|
Nagi
Oct 23, 2013 23:24:49 GMT 1
Post by Enz on Oct 23, 2013 23:24:49 GMT 1
A Szolgálat Csarnoka díszes pompába öltözött, mindenki igyekezett legjobb ruháit felvenni, különösen az újdonsült hõsök, akik ma kitüntetést reméltek. A tof felkelést kegyetlenül vérbe fojtották, a veszteségek összeírása és a felelõsök felkutatása azonban még hátra volt. Ahogy az újjáépítés is. Számtalan tofok, és kettõ nagaiok lakta negyedet értek kisebb-nagyobb károk, az utcákon néhol még most is hallottak feküdtek. Oda helyõrségi parancsnok hamar megtörte az ellenség harci kedvét, és amint egy helyen futni kezdtek, máshol is követték a példájukat. A helyõrség alig pár száz katonát veszített, a gyors kiürítésnek köszönhetõen a civil veszteségek sem voltak sokkal magasabbak. A tofok tízszeres árat fizettek minden halottukért. Darth Enz, vagy ahogy még egyelõre ismerték, Puyí császár díszes, krizantémos császári köpenyt viselt, fején maga és széles, lelógó rojtos fekete fejdísszel, aminek köszönhetõen egy fejjel magasabbnak tûnt. Oldalán Kah’les kardja, hûséges sötét oldali fegyvere nyugodott, kezében pedig egy acélvázas, lakkozott legyezõ volt, ötvennyolc különbözõ írásjellel díszítve. A katonákon, diplomatákon és nemeseken kívül képviseltette magát az Iparvállalat is: Onosaka vezérigazgató bekötözött kézzel állt a delegáció élén. Sajnos nem volt akkora szerencséje, hogy a felbõszült csõcselék végezzen vele Shinjukuban. Persze kicsit sajnálta is volna: értékes és ravasz szakember volt, leszámítva azt a tényt, hogy nagyon vágyakozott a koronája iránt. Egy jó vezetõ azonban ért ahhoz, hogy hasznosítsa saját maga elõnyére egy beosztottja vágyait. A klánbeli nemesek saját címerüket viselték: felismerte a Morik narancssárga három kör feletti hullámvonalát, a Hosokawák fekete kört körbevevõ tizenkét kisebb körét, a Hojók kék színû, három, egymás csúcsára állított háromszögét, a Shimazuk fehér, kör közepén lévõ keresztjét és persze az Odák arany, háromszirmú virágát. A tucatnyi többi szimbólumot már nem igazán, fõleg azért, mert jóval kevesebb számban képviseltették magukat a színes rengetegben. Szerencsére az újnemesek ritkán készíttettek maguknak címereket, és szívesebben viseltek modernebb, díszsújtásos ruhákat, így legalább ezeket nem kellett megtanulnia.
Ahogy szemével tovább kutatott a teremben, észrevette a két idegen delegációt is, egymás átellenes oldalán a terem közepe felé. Phennir katonásan feszített, oldalán a parancsnoknõjével, láthatóan élvezve a ceremóniával együtt járó külsõségeket, vele szemben pedig a csendes Lord Brodrig meredt maga elé kifürkészhetetlen tekintettel. A díszmentét viselõ teremõrök ismét yarik -kal álltak a terem két oldalán, de ezúttal a biztonság kedvéért sugárvetõk is hordtak az oldalukon. Bár többen is javasolták, hogy a kitüntetésekre ne ilyen hamar a támadás után kerüljön sor, hanem csak a nemsokára esedékes ötszáz éves ünnepségen, a döntõ szó mégis a császáré volt. Õ pedig úgy látta jobbnak, ha nem mosódik össze a jelenlegi birodalma katonáinak járó dicsõség a múlttal. Hiszen sokan elõkelõ háttérbõl származtak, így leginkább kitüntetésekkel és dicsõséggel tudta megnyerni õket magának, nem pénzzel, aminek amúgy sem voltak szûkében.
Tekintetét végül a trón elõtt állókra emelte: Doihara kancellár díszes, arany szegélyes fekete köntöst viselt, szíve felett a Krizantém-rend sugaras nagycsillagját viselte, ami a mindenkori kancellárt megilletõ kitüntetés volt. Mellette állt Nagumo altengernagy, Serizawa tábornok - akinek a lánya riporterként volt jelen -, Arekson külügyminiszter, Miyazaki ellentengernagy és a kormány több tagja állt, köztük Teiichi Kazua gróf, aki szokott hûvösségével figyelte az eseményeket, valamint Tong igazgató a hírszerzéstõl. Utóbbi külön meglepetés volt, hiszen az igazgató ritkábban szeretett nyilvános eseményeken mutatkozni talán még Kazua fejlesztési miniszternél is. Már csak egyetlen arcot keresett, és családtagjai között meg is találta, Mikasa húga mellett. Marisa új ruhákat viselt, és haját is megcsináltatták, így igazán gyönyörû látványt nyújtott. Legszívesebben felszólította volna a trónra, maga mellé, és elveszi, ami egy sithnek és császárnak jár, de egyelõre még óvatosnak kellett lennie. Csak addig õ császár, amíg legbefolyásosabb alattvalói hagyják; legalábbis egyelõre ez volt a helyzet, és még hosszú út vezetett ahhoz, hogy ehhez változtathasson. Akit jelenleg nem támogat sem a hadsereg, sem az Iparvállalat, sem a nemesség, az nem fogja hosszú ideig melengetni a hátsóját a Krizantémtrónon.
Egyszerre harsantak fel a fanfárok, és Enz méltóságteljesen felemelkedett a trónról. Az alattvalók egyszerre meghajoltak, és a külföldi delegációk is követték a példájukat. A császár intésére egyszerre felemelkedtek, és a trón felé fordultak. A császár már tökéletesen begyakorolta a legtöbb szertaráshoz hasonlóan ezt is, így gondolkodás nélkül, reflexbõl intett, hogy beengedhetik a kitüntetésre várókat. A felkelés csak a fõbb bolygókon, így Nagin, Saijon és Touhoun bontakozott ki, és sokan tüntették ki magukat a védekezésben. - Oda Nobuhide! - szólította a felkelés egyértelmû fõvárosi hõsét, Edo védelmének parancsnokát. Bár sokan adtak hangot annak, hogy elvetette a sulykot a lázadókkal szembeni fellépés során, és szükségtelenül sok járulékos veszteséget okozott - érthetõbben ártatlanokat ölt - Enz nem különösebben törõdött ezzel. Ha ez kellett az árulók megtöréséhez, akkor valakinek meg kellett tennie, és Oda lenyûgözõen gyorsan tette meg mindezt. Ráadásul igen rossz üzenetet hordozna az, ha Õfelsége odaadó védelmezõi büntetést kapnának jutalom helyett, és ellenségei nem lennének kellõképpen megbüntetve. Talán a régi önmaga megfontolta volna a dolgot. - A felkelõk elleni harcban mutatott eredményességed és a császár iránti odaadásodnak köszönhetõen kiérdemelted a trón elismerését. Ezennel elõléptetésben részesítünk, egész Nagi védelemi parancsnokának nevezünk ki, nagylelkûen örökletes danshaku címet adományozunk neked, és ezentúl büszkén viselheted az Edo shugoshoku titulust - olvasta fel az egyik tekercsbõl a jutalmakat. Oda kétségkívül legfõbb nyertese volt az esetnek: nemcsak elõléptették és magasabb beosztásba került, de egyúttal örökletes báró lett és megkapta a jól hangzó Edo védelmezõje titulust is. Õ maga pedig kétségkívül szerzett magának egy lekötelezettet, és ez fontosabb volt mindennél, már ha saját jogán és nem mások érdekei mentén szeretne egyszer uralkodni - Fujiwara Kitano - szólította a következõ nevet, mire elõrelépett a csapatból régi barátja. Puyí a papírba pillantott, és olvasni kezdte. - A védelmünkben tanúsított óriási bátorságod eredményeképpen elnyerted a trón elismerését. Ezennel neked ajándékozzuk a Tenno atomi-shoku címet, valamint az ezt a vésetet viselõ pengét, legjobb kovácsmesterünktõl - Fujiwarával már szûkmarkúbb kellett legyen, hiszen többen õt okolták az ellene indított támadásnál felmerült kezdeti problémákért, és a hûségét amúgy is maga mögött tudhatta már, így nem kellett ezúttal megnyernie. A császár védelmezõje cím mindenesetre igen jól csengett, és önmagában komoly jutalomértékkel bírt. Rajtuk kívül a helyõrség több tisztjét is megjutalmazta, valamint betartotta a palotaõrnek tett ígéretét, és õ is részesült egy elõléptetésben, Fujiwara helyettesévé válva - öt másik társával együtt túlélte a tof támadást, és ezzel bizonyította abszolút hûségét és rátermettségét - valamint fiát az udvarhoz vették udvaroncként. - Genna Delpin admirális! - szólította az utolsók között az idegen küldöttségek egyetlen tagját, aki megsérült. A bekötözött kezû és oldalú admirálisnõn kicsit furán állt a díszegyenruha, de azért a trónus elé járult, és ép kezével szalutált, majd hirtelen meggondolva magát meghajolt. Enz és az egész udvar úgy tett, mintha észre sem vette volna a kezdeti bizonytalanságot. - Sérülésed híre eljutott császári fülünkbe, és az a bátorság is, mellyel fõparancsnokod, ki jó barátunk, védelmezted. Ezennel kitüntetlek a Krizantémrend Katonai Tisztikeresztjével bátorságodért és a népeink között barátság jeleként. Legutoljára pedig még maradt egy érdekes eset. - Suzuki Jiro fõhadnagy - szólította a listán ott lévõ utolsó nevet. A férfi a Kempeitai díszegyenruháját viselte. A rendészek inkább a mindennapi feladatok hõsei voltak és ritkán hajtottak végre kitüntetést érdemlõ nagy tetteket. Ez a férfi azonban megmentette unokatestvérét, Yukiko hercegnõt, így jutalmat érdemelt, még ha a számos unokatestvért és egyéb rokonokat nem is különösebben tartotta számon. - Yukiko hercegnõ megmentéséért kiérdemelted a trón elismerését. Ezennel elõléptetünk századossá, egyúttal pedig helyet biztosítunk számodra újonnan létrehozandó császári ügynökeink, a hatamoto-k között. Húgod az iskolája végeztével udvarhölgyként csatlakozhat a Császárvároshoz - ígéretes fickónak tûnt, így hát õt is igyekezett lekenyerezni. Egyszerû származásúként sosem remélhette, hogy a császári udvartartás tagjává válhat a testvére. Ha elég ügyes lány, talán még egy alacsonyabb születésû újnemes férjet is foghat. A megjutalmazottak még egyszer meghajoltak, majd hátrálva elhagyták a termet.
Hátra volt azonban még néhány dolog, mielõtt véget ért volna a díszes ceremónia. Enz tudta, hogy a tervei megvalósításához idõre van szüksége, azt pedig csak úgy szerezhetett, ha megmutatja, hogy az események nem változtatták meg, és õ még mindig ugyanaz a jószívû uralkodó, aki volt. Persze ez nem volt igaz, de ha ellenfelei elhiszik, elég idõhöz jut, hogy mindent elõkészítsen a saját hatalomátvételéhez. Bár nem volt igazi sith, lelkében a sötétséget szolgálta, és úgy rémlett neki, egy bizonyos Palpatine nevû ember is hasonló módon alapozta meg személyes hatalmát a barbárok között. Õ még rosszabb helyzetben is volt, hiszen nem örökletes jogon volt uralkodó, hanem egy köztársaság választott államfõje. - Megmenekülésünk örömére - vette elõ az utolsó összetekert papírost, és óvatos mozdulatokkal szétnyitotta. - Az istenek kegyét sugározva uralkodói kegyünkön keresztül általános amnesztiát hirdetünk minden olyan rabnak, aki a felkelés elõtt került börtönbe, és büntetésének kétharmadát kitöltötte. Császári kegyelmezési jogunkkal élve õk mától szabadnak tekintendõk, és mihamarabb szabadon bocsátandók. Ki rendeletünkkel szembeszegül, lakoljon halállal. Persze szokás volt jelentõs eseményeket kegyelmezéssel ünnepelni, hisz ki ne szeretné a kegyelmes, megértõ uralkodókat. Politikai elõnyt nem igen remélhetett az adócsalóktól, tolvajoktól és társaiktól, de ez egyértelmûen népszerûséget szerzett neki a népnél, mivel korábban tapasztalhatták, mivel jár, ha egy uralkodó felbõszült az ellene intézett valamilyen gyilkossági- vagy puccskísérleten. Enz amúgy is népszerû császárnak számított teljesen sosem épeszû apjához képest fiatalos lendületével és reformpolitikájával. És persze épelméjû is volt. Apja egy alkalommal beszédet készült mondani a Nemzetgyûlés elõtt, és papírra írta ennek szövegét. Mikor azonban kiállt a nép választott képviselõi elé, inkább távcsövet hajtogatott belõle, és azzal figyelte meg õket. Az attrakciót halálos csend kísérte, és késõbb is csak suttogva mertek róla beszélni az emberek. - A császári audiencia véget ért - jelentette be, és visszaült trónusára. A jelenlévõk meghajoltak, majd rendezetten megindultak a kijárat felé, õ pedig helyet foglalt a trónján. Ez a pillanat most mindennek a kezdete, döntötte el magában Enz a tömeget figyelve, és haloványan elmosolyodott. - Üzenj Phennir fõparancsnoknak - szólt oda Torinaga fõeunuchnak. A gyõzelmet ráér akkor kiélvezni ha már egyszer kivívta azt. - Fogadni kívánom este a Nyugalom Kertjében.
|
|
|
Nagi
Oct 26, 2013 17:14:37 GMT 1
Post by Enz on Oct 26, 2013 17:14:37 GMT 1
Pár órával a ceremónia elõtt
A Császári Palota gyönyörû látványt nyújtott magasról hatalmas kiterjedésével. Alapját egy vastag dúracélbeton alap képezte, amit még a helyén álló tof erõd építõi készítettek még évszázadokkal ezelõtt. Az újjáépítés során a tetejét földdel fedték be, míg alsó részeit vagy dombszerûre építették át vagy csiszolt kövekkel fedték be, hogy régies hatást keltsenek. A valóságban a Császári Palota nemcsak szép, de halálos is volt, több tízezer katona - egy egész hadsereg - befogadására képes. A palota fõépülete és egyben legdíszesebb helye a Szolgálat Csarnoka volt, ahol a hivatalos ceremóniákat tartották és ahol a trónterem is állt. Mellette a Pihenés Csarnokában a császári ház és az udvari hivatalnokok szálláshelyeiként szolgált eredetileg, de mivel a palota és a birodalom közigazgatása régen elvált egymástól, ma már a vendégek és az egyszerû szolgák is itt pihentek. A Legfõbb Harmónia Csarnoka a császári ház dicsõ emlékeinek tárháza volt és múzeumként, valamint könyvtárként szolgált, a legnagyobb könyvtárral az egész birodalomban. A Katonai Dicsõség Csarnoka is fõként kiállítási célokat szolgált, habár annyi gyakorlati alkalmazása volt, hogy itt tartották a haditanácsokat és itt volt a Nagi Védelmi Parancsnokság fõhadiszállása is. Az Irodalmi Dicsõség Csarnoka az udvar által támogatott mûvészek számára fenntartott épület volt és talán a legjobban lakott mindegyik közül. Több ezer fiatal és idõs mûvészt támogattak, hogy a császári palota fényét emeljék, fõleg a tradicionális mûvészetek gyakorlóit - és egyben tovább éltetõit - de Puyí hatalomra kerülése óta jó pár modern mûvész is ösztöndíjban részesült. Ezen kívül még tucatnyi kisebb-nagyobb épület kapott helyet a hatalmas területen, aminek külön közigazgatása, saját õrsége és infrastruktúrája volt és a legnagyobb parkkal rendelkezett a birodalomban. - Itt a Shikai-12 luxusyacht, Kazua miniszterrel a fedélzetén. Leszállási engedélyt kérünk! Prioritási kódunk... - jelentkezett be a pilóta, majd lediktálta a kódot. Kazua a mellette álló Inobura tekintett. - Nos, felség milyen érzés újra itthon lenni? - kérdezte tõle, de ez inkább csak formalitás volt, hangjából érzõdött, hogy nem különösebben érdekli a válasz. - Gondolom szeretett felesége már várja. - M-minden bizonnyal - pirult egy némileg. Kazua láthatóan jót mulatott a szégyenlõsségén. - Yoko úrnõ szép nõvé érett. Unokatestvére kétség kívül kedveli magát, hogy ilyen jó házasságot kötött magának - közölte vele, mire Inobu még jobban zavarba jött. - Most mindenesetre készüljenek fel, hamarosan landolunk. Toudou sarkon fordult, hogy visszatérjen a szállására, és a többiek is így tettek. Hamarosan tényleg landoltak a Palota egyik kijelölt platformján, és addigra Toudou már a rámpánál állt.
A platformon érdekes látvány fogadta õket, és Kazua halványan elmosolyodott. Toudou tudta, hogy valahonnan ismerõs az idõs ember, aki a Hírszerzés matt szürke egyenruháját viseli. Pár pillanat kellett, mire beugrott neki, de addigra Kazua már köszöntötte is a másikat. - Tong Igazgató - sétált le nyugodt léptekkel a rámpán, majd enyhe fejbiccentéssel üdvözölték egymást. A joviális, szeretetreméltó nagyapa képét keltõ, rövidre nyílt õsz körszakállú férfi hasonlóan szívélyesen üdvözölte a másikat. A csodabogarak mindig megtalálják egymást, könyvelte el magában a dolgot Toudou. Habár ez is valószínûnek tûnt, meglehetett, hogy Kazua a titkosszolgálatot is fel kívánta használni terveihez, vagy ami még rosszabb, már le is paktáltak egymással. Az üdvözlésen túlesve, Tong a fiatal Inobu felé fordult. - Hogy szolgál egészsége, felség? - kérdezte mosolyogva, és az õ hangjában legalább nem bujkált ott végig, hogy magasról tesz a válaszra. - Köszönöm, jól, igazgató úr - felelte vidáman a kadét. - Nemes atyám merre találom? Úgy hallottam maga mindent tud. - Ó, ilyenek keringenek rólam az udvarban? - nevetett fel derûsen az öreg, de a szemében számító hidegség ült. Szóval mindenkinek megvan a maga gyenge pontja. - Nos, nemes atyja éppen közös ebédjét fogyasztja Oda dandártábornok úrral a nyári bálteremben. - Hogyhogy a nyári bálteremben? - lepõdött meg Inobu, aki elég régóta élhetett itt, hogy meglepje ez a szokatlan változás. - Amikor a pártütõk megtámadták a palotát, meggyilkolták a konyha személyzetét és tönkretették a berendezést, így az újjáépítésig oda helyezték át a konyhát. - Ez szomorú. - Valóban az, felség - bólintott Tong, majd Toudoura és Haruhira pillantott, és a hadnagy úgy érezte, túlságosan nagy teher neki az öreg hideg tekintete. A kérdést azonban Kazuának szánta. - Õk lennének azok, akikbe a bizalmad helyezed? Egy kölyök és egy lázadó nemes gyerek? - Kyoushiro gróf régi ismerõsöm, és megbízom a genetikájában - közölte Kazua, majd rövidre zárta a témát, és kettejük felé fordult, egy kis kártyát nyomva a kezükbe. - Ezzel szabadon közlekedhetnek a Palota kettes biztonsági szintû részein. Most elmehetnek, ha valami van, értesítést küldök.
- Kettõnk között szólva, örülök, hogy megszabadultunk tõlük - sóhajtott Toudou, miközben a látogatóknak fenntartott útvonalak egyikén elhagyták a császári kertet. Az utcán a burkolattól pár centire siklók haladtak el és Nagi forgalmán meg sem látszott, hogy nemrég utcai harcok dúltak: iskola után sétálgató diákok egyenruháikban, babakocsit toló anyák, eltávon lévõ katonák, sietõ hivatalnokok. Csak egy-egy sugárpuskát viselõ katonai járõr jelezte a nemrég megtörtént eseményeket. Toudou rövid cirkálás után fogott egy taxit, és elindultak a Kyoushiro villa felé, ami alig pár kilométerre a Palotától, a centrumban feküdt. Nagy zöld kerttel körülvett épület volt, saját õrséggel, a bejárat elõtt szökõkúttal. - Nos, Haruhi, üdv otthon - mosolyodott el halványan, de a gyomrában közben hatalmas görcs volt. - Vagyis az én otthonomban, ami most már a tiéd is... - eltöprengett, remélve, hogy ezzel is telik az idõ, amit kívül töltenek el. - Volt saját otthonod régebben? Nem a kútra gondolok, hanem valami otthonszerûbb helyre.
|
|
|
Nagi
Oct 26, 2013 21:51:11 GMT 1
Post by Haruhi on Oct 26, 2013 21:51:11 GMT 1
Haruhi érkezésük, de az ideút kezdete előtt is meglehetősen szótlan volt, gesztikuációra korlátozva az esetleges üdvözléseket és válaszokat. Inkább a fejét forgatta lassan és majdhogynem kimérten, ide-oda. Most azonban megtörte a jeget. - Egy hely ahol élni kell huzamosabb ideig? - kezdte egy kérdéssel, ám az költőinek bizonyult - Azt hiszem hogy igen is és nem is, a ti szempontjaitok szerint - Mit értesz pontosan ez alatt? Viszont nem annyira a huzamosabb ottélés szerint kérdezem, hanem inkább, hogy van-e olyan hely, amit otthonodnak tekintesz? - Huzamosabb ideig olyan helyen élni, ahol adott valamivel több az úgynevezett létszükségleteken túl is - adta meg első válaszát, részben Toudou szóhasználatát alkalmazva, majd hozzátette a konklúziót - Olyan hely nincs - Úgy értettem, hogy mitől igen is és nem is - mosolygott. - Néha cselesen fogalmazol és úgy kell belőled kihúzni a dolgokat. Ha igen is, akkor minden bizonnyal kellett olyan helynek lennie. - Végletekben értelmezni ritkán pontos - adott egy talán nem túl meggyőző magyarázatot - a legbiztosabb hogy semmi sem lehet elég biztos. Miért adjak egyenes választ, ha én azt nem tartom bizonyosnak? - Bizonyos kérdéseknél a végletes válaszok értelmezhetőek csak, a többi nem - jegyezte meg Toudou. - Ilyen az, hogy van-e olyan hely, amit otthonnak nevezhetsz vagy nevezhettél egy időben. És mindegy, hogy milyen kritériumok szerint. - Ha egy magadfajtát kérdezel, talán - folytatta - én azonban másféle vagyok, így csupán megközelítő választ tudok adni, a 'nem' irányába - Fura egy lány vagy te - sóhajtott fel Toudou.
- Meddig ácsorogsz még kint, aniue?[/color] - kérdezte egy fiatal, vidám női hang, és Toudou azonnal felé fordult, valószínűleg befejezettnek tekintve a társalgást. - Húgom! - kiáltott vissza vidáman az ajtóan ácsorgó, 18 év körüli kinézetű lányra, aki iskolai egyenruháját viselte még mindig, valószínűleg nemrég érhetett véget az oktatás. Toudoutól egy fejjel alacsonyabb volt, és kissé formátlan testű, de arca olyan szende és lágy vonásokat tükrözött, hogy nehezen lehetett volna megmondani, hogy a kemény arcú katona rokona. A lány néhány nagy lépésssel ott termett előttük, és átölelte Toudout, akit már két éve nem látott. Aztán észrevette Haruhit - Nocsak, hát te ki vagy?- kérdezte, és leguggolt, hogy egy magasságba kerüljön vele. Haruhi jól látható érdeklődéssel figyelte az előtte kibontakozó családi jelenetet, s talán el is gondolkodott a dolgon, mert hát ki mondhatta meg biztosan hogy mi forgott éppen a fejében? - Úgy hívnak, Haruhi - nézett vissza rá, nem zavartatva magát a gyors válasszal - Chiyoko vagyok, Toudou húga - mosolygott rá, nem is törődve a lány válaszának késlekedésével és hiányosságával - Honnan lett ilyen aranyos lányod? - pillantott fel Toudoura, aki zavartan pislogott. - Hát, ö - kezdett volna bele, de szembesülnie kellett, hogy pont erre nem talált ki semmilyen fedőtörténetet. ~Annyi lefoglalt a hazalátogatás, hogy erre nem is gondoltam~ halhatta Haruhi önmarcangoló gondolatait. Most azonban rögtönözni kellett. - eleget tettem a felhívásnak és örökbe fogadtam egy hadiárvát. - Igen? - kérdezte mosolyogva, majd egyik ujjával megcirógatta Haruhi arcát. - Remélem sokáig maradsz még velünk, Haruhi. Meglásd, szerető nővérkéd leszek. - Nővérkém? - hangzott a kíváncsi ellenkérdés, igaz arckifejezése és hangtónusa semmit nem változott. Talán nem volt minden információ terén a helyzet magaslatán - Velünk fogsz élni nem? - kérdezte, majd Toudoura nézett, megerősítésre várva, és habozását látva gyorsan előadta érveit. - Te úgysem vagy házas és a laktanyába nem viheted magaddal. Aztán meg nem hívhatsz nagynéninek, mert az öregít! Szóval a nővérkéd leszek, és kész! - mosolygott rá. - Apának se lesz ellenvetése, nekem nem tud nemet mondani. - Csak nekem - jegyezte meg Toudou látszólag közönyösen, de apjának csak az említése is komolyan felkavarta az érzéseit. - Ugyan, tudod, hogy szeret téged is, a maga módján! És Haruhit is sajátjaként fogja![/b] Aki pedig megint csak hallgatott mindeközben, hagyva szóhoz jutni a két családtagot, hogy megbeszélhessék egymás között. Csupán akkor nézett körbe újból, mikor némi szünet látszott beállni a kettejük közötti megbeszélésben - Én azt hittem, hogy bizonyos szempontból félig a kötelék között vesznek számon? - kérdezte, némileg meglepő módon mintha mediálni akart volna az ellenvélemények között - De ha boldoggá tesz, kíváncsian töltök itt időt amikor nem szükséges éppen máshol lennem - Milyen kis aranyos! - kuncogott Chiyoko halkan. - "Ha nem szükséges éppen máshol lennem"! - ismételte utána, majd félig Toudoura pillantott. - Látom a komolyságot már eltanulta tőled. Kell rá egy kis jótékony feminin befolyás, mielőtt még admirálissá neveled szegényt - kacsintott, majd felállt, és megragadta mindkettejük kezét. - Gyertek, ne ácsorgjunk idekint a végtelenségig. - Igen, lefogadom, a család többi tagja tűkön ül, hogy láthasson engem - morogta halkan az orra alá Toudou, nem minden irónia nélkül. Belépve a tágas ajtón egy nagy előtérbe érkeztek, aminek két oldalra ágazó hatalmas folyosója volt, szemben pedig egy középen kétfelé ágazó lépcső vezetett fel, és a két szétágazó lépcső alatt szintén egy-egy kisebb folyosó futott. Az előtérben több szolga várakozott, akik azonnal köszöntötték a két családtagot. - Milyen rég jártam erre - morfondírozott, de húga nem sok időt hagyott a nosztalgiázásra, és már meg is indult az étkező felé, ahol minden valószínűséggel apja várt rájuk. - Nem vezetjük előbb körbe Haruhit? - próbált kibújni a találkozó alól, és a lányra pillantott. - Ugye körül szeretnél nézni? Haruhi most sem mozgott feleslegesen, így mivel Toudou húga éppen nem figyelt és mert ha figyelt is volna sem zavarta volna őt különösebben, hagyta magát vontatni miközben megint a levegőben siklott. Mikor aztán megálltak, leereszkedett, s a figyelem az új kérdéssel együtt megint csak választ hozott ki belőle - Ahogy számotokra kényelmesebb - mondta, nem megjósolhatatlanul, ha valaki eléggé ismerte - Akkor megyünk tovább[/color][/b] - jelentette ki Chiyoko, és Toudou láthatóan nem akart ellenkezni tovább. Azonban mielőtt tovább haladhattak volna a folyosó felé, a lépcső tetejéről egy férfi hang szólt le hozzájuk. - Nocsak, ki nézett haza annyi év után - ahogy felpillantottak, rögtön észrevettek egy flottatiszti egyenruhát viselő, Toudoutól valószínűleg pár évvel fiatalabb férfit. - Eszedbe jutottunk? Kár volt. - Az öcsém, Daiki - mutatta be Haruhinak, és a hangjában nem épp a túlcsorduló családi szeretet érződött, majd feltekintette a lépcsőre. - Én is éppen ugyanennyire örülök neked, öcsém. - Máris vitatkoztok? - nézett rájuk rosszallóan Chiyoko. - Még csak nem is köszöntetek. - Ó, nem is újságoltam a jó hírt - ült a másik arcára kaján mosoly. - Nemrég főhadnaggyá léptettek elő. Jobb vagyok nálad, és ez már hivatalos tény! - Lehetsz felőlem miniszter is, abból is akad elég lökött - vágott vissza, mire a testvére gyilkos tekintettel válaszolt. Nagyjából Toudouval egy magasságú volt, válla azonban nem volt olyan széles, és az arca sem olyan szigorú. - Azt a fattyút hol szedted össze? Fogadjunk, hogy még meg sem házasodtál! - Hééé, Haruhi az új húgod, ne beszélj így róla! - vágott közbe Chiyoko, és láthatólag ő is egyre dühösebb lett. - Csak az bánt téged, hogy nem te öröklöd a családi címet - jelentette ki Toudou, habár a hangja keserű volt. Rosszul érintette ezt a vita, nem kérdéses. Haruhi megint csak a hallgatás arany mondást erősítette, s néhány pillanaton belül láthatóan nem is foglalkozott az egésszel, a rá tett megjegyzésre sem figyelve fel, ellenben a ház berendezéseivel és a pislogó-szorgoskodó szolgákkal. De aztán mégis odafordult valakihez, jelen esetben Toudou húgát bökte oldalba figyelemfelkeltés gyanánt, s ugyan halkan, azért még nem sugdolózva szólt hozzá - Ők ketten egymással versenyeznek? Míg Toudou és Daiki folytatták egymás kölcsönös sértegetését, addig Chiyoko közel hajolt Haruhihoz, hogy válaszoljon. - Igen, sajnos ez a helyzet. Daiki egy időben felnézett Toudoura, őt követve lépett be a hadseregbe is, és a legjobb testvérek voltak, ahogy én tudom. Aztán egyszer csak a fejébe vette, hogy jobb nála, és azóta folyik ez. Legalább három éve.[/b] - Akkor talán valaki más tette a fejébe az elképzelést? - vetette fel lehetséges magyarázatként - Anyánk halála alapjában változtatta meg a családot - mondta szomorúan. - Azóta folyamatosan egymással harcolnak ezek hárman, és ezt nagyon rossz látni - egyik szeme sarkában egy aprócska könnycsepp jelent meg. - Aztán mindenki elmenekül a maga világába: apánk régi tárgyait nézegeti, Daiki minden héten más nőt hoz haza, Toudou pedig évekig haza sem néz. Haruhi, nem a legjobb gyerekkor, amit neked adhatok, de legalább lenne valaki, akivel megértenénk egymást. Haruhi most egyáltalán nem figyelt másfelé, s figyelmesen hallgatta végig Chiyoko szavait, kicsit mintha maga is törte volna a fejét valamin. - Ha nem akarsz velük lenni, amikor együtt vannak - vetette fel végül javaslatként - akkor itt vagyok például én. Nem hiszem hogy veszekedésük tárgyaihoz sok közünk volna, vagy érdeklődésünk, ezért résztvenni bennük is felesleges - Persze, hogy az - mosolyodott el, és igyekezett észrevétlenül kitörölni a szeméből azt az aprócska könnycseppet. - Nagyon okos kislány vagy Haruhi - ölelte át gyengéden. - De valakinek közbe kell lépnie, ha elvetik a sulykot. Azzal elengedte a lányt, majd felegyenesedett, és csipőre tett kézzel erélyesen, de hangját nem felemelve rájuk szólt. - Hagyjátok abba, most azonnal! Nem veszitek észre mit csináltok? Még mindig egy család vagyunk, akár tetszik, akár nem! Most pedig azonnal kibékültök! - De... - Daiki láthatóan csak most kezdett belejönni abba, hogy ecsetelje, ő már saját cirkálója kapitánya lesz, amikor Toudou még mindig barlangokban fog áskláódni. Persze korántsem olyanokban, mint amikben ő szokott. - Semmi de! - rivallt rá, mire a másik megadta magát. Lesétált a lépcsőn, és miután mindketten valamiféle bocsánatkérést piszmogtak az orruk alatt, meghajoltak egymás felé. - Most pedig apánkhoz megyünk. Gyere Haruhi - mosolygott rá megint a lányra, és megfogta a kezét, hogy elinduljanak az étkező felé.
- Ettől nem biztos hogy megoldódik a helyzet - mondta az, ahogy Chiyoko kézen fogta és elindult vele - a véleményük nem változott, újra fogják kezdeni. Más megoldásra van szükség - Aranyos vagy, hogy ezen gondolkozol - közölte vele vidáman, miközben a pár méterrel mögöttük szótlanul baktató két egyenruhásra pillantott. - De ez a legtöbb, amit jelenleg tehetünk. Persze, ha eszedbe jut bármi, szólj. Azzal haladtak tovább, mikzöben a szolgálók félrehúzódtak az útból. Pár perc séta után érték el az épület bal szárnyában helyet kapott nagy családi étkezőt, ami mintha egy másik században kapott volna helyet: a falat régi katonaképek díszítették, ott függött egy régi harci páncél és penge, valamint egy lézerpuska a kandalló felett. A szoba szélén polcok voltak, különböző régi tárgyakkal tele. A ház urának azonban egyelőre nyoma sem volt, csak a szomszédos szobából hallatszott át a holotévé tudósítása a császári palotában folyó eseményekről. - Odaát lesz - jelentette be Chiyoko. - Megvárjuk, vagy valaki bemegy hozzá? - kérdezte meg a lányt, úgy tűnik nem turkálva annak gondolatai között - Bemegyünk! - jelentette ki a lány, és elsőként belépett az ajtón. Előzőleg elengedte Haruhi kezét, hogy a lányt nem vonszolja magával, majd még visszafordult a küszöbről és intett a két csendesen ácsorgó testvérének, hogy kövessék. Odabent kellemetlen félhomály fogadta őket: a függönyöket majdnem teljesen behúzták az ablakok előtt, és csupán csak a holoadás kékes képes vezette őket. A nagy vetítő előtt egy görnyedt alak állt, és halkan motyogott valamit. Az éppen vetített holoalak egy tekercsből olvasott fel, és szavait jól lehetett hallani: "...általános amnesztiát hirdetünk minden olyan rabnak, aki a felkelés előtt került börtönbe..." - Heh - tört ki belőle hangosan, és köhögnie kellett, ami igen kellemetlen hanggal járt. - Ez a császár majdnem olyan hasznotalan és gyáva, mint a saját fiaim! - azzal hátrafordult, végigmérve őket, de egy szót sem szólva. - Nocsak, előkerült a másik is! - ismét köhögött, mielőtt folytatta volna. - A két szuperkatona. Egész nap uniformisban pózolnak! Tudjátok mi volt az igazi katonai szolgálat? - Amikor apám Kurosaba tábornok ezredese volt? - a kérdés sokkal inkább kijelentésnek hangzott, valószínűleg sokat hallhatta a történetet az évek során. - Mikor meghódították a barbárok bolygóit, majd felszabadították a nagai területeket, majd legyőzték a Karmazsin Napot és a tofokat. - Heh, látom sikeresen agyadra ment a sírporolás - gúnyolódott rajta, majd tapsolt, mire a szolgák, akik eddig a szobában várakoztak, kihúzták a függönyöket. Haruhi arca elé egy enyhén görnyedt, takaróba bugyolált nagai képe tűnt fel, hosszú, gondozatlan hajjal, és az arcából áradó tömény rosszindulattal. - Mit bámészkodtok itt? Kifelé! - kiáltott rá, mire a három szolgálólány sietve elhagyta a szobát. Az öregember, aki legalább hetvennek tűnt, újra végigmérte őket, majd megakadt a szeme Haruhin, és közelebb lépdelt hozzá, majd egészen közel hajolt az arcához. A lehelete igen kellemetlen szagúnak bizonyult. - Heh, látom dolgoztál az évek alatt, Toudou. No, nem olyan utcalányoknál, mint az öcséd. - Nem utcalányok! - csattant fel Daiki önérzetesen. - Heh - érkezett a rövid válasz az öregtől, majd még egyszer végigmérte a fiatal lányt. Haruhi pedig újfent szótlanul - talán már nem meglepő módon - követte a többieket, s megtette a formalitások többségét, melyeket ők is. Toudou apjának közeledtére tekintetét rá emelte ugyan, de hátrált vagy mutatta jelét, hogy legszívesebben úgy tett volna. Ehelyett kérdőn nézett vissza rá, most is mosolyogva - Látom te még egy normális gyereket sem vagy képes összehozni, heh - kellemetlenkedett az öreg nagai. - Néma vagy odabent van a baj? - Apám, Haruhi nem a vérszerinti lányom, és biztosíthatlak róla, hogy minden téren teljesen ép - jelentette ki komoly arccal, semleges hangon, de belül igencsak feszengve és kellemetlen érzésektől kísérve. - Heh, szóval akkor még gyereket sem tudsz csinálni - elégedetlenkedett tovább. - Annak idején mikor legyőztük a karmazsin felkelőket, ott volt az a sok gyönyörű nagai lány magányosan. Heh. Ha valamelyik fattyam veszem magam mellé, még azzal is jobban járok, mint veletek, mihasznákkal. Heh. Az egyik verekszik a saját parancsnokával. Tudod nekünk annak idején mi járt ezért? Kivégzés. A másik meg, heh, bordélyházat csinál az otthonunkból. - Apa, kérlek! - szólt rá a lány a szúrkálódó öregre. A két fiú tisztelettudóan hallgatott, de mindketten közel álltak a robbanáshoz. - Pedig szépen kiegészítik egymást, a két mihaszna - most jóval enyhébben kellett köhögnie, mint az előbb, és újra Haruhi felé fordult. - Szóval mi a neved, kislány? - Haruhi - pislantott az kurta válasza közben, s elsőízben amióta tekintetük találkozott - Haruhi - ismételte el. - Fogadjunk, hogy a haszontalan fiam választotta, talán méltó név egy szajhának, de nem a család egy tagjának - senki sem szólt rá, hogy ezúttal összekeverte a két fiát kötekedés közben. - De lehet, hogy ez a kettő összedugta a fejét, olyan szörnyű. Mától fogva Ai vagy, az sokkal jobb név. - Nade apa! - ellenkezett Chiyoko. - Mindenki szabad akarata, hogy milyen néven szólít - mondta ő, talán elejét véve egy ebből kirobbanó vitának. Nem mellesleg, eddig is így működött a dolog - Máris okosabb vagy a két fiamnál, heh - köhögött megint. - Ez a betegség sem tud időben megölni, hogy ne kelljen látnom, micsoda szégyen vetül a családunkra - panaszkodott, majd egy pillanatra a távolba révedt, aztán mintha meglepődött volna a jelenlévőkön. - Mit kerestek még mindig itt? Kifelé!
A négy családtag jobb híján eleget tett az utasításnak, és az öreg követte őket, majd becsukta utánuk az ajtót, és hallani lehetett, ahogy kulcsra zárja. - Atyánk elméje teljesen megbomlott - jelentette ki Toudou és ezúttal még Daiki sem igyekezett megcáfolni. - Nos, Haruhi, miután megismerkedtél szeretett családommal, van kedved szétnézni? - Rendben - bólintott, elvégre az eredeti terv is nagyjából ez volt, igaz Toudou részéről az apjával való találkozás nélkül
|
|
|
Nagi
Nov 5, 2013 22:49:01 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 5, 2013 22:49:01 GMT 1
Phennir az ilyenkor szokásos, feszes, de mégis órákig megtartható vigyázzállásban, enyhén leszegett fejjel hallgatta a kitüntetettek felsorolását, miközben az élet és a galaktikus politika faramuci fordulatain töprengett. Rövid látogatása alatt tanúja volt annak, milyen változatosan öltözködnek és milyen hagyománytisztelõk a nagaiok, hogy milyen változatosan tudnak hatalmas, zöld, lázongó tofokat lelõni, feldarabolni és lebombázni, és hogy ha egymás mellé állít az ember egy nagait és egy chisst, akkor mennyire hasonlítanak egymásra. Éppen csak azzal nem jutott elõre egyetlen lépésnyit sem, amiért eredetileg érkezett... de a jó vadászpilóta akkor és ott ragadja meg az elsõ lehetõséget, amikor és ahol alkalma van.. - Még csak a nevemet sem jegyezte meg rendesen.. - lépett vissza Delpin admirális a férfi mellé a sorban, miközben a ceremónia folytatódott. - Az elsõ kitüntetés, amit a Konföderáció szolgálatában kivívtál, kedvesem, és reméljük, nem az utolsó. - jegyezte meg Phennir anélkül, hogy a nõre nézett volna. Majd néhány pillanattal késõbb, amikor újra felharsant valamiféle zene, és a hallgatóság mozgolódni kezdett, váratlanul sarkon fordult, szeme sarkából észrevéve a felé igyekvõ díszes köntösû nagait. - Admirális drága, tartsa fel nekem azt a cirkuszi kowakot egy pár perce... - fordította finoman a közelgõ Torinaga útjába Delpint Phennir, majd átvágott a buzgón kapcsolatépítõ nagai tömegen egyenesen a Harmadik Birodalom küldöttsége iránya.
- Brodrig úr! - két fekete egyenruhás testõr megfordult, hogy Phennir útjába lépjen, akit kissé lemaradva követtek saját és kirendelt nagai testõrei. - Elnézést.. de.. - kezdte volna az egyik testõr, de Phennir rá sem hederített. - Brodrig úr. - a Harmadik Birodalom vezetõje megfordult, és lassú, kérdõ pillantást vetett Phennirre. Gyerünk már, gondolta amaz. Igazán nincs idõnk itt udvariaskodni, amikor odahaza ég a ház, nemde. - Megragadnám az alkalmat, amíg vendéglátóink elõkészítik a következõ roppant izgalmas programot. - lépett egyenesen Phennir Brodrig elé, már amennyire a testõrök engedték. - Hogy meginvitáljam egy.. õõ.. kávéra. Mondjuk itt, valamelyik erkélyen. Mondjuk a következõ két percen belül.
|
|
|
Nagi
Nov 5, 2013 23:10:59 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 5, 2013 23:10:59 GMT 1
- Mondjuk fél óránk van - bólintott a Vezér. Azzal sietve az egyik félreeső asztalkához lépett. Félreparancsolta a fal melletti székeken ülő díszes társaságot, s egyik ülőalkalmatosságot az asztal mellé helyezte. Egyik testőre a másik széket is átköltöztette.
Brodrig elhajtotta a testőreit maga mellől, jóval hallótávolságon kívülre, s türelmetlenül intett a másik államfőnek, hogy foglaljon helyet. Phennirt kissé meglepte a másik sietős gyakorlatiassága. Igen sürgős lehetett neki valami, valahol egészen másutt, de mégsem annyira, hogy faképnél hagyja őt.
- Örülök, hogy végre sikerült találkoznunk - mondta Phennir. - Szintúgy - bólintott Brodrig. - Nem fognak lehallgatni minket - bökte ki gyorsan, mielőtt Phennir akadékoskodhatott volna a helyszín biztonságáról. Nem épp egy szokványos diplomáciai tárgyalás, az biztos. - Ez itt - mutatott a Vezér a karján ékeskedő karperecre - egy zavarókészülék. Kis helyen védve vagyunk.
Phennir felhúzta a szemöldökét, s vállat vont. - Rendben van - mondta végül. - Akkor tehát belekezdhetünk, nemde? - mosolyodott el, s kissé bosszúsan meredt az üres asztallapra, amin semmiféle tea nem gőzölgött, tekintve, hogy valahányszor megközelítette őket egy-egy szolga a tárcával, Brodrig nyersen elhessegtette a közelből. Phennir remélte, hamar túl lesz a dolgon.
|
|
|
Nagi
Nov 10, 2013 22:45:18 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 10, 2013 22:45:18 GMT 1
- Van egy ajánlatom magának. - Phennir mellõzte a bizalmaskodónak tûnõ közelebb hajolást, abból kiindulva, hogy Brodrig számára valószínûleg ugyanolyan fontos titokban tartani egy ilyen beszélgetést, mint az õ számára, s így valószínûleg nem fog hazudni az árnyékoló berendezés képességeit illetõen. - Nemrég értesültünk arról, hogy a Yuuzhan Vong... hadmozdulatokat kezdeményezett az Önök szektorában. - Folytatta Phennir.- Történetesen a Serennon tartózkodik egy flottaegységünk diplomáciai küldetésben, egy Vong háborús veterán parancsnoksága alatt. S bár nem tiszteltek meg minket azzal, hogy a Konföderáció segítségét kérjék a Vong ellen, mi mégis nagyon szívesen nyújtanánk segítõ kezet. Hiszen a Vong elleni háború mindannyiunk közös érdeke.
- Azt meghiszem. - vonta meg a vállát alig észrevehetõen Brodrig. - De feltételezem, nincs ingyen ebéd, igaz?
- Csak egy dolgot kérek cserébe. - bólintott Phennir. - Egy alkalmat, amikor az ittenihez képest.. - pillantott körbe a nagaiok díszes forgatagán - kissé visszafogottabb körülmények között folytathatunk egy hosszabb beszélgetést arról, hogy vannak-e esetleg közös érdekeink.
- Hát, ha csak ugyanazokat a díszköröket óhajtja lefutni, Phennir fõparancsnok, mint itt.. - követte Phennir pillantását Brodrig.
- Nem. - rázta meg a fejét a Konföderáció államfõje. - A Nagai Birodalom kétségkívül érdekes államalakulat, akikkel lehetnek olykor közös érdekeink... de túlságosan is különbözõek vagyunk, azt hiszem... a Harmadik Birodalom viszont talán, csak talán hasonló dilemmával szembesül, mint a Konföderáció. Nem akarunk mást, csak azt, hogy függetlenül, a saját magunk dolgával törõdve élhessünk, és hogy ne kelljen félnünk attól, hogy az olyan nagyhatalmak, mint a Szövetség, vagy a Sithek, beavatkoznak belügyeinkbe. Talán többet segíthetünk egymásnak, mint gondolná.
- Hmm. - nyugtázta nem túl szûkszavúan Brodrig.
- Csak egy szavába kerül, és elindítjuk a hajókat a Vong ellen.- összegezte Phennir. - Cserébe nem kérek mást, csak az idejét, hogy egyszer, mondjuk, ha mindketten befejeztük a tiszteletköröket itt, bõvebben beszéljünk arról, amit az elõbb elmondtam. Nos, mi a véleménye?
|
|
|
Nagi
Nov 11, 2013 0:20:48 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 11, 2013 0:20:48 GMT 1
Lord Brodrig elgondolkodni látszott. Hagyta, hogy a másik tanulmányozza kifejezéstelen álarcát, miközben belül kétségek gyötörték. Már az is megfordult a fejében, hogy lassan képtelen egyedül összetartani birodalmát, s oly sok évnyi befektetett kemény munkája látszik odaveszni, ha a vong támadás ismét beköszönt. Ez utóbbiban tökéletesen biztos volt, s nem akarta, hogy a Corporate-szektor népei, akiknek sikerült megteremtenie egy színvonalat életformát, szenvedjen.
- Mielőtt komolyabban tárgyalnánk, barátom - mondta végül. - , volna itt egy apró, tisztázandó kis pont. Miért olyan fontos magának, hogy segítsen? Forró a talaj otthon? Úgy értem - tette hozzá sietve, amint Phennir felvonta a szemöldökét - , talán valóban kénytelenek leszünk megvédeni egymást. de mi a valódi szándéka? Amúgy meg semmi akadálya.
Brodrig rühellte a hazudozó, álságosan ál kormányhivatalnokokat, akik pont leszarták, mi a jó a népnek. De Phennirről más volt a véleménye. Kíváncsi volt rá, hogyan gondolkodik. Meg kellett fejtenie agyának logikájának cerebrális mechanizmusát.
|
|
|
Nagi
Nov 14, 2013 13:47:20 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 14, 2013 13:47:20 GMT 1
- A galaxis összes állama, talán a sitheket kivéve most ott tolakszik a maguk határvidékén. - kulcsolta össze a kezeit Phennir elgondolkozva. - A tényleges fenyegetés súlyát nem akarom persze alábecsülni, de kétségtelen, hogy a közvélemény előtt mindenhol jól veszi ki magát manapság, ha az ember inváziózó vongokat lő halomra.
- Igazán választhatták volna másik sarkát is a galaxisnak az inváziózó Vongok arra a célra, hogy a galaktikus közvéleményt boldoggá tegyék. - fintorodott el Brodrig. - De gondolom, néhány jópont nem elég Önnek. Nem csak erről van szó.
- Nem, persze. - biccentett egyetértően Phennir. - Tudja, amióta elveszítettük a Commenort a sithek jóvoltából, és megszüntettük a Cosraiak befolyását... a Konföderáció még mindig erős állam maradt, de hiányoznak belőle az igazán domináns.. egyéniségek. Gyakorlatilag a koréliaiak és a bothanok viszik az üzletet, de őket a saját szektoraikon túl nem igazán érdekli, hogy mi történik a Konföderáció egészével. - Ellentétben magával, természetesen. - bólintott Brodrig, mint aki nagyon is érti a helyzetet. - Mondhatjuk így is. - értett egyet Phennir. - A függetlenség szép dolog. De a működőképességhez szükség lenne új tagokra is előbb-utóbb, akik irányt tudnak mutatni a Konföderáció egészének. Akik elég karizmatikusak hozzá, ha úgy tetszik. - És akik véletlenségből a maga politikájával is egyetértenek, nemde? - bámult bele a díszes nagai tömegbe Brodrig. - Vagy, ha úgy tetszik, Brodrig úr, akiknek a politikájával én értek, egyet. - dőlt hátra Phennir. - De alapvetően igaza van. Tudja, legalább annyi évet leszolgáltam a birodalomban, mint Ön...
Brodrig szeme egy pillanatra tágra nyílt, de Phennir folytatta.
- ... és ugyanúgy nagyra tartom azt, ha egy államot hatékonyan kormányoznak. Nekem személy szerint semmi bajom a koréliaiakkal, vagy a bothanokkal, vagy éppen a bithekkel. De eljöhet az idő, amikor a Konföderáció egyben tartásához ennél többre van szükség. Ha érti, mire akarok kilyukadni...
A közeledő főeunuch eközben áthámozta magát Delpin admirálison, és már csak pár lépésre volt az asztaltól és a testőröktől. - Attól tartok, fogytán az időnk, Brodrig úr..- tette hozzá még diplomatikus mosolyt villantva a közeledő nagai felé Phennir.
|
|
|
Nagi
Nov 14, 2013 14:20:01 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 14, 2013 14:20:01 GMT 1
- Akkor a teázást folytassuk másutt, nyugodtabb körülmények között. Teával - felelte Brodrig, s néhány pillanat múlva a nagai igen közel óvakodott kettejük asztalához. Brodrignak elképzelése sem volt, honnan tudhat a másik az ő birodalmi múltjáról, hacsak nem rendelkezik ugyanolyan hatékony információs hálózattal, mint a Harmadik Birodalom. Ez pedig még inkább bizlamat ébresztett iránta, nem beszélve arról, hogy az Erő áramlatai is zavartalanul folydogáltak, bár Brodrig képességei egy tízes skálán a nulla felé közeledtek e téren.
- Remek - emelkedett fel Phennir. - Egy oldalon állunk.
- Hogy elrepült az idő - pillantott Brodrig nem létező kronométerére a karján, amikor már valóban úgy érezte, túl közel lopakodtak néhányan. - Kedves barátom, akkor később megvitatjuk a nagai énekesnő khm... hangját.
|
|
|
Nagi
Nov 16, 2013 22:05:47 GMT 1
Post by Enz on Nov 16, 2013 22:05:47 GMT 1
- Phennir fõparancsnok! Lord Brodrig! - köszöntötte már messzirõl õket a hájas Torinaga fõeunuch, rájuk villantva az udvari szokásoknak megfelelõen feketére festett fogát. - Remélem jól szórakoznak és minden a kedvük szerint való! - Egészen eddig igen... - mondta félhangosan Phennir Brodrignak, de a fõeunuch láthatóan nem szentelt ennek a kijelentésnek különösebb figyelmet. - Én olyannyira, hogy igénybe veszek más programokat is - közölte Brodrig, és felállt az asztaltól, majd enyhe fejhajtás után ott is hagyta õket. Õ még el tudta hagyni a süllyedõ hajót, gondolta, és picit kárhoztatta is magát, hogy nem õ ragadta meg elsõként a lehetõséget. Most arra ítéltetett, hogy ezzel a cirkuszi kowakkal több idõt töltsön el, mint amennyit ideálisan vélt saját szépérzéke szempontjából - tehát semennyit. - Ne rohanjon, Brodrig úr! Ne feledje, hogy este bált adunk a nyári bálteremben! - kiáltotta utána, de addigra már olyan messzire jutott a Harmadik Birodalom szürke eminenciása, hogy lehetetlenség lett volna utolérni. Torinaga tehát legújabb áldozata felé fordult, és sminkelt arcával közelebb hajolt hozzá, mint Phennir azt szerette volna. - Õfelsége üzeni, hogy este beszélni kíván magával a Nyugalom Kertjében - adta át az üzenetet diszkréten. - Kíván? - vont fel a szemöldökét Phennir, leginkább azért, hogy az eunuchot idegesítse. - Szeretne - helyesbített Torinaga, és a kezdeti mosoly megint kezdett lehervadni az arcáról. - Természetesen így értett Õfelsége. - Természetesen - bólintott Phennir, majd arra pillantott, ahol nemrég Delpint hagyta, felmentésben reménykedve, de észrevette, hogy õ is ostrom alá került az Oda nevû fickótól, aki a civilekkel szemben mutatott bánásmódja alapján leginkább a helyi Wilhuffnak felelt volna meg. Vidáman csevegett Delpinnel, aki határozottan jobb opciónak tartotta a nagai dandártábornokot, mint ezt a szerencsétlen, kicicomázott hájtömeget. - Na és milyennek találja eddig a programokat, Phennir fõparancsnok? - Nagyon... érdekesek... - Á, fõparancsnok - érkezett meg a felmentõ sereg, oldalba kapva Torinaga balszárnyát. Nagumo altengernagy érkezett az asztalhoz, teljes katonai díszben. - Sajnos az érkezésekor félbeszakították beszélgetésünket - pillantott szúrósan a fõeunuchra. - De most azt hiszem, amennyiben ráér, meg tudom mutatni magának az új vadászgépeinket. - Nagyszerû ötlet! - kapott az alkalmon a fõparancsnok, és azonnal felpattant a helyérõl. - Induljunk, altengernagy! Torinaga maga elé bámulva ült a helyén, nem kívánva szemkontaktust létesíteni Nagumoval, aki észrevehetõen szúrósan nézett az eunuchra. Phennir csatlakozott hozzá és együtt megindultak a trónterem elõtti váróból kifelé. A díszes ceremónia miatt most tömve volt nagaiokkal, akik kihasználták ezt a lehetõséget, hogy kapcsolatokat építsenek, illetve politizáljanak. A fõparancsnok nem sok figyelmet szentelt nekik, hanem haladt egyenesen, el sem köszönve a fõeunuchtól. A szeme sarkából látta, hogy Nagumo int az egyik álldogáló tisztnek, aki sietõs léptekkel csatlakozik hozzájuk, de diszkréten lemaradva; valószínûleg az altengernagy szárnysegédje az. Amint elég messzire értek, Nagumo cinkosan pillantott rá. - Tudom milyen kellemetlen ha valakire ráakaszkodik - mondta. - Kötelességemnek éreztem, hogy kimentsem. - De ugye azért még repülés lesz? - kérdezte azonnal Phennir, aki alig tudta magát türtõztetni. Nagumo erre hangosan felnevetett mély, öblös hangján. - Mi sem természetesebb - felelte vidáman. - Mindig szívesen töltök idõt azzal, akinek hasonló az érdeklõdése. - Vadászpilóta volt maga is? - érdeklõdött Phennir, mire az altengernagy megrázta a fejét. - Ez nekem csak... hobbi - kereste meg a megfelelõ szót.
Egy turbólifttel hamarosan leértek a palota alatt meghúzódó hatalmas dúrbetonkomplexumba, ami teljesen meglepte Phennirt. Sehol sem volt arra jel, hogy a palota alatt ekkora erõdítmény húzódjon meg, és amerre elhaladtak, mindenütt sötétbe veszõ leágazások voltak. A fal pedig olyan vastagnak tûnt, hogy turbólézerrel is jó ideig tartott volna lebontani. - Hatalmas erõd. Mennyi idõ alatt építették fel? - próbálta kielégíteni a kíváncsiságát úgy, hogy ne tûnjön valamiféle kémkedésnek, de úgy látszik Nagumo megbízott benne. - Nem mi építettük. A tofok voltak azok. Hozzánk ez az építészet túl nyers és kevés kecsességet mutat - magyarázta, és Phennirt tényleg nem az eddig látottakra emlékeztette brutalitásával. - Viszont már egyszer bizonyított, Nagi felszabadításánál. Az utolsó tof védõk, vagy tízezren behúzódtak az erõdbe és sehogy nem bírták õket kiûzni, túl hatalmas volt. Tucatnyi járatot robbantottak be, lángszóróval jártak, szonikus tölteteket használtak, egyik sem vezetett sikerre egy hónap alatt. Végül Kurosaba tábornok parancsára lezárták az összes nyílást, és tönkretették a szellõztetõ rendszert. - Kegyetlen, de hatásos stratégiának hangzik - bólintott a fõparancsnok, habár született vadászpilótaként sosem ásta bele magát a felszíni harc fortélyaiba. - Az is volt - bólintott az altengernagy, majd a folyosó végébõl áradó nagy fény felé mutatott. - Erre lesz. Alig egy perc múlva már ott is álltak a hangár bejáratánál, ahogy tucatnyi vadászgép sorakozott katonás rendben. A már ismert Zerok mellett egyéb ismeretlen típusokat is látott, és kellemes formavezetésükkel azokat is szívesen kipróbálta volna mit tudnak. A repülésnél ugyanis egy jobb volt csak, az ember stílussal repül. A gépek körül tucatnyi technikus sürgölõdött, akik közül valaki észrevette õket, és sietve szalutált, a többiek pedig követték a példáját. - Folytassák csak - mondta Nagumo, mire mindenki visszatért a helyére. Az altengernagy odaadta díszes tollas sapkáját a szárnysegédjének, majd elkezdte magáról lehámozni rendjelekkel teli díszegyenruháját, majd odadobta a szárnysegédje kezébe. Alatta fehér inget viselt, valószínûleg a regulációknak megfelelõen. - Nos, fõparancsnok, ha nincs ellenére, ma én leszek a másodpilótája - mutatott egy kétüléses változatú Zero felé.
|
|
|
Nagi
Dec 2, 2013 9:51:52 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Dec 2, 2013 9:51:52 GMT 1
A Mirelis magányosan lebegett a Nagi körüli pályáján. A zászlóshajó a vezéri flotta többi részét maga mögött hagyva közelítette meg a bolygót, hogy mihamarább fedélzetére fogadhassa a Vezér űrkompját.
A hatalmas hangár patyolattisztán fénylett a csillagromboló parancsnoki hídjának alsó szintjén. A Kodir-sikló leereszkedett a padlóra, vezérsíkjai egy fokkal oldalra mozdultak, miközben a használhatatlanná vált gőzáradat fáradt sóhajtásként távozott a levegőbe. A rámpa leereszkedett, s az előtte vigyázzban álló katonák kivártak, míg a zöld egyenruhás testőrök lemasíróznak. Aztán érkezett Brodrig, akit Pritcher kapitány várt.
- Indulhatunk, uram? - kérdezte nyomban, amint a szürke eminenciás lelépett a fedélzetre. Arcán most sem látszodtak érzelmek, s a főtiszt szentül meg volt győződve róla, hogy sosem fogja látni őket. Voltak bizonyos sejtései, hogy miért, de ezeket inkább megtartotta magának.
- Mehetünk, kapitány - bólintott Brodrig, miközben elindult a híd felé. - Addig is szedje össze nekem Lord Dorvint. Beszélnem kell a szenátorokkal.
- Úgy lesz, uram - felelte Pritcher, és a férfi nyomába szegődött.
|
|
|
Nagi
Dec 9, 2013 5:58:45 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 9, 2013 5:58:45 GMT 1
Phennir végre elemében érezte magát - a válla fölött hátrapillantva megbizonyosodott afelől, hogy Nagumo továbbra is természetes világosszürke arcszínnel viseli a heves manővereket, amelyekkel a Zero mozgékonyságát tesztelte, majd újabb dugóhúzóba vitte a gépet.
A folyamatos forgó horizont alatt jól kivehetőek voltak a nem túl távoli tof negyed házai - pontosabban a helyükön maradt kráterek és füstölgő romok. A felkelés láthatóan nem korlátozódott a palotára és környékére, hanem egész városnegyedek vettek részt benne - és a nagaiok megtorlásként ugyanígy egész városnegyedeket bombáztak porig talán pontosan ugyanilyen gépekkel, mint amilyennel most Phennir fordulózott odafent.
- Öröm műrepülni ezzel a madárral - jegyezte meg elismerősen Phennir, de gondolatai közben az odalent látott pusztítás körül jártak. Szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy a lázadók megérdemelték sorsukat - mégis egyszerre meglepőnek és ismerősnek találta a disszonanciát a nagaiok dagályos diplomatikussága és a könnyedség között, amellyel ilyen közel a legfontosabb központjukhoz követtek el ilyen brutalitásokat.
- És ez még egyike a ... régebbi gyártású típusainknak. - jegyezte meg Nagumo nem titkolt büszkeséggel a hangjában.
- Tudja, nagyon érdekelne.. - tette hozzá két manőver között társalgó hangnemben Phennir -, hogy az Uralkodójuk pontosan mit is gondol a sithekkel való kapcsolatokról. Ha emlékezetem nem csal, nem rég ők is látogatást tettek itt... nekünk pedig igencsak negatív tapasztalataink voltak velük. Érdekelne, hogy Önök... milyennek találták őket.
|
|
|
Nagi
Dec 9, 2013 19:39:13 GMT 1
Post by Enz on Dec 9, 2013 19:39:13 GMT 1
Nagumo rövid ideig csendben vizsgálta a mûszereket, mintha nem is hallaná a kérdést, és Phennir már kezdte azt hinni, hogy soha nem akar válaszolni. Talán illetlenség volt ilyesmit kérdezni? tette fel magában, de ahogy szeme sarkából hátrapillantott, azt látta, hogy a másik inkább gondolkozik a megfelelõ válaszon. - A kérdésem természetesen informális - tette hozzá, majd enyhén hátrafordította a fejét. - Mint két pilóta között. - Értem - húzódott halovány mosoly Nagumo arcára, akinek láthatóan tetszett, hogy a másik mentesíti a hivatalos válaszadás kötelezettsége alól. - A véleményem az, hogy Õfelsége nem túl bizakodó a sithekkel szemben. Egy egész hadsereg és flotta állt teljes készenlétben ittlétük alatt és két orgyilkost is elfogtak, amikor a sithek eltûntek. Viszont... - itt kicsit habozni látszott, és Phennir sejtette, hogy valami fontos dolog állhat a háttérben. Nem akarta rögtön megmutatni, hogy pontosan ez a viszont rész érdekli, ezért újabb manõverbe kezdett, hogy idõt adjon az altengernagynak gondolkodni. Éles fordulókba vitte a gépet, és el kellett ismernie, hogy mozgékony kis masináról van szó, ami bizony a legtöbb Konföderációs konstrukciót komoly gondba hozhatná tapasztalt pilóták alatt. - Õfelsége úgy tûnt, számít valamiben Wenthar császár segítségére. Nem tudni mit lát egy ilyen szövetségben, ahol minket talán nem is kezelnek egyenlõ félként - bukott ki Nagumo saját véleménye, és Phennir határozottan nyugodtabban érezte magát, hogy a szimpatikus altengernagy nem a sithek támogatója. Talán kezdhet ezzel valamit. - Köszönöm - Phennir már megtanulta, hogy itt mindent meg kell köszönni. Talán még szex után is meghajolnak egymás felé hálát rebegve, gondolta. - Elég felemásan ítélik tehát meg õket. Úgy látom maga nem igazán támogatója ennek a szövetségnek. - Való igaz - bólintott Nagumo komoly arccal. - A sithekben semmi becsület nincs. Egy igazi harcos becsülettel él és harcol, tiszteli az ellenfelét és az életet. Nem szórakozásból vagy gyilkolási vágyból öl, hanem céllal. A sithek birodalmát nem a becsület, hanem a félelem tartja össze, és aki hozzájuk láncolja magát, az velük együtt bukik el. - Érdekes gondolatok - összegezte Phennir a hallottakat látszólagos elismeréssel. - Mi is pontosan ezt látjuk bennük, és minket is így árultak el. - Elárulták magukat? - döbbent meg Nagumo láthatóan, és Phennir tudta, hogy megtalálta a célhoz vezetõ utat és már a célegyenesben van. - Kiszakították legjobb területeinket és államukhoz csatolták. Ma fõvárosukként használják - közölte, és eközben közelebb manõverezett a romos városrészekhez, ahol már a romok eltakarítása és a maradék lázadók összegyûjtése folyt párhuzamosan. - Nem szabad bízni bennük - vonta össze a szemét Nagumo, majd Phennirre pillantott. - Maga fõparancsnok úr azonban igen szimpatikus. - A bizalom kölcsönös - mosolygott Phennir, majd újabb manõverekbe vitte a gépét. Mikor ismét visszaállt normál utazósebességre, Nagumo megbökte a vállát. - Eleget láttuk a pusztítást - bökött a fejével lefelé. - Tudok egy szép helyet, a fõváros melletti Fu'chi szent hegyet. - Nos, navigátorom, táplálja be akkor a koordinátákat! - felelte Phennir gondolkodás nélkül, és megdöntötte a gépet, hogy irányba álljon.
|
|
|
Nagi
Jan 4, 2014 0:10:22 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 4, 2014 0:10:22 GMT 1
- Tényleg lenyûgözõ. - vette le a stilizált jelzésekkel, vagy talán feliratokkal díszített pilótasisakot a fejérõl Phennir a leszállóplatformon, majd pilótareflexekrõl tanúbizonyságot téve gyorsan kezet nyújtott Nagumonak, mielõtt az újra elkezdhetett volna hajlongani. - A kilátást pedig majdnem annyira élveztem, mint a repülést - tette hozzá. - Részemrõl a szerencse, fõparancsnok. - biccentet Nagumo. - Talán megtaláljuk a módját, hogy a jövõben is.. kapcsolatban maradhassunk. Ha már egyet értünk egy s másban. - jegyezte meg Phennir. Nagyon produktív ez a kis diplomáciai körút, tette hozzá magában. Hivatalos állami véleményét még nem hallott egyet sem, ellenzékit viszont annál inkább. Tanulságos.
- Phennir fõparancsnok. - jelent meg egy újabb csicsás öltözetû alak a szélfújta platformon, erõsen szorítva lebernyegét, hogy ne fújja a feje fölé az egészet a szél. Phennir ezért tulajdonképpen hálás volt neki. - Õfelsége várja audienciára. - Nagyszerû. - biccentett Phennir elégedetten. - Jobb késõn, mint soha. Már mehetünk is.
|
|
|
Nagi
Jan 14, 2014 18:12:49 GMT 1
Post by Enz on Jan 14, 2014 18:12:49 GMT 1
A díszes köpönyeges nagai végigvezette a folyosón, ám ezúttal más úton mentek tovább, mint amerre korábban Nagumo vezette el a trónteremtõl. Phennir kénytelen volt újra elcsodálkozni azon, micsoda erõdrendszerre épült a nagai császári palota, amelyhez foghatót talán csak Palpatine építtetett annak idején. Õszintén remélte, hogy az itteni császár nem rejtett el egy szuper csillagrombolót a felszín alá, és fõleg nem akkor fog felszállni, amikor õ is itt tartózkodik. Léptei visszhangot vertek az üres folyosókon, amelyek azonban folyamatosan gondozás alatt állónak tûntek. Percekig gyalogoltak, mire végre egy magányos nagai technikussal akadtak össze, aki az egyik falba süllyesztett elektromos panelen bütykölt valamit egykedvûen, ügyet sem vetve rájuk. Kicsivel késõbb egy háromfõs járõrrel akadtak össze, akik halkan diskuráltak valamirõl, közeledtükre pedig kihúzták magukat, majd ahogy távolodtak, újra hallani lehetett, hogy folytatják, ahol abbahagyták. Újabb percek múlva érkeztek meg egy másik feljárathoz, ahol már várakozott lent egy lift, fogadásra készen.
Odafent egy díszítetlen szobába érkeztek, ami valamiféle raktárnak tûnt. A hátsó, kevéssé megvilágított folyosókról kilépve mintha teljesen máshova csöppentek volna: egy hatalmas bálterembe jutottak, ahol ételekkel megrakott asztalok mellett a tróntermi díszes ruháikat viselõ nagai elit tagjai falatoztak és beszélgettek elmélyülten, és néhány ismerõs arcot is felfedezett, már amennyire egy nagai arc ismerõsnek tûnhet. A hely stílusa a galaktikus birodalmi építészetre emlékeztette, szinte alig-alig voltak benne nagai vonások, amit igen meglepõnek talált. Még nagyobb meglepetés volt, hogy itt találta Delpint, aki neki háttal állva falatozott az egyik tálról, aminek a tartalmát leginkább valami helyi, csápos tengeri élõlénnyel azonosította volna. A nõ talán megérezte a tekintetét, mindenesetre megfordult, és amikor észrevette, gyorsan lepréselte a falatot a torkán. - Most tárgyalok a... Õfelségével - mondta, tekintettel az idegesen feszengõ hivatalnokra, aki láthatóan minél hamarabb le akarta tudni az õ audienciára kísérését, hogy a maga dolgával foglalkozhasson, esetleg õ is ilyen csápos izéket zabálhasson. - Rendben, én addig elvegyülök itt - bólintott az admirális, miközben egy tésztabundás húsgolyót vett fel ügyetlenül a két pálcikával, amivel itt ettek. Phennir õszintén remélte, hogy neki is marad valami ehetõ kinézetû dolog.
A kertben még több nagai állt, csodálva a virágokat, beszélgetve vagy más módon ütve el az idõt. Odakint lassacskán délutánba fordult az idõ, és úgy rémlett neki, hogy a holnapi ünnepi díszfelvonulás és három napos ünnepség elõtt ez az utolsó hivatalos program a császári palotában. A csicsásan öltözött nagaiok között érdekes dologra akadt: egy csapatra való szerényen öltözött nagai fickó ácsorgott zavartan, mintha nem teljesen lenne itt helyük, amit az is bizonyított, hogy a kertben járkáló elõkelõk elkerülték õket, és senki sem kereste a társaságukat. Márpedig ez a hatalom teljes hiányát jelentette, ami érdekes volt egy hatalmasok részére szóló meghívásos eseményen. - Õk kik? - kérdezte a hivatalnokot, aki megvetõen pillantott feléjük. - Dainagaikai, Nagy-Nagai Társaság. Maguk pártnak mondanák - felelte kísérõje, bár visszafogta magát. - A nemzetgyûlésben labdába sem rúgnak a konzervatívok és liberálisok mellett. Õfelsége mindenesetre nagy reményeket táplál irántuk az elkövetkezõ választásokon. Õ ott középen az elnökük, Hirota Seigo. Phennir megnézte magának a magas, erõt sugárzó fickót, majd szótlanul tovább indult az egyik kis páholy felé. Puyí császár neki háttal állva, hátul összekulcsolt kézzel hallgatta egy katonatiszt beszámolóját. Ahogy közelebb ért, hallhatóvá vált, mirõl is beszélnek. - ...a Kantō Vezérkar szerint a Kéz erõit így végleg ártalmatlanná tudnánk tenni. A tervet a Központi Vezérkar mellett a Haditanács Hadmûveleti Bizottsága is támogatja, de csak korlátozott hadmûveletként - sorolta a tiszt. - Köszönöm, daisa. Ez esetben kezdjék meg a Daiteikoku hadmûvelet elõkészítését - bólintott Puyí, majd lassan, méltóságteljesen megfordult.
- Üdvözlöm, fõparancsnok - biccentett felé halványan. Sárga színû, túldíszített köpenye helyett most egy jóval egyszerûbb ruhát viselt. Szemével intett a kísérõjének, mire az mélyen meghajolt, majd hátrálva eltávozott. - Maga is mehet, daisa - fordult a katonatiszt felé, aki tisztelgett, majd szintén kihátrált a díszes pavilonból. - Remélem kielégítõnek találja légierõnk felszereltségét - mosolyodott el a császár, Phennir pedig kezdett rájönni, hogy a nagai palotában fingani se lehet anélkül, hogy ne tudja meg mindenki. - Elképesztõ a haditechnikájuk - felelte Phennir minden hízelgés nélkül. Bár ebbõl felvezethette volna az együttmûködés iránti igényt, tudta, hogy itt mindennek megvan a maga tempója. - Örömmel hallom - biccentett visszafogottan a császár, majd intett a fõparancsnoknak, hogy jöjjön közelebb. - Tudja, igaza volt, amikor azt mondta, hogy nekünk, második vonalbeli hatalmaknak jobban össze kéne tartanunk. - Felség, örülök a szándékának, de aggasztó híreket hallottam arról, hogy milyen kapcsolat fûzi össze önöket a sithekkel. Semmiképp sem megnyugató, tekintve rossz kapcsolatunkat velük. Remélem megérti, hogy nem szeretnénk, ha titkaink ilyen kezekben landolnának - felelte, de Puyí nem különösebben mutatott érdeklõdést tiltakozása ellen. - A sithek nem a barátaink. Õk nyitottak elõször felénk a Galaxis államai közül, és mi is egyre jobban felfigyelünk gyengeségeikre, becstelenségükre. Nemrég két orgyilkost küldtek rám - felelte nyugodt hangon, és valami megmagyarázhatatlan okból Phennir úgy érezte, igazat mond. Valami nem stimmelt itt, de olyan kellemesen hihetõnek hangzott. - Egy perccel sem leszünk velük tovább jóban, mint érdekeink diktálják. A maguk útja azonban sokkal ígéretesebb a hosszabb távú jövõ szempontjából. Mi együtt újrarajzolhatnánk a Galaxis térképét, fõparancsnok, egy jobb világot teremtve. Egy biztonságos és erõs hatalmat, ami ellenáll sitheknek, vongoknak, cosraiaknak. Bölcseink azt mondják, a leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdõdik meg, ez a lépés pedig kapcsolatunk baráti alapra helyezése. Phennir hajlott rá, hogy minden szavát elhiggye. Furcsának tûnt, de valami megmagyarázhatatlan karizma sugárzott belõle, amit eddig észre sem vett. Puyí, aki számára ismeretlen módon már Darth Enz volt, pedig rejtélyesen mosolygott, ami bátorítónak tûnt a számára. Egy nagai-konföderáció szövetség...
|
|
|
Nagi
Jan 29, 2014 15:45:17 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 29, 2014 15:45:17 GMT 1
- Én úgy gondolom, hogy... - Phennir zavartan krákogott egyet. Minden annyira... egyszerűnek tűnt. A legutóbbi találkozáshoz képest, amikor csak a formális körökön voltak túl, most úgy tűnt, a nagai császár tényleg személyesen neki szenteli minden figyelmét. Hogyan nem tűnt fel neki korábban, milyen megnyerő, és milyen meggyőző személyiség? Milyen szerencse, gondolta Phennir, hogy végezetül csak sikerül sort keríteni erre a beszélgetésre.. mekkora lehetőségtől esett volna el a Konföderáció! Hirtelenjében a nagaiokkal kötendő szövetség gondolata még a Harmadik Birodalommal valól együttműködésnél is vonzóbbnak tűnt a számára.. talán át kellene gondolnia még egyszer a prioritásait.... - Úgy gondolja, hogy ez nagyszerű ötlet, nem? - mosolygott megnyerően Puyi. - Igen.. össze kell fognunk. A vong, a sithek és a... a cosraiak ellen is, igen. - biccentett Phennir. - A szakértőim szívesen egyeztetik az ön szakértőivel a részleteket, Felség.
|
|
|
Nagi
Feb 3, 2014 17:45:02 GMT 1
Post by Enz on Feb 3, 2014 17:45:02 GMT 1
- Nagyon jó - értett egyet Puyí, a szája sarkában bujkáló gonosz mosollyal. Igaza volt a Halálistennek, ez az új erő, amivel felruházta, képes volt arra a feladatra, amire szánta. Darth Enz, a Galaxis ostora, gondolta kellő elégedettséggel. Persze képzetlen volt még, egy csiszolatlan jade, de tudta, hogy Wenthartól eltanulhatja a sithek hatalmát. Ellesi minden titkát, majd végez vele, és ő lesz a Galaxis egyetlen ura tízezer évig. Daini Ginga Teikoku, a Második Galaktikus Birodalom ideje napról napra közelebb van! - Szeretném, ha egyértelművé tenné a szakértőinek, mit vár el együttműködésünk érdekében... barátom - lépett oda Phennir elé, kezét a vállára helyezve. - Holnap lesz a nagy 500. évi ünnepség. Szeretném, ha újdonsült szövetségünk jeleként a jobbomon állna a dísztribünön a felvonulás alatt. - Természetesen, Felség - értett egyet Phennir, Puyí pedig megszorította a vállát, majd a lapockájára engedte a kezét, és magához ölelte a főparancsnokot. - Felesleges ennyire formálisnak lennünk, Turr. A barátom vagy - váltott közvetlenebb hangra, megengedve magának azt a szemtelenséget, hogy a másikat keresztnevén szólítsa. A nagaioknál ez engedély nélkül súlyos illetlenség volt, de a barbároknál nem számított szokatlannak. Gyorsan elengedte a másikat, majd hátrébb lépett egyet. Kezét az oldalán függő kardra helyezte, amiben pulzált a Sötét Oldal ereje. Nyugodj meg, hamarosan csillapíthatod az éhséged, Halálpenge.
|
|
|
Nagi
Feb 4, 2014 11:31:27 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 4, 2014 11:31:27 GMT 1
- Köszönöm, ööö Puyí. - nyögte ki Phennir végül, aki nagy zavarában abban sem volt biztos, hogy most akkor melyik is a Császár keresztneve. - Nem tesz semmit. Mosolyogj! - Veregette meg a másik vállát a Nagaiok mindenható uralkodója. Phennir és a Császár még egy ideig integettek, majd a Konföderáció főparancsnoka, miután megígérte jelenlétét a másnapi elvonuláson, elégedett arckifejezéssel ellépdelt a csodálkozó nagai méltóságok sora előtt, majd megállt a terem végében helyet foglaló, leesett állú Delpinnel szemben. - Admirális, kicsit meghosszabbítjuk a tervezett tartózkodásunkat. Barátunk, a nagy hatalmú Puyí kérésére részt veszek a holnapi díszfelvonuláson. Szakértőkre van szükségem a további tárgyalásokhoz, kérem, intézkedjen. Delpin néhány pillanatig bizalmatlanul méregette Phennir átszellemült arcát. - Természetesen, intézkedem.. uram. Minden rendben? - A legnagyobb rendben, Jemanna. A legnagyobb rendben. - veregette meg a nő vállát Phennir, majd egy nagai udvaronc kíséretében eltűnt a lakosztályok felé vezetőn folyosó irányában.
A koréliai admirális még néhány pillanatig értetlenül bámult maga elé. Itt tartózkodásuk óta folyamatosan azt hallgatta Phennirtől, hogy így meg úgy irritálják a hajbókoló nagaiok, és mennyire nem bízik bennük. Ehhez képest most úgy viselkedett a császárral, mintha gyermekkori jó barátok lennének. Delpin sehogy sem értette. Végül megkérte a mellé rendelt nagai testőrt, hogy kísérje egy kommunikációs berendezéssel ellátott szobába, és felvette a kapcsolatot az orbiton keringő küldöttségi zászlóshajóval. - Asszonyom, minden rendben? - jelentkezett be Jaxton kapitány, Delpin régi bajtársa a Koréliai Védelmi Erőktől. - Hallottuk, hogy zavargások törtek ki odalent.. hogy precíz legyek, láttuk is. - Épen és egyben vagyunk, Rail. - biccentett Delpin. - Figyeljen.. szükségem lenne a szakértői csapatra, Phennir főparancsnok részletesebb tárgyalásokat kíván folytatni a vendéglátóinkkal.. - Értettem, intézkedem. - És Rail, legyen olyan jó, és küldje le a szakértőkkel együtt a hajóorvost is. A kapitány Delpin felkötött kezére pillantott. - Ha ellátásra szorul, asszonyom, nem lenne egyszerűbb, ha feljönne? - Nem nekem kell, én jól vagyok. - rázta meg a fejét Delpin. - Csak meg akarok győződni róla, hogy a főparancsnok.. egészséges. Tudja.. - halkította le a hangját Delpin. - Mostanában fáradtnak tűnik..
Ennél többet nem mondhatott az admirális, hiszen szinte bizonyos volt, hogy vendéglátóik valamilyen formában lehallgatják az adást. Így aztán ép kezének háromszor homlokához érintésével, egy egyezményes CorSec-es jellel adta a holovonal másik végén lévő tiszt tudtára, hogy a Phennirrel kapcsolatos aggodalmai... szellemi jellegűek. Jaxton egy pillanatig összevont szemöldökkel meredt az admirálisra, majd tisztelgett. - Szólok Dr. Lemnek, hogy csatlakozzon a csapathoz. - Köszönöm. Delpin vége.
A hajó hídján Jaxton sarkon fordult, és az adjutánsához, egy magas, szőke alakhoz lépett, aki jó szokásához híven mindig a közelében tartózkodott. - Jenth hadnagy, kérem értesítse a diplomáciai támogató csapatot, hogy készüljenek fel. Lemennek a felszínre. Én személyesen beszélek a hajóorvossal. A delegáció legyen indulásra kész a hangárba pontosan nulla-négy-hétkor. És várják meg Lem doktort. - Parancs, kapitány. - nyugtázta az adjutáns, majd mielőtt sarkon fordult, hogy az aktatologatók körlete felé induljon. Menet közben megállította a turboliftet, és zubbonya belső zsebéből egy apró dekódert húzott elő, majd néhány szót suttogott bele cosrai nyelven: - Hier ist Tiebolt... wir haben ein Problem...
|
|
|
Nagi
Apr 4, 2014 15:49:26 GMT 1
Post by Enz on Apr 4, 2014 15:49:26 GMT 1
Edo, és általában a nagai városok nem rendelkeztek olyan hatalmas felvonulási terekkel, mint egyes bolygók, így az 500. éves alapítási ünnepség koronájának szánt díszfelvonulás helyszínét illetően is voltak kétségek. Végül azonban a császári palotát határoló széles sugárútra esett a választás, amelyet napokkal ezelőtt lezártak, hogy a dísztribünöket elkészíthessék, ezzel jelentősen megterhelve a forgalmat máshol. Már maga a műsor helyszíne is érdekes kettősséget árasztott: míg egyik oldalon a modern felhőkarcolók magasodtak, a másikon a kiterjedt és gyönyörű császári kert zöldellése gyönyörködtette a szemet. Puyí avagy Darth Enz a torkát nedvesítve készült fel a hamarosan kezdődő eseményre a tribün közelében felállított sátorban. Hogy ne vonzzák az esetleges merénylőket, ez teljesen ugyanolyan volt, mint a több tucat másik, amelyet az útvonal mentén kikészítettek. A mai napon munkaszünet volt mindenki számára, így több százezres tömeg várakozott feszülten, aprócska zászlókat tartva a kezében, igen kicsi helyre összepréselődve. - Építeni fogok egy nagy teret az ilyen eseményeknek - súgta oda testőrsége parancsnokának, Fujiwara Kitanónak, aki hozzá hasonlóan díszegyenruhát öltött. A császár olajzöld egyenruhát viselt, mellkasán rendjelekkel és kitüntetésekkel, aranyszínű, rojtos váll-lappal, kemény állógallérján két aranyló krizantémmal és egy hosszúkás tiszti sapkával, aminek sapkarózsájába egy gyönyörű hófehér darutollat szúrtak. Oldalán a gyönyörű aranyozott hüvelyben Kah'les kardja nyugodott, fekete csizmája szabályosan visszaverte a fényt. - Ez egy jó ötlet - bólintott Fujiwara, aki az általa ajándékozott Tenno atomi-shoku vésetes pengét viselte oldalán. - Újabban egyesek befelé akarnak terjeszkedni, a kertek kárára. Pedig a Nagy Újraformálás óta az egész bolygót használhatnánk. - Problémát jelent, hogy a város körül mindenhol tof nyomornegyedek vannak - szólt egy hang csendesen, és ahogy odapillantottak, Kazua ezredest látták meg, aki szabvány díszegyenruhát viselt és csak a bal karján lévő kék, feliratos szalag árulta el, hogy a Kutatási és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője. - Ezzel a problémával már nem sokáig kell számolnunk - jegyezte meg sejtelmesen a császár, mire érezte, hogy az összes bent lévő miniszter és tiszt tekintete rátéved. Szándékosan nem mondott többet, legalábbis egyelőre. A helyzetet egy fiatal hadnagy oldotta fel, aki a testőrségben szolgált, ugyanis vállán egy aranyszegélyes vörös szalag volt átvetve. - T-Tennoheika - szólalt meg kissé idegesen, kihúzva magát. - Megérkezett Phennir főparancsnok! - A nagykövetek már mind itt vannak? - kérdezte, mire egy nehézkes bólintás volt a válasz. - Leléphet! A katona előrehajolva kihátrált a sátorból, Enz pedig az órájára nézett. - Induljunk, uraim - mondta a császár, majd felvette darutollas kalapját az asztalról, és megindult. A miniszterek és katonatisztek pedig sietve követték. A dísztribün mögött már ott várakoztak a nagykövetek: a Szövetség nagykövete kimentette magát, így most egy súlytalan követségi tanácsos jelent csak meg; a sithektől egy fekete köpenyes fickó jelent meg - némileg fájdalmára, hiszen számított Wenthar császárra; mellette állt a követség hapanokat megjelenítő tagja: a G'Kar fickó állítólag ezt tartotta megoldásnak, amíg el nem ismerik az új hapan királynőt; a Harmadik Birodalomtól a követség több tagja még mindig itt volt; a Konföderációtól pedig Phennir és kísérete jelent meg, amibe beletartozott Asmeruról Yury Golkov is, aki még önálló országként képviselte hazáját. Enz üdvözölte őket, míg Phennirt külön kitüntette kézfogásával. Tudta, hogy minél inkább ki kell mutatnia a barátságot a kettejük között, hiszen ennek hamar híre megy diplomáciai csatornákon, akkor pedig arcvesztés nélkül nem igen tud már egyikük sem visszatáncolni. A széles dísztribünön jelen volt az előbb ismertetetteken kívül Doihara Kenji kancellár, Arvis Arekson külügyminiszter, Tōgō Heihachirō admirális, a flotta rangidős tisztje, Urio Sotokichi altengernagy, a különleges császári csapásmérő erő parancsnoka, herceg Kikusai Hiroyasu admirális, a császár legidősebb féltestvére, aki nemrég tért vissza a Danderonnál folyó harcokból, Serizawa tábornok, Nagumo ellentengernagy és több más miniszter és tiszt. A császár elfoglalta helyét középen, tőle közvetlenül jobbra a Konföderáció főparancsnokával, és felcsendült a birodalom himnusza ( link), amit mindenki kihúzva állt végig, síri csendben. A hangszórók az egész városban visszhangozták a katonazenekar zenéjét, miközben a császári lobogókat a szél komótosan fújta. Mikor a himnusz véget ért, a technikusok bekapcsolták a császár előtti részbe épített rejtett hangosítót. Puyí magabiztosan szólalt meg. - Hű alattvalók! Nagy nap ez a mai a Birodalom történetében! Ötszáz éve ezen a napon alapították meg államunkat, mely azóta is töretlenül ellenállt minden külső támadásnak és törekvésnek! Bár, mint tudjátok, alig pár napja, hogy merényletet követtek el fenséges személyünk ellen, most mégsem a gyűlöletre, hanem az összefogásra buzdítunk minden alattvalót! Küzdjetek vállvetve a Császárságért a gyárakban, a tervezőasztaloknál, az iskolákban, a csatatéren, az élet minden területén! Közös munkával, közös erővel hazánk a Galaxis legerősebb államává válhat! Becsületünk, tartásunk és szokásaink megőrzésével erkölcsi fölényt élvezünk minden más faj, nép és nemzet felett! De ki meghajtja a térdét, és alattvalónkká válik, már nem ellenségünk többé! Ezt sose feledjétek! Birodalmunk ötszáz éve él és még évezredekig fog! Teikoku banzai! - Teikoku banzai! Tennoheika banzai! - harsogta a több százezres tömeg válaszul, többször megismételve ezt. Enz enyhén meghajolt, majd hátralépett egyet, és a zenekar újra rázendített, ezúttal a császári ház himnuszára ( link). A katonák megindultak a messzi távolban és jó pár percbe beletelt, amíg az első teljesen szabályos katonai négyzet odaért hozzájuk. Élükön gyalog, két díszes csapatzászló előtt, kivont karddal menetelt Oda Nobuhide dandártábornok, aki nemrég érdemelte ki a császár kegyet, a Palota és a város védelme során. Fejét a katonákkal egyszerre fordította a dísztribün felé, majd ahogy elhaladt, ismét előre tekintett. Az első egységek a helyőrségi egyenruhát viselték, őket követte a császári testőrség, díszes, vállon átvetett szalaggal kiegészített ruhájukban. Ceremoniális mellpáncélt viseltek, sugárfegyverek helyett yarikat cipeltek magukkal, csúcsos sisakjukon krizantémos vörös szalagot fújt a szél. Őket a császári trónteremben ígéretet kapó, azóta előléptetett tiszt vezette, Ii Katsuyori. Enz szeme sarkából Fujiwarát figyelte, aki azonban elégedetten bólintott Ii munkáját látva. Ezt az egységet még mindig a császári háznép követte: papnői ruhát viselő, vállukon átvetett íjat és tegezt cipelő nők tűntek fel: az Íjászszüzek, akik vibronyilas yumijaikkal védték a Palotát. Élükön Asaka Nagako, a császár számos unokatestvére közül az egyik menetelt. Ezt követték a flottakommandósok, teljesen fekete egyenruhájukkal, mire felcsendült a flotta indulója ( link). Őket a tribunról lemaradt flottatisztek követték, akiket mind az elit hajókról és különösen a császári zászlóshajóról, a Yamato-ról választottak ki. Őket a tengerészgyalogság követte újdonsült Tau taktikai páncéljában. Majd a titkosszolgálat saját kommandói kerültek sorra, a flottáétól alig elhatárolható egyenruhában. Végül a Kempeitai, a katonai rendőrség erői tűntek fel. Ezt követte a járművek felvonulása: először a kétéltű, lánctalpas, könnyű és mozgékony Tsunami könnyűpáncélosok vonultak fel, majd az MBT-ként használt repluzoros Hideyoshi senshák következtek. Ezután a Tachikawa R-1 mobil nehéztüzérség következett, amely nemrég került tömeggyártásra: az űrharcban már remekül alkalmazott hullámenergia-ágyúkat mostanra sikerült ilyen méretű járművek számára lekicsinyíteni. Ezután 97-es típusú csapatszállítók érkeztek, fedélzetükön egy-egy háromlábú állványra állított nehézsugárvetővel, és tíz katonával. A végén néhány Tenshi MCC (mobil parancsnoki állás) is elvonult, amelyek leginkább egy galaktikus ostromtankra hajaztak. Ezt követően minden szem az égre szegeződött, ahol vadászgépek húztak el hullámokban. Főleg Zerok, de voltak közöttük Tachikawa G4M bombázók, változatos alakzatokat kirakva. A sort néhány Sakura mélyűri vadászgép zárta, aztán megjelent a bolygót védő, másfél kilométeres Goryōkaku Űrerődök egyike is, a Shinsengumi. Árnyéka szinten az egész felvonulási útvonalat beterítette, amíg elhaladt. Utolsóként vonultak fel a segédcsapatok: a nagaioknál alacsonyabb, állatfülű és farkú de emberszerű nekkok fegyverekkel vonulhattak fel, az őket követő tof munkaszolgálatosokról azonban ez nem volt elmondható. Őket már csak a különböző nem hivatalos katonai szervezetek követték: hagyományőrzők régi felszerelésben és történelmi zászlókkal, a Kiheitai császár különhadsereg, a Dai Nagai Teikoku politikai párt saját nemfegyveres félkatonai szervezete, a Tatekai tagjai és még mások. Mintegy másfél óráig tartott a hatalmas menet, majd a hátrébb felállított tüzérségi ágyúk lövedék nélküli félperces szalvója jelezte, hogy az esemény véget ért. A császár és a dísztribünön állók felé meghajoltak a jelenlévők, amit ők viszonoztak, majd hátrébb léptek, megfordultak és egyesével hagyták el a helyet. A tömeg is lassan oszlásnak indult, de a közelben felállított kirakodóvásár és kisebb programok egészen az esti tűzijátékig mindenkinek kikapcsolódást nyújthattak. Enz kifújta magát a tribünről lelépve. Még sok minden várt rá a mai napon.
|
|
|
Nagi
Apr 19, 2014 19:32:32 GMT 1
Post by Enz on Apr 19, 2014 19:32:32 GMT 1
Az ünnepség az est közeledtével egyre inkább a tetőfokára hágott az utcákon, az évszaki fesztiválok hangulatát árasztva magából. Az ünneplés visszafogott és méltóságteljes maradt, senki sem mutatkozott részegen vagy megbotránkoztató öltözékben az utcákon. A császár nyugodt léptekkel járta az egyik múzeumot, amit az ünnep tiszteletére nyitottak meg mindenki számára, természetesen egy elkülönített és csak magas rangú vendégek számára nyitva álló szárnyat, ahol számos ritkaságot állítottak ki. Némileg lemaradva mögött haladt Hirota Seigo, a Dainagaikai és félkatonai szervezete, a Tatekai vezetője lépdelt, láthatólag kicsit megilletődötten. Seigo egy hírhedten nacionalista egyetemen végzett, és úgy döntött, kipróbálja magát a politikában, ám egészen eddig egy aprócska szervezet élén állt. Ha minden jól megy, gondolta Enz, akkor nemsokára ő váltja majd Doiharát a kancellári székben, és segít neki az alkotmányos államcsíny véghezvitelében. Kedvelte az idősödő volt kommandóst is, ám ő túlságosan is merev volt, és kevéssé élénk képzelőerővel bírt ahhoz, hogy a jövőben hasznára legyen - legalábbis a politikai színtéren. - Felség - szólalt meg Seigo mögötte, miközben ő megállt az egyik kép előtt, ami az egyik császárt és szeretőjét ábrázolta, igencsak obszcén helyzetben, elég naturalista nyíltsággal. Vajon mivel fizetett a festője érte? - Igazán örülök a kitüntető figyelmének, de... - Milyen érdekes ecsetvonások - hajolt közelebb Enz a képhez. Mindig is lenyűgözte a művészet, fiatalkorát szinte csak ennek szentelte. A sors furcsa fintora, hogy mégis belőle lett császár, nem féltestvéreiből és testvéreiből. Seigo türelmesen kivárta a sorát, ami igencsak tetszett Enznek: az engedelmesség az egyik olyan volt, amit igen nagyra tartott. - Amiért beszélni kívántam magával, igen fontos. Nem sokára választások lesznek - hirtelen hátrafordult, hogy lássa Seigót. - Hogy halad a pártszervezet kiépítése? - A főbb bolygókon már létrejöttek az alapszervezeteink, a Tatekai pedig egyre több bolygón kezdi meg működését, immáron több tízezer taggal - felelte a másik, Enz peig összevonta két szemöldökét. - Túl lassú, túl kevés! Mostanra minden bolygón kéne legyen szervezetük! - Megkettőzzük az erőfeszítéseinket, Felség - hajtotta meg a fejét azonnal előtte, Enz pedig igazán élvezte a hatalom és tekintély adta fölényét. - Mindent megteszünk, hogy kiszabadítsuk Felséged a jelenlegi börtönéből! - El is várom! Sose feledje, hogy rossz munkát büntetéssel sújtom - mondta, mire Seigo enyhén összerezzent. - De a jót megjutalmazom. Akárcsak az odaadó hűséget. A következő alkalommal már jobb híreket szeretnék hallani. - Hai, heika - mormolta válaszként, Enz pedig intett neki, hogy emelkedjen fel. - Jöjjön, a banketten fontos kapcsolatokra tehet szert - mondta, majd elindult az egyik ajtó felé, amelyen túl már a vendégek zaját lehetett hallani. *** Enz egy óra múlva magára hagyta Seigót a banketten egy csapat konzervatív politikus társaságában, és távozott a Császári Művészettörténeti Múzeumból, hogy az este még egy ügyet elintézhessen. Eleddig személyesen nem fogadta a baráti chiss családok delegációját, mivel először ki akarta puhatolni szándékaikat, amit Togo admirálison és Arekson külügyminiszteren keresztül meg is tett, és elég hamar egyértelművé vált számára, hogy ez az eset remek lehetőséget adhat arra, hogy nyílt háború és több millió élet feláldozása nélkül hódoltassa be a chisseket uralmának. Ugyan némi meggyőzőerőre mindenképp szüksége volt ahhoz, hogy az események az általa várt fordulatot vegyék, de bizonyos volt benne, hogy ami működött Phennirnél, az itt sem fog akadályba ütközni. A chiss követség jelenleg a Palotában tartózkodott, így miután Enz csatlakozott az odakint várakozó testőrökhöz, és beszállt a páncélozott siklójába, intett a sofőrnek, hogy térjen vele vissza. Útközben tovább morfondírozott azon, hogyan is kéne eljárnia az ügyben: az ESB támogatását biztosra vette az ügyben, bár ha Wenthar a Szövetséggel akart háborúzni - amit ő egyelőre egy baka bakashi ötletnek gondolt - akkor valószínűleg nem fog túlzottan örülni a nagai erők megosztásának. A Konföderáció jóindulatú hozzáállására is számíthatott, de ez már a Szövetségről nem volt elmondható. A legnagyobb gondot a Szövetség beavatkozás jelenthette, mégpedig egy háború esetén ez olyan frontot jelentett volna, amin kizárólag a Nagai Birodalom vérezne ki, szemben hosszútávú terveivel. A béke fenntartása tehát most elemi érdeke volt, amíg megragadja itt a hatalmat és megerősíti a hadsereget. Persze egy beavatkozás ekkor is elképzelhető volt, de egy fél chiss állam jobb egy elvesztett birodalomnál... - Felség, megérkeztünk - szólt hátra a sofőr a kommon keresztül. Biztonsági szempontokat figyelembe véve a sofőrülést egy vastag, hangszigetelő ablak választotta el az utastértől. Enz kiszállt, és megindult a legközelebbi bejárat felé, amely előtt a testőrség parancsnoka és barátja, Fujiwara Kitano várta. - Hamarabb érkeztél, mint vártunk - hajolt meg, bár szavaiban közvetlenebb volt másoknál. Talán véget kéne vetnie ennek a kivételezésnek... - A császár akkor jön és megy, amikor akar - nézett rá összeszűkült szemekkel, mire a testőrparancsnok bocsánatkérően a földet bámulta. - Merre van a chiss követség? - Nemrég értek vissza az ünnepségről. Felség - vált némileg hivatalosabbá a hangja, majd külön kérés nélkül elindult előre, mutatva az utat. Enz képtelen nem volt kiérezni egy kis sértettséget a hangjából, ami határozottan nem tetszett neki. Talán ideje volt új alapra helyeznie kettőjük kapcsolatát a jövőben. Ahogy a válaszfal félrehúzódott, meglepett tekintetek szegeződtek rá, és beletelt pár pillanatba, mire a bent lévő mintegy tucatnyi előkelőség felismerte őt. Mind felemelkedtek a földről, és fejbiccentéssel üdvözölték, mire Enz is meghajolt feléjük. - Megtisztel azzal, hogy személyesen fogad minket - mondta a delegáció vezetője, miután felemelte a fejét, Enz pedig közelebb lépett hozzá. - De fele annyira sem, mint amennyire Önök tiszteltek meg a látogatásukkal - felelte kissé dagályosan, majd a küldöttség egyik idősebb tagjához fordult, és végigmérte. - Csak nem Sabosen'ethan'javu kuzinom? - Megtisztel, hogy emlékszik rám - biccentett a chiss arisztokrata Enz felé. - Sajnálom, hogy nagynénje nem tudott eljönni. - Ugyan, az ő korában már érthető - udvariaskodott tovább Enz, bármilyen fárasztó is volt ez a fajta tevékenység. Az asztalhoz ment, majd letelepedett a földre, amit a többiek követtek. - Remélem minden a megelégedésükre szolgál. - A várakoztatáson kívül - szúrta közbe a korábban Phennirnek is bekiabáló fiatal chiss, mire Nethanja leintette, ám Enz már eléggé ismerte a chissek tárgyalási szokásait, hogy tudja, ez a ki nem mondott véleményük. Ahogy az Erővel kinyúlt a körben ülőkre, egy valahol érzett csak erős, eltökélt személyiséget közöttük, egy másik fiatal chissnél, aki sötét tekintettel meredt rá. Az Erő kétségkívül ott volt benne, mivel érezte a belőle pulzáló Sötét energiákat - és kardja jóleső válaszát is érezte volna, ha magával hozza -, de semmiféle képzettségben nem részesült még. Egyelőre, legalábbis, tette hozzá magában. Ha Wenthartól meg akarja szerezni a sithek vezetésének lehetőségét, szüksége volt engedelmes segítőkre a harcban. - Ő nem ismerős a számomra - mondta, a fiatal chissre pillantva, aki maga mutatkozott be. Félelmet keltő kinézetéhez és sötétségéhez méltó hang társult, ami szinte kellemes érzéseket keltett a császárban. - Csapla'disr'aeli. Adisra. Felség. - Mivel a családvezető kénytelen volt otthon maradni, fiát küldte el maga helyett - szabadkozott Nethanja, félreértve Puyí érdeklődését a fiú ittléte iránt. - Semmi gond - bólintott felé a császár, majd magában hozzátette: ennél jobban nem is cselekedhetett volna a vén bolond. - Azt hiszem ideje rátérnünk a politikai kérdésekre. Ittlétük visszaadja a hitemet a két nép testvéri szeretetében, még a szörnyű hírek ellenére is... - Miféle hírek? - csapott le rögtön Nethanja. - Nem hallottak róla a Tanácsban? - kérdezte teátrálisan Enz, majd előhúzott egy hololejátszót, és lenyomta a gombot. Kékes színben chiss és nagai hajók jelentek meg, amint éppen egymást lövik. A Ramakazról érkező felvételeket alaposan megvágták, eltüntetve róla a Kéz és a sithek hajóit. - Egy chiss flotta megtámadta az egyik őrjáratunkat. Egy ilyen incidens felett már nehezen tudunk eltekinteni. - Elképesztő! - fakadt ki ismét a fiatal bekiabáló. - A militaristák már ennyire tartják a chiss tradíciókat? - Ezért is szerettem volna először magukkal beszélni. Csakis együtt tudjuk elkerülni a háborút, és biztosítani a békét. - A Tanácsban meg van kötve a kezünk - mondta lemondóan Nethanja, vörös szemével Enzet figyelve. - Talán meg kéne szabadulni a Tanácstól? - tette fel a kérdést, mire többen felszisszentek. - Nehéznek tűnhet a döntés, de ha a militaristák arra használják a tradíciókat, hogy megkössék a tiszteletre méltó tradícionalista családok kezét, miközben ők köpnek rá... - Miért tart egy háborútól? - kérdezte Adisra, először szólalva meg a bemutatkozás óta. - A nagai flotta mostanra jelentősen erősebb nálunk. Lerombolhatná a militaristák erejét, és úgy adhatná át Csillát nekünk. Enz rögtön megértette mit jelentene egy ilyen megoldás a két családnak és támogatóinak: anélkül kerülnének hatalomra, hogy a saját kezüket mocskolnák be, és úgy lehetnének a legjelentősebb erő, hogy az árulásnak még csak az árnyéka sem vetülne rájuk. Adisra személyes céljai szempontjából azonban mást érzett: a fiatal chissben erősen lobogott a pusztítani akarás. - Egy nagy hadművészeti bölcselőnk mondta egyszer: Aki száz csatában száz győzelmet arat, még nem a jók legjobbika. A jók legjobbikat küzdelem nélkül hódoltatja meg az ellenséges sereget - idézte szó szerint Zanshi leghíresebb könyvét, A háború művészetét. - A javasolt megoldás nemcsak milliók életébe kerülne, de menthetetlenül megrontaná a testvéri viszonyt a két nép között. Ezért kell maguknak lépniük, mi pedig minden támogatást megadunk a háttérből. A chissek tétován összepillantottak, majd a főbb szereplők gyors összepillantása után Nethanja adta meg a választ mindannyiuk nevében. - A Csapla és Sabosen családok elfogadják Felséged javaslatát. Hamarosan hazatérünk, és hozzálátunk ennek előkészítéséhez. - Én addig visszatartom a keményebb hangú tábornokokat - fogadkozott a császár, mivel ezt amúgy sem volt nehéz betartania. - Egyúttal hamarosan küldök egy összekötőt magukhoz Csillára. Ha megadják a jelet, egyik flottánk a bolygó felé érkezik, hogy egyesüljön Phalanxaikkal. Most pedig igyunk a népeink barátságára! Enz elégedetten kortyolta el a sakét az aprócska pohárból. Minden a tervek szerint haladt, sőt talán még kissé túl is szárnyalta azt. Talán egy engedelmes tanítvánnyal is gyarapodhat. Most már csak az volt a kérdés, ki kapjon szerepet a terveiben. Rövid gondolkodás kellett csak azonban, hogy megtalálja a két ideális személyt: O'Yamát és Yokosuka admirálist.
|
|