|
Serenno
Jun 12, 2013 10:43:52 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jun 12, 2013 10:43:52 GMT 1
- Ahogyan a Könfoderációnak is szüksége van arra, hogy a galaxis minél több szegletében találjunk új barátokat, szövetségeseket.. vagy akár tagokat. - kortyolt bele az italába ismét Kre'fey. - Igazán finom. - értett egyet Appleton. - Admirális úr.. - borzolta fel a sörényét Kre'fey érdeklődése jeléül. Mármint szakmai érdeklődése jeléül. - Ön szerint érdemes lenne találkoznom valakivel a kormányukból, aki legalább olyan nyitott lehet az előző gondolatokra, mint Ön?
|
|
|
Post by Enz on Jun 30, 2013 9:14:26 GMT 1
Appleton az italába meredt egy rövid idõre, szótlanul. Mintha gondolkozott volna, vagy éppen nem is akarna választ adni. Kre'fey mindenesetre türelmesen várakozott a másik válaszára. A serennói flottatiszt végül kortyolt még egyet az italából, és a másikra nézett. - Grenhil tábornok - mondta végül a választ. - Õ volt eddig az ideiglenes államfõ, ha emlékezetem nem csal - jelentette ki magabiztosan Kre'fey, aki örült, hogy utánanézett ennek-annak még az út alatt. - Igen. Most megint Keller mars... - itt egy pillanatra elakadt, majd megköszörülte a torkát, hogy elrejtse a hibáját. Keller nemrég mondott le a marsalli címrõl, a kizárólagos fõhatalommal együtt. - Keller az ideiglenes államelnök, de a tábornoknak még mindig nagy szava van. - Köszönöm. - Még valami - szólalt meg Appleton mielõtt a másik útnak indulhatott volna. - Dooku gróf kultusza sosem látott méreteket öltött az elmúlt években. Javaslom apelláljon az õ emlékére. Senki sem felejtette el az akkori Konföderációt... - Köszönöm, így fogok tenni - borzolta meg ismét a bundáját Kre'fey, majd kiitta az utolsó kortyot a pohárból és óvatosan az asztalra helyezte. - Azt hiszem odalent már várnak. Appleton egyetértõen bólintott. - Örülök, hogy szót tudtunk váltani. Mint katona a katonával - búcsúzott el Appleton. - Szigorúan csakis úgy - értett egyet hamiskás mosollyal az arcán Kre'fey.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 1, 2013 14:44:01 GMT 1
A hiperűrből kilépő SS Protector harsányan üvöltözte a híreit a serenno védelmi flottájának.
- - Fontos közlemény a Serennoi Köztársaság vezetőségének. A Harmadik Birodalmat megtámadta a Yuuzhan vong! Ismétlem, a vong fenyegetés ismét felfedte magát! Ne engedjük, hogy ismét elpusztítsák a galaxist!
|
|
|
Post by Enz on Jul 1, 2013 20:53:05 GMT 1
A válaszra alig fél órát kellett várnia a harmadik birodalmi hajónak. A választ csak a hajó legénységének továbbították.
- Azonosítatlan harmadik birodalmi hajó! Az Ideiglenes Nemzetvezetõi Bizottság határozatot hozott a Harmadik Birodalom megsegítésére, a korábbi megbeszélések fényében, jó szándéka jeleként. Flottánk és haderõnk jelenleg rendezetlen az államban beállt változások miatt, de azonnal kiállítunk egy expedíciós haderõt, melyrõl diplomáciai csatornákon tájékoztatjuk magukat. Kérem szüntessék be a nyilvános adások sugárzását, mivel az alkalmas a lakosságban pánikkeltésre. Flottánk érkezéséig sok kitartást és számos sikert kívánunk a megvívandó harcban! Baráti tisztelettel, Az INB vezetõtanácsa.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 2, 2013 8:58:27 GMT 1
- Keller és Grenhill... - motyogta maga elé Kre'fey kifelé menet, majd egy pillanatra még visszafordult, hogy megköszönje Appletonnak a meghívást, amikor felharsant egy riadójelzés, majd a hajó első tisztje közvetítette Appleton irodájába a Harmadik Birodalom egységének segélyhívását. - Úgy gondoltam, ezt önnek is hallania kell. - pillantott a bothanra Appleton. - Köszönöm, kolléga. - biccentett amaz, miközben minden szál szőre égnek állt izgatottságában. Kre'feyről közismert volt, hogy a Szövetségi Flotta szintén bothan főparancsnokával, Nek Bwua'tu-val ellentétben a mai napig elkötelezett híve volt a bothanok hagyományos, Yuuzhan Vong ellen esküdött vérbosszújának, az ar'krai-nak. Nem csak azért, mert annak idején szoros barátság fűzte a Coruscant elfoglalásakor elhalálozott Borssk Fe'llyához, hanem mert utána is a Vong elleni hadjárat egyik vezéralakja volt egészen a győzelemig.
- Kérem tájékoztassa a helyi vezetést, hogy az új helyzet miatt némi késéssel érkezem meg a felszínre.. és még egyszer köszönöm a vendéglátást. - tisztelgett végül Appletonnak, és elhagyta a fogadótermet.
...
Nem sokára a Ralroost fedélzetén az adjutánsával és az első tiszttel nézett farkasszemet a kabinjában. Utóbbi egyben a Bothan Kémszolgálat és a CorSec összekötője is volt, így hozzá intézte az első kérdést. - Gondolom hallották a legutóbbi fejleményeket, és gondolom tudják, hogy nem maradhatunk ki ebből. Kaptunk megkeresést? - Már felvettük a kapcsolatot a Corelliával és a Bothawuival - jelentette az első tiszt. - Egyik helyre sem érkezett üzenet a Harmadik Birodalomból. - Akkor kérés nélkül is felajánljuk a segítségünket. - jelentette ki Kre'fey, és az adjutánsához fordult. - Phennir Főparancsnok még a Nagin van, igaz? - Méghozzá a Harmadik Birodalom államfőjével egyetemben. - biccentett a szürke sörényű bothan. - Jobb nem is lehetne. - horkantott fel az admirális, ami fajánál az elégedettség jele volt. - Küldjenek üzenetet a Főparancsnoknak, és kérjenek tőle engedélyt, hogy a serennoi tárgyalások lezárultával a különítményünk azonnal a Vong ellen vonulhasson! Az Ar'krai folytatódik!
|
|
|
Post by Enz on Jul 3, 2013 12:58:36 GMT 1
- Tudják, hogy nincs elég emberünk erre! - jegyezte meg az idõsödõ Marindorf gróf. - És akkor mit mondhattunk volna? - vágott vissza a felkelõk fõ vezetõje, Zwerth. - Hogy nem segítünk? A vong mindannyiunk közös ellensége! - Úgy emlékszem ez a kormány eddig nem tett ígéreteket nekik. Csak egy része - célzott egy másik lázadó Grenhil tábornokra. A felkelõk nagyobb része jobban idomult a korábbi juntához, néhány azonban megtartották képtelen eszméiket, és aktív ellenzéket képeztek, még korábbi cimboráikkal is szembe menve. Keller csendben ült elnöki székében, amit az egyenlõség hangsúlyozása érdekében nem az asztalfõre helyeztek, és semmivel sem tûnt ki a többi közül. - Itt nem ígéretekrõl van szó! - vágott közbe Zwerth. Mivel õ maga vette kézbe a külügyet, személyes támadásnak érezte a kritikát az ügyben. - A Galaxis jövõjérõl. Csak a csodának köszönhetõ, hogy a vong legutóbb elkerült minket! - A haderõ újraszervezés alatt áll - szólt közbe Grenhil szokott nyugodt hangján. Sosem vette fel az ellene felhozott vádaskodásokat. - Egyelõre nem sok mindenre van tényleges kapacitásunk. - Nem is kell az egész Harmadik Birodalmat megvédenünk - kapcsolódott be Daniel Miran, a flotta parancsnoka a megbeszélésbe. - Nehéz lenne, mikor éppen magunkat is csak alig tudjuk - Writte parancsnok, a különleges erõk feje ismert volt szúrós hangú közbeszólásairól. Most sem cáfolt rá erre. - Nos, uraim - szólalt meg végre Keller, aki úgy érezte itt az ideje a saját szereplésének. Elvégre õ a kompetens vezetõ, legalábbis ezt a képet szerette volna sugallni magáról. Alig két hónap múlva választók fognak dönteni arról, maradhat-e a székében. - Én a magam részérõl intézkedtem egy lehetséges megoldásról... - nyugodt mozdulattal lenyomta a komm hívógombját az asztalon. - Engedjék be. A tanácsterem ajtaja feltárult, elõtte egy sötétbe burkolózó férfi állt. Minden tekintet rá szegezõdött, és néhány pillanatig érezni lehetett a bent lévõk érdeklõdõ várakozását. Aztán a férfi tett néhány nyugodt lépést, és többen hitetlenkedve nézték. Magas, hosszabbra hagyott szõke hajú férfi volt, viszonylag fiatal, hajának néhány tincse az arcába lógott. Fagyos tekintete és érzelemmentes arca volt. Valamilyen, feltehetõleg egy planetáris milíciától zsákmányolt, ismeretlen egyenruhát viselt. - Hadd mutassam be Önöknek Jugram Haschwalth parancsnokot a... - Keller itt megköszörülte a torkát, mintha a másikra várt volna, hogy folytassa. Valójában azonban nem mert vállalkozni rá, hogy megpróbálja kimondani. Minek választ egy zsoldoscsapat ilyen hülye nevet? - ...a Schwarz Lanzenreiter parancsnoka - fejezte be csendesen. - Minek a parancsnoka? - tört ki valakibõl a kérdés. - Egy zsoldoscsapaté - felelte Jugram anélkül, hogy felé fordult volna. - Így máris érthetõbb, nemde? - mosolygott kedélyesen Keller. - Honnan valósiak? - kérdezte gyanakodva Zwerth. - Szõke haj, kék szem - biztos nem twi'lekek - gúnyolódott Writte. - Cosraiak, mi mások lennének. - Igen, cosraiak vagyunk - bólintott a férfi. - Talán ez kizáró ok? - Egyáltalán nem - felelte Tullius tábornok, a planetáris hadsereg jelenlegi parancsnoka. - Ha tudnak harcolni, minden másodlagos. - Tudunk. Dezertõrök vagyunk - felelte Jugram. - És hol kívánja ezeket az... úriembereket bevetni, elnök úr? - tette fel a kérdést a radikális ellenzék vezetõje. Nem lehetett nem észrevenni a hangjában bujkáló élt. - Ha a taktikai térképre tekintenek - szólalt meg Keller, miközben megnyomott egy gombot, és az asztalba épített holovetítõ életre kelt, a környék rendszereit mutatva. - A Harmadik Birodalom egy részen határos az ESB-vel. Tõle keletre hosszú kerülõvel és a Mandalore erõkön keresztül jutnának csak el hozzánk. Nyugatra az egyetlen számításba vehetõ útvonal a Hydian hiperûrvonal. - Tehát annak mentén vetnénk be õket? - kérdezte Miran kapitány. - Nem hiszem, hogy egy ekkora útvonalra elég õrjárat lenne. - Telost fogjuk megszállni és bázisként használni - mondta Keller. A felkelõk, radikálisok és mérsékeltek szinte egyszerre hördültek fel, így gyorsan hozzátette még. - Persze csak idõlegesen, amíg a veszély el nem múlik. Aztán a döntésükre bízzuk a jövõt. De addig az ottaniaknak is védelmet nyújtunk. - Ilyen feltételek mellett elfogadhatónak tûnik - közölte rövid morfondírozás után Zwerth. - Viszont hivatalos erõket is küldenünk kell velük! - Biztos vagyok benne, hogy a flottánk össze tud ennyit szedni - pillantott Miran felé. Hangja inkább parancsoló volt, hogy egyértelmûvé tegye, milyen választ vár. - Így van - bólintott Miran, bár nem túl lelkesen. - Mi és szövetségeseink tudunk pár cirkálót és esetleg csatahajót nélkülözni. - Nagyszerû - mosolygott elégedetten Keller. Bevált a terve. - Haschwalth uram, készítse fel a csapatait. Amit összeszedtük a különítményt, azonnal útnak indulhatnak! - Úgy lesz - felelte Jugram, majd megfordult és elhagyta a tervet. Keller igyekezett elrejteni örömét a gyõzelme felett. Eddig minden a tervei szerint haladt. Felpillantott Dooku gróf képére. Remélte, hogy az Erõn túlról büszke rá, Kellerre, akinek részben az õ vére folyt az ereiben. Most már csak a Konföderáció volt hátra. Egy új Konföderáció. És persze az a másik, amelyiknek képviselõje ott várakozott az ûrben.
|
|
|
Serenno
Nov 10, 2013 22:16:51 GMT 1
Post by Enz on Nov 10, 2013 22:16:51 GMT 1
- Jelentsen, tábornok! - Mirial elfogadta a feltételeinket, elnök úr - közölte a nagydarab tábornok elégedetten, habár arcán látszott, hogy nem éppen a kölcsönös tisztelet alapján haladtak a tárgyalások. - Hamarosan aláírják a telosi szerzõdést. - Kezdje meg a hadseregük beszervezését! - utasította Keller. Bár Tullius tábornok egykor azok között volt, akik el akarták távolítani a hatalomból, most jó hasznát tudta venni rendkívüli szervezési képességeinek. A vong több éves munkát takarított meg a számára, és a felkeresett rendszerek szinte egymást hajszolva igyekeztek elfogadni az ajánlatukat. Bár az egyes hadseregek megõrizték függetlenségüket, a parancsnoki struktúrát a serennói tisztek adták, akiket az egyes katonai körzetek élére állítottak. Persze Keller mindössze elsõ az egyenlõk között szerepet szánt a serennóiaknak késõbbi terveiben, sõt le akarta törni vezetõ pozíciójukat, hogy a hozzá hû új szövetségi vezetõkkel töltse fel a kétes értékû lojalitással bírók helyét. A telosi Reyne, a miriali Cohl, az Ord Cestus-i Vandergraff... bõven volt mibõl válogatni. - Hogy halad a helyzet Listeholon? - Azonnal elfogadtak minden feltételt - felelte Tullius. - Remek munkát végzett, tábornok. Mától magam a Kwymaron Túli Katonai Körzet megbízott parancsnoka! - mondta nagylelkûen. Ott kellõképpen távol lesz a brutális tiszt, hogy nehogy megint eszébe jusson a hatalmat átvenni. - Igenis! - tisztelgett, majd Keller bontotta a vonalat, majd az üres tanácsterem közepén álló holovetítõ felé fordult, és mosolyogva nézte az egyre terjedõ területet. Hamarosan a teljes ESB, Harmadik Birodalom és Szövetség közötti terület az õ irányítása alatt lesz. Egyelõre még megõrizve önállóságukat, de hamarosan eljön az idõ, hogy létrehozzák saját föderációjukat, aminek államfõi posztjára már volt is jelöltje. Közelebb sétált a térképhez, és Tasarninra, valamint Junctionre pillantott: két olyan pont volt, amit mindenképp meg kellett szereznie, ha összeköttetést akart a növekvõ számú szövetséges között. Mirial, Listehol, sõt már a Kwymar-szektor fele is a Brodrignak ígért területeken volt, de ez nem különösebben zavarta. A vong ezt is elintézte neki, és elhatározta magában, hogy ha legközelebb összeakad a vezetõjükkel, meghívja a koktélra. Gondolatait azonban újfent megzavarta a bejövõ üzenetet jelzõ készülék pittyegése. - A koktél még várhat - emlékeztette magát. Megigazította ezredesi egyenruháját (miután ez volt a rendfokozata a marsalli címrõl való lemondás után), majd kapcsolta az üzenetet. Egy másik ezredessel találta szembe magát: õszbajszú, ötvenes évei végén járó keményvonalas tiszt volt, egyúttal a korábbi medeai lojalista erõk parancsnoka, most pedig a beosztottja. - Fischer ezredes, micsoda öröm! - köszöntötte látszólagos vidámsággal a másikat, de õ továbbra is megõrizte szokott hûvösségét. - Elnök úr, mikor oldják meg a hazaszállításunkat? - tette fel a szokott kérdést, amivel olyan gyakran kereste fel, hogy Keller lassan utánozni tudta volna minden szavát és mozdulatát. - Amint nem egy hisztis kislány fog ülni azon a trónon, ahonnan a védelmi rakétarendszert kezelik - közölte ezúttal nyíltan a dolgot. - Eiren hercegnõ többször felajánlotta, hogy a csatlakozókat jó elbánásban részesíti. Nem tudom meddig lehet elodázni a dezertálásokat. Ki akarnak éheztetni minket - mindig, újra és újra ugyanaz a szöveg. Ja nem, most a honvágyról szóló és az érzelmekre hatni próbáló elemeket kihagyta. - Maga a parancsnok, Fischer! - felelte keményen az elnök. - Oldja meg! Foglalja le az embereit, gyakorlatoztasson vele, lövessen agyon néhány elfogott dezertõrt... Legyen kreatív! - Az ellátmányunk... - tért rá a következõ kérdésre az ezredes, aki nem volt túlságosan elégedett a válasszal. - Teszek az ellátmányukra! Ha nincs ételük, akkor egyék meg egymást! - csapott öklével az asztalra a nagyobb hatás kedvéért. - Ha nem tartanak ki katonához méltó módon, maga fogja viselni a teljes felelõsséget! - A halottak családjai felé is, igen - közölte hûvösen az ezredes, összevonva a szemöldökét. - Ha kiderül, hogyan bánik a saját katonáival, nem tart attól, milyen következményei lesznek a választáson? - Fischer, ne tegye próbára a türelmem! - jött most már tényleg dühbe Keller, érezve, hogy az öregedõ ezredes ezúttal alaposan megfogta. Ha át talál állni, és eljár a szája, könnyedén komoly következményekkel járhat. - Kapcsolatba lépek a bolygón lévõ ügynökömmel. Ha bármi történik a bolygón, tudják mi a dolguk - közölte Keller sejtelmesen, majd bontotta a vonalat. Már csak hetek kérdése, hogy Medeia is behódoljon, és a D'Asta szektorban nem lesz többé senki, aki kétségbe vonná a hatalmát.
|
|
|
Post by Enz on Nov 21, 2013 8:25:21 GMT 1
- Báró úr, hogy szolgál egészsége? - kérdezte tapintatosan Keller, akihez délutáni sétája alkalmából csatlakozott a tõle tizenöt évvel idõsebb férfi. A kemény arcvonásokkal bíró, még mindig teljesen fekete hajú férfi mostanában egyre gyakrabban találkozott vele nyilvánosan, igaz a karrierjét már régebb óta egyengette, mint azt sokan tudnák. - Köszönöm, igazán jól - mondta a báró kimérten, és látszott rajta, hogy továbbra sem szereti a felesleges beszélgetéseket. Én mindenesetre megpróbáltam, vont vállat gondolatban Keller. Szinte rögtön rá is tért az "üzletre", hiszen egy ilyen iparmágnásnak mindig ez volt az elsõ. - Nemsokára kiírják a választásokat. - Így igaz - bólogatott Keller. - De egyre bizonyosabb a stabil gyõzelmem. A serennói demokrácia atyja, ezt beszélik - húzódott kaján mosolyra az ajka. A bárót azonban láthatólag nem érintette meg a dolog, olyan kemény ember volt, mint nagyapja, Ragez, igaz becsületesség dolgában messzebb állt tõle. - Ezután pedig létrehozzuk az új konföderációt itt északon, tárgyalások útján. - Tárgyalások? Ardus Kaine-t juttatja eszembe, csak itt a Reaper helyett a vongok árnyékában - mondta a báró, aki igencsak tapasztalt volt az Új Területek ügyeiben. Hogy most miként jutott eszébe az Ötcsillag Megegyezés, azt nem tudta, habár rémlett neki, hogy valamelyik tisztje - talán Grenhil? - ott kezdte karrierjét. - Remélem a D'Asta család támogatására a jövõben is számíthatok - mondta Keller, miközben megállt, és megcsodálta a kert egyik ritka virágfajtáját. - Nem segíteném ennyi ideje, ha nem ez lenne a helyzet - felelte a báró, majd némileg enyhébb hangon, érezhetõ apai gondoktól terhelve hozzátette. - Ha a lányom nem tûnt volna el, már megpecsételhettük volna ezt a szövetséget. - Mynea mindig is elég vad természetû volt - bólintott Keller, aki kicsit örült is, hogy nem neki kell betörnie õt, és emlékeztetni arra, hol is van a helye. - Remélem minél hamarabb elõkerül. - Tucatnyi fejvadászt béreltem már fel - közölte, és Keller magától ki tudta találni a folytatást az eredményességük kapcsán. - Hallottam azonban, hogy testvére lánya, Lydena is hamarosan a megfelelõ korba lép - jegyezte meg. A báró rápillantott, a szemébõl azonban nem sok mindent lehetett kiolvasni. Egy rövid ideig csendben bámulta, majd megszólalt. - Gennát és a családját nem kívánom bevonni a politikába - közölte végül döntését, Keller pedig megrántotta a vállát. - Jó dolog nõtlennek lenni - mondta. - Tudja milyen népszerû egy fiatal, fess katonatiszt a nõk körében? - És azt is tudom, mennyire a D'Asta család tagja akar lenni egy bizonyos fess katonatiszt - felelte a báró, és az elnöknek el kellett ismernie, igaza van. Mindennél jobban vágyott arra, hogy ezzel az ismert névvel legitimálja saját hatalmát, fõleg, hogy a házassági törvények lehetõvé tették, hogy felvegye a felesége nevét. - Családunk egykor a legerõsebb és legbefolyásosabb volt az Új Területeken. - Jól mondja, Hafez báró, egykor - szúrt vissza Keller az elõbbiért, és a báró arca megrándult. - Én hatalmat akarok, maga a család dicsõségének visszaállítását. Szükségünk van egymásra. - Igaza van - ismerte el a férfi, majd búcsúzóul biccentett. - Mi jelen leszünk a tárgyalásokon, ahogy a flottánkra és ipari kapacitásunkra is számíthat. Keller csendben bámulta tovább a virágokat. Nem különösebben érzett semmi ilyen dolog iránt affekciót vagy gyönyört, de szívesen mutatta magát mûkedvelõ, érzékeny embernek. Erre volt igény, ezt kellett erõltetni. Egyetlen mozdulattal leszakította az eddig bámult virágot, és arra gondolt, hogy a hatalmat is így fogja leszakítani magának.
|
|
|
Post by Haruhi on Dec 1, 2013 22:16:59 GMT 1
A hídon nyugtalanul mormoltak egymás között a tisztek és altisztek egyaránt, ki-ki a megfelelő műszereket és monitorokat, ki pedig az acélüvegeken túli örvénylő kékséget bámulva. Ez már csak mindig így ment, elég volt körbenézni és látni a sok tapasztalatlan, kényszerből a ranglétrán előbbre jutó tapasztalatlan katonát, máris kényelmetlen fintort csalt az arcra. Na persze, ő, egy Kormányosból lett Sorhajókapitányból lett Ellentengernagy sem volt éppen egy megfelelő ellenpélda velük szemben, de egy háboróban néha nem volt lehetőség az elesettek alkalmas pótlására, sokszor még azután sem. A politika pedig még több terhet nyomott a vállára, egyszerűen nem érezte magát sem alkalmasnak rá, sem pedig a motivációt nem találta meg. Aztán mégis mindig bólogattak rá mások, mikor megnyílt a szája és zömében ócsárolt mindent, ami a Ligát valaha is fenyegette, vagy őt zavarta... vagy valami ilyesmi. A Flottában sajnos nem volt jelen a máshol jól megszokott fegyelem, s néha ismételten nem ő volt a feltekintés célpontjául szolgáló mintapélda. Ingerülten sóhajtott, s szokása szerint keresztbe fonva karjait maga elé bámult, ezúttal homlokát is ráncolva. A Serenno a Klónháborúk idején a Liga egyik legfontosabb szövetségese volt, s együtt, vállvetve harcolt a méltán gyűlölt Köztársaság ellen, míg az semmivel sem külömb Birodalommá nem vált. Az úgynevezett Szeparatista Bástyák azután sorra estek el és adták meg magukat, néhány apróbb gócot leszámítva, melyek megérték a Lázadók Szövetségének eljövetelét és egyesített erőikkel harcba szálltak a Birodalom ellen. Az Anthyan Liga története azonban nem egészen fűződött szorosan másokéhoz. Habár egyike volt azon kevés Bástyáknak, sőt talán az egyik legerősebb is volt valamennyi között, a Lázadás számukra mindössze a Köztársaság helyreállítását ígérte, mely számukra nem ért meg semmiféle kompromisszumot. A Liga foggal-körömmel, az Ökörszemeknek hívott négy kisebb feketelyuk elhelyezkedésével és persze a szerencsével oldalán vészelte át a dekádokat, bár számtalan ostromot kellett visszaverni és vereséget elszenvedni, csak hogy néha-néha visszavágjanak egy-egy évet nyerve. Talán túl kevés stratégiai értéke volt a rendszereknek az itteni néhány hajógyár ellenére, melyek még most is nagyjából képesek voltak minimális ugyan, de reális kapacitással üzemelni. A probléma inkább demográfiai jellegű volt, hiszen a hosszú életű, humánközeli Anthyanok nem sokasodtak olyan ütemben, mint például az emberek, bármennyire is a külső és belső hasonlóság. A klónozási technológiájuk pedig megegyezett a zéróval. Mikor a Császár először halt meg... micsoda ostobaság - gondolta magában, a Liga hallani sem akart az Új Köztársaságról és szinte azon nyomban fegyveres összetűzésbe kerültek. A Köztársaság ugyan soha nem mozgósított akkora inváziót, mint korábban a Birodalom, egy Zsinj Hadúrtól a Köztársasághoz átpártolt renegát flotta végül sikerrel vetette meg lábát a csillaghalmazban, az utóbbi nevében persze, mely ugyan elitélte attrocitásait, érdekei és egyéb problémái miatt inkább örült az itteni káosznak. De enélkül sem szerették volna meg soha, a Liga a Régi Köztársaságnak is csupán néhány évszázadig volt tagja, akkor is inkább passzív csendestársként, s esetleges állandó ellenzékként a legtöbb Főkancellárnak. Talán valami ősi gyűlölet volt ez, ám arra nem igazán emlékezhetett senki, még az ő longetív fajtájuk sem. A Köztársaság, a Birodalom... mind a nevetség gyakori tárgyaként szerepeltek a mindennapi életben, s most is végül mosolyt csalt arcára. Ugyan ő akkor még fajtájuk szemszögéből túlzottan fiatal volt, de örökzöld történet volt az eset, mikor Yavin előtt néhány évvel az éppen védtelen helyzetbe került központi rendszert sikerült megvédeni a vak szerencsének köszönhetően. Valaki, vagy talán valakik többen a Birodalmi vezérkarban figyelem nélkül hagyták, hogy a hadműveleti parancsok célpontjaként nem az Anthyon, hanem az Ansion rendszert jelölték meg. Mire észbe kaptak, a Liga összecsoportosíthatta megmaradt erőit és a Khap rendszer szomszédságában ócska hiperűrblokkoló módszerrel rajtaütött a túl szerény hullámokban érkező birodalmi erőkön, mondhatni egymás után, egyenként. Azok az idők azonban, mikor meg lehetett még bízni ellenségeik ostobaságában, véget érni látszottak. A Thuber Tarkin hadúr flottája ellen vívott háború tovább tizedelte a veterán állományt, melyet egy idő után már csupán fiatalokból sikerült valamennyire helyettesíteni, de nem igazán pótolni. Az elmúlt évtized konfliktusai során pedig a Liga határain túlról éhezett cikkek hiánya a gazdaságot is komolyan megszorongatta, bár... ehhez már annyira sem értett, mint más dolgokhoz. Csak annyit tudott, a helyzet azon téren már helyreállt, de a jelenlegi katonai állomány képzése megoldhatatlan probléma volt, s a küszöbön álló krízisek megelőzése érdekében a Liga most újból kifelé kényszerült tekinteni, s egyetlen lehetőség a Galaktikus Elliptika-közelebbi Serenno volt, mely valamennyire független volt a több irányból befurakodó szuperhatalmaktól, jelenleg. Szövetségese volt ugyan némelynek, bár ha sikerülne megegyezésre jutni az egykori fontos Konföderációs társbolygóval, mondani lehetne hogy eljövendő konfliktusokban a Liga kizárólag miattuk venne részt, nem másokért, kik vagy a Birodalom, vagy a Köztársaság nyomdokaiban vánszorogtak kisebb-nagyobb mértékben. Olyan szomszédokkal, mint az Egyesült Sith Birodalom, a Liga ugyan nem akart sokat bízni a véletlenre, de démonokkal sem lepaktálni a puszta biztonság kedvéért. Inkább a harc, mint a szégyen, a Liga csillaghajói nem puszta viccből viselték ma is a magukék mellett a Független Rendszerek Konföderációjának jelvényeit. Itt még éltek az olyan emlékek, mint a Pammant Néhány órával később a ALNS Patroklis csatacirkáló kilépett a hipertérből, s a Serenno golyóbisa feltűnt előttük. A forgalom a megelőző egyeztetéseknek köszönhetően zéró volt köztük és a planéta között, a hajó és kísérete pedig megkezdte utazásának utolsó szakaszát a magas orbiton várakozó serennoi hajók és állomás felé. Fogalma sem volt a katonai procedúrákról, egy Anthyian amilyen hosszú életű volt, olyan lassan is tanult... persze, nem szigorúan volt így mindig, ám az emberekehez képest mindenképpen, kisebb vagy nagyobb mérték szerint. A kommunikációs tiszt szerencsére tudta azért a dolgát, csatornát nyitott és hívta. Ő viszont kezdetben csak a torkát volt kénytelen köszörülni, mivel nem akaróztak előtörni belőle a szavak. Hiába, a rangját régebben aligha viselte valaki kétszázötven életév alatt, s ha végig gondolta, hogy százhetven év alatt a flottánál sem szolgálhattak volna... - Itt Engraudion Ellentengernagy hívja Serennot... - kezdte, de legalább valamennyire konfidens hangon, mely aztán egészen kitisztult - Az Anthyan Küldöttség megérkezett...~ Akik persze én vagyok... ~ tette hozzá gondolatban, kishíján savanyú képet vágva ~ meg az FRK lokális kinevezett képviselője... avagy az FRK egyetlen képviselője a Galaxisban... remélném, hogy az SzT feje nem... de nincs akkora szerencsém... de... az nem valami államfő? ~ Végül tényleg savanyú képet vágott... vagy inkább pánikszerűt.
|
|
|
Post by Enz on Dec 2, 2013 0:05:01 GMT 1
- Uram, ismeretlen flotta tört ki a hiperûrbõl! - lépett az egyik katona a serennói zászlóshajó, a Hyperion hídján ácsorgó Appleton tengernagyhoz. A vöröses, dús arcszõrzetû katona tapasztaltan kivárt, ám közben utasította a védelmet, hogy tegyék meg az ilyenkor szokásos lépéseket. A bolygó körül állomásozó hadihajók célra állították fegyvereiket, szintúgy a kitelepített Golan ûrplatformok, tüzelésre készen, ha az érkezõk ellenségesen lépnének fel. Erre azonban a hamarosan sugárzott üzenet miatt nem volt szükség: lám-lám csak azonosítják magukat. Appleton elgondolkozott az érkezõk neve hallatán, és beletelt pár pillanatba, mielõtt vöröslõ arcszörzete közepén ülõ két szemében a felismerés szikrája megjelent. Anthyon és Serenno többször léptek már szövetségre a történelem során, legutoljára a klónháború idején. Azóta mindkét bolygó története igen sok viszontagságot hozott, de megszakadt közöttük a közvetlen kapcsolat, fõleg az anthyanok sajátos konfliktusai miatt, amiknek következtében nem igen volt meg az állami akarat a serennói nemesek részérõl, hogy segítséget nyújtsanak. Most, hogy nem volt már az állam élén a nemesség és az anthyanok problémái is mások lettek, talán érdekes új helyzet állhat elõ. - Eresszék le a fegyvereket! - rendelkezett Appleton. - Állítsák bolygó körüli pályára õket! - Igenis! - Nyissanak csatornát feléjük! - adta ki a következõ utasítást, majd amikor a kommtiszt jelzett felfelé tartott hüvelykujjával, beszélni kezdett. - Itt Appleton tengernagy, a Hyperion parancsnoka. Üdvözöljük Önöket Serennón! Személyesen fogom fogadni magukat. Amint bontotta a vonalat, érdekes hangra lett figyelmes: magassarkú cipõk kopogására. Szokatlan hang volt ez a hajóján, de az elmúlt pár napban megtanult félni tõle, körülbelül akkor eresztette Keller a nyakára ezt a félelmetes nõszemélyt. Eleinte nem tudta kirõl van szó, de amint meghallotta a nevét, rögtön megindultak gondolatai. Jól ismert volt a közeli Axxiliáról ez a név, és késõbb - minõ meglepetés - Serennón telepedett le a legnagyobb titokban. Hogy Keller hogyan tudta elõvarázsolni a negyvenes éveiben járó birodalmi ex-moffot, az örök rejtély marad a számára. - Ez igazán szükségtelen - szólt egy hang a háta mögül, õ pedig megpördült. - Valóban? - kérdezte tõle, de nem olyan hangon, mint amire választ vár. - Egyelõre még nem tölt be semmilyen rendfokozatot a flottában. - Egyelõre - mosolyodott el gonoszul. A kor nem tette csúnyábbá megjelenését és mosolya most is ugyanolyan szadista rosszindulattal volt teli, mint a régi képeken. - De egyszer fogok, és akkor jobb, ha jóban van velem. Semminek sem örült volna jobban, mintha azt a seggfej Miran kapitányt kirobbantják a helyérõl, de félt, hogy ez a nõszemély semmivel sem lenne jobb. - Illetve - tette hozzá sejtelmes hangon, majd egy adattáblát húzott elõ rangjelzések nélküli serennói egyenruhájából. - Elnöki parancsom van arról, hogy minden katonai egység köteles enegedelmeskedni a közvetlen parancsaimnak. - Micsoda szerencse - motyogta Appleton és nem érezte magát túl kellemesen ettõl a ténytõl. - Rendelkezzen velem, hölgyem. - Hogy megváltozott a hangszíne - kuncogott a nõ. - Én magam akarom fogadni a követséget. Maga a kísérõm lesz. - Igenis! - vágta össze a lábait engedelmesen. A nõ pedig végig fölényesen mosolygott. Szeretett mosolyogni, erre már rájött. Persze ennyi évesen már bizonyára tudott egy-két dolgot a csábítás és hatalom mûvészetérõl, elvégre 16 évesen már moff volt. És ez aggasztotta, nagyon aggasztotta.
Az Anthyan küldöttség siklóját díszõrség várta a hangárban és amint leereszkedett a hajó leszállórámpája, a lent várakozó zenészek azonnal rázendítettek a Független Rendszerek Konföderációjának egykori himnuszára, miután jobb ötletük nem volt, és látták a hajó oldalán lévõ jelzést. A rámpa tetején egy fiatalnak tûnõ nõ tûnt fel, hosszú világoszöld hajjal, sötétszürke színû uniformisban. Odalent zöld díszegyenruhás serennói tengerészgyalogosok álltak kettõs sorfalat, a bevett vörös szõnyeg vagy más fogadó alkalmatosság most azonban hiányzott. A sorfal végén középen két ember állt: egyikük egy magas, dús vöröses arcszõrzetû férfi volt, mellett pedig egy hasonlóan magas, teljesen fekete hajú nõ állt, hasonló egyenruhában. De míg egyikükén több színes felvarrás volt a mellkason rangjelzésként, és alatta egy narancs színû, serennói címeres masni is jelezte a fontos beosztást, addig a nõnél semmi hasonló nem volt. Mégis utóbbi állt elõrébb, jelezve a fontosabb beosztást, ami némileg zavaró lehetett a vendég számára. Ahogy közelebb ment, egyszerre tisztelegtek, és most mégis elsõként a férfi mutatkozott be. - Üdvözlöm, Engraudion ellentengernagy, Appleton tengernagy vagyok. Mindig jó régi szövetségesekkel találkozni - biccentett enyhén. A nõ már kevésbé ütött meg barátságos hangot és viselkedése sem tett hasonló alázatról tanúbizonyságot. - Leonia Tavira, Serenno flottájának leendõ parancsnoka - jelentette be a másik bemutatkozását követõen és megengedett egy enyhe mosolyt a vendég felé. - Én is üdvözlöm, kedvesem.
|
|
|
Serenno
Mar 16, 2014 12:42:25 GMT 1
Post by Haruhi on Mar 16, 2014 12:42:25 GMT 1
Sosem foglalkozott ennyit az idő múlásával, mint az elkövetkező órában, miért lett volna több néhány pillanatnál? Most viszont egyáltalán nem hagyta valami nyugodni, a másodpercek ráérősen vánszorogtak, rossz előérzete volt. Egy megfelelő korú Anthyan nem foglalkozott ilyesmivel, óvatos volt az idegenekkel, s készen állt szembeállni bármivel, ami veszélyt jelentett rá és fajtársaira. Nem akart itt lenni igazán, szívesebben húzta volna meg magát otthon, egy napot sem foglalkozva mások dolgaival... de kénytelen volt, létezett egy fontossági sorrend. Amint ők és a fogadásukra váró Serennoiak is készen álltak, ott hagyta a hidat és egymaga indult az átszállóegyég felé, mindössze deaktivált sugárvetőjét tartva magánál. Egyedül kellett mennie, meg kellett magának mutatnia, hogy képes volt ellátni a kötelességeit, s egy kíséret csupán azt bizonyította volna önmaga előtt, hogy nem állt készen semmire. Így került végül a serennoi hadihajóra, továbbra is rossz előérzetével telve, képességei iránti kételyek között. Enyhe meghajlással üdvözölte az elé táruló díszsorfalat, mely a rég hallott indulóval együtt tovább nyugtalanította. Korábbi elképzelése a Konföderációval kapcsolatos további titulusairól csak beigazolódni látszott, nem tudta, hogy a környezet inkább volt részben találomra összeállított "fogadóbizottság". Lassú léptekkel indult el az élő folyosó végén várakozó két alak irányába, szeme sarkából kényelmetlenül vizsgálva az egyenruhásokat. Végül néhány méterre állapodott meg, rájuk villantotta tekintetét és már éppen meghajolt volna, azonban amit szemei érzékeltek, visszafogta mozdulatát. Merev tekintetet fúrt a nő vonásaiba, s már tudta hogy ki volt ő, honnan jött, ám hogy miért, azt dühítő mód nem tudta megmondani, ilyesmire nem itt számított. Kevés híja volt, hogy nem hallotta meg bemutatkozásukat, inkább bámult és eddigi nyugtalansága komorság möglé burkolózott. Mit jelentett, hogy leendő parancsnok? Mondania kellett valamit, olyasmit mely nem sérti meg egyik népet sem, s ezért lehetetlen volt... nem, ő tudta hogy kit képviselt itt és nem gyűrhette alá maszkos diplomácia. Tekintetét a férfi felé fordította inkább, s látványosan, bal kezével jobb vállát fogva meghajolt felé. - Köszönjük, hogy a Serenno kormánya fogadja küldöttségünket - mondta egykedvűen, s azon törte fejét, szóljon e valamit Őneki is, vagy várakozzon. Végül az utóbbi mellett döntött, nem mutatott tiszteletet és megkülömböztető figyelmet annak, kitől ő sem kapott, s akiről az első eszébe jutó szó az 'ellenség' volt. Anthyon és a Liga becsülete, s szíve egyaránt nem engedte.
|
|
|
Serenno
Mar 16, 2014 18:10:20 GMT 1
Post by Enz on Mar 16, 2014 18:10:20 GMT 1
Appleton rögtön megérezte a feszültséget a két nő között, és ebből nem sok jót sejtett a jövőre nézve. Nem értette, Tavira miért ragaszkodott a fogadáshoz, hacsak nem az volt a célja, hogy lekezelő legyen a küldöttel. Vajon emögött is megvoltak a saját politikai számításai vagy egyszerűen nem szerette, ha egy légtérben tartózkodik vele egy olyan, aki nemcsak fiatalabb, de szebb is nála? Nehéz volt eldönteni, épp ezért Appleton jobbnak látta, ha a konfliktus feloldására törekszik. - Mi köszönjük, hogy megtiszteltek a látogatásukkal - hajtotta meg enyhén vörös fejét, ám Tavira nem követte a példáját. Nem értette, mit láthat Keller és a katonai felsővezetés ebben a nőben, de nem az ő dolga volt a politikai döntéseket vitatni. - Gondolom elfáradt az utazás során. Jöjjön, előkészítettünk egy kis frissítőt. Persze semmi ilyesmi nem volt előkészítve, hiszen akárcsak Kre'fey admirális esetén, most sem tájékoztatta senki, hogy küldött érkezik Serennóra. Szerencsére a Hyperion szakácsai már egész jól megtanultak rögtönözni. Éppen elindult volna, hogy vezesse az utat, amikor holokommunikátora pittyegni kezdett. Bocsánatkérő arccal húzta elő, hogy lenyomja, ám félúton megállt a keze. Egyenesen az elnök kereste, így fogadta a hívást. Jon Keller - aki újabban egyenruha helyett szépen szabott, vasalt öltönyökben parádézott, a székében ült. - Admirális - köszöntötte, majd a nő felé fordult. - És persze Leona Tavira. Nem tudom értesültek-e róla, de vongtámadás érte telosi szövetségeseinket. Készítsenek fel egy beavatkozóflottát! Tavira, személyesen fogja vezetni ezt az erőt. - Igazán örülök, elnök úr - villantott elégedett mosolyt a férfira. - Úgy látom az Anthyan követség is megérkezett - vette észre az ellentengernagyot. - Személyesen szeretnék magával konzultálni. Véletlenül mára van egy asztalfoglalásom a Ritzbe, ott remek lehetőségünk lenne diskurálni. - Nem úgy volt, hogy ma mi találkozunk, elnök úr? - kérdezte Tavira, csipőre rakva a kezét, de Keller mosolyogva megvonta a vállát. - Maga már úton lesz addigra. - Ó, hát persze. Akkor jó szórakozást, ellentengernagy - mosolygott Engraudionra, méghozzá úgy, hogy érezni lehetett a máz alatt a gyűlöletet.
|
|
|
Post by Enz on Jul 2, 2014 21:27:46 GMT 1
Ferner szokásától eltérően most civil ruhákat viselt, és kényelmetlenül is érezte magát. Szívesen hordta volna az egyenruháját itt is, de nem akart úgy kinézni, mint az idős házmester, aki még most is klónháborúkori tiszti uniformisában feszített. Nem szívlelte túlságosan a szabadságokat, de ha egyszer a szabályzat kötelező minimumot írt elő a bevetések utánra, nem igazán tudott mit tenni. Inkább folytatta volna saját karrierjének építését, és persze annak a reputációnak a növelését, amit most Tasarninnál megszerzett. Hírek terjengtek arról, hogy az elnök személyesen fogja majd kitüntetni. Mindenképp sokáig jutott ahhoz képest, ahonnan indult, de még sok volt hátra. Kihajolt az ablakon, és élvezte, ahogy a nap sugarai gyengéden cirógatják az arcát, és a gyengéd szélnek köszönhetően mégsem volt túl meleg. A szemközti épületet nézte, ami jelenleg az ideiglenes kormány központja volt, majd a zöld füvön játszó iskoláscsapatra pillantott, aztán az elhaladó járművekre, végül a tiszti lakóövezet körül posztoló őrszemekre. Serenno gyönyörű volt, hiszen az elmúlt évszázadokban egyetlen jelentősebb ütközetet sem vívtak rajta. Lassan dudorászni kezdett, miközben felkapta az egyik almát, és bicskájával hozzálátott a meghámozáshoz. Ezúttal a Klónháborúk idején népszerűvé váló "Fehér Gróf, Fekete Had" katonanótát dúdolta, aminek erőteljes dallama mindig felvidította. Ahogy végzett az almával, beleharapott és hagyta, hogy annak kellemesen kesernyés íze szétáradjon a szájában. Éppen lenyelte az első falatot, amikor erős fejfájás tört rá. Próbálta magát tartani, de nehezére esett, így előrébb lépett és a szobakonyha pultjára támaszkodott rá egy kézzel. Ebben a pillanatban megszűnt a fájdalom, de nem nagyon lélegezhetett fel. Furcsa suttogó hangot hallott, ami mintha mindenhonnan szólt volna hozzá, és nemsokára a fájdalom is visszatért. "Halandó..." Nem tudta mire vélni az egészet, és inkább leült az egyik bárszékre a konyhapult mellett. Remegő kézzel nyúlt ki a poharáért, majd egy kevés corelli whiskeyt töltött bele, és lehúzta, a hang azonban csak nem akart abbamaradni. - Tűnés! - mondta grimaszba rándult arccal. A furcsa valami azonban nem úgy tűnt, mint ami meg akarná fogadni a javaslatát. "Anton Ferner...?" -kérdezte tőle, miközben a pohár megremegett a kezében, mintha gyümölcskocsonya lenne, ő pedig reflexből elengedte azt a kezéből, ami a földre esve eléggé szilárdnak bizonyult és tucatnyi éles szilánkra tört szét. - Azt hiszem fel kell keresnem egy orvost - motyogta maga elé. - Túl sokat dolgoztam mostanában. "Rád van... szükségem" - mondta a hang, és szinte már-már elérzékenyült volna, ha nem tör rá ismét a fejfájás. A szobában az állólámpa és az egyes szekrények is mozogni kezdte, mintha akárcsak odakint, idebent is szél fújt volna. - Jó, te biztos az elfojtott tudatalattim vagy - mondta válaszul. - Mondd, hogy miért zaklatsz és essünk túl rajta! "Segíts rajtam... segítek... rajtad..." - érkezett a javaslat, ami ugyan érdekesnek hangzott, de korántsem visszautasíthatatlannak. A tükrök remegni kezdtek, mintha egy vízfelületet alkottak volna, a helyiség kezdett kicsit absztraktnak tűnni. - "Nem ismernek... el...? Én ismerem... a módját... Anton Ferner..." - Azt én is ismerem - felelte neki, igaz kicsit kétkedve. - Mindig a legjobbat nyújtani. Vagy talán van más javaslatod? "Én... én vagyok... a javaslat... hasznos... vagyok..." - bizonygatta a hang, és kezdte úgy érezni, hogy tényleg a saját tudatalattijával beszélget. Élete huszonöt évét valóban úgy töltötte, hogy ezt próbálta bizonygatni mindenkinek. A nappali felé lévő átjáró derengi, mintha erőtér lenne rajta. - Hasznos? És hogyan lennénk hasznosak egymás számára? - mondta, mert már kezdett kíváncsivá válni. "Tehetünk... amit egymagunk... nem lehetne..." - érkezett a felelet. - És mi az, amit te meg akarsz tenni? - szegezte neki a kérdést, miközben eszébe jutott, mennyire hülyén festene, ha valaki látná, hogy éppen magában beszélget. "Elmenni... a te... segítségeddel... Anton Ferner..." - Honnan? Hová? Miért? Mikor? Hogyan? - tette fel a 10%-át azoknak a kérdéseknek, amik hirtelen az eszébe jutottak. "Onnan ahol... én vagyok... oda... ahol te... vagy..." - fogalmazott a hang kicsit sem egyértelműen. Nem lesz egyszerű ügy, gondolta magában. - Lehetnél kicsit... specifikusabb - jegyezte meg Ferner. "Ismerem az... utat..." mondta a hang, mire legszívesebben felkiáltott volna, hogy jó, de hova? Ehelyett úgy döntött jobb lesz, ha egyszerűen csak elzavarja az alkalmatlankodót. Jobb halántékára nyomva a mutatóujját felsóhajtott. - Akkor meg miért nem hagysz békén? "Kell valaki... hogy megtegyem..." Lassan maszírozni kezdte a halántékát, de a fájdalom ismét elmúlt egy rövid időre. - És miért én? Több trillió lény él a Galaxisban - mutatott rá az egyértelműre. Persze egyértelmű választ ismét nem kapott. "Két távoli pont... összekötve a... galaxisban... sokáig tartott... te vagy egyik... végéhez a... legközelebb, akinek... hasznos lehetek..." Remek, szóval nekem hihetetlenül fontos küldetésem van? Végül is legalább mindenképpen hasznosnak érezhette magát, még ha csak egyetlen valaki számára is. Már ha nem álmodta ezt az egészet, vagy nem volt mérgezett az alma vagy... - Jó, segítek - a legjobb ötletnek az tűnt, hogy elfogadja valósnak ezt a furcsa valamit, talán hamarabb elmúlik a hatása. - Viszont még mindig nem tudom, hogy miben is kéne és kinek. Nem vagyok sofőr. "Csak azt szeretném... hogy elvigyél innen... " - Jó-jó, ezen már túlestünk. Mit kéne csinálnom elsőként? - próbált máshogy közelíteni, mert a hang csak ismételte önmagát. - Az afelé vezető úton, hogy elvigyelek... onnan. "A kötelék két... pont között hamarosan... elkészül... évek munkája... de az idő kevés... lesz..." Bárki vagy bármi is volt ez, Ferner kezdet úgy érezni, hogy egyhelyben toporognak. - Oké, akkor én addig hátradőlök - jelentette be, mivel már semmit sem értett. Persze ez sem tetszett a másiknak. "Nem... lépj át az... ajtón, siess... megjelöltem, látod...? A meghajolt tér... összeköt két pontot... gyorsnak kell lenned" Tekintet önkéntelenül is a vibráló erőteres ajtóra tapadt. Felkelt a bűrszákből, és minden erejét összeszedve stabil és sietős léptekkel megindult a furcsa ajtó felé. Útközben felkapta az asztalról sugárvetőjét és nadrágja övébe dugta, majd megállt az ajtó előtt, és kissé gyanakodva dugta át rajta a kezét. Aztán - attól tartva, hogy csak a saját kedvét venné el - egyetlen ugrással átkerült rajta. Mindenféle furcsa érzés nélkül egyszer csak egy hatalmas oszlopos csarnokban találta magát, amit gondos kezek formálhattak ki hosszú idő alatt. Ódon méltóságot árasztott magából, Ferner szinte érezte az építői nagyságát. Az oszlopsor gyetlen irányba tartott elágazások nélkül, így logikusan csakis két irányba indulhatott el. Megfordult, és tett egy lépést, de a hang azonnal figyelmeztette. "Ne! Nem mehetsz arra, nyomban visszajutnál oda ahonnan jöttél - nélkülem! Akkor hiábavaló lenne minden" Megindult hát a másik irányba és nem sokára kapta is a következő instrukciót. "Erre, a folyosó végén egy terem van, ott várok rád" Rövid séta után elérte a termet, bár nem teljesen értett egy sor dolgot, de remélte valami értelmes választ kap majd rá. Egy tágas, ajtó nélküli bejárat várt rá, ő pedig fegyverét lassan előhúzva a falhoz simult, majd óvatosan betekintett a helyiségbe, hogy felmérje van-e leküzdendő ellenség odabent.
|
|
|
Post by Haruhi on Jul 2, 2014 22:45:12 GMT 1
Egy világon, ahol az erő és intellektus kéz a kézben járt egymással, nehéznek érezte helyzetét ő, akinek csupán az egyik állt rendelkezésére. Voltak, kik biztosították ennek ellenkezőjéről, s voltak akik egyenesen a segítségére igyekeztek lenni, de tudta, nem ez volt a hely, ahol lennie kellett. Egy nagy faj csekély termetü egyéne, magába forduló, csendes lény... gondolták legtöbben, az ő gondolatai viszont egész egyszerűen csak másfelé jártak. Ő elvágyódott innen, s érezte, hogy a Mindenség megadhatja neki a lehetőséget, türelem és áldozatok árán. Hisz érezte, s így értette annak áramlását, s szerepét a tér és idő kontinuumában... s ezen kapcsolat ígérkezett a kulccsal, egy igen nehéz kulccsal. A Mindenség folytonosságába beleavatkozni megterhelte őt, egyre csak gyengébb lett, sokkal, ugyanakkor nem hiába. Talán hónapokkal ezelőtt érezte meg először azt a lényt, aki odaát volt, s mikor újra meg újra visszatért arra a helyre, ráébredt hogy talán afféle otthona volt. Meg sem próbált hát másra figyelni, gondolatait próbálta fürkészni amennyire csak képes volt ilyesmire, ám leginkább képek és szavak voltak, melyeket megismerhetett, s később össze is kapcsolhatott. Nem látta mélyen a lény elméjét, de megtudta miféle, s milyen erők hajtják legbelül. Így volt képes idomulni jellemzőiknek, hisz fajtája képes volt szöveteinek és részben talán sejtjeinek manipulálására is, bár neki lassan ment, s nem vágyott a tökéletességre sem, hisz az megfosztotta volna származásától, ha csupán látszólag is. Akkor érezte sürgetőbbnek a ránehezedő nyomást, mikor sokféle idegen lépett mint jó, mind rossz kapcsolatba népével, s konfliktus született belőle. Bizonytalanná vált, úgy érezte az új ismeretlenek romlást hozhatnak a világára, s ő, nem részese mindennapjaiknak úgy érezte, rá másféle jövő vár. Pedig ezek csupán vágyak voltak, el akart szakadni kompromisszumoktól, új dolgok után kívánkozott, de úgy, hogy ő választhassa meg. Ezért vette fel a kapcsolatot Anton Fernerrel, a Galaxis két pontját összekötő kapocs ugyan megnehezítette, hogy gondolatait továbbítsa, sikerült elérnie, s hamarosan, mikor az idő és tér elhajlását végre elegendő mértékben állandósítani tudta, az óra ketyegni kezdett. Érezte, hogy ereje rohamosan kezdett fogyni, de így számolt vele már előre, neki ki kellett csupán tartani és remélni, hogy az ember nem fogja elveszejteni a kevés időt. Leginkább amiatt aggódott, hogy külleme inkább hátráltatni fogja abban, hogy időben elérje és magával vigye, ez a haj furcsa dolog volt és talán nem a díszeire kellett volna összpontosítania, hogy rendelkezésre álló eszközökből ékesítse, mint például fogpiszkálóval - furcsa is volt, hogy most jóval nagyobbak voltak számára, mint azelőtt. A lényeg mégis a ruha kérdése volt (úgy vélte értelmezni, az embereknél meglehetősen fontos szempont volt), a legkeményebb dió, mely eredetileg egy kendő volt, most azonban nagyobb és elfedhette egy kicsit, bár kényelmetlen is volt emiatt. Az aktuális helyzet azonban elérte végkifejletét, Anton Ferner már igen közel volt hozzá, felhagyott hát a gondolatai útján történő kommunikációval, s megvárta, míg odaér. Egy kicsit izgatott volt, igazság szerint ő magasodott volna más körülmények között az emberférfi fölé, így azonban jóval több, mint késtszerese lehetett magassága, s mikor odaát meglátta alakját, ez be is bizonyosodott. Őszintén, zavarba jött kissé, még sosem találkozott külvilági lénnyel ezelőtt, az pedig hogy rossz benyomást kelt magáról, egyenesen félelemmel töltötte el. Az idő fogyóban volt, s nem akarta elszalasztani lehetőségét, hát ha még őmiatta az idegen lény is itt ragad, mire ha fajtársai rájönnek, túlontúl bizonytalan, milyen következményei lettek volna. Ám egyedül volt egy padlóra terített pokrócon, mely hatalmas népebelijeinél is nagyobb volt, így furcsának érezte most apróságát. Meg akarta szólítani, s szerencsére a néma csendben a tágas 'szoba' felerősítette most vékonyka hangját, ami annyira erőtlen volt, mint ő maga. Mondhatni, alig bír mozogni, nagy vesződésébe került hogy felüljön úgy, ahogy most volt, s az is, hogy megtartsa magát, lábra állni pedig egyenesen képtelen lett volna, minden tagjára súly telepedett. - Anton Ferner... - próbálta magára hívni a figyelmet izgatottan - nincs félnivalód, egymagam vagyok... itt vagyok, ugye látsz engem? Kérlek siess, hadd magyarázkodjak később... hadd mehessek előbb innét, mielőbb, ha nem sietsz... te is itt maradsz...
|
|
|
Post by Enz on Jul 7, 2014 19:05:17 GMT 1
Az ajtón bepillantva óvatosan kémlelte végig a terem minden zugát. Egy órási pokrócot vett észre, és bár a hatalmas szőttesek nem számítottak szokatlannak a Serenno aranykorában épült gazdagon túldíszített palotákban, de egy ilyen helyen meglepőnek hatott. Hacsak nem hasonló méretű lények használták - ami ellen sugárvetője szánalmas esélyekkel indult volna -, felesleges pazarlásnak tűnt az egész. Mindenesetre beletelt pár pillanatba, mire észrevette az aprócska emberszerű lényt a pokróc közepén, akin láthatólag alig pár kendő volt ruha gyanánt, haját pedig valamiféle csontokkal tűzte fel feje mögé. Óvatosan, sugárvetőjét a földre tartva lépett ki a fedezékből. Ugyan testileg nem volt ellenfele, mégiscsak képes volt a fejében turkálni, illetve ilyen helyre hozni megmagyarázhatatlanul, így az óvatosság mindenképp fontos volt. A lány is észrevette, és igazolta a felvetését, hogy ő hozta ide, hiszen a nevét anélkül tudta, hogy elmondta volna. Fegyverét egyik kezébe helyezve sietett közelebb, hiszen mégiscsak fogytán volt az idejük. Hétévesforma lánynak tűnt, a testén semmi sem utalt rá, hogy nem ember lenne. Pár lépésre megállt tőle. - Igen, látlak. Nos, azért a neved még szívesen megtudnám - mondta a lánynak. - Tudod, mégiscsak így lenne fair. Miközben ezt mondta, sietve rápillantott fegyvere energiatöltöttségére és arra, hogy ki van-e biztosítva. - Mennyi időnk van? - kérdezte még a lánytól, mielőtt az előzőre válaszolhatott volna.
|
|
|
Post by Haruhi on Jul 7, 2014 20:16:27 GMT 1
- Nem elég, hogy megmutassam az... otthonom, ha lehet így hívni - hunyorított, szemöldökeit összevonva - Anton Ferner, hívj Kiyonak ha úgy tetszik... gyorsan, te könnyedén elbírsz, kimerült vagyok, hosszú ideje nem pihentem. Vigyél vissza arra amerről jöttél és újra az otthonodba jutsz, velem együtt... hasznos leszek neked, ne hagyj hátra... Próbált meggyőző lenni, de muszáj volt minden erejét abba fektetnie, hogy eljuthassanak innen. Jobban magára húzta öltözékét, szemeit pedig várakozón a férfira meresztette, remélve hogy ezzel talán képes lesz egy kicsit sürgetnie. Ha rászánta magát, igyekezett nem akadályozni tétlenségével, s ha kellett például erőt vett magán hogy farka ne a padlót seperje - így pedig a 'pokrócot' - vagy akadjon bele valamibe, többet viszont nem igen tehetett itt és most, szüksége volt minden spórolható erejére, míg el nem jutnak Anton Ferner világára, ahol talán pihenhet mielőtt elmagyarázna neki annyi dolgot, amennyit megengedhetett magának osztani vele.
|
|
|
Post by Enz on Jul 7, 2014 20:40:46 GMT 1
- Remek, amúgy se vagyok nézelődős kedvemben - bólintott a lány válaszára, ámbár nem került közelebb a megoldáshoz. Mivel ez a hely egyébként is gigantikus volt, akár hónapokat is jelenthetett volna, ha meg akar mutatni mindent. Kiyonak hívták, ami felettébb furcsa név volt, és rögtön azt akarta, hogy vegye fel. Végig kellett gondolnia a helyzetet: ha tényleg nincs sok idejük, aprócska lábai bizonyára nem bírnák azt a tempót, amit ő diktál. Fegyverét még mindig egyik kezében tartva előre hajolt, majd a szabad kezébe ültette a lányt. - Karold át a nyakam - mondta neki, amit meg is tett. Mikor érezte, hogy stabilan ül, felemelkedett és sarkon fordulva megindult visszafelé. Nem bízott benne, de ha képes volt a fejébe hatolni és ilyen utazásra vinni, a legrosszabb ötlet az lett volna, hogy ha itt hagyja és feldühíti. - Egész pontosan hogy leszel hasznos? - kérdezte, miközben futólépésben haladt vissza arra, amerről érkeztek.
|
|
|
Post by Haruhi on Jul 7, 2014 21:10:39 GMT 1
- Így sehogy... - pusmogta a fülébe nagy nehezen, nehezebbnek bizonyult számára cipeltetnie magát mint ahogy korábban számította - de megérzem, ha valami... nem illik a környezetébe, ha valaki másnak mutatja magát... mint amilyen. És van más is... illetve... meg tudlak védeni... de nem most, ha pedig mégis muszáj lenne, a kötelék amit felépítettem a galaxis két pontja közt... azon nyomban összeomlana. Nem találkozhatunk fajtársammal, akkor... magyarázkodnom kellene, amire nincs idő... sietnünk kell, gyorsan! Alíg bírok beléd kapaszkodni... te úgy mondanád, hogy talán kettő perc az, ameddig elmehetünk innét! Ez így is volt, farkára még éppen hogy tudott ügyelni, de kapaszkodni is miközben a tér görbületének fenntartására összpontosított, már sokkal inkább fizikai megpróbáltatás volt, mint mentális. Márpedig ha fizikailag kimerült, úgy elméje sem lehetett kimondottan tiszta, s márpedig muszáj volt eszméleténél maradnia, máskülömben minden hiába volt, s Anton Ferner őmiatta ragadna bolygóján vele, neki pedig az idő sokkalta fontosabb tényező volt, mint neki. - Gyorsabban... - próbálta sürgetni, amennyire tőle tellett - sietned kell, Anton Ferner, ha szükséges inkább... nélkülem, nem akarom hogy miattam ess csapdába a világomon
|
|
|
Post by Enz on Nov 2, 2014 2:04:44 GMT 1
Jon Keller magabiztosan a tükörbe mosolyogva igazította meg nyakkendőjét, miközben sminkese türelmetlenül téblábolt a háta mögött. Volt is oka az örömre, hiszen a választások eredményei szerint rövid katonai diktatúrájából képes volt átmenteni hatalmát, és ha még kis többséggel is, de a választók úgy gondolták, ő a legméltóbb Serenno vezetésére. Talán csak akkor lett volna jobb kedve, ha most már viselhette volna a D’Asta nevet, mint a jó Hafez báró egyik lányának törvényes hitvese. De kár volt sietni, az elmúlt hetek egyébként is csendesen teltek a körzetben, miután Telosnál megsemmisült a vong inváziós haderő. Valószínűleg ez volt a győzelem, ami végül megnyerte neki a választásokat. - Milyen fess ma, elnök úr - nézett bele megnyerően a tükörbe, mintha csak a kinti beszédére gyakorolt volna. - Tegyünk még egy kis pirosítót? - kérdezte a sminkes, de Keller leintette. - Nem úgy akarok kinézni, mint aki beteg! - mondta, mire a sminkes biccentve arrébb állt a háta mögül. Keller tudta, hogy odakint több ezren várják, köztük a média képviselői is. Persze a mostani felkelés a Szövetségen belül és Phennir eltávolítása a hatalomból több figyelmet kapott egy kis bolygó elnökének beiktatásánál, de balga volt az, aki azt hitte, csakis egy bolygó hallgat a szavára. Mostanára a Hydian-útvonal összes főbb bolygóját az ő emberei ellenőrizték Junctiontől a Harmadik Birodalomig. - Elnök úr, ideje kezdeni - lépett be az öltözőjébe a Propagandaosztály egyik új, civil ruhás embere. Keller egyik első dolga volt megszabadulni az Evanshoz hasonló egyenruhásoktól. Mégiscsak most már az elnök és nem a marsall szerepében tetszelgett. Keller méltóságteljesen felkelt a székből, majd magabiztos léptekkel indult meg az ajtó felé, ahol rövid séta után kibukkant a pódium szélén. A színpad előtt várakozó katonazenekar azonnal rázendített a Serenno himnuszára, miközben Keller a győztesnek kijáró tisztelettel övezve bevonult. Nem is olyan rossz dolog egy a demokrácia, gondolta magában, ahogy elért a számára kiállított emelvényhez. A háta mögött serennói nemzeti színeivel díszített zászlók lógtak a plafonról, a színpad felett pedig egy hatalmas kivetítő mutatta arcát a Serennói Nemzeti Stadionban várakozó több tízezres tömegnek. - Tisztelt hölgyeim és uraim, serennói polgártársak! - kezdett bele a beszédébe, ahogy a himnusz utolsó akkordjai is elültek. Nagy nap ez a mai Serenno történelmében, fiatal Köztársaságunk történelmében. Alig pár évvel ezelőtt néhány idealista barátommal az a cél vezetett minket, hogy visszaadjuk a népnek azt a bolygót, amely csakis a nemességé volt. Az ezt követő véres polgárháború hónapjai pedig már a múlté. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez mindannyitok támogatásával fog történni. Úgy véltem, a történelem fogja megítélni tetteim, megtette azonban helyette a nép! Nem félek kijelenteni, hogy ezúttal győztünk, Serenno együtt és erősen áll a Galaxis óceánjának habzó hullámai felett! A beszédet hangos üdvrivalgás zavarta meg, Keller pedig jó szónokhoz híven elhallgatott erre az időre. A tömegben számos helyen zászlókat vagy az ő arcképét ábrázoló molinókat lengettek. Szája sarkár aprócska mosoly ült ki. Milyen könnyen megvezethetőek. Azonban ne féljünk mások véleményétől, hiszen ezt csak azok teszik, akik nem biztosak a maguk igazában. Mi pedig azok vagyunk! Nyújtsunk békejobbot az ellenzék és támogatói felé, hiszen ők is csak egy jobb Serennót kívánnak építeni, még ha más úton haladva is. Tisztelt hölgyeim és uraim, ne féljünk a vitától, újdonsült demokráciánktól és annak értékeitől. Hiszen a Köztársaság értünk létezik, mindannyiunk közös ajándéka a gondviseléstől, olyan eredmény, amiért ezrek vére hullott, ezt pedig sosem szabad felednünk. Máskülönben áldozatuk értelmetlen volt. Megígérhetem, hogy Serennót legjobb képességeim szerint fogom előrevinni a megkezdett úton, és biztosítom mindannyiunk békéjét és jólétét az elkövetkező években. Serenno erős és független lesz. - Éljen soká a Köztársaság! - emelte fel a kezét teátrálisan a magasba, mire az egész stadion éljenezni kezdett, ő pedig erőt sugárzó arccal állt a tapsvihar közepén.
|
|
|
Post by Enz on Nov 5, 2014 8:55:03 GMT 1
Jon Keller, Serenno és most már az újonnan létrejött SZRSZ elnöke is az új közös tisztikar díszszemléjét tartotta a bolygón. Az új tisztikar nagy része a serennói hadseregből került ki, de a befolyásuk ellensúlyozására a szövetséges rendszerekből, különösen Telosról is sok tiszt sorakozott ott, akik egységes fehér díszegyenruhát viseltek. Milyen szerencse, hogy ezeket már jóval korábban megrendelték, gondolta Keller, ahogy tanácsadóival körülvéve elsétált a sorok előtt. Némileg lemaradva követte őket a katonai felsővezetés, amire azért volt szükség, hogy így is mutassák a politika és a hadsereg különállását, ahogy egy demokráciában illik. Enyhén hátrapillantva látta, hogy egyik tanácsadója sietős léptekkel halad feléjük, ezért megállt, és az egyik tisztet kezdte vizsgálni, majd a szokott szavak kíséretében kezet fogott vele. Ahogy jobban végignézett rajta, úgy tűnt, hogy a Vaynai szektorból származik - valószínűleg az ott kiskirályoskodó Reyne egyik helyi embere volt. Persze esze ágában sem volt összerúgni a port a fiatal ambiciózus tiszttel, amíg az ő államának a területét növelte. - Elnök úr - érte végre utol őket a tanácsadó. - Az Egyesült Sith Birodalom flottája megszállta Junctiont és támadásra készül. - Érdekes - kommentálta szűkszavúan az eseményeket. A sors iróniája, hogy a vong és az ESB fenyegetése nélkül a környező rendszerek sosem egyeztek volna bele, hogy ennyire feladják függetlenségüket. - Értesítsék a Harmadik Birodalmat. Együtt kell kiállnunk a fenyegetés ellen. - Nem mintha sok választásuk lenne - jegyezte meg a tanácsadó. - Az ő határaik mentén is jelentős összevonások zajlanak. - Két madarat egy kővel? Vakmerőbbek ezek a sithek, mint hittem - kommentálta az esetet az elnök. - Grenhilék kezdjék meg a mozgósítást. - Igenis, elnök úr - nyugtázta az utasítást. - Egyéb katonai utasítás? - A vezérkar majd dönt a szükségesekről - zárta rövidre a kérdést. Bármilyen nehéz is volt számára, hiszen nemrég még marsallként irányította a teljes hadsereget, most tartania kellett magát a saját demokráciájuk szabályaihoz. Ugyanis Grenhil tábornok és vezérkari főnök volt az, aki bizonyosan közbelépett volna, ha megpróbál ettől eltérni. Sokkal veszélyesebb ellenzék volt, mint az a pár idealista ex-felkelő, akikkel eddig harcolgattak. - Beszéljen meg egy munkavacsorát Zwerth kisasszonnyal. Egy szükségkormányban igényt tartanék a részvételére. Elmehet. - Most mi lesz, elnök úr? - kérdezte a másik embere, aki a hadügyet vette. - Folytatjuk az eseményt, Ironwood. A pánik rosszat tenne a reputációnknak.
|
|