|
Post by Enz on Aug 16, 2011 1:22:12 GMT 1
Hattori a Nagai Császárság egy viszonylag új szerzeménye. Lakatlan, illetve gazdátlan bolygóként vette birtokba egy arra járó felfedezõ, aki késõbb a Nagai Császári Haditengerészetet is értesítette felfedezésérõl. Az õ vezetéknevét kapta meg a frissen birtokba vett szerzemény. Nyersanyagokban közepesen ellátott, illetve fõleg dzsungelekkel és erdõségekkel fedett bolygó, így nem keltette fel a Nagai Iparvállalat figyelmét. Annál inkább a Császári Kutatási és Innovatív Hivatalét, amely remek területnek találta ezt titkos kísérletei végrehajtásához. Ebben nagy segítséget nyújtott, hogy a bolygó szépsége halálosságával párosult. A helyi vadonban több tucat biológus és turista tûnt el, némelyiküknek csak darabjai kerültek elõ. Erre hivatkozva a Hivatal elérte a bolygó zár alá helyezését.
A Hattori mellé kirendeltek három Katsura-osztályú cirkálót, valamint egy ûrbázis építése is elkezdõdött, ahonnan a felszínen, illetve az ûrben található létesítményeket tudták koordinálni. Az elsõ állomást tucatnyi kutatóállomás létesítése is követte, majd a bolygó felszínén is jó pár ilyet építettek. A gyilkos állat- és növényvilággal való kapcsolat elkerülése végett utóbbiakat a földfelszín alatt hozták létre. Az itteni tudósoknak és katonáknak pedig csak a heti rendszerességgel érkezõ ûrkomppal van lehetõségük távozni, amely egyébként élelmiszerellátásukat is intézi.
//Folytassuk itt a Kiimi-történetet//
|
|
|
Hattori
Aug 16, 2011 20:33:43 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 16, 2011 20:33:43 GMT 1
Kiimi hosszú ugrásokkal vetette át magát az erdõt uraló szürkés törzsû, magas fák földbõl kiálló, összevissza gabalyodó gyökerein, kacskaringós, irányváltásokkal tarkított módon futott, hogy megtartsa a távolságot a nyomában lihegõ hatlábú, éles fogú nyereck-tõl, a dzsungel legfürgébb és legalattomosabb ragadozójától, amint azt Kiimi az elmúlt hetekben, amit a bolygón töltött, megtanulta.
Az elsõ napokban Kiimi még ódzkodott a gondolattól, hogy a Nagai-ok játékszereként és kísérleti állataként az erdõben rohangásszon, miközben nem kerülték el a figyelmét az áthatolhatatlannak tûnõ energiapajzsokkal védett, magas oszlopokra helyezett, vagy fent lebegõ kamerák és drónok, amelyeken keresztül figyelték.. de egy idõ után be kellett ismernie; a dzsungel tele volt élettel, ott vibrált mindenhol az Erõ, és nyoma sem volt benne a Nagai-ok közelében tapasztalt büszkeségnek, olykor képmutatásnak és túlzott magabiztosságnak.. a természet a maga tisztaságában mutatta meg az Erõt Kiimi számára, aki gazdag családból származó, városbolygón felnõtt fiúkon ezt az esszenciát még az Ossuson eltöltött tréningje alatt sem tapasztalta meg ilyen harmónikusan..
Kiimi számára azonban az Erõ teljességében való elmélyülés, és a ragadozók elõl menekülés azonban csak eszköz volt.. rá kellett jönnie, hogy minél többet megad a Nagai-oknak, aki valószínûleg most is figyelik, minél tovább edz és gyakorol a túlélésért, annál nagyobb összhangba kerül az Erõvel.. nagyobb összhang pedig nagyobb távolságot jelentett, amit az Erõ révén át tudott hidalni.. végtére is csak néhány millió fényévrõl van szó a galaxis másik feléig..
Átfûzte magát egy különösen göcsörtös, összegabalyodott gyökérzeten, és elégedetten konstatálta, hogy az üldözõ ragadozó beakad az ágak közé, ahonnan dühödt ugatással igyekezett kiszabadítani magát.. Kiimi megnyitotta az elméjét az Erõ számára, és ahogyan az elmúlt hetekben újra és újra megpróbálta, a Mesterére koncentrált...
"Kenth Mester... itt vagyok... hallasz engem? Kenth Mester... segítségre van szükségem... hallasz engem??"
|
|
|
Hattori
Jan 31, 2012 15:01:40 GMT 1
Post by Enz on Jan 31, 2012 15:01:40 GMT 1
A vadonban élõ és lassacskán berendezkedõ jedi érdekes kutatási alanynak bizonyult, és az õáltala birtokolt szörnyû erõk minden kutatót lenyûgözték. Nem értették még az Erõ lényegét, hogy miként mûködhet, ám azt tudták, hogy egy ilyen fegyver a kezükben az egész Galaxist megszerezhetné a nagai nép számára, oda juttatva õket, amire születtek. A kutatás vezetõje, Dr. Ishii folyamatosan elemeztette ki a szerzett információkat, és egyre nagyobb csodálattal figyelte a lebegõ holokamerákon keresztül a jedit, ahogy napról napra jut elõre. Azt vette észre, hogy a férfi minden egyes nappal harmonikusabban, szabadabban mozog, szinte már a bolygó természetének a részévé vált. Megtalálta a maga helyét a bolygó ökoszisztémájában, amely pedig kezdte ezt elfogadni és a kapcsolatuk a kölcsönös tiszteletre épült. Persze lehet, hogy mindezt csak képzelte, de õ inkább hajlott arra, hogy ez az Erõnek nevezett különleges dolog okozta ezt a gyors besimulást. Az Erõ nélkül amúgy sem maradhatott volna ennyi ideig életben teljesen egyedül, hiszen egy csapat jól felfegyverzett katona is hamar pórul járhatott a veszélyes dzsungelben. Nem is egy osztag veszett oda az építkezések során, amíg felhúzták a nagyfeszültségû árammal teli kerítéseket a vadak távoltartására. A következõ pillanatban egy fiatal kutató lépett oda hozzá. - Dr. Ishii, az ezredes keresi Önt – mondta, mire a doktor kurtán bólintott és megigazította az orrán elõrecsúszott szemüveget. Nem volt szükséges mondani, hogy melyik ezredes keresi õket, ezen az állomáson ugyanis csak egy ezredes létezett, „az Ezredes, a Kutatási és Innovációs Hivatal vezetõje. A tágas megfigyelõteremben nem tartózkodott jelenleg senki más rajta kívül ,így úgy döntött, hogy itt fogadja a hívást. A szobában található holokivetítõhöz lépett, és megnyomta a hívás fogadásának gombját. A következõ pillanatban felsejlett az ezredes kékes, vibráló alakja. - Üdvözlöm, ezredes úr – szólalt meg szokásos, hideg és nyugodt hangján a doktor. - Üdvözlöm, Ishii doktor – felelte az alak hasonlóan kimért stílusban. – Igazán meggyõzõ az, amire eddig jutottak. Az Ön elmélete különösen tetszett nekem. - Köszönöm a dicséretet, ezredes – felelte amaz ugyanolyan fapofával, de érezhetõen barátságosabb hangon. - Ez a kérdés mindenképp megérne egy tesztet. Eddig a jedik háborítatlanul élt a bolygón, csupán figyeltük. De mi lenne ha kizökkentenénk a jelenlegi állapotából? Megváltozna a magatartása? - Mire gondol pontosan? – ráncolta a szemöldökét a doktor. - Eddig harmóniában lehetett a bolygóval. De hogyan viselkedne, ha az egyik bázisunkon találná magát? –felelte az ezredes, akinek hangjából õszinte érdeklõdés hallatszott ki. - Engedjük be az egyik bázisra? Tegyük ki veszélynek az ott tárolt értékes felszerelést és tudósokat? – felelte a doktor, és sokkal inkább hallatszott ez elítélésnek, mint kérdésnek. - Egy elhagyatott bázisra gondoltam… - mondta az ezredes, miközben halványan elmosolyodott. A doktor tudta, hogy a tesztalanyhoz csak egy ilyen van elég közel, és arca rögtön elsötétült. - Oda akarja beküldeni? Még mindig nem tudjuk mi szabadult el Ott… Egyszer csak eltûnt mindenki, majd az odaküldött három mentõosztagból sem tért vissza senki. Még csak kommunikációs jelzés sem jött tõlük! Az a hely egyszerûen nyomtalanul beszippant mindent és mindenkit, még az élõlények is kilométerekre kerülik! - Tökéletes lesz a célra – foglalta össze a doktor baljóslatú szavait az ezredes. – Legalább megtudjuk, tényleg olyan erõsek-e ezek a jedik. - Rég le kellett volna bombázni az egész istenverte fémkoporsót – motyogta az orra alá Ishii. A felszíni járõrök sem merték megközelíteni látótávolságba a helyet. Azt mondták, bárki látta is meg a saját szemével, a bázis megbabonázta, magához csalta, majd elpusztította õt is. De nem kívánt ellent mondani, mivel tudta nincs értelme. Bólintott. - Viszont hogy fogjuk elérni, hogy odamenjen? Jelenleg jól megél a szokott területén. - Ahogy a vadakat rá lehet venni, hogy így tegyenek. Üldözötté tesszük. - De…ugye katonákat nem akar beküldeni Oda? – kérdezte a doktor reménykedve. Nem szerette ha meghalnak az emberei, mivel a maguk területén mindegyikük remek volt. - De – hangzott el a válasz kíméletlenül. – Újra kell indítani a központi számítógépet és a reaktorokat, hogy legyen tiszta képünk arról, mi is történik ott. Ha ez nem lehetséges, marad a sisakkamerák kielemzése. És szeretném, ha egyik kutatója is velük menne, hogy elsõ kézbõl láthassa. - Értem – felelte nehézkesen rövid szünet után. – Hamarosan hozzálátok az egység megszervezéséhez. - Remek. Jó munkát, Dr. Ishii! – mondta, majd a kékesen vibráló kép eltûnt. Ám az ezredes szája sarkában bujkáló mosoly még sokáig a szemei elõtt maradt. Sok jó emberét kell majd feláldoznia, és úgy tûnt az ezredes számára semmilyen áldozat nem túl nagy a tudomány nevében.
Kenth mesterhez végül eljutottak Kiimi Erõ által küldött üzenetei. Éppen meditált, amikor megjelent elõtte tanítványa, egy távoli bolygón, amelyet szinte áthatolhatatlan vadon borított, a legképtelenebb és gyilkosabb szörnyetegekkel tele. A bolygón egyre inkább egy új faj, egy új csúcsragadozó tört elõre, halvány bõrû, alacsony nép, akik még egy jedi számára is nehezen voltak kiismerhetõek. Útja egy elhagyatott acélépülethez vezette, amelynek nagy része a föld alatt volt, a felszínen lévõ bejárata viszont tárva nyitva állt. A bejáratnál szörnyû, sötét energiák vibráltak, és mérhetetlen gonoszság és ölni akarás érkezett onnan, ahol a kintrõl beszûrõdõ fény elhalt. Tudta, hogy tanítványának sürgõsen segítségre van szüksége, mert egyedül áldozatul esik ennek a fenyegetésnek. Nem annyira fizikailag, hanem inkább a lelkében, amelyet megfertõz a Sötét Oldal.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 5, 2012 13:07:06 GMT 1
Az élet kezdett határozottan érdekesebbé válni a dzsungelben. Kiimi meggyorsította az iramot, amivel rohant, lebukott egy szembejövõ faág elõtt, majd az Erõ figyelmeztetésének engedelmeskedve oldalra perdült; azon a helyen, ahol az elõbb volt, két lilás idegbénító lövedék fröccsent szét a hasonló színû fákon.
Egy ideje felhagyott azzal, hogy a Mesterét hívja. Úgysem kap választ, úgysem foglalkoznak vele. Itt felejtették ezen az istenverte dzsungelbolygón. Ennyit ért Kiimi Anaro a Jediknek.
De sebaj! Az elmúlt hónapokban megtanulta, hogy éljen túl egyedül. Tökéletesen egyedül, mindenki segítsége nélkül. Új képességeket fedezett fel magában az Erõvel kapcsolatban. Rávette a ragadozókat, hogy elkerüljék. Aztán arra is, hogy ehetõ élelmet hozzon neki. Az Erõvel burkolt tudott vonni maga köré, ami megvédte a viharoktól. A lecsapó villámok energiáit egyetlen pontra tudta fókuszálni, hogy tüzet csináljon. Még barlangokat is talált.. aztán jöttek a katonák.
Kiimi hónapok óta nem látott Nagaiokat, csak az eredeti flórát és faunát. Most viszont jöttek. Sokan, egyszerre.
Kiimi elõször megpróbálta elkerülni õket. Akkor jöttek ezek a idegesítõ idegtûk. Az elsõ néhány, ami áthaladt fénykardjának a védelmén, fájdalomhullámokat indított el a testében. Kiimi kezdte elveszíteni a türelmét, de a Nagai túlerõben volt, így egyelõre futott... talán.. arra..
Ahogyan kitört az erdõbõl, a távolban egy leharcolt komplexumot vett észre. Pontosan.. nagyjából kétszáz méterre lehetett attól a két Nagai harcostól, akik éppen az orra elõtt léptek ki balról az erdõbõl.
- Hai! Tao'se to! - üvöltötte az egyik, és felemelte tûpuskáját.
Kiiminek elfogyott a türelme. Annak idején nem bántotta a Nagaiokat, mert Jediként kötelességének érezte, hogy megismerje indítékaikat és ne tegyen ellenséges lépést. Eddig bírta...
Fénykardja arany ívként szelte át a levegõt, és lemetszette a tûpuskát tartó Nagai kezeit. A tetovált arcú, kékesfehér bõrû idegen üvöltve a földre rogyott és füstölgõ kézcsonkjait bámulta hitetlenkedve. A másik elõhúzott a hátán lévõ tokból egy éles, görbe kardszerû tárgyat, és üvöltve rohamra indult Kiimi ellen.
A Jedi azonban nem vesztegette az idejét holmi párbajra. Tudta, hogy sok Nagai - ki tudja honnan, talán az évtizedekkel ezelõtti galaktikus hadjáratuk tapasztalatai nyomán - cortosis bevonattal erõsített meg vágófegyverét belülrõl, így egy fénykardjával hátrányban lett volna.
És különben sem volt ideje ezekkel szórakozni.
Kiimi összeszorította a markát, amitõl az üvöltve rohanó Nagai egyszercsak a levegõbe emelkedett, majd a torkához kapott, és gurgulázó hangok közepette tekeregni kezdett. Kiimi elmolyosodott.
Mennyivel jobb móka ez, mint gyümölcsöt szedni, ugyebár.
Egy ideig még elnézte a két agonizáló katonát, majd újra útjára engedte a fénykardot.
A katonák fejét komótosan a holttestek lába elé helyezte. Remélte, hogy ez elég egyértelmû üzenet lesz a többiek számára, hogy most már hagyják õt békén.
A távolban lévõ, elhagyottnak tûnõ komplexum felé indult. Talán ott sikerül találnia valami mûködésbe hozható kommunikációs felszerelést, és üzenhet valahová.. a Szövetségbe, a Maradványba, a Chissekhez, mindegy is. A Jedikkel kár próbálkozni. Úgysem hallgatják meg.
|
|
|
Post by Enz on Feb 8, 2012 0:40:09 GMT 1
Az egység vezetõje, Okada százados, igazán harcedzett katona volt, sok harctéri tapasztalattal, így tudta, hogy a jedi nem lesz könnyû ellenfél, ráadásul magával a környezettel sem lesz könnyû elbánni, ami a járõrözéssel eltöltött évek és a bejáratott útvonalak ellenére is mindig tartogatott új meglepetéseket. Hattori azonban nem az elsõ bolygó, amely nem könnyíti meg a dolgukat, és nem is az utolsó. Abban is biztos volt, hogy a bolygó elõbb-utóbb be fog hódolni nekik, akárcsak bármelyik másik. Ha nem tíz év alatt, akkor ötven. Õk ráérnek, az idõ mindig is mellettük dolgozott. Volt valami azonban, ami rendkívül meglepte, a jedi. Néhány hét alatt nem betörte a bolygót, de a részévé vált, egybeolvadt a természettel, mintha mindig is itt élt volna. A barlangja, amely nagyobb veszélyeket rejtegetett, mint a földfelszín, és mégis háborítatlanul élhetett ott, komoly bizonyíték erre.
Okada komoly problémával szembesült a feladatnál, de pár vonatkozó szakkönyvet elolvasva, amely a jedikkel vívott harcok tapasztalatait összegezte, hamar rájött mit kell tennie. Az elhárítható lézerfegyverek helyett nyílpuskákkal szerelte fel az embereit, és gondja volt rá, hogy cortosis bevonattal megerõsített kard legyen minden emberénél. Összesen 50 embert vetett be, kettes csoportokban, legyezõ alakzatban, és az üldözés eddig tökéletesen ment, veszteség nélkül. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett neki, a nyakába ültetett tudós, akire az egyik csoportját hátra kellett hagynia, mert állandóan lemaradt. Sok haszna nem lehetett kutatási szempontból sem, mivel csak néha láthatta villanni a jedi fénykardját a távolban. - Százados, itt Alfa 1, vétel. - Vétel Alfa 1 – válaszolt a kommjába. – Mi történt? - Béta 2 és 3 meghalt, ismétlem… - a parancsnok döbbenten hallgatta a hírt. Mi történhetett? Hiszen eddig a jedi csak védekezett, nem támadott. A százados felpattant siklómotorjára, majd elsietett a bázis felé.
- Csúnyán elbánt velük – nyugtázta a százados. Az egysége tagjai lassacskán beérkeztek a bázishoz, amelyet olyan szívesen neveztek a járõrszolgálattól visszatartott, másodvonalbeli gatyába vizelõk elátkozottnak és hasonló badarságoknak. Meg hogy megbabánozza aki meglátja, tömény hülyeség. A bázis földfelszín feletti részét idõnként ellenõrizték, hogy nem fészkelt-e be valami dög oda, de eddig ilyenre nem került sor. Sõt, akadt már példa arra is, hogy az egyik járõrpárost itt érte az éjszaka és itt kellett aludniuk – kutya bajuk sem lett. Igaz a felszín felé még senki sem merészkedett le, miután az utolsó mentõcsapat sem tért vissza. - A jedi már bent van – tért vissza az egyik embere bentrõl. Kissé falfehér volt az arca. Újonc volt még és biztos õ is hallotta azokat a badarságokat, amik terjedtek. - Rendben. Hol jutott le? A lift nem üzemel – felelte a százados. - A vészlépcsõn keresztül. Úgy tûnt, mintha rögtön megtalálta volna. - Remélem vitt magával lámpát. Sötét lesz odalent – vigyorodott el az egyik embere. A százados bólintott. - Szóljanak a doktornak, hogy küldje le a megbeszélt szállítmányt. Én tizenkét emberrel lemegyek, a többiek itt maradnak és tábort vernek. Ki tudja hogyan ér majd minket az éjszaka – adta ki az utasítást, amire a fiatalabbak megnyugodva lélegeztek ki. Úgy tûnik nem sokuknak volt kedve oda lemenni. A rádióüzenet váltása után nem sokkal egy szállítóhajó ereszkedett le, majd szállt le közvetlenül a bunker elõtt. A két pilóta lenyitotta a rámpát, majd dobozokat kezdtek el lehordani, és kis kupacba pakolták, végül egy aggregátort is hoztak magukkal. Ezt felállították, majd rákapcsolták az elektromos kerítésre, mire a bunker környékén élesedett a rendszer, ami úgy tûnik az évek alatt sértetlen maradt. - Itt jó ideig nem fog senki se ki se be menni – mormogta az orra alatt a pilóta, majd társával együtt visszatért a hajóra. Maradási parancsuk volt, amíg véget nem ér az akció, hogy aztán a katonákkal együtt tudjanak meglépni errõl a helyrõl. Az elektromos kerítés halk berregésének hangja mindenkit eléggé megnyugtatott. - Aztán vigyázzatok, hova pisáltok – mondta az egyik szakaszvezetõ félig viccelve. – Mert ha nem, akkor többet nem fogtok pisálni. A százados kiválogatta régi, megbízható embereit a lemenetelre, majd a ládához lépett velük, és elkezdték felnyitni õket. A legkülönfélébb fegyverek hevertek ott, és mindenkinek jutott belõle. Lángszóró, lézerpisztolyok, vakító- és robbanógránátok, robbanóanyag, speciális sisakok lámpával és kamerával, nagy hatótávolságú rádió, valamint a szükséges eszközök a generátor beüzemelésére. Összeszedte a mihaszna tudóst is, és egy lézerpisztolyt nyomott a kezébe. - A jedinek van fél óra elõnye – szólalt meg az egyik katona. - Legfeljebb többet bolyong a sötétben – válaszolta egy másik. – Ez az egyetlen kijárat onnan. A földalatti összeköttetést akkor berobbantották, amikor az összekötõ alagútban kezdtek eltûn… - Elég – szólt közbe a parancsnok. Nem akarta a frászt hozni az újoncokra, bár tény, hogy voltak megmagyarázhatatlan eltûnések és furcsa dolgok akkoriban. – Indulás lefelé!
Kiimi a vészlépcsõn lefutva a tökéletes sötétségbe érkezett. Odalent a vészvilágítás sem mûködött, és így mindent sötét borított. A sötét ellenére a dühöt hamar kellemesebb érzések váltották fel, és hirtelen úgy érezte, a Galaxis legjobb helye ez a sötét lyuk, amibõl egyelõre a kiutat sem tudta. Magát is meglepte ez a hangulatváltozás, amin hirtelen átesett, hiszen teljesen természetellenesnek tûnt. A falat tapogatva indult meg elõre, majd megbicsaklott valamiben. Lehajolt és felvette, egy elemlámpa volt, ami mûködött és jó fényt is adott. A lámpa mellett néhány tárgy feküdt szanaszét, csak tulajdonosuk teste nem volt sehol. A falon egy sietõs nagai felirat díszelgett, amibõl csak a „veszély” és „tilos” szavakat tudta kivenni, a többiben korlátozott nyelvismerete magakadályozta. Közel és távol semmilyen veszélyt nem érzékelt, akárhogy figyelt, csupán az odakint készülõdõ nagaiokat, akik ebben az útvesztõben úgysem lelnek rá egyhamar. Most pedig az útjelzõ feliratokat kezdte nézni, a kommszobát keresve.
|
|
|
Hattori
Feb 16, 2012 22:54:15 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 16, 2012 22:54:15 GMT 1
Kiimi lassan haladt elõre a csúszós, nedves folyosókon. A falat mintha valamiféle máz borította volna, de Kiimi ennek ellenére egyáltalán nem érezte ellenségesnek a környezetet. Az Erõ mintha aggodalmat és veszélyt sugárzott volna magából, de Kiimi megrántotta a vállát. Mit is akart tõle tulajdonképpen? Vagy õ az Erõtõl? Ez sokkal érdekesebb... néha, amikor befordult egy-egy sarkon, mintha sárban cuppogó lábakat hallott volna maga mögött.. lépteket. Erre a gondolatra gonoszul elmosolyodott. Hadd jöjjenek csak.. készen állt arra, hogy még néhány katonának megmutassa, miért nem érdemes vele packázni.
De elõször ki kell derítenie, hogy mi ez a különös érzés, ami egyre beljebb és beljebb vonzotta a barlangszerû folyosók szövedékébe...
Odafent a bolygó felett egy fekete árny közeledett a Hattori dzsungeleihez.
Tesar Sebatyne, fészek-felmenõje (egyes fajoknál anyának nevezték), Saba után a második legerõsebb Barabel Jedi a Rendben, megigazította pikkelyes fején a speciális, hosszú távú repülésekhez készült sisakot, ami segített egyenletes szinten tartani testhõmérsékletét, és kijönni a hibernációból. A jedi transz a hidegvérû fajok esetében különös odafigyelést igényelt, pláne, ha az ember - azaz a hüllõ - az ûr jéghidegében mûvelte mindezt. Az álcázott, egy gramm energiát sem sugárzó, kecses StealthX elsuhant a bolygó körül keringõ néhány Nagai katonai platform felett. Tesar kiterjesztette érzékeit az Erõben, de csak a dzsungelben lévõ változatos életformákat érzékelte, amitõl szinte összefutott a nyál a szájában.. itt kitûnõen lehetett volna vadászni.. de egyelõre egyetlen prédája volt, Kiimi Anaro tanítvány, aki már hetek óta nem válaszolt mestere egyetlen hívására sem az Erõben.. sõt, tulajdonképpen most Tesar hívásaira sem válaszolt. A Jedi halványan érzékelte társa kisugárzását, de mintha valami sötét, szövedékes lepel az Erõben elfedte volna.. valami.. nem élõ.
Tesar elfintorodott. A halott préda sosem jó préda.. A StealthX alatt lassan feltûnt egy tisztás. Az éjszaka sötétjét és az Erõt kihasználva Tesar észrevétlenül letette a vadászgépet a dzsungelbe, majd az Erõ segítségével egy illúziót kreált köré, hogy rejtve maradjon a környéken cirkáló Nagai õrjáratok elõl.. gyalog kellett továbbindulnia arra, amerre Kiimi tompa jelenlétét érzékelte.. a barabel felszisszent, és szinte élvezettel vetette be magát négykézláb az aljnövényzetbe, miközben kilógó villás nyelvével és az Erõvel térképezte fel maga körül az éjjeli dzsungelt. A vadászat elkezdõdött.
|
|
|
Hattori
Feb 24, 2012 14:23:42 GMT 1
Post by Enz on Feb 24, 2012 14:23:42 GMT 1
Ahogy odakint lassan leszállt az éj, a kétméteres elektromos kerítés mögött Nagaiok úgy figyelték egyre idegesebben a környéket. A bolygó éjszakái alatt általában a helyi állatvilág szép hangjaiban lehetett gyönyörködni, ám itt síri csend honolt. Egyszerûen túlontúl természetellenes csönd. A kint lévõknek valahogy az volt az érzésük, hogy az állatok és bogarak félnek valamitõl és az a valami nem odakint tartózkodik. Bár a gyávaság bûn volt, a katonák egyre közelebb húzódtak egymáshoz, felkészülve minden eshetõségre, kibiztosított fegyverüket állandóan kezük ügyében tartva.
Odabent a kis egység lassan haladt elõre, bár életnek nyomát sem lelték. Õket is a nyugalom és béke érzése kerítette hatalmába, ám ennek ellenére nem kívánták feladni az éberséget. Okada százados valamit sejtett a mögött, hogy ennyire jó kedve van mindenkinek. Talán valamilyen gáz került a levegõkeverõ rendszerbe? Szerencsére az alap rendszerek mûködtek idelenn, így nem kellett oxigénpalackokat magukkal hozniuk, mert az lassította volna õket a haladásban. Lámpák helyett éjjellátó készülékeket használtak, hogy ne árulják el merre járnak és ráadásul az épület alaprajzát is megkapták az akció elõtt, így célirányosan haladhattak. A jedit egyelõre úgy sem kellett üldözni, mivel a helynek egyetlen kijárata volt, energia nélkül pedig õ sem tud mit csinálni itt, így elsõdleges volt a bázis visszakapcsolása.
A katonák hamarosan a központi teremben találták magukat, a bázis fõcsarnokában. Lépcsõk és ajtók ágaztak szét minden irányban, itt pedig kivetítõk jelezték az irányokat és a fontosabb közleményeket és egyfajta szociális szerepet is betöltött, ugyanis több széksort is kiraktak ide. Ami nem tartozott ide, azok a homokzsákok voltak, mögöttük fegyverekkel, amelyek rendezetlenül voltak szanaszét. A fegyvereken kívül mindenféle személyes tárgyak is szanaszét hevertek, és a zsákok körül matracok is feküdtek. - Mi a franc történhetett itt? - törte meg a csendet az egyik katona. Holttestek sehol sem voltak, ami még félelmetesebbé tette a dolgot. Valaki egy erõdöt csinált itt valamiért, ám nem maradt hátra belõlük semmi. Az ajtók is zárva voltak, némelyiket még el is torlaszolták, de az energiaellátás hiányában nem volt nehéz õket kézzel felnyitni. Az egyik ajtó mögül cuppogó hang hallatszott ki, mintha valaki sáros csizmában járkált volna mögötte. A százados intett, mire hárman azonnal ott termettek és felkészültek az ajtó kinyitására. Ketten az ajtó felhúzását intézték, míg a harmadik arra készült fel, hogy bárki is van mögötte, lelövi. Az ajtót pillanatok alatt felnyitották, ám mögötte nem volt senki. A cuppogó hangot még hallották távolodni pár pillanatig, majd teljesen megszûnt. - Valami nincs itt rendjén - szólalt meg az egyik katona és a százados egyetértett vele. Itt semmi sem volt a rendjén és õ is egyre jobban kezdett hinni azoknak a rémtörténeteknek, amiket a katonák egymás között beszéltek. - Kettéválunk! - szólalt meg rövid habozás után. - Az elsõ osztag velem jön és megkeressük az irányítóközpontot. Közben a második osztag Shen hadnagy vezetésével a generátorokat kapcsolja vissza!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 2, 2012 0:25:43 GMT 1
Kiimi egyre mélyebbre hatolt a föld alatt láthatóan igen mélyen szétterjedõ alagútrendszerben. Az a megnyugtató, határozottan pozitív érzés egyre erõsödött, de most már ennél több volt.
Kiiminek az az érzése támadt, hogy nincs egyedül. Pár perc és néhány lépés után pedig az, hogy kifejezetten sokan van.
Az egyik sarokból valamiféle kaparászást hallott. Amikor odahajolt, és félretolt néhány ládaszerû valamit, elborzadva tántorodott vissza az alaktalan, arctalan, láthatóan minden élettõl megfosztott, csonttá öregedett holttest láttán. Mint csak egy üres héj lett volna.. belül semmi...körülötte pedig valami megszáradt sárgásszürkés massza borította a padlót. Kiimi a fénykardjáért nyúlt, de aztán még erõsebben hatalmába kerítette az a megnyugtató érzés.
Nincs semmi gond. Csak eltévedt szegény pára, és éhenhalt a sötétben. Vagy szomjan. Már réges-rég.. mielõtt Kiimi végiggondolhatta volna, hogy õ ugyanezt a sorsot pontosan hogyan is fogja elkerülni, újrahallotta a kaparászást. A folyosó másik végén felvillant két - azaz inkább húsz - hatszögletes, vörös fényû, összetett szem, és Kiimi tisztán hallotta a kövön koppanó ízelt lábak hangját. Az volt az érzése, hogy a magas, sáskaszerû rovar a folyosó másik végén valahogy... figyeli.
Aztán fentrõl, néhány lépcsõforduló távolságból egyszer csak lövéseket és kiáltásokat hallott, és rohanni kezdett visszafelé.
Odakint a dzsungelben Tesar teljesen belemerült az idegen, vad, zabolátlan és határozottan ízletes szagok és Erõ-impulzusok hullámaiba... csak sajnos egyikbõl sem tudott kiszûrni semmit, ami Kiimi Anaro-ra emlékeztette volna... kényszerítenie kellett magát, hogy ismét a feladatra fókuszáljon.. találd meg a tanítványt! Minél gyorsabban megtalálod, próbálta magát motiválni, annál elõbb lesz egy kis szabadidõt, hogy megkóstolhass itt egyet s mást...
Mintegy végszóra, hatalmas, soklábú, lila bogár robbant ki a barabel elõtt az aljnövényzetbõl, majd rágóit idegesen kattogtatva eltûnt egy szemben lévõ bokorban, Tesart pedig egyszerre hidegzuhanyként érintette meg a félelem egy olyan telepatikus kapcsolaton keresztül, amit utoljára fiatalkorában érzett... na nem, gondolta.. de mielõbb befejezhette volna, az önvédelem, a Fészek védelmének ösztöne visszahajtotta abba az irányba, ahonnan a bogár jött..
A sûrûbõl kirobbanó szõrös, hatlábú, karmos, ormányos ragadozó rágcsálót láthatóan meglepetésként érte, ahogyan a semmibõl elõbukkanó arany fénykard-penge még röptében kettéhasította majd kétméteres testét.
Tesar elégedetlenül nézte a kétfelé zuhanó ragadozót. Nem volt tiszta küzdelem, nem volt dicsõséges vadászat.. de nem számított, mert a Fészket...
A barabel Jedi idegesen megrázta a fejét. Voltak errõl emlékei. Nem kellemes emlékei.
Megfordult, és nem érte túlságosan nagy meglepetésként, amikor észrevette, hogy a lila óriásbogár néhány méterre áll tõle, rágóit csattogtatva, és valahogy.. figyeli. Majd eltûnik a bozótban.
Tesar amennyire tudta, elzárta elméjét az ismerõs, régi emlékeket felébresztõ impulzusoktól, majd követni kezdte a bogarat.. alig fél óra aljnövényzetben való kitartó ügetés után az esti köd fátylai és az erdõ fái között feltûnt egy kihaltnak tûnõ tisztás, valamiféle romos, fekete, bunkerszerû épülettel.
És akkor Tesar valahol messze megint megérezte Kiimi tompa jelenlétét.
|
|
|
Post by Enz on Mar 9, 2012 23:16:50 GMT 1
A nagai kommandó döbbenten pillantotta meg maga elõtt a valamit a parancsnoki központ felé vezetõ úton. Nem hasonlított semmiféle eddig látott lényre, és olyan volt, mint a falakat borító sárgás massza... annyi különbséggel, hogy ez mozgott, jellegzetes cuppogó hangot kiadva. Tehát azt hallották a központi teremben. A katonák idegesen szegeztek fegyvert a dologra, készen arra, hogy bármikor tüzet nyissanak. Az apró sárgás, alaktalan massza azonban úgy tûnik nem törõdött velük, és a maga akarta szerint haladt elõre a folyosókon, mintha csak járõrözne.
Okada intett az egyik emberének, aki lassan elindult a sárgás valami irányába, lövésre kész fegyverrel. A massza ezt már érzékelve megállt, és kocsonyás teste egy helyben állt tovább. A katona egyre közelebb ért, és már alig két lépésnyire volt, amikor a sárgás valami támadásba lendült. A lézerfegyver lövedéke átszalad rajta, ám még csak nem is lassította le, és a következõ pillanatban belepte a katona lábát, és elkezdett felfelé kúszni a testén. A százados volt az elsõ, aki elõre rohant és a többiek követték. A katonát egy ügyes mozdulattal kirántotta a massza szorításából, és aztán fegyvere tusával kezdte el püfölni a sárga kocsonyás testet, amelynek darabjai minden irányba szétfröcsögtek. A többiek csatlakozás miatt alig fél percig tartott teljesen szétpüfölni a testet. - Úristen, ez még mindig mozog! - kiáltott fel döbbenten az egyik kommandós, ahogy a kézfejére fröccsent darabkából apró csápszerûség nyúlt ki. - Töröljétek le magatokat! - utasította a hadnagy, majd õ is így cselekedett, és a kendõt jó messzire hajította. - Most pedig induljunk! Nem akarok több ilyennel találkozni! - Késõ, uram! - kiáltotta az egyik katona, és tüzet nyitott abba az irányba amerrõl jöttek. Fél tucat ehhez hasonló méretû massza közeledett feléjük. A többiek is tüzet nyitottak, ám a leszakadó darabokon kívül nem látszott, hogy bármi más bajuk is lenne. - Gyerünk tovább a központ felé! Futólépés! - adta ki az utasítást a százados.
Kiimi igyekezett elhagyni azt a helyet, ahol a rovarral találkozott. Nem tûnt túlságosan bizalomgerjesztõnek, meg aztán a bolygón töltött hónapok alatt azt hitte képes volt minden nagyobb élõlénnyel találkozni, ám ez az ízeltlábú még csak nem is hasonlított egyikre sem. Maga után nem hallott lépteket, így a rovar valószínûleg nem üldözte, ám a távolból jövõ harci zajok eléggé elbizonytalanították. A nyugalom azonban továbbra is szétáradt a testében, ám most másik fura érzése is támadt. "Te különleges vagy. Kellesz nekem" hallotta a fejében motoszkálni, szavak nélkül. "Gyere hozzám"
Kiimi megrázta a fejét, majd folytatta a sietõs futást a folyosón. Egyszerre csak megállt. Megváltozott körülötte minden. A folyosók tiszták és ápoltak voltak, a fények világítottak és nagaiok siettek a dolgukra mindenfelé. Katonák, kutatók, asszisztensek töltötték meg a folyosót: az egyik nõi asszisztens leejtett egy irattömböt, amit az egyik arra járó katona segített neki felszedni, ketten nevetve beszéltek, az egyik õr unottan meredt maga elé a posztján. Mintha minden megtelt volna élettel, ám a jelenet üressége nyilvánvaló volt, hiszen egyikük jelenlétét sem érezte az Illúzió... De ki, hogyan és miért? A lejátszódó képsorok egyszerûnek és tisztának tûntek, ám a békesség érzését felváltotta a gyûlölet. Nem Kiimi gyûlölte volt ez, hanem egy másik lényé, talán azé, amely ezt az illúziót kreálta. A gyûlölet feneketlennek ígérkezett, nem csak a folyosón sétálók vagy a Nagai nép ellen irányult, de az egész Galaxis, minden élõ és létezõ ellen. Bár nemrég õ is érezte ezt az érzést, mikor üldözték, most megdöbbent. "Gyere hozzám" - fogant meg újra a gondolat, szavak nélkül. Kiimi a fejéhez kapott, amely hasogatott. "Gyere és teljesítsük be együtt a Galaxis sorsát..."
|
|
|
Hattori
Mar 11, 2012 22:54:33 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Mar 11, 2012 22:54:33 GMT 1
Kiimi továbbhaladt a folyosón, egy idõn után megszokta, hogy átsétálhat a feltûnõ és eltûnõ szellemalakokon, hogy a falak színe és állapota szinte percenként változik makulátlan fehérbõl abba a piszkos, rozsdás barnába, ami elhalványuló emlékei szerint a valódi állapotukat tükrözte... végül az elõtte haladó, rágóit csattogtató bogár megállt egy nagyobb terem közepén... .. és Kiimit minden eddiginél erõsebben keltette hatalmába a látomás.
Látta a parancsnok központ villódzó kijelzõit, a Nagai parancsnokot, aki a bolygó feletti ûrt mutató monitorok elõtt dolgozó technikusok válla fölött áthajol, hogy közelebbrõl megszemlélje a távoli képet... a hatalmas, aszteroidaszerû valamit, amelyet apró, tûszerû formák vettek körbe, amelyek vadul cikázva próbálták távol tartani az aszteroidát üldözõ, Kiimi számára ismeretlen ék alakú hajókat... és a Nagai parancsnokot, aki utasítást ad a felszíni ionágyúk bevetésére...
Aztán újabb villanás, és Kiimi látta a katonákat, akik ahhoz hasonló rovarok élettelennek tûnõ tetemeit hozzák be a központba, amilyet a folyosón látott.... távolabb pedig, a központ átellenes falába ágyazott hatalmas páncélüvegen túl megmozdult valami... valami nagy.
Kiimi megrázta a fejét, miközben a hang egyre erõsebben hívta.. most már biztos volt benne, hogy valahonnan onnan jön, a betört, sötét, mégis szinte melegen hívogató terembõl a vezérlõ másik oldalán. Határozott léptekkel megindult..
Tesar a sûrû aljnövényzetben egészen közel kúszott a bunker bejáratához, ahol két Nagai posztolt, láthatóan zavartan meresztgetve a szemüket. - Hé, mi az ott! - mutatott az egyik a bogárra, amelyik Tesart idáig vezette, és ami most kiemelkedett a fûbõl, csáprágóit csattogtatva farkasszemeket nézve a két alakkal. - Ez... ez... - Tesar reflexbõl lehunyta a szemét, és még mielõtt a katonák felemelhették volna fegyvereiket, hogy bántsák a fészket, egy gondolatot küldött az agyukba.
- A parancsnok azt mondja, meg kell néznünk valamit a hátsó bejáratnál.- fordult sarkon az egyik. - Igen, a hátsó bejáratnál.. meg kell néznünk valamit...
Amint a két Nagai elrohant a bunker másik vége felé, Tesar idegesen megrázta a fejét, rosszalló tekintettel méregetve az õrizetlenül hagyott lejárat felé sorjázó bogarat. Meg kellett erõsítenie az akaratát... az emlékek és az érzések túl gyorsan árasztották el. Pont úgy, mint annak idején...
A barabel felszisszent, és határozott mozdulattal a rovar után szökkent, fénykardját a kezében tartva. Volt némi sejtése arról, hogy mi várja odalent, és nem tetszett neki. Energiát merített az Erõbõl, és megacélozta a tudatát, tudomást sem véve az édeskés szagról és az elméjét ezer és ezer apró tûvel kíváncsian szurkáló, a mélybõl érkezõ gondolathullámokkal. Minél elõbb a végére kellett járnia ennek..
|
|
|
Post by Enz on Mar 30, 2012 1:19:36 GMT 1
A Nagai kommandó tagjai sietõs léptekkel futottak a parancsnoki központ felé, miközben a sárga valamik mellé fekete rovarszerû izék is becsatlakoztak. Hogy ennyi minden élõlény tenyészett idelent, az egyszerûen megdöbbentõ volt, fõleg, hogy az érzékelõik semmi élõt nem mutattak ki. Valószínûleg nem a mûszerekkel volt gond, hanem azzal, hogy ezek itt lent nem éltek, legalábbis a klasszikus értelemben véve nem. Szerencsére úgy tûnt, nem igazán akarják megölni õket, csupán terelni valamerre, legalábbis a százados õszintén remélte ezt. Ez esetben azonban kell lennie valamilyen elmének, ami vezérli mindezeket... A nagy fémajtó felsejlett elõttük, a folyosó végén. Igen, ez az, itt kell lennie az irányítóközpontnak. Megkettõzték a lépteiket, majd a százados a kézi nyitóval pillanatok alatt akkora rést nyitott, hogy beférjenek, majd odabentrõl bezárta az ajtót, és katonáival együtt ösztönösen egy kisebb torlaszt hordott össze odabent. Nem sokkal késõbb megérkeztek üldözõik, amit a csáprágók csattogása és a jellegzetes cuppogó hang árult el. - Mik voltak ezek? - kérdezte az egyik kommandós, kifújva magát. A százados csak a vállát vonogatta. - Inkább nézzünk szét idebent - próbált a parancsnok azokra az ügyekre koncentrálni, amit képes volt ésszel felfogni. Az, hogy ez a két teljesen különbözõ valami mégis hogy lehet egy oldalon, azonban továbbra is érdekelte. A fényszórók körbefutottak a kihalt termen, az élettelenül fekete monitorokon, kijelzõkön, a szanaszét heverõ tárgyakon. Semmi különöset nem láttak az elsõ pillanatban. A következõ pillanatban azonban egy különös kép sejlett fel elõttük: mindent vér, levágott testrészek és fegyverek borítottak, körben pedig a fekete bogarak testei feküdtek. A bázis parancsnoka a székében ült, a jelekbõl ítélve öngyilkos lett. Aztán a kép ahogy megjelent, úgy el is tûnt és nyoma sem maradt, csupán a katonák emlékezetébe égett bele. Azonban nem volt idejük elmerengeni a látottak, ugyanis a következõ pillanatban a világítás életre kelt, és a monitorok egymás után bekapcsoltak. A fõképernyõ is sugározni kezdett: egy nagy termet mutatott, ahol az üldözött jedi állt, valami elképesztõ dologgal szemben...
Kiimi megdöbbenve nézte azt, ami elé tárult a hatalmas csarnokban. A látvány semmi olyanhoz nem volt fogható, amit eddig látott. A kísérõjéhez hasonló fekete rovarok ezrei álltak szabályos katonai alakzatban, a szoba végén lévõ tartály felé fordulva. Csak pár pillanat múlva vette észre a lyukat az alján és a benne lévõ sárgás kocsonya mozgását. Élt és lüktetett, ez teljesen bizonyos volt. Az Erõ felé fordult, de érzékei ennek a valaminek a társaságában teljesen letompultak és egyszerre csak azt vette észre, hogy a sárga massza felé tart, amely szinte hívja magához. A lábának nem tudott megálljt parancsolni, és amikor odaért alig egy lépésre a tartályból kinyúló folyadékból egy csép kezdett el felemelkedni, mintha csak egy kinyújtott kéz egyik ujja lett volna. Õ hezitálás nélkül fogta meg, és hirtelen úgy érezte, belelát ebbe a furcsa élõlénybe.
Évezredek történelme pergett le a szeme elõtt: egy elfeledett nép egy elfeledett korban hozta létre ezt a valamit, hogy pusztítson, és a teremtmény jócskán túlélte a teremtõt. Tucatnyi olyan világ képe jelent meg a messzeségbõl, amelyekkel ez a lény végzett. Megdöbbentõ volt, amit látott, ám meglepetten látta, hogy nem ódzkodik tõle, sõt valamennyire szimpátiát is érez iránta. - Meg kell semmisíteni. Ez a feladatom - hallotta a hangot. - Mit? Miért? Ennek semmi értelme! - próbálta minden erejét összeszedni, hogy ellenálljon. - Ennek semmi értelme - ismételte a hang kísértetiesen. - Ennek semmi értelme. Ennek... - Miért? Mi... Ki vagy te egyáltalán? - Mert ez a feladatom. Én vagyok a minden és a semmi, a teremtés és a pusztítás, az élet és halál, a kiteljesedés és a semmivé foszlás - válaszolta a hang rövid gondolkodás után. Ez valamiféle vallási maszlag lehet, gondolta Kiimi, más nem képes ennyi képtelenséget összeszedni egy csokorba. - Érzem, hogy nem vagy egyedül. Szokatlanul sok életet éreztem idelent, de azok a bogarak halottak - tért át Kiimi más témára, és valamivel könnyedebbnek érezte magát, enyhült a nyomás rajta. - Halottak - mondta a hang, ám nem lehetett eldönteni, hogy csak õt ismétli vagy egyetért vele. - De bennem élnek. Akárcsak a többi lény. Megszûntek önállóan létezni, de egymás részeivé váltak. Mintha csak a szavait kívánta volna alátámasztani, Kiimi körül minden fénylõvé vált, és egy hatalmas tömeg közepén találta magát, a legkülönfélébb lényekkel körülvéve. Ezt teljességgel lehetetlen, csak egy újabb trükk, gondolta, de aztán arcokat ismert fel: a papírokat leejtõ laborasszisztens, a hatalmasakat ásító õr, a segítõkész katona. Ha csupán illúzió, akkor megdöbbentõen részletes, ha viszont igaz, amit mond... - Te más vagy mint õk. Te értesz engem. A többiekkel hiába próbáltam beszélni, érdektelenek maradtak - kezdet újra beszélni a hang kicsit vontatottan, majd ellentmondás nem tûrõen hozzátette. - Csatlakozz hozzám! Kiimi így is érezte, ahogy a sárgás nyúlvány, amit az elõbb - vagy talán évekkel ezelõtt - megérintett, lassacskán felkúszik a karján. Próbált ellenkezni, ám elnyomta a tudatát a lény. Egy pillanatra úgy érezte, ha bekebelezi a massza, akkor minden nyugodt és békés lesz, teljessé válik minden gondolata. Már teljesen be volt borítva a karja, amikor az Erõ hirtelen hatalmas veszélyt jelzett felé, olyannyira, hogy még a keltett illúzió is némileg elhalványult.
Kötelességem van, feladatom, a Jedi Rend egyik lovagja vagyok... Feladatom megvédeni a Galaxis minden lényét a mindenható Erõ segítségével, és ehhez ennek a valaminek el kell pusztulnia. A szabad kezével fénykardjához nyúlt, majd aktiválva azt egyetlen vágással leszelte a sárgás masszát, amely a kezére kúszott. Az illúzió megszakadt és a békés gondolatait mintha elvágták volna. Hirtelen gyûlöletet kezdett érezni, az állomást taszítónak találta, a bogarakat pedig undorítónak. A lény felõl egyre csak pulzált a gondolat feléje "Bántottál. El kell pusztulnod, mint a többieknek!" A fekete bogarak tömege egyszerre fordult feléje és fenyegetõen megindultak elõre, miközben a sárgás massza visszavonult a tartályába sebeit nyalogatni.
A barabel jedi és bogara együtt léptek be a felszíni bázisra. A bogár elõször megtorpant, de aztán a jedi kerekedett felül egyszerû elméjében és folytatta útját. Egy hang szólalt meg hirtelen a terem végébõl a monitorok elõl, a jedi számára ismeretlen nyelven, ám elég vidámnak tûnt. A barabel sietve rejtette el magát a technikus elméjében és olyan gondolatok küldött felé, hogy folytassa munkáját, bármi is az. A nagai, feledve korábbi megszólalását a monitorok felé fordult vissza és keményen folytatta tovább a munkát.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 4, 2012 23:08:18 GMT 1
Kiimi már semmit nem értett. A nyugalmat félelem és feszültség, a rettenthetetlen elhatározást bizonytalanság és ijedtség váltotta fel.. a bogarak, amelyekrõl már azt sem tudta, hogy élnek-e, éltek-e, vagy élni fognak-e valaha, most fenyegetõen közeledtek felé... a massza pedig ott fortyogott valahol messze, a lába alatt, mintha csak a pillanatra várna... gépiesen felkattintotta a fénykardját, és felkészült, hogy szembeszálljon a lényekkel. Felkészült a harcra, amit talán az utolsó lesz ebben az életben... vagy az elsõ egy másikban....
Tesar egyre gyorsabban futott a bogár mögött, míg végre az egyik fordulónál be is elõzte a bizonytalanul csápoló kitinrakást. Ahogyan egyre mélyebbre hatolt a bunkerbe, egyre ismerõsebb lett neki a környezet, míg nem tökéletesen felismerte, hogy mivel áll szemben. Azaz nagyjából. És minél inkább ismerõssé vált neki, annál kevésbé félt tõle. Az Erõ vezette lábait és kezeit a vadászaton...
A barabel Jedi most már biztos volt benne, hogy az Ismeretlen Vidékre menekült õsöreg rovar kolónia, a Killik egyik ide szakadt fészkének megmaradt tagjaival áll szemben.. a folyosó sarkában poshadó arany-szürke beütésû massza pedig arra a tudatmódosító hatású ambróziára emlékeztette, amivel a Killik fészkek magukhoz édesgették, valamiféle irrezisztens nyugalmi állapotba hozták, végül visszavonhatatlanul a kollektív tudatukhoz kapcsolták a velük szembekerülõ idegeneket... Tesar jól emlékezett erre, hiszen annak idején õ is része volt ennek a tudatközösségnek, más jedikkel együtt, akik a Vong háborúban eltûnt társuk hívásának engedelmeskedve még a polgárháború elõtt részt vettek a rovarok és a Chissek háborújában...
De volt valami még sokkal sötétebb és öregebb valahol a folyosó alján... valami, ami a rejtõzködõ Fekete Fészek sötétoldali erõhasználóinak kisugárzására emlékeztette Tesart... valami... éhes.
A barabel egyben biztos volt. Ki kell hoznia innen a Jedi tanoncot, aki valahol a bunker alján nézett szembe éppen saját félelmeivel és egyéb szörnyûségekkel, és minél hamarabb el kell tûnniük innen...
|
|
|
Post by Enz on Apr 14, 2012 0:01:00 GMT 1
A fekete bogarak fenyegetõ léptekkel indultak meg Kiimi felé, akit már az megijesztett, ahogy a több száz ízelt láb hangosan kopogott az acél padlón. Védekezõn maga elé tartotta a fénykardját, ám a bogarak egyelõre nem támadtak neki, csak lassan körbevették. A zöldessárga massza egyelõre hallgatott, ám az érzéseit valamennyire érezte. Furcsa dolgot vélt kiolvasni belõle "Miért bántasz, mikor olyan vagy, mint a teremtõk?" - Mint a teremtõk? - kérdezte halkan, inkább csak magának, ízlelgetve a szavakat. Nem értette ez mit is jelenthet, de ha túléli ezt az egészet, akkor csak akad olyan, aki megfejti mindezt számára. "Csatlakozz hozzám, válj a részemmé" - hallotta újra a gondolatot. - Csatlakozzon a halál! - kiáltott fel indulatosan, és fénykardjával újra leszelt egy jókora darabot a masszából, aminek sikítását hallani vélte. És bármennyire is félt bevallani, még élvezte is. A dühvel teli aura, amit láthatóan ez a valami képezett, lassacskán kezdte teljesen kifejteni a hatását Kiimin, akit már amúgy is megviseltek az elmúlt hónapok, míg õ játszotta a labirintusban lévõ fehér egér szerepét. A bogarak most már támadásra indultak felé, ám Kiimi fénykardjával könnyedén vágta le az elsõ kettõt, majd az Erõ segítéségével akrobatikus mozdulatokkal kerülte ki a feketék támadásait, és gyors szúrásokkal vágott vissza. Azonban úgy tûnt nincs esélye ellenük, hiszen rengeteg fekete bogár csak úgy özönlött felé.
Nem volt bizonyos mennyi idõ telt el, de bár tucatnyi bogár halála után Kiimi egy Erõ segítségével megnövelt ugrással a massza tartályának tetején találta magát, ahol egyetlen kézmozdulattal letörölte a homlokán gyöngyözõ izzadtságot. Éppen azon gondolkozott hogyan tovább, amikor az egyik oldalajtó kinyílt, és egy szakasznyi nagai katona rohant be rajta. Bár õ nem tudhatta, ez az az egység volt, amelyet a nagai százados a generátor újraindítására küldött, és ennek végeztével elkezdték felderíteni a helyet. - Mi a...? - kérdezte az egyik nagai katona megdöbbenve, ahogy a terem közepén fekvõ tetemdombra és a tartály köré gyûlõ fekete bogarakra pillantott. - Ne dumáljatok! - kiáltotta az osztagparancsnok. - Tûz! A tucatnyi lézerfegyverbõl leadott lövések nagy pusztítást okoztak az összetorlódott feketékben. A bogarak persze azonnal reagáltak és megindultak a nagaiok irányába. - Perzseljétek meg õket! - jött az újabb utasítás a hadnagytól, mire két katona lézerfegyverét leengedve lépett elõre, és a hátukon lévõ lángszóró csövét maguk elé tartva vártak még néhány pillanatig. Amikor a dögök elég közel kerültek, egyszerre nyomták le az elsütõgombot és egy húszméteres lángvonal csapott fel elõttük. Kicsit a lények feje felé céloztak, így a lángok egyszerûen a fjükre hullottak. Kiimi ezúttal jobbnak látta idõlegesen összeállni a nagaiokkal, és a lángoktól elég messze újra belevetette magát az öldöklésbe, egymás után csapva le a rá támadó bogarakra.
Eközben az irányítóteremben csapdába ejtettek a biztonsági kamerákon keresztül nézhették végig az eseményeket. - Csak tartsanak ki - szólalt meg a parancsnok, ám a katonák egyike sem akart reagálni. Az ajtóra leadott dörömbölés erõsödött, de bizonyos volt, hogy a bogarak nem fogják tudni kinyitni az ajtót, így emiatt nem kellett aggódniuk. - Megtaláltam a teljes kutatási anyagot! - szólt lelkesen az egyik katona, aki a központi számítógépet kezdte birizgálni. A százados bólintott, majd a katona mögé sétált és a válla felett elkezdte olvasni a leírtakat. Még szerencse, hogy megkapaszkodott, ugyanis amit leírtak, az megdöbbentõ volt...
- Remélem élvezi a mûsort, ezredes - mondta Dr. Ishii, hangja pedig nem mellõzte a gúnyt sem. - Egyszerûen... gyönyörû - érkezett a holoalak válasza. - Igazán csodás, hogy mi mindent láthatok egyetlen felvételen! - Örülök, hogy sikerül szórakoztatni - felelte Ishii szomorúan. A legjobb embereit kellett feláldoznia, hogy ez a hibbant technokrata miniszter kiélvezkedhesse magát. Ráadásul sokan támogatták, hiszen bekerült Doihara új kabinetjébe is, ugyanazon a poszton.
|
|
|
Hattori
Apr 22, 2012 22:16:42 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Apr 22, 2012 22:16:42 GMT 1
Ahogyan egyszerre több tucat, majd több száz bogár élete hunyt ki pillanatok alatt az egyik közeli teremben, és sikításuk, zúgásuk minden elborított az Erõben, valamint ebben a sajátos, mellékes, és igencsak zsúfolt tudatban, ami ott bujkált Tesar elméjében, és egyszerre átszakította a gátakat, amelyeket a barabel jedi saját tudata és a közös tudat nyomakodó akarata közé emelt..
- A Fészek veszélyben van, a Fészek elpusztulhat! Azonnal cselekedj! Halál.. halál!
A barabel meggyorsította a lépteit, majd egy forduló után a levegõbe emelkedett és izmos farkát használva a levegõben egyensúlyozva, felkattintott fénykarddal érkezett meg a sötét, tágas terem közepére, amelyikben bogarak, élõ és halott bogarak százai nyüzsögtek egy szakasz katona körül... Tesar ösztönösen, gondolkozás nélkül elõtetört, kardjával visszaverve a láthatóan zavarodottnak tûnõ Nagai-ok lövéseit. - Még egy van! Vigyázz! - Szóljatok a parancsnkkh... - a szakasz vezetõje nem tudta befejezni a mondatát, mert saját lövedékét Tesar fénykardja egyenesen a torkába repítette vissza.
Tesar fejében ott zúgott a környezõ bogarak minden elsöprõ helyeslõ sustorgása. - Védj meg minket! Védd meg a Fészket!
A barabel jedi elõrelendült, felkészülve, hogy lecsapjon az elsõ halálra vált, sápadt Nagai katonára, de ekkor pengéjét eltérítette az útjába álló másik, sistergõ, arany színû fénykard penge.
- A fejedben vannak ostoba! Hát nem érted?
A barabel sziszegve meredt az elõtte álló másik jedire. Halványan, a tudata sarkában, amelyik még küzdött az elnyomó közös akarat ellen, felvillant egy emlékkép. Igen, mintha épp emiatt küldték volna ide.. emiatt a jedi miatt. de akkor..
-Meg kell védenünk a Féssszket - sziszegte türelmetlenül, miközben a megmaradt Nagai katonák az életösztönnek engedelmeskedve folytatták a tüzelést.. a bogarakra.
- Egy frászt, meg kell ölnünk õket mind, te ostoba hüllõ! - Kiimi elméjét elborította a düh és a frusztráció, a bolygó dzsungelében töltött hiábavaló hónapok, a Jedik elérésére tett sikertelen kísérletek.. hogy aztán, végül, amikor a végére jár ennek a dolognak, pont most bukkanjon fel egy másik, és miért? Hogy a rohadt bogarakat védje, azért??
- Engedj a dühödnek, engedd, hogy átjárjon a Teremtõk ereje! Pusztíts amíg tudsz! Pusztítsd el a veszélyt! - suttogta Kiimi fejében a hang, amelyik nem akart elhallgatni. - Meg kell védenünk a Fészket!! - suttogta Tesar fejébe a hang, amelyik nem akart elhallgatni. - Neeeem!! - kiáltották egyszerre mind a ketten, és felemelték kardjaikat.
A Nagai-ok, miközben épp nem azzal voltak elfoglalva, hogy bogarakat tapossanak el, vagy lõjenek szét, értetlen pillantásokat vetettek a két jedire, akik sistergõ pengékkel halálos, villámgyors párbajba bonyolódtak a bogárhalom közepén, miközben a terem sarkában vonagló zöldessárga massza felõl valami bugyborékoló, nevetésre emlékeztetõ hang hallatszott...
|
|
|
Post by Enz on Apr 25, 2012 1:16:07 GMT 1
- A hadnagyot eltalálták! Felcser! - kiáltotta el magát az egyik halálra vált Nagai, miközben egy percig sem vette le az ujját a ravaszról. A szakasz orvosa azonnal odapattant, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Megrázta a fejét, majd õ is felállt és lõni kezdett. Az egység alhadnagya, miután szembesült hirtelen elõléptetésével egy lépést tett elõre, és azonnal utasításokat osztott. - Fokozzátok a tüzelést! Valaki pedig használja a rakétavetõt, nem dísznek hoztuk! - Mi a cél? - kérdezte az egyik katona, miközben gyorsan lekapta a fegyvert a hátáról. - A plafon! - kiáltott vissza. A következõ pillanatban kicsapódott a fegyver csövén az elsõ rakéta és telibe találta a plafont. A robbanás fénye betöltötte az egész termet, majd a következõ pillanatban hullani kezdtek a lerobbantott darabok, egyenesen a bogarak nyakába, amelyeket szétlapított a nagy súly. - A halott bogár a jó bogár! - kiáltotta az egyik katona, a mostanában felkapott egyik holofilmbõl idézve. A címe már nem rémlett, de ott is humanoid lények harcoltak hatalmas bogarak ellen. - Kifogytam! - érkezett az osztag egyik tagjától a kiáltás. Sajnos a bogarak azonban még jócskán özönlöttek a terembe. A mellette álló társa egy tartalék tárat dobott oda neki. - Ez mind, jól oszd be!
Kiimi és Tesar eközben folytatták saját kis közös harcukat. A fénykardok egymás után csaptak össze, ám úgy tûnt, egyikük sem képes felülkerekedni a másikon. Ez még magát Kiimit is meglepte, hiszen míg õ lovag volt, a másik már mester. Ennyit fejlõdtek volna a képességei a bolygón eltöltött idõ alatt? Igen, erõsebb lett, a jedik pedig puhányok és alkalmatlanok. Többet tanult az itt eltöltött idõ alatt, mint a mesterektõl együttvéve. Minden dühét belevitte a csapásokba, így a belsõ énjével viaskodó Tesar többnyire csak hárított és hátrált elõre. - A Fészek! Megvédem a Fészket! - kiáltotta, ahogy egyre jobban eluralkodott rajta a közös tudat. Ez volt a dolga, a Fészek biztonságánál nincs fontosabb. Most már õ maga is egyre aktívabb résztvevõje lett a harcnak és gyakran indult ellentámadásra Kiimi ellen. Belsejében azonban csak csitult a harc, nem szûnt meg. - Ne küzdj ellenem, fogadd el, akárcsak õ - hallotta magában a massza hangját, ám Kiimi már eldöntötte, hogy mit fog tenni. Felperzseli ezt az egész helyet, aztán otthagyja a jediket. Nincs már semmi olyan, amiben a hasznára válhatnának.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 1, 2012 22:10:51 GMT 1
A küzdelem egyre inkább áttevődött abba a sarokba, ahol a megmaradt bogarak egyik fele a koncsonyás, sárgás massza köré csoportosulva próbálta elállni az egyre kószább, rendszertelenebb lövedékek és a két fénykardos jedi útját. A terem másik sarkában a bogarak újabb csoportja már egészen közel került a Nagai katonákhoz..
- Szuronyt! - üvöltötte el magát az ügyeletes, még életben lévő altiszt, mire a Nagaiok válláról előkerült az a fél méteres, hajlított vibropenge, amelyet előszeretettel használtak közelharcban puskára tűzve, vagy csak simán kézzel.
- Banzaaaaai!!
Kiimi folyamatosan hárította a sarokba szorított Tesar csapásait, de érezte, hogy már megint fogy az ideje. Véget kellett vetni ennek... el kellett pusztítania a dögöket.. és nem utolsósorban ki kellett jutnia innen. A nagaiokra pillanttott, majd a barabelre, aki most egy újabb, alattomosnak szánt csapással próbált végezni vele, s amit könnyedén hárított.. végül pedig a sarokban tornyosuló bugyborékoló masszára..
Kiimi egy pillanatra deaktiválta fénykardját, amitől Tesar, aki nem számított arra, hogy újabb csapása nem ütközik ellenállásba, előrebukott. Kiimi oldalra hajolva kikerülve a törzse mellett centiméterekre elsuhanó pengét, visszakézból megfordította és aktiválta a kardot. Az arany penge sisteregve fúródott Tesar vállába, de a barabel ügyet sem vetve a súlyos sérülésre - a hüllők végtagjai ugyebár visszanőnek -, ép kezével maga elé emelte a kardját, és félregurult, hogy Kiimi pengéje ne érhessen nemesebb szerveket.. és így egy pillanatig lankadt a figyelme.
Kiimi másik kezét kinyújt a halott Nagai parancsnok hátán lévő csomagra koncentrált.
Először egy gránát, majd egy túltöltődött, füstölgő energiacellájú sugárvető emelkedett fel bizonytalanul a levegőbe, hogy egyre gyorsulva a sarokban bugyborékoló massza felé száguldjon.
A gránátot elkapta röptében egy nagyobb, szárnyas bogár, ami felrobbant a csáprágói között, kitinnel és sárgás, bogárbelsőségekből álló dzsuvával beborítva társait. A sugárvető pedig hirtelen irányt váltott, és a másik sarokba vágódott.
Kiimi megengedett magának egy halvány mosolyt, és az Erőre koncentrált.
Újabb és újabb tárgyak emelkedtek fel a Nagai kommandósok holttesteiről... szuronyok, gránátok, robbanótöltetek, puskák... aztán maguk a holttestek. A közelharccal elfoglalt, életben maradt katonának először fel sem tűnt, mígnem egyik élő tagjuk szintén a levegőbe nem emelkedett, hogy velőtrázó üvöltéssel a massza felé száguldjon.
- Meg kell védenünk a Fésssszket!!! - sziszegte Tesar, és szinte gépiesen a repülő test elé vetette magát. A Nagai felsikoltott, ahogyan a barabel még mindig aktivált fénykardja röptében kettészelte, Tesar pedig a torzó felsőtestével együtt egy bogárhalomba vágódott.
Kiimi kéjes vigyorral az útjára engedett egy újabb gránátot a Nagaik felszereléséből. A szürkés-feketés gömb követhetetlen, furcsa íveket leírva közeledett a sárgás massza felé, majd halványan villogva a földre esett, és mellé gurult.
Bip-bip-bip...
- "Ne tedd ezt... nem pusztíthatsz el" - dörögte Kiimi fejében hang, akinek gonosz nevetése most valamiféle páni félelemmé változott.
- "Ó dehogynem" - Kiimi kizárta az agyából a gondolatot, és ugrott.
Ahogyan az Erőt segítségül hívva kiemelkedett a Nagai fegyverek ütötte résen keresztül, egy hosszú folyosó tárult elé. Mögötte megrázkódott a terem, ahogyan a gránát felrobbant.
Kiimi nem vesztegette az idejét arra, hogy az Erőn keresztül megbizonyosodjon arról, hogy Tesar, a massza, vagy a Nagai katonák közül valaki túlélte-e a robbanást. Kezét a plafon felé nyújtva lehunyta a szemét, majd görcsösen rángatózni kezdett az erőfeszítéstől. A repedésekkel borított tető, ami a következő szintet fedte, remegni kezdett, majd hatalmas kő- és dúrbeton darabok hullottak alá a nyílásra, amin keresztül Kiimi kijutott. Lentről némi kitinrecsegés és jajkiáltások jelezték, hogy nem mindenki állt el az útból időben.
A jedi, akit egyre kevésbé érdekelt, hogy mit is jelent ez az elnevezés, elégedetten sarkon fordult, és lassan kocogva elindult kifelé a bunkerből. Most, hogy egyetlen hang sem suttogott, vagy üvöltött a fejében, sokkal tisztábbnak tűnt a dolog.
Kiimi időt nyert. Pontosan erre volt szüksége.
Fél órával később, miután kiosont a bunkerből és az Erő útmutatását követve megpillantotta a dzsungel mélyén lévő tisztáson Tesar álcázott vadászgépét, elmosolyodott. Időre, pontosan ennyi időre volt szüksége, hogy ezt megtalálja. A menekülést.
Másodpercek múlva a StealthX dübörögve felemelkedett a felszínről, és az erdő felett suhanva hamarosan beleveszett az éjszakába.
|
|
|
Post by Enz on May 5, 2012 21:50:43 GMT 1
- Remélem boldog, ezredes - sóhajtott fel Dr. Ishii, majd szemrehányóan hozzátette. - Csak huszonkét emberem vesztettem el. - Kicsiny áldozat ahhoz képest, amit nyertünk - vont vállat a holokép. - Az átküldött kutatási adatok és a felvételek kreditmilliárdokat érnek meg. Ishii jobbkeze ökölbe rándul és remegett a dühtől, de nem merte ezt nyíltan kimondani. Az ezredes, aki egyben a kutatási és fejlesztési miniszter is volt, egy őrültnek számított és beosztottjai tisztában voltak ezzel. Számára semmilyen áldozat nem volt elég nagy ha egy technikai áttörésről volt szó, és gondolkodás nélkül küldött másokat a halálba. Ráadásul híján volt bármiféle empátiának, egyesek szerint magának az érzéseknek is. - Pár nap múlva személyesen is odautazok - folytatta az ezredes, figyelmen kívül hagyva a beosztottja látható indulatait. - Addig takarítsák ki a helyet és kaparják össze a túlélőket. - A jedivel mi legyen? - szűrte a szót Ishii a fogai között. - Az embert megölhetik. Ha a barabel kerül elő, tartsák életben. - Miért? - lepődött meg Ishii, ám az ezredes megrázta a fejét. - Emlékeim szerint nem kell magyarázkodnom a beosztottaim előtt. - Bocsánat, uram - hajtotta meg a fejét a doktor, mire a holokép semmivé foszlott. Ishii dühösen vágta bele az öklét a fémasztalba, teljes erejével. Sajnálta, hogy az ezredes idejön, ugyanis minden egyes találkozásukkal egyre kevésbé tudta megállni, hogy megüsse.
A törmelék eltakarítására kivezényelt munkások kevés katonát találtak meg - mármint egy darabban. Akivel nem a bogarak végeztek, azzal az omlás vagy ellátatlan sebeikbe haltak bele. A bogarak már mind halottak voltak és a bázis többi részét is kipucolták tőlük. Szerencsére néhány túlélőt sikerült találni, mint például az egység ideiglenes parancsnokát, aki néhány karcolással megúszta. Sokan nem voltak ilyen szerencsések: akik nem haltak meg, azok közül is sokan vesztettek el végtagokat, rokkantak meg egész életükre. A nagaiokon kívül előkerült még egy gyíkszerű lény is a romok alól, aki szerencsésen megúszta az omlást. Vállán egy égett seb éktelenkedett és nem volt eszméleténél, ennek ellenére ha időnként megszólalt, valami Fészekről hadovált. Az utasítások szerint hordágyra rakták és egy, a bázison sebtében kialakított elkülönített orvosi szobába vitték, amelyet elláttak ysalamirikkel is, és szigorúan őriztek. A sárgás massza, amely előtte jócskán élőnek tűnt, most nem mozdult. Azért a biztonság kedvéért a kutatási minták begyűjtése után lángszóróval felperzselték a maradványokat. A megfeszítetten dolgozó nagaioknak mindössze két nap kellett, hogy a bázison ismét rend és fegyelem uralkodjék. A romokat eltakarították és a bázist újra katonák és kutatók vették birtokba a bogarak helyett. Egyedül a másik jedi nem került elõ, de ennyi még belefér a hibaszázalékba.
Kiimi a felszállás után orbitális pályára állt, hogy átgondolhassa merre tovább. Mivel a gép kellõképpen álcázott volt, nem tartott tõle, hogy felfedezik, míg gondolkozik. A jedikhez nem kívánt már visszatérni, a sitheket megvetette. A nagaiok valószínûleg a fejét akarták, a chissek nem fogadták volna kitörõ lelkesedéssel. Daaláról azonban az hírlett, hogy nincs oda Skywalker rendjéért. Talán egy kiugrott jedinek még hasznát venné titkos ügynökként és informátorként. De tartott attól, hogy a gépet a jedik ellátták valamiféle nyomkövetõvel. Tehát elõször egy semleges bolygót kéne találnia, ahol átnézetheti a gépét. Maga elé képzelte a galaktikus csillagtérképet és rövid keresgélés után gondolatban rábökött Ord Mantellre. Tökéletes választásnak tûnt és a hajó készletei elegendõek voltak az úthoz. A Stealth-X nemsokára eltávolodott a bolygótól és a hiperûrbe lépett.
|
|
|
Hattori
May 16, 2012 21:49:59 GMT 1
Post by Grodin Tierce on May 16, 2012 21:49:59 GMT 1
Tesar kinyitotta szemeit, és eltorzult, ideges sziszegést hallatott, ahogyan érezte, hogy jobb vállától lefelé nem reagálnak az idegek.. pontosabban könyéktõl lefelé, mert feljebb ott rángatózott valami félig kifejlett, még növésben lévõ, satnya ujjakkal rendelkezõ, csöppet sem szép látványt nyújtó testrész...
Tesar elgondolkozott ezen.. megdöbbentõ, gondolta, hogy az Erõ által gerjesztett gyógyító transz, és a barabel fiziológia együtt mire képes.. emlékezett nénje, Saba Mester történetére, aki a Sötét Fészek egyik szolgájával vívott harcban jó egy évtizede súlyos, nyílt fejsérülést szenvedett, és lám, neki is visszanõtt a koponyacsontja...
Ezután pedig elgondolkozott azon, hogy elgondolkozott, miközben fél szemmel a steril, fehér falú, láthatóan medikai kamrának tûnõ helység áttetszõ plexi ablakán túl serénykedõ Nagai medikusokat figyelte.
- "Megdöbbentõ, milyen ütemben nõ vissza a karja... esetleg levágjuk még egyszer, hogy több mintánk legyen?" - tanakodott társával az egyik.
Tesar éles, fejfájdító szisszenést hallatott, jelezve, hogy ez nem lenne túl jó ötlet, mire a medikusok hátrahõköltek, és az egyikük elszaladt.. Tesar remélte, a feletteséért, és nem egy nagyobb vibrokésért.
Teljesen tiszta volt a tudata, csak haloványan élt benne, ahogyan az a mutáns, valószínûleg az Erõben is jártas lény, a Killik bogarak ambróziájának és ki tudja még milyen genetikai kísérletnek a terméke bemászott a fejébe és arra kényszerítette, hogy a Fészekért harcoljon.. de kivel is? Lassan visszatértek az emlékei.. a gyengélkedõben töltött hetek, miközben elméje azon küzdött, hogy kiûzze magából a feje sarkaiba beférkõzött, és még holta után is ott bújkáló entitást.. de úgy tûnt, mostanra sikerült neki.
Tesar megrántotta az ép karjára és az ágy mellé felgöngyölített farkára erõsített hámokat, és ismét felszisszent.
- Megtisssztelnének, ha elengednének.. - mondta csak úgy a levegõbe, hiszen meg volt gyõzõdve róla, hogy a Nagai-ok lehallgatják. - Így nem kellene kivágnom magamat innen...
|
|
|
Hattori
May 19, 2012 13:11:38 GMT 1
Post by Enz on May 19, 2012 13:11:38 GMT 1
Tesar gyanúja hamar igazolást nyert, amikor az ajtó feltárult, és négy felfegyverzett nagai kommandós rontott be rajta, tüzelésre készen tartva fegyvereiket. Egyiküknél egy számára ismeretlen nehéz sugárvetõ volt. Bár nagy tûzerõt képviseltek ellene, szemmel láthatóan igencsak idegesek voltak és az Erõn keresztül érezte a belõlük áradó félelmet. Valószínûleg látták, hogyan is harcolt a nagy teremben és milyen veszteségeket okozott. Tesar ülésbe tornázta magát és ép kezével a fénykardjához nyúlt, hogy csalódottan vegye tudomásul, azt elvették tõle, amíg a gyengélkedõben volt. Bár az Erõ így is vele volt, nem volt elsõdleges fegyvere, így bizony könnyen elõfordulhat, hogy az egyik folyosón hátba lövik futás közben. A nagai kommandósok azonban csak nem tüzeltek, hanem készenlétben állva vártak, hogy megtegye az elsõ lépést. A nyitott ajtó mögül cipõk dobogása hallatszott: úgy tûnik errefelé gyorsan ideért az erõsítés. - Ssssszóval mi lesssz? - kérdezte Tesar. A kommandósok nem válaszoltak, csak kicsit lejjebb engedték a fegyvereik csövét. Valószínûleg parancsuk volt arra, hogy ne végezzenek vele. Talán kísérletezni akartak rajta? - Uram, nem mehet be csak úgy! - hallott kívülrõl egy hangot. - Veszélyes.
Úgy tûnik bárki is kérlelte a felettesét, nem járt sikerrel, ugyanis az ajtón egy nagai tiszt lépett be. A szárazföldi erõk egyenruháját viselte, negyvenes éveiben járhatott, haja pedig két oldalt már õszülésnek indult. A tiszt hûvösséget árasztott magából, ijesztõ hûvösséget. Mintha csak képtelen lenne az érzelmekre. Egyetlen mozdulattal jelzett a kommandósoknak, mire azok leengedték a fegyvert. - Elnézést a kis kellemetlenségért, Tesar mester - szólalt meg a magas rangú tiszt bocsánatkérésként - A biztonságiak néha hajlamosak eltúlozni a dolgokat. - Kicsoda maga? - kérdezte Tesar gyanakvóan. Akárhogy igyekezett, nem tudott a gondolatai közé betörni, mintha csak azok mélyen elzárva lennének. - Gróf Teiichi Kazua ezredes, a Császári Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetõje, egyben Õfelsége kormányának miniszterhelyettese - mutatkozott be a tiszt, majd enyhén meghajolt a jedi elõtt. Szóval egy igazi nagykutya van itt, gondolta Tesar. Egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy felpattan, elõkapja a pisztolyát és túszként tartja magánál, amíg kijut. De ez méltatlan lett volna egy jedihez, ráadásul meglepõen barátságosan fogadták ezúttal, nem ráirányított fegyverekkel. Ráadásul még ápolták is és egyáltalán nem tûntek mérgesnek azért, mert megölte néhány társukat. - Örülök a találkozásssznak - biccentett vissza Tesar végül. - Azonban örülnék, ha elengednének a fogssszágból. - Ön itt a vendégünk, Mester, nem a foglyunk - felelte Kazua barátságosabb hangon. - Bármikor szabadon távozhat.
Tesar végképp nem értett semmit. Nem sokkal ezelõtt még a katonák sugárvetõinek lövedékét kellett kerülgetnie. De talán azért volt ez az egész, mert a lény parancsára megtámadta õket. És azért érez most ilyen nagy ellenszenvet velük szemben, mert a lény ezt ültette a fejébe. Hiszen a nagaiok veszélyeztették a Fészket. Csak úgy küzdheti le végleg énjének ezt a részét, ha semmiben sem hallgat rá. Viszont volt itt még egy kérdés... - Mi a helysszet Kiimi Anaro lovaggal? - kérdezte Tesar. Immáron az ezredes sebtében berendezett irodájában voltak, ahol egy kedves mosolyú titkárnõ teát szolgált fel nekik. - Hónapokkal ezelõtt tûnt el Nagin. Még a vadászgépét és az asztrodroidját sem vitte magával. Aztán errõl a bolygóról küldött segélyhívást - mesélte tárgyilagosan a történteket az ezredes, és Tesar képtelen volt rájönni, hazudik-e. - Mentõcsapatokat küldtünk, de valamiért sorban végzett velük. Végül az elfogása mellett döntöttünk és erre az elhagyott bázisra csaltuk. A többit már ismeri. - Hova tûnt az összecsapássz után? - Nem tudjuk - tárta szét a karjait az ezredes. - Valószínûleg a Mester gépével menekült el, de elõbb még beomlasztotta a termet. - Tehát Kiimi... - mondta hangosan, magában pedig elgondolkozott: vajon elemésztette a Sötét Oldal? Mi lappanghat ezen az bolygón, ami ezt okozta? Bár nem emlékezett világosan a párharcukra, az bizonyos volt, hogy nem érezte a Sötét Oldalt áradni a másikból. De egyelõre csupán az ezredes verziójára támaszkodhat. - Asszt mondta bármikor elmehetek. De mivel? - tért át gyakorlatiasabb kérdésre Tesar. - Még mindig nálunk van Kiimi lovag gépe. Azzal távozhat, Mester - felelte. Magában azért még hozzátette: persze csak azért, mert már szétszedtük egyszer és lemásoltuk. - Persze ha még maradni kíván, akkor Ön a Nagai Császárság legmélyebb vendégszeretetét élvezi.
|
|
|
Hattori
May 28, 2012 16:19:11 GMT 1
Post by Grodin Tierce on May 28, 2012 16:19:11 GMT 1
Tesar biztos volt benne, hogy valami nem tetszik neki... talán az egyik kommandós övén lógó, erõsen hüllõbõrnek tûnõ, láthatóan tradicionális Nagai díszítés? Vagy az a tény, hogy nem tudta megállapítani, az ezredes szavainak melyik fele igaz, és melyik nem? Vagy egyszerûen csak asssssz, sziszegte hozzá magában önkritikusan, hogy annyi évvel a Killik-el egy közös tudatban töltött idõ után, mikor már azt hitte, végérvényesen megszabadult a rossz emléketõl, most egyszerre ismét ilyen könnyen a hatásuk alá került? Vagy esetleg pont az, hogy még mindig létezik olyan Killik, amelyik ezt egyáltalán meg tudta tenni... már ha egyáltalán valóban ez rovar volt, és nem az a ...
Tesar megrázta a fejét, még mindig homályosak voltak az emlékei. - Óhajt esetleg fájdalomcsillapítót, küldessek orvosért, Mester? - az ezredes jól színlelt aggodalma magához térítette. Túl sok volt itt a kérdés, mind a Nagai-ok szándékával, mind Kiimivel, mind a bunkerben történtekkel kapcsolatban, és Tesar úgy érezte, csak akkor tud tisztán gondolkozni, ha már távol van ettõl a helytõl. - Kösszönöm, nem sszükszégessz, eszredessz úr.. - rázta meg a fejét. - Mosszt assz a legfontoszabb, hogy tájékosztasszam a Rendet Kiimi Anaro tanítvány távozásszáról... hálássz lennék, hogyha megkaphatnám a gépét... éssz persze a felszerelesésszeimet..
|
|