Post by Lord Brodrig on Mar 18, 2014 1:13:19 GMT 1
Nar Kreeta egy rohadtul visszamaradt, bűzlő bolygó volt, ezt mondták. Pedig még csak a szaga sem volt elviselhetetlen. Egy fejletlen, sártól ragadós disznóól, ahol buta parasztok és a galaxis legtöbb söpredéke él, mesélték. Olyan alvilági arcok, akik bármire képesek voltak a vagyonért, a hatalomért, a bolygórendszer urának, Zegbának az elismeréséért, aki bizony fukarkodott a dicséreteivel. No, nem csak azzal, hiszen a hutt akkora palotát rittyentett magának, hogy senki sem merte elvitatni gazdagságát. Ejha - mondja az, aki először lát hasonlót -, ilyent se lehet törvényes úton szerezni. Azonban nem csak a hivalkodó pompa volt az, ami miatt félelemből fakadó tisztelet övezte a gengszterek itteni nagyurát. Azt mondták neki, hogy Zegba olyan mélyre süllyedt a bűn mocskába, hogy vétkei hallatán még a legbátrabb mandalóriai harcos is ledobja páncélját, messzire veti fegyverét, s megfutamodik a galaxis legkülső peremére, hogy ott egész hátralévő életét depressziósan összegömbölyödve, háttal fordulva, némán és sírógörcsök közepette vészelje végig.
Az égbe szökő palota alakja hasonlított egy hutt alakjára. A központi épület egyfajta monumentális kapszulára hajazott, amiből mintha a féregszerű lény farka ágazott volna kifelé. Az egész építmény jól tükrözte a gazdag hutt bűncsászárok mentalitását: pont olyan volt, mint egy elfolyt, parancsot osztogató giliszta. A bejáratát is ocsmány lények őrizték. A két erősen felfegyverzett weequay mord tekintetel pásztázta a környezetét, s amilyen gyámoltalannak tűntek vékony testükkel, olyan hatalmas sugárvetőket szorongattak lövésre készen. A jövevényt megpillantva egyből rászegezték célzókeresztjeiket, azonban kisvártatva bizonytalanul le is eresztették azokat. Szemükben nem volt más, csak értetlen zavarodottság, s a két őr tanácstalanul pillantott egymásra. Aztán úgy döntöttek, mégiscsak idegen az illető, ezért bátortalanul újfent ráfogták karabélyaikat, de arckifejezésük nem volt elég fenyegető.
Ez lett a haláluk. Elaltatott gyanakvással várták a közelebb kúszó alakot, amikor hirtelen két halálpontos lézernyaláb robbantotta szét ocsmány fejüket. A két test tompa puffanással landolt a padlón, felsőtestük egykori létjogosultságáról csupán néhány kisebb folt tanúskodott. A lézerpisztoly füstölögve emelkedett a levegőbe, amint a pasztellszínű, kopott ruhadarabokkal körbecsavart farok a levegőbe emelte, majd átvette egyik karikatúrába illően csökött kezébe.
Túl könnyű, túl könnyű - morfondírozott magában a ruhás hutt, majd erszényéből elővett egy repedt koponyát ábrázóló kártyát, és mentében flegmán a hullák mellé ejtette - mintegy a névjegyét, a halál egyezményes jeleként. Killa' nem törődött azzal, hogy mindenfelől kamerák figyelik az ügyködéseit. Fürgén csúszott felfelé a rézsútos rámpán, miközben megigazította a fejét körülölelő, vörös fénnyel izzó távszemüvegét. A bérgyilkos hutt erről a képről volt ismert, hiszen sosem vette le gyilkos, mesterséges szemét.
Amikor a hatalmas nappali helyiségbe ért, ahol Zegba a tivornyáit tartotta, senki sem fordított neki kölönösebb figyelmet. Egy hutt palotájában más huttok is megfordultak néha, ezért Killa' tökéletes biztonságban volt. Mondhatni saját külseje volt számára a tökéletes inkognitó, a tökéletes álarc. Gyakorlatilag bármilyen alvilági rendezvényre gyanúmentesen besétálhatott, és még meg is hajoltak előtte, hiszen a galaxis népeinek tudatában minden hutt főnök, akitől rettegni kell. A sok szerencsétlen, aki nem volt elég egoista ahhoz, hogy ne figyeljen fel rá, most is tisztelettudó főhajtásokkal bókolt neki. Killa' mindezzel nem törődött: az ő célja a terem közepén magasodó uralkodó volt.
Megcsapták a különböző fajok ételeiből származó szagok, miközben közelebb somfordált Zegbához. A terem gigantikus volt, tele pompával, s Killa' mélységesen utálta az egészet. Ahelyett fektetné értelmes cuccokba a pénzét, minthogy fitogtassa, mije van. Már csupán egy nagyobb csoport választotta el Zegbától, ekkor azonban hirtelen hatalmas dörej támadt, s Killa' egy pillanatra úgy látta, hogy Zegba egyenesen felé repül. Aztán minden elsötétült.
Kisvártatva felpattantak a szemei, s feltornázta magát kúszó helyzetbe. Elképzelni sem tudta, mi történhetett, a füle úgy csengett, hogy azt hitte, menten beleőrül. Ekkor meglátta a trón helyén tátongó üreget, s a körülötte szétszóródott szenes maradványokat. Akik Zegba közelében álltak, mind egy szálig szétszóródtak a robbanásban, néhány láb itt, széttépett testek és megfeketedett belsőségek mindenütt. Zegba pedig... nos, Killa' biztos volt, hogy a huttot többé nem fogja egy darabban viszontlátni.
Az a néhány túlélő, aki a félelmének köszönhette az életét - vagyis nem merte megközelíteni a trónemelvényt, hisztérikusan össze-vissza szaladt, hogy elmenekülhessen. Killa' sehol nem látott őröket, és mélységes döbbenetének harag adta át a helyét. Azért jött, hogy megölje Zegbát, errefel valami más végzi el helyette a melót. Méghozzá igen stílusosan, meg kell hagyni, ugyanis ezentúl a szektor lakói a hutt maradványait kanalazgathatják a levesükből. Killa' helyreigazította szemüvegét, elvégre a stílus az stílus, meghát ez volt a védjegye, és alaposabban szemügyre vette a környezetét.
Ekkor fedezte fel az orgyilkost.
A rozsdaette, narancssárgás droid elégedetten emelte a magasba sugárvetőjét, szemeiben vörös őrület izzott. Közelebb lépve lehajolt, s megvizsgálta, hogy Zegbából valóban nem maradt semmi említésre méltó, aztán egyetlen sortűzzel kivégezte a benyomakvó testőröket.
- Fenyegetés: Nincs örömtelibb látvány, amikor egy húspofa cafatokká fejlődik vissza. A viselkedési magom túlcsordul a gyönyörtől, amikor a bőr leválik, amikor láthatóvá válnak a csontok, a szervek, a legbelsőbb titkok, hát nem csodálatos? De elég a szentimentalizmusból. HK-47 - jegyezzétek meg ezt a nevet, menekülők! Itt jövök, hogy meggyilkolhassalak titeket! Nincs szebb, mint a halál sikolyai. Az áramköreim máris bizseregnek!
Az égbe szökő palota alakja hasonlított egy hutt alakjára. A központi épület egyfajta monumentális kapszulára hajazott, amiből mintha a féregszerű lény farka ágazott volna kifelé. Az egész építmény jól tükrözte a gazdag hutt bűncsászárok mentalitását: pont olyan volt, mint egy elfolyt, parancsot osztogató giliszta. A bejáratát is ocsmány lények őrizték. A két erősen felfegyverzett weequay mord tekintetel pásztázta a környezetét, s amilyen gyámoltalannak tűntek vékony testükkel, olyan hatalmas sugárvetőket szorongattak lövésre készen. A jövevényt megpillantva egyből rászegezték célzókeresztjeiket, azonban kisvártatva bizonytalanul le is eresztették azokat. Szemükben nem volt más, csak értetlen zavarodottság, s a két őr tanácstalanul pillantott egymásra. Aztán úgy döntöttek, mégiscsak idegen az illető, ezért bátortalanul újfent ráfogták karabélyaikat, de arckifejezésük nem volt elég fenyegető.
Ez lett a haláluk. Elaltatott gyanakvással várták a közelebb kúszó alakot, amikor hirtelen két halálpontos lézernyaláb robbantotta szét ocsmány fejüket. A két test tompa puffanással landolt a padlón, felsőtestük egykori létjogosultságáról csupán néhány kisebb folt tanúskodott. A lézerpisztoly füstölögve emelkedett a levegőbe, amint a pasztellszínű, kopott ruhadarabokkal körbecsavart farok a levegőbe emelte, majd átvette egyik karikatúrába illően csökött kezébe.
Túl könnyű, túl könnyű - morfondírozott magában a ruhás hutt, majd erszényéből elővett egy repedt koponyát ábrázóló kártyát, és mentében flegmán a hullák mellé ejtette - mintegy a névjegyét, a halál egyezményes jeleként. Killa' nem törődött azzal, hogy mindenfelől kamerák figyelik az ügyködéseit. Fürgén csúszott felfelé a rézsútos rámpán, miközben megigazította a fejét körülölelő, vörös fénnyel izzó távszemüvegét. A bérgyilkos hutt erről a képről volt ismert, hiszen sosem vette le gyilkos, mesterséges szemét.
Amikor a hatalmas nappali helyiségbe ért, ahol Zegba a tivornyáit tartotta, senki sem fordított neki kölönösebb figyelmet. Egy hutt palotájában más huttok is megfordultak néha, ezért Killa' tökéletes biztonságban volt. Mondhatni saját külseje volt számára a tökéletes inkognitó, a tökéletes álarc. Gyakorlatilag bármilyen alvilági rendezvényre gyanúmentesen besétálhatott, és még meg is hajoltak előtte, hiszen a galaxis népeinek tudatában minden hutt főnök, akitől rettegni kell. A sok szerencsétlen, aki nem volt elég egoista ahhoz, hogy ne figyeljen fel rá, most is tisztelettudó főhajtásokkal bókolt neki. Killa' mindezzel nem törődött: az ő célja a terem közepén magasodó uralkodó volt.
Megcsapták a különböző fajok ételeiből származó szagok, miközben közelebb somfordált Zegbához. A terem gigantikus volt, tele pompával, s Killa' mélységesen utálta az egészet. Ahelyett fektetné értelmes cuccokba a pénzét, minthogy fitogtassa, mije van. Már csupán egy nagyobb csoport választotta el Zegbától, ekkor azonban hirtelen hatalmas dörej támadt, s Killa' egy pillanatra úgy látta, hogy Zegba egyenesen felé repül. Aztán minden elsötétült.
Kisvártatva felpattantak a szemei, s feltornázta magát kúszó helyzetbe. Elképzelni sem tudta, mi történhetett, a füle úgy csengett, hogy azt hitte, menten beleőrül. Ekkor meglátta a trón helyén tátongó üreget, s a körülötte szétszóródott szenes maradványokat. Akik Zegba közelében álltak, mind egy szálig szétszóródtak a robbanásban, néhány láb itt, széttépett testek és megfeketedett belsőségek mindenütt. Zegba pedig... nos, Killa' biztos volt, hogy a huttot többé nem fogja egy darabban viszontlátni.
Az a néhány túlélő, aki a félelmének köszönhette az életét - vagyis nem merte megközelíteni a trónemelvényt, hisztérikusan össze-vissza szaladt, hogy elmenekülhessen. Killa' sehol nem látott őröket, és mélységes döbbenetének harag adta át a helyét. Azért jött, hogy megölje Zegbát, errefel valami más végzi el helyette a melót. Méghozzá igen stílusosan, meg kell hagyni, ugyanis ezentúl a szektor lakói a hutt maradványait kanalazgathatják a levesükből. Killa' helyreigazította szemüvegét, elvégre a stílus az stílus, meghát ez volt a védjegye, és alaposabban szemügyre vette a környezetét.
Ekkor fedezte fel az orgyilkost.
A rozsdaette, narancssárgás droid elégedetten emelte a magasba sugárvetőjét, szemeiben vörös őrület izzott. Közelebb lépve lehajolt, s megvizsgálta, hogy Zegbából valóban nem maradt semmi említésre méltó, aztán egyetlen sortűzzel kivégezte a benyomakvó testőröket.
- Fenyegetés: Nincs örömtelibb látvány, amikor egy húspofa cafatokká fejlődik vissza. A viselkedési magom túlcsordul a gyönyörtől, amikor a bőr leválik, amikor láthatóvá válnak a csontok, a szervek, a legbelsőbb titkok, hát nem csodálatos? De elég a szentimentalizmusból. HK-47 - jegyezzétek meg ezt a nevet, menekülők! Itt jövök, hogy meggyilkolhassalak titeket! Nincs szebb, mint a halál sikolyai. Az áramköreim máris bizseregnek!