|
Nagi
May 25, 2015 10:47:36 GMT 1
Post by Enz on May 25, 2015 10:47:36 GMT 1
- Marisa grófnő - mutatkozott be barátnőjét követően ő is. Az udvari etikettre figyelnie kellett, ezért nem mutatkozhatott be ő elsőnek. Persze Mikasa aligha vette volna zokon, és a valóságban rangjuk is azonos volt, nem hagyhatta, hogy ilyen apróságon megbukjon saját álcája. Ráadásul a Miura család is elég ősi volt, és bár a főág évszázadokkal ezelőtt kihalt, számos és igen szerteágazó leszármazó család maradt utánuk. - Felség, kérem, ezt tartsa magánál - nyújtott egy kommunikátort Mikasa felé a fiatal kapitány, aki egyébként nem tűnt olyan katonás jelenségnek, mint mondjuk Urio vagy Togo, akik most Puyí mellett állva figyelték a völgyet. - Még mindig meglep, hogy Kurosaba tábornok győzni tudott - jegyezte meg Urio, amiben persze a történelem iránti érdeklődésen túl a régi gyökerű flotta-planetáris erők rivalizálásnak is szerepe volt. A flotta tisztjeinek meggyőződése volt, hogy az űrben sikerült győzelmet aratni a tof felszabadítási háború és a Karmazsin Nap-felkelés idején, és bár a trónért folyó háborút - amelyre e két esemény között került sor - kénytelenek voltak a planetárisok dicsőségének elismerni, nem túl jó szájízzel tették. - Ha nem árulja el a teljes balszárny, Yaemon hercegé lett volna ez a nap. - A politika felülírhatja a fegyverek erejét - jegyezte meg a császár, akinek uralma alatt kezdett el először galaktikus nagyhatalomként viselkedni a Nagai Császárság. - A Konföderáció is egyetlen fegyverlövés nélkül hódolt be nekünk. - Kétségkívül, de a fegyverek ereje nélkül nem lehet mire politikát alapozni, felség - jegyezte meg Togo, mire Puyí elgondolkodva figyelte tovább az előttük elterülő völgyet. - Minden hatalom a fegyver csövéből ered - közölte végül az álláspontját, majd a szeme elé emelte a makrotávcsövét, és a legnagyobb természetességgel váltott témát. - Azt hiszem az idei összfegyvernemi hadgyakorlatot rendezhetnénk itt is akár. Marisa szótlanul hallgatta a beszélgetést, aminek nem címzettje volt, csak egészen véletlenül fülelt bele. Puyí császárként viselkedett, fenségesnek és erőteljesnek mutatva magát. Amikor korábban látta, túlságosan jószívűnek, tutyimutyinak és alkalmatlannak gondolta. De így visszatekintve, elképzelhető, hogy az a császár jobban tetszett neki? Kevésbé volt számító, és mások életét semmibe vevő. Tízezrek haltak meg Naporarnál, egy olyan katonai expanzió érdekében, aminek a hosszú távú megtartása legalábbis kétséges. Nem is beszélve a milliónyi civil áldozatról. De egyszerűen nem zavartatta magát, még a legkisebb mértékben sem. - Gondterheltnek tűnik, grófnő - fordult felé Miura kapitány. - Ezt mintha már mondták volna ma nekem - válaszolt egy félszeg mosollyal Marisa. - Nem kell aggódniuk, az út valószínűleg eseménytelen lesz - értette félre a kapitány az aggodalom okát.
|
|
|
Nagi
May 25, 2015 11:36:10 GMT 1
Post by Revan on May 25, 2015 11:36:10 GMT 1
Marisa kivárta, míg Mikasa bemutatkozott és csak utána tette meg ő is. Természetesen ennek így kellett lennie. Őt nem zavarná, ha nem ő mutatkozna be elsőként, de a többi jelenlévő lehet, hogy vetne pár szúrós pillantást szegény barátnőjére. A kapitány átnyújtott neki egy kommunikátort, amit ő el is vett. El is kellett. -Köszönöm, kapitány.-köszönte meg kedvesen, majd el is tette az eszközt. Eközben Puyí és a társai a völgyet figyelve beszélgettek. Kicsit a történelemről, kicsit a politikáról. Mikasát egyik sem érdekelte igazán. Neki úgysem az a szerepe, hogy ilyesmiben jártasnak kelljen lennie. Sajnálta egy kicsit, hogy megjött az újabb vendég. Olyan kellemes volt a testvéreként viselkedni kicsit Puyíval. Most meg megint mindenki vigyázzban áll körülöttük. Őket kivéve persze, ők nem katonák. -Akkor nem csak én vettem észre.-viszonozta a lány mosolyát. A kapitány szerint eseménytelen lesz az út. Nos, remélhetőleg valóban az lesz. -Bízzunk benne.-mondta, miközben tényleg abban reménykedett, hogy nem történik semmi olyan, ami miatt bárkinek az életével kellene fizetnie. Legyen csak béka.
|
|
|
Nagi
Jun 3, 2015 21:48:49 GMT 1
Post by Enz on Jun 3, 2015 21:48:49 GMT 1
Alig két nap telt csak el a kis kirándulás után, de Marisának sokkal kevesebbnek tűnt, hiszen az egész időszak nagy készülődések közepette telt, és az egész császári palotát felrázta szokásos csendjéből. Cselédek pakolták be a császár részére az úton "feltétlenül szükséges" dolgokat, amiknek nagyobb része értéktelen kacat volt, az egészet pedig a kissé talán túlságosan is csendes, de kötelességtudó Hondo főpecsétőr vezényelte le. Hondo sokáig gyerekkori tanítóként szolgálta Puyít, és uralkodása első éveiben ő töltötte be a kancellári tisztséget. A császárt sokáig jobban érdekelték a művészetek, mint a napi politika, így hallomása szerint Hondo szolgálatai igen fontosak voltak a számára, és ő ügyesen lavírozott a különböző érdekcsoportok között. Munkája elismeréseképp kapta meg a főpecsétőri tisztséget, és egyik lányunokája beházasodhatott a császári házba. Puyí láthatóan jól értett mások jutalmazásához, ami már félsiker volt egy sikeres uralkodáshoz. - Mikasa, gyere már! - szólt be ismét a szobába, abban bízva, hogy senki fülét nem üti meg az udvari etikett ilyen megsértése. Végül előlépett a lány, egy bőröndöt hozva magával, amibe valószínűleg személyesebb tárgyait pakolta, és nem merte a szolgálókra bízni. - Ha odaértünk, add át nekem. Egy hercegnő mégsem cipelhetett bőröndöket, mert ezért szolgáit büntették volna meg. De Marisa tudta mennyire vágyik barátnője arra, hogy kicsit szabadabb legyen és gondoskodhasson magáról, ezért hagyta, hogy addig is ő vigye.
Puyí ezúttal fekete színű egyenruhában parádézott a siklók felé tartó menet élén, amelyet már csak egy sötét köpeny tett teljesebbé. Semmilyen szabályzatnak nem felelt meg ez a fajta összeállítás, de a hadsereg főparancsnokaként mégis ki mondta volna ezt meg neki? Őt szorosan követte Urio ellentengernagy, a kísérőflotta parancsnoka, míg Togo admirális már a zászlóshajóján készítette elő az érkezését. A menet több száz főt számolt: nemcsak katonák, de hűséges testőrei, húga és kísérői, eunuchok, udvari szolgák, tisztviselők, udvari hivatalnokok, zenészek, szakácsok és udvari talpnyalók hada is követte őket. Látványos belépőt szeretett volna Csillára, ami megmutatja a Császárság igazi erejét. Utána pedig ő fogja a sajátját. - Heika, biztonságos utat kíván alázatos szolgád - búcsúztatta a sorfal végén Doihara, a jelenleg regnáló kancellár, akinek azonban már semmiféle hatalom nem volt a kezében, csak mint hasznos bábot tartotta meg, míg saját emberei átveszik a kulcsposztok felett az irányítást. Távollétében sem Doihara irányított - balga húzás lett volna -, ehelyett a mellett ácsorgó főeunuchja, Torinaga kezébe helyezte a tényleges hatalmat. Leghasznosabb szolgája hamarabb halt volna meg, semmint elárulja őt. - Én biztos kezekben vagyok, és a Császárság is abban lesz, míg távol vagyok - közölte már-már pátosszal a szavaiban. Természetesen ez nem volt hazugság, hiszen mindent gondosan elrendezett még időben. Mikor pedig mesterével, azzal a vén bolonddal kell megkeresnie ez a Sordis nevű imposztor sithet, már nem ilyen kényszermegoldások állnak majd rendelkezésére. - Hétszer szülessek újjá, mindannyiszor kardot fogva érted - fogadkozott Doihara, ügyesen játszva a rábízott hűséges szolga szerepét. Jól fog mutatni az esti holohírekben. Mikor elküldi azt az aggastyánt nyugdíjba, szüksége lesz egy ügyesen mozgatható főpecsétőrre. Akinek történetesen kissé jobban belenyúlt az elméjébe, mint Phennirnek annak idején.
Marisa és Mikasa is beszálltak a számukra kijelölt siklóba, amit még erre a rövid útra is teljes luxussal szereltek fel. A Császárság, és különösen a császári udvartartás sosem spórolt, ha a fényűzésről volt szó, ezzel mutatva meg saját gazdagságát és hatalmát. De még a császári palotából is látni lehetett a díszes főváros szégyenfoltjait, a nyomortelepeket, ahol tofok és más "szolganépek" tengették életüket, a legalantasabb munkákat végezve el a nagaiok számára. Vajon helyes volt mindezen egyenlőtlenségek ellenére a viselkedésük? Tényleg születésüknél fogva többre rendeltettek? Marisa nagyon szeretett volna hinni ebben, de sosem tette magáévá a gondolatot teljes bizonyossággal. Merengése egyébként is csak addig tartott, míg kiértek az űrbe. - Nézze felség, az a Yamato, a Flotta büszkesége! - mutatott ki az ablakon Mikasa számára. A hatalmas, 9 kilométert meghaladó testű acélmonstrum kialakításában a régi tengerjáró hajókra emlékeztetett, de Marisa tudta, hogy ez sokkal halálosabb azoknál. Óriási lövegtornyai, amelyek egy lövéssel képesek voltak fregattokat eltörölni, a nagai tervezési munka aprólékosan kidolgozott gyöngyszemei voltak. Ahogy közelebb értek, nyilvánvaló lett, hogy nem csak ezzel utaznak: tucatnyi különböző nagyságú hajó vette körbe a Yamato-t. Puyí nagyon adott a látszatra, konstatálta magában Marisa, de rögtön fel is merült a kérdés: vajon csak a hatalmát akarja fitogtatni, vagy pedig meg akarja félemlíteni vendéglátóikat. Hajójuk hamar elérte a formációt, így közelebbről is megcsodálhatták a kísérőhajókat, majd mellettük elhaladva magát a zászlóshajót is. Nem ez volt az egyetlen, ami a típusból épült, de ez volt a legismertebb közülük. Ahogy dokkoltak, máris elözönlötték a szolgálók a hangárokat, hogy kipakolják a szállított csomagokat, és a körletükbe kísérjék a vendégeket. Ahogy Marisa és Mikasa lesétáltak a rámpán, ismerős alakot pillantottak meg: Miura kapitány néhány testpáncélt viselő tengerészgyalogos díszsorfala mögött várakozott rájuk, szokásához híven kedvesen mosolyogva. - Remélem kellemes volt az útjuk - nyitott egy bevett udvariassági formulával. - Ha kívánják körbevezetem magukat a hajón, de ha inkább lepihennének, szívesen a lakosztályukhoz kísérem Önöket. Elnézést kérek a hely puritánsága miatt, minden erőfeszítésünk ellenére ez továbbra is csak egy katonai létesítmény marad. Szabadkozott a végén kicsit. Marisa kérdőn pillantott Mikasára. Itt és most ő volt a hercegnő, neki kellett döntenie.
|
|
|
Nagi
Jun 3, 2015 22:49:50 GMT 1
Post by Revan on Jun 3, 2015 22:49:50 GMT 1
Eljött hát a nap. Elindulnak a császár kíséreteként a Csillára. Mikasa nem szeret panaszkodni, de az arcára volt írva a kezdetektől fogva, hogy nincs ínyére az egész utazás. Persze csak maguk közt mutatta. Mások előtt játszotta a szeretetreméltó hercegnőt, aki mindig kedves és mosolygós. -Jövök már, nyugi!-felelte, mikor kilépett. Marisa nagyon sürgette őt az elmúlt percekben. Volt pár dolog, amit át kellett gondoljon, hogy magával hozza-e. Ha Marisa csendben várt volna, hamarabb eldönthette volna.-Jó, rendben.-adta meg magát egy sóhajtással. Azt kívánta bár ágynak dőlne valami nyavalyával és akkor nem kellene elutazzon testvérével. Egyáltalán ő minek kell? Mutogassa az embereknek a tiltott gyümölcsöt? Vagy próbál találni neki egy megfelelő jegyest, akihez később hozzámehet? Inkább nem is gondolt rá, inkább elindultak végre.
Megérkeztek a siklóhoz, de persze még jóval előtte átadta Marisának a bőröndjét, hogy megadják a látszatot. Kellemetlen volt számára, de nem tehettek mást. A kilátással nemigen törődött. Miért is tette volna? Csak a szíve szakadna meg a nyomorban élők láttán. Aztán megszakadna ismét, mikor rádöbbenne, hogy semmit sem tehet értük. Most legalábbis. Talán egy napon. Az űrbe érve megpillantották a hatalmas hajót, mely a flotta büszkesége volt. Mikasát sosem nyűgözték le a katonai dolgok, de kénytelen volt jó képet vágni ehhez is. -Impozáns alkotás, van mire büszkének lenni.-helyeselt tökéletes színjátszással. Na persze nem ez volt az egyetlen hajó. Számos másik is körülvette a Yamatot. De mindenképp az volt a leglátványosabb mind közül. Még egy kis szemle és meg is érkeztek a hajóra. A dokkban már szaporán tették a dolgukat a szolgálók. Volt mit kipakolni. Persze Mikasa most már nem vihette a saját bőröndjét. Túl sok a kíváncsi szem. Ők sem maradtak kísérő nélkül. Miura kapitány egy díszes kísérettel várta őket. -Köszönjük, az út kellemes volt.-felelte kedves mosolyát magára öltve. Marisa tőle várta a döntést. A lakosztályba, vagy nézzék meg a hajót? Sajnos a 'visszaszállni a siklóba és hazamenni' nem volt a választható lehetőségek között. -Úgy hiszem, a legénység örömét lelné benne, ha megtisztelnénk őket egy rövid látogatással. A tisztaság miatt pedig ne fájjon a feje, tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egy sétahajó.-felelte vidáman. Ha már mutogatni akarja őket Puyí, akkor mutogassa mindenütt. A morálnak is jót tehet, ha nem csak egyenruhás tiszteket látnak folyton a fedélzeten.
|
|
|
Nagi
Jun 7, 2015 18:38:29 GMT 1
Post by Enz on Jun 7, 2015 18:38:29 GMT 1
- Örülök, hogy megérti, felség - köszönte meg teljes őszinteséggel Miura, ami így már több volt mint egyszerű udvariasság. Úgy tűnik ő nem egyszerűen rábízott nyűgös vendégekként bánt velük, hanem tényleg komolyan érdekelte a helyzetük. Ritkán látni ilyet az egyenruhások között, akiknek a legtöbbje a gyors dicsőségre vágyott. Marisát meglepte a döntés, hiszen tudta, barátnője mennyire nincs oda az utazás ötletéért, és ő maga szívesebben pihent volna le a lakosztályukban, valami szórakoztató dolgot csinálva vagy egyszerűen beszélgetve. - Biztos izgalmas lesz - erőltetett mosolyt magára. Marisát ugyan jobban érdekelték a Császárság legújabb vívmányai, de még így se nagyon fűlött a foga a dologhoz. - Kérem, legyenek szívesek követni - mondta zárszó gyanánt Miura, és megfordult, majd megindult előre. A két nemes lány csatlakozott hozzá. A hangár maga nem volt különösebben érdekes, bárhol hasonlót lehetett volna látni, leszámítva, hogy a Yamato azon kevés hajó között volt, amelyen nagyobb hajók felszállására is alkalmas hangárok üzemeltek. A legtöbb nagai konstrukción ugyanis a hangárok csakis a gépek leszállására szolgáltak, a vadászgépeket katapultokkal lőtték ki a hajók törzsében elhelyezett indítónyílásokon keresztül. A feladatuk végeztével ezek a repülőgépek visszatértek a hangárba, majd feltöltésük után egy szemek elől elrejtett sínrendszer vitte őket a legközelebbi szabad kilövőálláshoz. Effektív helyspóroló megoldás volt ez, de azt eredményezte, hogy a szárazföldieket szállító hajóknak nem a csatahajók védett gyomrában, hanem külön kellett azoktól utazniuk. Ahogy végigértek a hangárokon, egy turbólifthet kalauzolta őket vezetőjük, amiben éppen egy csapat katona utazott. Alázatosan álltak félre, hogy a vendégek is beférjenek, de az út közben Marisa nem tudta nem észrevenni, mennyire bámulják bizonyos részeit. Faragatlan fickók. A lift aztán megállt, és Miura kapitány előre kilépett. - Ez itt a reaktorhelyiség - közölte velük, ahogy követték. A képernyők túloldalán hatalmas méretű generátort lehetett látni, a technikai tisztek pedig nyugodtan figyelték a műszereket. - Mit tud erről nekünk elmondani? - kérdezte Marisa, megpróbálva érdeklődést színlelni. Miura kapitány mosolyogva fordult feléjük. - Ez az új nagy teljesítményű Sakae-Ichi reaktor, ami egymaga egy nagyvárost képes lenne energiával ellátni. Újfajta technológián alapul, a lényege a szakuradit nevű nagy teljesítményű kőzet tulajdonságainak kihasználása.- Szakuradit - bólintott,mintegy megjegyezve magának a nevet. Igazából semmit sem hallott még erről a kőzetről, ami láthatólag rózsaszín színéről kapta nevét. Valószínűleg talán nem is a Császárság területén termelték ki. Az azonban érdekes kérdés volt, miért nem építettek civil reaktorokat azokon a nagai magvilágokon, ahol az energiaéhség a legnagyobb volt. Egészen úgy tűnt számára, mintha ezzel akarnák fenntartani az alattvalók lelkesedését az agresszív katonai expanzió iránt. Könnyebb volt elfogadni, hogy a katonáik a nagai faj fennmaradása érdekében harcolnak sosem hallott nevű bolygókon, mint hogy kizárólag néhány tábornok rendjelsorát akarják ékesíteni. - Erre jöjjenek - vezette őket tovább Miura kapitány, aki láthatóan tisztában volt vele, valójában mennyire is rajonganak a katonai installációkkal kapcsolatos fontos adatok és számok tömkelegéért, és igyekezett minél érthetőbben és tömörebben beszélni ezekről. Ismét egy érdekfeszítő liftutazás várt rájuk, mire elétek a következő látványossághoz. Ezek az új turboliftek olyannyira hangtalanok és stabilak voltak, hogy Marisa meg mert volna esküdni, el sem mozdultak a helyükről. A kapitány szokás szerint vezette az utat, és ahogy kiléptek, olyan helyre értek, hogy Maris szája egyszerűen tátva maradt. Annyi változatos fény világított a szobában, hogy azt Nagi neonreklámjainak erdője is igencsak megirigyelhette volna. Kezelők tucatjai ültek vagy álltak különböző kijelzők, monitorok, holovetítők előtt, és adatsorokat, grafikonokat, vizuális képeket figyeltek. Az egyik nagy méretű kivetítőn például jól kivehető volt a flotta. - Bámulatos - ámult el Marisa, akit lenyűgözött a látvány. - Ez a taktikai elemzőközpont. A Yamato típust kezdettől fogva flották zászlóshajójának építették, így fontos volt olyan helyiséget is kialakítani, ahol a taktikai és stratégiai adatok részletes és gyors elemzése folyik valós időben - magyarázta vezetőjük, aki láthatóan maga sem volt közömbös a dolog iránt. Ahogy elléptek néhány konzol mellett, a munka zavartalanul folyt tovább. Marisa megértette a dolgot, elvégre fontos vendégek százai utaztak a flottával, így egyetlen hiba is komoly következményekkel járhatott. Miura ezután kivezette őket a helyiségből, ahonnan az egyik folyosóra jutottak. Az ajtó előtt pózoló két őr kihúzta magát, ahogy elhaladtak mellettük. - Még megmutatok pár fontosabb helyet - mondta nekik a kapitány mosolyogva, mintegy ezzel jelezve, hogy nem kell félniük, nem fogja túl sokáig húzni a dolgot. Ahogy végighaladtak a folyosón, kétoldalt több leágazás is volt, amelyek különböző helyiségekbe vezettek. Marisa el sem bírta képzelni a hajó belső méreteit, pedig próbálta megerőltetni a fantáziáját. 9 kilométer azonban szörnyen hosszúnak tűnt, nagyobb kiterjedésű volt, mint sok nagyváros, és ehhez mérten több százezer embernek adott állandó otthont. A folyosón szemben érkezők előzékenyen hajoltak meg feléjük, miközben óvatosan félreálltak az útból. Bár - egyelőre - nem személy szerint nem szólt a gesztus, Marisa nem tudta letagadni, hogy igencsak tetszett neki az egész. Tisztelettel és alázattal fordultak felé, egész életében erről álmodozott. Hogy már nem egy üldözött dinasztia utolsó túlélőinek egyike, hanem olyasvalaki, aki felé alázattal kell közelíteni. A gondolat igencsak kellemes és hívogató volt. Ahogy befordultak az egyik elágazásnál, hirtelen egy fekete egyenruhás tisztre lettek figyelmesek, akit szőke haja messziről is kiemelt a tömegből. A nagaiokra leginkább a fekete vagy sötétkék színű haj volt a jellemző, és nagyobb számban fordult még elő távoli rokonaikra, a sephikre jellemző ezüstös hajszín, az ettől eltérőeket azonban már fényévekről ki lehetett szúrni. Au igencsak hűvös tekintetű tiszt mindenféle sietség nélkül a sapkájához emelte a kezét, hogy valami szalutáláshoz hasonlóval köszöntse őket. - Felség - hajolt meg előttük igen enyhe szögben a tiszt, testével Mikasa felé fordulva, tekintetével mélyen belenézve az övékbe. - Kakka - tisztelgett katonásan Miura kapitány válaszul. - Engedelmükkel - lépett tovább az ellentengernagy, majd szótlanul távozott. Marisának borsódzott a háta a találkozástól, és hirtelen pár pillanattal ezelőtti önbizalmát is elveszítette. Benne semmi alázat, tisztelet vagy félelem nem volt. Ettől hátborzongatóbb gondolatot el sem tudott képzelni. - Remélem jól van, grófnő - lépett közelebb Miura, látva az arckifejezését. - Yoshiwara ellentengernagyról úgy hírlik, hogy igencsak magának való személyiség. Ne vegye zokon a viselkedését.- Köszönöm, igyekszem így tenni - erőltetett valamiféle mosolyt az arcára, de nem nézhetett ki sokkal jobban. - Elég fáradtak lehetnek a készülődéstől. Ha gondolják, később folytathatjuk a vezetést, én bármikor a rendelkezésükre állok - ajánlotta fel Miura.
|
|
|
Nagi
Jun 7, 2015 20:10:12 GMT 1
Post by Revan on Jun 7, 2015 20:10:12 GMT 1
Minden kellemetlen körülmény között azért a kapitány őszinte lelkesedése meghatotta Mikasát. Legalábbis őszintének tűnt. Nem akart kitolni Marisaval, ám udvariasságból elfogadta az ajánlatot. Egy rövid kis szemle nem fog megártani. Eddig egyébként is ültek, jót tesz egy kis mozgás. Végül elindultak a kapitány vezetésével a hangárban. Egy turbólifthez vezette őket, amiben épp egy csapat katona utazott. Szorítottak nekik némi helyet, így ők is befértek. -Köszönjük.-mondta egy bájos mosoly kíséretében. Egy másik hercegnő valószínűleg az orrát fenn hordva egy szót sem szólt volna. Ő azonban nem ilyen volt. Egy kis kedvesség mindenkinek jól esett, hiába nem mutathatta ki. Rövid utazás és elhagyták a liftet, majd még mielőtt becsukódott az ajtó, Mikasa megfordult és egy bájos mosollyal az arcán intett a katonáknak. Egy-kettő mintha el is pirult volna. De csak alig észrevehetően. Igen fegyelmezettek voltak. A kapitány rögtön el is mondta, mely helységben vannak. Tehát a reaktorhelyiség. Érdekes volt a sok műszer. Mármint annak tűntek. Valószínűleg kisebb katasztrófát okozna, ha egy nem hozzáértő személy hozzájuk nyúlna. -Szakuradit, olyan szép, akár a neve. Ritka ásvány egyébként? Na és honnan származik? Egy pár kérdés nem árt meg. Legfeljebb lerázzák azzal, hogy bizalmas. Bár neki nyilván udvariasabban mondják el, mint egy jött-ment akárkinek. A reaktorterem meglátogatása után ismét lifteztek egyet, majd a taktikai elemzőközpontban álltak meg ismét, ami ha a műszereken kívül nem világított volna más, olyan lett volna, mint valami éjszakai klub. Legalábbis valami ilyesmi látványnak gondolt Mikasa egy klubot. Ő maga sosem járt ilyen helyen. Túl veszélyes, nem neki való stb kifogások. Újabb sóhaj, amivel nyugtázta magának, hogy az álomba illő élete nem is olyan álomba illő. -A számból vetted ki a szót. Jó, ez még őt is lenyűgözte egy kicsit. Annak ellenére, hogy ezek a gépészeti és katonai dolgok annyira nem mozgatják meg a fantáziáját. A túra végül folytatódott. A kapitány közölte, hogy még egy pár dolgot megmutat. Valahogy érezhette, hogy nem akarnak minden apró zugot megnézni. Illetve, hogy inkább udvariasságból jöttek, mintsem valódi érdeklődésből. Amerre csak elhaladtak, mindenütt tisztelegtek és meghajoltak. Tudták, hogy kicsoda ő és úgy viselkedtek vele. Végül egy fekete egyenruhás férfit pillantottak meg. Az öltözéke és a kisugárzása könnyen elárulta, hogy magas rangú tiszt. De még ő is megadta a tiszteletet a hercegnőnek. Legalábbis egy szalutálást azért kierőltetett magából. Mivel nem ismerte a rangját és a nevét sem tudta, Mikasa egy udvarias, könnyed meghajlással viszonozta a tiszteletadást. A férfi ez után távozott. -Igen. Azt hiszem, megnéztük az érdekesebb helyeket a hajón. Esetleg talán a hidat megnézhetnénk később. Egyetértesz,kedves Marisa?
|
|
|
Nagi
Jun 27, 2015 8:47:38 GMT 1
Post by Enz on Jun 27, 2015 8:47:38 GMT 1
- Sajnos ezzel kapcsolatban még felségednek sem szolgálhatok információkkal - felelte Miura kapitány kitérően Mikasa kérdésére, és hangjában őszinte sajnálatot lehetett felfedezni. - Igazság szerint ez előttem sem ismert információ. Látszott rajta, hogy nem akarja, hogy úgy tűnjön, mintha ő titkolózna a hercegnő előtt, és Marisának határozottan tetszett őszinte hozzáállása. Miura kapitányt azonban nehezen tudta elképzelni, ahogy egy hajó hídján áll, és parancsot ad az ellenség elpusztítására. Talán előtte tőlük is őszinte bocsánatot kért volna? Mindenesetre társaságnak igencsak kellemes volt. - Okos ötlet a flotta energiaellátását olyan eszközre építeni, amit csak külföldről tudunk ellátni? - tette fel a benne megfogalmazódott kérdést. - Sajnos ez nem tartozik az én kompetenciámba - felelte kicsit zavartan a kapitány, és Marisa egy mosollyal jelezte, hogy megértette a dolgot.
A Yoshiwarával történt találkozó után Marisa nagyon kellemetlenül érezte magát, egyszerűen túlságosan is megviselte ez a jelenlegi helyzet. Puyí biztosan megvédte volna, gondolta magában, és hálás volt nagyon Mikasának, hogy rögtön felajánlotta a pihenést. Igazság szerint érdekelte a nagai flotta jelenlegi helyzete, hiszen élete nagyobb részét a világtól elzárva töltötte, de most annyira felkavart volt, hogy nem tudta volna folytatni a vezetést. Úgy gondolta, hogy mások tisztelete és alázata kijár neki, és bár eddig egyszerű nemesnek álcázva magát képes volt ennek bizonyos fokú hiányán felülemelkedni - hiszen tudta, hogy a tisztelet hiánya nem neki, hanem választott rangjának szól és a megtévesztés része -, Yoshiwara abszolút tiszteletlensége kizökkentette addigi szerepéből. - Tökéletesen, Mikasa. Hercegnő - tette még hozzá kényszeredetten mosolygó arcot vágva. Csak arra tudott gondolni, hogy kicsit lepihenjen és összeszedje a gondolatait a jövővel kapcsolatban. - Ahogy kívánják - felelte szolgálatkészen Miura. - A szállásukra kísérem magukat.
Ahogy kinyílt a lakosztályuk ajtaja, Marisa szinte bemenekült a folyosóról. Szinte fel sem tűnt neki a rögtönzött hely pompássága és gazdag díszítettsége, és rögtöb levetődött az első útjába eső kanapéra. Egy rövid gondolat erejéig hálát adott a modern bútorokért, így legalább nem a földre kellett levágódnia, mint a császári palota ódonabb részein. - Hívjanak, ha szükségük van valamire - búcsúzott még az ajtóból Miura kapitány mosolyogva. - Az ebédet kérésükre a szobában szolgálják fel, este tradicionális színházi előadás lesz a közösségi teremben. Marisa szótlanul ült a kanapén, és figyelemre sem méltatta a programajánlót. Sosem hitte volna, hogy ennyire gyenge lesz és egy ilyen apróság képes ennyire megingatni sziklaszilárd akaratát. Akkor sem érzett így, mikor a palotába betörő tofok meg akarták erőszakolni vagy mikor fegyvert szerzett, hogy maga végezzen Puyíval. Szánalmasnak érezte magát.
Enz a kinyíló ajtón keresztül a hídra lépett, ahol Togo admirális és törzstisztjei már vártak rá, és egyszerre tisztelegtek neki. Hosszú éjsötét fekete palástja minden egyes lépésnél követte, mögötte pedig hűséges emberei lépdeltek, köztük testőrségének parancsnoka, a fiatal Fujiwara. Menetközben tisztelgett vissza a katonáinak, és előttük elhaladva indult meg a számára a hídon kialakított központi ülőhely felé, ami máshol a hajót parancsnokló tisztet illette volna meg, de Togo kénytelen volt egy sokkal szerényebb hellyel beérni saját hajóján. Mikor helyet foglalt, az admirális tisztjei is visszatértek a helyükre, Togo pedig hozzá lépett, és ismét tisztelgett. Hűséges és precíz tiszt volt, pontosan, ahogy azt szerette, és ezért is bízta meg saját zászlóshajója parancsnoklásával. - Felség, jelenthetem, hogy az utolsó transzport is landolt. Indulásra készen állunk - jelentette ki, ami persze formalitás volt, hiszen erről őt is értesítették már, és ezért is jött a hídra. Komoly arccal igazította meg köpenyét, majd felállt. - Köszönöm, admirális - biccentette a tiszt felé, majd az elülső plasztacél ablakok felé fordult. - Parancs a Yamato-nak és a kísérőflottának: irány Csilla, a tervezett útvonalon! Teljes sebességgel előre! - Zenkan, zensokuryoku! - visszahangzota a parancsot az elsőtiszt, mire a híd azonnal feléledt, és a hajó az orbitot elhagyva indult meg az űr felé, a flotta többi része által követve. - Warpuspidu! - érkezett a következő utasítás, és pár pillanat múlva a csillagok milliói csíkokká váltak, és összeolvadtak a szeme előtt. Enz egy halovány mosollyal foglalt helyet.
|
|
|
Nagi
Jun 27, 2015 18:07:39 GMT 1
Post by Revan on Jun 27, 2015 18:07:39 GMT 1
-Semmi probléma. Csak érdeklődtem. Igazából nem is nagyon értek az ilyen műszaki dolgokhoz. De érdekesnek találom őket. A nap kegyes hazugsága talán az iménti. Valójában a legkevésbé sem ért hozzá és nem is érdekli. Az ásvány viszont érdekesen hangzott, meg szép is volt. A kapitány pedig lelkes volt. Meg akarta adni neki az örömöt, hogy megmutathassa a tudását. Hát ez most nem sikerült. Majd máskor. -Talán rendkívül tartós, ezért sokáig kitart. Elvégre, ha egy egész várost képes energiával ellátni, akkor egy hajón sem haszontalan. Na meg talán biztonságosabb, mint más meghajtású hajók. De bocsánat, csak találgatok itt a butaságaimmal.-mondta a végén nevetve.
Marisa egyetértett Mikasa ötletével, hogy ideje a szállásra menni. Még lesz idejük nézelődni. Látta kedves barátnőjén, hogy nincs a legjobb formájában. Tényleg kijár neki egy kis pihenő. Ő meg csak rángatja magával mindenfele, csak mert kedves akar lenni a legénységhez. Bár ő róla mintha tudomást sem vettek volna a legtöbb helyen. Bezzeg Marisát megnézték többen is. Természetesen tudja, hogy ennek az lehet az oka, hogy ha fivére fülébe jut, hogy valaki ő vele tiszteletlenül bánik, az nem fogja megköszönni, amit kap. A szálláshoz érve Marisa szinte berohant a lakosztályba. Mikasa pedig követte, bár kevésbé sietősen. Miura kapitány pedig elbúcsúzott tőlük. De még gyorsan ismertette a nap további programjait. Nem túl mozgalmas. Talán ez így jobb is. -Pompás, alig várjuk. Akárcsak az előadást. Most már nem kért megerősítést Marisától. Hagyta inkább pihenni. Eléggé gondterheltnek tűnt már így is szegény lány. A kanapé mögé sétált és megfogta a lány vállait, hogy adjon neki egy könnyed kis masszázst, amitől ellazulhat. -Minden rendben? Nagyon elcsendesedtél. Tudta persze, hogy az ő hibája. Ő akarta megnézni a hajót és rángatta őt magával. Pedig Marisa megtehette volna, hogy inkább lepihen egyből. -Sajnálom. Jól kitoltam veled. Csak udvarias akartam lenni.
|
|
|
Nagi
Jun 29, 2015 18:19:14 GMT 1
Post by sithlord on Jun 29, 2015 18:19:14 GMT 1
Wenthar miután átolvasta az üzenetet máris megírta a választ Thainnak. Módfelett elégedett volt. Ez az Arya Stark belevaló kis csaj lehet, hiszen sikeresen megúszta a Főkormányzó ellene szőtt machinációit és most ez. Igazi vérbeli Sith!
Hilts Nagyúr azonban aggasztotta. Már nem bízott a régi idők Sith Nagyurában. Egyszer már megütötte a bokáját egy hasonló Nagyúrral. Éppen ezért óvatosan fog eljárni. A veszélyes pillanatban likvidálja az esetlegesen kellemetlenkedő Nagyurat. Most azonban meditálni fog és az Erő majd megsúgja neki mit tegyen... Mindenesetre az adatokat átküldte Enznek is és a találkozási pont koordinátáit is...
|
|
|
Nagi
Jan 22, 2016 12:40:26 GMT 1
Post by Enz on Jan 22, 2016 12:40:26 GMT 1
Az oldalán a császári ház címerét, az arany krizantémot viselő sikló méltóságteljesen ereszkedett alá Nagi fővárosában, Edoban, a felsővezetés számára fent tartott leszállóplatformok egyike felé. A fedélzeten a küldöttség legfontosabb tagjai utaztak, így érthető volt, hogy több száz császári gárdista és jó pár vadászgép biztosította az érkezés helyét, készen bármiféle támadásra. Darth Enz számára azonban semmi sem árulkodott arról, hogy ez a lehetőség bekövetkezhet. A Császárságban népszerűbb volt, mint valaha bármelyik uralkodó: a nemzetiek a birodalom befolyásának kérlelhetetlen terjesztése, a haladáspártiak pedig a mostani békeszerződés miatt támogatták őt. Képes volt úgy megjelenni alattvalói előtt, mint egy erős uralkodó, aki azonban tudja hol az a határ, amíg viszonylag kis kockázattal elmerészkedhet. A látszat pedig mindig sokkal fontosabb volt annál, ami ténylegesen volt. Mindenki szívesen meghallotta azt, ami tetszik neki, ám konokul tagadott mindent, ami nem. Befolyásolható bolondok voltak, és ő maga is bolond volt, mikor alábecsülte saját magát. Legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy ilyen hamar a legnépszerűbb uralkodóvá válik a nagai történelem során. A Császári Út végrehajtásában is gyorsabban haladhat ekkora támogatást maga mögött tudva. - Felség - szólalt meg alig hallhatóan testőrparancsnoka, Fujiwara mögötte, mire Enz észrevette, hogy időközben lenyílt a sikló leszállórámpája. Az itthon hagyott bizalmasai egy nagy ünnepséggel készültek visszatérte alkalmából, és ez igencsak legyezgette hiúságát. A régi Puyít nem övezte ekkora tisztelet a követői részéről, és a vén bolond hivatalnokok által szervezett protokollesemények az unalom és fantáziátlanság netovábbjai voltak. Minden megváltozott, amikor elfogadta a Sötét Oldal ajándékát és saját kezébe vette a sors alakítását. Ahogy kilépett a platformra, a tömeg morajlásának hangzavara ütötte meg a fülét, elnyomva Edo városi életének zajait. Az Óváros tökéletes volt az ilyen jellegű eseményekre, hiszen itt nem magasodtak felhőkarcolók, és nem száguldoztak tömegével siklók. Elvégre ki is vehette volna a bátorságot, hogy árnyékával eltakarja a Császári Palota elől a fényt? - Menny Fia, alázattal üdvözölünk idehaza - hajolt meg a fogadására érkezett követség, amelyet Arekson kancellárhelyettes vezetett. - Néped türelmetlenül várta hazatérted. - Az istenek akaratából épségben tértem vissza - biccentett alig észrevehetően Enz, ahogy elmondta az ilyenkor szokásos protokollszöveget. Untatták a formalitások. Közben a követség tagjai felegyenesedtek. Köztük volt a mindig mogorva képű Oda dandártábornok, a tof felkelés véres elfojtója és a bolygó katonai parancsnoka, a mindig hűséges Serizwa tábornok, az állandóan vonakodó Nagumo altengernagy, tanítója az agg bolond Hondo főpecsétőr és még néhány civil politikus. - Doihara kancellár? - tette fel az egyértelmű kérdést, elég jelentőségteljesen. - Felséged távozta óta hirtelen betegség tört rá. Az orvosok nem tudják megállapítani az okát - közölte tárgyilagos hangon Arekson, aki ember létére futott be nagy karriert a kormányzatban, és kancellárhelyette, valamint külügyminiszter vált belőle. Egy olyan időben, amikor a nagaiok még csak ismerkedtek a diplomáciával. Már nem sok hasznát vette a képességeinek, és biztos volt benne, hogy visszahív valaki mást az új kormány külügyminiszteri posztjára. Az ESB tárgyalások levezetője, Mamoru Shigemtisu jó választásnak tűnt. - Ez kellemetlen körülmény - biccentett Enz, aki pontosan tudta, hogy mi okozta a kancellár váratlan betegségét. Ugyanazt művelte vele, mint annak idején Phennirrel, de sokkal erőteljesebben nyúlt bele az elméjébe. Most már biztos volt benne, hogy ez maradandó károkat okozott a veterán katonánál. Nem igazán sajnálta, hiszen neki sem vette volna már egyébként sok hasznát a jövőben, így legalább egy utolsó alkalommal még szolgálni tudta őt. Hátrafordult Fujiwara felé. - Majd intézz el egy látogatási időpontot. - Hai - bólintott a testőrparancsnok. - Most pedig azt hiszem ideje visszatérnünk a palotába - fordult vissza a küldöttség felé Enz. - Így is napokig fog tartani, mire kirakodnak a nemesek. - Erre jöjjön felség - lépett előre Nagumo segítőkészen. Enz nem érezte azt, hogy különösebb segítség kéne neki az eligazodáshoz, de szótlanul hagyta, hogy az altengernagy vezesse. A flottában nagy népszerűségnek örvendett, így egyelőre nem szabadulhatott meg tőle, pedig érezte benne a kétségeket. De most, hogy eltávolította a két legveszélyesebb elemet, Yokosukát és saját testvérét, Hiroyasut, Nagumo úgysem tehetett semmit. A kifelé vezető ajtó előtt Nagumo megállt, félreállt és tiszteletteljesen előre engedte. Ahogy kilépett a siklók számára fenntartott parkolórészre, Enz szeme elé tárult a hatalmas mozgó, élő lüktető massza, a tömeg, amely csak rá várakozott. Jelentőségteljesen megállt a korlát mellett, és végigtekintett a sok tízezer főből álló csoportosuláson. Sokan apró nagai zászlókat lengettek a kezükben, van aki a nyakába ültette gyerekét, hogy a saját szemével láthassa őt. Ezek az ünneplők mind azért voltak itt, hogy kifejezzék hódolatukat neki. Munkások, középosztálybeli hivatalnokok, értelmiségeiek vagy veteránok, mindenki képviseltette magát. Messziről kiszúrta a Tatekai barnássárga egyenruhás tagjait, akik alakzatba rendeződve vártak rá. Enz üdvözlően felemelte a kezét, mire az egyenruhások egyszerre, kórusban kezdték kiabálni a banzai-t. Tízezer évig éljen a császár. Enz pár pillanatig sütkérezett a dicsőségben, majd hátralépett a korláttól és visszafordult a platform felé, ahol kísérői türelemmel várták. Marisa kedvesen mosolygott rá. Kimért léptekkel a császári siklóhoz sétált, majd megállt mellette. - Kisasszony - nyújtotta a kezét Marisa felé, miközben tekintetét rászegezve tette egyértelművé, hogy rá gondol. A lány enyhén elpirulva lépett el a hölgykísérők siklójától, és mindenki tekintetétől követve lépdelt oda mellé, majd kezét alighogy megérintve, méltsógáteljesen szállt be a tető nélkül járműbe. Enz őt követve fellépett a kiálló, beszállást segítő vékony oldallemezre majd szintén helyet foglalt a fekete bőrülésen a hátsó utastérben. Fujiwara előre, a vezetőülés melletti ülésen foglalt helyet, ahogy a testőröknél az szokás volt. Sofőrjük az egyik császári apród volt, akiket hivatalosan nevelési célzatból tartottak a palotában, ám valójában a nagy nemesi házaktól begyűjtött túszok voltak. Siklójuk halk berregéssel kelt életre, jelezve, hogy aktiválásra kerültek az utazórepulzorok. A felemelkedett az acél leszállópályáról, majd elindult előre. A tömeg éljenezte őket, ahogy lassú sebességgel elhaladtak felettük, és Marisa boldogan pillantott le. A nők olyan könnyen kiismerhetőek, somolygott magában Enz, aki időközben párszor intett kifelé. Eddig bárkit megkaphatott volna, pusztán azon az alapon, hogy ő a császár, és ez felettébb unalmas tevékenységgé tette ezt. - Ezek mind téged ünnepelnek - fordult felé vidáman Marisa, arcán még mindig enyhe pírrel. Enz halovány mosolyt varázsolt az arcára. A nő gyengéden végigsimított a kezén. - Köszönöm, hogy osztozhatok veled ebben. - Mint annyi másban - kacsintott rá játékosan, mire Marisa még jobban elpirult. - Csak azt sajnálom, hogy Mikasa nem lehet velünk - sóhajtott fel lemondóan. Enz érezte, hogy a szája széle megremeg a kijelentésre. Hazudott a lánynak a húgát illetően, de a neve emlékeztett sok mindenre. Arra, hogy hiába adott meg neki mindent, mégis elárulta. És arra a bizonyos álomra, ahol húga ült a trónon. Újfent a tömegre pillantott. Nem volt szabad hagynia, hogy a dicsőség a fejébe szálljon. Ellenségei ugyan egyelőre az árnyékban bújkáltak, biztos volt benne, hogy előbb-utóbb ellen támadnak és húgát is fel fogják használni. Neki kellett megtennie az első lépést, hogy előnyben legyen. - Biztos vagyok benne, hogy a húgod előkerül - mondta neki gyengéden Marisa, aki félreértette a hirtelen elcsendesedését. - Én is - felelte neki csendesen. ***
A palotába érkezés után nem sokkal Marisa új lakrészt kapott. Míg eddig a hölgyek lakrészében volt saját szobája, most közvetlenül a császári hálószoba mellé költöztették. Tudta, hogy tradicionálisan ez volt az ágyasok számára fentartott épületrész. Puyí idejében nem volt állandó lakója, így övé lehetett az elsőség dicsősége. Nem örült neki, hogy egyszerű ágymelegítőként kezelik, de sok minden mást nem tehetett, amíg hivatalosan be nem jelentik az esküvőt. Mert biztos volt benne, hogy erre hamarosan sor kerül, amit olyan lesz a helyzet, hogy Puyí felfedheti Marisa valódi kilétét. - Midori - szólt ki a szobából, mire pár pillanaton belül ott termett szolgálója. A lány volt sok éven keresztül egyetlen társasága, mégsem ugyanazt érezte az ő esetében, mint Mikasáéban. Mikasa a barátnője volt, míg Midori inkább a testvére. És nem szeretett sokat beszélni. - Felség - hajtotta meg magát enyhén. Árnyékharcos harci ruhája helyett most a magas rangú szolgálók díszes köntösét viselte. - Hívtál? - Kicsit üresnek érzem a szobám - nézett végig a tágas helyiségen. Nem annyira a berendezettséggel volt gondja, hiszen semmivel sem spóroltak az eunuchok, akik ezért a lakrészért feleltek. - Olyan... személytelennek. - Továbbítsam ezt Torinagának? - kérdezte tőle a lány, mire Marisa határozottan megrázta a fejét. Nem különösebben kedvelte a hájas, simulékony és erősen sminkelt főeunuchot, és jelen problémáján egyébként sem segített volna. - Inkább keríts pár régi képet és hasonlókat. Tudod honnan - tette hozzá jelentőségteljesen. A palota alatti titkos folyosóról és az élete nagy részének színhelyéül szolgáló titkos bunkerről nem beszélt senkinek, még Puyínek sem. Nem akart titkolózni, de szükségét sem látta eddig, hogy ezt elmondja. - Felség, találtam valamit, ami érdekelheti - nyújtott át egy képkeretet, benne egy holofotóval. - Csak nem? - vett kezébe a keretet, majd felemelte azt szemmagassába és közelebbről tanulmányozta. Arcára szomorú mosoly ült ki. - Mikasa... - Hol volt? - fordult Midori felé. - A heregnő volt lakrészében - felelte a szolgáló. Marisa bólintott. - Elmehetsz. Midori enyhén meghajolt, majd távozott a szobából, és becsukódott utána a régi papírajtók hatását keltő önműködő fémajtó. A lánynak tetszett a tradíció és a modern technikai vívmányok ötvözete, ami a palotát jellemezte. Leült az egyik kanapéra, majd újra a képre pillantott. Sajnálta, hogy barátnőjét akkoriban el kellett árulnia, de tudta, hogy Puyí szíve is hamar meglágyult volna a húga iránt, és szabadon engedi. Rajta semmit sem segített volna, ha maga is fogságba kerül. De az eltűnése miatt azonban ezt nem tudta megmondani neki. Vajon most rá árulóként tekint a lány? Sóhajtva pillantott fel az asztalon lévő aprócska detektorra. A palota orvosától kapta, és elég egyértelműen jelezte a számára, hogy a Puyíval töltött számos éjszaka nem volt eredménytelen. Óvatosan végigsimított a hasán, és bár fizikailag nem érzett semmi különbséget, mégis meleg érzés és bolodgság töltött el. Nemcsak császárné lesz hamarosan, de büszke anya is. Pár pillanat múlva ismét a képre pillantott, és érezte, ahogy a szemében lassan egy könnycsepp jelenik meg. - Bárcsak itt lennél velem - szorította hirtelen magához a képet, és lehunyta a szemeit, így a könnycsepp végigfuthatott az arcán. Elérte mindazt, amit akart, mégis magányosnak érezte magát. Szörnyen magányosnak. ***
- Győzelmünk a nagai nép történelmi győzelme! - harsogta a pódiumon álló férfi, mire a sárgásbarna egyenruhások és az egyszerű szimpatizánsok egyszerre kezdtek ujjongani. - A Dainagaikai talán fiatal párt, de a Császárságnak változásra van szüksége! Mi vagyunk ez a változás! Az, ami megújulást hoz hazánk számára! Nem jobb életszínvonalat vagy könnyebb boldogulást ígértünk, hanem harcot! Olyan harcot, amit vérrel és verejtékkel vívnak, kínlódást, szenvedést, küzdelmet minden egyes napon! De nem öncélú ez a küzdelem, hanem szükséges és nemes áldozat egy jobb jövőjért, ahol császárunk és hazánk elfoglalja az őt megillető helyét! Az egybegyűltek ismét harsogva éljeneztek, és az eseményről tudósító holokamerák is több szögből igyekeztek a legjobb pillanatokat elkapni. Hirota Seigo pár hónappal ezelőtt egy értelmiségi mindennapi szürke életét élte, és néha összejárt pár hasonló gondolkodású nacionalistával. Mostanra ez a kezdetben aprócska közösség hatalmas párttá duzzadt és a választáson is könnyedén szerezte meg a szavazatok 37%-át, ezzel a legjobb eredményt elérve. Enz, aki hivatalosan nem jelenhetett meg pártrendezvényeken a tér melletti pártház egyik rejtett helyiségből figyelte a választási győzelmet ünneplő nagygyűlést. A Dainagaikai az ő kreálmánya volt, mivel nem bízott a polgári pártokban. De hiába minden eszköz, abszolút győzelmet nem tudtak elérni: a konzervatívok 25%-ot, a haladáspártiak 23%-ot, a kisebbségek pártja 9%-ot ért el, a maradék 6%-on pedig két kis párt osztozkodott a Császári Törvényhozó Gyűlésben. Ezzel a helyzettel pedig nem volt túl elégedett. - Megtiszteltetés, hogy itt van felség - hajolt meg alázatosan a szobába lépő Hirota, aki negyvenes éveiben járt, és szemüvegével és kiállásával inkább hasonlított egy hivatalnokra, semmint egy népvezérre. Persze az események ilyetén alakulása korántsem az ő hibája volt, de biztos volt benne, hogy tudatja vele elégedetlenségét. Nem szerette volna, ha ez a fickó többet gondol magáról, mint amennyit ténylegesen ér. - Úgy látom jobban ünnepelteti magát, mint kéne - szólalt meg szemrehányóan, miközben szúros szemekkel nézett rá, és kezét a kardján a pihentette. Hirota nagyot nyelt, de hamar összeszedte magát. Enz szerette a magabiztos kiállást, és bár ez külsőre nem látszott Hirotán, pontosan ezét esett rá a választás. - Sajnos felség, sokan nem ismerték fel az igazságunkat. Ragaszkodnak a saját ósdi ideológiájukhoz, és... - Ne engem etessen ezzel a szarral, hanem a választóit - mordult rá Enz, majd némileg békülékenyebb hangon hozzá tette. - Ez nem teljesen a maga hibája, Hirota. Hajlandó vagyok eltekinteni attól, hogy felrójam. Ezúttal. - Köszönöm, felség - hajolt meg alázatosan a fickó. - Megteszek mindent, hogy összeszedjük magunkat. - Remek - biccentett Enz, majd felállt a helyéről. - Hamarosan megkapja a kancellári kinevezést tőlem. Addig keressen szövetségeseket. Mindegy, hogy milyen eszközökkel valósul meg, de azt akarom, hogy a Törvényhozó Gyűlés stabil többséggel fogadja el. Megértette? - Nem lesz egyszerű feladat. Bármelyik nagy pártot is kérjük fel, sokat fognak cserébe elvár... - kezdett magyarázni, de az ablaknál álló Enz lassan és fenyegetően megfordult. - Nem azt kérdeztem, hogy milyen kifogásokat tud felhozni - közölte vele nyersen. - Vesztegessen meg képviselőket, fenyegess meg őket vagy beszéljen lyukat a hasukba, bánom is én. Mire hazatérek, stabil többséget akarok látni maga mögött, Hirota. Vagy kénytelen leszek ezt személyes kvalitásai hiányának betudni. Világos? - Igenis. Felség - hajolt meg, és arcából kissé kifutott a szín. Enz biccentett, és az ajtó felé indult, ahol egyik testőre már várt rá. *** A lesötített üvegű, egyszerű siklót olyan esetekben vette igénybe, ha feltűnés nélkül akart valahova eljutni. Bár külsőre egy egyszerű kormányzati jármű volt, valójában a legjobb felszerelést kapta, így például fedélzeti számítógépet és holohívások fogadására alkalmas eszközöket. Enz tudta, hogy nem késlekedhet sokat, ha időben oda akar érni a Hapesen tartott találkozóra. A Yamato ismételten készen állt az útra, miután megsürgette a kirakodást a korábbi útról. Nem szívesen hagyta itt megint a fővárost egy hosszú út kedvéért, és remélte, hogy mostanra képes lesz olyan stabil kormányzatot itt hagyni, ami megvédi az árulóktól és pártütőktől, akik érthetően akkor voltak a legaktívabbak, amikor ő nem volt itt. De azzal kellett gazdálkodnia, ami a rendelkezésére állt. Beütötte a hívókódot a holokommuikátorba, mire az kék fényekkel életre kelt, és egy láthatatlan sugár letapogatta őt. Nem kellett attól tartania, hogy az elől ülő sofőr bármit meghall, hiszen hangszigtelet üveg választotta el őt az utastértől. Fél perc várakozás után fogadták hívását, és egy oldalt őszülő hajú, szigorú képű, szemüveges alak képe jelent meg. - Felség - biccentett. - Kazua ezredes - üdvözölte ő is a fejlesztési minisztérium fejét. Ő azok között volt Enz számára, akik eddigi kiváló munkájukkal és hűségükkel helyet érdemeltek az új kormányban is. Ez Kazua esetében a harmadik olyan kormány lesz, amiben pozíciót tölt majd be. - Haladtak a különleges kutatással, amit utasításba adtam? - Igen - felelte a férfi, és kissé mintha izgalomba jött volna a gondolattól. Szemeiben ugyanaz a tudásszomj ült, mint mindig, de ezt szemüvege hirtelen villanása rögtön el is takarta. - Úgy tűnik a kard valójában a császári ereklyék egyike. Az eredete legalább 35 ezer évre tekint visssza. Biztosak vagyunk, hogy nem nagaiok készítették az eredetijét, hanem csak módosításokon esett át később. - Elképesztő - bólintott Enz, miközben megérintette a fegyvert, ami sötét lüktetéssel válaszolt. Nem akart a pengétől megvállni, így csak pár mintát vettek belőle és azzal dolgoztak. - Továbbá úgy tűnik, a fegyver valamiféle kapcsolatban áll az Erővel. Reagál a kutakodásainkra. Több munkatársunkat szabadságolni kellett elviselhetetlen fejfájás miatt - folytatta Kazua, és ez nem lepte meg a császárt. Potosan tudta, hogy mire képes ez az ereklye. - Ami a legfontosabb, úgy tűnik valamilyen módon lehetséges vele bemérni a másik két ereklyét. - Pár minta alapján? - vonta fel a szemöldökét Enz. - A fegyver különlegessége, hogy a legkisebb darabja is hordozza ugyanazokat az információkat, mint az egész. A penge egy apró darabjában is megtalálható minden - közölte Kazua, és ez elképesztette. Bárki is hozta létre a pengét, csodálatos dolgokra volt képes. - Értem. Ha találnak valami mást, feltétlenül értesítsen - biccentett, majd bontotta a vonalat. Oda Nobuhide dandártábornok, Nagi védelmi parancsnoka kifogástalan egyenruhában, feszesen várakozott irodájában, ahogy visszatért. Amint belépett, a katona tisztelgett, ő pedig viszonozta a gesztust. Oda azon kevesek egyike volt, akiknek feltétlen hűségében egyáltalán nem kételkedett, éppen ezért is kívánt vele találkozni, mielőtt elindul Hapesre. A dandártábornok kitüntette magát a tof felkelés elleni válaszcsapásban, ami ugyan gyűlöltté tette a békés együttélést és egyenjogúságot hirdető haladáspártiak szemében, ám egyúttal bizonyította a férfi pragmatizmusát. Valami olyasmit, amire nagy szükség volt a távollétében. - Hogy szolgál az egészsége, dandártábornok? - kérdezte, ahogy megállt íróasztala mellett. - Köszönöm, jól felség - biccentett, és Enz tudta, hogy a kemény katona nem különösebben vevő a hétköznapi csevegésre. Ez már arcáról is lerítt. - Gondolom lassan hozzászokik az új pozíciójához - terelte látszólag tovább a beszélgetés fonalát, ám valójában csak emlékeztetni akarta a másikat, hogy kinek köszönhetően is került ide. - Kissé rendbe kellett szedni a helyőrséget - bólintott. Enz nyomon követte a változásokat, és tetszett neki, ahogy a fiatal tiszt végzi a munkáját. A főváros helyőrsége sokáig csak azon nemesekből állt, akik családja eleget fizetett azért, hogy fiaik itt végezhessenek katonai szolgálatot, valamint szerencsésebb sorállományba tartozóktól. Oda tett róla, hogy ez jócskán megváltozzon. Az inkompetens tiszteket kiszórta az állományból és lefokozta őket egy új díszőrség részévé, míg a katonákat az eddigi lazsálás helyett bármikor bevethető erővé változtatta. - Tetszett, amit elért - felelte Enz. - Mint talán tudja, hamarosan itt kell hagynom a fővárost bizonyos ügyek miatt. Azt akarom, hogy amíg távol vagyok, olyan valaki felügyelje a Császárságot, aki képes felismerni mik a Császár érdekei és kérlelhetetleünl megteszi. Oda csendben várakozott, talán szerénykedve, vagy inkább csak nem érezve szükségét, hogy közbevágjon. Persze a dandártábornok eleve nem szeretett beszélni, ha nem volt feltétlenül szükséges. - A belső ellenség most is ott lapul valahol, várva, hogy felléphessen ellenem. Azt akarom, hogy vegye kézbe a főváros Kempeitai szervezetét is, és felügyelje azt, hogy Nagi biztonságos maradjon. Valamint besegíthet Hirotának is, hogy elérje a megfelelő eredményeket. Vállalja a feladatot? - Örömmel, felség - hajolt meg enyhén Oda. - Könyörtelenséget várok magától, dandártábornok. - Nem kegyelmezem felséged és a Császárság ellenségeinek - jelentette ki. Enz elégedett figyelte a katonát.
|
|
|
Nagi
Mar 26, 2017 23:01:04 GMT 1
Post by Enz on Mar 26, 2017 23:01:04 GMT 1
Kazuma Onosaka igazgató szobája kényelmes bőrhuzatú karosszékében ülve figyelte a vele szemben helyet foglaló fiút, Uesugi Ichiwát. Alig lehetett több, mint tizenhét, mégis fontos feladatokkal bízták meg, és igazi felnőttként viselkedett ezek végrehajtása közben. Valószínűleg a Birodalom határán kívül élő száműzöttek kénytelenek voltak hamarabb felnőni, a túlélésért folytatott mindennapos harc alatt. Így szolgálhattak példaként arra, hogyan is jár az, aki szembeszegül a császár akaratával - vagyis olyasmit tesz, aminek helyességéről most őt akarták meggyőzni. A Nagai Iparvállalat, a legnagyobb zaibatsuk szövetségéből álló vállalatszövetség nagyhatalmú feje komótosan kortyolt egyet a kezében tartott pohárból, megízlelve a finom likőrt. Az ezüstös hajú fiatal férfi nagy meglepetésére nem kért inni, és most csak csendesen bámult maga elé, a válaszára várva. Onosaka egyszerű sorból származott, és mint ilyen kizárólag az üzleti életben tudott érvényesülni. Sosem érzett semmiféle lojalitást a legfontosabb pozíciókat származási alapon elfoglalók irányába, de nem lehetett benne biztos, hogy ha ezen alakok egy másik csoportját hatalomra segíti, azzal bármi megváltozik. - Érdekes, amit mond, Uesugi-dono - szólalt meg pár pillanat múlva. Ügyelt a megszólításra, tudta, hogy a fajtája milyen kényes erre, még a köztük lévő életkorkülönbség ellenére is. – Tehát Őfelsége, Hiroyasu herceg azt kéri tőlem, hogy ne engedjek a nyomásnak, és vétózzam meg Seigo főkancellári megválasztását. Miből gondolják, hogy képes vagyok erre? - Mindenki tudja, hogy a progresszív ellenzék egyik fő pénzügyi támogatója kicsoda - felelte a fiú, elég konkrétan, ahhoz, hogy értse, mire gondol, míg elég tágan hozzá, hogy ne gyanúsítsa meg semmi konkréttal. Ügyes. - Nos, ez esetben az a kérdés, tisztában vannak-e azzal, hova vezet ez? - vonta fel a szemöldökét. - Őfelsége, a császár fel fogja oszlatni a Nemzetgyűlést, és kinevezi őt főkancellárrá - felelte a legnagyobb nyugalommal. - Ezzel pedig meginog a belé vetett bizalom minden oldalon. - Logikus lépés lenne - értett egyet Onosaka, miután újból kortyolt az italból, majd közelebb hajolt a fiúhoz. - De mégis miért gondolja, hogy ez bizalomvesztéshez vezet? Korábban is volt már erre precedens, az idősebb Chun uralma alatt. - Mert ez nem időleges fellépés lenne. Nyílt törekvés az egyeduralom bevezetésére. Mit gondol, a császár a parlamentáris monarchia híve lett a Hapesen eltöltött hetek alatt? - kérdezett vissza a fiú, és elgondolkozásra késztette őt. Csakugyan nem sok jóra számíthattak az alapján, miféle szövetségesekkel vette körbe magát a császár. De régebben volt már a politikai életben annál, hogy feltételezésekre adjon. - Csakhogy ez még nem bizonyít semmit - szólalt meg pár pillanat múlva. A fiú meglepetésére biccentett, majd a zsebébe nyúlt, és egy holovetítőt vett elő, amit a közöttük lévő üveg dohányzóasztalra tett, és lenyomott egy gombot rajta. Puyí képe jelent meg rajta, ahogy húgát egy vörös színű fénykarddal védi a lövésektől, majd levág néhány ellenfelet. Onosaka megdöbbenve nézte a jelenetet. - Valódi? - A biztonsági felvétel Csillán készült néhány hónapja - bólintott a fiú. - Ellenőrizheti az autentikációs kódokat, ha óhajtja. - Az szükségtelen lesz, Uesugi-dono - emelte fel a kezét az igazgató. - Ez bizonyítja a legnagyobb félelmeimet. De, valamire még mindig kíváncsi vagyok. Hiroyasu herceg terveire. - A mostani cselekvési tervbe nem avathatom egyelőre be - felelte hűvösen a fiú. - De Őfelsége visszaállítja majd a törvényes rendet. És nem fog megfeledkezni azokról, akik támogatták. Önre számítani kíván az Örökösödési Tanács tagjaként. - Hm - felelte, leginkább, hogy leplezze a meglepettségét. Akárcsak Puyí, Hiroyasu is emelte a téteket. Érdekes idők következnek. - Adja át a hercegnek, hogy számíthat a támogatásomra a jövőben. *** Enz előtt összecsapták a bokájukat a börtönblokkot őrző katonák, ahogy belépett a hajó erre elkülönített részére. A Yamato hátsó részén helyet kapó fogda nagy szolgáltatott tett most neki, hiszen így gond nélkül szállíthatta a foglyait Nagira. Elhaladt azok mellett a cellák mellett, ahol Gregor és más árulók kaptak helyet, és a bent lévőknek több eszük volt annál, hogy megpróbáljanak megszólalni. Az egyik cellában viszont korántsem volt ilyen a helyzet: egy nagy darab, fekete férfi pattat fel, és a kékes erőtérhez rohant, az öklét rázva felé. Enz egy pillanatra megállt, mire az őrparancsnok azonnal intett két emberének, akik tonfáikat előkapva rontottak be a cellába, lekeverve néhány ütést a renitenskedő fogolynak, míg csak a földre nem került. A Kempeitai sosem bánt kesztyűs kézzel a birodalom ellenségeivel, gondolta elégedetten, majd tovább indult. A börtönblokk vége felé érte el azt a lezárt részt, ami végső célja volt. Ezt a részt testőrsége tagjai őrizték, akik azonnal meghajoltak megjelenésére. Enz belépett a lezárt folyosóra, ahol a négy cella közül csak egynek volt lakója, mégpedig nem más, mint Wenthar fia. A fiú a priccsen ült, és maga elé bámult, de Enz így is érezte a benne kavargó érzelmeket és erőket. Olyan gyámoltalannak és sebezhetőnek tűnt... vajon miért is gondolta bármelyikük, hogy ez a fiú alkalmas lehet az ESB uralására? Persze ha megszületik gyermeke a hapan anyakirálynőtől, és vérvonalaik egyesülnek, ez a kérdés fel sem merülhet. De addig is saját céljaira fogja felhasználni a fiút. Intett az egyik testőrnek, aki deaktiválta az erőteret, ő pedig belépett. A fiú fel se pillantott rá, pedig bizonyosan érezte az Erőn keresztül. - Kedvtelennek látszol, Carl - szólalt meg Enz néhány pillanat múlva, kissé atyai stílusban. - Sajnálom, hogy ott kellett hagynom Allanát - felelte hangjában tapintható szomorúsággal, és Enz most valahogy együtt tudott érezni vele. - Én is hátrahagytam valaki fontosat Hapesen - mondta neki, és a vállára tette a kezét, rájátszva egy kicsit az apai szerepére. Carl felpillantott rá, de a szemeiből semmit sem lehetett kiolvasni. - Hamarosan megérkezünk Nagira, és kezdetét veszi a kiképzésed. - Gondolom most örülnöm kéne? - kérdezte a fiú cinikusan, és bár Enz számára örömet okozott a fiú egyre sötétebb lelkivilága, nem szerette, ha valaki ilyen tiszteletlen vele szemben. De majd a maga idejében gondoskodni fog róla, hogy a fiú szenvedjen ezért a hibájáért. - Nem az én dolgom milyen érzelmet vált ki ez belőled - felelte egyfajta diplomatikus megoldásként. - De ahhoz, hogy apád helyébe léphess, erősnek kell lenned. - Apám gyenge volt - jegyezte meg a fiú, de nem úgy tűnt, mintha vitatkozni akarna az állítás rá vonatkozó részével. - A nagybátyám egy drogos bolond. A nővérem pedig az ágyába fogadott téged. Kezdem azt hinni a dekadencia családi vonás nálunk. - Neked pedig túl nagy a szád - felelte Enz fenyegetően. - Szedd össze magad! Hamarosan követsz majd lentre. Azzal megfordult, és szó nélkül kilépett a cellából, mögötte pedig újra aktiválódott az energiamező. A kabinjában meditációval töltött órákkal később már az uralkodói csillagyachton ült, úton a felszín felé. A luxushajó ablakából figyelte Nagi magasba törő felhőkarcolóiból álló kaotikus újvárosát, míg a négyzet alakú, szabályosságra törekvő, tradicionális óváros esetlennek tűnt mellette. Ennek a résznek a látképét a hatalmas, erődszerű Császári Palota uralta, amelynek hatalmas parkja és épületkomplexumai egy külön várost alkottak Nagin belül. Az óvárosban törvény tiltotta minden olyan épület építését, amely magasabb az Ég Urának lakóhelyénél, és ezért jött évtizedekkel ezelőtt létre Edo határaiban az újváros, amely mostanra már teljesen körülölelte az óvárost. A nagaiok egyszerre értek a múltban és a jelenben, és a kettősség volt az, ami gyengévé tette őket. Túl sokáig hagyták, hogy a múlt dicsősége elvakítsa őket, és Enz tudta, hogy ki kell rángatnia népét a múlt mocsarából. Le kell rombolnia a régit, hogy új épülhessen a helyén. A hajó enyhén megrázkódott, ahogy landolt a Palota egyik platformján, Enz pedig magabiztos léptekkel indult meg a rámpa irányába. Testőrkapitánya, Fujiwara, néhány őr és két hatamoto-ja már készségesen várakozott rá. A tof felkelés óta jobb volt elővigyázatosnak lenni, még ha utána fejek hullottak is a biztonsági szolgálatnál - nem csak képletesen értve. Odalent nem várt rá sokkal nagyobb csapat, mint távozásakor, szinte ugyanazok az arcok köszöntek vissza rá. Köztük Marisáé, aki elmosolyodott, amikor meglátta, de mintha bújkált volna valamiféle keserűség is benne. Biztos afféle női dolog lehetett, zárta le magában röviden a kérdést. Ha minden kis probléma miatt körülugrálna másokat, nem jutna ideje a birodalmat irányítani. - Felség, üdvözöljük visszatérése alkalmából - szólalt meg a kis csapat élén Serizawa tábornok, és a megjelentek egyszerre hajoltak meg. Enz csak biccentett, majd Marisához lépett, és megcsókolta a viszontlátás örömére. A nő hálásan viszonozta az ajkait, és bár Enz érzett valamiféle felpezsdülést, nem volt ahhoz fogható, amikor Charis királynővel vívtak hosszú lepedőcsatákat. - Örülök, hogy újra láthatlak - mondta gyengéden Enz, bár ez nem volt igaz. Még mindig érzett valamit a másik iránt, de korántsem azt, mint a hapesi út előtt. - Hamarosan megkereslek. - Nem lehetne most? Fontos lenne - felelte a nő, és megvillantotta régi akaratosságát, ami olyan érdekessé tette számára. De kétséges volt a számára, hogy bármit mondana, az fontosabb lenne annál, hogy megvédje jogos tulajdonát az árulóktól és összeesküvőktől. Elengedte a nőt a nőt és hátrébb lépett tőle. - Később - jelentette ki ellentmondás nem tűrően, majd a vezetőkhöz fordult, és intett nekik. - Kövessenek és számoljanak be a fejleményekről! A Szolgálat Csarnokában található császári tanácsterembe érve Enz helyet foglalt a trónuson, míg tanácsadói az egyszerű székekre ültek le. Egyenruhában volt jelen Serizawa tábornok, a Kempeitai feje; Oda dandártábornoka, Nagi védelmi parancsnoka; Nagumo altengernagy, hadügyminiszter; Fujiwara és a két hatamoto, míg a civilek sorát erősítette az aggastyán Hondo főpecsétőr; Arvis Arekson külügyminiszter, Hirota Seigo, saját főkancellárjelöltje és a nacionalista Dainagaikai párt feje, valamint Torinaga, a császári főeunuch. - Nem látom Doiharát - szólalt meg, ahogy mindenki helyet foglalt. Arekson, az egyetlen ember a társaságban kissé kellemetlenül köszörülte meg a torkát. - Doihara főkancellár két hete kómában van. Az orvosok szerint beállt nála az agyhalál - jelentette ki, és Enz felszisszent. Saját képességeit használta az egykori elitkommandósból lett miniszteren, hogy abszolút lojálissá tegye, de nem számolt azzal, hogy a tartós erőmanipuláció ilyen hatásokkal is járhat. - Természetesen a bejelentéssel meg kívántuk várni felségedet. Arekson, diszkrét és pontos, mint mindenkor. Szokásához híven most is tradicionális nagai köntöst viselt, és hibátlanul beszélte már a nagai nyelvet is. Sokak szerint egy nem nagai testbe született nagai lélek volt, és bár Enz aligha hitt ezekben a dolgokban, kedvelte a férfit. - Ez kellemetlen fejlemény - mondta kimérten, majd a szemüveges Hirota felé fordult. - Sikerült a jelölését elfogadtatnia a Nemzetgyűléssel? - Felség... - nyelt nagyot a fickó, és elakadt még a beszédben is. Tehát még emlékezett a korábbi beszélgetésükre, helyes. - Mind a liberális, mind a konzervatív párt kizárt bármiféle együttműködést Hirota úrral - szólalt meg alig hallhatóan Hondo főpecsétőr, aki annak idején Enz neveltetését felügyelte. - Ehelyett egy közös jelöltet ajánlanak felséged figyelmébe, Ito Keigo személyében. Ismerős volt a név számára. A konzervatívok egy prominense volt, aki még nagyapja, az idősebb Chun idején kezdte politikai pályafutását. Egy szenilis, haszontalan vénember, akárcsak Hondo maga. - Az én jelöltem már megvan - jelentette ki határozottan, de nem durván, mivel nem akart lekezelőnek tűnni az öreggel szemben. - A Nemzetgyűlés miért nem hajlandó támogatni? Valószínűleg az áruló bátyám zsebében vannak mind. - Hiroyasu hercegre gondol? - kérdezte Serizawa tábornok. - Igen jól értesültnek tűnik - felelte Enz gyanakvóan, majd végigmérte a férfit. - De jól mondja. Bizonyítékom van arra, hogy a bátyám államcsínyt tervez végrehajtani, amihez elraboltatta húgomat, Mikasa hercegnőt is, és a cosraiak támogatását is élvezi. És nem fogok tétlenül ülni és nézni, hogy elvegye azt, ami az enyém! Ez utóbbinál már megemelte a hangját, hogy elejét vegye bármiféle ellenkezésnek is, majd intette a mögötte álló Usanaginak, aki aktiválta a nála lévő holovetítőt, amin megjelent Gregor és az Erőmérő képe. - Ügynökeim tájékoztattak erről az elképesztő árulásról, és elém hozták a cosrai gyártású Erőmérő eszközt, valamint ezt a férfit, aki a Konföderáció haderejének egyik magas rangú tisztje. Egy kiterjedt, aljas összeesküvés képei bontakoztak ki előttem! Most már látom, hogy a Nemzetgyűlés is velük van. Az a kérdés, még ki más... Fiyelmét most az előbb megszólaló Serizawára emelte, aki kényelmetlenül kezdett mozogni a helyén a tekintetét látva. - Tábornok, tudta, hogy a lánya, Tara, nem más, mint Vaiken főparancsnok szeretője? - kérdezte, mire a tábornok döbbent arcot vágott. - A lányom kizárólag állandó tudósítóként van jelen... - hebegte, de Enz nem hagyta, hogy kicsússzon a kezéből az irányítás és rászedjék. - Minderre Hiroyasu herceg ajánlásával került sor - jelentette ki, majd lassan és fenyegetően felemelekdett a helyéről. - A lánya áruló. Magában miért kéne megbíznom? - Én felséged hűséges szolgája vagyok - nyögte ki, egyik ujját az egyenruha gallérjához helyezve, mintha nagyon szorítaná őt. - Sosem árulnám el. - A jelek mást mutatnak, tábornok - rázta meg a fejét, majd intett Usanaginak, aki az Erő segítségével ragadta meg a tábornokat, és felemelte a levegőbe. A teremben lévők egyik fele elhűlten, a másik fele szenvtelenül figyelte a jelentet. - Felségsértés vádjával felmentem minden tisztségéből, és vizsgálati fogságba helyeztetem a tárgyalásig! Serizawa megmukkanni se tudott, ahogy két testőr máris odaugrott hozzá, és elkapták, mire Usanagi elengedte őt. Az őrök közrefogva kísérték ki a kissé megzavarodott és megalázott tábornokot, Enz pedig végigkövette őt a tekintetével. - Egy árulóval kevesebb - jegyezte meg inkább csak magának, majd hozzátette. - A Kempeitai vezetését ettől kezdve a rendfokozatban következő látja el. - Az Onoda tábornok, Saijo parancsnoka lesz - felelte Nagumo, inkább csak a rend kedvéért. Ő egyébként azok közé tartozott, akik nyíltan nemtetszésüket nyilvánították Usanagi erőhasználata miatt. - A Nemzetgyűlés az árulók sorait erősíti, így hát nem bízhatjuk rá a birodalom legfontosabb kérdéseit - tért át más témára Enz. - Azonnal fel kell oszlatnunk a Nemzetgyűlést, és rendeleti kormányzást bevezetni. Újra fel kell állítani a Császári Kormányzótanácsot. Oda dandártábornok mozgósítja a Nagin lévő erőket a rend fenntartására. Teljes sajtócenzúrát kell elrendelni. - Felség, ez államcsínyként hangzik - szólalt meg az idős Hondo újfent, és Enz érezte, hogy egyre kevésbé bírja tolerálni az öreget. - A császárnak joga van feloszlatni a Nemzetgyűlést és rendkívüli állapotot hirdetni - felelte Torinaga számító módon. Persze a feketére festett fogú, kikent eunuch is jól tudta, hogy ez csak az igazság egyik fele. Ő nem csak fel akarta oszlatni a választott testületet, de végleges meg is szüntetni, és visszatérni az abszolút uralkodói hatalomhoz. - Nehéz idők jönnek a birodalomban, és erős kézre van szükség, hogy fenntartsuk a békét és leszámoljunk az árulókkal, az idegen hatalmak bábjaival. Tudnom kell, hogy a jelenlévők közül mindenkire számíthatok - pillantott körbe Enz a jelenlévőkön. Elsőként Oda állt fel, aki előhúzta kardját, és a levegőbe emelte. - Tízezer évig éljen a császár! - harsogta. A példáján felbuzudulva lassan a jelenlévők mindegyike felpattant, és csatlakozott hozzá, egy valakit, az aggastyán Hondot kivéve, de kit is érdekelt az a szenilis vénember. Enz elégedetten figyelte a jelenetet: hamarosan új kor veszi kezdetét, a modernizáció kora. Ő fogja befejezni azt, amit a nagyapja elkezdett. *** A Nemzetgyűlés ülésterme szinte zengett, ahogy a sok száz képviselő hangosan vitatkozott egymással vagy épp a legújabb történéseket vitatták meg. A hely leginkább egy felbolydult méhkasra hasonlított, és a megosztottságból fakadó feszültséget szinte tapintani lehetett, annak ellenére, hogy évtizedek óta először fordult elő az, hogy a két ősellenség, a liberálisok és a konzervatívok egy főkancellárjelölt mögött sorakozzanak fel. Korábban is voltak persze kompromisszumos jelöltek, de kivétel nélkül egykori katonatisztek, míg Ito képviselő egyértelműen karrierpolitikus volt. Usanagi a karzatról utálkozva figyelte az egész jelenetet: méltatlannak érezte a birodalom nagyságához azt, ahogy ezek az alakok aprópénzzé teszik a nemzet érdekeit. A legocsmányabb viperfészek volt ez, egy igazi fekély, és most rá várt a feladat, hogy szétkergesse őket. A háta mögött a Császári Gárda fegyveresei várakoztak ugrásra készen, és ott volt a fiatal Fujiwara is, aki a testőrség egy különítményét hozta magával, hogy a vezető ellenzékieket lefogják mielőtt még galibát okozhatnak. A házelnök a pulpituson hiába próbálta csillapítani a képviselőket, nem járt sikerrel. - Kérem, uraim, a házszabály szerint... - próbálta túlkiabálni a hangzavart, eredménytelenül. - A császárt akarjuk! - kiáltotta be valaki, és a példa ragadósnak bizonyult. Egyre többen és többen csatlakoztak hozzá, őfelsége megjelenését követelve. Szemtelen bagázs, azt hiszik nekik mindent lehet, fintorgott Usanagi, majd felegyenesedett a korláttól és a testőrparancsnok felé fordult. - Ideje megtenni a feladatunkat - közölte, és megindult a lépcső felé, nyomában a katonákkal. Az ülésterem nagy faajtajai előtt várakozó őrök elképedve figyelték, ahogy a fegyveresek ügyet sem vetve rájuk az ajtóhoz sietnek, és felnyitják azokat, majd beözönlenek a terembe. Az egyik oszlop élén ott haladt Usanagi is, és nemes egyszerűséggel félrelökte az elnöki pulpitus egyik fiatal jegyzőkönyvezőjét, amikor a fickó az útját próbálta állni. Döngő léptekkel ment fel a lépcsőn, majd leparancsolta az idős elnököt a helyéről, aki falfehér arccal állt félre, utat engedve neki. Fujiwara az emelvény lábánál állt meg, testőrök gyűrűjében, és miközben végigtekintett a félkör alakú padsorokon, ujjával rámutatott egy-egy képviselőre. - Ezt nem tehetik! Ez puccs! Mi a népet képviseljük! Puccs! Puccs! - harsogta dühösen a tömeg egy része, ám Hirota és nacionalistái végig ülve maradtak, mintha minden a legnagyobb rendben menne. Usanagi a mikrofonhoz lépett, ideje volt közölni ezekkel a szerencsétlennek, hogy ezentúl már csak egyszerű senkik. Előhúzta az adattáblát, amin a császári pecsét jól mutatta - Képviselők, ha már az előbb Őfelségét követeltétek, örüljetek: az Ő dicső akaratát tolmácsolom most nektek. Őfelsége akaratából: egy, a Nemzetgyűlés, mint a birodalom nagyságának megcsúfolása feloszlattatik; kettő, a képviselők azonnal elveszítik státuszukat; három, a korábbi pártok feloszlatásra kerülnek, mivel árulók és idegen hatalmak szekerét tolják és végül négy, az árulással vádolható képviselők azonnal letartóztatnak. Tehát, egykor volt nagyszerű képviselői az egykori Nemzetgyűlésnek: kotródjatok, és bújjatok vissza a pokolnak azon vermébe, ahonnan előmásztatok!Kezével feléjük intett, mire a katonák elkezdték kirángatni őket a padsorokból, és a vezető politikusok kivételével kitaszigálni őket a kijárat felé. Odakint eközben a mozgósított mechanizált zászlóaljak ellenőrzőpontokat állítottak fel, illetve átvették az irányítást a média központjai felett, azonnal gondoskodva róla, hogy a saját szájízüknek megfelelő hírek lássanak napvilágot a történtekről. Usanaginak nagyon tetszett az, ahogy a császár csőbe húzta a bolond vezetőket: egy államcsínyre hivatkozott, és az ellen való védekezés jegyében végrehajtotta a saját államcsínyét. Az idióták még csak nem is sejtették, hogy amint leszámoltak Hiroyasuékkal, ők lesznek a következők.
|
|
|
Nagi
Apr 15, 2017 14:54:20 GMT 1
Post by Enz on Apr 15, 2017 14:54:20 GMT 1
Ahogy Enz határozott léptekkel elhagyta a Szolgálat Csarnokát, és a Harmónia Csarnokába, vagyis a palota lakórészébe érkezett, máris két eunuch lépett hozzá, akik menet közben ráterítették aranysárga császári köntösét az alatta lévő egyenruhára. A tradicionális császári viselet feleslegesen kényelmetlennek bizonyult, mintha az alatta feszülő egyenruha nem lett volna elég kínzás bárki számára. De most fontosabb gondolatok cikáztak a fejében, semmint ilyen apróságokkal törődni tudott volna: a Nemzetgyűlést szétkergették, ő pedig egyetlen lépésre volt attól, hogy biztosítsa teljhatalmát a Nagai Birodalom felett. A fő ellenfél nem más volt, mint bátyja, Hiroyasu és követői. Enz keze ökölbe szorult a gondolatra: minden, amit tett, csakis a Birodalom és a családja érdekeit szolgálta, mégis szembefordultak vele. De ő tudta mi a hatalom gyakorlásának igazi alapja, és hamarosan gyakorolni is készült. De előtte itthon kellett rendet tennie. Megállt egy pillanatra Marisa szobájának bejárata előtt, és nyugodtabb arcot erőltetett magára, majd belépett. A hercegnő egy régi képet tartott a kezében, és úgy bámult ki az ablakon. Ahogy meghallotta, hogy belépett, sietve megfordult. - Ó, Puyí, te vagy az - szólalt meg kissé idegesen, mintha valami nem hagyná nyugodni. - Talán másra számítottál? - kérdezte furcsállóan, ahogy közelebb lépett. - Az a hájas, piperkőc főeunuch az őrületbe kerget - mosolyodott el kicsit lemondóan a nő, és bár Enz érezte, hogy ebben igazat mond, mégis úgy tűnt, mintha nem ez aggasztotta volna most igazán. Szomorúan pillantott fel rá a nő. - Örülök, hogy újra itt vagy. Olyan sokáig voltál távol. - Az uralkodó az államérdek rabszolgája - válaszolt Enz egy régi bölcsességgel, de érezte, hogy ilyen üres puffogtatással aligha megy bármire is. Közelebb lépett, és gyengéden megérintette a nő arcát. - De most már újra együtt vagyunk. - Meddig? - tette fel a kérdést szomorúsággal a hangjában a nő először egészen halkan, majd nekibátorodva újra. - Mondd, meddig? Mindenki arról beszél, hogy háború lesz, idehaza és mindenhol máshol is. - A régi korok nagy harcosai is sokat voltak távol. Az Ezer Királyság korának legendás hősei - mondta Enz bátorítóan, miközben végigsimított a nő arcán. - A nők igazi terhe a várakozás. - És annak találgatása, hogy vajon a véred ontod-e a csatatéren... vagy pedig a magvad egy csinos lány combjai között? - emelte fel a fejét Marisa, egyenesen a szemébe nézve. Mindenről tud, ébredt rá Enz, és most csak a saját bolondságát átkozhatta. Egy egész flotta várakozott rá egy hónapig, amíg ő a gyermeki kinézetű, de igencsak ügyes hapan uralkodóval folytatta afférját, persze, hogy híre ment a kis afférjának. - Vajon visszatérsz még hozzám legközelebb? - Hiszen te leszel a császárné. Nem egyértelmű, hogy te vagy az első? - kérdezte, és úgy döntött, ezúttal nagyvonalúan hallgat arról, hogy a régi uralkodók mintájára több feleséget kíván majda maga mellé venni. Idővel majd úgyis megérti, hogy csak a saját vérében bízhat valaki igazán, ezért népes családról kell gondoskodnia. - Tudnod kell, hogy csak téged szeretlek. - Ez a gondolat aligha vigasztal majd a magányos éjszakákon - felelte a nő szomorúan. Szerencsére sírni nem akart, és Enz csak arra tudott gondolni, hogy azért, mert már régen túl volt rajta. Nem mintha némi női hisztéria meghatotta volna. Császárként senki sem parancsolhatott neki, végképp nem egy nő. Leengedte a kezét, és hátrébb lépett. Majd megtanulja a helyét a császári udvarban. - Kénytelen leszel kibírni - mondta hűvösen, majd sarkon fordult, és döngő léptekkel elindult kifelé a szobából. - Mikasát is ezzel lökted el magadtól - szólalt meg halkan Marisa, mire Enz megtorpant, majd lassan hátrafordult. A nő szemei dacosan megvillantak, ahogy az övével összetalálkoztak. Enz arca megrándult a sértés hallatára. - Semmit se tudsz - sziszegte, mire a nő fölényesen kihúzta magát, az egyik kezét pedig a csípőjére tette. - Ti férfiak mindig azt hiszitek, hogy mi csak butácska csitrik vagyunk. Hát nagyot tévedsz - jelentette ki, és Enz dühösen közelebb és közelebb lépett hozzá, fenyegetően, de Marisa meg se rezzent. - Mikasát erőszakkal próbáltad meggyőzni. Nehogy azt hidd, hogy velem nagyobb sikerrel jársz. - Úgy emlegeted a húgom nevét, mintha bármit számítana - préselte ki magából a szavakat, de közben igyekezett magát nyugtatni. - Idővel látni fogja az igazamat. Akárcsak te. - Én csak egy dühös kisfiút látok, aki a császári köntös mögé bújik - felelte Marisa, és a szavak úgy érintették, mint pofoncsapások. Sosem hitte volna, hogy a mindig visszafogott, legfeljebb csak dacos hercegnőnek ilyen oldala is van. És ez most már inkább felizgatta, semmint dühítette volna. Megragadta, és az ágyra lökte, majd felé térdelt. - Úgy látom már a látszatra sem adsz. - Nincs szükségem felesleges cicomákra. Elveszem, amit akarok - felelte, és lelökte magáról a köntöst, majd két kezével lefogta a nő két felkarját, hogy ne tudjon ficánkolni. - Igazán alávaló vagy. Csak a vágyaidnak élsz, mint Wenthar barátod - kötekedett vele a nő tovább, mire egészen közel hajolt hozzá. - Fiatal csitrikkel henteregsz, mert korona van a fejükön. Azt hiányolod rólam? - Ha így folytatod nem lesz korona soha a fejeden - vágott vissza Enz, miközben erősebben szorította a nő karjait. - Vajon azt a barabelt is magadévá tennél, ha korona lenne rajta? - folytatta tovább Marisa, mire Enz dühösen az ajkaira nyomta a sajátját, és vadul csókolózni kezdtek. Szorítása gyengült a nő karjain, mire ő elkezdte kigombolni az egyenruháját, és egyik kezével a zubbonya alá nyúlt. Ahogy ajkaik elválta, Marisa megszólalt. - Nehogy azt hidd, hogy veszítek egy kislánnyal szemben. *** Enz jó hosszú ideig szeretkezett a nővel, aki felé úgy hitte nem érez már semmit. A lába még most is remegett egy picit, ahogy helyet foglalt a Szolgált Csarnokának egyik termében. Vajon mit művelhetett vele az a kis hapan fruska? Talán nemcsak a testével győzte meg, hanem valamiféle boszorkányságot is bevetett? Elvégre az anyja révén dathomiri éjnővér volt, bizonyosan értett egy-két dologhoz. És lám, most is csak körülötte forogtak a gondolatai, hiába dühítette fel a helyzet. Ki kellett derítenie mit művelt vele, miféle bűbájt szórt rá, de most az államügyek fontosabbnak bizonyultak. A Nemzetgyűlés által megerősített főkancellár hiányában nem állhatott fel új kormány, így hát a császár elnöklete alatt működő Császári Kormányzótanácsot állították fel újra. Utoljára az idősebb Chun császár, a modern nagai állam létrehozója idején volt példa a működésére, vagyis több mint másfél évtizeddel ezelőtt. A keménykezű, autokrata hajlamú uralkodó huszonhat évig tartó uralkodásának mintegy harmadában egyáltalán nem ülésezett a Nemzetgyűlés. Azt mondják a nagyapja szerette kézben tartani a dolgokat, és Enz inkább rá szeretett volna hasonlítani, mint ideggyenge apjára, aki alig volt több, mint báb a politikusok és a katonatisztek kezében. A Kormányzótanács egy ovális alakú asztal körül gyűlt össze, aminek egyetlen asztalfője mögött a császár foglalt helyet, aki trónusán ülve a többiek fölé magasodott, ezzel is jelezve fontosságát. Közvetlenül előtte foglalt helyet főkancellárja, Hirota Seigo, aki most szemüvegét igazgatta. Az asztal körül lévő társaság nagyobb része cinkosa volt az államcsíny idején, így Arekson külügyminiszter, Nagumo ellentengernagy hadügyminiszter és Oda dandártábornok. Jelen volt még az agg Hondo főpecsétőr, és a trónusa mellett várakozott Torinaga, a főeunuch. Néhány másik fontos figurát is be kellett vennie a kormányzó szerv munkájába, így az örök túlélőt, Tong hírszerzési igazgatót, és Kazua ezredes fejlesztési minisztert, aki szokott unott arcával vett részt az ülésen. Néhány új arc is jelen volt, mint például Satoshi Sumeragi iparmágnás, aki most az ipari- és kereskedelmi miniszteri tárcát kapta meg. Az ötvenes éveiben járó üzletember kemény, barázdált arca jól mutatta, hogy mennyire megedzette az üzleti élet. Vállalatai mindegyike a high-tech vonalat követte és robotikától kezdve informatikán át nanotechnológiáig sok mindennel foglalkozott. A nála jó tizenöt évvel fiatalabb Onosakának, az Iparvállalat jelenlegi fejének közismert ellenlábasa volt. Mivel Onosaka és az általa pénzelt liberálisok nem támogatták Enz jelöltjét a Nemzetgyűlésben, jobbnak látta ezzel büntetni a túlságosan is magabiztos gazdasági vezetőt. Fujiwara és a fővárosban lévő hatamotói is jelen voltak, igaz csak a trónusa mögött, egyszerű szemlélőként. És persze még hiányzott egy valaki. Alighogy erre gondolt, máris feltárult az ülésterem ajtaja, és a Kempeitai egyenruháját viselő, negyvenes évei közepén járó, tömzsi, szigorú arcú férfi lépett be rajta, aki szótlanul vágott át a szobán, majd Enz trónusával szemben megállt, összecsapta a bokáit és enyhén meghajolt. - Hidehisa Onoda tábornok szolgálatára, felség! - jelentette katonásan. Mennyivel őszintébb alak, mint Serizawa, gondolta magában Enz. És ahogy hallotta, a tábornok nem vetette meg az alkoholt és a női társaságot sem. Talán egy görbe éjszaka miatt késett most is. De nem tudott haragudni ezért. elvégre nem ártott legalább egy vidámabb alak ebbe a savanyú társaságba, ami itt összegyűlt. - Foglaljon helyet, tábornok - intett nagyvonalúan Enz, mire Onoda a helyére sietett, és leült. A császár még egyszer végigpillantott a társaságon, majd úgy döntött ideje elkezdni, amiért itt összegyűltek. - Uraim, javaslom kezdjük el. Seigo főkancellár, mi a jelenlegi politikai helyzet? - Felség - állt fel a helyéről a bürokrata kinézetű férfi, majd az előtte lévő adattáblák közül felemelt egyet, és megigazgatta szemüveg mielőtt belekezdett volna. - A Nemzetgyűlés feloszlatása incidens nélkül végbement. Negyvenhét képviselőt őrizetbe vettünk, és a palota alagsorában szállásoltuk el őket. Bár a pártok működését nem tiltottuk be, de a vezetőik elveszítésével és cenzúra bevezetésével teljesen működésképtelenné váltak. - A nép hogy fogadta a döntést? Támogatják a császárukat? - kérdezte Enz. - Nos... - köhintett zavartan Seigo, majd újra szemüvegigazítás után válaszolt. - Az északi területek felséged mellett állnak. De a déliek, különösen Touhou, erősen megosztottak. Több helyen bírálták felségedet a lépésért. - Lényegtelen - legyintett Enz. - Néhány hangoskodó csupán. Majd Onoda tábornok gondoskodik róluk. - A Kempeitai-ra bármikor számíthat, felség. Mi majd jól befogjuk a pofájukat! - felelte a tábornok, és Enz máris megkedvelte a virtuskodó tisztet. Több hasonlóra lenne szüksége. - Fontosabb kérdés a lefogott képviselők ügye - szólalt meg halkan Hondo, mégis az egész teremben hallani lehetett. - A nép küldötteit még felséged nagyapja sem tartóztatta le. - Én nem nagyapám vagyok - jegyezte meg Enz, olyan hangon, ami már feszegette az idősek felé tanúsítandó jómodor határait. - De nincs mit megvitatni ezen. Árulást követtek el, mégpedig igen súlyosat. Hiányoznának bárkinek? - Felség, úgy hiszem jobb, ha nem élezzük a konfliktusokat - jegyezte meg Seigo óvatosan. - A képviselők elítélése ellenünk hangolhatja a közvéleményt. - Egy uralkodónak nincs szüksége népszerűséghajhászásra, ez különbözteti meg a politikusoktól - jelentette ki Enz magabiztosan, majd kissé engedékenyebben hozzátette. - De egyelőre nem számítanak. Amíg fogságban vannak, nem árthatnak nekünk. Erre a kérdésre visszatérünk később. - Ahogy kívánja - bólintott kimérten Hondo. - Bátyám, Hiroyasu herceg ügye annál fontosabb - tért át rögtön egy másik kérdésre, ami sokkal jobban foglalkoztatta most. - Remélem olvasták a császári ediktum tervezetének szövegét. Néhány pillanatnyi szünet állt be, és Enz nem tudta nem észrevenni az ideges tekinteteket és összepillantásokat, még a legeltökéltebb támogatói részéről is. Félnek, mind félnek, tudatosult benne, és magában átkozta azt, hogy mennyi gyáva alak vette őt körbe. Végül Nagumo emelkedett szólásra. - Felség, ha az állam ellenségnek és pártütőnek nyilvánítjuk a herceget, az polgárháborúhoz fog vezetni - mutatott rá, és Enz nem kívánt azzal visszavágni, hogy csak olyankor szólaljon meg, ha nem egyértelmű dolgokat akar közölni. - De ez az igazság, nemde? - kérdezett vissza hűvösen, és Serizawa példájából okulva egyikük se sietett, hogy megcáfolja. - Az alattvalóimnak tudnia kell erről az árulásról. - Ha ezt kihirdetjük, felség, a herceg követői számára se lesz visszaút - szólalt most meg Motusuke Mori, belügyminisztere, egy jelentéktelen, szürke kinézetű alak. - Hosszú és véres polgárháború fog következni. - Miért kéne tekintettel lennem árulókra? - tette fel újabb kérdését, de nem úgy látszott, mintha meggyőzte volna a Kormányzótanácsot. - Mert még elárulhatják a bátyját - szólalt meg Tong igazgató váratlanul. A joviális öregembernek kinéző férfit hideg és számító szemei elárulták. - És ezzel felséged gyorsan mérhet döntő vereséget az áruló testvérére. - Tehát mit javasolnak, mit tegyünk? - pillantott körbe Enz jelentőségteljesen. - Hívjuk vissza a bátyját Nagira a pozíciójából. Amennyiben megtagadja, úgy az nyílt lázadás felséged ellen - javasolta Tong igazgató. Nem is csoda, hogy nagyapja óta folyamatosan hivatalban volt ez a tapasztalt vén róka, gondolta elismerően Enz. Nemcsak a nyílt konfliktust odázzák el, de jobb pozícióba is hozzák egyúttal. Persze nem árt odafigyelnie ezekre az alakokra, mivel könnyen meglehet, hogy a maguk mozgásterét is bővíteni kívánják. Ahogy Hirot elárulhatják az embereit, úgy őt is a sajátjai. - Egyetértek az igazgató úrral, felség - szólalt meg Nagumo és jó páran egyetértően bólogattak. - Tegyünk így - hagyta magát meggyőzni Enz. - Mi a külpolitikai helyzet? - kérdezte ezúttal Arekson felé fordulva, aki azonnal felkelt a helyéről. - Egy szakadár mozgalom bejelentette a Kolóniák elszakadását az ESB-től, ami most büntetőhadjáratra mozgósít. Mint megtudtam bastioni nagykövetünktől, a szakadárok vezére, egy bizonyos Lu'uthor úgy hírlik jelentős pénzalapokat is elsikkasztott. - A tolvajok marakodnak egymás között - jegyezte meg Enz cinikusan. A magát Főkormányzónak nevező bolondra nem tudott máshogy tekinteni, mint aki az ő trónját lopta el, legalábbis egyelőre. - Ami érdekesebb, felség - folytatta kissé sejtelmesen a mondandóját Arekson. - Az az, hogy Lu'uthor az elszakadás bejelentésekor arra hivatkozott, hogy Wenthar császár halott. Enz hirtelen úgy érezte, mintha arcul csapták volna, és érezte, hogy néhány izom megrándul az arcán a bejelentésre. Sötét, üres tekintettel bámult maga elé néhány pillanatig, és érezte, hogy a dühe mindjárt kitör belőle. Az a töketlen idióta Grodin, aki azt mondta, hogy megőrzi a titkot, ezúttal is kudarcot vallott, akárcsak a császára életének védelmében. De ha képtelen betartani az egyezséget, vajon neki miért is kéne? Fejét hátravetve hirtelen előtört belőle a megkönnyebbült kacagás. Hát persze, egyértelmű, hogy mit is kell tennie. A Kormányzótanács tagjai meglepetten bámultak rá, ahogy önfeledten kacagott. Enz arcán számító mosollyal kelt fel a trónjáról. - Nem tudom ki ez az alak - kezdett bele jelentőségteljesen. - De igazat beszél. Az asztal körül ülők arcára ha lehet, még nagyobb döbbent ült ki a szavai hallatán. Enz úgy gondolta, most már felesleges a további színjáték, a bonyolult tervek fabrikálása. Egyszerűen meg kell szereznie magának a saját jussát. - Wenthar, az a szenilis, szexmániás őrült halottabb már nem is lehetne! És a trónja jogosan engem illet a kettőnk közötti titkos megállapodás értelmében! - jelentette be, ismét rátromfolva korábbi kijelentéseire. Persze a teljes igazság, hogy sithként a tanítványa volt, és ilyen jogon illeti őt a trónt, nem tarozott az itt lévőkre. - Amint leszámoltunk áruló bátyámmal, azonnal hadjáratot indítunk jogaim biztosítására! Arekson, mi a helyzet azzal a rendszerrel...? - Astorias, felség? - kérdezett vissza, és Enz bólintott. - A Főkormányzó hozzájárult az átadásához. - Csodás! Az lesz a bázisunk a bátyám elleni hadjárathoz, és a trón megszerzéséhez! Nagumo, hogy állnak a csapataink? - A központi flotta bármikor mozgósítható, ez mintegy kétezer-ötszáz hajót jelent - jelentette katonásan az idősödő, tarkopasz tiszt. - A chiss területen lévő és helyi erőkkel együtt négyezerre nő a számuk. Felséged bátyja körülbelül kétezer nagai és konföderációs hajót tudhat maga mögött. - Urio altengernagy egy különítménnyel együtt azonnal induljon meg a rendszer bizotsítására és megerősítésére! Kezdjék meg a flotta mozgósítását! - rendelkezett Enz, és mint a hadsereg főparancsnoka, nem volt szüksége senki jóváhagyására a Kormányzótanácsból. A jelenlévők pedig nem úgy tűnt, mintha tiltakozni készülnének. - A teljes erőnkkel lecsapunk Hirora, majd az ESB trónbitorlóira! - Őfelsége legyen győzedelmes! - pattant fel Onoda tábornok a helyéről. - Tennou heika banzai!- Banzai! - követték a többiek a példáját, Enz pedig újfent elmosolyodott. Talán lehetnének jobb követői, de hűségesebbek aligha. *** Carl folyamatosan hátrált a vele szemben lévő hatalmas gyík elől, ami folyamatosan igyekezett úgy helyezkedni, hogy lesújtson az első gyengepontjára. Egyetlen előnye a kezében tartott vörös fénykard volt, mivel ellenfele csak puszta kézzel harcolt. De még így is érezni lehetett a hatalmas erőkülönbséget kettejük között. Enz kegyetlen kiképzést ígért neki, és tartotta is magát a szavához. A barabel korábban jedi mester volt, de most alig több lakozott benne, mint saját leplezetlen vérszomja, amit a nagai császár táplált benne, de ügyelt rá, hogy csak a szükséges mértékig fokozza fel a vadászösztönét. Újdonsült mestere remekül tudta irányítani az Erőt, és ha túl akarta érni, akkor nem csak meg kell tanulnia ezt tőle, de túl is kellett szárnyalnia. Így működött a sithek világa. - Ne gondoklossssz annyit, fiú - sziszegte a barabel mester, és támadásba lendült. Carl maga elé szúrt a fegyverével, így késztetve kitérésre a támadóját, majd a felé vágódó farkát megragadva átlendült felette, és a másik oldalán ért földet. Mielőtt azonban lecsaphatott volna, Saba megfordult, és karmait maga elé tartva felé csapott. Carl hátrébb lépett, miközben úgy irányozta fénykardját, hogy a lény egyik mancsát célozza. A barabel ösztönösen érezte támadása irányát, így ismét viszakozott, és miközben kitért az egyik oldala felé, újra a farkával támadt. Carl az utolsó pillanatig várt, majd elhajolt a támadás elől, és a következő pillanatban félrebukfencezett, majd talpra ugrott, védekezőn fogva maga elé a fegyverét. Saba most abbahagyta a támadást. - Nem jó! - hallotta Enz hangját a plexi mögül, ahonnan figyelte a küzdőteret. - Hogy akarod legyőzni az ellenfeled ha csak hárítassz? - Halálra tornáztatom? - kérdezte fanyarul Carl, aki maga is tudta, hogy ezzel legfeljebb az időt tudja húzni. - Használd a dühöd! Csak így élheted túl! - hallotta Enz hangját. - Megölheted, és megfoszthatsz a szolgámtól. Nem akarsz ártani nekem, amiért a nővéreddel hemperegtem? Talán megteszem Allanával is legközelebb. - Dögölj meg - közölte Carl, de közben érezte, hogy egyre dühösebb azért, amit Enz mond neki. - Ugyanolyan gyenge vagy, mint az apád volt! Jobb is ha ma meghalsz - provokálta tovább a mestere, ő pedig egyre eltökéltebben csak egy dolgora koncentrált: hogy széthasítsa ezt a gyíkot, és aztán azt a nagyszájú nagai seggfejt. - Megehetem már végre a finom kisssssz hússssszát? - kérdezte Saba, aki láthatóan egyere türelmetlenebbül várta, hogy a fogait belé mélyeszthesse. Enz jelt adott neki az Erőn keresztül, mire a barabel újra támadásba lendült. Carl ezúttal újra félregurult, de most oldalról szúrt a lény felé, egyenesen a szívét célozva. Mielőtt azonban célt ért volna, a barabel farka oldalról eltalálta a kezét, mire az letért az útjáról, és csak végigszántotta a lény pikkelyeit, majd elrepült messzire. Érezte, hogy jobb kézfejéből forró vér bukkan elő, és több csíkban csuklójára folyik, ahonnan a földre csöpög. Mielőtt Saba elkaphatta volna, ő ugrott előre, és a barabel háta mögé kerülve felugrott, egyenesen a nyakába, két kezét pedig az állkapcsa köré fonta. Saba durván kapálózni kezdett. - Mit képszelssssz - mondta furcsán eltrozult szavakkal, mivel alig bírta résnyire nyitni a száját. - Assszonnal gyere le! Elképzeléseivel ellentétben alig néhány másodpercig bírt csak nyeregben maradni, ugyanis a barabel egy erős rántással lerázta magáról, és messzire hajította. Az utolsó pillanatban még bírta tompítani a csapást az Erő segítségével, de így is tudta, hogy mindennek vége. A biztos vég érzete pedig földöntúli erővel és elszántsággal töltötte el, így kinyúlt az Erőben, és fénykardját kereste, miközben a lény fenyegetően felé magasodott. Aztán megtalálta. A fénykard életre kelt, és a barabel felé repült, aki az utolsó pillanatban egy erőlökéssel egyszerűen letérítette a pályájáról, majd az egyik kezével elkapta. - Sssszép kissssz játéksssszer - mondta, ahogy a kardra nézett, majd az arca felé hajolt, és Carl látta éles fogait, érezte a leheletét. Ebben a pillanatban azonban a lény megállt, majd lassan felkelt és hátrálni kezdett. Az ajtó egy szisszenéssel nyílt ki, és Enz lépett be rajta. - Ha lenyűgöző nem is volt, kezdésnek megteszi - jegyezte meg. Még mindig nehezére esett elfogadnia, hogy ez a fiú volt az, aki megölte Wenthart. Aki ellopta tőle a végzetét. Carl lassan felkelt a földről, és leporolta magát. - Nem arról volt szó, hogy élethalál harc lesz? - kérdezte, bár azért nem úgy tűnt mintha panaszkodni szeretne emiatt. Enz kicsit szánakozva mosolyodott el. - Hazudtam. Ne áltasd magad, egy éles harcban semmi esélyed nem lenne Saba ellen - mondta, és megsimogatta a lábához dörgölőző barabelt, ami ilyenkor alig volt bármiben különb, mint egy vornskr. Carl is láthatóan megértette, hogy a célja ezzel az volt, hogy jobban feltüzelje a dühét és a gyűlöletét. - Most egy ideig nélkülöznöd kell a társaságát. - Azt hiszem valahogy kibírom majd - felelte a fiú. - Ne aggódj, hamarosan újra összemérheted vele az erődet - mondta, ami inkább fenyegetésnek hatott, majd az ajtó felé fordult, ahol megjelent a feladatra kijelölt hatamoto-ja, aki csodálkozva figyelte a fénykardot a kezében tartó Carlt, majd észrevette magát, és térdre borult. - Hívatott, felség - közölte jóval megalázkodóbban, mint legutóbb. Tanult a leckéből, remek. - Usanagi, feladatom van számodra - mondta mindenféle felvezető nélkül. - Áruló bátyám területére utazol Sabával együtt! Elő kell kerítenetek húgomat, Mikasa hercegnőt és elém hoznotok, élve és sértetlenül! Azt mondják jedik is vannak vele, és ő magát is annak képzeik ki. - Jedik? Rég nem vadássssztam jedikre - szólalt meg Saba, és Enz érezte, hogy az új vadászat ígérete máris lázba hozza a barabelt. - Felség, engedélyt szeretnék kérni, hogy még egyszer megpróbáljam elfogni... - kezdett bele, de Enz dühösen suhintott a kezével a levegőben. - Nem érdekel az a nő! Ne pazarold az időmet! Feladatot adtam, teljesítsd! - förmedt rá, mire Usanagi lehajtotta a fejét. - Ahogy parancsolj, felség
|
|
|
Nagi
Oct 8, 2017 21:03:17 GMT 1
Post by Revan on Oct 8, 2017 21:03:17 GMT 1
Amikor Saalia magához tért, kellett pár pillanat, mire felidézte, mi is történt. Fogságba esését az is alátámasztotta, hogy egy ágyra volt lekötözve. Kellően szorosan, moccanni sem tudott. Bár azért próbálkozott. De nem sokra ment vele. Ráadásul kicsit még kábának érezte magát az altató miatt. Jobb lehetőség híján végül is csak várt, hogy kedves húgocskája mikor bukkan fel, hogy újra fölényesen mosolyoghasson a saját sikerén. A rögzítésnek köszönhetően mindössze a nem túl sok izgalmat tartogató belső dekorációt tudta szemügyre venni, és időmérő eszköz híján csak saccolni tudott arra nézve, hogy mennyi idő is telt el fogságba esése vagy éppen ébredése óta. Elég egyértelmű volt, hogy az út során úgy fognak rá vigyázni, mint egy rathtar tojásra, így hát nem is strapálta magát azzal, hogy a szökésre gondol. Ehelyett felidézett magában néhány kellemes képet: például azt, amikor Abren azt a sokat sejtető rabszolgaruhát viselte, még a sith űrben. - Kár, hogy nem szabad a kezem - tűnődött hangosan. Nem volt benne biztos, hogy esetleg ez árulta-e el vagy Usanagi rendszeresen ellenőrizte, de ahogy kinyílt az ajtó, a nő nagaiul kezdett szentségelni - ez a hanghordozásból egyértelmű volt. - Szerencsétlen bagázs, elszámolták még az altató mennyiségét is - mondta úgy, hogy Saalia is értse. - Ne próbálkozz semmivel. Jobb esetben csak te halsz meg a semmi közepén, rosszabb esetben mindketten. A jedi felemelte a fejét és a bosszankodó nőre pillantott. Persze épp csak rálátott, de legalább látta. - Nézd a jó oldalát. Legalább beszélgethetünk kicsit. Biztos meg akarsz ismerni közelebbről, ha ennyit törted magad azért, hogy végül elfogadjam a meghívásodat. - viccelődött egy kicsit - Miért halnánk bele, hogy felébredtem? Félsz, hogy halálra idegesítelek és kínodban beindítod az önmegsemmisítőt? - Mondjuk lehet véletlenül rátenyerelek arra a gombra, ami a teljes rakteret kilöki az űrbe - fonta össze maga előtt a karját Usanagi, egyértelmű választ adva arra a felvetésre, hogy mi történik akkor, ha csak őt kell kiiktatnia. - De igazán nem állítanék üres kézzel a császár elé. Tökéletes trófea leszel, én pedig végre szabaddá válok a Sötét Oldal ereje által! - Szép kis testvér vagy. Odaadod trófeának a másikat. De jogos, én egy főnyeremény vagyok. Viszont csalódni fogsz a Sötét Oldalban, mint sokan mások előtted. A drága Enz is csak addig jó hozzád, míg haszna van a szolgálatodból. Amint nem kellesz, el fog dobni, mint egy használt ruhát. - Hamarosan nekem nem lesz szükségem rá! - vágott vissza a nő önérzetesen, miközben ellenőrizte, hogy Saalia fém rögzítőpántjai megfelelően szorosan tartják-e a helyén. - Hát nem érted? Mi nem biológiai testvérek vagyunk, hanem az Erő által rendeltek! Együtt nagy dolgokat vihetünk véghez! Elpusztíthatjuk a sitheket és a jediket, és az egész Galaxist uralhatjuk! - De én nem akarom elpusztítani a jediket. Sőt, valahol még a hülye sithekre is szükség van, hogy egyensúlyban legyen az Erő. Akkor működik minden jól. Amúgy is, hogy akarsz velem együtt bármit is véghez vinni, ha lepasszolsz Enznek és lelépsz, mert már nincs szükséged rá. - megint mocorgott kicsit - Nem sikerült meglazítani, próbáld újra. - Nem meglazítani próbáltam - mutatott rá a nyilvánvalóra Usanagi durva hangon. - A sithek azt mondták, a kettő szabálya fogja uralni a Galaxist. De félreértették: ketten kellenek, akik az egész Erőt maguknak uralják és hatalmasabbá válnak mindennél! Te, drága húgom, meg fogod ölni Enzt. Nem én lépek le, hanem ő fog távozni az élők sorából. - Ó, velem akarod elvégeztetni a piszkos munkát? Mondjuk ágyhoz kötözve nem lesz éppen egyszerű. Bár kedvelem a kihívásokat. Közben majd bedobok pár Luke Skywalker idézetet. Elképzelve a szituációt valami komédiába még el is menne. Nevetett kicsit a saját lökött ötletén, aztán megint testvérére pillantott. - Amúgy mikor érünk oda? Ha nem egy ágyhoz leszek kötözve, már jobban fogom érezni magam. Nekem nem tesz jót ez a kötöttség. - Hamarosan élvezheted a saját bejáratú cellád, ne aggódj - felelte Usanagi nem túl barátságos stílusban. - Addig gondolkozhatsz azon, amit elmondtam. A gyerekes stílusod irritáló, de tudom, hogy nem vagy hülye, úgyhogy ne fárassz azzal, hogy megjátszod. - Éleslátásod lenyűgöz. De én jobb szeretek szórakoztató lenni. Bár, akinek nincs humora, általában irritálónak találja, ez igaz. De ez nem az én problémám. Az igazat megvallva jól szórakozott azon, ahogy mások reagáltak a viselkedésére. Bár az is igaz, hogy csak azokkal ilyen, akik őt bosszantják. Őt pedig kimondottan bosszantja, hogy fogságba esett és egy ágyhoz van kötözve. Már csak az hiányzik, hogy valaki visszaéljen a helyzetével. - A Köztársaságban a foglyoknak jár egy hívás. Remélem ez felétek is így van. Szívesen felhívnék valakit. Ja és szeretnék valamit, amivel elütöm az időmet a szállásomon. Olvasnivalót, vagy lehetőséget zenét hallgatni. Tudod, hogy megy ez. - Esetleg a reggelit ne szolgáljam fel tálcán? - kérdezte durván, mivel láthatóan irritálta Saalia viselkedése, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy twi'lek nővére ezt kifejezetten élvezi. - Talán még nem tűnt fel neked, de ahová megyünk, az nem a Köztársaság! A nagaiok hosszú, nemes és legfőképp rendezett civilizációjában elfogadod a sorsod és befogod a szád! Azzal megfordult, és döngő léptekkel elhagyta a rakteret, bezárva maga után az ajtót. Saalia nem kapott elég időd a válaszadásra. Mire megtehette volna, Usanagi kiviharzott a raktérből és bezárta az ajtót. Ő pedig ott maradt egyedül és unatkozott. Arról nem is beszélve, hogy jól esett volna valami harapni és innivaló. Végül megpróbált inkább saját magától aludni még egy kicsit. Még egy cellában is több mozgástere lenne, mint itt.
Saalia valamivel később arra ébredt, hogy a hajó megremeg, és ahogy kinyitotta lassan a szemeit, realizálta, hogy sok mindenkit érez maga körül. Dokkolhattak, jutott a megfelelő konklúzióra, és ezt megerősítette az is, hogy mikor kinyílt a raktér ajtaja, fegyveres kommandósok léptek be: egyikőjük fegyvert fogott rá, míg ketten aktiválták az ágya repulzorait. - Fiúk, nem tudok feltűnt-e, de meg vagyok kötözve. Esetleg attól féltek, hogy bélgázokkal öllek meg titeket? - kérdezte, mire a rá fegyvert fogó kommandós arcán a kétely jelei jelentek meg, de végül mégsem engedte le a sugárvetőjét. - Ezt szeretem a nagaiokban, kitartók. - Vigyétek a másik fogoly mellé! - rendelkezett Usanagi. - Nővérkém, akkor ne felejtsd a reggelit! - kiáltott vissza Saalia, ahogy eléggé messzire értek. Az út további része elég unalmasnak ígérkezett, de szerencsére a hajón nem volt olyan túl nagy. A cellarészleg egészen civilizált volt ahhoz képest, amire számított, és a cellák falai kizárólag energiamezőből álltak. Az ágyát függőlegesbe állítottak az egyik ilyen bejáratánál, majd ahogy lenyílt a sárgás energiamező, egy gombnyomással kioldották az őt tartó fémpántokat, és mire földet ért, már be is zárult mögötte az energiamező. Szerencsére nem érte meglepetésként, hogy eloldozták, így nem koppant az arcával. A hátára feküdt és kinyújtóztatta a végtagjait. Legalább nem volt lekötözve. Néhány percig úgy is maradt. Egészen addig, míg ráeszmélt, hogy a szomszédos cellában is van valaki. Egy fiatal lány, fekete haja volt és szép kerek idomai. Nos, legalább látványnak szép, gondolta. A lány láthatóan meditált. Saalia kinyúlt felé az Erővel és hamar rájött, hogy Erőérzékeny. Méghozzá nagyon is szoros kapcsolata volt vele. - Öhm...Üdv! A lány nem válaszolt, csak pár pillanattal később kinyitotta a szemeit és Saaliára pillantott. Aztán újra lehunyta a szemeit és a twi'lek azt gondolta, hogy nem nagyon akar vele foglalkozni, aztán ismét kinyíltak a szemei és felállt a helyéről és a köztük lévő energiamezőhöz lépett. - Én...Én már láttalak téged. Álmomban. - Hízelgő rögtön azzal indítani, hogy rólam álmodtál. De félek legfeljebb barátok lehetünk. - Nem. Úgy értem, láttalak egy látomásban, amit az Erő adott nekem...Jaj, hova tettem a modoromat? A nevem Mikasa Kikusai. Örvendek a találkozásnak. - mondta a nagai lány és illedelmesen meghajolt. - Saalia Freeta. Kezet fognék, de félek, későbbre kell halasztanunk...Érd be annyival, hogy eddig te vagy itt az első, aki kedves velem. - Akkor ezek szerint nincs túl jó tapasztalatod eddig a nagai néppel. Ez sajnálatos. Megkérdezhetem, hogy miért kerültél ide? Errefelé nem túl sűrűn fordulnak meg a fajod képviselői. - A fogadott húgom kapott el. Oda akar adni annak az ő drága Enz nagyurának. Az a rögeszméje, hogy át kellene álljak a Sötét Oldalra és együtt elpusztítani a jediket és a sitheket. Röviden ennyi. Na és te? Nem tűnsz bűnöző alkatnak. Mit tettél, amiért itt kötöttél ki? - Az a bűnöm, hogy nem álltam a bátyám mellé, amikor kiderült, hogy sith nagyúr. - Enz húga vagy? - kérdezte meglepve Saalia, mire Mikasa bólintott. - Hú, ez meredek. De legalább egy normális tagja van a családnak. - Ő sem volt mindig ilyen. De most megvan róla győződve, hogy jót tesz a népének, amit csinál. - Hogy került hatalomra? - Megörökölte a trónt. - Szóval az uralkodó családból származtok. Miért nem mondtad, hogy hercegnő vagy? - Nem akartam felvágni. A legtöbben azonnal hajlongani kezdenek, ha megtudják. Elég fárasztó tud lenni. Senkivel sem lehet kötetlenül beszélgetni. - felelte Mikasa egy apró mosolyt megejtve. - Jogos. Engem mondjuk nem foglalkoztat az ilyesmi. A másik viselkedése inkább...Na és mit álmodtál rólam? - Parancsolsz? Ó, hogy az álom. Igazából semmi lényeges. Csak feltűntél benne és egy oldalon harcoltunk. Ott voltál te, egy fiatal fajtársad, egy másik nő és még mások. - A tanítványom, Versta és a barátom Kytra lehettek. Érdekes egybeesés. Az Erő mindig meg tud lepni. - Igen, azt magam is megtapasztaltam. - Szóval, hogy volt tovább? Nem álltál a testvéred mellé és ide zárt? - Nem egészen. A másik bátyám egyik embere megszöktetett és elvitt hozzá, ahol aztán kiderült, hogy Erőérzékeny vagyok. Az Erő úgy akarta, hogy pont akkor bukkanjon fel Alia, a mesterem és az öreg whipid mester, K'Kruhk. - Ismered K'Kruhk mestert? Akkor legalább egy közös ismerősünk van. - lelkendezett Saalia. - Annyira nem ismertem meg. Keményen kellett edzenem és sokat gyakorolnom. A mester a legtöbb idejét meditációval töltötte. Nem sokat találkoztunk. - Nagy kár. De érthető. Akkor ha jól sejtem ez az Alia tanított téged. Tehát akkor jedi vagy? - Olyasmi. - Olyasmi? - Hasonló, de végül a saját utam kezdtem követni. Aztán elfogtak és itt ébredtem. Most pedig várom, hogy mi lesz a sorsom. Mikasa nem akart belemenni a részletekbe. Az biztos volt, hogy a szomszédja nem kém. De még biztosabb, hogy lehallgatják őket. Hátha elkotyog valamit a bátyja terveiből, vagy más fontos információt. Igaz, túl sokat egyébként sem tud, csak hogy ő egy kulcsszereplője ezeknek a terveknek. De most, hogy itt van Saalia, kezd reménykedni, hogy nincs minden veszve. Talán a látomás, ahol együtt harcoltak, a jövő volt. Hamarosan kiderül. - Látom máris jól összebarátkoztatok - szólalt meg Usanagi, ahogy mintha hirtelen a semmiből tűnt volna fel, majd egy meghajlást mutatott be Mikasa felé, de ebben nem túl sok tisztelet volt. - Remélem kényelmesnek tartja az elhelyezését, felség. Hamarosan csatlakozhat bátyja szerető testvéri ölelésébe, így ne búsuljon. Addig is nézze el testvérem bárdolatlan modorát, szerencsétlen módon meglehetősen civilizálatlan helyen kellett felnőnie. - Megfelel. - felelte Mikasa szűkszavúan. Pont annyira nem kedvelte ezt a nőt, mint ahogy az őt. Kölcsönös ellenszenv volt köztük. A bátyja egyik talpnyalója, hogy is kedvelhetné? - Na igen, Dantooine ma a sithek területén van. Barbár népség, akik csak az erőszakból értenek. Lehet, hogy nem volt egy elit hely az otthonom, de én legalább nem látogatok mindenhova inváziós flottával. Azért tudod elgondolkodtam. Ha egy hercegnő ilyen szállást érdemel, nem is szeretném tudni, mi jár egy köztörvényes bűnözőnek. - Ami pedig a bátyámat illeti - folytatta Mikasa - Kétlem, hogy szerető ölelésben részesít. Csak azért kellek neki, hogy saját kezűleg ölhessen meg. Vagy felhasználjon. Semmi egyéb nem vagyok számára, csupán eszköz. De ha lehetőségem lesz rá - lépett egész közel az energiamezőhöz - Akkor eltávolítom a trónról és teszek róla, hogy mindenki, aki a nevében szenvedést okozott a galaxisban, megbűnhődjön. - Bírom a csajt. Tetszik az elszánt tűz a szemeiben. - mondta Saalia. - Tegyen legjobb belátása szerint, hercegnő - hajtott fejet újra Usanagi, de Enzet nem vette védelmébe, mintha számára mindegy lenne ennek a testvérharcnak a kimenetele. És csakugyan, a Mikasával megosztott gondolatai alapján talán még örülne is Enz halálának, és azt a saját javára próbálná meg felhasználni, hogy előrébb lépjen a tervével. - Az inváziókat hamarosan megszokhatod, drága testvérem, hamarosan sok bolygónak kell majd meghódolnia a Galaxisban. Az új rend vérben és tűzben fog megfoganni, ellenségeink vérében és az általunk szított tűzben. - Tudod, húgi, még mindig nem késő elengedni a sötétséget. Vigyél ki minket innen és segítek neked megtalálni a saját utadat. Nem akarom, hogy holtan végezd. Épp elég, hogy közvetve tönkretettem az életed. Mikasa nem szólt, csak csendben figyelte a két testvér beszélgetését. Kicsit hasonló helyzetben voltak, mint ő és Puyí. - Nem tettél tönkre semmit - söpörte félre a Saaliára hirtelen rátörő kedvességet Usanagi, de láthatóan jóval kevésbé tudott ezzel mit kezdeni, mint az ellenállással vagy sértegetéssel. - Nélküled, anyánk nélkül sosem ismerem meg a Sötétség mérhetetlen erejét. Ha valamit elmondhatod, az a hála, és amit most teszek veled, azért te is hálás leszel majd később. - Éppen ez az, amiről beszélek. Ha nem tettem volna azt, amit, most halott lennék, anyával együtt. Neked viszont talán normális életed lehetne. Lehetne otthonod, családod, gyerekeid...Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy sajnálom. - mondta Saalia és érezhetően őszinte volt. Most nem humorizált. Mikasa pedig kíváncsi lett, mi is történt a múltban, ami így bántja új barátját. - Nincs szükségem a sajnálatodra! Senki sajnálatára! - csattant fel a nő. - Ha valaki sorsán szánakozni akarsz, nézz szét, hol is vagy éppen! Azzal megfordult, és a hajóhoz hasonlóan most is elviharzott. Saalia egyértelműen gyenge pontra tapintott. - Egész jól ment, nem? - fordult Saalia Mikasa felé. - Nos, te megpróbáltad. - értett egyet a hercegnő - De félek csak azt érted el, hogy valahol kiadja magából a dühét.
|
|
|
Nagi
Oct 15, 2017 13:00:40 GMT 1
Post by Haruhi on Oct 15, 2017 13:00:40 GMT 1
Az 5. számú Vámállomás 'irányítótornyában'Sagisawa parancsnok mellett két katonai vámtiszt teljesített éppen szolgálatot. A Császárság földi erői közűl leginkább őket lehetett hasonlítani a Flottához, s a felszíni szolgálatot nem kedvelők számára a birodalomszerte alig néhányszázezres állományú Vámerők a mentsvárat jelentették, s eme létszám jól mutatta mennyire kevés volt az esély a "felemelkedésre". Akik Sagisawához hasonlóan a flottáról álmodoztak, gyakran fintorogva gondoltak tehetősebb, vagy éppen tehetségesebbnek tartott rokonaikra, kik eljutottak a csillagok közé. Ő mindössze ennyit ért el, mindössze, hiszen szíve mélyén telhetetlen volt itteni pozíciója ellenére, s mialatt itt ült egy székben és a Nagi körüli forgalom hozzá kirendelt szekcióját figyelte, öccse egy flottaköteléket vezetett a Nagai űr határvidékén. Mi volt meg őbenne ami belőle - a tizenhétévnyi szolgálatot háta mögött tudható katonából - hiányzott? Annak idején ugyan kiképezték a pilótaülésre, mégis csupán a Hadsereg fogadta el jelentkezését, s ez mindmáig nappal a rideg valóság, éjjel pedig rémálmok képében kísérte életét. Álmok más valóságokról ahol egészen más utat járt be... számára ugyanolyan rémálmok voltak mint ahol újra átélte élete azon pillanatait, melyek szerinte másképp is végződhettek volna Sagisawa Admirális, Világok Hódítója, a Tofok Bánata... Ha gyűlölt valaha bármit is, akkor azok az álmai voltak! Hang és fényjelzések ébresztették fel nappali merengéséből, s mielőtt megvizsgálhatta volna őket, egyik valóságban élő beosztottja már megelőzte őt ebben - Sagisawa Parancsnok, a rendszer hipertérjeleket észlelt a forgalmi pontokon kívülről - jelentette hideg nyugalommal, ő természetesnek vette hogy munkája fontos és "kiváltságos" volt, bah! - Nem civil járművek, két nagyobb hajó katonai szintű energiajelekkel és azokat kísérő legalább négy jel! - egészítette ki a másik vámtiszt Sagisawa rosszallón görnyedt képernyője fölé, a legközelebbi vizuális szenzorokkal ellátott műholdjuk adatait keresve. Tudta jól hogy a "katonai szintű energiajelek" olyan energiaforrású hajókra volt használatos kifejezés, melyek komolyabb fegyverrendszereket is el tudtak látni a meghajtás és létfenntartás mellett. Nem minden hajóról lehetett ezt egykönnyen megállapítani, hiszen valamennyi nem-nagyméretű hajó képes volt az energiakibocsátásán fogyasztási módozatokkal is jelentősen változtatni, ami általánosságban a lopakodó üzemmód definíciójának számított. A tény hogy azonnal bemérték a jeleket arra utalt, hogy szó sem volt itt bármiféle rajtaütési kísérletről, így Sagisawara még ülőpozícióján sem változtatott végül. Képernyőre hívta az érkezett képek legélesebbikét- Hívják a kötelék vezérhajóját... - adta ki az utasítást - Felesleges, uram, ők hívnak minket - érkezett a válasz, majd a kiegészítés - ...nincs vizuális kapcsolat!Sagisawa most dőlt csupán neki a széktámlájának, a következő pillanatban azonbam meggondolta magát és visszatért képernyőjéhez - Itt a Hapan Királyi Flotta Stuura sorhajója, számítanak ránk, beérkezési kódunk 'Shichi Shichi Go Ni Ni Hachi San Go Shichi San Ni Nagi' - hallatszott az éterből Ezúttal Sagisawa előrébb járt beosztottjainál, a számsort és a bolygót bevíve rákeresett a lekért elektronikus 'papírokra', melyeket néhány másodpercen belül meg is kapott. Egy Admirális? Akaratlanul is felemelte jobb szemöldökét, miközben továbbította az adatokat a lenti irányításnak és a tőlük visszaérkező válaszadatokat várta. Persze ezt beosztottjai is figyelték már, s látta rajtuk az izgatottságot melyet egy potenciálisan fontos személy érkezése váltott ki bennük. Ő nem osztozott ezen érzelmeiken, akárki is volt ez a Launshag Admirális, az ő életén végtére is mit sem változtatott, hogy ő felügyeli egy magasrangú idegen flottatiszt hajóinak Nagi körüli pályára engedését. Semmi köze nem volt a figurához és jó eséllyel soha az életben nem is lesz és soha senkitől nem fog kapni elismerést néhány percnyi munkájáért - Itt az Ötös számú Vámállomás, átküldöm a földi irányítás által küldött koordinátákat. Ne térjenek le a felszabadított útvonalról, valamint legyenek üdvözölve a NaginSóhajtani sem volt kedve, ahogy megszakította a komvonalat és visszatért saját gondolataihoz Sagisawa Admirális... végül minden álom rémkép arról, ami lehetne és lehetett volna. Álmok nélkül nem lennének se háborúk, se csalódások...
|
|
|
Nagi
Nov 4, 2017 18:30:17 GMT 1
Post by Enz on Nov 4, 2017 18:30:17 GMT 1
Az irányítóterem, amelyben álltak, aligha árulhatta el, pontosan milyen fontos dolog is az, amiről éppen szó van. Alig néhány villogó gombokkal ellátott konzol sorakozott csupán a falaknál, és a személyzet nem volt nagyobb, mint egy jelentéktelen komm átjátszó állomásáé. Az igazi jelentőségét a helynek az a adta, hogy éppen kik folytattak itt megbeszélést: a katonai kutatási részleget vezető mindig pedáns, szigorú és kemény Kazua ezredes hátrakulcsolt kézzel, kihúzott háttal állt minden nagai császára, Puyí mellett, akit az igazságba beavatott kevesek Darth Enz, a sith sötét nagyuraként is ismerhettek. Enz korábban megszokott tradicionális fehér vagy világossárga császári köpenye helyett egyedileg rá szabott fekete-vörös egyenruhát viselt, ami nemcsak személyisége változását emelte ki, de egyúttal tekintélyt is parancsolt számára. Ugyanakkor az ezredest láthatóan nem érintették meg az efféle formaságok, és sziklaszilárdan állt a helyén, csak arra koncentrálva, ami számára lényeges volt. Jégből van a szíve, állapította meg magában Enz, és jóleső érzés töltötte el erre. Kazuát sosem érdekelték morális kérdések, így az sem milyen módon éri el a célját. Remek sith lehetett volna belőle, ha rendelkezik az Erő ajándékával. Persze őt ismerve talán túlságosan lekötötte volna az ereje tudományos vizsgálata ahhoz, hogy bármi mást is kezdjen vele. Kazua igazából sokkal inkább hasznára való szolga volt nem Erőhasználóként. - Nos, ezredes, mi olyan sürgős, hogy hivatott? - kérdezte a császár, ahogy körbepillantott a helyiségben. Kazua valami hatalmas áttörést ígért neki, és bár az időzítése igen különös volt, ő úgy döntött azonnal megszemléli milyen új technológiai borzalommal látja el a különc férfi. Korábbi önmaga valószínűleg elodáztak volna a dolgot, és inkább tovább élvezi a legyezőtáncosok kecses, tökéletes mozgását, de újabban a művészet egy sajátos formája kötötte le inkább. A harc művészete, ahol a vér vörös színe dominál, és minden pillanat akár az utolsó is lehet. Az ezredes kihúzta magát, majd felé fordult, és a hűvös szemekben hirtelen megcsillant a szenvedély, amit ez a férfi az univerzum titkainak megfejtése iránt érzett. Kazua lenyomott egy gombot, mire a holovetítő életre kelt, és kékes fénye beborította a helyiséget. A képen egy emberi alakú, mégis robotszerű eszköz képe jelent meg, és Puyí érdeklődéssel vette szemügyre a képet. - Felség, hadd mutassam be a legambíciózusabb projektet, amelyen eddig dolgoztam. Kódnév: Gundam. - Ez nem más, mint egy mobil fegyverrendszer, amely használóját az élőlényekre jellemző természetes mozgásra teszi képessé a harctéren. Egy olyan találmány, ami forradalmasítani fogja a hadviselést, ahogy eddig ismertük! - Hmmm - felelte Enz, ahogy az adatokra pillantott. Hatalmas méretű eszközről volt szó, ami vetekedett minden ismert planetáris fegyverével. - Nem túlzás egy ekkora fegyvert alkotni planetáris harcokhoz? - A típus modifikációtól és felszereltségtől függően képes mind planetáris, mind űrharcban helyt állni - felelte Kazua. - Az űrben is? - pillantott fel Enz, még mindig kétkedve. - Amekkora energiaigénye lehet, külön flotta kell, ami rendszeresen újratölti őket. - Ez volt az egyik legnagyobb kihívás, amivel a megalkotása során szembenéztünk - bólintott az ezredes kimérten, de közben mégis magabiztosnak tűnt, és egy gombnyomás múlva megérthette a császár, miért is: egy generátor képe tűnt fel előtte, majd a videó szemléltette, hogyan is kerül be a lépegetőbe. - Képesek voltunk egy olyan energiaforrást alkotni, amely szükségtelenné tesz bármilyen újratöltést: a szakuradit kristályok hatalmas energiájának kiaknázása képessé teszi a mobil fegyverrendszert, hogy teljes élettartama alatt bármiféle energiavételezés nélkül operáljon! Enz meglepetten pislogott. A vadászgép méretű hajók legnagyobb problémája, hogy a fúziós reaktorral működő nagyobb hajókkal ellentétben nem tudtak üzemanyagvételezés nélkül huzamosabb ideig működni. A rózsaszín színe miatt szakuraditnak nevezett kristályok energiatermelő potenciálját csak alig pár éve tanulták meg kiaknázni a nagai mérnökök, és a szükséges generátorok eleddig nem fértek be fregattnál kisebb hajókba. - És ez nem minden - folytatta Kazua, aki nagyon jól megérezte, hogy most sikerült felkeltenie a császár figyelmét. - Az új, jóval kisebb reaktorkonstrukciónak köszönhetően a szakuradit-reakció ideje jelentősen lerövidült, és a generátor működése közben M-részecskéket képez. - M-részecske? - A reaktor kidolgozójáról, Dr. Minovszkijról kapta a nevét - adott magyarázatot a névre Kazua. - Ez a részecske jelentős zavart képes okozni az energiaátvitelben a kontrollált reaktorkörnyezeten kívülre kerülve. Nemcsak az ellenséges pajzsok működését zavarja meg, de még az energia alapú fegyvereket lövedékeit is. Egyszerűbben szólva: energiafegyverek által sebezhetetlenné válik. - Lenyűgöző - felelte Enz őszinte csodálattal a hangjában. A felvételek most váltottak, és a Gundam éppen bemutatta milyen gördülékeny mozgásra is képes, majd a harci teszt bemutatója következett, ahol egy hatlmas méretű, kézifegyver kinézetűvé átalakított turbólézerágyúval tüzelt. - Látni akarom minél hamarabb élesben is a működését! - Egy századra való kísérleti példány már elkészült, ezeket azonnal továbbítom felséged személyes zászlóshajójára - közölte pragmatikusan Kazua, aki megelőzte abban is, hogy ezt a császárnak kelljen utasítania. Igazán örömteli volt, hogy ilyen nagyszerű szolgákkal áldották meg az istenek. - Ez esetben számíthatok felséged támogatására a sorozatgyártás beindítása kapcsán? - A hadsereg nem járult hozzá? - vonta fel a szemöldökét. Rendes esetben az ilyen ügyekben a vezérkar döntött, de Enz számára egyre nyilvánvalóbbá vált, miért is kereste meg őt Kazua ezzel. - Kezdettől fogva nem hittek a projektben, és most sem látják át a forradalmi újítás előnyeit. - Barmok - horkant fel a császár. - Tenni fogok róla, hogy ez megváltozzon. Hálám jelélül. - Többet nem is kívánhatnék - hajolt meg enyhén az ezredes. *** Órákkal később Enz a Legfőbb Harmónia Csarnokában sokkal gondtalanabbul sétálgatott, néhány eunuch-kal, szolgával és testőrrel körülvéve. Uralkodóként ritkán adatott meg számára a magány, és mindenhova népes kíséret követte a palotán belül. Ugyanakkor most nem bánta a jelenlétüket, hiszen sosem tudhatta, bátyja nem tör-e úgy újra az életére, mint korábban, a Csillán. Ugyan arról semmiféle bizonyítéka nem volt, mióta nyíltan szembehelyezkedett vele, egyre bizonyosabbá vált ebben. Hiroyasu régóta tervezgethette az árulását, ő pedig bután megbízott benne. De ezt a hibát nem fogja újra elkövetni, fogadkozott magában. Enz éppen a Csarnokban kiállított festményeket, szobrokat és kalligráfiákat szemrevételezte, amiket mind az ő dicsőítésére küldtek leghűebb alattvalói. Némelyik egészen hízelgő alkotás volt, mások visszafogottan, mégis reménytelien dícsérték eddigi intézkedéseit. A nép szeret, könyvelte el magában, ahogy megállt az egyik kalligráfia előtt, ami a "jóságos császár" szó karaktereit tartalmazta. Enz szinte látta a saját alakját megelevenedni a gyönyörű, elnyújtott, íves ecsetvonások között. - Felség - lépett elő hirtelen Marisa, aki jól láthatóan arra vált, hogy váltsanak néhány szót. Valóban, újabban igen kevés ideje volt a nőre, de most nem érezte úgy, hogy a birodalom ügyei vagy a bátyja árulása terhelné, így intett a szolgáknak, akik tisztes távolságba húzódtak. - Kedvesem - mosolygott rá a nőre, aki szokás szerint igen gondterheltnek tűnt. Persze érthető módon, a mostani válság legalább annyira érintett őt is, mint Enzet. - Mi bánt? - Reménykedtem benne, hogy meglátogatsz este a szobámban - közölte, látszólag szemérmesen, mire Enz végigsimított az arcán. - Ha ennek vége, annyi időt töltünk együtt, amennyit csak szeretnénk - felelte, de érződött rajta, hogy maga sem biztos benne, hogy ezt szeretné. Úgy érezte, valami hiányzik már kettejük között, valami olyan, amit a vad Charis királynővel átélt a Hapesen minden egyes napon. Ugyanakkor ezt maga sem szívesen vallotta volna be. - Ugyanígy reménykedtem már napok óta. Megbántottalak talán valamivel? - kérdezte, mire Enz sietve megrázta a fejét. - Vagy talán már nem vagyok kedvedre való? Ennyire elcsavarta az a hapan nő a fejed? - Szó sincs róla! - reagált Enz kissé talán túlságosan is indulatosan, mivel érzékeny részre tapintott a nő. - Ami történt, megtörtént, de semmi többről nincs szó, mint a test vágyakozásáról! - Ezt mondod, mégis olyan távolinak érezlek már, mikor velem vagy - sóhajtott fel a nő. Enz kezdte türelmetlenne érezni magát: tényleg csak azért jött ide, hogy problémázzon egy sort? Ettől igazán megkímélhette volna! - Valamit el kell mondanom... - mondta néhány pillanat múlva tétován, és Enz nem tudta eldönteni, hogy ez női időhúzás-e vagy pedig tényleg bizonytalan abban, amit ki akar mondani. Mielőtt azonban ez kiderült volna, feltárult az egyik ajtó, és egy eunuch sietve elé érkezett, majd térdre borult. - Felség, hírt kaptunk bátyádról - jelentette, mire Enz elmosolyodott. - Azonnal a Szolgálat Csarnokába megyek, hívják össze elérhető embereim! - jelentette ki diadalittassan, egy pillanatra még az előtte álló Marisát is elfelejtve. Csak akkor kapott észbe, mikor a tekintete találkozott a nőével. - Ennek sajnos várnia kell. Ne aggódj, kedvesem. Enz mindenre fittyet hányva sietett át a palota fő részébe, és kísérői alig bírták tartani vele a lépést. Bármi is legyen az üzenet, biztos volt benne, hogy győzelmet aratott: ha Hiroyasu beleegyezik a hazatérésbe, elfogja és vád alá helyezi felségárulásért, ha pedig távol marad, árulónak kiáltja ki. Tökéletes csapdát állított neki, amiből még közismerten szarkeverő bátyja sem tudhat kiutat. Ahogy a trónterembe ért, már számos tanácsadója jelen volt, aki enyhe főhajtással várták, ahogy ellépdelt közöttük, és trónusára ült, majd intett a szolgának, hogy játssza le az üzenetet. - Császári felség, szeretett öcsém - kezdte meghajlással Hiroyasu kékes holoalakja. - Sajnálattal tudatom veled, hogy nem tudok hívásodnak eleget tenni, és megjelenni Nagin. Szóval a harcot választja, gondolta Enz, de azzal, hogy árulónak kiáltják ki, minden támogatóját elveszíti majd. Csak elodázhatja a véget. - Ennek oka pedig nem más, mint egy kísérlet az életem elvételére nem is olyan régen - közölte, mire hirtelen felbolydult a trónterem, Hiroyasu képe pedig egy szétlőtt házra váltott. - Ez a nyaraló, ahol éppen tartózkodtam. A támadók nagai kommandósok és egy barabel voltak, akik számos szolgámat megölték, de velem nem jártak sikerrel. - Egy barabel? - kérdezte néhányan a mellettük állótól pusmogva, mire Enz kényelmetlenül fészkelődni kezdett a helyén. - Félő, hogy útközben újabb támadás érhetne engem - közölte Hiro, és Enz arca néha meg-meg rándult ettől. Pont, mikor a kezében érezte volna már a győzelmet. - Ezért Adumaron maradok. Természetesen örömmel veszem ha felséged meglátogat itt, és kellő fogadást készítek elő. Cinikus mosolya komolyan felbőszítette Enzet, akinek önkéntelenül is ökölbe rándult a keze. Túljárt az eszén Hiro, pontosan akkor, amikor nem volt semmi reménye rá. De volt még egy megoldás: visszatérve az eredeti tervhez egyszerűen, indok nélkül árulónak nyilvánítja, és leszámol vele. Ugyan ez növelte volna a birodalom kárait, még mindig viszonylag olcsón került volna ki győztesként ebből. - Felséged megértésében bízom, és remélem ezek a felvételeket eléggé meggyőzők. Ellenkező esetben a népre kell bíznom ezek megítélését - közölte, ezzel az utolsó ütést is bevíve neki. Enz majd felrobbant a dühtől, ahogy Hiroyasu meghajolt, és a felvétel véget ért. Szinte látta maga előtt bátyja önelégült képét, ahogy a felvétel véget ért. A saját emberei előtt űzhetett belőle gúnyt, és azzal fenyegette, hogy az egész Galaxis előtt megteszi ugyanezt, amennyiben ellene lép. - Felség, ezek komoly vádak - pillantott rá némileg kételkedve Hirota, saját főkancellárja, de az ő dühös tekintetéből megértette, hogy ez nem az alkalmas időpont arra, hogy kételyeknek hangot adjon. - Amikhez semmi közöm. Ha valaki, ő árult el engem! - jelentette ki dühösen Enz, aki szinte nem is gondolkozott, ahogy a szavak a szájára jöttek. - Ő rabolta el tőlem Mikasa hercegnőt, az akció az ő kiszabadítására irányult! - Mikasa hercegnő a hercegnél volt? - kérdezte egyikük, ahogy újra elszabadult a pusmogáshullám, mire Enz rájött, hogy most kikotyogott egy újabb titkot, ami a saját pozícióját gyengítette. A dolog elég hamar fordultak rosszról még rosszabbra. - Ezt csak nemrég tudtam meg - mondta Enz, szinte mentegetőzve. - És ami még fontosabb, Hiroyasu nem számolt be erről. Ellenem akarta felhasználni, kijátszani minket egymás ellen, ez egészen biztos! Talán egy túsz kellett neki, de Mikasa hercegnő végre újra itthon van. - Felség, az Usanagi-különítmény visszatért - lépett elő egy újabb hírvivő, és Enz próbált jó képet vágni az egészhez, főleg, hogy rájött, ki is szúrta el az egészet. De egyelőre tartogatta a dühét az ő számára. - Csodálatos! Hamarosan beszélek vele - bólintott kimérten, de belső dühe egyre jobban meglátszott rajta. - Addig is a vendéget Oda dandártábornokra bízom. A többiek kérem, menjenek a dolgukra. Hamarosan újra az udvarban üdvözölhetjük Mikasa hercegnőt, és eldöntöm, hogyan kezeljem áruló bátyám. A jelenlévők csendesen meghajoltak, majd a dolgukra indultak, miközben Marisa az egyik oldalsó nyílásból figyelte őt. Szóval Mikasa újra itt van, gondolta magában, de nem volt biztos benne, hogy az, amit Puyí a többiek előtt elmondott, igaz. Úgy döntött, maga deríti ki, mi is történt pontosan.
|
|
|
Nagi
Nov 13, 2017 17:22:23 GMT 1
Post by Enz on Nov 13, 2017 17:22:23 GMT 1
Több minden is arra utalt, hogy megérkeztek az úti céljukhoz, így például a legénység hirtelen felélénkülése, majd a hajó dokkolára utaló megrándulása és végül az is, hogy egyszer csak fegyveresek léptek az elektromos rácsokhoz, sokkolópálcákkal a kezükben. Ezek az eszközök fegyelmezésre szolgáltak, és ha ilyen volt náluk, azt jelentette, hogy valahová átszállítják őket. Azonban teljesen szükségtelennek bizonyultak, egyiküknek sem állt szándékában elmenekülni, elvégre hova mehettek volna? Az őrök, akiknél mobil ysalamiri ketrecek is voltak, egy-egy bilincset tettek a foglyok kezére, amik automatikusan a megfelelő méretre álltak be, majd jelezték, hogy kövessék őket. Rövid séta után már a rámpánál álltak, ahol Usanagi várakozott rájuk, önelégült arccal. Odakint fényes nappal volt, az égen számos sikló száguldozott a hatalmas, domináló felhőkarcolók között. Ez azonban nem Coruscant dúracéldzsungelje volt, hiszen viszonylag széles utcák és zöldövezetek is helyet kaptak a képben, de a zsúfoltság így is jelen volt. - Üdvözlöm idehaza, hercegnő - ragadta meg az alkalmat Usanagi, hogy újfent emlékeztesse őket, kicsoda is itt a főnök. nem mintha elfelejtették volna. - Ideje szembe néznem a családunkban lappangó sötétséggel - felelte Mikasa, hatalmas lelki nyugalomról téve tanúbizonyságot, ami Usanagit jól láthatóan bosszantotta. Intett, a kommandósainak, hogy kísérjék le őket, és a hajó másik oldalán már két jelöletlen sikló várt rájuk. A mellettük álló nagaiokon fekete, jó szabású zubbonyok, rajta sújtásokkal és keresztben átvetett vörös színű aranyszegélyű szalaggal jelezték, hogy a császári testőrség embereivel van dolguk. Szó nélkül szétválasztották őket és egy-egy kocsiba tuszkolták, ahol aztán két oldalt ültek melléjük. Saalia jót mosolygott magában azon, hogy testvérét mennyire bosszantja Mikasa nyugodtsága. Meg kell hagyni, tényleg elismerendő, hogy épp a sith nagyúr bátyja elé viszik, ő meg majdhogynem úgy viselkedik, mintha tökéletesen beletörődött volna a dologba. Valószínűleg neki sokkal több félnivalója lenne. De úgy döntött, ezt az örömet ő sem adja meg Usanaginak. Hamar ráeszmélt, hogy külön járműben fognak utazni, aminek azonnal hangot is adott, annak ellenére, hogy már beültették az egyik járműbe. - Nem mehetnék inkább Mikasával? Ő jobb társaság. Nem dobálózik folyton a Sötét Oldallal, meg más negatív gondolatokkal.- Ez nem kívánságműsor - felelte tökéletes basic nyelven az egyik testőr, aki Saaliától jobbra foglalt helyet, de ettől jobban nem is foglalkoztak vele, ahogy a sötétített ablakú járművek felemelkedtek, majd elindultak az egyik irányba. Az út nagy része szótlanul telt el, leszámítva Saalia néhány kísérletét arra, hogy fogvatartóival kommunikáljon. Azt remélte, hogy legalább kissé felbosszantja őket az olyan kérdésekkel, mint hogy "gyerekkorotok óta tudtátok, hogy verőlegények lesztek" "milyen érzés egy sithet szolgálni" vagy "ki tervezte ezt az egyenruhát" de nem járt sikerrel, leginkább rá sem hederítettek, mintha teljesen lényegtelen lett volna mit is akar. - Ott vagyunk már? - kérdezte végül, de az őrök még erre sem reagáltak. Jól megtanulták, hogyan használják a saját fegyverét ellene, Saalia pedig úgy döntött, jobb ha csendben marad. Mivel az utastársai nem kommunikáltak vele, Saalia kénytelen volt mással elütni az időt. Rövid ideig csendben volt, majd mocorogni kezdett. Nem látványosan, csak épp jelezve, hogy mehetnékje van. Látta, hogy mindjárt megérkeznek, de azért csak rá kezdett. - Mehetnénk gyorsabban? Nagyon szűkösen ülünk.- Csendet! - intette le a rangidős testőr. - Nem vagytok valami szívéjes vendéglátók...Végül is feladta a kommunikációs próbálkozásait. Amennyire látta, egyébként is rövidesen megérkeznek. Végül megnyálazta az ajkait, aztán pillanatok múlva elkezdett a szájával cuppogó hangot adni. Igen kellemetlen volt hallgatni a csendben. De épp ez volt a lényeg. Viszont kísérői úgy tűnt, nincsenek felhatalmazva ilyen eshetőségre közbelépni. Így csak csendben tűrtek. Egyikük az ajtón dobogott az ujjaival idegességében. - Az Erőre... szörnyen nyomasztóak vagytok...A sikló végül egy hatalmas épületkomplexumhoz érkezett, de ahelyett, hogy leszállt volna, tovább haladt, és egy kört leírva hirtelen csökkenteni kezdte a magasságot. Az épületkomplexum aljában egy hangárajtó nyílt ki, ahol berepültek. Odabent páncélos fegyveresek vártak rájuk, de legalább újra találkoztak az útjaik Mikasával. - Bocsánat a fogadtatásért - szólalt meg Mikasa, ahogy újra találkoztak Saaliával, és az arcára egy szomorú mosoly ült ki. - Mindenki nevében. - Ugyan, volt már részem rosszabb bánásmódban - felelte Saalia, hogy megnyugtassa a másikat. - Például mikor a huttok egy ketrecbe dugtak, hogy eladjanak rabszolgának. Na persze nem akarok ötleteket adni.- Az egyébként is szükségtelen lenne - lépett elő egy ezüstös hajú, sebhelyes arcú férfi a nehézpáncélos nagai rohamosztagosok mögül, majd gunyoros arckifejezéssel meghajolt Mikasa irányába. - Fenséges bátyja meghagyta, hogy ne érezze magát kényelmetlenül. - Milyen kedves tőle - fintorodott el Saalia. - Remélem ágyba kapom a reggelit.A férfi csak intett a fejével, mire az egyik katona hirtelen kirúgta alól a lábát, Saalia pedig elterült a földön, hiszen nem volt ott az Erő, hogy segítsen rajta. - Ejnye, hát nem elcsúszott a lépcsőn? - kérdezte, mire két katona sietve felkapta a padlóról. - Oda dandártábornok vagyok, Nagi helyőrségének a parancsnoka. Saalia memóriája szerencsére elég jó volt, így jól megjegyezte az Oda nevet. Még jól jöhet. Főleg kifele menet, amikor utat vág magának. Enz után ő lesz a következő, akit felszeletel. De minimum viszonozza ezt a kedves bánásmódot. - Jaj, de ügyetlen vagyok... Bár mintha rásegítettek volna - jegyezte meg. - Nagi Mészárosa. Hallottam már magáról - jegyezte meg Mikasa jól érezhető ellenszenvvel a hangjában, mire a dandártábornok úgy mosolygott, mint aki jól kiérdemeltnek gondolja a nevet. Oda azzal vált híressé, hogy kemény kézzel verte le a tof zavarságot Nagin, és például a tof lakónegyedek bombázásával rövid és véres véget vetett az egész felkelésnek. - Ez megtiszteltetés, felség. Most pedig javaslom foglalják el a szállásaikat. Kövessenek, kérem - fordult meg, és indult elő előre, miközben a császári testőrök erőteljesen, ugyanakkor nem durván elkezdtek őket noszogatni, hogy kövessék a férfit. - Úgy érti, a celláinkat - helyesbített Mikasa. - Mészáros, mi? Ó, hogy 'Oda' ne rohanjak. Nyilván nagyon 'Oda' van, amikor így dicsérik. Bár nem világos, népírtó mészáros, vagy hentes? Sosem lehet tudni. Egyeseknek szokatlan hobbijuk van a fő foglalkozásuk mellett. Én például szeretek törésteszteket végrehajtani mindenféle járművön. Nem túl kifizetődő. Mivel csak hobbiból csinálom, általában nem örülnek a teszt végeredményének. Neked van hobbid, Mikasa?- Van néhány. Bár az utóbbi időben a felkészülésre fókuszáltam.- Nos, majd elmeséled, ha gondolod. Feltéve, hogy megint szomszédok leszünk. Majd ha 'Oda' értünk, kiderül.A jedi örült neki, hogy legalább a hercegnő nem húzza a száját minden megszólalására. Ami persze érthető, hisz ő volt az egyetlen, akit kedvelt itt. Ezért aztán őt nem is akarta felbosszantani. Oda láthatóan nem különösebben zavartatta magát arra, hogy Saalia rajta köszörüli a nyelvét, de nem is volt olyan néma, mint az őrök a siklóban. Kezét hátrakulcsolva haladt, majd hirtelen megállt és oldalt a válla felett hátrapillantott. - Humorosnak gondolod, hogy a nevemmel viccelődsz? - kérdezte. - Az általad beszélt csökött barbár nyelven sem túl humoros. - Bocsánat, mindjárt mondok egy jobbat... lehetne a neved mondjuk Odabaszó, szerintem eredetibb mint a Nagi Mészárosa! - felelte Saalia, és várta a reakciót, amit meg is kapott. A férfi hirtelen jóízű hahotában tört ki, ami jó pár pillanatig tartott, majd előre fordult. - Talán megtartanak udvari bolondnak, ha így folytatod - mondta, majd újra tovább indultak a folyosókon. - A fene sem ért titeket. Úgy tesztek, mintha nem akarnátok, hogy itt legyek. Akkor minek cibáltatok ide? Adjatok egy hajót és hazamegyek!Mikasa jól emlékezett rá, hogy a császári palota alatt erődrendszer húzódik, csak arra nem, hogy ez ennyire grandiózus hely. Szemben a korábbi tapasztalatokkal, most a bázis egésze használatban volt, ami jól jelezte, hogy a bátyja összegyűjti az erőit, és háborúra készül Hiro ellen. Ugyanakkor ők kevéssé forgalmas folyosókon haladtak keresztül, ami azt mutatta, hogy Puyí még nem szeretné, ha értesülnének a visszatéréséről. Végül megérkeztek egy cellablokkhoz, ahol két egymás melletti cellát már előkészítették nekik, és oda betuszkolták őket. Szemben a hajóval, ahol legalább az energiafalon túlra láthattak és beszélhettek egymással, ennek vastag acélfalai voltak, mélyen egy erőd belsejében. A helyzetük nem állt valami túl rózsásan. Egyikük se kapott valami összekomfortos szálláshelyet, de valami túl visszataszítót se. Mikasa még mindig ugyanabban a ruhában volt, amit a harc alatt viselt, és most egy friss váltás ruha várt rá a priccsen. Saalia figyelmét annyira nem kötötte le a bázis látványa. Persze rutinból elég jól fel tudta mérni anélkül is, hogy alaposabban megnézné. Láthatóan komolyabb konfliktusra készültek valaki ellen. Nyilván a trónra törő másik testvér lehet, aki Mikasa taníttatásáról gondoskodott. Rövidesen megérkeztek a szállásukhoz, ami persze nem a palotában volt. Mi több, még rosszabb volt, mint az előző, hisz a négy fal közé zárták be őket. - Kaphatnék valami olvasnivalót?Választ persze nem kapott, csak rázárták a cellát. Ami viszont hamar feltűnt neki, hogy ezúttal nem tartották fontosnak megfosztani az Erőtől. Így képes volt azon keresztül felmérni a helyet kicsit alaposabban. Leült a padlóra és meditálni kezdett. Belenézett egy kicsit Nagi múltjába. Eközben Mikasa, mivel a rajta lévő ruha eléggé megviselt volt, lecserélte az öltözékét arra, amit odakészítettek. El tudott volna még viselni egy kellemes fürdőt, vagy legalább egy zuhanyt. De túl sokat nyilván nem szabad elvárnia. Miután végzett, csak leült és bámulta a falat, míg rá nem ébredt, hogy ismét érzi az Erőt, így kiterjesztette vele az érzékelését. Saalia belemerült Nagi múltjába, ahol legalább olyan gyakran volt káosz és pusztulás, mint béke és prosperitás. A távoli múltban "az istenek haragja" sújtott le a bolygóra, és az ismeretlen fegyverek bombázása radioaktív felhővel árasztotta el a bolygó nagy részét, amit csak a szűk völgyekben lehetett túlélni. A nagaiok itt gyűjtöttek erőt, mielőtt útra keltek, hogy meghódítsák a csillagokat, és számos harcot vívtak saját fajtájuk ellen a hatalomért. Nagy dinasztiák születtek és buktak el, nyomtalanul eltűnve a történelemben. Más fajokkal is harcoltak, kikkel okkal, kikkel ok nélkül, de a legtöbbjükkel szemben sikerrel. Egészen addig, amíg nem jöttek a zöld bőrű hódítók, és maguk alá nem gyűrték a nagaiok büszke anyabolygóját. A bosszú hosszú évtizedeken keresztül fortyogott az itteniekben, és végül sikerrel járt. A bolygó újra lángokban állt, de a tofok visszaszorultak ide. A szeme előtt nagaiok elevenedtek meg, egyikük jól láthatóan egy katonai vezető, míg a másik egy fiatal, de ambiciózus nemes volt. - Kurosada tábornok, mi tart eddig? - kérdezte a fiatal nemes. - Már rég a miénk kéne legyen Edo, a császári ékkő! - A tofok bevették magukat abba az erődbe - felelte a katona, ahogy lejjebb eresztette a makrotávcsövét. - Az a hely túl jól védhető, hetekig vagy még tovább tarthat, amíg végleg kifüstöljük őket. - Szükséges egyáltalán? Tartsák csak meg az erődjüket! Falazzuk be őket és árasszuk el a szellőzőrendszert ideggázzal. Megépítették maguknak a saját sírboltjukat! - Ez... - a parancsnok jól láthatóan túl kegyetlennek érezte a megoldást, de az ajkába harapott. - Nem túl barbár megoldás? - És ők mikor voltak tekintettel ránk, tábornok? - vonta fel a fiatal nemes a szemöldökét. - Véget kell vetnünk ennek a harcnak minél hamarabb! - Ahogy kívánja, Chun herceg - biccentett a katona. Saalia érezte a szenvedést, ami ezen a helyen összegyűlt, ahogy a befalazott, kilátástalan helyzetben lévő lények egyesével meghaltak, minden remény nélkül. A testeiket hatalmas máglyába rakva égették el a felszínen, ott, ahol most a császári palota állt. - Itt vagyok, Chun herceg, ahogy ígértem - szólalt meg az idősödő, láthatóan megtört ember. - A fiam, Yaemon elesett Sekhaigaránál, akárcsak sok tízezer jó katona is. Kapaszkodhatok a trónba, de nincs mivel megvédenem. Elég volt a vérontásból! Legye tiéd a trón, elég holttestet halmoztál fel, hogy a hátukon felmászva ráülhess! - Naisho, azt hittem tudod, hogy nem azért hívtalak ide, hogy lemondj. Amíg élsz, nem lehet béke! - felelte a férfi, számító kegyetlenséggel a hangjában. - Ha meg kell halnom, legyen. Csak a családomat kíméld meg, ha maradt még benned jóérzés! - Túl veszélyes, hogy éljenek! - felelte kegyetlenül Chun, és intett az őröknek. - A mai napon véget ér a Sárkányok uralma. Saalia számára megrázkódtatás volt ezt a sok halált és szenvedést, az állandó harcot látnia. Ugyanolyan letaglózó volt, mint a Coruscanton látott emlékek, sőt talán még inkább töményen benne volt mindaz a szörnyűség. Durva és erőszakos múltja volt a népnek, és ez egy fokkal közelebb segítette hozzá, hogy megértse, miért is voltak olyanok, amilyenek. A temérdek rossz dolog mellett látott jó dolgokat is. A nép nem minden időszakát töltötte ki a háború. Persze a békét meg kellett alapozni. A legérdekesebb egy császárnő volt, aki miután legyőzte ellenségeit, lefektette a birodalma alapjait. Volt pár Mikasáéhoz hasonló vonása. Tán egy őse lehetett. Nem volna meglepő. A birodalom virágzott, sokáig. Jó ideig béke honolt. Ez a megfelelő vezetésnek volt köszönhető és egy a jedikéhez hasonló rendnek. Csak ez nem volt annyira vegyes, mint a Jedi Rend, szinte minden tagja nagai volt. Bár az feltűnt Saaliának, hogy a régi nagaioknak a füle hegyesebb és hosszabb volt. A maiaké már sokkal jobban hasonlít az emberekéhez. Ez az időszak különösen érdekes volt. Hisz sosem hallott róla, hogy valaha is volt a galaxisban a Jedi Rendhez hasonló valamerre. Mármint olyanok, akik nem a Sötét Oldal szolgái voltak. Még régebben látott Tythonon valamiféle zarándokokat, ahogy ott is beletekintett a hely múltjába. Most már tudta, hogy azok ősi nagaiok voltak. Tudást cseréltek a jedik őseivel. Kezdett összeállni a dolog. Észrevette közben, hogy a szomszéd cellában, ahol Mikasa van, van még valaki. De nem fizikai formában, hanem inkább az Erőn keresztül. Olyasmi érzés volt a jelenléte, mint a Prófétáé. Bár valószínűtlennek gondolta, hogy a Próféta eltévesztette a cellát. Ez valaki más volt. Végül is, miért ne élhetne más entitás is az Erőben? - Ez érdekes... - jegyezte meg magának, amikor felnyíltak a szemei. - Figyelnek minket - hallotta Mikasa az ismerős hangot, ami felerősödött azóta, hogy átengedte neki a testét, mikor Sabával kellett megküzdenie. - Nem hiszem, hogy rosszat akarna - felelte a hercegnő. - Ő is csak áldozat az egészben.- Néha a legváratlanabb szövetségesek tűnnek fel - jegyezte meg Akame. - Mikor népünket a legnagyobb veszély fenyegette, a legjobb támogatómat nem egy nagaiban találtam meg, hanem egy külvilágban. Ő mutatta meg nekem az Erőt. - Remélem azért nem egy twi'lek volt.- Egy kitsune volt - felelte Akame, de a hangja a távolba veszett, ahogy az ajtó kinyílt, és újra Oda tűnt fel. - Úgy tűnik vendége van, felség - közölte a férfi, ahogy megállt a cellában, míg Mikasa akaratosan nézett maga elé, szóra sem méltatva. Úgy érezte, éppen ideje volt, hogy szembe nézzen a bátyjával, de ahogy oldalra pillantott, a szava is elállt. Puyí helyett Marisa állt ott az ajtóban, és egy pillanatra mindketten szótlanul nézték csak egymást. Saalia érezte, hogy egy újabb személy jelenik meg a szomszéd cellánál. Ami azt illeti, kezdett kicsit irigy lenni. Őt senki sem látogatta meg, még Usanagi sem. De inkább visszahúzta az érzékeit. Biztos volt benne, hogy az a bizonyos látogató nem Enz. Egyáltalán nem érezte benne a Sötét Oldal erejét. De még az Erőt sem úgy, mint egy Erőérzékenyben. - Szép. Ide persze senki sem jön... Hacsak... - nézett fel, majd lehunyta a szemeit, aztán meggondolta magát. - Nem, a mostani helyzeten a Próféta sem segít. Ezt magamnak kell megoldanom.Végül ismét kiny últ az Erővel, de ezúttal messzebbre, megpróbálta Verstát megtalálni rajta keresztül. Ha rendesen üzenni nem is tud, akkor legalább egy jelzést, hogy életben van. Eközben a szomszédban Mikasa szótlanul nézte Marisát. Nem tudta utálni a lányt, de ugyanakkor jelenleg azt sem tudta eldönteni, érdemes-e egyáltalán szóba állnia vele. Vajon mennyire lehet a bátyja befolyása alatt? A látogatás ellen úgysem tehet semmit. Legfeljebb kihajítja a lányt. Bár ha beszél vele, talán megtudhat pár dolgot előre. - Szervusz, Marisa - köszönt neki végül kissé szomorúan, közben felidézve magában, amikor a lány Puyít választotta ő helyette. - Szia, Mikasa - felelte a nő kissé bátortalanul, mivel ő is érezte a mostani helyzet súlyát és bizonytalan volt sok mindent illetően, ami meg is látszott rajta. Ugyanakkor azt érezni lehetett, hogy nem rossz szándékkal jött ide, sőt inkább ennek az ellenkezője volt igaz. - Én... örülök, hogy újra látlak. - Fogolyként? - csapott le a szavaira Mikasa. - Nem, Puyí és az emberei szerint te szerencsésen hazatértél, miután elraboltak - felelte a nő. - Mint láthatod, nem ez a helyzet - sóhajtott fel a hercegnő. A Marisával való szembenézés nehezebbnek bizonyult, mint a testvérével való lett volna. Lehet, hogy egyenesen Puyí küldte őt ide, hogy előre megdolgozza és érzelmileg ingatag állapotba hozza? - Hazudtak neked, mint sokszor előtte.Mivel Marisa nem felelt a szavaira, folytatta. Bár ezzel nem bántani akarta a lányt, hanem felnyitni a szemeit. - Legalábbis, ha hazahoztak volna, miután megmentettek, akkor nyilván egy lakosztályban pihennék, miközben tucatnyi szolga lesi minden kívánságomat. Ehelyett, be vagyok zárva egy cellába, aminek csak a falaiban gyönyörködhetek... Nem mintha annyira hiányzott volna az udvari élet. Végre hagytak egy kicsit élni.Marisa újra szótlanságba burkolózott, de aztán láthatóan erőt vett magán, és válaszolt. - Én... én nagyon össze vagyok zavarodva - vallotta be a nő, amihez nagy lélekjelenlét kellett, figyelembe véve az önérzetességét. - Úgy érzem, a bátyád kevesebbet mond el, mint amit tud. Hogy felhasznál, de... de már nem érez úgy, mint előtte. Már nem ugyanaz, mint aki előtte volt. - Ez a Sötét Oldal műve. Akik erre az útra lépnek, egyre több és több hatalmat akarnak. Bármilyen jó szándékkal is nyúlt ehhez az eszközhöz a kezdetekben, belülről emészti fel. Azt hiszi, jót cselekszik ezzel. Hogy ez a népünk érdeke. Pedig nem. Békésen is fel lehet virágoztatni egy birodalmat.- De... de ez olyan, mintha teljesen más lenne - felelte Marisa, aki láthatóan nehezen hitte el, hogy valaki megváltozhat ilyen rövid idő alatt, majd hirtelen eszébe jutott valami. - Tényleg elment egy találkozóra a sithek császárával, ami után egy hónapig lelkesen látogatta a hapan királynő ágyát. A nagai kultúrában nem volt ritka, ha egy nemesnek több szeretője is van, sőt a császárok általában népes háremet tartottak fent ágyasokból, amiből viszonylag sok gyermek született. De ezek esetén is kerülni igyekeztek a törvénytelen gyermekeket, és az ebből eredő öröklési problémákat és ez a kívánalom tette széles körben elfogadott az egynemű kapcsolatokat. Viszont ebben az esetben Puyí egyértelműen fittyet hányt erre a szabályra, innen eredt Marisa döbbenete. - Én... félek, nem tudom mi lesz. Úgy hírlik, az a nőszemély hamarosan idejön. - A hapan királynővel...? Gondolom be akarja biztosítani a hatalmát, amennyire lehet. De ne félj, Marisa. Ha meg is változott, biztos vagyok benne, hogy nem bántana téged. Talán engem sem. Talán csak bezár valahova. Bár ez lényegében már megtörtént - mutatott körbe a cellára. Felmerült benne, hogy mesél a lánynak a látomásairól, de villámgyorsan meggondolta magát. Marisa nem rossz szándékkal jött ide. De könnyen kikotyoghatja Puyínak, ha valami fontosat tud meg. Ha nem is szándékosan. Azt persze ő maga sem tudta, hogy mi lesz. Elég kilátástalan helyzet itt ülni egy cellában és arra várni, mi fog történni. - A lényeg, hogy ne veszítsd el a reményt. Remény mindig van, még ha csekély is. Talán magához tér és rájön, hogy rossz úton jár.Kinek hazudok? Kérdezte magát. Hisz tudta jól, hogy ennek a zsarnokságnak csak harc útján lehet véget vetni. A bátyja nem fog önként és dalolva lemondani a trónról az ő javára. - Bárcsak így lenne, de lassan már nem hallgat senkire - sóhajtott fel a nő. - Én sajnálom, hogy nem álltam ki melletted akkor nyíltan. Azt hittem... hogy még meg tudom győzni. De... de most már nincs visszaút a számomra. A nő félreérthetetlen mozdulattal tette a kezét a hasára, és közelebbről megfigyelve az Erőn keresztül is érezte, hogy egy új élet növekszik Marisa szíve alatt, egy ártatlan és tudatlan élet, aki egyszer az udvari élet merev szabályainak és intrikáinak ugyanúgy rabszolgája lesz, mint Mikasa maga volt. - Nem tudom meddig titkolhatom még el - mondta Marisa, és a szemébe könnyek szöktek. - És hogy mit fog szólni hozzá. Már nem tőlem akar örököst, ebben biztos vagyok. Mikasa meglepődött. Bár talán annyira nem kellett volna. Ha Marisa Puyíval együtt él, akkor várható volt, hogy idővel ebből a kapcsolatból ilyesmi fog születni. Szó szerint. Szánta Marisát, hogy ilyen módon hozzá van láncolva a testvéréhez. Lassan közelebb lépett, nem mutatva semmi ellenséges szándékot, majd óvatosan átölelte őt. - Ha számít valamit, én annak ellenére, hogy akkor csalódtam, sosem gyűlöltelek meg. Tudtam, hogy csak a befolyásának az áldozata vagy. És reméltem, hogy felnyílik a szemed. Ne félj, Marisa. Minden rendben lesz. Hiszek benne.Miközben a lányt ölelte, igyekezett a saját nyugalmát és reményét átültetni bele. Remélve, hogy jobban fogja érezni magát, legalább egy kicsivel. - Én nem adom fel, míg meg nem mentem a népem ettől a téves iránytól.Marisát meglepte az ölelés, de néhány pillanat múlva viszonozta az ölelést, és úgy tűnt, valamennyire megnyugtatja barátnője jelenléte és támogatása. Viszont neki már két életért kellett aggódnia, és ezért nem tudott minden rossz gondolatot ellökni magától. Nem erre az életre számított, ismerte fel Mikasa magában, de Marisa is legalább annyira a saját származása foglya volt, mint ő. Annak idején Mikasa nagyapja majdnem a teljes dinasztiájukat kiirtotta, hogy elfoglalhassa a trónt, és Marisa semmi másra nem vágyott, mint, hogy kijavítsa ezt a kegyetlen tévedést. Enz ezt használta fel ellene. - Még akkor sem ha ez azt jelenti, hogy meg kell ölnöd a bátyád? - kérdezte Marisa. A hercegnő mély levegőt vett és még szorosabban ölelte Marisát. A kérdés jogos volt. Ő is feltette már magának nagyon sokszor. Másoknak is. De senki sem bíztatta vidám befejezéssel. Talán így jobb is, mert ennek a dolognak aligha lesz boldog lezárása. Legalábbis ebből a szempontból biztosan nem lesz az. - Nem. Akkor sem. Nem akarom megölni, de ha csak így tudom megmenteni, akkor kénytelen leszek ezt a döntést meghozni. Amit most csinál, idővel az egész nép pusztulásához vezethet. Mindegy, hogy taktikázik, előbb vagy utóbb szembesülnie kell vele, hogy nem mindenható ő sem.- Nem tudom, neki mi a jobb: egy olyan világban felnőni, ahol nincs apja vagy egy olyanban, amit az ő önkénye vezet - felelte Marisa összeszorult torokkal, ahogy a gyerekére gondolt. - Próbáld megmenteni. Ígérd meg, kérlek. - Nehéz megmondani. De bárhogy is lesz, az élet megy tovább. Ha úgy alakul, hogy apja nem lesz, rám számíthatsz mindenben... De ígérem, megpróbálom őt megmenteni. Tudom, hogy legbelül még ott van a bátyám. Mindenki meg tud változni, ha van miért.- Köszönöm, Mikasa - ölelte át még egyszer szorosan, majd elengedte és hátralépett, majd kettőt kopogott a fémajtón. - Köszönök mindent. Hamarosan újra beszélünk, ígérem. Oda helyett most egy egyszerű őr várt rájuk, aki kinyitotta az ajtót, és kiengedte Marisát. Ha más öröme nem is volt, legalább ennyi megadatott. Elmondhatta Marisának, hogy nem haragszik rá és reményt önthetett a szívébe. Az, hogy a lány terhes, mindenesetre érdekes fejlemény volt. Nagy kár, hogy nem tudja Hiroyasu tudtára hozni. De az is lehet, hogy jobb, ha senki sem tudja egyelőre. Az viszont kiderült, hogy Marisa bízik benne. - Vigyázz magadra - felelte kedvesen, miután a lány még visszafordult felé egy pillanatra az ajtóból. Aztán az ajtó bezárult és ismét egyedül volt. Kivéve persze Akame társaságát. *** A sötét terem, amibe belépett, pontosan úgy nézett ki, mint ami a B kategóriás holofilmekben az összeesküvők használtak, és úgy tűnik, ezúttal sem tartozott a megjelentek céljai közé a sztereotípiákra történő rácáfolás. Persze a megbeszélésük feltételezett témája okán nem ülhettek össze a Palota valamelyik dísztermében egy-egy csésze tea mellett. Elvégre, amiről szó lesz, azt jobb, ha nem hallják illetéktelenek, így hát az erődkomplexum egyik kevéssé frekventált helyisége pontosan megfelelt a célnak. Odabent két, a félhomályban alig kivehető alak várta már, hogy megérkezzen. Egyikőjük egy ládának támaszkodott, míg a másikójuk az egyik tartóoszlop mellett állt határozott testtartással. - Altengernagy, kedves, hogy tiszteletét teszi - szólalt meg az idősebb hang kettejük közül. - Mondanám, hogy veszélyes találkoznunk, de akkor el kéne gondolkodnom azon, kik is felelnek a Császárság biztonságáért - felelte a frissen érkező vendég fanyarul. - Szórakoztató gondolat, nemde? - kérdezte az öreg, és a sötétben egészen úgy tűnt, mintha elmosolyodott volna. - Bizonyára jó okkal hívtak ide - váltott témát a vendég. - Túl közel vagyunk a végkifejlethez, hogy bármiféle hibát megengedhessünk. - Katonai precizitás, mint mindig - szólalt meg az eddig csendben lévő harmadik hang is, aki sokkal élénkebb volt az öregnél. - De aligha van okunk félni. - Minden okunk megvan a félelemre. Még a császár legbelsőbb körei is ezt teszik - felelte a vendég sztoikus nyugalommal. - A Serizawa-ügy, amilyen kellemetlen veszteségnek indult, olyan nagyszerű győzelem lett - értett egyet az öreg, valamiféle kaján elégedettséggel a hangjában. - Néha a váratlan húzások sülnek el a legjobban. - A tábornok utódja viszont, ez az Onoda... Túl hűségesnek tűnik - jegyezte meg a harmadik hang. - Meg aztán ott van Kazua is, aki most is fegyvereket tervez épp valahol a hamis császárnak. A többiek biztosan ragaszkodnak Puyíhoz, mindezek ellenére, de ők... - Onoda ahhoz húz, aki erősebb, és ezek mi leszünk - közölte az öreg magyarázóan. - És Kazua miatt se kell aggódni, neki mindegy, ki adja a pénzt a kis játékaihoz, abszolút hiányzik belőle a hűség. Ami fontosabb, hogy maga a megfelelő időben a helyén legyen, altengernagy. Nézze! Azzal egy adattáblát nyújtott oda neki, aminek a fénye visszaverődött a dúracél falakról. A vendég kezébe vette az eszközt, majd átfutotta a megnyitott dokumentum szövegét, és felpillantott. - Szóval Togo távozik. Még nem kaptam hivatalos értesítést - jegyezte meg, mire az öreg előrébb lépett az oszloptól, és megveregette a vállát. - Tekintse magát értesítettnek, altengernagy - közölte, szokatlanul jókedvvel. - Biztosítsa, hogy olyan tisztek legyenek maga körül, akik követik, ha arra kerül sor, hogy nyíltan vállalja a szimpátiáját! - Efelől nem kell aggódnia, igazgató - biccentett kurtán a frissen előléptetett férfi. - Tiszta szívemből gyűlölöm a császár vérebeit. - Nagyszerű. Addig én, és... jelenlévő nagyszerű barátom felkészülünk a politikai fordulatra - közölte az öreg, mire a ládának támaszkodó fickó bólogatott. - De azt hiszem, Puyínak még szüksége van egy kis motiválásra. - Mire gondol pontosan? - kérdezte az altengernagy, mire az öreg elmosolyodott. *** Enz tanácsadói körében, a Szolgálat Csarnoka egyik nagytermében fogadta a váratlanul érkezett küldötteket. A kifogástalan hapan egyenruhákat viselő küldöttséget igen meglepő módon egy gondozott körszakállt viselő férfi vezette, akiben érezte a császár az Erő világos oldalát. Charis egy kiugrott jedit vesz a flottájába és aztán őt küldi ide követségbe, ez is egyike a gyermeki játékainak, gondolta fanyarul magában. A hapanok királynője nemcsak jóval fiatalabbnak nézett ki valódi koránál, de néha imádott is úgy viselkedni és másokat provokálni ezzel. De pontosan ez volt az, ami megnyerte őt, és ami miatt mostanáig nem tudta kiverni a fejéből Wenthar lányát. - Tehát, Launshag admirális - szólalt meg az eddig hallgatásba burkolózó császár. - A királynője már úton van idefelé, és erről csak most szól nekem. - Ez a helyzet, felség - tárta szét a férfi kezeit. - Nem tudom eldönteni, a királynő sietsége vagy a maga késlekedése-e az oka a késői értesítésnek - közölte, és bár kérdésként hangzott, egyáltalán nem volt az, ezt pedig a vele szemben álló is jól tudta. Ha Charis hülyét akart csinálni belőle a saját udvara előtt, akkor bizony meg kellett védenie magát, és a körülmények rossz összejátszására fogni a helyzetet még mindig a legjobb lehetőség volt. - De, ha már így alakult, igyekszünk a legjobb fogadtatást biztosítani neki. Hondo főpecsétőr és Murakami, a császári rituálék minisztere majd segítenek a szervezésben. - Köszönöm a megértését a helyzetet illetően, felség - hajolt meg felé Launshag, mire Enz csak intett, hogy távozhat. Charis a legváratlanabb pillanatban jelentette be érkezési szándékát, de az, hogy a sithek támadást indított a Köztársaság ellen, érthető apropója volt ennek. Akár nyer Grodin, akár veszít, elárulta az egyezségüket, és addig kell válaszlépést tenniük, amíg nem túl késő. - Visszatérve az egyéb ügyekre - köszörülte meg a torkát Mori Motusuke, a belügyminiszter. - A felséged által kívánt rendelet igen nagy... zúgolódást váltott ki felsőbb társadalmi körökben. Sokan a nemesi vér által jelentett kiváltságok végét látják benne. - Szenilis öregek, és tehetségtelen, középszerű alakok - legyintett Enz türelmetlenül. - A nemesi származásúak nem bitorolhatják örökké a hatalmat csak azért, mert valaki húsz generációval ezelőtt tett valamit a Császárságért! Meg kell nyitnunk a vezető katonai, hivatalnoki és politikai pozíciókat a közemberek számára is! - Természetesen, felség, de sokak szerint a reformok tempója... - Túl gyors? - szakította félbe Enz a belügyminisztert. - Éveken át hagytam, hogy hitegessenek a lassú reformok elfogadásával, de csak egyhelyben toporogtam végig. Ennek vége, és jobb, ha ezt ők is elfogadják! Hirdessék ki a rendeletet még a héten! - Ahogy parancsolja, felség - hajtott fejet a belügyminiszter. - Ami a petíciókat illeti - szólalt meg Hiroki Seigo, a meg nem erősített főkancellár, de a császár felemelte a kezét. - Ezt a maga belátásra bízom, Seigo - közölte, majd kilépett a tanácsadók gyűrűjéből, és elindult egy másik terem felé. Volt még egy elszámolniavalója, és már alig várta, hogy sort kerítsen rá. A másik, jóval kisebb teremben, a már rá várakozó nő összerezzent, ahogy belépett Enz a szobába. A császárt fűtötte belülről a harag, ám egészen eddig a pillanatig nem lehetett rajta látni. Az ajtóban még intett az őt követő testőröknek, hogy maradjanak kint, majd ahogy bezárult mögötte az ajtó, a nő máris térdre ereszkedett. - Alázatos szolgája jelentkezik, felség - hajtott fejet Usanagi, miközben Enz összefonta maga előtt a karját. - Sok minden miatt kell elszámolnunk, szolga - szűrte a fogai között a szavakat. - Jelents! - Felségednek leszállítottam nemcsak a hercegnőt, de a foglyot is, akit ígértem! - közölte alázatosan, és Enz úgy érezte, mindjárt felrobban a dühtől. Ez a buta nőszemély nem is értette, micsoda problémát okozott neki azzal, hogy másra hagyta a saját munkáját! - Erre vonatkozóan nem adtam utasítást! - dörrent rá a nőre szigorúan. - Sőt, kifejezetten figyelmeztettelek, hogy ne pazarolj több időt arra a nőre! De te nem tudsz hallgatni rám, ugye!? - Felség, én - kapta fel a fejét a nő, és ahogy a tekintetük összetalálkozott, nyelt egyet. - Úgy hittem a legjobb érdekedben cselekszem...- Azzal, hogy kíséret nélkül engedted akcióba lépni Sabát? - horkant fel a sith uralkodó. - A kommandósok szétszedtek mindet, ráadásul a legrosszabbkor, a bátyám, az áruló Hiroyasu is ott volt! - Ha ott lettem volna, biztosan az én kezemtől esik el! - fogadkozott Usanagi, mire Enz még jobban felbőszült. Semmit se értett, az égvilágon semmit! - Ha csak úgy megölöm a bátyám, én kerülök szégyenbe mindenki előtt! - szavai lassúk és dühtől csöpögők voltak, az arca pedig egyre jobban eltorzult. - Hatalmat kaphatsz tőlem, de észt nem! - Bocsánat felség - hajtott újra fejet a nő. - De a testvérem talán kárpótolhat...- Semmi szükségem rá! - csattant fel. - És lehet, hogy rád se! Azzal néhány lépést sietve előre ugrott, a ruhájánál fogva megragadta Usanagit, és a falnak hajította, amit nagy puffanással ért el. - Meg kéne etesselek Sabával! Vagy odaadhatnálak egy csapat katonának, hadd szórakozzák ki magukat! - dühöngött, és ahogy Usanagi dacosan felpillantott rá, érezte, hogy alaposan meg kell leckéztetnie a szolgáját. - Ez a dac, ez az árulás első jele. Fegyvert akarsz fogni rám? Gyerünk! Usanagi láthatóan elgondolkodott a lehetőségen, és közben kezével a fénykardjáért nyúlt. Enz a szemével követte a mozgást, egészen addig a pillanatig, hogy Usanagi hirtelen a fegyveréért kap, aktiválja, és előre ugrik, egyenesen felé szúrva. A másodperc tört része alatt tért ki a szúrás elől, miközben térdével gyomorszájon rúgta a nőt, majd a pillantott kihasználva megradata a kezét, és úgy megszorította, hogy kiesett belőle a fegyver, egyenesen Enz másik kezébe. Egyetlen gyors mozdulattal a torkának szegezte a vörös pengéjű fénykardot. - Gyenge vagy, ez a te bajod! - suttogta a nő fülébe. - De ne aggódj, tudok neked valamit, amiben még jó lehetsz. Enz vágott néhányat a mellettük lévő függöny felé, mire az foszlányokban hullott alá, majd a deaktivált fénykardot a saját övébe tűzte, majd a földre kényszerítette a nőt, és a leszaggatott kelmével összeközöte a nő kezeit. - Meg fogod tanulni, hol a helyed, Usanagi - suttogott újra a fülébe, majd megragadta a nő nadrágját, és egyetlen mozdulattal szétszakította azt. Usanagi szemébe rémület költözött, ahogy Enz maga felé fordította a fejét. - Érted már, nemigaz? Azzal letépte róla a bugyiját, majd a saját nadrágja csatjához nyúlt. - Nem könyörögsz? Talán végig erre vágytál - mosolyodott el gonoszul, majd egyetlen erőteljes mozdulattal a nőbe hatolt, mire az fájdalmasan felnyögött. - Add meg a császárnak, ami az övé, nemde?
|
|
|
Nagi
Jan 14, 2018 9:45:28 GMT 1
Post by Enz on Jan 14, 2018 9:45:28 GMT 1
Mikasa cellájának az ajtaja halk szisszenéssel tárult fel, de ezúttal nem Marisa, sőt még csak nem is Oda dandártábornok tette tiszteletét nála, hanem egy fiatal nagai nemes. Kitano Fujiwara a császári testőri gárda vezetője van, ami az egyik legbizalmasabb tisztségnek számított. Mint minden nagy nemesi ház főágának legidősebb gyermeke, Kitano is az udvarban nevelkedett, kvázi túszként, hogy így szavatolja családja hűségét. Így barátkozott össze bátyjával, és kapta meg ezt a rangos tisztséget, mikor ő trónra lépett. Mikasa ugyan ismerte, de nem túl közelről, mivel alapvetően egy zárkózott fiatalember volt, aki a kötelességet mindennél előbbre helyezte. Tekintetéből úgy tűnt, mintha szégyelné magát a mostani helyzet miatt, és legbelül a hercegnő is csalódott volt, hogy bátyja mennyi módon volt képes másokat arra kényszeríteni, hogy a gonosz hatalmi játékában bábuk legyenek. - A bátyám küldte? - kérdezte, ahogy két őr felsegítette az egyébként sem túl kényelmes priccséről. - Igen, hercegnő - hajtotta meg enyhén a fejét. Sokkal több tisztelet és emelkedettség volt benne, mint Odában. - Kérem, fáradjon velünk. Mikasa csak bólintott, így az őrök meg sem fogták, amíg átvágtak a cellasoron, majd onnan kiérve a folyosókon. Amerre elhaladtak, mindenhol testőrök álltak őrt, és sehol nem járt egyetlen lélek sem. - A bátyám csakugyan nagyon félhet egyetlen megbilincselt nőtől - jegyezte meg halkan, és ha Kitano hallotta is, nem felelt rá semmit. A trónterem helyett azonban egy kisebb szoba elé vitték, és ahogy beléptek, Mikasa úgy érezte, mintha egy szentélybe került volna. Mindenhol gyertyák világítottak, a falaknál ősinek látszó tárgyak sorakoztak, és érezte, hogy a Sötétség árad mindegyikből. Ezek nem a palota kincstárából származtak, Puyí vásárolta őket, ismerte fel. Bátyja egy fekete fa trónuson ült, amit egy furcsán ősi jelkép díszített, olyasmi, amit ő eddig még nem látott. Rajta kívül csak egy fiatal, számára ismeretlen fiú volt jelen a teremben, a testőröket kivéve, akik szótlanul álltak a trónus mögött, illetve a szoba sarkaiban. Fujiwara mélyen meghajolt Puyí előtt, ám Mikasa nem követte a gesztust. Bátyja nézte néhány pillanatig, majd hanyagul intett testőrparancsnokának, hogy elmehet. - Húgom, régóta vártam már ezt a találkozót - szólalt meg néhány pillanat múlva, hangjából nem lehetett meghatározni az érzelmeit. - A tékozló hercegnő hazatér. Hát nem csodás? - Számodra bizonyára az. Na és most mi fog történni? Folytatjuk, ahol abbahagytuk? Most sem kívánom elfogadni azt a tényt, hogy a Sötét Oldalt használod fel a céljaidhoz. Szóval kár is bele kezdened a győzködésembe, mert csak az idődet fecsérled, bátyám. Legutolsó találkozásuktól eltérően Mikasa nem volt összetörve. Higgadt volt és erős. Inkább fogadta volna el a halált, minthogy behódoljon. De a megérzései azt súgták, hogy Puyí nem ilyen sorsot szán neki. Annak ellenére amit mondott, ő még mindig hitt abban, hogy testvére el tudja engedni a sötétséget. - Még mindig nem késő neked sem a helyes útra lépned, bátyám.Puyí nem felelt a kijelentésekre, csak csendben figyelte tovább a húgát, mintha csak kíváncsi lenne rá, hogy mit is gondol pontosan. Néhány pillanatnyi hallgatás után szólalt csak meg újra. - Hiro bolondságokkal tömte tele a fejed - jelentette ki, miközben egyik kezét a szék egyik karfájára tette, és végigsimított rajta. - Csakugyan ennyit akarsz az életedtől, egy áruló eszközéül szolgálni? A tulajdon bátyád helyett választod a féltestvéred? Elfelejtetted már, anyánk mennyi megaláztatás érte, amiért alacsonyabb sorból származott? - Annak semmi köze az egészhez - felelte Mikasa, aki mintha ösztönösen felismerte volna bátyja manipulációs kísérletét. - És ezt te is nagyon jól tudod. - Én mindent megteszek a népemért, Hiroyasu pedig csak a saját hatalomvágyát szolgálja ki - tért át egy másik kérdésre, mintha már előre készült volna ezekkel vagy csak nagyon jól rögtönzött. - Te többre vagy képes ennél. Azzal felkelt a helyéről, és felfedte azt, amit eddig a kezében tartott: Mikasa fegyverét. A kurozashinak csak a vége volt nála, a meghosszabbításként rácsatolható vége nem. Puyí felemelte a fegyvert, majd aktiválta, és a rózsaszín színű energiapenge életre kelt. Elhúzta maga előtt a fegyvert, majd próbaképp vágott néhányat a levegőbe. - Látom saját fénykardot konstruáltál - jegyezte meg dicsérő szavakkal. - Szép, alapos és elegáns munka, igazán rád vall. És még azt a megvadult gyíkot is megrendszabályoztad vele. Csodálatos. Azzal deaktiválta a fegyvert, és leengedte a kezét, majd közelebb lépett Mikasához. - Ez az a hatalom, amit én is érzek. Nem vagyunk egyszerű halandók, húgom! Hát nem látod, nagy dolgokra születtünk! - jelentette ki, ahogy újra közelebb lépett hozzá. - Azt hiszed rosszul irányítom a birodalmat? Hogy a sötétség elvakítja a tisztánlátásom? Segíts nekem, húgom! Uralkodjunk együtt, mutassunk utat az alattvalóinknak! Mikasa nem tervezte felfedni az ütőkártyáit azzal, hogy pontosít a fegyvert illetően. Valamint arról sem, hogy a barabelt sem egészen ő sebezte meg. Végül is az érdem valóban nem az övé volt. Ahogy bátyja közelebb lépett, ő ott maradt, ahol eddig is állt. Elfutni úgysincs hova. Egy kicsit sem lepte meg, hogy Puyí igyekszik őt maga mellé állítani. - Csak akkor tudnék melléd állni, ha elengednéd a Sötét Oldalt és felhagynál a hódítással. A népünk nem csak úgy tud felemelkedni, ha más népeket maga alá gyűr. Én nem akarom, hogy Nagi népére véres hódítóként tekintsen a Galaxis.Lélekben fel volt készülve. Arra, hogy a bátyja megüti, amiért ellenszegül. Vagy arra, hogy itt helyben megöli őt a saját fegyverével. De megadni akkor sem fogja magát. Nem az a sorsa, hogy ezen az úton tartsa a népét. Mikasa egyik félelme sem vált azonban valóra, de úgy tűnik az elutasításra készülve Puyí más taktikákat is kieszelt arra, hogy meggyőzze a maga igazáról. A hangja mindenesetre megváltozott, sötétebbé vált. - Húgom, ekkora hatalom birtokában is naiv maradtál - csóválta meg újfent a fejét. - Elhiszed azt a sok maszlagot a jóról meg gonoszról? A Galaxist egyetlen dolog tartja mozgásban: a végzet ereje. Azé, ami kiválasztotta a nagai népet, hogy a Galaxis urává váljon, és minket arra, hogy vezessük! Puyí újra tett pár lépést a húga felé, és most már csak alig pár méter volt kettejük között, így közelről láthatták újra egymást. - Sabát vajon meg tudtad volna szép szavakkal győzni? Ha valaki olyan van veszélyben, akit szeretsz, nem maradhatsz pacifista. Gondolj csak a chiss testőrödre, akinek megmentetted az életét. Arcára számító mosoly ült ki, ahogy ezt kimondta, és közben Mikasa reakcióit figyelte. - Mit tennél, hogy ha azt mondanám, hogy el akarom pusztítani, amiért nyíltan ellenem lázadt? - tette fel a kérdést. Mikasa jól észrevehetően megingott egy pillanatra, ahogy Puyí Tresnát említette. Azóta is hallja álmában azt a vérfagyasztó sikolyt. Csak az nyugtatta meg, hogy az Erőn keresztül érzi, hogy a nő még életben van. Azóta bizonyára helyre is jött. Legfeljebb a bűntudat mardossa, amiért megint Mikasa mentette meg. - Mit tehetnék? Itt állok megbilincselve. Még ha téged földre is küldenélek, az összes testőröd rám veti magát. Ezúttal Mikasa volt, aki közelebb lépett a másikhoz. A szeme sarkából látta, hogy senki se mozdul. Bizonyára nem tart tőle senki. Nagy hiba. De ennek majd később fizetik meg az árát. - Te azért harcolsz, amiben te hiszel. Ő azért, amiben ő. A népét akarja felszabadítani. Ahogy mások is. Te pedig el akarsz nyomni másokat, hogy uralkodhass felettük. Én lennék naiv? Te vagy az, ha azt hiszed, a Galaxis szépen végig fogja nézni, ahogy leigázod. De még ha sikerül is, semmi sem tart örökké. Tartok tőle, hogy rövid életű győzelem lenne, ami már a kezdetektől felőröl. Már most sem az vagy, aki voltál, de tudom, hogy ott van benned az a testvér, aki a sötétség előtt voltál. - Én már nem egyszerűen a bátyád vagyok - jelentette ki öntelten, ahogy Mikasa megpróbálkozott vele, hogy visszatérítse az általa jónak tartott útra, majd gőgösen hozzátette. - Az új nevem Darth Enz, aki egyszerre uralkodik a nagai és sith trónon, és hamarosan a Galaxis is behódol előttem! Mikasa arcára szomorúság költözött, ahogy ezeket a szavakat meghallotta. Bátyja, úgy tűnik, nem hagyott fel azzal, hogy a maga akaratát akarja ráerőltetni, de a módszerei egyre durvábbá váltak. A trónusa előtt megállva intett az őröknek, mire azok közül az egyik odalépett Mikasához, aki néhány pillanatig nem tudta eldönteni, mi fog következni. Ám nem lett semmi baja, sőt, bilincsei hirtelen felpattantak, és hangos koppanással a földre hulltak kezéről. - És most mit tennél? - kérdezte tőle Enz, hangjában némi gonosz elégedettséggel. - Éreztem benned, hogy meginogsz, mikor a chiss nőt említem. Tudom, hogy nem közömbös a számodra. Érzem. Meg akartad védeni akkor és meg akarod védeni most. De vajon mire lennél képes érte? Mikasa számára több volt, mint egyértelmű, hogy bátyja ki akarja hozni a sodrából. De hiába emlegette Tresnát és hiába oldoztatta el, ez nem sikerült. Tresna biztonságban van és ő ezt nagyon jól tudja. Tehát a magát Enznek nevező egyén hiába provokálja. De persze érthető a dolog. Tudni akarja, hogy ő mire képes. Tudni akarja, mekkora veszélyt jelent rá. - Miben reménykedsz? Kiprovokálod, hogy megtámadjalak és akkor lesz okod nyilvánosan is árulónak nevezni?Tudta, hogy senki sem fog moccanni, ha ő megmozdul, így lassan Enz felé indult. Semmi fenyegető nem volt a mozgásában. Még csak meg sem próbálta elvenni a fegyverét. Miért is tenné? A testőrök készenlétben állnak. Bátyja nem dobná el csak úgy az életét azért, hogy őt próbálra tegye. Végül megállt Puyí előtt. - Nem. Te nem akarsz engem bántani. Még mindig a szeretett kishúgod vagyok. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nekem van igazam. Az a Puyí, akit én ismerek, még ott van benned.Enz a trónusa előtt állva nézett farkasszemet a tőle alig pár lépésre lévő Mikasával, de egy pillanatig se tűnt úgy, mintha bármelyikük is meginogna a saját elképzeléseiben. - Makacs módon kitartasz a tévhited mellett - jelentette ki végül a császár. - Azt hiszed, minden, amit szeretsz, minden, amiben hiszel az sérthetetlen. Hát erősen tévedsz, húgom! Tudod mi az igazi különbség a jedik és a sithek között? Míg előbbiek filozofálnak és elmélkednek, addig utóbbiak élnek az erejükkel, és jobbá teszik a Galaxist! - Mások leigázásával és elpusztításával? - kérdezett vissza Mikasa. - Aki gyenge, annak nincs joga a létezésre! Ugyanígy azoknak se, akik tétováznak élni a hatalmukkal! - felelte, hangját mos először emelve meg. - Azt hiszed, a drága chissed biztonságban van, amiért távol van tőlem!? Hát tudok én mást is, akinek árthatok, például a drága Marisa! Ahogy elsírta neked a bánatát a cellában, olyan megható volt. Hangjából sütött a maró gúny és lenézés, ahogy ezeket elmondta. Marisa megemlítése váratlanul érte Mikasát. Bár számíthatott volna rá, hogy a palotában és a többi részén semmi sem marad titokban a bátyja elől. De ez is csak a paranoiát igazolja. Érzett némi dühöt. De nem olyan dühöt, amiért legszívesebben kardot emelne és lecsapna. Hanem a kezét emelné, hogy adjon egy tisztességes pofont ennek az öntelt alaknak. Bátyja elképesztette azzal, hogy árulásként élte meg, hogy a két nő egyszerűen találkozik, ugyanakkor abból, ahogy az életével fenyegetőzött, az is kiderült, hogy a beszélgetés tartalmával nem volt tisztában. Mikasa legalábbis nem hitte volna, hogy a saját gyereke és örököse életével is ilyen könnyedén bánna, de jobbnak látta, ha ezt nem mondja ki. - Ennyire fontos hát neked Marisa? Az a Marisa, aki, amikor választania kellett kettőnk közül, melléd állt, mert hitt benned. Így hálálod meg a hűséget? Marisa azért látogatott meg, mert beszélni akart valakivel, aki talán megérti őt. Ez tudod mit jelent? Azt, hogy a viselkedéseddel eltaszítod magadtól azt, akit állítólag szeretsz - mondta Mikasa, miközben még közelebb lépett, egészen közel - Mondd csak bátyám, mit ér a jól csengő új neved, a trónod és a hatalmad, ha minden mást elveszítesz cserébe? Az, hogy tudsz a látogatásáról csak azt bizonyítja, hogy benne sem bízol meg. Paranoiás vagy. Félsz, hogy elveszíted a hatalmad. Minél nagyobb részét uralod a Ggalaxisnak, ez az érzés annál erősebb lesz. Megéri?- Vicces, hogy az árulók mindig egymást védik - horkant fel. - Már csak a természetüknél fogva. Tudtad, hogy miután "mellém állt", rajtad próbált segíteni? Az egész aligha volt több taktikázásnál. - Sajnállak, hogy ide jutottál, bátyám - felelte Mikasa, őszinteséggel a hangjában. - De még nem késő neked. - Tartogasd a hazug szavaid Marisának - jelentette ki, majd a trónusa mellé pillantott. - Gyere, ifjú Carl. A fiatal fiú, aki eddig csak csendben figyelt fellépdelt a lépcsőn, majd megállt mellettük, arccal kettejük felé fordulva, és várta az utasításokat. - Ő itt a tanítványom, Carl, a Palpatine-vérvonal jogos örököse. És leendő férjed. A kijelentés láthatóan nemcsak Mikasát, de a fiatal Carlt is meglepte, bár utóbbi valamivel jobban palástolta ezt, és igyekezett ugyanolyan sztoikus módon maga elé nézni, mint eddig, a családi perpatvar közepette. - Ő is segíteni fog abban, hogy kiverjük a sok jedi maszlagot és Hiro hazugságait a fejedből. Most pedig távozhatsz, a meghallgatásod egyelőre véget ért. - Ó, biztos vagyok benne, hogy az alsóneműk kimosása és a zoknik foltozása a Sötét Oldalra sodor majd, bátyám. Ennél szívtelenebb nem is lehetnél - gúnyolódott Mikasa és valahogy úgy érezte, hogy ezekre a szavakra még Kyoko vagy Saalia is büszke lett volna, ha hallja tőle. Azzal hátat fordított Enznek és visszament oda, ahol a bilincset levették róla, majd engedte, hogy visszakerüljenek. El is indult a kíséretével az ajtó felé, de még előtte megállt és visszapillantott egy pillanatra. - De azt tudnod kell, hogy nem adom fel. Bármeddig is tartson kettőnk viszálya, én nem fogom feladni a reményt, hogy visszatereljelek a helyes útra.... Onii-chan baka... - tette még hozzá, majd ahogy ismét előre fordult az ajtó felé, a fegyvere leesett a trónról és Enz lábához gurulva neki ütközött, Mikasa végig használhatta volna, de nem tette, mert még mindig látja benne a reményt. Saalia rettenetesen unta magát. Egy ideig elfoglalta magát Nagi történelmével, de mivel az rendkívül gazdag volt, így hosszú napokba telne csak a töredékét jobban megismerni. Mikasát békén hagyta. Bárkivel is beszélt az Erőn keresztül, ez a dolog nem rá tartozott. A Prófétával nem léphetett kapcsolatba. Vagyis megtehette volna, csak nem lett volna semmi haszna. Ez most az ő problémája. Ha valami, legalább az ennivaló jó volt. Igaz, evőeszközt nem adtak hozzá, csak két fa pálcikát, aminek semmi haszna nem volt. Így jobb híján kézzel evett. Meditáció közben sikerült megérezze Verstát az Erőn keresztül. Kapcsolatba lépni vele nem sikerült, csak apró gondolatokat próbált neki küldeni, jelezve, hogy él és semmi baja. Aztán Abren is eszébe jutott. Egyre többször, míg végül úgy döntött, hogy megteszi azt, amit Usanagi hajóján tett volna, ha nincs egy ágyhoz kötözve. Így legalább időnként sikerült kitölteni az unalmas órákat. Miután végzett, úgy gondolta, hogy jól is lakott, meg öröme is volt már, talán ideje lenne aludni. De alig helyezkedett el, és rendezte el lekkuit úgy, hogy ne nyomja a kényelmetlen priccs, mikor hallotta, hogy újra nyílik a szomszédos cella ajtaja, majd a társaság egy része tovább trappol, és az ő ajtaja előtt áll meg, majd kinyitja. Néhány testőr érkezett, olyanok, akik ide is hozták, hátukon ysalamirikkel. - Őfelsége látni akarja - jelentette be az egyikük, majd megállt az ajtóban, de Saalia csak nem akart moccanni, így a társára pillantott. - Süket? - Őfelsége látni akarja! - szólalt meg a másik, jóval hangosabban. - Addig hunynék egyet, ha nem baj - jegyezte meg Saalia, majd a fal felé fordult. De a terve nem vált be, a két őr odalépett hozzá, és szakszerűen talpra állították. – Remek, itt még pihenni se hagynak.Azzal elindultak vele a cellasoron, és mikor már kezdte volna unni az egymást követő, teljesen ugyanolyan ajtókat, eljutottak egy tágasabb helyiséghez, ami azonban nem igazán volt kedvére való: túl sok volt a különböző fogakkal, vágókkal és tépőkkel ellátott eszköz, és biztosra vette, hogy nem szemöldökeltávolításra és körömvágásra használták őket. - Nahát, őfelsége BDSM börtöne - pillantott körbe, mint aki kicsit sem zavartatja magát. A két mellette álló őr megragadta a kezeit, egy harmadik pedig bevitt neki egy gyomrost, amolyan jelzésértékűen. - Engedjétek el a vendéget - szólalt meg a háta mögül egy hang, mire a testőrök azonnal elugrottak mellőle. Az ütéstől Saalia akaratlanul térdre rogyott, csak addig nem történt meg, míg utasításra el nem engedték az őrök. Persze túl volt már jó pár verekedésen. De általában ő nyert. Az Erő a kantinban is ott van, mint bárhol máshol. Pár másodperc és néhány mély levegő, majd fel is tudott állni. Megfordult, hogy lássa azt, aki a parancsokat osztja. - Ó helló! Biztos te vagy az az Enz... Mondanám, hogy örvendek a találkozásnak, de nem volna igaz... Az előtte álló, arisztokratikus külsejű fiatal férfiről messzire lerítt, hogy az, akire Saalia gondol, és a kinézete elég erősen hasonlított Mikasára is, ami logikus, ha belegondol, hogy egy hercegnőről volt szó. Mégis, belül nem is lehettek volna eltérőbbek, amit igencsak furcsának tartott, de szóvá azért nem tett. - A találkozás részemről is annyira örömteli, mint a te részedről - felelte Enz. - De ne aggódj, Usanagit már megbüntettem az engedetlensége miatt. Most pedig úgy gondoltam, neked is hasznod veszem. Nem igazán tudta elképzelni, Usanagi miért kapott büntetést. Végre elkapta és idehozta. Inkább örülnie kellene, hogy végre sikerrel járt. De ezt a témát inkább hanyagolta. Talán majd drága kishúgát kifaggatja, ha lesz rá lehetősége. - Sajnos nincs tapasztalatom a testvérkrízisekben, szóval ebben nem tudok tanácsot adni Mikasához. De csak hogy tudd, én vele értek egyet. A Sötét Oldal nem menő. Ismét szemügyre vette a helyiséget. Nem volt épp bizalomgerjesztő a látvány. Kipróbálni sem nagyon vágyott semmit. - Viszont a lakosztályod még sith mércével is elég durva. Szerintem pár világosabb szín és jobb megvilágítás feldobná. A bútorokról ne is beszéljünk... - Hallottam, hogy te ilyen humoros jedi vagy - jegyezte meg Enz kissé lenézően, ahogy Saalia megvillogtatta előtte magát. - De meglátjuk meddig maradsz ennyire vidám. Hadd mutassam be a tanítványom, Carl Palpatine-t. Az ajtó felé intett, mire az eddig ott várakozó fiú belépett, ám a képe alapján neki is annyi kedve volt itt lenni, mint Saaliának. - Üdv, jól csengő neved van - utalt a Palpatine-ra, mire Carl egyszerűen megvonta a vállát. - Ezt a részét nem én választottam – felelte szárazon. - Nos, ifjú jedi, most ő lesz a mókapartnered. Saalia alaposan végigmérte a fiút a szemeivel. Ugyan nem ismerte Palpatinet emberibb külsejű korában, igaz, sith nagyúr korában sem, de csak utóbbiról látott képet. Ahhoz képest a fiú még egész jóképű lett volna. Mármint az ő szemében. De mivel ő nem érzett a másik nem iránt vonzalmat, egyik olyan volt, akár a másik. - Ohohó, biztos vagyok benne, hogy akad itt korban jobban hozzáillő lány is. Na nem mintha én öreg lennék... Csak én a lányok társaságát kedvelem, ha értitek... Szóval, ha nincs rám szükség, megyek vissza a lakosztályomba. Vagy ha megdobtok egy hajóval, vissza Coruscantra. Tudta jól persze, hogy nem erről van szó. De hát Saalia ilyen. Csak mert méterekre volt egy sith nagyúrtól és a tanítványától, még nem volt muszáj halálosan komolynak lennie. - Nem kell aggódnod, már van is hozzá való lány, a húgom, Mikasa - felelte Enz, olyan könnyedén, mintha csak egy ló elajándékozásáról beszélne, valószínűleg azért, hogy feldühítse vele Saaliát. - Az pedig itt senkit sem érdekel, kihez is vonzódsz. De gondolom, ezt te is tudod. Enz láthatóan jól igyekezett elrejteni azt, hogy ha a lány stílusa dühíti és a kenetteljes uralkodót, illetve magabiztos sith nagyurat adni, de azért az ilyen megszólalásainál látta rajta, hogy ez néha igencsak nehezére esik. Mielőtt válaszolhatott volna, Enz csak intett, erre a testőrök odaléptek hozzá, elkapta a karjait, majd két bilincset rögzítettek rajta, amit aztán egy rejtett berendezéssel, a láncok segítségével a magasba emeltek. - Az ilyen dolgok sem indítanak be - jegyezte meg Saalia ugyanolyan szemtelenül. - Ez igazán sajnálatos - Enz csak intett a fejével, mire a ysalamiris őrök hátrébb léptek, egészen addig a pontig, míg Saalia maga körül érezni kezdte az Erőt. - Az egész aligha ér bármit, ha közben nem érezhetjük a tehetetlen dühöd, és nem nyerhetünk belőle erőt. Carl, láss hozzá! Arra számított, hogy rá szabadítja a tanítványát. Mondjuk egy kis kardpárbaj erejéig. Akár fénykarddal. Na persze ezt hamar tovább gondolta. Nem kellett zseninek lenni hozzá, hogy miért egy kínzókamrában fogadta őt Enz. Végül a láncokon lógva lemondóan sóhajtott. - Nem bánom... Jöhet a legjobb versed... Éneket inkább ne, csak ha jó a hangod. Lélekben felkészült. Ha ilyen magasra emelték, biztos nem felpofoztatni akarta őt a fiúval. Nos, legalább a fogai miatt nem kellett aggódjon. Viszont tudta jól, mi volt az öreg Palpatine kedvenc Erő technikája. - Itt csak egyetlen ének fog elhangzani, a fájdalomé! - jelentette ki Enz, majd Carl felé fordult, jelezve neki, hogy kezdheti. A fiatal fiú, származás ide vagy oda, néhány pillanatig hezitálni látott, ám a császár kivárt, és a fiú úgy tűnik, jobbnak látta, ha teljesíti a kérést. Így aztán előre lépett egy lépést, majd felemelte a két kezét, és Saalia várakozásainak megfelelően Erővillámok hagyták el az ujjait, egyenesen a testét célozva. A kékes színű villámok végigfutottak rajta, és érezni lehetett rajtuk, hogy a fiú célja nem az ő megölése, hanem a fájdalom okozása volt. Saalia összeszorított szájjal tűrte a fájdalmat, amiben most részesítették, de érezte, hogy eluralkodik körülötte a Sötétség, ő pedig egy hangot hallott legbelül, olyasmit, amit annak idején Usanagi részéről tapasztalt meg annak idején Ord Mantellnél. Várakozásaival ellentétben ez a hangtalan hang azonban nem átállásra vagy megtörésre bíztatta, hanem kitartásra, és érezte, hogy erőt ad neki a folytatáshoz. Vajon Enz trükkje lehetett vagy valami egészen más? A Próféta? Nehéz lett volna megállapítani. Mivel ki volt szolgáltatva, Saalia nem tehetett mást, minthogy igyekezett kitartani a végsőkig. A fiú nem megölni, hanem megkínozni akarta. Próbált olyan dolgokba kapaszkodni, amiket szeret. Szinte mindenki eszébe jutott, akihez valaha is közel került. Ha másért nem, értük erősnek kell maradnia. Ha átadja magát a Sötét Oldalnak, az elsősorban a szeretteinek lesz rossz. Aztán mindenki másnak is, akivel szembekerül. Még a Jedi Kódot is átismételte párszor magában, remélve, hogy erőt ad neki. - Igen, csodás, érezd a fájdalmát, Carl! - szólalt meg elégedetten Enz, ahogy a kékes színű enerigatöltetek pattogtak a twi'lek testén, majd tovább instruálta a fiatal tanítványát. - A rezdülései az Erőben, az egyre halódó kitartása! Fürödj a félelmében! Carl újfent ráerősített az erőfeszítéseire, ám Saalia érezte benne az ingadozást, és azt, hogy sokkal nagyobb fájdalmat okozhatna neki a fiú, ha igazán eltökélt lenne abban, hogy így tegyen. Eközben a belső hang is tovább erősítette, így egyre biztosabb lehetett abban, hogy megtörni nem fog, csak ki kell várnia az egész végét, ami azonban így is igen távolinak tűnt. Szívesen hozzászólt volna az instrukciók osztásához. De jelenleg örült, hogy kibírta fájdalmas sikoltozás nélkül. Persze ahhoz jóval több kellene, de azért így is elég fájdalmas ez a kis felvillanyozás. Jobban belegondolva talán jobban is járt, hogy nem tudott hozzászólni a dolgokhoz. Ha felbosszanthatná a fiút, azzal saját magának okozna még több fájdalmat. Így aztán maradt a kitartás. Azt kívánta bár valahol máshol lehetne. Valami szép, békés helyen. Olyanokkal, akiket szeret. Csak remélni tudta, hogy ez nem egész napos program lesz. Saalia nehezen tudta meghatározni mennyi idő is telt el, mióta a kínzása megkezdődött, de azt határozottan érezte, mikor Enz úgy érezte, hogy ő is aktívan be akar szállni a szórakozásba. Az ő ujját teljesen más villámok hagyták el, mint Carlét, és a vöröses-lila fénycsóvák jóval nagyobb fájdalmat is okoztak neki, ahogy a fiú által útjára indított energianyalábokkal összefonódtak. - Remek, remek! - hangoztatta Enz, ahogy a lány teste újra és újra összerándult, míg végül nem bírta tovább, és hangosan sikítani kezdett. - Igen, érezd a fájdalmat! A tehetetlen dühöt... Gyűlölj, gyűlölj! Saalia csakugyan szívesen felrúgta volna a nagyszájú császárt, de most inkább arra koncentrált, hogy ne boríthassa meg túlságosan a lelki békéjét. Enz ugyanakkor nem akarta a töréspontig elvinni őt, ugyanis csak rövid ideig kínozta, majd újra a fiú gondjaira bízta, aki fáradni látszott. Végül intett, hogy hagyja abba, mire Carl leengedte a kezét. Amikor végre vége lett, Saalia is fellélegezhetett. Hálát adott az Erőnek és annak a titokzatos valakinek is, hogy erőt adtak neki a kitartáshoz. Most már csak azt kellett kivárja, mi fog történni. Már ha fog történni bármi is. Azt is kinézte Enzből, hogy hagyja ott lógni a következő foglalkozásig. Persze a kedve nem ment el ennyitől. Így készen volt, hogy visszavágjon valamit, ha Enz megint előadja magát. - Máris vége? Most kezdtem volna igazán élvezni... Most volt itt az ideje, hogy fejben falhoz csapkodja Enzt, utána pedig rálépjen a tökeire. És ezt a pár szép gondolatot nem is rejtette el. - Szerintem az ifjú Carl legalább annyira élvezte ezt, mint te - közölte Enz leplezetlen élvezettel a hangjában. A finom viselkedésű uralkodó álarca mögül igen hamar előbújt a sith démon. Igazán sajnálta Mikasát, hogy ilyen alakkal kell megosztania a vasárnapi ebédeket, de igencsak igaz a mondás, hogy a rokonait senki sem választhatja meg. Például ő sem választotta, hogy szeretné-e Usanagit fogadott nővérként. Erre a gondolatra mintha valaki fejbe vágta volna, de talán csak a képzelődött. - Azt hiszem ízelítőt kaptál mi vár rád - folytatta Enz. - Sok-sok szenvedésben lesz még közösen részünk, mielőtt végleg megtörsz, és elpusztulsz. - Érdekes programnak hangzik, de sajnos nem tudom hogyan tudnám beiktatni az igazán szoros napirendembe - felelte Saalia, bár jóval erőtlenebbül, mint előtte, mire a császár arcon vágta. - Vigyétek vissza a cellájába! Gondoskodjatok róla, hogy érezze a fájdalmat! - rendelkezett, majd sarkon fordult, és Carllal a nyomában elhagyta a kínzókamrát. Saalia a kellemesnek nem mondható elektromos terápia után szinte meg sem érezte a pofont, amit Enztől kapott. Vagyis megérezte. De annyira elzsibbadt a teste, hogy egy ütés már meg sem kottyant a lelkének. Nem igazán sikerült a kis tortúrának haragra gerjesztenie őt. De az biztos, hogy Enz nem lopta be magát a szívébe. - Ha lesznek választások, én Mikasára szavazok. Ő sokkal kedvesebb. A hapan flotta zászlóshajója, az igen áramvonalas és ízléses kialakítású, leginkább egy hapan esztétikai igényekre átépített SSD-nek nevezhető Tears of Loh’lit és kísérőhajói a közvetítőként érkezett Launshag admirális számára megadott érkezési vektorokon léptek be Nagi rendszerébe, és kecses formációba rendeződve indultak meg az úti céljuk felé. A bolygó körül gyülekező nagai hajók szinte díszkíséretben fogadták a flottát, miközben a felszínen az edói császári palotában sietve gyűltek össze a legfontosabb személyek, hogy üdvözöljenek egy újabb külföldi államfőt, aki ilyen nehéz időkben meglátogatja őket. Persze ettől jóval többről volt szó, gondolta magában somolyogva Enz, de ezt csak azok tudták, akik kellőképp közel álltak hozzá. Azért igyekezett Mikasát most maga mellé állítani, hogy máris jobb pozícióban fogadhassa a hapan uralkodónőt, de így más módot kellett arra találnia, hogy lenyűgözze. Ő maga a trónusán foglalt helyet, miniszterei és tábornokai pedig két oldalról vették körbe, míg a palota többi részén a kevésbé fontos vendégek figyeltek ágaskodva az igazán impozáns megjelenésű kíséretet, amiben a legfontosabb személyeket nagyjából megismerte, ugyan Charis igyekezett a nőket távol tartani tőle, szokásos játszmázásai közepette. Bármennyire is feldühítette néha, mennyire képes volt az ujjai köré csavarni őt, Enz újra és újra többet akart ebből a nőből. A királynő díszes, elegáns egyenruhát viselt, hajviselete és kinézete azonban egyértelművé tette, hogy mindenáron fiatalabbnak akar tűnni. Bizonyára ezért lépdelt szorosan mellette a hapan kísérőflotta parancsnoka, egy tőle egy fejjel magasabb, arisztokratikus megjelenésű nő és mögötte nem sokkal lemaradva Launshag admirális. Ugyanakkor szorosan mögötte lépdelt egy fiatal, kissé megszeppent lány is, akiben annyira érezte az Erőt, mint a királynőben, és ahogy szinte hozzásimult az uralkodóhoz, úgy tűnt, mintha a húga lenne. Charis a trónushoz vezető lépcső talapzatánál állt meg, és kihúzta magát, és nem szólt semmit sem. Enz arcára mosoly ült, ahogy lassan felemelkedett sárkánytrónusából. - Légy üdvözölve Nagin, hapanok királynője - köszöntötte ünnepélyesen.
- Igazán kedves a fogadtatás, nagaiok császára - utánozta a modorát a lány, és Enz jól tudta, hogy ez az üzenet csak neki szól. - Ő itt Rilara Thane commodore, az admirálissal bizonyosan találkozott már. Enz csak kurtán biccentett, felőle akár egy barna hal – mon cal vagy hogy is hívták ezeket – is pózolhatott volna Charis mellett, az se érdekelte volna jobban. A hapan királynő kihívóan nézett rá, ő volt az egyetlen, aki megkockáztatta, hogy az egész udvartartás előtt hülyét csináljon belőle, és Enz egyszerre gyűlölte ezért, és jött nagyon izgalomba. Marisa túlságosan is jól nevelt volt ehhez, és minden bizonnyal most is szomorú szemekkel nézte a kis közjátékot a két uralkodó között. - És hadd mutassam még be örökösömet és fogadott húgomat, Allana Solo-Palpatine-t - jelentette még be, mire a fiatal lány szégyenlősen meghajolt a trónus felé. Enz halvány gunyoros mosollyal jelezte, mi is a véleménye arról, hogy ennyire szaporodnak itt a Palpatine-ok, de nem szólt semmit, ehelyett inkább a kevésbé ceremoniális programpontokra akart áttérni. - Királynő, hadd vezessem körbe a palotában - ajánlotta végül, mintegy átvezetőként a hivatalos és kevésbé hivatalos program között, majd felállt a helyéről, és felé indult. Ahogy közelebb ért, Charis előre nyújtotta a kezét, Enz pedig hagyta, hogy belekaroljon. A páros így indult meg a kertek irányába. - Igazán méltóságteljesnek tűntél ott a trónon - kuncogott halkan a fülébe Charis, és már a szóválasztása is provokáló volt, de jól tudta, hogy Enz nem reagálhat durván a saját udvartartása előtt, és láthatóan ettől még jobban élvezte a helyzetet. - Mire fel ez a fancsali kép? Kezdem azt hinni nem örülsz a viszontlátásnak. - Keserédes öröm - felelte a nagai uralkodó. - De nehogy azt hidd képes vagy ennyire elrontani a kedvem. Egyszerűen csak sokasodnak a problémák a birodalmamon belül. - Nem lehet minden problémát csatahajókkal elintézni, bármennyire is ezt súgja nektek, férfiaknak az a kis pöcök a lábatok között - felelte Charis, aki még tanácsadás közben is megragadta az alkalmat, hogy kötekedjen vele. - Nézz csak rá arra a bolond vénemberre, Grodinra, aki büszkén rohant a vesztébe. - Nem lehet, valóban, de most pontosan erre van szükségünk - szólalt meg Enz, ahogy kifordultak a palota udvarának mesterséges tója felé. - Az áruló bátyámat és cinkosait katonai erővel megtörhetjük, majd rendet teszünk a káoszban, ami a szenilis és akkorra már a saját érdekében is halott klón után marad. Együtt uralkodhatunk a Galaxis felett. - Igazad van, innentől valóban már csak egy lépés az egész - gúnyolódott vele a nő, de Enz jól tudta, hogy célba értek a szavai, és sikerült a hapan uralkodónő fantáziáját beindítania. - Viszont ezt meg is kell tartani. Attól tartok a néped nem fogadna el uralkodótársnak, téged pedig az enyém nem. Szükséged van valakire magad mellé, aki biztosítja a stabilitást. - Szóval csak azért jöttél ide, hogy ezt elmond? - pillantott rá Enz fagyosan, mire Charis arcára újra játékos mosoly ült ki. - Ne a sértett férfiegód gondolkozzon helyetted. A tied vagyok, akár itt és most is, már ha az udvariak nem nézik rossz szemmel - kacsintott rá incselkedve. – De ezúttal a hatalomról van szó, kedvesem, nem holmi szentimentális dolgokról. - Igyekszem észben tartani – felelte Enz szárazon, Charis nagy mulatságára. - Szeretem benned, hogy gyorsan tanulsz. Az a nő - intette a fejével alig észrevehetően Marisa felé. - Aki úgy néz rám, hogy ha szemmel ölni lehetne, már halott lennék. Ő a másik, nemde? Enz nem szólt semmit, csak kurtán biccentett, mire a hapan uralkodónő nyíltan viszonozta a nagai nő tekintetét, és haloványan rávillantotta a mosolyát, miközben a mellette álló férfiba kapaszkodott, de Marisa nem kapta el a tekintetét, sőt, még inkább gyilkos tekintettel nézett rá. A nagai férfi kezdett attól tartani, hogy az udvar előtt egymásnak esik a két nő, így hát megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy az udvari ceremóniamester, a nyomában a hájas és ájtatos képű Torinaga főeunuch-kal megérkezett, és a tóban élő halak számára szolgáló tápot tartalmazó fadobozokat nyomtak kettejük kezébe. Eltartott egy ideig, mire végeztek a kötelező programokkal, és ezen még az sem segített, hogy Charis a maradék tápot egy egyszerű mozdulattal beleöntötte a tóba, amit nagy derültség fogadott az udvariak részéről. Az eddig Nagira látogató államfők közül ő tudta magát egyedül igazán belopni a helyiek szívébe, és Enznek el kellett ismernie, hogy ha valamihez, hát ehhez nagyon is jól ért Wenthar lánya. Egyelőre azonban nem maradtak kettesben, ott volt még velük Charis fogadott testvére, ahogy beléptek az egyik privát vendégszobába, amit az ilyen szűk körű uralkodói megbeszélésekre tartottak fent. Odabent már várakozott rájuk még valaki, az ifjú Carl, aki elég ellentmondásos tekintettel fogadta Charist. A királynő azonban nem zavartatta magát, odalépett, és csókot adott az arcára. Allana még Hapesen megkedvelte a fiút, és most kurtán biccentett felé. - Örülök, hogy látlak, öcsém - közölte, ugyanakkor ez az őszintének tűnő odaadás elég egyoldalú volt. Carl, aki névtelenségben nőtt fel, nagyon sokáig nem ismerte igazi családját, így a nővérét sem, a számára talán leginkább csak egy rokonságban álló idegen volt a nő. - Hogy halad a következő uralkodó képzése? - Igen jól teljesít az ifjú Carl - válaszolt helyette Enz Charis mögül. - Épp a minap kínoztunk meg egy barbár külvilági jedit. - Ó, az első kínzás. Kár, hogy nem voltam ott, csináltam volna pár képet - mosolygott Charis kedélyesen. - Remélem azért hasznos dolgokra is tanítod. - Mást sem teszek - felelte sértett büszkeséggel. - Sabával is számtalanszor megküzdött, és most már gond nélkül képes legyőzni. - Ennek örülök, elvégre hamarosan uralkodnia kell majd - felelte Charis, mire Enz csak kurtán biccentett. Persze azt mindketten tudták, hogy ők fognak a fiú helyett uralkodni a gyakorlatban, de Enz máris a királynő előtt járt egy lépéssel. Ha Mikasa révén rokonok lesznek, könnyedén támaszthat igényt a trónra, miután Carlt például egy baleset érte, és örökös nélkül távozott az élők sorából. - Nos, majd lesz időtök beszélgetni később - jelentette ki. - Carl, szórakoztasd kicsit kérlek Allanát, elvégre már rokonok vagytok. - Igen, persze - felelte szinte rögtön a fiú, aki láthatóan örült, hogy kiszabadul ebből a mostani helyzetből, és a karját nyújtotta Allanának, aki úgy fogadta el, mint Charis korábban Enz karját, majd elhagyták a szobát. - Gondolod, hogy van köztük valami? - kérdezte Charis, de most Enzen volt a sor, hogy bosszantsa kicsit a nőt. - Miért, nálad már próbálkozott? - kérdezett vissza, egyértelműen Allana rejtélyes „örökbefogadására” célozva, mire Charis kuncogni kezdett, Enz pedig átkarolta a lány derekát. - Nos, bárhogy is legyen, most egy darabig nem zavarnak majd minket. - Abban nem lennék biztos - felelte Charis, majd elhúzta a kezét, mire feltárult az egyik ajtó, mögötte Marisával, aki zavartan pillantott körbe, mintha semmit sem tudna arról, mit is keres itt. Enz dobolni kezdett a felkarján az ujjaival. - Például itt van a „vetélytársam”. Élveznél egy jó kis nekoharcot, igaz? - A fenének se hiányoznak a női játékaitok! - horkant fel a császár, de valahol azért mégiscsak perverz élvezetet lelt a két nő vívódásában. Charis az Erő segítségével megnoszogatta kicsit Marisát, mire az kénytelen volt engedni, és belépni a terembe. - A harcosnak, aki mindig figyel rád, azért szólj - jegyezte meg könnyedén, már-már játékosan. - Nem mindig szokásom kegyelmezni azoknak, akik kést fognak rám. - Beteg egy nő vagy - préselte ki magából a szavakat, ahogy végre megszűnt a lökés, és megállt Charis előtt. Ő ügyet sem vetve lépett oda hozzá, és végigmustrálta. - M-most mégis mit csinálsz? - Kicsit teltebb vagy, de ott, ahol kell - jegyezte meg szakszerűen, de a mellei helyett a hasára tette a kezét. - Látom, hogy az uralkodó mit szeret benned. És itt a bizonyítéka. - Te... mégis honnan... - jött hirtelen előbb zavarba, majd dühbe Marisa, és ez Enz kíváncsiságát is felkeltette, mire Charis jelentőségteljesen fordult meg. - Leplezni próbálta, de a gyermeked várja - jelentette ki, majd hátrébb lépett egyet, arcán elégedett kifejezéssel, ahogy a jelenlévők egyike sem tudott szólni. - Nos, gratulálok? - Te... te fruska! Mégis hogy... - tört ki Marisából, de Charis a következő pillanatban előre lépett, és az ajkát a nőére nyomta, ami még jobban meglepte őt. A hapan királynő kuncogva lépett hátra pár pillanat múlva, majd kelletve ringatta kicsit a csípőjét. - Nővérkém, nem akarsz elfenekelni? Nagyon rossz kislány voltam - kérdezte incselkedve, mire Enznek csak egy hang nélküli hűhára futotta. Érdekesnek ígérkezett az elkövetkező pár óra. - Miért nem mondtad el? - kérdezte Enz, miközben Marisa csak a plafont figyelte a mellkasán pihegő, láthatóan jól alvó Charis alatt. A hangjában nem volt szemrehányás, csak értetlenség. - Én... tudom milyen az udvari élet, a sok intrika... féltem - nyelt egyet a nő, de Enz csak rátette a kezét az övére, amitől láthatóan megnyugodott valamennyire. - Még ma bejelentem, hogy örökösöm születik, téged pedig császárnévá teszlek - közölte, hangjában őszinteséggel. Igen, ő pontosan ezt akarta megvédeni, a saját vérvonalát az olyan árulóktól, mint Hiroyasu... eszébe jutottak a Mikasának mondottak, és az, hogy ketten beszéltek egymással. A húga tudta vajon a titkot? Akkor miért nem szólt neki? - De... - akart valamit mondani, aztán a rajta pihegő Charisra tévedt a tekintete, és elhallgatott. Enz csak megrázta a fejét. - Te fogsz mellettem ülni a trónuson - felelte, de úgy tűnt, Marisa továbbra sem elégedett a válasszal, mintha nyomta volna még valami a lelkét. - De hamarosan háborúba indulsz - szólalt meg gondterhelten. - Mi van, ha nem látlak soha többé? Ha a gyerekednek apa nélkül kell felnőnie. - Visszatérek, hatalmasabban, mint valaha. Ti pedig egy biztonságos világban élhettek majd - közölte, de Marisát úgy tűnik nem tudta meggyőzni. Elengedte a nő kezét, majd felült. Ismét hagyta, hogy vágyai vezessék, de most dolga volt. Mielőtt azonban kikelhetett volna, érezte, hogy Marisa újra megfogja a kezét. Ahogy ránézett, látta a szemeiben a nő vívódását, de a kötődést is, amit felé érzett. Valahol legbelül szégyellte magát amiatt, amit Mikasának mondott a nő bántásával kapcsolatban. Szó nélkül visszafeküdt az ágyba, elvégre ki tudja mennyi időt tölthetnek még együtt, mire a háború elszólítja. A szemei szinte felpattantak, ahogy hőt érzett az arcában. Minden oldalról lángok vették körül a testét, ő pedig félt, egyenesen rettegett attól, hogy elemésztik. De nem látta merre menekülhetne. Egyedül előre vezetett az út, azonban ahogy megindult volna, hirtelen egy fénykard aktiválódott, és megvilágította a forgatója arcát is: a húga volt az, Mikasa. Arcán gyilkos düh látszott, ahogy fenyegetően egyre közelebb és közelebb lépett hozzá, szemeiben pedig gyűlölet villogott. Egyszerre volt rettegést ébresztő és mégis kellemes látvány. Enz előhúzta a hüvelyéből az ősi pengét, a császárok kardját. Fegyvereik a levegőben csaptak össze. Enz az ágyban ébredt fel: Marisa és Charis még mindig mellette aludtak. Nem túl sok idő telt el azóta, hogy kiszórakozták magukat, mégis sokkal fáradtabbnak érezte most magát. Álom volt az, amit előbb látott? Vagy a jövő? Talán ez a Halálisten újabb üzenete lett volna? A rejtélyes istenségről jó ideje nem kapott semmiféle jelet, mintha egyszerűen eltűnt volna. Megrázta a fejét, ahogy felült, majd óvatosan kikászálódott az ágyból, és nekiállt felöltözni. Az ajtóból még visszanézett egy pillanatra, majd kilépett rajta. Ott már várakozott rá a főeunuch, hogy visszakísérje a saját szobájába. - Értesítsd Hondo főpecsétőrt és a császári ceremóniamestert - szólalt meg, ahogy elindultak. Utóbbi pozíció betöltője felelt a sokszor igencsak dagályos és bonyolult udvari és templomi szertartások megfelelő lebonyolításáért. - Hamarosan megházasodom, és rendelkezem az örökösödésről. - Igenis, felség - biccentett alázatosan a főeunuch. - Tong igazgató kereste felséged. Sürgős ügyben. - Ám legyen - sóhajtott. A császár az államérdek rabszolgája, ismételgette magában az ősi bölcsességet. A hálókörlet helyett elkanyarodtak, majd a trónterem felé indultak, amely mellett több privát várószoba is volt, és az egyikben ücsörgött a Császári Hírszerzés idős vezetője, aki ugyan egy joviális öregembernek tűnhetett, mintegy két évtizede szolgált a mostani pozíciójában, és nem úgy tűnt, hogy mostanában szeretne visszavonulni. Ahogy Enz belépett, felállt, és tisztelettudóan meghajolt felé. A császár tudta, hogy az igazgató nem keresné személyesen, ha nem kiemelten fontos dologról lenne szó. - Felség, engedelmével - kezdte az idős férfi, mire Enz bólintott. Tong igazgató egy adattáblát húzott elő a zsebéből. - Úgy tűnik felség, hogy az egyik határhelyőrségben zendülés tört ki. Enz csak mogorván cammogott egyet a hírre. A nagai fegyveres erők kötelékében rendes időben fel sem merült volna hasonló ötlet, de egy ilyen polgárháborúhoz közeli helyzetben teljesen egyértelműnek tűnt a számára, hogy valamilyen módon áruló bátyja áll az egész hátterében. - A zendülök hatalmukba kerítették a Shinzen határűrállomás bizonyos szekcióit. Úgy tűnik, a szálak Adumarra vezetnek - közölte komolyan az igazgató, mire Enz fejében csak úgy cikázni kezdtek a gondolatok, és hamar rájött mire is készülhetnek. - El akarnak vágni a chiss területen lévő hű erőimtől! - tenyerelt teátrálisan az asztalra. - De majd én keresztülhúzom a számításaikat! - Legyen óvatos felség, az űrkomplexum jelentős fegyverzettel és kísérőflottával van ellátva. - A Yamato tűzerejével úgysem dacolhatnak! - lökte el magát az asztaltól, majd a főeunuch felé fordult. - Értesítse Tanjukuo grófot, hogy a Yamato azonnal kihajózik! Az előre kijelölt foglyokat vigyék a fedélzetre. Eközben a flottánk folytassa a felvonulást Astoriasra. Elfojtom ezt a zendülést, és aztán leszámolok az áruló bátyámmal! A kínzás után az őrök egyszerűen a cella padlójára dobták Saaliát, majd bezárták mögötte az ajtót. A twi'lek az Erő segítségével igyekezett a fájdalmán enyhíteni, és mozdulatlan magzatpózban feküdt, míg csak képesnek nem érezte magát arra, hogy felüljön a földön. Ugyan újra sikítania lett volna kedve a fájdalomtól, azért érezte, hogy csak megmarad valahogy. Már ha Enz nem akar ebből a mostaniból napi programot csinálni, mert akkor sok kenőcsöt kell majd az ízületeire kennie. A börtönblokk környékén némi idő múlva hirtelen megélénkült a forgalom, lábak dobogását lehetett kintről hallani, majd cellákat nyitottak ki, és a foglyok egy részét magukkal terelték. Saalia nem igazán tudta, mi is folyhat, ugyanis a társalgás nagai nyelven folyt, abból pedig még a káromkodásokat se volt ideje eddig megtanulni. Ő ezt az időpontot választotta, hogy felkeljen a helyéről, majd a falnak támaszkodott, mivel újra leülnie nem volt túl sok kedve. A zaj lassan elült a folyosón, bár Saaliának fogalma sem volt róla, hogy örüljön-e vagy sem. Elvesztette a szomszéd cellából Mikasát, de újabb kínzásnak se nézett elébe. Már éppen kezdett volna azon gondolkodni, mihez is kezd, ha nem fogja úgy érezni, hogy a teste egyetlen nagy összeszurkált tűpárna, mikor kintről újból hangokat hallott, és mindkettő ismerősnek tűnt. A lépteik a cellája előtt álltak meg, és ki sem kellett nyúlnia az Erővel, hogy tudja kik érkeztek hozzá látogatóba. - Itt is van - jelentette ki Oda, ahogy egy szisszenéssel felnyílt az ajtó. A sarkában ott állt Usanagi meg még néhány őr. - De a listán nem szerepelt a neve. - Őfelsége személyesen bízott meg azzal, hogy a Yamatora vigyem - felelte Usanagi magabiztosan, bár kissé türelmetlenül és kedvetlenül. Oda kissé bizalmatlanul nézett a nőre, de aztán félreállt az útból, majd intett, mire két őr sietett be, hogy megragadják a twi'leket, akinek újfent bilincs került a kezére. Saaliának most még annyi kedve sem volt ellenállni, mint egyébként. Igaz, eddig is együttműködött, csak közben szórakoztatta a kíséretét. Vagyis inkább csak saját magát. Észrevette Usanagin, hogy más a viselkedése, mint amit eddig megszokott. Igaz, eddig nem volt ideje nagyon összebarátkozni vele. - Ó, végre felraktok egy Coruscantra tartó hajóra? Épp ideje. Ennyi vendégség elsőre elég volt. Majd megbeszéljük a következő akalmat - mondta, bár kevésbé volt lelkes, mint korábban. Inkább fáradtnak tűnt. Na de kit frissít fel egy kínzás? Igazából most még jól is esett volna neki egy pofon. Talán attól kicsit jobban magához tér. Ez volt az első alkalom, hogy megszórták villámokkal. Mármint az első olyan alkalom, hogy nem tudott ellene védekezni. - Gondolom ez a Yamato valami sétahajó, ha a jó öreg Enz soron kívül kért oda. Biztos a fülébe jutott, mi twi'lekek milyen szépen táncolunk. - Enz? - vonta fel a szemöldökét újfent Oda, ahogy Saaliát kivezették a cellából, de Usanagi csak legyintett. - Lényegtelen, dandártábornok. Köszönöm a közreműködést - próbálta rövidre zárni a beszélgetést, majd meg is indult volna, ha Oda nem tartja fel az egyik kezét. - Igazán semmiség. Ha nem bánja, elkísérem, úgyis arrafelé van dolgom - közölte, és hangjából érződött, hogy erre a felajánlásra csak egyféle jó válasz létezik. Usanagi kurtán biccentett, majd megindultak előre: a sort ő vezette, mögötte lépdelt Oda, leghátul pedig Saalia és díszkísérete. A dandártábornok hátul összekulcsolt kézzel, kimérten lépdelt a hatamoto mögött. Az út nagy része szótlanul telt, mivel ezúttal a twi'lek jedi túlságosan is kimerült volt ahhoz, hogy a nyelvét a fogva tartóin köszörülje. - Egyébként Őfelsége miért kívánja újra látni a jedai-t? - kérdezte egyszercsak a férfi. - Ha fontosnak tartja, hogy tudja, már közölte volna, nemde? - kérdezett vissza Usanagi válasz helyett, mire a férfi kimérten bólintott. A hangárok felé vezető turbóliftekhez értek, és nem kellett sokat várni, hogy az egyik megérkezzen értük. A kis csapat pedig beszállt a liftbe, ami aztán gyengén megrándult, majd elszáguldott a célja felé. - Tudja, csak azért kérdeztem, mert Őfelsége kifejezetten megtiltotta, hogy lássa a nőt, hacsak nem az ő kifejezett engedélyével - szólalt meg újra Oda, és sugárvetőjét derékmagasságban Usanagira tartotta. - Azt hiszem le van tartóztat... Usanagi ökle szabályosan beleszáguldott Oda arcába, aki egyensúlyát elvesztve esett neki a liftfalnak. A velük lévő három őr is sietve fegyverért nyúlt, de Usanagi gyorsa és pontos csapásokat intézett feléjük. Saalia is kivette a magáét a harcból, már amennyire éppen bírta, és elgáncsolta az egyik őrt, majd hasba könyökölte a másikat. Ahogy a kissé kába, vérző szájú Oda a fegyveréért nyúlt, Usanagi elrúgta azt a lift másik felébe. - Áruló! Félnagai ribanc! - sziszegte Oda, és Usanagi felkészült arra, hogy lesújtson, de Saalia megfogta a kezét. - Várj, ne tedd! Csak akkor győzhetünk, ha nem a gyűlölet, hanem a szeretet vezérel minket! - mondta, mire Usanagi igencsak meglepődött fejet vágott. Erre Saalia előrébb lépett, majd behúzott egy jókorát Odának, mire az elájult. - Ezt például nagyon szerettem volna már megtenni.Saalia elégedetten nézett végig a dandártábornokon és az őrökön. Aztán leguggolt Oda mellé és átvizsgálta, milyen holmikat hord magánál egy ilyen rangos személy. Talált is az adathengere mellett egy jelölő tollat, majd ahogy levette a kupakját, fülig ért a szája. Maga felé fordította a férfi arcát, majd szemüveget és bajuszt, meg egy kis szakállat rajzolt neki. Aztán gondosan visszarakta a jelölőt a helyére. Végül felegyenesedett és Usanagira pillantott. - Tudod megleptél. Ennyit erőlködni, hogy végül idehozhass, most meg kiviszel... Vagyis... eddig úgy néz ki... - Nos, te azért hozod a tőled elvárható szintet - jegyezte meg, Saalia legújabb műalkotására pillantva. - De majd később beszélünk, jó? Most szépen kövess, mintha mi sem történt volna. Addig én elsőbbségi kóddal elküldöm a tábornokot és kíséretét egy kis körutazásra. Oda adathengerét a leolvasóba csúsztatta, majd kiválasztotta, hogy a lift megállás nélkül folytassa az útját egy jó kis körutazásra. A palota és a fontosabb épületek turbóliftrendszerei a föld alatt voltak összekötve, így ez kényelmes időt biztosított a számukra a távozáshoz. Kiléptek a liftből, mire az elindult, Usanagi pedig megragadta Saaliát, majd elindult vele előre. - Viselkedj úgy, mint egy fogoly, jó? - súgta neki oda, és a twi'leknek sem kellett kétszer mondani. A palota hangárrészébe úgy jutottak be, hogy senki sem vetett rájuk ügyet, és egyenesen Usanagi űrhajójához siettek, amire gond nélkül fel is szálltak. Usanagi a pilótafülkébe sietett, Saalia pedig kicsit lemaradva követte. Mikor beért, a nagai testvére már beindította a hajót, és felemelkedett. - Felszálló hajó, itt a Nagi Légiirányítás. Nem kapott felszállási engedélyt! - szólalt meg hirtelen a beépített kommjuk. - A légtér le van zárva a prioritási repülések számára. Vége. - Légiirányítás, itt a Kurobara - jelentkezett be Usanagi. - Személyesen Oda dandártábornoktól kaptunk engedélyt a felszállásra. Sürgősen csatlakozunk a Yamatohoz. Vége. Azzal a kódhengert becsúsztatta a leolvasóba. A túloldalon néhány pillanatig csend volt, majd jóval barátságosabban szólalt meg ismét a hang. - Elnézést a zavarásért, jó utat, Kurobara. Vége. Azzal a hajójuk felemelkedett, és elhagyta a hangárt, majd az űr felé vette az irányt. Mivel Saalia most a fogoly szerepét játszotta, csak csendben követte Usanagit. Valahogy úgy érezte, hogy most megbízhat benne. Legalábbis egy ideig biztos közös a céljuk. Csak az volt a kérdés, meddig. Vajon még mindig azt akarja tőle, hogy végezzen Enzzel? Most már mondjuk alapja is volt hozzá. De minimum beleköp a levesébe, ha lesz rá lehetősége. Akár szó szerint is. Amíg testvére a hajó vezetésével volt elfoglalva, ő keresett egy helyet, ahova leülhetett. A kezei még mindig a bilincsben voltak a hitelesség kedvéért. Hamar rájött, hogy ez direkt valami speciális holmi, amit még az Erővel sem tud leszedni. Így Usanagira várt a feladat. - Hm, egy hajcsat most milyen jól jönne... Bár furán néznének rám, hogy minek tartom magamnál... - merengett el kicsit, míg várt. Ahogy elhaladtak a Yamato mellett, majd hiperűrbe léptek, Usanagi felkelt a pilótaszékből, megfordult, és odalépett Saaliához, majd Oda kódhengerével feloldotta a bilincset a kezéről, ami így a padlón koppant egyet. - Szívesen - közölte, bár elég kedvetlenül. - Nos, hova vihetlek, vissza akarsz menni Coruscantra? A twi'lek meglepődött a nő viselkedésén. Az, hogy levette a bilincset, rendben volt. De arra nem számított, hogy rögtön vissza is akarja őt vinni a Köztársaság szívébe. Különös volt a viselkedése. Nagyon különös. - Kösz, húgi. Igazán megleptél - mondta, miközben a csuklóit masszírozta a kezeivel - De mi lett a nagy terveddel, hogy velem akarod megöletni azt a seggdugaszt? Már nem érdekel?Azért fontolóra vette, mi legyen most. De szinte biztos volt benne, hogy a barátai már nincsenek Coruscanton. Kytra az egész galaxist felforgatja érte, ha kell. Nem. Coruscant most nem logikus választás. De akkor mi az? És miért ilyen furcsa a testvére? - Mi lelt téged? Annyi áldozatot hoztál, hogy elkapj, most meg megmentettél. Miért?- Semmi mást nem tennék meg szívesebben - törtek elő az érzelmek Usanagiból Saalia Enz megölését célzó kérdésére. - Olyasmit művelt velem, amit soha nem bocsátok meg neki!- Bántott? - kérdezte Saalia rögtön, a hangjában valamiféle törődéssel. Usanagi egyébként is sérült volt miatta és az anyja miatt, és úgy érezte ezért felelősséggel tartozik érte. - Akármit tett, sokszorosan kapja vissza!- Igen... a... szóval... - próbálta Usanagi elmondani, de közben látszott, hogy nagyon nehéz neki. - Meggyalázott. Magáévá tett, mint egy örömlányt, aztán kárörömmel a szemében távozott... Én... Még mindig nagyon nehéz... Saaliának most először kellett tényleg nagyon az érzéseire figyelnie, mert miután túljutott a döbbeneten, hihetetlenül dühös lett. Legszívesebben kitöltötte volna a dühét, mint korábban azon az imahelyen. De most nem arra volt szükség, hogy tomboljon. Usanaginak rá volt szüksége, a testvérére. Mély levegőt vett és visszafogta a dühét, majd gyengéden átölelte a húgát. Éreztetni akarta vele, hogy ő itt van neki. - Engedd csak ki, húgi... Usanaginak nem kellett kétszer mondani, rögtön eleredtek a könnyei, és testévre vállába nyomta a fejét. Halkan zokogott, de hozzá képest már ez is előre lépésnek számított. Szavakra most aligha volt szükségük, neki pontosan elég volt, hogy érezte, van vele valaki, aki segíti és megérti. - Köszönöm, nővérem - pillantott fel szipogva, ahogy lassan alább hagyott a sírása. - Nagyon sokat jelent ez nekem. Saalia kedvesen elmosolyodott. Most először volt tényleg olyan kettejük kapcsolata, mint az igazi testvéreké. Kár, hogy ehhez ilyesmin kellett a húgának keresztülmennie. Még egy kicsit ölelgette, majd adott neki egy apró puszit. - Itt vagyok neked, húgi. Bármikor. Ettől többet nem akart jelenleg. Korai lett volna olyasmiről beszélni, hogy engedje el a Sötét Oldalt és hasonlók. Bár talán már meg is tette. Ki tudja? Aztán elengedte a lányt és az ujjaival megtörölte a szemeit, mint egy igazi nővér. Igaz, egy kicsit ő is elpityeregte magát. - Most pedig felejtsd el Coruscantot. Azt mondd meg, hova megy a Yamato. Mert ez innentől személyes ügy. Addig nem nyugszom, míg az a nyomorult veszélyt jelent a Galaxisra - mondta a lánynak bátorítóan - Segíteni fogok Mikasának, hogy szembeszállhasson vele és le is győzze. Ideje, hogy ennek a népnek normális vezetője legyen. Az Erő akarta, hogy idejöjjek. Én meg nem fogom elrontani a terveit.- Tudom merre tartanak, de nem vagyunk ketten kicsit kevesen bármiféle akcióhoz?- Arra már van is egy ötletem - mosolyodott el magabiztosan a twi’lek nő.
|
|
|
Nagi
Jan 14, 2018 13:36:58 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 14, 2018 13:36:58 GMT 1
Carl körlete puritán egyszerűségű volt a Palotában. Vagy az is lehet, nem ez volt a körlete. Allana számára az épületszárny mind a Nagai uralkodó rezidenciájának többi részéhez képest, mint saját otthona, az ékesen díszített hapesi Források Palotája csarnokaihoz képest katonai szürkeségű és unalmas volt. A fiú egy szót sem szólt hozzá, miközben a nagai császári testőrség tagjai végigkísérték őket a folyosókon, Allana érdeklődésére a hogyléte felől csak kedvetlen mordulásokkal válaszolt.
Csak akkor ölelte magához szorosan a kislányt, amikor bezárult mögöttük az ajtó, majd az Erő segítségével egy apró pöccintéssel újabb, immár sokadik, jellemző technikai meghibásodást generált minden olyan hang- és képrögzítő berendezésben a falakon belül, amelyek hite szerint bármilyen módon a szobájához kapcsolódtak. - Nincs sok időnk. - suttogta a fiatalabb lány fülébe az ölelés közben. - Ha nem kapcsolom vissza ezeket az izéket, egy idő után beküldenek valakit megkérdezni, hogy nincs-e szükségem esetleg valamire.
- Olyan rég láttalak, bátyus. - mosolygott rá Allana és egy köteg, kézzel teleírt pergamenszerű filmet húzott elő a ruhájából. - Mindennap írtam neked, amióta elváltunk egymástól a Hapesen. Tessék. Ezeket jól rejtsd el, nincs bennük semmi digitális, nem tudják lekövetni. - De megtalálni igen. - forgatta a lapokat egy pillanatig némiképp tanácstalanul Carl, aztán bűntudat árnya suhant át a tekintetén. - Én alig írtam Neked.. ne haragudj. - Más lettél. - kucorodott le az ágyra Allana, majd amikor Carl is leült, fejét az ölébe hajtotta. Carl bátortalanul végigsimított a kislány fürtjein, mire ő elégedetten feldorombolt. - Öregebb .. vagy.. azt hiszem. - Te is. Mondjuk úgy. - rándult meg zavarodottan Carl arca. Allana egészen.. nőiesen bújt hozzá. Megborzongott. - A mesterem és a tied most bizonyára együtt hemperegnek, és közben arra gondolnak, hogy mi is valami hasonlót csinálunk itt... pfúj.. - Nem tudnak azok semmit. - sóhajtott fel Allana. - Miért is csinálnánk mi ilyesmit? Hiszen barátok vagyunk. Megígértük egymásnak a Hapesen, hogy mindörökké barátok maradunk, nem igaz? - De, de.. igaz. - ráncolta tovább a homlokát Carl.
- Carl.. te haragszol rám? - ült fel most Allana és a fiúra pillantott. - Látom rajtad, ne hazudj.. Carl felsóhajtott. A Hapesen, miután az a dolog.. megtörtént az apjával, és afféle izolációba került a Palotában, mind fizikailag, mind érzelmileg, nem tudván azonnal feldolgozni a történteket, Allana volt az egyetlen, aki szóba állt, vele, aki meghallgatta, aki átszökött hozzá éjszakánként, akivel együtt aludtak el összebújva, mint a testvérek, akivel olykor sírhattak is egymásnak bűntudat nélkül, veszélytelenül. Sorstársak voltak, egymásra és magukra hagyatva egy kegyetlen és perverz urak és úrnők által uralt galaxisban. Carl sosem gondolta volna, hogy titkos, szoros kötelékét, amit a kislánnyal kialakított, feltörhetetlen barátságukat valaha is megrengethetné valami az időn és a távolságon kívül, persze.. mégis.. - Carl. - nyelt egyet Allana, és egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. - Mondd el, kérlek. Te magad mondtad, bátyus, hogy nincs olyan sok időnk. Arra sincs időnk, hogy duzzogj.. - Felvetted.. a nevét. Elismerted nővérednek és mesterednek azt a szörnyet. - nyelt egyet Carl. - Kicsodát ismertem el? - hunyorgott rá Allana. - Kicsodát? Mondd ki, bátyus. - A.. nővérem. - nyelt egyet Carl. - Nem kell rá emlékeztetned, és ne tereld el a témát. Ráadásul öként álltál mellé.. Enz megmutatta a felvételeket. - Buta vagy. - csimpaszkodott Carl nyakába Allana. - Buta bátyus vagy. Hát nem érted? Nem tehettem mást.. Anya.. annak idején megtanított, hogyan kell játszani ezt a játékot. Minél közelebb állunk egymáshoz.. Charissal, annál több lehetőségem lesz később.
- Mégis mennyire közel? - pattant fel sértődötten Carl. - Mégis, midet adtad oda annak a ribancnak? - Ne legyél féltékeny, bátyus. - hajtotta le a fejét szomorúan Allana. - Én csak azért tettem, hogy megvédhessem magamat.. és egyszer talán Téged is, ki tudja.. mégis kire számíthatunk? És ne mondd nekem, hogy te sokkalta nagyobb lázadó vagy ám! Charis elmesélte, miket szoktatok csinálni Enzzel! - Én ellenállok. - makacsolta meg magát Carl. - A magam módján... van, amikor Enz érzi. De általában nem. De nem adom fel a becsületem. A barátaink egyszer eljönnek.. - Milyen barátaink? - nevetett fel egy idős, érett nő keserűségével Allana. - Zekk és az unokanővérem eljöttek, és egyikükről sem hallottam soha azóta... Sebatyne mester eljött, és te magad látod nap mint nap, hogy mit tett vele az új "gazdája". Nagyapa és nagymama pedig.. nincsenek már.. végük.. elmentek, éreztem. David pedig.. - itt a kislány elhallgatott. - Mi van vele? - Allana mesélt Carlnak a fiúról, aki iránt sokkal többmindent érzett, mint iránta valaha is fog.
- El.. eltűnt. - nyelte le a könnyeit Allana. - Már.. nem érzem. Néha éreztem, de aztán.. eltűnt.. olyan, mintha.. megöregedett volna.. hát nem érted, Carl? Teljesen egyedül maradtam, te pedig messze voltál, itt a Nagin.. nem volt több.. reményem. Nem volt más választásom.. Charis.. megvéd..
Carl magához ölelte Allanát és hagyta, hogy kisírja magát. - Nekem még vannak barátaim. - mormolta végül makacsul. - Ellen kell állni, Allana, nem hagyhatod, hogy teljesen behálózzon a sötétség és a reménytelenség. A szíved maradjon tiszta. - Nálunk a Hapesen azt mondják, csak annak tiszta a szíve, akinek már kivágták. Azt is mondják, a tisztaság gyengeség. Férfi szokás... - meredt a semmibe Allana. - Charis telebeszélte a fejed. - sóhajtott fel Carl. - És ki tudja, még mit tett veled. - Bátyus. - pillantott rá Allana komolyan. - Ahelyett, hogy siránkozol, olvasd el, miket írtam neked. Olvass, és közben ne feledd, az én vérem negyedrészt tiszta hapan. Hapanabb vagyok Charisnál. Épp itt volt az ideje, hogy megtanuljam ezt. És ha eljön a megfelelő pillanat, amikor ez számítani fog, megígérem neked, bátyus, segítek rajtad is. - De mégis.. miért tennéd ezt? - pillantott rá elesetten Carl. - Én csak egy... egy Palpatine vagyok. Egy sötét oldali pondró. Ez a sorsom.. - Buta vagy, nem pondró. - bújt hozzá ismét Allana. - Azért teszem, mert te vagy az én... legjobb barátom.
|
|
|
Nagi
Jan 3, 2019 13:05:10 GMT 1
Post by Enz on Jan 3, 2019 13:05:10 GMT 1
Hiroyasu herceg, a Nagai Birodalom régense meglehetősen hamar megkedvelte a császári dolgozószobát, amit nagyon hamar otthonosabbá is tett. Öccse túlságosan is sok műtárgyat halmozott itt fel, ezek egy részét lecserélte és inkább mutatós, széles bőrkanapékat hozatott a szobába, valamint a vázák helyét régi szamurájpáncélok váltották fel. Azonban aprócska elégtétel volt csak ez, hiszen mióta Nagira érkezett Adumarról, ki sem látszott a munkából. Nem is értette, hogy Enz hogyan tervezte ilyen körülmények között megszerezni az ESB-t, elvégre még egyetlen szövetségese, Charis is elárulta és most már császárnőként a nagy reformerként pozícionálta magát. A birodalom külügyei katasztrofálisak voltak, bármiféle barát és szövetséges nélkül, teljesen perifériára szorítva. Legjobb reménye az volt, hogy az EGB prominenseivel hamarosan lefolytatott tárgyalások jobbra fordítják a helyzetet, és nemcsak katonailag javítanak a helyzetükön, gazdaságilag újra megnyitják a Maradvány elvesztésével elvesztett lehetőségeket. A herceg ezért cserébe hajlandó volt lemondani a fél chiss területről, ami egyébként sem hozott nekik mást, mint problémákat. Egy bizonyos fokig független Chiss Unió, ahol mindkettejük befolyása érvényesül, mindenképp előnyösebb megoldásnak tűnt. Miután nem igen volt kapcsolata az EGB felé, csak találgatni tudott, pontosan mit is fognak felelni erre az ajánlatára tárgyalópartnerei. Azonban az, ahogy a sithekkel elbántak a Maradványban, máris szimpatikussá tette őket Hiro szemében. A másik fontos kérdés emellett a Konföderációé volt, amelynek ugyan önállóságot ígért, de Vaiken, akinek az ígéretet tette, már nem élt. Így aztán hajlott arra, hogy a másik irányba, a szorosabb integráció felé mozduljon. Gregor, az új ideiglenes főparancsnok a nagaibarát adumari vonalat erősítette, így aztán nem tűnt túl bonyolultnak névleg is protektorátusi státuszba helyezni őket. Ráadásul ha hajlandóságot mutat arra, hogy Eriadut ismerje el az egyetlen igazi Konföderációként, akkor a nagai cégek és velük együtt a titkosszolgálat is bejuthat abba az elzárt semleges övezetbe, amit az egyre élénkebb gazdasági fellendülés jellemzett. Majd kitalálnak valami hangzatos nevet, például a Külső-peremvidéki Közös Felvirágzás Övezete, ami az amúgy is halott állam helyébe lép. Míg a külpolitika viszonylag egyszerűnek és lehetőségekben gazdagnak ígérkezett, a belpolitika igazi káosz volt, számos egymással ellenséges klikkel és frakcióval, valamint érdekcsoportokkal. Alig pár hónap alatt szinte már rá sem lehetett ismerni a nagai belpolitikára, annyira megváltoztak a játékszabályok. Régen a konzervatívok és a haladók, a régi és az új nemesség, a nagy cégek és a hadsereg álltak szemben egymással, ma már azonban sokkal megosztottabb volt minden csoport. Az egyik zavaró, de nem túl veszélyes tényező az anyacsászárné, Marisa volt, akivel nem igazán alakult jól első találkozójuk, mikor meglátogatta az ifjú Fumiko császárnőt. A nő igen barátságtalanul viselkedett vele, és a tekintetéből sütött a gyűlölet irányába. Mivel az udvaron kívül, bujkálva nőtt fel, nem igazán volt jó ezen dolgok elrejtésében. Szerencsére az udvari méltóságok úgy tettek, mint akik ezt nem veszik észre, miközben sorban meghajoltak az ifjú császárnő irányába, aki meglehetősen békés hangulatban, bár kissé unottan, nagy pislogásokkal fogadta a hódolatot. - Máris olyan, mint egy uralkodónak lennie kell - mondogatták az udvariak vidáman. Aztán véget ért az audiencia, és mindannyian a dolgukra mentek. - Nem viselkedett túl szépen, anyacsászárné - jegyezte meg Hiro, akinek nem kellett véka alá rejteni a véleményét, hiszen rajta kívül csak két adjutánsa, Uesugi és Maeda voltak jelen. - Hibáztat? A lányomnak apa nélkül kell felnőnie - felelte a nő keserű hangon, miközben a bölcsőben most már elszenderedett Fumikora pillantott. A gyermek még nem is sejthette, hogy alig született meg, máris milliárdok parancsolója. - Apja helyett apja leszek, emiatt ne aggódjon - mondta Hiro, aki próbált türelmesnek és megértőnek mutatkozni, még ha a nő máris idegeire ment. - Fordítva, ha milliókat öl meg öcsém, aligha gyászolna, jól sejtem? Egy gyereknek vagy millióknak kelljen felnőni apa nélkül? - Kértem Mikasát, hogy mentse meg, mert legbelül még jó volt! Önszántából sosem végzett volna vele! Mert az csak egy valakinek szolgálta az érdekeit - fakadt ki Marisa, Hiro azonban csak fagyosan végignézett rajta, mire a nő kissé összerezzent. - Maga csak itt egy kívülálló, alig több, mint egy senki, anyacsászárné. Felőlem gyűlöljön, vessen meg, amennyire csak akar, de az udvar előtt vágjon hozzám jó képet! Nem kell szeretnünk egymást, de remélem felfogta, hogy csak nekem köszönheti, hogy nem ismét egy koszos sikátorban kell álomra hajtania a fejét, felség - mondta, és bár végig megőrizte a modorát, a szavai felértek egy hatalmas pofonnal Marisa számára, akinek annyira meginogtak a lábai, hogy meg kellett kapaszkodnia. - Ezt most mindenki betudja a gyásznak - folytatta Hiro, és úgy tűnt, elhatározta, most keménynek kellett lennie, hogy megértesse a nővel a helyét ebben az egészben. - De még egyszer nem akarok ilyet látni! Ha azt hiszi, dacolhat velem, téved. Nincsenek támogatói vagy szövetségesei, egy kisebb szellő elfújná a helyéről, vagy mondjuk egyetlen szavam. Maga addig anyacsászárné, amíg én úgy akarom. Meglehet, keresek egy másikat, ha túlontúl az idegeimre megy. Mosolyogjon és legyen kedves, öcsém is ezen kvalitásaiért szerette. A nő gyűlölettel teli tekintettel pillantott rá, de válaszolni nem tudott semmit. Ő maga is értette, hogy a hercegtől függ nemcsak a saját, de talán lánya jövője is. Vagyis az egyetlen dolog, ami a vérvonalából maradt, miután öccse eltűnt. Nyelt egyet, majd lesütötte a szemét, és engedelmesen, beletörődően bólintott a herceg felé. Hiro elégedettnek tűnt, ahogy győzedelmesen állt a nő felett. Jobb volt, mint Enz, aki biztosan nem kímélte volna meg a szeretteit. De a nagyvonalú kegyelmét bolondság lett volna összekeverni valamiféle szeretettel. Megfordult, majd jelentőségteljesen a kijárat felé indult.Más politikai ellenfelek korántsem voltak ilyen könnyen megrendszabályozhatók, mint az anyacsászárné. A parlament például teljes egészében átalakult, és megszűnt a konzervatívok és reformerek szembenállásán alapuló, kéz kezet mos rendszer. Ez a két párt több kérdésben értett egyet, mint amiben különbözött, és a Puyí által támogatott abszolút monarchia párti nacionalisták megjelenése alaposan felforgatta az erőviszonyokat. Szervezetük, a Dainagaikai a képviselői helyek mintegy negyven százalékát birtokolta, és mint ilyen, arra kényszerítette a két régi pártot, hogy összefogjanak. Hirota Seigot, az öccse által kinevezett főkancellárt épp ezért nem mozdíthatta el csak úgy a tisztségéből. A meglehetősen kevéssé karizmatikus férfit azonban úgy tűnik megtörték az események, és nem akart a tisztségéért harcolni, így az első sugalmazásra önként adta be a lemondását. Hogy eltávolítsa a fővárosból, kinevezte a gyarmati terjeszkedési területek főkormányzójává – az itteni pozíciók egyébként is jó alkalmat kínáltak, hogy valaki politikai ellenségeitől megszabaduljon. Sőt, a más véleményen lévő sokszor önként döntöttek a kitelepülés mellett, hiszen az itteni adminisztrációban sikerrel implementálhatták saját politikai elképzeléseiket. Ez azonban csak időlegesen oldotta meg a problémákat, és félő volt, hogy a Hirota távollétében kibontakozó nacionalista belharcok egy sokkal veszélyesebb ellenfelet termelnek ki. Fujiwara Fumimaro herceg ügyes politikusnak bizonyult, de ez várható volt az udvari élet intrikáinak nagy veteránjától, akinek úgy hírlik annak idején még Puyí öröklésében is benne volt a keze. Ennek ellenére nem neheztelt rá, a múlt helyett sokkal jobban aggasztotta a jövő, hiszen a régi nemesi családok mind egyöntetűen támogatták őt. Alig pár napja pedig elképesztő ötlettel kereste meg. Fumimaro és Hiroyasu mindössze ketten voltak jelen az irodában. A régensherceg sejtette, hogy nem véletlenül kérte a főkancellár, hogy ne legyen fültanúja a beszélgetésnek. Ezzel nemcsak azt zárta ki, hogy bárki befolyásolja a döntését, de egyúttal azt is megoldotta, hogy elhangzottaknak ne legyen tanúja. Mindez pedig azt jelentette, hogy amit javasolni készült, az igencsak szokatlan volt. Az idősebb férfi kényelmesen kortyolt egyet a teából, majd az asztalra tette, és felpillantott a másik végében ülő férfira, aki hozzá sem nyúlt a saját italához. - Látom berendezkedett itt, felség - mondta, és a hangjában némi elismerés csendült, de persze ez csak formaság volt. - Sajnos a hatalmi berendezkedés nem olyan egyszerű. - Így is mondhatjuk - biccentett a herceg kimérten, miközben végig az idősebb férfi arcát fürkészte, de az nem árult el semmit, így folytatta. - A törvényhozás teljes káoszban van, a déli reformisták újabb engedményeket követelnek, az északiak reformok visszavonását. A nacionalisták meg azt, hogy váljak én is öcsémmé. - Az öreg Chun császár bizonyára már feloszlatta volna a nemzetgyűlést - közölte hümmögve. - Nem mennénk sokra vele. Előbb-utóbb össze kell hívni őket újra - felelte Hiroyasu, de úgy tűnt, a másik még mindig nem akarja felfedni előtte a gondolatait. - Régen a Köztársaságra akartunk hasonlítani, csakugyan - bólintott Fumimaro. - Hatalommegosztás, törvényhozás függetlensége, satöbbi. De azok az idők elmúltak, nemde? Mikor közelebb kerülünk az EGB-hez... - Ha közelebb kerülünk - szakította félbe a régens, jelezve, hogy egyelőre csak feltételezésekről beszél, mire az öreg csak bólintott. - Ha... Nos akkor miért ne vehetnénk őket alapul? Egy rendszer, ahol minden terület képviselve van. Egy olyan szervezet, ami véget vet a különböző csoportok viaskodásának és becsatornázza az energiáikat a császár feltétel nélküli támogatására. - Ilyen messzire még az öcsém sem ment volna el - jegyezte meg a herceg elképedve. A javaslat egyszerre volt imponáló és degradáló a számára. - Szeretett öccse egyeduralmat akart, egy olyan rendszert, ahol mindenben az uralkodó szeszélye dönt. Az én javaslatomban egy különálló szervezetben megjelenne a Birodalom minden területének érdekeltsége, és felséged, illetve kormányom mondaná ki a végső döntést. Már nevet is találtam neki: Taisei Yokusankai, a Császári Uralkodást Segítő Társaság. - Tehát ez felváltaná a Nemzetgyűlést, mint fő törvényhozó szerv - jegyezte meg Hiroyasu, aki még mindig bizonytalan volt az ötletet illetően. Tény, hogy a politikai felfordulásból eredő problémáikat megoldotta volna, és egyúttal egy, a kormányzathoz hű szervezet alakult volna. - Igen, ez terjesztené fel a döntéseket az új kormányszervnek, a Császári Kabinetnek, ami a mostani kormányból, a Titkos Tanács tagjaiból, a hadsereg és a flotta képviselőiből áll majd fel. A döntést pedig aztán felséged hagyná jóvá - emelte ki az utolsó részt, mintegy meggyőzésként. - Ez teljességgel ellentétes az alkotmánnyal - jegyezte meg Hiroyasu faarccal. - Felséged felfüggesztheti az alkotmány vonatkozó részeit minden további nélkül - mutatott rá a férfi. - Természetesen törvényes színezetet adunk a dolognak, a Nemzetgyűlés feliratban kéri majd felséged erre a lépésre, a kérvényező képviselők pedig azonnal átlépnek az új szervezetbe, amint a döntés megszületik. Ők a szervezet felét teszik majd ki, míg a másik felét közösen jelöljük ki, a területi alapra figyelemmel. Hiroyasu idegesen dobolt az asztalon az ujjával. Nem volt rossz lépés a javaslat, de ismételten csak attól tartott, ez jobban szolgálná Fujiwara érdekeit, mint a sajátját. Ugyanakkor a Birodalom belső békéjének megőrzéséhez feltétlenül szükség volt a törést előidéző belső politikai ellentétek csökkentésére. A terv igencsak ambiciózus volt, de ha sikerrel járnak az államcsínynek is nevezhető lépéssel, minden hatalom a kezükben összpontosul majd, és ellenállás nélkül terelhetik az egész Birodalmat a megfelelő irányba. - Ám legyen - bólintott végül. Fujiwara elmosolyodott, majd kiitta a teáját, és felkelt a helyéről.Hiroyasu felpillantott az irataiból, majd maga elé vett egy másik adattáblát. A hadseregben és flottában uralkodó hangulatról szóló jelentés volt az. A Nemzetgyűlés kiiktatásával vállalta, hogy az egyedüli ellensúlya Fujiwara befolyásának a hadsereg lehet csupán. Ott pedig főleg a vezérkar támogatására számíthatott, mivel a fiatalabb tisztek szinte egytől egyig Enz hívei voltak. A fiatalok Oda Nobuhide dandártábornok, Enz egyik bizalmasa mögé soroltak be, aki titokban létre is hozta a Kodoha, vagyis Birodalmi Út csoportosulást, amely egyfajta militarista hatalomátvételt tűzte ki céljául. A velük szemben létrehozott, idősebb és magasabb rangú tisztekből álló másik csoportosulást hamar elnevezték a pejoratív felhangú Touseihának, vagyis Irányítás Frakciónak, aminek az élén a kipróbált Serizawa tábornok álltt. Hiroyasu itt nem sokat tehetett egyelőre, és Odát is csak úgy távolíthatta el a Nagi helyőrség éléről, ha felfelé buktatja és megteszi a Hadsereg Főfelügyelőjévé. Abban azonban biztos volt, hogy még jócskán lesz baja a hadsereg rebellisebb frakciójával, amely egyelőre Fumiko császárnőt támogatta. Végül pedig ott volt a Hírszerzés Tong igazgató alatt, akinek befolyását mi sem mutatja jobban, hogy Enzet milyen könnyen átverte. Az öreget bizonyára az állította az ő oldalára, hogy öccse egyre jobban támaszkodott a saját ügynökeire, a hatamotókra, így veszélyeztette az ő hatalmát. Ugyanakkor pontosan a hatalmának ilyen megnyilvánulása mutatta, hogy szükség van arra, hogy tőle függetlenedjen. Létre akart hozni egy titkos szervezetet, hasonlót öccse hatamotóihoz, és ehhez hol talált volna jobb alapanyagot, mint a régi hatamotókat? Próbára teszi majd a képességeiket és a hűségüket, és akik bizonyítanak, azoknak megbocsát. Számos fontos kérdés volt még, amit rendezni kellett, így például a Birodalmon kívülre száműzött nemesi házak visszatérését, amelyet két adjutánsa nélkülözhetetlen segítségét viszonozandó kellett megtennie, vagy a zaibatsuk és más nagyvállalatok hatalmának a csökkentése. Most azonban az órájára pillantott, és látta, hogy más természetű dolog vár rá. *** A meglehetősen visszafogott, sötétített üvegű sikló (ami akár egy egyszerű kormányhivatalnoké is lehetett volna) elhagyta Edo egyre terebélyesedő dúracél metropoliszát, és hamarosan a zöld táj dominálta a kilátást az ablakon túl. A kint lévő nem is sejthették, hogy a járműben ül Hiroyasu herceg, a birodalom legnagyobb hatalmú embere, így mellőzték az ilyenkor szokásos protokollt, vagyis a meghajlást az irányába. Ez persze pontosan az ő tervei szerint alakult, hiszen egyrészt diszkrét ügyben utazott most el, másrészt mióta átvette a hatalmat, állandóan csak mások hajbókolását kellett hallgatnia, ami egy idő után fárasztóvá tud válni. Most udvari köntösök vagy egyenruha helyett egy jóval egyszerűbb öltözéket viselt, így végképp nem lehetett volna róla elsőre megmondani ki is valójában. Szeme sarkából Kyokora pillantott, aki láthatóan örült a zöld tájnak, elvégre a császári palota parkjában is szívesen időzött. Rajta kívül csak a sofőr volt még velük, senki más. Ritka pillanat volt a császári udvar mindig tekintetektől övezett világában. Hiro egyszerűen élvezte a nyugalmat arra a rövid időre, amíg tartott. Siklójuk hamarosan megérkezett egy méretes vidéki villához, alig pár kilométerre a fővárostól, de mégis elég messze, hogy annak felhőkarcolói aprócska gyerekjátékoknak tűnjenek csupán. A villához vezető kapu külön jelzés nélkül felnyílt, ők pedig bekanyarodtak az épülethez. - Azt hiszem egy jó fél órát maradok - jelentette ki, elmélázva pillantva ki az ablakon, de egyértelműen Kyokonak célozva a szavait. - Ha nem akarod, nem muszáj velem jönnöd. - Valahol ez is államügy - jegyezte meg Hiro, miközben végigpillantott a meglehetősen mutatós villán. - Régebben egymagam intéztem az ügyet, de már nem mozdulhatok testőr nélkül. - Nélkülem, nya - bújt oda hozzá a neko vidáman, és a herceg most elmosolyodott a kísérője szertelenségén. Mások jelenlétében általában véve is visszafogta az érzéseit. - Ez családi ügy is - tette még hozzá jelentőségteljesen, mintegy újra megadva a lehetőséget a lánynak, hogy nemet mondhasson. Ez szokatlan volt tőle, de a neko nem olyan volt, aki csak úgy cserben hagyná. - A legutóbbi családi ügyből polgárháború lett. Jobb, ha vigyázok rád, nya - közölte vidáman, mire a herceg bólintott, és a bejárat felé indult. Az ajtó külön jelzés nélkül felnyílt, és Kyoko nagy meglepetésére a személyzet mind a hat tagja kettes sorban felsorakozva, fejhajtással fogadta őket. Aztán feltűnt az egyik ajtóban egy fiatal, szemrevaló nő tűnt fel, kézen fogva egy hatéves forma fiút, aki, amit meglátta a férfit, rögtön megélénkült. Az anyja elengedte a kezét és intett neki, mire a fiú vidáman futni kezdett felé. - Apuci! - kiabálta önfeledten, de ahogy közelebb ért, mintha eszébe jutott volna mit tanítottak neki, és hirtelen megállt, majd komolyan ő is meghajolt, majd jóval formálisabban köszöntette . - Chichiue. - Ne butáskodj, Yasu, szólíts, ahogy csak akarsz - közölte vele mosolyogva, és széttárta a karjait, mire a fiú odaugrott és jó szorosan átölelte, mintha soha nem akarná elengedni. Kyoko meghatódva figyelte, ahogy Hiro a kisfiát ölelte. Nem tudott róla, hogy itt él. Azt persze sejtette, ha nem is tudta, hogy valószínűleg nem Puyí volt az egyetlen a családban, akinek voltak már utódai. Csak várt csendben. Nem akarta elrontani az újratalálkozás pillanatát. A fiú végül elengedte az apját és ekkor vette csak jobban szemügyre őt is. - Ő egy igazi neko? - kérdezte a fiú Hirot. - Nya, úgy bizony! - felelte kedvesen Kyoko annak ellenére, mennyire unta néha ezt a kérdést. De valahogy egy gyermektől mégis más volt, mint valami sznob nemestől, aki csak szórakoztató személyzetet látott benne - Kyoko vagyok - mutatkozott be végül. A kisfiú kíváncsian nézett végig a lányon, és láthatóan nagyon tetszett neki a szőrös farkincája,. Ezt meglátva a neko odamanőverezte a testrészét, és a fiú vidáman megtapogatta. - Milyen puha! - állapította meg, és újra végigsimított rajta, mire Kyoko kuncogni kezdett. - Vigyázz, csikis, nya! - közölte, de azért nem húzta el. A fiú még megtapogatta párszor, majd elvesztette az érdeklődését. - Na és hogy haladsz a tanulással, Yasu? - kérdezte a fiút, játékosan megpaskolva az arcát. - Jól! A sensei ma is megdicsért! - húzta ki magát a fiú büszkén. - Már... Itt ujjaira pillantott, és gyorsan segítségül is hívta őket, közben halkan számolva, de Hiro türelmesen várt, mire újra felpillantott. - Negyven karaktert ismerek! És a számokat százig. - Ügyes fiú vagy - dicsérte meg. - Esetleg megkínálhatom valamivel, felség? - lépett oda hozzá a nő, aki eddig távolabbról figyelt. Elegáns stílusa és öltözködése alapján egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy ő maga is nemesi származású volt. - Nem szükséges, köszönöm - felelte a férfi. Mindketten nagyon udvariasak voltak, ami arra utalt, hogy ha voltak is régen érzések közöttük, azok lángjai már rég kihunytak. - De Yasut szívesen kikérdezném. - Persze. Fiam, menj a szobádba, és készülj elő, ahogy beszéltük! - közölte vele, mire a fiú kicsit tétovázott, majd elindult. - Nem kap túlságosan hivatalos nevelést? - kérdezte a férfi, ahogy a fiú eltűnt a lépcsőn. - Ő egy herceg fia. Úgy is kell viselkednie - felelte a nő határozottan. - Egyszer boldogulnia kell majd az udvarban. - Még akkor is, ha sosem kapja meg a címet? - kérdezett vissza a férfi, nem támadón, inkább semlegesen. Mivel nem hivatalos házasságból született, az apjának el kellett volna ismernie, hogy megkapja a neki kijáró udvari méltóságokat. - Reménykedtem benne, hogy megenyhül a fia iránt, felség - közölte a nő válasz gyanánt. - Tudja jól, hogy őt nagyon szeretem! - felelte Hiro, kissé ingerülten, és ilyennek még a Puyí elleni csata tetőpontján se látta Kyoko. - De ez nem szeretet, hanem politika kérdése. - Felségednél nincs hatalmasabb. Amit csak kiejt a száján, az törvény. Nem lehet ez olyan nehéz - felelte a nő, és a neko kénytelen volt ráébredni, hogy ezek ketten ő előtte vitatkoznak. Talán ezért nem akarta Hiro, hogy vele menjen? A herceg csak legyintett, úgy tűnik nem először került sor erre a szóváltásra közöttük, de a nő meglehetősen kitartó típusnak tűnt. A lány egyébként nem bánta volna, ha a herceg elismeri a fiút, biztos jót tett volna neki a gyerek közelsége, és Kyoko is szívesen pátyolgatta volna. Saját gyerekre egyébként se voltak nagyon kilátások, amíg állandóan Hirora kellett vigyáznia a testőreként. - És a fiatal hölgy? - mérte most végig leplezetlenül a nő, ami igencsak jellemző volt a saját felsőbbrendűségüket nyíltan hirdető nagai nemesség tagjaira. - A testőröm - felelte Hiro meglehetős egyszerűséggel, de aztán olyat tett, amire eddig még nagyon ritkán volt példa: mások előtt belekarolt a derekába, egyértelműen a nő tudtára adva, hogy pontosan mi is a valós kapcsolatuk. Persze rosszindulatú pletykák mindig voltak az udvarban rájuk vonatkozóan, főleg, hogy nem ritka volt az ilyen "pozícióhalmozás" arrafelé. Mindenesetre szokatlan helyzet volt ez Kyokonak, és arra számított, a nő a nagai nemesek öntudatával megvetően veti majd a szemére a dolgot. - Chiyoko vagyok, örvendek - közölte, meglepő módon meglehetősen barátságosan, majd meghajolt felé. - Kyoko vagyok, nagyon örülök - hajolt meg ő is illedelmesen, bár a nevét már az előbb elárulta. Kissé zavarba jött, hogy Hiro ilyen nyíltan felvállalta valaki előtt a kapcsolatukat. Mármint annyira komoly talán sosem volt és talán nem is lesz, de mégis tudta, hogy a férfi nem veti meg a társaságot. Nem tudhatta, ő hanyadik a sorban. De persze ez az egész nem jelentett semmit. Mit számít egyetlen nemes, aki előtt Hiro ilyet tett. Tömegek előtt nem tett volna hasonlót. - Igazán szép ez a hely - mondta, bár ez neki túl előkelő volt. Jobban élvezte a selvarisi birtokot. - Azt hiszem Yasu már elkészült - jegyezte meg Hiroyasu, mielőtt Chiyoko válaszolhatott volna. - A szobájában leszek. A nő enyhén biccentett felé, a herceg elindult felfelé a lépcsőn, a fiú után. A személyzetet nem számítva a nők kettesben maradtak a tágas nappaliban. A neko nem igazán tudta, vajon olyan szívélyes lesz-e a folytatás, ahogy az előbb bemutatkoztak, vagy a nő most másképp volt viszonyulni hozzá. - Akkor mi is tudunk beszélni - szólalt meg meg Chiyoko. - Valamit hozathatok neked? - Köszönöm, de szükségtelen - hárította el az ajánlatot Kyoko, de a nő úgy tűnt rámenősebb ennél, és intett, mire a komornyik máris ott termett. - Hozz valami frissítőt kettőnknek - utasította a nemesekre jellemző fölényességgel, majd felé fordult, és jóval közvetlenebbül folytatta. - Mióta tart a viszonyotok? - Nya? - pillantott rá a neko értetlenkedve. - Ne érts félre, nem gondolom, hogy vetélytársak lennénk vagy hasonló. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok erre az egészre. Ha te válaszolsz, én is szívesen elmondom, miért - ajánlotta fel a nő. - Pár éve. Nem tudom egészen pontosan megmondani, mert nem igazán tudom, hol volt a kezdete. Bizonyára jól ismered te is. Nem ragad le egy partnernél. Ez engem mondjuk sosem zavart. Próbálta felidézni, mikor is volt az első. De vajon onnantól számított? Vagy a sokadiktól? Nem tudta. Az is új volt neki, hogy valaki előtt csak úgy átkarolja. Így aztán ennyiben hagyta jobb híján. - Szóval, csak ti laktok itt? Ő milyen gyakran látogatja a kisfiát? - érdeklődött. - Igen, a császári család jóvoltából. Ugyan Yasuhitot nem ismerik el hivatalosan, mégsem hagyták a sorsára - felelte a nő a kérdésre. Ezt Kyoko is tudta, a császári család kisebb állam volt az államban, akárcsak bármelyik nagy ősi nagai klán, saját belső hierarchiával és szabályokkal. Ezek közé tartozott a törvénytelen gyermekek támogatása is. - Általában évente három-négy alkalommal látogat meg minket, bizonytalan időközönként. Yasu nagyon hiányolja, amikor nincs itt. - Szegény fiú, nya - jegyezte meg Kyoko együttérzőn. Ő maga is tudta, milyen érzés család nélkül felnőni, még ha neki technikailag volt is családja. - De hogy eleget tegyek az ígéretnek - kezdett bele, mire visszatért a komornyik, az asztalra tette a tálcát és töltött mindkettejüknek a kancsóban lévő limonádéból, majd felkínálta nekik a poharat. A nő elvette tőle, és belekortyolt, Kyoko is követte a példáját. - Úgy hiszem a herceg már nem annyira csapongó, mint korábban. Nem tudtam eddig mi lehet az oka, de most már kezdem érteni. - Nya, hát egyszer mindenki felnő. Lassacskán talán ő is - viccelt Kyoko, bár tudta, hogy a nő ő rá utal. De továbbra is különös érzés volt ebbe belegondolni. Sajnálta azonban szegény fiút, hogy csak ilyen ritkán találkozhat az apjával. Vajon Hiro minden gyermekére csak ennyi időt tud szakítani? Talán ha rendeződnek a dolgok, megváltozik, gondolta. Legalábbis remélte, hogy a herceg kicsit több időt szán lazításra. Ő sem fiatalodik. - Talán kellene a fiúcskának néhány barát, vagy egy kiskedvenc. Akkor könnyebben elviselné Hiro hiányát. - Ha magához venné az udvarban, megoldódna a probléma - sóhajtott fel a nő. - Persze ő túl büszke hozzá, hogy így tegyen. - Makacs tud lenni, ha akar - értett egyet a neko. - De ha Yasu elmenne, nem...? Nem akart tapintatlan lenni azzal, hogy felveti, ő nem követhetné az udvarba. Így hát nem fejezte be a gondolatot, de a nő így is értette mire gondolt, és enyhén elmosolyodott a felvetésre. - Yasu a mindenem. Szeretném, ha jó élete lenne, ez előrébb való, mint az én boldogságom. A házat azért kaptam, hogy távol legyek az udvartól, és gondolhatod milyenek a házassági kilátásai egy alacsony származású nemesnek, akinek törvényen kívüli gyereke van - ecsetelte kesernyés hangon. - Nya, bocsánat, én nem... - próbált szabadkozni Kyoko, aki láthatóan érzékeny pontra tapintott. - Hagyd csak. Így is üdítőbb veled beszélgetni, mint bárkivel az elmúlt pár évben - felelte a nő. - A magam részéről nem bánom a sorsom, ha Yasunak jobb jövője lesz. A nő letette a poharat, közelebb hajolt, és rátette a saját kezeit Kyokoéra. - Ha megkérlek, szólsz pár szót az érdekében Hironál? Téged kedvel... nem, szeret. Rád biztosan hallgatna - mondta, és már-már könyörgött neki. A nekot meglepte, amikor a nő rávilágított arra, amit már ő is sejtett, vagy inkább érzett egy ideje. Hiro egy ideje mások előtt is tett utalásokat, amiből ki lehetett következtetni, hogy valami van köztük. Márpedig akkor nem csak egyszerű szeretőnek tekinti. Vagy csak túlgondolta? Végül is visszatért a valóságba. - Hát persze. De nem csak az övében, a tiedben is. Mármint azért, hogy a fiad közelében maradhass. Ha állandóan Hiro közelében lenne, akkor téged hiányolna egy idő után. Mindkét szülőjére szüksége lenne a fiúnak, még ha nincsenek is úgy együtt. - Nagyon kedves vagy - mosolygott rá a nekora a nő. - De ismerem az udvari játékszabályokat. Mit gondolsz, a régi ágyasok lakhelyét miért hívják Sóhajok Csarnokának? Én még annyi se voltam, hogy oda költözhessek. Kyoko szívesen mondott volna valami bátorítót, de nem igazán jutott eszébe semmi. Meg aztán valahol a tudata mélyén ott motoszkált a kérdés: mi van akkor, ha valamikor ő is erre a sorsra jut? Hiroból nem nézett volna ki ilyet, de előbb-utóbb meg kell házasodnia, és akkor a felesége minden további nélkül kiadhatja az útját. - Ne haragudj, bizonyára untatlak - értette félre Kyoko hallgatását, majd felkelt. - Ha gondolod, szívesen körbevezetlek a házban és a kertben. - Nem butáskodj! Nem untatsz egyáltalán - felelte gyorsan, hisz tényleg nem így volt. Igazából talán Hiro egyetlen szeretője volt ez a nő, aki nem megvetéssel tekintett rá, csak mert neko. Ráadásul nemes is, ami még inkább pozitív volt - Persze, szívesen megnézem a házat. Meg a kertet is. Szeretem a szép nagai kerteket. A nő elmosolyodott, majd elvette a már üres poharat és a komornyiknál lévő tálcára helyezte őket, majd ismét a nekora pillantott, majd intett. - Erre tessék - mondta és mutatta is az irányt, Kyoko pedig követte és gyönyörködött a berendezésekben. Maga a lakás csicsásan volt berendezve, de mindez nem lépett túl a jóízlés határain, mint sok más nagai nemesnél vagy az adumari kormányzói palotánál, ahol Hiro majd egy évet lakott. Sőt, néha egészen visszafogottnak tűntek a berendezések, amelyek jóval modernebb benyomást keltettek, mint a tradicionális darabokkal teli Császári Palota. Aztán kimentek a kertbe, ami a ház mögött kapott helyet és Kyoko nem győzött ámuldozni. Egy tradicionális kőkert fogadta őket, ízlésesen elhelyezett virágokkal, amit egy kis mesterséges patak határolt. Egy apró bambuszmadár időnkénti koppanása emlékeztetett az idő múlására, ahogy az üreges test megtelt vízzel és eldőlt. A neko talán még sosem látott ilyen szép kertet. - Örülök, hogy tetszik - jegyezte meg mosolyogva Chiyoko. - Én magam gondozom. Mondhatni ez a hobbim. - Ez nagyon szép, nya! - lelkendezett kicsit a neko, ahogy megálltak a kis patak felett átvezető fahídon. Ugyan eléggé izgága típus volt, értékelni tudta az efféle helyeket is, amik egyébként nagy hangsúlyt kaptak a nagai kultúrában, mint a belső egyensúly megteremtésének eszközei. A neko is ellazult most kicsit, és úgy tűnik mindkét nő elveszett a saját gondolataiban a kert közepén állva. Kyoko gondolatai végig a mostani történések körül forogtak, aztán visszaemlékezett a régebbi időkre. Első találkozásukra Hiroval, amikor ő még az egyik yakuzabanda foglya volt, és arra kényszerítették, hogy az arénákban harcoljon. Az egyik legjobb volt azok közül, akik ott éltek. Ám egy nap nem azért rángatták ki a cellájából, hogy újra vért ontani vigyék, hanem egy jól öltözött fickó elé vitték, aki közölte vele, hogy a császári udvartól érkezett, s mostantól máshol van szükség a tudására. A mai napig nem tudja, hogyan alakultak így a dolgok, de ekkor került Hiroyasuhoz testőrként, aki egyszer végre tisztelettel kezelte, nem valamiféle vadállatként, mint a yakuza tette. Hamarosan a fiatal férfi szeretője lett, és megkérdőjelezhetetlenül hűséges hozzá. - Elgondolkoztál - jegyezte meg Chiyoko. Kyoko úgy pislogott körbe, mint aki egy álomból ébredt. - Nya, a hely teszi - jelentette ki. - Szerintem lassan végez Hiroyasu - jegyezte meg a nő. - Menjünk be hozzájuk. - Rendben. Bár őszintén szólva nem sajnálom az időt a fiúcskától. Látszik, mennyire szereti az apját - felelte kicsit szomorkásan. Tudta, hogy Hiro mindent okkal tesz úgy, ahogy. De szomorú volt megtudni, hogy szegény fiú csak néhány alkalommal tölthet el egy kis időt az apjával. Remélte, hogy tud tenni valamit a dolog érdekében. Végül még egy kicsit figyelte a tavacskát, aztán visszaindult Chiyoko nyomában. Mikor visszaértek, Hiro már ott várta őket a kisfia társaságában. - Hát itt vagytok. Chiyoko megmutatta a házat? - kérdezte a férfi. - Igen. Látnod kellene a kertet, nagyon szép - felelte vidáman a neko. - Talán egy másik alkalommal - mondta Hiro, jelezve, hogy nem kíván tovább maradni. - A fiú nagyon jól halad a tanulmányaival - fordult most Chiyoko felé, és hangjában észrevehető volt a büszkeség. - Ne felejtse el megjutalmazni a tanítókat a nevemben. - Természetesen, felség - hajtott fejet enyhén Chiyoko. - Máris mész, apuci? - pillantott fel rá Yasuhito, szomorúsággal a hangjában és szemében. Hiro megdörzsölte a haját, majd lehajolt hozzá, és jó szorosan átölelte, amit a fiú viszonzott. - Hamarosan újra látjuk majd egymást, ígérem - mondta neki Hiro, majd felegyenesedett. Chiyokoval csak egy tiszteletteljes enyhe fejbiccentést váltottak, és Kyoko is így tett, majd mindketten elhagyták a házat. - Bocsánat, hogy ilyesmibe rángattalak bele - szólalt meg a herceg, amikor már a kocsinál álltak. - Nem szeretem a hivatalos és a magánéletet keverni, de elővigyázatosnak kell lennem. - Semmi baj - vágta rá Kyoko, mikor a sofőr odalépett és nyitotta az ajtót - Chiyoko kellemes társaság. A kertje pedig tényleg nagyon szép. Beszálltak a járműbe és hamar el is indultak. Kyoko a szokottnál jóval csendesebb volt. Amíg látni lehetett, a házat figyelte, ahogy távolodott. De utána is csak az ablakon bámult kifele, mint aki egész máshol járt a gondolataiban. - Valami baj van? Nem szoktál ennyire csendben lenni - érdeklődött Hiro, miközben a kezét a nekoéra tette. - Csak egy kicsit elszomorított ez a látogatás. Szegény fiúcska nagyon szeret téged, mégis ilyen ritkán láthat csak. Ha nem is ismered el hivatalosan, adhatnál neki többet az idődből. Közelebb költöztethetnéd őket magadhoz, vagy eljöhetnél ide gyakrabban - mondta el végül, ami a fejében járt szinte az odaérkezésük óta. - Chiyoko próbált a lelkedre beszélni, igaz? - válaszolt egy kérdéssel a férfi, de ez inkább kijelentés volt tartalmát tekintve. - Hidd el, szívem szerint ezt tenném. De számos ok van rá, hogy ne így tegyek. Sok ellenségem csak egy olyan pontot látna benne, ahol engem támadhat. Szerinted Puyí nem rajtuk kezdte volna a megtorlását, ha tud a létezésükről? Kyoko csak csendben figyelte a férfit, aki úgy tűnik, nagyon is sokat rágódott ezen a kérdésen. Valahol furcsa volt a számára, hogy a birodalom legnagyobb hatalmú vezetője végső soron ugyanúgy egyedül van saját problémáival és belső félelmeivel. - Ráadásul, ha nem veszem a nevemre, el tudod képzelni micsoda megaláztatások érnék az udvarban? Arról nem is beszélve, hogy ha a nevemre veszem, hamar híre menne, saját örököst nevelek. Puyí támogatottsága még mindig erős a hadseregben, őket egyedül az a tudat tartja féken, hogy előbb-utóbb Fumiko átveszi tőlem a hatalmat. - Tudom. Sajnálom, hogy felhoztam. De ne hibáztasd Choyokot, nem tett semmi rosszat azzal, hogy megkért. Egyébként is hasonlóan gondoltam én is. De viszont, gyakoribb látogatást még mindig tehetsz náluk. - Meglátjuk. Ha rendeződnek a dolgok, több időt szánhatok majd az ilyen dolgokra - felelte rövid töprengés után Hiro, hogy oldja kicsit a hangulatot. - Ez is valami - válaszolt Kyoko, miután kapott egy apró ígéretet. - Ezen kívül mi bánt még? - kérdezte a férfi, látva, hogy a neko nem ugrál örömében. - Semmi - vágta rá a lány. - Ugyan, látom, hogy más is van itt. Mi jár a fejedben. - Nem fontos...butaság. - Ha butaság, akkor is elmondhatod. - Csak ez a találkozás ráébresztett arra, hogy az én biológiai órám is ketyeg... - árulta el végül a máskor vidám neko. - Megértem - bólintott a férfi a felvetésre. - Teljesen természetes, hogy ezt szeretnéd. De egyelőre testőrként van szükségem rád. Talán önző dolog ezt mondani neked, de várj még. - De meddig? - kérdezett vissza a neko. - Az újabb évek csak újabb ellenségeket hoznak. - Minden trónus szuronyokból áll, amiken nemcsak kényelmetlen, de életveszélyes is ülni. A császári családba születni annyit tesz, mint egész életünket ennek szentelni. Puyí nem értette meg ennek realitásait, és láthattad mi lett az eredménye. Szükségem van rád, Kyoko, jobban, mint valaha. Mindkét kezével megmarkolta a lány kezét, és maga elé emelte, miközben őszintén a szemébe nézett. Kyoko talán még sosem láthatta ilyennek. Kyoko persze nem úgy gondolta, hogy itt és most. Vagy a nagyon közeljövőben. Egyszerűen csak ráeszmélt, hogy eddig nem csinált egyebet, mint harcolt, kémkedett, és egyéb ezekhez hasonló tevékenységeket végzett. Vagyis nem élt, csak a munkának. Ami hosszú távon nem jó dolog. - Megértem. Nem is úgy értettem, hogy most akarok ilyesmit. De nem is akkor, amikor a legszebb éveim már mögöttem lesznek. - Hát persze. Vissza fogunk térni a dologra, ígérem. Ahogy visszaértek a palotába, a sofőr az egyik hátsó bejárathoz vezette a siklót, ahol észrevétlenül beállhattak az alapzatként szolgáló kiterjedt épületkomplexumba. Itt már várta Hirot az egyik adjutánsa, a fiatal Uesugi Ichiwa, aki az egyik helyiségben segített neki átöltözni nehéz udvari köntöseibe. Ahogy a férfi előlépett az ajtó mögül, újra a jól megismert hercegként festett. - Történt valami, amíg távol voltam? - kérdezte, miközben megmozgatta kissé a végtagjait, hogy kényelmesen elhelyezkedhessen a ruháiban. - Igen, felség, az egyik járaton elfogták a tudóst, pontosan ott, ahol Tong igazgató mondta - felelte a fiú komolyan. A kora ellenére nagyon gyorsan megtanulta a feladatait komolyan venni. - Az igazgató ritkán téved - biccentett a herceg. - És idehozták? - Felséged bármelyik pillanatban kihallgathatja - felelte a fiú, mire Hiro bólintott, és jelezte neki, hogy vezesse őket és mutassa az utat. Az egyik liftbe szálltak, amely aztán néhány szinttel lejebb tette ki őket, ami a különleges létesítményeknek adott helyet, csupa olyasminek, amit nem akartak mutogatni. Egy csapat császári gárdista várakozott a folyosón, akik azonnal vigyázzba vágták magukat, ahogy meglátták a herceget és kíséretét, Hiro pedig ügyet sem vetve rájuk benyitott a szobába. Egy tágas, laboratóriumi helyiségbe értek, ahol a szoba közepén egy vörös hajú, vékony, magas nő állt. Teste már-már túl soványnak tűnt, sehol sem tűrt egy deka felesleget sem, a nő különböző színű szemei pedig olyanok voltak, mintha bárki lelkébe képesek lennének belelátni. - Megtudhatnám mi az oka a fogva tartásomnak? - szegezte a kérdését Hiroyasuhoz, akiről rögtön levette, hogy kompetenciával bíró személy, mire a herceg bocsánatkérően elmosolyodott. - Fogolynak érzi magát? Ez igazán sajnálatos - felelte. - Ha nem vagyok az, miért hoztak ide az űrkikötőből? Most lekésem a következő járatom - fonta össze a karját maga előtt. - Kicsit több tiszteletet, maga a... - csattant fel Uesugi, de Hiro a kezével jelzett neki, hogy maradjon nyugton. - Hiroyasu herceg vagyok - mutatkozott be, enyhe meghajlással. - Ő itt az adjutánsom, Uesugi Ichiwa, a fiatal neko pedig a testőröm, Naoki Kyoko. - Hmpf, Dr. Moira Dwyer - mutatkozott be a nő is. - Remélem, jó okuk van rá, hogy ide hoztak. Köztársasági állampolgár vagyok. - Egy körözött állampolgár - jegyezte meg Uesugi, nyomatékosítva a megfelelő szót. - Újabban hercegek vezetik a bevándorlási hivatalt? Nehéz idők - jegyezte meg gúnyosan a nő. - Egy hercegnek értenie kell mindenhez, nemde? - kérdezte Kyoko szórakozottan. - A szakértelmére volna szükségem, doktornő - tért a lényegre Hiro. - Csak nem náthás a kiscicája? - pillantott Kyokora, aki láthatóan a trió leghumorosabb tagja volt. A neko azonban csak kelletlenül vigyorgott a viccen. Nem igazán szerette, ha háziállatként beszéltek róla. - Nem. A feladat egy specialista szakértelmét igényli - felelte Hiro higgadtan. - Kezd érdekelni a dolog - felelte Moira. - Folytassa, kérem. - Inkább megmutatom - mondta a férfi és biccentett a laboratórium egyik ajtajánál álló őrnek. Az őr kinyitotta az ajtót és a társával együtt átment a másik helyiségbe, majd egy perc múlva egy sztáziscsövet toltak be a többiek elé. Kyoko azonnal odasietett, hogy meggyőződhessen arról, hogy jól látja a benne lévő személyt. - Tresna... Életben van? - fordult Hiro felé. - Igen - biccentett a férfi kimérten. - Élet és halál között, egyedül a sztázis tartja életben. - De... láttam meghalni - pislogott meglepetten a neko. - Utolsó erejével aktiválta az energiapajzsát, így túlélte az űr viszontagságait, de épphogy. A csata után mentették ki a roncsok közül - magyarázta el a történéseket. - Nagyon ragaszkodott az élethez. - Ha mondtad volna Mikasának... - csúszott ki a száján, de nem fejezte be a mondatot. Nem szívesen hozta fel előtte a lányt, főleg, mióta újra eltűnt. - Nem akartam addig, amíg bizonyossá nem válik, hogy megmenthető - felelte a herceg, majd Moirára pillantott, aki máris a több helyen sérült chiss testét vizsgálta a szemével, és a cső műszereinek jelzését is figyelte. - Mit gondol, Dr. Dwyer? Úgy hallottam, ön a szakterülete igazi úttörője. - Ha nem zavarják a nem konvencionális módszerek, biztos vagyok benne, hogy meg tudom menteni - felelte a nő, és érződött a szakmai kihívás miatti izgatottság a hangjában. - Miféle mellékhatásai lehetnek a... módszereinek? - kérdezte. - Az érzelmi élet nagyfokú leépülése, az empátia hiánya, a fájdalomérzet jelentős csökkenése - foglalta össze. - Ezek tartós mellékhatások? - kérdezte a herceg. - Esetenként változik. Van, akiből örökre kiöl minden érzelmet - felelte a nő rövid gondolkodást követően. - Tehát lényegében élhet teljes életet, és ismét harcolhat majd - értékelte a hallottakat Hiroyasu. - Akkor kérem, tegyen meg mindent. - Nya, de ha minden érzelmet elveszíthet... Az annyira azért nem teljes élet - fejezte ki aggodalmát Kyoko. - Vagy ez a kockázat vagy nagy eséllyel nem épül fel - mondta Dwyer. - A chissek egyébként sem túl érzelmesek. Jó eséllyel lesz olyan, mint volt. - Ebben lehet valami - felelte a neko, elismerve, hogy ez még így is egy jó esély, hogy élhessen. - És hogyhogy pont ezek a mellékhatások jelentkeznek? - érdeklődött Hiro, mire Moira úgy mosolyodott el, mint aki sejtette, a herceg úgysem érthetné a dolgot. - Nem akarom a részletekkel untatni - felelte végül diplomatikusan. - A lényeg annyi, hogy az illető szervezetébe nanorobotokat juttatunk, amiket a megfelelő helyre vezetve az idegrendszerét manipulálva vezetjük a gyógyulás útjára. Ez persze azt eredményezni, hogy nagy megterhelés éri a szervezet ezen részét. A módszert sokan "szentiensellenesnek" tartották, így sajnos a Köztársaságban nem folytathattam tovább a kutatásaim. - Nya, erre sosem gondoltam volna - jegyezte meg Kyoko, aki ugyan a felét se értette, de rájött, hogy valami fontosat hall. - A tudomány olyan eszközöket ad a kezünkbe, amire sose gondolnánk. Csak a moralitásnak nevezett abszurd szociális konstrukció szab ennek gátat - foglalta össze világszemléletét a nő. - Bármilyen segítségre van szüksége, megkapja a projekthez - bólintott Hiro. - Már csak abban kell megegyeznünk, mi másra is van szüksége. - A fizetségem, ugyebár? - kérdezte a nő egy vékony, számító mosoly kíséretében. - Meglep, hogy akad olyan hely, ahol támogatólag fogadják a kísérleteim. Azt akarom, hogy folytathassam a munkásságom itt, maguknál, egy jól felszerelt laborban. És persze a megfelelő tesztalanyokkal. - Mindegyiken segíthetünk - bólintott Hiro szinte rögtön. - Természetesen a tudományos áttörésekért készek vagyunk külön fizetni is. - Pénz, a céltalan lények végső menedéke - húzta el a száját Moira. - De végső soron, ha a kísérleteim finanszírozhatom belőle, nincs ellenvetésem egy ilyen együttműködés iránt. Kyoko úgy igazán nem díjazta a dolgot. De Tresna a barátja volt és szerette volna élve viszontlátni, ha már így alakult. Bár kicsit tartott attól, hogy teljesen elveszíti majd önmagát a kezelés hatására. Akkor pedig Mikasa is hiába látja őt viszont. Talán csak egy burok lesz, amiben egykor Tresna lelke lakozott. Azonban a moralitás oldaláról ő is hasonlóan érzett, mint mások. Belekontárkodni a természetbe sokszor eredményez valami rosszat. Ő is átesett bizonyos beavatkozásokon régen. Ő szerencsés volt, hogy jó eredmények születtek az esetében, de nem mindenki osztozott ebben a sikerben. - Nya, de azért tegyen meg mindent, hogy elkerülje a mellékhatásokat, kérem - mondta a nőnek, majd ismét Tresnára pillantott. - Közeli barát, ha jól sejtem. Érthető az aggodalma, de biztosíthatom, hogy megteszem, amit lehet - felelte, mire Kyoko igyekezett kicsit bizakodóbban szemlélni a dolgokat. - Az adjutánsom, Uesugi majd felkeresi, hogy a kevésbé lényeges részleteket egyeztesse magával, doktornő - mondta Hiro, mikor úgy tűnt, sikerült elsimítani a félreértéseket és megbeszélték a legfontosabbakat. - Az őrök a szállására kísérik, ahonnan bejárása lesz a labor részlegbe. - Nagyszerű - biccentett a nő, bár a hangja inkább távolságtartásról árulkodott. Hiro megfordult és kilépett az ajtón, két kísérője pedig követte, akikkel közösen újra a liftbe ment. - Remélem sikerül összefoltozni Tresnát, nya - jegyezte meg Kyoko, ahogy a lift újra elindult felfelé. A herceg elgondolkodva bámult maga elé, és a neko sejtette, hogy ennek oka az, hogy szóba hozta Mikasát. Hiro láthatóan nem tudta, pontosan hányadán áll a lánnyal, és Kyoko abban is biztos volt, hogy nem akarta ellenségként kezelni őt. De a jelenlegi helyzetben könnyen úgy hozhatták az események, hogy mégis így alakuljanak a dolgok. A lift a földszintre vitte őket, ahol már mások is várakoztak a liftre, és egyszerre hajoltak meg, ahogy meglátták a magas rangú vendéget, aki csak ellépett mellettük. - Kyoko, még van egy feladatom a számodra - pillantott hátra a válla felett a nekora, és jelezte, hogy kövesse. A lifttől nem messze egy kis eligazítószobába léptek be, és Kyoko rögtön játékosan az egyik székbe dobta magát. - Olyan feladat, nya? - kérdezte, alig félreérthetően erotikusan, de Hiro csak megrázta a fejét. Kyoko most először vette észre, hogy kicsit fáradtnak tűnik. - Valódi feladat - felelte, és pillanatokon belül kinyílt az ajtó, amin egy porcelánmaszkot viselő nő lépett be. Kyoko meglepetten vette észre. - Inari!? - tört elő belőle önkéntelenül, a nagai formát öltött kitsune pedig elmosolyodott. - Látom, ismeritek egymást - bólintott Hiro. - Nya, bizonyos értelemben rokonok vagyunk. Mármint a nekok és a kitsunék. Legalábbis Inari ezt mondta, mikor először találkoztunk - mesélte Kyoko, azt az apró részletet kifelejtve, hogy Selvarison ellenfelek voltak. - Valóban így van - felelte Inari. - Ezek szerint megbízol benne? - kérdezte a neko, most hogy tudta, ki lesz a partnere. - Nos, mint ahogy a másik hatamoto esetében engedtem, hogy szabadon távozzon, úgy neki is hajlandó vagyok adni egy lehetőséget, hogy bizonyítson. Elvégre segített Mikasának, ami hozzásegített végül a győzelemhez - fejtette ki Hiro, - Örülök neki. Na de, mi a feladat? - kérdezte izgatottan a neko. - Már öcsém idején is aggasztó hírek érkeztek az agrárbolygók némelyikéről. A belügyminiszter, Mori gróf személyesen utazott oda, hogy kivizsgálja a dolgokat - közölte a herceg, és a neko láthatóan ellenállt a késztetésnek, hogy kommentálja a dolgot. - A bolygókban közös, hogy a helyi biztonsági erők mindenütt mítikus lényekkel való konfrontációról számoltak be. Hacsak nem egyszerre kaptak mind agybajt, ez már önmagában aggasztó dolog. - Mítikus lények, nya? - pislogott Hirora a neko. - Tengukként azonosították őket - felelte a herceg, és a régi legendákból ismert szívós, nagy erejű lények említésére néhány másodperces csend állt be a teremben. - A belügyminiszter jelenleg Kagán tartózkodik, a helyi kormányzóval a megoldáson dolgozik. De a helyi erők... maradjunk annyiban, hogy nem épp túl kompetensek - foglalta össze a helyzetet Hiro. - Úgyhogy szükségem van megbízható ügynökökre a területen. Különösen azért, mert az élelemszállítás már több bolygóról leállt. Gondolom nem kell mondanom, hogy egy éhínség az utolsó, amire most szükségünk van. Van kérdésetek? Néhány másodperc hallgatás után Kyoko tette fel a kezét, mintha csak az iskolapadban ülő diák lenne. Kicsit szégyellte magát a dolog miatt. - Kyoko... Most komolyan? - kérdezte Inari kissé szórakozottan. - Nya, hát az a helyzet, hogy izé... Mi az a tengu? - kérdezte zavarában. Kyoko kérdése mindenkit meglepetten ért a szobában. Hironak enyhén kinyílt a szája a meglepetéstől, Inari egyetlen szerencséje pedig az volt, hogy maszk takarta el az arcát. A kérdés úgy hatott, mintha valaki nem értette volna, mi is az a csapvíz. De a neko nem zavartatta magát, sőt úgy tűnt, jót mulat a meglepettségen, és ezt az éles megfigyelő herceg is rögtön észrevette, ahogy elmúlt az első sokk. Haloványan elmosolyodott, ahogy a neko kihúzta magát, mint aki jól végezte a dolgát. - Nem szép dolog így ugratni - jegyezte meg, de a hangja leginkább csak vidámságról árulkodott. - Bocsi, nya - kuncogott fel Kyoko, és Inari is elengedett egy aprócska nevetést. - Ez egy komoly küldetés - húzta ki magát most Hiro, aki azonban máris nem volt olyan feszült, mint előtte. - Meg kell találnotok a pletykák forrásait, és ezeket a mítikus lényeket, vagy inkább, hogy ki áll amögött, hogy a nagyon babonás parasztokkal ezt akarják elhitetni. - Csak ketten megyünk? - tette most fel a kérdést Inari, a gyakorlatibb vizekre evezve. - Nem - rázta meg a fejét a herceg. - Veletek megy egy csapat yakuza is, akik segítenek a kellő izomtámogatásban a vizsgálódásotok mögé. A Yamaguchi-gumi örömmel ajánlott fel embereket erre a célra. - Tehát ha megvan a forrás, iktassuk ki? Na és mi van, ha tényleg tenguk? A kitsunék után nem lepne meg, ha ők sem csak mítosz lennének - mondta Kyoko. - Valóban nem azok. Efelől ne legyen kétséged. Viszont ők sem gyakran mutatják meg magukat - helyeselt Inari. - Akárhogy is legyen, a cél, hogy ismét rend legyen a bolygón. Először is járjatok a végére a dolognak, utána, ha szükséges, konzultálunk a további teendőkről - mondta Hiro. - De tényleg kellenek ide a yakuzák? Inarival külön is elég jól meg tudjuk oldani a dolgokat, együtt még inkább - fejezte ki a végén nemtetszését a neko. - Ez nem kedv kérdése - felelte a herceg, akinek személy szerint láthatóan semmi gondja nem volt a döntéssel. - A yakuzák a császári ház szövetségesei régóta. Ahol az alkotmány megköti a kezünket, ott ők fellépnek a nevünkben, mi pedig nem piszkáljuk az üzleteiket. A parasztok megrendszabályozása tipikusan ilyen. Amit a herceg mondott, az régóta ha nem is köztudott, de gyakori pletykák témája volt. A yakuza segített megfékezni az utcai bűnözést és féken tartani az ellenzéket, cserébe az állam nem vizsgálta a viselt dolgaikat. Tagjaik ott voltak a diákok és parasztok szövetségeiben, a szakszervezetekben és az ellenzéki csoportosulásokban, és nemcsak tájékoztatták a kormányt, de gyakran ők maguk vertek szét tüntetéseket vagy kergettek szét gyűléseket, ha azok túl messzire mentek. - Ezek a parasztok nagyon agyafúrtak, jobban, mint hinnétek. Gond nélkül elhiszik majd, hogy két nőt félrevezethetnek a trükkjeikkel. Ha egy csapat yakuza áll mögöttetek, meggondolják a dolgot - tette még hozzá. Kyokonak láthatóan nem tetszett a gondolat. Ez persze csak a személyes ellenszenve miatt volt. Elismerte a yakuzák segítségét, amit általában nyújtottak. Vett egy nagy levegőt és beletörődött a dologba. Ez egyébként is hivatalos megbízatás, nem húzhatja a száját. - Jól van, reméljük, hogy a helyiek értenek a szép szóból és nem lesz szükség a yakuzák fizikai erejére - mondta végül. - Azt hittem szeretsz verekedni - felelte meglepetten Inari. - Azokkal, akik megérdemelnek egy fenékberúgást. De hagyjuk, ha ott leszünk, meglátjuk, mi a helyzet. - Egyetértek. A yakuzák már várnak titeket bolygó körüli pályán. - Akkor javaslom, induljunk - mondta Inari, majd meghajolt Hiro felé és elindult. - Próbálj nem bajba keveredni, míg nem vagyok itt - mondta Kyoko a hercegnek, aki csak egy apró mosollyal reagált. Végül a neko is elhagyta a helyiséget. Negyed óra múlva már mindketten a Nekopara fedélzetén voltak. Kyoko megvárta, míg Inari elfoglalja a másodpilóta helyét és már fel is szálltak. Rövidesen pedig elhagyták a bolygó légkörét. A yakuzák hajója hamar csatlakozott és nem sokkal később mindkét hajó fénysebességre kapcsolt.
|
|
|
Post by Enz on Jul 13, 2019 10:42:31 GMT 1
Ahogy Kyoko és Inari kiszálltak hajójukból az űrkikötő elkülönített, hivatalos személyek részére fenntartott részén, máris láthatták, hogy Hiroyasu egyik adjutánsát, a fiatal, ezüstös hajú Uesugi Ichiwát küldte el értük, aki kék uniformisában egykedvűen várakozott a hangár bejáratánál. - Halihó - integetett neki már messziről a neko, de a fiatal férfi nem igazán a lazaságáról vagy jókedvéről volt ismert, így komoran pillantott vissza rájuk. - Őfelsége, a régensherceg már vár titeket - közölte, ahogy közelebb értek. - Előkészítettem egy siklót a palotába. Azzal választ sem várva megfordult, és elindult előre. Kyoko és Inari összepillantottak, a kitsune pedig megvonta a vállát. A sikló valóban odakint várakozott: egyszerű, jellegtelen fekete jármű volt, a császári ház címerével az oldalán, elöl pedig a Császári Gárda egyenruháját viselő sofőrrel. Uesugi kinyitotta előttük a hátsó ajtót, majd ahogy beültek, bezárta, és beült előre, a sofőr mellé. Senki se volt túl beszédes kedvében, így aztán az utasok jobbára az ablakon bámultak ki. Úgy tűnik valamiféle nagy eseményre készülhettek, ugyanis a főutcán végig lobogók voltak kint, ez pedig még jobban látszott a császári palota előtti felvonulási téren, ahol épp emelvényt ácsoltak és kordonokat helyeztek ki, hátul a palota főépületének homlokzatára pedig egy hatalmas méretű, eddig ismeretlen logót emeltek fel éppen. Egy stilizált, fehér színű, szárnyait kiterjesztő madarat ábrázolt, aminek szárnyai között vörös színű háttérben ott díszelgett az állam címere. - Ez micsoda? - tette fel a kérdést Inari. - A Császári Uralkodást Segítő Társaság jelképe. Hamarosan megtartják az első tömegrendezvényüket és az ünnepélyes alakítást, Fujiwara herceg vezetésével - sorolta a tudnivalókat Uesugi inkább csak gépiesen. - Erről még nem hallottam, pedig olyan sokat nem voltunk távol - jegyezte meg a kitsune. - Az összes létező politikai párt feloszlatta magát és beléptek a Társaságba. A nemzetgyűlésben szinte minden helyet ők birtokolnak - felelte a fiú. Inari láthatóan szívesen mondott valamit, de mégsem tette, a siklójuk pedig lekanyarodott a Szolgálat Csarnoka alatti parkolóba, ahonnan lift vitte őket a régensherceg irodájához. Itt is nagy volt a sürgés-forgás, a dolgozók mindegyikének mellkasán ott volt a Társaság jelképével díszített kitűző. Uesugi kopogtatott az ajtón, majd belépett, és nemsokára újra feltűnt, beinvitálva őket. Hiroyasu a dolgozóasztala mögött állt, és épp egy adattáblát futott át nagy gondossággal. Előtte egy fiatal férfi várakozott türelmesen. - Mi ez a lista, Fujiwara herceg következő báljának vendégei? - pillantott fel. - Nem, felség, ők a Társaság jelöltjei az északi területeken - felelte a férfi készségesen. - Akkor vegyenek bele olyan neveket is, akiket nem tudok kívülről - nyomta vissza a kezébe az adattáblát, majd intett neki, hogy távozzon. A férfi készségesen meghajolt, majd kisietett az irodából. Hiroyasu egy sóhajjal nyugtázta a dolgot. - Megjöttünk, Hiro! - köszönt vidáman Kyoko, hátha kicsit fel tudja dobni a férfi hangulatát. - Örömmel látom, hogy épségben sikerült - felelte a férfi kissé kedvesebb hangra váltva, de meghagyva a találkozó hivatalos jellegét - Nos, már kaptam híreket a fejleményekről. De szeretném meghallgatni tőletek is. - Nya, máris. Inari, tied a megtiszteltetés - passzolta Kyoko a társának a dolgot, elvégre neki kellett most bizonyítania. - Nos, bár a hivatalos jelentésekből kihagytuk, de valóban a tenguk álltak a parasztlázadás mögött. Azért álltak melléjük, mert a helyi kormányzó kizsigerelte őket. Akkora adókkal terhelte őket, hogy alig volt elég a mindennapi életükhöz. Miután Kyoko megszerzett némi szükséges információt a kormányzó irodájából, kidolgoztuk a tervet. Végül a tenguk és a parasztok segítségével elfoglaltuk a raktárat, ahol a parasztoktól elvett javakat őrizték. Valamint meginvitáltuk a belügyminisztert is, hogy a saját karrierjét mentve forduljon szembe a kizsákmányoló kormányzóval és a bizonyítékokat se tudja eltüntetni. - Hm, értem. Más valami esetleg? - kérdezte Hiro. - A tenguknak csirke ízük van - közölte Kyoko - És a helyi barack is nagyon finom. - Úgy gondoltuk a parasztok vezetője a legalkalmasabb, hogy a sajátjait képviselje a bolygón, így a belügyminiszter egyetértésével ő vette át a stafétát a sajnálatos módon elhunyt kormányzótól - tette még hozzá Inari. - Legalább fél órát panaszkodott miatta a belügyminiszter - pillantott fel rájuk Hiroyasu, aki láthatóan nem örült túlságosan. - Még a lemondásával is fenyegetőzött. - Akkor hadd mondjon le, amúgy sem valami kimagasló tehetség - jegyezte meg Inari. - Ez politika. A belügyminisztert a hűsége most hozzám fűzi, és ha leköszön Fujiwara embere fogja követni - foglalta össze. - Nya, azt hittem szövetségesek vagytok - pislogott rá Kyoko kissé értetlenül. - El kell viszont kerülni, hogy Fujiwara kerüljön erőfölénybe - mondta. - Nem tudom honnan jött az ötletetek, de még jócskán adott munkát nekem. Mit gondoltok, a parasztoknak miféle gondolatai támadnak, ha rájönnek, hogy nélkülünk is tudnak boldogulni? - Nya - felelte kicsit levertebben Kyoko, mert nem lecseszésre számított a munka végén. Inari pedig szótlanul állt, tudta jól, hogy a feljebbvaló kifakadásánál csak ront valaki a helyzetén, ha bármit mond. - Az éhezést viszont elkerültük - váltott némileg kevésbé gondterhelt hangnemre Hiroyasu. - Amiért dicséret illet titeket. A többit pedig megoldom. De a jövőben azért próbáljátok kevésbé... kreatív módon megoldani a problémákat. - Megértettük - hajolt meg enyhén Inari, majd Kyokora pillantott. - Nya, meg-meg - felelte a neko is, nem volt szükség további szót pazarolni erre, hisz Hiro lezárta a dolgot. - Helyes - mondta elégedetten a herceg - Egyelőre nincs más feladat kettőtöknek. Legalábbis Inarinak - pillantott a kitsunéra. - Ami téged illet Kyoko, szeretném, ha elkísérnél az esti fogadásra. - Mint kísérő, vagy mint testőr? - Mindkettő. - Remek, nya. Remélem a kevésbé unalmas fogadás lesz. - Remélhetőleg - mosolygott Hiro. - Akkor engedelmével távoznék, felség - hajolt meg Inari, és Hiro helyeslően bólintott. - Te is mehetsz, Ichiwa. Az ezüstös hajú adjutáns bólintott, és a kitsune után indult. Kyoko is megindult volna, de Hiro utána szólt. - Te még maradj, Kyoko! - Nya - fordult meg, de addig egy szó sem hangzott el, amíg Inari el nem hagyta az irodát. Hiro végigmérte a nekot. - Van még valami, amit meg kell beszélnünk. Kíváncsi vagyok a véleményedre Inari megbízhatóságát és hűségét illetően - jelentette ki, miközben közelebb lépett hozzá. - Fellázadt Enz ellen, de valami azt súgja, hogy nem az én, hanem a húgom érdekében. Tudnom kell, hogy fűzi-e hozzá valamiféle hűség még mindig. Kyoko sejtette, hogy ez a kérdés fog következni. Igen csak nehéz helyzetbe került rögtön. Nem akarta elárulni sem Inarit, sem Hirot. Inarinak maradnia kellett, hogy a jövőben segíthessen Mikasának, Hiro azonban nagyon sokat tett érte, így nem tehette meg, hogy ellene fordul. - Nos, abban egyetértünk, hogy Nagi jövője érdekében Enznek mennie kellett. Ehhez Inarinak Mikasa mellé kellett állnia, hogy segítsen neki véghezvinni a dolgokat. Most viszont nekünk segít, pedig el is tűnhetett volna. Mondjuk megkeresni őt. Én egyelőre úgy gondolom, hogy őt Nagihoz köti a hűsége, hogy biztosítsa a jövőjét. Hogy ez pontosan miként fog megnyilvánulni végül, azt majd az idő fogja eldönteni - felelte a neko tőle szokatlan komolysággal. - Érdekes - ráncolta a homlokát a válasz hallatán Hiro, akin látszott, hogy furcsállja, a neko kitér az egyenes válasz elől. - Tehát azt mondod a legitim nagai kormányzathoz hűséges, bármi is történjen? - Szerintem igen, ez a helyzet - felelte Kyoko, bár nem teljes meggyőződéssel a hangjában. - Ezt nagyon fontos tudni. Ahogy a dolgok haladnak, hamarosan háború lesz a Galaxisban. Olyan, amit generációk óta nem láttunk. Mikasát szinte bizonyos, hogy ellenem fordítja majd valamelyik hatalom, és megpróbálja a nagaiok megosztására felhasználni - jelentette ki Hiro, némi keserűséggel a hangjában. - Akkor fontos tudni, hogy ki kinek az oldalán áll. - Biztos vagy benne, hogy a Hime ilyesmit tenne? - pislogott rá neko. - Magától nem. De így is itt hagyott, ez pedig komoly arcvesztéssel járt számomra a nemesek előtt. Biztos, hogy nem magától jutott erre a következtetésre. És ahogy azzal telebeszélték a fejét, hogy itt hagyjon, azzal is tele tudják, hogy én gonosz vagyok - felelte. - Ne becsüld le őt. Amióta belefogott ebben az egészbe, nagyon sokat fejlődött. Már nem az a naív kislány, aki Enz mellett volt a merényletkor. Szerintem ő saját magától is megtudja ítélni, hogy ki milyen szándékú. - Szeretném hinni, hogy igazad van. De nem tudok nem kételkedni egy kicsit - felelte Hiro. - Bolond is lennél, ha holtbiztos lennél mindenben - tette a vállára a kezét Kyoko. - De Hime nincs ellened. Ő csak Nagit akarja jobbá tenni és megvédeni az olyan ártalmas figuráktól, mint amilyenné Enz is vált a végére. - Jobbá tehetné itt is... - Vagy nem. Minden élőlénynek szüksége van élettapasztalatra. Legyen most bárhol, biztos vagyok benne, hogy hiányzik neki az otthona. Biztosan vissza fog jönni. - Igen, ebben nem kételkedem - pillantott fel Hiro baljóslatúan. - Már csak az a kérdés, hogy egy idegen hadsereggel a háta mögött teszi-e meg ezt. Enz ugyan halott, de a támogatói, az Odához hasonló keményvonalasok még mindig ott vannak a hadseregben. Fujiwara egy olyan szövetséges, akin mindig rajta kell tartsam a fél szemem. Nem tudok mindenkivel foglalkozni. - Nya, csak nem fajulnak el idáig a dolgok... - Reméljük. Mindenesetre tartsd a szemed Inarin. Enz is azért bukott el, mert fontos pozíciókban lévők fordultak ellene. Ez pedig egy olyan idő, amikor a vesztes nem vonulhat el csak úgy szerzetesnek, mint a régi időkben, hanem az életével fizet - jelentette ki. - Nya, majd a partin egy kicsit kiszellőzteted a fejed - próbálta vigasztalni a neko. Tudta, hogy Hiro nem szeret senki előtt gyengének látszani, és kifelé mindig a magabiztosságot mutatja, de most érezte, hogy ez egy gyengébb pillanata. - Menj el készülődni. Pár óra múlva érted küldöm Ichiwát. A neko illően meghajolt, majd elvonult. Bár készülődni még igazából korai volt. Inkább ledőlt egy kicsit pihenni. Bár a Nekopara rendkívül kényelmes fekhelyekkel van ellátva, mégis sokkal kényelmesebb volt egy jó nagy, puha ágyban lazítani. *** Néhány óra múlva már elkészülve várta Ichiwát, aki pontosan érkezett, ahogy kell. Elkísérte őt Hirohoz, aki alkalomhoz illő öltözékben várta őt. Úgy tűnt, az elmúlt órák kegyesek voltak hozzá, mert kevésbé tűnt feszültnek. De persze ezt betudhatta talán annak, hogy Kyoko is megadta a módját. - Igazán csinos vagy - mondta a férfi, miután végigmérte a nekot. - Nya, te is szépen kicsípted magad, Hiro - közölte vidáman a nő, remélve, hogy feldobja kicsit Hiro hangulatát - Indulhatunk? - Természetesen. Hiroyasu belekarolt a nekoba, akit meglepett ez a mozdulat, de nem lehet mondani, hogy ne örült volna neki. Így haladtak végig a lifthez, majd végig a palota alagsorának folyosóján, egészen addig, amíg el nem érték a már várakozó siklót. Szemben a jelöletlen, egyszerű járművel, amivel Hiro törvénytelen fiát, Yasuhitot látogatták meg, ez igazi luxussikló volt, rajta a császári ház jelképével, az aranyozott krizantémmal, és az azt két oldalról átfogó főnix-szel és sárkánnyal. Ez a két állat volt a jelképe a nagaiok szerint az univerzumot meghatározó két energiának: a pusztítónak és építőnek, a férfinek és nőinek, a fénynek és sötétségnek, a passzívnak és aktívnak. A masszív jármű elején két kis zászló kapott helyet a fényszóró felett: az egyik a császári ház arany-vörös zászlaja, míg a másik a birodalom arany alapon fekete sárkányt ábrázoló lobogója volt. Maeda Toushirou, a herceg másik apródja már várta őket, és előzékenyen kinyitotta számukra az utastér ajtaját. Akárcsak Ichiwa, ő is a császári testőrség fekete, sújtásos egyenruháját viselte, rojtos arany váll-lappal és mellkasán keresztülvetett arany szegélyű sötétvörös szalaggal. Oldalán tradicionális nagai kardot viselt, míg sugárvetője a zubbonya alatt. Kyoko csak egy egyszerű kést hozott magával, a biztonság kedvéért. A herceg előre engedte a nekot, majd ahogy beszállt, beült mellé. Hófehér egyenruhája érdekes kontrasztot képezett a sötétfekete bőrüléssel. Nyakában saját jelképe, a hosszú szárú félholdat ábrázoló medallion lógott. Uesugi és Ichiwa a jármű közepén a testőrök részére kialakított részbe ültek, míg legelől, tőlük is elszeparálva ült a sofőr, egy fiatal császári testőr. A jármű méretét meghazudtoló módon szinte észrevétlenül siklott ki a császári palota épületéből az utcára. Odakint ünneplő tömeg fogadta őket, amelyet a katonák alig tudtak visszatartani, ahogy virágot dobáltak a sikló útjába, és apró zászlókat lengettek. - Nya, rég láttam ekkora felbolydulást - jegyezte meg Kyoko. - Nagy játékos ez a Fujiwara - pillantott ki ő is, bár látszólag unottan, mivel tudta, hogy úgysem látnak be az ablakon. - Fogadok, hogy még gyerekekből álló énekkart is szervez a fogadásra. - Ezt mind ő szervezte? - döntötte félre a fejét a neko. Túl sok ünneplő volt itt, még ha herceg is valaki, ennyi embert idecsődíteni valóságos képtelenségnek tűnt. - Mind az új Társaságon keresztül. A hiúságomra próbál hatni, persze nem alaptalanul - jelent meg aprócska mosoly a szája sarkában. - Valószínűnek tartom, hogy újra felajánlja Keiko lánya kezét nekem. - Nya? És elfogadod? - nézett rá kíváncsian a neko. - Hát, legalább lesz alkalmam élőben megnézni - sóhajtott fel. - Most, hogy a cosraiakkal sorban kötjük a házasságokat, nehéz megmagyarázni, én miért is nem nősülök meg. Kyoko majdnem azt felelte, hogy még Mikasa is előbb megházasodott. Bár ez több ízben is illetlen lett volna, így inkább megtartotta magának a dolgot. Helyette ismét a kint lévőket figyelte. Igencsak nagy volt odakint a tömeg. Neki is imponált a dolog. Bár inkább szakmai szempontból volt számára hasznos a tömeg. - Ha nem akarod, hogy zaklassanak ezzel, akkor válassz te magadnak valakit - felelte vidáman végül. - Például téged? - pillantott rá Hiro. - Nya! Nem lenne túl nyilvánvaló választás? Miért nem rögtön Inarit? Legalább rajta tarthatnád a szemed - viccelődött tovább. - Félek, hogy ahhoz még nem bízom benne eléggé. Ugyanakkor ha a legendák többnyire igazak a kitsune fajt érintően, ki tudja, mennyi férjet élt már túl így is? - Sejtettem, hogy tetszik neked, nya - bújt oda mellé Kyoko. - Meglepően egyezik az ízlésünk - mosolyodott el őszintén a herceg. - Nyehehe - kuncogott a neko vidáman. Az út maradékát már szótlanul tették meg, gondolataikba feledkezve. A Fujiwara család palotája, más régi nemesi családokéhoz és klánokéhoz hasonlóan régebben a császári palota előtti síkságon épültek fel, még arra az időre emlékeztetve, amikor az első, legendás császár legyőzte az "ezer királyság korának" államait, és vezetőiket tartományuk és a főváros közötti megosztott életvitelre kényszerítette. Fél évet személyesen, fél évet túszaiknak kellett jelen lenniük, és a hozzájuk illő életszínvonal fenntartása felemésztette birtokait felesleges jövedelmét. Ezeket a palotákat a tofok elleni vívott felszabadítási háború során rombolták le, romjaik helyén pedig a mostani felvonulási tér épült fel. A paloták ehelyett a város melletti magaslaton kaptak új helyet, ahonnan nemcsak a fényes metropoliszt, de a közeli Fuji szent hegyet és az azt övező öt tavat is remekül be lehetett látni. Az épület maga több szárnyból álló hatalmas komplexum volt, amely még a környékbeli paloták közül is kiemelkedett gazdaságban, sőt már-már vetekedett a császári palotával is. Odakint már számos sikló sorakozott, presztízses vendégek sora igyekezett befelé vagy épp merül mély társalgásba, miközben szolgáló egész hada hozta-vitte a fogásokat és szolgálta fel a frissítőket. - Nya, ez se semmi - jegyezte meg Kyoko, miközben a sikló leparkolt egy külön fenntartott helyre. Maeda sietve ajtót nyitott, Hiroyasu pedig kisegítette Kyokot. Szemben a korábbi átkarolásnál, ebben a mozdulatban semmiféle érzelem nem volt, csakis formalitás, és a neko jól tudta, hogy most árgus szemek figyelik Hirot. - Felség, hatalmas megtiszteltetés, hogy fogadhatom - hajolt meg a háztartást vezető idősödő, pocakos férfi, aki coruscanti stílusban szabott öltönyt viselt. Kyokot kicsit emlékeztette a hájas főeunuchra, Torinagára, de valószínűleg a csúszás-mászás a pozícióval járó jellemvonás volt. - Nagyon példás a fogadtatás - jegyezte meg, ahogy végigpillantott a fogadóbizottságon, akik csak rá vártak. A gyerekkórusnak egyelőre nyoma sem volt, csak a legfontosabb szolgálók és a Fujiwara házat védő testőrök vezetője volt jelen. - A herceg? - kérdezte Hiroyasu tárgyilagosan, de hangjában így is ott bujkált egyfajta felsőbbrendűség, mintha átnézne a fogadására küldötteken. - Odabent várja felségedet - hajbókolt tovább az idősödő fickó, majd ahogy Hiro intett, hogy induljanak, előre sietett, szinte hajszolva magát. Kyoko most megtartotta az egy lépés távolságot, és úgy követte. A bejárat felé közeledve a vendégsereg szétvált, és meghajlással üdvözölték a régenst, akinek a nyomában ott haladt testőre és két adjutánsa. Ahogy beléptek az épület belsejébe, azonnal fel is csendült a kikiáltó hangja. - Kikusai koushaku Hiroyasu dono, Teikoku no sesshou konyourai! A vendégsereg minden tagja felé fordult, és meghajlással üdvözölte, a következő pillanatban pedig rákezdett a zenekar a császári himnusz akkordjaira, a látszólag pedig a semmiből előkerülő fiatal gyerekek pedig azonnali énekelni kezdték a szövegét. "Uralmad legyen hosszú, tartson tízezer évig, míg a kavicsokból hatalmas sziklák lesznek" zengték az ártatlan gyerekhangok. Kyokonak nem voltak ínyére a puccos fogadások, de azért azt magában mindig el kellett ismerje, hogy mindig pazarul meg voltak szervezve. Testőrhöz illően követte Hirot és közben figyelte a környezetét. Bár nem számítottak merényletre, sosem lehettek elég óvatosak. Ha pedig Puyí után most Hiro is meghalt volna, az tényleg valódi káoszba taszította volna a nagai népet. Mindig is előnyére vált a bájos neko megjelenése. Sokszor becsülték le őt és ez sokak számára bizonyult végzetes hibának. Egyelőre semmi gyanúsat nem látott. De azért rajta tartotta a szemét néhány helyes neko felszolgálón. Ahogy a császári himnusz utolsó akkordjai is elhaltak, személyesen az idősebb Fujiwara lépett előre, aki egyenruha helyett most kifogástalan estélyi ruhát viselt, gazdag díszítéssel, és a zakója hajtókáján jól látható helyen viselte a Császári Uralkodást Segítő Társaság jelvényét, amely a mai naptól az egyetlen engedélyezett politikai szervezet volt az országban. Elsőszülött fia és örököse, Kitano, Enz testőrségének egykori parancsnoka azonban szembetűnő módon hiányzott az ünnepségről. Kyoko kíváncsi volt, mennyi időre dugja el a fiatal fiút, mielőtt újra visszatérhetne a nemesség közösségi életébe. Fujiwara egy pezsgőspoharat tartogatott a kezében, és a lépcső harmadik fokán megállt. - Kedves vendégek, üdvözöljék nagy szeretettel a régensherceget ki nemcsak a császárság rendjét állította helyre, de talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy megmentette a birodalmat is! Mint Amateraszu napistennő leszármazottja, ő most hazánk utat mutató fénye, Nagi igazi tündöklő napja! Adjunk hálát a kamiknak, hogy az ő bölcs vezetése alatt halad előre birodalmunk ezekben a vészterhes időkben. Kedves vendégek, emelem poharam Hiroyasu hercegre! Kampai! - Kampai! - zengte az egész bálterem, ahogy ők is emelték a poharukat, miközben Hiroyasu szélesen mosolygott. Egy felszolgáló számára is italt hozott egy ezüst tálcán. - Köszönöm méltató szavait, miniszterelnök úr! De én igazán érdemtelen vagyok ezekre a hatalmas jelzőkre. Nem vagyok több, mint maguk, birodalmunk hű szolgálója. Ha csakugyan oly fényes nap lennék is, mint azt mondja, egy építmény támaszok nélkül nem állhat meg. Éljen tehát inkább a birodalmunk, eme csodás építmény, amely tízezer év múlva is állni fog minden dicsőségével. Teikoku banzai! - Teikoku banzai! - csendült most újra a tömeg, Hiroyasu pedig felemelte a poharat, és belekortyolt, akárcsak a többi résztvevő, majd kezében a félig telt pohárral megindult lefelé a lépcsőn. Most, hogy az érkezése minden pompával lezajlott, a vendégek lassan visszatértek ételeikhez-italaikhoz, a megkezdett beszélgetésekhez, Hiroyau pedig Fujiwarával szemben állt meg. - Micsoda beszéd, felség. Szerény, mégis emelkedett és inspiráló - árasztotta el újabb dicsérő szavakkal. - Megtisztel a dicsérete, Fujiwara-dono - felelte udvariasan. Fujiwara mellett két fiatalabb fia állt, illetve két fiatal lány. - Ők itt Tadateru és Morimitsu - mutatta be őket. Az idősebb 17 körül lehetett, a fiatalabb 15-nek tűnt. Mindketten udvariasan meghajoltak. - A két lány pedig: unokahúgom, Chika és a lányom Keiko. - Chika, aki annak a cosrai admirálisnak a felesége lesz? - kérdezte, a vidám arcú, rózsaszínes hajú lányra pillantva. - Igen, felség. Hamarosan útnak indul a Chiss Űrbe, hogy a tárgyalásokon csatlakozzon új férjéhez - bólogatott az idős herceg. Hiroyasu most a fiatalabb, fekete hajú lányra pillantott, aki alig múlt 16, és a herceg legifjabb lánya volt. Fujiwara Fumimaro sosem szűkölködött gyermekekben, még ha két legidősebb fia már halott is volt, és azóta jó ideje harmadikuk, Kitano volt a kijelölt örökös. Keiko szerencsére nem apja kinézetét örökölte, egészen csinosnak volt mondható. - A fogaimat nem akarja megnézni? - tört elő a méltatlankodás a fiatal lányból. - Keiko! - szólt rá erélyesen a herceg. - Ha valami gondja van, hadd mondja csak - jegyezte meg Hiroyasu. Őszintén kíváncsivá tette a lány reakciója, elvégre amióta csak az eszét tudta, kevesen reagáltak így az érdeklődésére. - Gondom? Dehogy, csak mustrálnak, mint valami jóféle versenylovat, de persze nem panaszkodhatom, mert egyébként is úgy kínálgatnak eladásra - tört ki belőle a dühös mondandója, majd gunyorosan meghajolt. - Remélem, nem bántottam meg nyers modorommal, felség. - Szó sincs róla - felelte Hiroyasu nyugodtan. - Mars azonnal a szobádba, Keiko! - parancsolt rá az apja, aki láthatóan igyekezett a dühét elrejteni. - Most! A fiatal lány még egyszer meghajolt, majd megfordult és távozott. - Bocsánat, felség, kissé modortalan tud lenni néha - hajolt meg Fujiwara. - Ígérem, holnap felkeresi a palotában, és személyesen kér rendesen bocsánatot a minősíthetetlen viselkedéséért. Kyokonak szimpatikus volt ez a Keiko nevű lány. Hallotta Inaritól, hogy Mikasa milyen kis jelenetet rendezett, amikor süket fülekre találtak a szavai. Valami hasonlónak képzelte el azt a jelenetet is, csak kicsit kevésbé visszafogottan. Ha már pedig visszafogottság, azt egyenesen szemét dolognak gondolta, hogy egyedül Hironak tulajdonítják a történteket. Érthető volt persze, most nem szeretik a hercegnőt emlegetni, már a szökése miatt sem. De mindez nem látszott meg rajta, csak vidáman mosolygott Hiro közelében és aprókat kortyolt az italából. - Nya, köszönöm! - vette el az újabb pohár frissítőt egy fajtársától, aki pincérként tevékenykedett. Közben felrémlett benne a beszélgetés közte és Inari közt, amikor arról esett szó, hogy a nekok alávetik magukat a nagaiok uralmának. Nem is értette, hogy jött hirtelen. Kyokohoz hasonlóan Hiroyasu is pont ugyanarra a jelentre gondolt, ahogy Mikasa alaposan összeszidja Hiroyasut és bizalmi embereit. A herceg igencsak megszeppentnek tűnt abban a pillanatban. Az udvari intrikák túlélőjét, a vén rókát meglepte és megszorongatta egy alig huszonéves nő. Szinte már szomorúan gondolt arra, hogy Mikasa itt hagyta, pedig nagyon hasznos szövetséges lett volna az udvarban. Csak egy rövid időre kellett volna félretennie a pengékről szóló álmát, és talán még saját hercegi címet is kaphatott volna. Olyan sok potenciál lett volna az együttműködésükben, és most mégis, mint ellenfelet kellett kezelnie. De ő készen állt meghozni az áldozatot. - Ne aggódjon, Fujiwara dono - mosolygott rá az idős férfira diplomatikusan. - Nem vagyok sértődékeny típus. - Higgye el, felség, tud ez a lány viselkedni, ha akar. Az én hibám, hagyom elszemtelenedni, mert annyira szeretem! - folytatta a meaculpázást a herceg. - A fiatalok hevesek és lázadnak szüleik világa ellen, ez a dolguk időtlen idők óta - bölcselkedett Hiroyasu. - Felséged is fiatal, mégis milyen megfontolt és bölcs - hajolt meg enyhén Fujiwara. Miközben ez a beszélgetés folyt, Kyoko hirtelen egy kezet érzett a fejét, amely a füleit simogatta. Oldalra fordulva szembetalálkozott tekintete Fujiwara Chikáéval, aki széles, játékos mosollyal az arcán simított végig a fülein. - Jó puha - jelentette ki vidáman. Kyoko viszonozta a mosolyt, majd játékosan megpaskolta a lány fejét. Igaz, ő nem volt annyira feltűnő az ott lévők között, de azért a gesztust csak illett viszonozni. - Nya, a te buksid is kellemes tapintású - felelte kedvesen, egyáltalán nem véve rossz néven a dolgot. - Ó, bocsánat. Csak nem tudtam ellenállni ezeknek a cuki füleknek - mondta a lány. - Semmi baj. Igazán nem zavar. Megszoktam már. - Gyakran megtörténik? - Sűrűbben, mint gondolnád. Főleg, ha olyan helyen járok, ahol még nem láttak nekot, legfeljebb képről. - Szóval, te vagy a régensherceg kísérője? - Igen, nya. Kísérő és testőr. Kyoko vagyok. - Örvendek. Szóval testőr? Nem sok harcos neko van. - Nya, ez a másik, amire mindig rácsodálkoznak - nevetett fel. - Mindig is akartam egy saját nekot - jelentette ki vidáman Chika. - Nya, nem hiszem, hogy a herceg szívesen megválna tőlem - kuncogott Kyoko. De közben nem tudta nem észrevenni azt, ahogy a lány fogalmazott. "Saját neko", mintha csak kellékek lettek volna, nem érző, gondolkodó lények. Persze Chika elég ártatlan lánynak tűnt, fel sem foghatta, hogy amit mond, mennyire önző. Sőt, nem sokkal ezelőttig Kyokonak se tűnt volna fel igazán. A lány vidáman érdeklődött még pár dolog iránt vele kapcsolatban. - Igencsak kíváncsi vagy, nya - jelentette ki Kyoko. - De sajnos nem mondhatom el, hány gonosztevők iktattam ki! - Titok? - csodálkozott el Chika. - Inkább csak sosem számoltam - vigyorodott el a neko, mire Chika kuncogni kezdett. - És ugye puszta kézzel szoktál harcolni? - folytatta a kíváncsiskodást, játékosan harcra emelve a kezét, majd néhányat beleütött a levegőbe. - Nya, csak nekem vannak hozzá ezek is - mutatta meg karmait, amit őszinte csodálkozással nézett meg a lány, egyik ujját az egyik karomra helyezve. A háttérben egy magas, a kiváló vendégsereghez aligha illő kinézetű, szőke nő kapott hirtelen észbe, aki az egyik fiatal énekkórusos fiút szorongatta eddig, a fiú kezét a saját combjára helyezve, és bort tukmálva bele. Most elengedte a fiút, aki kapva az alkalmon elszelelt, ő pedig határozott léptekkel odament hozzájuk. - Mi folyik itt? - kérdezte kissé felgmán. - Nya, csak megmutattam a karmaim - mosolygott rá Kyoko, miközben Chika sietve visszarántotta a kezét. - Hmpf, azt én is látom - fonta össze a karjait. - A herceg úr meg azért fizet, hogy ne essen baja ennek a lánynak. - Rieko, nem történt semmi - eresztett meg egy mosolyt az irányába. A piercinges szájú, rövid szőke hajú lány azonban nem úgy tűnt, mint akit egyszerű levenni a lábáról. - Addig jó, amíg nem történik semmi - felelte a nő, majd hozzátette - Ilyen körökben óvatosnak kell lenni. Ez a sok pompa álcázza a legnagyobb gazembereket. - Ez bizony igaz - felelte Kyoko - Szóval te vagy Rieko? - Nem rémlik, hogy találkoztunk volna. - Nya, nem is. Csak a híred ismerem. Úgy hallottam te vagy az egyik legjobb fejvadász errefelé. - Az egyik? A legjobb vagyok. Bárkit előkerítek és elkapok - fonta össze karjait a nő magabiztosan. - Van ám önbizalom. De a híred alapján jogosan. Úgy hallottam, te találtad meg Mikasa hercegnőt is a bátyja kérésére. - Pontosabban téged. Az izgága nekot, akiről tudtuk, hogy vigyáz a hercegnőre. De csak annyi volt a feladatom, hogy kiderítsem, hol vagytok, aztán leadni a drótot az illetékeseknek. - Most meg testőrködsz. Nem zavar, hogy most az a nagyfőnök, aki ellen dolgoztál korábban? - Nem izgat. Annak dolgozom, aki megfizet érte. - Nya, ez is egy szemlélet - jegyezte meg Kyoko, aki nem akarta megsérteni a zsoldost, elvégre nem volt rá oka. Hiroyasu körül egy rakás olyan személy dolgozott, akik korábban nem őt támogatták a konfliktusban. - És most testőrként dolgozol? - Ha ezért fizetnek meg, akkor igen - felelte a nő kissé flegmán. - Van egy nagyon fontos alapszabályom. Ha a kliensed szórni akarja rád a pénzt, sose szólj közbe. - Nya, ez logikusnak hangzik - felelte a neko. - Én egyébként is csak egy korcs vagyok. A verebek ne szóljanak bele a hattyúk repülésébe - vonta meg a vállát. - Amúgy se olyan szörnyű a herceget szolgálni. Mindig van mivel elütni az időt. Próbálta most a tekintetével a kórusos fiút keresni, de ő már jó alaposan eltűnt. Elnyomott egy szolid káromkodást, majd lehúzta az itala maradékát. - Ugyan, ne legyél ilyen szigorú önmagaddal - próbált kedveskedni kicsit a neko. - Hagyjuk. Váltsunk témát - legyintett a nő. - Kyoko! Hát itt vagy - lépett oda váratlanul Hiro és átkarolta kísérőjét - Látom, ismerkedsz. - Nya, igen. Egy kis szakmai eszmecsere Riekoval - felelte a nő vidáman. - Ó, megelőzött a híred, kedvesem. Még csinosabb vagy, mint mondják - udvariaskodott kicsit a régensherceg. - Köszönöm, de ne erőltessük ezt a stílust...Nem kimondottan kedvelem - mondta a nő meglehetősen visszafogottan. - Máskor úgy mondja, hogy hányni tudna az ilyen sznob dumától - csatlakozott a beszélgetéshez Chika is, mire Rieko szúrósan pillantott rá, de nem ért el vele semmit - De meg lett kérve, hogy az úri társaságban ne mondjon olyanokat, hogy leszarom, meg faszfej és hasonlók. - Nos, az rögtön lerí rólad, hogy a szerelemi költészet és a Genji szerelmeiből vett szép idézetek nem a te műfajod - jegyezte meg Hiroyasu, inkább csak ténymegállapításként, mindenféle rosszindulat nélkül. - Hmpf. - Talán az jobban tetszene, ha azt mondanám, szívesen itt helyben letepernélek és szenvedélyesen magamévá tennélek? - folytatta a herceg, mire Rieko beleharapott az alsó ajkába, kihangsúlyozva a szájában lévő apró fémkarikát. - Alakul - felelte Rieko, még mindig duzzogva. - Na és Chika, rég találkoztunk - fordult Hiro most a fiatal lány felé, aki naivan hallgatta végig a beszélgetést, láthatóan nem sokat sejtve a testi kapcsolatok milyenségéről. - Hiro bácsi! - húzódott széles, vidám mosoly az arcára. - Készülsz már a házaséletre? - Hát, megnéztem pár sorozatot a témában, ha az számít - mondta gondtalan örömmel a lány. Kyoko remélte, hogy olyan férjet kap, aki mellett ezt a vonását meg tudja őrizni és nem kell túl hamar felnőnie. - Régensherceg, hölgyeim - lépett oda hozzájuk Fujiwara, szélesen mosolyogva. A kitüntetett figyelem nem kettejük kapcsolatának szólt, hiszen eleget találkozott vele HIro munkaügyben, hanem a közönségnek. Kifelé hatalmas, törhetetlen egységet kellett mutatniuk. Ahogy azonban megpillantotta Riekot, kicsit elkomorult az arca. - Nem megmondtam, hogy a szolgálók szobájában várakozz?! - Elfogyott a pia - vonta meg a vállát a szőke hajú, vadóc testőr. - Meg aztán a kishölgy itt lófrál, nem ott bent. Fujiwara olyan arcot vágott, aki mindjárt menten katonákkal viteti el a nőt, Hiro azonban közbelépett. - Ugyan, Fujiwara-san, kifejezetten szórakoztató társaságnak találtam a hölgyet - közölte egy mosoly kíséretében, miközben a szeme sarkából rápillantott. - Jól sejtem, hogy a különleges erőknél volt? - A másik korcs, Usanagi alatt - mondta Fujiwara, jól érezhető megvetéssel. - De hát ezek mind ilyen hálátlanok. Kyoko visszanyelt egy megjegyzést, amivel biztos felpaprikázta volna a hangulatot. Ez a Fujiwara nyíltan senki mellé sem állt, csak gyáván lapított és kivárta, mi lesz. Usanagi legalább egy pontig hűséges volt Enzhez, amikor pedig rájött, hogy rossz oldalon áll, nyíltan a hercegnő mellé állt. Egyesek szemében áruló, de legalább nem gyáva. Szóval inkább nem mondott semmit. Ő még Hiro testőreként sem sértegethet egy főnemest. Következmények nélkül legalábbis. De szívesen megszorongatta volna, ha Hiro megkéri rá. Akár tett is volna róla, hogy ne legyen több gond vele. Biztos találnának a helyére egy bátrabb talpnyalót, akinek legalább van gerince. - Szóval a különleges erők. Nya, akkor nem vagy kispályás - próbálta inkább a nővel folytatni a társalgást. - Így van. Na és te? Hogy lett egy nekoból testőr? Nem jött be a szórakoztató ipar? - kérdezte Rieko, elengedve a füle mellett a sértést. - Nya, nekem mást szánt a sors - felelte a neko, megkerülve a konkrét választ. - Őfelségének igazán jó szeme van a tehetséghez - jegyezte meg Fujiwara. - Pedig csak a véletlennek köszönhető, hogy mellém került - felelte mosolyogva Hiroyasu, bár sejtette, hogy a történet nem különösebben érdekli a főminisztert. Váltottak még pár udvarias szót, aztán Fujiwara elvált tőlük, hogy az est további szervezését felügyelje. A Fujiwarák a legősibb és leggazdagabb család voltak a császári ház után a Birodalomban, és nem féltek ezt fitogtatni. Sok száz szolgáló ügyködött azon, hogy a vendégek minden igényét kiszolgálja, drága ételek és italok garmadája várta őket a rogyásig pakolt asztaloknál. - Hol máshol lehetne a Birodalomban rbolleai virágbort találni? - tette fel a többieknek Hiro hangosan is a kérdést, ahogy az egyik asztalnál álltak. Chika vidáman elcsacsogott Kyokoval, míg a herceg inkább a Rieko nevű fiatal nő társaságát kereste, aki láthatóan kezdett megenyhülni, és alábbhagyott a nemesekkel szembeni averziója. Persze régenshercegként alig akadt olyan, aki ne akart volna a kegyeibe férkőzni, ő pedig minden vendéggel váltott pár szót, aki felkereste. - Én már öttel ezelőtt odacsaptam volna - jegyezte meg Rieko, majd szélesen elmosolyodott. - De akár a következőnél is megteszem, ha kéred. - Ugyan, évtizedek óta gyakorlom már ezt. Néha a szavak hasznosabbak, mint az ököl - felelte Hiroyasu, és olyan frissen bonyolódott beszédbe az új érkezővel, mintha vele beszélne először az este folyamán. - Nya, ő legalább biztosan nem fog idejönni - mutatott Kyoko az egyik negyvenes évei végén járó, két oldal őszülő halántékú férfira, aki díszegyenruhát viselt, és egyedül ácsorgott a sarokban, kezében egy pezsgőspohárral. - Ez Kazua gróf, a fejlesztési miniszter - jegyezte meg Hiroyasu. - Meglep, hogy elhagyta a laborjait, ahol otthon érzi magát. Az ő keze alatt fejlesztették ki a mobil űrpáncélokat. - Nya, olyat én is akarok majd egyet. Jól mutatna egy a Nekopara hangárjában, hasonló színben - lelkendezett Kyoko, hisz látta akció közben ezeket a fegyvereket és valóban szívesen tartott volna egyet. Na persze nem sokáig maradt volna egyedi módosítások nélkül. Hiro persze inkább Riekora figyelt, de biztos nem engedte el a füle mellett a dolgot. Bár ez komolyabb dolog, mint mikor valami apróságot kér az ember. - Van saját hajód, nahát! Elvihetnél egy körre egyszer. Annyi helyről olvastam, amit szívesen megnéznék élőben - mondta a fiatal lány lelkesen, bár nem sok esély volt, hogy ilyesmire sor kerüljön, Kyoko azért nem törte össze az álmait. Hátha egy nap szerencséje lesz. - Biztos vagyok benne, hogy lesz lehetőséged eljutni pár szép helyre - nyugtatta a lányt, hisz volt erre példa. Bár Mikasa esete azért más volt. A herceg nem gondolta volna, hogy érdemes lennie zavarni az egyébként is mindig eléggé zárkózott minisztert, sőt valahol örült is annak, hogy vele nem kell semmitmondó mondatokat váltania. A gróf egyébként is különös ember volt: a nemesség soraiban egymást könyökölték, hogy valaki eljuthasson Fujiwara herceg egy ehhez hasonló báljára, ám ő sosem jelent informális eseményeken, ha nem volt muszáj. Ezúttal kormánytagként Fujiwara bizonyára nemes egyszerűséggel iderendelte. Ahogy visszafordult látta, hogy Rieko az egyik pincérfiú fenekét fogdossa, aki igen kínos arccal állta a tapogatást. Hiro kinyúlt, megragadta a nő kezét, és a saját derekára helyezte. - Hm, megvan az ártatlanság előnye, de szeretem azt is, ha tudja valaki, mit akar - mosolyodott el Rieko, aki valószínűleg elérte azt az alkoholos befolyásoltsági szintet, hogy lassan a bálterem közepén bárkit letepert volna. A nő most a herceg kezét fogta meg, és saját combjára helyezte, mire Hiroyasu tekintete kicsit elkerekedett. Rieko széles mosollyal az arcán hajolt oda Hiroyasuhoz. - Tudtam, hogy tetszeni fog - súgta a fülébe. A herceg kicsit hátrébb lépett, nehogy valaki meglássa őket így. - Kyoko, szórakoztasd Chikát kicsit - szólt oda a neko testőrének. - Én addig megnézem van-e a herceg híres corelliai italkészletéből valahol. - Nya, oké, aztán ne vesszetek el nagyon - vigyorgott a neko, aki rögtön levágta miről van szó. - Elveszni? Ne menjek inkább velük? - pislogott Chika, mint aki tényleg megijedt attól, hogy nem kerülnek elő többé. - Ismerem én is a helyet, tökmag - vigyorgott rá Rieko, majd belekarolt a hercegbe, és együtt távoztak a bálteremből a hátsóbb termekbe. Ahogy az az innen-onnan kiszűrődő zajokból hamar egyértelművé vált, nem egyedül ők lógtak el egy kis mókára. - Ne aggódj, ismerek egy jó helyet - közölte vele a nő, de a herceg már nem bírt magával, így azonnal magához húzta, és megcsókolta. Rieko láthatóan jobb szerette, ha ő irányít, de most hagyta magát, viszont nem sokáig, amikor kissé hátrébb lökte a herceget, és letörölte a száját a kezével, majd megrángatta a herceget, hogy menjen vele. Hiro tudta, hogy a másik csak húzza az idegeit, de eddig egészen jól bevált a trükk. Újra annak a tinédzsernek érezte magát, aki apja vadászatán elszökött egy csinos szolgálólánnyal, és valamelyik bokorban tette magáévá. Pechjére a vadak egyikének hitték, és kevésen múlt, hogy nem lőtték le. Még egyébként erélytelen apja is annyira megijedt, hogy utána állandó testőri felügyelet mellett volna eltiltva a szolgálókkal való kufircolástól egy jó darabig. - Itt is van - nyitott ki egy aprócska szobát, ami az egyik lépcső alatt volt. Nem túl sok minden volt itt, de valószínűleg rajta kívül nem igazán használta senki. Valószínűleg a szomszédos szobákban elhelyezett fontos vendégek vigyázására szolgálhatott. - Kíváncsi vagyok hány ifjú virágát tépted le ezen az ágyon - jegyezte meg Hiro. - Én csak egyfajta virágra utazom - közölte vigyorogva a nő, majd lassan kioldotta a nadrágját, ami lecsúszott a lábán, felfedve dudorodó alsóneműjét. Hiroyasu önkéntelenül is rátette a kezét, és a szája is tátva maradt. Rieko megfogta az ujjait, és úgy húzta le a bugyiját, felfedve alatta férfiasságát. Hiroyasu már korábban is hallott a futanarikról, azon nőkről, akik egy ritka genetikai rendellenesség következtében mindkét nemi szervvel rendelkeztek, de találkozni még sosem találkozott eggyel. - Örülök, hogy tátva a szád, mert így kezdhetjük is - kuncogott, megragadva Hiroyasu vállát, majd lefelé tolta. A herceg rövid ideig ellenállt, de a testőr láthatóan erősebb volt nála, így hát nem ellenkezhetett. Pillanatokon belül szemmagasságba került a pénisszel, ami máris felefelé ágaskodott, és igencsak tisztességes méretű volt. - Na, elkezded még ma? - szólt rá a lány, miközben megragadta hátulról a fejét. Hiroyasu nem volt ehhez a bánásmódhoz szokva, de éppen ezért nagyon tetszett neki a dolog. Hiroyasu alaposan kifújta magát a hosszas párnacsata után, ami igencsak szokatlan élmény volt a számára. Volt már dolga sok nővel és férfival, de ilyesmiben még aligha volt része, csak hallomásból volt tudomása ilyen dolgokról. Sőt, rossz nyelvek még arról is suttogtak, hogy a császári házban született lányok között is voltak futanarik, de a herceg ezt az udvar elzártságából eredő képzelődésnek tudta be. A nép sok tagja legfeljebb a császári portrét látta az iskolákban és hivatalokban, így hát a nem ismert dolgokat gyakran a saját elképzeléseik szerint töltötték ki, hitelt adva a legvadabb pletykáknak is. A csendet Rieko halk kuncogása törte meg. - Hát te minek örülsz ennyire? - fordult felé a herceg. - Ez olyan történet, hogy ha elmondom valakinek, úgyse hiszi el - közölte vele az öröm okát. - Hm, akkor jobb ha megtartod magadnak, nemde? - emelte fel a szemöldökét Hiro, mire a lány azonnal vette a lapot, és bólintott. Ugyan néhányan bizonyosan látták őket elvonulni, jobb volt, ha nem szaporította az udvaron kívül az udvarról terjengő pletykákat. Kifelé a régensnek szilárd erkölcsű emberként kellett megjelennie, mint a hatalom jogos gyakorlójának. Ez volt az, amit Mikasának is próbált elmagyarázni: a hatalomgyakorlásban a látszat minden, és a legjobb szándék is rossz véget érhet, ha ez nincs meg mögötte. Most, hogy így eszébe jutott renitens húga, hirtelen támadt egy ötlete. - Mondd csak, Rie... nem unalmas a herceg mellett dolgozni? - Hm, hát jó pénzt fizet és viszonylag unalmas... - morfondírozott el. - Nem tűnsz amolyan nyugodt életre vágyó valakinek - mutatott rá Hiro. - Nem vágysz újra a bevetések izgalmára? - Az izgalom jó. De kell rá jó ok is, hogy az életem vásárra vigyem - felelte Rieko. - Ha pénzre gondolsz, hidd el, az bőven akad. Több még Fujiwara hercegénél is. - Szóval most, hogy megvolt a szórakozás, szeretnél rátérni a munka részre is? - húzta el a száját a nő. - Ha nem gond. - Ezért adtad oda a kis nekodat Chikának? - Azért kapta meg, hogy addig is nélkülözni tudjanak téged. Kyoko pedig sokmindent hajlandó megtenni nekem. De egyébként biztos vagyok benne, hogy remekül érzik magukat. - Szívesen ecsetelném neked, hogy ez miért nem valószínű. De az igazat megvallva örülök, hogy kicsit elszabadultam és kíváncsivá is tettél. Mi az a dolog, ami miatt előbb az ágyadban kellett kikössek? - Egy kényes ügyben lenne szükségem a szakértelmedre. Azt akarom, hogy megtaláld a húgomat és hazahozd, akár erővel is, ha szükséges. - Jó, hogy bedobtad a 'Pénz nem akadály' ütőkártyát, mert különben egyből nemet mondanék. - Félsz a húgomtól? - Dehogy félek! Csak hallottam róla, mire képes. Ez semmiképp sem szoló meló. Kell egy csapat, egy nagyon jó csapat, akik egyenként is el tudnak bánni mondjuk egy jedivel. - Pénz és jó csapat? Semmi nemesi cím vagy saját bolygó? - Nem az én műfajom. De hadd kérdezzek valamit. Miért akarod megkeresni? Elvégezte a dolgát, aztán lelépett. Nem jobb így? Nincs útban. - Ez olyan dolog, amit nem érthetsz - jelentette ki Hiro. - Hülye vagyok hozzá vagy mi? - horkant fel a lány. - Nem a császári családba születtél. Magyarázhatnám, de ugyanilyen arcot vágnál hozzá - közölte vele a herceg tárgyilagosan. - De már úgyis meggyőztelek, nemde? - Hát végülis ja - vonta meg a vállát. - Amúgy se az én dolgom. Ugye említettem az üzlettel kapcsolatos szabályom... - Sose akadályozd meg, hogy valaki sok pénzt költsön rád - közölte a régens, annak ellenére, hogy ezeknél a szavaknál épp Fujiwarával beszélt, mire Rieko kissé meglepődött. - Több fülem is van. - Hasznos dolog - jegyezte meg a lány. - Ami a csapatot illeti... Usanagi összes egykori embere a rendelkezésedre áll - jelentette ki, mire Rieko elégedetten csettintett. - Szóval semmi hivatásosok? Ez egyre jobban tetszik - ült ki az arcára széles mosoly. - Még valami... jó esély van rá, hogy összefuttok ott Usanagival is. Befolyásolja ez, hogy mit tesztek? - Az attól függ, vele mi a terved? - kérdezte a nő. - Semmi. Elengedtem, cserébe azért, mert a megfelelő időben hasznos volt számomra. A további sorsa nem fontos számomra. - Remek. Akkor rendezem vele a számlát azért, amit tett - csapta össze az ökleit Rieko. - Ahogy szeretnéd. Engem csak Mikasa érdekel. Itthon a helye a népével. Nem érdekel, ha vasra verve hozod vissza. Majd én jobb belátásra bírom a megfelelő módszerekkel. - Kellemetlen - mondta a nő. - Micsoda? - A húgod esete. Felhasználtad, hogy legyőzd a bátyád, most pedig csak gondod van vele - csóválta a fejét - Na és van elképzelésed, hogy hol is lehet? Mert a galaxis nem kicsi - tért inkább a tárgyra. - Miután remekül összebarátkozott egy csapat köztársaságival, nem kell túl nagy ész, hogy kitaláljam hol lehet egy számára ismeretlen Galaxisban - közölte a herceg. - Az egyetlen bökkenő, hogy a rájuk állított ügynökök nem látták még a nyomát sem. - Szóval valamilyen módon rejtőzködik - hümmögött Rieko. - Ide szakemberek fognak kelleni. - Ne aggódj, a "pénz nem akadály" az akció költségeire is vonatkozik. - Nagyszerű. Akkor lesz pia bőséggel - húzódott széles vigyor a lány képére. - Van egy pár kontaktom a Köztársaságban. Majd megköröztetem a dolgot. - Gondolom, a diszkréciót nem kell hangsúlyoznom. - Épp elégszer takarítottam fel a nemesek szarát, hogy tudjam, nem szeretik a szagát - felelte a lány nyíltan. - Nem kell aggódni, csendes típus vagyok. - Egy költő veszett el benned valahol nagyon mélyen, kedves Rieko - mosolyodott el Hiro. - Úgy hiszem, te valami egyebet szeretnél mélyen tudni, nem igaz? - Nos, azt hiszem, kellően kifújtuk magunkat, míg megbeszéltük a kapcsolatunk üzleti részét. - Remek. Szeretem, ha a partnereimben van kitartás. Ahogy a reggeli nap első sugarai megjelentek, lassan az utolsó vendégek is távoztak, így a régensherceg és kísérete is. Chika szomorúan búcsúzott el Kyokotól, és látszott rajta, hogy nagyon szívesen magával vinné őt leendő hazájába, a cosrai gyarmatokra. Rieko valamivel később került csak elő, meglehetősen elégedett arccal, és érezni lehetett rajta még az elfogyasztott alkoholt. A házigazda intett neki, és elvonultak az egyik társalkodóba, ahol nem hallhatták a bál maradványainak feltakarításán dolgozók őket. - Hogy ment? - nézett rá Fujiwara komoly arccal - Nos, a herceget nem kellett noszogatni - jegyezte meg vigyorogva a nő. - Tényleg igencsak érti a dolgát, felkészült szerető. - A lényeget - sürgette meg Fujiwara, aki nem tudta nem leplezni azt, hogy mennyire nem érdeklik az erotikus részletek. - Ahogy maga előre megmondta, megbízott azzal, hogy hozzam vissza a húgát. Családi balhék - vonta meg a vállát Rieko. - Pénzt is emlegetett, úgyhogy nem kellett nagyon megjátszanom, hogy érdekel a dolog. - Ne aggódj, én sokszor annyit fizetek, ha elintézed, hogy a hercegnő ne térhessen vissza. Soha - hangsúlyozta ki az idős férfi az utolsó szót, és Rieko pontosan értette, mire is céloz. A félnagai nő felsóhajtott. - Politika... De a pénz az pénz - vonta meg a vállát. - Örülök, hogy értjük egymást - mondta a herceg, kissé fenyegetően, utalva arra mi is vár rá, ha cserben hagyja, majd intett neki, hogy távozhat.
|
|