Post by Grodin Tierce on Mar 22, 2020 20:01:02 GMT 1
Miközben a csempészhold különböző sikátoraiban a Renegát, vagy éppen valamelyik újra felemelkedőben lévő helyi bűnbanda hívei itták, fűszerezték és orgiázták magukat végkimerülésig, egyre hangosabban ünnepelve azt, hogy az Első Rend erői az átmeneti, nem hivatalos fegyverszünet rendelkezéseit követve kiürítették a térséget és egészen Ylesiáig vonultak vissza, hagyván, hogy a térség visszatérjen a szabad rablás és a huttok uralmának megszokott, véres bűvkörébe, az egyik alacsonyan fekvő raktárszint mocskos folyosóján egy fekete bőrruhás, karcsú, mégis izmos női alak suhant végig.
Darth Vindicta információi alapján, melyeket a Lumiya szétrombolt bázisán alkalmazott Sith vérmágiája is megerősített, Uljana Vrosilov valahol itt lehetett, egy Dryden Vos nevű, az alvilági kontaktjai alapján nyomtalanul eltűnt alak egyik volt bázishelyén. A nő még érzékelte is egy Uljanára emlékeztető, riadt, önnön hatalmának pontos mértékét nem ismerő, ifjú női teremtés tudatát is az Erőben, néhány folyosónyival arrébb... és még jó néhány éppen ebben a pillanatban kihunyót közelebb...
Az újdonsült Sith sejtette, hogy csapdába sétál majd, csak azt nem tudta, mekkorába és mikor. Amikor a következő sarkon befordult, és átlépett néhány nikto holttestén, amelyeken meglehetősen pontos, katonai professzionalizmusról árulkodó lövések éktelenkedtek, némiképp összeráncolta a szemöldökét. Az Erőben nem érzékelt semmit ebben a pillanatban, immár csak egyetlen tudatot, az Uljanának tűnő kislányét... több testőrt nem... akkor viszont...
Jaina is elrejtette tudatát az Erőben, kezeit a nála lévő fénykardok egyikén nyugtatva még néhány métert lopakodott előre...
Aztán az utolsó pillanatban bukott le, amint a benyíló utáni raktártérben lévő konténerek egyike mögül egy jól irányzott sugárvető-sorozat csapódott be a falba pontosan abban a magasságban, ahol a feje volt egy fél pillanattal korábban. Vindicta előreugrott és az első konténer mögé gurult, de meglepetésére máris két tojásdad kézigránát gurult be pattogva pontosan érkezési helyére... az Erővel kinyúlva arrébb küldte őket, szinte már várva, hogy nem fognak engedelmeskedni az Erővel kiadott parancsnak... de azok engedelmesen elrepültek, néhány méterrel arrébb felrobbanva. Vindicta mozgásban maradt, miközben kerülgette a feléje irányuló pontos lövedékeket, előkapva kettőt az övén tartalékként hordott, a Hapesen szinte halmokban álló egyszerű, de tömegével használható vörös pengéjű asszaszin-fénykardok közül, mindkét kezével hárítva így a lövéseket, és megpróbált minél gyorsabban gondolkozni.
Nem használtak ysalamirit, viszont akkor is tudták, hol van, hogyha éppen elrejtette magát az Erőben. Tehát valószínűleg nem cosraiak, és jó eséllyel nem is jedik, vagy rivális Sithek, hiszen az Erőt sem használták, legalábbis nem hagyományos módon... tehát akkor kizárásos alapon...
- Csuzsoj! Ogony! - mordult fel két konténerrel arrébb mellette valaki, Jaina pedig elmosolyodott magában, konstatálva, hogy néha bizony tényleg a legegyszerűbb és leglogikusabb magyarázat áll a legközelebb az igazsághoz is - a köztársasági kommandósok kizárva, ezek bizony vostroyaiak lesznek... egy pillanatra felfedte magát az Erőben, majd gyorsan irányt változtatva az ellenkező irányban haladt tovább, mint amerre eredetileg akart, elégedetten konstatálva a halovány, mégis agresszív sötét oldali tudatokat a tárolóhelység másik oldalán, akik láthatóan inkább beépített érzékelőikre és radarjaikra hagyatkoztak, de nem tudtak elszakadni attól sem, hogy ő hozzá hasonlóan a Sötét Oldal vezette fegyvereiket és kezüket.
Katonai Sztalkerek. Bizonyára ők is kaptak egy tippet, hogy ide hozták Uljanát.
Egy újabb gránátfüzér és sorozat még gyorsabb, immár az Erő segítségével fűtött rohanásra késztette Jainás, miközben fel s alá ugrált a konténerek között, néha egy-egy pillantást tudott vetni támadóira... tetőtől talpig megerősített exoszkeleton csatapáncélban voltak, olyasfélében, amilyeneket Jaina egyetlen alkalommal látott eddig akcióban, amikor egy közös jedi - köztársasági - vostroyai kommandó rajtaütött az EGB titkos bázisán a Bendőben... és akkor félelmetesen hatékonyak voltak a sötét oldali kultisták ellen, akikkel az űrállomások egyikén találkozott Jaina.
Jaina próbaképpen kinyúlt az egyik, egy nagyobb konténer mögött rejtőző páncélos alak felé, megpróbálva kinetikus módon, az Erő segítségével felkapni és a falhoz vágni, azonban szitkozódva kerülnie kellett, mert kiszemeltje beütött valamit az alkarján lévő panelba, mire a csatapáncél hirtelen a gravitáció sokszorosának erejével a földhöz szegezte Jaina erejével szemben, cserébe pedig a vállán lévő apró lángszóró azonnal tüzet köpött a nő felé. Jaina továbblendült, kiválasztott egy másik sztalkert, és ujjait karmokká görbítve megpróbálta Erő-villámokkal semlegesíteni az alakot, de annak csak kékesen felizzott a páncélja, majd az energiát felszívva sokszoros erejű lövedékeket köpött a kezében lévő, a páncéllal összekötött sugárkarabélyból Jaina felé. Két konténer is felrobbant, és Vindicta úrnő messzire repült, miközben vadonatúj bőrruhájából csíkok szakadtak le. Némi szitkozódás után, még mindig az Erővel gyorsítva saját magát továbbgurult, majd egy szaltóval egy újabb ellenség mögött termett, és az egyik asszaszin-kardot felé hajította.
Szinte már meg sem lepődött, amikor a vörös pengéjű fegyver abban a pillanatban kihunyt, amint elérte a katona nyakát. Cortosissal vannak megerősítve, hát persze, gondolta. Megpróbált az elméjével kinyúlni az alak felé, hogy halálfélelmet, sötét gondolatokat, őrületet plántáljon a gyengébb akaratú sötét oldali elmébe, de a sztalker sisakján csak zölden megvillant valamit.
- Pogib kontrolljor! - ordította a sztalker, és hegyes, robbanó végű tüskéket lőtt Jaina felé, akinek egészen a plafonig kellett ugrania, majd onnan is továbblendülnie, hogy elkerülje a halálos töviseket. Kezdett fáradnia, zihált, az izmai égtek, csak a forrongó gyűlölet hajtotta, a szégyen és düh, hogy még néhány vostroyai szuperkatonával sem bír el. Szóval a fejükbe sem tudok belenyúlni, hát jó, gondolta...
Egy újabb ellenség mögött landolt, és ezúttal közelebb vágódott hozzá, csak egy pillanatra, elkerülve az ellenfele páncélkesztyűs csapását - amely minden bizonnyal némi bes'kar-t is tartalmazott, gondolta Jaina, hogy a sztalker összeroppanthassa a nyakát, ha megfogja -, egy villámgyors pillantást vetve a felé suhanó ökölhöz tartozó alkar kapcsolótáblájára, majd asszaszin kardjaival hadonászva gyorsan elhátrált előre és visszaugrott a konténer tetejére. Aztán gyors léptekkel átrohant a terem másik végébe a konténerek tetején, ahol a legkevesebb sztalker volt, és beugrott az utolsó konténer mögötti sarokba.
A sztalkerek az egymásközti vonalukon fojtott hangon, vostroyai vezényszavakkal kommunikálva közeledtek hozzá. Taktikailag vert helyzetbe hozta magát Vindicta, hiszen innen nem menekülhetett, sarokba szorította saját magát.
De nem is a menekülés volt a célja, ahogyan nem is, hogy szemtől szemben kiálljon velük. Jaina elmosolyodott, és megnyitotta magát az Erőnek, aztán lehunyta a szemét, félig meditatív állapotba süllyedve...
Jól érzékelte az óvatosan közeledő tizenegy tudatot, rutinosan, veterán kommandósok módjára, egymást fedezve, párokban, vagy hármasokban mozogtak előre. Két raj, gondolta Jaina, úgy látszik, egyiküket sikerült leterítenie a bűnözők őrségének, mielőtt lemészárolták őket. Valószínűleg alapos felkészítést kaptak érkezésük előtt arról is, hogy kikkel kerülhetnek szembe. Talán még Jaina Soloról is kaptak taktikai adatokat.
Ismerhették őt, mint a Jedik Kardja, vagy akár mint Darth Vindicta, az újdonsült Sith úrnő... sőt, talán a velük egy követ fújó Corran Hornnak hála ismerhették úgy is, mint Jaina Solot, az ász pilótát és Yuuzhan Vong háborús hőst... a megtévesztés és az űrharc mesterét. De jó eséllyel, mosolygott tovább vérszomjasan magának Jaina a csuklyája alatt, nem ismerhették a kislányt, aki azelőtt volt.
A gépek, berendezések rajongóját, aki mindent meg tudott javítani.
Jaina ismerte ezeket a páncélokat, és most, hogy egy pillantást vetett egyikük alkarpanelére, azt is tudta, hogyan működnek.
Kinyúlt az Erővel, ezúttal egészen finoman.... tizenegyszer... aztán még tizenegyszer, és még tizenegyszer.
A beavatkozás annyira minimális volt, hogy sem a sztalkerek, sem a csatapáncéljaik övén erre a célra viselt, Erővel átitatott kristályok és a hozzájuk csatolt érzékelők sem érzékelhették.
A harcosok alkarpáncélján egyszerre kattant három különböző kapcsoló és tekeredett végsőkig kihúzott helyzetbe.
Az egyik arról informálta a páncélt, hogy a viselője elveszítette az eszméletét, és innentől automatán kell biztosítania a sztalker védelmét, aki benne foglaltatik.
A második arról, hogy a külső környezetben megszűnt a gravitáció és mérges gázok szabadultak el, ezért a páncélok azonnal hermetikusan lezárták a külső környezet elérését lehetővé tevő levegőfiltereket és egyúttal aktiválták legmagasabb erejű gravitációs rögzítőiket, hogy a viselőik ne zuhanjanak ki a raktárból.
A harmadik pedig arról, hogy a külső hőmérséklet egyszerre rendkívüli mértékben lecsökkent, ezért a páncélt azonnal fel kell fűteni, megvédeni viselőjét.
Jaina gyakorlatilag egy olyan protokollt aktivált, amelyet a páncél akkor léptetett volna életbe, ha viselője kizuhan a mélyűrbe. A felülíró paranccsal pedig azt előzte meg, hogy a vostroyai automatika feltegye azt az egyébként nyilvánvaló kérdést, hogy ugyan bizony egy légköri viszonyok között lévő raktárban ez mégis hogyan lehetséges.
Persze normális gravitációs viszonyok és normális hőmérséklet mellett ez nem lehetett túl kellemes...
A sztalkerek szitkozódni és ordibálni kezdtek, ahogyan lábuk saját védőfelszerelésük parancsára a padlóhoz szegeződött, ők pedig elkezdtek élve megfőni.
Az egyik nagy nehezen leemelte fejéről a sisakot...
A tarkója mögött lévő, aktiválatlan asszaszin fénykard, ami fejmagasságban lebegett, pedig aktiválódott.
Néhány páncélos így járt, mások makacsabbak voltak és inkább megfőttek, a két utolsót pedig Jaina az egyiktől elvett sugárvetővel közvetlen közelről, maximális energiára állítva agyonlőtte. Aztán megtörölte a homlokát, átlépett az egyik élettelen exoszkeletonos holttesten és végül befordult a konténerraktár mögött lévő folyosóra, amelynek a végén a remegő, ifjú női tudatot sejtette.
...
Az apró szoba valóban úgy nézett ki, mint valamiféle lakosztály, vagy gyerekszoba, az afféle elborult, beteg elmék kedvenc játszóhelye, akik kislányokat rabolnak el a városbolygók alsóvárosaiból, hogy aztán efféle helyeken tartva őket itt éljék ki rajtuk perverz vágyaikat, mígnem saját elvárásaikhoz képest túl időssé nem válnak kis vendégeik, vagy idő előtt bele nem halnak a kínzással és erőszakkal járó sérülésekbe... az ágyon összegyörnyedve kuporgó humanoid lány viszont határozottan nem Uljana volt.
Csak éppen Uljana tárgyaival volt körberakva, Uljana kedvenc játékát, egy hatalmas plüss ewokot szorongatott, és valamiféle implant villogott a tarkóján és a homlokán. Ráadásul jóval idősebbnek tűnt a vostroyai kislánynál, húsz év körüli lehetett.
Jaina káromkodva letépte a lányról az implantokat, akinek ettől azonnal megváltozott az érzése az Erőben... most már egyáltalán nem emlékeztette Jainát Uljanára. Érdekes technológia, gondolta Darth Vindicta és zsebre vágta az implantokat, majd egyik bőrkesztyűs kezével megragadta a szipogó, összefüggéstelenül beszélő lány állcsúcsát és maga felé fordította az arcát.
- Ki vagy, és hogyan tévesztettél meg?
- Én... én... csak... - remegett a lány. - Én... a tábornok azt mondta, megöl, ha nem teszem... már... már csináltam ilyet... a mester azt mondta mindig, hogy különleges vagyok... de a tábornok... azt mondta, bántani fog, ha nem teszek így... mindenkit bántott... a mester is... én... én nem akartam...
- Ostoba lotyó! - Jaina visszakézből pofonvágta a lányt. Érezte benne az Erőt, de vadul, kezeletlenül, a lány inkább félt tőle, fogalma sem volt, hogyan használja...
Nem egészen arra a reakcióra számított, amit kapott, ugyanis értelmes gondolatok helyett a lány még inkább sivalkodni kezdett, aztán hirtelen minden előjel nélkül végighányta Jainát.
- Hogy te milyen elképzelhetetlenül szét vagy cseszve... - káromkodott Jaina, szinte már kezdte megsajnálni ezt a szerencsétlent, aki alsóneműje nedves mivoltából adódóan valószínűleg maga alá is pisált ráadásképpen.
- Én csak... én nem nem én csak azt akartam hogy szeressenek, engem soha senki nem szeret, csak a mester... meg a tábornok... mármint nem, mert Hasszán és Jared és a többiek... de mind meghaltak engem meg itt hagytak istenem már nem voltam kint annyi ideje, aztán a tábornok azt mondta, el kell játszanom, hogy másvalaki vagyok, de én már csak... NEM TUDOM ÁÁÁÁÁ
- Na jó. Gyere ide. - Jaina határozottan megragadta és átölelte a szerencsétlent, miközben szégyen, vagy sem, de világos oldali technikákkal próbálta kihozni abból a katatón állapotból, amibe bekerült. Megpróbált kinyúlni az elméje felé, de csak őrült összevisszaságot és fájdalmat, halált érzékelt. Határozottan bolondnak tűnt a lány, megbolondult az őt ért traumák alatt.
- Nézz rám - pillantott mélyen a másik szemeibe Jaina. - Minden rendben, oké? Azért jöttem, hogy kiszabadítsalak. Téged. A mestertől és a tábornoktól. Elviszlek innen, messzire, és akkor nem fognak soha többé megtalálni és bántani. Érted? Mi a neved?
- Anna... Annabelle - nyögte amaz.
- Ez a teljes neved? - villant át egy gondolat Jaina elméjén.
- Annabelle... von Stülpnagel - pityeredett el amaz, amikor Jaina finom mentális lökése hatására valami helyére került a fejében.
- Gyere velem, Annabelle grófnő - fogta kézen a szerencsétlent Vindicta. - Most már visszakerülsz a tieidhez. A nemesi udvarba, ahová mindig is való voltál. Száműzetésed véget ért.
A lány hatalmas szemekkel nézett rá.
- Hogy én... grófnő?
- Komm, komtesse, bitte - szedte össze minden cosrai tudását Jaina.
- Ah... ja... ich... ich komme - villant meg Annabelle bolond tekintetében a felismerés. - Zum fater? Zu Hause? Endlich?
- Zu Hause, ja... komm. -fogta kézen Jaina a másik lányt, de az újra összeesett. Így aztán végül az ölében vitte ki saját hajójához.
...
Már maguk mögött hagyták a csempészholdat, amikor Jaina az ébenfekete, eredetileg commenori gyártású, de hapan felségjelű yacht pilótafülkéjéből felhívta mesterét. Annabelle a hajó apró gyengélkedőjén pihent, pontosan ugyanabban a sztáziságyban, amelyet annak idején, uralkodása kezdete előtt egyszer maga az Anyakirályné is elfoglalt.
- Üdvözöllek, Vindicta Úrnő. Mit végeztél, Sithek Kardja? - jelent meg az apró holokom vevőtálcán Charis arca.
- Átverés volt, Mester - hajtotta meg a fejét Vindicta. Már tudta, nincs értelme ezekről hazudnia a mesterének. - Uljana Vrosilov nem volt ott, ahová követtem...
- Mégis volt merszed felhívni engem, ahelyett, hogy messzire bujdoss a haragom elől - komorodott el Charis tekintete. - Mondtam neked, hogy nem fogadok el több tévedést a részedről. Több bukást.
- Hozok valakit kárpótlásként, hogy szolgálatodra legyen, amíg én folytatom a keresést Uljana után, és a tábornoknak nevezett illető után, aki elragadta tőlem, Mesterem - hajtotta meg magát még mélyebbre Vindicta.
- Úgy, és úgy véled, elégségesnek fogom találni ezt a kárpótlást, Vindicta úrnő? - mosolyodott el gunyorosan Charis.
- Cosra legnemesebb családjának sarja, egy eltűnt grófnő, aki Diestl főmarsall és Folett főadmirális közvetlen rokona - magyarázta Vindicta. - A bűnözők megtörték az elméjét, de sokat tudhat róluk... a nagyúrról is, aki vezeti őket. És ha a birtokunkban lesz és átformáljuk az elméjét, amely már most igen képlékeny és gyúrható... talán még az EGB-t is zsarolhatjuk vele.
- Egy cosrai gyémánt - mosolyodott el Charis. - Egy igazi... hercegnő?
- Szép, fiatal és gazdag - hunyorított Vindicta.
Charis felvihogott.
- Kezdesz kiismerni, Vindicta úrnő. Ám legyen. Udvarunk ékessége lesz. Hozd el mihamarabb. De ne okozz több csalódást!
- Nem, mester - biccentett Jaina, összeszorítva a fogait. - Átvertek, ezt pedig meg fogom bosszulni. Senki sem tévesztheti meg büntetlenül a Megtévesztőt. Megtalálom ezt a tábornokot, és megölöm, akárki is.
- Jó... nagyon jó - biccentett Charis, majd jeges hangon hozzátette. - De ne késlekedj!
- Ahogy parancsolod, Felség! - Jaina bontotta a vonalat, és hátrasétált Annabelle-hez, aki a sztáziságyon pihegett.
- Most pedig - simított végig a lány homlokán. - Elmeséled nekem, mi történt veled... részletesen.
- Én... én még pihennék... - öklendezett Annabelle.
Jaina a leányka tarkójához illesztette egyik kezét, a másikat a homlokához. Az őrült gondolatok és emlékek egész hada rohanta meg egyszerre.
- Kapaszkodj - suttogta neki Jaina, miközben csókot lehelt a tiltakozásra képtelen ajkakra. - Lehet, ezután megint hányni fogsz majd, kicsim.
Darth Vindicta információi alapján, melyeket a Lumiya szétrombolt bázisán alkalmazott Sith vérmágiája is megerősített, Uljana Vrosilov valahol itt lehetett, egy Dryden Vos nevű, az alvilági kontaktjai alapján nyomtalanul eltűnt alak egyik volt bázishelyén. A nő még érzékelte is egy Uljanára emlékeztető, riadt, önnön hatalmának pontos mértékét nem ismerő, ifjú női teremtés tudatát is az Erőben, néhány folyosónyival arrébb... és még jó néhány éppen ebben a pillanatban kihunyót közelebb...
Az újdonsült Sith sejtette, hogy csapdába sétál majd, csak azt nem tudta, mekkorába és mikor. Amikor a következő sarkon befordult, és átlépett néhány nikto holttestén, amelyeken meglehetősen pontos, katonai professzionalizmusról árulkodó lövések éktelenkedtek, némiképp összeráncolta a szemöldökét. Az Erőben nem érzékelt semmit ebben a pillanatban, immár csak egyetlen tudatot, az Uljanának tűnő kislányét... több testőrt nem... akkor viszont...
Jaina is elrejtette tudatát az Erőben, kezeit a nála lévő fénykardok egyikén nyugtatva még néhány métert lopakodott előre...
Aztán az utolsó pillanatban bukott le, amint a benyíló utáni raktártérben lévő konténerek egyike mögül egy jól irányzott sugárvető-sorozat csapódott be a falba pontosan abban a magasságban, ahol a feje volt egy fél pillanattal korábban. Vindicta előreugrott és az első konténer mögé gurult, de meglepetésére máris két tojásdad kézigránát gurult be pattogva pontosan érkezési helyére... az Erővel kinyúlva arrébb küldte őket, szinte már várva, hogy nem fognak engedelmeskedni az Erővel kiadott parancsnak... de azok engedelmesen elrepültek, néhány méterrel arrébb felrobbanva. Vindicta mozgásban maradt, miközben kerülgette a feléje irányuló pontos lövedékeket, előkapva kettőt az övén tartalékként hordott, a Hapesen szinte halmokban álló egyszerű, de tömegével használható vörös pengéjű asszaszin-fénykardok közül, mindkét kezével hárítva így a lövéseket, és megpróbált minél gyorsabban gondolkozni.
Nem használtak ysalamirit, viszont akkor is tudták, hol van, hogyha éppen elrejtette magát az Erőben. Tehát valószínűleg nem cosraiak, és jó eséllyel nem is jedik, vagy rivális Sithek, hiszen az Erőt sem használták, legalábbis nem hagyományos módon... tehát akkor kizárásos alapon...
- Csuzsoj! Ogony! - mordult fel két konténerrel arrébb mellette valaki, Jaina pedig elmosolyodott magában, konstatálva, hogy néha bizony tényleg a legegyszerűbb és leglogikusabb magyarázat áll a legközelebb az igazsághoz is - a köztársasági kommandósok kizárva, ezek bizony vostroyaiak lesznek... egy pillanatra felfedte magát az Erőben, majd gyorsan irányt változtatva az ellenkező irányban haladt tovább, mint amerre eredetileg akart, elégedetten konstatálva a halovány, mégis agresszív sötét oldali tudatokat a tárolóhelység másik oldalán, akik láthatóan inkább beépített érzékelőikre és radarjaikra hagyatkoztak, de nem tudtak elszakadni attól sem, hogy ő hozzá hasonlóan a Sötét Oldal vezette fegyvereiket és kezüket.
Katonai Sztalkerek. Bizonyára ők is kaptak egy tippet, hogy ide hozták Uljanát.
Egy újabb gránátfüzér és sorozat még gyorsabb, immár az Erő segítségével fűtött rohanásra késztette Jainás, miközben fel s alá ugrált a konténerek között, néha egy-egy pillantást tudott vetni támadóira... tetőtől talpig megerősített exoszkeleton csatapáncélban voltak, olyasfélében, amilyeneket Jaina egyetlen alkalommal látott eddig akcióban, amikor egy közös jedi - köztársasági - vostroyai kommandó rajtaütött az EGB titkos bázisán a Bendőben... és akkor félelmetesen hatékonyak voltak a sötét oldali kultisták ellen, akikkel az űrállomások egyikén találkozott Jaina.
Jaina próbaképpen kinyúlt az egyik, egy nagyobb konténer mögött rejtőző páncélos alak felé, megpróbálva kinetikus módon, az Erő segítségével felkapni és a falhoz vágni, azonban szitkozódva kerülnie kellett, mert kiszemeltje beütött valamit az alkarján lévő panelba, mire a csatapáncél hirtelen a gravitáció sokszorosának erejével a földhöz szegezte Jaina erejével szemben, cserébe pedig a vállán lévő apró lángszóró azonnal tüzet köpött a nő felé. Jaina továbblendült, kiválasztott egy másik sztalkert, és ujjait karmokká görbítve megpróbálta Erő-villámokkal semlegesíteni az alakot, de annak csak kékesen felizzott a páncélja, majd az energiát felszívva sokszoros erejű lövedékeket köpött a kezében lévő, a páncéllal összekötött sugárkarabélyból Jaina felé. Két konténer is felrobbant, és Vindicta úrnő messzire repült, miközben vadonatúj bőrruhájából csíkok szakadtak le. Némi szitkozódás után, még mindig az Erővel gyorsítva saját magát továbbgurult, majd egy szaltóval egy újabb ellenség mögött termett, és az egyik asszaszin-kardot felé hajította.
Szinte már meg sem lepődött, amikor a vörös pengéjű fegyver abban a pillanatban kihunyt, amint elérte a katona nyakát. Cortosissal vannak megerősítve, hát persze, gondolta. Megpróbált az elméjével kinyúlni az alak felé, hogy halálfélelmet, sötét gondolatokat, őrületet plántáljon a gyengébb akaratú sötét oldali elmébe, de a sztalker sisakján csak zölden megvillant valamit.
- Pogib kontrolljor! - ordította a sztalker, és hegyes, robbanó végű tüskéket lőtt Jaina felé, akinek egészen a plafonig kellett ugrania, majd onnan is továbblendülnie, hogy elkerülje a halálos töviseket. Kezdett fáradnia, zihált, az izmai égtek, csak a forrongó gyűlölet hajtotta, a szégyen és düh, hogy még néhány vostroyai szuperkatonával sem bír el. Szóval a fejükbe sem tudok belenyúlni, hát jó, gondolta...
Egy újabb ellenség mögött landolt, és ezúttal közelebb vágódott hozzá, csak egy pillanatra, elkerülve az ellenfele páncélkesztyűs csapását - amely minden bizonnyal némi bes'kar-t is tartalmazott, gondolta Jaina, hogy a sztalker összeroppanthassa a nyakát, ha megfogja -, egy villámgyors pillantást vetve a felé suhanó ökölhöz tartozó alkar kapcsolótáblájára, majd asszaszin kardjaival hadonászva gyorsan elhátrált előre és visszaugrott a konténer tetejére. Aztán gyors léptekkel átrohant a terem másik végébe a konténerek tetején, ahol a legkevesebb sztalker volt, és beugrott az utolsó konténer mögötti sarokba.
A sztalkerek az egymásközti vonalukon fojtott hangon, vostroyai vezényszavakkal kommunikálva közeledtek hozzá. Taktikailag vert helyzetbe hozta magát Vindicta, hiszen innen nem menekülhetett, sarokba szorította saját magát.
De nem is a menekülés volt a célja, ahogyan nem is, hogy szemtől szemben kiálljon velük. Jaina elmosolyodott, és megnyitotta magát az Erőnek, aztán lehunyta a szemét, félig meditatív állapotba süllyedve...
Jól érzékelte az óvatosan közeledő tizenegy tudatot, rutinosan, veterán kommandósok módjára, egymást fedezve, párokban, vagy hármasokban mozogtak előre. Két raj, gondolta Jaina, úgy látszik, egyiküket sikerült leterítenie a bűnözők őrségének, mielőtt lemészárolták őket. Valószínűleg alapos felkészítést kaptak érkezésük előtt arról is, hogy kikkel kerülhetnek szembe. Talán még Jaina Soloról is kaptak taktikai adatokat.
Ismerhették őt, mint a Jedik Kardja, vagy akár mint Darth Vindicta, az újdonsült Sith úrnő... sőt, talán a velük egy követ fújó Corran Hornnak hála ismerhették úgy is, mint Jaina Solot, az ász pilótát és Yuuzhan Vong háborús hőst... a megtévesztés és az űrharc mesterét. De jó eséllyel, mosolygott tovább vérszomjasan magának Jaina a csuklyája alatt, nem ismerhették a kislányt, aki azelőtt volt.
A gépek, berendezések rajongóját, aki mindent meg tudott javítani.
Jaina ismerte ezeket a páncélokat, és most, hogy egy pillantást vetett egyikük alkarpanelére, azt is tudta, hogyan működnek.
Kinyúlt az Erővel, ezúttal egészen finoman.... tizenegyszer... aztán még tizenegyszer, és még tizenegyszer.
A beavatkozás annyira minimális volt, hogy sem a sztalkerek, sem a csatapáncéljaik övén erre a célra viselt, Erővel átitatott kristályok és a hozzájuk csatolt érzékelők sem érzékelhették.
A harcosok alkarpáncélján egyszerre kattant három különböző kapcsoló és tekeredett végsőkig kihúzott helyzetbe.
Az egyik arról informálta a páncélt, hogy a viselője elveszítette az eszméletét, és innentől automatán kell biztosítania a sztalker védelmét, aki benne foglaltatik.
A második arról, hogy a külső környezetben megszűnt a gravitáció és mérges gázok szabadultak el, ezért a páncélok azonnal hermetikusan lezárták a külső környezet elérését lehetővé tevő levegőfiltereket és egyúttal aktiválták legmagasabb erejű gravitációs rögzítőiket, hogy a viselőik ne zuhanjanak ki a raktárból.
A harmadik pedig arról, hogy a külső hőmérséklet egyszerre rendkívüli mértékben lecsökkent, ezért a páncélt azonnal fel kell fűteni, megvédeni viselőjét.
Jaina gyakorlatilag egy olyan protokollt aktivált, amelyet a páncél akkor léptetett volna életbe, ha viselője kizuhan a mélyűrbe. A felülíró paranccsal pedig azt előzte meg, hogy a vostroyai automatika feltegye azt az egyébként nyilvánvaló kérdést, hogy ugyan bizony egy légköri viszonyok között lévő raktárban ez mégis hogyan lehetséges.
Persze normális gravitációs viszonyok és normális hőmérséklet mellett ez nem lehetett túl kellemes...
A sztalkerek szitkozódni és ordibálni kezdtek, ahogyan lábuk saját védőfelszerelésük parancsára a padlóhoz szegeződött, ők pedig elkezdtek élve megfőni.
Az egyik nagy nehezen leemelte fejéről a sisakot...
A tarkója mögött lévő, aktiválatlan asszaszin fénykard, ami fejmagasságban lebegett, pedig aktiválódott.
Néhány páncélos így járt, mások makacsabbak voltak és inkább megfőttek, a két utolsót pedig Jaina az egyiktől elvett sugárvetővel közvetlen közelről, maximális energiára állítva agyonlőtte. Aztán megtörölte a homlokát, átlépett az egyik élettelen exoszkeletonos holttesten és végül befordult a konténerraktár mögött lévő folyosóra, amelynek a végén a remegő, ifjú női tudatot sejtette.
...
Az apró szoba valóban úgy nézett ki, mint valamiféle lakosztály, vagy gyerekszoba, az afféle elborult, beteg elmék kedvenc játszóhelye, akik kislányokat rabolnak el a városbolygók alsóvárosaiból, hogy aztán efféle helyeken tartva őket itt éljék ki rajtuk perverz vágyaikat, mígnem saját elvárásaikhoz képest túl időssé nem válnak kis vendégeik, vagy idő előtt bele nem halnak a kínzással és erőszakkal járó sérülésekbe... az ágyon összegyörnyedve kuporgó humanoid lány viszont határozottan nem Uljana volt.
Csak éppen Uljana tárgyaival volt körberakva, Uljana kedvenc játékát, egy hatalmas plüss ewokot szorongatott, és valamiféle implant villogott a tarkóján és a homlokán. Ráadásul jóval idősebbnek tűnt a vostroyai kislánynál, húsz év körüli lehetett.
Jaina káromkodva letépte a lányról az implantokat, akinek ettől azonnal megváltozott az érzése az Erőben... most már egyáltalán nem emlékeztette Jainát Uljanára. Érdekes technológia, gondolta Darth Vindicta és zsebre vágta az implantokat, majd egyik bőrkesztyűs kezével megragadta a szipogó, összefüggéstelenül beszélő lány állcsúcsát és maga felé fordította az arcát.
- Ki vagy, és hogyan tévesztettél meg?
- Én... én... csak... - remegett a lány. - Én... a tábornok azt mondta, megöl, ha nem teszem... már... már csináltam ilyet... a mester azt mondta mindig, hogy különleges vagyok... de a tábornok... azt mondta, bántani fog, ha nem teszek így... mindenkit bántott... a mester is... én... én nem akartam...
- Ostoba lotyó! - Jaina visszakézből pofonvágta a lányt. Érezte benne az Erőt, de vadul, kezeletlenül, a lány inkább félt tőle, fogalma sem volt, hogyan használja...
Nem egészen arra a reakcióra számított, amit kapott, ugyanis értelmes gondolatok helyett a lány még inkább sivalkodni kezdett, aztán hirtelen minden előjel nélkül végighányta Jainát.
- Hogy te milyen elképzelhetetlenül szét vagy cseszve... - káromkodott Jaina, szinte már kezdte megsajnálni ezt a szerencsétlent, aki alsóneműje nedves mivoltából adódóan valószínűleg maga alá is pisált ráadásképpen.
- Én csak... én nem nem én csak azt akartam hogy szeressenek, engem soha senki nem szeret, csak a mester... meg a tábornok... mármint nem, mert Hasszán és Jared és a többiek... de mind meghaltak engem meg itt hagytak istenem már nem voltam kint annyi ideje, aztán a tábornok azt mondta, el kell játszanom, hogy másvalaki vagyok, de én már csak... NEM TUDOM ÁÁÁÁÁ
- Na jó. Gyere ide. - Jaina határozottan megragadta és átölelte a szerencsétlent, miközben szégyen, vagy sem, de világos oldali technikákkal próbálta kihozni abból a katatón állapotból, amibe bekerült. Megpróbált kinyúlni az elméje felé, de csak őrült összevisszaságot és fájdalmat, halált érzékelt. Határozottan bolondnak tűnt a lány, megbolondult az őt ért traumák alatt.
- Nézz rám - pillantott mélyen a másik szemeibe Jaina. - Minden rendben, oké? Azért jöttem, hogy kiszabadítsalak. Téged. A mestertől és a tábornoktól. Elviszlek innen, messzire, és akkor nem fognak soha többé megtalálni és bántani. Érted? Mi a neved?
- Anna... Annabelle - nyögte amaz.
- Ez a teljes neved? - villant át egy gondolat Jaina elméjén.
- Annabelle... von Stülpnagel - pityeredett el amaz, amikor Jaina finom mentális lökése hatására valami helyére került a fejében.
- Gyere velem, Annabelle grófnő - fogta kézen a szerencsétlent Vindicta. - Most már visszakerülsz a tieidhez. A nemesi udvarba, ahová mindig is való voltál. Száműzetésed véget ért.
A lány hatalmas szemekkel nézett rá.
- Hogy én... grófnő?
- Komm, komtesse, bitte - szedte össze minden cosrai tudását Jaina.
- Ah... ja... ich... ich komme - villant meg Annabelle bolond tekintetében a felismerés. - Zum fater? Zu Hause? Endlich?
- Zu Hause, ja... komm. -fogta kézen Jaina a másik lányt, de az újra összeesett. Így aztán végül az ölében vitte ki saját hajójához.
...
Már maguk mögött hagyták a csempészholdat, amikor Jaina az ébenfekete, eredetileg commenori gyártású, de hapan felségjelű yacht pilótafülkéjéből felhívta mesterét. Annabelle a hajó apró gyengélkedőjén pihent, pontosan ugyanabban a sztáziságyban, amelyet annak idején, uralkodása kezdete előtt egyszer maga az Anyakirályné is elfoglalt.
- Üdvözöllek, Vindicta Úrnő. Mit végeztél, Sithek Kardja? - jelent meg az apró holokom vevőtálcán Charis arca.
- Átverés volt, Mester - hajtotta meg a fejét Vindicta. Már tudta, nincs értelme ezekről hazudnia a mesterének. - Uljana Vrosilov nem volt ott, ahová követtem...
- Mégis volt merszed felhívni engem, ahelyett, hogy messzire bujdoss a haragom elől - komorodott el Charis tekintete. - Mondtam neked, hogy nem fogadok el több tévedést a részedről. Több bukást.
- Hozok valakit kárpótlásként, hogy szolgálatodra legyen, amíg én folytatom a keresést Uljana után, és a tábornoknak nevezett illető után, aki elragadta tőlem, Mesterem - hajtotta meg magát még mélyebbre Vindicta.
- Úgy, és úgy véled, elégségesnek fogom találni ezt a kárpótlást, Vindicta úrnő? - mosolyodott el gunyorosan Charis.
- Cosra legnemesebb családjának sarja, egy eltűnt grófnő, aki Diestl főmarsall és Folett főadmirális közvetlen rokona - magyarázta Vindicta. - A bűnözők megtörték az elméjét, de sokat tudhat róluk... a nagyúrról is, aki vezeti őket. És ha a birtokunkban lesz és átformáljuk az elméjét, amely már most igen képlékeny és gyúrható... talán még az EGB-t is zsarolhatjuk vele.
- Egy cosrai gyémánt - mosolyodott el Charis. - Egy igazi... hercegnő?
- Szép, fiatal és gazdag - hunyorított Vindicta.
Charis felvihogott.
- Kezdesz kiismerni, Vindicta úrnő. Ám legyen. Udvarunk ékessége lesz. Hozd el mihamarabb. De ne okozz több csalódást!
- Nem, mester - biccentett Jaina, összeszorítva a fogait. - Átvertek, ezt pedig meg fogom bosszulni. Senki sem tévesztheti meg büntetlenül a Megtévesztőt. Megtalálom ezt a tábornokot, és megölöm, akárki is.
- Jó... nagyon jó - biccentett Charis, majd jeges hangon hozzátette. - De ne késlekedj!
- Ahogy parancsolod, Felség! - Jaina bontotta a vonalat, és hátrasétált Annabelle-hez, aki a sztáziságyon pihegett.
- Most pedig - simított végig a lány homlokán. - Elmeséled nekem, mi történt veled... részletesen.
- Én... én még pihennék... - öklendezett Annabelle.
Jaina a leányka tarkójához illesztette egyik kezét, a másikat a homlokához. Az őrült gondolatok és emlékek egész hada rohanta meg egyszerre.
- Kapaszkodj - suttogta neki Jaina, miközben csókot lehelt a tiltakozásra képtelen ajkakra. - Lehet, ezután megint hányni fogsz majd, kicsim.