza őket a flottából! De mit gondolsz - villantotta fel vörös fénykardját -, ez csak disznek van? Mondd, kardassi, szerinted nem tudnálak az Erő nélkül, a puszta harci tudásomra hagyatkozva felnyársalni mindannyiótokat?!
- Minden bizonnyal, Nagyúr. Nem szeretnénk, ha erre sor kerülne. Egy nevet kérek. Hol van az Első Rend bázisa?
Anubis villámgyorsan mozdult. Az eddig mellette álló őrök több darabban estek a padlóra. A különleges osztagok berontottak a hidra, de képtelenek voltak megállitani a precizen vagdalkozó Sith Nagyurat. Anubis közben megkereste a legközelebbi ketrecet, és elégedetten nyársalta fel az első ysalamirit, majd sorban a többit, miközben ellenállt a záporozó lövedékeknek.
Kisvártatva közelharci fegyverekkel felszerelkezett egységek rontottak rá a Nagyúrra, aki többfrontos védekezésre kényszerült. Mivel nem a támadásra koncentrált, hanem az ellenállásra, maradt ideje felkutatni a hozzá legközelebb eső ysalamiri-ketreceket. Füstölgő hús szaga terjengett a levegőben, miközben Ovat érdeklődve nézte Anubis és szemmel láthatatlan gyorsasággal járó fénykardjának ténykedését.
A kardassi úgy döntött, nem riasztja a kivégzőosztagát. Megtehette volna, hogy minden egységét a hidra parancsolja, és Anubis, legyen akármilyen jártas a közelharcban, előbb utóbb elbukott volna a létszámfölény miatt. De ha valóban a Renegát nyomára akadt, méghozzá Sordis Nagyúr belső köreibe férkőzve, szüksége volt rá.
Egy sugárnyaláb eltalálta Anubis sisakját, de lepattant róla, igy nem esett nagyobb baja. Dühösen ellökte a kommandóst, aki kikezdett vele. Ebből rájött, hogy megint kezdi érezni az Erőt, és hatalmas lökéssel elrepitette a rátámadó egységeket.
Majd Ovathoz rohant, és az Erő segitségével fojtogatni kezdte.
- Meghalsz, avagy leállitod őket.
- Tüzet.. szüntess.. - hörögte a kardassi dühösen. Anubis, miután a kommandósok leálltak, hátrébb lépett, és elengedte a torkát kaparászó férfit.
- Elnézést kérek - tűzte az övébe a fénykardját a Sith Nagyúr. - De meg kellett mutatnom, ki itt a főnök. Mindenáron célpontot akarsz, fiam? Akkor adok neked egyet. De nem fogsz örülni neki.
- Eléggé.. összemosódtak a határok, hogy melyikünk követ el felségárulást - jegyezte meg Ovat. - Igazán.. meggyőző előadás volt, Nagyúr. De a hitem továbbra sem változott magával kapcsolatban.
- Nem baj, úgy is meghalsz - felelte Anubis, mintha csak mellékesen fűzött volna hozzá valamit. - De nem ma... Az Első Renden belül létezik egy szervezet, amit egyszerűen csak Kultusznak neveznek. Ide járnak át az áruló Nagyurak is, és ebben a szervezetben foglaltam el én is a helyemet. Ha bázis kell, hát tessék. A Kultuszt egy Deadlife nevű, igen veszélyes alak irányitja. Deadlife az Onderonon van. A bázis pedig, amit keresel, a Dxun holdon. Mihelyt visszatértem a saját hajómra, kapsz koordinátákat. Javasolnám, hogy vigyázz a köztársaságiakkal és a mandokkal, kardassi.
Darth Anubis megfordult, és átlépve néhány szétesett tetemen, elhagyta a hidat.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jan 19, 2016 13:51:21 GMT 1
Ovat megvárta, amíg a sith távozik, majd megmasszírozta csontos nyakát, és megropogtatta az izmait.
- Biztonsági kamerákat. - utasította a parancsnokot.
- Feltartóztassam, uram? - kérdezte a kardassi másodtiszt, átlépve néhány füstölgő hullán.
- Nem, hadd szálljon fel, ne bonyolítsuk az életünket feleslegesen. - legyintett a kardassi.
A kamerák képein látszott, hogy Anubis a főhangárba siet, levág két tiltakozó, bőrpáncélos technikust, majd aktiválja egy parancsnoki sikló hajtóműveit, és a legközelebbi SiSD felé indul.
- Fézereket. - közölte az irányzóval halkan, ujjait ropogtatva.
- Fézerek célon.
- Tűz. - adta ki a parancsot Ovat, és a kardassi cirkálói odonit fézerei hosszúkás, aranyszínű energianyalábokat kezdtek köpködni magukból.
Anubis érzékelhette a tüzér szándékát, mert kitérő manőverekbe kezdett, de egy ósdi siklóval nem volt esélye megfelelő manőverekre. Az egyik energiatalálat átégette a sikló hajtóműreaktorának borítását, és a jármű fényes szikrákat szórva eltűnt egy tűzgömbben.
- Hívnak minket az SiSD-ről, uram. - jelentette a komtiszt szinte azonnal.
Ovat elmosolyodott.
- Tájékoztassa őket, hogy Anubis nagyúr áruló volt, és a legénységre támadt. És nézzenek utána az Onderonnal kapcsolatos információknak, meg ennek a Kultusznak is.
- Az Onderon a Köztársaság területén van, uram... - jegyezte meg a kardassi alparancsnok bizonytalanul.
- Tisztában vagyok vele. - vonta meg a vállát Ovat. - Mit gondol, mégis miért lőttük szét ezt a pojácát?
- Értem... uram. - nyelt egyet az alárendelt.
- A kabinomban leszek. - vonult ki maradék büszkeségét az arcára öltve a hídról Ovat, majd halkan hozzátette magában:
- Senki nem szórakozik az Obszidián Renddel... senki...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Apr 8, 2016 14:29:10 GMT 1
Rastari Vos a sűrű aljnövényzeten átgázolva igyekezett lerázni az üldözőit. A számára ismeretlen fajú ragadozók vészes sebességgel közeledtek. Minél tovább tartott a hajsza, annál több bestia csatlakozott a falkához, hogy elkaphassák az egyetlen élő és mozgó teremtményt, aki a betolakodók közül itt maradt. A sötét oldal által átitatott vadak tökéletesen precíz összhangban mozogtak – Rastari már korábban rájött, hogy az Erő mozgatja őket.
Kivont fénykarddal csörtetett előre. A Sith akolitus órák óta menekült, és mégsem tudta lerázni a ragadozókat. Számtalanszor megtámadták, meg sem tudta számolni, hányszor futott bele a semmiből előugró karmokba vagy csattogó állkapcsokba. Még egy tűzköpővel is összetalálkozott, ami elől úgy menekült meg, hogy az üldöző bestiák megtámadták a hatalmas lényt. Ennek köszönhetően Rastari is szerzett némi előnyt.
Nemrégiben pedig ismét utolérték őt. Érezte, hogy ezt nem fogja a végtelenségig bírni. Lehet, hogy nem lesz más választása, minthogy kiálljon ellenük, és felvegye a harcot. Talán még akkor is ez a sors várt rá, ha nem érhetett fel ekkora túlerővel. Ráadásul a ragadozók mindannyian a sötét oldalból táplálkoztak, ami egészen természetes módon járta át a bolygót.
A fiatal Sith eldöntötte, mit kell tennie. Nem volt más választása. Inkább hal meg harc közben, magával rántva néhány ellenséget, minthogy a végkimerülésig meneküljön, hogy aztán összeessen, és tehetetlenül elviselje, ahogy széttépik.
A levegőbe szökkent, megpördült, és némileg távolabb landolva kifújta magát. Aztán maga elé emelte vörös pengéjét, és megiramodott – egyenesen szembe a ragadozókkal.
Az első két állat rávetette magát. Rastari felszabdalta őket, és a rárontó tömegben vagdalkozva pontos mozdulatokkal döfött, szúrt, és perdült. Próbálta elkerülni, hogy a bestiák a közelébe kerüljenek. Egyelőre sikerrel járt.
Épp kettészelt egy vornskr-szerű lényt, miközben a kezét a magasba lendítve ellökte a felé ugró másik vadállatot – és ekkor megállt az idő.
Iszonyúan erős impulzus futott végig a talajon, de még a levegőn is. Rastari úgy, ahogy volt, hanyatt esett. A bestiák, akik mindeddig nyerőfölényben voltak, vonyítva-visítva menekültek a környékről. Rastari észrevette, hogy az állatok teljesen összezavarodtak, és mintha idegen tudattól szabadultak volna, gyámoltalanul, rémülten sírdogáltak, és különböző irányokba menekültek – pedig Rastari az eddigi tapasztalatai alapján arra jött rá, hogy ezek az izék falkalények voltak.
Felült a földön, és érezte, hogy a sötét oldal gyilkos lüktetése alábbhagyott. A tudat, ami megőrjítette a bestiákat, bizonyára elpusztult. Rastari gyanakodva vizslatta a környezetét. Nem akart abba a hibába esni, hogy elbizakodik, és váratlanul éri a falka visszatérése. De akárhogy tapogatózott az Erőn keresztül, nem talált okot az aggodalomra.
Ahogy elengedte magát, és az Erő sötét oldala szép lassan kiszivárgott a tagjaiból, rájött, hogy több sebe vérzik. A tudatába betolult a fájdalom és a kimerültség érzete. Bármekkora hatalommal is rendelkezett az Erő fölött, ő sem tudta órákon át feltölteni magát a sötét oldallal. De majd meg fogja tanulni. Mindent meg fog tudni a sötétségről, amit értelmes teremtmény megtudhat. Megfogadta magában, hogy soha többé nem fogja hagyni magát ilyesféle helyzetekbe sodorni. Ő maga irányítja majd az eseményeket.
Eltette a fénykardját, és nehézkesen felállt. Végignézett magán, és csak most konstatálta, hogy milyen állapotba került. Felsőruházatából alig maradt néhány cafat, bőrét végeérhetetlen horzsolások és mély vágások borították. Arca mocskos volt, a szemébe vér folyt, de legalább az elvágott torkát védő nyakpáncélon nem mutatkozott semmiféle sérülés.
Az elmúlt hetekben több mindenen ment keresztül, mint bármelyik akolitus társa. Míg ők a Korribanon a mesterek szeszélyei miatt panaszkodtak, ő a való világban állta ki a próbákat. Először a Renegát ölte meg őt – a galaxis egyik legerősebb lénye -, mégis sikerült életben tartania magát. Aztán a Dromund Kaas támadt rá a teljes arzenáljával, és lám, Rastari Vos még mindig életben volt.
Botorkálni kezdett előre. Keresnie kellett egy helyet, egy épületet, ahol elláthatta magát, vagy egy hajót, hogy eltűnjön erről a helyről. De hová is menjen? Úgy érezte, messze meghaladta már a tanítvány szerepét. Nem akart visszamenni a Korribanra. Érezte, hogy mindaz, amit Wenthar császár felépített, előbb vagy utóbb el fog veszni. Ezen viszont később is ráért töprengeni.
Minél fájdalmasabban sántált előre, annál inkább kezdett kételkedni benne, hogy a saját képességei mentették meg őt kétszer is. Ha belegondolt, mindkét esetben a puszta szerencsének köszönhette az életét. És mint az Erő valamilyen fokú ismerője tudta, hogy szerencse nem létezett, csupán az Erő akarata.
Odafent a sűrű viharok által szabdalt levegőben sötét fényezésű hajó kínlódott a széllel. A Jedi StealthX fürgén repesztett keresztül az esőfelhőkön, ügyesen kikerülve a váratlan irányból lecsapó villámokat. Az ég szinte teljesen fekete volt, és Abris Numeron szerint a sötét oldal volt a felelős ezért. A szél dobálózása és az állandó veszély ellenére a vihar jót tett a Jedi lovagnak, mert a StealthX könnyebben be tudta tölteni lopakodó-funkcióját ebben a helyzetben.
Abris nem is próbálkozott a keresőszenzorok finomhangolásával. Ilyen időjárási körülmények között nem is álmodhatott róla, hogy így megtalálja elveszett társait. A Tanácsnak nem volt más választása, el kellett küldenie valakit, hogy felkutassa K’Krukh mestert, aki legutoljára a Dromund Kaasra igyekezett. Így hát Abris, mivel egyéb elfoglaltsága nemigen volt azóta, hogy a Rend hivatalosan is felvette mint Jedi lovagot, vállalkozott a küldetésre.
A StealthX villámként csapódott le az egyik felhőből az alatta elterülő épületromok fölött. Abris ráhangolódott az Erő áramlataira, és kiterjesztette az érzékeit. A sötét oldal mindent elmosott maga körül, így lehetetlen volt megéreznie a Jedik hollétét. Valaha ő maga is nagy ismerője volt a sötét oldalnak, de azok az idők elmúltak. Viszont a múltjának köszönhetően tudta, hogyan bánjon vele, pontosabban szólva ellene.
Akárhogy koncentrált, mégsem tudott disztingválni semmilyen jelenlétet a sötét oldaltól. A felszínen vagy nem voltak már ott a Jedik, vagy egy olyan helyen voltak, ami leárnyékolta a lenyomatukat. Abris még sosem járt a Dromund Kaason, de Sith éveire visszatekintve eszébe jutott, amit Sordis Nagyúr mondott neki a bolygóról. Valaha élt egy nagy hatalmú Sith Császár, aki a legenda szerint elérte a halhatatlanságot is. Ez a bizonyos Sith Lord a mendemondák szerint azonos volt a Nagy Galaktikus Háború idején a Sith Birodalom akkori vezérével. Utóbbit sosem bizonyították, viszont tény, hogy abban az időben épült a Sith Császár temploma, a Sötét Templom.
Ezt a helyet már szinte azonnal sikerült megéreznie, hiszen ott csoportosult a legjobban az Erő. Irányt változtatott, és a porig rombolt Sith város fölött repülve elfordult arra, amerre a Sötét Templomot sejtette.
Az érzékelők felvillantak, és Abris látta, hogy egy magányos alak közeledik a város bejárata felé. A képernyőn mutatkozó illető fiatalnak tűnt, de nehézkesen mozgott. Abris ráállította a szenzorokat, és megállapította, hogy a fiú megsebesült.
Jediként szent kötelessége volt az esélytelenek segítségére sietni.
A StealthX máris fordult, és célba vette az alakot. Abris természetesen érezte benne a sötét oldalt, de érzett még egyebet is. Történetesen azt, hogy a fiú gyűlölete ugyanolyan labilissá tette őt, mint annak idején Darth Mordeist. De Mordeist Abrisnak sikerült kiiktatnia magából, ezért tudta, hogy nem lehetetlen legyőzni a sötét oldal befolyását.
Amikor a fiú megpillantotta, azonnal megállt, és elővette vörös fénykardját. Abris mindezzel mit sem törődve megkerülte őt, hogy megfelelő landolási felületet keressen. A SealthX futóművei kialudtak, és a gépezet leereszkedett a lapos fűbe. Abris szándékosan úgy helyezte el a vadászt, hogy annak lövegei a Sith fiúra mutassanak. Ezután bekapcsolta a külső hangszórót.
- Üdv, vándor – mondta, miközben hangja a gépen kívül, kissé reszelősen jelent meg. – Nem látott errefelé egy nagydarab, kalapos illetőt?
- Te – mutatott előre a fiú a kardjával. – Te most kiszállsz, és átadod a gépedet nekem.
Abris elhúzta a száját. Személy szerint azért nem akart kiszállni, mert nem akart a sötét oldal közelségével kísérletezni. Az egy dolog, hogy megtanult ellenállni neki, de ha nem volt muszáj kockáztatni, akkor nem volt értelme sem. Viszont ha a Sith mindenképpen harcolni akart, akkor talán változtat az elhatározásán.
- Ilyen állapotban nem lenne ildomos vezetned – mondta -, még elájulsz felszállás közben, aztán nézhetem a hajót lezuhanni. Nem szokásom totálkáros gépeket gyártani.
- Akkor majd ideadod erőszakkal – mosolyodott el a Sith.
- Mi a neved, Mr Leggyakoribb-Sith-kijelentés? – kérdezte Abris. – Ha már idáig eljutottál, igazán kitalálhatnál valami frappáns beszólást. A végének mindig hatásosnak kell lennie! Bár az igaz, hogy mi még nem végeztünk.
- Én viszont rögvest kivégezlek, ha nem szállsz le onnan, nagyszájú féreg. Utolsó figyelmeztetés.
- Most komolyan meg akarsz halni? – érdeklődött Abris bosszankodást színlelve, miközben aktiválta a lövegeket, és ujjait az elsütőbillentyűkre helyezte. – Nézd, én vagyok az egyetlen esélyed a menekülésre. Egy rendszerrel arrébb vár a hordozóm, felszólok, és küldenek még egy hajót. Addig erőltess türelmet magadra.
Rastarinak elege lett a másik kioktató hangsúllyal előadott szóáradatából. Kimerült volt, céltalan és dühös, kiváltképp ilyen beszélgetésekre nem volt most szüksége. Valami visszatartotta az azonnali támadástól, és rájött, hogy kezd elgyengülni. Normális esetben azonnal nekiugrott volna a másiknak, és elvette volna a gépét. A sötét oldal átjárta őt, és Rastari hagyta, hogy eltompuljanak a fájdalmai és a fáradtsága.
Aztán az X-szárnyú szembelőtt vele.
Rastari felállt a földről. Nem érte találat, de az előbb ösztönösen félreszökkent. Aztán rájött, hogy a pilóta nem is őt vette célba.
A hátánál két kígyószerű lény teteme hevert.
A gép pedig üres volt. A pilóta mellette állt, és egy sokfogú valamivel küzdött. Zöld fénykardja hangosan hasította a levegőt. A bestia hamarosan elhullott, de egy újabb érkezett, aztán még egy, és végül egy egész falka vette körül őket. Rastari újrakalibrálta a gyűlöletét, és immár nem a Jedire, hanem a vadállatokra összpontosítva ő maga is vagdalkozni kezdett.
Abris könnyedén ritkította a ragadozókat, de azok mintha egyre többen lettek volna. Miközben egy Erőlökéssel kiszabadította magát a harc közepéből, egy intéssel lecsukta a StealthX pilótafülkéjének a záróüvegjét. Rastari, akinek ezáltal meghiúsult a terve, hogy kereket oldjon a vadásszal, éktelen haragra gerjedt, és vadul kezdte csapkodni a Dromund Kaas ősragadozóit.
Fáradtsága hamar elvette a magáét – Rastari egyre elkeseredettebben küzdött. Minden izmát meg kellett feszítenie, hogy le tudjon csapni. Hátrálásba kezdett, és a legutóbbi vadállatnak alig tudta felhasítani az oldalát, mielőtt a bestia elérte volna őt. Ekkor egy másik vetette magát a Sithre. Rastari elhajította a pengéjét, hogy megakadályozza az állatot. De amikor a fénykard célt tévesztett, és ártalmatlanul lehullott a földre, a fiú tudta, hogy itt a vége.
A ragadozó nekiugrott, hatalmas állát nagyra nyitotta, és beleharapott Rastari nyakpáncéljába. A fiatal Sith nem volt elég erős hozzá, hogy lebirkózza magáról a vadat, és a földön fetrengve küzdött vele. A ragadozó szorította a nyakát, de szerencsére a nyakvédője elég erős volt hozzá, hogy egy ideig ellenálljon a nagy erejú állkapcsoknak. Rastari azonban arra gondolt, hogy hamarosan megsérül a sebe, ami végül mégiscsak a halálát fogja okozni.
De a bestia ekkor feladta, és elengedte a fiú nyakát. Rastari minden maradék erejét bevetette, hogy eltartsa magától a gyilkosan harapni akaró fejet. Az állat azonban erősebbnek bizonyult, és lefejelte a Sithet, aki tehetetlenül engedte le a kezeit.
Látta, hogy a bestia egy pillanatig kiélvezi a győzelmét. Aztán kitátotta a száját, és egy zöld fénykard bújt elő belőle. Az állat kikerekedett szemekkel eldőlt, ahogy Abris kihúzta belőle a fegyverét. De nem volt ideje, hogy segítsen a Sithnek, mert újabb ragadozók rohamozták meg.
Rastari a füléhez kapta a kezét. Abris ugyanis az előbbi pillanatokban kitátotta a száját, és mélyről jövő, vontatott hangot adott ki, ami végigvisszhangzott a környéken. Az Erő-illúzió hatására a vadállatok egyszeriben leálltak, és szanaszét szaladtak.
- Többen fognak visszajönni – mondta a Jedi. – Most kell elmennünk.
Rastarinak valahogy magától is sikerült felállnia. A Jedi felvette az elejtett fénykardot, és a Sith kezébe nyomta. Rastari értetlenül nézett rá. Azt hitte, itt a vége az életének.
- Mi Jedik nem ölünk feleslegesen – magyarázta Abris. – Ne mondd, hogy nem hallottál erről.
- De miért mentetted meg az életemet? – kérdezte Rastari, aki rendkívül kiszolgáltatottnak érezte magát. - Hagyhattad volna, hogy...
- Ez a munkám. Gyerünk!
Mindketten begyömöszölődtek a szűkös fülkébe. Abris a pilótaszékbe ült, míg Rastari a háta mögött kucorgott. A Jedi hátradobott neki egy vizes palackot, és a Sith mohón pótolta a folyadékhiányát.
Ahogy azt Abris megmondta, a vadállatok máris szivárogtak visszafelé. A StealthX hajtóművei beindultak, és a gép felszállt a levegőbe. Mielőtt Abris elfordította volna a megfelelő kilépési vektor felé, a bestiák felé fordította a vadászt, és halomra lőtte őket.
- Mi az? – kérdezte az értetlen tekintetű Rastari láttán. – Lehet, hogy Jedi vagyok, de nem tagadhatom meg a természetes kiválasztódást. Itt pedig mi vagyunk a főemlősök!
A StealthX maga mögött hagyta a Dromund Kaast. Abris Numeron szájíze pedig hirtelen keserű lett. Az imént engedett sötét ösztöneinek, és kivégzett néhány ragadozót, akik már nem jelentettek rá veszélyt. A Dromund Kaasnak mégiscsak sikerült befolyásolnia őt. Ezek szerint még most is útmutatásra van szüksége a sötét oldali függőségével szemben. De ki foglalkozna vele? A Tanács tagjainak hiába említi meg a dolgot, mindegyikük el van foglalva valamivel, a Solusar házaspár pedig nem volt nagy szakértője semminek. Smordre mesterről semmi hír nem volt, akárcsak K'Krukhról, aki nem volt már a Dromund Kaason.
- A Coruscantra megyünk? - kérdezte Rastari.
Abris már a hipervonalat számítgatta, amikor ujjai megálltak a panel fölött. Kitörölte a koordinátákat, és újakat táplált be. Mint mindig, most is volt egyvalaki.
- Nem - felelte. - Egyenesen a Dathomirra!
|
|