|
Medeia
Aug 11, 2012 22:38:09 GMT 1
Post by Enz on Aug 11, 2012 22:38:09 GMT 1
Medeia - más néven Serenno ékköve - egy, hagyományosan serennói érdekszférában lévõ zöld bolygó, amit remek klímája, kiterjedt állat- és növényvilága a serennói nemesség kedvelt helyévé tett, fõleg a hazai hidegebb évszakok alkalmával. A nagy befektetések hatására a bolygó gyorsan fejlõdésnek indult és jelentõs lakosság áramlott be, az alantasabb munkák elvégzésére. Idõvel Medeia olyan jelentõssé vált, hogy nem pusztán téli lakként, de autonóm területként követelte a jussát, amibe végül kénytelen volt a nemesség is beleegyezését adni. A bolygón saját nemesség alakult ki, fõleg a serennói mellékágak láttak ebben nagy lehetõséget, és a nem serennói kézen lévõ területeket felosztották egymás között. Az új rendszer stabilitása érdekében létrehozták a Nemesi Tanácsot a legjelentõsebb helyi nemesekbõl, amely késõbb megválasztotta az elsõ herceget.
A herceg a végrehajtó hatalom feje, aki a Nemesi Tanácsnak és a serennói nemességnek tartozott felelõsséggel. Kezdetben visszahívható volt és tisztsége nem öröklõdött, ám késõbb mindkettõ kikopott és örökletes hercegi cím jött létre. Ezt kezdetben csak férfiak kaphatták, ám a Nemesi Tanács utóbb elfogadta a nõi öröklés lehetõségét. A bolygó jelenlegi uralkodója, Eiren hercegnõ is így kerülhetett trónra.
Keller marsall serennói puccsa után a nemesek többsége ide menekült és velük tartott a hozzájuk hû hadsereg nagyobb része is. Az itteni helyõrség nem csatlakozott a lázadáshoz, és a Medeia és Serenno között hamarosan nagyon feszült viszony alakult ki. Bár igény lett volna a háborúra mindkét oldalon, végül mégsem került rá sor egyéb okokból és a serennói nemesség lassan kezdett beletörõdni, hogy õsi otthonát elveszítve végleg itt telepedjen le. Érkezésük azonban a helyi nemesek körében is indulatokat keltett, akik saját hatalmukat féltve kívánták az anyabolygó szülötteinek mihamarabbi eltûnését - így vagy úgy. Ezzel együtt a fiatal hercegnõ egyre zsarnokibb intézkedései is komoly visszhangot váltottak ki és a Tanácsot erõsen megosztották. A bolygón tehát csupán látszólagos a béke, de a felszín alatt hatalmas forrongás van, ami azzal fenyeget, hogy bármelyik pillanatban a feltörhet.
|
|
|
Medeia
Aug 12, 2012 13:57:40 GMT 1
Post by Enz on Aug 12, 2012 13:57:40 GMT 1
A Medeiai Opera a nemesség krémjének kedvenc találkozóhelye volt, nem akadt olyan, magát jelentõsnek tartó család, akinek ne lett volna saját bérelt páholya itt. A legrangosabb elõadásokon rendszeresen megjelent minden családfõ, a többin pedig valaki a családból. Ez a helyzet is változott természetesen, amikor a serennói nemesség színe-java megérkezett: többek lemondani kényszerültek páholyukról és az alsóbb szintekre visszavonulni, ami sok feszültséget eredményezett és az egyik legjelentõsebb probléma forrása lett a helyiek és a menekültek között.
A mai este a legjelentõsebb operaénekesek léptek fel, így aztán mozdulni sem lehetett a jóval kevesebb személyre méretezett épületen. Bár az elõadás már megkezdõdött, ez sosem jelentett különösebb problémát, elvégre az csupán másodlagos volt. A folyosókat, páholyokat és az utóbbi idõben a nézõteret is betöltötte a halk suttogás - megbeszélések, tervezgetések, összeesküvések, viták. August Autumn százados (akit a patthelyzet megtörésében szerepet játszó novaci kommandósakcióban betöltött szerepe miatt Chase tábornok dupla elõléptetésben részesített) szinte el is felejtette már, milyenek is az ilyen események. Azt szomorúan konstatálta, hogy izgalmasabbak nem lettek, de az intrikák száma exponenciálisan növekedett azóta. Bár nemesi származású volt és apja halála óta a család feje is, nem sajnálta, hogy ez a rendszer Keller puccsa után végérvényesen széthullott. Persze a tekintetes urak még áltatták magukat utolsó erõsségükön meghúzódva, hogy lehetõség van a visszatérésre - ez azonban legfeljebb vágyálom lehetett, valósággá már nem válhatott soha. Autumn sem jókedvébõl jött ide, hanem Grenhil és Chase tábornok utasítására, hogy megkezdje a tárgyalásokat a nemesekkel és ezután Medeia visszatérjen a serennói szövetségi rendszerbe, akár független bolygóként is. Úgy tûnik Grenhil végleg le akart zárni minden belsõ ellentétet, hiszen ezzel párhuzamosan már megkezdõdtek a tárgyalások a serennói lázadókkal. - Kérem fáradjon be a páholyba - lépett ki az ajtón a jól öltözött szolga. Amelyik nemes a szolgáit ilyen ruhában járatta, annak még mindig sok pénze lehetett, a Serennón foganatosított vagyonelkobzások ellenére is. Autumn szinte már úgy érezte, hogy a szolgának jobb ruhája van, mint az õ egyenruhája. Mindenesetre fogadta a meghívást és besétált a páholyba. Finom, díszes ruhák kavalkádja, semmi kétség nem férhetett hozzá, hogy a legrégebbi nemesi családokhoz invitálták be. Persze követként csak félhivatalosan lehetett jelen, hiszen egyelõre egyik tárgyaló fél sem volt hajlandó elismerni a másikat. - Foglaljon helyet, Autumn báró - invitálta egyikük az egyik éppen üressé vált helyre. - Kérem, maradjunk inkább a százados megszólításnál, ha már - mondta Autumn, mire többek arca furcsa grimaszba rándult. Mindenesetre a kérést elfogadta és leült. - Miért árulja el a saját fajtáját? - tört ki a kérdés az egyik fiatal nemesbõl. Autumn anélkül, hogy rá nézett volna, válaszolt. - Az én hûségem Serennóé - felelte szárazon. A beszélgetés már ezen a ponton megakadt egy idõre, így Autumn lepillanthatott a színpadra, ahol éppen egy nõ énekelt az elveszett dicsõségrõl. Valamiért úgy találta, hogy az itteniek helyzetét ez jól jellemzi. - Mit ajánl hát nekünk Grenhil tábornok? - tette fel a kérdést pár perc múlva az egyik nemes, megtörve a páholyban beállt csendet. - Szabad visszatérést Serennóra, az elkobzott paloták és kastélyok visszaadását, valamint kártérítést az elkobzott és a szegények között szétosztott földterületekért. Továbbá a nemesi címek megtartásának lehetõségét, örökletesen, azonban privilégiumok nélkül - sorolta Autumn, majd egy köhintéssel jelezte, hogy befejezte a felsorolást. - Tehát mondjunk le minden politikai többletjogunkról, és a címünket kivéve legyünk olyanok, mint a pórnép? Mindezt azért, hogy visszakapjunk valamit abból, amit jogtalanul elvettek a magához hasonló törtetõ, harácsoló, árul... - az elõbbi fiatal nemes hangja egyre emelkedett, és a környezõ páholyokból egyre jobban feléjük fordult a figyelem. Az egyik idõsebb nemes azonban felemelte a kezét, mire az ifjú elhallgatott. - Menj ki és higgadj le! - utasította, a fiatal ellent kívánt mondani, ám nem kapott lehetõséget. Rövid hezitálás után engedelmeskedett. Az idõsebb nemes bocsánatkérõen nézett felé. - Bocsásson meg a fiam otrombaságáért, fiatal még és forrófejû. - Semmi probléma, nem vettem magamra. Ami az ajánlatot illeti... - A feltételek megegyeznek azzal, amit a nemesi reformpárt kívánt korábban elérni - jegyezte meg a páholyban ülõk egyike. - Valóban, a feltételeket a realitásokhoz igazítottuk - bólintott Autumn. - Mi a helyzet azokkal a katonákkal, aki velünk tartottak ide? - tette fel a kérdést egy másik nemes, apró kecskeszakállát simogatva. - Hazatérhetnek, büntetlenül. Elkobzott vagyonukat visszakapják, senkit sem fokozunk le, kérés szerint visszatérhetnek az aktív szolgálatba és persze nem kerülnek internálásra - ellentétben azokkal, akik az utóbbi idõkben hazaszöktek, gondolta a százados magában. Az elmenekült hadseregrész morálja egyre csak romlott, a legtöbben hazavágytak otthonukba, barátaikhoz és családjaikhoz. - Elfogadható feltételek - morfondírozott a fiát nemrég rendre utasító gróf. - Gondolom Grenhil cserébe elvárja az új rendszer támogatását. - Szó sincs róla. Pusztán a megváltozott helyzet elismerését kéri. Legkésõbb három hónapon belül szabad választásokra kerül majd sor, ott Önök is indulhatnak, ha saját politikai pártot szerveznek. - Úgy látszik nincs más út - sóhajtott fel a gróf. - Vendéglátóink türelmét már kimerítettük és a bolygó gazdasági helyzete sokkal rosszabb, mint érkezésünk elõtt. Én szívem szerint elfogadnám most az ajánlatot, de elõbb meg kell gyõznöm a többi nemest is, aki számít. - Egy hónapja van rá - közölte Autumn szárazon. - Különben ki kell várniuk, amíg feláll a demokratikus kormányzat, és õk már nem fognak ilyen kedvezõ feltételeket ajánlani. - Megteszek mindent, amit tudok - felelte a gróf, akit láthatólag megijesztett a fenyegetõzés. - Nos, akkor ha megbocsátanak - állt fel Autumn, azonban még kérdés érkezett felé. - Hol jelezzük a válaszunkat? - A nevezett idõpontig még a bolygón leszek.
|
|
|
Medeia
Aug 19, 2012 18:23:32 GMT 1
Post by Enz on Aug 19, 2012 18:23:32 GMT 1
Medeia, Serenno ékköve. Nem véletlenül kapta ezt a nevet, morfondírozott Autumn százados, ahogy kiszállt a hercegi címerrel ékesített siklóból. A hercegi palota egy magaslaton épült fel és innen remek rálátás nyílt a bolygó fõvárosára, a díszes épületekre, a hatalmas virágoskertekre és a város folyójára, ami gyönyörûen kéklett. Az égen egy felhõ sem volt, tökéletes volt az idõjárás. Igazi felüdülés volt Novac jégborította felszínéhez képest, ahol ha az emberre nem lõttek rá egy ideje, akkor azt jelentette, hogy eltévedt és kezdhetett imádkozni hite szerint amiatt, hogy az elektromos rendszerei nem fagytak meg és talán visszatalál... Eiren hercegnõ, a bolygó uralkodója nem sietett a fogadásával, így akadt egy pár napja, amit kiélvezhetett a városban. A helyiek kedvesek voltak, ám egyenruhája miatt nagyon sok gyanakvó tekintetet kapott és ha nincs vele állandóan két fegyveres helyi kíséretként, akkor lehet még belé is kötöttek volna. Ma mindenesetre hajlandó volt fogadni a hercegnõ, aki az elmondások és felvételek tanulsága szerint még igencsak fiatal volt. Ez persze nem feltétlenül hátrány, talán így könnyebben bele fog egyezni a feltételekbe.
Autumn lassan fellépdelt a lépcsõn, ami a bejárathoz vezetett. A hatalmas ajtó mellett négy katona állt õrt, tankönyvszerû vigyázzállást produkálva. Tisztelegtek neki, amit õ persze azonnal viszonzott - legalább õk tudták hol a helyük. Odabent egy nagy tér közepén egy széles lépcsõ vezetett felfelé és a falhoz érve kétfelé ágazott, bizonyára arra volt a lakórész és a a személyes helyiségek. A lépcsõ alján egy fiatal férfi, vagy inkább talán fiú várta, aki nem úgy tûnt, mintha betöltötte volna a húszat. Díszes világossárga ruhát viselt, drágakõvel kitûzött fekete nemesi nyakkendõvel. Az egész összképre még pluszt adott középhosszú aranyló színû haja, amit hátul fogott össze és világoskék szemei. A fiú az etikettnek megfelelõen meghajolt elõtte és ezzel egy pillanatra elbizonytalanította a századost. Végül úgy döntött, nem szerencsés a tárgyalópartnert az egész elején felidegesíteni és követte a példát. - Kérem kövessen - szólalt meg meglepõen vékony hangon. Végül is a kinézetéhez illik, állapodott meg magával Autumn és szótlanul követte. Nem tudta nem észrevenni, hogy a kísérõi még az ajtóban megálltak és nem követték tovább. Bizonyára protokoll. A trónterem ajtajához érve a fiú még egyszer meghajolt elõtte, majd a résnyire kinyitott ajtón beslisszolt és bezárta azt. Autumn nem tudta mire vélni ezt, de benyitni bizonyára illetlenség lett volna. Mivel percekig várakoztatták, végül már a beretsapkájával kezdett játszani, ekkor azonban lassan nyílni kezdett az ajtó. Sietõsen a hóna alá csapta a sapkát és megigazította az egyenruháját.
- Báró August Autumn, az Autumn család feje, a Serennói Hadsereg századosa - konferálta fel az egyik aranyszegélyû sötétkék egyenruhát viselõ hercegi testõr nagy hanggal. Autumn mély levegõt vett és besétált az ajtón, majd végig a vörös szõnyegen, egészen addig, amíg a vörös függönnyel elkerített nagy trónhoz ért. A benne ülõ ember, Eiren hercegnõ még attól is fiatalabb volt, mint gondolta. Talán 17? Aranyló haját és a világoskék szemeit elnézve rájött, hogy látta már azokat, és ahogy a tekintete a trónról jobbra tévedt, ott állt üdvözlõje, ugrásra készen. Õk ketten testvérek lennének? Pedig úgy olvasta, hogy a hercegnõ testvére meghalt még gyerekkorában. Felettébb érdekes. Tekintete ismét a hercegnõre tévedt, aki úgy tûnik arra várt, hogy Autumn illendõen üdvözölje. Enyhén meghajolt elõrefelé, majd kiegyenesedett. Inkább volt ez egy biccentés, mint meghajlás és ehhez mért fanyar gesztus ült a hercegnõ arcára, aki igyekezett azt fekete legyezõje mögé rejteni. - Nem mutat túl sok tiszteletet a hercegnõ irányába, báró - jegyezte meg ellenséges hangon az õt fogadó fiú. - Elnézést, hercegnõ, ha megsértettem - felelte a százados és ezúttal jóval mélyebbre hajolt, majd onnan pillantott fel. A hercegnõ úgy látszik valamelyest megenyhült ettõl. - Üdvözlöm, báró - szólalt meg Eiren hûvösen. - Halljuk, miért is járult elénk. - Természetesen, felség. Serenno ajánlatát jöttem tolmácsolni Önnek - valamiért idegenül csengett egy fele olyan idõs lányt magáznia, de mivel az etikett megkövetelte, erõt vett magán. - ha szíveskedik meghallgatni. - Pártütõkkel nem vagyunk hajlandók tárgyalni - felelte a hercegnõ. Autumn megvonta a vállát és megszólalt. - Akkor egy másik közös nyelvet kell majd találnunk - hangja fenyegetõbben csengett, mint szerette volna, és erre a hercegnõ szolgája is felkapta a fejét. A szemében gyûlölet égett. - Inzultálja és fenyegeti a hercegnõt? - kérdezte és vékony hangjában erõs ellenszenv és felelõsségre vonás érzõdött. Erre az õrök is idegesebbek lettek. - Csak tényeket közlök - felelte Autumn, igyekezve tárgyilagos hangon maradni. - Serenno kész engedményeket tenni és elismerni a maguk függetlenségét, valamint egyenlõ szövetségesi státuszt nyújtani. - Hallottuk, hogy a maguk Grenhil tábornoka gyorsan összerúgta mindenkivel a port - szólalt meg a hercegnõ, gúnyos hangon. - Talán ezért igyekszik minket ennyire megbékíteni? Hát mi nem kérünk az álságos demokráciájából. Halk kuncogását a legyezõje mögé rejtette. Autumnak kedve lett volna felsóhajtani, de nem akarta az ifjú védelmezõt még jobban maga ellen hangolni, így inkább türelemmel kivárta, amíg Eiren elhallgat. - Nincs már szükségünk senkire, egyedül is elérhetjük amit akarunk! - Hercegnõ, tisztelettel felhívom a figyelmét, hogy a méltányos feltételek csak egy... - kezdett bele Autumn, azonban a trónról felpattantó lány belefojtotta a szót. - Méltányos? Ez valami vicc?! A nem, az nem! Most pedig takarodjon a szemem elõl, áruló kutya! - Ahogy parancsolja felséged - hajolt meg Autumn és meghatározhatatlan kifejezés ült ki az arcára. - Azt nem tudom ígérni, hogy a következõ találkozásunk is ilyen szívélyes lesz... - Takarodj innen, vagy kivitetlek! - a hercegnõn már-már szinte hisztérikus hangulat uralkodott el. A százados hátat fordított neki és úgy sétált ki, ami az etikett teljes felrúgása volt, és éppen ezért örült neki, hogy felrúghatja azt.
Alig ért ki a folyosóra, sietõs lépéseket hallott maga mögött és egy pillanatra átfutott a gondolatai között, hogy itt helyben megölik. Ettõl a kis hisztis csitritõl minden kitelik - most már legalább értette, miért utálja annyira a saját nemessége is. Gyilkosok helyett azonban csak egy elhízott õszhajú egyenruhás fickó tûnt fel mögötte, aki nem úgy tûnt, mint aki bárkit is meg tudna ölni. - Vá...várjon - lihegte hangosan. A százados megállt és lassan hátra fordult, miközben a másik beérte. - S...saj...nálom - szuszogott hangosan. Autumn intett neki, hogy nyugodtan fújja ki magát. - Tehát - kezdett bele megint egy kicsivel késõbb. - Sajnálom a fogadtatást, báró... - Maradjunk a századosnál. - Százados... A hercegnõ hajlamos az ilyenekre - mondta bocsánatkérõen. - Fiatal még és nem teljesen érti a világ dolgait. - Maga kicsoda, ha nem sértem meg vele? - Ó, bocsánat, illetlen voltam. Leonell Hirt, a hercegi testõrség parancsnoka. - Gondolom engem már ismer - mosolyodott el Autumn. - Szóval a hercegnõ nem érti a világ dolgait. Ezt tapasztaltam. De õ hozza a döntéseket. - Nem teljesen - most Hirten volt a sor, hogy mosolyogjon. - Bár kevesekre hallgat, az én véleményemre még mindig ad. Talán rá tudom beszélni, hogy fogadja el ezt az ajánlatot. - Reménykedjünk benne - bólintott Autumn, majd hozzáfûzte. - Kár lenne ezért a szép bolygóért. - Ami az idõt illeti... - Kevesebb, mint egy hónapja van. Addig a menekült nemesekkel és hadsereggel megegyezünk. Persze ez csak lehet elõny a hercegnõnek. - Értem. Megteszek mindent. - Remek. Azt hiszem meg tud majd találni ha megváltozott Eiren hercegnõ véleménye. Akkor további szép napot.
|
|
|
Medeia
Jul 24, 2013 20:58:23 GMT 1
Post by Enz on Jul 24, 2013 20:58:23 GMT 1
Autumn nyugodtan várakozott a trónterem elõtti részen, amely most szokatlanul kihaltnak tûnt. Ismét legjobb egyenruháját öltötte magára, ahogy az egy hónapnyi idõ pontosan a mai nappal járt le. Hallotta a változásokat odahaza, és tudta, hogy neki is sok szerepe volt a nemesség meggyõzõsében. Most már csak a részletek kidolgozása volt hátra, hogy az itt lévõ katonákat el tudják szállítani a honi bázisokra. Egy teljes évig voltak távol a családjaiktól, és be kellett látniuk a helyzet kilátástalanságát, akár a tartalékaikat felélt nemesség tette, Mariendorf báró vezetésével. A báró mindig is jó politikus volt, és nem követelt túl sokat, és a nemesség hazatelepülése már meg is kezdõdött, ügyüket pedig a Nemesi Kárpótlási Bizottság fogja átvenni. Azonban a helyi kormány válasza miatt aggódott. Eiren hercegnõ házasságot készült kötni az egyik legnagyobb hatalmú helyi nemessel, a fiatal Kiato báróval, akivel még anyja jegyezte el gyermekként. Egyúttal a hadsereg fõparancsnokát menesztette és saját embereivel töltötte fel a központi haderõt, majd újoncozási törvényt fogadtatott el a nemzetgyûléssel. Egyértelmûen háborúra készült, még ha az egységes Serenno és szövetségi rendszere ellen semmi esélyük sem volt.
- Autumn báró lépjen be! - lépett ki végre egy szolga hosszú várakoztatás után. Ez egyértelmûen a hercegnõ kicsinyes bosszúja volt azért, mert legutóbb megszegte az etikettet távozáskor. Ahogy késõbb hallotta, Eiren hercegnõ toporzékolt a dühtõl, miközben a szõke hajú ficsúr csak alázatosan hallgatta. Hirt, a testõrség parancsnoka az egyik legjobb informátorává vált az elmúlt egy hónapban, de úgy látszik az általa ígérgetett befolyás a hercegnõre már nem volt jelen az udvarban. A fogadtatása - ha lehet - most még hûvösebb volt, mint korábban, habár a trón elõtt gyülekezõ nemesség közül jó pár biztató tekintetet kapott. A hercegnõ fekete selyemköpenyt viselt, aranyozott szegéllyel és a fején egy aprócska aranykorona ült - egy kiegészítõ, amit legutóbb még nem lehetett látni. A ruhája igen feszes volt, így látást engedett a századosnak a növekvõ nõi bájaira. - Felség - hajolt meg a százados, ezúttal némileg udvariasabban, mint az elsõ alkalommal. - Mondja, mit kíván, báró - a fiatal lány hangja szinte metszett a hidegségtõl. Az anyja annak idején jól kinevelte õt, vele volt még ilyen nehéz szót érteni. - Letelt az egy hónap legutóbbi találkozásunk óta - a hercegnõ olyan tekintettel nézett rá, mint aki nem is emlékszik ilyen piti ügyekre. Autumn kötelességének érezte emlékeztetni. - Tudja felség, amikor a bolygója Serennóhoz való csatlakozásáról volt szó. - Csakugyan - bólintott a legyezõje mögül Eiren hercegnõ, és nem úgy tûnt, mintha folytatni szeretné a mondókáját. Nem könnyíti meg a dolgomat, gondolta Autumn, és tekintete Hirtre tévedt, aki alig észrevehetõen jelezte neki, hogy folytassa. - Jöttem, hogy halljam Felséged válaszát - tette egyértelmûvé érkezése célját. Amit persze a csitri is tudott, de úgy tûnt élvezte a játékot. - A hercegnõt nem utasítja senki - jegyezte meg az aranyhajú ifjú, aki szintén fekete ruhát viselt, fehér, közepén smaragddal díszített kendõvel a nyakában. - Egy kérdés nem utasítás - mutatott rá az egyértelmûre Autumn, miközben továbbra is a hercegnõt nézte, aki komótos mozdulatokkal legyezgette magát, tudomást sem véve róla. Idegesítõ egy némber volt, az biztos. Az anyja legalább nem volt ilyen dölyfös és lekezelõ sosem. - Felség! - Unom ezt a kihallgatás - sóhajtott fel a trónon ücsörgõ lány. - Hozzátok be a foglyot! A szõke ficsúr intett, mire feltárult a trónterem ajtaja, és egy vörös hajú, ugyanilyen ruhát viselõ lányt hoztak be. Autumn kötelességtudóan félreállt az útból: érezte, hogy arra megy ki a játék, hogy elfogyjon a türelme, és olyat tegyen, hogy a hercegnõ lecsukathassa. A tekintete összetévedt Hirtével, akinek hatalmas döbbenet ült ki az arcára, szemei elkerekedtek, ahogy a két õr által végigvonszolt lányt bámulta. A trón lábánál a szõnyegre dobták, és a hercegnõ megvetõ mosollyal nézett le rá. - Felség - lépett elõre a hozzá hasonló kinézetû szõke ölebe. - Leona Hirt, Leonell Hirt fogadott lánya. - Mit követett el? - kérdezte csengõ hangon, láthatóan élvezve saját testõrsége parancsnokának fájdalmát. - Megtagadta a nemrég megemelt adók behajtását a köznéptõl, sikkasztott a palotai raktárból és veszélyes elemeknek adott egérutat - sorolta készségesen. Ahogy jobban végigmérte, ruháján ott volt a fõvárosi õrség emblémája: szokatlan foglalkozás egy nõ számára. - Mivel véded magad? - Nem kell védenem magam - hangja mély volt, és ez baljóslatú csengést adott szavainak. Végig a földet bámulta beszéd közben. - A nép éhezik, az adókat nem tudja fizetni. Az ételt a raktárból nekik vittem, nem elloptam. Azok a veszélyes elemek pedig egyszerû utcasuhancok voltak, akik nem tettek semmi rosszat. - Elismered hát az árulást? - Árulást nem én követtem el! - pillantott fel, és gyilkos tekintetét a hercegnõjébe fúrta, aki ösztönösen megrázkódott tõle. - Hanem, aki kizsigereli a saját népét, és pusztulást hoz rájuk, hogy saját egóját legyezgethesse! Aki hagyja, hogy éhezzenek, egy egykor virágzó bolygón! Aki... Egy hangos pofon csattant a szõke ficsúr kezétõl, de láthatóan nem érintette különösebben Leonát. A hercegnõ felállt, és arcát félig legyezõjével takarta el. - Leona Hirt! - hangjában düh lobogott. Nem volt jó stratégára valló gondolat megsérteni egy ilyen kényes csitrit. - Árulásért ezennel megfosztalak minden címedtõl, rangodtól és nevedtõl is! Számûzlek a belsõ negyedekbõl, imádott szegényeidhez! Edd az õ kenyerüket. És mondd meg nekik, ha nem telik kenyérre, egyenek kalácsot! Vigyétek az árulót a szemem elõl! - intett dühösen az ajtó felé. A két õr felkapta a lányt, akit ellenállás nélkül taszigáltak ki az ajtón. A hercegnõ dühösen huppant le a trónjára. Leonell arca falfehérre váltott. - Felség - lépett elõ a sor elejérõl. - Kérlek fontold meg... - Az árulás a gyökerétõl mérgezi meg a fát - szólalt meg a szõke ficsúr, aki fenyegetõen közelebb lépett Hirthez. Õ azonban nem ijedt meg, tartása egyenes maradt. - Felség! - kérlelte tovább a férfi. - Édesanyád emlékére... - Édesanyám hallott - közölte nyersen a lány. - Eiren hercegnõ! Egy jó uralkodó megbocsátó! - Hirt még mindig nem adta fel. - Egy megbocsátó uralkodó gyenge - közölte dölyfösen. - Anyámat mindig olyan tökfilkók irányították, mint Te. Ennek vége! Felmentelek a testõrségem vezetése alól! Hirt megsemmisülten állt a helyén, a hercegnõ pedig lepillantott hûséges ölebére, aki nem tûnt idõsebbnek nála. - A testõrség új parancsnokává Allen Avadoniát nevezem ki! A szõke hiú alázatosan meghajolt felé, a termen pedig halk suttogás futott végig. Nem kellett nagy gondolatolvasás ahhoz, hogy Autumn meglássa: nem épp az egyetértés jegyében. Eiren most fenyegetõen fordult a százados felé. Igazi mérges kígyó, aki ügyesen rejtegeti a méregfogait. - Autumn báró - szólította meg hûvösen. - Választ vár még a kérdésére? - Nem, Felség. Azt hiszem jól megértettem az üzenetét - hajolt meg, és sarkon fordulva megindult az ajtó felé. Reméltem hamarabb kijut, mint hogy a csitrinek eszébe jut fejét vetetnie. Tucatnyi tekintet érzett a hátában, még gyorsan hátrapillantott, tekintete találkozott Hirt szomorú szemeivel, majd kilépett a trónterem ajtaján.
- Valami jelentenivaló? - kérdezte Keller holoképe Autumnot, aki azonnal felkereste a titkosított csatornán, amint visszaért a szállására. - A hercegnõnk éppen most puccsolta meg az ellenzéket. Katonákat gyûjt, pénzt és készleteket halmoz fel. - Ha nem egy 17 éves lány lenne, azt mondanám, hogy háborúra készül - jegyezte meg Keller. - Arra készül. Elutasította az ajánlatunkat, és én is épphogy megmenekültem a haláltól. - Ez igazán jó hír - Autumn valószínûsítette, hogy nem pusztán személyes jólétének örül ennyire a másik. - A koalíciós kormány miatt egyelõre meg van kötve a kezem, nem indíthatok katonai akciót. Kell egy belsõ ember. - Aki gondolom én lennék. - Pontosan. Segítse az ellenzéket, és buktassák meg a hercegnõt - utasította Keller. - Ha jól dolgozik, ezredest csinálok magából, Autumn. - Igyekszem majd, mars... államelnök - javította ki magát. A kép elenyészett, Autumn pedig szétcsatlakoztatta, majd zsebre dugta saját holokészülékét. Gyorsan elõkapta bõröndjét, és beledobálta a legszükségesebbeket. Egyenruháját sietve lekapkodta, majd szintén a bõröndbe rakta, és nemesi utcai ruhákat öltött fel. A haját is máshogy igazította, majd felkapta a bõröndöt, és sietve távozott. A liftbõl a földszinten kiszállva fegyvereseket látott, akik valószínûleg a lakosztálya felé siettek. Autumn a legnagyobb nyugalommal sétált el mellettük, majd enyhén biccentett a recepciósnak és távozott.
|
|
|
Medeia
Aug 22, 2013 20:30:08 GMT 1
Post by Enz on Aug 22, 2013 20:30:08 GMT 1
Egy újabb csapat katona sétált nyugodtan az úton, mintha csak nyári városnézésen lennének. A hadnagyuk hangosan nevetett és a katonák vidáman viccelõdtek. De mi mást is lehetne várni az örök nyár katonáitól? Medeia fekvésének köszönhetõen mindig napos és vidám hely volt, és itt mindig nyár volt, legfeljebb enyhébb, ha távolabb voltak a rendszer napjától. Ezért is választotta a serennói nemesség téli lakhelyéül az otthoni hideg és havazások helyett. Aztán a bolygó egyre népesebb lett és a szolgák mellett megjelentek a boltok, kereskedések és végül egyre több és több embert vonzott ide a pénz. A második és harmadik gyermekek, akik nem remélhették házuk címének öröklését tartósan ideköltöztek és idõvel belõlük alakult ki a helyi nemesség saját címeivel. Marinfeld, Darlton, Barien, Hirt, Mochet és sok kisebb ház. És persze a hercegi család, a Cipfrenek, valamint a fattyúik és kegyenceik számára létrehozott Avadonia-ház. Most úgy tûnt az utóbbi kettõ ragadja magához a hatalmat, persze ehhez a bolygó többi nemesének is volt néhány szava. Autumn százados, a családja bárói címébõl eredõ kapcsolatokat kihasználva az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy felkutassa azokat a nemesi családokat, akik hajlandóak szembeszállni Eiren hercegnõvel és kegyenc ölebével. Miután értesültek, hogy mi történt Hirttel és lányával, sokan úgy érezték, hogy ez velük is bármikor megtörténhet. - Nem vehetik el csak az úgy embertõl a nemesi címét! - csattant fel az egyik díszes tunikás nemes. - Barien gróf, egyetértek! - bólintott a százados. Persze ez érdekes volt egy olyan embertõl, aki maga nem szívesen használta nemesi rangját. - Kihajították a nyomornegyedekbe! - emlékeztette egy másik nemes õket. Medeia és Serenno történelmében sosem volt példa rá, hogy egy nemesi címet elvettek volna valakitõl. A sort Darth Vader kezdte meg, aki a nagy serennói grófi családok leszármazottjait dilemma elé állította: vagy nemesek maradnak és megölik szüleiket vagy együtt halnak meg, és címeiket elveszik. Legalább próbáltak gyorsak és kíméletesek lenni, bár volt, aki ellenállt. Kyle Mochet szomorúan csóválta a fejét. Õ volt a legjobb lehetõségük és az ellenállás potenciális vezetõje: a leggazdagabb területek grófi címének örökese volt, egyúttal Eiren hercegnõ jegyese és alig két évvel idõsebb nála. - Medeia mindig is egy békés nemesi köztársaság volt. Sosem voltak zsarnoki uralkodók. - Nos, egyszer mindent el kell kezdeni - vonta meg a vállát Autumn. Nem igazán az õ harca volt ez, de ezt a feladatot kapta Keller elnöktõl, így hát végre kellett hajtani. Mocheten és Barien grófon kívül még Darlton örököse, Bron Darlton és néhány kisebb család képviselõje volt itt. Sokan inkább kivárták volna, hogyan is alakulnak a dolgok, a Marinfeldek kivétel nélkül Serennóra költöztek a Hirt család pedig megszûnt létezni. Leonell Hirt testét a fõtéren tették közszemlére, azt mondják személyesen a hercegnõ kis kedvence végzett vele. - Akkor kezdünk? - kérdezte türelmetlenül Bron Darlton. Az apja a hadsereg tábornoka volt, így minimálisra akarta csökkenteni a lehetõségét, hogy rajtakapják õket. - Kapcsolom Önöknek... Serenno Hangját - mondta sejtelmesen Autumn, miközben babrált kicsit a gyönyörû berakásokkal díszített foglalatba helyezett holovetítõvel. Pár gombnyomás múlva életre kelt a készülék, majd megjelent rajta egy ember kicsinyített változata. Csak ámulni fognak. - Üdvözlöm az összegyûlt urakat - mosolygott le szelíden egy ötvenes évei végén járó, õszülõ hajú férfi, finom arcvonásokkal. Ez végül is elvárható a Malvern ház egyik oldalágának hozzátartozójától. - Marindorf gróf? - kérdezte valaki döbbenten. Keller elnök külön kikötése volt, hogy hivatalosan ne tudjon semmirõl, ami itt készül. És mivel az összeesküvõk ragaszkodtak ahhoz, hogy beszéljenek valakivel, így õt kerítették elõ. Vagyis hát... - Látom a látásod még mindig jól szolgál, Nes barátom. - Kérem uraim, ne húzzuk az idõt - szólt közbe Autumn. Minden a tervek szerint haladt. - A kapcsolat csak rövid ideig biztonságos. - Hogyhogy Ön gróf úr? - Kyle Mochet láthatóan igencsak meglepett volt a fejlemények hatására. - Bár most Serennón vagyok, hogy képviseljem a nemesség ügyét, Medeia az otthonom. Vagyis volt - az arca fájdalmat öltött fel. - Eiren hercegnõ árulónak bélyegzett és megfosztott minden itteni vagyonomtól és javamtól. Megfáradt öregként nem lesz hova visszatérnem. - Hallatlan! - csattant fel Barien gróf. - Hallatlan! - A helyzet rosszabb, mint hittem. Uram, Ön egy köztiszteletben állõ ember! - sajnálkozott Kyle. Autumn csendben figyelt, miközben úgy csinált, mintha a csatorna biztonságosságát vizsgálná. Egy sószóró és egy adattábla rögtönzött szerelemgyermekével. Persze ez a mûsor része volt. Nincs az az isten, hogy feltörik az itteni puhányok valaha is a titkosításukat. - Naten Dooku gróf ugyan felajánlotta, hogy maradhatok nála, de nem tudnék ott sem nyugodtan aludni, amíg hazám elnyomás alatt van - mondta szomorúan Marindorf, és a nyomaték kedvéért szánalomra méltóan köhögött is egy keveset. - Hallották a gróf urat - lépett közbe Autumn. Túljátszod te idióta! gondolta. - Serenno nem fogja hagyni, hogy semmibe vegyék megbecsült fiait. - Elõbb-utóbb jönni fognak - mondta sötét tekintettel az ifjú Darlton. - Lépnünk kell, mielõtt ez megtörténik - jutott elhatározásra Kyle Mochet. Marindorf báró rámosolygott. - Fiam, mindig is tudtam, hogy te vagy az, aki fel fog lépni a zsarnokság ellen! Kísérje áldásom mindegyikõtöket! - Már nem biztonságos a vonal! Bontom! - adta elõ magát színpadiasan Autumn, majd tényleg eltûnt a kép. Nagyszerû, ez eddig jól ment, igaz nem sok élvezetet lelt benne, de hát a feladat az feladat. - Össze kell hívnunk a csapatainkat - jelentette ki Barion. Autumn éppen tiltakozni akart, amikor nagy meglepetésére Kyle tette meg helyette. - Idejekorán felkeltené az érdeklõdést és Eiren ölebe külön-külön zúzna szét minket. Csak úgy van esélyünk ha egyesítjük erõink! - És hogyan? Akkor valaki területei õrizetlenek maradnak! Tudjuk milyen õrült a hercegnõ! - tiltakozott Darlton. Igen, ez egy hibátlan gondolat volt, ahogy egy katona fiához illik. Autumn remélte, hogy ha valaha lesz gyereke, ilyen lesz. - Megpróbálok még beszélni Õfelségével - jelentette ki, aki most kezdte belátni korábbi hevessége mekkora szenvedést okozhat. - Találkozzunk itt egy hét múlva - bólintott Autumn. Addig még úgyis volt valami elintéznivalója. - Most pedig menjenek. Különbözõ kijáratokon, öt perces idõkülönbséggel!
|
|
|
Medeia
Feb 28, 2014 18:48:24 GMT 1
Post by Enz on Feb 28, 2014 18:48:24 GMT 1
Autumn a sátor bejáratánál ücsörögve pillantott ki a kint menetelő katonákra és az időnként elhúzó siklókra, melyek mind a Mochet-ház címerével voltak ékesítve. Sok minden történt az elmúlt hetekben, gondolta, miközben csendben szürcsölgette az itteni specialitásnak számító virágteát. Véget ért az utolsó tavasz, amit vérontás nélkül érhetett meg a bolygó, ugyanis a nyár első napjait már a háborúskodás jellemezte, ami bizonyosan áthúzódik az őszbe is. Miután Kyle Mochet felbontotta a jegyességét Eiren hercegnővel, igencsak összetörtnek tűnt az utóbbi, ám amikor kiderült, hogy Kyle továbbra is gyengéd érzelmeket táplál Elphegort grófjának lánya, Ireni Sohni iránt, a hercegnő egyszerűen lerohanta saját tartományát. A pletykák szerint hűvös hangon adta ki a parancsot miniszterének, akit nemrég még ő záratott börtönbe, az pedig persze igyekezett, hogy a kedvében járhasson. Elphegort egy békeszerető, boráról híres tartomány volt szinte bármilyen komoly haderő nélkül, így megtámadásának hírére több nemesi ház egyszerre jelentett be felkelést. Úgy tűnik, mindvégig Eiren volt a legjobb szövetségesem, morfondírozott a teájába bámulva. Majd meg kell köszönnöm neki valahogy, nélküle nem ment volna ilyen simán a dolog. - Újabban egyre cinikusabb vagyok - sóhajtott fel. Túl sokat vett ki belőle ez a megbízatás, de Serenno és a népe érdekeit képviselte. Újból kintre kezdett figyelni, és észrevette az erre tartó díszes kék egyenruhás férfit. Lassan felállt, a csészét és az alátétet stabilan tartva. - Százados - sietett be a sátorba feldúltan Kyle Mochet. - Elesett Elphigort fővárosa! Ireni... - Engedelmével - állt fel, és követte a fiatal nemest a taktikai kivetítőhöz. - Ezzel teljesen feleslegessé vált odautunk. Javasolnám... - Feleslegessé? Az az öntelt, elkényeztetett fruska Irenin akar bosszút állni! - csattant fel dühösen Kyle, de Autumn megőrizte a nyugalmát, és könnyedén állta a nemes dühös tekintetét. Novacon legalább tucatnyi ennél gyilkosabb szempárt látott a közelharc alkalmával. - Ha odaérkezünk sem segíthetünk már - mutatott rá a tényekre. - Már csak a Merigold-fennsík maradt a kezükön. Sohni gróf oda vonult vissza és hamarosan egyesülni fog Barien gróf csapataival. - Mi pedig hátba támadhatnánk őket és megsemmisítenénk a hercegnő főerejét - próbált tervet kovácsolni, ököllel csapva a tenyerére, de Autumn megrázta a fejét. - Amint megjelenünk a határon, visszavonulnak mindent felégetve, még több szenvedést okozva. Amíg a hercegnő főereje itt van lekötve, nekünk egyesülnünk kell Ney Darlton tábornok erőivel Grennél - mutatott a településre, ahonnan egyébként Grenhil tábornok családja is származott, persze elég régről, ma már a család egyetlen tagja sem élt itt. - Onnan kiindulva megszálljuk a legfontosabb gyárakat tartalmazó Primet, és a háborút lényegében megnyertük. - Darlton bizonyosan át fog állni? - pillantott rá zavartan Kyle, Autumn pedig magabiztosan bólintott. - Az unokatestvére Elphigort grófját szolgálta, és a támadás első napján szerencsétlenül elhalálozott - magyarázta, mire Kyle némileg bizakodóbban kezdett a térképre pillantani. Persze ennyi nem lett volna elég ahhoz, hogy a nemes lázadók a tervek szerint gyorsan megnyerjék a polgárháborút, mint Keller elnök szerette volna. - A háborút azonban nem ez fogja megnyerni nekünk. - Hát akkor mi? - kérdezte Kyle, némileg gondterhelten. Gondolatai valószínűleg még mindig Ireni körül járhattak, akit anyai parancsra, a jóval jobb partinak ígérkező hercegnő kedvéért volt kénytelen otthagyni. - Inkább ki. Egész pontosan mi ketten és egy vörös nő - mosolyodott el Autumn, Kyle még nagyobb meglepődését látva pedig hozzálátott, hogy ismertesse vele a tervet. Mikor végzett, Kyle megrázta a fejét, és a holokivetítőt tartó asztal lapjára csapott. - Nem! Én ilyen alantas eszközökhöz nem vagyok hajlandó nyúlni! Tisztességes harcban fogunk győzni! - mondta, megemelve hangját, majd a választ meg sem várva kisietett a sátorból. Autumn rövid ideig követte tekintetével, majd amikor biztonságos távolságra volt, elővette kommunikátorát. - Sajnálom, Ireni - mondta, és tényleg némi szomorúság csendült a hangjában. Mennyi ártatlan életet kellett már feláldoznia eddig és mennyit ezután... Ha egyetlen élettel sok ezer másikat megkímél, nem megéri az áldozatot? Mennyit ér egy a sokkal szemben? Fáradtan nyomta meg a hívógombot, és várt. *** Allen Avadonia szédülő fejjel lépett be a barlangba, ahová eddig heti kétszer látogatott el. Szokatlan érzés volt, ahogy remegett a keze, és szinte csak vonszolta magát. Remélte, sikerül titokban tartania nőv... a hercegnő elől, hogy hol is van Ireni Sohni pontosan, de valahonnan sikerült megtudnia és fagyosan, sértetten adta ki neki a parancsot. Napokig látta titokban sírni, amikor Mochet felbontotta az eljegyzést, és tudta, a hercegnő boldogsága érdekében félre kell tennie saját érzelmeit. Amikor először találkozott Irenivel a fővárosban pár hónapja, rögtön belé szeretett, kedves mosolya, élettel teli, vidám szemei elbűvölték. Véletlenül botlott bele - szó szerint - a lány pedig készségesen segített összeszedni szétszórt iratait. Alig pár szót váltottak akkor, ő azonban hetekig idézgette magában vissza az esetet. Mikor kitört a háború, titokban ide sietett és elbújtatta a lányt, személyesen gondoskodva róla. Most azonban... nem akart rá gondolni, ahogy megérintette a fémes pengét a ruhája alatt. - Hamarabb jöttél? - pillantott rá a szoba méretű térben ücsörgő lány. Nem volt a legkényelmesebb szállás, de legalább élhetett. Odafent mindenki őt kereste. Nem kell megtennem, gondolta még egyszer, a hercegnőnek egyszerűen hazudni fogok. Hazudni a saját nővérének? Nem, ezt nem tehette. - Beszélnünk kell - mondta idegesen, a lány pedig felállt, és megindult felé. Szemén látszottak a sírás és kialvatlanság jelei, de ettől még megpróbált mosolyogni rá. Nem érdemlem meg, kiáltotta volna legszívesebben, de a családja, a nővére boldogsága mindennél fontosabb volt. - Kérlek, ölelj át! A lány szó nélkül eleget tett a kérésnek, Allen pedig soha nem mert tőle többet kérni, legfeljebb csak egy-egy mosolyt. Ez eddig mindennél boldogabbá tette, de most csak még kegyetlenebbül érezte magát. Megkereste a kést a zsebében, előhúzta, majd rövid tétovázás után egyetlen gyors mozdulattal Ireni oldalába szúrta, aki halkan felnyögött. - Kérlek, bocsáss meg nekem - suttogta fájdalmasan a fülébe, félt ugyanis belenézni az arcába. Miközben kezét elöntötte a forróság érzése, a lány légzése egyre szaporábbá vált, mintha küszködött volna vele, de egyetlen hangot sem adott ki. Bátran élt és bátran hal meg. Egy kéz simítását érezte arcán, ő pedig hátulról átkarolva gyengéden lefektette Irenit. - Kérlek. - Nem a te hibád - nyögte ki nehezen a vékony hangján. - Te egy jó ember vagy. Vér buggyant ki Ireni száján, miközben lefektette a fejét, a lány keze pedig megfogta az övét és tekintetük rövid időre találkozott. - Merd a saját utad járni, Allen - hangzottak utolsó szavai, mielőtt meghalt. A férfi gyengéden lezárta a szemeit, és tovább bámulta az arcát. Ahol átszúrta a ruháját, ott vörös vérfolt terjedt szét és saját ruhája is olyan volt. Az egyetlen nedvesség azonban, amit érzett, az arcán folyt végig. El kell temetnem illő módon, gondolta, amikor ismét képes volt uralni saját elméjét és elszabadult érzelmeit, és óvatosan felemelte a testét. *** Autumn makrotávcsövén keresztül figyelte Prim városának ostromát. A hercegi örökös területek legfontosabb ipari városa volt ez, ehhez képest azonban egy meglepően gyenge helyőrség volt itt csupán. Úgy tűnik annyi jó szakember hagyta el Eiren hercegnő táborát és állt át, hogy nem maradt senki, aki legalább ilyen alapvető dolgokra gondoljon. A hátrányukat egyedül Verlimo ezredes, a helyőrség vezetője ellensúlyozta, aki keményen harcolt a város körüli védővonalakon, amiket szintén saját szakállára építtetett fel erőltetett tempóban. A szívós kitartás ellenére a védők hamarabb kezdtek kifogyni a védelmi erősségekből, mint a támadók a katonából, Darlton pedig jó katonának bizonyult. Mióta három napja kiderült Ireni halála, Mochet egyszerűen bezárkózott a sátrába és Ney Darltonra meg persze rá hagyta a vezetést. A tábornok jobb vezetőnek bizonyult a fiatal nemesnél, és nem is szorult annyi iránymutatásra. Keller azt is parancsba írta, hogy gyűjtsön neveket a lehetséges posztkonfliktusos vezetőkről, és a tábornok határozottan jó lehetőségnek tűnt. Autoriter hajlamai mellett a nemesi büszkeség is teljesen hiányzott belőle, egy igazi technokrata diktátor lehetett volna belőle, aki nyugodtan elkormányozgatja a rá bízott rendszert mindenféle egyéni ambíció nélkül. - Tartalékot bevetni a centrumban - szólt hátra távcsövét el sem véve a szeme elől. - Úgy néz ki most végre áttörünk. - Valóban összeomlani látszik a védelem - értett egyet Autumn, szintén megszemlélve a nevezett részt. A földsánc mögött már az első gyárak sorakoztak, mögöttük pedig Prim városa. Öt napos véres ostrom után végül győzni látszottak, és felmentő seregnek híre sem volt. A hercegnő tényleg megnyeri nekik a végén a háborút. - Én vezetem a rohamot - hallatszott egy ismerős hang a hátuk mögött, és egyszerre fordultak hátra az irányába. Kyle Mochet állt ott, harci egyenruhában, oldalán egy karddal, kezében egy sugárvetővel. Hangja nem tűrt ellenmondást, arca pedig nem is hasonlított a korábbira, annyira eltorzult a dühtől. - Mochet, felesleges kockára tenni az életét - lépett elé Autumn, hogy elállja az útját. - Maga a felkelés összetartó ereje... - Hadd menjen - tette rá Darlton a vállára a kezét, Kyle pedig dühtől vöröslő szemmel ellépett mellette, majd pár lépés után visszapillantott. - Utána a fővárosba megyünk, százados, ahogy javasolta - szorult ökölbe a keze, Autumn pedig halványan bólintott. Kyle Mochet elsietett a katonák felé és kezébe fogott egy zászlót, majd azzal indult rohamra elsőként, a katonák pedig ujjongva követték. Egy óra múlva a zászlót az erődítéseket tetején lobogtatta a szél.
|
|