Post by Haruhi on Oct 25, 2013 23:20:43 GMT 1
Hm... - hümmögött a lány, ahogy leereszkedett a földre - számomra rejtély hogy miért nem beszéltek az olyan őseitekkel, mint amilyen ő és hogy miért tiszteltek olyan dolgokat, amihez nem sok jótok fűződik
- Mire célzol? - pislogott Toudou értetlenül. Láthatólag nem teljesen éretette miféle ősökkel is kéne beszélniük és mik azok a dolgok, amikhez nem sok jó fűződik az ő szempontjukból.
- Akik tudata még mindig figyel - válaszolta természetesen - vagy nem éppen erről beszéltél te is?
- A császárokra és istenekre gondolsz? - kérdezte a lánytól, majd elmosolyodott. - Ugyan, ez csak legenda, egy a sok közül. Amúgy sem nagyon tudom, hogyan lehetne velük beszélni. Az ima állítólag az, de sosem válaszolnak, csak segítenek.
- Akik nem tudják kinyitni az elméjüket, azok nem hallják a válaszukat az... Erőből, ahogy hívni szeretik - magyarázta - itt senki nem hallgatózik?
- Vannak papok és szerzetesek, akik állítólag képesek beszélni az istenekkel - felelte, de még mindig kicsit értetlenül hallgatta a lány szavait. Eközben egyre közelebb értek az Istenek Kapujához. - Sokan évtizedekig edzik az elméjüket és a testüket, hogy képesek legyenek elérni ezt a tökéletességet. Meg persze a telepaták is képesek kapcsolatot teremteni a túlvilággal, ahogy állítják.
- Talán legtöbben csak állítják, a telepátia más mint az igazi hallgatás - próbálkozott - előbbi ha úgy testszik tudományosabban egyszerűbb, agyhullámok a fejeteken kívül terjesztése és kapcsolata másokéval. Az... Erő, más. És vannak más régiók is, ahová még vele sem nyúlhatnak ki valamennyien, nem igaz? És a kínhalállal haltak visszhangjai? Mi ez a hely számotokra?
- Sokan sokfélére képesek, és nem csak az elméjük használatára: tárgyakat mozgatnak, jobban összpontosítanak, mások gondolataiba látnak és hasonlók. Éppen ezért nem szeretik őket - Toudou láthatóan nem teljesen értette miért halad ilyen irányba a beszélgetés, de ettől független válaszolt. - A telepatáknál is akad, aki többre képes, más csak kevesebbre. Ez a hely... magunk se tudjuk mi célt szolgált pontosan. A legnépszerűbb legenda szerint innen indultak útjukra az istenek és perzselték fel a földet egykoron, az idők hajnalán. Mások szerint ha valaki lelke ezen a kapun át tud haladni, akkor újjászületés helyett békés elmúlás vár rá.
- Hm, az egy más kor volt - nézett fel ő is, továbbra sem igazán foglalkozva harmadikukkal - az... "istenek". Amikor még erősek voltak és a rabszolgákat idehozták, az első lázadásuk nem tartott soká. Büntetésként ezer napon keresztül, minden nap harminc erős szolgát lógattak fejjel lefele és ha este még éltek, levágták őket. Azt értem, hogy egyes fajokat összetör míg mások dühét csak fűti. De miért tiszteltek ilyen helyeket, ahol olyan sokan meghaltak közülük és a fájdalmuk még mindig kísért? Miért nem olyan helyeket választanak áldozataik testamentumaként, melyeket ők kedveltek, például a falvaikat és városaikat ahová kötötte őket más is a szenvedésen kívül? Ti talán nem tudtátok hogy mi volt ez a hely, de az őseitek igen és mégis ezt adták tovább nektek. Annyira nem tartották nagyra halott társaikat, hogy kijelöltek egyetlen helyet a tiszteletükre, hogy ne kelljen több helyet látogatniuk? Nagy fájdalom lett volna az ő fájdalmukhoz képest?
- Érdekes - morfondírozott Toudou, akit láthatóan nem különösebben sokkolt az új felfedezés, de azért egy pillanatra elgondolkodott. - Talán a halottak iránti tiszteletből történt mindez, tisztelgésként áldozatukért és fejhatás haláluk miatt. Nálunk a halál nem szörnyűség, mint olyan sok más fajnál, hanem ha a felsőbb jó érdekében történik, akkor egyenesen jutalom. Először gondolom titokban gyűltek itt össze, hogy megemlékezzenek, ezzel életben tartva a lázadás tüzét maguk között, majd fokozatosan szent hellyé vált ez a kapu. Ma a legfontosabb vallási helyek között tartják számon, évente maga a császár is bemutat áldozatot minden halott nagai tiszteletére és különösen azokéra, akik a nagyobb jóért áldozták életüket.
- Úgy véled, hogy ők ettől mind boldogok? - vetette ellent - Honorálni a helyet ahol meghaltak, míg mindennapiként kezelni azokat a helyeket, amelyekért meghaltak?
- Sosem gondoltam még bele - ismerte be Toudou, és most igyekezett pótolni a hiányosságát.
- Talán igen - szólalt meg ezúttal az eddig csendben hallgató Inobu. - Elvégre nem az a fontos, hogy miért adták az életüket, hanem az, hogy az életüket adták. A nemes áldozatnál nem létezik fontosabb, és ezt tiszteletben kell tartani, akár barát akár ellenség volt, aki megtette.
- Az eredmény valóban lényegesen fontosabb a szándéknál - engedett meg egy rejtélyeskedő mosolyt - többet ér el aki kapzsiságból ment meg másokat, míg aki becsületből nem tesz meg mindent és így kárt okoz. A becsület nem mindig vezet jóra, néha persze igen. Semmi sem egyszerű, csak bonyolult.
- A becsület a legjobbak legjobbika - vetett ellent Inobu határozottan. - Ha valakit becsülete indít egy cselekedetre, az csakis jó lehet. Ha a körülmények miatt rosszra vezetne is, a becsületben eredező cselekvések végrehajtója nem felel értük.
- Akkor sem, ha jól tudta hogy hová vezetnek a szándékai? - mondta könnyedén, mintha játék lett volna csak az egész - Az eredmény, vagy a szándék? Nem minden áldozat becsüli nagyra a hóhérját, ha haláka miatt nem tud törődni azokkal akiket hátrahagy és függnek tőle
- Ha valami előre tudhatóan rossz eredménnyel jár, az nem lehet becsületes! - jelentette ki Inobu, akit láthatóan dühített az idegen lány oktondi kekeckedése a teljesen egyértelmű tényekkel. - Ha azonban előre nem látható a rossz eredménye, akkor az, aki egyébként a becsületének megfelelően cselekedett, nem lehet felelős! Ezt mindenki tudja! /pl. Immanuel Kant is x3/
- Az én kérdésem azonban arról az esetról szólt, mikor a tett destruktív következménye felől nincs ésszerű kétség - térítette a fonalat vissza az aktuális tényállásra - miért válaszolnak valamennyien olyan kérdésekre, melyeket fel sem tettek nekik, miután olyan kérdést kapnak melytől kényelmetlenül érzik magukat?
- É-én nem is! - dühöngött önérzetesen Inobu és már nyoma sem volt a korábbi megszeppent fiúnak. - Ez hazugság! A legsötétebb démonok hazugsága! Nem tűr...
- Kadét! - szólt rá erélyesen Toudou, mire a fiú azonnal elhallgatott. - Moderálja magát, egy 10 éves lánnyal vitatkozik! Ezt tanítják a császári palotában?
- Bocsánat, uram, hogy a lányára... - szállt azonnal magába a fiú, és a mondat végét elharapta, miközben végig a földet bámulta. - Én, úgy értem... olyan kérdéseket tesz fel, amiket nem szabad.
- Nem szabad? - nézett fel a Kapura tűnődve - Én mindössze nem értem, hogy miért becsületes az, aki tudatosan áldoz fel olyanokat feleslegesen, kik ha életben maradnának gyakorolhatnák saját becsületüket: megvédeni azokat, kiket megfogadták hogy megvédik, felnevelni utódaikat kiket kötelességük felnevelni, s tanítani a harcosok és írástudók új generációit? Miért nem becsületesebb az, ki áldozatot hozván nem hal meg becsületéért s ragad magával másokat, így megmentve az ő sokszoros becsületüket? Becsületes, vagy önző egy ilyen lény?
- A nem szabad azt jelenti, hogy nem beszélünk ilyen kérdésekről - fogalmazta meg a lényege Toudou rövid töprengés után, majd érezve, hogy ez további magyarázatra szorul, folytatta az érvei kibontását. - Akik ma ilyen kérdéseket felvetnek, azokat megbélyegzik árulóknak és anarchistáknak. A Nemzetgyűlésben kevesebb képviselőjük van, mint a kisebbségeket összefogó pártnak. Ennek az oka egyszerűen az, hogy a feljebbvaló utasításának a követése a társadalmunk alapja. Nem volt mindig az, ezt is tudom, és ezekben az ősi időkben sem így volt. Ezek a harcosok még saját akartukból, büszkén mentek a halálba, nem egy felsőbb utasításra. De ma ez a társadalmunk alapja, és sokan nem tudnak mást elképzelni.
- És akkor az én helyem hol is van ebben a rendszerben? - mutatott rá valamire egy újabb kérdéssel
- Nos, leginkább sehol - mosolyodott el Toudou, majd ügyelt rá, hogy a kicsit arrébb csendben duzzogó Inobu is hallja a szavait, habár gondolatai alapján döntő mértékben egyetértett velük. - Amiket Kazua miniszter mondott, nagyrészt igazak. Ez a berögzült társadalmi rendszer nem elég flexibilis, hogy számos problémával elbánjon, sőt maga is generál újabbakat. A tofok, a maccabreek és a faruunok nem tűrik el, hogy másodrendűként kezelik őket. A társadalmi mozgás hiánya pedig a fejlődést érinti súlyosan, akárcsak a külföldi dolgok elutasítása. Egyszerűen a jelenlegi társadalmi struktúra nincs rá felkészülve ha valami új és szokatlan jelenik meg.
- És ha az uralkodótok terjeszkedni akarna? - vetette fel selytelmesen, majd mélyebben is kifejtette - Aki terjeszkedik az sok új és szokatlan dologgal találja szemben magát, nem csupán találhatja. A nagy birodalmak könnyen összeroppanhatnak ha túl nagyra nőnek. Ahol túl sok a másodrendű és a rabszolga, ott egy idő után az erőszak sem teremthet rendet
- Nos, ha mást nem, akkor ezt megtanította nekünk ez a monstrum - bólogatott komoly képpel Toudou. - És ez az univerzum legalapvetőbb törvénye is: ami elkezdődött, az egyszer véget ér. Az általad emlegetett birodalomnak ma nyomát sem látni: a Ginga Teikoku is nyomtalanul eltűnt, az Új Köztársaságot is elsöpörte az idő, és az évszázadokig felettünk uralkodó tof államot is. Őfelsége azonban nem hiszem, hogy terjeszkedni akarna, sosem mutatta a harcia császár képét és a chissek elleni hadjáratot is leállíttatta.
- A legtöbb dolog állandó változásban van - folytatta, láthatóan nem győzvén meg a szavak által - mi él az megváltozhat, bármekkora tisztelet is övezheti. Ez bárkire igaz lehet
- Aki azonban nem képes a változásra, azt előbb-utóbb maga alá temeti az idő - fejezte be a gondolatot Toudou, aki láthatóan nem érezte úgy, hogy eltérően vélekednek az adott kérdésről. - Így vissza is jutottunk a probléma gyökeréhez: a társadalom jelenleg nem képes a változtatásokra. Ennek pedig már látni az első jeleit - tekintett hátra, ahol halványan látni lehetett a magasba emelkedő füstoszlopokat.
- Néha a dinamikus statikussá válik, képtelenné a további változásra - foglalta össze - akár egy képzeletbeli hadsereg mely még sosem veszített
- Így van. Ilyen helyzetben vagyunk ma. De ki tudja mit hoz a holnap? - tette fel a válaszra nem váró kérdést, majd Inobu felé fordult. - Ha kiduzzogta magát kadét, akkor lassan indulnánk is. Csak veszek még valami apróságot Haruhinak. Várjon ránk a kocsiban!
- Igenis! - tisztelgett a fiatal herceg, és sietős léptekkel távolodni kezdett, mintha örült volna a lehetőségnek, hogy itt hagyhatja őket. Toudou lassú léptekkel megindult a közelben lévő aprócska ajándékbolt felé, amit az istenekkapujai szentély üzemeltetett. - Most beszélhetünk négyszemközt is. Neked mi a véleményed Kazuáról? Mit tudtál kiolvasni belőle?
- Egészen biztosan négyszemközt vagyunk? - válaszolt egy kérdéssel, de nem firtatta tovább - Ő inkább egy olyan személyiség, akit mindenek felett a saját céljai és felemelkedése foglalkoztat, bármilyen rendszer is veszi őt körül. Egy életművész, akinek éppen jól megy a sora és úgy érzi hogy a védekezési módszerein nincsenek rések, talán elbizakodott
- A saját felemelkedése? - töprengett el Toudou. - Amit a család vagyonának átengedéséről mondott, az igaz: nem fogadta el, csak a grófi címet. Nekem úgy tűnik, tényleg a változtatás hajtja. Persze elképzelhető, hogy a vízzel együtt a gyereket is kiöntené.
- Más társadalmakban más dolgok kellenek a népszerűséghez - mondta - ugyanakkor ha változások kellenek, nem az üli meg a vihart aki a változások élére áll?
- Lehetséges - tudta le röviden Toudou, aki ezúttal nem teljesen volt benne biztos, hol is van pontosan az igazság. Kazua hatalmat akart, ez nem volt kérdés, sokkal inkább az, hogy ha több lenne neki, mire használná. És persze mi dolga az apjának egy ilyen furcsa emberrel, aki a hírek szerint ritkán mozdul ki a Kutatási és Innovációs Minisztérium laborjaiból és irodáiból, és a legfontosabb üléseket kivéve holoformában van minden megbeszélésen jelen. De valószínűleg ezt hamarosan meg fogja tudni. - Melyiket szeretnéd? - kérdezte Haruhitól a különböző ajándéktárgyak között válogatva. Voltak ott kicsinyített mások, játékkatonák, szerencsehozó írásjelek, kisebb tollrajzok a kapuról és megannyi apróság a turisták számára.
- Miért nem azt ami szerinted a legmegfelelőbb emlék erről a helyről?
- Mert te kapod ajándékba, ezért te választhatsz. Persze, ha szeretnéd, választok én helyetted, de aztán semmi panasz - mintha tényleg a saját lánya lett volna, kezdte úgy érezni Toudou, és a gondolatra elmosolyodott. Csak nehogy túlságosan beleélje magát a dologba.
- Az ajándén nem azért ajándék mert az ajándékozó választja ki olyan dolgok alapján melyeknek nagy jelentőséget tulajdonít? - folytatta egy újabb kérdéssel ott, ahol abbahagyta
- Nehéz eset vagy - közölte, de azért a mosoly csak nem tűnt el az arcáról. Levett egy, a kaput ábrázoló kulcstartót az egyik polcról, majd kifizette a kasszánál álló fiatal nőnél, majd odanyomta a kezébe. - Tessék, ez a tiéd.
- Köszönöm...? - vette el tőle, mintha a megfelelő szón gondolkozott volna, s ráerősítette a ruhájára, nézegetve
- Remélem tetszik - simogatta meg megint a fejét. Egészen belejövök ebbe az apa dologba, gondolta, és erre hirtelen eszébe jutott a saját apja, amitől rögtön görcs állt a gyomrába. Még jó időbe telik, mire Nagira jutnak, de a gondolat csaknem szűnt a fejében, hogy miként is fog zajlani ez a bizonyos látogatás. - Gyere, Inobu már vár ránk.
A siklóba szállva szótlanul töltték el az utat és a kadét sem nagyon akart beszélgetést kezdeményezni. Toudou, hogy elterlje a figyelmét a közelgő családi lágogatásról, inkább Haruhi szavain gondolkodott és Kazua ügyén. Végül megérkeztek az űrkikötőhöz, ahol Inobu engedelmesen kinyitotta előttük az ajtót.
- A miniszter úr tudatja, hogy egy minisztériumi hajót a rendelkezésükre bocsát, hogy a császári fővárosba utazhassanak. Az X4-E1-R-es dokkban fog várakozni. Én vissza is térek engedelmükkel.
Azzal a választ meg sem várva bevágódott a siklóba, és felszállt. Fiatalok, gondolta lemondóan Toudou. Majd benő a feje lágya a kölyöknek előbb-utóbb.
- Mire célzol? - pislogott Toudou értetlenül. Láthatólag nem teljesen éretette miféle ősökkel is kéne beszélniük és mik azok a dolgok, amikhez nem sok jó fűződik az ő szempontjukból.
- Akik tudata még mindig figyel - válaszolta természetesen - vagy nem éppen erről beszéltél te is?
- A császárokra és istenekre gondolsz? - kérdezte a lánytól, majd elmosolyodott. - Ugyan, ez csak legenda, egy a sok közül. Amúgy sem nagyon tudom, hogyan lehetne velük beszélni. Az ima állítólag az, de sosem válaszolnak, csak segítenek.
- Akik nem tudják kinyitni az elméjüket, azok nem hallják a válaszukat az... Erőből, ahogy hívni szeretik - magyarázta - itt senki nem hallgatózik?
- Vannak papok és szerzetesek, akik állítólag képesek beszélni az istenekkel - felelte, de még mindig kicsit értetlenül hallgatta a lány szavait. Eközben egyre közelebb értek az Istenek Kapujához. - Sokan évtizedekig edzik az elméjüket és a testüket, hogy képesek legyenek elérni ezt a tökéletességet. Meg persze a telepaták is képesek kapcsolatot teremteni a túlvilággal, ahogy állítják.
- Talán legtöbben csak állítják, a telepátia más mint az igazi hallgatás - próbálkozott - előbbi ha úgy testszik tudományosabban egyszerűbb, agyhullámok a fejeteken kívül terjesztése és kapcsolata másokéval. Az... Erő, más. És vannak más régiók is, ahová még vele sem nyúlhatnak ki valamennyien, nem igaz? És a kínhalállal haltak visszhangjai? Mi ez a hely számotokra?
- Sokan sokfélére képesek, és nem csak az elméjük használatára: tárgyakat mozgatnak, jobban összpontosítanak, mások gondolataiba látnak és hasonlók. Éppen ezért nem szeretik őket - Toudou láthatóan nem teljesen értette miért halad ilyen irányba a beszélgetés, de ettől független válaszolt. - A telepatáknál is akad, aki többre képes, más csak kevesebbre. Ez a hely... magunk se tudjuk mi célt szolgált pontosan. A legnépszerűbb legenda szerint innen indultak útjukra az istenek és perzselték fel a földet egykoron, az idők hajnalán. Mások szerint ha valaki lelke ezen a kapun át tud haladni, akkor újjászületés helyett békés elmúlás vár rá.
- Hm, az egy más kor volt - nézett fel ő is, továbbra sem igazán foglalkozva harmadikukkal - az... "istenek". Amikor még erősek voltak és a rabszolgákat idehozták, az első lázadásuk nem tartott soká. Büntetésként ezer napon keresztül, minden nap harminc erős szolgát lógattak fejjel lefele és ha este még éltek, levágták őket. Azt értem, hogy egyes fajokat összetör míg mások dühét csak fűti. De miért tiszteltek ilyen helyeket, ahol olyan sokan meghaltak közülük és a fájdalmuk még mindig kísért? Miért nem olyan helyeket választanak áldozataik testamentumaként, melyeket ők kedveltek, például a falvaikat és városaikat ahová kötötte őket más is a szenvedésen kívül? Ti talán nem tudtátok hogy mi volt ez a hely, de az őseitek igen és mégis ezt adták tovább nektek. Annyira nem tartották nagyra halott társaikat, hogy kijelöltek egyetlen helyet a tiszteletükre, hogy ne kelljen több helyet látogatniuk? Nagy fájdalom lett volna az ő fájdalmukhoz képest?
- Érdekes - morfondírozott Toudou, akit láthatóan nem különösebben sokkolt az új felfedezés, de azért egy pillanatra elgondolkodott. - Talán a halottak iránti tiszteletből történt mindez, tisztelgésként áldozatukért és fejhatás haláluk miatt. Nálunk a halál nem szörnyűség, mint olyan sok más fajnál, hanem ha a felsőbb jó érdekében történik, akkor egyenesen jutalom. Először gondolom titokban gyűltek itt össze, hogy megemlékezzenek, ezzel életben tartva a lázadás tüzét maguk között, majd fokozatosan szent hellyé vált ez a kapu. Ma a legfontosabb vallási helyek között tartják számon, évente maga a császár is bemutat áldozatot minden halott nagai tiszteletére és különösen azokéra, akik a nagyobb jóért áldozták életüket.
- Úgy véled, hogy ők ettől mind boldogok? - vetette ellent - Honorálni a helyet ahol meghaltak, míg mindennapiként kezelni azokat a helyeket, amelyekért meghaltak?
- Sosem gondoltam még bele - ismerte be Toudou, és most igyekezett pótolni a hiányosságát.
- Talán igen - szólalt meg ezúttal az eddig csendben hallgató Inobu. - Elvégre nem az a fontos, hogy miért adták az életüket, hanem az, hogy az életüket adták. A nemes áldozatnál nem létezik fontosabb, és ezt tiszteletben kell tartani, akár barát akár ellenség volt, aki megtette.
- Az eredmény valóban lényegesen fontosabb a szándéknál - engedett meg egy rejtélyeskedő mosolyt - többet ér el aki kapzsiságból ment meg másokat, míg aki becsületből nem tesz meg mindent és így kárt okoz. A becsület nem mindig vezet jóra, néha persze igen. Semmi sem egyszerű, csak bonyolult.
- A becsület a legjobbak legjobbika - vetett ellent Inobu határozottan. - Ha valakit becsülete indít egy cselekedetre, az csakis jó lehet. Ha a körülmények miatt rosszra vezetne is, a becsületben eredező cselekvések végrehajtója nem felel értük.
- Akkor sem, ha jól tudta hogy hová vezetnek a szándékai? - mondta könnyedén, mintha játék lett volna csak az egész - Az eredmény, vagy a szándék? Nem minden áldozat becsüli nagyra a hóhérját, ha haláka miatt nem tud törődni azokkal akiket hátrahagy és függnek tőle
- Ha valami előre tudhatóan rossz eredménnyel jár, az nem lehet becsületes! - jelentette ki Inobu, akit láthatóan dühített az idegen lány oktondi kekeckedése a teljesen egyértelmű tényekkel. - Ha azonban előre nem látható a rossz eredménye, akkor az, aki egyébként a becsületének megfelelően cselekedett, nem lehet felelős! Ezt mindenki tudja! /pl. Immanuel Kant is x3/
- Az én kérdésem azonban arról az esetról szólt, mikor a tett destruktív következménye felől nincs ésszerű kétség - térítette a fonalat vissza az aktuális tényállásra - miért válaszolnak valamennyien olyan kérdésekre, melyeket fel sem tettek nekik, miután olyan kérdést kapnak melytől kényelmetlenül érzik magukat?
- É-én nem is! - dühöngött önérzetesen Inobu és már nyoma sem volt a korábbi megszeppent fiúnak. - Ez hazugság! A legsötétebb démonok hazugsága! Nem tűr...
- Kadét! - szólt rá erélyesen Toudou, mire a fiú azonnal elhallgatott. - Moderálja magát, egy 10 éves lánnyal vitatkozik! Ezt tanítják a császári palotában?
- Bocsánat, uram, hogy a lányára... - szállt azonnal magába a fiú, és a mondat végét elharapta, miközben végig a földet bámulta. - Én, úgy értem... olyan kérdéseket tesz fel, amiket nem szabad.
- Nem szabad? - nézett fel a Kapura tűnődve - Én mindössze nem értem, hogy miért becsületes az, aki tudatosan áldoz fel olyanokat feleslegesen, kik ha életben maradnának gyakorolhatnák saját becsületüket: megvédeni azokat, kiket megfogadták hogy megvédik, felnevelni utódaikat kiket kötelességük felnevelni, s tanítani a harcosok és írástudók új generációit? Miért nem becsületesebb az, ki áldozatot hozván nem hal meg becsületéért s ragad magával másokat, így megmentve az ő sokszoros becsületüket? Becsületes, vagy önző egy ilyen lény?
- A nem szabad azt jelenti, hogy nem beszélünk ilyen kérdésekről - fogalmazta meg a lényege Toudou rövid töprengés után, majd érezve, hogy ez további magyarázatra szorul, folytatta az érvei kibontását. - Akik ma ilyen kérdéseket felvetnek, azokat megbélyegzik árulóknak és anarchistáknak. A Nemzetgyűlésben kevesebb képviselőjük van, mint a kisebbségeket összefogó pártnak. Ennek az oka egyszerűen az, hogy a feljebbvaló utasításának a követése a társadalmunk alapja. Nem volt mindig az, ezt is tudom, és ezekben az ősi időkben sem így volt. Ezek a harcosok még saját akartukból, büszkén mentek a halálba, nem egy felsőbb utasításra. De ma ez a társadalmunk alapja, és sokan nem tudnak mást elképzelni.
- És akkor az én helyem hol is van ebben a rendszerben? - mutatott rá valamire egy újabb kérdéssel
- Nos, leginkább sehol - mosolyodott el Toudou, majd ügyelt rá, hogy a kicsit arrébb csendben duzzogó Inobu is hallja a szavait, habár gondolatai alapján döntő mértékben egyetértett velük. - Amiket Kazua miniszter mondott, nagyrészt igazak. Ez a berögzült társadalmi rendszer nem elég flexibilis, hogy számos problémával elbánjon, sőt maga is generál újabbakat. A tofok, a maccabreek és a faruunok nem tűrik el, hogy másodrendűként kezelik őket. A társadalmi mozgás hiánya pedig a fejlődést érinti súlyosan, akárcsak a külföldi dolgok elutasítása. Egyszerűen a jelenlegi társadalmi struktúra nincs rá felkészülve ha valami új és szokatlan jelenik meg.
- És ha az uralkodótok terjeszkedni akarna? - vetette fel selytelmesen, majd mélyebben is kifejtette - Aki terjeszkedik az sok új és szokatlan dologgal találja szemben magát, nem csupán találhatja. A nagy birodalmak könnyen összeroppanhatnak ha túl nagyra nőnek. Ahol túl sok a másodrendű és a rabszolga, ott egy idő után az erőszak sem teremthet rendet
- Nos, ha mást nem, akkor ezt megtanította nekünk ez a monstrum - bólogatott komoly képpel Toudou. - És ez az univerzum legalapvetőbb törvénye is: ami elkezdődött, az egyszer véget ér. Az általad emlegetett birodalomnak ma nyomát sem látni: a Ginga Teikoku is nyomtalanul eltűnt, az Új Köztársaságot is elsöpörte az idő, és az évszázadokig felettünk uralkodó tof államot is. Őfelsége azonban nem hiszem, hogy terjeszkedni akarna, sosem mutatta a harcia császár képét és a chissek elleni hadjáratot is leállíttatta.
- A legtöbb dolog állandó változásban van - folytatta, láthatóan nem győzvén meg a szavak által - mi él az megváltozhat, bármekkora tisztelet is övezheti. Ez bárkire igaz lehet
- Aki azonban nem képes a változásra, azt előbb-utóbb maga alá temeti az idő - fejezte be a gondolatot Toudou, aki láthatóan nem érezte úgy, hogy eltérően vélekednek az adott kérdésről. - Így vissza is jutottunk a probléma gyökeréhez: a társadalom jelenleg nem képes a változtatásokra. Ennek pedig már látni az első jeleit - tekintett hátra, ahol halványan látni lehetett a magasba emelkedő füstoszlopokat.
- Néha a dinamikus statikussá válik, képtelenné a további változásra - foglalta össze - akár egy képzeletbeli hadsereg mely még sosem veszített
- Így van. Ilyen helyzetben vagyunk ma. De ki tudja mit hoz a holnap? - tette fel a válaszra nem váró kérdést, majd Inobu felé fordult. - Ha kiduzzogta magát kadét, akkor lassan indulnánk is. Csak veszek még valami apróságot Haruhinak. Várjon ránk a kocsiban!
- Igenis! - tisztelgett a fiatal herceg, és sietős léptekkel távolodni kezdett, mintha örült volna a lehetőségnek, hogy itt hagyhatja őket. Toudou lassú léptekkel megindult a közelben lévő aprócska ajándékbolt felé, amit az istenekkapujai szentély üzemeltetett. - Most beszélhetünk négyszemközt is. Neked mi a véleményed Kazuáról? Mit tudtál kiolvasni belőle?
- Egészen biztosan négyszemközt vagyunk? - válaszolt egy kérdéssel, de nem firtatta tovább - Ő inkább egy olyan személyiség, akit mindenek felett a saját céljai és felemelkedése foglalkoztat, bármilyen rendszer is veszi őt körül. Egy életművész, akinek éppen jól megy a sora és úgy érzi hogy a védekezési módszerein nincsenek rések, talán elbizakodott
- A saját felemelkedése? - töprengett el Toudou. - Amit a család vagyonának átengedéséről mondott, az igaz: nem fogadta el, csak a grófi címet. Nekem úgy tűnik, tényleg a változtatás hajtja. Persze elképzelhető, hogy a vízzel együtt a gyereket is kiöntené.
- Más társadalmakban más dolgok kellenek a népszerűséghez - mondta - ugyanakkor ha változások kellenek, nem az üli meg a vihart aki a változások élére áll?
- Lehetséges - tudta le röviden Toudou, aki ezúttal nem teljesen volt benne biztos, hol is van pontosan az igazság. Kazua hatalmat akart, ez nem volt kérdés, sokkal inkább az, hogy ha több lenne neki, mire használná. És persze mi dolga az apjának egy ilyen furcsa emberrel, aki a hírek szerint ritkán mozdul ki a Kutatási és Innovációs Minisztérium laborjaiból és irodáiból, és a legfontosabb üléseket kivéve holoformában van minden megbeszélésen jelen. De valószínűleg ezt hamarosan meg fogja tudni. - Melyiket szeretnéd? - kérdezte Haruhitól a különböző ajándéktárgyak között válogatva. Voltak ott kicsinyített mások, játékkatonák, szerencsehozó írásjelek, kisebb tollrajzok a kapuról és megannyi apróság a turisták számára.
- Miért nem azt ami szerinted a legmegfelelőbb emlék erről a helyről?
- Mert te kapod ajándékba, ezért te választhatsz. Persze, ha szeretnéd, választok én helyetted, de aztán semmi panasz - mintha tényleg a saját lánya lett volna, kezdte úgy érezni Toudou, és a gondolatra elmosolyodott. Csak nehogy túlságosan beleélje magát a dologba.
- Az ajándén nem azért ajándék mert az ajándékozó választja ki olyan dolgok alapján melyeknek nagy jelentőséget tulajdonít? - folytatta egy újabb kérdéssel ott, ahol abbahagyta
- Nehéz eset vagy - közölte, de azért a mosoly csak nem tűnt el az arcáról. Levett egy, a kaput ábrázoló kulcstartót az egyik polcról, majd kifizette a kasszánál álló fiatal nőnél, majd odanyomta a kezébe. - Tessék, ez a tiéd.
- Köszönöm...? - vette el tőle, mintha a megfelelő szón gondolkozott volna, s ráerősítette a ruhájára, nézegetve
- Remélem tetszik - simogatta meg megint a fejét. Egészen belejövök ebbe az apa dologba, gondolta, és erre hirtelen eszébe jutott a saját apja, amitől rögtön görcs állt a gyomrába. Még jó időbe telik, mire Nagira jutnak, de a gondolat csaknem szűnt a fejében, hogy miként is fog zajlani ez a bizonyos látogatás. - Gyere, Inobu már vár ránk.
A siklóba szállva szótlanul töltték el az utat és a kadét sem nagyon akart beszélgetést kezdeményezni. Toudou, hogy elterlje a figyelmét a közelgő családi lágogatásról, inkább Haruhi szavain gondolkodott és Kazua ügyén. Végül megérkeztek az űrkikötőhöz, ahol Inobu engedelmesen kinyitotta előttük az ajtót.
- A miniszter úr tudatja, hogy egy minisztériumi hajót a rendelkezésükre bocsát, hogy a császári fővárosba utazhassanak. Az X4-E1-R-es dokkban fog várakozni. Én vissza is térek engedelmükkel.
Azzal a választ meg sem várva bevágódott a siklóba, és felszállt. Fiatalok, gondolta lemondóan Toudou. Majd benő a feje lágya a kölyöknek előbb-utóbb.